A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a természetvédelmi terület védettségének megszüntetéséről szóló 13/1996. (VII. 9.) KTM rendelet alkotmányellenes, ezért azt hatálybalépésének időpontjára visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
A Pilisi Tájvédelmi Körzetet az 1/1978. OKTH határozat létesítette. E tájvédelmi körzethez tartozott a határozat 2. számú melléklete szerint az ingatlan-nyilvántartásban 0238 helyrajzi szám alatt felvett 3,6 hektár területű pomázi szántó ingatlan. Ennek a területnek a természetvédelmi védettségét a 13/1996. (VII. 9.) KTM rendelet megszüntette, mivel a rendelet szerint a védettség indokai már nem állnak fenn. Az indítványozó álláspontja szerint a rendelet sérti az Alkotmány 18. §-ában rögzített, az egészséges környezethez való jogot, mivel a védetté nyilvánítás indokában változás nem történt, a védettség megszüntetésének indoka az volt, hogy lehetővé tegye Pomáz önkormányzata számára a szóban forgó területen építési telkek kialakítását és azok elidegenítését.
A Magyar Köztársaság környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere az Alkotmánybíróság megkeresésére megküldte a Budapesti Természetvédelmi Igazgatóságnál, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnál az indítvánnyal támadott KTM rendelet megalkotását megelőzően keletkezett iratokat. Ezekből az iratokból megállapítható, hogy a pomázi 0238 hrsz.-ú, 3 ha 6248 m2 területű, szántó művelési ágú külterületi ingatlant az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke az 1/1978. OKTH határozattal védetté nyilvánította, és tájvédelmi körzetnek jelölte ki. A patak és a közlekedési út között húzódó ingatlan közvetlenül határos a belterülettel. A terület természetvédelmi jelentőségét ökológiai folyosó funkciója adja, mellyel az egyes értékes területek közötti összeköttetést biztosítja, lehetőséget adva a különböző állatfajoknak a mozgásra, táplálkozásra, vízszerzésre. A terület egy része parlag, amely fészkelőhelyül is szolgál.
A területre a Pomázi Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal tulajdonjogát 1992-ben jegyezték be, az önkormányzati képviselő-testület a 20/1994. (XI. 22.) rendeletével döntött a terület hasznosításáról, illetve belterületbe vonásáról. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának vezetője 1995. április 11-én közölte az Önkormányzat polgármesterével, hogy a belterületbe vonással és beépítéssel természet- és tájvédelmi szempontból nem ért egyet.
A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság 1995. december 5-i véleménye szerint a beépítetlenségből adódó tájképi érték mellett említésre méltó a terület védett rovarvilága és egyéb gerinctelen fajok, amelyek az énekesmadarak táplálékául is szolgálnak. Az itt élő kisemlősök miatt a terület több ragadozó madárfaj táplálkozóhelye. Az ingatlan belterületbe vonása és beépítése Pomáz és Csobánka belterületének összeépítését jelentené, amelynek során az ökológiai folyosó helyett ,,beépített folyosó” jönne létre és ez táj- és természetvédelmi, valamint településszerkezeti szempontból is kerülendő.
Az indítvánnyal támadott miniszteri rendelet előtt, 1996. március 4-i kelettel a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala javasolta figyelembe venni többek között, hogy a védelem feloldása esetén figyelmen kívül maradnak a korszerű természetvédelmi elvek, melyek kiemelik a köztes területek jelentőségét és a feloldás tájvédelmi szempontból kedvezőtlen folyamatot indít el. A védelem fenntartása esetén a terület funkciója továbbra is biztosított, a szerves összekötés megmarad a védett és a védelemre tervezett területek között.
A fenti röviden összefoglalt előzmények ismeretében az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta.
Az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB (ABH. 1994, 134.) határozat 1. pontjában megállapította, hogy az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.
A 996/G/1990. AB határozat értelmében az állam a környezetvédelem elvi alapjainak és módszereinek megválasztásában szabad, s szabad annak meghatározásában is, hogy a környezethez való jog tartalmát adó sajátos állami kötelezettségből milyen konkrét jogalkotási és kormányzati teendők származnak (ABH 1993, 535.). A környezethez való jog e határozatban megállapított sajátosságaiból következően azonban az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje.
A természetvédelemben a védettség szükségességének objektív – bizonyos körben nemzetközi normákban kötelezően megállapított – ismérvei vannak. A természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. Emiatt a környezetvédelemhez való jog érvényesülésében nem lehet a gazdasági és társadalmi körülményektől függő olyan minőségi és mennyiségi hullámzást megengedni, mint a szociális és kulturális jogokéban, ahol a körülmények megkívánta megszorítások később orvosolhatók. E sajátosságok miatt a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelőzésnek elsőbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot. A környezethez való jog érvényesítése alkotmányosan megköveteli azt, hogy az állam – amíg jogi védelem egyáltalán szükséges – az elért védelmi szinttől csakis olyan feltételekkel léphessen vissza, amikor alanyi alapjog korlátozásának is helye lenne. A környezethez való jog érvényesítése a védelem elért szintjének fenntartásán belül azt is megkívánja, hogy az állam a preventív védelmi szabályoktól ne lépjen vissza a szankciókkal biztosított védelem felé. Ettől a követelménytől is csak elkerülhetetlen szükségesség esetén és csak arányosan lehet eltérni [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 140–141.].
A beszerzett iratok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy 1978-ban a Pilisi Tájvédelmi Körzet létesítésekor a pomázi 0238 helyrajzi számú ingatlan, mint értékes területek közötti ökológiai folyosó kapott természetvédelmi védettséget és ez a jelentősége azóta nem csökkent, jelenleg is fennáll; a körülményekben olyan változások nem történtek, amelyek a védettség megszüntetését indokolták volna. Az, hogy az önkormányzat az ingatlant belterületté minősítette és akként kívánta beépíteni, illetve hasznosítani, nem minősülhet olyan elkerülhetetlen szükségességnek, amely a védelem megszüntetését vagy a védelmi szint csökkentését indokolhatná. Az iratokban ugyanis arra is vannak adatok, hogy a település építési és fejlesztési igényének kielégítésére vannak más felhasználható területek is, amelyek a környezet károsítása nélkül hasznosíthatók.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal támadott jogszabály alkotmányellenes, ezért azt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 40. §-a alapján a védelmi szint folyamatossága érdekében visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
| Dr. Holló András s. k., | Dr. Vörös Imre s. k., | |
| alkotmánybíró | alkotmánybíró | |
| Dr. Zlinszky János s. k., | ||
| előadó alkotmánybíró | ||
