A jogszabály mai napon ( 2021.09.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet

a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. §-ának (2) bekezdésében (a továbbiakban: Mvt.), valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. §-a (2) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a szociális és családügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § *  E rendelet hatálya az Mvt. szerinti szervezett munkavégzésre terjed ki.

Fogalmak

2. § (1) E rendelet értelmében

a) *  biológiai tényezők: a mikroorganizmusok - beleértve a genetikailag módosított mikroorganizmusokat -, a sejttenyészetek és emberi belső élősdiek, amelyek fertőzést, allergiát vagy mérgezést okozhatnak, továbbá azon külső élősdiek, melyek képesek tartósan megtelepedni az emberi szervezeten,

b) mikroorganizmus: olyan sejtes vagy nem sejtes mikrobiológiai egység, amely szaporodásra vagy genetikai anyag továbbítására képes,

c) sejttenyészet: a többsejtű szervezetekből származó sejtek élő szervezeten kívül szaporított tenyészete,

d) havária: olyan nagyméretű baleset, amely túlterjed az üzem, létesítmény, illetve szállítóeszköz (a továbbiakban: üzem) határán, és elhárítására, felszámolására a munkáltató, illetve az üzem saját erejéből nem képes, és amelynek oka a technológia hibája vagy hibás kezelése,

e) expozíció: a munkahelyen jelen lévő és a munkavállalót érő kóroki tényező(k) hatásának való kitettség.

(2) A biológiai tényezők a fertőzés kockázatának szintjétől függően négy csoportba sorolhatók:

a) 1. csoport: az a biológiai tényező, amely nem képes emberi megbetegedést okozni,

b) 2. csoport: az a biológiai tényező, amely képes emberi megbetegedést okozni, ezért veszélyt jelenthet a munkavállaló számára, de elterjedése az emberi közösségben nem valószínű, az általa kiváltott betegség többnyire eredményesen megelőzhető, vagy a kezelése hatásos,

c) 3. csoport: az a biológiai tényező, amely súlyos emberi megbetegedést képes okozni, ezért komoly veszélyt jelenthet a munkavállaló számára, szétterjedésének kockázata az emberi közösségben fennállhat, de általában eredményesen megelőzhető, vagy a kezelése hatásos,

d) 4. csoport: az a biológiai tényező, amely súlyos emberi megbetegedést okoz, ezért komoly veszélyt jelent a munkavállaló számára, az emberi közösségben való szétterjedésének nagy a kockázata, általában nem előzhető meg, vagy nem kezelhető hatásosan.

A kockázatok meghatározása és becslése

3. § (1) *  Annak érdekében, hogy a munkavállaló biztonságát és egészségét fenyegető kockázatot meg lehessen becsülni, továbbá a szükséges intézkedések meghatározhatók legyenek, a munkáltatónak minden olyan tevékenységnél, amely feltehetően biológiai tényezők kockázatával jár, meg kell határoznia a munkavállalókat, illetve munkát végző személyeket (a továbbiakban együtt: munkavállaló) érő expozíció jellegét, időtartamát és - amennyiben lehetséges - mértékét.

(2) A különböző csoportokba tartozó biológiai tényezők együttes expozíciójával járó tevékenységnél a kockázatot minden jelen lévő biológiai tényezőre meg kell becsülni.

(3) A kockázat becslését évente, továbbá minden olyan esetben meg kell ismételni, amikor a körülmények megváltozása a munkavállaló biológiai tényezőkkel történő expozícióját befolyásolhatja.

(4) A (2) bekezdés szerinti becslést az alábbi szempontok szerint kell elvégezni:

a) a biológiai tényezők 2. § (2) bekezdése alapján történő csoportba sorolása a 3. számú mellékletnek megfelelően,

b) *  a fővárosi és megyei kormányhivatalnak mint munkavédelmi hatóságnak (a továbbiakban: munkavédelmi hatóság) a bejelentés során tett ajánlásai,

c) a foglalkozási, illetve a foglalkozással összefüggésbe hozható megbetegedésekre vonatkozó információk,

d) a munkavállaló munkahelyi tevékenységéből adódó lehetséges allergizáló és toxikus hatások,

e) a munkavállaló tényleges foglalkozási, illetve foglalkozással összefüggésbe hozható megbetegedései.

4. § (1) Ha a 3. § szerinti becslés alapján a munkavállaló csak az 1. csoportba tartozó biológiai tényezők hatásának van vagy lehet kitéve, az 5-16. §-okban leírtakat nem kell figyelembe venni.

(2) Amennyiben a 3. § szerinti becslés azt mutatja, hogy a munkavégzés biológiai tényezők rendszeres használatával nem jár, de előfordulhat, hogy a munkavállaló ezek hatásának ki van téve, az 5. §-ban, 7-8. §-okban, valamint a 10-13. §-okban foglaltak szerint kell eljárni. Az e bekezdés hatálya alá tartozó tevékenységek listáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) *  Ha a 3. § szerinti becslés eredménye alapján előfordulhat a biológiai anyagoknak való nem szándékos kitettség, akkor figyelembe kell venni az 1. számú mellékletben nem szereplő más tevékenységeket is.

A munkáltató kötelezettségei

5. § Amennyiben a munkavégzés jellege lehetővé teszi, a veszélyes biológiai tényezők olyan helyettesítésére kell törekedni, amely a jelenlegi tudományos ismeretek szerint nem vagy kevésbé veszélyezteti a munkavállaló egészségét.

6. § (1) Ha a 3. § szerinti becslés a munkavállaló biztonságának vagy egészségének kockázatát igazolja, az expozíciót meg kell akadályozni, illetve meg kell szüntetni.

(2) Amennyiben az expozíció megakadályozása, illetve megszüntetése műszakilag nem lehetséges, az expozíció okozta kockázatot az alábbi intézkedések alkalmazásával olyan alacsony szintre kell csökkenteni, hogy az érintett munkavállaló egészsége és biztonsága megfelelően védve legyen:

a) a kockázatnak kitett vagy esetleg érintett munkavállalók számát - beleértve a tevékenység hatókörében tartózkodókat is - a lehető legalacsonyabb szintre kell csökkenteni,

b) a munkahelyet, a munkafolyamatokat és a műszaki ellenőrzési intézkedéseket úgy kell tervezni, telepíteni, illetve létesíteni, hogy megakadályozzák vagy a minimálisra csökkentsék a biológiai tényezők szétterjedésének lehetőségét a munkahelyen,

c) megfelelő védőberendezéseket, illetve egyéni védőeszközöket kell biztosítani és használni,

d) olyan intézkedéseket kell bevezetni, amelyek megakadályozzák vagy csökkentik a biológiai tényező szétszóródásának vagy a munkahelyről történő kikerülésének lehetőségét,

e) a 2. számú melléklet szerinti biológiai kockázatot jelző, illetve egyéb kiegészítő figyelmeztető jeleket és táblákat kell használni,

f) intézkedési tervet kell készíteni biológiai tényezőkkel kapcsolatos balesetek esetére,

g) amennyiben indokolt és műszakilag lehetséges, vizsgálatot kell végezni a biológiai tényezők felhasználási helyen kívüli jelenlétének kimutatására,

h) megfelelő eszközöket kell biztosítani a hulladék biztonságos összegyűjtésére, tárolására és eltávolítására, beleértve - ahol lehetséges - a biztonságos és azonosítható tartályok használatát,

i) olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek a munkahelyen a biológiai tényezők kockázat nélküli kezelését és szállítását lehetővé teszik.

A munkavédelmi hatóság tájékoztatása * 

7. § (1) *  Ha a 3. § szerinti becslés a munkavállaló biztonságát vagy egészségét fenyegető kockázatot jelez, a munkáltató a 12. § (1) bekezdése szerinti bejelentést követő első, majd az ismétlődő kockázatbecslést követően a munkavédelmi hatóság megkeresésére rendelkezésre bocsátja az alábbi információkat: * 

a) a becslés eredményei, a becslés elkészítésénél felhasznált valamennyi adat és információ,

b) azon tevékenységek felsorolása, amelyek során a munkavállaló biológiai tényezők kockázatának ki van vagy ki lehet téve,

c) a kockázatnak kitett munkavállalók száma,

d) a munkahelyi biztonságért és egészségvédelemért felelős személy neve és beosztása,

e) megelőző intézkedések,

f) havária-terv a 3. és 4. csoportba tartozó biológiai tényezők munkahelyről történő kijutásának esetére.

(2) *  A munkáltató haladéktalanul tájékoztatja a munkavédelmi hatóságot, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal) minden olyan balesetről, technológiai, illetve üzemzavarról, amely a 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők szétterjedését okozhatja vagy okozhatta.

(3) *  Amennyiben a munkáltató tevékenységét megszünteti, a munkavédelmi hatóságnak átadja a 11. § szerinti jegyzéket.

Higiénés és egyéni védelem

8. § (1) A munkáltató minden olyan biológiai tényezőkkel kapcsolatos tevékenységnél, amely kockázatot jelent a munkavállaló biztonságára és egészségére, köteles

a) biztosítani, hogy a munkavállaló ne étkezzen, ne igyon és ne dohányozzon a munkahelyen, illetve olyan helyiségben, ahol a biológiai tényezők kockázatával kell számolni,

b) a munkavállaló számára megfelelő védőruházatot biztosítani,

c) a munkavállaló rendelkezésére bocsátani megfelelő mosdót és illemhelyet, továbbá biztosítani a szemöblítés és - amennyiben ez szükséges - a bőrfertőtlenítés lehetőségét,

d) gondoskodni arról, hogy a munkavállaló a szükséges védőeszközöket

da) az e célra kijelölt és megfelelő jelöléssel ellátott helyen megfelelően tárolja,

db) ellenőrizze, továbbá lehetőség szerint használat előtt is, de használat után - amennyiben az szükséges, illetve lehetséges - minden alkalommal megtisztítsa azokat, valamint az ismételten fel nem használható védőeszközt veszélyes hulladékként kezelje,

e) megtiltani a meghibásodott védőeszköz használatát,

f) írásban rögzíteni az emberi vagy állati eredetű minták vételére, kezelésére és feldolgozására szolgáló eljárásokat.

(2) A munkáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy

a) a munkavállaló azokat a védőeszközöket, amelyek biológiai tényezőkkel szennyeződhettek, a munkaterület elhagyásakor vegye le, és a b) pont szerinti intézkedések megtörténtéig a többi ruhától elkülönítve tárolja,

b) az a) pont szerinti védőeszközök fertőtlenítése, megtisztítása vagy szükség szerinti megsemmisítése megtörténjen.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak végrehajtására tett intézkedések költségei a munkavállalót nem terhelhetik.

A munkavállalók tájékoztatása és képzése

9. § (1) A munkáltató gondoskodik arról, hogy a munkavállaló, illetve a munkavédelmi képviselő - elsősorban tájékoztatás és oktatás formájában - elégséges és megfelelő képzést kapjon

a) az egészséget fenyegető kockázatokról,

b) az expozíció megelőzését szolgáló intézkedésekről,

c) a higiénére vonatkozó előírásokról,

d) az egyéni védőeszköz viseléséről és használatáról,

e) az előre nem látható veszélyhelyzetekben teendő intézkedésekről, illetve a veszélyhelyzetek megelőzéséről,

f) *  a 10. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségről, továbbá a 10. § (4) bekezdésében meghatározott jogairól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti képzésben kell részesíteni a munkavállalót, illetve képviselőit

a) a munkavállaló biológiai tényezőkkel való tevékenységének megkezdésekor,

b) új kockázatok megjelenésekor vagy a kockázatok megváltozásakor, továbbá

c) a rendkívüli eseményeket követően.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti oktatás megtörténtét írásban kell dokumentálni.

A munkavállalók tájékoztatása különleges esetekben

10. § (1) A munkáltató írásban - a munkavállaló számára hozzáférhető módon - rendelkezik a szükséges teendőkről, szükség esetén figyelmeztetéseket is ki kell függesztenie, amelyek minimálisan tartalmazzák

a) a biológiai tényezőkkel végzett munka során történt baleset vagy súlyos zavar, illetve

b) a 4. csoportba tartozó biológiai tényezővel végzett munka

esetén követendő előírásokat.

(2) A munkavállaló köteles munkahelyi vezetőjének vagy a munkahelyen a biztonságért és egészségvédelemért felelős személynek azonnal jelenteni minden olyan balesetet vagy zavart, amely a biológiai tényező kezelésével kapcsolatos.

(3) A munkáltató késedelem nélkül tájékoztatja a munkavállalót, illetve munkavédelmi képviselőit minden olyan balesetről vagy zavarról, amely a 3. vagy a 4. csoportba tartozó biológiai tényező kijutásával járhatott, és amely súlyos emberi fertőzést, illetve megbetegedést okozhat, továbbá minden egyéb súlyos balesetről vagy zavarról, ezek okáról, valamint a probléma megoldására tett vagy teendő intézkedésekről.

(4) Minden munkavállaló jogosult a 11. § szerinti jegyzékben szereplő, személyére vonatkozó információ megismerésére.

(5) A munkavállaló, illetve helyi képviselői megismerhetik - a személyazonosító adatok kivételével - a biológiai tényezők kezelésével kapcsolatos valamennyi információt.

(6) A munkáltató a munkavállalót, illetve munkavédelmi képviselőit kérésükre tájékoztatja a 7. § (1) bekezdése szerinti információkról.

A kockázatnak kitett munkavállalók jegyzéke

11. § (1) A munkáltató jegyzéket vezet azokról a munkavállalókról, akik a 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők kockázatának vannak kitéve, feltüntetve a végzett munka jellegét, a biológiai tényezőt, továbbá az expozícióval, balesetekkel és zavarokkal kapcsolatos adatokat.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő jegyzéket a kockázat megszűnése után legalább tíz éven át meg kell őrizni. A jegyzéket az utolsó ismert expozíciót követő negyven évig meg kell őrizni olyan biológiai tényezők esetében

a) amelyekről ismeretes, hogy tartósan fennálló vagy latens fertőzéseket okozhatnak,

b) amelyek által okozott megbetegedések a jelenlegi tudományos ismeretek szerint nem diagnosztizálhatók a betegség - rendszerint több évvel későbbi - kifejlődéséig,

c) amelyek által okozott megbetegedés inkubációs ideje különösen hosszú,

d) amelyek - megfelelő kezelés ellenére - hosszan tartó, visszatérő megbetegedést okozhatnak,

e) amelyek súlyos késői hatással járó fertőzést okozhatnak.

A jegyzék megőrzéséről a munkáltató gondoskodik. Amennyiben a munkáltató tevékenységét megszünteti, az (1) bekezdés szerinti jegyzéket a munkavédelmi hatóságnak átadja. * 

(3) *  A foglalkozás-egészségügyi orvos, a munkavédelmi hatóság felügyelője, továbbá a munkahelyen a biztonságért és az egészségvédelemért felelős személy jogosult az (1) bekezdés szerinti jegyzékben szereplő adatokhoz hozzáférni.

Bejelentés a munkavédelmi hatóságnak * 

12. § *  (1) *  A 2-4. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel történő tevékenység szándékát első alkalommal a tevékenység megkezdését megelőzően legalább 30 nappal a 6. számú melléklet szerinti bejelentőlapon be kell jelenteni a munkavédelmi hatóságnak. Ezt az első bejelentést akkor is meg kell tenni, ha a biológiai tényezőt a munkáltató ideiglenesen maga sorolta be a 3. vagy a 4. csoportba.

(2) A 4. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel kapcsolatos diagnosztikai szolgáltatást nyújtó laboratórium köteles a szolgáltatás nyújtására irányuló szándékának bejelentésére, legalább 30 nappal a tevékenység megkezdését megelőzően.

(3) * 

(4) Új bejelentést kell tenni minden olyan esetben, amikor az alkalmazott módszer vagy eljárás a munkavégzés biztonsága és az egészség védelme szempontjából jelentős mértékben megváltozik.

Orvosi felügyelet

13. § (1) *  Biológiai tényezővel kapcsolatos tevékenységet csak abban az esetben lehet végezni, ha a munkavédelmi hatóság ellenőrizte, hogy a szervezett munkavégzésben foglalkoztatott munkavállaló foglalkozás-egészségügyi ellátása biztosított.

(2) A munkavállaló előzetes, időszakos, valamint soron kívüli munkaköri alkalmasságának vizsgálatára és véleményezésére a külön jogszabály *  rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) *  A 3. § szerinti becsléstől függően a munkáltatónak írásban kell meghatározni azoknak a munkavállalóknak a körét, akiknél speciális védelmi intézkedések szükségesek, így különösen a 3. számú melléklet szerinti védőoltások biztosítása indokolt.

(4) Ha a 3. § szerinti becslés kimutatja a munkavállaló egészségének és biztonságának olyan biológiai tényezők expozíciójából származó kockázatát, amelyekre hatékony védőoltás létezik, a munkáltatónak - a foglalkoztatás feltételeként - a munkavállaló számára a 3. számú mellékletben meghatározott védőoltást fel kell ajánlania. A munkavállalót tájékoztatni kell a védőoltás elmaradásának előnyeiről, illetve hátrányairól.

(5) Az azzal megbízott foglalkozás-egészségügyi orvos az oltásra vonatkozó adatokat (oltóanyag megnevezése, gyártási száma, az oltás ideje) a munkavállaló egészségügyi törzslapján is feljegyzi.

(6) *  A védőoltást a munkavállaló számára térítésmentesen kell biztosítani. Az oltóorvos a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa. A védőoltás megtörténtét a „Védőoltási könyv 14 év feletti személyek részére” elnevezésű oltási könyvbe, 2009. szeptember 1-jét követően kiadott Egészségügyi Könyv esetén annak „Védőoltási adatlapjába” kell bejegyezni, amelyet a munkáltatónak, illetve - kérelemre - a munkavédelmi hatóságnak be kell mutatni, valamint a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalnak kérésére annak rendelkezésére kell bocsátani.

(7) *  A foglalkozás-egészségügyi szolgálat az általa végzett védőoltásokról évente, a tárgyévet követő év január 5. napjáig a 7. számú melléklet szerinti bejelentőlapon összefoglaló jelentést küld a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalnak és a munkavédelmi hatóságnak.

14. § (1) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat munkavállalóra vonatkozó egészségügyi és személyazonosító adatokat a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően kezeli azzal, hogy a 11. § (2) bekezdése szerinti esetben az orvosi dokumentációt az utolsó ismert kockázat expozíciója után 40 évig kell megőrizni.

(2) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa javaslatot tesz a munkavállalónak a speciális megfelelő védő- és megelőző intézkedésekre, továbbá tájékoztatja a munkavállalót azokról az orvosi vizsgálatokról, amelyet nála az expozíciót követően el kell végezni.

(3) *  Ha a biológiai tényezővel történt expozíció következtében akár egyetlen munkavállaló is fertőződött vagy megbetegedett, a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosának kezdeményezésére, szükség szerint a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal véleményének figyelembevételével a munkavédelmi hatóság a foglalkozás-egészségügyi szolgálat bevonásával kijelöli azon munkavállalók körét, akiket - az azonos expozíció miatt - megfigyelés alá kell vonni, és kezdeményezi a 3. § szerinti becslés újraértékelését.

(4) A foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak a kockázat megszűnésekor tájékoztatnia kell a munkavállalót azokról a további - egészségügyi megfigyelését szolgáló - intézkedésekről, amelyekkel esetleges későbbi egészségkárosodásának veszélye megelőzhető vagy csökkenthető.

Egyes orvosi és állatorvosi szolgálatokra vonatkozó külön rendelkezések

15. § (1) Az egészségügyi, továbbá állat-egészségügyi szolgáltatást nyújtó szerveknek, illetve személyeknek (a továbbiakban: szolgáltatók) a 3. § szerinti becslés során különös figyelmet kell fordítani az alábbiakra:

a) a biológiai tényezőknek a beteg emberekben vagy állatokban, valamint a belőlük származó mintákban és hulladékokban való jelenlétét illető bizonytalanságokra,

b) arra a veszélyre, amit a beteg emberekben és állatokban vagy a róluk, illetve belőlük vett mintákban jelen lévő vagy esetleg előforduló biológiai tényezők jelentenek,

c) a tevékenységgel szükségszerűen együtt járó kockázatokra.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatók esetében az érintett munkavállaló biztonsága és egészségvédelme érdekében megfelelő védelmi intézkedéseket kell tenni, amelyeknek ki kell terjednie

a) a dekontaminálás és fertőtlenítés megfelelő eljárásaira, és

b) olyan eljárások alkalmazására, amelyek lehetővé teszik a szennyezett hulladékok kockázatok nélküli kezelését és megsemmisítését.

(3) Azon szolgáltatók esetén, amelyek a 3-4. csoportba tartozó biológiai hatóanyagokkal fertőzött vagy esetleg fertőzött emberek vagy állatok gyógykezelését, illetve megfigyelését végzik, az 5. számú melléklet „A” oszlopában felsoroltakból olyan elkülönítő intézkedéseket kell bevezetniük, amelyekkel a fertőzés terjedésének kockázata minimálisra csökkenthető.

Az ipari eljárásokra, laboratóriumokra és állattartó helyiségekre vonatkozó speciális intézkedések

16. § (1) A laboratóriumokban - beleértve a diagnosztikai laboratóriumokat -, továbbá a 2-4. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel tudatosan fertőzött laboratóriumi állatok, illetve az ezen hatóanyagokat hordozók vagy esetlegesen hordozók helyiségeiben az alábbi intézkedéseket kell tenni:

a) azon laboratóriumban, amelyben a 2-4. csoportba tartozó biológiai tényezőket használnak kutatás, fejlesztés, oktatás vagy diagnosztizálás céljából, a fertőzés kockázatának minimálisra csökkentése érdekében 4. számú mellékletnek megfelelően meg kell határozni a védelmi intézkedéseket,

b) a 3. § szerinti becslést követően a 4. számú mellékletben foglalt intézkedéseket kell megtenni, a biológiai tényezőkre megkívánt fizikai védelmi szint meghatározását követően. Tevékenység a

ba) 2. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel legalább a 2. fokozatú,

bb) 3. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel legalább a 3. fokozatú,

bc) 4. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel legalább a 4. fokozatú

védelmi szintnek megfelelő munkahelyen, illetve tevékenységi helyen végezhető.

(2) *  Azon laboratóriumban, ahol olyan anyagokkal dolgoznak, amelyeknél bizonytalan, hogy tartalmaznak-e emberi megbetegedést okozó biológiai tényezőket, de nem céljuk a biológiai tényezők tenyésztése vagy koncentrálása, legalább a 2. fokozatú védelmi szintet kell alkalmazni azzal, hogy a tevékenység jellegétől függően a 3. vagy 4. szint bevezetése is szükséges lehet. A munkáltató megkeresésére a munkavédelmi hatóság indokolt esetben, szükség szerint a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal véleményének figyelembevételével a 3. vagy 4. szintnél alacsonyabb védelmi szintet is engedélyezhet.

(3) Amennyiben ipari eljárásokban a 2-4. csoportba tartozó biológiai tényezőt használnak

a) a védelmi szintet az (1) bekezdés b) pontja szerint kell megállapítani az 5. számú mellékletben rögzített előírások figyelembevételével,

b) *  a 2., 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők használatához kapcsolódó kockázat értékelése függvényében a munkavédelmi hatóság határozza meg a megfelelő intézkedéseket,

c) az (1)-(2) bekezdések szerinti minden olyan tevékenységnél, ahol nem lehetséges a biológiai hatóanyag meggyőző értékelését elvégezni, de amelynél valószínűsíthető, hogy azok tervezett használata súlyos kockázatot jelent a munkavállaló egészségére, a tevékenység csak olyan munkahelyiségben folytatható, amelynek védelmi szintje legalább 3. fokozatú.

17. § (1) Ez a rendelet 2000. április 1. napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit

a) a hatálybalépés napján már meglévő munkahelyek esetén legkésőbb 2001. december 31. napjáig,

b) a hatálybalépés napját követően létesített munkahelyek esetén legkésőbb 2000. december 31. napjáig

kell bevezetni.

(2) *  E rendelet

a) az Európai Közösségek Tanácsának 1990. június 28-án kelt, a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók védelméről szóló 90/679/EGK számú irányelvnek, valamint az azt módosító 93/88/EGK irányelvnek, 95/30/EK irányelvnek, 97/59/EK irányelvnek, továbbá 97/65/EK irányelvnek, továbbá

b) a munkájuk során biológiai anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2000/54/EK irányelvnek,

c) *  a 2000/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a SARS-CoV-2 vírusnak az emberek számára tudvalevőleg fertőző betegségeket okozó biológiai anyagok listájára való felvétele tekintetében történő módosításáról és az (EU) 2019/1833 bizottsági irányelv módosításáról szóló, 2020. június 3-i 2020/739 bizottsági irányelvnek,

d) *  a 2000/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I., III., V. és VI. mellékletének tisztán technikai kiigazítások tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. október 24-i 2019/1833 bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

18. § * 

1. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez

A foglalkozási tevékenységek típusainak tájékoztató jegyzéke

1. Élelmiszer-előállító létesítményekben végzett munkák.

2. Mezőgazdasági munkák.

3. Olyan munkatevékenységek, amelyek állatokkal, állatok tetemeivel, illetve állati eredetű termékekkel való érintkezéssel járnak (pl. ún. állati fehérje feldolgozás).

4. Az egészségügyi és szociális ellátásban végzett munkák, beleértve az elkülönítő, valamint a kórbonctani részlegeket.

5. *  A klinikai, állatorvosi diagnosztikai laboratóriumokban végzett munkák a diagnosztikai mikrobiológiai laboratóriumok kivételével.

6. A hulladék megsemmisítő, ártalmatlanító létesítményekben végzett munkák.

7. A szennyvíztisztító berendezésekben, járható szelvényű szennyvízelvezető művekben végzett munkák.

2. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez

A BIOLÓGIAI VESZÉLY JELE

Sárga alapon fekete rajz

[Lásd: 2/1998. (I. 16.) MüM rendelet a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági jelzésekről]

3. számú melléklet a 61/1999. EüM rendelethez * 

Biológiai tényezők csoportba való sorolása

1. A jogszabály céljának megfelelően kizárólag azon tényezőket kell felvenni a besorolási listára, amelyekről ismeretes, hogy az embert megfertőzik. Adott esetben fel van tüntetve az említett tényezők toxikus és allergizáló hatása. Ki vannak zárva az olyan állati és növényi kórokozók, amelyekről ismeretes, hogy nem hatnak az emberre. A besorolt biológiai tényezők ezen listájának összeállításakor a genetikailag módosított mikroorganizmusok nem kerültek figyelembevételre.

2. A besorolt tényezők listája az említett tényezők egészséges munkavállalóra gyakorolt hatásán alapul. Nincsenek külön figyelembe véve az olyan személyekre gyakorolt sajátos hatások, akiknek érzékenységét egy vagy több egyéb ok befolyásolhatja, mint pl. előzetes betegség, gyógyszer alkalmazása, károsodott immunműködés, terhesség vagy szoptatás. Az ilyen munkavállalók többletkockázatát a jogszabály által előírt kockázat értékelés részeként kell tekintetbe venni. Egyes ipari eljárások, egyes laboratóriumi munkák vagy olyan állatokkal végzett munkák esetében, amelyek során ténylegesen vagy potenciálisan fennáll a 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők expozíciójának a veszélye, minden technikai óvintézkedésnek meg kell felelnie a rendeletben előírtaknak.

3. A 2-4. csoportba nem sorolt biológiai tényezők nincsenek automatikusan az 1. csoportba sorolva. Az olyan tényezők esetében, amelyeknél egynél több fajról ismeretes, hogy kórokozó az ember számára, a lista azon fajokat foglalja magában, amelyekről ismeretes, hogy a leggyakrabban okoznak betegségeket, valamint egy általánosabb utalást arra a tényre, hogy ugyanazon nemzetséghez tartozó egyéb fajok is betegséget okozhatnak. Ha egy teljes nemzetség szerepel a biológiai tényezők besorolási listáján, ez úgy értendő, hogy a nem kórokozónak ismert fajok és törzsek ki vannak zárva.

4. Ha valamelyik törzs gyengített vagy elvesztette virulensnek ismert génjeit, akkor az anyatörzs besorolásához szükséges tartalom nem szükségképpen alkalmazandó, a megfelelő munkahelyi kockázat értékeléstől függően. Például amikor egy ilyen törzs kórmegelőző vagy gyógyászati célú termékként vagy annak részeként kerül alkalmazásra.

5. Jelen lista összeállításához használt, besorolt tényezők nómenklatúrája összhangban van a legújabb nemzetközi rendszertani megállapodásokkal és a lista elkészítésének időpontjában fennálló megnevezésekkel.

6. A besorolt tényezők listája a lista összeállításának időpontjában fennálló tudományos álláspontot tükrözi. A listát korszerűsíteni kell, mihelyt már nem tükrözi a tudomány legújabb álláspontját.

7. Minden olyan vírus, amelyet emberben elkülönítettek és amelyet a jelen melléklet még nem vett figyelembe és nem sorolt be, minimálisan a 2. csoportba kerüljön besorolásra, kivéve ha bizonyítható, hogy azok emberben nem okoznak betegséget.

8. Egyes harmadik csoportba sorolt biológiai tényezők, amelyeket a mellékelt listában két csillag (**) jelöl, korlátozott fertőzésveszélyt jelenthetnek a munkavállalókra, mert általában belégzéssel nem fertőznek.

9. A paraziták besorolásának megfelelő elkülönítési követelményei kizárólag a parazita életciklusának azon szakaszára vonatkoznak, amelyben a munkahelyen tartózkodó emberekre fertőzési veszélyt jelentenek.

10. A lista azon esetekben, amelyekben a biológiai tényezők allergizáló vagy mérgező hatást válthatnak ki, külön jelzi azt, ha hatékony oltóanyag áll rendelkezésre vagy ha célszerű a veszélyeztetett személyek listáját tíz évnél tovább megőrizni.

11. Az alábbi táblázatok „Megjegyzés” oszlopában az előbbiekben említettek jelzése az alábbi betűkkel történik:

11.1. A: Allergizáló hatás lehetséges.

11.2. D: Az ezen biológiai tényező veszélyének kitett munkavállalók listáját az utolsó ismert veszélyeztetettség időpontjától számított tíz évnél tovább meg kell őrizni.

11.3. T: Toxintermelés.

11.4. V: Az EU-ban nyilvántartásba vett hatékony oltóanyag áll rendelkezésre.

12. BAKTÉRIUMOK ÉS HASONLÓ ORGANIZMUSOK

A B C
1. Biológiai anyag Csoport Meg-
jegyzések
2. Actinomadura madurae 2
3. Actinomadura pelletieri 2
4. Actinomyces gerencseriae 2
5. Actinomyces israelii 2
6. Actinomyces spp. 2
7. Aggregatibacter actinomycetemcomitans (Actinobacillus actinomycetemcomitans) 2
8. Anaplasma spp. 2
9. Arcanobacterium haemolyticum (Corynebacterium haemolyticum) 2
10. Arcobacter butzleri 2
11. Bacillus anthracis 3 T
12. Bacteroides fragilis 2
13. Bacteroides spp. 2
14. Bartonella bacilliformis 2
15. Bartonella quintana (Rochalimaea quintana) 2
16. Bartonella (Rochalimaea) spp. 2
17. Bordetella bronchiseptica 2
18. Bordetella parapertussis 2
19. Bordetella pertussis 2 T, V
20. Bordetella spp. 2
21. Borrelia burgdorferi 2
22. Borrelia duttonii 2
23. Borrelia recurrentis 2
24. Borrelia spp. 2
25. Brachyspira spp. 2
26. Brucella abortus 3
27. Brucella canis 3
28. Brucella inopinata 3
29. Brucella melitensis 3
30. Brucella suis 3
31. Brucella ceti 3
32. Brucella pinnipedialis 3
33. Burkholderia cepacia 2
34. Burkholderia mallei (Pseudomonas mallei) 3
35. Burkholderia pseudomallei (Pseudomonas pseudomallei) 3 D
36. Campylobacter fetus, fetus subsp. 2
37. Campylobacter fetus, venerealis subsp. 2
38. Campylobacter jejuni, doylei subsp. 2
39. Campylobacter jejuni, jejuni subsp. 2
40. Campylobacter spp. 2
41. Cardiobacterium hominis 2
42. Cardiobacterium valvarum 2
43. Chlamydia abortus (Chlamydophila abortus) 2
44. Chlamydia caviae (Chlamydophila caviae) 2
45. Chlamydia felis (Chlamydophila felis) 2
46. Chlamydia pneumoniae (Chlamydophila pneumoniae) 2
47. Chlamydia psittaci (Chlamydophila psittaci) (madarakat fertőző törzsek) 3
48. Chlamydia psittaci (Chlamydophila psittaci) (egyéb törzsek) 3
49. Chlamydia trachomatis (Chlamydophila trachomatis) 2
50. Clostridium botulinum 2 T
51. Clostridium difficile 2 T
52. Clostridium perfringens 2 T
53. Clostridium tetani 2 T, V
54. Clostridium spp. 2
55. Corynebacterium diphtheriae 2 T, V
56. Corynebacterium minutissimum 2
57. Corynebacterium pseudotuberculosis 2 T
58. Corynebacterium ulcerans 2 T
59. Corynebacterium spp. 2
60. Coxiella burnetii 3
61. Edwardsiella tarda 2
62. Ehrlichia spp. 2
63. Eikenella corrodens 2
64. Elizabethkingia meningoseptica (Flavobacterium meningosepticum) 2
65. Enterobacter aerogenes (Klebsiella mobilis) 2
66. Enterobacter cloacae, cloacae (Enterobacter cloacae) subsp. 2
67. Enterobacter spp. 2
68. Enterococcus spp. 2
69. Erysipelothrix rhusiopathiae 2
70. Escherichia coli (a nem kórokozó törzsek kivételével) 2
71. Escherichia coli, verocitotoxin-termelő törzsek (pl. O157:H7 vagy O103) 3** T
72. Fluoribacter bozemanae (Legionella) 2
73. Francisella hispaniensis 2
74. Francisella tularensis, holarctica subsp. 2
75. Francisella tularensis, mediasiatica subsp. 2
76. Francisella tularensis, novicida subsp. 2
77. Francisella tularensis, tularensis subsp. 3
78. Fusobacterium necrophorum, funduliforme subsp. 2
79. Fusobacterium necrophorum, necrophorum subsp. 2
80. Gardnerella vaginalis 2
81. Haemophilus ducreyi 2
82. Haemophilus influenzae 2 V
83. Haemophilus spp. 2
84. Helicobacter pylori 2
85. Helicobacter spp. 2
86. Klebsiella oxytoca 2
87. Klebsiella pneumoniae, ozaenae subsp. 2
88. Klebsiella pneumoniae, pneumoniae subsp. 2
89. Klebsiella pneumoniae, rhinoscleromatis subsp. 2
90. Klebsiella spp. 2
91. Legionella pneumophila, fraseri subsp. 2
92. Legionella pneumophila, pascullei subsp. 2
93. Legionella pneumophila, pneumophila subsp. 2
94. Legionella spp. 2
95. Leptospira interrogans (valamennyi szerotípus) 2
96. Leptospira interrogans spp. 2
97. Listeria monocytogenes 2
98. Listeria ivanovii, ivanovii subsp. 2
99. Listeria invanovii, londoniensis subsp. 2
100. Morganella morganii, morganii (Proteus morganii) subsp. 2
101. Morganella morganii, sibonii subsp. 2
102. Mycobacterium abscessus, abscessus subsp. 2
103. Mycobacterium africanum 3 V
104. Mycobacterium avium subsp. avium (Mycobacterium avium) 2
105. Mycobacterium avium, paratuberculosis (Mycobacterium paratuberculosis) subsp. 2
106. Mycobacterium avium, silvaticum subsp. 2
107. Mycobacterium bovis 3 V
108. Mycobacterium caprae (Mycobacterium tuberculosis, caprae) subsp. 3
109. Mycobacterium chelonae 2
110. Mycobacterium chimaera 2
111. Mycobacterium fortuitum 2
112. Mycobacterium intracellulare 2
113. Mycobacterium kansasii 2
114. Mycobacterium leprae 3
115. Mycobacterium malmoense 2
116. Mycobacterium marinum 2
117. Mycobacterium microti 3**
118. Mycobacterium pinnipedii 3
119. Mycobacterium scrofulaceum 2
120. Mycobacterium simiae 2
121. Mycobacterium szulgai 2
122. Mycobacterium tuberculosis 3 V
123. Mycobacterium ulcerans 3**
124. Mycobacterium xenopi 2
125. Mycoplasma hominis 2
126. Mycoplasma pneumoniae 2
127. Mycoplasma spp. 2
128. Neisseria gonorrhoeae 2
129. Neisseria meningitidis 2 V
130. Neoehrlichia sennettsu (Rickettsia sennettsu, Ehrlihia sennettsu) 2
131. Neoehrlichia mikurensis 2
132. Nocardia asteroides 2
133. Nocardia brasiliensis 2
134. Nocardia farcinica 2
135. Nocardia nova 2
136. Nocardia otitidiscaviarum 2
137. Nocardia spp. 2
138. Orientia tsutsugamushi (Rickettsia tsutsugamushi) 3
139. Pasteurella multocida, gallicida (Pasteurella gallicida) subsp. 2
140. Pasteurella multocida, multocida subsp. 2
141. Pasteurella multocida, septica subsp. 2
142. Pasteurella spp. 2
143. Peptostreptococcus anaerobius 2
144. Plesiomonas shigelloides 2
145. Porphyromonas spp. 2
146. Prevotella spp. 2
147. Proteus mirabilis 2
148. Proteus penneri 2
149. Proteus vulgaris 2
150. Providencia alcalifaciens (Proteus inconstans) 2
151. Providencia rettgeri (Proteus rettgeri) 2
152. Providencia spp. 2
153. Pseudomonas aeruginosa 2 T
154. Rhodococcus hoagii (Corynebacterium equii) 2
155. Rickettsia africae 3
156. Rickettsia akari 3**
157. Rickettsia australis 3
158. Rickettsia canadensis 3
159. Rickettsia conorii 3
160. Rickettsia heilongjiangensis 3**
161. Rickettsia japonica 3
162. Rickettsia montanensis 3
163. Rickettsia typhi 3
164. Rickettsia prowazekii 3
165. Rickettsia rickettsii 3
166. Rickettsia sibirica 3
167. Rickettsia spp. 3
168. Salmonella enterica (choleraesuis), arizonae subsp. 2
169. Salmonella Enteritidis 2
170. Salmonella Paratyphi A, B, C 2 V
171. Salmonella Typhi 3** V
172. Salmonella Typhimurium 2
173. Salmonella (egyéb szerotípusok) 2
174. Shigella boydii 2
175. Shigella dysenteriae (1. típus) 3** T
176. Shigella dysenteriae, az 1. típustól eltérő 2
177. Shigella flexneri 2
178. Shigella sonnei 2
179. Staphylococcus aureus 2 T
180. Streptobacillus moniliformis 2
181. Streptococcus agalactiae 2
182. Streptococcus dysgalactiae, equisimilis subsp. 2
183. Streptococcus pneumoniae 2 T, V
184. Streptococcus pyogenes 2 T
185. Streptococcus suis 2
186. Streptococcus spp. 2
187. Treponema carateum 2
188. Treponema pallidum 2
189. Treponema pertenue 2
190. Treponema spp. 2
191. Trueperella pyogenes 2
192. Ureaplasma parvum 2
193. Ureaplasma urealyticum 2
194. Vibrio cholerae (az El Tor és Bengal is) 2 T, V
195. Vibrio parahaemolyticus (Benecka parahaemolytica) 2
196. Vibrio spp. 2
197. Yersinia enterocolitica, enterolitica subsp. 2
198. Yersinia enterocolitica, palearctica subsp. 2
199. Yersinia pestis 3
200. Yersinia pseudotuberculosis 2
201. Yersinia spp. 2

12.1. Rövidítések:

12.1.1. ** Lásd jelen melléklet 8. pontját.

12.2. Megjegyzések:

12.2.1. A listában szereplő biológiai tényezők esetében az „spp.” megjelölés olyan egyéb fajokra utal, amelyek emberi kórokozóként ismeretesek.

13. VÍRUSOK*

A B C
1. Biológiai anyagok
(E listán a vírusok rend (O), család (F) és nemzetség (G) szerinti rangsorban szerepelnek.)
Csoport Meg-
jegyzések
2. Bunyavirales (O)
3. Hantaviridae (F)
4. Orthohantavírus (G)
5. Andes orthohantavírus (hantavírus pulmonáris szindrómát [HPS] okozó hantavírus faj) 3
6. Bayou orthohantavírus 3
7. Black Creek Canal orthohantavírus 3
8. Cano Delgadito orthohantavírus 3
9. Choclo orthohantavírus 3
10. Dobrava-Belgrade hantavírus (vérzéses lázat és veseelégtelenséget [HFRS] okozó hantavírus faj) 3
11. El Moro Canyon orthohantavírus 3
12. Hantaan orthohantavírus (vérzéses lázat és veseelégtelenséget [HFRS] okozó hantavírus faj) 3
13. Laguna Negra orthohantavírus 3
14. Prospect Hill orthohantavírus 2
15. Puumala orthohantavírus (nephropathia epidemica [NE] betegséget okozó hantavírus faj) 2
16. Seoul hantavírus (vérzéses lázat és veseelégtelenséget [HFRS] okozó hantavírus faj) 3
17. Sin Nombre orthohantavírus (hantavírus pulmonáris szindrómát [HPS] okozó hantavírus faj) 3
18. Egyéb, ismerten kórokozó hantavírusok 2
19. Nairoviridae (F)
20. Orthonairovírus (G)
21. Krími-kongói vérzéses láz orthonairovírus 4
22. Dugbe orthonairovírus 2
23. Hazara orthonairovírus 2
24. Nairobi-betegség orthonairovírus 2
25. Egyéb, ismerten kórokozó nairovírusok 2
26. Peribunyaviridae (F)
27. Orthobunyavírus (G)
28. Bunyamwera orthobunyavírus (Germiston vírus) 2
29. California encephalitis orthobunyavírus 2
30. Oropouche orthobunyavírus 3
31. Egyéb, ismerten kórokozó orthobunyavírusok 2
32. Phenuiviridae (F)
33. Phlebovírus (G)
34. Bhanja phlebovírus 2
35. Punta Toro phlebovírus 2
36. Rift-völgyi láz phlebovírus 3
37. Sandfly fever Naples phlebovírus 2
38. Toscana phlebovírus 2
39. SFTS phlebovírus (magas lázzal járó trombocitopénia szindrómát okozó vírus) 3
40. Egyéb, ismerten kórokozó phlebovírusok 2
41. Herpesvirales (O)
42. Herpesviridae (F)
43. Cytomegalovírus (G)
44. Humán betaherpeszvírus 5 (cytomegalovírus) 2
45. Limfo-kriptovírus (G)
46. Humán gammaherpeszvírus 4 (Epstein-Barr vírus) 2
47. Rhadinovírus (G)
48. Humán gammaherpeszvírus 8 2 D
49. Roseolovírus (G)
50. Humán betaherpeszvírus 6A (humán B-limfotróp vírus) 2
51. Humán betaherpeszvírus 6B 2
52. Humán betaherpeszvírus 7 2
53. Simplexvírus (G)
54. Makákó alfaherpeszvírus 1 (herpeszvírus simiae, herpesz B vírus) 4
55. Humán alfaherpeszvírus 1 (humán herpeszvírus 1, herpesz simplex vírus, 1. típus) 2
56. Humán alfaherpeszvírus 2 (humán herpeszvírus 2, herpesz simplex vírus, 2. típus) 2
57. Varicellovírus (G)
58. Humán alfaherpeszvírus 3 (Varicella-zoster herpeszvírus) 2 V
59. Mononegavirales (O)
60. Filoviridae (F)
61. Ebola vírus (G) 4
62. Marburg vírus (G)
63. Marburg marburgvirus 4
64. Paramyxoviridae (F)
65. Avulavírus (G)
66. Baromfipestis vírus (Newcastle-betegség vírus) 2
67. Henipavírus (G)
68. Hendra henipavírus 4
69. Nipah henipavírus 4
70. Morbillivírus (G)
71. Kanyaró morbillivírus 2 V
72. Respirovírus (G)
73. Humán respirovírus 1 (parainfluenza vírus 1) 2
74. Humán respirovírus 3 (parainfluenza vírus 3) 2
75. Rubulavírus (G)
76. Mumpsz rubulavírus 2 V
77. Humán rubulavírus 2 (parainfluenza vírus 2) 2
78. Humán rubulavírus 4 (parainfluenza vírus 4) 2
79. Pneumoviridae (F)
80. Metapneumovírus (G)
81. Orthopneumovírus (G)
82. Humán orthopneumovírus (RSV, óriássejtes tüdőmegbetegedést okozó vírus) 2
83. Rhabdoviridae (F)
84. Lyssavírus (G)
85. Ausztrál denevér-lyssavírus 3** V
86. Duvenhage-lyssavírus 3** V
87. Ausztrál denevér-lyssavírus 1 3** V
88. Ausztrál denevér-lyssavírus 2 3** V
89. Lagosi denevér-lyssavírus 3**
90. Mokola-lyssavírus 3
91. Veszettség-lyssavírus (rabies-vírus) 3** V
92. Vesiculovírus (G)
93. Hólyagos szájgyulladást okozó vírus, Alagoas vesiculovírus 2
94. Hólyagos szájgyulladást okozó vírus, Indiana vesiculovírus 2
95. Hólyagos szájgyulladást okozó vírus, New Jersey vesiculovírus 2
96. Piry vesiculovírus (Piry vírus) 2
97. Nidovirales (O)
98. Coronaviridae (F)
99. Betacoronavírus (G)
100. Súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus (SARS-vírus) 3
101. Súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus 2 (SARS-CoV-2) (j) 3
102. Közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírus (MERS-vírus) 3
103. Egyéb, ismerten kórokozó Coronaviridae 2
104. Picornavirales (O)
105. Picornaviridae (F)
106. Cardivírus (G)
107. Saffold vírus 2
108. Cosavírus (G)
109. Cosavírus A 2
110. Enterovírus (G)
111. Enterovírus A 2
112. Enterovírus B 2
113. Enterovírus C 2
114. Enterovírus D, humán Enterovírus, 70. típus (akut vérzéses kötőhártya-gyulladást okozó vírus) 2
115. Rhinovírusok 2
116. Poliovírus, 1. típus 2 V
117. Poliovírus, 2. és 3. típus (i) 3 V
118. Hepatovírus (G)
119. Hepatovírus A (hepatitis A-vírus, humán enterovírus, 72. típus) 2 V
120. Kobuvírus (G)
121. Aichivírus A (Aichi vírus 1) 2
122. Parechovírus (G)
123. Parechovírusok A 2
124. Parechovírusok B (Ljungan vírus) 2
125. Egyéb, ismerten kórokozó Picornaviridae 2
126. Nem besorolt (O)
127. Adenoviridae (F) 2
128. Astroviridae (F) 2
129. Arenaviridae (F)
130. Mammarenavírus (G)
131. Brazil mammarenavírus 4
132. Chapare mammarenavírus 4
133. Flexal mammarenavírus 3
134. Guanarito mammarenavírus 4
135. Junín mammarenavírus 4
136. Lassa mammarenavírus 4
137. Lujo mammarenavírus 4
138. Limfocitás choriomeningitis vírus, neurotróp törzsek 3
139. Limfocitás choriomeningitis vírus (egyéb törzsek) 2
140. Machupo mammarenavírus 4
141. Mobala mammarenavírus 2
142. Mopeia mammarenavírus 3
143. Tacaribe mammarenavírus 2
144. Whitewater Arroyo mammarenavírus 3
145. Caliciviridae (F)
146. Norovírus (G)
147. Norovírus (Norwalk vírus) 2
148. Egyéb, ismerten kórokozó Caliciviridae 2
149. Hepadnaviridae (F)
150. Orthohepadnavírus (G)
151. Hepatitis B-vírus 3** V, D
152. Hepeviridae (F)
153. Orthohepevírus (G)
154. Orthohepevírus A (hepatitis E-vírus) 2
155. Flaviviridae (F)
156. Flavivírus (G)
157. Dengue-láz vírus 3
158. Japán encephalitis vírus 3 V
159. Kyasanur Forest vírus 3 V
160. Louping-ill vírus 3**
161. Murray Valley encephalitis vírus (Ausztrál agyvelőgyulladás vírus) 3
162. Omszki vérzéses lázat okozó vírus 4
163. Powassan vírus 3
164. Rocio vírus 3
165. St. Louis encephalitis vírus 3
166. Kullancsencephalitis vírus
167. Absettarov vírus 3
168. Hanzalova vírus 3
169. Hypr vírus 3
170. Kumlinge vírus 3
171. Negishi vírus 3
172. Orosz tavaszi-nyári encephalitis vírus (a) 3 V
173. Kullancsencephalitis vírus, közép-európai altípus 3** V
174. Kullancsencephalitis vírus, távol-keleti altípus 3
175. Kullancsencephalitis vírus, szibériai altípus 3 V
176. Wesselsbron vírus 3**
177. Nyugat-nílusi láz vírus 3
178. Sárgaláz vírus 3 V
179. Zika-vírus 2
180. Egyéb, ismerten kórokozó flavivírusok 2
181. Hepacivírus (G)
182. Hepacivírus C (hepatitis C-vírus) 3** D
183. Orthomyxoviridae (F)
184. Gammainfluenzavírus (G)
185. Influenza C-vírus 2
186. Influenzavírus A (G)
187. Magas patogenitású madárinfluenza vírusok HPAIV, pl. H5N1, H7N7, H7N9 3
188. Influenza A-vírus 2 V (c)
189. Influenza A-vírus A/New York/1/18 (H1N1) (Spanyolnátha 1918) 3
190. Influenza A-vírus A/Singapore/1/57 (H2N2) 3
191. Alacsony patogenitású madárinfluenza vírus (LPAI) H7N9 3
192. Influenzavírus B (G)
193. Influenza B-vírus 2 V (c)
194. Thogoto vírus (G)
195. Dhori vírus (kullancs terjesztette orthomyxoviridae: Dhori) 2
196. Thogoto vírus (kullancs terjesztette orthomyxoviridae: Thogoto) 2
197. Papillomaviridae (F) 2 D (d)
198. Parvoviridae (F)
199. Eritroparvovírus (G)
200. Főemlős eritroparvovírus 1 (humán parvovírus, B 19 vírus) 2
201. Bocaparvovirus (G)
202. Főemlős bocaparvovírus (humán bocavírus) 2
203. Polyomaviridae (F)
204. Betapoliomavírus (G)
205. Humán poliomavírus 1 (BK-vírus) 2 D (d)
206. Humán poliomavírus 2 (JC-vírus) 2 D (d)
207. Poxviridae (F)
208. Molluscipoxvírus (G)
209. Molluscum contagiosum vírus 2
210. Himlővírus (G)
211. Tehénhimlővírus 2
212. Majomhimlővírus 3 V
213. Vaccinia vírus [ideértve a bivalyhimlővírust (e), az elefánthimlővírust (f) és a nyúlhimlővírust (g)] 2
214. Variolavírus (major és minor) 4 V
215. Parapoxvírus (G)
216. Orf vírus 2
217. Pszeudo-tehénhimlővírus (fejőstehenek himlővírusa, parapoxvírus bovis) 2
218. Yatapoxvírus (G)
219. Tanapox vírus 2
220. Yaba majom tumorvírus 2
221. Reoviridae (F)
222. Seadornovírus (G)
223. Banna vírus 2
224. Coltivírus (G) 2
225. Rotavírusok (G) 2
226. Orbivírus (G) 2
227. Retroviridae (F)
228. Deltaretovírus (G)
229. Főemlős T-limfotróp vírus 1 (humán T-sejtes limfotróp vírus, 1. típus) 3** D
230. Főemlős T-limfotróp vírus 2 (humán T-sejtes limfotróp vírus, 2. típus) 3** D
231. Lentivírus (G)
232. Humán immundeficiencia-vírus 1 (HIV-1) 3** D
233. Humán immundeficiencia-vírus 2 (HIV-2) 3** D
234. Majom immundeficiencia-vírus (SIV) (h) 3
235. Togaviridae (F)
236. Alfavírus (G)
237. Cabassouvírus 3
238. Keleti ló-encephalomyelitis vírus 3 V
239. Bebaru vírus 2
240. Chikungunya vírus 3**
241. Everglades vírus 3**
242. Mayaro vírus 3
243. Mucambo vírus 3**
244. Ndumu vírus 3**
245. O’nyong-nyong vírus 2
246. Ross River vírus 2
247. Semliki Forest vírus 3
248. Sindbis vírus 2
249. Tonate vírus 3**
250. Lovak venezuelai agy- és gerincvelő-gyulladását okozó vírus 3 V
251. Nyugati ló-encephalomyelitis vírus 3 V
252. Egyéb, ismerten kórokozó alfavírusok 2
253. Rubivírus (G)
254. Rubeolavírus 2 V
255. Nem besorolt (F)
256. Deltavírus (G)
257. Hepatitis delta vírus (b) 2 V, D

13.1. Rövidítések:

13.1.1. * Lásd jelen melléklet 7. pontját.

13.1.2. ** Lásd jelen melléklet 8. pontját.

13.1.3. (a) Kullancs hordozta encephalitis.

13.1.4. (b) A hepatitis D vírus csak a hepatitis B vírus okozta egyidejű, illetve másodlagos fertőzés jelenléte mellett válik kórokozóvá a munkavállalókban. Ebből következik, hogy a hepatitis B vírus elleni védőoltás védelmet biztosít a hepatitis D vírus (Delta) ellen azon munkavállalóknak, akik a hepatitis B vírus által nem érintettek.

13.1.5. (c) Csak az A és B típusok esetében.

13.1.6. (d) Az ilyen anyagokkal való közvetlen érintkezéssel járó munkavégzés esetén ajánlott.

13.1.7. (e) Kétfajta vírus azonosított: az egyik egy bivalyhimlő-típusú vírus, a másik a Vaccinia vírus egy variánsa.

13.1.8. (f) A tehénhimlővírus variánsa.

13.1.9. (g) A Vaccinia vírus variánsa.

13.1.10. (h) Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy más, majomból származó retrovírus megbetegedést okozna emberben. Elővigyázatosságként 3. biztonsági szint ajánlott a velük folytatott munka során.

13.1.11. (i) Az osztályozás alapja a vad poliovírusok típusspecifikus felszámolását és a szájon át alkalmazott poliovírus védőoltás fokozatos megszüntetését követően a poliovírussal összefüggő kockázatok minimalizálására vonatkozó WHO globális cselekvési terv.

13.1.12. (j) 16. § (2) bekezdésével összhangban a SARS-CoV-2 vírust érintő nem propagatív diagnosztikai laboratóriumi munkát legalább a 2. biztonsági szinttel egyenértékű eljárásokat alkalmazó létesítményben kell végezni. A SARS-CoV-2 vírust érintő propagatív munkát olyan 3. biztonsági szintű laboratóriumban kell végezni, amelyben a légnyomás kisebb a külső környezeti légnyomásnál.

14. A FERTŐZŐ SZIVACSOS AGYVELŐBÁNTALOMHOZ KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

A B C
1. Biológiai anyag Csoport Meg-
jegyzések
2. A Creutzfeldt-Jakob-betegség kórokozója 3** D (a)
3. A Creutzfeldt-Jakob-betegség kórokozójának a variánsa 3** D (a)
4. A szarvasmarhák szivacsos agyvelőbetegségének (BSE) és az egyéb kapcsolódó, állati TSE-k kórokozója 3** D (a)
5. A Gerstmann-Sträussler-Scheinker szindróma kórokozója 3** D (a)
6. A Kuru kórokozója 3** D (a)
7. A surlókór kórokozója 2

14.1. Rövidítések:

14.1.1. ** Lásd jelen melléklet 8. pontját.

14.1.2. (a) Az állatokban előforduló egyéb TSE-ket előidéző anyagok okozta fertőzések emberben történő előfordulására nincsen bizonyíték. Ennek ellenére a 3.** kockázati csoportba sorolt anyagokra megállapított biztonsági intézkedések ajánlottak elővigyázatossági intézkedésként a laboratóriumi munka esetében, a scrapie (surlókór) azonosított anyagával folytatott laboratóriumi munka kivételével, amikor a 2. szintű elkülönítés elégséges.

15. PARAZITÁK

A B C
1. Biológiai anyag Csoport Meg-
jegyzések
2. Acanthamoeba spp. 2
3. Ancylostoma duodenale 2
4. Angiostrongylus cantonensis 2
5. Angiostrongylus costaricensis 2
6. Anisakis simplex 2 A
7. Ascaris lumbricoides 2 A
8. Ascaris suum 2 A
9. Babesia divergens 2
10. Babesia microti 2
11. Balamuthia mandrillaris 3
12. Balantidium coli 2
13. Blastocytis sp 2
14. Brugia malayi 2
15. Brugia pahangi 2
16. Brugia timori 2
17. Capillaria philippinensis 2
18. Capillaria spp. 2
19. Clonorchis sinensis (Opisthorchis sinensis) 2
20. Clonorchis viverrini (Opisthirchis viverrini) 2
21. Cryptosporidium hominis 2
22. Cryptosporidium parvum 2
23. Cyclospora cayetanensis 2
24. Dicrocoelium dentriticum 2
25. Dipetalonema streptocerca 2
26. Diphyllobothrium latum 2
27. Dracunculus medinensis 2
28. Echinococcus granulosus 3 (*)
29. Echinococcus multilocularis 3 (*)
30. Echinococcus oligarthrus 3 (*)
31. Echinococcus vogeli 3 (*)
32. Entamoeba histolytica 2
33. Enterobius vermicularis 2
34. Enterocytozoon bieneusi 2
35. Fasciola gigantica 2
36. Fasciola hepatica 2
37. Fasciolopsis buski 2
38. Giardia lamblia (Giardia duodenalis, Giardia intestinalis) 2
39. Heterophyes spp. 2
40. Hymenolepis diminuta 2
41. Hymenolepis nana 2
42. Leishmania aethiopica 2
43. Leishmania braziliensis 3**
44. Leishmania donovani 3**
45. Leishmania guyanensis (Viannia guyanensis) 3**
46. Leishmania infantum (Leishmania chagasi) 3**
47. Leishmania major 2
48. Leishmania mexicana 2
49. Leishmania panamensis (Viannia panamensis) 3**
50. Leishmania peruviana 2
51. Leishmania tropica 2
52. Leishmania spp. 2
53. Loa loa 2
54. Mansonella ozzardi 2
55. Mansonella perstans 2
56. Mansonella streptocerca 2
57. Metagonimus spp. 2
58. Naegleria fowleri 3
59. Necator americanus 2
60. Onchocerca volvulus 2
61. Opistorchis felineus 2
62. Opisthorchis spp. 2
63. Paragonimus westermani 2
64. Paragonimus spp. 2
65. Plasmodium falciparum 3**
66. Plasmodium knowlesi 3**
67. Plasmodium spp. (humán és majomban előforduló) 2
68. Sarcocystis suihominis 2
69. Schistosoma haematobium 2
70. Schistosoma intercalatum 2
71. Schistosoma japonicum 2
72. Schistosoma mansoni 2
73. Schistosoma mekongi 2
74. Strongyloides stercoralis 2
75. Strongyloides spp. 2
76. Taenia saginata 2
77. Taenia solium 3**
78. Toxocara canis 2
79. Toxocara cati 2
80. Toxoplasma gondii 2
81. Trichinella nativa 2
82. Trichinella nelsoni 2
83. Trichinella pseudospiralis 2
84. Trichinella spiralis 2
85. Trichomonas vaginalis 2
86. Trichostrongylus orientalis 2
87. Trichostrongylus spp. 2
88. Trichuris trichiura 2
89. Trypanosoma brucei brucei 2
90. Trypanosoma brucei gambiense 2
91. Trypanosoma brucei rhodesiense 3**
92. Trypanosoma cruzi 3**
93. Wuchereria bancrofti 2

15.1. Rövidítések:

15.1.1. ** Lásd jelen melléklet 8. pontját.

16. KÜLSŐ ÉLŐSDIEK (EKTOPARAZITÁK)

A B C
1. Biológiai anyag Csoport Meg-
jegyzések
2. Atkák
3. Rühatka (Sarcoptes scabiei var. hominis) 2 A
4. Sarcoptes spp. 2
5. Bolhák
6. Homoki bolha (Tunga penetrans) 2
7. Keleti patkánybolha (Xenopsylla cheopis) 2
8. Kutyabolha (Ctenocephalides canis) 2
9. Macskabolha (Ctenocephalides felis) 2
10. Tyúkbolha (Echidnophaga gallinacea) 2
11. Legyek
12. Calliphora spp. 2
13. Chrysomya bezziana 2
14. Cochliomyia hominivorax 2
15. Cordylobia anthropophaga 2
16. Emberbagócs(Dermatobia hominis) 2
17. Juhbagócs (Oestrus ovis) 2
18. Kék dongólégy (Calliphora vicina, Calliphora erythrocephala) 2
19. Közönséges húslégy (Sarcophaga carnaria) 2
20. Selymes döglégy (Lucilia sericata, Phaenicia sericata) 2
21. Tetvek
22. Fejtetű (Pediculus humanus capitis) 2
23. Ruhatetű (Pediculus humanus humanus, Pediculus humanus corporis) 2
24. Lapostetű (Pthirus pubis) 2

17. GOMBÁK

A B C
1. Biológiai anyag Csoport Meg-
jegyzések
2. Aspergillus flavus 2 A
3. Aspergillus fumigatus 2 A
4. Aspergillus spp. 2
5. Blastomyces dermatitidis (Ajellomyces dermatitidis) 3
6. Blastomyces gilchristii 3
7. Candida albicans 2 A
8. Candida dubliniensis 2
9. Candida glabrata 2
10. Candida parapsilosis 2
11. Candida tropicalis 2
12. Cladophialophora bantiana (Xylohypha bantiana, Cladosporium bantianum, trichoides) 3
13. Cladophialophora modesta 3
14. Cladophialophora spp. 2
15. Coccidioides immitis 3 A
16. Coccidioides posadasii 3 A
17. Cryptococcus gattii (Filobasidiella neoformans var. bacillispora) 2 A
18. Cryptococcus neoformans (Filobasidiella neoformans var. neoformans) 2 A
19. Emmonsia parva var. parva 2
20. Emmonsia parva var. crescens 2
21. Epidermophyton floccosum 2 A
22. Epidermophyton spp. 2
23. Fonsecaea pedrosoi 2
24. Histoplasma capsulatum 3
25. Histoplasma capsulatum var. farciminosum 3
26. Histoplasma duboisii 3
27. Madurella grisea 2
28. Madurella mycetomatis 2
29. Microsporum spp. 2 A
30. Nannizzia spp. 2
31. Neotestudina rosatii 2
32. Paracoccidioides brasiliensis 3 A
33. Paracoccidioides lutzii 3
34. Paraphyton spp. 2
35. Rhinocladiella mackenziei 3
36. Scedosporium apiospermum 2
37. Scedosporium prolificans (inflatum) 2
38. Sporothrix schenckii 2
39. Talaromyces marneffei (Penicillium marneffei) 2 A
40. Trichophyton rubrum 2 A
41. Trichophyton tonsurans 2 A
42. Trichophyton spp. 2

4. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez * 

Védelmi intézkedésekre és szintekre vonatkozó jelzések

A B C
1. A védelmi intézkedések iránya Védelmi intézkedések Védelmi szintek
2. 2. 3. 4.
3. Munkahely A munkahelyet el kell különíteni minden más tevékenységtől ugyanabban az épületben nem ajánlott igen
4. Legyen a munkahely légmentesen körülzárható a gázzal való fertőtlenítéshez nem ajánlott igen
5. Berendezések A fertőzött anyagok és minden állat biztonsági fülkében, izolátorban vagy más megfelelően körülzárt módon való kezelése adott esetben igen, levegővel való fertőzés esetén igen
6. Felszerelések A munkahely bemenő és kimenő levegőjének szűrése, például HEPA*-val vagy hasonló eszközökkel nem igen, a kimenő levegőnél igen, a be- és kimenő levegőnél
7. A munkahelyen a légköri nyomásnál kisebb levegőnyomást kell fenntartani nem ajánlott igen
8. A felületek vízhatlansága, könnyű tisztíthatósága igen,
a munka-
asztaloké és a padlóé
igen, a munka-
asztaloké,
a padlóé és a kockázatértékelés által meghatározott egyéb felületek esetében
igen,
a munka-
asztaloké, a falaké,
a padlóé és
a mennyezeté
9. Savaknak, lúgoknak, oldószereknek és fertőtlenítő szereknek ellenálló felületek igen igen igen
10. Munkaszabályok A belépés korlátozása csak a kijelölt munkavállalókra ajánlott igen igen, zsilipen át***
11. Hatásos vektorkontroll**, például a rágcsálók és rovarok ellen igen igen igen
12. A fertőtlenítő eljárások meghatározása igen igen igen
13. A biológiai tényezők
biztonságos helyen való tárolása
igen igen igen, tárolás védett hozzáféréssel
14. A dolgozók kötelesek lezuhanyozni az elkülönített terület elhagyása előtt nem ajánlott ajánlott
15. Hulladék Validált inaktiválási eljárás az állatok tetemének biztonságos ártalmatlanítására (pl. égetés) ajánlott igen (rendelkezésre álljon) igen,
a helyszínen
16. Egyéb rendelkezések Saját felszerelés minden laboratóriumnak nem ajánlott igen
17. Megfigyelőablak vagy azzal egyenértékű rendszer
a bennlévők láthatóságának biztosításához
ajánlott ajánlott igen

1. Megjegyzések:

1.1. A jelen mellékletben szereplő intézkedéseket a tevékenységek természete, a munkavállalót fenyegető kockázatok értékelése és a szóban forgó biológiai tényező tulajdonságai szerint kell alkalmazni.

1.2. A táblázatban az „ajánlott” szó azt jelenti, hogy az intézkedéseket elvileg alkalmazni kell, kivéve, amennyiben a 3. §-ban említett becslés eredményei azokat nem teszik feleslegessé.

2. Rövidítések:

2.1. * HEPA: High-Efficiency Particular Air(filter) - Nagyhatékonyságú szemcse lég(szűrő).

2.2. ** Vektorkontroll: kártevő-mentesítés.

2.3. *** Légzsilip: csak egy légzsilipen át lehet bejutni, ami egy, a laboratóriumtól elkülönített kis helyiség. A zsilip fehér oldalát a fekete oldaltól öltözővel vagy zuhanyzóval, és lehetőleg olyan ajtókkal kell elszigetelni, amelyek egyidejűleg nem nyithatóak.

5. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez * 

Elkülönítés az ipari folyamatok számára

A B C

1.
A védelmi intézkedések iránya
Védelmi intézkedések

Védelmi szintek
2. 2. 3. 4.
3. Általános intézkedések Az életképes mikroorganizmusokat olyan rendszerben kell kezelni, amely fizikailag elválasztja a műveletet a környezettől igen igen igen
4. A zárt rendszerből kikerülő gázokat úgy kell kezelni, hogy minimális legyen
a kijutásuk
gátoljuk meg a kijutást gátoljuk meg a kijutást
5. A mintavételt, az anyagok bevitelét egy zárt rendszerbe és az életképes mikroorganizmusok átvitelét egy másik zárt rendszerbe úgy kell elvégezni, hogy minimális legyen
a kijutás
gátoljuk meg a kijutást gátoljuk meg a kijutást
6. A tenyésztőfolyadékokat a zárt rendszerből csak akkor szabad eltávolítani, ha az életképes mikroorganizmusokat validált kémiai vagy fizikai módszerrel inaktiválták validált kémiai vagy fizikai módszerekkel inaktiválták validált kémiai
vagy fizikai módszerekkel inaktiválták
7. A hermetikus zárásokat úgy kell kialakítani, hogy minimális legyen
a kijutás
megelőzzék a kijutást megelőzzék a kijutást
8. Az ellenőrzött teret úgy kell kialakítani, hogy kiömlés esetén a zárt rendszer egész tartalma felfogható legyen nem ajánlott igen
9. Az ellenőrzött tér legyen légmentesen körülzárható a gázzal való fertőtlenítéshez nem ajánlott igen
10. Berendezések Dekontaminálási és tisztálkodási lehetőség biztosítása a személyzet számára igen igen igen
11. Felszerelések Az ellenőrzött térbe belépő és azt elhagyó levegőt HEPA-szűrővel* szűrni kell nem ajánlott igen
12. Az ellenőrzött teret a légköri nyomásnál kisebb levegőnyomáson kell tartani nem ajánlott igen
13. Az ellenőrzött teret megfelelően szellőztetni kell a légszennyezettség minimálisra csökkentéséhez ajánlott ajánlott igen
14. Munkaszabályok A zárt rendszereket** ellenőrzött térben kell elhelyezni ajánlott ajánlott igen, és erre a célra kialakított módon
15. Biológiai kockázatokra vonatkozó figyelmeztetések legyenek elhelyezve igen igen igen
16. A belépés korlátozása csak a kijelölt munkavállalókra ajánlott igen igen, légzsilipen*** keresztül
17. A személyzetnek zuhanyoznia kell az ellenőrzött terület elhagyása előtt nem ajánlott igen
18. A személyzetnek védőruhát kell viselnie az előírt egyéni védelem mellett és ahhoz illeszkedően igen, legalább védőruházatot igen, legalább védőruházatot igen, teljes ruhaváltás szükséges
19. Hulladék A lefolyók és zuhanyok vizét össze kell gyűjteni és inaktiválni kell a kiengedés előtt nem ajánlott igen
20. A szennyvizek kezelése a végleges kiengedés előtt inaktiválás validált kémiai vagy fizikai módszerekkel inaktiválás validált kémiai vagy fizikai módszerekkel inaktiválás validált kémiai
vagy fizikai módszerekkel

1. Megjegyzések:

1.1. A táblázatban az „ajánlott” szó azt jelenti, hogy az intézkedéseket elvileg alkalmazni kell, kivéve, amennyiben a 3. §-ban említett becslés eredményei azokat nem teszik feleslegessé.

1.2. A 2., 3. és 4. csoportba tartozó biológiai tényezők esetén a kockázatok értékelése alapján kell kiválasztani és kombinálni a különböző kategóriák alábbi védelmi követelményeit.

2. Rövidítések:

2.1. * HEPA: High-Efficiency Particular Air(filter) - Nagyhatékonyságú szemcse lég(szűrő).

2.2. ** Zárt rendszer: olyan rendszer, amely fizikailag elválasztja a folyamatot a környezettől (pl. inkubátortartályok, tartályok stb.).

2.3. *** Légzsilip: csak egy légzsilipen át lehet bejutni, ami egy, a laboratóriumtól elkülönített kis helyiség. A zsilip fehér oldalát a fekete oldaltól öltözővel vagy zuhanyzóval, és lehetőleg olyan ajtókkal kell elszigetelni, amelyek egyidejűleg nem nyithatóak.

6. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez * 

Biológiaikóroki tényezőkkeltörténőtevékenység bejelentése

1. Bejelentés dátuma
2. Bejelentő, adatszolgáltató személy neve
3. Bejelentő, adatszolgáltató személy címe
4. Bejelentő, adatszolgáltató személy elérhetősége
(telefonszám)
5. Bejelentő, adatszolgáltató személy e-mail címe
6. Biológiai bejelentés típusa
7. Munkavégzés helye
8. Megye (Munkavégzés helye alapján)
9. Munkáltató neve
10. Munkáltató adószáma
11. Munkáltató székhelye
12. Munkáltató elérhetősége (telefon, e-mail, fax)
13. Egészségvédelemért felelős személy neve
14. Egészségvédelemért felelős személy beosztása

Biológiaiexpozíció

15. Biológiai tényezőcsoport
16. Biológiai tényező
17. Biológiai expozíció jellege
18. Biológiai expozíció időtartama
19. Biológiai expozíció mértéke
20. Biológiai védelmi intézkedések
21. Változások leírása

PH.

..........................................
aláírás

7. számú melléklet a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelethez * 

Foglalkozási-egészségügyi szolgálat (FESZ) orvosa által végzettvédőoltásokbejelentése

1. Bejelentés dátuma
2. Adatszolgáltatás éve
3. Megye (Bejelentő FESZ orvos székhelye alapján)
4. FESZ név
5. FESZ cím
6. Bejelentő FESZ orvos neve
7. Bejelentő FESZ orvos pecsétszáma
8. Bejelentő FESZ orvos elérhetősége
9. Bejelentő, adatszolgáltató személy e-mail címe
10. Védőoltásban részesülők száma összesen
11. Hastífusz védőoltás (darab)
12. Tetanusz védőoltás (darab)
13. Diftéria védőoltás (darab)
14. Hepatitisz A védőoltás (darab)
15. Hepatitisz B védőoltás (darab)
16. Kullancs enkefalitisz védőoltás (darab)
17. Veszettség védőoltás (darab)
18. Influenza védőoltás (darab)
19. Meningitis védőoltás (darab)
20. Egyéb védőoltás (darab)
21. Megjegyzés

PH.

..........................................
aláírás


  Vissza az oldal tetejére