1. § * Az Országgyűlés a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti.
(A Magyar Népköztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése a Svájci Államszövetség Kormányánál az 1985. évi május hó 29. napján megtörtént. Az egyezmény a Magyar Népköztársaság vonatkozásában 1985. augusztus hó 27. napján lépett hatályba.)
2. § Az Egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:
A Szerződő Államok,
felismerve, hogy a vadon élő állatok és növények sok szép és változatos formájukban a föld természeti rendszereinek pótolhatatlan részét képezik, amelyeket a jelen és a jövő nemzedékek számára meg kell óvni,
tudatában annak, hogy a vadon élő állatok és növények egyre nagyobb esztétikai, tudományos, kulturális, pihenési és gazdasági értéket jelentenek,
felismerve, hogy a népek és Államok saját vadon élő állat- és növényviláguk legjobb oltalmazói, illetőleg azoknak kell lenniük,
felismerve továbbá, hogy a nemzetközi együttműködés alapvető jelentőségű a vadon élő állatok és növények bizonyos fajainak a nemzetközi kereskedelem útján történő túlzott mértékű kiaknázásától való megóvásában,
meggyőződve az e célt szolgáló megfelelő intézkedések megtételének sürgősségéről,
megállapodtak a következőkben:
Az Egyezmény szempontjából, hacsak a szövegösszefüggésből másként nem következik
a) a „faj” bármely fajt, alfajt vagy ezek földrajzilag elkülönült populációját jelenti;
b) a „példány” jelentése
(i) bármely állat vagy növény, akár élő, akár élettelen állapotban,
(ii) állat esetében: az I–II. Függelékben felsorolt fajok, azok bármely könnyen felismerhető része vagy származéka; és a III. Függelékben szereplő fajok, azoknak a III. Függelék által a fajok vonatkozásában specifikált bármely könnyen felismerhető része vagy származéka;
(iii) növény esetében: az I. Függelékben felsorolt fajok, azok bármely könnyen felismerhető része vagy származéka; és a II–III. Függelékben felsorolt fajok, azoknak a II–III. Függelék által a fajok vonatkozásában specifikált bármely könnyen felismerhető része vagy származéka;
c) a „kereskedelem” exportot, re-exportot, importot és tengerről való behozatalt jelent;
d) a „re-export” bármely, megelőzőleg importált példány exportját jelenti;
e) a „tengerről való behozatal” az egyetlen Állam fennhatósága alá sem tartozó tengeri környezetben befogadott bármely faj példányainak bevitelét jelenti valamely Államba;
f) a „Tudományos Testület” a IX. Cikkel összhangban jelölt nemzeti tudományos testületet jelent;
g) az „Igazgatási Hatóság” a IX. Cikkel összhangban jelölt nemzeti Igazgatási Hatóságot jelent;
h) a „Részes Fél” olyan Államot jelöl, amelyre vonatkozóan az Egyezmény hatályba lépett.
1. Az I. Függelék tartalmazza azon kipusztulással fenyegetett valamennyi fajt, amelyeket a kereskedelem érint vagy érinthet. E fajok példányának kereskedelmét további fennmaradásuk veszélyeztetésének megakadályozása érdekében különösen szigorúan kell szabályozni. E kereskedelmet csak rendkívüli körülményei között szabad engedélyezni.
2. A II. Függelék tartalmazza:
a) valamennyi olyan fajt, amelyeket bár jelenleg nem feltétlenül fenyeget a kipusztulás, de ez bekövetkezhet, ha az ilyen fajok példányainak a kereskedelmét nem vetik alá szigorú szabályozásnak annak érdekében, hogy elkerüljék a fennmaradásukkal összeegyeztethetetlen hasznosítást; és
b) más olyan fajokat, amelyeket szabályozásnak kell alávetni annak érdekében, hogy az e bekezdés a) pontjában hivatkozott bizonyos fajok példányainak kereskedelmét hatékony ellenőrzés alá lehessen vonni.
3. A III. Függelék tartalmaz minden olyan fajt, amelyekről a Részes Felek bármelyike megállapította, hogy a szabályozás tárgyát képezi a joghatósága alá tartozó területen a kiaknázás megelőzése vagy megtiltása miatt, és a többi Részes Fél együttműködését igényli a kereskedelem ellenőrzésében.
4. A Részes Felek az I., II. és III. Függelékben szereplő fajok példányainak a kereskedelmi forgalmát csak az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően engedélyezik.
1. Az I. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
2. Az I. Függelékben szereplő faj bármely példányának exportjához exportengedély előzetes megadása és bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) az exportáló Állam Tudományos Testülete állást foglalt, hogy az ilyen export nem káros a szóban forgó faj fennmaradására;
b) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példány beszerzése az illető Állam állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályainak megsértése nélkül történt meg;
c) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét; és
d) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött a példányra szóló importengedély megadásáról.
3. Az I. Függelékben szereplő bármely faj példányainak importjához importengedély és exportengedély vagy re-export bizonyítvány előzetes megadása és bemutatása szükséges. Importengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) az importáló Állam Tudományos Testülete állást foglalt, hogy az import olyan célokat szolgál, amelyek nem hátrányosak az érintett fajok fennmaradása szempontjából;
b) ha a importáló állam Tudományos Testülete meggyőződött arról, hogy egy élő példány esetében a kijelölt címzett rendelkezik a példány elhelyezéséhez és gondozásához szükséges feltételekkel; és
c) az importáló állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem elsődlegesen kereskedelmi célokra fogják felhasználni.
4. Az I. Függelékben szereplő fajok bármely példányának re-exportjához re-export bizonyítvány előzetes megadása és bemutatása szükséges. Re-export bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt ebbe az Államba az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően importálták;
b) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét;
c) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy valamennyi élő példányra megadták az importengedélyt.
5. Az I. Függelékben szereplő fajok bármely példányának a tengerről történő beviteléhez a beviteli Állam Igazgatási Hatóságának előzetes bizonylata szükséges. A bizonylat a következő feltételek teljesülése esetén adható meg:
a) a beviteli Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy a bevitel nem káros a szóban forgó faj fennmaradására;
b) ha a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy egy élő példány esetében a kijelölt címzett rendelkezik a példány elhelyezéséhez és gondozásához szükséges feltételekkel, és
c) a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem elsődlegesen kereskedelmi célokra fogják felhasználni.
1. A II. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmének összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
2. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának exportjához exportengedély előzetes megadása és bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) az exportáló Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy az ilyen export nem káros a kérdéses faj fennmaradása szempontjából;
b) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példány nem az illető állam által az állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályok megszegésével szerezték be; és
c) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.
3. Minden Részes Fél Tudományos Testülete egyaránt figyelemmel kíséri a II. Függelékben szereplő fajok példányaira az adott Állam által kiadott exportengedélyeket és az ilyen példányok tényleges exportját. Ha a Tudományos Testület arra a következtetésre jut, hogy bármely faj példányainak kivitelét a kérdéses faj elterjedési területén az érintett ökológiai rendszerekben játszott szerepének megfelelő szintű fenntartása érdekében korlátozni kell, éspedig jóval azon szint felett, amelyen e fajnak az I. Függelékbe való felvétele szükségessé válik, akkor a Tudományos Testület megfelelő intézkedéseket javasol az illetékes Igazgatási Hatóságnak az érintett faj példányaira vonatkozó exportengedélyek megadásának korlátozására.
4. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának importjához vagy exportengedély vagy re-export bizonyítvány előzetes bemutatása szükséges.
5. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának re-exportjához re-export bizonyítvány előzetes megadása és ennek bemutatása szükséges. Re-export bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható meg:
a) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt ebbe az Államba az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően importálták; és
b) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás, a kegyetlen bánásmód veszélyét.
6. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának bevitele a tengerről csak a beviteli Állam Igazgatási Hatósága bizonyítványának előzetes megadásával történhet. Bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) a beviteli Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy a bevitel nem káros az érintett faj fennmaradására; és
b) a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példányt úgy kezelnek majd, hogy a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.
7. Az e cikk 6. bekezdésében hivatkozott bizonyítványokat a Tudományos Testület javaslatára más nemzeti tudományos testületekkel, vagy szükség esetén nemzetközi tudományos testületekkel történő konzultáció után lehet megadni, egy évet meg nem haladó időszakokra, az ezen időszakok alatt bevitelre kerülő példányok teljes számára.
1. A III. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
2. A III. Függelékben szereplő faj bármely példányának az exportjához bármely olyan Államból, amely a kérdéses fajt a III. Függelékbe felvette, exportengedély előzetes megadása és ennek bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:
a) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem az illető államnak az állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályainak a megszegésével szerezték be; és
b) az exportáló állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.
3. A III. Függelékben szereplő fajok bármely példányának importjához – kivéve azokat az eseteket, amikor e cikk 4. pontjának alkalmazását indokoló körülmények állnak fenn – származási bizonyítvány előzetes bemutatása; ahol az import olyan Államból történik, amely a kérdéses fajt a III. Függelékbe felvette, exportengedély szükséges.
4. Re-export esetében a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága által kiadott bizonyítványt, amely azt igazolja, hogy az adott példányt abban az Államban készítették elő vagy re-export alatt áll, az importáló Államnak úgy kell elfogadnia, mint az Egyezmény rendelkezései alkalmazásának bizonyítását az érintett példányra vonatkozóan.
1. A III–V. Cikk rendelkezései értelmében megadott engedélyeknek és bizonyítványoknak összhangban kell lenniük e cikk rendelkezéseivel.
2. Az exportengedélynek tartalmaznia kell a IV. Függelékben meghatározott mintában pontosan megjelölt tájékoztatást és csak a megadásának időpontjától számított hat hónapon belül használható fel exportra.
3. Minden engedélynek vagy bizonyítványnak tartalmaznia kell az Egyezmény címét, a kibocsátó Igazgatási Hatóság nevét és valamely azonosító bélyegzőjét, valamint az Igazgatási Hatóság által megadott ellenőrzési számot.
4. Az Igazgatási Hatóság által kiadott engedély vagy bizonyítvány mindegyik másolatán világosan fel kell tüntetni, hogy az csak másolat, és ilyen másolatot az eredeti helyett használni nem szabad, kivéve az eredetin megjelölt mértékben.
5. A példányok minden egyes küldeményéhez külön engedélyt vagy bizonyítványt kell megkövetelni.
6. Bármely példány importáló Állama Igazgatási Hatóságának érvénytelenítenie kell és be kell vonnia az adott példányra vonatkozólag bemutatott exportengedélyt vagy re-export bizonyítványt és minden vonatkozó importengedélyt.
7. Amennyiben célszerű és megvalósítható, az Igazgatási Hatóság minden példányt jellel láthat el a példány azonosításának elősegítése érdekében. Az e célt szolgáló „jel” kifejezés bármilyen kitörölhetetlen lenyomatot, ólompecsétet vagy más megfelelő eszközt jelent a példány azonosítására, amelyet úgy kell tervezni, hogy illetéktelen személyek által történő utánzása a lehető legnehezebb legyen.
1. A III., IV. és V. Cikkek rendelkezései nem alkalmazhatóak a példányok átmenő (tranzit) forgalmára és a Részes Fél területén való átrakására addig, amíg a példányok a vámhatóság ellenőrzése alatt állnak.
2. Ha az exportáló vagy re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt az előtt szerezték be, mielőtt az Egyezmény rendelkezései alkalmazhatók lettek volna erre a példányra, a III–V. Cikk rendelkezéseit nem kell alkalmazni erre a példányra, amennyiben az Igazgatási Hatóság erre vonatkozóan bizonyítványt állít ki.
3. A III–V. Cikkek rendelkezései nem alkalmazhatók azokra a példányokra, amelyek személyi vagy háztartáshoz tartozó ingóságok. Ezt a mentességet nem lehet alkalmazni a következő esetekben:
a) az I. Függelékben szereplő fajok példányai esetében, ha ezeket a tulajdonos azon Államon kívül szerezte be, ahol szokásos lakhelye van, és ebbe az Államba viszi be őket; vagy
b) a II. Függelékben szereplő fajok példányai esetében, ha:
(i) ezeket a tulajdonos azon Államon kívül szerezte be, ahol szokásos lakhelye van, és olyan Államban, ahol a természeti környezetből való kiemelésük történt,
(ii) abba az Államba viszik be őket, ahol a tulajdonos szokásos lakhelye van, és
(iii) az az Állam, ahol a természeti környezetből való kiemelésük történt, exportengedélyek előzetes megadását követeli meg az ilyen példányok bármilyen exportja előtt; kivéve, ha az Igazgatási Hatóság meggyőződött arról, hogy a példányok beszerzése azt megelőzően történt meg, hogy az Egyezmény rendelkezései azokra alkalmazandók lettek volna.
4. Az I. Függelékben szereplő állatfajok példányai, amelyeket fogságban nevelnek kereskedelmi célra vagy az I. Függelékben szereplő kereskedelmi célokra mesterségesen szaporított növényfajok, a II. Függelékben szereplő fajok példányainak tekintendők.
5. Ha az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy egy állatfaj adott példánya fogságban növekedett vagy egy növényfaj adott példánya mesterséges úton szaporított vagy egy ilyen állat vagy növény része vagy ezektől származott, az Igazgatási Hatóság ezt tanúsító bizonyítványát elfogadják a III., IV. vagy V. Cikk rendelkezéseiben előírt bármely engedély vagy bizonyítvány helyett.
6. A III–V. Cikk rendelkezései nem alkalmazandók növénygyűjteményi példányoknak vagy más konzervált, szárított vagy beágyazott múzeumi példányoknak vagy valamely Igazgatási Hatóság által kiadott vagy elfogadott jellel ellátott élő növényanyagnak az Államuk Igazgatási Hatósága által bejegyzett tudósok vagy tudományos intézmények közötti nem kereskedelmi kölcsönzésére, ajándékozására vagy cseréjére.
7. Bármely Állam Igazgatási Hatósága lemondhat a III–V. Cikkben foglalt követelményekről és engedélyek vagy bizonyítványok nélkül engedélyezheti az olyan példányok mozgását, amelyek egy utazó állatkert, vándorcirkusz, utazó állatgyűjtemény, növénykiállítás vagy más vándorkiállítás részét képezik, feltéve, hogy
a) az exportőr vagy importőr az ilyen példányok összes részletét regisztráltatja az Igazgatási Hatóságnál,
b) a példányok e cikk akár 2., akár az 5. bekezdése által meghatározott kategóriákba tartoznak; és
c) az Igazgatási Hatóság meggyőződött arról, hogy minden élő példányt úgy szállítanak és gondoznak, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a sérülés, az egészségi károsodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.
1. A Részes Feleknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük az Egyezmény rendelkezéseinek végrehajtására és a példányoknak e rendelkezések megszegésével történő kereskedelme megtiltására. Ezek közé kell tartozniuk a következő intézkedéseknek:
a) az ilyen példányok kereskedelmének vagy birtoklásának vagy mindkettőnek hátrányos jogkövetkezményekkel való sújtása; és
b) az ilyen példányok elkobzásának, illetőleg az exportáló Államba történő visszaszállításának a biztosítása.
2. Az e cikk 1. bekezdésében meghatározott intézkedések foganatosításán kívül bármely Részes Fél, ha ezt szükségesnek tartja, gondoskodhat az Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazására hozott intézkedések megszegésével eladott példány elkobzása következtében felmerült költségek belföldi megtérítésének bármely módszeréről.
3. A Részes Feleknek amennyire csak lehetséges, biztosítaniuk kell, hogy a példányok a kereskedelmi forgalomba hozatalhoz szükséges minden formaságon a lehető legrövidebb időn belül jussanak keresztül. Az ilyen átjutás megkönnyítése érdekében a Részes Felek olyan belépő- és kilépőállomásokat jelölhetnek ki, amelyeken a példányokat vámkezelésre be kell mutatni. A Részes Államok továbbá gondoskodni tartoznak arról, hogy valamennyi élő példányt az átszállítás, tartás vagy szállítmányozás minden szakaszában a megfelelő módon gondozzanak úgy, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód, kezelés veszélyét.
4. Ha egy élő példányt koboznak el az e Cikk 1. bekezdésében hivatkozott intézkedések eredményeképpen,
a) a példányt az elkobzást eszközlő Állam Igazgatási Hatóságára kell bízni;
b) az Igazgatási Hatóságnak az exportáló Állammal való konzultáció után vissza kell küldenie a példányt az említett Államnak ezen Állam költségén vagy olyan mentő központba vagy más olyan helyre kell küldenie, amelyet az Igazgatási Hatóság alkalmasnak és az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban állónak tart; és
c) az Igazgatási Hatóság beszerezheti a Tudományos Testület véleményét vagy ha szükségesnek találja, konzultálhat a Titkársággal annak érdekében, hogy megkönnyítse az e bekezdés b) pontja értelmében hozandó döntést, beleértve a mentő központ vagy más hely kiválasztását.
5. Az e cikk 4. bekezdésében hivatkozott mentő központ olyan intézményt jelent, amelyet az Igazgatási Hatóság jelöl ki azzal a céllal, hogy biztosítsa az élő példányok, különösen az elkobzott élő példányok gondozását.
6. Minden Részes Félnek nyilvántartást kell vezetnie az I–III. Függelékben szereplő fajok példányainak kereskedelmi forgalmáról, amelyeknek tartalmaznia kell:
a) az exportőrök, importőrök nevét és címét; és
b) a kiadott engedélyek és bizonyítványok számát és típusát; azokat az Államokat, amelyekkel ilyen kereskedelmet bonyolítottak le; a példányok számát vagy mennyiségét és típusát, a fajok nevét az I–III. Függelék szerint, és ahol ez alkalmazható, a kérdéses példányok méretét és nemét.
7. Minden Részes Félnek időszakos jelentést kell készítenie az Egyezmény végrehajtásáról és el kell juttatnia a Titkársághoz:
a) éves jelentést, amely tartalmazza az e cikk 6. bekezdése b) pontjában megjelölt információk összegezését; és
b) kétéves jelentést az Egyezmény rendelkezéseinek érvényesítésére hozott jogalkotási, szabályozási és igazgatási intézkedésekről.
8. Az e cikk 7. bekezdésében hivatkozott tájékoztató anyagnak nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie, amennyiben ez nem összeegyeztethetetlen az érintett Részes Fél jogszabályaival.
1. Minden Részes Félnek az Egyezmény céljára ki kell jelölnie:
a) egy vagy több Igazgatási Hatóságot, amely illetékes engedélyek vagy bizonyítványok kiadására ezen Részes Fél részéről; és
b) egy vagy több Tudományos Testületet.
2. A megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratot letétbe helyező Államnak a letétbe helyezéssel egy időben tájékoztatni kell a letéteményes kormányt a más Részes Felekkel és a Titkársággal való kapcsolattartásra feljogosított Igazgatási Hatóság nevéről és címéről.
3. Az e cikk rendelkezései értelmében történt kijelölésekben vagy felhatalmazásokban beállt minden változásról az érintett Részes Félnek értesítenie kell a Titkárságot, hogy az ezt valamennyi más Részes Félhez továbbítsa.
4. Az e cikk 2. bekezdésében hivatkozott bármely Igazgatási Hatóságnak a Titkárság vagy egy másik Részes Fél Igazgatási Hatóságának kívánságára közölnie kell az általa az engedélyeinek vagy bizonyítványainak hitelesítésére használt bélyegzők, pecsétek vagy más eszközök lenyomatát.
Ha olyan Államból vagy Államba történik export, re-export vagy import, amely nem részese az Egyezménynek, bármely Részes Fél az Egyezmény szerinti engedélyek és bizonyítványok helyett elfogadhatja a kérdéses Állam illetékes hatóságai által kibocsátott hasonló dokumentációt, ha az alapjában véve megfelel az egyezmény által az engedélyekkel és bizonyítványokkal kapcsolatban előírt követelményeknek.
1. A Titkárságnak az Egyezmény hatálybalépését követő két éven belül össze kell hívnia a Részes Államok konferenciájának az ülését.
2. Ezt követően a Titkárságnak legalább kétévenként rendes ülésszakot kell összehívnia, hacsak a konferencia nem határoz másképpen, illetve – legalább a Részes Felek egyharmadának írásban előterjesztett kérelmére – a Titkárságnak bármikor rendkívüli ülésszakot kell összehívnia.
3. A rendes vagy rendkívüli ülésszakon a Részes Felek áttekintik az Egyezmény végrehajtását és
a) meghoznak minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a Titkárság számára feladatai elvégzését és ezekhez szükséges pénzügyi előírásokat fogadnak el;
b) megvitathatják és elfogadhatják az I–II. Függelék módosítását a XV. Cikknek megfelelően;
c) áttekinthetik az I–III. Függelékben szereplő fajok állományának helyreállítása és megőrzése terén elért előrehaladást;
d) átvehetik és megvitathatják a Titkárság vagy bármelyik Részes Fél által előterjesztett jelentéseket;
e) ha helyesnek ítélik, ajánlásokat tehetnek az Egyezmény hatékonyságának fokozására.
4. Minden rendes ülésszakon a Részes Felek meghatározhatják az e cikk 2. bekezdése rendelkezéseinek értelmében tartandó legközelebbi rendes ülésszak időpontját és helyét.
5. A Részes Felek bármely ülésszakon az adott ülésszak tekintetében eljárási szabályokat határozhatnak meg és fogadhatnak el.
6. Az Egyesült Nemzetek szakosított szervezetei és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, valamint bármelyik olyan Állam, amely nem részese ennek az Egyezménynek, a konferencia ülésszakain megfigyelőkkel képviseltetheti magát, akik részvételi joggal rendelkeznek, de szavazati joggal nem.
7. Hacsak a Részes Felek legalább egyharmada nem ellenzi, a következő kategóriába tartozó, a vadon élő állatvilág és növényvilág védelmében, megóvásában vagy gondozásában szakértelemmel rendelkező minden olyan testület vagy ügynökség részvételét lehetővé kell tenni, amely arról értesítené a Titkárságot, hogy a konferencia ülésszakain megfigyelőkkel kívánja képviseltetni magát:
a) nemzetközi kormányközi és nem kormányközi ügynökségek vagy testületek, illetőleg nemzeti kormányügynökségek és testületek; és
b) olyan nemzeti nem kormányzati ügynökségek vagy testületek, amelyek részvételét jóváhagyta az az Állam, amelyben székhelyük van. Ha a részvételt lehetővé tették, e megfigyelők részvételi joggal rendelkeznek, szavazati joguk azonban nincs.
1. Az Egyezmény hatálybalépése után az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának Végrehajtó Igazgatósága gondoskodik Titkárságról. Segítségére lehetnek az általa helyesnek ítélt mértékben és módon, megfelelő kormányközi vagy nemzeti ügynökségek és testületek, amelyek szakértelemmel rendelkeznek a vadon élő állatok és növények védelmében, megóvásában és fenntartásában.
2. A Titkárság feladatai a következők:
a) a Részes Felek tanácskozásainak megszervezése és a lebonyolítás biztosítása;
b) az Egyezmény XV–XVI. Cikke szerinti feladatok ellátása;
c) tudományos és műszaki tanulmányok végzése a Részes Felek konferenciája által jóváhagyott programokkal összhangban, amelyek hozzájárulnak az Egyezmény végrehajtásához, beleértve az élő példányok megfelelő előkészítésére és szállítására vonatkozó szabványok és a példányok azonosítási eszközeire vonatkozó vizsgálatokat;
d) a Részes Felek jelentéseinek a tanulmányozása, azok figyelembevételével további tájékoztatás kérése a Részes Felektől, amennyiben ezt a Titkárság az Egyezmény végrehajtásának biztosítása érdekében szükségesnek tartja;
e) a Részes Felek figyelmének felhívása az Egyezmény céljaival kapcsolatos bármely kérdésre;
f) az I–III. Függelék időszerűsített kiadásainak időszakonkénti megjelentetése és szétosztása a Részes Felek között minden olyan tájékoztatással együtt, amely megkönnyíti az ezekben a Függelékekben szereplő fajok példányainak azonosítását;
g) éves jelentések készítése a Részes Felek számára saját munkájáról, az Egyezmény végrehajtásáról, illetőleg más olyan jelentések készítése, amelyek a Részes Felek tanácskozásaihoz szükségesek lehetnek;
h) ajánlások készítése az Egyezmény céljainak megvalósítására és rendelkezéseinek végrehajtására, beleértve a tudományos vagy műszaki jellegű információk cseréjét;
i) bármely olyan más feladat ellátása, amellyel a Részes Felek megbízzák.
1. Ha a Titkárság a hozzá érkezett tájékoztatás alapján arról győződött meg, hogy az I. vagy II. Függelékben szereplő valamelyik fajra káros hatást gyakorol az ezen fajhoz tartozó példányokkal folytatott kereskedelem, vagy hogy az Egyezmény rendelkezéseit nem hatékonyan hajtják végre, ezt az információt közölnie kell az érintett Részes Fél vagy Részes Felek megbízott Igazgatási Hatóságával.
2. Ha bármely Részes Fél az e cikk 1. bekezdésében jelzett közlést kap, a lehető leghamarabb értesíti a Titkárságot minden lényeges tényről, ha jogszabályai ezt megengedik, és adott esetben orvosló intézkedéseket javasol. Ha a Részes Fél úgy véli, hogy kívánatos lenne vizsgálat lefolytatása, ezt a vizsgálatot a Részes Fél által kifejezetten feljogosított egy vagy több személy végezheti el.
3. A Részes Fél által rendelkezésre bocsátott vagy az e Cikk 2. bekezdésében meghatározott bármely vizsgálatból származó információt meg kell vizsgálni a Részes Felek legközelebbi Konferenciáján, amely általa helyénvalónak tartott bármilyen ajánlást tehet.
1. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen nem érintik a Részes Felek azon jogát, hogy
a) szigorúbb belső intézkedéseket fogadjanak el az I–III. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének, befogásának, birtoklásának avagy szállításának a feltételeivel vagy ezek teljes megtiltásával kapcsolatban; vagy
b) olyan belső intézkedéseket hozzanak, amelyek korlátozzák vagy megtiltják az I., II. vagy III. Függelékben nem szereplő fajok kereskedelmét, befogását, birtoklását vagy szállítását.
2. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen nem érintik a Részes Felek valamely belső intézkedésének rendelkezéseit vagy a Részes Felek olyan kötelezettségeit, amelyek a példányok kereskedelmének, befogásának, birtoklásának vagy szállításának más szempontjaira vonatkozó bármely hatályos vagy valamely Részes Fél tekintetében ezután hatályba lépő szerződésből, egyezményből vagy nemzetközi megállapodásból származnak, ideértve minden intézkedést a vámhatóságokkal, a közegészségüggyel, az állat-egészségügyi vagy növényi zárlati területekkel kapcsolatban.
3. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen sem érintik az Államok között kötött vagy kötendő bármely olyan szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseit vagy az ezekből származó kötelezettségeket, amely ezen államok között közös külső vámellenőrzés felállításával és a tagjai közötti vámellenőrzés megszüntetésével uniót vagy regionális kereskedelmi megállapodást hoz létre, amennyiben ez utóbbiak a tagállamok közötti kereskedelemre vonatkoznak.
4. Az Egyezményben részes azon Állam, amely egyúttal részese valamely más olyan szerződésnek, egyezménynek vagy nemzetközi megállapodásnak, amely hatályban van ennek az Egyezménynek a hatálybalépésekor és amelynek a rendelkezései értelmében a II. Függelékben szereplő tengeri fajokat védelemben részesítik, mentesül az Egyezmény rendelkezései értelmében reá háruló kötelezettség alól a II. Függelékben szereplő fajok példányaival folytatott azon kereskedelem vonatkozásában, amelyet az illető Államban bejegyzett hajókkal, az ilyen egyéb szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseinek megfelelően folytat.
5. A III–V. Cikk rendelkezéseire tekintet nélkül az e cikk 4. bekezdésének megfelelően befogott példány bármilyen exportjához csak a beviteli Állam Igazgatási Hatóságának a bizonyítványa szükséges, annak igazolásául, hogy a példányt a másik szóban forgó szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseivel összhangban fogták be.
6. Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem érinti a tengerjognak az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2750 C (XXV) számú határozata értelmében összehívott Egyesült Nemzetek Tengerjogi Konferenciája által történő kodifikációját és továbbfejlesztését, avagy bármely államnak a tengerjoggal, valamint a parti állam és a lobogó szerinti állam joghatóságának jellegével és terjedelmével kapcsolatos jelenlegi vagy jövőbeni követeléseit és jogi álláspontját.
1. Az I–II. Függeléknek a Részes Felek konferenciája ülésszakain történő módosításaira a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
a) Bármelyik Részes Fél javasolhatja, hogy a soron következő ülésszak tárgyalja meg az I. vagy II. Függelék módosítását. A módosítás javasolt szövegét az ülésszak előtt legalább 150 nappal közölni kell a Titkársággal. A Titkárság az e cikk 2. bekezdésének b) és c) pontjával összhangban a módosítások kérdésében konzultál a többi Részes Féllel, illetve az érdekelt testületekkel és a választ legalább 30 nappal az ülésszak előtt eljuttatja valamennyi Részes Félhez.
b) A módosításokat a jelenlevő és szavazó Részes Felek kétharmados többségének kell elfogadnia. Ebből a szempontból a „jelenlevő és szavazó Részes Felek” kifejezés a jelenlevő és igennel vagy nemmel szavazó Részes Feleket jelenti. A szavazástól tartózkodó Részes Felek nem számíthatók be a módosítás elfogadásához szükséges kétharmadba.
c) Az ülésszakon elfogadott módosítások az ülésszak után 90 nappal lépnek érvénybe valamennyi Részes Fél tekintetében, kivéve azokat, amelyekkel szemben az e cikk 3. bekezdésének megfelelően fenntartást tettek.
2. Az I–II. Függeléknek a Részes Felek konferenciájának ülésszakai között történő módosításaira a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
a) Bármely Részes Fél javasolhatja, hogy az ülésszakok között vizsgálják meg az I. vagy II. Függelék módosítását az e bekezdésben meghatározott, postai úton végbemenő eljárással.
b) Tengeri fajok vonatkozásában a Titkárság a javasolt módosítás szövegének kézhezvétele után azt azonnal közli a Részes Felekkel. Konzultál azon kormányközi testületekkel is, amelyek valamilyen feladatot töltenek be a fajokkal kapcsolatban, különösen abból a célból, hogy beszerezze azokat a tudományos adatokat, amelyeket e testületek bocsáthatnak rendelkezésre és hogy biztosítsa az összhangot az ilyen testületek által alkalmazott védelmi intézkedésekkel. A Titkárság a lehető legrövidebb időn belül eljuttatja a Részes Felekhez az ezen testületek által kifejezésre juttatott nézeteket és rendelkezésre bocsátott adatokat, valamint saját megállapításait és ajánlásait.
c) A tengeri fajokon kívüli egyéb fajok vonatkozásában a Titkárság a javasolt módosítás szövegének kézhezvétele után azonnal közli ezt a Részes Felekkel és ezt követően a lehető legrövidebb időn belül közli saját ajánlásait is.
d) Bármely Részes Fél attól a naptól számított 60 napon belül, hogy a Titkárság az e bekezdés b) vagy c) pontja értelmében közölte ajánlásait a Részes Felekkel, eljuttathat a Titkársághoz bármely észrevételt a javasolt módosításra vonatkozólag minden lényeges tudományos adattal és információval együtt.
e) A Titkárságnak a lehető legrövidebb időn belül közölnie kell a Részes Felekkel a kapott válaszokat saját ajánlásaival együtt.
f) Ha a javasolt változtatással kapcsolatban nem érkezik be kifogás a Titkársághoz 30 napon belül azt az időpontot követően, amikor az e bekezdés e) pontja rendelkezései alapján a válaszok és ajánlások közlésre kerültek, a módosítás 90 nap múlva hatályba lép minden Részes Fél tekintetében, kivéve azokat, amelyek az e cikk 3. bekezdésével összhangban fenntartást jelentettek be.
g) Ha a Titkársághoz bármely Részes Féltől kifogás érkezett, a javasolt módosítást az e bekezdés h)–j) pontjának megfelelően postai úton szavazásra kell bocsátani.
h) A Titkárságnak értesítenie kell a Részes Feleket arról, hogy a kifogásról szóló értesítést megkapta.
i) Hacsak a Titkárság nem kapja meg a Részes Felek legalább felétől az e bekezdés h) pontja szerinti értesítés napjától számított 60 napon belül az igenlő szavazatokat, ellenszavazatokat és tartózkodást, a javasolt módosítást a Konferencia következő ülésszaka elé kell utalni további tárgyalás céljából.
j) Amennyiben a szavazatok a Részes Felek felétől beérkeztek, a módosítást az igennel vagy nemmel szavazó Részes Felek kétharmados többsége fogadja el.
k) A Titkárság értesíti az összes Részes Felet a szavazás eredményéről.
l) Ha a javasolt módosítást elfogadták, az valamennyi Részes Fél tekintetében a Titkárság által küldött értesítés keltétől számított 90. napon lép hatályba, azon Részes Felek kivételével, amelyek az e cikk 3. bekezdésének megfelelően fenntartást jelentettek be.
3. Az e cikk 1. bekezdésének c) pontja vagy a 2. bekezdésének l) pontja értelmében biztosított 90 napos időszak alatt bármelyik Részes Fél írásban bejelentheti a letéteményes kormánynál a módosítással szembeni fenntartását. Az ilyen fenntartás visszavonásáig a Részes Fél úgy tekintendő, mint amely az érintett fajokkal folytatott kereskedelem tekintetében nem részese az Egyezménynek.
1. Bármelyik Részes Fél bármikor jegyzéket juttathat el a Titkársághoz azon fajokról, amelyeket a saját joghatósága területén a II. Cikk 3. bekezdésében említett célból szabályozás alá tartozónak tekint. A III. Függelék azoknak a Részes Feleknek a nevét tartalmazza, amelyek javasolták az érintett fajok III. Függelékbe való felvételét, a javasolt fajok tudományos nevét és az érintett állatok vagy növények vonatkozásában ezeknek az I. Cikk b) pontja szerint meghatározott bármely részét vagy származékát.
2. Az e cikk 1. bekezdésének rendelkezései értelmében benyújtott minden jegyzéket a beérkezés után a Titkárságnak a lehető legrövidebb időn belül közölnie kell a Részes Felekkel. A jegyzék a III. Függelék részeként a közlést követően 90 nap múlva lép hatályba. Az ilyen jegyzék közlése után bármikor bármelyik Részes Fél írásban fenntartást jelenthet be a letéteményes kormánynál bármely fajjal vagy annak részével vagy származékával kapcsolatban és amíg azt a fenntartást nem vonja vissza, az illető Államot nem tekintik az Egyezmény Részes Felének az érintett fajjal vagy részével vagy származékával folytatott kereskedelem vonatkozásában.
3. A Részes Fél, amely a III. Függelékben való felvétel céljából bejelentett egy fajt, ezt bármikor visszavonhatja úgy, hogy erről értesítést küld a Titkárságnak, amely közli a visszavonást valamennyi Részes Féllel. A visszavonás az ilyen közlés keltétől számított 30. napon lép hatályba.
4. Bármely Részes Félnek, amely az e Cikk 1. bekezdésének rendelkezései szerinti jegyzéket terjeszt elő, a Titkárság rendelkezésére kell bocsátania a kérdéses faj védelmére vonatkozó valamennyi belföldi törvénye és jogszabálya másolatát, minden olyan értelmezéssel együtt, amelyet a Részes Fél célszerűnek talál, vagy amelyet a Titkárság igényel. A Részes Félnek mindaddig, amíg a kérdéses faj a III. Függelékben szerepel, az ilyen törvények és jogszabályok bármely módosítását vagy új értelmezését elfogadásuk után be kell terjesztenie.
1. A Titkárság tartozik összehívni a Részes Felek konferenciájának rendkívüli ülésszakát, ha a Részes Felek legalább egyharmada írásban kéri az Egyezmény módosításának megvitatását és elfogadását. Az ilyen módosításokat a jelenlevő és szavazó Részes Felek kétharmados többségének kell elfogadnia. Ebből a szempontból a „jelenlevő és szavazó Részes Fél” kifejezés a jelenlevő és igennel vagy nemmel szavazó Részes Feleket jelenti. A szavazástól tartózkodó Részes Felek nem számítanak be a módosítás elfogadásához szükséges kétharmadba.
2. Minden módosítás javasolt szövegét a Titkárságnak legalább 90 nappal a tanácskozás előtt valamennyi Részes Félhez el kell juttatnia.
3. A módosítás az azt elfogadó Részes Felek tekintetében 60 nappal azután lép hatályba, hogy a Részes Felek kétharmada a letéteményes kormánynál letétbe helyezte a módosítás elfogadására vonatkozó okiratot. Ezt követően a módosítás minden további Részes Fél tekintetében 60 nappal azután lép hatályba, hogy ez a Részes Fél a módosítást elfogadó okiratát letétbe helyezte.
1. A két vagy több Részes Fél között az Egyezmény értelmezésével vagy rendelkezései alkalmazásával kapcsolatban felmerült minden vitát az abban érintett feleknek kell megtárgyalniuk.
2. Ha a vitát az e cikk 1. bekezdése alapján nem lehet eldönteni, a Részes Felek közös megegyezéssel választott bíróság, különösen a Hágai Állandó Választott Bíróság elé terjeszthetik a vitát. A választott bíróság döntése a vitát előterjesztő Részes Felekre kötelező.
Az Egyezmény Washingtonban, 1973. április 30-ig, ezt követően Bernben, 1974. december 31-ig írható alá.
Az Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni, vagy jóvá kell hagyni. A megerősítő, elfogadási és jóváhagyási okiratokat a Svájci Államszövetség kormányánál kell letétbe helyezni, amely a letéteményes kormány lesz.
Az Egyezményhez meghatározatlan ideig lehet csatlakozni. A csatlakozási okiratokat a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni.
1. Az Egyezmény a tizedik megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratnak a letéteményes kormánynál történt letétbe helyezését követő 90. napon lép hatályba.
2. Minden olyan Állam vonatkozásában, amely az Egyezményt a tizedik megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezése után erősíti meg, fogadja el, hagyja jóvá vagy csatlakozik ahhoz, az Egyezmény a szóban forgó Állam megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezését követő 90. napon lép hatályba.
1. Az Egyezmény rendelkezéseivel szemben általános fenntartás nem tehető. Különös fenntartásokat e cikk, valamint a XV. és XVI. Cikk rendelkezéseinek megfelelően lehet előterjeszteni.
2. Bármely Állam a megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor különös fenntartást terjeszthet elő:
a) az I., II. vagy III. Függelékben szereplő bármelyik faj, vagy
b) a III. Függelékben szereplő fajra vonatkozóan közelebbről megjelölt bármely rész vagy származék
tekintetében.
3. Mindaddig, amíg egy Részes Fél az e Cikk rendelkezései értelmében előterjesztett fenntartását nem vonja vissza, e Részes Felet úgy kell tekinteni, mint amely nem részese az Egyezménynek az ilyen fenntartásban pontosan megjelölt faj vagy részek vagy származékok kereskedelme vonatkozásában.
A letéteményes kormányhoz intézett írásos értesítéssel bármelyik Részes Fél bármikor felmondhatja az Egyezményt. A felmondás tizenkét hónappal azután lép hatályba, hogy a letéteményes kormány az értesítést megkapta.
1. Az Egyezmény eredetijét – amelynek kínai, angol, francia, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles – a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni, amely annak hiteles másolatát valamennyi olyan Államhoz eljuttatja, amely aláírta azt vagy csatlakozási okiratát letétbe helyezte.
2. A letéteményes kormány valamennyi aláíró és csatlakozó államot és a Titkárságot tájékoztatja az Egyezmény aláírásáról, a megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratok letétbe helyezéséről, az Egyezmény hatálybalépéséről, módosításáról, a fenntartások bejelentéséről, valamint a felmondásra vonatkozó bejelentésekről.
3. Az Egyezmény hatálybalépésekor, annak hitelesített másolatát a letéteményes kormány eljuttatja az Egyesült Nemzetek Titkárságához azzal a céllal, hogy azt az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 102. Cikkének megfelelően nyilvántartásba vegyék és közzétegyék.
Ennek hiteléül az alulírott, erre nézve kellően feljogosított meghatalmazottak az Egyezményt aláírták.
Kelt Washingtonban, az ezerkilencszázhetvenharmadik év március hó harmadik napján.
Értelmezés
1. A függelékekben szereplő fajokra utalás történik:
a) a fajok nevével; vagy
b) mint egy magasabb rendszertani egységben vagy annak egy kiemelt részében foglalt valamennyi fajra.
2. Az „spp.” rövidítés használatos egy magasabb rendszertani egység valamennyi fajának jelölésére.
3. A fajnál magasabb rendszertani egységekre történő utalás célja csupán tájékoztatás vagy osztályozás. A családok tudományos nevei mellett található magyar nevek csak tájékoztató jellegűek.
4. A növények esetében a következő rövidítések használatosak a fajnál alacsonyabb rendszertani egységnél:
a) az „ssp.” rövidítés az alfajt,
b) a „var(s)” rövidítés a változato(ka)t,
5. Mivel az I. függelékbe tartozó növényfajok, illetve magasabb rendszertani egységek egyike sincs azzal a magyarázattal ellátva, miszerint hibridjeikre vonatkozóan az Egyezmény III. Cikkének előírásai az irányadók, ezen fajok, illetve rendszertani egységek közül egy vagy több felhasználásával mesterségesen létrehozott hibridek kereskedelméhez a mesterséges szaporítást igazoló bizonylat szükséges. A hibridektől származó mag, pollen (beleértve a pollíniumot is), a vágott virág, valamint a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon lévő magonc- vagy szövettenyészetek nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá.
6. A III. függelékben szereplő fajok nevét követően zárójelben megadott országok neve azon Részes Feleké, amelyek az adott fajt a III. függelékre felvették.
7. Ha egy faj szerepel a függelékekben, akkor annak minden része és származéka is szerepel ugyanazon függelékben, kivéve, ha az adott fajra vonatkozó megjegyzésben feltüntetik, hogy csak bizonyos részei és származékai szerepelnek a függelékben. A II. vagy III. függelékben szereplő faj vagy magasabb rendszertani egység neve mellé tett # jel és az azt követő szám egy lábjegyzetre utal, amely a növények azon „példány”-ként kijelölt részeit és származékait jelöli, melyekre az I. Cikk b) pontjának (iii) alpontja alapján az Egyezmény előírásait alkalmazni kell.
I. függelék | II. függelék | III. függelék | Magyar név | ||
ÁLLATOK | |||||
CHORDATA (GERINCHÚROSOK) | |||||
MAMMALIA | Emlősök | ||||
ARTIODACTYLA | PÁROSUJJÚ PATÁSOK | ||||
Antilocapridae | Villásszarvúantilop- félék | ||||
Antilocapra americana (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) | Villásszarvú antilop | ||||
Bovidae | Marhafélék | ||||
Addax nasomaculatus | Mendeszantilop | ||||
Ammotragus lervia | Sörényes juh | ||||
Antilope cervicapra (Nepál) | Indiai antilop | ||||
Bison bison athabascae | Erdei amerikai bölény | ||||
Bos gaurus (a Bos frontalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Gaur | ||||
Bos mutus (a Bos grunniens-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Jak | ||||
Bos sauveli | Kouprey | ||||
Bubalus arnee (Nepál) (a Bubalus bubalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Vízibivaly | ||||
Bubalus depressicornis | Alföldi anoa | ||||
Bubalus mindorensis | Mindoro bivaly | ||||
Bubalus quarlesi | Hegyi anoa | ||||
Budorcas taxicolor | Takin | ||||
Capra falconeri | Pödröttszarvú kecske | ||||
Capricornis milneedwardsii | Kínai széró | ||||
Capricornis rubidus | Vörös széró | ||||
Capricornis sumatraensis | Déli gorál | ||||
Capricornis thar | Himalájai széró | ||||
Cephalophus brookei | Brooke-bóbitásantilop | ||||
Cephalophus dorsalis | Feketelábú bóbitásantilop | ||||
Cephalophus jentinki | Libériai | ||||
bóbitásantilop | |||||
Cephalophus ogilbyi | Ogilby-bóbitásantilop | ||||
Cephalophus silvicultor | Sárgahátú bóbitásantilop | ||||
Cephalophus zebra | Zebra-bóbitásantilop | ||||
Damaliscus pygargus pygargus | Tarka lantszarvú antilop | ||||
Gazella cuvieri | Edmi gazella | ||||
Gazella dorcas (Algéria, Tunézia) | Dorkász gazella | ||||
Gazella leptoceros | Homoki gazella | ||||
Hippotragus niger variani | Óriás fekete lóantilop | ||||
Kobus leche | Zambézi mocsáriantilop | ||||
Naemorhedus baileyi | Vörös gorál | ||||
Naemorhedus caudatus | Hosszúfarkú gorál | ||||
Naemorhedus goral | Közönséges gorál | ||||
Naemorhedus griseus | Kínai gorál | ||||
Nanger dama | Dám gazella | ||||
Oryx dammah | Kardszarvú nyársasantilop | ||||
Oryx leucoryx | Arab nyársasantilop | ||||
Ovis ammon (az I. függeléken szereplő alfajok kivételével) | Argali juh | ||||
Ovis ammon hodgsonii | Tibeti argali juh | ||||
Ovis ammon nigrimontana | Kara Tau argali juh | ||||
Ovis canadensis (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) | Vastagszarvú juh | ||||
Ovis orientalis ophion | Ciprusi muflon | ||||
Ovis vignei (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) | Urial | ||||
Ovis vignei vignei | Indiai urial | ||||
Pantholops hodgsonii | Tibeti antilop, csiru | ||||
Philantomba monticola | Kék bóbitásantilop | ||||
Pseudoryx nghetinhensis | Vietnámi antilop | ||||
Rupicapra pyrenaica ornata | Abruzzói zerge | ||||
Saiga borealis | Mongol tatárantilop | ||||
Saiga tatarica | Nyugati tatárantilop | ||||
Tetracerus quadricornis (Nepál) | Négyszarvú antilop | ||||
Camelidae | Tevefélék | ||||
Lama glama guanicoe | Guanakó | ||||
Vicugna vicugna (az alábbi populációik kivételével: Argentína [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia [a teljes populáció]; Chile [a Primera Región populációja] és Peru [a teljes populáció]; amelyek a II. függeléken szerepelnek) | Vicugna vicugna (csak az alábbi populációk: Argentína1 [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia2 [a teljes populáció]; Chile3 [a Primera Región populációja]; Peru4 [a teljes populáció]; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel) | Vikunya | |||
1 Az argentínai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint szövettel és az abból készített termékekkel és kézimunkákkal engedélyezhető. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-ARGENTINA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni. | |||||
2 A bolíviai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-BOLIVIA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni. | |||||
3 A chilei populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-CHILE” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni. | |||||
4 A perui populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval és a részes felek konferenciájának kilencedik ülésének időpontjában (1994. november) meglévő 3249 kg-nyi gyapjúkészlettel, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-PERU” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-PERU-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni. | |||||
Cervidae | Szarvasfélék | ||||
Axis calamianensis | Calamian-szarvas | ||||
Axis kuhlii | Kuhl-szarvas | ||||
Axis porcinus annamiticus | Annami disznószarvas | ||||
Blastocerus dichotomus | Lápi szarvas | ||||
Cervus elaphus bactrianus | Kasmíri gímszarvas | ||||
Cervus elaphus barbarus (Algéria, Tunézia) | Atlasz-gímszarvas | ||||
Cervus elaphus hanglu | Hangul-gímszarvas | ||||
Dama dama mesopotamica | Mezopotámiai szarvas | ||||
Hippocamelus spp. | Villásszarvasok | ||||
Mazama temama cerasina (Guatemala) | Vörös nyársasszarvas cerasina alfaja | ||||
Muntiacus crinifrons | Kontyos muntyákszarvas | ||||
Muntiacus vuquangensis | Vietnami muntyákszarvas | ||||
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala) | Maja fehérfarkú szarvas | ||||
Ozotoceros bezoarticus | Pampaszarvas | ||||
Pudu mephistophiles | Északi törpeszarvas | ||||
Pudu puda | Déli törpeszarvas | ||||
Rucervus duvaucelii | Mocsári szarvas | ||||
Rucervus eldii | Líraszarvas | ||||
Hippopotamidae | Vízilófélék | ||||
Hexaprotodon liberiensis | Törpevíziló | ||||
Hippopotamus amphibius | Nílusi víziló | ||||
Moschidae | Pézsmaszarvasfélék | ||||
Moschus spp. (csak az afganisztáni, bhutáni, india, mianmari, nepáli és pakisztáni populációi; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Moschus spp. (az afganisztáni, bhutáni, indiai, mianmari, nepáli és pakisztáni populációk kivételével; amelyek az I. függeléken szerepelnek) | Pézsmaszarvasok | |||
Suidae | Babyrousa babyrussa | Disznófélék | |||
Közönséges babiruszadisznó | |||||
Babyrousa bolabatuensis | Bola Batu babiruszadisznó | ||||
Babyrousa celebensis | Nagyfogú babiruszadisznó | ||||
Babyrousa togeanensis | Malenge-szigeti babiruszadisznó | ||||
Sus salvanius | Törpedisznó | ||||
Tayassuidae | Pekarifélék | ||||
Tayassuidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével és az örvös pekari (Pecari tajacu) Mexikóban és az USA-ban élő populációi kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein) | Pekarifélék | ||||
Catagonus wagneri | Chaco-pekari | ||||
CARNIVORA | RAGADOZÓK | ||||
Ailuridae | Kispandafélék | ||||
Ailurus fulgens | Kispanda | ||||
Canidae | Kutyafélék | ||||
Canis aureus (India) | Aranysakál | ||||
Canis lupus (Csak Bhutan, India, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. függelékbe tartozik) | Canis lupus (Kivéve Bhután, India, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. függelékbe tartoznak) | Szürke farkas | |||
Cerdocyon thous | Közönséges pamparóka | ||||
Chrysocyon brachyurus | Sörényesfarkas | ||||
Cuon alpinus | Vadkutya | ||||
Lycalopex culpaeus | Culpeo pamparóka | ||||
Lycalopex fulvipes | Darwin-pamparóka | ||||
Lycalopex griseus | Argentin pamparóka | ||||
Lycalopex gymnocercus | Igazi pamparóka | ||||
Speothos venaticus | Erdeikutya | ||||
Vulpes bengalensis (India) | Indiai róka | ||||
Vulpes cana | Afgán róka | ||||
Vulpes vulpes griffithi (India) | Vörös róka griffithi alfaja | ||||
Vulpes vulpes montana (India) | Vörös róka montana alfaja | ||||
Vulpes vulpes pusilla (India) | Vörös róka pusilla alfaja | ||||
Vulpes zerda | Sivatagi róka | ||||
Eupleridae | Falanukfélék | ||||
Cryptoprocta ferox | Fossza | ||||
Eupleres goudotii | Falanuk | ||||
Fossafossana | Madagaszkári cibetmacska | ||||
Felidae | Macskafélék | ||||
Felidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével. A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Macskafélék | ||||
Acinonyx jubatus (Élő egyedekre, valamint vadászati trófeákra az éves exportkvótákat a következőképpen állapították meg: Botswana: 5; Namíbia: 150; Zimbabwe: 50. E példányok kereskedelmére az egyezmény III. cikkének előírásai vonatkoznak.) | Gepárd | ||||
Caracal caracal (csak az ázsiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Sivatagi macska (karakál) | ||||
Catopuma temminckii | Temminck-macska | ||||
Felis nigripes | Feketelábú macska | ||||
Leopardus geoffroyi | Geoffroy-macska | ||||
Leopardus jacobitus | Andesi macska | ||||
Leopardus pardalis | Ocelot | ||||
Leopardus tigrinus | Tigrismacska | ||||
Leopardus wiedii | Hosszúfarkú macska | ||||
Lynx pardinus | Párduchiúz | ||||
Neofelis nebulosa | Ködfoltos párduc | ||||
Panthera leo persica | Ázsiai oroszlán | ||||
Panthera onca | Jaguár | ||||
Panthera pardus | Leopárd | ||||
Panthera tigris | Tigris | ||||
Pardofelis marmorata | Márványfoltos macska | ||||
Prionailurus bengalensis bengalensis (csak a bangladesi, indiai és thaiföldi populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Bengáli törpemacska törzsalakja | ||||
Prionailurus planiceps | Laposfejű macska | ||||
Prionailurus rubiginosus (csak az indiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Rozsdás macska | ||||
Puma concolor coryi | Floridai puma | ||||
Puma concolor costaricensis | Costa Ricai puma | ||||
Puma concolor couguar | Keleti puma | ||||
Puma yagouaroundi (csak a közép- és észak-amerikai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Jaguarundi | ||||
Uncia uncia | Hópárduc | ||||
Herpestidae | Mongúzfélék | ||||
Herpestes edwardsi (India) | Rövidfarkú mongúz fuscus alfaja | ||||
Herpestes fuscus (India) | Szürke mongúz | ||||
Herpestes javanicus auropunctatus (India) | Jávai mongúz auropunctatus alfaja | ||||
Herpestes smithii (India) | Smith-mongúz | ||||
Herpestes urva (India) | Rákász-mongúz | ||||
Herpestes vitticollis (India) | Csíkosnyakú mongúz | ||||
Hyaenidae | Hiénafélék | ||||
Proteles cristata (Botswana) | Cibethiéna | ||||
Mephitidae | Bűzösborz-félék | ||||
Conepatus humboldtii | Patagóniai bűzösborz | ||||
Mustelidae | Menyétfélék | ||||
Lutrinae | Vidraformák | ||||
Lutrinae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Vidrák | ||||
Aonyx capensis microdon (csak a kameruni és nigériai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) | Kongói tömpeujjúvidra | ||||
Enhydra lutris nereis | Tengeri vidra | ||||
Lontra felina | Parti vidra | ||||
Lontra longicaudis | Hosszúfarkú vidra | ||||
Lontra provocax | Déli vidra | ||||
Lutra lutra | Közönséges vidra | ||||
Lutra nippon | Japán vidra | ||||
Pteronura brasiliensis | Óriásvidra | ||||
Mustelinae | Menyétformák | ||||
Eira barbara (Honduras) | Tayra | ||||
Galictis vittata (Costa Rica) | Nagy grizon | ||||
Martes flavigula (India) | Sárgatorkú nyest | ||||
Martes foina intermedia (India) | Nyest intermedia alfaja | ||||
Martes gwatkinsii (India) | Gwatkins-nyest | ||||
Mellivora capensis (Botswana) | Méhészborz | ||||
Mustela altaica (India) | Hegyi görény | ||||
Mustela erminea ferghanae (India) | Hermelin ferghanae alfaja | ||||
Mustela kathiah (India) | Sárgahasú menyét | ||||
Mustela nigripes | Feketelábú görény | ||||
Mustela sibirica (India) | Szibériai görény | ||||
Odobenidae | Rozmárfélék | ||||
Odobenus rosmarus (Kanada) | Rozmár | ||||
Otariidae | Fülesfókafélék | ||||
Arctocephalus spp (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Medvefókák | ||||
Arctocephalus townsendi | Guadelupe-medvefóka | ||||
Phocidae | Fókafélék | ||||
Mirounga leonina | Déli elefántfóka | ||||
Monachus spp. | Barátfókák | ||||
Procyonidae | Mosómedvefélék | ||||
Bassaricyon gabbii (Costa Rica) | Ecsetfarkú nyestmedve | ||||
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica) | Közép-amerikai macskanyérc | ||||
Nasua narica (Honduras) | Fehérorrú koati | ||||
Nasua nasua solitaria (Uruguay) Potos flavus (Honduras) | Vörösorrú koati solitaria alfaja Farksodró | ||||
Ursidae | Medvefélék | ||||
Ursidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Medvefélék | ||||
Ailuropoda melanoleuca | Óriáspanda | ||||
Helarctos malayanus | Maláj medve | ||||
Melursus ursinus | Ajakos medve | ||||
Tremarctos ornatus | Pápaszemes medve | ||||
Ursus arctos (Csak Bhutan, Kína, Mexikó és Mongólia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik). | Barnamedve | ||||
Ursus arctos isabellinus | Himalájai barnamedve | ||||
Ursus thibetanus | Örvös medve | ||||
Viverridae | Cibetmacskafélék | ||||
Arctictis binturong (India) | Binturong | ||||
Civettictis civetta (Botswana) | Afrikai cibetmacska | ||||
Cynogale bennettii | Vidracibet | ||||
Hemigalus derbyanus | Sávos pálmasodró | ||||
Paguma larvata (India) | Álcás pálmasodró | ||||
Paradoxurus | Közönséges | ||||
hermaphroditus (India) Paradoxurus jerdoni (India) | pálmasodró Jerdon-pálmasodró | ||||
Prionodon linsang | Sávos tigrispetymeg | ||||
Prionodon pardicolor | Foltos tigrispetymeg | ||||
Viverra civettina (India) | Malabári cibetmacska | ||||
Viverra zibetha (India) | Indiai cibetmacska | ||||
Viverricula indica (India) | Kis cibetmacska | ||||
CETACEA | CETACEA spp. (Az I. függelékben szereplő fajok kivételével. A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Fekete-tengeri populációjából származó vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott élő egyedekre megállapított éves export kvóta nulla.) | CETEK | |||
Balaenidae | Simabálna-félék | ||||
Balaena mysticetus | Grönlandi bálna | ||||
Eubalanea spp. | Valódi simabálnák | ||||
Balaenopteridae | Barázdásbálna-félék | ||||
Balaenoptera acutorostrata (kivéve Nyugat-Grönland populációját, mely a II. függelékbe tartozik) | Közönséges csukabálna | ||||
Balaenoptera bonaerensis | Déli csukabálna | ||||
Balaenoptera borealis | Tőkebálna | ||||
Balaenoptera edeni | Trópusi bálna | ||||
Balaenoptera musculus | Óriásbálna | ||||
Balaenoptera physalus | Közönséges barázdásbálna | ||||
Megaptera novaeangliae | Hosszúszárnyú bálna | ||||
Delphinidae | Delfinfélék | ||||
Orcaella brevirostris | Kúposfejű delfin | ||||
Sotalia spp. | Partidelfinek | ||||
Sousa spp. | Púposdelfinek | ||||
Eschrichtiidae | Szürkebálna-félék | ||||
Eschrichtius robostus | Szürkebálna | ||||
Iniidae | Folyamidelfin-félék | ||||
Lipotes vexillifer | Kínai folyamidelfin | ||||
Neobalaneidae | Törpebálna-félék | ||||
Caperea marginata | Törpebálna | ||||
Phocoenidae | Disznódelfin-félék | ||||
Neophocaena phocaenoides | Rücskösfarkú disznódelfin | ||||
Phocoena sinus | Kaliforniai disznódelfin | ||||
Physeteridae | Ámbráscetfélék | ||||
Physeter catodon | Nagy ámbráscet | ||||
Platanistidae | Ázsiaifolyamidelfin-félék | ||||
Platanista spp. | Ázsiai folyamidelfinek | ||||
Ziphiidae | Csőröscetfélék | ||||
Berardius spp. | Óriáscsőröscetek | ||||
Hyperoodon spp. | Kacsafejű-csőröscetek | ||||
CHIROPTERA | DENEVÉREK | ||||
Phyllostomidae | Hártyásorrú denevérek | ||||
Platyrrhinus lineatus (Uruguay) | Csíkoshátú gyümölcsdenevér | ||||
Pteropodidae | Repülőkutya-félék | ||||
Acerodon spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Repülőrókák | ||||
Acerodon jubatus | Fülöp-szigeteki repülőróka | ||||
Pteropus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételéve) | Repülőrókák | ||||
Pteropus insularis | Caroline-repülőróka | ||||
Pteropus loochoensis | Japán repülőróka | ||||
Pteropus mariannus | Mariana-repülőróka | ||||
Pteropus molossinus | Aranyfejű repülőróka | ||||
Pteropus pelewensis | Pelew-szigeti repülőróka | ||||
Pteropus pilosus | Palau-repülőróka | ||||
Pteropus samoensis | Samoa-repülőróka | ||||
Pteropus tonganus | Tonga-repülőróka | ||||
Pteropus ualanus | Kosrae-szigeti repülőróka | ||||
Pteropus yapensis | Yap-szigeti repülőróka | ||||
CINGULATA | ÖVESÁLLATOK | ||||
Dasypodidae | Tatufélék | ||||
Cabassous centralis (Costa Rica) | Északi csupaszfarkú tatu | ||||
Cabassous tatouay (Uruguay) | Nagy csupaszfarkú-tatu | ||||
Chaetophractus nationi (A megállapított éves exportkvóta nulla. A faj minden példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.) | Bolíviai szőröstatu | ||||
Priodontes maximus | Óriástatu | ||||
DASYUROMORPHIA | ERSZÉNYES RAGADOZÓK | ||||
Dasyuridae | Erszényesnyestfélék | ||||
Sminthopsis longicaudata | Hosszúfarkú erszényescickány | ||||
Sminthopsis psammophila | Homoki erszényescickány | ||||
Thylacinidae | Erszényesfarkasfélék | ||||
Thylacinus cynocephalus (valószínűleg kipusztult) | Erszényes farkas | ||||
DIPROTODONTIA | KEVÉSFOGÚ ERSZÉNYESEK | ||||
Macropodidae | Kengurufélék | ||||
Dendrolagus inustus | Szürke kúszókenguru | ||||
Dendrolagus ursinus | Fekete kúszókenguru | ||||
Lagorchestes hirsutus | Vörhenyes nyúlkenguru | ||||
Lagostrophus fasciatus | Keresztsávos nyúlkenguru | ||||
Onychogalea fraenata | Kantáros karmoskenguru | ||||
Onychogalea lunata | Holdas karmoskenguru | ||||
Phalangeridae | Kuszkuszfélék | ||||
Phalanger intercastellanus | Sötétfarkú kuszkusz | ||||
Phalanger mimicus | Déli kuszkusz | ||||
Phalanger orientalis | Szürke kuszkusz | ||||
Spilocuscus kraemeri | Apró foltoskuszkusz | ||||
Spilocuscus maculatus | Foltos kuszkusz | ||||
Spilocuscus papuensis | Pettyes foltoskuszkusz | ||||
Potoroidae | Patkánykengurufélék | ||||
Bettongia spp. | Patkánykenguruk | ||||
Caloprymnus campestris (valószínűleg kipusztult) | Csupaszmellű patkánykenguru | ||||
Vombatidae | Lasiorhinus krefftii | Vombatfélék | |||
Északi vombat | |||||
LAGOMORPHA | NYÚLALAKÚAK | ||||
Leporidae | Nyúlfélék | ||||
Caprolagus hispidus | Sörtés nyúl | ||||
Romerolagus diazi | Mexikói nyúl | ||||
MONOTREMATA | KLOAKÁSOK | ||||
Tachyglossidae | Hangyászsün-félék | ||||
Zaglossus spp. | Hosszúcsőrű hangyászsünök | ||||
PERAMELEMORPHIA | ORMÁNYOS ERSZÉNYESEK | ||||
Chaeropodidae | Hosszúlábú andikutfélék | ||||
Chaeropus ecaudatus (valószínűleg kipusztult) | Hosszúlábú bandikut | ||||
Peramelidae | Bandikutfélék | ||||
Perameles bougainville | Nyugati bandikut | ||||
Thylacomyidae | Erszényesnyúl-félék | ||||
Macrotis lagotis | Közönséges erszényesnyúl | ||||
Macrotis leucura | Fehérfarkú erszényesnyúl | ||||
PERISSODACTYLA | PÁRATLANUJJÚ PATÁSOK | ||||
Equidae | Lófélék | ||||
Equus africanus (az Equus asinus-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Afrikai vadszamár | ||||
Equus grevyi | Grevy-zebra | ||||
Equus hemionus (Az I. függelékben szereplő alfajok kivételével.) | Ázsiai vadszamár | ||||
Equus hemionus hemionus | Ázsiai vadszamár hemionus alfaja | ||||
Equus hemionus khur | Ázsiai vadszamár khur alfaja | ||||
Equus kiang | Kiang | ||||
Equus przewalskii | Vadló | ||||
Equus zebra hartmannae | Hartmann-hegyizebra | ||||
Equus zebra zebra | Fokföldi hegyizebra | ||||
Rhinocerotidae | Orrszarvúfélék | ||||
Rhinocerotidae spp. (a II. függeléken szereplő alfaj kivételével) | Orrszarvúfélék | ||||
Ceratotherium simum simum (csak a dél-afrikai és a szváziföldi populációk; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel. Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén, valamint vadászati trófeák esetén engedélyezhető. Az alfaj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően kell szabályozni) | Déli szélesszájú orrszarvú | ||||
Tapiridae | Tapírfélék | ||||
Tapiridae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével) | Tapirus terrestris | Tapírfélék Közönséges tapír | |||
PHOLIDOTA | TOBZOSKÁK | ||||
Manidae | Tobzoskafélék | ||||
Manis spp. (Az ázsiai tobzoskák (Manis crassicaudata, Manis culionensis, Manis javanica és Manis pentadactyla) vadon befogott és elsődlegesen kereskedelmi célból forgalomba kerülő példányaira a megállapított éves exportkvóta nulla.) | Tobzoskák | ||||
PILOSA | VENDÉGIZÜ- LETESEK | ||||
Bradypodidae | Háromujjúlajhár-félék | ||||
Bradypus variegatus | Füstös háromujjú-lajhár | ||||
Megalonychidae | Kétujjúlajhár-félék | ||||
Choloepus hoffmanni (Costa Rica) | Hoffman-kétujjú-lajhár | ||||
Myrmecophagidae | Hangyászfélék | ||||
Myrmecophaga tridactyla | Sörényes hangyász | ||||
Tamandua mexicana (Guatemala) | Északi hangyász | ||||
PRIMATES | FŐEMLŐSÖK | ||||
PRIMATES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Főemlősök | ||||
Atelidae | Csuklyásmajom-félék | ||||
Alouatta coibensis | Coiba-bőgőmajom | ||||
Alouatta palliata | Mellényes bőgőmajom | ||||
Alouatta pigra | Mexikói bőgőmajom | ||||
Ateles geoffroyi frontatus | Ékes pókmajom frontanus alfaja | ||||
Ateles geoffroyi panamensis | Ékes pókmajom panamai alfaja | ||||
Brachyteles arachnoides | Gyapjas pókmajom | ||||
Brachyteles hypoxanthus | Északi gyapjasmajom | ||||
Oreonax flavicauda | Sárgafarkú gyapjasmajom | ||||
Cebidae | Csuklyásmajom-félék | ||||
Callimico goeldii | Ugró tamarin | ||||
Callithrix aurita | Fehérpamacsos selyemmajom | ||||
Callithrix flaviceps | Sárgafejű selyemmajom | ||||
Leontopithecus spp. | Oroszlánmajmok | ||||
Saguinus bicolor | Csupaszpofájú tamarin | ||||
Saguinus geoffroyi | Geoffroy-tamarin | ||||
Saguinus leucopus | Fehérkezű tamarin | ||||
Saguinus martinsi | Martins-tamarin | ||||
Saguinus oedipus | Gyapjasfejű tamarin | ||||
Saimiri oerstedii | Vöröshátú mókusmajom | ||||
Cercopithecidae | Cerkóffélék | ||||
Cercocebus galeritus | Kalapos mangábé | ||||
Cercopithecus diana | Diána-cerkóf | ||||
Cercopithecus roloway | Sárgacombú cerkóf | ||||
Macaca silenus | Oroszlánfejű makákó | ||||
Mandrillus leucophaeus | Drill | ||||
Mandrillus sphinx | Mandrill | ||||
Nasalis larvatus | Borneói nagyorrúmajom | ||||
Piliocolobus kirkii | Kirk keleti kolobusz | ||||
Piliocolobus | Tana-kolobusz | ||||
rufomitratus | |||||
Presbytis potenziani | Mentawai langur | ||||
Pygathrix spp. | Piszeorrú majmok | ||||
Rhinopithecus spp. | Piszemajmok | ||||
Semnopithecus ajax | Kasmíri szürkelangur | ||||
Semnopithecus dussumieri | Dussumier-szürkelangur | ||||
Semnopithecus entellus | Hulmán langur | ||||
Semnopithecus hector | Terrai szürkelangur | ||||
Semnopithecus hypoleucos | Feketelábú szürkelangur | ||||
Semnopithecus priam | Sri Lanka-i szürkelangur | ||||
Semnopithecus | Hegyi szürkelangur | ||||
schistaceus | |||||
Simias concolor | Malacfarkúlangur | ||||
Trachypithecus geei | Aranylangur | ||||
Trachypithecus pileatus | Sapkás langur | ||||
Trachypithecus | Shortridge-langur | ||||
shortridgei | |||||
Cheirogaleidae | Törpemakifélék | ||||
Cheirogaleidae spp. | Törpemakifélék | ||||
Daubentoniidae | Véznaujjúmakifélék | ||||
Daubentonia | Véznaujjú maki | ||||
madagascariensis | |||||
Hominidae | Emberfélék | ||||
Gorilla beringei | Keleti gorilla (hegyi gorilla) | ||||
Gorilla gorilla | Gorilla | ||||
Pan spp. | Csimpánzok | ||||
Pongo abelii | Szumátrai orángután | ||||
Pongo pygmaeus | Borneói orángután | ||||
Hylobatidae | Gibbonfélék | ||||
Hylobatidae spp. | Gibbonfélék | ||||
Indriidae | Indrifélék | ||||
Indriidae spp. | Indrifélék | ||||
Lemuridae | Makifélék | ||||
Lemuridae spp. | Makifélék | ||||
Lepilemuridae | Fürgemakifélék | ||||
Lepilemuridae spp. | Fürgemakifélék | ||||
Lorisidae | Lórifélék | ||||
Nycticebus spp. | Lajhármakik | ||||
Pitheciidae | Sakifélék | ||||
Cacajao spp. | Uakarik | ||||
Chiropotes albinasus | Fehérorrú sátánmajom | ||||
PROBOSCIDEA | ORMÁNYOSOK | ||||
Elephantidae | Elefántfélék | ||||
Elephas maximus | Ázsiai elefánt | ||||
Loxodonta africana (a botswanai, namíbiai, délafrikai és zimbabwei populációk kivételével, amelyek a II. függeléken szerepelnek) | Loxodonta africana (csak a botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk(5); az összes többi populáció az I. függeléken szerepel)) | Afrikai elefánt | |||
5 A botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk (a II. függeléken szerepelnek): | |||||
Exportengedély kizárólag a következő esetekben adható: | |||||
a) vadászati trófeák nem kereskedelmi célból történő exportja esetén; | |||||
b) élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén a felek konferenciájának Botswanát és Zimbabwét érintő 11.20. határozata szerint, valamint élő állatok in situ természetvédelmi programok céljára Namíbiában és Dél-Afrikában történő felhasználása esetén; | |||||
c) nyersbőr exportja esetén; | |||||
d) szőr exportja esetén; | |||||
e) bőráruk kereskedelmi és nem kereskedelmi célú exportja esetén Botswana, Namíbia és Dél-Afrika számára, illetve nem kereskedelmi célú export esetén Zimbabwe számára; | |||||
f) egyénileg jelölt és tanúsítvánnyal ellátott, kész ékszerbe beépített ekipa nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Namíbia számára, valamint elefántcsont-faragványok nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Zimbabwe számára; | |||||
g) regisztrált nyers elefántcsont exportja esetén (Botswana, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe számára teljes agyarakra és agyardarabokra) a következő feltételek mellett: | |||||
i) kizárólag regisztrált állami tulajdonban lévő, az adott államból származó készletek esetén (a lefoglalt és az ismeretlen eredetű elefántcsontot kizárva); | |||||
ii) kizárólag az Egyezmény titkársága által az Állandó Bizottsággal történő konzultációt követően jóváhagyott kereskedelmi partnerek részére, amelyek nemzeti jogszabályai és belső kereskedelmi ellenőrzése megfelelően biztosítja, hogy az importált elefántcsont ne kerülhessen újra-exportálásra és azt a részes felek konferenciája 10.10. (Rev. CoP14[0]), a belső feldolgozásról és kereskedelemről szóló módosított határozata összes előírásának megfelelően kezelik; | |||||
iii) leghamarabb csak azt követően, hogy a titkárság jóváhagyta a leendő importáló országokat és a regisztrált állami tulajdonban lévő készleteket; | |||||
iv) nyers elefántcsont a regisztrált állami tulajdonban lévő készletek eladására vonatkozó, a felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott feltételek mellett, amelyek a következők: 20 000 kg (Botswana), 10 000 kg (Namíbia), 30 000 kg (Dél-Afrika); | |||||
v) A felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott mennyiségeken túl a Botswanában, Zimbabwéban, Namíbiában és Dél-Afrikában 2007. január 31-ig regisztrált és az Egyezmény titkársága által jóváhagyott állami tulajdonban lévő elefántcsont exportálható és szállítható a g) iv) feltételei szerinti elefántcsonttal együtt, célállomásonként egyetlen szállítmányban, a titkárság szigorú ellenőrzése mellett; | |||||
vi[0]) a kereskedelemből származó haszon kizárólag elefántvédelmi programokra, valamint az elefánt elterjedési területén és azok közvetlen közelében élő helyi közösségek védelmét és fejlődését szolgáló programokra használható fel; valamint | |||||
vii) A g) v[0]) pontban meghatározott további mennyiségek kizárólag abban az esetben forgalmazhatók, ha az Állandó Bizottság megállapította, hogy a fenti feltételek teljesülnek; | |||||
h) A II. függelékben már szereplő populációkból származó elefántcsont kereskedelmének engedélyezésére vonatkozó további javaslat nem nyújtható be a felek konferenciájának, az annak tizennegyedik ülésével kezdődő és a g) i), g) ii), g) iii), g) vi) és g) vii) pontok előírásai szerint létrejött egyszeri szállítmány időpontja utáni kilenc évig tartó időszakban. Továbbá az ilyen további javaslatokat a 14.77. és 14.78. határozatok alapján kell kezelni. | |||||
A titkárság javaslatára az Állandó Bizottság dönthet úgy, hogy ezt a kereskedelmet részben vagy teljes egészében felfüggeszti abban az esetben, ha az exportáló vagy az importáló országok nem teljesítik az előírásokat, vagy a kereskedelem bizonyítottan káros hatással van más elefántpopulációkra. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni. | |||||
RODENTIA | RÁGCSÁLÓK | ||||
Chinchillidae | Csincsillafélék | ||||
Chinchilla spp. (a háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | Csincsillák | ||||
Cuniculidae | Pakafélék | ||||
Cuniculus paca (Honduras) | Pettyes paka | ||||
Dasyproctidae | Agutifélék | ||||
Dasyprocta punctata (Honduras) | Közép-amerikai aguti | ||||
Erethizontidae | Kúszósülfélék | ||||
Sphiggurus mexicanus (Honduras) | Mexikói kúszósül | ||||
Sphiggurus spinosus (Uruguay) | Tüskés kúszósül | ||||
Muridae | Egérfélék | ||||
Leporillus conditor | Nagy rőzsepatkány | ||||
Pseudomys fieldi praeconis | Dűnelakó ausztrálegér | ||||
Xeromys myoides | Ausztrál mocsáripatkány | ||||
Zyzomys pedunculatus | Ausztrál szirtipatkány | ||||
Sciuridae | Mókusfélék | ||||
Cynomys mexicanus | Mexikói prérikutya | ||||
Marmota caudata (India) | Hosszúfarkú mormota | ||||
Marmota himalayana (India) | Himalájai mormota | ||||
Ratufa spp. | Királymókusok | ||||
Sciurus deppei (Costa Rica) | Deppe-erdeimókus | ||||
SCANDENTIA | MÓKUSCICKÁNY- ALAKÚAK | ||||
Tupaiidae | Mókuscickányfélék | ||||
Tupaiidae spp. | Mókuscickányok | ||||
SIRENIA | SZIRÉNEK | ||||
Dugongidae | Dugongfélék | ||||
Dugong dugon | Dugong | ||||
Trichechidae | Manátifélék | ||||
Trichechus inunguis | Dél-amerikai manáti | ||||
Trichechus manatus | Karibi manáti | ||||
Trichechus senegalensis | Nyugat-afrikai manáti | ||||
AVES | Madarak | ||||
ANSERIFORMES | LÚDALAKÚAK | ||||
Anatidae | Récefélék | ||||
Anas aucklandica | Auckland-szigeti réce | ||||
Anas bernieri | Bernier-réce | ||||
Anas chlorotis | Maori réce | ||||
Anas formosa | Cifra réce | ||||
Anas laysanensis | Laysani réce | ||||
Anas nesiotis | Campbell-szigeti réce | ||||
Anas oustaleti | Mariana-szigeteki réce | ||||
Branta canadensis leucopareia | Kanadai lúd aleut-szigeteki alfaja | ||||
Branta ruficollis | Vörösnyakú lúd | ||||
Branta sandvicensis | Hawaii lúd | ||||
Cairina moschata (Honduras) | Pézsmaréce | ||||
Cairina scutulata | Dzsungelréce | ||||
Coscoroba coscoroba | Koszkoróbahattyú | ||||
Cygnus melanocoryphus | Feketenyakú hattyú | ||||
Dendrocygna arborea | Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd) | ||||
Dendrocygna autumnalis (Honduras) | Feketehasú fütyülőlúd | ||||
Dendrocygna bicolor (Honduras) | Sujtásos fütyülőlúd | ||||
Oxyura leucocephala | Kékcsőrü réce | ||||
Rhodonessa caryophyllacea (valószínűleg kipusztult) | Rózsásfejű réce | ||||
Sarkidiornis melanotos | Bütykös fényréce | ||||
APODIFORMES | SARLÓSFECSKE- ALAKÚAK | ||||
Trochilidae | Kolibrifélék | ||||
Trochilidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Kolibrifélék | ||||
Glaucis dohrnii | Bahia-remetekolibri | ||||
CHARADRIIFORMES | LILEALAKÚAK | ||||
Burhinidae | Ugartyúkfélék | ||||
Burhinus bistriatus (Guatemala) | Koronás ugartyúk | ||||
Laridae | Sirályfélék | ||||
Larus relictus | Mongol sirály | ||||
Scolopacidae | Szalonkafélék | ||||
Numenius borealis | Eszkimópóling | ||||
Numenius tenuirostris | Vékonycsőrü póling | ||||
Tringa guttifer | Pettyes cankó | ||||
CICONIIFORMES | GÓLYAALAKÚAK | ||||
Balaenicipitidae | Papucscsőrűgólyafélék | ||||
Balaeniceps rex | Papucscsőrű gólya | ||||
Ciconiidae | Gólyafélék | ||||
Ciconia boyciana | Feketecsőrű gólya | ||||
Ciconia nigra | Fekete gólya | ||||
Jabiru mycteria | Jabiru | ||||
Mycteria cinerea | Szumátrai tantalusz | ||||
Phoenicopteridae | Flamingófélék | ||||
Phoenicopteridae spp. | Flamingófélék | ||||
Threskiornithidae | Íbiszfélék | ||||
Eudocimus ruber | Skarlátbatla | ||||
Geronticus calvus | Déli tarvarjú | ||||
Geronticus eremita | Tarvarjú | ||||
Nipponia nippon | Nipponíbisz | ||||
Platalea leucorodia | Kanalasgém | ||||
COLUMBIFORMES | GALAMBALAKÚAK | ||||
Columbidae | Galambfélék | ||||
Caloenas nicobarica | Sörényes galamb | ||||
Ducula mindorensis | Mindori császárgalamb | ||||
Gallicolumba luzonica | Luzoni csillagosgalamb | ||||
Goura spp. | Koronásgalambfajok | ||||
Nesoenas mayeri (Mauritius) | Rózsás galamb | ||||
CORACIIFORMES | SZALAKÓT- ALAKÚAK | ||||
Bucerotidae | Szarvascsőrűmadár- félék | ||||
Aceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Aceros nipalensis | Vöröstorkú szarvascsőrűmadár | ||||
Anorrhinus spp. | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Anthracoceros spp. | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Berenicornis spp. | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Buceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Buceros bicornis | Nagy szarvascsőrűmadár | ||||
Penelopides spp. | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Rhinoplax vigil | Kalapácsfejű szarvascsőrűmadár | ||||
Rhyticeros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Ázsiai szarvascsőrű madarak | ||||
Rhyticeros subruficollis | Sárgatorkú szarvascsőrűmadár | ||||
CUCULIFORMES | TURÁKÓ-ALAKÚAK | ||||
Musophagidae | Turákófélék | ||||
Tauraco spp. | Turákók | ||||
FALCONIFORMES | SÓLYOM-ALAKÚAK | ||||
FALCONIFORMES spp. – (az I. függeléken szereplő fajok és az újvilágikeselyű-félék (Cathartidae) III. függelékben szereplő egy fajának kivételével; e család többi faja nem szerepel az egyezmény függelékein) | Sólyomalakúak | ||||
Accipitridae | Vágómadárfélék | ||||
Aquila adalberti | Ibériai sas | ||||
Aquila heliaca | Parlagi sas | ||||
Chondrohierax uncinatus wilsonii | Csigászhéja kubai alfaja | ||||
Haliaeetus albicilla | Rétisas | ||||
Harpia harpyja | Hárpia | ||||
Pithecophaga jefferyi | Majomevő sas | ||||
Cathartidae | Újvillágikeselyű-félék | ||||
Gymnogyps californianus | Kaliforniai kondor | ||||
Sarcoramphus papa | Királykeselyű | ||||
(Honduras) | |||||
Vultur gryphus | Andesi kondor | ||||
Falconidae | Sólyomfélék | ||||
Falco araeus | Seychelle-szigeteki vércse | ||||
Falco jugger | Indiai sólyom | ||||
Falco newtoni (csak a Seychelle-szigeteki populáció) | Madagaszkári vércse | ||||
Falco pelegrinoides | Sivatagi sólyom | ||||
Falco peregrinus | Vándorsólyom | ||||
Falco punctatus | Mauritiusi vércse | ||||
Falco rusticolus | Északi sólyom (vadászsólyom) | ||||
GALLIFORMES | TYÚKALAKÚAK | ||||
Cracidae | Hokkófélék | ||||
Crax alberti (Kolumbia) | Kéklebenyes hokkó | ||||
Crax blumenbachii | Atlanti hokkó | ||||
Crax daubentoni (Kolumbia) | Sárgabütykös hokkó | ||||
Crax globulosa (Kolumbia) | Pirosbütykös hokkó | ||||
Crax rubra (Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras) | Púpos hokkó | ||||
Mitu mitu | Csupaszfülű mitu | ||||
Oreophasis derbianus | Szarvas hokkó | ||||
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras) | Yukatáni erdeityúk | ||||
Pauxi pauxi (Kolumbia) | Sisakoshokkó | ||||
Penelope albipennis | Fehérszárnyú sakutyúk | ||||
Penelope purpurascens (Honduras) | Borzas sakutyúk | ||||
Penelopina nigra (Guatemala) | Szurdokguán | ||||
Pipile jacutinga | Pápaszemes guán | ||||
Pipile pipile | Trinidadi guán | ||||
Megapodiidae | Lábastyúk-félék | ||||
Macrocephalon maleo | Kalapácsfejű tyúk | ||||
Phasianidae | Fácánfélék | ||||
Arborophila campbelli (Malajzia) | Fehérarcú hegyifogoly | ||||
Arborophila charltonii (Malajzia) | Örvös hegyifogoly | ||||
Argusianus argus | Argosz-páva | ||||
Caloperdix oculeus (Malajzia) | Rozsdás szemesfogoly | ||||
Catreus wallichii | Bóbitás fácán | ||||
Colinus virginianus ridgwayi | Bozótfürj sonora- sivatagi alfaja | ||||
Crossoptilon crossoptilon | Fehér fülesfácán | ||||
Crossoptilon mantchuricum | Barna fülesfácán | ||||
Gallus sonneratii | Gyöngyös bankivatyúk | ||||
Ithaginis cruentus | Vérfácán | ||||
Lophophorus impejanus | Himalájai fényfácán | ||||
Lophophorus lhuysii | Kékfarkú fényfácán | ||||
Lophophorus sclateri | Fehérfarkú fényfácán | ||||
Lophura edwardsi | Vietnámi fácán | ||||
Lophura erythrophthalma (Malajzia) | Sárgafarkú fácán | ||||
Lophura ignita (Malajzia) | Tűzfácán | ||||
Lophura imperialis | Császárfácán | ||||
Lophura swinhoii | Nyerges fácán | ||||
Melanoperdix niger (Malajzia) | Fekete erdeifogoly | ||||
Meleagris ocellata (Guatemala) | Pávaszemes pulyka | ||||
Pavo muticus | Zöld páva | ||||
Polyplectron bicalcaratum | Szürke pávafácán | ||||
Polyplectron germaini | Barna pávafácán | ||||
Polyplectron inopinatum (Malajzia) | Hegyi pávafácán | ||||
Polyplectron malacense | Maláj pávafácán | ||||
Polyplectron napoleonis | Díszes pávafácán | ||||
Polyplectron schleiermacheri | Borneói pávafácán | ||||
Rheinardia ocellata | Gyöngyös fácán | ||||
Rhizothera dulitensis (Malajzia) | Fehérhasú erdeifogoly | ||||
Rhizothera longirostris (Malajzia) | Hosszúcsőrű erdeifogoly | ||||
Rollulus rouloul (Malajzia) | Rulrul | ||||
Syrmaticus ellioti | Fehérnyakú fácán | ||||
Syrmaticus humiae | Burmai fácán | ||||
Syrmaticus mikado | Mikádófácán | ||||
Tetraogallus caspius | Kaszpi királyfogoly | ||||
Tetraogallus tibetanus | Tibeti királyfogoly | ||||
Tragopan blythii | Fehérhasú tragopán | ||||
Tragopan caboti | Mandarintragopán | ||||
Tragopan melanocephalus | Kasmír-tragopán | ||||
Tragopan satyra (Nepál) | Szatírtragopán | ||||
Tympanuchus cupido attwateri | Nagy prérityúk texasi alfaja | ||||
GRUIFORMES | DARUALAKÚAK | ||||
Gruidae | Darufélék | ||||
Gruidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Darufélék | ||||
Grus americana | Lármás daru | ||||
Grus canadensis nesiotes | Kanadai daru nesiotes alfaja | ||||
Grus canadensis pulla | Kanadai daru pulla alfaja | ||||
Grus japonensis | Mandzsu daru | ||||
Grus leucogeranus | Hódaru | ||||
Grus monacha | Kámzsás daru | ||||
Grus nigricollis | Kormosfejű daru | ||||
Grus vipio | Amúri daru | ||||
Otididae | Túzokfélék | ||||
Otididae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Túzokfélék | ||||
Ardeotis nigriceps | Indiai túzok | ||||
Chlamydotis macqueenii | Pettyes túzok | ||||
Chlamydotis undulata | Galléros túzok | ||||
Houbaropsis bengalensis | Bengáli florikán | ||||
Rallidae | Guvatfélék | ||||
Gallirallus sylvestris | Barna bozótguvat | ||||
Rhynochetidae | Kagufélék | ||||
Rhynochetos jubatus | Kagu | ||||
PASSERIFORMES | VERÉBALAKÚAK | ||||
Atrichornithidae | Bozótjárófélék | ||||
Atrichornis clamosus | Lármás bozótjáró | ||||
Cotingidae | Kotingafélék | ||||
Cephalopterus ornatus (Kolumbia) | Díszes sisakosmadár | ||||
Cephalopterus penduliger (Kolumbia) | Lebernyeges sisakosmadár | ||||
Cotinga maculata | Kobaltkotinga | ||||
Rupicola spp. | Szirtimadárfajok | ||||
Xipholena atropurpurea | Fehérszárnyú kotinga | ||||
Emberizidae | Sármányfélék | ||||
Gubernatrix cristata | Zöld kardinálispinty | ||||
Paroaria capitata | Vöröslábú kardinálispinty | ||||
Paroaria coronata | Szürke kardinálispinty | ||||
Tangarafastuosa | Szivárványos tangara | ||||
Estrildidae | Szövőpintyfélék | ||||
Amandava formosa | Olajzöld asztrild | ||||
Lonchura oryzivora | Rizspinty | ||||
Poephila cincta cincta | Szakállas amandina törzsalakja | ||||
Fringillidae | Pintyfélék | ||||
Carduelis cucullata | Tűzcsíz | ||||
Carduelis yarrellii | Aranyarcú csíz | ||||
Hirundinidae | Fecskefélék | ||||
Pseudochelidon sirintarae | Fehérszemű nádifecske | ||||
Icteridae | Csirögefélék | ||||
Xanthopsar flavus | Sáfránycsiröge | ||||
Meliphagidae | Mézevőfélék | ||||
Lichenostomus melanops cassidix | Borzas mézevő cassidix alfaja | ||||
Muscicapidae | Légykapófélék | ||||
Acrocephalus rodericanus (Mauritius) | Rodriguez-poszáta | ||||
Cyornis ruckii | Rück-niltava | ||||
Dasyornis broadbenti litoralis (valószínűleg kipusztult) | Vörhenyes sörtésmadár | ||||
Dasyornis longirostris | Nyugati sörtésmadár | ||||
Garrulax canorus | Énekes álszajkó | ||||
Leiothrix argentauris | Ezüstfülű napmadár (ezüstfülű fülemüle) | ||||
Leiothrix lutea | Piroscsőrű napmadár (kínai fülemüle) | ||||
Liocichla omeiensis | Szecsuáni naprigó | ||||
Picathartes gymnocephalus | Fehérnyakú gólyalábúvarjú | ||||
Picathartes oreas | Szürkenyakú gólyalábúvarjú | ||||
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius) | Mauritiusi paradicsom- légykapó | ||||
Paradisaeidae | Paradicsommadár- félék | ||||
Paradisaeidae spp. | Paradicsommadárfélék | ||||
Pittidae | Pittafélék | ||||
Pitta guajana | Szalagos pitta | ||||
Pitta gurneyi | Sziámi pitta | ||||
Pitta kochi | Bajszos pitta | ||||
Pitta nympha | Tündérpitta | ||||
Pycnonotidae | Bülbülfélék | ||||
Pycnonotus zeylanicus | Sárgafejű bülbül | ||||
Sturnidae | Seregélyfélék | ||||
Gracula religiosa | Beó | ||||
Leucopsar rothschildi | Bali seregély | ||||
Zosteropidae | Pápaszemesmadárfélék | ||||
Zosterops albogularis | Ezüstbegyű pápaszemesmadár | ||||
PELECANIFORMES | GÖDÉNYALAKÚAK | ||||
Fregatidae | Fregattmadárfélék | ||||
Fregata andrewsi | Fehérhasú fregattmadár | ||||
Pelecanidae | Gödényfélék | ||||
Pelecanus crispus | Borzas gödény | ||||
Sulidae | Szulafélék | ||||
Papasula abbotti | Falakó szula | ||||
PICIFORMES | HARKÁLY- ALAKÚAK | ||||
Capitonidae | Bajszikafélék | ||||
Semnornis ramphastinus (Kolumbia) | Tukánbajszika | ||||
Picidae | Harkályfélék | ||||
Campephilus imperialis | Császárharkály | ||||
Dryocopus javensis richardsi | Koreai fehérhasú harkály | ||||
Ramphastidae | Tukánfélék | ||||
Baillonius bailloni (Argentína) | Sáfránytukán | ||||
Pteroglossus aracari | Feketenyakú arasszári | ||||
Pteroglossus castanotis (Argentína) | Barnafülű arasszári | ||||
Pteroglossus viridis | Zöld arasszári | ||||
Ramphastos dicolorus (Argentína) | Zöldcsőrű tukán | ||||
Ramphastos sulfuratus | Szivárványcsőrű tukán | ||||
Ramphastos toco | Tokótukán | ||||
Ramphastos tucanus | Fehértorkú tukán | ||||
Ramphastos vitellinus | Feketecsőrű tukán | ||||
Selenidera maculirostris (Argentína) | Sávoscsőrű törpetukán | ||||
PODICIPEDIFORMES | VÖCSÖKALAKÚAK | ||||
Podicipedidae | Vöcsökfélék | ||||
Podilymbus gigas | Óriásvöcsök | ||||
PROCELLARII- FORMES | VÉSZMADÁR- ALAKÚAK | ||||
Diomedeidae | Albatroszfélék | ||||
Phoebastria albatrus | Rövidfarkú albatrosz | ||||
PSITTACIFORMES | PAPAGÁJALAKÚAK | ||||
PSITTACIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok, valamint a rózsásfejű törpepapagáj (Agapornis roseicollis), a hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) és a kis sándorpapagáj (Psittacula krameri) fajok kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein) | Papagájalakúak | ||||
Cacatuidae | Kakadufélék | ||||
Cacatua goffini | Tanimbar-kakadu | ||||
Cacatua haematuropygia | Vörösfarú kakadu | ||||
Cacatua moluccensis | Malaku-kakadu | ||||
Cacatua sulphurea | Sárgafülű kakadu (beleértve a kis sárgabóbitás, a közép sárgabóbitás és a narancsbóbitás kakadut is) | ||||
Probosciger aterrimus | Arakakadu | ||||
Loriidae | Lórifélék | ||||
Eos histrio | Koronás lóri | ||||
Vini ultramarina | Tengerkék lóri | ||||
Psittacidae | Papagájfélék | ||||
Amazona arausiaca | Vöröstorkú amazon | ||||
Amazona auropalliata | Sárgatarkójú amazon | ||||
Amazona barbadensis | Sárgavállú amazon | ||||
Amazona brasiliensis | Vörösfarkú amazon | ||||
Amazona finschi | Lilahomlokú amazon | ||||
Amazona guildingii | Királyamazon | ||||
Amazona imperialis | Császár amazon | ||||
Amazona leucocephala | Kubai amazon | ||||
Amazona oratrix | Sárgafejű amazon | ||||
Amazona pretrei | Vörösmaszkos amazon | ||||
Amazona rhodocorytha | Tüzeshomlokú amazon | ||||
Amazona tucumana | Tukumán-amazon | ||||
Amazona versicolor | Kékmaszkos amazon | ||||
Amazona vinacea | Galambbegyű amazon | ||||
Amazona viridigenalis | Zöldarcú amazon | ||||
Amazona vittata | Puerto Rico-i amazon | ||||
Anodorhynchus spp. | Jácintara-fajok | ||||
Ara ambiguus | Nagy katonaara | ||||
Ara glaucogularis (Gyakran kereskednek vele a téves Ara caninde néven) | Kéktorkú ara | ||||
Ara macao | Sárgavállú ara | ||||
Ara militaris | Kis katonaara | ||||
Ara rubrogenys | Vörösfülű ara | ||||
Cyanopsitta spixii | Spix-ara | ||||
Cyanoramphus forbesi | Mangere-kecskepapagáj | ||||
Cyanoramphus novaezelandiae | Piroshomlokú kecskepapagáj | ||||
Cyclopsitta diophthalma coxeni | Pirosarcú fügepapagáj | ||||
Eunymphicus cornutus | Szarvas papagáj | ||||
Geopsittacus occidentalis (valószínűleg kipusztult) | Éjjeli papagáj | ||||
Guarouba guarouba | Aranypapagáj | ||||
Neophema chrysogaster | Narancshasú fűpapagáj | ||||
Ognorhynchus icterotis | Sárgafülű papagáj | ||||
Pezoporus wallicus | Földi papagáj | ||||
Pionopsitta pileata | Skarláthomlokú papagáj | ||||
Primolius couloni | Kékfejű törpeara | ||||
Primolius maracana | Vöröshátú törpeara | ||||
Psephotus chrysopterygius | Aranyvállú papagáj | ||||
Psephotus dissimilis | Csuklyás papagáj | ||||
Psephotus pulcherrimus (valószínűleg kipusztult) | Paradicsompapagáj | ||||
Psittacula echo | Mauritiusi papagáj | ||||
Pyrrhura cruentata | Kékmellű papagáj | ||||
Rhynchopsitta spp. | Kékmellű papagáj | ||||
Strigops habroptilus | Bagolypapagáj | ||||
RHEIFORMES | NANDUALAKÚAK | ||||
Rheidae | Nandufélék | ||||
Pterocnemia pennata (a Pterocnemia pennata pennata kivételével, amely a II. függeléken szerepel) | Darwin-nandu | ||||
Pterocnemia pennata pennata | Darwin-nandu törzsalakja | ||||
Rhea americana | Nandu | ||||
SPHENISCIFORMES | PINGVINALAKÚAK | ||||
Spheniscidae | Pingvinfélék | ||||
Spheniscus demersus | Pápaszemes pingvin | ||||
Spheniscus humboldti | Humboldt-pingvin | ||||
STRIGIFORMES | BAGOLYALAKÚAK | ||||
STRIGIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Bagolyalakúak | ||||
Strigidae | Bagolyfélék | ||||
Heteroglaux blewitti | Erdei kuvik | ||||
Mimizuku gurneyi | Óriáskuvik | ||||
Ninox natalis | Karácsony-szigeteki kakukkbagoly | ||||
Ninox novaeseelandiae undulata | Kakukkbagoly undulata alfaja | ||||
Tytonidae | Gyöngybagolyfélék | ||||
Tyto soumagnei | Vörhenyes gyöngybagoly | ||||
STRUTHIONI- FORMES | STRUCCALAKÚAK | ||||
Struthionidae | Struccfélék | ||||
Struthio camelus (csak az algériai, Burkina Fasó-i, kameruni, a közép-afrikai köztársaságbeli, csádi, mali, mauritániai, marokkói, nigeri, nigériai, szenegáli és szudáni populációk; a többi populáció nem szerepel az egyezmény függelékein) | Strucc | ||||
TINAMIFORMES | TINAMÚ-ALAKÚAK | ||||
Tinamidae | Tinamufélék | ||||
Tinamus solitarius | Remetetinamu | ||||
TROGONIFORMES | TROGON-ALAKÚAK | ||||
Trogonidae | Trogonfélék | ||||
Pharomachrus mocinno | Kvézál | ||||
REPTILIA | Hüllők | ||||
CROCODYLIA | KROKODILOK | ||||
CROCODYLIA spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Krokodilok | ||||
Alligatoridae | Aligátorfélék | ||||
Alligator sinensis | Kínai alligátor | ||||
Caiman crocodilus apaporiensis | Apoporiszi pápaszemes kajmán | ||||
Caiman latirostris (az argentin populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) | Sakáre-kajmán | ||||
Melanosuchus niger (a II. függeléken szereplő brazil és ecuadori populációk kivételével. Az utóbbira nulla exportkvóta érvényes mindaddig, amíg az Egyezmény titkársága és az IUCN/SSC krokodilspecialista csoportja éves exportkvótát meg nem állapít) | Fekete kajmán | ||||
Crocodylidae | Krokodilfélék | ||||
Crocodylus acutus (a kubai populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) | Hegyesorrú krokodil | ||||
Crocodylus cataphractus | Páncélos krokodil | ||||
Crocodylus intermedius | Orinocói krokodil | ||||
Crocodylus mindorensis | Mindorokrokodil | ||||
Crocodylus moreletii | Púpos krokodil | ||||
Crocodylus niloticus (kivéve a botswanai, etiópiai, kenyai, madagaszkári, malawi, mozambiki, namíbiai, délafrikai, ugandai, tanzániai (amelyre a fogságban felnevelt példányok mellett legfeljebb 1600 vadonból származó példányig terjedő kvóta vonatkozik, beleértve a vadászati trófeákat is), zambiai és zimbabwei populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek) | Nílusi krokodil | ||||
Crocodylus palustris | Mocsári krokodil | ||||
Crocodylus porosus (kivéve az ausztráliai, indonéziai és pápua új-guineai populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek) | Bordás krokodil | ||||
Crocodylus rhombifer | Rombuszkrokodil | ||||
Crocodylus siamensis | Sziámi krokodil | ||||
Osteolaemus tetraspis | Tompaorrú krokodil | ||||
Tomistoma schlegelii | Szunda-krokodil | ||||
Gavialidae | Gaviálfélék | ||||
Gavialis gangeticus | Gangeszi gaviál | ||||
RHYNCHOCEPHALIA | HIDASGYÍKOK | ||||
Sphenodontidae | Hidasgyíkfélék | ||||
Sphenodon spp. | Hidasgyíkok | ||||
SAURIA | GYÍKOK | ||||
Agamidae | Agámafélék | ||||
Uromastyx spp. | Tüskésfarkúgyíkok | ||||
Chamaeleonidae | Kaméleonfélék | ||||
Bradypodion spp. | Törpekaméleonok | ||||
Brookesia spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Levélkaméleonok | ||||
Brookesia perarmata | Fegyveres levélkaméleon | ||||
Calumma spp. | Kaméleonok | ||||
Chamaeleo spp. | Valódi kaméleonok | ||||
Furcifer spp. | Kaméleonok | ||||
Cordylidae | Tobzosfarkúgyík-félék | ||||
Cordylus spp. | Tobzosfarkúgyíkok | ||||
Gekkonidae | Gekkófélék | ||||
Cyrtodactylus serpensinsula | Kígyó-szigeti csupaszujjú gekkó | ||||
Hoplodactylus spp. (Új-Zéland) | Új-Zélandi gekkók | ||||
Naultinus spp. (Új-Zéland) | Új-Zélandi gekkók | ||||
Phelsuma spp. | Nappaligekkók | ||||
Uroplatus spp. | Laposfarkú gekkók | ||||
Helodermatidae | Viperagyíkfélék | ||||
Heloderma spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) | Viperagyíkok | ||||
Heloderma horridum charlesbogerti | Guatemalai viperagyík | ||||
Iguanidae | Leguánfélék | ||||
Amblyrhynchus cristatus | Tengeri leguán | ||||
Brachylophus spp. | Falakó leguánok | ||||
Conolophus spp. | Varacskosfejű gyíkok | ||||
Cyclura spp. | Orrszarvúleguánok | ||||
Iguana spp. | Valódi leguánok | ||||
Phrynosoma coronatum | Koronás békagyík | ||||
Sauromalus varius | Tarka csukvalla | ||||
Lacertidae | Nyakörvösgyík-félék | ||||
Gallotia simonyi | Kanári-szigeti óriásgyík | ||||
Podarcis lilfordi | Baleári faligyík | ||||
Podarcis pityusensis | Ibizai faligyík | ||||
Scincidae | Vakondgyíkfélék | ||||
Corucia zebrata | Óriás zebragyík | ||||
Teiidae | Tejufélék | ||||
Crocodilurus amazonicus | Krokodilfarkú gyík | ||||
Dracaena spp. | Krokodiltejuk | ||||
Tupinambis spp. | Tejuk | ||||
Varanidae | Varánuszfélék | ||||
Varanus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Varánuszok | ||||
Varanus bengalensis | Bengáli varánusz | ||||
Varanus flavescens | Sárga varánusz | ||||
Varanus griseus | Pusztai varánusz | ||||
Varanus komodoensis | Komodói varánusz | ||||
Varanus nebulosus | Nincs magyar neve | ||||
Xenosauridae | Bütykösgyíkfélék | ||||
Shinisaurus crocodilurus | Krokodilfarkú bütykösgyík | ||||
SERPENTES | KÍGYÓK | ||||
Boidae | Boafélék | ||||
Boidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Boafélék | ||||
Acrantophis spp. | Madagaszkári boák | ||||
Boa constrictor occidentalis | Nyugati vörösfarkú boa | ||||
Epicrates inornatus | Puerto-Rico-i karcsúboa | ||||
Epicrates monensis | Mona-karcsúboa | ||||
Epicrates subflavus | Jamaikai karcsúboa | ||||
Sanzinia madagascariensis | Madagaszkári falakó boa | ||||
Bolyeriidae | Mauritiusiboa-félék | ||||
Bolyeriidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Mauritiusiboa-félék | ||||
Bolyeria multocarinata | Mauritiusi boa | ||||
Casarea dussumieri | Rőtpikkelyű boa | ||||
Colubridae | Siklófélék | ||||
Atretium schistosum (India) | Nincs magyar neve | ||||
Cerberus rynchops (India) | Kutyafejű vízisikló | ||||
Clelia clelia | Musszurána | ||||
Cyclagras gigas | Brazil hamiskobra | ||||
Elachistodon westermanni | Indiai tojásevő-kígyó | ||||
Ptyas mucosus | Patkányevő sikló | ||||
Xenochrophis piscator (India) | Nincs magyar neve | ||||
Elapidae | Mérgessiklófélék | ||||
Hoplocephalus bungaroides | Sárgafoltos hamiskobra | ||||
Micrurus diastema (Honduras) | Atlanti korallkígyó | ||||
Micrurus nigrocinctus (Honduras) | Feketegyűrűs korallkígyó | ||||
Naja atra | Nincs magyar neve | ||||
Naja kaouthia | Nincs magyar neve | ||||
Naja mandalayensis | Nincs magyar neve | ||||
Naja naja | Pápaszemes kobra | ||||
Naja oxiana | Nincs magyar neve | ||||
Naja philippinensis | Nincs magyar neve | ||||
Naja sagittifera | Nincs magyar neve | ||||
Naja samarensis | Nincs magyar neve | ||||
Naja siamensis | Nincs magyar neve | ||||
Naja sputatrix | Nincs magyar neve | ||||
Naja sumatrana | Nincs magyar neve | ||||
Ophiophagus hannah | Királykobra | ||||
Loxocemidae | Újvilágipiton-félék | ||||
Loxocemidae spp. | Újvilágipiton-félék | ||||
Pythonidae | Pitonfélék | ||||
Pythonidae spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) | Pitonfélék | ||||
Python molurus molurus | Tigrispiton törzsalakja | ||||
Tropidophiidae | Földiboafélék | ||||
Tropidophiidae spp. | Földiboafélék | ||||
Viperidae | Viperafélék | ||||
Crotalus durissus (Honduras) | Borzasztó csörgőkígyó | ||||
Daboia russelii (India) | Daboja | ||||
Vipera ursinii (csak az európai populáció, kivéve a volt Szovjetunió területén élőket; ez utóbbiak nem szerepelnek az egyezmény függelékein) | Parlagi vipera | ||||
Vipera wagneri | Wagner-hegyivipera | ||||
TESTUDINES | TEKNŐSÖK | ||||
Carettochelyidae | Kétkarmúteknős-félék | ||||
Carettochelys insculpta | Kétkarmú teknős | ||||
Chelidae | Kígyónyakú- teknősfélék | ||||
Chelodina mccordi | McCord- kígyónyakúteknős | ||||
Pseudemydura umbrina | Ál-huszárteknős | ||||
Cheloniidae | Tengeriteknős-félék | ||||
Cheloniidae spp. | Tengeriteknős-félék | ||||
Chelydridae | Aligátorteknős-félék | ||||
Macrochelys temminckii | Keselyűteknős | ||||
(Amerikai Egyesült | |||||
Államok) | |||||
Dermatemydidae | Tabascoteknős-félék | ||||
Dermatemys mawii | Tabasco-teknős | ||||
Dermochelyidae | Kérgesteknősfélék | ||||
Dermochelys coriacea | Kérgesteknős | ||||
Emydidae | Édesvíziteknős-félék | ||||
Glyptemys insculpta | Északi víziteknős | ||||
Glyptemys muhlenbergii | Muhlenberg-víziteknős | ||||
Graptemys spp. (Amerikai Egyesült Államok) | Térképteknősök | ||||
Terrapene spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Dobozteknősök | ||||
Terrapene coahuila | Coahuilai dobozteknős | ||||
Geoemydidae | |||||
Batagur baska | Batagur-teknős | ||||
Callagur borneoensis | Callagur-teknős | ||||
Cuora spp. | Szelenceteknősök | ||||
Geoclemys hamiltonii | Hamilton-teknős | ||||
Geoemyda spengleri (Kína) | Cakkos földiteknős | ||||
Heosemys annandalii | Templomteknős | ||||
Heosemys depressa | Lapos partiteknős | ||||
Heosemys grandis | Óriás-partiteknős | ||||
Heosemys spinosa | Tüskés partiteknős | ||||
Kachuga spp. | Fedélteknősök | ||||
Leucocephalon yuwonoi | Celebeszi erdeiteknős | ||||
Malayemys | Nagyfejű | ||||
macrocephala | csigaevőteknős | ||||
Malayemys subtrijuga | Maláj csigaevőteknős | ||||
Mauremys annamensis | Annami teknős | ||||
Mauremys iversoni (Kína) | Iverson-víziteknős | ||||
Mauremys megalocephala (Kína) | Nagyfejű háromélűteknős | ||||
Mauremys mutica | Indokínai víziteknős | ||||
Mauremys nigricans (Kína) | Nagy háromélűteknős | ||||
Mauremys pritchardi (Kína) | Pritchard-víziteknős | ||||
Mauremys reevesii (Kína) | Kínai háromélűteknős | ||||
Mauremys sinensis (Kína) | Kínai csíkosteknős | ||||
Melanochelys tricarinata | Háromélű földiteknős | ||||
Morenia ocellata | Burmai gyűrűsteknős | ||||
Notochelys platynota | Maláj laposhátúteknős | ||||
Ocadia glyphistoma (Kína) | Kuanghszi-csíkosteknős | ||||
Ocadia philippeni (Kína) | Hajnani csíkosteknős | ||||
Orlitia borneensis | Borneói folyamiteknős | ||||
Pangshura spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Fedélteknősök | ||||
Pangshura tecta | Indiai fedélteknős | ||||
Sacalia bealei (Kína) | Kínai szemesteknős | ||||
Sacalia pseudocellata (Kína) | Hajnani szemesteknős | ||||
Sacalia quadriocellata (Kína) | Díszes szemesteknős | ||||
Siebenrockiella crassicollis | Fekete szélesfejűteknős | ||||
Siebenrockiella leytensis | Leytei partiteknős | ||||
Platysternidae | Nagyfejűteknős-félék | ||||
Platysternon megacephalum | Nagyfejű teknős | ||||
Podocnemididae | Sisakteknősfélék | ||||
Erymnochelys | Madagaszkári | ||||
madagascariensis | folyamteknős | ||||
Peltocephalus dumerilianus | Duméril-sisakteknős | ||||
Podocnemis spp. | Folyamteknősök | ||||
Testudinidae | Szárazfölditeknősfélék | ||||
Testudinidae spp. [az I. függeléken szereplő fajok kivételével; a sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott egyedeire megállapított éves exportkvóta nulla] | Szárazfölditeknősfélék | ||||
Astrochelys radiata | Sugaras teknős | ||||
Astrochelys yniphora | Csőrösmellű teknős | ||||
Chelonoidis nigra | Elefántteknős | ||||
Gopherus flavo marginatus | Mexikói üregteknős | ||||
Psammobates geometricus | Déli sátorteknős | ||||
Pyxis arachnoides | Közönséges pókteknős | ||||
Pyxis planicauda | Lapos pókteknős | ||||
Testudo kleinmanni | Egyiptomi teknős | ||||
Trionychidae | Lágyhéjúteknősfélék | ||||
Amyda cartilaginea | Porcos lágyhéjúteknős | ||||
Apalone spinifera atra | Fekete lágyhéjúteknős | ||||
Aspideretes gangeticus | Gangeszi lágyhéjúteknős | ||||
Aspideretes hurum | Pávaszemes lágyhéjúteknős | ||||
Aspideretes nigricans | Sötét lágyhéjúteknős | ||||
Chitra spp. | Piszelágyhéjúteknősök | ||||
Lissemys punctata | Indiai leffentyűsteknős | ||||
Lissemys scutata | Burmai leffentyűsteknős | ||||
Palea steindachneri (Kína) | Bibircsesnyakú lágyhéjúteknős | ||||
Pelochelys spp. | Óriáslágyhéjúteknősök | ||||
Pelodiscus axenaria (Kína) | Nincs magyar neve | ||||
Pelodiscus maackii (Kína) | Nincs magyar neve | ||||
Pelodiscus parviformis (Kína) | Nincs magyar neve | ||||
Rafetus swinhoei (Kína) | Swinhoe-lágyhéjúteknős | ||||
AMPHIBIA | Kétéltűek | ||||
ANURA | BÉKÁK | ||||
Bufonidae | Varangyfélék | ||||
Altiphrynoides spp. | Elevenszülő békák | ||||
Atelopus zeteki | Panamai csonkaujjúbéka | ||||
Bufo periglenes | Aranyvarangy | ||||
Bufo superciliaris | Kameruni varangy | ||||
Nectophrynoides spp. | Elevenszülő békák | ||||
Nimbaphrynoides spp. | Elevenszülő békák | ||||
Spinophrynoides spp. | Elevenszülő békák | ||||
Dendrobatidae | Nyílméregbéka-félék | ||||
Allobates femoralis | Barnacombú famászóbéka | ||||
Allobates zaparo | magyar neve nincs | ||||
Dendrobates spp. | Nyílméregbékák | ||||
Epipedobates spp. | Nyílméregbékák | ||||
Phyllobates spp. | Nyílméregbékák | ||||
Mantellidae | Aranybékafélék | ||||
Mantella spp. | Aranybékafélék | ||||
Microhylidae | Szűkszájúbéka-félék | ||||
Dyscophus antongilii | Paradicsombéka | ||||
Scaphiophryne gottlebei | Nincs magyar neve | ||||
Myobatrachidae | Gyomorköltőbékafélék | ||||
Rheobatrachus spp. | Gyomorköltő békák | ||||
Ranidae | Valódibéka-félék | ||||
Euphlyctis hexadactylus | Hatujjú béka | ||||
Hoplobatrachus | Tigrisbéka | ||||
tigerinus | |||||
CAUDATA | FARKOS KÉTÉLTŰEK | ||||
Ambystomidae | Harántfogúgőtefélék | ||||
Ambystoma dumerilii | Nincs magyar neve | ||||
Ambystoma mexicanum | Axolotl | ||||
Cryptobranchidae | Óriásszalamandra- félék | ||||
Andrias spp. | Óriásszalamandrák | ||||
ELASMOBRANCHII | Porcoshalak | ||||
LAMNIFORMES | HERINGCÁPA- ALAKÚAK | ||||
Cetorhinidae | Cetcápafélék | ||||
Cetorhinus maximus | Óriáscetcápa | ||||
Lamnidae | Heringcápafélék | ||||
Carcharodon carcharias | Nagy fehércápa | ||||
ORECTOLOBI- FORMES | RABLÓCÁPA- ALAKÚAK | ||||
Rhincodontidae | Rablócápafélék | ||||
Rhincodon typus | Érdes rablócápa | ||||
RAJIFORMES | RÁJAALAKÚAK | ||||
Pristidae | Fűrészesrája-félék | ||||
Pristidae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével) | Fűrészesrája-félék | ||||
Pristis microdon (Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható akváriumokba elsősorban állományvédelmi célból történő szállítása esetén engedélyezhető.) | Édesvízi fűrészesrája | ||||
ACTINOPTERYGII | Sugarasúszójú halak | ||||
ACIPENSERIFORMES | TOKALAKÚAK | ||||
ACIPENSERIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) | Tokalakúak | ||||
Acipenseridae | Tokfélék | ||||
Acipenser brevirostrum | Tompaorrú tok | ||||
Acipenser sturio | Közönséges tok | ||||
ANGUILLIFORMES | ANGOLNA- ALAKÚAK | ||||
Anguillidae | Angolnafélék | ||||
Anguilla anguilla (2009. március 13-án lép hatályba) | Angolna | ||||
CYPRINIFORMES | PONTYALAKÚAK | ||||
Catostomidae | Nincs magyar nevük | ||||
Chasmistes cujus | Cui-ui | ||||
Cyprinidae | Pontyfélék | ||||
Caecobarbus geertsi | Afrikai vakmárna | ||||
Probarbus jullieni | Nincs magyar neve | ||||
OSTEOGLOSSI- FORMES | CSONTOSNYELVŰ HALALAKÚAK | ||||
Osteoglossidae | Csontosnyelvűhal-félék | ||||
Arapaima gigas | Arapaima | ||||
Scleropages formosus | Ázsiai csontnyelvűhal | ||||
PERCIFORMES | SÜGÉRALAKÚAK | ||||
Labridae | Ajakoshalfélék | ||||
Cheilinus undulatus | Napóleonhal | ||||
Sciaenidae | Dobolóhalfélék | ||||
Totoaba macdonaldi | Totoaba | ||||
SILURIFORMES | HARCSAALAKÚAK | ||||
Pangasiidae | Óriásharcsa-félék | ||||
Pangasianodon gigas | Óriásharcsa | ||||
SYNGNATHIFORMES | TŰHALALAKÚAK | ||||
Syngnathidae | Tűhalfélék | ||||
Hippocampus spp. | Csikóhalak | ||||
SARCOPTERYGII | Tüdőshalak | ||||
CERATODONTI- FORMES | TUDÓSHAL- ALAKÚAK | ||||
Ceratodontidae | Ausztráliai tüdőshal- félék | ||||
Neoceratodus forsteri | Ausztrál tüdőshal | ||||
COELACANTHI- FORMES | BOJTOSÚSZÓJÚ- HALALAKÚAK | ||||
Latimeriidae | Bojtosúszóhal-félék | ||||
Latimeria spp. | Bojtosúszójú halak | ||||
ECHINODERMATA (TÜSKÉSBŐRŰEK) | |||||
HOLOTHUROIDEA | Tengeri uborkák | ||||
ASPIDOCHIROTIDA | |||||
Stichopodidae | Nincs magyar nevük | ||||
Isostichopus fuscus (Ecuador) | Nincs magyar neve | ||||
ARTHROPODA (ÍZELTLÁBÚAK) | |||||
ARACHNIDA | Pókszabásúak | ||||
ARANEAE | PÓKOK | ||||
Theraphosidae | Madárpókfélék | ||||
Aphonopelma albiceps | Nincs magyar neve | ||||
Aphonopelma pallidum | Nincs magyar neve | ||||
Brachypelma spp. | Madárpókok | ||||
SCORPIONES | SKORPIÓK | ||||
Scorpionidae | Skorpiófélék | ||||
Pandinus dictator | Óriásskorpió | ||||
Pandinus gambiensis | Gambiai óriásskorpió | ||||
Pandinus imperator | Császárskorpió | ||||
INSECTA | Rovarok | ||||
COLEOPTERA | BOGARAK | ||||
Lucanidae | Szarvasbogárfélék | ||||
Colophon spp. (Dél-Afrika) | Nincs magyar nevük | ||||
LEPIDOPTERA | LEPKÉK | ||||
Papilionidae | Pillangófélék | ||||
Atrophaneura jophon | Nincs magyar neve | ||||
Atrophaneura pandiyana | Nincs magyar neve | ||||
Bhutanitis spp. | Nincs magyar neve | ||||
Ornithoptera spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) | Madárszárnyú pillangók | ||||
Ornithoptera alexandrae | Alexandra-királyné pillangó | ||||
Papilio chikae | Luzoni fecskefarkúlepke | ||||
Papilio homerus | Homerus- fecskefarkúlepke | ||||
Papilio hospiton | Homerus- fecskefarkúlepke | ||||
Parnassius apollo | Apolló-lepke | ||||
Teinopalpus spp. | Nincs magyar nevük | ||||
Trogonoptera spp. | Madárszárnyú pillangók | ||||
Troides spp. | Madárszárnyú pillangók | ||||
ANNELIDA (GYŰRŰSFÉRGEK) | |||||
HIRUDINOIDEA | Piócák | ||||
ARHYNCHOB- DELLIDA | |||||
Hirudinidae | Piócafélék | ||||
Hirudo medicinalis | Orvosi pióca | ||||
MOLLUSCA (PUHATESTŰEK) | |||||
BIVALVIA | Kagylók | ||||
MYTILOIDA | Nincs magyar nevük | ||||
Mytilidae | Nincs magyar nevük | ||||
Lithophaga lithophaga | Sziklafúró kagyló | ||||
UNIONOIDA | |||||
Unionidae | Folyamikagyló-félék | ||||
Conradilla caelata | Madárszárnyú gyöngykagyló | ||||
Cyprogenia aberti | Ehető gyöngykagyló | ||||
Dromus dromas | Dromedár- gyöngykagyló | ||||
Epioblasma curtisii | Curtis-gyöngykagyló | ||||
Epioblasma florentina | Sárga gyöngykagyló | ||||
Epioblasma sampsonii | Sampson-gyöngykagyló | ||||
Epioblasma sulcata perobliqua | Nincs magyar neve | ||||
Epioblasma torulosa gubernaculum | Zöld gyöngykagyló | ||||
Epioblasma torulosa rangiana | Északi gyöngykagyló | ||||
Epioblasma torulosa torulosa | Bütykös gyöngykagyló | ||||
Epioblasma turgidula | Turgid-gyöngykagyló | ||||
Epioblasma walkeri | Barna gyöngykagyló | ||||
Fusconaia cuneolus | Nincs magyar neve | ||||
Fusconaia edgariana | Nincs magyar neve | ||||
Lampsilis higginsii | Higgins-gyöngykagyló | ||||
Lampsilis orbiculata orbiculata | Rózsaszín gyöngykagyló | ||||
Lampsilis satur | Lapos zsebkönyvkagyló | ||||
Lampsilis virescens | Alabama-lámpakagyló | ||||
Plethobasus cicatricosus | Szemölcsöshátú gyöngykagyló | ||||
Plethobasus cooperianus | Narancslábú gyöngykagyló | ||||
Pleurobema clava | Nincs magyar neve | ||||
Pleurobema plenum | Érdes gyöngykagyló | ||||
Potamilus capax | Vaskos zsebkönyvkagyló | ||||
Quadrula intermedia | Vaskos zsebkönyvkagyló | ||||
Quadrula sparsa | Appalach majomarcú-kagyló | ||||
Toxolasma cylindrellus | Halvány törpekagyló | ||||
Unio nickliniana | Nicklin-gyöngykagyló | ||||
Unio tampicoensis tecomatensis | Tampico-gyöngykagyló | ||||
Villosa trabalis | Cumberland-babkagyló | ||||
VENEROIDA | |||||
Tridacnidae | Óriáskagylófélék | ||||
Tridacnidae spp. | Óriáskagylófélék | ||||
GASTROPODA | Csigák | ||||
ARCHAEOGASTRO- PODA | |||||
Haliotidae | Fülcsigafélék | ||||
Haliotis midae (Dél-Afrika) | Midász-fülcsiga | ||||
MESOGASTROPODA | |||||
Strombidae | Óriás szárnyascsigafélék | ||||
Strombus gigas | Óriás-szárnyascsiga | ||||
STYLOMMATOP- HORA | TÜDŐSCSIGÁK | ||||
Achatinellidae | Kis achátcsigafélék | ||||
Achatinella spp. | Kis achátcsigák | ||||
Camaenidae | Falakócsiga-félék | ||||
Papustyla pulcherrima | Zöld falakó-csiga | ||||
CNIDARIA (KORALLOK, TŰZKORALLOK, VIRÁGÁLLATOK) | |||||
ANTHOZOA | Virágállatok | ||||
ANTIPATHARIA | FEKETE-KORALLOK | ||||
ANTIPATHARIA spp. | Feketekorallok | ||||
HELIOPORACEA | KÉK KORALLOK | ||||
Helioporidae | Kékkorall-félék | ||||
Helioporidae spp. (csak a Heliopora coerulea fajt tartalmazza, a fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) | Kékkorall-félék | ||||
SCLERACTINIA | KŐKORALLOK | ||||
SCLERACTINIA spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) | Kőkorallok | ||||
STOLONIFERA | |||||
Tubiporidae | Orgonakorall-félék | ||||
Tubiporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) | Orgonakorall-félék | ||||
HYDROZOA | Hidrák | ||||
MILLEPORINA | TŰZKORALLOK | ||||
Milleporidae | Tűzkorall-félék | ||||
Milleporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) | Tűzkorall-félék | ||||
STYLASTERINA | |||||
Stylasteridae | Hidrokorall-félék | ||||
Stylasteridae spp. (A fosszíliákra nem | Hidrokorall-félék | ||||
vonatkoznak az | |||||
egyezmény előírásai) | |||||
NÖVÉNYEK | |||||
AGAVACEAE | Agávéfélék | ||||
Agave parviflora | Törpeagávé | ||||
Agave victoriae-reginae #1 | Viktória-királynő agávé | ||||
Nolina interrata | San Diego-i medvefű | ||||
AMARYLLIDACEAE | Amarilliszfélék | ||||
Galanthus spp. #1 | Hóvirágok | ||||
Sternbergia spp. #1 | Vetővirágok | ||||
APOCYNACEAE | Meténgfélék | ||||
Hoodia spp. #9 | Nincs magyar nevük | ||||
Pachypodium spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 | Gumólábfák | ||||
Pachypodium ambongense | Nincs magyar neve | ||||
Pachypodium baronii | Nincs magyar neve | ||||
Pachypodium decaryi | Nincs magyar neve | ||||
Rauvolfia serpentina #2 | Indiai vérnyomáscserje | ||||
ARALIACEAE | Aráliafélék | ||||
Panax ginseng (csak az orosz föderációbeli populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) #3 | Ázsiai ginszeng | ||||
Panax quinquefolius #3 | Amerikai ginszeng | ||||
ARAUCARIACEAE | Araukáriafélék | ||||
Araucaria araucana | Chilei fenyő | ||||
BERBERIDACEAE | Borbolyafélék | ||||
Podophyllum hexandrum #2 | Himalájai tojásbogyó | ||||
BROMELIACEAE | Broméliafélék | ||||
Tillandsia harrisii #1 | Harris-tillandzia | ||||
Tillandsia kammii # 1 | Kamm-tillandzia | ||||
Tillandsia kautskyi #1 | Kautsky-tillandzia | ||||
Tillandsia mauryana #1 | Maury-tillandzia | ||||
Tillandsia sprengeliana #1 | Sprenge-tillandzia | ||||
Tillandsia sucrei # 1 | Sucre-tillandzia | ||||
Tillandsia xerographica #1 | Sarjadó tillandzia | ||||
CACTACEAE | Kaktuszfélék | ||||
CACTACEAE spp. (az I. függeléken szereplő, illetve a Pereskia spp., | Kaktuszfélék | ||||
Pereskiopsis spp. és | |||||
Quiabentia spp fajok kivételével) (6)#4 | |||||
Ariocarpus spp. | Gyapjas kaktuszok | ||||
Astrophytum asterias | Dinnyealakú csillagkaktusz | ||||
Aztekium ritteri | Aztékkaktusz | ||||
Coryphantha werdermannii | Werdermann-répagyökerűkaktusz | ||||
Discocactus spp. | Korongkaktuszok | ||||
Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi | Nincs magyar neve | ||||
Echinocereus schmollii | Karcsúkaktusz | ||||
Escobaria minima | Nincs magyar neve | ||||
Escobaria sneedii | Nincs magyar neve | ||||
Mammillaria pectinifera | Nincs magyar neve | ||||
Mammillaria solisioides | Nincs magyar neve | ||||
Melocactus conoideus | Nincs magyar neve | ||||
Melocactus deinacanthus | Nincs magyar neve | ||||
Melocactus glaucescens | Nincs magyar neve | ||||
Melocactus paucispinus | Nincs magyar neve | ||||
Obregonia denegrii | Kövirózsakaktusz | ||||
Pachycereus militaris | Katona orgonakaktusz | ||||
Pediocactus bradyi | Nincs magyar neve | ||||
Pediocactus knowltonii | Nincs magyar neve | ||||
Pediocactus paradinei | Nincs magyar neve | ||||
Pediocactus peeblesianus | Nincs magyar neve | ||||
Pediocactus sileri | Nincs magyar neve | ||||
Pelecyphora spp. | Bárdkaktuszok | ||||
Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus erectocentrus | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus glaucus | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus mariposensis | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus mesae- verdae | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus nyensis | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus papyracanthus | Papírtövisű kaktusz | ||||
Sclerocactus pubispinus | Nincs magyar neve | ||||
Sclerocactus wrightiae | Nincs magyar neve | ||||
Strombocactus spp. | Nincs magyar nevük | ||||
Turbinicarpus spp. | Nincs magyar nevük | ||||
Uebelmannia spp. | Nincs magyar nevük | ||||
6 Az alábbi hibridek és/vagy kertészeti változatok mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá: | |||||
Hatiora x graeseri | |||||
Schlumbergera x buckleyi | |||||
Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata | |||||
Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata | |||||
Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata | |||||
Schlumbergera truncata (kertészeti változatok) | |||||
Cactaceae spp. klorofillhiányos formái, a következő oltóalanyokra oltva: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus vagy | |||||
Hylocereus undatus | |||||
Opuntia microdasys (kertészeti változatok) | |||||
CARYOCARACEAE | Szuaridiófélék | ||||
Caryocar costaricense #1 | Ajillo | ||||
COMPOSITAE (ASTERACEAE) | Fészkesek | ||||
Saussurea costus | Indiai törpebogáncs | ||||
CRASSULACEAE | Varjúhájfélék | ||||
Dudleya stolonifera | Nincs magyar neve | ||||
Dudleya traskiae | Nincs magyar neve | ||||
CUPRESSACEAE | Ciprusfélék | ||||
Fitzroya cupressoides | Patagón ciprus | ||||
Pilgerodendron uviferum | Patagón déliciprus | ||||
CYATHEACEAE | Páfrányfafélék | ||||
Cyathea spp. #1 | Serlegpáfrányok | ||||
CYCADACEAE | Cikászfélék | ||||
CYCADACEAE spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) #1 | Cikászfélék | ||||
Cycas beddomei | Beddome-cikász | ||||
DICKSONIACEAE | Páfrányfafélék | ||||
Cibotium barometz # 1 | Báránypáfrány | ||||
Dicksonia spp. (csak az amerikai populációk; az egyezmény függelékein nem szerepel más populáció) #1 | Hópáfrányok | ||||
DIDIEREACEAE | Álkaktuszfélék | ||||
DIDIEREACEAE spp. #1 | Álkaktuszfélék | ||||
DIOSCOREACEAE | Jamszgyökérfélék | ||||
Dioscorea deltoidea #1 | Himalájai jamszgyökér | ||||
DROSERACEAE | Harmatfűfélék | ||||
Dionaea muscipula # 1 | Vénusz légycsapója | ||||
EUPHORBIACEAE | Kutyatejfélék | ||||
Euphorbia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével; csak a szukkulens fajok; az Euphorbia trigona kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira, az Euphorbia lactea mesterségesen szaporított, Euphorbia neriifolia gyökérállományába oltott mesterségesen szaporított, fésűs, legyező alakú és klorofillhiányos formáira, valamint az Euphorbia 'Milii” 100 darabnál többet számláló kiszerelésekben forgalomba hozott és láthatóan kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira az egyezmény rendelkezései nem vonatkoznak) #1 | Kutyatejek | ||||
Euphorbia ambovombensis | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia capsaintemariensis | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia cremersii (Beleértve a forma viridifoliat és a var. rakotozafyit.) | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia cylindrifolia (Beleértve az ssp. tuberiferat.) | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia decaryi (Beleértve a var. ampanihyensist, robinsoniit és spirostichat.) | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia francoisii | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia moratii (Beleértve a var. antsingiensist, bemarahensist és multiflorat.) | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia parvicyathophora | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia quartziticola | Nincs magyar neve | ||||
Euphorbia tulearensis | Nincs magyar neve | ||||
FOUQUIEACEAE | Okotillófélék | ||||
Fouquieria columnaris #1 | Budzsumfa | ||||
Fouquieria fasciculata | Nincs magyar neve | ||||
Fouquieria purpusii | Nincs magyar neve | ||||
GNETACEAE | Gnétumfélék | ||||
Gnetum montanum (Nepál) #1 | Nincs magyar neve | ||||
JUGLANDACEAE | Diófélék | ||||
Oreomunnea pterocarpa #1 | Gavilán | ||||
LEGUMINOSAE (FABACEAE) | Pillangósok | ||||
Caesalpinia echinata #10 | Parázsfa (brazilfa) | ||||
Dalbergia nigra | Brazil rózsafa | ||||
Dalbergia retusa a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 | Kokoboló rózsafa | ||||
Dalbergia stevensonii a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 | Honduraszi rózsafa | ||||
Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua) | Nincs magyar neve | ||||
Pericopsis elata #5 | Afrikai teakfa | ||||
Platymiscium pleiostachyum #1 | Nincs magyar neve | ||||
Pterocarpus santalinus #7 | Vörös szantálfa | ||||
LILIACEA | Liliomfélék | ||||
Aloe spp. (az I. függeléken szereplő fajok és az Aloe barbadensis néven szintén ismert Aloe vera kivételével, amely az egyezmény függelékein nem szerepel) #1 | Aloék | ||||
Aloe albida | Nincs magyar neve | ||||
Aloe albiflora | Nincs magyar neve | ||||
Aloe alfredii | Nincs magyar neve | ||||
Aloe bakeri | Vékony szárú aloé | ||||
Aloe bellatula | Nincs magyar neve | ||||
Aloe calcairophila | Nincs magyar neve | ||||
Aloe compressa (Beleértve a var. rugosquamosat, schistophilat és paucituberculatat.) | Nincs magyar neve | ||||
Aloe delphinensis | Nincs magyar neve | ||||
Aloe descoingsii | Nincs magyar neve | ||||
Aloe fragilis | Nincs magyar neve | ||||
Aloe haworthioides (Beleértve a var. aurantiacat.) | Nincs magyar neve | ||||
Aloe helenae | Nincs magyar neve | ||||
Aloe laeta (Beleértve a var. aurantiacat.) | Nincs magyar neve | ||||
Aloe parallelifolia | Nincs magyar neve | ||||
Aloe parvula | Nincs magyar neve | ||||
Aloe pillansii | Nincs magyar neve | ||||
Aloe polyphylla | Nincs magyar neve | ||||
Aloe rauhii | Nincs magyar neve | ||||
Aloe suzannae | Nincs magyar neve | ||||
Aloe versicolor | Nincs magyar neve | ||||
Aloe vossii | Nincs magyar neve | ||||
MAGNOLIACEAE | Liliomfafélék | ||||
Magnolia liliifera var. obovata (Nepál) # 1 | Hodgson-liliomfa | ||||
MELIACEAE | Imafüzérfa-félék | ||||
Cedrela odorata a kolumbiai populációk (Kolumbia), a guatemalai populációk) (Guatemala), a perui populációk (Peru) #5 | Nincs magyar neve | ||||
Swietenia humilis # 1 | Honduraszi mahagóni | ||||
Swietenia macrophylla (a neotrópusi régió populációi) #6 | Nagylevelű mahagóni | ||||
Swietenia mahagoni #5 | Karibi mahagóni | ||||
NEPENTHACEAE | Kancsókafélék | ||||
Nepenthes spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 | Kancsókák | ||||
Nepenthes khasiana | Indiai kancsóka | ||||
Nepenthes rajah | Óriáskancsóka | ||||
ORCHIDACEAE | Orchideafélék | ||||
ORCHIDACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)(7) #1 | Orchideafélék | ||||
(Minden most következő, az I. függeléken szereplő faj esetében a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncokra vagy szövettenyészetekre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) | |||||
Aerangis ellisii | Nincs magyar neve | ||||
Dendrobium cruentum | Nincs magyar neve | ||||
Laeliajongheana | Nincs magyar neve | ||||
Laelia lobata | Nincs magyar neve | ||||
Paphiopedilum spp. | Ázsiai papucsorchideák | ||||
Peristeria elata | Nincs magyar neve | ||||
Phragmipedium spp. | Dél-amerikai papucsorchideák | ||||
Renanthera imschootiana | Nincs magyar neve | ||||
7 Az alábbi nemek mesterségesen szaporított hibridjei nem tartoznak a rendelet hatálya alá, amennyiben az alábbi a) és b) pontbeli feltételek teljesülnek: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis és Vanda: | |||||
a) A példányok láthatóan mesterségesen szaporítottak és nem tanúsítják a vadonban történő begyűjtés jeleit, úgymint mechanikai sérülés és a begyűjtésből eredő komoly vízveszteség, szabálytalan forma vagy nem egyöntetű méret és alak a rendszertani egységen és szállítmányon belül, a levelekre tapadó algák vagy egyéb, a leveleken fejlődő szervezetek, valamint rovarok vagy más kártevők okozta sérülések; illetve | |||||
b) i) nem virágzó állapotban történő szállítás esetén a példányokat külön konténerben kell szállítani (úgymint karton, dobozok, ládák vagy CC-konténerben történő szállítás esetén saját polc), amelyek mindegyikében ugyanazon hibrid 20 vagy annál több példányát szállítják; az egy konténerben szállított növényeknek nagyban hasonlónak és egészségesnek kell lenniük; valamint a növényeket olyan dokumentumok kíséretében kell szállítani, mint pl. az egyes hibridek példányainak pontos számát tartalmazó számla vagy | |||||
ii) virágzó állapotban történő szállítás esetén, ha egyedenként legalább egy teljesen nyílt virág van, nincs megkötés a szállítmányonkénti egyedek legkisebb számára nézve, de az egyedeket kiskereskedelmi értékesítésre megfelelően elő kell készíteni, pl. előre nyomtatott címkével kell ellátni vagy előre nyomtatott csomagolóanyaggal kell becsomagolni, amelyen szerepel a hibrid neve és a végfelhasználó ország Az adatoknak – az ellenőrzést megkönnyítendő – jól láthatónak kell lenniük. A kivételeknek nem egyértelműen megfelelő növényeket a megfelelő CITES dokumentumokkal kell szállítani. | |||||
OROBANCHACEAE | Vajvirágfélék | ||||
Cistanche deserticola #1 | Sivatagi cistanche | ||||
PALMAE (ARECACEAE) | Pálmafélék | ||||
Beccariophoenix madagascariensis #1 | Nincs magyar neve | ||||
Chrysalidocarpus decipiens | Nincs magyar neve | ||||
Lemurophoenix halleuxii | Nincs magyar neve | ||||
Marojejya darianii | Nincs magyar neve | ||||
Neodypsis decaryi #1 | Nincs magyar neve | ||||
Ravenea louvelii | Nincs magyar neve | ||||
Ravenea rivularis | Nincs magyar neve | ||||
Satranala decussilvae | Nincs magyar neve | ||||
Voanioala gerardii | Nincs magyar neve | ||||
PAPAVERACEAE | Mákfélék | ||||
Meconopsis regia (Nepál) #1 | Nincs magyar neve | ||||
PINACEAE | Fenyőfélék | ||||
Abies guatemalensis | Guatemalai | ||||
PODOCARPACEAE | Kőtiszafafélék | ||||
Podocarpus neriifolius (Nepál) #1 | Nincs magyar neve | ||||
Podocarpus parlatorei | Nincs magyar neve | ||||
PORTULACACEAE | Porcsinfélék | ||||
Anacampseros spp. #1 | Széprózsák | ||||
Avonia spp. #1 | Nincs magyar nevük | ||||
Lewisia serrata #1 | Nincs magyar neve | ||||
PRIMULACEAE | Kankalinfélék | ||||
Cyclamen spp. (8)#1 | Ciklámenek | ||||
8 A Cyclamen persicum kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. E kivétel nem vonatkozik a nyugalmi állapotban levő gumók kereskedelmére. | |||||
PROTEACEAE | Csodafafélék | ||||
Orothamnus zeyheri # 1 | Nincs magyar neve | ||||
Protea odorata # 1 | Illatos csodafa | ||||
RANUNCULACEAE | Boglárkafélék | ||||
Adonis vernalis #2 | Tavaszi hérics | ||||
Hydrastis canadensis #8 | Kanadai aranygyökér | ||||
ROSACEAE | Rózsafélék | ||||
Prunus africana # 1 | Afrikai meggy | ||||
RUBIACEAE | Galajfélék | ||||
Balmea stormiae | Nincs magyar neve | ||||
SARRACENIACEAE | Kürtvirágfélék | ||||
Sarracenia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 | Kürtvirágok | ||||
Sarracenia oreophila | Nincs magyar neve | ||||
Sarracenia rubra ssp. alabamensis | Nincs magyar nevük | ||||
Sarracenia rubra ssp. jonesii | Nincs magyar nevük | ||||
SCROPHU- LARIACEAE | Tátogatófélék | ||||
Picrorhiza kurrooa #2 (a Picrorhiza scrophulariiflora kivételével) | Nincs magyar neve | ||||
STANGERIACEAE | Stangercikász-félék | ||||
Bowenia spp. #1 | Nincs magyar nevük | ||||
Stangeria eriopus | Stanger-cikász | ||||
TAXACEAE | Tiszafafélék | ||||
Taxus chinensis és a faj intraspecifikus taxonjai #2 | Kínai tiszafa | ||||
Taxus cuspidata és a faj intraspecifikus taxonjai (9)#2 | Japán tiszafa | ||||
9 A Taxus cuspidata élő, cserepes vagy más kisméretű konténerben lévő mesterségesen szaporított hibridjei és kertészeti változatai, amelyek minden szállítmánya olyan címkével van ellátva, vagy olyan bizonylat kíséri, amelyen feltüntették a rendszertani egység vagy egységek nevét, valamint azt, hogy „mesterségesen szaporított”, nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. | |||||
Taxus fuana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 | Tibeti tiszafa | ||||
Taxus sumatrana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 | Szumátrai tiszafa | ||||
Taxus wallichiana #2 | Himalájai tiszafa | ||||
THYMELEACEAE (AQUILARIACEAE) | Boroszlánfélék | ||||
Aquilaria spp. #1 | Sasfák | ||||
Gonystylus spp. #1 | Nincs magyar nevük | ||||
Gyrinops spp. #1 | Nincs magyar nevük | ||||
TROCHODEN- DRACEAE (TETRA- CENTRACEAE) | Nincs magyar nevük | ||||
Tetracentron sinense (Nepál) #1 | Nincs magyar neve | ||||
VALERIANACEAE | Macskagyökérfélék | ||||
Nardostachys grandiflora #2 | Indiai nárdus | ||||
WELWITSCHIACEAE | Velvicsiafélék | ||||
Welwitschia mirabilis #1 | Velvicsia | ||||
ZAMIACEAE | Bunkóspálmafélék | ||||
ZAMIACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 | Bunkóspálmafélék | ||||
Ceratozamia spp. | Nincs magyar nevük | ||||
Chigua spp. | Nincs magyar nevük | ||||
Encephalartos spp. | Kafferkenyerek | ||||
Microcycas calocoma | Parafapálma | ||||
ZINGIBERACEAE | Gyömbérfélék | ||||
Hedychium philippinense #1 | Fülöp-szigeteki gyömbérliliom | ||||
ZYGOPHYLLACEAE | Királydinnyefélék | ||||
Bulnesia sarmientoi (Argentína) #11 | Nincs magyar neve | ||||
Guaiacum spp. #2 | Szentfák | ||||
# 1 valamennyi rész és a származék, kivéve: | |||||
a) a mag, a spóra és a pollen (beleértve a pollíniumot); | |||||
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek; és | |||||
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; és | |||||
d) a Vanilla nemzetségbe tartozó mesterségesen szaporított növények termése, illetve a termés része és származéka. | |||||
#2 valamennyi rész és a származék, kivéve: | |||||
a) a mag és a pollen; illetve | |||||
b) a csomagolt és kiskereskedelmi forgalomra előkészített késztermékek | |||||
#3 egész és szeletelt gyökerek, valamint gyökér részek | |||||
#4 valamennyi rész és a származék, kivéve: | |||||
a) a mag, kivéve a Mexikóból származó mexikói kaktuszok magjait, valamint a pollen; | |||||
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek; | |||||
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; | |||||
d) a betelepített vagy mesterségesen szaporított növények termése, része és származéka; illetve | |||||
e) az Opuntia nemzetség Opuntia alnemzetségébe tartozó betelepített vagy mesterségesen szaporított növények külön hajtása, része és származéka. | |||||
#5 a rönk, a fűrészfa és a furnérlemez; | |||||
#6 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez és a rétegelt lemez; | |||||
#7 a rönk, a fanyesedék, az őrlemény és a kivonatok.; | |||||
#8 föld alatti részek (é. gyökerek és gumók): egészben, részben vagy porítva. | |||||
#9 valamennyi rész és a származék, kivéve azokat, melyeken az alábbi címke található: „Készült ellenőrzött begyűjtés és előállítás során nyert Hoodia spp. anyagából, a botswanai/namíbiai/dél-afrikai CITES igazgatási hatóságokkal való együttműködés keretében a BW/NA/ZA xxxxxx számú megállapodás szerint” | |||||
#10 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez, ideértve a húros hangszerekhez való vonók gyártására használt félkész faárut |
Interpretation
1. Species included in these Appendices are referred to:
a) by the name of the species; or
b) as being all of the species included in a higher taxon or designated part thereof.
2. The abbreviation “spp.” is used to denote all species of a higher taxon.
3. Other references to taxa higher than species are for the purposes of information or classification only. The common names included after the scientific names of families are for reference only. They are intended to indicate the species within the family concerned that are included in the Appendices. In most cases this is not all of the species within the family.
4. The following abbreviations are used for plant taxa below the level of species:
a) “ssp.” is used to denote subspecies; and
b) “var(s).” is used to denote variety (varieties).
5. As none of the species or higher taxa of FLORA included in Appendix I is annotated to the effect that
its hybrids shall be treated in accordance with the provisions of Article III of the Convention, this means that artificially propagated hybrids produced from one or more of these species or taxa may be traded with a certificate of artificial propagation, and that seeds and pollen (including pollinia), cut flowers, seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers of these hybrids are not subject to the provisions of the Convention.
6. The names of the countries in parentheses placed against the names of species in Appendix III are those of the Parties submitting these species for inclusion in this Appendix.
7. When a species is included in one of the Appendices, all parts and derivatives of the species are also
included in the same Appendix unless the species is annotated to indicate that only specific parts and derivatives are included. The symbol # followed by a number placed against the name of a species or higher taxon included in Appendix II or III refers to a footnote that indicates the parts or derivatives of plants that are designated as 'specimens' subject to the provisions of the Convention in accordance with Article I, paragraph (b), subparagraph (iii).
Appendices | |||
I | II | III | |
FAUN A (ANIMALS) PHYLUM CHORDATA CLASS MAMMALIA (MAMMALS) | |||
ARTIODACTYLA | |||
Antilocapridae Pronghorn | |||
Antilocapra americana (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices) | |||
Bovidae Antelopes, cattle, duikers, gazelles, goats, sheep, etc. | |||
Addax nasomaculatus | |||
Ammotragus lervia | |||
Antilope cervicapra (Nepal) | |||
Bison bison athabascae | |||
Bos gaurus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos frontalis, and is not subject to the provisions of the Convention) | |||
Bos mutus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos grunniens, and is not subject to the provisions of the Convention) | |||
Bos sauveli | |||
Bubalus arnee (Nepal) (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bubalus bubalis) | |||
Bubalus depressicornis | |||
Bubalus mindorensis | |||
Bubalus quarlesi | |||
Budorcas taxicolor | |||
Capra falconeri | |||
Capricornis milneedwardsii | |||
Capricornis rubidus | |||
Capricornis sumatraensis | |||
Capricornis thar | |||
Cephalophus brookei | |||
Cephalophus dorsal is | |||
Cephalophus jentinki | |||
Cephalophus ogilbyi | |||
Cephalophus silvicultor | |||
Cephalophus zebra | |||
Damaliscus pygargus pygargus | |||
Gazella cuvieri | |||
Gazella dorcas (Algeria, Tunisia) | |||
Gazella leptoceros | |||
Hippotragus niger variani | |||
Kobus leche | |||
Naemorhedus baileyi | |||
Naemorhedus caudatus | |||
Naemorhedus goral | |||
Naemorhedus griseus | |||
Nanger dama | |||
Oryx dammah | |||
Oryx leucoryx | |||
Ovis ammon (Except the subspecies included in Appendix I) | |||
Ovis ammon hodgsonii | |||
Ovis ammon nigrimontana | |||
Ovis canadensis (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices) | |||
Ovis orientalis ophion | |||
Ovis vignei (Except the subspecies included in Appendix I) | |||
Ovis vignei vignei | |||
Pantholops hodgsonii | |||
Philantomba monticola | |||
Pseudoryx nghetinhensis | |||
Rupicapra pyrenaica ornata | |||
Saiga borealis | |||
Saiga tatarica | |||
Tetracerus quadricornis (Nepal) | |||
Camelidae Guanaco, vicuna | |||
Lama glama guanicoe | |||
Vicugna vicugna (Except the populations of: Argentina [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia [the whole population]; Chile [population of the Primera Región]; and Peru [the whole population]; which are included in Appendix II) | |||
Vicugna vicugna (Only the populations of Argentina1 [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia2 [the whole population]; Chile3 [population of the Primera Región]; Peru4 [the whole population]; all other populations are included in Appendix I) | |||
Cervidae Deer, guemals, muntjacs, pudus | |||
Axis calamianensis | |||
Axis kuhlii | |||
Axis porcinus annamiticus | |||
Blastocerus dichotomus | |||
Cervus elaphus bactrianus | |||
Cervus elaphus barbarus (Algeria, Tunisia) | |||
Cervus elaphus hanglu | |||
Dama dama mesopotamica | |||
Hippocamelus spp. | |||
Mazama temama cerasina (Guatemala) | |||
Muntiacus crinifrons | |||
Muntiacus vuquangensis | |||
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala) | |||
Ozotoceros bezoarticus | |||
Pudu mephistophiles | |||
Pudu puda | |||
Rucervus duvaucelii | |||
Rucervus eldii | |||
Hippopotamidae Hippopotamuses | |||
Hexaprotodon liberiensis | |||
Hippopotamus amphibius | |||
Moschidae Musk deer | |||
Moschus spp. (Only the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II) | |||
Moschus spp. (Except the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I) | |||
Suidae Babirusa, pygmy hog | |||
Babyrousa babyrussa | |||
Babyrousa bolabatuensis | |||
Babyrousa celebensis | |||
Babyrousa togeanensis | |||
Sus salvanius | |||
Tayassuidae Peccaries | |||
Tayassuidae spp. (Except the species included in Appendix I and the populations of Pecari tajacu of Mexico and the United States of America, which are not included in the Appendices) | |||
Catagonus wagneri | |||
CARNIVORA | |||
Ailuridae Red panda | |||
Ailurus fulgens | |||
Canidae Bush dog, foxes, wolves | |||
Canis aureus (India) | |||
Canis lupus (Only the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II) | |||
Canis lupus (Except the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I) | |||
Cerdocyon thous | |||
Chrysocyon brachyurus | |||
Cuon alpinus | |||
Lycalopex culpaeus | |||
Lycalopex fulvipes | |||
Lycalopex griseus | |||
Lycalopex gymnocercus | |||
Speothos venaticus | |||
Vulpes bengalensis (India) | |||
Vulpes cana | |||
Vulpes vulpes griff it hi (India) | |||
Vulpes vulpes montana (India) | |||
Vulpes vulpes pusilla (India) | |||
Vulpes zerda | |||
Eupleridae Fossa, falanouc, Malagasy civet | |||
Cryptoprocta ferox | |||
Eupleres goudotii | |||
Fossa fossana | |||
Felidae Cats | |||
Felidae spp. (Except the species included in Appendix I. Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention) | |||
Acinonyx jubatus (Annual export quotas for live specimens and hunting trophies are granted as follows: Botswana: 5; Namibia: 150; Zimbabwe: 50. The trade in such specimens is subject to the provisions of Article III of the Convention) | |||
Caracal caracal (Only the population of Asia; all other populations are included in Appendix II) | |||
Catopuma temminckii | |||
Felis nigripes | |||
Leopardus geoffroyi | |||
Leopardus jacobitus | |||
Leopardus pardalis | |||
Leopardus tigrinus | |||
Leopardus wiedii | |||
Lynx pardinus | |||
Neofelis nebulosa | |||
Panthera leo persica | |||
Panthera onca | |||
Panthera pardus | |||
Panthera tigris | |||
Pardofelis marmorata | |||
Prionailurus bengalensis bengalensis (Only the populations of Bangladesh, India and Thailand; all other populations are included in Appendix II) | |||
Prionailurus planiceps | |||
Prionailurus rubiginosus (Only the population of India; all other populations are included in Appendix II) | |||
Puma concolor coryi | |||
Puma concolor costaricensis | |||
Puma concolor couguar | |||
Puma yagouaroundi (Only the populations of Central and North America; all other populations are included in Appendix II) | |||
Uncia uncia | |||
Herpestidae Mongooses | |||
Herpestes edwardsi (India) | |||
Herpestes fuscus (India) | |||
Herpestes javanicus auropunctatus (India) | |||
Herpestes smithii (India) | |||
Herpestes urva (India) | |||
Herpestes vitticollis (India) | |||
Hyaenidae Aardwolf | |||
Proteles cristata (Botswana) | |||
Mephitidae Hog-nosed skunk | |||
Conepatus humboldtii | |||
Mustelidae Badgers, martens, weasels, etc. | |||
Lutrinae Otters | |||
Lutrinae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Aonyx capensis microdon (Only the populations of Cameroon and Nigeria; all other populations are included in Appendix II) | |||
Enhydra lutris nereis | |||
Lontra felina | |||
Lontra longicaudis | |||
Lontra provocax | |||
Lutra lutra | |||
Lutra nippon | |||
Pteronura brasiliensis | |||
Mustelinae Grisons, honey badger, martens, tayra, weasels | |||
Eira barbara (Honduras) | |||
Galictis vittata (Costa Rica) | |||
Martes flavigula (India) | |||
Martes foina intermedia (India) | |||
Martes gwatkinsii (India) | |||
Mellivora capensis (Botswana) | |||
Mustela altaica (India) | |||
Mustela erminea ferghanae (India) | |||
Mustela kathiah (India) | |||
Mustela nigripes | |||
Mustela sibirica (India) | |||
Odobenidae Walrus | |||
Odobenus rosmarus (Canada) | |||
Otariidae Fur seals, sealions | |||
Arctocephalus spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Arctocephalus townsendi | |||
Phocidae Seals | |||
Mirounga leonina | |||
Monachus spp. | |||
Procyonidae Coatis, kinkajou, olingos | |||
Bassaricyon gabbii (Costa Rica) | |||
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica) | |||
Nasua narica (Honduras) | |||
Nasua nasua solitaria (Uruguay) | |||
Potos flavus (Honduras) | |||
Ursidae Bears, giant panda | |||
Ursidae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Ailuropoda melanoleuca | |||
Helarctos malayanus | |||
Melursus ursinus | |||
Tremarctos ornatus | |||
Ursus arctos (Only the populations of Bhutan, China, Mexico and Mongolia; all other populations are included in Appendix II) | |||
Ursus arctos isabellinus | |||
Ursus thibetanus | |||
Viverridae Binturong, civets, linsangs, otter-civet, palm civets | |||
Arctictis binturong (India) | |||
Civettictis civetta (Botswana) | |||
Cynogale bennettii | |||
Hemigalus derbyanus | |||
Paguma larvata (India) | |||
Paradoxurus hermaphroditus (India) | |||
Paradoxurus jerdoni (India) | |||
Prionodon linsang | |||
Prionodon pardicolor | |||
Viverra civettina (India) | |||
Viverra zibetha (India) | |||
Viverricula indica (India) | |||
CETACEA Dolphins, porpoises, whales | |||
CETACEA spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for live specimens from the Black Sea population of Tursiops truncatus removed from the wild and traded for primarily commercial purposes) | |||
Balaenidae Bowhead whale, right whales | |||
Balaena mysticetus | |||
Eubalaena spp. | |||
Balaenopteridae Humpback whale, rorquals | |||
Balaenoptera acutorostrata (Except the population of West Greenland, which is included in Appendix II) | |||
Balaenoptera bonaerensis | |||
Balaenoptera borealis | |||
Balaenoptera edeni | |||
Balaenoptera musculus | |||
Balaenoptera physalus | |||
Megaptera novaeangliae | |||
Delphinidae Dolphins | |||
Orcaella brevirostris | |||
Sotalia spp. | |||
Sousa spp. | |||
Eschrichtiidae Grey whale | |||
Eschrichtius robustus | |||
Iniidae River dolphins | |||
Lipotes vexillifer | |||
Neobalaenidae Pygmy right whale | |||
Caperea marginata | |||
Phocoenidae Porpoises | |||
Neophocaena phocaenoides | |||
Phocoena sinus | |||
Physeteridae Sperm whales | |||
Physeter catodon | |||
Platanistidae River dolphins | |||
Platanista spp. | |||
Ziphiidae Beaked whales, bottle-nosed whales | |||
Berardius spp. | |||
Hyperoodon spp. | |||
CHIROPTERA | |||
Phyllostomidae Broad-nosed bat | |||
Platyrrhinus lineatus (Uruguay) | |||
Pteropodidae Fruit bats, flying foxes | |||
Acerodon spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Acerodon jubatus | |||
Pteropus spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Pteropus insularis | |||
Pteropus loochoensis | |||
Pteropus mariannus | |||
Pteropus molossinus | |||
Pteropus pelewensis | |||
Pteropus pilosus | |||
Pteropus samoensis | |||
Pteropus tonganus | |||
Pteropus ualanus | |||
Pteropus yapensis | |||
CINGULATA | |||
Dasypodidae Armadillos | |||
Cabassous centralis (Costa Rica) | |||
Cabassous tatouay (Uruguay) | |||
Chaetophractus nationi (A zero annual export quota has been established. All specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly) | |||
Priodontes maximus | |||
DASYUROMORPHIA | |||
Dasyuridae Dunnarts | |||
Sminthopsis longicaudata | |||
Sminthopsis psammophila | |||
Thylacinidae Tasmanian wolf, thylacine | |||
Thylacinus cynocephalus (possibly extinct) | |||
DIPROTODONTIA | |||
Macropodidae Kangaroos, wallabies | |||
Dendrolagus inustus | |||
Dendrolagus ursinus | |||
Lagorchestes hirsutus | |||
Lagostrophus fasciatus | |||
Onychogalea fraenata | |||
Onychogalea lunata | |||
Phalangeridae Cuscuses | |||
Phalanger intercastellanus | |||
Phalanger mimicus | |||
Phalanger orientalis | |||
Spilocuscus kraemeri | |||
Spilocuscus maculatus | |||
Spilocuscus papuensis | |||
Potoroidae Rat-kangaroos | |||
Bettongia spp. | |||
Caloprymnus campestris (possibly extinct) | |||
Vombatidae Northern hairy-nosed wombat | |||
Lasiorhinus krefftii | |||
LAGOMORPHA | |||
Leporidae Hispid hare, volcano rabbit | |||
Caprolagus hispidus | |||
Romerolagus diazi | |||
MONOTREMATA | |||
Tachyglossidae Echidnas, spiny anteaters | |||
Zaglossus spp. | |||
PERAMELEMORPHIA | |||
Chaeropodidae Pig-footed bandicoots | |||
Chaeropus ecaudatus (possibly extinct) | |||
Peramelidae Bandicoots, echymiperas | |||
Perameles bougainville | |||
Thylacomyidae Bilbies | |||
Macrotis lagotis | |||
Macrotis leucura | |||
PERISSODACTYLA | |||
Equidae Horses, wild asses, zebras | |||
Equus africanus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Equus asinus, and is not subject to the provisions of the Convention) | |||
Equus grevyi | |||
Equus hemionus (Except the subspecies included in Appendix I) | |||
Equus hemionus hemionus | |||
Equus hemionus khur | |||
Equus kiang | |||
Equus przewalskii | |||
Equus zebra hartmannae | |||
Equus zebra zebra | |||
Rhinocerotidae Rhinoceroses | |||
Rhinocerotidae spp. (Except the subspecies included in Appendix II) | |||
Ceratotherium simum simum (Only the populations of South Africa and Swaziland; all other populations are included in Appendix I. For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable destinations and hunting trophies. All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly) | |||
Tapiridae Tapirs | |||
Tapiridae spp. (Except the species included in Appendix II) | |||
Tapirus terrestris | |||
PHOLIDOTA | |||
Manidae Pangolins | |||
Manis spp. (A zero annual export quota has been established for Manis crassicaudata, M. culionensis, Mjavanica and M. pentadactyla for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes) | |||
PILOSA | |||
Bradypodidae Three-toed sloth | |||
Bradypus variegatus | |||
Megalonychidae Two-toed sloth | |||
Choloepus hoffmanni (Costa Rica) | |||
Myrmecophagidae American anteaters | |||
Myrmecophaga tridactyla | |||
Tamandua mexicana (Guatemala) | |||
PRIMATES Apes, monkeys | |||
PRIMATES spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Atelidae Howler and prehensile-tailed monkeys | |||
Alouatta coibensis | |||
Alouatta palliata | |||
Alouatta pigra | |||
Ateles geoffroyi frontatus | |||
Ateles geoffroyi panamensis | |||
Brachyteles arachnoides | |||
Brachyteles hypoxanthus | |||
Oreonax flavicauda | |||
Cebidae New World monkeys | |||
Callimico goeldii | |||
Callithrix aurita | |||
Callithrix flaviceps | |||
Leontopithecus spp. | |||
Saguinus bicolor | |||
Saguinus geoffroyi | |||
Saguinus leucopus | |||
Saguinus martinsi | |||
Saguinus oedipus | |||
Saimiri oerstedii | |||
Cercopithecidae Old World monkeys | |||
Cercocebus galeritus | |||
Cercopithecus diana | |||
Cercopithecus roloway | |||
Macaca silenus | |||
Mandrillus leucophaeus | |||
Mandrillus sphinx | |||
Nasalis larvatus | |||
Piliocolobus kirkii | |||
Piliocolobus rufomitratus | |||
Presbytis potenziani | |||
Pygathrix spp. | |||
Rhinopithecus spp. | |||
Semnopithecus ajax | |||
Semnopithecus dussumieri | |||
Semnopithecus entellus | |||
Semnopithecus hector | |||
Semnopithecus hypoleucos | |||
Semnopithecus priam | |||
Semnopithecus schistaceus | |||
Simias concolor | |||
Trachypithecus geei | |||
Trachypithecus pileatus | |||
Trachypithecus shortridgei | |||
Cheirogaleidae Dwarf lemurs | |||
Cheirogaleidae spp. | |||
Daubentoniidae Aye-aye | |||
Daubentonia madagascariensis | |||
Hominidae Chimpanzees, gorilla, orangutan | |||
Gorilla beringei | |||
Gorilla gorilla | |||
Pan spp. | |||
Pongo abelii | |||
Pongo pygmaeus | |||
Hylobatidae Gibbons | |||
Hylobatidae spp. | |||
Indriidae Avahi, indris, sifakas, woolly lemurs | |||
Indriidae spp. | |||
Lemuridae Large lemurs | |||
Lemuridae spp. | |||
Lepilemuridae Sportive lemurs | |||
Lepilemuridae spp. | |||
Lorisidae Lorises | |||
Nycticebus spp. | |||
Pithecidae Sakis and uakaris | |||
Cacajao spp. | |||
Chiropotes albinasus | |||
PROBOSCIDEA | |||
Elephantidae Elephants | |||
Elephas maximus | |||
Loxodonta africana (Except the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe, which are included in Appendix II) | |||
Loxodonta africana5 (Only the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe; all other populations are included in Appendix I) | |||
RODENTIA | |||
Chinchillidae Chinchillas | |||
Chinchilla spp. (Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention) | |||
Cuniculidae Paca | |||
Cuniculus paca (Honduras) | |||
Dasyproctidae Agouti | |||
Dasyprocta punctata (Honduras) | |||
Erethizontidae New World porcupines | |||
Sphiggurus mexicanus (Honduras) | |||
Sphiggurus spinosus (Uruguay) | |||
Muridae Mice, rats | |||
Leporillus conditor | |||
Pseudomys fieldi praeconis | |||
Xeromys myoides | |||
Zyzomys pedunculatus | |||
Sciuridae Ground squirrels, tree squirrels | |||
Cynomys mexicanus | |||
Marmota caudata (India) | |||
Marmota himalayana (India) | |||
Ratufa spp. | |||
Sciurus deppei (Costa Rica) | |||
SCANDENTIA | |||
Tupaiidae Tree shrews | |||
Tupaiidae spp. | |||
SIRENIA | |||
Dugongidae Dugong | |||
Dugong dugon | |||
Trichechidae Manatees | |||
Trichechus inunguis | |||
Trichechus manatus | |||
Trichechus senegalensis | |||
CLASS AVES (BIRDS) | |||
ANSERIFORMES | |||
Anatidae Ducks, geese, swans etc. | |||
Anas aucklandica | |||
Anas bernieri | |||
Anas chlorotis | |||
Anas formosa | |||
Anas laysanensis | |||
Anas nesiotis | |||
Anas oustaleti | |||
Branta canadensis leucopareia | |||
Branta ruficollis | |||
Branta sandvicensis | |||
Cairina moschata (Honduras) | |||
Cairina scutulata | |||
Coscoroba coscoroba | |||
Cygnus melanocoryphus | |||
Dendrocygna arborea | |||
Dendrocygna autumnalis (Honduras) | |||
Dendrocygna bicolor (Honduras) | |||
Oxyura leucocephala | |||
Rhodonessa caryophyllacea (possibly extinct) | |||
Sarkidiornis melanotos | |||
APODIFORMES | |||
Trochilidae Hummingbirds | |||
Trochilidae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Glaucis dohrnii | |||
CHARADRIIFORMES | |||
Burhinidae Thick-knee | |||
Burhinus bistriatus (Guatemala) | |||
Laridae Gull | |||
Larus relictus | |||
Scolopacidae Curlews, greenshanks | |||
Numenius borealis | |||
Numenius tenuirostris | |||
Tringa guttifer | |||
CICONIIFORMES | |||
Balaenicipitidae Shoebill, whale-headed stork | |||
Balaeniceps rex | |||
Ciconiidae Storks | |||
Ciconia boyciana | |||
Ciconia nigra | |||
Jabiru mycteria | |||
Mycteria cinerea | |||
Phoenicopteridae Flamingos | |||
Phoenicopteridae spp. | |||
Threskiornithidae Ibises, spoonbills | |||
Eudocimus ruber | |||
Geronticus calvus | |||
Geronticus eremita | |||
Nipponia nippon | |||
Platalea leucorodia | |||
COLUMBIFORMES | |||
Columbidae Doves, pigeons | |||
Caloenas nicobarica | |||
Ducula mindorensis | |||
Gallicolumba luzonica | |||
Goura spp. | |||
Nesoenas mayeri (Mauritius) | |||
CORACIIFORMES | |||
Bucerotidae Hornbills | |||
Aceros spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Aceros nipalensis | |||
Anorrhinus spp. | |||
Anthracoceros spp. | |||
Berenicornis spp. | |||
Buceros spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Buceros bicornis | |||
Penelopides spp. | |||
Rhinoplax vigil | |||
Rhyticeros subruficollis | |||
Rhyticeros spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
CUCULIFORMES | |||
Musophagidae Turacos | |||
Tauraco spp. | |||
FALCONIFORMES Eagles, falcons, hawks, vultures | |||
FALCONIFORMES spp. (Except the species included in Appendices I and III and the species of the family Cathartidae) | |||
Accipitridae Hawks, eagles | |||
Aquila adalberti | |||
Aquila heliaca | |||
Chondrohierax uncinatus wilsonii | |||
Haliaeetus albicilla | |||
Harpia harpyja | |||
Pithecophaga jefferyi | |||
Cathartidae New World vultures | |||
Gymnogyps californianus | |||
Sarcoramphus papa (Honduras) | |||
Vultur gryphus | |||
Falconidae Falcons | |||
Falco araeus | |||
Falco jugger | |||
Falco newtoni (Only the population of Seychelles) | |||
Falco pelegrinoides | |||
Falco peregrin us | |||
Falco punctatus | |||
Falco rusticolus | |||
GALLIFORMES | |||
Cracidae Chachalacas, currassows, guans | |||
Crax alberti (Colombia) | |||
Crax blumenbachii | |||
Crax daubentoni (Colombia) | |||
Crax globulosa (Colombia) | |||
Crax rubra (Colombia, Costa Rica, Guatemala, Honduras) | |||
Mitu mitu | |||
Oreophasis derbianus | |||
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras) | |||
Pauxi pauxi (Colombia) | |||
Penelope albipennis | |||
Penelope purpurascens (Honduras) | |||
Penelopina nigra (Guatemala) | |||
Pipile jacutinga | |||
Pipile pipile | |||
Megapodiidae Megapodes, scrubfowl | |||
Macrocephalon maleo | |||
Phasianidae Grouse, guineafowl, partridges, pheasants, tragopans | |||
Arborophila campbelli (Malaysia) | |||
Arborophila charltonii (Malaysia) | |||
Argusianus argus | |||
Caloperdix oculeus (Malaysia) | |||
Catreus wallichii | |||
Colinus virginianus ridgwayi | |||
Crossoptilon crossoptilon | |||
Crossoptilon mantchuricum | |||
Gallus sonneratii | |||
Ithaginis cruentus | |||
Lophophorus impejanus | |||
Lophophorus lhuysii | |||
Lophophorus sclateri | |||
Lophura edwardsi | |||
Lophura erythrophthalma (Malaysia) | |||
Lophura ignita (Malaysia) | |||
Lophura imperialis | |||
Lophura swinhoii | |||
Melanoperdix niger (Malaysia) | |||
Meleagris ocellata (Guatemala) | |||
Pavo muticus | |||
Polyplectron bicalcaratum | |||
Polyplectron germaini | |||
Polyplectron inopinatum (Malaysia) | |||
Polyplectron malacense | |||
Polyplectron napoleonis | |||
Polyplectron schleiermacheri | |||
Rheinardia ocellata | |||
Rhizothera dulitensis (Malaysia) | |||
Rhizothera longirostris (Malaysia) | |||
Rollulus rouloul (Malaysia) | |||
Syrmaticus ellioti | |||
Syrmaticus humiae | |||
Syrmaticus mikado | |||
Tetraogallus caspius | |||
Tetraogallus tibetanus | |||
Tragopan blythii | |||
Tragopan caboti | |||
Tragopan melanocephalus | |||
Tragopan satyra (Nepal) | |||
Tympanuchus cupido attwateri | |||
GRUIFORMES | |||
Gruidae Cranes | |||
Gruidae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Grus americana | |||
Grus canadensis nesiotes | |||
Grus canadensis pulla | |||
Grus japonensis | |||
Grus leucogeranus | |||
Grusmonacha | |||
Grus nigricollis | |||
Grus vipio | |||
Otididae Bustards | |||
Otididae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Ardeotis nigriceps | |||
Chlamydotis macqueenii | |||
Chlamydotis undulata | |||
Houbaropsis bengalensis | |||
Rallidae Rail | |||
Gallirallus sylvestris | |||
Rhynochetidae Kagu | |||
Rhynochetos jubatus | |||
PASSERIFORMES | |||
Atrichornithidae Scrub-bird | |||
Atrichornis clamosus | |||
Cotingidae Cotingas | |||
Cephalopterus ornatus (Colombia) | |||
Cephalopterus penduliger (Colombia) | |||
Cotinga maculata | |||
Rupicola spp. | |||
Xipholena atropurpurea | |||
Emberizidae Cardinals, tanagers | |||
Gubernatrix cristata | |||
Paroaria capitata | |||
Paroaria coronata | |||
Tangara fastuosa | |||
Estrildidae Mannikins, waxbills | |||
Amandava formosa | |||
Lonchura oryzivora | |||
Poephila cincta cincta | |||
Fringillidae Finches | |||
Carduelis cucullata | |||
Carduelis yarrellii | |||
Hirundinidae Martin | |||
Pseudochelidon sirintarae | |||
Icteridae Blackbird | |||
Xanthopsar flavus | |||
Meliphagidae Honeyeater | |||
Lichenostomus melanops cassidix | |||
Muscicapidae Old World flycatchers | |||
Acrocephalus rodericanus (Mauritius) | |||
Cyornis ruckii | |||
Dasyornis broadbenti litoralis (possibly extinct) | |||
Dasyornis longirostris | |||
Garrulax canorus | |||
Leiothrix argentauris | |||
Leiothrix lutea | |||
Liocichla omeiensis | |||
Picathartes gymnocephalus | |||
Picathartes oreas | |||
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius) | |||
Paradisaeidae Birds of paradise | |||
Paradisaeidae spp. | |||
Pittidae Pittas | |||
Pitta guajana | |||
Pitta gurneyi | |||
Pitta kochi | |||
Pitta nympha | |||
Pycnonotidae Bulbul | |||
Pycnonotus zeylanicus | |||
Sturnidae Mynahs (Starlings) | |||
Gracula religiosa | |||
Leucopsar rothschildi | |||
Zosteropidae White-eye | |||
Zosterops albogularis | |||
PELECANIFORMES | |||
Fregatidae Frigatebird | |||
Fregata andrewsi | |||
Pelecanidae Pelican | |||
Pelecanus crispus | |||
Sulidae Booby | |||
Papasula abbotti | |||
PICIFORMES | |||
Capitonidae Barbet | |||
Semnornis ramphastinus (Colombia) | |||
Picidae Woodpeckers | |||
Campephilus imperialis | |||
Dryocopus javensis richardsi | |||
Ramphastidae Toucans | |||
Baillonius bailloni (Argentina) | |||
Pteroglossus aracari | |||
Pteroglossus castanotis (Argentina) | |||
Pteroglossus viridis | |||
Ramphastos dicolorus (Argentina) | |||
Ramphastos sulfuratus | |||
Ramphastos toco | |||
Ramphastos tucanus | |||
Ramphastos vitellinus | |||
Selenidera maculirostris (Argentina) | |||
PODICIPEDIFORMES | |||
Podicipedidae Grebe | |||
Podilymbus gigas | |||
PROCELLARIIFORMES | |||
Diomedeidae Albatross | |||
Phoebastria albatrus | |||
PSITTACIFORMES | |||
PSITTACIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I and Agapornis roseicollis, Melopsittacus undulatus, Nymphicus hol landicus and Psittacula krameri, which are not included in the Appendices) | |||
Cacatuidae Cockatoos | |||
Cacatua goffini | |||
Cacatua haematuropygia | |||
Cacatua moluccensis | |||
Cacatua sulphurea | |||
Probosciger aterrimus | |||
Loriidae Lories, lorikeets | |||
Eos histrio | |||
Vini ultramarina | |||
Psittacidae Amazons, macaws, parakeets, parrots | |||
Amazona arausiaca | |||
Amazona auropalliata | |||
Amazona barbadensis | |||
Amazona brasiliensis | |||
Amazona finschi | |||
Amazona guildingii | |||
Amazona imperialis | |||
Amazona leucocephala | |||
Amazona oratrix | |||
Amazona pretrei | |||
Amazona rhodocorytha | |||
Amazona tucumana | |||
Amazona versicolor | |||
Amazona vinacea | |||
Amazona viridigenalis | |||
Amazona vittata | |||
Anodorhynchus spp. | |||
Ara ambiguus | |||
Ara glaucogularis (Often traded under the incorrect designation Ara caninde) | |||
Ara macao | |||
Ara militaris | |||
Ara rubrogenys | |||
Cyanopsitta spixii | |||
Cyanoramphus forbesi | |||
Cyanoramphus novaezelandiae | |||
Cyclopsitta diophthalma coxeni | |||
Eunymphicus cornutus | |||
Geopsittacus occidentalis (possibly extinct) | |||
Guarouba guarouba | |||
Neophema chrysogaster | |||
Ognorhynchus icterotis | |||
Pezoporus wallicus | |||
Pionopsitta pileata | |||
Primolius couloni | |||
Primolius maracana | |||
Psephotus chrysopterygius | |||
Psephotus dissimilis | |||
Psephotus pulcherrimus (possibly extinct) | |||
Psittacula echo | |||
Pyrrhura cruentata | |||
Rhynchopsitta spp. | |||
Strigops habroptilus | |||
RHEIFORMES | |||
Rheidae Rheas | |||
Pterocnemia pennata (Except Pterocnemia pennata pennata which is included in Appendix II) | |||
Pterocnemia pennata pennata | |||
Rhea americana | |||
SPHENISCIFORMES | |||
Spheniscidae Penguins | |||
Spheniscus demersus | |||
Spheniscus humboldti | |||
STRIGIFORMES Owls | |||
STRIGIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Strigidae Owls | |||
Heteroglaux blewitti | |||
Mimizuku gurneyi | |||
Ninox natalis | |||
Ninox novaeseelandiae undulata | |||
Tytonidae Barn owls | |||
Tyto soumagnei | |||
STRUTHIONIFORMES | |||
Struthionidae Ostrich | |||
Struthio camelus (Only the populations of Algeria, Burkina Faso, Cameroon, the Central African Republic, Chad, Mali, Mauritania, Morocco, the Niger, Nigeria, Senegal and the Sudan; all other populations are not included in the Appendices) | |||
TINAMIFORMES | |||
Tinamidae Tinamous | |||
Tinamus solitarius | |||
TROGONIFORMES | |||
Trogonidae Quetzals | |||
Pharomachrus mocinno | |||
CLASS REPTILIA (REPTILES) | |||
CROCODYLIA Alligators, caimans, crocodiles | |||
CROCODYLIA spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Alligatoridae Alligators, caimans | |||
Alligator sinensis | |||
Caiman crocodilus apaporiensis | |||
Caiman latirostris (Except the population of Argentina, which is included in Appendix II) | |||
Melanosuchus niger (Except the population of Brazil, which is included in Appendix II, and the population of Ecuador, which is included in Appendix II and is subject to a zero annual export quota until an annual export quota has been approved by the CITES Secretariat and the IUCN/SSC Crocodile Specialist Group) | |||
Crocodylidae Crocodiles | |||
Crocodylus acutus (Except the population of Cuba, which is included in Appendix II) | |||
Crocodylus cataphractus | |||
Crocodylus intermedius | |||
Crocodylus mindorensis | |||
Crocodylus moreletii | |||
Crocodylus niloticus [Except the populations of Botswana, Ethiopia, Kenya, Madagascar, Malawi, Mozambique, Namibia, South Africa, Uganda, the United Republic of Tanzania (subject to an annual export quota of no more than 1,600 wild specimens including hunting trophies, in addition to ranched specimens), Zambia and Zimbabwe, which are included in Appendix II] | |||
Crocodylus palustris | |||
Crocodylus porosus (Except the populations of Australia, Indonesia and Papua New Guinea, which are included in Appendix II) | |||
Crocodylus rhombifer | |||
Crocodylus siamensis | |||
Osteolaemus tetraspis | |||
Tomistoma schlegelii | |||
Gavialidae Gavial | |||
Gavialis gangeticus | |||
RHYNCHOCEPHALIA | |||
Sphenodontidae Tuatara | |||
Sphenodon spp. | |||
SAURIA | |||
Agamidae Agamas, mastigures | |||
Uromastyx spp. | |||
Chamaeleonidae Chameleons | |||
Bradypodion spp. | |||
Brookesia spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Brookesia perarmata | |||
Calumma spp. | |||
Chamaeleo spp. | |||
Furcifer spp. | |||
Cordylidae Spiny-tailed lizards | |||
Cordylus spp. | |||
Gekkonidae Geckos | |||
Cyrtodactylus serpensinsula | |||
Hoplodactylus spp. (New Zealand) | |||
Naultinus spp. (New Zealand) | |||
Phelsuma spp. | |||
Uroplatus spp. | |||
Helodermatidae Beaded lizard, gila monster | |||
Heloderma spp. (Except the subspecies included in Appendix I) | |||
Heloderma horridum charlesbogerti | |||
Iguanidae Iguanas | |||
Amblyrhynchus cristatus | |||
Brachylophus spp. | |||
Conolophus spp. | |||
Cyclura spp. | |||
Iguana spp. | |||
Phrynosoma coronatum | |||
Sauromalus varius | |||
Lacertidae Lizards | |||
Gallotia simonyi | |||
Podarcis lilfordi | |||
Podarcis pityusensis | |||
Scincidae Skinks | |||
Corucia zebrata | |||
Teiidae Caiman lizards, tegu lizards | |||
Crocodilurus amazonicus | |||
Dracaena spp. | |||
Tupinambis spp. | |||
Varanidae Monitor lizards | |||
Varanus spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Varanus bengalensis | |||
Varanus flavescens | |||
Varanus griseus | |||
Varanus komodoensis | |||
Varanus nebulosus | |||
Xenosauridae Chinese crocodile lizard | |||
Shinisaurus crocodilurus | |||
SERPENTES Snakes | |||
Boidae Boas | |||
Boidae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Acrantophis spp. | |||
Boa constrictor occidentalis | |||
Epicrates inornatus | |||
Epicrates monensis | |||
Epicrates subflavus | |||
Sanzinia madagascariensis | |||
Bolyeriidae Round Island boas | |||
Bolyeriidae spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Bolyeria multocarinata | |||
Casarea dussumieri | |||
Colubridae Typical snakes, water snakes, whipsnakes | |||
Atretium schistosum (India) | |||
Cerberus rynchops (India) | |||
Clelia clelia | |||
Cyclagras gigas | |||
Elachistodon westermanni | |||
Ptyas mucosus | |||
Xenochrophis piscator (India) | |||
Elapidae Cobras, coral snakes | |||
Hoplocephalus bungaroides | |||
Micrurus diastema (Honduras) | |||
Micrurus nigrocinctus (Honduras) | |||
Naja atra | |||
Naja kaouthia | |||
Naja mandalayensis | |||
Naja naja | |||
Naja oxiana | |||
Naja philippinensis | |||
Naja sagittifera | |||
Naja samarensis | |||
Naja siamensis | |||
Naja sputatrix | |||
Naja sumatrana | |||
Ophiophagus hannah | |||
Loxocemidae Mexican dwarf boa | |||
Loxocemidae spp. | |||
Pythonidae Pythons | |||
Pythonidae spp. (Except the subspecies included in Appendix I) | |||
Python molurus molurus | |||
Tropidophiidae Wood boas | |||
Tropidophiidae spp. | |||
Viperidae Vipers | |||
Crotalus durissus (Honduras) | |||
Daboia russelii (India) | |||
Vipera ursinii (Only the population of Europe, except the area which formerly constituted the Union of Soviet Socialist Republics; these latter populations are not included in the Appendices) | |||
Vipera wagneri | |||
TESTUDINES | |||
Carettochelyidae Pig-nosed turtles | |||
Carettochelys insculpta | |||
Chelidae Austro-American side-necked turtles | |||
Chelodina mccordi | |||
Pseudemydura umbrina | |||
Cheloniidae Marine turtles | |||
Cheloniidae spp. | |||
Chelydridae Snapping turtles | |||
Macrochelys temminckii (United States of America) | |||
Dermatemydidae Central Amer can river turtle | |||
Dermatemys mawii | |||
Dermochelyidae Leatherback turtle | |||
Dermochelys coriacea | |||
Emydidae Box turtles, freshwater turtles | |||
Glyptemys insculpta | |||
Glyptemys muhlenbergi | |||
Graptemys spp. (United States of America) | |||
Terrapene spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Terra pene coahuila | |||
Geoemydidae Box turtles, freshwater turtles | |||
Batagur baska | |||
Callagur borneoensis | |||
Cuora spp. | |||
Geoclemys hamiltonii | |||
Geoemyda spengleri (China) | |||
Heosemys annandalii | |||
Heosemys depressa | |||
Heosemys grandis | |||
Heosemys spinosa | |||
Kachuga spp. | |||
Leucocephalon yuwonoi | |||
Malayemys macrocephala | |||
Malayemys subtrijuga | |||
Mauremys annamensis | |||
Mauremys iversoni (China) | |||
Mauremys megalocephala (China) | |||
Mauremys mutica | |||
Mauremys nigricans (China) | |||
Mauremys pritchardi (China) | |||
Mauremys reevesii (China) | |||
Mauremys sinensis (China) | |||
Melanochelys tricarinata | |||
Morenia ocellata | |||
Notochelys platynota | |||
Ocadia glyphistoma (China) | |||
Ocadia philippeni (China) | |||
Orlitia borneensis | |||
Pangshura spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Pangshura tecta | |||
Sacalia bealei (China) | |||
Sacalia pseudocellata (China) | |||
Sacalia quadriocellata (China) | |||
Siebenrockiella crassicollis | |||
Siebenrockiella leytensis | |||
Platysternidae Big-headed turtle | |||
Platysternon megacephalum | |||
Podocnemididae Afro-American side-necked turtles | |||
Erymnochelys madagascariensis | |||
Peltocephalus dumerilianus | |||
Podocnemis spp. | |||
Testudinidae Tortoises | |||
Testudinidae spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for Geochelone sulcata for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes) | |||
Astrochelys radiata | |||
Astrochelys yniphora | |||
Chelonoidis nigra | |||
Gopherus flavomarginatus | |||
Psammobates geometricus | |||
Pyxis arachnoides | |||
Pyxis planicauda | |||
Testudo kleinmanni | |||
Trionychidae Softshell turtles, terrapins | |||
Amyda cartilaginea | |||
Apalone spinifera atra | |||
Aspideretes gangeticus | |||
Aspideretes hurum | |||
Aspideretes nigricans | |||
Chitra spp. | |||
Lissemys punctata | |||
Lissemys scutata | |||
Palea steindachneri (China) | |||
Pelochelys spp. | |||
Pelodiscus axenaria (China) | |||
Pelodiscus maackii (China) | |||
Pelodiscus parviformis (China) | |||
Rafetus swinhoei (China) | |||
CLASS AMPHIBIA (AMPHIBIANS) | |||
ANURA | |||
Bufonidae Toads | |||
Altiphrynoides spp. | |||
Atelopus zeteki | |||
Bufo periglenes | |||
Bufo superciliaris | |||
Nectophrynoides spp. | |||
Nimbaphrynoides spp. | |||
Spinophrynoides spp. | |||
Dendrobatidae Poison frogs | |||
Allobates femoralis | |||
Allobates zaparo | |||
Dendrobates spp. | |||
Epipedobates spp. | |||
Phyllobates spp. | |||
Mantellidae Mantellas | |||
Mantella spp. | |||
Microhylidae Red rain frog, tomato frog | |||
Dyscophus antongilii | |||
Scaphiophryne gottlebei | |||
Myobatrachidae Gastric-brooding frogs | |||
Rheobatrachus spp. | |||
Ranidae Frogs | |||
Euphlyctis hexadactylus | |||
Hoplobatrachus tigerinus | |||
CAUDATA | |||
Ambystomidae Axolotls | |||
Ambystoma dumerilii | |||
Ambystoma mexicanum | |||
Cryptobranchidae Giant salamanders | |||
Andrias spp. | |||
CLASS ELASMOBRANCHII (SHARKS) | |||
LAMNIFORMES | |||
Cetorhinidae Basking shark | |||
Cetorhinus maximus | |||
Lamnidae Great white shark | |||
Carcharodon carcharias | |||
ORECTOLOBIFORMES | |||
Rhincodontidae Whale shark | |||
Rhincodon typus | |||
RAJIFORMES | |||
Pristidae Sawfishes | |||
Pristidae spp. (Except the species included in Appendix II) | |||
Pristis microdon (For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable aquaria for primarily conservation purposes) | |||
CLASS ACTINOPTERYGII (FISH) | |||
ACIPENSERIFORMES Paddlefish, sturgeons | |||
ACIPENSERIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I) | |||
Acipenseridae Sturgeons | |||
Acipenser brevirostrum | < |