1. § A Kormány – a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény 4. §-ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján – e rendelettel kihirdeti az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Magyar Köztársaság között társulást létesítő Európai Megállapodás kereskedelmi vonatkozásainak az új, kölcsönös mezőgazdasági kedvezményeket létrehozó tárgyalások eredményét figyelembe vevő kiigazításáról szóló Jegyzőkönyvét.
2. § A kiegészítő jegyzőkönyv magyar nyelvű szövege a következő:
Az Európai Közösség (a továbbiakban: Közösség) egyrészről, és
a Magyar Köztársaság másrészről,
mivel:
az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Magyar Köztársaság között társulást létesítő Európai Megállapodást (a továbbiakban: Európai Megállapodás) 1991. december 16-án aláírták Brüsszelben, és 1994. február 1-jén hatályba lépett *
az Európai Megállapodás 20. Cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Közösség és a Magyar Köztársaság a Társulási Tanácsban termékenként, rendszeres és kölcsönös alapon megvizsgálja annak lehetőségét, hogy további mezőgazdasági engedményeket nyújtsanak egymásnak. Ennek alapján a felek között tárgyalásokra került sor, és azok be is fejeződtek,
az Európai Megállapodás kedvezményes mezőgazdasági rendszerének továbbfejlesztésére először a Közösség legutóbbi kibővülését és a GATT Uruguayi forduló eredményét figyelembe vevő, az Európai Megállapodás kereskedelmi vonatkozásait kiigazító Jegyzőkönyvben * került sor;
2000. április 14-én és 2002. április 25-én a mezőgazdasági termékek kereskedelmi kedvezményeinek továbbfejlesztését célzó további két tárgyalási forduló került lezárásra,
egyrészről a Tanács az 1408/2002. (EK) számú rendeletében * úgy határozott, hogy a 2000. és 2002. évi tárgyalási fordulók eredményeként létrejött közösségi engedményeket átmeneti jelleggel alkalmazza; másrészről a Magyar Köztársaság Kormánya hasonló jogi rendelkezéseket hozott a Külügyminiszter, illetve a Pénzügyminiszter 1/2000. (VIII. 4.) KüM–PM együttes rendeletében, 16/2002. (IX. 20.) KüM–PM együttes rendeletében és a 17/2002. (IX. 20.) KüM–PM együttes rendeletében * a megfelelő magyar kedvezmények alkalmazásáról,
e Jegyzőkönyv hatálybalépésének napján a benne foglalt kedvezmények lépnek a fentiekben említett kedvezmények helyébe,
a következőkben állapodtak meg:
E Jegyzőkönyv A(a) és A(b) Mellékleteiben a Közösség részéről behozatalra kerülő, a Magyar Köztársaságból származó egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó rendelkezések, valamint a B(a) és B(b) Mellékletekben a Magyar Köztársaság részéről behozatalra kerülő, a Közösségből származó egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó rendelkezések lépnek az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Magyar Köztársaság között társulást létesítő Európai Megállapodás 20. Cikk (2) bekezdésében és 20. Cikk (3) bekezdésében hivatkozott, módosított VIII. és IX. Mellékletekben szereplő rendelkezések helyébe.
A Jegyzőkönyv mellékletei annak szerves részét képezik. E Jegyzőkönyv az Európai Megállapodás szerves részét képezi.
E Jegyzőkönyvet a Közösség és a Magyar Köztársaság saját eljárásaikkal összhangban hagyják jóvá. A Szerződő Felek megteszik az e Jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
Ez a Jegyzőkönyv ama napot követő első hónap első napján lép hatályba, amelyen a Szerződő Felek értesítik egymást a 3. Cikk szerinti eljárásaik befejezéséről.
Az 1408/2002. (EK) számú rendelet A(b) Mellékletében, illetve Magyarország külügyminiszterének és pénzügyminiszterének 17/2002. (IX. 20.) KüM–PM együttes rendelete I. Mellékletében foglalt vámkontingensek hatálya alá eső, 2002. július 1-jétől szabadkereskedelmi forgalomba hozott termékek mennyiségei a 2002. július 1. előtt kiadott importengedélyek kivételével, teljes mértékben beszámításra kerülnek a mellékelt Jegyzőkönyvhöz csatolt A(b), illetve B(b) Mellékletben meghatározott mennyiségekbe.
Ez a Jegyzőkönyv két eredeti példányban készült, dán, holland, angol, finn, francia, német, görög, olasz, portugál, spanyol, svéd, valamint magyar nyelveken; e szövegek mindegyike egyaránt hiteles.
Készült Brüsszelben, [...]
(Aláírások)
0101 10 90
0101 90 19
0101 90 30
0101 90 90
0105 11 11
0105 11 19
0105 11 91
0105 11 99
0105 12 00
0105 19 20
0105 19 90
0106 19 10
0106 39 10
0205 00
0206 80 91
0206 90 91
0207 13 91
0207 14 91
0207 26 91
0207 27 91
0207 35 91
0207 36 89
0208 10 11
0208 10 19
0208 20 00
0208 30 00
0208 40
0208 50 00
0208 90 10
0208 90 55
0208 90 60
0208 90 95
0210 91 00
0210 92 00
0210 93 00
0210 99 10
0210 99 79
0407 00 11
0407 00 19
0409 00 00
0410 00 00
0601
0602
0603
0604 10 90
0604 91 21
0604 91 29
0604 91 41
0604 91 49
0604 91 90
0604 99 90
0701 10 00
0703 10 90
0703 20 00
0703 90 00
0704 20 00
0704 90 90
0705 19 00
0705 21 00
0705 29 00
0706 90
0707 00 90
0708 10 00
0708 90 00
0709 20 00
0709 30 00
0709 40 00
0709 51 00
0709 52 00
0709 59
0709 60 10
0709 70 00
0709 90 10
0709 90 20
0709 90 31
0709 90 40
0709 90 50
0709 90 90
0710 10 00
0710 22 00
0710 29 00
0710 30 00
0710 80 51
0710 80 59
0710 80 61
0710 80 69
0710 80 70
0710 80 80
0710 80 85
0711 30 00
0711 40 00
0711 90 10
0711 90 50
0711 90 90
0712 20 00
0712 31 00
0712 32 00
0712 33 00
0712 39 00
0712 90 05
0712 90 30
0712 90 50
0712 90 90
0713 50 00
0713 90
0714 20
0714 90 90
0802 11 90
0802 12 90
0802 21 00
0802 22 00
0802 31 00
0802 32 00
0802 40 00
0802 50 00
0802 90 50
0802 90 60
0802 90 85
0805 10 80
0805 50 90
0806 20
0808 20 90
0809 40 90
0810 10 00
0810 40 30
0810 40 50
0810 40 90
0810 50 00
0810 60 00
0810 90 95
0811 10 19
0811 20 59
0811 20 90
0811 90 31
0811 90 39
0811 90 50
0811 90 70
0811 90 75
0811 90 80
0811 90 85
0811 90 95
0812 10 00
0812 90 10
0812 90 20
0812 90 40
0812 90 50
0812 90 60
0812 90 70
0813 10 00
0813 20 00
0813 30 00
0813 40 10
0813 40 30
0813 40 95
0813 50
0814 00 00
0901 12 00
0901 90 90
0904 12 00
0904 20 90
0905 00 00
0907 00 00
0910 20 90
0910 40 13
0910 40 19
0910 40 90
1006 10 10
1007 00 10
1106 10 00
1106 30
1107 10
1107 20 00
1108 20 00
1208 10 00
1209 10 00
1209 21 00
1209 23 80
1209 29 50
1209 29 80
1209 30 00
1209 91
1209 99 91
1209 99 99
1210 10 00
1210 20 10
1210 20 90
1211 90 30
1212 10 10
1212 10 99
1214 90 10
1302 12 00
1302 13 00
1302 19 05
1501 00 90
1502 00 90
1503 00 19
1503 00 90
1504 10 10
1504 10 99
1504 20 10
1504 30 10
1508 10 90
1508 90
1511 10 90
1511 90
1512 11 99
1512 19 99
1512 21
1512 29
1513 11 10
1513 11 91
1513 11 99
1513 19
1513 21
1513 29
1515
1516 10
1516 20 91
1516 20 95
1516 20 96
1516 20 98
1518 00 31
1518 00 95
1522 00 91
1601 00 10
1602 20 11
1602 20 19
1602 31 11
1602 31 19
1602 31 30
1602 31 90
1602 32 19
1602 41 90
1602 42 90
1602 49 90
1602 90 10
1602 90 31
1602 90 41
1602 90 69
1602 90 72
1602 90 74
1602 90 76
1602 90 78
1602 90 98
1603 00 10
2001 10 00
2001 90 50
2001 90 60
2001 90 65
2001 90 70
2001 90 75
2001 90 85
2001 90 91
2001 90 93
2001 90 96
2003 20 00
2003 90 00
2004 90 30
2004 90 50
2004 90 91
2005 51 00
2005 59 00
2005 60 00
2005 70 10
2005 90 50
2005 90 60
2005 90 70
2005 90 80
2006 00 91
2006 00 99
2007 99 10
2007 99 91
2007 99 93
2008 11 92
2008 11 94
2008 11 96
2008 11 98
2008 19
2008 20 19
2008 20 39
2008 20 51
2008 20 59
2008 20 71
2008 20 79
2008 20 91
2008 20 99
2008 30 11
2008 30 31
2008 30 39
2008 30 51
2008 30 55
2008 30 59
2008 30 71
2008 30 75
2008 30 79
2008 30 90
2008 50 11
2008 50 31
2008 50 39
2008 50 59
2008 50 61
2008 50 69
2008 50 71
2008 50 79
2008 50 92
2008 50 94
2008 50 99
2008 60 11
2008 60 31
2008 60 39
2008 60 51
2008 60 59
2008 60 61
2008 60 69
2008 60 71
2008 60 79
2008 60 91
2008 60 99
2008 80 11
2008 80 31
2008 80 39
2008 80 50
2008 80 70
2008 80 91
2008 80 99
2008 92 12
2008 92 14
2008 92 32
2008 92 34
2008 92 36
2008 92 38
2008 92 51
2008 92 59
2008 92 72
2008 92 74
2008 92 76
2008 92 78
2008 92 92
2008 92 93
2008 92 94
2008 92 96
2008 92 97
2008 92 98
2008 99 11
2008 99 19
2008 99 23
2008 99 25
2008 99 26
2008 99 28
2008 99 36
2008 99 37
2008 99 38
2008 99 40
2008 99 43
2008 99 45
2008 99 46
2008 99 47
2008 99 49
2008 99 53
2008 99 55
2008 99 61
2008 99 62
2008 99 68
2008 99 72
2008 99 78
2008 99 99
2009 31 11
2009 39 31
2009 41 10
2009 49 30
2009 50
2009 71
2009 79 19
2009 79 30
2009 79 93
2009 79 99
2009 80 19
2009 80 36
2009 80 38
2009 80 50
2009 80 63
2009 80 69
2009 80 71
2009 80 73
2009 80 79
2009 80 88
2009 80 89
2009 80 95
2009 80 96
2009 80 97
2009 80 99
2009 90 19
2009 90 29
2009 90 39
2009 90 41
2009 90 49
2009 90 51
2009 90 59
2009 90 73
2009 90 79
2009 90 95
2009 90 96
2009 90 97
2009 90 98
2302 50 00
2306 90 19
2308 00 90
2309 10 51
2309 10 90
2309 90 10
2309 90 31
2309 90 41
2309 90 51
2309 90 91
2309 90 95
2309 90 99
(MFN = Legnagyobb kedvezményes vámtétel)
KN kód | Megnevezés (1) | Alkalmazandó vám (az MFN vám %-ában) (2) | Éves mennyiség 2002. 07. 01-jétől 2003. 06. 30-ig (tonna) | Éves növekmény 2003. 07. 01-jétől (tonna) | Különleges rendelkezések | |
0102 90 05 | – – – Legfeljebb 80 kg tömegű élő szarvasmarha | 10 | 178 000 db | 0 | (3) | |
0102 90 21 | – – – 80 kg-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kg tömegű élő szarvasmarha: | 10 | 153 000 db | 0 | (3) | |
0102 90 29 | ||||||
0102 90 41 | ||||||
0102 90 49 | ||||||
ex 0102 90 | Üsző és tehén, nem vágóállat a szürke, barna, sárga és foltos Simmental és Pinzgau fajtákból | 6% ad valorem | 7 000 db | 0 | (4) | |
0104 10 30 | Élő juh és kecske | vámmentes | korlátlan | (5) | ||
0104 10 80 | ||||||
0104 20 10 | ||||||
0104 20 90 | ||||||
0204 | Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva | |||||
0210 99 21 | Hús, juhból és kecskéből, csonttal | |||||
0210 99 29 | Hús, juhból és kecskéből, csont nélkül | |||||
0210 99 60 | Vágási melléktermék és belsőség, juhból és kecskéből | |||||
0201 | Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve vagy fagyasztva | vámmentes | 13 655 | 1 365 | (5) | |
0202 | ||||||
ex 0203 | Sertéshús frissen vagy hűtve vagy fagyasztva | vámmentes | 48 000 | 4 000 | (5) (6) | |
0206 10 95 | Sovány és zsíros dagadó szarvasmarhafélékből frissen vagy hűtve | vámmentes | 1000 | 100 | (5) | |
0206 29 91 | Más, sovány és zsíros dagadó szarvasmarhafélékből fagyasztva | |||||
0210 20 10 | Szarvasmarhafélék húsa, sózva vagy sós lében, szárítva | |||||
0210 20 90 | vagy füstölve | |||||
0210 99 51 | Sovány és zsíros dagadó szarvasmarhafélékből | |||||
0210 99 59 | Más szarvasmarha vágási melléktermék | |||||
0210 99 90 | Másféle húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény | |||||
0207 11 30 | Vágott csirke egészben | vámmentes | 118 900 | 9 900 | (5) | |
0207 11 90 | ||||||
0207 12 | ||||||
0207 13 50 | Csirkemell és részei | |||||
0207 14 50 | ||||||
0207 13 60 | Csirkeláb és részei | |||||
0207 14 60 | ||||||
0207 13 10 | Csirkedarabok csont nélkül (a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasokból) | |||||
0207 14 10 | ||||||
0207 26 10 | Darabok csont nélkül, pulykából | |||||
0207 27 10 | ||||||
0207 26 50 | Mell és részei | |||||
0207 27 50 | ||||||
0207 32 11 | Kacsahús | |||||
0207 32 15 | ||||||
0207 32 19 | ||||||
0207 33 11 | ||||||
0207 33 19 | ||||||
ex 0207 35 15 | Darabok csont nélkül, kacsából | |||||
ex 0207 36 15 | ||||||
ex 0207 35 53 | Mell és részei kacsából, csonttal | |||||
ex 0207 36 53 | ||||||
ex 0207 35 63 | Láb és részei kacsából, csonttal | |||||
ex 0207 36 63 | ||||||
ex 0207 35 79 | Mell és részei, részben vagy teljesen kicsontozva | |||||
ex 0207 36 79 | ||||||
0207 32 51 | Libahús | |||||
0207 32 59 | ||||||
0207 33 51 | ||||||
0207 33 59 | ||||||
0207 35 11 | ||||||
0207 35 23 | ||||||
0207 35 51 | ||||||
0207 35 61 | ||||||
0207 36 11 | ||||||
0207 36 23 | ||||||
0207 36 51 | ||||||
0207 36 61 | ||||||
ex 0207 35 31 | Szárny egészben libából, szárnyvéggel vagy anélkül | |||||
ex 0207 36 31 | ||||||
ex 0207 35 41 | Hát, nyak libából, egyben vagy külön, far és szárnyvég | |||||
ex 0207 36 41 | ||||||
ex 0207 35 71 | Libakabát | |||||
ex 0207 36 71 | ||||||
ex 0207 35 79 | Mell és részei libából, részben vagy teljesen kicsontozva | |||||
ex 0207 36 79 | ||||||
0210 11 11 | Sertéshús, sózva vagy sós lében tartósítva | vámmentes | 1 200 | 100 | (5) | |
0210 12 11 | ||||||
0210 19 40 | ||||||
0210 19 51 | ||||||
ex 0210 99 39 | Baromfihús, szárítva vagy füstölve | vámmentes | 2 400 | 200 | (5) | |
ex 0210 99 80 | ||||||
0401 | Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | vámmentes | 1 300 | 130 | (5) | |
0402 | Tej és tejszín sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával | |||||
0403 10 11-től 0403 10 39-ig | Joghurt, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadása nélkül | vámmentes | 50 | 10 | (5) | |
0403 90 11-től 0403 90 69-ig | Író, aludttej, tejföl, kefír és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadása nélkül | |||||
0404 | Tejsavó sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; másutt nem említett, természetes tejalkotórészeket tartalmazó készítmény cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is | vámmentes | 50 | 10 | (5) | |
0405 10 | Vaj | vámmentes | 300 | 30 | (5) | |
0405 20 90 | Kenhető tejkészítmények (vajkrém) nagyobb, mint 75%, de kevesebb, mint 80% zsírtartalommal | |||||
0405 90 | Tejből nyert más zsír és olaj | |||||
0406 | Sajt és túró | vámmentes | 4 200 | 350 | (5) | |
0407 00 30 | Baromfitojás héjában, nem költésre | vámmentes | 3 155 | 315 | ||
0408 91 80 | Tojás, szárítva, emberi fogyasztásra | vámmentes | 755 | 80 | ||
ex 0702 00 00 | Paradicsom október 1-jétől 31-ig | vámmentes | 300 | 30 | (8) | |
0703 10 11 | Dughagyma | vámmentes | 70 200 | 5 850 | ||
0703 10 19 | Másféle | |||||
0704 90 10 | Fejes és vöröskáposzta | vámmentes | 2 555 | 255 | ||
ex 0707 00 05 | Uborka, november 1-jétől május 15-ig | vámmentes | 2 600 | 260 | (8) | |
ex 0707 00 05 | Uborka, május 16-tól október 31-ig | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
0709 10 00 | Articsóka frissen vagy hűtve | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
0709 90 70 | Cukkini frissen vagy hűtve | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
0710 21 00 | Borsó, fagyasztva | vámmentes | 19 655 | 1 965 | ||
0710 80 95 | Másféle zöldség, fagyasztva | vámmentes | 25 355 | 2 535 | ||
0710 90 00 | Zöldségkeverék, fagyasztva | vámmentes | 5 800 | 580 | ||
0805 10 10 | Édes narancs, vörös és félvörös, frissen | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
0805 10 30 | Navels, Navelines, Navelates, Salustianas, Vernas, Valencia lates, Maltese, Shamoutis, Ovalis, Trovita és Hamlins, frissen | |||||
0805 10 50 | Más, frissen | |||||
ex 0806 10 10 | Csemege szőlő, július 15-től október 31-ig | vámmentes | 900 | 90 | (8) | |
0807 11 00 | Dinnye, beleértve a görögdinnyét is | vámmentes | 11 855 | 990 | ||
0807 19 00 | ||||||
0808 10 10 | Ipari alma, ömlesztve, szeptember 16-tól december 15-ig | vámmentes | 37 800 | 3 780 | ||
0808 10 20 | Alma, más | vámmentes | 9 155 | 915 | (8) (9) | |
0808 10 50 | ||||||
0808 10 90 | ||||||
0808 10 20 | 100% | – | – | (9) | ||
0808 10 50 | 100% | – | – | (9) | ||
0808 10 90 | 100% | – | – | (9) | ||
0808 20 10 | Körte | vámmentes | 2 100 | 210 | (8) | |
0808 20 50 | ||||||
0809 10 00 | Kajszibarack, frissen | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
0809 20 | Meggy | vámmentes | korlátlan | (8) (10) | ||
0809 40 05 | Szilva: | |||||
– ipari felhasználásra, 250 kg-ot meghaladó tömegű tartályokban (12) | vámmentes | korlátlan | ||||
– Más | vámmentes | korlátlan | (8) (11) | |||
0810 20 10 | Málna | 41 | korlátlan | (7) | ||
0810 30 10 | Fekete ribiszke | 41 | (7) | |||
0810 30 30 | Piros ribiszke | 41 | (7) | |||
0810 30 90 | Más | 24 | ||||
0811 10 90 | Földieper, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | vámmentes | korlátlan | (7) | ||
ex 0811 20 19 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, 13 tömegszázalékot meg nem haladó cukortartalommal | |||||
0811 20 31 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | |||||
0811 20 39 | Fekete ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | |||||
0811 20 51 | Piros ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | |||||
ex 0811 20 19 | Málna, földi szeder, faeper, kaliforniai málna, fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres, fagyasztva | vámmentes | korlátlan | |||
0812 90 30 | Papaya | vámmentes | 1 200 | 100 | ||
0812 90 99 | Más gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva | |||||
0901 21 00 | Pörkölt kávé (a koffeinmentes kivételével) | 50 | korlátlan | |||
0901 22 00 | Pörkölt kávé, koffeinmentes | |||||
0904 20 10 | Édes paprika, nem zúzott, nem őrölt | vámmentes | 1 200 | 100 | ||
1001 | Búza és kétszeres | vámmentes | 600 000 | 60 000 | (5) | |
1101 | Búzaliszt vagy kétszeres liszt | |||||
1103 11 10 | Durva őrlemény és dara, kemény búzából | |||||
1103 11 90 | Durva őrlemény és dara, közönséges búzából és tönkölyből | |||||
1103 20 60 | Labdacs (pellet), búzából | |||||
1002 00 00 | Rozs | vámmentes | 2000 | 200 | (5) | |
1102 10 00 | Rozsliszt | |||||
1103 19 10 | Durva őrlemény és dara, rozsból | |||||
1103 20 10 | Labdacs (pellet), rozsból | |||||
1003 | Árpa | vámmentes | 7 000 | 700 | (5) | |
1102 90 10 | Árpaliszt | |||||
1103 19 30 | Durva őrlemény és dara, árpából | |||||
1103 20 20 | Labdacs (pellet), árpából | |||||
1004 00 00 | Zab | vámmentes | 1 000 | 100 | (5) | |
1102 90 30 | Zabliszt | |||||
1103 19 40 | Durva őrlemény és dara, zabból | |||||
1103 20 30 | Labdacs (pellet), zabból | |||||
1005 10 90 | Kukorica, más | vámmentes | 450 000 | 45 000 | (5) | |
1005 90 00 | Kukorica, más | |||||
1102 20 10 | Kukoricaliszt, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal | |||||
1102 20 90 | Kukoricaliszt, legalább 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal | |||||
1103 13 10 | Durva őrlemény és dara, kukoricából | |||||
1103 13 90 | ||||||
1103 20 40 | Labdacs (pellet), kukoricából | |||||
1008 | Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle | vámmentes | korlátlan | (5) | ||
1102 90 90 | Más gabonaliszt | |||||
1103 19 90 | Más gabonaőrlemény, dara | |||||
1103 20 90 | Más gabonalabdacs | |||||
1109 00 00 | Búzasikér, szárítva is | vámmentes | 455 | 45 | ||
1501 00 19 | Sertészsír (szalonna is), másféle | vámmentes | 2 880 | 290 | ||
1512 11 10 | Napraforgómagolaj | vámmentes | 9000 | 750 | ||
1512 11 91 | 3 455 | 290 | ||||
1512 19 10 | 1 500 | 125 | ||||
1517 10 90 | Margarin, a folyékony margarin kivételével, legfeljebb 10 tömegszázalékos zsírtartalommal | 50 | korlátlan | |||
1517 90 99 | Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, másféle | |||||
1601 00 91 | Kolbász, száraz vagy kenhető, főzés nélkül | vámmentes | 10 500 | 875 | (5) | |
1601 00 99 | Másféle | |||||
1602 39 29 | Más elkészített és konzervált hús, egyéb szárnyasokból | vámmentes | korlátlan | (5) | ||
1602 39 40 | ||||||
1602 39 80 | ||||||
1602 41 10 | Más elkészített és konzervált hús, házi sertésből | vámmentes | 1 080 | 90 | (5) | |
1602 42 10 | ||||||
1602 49 11 | ||||||
1602 49 13 | ||||||
1602 49 15 | ||||||
1602 49 19 | ||||||
1602 49 30 | ||||||
1602 49 50 | ||||||
1602 50 10 | Más elkészített és konzervált hús, szarvasmarhafélékből | vámmentes | 2 400 | 240 | (5) | |
1602 50 31 | ||||||
1602 50 39 | ||||||
1602 50 80 | ||||||
ex 1605 90 30 | Ehető csiga (Helix pomatia) | vámmentes | korlátlan | |||
1702 30 | Szőlőcukor és szőlőcukorszirup | vámmentes | 1055 | 90 | ||
1702 40 | ||||||
1703 | Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz | vámmentes | korlátlan | (5) | ||
2001 90 20 2005 90 10 | A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika és a spanyol paprika kivételével, tartósítva | 50 | korlátlan | |||
2002 90 31 | Paradicsom, tartósítva | vámmentes | 9 000 | 900 | ||
2002 90 39 | ||||||
2002 90 91 | Paradicsom, tartósítva | vámmentes | 2 520 | 250 | ||
2002 90 99 | ||||||
2005 40 00 | Borsó (Pisum sativum), tartósítva (a fagyasztott kivételével) | vámmentes | 1 355 | 115 | ||
2005 90 75 | Savanyúkáposzta | vámmentes | 4 355 | 435 | ||
ex 2007 99 31 | Dzsem, meggyből | vámmentes | 5 255 | 525 | (8) | |
2007 99 33 | Dzsem, eperből | |||||
2007 99 35 | Dzsem, málnából | |||||
ex 2007 99 39 | Gyümölcskészítmények, a 0801, 0803, 0804 (a füge és az ananász kivételével), 0807 20 00, 0810 20 90, 0810 30 90, 0810 40 10, 0810 40 50, 0810 40 90, 0810 90 alá tartozó gyümölcsökből, legfeljebb 30 tömegszázalék cukortartalommal | vámmentes | korlátlan | (8) | ||
ex 2007 99 98 | Más gyümölcskészítmény, a 0801, 0803, 0804 (a füge és az ananász kivételével), 0807 20 00, 0810 20 90, 0810 30 90, 0810 40 10, 0810 40 50, 0810 40 90, 0810 90 alá tartozó gyümölcsökből | |||||
2009 80 11 | Gyümölcslé | vámmentes | 2 555 | 255 | (8) | |
2009 80 32 | ||||||
2009 80 33 | ||||||
2009 80 35 | ||||||
2009 80 61 | ||||||
2009 80 83 | ||||||
2009 80 84 | ||||||
2009 80 86 | ||||||
2303 10 11 | Keményítő gyártásánál keletkező hulladék kukoricából, (kivéve az áztatólé koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot | vámmentes | 1 355 | 135 | ||
ex 2309 10 | Kutya- és macskaeledel a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve a 2309 10 11, 2309 10 31, 2309 10 51, 2309 10 90 KN kódok alá tartozó termékek kivételével | vámmentes | 17 800 | 1 780 | ||
2401 10 | Dohány | 20 | 5 255 | 440 | ||
2401 20 |
(1) A Kombinált Nómenklatúra értelmezésére vonatkozó szabályok ellenére, a termékek megnevezése csak indikatív jellegűnek tekintendő, a Mellékletben előirányzott kedvezmények a Kombinált Nómenklatúra (KN) kódszámai által átfogott termékekre érvényesek. Ahol a KN kód ex jelöléssel van feltüntetve, a kedvezményben részesülő termék meghatározásánál a KN kód és a megfelelő megnevezés együttesen alkalmazandó.
(2) Amennyiben MFN minimális vám létezik, az alkalmazandó minimális vám egyenlő az MFN minimális vám és ezen oszlopban feltüntetett százalék szorzatával.
(3) A termékre vonatkozó kvóta Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és a Szlovák Köztársaság számára nyitott. Amennyiben valószínűnek tűnik, hogy az adott piaci évben a Közösség teljes élő szarvasmarha importja – a származástól függetlenül – meg fogja haladni az 500 000 darabot, a Közösség megfelelő szabályozási intézkedéseket fogadhat el a közösségi piac védelme érdekében, a Megállapodásban nyújtott bármely más engedmény megőrzése mellett.
(4) A termékre vonatkozó kvóta Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és a Szlovák Köztársaság számára nyitott.
(5) Ez a kedvezmény kizárólag olyan termékekre érvényes, amelyek semmiféle exporttámogatásban nem részesülnek.
(6) Kivéve a sertés szűzpecsenyét.
(7) A jelen Melléklet Függelékében található minimum import árakra vonatkozó megállapodás szerint.
(8) A csökkentés csak a vám ad valorem részére vonatkozik.
(9) Ezekre a KN kódokra a következő – kvótán belül, illetve kvótán felül importált almára egyaránt vonatkozó – kedvezmények alkalmazandók:
– a január 1-jétől február 14-ig terjedő időszakra öt további szint (10%, 12%, 14%, 16% és 18%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók;
– a február 15-től március 31-ig terjedő időszakra három további szint (14%, 16% és 18%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók;
– az április 1-jétől július 15-ig terjedő időszakra két további szint (16% és 18%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók;
– a július 16-tól december 31-ig terjedő időszakra öt további szint (10%, 12%, 14%, 16% és 18%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók.
(10) A vám ad valorem részére vonatkozó csökkentésen felül, öt további szint (10%, 12%, 14%, 16% és 18%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók.
(11) A vám ad valorem részére vonatkozó csökkentésen felül, három további szint (10%, 12% és 14%) kerül bevezetésre, amelyek a Kombinált Nómenklatúrában feltüntetett specifikus vám alkalmazását megelőzően használandók.
(12) Ezen alszám alá tartozó termékek behozatalának feltételeit a vonatkozó közösségi rendelkezések [lásd 2454/93. (EGK) sz. Bizottsági rendelet 291–300. Cikkei, EK Hivatalos Lap „L” sorozat 253. száma; megjelent 1993. október 11., 71. oldal] és azok utólagos módosításai szabályozzák.
A Mellékletben felsorolt magyarországi származású termékek Közösségbe történő importjára a Mellékletben megjelölt feltételek alkalmazandók.
1. Minimum importár a következő termékekre van megállapítva:
KN kód | Megnevezés | Minimum importár (EUR/t, nettó súly) | |
ex 0810 20 10 | Málna, frissen | 631 | |
ex 0810 30 10 | Fekete ribiszke, frissen | 385 | |
ex 0810 30 30 | Piros ribiszke, frissen | 233 | |
ex 0811 10 90 | Földieper, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: gyümölcs egészben | 750 | |
ex 0811 10 90 | Földieper, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: más | 576 | |
ex 0811 20 19 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, 13 tömegszázalékot meg nem haladó cukortartalommal: gyümölcs egészben | 995 | |
ex 0811 20 19 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, 13 tömegszázalékot meg nem haladó cukortartalommal: más | 796 | |
ex 0811 20 31 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: gyümölcs egészben | 995 | |
ex 0811 20 31 | Málna, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: más | 796 | |
ex 0811 20 39 | Fekete ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: szár nélkül | 628 | |
ex 0811 20 39 | Fekete ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: más | 448 | |
ex 0811 20 51 | Piros ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: szár nélkül | 390 | |
ex 0811 20 51 | Piros ribiszke, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: más | 295 |
2. Az 1. Cikkben felsorolt minimum importárak szállítmányonként kerülnek betartásra. Amennyiben egy vámérték-nyilatkozatban feltüntetett érték alacsonyabb, mint a minimum importár, a minimum importár és a vámérték-nyilatkozatban feltüntetett érték különbségével egyenlő kiegyenlítő vám kerül kivetésre.
3. Amennyiben egy, a Megállapodásban szereplő termék importárainak alakulása valószínűvé teszi, hogy a közeljövőben az árak a minimum importárak szintje alá csökkennek, az Európai Bizottság tájékoztatni fogja a magyar hatóságokat, hogy azoknak lehetősége nyíljon a helyzet módosítására.
4. A Társulási Bizottság, Magyarország vagy a Közösség kérésére, megvizsgálja a rendszer működését vagy a minimum importárak szintjének felülvizsgálatát. A Társulási Bizottság, amennyiben helyénvaló, meghozza a szükséges döntéseket.
5. A kereskedelem fejlesztésének bátorítására és elősegítésére és valamennyi érintett fél kölcsönös előnyére konzultációs találkozót lehet szervezni három hónappal az Európai Közösség egyes piaci éveinek kezdetét megelőzően. A konzultációs találkozón egyrészt az Európai Bizottság és az érintett termékekben érdekelt európai termelői szervezetek, másrészt valamennyi társult exportáló ország hatóságai, termelői és exportőri szervezetei vesznek részt.
Ezen konzultációs találkozón megvitatják a bogyós gyümölcsök piaci helyzetét, különösen a termelési előrejelzéseket, a készlet- és áralakulást és a lehetséges piaci fejleményeket, valamint a kínálat kereslethez történő igazításának lehetőségeit.
0101 10 10
0101 10 90
0101 90 11
0101 90 30
0102 10 10
0102 10 30
0102 10 90
0102 90 90
0103 91 90
0103 92 90
0105 11 11
0105 11 19
0105 11 91
0105 11 99
0105 12 00
0105 19 20
0105 19 90
0106 11 00
0106 12 00
0106 19 10
0106 19 90
0106 20 00
0106 31 00
0106 32 00
0106 39 10
0106 39 90
0106 90 00
0203 11 90
0203 12 90
0203 19 90
0203 21 90
0203 22 90
0203 29 90
0205 00 11
0205 00 19
0205 00 90
0206 10 10
0206 22 00
0206 29 10
0206 30 20
0206 30 30
0206 30 80
0206 41 20
0206 41 80
0206 49 20
0206 49 80
0206 80 10
0206 90 10
0207 13 91
0207 14 91
0207 26 91
0207 27 91
0207 34 10
0207 34 90
0207 35 91
0207 36 81
0207 36 85
0207 36 89
0208 10 11
0208 10 19
0208 10 90
0208 20 00
0208 30 00
0208 40 10
0208 40 90
0208 50 00
0208 90 10
0208 90 20
0208 90 40
0208 90 55
0208 90 60
0208 90 95
0210 91 00
0210 92 00
0210 93 00
0210 99 10
0210 99 71
0210 99 79
0407 00 11
0407 00 19
0409 00 00
0502 10 00
0502 90 00
0503 00 00
0504 00 00
0505 10 10
0506 10 00
0506 90 00
0507 10 00
0507 90 00
0508 00 00
0509 00 10
0510 00 00
0511 10 00
0511 91 10
0511 91 90
0511 99 10
0511 99 90
0601
0602
0603
0604 10 10
0604 10 90
0604 91 21
0604 91 29
0604 91 41
0604 91 49
0604 91 90
0604 99 10
0604 99 90
0701 10 00
0703 10 90
0703 20 00
0703 90 00
0704 20 00
0704 90 90
0705 19 00
0705 21 00
0705 29 00
0706 90 10
0706 90 30
0706 90 90
0707 00 90
0708 10 00
0708 10 20
0708 90 00
0709 10 00
0709 20 00
0709 30 00
0709 40 00
0709 51 00
0709 52 00
0709 59 10
0709 59 30
0709 59 90
0709 60 10
0709 60 95
0709 70 00
0709 90 10
0709 90 20
0709 90 31
0709 90 40
0709 90 50
0709 90 70
0709 90 90
0710 10 00
0710 22 00
0710 29 00
0710 30 00
0710 80 10
0710 80 51
0710 80 59
0710 80 61
0710 80 69
0710 80 70
0710 80 80
0710 80 85
0711 20 10
0711 20 90
0711 30 00
0711 40 00
0711 90 50
0711 90 90
0712 20 00
0712 31 00
0712 32 00
0712 33 00
0712 39 00
0712 90 05
0712 90 11
0712 90 30
0712 90 50
0712 90 90
0713 10 10
0713 10 90
0713 20 00
0713 31 00
0713 32 00
0713 33 10
0713 33 90
0713 39 00
0713 40 00
0713 50 00
0713 90 10
0713 90 90
0714 20 10
0714 20 90
0714 90 90
0801 11 00
0801 19 00
0801 21 00
0801 22 00
0801 31 00
0801 32 00
0802 11 10
0802 11 90
0802 12 10
0802 12 90
0802 21 00
0802 22 00
0802 31 00
0802 32 00
0802 40 00
0802 50 00
0802 90 20
0802 90 50
0802 90 60
0802 90 85
0803 00 11
0803 00 19
0803 00 90
0804 10 00
0804 20 10
0804 20 90
0804 30 00
0804 40 00
0804 50 00
0805 10 10
0805 10 30
0805 10 50
0805 10 80
0805 20 10
0805 20 30
0805 20 50
0805 20 70
0805 20 90
0805 40 00
0805 50 10
0805 50 90
0805 90 00
0806 20 11
0806 20 12
0806 20 18
0806 20 91
0806 20 92
0806 20 98
0807 20 00
0808 20 90
0809 10 00
0809 20 05
0809 20 95
0809 40 05
0809 40 90
0810 10 00
0810 40 10
0810 40 30
0810 40 50
0810 40 90
0810 50 00
0810 60 00
0810 90 30
0810 90 40
0810 90 95
0811 10 19
0811 10 90
0811 20 19
0811 20 31
0811 20 39
0811 20 51
0811 20 59
0811 20 90
0811 90 31
0811 90 39
0811 90 50
0811 90 70
0811 90 75
0811 90 80
0811 90 85
0811 90 95
0812 10 00
0812 90 10
0812 90 20
0812 90 30
0812 90 40
0812 90 50
0812 90 60
0812 90 70
0812 90 99
0813 10 00
0813 20 00
0813 30 00
0813 40 10
0813 40 30
0813 40 50
0813 40 60
0813 40 70
0813 40 95
0813 50 12
0813 50 15
0813 50 19
0813 50 31
0813 50 39
0813 50 91
0813 50 99
0814 00 00
0901 11 00
0901 12 00
0901 90 10
0901 90 90
0902 20 00
0902 40 00
0903 00 00
0904 11 00
0904 12 00
0905 00 00
0906 10 00
0906 20 00
0907 00 00
0908 10 00
0908 20 00
0908 30 00
0909 10 00
0909 20 00
0909 30 00
0909 40 00
0909 50 00
0910 10 00
0910 20 10
0910 20 90
0910 30 00
0910 40 11
0910 40 13
0910 40 19
0910 40 90
0910 50 00
0910 91 10
0910 99 10
0910 99 91
1006 10 10
1106 10 00
1106 30 10
1106 30 90
1107 10
1107 20 00
1108 20 00
1202 10 90
1202 20 00
1207 99 98
1208 10 00
1208 90 00
1210 10 00
1210 20 10
1210 20 90
1211 30 00
1211 40 00
1211 90 30
1211 90 70
1211 90 75
1211 90 98
1212 10 10
1212 10 91
1212 10 99
1212 30 00
1212 99 20
1212 99 80
1213 00 00
1214 10 00
1214 90 10
1214 90 91
1214 90 99
1301 10 00
1301 20 00
1301 90 10
1301 90 90
1302 11 00
1302 12 00
1302 13 00
1302 14 00
1302 19 05
1302 19 98
1302 32 90
1302 39 00
1501 00 90
1502 00 90
1503 00 11
1503 00 19
1503 00 30
1503 00 90
1504 10 99
1504 20 10
1504 20 90
1504 30 10
1504 30 90
1508 10 10
1508 10 90
1508 90 10
1508 90 90
1509 10 10
1509 10 90
1509 90 00
1510 00 10
1510 00 90
1511 10 10
1511 10 90
1511 90 11
1511 90 19
1511 90 91
1511 90 99
1512 11 99
1512 19 99
1512 21 10
1512 21 90
1512 29 10
1512 29 90
1513 11 10
1513 11 91
1513 11 99
1513 19 11
1513 19 19
1513 19 30
1513 19 91
1513 19 99
1513 21 11
1513 21 19
1513 21 30
1513 21 90
1513 29 11
1513 29 19
1513 29 30
1513 29 50
1513 29 91
1513 29 99
1515 11 00
1515 19 10
1515 19 90
1515 21 10
1515 21 90
1515 29 10
1515 29 90
1515 30 10
1515 30 90
1515 40 00
1515 50 11
1515 50 19
1515 50 91
1515 50 99
1515 90 15
1515 90 21
1515 90 29
1515 90 31
1515 90 39
1515 90 40
1515 90 51
1515 90 59
1515 90 60
1515 90 91
1515 90 99
1516 10 10
1516 10 90
1516 20 91
1516 20 95
1516 20 96
1516 20 98
1518 00 31
1518 00 95
1522 00 91
1522 00 99
1601 00 10
1602 20 11
1602 20 19
1602 31 11
1602 31 19
1602 31 30
1602 31 90
1602 32 19
1602 39 29
1602 39 40
1602 39 80
1602 41 90
1602 42 90
1602 49 90
1602 90 10
1602 90 31
1602 90 41
1602 90 69
1602 90 98
1603 00 10
1603 00 80
1703 10 00
1703 90 00
1801 00 00
1802 00 00
2001 10 00
2001 90 10
2001 90 50
2001 90 60
2001 90 65
2001 90 70
2001 90 75
2001 90 85
2001 90 91
2001 90 93
2001 90 96
2003 20 00
2003 90 00
2004 90 30
2004 90 50
2004 90 91
2005 51 00
2005 59 00
2005 60 00
2005 70 10
2005 70 90
2005 90 50
2005 90 60
2005 90 70
2005 90 80
2006 00 10
2006 00 91
2006 00 99
2007 99 10
2007 99 91
2008 11 92
2008 11 94
2008 11 96
2008 11 98
2008 19 11
2008 19 13
2008 19 19
2008 19 51
2008 19 59
2008 19 93
2008 19 95
2008 19 99
2008 20 19
2008 20 39
2008 20 51
2008 20 59
2008 20 71
2008 20 79
2008 20 91
2008 20 99
2008 30 11
2008 30 31
2008 30 39
2008 30 51
2008 30 55
2008 30 59
2008 30 71
2008 30 75
2008 30 79
2008 30 90
2008 50 11
2008 50 31
2008 50 39
2008 50 59
2008 50 61
2008 50 69
2008 50 71
2008 50 79
2008 50 92
2008 50 94
2008 50 99
2008 60 11
2008 60 31
2008 60 39
2008 60 51
2008 60 59
2008 60 61
2008 60 69
2008 60 71
2008 60 79
2008 60 91
2008 60 99
2008 80 11
2008 80 31
2008 80 39
2008 80 50
2008 80 70
2008 80 91
2008 80 99
2008 92 12
2008 92 14
2008 92 32
2008 92 34
2008 92 36
2008 92 38
2008 92 51
2008 92 59
2008 92 72
2008 92 74
2008 92 76
2008 92 78
2008 92 92
2008 92 93
2008 92 94
2008 92 96
2008 92 97
2008 92 98
2008 99 11
2008 99 19
2008 99 23
2008 99 25
2008 99 26
2008 99 28
2008 99 36
2008 99 37
2008 99 38
2008 99 40
2008 99 41
2008 99 43
2008 99 45
2008 99 46
2008 99 47
2008 99 49
2008 99 51
2008 99 53
2008 99 55
2008 99 61
2008 99 62
2008 99 68
2008 99 72
2008 99 78
2008 99 99
2009 31 11
2009 39 31
2009 41 10
2009 49 30
2009 50 10
2009 50 90
2009 71 10
2009 71 91
2009 71 99
2009 79 19
2009 79 30
2009 79 93
2009 79 99
2009 80 19
2009 80 36
2009 80 38
2009 80 50
2009 80 63
2009 80 69
2009 80 71
2009 80 73
2009 80 79
2009 80 88
2009 80 89
2009 80 95
2009 80 96
2009 80 97
2009 80 99
2009 90 19
2009 90 29
2009 90 39
2009 90 41
2009 90 49
2009 90 51
2009 90 59
2009 90 73
2009 90 79
2009 90 95
2009 90 96
2009 90 97
2009 90 98
2301 10 00
2301 20 00
2302 50 00
2306 20 00
2306 30 00
2306 41 00
2306 49 00
2308 00 11
2308 00 40
2308 00 90
2309 10 11
2309 10 31
2309 10 51
2309 10 90
2309 90 10
2309 90 20
2309 90 31
2309 90 41
2309 90 51
2309 90 91
2309 90 95
2309 90 99
2905 45 00
5301 10 00
5301 21 00
5301 29 00
5301 30 10
5301 30 90
5302 10 00
5302 90 00
Magyar vámtarifaszám | Megnevezés (1) | Alkalmazandó ad valorem vám (%) | Éves mennyiség 2002. 07. 01-jétől 2003. 06. 30-ig (tonna) | Éves növekmény 2003. 07. 01-jétől (tonna) | Különleges rendelkezések | |
ex 0102 90 | Élő szarvasmarha (a 0102 9090 vtsz. alá tartozók kivételével) | vámmentes | 100 | 10 | ||
0103 10 00 | Élő sertés, fajtiszta tenyészállat | vámmentes | 684 | 60 | ||
0103 91 10 | Élő sertés, a fajtiszta tenyészállat kivételével | vámmentes | 1 480 | 150 | ||
0103 92 11 | ||||||
0103 92 19 | ||||||
0104 10 10 | Élő juh és kecske | vámmentes | korlátlan | (2) | ||
0104 10 30 | ||||||
0104 10 80 | ||||||
0104 20 10 | ||||||
0104 20 90 | ||||||
0204 | ||||||
0206 80 99 | Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva | |||||
0206 90 99 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, juhból és kecskéből, frissen, hűtve vagy fagyasztva | |||||
0210 99 21 | Hús, juhból és kecskéből, csonttal | |||||
0210 99 29 | Hús, juhból és kecskéből, csont nélkül | |||||
0210 99 60 | Vágási melléktermék és belsőség, juhból és kecskéből | |||||
0105 92 00 | Élő baromfi, tenyésztésre | vámmentes | 84 | 7 | ||
0105 93 00 | ||||||
0105 99 10 | ||||||
0105 99 30 | ||||||
0201 | Szarvasmarhafélék húsa, frissen, hűtve vagy fagyasztva | vámmentes | 12 500 | 1 250 | (2) | |
0202 | ||||||
ex 0203 | Sertéshús, frissen, hűtve vagy fagyasztva (a 0203 1190, 0203 1290, 0203 1990, 0203 2190, 0203 2290, 0203 2990 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 25 200 | 2 100 | (2) | |
0206 10 91 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, szarvasmarhafélékből, frissen vagy hűtve, sovány és zsíros dagadó | vámmentes | 1 000 | 100 | (2) | |
0206 10 95 | ||||||
0206 10 99 | ||||||
0206 21 00 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, szarvasmarhafélékből, fagyasztva, nyelv | |||||
0206 29 91 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, szarvasmarhafélékből, fagyasztva, más, sovány és zsíros dagadó, másféle | |||||
0206 29 99 | ||||||
0210 20 10 | Szarvasmarhafélék húsa, sózva, sós lében tartósítva vagy szárítva, füstölve | |||||
0210 20 90 | ||||||
0210 99 51 | Sovány és zsíros dagadó, szarvasmarhafélékből | |||||
0210 99 59 | Vágási melléktermék és belsőség, szarvasmarhafélékből, másféle | |||||
0210 99 90 | Húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény | |||||
0206 30 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, sertéshúsból, frissen vagy hűtve | vámmentes | 13 400 | 1 340 | (2) | |
0206 41 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, sertéshúsból, fagyasztva | |||||
0206 49 | ||||||
0206 80 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, lóból, szamárból, lóöszvérből (muliból) és szamáröszvérből, frissen vagy hűtve | |||||
0206 90 | Élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, lóból, szamárból, lóöszvérből (muliból) és szamáröszvérből, fagyasztva | |||||
ex 0207 | Hús, élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék, belsőség, baromfiból (a 0207 1391, 0207 1491, 0207 2691, 0207 2791, 0207 3410, 0207 3490, 0207 3591, 0207 3681, 0207 3685, 0207 3689 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 22 000 | 2 200 | (2) | |
0209 | Baromfi és sertészsiradék | vámmentes | 480 | 50 | ||
0210 11-től 0210 19-ig | Sertéshús, sózva, sós lében tartósítva vagy szárítva, füstölve | vámmentes | 1 200 | 100 | (2) | |
0401 | Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül | vámmentes | 2 250 | 225 | (2) | |
0402 | Tej és tejszín sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával | |||||
0403 10 11-től 0403 10 39-ig | Joghurt, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadása nélkül | vámmentes | 150 | 15 | (2) | |
0403 90 11-től 0403 90 69-ig | Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefír és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadása nélkül | |||||
0404 | Tejsavó sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; másutt nem említett, természetes tejalkotórészeket tartalmazó készítmény cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is | vámmentes | 500 | 50 | (2) | |
ex 0405 | Vaj és tejből nyert más zsír és olaj (a 0405 20 10 és a 0405 20 30 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 800 | 80 | (2) | |
0406 | Sajt és túró | vámmentes | 4 200 | 350 | (2) | |
0701 90 | Burgonya, frissen vagy hűtve (vetőburgonya kivételével) | vámmentes | 7 700 | 770 | ||
0702 20 | Paradicsom, frissen vagy hűtve | vámmentes | 6 000 | 600 | ||
0703 10 | Hagyma, frissen vagy hűtve | vámmentes | 7 000 | 700 | ||
0704 10 | Karfiol és brokkoli, frissen vagy hűtve | vámmentes | 3 500 | 350 | ||
0704 90 10 | Fejes- és vöröskáposzta frissen vagy hűtve | |||||
0705 11 | Fejes saláta | vámmentes | 500 | 50 | ||
0706 10 | Sárgarépa és fehérrépa, frissen vagy hűtve | vámmentes | 3 800 | 380 | ||
ex 0707 00 05 | Uborka, október 1-jétől március 31-ig frissen vagy hűtve | vámmentes | 2 000 | 200 | ||
0710 21 | Borsó, fagyasztva | vámmentes | 950 | 95 | ||
0710 80 95 | Másféle zöldség, fagyasztva | |||||
0710 90 | Zöldségkeverék, fagyasztva | |||||
0711 90 10 | Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogasztásra nem alkalmas állapotban | vámmentes | 190 | 20 | ||
0711 90 50 | ||||||
0711 90 80 | ||||||
0711 90 90 | ||||||
0712 90 19 | Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve | vámmentes | 220 | 25 | ||
ex 0806 10 | Friss csemege szőlő, november 15-től május 30-ig | vámmentes | 2 740 | 275 | ||
ex 0807 11 00 | Dinnye, beleértve a görögdinnyét is, december 1-jétől június 15-ig | vámmentes | 6 500 | 650 | ||
0807 19 00 | ||||||
0808 10 20 | Alma frissen | vámmentes | 8 400 | 840 | ||
0808 10 50 | ||||||
0808 10 90 | ||||||
ex 0808 20 | Friss körte és birs (a 0808 2090 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 220 | 20 | ||
0809 30 | Friss őszibarack (beleértve a nektarint is) | vámmentes | 700 | 70 | ||
ex 0810 20 | Málna, földi szeder, faeper és kaliforniai málna december 1-jétől május 15-ig | vámmentes | 324 | 32 | ||
ex 0810 30 | ||||||
0901 21 00 | Pörkölt kávé (a koffeinmentes kivételével) | 21 | korlátlan | |||
0901 22 00 | Pörkölt kávé, koffeinmentes | |||||
1001 | Búza és kétszeres | vámmentes | 70 000 | 7 000 | (2) | |
1101 | Búzaliszt vagy kétszeres liszt | |||||
1103 11 10 | Durva őrlemény és dara, kemény búzából | |||||
1103 11 90 | Durva őrlemény és dara, közönséges búzából és tönkölyből | |||||
1103 20 60 | Labdacs (pellet), búzából | |||||
1002 00 00 | Rozs | vámmentes | 6 000 | 600 | (2) | |
1102 10 00 | Rozsliszt | |||||
1103 19 10 | Durva őrlemény és dara, rozsból | |||||
1103 20 10 | Labdacs (pellet), rozsból | |||||
1003 | Árpa | vámmentes | 144 000 | 14 400 | (2) | |
1102 90 10 | Árpaliszt | |||||
1103 19 30 | Durva őrlemény és dara, árpából | |||||
1103 20 20 | Labdacs (pellet), árpából | |||||
1004 00 00 | Zab | vámmentes | 3 000 | 300 | (2) | |
1102 90 30 | Zabliszt | |||||
1103 19 40 | Durva őrlemény és dara, zabból | |||||
1103 20 30 | Labdacs (pellet), zabból | |||||
1005 | Kukorica | vámmentes | 102 000 | 10 200 | (2) | |
1102 20 10 | Kukorica, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal | |||||
1102 20 90 | Kukoricaliszt, legalább 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal | |||||
1103 13 10 | Durva őrlemény és dara, kukoricából | |||||
1103 13 90 | ||||||
1103 20 40 | Labdacs (pellet), kukoricából | |||||
1006 | Rizs | vámmentes | 48 000 | 4 000 | ||
1008 | Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle | vámmentes | korlátlan | (2) | ||
1102 90 90 | Gabonaliszt, más | |||||
1103 19 90 | Gabonaőrlemény, dara, más | |||||
1103 20 90 | Gabonalabdacs, más | |||||
1104 12 90 | Zab pelyhesítve | vámmentes | 168 | 15 | ||
1105 20 00 | Pehely, granulátum és labdacs (pellet) burgonyából | vámmentes | 180 | 15 | ||
1501 00 19 | Sertészsír (szalonna is), másféle | vámmentes | 300 | 30 | ||
1507 | Szójababolaj | vámmentes | 6 000 | 500 | ||
1512 11 91 | Napraforgómag-olaj | vámmentes | 12 000 | 1 000 | ||
1512 19 91 | ||||||
1514 | Repce- és mustárolaj | vámmentes | 4 800 | 400 | ||
1517 10 90 | Margarin, a folyékony margarin kivételével, legfeljebb 10 tömegszázalékos zsírtartalommal | 20 | korlátlan | |||
1517 90 99 | Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, másféle | |||||
1601 00 91 | Kolbász, száraz vagy kenhető, főzés nélkül, nem májból | vámmentes | 1 200 | 100 | (2) | |
1601 00 99 | ||||||
1602 20 90 | Homogenizált termékek májból | vámmentes | 1 130 | 110 | (2) | |
1602 31 | Más elkészített és konzervált hús, baromfiból | vámmentes | 1 200 | 100 | (2) | |
1602 32 11 | ||||||
1602 32 30 | ||||||
1602 39 90 | ||||||
1602 39 21 | ||||||
1602 41 10 | Más elkészített és konzervált hús, házi sertésből | vámmentes | 1 200 | 100 | (2) | |
1602 42 10 | ||||||
1602 49 11 | ||||||
1602 49 13 | ||||||
1602 49 15 | ||||||
1602 49 19 | ||||||
1602 49 30 | ||||||
1602 49 50 | ||||||
1602 90 72 | Más elkészített és konzervált hús, más | vámmentes | korlátlan | (2) | ||
1602 90 74 | ||||||
1602 90 76 | ||||||
1602 90 78 | ||||||
ex 1605 90 30 | Ehető csiga (Helix pomatia) | vámmentes | korlátlan | |||
1702 11 00 | Tejcukor és tejcukorszirup | vámmentes | 1 050 | 110 | ||
1702 19 00 | ||||||
1703 | Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz | vámmentes | korlátlan | (2) | ||
2002 10 10 | Paradicsom, tartósítva | vámmentes | 600 | 60 | ||
2002 10 90 | ||||||
2002 90 11 | Paradicsom, tartósítva | vámmentes | 2 400 | 240 | ||
2002 90 31 | ||||||
2002 90 91 | ||||||
2002 90 19 | Paradicsom, tartósítva | vámmentes | 500 | 50 | ||
2002 90 39 | ||||||
2002 90 99 | ||||||
ex 2003 10 | Ehető gomba (a homogenizált termékek kivételével) | vámmentes | 240 | 25 | ||
2004 10 10 | Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva | vámmentes | 7 400 | 740 | ||
2004 10 99 | ||||||
2004 90 98 | ||||||
2005 10 00 | Homogenizált zöldség, nem fagyasztva | vámmentes | 1 320 | 130 | ||
2005 20 20 | ||||||
2005 20 80 | ||||||
2005 40 00 | ||||||
2007 91 10 | Dzsem, citrusfélékből | vámmentes | 160 | 20 | ||
2007 91 30 | ||||||
2007 91 90 | ||||||
ex 2007 99 | Másféle (diabetikus, a 2007 9991 01 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 168 | |||
ex 2007 99 | Másféle (nem diabetikus, a 2007 9910 és a 2007 9991 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 30 | ||||
2008 40 | Körte, más módon elkészítve vagy tartósítva | vámmentes | 1 630 | 160 | ||
2008 70 | Őszibarack, más módon elkészítve vagy tartósítva | |||||
2009 11 | Narancslé fagyasztva | vámmentes | 96 | 10 | ||
2009 19 | Narancslé nem fagyasztva | vámmentes | 2 280 | 230 | ||
ex 2009 31 | Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, legfeljebb 20 Brix értékkel (a 2009 3111 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 5.5 | 804 | 67 | ||
ex 2009 39 | Más, több mint 67 Brix értékkel (a 2009 3931 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 5.5 | ||||
ex 2009 31 | Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, legfeljebb 20 Brix értékkel (a 2009 3111 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 10 | 2 712 | 226 | ||
ex 2009 39 | Más, több mint 67 Brix értékkel (a 2009 3931 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 10 | ||||
ex 2009 41 | Ananászlé, legfeljebb 20 Brix értékkel (a 2009 4110 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 11 | 18 | 2 | ||
ex 2009 49 | Más, több mint 67 Brix értékkel (a 2009 4930 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 11 | ||||
ex 2009 41 | Ananászlé, legfeljebb 20 Brix értékkel (a 2009 4110 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 20 | 14 | 1 | ||
ex 2009 49 | Más, több mint 67 Brix értékkel (a 2009 4930 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 20 | ||||
2009 61 | Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is) | vámmentes | 1 330 | 130 | ||
2009 69 | ||||||
2009 79 11 | Gyümölcslé, más | vámmentes | 420 | 40 | ||
2009 80 11 | ||||||
2009 80 32 | ||||||
2009 80 33 | ||||||
2009 80 35 | ||||||
2009 80 11 | Gyümölcslékeverék | 19 | 144 | 15 | ||
2009 80 32 | ||||||
2009 80 33 | ||||||
2009 80 35 | ||||||
2009 80 61 | ||||||
2009 80 83 | ||||||
2009 80 84 | ||||||
2009 80 86 | ||||||
2009 90 11 | ||||||
2009 90 21 | ||||||
2009 90 31 | ||||||
2009 90 71 | ||||||
2302 30 | Korpa, korpás liszt és más maradék búzából | vámmentes | 1 590 | 160 | ||
2307 | Borseprő; nyers borkő | vámmentes | 744 | 65 | ||
ex 2309 90 | Állatok etetésére szolgáló készítmény (a 2309 90 10, 2309 90 20, 2309 90 31, 2309 90 41, 2309 90 51, 2309 90 91, 2309 90 95, 2309 90 99 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | vámmentes | 8 070 | 800 | ||
ex 2401 10 | Dohány (a 2401 1060 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | 33 | 8 950 | 895 | ||
ex 2401 20 | Dohány (a 2401 2060 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) | |||||
2401 10 60 | Napon szárított keleti típusú dohány | vámmentes | 1 510 | 150 | ||
2401 20 60 |
(1) A termékek megnevezése csak indikatív jellegűnek tekintendő, a Mellékletben előirányzott kedvezmények a vámtarifaszámok által átfogott termékekre érvényesek. Ahol a vámtarifaszám ex jelöléssel van feltüntetve, a kedvezményben részesülő termék meghatározásánál a KN kód és a megfelelő megnevezés együttesen alkalmazandó.
(2) Ez az engedmény kizárólag olyan termékekre alkalmazható, amelyek semmiféle exporttámogatásban nem részesülnek.”
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.