1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa közötti Kormányközi Együttműködési Vegyes Bizottság létrehozásáról szóló Jegyzőkönyvet e rendelettel kihirdeti.
2. § A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:
A Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa (a továbbiakban: Felek)
– a széles körű baráti és a jószomszédi kapcsolatrendszer további fejlesztése, valamint a két ország stratégiai partnerségi viszonyának elmélyítése érdekében,
– az együttműködés hatékonyságának fokozására a kölcsönös érdekeken alapuló politikai, gazdasági, kulturális, állampolgári és egyéb kapcsolatok terén,
– a két Fél és államaik között megkötött szerződések szellemével és rendelkezéseivel összhangban,
a különböző szinteken és szakmai fórumokon megvalósuló intenzív kapcsolattartás közös kereteinek biztosítása céljával a következőkben állapodtak meg:
A Felek létrehozzák a Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa közötti Együttműködési Vegyes Bizottságot (a továbbiakban: Vegyes Bizottság).
A Vegyes Bizottság társelnökei a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának politikai államtitkára, illetve Szerbia és Montenegró külügyminiszterének első helyettese.
Összhangban a két állam belső jogrendjével a Vegyes Bizottság feladat- és hatásköre:
– koordinálja a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró közötti kapcsolatrendszer fejlesztését célzó tevékenységeket,
– figyelemmel kíséri a kétoldalú szerződések végrehajtását, és értékeli a végrehajtás módját,
– összehangolja és ösztönzi a két Fél között hatályban lévő szerződések alapján létesült, valamint a jelen Jegyzőkönyv 4. cikkével összhangban szükség szerint megalakított vegyes szakbizottságok munkáját,
– javaslatokat és ajánlásokat tesz a két ország együttműködése fejlesztésének további irányaira,
– javaslatokat tesz az együttműködés jogi és intézményi kereteinek folyamatos javításához,
– javaslatokat és ajánlásokat tesz a miniszterelnöki találkozók napirendjére, és koordinálja az elfogadott határozatok végrehajtását,
– támogatja a két ország intézményei, kormány- és társadalmi szervezetei, gazdasági alanyai, tudományos és kulturális személyiségei közötti közvetlen kapcsolatok és együttműködés fejlesztését.
A Vegyes Bizottság jogosult eljárni minden olyan kétoldalú szakmai kérdésben, amelyre a már meglévő, a két Fél és államaik között megkötött szerződések alapján létrejött vegyes szakbizottságok hatásköre nem terjed ki.
A Vegyes Bizottság – a szakbizottságokra támaszkodva, illetve az azokban folyó tevékenységet koordinálva – az alábbi főbb területekkel foglalkozik:
– a kül- és biztonságpolitika kérdéseivel, az euroatlanti integráció stratégiájával, valamint az európai biztonság és regionális együttműködés kérdéskörével;
– a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok feltételeivel és fejlesztési irányaival;
– az ipari, energetikai, befektetési és idegenforgalmi együttműködéssel;
– a mezőgazdasági-élelmiszer-ipari együttműködéssel;
– a természeti és civilizációs katasztrófák elleni védelem és mentés területén történő együttműködéssel;
– a pénzügyi és hitelkapcsolatok kérdéseivel;
– a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével;
– a határátkelőhelyek modernizálásával, valamint a kétoldalú személyforgalomhoz tartozó kérdésekkel;
– a határon átnyúló együttműködés fejlesztésével, az önkormányzatok közötti kapcsolatok fejlesztésével;
– a belügyi együttműködéssel, az idegenrendészet és migráció kérdéseivel;
– az oktatási, kulturális, műemlékvédelmi és tudományos együttműködés kérdéseivel, valamint
– a tájékoztatási tevékenység koordinálásával;
– a környezet- és természetvédelem és vízgazdálkodás kérdéseivel;
– a szerződéses kapcsolatok áttekintésével és azok folyamatos aktualizálásával.
A Felek a Vegyes Bizottság keretén belül szükség szerint további szakbizottságokat hoznak létre az együttműködés meghatározott területein.
A Vegyes Bizottság és annak szakbizottságai a Működési Szabályzat alapján fejtik ki tevékenységüket, amely a jelen Jegyzőkönyv mellékletét képezi és annak integráns, elválaszthatatlan része.
Jelen Jegyzőkönyvet a Felek határozatlan időtartamra kötik. A Jegyzőkönyv az aláírás napján lép hatályba.
Jelen Jegyzőkönyv a Felek írásbeli egyetértésével módosítható vagy kiegészíthető. A Jegyzőkönyv módosítása és kiegészítése az aláírás vagy jegyzékváltás napján lép hatályba.
Jelen Jegyzőkönyvet a Felek bármelyike a másik Félhez eljuttatott írásbeli közlésben felmondhatja. A Jegyzőkönyv a felmondás kézhezvételét követő 6 hónap lejárta után hatályát veszti.
Készült Belgrádban, 2005. május 26-án, két eredeti példányban, mindkettő magyar és szerb nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa nevében |
A Felek a Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa közötti Kormányközi Együttműködési Vegyes Bizottság létrehozásáról, a Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között aláírt Jegyzőkönyvnek (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) megfelelően a következő Működési Szabályzatot fogadták el:
A Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa közötti Kormányközi Együttműködési Vegyes Bizottság (a továbbiakban: Vegyes Bizottság) feladatkörét a Jegyzőkönyv 3. cikke írja elő.
A Vegyes Bizottság a Felek által kinevezett elnökökből és titkárokból, valamint a jelen Jegyzőkönyv 4. cikkében foglaltakkal összhangban megalakított szakbizottságok elnökeiből, illetve azok meghatalmazott képviselőiből, valamint egyéb szakminisztériumok képviselőiből áll.
A Vegyes Bizottság évente legalább egyszer, felváltva a Magyar Köztársaság, illetve Szerbia és Montenegró területén ülésezik. Az üléseket a vendéglátó Fél Vegyes Bizottsági társelnöke vezeti.
A Vegyes Bizottság társelnökei megállapodhatnak rendkívüli ülésszakok összehívásáról is.
A Vegyes Bizottság ülésszakának időpontjáról és napirendjéről elvben az előző ülésszak jegyzőkönyvében állapodnak meg, és legkevesebb 30 nappal az ülés kezdete előtt pontosítják a Vegyes Bizottság társelnökei által előterjesztett javaslatok alapján.
A Vegyes Bizottság ülésszakai és a szakbizottságok ülései közötti időszakban a működésükkel kapcsolatos folyamatos ügyintézést a Vegyes Bizottság társelnökei által kapcsolattartásra kinevezett személyek végzik.
A két Fél legkevesebb 10 nappal az ülés kezdete előtt közli küldöttségének összetételét.
A Vegyes Bizottság ülésszakain – szükség szerint – részt vehetnek a két ország szakértői is.
A Jegyzőkönyv 4. cikkében előirányzott szakbizottságok szükség szerint évente legalább egyszer összeülnek munkaülésre, felváltva a Magyar Köztársaság, illetve Szerbia és Montenegró területén, saját, egymás között egyeztetett napirend szerint.
A jelen Szabályzat 3. cikkében foglalt előírások alkalmazandók az előző bekezdésben említett bizottságok munkaüléseire.
A Vegyes Bizottság ülésén áttekintik a szakbizottságok tevékenységét.
A Vegyes Bizottság üléseinek eredményeit az ülések jegyzőkönyveiben és az ülések határozataiban rögzítik. A jóváhagyást igénylő ügyeket a két ország kormányai elé terjesztik. A Felek a Vegyes Bizottság működéséről rendszeresen tájékoztatják a közvéleményt.
A Vegyes Bizottság üléseinek és a szakbizottságok munkaüléseinek hivatalos nyelve a magyar és a szerb nyelv. A Vegyes Bizottság üléseinek, illetve a szakbizottságok munkaüléseinek megállapodásait, jegyzőkönyveit és egyéb dokumentumait két-két példányban szerkesztik, mindkettőt magyar és szerb nyelven mindkét szöveg egyaránt hiteles.
A Vegyes Bizottság ülései és a szakbizottságok munkaülései megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos költségeket a vendéglátó Fél viseli.
A küldő Felet terhelik a saját küldöttségének az utazási, szállás- és étkezési költsége.
Az egyes költségek esetleges átvállalásáról a Felek külön megegyezhetnek.
A jelen Szabályzat a Vegyes Bizottság társelnökeinek írásos egyetértésével módosítható vagy kiegészíthető. A Szabályzat módosításai vagy kiegészítései a Jegyzőkönyv 6. cikke előírásainak megfelelően lépnek hatályba.”
3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, a Jegyzőkönyv rendelkezéseit azonban 2005. május 26-ától kell alkalmazni.
(2) E rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külügyminiszter gondoskodik.