Hatály: közlönyállapot (2006.V.24.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet

az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §-a (2) bekezdésének h) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet hatálya - a (2) bekezdés szerinti kivételekkel - a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó épületre (épületrészre), illetve annak tervezésére terjed ki, amelyben a jogszabályban vagy a technológiai utasításban előírt légállapot biztosítására energiát használnak.

(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya

a) az 50 m2-nél kevesebb hasznos alapterületű, illetve évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt épületre,

b) a felvonulási épületre, a legfeljebb 2 évi használatra tervezett épületre,

c) hitéleti célra használt épületre,

d) a műemlék, illetve a helyi védelem alatt álló építményre, védetté nyilvánított műemléki területen (műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, történeti tájon), helyi védelem alatt álló, a világörökség részét képező vagy védett természeti területen létesített építményre,

e) a nem lakás céljára használt mezőgazdasági épületre,

f) az ipari épületre, ha a technológiából származó belső hőnyereség a rendeltetésszerű használat időtartama alatt nagyobb mint 20 W/m3, vagy a fűtési idényben több mint 20 szoros légcsere szükséges, illetve alakul ki,

g) a sátorszerkezetre,

h) a sajátos építményfajtákra, illetve annak tervezésére.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. meglévő épület: az e rendelet hatálybalépése előtt használatba vételi engedéllyel rendelkező épület;

2. összesített energetikai jellemző: az épület energiafelhasználásának hatékonyságát jellemző számszerű mutató, amelynek kiszámítása során figyelembe veszik az épület telepítését, a homlokzatok benapozottságát, a szomszédos épületek hatását, valamint más klimatikus tényezőket; az épület hőszigetelő képességét, épületszerkezeti és más műszaki tulajdonságait; az épületgépészeti berendezések és rendszerek jellemzőit, a felhasznált energia fajtáját, az előírt beltéri légállapot követelményeiből származó energiaigényt, továbbá a sajátenergia-előállítást;

3. hővel kapcsolt villamosenergia-termelés: az elsődleges tüzelőanyagok egyidejű átalakítása mechanikus vagy villamos és hőenergiává, az energiahatékonyság bizonyos minőségi feltételeinek teljesítése mellett (a továbbiakban: KHV);

4. jelentős mértékű felújítás: ahol a felújítás összköltsége meghaladja az épület külön jogszabály *  szerinti értékének 25%-át.

3. § (1) Épületet úgy kell tervezni, kialakítani, megépíteni, hogy annak energetikai jellemzői megfeleljenek az 1. mellékletben foglaltaknak.

(2) Az épület energetikai jellemzőjét a tervező döntése szerint

a) a 2. mellékletben meghatározott, részletes vagy egyszerűsített módszer egyikével, a 3. melléklet szerinti adatok figyelembevételével, vagy

b) az a) pontban meghatározott módszerrel egyenértékű, nemzetközi gyakorlatban elfogadott számítógépes szimulációs módszerrel

kell meghatározni.

(3) Az épületek energetikai megfelelőségét igazoló számítást az épület egészére kell elvégezni.

(4) Az épület energetikai megfelelősége egyes zónákra vagy egyes helyiségekre elvégzett számítások eredményeinek összegezésével is igazolható.

4. § (1) Az összesített energetikai jellemző követelményértékét az épület 1. melléklet szerinti rendeltetésétől függően kell megállapítani. Az épületek összesített energetikai jellemzőjének számértéke nem haladhatja meg az épület felület-térfogat aránya és rendeltetésszerű használati módja függvényében az 1. melléklet III. pontjában megadott értéket.

(2) Ha az épületben többféle funkciójú rendeltetési egység található és ezekre eltérő az előírt követelményérték, akkor a tervezés során azokat a méretezési alapadatokat és az összesített energetikai jellemzőre vonatkozó követelményt kell figyelembe venni, amely

a) az épület legnagyobb térfogatú rendeltetési egységének funkciójából következik (jellemző funkció), vagy

b) térfogatarányosan a különböző rendeltetési egységek funkciójából következik.

(3) Ha az épületben többféle funkciójú rendeltetési egység található és ezek között van olyan, amelyre nincs az összesített energetikai jellemzőre követelmény, akkor

a) az épület egészére a fajlagos hőveszteség-tényezőre és ezzel együtt az egyes határolószerkezetekre vonatkozó követelményeket kell kielégíteni az 1. melléklet szerint, és

b) az épületnek arra a részére kell értelmezni a méretezési alapadatokat és alkalmazni az összesített energetikai jellemzőre vonatkozó követelményt, a felület-térfogat arány megállapítása mellett, amelyre a funkció szerinti követelmény adott.

5. § Az 1000 m2 feletti hasznos alapterületű új építmények beruházási program előkészítése, illetve a tervezés során műszaki, környezetvédelmi és gazdasági szempontból vizsgálni kell

a) a megújuló energiaforrásokon alapuló decentralizált energiaellátási rendszerek,

b) a KHV,

c) a táv- vagy tömbfűtés és -hűtés, vagy

d) a hőszivattyúk

alkalmazásának lehetőségét a 4. mellékletben foglaltak szerint.

6. § (1) Az 1000 m2 feletti hasznos alapterületű meglévő épület korszerűsítése, illetve rendeltetésének módosítása során biztosítani kell az e rendeletben meghatározott követelményeknek való megfelelést, ha az műszaki és gazdasági szempontból megvalósítható. A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot a 4. mellékletben foglaltak szerint kell vizsgálni.

(2) Ha az 1000 m2 feletti hasznos alapterületű meglévő épület átalakítása, bővítése és felújítása

a) a külső határoló szerkezetei felületének 25%-át, illetve

b) a fűtő-, melegvíz-előállító-, légkondicionáló, szellőztető vagy világítási rendszereit jelentős mértékben érinti,

biztosítani kell az átalakítással, bővítéssel és felújítással érintett rész vonatkozásában az e rendeletben meghatározott követelményeknek való megfelelést.

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba, rendelkezéseit a 2006. szeptember 1-je után induló építési engedélyezési eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Ez a rendelet az épületek energiateljesítményéről szóló, 2002. december 16-i 2002/91/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2-6. cikkeinek és mellékletének való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelethez

Követelményértékek

I. A határoló- és nyílászáró szerkezetek hőátbocsátási tényezőire vonatkozó követelmények

1. táblázat: A hőátbocsátási tényező1) követelményértékei

Épülethatároló szerkezet A hőátbocsátási tényező
követelményértéke
U [W/m2K]
Külső fal 0,45
Lapostető 0,25
Padlásfödém 0,30
Fűtött tetőteret határoló szerkezetek 0,25
Alsó zárófödém árkád felett 0,25
Alsó zárófödém fűtetlen pince felett 0,50
Homlokzati üvegezett nyílászáró (fa vagy PVC keretszerkezettel) 1,60
Homlokzati üvegezett nyílászáró (fém keretszerkezettel) 2,00
Homlokzati üvegezett nyílászáró, ha névleges felülete kisebb, mint 0,5 m2 2,50
Homlokzati üvegfal2) 1,50
Tetőfelülvilágító 2,50
Tetősík ablak 1,70
Homlokzati üvegezetlen kapu 3,00
Homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó 1,80
Fűtött és fűtetlen terek közötti fal 0,50
Szomszédos fűtött épületek közötti fal 1,50
Talajjal érintkező fal 0 és 1 m között 0,45
Talajon fekvő padló a kerület mentén 1,5 m széles sávban (a lábazaton elhelyezett azonos ellenállású hőszigeteléssel helyettesíthető) 0,50
1) A követelményérték határolószerkezetek esetében „rétegtervi hőátbocsátási tényező”, amin az adott épülethatároló szerkezet átlagos hőátbocsátási tényezője értendő: ha tehát a szerkezet vagy annak egy része több anyagból összetett (pl. váz- vagy rögzítőelemekkel megszakított hőszigetelés, pontszerű hőhidak stb.), akkor ezek hatását is tartalmazza.
A nyílászáró szerkezetek esetében a keretszerkezet, üvegezés, üvegezés távtartói stb. hatását is tartalmazó hőátbocsátási tényezőt kell figyelembe venni.
A csekély számszerű eltérésre tekintettel, a talajjal érintkező szerkezetek esetében a külső oldali hőátadási tényező hatása elhanyagolható.
2) Az üvegezésre és a távtartókra együttesen értelmezett átlag.

II. A fajlagos hőveszteség-tényezőre vonatkozó követelményértékek

A fajlagos hőveszteség-tényező megengedett legnagyobb értéke a felület/térfogat arány függvényében a következő összefüggéssel számítandó:

A/V < 0,3 qm = 0,2 [W/m3K]
0,3 < A/V < 1,3 qm= 0,38 (A/V) + 0,086 [W/m3K]
A/V > 1,3 qm = 0,58 [W/m3K] (II.1.)

ahol A = a fűtött épülettérfogatot határoló szerkezetek összfelülete

V = fűtött épülettérfogat (fűtött légtérfogat)

A fűtött épülettérfogatot határoló összfelületbe beszámítandó a külső levegővel, a talajjal, a szomszédos fűtetlen terekkel és a fűtött épületekkel érintkező valamennyi határolás. A fajlagos hőveszteség-tényező megengedett legnagyobb értékét a felület/térfogat arány függvényében az 1. ábra szemlélteti.

1. ábra: A fajlagos hőveszteség-tényező követelményértéke

Ha a sugárzási nyereségek hatását nem vesszük figyelembe (ez az egyszerűsített eljárásban megengedett a biztonság javára történő elhanyagolás), akkor a fajlagos hőveszteség-tényező követelményértékeiből az épülethatároló szerkezetek átlagos hőátbocsátási tényezőjének felső határértéke is származtatható a következő összefüggés szerint:

Um = 0,086 (V/A)+ 0,38 [W/m2K] (II.2.)

Um értéke a 2. ábráról is leolvasható.

2. ábra: Az átlagos hőátbocsátási tényező követelményértékei

Az átlagos hőátbocsátási tényező értelemszerűen tartalmazza a fajlagos hőveszteség-tényezőnél meghatározott jellemzőket (rétegtervi hőátbocsátási tényező, hőhidak okozta hőveszteség). A sugárzási nyereség nagyságától függően magasabb átlagos hőátbocsátási tényező is megengedhető lehet - ezt a sugárzási nyereség számításával kell igazolni.

III. Az összesített energetikai jellemzőre vonatkozó követelmények

1. Az összesített energetikai jellemző számértéke az épület rendeltetésétől, valamint a felület/térfogat aránytól függ, értéke az alábbiakban közölt összefüggésekkel számítható, illetve az ábrákból leolvasható. Az épületek összesített energetikai jellemzőjének számértéke nem haladhatja meg az épület felület-térfogat aránya és rendeltetésszerű használati módja függvényében a számítási összefüggéssel és diagram formájában is megadott értéket.

2. Lakó- és szállásjellegű épületek

Lakó- és szállásjellegű épületek összesített energetikai jellemzőjének megengedett legnagyobb értéke a következő összefüggéssel számítandó:

A/V < 0,3 EP = 110 [kWh/m2a]
0,3 < A/V < 1,3 EP =120 (A/V) + 74 [kWh/m2a]
A/V > 1,3 EP = 230 [kWh/m2a] (III.2.)

A fenti összefüggéssel megadott értékek az 1. ábrából is leolvashatók.

1. ábra: Lakó- és szállásjellegű épületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (nem tartalmaz világítási energia igényt)

3. Irodaépületek

Az irodaépületek (egyszerűbb középületek) összesített energetikai jellemzőjének megengedett legnagyobb értéke a következő összefüggéssel számítandó:

A/V < 0,3 EP = 132 [kWh/m2a]
0,3 < A/V < 1,3 EP = 128 (A/V) + 93,6 [kWh/m2a]
A/V > 1,3 EP = 260 [kWh/m2a] (III.3.)

A fenti összefüggéssel megadott értékek az 1. ábrából is leolvashatók.

1. ábra: Irodaépületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (a világítási energiaigényt is beleértve)

4. Oktatási épületek

Az oktatási épületek összesített energetikai jellemzőjének megengedett legnagyobb értéke a következő összefüggéssel számítandó:

A/V < 0,3 EP = 90 [kWh/m2a]
0,3 < A/V < 1,3 EP = 164 (A/V) + 40,8 [kWh/m2a]
A/V > 1,3 EP = 254 [kWh/m2a] (III.4.)

A fenti összefüggéssel megadott értékek az 1. ábrából is leolvashatók.

1. ábra: Oktatási épületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (világítási energiaigényt is beleértve)

5. Egyéb funkciójú épületek

A III. 2., 3., 4. pontban meghatározott funkciótól eltérő rendeltetésű épületekre az összesített energetikai jellemző követelményértékét a következők szerint meghatározott épület és épületgépészeti rendszer alapján lehet meghatározni:

- a fajlagos hőveszteség-tényező értéke a vizsgált épület felület/térfogat viszonya függvényében az 1. mellékletben megadott követelményérték;

- az éghajlati adatok a 3. mellékletben megadottaknak felelnek meg;

- a fogyasztói igényeket és az ebből származó adatokat: légcsereszám, belső hőterhelés, világítás, a használati melegvíz-ellátás nettó energiaigénye az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége, technológia stb.) alapján a vonatkozó jogszabályok, szabványok és a szakma szabályai szerint kell meghatározni.

Az ezen igények kielégítését fedező bruttó energiaigényt az alábbiakban leírt épületgépészeti rendszer adataival kell számítani:

- a fűtési rendszer hőtermelőjének helye (fűtött téren belül vagy kívül) a tényleges állapottal megegyezően adottságként veendő figyelembe,

- a feltételezett energiahordozó földgáz,

- a feltételezett hőtermelő alacsony hőmérsékletű kazán,

- a feltételezett szabályozás termosztatikus szelep 2K arányossági sávval,

- a fűtési rendszerben tároló nincs,

- a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező (az elosztó vezeték fűtött téren belül vagy kívül való vezetése),

- a vezetékek hőveszteségének számításakor a 70/55 °C hőfoklépcsőhöz tartozó vezeték veszteségét kell alapul venni,

- a szivattyú fordulatszám szabályozású,

- a melegvíz-ellátás hőtermelője földgáztüzelésű alacsony hőmérsékletű kazán,

- a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező,

- 500 m2 hasznos alapterület felett cirkulációs rendszer van,

- a tároló helye adottság (fűtött téren belül vagy kívül),

- a tároló indirekt fűtésű,

- a gépi szellőzéssel befújt levegő hőmérséklete a helyiség-hőmérséklettel egyező, a léghevítőt az alacsony hőmérsékletű, földgáz tüzelésű kazánról táplálják,

- a légcsatorna hőszigetelése 20 mm vastag

A gépi hűtés energiaigényének számítását a 2. melléklet szerint kell elvégezni.

IV. Az épületek nyári túlmelegedésének kockázata

1. Az épület nyári túlmelegedésének kockázatát vagy a gépi hűtés energiaigényét épületszerkezeti, árnyékolási és természetes szellőztetési megoldások alkalmazásával kell mérsékelni.

Miután ebből a szempontból egy épület különböző tájolású helyiségei között lényeges különbségek adódhatnak, a tervező dönthet úgy, hogy a túlmelegedés kockázatát helyiségenként vagy zónánként ítéli meg.

2. Ha a rendeltetésszerű használatból következő belső hőterhelésnek a használati időre vonatkozó átlagértéke nem haladja meg a qb < 10 W/m2 értéket, a túlmelegedés kockázata elfogadható, amennyiben a belső és külső hőmérséklet napi átlagértékeinek különbségére teljesül az alábbi feltétel:

Δtbnyár < 3 K nehéz épületszerkezetek esetében

Δtbnyár < 2 K könnyű épületszerkezetek esetében

A besorolás alapja a fajlagos hőtároló tömeg (2. melléklet III. 2. pontja)

2. melléklet a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelethez

Számítási módszer

I. Számítási módszer leírása * 

1. Az épület rendeltetésének és az ehhez tartozó alapadatoknak és követelményeknek a meghatározása.

2. Geometriai adatok meghatározása, beleértve a vonal menti hőveszteség alapján számítandó szerkezetek (talajon fekvő padló, pincefal) kerületét és a részletes eljárás választása esetén a csatlakozási élhosszakat is.

3. A felület/térfogatarány számítása.

4. A fajlagos hőveszteség-tényező határértékének meghatározása a felület/térfogatarány függvényében.

5. A fajlagos hőveszteség-tényező tervezett értékének megállapítása.

Ez a határértéknél semmiképpen sem lehet magasabb, de magas primer energiatartalmú energiahordozók és/vagy kevésbé energiatakarékos épületgépészeti rendszerek alkalmazása esetén a határértéknél alacsonyabbnak kell lennie.

6. A nyári túlmelegedés kockázatának ellenőrzése.

7. A nettó fűtési hőenergia igény számítása.

8. A fűtési rendszer veszteségeinek meghatározása.

9. A fűtési rendszer villamos segédenergia igényének meghatározása.

10. A fűtési rendszer primer energia igényének meghatározása.

11. A melegvíz-ellátás nettó hőenergia igényének számítása.

12. A melegvíz-ellátás veszteségeinek meghatározása.

13. A melegvíz-ellátás villamos segédenergia igényének meghatározása.

14. A melegvíz-ellátás primerenergia-igényének meghatározása.

15. A légtechnikai rendszer hőmérlegének számítása.

16. A légtechnikai rendszer veszteségeinek számítása.

17. A légtechnikai rendszer villamosenergia-igényének meghatározása.

18. A légtechnikai rendszer primerenergia-igényének meghatározása.

19. A hűtés primerenergia-igényének számítása.

20. A világítás éves energia igényének meghatározása.

21. Az épület saját rendszereiből származó nyereségáramok meghatározása.

22. Az összesített energetikai jellemző számítása.

II. Megjegyzések és értelmezés az egyes határoló szerkezetekre vonatkozó számításokhoz

1. A határoló és nyílászáró szerkezetek tervezése/kiválasztása során figyelembe kell venni, hogy kedvezőtlen felület/térfogat arányú vagy tagoltabb épület esetében a határoló szerkezetek hőveszteségéhez még jelentős hőhídveszteség is hozzáadódik. Ehhez tájékoztató adatként használható az átlagos hőátbocsátási tényezőre vonatkozó diagram és összefüggés. (3. melléklet)

A rétegtervi hőátbocsátási tényező (U) a szerkezet általános helyen vett metszetére (pl. az MSZ EN ISO 6946 szerint) számított vagy a termék egészére, a minősítési iratban megadott [W/(m2·K) mértékegységű] jellemző, amely tartalmazza a szerkezeten belüli pontszerű hőhidak hatását is.

A határoló szerkezetek felületét a belméretek alapján, a nyílászárók felületét a névleges méretek alapján kell meghatározni.

Ha az épület egyes határoló felületei vagy szerkezetei nem a külső környezettel, hanem attól eltérő tx hőmérsékletű fűtetlen vagy fűtött terekkel érintkeznek (raktár, pince, szomszédos épület), akkor ezen felületek U hőátbocsátási tényezőit a következő

arányban kell módosítani, ahol tx és te a fűtési idényre vonatkozó átlagértékek.

a) A részletes módszer alkalmazása esetén, a szomszédos terek hőmérséklete az MSZ EN 832 szabvány alapján határozható meg.

b) Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén ez az arányszám pincefödémek esetében 0,5, padlásfödémek esetében 0,9 értékkel vehető figyelembe.

2. Az épületnek azokra a határoló szerkezeteire, amelyek hőveszteségét nem egydimenziós hőáramok feltételezésével kell számítani (pl. talajjal érintkező határolás, lábazat) a veszteségáramokat

a) részletes módszer alkalmazása esetén az MSZ EN ISO 13370 szabvány szerint,

b) egyszerűsített számítási módszer esetén a 3. mellékletben közölt vonal menti hőátbocsátási tényezők alkalmazásával

kell meghatározni.

3. A hőhídveszteségeket

a) részletes módszer alkalmazása esetén az MSZ EN ISO 10211 szabvány szerint,

b) egyszerűsített módszer alkalmazása esetén a következő összefüggés szerint

UR = U (1 + χ) (II.3.b)

kell figyelembe venni.

A χ korrekciós tényező értékeit a szerkezet típusa és a határolás tagoltsága függvényében az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat: A hőhidak hatását kifejező korrekciós tényező

Épülethatároló szerkezetek A hőhidak hatását
kifejező korrekciós
tényező
χ
Külső falak külső oldali, vagy szerkezeten belüli megszakítatlan hőszigeteléssel gyengén hőhidas 1) 0,15
közepesen hőhidas 1) 0,20
erősen hőhidas 1) 0,30
egyéb külső falak gyengén hőhidas 1) 0,25
közepesen hőhidas 1) 0,30
erősen hőhidas 1) 0,40
Lapostetők gyengén hőhidas 2) 0,10
közepesen hőhidas 2) 0,15
erősen hőhidas 2) 0,20
Beépített tetőteret határoló szerkezetek gyengén hőhidas 3) 0,10
közepesen hőhidas 3) 0,15
erősen hőhidas 3) 0,20
Padlásfödémek 4) 0,10
Árkádfödémek 4) 0,10
Pincefödémek szerkezeten belüli hőszigeteléssel 4) 0,20
alsó oldali hőszigeteléssel 4) 0,10
Fűtött és fűtetlen terek közötti falak, fűtött pincetereket határoló, külső oldalon hőszigetelt falak 0,05
1) Besorolás a pozitív falsarkok, a falazatokba beépített acél vagy vasbeton pillérek, a homlokzatsíkból kinyúló falak, a nyílászáró-kerületek, a csatlakozó födémek és belső falak, erkélyek, lodzsák, függőfolyosók hosszának fajlagos mennyisége alapján (a külső falak felületéhez viszonyítva).
2) Besorolás az attikafalak, a mellvédfalak, a fal-, felülvilágító- és felépítmény-szegélyek hosszának fajlagos mennyisége alapján a (tető felületéhez viszonyítva, a tetőfödém kerülete a külső falaknál figyelembe véve).
3) Besorolás a tetőélek és élszaruk, a felépítményszegélyek, a nyílászáró-kerületek hosszának, valamint a térd- és oromfalak és a tető csatlakozási hosszának fajlagos mennyisége alapján (a födém kerülete a külső falaknál figyelembe véve).
4) A födém kerülete a külső falaknál figyelembe véve.

A besoroláshoz szükséges tájékoztató adatokat a 2. táblázat tartalmazza

2. Táblázat: Tájékoztató adatok a χ korrekciós tényező kiválasztásához

A hőhidak hosszának fajlagos mennyisége (fm/m2)
Épülethatároló szerkezetek Épülethatároló szerkezet besorolása
gyengén hőhidas közepesen hőhidas erősen hőhidas
Külső falak <0,8 0,8-1,0 > l,0
Lapostetők <0,2 0,2-0,3 > 0,3
Beépített tetőtereket határoló szerkezetek <0,4 0,4-0,5 >0,5

III. Az épületet határolásának egészére vonatkozó számítások

1. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén a transzparens szerkezetek benapozásának ellenőrzését homlokzatonként a november 15.-március 15. közötti időszakra, illetve november és június hónapokra kell elvégezni.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén a benapozás ellenőrzése elhagyható.

2. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén az épület fajlagos hőtároló tömegének számítását az MSZ EN ISO 13790 szerint lehet elvégezni.

Az épület hőtároló tömege az épület belső levegőjével közvetlen kapcsolatban lévő határoló szerkezetek hőtároló tömegének összege:

M = Σj Σi ρijdijAj (III.2.a)

Az összegzést minden szerkezet minden rétegére el kell végezni a legnagyobb figyelembe vehető vastagságig, mely a belső felülettől mérve 10 cm, vagy a belső felület és az első hőszigetelő réteg, vagy a belső felület és az épületszerkezet középvonalának távolsága, attól függően, hogy melyik a legkisebb érték.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén a hőtároló tömeg szerinti besorolás a födémek és a külső falak rétegterve alapján megítélhető.

Az épület nettó fűtött alapterületre vetített fajlagos hőtároló tömege alapján az épület:

- nehéz, ha m > 400 kg/m2;

- könnyű, ha m < 400 kg/m2.

3. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén a direkt sugárzási nyereséget a következő összefüggéssel lehet meghatározni a fűtési idényre:

A fűtési idényre vonatkozó sugárzási energiahozam értékek a 3. mellékletben előírt tervezési adatok. A hasznosítási tényező értéke

- nehéz szerkezetű épületekre: 0,75,

- könnyűszerkezetű épületekre: 0,50.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén a fűtési idényre vonatkozó direkt nyereség elhanyagolható vagy az északi tájolásra vonatkozó sugárzási energiahozammal számítható.

4. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén a direkt sugárzási nyereséget a következő összefüggéssel lehet meghatározni az egyensúlyi hőmérséklet-különbség számításához:

A napsugárzás intenzitásának értékei a 3. mellékletben C I.2. november hónapra előírt tervezési adatok.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén az egyensúlyi hőmérséklet-különbség számítása elhagyható.

5. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén célszerű a nyári sugárzási hőterhelést meghatározni ehhez a lépéshez kapcsolódóan, az esetleges társított (napvédő) szerkezet hatását is figyelembe véve.

A napsugárzás intenzitásának értékei a 3. mellékletben a nyári idényre előírt tervezési adatok.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén a nyári sugárzási hőterhelés zavartalan benapozás feltételezésével az adott tájolásra vonatkozó intenzitás adattal számítható.

6. a) Részletes számítási módszer alkalmazása esetén az indirekt sugárzási nyereségeket (Qsid)

- lakóépület esetében az MSZ EN 832 vagy

- egyéb funkciójú épület esetében az MSZ EN ISO 13790

szabvány szerint lehet meghatározni, ha az épületnek van csatlakozó üvegháza, energiagyűjtő fala.

b) Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén az indirekt sugárzási nyereség számítása elhagyható.

7. A fajlagos hőveszteség-tényező a transzmissziós hőáramok és a fűtési idény átlagos feltételei mellett kialakuló (passzív) sugárzási hőnyereség hasznosított hányadának algebrai összege egységnyi belső-külső hőmérséklet-különbségre és egységnyi fűtött térfogatra vetítve.

a) A részletes számítási módszer szerint számolva:

Az összefüggés jobb oldalán a második szorzatösszegben a lábazatok, talajjal érintkező padlók, pincefalak vonal menti veszteségei mellett a csatlakozási élek is szerepelnek.

b) Az egyszerűsített módszerrel:

Az összefüggés jobb oldalán a második szorzatösszegben a lábazatok, talajjal érintkező padlók, pincefalak vonal menti veszteségei szerepelnek, a hőhidak hatását a korrigált hőátbocsátási tényező fejezi ki.

IV. A fűtés éves nettó hőenergia igénye

1. Egyszerűsített számítási módszer alkalmazása esetén a fűtés éves nettó hőenergia igénye

A légcsereszám, a belső hőterhelés fajlagos értéke és a szakaszosan (éjszakára, hétvégére) leszabályozott fűtési üzem hatását kifejező a σ csökkentő tényező a 3. mellékletben megadott, az épület rendeltetésétől függő adat.

2. Részletes számítási módszer alkalmazása esetén a következő összefüggéssel kell számítani az egyensúlyi hőmérséklet-különbséget:

3. Az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében a 3. melléklet C I. pontja szerint meg kell határozni a fűtési idény hosszát és a fűtési hőfokhidat.

4. Részletes számítási módszer alkalmazása esetén az éves nettó fűtési energiaigényt a következő összefüggéssel lehet számítani:

5. A nettó fűtési energiaigényt fedezheti

- a fűtési rendszer,

- a légtechnikai rendszerbe beépített hővisszanyerő,

- a légtechnikai rendszerbe beépített léghevítő

különböző teljesítmény és üzemidő kombinációkban.

Ha a fűtési energiaigényt kizárólag a fűtési rendszer fedezi, akkor a fűtési rendszerrel fedezendő nettó energiaigényt a (IV.1.) összefüggéssel kell kiszámítani.

Ha a nettó fűtési energiaigény fedezéséhez a fűtési rendszeren kívül a légtechnikai rendszerbe beépített folyamatos működésű hővisszanyerő is hozzájárul (pl. lakóépület), akkor a fűtési rendszerrel fedezendő nettó energiaigény a következők szerint módosul:

Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén az összefüggésben H = 72 és ZF = 4,4 helyettesítési értékkel lehet számolni.

Ha a nettó fűtési energiaigény fedezéséhez a fűtési rendszeren kívül a légtechnikai rendszerbe beépített szakaszos működésű hővisszanyerő is hozzájárul (pl. középület), akkor a fűtési rendszerrel fedezendő nettó energiaigény a következők szerint módosul:

Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén az összefüggésben H = 72 és Zf = 4,4 helyettesítési értékkel lehet számolni.

Ha a légtechnikai rendszerben a levegő felmelegítésére léghevítőt (is) beépítenek, akkor a fűtési rendszerrel fedezendő nettó energiaigény a következők szerint módosul:

Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén az összefüggésben H = 72 és Zf = 4,4 helyettesítési érték alkalmazandó.

A nettó fűtési energiaigénynek a légtechnikai rendszerrel fedezett része a VIII. 3. pont szerint számítandó.

6. A fűtési rendszerrel biztosított nettó fűtési energiaigény fajlagos értékét a következő összefüggéssel kell kiszámítani:

V. A nyári túlmelegedés kockázatának ellenőrzése

1. A belső és a külső hőmérséklet napi átlagos különbségét a következő összefüggéssel lehet kiszámítani:

A légcsereszámot a 3. mellékletben a nyári feltételekre megadott értékekkel kell figyelembe venni.

VI. A fűtés primer energia igénye

1. a) A fűtés fajlagos primer energia igényét a következő összefüggéssel kell kiszámítani:

A fűtés fajlagos primerenergia-igénye nem tartalmazza a légtechnikai rendszer esetleges hőigényét, utóbbi számítása a IV.5.3. összefüggéssel történhet.

A fűtés villamos segédenergia igényének meghatározásához a szabályozás, az elosztás, a tárolás és a hőtermelő (primer energiában kifejezett) villamos segédenergia igényét kell összegezni. Részletes számítási eljárás alkalmazása esetén minősítési iratokon alapuló teljesítménytényező (hatásfok) adatok alkalmazhatók, a veszteségek és a segédenergia igény (elosztó vezetékek hővesztesége, szivattyúk villamos energiafogyasztása) a szakma szabályai szerint számítandók.

b) Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén tételes számítás helyett a VI.2-VI.6. pontokban közölt tájékoztató adatok használhatók.

2. Központi fűtések hőtermelőinek teljesítménytényezői és segédenergia igényének meghatározása. A teljesítménytényező meghatározásához azt az alapterületet kell figyelembe venni, amelynek fűtésére az adott berendezés szolgál. (Erre különösen olyan társasházaknál kell figyelni, ahol lakásonként vannak hőtermelők beépítve.) A táblázatban megadott értékek αk = 1 lefedési arány mellett készültek.

Távfűtés

Távfűtés esetén a teljesítménytényező: 1,01, a villamos segédenergia igény: 0.

A folyékony és gáznemű tüzelőanyagokkal üzemelő hőtermelők teljesítménytényezői és villamos segédenergia igénye

1. táblázat: A fűtött téren kívül elhelyezett kazánok teljesítménytényezői Ck és segédenergia igénye qk,v

Teljesítménytényezők Ck [-]
Alapterület
AN [m2]
Állandó hőmérsékletű
kazán
Alacsony hőmérsékletű
kazán
Kondenzációs
kazán
Segédenergia qk,v
[kWh/m2a]
100 1,38 1,14 1,05 0,79
150 1,33 1,13 1,05 0,66
200 1,30 1,12 1,04 0,58
300 1,27 1,12 1,04 0,48
500 1,23 1,11 1,03 0,38
750 1,21 1,10 1,03 0,31
1000 1,20 1,10 1,02 0,27
1500 1,18 1,09 1,02 0,23
2500 1,16 1,09 1,02 0,18
5000 1,14 1,08 1,01 0,13
10000 1,13 1,08 1,01 0,09

2. táblázat: A fűtött téren belül elhelyezett kazánok teljesítménytényezői Ck és segédenergia igénye qk,v

Teljesítménytényezők Ck [-]
Alapterület
AN [m2]
Állandó hőmérsékletű
kazán
Alacsony hőmérsékletű
kazán
Kondenzációs
kazán
Segédenergia qk,v [kWh/m2a]
100 1,30 0,79
150 1,24 0,66
200 1,21 1,08 1,01 0,58
300 1,18 0,48
500 1,15 0,38

3. táblázat: Elektromos üzemű hőszivattyúk Ck teljesítménytényezője

Hőforrás / Fűtőközeg Fűtővíz hőmérséklete Teljesítménytényező
Ck [-]
Víz/Víz 55/45 0,23
35/28 0,19
Talajhő/Víz 55/45 0,27
35/28 0,23
Levegő/Víz 55/45 0,37
35/28 0,30
Távozó levegő/Víz 55/45 0,30
35/28 0,24

4. táblázat: Szilárd- és biomasszatüzelés Ck [-] teljesítménytényezője

Szilárdtüzelésű kazán Fatüzelésű kazán Pellettüzelésű kazán
1,85 1,75 1,49

5. táblázat: Szilárd- és biomasszatüzelés qk,v segédenergia igénye

Alapterület
AN [m2]
Szilárdtüzelésű kazán
(szabályozó nélkül)
Fatüzelésű kazán
(szabályozóval)
Pellettüzelésű kazán
(Ventilátorral/ elektromos
gyújtással)
100 0 0,19 1,96
150 0 0,13 1,84
200 0 0,10 1,78
300 0 0,07 1,71
500 0 0,04 1,65

3. A hőelosztás veszteségei

1. táblázat: A hőelosztás fajlagos veszteségei qf,v az alapterület és a rendszer méretezési hőfoklépcső függvényében. Vízszintes elosztóvezetékek a fűtött téren kívül.

Alapterület
AN [m2]
A hőelosztás veszteségei qf,v [kWh/m2a]
Vízszintes elosztóvezetékek a fűtött téren kívül
90/70 °C 70/55 °C 55/45 °C 35/28 °C
100 13,8 10,3 7,8 4,0
150 10,3 7,7 5,8 2,9
200 8,5 6,3 4,8 2,3
300 6,8 5,0 3,7 1,8
500 5,4 3,9 2,9 1,3
750 4,6 3,4 2,5 1,1
1000 4,3 3,1 2,3 1,0
1500 3,9 2,9 2,1 0,9
2500 3,7 2,7 1,9 0,8
5000 3,4 2,5 1,8 0,8
10000 3,3 2,4 1,8 0,7

2. táblázat: A hőelosztás fajlagos vesztesége qf,v az alapterület és a rendszer méretezési hőfoklépcső függvényében. Vízszintes elosztóvezetékek a fűtött téren belül.

Alapterület
AN [m2]
A hőelosztás veszteségei qf,v [kWh/m2a]
Vízszintes elosztóvezetékek a fűtött téren belül
90/70 °C 70/55 °C 55/45 °C 35/28 °C
100 4,1 2,9 2,1 0,7
150 3,6 2,5 1,8 0,6
200 3,3 2,3 1,6 0,6
300 3,0 2,1 1,5 0,5
500 2,8 2,0 1,4 0,5
750 2,7 1,9 1,3 0,5
1000 2,6 1,8 1,3 0,5
1500 2,5 1,8 1,3 0,4
2500 2,5 1,8 1,2 0,4
5000 2,5 1,7 1,2 0,4
10000 2,4 1,7 1,2 0,4

A hőelosztás segédenergia igénye

Az elektromos segédenergia igényt az épület alapterülete, a rendszer méretezési hőfoklépcsői és további befolyásoló tényezők függvényében tartalmazza a táblázat. A vezetékrendszer alatt az elosztó vezetékek (vízszintes vezetékek), strangok (függőleges vezetékek) és bekötővezetékek értendők.

3. táblázat: Fajlagos villamos segédenergia igény EFSz [kWh/m2a] 20, 15, 10 és 7 K hőfoklépcső esetén

Fordulatszám szabályozású szivattyú Állandó fordulatú szivattyú
Alapterület
AN [m2]
Szabad fűtőfelületek Beágya-
zott
fűtő-
felületek
Szabad fűtőfelületek Beágya-
zott
fűtő-
felületek
20 K
90/70 °C
15 K
70/55 °C
10 K
55/45 °C
7 K 20 K
90/70 °C
15 K
70/55 °C
10 K
55/45 °C
7 K
100 1,69 1,85 1,98 3,52 2,02 2,22 2,38 4,22
150 1,12 1,24 1,35 2,40 1,42 1,56 1,71 3,03
200 0,86 0,95 1,06 1,88 1,11 1,24 1,38 2,44
300 0,61 0,68 0,78 1,39 0,81 0,91 1,04 1,85
500 0,42 0,48 0,57 1,01 0,57 0,65 0,78 1,38
750 0,33 0,38 0,47 0,83 0,45 0,52 0,64 1,14
1000 0,28 0,33 0,42 0,74 0,39 0,46 0,58 1,02
1500 0,23 0,28 0,37 0,65 0,33 0,39 0,51 0,90
2500 0,20 0,24 0,33 0,58 0,28 0,34 0,46 0,81
5000 0,17 0,22 0,30 0,53 0,24 0,30 0,42 0,74
10000 0,16 0,20 0,28 0,50 0,22 0,28 0,40 0,70

Eltérő méretezési hőfoklépcső esetén a közelebb eső szomszédos táblázati értékkel kell számolni.

4. A teljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlansága miatti veszteségek

1. táblázat: A teljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlansága miatti veszteségek qf,h

Rendszer Szabályozás qf,h
[kWh/m2a]
Megjegyzések
Vízfűtés Szabályozás nélkül 15,0
Kétcsöves radiátoros és beágyazott fűtések Épület vagy rendeltetési egység egy központi szabályozóval
(pl. szobatermosztáttal)
9,6
Termosztatikus szelepek és más arányos szabályozók 2 K arányossági sávval 3,3
1 K arányossági sávval 1,1
Elektronikus szabályozó 0,7 Idő- és hőmérséklet szabályozás PI
- vagy hasonló tulajdonsággal
Elektronikus szabályozó optimalizálási funkcióval 0,4 Pl. ablaknyitás, jelenlét érzékelés funkciókkal kibővítve
Egycsöves fűtések Épület vagy rendeltetési egység 1 központi szabályozóval
(pl. szobatermosztáttal)
9,6 Pl. lakásonkénti vízszintes egycsöves rendszer
Időjárásfüggő központi szabályozás helyiségenkénti szabályozás nélkül 5,5 Pl. panelépületek átfolyós vagy átkötő szakaszos rendszere
Termosztatikus szelepekkel 3,3

Az elektromos segédenergia igény 0 kWh/m2a értékkel számolható, ha a hőátadásnál nincs szükség ventilátorra.

5. A hőtárolás veszteségei és segédenergia igénye

1. táblázat: Hőtárolás fajlagos energiaigénye qf,t és segédenergia igénye EFT

Fajlagos energiaigény qf,t [kWh/m2a]
Alapterület
AN [m2]
Elhelyezés a fűtött térben Elhelyezés a fűtött téren kívül Segédenergia igény
[kWh/m2a]
55/45 °C 35/28 °C 55/45 °C 35/28 °C
100 0,3 2,6 1,4 0,63
150 0,2 0,1 1,9 1,0 0,43
200 0,2 1,5 0,8 0,34
300 1,1 0,6 0,24
500 0,1 0,7 0,4 0,16
750 0,5 0,3 0,12
1000 0,4 0,2 0,10
1500 0,0 0,3 0,2 0,08
2500 0,0 0,2 0,1 0,07
5000 0,2 0,1 0,06
10000 0,2 0,1 0,05

Szilárdtüzelésű vagy biomassza tüzelésű rendszer tárolóinál a táblázatban szereplő fajlagos energiaigény értékeket 2,6 szorzótényezővel meg kell szorozni. A segédenergia igény értékei változtatás nélkül felhasználhatóak.

6. Egyedi fűtések

1. táblázat: Egyéb berendezések Ck teljesítménytényezője

Hőforrás / Fűtőközeg Teljesítménytényező
Ck [-]
Elektromos hősugárzó 1,0
Elektromos hőtárolós kályha 1,0
Gázkonvektor 1,40
Cserépkályha 1,60
Kandalló 1,80
Egyedi fűtés kályhával 1,90

Elektromos üzemű hőtárolós kályháknál a ventilátor energiája a hőátadás fajlagos energiájába bele van számítva.

2. táblázat: A hőleadás veszteségei, qf,h (a teljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlansága miatti veszteség)

Rendszer Szabályozás qf,h
kWh/m2a
Megjegyzések
Egyedi fűtések
Gázkonvektor Szabályozó termosztáttal 5,5
Szabályozás nélkül
Egyedi kályha Szabályozás nélkül 15,0
Kandalló Szabályozás nélkül 10,0
Elektromos fűtések
• Hősugárzó Szabályozás nélkül 5,5
Szabályozó termosztáttal 0,7
• Hőtárolós kályha Szabályozó termosztáttal 4,4

VII. A melegvíz-ellátás primerenergia-igénye

1. a) A melegvíz-ellátás primerenergia-igényét a következő összefüggéssel kell számítani:

Részletes eljárás alkalmazása esetén minősítési iratokban megadott teljesítménytényező (hatásfok) adatok alkalmazhatók, a veszteségek és a segédenergia-igény (elosztó vezetékek hővesztesége, szivattyúk villamosenergia-fogyasztása stb.) a szakma szabályai szerint számítandók.

b) Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén tételes számítás helyett a 9.2-9.4. pontokban közölt tájékoztató adatok használhatók.

2. A melegvíz-termelés teljesítménytényezői és fajlagos segédenergia igénye

1. táblázat: Kazánüzemű HMV készítés CK teljesítménytényezője és EK fajlagos segédenergia igénye

Teljesítménytényező Segédenergia
Alapterület
AN [m2]
Állandó hőm.
kazán
(olaj és gáz)
Alacsony
hőm. kazán
Kondenzá-
ciós kazán
Kombikazán
ÁF/KT*
Kondenzá-
ciós
kombikazán
ÁF/KT*
Kombikazán Más kazánok
CK [-] EK[kWh/m2a]
100 1,82 1,21 1,17 1,27/1,41 1,23/1,36 0,20 0,30
150 1,71 1,19 1,15 1,22/1,32 1,19/1,28 0,19 0,24
200 1,64 1,18 1,14 1,20/1,27 1,16/1,24 0,18 0,21
300 1,56 1,17 1,13 1,17/1,22 1,14/1,19 0,17 0,17
500 1,46 1,15 1,12 1,15/1,18 1,11/1,15 0,17 0,13
750 1,40 1,14 1,11 0,11
1000 1,36 1,14 1,10 0,10
1500 1,31 1,13 1,10 0,084
2500 1,26 1,12 1,09 0,069
5000 1,21 1,11 1,08 0,054
10000 1,17 1,10 1,08 0,044
*ÁF: fűtőkazán integrált HMV készítéssel, hőcserélő átfolyós üzemmódban V<2 1
*KT: fűtőkazán integrált HMV készítéssel, hőcserélő kis tárolóval 2<V<10 l

2. táblázat: Elektromos üzemű HMV készítés CK teljesítménytényezője

Teljesítménytényező
CK [-]
Elektromos fűtőpatron 1,0
Átfolyós vízmelegítő, tároló 1,0
Távozó levegő
0,26
Hőszivattyú Távozó levegő/Friss levegő hővisszanyerő ηr=0,6 0,29
HMV készítésre Távozó levegő/Friss levegő hővisszanyerő ηr=0,8 0,31
Pince levegő 0,33

3. táblázat: Egyéb HMV készítő rendszerek CK teljesítménytényezője és EK villamos segédenergia igénye

Rendszer Teljesítménytényező Segédenergia
CK [-] EK [kWh/m2a]
Távfűtés 1,14 0,40
Gázüzemű bojler 1,22 0
Átfolyós gáz-vízmelegítő 1,30 0
Szilárdtüzelésű fürdőhenger 2,00 0

3. A melegvíz-tárolás fajlagos vesztesége

1. táblázat: A melegvíz-tárolás QHMV,t fajlagos vesztesége

A tárolás hővesztesége a nettó melegvíz-készítési hőigény százalékában
Alapterület A tároló a fűtött légtéren belül
AN [m2] Indirekt fűtésű tároló Csúcson kívüli árammal
működő elektromos
bojler
Nappali árammal
működő elektromos
bojler
Gázüzemű bojler
% % % %
100 24 20 13 78
150 17 16 10 66
200 14 14 8 58
300 10 12 7 51
500 7 8 6 43
A tárolás hővesztesége a nettó melegvíz-készítési hőigény százalékában
Alapterület A tároló a fűtött légtéren kívül
AN [m2] Indirekt fűtésű tároló Csúcson kívüli árammal
működő elektromos
bojler
Nappali árammal
működő elektromos
bojler
Gázüzemű bojler
% % % %
100 28 24 16 97
150 21 20 12 80
200 16 16 10 69
300 12 14 8 61
500 9 10 6 53
750 6 8 5 49
1000 5 8 4 46
1500 4 7 4 40
2500 4 6 3 32
5000 3 5 2 26
10000 2 4 2 22

4. A melegvíz-elosztás veszteségei

1. táblázat: A melegvíz-elosztó és cirkulációs vezeték fajlagos energiaigénye QHMV,v

Az elosztás hővesztesége a nettó melegvíz-készítési hőigény százalékában
Alapterület Cirkulációval Cirkuláció nélkül
AN [m2] Elosztás a fűtött téren kívül Elosztás a fűtött téren belül Elosztás a fűtött téren kívül Elosztás a fűtött téren belül
% % % %
100 28 24
150 22 19
200 19 17
300 17 15 13 10
500 14 13
750 13 12
> 1000 13 12

5. A cirkulációs vezeték fajlagos segédenergia igénye

1. táblázat: A cirkulációs vezeték Ec fajlagos segédenergia igénye

AN [m2] Fajlagos segédenergia igény
[kWh/m2a]
100 1,14
150 0,82
200 0,66
300 0,49
500 0,34
750 0,27
1000 0,22
1500 0,18
2500 0,14
5000 0,11

VIII. A szellőzési rendszerek primer energia igénye

1. a) A légcserét és a levegő melegítését szolgáló szellőzési rendszerek fajlagos primer energia igénye a következő összefüggéssel számítható:

Az összefüggés első tagja a rendszer hőigényét, második tagja a villamosenergia-igényt fejezi ki.

Primerenergia-tartalom tekintetében

- a fűtési rendszer energiahordozójának primer energiatartalma mérvadó, ha a légtechnikai és a fűtési rendszer energiaellátása azonos forrásról történik,

- a légtechnikai rendszerben használt energiahordozó a mértékadó egyéb esetben.

A hőtermelők teljesítménytényezőjét és a primer energia átalakítási tényezőket a fűtésnél megadott módon kell felvenni.

Egy épületben több egymástól független légtechnikai rendszer lehet. Minden légtechnikai rendszer fajlagos primerenergia-igénye külön számítandó, és azokat a végén kell összegezni és az alapterülettel elosztani.

b) Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén tételes számítás helyett a VIII. fejezet 2-5. pontjaiban közölt tájékoztató adatok és összefüggések használhatók.

2. A légtechnikai rendszerekbe épített ventilátorok villamosenergia-igényét az alábbi összefüggéssel lehet meghatározni:

A ventilátor összhatásfoka magában foglalja a ventilátor, a hajtás és a motor veszteségeit. Értéke pontosabb adat hiányában az alábbi táblázat szerint vehető fel:

1. táblázat: Ventilátorok összhatásfoka ηvent

Ventilátor térfogatárama
VLT [m3/h]
Ventilátor összhatásfoka
ηvent [-]
Nagy ventilátorok 10.000 < VLT 0,70
Közepes ventilátorok 1.000 < VLT < 10.000 0,55
Kis ventilátorok VLT < 1.000 0,40

Ha az épületben több ventilátor/légtechnikai rendszer üzemel, azok fogyasztását összegezni kell.

3. A légtechnikai rendszer nettó éves hőenergia igénye

4. A légtechnikai rendszer bruttó éves energia igénye

A bruttó éves hőigény számításához a szabályozás (a teljesítmény és az igény illesztésének) pontatlanságát, valamint a fűtetlen terekben haladó légcsatornák hőveszteségét kell figyelembe venni.

A teljesítmény és az igény illesztésének pontatlansága miatti veszteség

A teljesítmény és az igény illesztésének pontatlansága miatti veszteség fajlagos értékét a 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat: A teljesítmény és az igény illesztésének pontatlansága miatti veszteség a nettó hőigény százalékában fLT,sz

Rendszer Hőmérséklet szabályozás módja fLT,sz
%
Megjegyzés
20 °C feletti befúvási hőmérséklet esetén Helyiségenkénti szabályozás 5 Érvényes az egyes helyi (helyiségenkénti) és a központi kialakításokra, függetlenül a levegőmelegítés módjától.
Központi előszabályozással, helyiségenkénti szabályozás nélkül 10
Központi és helyiségenkénti szabályozás nélkül 30
20 °C alatti befúvási hőmérséklet esetén 0 Pl. hővisszanyerős rendszer utófűtő nélkül

Levegő elosztás hővesztesége QLT,v

Ha a szállított levegő hőmérséklete a környezeti hőmérsékletnél 15 K-nél magasabb, akkor a befúvó hálózat hővesztesége az alábbi összefüggésekkel számítható:

- kör keresztmetszetű légcsatorna hővesztesége hosszegységre vonatkoztatva

- négyszög keresztmetszetű légcsatorna hővesztesége felületre vonatkoztatva

2. táblázat: Kör keresztmetszetű légcsatornák egységnyi hosszra vonatkoztatott hőátbocsátási tényezője Ukör [W/mK] a csőátmérő, sebesség és hőszigetelés függvényében

Cső Szigetelés nélkül 20 mm hőszigetelés 50 mm hőszigetelés
átmérő Áramlási sebesség wlev [m/s]
d [mm] 2 4 6 2 4 6 2 4 6
100 1,39 1,83 2,08 0,53 0,57 0,59 0,32 0,33 0,34
150 1,95 2,57 2,93 0,73 0,80 0,83 0,43 0,45 0,46
200 2,48 3,28 3,74 0,94 1,03 1,06 0,53 0,56 0,57
300 3,49 4,63 5,29 1,33 1,47 1,52 0,75 0,79 0,80
500 5,49 7,27 8,30 2,13 2,34 2,43 1,17 1,23 1,25
800 8,30 11,0 12,5 3,29 3,63 3,78 1,79 1,88 1,92
1000 10,1 13,4 15,3 4,05 4,48 4,66 2,20 2,32 2,37
1250 12,2 16,2 18,5 4,99 5,52 5,76 2,71 2,86 2,92
1600 15,2 20,1 23,0 6,29 6,97 7,28 3,42 3,61 3,69

3. táblázat: Négyszög keresztmetszetű légcsatornák belső felületre vonatkoztatott hőátbocsátási tényezője Unsz [W/m2K] a sebesség és hőszigetelés függvényében

Áramlási sebesség Szigetelés vastagsága [mm]
wlev [m/s] 0 10 20 30 40 50 60 80 100
1 2,60 1,60 1,16 0,91 0,75 0,64 0,55 0,44 0,36
2 3,69 1,95 1,33 1,01 0,82 0,68 0,69 0,46 0,38
3 4,40 2,12 1,41 1,05 0,84 0,70 0,60 0,47 0,39
4 4,90 2,23 1,45 1,08 0,86 0,72 0,61 0,48 0,39
5 5,29 2,30 1,48 1,10 0,87 0,72 0,62 0,48 0,39
6 5,60 2,36 1,51 1,11 0,88 0,73 0,62 0,48 0,39

A légcsatorna fv veszteségtényezője fűtetlen téren kívül haladó légcsatorna esetén fv= 1, fűtött térben haladó vezetékeknél fv = 0,15 értékkel számítható.

5. A légtechnikai rendszer villamos segédenergia fogyasztása

Az ELT,s villamos segédenergia igény számításához az átadás, elosztás és hőtermelés igényeit kell összegezni. Egy légtechnikai rendszer esetében jellemzően csak a hőtermelő és hővisszanyerő működtetéséhez szükséges segédenergia, esetleg a helyiségenkénti szabályozás, vagy a befúvószerkezethez tartozó ventilátor segédenergia igényét kell fedezni. A segédenergia igény alapvetően a rendszer kialakításnak és alkalmazott berendezésnek a függvénye, ezért azt a rendszer ismeretében kell meghatározni. A segédenergia igény ELT.s mértékegysége kWh/a. Ha az épületben több rendszer van, akkor ezek fajlagos segédenergia igényét összegezni kell. E tételben vehető figyelembe az esetleges villamos árammal történő fagyvédelmi fűtés is.

A berendezések segédenergia igénye a következő összefüggéssel számítható:

IX. A gépi hűtés fajlagos éves primer energiafogyasztása

A gépi hűtés fajlagos éves primer energiafogyasztása a bruttó energiafogyasztásból kell kiszámítani:

A beépítendő teljesítményre és az üzemidőre nem adható általánosan használható összefüggés, mert a követelmények az épület egészére vonatkoznak, a hűtési hőterhelés számítása viszont csak helyiségenként vagy zónánként végezhető.

A mesterséges hűtés átlagos teljesítményét és évi üzemóráinak számát vagy a beépített teljesítményt és a csúcskihasználási óraszámot a tervező adja meg.

A nettó hűtési energiaigény előzetes becslésére a következő közelítés alkalmazható:

ahol n azoknak a napoknak a száma, amelyre teljesül a

feltétel.

A hűtőgép villamos vagy hőenergia fogyasztását teljesítménytényezőik (COP) alapján, a szállítás és szabályozás veszteségeit a VIII. fejezet szerint lehet meghatározni.

X. A beépített világítás fajlagos éves primer energiafogyasztása

A beépített világítás fajlagos éves primer energiafogyasztása:

Evil=Evil,nevilυ [kWh/m2a] (X.1.)

A beépített világítás fajlagos energia igényére vonatkozó tervezési adatokat a 3. melléklet tartalmazza.

XI. Az épület energetikai rendszereiből származó nyereségáramok

Az épület saját energetikai rendszereiből származó, az épületben fel nem használt és más fogyasztóknak átadott (fotovillamos vagy mechanikus áramfejlesztésből származó elektromos, vagy aktív szoláris rendszerből származó hő-) energia az épületben felhasznált primer energia összegéből levonható.

XII. Az összesített energetikai jellemző számítása

Az összesített energetikai jellemző az épületgépészeti és világítási rendszerek primer energiafogyasztása összegének egységnyi fűtött alapterületre vetített értéke.

3. melléklet a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelethez

Jelölések, a számítás során használt fogalmak és tervezési adatok

A) Jelölések és mértékegységek

Jelölés A mennyiség megnevezése Mértékegység
A felület, a belméretek alapján számolva m2
AN nettó fűtött szintterület m2
AÜ az üvegezés felülete, az üvegezés mérete alapján számolva m2
Ck a hőtermelő teljesítménytényezője
EC a cirkulációs szivattyú fajlagos energiaigénye kWh/m2a
EF a fűtés fajlagos primerenergia-igénye kWh/m2a
Efagy a fagyvédelmi fűtés villamosenergia-igénye kWh/a
EFSz a keringtetés fajlagos energiaigénye kWh/m2a
EFT a tárolás segédenergia igénye kWh/m2a
EHMV a melegvíz-ellátás fajlagos primerenergia-igénye kWh/m2a
E a gépi hűtés fajlagos éves primerenergia-igénye kWh/m2a
EK a melegvíz-termelés segédenergia igénye kWh/m2a
ELT a légtechnikai rendszer fajlagos primerenergia-igénye kWh/m2a
EP az összesített energetikai jellemző kWh/m2a
EVENT a légtechnikai rendszerbe épített ventilátorok villamosenergia-igénye kWh/a
ELT,s a légtechnikai rendszer villamossegédenergia-igénye kWh/a
Evil a beépített világítás fajlagos éves primerenergia-igénye kWh/m2a
Evil,n a beépített világítás fajlagos éves nettó villamosenergia-igénye kWh/m2a
H az éves fűtési hőfokhíd ezredrésze hK/a
Ib a napsugárzás intenzitása egyensúlyi hőmérséklet számításához W/m2
Inyár a napsugárzás intenzitása a nyári túlmelegedés kockázatának számításához W/m2
M hőtároló tömeg kg
QF éves nettó fűtési energiaigény kWh/a
Q a gépi hűtés éves nettó energiaigénye kWh/a
QLT,n a légtechnikai rendszer nettó hőigénye kWh/a
QLT,v a levegő elosztás hővesztesége kWh/a
Qsd a direkt sugárzási hőnyereség vagy hőterhelés W
Qsid az indirekt sugárzási hőnyereség W
QTOT a hagyományos fűtési idényre vonatkozó sugárzási energiahozam W/m2
U hőátbocsátási tényező. Üvegezett szerkezetek esetében tartalmazhatja a társított szerkezetek (redőny stb.) hatását is, ekkor a társított szerkezet „nyitott” és „csukott” helyzetére vonatkozó hőátbocsátási tényezők számtani átlaga vehető figyelembe W/m2K
Um az átlagos hőátbocsátási tényező W/m2K
UR hőhidak hatását kifejező szorzóval korrigált („eredő”) hőátbocsátási tényező W/m2K
Ukör körkeresztmetszetű légcsatorna hosszegységre vonatkozó hőátbocsátási tényezője W/mK
Unsz négyszög keresztmetszetű légcsatorna hőátbocsátási tényezője W/m2K
V a fűtött térfogat, belméretek szerint számolva m3
VLT a levegő térfogatárama m3/h
Za,LT a légtechnikai rendszer egész évi működési idejének ezredrésze h/1000a
ZLT a légtechnikai rendszer működési idejének ezredrésze a fűtési idényben h/1000a
ZF a fűtési idény hosszának ezredrésze h/1000a
a és b a négyszög keresztmetszetű légcsatorna belső élméretei m
d rétegvastagság m
e primer energia átalakítási tényező
ef a fűtésre használt energiahordozó primer energia átalakítási tényezője
eHMV a melegvíz-készítésre használt energiahordozó primer energia átalakítási tényezője
e a gépi hűtésre használt energiahordozó primer energia átalakítási tényezője
eLT a légtechnikai rendszer hőforrása által használt energiahordozó primer energia átalakítási tényezője
ev a villamos energia primer energia átalakítási tényezője
evil a világításra használt energiahordozó primer energia átalakítási tényezője
fLT,sz a teljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlanságából származó veszteség
fv a légcsatorna veszteségtényezője
g az üvegezés összesített sugárzásátbocsátó képessége
gnyár az üvegezés és a „zárt” társított szerkezet együttesének összesített sugárzásátbocsátó képessége
l csatlakozási élek hossza vagy kerület m
lv a légcsatorna hossza m
m fajlagos hőtároló tömeg kg/m2
n légcsereszám (átlagos) l/h
nLT légcsereszám a légtechnikai rendszer üzemidejében l/h
ninf légcsereszám a légtecnikai rendszer üzemszünete alatt l/h
n hűtési napok száma l/a
nnyár légcsereszám nyáron l/h
q fajlagos hőveszteségtényező W/m3K
qb a belső hőterhelés fajlagos értéke W/m2
qf a fűtés fajlagos nettó hőenergia igénye kWh/m2a
qf,h a teljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlansága miatti fajlagos veszteségek kWh/m2a
qf,t a hőtárolás fajlagos vesztesége kWh/m2a
qf,v az elosztóvezeték fajlagos vesztesége kWh/m2a
qHMV a melegvíz-készítés nettó energiaigénye kWh/m2a
qHMV,v a melegvíz-elosztás fajlagos vesztesége kWh/m2a
qHMV,t a melegvíz-tárolás fajlagos vesztesége kWh/m2a
qk,v segédenergia-igény kWh/m2a
qm fajlagos hőveszteség-tényező megengedett legnagyobb értéke W/m3K
t hőmérséklet °C
tbef a befújt levegő átlagos hőmérséklete a fűtési idényben °C
te a külső hőmérséklet °C
te a külső hőmérséklet napi átlagértéke °C
ti a belső hőmérséklet °C
ti,átl a légcsatorna körüli átlagos környezeti hőmérséklet °C
tl,köz a légcsatornában áramló levegő közepes hőmérséklete °C
tx a szomszédos tér hőmérséklete °C
wlev a levegő áramlási sebessége légcsatornában m/s
ΔpLT a rendszer áramlási ellenállása Pa
Δtb egyensúlyi hőmérséklet-különbség K
Δtbnyár a belső és külső hőmérséklet napi középértékeinek különbsége nyári feltételek között K
αk a hőtermelő által lefedett energiaarány (többféle forrásból táplált rendszer esetén)
ε hasznosítási tényező
ηr a szellőző rendszerbe épített hővisszanyerő hatásfoka
ηvent a ventilátor összhatásfoka
ρ sűrűség kg/m3
σ a szakaszos üzemvitel hatását kifejező korrekciós tényező
υ a szabályozás hatását kifejező korrekciós tényező
χ a hőhidak hatását kifejező korrekciós tényező
ψ vonalmenti hőátbocsátási tényező az élek vagy a kerület hosszegységére vonatkozóan W/m·K
B) Állandó értékek
0,35 szellőzési hőveszteség számításánál: a levegő sűrűségének, fajhőjének és a mértékegység átváltásához szükséges tényezőknek a szorzata
72 hőfogyasztás számításánál: az órafokban kifejezett konvencionális (12 °C határhőmérséklethez, azaz 8 K egyensúlyi hőmérséklet-különbséghez tartozó) hőfokhíd értékének ezredrésze (a W/kW átszámítás miatt)
4,4 hőfogyasztás számításánál: a konvencionális (12 °C határhőmérséklethez, azaz 8 K egyensúlyi hőmérséklet-különbséghez tartozó) fűtési idény órában mért hosszának ezredrésze (a W/kW átszámítás miatt)
4 külső hőmérséklet átlaga a fűtési idényben

C) Tervezési adatok

I. Éghajlati adatok

1. Az éves fűtési hőszükséglet számítása során a hőfokhidat és a fűtési idény hosszát az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében az alábbi értékekkel kell figyelembe venni:

1. táblázat: Hőfokhíd és fűtési idény hossza 20 °C belső hőmérséklet esetén az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében

Egyensúlyi hőmérséklet-különbség
[K]
Hőfokhíd
[hK]
Idény hossza
[h]
≤8,0 72000 4400
9,0 70325 4215
10,0 68400 4022
11,0 66124 3804
12,0 63405 3562
13,0 60010 3295
14,0 55938 3003
15,0 51191 2687
16,0 45766 2346
17,0 39666 1980
18,0 32889 1590
19,0 25436 1175

1. ábra: Hőfokhíd és fűtési idény hossza 20 °C belső hőmérséklet esetén az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében

2. táblázat: Hőfokhíd és fűtési idény hossza 24 °C belső hőmérséklet esetén az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében

Egyensúlyi hőmérséklet-különbség
[K]
Hőfokhíd
[hK]
Idény hossza
[h]
≤ 8,0 103000 5500
9,0 100700 5330
10,0 97663 5114
11,0 94734 4853
12,0 91591 4593
13,0 88235 4332
14,0 84665 4070
15,0 80882 3808
16,0 76886 3545
17,0 72676 3282
18,0 68253 3019
19,0 63616 2755

2. ábra: Hőfokhíd és fűtési idény hossza 24 °C belső hőmérséklet esetén az egyensúlyi hőmérséklet-különbség függvényében

A táblabeli értékek közötti lineáris interpoláció megengedett. Az adatok az 1. és 2. ábrákról is leolvashatók.

2. A napsugárzásra vonatkozó tervezési adatok

A számítás célja Tájolás
É D K-NY
Sugárzási energiahozam a fűtési idényre fajlagos hőveszteségtényező számításához
QTOT [kWh/m2a]
100 400 200
Átlagintenzitás egyensúlyi hőmérséklet-különbség számításához Ib [W/m2] 27 96 50
Átlagintenzitás nyári túlmelegedés kockázatának számításához Inyár [W/m2] 85 150 150
Az ÉK-ÉNY szektorban az északi tájolás adatai mérvadók

3. A külső hőmérséklet gyakorisági adatai a nyári félévre

A külső napi középhőmérsékletek eloszlása a nyári félévben: n azon napoknak a száma, amelyek napi középhőmérséklete az adott értéknél magasabb.

te,közepes
°C
16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
n 110 95 80 66 52 38 25 15 8 5 3 1

II. Légcsereszám tervezési adatok a nyári túlmelegedés kockázatának megítéléséhez

1. táblázat: Légcsereszám tervezési adatok a nyári túlmelegedés kockázatának megítéléséhez természetes szellőztetés esetén

A légcsereszám tervezési értékei nyáron, Nyitható nyílások
természetes szellőztetéssel egy homlokzaton több homlokzaton
Éjszakai nem lehetséges 3 6
szellőztetés lehetséges 5 9

Megjegyzés: Éjszakai szellőztetés esetében a nagyobb érték az alacsonyabb hőmérsékletű külső levegő kedvező előhűtő hatását fejezi ki.

III. Vonalmenti hőátbocsátási tényező tájékoztató adatok talajjal érintkező szerkezetek hőveszteségének számításához

1. táblázat: A talajon fekvő padlók vonalmenti hőátbocsátási tényezői a kerület hosszegységére vonatkoztatva

A padlószint és a talajszint közötti magasságkülönbség z (m) A padlószerkezet hővezetési ellenállása a kerület mentén legalább 1,5 m szélességű sávban1)

R =
d
-----
λ

(m2K/W)
Szigete-
letlen
0,20-
-0,35
0,40-
-0,55
0,60-
-0,75
0,80-
-1,00
1,05-
-1,50
1,55-
-2,00
2,05-
-3,00
... -6,00 0 0 0 0 0 0 0 0
-6,00... -4,05 0,20 0,20 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15 0,15
-4,00... -2,55 0,40 0,40 0,35 0,35 0,35 0,35 0,30 0,30
-2,50... -1,85 0,60 0,55 0,55 0,50 0,50 0,50 0,45 0,40
-1,80... -1,25 0,80 0,70 0,70 0,65 0,60 0,60 0,55 0,45
-1,20... -0,75 1,00 0,90 0,85 0,80 0,75 0,70 0,65 0,55
-0,70... -0,45 1,20 1,05 1,00 0,95 0,90 0,80 0,75 0,65
-0,40... -0,25 1,40 1,20 1,10 1,05 1,00 0,90 0,80 0,70
-0,20... +0,20 1,75 1,45 1,35 1,25 1,15 1,05 0,95 0,85
0,25... 0,40 2,10 1,70 1,55 1,45 1,30 1,20 1,05 0,95
0,45... 1,00 2,35 1,90 1,70 1,55 1,45 1,30 1,15 1,00
1,05... 1,50 2,55 2,05 1,85 1,70 1,55 1,40 1,25 1,10
1)A szigetelt sáv függőleges is lehet: a szigetelés a pincefalon vagy a lábazaton is elhelyezhető (a magasságkülönbség előjelének megfelelően). A vízszintes és függőleges helyzetű szigetelt sávok összegezett kiterített szélességének minimális szélessége 1,5 m.

2. táblázat: A pincefalak vonalmenti hőátbocsátási tényezői a kerület hosszegységére vonatkoztatva

A talajjal érintkező falszakasz A falszerkezet hőátbocsátási tényezője
magassága [m] 0,30...
0,39
0,40...
0,49
0,50...
0,64
0,65...
0,79
0,80...
0,99
1,00...
1,19
1,20...
1,49
1,50...
1,79
1,80...
2,20
... -6,00 1,20 1,40 1,65 1,85 2,05 2,25 2,45 2,65 2,80
-6,00... -5,05 1,10 1,30 1,50 1,70 1,90 2,05 2,25 2,45 2,65
-5,00... -4,05 0,95 1,15 1,35 1,50 1,65 1,90 2,05 2,25 2,45
-4,05... -3,05 0,85 1,00 1,15 1,30 1,45 1,65 1,85 2,00 2,20
-3,00... -2,05 0,70 0,85 1,00 1,15 1,30 1,45 1,65 1,80 2,00
-2,00... -1,55 0,55 0,70 0,85 1,00 1,15 1,30 1,45 1,65 1,80
-1,50... - 1,05 0,45 0,60 0,70 0,85 1,00 1,10 1,25 1,40 1,55
-1,00... -0,75 0,35 0,45 0,55 0,65 0,75 0,90 1,00 1,15 1,30
-0,70... -0,45 0,30 0,35 0,40 0,50 0,60 0,65 0,80 0,90 1,05
-0,40... -0,25 0,15 0,20 0,30 0,35 0,40 0,50 0,55 0,65 0,74
-0,40... 0,10 0,10 0,15 0,20 0,25 0,30 0,35 0,45 0,45

IV. Épületekre vonatkozó tervezési adatok

1. táblázat: Tervezési adatok

Az épület rendeltetése Légcsereszám fűtési idényben
n [l/h]
Használati meleg víz nettó hőenergiaigénye Világítás energia igénye Világítási energiaigény korrekciós szorzó Szakaszos üzem korrekciós szorzó Belső hő-nyereség átlagos értéke
1) 2) 3)
qHMV qvil υ4) σ5) qb
[kWh/m2a] [kWh/m2a] [W/m2]
Lakóépületek6) 0,5 30 (8)9) - 0,9 5
Irodaépületek7) 2 0,3 0,8 9 22 0,7 0,8 7
Oktatási épületek8) 2,5 0,3 0,9 7 12 0,6 0,8 9
1) Légcsereszám a használati időben
2) Légcsereszám használati időn kívül
3) Átlagos légcsereszám a használati idő figyelembevételével (ha nincs gépi szellőztetés)
Megjegyzés: az átlagos légcsereszámmal számítandó az éves nettó fűtési hőigény, a használati időre vonatkozó légcsereszámmal számítandók azok az adatok, amelyek a szellőzési rendszer üzemidejétől függenek.
4) A világítási energiaigény csökkenthető, ha a rendszer jelenlét- vagy mozgásérzékelőkkel és a természetes világításhoz illeszkedő szabályozással van ellátva
5) A szakaszos éjszakai - hétvégi leszabályozott teljesítményű fűtési üzem hatását kifejező korrekciós tényező
6) Folyamatos használat
7) Napi és heti szakaszosságú használat
8) Napi és heti szakaszosságú használat két hónap nyári szünet feltételezésével
9) Lakóépületek esetében nem kell az összevont jellemzőben szerepeltetni

Megjegyzések a rendeltetés értelmezéséhez:

Lakóépületek. Ezek az adatok használhatók egyéb szállásjellegű épületek esetében is (pl. szanatórium, idősotthon, diákszálló).

Irodaépületek. Az adatok középületek, irodaépületek, kisebb belső hőterhelésű szolgáltató létesítmények esetében használhatók. Kivételt képezhetnek a hőérzeti előírások alapján „A” kategóriába sorolt épületek, amelyek egyébként is jellemzően az összetett energetikai rendszerű kategóriába tartoznak.

Oktatási épületek. Gyermekintézmények, alap- és középfokú iskolák esetére vonatkozó adatok. Tanműhelyekkel, laboratóriumokkal, sportlétesítményekkel ellátott oktatási épületek esetében az épület különböző rendeltetésű részekre is bontható.

V. Energiahordozókra vonatkozó adatok

A primerenergia-átalakítási tényezőket az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat: Primerenergia-átalakítási tényezők

Energia e
elektromos áram 2,50
csúcson kívüli elektromos áram 1,80
földgáz 1,00
tüzelőolaj 1,00
szén 0,95
fűtőművi távfűtés 1,20
távfűtés kapcsolt energiatermelés 1,12
tűzifa, biomassza 0,60
megújuló 0,00

4. melléklet a 7/2006. (IV. 24.) TNM rendelethez

Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről

I. Általános rendelkezések

1. A megvalósíthatósági elemzés célja az alternatív energiaellátás alkalmazásának előmozdítása mindazon esetekben, amikor annak műszaki, környezeti és gazdaságossági feltételei adottak.

2. A jelen melléklet értelmezése szerint az alternatív energiaellátás körébe a következő megoldások tartoznak:

- megújuló energiaforrásokat használó decentralizált rendszerek;

- kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés;

- tömb- és távfűtés/hűtés;

- hőszivattyú.

II. A műszaki-környezeti feltételek vizsgálatának köre

1. A napsugárzás energiájának hasznosítását illetően a következő feltételeket kell megvizsgálni:

- az épületnek van-e energiagyűjtő elemek elhelyezésére alkalmas, elegendő területű, tájolású és dőlésszögű határoló felülete;

- e határoló felületek szerkezete, felületképzése energiagyűjtő elemek rögzítésére avagy azokkal való szerkezeti és funkcionális integrálására alkalmas-e;

- e határoló felületek benapozását a környező terepalakulatok, növényzet, épületek (beleértve a tervezett beépítést is) akadályozzák-e.

Amennyiben az előző szempontok alapján az energiagyűjtő elemek elhelyezése és benapozottsága lehetséges, illetve biztosított, akkor a következő kérdéseket kell megvizsgálni:

- ha a szoláris rendszer használati melegvíz-ellátásra vagy fűtésre szolgál, annak kiegészítő hőellátása milyen energiahordozóval biztosítható, és a lefedési arányok (2. melléklet) alapján számított fajlagos primerenergia-igény mekkora;

- ha a szoláris rendszer hűtési célra szolgál, akkor annak villamos segédenergia igénye mekkora;

- ha a szoláris rendszer elektromosenergia-ellátásra szolgál, akkor a termelt energia teljes egészében az épületben szigetüzemben hasznosítható-e;

- ha a szoláris rendszer elektromosenergia-ellátásra szolgál, és nem szigetüzemben működik, akkor a hálózatra való csatlakozás feltételei adottak-e.

2. A biomassza alapú alternatív energiaellátást illetően a következő feltételeket kell megvizsgálni:

- a tüzelőanyag szállítási távolsága mekkora;

- a szükséges teljesítményű hőtermelő berendezés beszerezhető-e, üzemeltetése milyen mértékben automatizált, illetve milyen személyi kiszolgálást igényel;

- az épületben vagy a telekhatáron belül a szükséges tüzelőanyag-tároló terület biztosítható-e.

A heti rendszerességű vagy annál gyakoribb személyi kiszolgálási igény az ilyen rendszer alkalmazásának kizárását megalapozó indokként elfogadható.

Amennyiben az előző szempontok alapján a biomassza alapú alternatív energiaellátás lehetséges, akkor számítandó a rendszer fajlagos primerenergia-igénye.

3. A kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést illetően a következő feltételeket kell megvizsgálni:

- a kapcsolt hő- és villamosenergia-termeléshez milyen energiahordozó áll rendelkezésre;

- a termelt hőenergia mekkora hányada hasznosítható az épületben, illetve szükség van-e kiegészítő hőtermelő berendezésre,

- a termelt villamos energia mekkora hányada hasznosítható az épületben, illetve a hálózatra való csatlakozás feltételei adottak-e;

- a szükséges berendezések az épületben elhelyezhetők-e.

Amennyiben az előző szempontok alapján a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés lehetséges, akkor számítandó a rendszer fajlagos primerenergia-igénye.

4. A tömb- és távfűtést/hűtést illetően a következő feltételeket kell megvizsgálni:

- milyen távolságban van a telekhatár közelében hálózat, annak és a forrásoldalnak a kapacitása a vizsgált épület ellátására elegendő-e;

- a hőhordozó paraméterei a tervezett fűtési (hűtési) rendszer szempontjából megfelelőek-e. Amennyiben a távhőellátás lehetséges, akkor számítandó a rendszer fajlagos primerenergia-igénye.

5. A hőszivattyús energiaellátást illetően a következőket kell megvizsgálni:

- milyen forrásoldal jöhet számításba fűtési üzemmódra, elérhető-e a méretezést megalapozó hiteles geológiai adat (adatok hiánya esetén biztonságos - kedvezőtlen helyzetet feltételező - becslés alkalmazható);

- szükség van-e kiegészítő hőtermelő berendezésre, és amennyiben igen, akkor milyenek a lefedési arányok;

- a kiegészítő hőellátás milyen energiahordozóval biztosítható, és a lefedési arányok (2. melléklet) alapján számított fajlagos primerenergia-igény mekkora.

6. Valamennyi előbb felsorolt esetben az alternatív energiaellátást műszaki-környezeti szempontból célszerűnek kell minősíteni, ha a vizsgált alternatív energiaellátási megoldás(ok) alkalmazása esetén az épület fajlagos primerenergia-igénye kisebb, mint az ugyanazon geometriájú és azonos határoló- és nyílászáró szerkezetekkel, valamint a 7. pont alatti épületgépészeti rendszerekkel kialakított épület fajlagos primerenergia-igénye.

Az alternatív energiaellátás műszaki-környezeti szempontból célszerűtlennek minősíthető, ha az előző feltétel nem áll fenn, avagy az engedélyezési tervben szereplő megoldás esetén a fajlagos primerenergia-igény kisebb, mint alternatív energiaellátás esetén.

7. A viszonyítási alapot a következők szerint meghatározott épület és épületgépészeti rendszer együttese képezi:

A fajlagos hőveszteségtényező értéke a vizsgált épület felület/térfogat viszonya függvényében az 1. mellékletben megadott követelményérték:

- az éghajlati adatok a 3. mellékletben megadottaknak felelnek meg,

- a légcsereszám az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége, technológia stb.) alapján a szakma szabályai szerint számított szükséges érték,

- a belső hőterhelés az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége, technológia stb.) alapján a vonatkozó szabványok, jogszabályok és a szakma szabályai szerint számított érték,

- a világítási energiaigény az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége, technológia stb.) alapján a szakma szabályai szerint számított szükséges érték,

- a használati melegvíz-ellátás nettó energiaigénye az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége stb.) alapján a szakma szabályai szerint számított szükséges érték, és ezen igények kielégítésére az alábbiakban leírt épületgépészeti rendszer szolgál:

- a fűtési rendszer hőtermelőjének helye (fűtött téren belül vagy kívül) a tényleges állapottal megegyezően adottságként veendő,

- a feltételezett energiahordozó földgáz,

- a feltételezett hőtermelő alacsony hőmérsékletű kazán,

- a feltételezett szabályozás termosztatikus szelep 2K arányossági sávval,

- a fűtési rendszerben tároló nincs,

- a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező (az elosztó vezeték fűtött téren belül vagy kívül való vezetése),

- a vezetékek hőveszteségének számításakor a 70/55 °C hőfoklépcsőhöz tartozó vezeték veszteségét kell alapul venni,

- a szivattyú fordulatszám-szabályozású,

- a melegvíz-ellátás hőtermelője földgáztüzelésű alacsony hőmérsékletű kazán,

- a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező,

- 500 m2 hasznos alapterület felett cirkulációs rendszer van,

- a tároló helye adottság (fűtött téren belül vagy kívül),

- a tároló indirekt fűtésű,

- a gépi szellőzéssel befújt levegő hőmérséklete a helyiséghőmérséklettel egyező, a léghevítőt az alacsony hőmérsékletű, földgáztüzelésű kazánról táplálják,

- a légcsatorna hőszigetelése 20 mm vastag,

- a gépi hűtés energiaigényének számítását a 2. melléklet szerint kell elvégezni.

III. Gazdaságossági vizsgálat

1. Amennyiben a II.6. szerinti elemzés alapján az alternatív energiaellátás műszaki-környezeti szempontból célszerűnek minősül, akkor annak gazdaságossági célszerűségét a megtérülési idő alapján kell megítélni.

2. Megállapítandó az alternatív energiaellátás beruházási költsége. A költségbecslés során a vizsgált alternatív energiaellátási módozat valamennyi járulékos költségét (energiatároló, tüzelőtároló, hálózat, konverter, szabályozó, helyigény, épületszerkezet, mélyépítés, műtárgyak stb.), továbbá nem 100% lefedési arány esetén a kiegészítő rendszer költségeit is figyelembe kell venni.

3. Megállapítandó a tervezett létesítmény funkciójának megfelelő hagyományos épületgépészeti rendszerek vagy a tervezett épületgépészeti rendszerek beruházási költsége.

4. Számítandó a 2. és a 3. pontok szerinti beruházási költségek különbsége.

5. Számítandó az alternatív energiaellátás és a 3. pont szerinti épületgépészeti rendszer üzemeltetési költségeinek különbsége.

6. Az alternatív energiaellátás gazdaságossági szempontból célszerűnek minősítendő, ha a III.4. és III.5. pontok eredményeivel számított megtérülési idő tíz éven belül van.

7. A gazdaságossági szempontok mellett ajánlott az ellátás biztonságának szempontjait is mérlegelni.

IV. Mintalap a megvalósíthatósági elemzés eredményeinek dokumentálásához

Az épület azonosító adatai
A tervező azonosító adatai
Szoláris rendszerek műszaki-környezeti feltételei
1 Határoló felületek (m2, tájolás, dőlés)
2 A határoló felületek energiagyűjtő elemek elhelyezésére alkalmasak I N
3 Benapozás akadálytalan I N
4 Ha 2. és 3. I, akkor
5 HMV és/vagy fűtési energiaigény lefedési aránya
6 Ha 5, kisebb, mint 100%, a kiegészítő ellátás energiahordozója
7 Primerenergia-igény
8 szoláris hűtés villamos segédenergia igénye
9 Fotovoltaikus rendszer szigetüzemben I N
10 Fotovoltaikus rendszer hálózatra köthető I N
11 Villamosenergia-igény lefedési aránya
12 Villamos fogyasztók primerenergia-igénye
13 Szoláris rendszer műszaki-környezeti szempontból alkalmazható I N
A biomassza alapú alternatív energiaellátás műszaki-környezeti feltételei
1 A tüzelőanyag szállítási távolsága
2 Hőtermelő beszerezhető I N
3 Tüzelőtárolás helyigénye biztosítható I N
4 Ha 2. és 3. I, akkor
5 Kiszolgálási igény gyakorisága
6 Primerenergia-igény
7 Biomassza alapú alternatív energiaellátás műszaki-környezeti szempontból alkalmazható I N
A kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés műszaki-környezeti feltételei
1 Rendelkezésre álló energiahordozó
2 Lefedési arány
3 Ha 2, kisebb, mint 100%, a kiegészítő ellátás energiahordozója
4 Villamosenergia épületen belül hasznosítható hányada
5 Hálózatra való csatlakozás feltételei adottak I N
6 Berendezések az épületen belül elhelyezhetők I N
7 Primerenergia-igény
8 Kapcsolt energiatermelés műszaki-környezeti szempontból alkalmazható I N
A tömb- és távfűtés/hűtés műszaki-környezeti feltételei
1 Hálózat távolsága a telekhatártól
2 A forrásoldal és a hálózat kapacitása elegendő I N
3 A hőhordozó paraméterei megfelelőek I N
4 Primerenergia-igény
5 Tömb- és távfűtés/hűtés műszaki-környezeti szempontból alkalmazható I N
A hőszivattyús energiaellátás műszaki-környezeti feltételei
1 Lehetséges forrásoldal fűtési üzemmódra
2 Geológiai adatok (hivatkozott dokumentáció azonosítója)
3 Lefedési arány
4 Ha 2, kisebb, mint 100%, a kiegészítő ellátás energiahordozója
5 Primerenergia-igény
6 Hőszivattyús energiaellátás műszaki-környezeti szempontból alkalmazható I N
Primerenergia-igények összehasonlítása (amennyiben van műszaki-környezeti szempontból alkalmazható alternatív energiaellátási változat)
1 Primerenergia-igény alternatív energiaellátás esetén
2 Primerenergia-igény a II.7. pontjának megfelelő vagy a tervezett épületgépészeti rendszerrel
Gazdaságossági vizsgálat
(amennyiben az alternatív energiaellátás primerenergia-igénye a kisebb)
1 Az alternatív energiaellátás beruházási költségei a főbb tételek megadásával összesen
2 A II.7. pontjának megfelelő vagy a tervezett épületgépészeti rendszer beruházási költségei
3 1. és 2. különbsége
4 Az alternatív energiaellátás és a 2. szerinti rendszer üzemeltetési költségeinek különbsége
5 Megtérülési idő
6 Alternatív energiaellátás gazdaságossági szempontból célszerű I N