A jogszabály mai napon ( 2024.10.04. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2025.III.1. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

24/2006. (V. 18.) IM rendelet

az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 128. §-ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – az informatikai és hírközlési miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

A beszámolók elektronikus nyilvántartása (elektronikus irattár)

1. § (1) *  A Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) az elektronikus úton feldolgozott és az elektronikus úton benyújtott beszámolókat (a továbbiakban: elektronikus beszámoló) elektronikus irattárban őrzi.

(2) *  Az elektronikus irattárban csak a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által kibocsátott ajánlásban foglaltaknak megfelelő, a céginformációs szolgálat honlapján közzétett informatikai feltételeknek megfelelő elektronikus beszámoló helyezhető el, és a beszámolóhoz csak ilyen űrlap mellékelhető.

(3) *  A céginformációs szolgálatnak kérelemre biztosítania kell, hogy az elektronikus irattárban elhelyezett beszámolókat – a Ctv.-ben meghatározott módon és feltételek mellett – bárki megismerhesse, illetve azokról másolatot kaphasson.

2. § (1) *  A céginformációs szolgálatnak biztosítania kell az elektronikus irattár megbízható üzemeltetését, az ott elhelyezett beszámolók módosítások elleni védelmét, illetve azt, hogy jogosulatlan személyek az irattár adatállományához ne férhessenek hozzá. A közzétett beszámolók ingyenes megismerésének lehetősége nem terjedhet ki az adatbázis egészének vagy jelentős részének megszerzésére. A céginformációs szolgálatnak biztosítani kell a védelmet a honlapján közzétett és ingyenesen megtekinthető beszámolók adatainak nagy mennyiségű letöltése és legyűjtése ellen.

(2) *  A céginformációs szolgálatnak üzemmenet-folytonossági tervet kell kidolgoznia, amely a rendkívüli üzemeltetési helyzetek esetén is biztosítja a megbízható üzemmenetet, illetve annak mielőbbi helyreállítását.

(3) *  A céginformációs szolgálat köteles a rendkívüli üzemeltetési helyzetről és annak hatásáról a honlapján haladéktalanul tájékoztatást adni. A tájékoztatás a kormányzati portálon automatikusan megjelenik.

(4) *  Az üzemmenet folytonossága és az adatvesztés elkerülése végett a céginformációs szolgálatnak mentéseket kell végeznie, és biztosítania kell, hogy szükség esetén az informatikai rendszer egészét helyre tudja állítani.

3. § * 

Az elektronikus cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás

4. § (1) Ha ezen alcím eltérően nem rendelkezik, az elektronikus cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásra a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet (a továbbiakban: Cvhr.) szabályait megfelelően alkalmazni kell.

(2) A cégbejegyzés (változásbejegyzés) iránti eljárás illetéke és a közzétételi költségtérítés elektronikus úton történő megfizetésére vonatkozó szabályokat külön rendelet állapítja meg.

5. § (1) *  Az elektronikus cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban a cég bejegyzésére (változásbejegyzésére) irányuló kérelmet a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által kiadott ajánlásban foglalt műszaki és egyéb követelményeknek megfelelő nyomtatványon kell előterjeszteni. Az elektronikus nyomtatvány előállításához szükséges követelmények – a Cvhr. 1. és 3. számú melléklete szerinti tartalmi elemek alapján a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmek megfelelő benyújtásának biztosítása érdekében – a céginformációs szolgálat honlapján kerülnek közzétételre.

(2) *  Ha a korlátolt felelősségű társaság szerződésmintát alkalmaz, a létesítő okiratot a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által kiadott ajánlásban foglalt műszaki és egyéb követelményeknek megfelelő elektronikus nyomtatványon kell elkészíteni. A nyomtatvány előállításához szükséges követelmények – a Cvhr. melléklete szerinti tartalmi elemek alapján a szerződésminta kitöltésével készült létesítő okirat megfelelő benyújtásának biztosítása érdekében – a céginformációs szolgálat honlapján kerülnek közzétételre. Ha a szerződésminta nem elektronikus úton kerül aláírásra, a papíralapú okiratot a jogi képviselőnek a Ctv. 37. § (1) bekezdése szerint kell elektronikus okirati formába átalakítania.

(3) *  Az elektronikus nyomtatvány, valamint – szerződésminta alkalmazása esetén – a szerződésminta kitöltésére a Cvhr. rendelkezései irányadók, azzal, hogy a kitöltést számítógépes program segíti elő.

(4) Az elektronikus nyomtatvány alkalmazásával benyújtott bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemnek a kitöltetlenül hagyott rovatokat, valamint a magyarázó szövegeket és lábjegyzeteket nem kell tartalmaznia.

(5) *  A szerződésminta nyomtatványban szabadszöveges részként kell biztosítani, hogy az okiratszerkesztő jogi képviselő a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelő formai és tartalmi elemekkel eleget tudjon tenni az ellenjegyzési, közokirati formai, záradékolási és egyéb okiratszerkesztési kötelezettségének, ideértve az egységes szerkezetű létesítő okiraton feltüntetendő igazolást is.

6. § *  A jogi képviselő elektronikus úton a céginformációs szolgálat honlapján közzétett, a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által kibocsátott ajánlásban foglalt informatikai feltételeknek megfelelő, minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott okiratot (mellékletet) nyújthat be a cégbírósághoz.

7. § *  A cég bejegyzése (változás bejegyzése) iránti kérelmet és mellékleteit – ideértve az eljárási illeték és a közzétételi költségtérítés megfizetésének igazolását – tartalmazó elektronikus okiratot közvetlenül a céginformációs szolgálatnak a honlapján megjelölt elektronikus levélcímére, vagy a személyre szabott ügyintézési felület útján kell megküldeni.

8. § *  (1) A céginformációs szolgálatnak a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem érkezésétől kezdve biztosítania kell, hogy a cég bejegyzése (változás bejegyzése) iránti kérelem és mellékletei biztonságosan, a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés lehetőségének kizárásával érkezzenek meg a cégbírósághoz.

(2) A cégbíróság a cégjegyzék adatait és a cégiratokat gép által olvashatóan, kereshető formátumban tartja nyilván, a cégadatokat a cégjegyzék strukturált formában tartalmazza.

9. § *  (1) *  A Ctv. 38. §-ának (2) bekezdése szerinti elektronikus igazolás tartalmazza a cégbejegyzés (változásbejegyzés) iránti kérelem céginformációs szolgálathoz érkezésének időpontját, az informatikai és formai ellenőrzés eredményét, az egyedi ügyazonosító számot, a kincstári igazolás sorozatszámát, továbbá a kérelem cégbírósághoz való továbbításának időpontját.

(2) A cég bejegyzése (változás bejegyzése) iránti kérelmet és mellékleteit – ideértve az eljárási illeték és a közzétételi költségtérítés megfizetésének igazolását – tartalmazó elektronikus okirat érkezésekor a cégbíróság elektronikus visszaigazolást küld a céginformációs szolgálatnak.

10. § *  A jogi képviselő részére az elektronikus tanúsítványt, illetve elektronikus igazolást a cégbíróság időbélyegzővel rendelkező fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva küldi meg a jogi képviselő elektronikus levélcímére.

Az elektronikus törvényességi felügyeleti eljárás * 

10/A. § *  (1) A törvényességi felügyeleti eljárásban benyújtható elektronikus űrlap műszaki és egyéb feltételei, továbbá az elektronikus űrlap letölthető mintája a céginformációs szolgálat honlapján kerül közzétételre. A kérelmező a törvényességi felügyeleti eljárás során a nyilatkozatát – ideértve a törvényességi felügyeleti eljárásra okot adó körülmény megjelölését is – az űrlapon vagy az űrlaphoz csatolható mellékletben teheti meg.

(2) Az űrlap formai vizsgálata során a céginformációs szolgálat kizárólag a cég, illetve, ha a kérelmező is cég, a kérelmező adatainak a cégjegyzék adataival való egyezőségét vizsgálja.

(3) *  A cégbíróság a kérelmet, egyéb beadványt visszautasítja, ha azt a cég – akár kérelmező, akár kérelmezett – nem elektronikus úton nyújtja be.

10/B. § *  (1) A törvényességi felügyeleti eljárás során hozott végzéseket, egyéb iratokat a cégbíróság a cég, továbbá ha a kérelmező is cég, a cég cégjegyzékbe bejegyzett elektronikus kézbesítési címére küldi meg. Egyéb kérelmező esetén a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás során hozott végzéseket, egyéb iratokat a kérelmező által a (2) bekezdés szerint megadott elektronikus levélcímére küldi meg.

(2) Ha a cégjegyzék elektronikus kézbesítési címet nem tartalmaz, továbbá, ha a kérelmező a Ctv. 77. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti szervezet vagy elektronikus kapcsolattartást vállaló egyéb személy, a kérelmező köteles az űrlapon olyan elektronikus levelezési címet megjelölni, amelyen a törvényességi felügyeleti eljárás során keletkező vagy továbbítandó iratok átvételét biztosítja. Az elektronikus kézbesítési (levelezési) cím a kérelem kötelező tartalmi eleme.

(3) * 

(4) Ha a cég vagy a kérelmező jogi képviselővel jár el, a törvényességi felügyeleti eljárás során hozott végzéseket, egyéb iratokat a cégbíróság a jogi képviselő által az űrlapon megadott elektronikus kézbesítési címre küldi meg. Jogi képviselet esetén a kérelmező, illetve a cég az űrlapon elektronikus kézbesítési (levelezési) címet nem ad meg. (5) Ha a cégbíróság a cég vezető tisztségviselőjével szemben pénzbírság intézkedést alkalmazza, a végzését a vezető tisztségviselő részére postai úton kézbesíti.

A kényszertörlési eljárás * 

10/C. § *  (1) A Ctv. 117. § (3)–(6) bekezdés szerinti vagyonfelmérés keretében történő adatszolgáltatásra sor kerülhet a Ctv. 117. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott hatóságok és szervezetek (a továbbiakban együtt: szervezet) elektronikus megkeresésével vagy a szervezet által biztosított közvetlen adathozzáféréssel.

(2) Ha a szervezet biztosítja az általa nyilvántartott adatokhoz kereső program működtetésével történő elektronikus hozzáférést, a cégbíróság a vagyonfelmérést e nyilvántartások vonatkozásában – a hozzáférés biztosítását követően – maga folytatja le (közvetlen adathozzáférés).

(3) Megkereséssel történő adatszolgáltatás esetén a cégbíróság az adatszolgáltatási felhívását (a továbbiakban: vagyonfelmérési űrlap) az érintett szervezet céginformációs szolgálathoz – a céginformációs szolgálat honlapján közzétett feltételek szerint – bejelentett elektronikus levelezési címére küldi meg legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel ellátva. A szervezet a vagyonfelmérési űrlapot megfelelő kitöltést követően legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel ellátva elektronikus úton küldi vissza a cégbíróságnak.

(4) Megkereséssel történő adatszolgáltatásnak minősül az is, ha az érintett szervezet képes a vagyonfelmérési űrlap vagy az abban foglalt adattartalom automatikus feldolgozására, és a megfelelő elektronikus válasz kialakítására és visszaküldésére.

10/D. § *  (1) A vagyonfelmérési űrlap a következő adatokat és tartalmi elemeket tartalmazza:

a) a kényszertörlés alatt álló cég cégneve, cégjegyzékszáma, székhelye, adószáma, közösségi adószáma, statisztikai számjele;

b) a vagyonelem megnevezése

ba) ingó vagyontárgy esetében a nyilvántartásbeli megnevezése, a vagyontárgy nyilvántartásban rögzített adatai,

bb) ingó vagyontárgyra vonatkozó jog vagy tény esetén a vagyontárgyra, a jogra vagy tényre vonatkozóan a nyilvántartásban rögzített adat,

bc) követelés esetén az azzal összefüggésben a nyilvántartásban rögzített adat,

bd) *  pénzügyi eszköz esetében pénzforgalmi szolgáltatónál, a befektetési vállalkozásnál, árutőzsdei szolgáltatónál vezetett számla (szolgáltatás) típusa, a számlaszám, az egyenleg;

c) a vagyonelemről adatot szolgáltató szervezet azonosító adatai

ca) ingó vagyontárgy, arra vonatkozó jog vagy tény vagy követelés esetén a nyilvántartás megnevezése,

cb) pénzforgalmi szolgáltató, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató azonosító adatai (cégneve, székhelye, cégjegyzékszáma);

d) a kényszertörlés kezdő időpontját megelőző évre vonatkozó, ingó vagyonelemre vonatkozó adat a b) pont ba) alpontja szerinti tartalommal, továbbá a vagyonelem elidegenítésének időpontja és a jelenlegi tulajdonos azonosító adatai;

e) a vagyonelem közös tulajdona esetében a tulajdonostárs azonosító adatai.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatok között a cégbíróság a cég cégjegyzékbe utolsóként bejegyzett adatát tünteti fel, abban az esetben is, ha az a cég hatályos adatai között már törölt adatként szerepel.

(3) Az (1) bekezdés d) és e) pontja szerinti azonosító adatok – amennyiben azt a nyilvántartás tartalmazza –

a) szervezet esetében a neve, a székhelye, a nyilvántartási száma, a nyilvántartó hatóság vagy bíróság megnevezése,

b) természetes személy esetében a neve, a születési neve, a születési ideje, az anyja születési neve és a lakcíme.

(4) A vagyonfelmérési űrlap informatikai, műszaki jellemzői a céginformációs szolgálat honlapján kerülnek közzétételre.

(5) A vagyonfelmérési űrlapot tartalmazó elektronikus üzenethez – szükség esetén is – csak a céginformációs szolgálat honlapján közzétett informatikai feltételeknek megfelelő elektronikus formátumú melléklet csatolható.

(6) Az űrlapot a cégbíróság az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatok kitöltésével küldi meg. A megkeresett szervezet az (1) bekezdés b)–e) pontjaiban és a (3) bekezdésben meghatározott adatok közül azokkal egészíti ki az űrlapot, amelyek a nyilvántartásában rendelkezésére állnak. Az űrlap azon a részeit, amelyekkel kapcsolatban a nyilvántartása adatot nem tart nyilván, a megkeresett szervezet üresen hagyja.

10/E. § *  (1) *  A bírósági végrehajtási ügyek központi nyilvántartását vezető végrehajtói kart, és egyéb, a Ctv.-ben külön meg nem határozott szervezetet a cégbíróság abban az esetben keresi meg, ha a kényszertörlési eljárás adatai alapján a megkeresés indokolt.

(2) Nincs szükség a pénzforgalmi szolgáltatók, befektetési vállalkozások és az árutőzsdei szolgáltatók adatszolgáltatására, ha az állami adóhatóság – a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját követő 60 napon belül – a Ctv. 62. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatásában arról értesíti a cégbíróságot, hogy a céggel szemben a Ctv. 117. § (2) bekezdése alapján követelést jelent be, de a cégnél – a korábbi adóhatósági eljárások adatai alapján – ellenőrzést, végrehajtást nem kezdeményez.

(3) *  A kényszertörlési eljárás lefolytatása szempontjából pénzforgalmi szolgáltatónak kell tekinteni a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti hitelintézetet és az egyes fizetési szolgáltatókról szóló törvényben meghatározott pénzforgalmi intézményt.

10/F. § *  (1) *  A cégbíróság informatikai rendszere biztosítja a megkeresésekre érkezett válaszok összesítését, amely tartalmazza különösen az egyes vagyonelemeket (vagyonelemre bejegyzett jogot vagy tényt) nyilvántartó szervezet megnevezését, és a vagyonelem (jog vagy tény) nyilvántartási adatait. Az informatikai rendszer jelzi továbbá, hogy mely szervezet nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének. Az informatikai rendszer az összesítést fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel látja el, és a vagyonfelmérés elektronikus iratai közé helyezi.

(2) *  A cégbíróság köteles elektronikusan rögzíteni a közvetlen adathozzáféréssel megvalósult vagyonfelmérés eredményét az informatikai rendszerben olyan módon, hogy abból megállapítható legyen, hogy milyen egyedi keresési adatok (a keresés során megadott cégadatok) alapján milyen keresési eredményt mutatott a nyilvántartás. A közvetlen adathozzáféréssel megvalósult vagyonfelmérés eredményét a cégbíróság fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel látja el, és a vagyonfelmérés elektronikus iratai közé helyezi.

(3) Az (1) bekezdés szerinti összesítés és a (2) bekezdés szerinti keresési eredmény a kényszertörlési eljárás elektronikus iratának minősül. A megkereséssel történő adatszolgáltatásra adott egyedi szervezeti válaszok nyilvánosságára a Polgári perrendtartás rendelkezései vonatkoznak.

10/G. § *  (1) Ha a Ctv. 117. § (2) bekezdése szerinti bejelentést hatóság teszi, a Ctv. 117/E. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a bejelentésben fel kell tüntetni, hogy mely követelés alapul közokiraton.

(2) A Ctv. 118. § (3a) bekezdése szerinti esetben a cégbíróság a felszámoló cégjegyzékbe történő bejegyzését követően a felszámolónak az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 14. §-a szerinti hivatalos elérhetőségére küldi meg a Ctv. 117. §-a szerinti bejelentés és a vagyonfelmérés során beszerzett vagy rendelkezésére álló adatokat és iratokat.

10/H. § *  Ha a cég a kényszertörlési eljárás megszüntetése iránti kérelmet nyújt be a Ctv. 117/C. §-a szerint, és az illeték megfizetése utalványmintával történik, a kérelemhez a Magyar Államkincstárnak az illeték megfizetéséről szóló, jogszabályban meghatározott elektronikus igazolását kell csatolni.

A cégiratok elektronikus úton történő megismerése

11. § (1) *  Ha a cégbíróságtól vagy a céginformációs szolgálattól a cégnyilvántartásban elhelyezett elektronikus okirat megküldését kérik, és a kérelmet nem a személyre szabott ügyintézési felületen keresztül nyújtják be, akkor – az e §-ban foglalt eltérésekkel – a bírósági ügyvitel szabályairól szóló rendelet szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(2) *  Az elektronikus úton benyújtott kérelmet akkor is a céginformációs szolgálat elektronikus levélcímére kell megküldeni, ha az elektronikus okirat kiadását a cégbíróságtól kérik. A kérelemhez csatolni kell a Magyar Államkincstárnak az illeték vagy a költségtérítés megfizetésére vonatkozó elektronikus igazolását.

(3) *  Ha a kérelem benyújtása elektronikus úton történik, a céginformációs szolgálat által – a Ctv. 16. §-ának (4) bekezdése alapján – megküldött elektronikus igazolás tartalmazza a kérelem érkezésének időpontját és a kincstári igazolás sorozatszámát.

(4) *  Ha az elektronikus úton benyújtott kérelmet a cégbírósághoz címezték, a céginformációs szolgálat azt haladéktalanul továbbítja a cégbíróságnak. A kérelem érkezésekor a cégbíróság elektronikus visszaigazolást küld a céginformációs szolgálatnak.

11/A. § *  A cégiratok, valamint cégbíróság által lefolytatandó nemperes eljárások és egyéb ügyek elbírálása során keletkezett iratok elektronikus úton történő megismerése során az informatikai rendszer biztosítja az iratjegyzék tartalmának megismerését, egyes cégiratok közvetlen letölthetőségét.

12. § Ha a Ctv. 17. §-ának (2) bekezdése alapján a cégnyilvántartásban elhelyezett papír alapú cégirat elektronikus okirati formában kiállított másolatának megküldését kérik, a kérelem elektronikus úton történő benyújtására a 11. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a kérelem címzettje csak a cégbíróság lehet.

12/A. § *  (1) A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlési eljárás elektronikus iratait azok nyilvánosságáig a cégbíróság olyan módon tárolja, hogy az biztosítsa az illetéktelen betekintés elleni védelmet.

(2) A törvényességi felügyeleti eljárás valamennyi iratát elektronikus okirati formában kell nyilvántartani, ha az eljárásban legalább az egyik fél a cégbírósággal elektronikusan kommunikál.

Az uniós tagállami cégnyilvántartások összekapcsolását szolgáló rendszer * 

12/B. § *  A 89/666/EGK tanácsi irányelvnek, valamint a 2005/56/EK és a 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a központi nyilvántartások, a kereskedelmi nyilvántartások és a cégjegyzékek összekapcsolása tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. június 13-i 2012/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 1–3. cikkében meghatározott, a cégnyilvántartás nyilvánosságával összefüggő informatikai, műszaki feladatokat, ideértve különösen az Európai Unió tagállamai cégnyilvántartásai közötti kommunikáció és adatforgalom biztosításához szükséges feladatokat a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. végzi.

12/C. § *  (1) A cégbíróság informatikai rendszere alkalmas a 2021/1042/EU bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott információcserére.

(2) Ha a Ctv. 63/A. §-a szerinti információcsere során a Ctv. 38. § (2) bekezdése szerinti módon adatigénylésre kerül sor a természetes személyek nyilvántartásából, a cégbíróság a céginformációs szolgálat informatikai rendszere segítségével jár el.

(3) Ha annak informatikai feltételei biztosítottak, a 2021/1042/EU bizottsági végrehajtási rendelet Melléklet 16. pontja szerinti információcsere 16.2.2. alpontja szerinti, a Ctv. 63/A. § (5) bekezdésében szabályozott második szintje a tagállami cégnyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszeren kívüli, egyéb megfelelő eszközön keresztül is történhet.

(4) Ha a Ctv. 63/A. §-a szerinti tagállami megkeresés jogi személyre vonatkozik, a cégbíróság kizárólag a jogi személy tekintetében folytatja le a vizsgálatot. Ebben az esetben a bűnügyi nyilvántartó szerv megkeresésére nem kerül sor.

Záró rendelkezések

13. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2006. július 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E rendelet 12. §-a 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2a) *  A 10/G. § (1) bekezdését az egyes cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2022. (XII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépését követően a kényszertörlési eljárásban benyújtott bejelentésekre kell alkalmazni.

(2b) *  A 10/G. § (2) bekezdését a Módr. hatálybalépését követően a cégjegyzékbe bejegyzett felszámoló részére történő iratküldésre kell alkalmazni.

(2c) *  A céginformációs szolgálat honlapján közzétett, a korlátolt felelősségű társaság szerződésmintájának és az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapító okirat mintájának előállításához szükséges, az 5. § (2) bekezdése szerinti követelményeket a cégeljárásban használható szerződésmintákra vonatkozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 9/2024. (VI. 28.) IM rendelet (a továbbiakban: Módr2.) hatálybalépése napjától számított 30. napig úgy kell módosítani, hogy azok megfeleljenek a Módr2.-vel megállapított 5. § (5) bekezdése szerinti követelménynek.

(2d) *  A Módr2.-vel megállapított, illetve módosított szerződésminták előállításához szükséges, az 5. § (2) bekezdése szerinti követelményeket a Módr2. kihirdetését követő második hónap utolsó napjáig a céginformációs szolgálat honlapján közzé kell tenni.

(3) *  A 12/B. § a 89/666/EGK tanácsi irányelvnek, valamint a 2005/56/EK és a 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a központi nyilvántartások, a kereskedelmi nyilvántartások és a cégjegyzékek összekapcsolása tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. június 13-i 2012/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(4) *  Ez a rendelet az (EU) 2017/1132 irányelvnek a digitális eszközök és folyamatok társasági jog terén történő használata tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1151 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(5) *  A 12/C. § az (EU) 2017/1132 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a nyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszerre vonatkozó műszaki leírások és eljárások tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az (EU) 2020/2244 bizottsági végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. június 18-i (EU) 2021/1042 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 24/2006. (V. 18.) IM rendelethez *