A jogszabály mai napon ( 2018.11.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

2007. évi XX. törvény

a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) kötelező hatályának elismerésére.

2. § Az Országgyűlés felhatalmazást ad arra, hogy a Magyar Köztársaság az Egyezmény 7. cikkének 4. bekezdéséhez a következő nyilatkozatot tegye:

A Magyar Köztársaság értesíti az Egyesült Nemzetek Főtitkárát, hogy az Egyezmény 7. cikkében meghatározott információk megküldéséért és fogadásáért felelős illetékes hatóság az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja.

3. § Az Országgyűlés az Egyezményt és a 2. §-ban meghatározott nyilatkozatot e törvénnyel kihirdeti.

4. § Az Egyezmény angol nyelven készült hiteles szövege és annak hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„International Convention for the Suppression of Acts of Nuclear Terrorism

The States Parties to this Convention,

Having in mind the purposes and principles of the Charter of the United Nations concerning the maintenance of international peace and security and the promotion of good-neighbourliness and friendly relations and cooperation among States,

Recalling the Declaration on the Occasion of the Fiftieth Anniversary of the United Nations of 24 October 1995,

Recognizing the right of all States to develop and apply nuclear energy for peaceful purposes and their legitimate interests in the potential benefits to be derived from the peaceful application of nuclear energy,

Bearing in mind the Convention on the Physical Protection of Nuclear Material of 1980,

Deeply concerned about the worldwide escalation of acts of terrorism in all its forms and manifestations,

Recalling the Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism annexed to General Assembly resolution 49/60 of 9 December 1994, in which, inter alia, the States Members of the United Nations solemnly reaffirm their unequivocal condemnation of all acts, methods and practices of terrorism as criminal and unjustifiable, wherever and by whomever committed, including those which jeopardize the friendly relations among States and peoples and threaten the territorial integrity and security of States,

Noting that the Declaration also encouraged States to review urgently the scope of the existing international legal provisions on the prevention, repression and elimination of terrorism in all its forms and manifestations, with the aim of ensuring that there is a comprehensive legal framework covering all aspects of the matter,

Recalling General Assembly resolution 51/210 of 17 December 1996 and the Declaration to Supplement the 1994 Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism annexed thereto,

Recalling also that, pursuant to General Assembly resolution 51/210, an ad hoc committee was established to elaborate, inter alia, an international convention for the suppression of acts of nuclear terrorism to supplement related existing international instruments,

Noting that acts of nuclear terrorism may result in the gravest consequences and may pose a threat to international peace and security,

Noting also that existing multilateral legal provisions do not adequately address those attacks,

Being convinced of the urgent need to enhance international cooperation between States in devising and adopting effective and practical measures for the prevention of such acts of terrorism and for the prosecution and punishment of their perpetrators,

Noting that the activities of military forces of States are governed by rules of international law outside of the framework of this Convention and that the exclusion of certain actions from the coverage of this Convention does not condone or make lawful otherwise unlawful acts, or preclude prosecution under other laws, Have agreed as follows:

Article 1

For the purposes of this Convention:

1. „Radioactive material” means nuclear material and other radioactive substances which contain nuclides which undergo spontaneous disintegration (a process accompanied by emission of one or more types of ionizing radiation, such as alpha-, beta-, neutron particles and gamma rays) and which may, owing to their radiological or fissile properties, cause death, serious bodily injury or substantial damage to property or to the environment.

2. „Nuclear material” means plutonium, except that with isotopic concentration exceeding 80 per cent in plutonium-238; uranium-233; uranium enriched in the isotope 235 or 233; uranium containing the mixture of isotopes as occurring in nature other than in the form of ore or ore residue; or any material containing one or more of the foregoing;

Whereby „uranium enriched in the isotope 235 or 233” means uranium containing the isotope 235 or 233 or both in an amount such that the abundance ratio of the sum of these isotopes to the isotope 238 is greater than the ratio of the isotope 235 to the isotope 238 occurring in nature.

3. „Nuclear facility” means:

(a) Any nuclear reactor, including reactors installed on vessels, vehicles, aircraft or space objects for use as an energy source in order to propel such vessels, vehicles, aircraft or space objects or for any other purpose;

(b) Any plant or conveyance being used for the production, storage, processing or transport of radioactive material.

4. „Device” means:

(a) Any nuclear explosive device; or

(b) Any radioactive material dispersal or radiation-emitting device which may, owing to its radiological properties, cause death, serious bodily injury or substantial damage to property or to the environment.

5. „State or government facility” includes any permanent or temporary facility or conveyance that is used or occupied by representatives of a State, members of a Government, the legislature or the judiciary or by officials or employees of a State or any other public authority or entity or by employees or officials of an intergovernmental organization in connection with their official duties.

6. „Military forces of a State” means the armed forces of a State which are organized, trained and equipped under its internal law for the primary purpose of national defence or security and persons acting in support of those armed forces who are under their formal command, control and responsibility.

Article 2

1. Any person commits an offence within the meaning of this Convention if that person unlawfully and intentionally:

(a) Possesses radioactive material or makes or possesses a device:

(i) With the intent to cause death or serious bodily injury; or

(ii) With the intent to cause substantial damage to property or to the environment;

(b) Uses in any way radioactive material or a device, or uses or damages a nuclear facility in a manner which releases or risks the release of radioactive material:

(i) With the intent to cause death or serious bodily injury; or

(ii) With the intent to cause substantial damage to property or to the environment; or

(iii) With the intent to compel a natural or legal person, an international organization or a State to do or refrain from doing an act.

2. Any person also commits an offence if that person:

(a) Threatens, under circumstances which indicate the credibility of the threat, to commit an offence as set forth in paragraph 1 (b) of the present article; or

(b) Demands unlawfully and intentionally radioactive material, a device or a nuclear facility by threat, under circumstances which indicate the credibility of the threat, or by use of force.

3. Any person also commits an offence if that person attempts to commit an offence as set forth in paragraph 1 of the present article.

4. Any person also commits an offence if that person:

(a) Participates as an accomplice in an offence as set forth in paragraph 1, 2 or 3 of the present article; or

(b) Organizes or directs others to commit an offence as set forth in paragraph 1, 2 or 3 of the present article; or

(c) In any other way contributes to the commission of one or more offences as set forth in paragraph 1, 2 or 3 of the present article by a group of persons acting with a common purpose; such contribution shall be intentional and either be made with the aim of furthering the general criminal activity or purpose of the group or be made in the knowledge of the intention of the group to commit the offence or offences concerned.

Article 3

This Convention shall not apply where the offence is committed within a single State, the alleged offender and the victims are nationals of that State, the alleged offender is found in the territory of that State and no other State has a basis under article 9, paragraph 1 or 2, to exercise jurisdiction, except that the provisions of articles 7, 12, 14, 15, 16 and 17 shall, as appropriate, apply in those cases.

Article 4

1. Nothing in this Convention shall affect other rights, obligations and responsibilities of States and individuals under international law, in particular the purposes and principles of the Charter of the United Nations and international humanitarian law.

2. The activities of armed forces during an armed conflict, as those terms are understood under international humanitarian law, which are governed by that law are not governed by this Convention, and the activities undertaken by military forces of a State in the exercise of their official duties, inasmuch as they are governed by other rules of international law, are not governed by this Convention.

3. The provisions of paragraph 2 of the present article shall not be interpreted as condoning or making lawful otherwise unlawful acts, or precluding prosecution under other laws.

4. This Convention does not address, nor can it be interpreted as addressing, in any way, the issue of the legality of the use or threat of use of nuclear weapons by States.

Article 5

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary:

(a) To establish as criminal offences under its national law the offences set forth in article 2;

(b) To make those offences punishable by appropriate penalties which take into account the grave nature of these offences.

Article 6

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary, including, where appropriate, domestic legislation, to ensure that criminal acts within the scope of this Convention, in particular where they are intended or calculated to provoke a state of terror in the general public or in a group of persons or particular persons, are under no circumstances justifiable by considerations of a political, philosophical, ideological, racial, ethnic, religious or other similar nature and are punished by penalties consistent with their grave nature.

Article 7

1. States Parties shall cooperate by:

(a) Taking all practicable measures, including, if necessary, adapting their national law, to prevent and counter preparations in their respective territories for the commission within or outside their territories of the offences set forth in article 2, including measures to prohibit in their territories illegal activities of persons, groups and organizations that encourage, instigate, organize, knowingly finance or knowingly provide technical assistance or information or engage in the perpetration of those offences;

(b) Exchanging accurate and verified information in accordance with their national law and in the manner and subject to the conditions specified herein, and coordinating administrative and other measures taken as appropriate to detect, prevent, suppress and investigate the offences set forth in article 2 and also in order to institute criminal proceedings against persons alleged to have committed those crimes. In particular, a State Party shall take appropriate measures in order to inform without delay the other States referred to in article 9 in respect of the commission of the offences set forth in article 2 as well as preparations to commit such offences about which it has learned, and also to inform, where appropriate, international organizations.

2. States Parties shall take appropriate measures consistent with their national law to protect the confidentiality of any information which they receive in confidence by virtue of the provisions of this Convention from another State Party or through participation in an activity carried out for the implementation of this Convention. If States Parties provide information to international organizations in confidence, steps shall be taken to ensure that the confidentiality of such information is protected.

3. States Parties shall not be required by this Convention to provide any information which they are not permitted to communicate pursuant to national law or, which would jeopardize the security of the State concerned or the physical protection of nuclear material.

4. States Parties shall inform the Secretary-General of the United Nations of their competent authorities and liaison points responsible for sending and receiving the information referred to in the present article. The Secretary-General of the United Nations shall communicate such information regarding competent authorities and liaison points to all States Parties and the International Atomic Energy Agency. Such authorities and liaison points must be accessible on a continuous basis.

Article 8

For purposes of preventing offences under this Convention, States Parties shall make every effort to adopt appropriate measures to ensure the protection of radioactive material, taking into account relevant recommendations and functions of the International Atomic Energy Agency.

Article 9

1. Each State Party shall take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 when:

(a) The offence is committed in the territory of that State; or

(b) The offence is committed on board a vessel flying the flag of that State or an aircraft which is registered under the laws of that State at the time the offence is committed; or

(c) The offence is committed by a national of that State.

2. A State Party may also establish its jurisdiction over any such offence when:

(a) The offence is committed against a national of that State; or

(b) The offence is committed against a State or government facility of that State abroad, including an embassy or other diplomatic or consular premises of that State; or

(c) The offence is committed by a stateless person who has his or her habitual residence in the territory of that State; or

(d) The offence is committed in an attempt to compel that State to do or abstain from doing any act; or

(e) The offence is committed on board an aircraft which is operated by the Government of that State.

3. Upon ratifying, accepting, approving or acceding to this Convention, each State Party shall notify the Secretary-General of the United Nations of the jurisdiction it has established under its national law in accordance with paragraph 2 of the present article. Should any change take place, the State Party concerned shall immediately notify the Secretary-General.

4. Each State Party shall likewise take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 in cases where the alleged offender is present in its territory and it does not extradite that person to any of the States Parties which have established their jurisdiction in accordance with paragraph 1 or 2 of the present article.

5. This Convention does not exclude the exercise of any criminal jurisdiction established by a State Party in accordance with its national law.

Article 10

1. Upon receiving information that an offence set forth in article 2 has been committed or is being committed in the territory of a State Party or that a person who has committed or who is alleged to have committed such an offence may be present in its territory, the State Party concerned shall take such measures as may be necessary under its national law to investigate the facts contained in the information.

2. Upon being satisfied that the circumstances so warrant, the State Party in whose territory the offender or alleged offender is present shall take the appropriate measures under its national law so as to ensure that person’s presence for the purpose of prosecution or extradition.

3. Any person regarding whom the measures referred to in paragraph 2 of the present article are being taken shall be entitled:

(a) To communicate without delay with the nearest appropriate representative of the State of which that person is a national or which is otherwise entitled to protect that person's rights or, if that person is a stateless person, the State in the territory of which that person habitually resides;

(b) To be visited by a representative of that State;

(c) To be informed of that person's rights under subparagraphs (a) and (b).

4. The rights referred to in paragraph 3 of the present article shall be exercised in conformity with the laws and regulations of the State in the territory of which the offender or alleged offender is present, subject to the provision that the said laws and regulations must enable full effect to be given to the purposes for which the rights accorded under paragraph 3 are intended.

5. The provisions of paragraphs 3 and 4 of the present article shall be without prejudice to the right of any State Party having a claim to jurisdiction in accordance with article 9, paragraph 1 (c) or 2 (c), to invite the International Committee of the Red Cross to communicate with and visit the alleged offender.

6. When a State Party, pursuant to the present article, has taken a person into custody, it shall immediately notify, directly or through the Secretary-General of the United Nations, the States Parties which have established jurisdiction in accordance with article. 9, paragraphs 1 and 2, and, if it considers it advisable, any other interested States Parties, of the fact that that person is in custody and of the circumstances which warrant that person’s detention. The State which makes the investigation contemplated in paragraph 1 of the present article shall promptly inform the said States Parties of its findings and shall indicate whether it intends to exercise jurisdiction.

Article 11

1. The State Party in the territory of which the alleged offender is present shall, in cases to which article 9 applies, if it does not extradite that person, be obliged, without exception whatsoever and whether or not the offence was committed in its territory, to submit the case without undue delay to its competent authorities for the purpose of prosecution, through proceedings in accordance with the laws of that State. Those authorities shall take their decision in the same manner as in the case of any other offence of a grave nature under the law of that State.

2. Whenever a State Party is permitted under its national law to extradite or otherwise surrender one of its nationals only upon the condition that the person will be returned to that State to serve the sentence imposed as a result of the trial or proceeding for which the extradition or surrender of the person was sought, and this State and the State seeking the extradition of the person agree with this option and other terms they may deem appropriate, such a conditional extradition or surrender shall be sufficient to discharge the obligation set forth in paragraph 1 of the present article.

Article 12

Any person who is taken into custody or regarding whom any other measures are taken or proceedings are carried out pursuant to this Convention shall be guaranteed fair treatment, including enjoyment of all rights and guarantees in conformity with the law of the State in the territory of which that person is present and applicable provisions of international law, including international law of human rights.

Article 13

1. The offences set forth in article 2 shall be deemed to be included as extraditable offences in any extradition treaty existing between any of the States Parties before the entry into force of this Convention. States Parties undertake to include such offences as extraditable offences in every extradition treaty to be subsequently concluded between them.

2. When a State Party which makes extradition conditional on the existence of a treaty receives a request for extradition from another State Party with which it has ho extradition treaty, the requested State Party may, at its option, consider this Convention as a legal basis for extradition in respect of the offences set forth in article 2. Extradition shall be subject to the other conditions provided by the law of the requested State.

3. States Parties which do not make extradition conditional on the existence of a treaty shall recognize the offences set forth in article 2 as extraditable offences between themselves, subject to the conditions provided by the law of the requested State.

4. If necessary, the offences set forth in article 2 shall be treated, for the purposes of extradition between States Parties, as if they had been committed not only in the place in which they occurred but also in the territory of the States that have established jurisdiction in accordance with article 9, paragraphs 1 and 2.

5. The provisions of all extradition treaties and arrangements between States Parties with regard to offences set forth in article 2 shall be deemed to be modified as between States Parties to the extent that they are incompatible with this Convention.

Article 14

1. States Parties shall afford one another the greatest measure of assistance in connection with investigations or criminal or extradition proceedings brought in respect of the offences set forth in article 2, including assistance in obtaining evidence at their disposal necessary for the proceedings.

2. States Parties shall carry out their obligations under paragraph 1 of the present article in Conformity with any treaties or other arrangements on mutual legal assistance that may exist between them. In the absence of such treaties or arrangements, States Parties shall afford one another assistance in accordance with their national law.

Article 15

None of the offences set forth in article 2 shall be regarded, for the purposes of extradition or mutual legal assistance, as a political offence or as an offence connected with a political offence or as an offence inspired by political motives. Accordingly, a request for extradition or for mutual legal assistance based on such an offence may not be refused on the sole ground that it concerns a political offence or an offence connected with a political offence or an offence inspired by political motives.

Article 16

Nothing in this Convention shall be interpreted as imposing an obligation to extradite or to afford mutual legal assistance if the requested State Party has substantial grounds for believing that the request for extradition for offences set forth in article 2 or for mutual legal assistance with respect to such offences has been made for the purpose of prosecuting or punishing a person on account of that person’s race, religion, nationality, ethnic origin or political opinion or that compliance with the request would cause prejudice to that person’s position for any of these reasons.

Article 17

1. A person who is being detained or is serving a sentence in the territory of one State Party whose presence in another State Party is requested for purposes of testimony, identification or otherwise providing assistance in obtaining evidence for the investigation or prosecution of offences under this Convention may be transferred if the following conditions are met:

(a) The person freely gives his or her informed consent; and

(b) The competent authorities of both States agree, subject to such conditions as those States may deem appropriate.

2. For the purposes of the present article:

(a) The State to which the person is transferred shall have the authority and obligation to keep the person transferred in custody, unless otherwise requested or authorized by the State from which the person was transferred;

(b) The State to which the person is transferred shall without delay implement its obligation to return the person to the custody of the State from which the person was transferred as agreed beforehand, or as otherwise agreed, by the competent authorities of both States;

(c) The State to which the person is transferred shall not require the State from which the person was transferred to initiate extradition proceedings for the return of the person;

(d) The person transferred shall receive credit for service of the sentence being served in the State from which he or she was transferred for time spent in the custody of the State to which he or she was transferred.

3. Unless the State Party from which a person is to be transferred in accordance with the present article so agrees, that person, whatever his or her nationality, shall not be prosecuted or detained or subjected to any other restriction of his or her personal liberty in the territory of the State to which that person is transferred in respect of acts or convictions anterior to his or her departure from the territory of the State from which such person was transferred.

Article 18

1. Upon seizing or otherwise taking control of radioactive material, devices or nuclear facilities, following the commission of an offence set forth in article 2, the State Party in possession of such items shall:

(a) Take steps to render harmless the radioactive material, device or nuclear facility;

(b) Ensure that any nuclear material is held in accordance with applicable International Atomic Energy Agency safeguards; and

(c) Have regard to physical protection recommendations and health and safety standards published by the International Atomic Energy Agency.

2. Upon the completion of any proceedings connected with an offence set forth in article 2, or sooner if required by international law, any radioactive material, device or nuclear facility shall be returned, after consultations (in particular, regarding modalities of return and storage) with the States Parties concerned to the State Party to which it belongs, to the State Party of which the natural or legal person owning such radioactive material, device or facility is a national or resident, or to the State Party from whose territory it was stolen or otherwise unlawfully obtained.

3. (a) Where a State Party is prohibited by national or international law from returning or accepting such radioactive material, device or nuclear facility or where the States Parties concerned so agree, subject to paragraph 3 (b) of the present article, the State Party in possession of the radioactive material, devices or nuclear facilities shall continue to take the steps described in paragraph 1 of the present article; such radioactive material, devices or nuclear facilities shall be used only for peaceful purposes;

(b) Where it is not lawful for the State Party in possession of the radioactive material, devices or nuclear facilities to possess them, that State shall ensure that they are placed as soon as possible in the possession of a State for which such possession is lawful and which, where appropriate, has provided assurances consistent with the requirements of paragraph 1 of the present article in consultation with that State, for the purpose of rendering it harmless; such radioactive material, devices or nuclear facilities shall be used only for peaceful purposes.

4. If the radioactive material, devices or nuclear facilities referred to in paragraphs 1 and 2 of the present article do not belong to any of the States Parties or to a national or resident of a State Party or was not stolen or otherwise unlawfully obtained from the territory of a State Party, or if no State is willing to receive such items pursuant to paragraph 3 of the present article, a separate decision concerning its disposition shall, subject to paragraph 3 (b) of the present article, be taken after consultations between the States concerned and any relevant international organizations.

5. For the purposes of paragraphs 1, 2, 3 and 4 of the present article, the State Party in possession of the radioactive material, device or nuclear facility may request the assistance and cooperation of other States Parties, in particular the States Parties concerned, and any relevant international organizations, in particular the International Atomic Energy Agency. States Parties and the relevant international organizations are encouraged to provide assistance pursuant to this paragraph to the maximum extent possible.

6. The States Parties involved in the disposition or retention of the radioactive material, device or nuclear facility pursuant to the present article shall inform the Director General of the International Atomic Energy Agency of the manner in which such an item was disposed of or retained. The Director General of the International Atomic Energy Agency shall transmit the information to the other States Parties.

7. In the event of any dissemination in connection with an offence set forth in article 2, nothing in the present article shall affect in any way the rules of international law governing liability for nuclear damage, or other rules of international law.

Article 19

The State Party where the alleged offender is prosecuted shall, in accordance with its national law or applicable procedures, communicate the final outcome of the proceedings to the Secretary-General of the United Nations, who shall transmit the information to the other States Parties.

Article 20

States Parties shall conduct consultations with one another directly or through the Secretary-General of the United Nations, with the assistance of international organizations as necessary, to ensure effective implementation of this Convention.

Article 21

The States Parties shall carry out their obligations under this Convention in a manner consistent with the principles of sovereign equality and territorial integrity of States and that of non-intervention in the domestic affairs of other States.

Article 22

Nothing in this Convention entitles a State Party to undertake in the territory of another State Party the exercise of jurisdiction and performance of functions which are exclusively reserved for the authorities of that other State Party by its national law.

Article 23

1. Any dispute between two or more States Parties concerning the interpretation or application of this Convention which cannot be settled through negotiation within a reasonable time shall, at the request of one of them, be submitted to arbitration. If, within six months of the date of the request for arbitration, the parties are unable to agree on the organization of the arbitration, any one of those parties may refer the dispute to the International Court of Justice, by application, in conformity with the Statute of the Court.

2. Each State may, at the time of signature, ratification, acceptance or approval of this Convention or accession thereto, declare that it does not consider itself bound by paragraph 1 of the present article. The other States Parties shall not be bound by paragraph 1 with respect to any State Party which has made such a reservation.

3. Any State which has made a reservation in accordance with paragraph 2 of the present article may at any time withdraw that reservation by notification to the Secretary-General of the United Nations.

Article 24

1. This Convention shall be open for signature by all States from 14 September 2005 until 31 December 2006 at United Nations Headquarters in New York.

2. This Convention is subject to ratification, acceptance or approval. The instruments of ratification, acceptance or approval shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

3. This Convention shall be open to accession by any State. The instruments of accession shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

Article 25

1. This Convention shall enter into force on the thirtieth day following the date of the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession with the Secretary-General of the United Nations.

2. For each State ratifying, accepting, approving or acceding to the Convention after the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the Convention shall enter into force on the thirtieth day after deposit by such State of its instrument of ratification, acceptance, approval or accession.

Article 26

1. A State Party may propose an amendment to this Convention. The proposed amendment shall be submitted to the depositary, who circulates it immediately to all States Parties.

2. If the majority of the States Parties request the depositary to convene a conference to consider the proposed amendments, the depositary shall invite all States Parties to attend such a conference to begin no sooner than three months after the invitations are issued.

3. The conference shall make every effort to ensure amendments are adopted by consensus. Should this not be possible, amendments shall be adopted by a twothirds majority of all States Parties. Any amendment adopted at the conference shall be promptly circulated by the depositary to all States Parties.

4. The amendment adopted pursuant to paragraph 3 of the present article shall enter into force for each State Party that deposits its instrument of ratification, acceptance, accession or approval of the amendment on the thirtieth day after the date on which two thirds of the States Parties have deposited their relevant instrument. Thereafter, the amendment shall enter into force for any State Party on the thirtieth day after the date on which that State deposits its relevant instrument.

Article 27

1. Any State Party may denounce this Convention by written notification to the Secretary-General of the United Nations.

2. Denunciation shall take effect one year following the date on which notification is received by the Secretary-General of the United Nations.

Article 28

The original of this Convention, of which the Arabic, Chinese, English, French, Russian and Spanish texts are equally authentic, shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations, who shall send certified copies thereof to all States.

In witness whereof, the undersigned, being duly authorized thereto by their respective Governments, have signed this Convention, opened for signature at United Nations Headquarters in New York on 14 September 2005.”

„A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény

A jelen Egyezmény Részes Államai,

szem előtt tartva az Egyesült Nemzetek Alapokmányának nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint az államok közötti jószomszédság, baráti viszony és együttműködés elősegítésére vonatkozó céljait és alapelveit,

felidézve az Egyesült Nemzetek megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából 1995. október 24-én elfogadott Nyilatkozatot,

elismerve, hogy valamennyi Államnak joga van nukleáris energiát békés célokra kifejleszteni és igénybe venni, valamint, hogy az Államok jogszerű érdeke a nukleáris energia békés célokra történő felhasználásából fakadó előnyök megszerzése,

szem előtt tartva az 1980. évi, nukleáris anyagok fizikai védelmére vonatkozó egyezményt,

mélységesen aggódva a terrorista cselekmények minden formájának és megjelenési módjának nemzetközi szintű elszaporodása miatt,

felidézve az 1994. december 9-i 49/60. sz. közgyűlési határozathoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus megszüntetését célzó intézkedésekről szóló Nyilatkozatot, melyben az Egyesült Nemzetek tagállamai, többek között, egyhangúan újra megerősítették egyértelmű elutasításukat arra vonatkozóan, hogy valamennyi terrorista cselekmény, módszer, és gyakorlat bűncselekménynek minősül, és indokolhatatlan, függetlenül attól, hogy azt hol, és ki követi el, beleértve azokat is, amelyek veszélyeztetik az Államok közötti barátságos viszonyt, és az Államok területi integritását és biztonságát fenyegetik,

kiemelve, hogy a Nyilatkozat arra is ösztönözte az Államokat, hogy sürgősen vizsgálják felül a terrorizmus bármely formában és módon történő megnyilvánulásának megelőzésére, visszaszorítására, és megszüntetésére vonatkozóan meglévő nemzetközi jogszabályi rendelkezéseket, annak biztosítása céljából, hogy az ügyre vonatkozóan átfogó jogi keretszabályozás legyen hatályban,

felidézve az 1996. december 17-i 51/210. számú közgyűlési határozatot, valamint az ahhoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus megszüntetését célzó intézkedésekről szóló 1994. évi Nyilatkozatot kiegészítő Nyilatkozatot,

felidézve továbbá, hogy az 51/210. sz. közgyűlési határozat alapján egy ad hoc bizottság került felállításra, többek között a nukleáris terrorcselekmények visszaszorítására vonatkozó nemzetközi egyezmény kidolgozása céljából, a vonatkozó meglévő nemzetközi eszközök kiegészítésére,

kiemelve, hogy a nukleáris terrorcselekmények a legsúlyosabb következményekkel járhatnak, és fenyegetést jelenthetnek a nemzetközi békére és biztonságra nézve,

kiemelve továbbá azt is, hogy az érvényben lévő multilaterális jogi rendelkezések nem kezelik megfelelően e támadásokat,

azzal a meggyőződéssel, hogy az Államok közötti nemzetközi együttműködés sürgős továbbfejlesztésére van szükség az e terrorcselekmények megelőzésére irányuló hatékony és gyakorlati intézkedések kialakítása és elfogadása, valamint az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása és megbüntetése céljából,

kiemelve, hogy az Államok katonai testületeinek a tevékenységét a jelen Egyezményen kívül eső nemzetközi jogszabályok szabályozzák, és hogy egyes cselekmények jelen Egyezmény hatálya alól történő kihagyása nem menti fel, illetve más módon nem tesz jogszerűvé egyébként jogellenes cselekményeket, vagy zárja ki más jogszabályok szerinti büntethetőségüket,

az alábbiakban állapodnak meg:

1. cikk

A jelen Egyezmény alkalmazása során:

1. A „radioaktív anyag” nukleáris anyagot vagy más radioaktív anyagot jelent, ami olyan atommagot tartalmaz, amely spontán bomláson megy keresztül (olyan folyamat, melyet valamely ionizáló sugárzás egy vagy több típusa kísér, pl. alfa, béta, neutron részecskék, és gamma sugarak), és ami, annak radiológiai vagy hasadó tulajdonságai miatt, halált, súlyos személyi sérülést, illetve jelentős vagyoni vagy környezeti kárt okozhat.

2. A „nukleáris anyag” alatt plutóniumot, kivéve, ha annak izotóp koncentrációja meghaladja a 80%-ot a plutónium-238 esetében; urán-233-at; a 235-ös vagy 233-as izotópban dúsított uránt; a természetben előforduló izotópkeveréket tartalmazó - nem érc vagy érc maradvány formájú - uránt; valamint az előzőek egyikét vagy azok közül többet tartalmazó bármely anyagot kell érteni.

A „235-ös vagy 233-as izotópban dúsított urán” 235-ös vagy 233-as izotópot, vagy mindkettőt tartalmazó uránt jelent, olyan mennyiségben, hogy ezen izotópok összességének előfordulási aránya a 238-as izotóphoz képest meghaladja a 235-ös izotópnak a 238-as izotóphoz viszonyított, a természetben előforduló arányát.

3. A „nukleáris létesítmény” jelentése:

a) bármely nukleáris reaktor, beleértve a hajón, szárazföldi járművön, repülőgépen, vagy űrobjektumon üzembe helyezett reaktorokat, amelyek az adott hajó, szárazföldi jármű, repülőgép vagy űrobjektum mozgatásához szükséges energiaforrást biztosítják, vagy más célokat szolgálnak;

b) a radioaktív anyag gyártásához, tárolásához, feldolgozásához, vagy szállításához felhasznált üzem vagy szállítóeszköz.

4. Az „eszköz” jelentése:

a) bármely nukleárisan robbanó eszköz; vagy

b) bármely radioaktív anyagot szóró vagy sugárzást kibocsátó eszköz, ami radiológiai jellemzői miatt halált, súlyos személyi sérülést, vagy jelentős vagyoni vagy környezeti kárt okozhat.

5. „Állami vagy kormányzati telephely” alatt értendő bármely olyan állandó vagy ideiglenes telephely, vagy szállítóeszköz, melyet állami képviselők, a kormány tagjai, igazságszolgáltatási vagy jogalkotói testület, állami, közhatósági, vagy más állami gazdasági társaság alkalmazottai, illetőleg valamely kormányközi szervezet alkalmazottai vagy hivatalnokai használnak, vagy foglalnak el hivatalos feladataik ellátásával összefüggésben.

6. Az „állam katonai erői” valamely állam fegyveres erőit jelentik, amelyek saját jogszabályainak megfelelően szervezettek, kiképzettek, és felszereltek, elsődlegesen nemzetvédelmi vagy biztonsági feladatra, valamint az e fegyveres erőket támogató személyek, akik a fegyveres erők hivatalos parancsnoksága, ellenőrzése alá és felelősségi körébe tartoznak.

2. cikk

1. Jelen Egyezményben meghatározott cselekményt valósítja meg, aki jogellenes módon és szándékosan

a) radioaktív anyagot tart, illetőleg ilyen eszközt állít elő vagy tart

(i) azzal a szándékkal, hogy halált, vagy súlyos testi sértést okozzon; vagy

(ii) azzal a szándékkal, hogy súlyos vagyoni vagy környezeti kárt okozzon;

b) bármilyen módszer segítségével radioaktív anyag vagy eszköz felhasználásával, illetőleg nukleáris létesítmény felhasználásával vagy megkárosításával radioaktív anyag kibocsátását, vagy annak veszélyét idézi elő

(i) azzal a szándékkal, hogy halált, vagy súlyos testi sértést okozzon; vagy

(ii) azzal a szándékkal, hogy súlyos vagyoni vagy környezeti kárt okozzon; vagy

(iii) azzal a szándékkal, hogy egy természetes vagy jogi személyt, valamely nemzetközi szervezetet vagy Államot arra kényszerítsen, hogy valamely cselekményt megtegyen, vagy attól tartózkodjon.

2. Az is e cselekményt valósítja meg, aki

a) hitelt érdemlő módon azzal fenyeget, hogy a jelen cikk 1. bekezdésének b) pontjában meghatározott cselekményt elköveti; vagy

b) jogellenes módon és szándékosan radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt követel hitelt érdemlő fenyegetéssel, vagy erőszak felhasználásával.

3. Az is e cselekményt valósítja meg, aki a jelen cikk 1. bekezdésében meghatározott cselekmény elkövetését megkísérli.

4. Az is e cselekményt valósítja meg, aki

a) bűnrészesként részt vesz a jelen cikk 1., 2., illetve 3. bekezdésében meghatározott cselekmények elkövetésében,

b) másokat a jelen cikk 1., 2., illetve 3. bekezdésében meghatározott cselekmények elkövetésére szervez vagy annak során irányít, illetve

c) bármely más módon közreműködik a jelen cikk 1., 2. vagy 3. bekezdésében meghatározott egy vagy több cselekmény csoportos, közös céllal való elkövetésében; feltéve, hogy e közreműködés szándékos, és vagy arra irányul, hogy a csoport bűnelkövetői tevékenységét, céljainak elérését általában segítse, vagy e közreműködés a csoport azon szándéka ismeretében valósul meg, hogy azok a meghatározott cselekményt vagy cselekményeket elkövetik.

3. cikk

A jelen Egyezmény nem alkalmazható olyan esetekben, amikor a cselekményt egyetlen Államban követik el, a gyanúsítottak, valamint az áldozatok ezen Állam állampolgárai, a gyanúsított az adott Állam területén tartózkodik, és más Államnak nincs a 9. cikk 1. vagy 2. bekezdése alapján joghatóság gyakorlására vonatkozó jogosultsága, kivéve, hogy ezen esetekben a 7., 12., 14., 15., 16. és 17. cikkek rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

4. cikk

1. A jelen Egyezmény egyetlen rendelkezése sem érinti az Államok és magánszemélyek nemzetközi jog alapján fennálló jogait és kötelezettségeit, különös tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, valamint a nemzetközi humanitárius jogszabályokra.

2. A jelen Egyezmény nem vonatkozik valamely fegyveres konfliktus során a fegyveres erők azon tevékenységére, melynek meghatározását és szabályozását a nemzetközi humanitárius jog tartalmazza, és nem vonatkozik egy Állam katonai erői által, hivatalos kötelezettségeik teljesítése során vállalt tevékenységekre sem, amennyiben azokra a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak.

3. A jelen cikk 2. bekezdésének rendelkezései nem értelmezhetők úgy, mintha valamely egyébként jogellenes cselekményt jogszerűnek tekintenének vagy jogszerűvé tennének, vagy kizárnák az egyéb jogszabályok általi büntethetőséget.

4. A jelen Egyezmény nem értelmezhető akként, mintha bármely módon vonatkozna a nukleáris fegyverek Államok általi használatára, vagy az azokkal való fenyegetés jogszerűségére.

5. cikk

Valamennyi Részes Állam olyan intézkedéseket fogad el, melyek szükségesek ahhoz, hogy:

a) a 2. cikkben meghatározott cselekményeket nemzeti joga alapján bűncselekménynek minősítse;

b) e cselekményeket megfelelő büntetésekkel sújtsa, ami figyelembe veszi azok súlyát.

6. cikk

Minden Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve, ahol szükséges, a belföldi jogalkotást, annak biztosítására, hogy a jelen Egyezmény hatálya alá eső bűncselekmények, különös tekintettel azokra, amelyek szándékosan vagy célzottan terror érzetét keltik a közvéleményben, személyek valamely csoportjában vagy meghatározott személyekben, semmilyen körülmények között se lehessenek valamely politikai, filozófiai, ideológiai, faji, etnikai, vallási, vagy más hasonló megfontolások által igazolhatóak, valamint, hogy azokat súlyuknak megfelelő büntetéssel fenyegessék.

7. cikk

1. A Részes Államok együttműködnek egymással az alábbi területeken:

a) Valamennyi gyakorlatban megvalósítható intézkedést megtenni, beleértve, amennyiben szükséges, a nemzeti joguk módosítását, hogy saját területükön megelőzzék és szembeszálljanak a 2. cikkben meghatározott cselekmények elkövetésére irányuló előkészületekkel, beleértve azon intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy saját területükön megtiltsák a személyek, csoportok és szervezetek jogellenes tevékenységét, ami ösztönzi, azokra felbujt, szervezi, tudottan finanszírozza, vagy tudottan műszaki segítséget vagy információt nyújt, illetve részt vesz az ilyen cselekmények elkövetésében.

b) Biztosítani a pontos és igazolt információk cseréjét, nemzeti joguk alapján, a jelen dokumentumban meghatározott módon és feltételek szerint, valamint koordinálni az adminisztratív és egyéb intézkedéseket a 2. cikkben meghatározott cselekmények felismerése, megelőzése, visszaszorítása és nyomozása céljából, továbbá az ezen bűncselekmények terheltjei elleni büntetőjogi intézkedések megtétele céljából. A Részes Államnak kiemelt feladata a megfelelő intézkedések megtétele annak biztosítására, hogy a 9. cikkben említett egyéb Részes Államok haladéktalanul értesítésre kerüljenek a 2. cikkben meghatározott cselekmények elkövetésére vonatkozóan, valamint a tudomására jutott ilyen cselekmények előkészületére vonatkozóan, továbbá, amennyiben szükséges, a nemzetközi szervezetek értesítése.

2. A Részes Államok megteszik a nemzeti joguknak megfelelő intézkedéseket a jelen Egyezmény betartása közben másik Részes Államtól, valamint a jelen Egyezmény végrehajtására irányuló tevékenység közben kapott bizalmas információk védelmére. Amikor a Részes Állam valamely információt bizalmasan ad át egy nemzetközi szervezet részére, megteszi a megfelelő lépéseket ezen információk bizalmassága megőrzésének biztosítására.

3. A Részes Államokat a jelen Egyezmény nem kötelezi olyan információk átadására, melyet nemzeti joguk alapján nem adhatnak át, illetve ami az érintett Részes Állam biztonságát, vagy a nukleáris anyag védelmét veszélyeztetné.

4. A Részes Államok tájékoztatják az Egyesült Nemzetek Főtitkárát a jelen cikkben hivatkozott információk megküldéséért és fogadásáért felelős illetékes hatóságok, valamint kapcsolattartó pontok adatairól. Az Egyesült Nemzetek Főtitkára az illetékes hatóságokra, valamint kapcsolattartó pontokra vonatkozó információkat megküldi valamennyi Részes Államnak, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek. Az illetékes hatóságoknak és kapcsolattartó pontoknak folyamatosan elérhetőeknek kell lenniük.

8. cikk

A jelen Egyezmény szerinti cselekmények megelőzése céljából a Részes Államok megtesznek valamennyi intézkedést a radioaktív anyagok védelmének biztosítása érdekében, figyelembe véve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vonatkozó ajánlásait és jogosítványait.

9. cikk

1. Valamennyi Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket a 2. cikkben meghatározott cselekmények feletti joghatóságának biztosítása céljából az alábbi esetekben:

a) amikor a cselekményt az adott ország területén követik el; vagy

b) a cselekményt az adott ország zászlója alatt haladó hajó vagy repülőgép fedélzetén követik el, ami a cselekmény elkövetésének időpontjában az adott állam jogszabályai szerint nyilvántartásban van; vagy

c) a cselekményt az adott állam állampolgára követte el.

2. A Részes Állam akkor is megállapíthatja joghatóságát az adott cselekményre vonatkozóan, amikor

a) a cselekményt az adott állam állampolgára ellen követték el; vagy

b) a cselekményt az adott állam valamely állami vagy kormányzati telephelye ellen követték el külföldön, beleértve az adott állam nagykövetségeit, valamint egyéb diplomáciai és konzulátusi épületeit; vagy

c) a cselekményt hontalan személy követte el, akinek szokásos tartózkodási helye az adott államban van; vagy

d) a cselekményt annak érdekében követték el, hogy az adott államot valamilyen cselekmény megtételére, vagy az attól való tartózkodásra rákényszerítsék; vagy

e) a cselekményt az adott állam kormánya által működtetett repülőgép fedélzetén követték el.

3. A jelen Egyezmény megerősítésekor, elfogadásakor, jóváhagyásakor, illetőleg az ahhoz való csatlakozáskor valamennyi Részes Állam értesíti az Egyesült Nemzetek Főtitkárát a jelen cikk 2. bekezdése alapján a nemzeti joga szerint megállapított joghatóságáról. Az érintett Részes Állam bármilyen módosulás esetén haladéktalanul tájékoztatja a Főtitkárt.

4. Hasonlóképpen, valamennyi Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket a 2. cikkben meghatározott cselekmények feletti joghatóságának megállapítására olyan esetekben, amikor a gyanúsított a területén tartózkodik, és e személyt a jelen cikk 1. és 2. bekezdése alapján joghatóságot megállapító más Részes Államnak nem szándékozik kiadni.

5. A jelen Egyezmény nem zárja ki a Részes Állam által nemzeti joga alapján megállapított büntetőjogi joghatóság gyakorlását.

10. cikk

1. Amikor egy Részes Állam arról értesül, hogy területén valamely, a 2. cikkben meghatározott cselekményt követtek el, vagy az elkövetés folyamatban van, illetőleg, hogy az elkövető vagy a gyanúsított a területén tartózkodik, az érintett Részes Állam megteszi a nemzeti joga alapján szükséges intézkedéseket az értesülésben foglalt tények kivizsgálása céljából.

2. Amikor a Részes Állam, melynek területén az elkövető, illetőleg a gyanúsított tartózkodik, meggyőződött a vonatkozó körülményekről, megteszi a nemzeti joga alapján előírt szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az adott személy a büntetőjogi felelősségre vonáshoz, illetőleg a kiadatáshoz rendelkezésre álljon.

3. Azon személy, akivel szemben a jelen cikk 2. bekezdésében meghatározott intézkedéseket megteszik, jogosult:

a) haladéktalanul felvenni a kapcsolatot azon állam megfelelő képviselőjével, melynek az adott személy állampolgára, vagy amely egyébként jogosult az adott személy jogainak védelmére, illetőleg, amennyiben az adott személy hontalan, amelyik államban az adott személy szokásos tartózkodási helye van;

b) arra, hogy az adott állam képviselője őt felkeresse;

c) arra, hogy az őt az a) és b) pontok alapján megillető jogokról tájékoztassák.

4. A jelen cikk 3. bekezdésében hivatkozott jogokat azon állam jogszabályainak és szabályainak megfelelően kell gyakorolni, amelynek területén az elkövető, illetőleg a gyanúsított tartózkodik, azzal a feltétellel, hogy az adott jogszabályok és szabályok lehetővé kell, hogy tegyék, hogy a 3. bekezdés szerinti jogok teljes körűen érvényesülhessenek.

5. A jelen cikk 3. és 4. bekezdésének rendelkezései nem csorbíthatják a 9. cikk 1. bekezdés c) pontja, vagy 2. bekezdés c) pontja alapján joghatóságot igénylő állam azon jogát, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát meghívja a gyanúsítottal való kommunikációra, illetve az ő meglátogatására.

6. Abban az esetben, amikor a Részes Állam a jelen cikk alapján valamely személyt őrizetbe vett, közvetlenül, vagy az Egyesült Nemzetek Főtitkárán keresztül haladéktalanul értesíti azon Részes Államokat, amelyek a 9. cikk 1. és 2. bekezdése alapján megállapították joghatóságukat, illetve, amennyiben tanácsosnak tartja, bármely más érdekelt Részes Államot, azon tényről, hogy az adott személy őrizetbe vételre került, illetve mindazon körülményekről amelyek az őrizetben tartást indokolják. A jelen cikk 1. bekezdésében meghatározott vizsgálatot elvégző állam haladéktalanul értesíti az említett államokat a vizsgálat eredményeiről, valamint arról, hogy szándékozik-e joghatóságát megállapítani.

11. cikk

1. Azon Részes Állam, melynek területén a gyanúsított tartózkodik, indokolatlan késedelem nélkül előterjeszti az ügyet saját illetékes hatóságainál, az adott állam jogszabályai szerinti eljárás során történő elbírálás céljából, azon esetekben, amelyekre a 9. cikk vonatkozik, amennyiben az adott személyt nem adja ki, bármilyen kivétel nélkül, és függetlenül attól, hogy a cselekményt a területén követték-e el. E hatóságok az adott állam joga alapján ugyanolyan módon hozzák meg a döntést, mint a hasonló súlyú cselekmények elkövetése esetében.

2. Azokban az esetekben, amikor valamely Részes Állam nemzeti joga alapján saját ország állampolgáraira vonatkozóan kizárólag azzal a feltétellel teszi lehetővé a kiadatást vagy más módon történő átadást, hogy az adott személy a kiadatás tárgyául szolgáló peres eljárás során kiszabott büntetés letöltésére visszatér az adott Részes Államba, és ezzel, valamint ennek vonatkozó feltételeivel az adott állam, valamint a kiadatást kérő állam egyetért, e feltételes kiadatás vagy átadás elegendő a jelen cikk 1. bekezdésében meghatározott kötelezettség alóli mentesüléshez.

12. cikk

Mindazon személyek számára, akiket a jelen Egyezmény alapján őrizetbe vettek, vagy akikkel szemben intézkedést alkalmaztak, illetve eljárást folytatnak, kötelező a tisztességes eljárást biztosítani, beleértve azon állam jogának megfelelő jogok és garanciák biztosítását, amelynek területén az adott személy tartózkodik, valamint biztosítani kell a nemzetközi jog vonatkozó rendelkezéseinek betartását, beleértve az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jogot.

13. cikk

1. A 2. cikkben meghatározott cselekményekre a jelen Egyezmény hatálybalépésekor a Részes Államok között érvényben lévő kiadatási egyezmények érvényesek, valamint a Részes Államok vállalják, hogy e cselekményekre a közöttük későbbi időpontban megkötött kiadatási egyezmények is vonatkoznak.

2. Azokban az esetekben, amikor egy olyan Részes Állam, amely a kiadatást egyezmény meglététől teszi függővé, egy másik olyan Részes Államtól, mellyel nincs érvényben kiadatási egyezménye, kiadatásra irányuló kérelmet kap, a megkeresett Részes Állam, saját döntése alapján jogosult a jelen Egyezményt a 2. cikkben meghatározott cselekmények vonatkozásában a kiadatás jogalapjának tekinteni. A kiadatás a megkeresett állam joga alapján meghatározott egyéb feltételekhez kötött.

3. Azok a Részes Államok, amelyek a kiadatást nem teszik kiadatási egyezmény meglététől függővé, a 2. cikkben meghatározott cselekményeket maguk között kiadatás tárgyául szolgáló cselekménynek nyilvánítják, a megkeresett Állam jogszabályi feltételeinek megfelelően.

4. Amennyiben szükséges, a 2. cikkben meghatározott cselekményeket a Részes Államok közötti kiadatás céljából oly módon kell kezelni, mintha azokat nem csak azon a helyen követték volna el, amelyen az valójában megtörtént, hanem azon államok területén is, amelyek a 9. cikk 1. és 2. bekezdése alapján joghatóságukat megállapították.

5. A 2. cikkben meghatározott cselekményekre vonatkozóan a Részes Államok között érvényben lévő kiadatási egyezmények és megállapodások rendelkezéseit a jelen Egyezménynek való megfelelés céljából módosítottnak kell tekinteni.

14. cikk

1. A Részes Államok biztosítják egymásnak a legmagasabb szintű támogatást a 2. cikkben meghatározott cselekményekkel kapcsolatban megindult nyomozásra, büntetőjogi, illetve kiadatási eljárásra vonatkozóan, beleértve a rendelkezésükre álló, az eljáráshoz szükséges bizonyítékok beszerzéséhez nyújtott támogatást.

2. A Részes Államok a jelen cikk 1. bekezdésében meghatározott kötelezettségüknek a közöttük érvényben lévő kölcsönös jogsegélyre vonatkozó egyezményeknek vagy egyéb megállapodásoknak megfelelően tesznek eleget. Ilyen egyezmény vagy megállapodás hiányában, a Részes Államok nemzeti joguk alapján felajánlják egymásnak támogatásukat.

15. cikk

A kiadatás, vagy a kölcsönös jogsegély alkalmazása során a 2. cikkben meghatározott egyetlen cselekmény sem tekinthető akként, mintha az politikai cselekmény, vagy politikai cselekményhez kötődő cselekmény, vagy politikai motivációk által inspirált cselekmény lenne. Ennek megfelelően, az ilyen cselekményen alapuló kiadatásra vagy kölcsönös jogsegélyre irányuló kérelmet pusztán azon az alapon nem lehet visszautasítani, hogy az valamely politikai cselekményre, vagy politikai cselekményhez kötődő cselekményre, vagy politikai motivációk által inspirált cselekményre vonatkozik.

16. cikk

A jelen Egyezmény egyetlen rendelkezése sem értelmezhető kiadatási vagy kölcsönös jogsegélyre vonatkozó kötelezettségként olyan esetekben, amikor a megkeresett Részes Államnak alapos oka van azt vélelmezni, hogy a 2. cikkben meghatározott cselekményekre vonatkozóan azért nyújtottak be kiadatási vagy jogsegély iránti kérelmet, hogy az adott személy faji, vallási, állampolgársági, etnikai hovatartozási vagy politikai véleménye alapján kerüljön eljárás alá, vagy elítélésre, illetve, amennyiben a kérelem teljesítése ezen okok bármelyike alapján sérelmes lenne az adott személy helyzetére nézve.

17. cikk

1. A valamely Részes Állam területén fogva tartott, vagy büntetését töltő olyan személy, akinek megjelenése egy másik Részes Államban a jelen Egyezményben szabályozott cselekmények tárgyában tanúvallomás-tételi, azonosítási, illetőleg nyomozási vagy büntetőeljárási célokból történő bizonyítékgyűjtésben való segítségnyújtáshoz szükséges, az alábbi feltételek teljesülése esetén átszállítható:

a) a személy szabadon, és a megfelelő információkkal történő ellátás után ehhez hozzájárult; valamint

b) mindkét állam illetékes hatóságai egyetértenek ebben, az általuk megfelelőnek vélt feltételek kikötése mellett.

2. A jelen cikk alkalmazása során:

a) az az állam, amelybe az adott személyt átszállították jogosult és köteles az átszállított személyt őrizetben tartani, kivéve, ha az átadó állam ettől eltérően rendelkezett, vagy ettől eltérő felhatalmazást adott;

b) az az állam, amelybe az adott személyt átszállították haladéktalanul eleget tesz azon kötelezettségének, hogy az adott személyt azon állam őrizetébe visszajuttassa, amelyből az adott személy az előzőek szerint megállapodott módon, illetve a két állam illetékes hatóságainak egyéb megállapodása alapján átszállításra került;

c) az az állam, amelybe az adott személyt átszállították, nem kérheti arra azt az államot, amelyből az adott személy átszállításra került, hogy a visszaszállításra kiadatási eljárást indítson;

d) az az idő, amelyet az átszállított személy azon másik államban tölt, ahová átszállításra került, beleszámít adott személy azon államban letöltendő büntetésébe, amelyből az átszállítás történt.

3. Kivéve azt az esetet, ha a Részes Állam, amelyből az adott személyt a jelen cikk alapján átszállították ehhez hozzájárul, az adott személy ellen, állampolgárságától függetlenül, nem indulhat büntetőeljárás, nem vehető őrizetbe, illetőleg személyi szabadsága más módon nem korlátozható azon állam területén, amelynek területére átszállították, olyan cselekmények vagy elítélések miatt, amelyek azt megelőzően következtek be, hogy elhagyta volna azon Állam területét, ahonnan átszállították.

18. cikk

1. A radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény 2. cikkben meghatározott cselekmény elkövetését követő lefoglalása, vagy más módon történő ellenőrzés alá vételekor, az azokat birtokában tartó Részes Állam:

a) megteszi a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt veszélytelenné tegye;

b) biztosítja, hogy a nukleáris anyag a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vonatkozó biztonsági előírásainak megfelelően kerüljön tárolásra;

c) betartja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által kiadott fizikai védelemre vonatkozó ajánlásokat, valamint egészségügyi és biztonsági szabványokat.

2. A 2. cikkben meghatározott valamely cselekményhez kapcsolódó bármely eljárás lezárásakor, illetve a nemzetközi jog által előírt korábbi időpontban, a radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt az érintett Részes Államok közötti egyeztetést követően (különösen a szállítás és tárolás módszereit illetően) vissza kell szállítani azon Részes Államba, amelyet az megillet, vagy amelyben azon természetes vagy jogi személyek állampolgársággal rendelkeznek, vagy letelepedtek, akik e radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény tulajdonosai, illetve, amely állam területéről azt ellopták, vagy más jogellenes módon azt megszerezték.

3. a) Azokban az esetekben, amikor valamely Részes Állam a nemzeti joga, vagy a nemzetközi jog alapján a visszajuttatandó radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt nem küldheti vissza, vagy nem veheti át, illetve, amikor az érintett Részes Államok így állapodnak meg a jelen cikk 3. bekezdése b) pontjának figyelembevételével, a radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt birtokló Részes Állam megteszi a jelen cikk 1. bekezdésében leírt lépéseket; a kérdéses radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény kizárólag békés célokra használható fel;

b) Azokban az esetekben, amikor a radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt birtokában tartó Részes Állam számára nem lehetséges azok birtokban tartása, az adott Állam biztosítja azt, hogy azok minél hamarabb olyan Állam birtokába kerüljenek, amely számára e birtoklás jogszerűnek minősül, és amely, amennyiben alkalmazható, megadta a jelen cikk 1. bekezdése előírásainak megfelelő biztosítékokat az adott Állammal történő konzultációt követően, azok veszélytelenné tétele érdekében; a kérdéses radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény kizárólag békés célokra használható fel.

4. Amennyiben a jelen cikk 1. és 2. bekezdésében hivatkozott radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény egyik Részes Államhoz, vagy egyik Részes Állam állampolgárához, illetve ott tartózkodási hellyel rendelkező személyhez sem tartozik, nem valamelyik Részes Állam területéről lopták el, vagy szerezték meg jogellenes úton, illetőleg amennyiben egyik Részes Állam sem szándékozik azokat a jelen cikk 3. bekezdése alapján átvenni, annak elhelyezéséről külön döntést kell hozni a jelen cikk 3. bekezdésének b) pontja alapján, az érintett Államok, valamint bármely releváns nemzetközi szervezettel történő konzultációt követően.

5. A jelen cikk 1., 2., 3., valamint 4. bekezdésének alkalmazása során a radioaktív anyagot, eszközt vagy nukleáris létesítményt birtokló Részes Állam jogosult más Részes Államok segítségét és együttműködését kérni, különös tekintettel az érintett Részes Államokra, valamint a releváns nemzetközi szervezetekre, különösen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségre. A Részes Államoknak, valamint a vonatkozó nemzetközi szervezeteknek törekedniük kell a jelen bekezdés szerinti támogatás lehető legnagyobb mértékben történő biztosítására.

6. A radioaktív anyag, eszköz vagy nukleáris létesítmény jelen cikk alapján történő átadásában, vagy megtartásában érintett Részes Államok értesítik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ügyvezetőjét annak módjáról, ahogy az adott dolgot átadták, vagy megtartották. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ügyvezetője ezt az információt az egyéb Részes Államoknak átadja.

7. Amennyiben a 2. cikkben meghatározott bármely cselekményhez kapcsolódóan információ továbbítására kerül sor, a jelen cikk egyetlen rendelkezése sem érinti semmilyen módon a nemzetközi jog nukleáris károkra vonatkozó, vagy egyéb szabályait.

19. cikk

Az a Részes Állam, amelyben a gyanúsított ellen büntetőeljárást indítanak, nemzeti joga, valamint vonatkozó eljárásai alapján az eljárás eredményéről tájékoztatja az Egyesült Nemzetek Főtitkárát, aki ezen információt a többi Részes Államhoz eljuttatja.

20. cikk

A Részes Államok közvetlenül, vagy az Egyesült Nemzetek Főtitkárán keresztül, konzultációt folytatnak egymással, amennyiben szükséges, a nemzetközi szervezetek támogatásával, a jelen Egyezmény tényleges végrehajtásának biztosítására.

21. cikk

A Részes Államok a jelen Egyezmény alapján fennálló kötelezettségeiket oly módon teljesítik, ami megfelel az államok szuverén egyenlőségére, területi integritására, valamint a más Részes Államok belügyeibe való be nem avatkozásra vonatkozó alapelveknek.

22. cikk

A jelen Egyezmény rendelkezései egyetlen Részes Államot sem jogosítanak fel arra, hogy egy másik Részes Állam területén joghatóságot gyakoroljon, vagy olyan funkciókat végezzen, amelyek a másik Részes Állam nemzeti joga alapján kizárólag e másik Állam hatóságai számára vannak fenntartva.

23. cikk

1. A jelen Egyezmény értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozóan két vagy több Részes Állam között felmerült vitát, ami ésszerű határidőn belül nem rendezhető, azt bármelyik fél kérésére választottbíróság elé kell terjeszteni. Amennyiben a választottbírósági eljárás kérelmezésének időpontjától számított hat hónap elteltével a felek nem képesek a választottbíróság megszervezésében egyetértésre jutni, a felek bármelyike jogosult a jogvitát keresettel a Nemzetközi Bíróság elé utalni, a Bíróság alapszabályának megfelelően.

2. A jelen Egyezmény aláírásakor, megerősítésekor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor, vagy az ahhoz való csatlakozáskor minden Részes Állam jogosult arra vonatkozóan nyilatkozatot tenni, hogy a jelen cikk 1. bekezdésében foglaltakat magára nézve nem ismeri el kötelező erejűnek. Amennyiben valamelyik Részes Állam ilyen nyilatkozatot tett, az 1. bekezdés a többi Részes Államot nem kötelezi.

3. Bármely olyan Állam, amely a jelen cikk 2. bekezdése szerinti nyilatkozatot megtette, e nyilatkozatot bármikor visszavonhatja, az Egyesült Nemzetek Főtitkárának értesítése mellett.

24. cikk

1. A jelen Egyezmény minden állam részére nyitva áll aláírásra 2005. szeptember 14-től 2006. december 31-ig terjedő időszakban az Egyesült Nemzetek New York-i központjában.

2. A jelen Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni vagy jóvá kell hagyni. A megerősítő, elfogadó vagy jóváhagyó okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe kell helyezni.

3. A jelen Egyezményhez bármely Állam csatlakozhat. A csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe kell helyezni.

25. cikk

1. A jelen Egyezmény a huszonkettedik megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál történő letétbe helyezését követő harmincadik napon lép hatályba.

2. Bármely Állam vonatkozásában, amely jelen Egyezményt a huszonkettedik megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál történő letétbe helyezését követően erősíti meg, fogadja el, hagyja jóvá vagy csatlakozik ahhoz, azon napot követő harmincadik napon lép hatályba az Egyezmény, amely napon az adott Állam a saját megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratát az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezte.

26. cikk

1. Bármelyik Részes Állam javasolhatja a jelen Egyezmény módosítását. A javasolt módosítást a letéteményesnek kell benyújtani, aki azt azonnal megküldi a többi Részes Állam részére.

2. Amennyiben a Részes Államok többsége kérelmezi, hogy a letéteményes hívjon össze konferenciát a javasolt módosítások megtárgyalására, a letéteményes meghívja valamennyi Részes Államot az e konferenciára való részvételre, és a konferencia kezdőidőpontja nem lehet korábbi, mint a meghívó kibocsátásának időpontjától számított három hónap.

3. A konferencián minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy a módosítások konszenzussal elfogadásra kerüljenek. Amennyiben ez nem lehetséges, a módosítást a Részes Államok kétharmados többségének kell elfogadnia. A konferencián elfogadott bármely módosítást a letéteményes haladéktalanul megküldi a Részes Államok részére.

4. A jelen cikk 3. bekezdése alapján elfogadott módosítások valamennyi olyan Részes Államra nézve, amely a módosításra vonatkozóan saját megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratát az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezte, a Részes Államok kétharmada általi letétbe helyezéstől számított harmincadik napon lépnek hatályba. Ezt követően, bármely módosítás a Részes Államra nézve az azt követő harmincadik napon lép hatályba, hogy az adott Részes Állam a vonatkozó okiratot letétbe helyezte.

27. cikk

1. Bármelyik Részes Állam jogosult a jelen Egyezményt felmondani az Egyesült Nemzetek Főtitkárának címzett írásbeli értesítéssel.

2. A felmondás azt a napot követő egy év leteltével lép hatályba, amelyen a felmondást az Egyesült Nemzetek Főtitkára kézhez vette.

28. cikk

A jelen Egyezmény eredeti példányát, amelyből az arab, kínai, angol, francia, orosz, valamint spanyol szöveg egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe kell helyezni, aki annak hitelesített másolatát valamennyi Részes Államnak megküldi.

A fentiek hiteléül, a Kormányaik által kellően felhatalmazott alulírottak az Egyesült Nemzetek New York-i székhelyén 2005. szeptember 14-én aláírásra megnyitott jelen Egyezményt aláírták.”

5. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2007. június 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 3-4. §-a az Egyezmény 25. cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. * 

(3) Az Egyezmény, illetve e törvény 3-4. §-a hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. * 

(4) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről az igazságügyért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére