Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a 2006. évi országgyűlési választások pénzügyi támogatásáról szóló 89/2005. (XII. 7.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 12/2006. (II. 16.) OGY határozatban, a 2006. évi önkormányzati és kisebbségi választások pénzügyi támogatásáról szóló 30/2006. (VII. 11.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:
1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 6 549 197,8 millió forint, azaz hatmillió-ötszáznegyvenkilencezer-százkilencvenhét egész nyolctized millió forint bevétellel,
b) 8 510 829,5 millió forint, azaz nyolcmillió-ötszáztízezer-nyolcszázhuszonkilenc egész öttized millió forint kiadással, és
c) 1 961 631,7 millió forint, azaz egymillió-kilencszázhatvanegyezer-hatszázharmincegy egész héttized millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2006-ban a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 60 318,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 25 185,7 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
c) 1 467 624,6 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,
d) 184 381,7 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2006-ban
a) 1 140 671,8 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 267 022,4 millió forint összegben növelte a kincstárjegyek állományát,
c) 111 825,7 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 109. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter a 2006. évi költségvetési hiány terhére
a) 415 900,0 millió forint összegben forint hiteleket vállalt át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, amelyek összegét a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 32. Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés cím 1. alcímén számolta el, valamint
b) 22 968,0 millió forint összegben az a) pont szerinti átvállalást megelőzően felhalmozódott kamatot vállalt át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, melynek összegét a XLI. A központi költségvetés kamatelszámolásai, tőkevisszatérülései, az adósság- és követelés-kezelés költségei fejezet, 2. A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai cím, 1. Forinthitelek kamatelszámolásai alcím, 2. Egyéb hitelek kamatelszámolásai jogcímcsoport 15. jogcímén számolta el,
c) az a) és b) pont szerinti átvállalások következtében 438 868 millió forinttal növelte központi költségvetés adósságállományát.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2006-ban az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján
a) 1 061 731,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 675 778,8 forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 36 690,7 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.
7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-ÖTM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. *
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok évközben 4050,5 millió forint összegben igényeltek - a Magyar Államkincstár igazgatóságai javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat, jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 7625,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 79,9 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 36,7 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekedtek. A módosított előirányzatokat önkormányzatonként és jogcímenként a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(3) A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulásokból, a normatív, kötött felhasználású támogatásokból a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után, valamint a személyi jövedelemadó-részesedésből a megyei Önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 4462,9 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3698,8 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2006. év után előírt tartozása 764,1 millió forint.
(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulásokat és normatív, kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint 153,6 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 2254,9 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 5263,6 millió forint.
Ezek helyi önkormányzatonként részletezett összegeit a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek az őket ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 154,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(8) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzat jogcímen 298,1 millió forint,
b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen 64,4 millió forint,
c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 2360,3 millió forint,
d) a 2005. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 373,9 millió forint,
e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 123,7 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(9) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (4) bekezdés c) pontjában, valamint a (8) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből
a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 347,5 millió forint,
b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 34,3 millió forint,
c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 7,0 millió forint,
d) címzett és céltámogatások jogcímen 78,8 millió forint,
e) céljellegű decentralizált támogatás és a Balatoni Fejlesztési Tanács támogatása jogcímen 1,3 millió forint,
f) a megyei önkormányzatok által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján 3,3 millió forint, valamint
g) a 2005. december 31-én feladattal terhelt normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 83,2 ezer forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(10) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (6) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján
a) a visszafizetési kötelezettség 17,0 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 3,7 millió forint,
amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(11) A települési önkormányzatok 2006. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolása keretében a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja alapján 6484,6 millió forint támogatást igényeltek vissza a költségvetésből, amelynek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.
(12) Az önkormányzatok 2006. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolásában az Állami Számvevőszék által megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 46,4 ezer forint visszafizetési, és a még jogszerűen járó 14,6 ezer forint központi költségvetésből történő folyósítási kötelezettségének önkormányzatonkénti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza. *
(13) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott határidőre tekintettel, az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2007. március 28. napjától keletkezik.
(14) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó, helyi önkormányzatokat érintő pótlólagos állami támogatások, illetve visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-ÖTM R. hatálybalépését követő 15. nap.
(15) Amennyiben a (13)-(14) bekezdésekben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(16) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy azon önkormányzatok részére, amelyek saját elszámolásuk alapján a (4) bekezdés b) pontja és a (6) bekezdés b) pontja szerint pótlólagos támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium 8265,5 millió forint átutalásáról rendelkezett.
8. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4/a. számú melléklet részletezi.
(2) Egyes központosított előirányzatok 2006. évi felhasználásának levezetését, továbbá a korábbi évek maradványának megállapítását a 4/b. számú melléklet részletezi.
(3) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.
(4) A helyi önkormányzatok 2006. évi címzett- és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(6) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulását a 8. számú melléklet részletezi.
(7) A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulását a 9. számú melléklet részletezi.
(8) A Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar - Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználásának alakulását a 10. számú melléklet részletezi.
(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 39,4 milliárd forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 1,9 millió forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 9,9 millió forint.
9. § Az Országgyűlés
a) jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 16. számú melléklet szerint;
b) tudomásul veszi, hogy az ÁPV Zrt. 2006-ban a Költségvetési Törvény 5. §-ának (1) bekezdése alapján 268 696,1 millió forintot fizetett be a központi költségvetésbe.
10. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 7268,5 millió forint egyszeri - a 2006. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2007. decemberében. *
(2) Az egyházi szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2777,7 millió forint egyszeri - a 2006. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatást kompenzáló - szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2007. decemberében.
(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2007. évben 60,0 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak.
11. § (1) Az Országgyűlés az Operatív Programok forrásainak támogatási döntéseit a 17. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés forrásainak támogatási döntéseit a 18. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) Az Európai Bizottság által 2006. december 31-éig elfogadott Kohéziós Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 19. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Európai Bizottság által 2006. december 31-éig elfogadott Schengen Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 20. számú melléklet tartalmazza.
(5) Az Országgyűlés a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus forrásainak támogatási döntéseit a 22. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
12. § Az Országgyűlés jóváhagyja a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) egyes intézkedései esetén az e törvény 21. számú melléklete által bemutatott többlet-kötelezettségvállalást, amely az NVT 3 éves keretének felhasználását követően az 1698/2005/EK tanácsi rendeletben előírt vidékfejlesztési támogatásra előírt átmenet szabályainak megállapításáról szóló 2006. szeptember 5-i 1320/2006/EK bizottsági rendelet alapján jóváhagyott Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretét fogja terhelni.
13. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 77. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az elkülönített állami pénzalapok 2006. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 12. számú melléklete tartalmazza.
14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
15. § (1) A Magyar Államkincstár által kezelt, állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából 2005. december 31-én fennállt 6167,6 millió forint követelésállomány 2006. év folyamán összesen 4235,2 millió forinttal csökkent, így 2006. december 31-én 1932,4 millió forintot tett ki.
(2) A követelésállomány csökkenés közel 90%-a az év folyamán bírósági végzés alapján lezárt felszámolásoknál jelentkező 3733,9 millió forintos veszteség elszámolásából ered. Az állomány változásának fennmaradó része az 501,3 millió forint összegű járadékbefizetés eredménye.
(3) A követelésállományhoz kapcsolódó, de annak nagyságát nem érintő bevételként jelentkezett a költségvetésben az állami kölcsönhöz kapcsolódóan befolyt 5,7 millió forint szerződéses és késedelmi kamat.
16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2007. december 31-éig
a) a központi költségvetés
aa) a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 9,9 millió forintot,
ab) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 59,6 millió forintot
a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára térítsen meg,
b) az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 432,1 millió forintot a központi költségvetésnek a 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” számlára utaljon vissza.
17. § Az Országgyűlés
a) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 20. § c) pontjában megállapított 19 498,9 millió forint, valamint
b) az E. Alapnak az e törvény 22. § c) pontjában megállapított 111 293,8 millió forint összegű hiányát
a KESZ hitelállományából 2007. december 31-éig elengedi.
18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (2) bekezdés f) pontja alapján 1038,9 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2007. december 31-éig térítsen meg.
19. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2006. évi költségvetése végrehajtását
a) 3 660 960,6 millió forint, azaz hárommillió-hatszázhatvanezer-kilencszázhatvan egész hattized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 3 791 753,3 millió forint, azaz hárommillió-hétszázkilencvenegyezer-hétszázötvenhárom egész háromtized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 130 792,7 millió forint, azaz százharmincezer-hétszázkilencvenkettő egész héttized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2006. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 15. számú melléklete tartalmazza.
20. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2006. évi költségvetésének végrehajtását
a) 2 093 596,4 millió forint, azaz kettőmillió-kilencvenháromezer-ötszázkilencvenhat egész négytized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 2 113 095,3 millió forint, azaz kettőmillió-száztizenháromezer-kilencvenöt egész háromtized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 19 498,9 millió forint, azaz tizenkilencezer-négyszázkilencvennyolc egész kilenctized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
21. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2006. évi működési előirányzat-maradványát 1237,5 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi maradvány összege 306,3 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2006. évi működési kiadásai 2127,4 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.
22. § Az Országgyűlés az E. Alap 2006. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 567 364,2 millió forint, azaz egymillió-ötszázhatvanhétezer-háromszázhatvannégy egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 678 658,0 millió forint, azaz egymillió-hatszázhetvennyolcezer-hatszázötvennyolc millió forint kiadási főösszeggel,
c) 111 293,8 millió forint, azaz egyszáztizenegyezer-kettőszázkilencvenhárom egész nyolctized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
23. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1886,4 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 3,1 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1803,5 millió forint előző évek előirányzat-maradványának a felhasználását tartalmazzák.
24. § Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 3. Természetbeni ellátások alcímen belül a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4532,8 millió forint és az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 1304,4 millió forint felhasználását.
25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
a) 75. §-a (3) bekezdésére és 83. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra
aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 505,4 millió forint,
ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 692,2 millió forint,
b) 75. §-ának (4) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 430,6 millió forint,
c) 75. §-ának (5) bekezdése, illetve a 82. § (1) és (2) bekezdése alapján
ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 177,5 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 747,1 millió forint, egyszeri segélyre 122,5 millió forint,
cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 127,7 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 5,3 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 24,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 63,7 millió forint,
d) 75. §-ának (6) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata felett 131,4 millió forint,
e) 84. §-a alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzatából a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával összefüggésben 48,4 millió forint
felhasználása történt meg.
26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.
27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 13. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 14. számú melléklet szerint jóváhagyja.
28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
29. § (1) A 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz következtében károsodott magántulajdonban lévő lakóingatlanok kárenyhítésével összefüggésben a központi költségvetésből nyújtott támogatásból helyreállított, újjáépített, vásárolt ingatlanra - a Magyarország folyóin 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. §-ának (9) bekezdése alapján - bejegyzett jelzálogjogról, valamint elidegenítési és terhelési tilalomról a Magyar Állam lemond.
(2) E törvény hatálybalépését követő harminc napon belül a lakóingatlan fekvése szerint illetékes jegyző - a Magyar Állam nevében - törlésre vonatkozó kérelmet nyújt be a lakóingatlan fekvése szerint területileg illetékes körzeti földhivatalhoz.
(3) A földhivatal a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül intézkedik a jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom törlésének ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséről.
(4) A folyamatban levő ügyek esetében a jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyeztetéséről a Magyar Állam lemond. Ez esetben is a jegyző jogosult a lakóingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatósághoz benyújtott jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére irányuló kérelem visszavonására.
(5) Az Országgyűlés engedélyezi Doboz Nagyközség Önkormányzatnak, hogy a 2005. év augusztus 15-23. között lehullott nagy mennyiségű csapadék okozta károk enyhítéséről szóló 181/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet alapján kapott támogatás jogtalanul igénybe vett 61 989 000 forintos részét 2015-ig, évente egyenlő részletekben fizesse vissza a következők szerint:
a) az önkormányzat e törvény kihirdetését követő 10 napon belül köteles a Magyar Államkincstár felé adatot szolgáltatni a jogtalanul igénybe vett támogatás összegéről;
b) a Magyar Államkincstár minden év december 5-éig értesíti az önkormányzatot az esedékes fizetési kötelezettségről;
c) az önkormányzatnak az éves részletet adott év december 15-éig kell megfizetnie, az első részlet megfizetésének határideje 2007. december 15.;
d) amennyiben a fizetési kötelezettségének az önkormányzat határidőben nem tesz eleget, a Magyar Államkincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján azonnali beszedési megbízást nyújt be ellene.
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Országgyűlés hivatali szervei | 15 080,0 | 16 627,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 350,0 | 590,2 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 8 628,4 | 8 927,0 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2 143,0 | 2 247,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 945,6 | 3 263,8 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 3,7 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 30,5 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 333,6 | 983,7 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 1 379,4 | 1 552,6 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 30,4 | 30,4 | |||||||||||||||
2 | Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára | 693,0 | 693,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 3,0 | 10,7 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 399,5 | 400,9 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 123,4 | 121,2 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 122,4 | 138,9 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 4,9 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 36,7 | 43,9 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 10,0 | 8,2 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 4,0 | 3,5 | 6,6 | ||||||||||||||
4 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | eParlament | 200,0 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 200,0 | ||||||||||||||||
6 | Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások | 2 110,0 | 753,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 1 023,3 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 289,2 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 95,0 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 620,5 | ||||||||||||||||
2 | Felújítás | 82,0 | ||||||||||||||||
1-4. cím összesen: | 18 436,0 | 353,0 | 18 083,0 | 17 725,5 | 673,3 | 18 073,9 | ||||||||||||
5 | Közbeszerzések Tanácsa | |||||||||||||||||
1 | Közbeszerzések Tanácsa | 215,0 | 216,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 864,0 | 1 797,3 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 449,9 | 586,6 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 147,0 | 187,5 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 453,1 | 1 077,7 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 19,0 | 19,5 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 10,0 | 11,0 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 30,0 | ||||||||||||||||
2 | Fejezeti államháztartási tartalék | 6,7 | 6,7 | |||||||||||||||
5. cím összesen: | 1 085,7 | 864,0 | 221,7 | 1 912,3 | 1 797,3 | 216,3 | ||||||||||||
6 | Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása | 110,0 | 110,0 | |||||||||||||||
7 | Pártok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Magyar Szocialista Párt | 969,2 | 960,2 | |||||||||||||||
2 | FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség | 817,4 | 826,6 | |||||||||||||||
3 | SZDSZ - A magyar liberális párt | 282,0 | 269,8 | |||||||||||||||
4 | Magyar Demokrata Fórum | 284,1 | 251,2 | |||||||||||||||
5 | Kereszténydemokrata Néppárt | 137,3 | ||||||||||||||||
2 | Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Munkáspárt | 39,8 | 16,6 | |||||||||||||||
3 | Magyar Igazság és Élet Pártja | 87,0 | 36,2 | |||||||||||||||
4 | MIÉP - Jobbik a harmadik út | 22,1 | ||||||||||||||||
7 | Centrum Párt | 69,4 | 28,9 | |||||||||||||||
8 | Pártalapítványok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Táncsics Mihály Alapítvány | 461,4 | 477,2 | |||||||||||||||
2 | Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány | 430,3 | 400,1 | |||||||||||||||
3 | Antall József Alapítvány | 118,8 | 101,7 | |||||||||||||||
4 | Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány | 109,9 | 109,9 | |||||||||||||||
5 | Tartalék | 12,4 | ||||||||||||||||
6 | Barankovics István Alapítvány | 50,1 | ||||||||||||||||
6-8. cím összesen: | 3 791,7 | 3 797,9 | ||||||||||||||||
10 | Magyar Rádió támogatása | |||||||||||||||||
1 | Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire | 5 234,5 | 5 127,0 | |||||||||||||||
2 | Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására | 700,0 | 700,0 | |||||||||||||||
11 | Magyar Televízió támogatása | |||||||||||||||||
1 | Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire | 6 929,2 | 6 904,2 | |||||||||||||||
12 | Duna Televízió támogatása | |||||||||||||||||
1 | Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire | 1 341,6 | 1 420,0 | |||||||||||||||
13 | Média közalapítványok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Magyar Televízió Közalapítvány támogatása | 4 395,4 | 4 395,4 | |||||||||||||||
2 | Hozzájárulás az MTV kárainak rendezéséhez | 150,0 | ||||||||||||||||
14 | Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása | |||||||||||||||||
1 | Közszolgálati feladatokra | 2 100,0 | 2 100,0 | |||||||||||||||
2 | A határon túli magyar sajtó hírellátására | 50,0 | 50,0 | |||||||||||||||
3 | A 2006. évi országgyűlési képviselői és önkormányzati választási időszakokban történő tájékoztatási többletfeladatokra | 116,8 | 116,8 | |||||||||||||||
15 | Üzemben tartási díj pótlása | 25 596,7 | 25 596,7 | |||||||||||||||
10-15. cím összesen: | 46 464,2 | 46 560,1 | ||||||||||||||||
16 | Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Bolgár Országos Önkormányzat | 36,0 | 36,0 | |||||||||||||||
2 | Görög Országos Önkormányzat | 35,0 | 35,0 | |||||||||||||||
3 | Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata | 88,6 | 88,6 | |||||||||||||||
4 | Németek Magyarországi Országos Önkormányzata | 173,9 | 173,9 | |||||||||||||||
5 | Románok Magyarországi Országos Önkormányzata | 50,7 | 50,7 | |||||||||||||||
6 | Országos Cigány Önkormányzat | 225,6 | 225,6 | |||||||||||||||
7 | Lengyel Országos Önkormányzat | 35,0 | 35,0 | |||||||||||||||
8 | Örmény Országos Önkormányzat | 35,0 | 35,0 | |||||||||||||||
9 | Szlovák Országos Önkormányzat | 89,4 | 89,4 | |||||||||||||||
10 | Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat | 39,9 | 39,9 | |||||||||||||||
11 | Szerb Országos Önkormányzat | 47,6 | 47,6 | |||||||||||||||
12 | Ruszin Országos Önkormányzat | 28,6 | 28,6 | |||||||||||||||
13 | Ukrán Országos Önkormányzat | 28,6 | 28,6 | |||||||||||||||
17 | Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása | |||||||||||||||||
1 | Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 15,0 | 15,0 | |||||||||||||||
2 | Görög Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 12,0 | 12,0 | |||||||||||||||
3 | Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása | 45,0 | 45,0 | |||||||||||||||
4 | Németek Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása | 70,0 | 70,0 | |||||||||||||||
5 | Románok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása | 16,5 | 16,5 | |||||||||||||||
6 | Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 70,0 | 70,0 | |||||||||||||||
7 | Lengyel Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 14,0 | 14,0 | |||||||||||||||
9 | Szlovák Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 88,8 | 88,8 | |||||||||||||||
10 | Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 16,2 | 16,2 | |||||||||||||||
11 | Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 27,0 | 27,0 | |||||||||||||||
12 | Ruszin Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása | 6,0 | 6,0 | |||||||||||||||
16-17. cím összesen: | 1 294,4 | 1 294,4 | ||||||||||||||||
Összesen: | 71 072,0 | 1 217,0 | 18 304,7 | 71 290,2 | 2 470,6 | 18 290,2 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Köztársasági Elnöki Hivatal | |||||||||||||||||
1 | Köztársasági Elnöki Hivatal | 947,6 | 1 246,4 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1,7 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 427,0 | 703,7 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 140,7 | 134,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 264,3 | 334,7 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 0,1 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 5,2 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 108,6 | 111,1 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 3,0 | 5,1 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 4,0 | 9,0 | 5,0 | ||||||||||||||
2 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
2 | Célelőirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Állami kitüntetések | 282,1 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 239,4 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 0,8 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 41,9 | ||||||||||||||||
2 | Államfői Protokoll kiadásai | 320,4 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 34,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 6,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 280,4 | ||||||||||||||||
3 | Fejezeti államháztartási tartalék | 47,9 | 47,9 | |||||||||||||||
Összesen: | 1 598,0 | 1 598,0 | 1 298,6 | 11,9 | 1 246,4 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Alkotmánybíróság | 1 427,1 | 1 466,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1,5 | 8,3 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 852,9 | 856,2 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 276,4 | 272,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 257,8 | 281,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 7,5 | 7,6 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 37,0 | 39,4 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 12,0 | 17,4 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 2,6 | 2,6 | |||||||||||||||
4 | Fejezeti államháztartási tartalék | 44,1 | 44,1 | |||||||||||||||
Összesen: | 1 480,2 | 9,0 | 1 471,2 | 1 469,2 | 18,5 | 1 466,1 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Országgyűlési Biztos Hivatala | 1 243,8 | 1 292,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1,8 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 764,5 | 799,9 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 243,3 | 252,2 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 209,1 | 221,4 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 4,2 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 26,9 | 29,6 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 2,7 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 0,5 | 0,5 | |||||||||||||||
2 | Fejezeti államháztartási tartalék | 38,5 | 38,5 | |||||||||||||||
Összesen: | 1 282,3 | 1 282,3 | 1 306,3 | 6,5 | 1 292,8 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Állami Számvevőszék | 7 539,6 | 7 701,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 18,0 | 13,6 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 4 568,1 | 4 593,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 424,0 | 1 472,2 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1 122,1 | 1 073,3 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 2,0 | 3,2 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 321,6 | 345,5 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 123,8 | 210,5 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 3,7 | 3,7 | |||||||||||||||
3 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
4 | Fejezeti államháztartási tartalék | 160,0 | 160,0 | |||||||||||||||
Összesen: | 7 719,6 | 20,0 | 7 699,6 | 7 698,3 | 20,5 | 7 701,1 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Bíróságok | 60 201,8 | 63 548,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 5 076,4 | 6 649,5 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 44 423,6 | 42 830,0 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 13 136,4 | 13 213,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 7 315,0 | 9 809,0 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1,0 | 24,3 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 607,2 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 148,5 | 758,8 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 114,2 | 72,9 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 139,5 | 156,6 | |||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 4 290,8 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 69,5 | 69,5 | |||||||||||||||
2 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Beruházás | |||||||||||||||||
1 | Igazságszolgáltatás beruházásai | 2 000,0 | 265,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 722,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 2 000,0 | ||||||||||||||||
2 | Ptk. alapján történő kártérítés | 9,0 | 8,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 9,0 | 1,2 | |||||||||||||||
3 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | |||||||||||||||||
1 | PHARE támogatással megvalósuló programok | |||||||||||||||||
2 | Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02) | 93,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 326,4 | ||||||||||||||||
4 | PHARE oktatás az igazságszolgáltatási kapacitás további megerősítése témakörben (CRIS 2003/004-347-0301 programszám) | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 126,3 | 63,5 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 126,3 | 74,0 | |||||||||||||||
2 | Átmeneti támogatással megvalósuló programok | |||||||||||||||||
1 | Bírósági Oktatási Központ felszerelése | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 126,2 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 126,2 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 323,2 | 147,8 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 323,2 | 147,8 | |||||||||||||||
2 | Az igazságszolgáltatás fenntartható képzési rendszerének kialakítása a Magyar Bíróképző Akadémia keretében | 1,2 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 74,1 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1,2 | ||||||||||||||||
15 | Fejezeti államháztartási tartalék | 1 930,2 | 1 930,2 | |||||||||||||||
Összesen: | 69 793,1 | 5 652,1 | 64 141,0 | 73 498,4 | 7 611,6 | 63 917,3 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Ügyészségek | 27 662,0 | 28 632,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 36,5 | 540,2 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 18 368,4 | 18 849,6 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 5 770,0 | 5 971,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 385,4 | 2 627,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 5,0 | 45,4 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 150,5 | 143,7 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 1 076,2 | 1 565,0 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 100,0 | 73,9 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 144,0 | 105,4 | |||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 801,5 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 26,0 | 26,0 | 29,4 | 29,4 | |||||||||||||
3 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Beruházás | |||||||||||||||||
1 | Igazságszolgáltatás beruházásai | 380,0 | 0,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 421,7 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 380,0 | ||||||||||||||||
3 | EU tagságból eredő feladatok | 24,0 | 23,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,1 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 12,0 | 12,7 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2,0 | 1,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 10,0 | 10,2 | |||||||||||||||
4 | Fejezeti államháztartási tartalék | 870,7 | 870,7 | |||||||||||||||
Összesen: | 29 149,7 | 213,0 | 28 936,7 | 30 516,1 | 713,4 | 28 656,5 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Normatív hozzájárulások | |||||||||||||||||
9 | Pénzbeli szociális juttatások | 14 947,8 | 14 947,9 | |||||||||||||||
11 | Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai | 11 405,8 | 10 801,8 | |||||||||||||||
12 | Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés | 18 010,5 | 17 623,8 | |||||||||||||||
13 | Hajléktalanok átmeneti intézményei | 503,4 | 407,3 | |||||||||||||||
14 | Gyermekek napközbeni ellátása | 1 283,9 | 1 293,7 | |||||||||||||||
15 | Óvodai nevelés | 61 255,4 | 61 109,9 | |||||||||||||||
16 | Iskolai oktatás | 280 779,9 | 279 196,7 | |||||||||||||||
17 | Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás | 33 363,3 | 32 103,1 | |||||||||||||||
18 | Alapfokú művészetoktatás | 11 521,0 | 12 142,9 | |||||||||||||||
19 | Kollégiumok közoktatási feladatai | 21 498,4 | 21 383,3 | |||||||||||||||
20 | Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz | 18 684,1 | 18 549,8 | |||||||||||||||
21 | Egyéb hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához | 15 432,8 | 15 583,7 | |||||||||||||||
22 | Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások | 31 612,2 | 31 023,7 | |||||||||||||||
2 | Központosított előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Lakossági közműfejlesztés támogatása | 3 000,0 | 1 927,2 | |||||||||||||||
2 | Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása | 4 800,0 | 4 748,0 | |||||||||||||||
3 | Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása | 150,0 | 150,0 | |||||||||||||||
4 | Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása | 85,0 | 85,0 | |||||||||||||||
5 | Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása | 1 166,1 | 1 196,2 | |||||||||||||||
6 | Gyermek- és ifjúsági feladatok | 170,0 | 170,0 | |||||||||||||||
7 | Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz | 1 100,0 | 1 024,6 | |||||||||||||||
8 | Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás | 500,0 | 499,9 | |||||||||||||||
9 | Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása | 1 010,0 | 1 010,0 | |||||||||||||||
10 | Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása | 3 290,0 | 4 755,4 | |||||||||||||||
11 | Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása | 750,0 | 978,7 | |||||||||||||||
12 | „ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása | 100,0 | 100,0 | |||||||||||||||
13 | Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása | 500,0 | 496,9 | |||||||||||||||
14 | Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása | 300,0 | 300,0 | |||||||||||||||
15 | Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása | 500,0 | 500,0 | |||||||||||||||
16 | A 2005. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása | 5 500,0 | 7 086,8 | |||||||||||||||
17 | Önkormányzatok európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása | 7 400,0 | 4 931,2 | |||||||||||||||
18 | A múzeumok szakmai támogatása | 300,0 | 300,0 | |||||||||||||||
19 | Az ECDL számítógép-kezelői vizsga díjának visszatérítése | 60,0 | 63,3 | |||||||||||||||
20 | Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása | 14 840,0 | 35 069,7 | |||||||||||||||
21 | Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása | 8 000,0 | 12 078,8 | |||||||||||||||
22 | Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása | 2 300,0 | 2 300,0 | |||||||||||||||
23 | Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása | 1 278,0 | 1 213,7 | |||||||||||||||
24 | Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatása | 355,0 | 130,5 | |||||||||||||||
25 | Sportpályák felújításának támogatása | 500,0 | 491,9 | |||||||||||||||
26 | Kistelepülések életmentő készülékkel való ellátásának támogatása | 200,0 | ||||||||||||||||
27 | A szakiskola és a szakközépiskola 9. évfolyamán a gyakorlati oktatás támogatása | 400,0 | 278,5 | |||||||||||||||
28 | Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok | 5 400,0 | 4 987,9 | |||||||||||||||
40 | A többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének 2006. évi támogatása | 400,0 | ||||||||||||||||
3 | A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások | |||||||||||||||||
1 | Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása | 12 000,0 | 28 957,2 | |||||||||||||||
2 | Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása | 300,0 | 22,6 | |||||||||||||||
3 | A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása | 1 200,0 | 2 921,4 | |||||||||||||||
4 | A helyi önkormányzatok színházi támogatása | |||||||||||||||||
1 | Kőszínházak működtetési hozzájárulása | 9 479,7 | 9 479,7 | |||||||||||||||
2 | Bábszínházak működtetési hozzájárulása | 387,3 | 387,3 | |||||||||||||||
3 | Színházak pályázati támogatása | 943,0 | 943,0 | |||||||||||||||
5 | Normatív, kötött felhasználású támogatások | |||||||||||||||||
1 | Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz | |||||||||||||||||
1 | Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása | 1 831,5 | 1 830,9 | |||||||||||||||
2 | A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége | 1 500,0 | 1 500,0 | |||||||||||||||
3 | Pedagógiai szakszolgálat | 3 214,0 | 3 193,6 | |||||||||||||||
2 | Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz | |||||||||||||||||
1 | Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése | 69 940,7 | 64 685,0 | |||||||||||||||
2 | Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása | 15 120,0 | 14 734,9 | |||||||||||||||
3 | Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása | 321,9 | 324,7 | |||||||||||||||
5 | A többcélú kistérségi társulások támogatása | 15 400,0 | 14 910,1 | |||||||||||||||
6 | Címzett és céltámogatások | 63 800,0 | 68 939,1 | |||||||||||||||
7 | A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása | 10 870,0 | 13 057,8 | |||||||||||||||
8 | Vis maior tartalék | 240,0 | 6 585,7 | |||||||||||||||
9 | Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatása | 15 800,0 | 20 615,3 | |||||||||||||||
10 | A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása | 9 000,0 | 6 798,7 | |||||||||||||||
11 | Szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása | 868,4 | ||||||||||||||||
12 | Támogatás rendkívüli időjárás miatt keletkezett lakossági károk enyhítésére | 2 921,6 | ||||||||||||||||
Összesen: | 815 600,7 | 867 118,8 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Miniszterelnöki Hivatal | |||||||||||||||||
1 | Miniszterelnöki Hivatal igazgatás | 5 525,8 | 6 362,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 4,7 | 161,8 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 3 798,7 | 4 619,8 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 186,3 | 1 409,4 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 540,0 | 591,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 3,5 | 2,0 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 5,0 | 3,0 | 3,0 | 3,3 | |||||||||||||
2 | Központi Szolgáltatási Főigazgatóság | 4 733,9 | 7 041,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1 285,1 | 3 640,1 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 1 192,4 | 1 266,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 388,5 | 391,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 641,6 | 3 066,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 203,7 | 1 370,3 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 719,6 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 503,0 | 3 663,1 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 88,8 | 311,6 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 1 150,0 | ||||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 1,4 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 1,0 | 1,0 | 1,3 | ||||||||||||||
2 | Magyar Közigazgatási Intézet | 80,1 | 240,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 199,0 | 428,8 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 177,1 | 436,9 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 53,5 | 128,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 48,4 | 228,4 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 60,1 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 1,0 | 1,7 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 1,1 | 73,9 | |||||||||||||||
3 | Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal | 19 165,9 | 29 165,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 18 460,0 | 14 381,3 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 2 232,7 | 2 219,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 642,2 | 669,2 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 24 948,9 | 31 750,2 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 4 590,2 | 4 797,3 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 0,4 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 5 068,5 | 4 019,6 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 143,4 | 231,0 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 20,9 | ||||||||||||||||
4 | Határon Túli Magyarok Hivatala | 566,8 | 3 934,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 42,0 | 5 105,2 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 384,0 | 547,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 128,5 | 172,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 86,3 | 270,4 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 9 849,7 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 10,0 | 10,2 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 20,0 | 22,2 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 594,3 | ||||||||||||||||
6 | Távközlési Szolgálat | 1 486,9 | 1 957,4 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 409,2 | 487,2 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 499,2 | 566,7 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 161,2 | 182,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1 175,7 | 1 617,7 | |||||||||||||||
4 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 10,1 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 17,8 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 44,8 | 151,8 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 15,2 | 39,4 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 0,4 | ||||||||||||||||
7 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
2 | Célelőirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Központilag kezelt fejezeti feladatok | 400,0 | 320,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 13,6 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 110,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 30,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 260,0 | 23,0 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 171,6 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 56,4 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 10,1 | 10,1 | |||||||||||||||
4 | Társadalompolitikai kutatások támogatása | 40,0 | 4,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 7,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 31,0 | 6,7 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 32,9 | ||||||||||||||||
5 | Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai | 180,0 | 50,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 180,0 | 100,0 | |||||||||||||||
7 | Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása | 860,0 | 1 444,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 83,2 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 40,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 10,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 810,0 | 1 297,7 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 272,3 | ||||||||||||||||
8 | Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások | 730,0 | 384,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 2,2 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 20,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 6,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 704,0 | 310,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 20,5 | ||||||||||||||||
9 | Közigazgatási rendszer korszerűsítése | 40,0 | 38,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,1 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 10,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 3,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 27,0 | 25,8 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 12,0 | ||||||||||||||||
10 | Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása | 100,0 | 84,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 13,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 4,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 83,0 | 88,4 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 16,2 | ||||||||||||||||
11 | Nemzetközi tagdíjak | 16,9 | 14,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 16,9 | 13,8 | |||||||||||||||
14 | Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása | 2 090,0 | 3 165,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 70,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 20,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1 600,0 | 1 839,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 201,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 400,0 | ||||||||||||||||
15 | Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek | 1 000,0 | 695,9 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,6 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 300,0 | 567,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 070,1 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 700,0 | ||||||||||||||||
16 | EU integrációs képzés | 18,0 | 1,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 6,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 10,0 | 2,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 5,4 | ||||||||||||||||
20 | EDR kialakításával kapcsolatos kiadások | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 17,7 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 5,3 | ||||||||||||||||
21 | Europe Direct Magyarország | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 72,0 | 73,2 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 72,0 | 73,2 | |||||||||||||||
22 | EU információs kampány | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 12,4 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1,1 | ||||||||||||||||
61 | Lakossági EU tájékoztatási feladatok | 100,0 | 40,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 22,3 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 6,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1,5 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 92,5 | 274,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 71,0 | ||||||||||||||||
62 | Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplésének támogatása | 1 588,0 | 220,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 150,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 45,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 693,0 | 38,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 400,0 | 305,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 300,0 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 5,5 | ||||||||||||||||
63 | Európa Terv projektjeinek megvalósítása | 165,3 | 3,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 15,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 5,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 7,8 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 569,5 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 145,3 | ||||||||||||||||
69 | Gazdasági és Szociális Tanács | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 0,5 | ||||||||||||||||
70 | II. Világháború befejezése 60. évfordulója megünneplésének támogatása | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 4,6 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 40,9 | ||||||||||||||||
3 | Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása | |||||||||||||||||
6 | Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány | 17,0 | 17,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 17,0 | 17,0 | |||||||||||||||
8 | Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása | 20,0 | 15,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 5,3 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 20,0 | 10,0 | |||||||||||||||
4 | Határon túli magyarok programjainak támogatása | |||||||||||||||||
1 | Határon túli magyarok oktatási és kulturális programjai támogatása | 2 305,0 | 23,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 32,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 11,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 101,0 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 2 069,0 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 92,0 | ||||||||||||||||
2 | Kedvezménytörvény alapján járó oktatás-nevelési támogatás és csángó magyarok támogatása | 3 475,1 | 5 066,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 3,5 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 35,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 12,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 118,8 | 0,9 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 3 309,3 | 5 061,8 | |||||||||||||||
3 | Határon túli magyarok szülőföld programjai | 1 090,0 | 55,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 7,1 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 46,1 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 043,9 | ||||||||||||||||
6 | Fejezeti tartalék | |||||||||||||||||
1 | Fejezeti általános tartalék | 342,1 | 342,1 | 83,8 | ||||||||||||||
2 | Fejezeti államháztartási tartalék | 529,6 | 529,6 | |||||||||||||||
1-7. cím összesen: | 67 152,4 | 20 486,0 | 46 666,4 | 89 168,7 | 25 180,3 | 60 429,1 | ||||||||||||
10 | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | |||||||||||||||||
1 | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | 1 406,4 | 1 396,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 3,0 | 2,5 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 887,8 | 869,7 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 287,9 | 261,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 231,4 | 312,3 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 74,3 | ||||||||||||||||
2 | Felújítás | 2,3 | 8,6 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 8,4 | 8,4 | |||||||||||||||
3 | Fejezeti államháztartási tartalék | 43,5 | 43,5 | |||||||||||||||
10. cím összesen: | 1 452,9 | 3,0 | 1 449,9 | 1 535,0 | 10,9 | 1 396,3 | ||||||||||||
11 | Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok | |||||||||||||||||
1 | Nemzetbiztonsági Hivatal | 8 201,2 | 8 470,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 52,4 | 286,2 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 5 227,5 | 5 338,6 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 657,6 | 1 685,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 945,4 | 1 522,2 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 233,7 | 233,7 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 16,0 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 159,0 | 63,2 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 12,9 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 3,8 | ||||||||||||||||
5 | Lakástámogatás | 17,5 | 17,5 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 20,0 | 20,0 | 33,1 | 33,7 | |||||||||||||
2 | Információs Hivatal | 7 795,6 | 7 921,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 50,0 | 81,0 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 3 394,4 | 3 566,3 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 071,8 | 1 126,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 707,4 | 2 761,4 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 128,7 | 128,7 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 2,0 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 521,7 | 403,9 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 10,0 | 76,9 | |||||||||||||||
5 | Lakástámogatás | 11,6 | 11,6 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 3,8 | 3,8 | 16,0 | 16,0 | |||||||||||||
3 | Nemzetbiztonsági Szakszolgálat | 17 676,0 | 17 862,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 147,6 | 327,9 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 8 834,4 | 9 255,8 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2 641,1 | 2 925,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 952,2 | 2 724,2 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 314,9 | 314,9 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 197,8 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 2 906,1 | 3 576,3 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 154,0 | 178,3 | |||||||||||||||
5 | Lakástámogatás | 20,9 | 18,1 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 23,0 | 23,0 | 44,6 | 44,8 | |||||||||||||
4 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése | 16,2 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 41,6 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 78,6 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 78,6 | ||||||||||||||||
2 | Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése | 9,6 | ||||||||||||||||
5 | Fejezeti államháztartási tartalék | 1 239,2 | 1 239,2 | |||||||||||||||
11. cím összesen: | 35 208,8 | 296,8 | 34 912,0 | 36 147,8 | 1 084,0 | 34 279,9 | ||||||||||||
12 | Alapok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Szülőföld Alap támogatása | |||||||||||||||||
1 | Adomány-kiegészítés | 500,0 | 889,6 | |||||||||||||||
2 | SzJA 1%-a | 108,2 | 108,2 | |||||||||||||||
12. cím összesen: | 608,2 | 997,8 | ||||||||||||||||
20 | Tartalékok | |||||||||||||||||
1 | Költségvetés általános tartaléka | 37 890,4 | ||||||||||||||||
2 | Céltartalékok | |||||||||||||||||
1 | Különféle személyi kifizetések | 5 000,0 | ||||||||||||||||
Összesen: | 147 312,7 | 20 785,8 | 83 028,3 | 127 849,3 | 26 275,2 | 96 105,3 |
Millió forintban | ||||||||||||||||||
Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Előir.- csop.- szám | Ki- emelt- előir.- szám | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Előir.- csop.- név | FEJEZET | 2006. évi törvényi módosított előirányzat | 2006. évi teljesítés | |||||
Kiemelt előirányzat neve | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | Kiadás | Bevétel | Támo- gatás | ||||||||||||
1 | Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása | |||||||||||||||||
1 | Belügyminisztérium központi igazgatása | 4 243,5 | 7 517,2 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 10,0 | 1 882,5 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 2 862,4 | 4 521,3 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 767,4 | 1 217,1 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 587,1 | 1 867,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 457,5 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 511,3 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 36,6 | 816,6 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 374,8 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 16,3 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 0,8 | 0,9 | |||||||||||||||
2 | Országos Területfejlesztési Hivatal központi igazgatása | 2 474,2 | 1 532,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 3,5 | 95,9 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 1 300,4 | 917,6 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 396,2 | 264,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 716,9 | 454,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 0,9 | 57,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 49,2 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 62,4 | 126,8 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 0,9 | ||||||||||||||||
2 | Magyar Turisztikai Hivatal | 436,9 | 258,4 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,8 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 214,0 | 126,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 67,6 | 39,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 135,6 | 74,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 41,8 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 4,8 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 18,9 | 13,4 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 0,8 | 8,0 | |||||||||||||||
3 | Területi Főépítészi Irodák | 335,1 | 348,9 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 4,1 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 189,5 | 189,7 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 57,6 | 60,9 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 84,4 | 104,2 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 3,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 0,9 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 3,6 | 6,2 | |||||||||||||||
4 | Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal | 904,7 | 527,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1,3 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 433,4 | 331,8 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 129,9 | 96,1 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 182,3 | 184,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 100,6 | 81,1 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 0,3 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 58,5 | 119,2 | |||||||||||||||
5 | Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok | 7 398,6 | 8 139,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 832,5 | 1 714,7 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 5 556,5 | 6 255,1 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 722,5 | 1 915,1 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 854,0 | 1 391,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 52,6 | 110,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 23,0 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 35,2 | 135,0 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 10,3 | 13,4 | |||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 1,0 | ||||||||||||||||
5 | Lakástámogatás | 14,3 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 17,2 | 17,2 | |||||||||||||||
6 | Területpolitikai Kormányzati Hivatal | 875,6 | 955,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 23,4 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 604,5 | 629,0 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 179,0 | 208,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 90,0 | 150,4 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 36,6 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 2,1 | 21,3 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 2,0 | ||||||||||||||||
7 | BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság | 9 573,4 | 10 887,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 375,7 | 1 349,5 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 5 762,2 | 6 463,8 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1 801,8 | 2 025,7 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1 588,5 | 1 972,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 15,0 | 237,5 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 2 018,3 | 3 893,7 | |||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 2 695,8 | 5 246,8 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 104,1 | 260,5 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 40,6 | ||||||||||||||||
4 | Kormányzati beruházás | 387,9 | ||||||||||||||||
5 | Lakástámogatás | 98,6 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 62,8 | 62,6 | |||||||||||||||
8 | Duna Palota és Kiadó | 547,7 | 560,9 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 260,1 | 345,0 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 423,5 | 410,3 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 131,3 | 125,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 224,8 | 283,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 79,6 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 0,3 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 17,9 | 34,0 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 10,3 | 12,5 | |||||||||||||||
11 | Nemzeti Sporthivatal intézményei | |||||||||||||||||
1 | Nemzeti Sporthivatal igazgatása | 757,9 | 1 179,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 7,0 | 548,8 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 451,8 | 880,2 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 140,1 | 83,5 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 163,0 | 448,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 315,3 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 399,1 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 10,0 | 3,4 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 3,5 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 604,0 | ||||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 0,9 | 0,9 | |||||||||||||||
2 | Testnevelési és Sportmúzeum | 73,7 | 73,9 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1,0 | 4,4 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 22,4 | 23,0 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 7,4 | 7,5 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 39,9 | 43,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 5,0 | 5,0 | |||||||||||||||
3 | Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet | 1 115,6 | 1 906,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 5,0 | 4,1 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 475,6 | 504,6 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 158,1 | 161,5 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 458,9 | 760,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 339,6 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 28,0 | 36,7 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 39,1 | ||||||||||||||||
4 | Nemzeti Sportközpontok | 2 421,5 | 2 631,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 1 600,0 | 2 487,1 | |||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 1 330,0 | 1 343,3 | |||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 414,6 | 457,8 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 2 076,9 | 2 593,6 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 212,9 | ||||||||||||||||
1 | Intézményi beruházási kiadások | 34,8 | 261,8 | |||||||||||||||
2 | Felújítás | 165,2 | 362,9 | |||||||||||||||
12 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Célelőirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Területrendezés | 207,9 | 194,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 5,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1,6 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 13,3 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 201,3 | 152,6 | |||||||||||||||
2 | 2007-2013 közötti időszak stratégiai tervezési és elemzési feladatai | 300,0 | 423,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 179,4 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 80,6 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 40,0 | 40,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 290,3 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 12,7 | ||||||||||||||||
4 | Lakás- és építésügy | |||||||||||||||||
1 | Állami Támogatású Bérlakás Program | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 310,3 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 424,0 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 75,6 | ||||||||||||||||
2 | Építésügyi célelőirányzatok | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 220,0 | 220,0 | |||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 432,4 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 220,0 | 224,1 | |||||||||||||||
3 | Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,5 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 80,2 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 2 824,1 | ||||||||||||||||
4 | Fiatalok otthonteremtési támogatása használt lakásra | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 524,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 612,6 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 918,2 | ||||||||||||||||
5 | Lakbértámogatás | 1 521,8 | 6,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 0,1 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 0,2 | 0,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 1 521,6 | 6,3 | |||||||||||||||
6 | Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata | 17,6 | 17,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 17,6 | 17,6 | |||||||||||||||
7 | Cigányság lakáskörülményeinek javítása | 100,0 | 100,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 100,0 | ||||||||||||||||
5 | Turisztikai célelőirányzat | 12 544,4 | 11 877,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 40,1 | ||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 60,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 20,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 197,0 | 299,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 5 100,0 | 8 089,2 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 40,0 | 51,7 | |||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 7 207,4 | 2 703,9 | |||||||||||||||
3 | Kölcsönök | 51,2 | ||||||||||||||||
6 | Kistérségi válságkezelés és romaprogramok támogatása | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 57,0 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 8,0 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 24,0 | ||||||||||||||||
7 | Vidékfejlesztési menedzserek működési támogatása | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 3,8 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 73,4 | ||||||||||||||||
2 | Országos jelentőségű területfejlesztési programok | |||||||||||||||||
1 | Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása | 600,0 | 600,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 7,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2,3 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 75,0 | 115,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 24,0 | 194,4 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 491,7 | 1 010,6 | |||||||||||||||
2 | Szigetköz és térsége rehabilitációja, Mosoni-Duna komplex területfejlesztése | 69,0 | 69,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 6,8 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 200,5 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 69,0 | 85,1 | |||||||||||||||
3 | Duna-Tisza közi hátság területfejlesztési programja | 264,3 | 301,1 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 15,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 4,5 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 107,0 | 78,1 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 20,0 | 459,0 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 117,8 | 116,6 | |||||||||||||||
5 | Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M 8, natúrparkok) | 200,0 | 200,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 12,0 | 2,9 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 8,0 | 33,1 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 0,1 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 180,0 | 287,5 | |||||||||||||||
6 | Kiemelt infrastrukturális és vállalkozási övezetek fejlesztése (repülőterek, logisztikai központok, kritikus belterületi vízrendezések, raktárbázisok, számítástechnikai fejlesztések, termelő üzemek infrafejlesztése, ingatlanszerzés) | 131,5 | 131,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 3,3 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 1,2 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 10,0 | 13,9 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 615,7 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 117,0 | 218,2 | |||||||||||||||
7 | Kiemelt kistérségek és rétegek projektfejlesztése, romák társadalmi integrációját segítő kormányzati program | 68,6 | 18,6 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 20,5 | 18,5 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 262,2 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 48,1 | ||||||||||||||||
8 | Kistérségi megbízott hálózat működtetése | 19,1 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 1,1 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 39,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 11,0 | ||||||||||||||||
3 | Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat | |||||||||||||||||
1 | Központi fejlesztési feladatok | 2 216,3 | 1 763,3 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 274,0 | 927,6 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 797,3 | 397,1 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 1 145,0 | 445,9 | |||||||||||||||
2 | Decentralizált területfejlesztési programok | 8 400,0 | 7 645,5 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 15,8 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 875,0 | 9 019,8 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 7 525,0 | 9 463,0 | |||||||||||||||
3 | Decentralizált szakmai fejlesztési programok | |||||||||||||||||
1 | Idegenforgalmi fejlesztések | 600,0 | 718,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 100,0 | 1 964,9 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 300,0 | 200,5 | |||||||||||||||
7 | Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások | 200,0 | ||||||||||||||||
2 | Autópályaépítést segítő közmunkaprogram | 180,0 | 90,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 180,0 | 29,4 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 40,0 | ||||||||||||||||
3 | Nemzeti parkok közmunkaprogram | 105,0 | 6,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 105,0 | ||||||||||||||||
4 | Köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatása | 174,0 | 54,9 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 93,2 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 174,0 | 214,1 | |||||||||||||||
5 | Háromszoros esélyteremtés a szociális ellátórendszer fejlesztésével | 36,0 | 35,4 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 5,3 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 36,0 | 108,7 | |||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 8,6 | ||||||||||||||||
6 | Belterületi kiépítetlen közúthálózat fejlesztése | 90,0 | 83,8 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 37,5 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 135,7 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 90,0 | 8,6 | |||||||||||||||
7 | Kerékpárutak fejlesztése | 90,0 | 90,4 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 351,3 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 90,0 | 87,0 | |||||||||||||||
8 | Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése | 1 760,0 | 1 574,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
1 | Személyi juttatások | 8,0 | ||||||||||||||||
2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 2,6 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 220,0 | 14,3 | |||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 187,9 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 1 529,4 | ||||||||||||||||
4 | Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat | |||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | 151,9 | ||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 207,9 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 765,0 | ||||||||||||||||
2 | Felhalmozási költségvetés | 20,4 | ||||||||||||||||
3 | Egyéb intézményi felhalmozási kiadások | 403,9 | ||||||||||||||||
4 | Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok | |||||||||||||||||
1 | Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai | 350,0 | 350,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 350,0 | 387,5 | |||||||||||||||
2 | Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai | 261,7 | 261,7 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 93,7 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 261,7 | 312,2 | |||||||||||||||
3 | Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása | 840,0 | 840,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 840,0 | 1 093,4 | |||||||||||||||
4 | Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai | 80,0 | 80,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 15,3 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 80,0 | 93,7 | |||||||||||||||
5 | Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása | 312,4 | ||||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 211,3 | ||||||||||||||||
5 | Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása | |||||||||||||||||
1 | Fejlesztési projektek nyilvántartási és értékelési feladatai (Regionális Fejlesztési Holding) | 40,0 | 40,0 | |||||||||||||||
1 | Működési költségvetés | |||||||||||||||||
3 | Dologi kiadások | 5,4 | ||||||||||||||||
5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 40,0 | 41,4 | |||||||||||||||
2 |