A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

3/2009. (II. 18.) OKM rendelet

a muzeális intézmények szakfelügyeletéről

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 100. § (3) bekezdésének l) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § *  A kultúráért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az általa kiadott működési engedéllyel rendelkező muzeális intézményekre vonatkozó ágazati szakmai irányítási jogkörét, valamint ezen intézmények szakmai munkájának fejlesztését muzeológiai szakfelügyelet (a továbbiakban: szakfelügyelet) közreműködésével látja el.

2. § (1) *  A szakfelügyelet rendszeresen - országos múzeumok esetében legalább háromévente, egyéb muzeális intézmények esetében legalább ötévente egyszer - vizsgálja:

a) a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Tv.) meghatározott valamennyi szakmai tevékenység szakágankénti folyamatosságát, színvonalát, hatékonyságát és eredményességét,

b) a szakágak egymáshoz viszonyított megfelelő arányát és képviseletét, a nemzetiségi feladatellátás biztosításának körülményeit,

c) a kulturális javak védelmének, biztonságának kérdéseit,

d) a muzeális intézmények tárgyi, személyi feltételeit,

e) a szakmai tevékenységgel összefüggő jogszabályok rendelkezéseinek érvényesülését,

f) a muzeális intézmények működési engedélyében és a tevékenységüket szabályozó egyéb dokumentumokban (így különösen a múzeumi küldetésnyilatkozatban, a szakmai munkatervekben és a teljesítményértékelésekben) foglaltak megvalósulását és betartását,

g) az információs és statisztikai rendszer működését,

h) a muzeális intézmények közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenységét, és

i) a muzeális intézmények nyilvántartási tevékenységét, kiemelten a számítógépes nyilvántartási, valamint digitalizálási tevékenységét.

(2) A szakfelügyelet szakmai tanácsokkal, javaslatokkal segíti a muzeális intézményeket tevékenységük színvonalának emelésében, különös tekintettel az (1) bekezdésben felsorolt szempontokra.

(3) A szakfelügyelet

a) feltárja az (1) bekezdésben meghatározott területeken tapasztalható eredményeket és hiányosságokat, értékeli a szakágakban, illetve az egyes intézményekben folyó munkát,

b) *  javaslatot tesz az eredmények elismerésének, illetve a hiányosságok kijavításának módjára.

(4) A szakfelügyelet felkérésre közreműködik

a) a szakági továbbképzések, konferenciák, találkozók megszervezésében,

b) a szakmai pályázatok elbírálásában, támogatások odaítélésének véleményezésében,

c) a szakmai célokat szolgáló támogatások rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésében,

d) tudományos, gyűjtési, közművelődési és más szakmai koncepciók összeállításában és értékelésében, kiállítási rendezőkönyvek lektorálásában, (rövid, közép- és hosszú távú) munkatervek és munkajelentések véleményezésében,

e) a múzeumi terület egészét érintő szakmai irányelvek és jogszabályok előkészítésében, a szakmapolitikai elképzelések alakításában,

f) vitatott egyedi tudományos-módszertani, valamint szakmai kérdések eldöntésében, a megfelelő megoldás kidolgozásában,

g) *  a muzeális intézmények és fenntartóik együttműködésének értékelésében, fejlesztésében,

h) a szakágra vonatkozó nemzetközi tapasztalatok összegyűjtésében, az előkészítés alatt álló nemzetközi megállapodások szakmai véleményezésében.

3. § (1) A szakfelügyeleti tevékenységet a miniszter - különösen a fenntartó, valamint az országgyűlési biztosok kezdeményezését mérlegelve - szervezi és irányítja.

(2) *  A szakfelügyelőket a miniszter a múzeumi terület szakirányú egyetemi végzettségű, legalább hétéves szakmai gyakorlattal és legalább 60 órás, muzeológiai témájú, akkreditált tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvánnyal rendelkező elismert szakemberei közül, hároméves időtartamra bízza meg. A megbízatás megszűnik az időtartam lejártával, a szakfelügyelő lemondásával, visszahívással vagy a szakfelügyelő halálával.

(3) A visszahívásra a miniszter jogosult, ha a szakfelügyelő felhívás ellenére, az abban megjelölt határidőre sem végzi el a megbízás szerinti feladatát.

4. § (1) *  A szakfelügyeleti tevékenységet szakági szakfelügyelők végzik.

(2) Szakági csoportok:

a) régészeti muzeológia,

b) képző- és iparművészeti muzeológia (beleértve a magyar és az egyetemes képző- és iparművészetet),

c) történeti muzeológia (beleértve a hadtörténeti, orvos- és gyógyszerésztörténeti, kereskedelem- és vendéglátás-történeti, pedagógiatörténeti, sporttörténeti muzeológiát is),

d) néprajzi, szabadtéri néprajzi és agrártörténeti muzeológia,

e) természettudományi muzeológia,

f) műszaki, technikatörténeti muzeológia (beleértve a közlekedési és bányászattörténeti muzeológiát is),

g) irodalomtörténeti muzeológia (beleértve a színház- és zenetörténeti muzeológiát is),

h) múzeumi műtárgyvédelem,

i) múzeumi közművelődés, múzeumpedagógia,

j) múzeumi informatika.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt szakági csoportokat egy-egy szakági vezető szakfelügyelő irányítja.

(4) * 

(5) A (2) bekezdésben fel nem sorolt szakágaknál, illetve területeken, továbbá az ott felsorolt szakágaknál felmerülő különleges kérdések megoldására a miniszter eseti szakfelügyeleti megbízást adhat ki. Az eseti szakfelügyeleti megbízásra a 2-3. §, az 5. § és a 7-9. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

5. § A szakfelügyelők nem folytathatnak vizsgálatot olyan intézményben, amellyel közszolgálati, közalkalmazotti vagy munkavégzésre irányuló bármilyen egyéb jogviszonyban állnak.

6. § (1) *  A szakfelügyelők munkájukat a miniszter által jóváhagyott éves munkaterv és a miniszter által meghatározott munkaterven kívüli feladatok szerint végzik.

(2) A munkaterv tartalmazza:

a) a vizsgálandó muzeális intézményeket,

b) a vizsgálatok - (3) bekezdésben meghatározott - típusát, fajtáját,

c) a vizsgálatok céljait, témáit,

d) a vizsgálatok időbeni ütemezését.

(3) A tervezhető vizsgálatok fajtái:

a) szak- vagy célvizsgálat, amely egy szakág adott intézményen belüli szakmai követelményeinek teljesítésére vagy meghatározott egyedi témákra, feladatokra, ügyekre terjed ki;

b) átfogó intézményi, illetve területi vizsgálat, amely az intézmény által, illetve a területen művelt több, vagy valamennyi szakágában - meghatározott időszakon belül - végzett tevékenységre, a feladatok és folyamatok összességére, összefüggéseire terjed ki;

c) országos témavizsgálat vagy felmérés, amikor a témát egy időben országszerte indokolt megvizsgálni, illetve felmérni, hogy az eredményből általánosítható következtetéseket lehessen levonni, és ennek megfelelő intézkedéseket előkészíteni, illetve tenni.

(4) * 

7. § (1) *  A szakfelügyelők a szakfelügyeleti vizsgálatot a muzeális intézményektől bekért adatok, dokumentumok alapján, illetve a helyszínen végzik.

(2) A szakfelügyelők kötelesek

a) *  a helyszíni vizsgálat tervezett időpontjáról - a muzeális intézmény működését, a kulturális javak állomány- vagy biztonságvédelmét súlyosan veszélyeztető vagy károsító helyzet kivételével - a vizsgálat megkezdése előtt legalább nyolc nappal előzetesen írásban értesíteni a muzeális intézmény vezetőjét és fenntartóját, valamint a vizsgálat megkezdéséről tájékoztatni a muzeális intézményvezetőjét,

b) a vizsgálatot úgy végezni, hogy az intézmény rendeltetésszerű tevékenységét ne akadályozzák,

c) a tudomásukra jutott állami, szolgálati, üzleti és magántitkot a jogszabályoknak megfelelően megőrizni, illetve kezelni.

(3) A szakfelügyelők jogosultak

a) a vizsgálat során bármely raktár-, munka- és kiállítási helyiségbe belépni,

b) a gyűjtemények anyagába, nyilvántartásába betekinteni,

c) a restaurátor-, fotó- és más műhelyek, laboratóriumok felszerelését, teljesítményét vizsgálni,

d) a 2. § (1) bekezdésében meghatározott és vizsgált témakörrel kapcsolatban felvilágosításokat, adatokat és dokumentumokat kérni.

(4) A vizsgált muzeális intézmény, továbbá fenntartója köteles * 

a) a szakfelügyelő munkáját elősegíteni és támogatni,

b) a szóban vagy írásban, jogszerűen kért felvilágosításokat és adatokat megadni, a dokumentumokba betekintést engedni, indokolt esetben azok másolatát rendelkezésre bocsátani.

(5) A vizsgált muzeális intézmény, továbbá fenntartója jogosult * 

a) a szakfelügyelő megbízólevelének bemutatását kérni, ennek hiányában a vizsgálat engedélyezését, illetve az abban való közreműködést megtagadni,

b) a szakfelügyelői jelentést megismerni, arra írásban vagy szóban észrevételt tenni, ahhoz kiegészítést fűzni.

8. § (1) *  A szakfelügyelők a vizsgálat tapasztalatait jelentésben foglalják össze, amely a szükséges részletességgel tartalmazza a 2. §-ban meghatározottakra vonatkozó megállapításokat és az ezeknek megfelelő intézkedésekre tett javaslatokat. A szakági szakfelügyelő a vizsgálat befejezését követő harminc napon belül - a szakági vezető szakfelügyelőn keresztül - megküldi a jelentést a miniszter által vezetett minisztériumba (a továbbiakban: minisztérium).

(2) *  A szakági vezető szakfelügyelők az előző évben végzett munkáról, az abból levonható következtetésekről és az ezek alapján tett javaslatokról összefoglaló jelentést készítenek, amelyet - a tárgyévi munkaterv-javaslattal együtt - minden év január 31-éig nyújtanak be a minisztériumba. Az összefoglaló jelentés ismerteti a végzett munkát, képet ad a szakág, illetve a terület helyzetéről, elemzi a leszűrt tapasztalatokat, észrevételeket, és javaslatokat tesz a szakmai munka színvonalának emelésére.

(3) *  Ha a szakfelügyelők éves munkájuk során a kulturális javakat súlyosan veszélyeztető vagy károsító jelenséget, helyzetet tapasztalnak, azt soron kívül jelzik a miniszternek is.

9. § *  A szakfelügyelők a munkájukkal összefüggésben felmerült, igazolt utazási és szállásköltségeik megtérítésére jogosultak, továbbá - az elvégzett vizsgálatok számától függően - tiszteletdíjban részesülnek.

10. § *  A szakfelügyelet tevékenységét a Tv. szerinti megyei hatókörű városi múzeumnál alacsonyabb szakmai besorolású muzeális intézményeknél a megyei hatókörű városi múzeumok, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum szakmai tanácsadó, segítő, koordináló munkája egészíti ki. E tevékenységüket a Tv. 45. §-ában meghatározottak alapján, saját hatáskörükben kialakított formák és keretek között, a szakfelügyelettel összehangolva végzik.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg a muzeális intézményekre vonatkozó szakfelügyelet rendjéről szóló 20/1999. (XII. 26.) NKÖM rendelet hatályát veszti.

12. § (1) E rendeletet a hatályba lépését követő szakfelügyelői megbízásokra kell alkalmazni azzal, hogy a 2009-ben megbízott szakfelügyelők a 3. § (2) bekezdésében meghatározott tanúsítványt 2009. szeptember 1-jéig kötelesek megszerezni.

(2) 2009. szeptember 2-án megszűnik a szakfelügyeleti megbízása annak a szakfelügyelőnek, aki az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének határidőben nem tesz eleget.