A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A Kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. számú mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a „Ráckevei (Soroksári) – Duna-ág (RSD) vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása” tárgyú projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával függenek össze.
(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. számú mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.
(3) *
2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.
3. § * (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) * Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.
4. § * (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) * A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.
A | B | C | D | ||
1. | Projektelem, létesítmény | A létesítmény azonosító adatai | A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyek | Eljáró hatóság | |
2. | 1. A Dél-pesti szennyvíztisztító telep tisztított szennyvizének nagy-dunai átvezetése projektelem | ||||
3. * | átemelő | Budapest XXIII. kerület, a szennyvíztelep kerítése és a Felső Duna part közötti | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
4. * | részen | környezetvédelmi engedély | Pest Vármegyei Kormányhivatal | ||
5. * | meder alatti átvezetés és csatornaépítés | Budapest XXIII–XXI. kerületek | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
6. * | környezetvédelmi engedély | Pest Vármegyei Kormányhivatal | |||
7. | 2. Műtárgy-rekonstrukció projektelem | ||||
8. * | többfunkciójú vízleeresztő műtárgy | Tass | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
9. * | környezetvédelmi engedély | Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal | |||
10. * | többfunkciójú vízleeresztő műtárgy | Kvassay zsilip, Budapest IX. és XXI. kerületek | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
11. * | környezetvédelmi engedély | Pest Vármegyei Kormányhivatal | |||
12. | 3. Szennyező anyagok kivezetése a parti sávból projektelem | ||||
13. * | szennyvízcsatorna-hálózat bővítés az RSD-t terhelő, a parti sávban keletkező szennyező anyagok kivezetése érdekében | RSD menti parti sáv 14 település: Áporka, Dömsöd, Dunaharaszti, Kiskunlacháza, Majosháza, Makád, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Taksony, Tass, Budapest XXIII. kerület | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
14. | 4. Kotrás- és iszapelhelyezés projektelem | ||||
15. * | mederkotrás és iszapszikkasztó zagykazetták | RSD főág teljes hosszán, illetve a mellékágakon, kijelölt területenként | vízügyi hatósági engedély | illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal | |
16. | környezetvédelmi engedély | illetékes kormányhivatal | |||
17. | 5. Vízimunka, közlekedési korlátozás, rakodási tevékenység | ||||
18. | vízimunka, közlekedési korlátozás, rakodási tevékenység | hajózási hatósági engedélyek | Budapest Főváros Kormányhivatala | ||