A jogszabály mai napon ( 2019.08.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

24/2010. (III. 19.) FVM rendelet

a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. bekerülési érték: azon összeg, amely a nettó vételár, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történő beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési költségek számlával igazolt együttes nettó értéke,

2. *  elismerési terv: a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról szóló miniszteri rendelet szerinti terv,

3. termelői szervezet: a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”), 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) 122. cikkének a) pont (iii) alpontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b)-c) pontjában foglaltak szerint létrejött és a tanácsi rendelet 125b. cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (2) bekezdésében foglaltakra,

4. zöldség-gyümölcs termelői csoport: a tanácsi rendelet 125e. cikkében meghatározott csoport, figyelemmel a 203a. cikk (4) bekezdésében foglaltakra,

5. *  kis értékű eszközök: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében foglaltak szerint elszámolható eszköz.

2. § *  Az e rendelet szerinti támogatás forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény Egyes speciális szövetkezések (TESZ) támogatása előirányzata, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap.

3. § *  A zöldség-gyümölcs termelői csoportok a termelői szervezetként történő elismerés feltételeinek teljesítése céljából a tanácsi rendelet 103a. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatást vehetnek igénybe a tanácsi rendelet 103a. cikk (3) bekezdésében, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) 43. cikkében foglaltaknak megfelelően.

4. § *  (1) *  A zöldség-gyümölcs termelői csoportok a termelői szervezetként történő elismerés feltételeinek teljesítése céljából a tanácsi rendelet 103a. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatást vehetnek igénybe legfeljebb a bizottsági rendelet 47. cikk (2) bekezdésében meghatározott mértékig a bizottsági rendelet 44. cikkében foglaltaknak megfelelően, figyelemmel a strukturális alapokból a „konvergencia” célkitűzés alapján 2007-2013 között nyújtott támogatásra jogosult régiók jegyzékének felállításáról szóló, 2006. augusztus 4-i 2006/595/EK bizottsági határozatra.

(2) *  A bizottsági rendelet 47. cikk (2) bekezdés a) és b) pontjában hivatkozott támogatási mértéket azon régióra figyelemmel kell megállapítani, amelyben a zöldség-gyümölcs termelői csoport által értékesített termék értékébe beszámított termés legnagyobb hányadát termelték meg.

(3) * 

5. § (1) *  A 4. §-ban meghatározott támogatás költségeihez nyújtott tagállami hozzájárulás mértéke a számlával igazolt nettó bekerülési értéknek a bizottsági rendelet alapján meghatározott uniós hozzájáruláson és a bizottsági rendelet alapján előírt minimális mértékű kedvezményezetti hozzájáruláson felül fennmaradó része.

(2) A 4. §-ban meghatározott támogatás formája tőketámogatás, amelynek összegét a bekerülési érték figyelembevételével kell megállapítani.

(3) * 

6. § *  (1) *  A támogatás feltétele, hogy a tanácsi rendelet 125e. cikk (1) bekezdésében meghatározott átmeneti időszak végén az elismerési tervben jóváhagyott, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 9. § a) pontjában foglalt feltételeket teljesítő beruházás a zöldség-gyümölcs termelői csoport termelői szervezetként történő elismerésének a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 154. cikkében meghatározott feltételeit szolgálja.

(2) *  Ingatlan beruházás esetén támogatás igénybevételének feltétele, hogy a megvalósított beruházást a zöldség-gyümölcs termelői csoport termelői szervezetként való elismerését megelőzően - a zöldség-gyümölcs termelői csoport által igénybeveendő támogatás előfinanszírozásán felül - kizárólag a zöldség-gyümölcs termelői csoport által kötött jogügyletből eredő, tartós forgóeszköz finanszírozást szolgáló pénzintézeti követelés terhelheti.

(2a) *  A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a megvalósított beruházás a beruházás megvalósításának helyétől függetlenül a zöldség-gyümölcs termelői csoport tulajdonába kerüljön. A megvalósított beruházást a zöldség gyümölcs termelői csoport tagjának használatra, vagy üzemeltetésre kiadhatja. Az elismerési terv több félévét érintő építési beruházás vagy lízing esetén a tulajdonba kerülést a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) az utolsó érintett időszakra vonatkozó összevont támogatási kérelem esetében vizsgálja.

(2b) *  Az e rendelet alapján elbírált támogatási kérelmek tekintetében az (1) bekezdésben foglalt, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 9. § a) pontjában meghatározott feltételeket megtartottnak kell tekinteni attól az időponttól kezdődően, amelytől a beruházással érintett tárgyi eszköz a zöldség-gyümölcs termelői csoport birtokába került, feltéve hogy a beruházás az (1) bekezdés szerinti átmeneti időszak végén megfelel a (2a) bekezdésben foglalt feltételnek.

(2c) *  Ha a támogatás célja ingatlan tulajdonjogának megszerzése, a beruházást az elismerési tervben meghatározott határidőben megvalósultnak kell tekinteni, ha a támogatott részéről a vételár megfizetésre került, és az ingatlant birtokba vette az elismerési tervben meghatározott határidő lejártát megelőzően, és a tanácsi rendelet 125e. cikk (1) bekezdésében meghatározott átmeneti időszak végén megfelel a (2a) bekezdésben meghatározott feltételnek.

(3) *  A támogatás igénybevételének további feltétele a zöldség-gyümölcs termelői csoport kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a támogatással megvalósított beruházást a termelői szervezetként való elismerés megszerzéséig nem idegeníti el.

(4) A zöldség-gyümölcs termelői csoport kérésére az agrárpolitikáért felelős miniszter engedélyezi a megvalósított beruházásnak a kérelmező saját költségére történő helyettesítését, amennyiben a helyettesítés során megvalósított beruházás műszaki paramétereiben, kapacitásában és a használat módjában alkalmas arra, hogy legalább az elfogadott elismerési terv alapján megvalósított beruházásnak megfelelő mértékben az elismerési feltételek teljesítését szolgálja. Az agrárpolitikáért felelős miniszter engedélye alapján a helyettesítő beruházás megvalósítása időpontjában a zöldség-gyümölcs termelői csoportnak a helyettesített beruházással kapcsolatosan fennálló kötelezettségei a helyettesítéssel megvalósított beruházásra szállnak át.

(5) * 

7. § *  (1) *  Bármely termelő tag azon termékének termését, amellyel korábban más zöldség-gyümölcs termelői csoportnak volt tagja, kizárólag abban az esetben lehet összesen öt év időtartamig figyelembe venni, ha az összevont támogatási kérelmet benyújtó zöldség-gyümölcs termelői csoport igazolni tudja, hogy az adott termék termését - azon zöldség-gyümölcs termelői csoportok, amelyeknél tag volt - összesen kevesebb, mint öt éven keresztül vették figyelembe az értékesített termék értékének a tanácsi rendelet 103a. cikk szerinti támogatás igénybevétele érdekében történő meghatározása során.

(2) A bizottsági rendelet 37. cikk c) pontjában említett beruházásokat a zöldség-gyümölcs termelői csoport - az előzetes elismerés tárgyát képező termékek szempontjából vett hasznosságának sérelme nélkül - bérbe adhatja, vagy azokkal szolgáltatást nyújthat.

(3) A (2) bekezdés szerinti bérbeadás vagy szolgáltatásnyújtás - a termékek szállítására használt tehergépkocsik kivételével - nem lehetséges a tanácsi rendelet 125e. cikk (1) bekezdésében meghatározott átmeneti időszak utolsó évében a beruházással érintett termékek betakarításának megkezdésétől értékesítésének befejezéséig.

(4) *  Amennyiben az a 2012. április 5-e után elismert termelői csoport, amely adott évben, Magyarország részére az Európai Bizottság által a bizottsági rendelet 47. cikk (4) bekezdés második albekezdésének megfelelően meghatározott uniós hozzájárulásban részesül, a 4. § szerinti támogatás alapjául szolgáló, a bizottsági rendelet 37. cikk c) pontjában meghatározott és az elismerési terv keretében jóváhagyott beruházások közül valamelyiket nem valósítja meg, akkor a termelői csoport részére jóváhagyható támogatás csökkentésére kerül sor. Ennek során az adott időszakra vonatkozóan benyújtott összevont támogatási kérelem alapján jóváhagyható, 4. § szerinti támogatást a Kincstár a meg nem valósított beruházás jóváhagyott keretösszegének kétszeresével, de legfeljebb a kérelem alapján jóváhagyható támogatás öt százalékával csökkenti.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti csökkentést nem kell alkalmazni, ha a termelői csoport a meg nem valósított beruházásra vonatkozóan a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet [a továbbiakban: 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet] 13. § (1) bekezdése szerint módosítási kérelmet nyújtott be.

(6) A 4. § szerinti támogatás egy adott beruházási tétel vonatkozásában

a) az összevont támogatási kérelem alapján a jóváhagyott keretösszeg figyelembevételével jóváhagyható, ha a megvalósított beruházás mértékegység szerinti mennyiségében húsz százaléknál nem nagyobb hiány állapítható meg,

b) az arányosan csökkentett keretösszeg figyelembevételével akkor is jóváhagyható, ha - az a) ponttól eltérően - a beruházást a mértékegység szerinti mennyiségében húsz százaléknál nagyobb hiánnyal valósítják meg.

(7) Kis értékű eszközök esetében, amennyiben az eszközök beszerzett darabszáma a jóváhagyott darabszámot legfeljebb húsz százalékkal meghaladja, anélkül, hogy az adott beruházás a beruházási tételre jóváhagyott keretösszeget meghaladná, úgy az igényelt támogatási összeg a jóváhagyott keretösszegre figyelemmel hagyható jóvá.

8. § *  (1) *  A Kincstár a zöldség-gyümölcs termelői csoport kérelmére hatósági bizonyítványt állít ki az elismerési tervben jóváhagyott beruházásokról és azok keretösszegéről.

(2) *  A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmet a Kincstár által rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett, a kérelmező azonosító adatait, ügyfél-azonosítóját, valamint az elismerési tervnek a kérelemre vonatkozó időszakát megjelölő adattartalmú nyomtatványon kell benyújtani a Kincstárhoz.

9. § *  (1) *  A bizottsági rendelet 45. cikke szerinti, az 1. mellékletben meghatározott adattartalmú összevont támogatási kérelmet a Kincstár által rendszeresített, a Kincstár honlapján közzétett nyomtatványon kell benyújtani a Kincstárhoz. A nyomtatványnak az értékesítésre vonatkozó részeit akkor is ki kell tölteni, ha a termelői csoport a 3. § szerinti támogatást nem igényli.

(2) Az összevont támogatási kérelemhez csatolni kell

a) a 6. § (2) bekezdésében meghatározott feltétel teljesülésének igazolását,

b) a bizottsági rendelet 42. cikk (2) bekezdésének alkalmazása esetén a tagok részére kiállított, a vis maior esemény által kiesett termésmennyiséget igazoló dokumentumok másolatát, valamint

c) nyilatkozatot arról, hogy a megvalósított beruházással kapcsolatban nincs folyamatban támogatás igénybevételével összefüggő egyéb eljárás,

d) *  a termelői csoport által a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet 23. § (2) bekezdése alapján a minisztériumhoz megküldött éves adatszolgáltatás részét képező, a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet 3. mellékletének 1. táblázatát.

(3) A támogatás alapjául elszámolni kívánt beruházási számlákra a kérelmezőnek rá kell jegyeznie, hogy azt a tanácsi rendelet 103a. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás elszámolására nyújtja be.

(4) Eszközberuházások esetén a számlán a számla kibocsátójának fel kell tüntetni a beruházott eszköz pontos típusát és egyedi azonosító számát, ingatlan-beruházások esetében pedig a helységnevet és a helyrajzi számot. Az összevont támogatási kérelemben meg kell jelölni a megvalósított beruházási tételek üzemben tartásának, tárolásának helyét, valamint az adott beruházások kapcsán a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény alapján meghatározott értékcsökkenési időszak végét, továbbá az értékcsökkenés évenkénti százalékát.

(5) *  A termelői csoport a korábban más termelői csoportban tag termésének az értékesített termék értékébe való beszámításáról szóló, 7. § (1) bekezdés szerinti igazolását a Kincstár által rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett nyomtatványon tett nyilatkozattal köteles teljesíteni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a termelő tag melyik tagsági jogviszonnyal érintett terméke, mely termelői csoportnál - pontos dátumok megjelölésével - milyen időtartamban volt figyelembe véve az értékesített termék értékének a 103a. cikk szerinti támogatás igénybe vétele érdekében.

(6) *  Az összevont támogatási kérelemről - a miniszter által jóváhagyott elismerési terv figyelembevételével - a Kincstár dönt és a támogatást a támogatási kérelem beérkezésétől számított hat hónapon belül, de legkésőbb az elismerési tervben megjelölt időszak évét követő év szeptember 30-áig fizeti ki.

(6a) *  Ha a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a másodfokon eljáró szerv 2013. január 1-jét követően hozott döntésében a 4. § szerinti támogatás megállapítására irányuló, a bizottsági rendelet 45. cikkében foglalt kérelmet azért utasította el, vagy ilyen kérelem alapján megállapított támogatást azért követelt vissza, mert

a) az érintett beruházás nem az elismerési tervben megjelölt időszakban valósult meg, vagy

b) az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelemhez csatolt, a beruházás megvalósulásának alátámasztására felhasznált számviteli bizonylat - a 6. §-ban foglalt támogatási feltételeket nem érintően - téves adatot tartalmaz,

akkor az ügyfél kérelmére a Kincstár a döntést visszavonja, illetve a másodfokú hatóság a helybenhagyó döntését visszavonja és az elsőfokú döntést megváltoztatja vagy az elsőfokú döntést megsemmisíti, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasítja feltéve, hogy az ügyfél a téves adatot tartalmazó számviteli bizonylatot javította, illetve megfelelően igazolja, hogy a beruházás legkésőbb az átmeneti időszak utolsó napjáig megvalósult, és az érintett beruházás teljesíti a 6. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket, valamint a termelői csoport a termelői szervezetként történő elismerést megszerezte.

(6b) *  Ha a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a másodfokon eljáró szerv 2013. január 1-jét követően hozott döntésében az e rendelet szerinti támogatás megállapítására irányuló, a bizottsági rendelet 45. cikkében foglalt kérelmet azért utasította el, vagy ilyen kérelem alapján megállapított támogatást azért követelt vissza, mert az érintett beruházás nem az elismerési tervben megjelölt időszakban valósult meg, de a 6. § (2c) bekezdésében foglalt feltétel fennáll, akkor az ügyfélnek az ezen támogatási összegre vonatkozó kifizetési kérelmére a Kincstár a döntést visszavonja, illetve a másodfokú hatóság a helybenhagyó döntését visszavonja, és az elsőfokú döntést megsemmisíti vagy megváltoztatja.

(7) *  A Kincstár az összevont támogatási kérelemnek a 3. §-ban, illetve a 4. §-ban meghatározott támogatás iránti részét szétválasztva, külön eljárásban bírálja el.

(8) *  A támogatás kifizetésének feltétele, hogy a beruházás pénzügyi rendezése, használatba vétele, üzembe helyezése, illetve ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése legkésőbb a (6) bekezdésben meghatározott határidő letelte előtti hatvanadik napig megtörténjen. Az ezen tényeket igazoló dokumentumokat a Kincstár részére ugyanezen időpontig kell benyújtani. Az igazoló dokumentumok benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő. A számla fizikai teljesítésének, továbbá a hatósági eljárás keretében igényelt igazoló dokumentumok kiállítása iránti első kérelem benyújtásának az (1) bekezdés szerinti összevont támogatási kérelem Kincstárhoz történő benyújtásának időpontjáig kell megtörténnie.

9/A. § *  (1) *  Az összevont támogatási kérelem bírálata során a Kincstár a bizottsági rendelet 112. cikk (2) bekezdésében hivatkozott ellenőrzést a bizottsági rendelet 101. cikkében hivatkozott, rendszeres időközönként végzett mintavétel alapján végzi úgy, hogy a kiválasztott minta az igényelt támogatási összeg vonatkozásában megfeleljen a bizottsági rendelet 112. cikk (3) bekezdésében meghatározott mértéknek.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti mintavételnél alkalmazott kockázatelemzés során a Kincstár figyelembe veszi az egy összevont támogatási kérelemben szereplő támogatási igényt, valamint a kérelmezőnél a korábbi kérelmek ellenőrzése során feltárt, vagy más hatóságok által megállapított, és a Kincstár tudomására jutott szabálytalanságok típusát és mértékét.

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) *  A 7. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket az e rendelet hatálybalépését követően elismert zöldség-gyümölcs termelői csoportok esetében kell alkalmazni.

11. § Ez a rendelet

a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet), 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet,

b) a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló 2007. december 21-i 1580/2007/EK bizottsági rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

12. § * 

13. § *  (1)-(3) * 

(4) *  E rendeletnek a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet módosításáról szóló 28/2012. (III. 24.) VM rendelet (a továbbiakban: 28/2012. (III. 24.) VM rendelet) által megállapított 2. §-át, 4. §-át, 5. § (3) bekezdését, 6. § (2)-(3) bekezdését, 7. § (2)-(4) bekezdését, 9. § (5) bekezdését és 9/A. §-át a 28/2012. (III. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(4) *  E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet (a továbbiakban: 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet) által módosított 5. § (3) bekezdését a 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(5) *  E rendeletnek az egyes, a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek szabályozásáról és azok támogatásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 98/2012. (IX. 21.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 7. § (1) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépését követően zöldség-gyümölcs termelői csoportban tagsági viszonyt létesítő termelők termésének vonatkozásában kell alkalmazni.

(6) * 

(7) *  E rendeletnek a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelettel megállapított 9. § (5) bekezdését a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelettel hatályon kívül helyezett 7. § (2) bekezdését a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban nem kell alkalmazni.

(8) *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú és az óvoda-, és iskolatej programot szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 65/2013. (VII. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 65/2013. (VII. 29.) VM rendelet] megállapított 3. §-át, 5. § (1) bekezdését, 7. § (2)-(7) bekezdését, 8. §-át, valamint 9. § (1)-(5), (7) bekezdését a 65/2013. (VII. 29.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(9) *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az agrárkár-enyhítési eljárási rendelet módosításáról szóló 97/2013. (X. 22.) VM rendelettel [a továbbiakban: 97/2013. (X. 22.) VM rendelet] megállapított 9. § (6a) bekezdését a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(10) *  A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról szóló 11/2014. (IX. 18.) FM rendelettel [a továbbiakban: 11/2014. (IX. 18.) FM rendelet] megállapított 6. § (3) bekezdést a 11/2014. (IX. 18.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(11) *  A zöldség-gyümölcs termelői csoportokra és termelői szervezetekre vonatkozó egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 41/2015. (VII. 20.) FM rendelettel [a továbbiakban: 41/2015. (VII. 20.) FM rendelet] megállapított 6. § (3) bekezdést, 9. § (8) bekezdést a 41/2015. (VII. 20.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(12) *  A 41/2015. (VII. 20.) FM rendelettel megállapított 7. § (1) bekezdést kizárólag a 2012. április 5-e után elfogadott elismerési tervvel rendelkező, adott évben Magyarország számára az Európai Bizottság által a bizottsági rendelet 47. cikk (4) bekezdés második albekezdésének megfelelően meghatározott uniós hozzájárulásban részesülő zöldség-gyümölcs termelői csoportok vonatkozásában, a 41/2015. (VII. 20.) FM rendelet hatálybalépése után benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

(13) *  A 41/2015. (VII. 20.) FM rendelettel megállapított 7. § (4) bekezdést a 41/2015. (VII. 20.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(14) *  A 41/2015. (VII. 20.) FM rendelettel megállapított 4. § (2) bekezdést és a 9. § (2) bekezdés d) pontját a 2015. július 1-je után indult eljárásokban kell alkalmazni.

(15) *  A zöldség-gyümölcs termelői szerveződéseket szabályozó, egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 52/2016. (VII. 21.) FM rendelettel [a továbbiakban: 52/2016. (VII. 21.) FM rendelet] megállapított 3. §-t, 4. § (1) bekezdését, 6. § (1) bekezdését és 9. § (8) bekezdését az 52/2016. (VII. 21.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(16) *  E rendeletnek az agrárpolitikáért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 78/2016. (XII. 12.) FM rendelettel [a továbbiakban: 78/2016. (XII. 12.) FM rendelet] megállapított 9. § (6a) bekezdését a 78/2016. (XII. 12.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási és bírósági ügyekben is alkalmazni kell.

(17) *  E rendeletnek a zöldség-gyümölcs termelői szervezetekről szóló 50/2017. (X. 10.) FM rendelettel [a továbbiakban: 50/2017. (X. 10.) FM rendelet] megállapított 9. § (6b) bekezdését a 50/2017. (X. 10.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási és bírósági ügyekben, továbbá a már lezárt és befejezett ügyekben is alkalmazni kell.

(18) *  A zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet módosításáról szóló 23/2018. (VIII. 17.) AM rendelettel [a továbbiakban: 23/2018. (VIII. 17.) AM rendelet] megállapított 9. § (6a) bekezdését a 23/2018. (VIII. 17.) AM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő támogatások esetében is alkalmazni kell.

1. melléklet a 24/2010. (III. 19.) FVM rendelethez * 

A támogatási kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok

1. A kérelmező azonosító adatai.

1.1. Ügyfél-azonosító.

2. Az igénylés alapját képező időszak megjelölése.

2.1. A megjelölt időszakra igényelt működési támogatás alapjának összege,

2.2. Nyilatkozatot arról, hogy az ügyfél a kérelemmel érintett időszakra vonatkozóan nyújtott-e be elismerési terv módosítása iránti kérelmet.

3. Számlaösszesítő

3.1. Az értékesítési számlák összesítője, a számlák felsorolása a tagi nettó számlaérték feltüntetésével.

3.2. Az összes értékesített tagi termék mennyiség mutatója.

3.3. Kimutatás a beruházásokat igazoló számlákról, a számlák felsorolása az elszámolni kívánt nettó számlaérték, valamint eszközbeszerzés esetében a számlán szereplő beruházás tárolási vagy üzemben tartási helyének, valamint az adott beruházások kapcsán a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény alapján meghatározott értékcsökkenési időszak végének, és az értékcsökkenés évenkénti százalékának feltüntetésével.

4. Nyilatkozatok

4.1. Az 543/2011/EU bizottsági rendelet 45. cikkében előírt nyilatkozatok.

4.2. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 73. §-ában a költségvetésből nyújtott támogatásokra vonatkozó általános szabályok alapján előírt szükséges nyilatkozatok.

4.3. A zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet 6. § (3) bekezdésében és a 9. § (2)-(4) bekezdésében meghatározott nyilatkozatok.

4.4. Az intézkedésben való részvételhez szükséges, a lejárt tartozásokra vonatkozó nyilatkozat.

5. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása.

6. Csatolt dokumentumok.

6.1. Az igénylés alapját képező időszak kezdetén és végén hatályos tagjegyzék.

6.2. A tagjegyzékben bekövetkezett változásokat tartalmazó dokumentum.

6.3. Az elszámolni kívánt beruházási számlák, továbbá az azokat alátámasztó szerződések másolati példánya, a 9. § (2)-(4) bekezdés szerinti kifizetést igazoló bizonylatok, üzembe helyezést, használatba vételt, tulajdonba kerülést igazoló dokumentumok, valamit a tárgyi eszköz nyilvántartó lapok másolatai.

6.4. A korábban más termelői csoportban tag termésének az értékesített termék értékébe való beszámításáról szóló 7. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat.

2. melléklet a 24/2010. (III. 19.) FVM rendelethez * 


  Vissza az oldal tetejére