A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

29/2010. (XII. 31.) KIM rendelet

a hagyatéki eljárás egyes cselekményeiről

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 183. § d) és e) pontjában, valamint a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 119. § b)–g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 13. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva és a 18–23. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. A hagyatéki leltár és a hagyatéki eljárási igazolás * 

1. § (1) *  A hagyatéki leltár elkészítéséhez kitöltendő nyomtatvány (a továbbiakban: nyomtatvány) adattartalmát az 1. melléklet, a hagyatéki eljárási igazolás adattartalmát a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A nyomtatványt a leltárt készítő – az eljárása során felvett adatokkal – elektronikus úton tölti ki, a nyomtatványt kitöltése után kinyomtatja és aláírásával, valamint bélyegzőlenyomatával látja el.

2. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a nyomtatványt a minisztérium honlapján közzéteszi és a kitöltéséhez szükséges feltételeket biztosítja.

(2) Ha a nyomtatvány adattartalmának módosítására kerül sor, a miniszter ennek tényéről a honlapon az új nyomtatvány közzétételét megelőző hét nappal korábban tájékoztatást ad.

(3) A miniszter az új nyomtatvány közzétételét követően a honlapon tizennégy napon keresztül jelzi annak tényét, hogy az űrlap megváltozott.

3. § (1) A leltár készítője a nyomtatványon bármely beírt adathoz megjegyzést fűzhet.

(2) A leltárhoz külön irat is csatolható. A csatolt iratot a leltár készítője (több irat esetén növekvő) sorszámmal látja el, a leltár mellékletei közt felsorolja, továbbá e sorszámot feljegyzi a nyomtatványban szereplő azon adat megjegyzéseként, amelyre a csatolt irat vonatkozik.

3/A. § *  (1) A Törvény 21. § (3) bekezdése esetében a közjegyző az értesülésben foglalt állításokat és adatokat tizenöt napon belül ellenőrzi, szóban (ideértve a telefon alkalmazását is), illetve írásban (ideértve a telefax és az elektronikus levél alkalmazását is) kapcsolatot felvéve azzal, aki az értesítést adta, a jegyzővel és – szükség esetén – a polgármesterrel. Az ellenőrzés eredményeként a közjegyző megállapítja

a) illetékességét,

b) a leltározás szükségességét,

c) a leltározásra irányadó határidő lejártát,

d) a leltár elkészülése elmaradásának okát, és

e) azt, hogy a jegyző a leltár közjegyzőnek történő megküldésére vonatkozó kötelezettségét utólag sem teljesítette.

(2) Ha a közjegyző az (1) bekezdésben foglaltak fennállását megállapítja, a leltározás közjegyző általi elvégzéséről írásban értesíti a jegyzőt.

(3) A jegyző a (2) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételét követő nyolc napon belül a közjegyző részére megküldi

a) az elkészített leltárt, vagy

b) a leltározási feladatellátása során már rendelkezésére álló adatokat.

3/B. § *  (1) A közjegyző a Törvény 21. § (3) bekezdése alapján történő leltározása a hagyatéki eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettségének a részévé válik azzal, hogy

a) a leltározást – a 3/A. § (3) bekezdés a) pontja kivételével – a 3/A. § (3) bekezdése szerinti határidő elteltét követően haladéktalanul meg kell kezdenie, és

b) a leltár kiegészítése céljából a szükséges adatok beszerzésére a jegyzőt továbbra is megkeresheti.

(2) A közjegyző a Törvény 21. § (3) bekezdése alapján történő leltározása során előzetesen tájékoztathatja a jegyzőt olyan részcselekmény elvégzéséről, amelynek díjtétele előreláthatóan meghaladja a 10 000 forintot. Ilyen esetben a jegyző tájékoztathatja a közjegyzőt a leltározási részcselekmény elvégzésének átvételéről, és ha a jegyző öt napon belül elvégzi és eredményéről a közjegyzőt értesíti, e részcselekményt e határidőn belül a közjegyző nem végezheti el és díjazást sem állapíthat meg érte.

3/C. § *  (1) A közjegyző a Törvény 21. § (3) bekezdése alapján történő leltározása során felmerülő, a Törvény 72. § (1) bekezdésének értelmében a hagyatéki eljárás költségének nem minősülő költségeiről és díjáról a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet szerint, annak 13. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjának alapulvételével költségjegyzéket készít.

(2) A közjegyző a költségjegyzéket (akár az egyes, általa megelőlegezett vagy nála felmerült díj-, illetve költségtételenként) kifizetés céljából megküldi a jegyző számára.

4. § (1) A leltár kijavítása esetén a leltár készítője – a leltár elkészítésére vonatkozó szabályok szerint – kizárólag a helyes adatot veszi fel a leltárba, és a kijavítást az eredeti leltárhoz csatolja.

(2) A leltár kiegészítése esetén a leltár készítője – a leltár elkészítésére vonatkozó szabályok szerint – kizárólag az új adatot veszi fel a leltárba, és a kiegészítést az eredeti leltárhoz csatolja.

(3) A kijavítást és a kiegészítést közölni kell azzal, akivel az eredeti leltárt is közölték.

1/A. *  A joghatósággal kapcsolatos adatok beszerzése

4/A. § *  (1) A jegyző beszerzi az örökhagyó elhalálozása időpontjában szokásos tartózkodási helyének megállapításához szükséges adatokat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatok lehetnek különösen

a) az örökhagyó utolsó bejelentett lakcíme, a bejelentés időpontja,

b) az örökhagyó halálát megelőző években ismert egy vagy több tartózkodási helye,

c) az örökhagyó utolsó bejelentett munkahelye vagy egyéb jövedelemszerző tevékenységének helye,

d) az örökhagyó állampolgársága,

e) az örökhagyó idegenrendészeti státusza, illetve

f) az örökhagyó tulajdonát képező jelentősebb vagyontárgyai helye.

(3) * 

2. A közjegyző letétkezelése

5. § A közjegyző a hagyatéki eljárás során letétbe vehet

a) biztosítási intézkedésként a leltárba felvett – ha az a leltárban nem szerepel, akkor a leltár egyidejű kiegészítésével – (örökségletét)

aa) készpénzt, nyomdai úton előállított értékpapírt, okiratot és

ab) olyan, az aa) pontban nem szereplő vagyontárgyat vagy eszközt, amelynek őrzésére, illetve kezelésére képes;

b) * 

6. § (1) *  A közjegyző végzést hoz az örökségletétbe vételről, annak megszüntetéséről, valamint az örökségletétbe-vételi kérelem elutasításáról vagy visszautasításáról.

(2) * 

7. § A közjegyző a letétbe vételről szóló végzésben, illetve jegyzőkönyvben rögzíti

a) a készpénz összegét és a nyomdai úton előállított értékpapír, okirat, vagyontárgy vagy eszköz azonosításához szükséges adatokat (ideértve az értékére vonatkozó, rendelkezésre álló adatokat, illetve nyilatkozatokat), valamint

b) *  a letétbevétel rendeltetését.

8. § (1) A közjegyző az örökségletétet a letétbevétel okának megszűnésekor – ha a letét tárgyának tulajdonjogáról ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzést hozott, akkor annak megfelelően – adja át a jogosultnak.

(2) * 

(3) *  Az (1) bekezdés alkalmazásában az átadás, valamint a kifizetés a közjegyző irodájában, vagy – ha a jogosult azt kéri és az átutalás költségeit a közjegyzőnek megelőlegezi – a jogosult által megadott fizetési számlaszámra átutalással történik. A közjegyző az átadásról és a kifizetésről (átutalásról) jegyzőkönyvet készít.

9. § Ha a közjegyző értesül arról, hogy a vagyontárgyhoz (sorsjegy, nyereménybetétkönyv) annak örökségletétként kezelésének ideje alatt nyeremény járult, azt pénznyeremény esetében közjegyzői letétbe veszi, tárgynyeremény esetében annak megőrzéséről a biztosítási intézkedésekre vonatkozó szabályok szerint dönt.

10. § (1) *  Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a hatósági letétről, valamint a közigazgatási hatósági eljárás során zár alá vett vagy lefoglalt dolgok tárolásáról és értékesítéséről szóló rendelet szerinti őrzési letét szabályait az örökségletétre megfelelően alkalmazni kell.

(2) *  A közjegyző a letétkezelése során a bizalmi őrzés ügyviteli szabályait megfelelően alkalmazza.

3. A hirdetmények elektronikus nyilvántartása

11. § A hagyatéki eljárásban kibocsátott hirdetményeket és a hirdetményi kézbesítés adatait tartalmazó nyilvántartást (a továbbiakban: nyilvántartás) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) e rendeletben meghatározott szabályok szerint működteti és vezeti.

12. § (1) A MOKK a nyilvántartást tartalmazó informatikai alkalmazás működtetésére szerződést köthet.

(2) Az (1) bekezdés szerint kötött szerződésnek tartalmaznia kell, hogy az informatikai alkalmazás működtetőjére a MOKK-ra vonatkozó adatvédelmi és titoktartási rendelkezések irányadóak (ideértve a titoktartási időre és a felmentésre vonatkozó rendelkezéseket is).

(3) Az informatikai alkalmazás működtetője biztosítja a nyilvántartásban szereplő adatok védelmét szolgáló személyi feltételeket és technikai eszközöket.

13. § (1) Ha a közjegyző vagy a MOKK észleli, hogy a nyilvántartásba bejegyzett adatot elírás miatt ki kell javítani, az iránt a bejegyzésre irányadó eljárás szerint intézkedik.

(2) Az informatikai alkalmazást úgy kell kialakítani, hogy a javított adatot a korábban bejegyzett adat mellett automatikusan rögzítse a nyilvántartásban.

14. § Az informatikai alkalmazást úgy kell kialakítani, hogy automatikusan törölje a nyilvántartásból a hirdetményre vonatkozó valamennyi adatot, ha annak bejegyzése óta 50 év eltelt.

15. § (1) A MOKK – kérelemre vagy megkeresésre – tájékoztatást nyújt arról, hogy

a) egy személlyel, szervezettel szemben vagy

b) egy személy hagyatéki eljárásában

a nyilvántartásba bejegyzett adatok alapján bocsátottak-e ki hirdetményt.

(2) Ha a keresett hirdetmény közzétételére sor került, a tájékoztatás a hirdetménynek a hirdetményi kézbesítésről vezetett nyilvántartásban szereplő adatait tartalmazza.

(3) A tájékoztatás írásban történik.

16. § A hirdetményről való tájékoztatás iránti kérelemben vagy megkeresésben meg kell jelölni

a) az örökhagyó nevét és a címzett nevét vagy

b) az a) pontban megjelölt valamelyik adatot és azt, hogy a hirdetményezés azért történt, mert

ba) a címzett természetes személyazonosító adatainak – részben vagy egészben való – ismeretlensége miatt nem lehet azonosítani,

bb) *  arra vonatkozó adat merül fel, hogy más törvényes örökös hiányában a Magyar Állam vagy belföldi települési önkormányzat örököl, vagy

bc) a hagyatéki tartozás jogosultja ismeretlen.

17. § Ha a tájékoztatás iránti kérelem nem teljesíthető, e tényről és annak okáról a MOKK az ügyfelet írásban tájékoztatja.

18. § (1) A hirdetmény nyilvántartásba való rögzítésének és közzétételének költségtérítése 2000 Ft (a továbbiakban: közzétételi költségtérítés).

(2) A közzétételi költségtérítés megfizetésére irányuló kötelezettséget a MOKK honlapján közzétett tájékoztatás szerint, az abban megjelölt számla javára kell teljesíteni.

(3) A közzétételi költségtérítést a közjegyző a hirdetménynek a MOKK részére történő megküldésével egyidejűleg fizeti meg. Ha a hirdetményezés hivatalból történt és annak összegét nem előlegezték (fizették) meg, az átutalást a közjegyző azt követően teljesíti, hogy az összeget számára megfizették (megelőlegezték).

4. Az elrendelt biztosítási intézkedés foganatosításának költségei

19. § (1) Ha a hagyatéki eljárásban elrendelt biztosítási intézkedést nem a jegyző vagy a közjegyző foganatosítja, a biztosítási intézkedést foganatosító a felmerült költségeinek megtérítésére és – a biztosítási intézkedés foganatosítására fordított idő alapján, minden megkezdett óráért – a költségvetési törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíjnál nem magasabb összegű munkadíjra tarthat igényt.

(2) Költségtérítésként a készkiadások megtérítésére, ha pedig a biztosítási intézkedést foganatosító ezt kéri, a munkaórák tételes kimutatása mellett a munkadíj 25%-ának megfelelő összegű költségátalány fizetésére kerül sor.

20. § *  A költségtérítés és a munkadíj (a továbbiakban együtt: a biztosítási intézkedés költsége) megelőlegezésére hivatalból vagy a foganatosító – akár több alkalommal előterjesztett – kérelmére a biztosítási intézkedést elrendelő jegyző vagy közjegyző végzéssel költségelőleg fizetését rendelheti el. A költségek megelőlegezésére szolgáló pénzösszeget – a jegyző vagy a közjegyző felhívásának megfelelően – az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény megfelelő alkalmazásával a közjegyzőnél kell megfizetni.

21. § (1) A biztosítási intézkedés költségét a foganatosítója által benyújtott tételes kimutatás és mellékelt számlák alapján az állapítja meg, aki a biztosítási intézkedést megszünteti.

(2) Ha a biztosítási intézkedés foganatosítója költségátalányt nem kért és a jegyző vagy a közjegyző által megszabott határidőn belül készkiadásait sem részletezi és igazolja, a készkiadások a rendelkezésre álló adatok alapján kerülnek megállapításra.

5. A zárgondnok, az ügygondnok és az eseti gondnok, valamint az eseti gyám díjazása és költségei * 

22. § (1) *  A hagyatéki eljárásban kirendelt zárgondnok, ügygondnok és eseti gondnok (a továbbiakban: gondnok), valamint eseti gyám költségtérítésként – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a készkiadásainak megtérítését indítványozhatja.

(2) *  A gondnok és az eseti gyám kérelmére a munkaórák tételes kimutatása mellett a munkadíj 25%-ának megfelelő összegű költségátalány fizetésére kerül sor.

(3) *  A gondnokot és az eseti gyámot a kirendelés teljesítésére fordított idő alapján, minden megkezdett óráért munkadíj illeti meg, amely nem lehet magasabb, mint a költségvetési törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíj.

(4) A költségtérítés és munkadíj megelőlegezése és viselése e rendeletnek a biztosítási intézkedés költségeire vonatkozó szabályai megfelelő alkalmazásával történik.

6. Az iratmásolat díja

23. § (1) A hagyatéki eljárás jegyzőnél található iratainak nem hiteles másolatáért járó díj mértéke oldalanként 100 Ft.

(2) Ha az iratmásolat nagy mennyisége azt indokolja, a másolást a közjegyző vagy a jegyző az (1) bekezdés alapján számított összeg megelőlegezéséhez kötheti.

6/A. *  A jegyzőnek a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvénnyel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége

23/A. § *  A jegyző tájékoztatja az örökösként érdekelteket a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény 18/A. és 18/B. §-ában foglaltakról, ha a hagyaték tárgyát képező ingatlan vagy tulajdoni illetőség tekintetében felmerül, hogy azt a törvényes öröklés szabályai szerint több örököstárs közösen örökli.

7. Záró rendelkezések

24. § (1) Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

(1a) * 

(2) Hatályát veszti a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet.

25. § *  E rendelet 1. §-a, 4/A. §-a, 1. mellékletének 2.2.4. pontja, valamint 2. melléklete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 29/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez * 

A hagyatéki leltár nyomtatványának adattartalma

1. A leltár-nyomtatvány fajtája:

1.1. eredeti

1.1.1. a leltár tartalma teljes

1.1.2. a leltár tartalma hiányos (megjegyzésben a kiegészítendő adat és a kiegészítés várható határideje)

1.2. kiegészítés (megjegyzésben a kiegészítés oka)

1.3. kijavítás

2. A leltárkészítés oka:

2.1. hivatalból

2.1.1. a hagyatékban található vagyontárgy jellege (pl. a hagyatékban ingatlan, gazdasági társasági/szövetkezeti részesedés, lajstromozott tárgy van)

2.1.2. *  az örökösként érdekelt személye (pl. nem rendelkezik teljes cselekvőképességgel/méhmagzat/ Magyar Állam / belföldi települési önkormányzat stb.)

2.1.3. végintézkedéssel történt alapítványrendelés

2.2. kérelemre [megjegyzésben a kérelmező neve (megnevezése)]

2.2.1. hagyatéki eljárásban érdekelt kéri

2.2.2. hagyatéki eljárásban való érintettséget megalapozó vagyontárgy leltározását kérik

2.2.3. öröklési bizonyítvány kiállítását kérik

2.2.4. hagyatéki eljárási igazolás kiállítását kérik

2.3. az eljárás megindításának időpontja

3. A leltár megküldésre kerül:

3.1. a közjegyzőnek (megjegyzésben az illetékességét megállapító ok)

3.2. *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: gyámhivatal) (megjegyzésben ennek oka)

4. Az örökhagyóra vonatkozó adatok:

4.1. a Törvényben felsorolt személyes adatok

4.2. a Törvényben felsorolt foglalkozás, amely esetében az örökhagyó halálával kapcsolatban értesítési kötelezettség áll fenn (megjegyzésben annak ténye, ha a szakmai kamara vagy gyámhivatal részére jegyzőkönyv került megküldésre, ha pedig az örökhagyó bizalmi vagyonkezelő volt, akkor ennek a ténye, és az, hogy azoknak a vagyontárgyaknak, iratoknak a jegyzékét, amelyek az örökhagyó e tevékenységével kapcsolatosak, és a leltárban nem szerepelnek, külön jegyzőkönyv tartalmazza)

4.2.1. a leltározás során az örökhagyó bizalmi vagyonkezelési szerződése a jegyző birtokába került, vagy egyébként adat merült fel ilyen szerződés létrejöttére, vagy arra vonatkozóan, hogy az örökhagyó bizalmi vagyonkezelő volt, és a jegyző értesítette a halálesetről a szerződésben szereplő vagyonrendelőt, a további vagy új vagyonkezelőt és a kedvezményezettet

4.3. végintézkedésre vonatkozó adatok [ténye, illetve bejelentés létezéséről, helyéről (őrzőjéről) vagy tanúiról stb.]

5. A joghatóság vizsgálatához szükséges adatok:

5.1. Az örökhagyó állampolgárságával kapcsolatos adatok

5.1.1. Az örökhagyó halálakori állampolgársága (az örökhagyó valamennyi közokirattal igazolt állampolgárságát fel kell tüntetni)

5.1.2. Az állampolgárság megállapításának alapjául szolgáló közokirat adatai

5.1.2.1. Kiállító állam megnevezése

5.1.2.2. Az okmány típusa

5.1.2.3. Az okmány kiállításának időpontja

5.2. A magyar állampolgársággal nem rendelkezett örökhagyó idegenrendészeti jogállására vonatkozó adatok

5.2.1. Az örökhagyó belföldi tartózkodási jogcímének pontos típusa

5.2.2. Az okmány kiállításának időpontja

5.3. A magyar állampolgársággal nem rendelkezett örökhagyó belföldi jövedelemszerző tevékenységére vonatkozó adatok

5.3.1. A jövedelemszerző tevékenység fajtája (pl. munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, egyéni vállalkozás, társas vállalkozásban személyes közreműködés stb.)

5.3.2. A jövedelemszerző tevékenység kezdetének időpontja

5.3.3. Az örökhagyó TAJ-száma

5.4. Az örökhagyó magyarországi lakhatásával kapcsolatos adatok, így különösen az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelyeként szolgáló lakás használatának jogcíme (tulajdonjog, lakásbérlet, szívességi lakáshasználat stb.)

6. A hagyatékra vonatkozó adatok (vagyontárgyak megnevezése és helye; közhiteles nyilvántartásban szereplése esetén a 7.1. pontban felsoroltaktól független adatai):

6.1. ingatlan

6.1.1. tulajdonjog [az egyes ingatlanoknál résztulajdon esetén megjegyzésben: aránya és a tulajdonostárs neve (megnevezése)]

6.1.2. lakásszövetkezeti tagot megillető lakáshasználati jog

6.1.3. *  annak megjelölése, ha az ingatlan feltehetően a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:74. § (5) bekezdésének hatálya alá tartozik

6.2. ingó dolog

6.2.1. tulajdon/egyéb jog [az egyes ingó dolgoknál résztulajdon esetén megjegyzésben: aránya és a tulajdonostárs neve (megnevezése)]

6.2.2. *  követelés

6.2.3. *  az ingó dolog örökhagyó halálakori fellelhetőségi helye, ha az ingó dolog feltehetően a Ptk. 7:74. § (4) bekezdésének hatálya alá tartozik

6.3. egyéb meglévő vagyon, vagy követelés értékmegjelöléssel [pl. fizetési, nyugdíj-előtakarékossági, tartós befektetési, önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári, ügyfél vagy értékpapírszámla (a számlavezető cégneve, a számla számának, egyenlegének, névértékének és esetleges kedvezményezettjének megjelölésével), gazdasági társasági/szövetkezeti részesedés stb.]

7. A 6.1–6.3. pontban felsoroltakra vonatkozó egyéb adatok:

7.1. a hagyatékba való tartozás nem egyértelmű

7.1.1. örökösként érdekelt vitatja (megjegyzésben: ki és milyen jogcímen vitatja)

7.1.2. házastársi/élettársi közös szerzeményi igényt jelentenek be (megjegyzésben: ki vitatja)

7.1.3. egyéb ok miatt (megjegyzésben: ki és milyen jogcímen vitatja)

7.1.4. a vagyon másik hagyatéki eljárás tárgya, és még nem adták át (megjegyzésben: az abban eljáró közjegyző elérhetősége)

7.1.5. a jog vagy kötelezettség nyilvántartáson kívüli (megjegyzésben: ki a nyilvántartott)

7.2. érték

7.2.1. hivatalos (megjegyzésben: értékbizonyítvány/szakértő stb.)

7.2.2. becsléssel megállapított (megjegyzésben: nyilatkozati joggal a jogosultak éltek-e)

8. A hagyatéki terhekre vonatkozó adatok:

8.1. bejelentő neve

8.2. jogosult neve és a jogosultság keletkezési ideje

8.3. érték

8.4. bizonyíték [hogyan (ki által, mivel) igazolható a fennállása]

9. A hagyatéki eljárásban érdekeltek és egyéb résztvevők adatai:

9.1. a Törvényben felsorolt személyes adatok [megjegyzésben: érdekeltséget vagy részvételt megalapozó ok (törvényes, végrendeleti örökös, gondnok, tanú, a végrendelet birtokosa vagy tudója stb.), rokonsági fok, és van-e képviselője; végintézkedés esetében is feltüntetendő a leszármazó és a felmenő, aki kötelesrészre, valamint ági vagyonra jogosul lehet]

9.2. képviselőnek a Törvényben felsorolt adatai [megjegyzésben: meghatalmazással, hivatalból (törvényes/társaság) vagy kirendelés útján keletkezett, és kinek a képviselője]

9.3. *  érdekeltnek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerinti azonosító adatai

9.4. *  nyilatkozat arról, hogy a nem elektronikus kapcsolattartásra kötelezett személy az elektronikus kapcsolattartást kéri

10. Kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó adatok:

10.1. helyszíni leltározás [megjegyzésben: oka (hivatalból/kinek a kérelmére)]

10.2. meghallgatás

10.2.1. oka (hivatalból vagy kinek a kérelmére)

10.2.2. meghallgatott személyek adatai

10.2.3. feltüntetésre kért nyilatkozatok

10.3. biztosítási intézkedés

10.3.1. elrendelésének oka (hivatalból vagy kinek a kérelmére)

10.3.2. biztosított vagyontárgy

10.3.3. célja (őrzés/értékesítés stb.)

10.3.4. foganatosítója

10.3.5. felmerült költsége

10.4. megkeresés

10.4.1. a megkeresett megnevezése és elérhetősége

10.4.2. felmerült költsége

11. A leltár készítőjének adatai:

11.1. név

11.2. beosztás

11.3. elérhetőség

11.4. aláírás helye

12. A leltár mellékleteinek felsorolása

2. melléklet a 29/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez * 

A hagyatéki eljárási igazolás adattartalma

1. Az öröklésben érdekelt kérelmezőre vonatkozó adatok:

1.1. név

1.2. cím

1.2.1. ország

1.2.2. irányítószám

1.2.3. helység

1.2.4. közterület neve, jellege

1.2.5. házszám (épületszám és lépcsőház)

1.2.6. emelet

1.2.7. ajtószám

2. A hagyatéki eljárással kapcsolatos adatok:

2.1. az eljáró közjegyző neve, székhelye

2.2. a hagyatéki eljárás vagy az öröklési bizonyítvány kiállítása iránti eljárás ügyszáma

2.3. az örökhagyó Törvényben felsorolt személyes adatai

2.4. a 2.2. pont szerinti eljárás megindulásának időpontja