A jogszabály mai napon ( 2024.06.21. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

39/2011. (VI. 30.) NEFMI rendelet

a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő sportfejlesztési program jóváhagyására és a támogatási igazolás kiadására irányuló hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról

A sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § k) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet szerinti igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R.) meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezetnek

a) a sportfejlesztési program jóváhagyására – ideértve az abban meghatározott szakmai program módosítására, valamint a sportfejlesztési program alapján megvalósuló fejlesztés meghosszabbítására – irányuló kérelme elbírálásáért és

b) a támogatási igazolás kiadásáért.

2. § Az R.-ben meghatározott egyes támogatási jogcímekkel összefüggő, 1. §-ban meghatározott kérelmekkel kapcsolatos díj mértékét az 1. melléklet tartalmazza.

3. § (1) *  Az igazgatási szolgáltatási díjat a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium mint a díj beszedésére jogosult szervezet 10032000–01425190–00000000 számú fizetési számlája javára kell megfizetni, ha az 1. §-ban meghatározott kérelem benyújtója

a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége;

b) a sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásában döntéshozatali jogkörrel rendelkező és a támogatást folyósító sportköztestület.

(2) Ha az 1. §-ban meghatározott kérelem benyújtója

a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő amatőr sportszervezet – ideértve a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint a szakszövetség tagjaként működő sportiskolát is –,

b) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő hivatásos sportszervezet vagy

c) látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány,

az igazgatási szolgáltatási díjat annak a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége, mint a díj beszedésére jogosult szervezet 2. mellékletben meghatározott számú fizetési számlája javára kell megfizetni, amelyik a kérelem elbírálásáról a határozatot meghozza és azt közli a kérelmezővel.

(3) *  E rendelet alkalmazásában jóváhagyást végző szervezet a sportpolitikáért felelős miniszter vagy a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége.

4. § (1) A díj megfizetését az 1. §-ban meghatározott kérelem benyújtásakor a fizetési számla megterhelését tartalmazó napi kivonattal, a postai készpénz-átutalási megbízás feladását igazoló szelvényrészével vagy ezek másolatával igazolni kell.

(2) Ha a kérelem alapján az R. 2. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott jóváhagyást végző szervezetnél több, egymástól a támogatási jogcímek alapján elkülönült hatósági eljárás indul, az egyes eljárásokra megállapított díjat minden eljárásra külön meg kell fizetni.

(3) Ismételten benyújtott kérelem esetén a díjat ismételten meg kell fizetni. A hiánypótlásra visszaadott kérelem újbóli benyújtása esetén a díjat még egyszer nem kell megfizetni.

5. § (1) Túlfizetés esetén a díjtöbbletet hivatalból vagy kérelemre harminc napon belül vissza kell téríteni.

(2) Ha a visszatérítés kérelemre történik, a kérelemben meg kell jelölni a visszatérítés okát, a számlatulajdonos nevét, a fizetési számlaszámot vagy a postai címet, ahová a kérelmező a visszatérített összeg utalását kéri. A díj visszatérítését a jóváhagyást végző szervezet a kérelmező által megjelölt fizetési számlaszámra átutalással, vagy a postai címre kiutalással teljesíti.

(3) Hivatalból történő visszatérítés esetén a jóváhagyást végző szervezet a fizetési számla megterhelését tartalmazó napi kivonaton, a postai készpénz-átutalási megbízás feladását igazoló szelvényrészen vagy ezek másolatán feltüntetett fizetési számlaszámra átutalással, vagy az azon feltüntetett címre történő kiutalással teljesíti.

6. § Ez a rendelet 2011. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 39/2011. (VI. 30.) NEFMI rendelethez

Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke a sportfejlesztési program jóváhagyására, valamint a támogatási igazolás kiadására vonatkozó hatósági eljárásban

I. A rendelet 1. § a) pontjában meghatározott eljárásért – ide nem értve a sportfejlesztési programban meghatározott szakmai program módosítására, valamint a sportfejlesztési program alapján megvalósuló fejlesztés meghosszabbítására irányuló kérelem alapján indult eljárást – fizetendő díj mértéke
A kérelem részét képező sportfejlesztési programban szereplő támogatási jogcím A sportfejlesztési program részét képező költségtervben meghatározott, igényelt támogatás összege Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke
Képzéssel összefüggő feladatok támogatása 2 millió forintig 7 ezer forint
2–4 millió forint között 10 ezer forint
4 millió forint fölött 15 ezer forint
Személyi jellegű ráfordítás 20 millió forintig 10 ezer forint
20–30 millió forint között 15 ezer forint
30 millió forint fölött 20 ezer forint
Tárgyi eszköz beruházás, felújítás 50 millió forintig 15 ezer forint
50–100 millió forint között 25 ezer forint
100–200 millió forint között 35 ezer forint
200–500 millió forint között 50 ezer forint
500 millió forint fölött 100 ezer forint
Utánpótlás-nevelési feladatok ellátásának 150 millió forintig 10 ezer forint
támogatása 150–250 millió forint között 15 ezer forint
250 millió forint fölött 20 ezer forint
Versenyeztetéssel összefüggő feladatok 40 millió forintig 10 ezer forint
támogatása 40–80 millió forint között 15 ezer forint
80 millió forint fölött 20 ezer forint
II. A rendelet 1. § b) pontjában meghatározott eljárásért fizetendő díj mértéke az I. pontban meghatározott mértékek 30%-a.
III. A rendelet 1. § a) pontjában meghatározott eljárásért fizetendő díj mértéke a támogatott szervezetnek a jóváhagyott sportfejlesztési program megvalósítása során a támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programban meghatározott szakmai program módosítására, valamint a sportfejlesztési program alapján megvalósuló fejlesztés meghosszabbítására irányuló kérelme esetén az I. pontban meghatározott mértékek 50%-a.

2. melléklet a 39/2011. (VI. 30.) NEFMI rendelethez * 

Látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége Fizetési számlaszám
Magyar Jégkorong Szövetség 11703006-20077576
Magyar Kézilabda Szövetség 10400126–49485049–54531081
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 10300002-20316431-70143285
Magyar Labdarúgó Szövetség 10300002-10473718-49020341
Magyar Vízilabda Szövetség 11991102-02110349