A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 1–24., 26. és 27. pontjában és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 72. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikkében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § * E rendelet alkalmazásában
1. fejlesztés: olyan – alapvetően felhalmozási kiadásokban megtestesülő – tevékenység, amely új, vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszköz létrehozására irányul, illetve meglévő tárgyi eszköz műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg,
2. felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség: a felsőoktatásban gazdaságtudományok képzési területen vagy a többciklusú képzés bevezetése előtt annak megfelelő egyetemi, főiskolai szakon szerzett szakképzettség,
3. * foglalkoztató: a központosított illetményszámfejtési körbe tartozó jogi személy – ide értve az ahhoz megállapodás alapján csatlakozó szervet is –, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 4. § a) pont 6. alpontja szerinti esetben a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár),
4. * forgótőke: a központosított illetményszámfejtés esetén a megbízó és a Kincstár között létrejött megállapodás alapján olyan engedményezés, amely jogszabályon és a munkavállaló egyéni megbízásán alapuló munkáltatói fizetési kötelezettség teljesítésének fedezetét képezi,
4a. * kifizetések elhúzódása: pénzügyi teljesítés elhúzódása, amelyet a kötelezettségvállaló érdekkörén kívül felmerülő, általa előre nem látható és a pénzügyi teljesítés időpontjáig el nem hárítható ok vagy körülmény idéz elő,
5. mozgóbér: a helyettesítésre tekintettel biztosított és a rendes munkaidőt, szolgálatteljesítési időt meghaladóan végzett munka, szolgálat teljesítéséért jogszabály alapján járó külön ellenérték,
5a. * pénzügyi teljesítés: a kötelezettségvállaló részéről történő kifizetés, ideértve a pénzforgalommal járó részteljesítést is,
6. program: ágazati vagy térségi fejlesztési célt megvalósító fejlesztési terv, mely több egymással összefüggő projekt útján, az érintettek együttműködése alapján valósul meg, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,
7. projekt: tartalmilag és formailag részletesen kidolgozott, megfelelő pénzügyi háttérrel és végrehajtási ütemezéssel rendelkező fejlesztési elképzelés, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,
8. támogatott tevékenység: a támogatási szerződésben meghatározott olyan tevékenység – ideértve a kedvezményezett működését is –, amely során felmerült költségek megtérítését a költségvetési támogatás részben vagy egészében biztosítja,
9. támogatott tevékenység időtartama: támogatási szerződésben meghatározott olyan időtartam, amely során felmerülő, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségek elszámolhatóak,
10. * törzskönyvi okirat: a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba vétele, törzskönyvi nyilvántartásba vett adatai változásának bejelentése és a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásból való törlése során a kérelemhez csatolandó valamennyi okirat – a vezetői kinevezésről, megbízásról és felmentésről, a vezetői megbízás visszavonásáról, megszüntetéséről szóló okirat és bankszámla-szerződés kivételével –, valamint a Kincstárnak a törzskönyvi nyilvántartás vezetése során keletkezett döntése és más okirata.
1/A. § * A központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai jogi személyiséggel nem bírnak, munkáltatóként munkaerőt nem foglalkoztathatnak, saját tulajdonnal nem rendelkezhetnek.
1/B. § * (1) A fejezetet irányító szerv mint költségvetési szerv és mint fejezetet irányító szerv e két feladatkörében külön félként eljárva szerződést nem köthet, más magánjogi kötelmet nem vállalhat.
(2) A fejezetet irányító szerv az e minőségében az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szervekre általa előírt követelményeket költségvetési szervként teljesíti.
(2a) * Ha a fejezetet irányító szerv az Áht. 6/B. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint, az ott meghatározott feladatok részbeni vagy teljes körű ellátására kezelő szervet vagy kezelő szerveket jelöl ki, az e feladatok ellátására a kezelő szervvel a feladatellátás biztosítását szolgáló valamennyi feltételt tartalmazó megállapodást köt. Ha több kezelő szerv kerül kijelölésre, a megállapodásnak tartalmaznia kell a feladatok megosztásával és azok felelősségi rendjével kapcsolatos rendelkezéseket is.
(3) * A kormányzati főhivatal a központi költségvetés tervezéséhez (15–18. §), a költségvetési maradvány elszámolásához (150–152. §) és a beszámoláshoz (160. § és 161. §) kapcsolódóan megtett intézkedéseiről tájékoztatja azt a fejezetet irányító szervet, amely fejezethez a központi költségvetésben címrend szerint kapcsolódik.
1/C. § * A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap nem költségvetési szervi formában működő kezelő szervének az általa kezelt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap
a) előirányzataira nézve el kell készítenie a 13. § (3) bekezdése szerinti szabályzatot,
b) előirányzatai tekintetében a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységei vezetőjére a 11. §-t és a 12. §-t, alkalmazottaira az 55. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
1/D. § * (1) * A központi költségvetés XLIII. fejezetébe sorolt,
a) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve az MNV Zrt.,
b) * a Kormánynak a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktfr.) szerinti tagja tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve – a kötelezettségvállalás és a teljesítésigazolás kivételével – a Ktfr. 150. §-a alapján az MNV Zrt.,
c) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (1a) bekezdése szerinti tulajdonosi joggyakorlás alá tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve az 58. § szerinti érvényesítés és az 59. § szerinti utalványozás tekintetében az MNV Zrt., minden további kezelőszervi feladat tekintetében a Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MVH),
d) az a), b) és c) pontba nem tartozó tulajdonosi joggyakorlókhoz tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve az érintett tulajdonosi joggyakorló.
(2) A központi költségvetés XLV. fejezetébe sorolt, a Beruházási Ügynökség feladatkörébe tartozó a Kormány egyedi határozatában jóváhagyott kormányzati beruházásokkal, valamint az azokhoz kötődő tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve a Beruházási Ügynökségként kijelölt gazdasági társaság.
3. § (1) * A költségvetési szervnél az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek és a B405. Ellátási díjak rovatain elszámolandó bevételek vállalkozási tevékenységre nem használhatók fel.
(2) *
(3) * A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek összesített maradványa negatív nem lehet.
4. § (1) * Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. § (2) bekezdése szerinti közös alapításról az alapító szerveknek megállapodást kell kötniük, amelynek tartalmaznia kell *
a) az alapítás költségeinek forrását alapítók szerint,
b) a folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételeit, ezen belül az alapítók hozzájárulásának arányát, mértékét, éves megállapításának módját,
c) az irányítási jogok gyakorlásának módját, esetleges megosztását vagy valamely alapító szerv részére történő kizárólagos biztosítását,
d) a közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályait, és
e) rendelkezést a jogszabályban foglalt egyéb kérdésekről.
(2) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában költségvetési szerv alapítása esetén csak akkor nyitható meg a költségvetési szerv fizetési számlája, ha a törzskönyvi nyilvántartásba vétele megtörtént.
5. § * (1) Az alapító okirat tartalmazza a költségvetési szerv
a) * megnevezését magyar nyelven,
b) székhelyét, telephelyeit,
c) alapításáról rendelkező jogszabály teljes megjelölését, ha az alapításról jogszabály rendelkezett,
d) irányító szervének vagy felügyeleti szervének megnevezését, székhelyét,
e) illetékességét, működési területét,
f) közfeladatát, alaptevékenységét, ezek kormányzati funkció szerinti megjelölését és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolását,
g) vezetőjének megbízási rendjét, és
h) alkalmazásában álló személyek jogviszonyának megjelölését.
(2) * Az alapító okirat – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza a költségvetési szerv
a) megnevezését idegen nyelven és rövidített nevét,
b) jogelődjének megnevezését, székhelyét,
c) vállalkozási tevékenysége felső határát a módosított kiadási előirányzatok arányában,
d) megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha a költségvetési szerv határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig jön létre.
(3) * Ha az Áht. 9. § a) pontja szerinti alapítói jogok gyakorlására jogosult és az irányító szerv személye nem azonos, az alapító okiratban mindkettőt meg kell jelölni.
(4) * Az alapító okirat módosítása esetén el kell készíteni és a módosító okirathoz csatolni kell az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát is. Az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát nem kell hitelesíteni, arra vonatkozóan a Kincstár igazolja, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt változata megfelel az alapító okirat módosítások szerinti tartalmának.
(5) * Az Áht. 8/A. § (3) bekezdésében foglalt költségvetési szerv alapító okiratának módosításához az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges, ha a módosításra a költségvetési szerv – ideértve annak jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységét is –
a) *
b) *
c) közfeladatának, alaptevékenységének, ezek kormányzati funkció szerinti megjelölésének és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolásával
kapcsolatban kerül sor.
6. § * A fejezetet irányító szervet, a helyi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervét és a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervét és annak vezetőjét az 1. melléklet határozza meg.
6/A. § * Ha a Kormány rendelete a járványügyi okból kihirdetett veszélyhelyzet vagy az egészségügyi válsághelyzettel bevezetett járványügyi készültség (a továbbiakban: járványügyi készültség) idejére az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv feletti irányítást gyakorló miniszterként nem az egészségügyért felelős minisztert jelöli ki, az 1. melléklet I. pont 19. alpontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a központi költségvetés XX. fejezet 10. cím 1. alcíme tekintetében a fejezetet irányító szerv, valamint annak vezetője a Kormány rendeletében kijelölt miniszter és az általa vezetett minisztérium.
7. § * (1) A költségvetési szerv
a) a személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben,
b) a működtetéshez, a vagyon használatához, valamint az a) pontba nem tartozó, a közfeladatai ellátásához szükséges egyéb előirányzataival jogszabály vagy az irányító szerv döntése alapján
rendelkezik.
(2) *
8. § *
9. § * (1) * A gazdasági szervezet
a) a költségvetés tervezéséért, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának (a továbbiakban együtt: gazdálkodás) végrehajtásáért, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási és a pénzügyi, számviteli rend betartásáért, és *
b) a költségvetési szerv és a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, a használatában lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért
felelős szervezeti egység.
(2) * Az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatok ellátása a gazdasági szervezeten kívül, szolgáltatás megrendelésével is történhet.
(2a) * A helyi önkormányzat és az általa alapított költségvetési szerv, a helyi nemzetiségi önkormányzat és az általa alapított költségvetési szerv, az önkormányzati társulás és az általa alapított költségvetési szerv és a Kincstár közötti megállapodás alapján a Kincstár is elláthatja az (1) bekezdés a) pontjában foglalt egyes feladatokat. A megállapodásnak tartalmaznia kell az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feladatok részletes munkamegosztását és az ehhez kapcsolódó felelősségi köröket.
(3) * A gazdasági szervezet feladatait indokolt esetben több szervezeti egység is elláthatja, ez azonban nem eredményezhet az egyes szervezeti egységek által ellátott tevékenységek között párhuzamosságot. Ha több szervezeti egység látja el a gazdasági szervezet feladatait, a szervezeti egységek összességét kell gazdasági szervezetnek tekinteni.
(4) * Ha az önkormányzati hivatalnál, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szervnél az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátására önálló szervezeti egység kialakítására nincs lehetőség, az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv egészében kell biztosítani az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátását. Az ilyen önkormányzati hivatal, illetve társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági szervezet hiányában is ellátja az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feladatokat.
(5) * Az Áht. 10. § (4a)–(4d) bekezdése és a (4) bekezdés szerinti költségvetési szerv (a továbbiakban együtt: gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv) (1) bekezdés szerinti feladatait
a) az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdése szerinti esetben az irányító szerv vagy az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét tartalmazó megállapodásban (a továbbiakban: munkamegosztási megállapodás) meghatározott helyen és módon,
b) az Áht. 10. § (4c) bekezdése szerinti esetben a törvényben vagy kormányrendeletben kijelölt költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztási megállapodásban meghatározottak szerint,
c) az Áht. 10. § (4d) bekezdése szerinti esetben a Kormány irányítása alatt álló, más irányító szerv irányítása alatt álló önálló gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, az irányító szervek közötti munkamegosztási megállapodásban meghatározott helyen és módon,
d) a (4) bekezdés szerinti esetben az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv alkalmazásában álló, az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv vezetője által kijelölt személy
látja el, kivéve, ha az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatok ellátása szolgáltatás vásárlásával történik.
(5a) * A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy az (1) bekezdés szerinti feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el. Egy feladatra csak egy költségvetési szerv jelölhető ki. Az irányító szerv az önkormányzati hivatalt külön gazdasági szervezet nélkül is kijelölheti az (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására. A munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá.
(5b) *
(6) A központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatokat a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.
(7) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a kezelt elkülönített állami pénzalapokkal és társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat – figyelemmel a (8) bekezdésben foglaltakra is – a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.
(8) * Ha a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala törvény alapján elkülönített állami pénzalap vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai meghatározott része felett rendelkezési joggal bír, az azzal kapcsolatos gazdálkodási, nyilvántartás-vezetési, adatszolgáltatási feladatokat a fővárosi és vármegyei kormányhivatal szervezeti és működési szabályzata alapján e feladatért felelős szervezeti egysége vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője által kijelölt, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal alkalmazásában álló személy látja el.
(9) *
10. § *
10/A. § * A gazdasági szervezetnek a 13. § (5) bekezdése szerinti ügyrenddel kell rendelkeznie. A gazdasági szervezet ügyrendjében nem kell szabályozni a 13. § (2)–(3a) bekezdése szerint kiadott szabályzatokban rendezett kérdéseket. Ha a gazdasági szervezet feladatait több szervezeti egység látja el, a szervezeti egységeknek külön-külön kell rendelkezniük ügyrenddel, de a gazdasági szervezet egészére nézve nem kell külön ügyrendet készíteni.
11. § (1) A költségvetési szerv gazdasági vezetője
a) * vezeti és ellenőrzi a gazdasági szervezetet,
b) * felelős az e rendeletben számára meghatározott feladatok ellátásáért, és
c) * a költségvetési szerv más szervezeti egységéhez beosztott, továbbá a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv alkalmazásában álló, a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős személynek iránymutatást ad.
(2) * Ha a gazdasági szervezet feladatait a 9. § (3) bekezdésében foglaltak szerint több szervezeti egység látja el, gazdasági vezetőnek e szervezeti egységek vezetőinek irányítását végző, ennek hiányában a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személyt kell tekinteni.
(3) * A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervnél gazdasági vezetőt nem kell megbízni, e rendelet gazdasági vezetőre meghatározott követelményeit
a) az önkormányzati hivatal, a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv vezetőjére, illetve
b) az irányító szerv vagy az irányító szerv döntése alapján az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv vezetőjére
kell alkalmazni, kivéve, ha az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv állományában van olyan személy, aki megfelel az e rendelet gazdasági vezetőre meghatározott követelményeknek és a költségvetési szerv vezetője a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátására írásban kijelölte. Az e bekezdésben meghatározott esetben a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátásáért az a) és b) pontban meghatározott személy felel az e bekezdésben meghatározott kivétellel.
(4) *
(4a) *
(5) * E rendelet gazdasági vezetőre vonatkozó rendelkezéseit a 9. § (6) és (7) bekezdése esetén a kezelő szervnél a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységek vezetőire nézve is alkalmazni kell.
(6) * A gazdasági vezető a feladatait a költségvetési szerv vezetőjének közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági vezető az általa ellátott feladatok tekintetében a költségvetési szerv vezetőjének helyettese abban az esetben is, ha munkaköri elnevezése, beosztása ezt nem jelöli. Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a Legfőbb Ügyészség, az önkormányzati hivatal, a kormányzati főhivatal, az autonóm államigazgatási szerv, valamint – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – a minisztérium gazdasági vezetőjére, akik a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személy vezetése és ellenőrzése alatt látják el feladataikat.
(7) * A minisztérium gazdasági ügyekkel megbízott politikai felsővezetője, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 3. § (7) bekezdés a) és b) pontja szerinti szakmai felsővezetője e rendelet alkalmazásában abban az esetben minősül gazdasági vezetőnek, ha az (1) bekezdés szerinti feladatokat kivétel nélkül ellátja.
(8) * A gazdasági vezető átmeneti vagy tartós akadályoztatása esetén a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles gondoskodni helyettesítéséről, a gazdasági vezetői álláshely megüresedése esetén annak betöltéséről. Az álláshely betöltéséig tartó átmeneti időszakra a költségvetési szerv vezetője írásban az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettségű alkalmazottat jelöl ki a gazdasági vezetői feladatok ellátására a gazdasági vezető kinevezésére jogosult személy egyetértésével.
12. § * (1) * A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett végzettséggel – állami felsőoktatási intézmény gazdasági vezetőjének a felsőoktatásban szerzett végzettséggel és gazdaságtudományok képzési területen szerzett szakképzettséggel – és emellett
a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy
b) * gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői – 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői –, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél szerzett legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel
kell rendelkeznie.
(1a) * Ha a költségvetési szervnél a pénzügyi-számviteli feladatok ellátását önálló szervezeti egység végzi, és annak vezetője megfelel az (1) bekezdés szerinti feltételeknek, a gazdasági vezetőnek – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és költségvetési szervnél szerzett öt év vezetői tapasztalattal kell rendelkeznie.
(2) * A gazdasági vezetőnek szerepelnie kell az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, és rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel, kivéve ha az Szt. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátó, a gazdasági vezető irányítása alatt álló alkalmazottak közül legalább egy rendelkezik az (1) bekezdés szerinti szakképesítéssel, szerepel az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban és rendelkezik a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.
(3) *
13. § (1) A költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata tartalmazza
a) a költségvetési szerv alapításáról szóló jogszabály teljes megjelölését, ha a költségvetési szerv alapításáról jogszabály rendelkezett,
b) * a költségvetési szerv alapító okiratának keltét, számát, az alapítás időpontját,
c) * az ellátandó, és a kormányzati funkció szerint besorolt alaptevékenységek, rendszeresen ellátott vállalkozási tevékenységek megjelölését,
d) azon gazdálkodó szervezetek részletes felsorolását, amelyek tekintetében a költségvetési szerv alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol,
e) * a szervezeti felépítést és a működés rendjét, a szervezeti egységek – ezen belül a gazdasági szervezet – megnevezését, feladatait, a költségvetési szerv szervezeti ábráját,
f) azon ügyköröket, amelyek során a szervezeti egységek vezetői a költségvetési szerv képviselőjeként járhatnak el,
g) * a szervezeti és működési szabályzatban nevesített munkakörökhöz tartozó feladat- és hatásköröket, a hatáskörök gyakorlásának módját, a helyettesítés rendjét (ideértve – a költségvetési szerv vezetőjének és gazdasági vezetőjének akadályoztatása esetén vagy ha a tisztség ideiglenesen nincs betöltve – az általános helyettesítés rendjét), az ezekhez kapcsolódó felelősségi szabályokat,
h) jogszabályban meghatározott kivétellel a munkáltatói jogok gyakorlásának – ideértve az átruházott munkáltatói jogokat is – rendjét, és
i) * azoknak a költségvetési szerveknek a felsorolását, amelyek tekintetében a költségvetési szerv az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdése alapján a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatokat ellátja.
(2) * A költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban rendezi a működéséhez kapcsolódó, a költségvetési szerv előirányzatait terhelő pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen
a) * a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének rendjével –, az ellenőrzési, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok teljesítésével kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,
b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet,
c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket,
d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit,
e) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait,
f) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,
g) * a vezetékes- és mobiltelefonok használatát, és
h) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.
(3) * A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal, társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladataira nézve külön szabályzatot készít a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tartalommal. Ha a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap terhére költségvetési támogatás nyújtható, az e bekezdés szerinti szabályzatban rendelkezni kell az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának, a támogatói döntések meghozatala és a kötelezettségvállalás belső egyeztetési és engedélyezési eljárási, továbbá dokumentációs szabályairól, határidőiről, a pénzügyi teljesítés, a beszámoltatás, az ellenőrzés feladatainak rendjéről, mindezek határidőiről, szervezeti megosztásáról, az egyes szervezeti egységek feladatairól is.
(3a) * Ha a (3) bekezdés szerinti előirányzatok meghatározott része felett tárca nélküli miniszter rendelkezik, ezen előirányzatok tekintetében a (3) bekezdésben meghatározott tárgykörök szabályozására a tárca nélküli miniszter tevékenységét jogszabály alapján segítő minisztériumot vezető miniszter a tárca nélküli miniszter egyetértésével jogosult.
(3b) * A (2) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével belső szabályzataiban rendelkezik
a) az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat és a helyi nemzetiségi önkormányzat,
b) a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv a társulás, és
c) a térségi fejlesztési tanács munkaszervezete a térségi fejlesztési tanács
sajátos tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatairól, vagy ezekről külön szabályzatot készít.
(4) Ha a költségvetési szerv számára a (2) bekezdés b)–h) pontjában felsorolt tevékenységeket jogszabály alapján más költségvetési szerv alapfeladatként látja el vagy nyújtja, az adott tevékenységre vonatkozó szabályozást a feladatot ellátó költségvetési szervvel egyeztetett módon kell kiadni.
(4a) * Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az újonnan alapított költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács az (1)–(4) bekezdés szerinti szabályzatokat a megalakulás időpontjától számított harminc napon belül köteles elkészíteni. Jogszabály-módosítás esetén a szükséges változásokat a jogszabály hatálybalépését követő harminc napon belül kell a szabályzatokon átvezetni.
(4b) * Az (1)–(4) bekezdés szerinti szabályzatokat oly módon kell elkészíteni, hogy azokból megállapíthatóak legyenek a felelősségi körök, a javaslattételi, engedélyezési, jóváhagyási, kontroll és beszámoltatási eljárások.
(5) A költségvetési szerv szervezeti egységei által ellátott feladatok munkafolyamatainak leírását, a szervezeti egység vezetőinek és alkalmazottainak feladat- és hatáskörét, a helyettesítés rendjét, továbbá a szervezeti egység költségvetési szerven belüli belső és azon kívüli külső kapcsolattartásának módját, szabályait – ha azokról a szervezeti és működési szabályzat vagy a költségvetési szerv más szabályzata nem rendelkezik – a szervezeti egységek ügyrendje tartalmazza.
14. § (1) A költségvetési szerv megszüntetését megelőzően az irányító szervnek gondoskodnia kell
a) a közfeladat jövőbeni ellátása módjának, szervezeti formájának meghatározásáról, kivéve, ha a megszüntetésre azért került sor, mert a közfeladat iránti szükséglet megszűnt,
b) az eszközök és a források leltározásáért, az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért, a vagyonátadás lebonyolításáért felelős személyek kijelöléséről, a feladatok határidőinek meghatározásáról,
c) az ellátandó közfeladatokhoz tartozó hatósági engedélyeknek – a megszüntetendő költségvetési szerv kérelmére történő – visszavonásáról és annak előkészítéséről, hogy az új hatósági engedélyek a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részére kiadhatóak legyenek,
d) ha a közfeladat ellátásához díjbevétel kötődik, a díjbeszedési jogosultság átadásának előkészítéséről, és
e) * a költségvetési szerv alkalmazásában álló személyekkel kapcsolatos munkáltatói intézkedések meghatározásáról, a határidők kijelöléséről, a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részéről történő továbbfoglalkoztatás lehetőségéről.
(2) A megszüntetésről rendelkező jogszabályban, megszüntető okiratban rendelkezni kell a megszüntetés okáról, a megszűnő költségvetési szerv közfeladatának jövőbeni ellátásáról, és meg kell jelölni azt a naptári napot ameddig, vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan, és meghatározható azon kör, mérték, amelyre kiterjedően a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezzel ellentétes kötelezettségvállalása semmis.
(3) A megszüntető okirat a (2) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza a megszűnő költségvetési szerv nevét, székhelyét, ha a megszüntetésről jogszabály rendelkezett a jogszabály teljes megjelölését, a megszüntetésről döntő szerv megnevezését és székhelyét, valamint a megszűnés módját.
(4) Ha közfeladat ellátásának kötelezettsége a költségvetési szerv megszüntetése nélkül kerül más államháztartáson belüli vagy kívüli szervezethez, a (2) bekezdésben foglaltakat a módosító okiratra nézve is alkalmazni kell.
(5) * Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha a költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése több alapító szervhez tartozó költségvetési szervet érint, vagy annak eredményeként megváltozik az irányító szerv, az alapító szervek megállapodásban jelölik ki az új irányító szervet. Ilyen esetben a megszüntető okiratot – kiválás esetén az alapító okirat módosítását – a korábbi alapító szerv, a létrejövő új költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá az új irányító szerv irányítása alá került költségvetési szerv alapító okiratának módosítását a megállapodásban kijelölt új alapító szerv adja ki.
(6) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv megszüntetése esetén a költségvetési szerv előirányzatait a fejezetet irányító szervnek vagy az Áht. 11. § (5) bekezdése szerinti kijelölt, a fejezetet irányító szerv nevében eljáró szervnek a megszüntetés napjával, de legkésőbb harminc napon belül, az előirányzatokat terhelő pénzforgalom nélküli tranzakciókat hatvan napon belül rendeznie kell a Kincstárnál, azzal, hogy az előirányzatok rendezése során előirányzat-átcsoportosításra az Áht. 11. § (5) bekezdése szerinti kijelölt szerv nem jogosult. Ha a költségvetési szerv jogutódja a megszűnés napját követően jön létre vagy közfeladatát a jövőben az irányító szerv által alapított államháztartáson kívüli szervezet látja el, a megszűnő költségvetési szerv pénzeszközeit a fejezetet irányító szerv fizetési számlájára kell átvezetni.
14/A. § * (1) * Az államháztartásért felelős miniszter a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 5/A. §-a szerinti előrejelzést az azt alátámasztó módszerekkel, feltevésekkel és vonatkozó paraméterekkel együtt április 30-áig és október 31-éig készíti el, és teszi közzé az általa vezetett minisztérium honlapján. Az előrejelzés készítése során a korábbi előrejelzések (4) bekezdés szerinti értékelését figyelembe kell venni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti előrejelzések tartalmazzák az Európai Bizottság által készített legújabb előrejelzésekhez képest a különbségeket, jelentős eltérések esetén az eltérés indokát.
(3) A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben érzékenységvizsgálat keretében meg kell vizsgálni – a növekedésre és a kamatlábak változására vonatkozó különböző feltételezések esetén – a fő költségvetési változók alakulásának pályáját. A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben alkalmazott alternatív feltételezések tartományának megválasztásakor az előrejelzések múltbeli megbízhatósága az irányadó, továbbá törekedni kell a vonatkozó kockázati forgatókönyvek figyelembevételére.
(4) Az államháztartásért felelős miniszter a központi költségvetési tervezéshez felhasznált makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseket évente egyszer objektív kritériumok alapján átfogóan értékeli, többek között utólagos értékeléssel is. Az értékelés módszertanát – ideértve az objektív kritériumok meghatározását –, menetét, időzítését és az értékelés eredményét az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi. Ha az értékelés alapján legalább négy egymást követő évben a makrogazdasági előrejelzések tekintetében jelentős eltérés mutatkozik, az előrejelzés módszertanát vagy annak paramétereit meg kell változtatni.
15. § (1) * A központi költségvetési tervezésnek a legvalószínűbb makrogazdasági és költségvetési forgatókönyvön vagy egy annál óvatosabb forgatókönyvön kell alapulnia. A központi költségvetés fejezeteinek Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadásait az Áht. 29. § (1) bekezdése alapján az adott fejezetre megállapított összes kiadás szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként kell megállapítani.
(2) Szerkezeti változásként kell szerepeltetni
a) a tervévet megelőző évben tartós jelleggel átcsoportosított előirányzatok összegét,
b) a kiadási előirányzatoknak a közfeladatok megszűnéséből, intézmény átszervezésből, belső szerkezeti korszerűsítésből, vagy más hasonló okból adódó módosításait, és
d) a bevételi előirányzatok tartós változásait.
(3) Szintrehozásként kell számításba venni a költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, szerkezeti változásként beépült közfeladatok egész évi bevételi és kiadási előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését.
(4) * A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv tervezett kiadásait az Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadások között külön meg kell jelölni.
16. § * (1) A fejezetet irányító szerv az Áht. 13. § (2) bekezdése szerinti tervezett bevételek és kiadások megállapításához meghatározza *
a) az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, előfeltételeket, módszertant, előírásokat,
b) * a fejezetbe sorolt költségvetési szervek, központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak értékeit a 33/B. § alapján lebontott tervszámok 15. § szerinti szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként,
c) * a b) pontban megjelölt adatokhoz igazodóan a közfeladatok ellátása körében a szakmai, működtetési, alkalmazási, díjazási követelményekben, feltételekben érvényesítendő változásokat, és
d) a tervezés eljárási teendőit, ideértve a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv és a hozzá rendelt gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tervezésben való együttműködésének, munkamegosztásának feladatait,
és arról tájékoztatja a 17. § (1) bekezdése alapján a tervezett bevételek és kiadások kidolgozásáért felelősöket.
(2) A tervezett bevételek és kiadások között meg kell tervezni mindazokat a bevételeket és kiadásokat, amelyek
a) az ellátott közfeladatokkal kapcsolatosak,
b) a tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak, vagy eseti jelleggel várhatóak,
c) jogszabályon, magánjogi kötelmen alapulnak, vagy
d) az eszközök hasznosításával függenek össze.
17. § * (1) * A költségvetési szerv, valamint az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a tervezett bevételeket és kiadásokat, továbbá az azokat befolyásoló jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, szerződések vagy más kötelezettségek módosítására vonatkozó javaslatokat a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerven keresztül – küldi meg.
(2) A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételek és kiadások államháztartásért felelős miniszterrel való egyeztetését megelőzően
a) felülvizsgálja azokat abból a szempontból, hogy megfelelően érvényesítik-e az általa a 16. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megjelölt követelményeket, szempontokat,
b) kidolgozza a központi kezelésű előirányzatok, a fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint saját – költségvetési szervi – tervezett bevételeit és kiadásait, és
c) * véglegezi az (1) bekezdés szerinti javaslatokat.
(3) A Kormány és az Európai Unió Bizottsága által jóváhagyott éves vagy több évre szóló szakmai programokban vállalt kötelezettségek figyelembevételével kell éves szinten megtervezni a vállalt nemzeti társfinanszírozás összegét. A fejezetet irányító szerv a program benyújtásakor megjelölt finanszírozási eszközt a költségvetés tervezésekor biztosítja. Ha a Kormány célelőirányzatból történő finanszírozásra vállalt kötelezettségét, a fejezetet irányító szerv a tervezéskor a megfelelő célelőirányzatból elkülöníti és külön megtervezi az éves társfinanszírozás előirányzatát.
(4) * A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételeket és kiadásokat, valamint az (1) bekezdés szerinti javaslatok alapján szükséges intézkedéseket az államháztartásért felelős miniszterrel lefolytatott egyeztetések során rögzített szempontok alapján véglegezi. Ennek során döntenie kell a nem ellátható közfeladat átmeneti felfüggesztéséről, megszüntetéséről, vagy a szükséges forrásoknak a közfeladat ellátásához szükséges összegű átcsoportosításáról.
18. § A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv a tervezett bevételei és kiadásai elkészítésére a 16. § (2) bekezdése, 17. § (2) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése rendelkezéseit alkalmazza abban az esetben is, ha a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkezik, de más költségvetési szerv felett nem gyakorol irányító szervi hatásköröket, vagy önálló fejezettel nem rendelkezik, de fejezetet irányító szervi jogállással van felruházva. A szervezeten belül a tervezett bevételek és kiadások kialakításának, egyeztetésének rendjét belső szabályzat rögzíti.
18/A. § *
19. § *
20. § *
21–22. § *
23. § * (1) * A Kormány részére a céltartalékok – kivéve az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék – felhasználására vonatkozó előterjesztést az államháztartásért felelős miniszter nyújthat be.
(2) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék felhasználására vonatkozó előterjesztésben a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére átcsoportosítandó előirányzat mértéke nem lehet kevesebb, mint 50 millió forint. Az előterjesztésben
a) nyilatkozni kell arról, hogy a benyújtást megelőzően elvégzett felülvizsgálat alapján a közfeladat ellátására felhasználható szabad előirányzat nem áll rendelkezésre,
b) be kell mutatni, hogy a közfeladat ellátásával összefüggésben várhatóan milyen költségek, milyen ütemezésben merülnek fel,
c) * visszatérítési kötelezettséggel igényelt rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék esetén meg kell jelölni a visszatérítés tervezett időpontját,
d) * tájékoztatást kell adni a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék szabad előirányzatának mértékéről, és
e) * be kell mutatni a tartalék biztosításának célját.
(3) * A Kormány Áht. 21. § (1) bekezdése szerinti
a) egyedi határozatában fel kell tüntetni
aa) *
ab) az átcsoportosítással érintett előirányzatok címrendi besorolását,
ac) az átcsoportosítással érintett előirányzat mértékét,
ad) az átcsoportosítás egyszeri vagy tartós jellegét,
ae) az elszámolás és – a visszatérítési kötelezettséggel biztosított előirányzat esetében – a visszatérítés időpontját,
b) egyedi határozata mellékletét a 2. melléklet szerinti formában kell elkészíteni.
(4) * A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból visszatérítési kötelezettséggel biztosított előirányzat visszatérülését, valamint a nem visszatérítési kötelezettséggel biztosított előirányzat fel nem használt, vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált részét – ide nem értve, ha azt a 150. § (4) bekezdése vagy a 152. § (2) és (3) bekezdése szerint a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzat javára kell befizetni – a Kincstár által megjelölt fizetési számlára be kell fizetni, amely az adott évi rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzatát növeli. Ha a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére átcsoportosított előirányzat egészére vagy annak legalább egy részére az átcsoportosításról, illetve – az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti esetben – a kötelezettségvállalás engedélyezéséről szóló kormányhatározat közzétételét követő hatvan napon belül a kötelezettségvállaló mulasztásából kötelezettségvállalásra nem kerül sor, az átcsoportosított előirányzat egészét – ide nem értve, ha azt a 150. § (4) bekezdése vagy a 152. § (2) és (3) bekezdése szerint a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzat javára kell befizetni – vissza kell téríteni, illetve az előirányzat-átcsoportosítás iránt nem kell intézkedni. A visszatérítésre és a további felhasználásra e bekezdést kell alkalmazni. *
(5) * Az Áht. 21. § (6) bekezdése szerinti Beruházási Alap terhére átcsoportosított forrás nem teljes körű felhasználásából, valamint az e forrás felhasználásával nyújtott támogatásból származó forrást – ideértve a támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén fizetendő kamat összegét is – a Kincstár által megjelölt fizetési számlára kell megfizetni, amely a Beruházási Alap előirányzatát növeli.
23/A. § *
24. § (1) * A helyi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell megtervezni
a) * a helyi önkormányzat bevételeit – így különösen a helyi adó bevételeket, a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat, a központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatásokat –, elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit,
b) * a helyi önkormányzat költségvetési kiadásait, így különösen
ba) a helyi önkormányzat nevében végzett beruházások, felújítások kiadásait beruházásonként, felújításonként,
bb) a helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat,
bc) az általános és céltartalékot, és
bd) elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait.
(2) * A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek közül az önkormányzati hivatal költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között az önkormányzati hivatal nevében végzett tevékenységekkel kapcsolatos költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat kell megtervezni.
(3)–(4) *
25. § *
26. § *
27. § (1) A jegyző a költségvetési rendelettervezetet a költségvetési szervek vezetőivel egyezteti, annak eredményét írásban rögzíti, majd a rendelettervezetet és az egyeztetés eredményét a polgármester a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint a képviselő-testület bizottságai elé terjeszti.
(2) * A polgármester a képviselő-testület elé terjeszti a bizottságok által megtárgyalt rendelettervezetet, amelyhez csatolja legalább a pénzügyi bizottság írásos véleményét.
28. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerinti közvetett támogatásokat legalább az alábbi részletezettségben kell bemutatni:
a) az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege,
b) a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege,
c) a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként,
d) a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege, és
e) az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege.
29. § * (1) A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, jegyzőn az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti helyi önkormányzat jegyzőjét kell érteni.
(2) Az országos nemzetiségi önkormányzat, a térségi fejlesztési tanács költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat az országos nemzetiségi önkormányzat, térségi fejlesztési tanács költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt az országos nemzetiségi önkormányzat, térségi fejlesztési tanács tervezési feladatainak ellátásáért az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint felelős szervet és annak vezetőjét kell érteni.
(3) A társulás költségvetési határozatának szerkezetére és elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a társulás költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó önkormányzati hivatalt és az azt vezető jegyzőt is érteni kell.
30. § * Az Áht. 28. § (1) bekezdése szerinti miniszteri rendelet, szabályzat mellékletében a központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzatának felhasználási szabályait – az egyedi és a programszerű kormányzati magasépítési beruházások központi kezelésű előirányzatai kivételével – a 3. mellékletben meghatározott módon – a honvédelmi miniszter által vezetett minisztérium fejezete tekintetében több cím, alcím, jogcímcsoport, jogcím szerinti bontásban – kell szabályozni. A központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a rendeletet, szabályzatot a fejezetet irányító szerv vezetője haladéktalanul felülvizsgálja, és azt módosítja. Ha a fejezetet irányító szerv szabályzatot ad ki, a szabályzatnak rendelkeznie kell az Áht. 109. § (5) bekezdésében foglaltakról is.
31. § *
31/A. § * Az elemi költségvetés az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti költségvetési jelentésben szereplő eredeti előirányzatokat – költségvetési szerv év közben történő alapítása, új központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzata év közben történő létrehozása esetén a módosított előirányzatokat –, valamint az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontja szerinti adatszolgáltatások tervértékeit tartalmazza. Az elemi költségvetés az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti költségvetési jelentésben szereplő eredeti előirányzatoknál az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek esetében a működési és felhalmozási kiadási előirányzatokra eső központi támogatás összegét is tartalmazza. *
32. § * (1) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv az elemi költségvetést a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerv útján – küldi meg a fejezetet irányító szerv által meghatározott időpontig. A fejezetet irányító szerv a felülvizsgált és jóváhagyott elemi költségvetésekről adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben. *
(2) * A fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését a fejezetet irányító szerv készíti el és arról adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.
(3) *
(4) * Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szervei elkészítik az általuk kezelt elkülönített állami pénzalap, illetve társadalombiztosítás pénzügyi alapja elemi költségvetését, és arról adatot szolgáltatnak a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.
(5) * A központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését a fejezetet irányító szerv, ha a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszter, a Kincstár készíti el. A Kincstár által készített elemi költségvetéshez az államháztartási számviteli kormányrendeletben meghatározott szervezetek adatot szolgáltatnak. Az elemi költségvetésről – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – a fejezetet irányító szerv adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.
(6) * A Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe történő adatszolgáltatás határideje a költségvetési évet megelőző év november 30-a, illetve – év közben alapított költségvetési szerv vagy új előirányzat év közben történő létrehozása esetén – az alapítást, létrehozást követő harminc nap. Ha a központi költségvetésről szóló törvényt vagy a központi költségvetésről szóló törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről szóló törvényt a költségvetési évet megelőző év október 31-éig az Országgyűlés nem fogadja el, és nem hirdetik ki, az előzetes elemi költségvetést az Országgyűlés számára benyújtott központi költségvetésről szóló törvényjavaslatnak, illetve – ha rendelkezésre áll – a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal egybeszerkesztett szövege alapján kell elkészíteni. Ilyen esetben az elemi költségvetést a központi költségvetésről szóló törvény vagy a központi költségvetésről szóló törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről szóló törvény kihirdetésétől számított harminc napon belül – ha az Áht. 28/A. § (3) bekezdése szerinti követelmény teljesítéséhez szükséges – módosítani, véglegesíteni kell.
32/A. § * (1) Ha a következő évre szóló központi költségvetési törvény kihirdetésre kerül, és annak hatálybalépése előtt, de legkésőbb a tárgyév december 31-éig beolvadással vagy jogutód nélküli megszűnéssel a következő évre szóló központi költségvetési törvényben külön címként nevesített költségvetési szerv megszűnik, a megszűnt költségvetési szervhez a Kincstár átmeneti, technikai szervezetet rendel. A technikai szervezet a törzskönyvbe nem kerül bejegyzésre. *
(2) A cím és a hozzá tartozó technikai szervezet kiadási és bevételi előirányzatairól a központi költségvetési törvénnyel összhangban, a költségvetési szervekre irányadó szabályok szerint elemi költségvetés készül azzal az eltéréssel, hogy az elemi költségvetésről a fejezetet irányító szerv szolgáltat adatot a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe.
(3) Az (1) bekezdés szerinti cím a hozzá tartozó technikai szervezet vonatkozásában a fejezetet irányító szerv fejezeti hatáskörben legkésőbb a következő évre szóló központi költségvetési törvény hatálybalépését követő tizedik munkanapig kezdeményezi a Kincstárnál
a) a központi, irányító szervi támogatás, valamint az azzal fedezett kiadási előirányzatok átcsoportosítását a jogutód vagy az Áht. 11. § (5) bekezdése szerinti szerv, vagy – ha a megszűnő költségvetési szerv közfeladatait a jövőben államháztartáson kívüli szervezet látja el – az államháztartáson kívüli szervezetet finanszírozó fejezeti kezelésű előirányzat javára,
b) a központi, irányító szervi támogatás kivételével a bevételi és az azokkal fedezett kiadási előirányzatok csökkentését és – ha a bevételt az a) pont szerinti költségvetési szervnél, illetve fejezeti kezelésű előirányzatnál kell a jövőben elszámolni – az a) pont szerinti költségvetési szervnél, illetve fejezeti kezelésű előirányzatnál azok növelését.
(4) Az (1) bekezdés szerinti címen és a hozzá tartozó technikai szervezeten kizárólag a következő évre szóló központi költségvetési törvény szerinti eredeti kiadási és bevételi előirányzatok megnyitását, valamint azok (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti évközi módosítását lehet elszámolni. Kiadás és bevétel, maradvány, vagyon és létszám a címeken vagy alcímeken és a hozzá tartozó technikai szervezeten nem mutatható ki.
(5) A Kincstár a technikai szervezet adatait a (3) bekezdés szerinti intézkedések elszámolását követően lezárja. A fejezetet irányító szerv – az év közben megszűnő költségvetési szervekre irányadó szabályok szerint – éves költségvetési beszámolót készít az elemi költségvetés szerinti adattartalommal.
33. § *
33/B. § * Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott összegek kialakításához a fejezetet irányító szerv szeptember 30-áig megküldi az államháztartásért felelős miniszternek a költségvetési évet követő három évre vonatkozó szakmai és költségvetési tervét, amely tartalmazza különösen a közfeladatokban tervezett változásokat, az ehhez szükséges törvénymódosításokat és mindezzel összefüggésben a tervezett bevételi és kiadási főösszeget.
34. § (1) * Az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési év eredeti vagy módosított költségvetési kiadási előirányzatain felüli források évközi biztosítása – a (2)–(2b) bekezdésben foglaltak kivételével – előirányzat-átcsoportosítással történik.
(2) * Az államháztartás központi alrendszerén belül előirányzat-átcsoportosítás helyett a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti átutalással kell teljesíteni
a) az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatok végleges felhasználását,
b) * az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési kiadási előirányzatainak továbbadását, ha annak forrása részben vagy egészben nem az egységes rovatrend B816. Központi, irányító szervi támogatás rovaton elszámolandó bevétel, és *
c) az olyan ügylet ellenértékét, amelyről az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján számlát, egyszerűsített számlát, nyugtát vagy számlát helyettesítő okmányt kell kiállítani.
(2a) * Ha egyedi határozat a (2) bekezdés a) pontja szerinti előirányzatok vagy a (2) bekezdés b) pontja szerinti forrásokkal biztosított kiadási előirányzatok terhére történő előirányzat-átcsoportosításról rendelkezik, azt a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti (2) bekezdés szerinti átutalással kell végrehajtani.
(2b) * Az (1) bekezdésben és a (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően a fejezeti kezelésű előirányzatról nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás Magyar Tudományos Akadémia és költségvetési szervei részére történő továbbadását a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti átutalással kell teljesíteni.
(3) Az államháztartás központi alrendszerében a természetes személyek és az államháztartás központi alrendszerén kívüli jogi személyek, jogi személyiség nélküli egyéb szervezetek számára a kiadásokat a fizetési számlák megterhelésével vagy – ha jogszabály azt megengedi – készpénzes fizetéssel kell teljesíteni.
34/A. § * Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett költségvetési bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év költségvetési bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.
34/B. § * A költségvetési év során a költségvetési szerv átalakítása és a költségvetési szerv közfeladatának más költségvetési szerv részére történő átadása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv jogutódja, valamint a közfeladatot más költségvetési szervtől átvevő költségvetési szerv a jogelőd költségvetési szervnél az átalakítás, illetve a közfeladat átvételének napjáig jóváhagyott, de pénzügyileg nem teljesített költségvetési bevételi előirányzatokkal a költségvetési bevételi előirányzatait megnövelheti.
35. § (1) * A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat közhatalmi bevételek, működési bevételek és felhalmozási bevételek költségvetési bevételi előirányzatok eredeti vagy – ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették – módosított előirányzatán felül teljesített költségvetési bevétel (e § alkalmazásában a továbbiakban: többletbevétel) az irányító szerv előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használható fel.
(2) * Ha a többletbevétel a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat esetén eléri, vagy meghaladja az eredeti előirányzat 50%-át és legalább az ötszáz millió forintot, az ezt meghaladó többletbevétel az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével használható fel az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(3) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a többletbevétel felhasználására irányuló kérelmet a fejezetet irányító szervhez nyújtja be. A fejezeti kezelésű előirányzat (2) bekezdés szerinti hányadot vagy összeget el nem érő többletbevételének felhasználására abban az esetben kell engedélyt kérni, ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve nem azonos a fejezetet irányító szervvel. Ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a fejezetet irányító szerv, a bevételi előirányzat növelésére fejezetet irányító szervi hatáskörben kiadott intézkedést az engedély megadásának kell tekinteni.
(4) * A fejezetet irányító szerv a (3) bekezdés alapján beérkezett kérelmeket és a fejezetet irányító szerv által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok többletbevételeit megvizsgálja abból a szempontból, hogy annak felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges-e, ennek alapján dönt a felhasználás engedélyezéséről, megtagadásáról, vagy – ha a többletbevétel felhasználásával egyébként egyetért – azok jóváhagyására kérelmet nyújt be az államháztartásért felelős miniszternek. A fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben ismertetni kell a többletbevétel keletkezésének okát, a bevétel jellegét, tervezett felhasználási módját, külön megjelölve, ha annak felhasználási célja jogszabály, szerződés, nemzetközi kötelezettség vagy más hasonló okból kötött.
(5) Az államháztartásért felelős miniszter döntését a kérelem beérkezésétől számított harminc napon belül hozza meg, amelyben meghatározhatja a többletbevétel felhasználásának engedélyezett célját is. Ha az államháztartásért felelős miniszter határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a többletbevétel – a fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben megfogalmazott céllal történő – felhasználásával egyetért.
(6) * Ha a többletbevétel felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye nem szükséges, és a többletbevétel felhasználásával az irányító szerv egyetért, vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását engedélyezi, az érintett költségvetési bevételi előirányzat és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő költségvetési kiadási előirányzat módosítását az irányító szerv kezdeményezi, és erről az érintetteket egyidejűleg értesíti.
(7) Ha az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását nem engedélyezi, az irányító szerv erről az érintetteket értesíti.
(8) A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt a döntés közlésétől számított öt napon belül központi költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat esetén a központi költségvetésbe – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fejezeteibe sorolt költségvetési szerv esetén azon belül az adott társadalombiztosítás pénzügyi alapjába –, egyéb költségvetési szerv esetén az irányító szerv költségvetésébe be kell fizetni.
(9) * Az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter döntéséig a többletbevétellel a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési bevételi előirányzatait nem lehet módosítani. Az irányító szerv a befizetési kötelezettségről történő tájékoztatásával egyidejűleg kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást.
(10) * Az (1) és (5)–(9) bekezdéstől eltérően a helyi önkormányzati, helyi nemzetiségi önkormányzati és országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv értékhatárhoz kötött előzetes engedélyt adhat a többletbevétel felhasználásához. Ez esetben az irányító szerv hatáskörében az előirányzat módosításra utólag, a költségvetési szerv adatszolgáltatása alapján kerül sor.
36. § * (1) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv saját hatáskörben a költségvetési kiadási előirányzatokat a 34/A. § és a 34/B. § szerint, a költségvetési bevételi előirányzatok növelésével egyidejűleg, továbbá a B813. Maradvány igénybevétele rovaton elszámolt maradvány által fedezett módon, annak összegéig megemelheti.
(2) A költségvetési szerv személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai
a) * a 35. § szerint jóváhagyott többletbevétellel és a 34/B. § szerinti bevételi előirányzatokkal fedezett módon,
b) a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,
c) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatás vásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges,
d) * a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó forrásból
növelhető.
(3) A (2) bekezdés d) pontja szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére abban az esetben használható fel, és a (2) bekezdés a) pontja szerinti többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezik.
(4) A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési kiadási előirányzatait az (1) és (2) bekezdés szerinti esetekben megemelheti. A személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai növelésére a (2) bekezdés szerinti esetekben, a (3) bekezdésben foglaltak megtartásával kerülhet sor.
(5) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a bevételek kiemelt előirányzatain belül az egyes rovatok bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatja – növelheti és csökkentheti –, ha a tervezett bevételek jogcímének változása miatt az indokolt, de a bevételi kiemelt előirányzat megváltoztatása nem szükséges.
37. § (1) Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető központi kezelésű előirányzatok túllépése esetén a Kincstár az előirányzat-felhasználási keretet megemeli.
(2) * Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető fejezeti kezelésű előirányzatok túllépésekor a fejezetet irányító szervnek – a Kincstár által megállapított formában – be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek az eredeti költségvetési kiadási előirányzat túllépését megalapozó indokokat és számításokat. Ha a túllépés korábban közölt adataiban változás következik be, azokról ismételten adatot kell szolgáltatni.
(3) * Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés szerint benyújtott számítások, indokolások jog- és tényszerűségét megvizsgálja, megfelelően igazolt igény esetén jelzi a Kincstár részére az előirányzat-felhasználási keret megemelésének engedélyezését, egyéb esetben felhívja a fejezetet irányító szervet a hiányosságok pótlására. Az előirányzat-felhasználási keret fel nem használt részének visszarendezését a fejezetet irányító szerv kezdeményezi a Kincstárnál.
38. § * A fejezetet irányító szerv új fejezeti kezelésű előirányzatot vagy elkülönített állami pénzalap előirányzataként új előirányzatot hozhat létre, ha
a) év közben előre nem tervezett, az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain elszámolandó bevételhez jut, vagy
b) * az általa irányított fejezetbe sorolt központi költségvetési szerv előirányzatán, fejezeti kezelésű előirányzaton vagy elkülönített állami pénzalap kiadási előirányzatán megtakarítás keletkezik,
és a fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalap előirányzatai között a tervezett új fejezeti kezelésű előirányzattal, elkülönített állami pénzalap előirányzatával azonos kiadási cél nem került jóváhagyásra.
39. § * (1) * Az Áht. 33. § (4a) bekezdése szerinti, a költségvetési szervek részére biztosított költségvetési támogatásokkal kapcsolatos előirányzat-átcsoportosítás a Kormány döntése nélkül a személyi juttatások eredeti költségvetési kiadási előirányzatainak 10%-áig történő növelésére irányulhat. *
(2) *
40. § * A Kincstár az Áht. 33. § (6) bekezdése szerinti adatokat a 156. § szerinti kincstári költségvetési jelentés alapján a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig teszi közzé.
41. § * (1) * A Kormány hatáskörében elrendelt új alcím, jogcím-csoport, jogcím létrehozásáról, a fejezetrend, a címrend és a címrend alá rendezett alcímek, jogcímcsoportok módosításáról, kiegészítéséről, valamint az előirányzat nevének módosításáról, továbbá előirányzat-átcsoportosításról rendelkező határozatra a 23. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
(1a) * A Kormány egyedi határozatával biztosított többletforrásra megállapított kiemelt előirányzati bontásnak a tényleges felhasználás során bekövetkező változásából eredő előirányzat-átcsoportosítás a fejezetet irányító szerv saját hatáskörében végrehajtható azzal, hogy a személyi juttatások kiemelt előirányzatra történő előirányzat-átcsoportosításhoz az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges.
(2) Ha az előirányzat-átcsoportosításhoz az államháztartásért felelős miniszter előzetes hozzájárulására van szükség, annak megadását az egyoldalú jognyilatkozatba, megállapodásba foglaltan kell megtenni, vagy a külön dokumentumban megadott előzetes hozzájárulást az egyoldalú jognyilatkozathoz, megállapodáshoz mellékletként kell csatolni.
(3) Ha az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója az előirányzatot átvevő fejezetet irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szerv, a megállapodást ez a költségvetési szerv is aláírja. Ebben az esetben a fejezetet irányító szerv arra vállal kötelezettséget, hogy az átvett előirányzatot a végső felhasználó rendelkezésére bocsátja, a felhasználás elszámoltatásában közreműködik, és a fel nem használt, továbbá a nem rendeltetésszerűen felhasznált előirányzatot az átadó jelzése alapján elvonja, az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója pedig a megállapodásban az átvevőre nézve megállapított összes egyéb kötelezettség teljesítéséért felel.
(4) * A fejezetet irányító szerv Áht. 33. § (3) és (3a) bekezdése szerinti intézkedésének elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szerint kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.
(5) * A középirányító szerv az Áht. 33. § (3b) bekezdése szerinti intézkedésének elrendelésére, a fejezetet irányító szerv egyidejű tájékoztatása mellett a középirányító szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a középirányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szerint kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.
41/A. § * (1) A Kormány irányítása alá tartozó fejezet esetében a fejezetet irányító szerv az általa irányított fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat terhére az Áht. 33. § (3a) bekezdése alapján történő előirányzat-átcsoportosítási döntéséről az államháztartásért felelős minisztert és a Kincstárt elektronikus úton, az előirányzat-átcsoportosítás indokára, valamint az Áht. 33. § (3a) bekezdésében foglalt feltételek fennállására is kiterjedően tájékoztatja, és megküldi
a) a fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításra, vagy ha az előirányzat-átcsoportosítással érintett fejezetek fejezetet irányító szervének vezetője azonos személy, a fejezetek közötti átcsoportosításra a fejezetet irányító szerv vezetőjének egyoldalú írásbeli jognyilatkozatát, vagy
b) ha az előirányzat-átcsoportosítással érintett fejezetek fejezetet irányító szervének vezetője különböző személy, a fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításra, az érintett fejezetet irányító szervek vezetőinek írásbeli megállapodását.
(2) Az államháztartásért felelős miniszter a fejezetet irányító szerv (1) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosítási kezdeményezését annak beérkezésétől számított öt munkanapon belül megvizsgálja, és azzal szemben az Áht. 33. § (3a) bekezdés szerinti esetekben a Kormány részére kifogást terjeszthet elő, amelyről az előirányzat-átcsoportosítást kezdeményező fejezetet irányító szerv vezetőjét és a Kincstárt tájékoztatja.
(3) A (2) bekezdés szerinti kifogásban az államháztartásért felelős miniszter beszámol az (1) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosítási kezdeményezés tartalmáról és az előirányzat-átcsoportosítással szembeni kifogásának indokairól.
(4) A Kormány az államháztartásért felelős miniszter által előterjesztett (2) bekezdés szerinti kifogását megtárgyalja, és ha a kifogásban foglaltakkal
a) egyetért, a Kincstár az előirányzat-átcsoportosítást nem hajtja végre,
b) nem ért egyet, akkor a Kincstár az előirányzat-átcsoportosítást végrehajtja.
(5) Ha az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül kifogást nem terjeszt elő, azt úgy kell tekinteni, hogy a fejezetet irányító szerv által kezdeményezett előirányzat-átcsoportosítással egyetért, és a Kincstár az előirányzat-átcsoportosítást végrehajtja.
(6) Az államháztartásért felelős miniszter a (4) és (5) bekezdésben foglaltakról az érintett fejezetet irányító szervet és a Kincstárt tájékoztatja.
42. § Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a kiadási és bevételi előirányzatokat saját hatáskörben a 36. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint megemelheti.
43. § * (1) * A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(2) * A költségvetési szerv a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(3) * Az (1) és (2) bekezdés szerinti átcsoportosítás során a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai a 36. § (2) bekezdés c) pontja szerinti esetekben növelhetők, az egységes rovatrend K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovat költségvetési kiadási előirányzata pedig csak a K1. Személyi juttatások rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére növelhető.
(4) *
(5) * A központi kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a költségvetési kiadási kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
43/A. § * (1) * A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a képviselő-testület, a nemzetiségi önkormányzat testülete, közgyűlése, a társulási tanács, illetve a térségi fejlesztési tanács jogosult.
(2) A költségvetési rendelet a helyi önkormányzat költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a polgármester számára felhatalmazást adhat.
(3) * A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, és a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra az (1) bekezdés szerinti átcsoportosításra jogosult irányító szerv vezetője, vagy az általa írásban kijelölt, az Áht. 6/C. § (1) bekezdése vagy (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti szerv állományába tartozó személy jogosult.
44. § (1) A 43. § (1) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője, vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.
(2) A 43. § (2) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a költségvetési szerv vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott, a költségvetési szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.
45. § (1) * A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, részvételi, ajánlattételi felhívás – a Kbt. 53. § (5) és (6) bekezdése alapján megindított közbeszerzési eljárás, valamint a Kbt. 104. §-a alapján megindított olyan közbeszerzési eljárás, amelyben a keretmegállapodás önmagában fizetési kötelezettséget nem keletkeztet kivételével –, a pályázati kiírás, továbbá minden olyan nyilatkozat, harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettség, amely feltételesen, valamely személy nyilatkozatától függő fizetési kötelezettséget tanúsít, a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel kötelezettségvállalásnak tekintendő.
(2) Ha a közbeszerzési eljárás, pályázat eredménytelen lett, a fizetési kötelezettséget keletkeztető nyilatkozat nem történt meg, a korábban lekötött előirányzat lekötését a kötelezettségvállalások meghiúsulásának szabályai szerint fel kell oldani.
(3) * Kezesség, garancia vállalására törvényben és e rendeletben foglalt szabályok szerint kerülhet sor. Ha a jogosult a kezességet beváltja, a garanciát érvényesíti, az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni.
(4) A kötelezettségvállalásra és pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó rendelkezéseket a kötelezettségvállalások olyan tartalmú módosítására is alkalmazni kell, amely a korábban megállapított fizetési kötelezettségek összegét növeli, vagy a 46. § szerint érintett évek közötti megoszlását módosítja.
45/A. § * (1) A Kormány Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti egyedi határozatában fel kell tüntetni
a) a kötelezettségvállalás célját,
b) a kötelezettségvállalás összegének felső korlátját,
c) azon előirányzat címrendi besorolását, amely terhére a kötelezettségvállalásra sor kerül,
d) azt a határidőt, amelyen belül az államháztartásért felelős miniszternek az előirányzat-átcsoportosításról gondoskodnia kell.
(2) Ha az előirányzat-átcsoportosítás tárgyévi előirányzattal nem rendelkező közfeladathoz kapcsolódik, a címrend ezzel összefüggő kiegészítéséről a Kormány Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti egyedi határozatában kell rendelkezni.
(3) A Kormány Áht. 36. § (2) bekezdés szerinti egyedi határozatának elfogadására vonatkozó előterjesztés az államháztartásért felelős miniszter álláspontjának beszerzését követően nyújtható be a Kormány részére.
(4) * Az előirányzat-átcsoportosításról az államháztartásért felelős miniszter a Kormány Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti egyedi határozatában megállapított határidőn belül gondoskodik. Az átcsoportosított előirányzat kizárólag a Kormány Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti egyedi határozatában megjelölt kötelezettségvállalás fedezetéül szolgálhat, annak terhére más kötelezettség nem vállalható.
(5) Az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség úgy vállalható, hogy az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítésének legkorábbi időpontja az előirányzat-átcsoportosítás (4) bekezdés szerinti időpontjánál későbbi időpontra essen.
46. § (1) * A helyi önkormányzati költségvetési szerv költségvetési évi kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30-áig megtörténik. *
(2) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kiadási előirányzatai terhére a költségvetési év december 31-ét követően esedékes határozott és határozatlan idejű vagy a helyi önkormányzati költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére vállalt a költségvetési évet követő év június 30-át követő időpontra is fizetési kötelezettséget tartalmazó határozott idejű fizetési kötelezettség (a továbbiakban: több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás) esetén *
a) a december 31-éig esedékes fizetési kötelezettségeket tartalmazó kötelezettség a költségvetési év kiadási előirányzatai terhére,
b) a december 31-ét követően esedékes fizetési kötelezettségeket tartalmazó kötelezettség az esedékesség szerinti év vagy évek költségvetései terhére, évente az Áht. 36. § (4) bekezdése, (4a) bekezdése vagy (4c) bekezdése szerinti mértékig
vállalható. A b) pont szerinti kötelezettségvállalásnak nem feltétele, hogy annak fedezete a kötelezettség vállalásának évében a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat költségvetésében rendelkezésre álljon.
(3) * A központi kezelésű előirányzatok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapja, az elkülönített állami pénzalapok, továbbá a helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások és a térségi fejlesztési tanácsok kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra a (2) bekezdés szerint kerülhet sor azzal, hogy a december 31-ét követően esedékes fizetési kötelezettségek mértékére az Áht. 36. § (4) bekezdés a) pontja vagy (5a) bekezdése szerinti esetben az ott meghatározottakat kell alkalmazni.
(4) * Az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel az (1)–(3) bekezdés szerint kell a költségvetési év szabad kiadási előirányzatait vagy az Áht. 36. § (4) bekezdése, (4a) bekezdése, (4c) bekezdése vagy (5a) bekezdése szerint a több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalások felső határának mértékét csökkenteni.
47. § *
48. § *
49. § Nem vállalható több év előirányzatait terhelő kötelezettség olyan költségvetési támogatás biztosítására, amely
a) * az Áht. 32. § a) pontja szerinti előirányzatok, a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap költségvetési kiadási előirányzatai, valamint az állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatására szolgáló előirányzat kivételével előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatot terhelne,
b) célja a kedvezményezett működésének támogatása, vagy
c) esetén nem bizonyítható a többéves kötelezettség indokoltsága, a támogatott tevékenység több évre átnyúló jellege.
50. § (1) A megkötött visszterhes szerződésnek, adott megbízásnak, megrendelésnek, vagy más hasonló visszterhes magánjogi kötelem írásba foglalását tartalmazó okiratnak az általános adatokon, feltételeken túlmenően tartalmaznia kell
a) a szakmai, műszaki teljesítés mennyiségi és minőségi jellemzőinek meghatározását, határidejét,
b) a kifizetendő összeget vagy a számlázás alapjául szolgáló egységárat, a pénzügyi teljesítés devizanemét, módját és feltételeit,
c) a kifizetés határidejét, több év előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén évenkénti ütemezésben, és
d) a pénzügyi ellenjegyzés tényét és a pénzügyi ellenjegyző keltezéssel ellátott aláírását.
(1a) * Jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel kötött visszterhes szerződés esetén az (1) bekezdés szerinti okiratnak az (1) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmaznia kell a szervezet képviselőjének nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy átlátható szervezetnek minősül. A szervezet képviselője a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a kötelezettségvállalót tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a kötelezettségvállaló felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll.
(2) * Az egységes rovatrend K122. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját alkalmazottnak fizetett juttatások és K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovatain megtervezett költségvetési kiadási előirányzatok terhére akkor köthető szerződés, ha
a) azt jogszabály nem zárja ki,
b) a szerződés megkötése a közfeladatok ellátásához feltétlenül szükséges, és
c) * törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az adott feladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, szakképzettséggel és gyakorlattal, vagy egyéb megfelelő sajátos szakmai adottságokkal, képességekkel rendelkező személyt a szerződést kötő nem alkalmaz, vagy a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi, időszakos, vagy időben rendszertelenül ellátandó feladat.
(3) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv által az egységes rovatrend K6. Beruházások és K7. Felújítások rovatai terhére megkötött visszterhes szerződések módosítása a szerződésben meghatározott ellenérték növelése céljából – nem érintve a Kbt. 141. §-ában foglaltakat – abban az esetben lehetséges, ha a módosítás
a) olyan szerződést érint, amelynek ellenértéke költségvetési támogatásból kerül biztosításra, és a módosítás a költségvetési támogatás felhasználását érintő jogszabály megváltozására tekintettel indokolt,
b) a Kormány egyedi döntésében foglaltak végrehajtásával függ össze,
c) a szerződéses tevékenység tartalmának bővítése következtében indokolt, és a költségnövekmény a tartalom bővülésével arányban áll, vagy
d) a szerződéses tevékenység tartalmának bővítését nem eredményezi, és a többlet fizetési kötelezettség
da) nem éri el a szerződésben szereplő eredeti összeg 15%-át, és a módosítást kezdeményező fél alá tudja támasztani a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését, vagy
db) a szerződésben szereplő eredeti összeg 15%-át eléri vagy meghaladja, és igazságügyi szakértő alátámasztja a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését.
(4) * A szerződés módosítására nem kerülhet sor, ha a (3) bekezdés d) pontja szerinti fizetési kötelezettség növekménymértéke eléri vagy meghaladja a szerződésben szereplő eredeti összeg 30%-át.
(5) * A (3) bekezdés d) pont db) alpontja szerinti igazságügyi szakértő megbízásáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.
(6) * A Kormány a (3)–(5) bekezdésben foglalt eljárási szabályoktól egyedi döntéssel eltérhet. *
50/A. § * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat vagy a központi kezelésű előirányzat kezelő szerve által az egységes rovatrend K6. Beruházások vagy K7. Felújítások rovatai terhére építési beruházás megvalósítását célzó visszterhes szerződés az építési beruházás koncepció- és vázlatterveinek kormányrendeletben meghatározottak szerinti, országkép- és településképvédelmi szempontú előzetes véleményezés során kiadott előzetes településképi hozzájárulás birtokában köthető.
51. § (1) * Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervnél az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és a K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-áig, más költségvetési szervnél a költségvetési rendeletben, határozatban meghatározott összegig vállalható kötelezettség.
(1a) * A 2014–2020 közötti programozási időszak uniós fejlesztéspolitikai céljai teljesítésével összefüggő feladatok végrehajtásában részt vevő olyan költségvetési szerv, amely
a) központi koordinatív, irányító hatósági vagy közreműködő szervezeti feladatokat lát el,
b) az a) pont szerinti szervek irányítása vagy felügyelete alatt áll és projekt-végrehajtási feladatokat lát el,
c) európai uniós költségvetési tagállami kapcsolatokkal összefüggő államháztartási vonatkozású feladatokat lát el,
d) ellenőrző hatósági, igazoló hatósági feladatokat lát el,
e) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű uniós támogatásból finanszírozott környezetvédelmi projektet valósít meg, vagy
f) a fenti feladatok végrehajtásának hátterét biztosító pénzügyi, jogi vagy humánerőforrás-gazdálkodási feladatokat végez,
az egységes rovatrend K1103. Céljuttatás, projektprémium rovata elsősorban európai uniós forrásból fedezett költségvetési kiadási előirányzata terhére az (1) bekezdésben meghatározott mértéknél nagyobb kötelezettséget is vállalhat.
(1b) * A 2014–2020 közötti programozási időszak uniós fejlesztéspolitikai céljai teljesítésével összefüggő feladatok végrehajtásában részt vevő azon kormányzati főhivatal, amely a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletben kijelölt szervként a kutatás, technológiai fejlesztés és innováció területén szakpolitikai felelősi feladatokat lát el, illetve az irányító hatóság eljárásában a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény alapján közreműködik, az egységes rovatrend K1103. Céljuttatás, projektprémium rovata elsősorban európai uniós forrásból fedezett költségvetési kiadási előirányzata terhére az (1) bekezdésben meghatározott mértéknél nagyobb kötelezettséget is vállalhat.
(2) A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés e rendelet szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
52. § (1) * Kötelezettségvállalásra – jogszabályban meghatározott kivétellel –
a) a költségvetési szerv,
b) a központi kezelésű előirányzat, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv, és
c) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, illetve térségi fejlesztési tanács
[az a)–c) pont e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: kötelezettséget vállaló szerv] nevében az a) és b) pont szerinti esetben a kötelezettséget vállaló szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott – a (4) és (5) bekezdés szerinti kivétellel – a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy, a c) pont szerinti esetben a (6)–(8) bekezdésben meghatározott személy (a továbbiakban együtt: kötelezettségvállaló) írásban jogosult.
(2) * Az (1) bekezdés alkalmazásában
a) * – ha a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala törvény alapján elkülönített állami pénzalap vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai meghatározott része felett rendelkezési joggal bír – a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetőjét vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának vezetőjét,
b) az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (1) bekezdés b) és c) pontjában és 10. §-ában meghatározott szervek vezetőjét, és
c) *
a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni a számukra biztosított előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek tekintetében.
(3) *
(4) * A kötelezettséget vállaló szerv vezetője írásban kötelezettségvállalási joggal ruházhatja fel
a) * a miniszterelnöki biztost és a miniszterelnöki megbízottat,
b) a Magyar Corvin-lánc kitüntetés adományozására vonatkozó javaslat megtételére jogosult személyt,
c) * a kormánybiztost és a miniszteri biztost, valamint
d) * – ha a testületet létrehozó normatív kormányhatározat ekként rendelkezik – a Kit. 10. § (1) bekezdése alapján létrehozott testület vezetőjét.
e) *
(5) * Az Országgyűlés által megválasztott személyek a tisztségük ellátásával összefüggő feladatok tekintetében, a független országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók az Országgyűlésről szóló törvény alapján számukra megállapított keret tekintetében jogosultak kötelezettségvállalásra. Törvény alapján az országgyűlési képviselőcsoportok részére megállapított keret tekintetében az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni.
(6) A helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget.
(6a) * Ha a helyi önkormányzatnál nincs a (6) bekezdés alapján kötelezettségvállalásra jogosult személy vagy a kötelezettségvállalásra jogosult személy feladata ellátásában akadályoztatva van, a képviselő-testület egyedi határozatában az önkormányzati hivatal alkalmazásában álló személyt jelölhet ki a helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vonatkozó kötelezettségvállalás gyakorlására. A képviselő-testület általi kijelölés megszűnik, ha a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá vagy az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik.
(7) A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult kötelezettségvállalásra.
(7a) * Ha a nemzetiségi önkormányzatnál nincs a (7) bekezdés alapján kötelezettségvállalásra jogosult személy vagy a kötelezettségvállalásra jogosult személy feladata ellátásában akadályoztatva van,
a) települési, területi nemzetiségi önkormányzat esetében a képviselő-testület egyedi határozatában, az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti önkormányzati hivatal,
b) országos nemzetiségi önkormányzat esetében a közgyűlés egyedi határozatában, az országos nemzetiségi önkormányzati hivatal
alkalmazásában álló személyt jelölhet ki a nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vonatkozó kötelezettségvállalás gyakorlására. A képviselő-testület vagy a közgyűlés általi kijelölés megszűnik, ha a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá vagy az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik.
(8) * A társulás, térségi fejlesztési tanács kiadási előirányzatai terhére a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács elnöke vagy a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács általa írásban, vagy az elnöki tisztség betöltésének hiánya esetén a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács által határozatban felhatalmazott valamely tagja vállalhat kötelezettséget.
(9) * Ha a kötelezettségvállalásra egyébként irányadó jogszabályok lehetővé teszik, írásos formának a felek által legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással – ha jogszabály előírja minősített elektronikus aláírással – ellátott elektronikus dokumentum is megfelel. A kötelezettséget vállaló szerv vezetője által az e § szerint adott írásos meghatalmazás legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban is történhet.
52/A. § * (1) * Az egészségügyről szóló törvény szerinti városi intézmény, az országos társgyógyintézet, valamint az irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmény által irányított egészségügyi intézmény (a továbbiakban együtt: egészségügyi intézmény) tekintetében az egészségügyi törvény szerinti irányító vármegyei intézmény, az országos gyógyintézet, illetve az irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmény vezetője a (3) és (5)–(9) bekezdés szerint gyakorolja a kötelezettségvállalások előzetes jóváhagyását.
(2) Nem tartozik a kötelezettségvállalások előzetes jóváhagyásának kötelezettsége alá
a) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény szerinti egészségügyi szolgálati munkaszerződés,
b) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 23. § (3) bekezdése szerinti személyes közreműködői szerződés,
c) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény szerinti, részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzés alapján létrejövő szerződés, valamint
d) * a 15 000 000 forint szerződési értéket el nem érő kötelezettségvállalás.
(3) Az egészségügyi intézmény saját hatáskörben jogosult a (2) bekezdés alá tartozó kötelezettséget vállalni.
(4) Az egészségügyi intézmény értékhatártól függetlenül előzetes jóváhagyás nélkül jogosult kötelezettséget vállalni a következő tárgykörökben:
a) jogszabályi kötelezettség alapján megkötendő szerződések,
b) közüzemi szolgáltatási-szerződési kötelezettség tárgyú szerződések,
c) * vis maior helyzetben megkötendő szerződések, ha erről az irányító vármegyei intézmény vezetőjét haladéktalanul értesítette.
(5) Az egészségügyi intézmény értékhatártól függetlenül kizárólag előzetes jóváhagyást követően jogosult kötelezettséget vállalni a következő tárgykörökben:
a) a 24 hónapot meghaladó, illetve határozatlan időtartamú kötelezettségvállalások, beleértve azt is, ha a kötelezettségvállalás időtartama a jogviszony módosításával haladja meg a 24 hónapot,
b) jogi szolgáltatás igénybevételére irányuló kötelezettségvállalások.
(6) Az egészségügyi intézmény tervezett kötelezettségvállalásait az (1) bekezdés szerinti előzetes jóváhagyásra jogosult szerv vezetője egészségügyi szakmai, pénzügyi és jogi-közbeszerzési szempontok alapján vizsgálja.
(7) * Ha a kötelezettségvállalás értéke eléri vagy meghaladja a 15 000 000 forintot, vagy ha a kötelezettségvállalás az (5) bekezdés hatálya alá tartozik, az egészségügyi intézmény a kötelezettségvállalást megelőzően 10 munkanappal megküldi a dokumentumokat az irányító vármegyei intézménynek. A kötelezettségvállalás előzetes jóváhagyására 10 munkanap áll rendelkezésre, azzal, hogy az irányító vármegyei intézmény indokolt esetben a határidőt 5 munkanappal meghosszabbíthatja. Az irányító vármegyei intézmény által meghatározott hiánypótlás időtartama a határidőbe nem számít bele. Ha az irányító vármegyei intézmény fenti határidőn belül nem dönt a kötelezettségvállalás előzetes jóváhagyásáról, az egészségügyi intézmény jogosult saját hatáskörben kötelezettséget vállalni.
(8) A kötelezettségvállalás előzetes jóváhagyásáról szóló döntés a betegellátás biztonságát nem veszélyeztetheti.
(9) * Az irányító vármegyei intézmény vezetője a kötelezettségvállalásra vonatkozó előzetes jóváhagyás megtagadásáról, annak indokával együtt haladéktalanul tájékoztatja a középirányító szerv vezetőjét.
(10) * Az (1)–(9) bekezdés szabályait kell alkalmazni – az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetem részeként működő klinikai központ (a továbbiakban: klinikai központ) kivételével – az irányító vármegyei intézmény, a vármegyei intézmény, az országos gyógyintézet és az irányító jogkörrel rendelkező egészségügyi intézmény kötelezettségvállalásai előzetes jóváhagyására is, azzal, hogy az előzetes jóváhagyás jogát az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv gyakorolja. Az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv az irányításáért felelős minisztert értesíti az előzetes jóváhagyás megtagadásáról és annak indokairól.
(11) * Ha az egészségügyi intézmény, az irányító vármegyei intézmény (ide nem értve a klinikai központot), a vármegyei intézmény, az országos gyógyintézet vagy az irányító jogkörrel rendelkező egészségügyi intézmény kötelezettségvállalása eléri vagy meghaladja az 50 000 000 forintot, a kötelezettségvállalás jóváhagyásáról az (1) és a (10) bekezdéstől eltérően az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv felterjesztése alapján az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szervet irányító miniszter dönt. Az egészségügyi intézmény a tervezett kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumot az irányító vármegyei intézmény, az irányító jogkörrel rendelkező egészségügyi intézmény, illetve az országos gyógyintézet útján terjeszti fel egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szervhez.
(12) * Ha járványügyi okból kihirdetett veszélyhelyzet vagy járványügyi készültség idején az állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények tekintetében az irányítási jogkört nem az egészségügyért felelős miniszter gyakorolja, a Kormány rendeletében kijelölt miniszter a kötelezettségvállalásról szóló döntést az egészségügyért felelős miniszter indokolt véleménye ismeretében – és ha annak működtetéséről a Kormány döntött – az Operatív Törzs javaslatának kikérése mellett hozza meg.
53. § (1) Törvény vagy e rendelet eltérő rendelkezése hiányában nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely
a) * értéke a kétszázezer forintot nem éri el,
b) * a fizetési számlákról a számlavezető által leemelt díj, juttatás, a külföldi pénzértékben vállalt kötelezettség árfolyamvesztesége, vagy
c) * az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségnek minősül.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetésre e rendeletnek a kötelezettségvállalások teljesítésére (érvényesítés, utalványozás) és nyilvántartására vonatkozó szabályait alkalmazni kell. Az előzetes írásbeli kötelezettségvállalást nem igénylő kifizetések rendjét a kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában rögzíti.
53/A. § * (1) * A pénzügyi ellenjegyzőnek az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi fedezet vizsgálata során arról kell meggyőződnie, hogy a tervezett kifizetési időpontokban megfelelő mennyiségű pénzeszköz (likvid fedezet) áll rendelkezésére. A Kormány egyedi határozatán alapuló, költségvetési évet követő év vagy évek előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi fedezetet külön vizsgálat nélkül biztosítottnak kell tekinteni, ha a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek.
(2) Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy
a) a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat,
b) * a költségvetési évet követő év vagy évek előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a költségvetési évet követő évet vagy éveket terhelő összegekre a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a 46. § (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek.
c) *
54. § (1) *
(2) * A pénzügyi ellenjegyző a feladatai ellátásához szükség szerint szakértőt vehet igénybe.
(3) * Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg az Áht. 37. § (1) bekezdésében, illetve az 53/A. §-ában előírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatnia kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét és gazdasági vezetőjét.
(4) * Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét, egyéb kötelezettséget vállaló szerv esetén a pénzellátást végző szerv vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. Az irányító, illetve a pénzellátást végző szerv vezetője a tájékoztatás kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül – helyi önkormányzati, illetve helyi vagy országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén, a képviselő-testület, illetve a közgyűlés soron következő ülésén – köteles megvizsgálni a bejelentést, és kezdeményezni az esetleges felelősségre vonást.
(5) * Ha a kötelezettséget vállaló szervhez önkormányzati vagy költségvetési biztost jelöltek ki, a kötelezettségvállaláshoz – a kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző aláírása mellett – a biztos külön ellenjegyzése is szükséges.
(6) * Ha a kötelezettséget vállaló szervhez költségvetési felügyelő vagy költségvetési biztos került kirendelésre, a pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a költségvetési felügyelő vagy költségvetési biztos az előzetes véleményezési jogát gyakorolhatta-e, ennek során az intézkedés végrehajtásának felfüggesztését nem javasolta. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére nem kerülhet sor, míg az intézkedés véleményezésére nem biztosítottak lehetőséget vagy a költségvetési felügyelő az intézkedés felfüggesztésére vonatkozó javaslatát fenntartja, és az intézkedés 61/A. § (5) bekezdése szerinti jóváhagyására nem került sor.
55. § (1) A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni.
(2) A kötelezettséget vállaló szervnél a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére
a) a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén – az e) pontban meghatározott kivétellel – a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv alkalmazásában álló személy,
b) * a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve esetén
ba) a 9. § (1), (6), (7) vagy (8) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy,
bb) az 1/D. § (1) bekezdés b) pontja szerinti központi kezelésű előirányzat esetén a fejezetet irányító szerv vezetője által írásban kijelölt, a kezelő szerv alkalmazásában álló személy,
bc) az 1/D. § (1) bekezdés c) pontja szerinti központi kezelésű előirányzat esetén a fejezetet irányító szerv vezetője által írásban kijelölt, az MVH alkalmazásában álló személy,
c) * a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén
ca) a 9. § (5) bekezdés a) pontja szerinti költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy az általa e rendelet előírásainak megfelelően írásban kijelölt, a 9. § (5) bekezdés a) pontja szerinti költségvetési szerv alkalmazásában álló személy,
cb) a 9. § (5) bekezdés b) pontja szerint a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására a kötelezettséget vállaló szerv vezetője által kijelölt, a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy,
cc) a 9. § (5a) bekezdése szerinti önkormányzati hivatal esetén az önkormányzati hivatal vezetője által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal alkalmazásában álló személy,
cd) *
d) *
e) * az országgyűlési képviselőcsoportok és az országgyűlési képviselők részére megállapított külön törvény szerinti működési keret terhére vállalt kötelezettség esetén az országgyűlési képviselőcsoportnál gazdasági-pénzügyi feladatokat ellátó, vagy az Országgyűlés Hivatalánál foglalkoztatott személy,
f) * az 52. § (6) bekezdése szerinti esetben az önkormányzati hivatal gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,
g) * a helyi nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti helyi önkormányzat önkormányzati hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,
h) az országos nemzetiségi önkormányzat nevében vállalt kötelezettség esetén az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának állományába tartozó köztisztviselő,
i) * a társulás nevében vállalt kötelezettség esetén a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetője által írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy,
j) * a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a lebonyolító szerv állományába tartozó személy, és
k) a térségi fejlesztési tanács esetén a munkaszervezet gazdasági vezetője, ennek hiányában a munkaszervezet vezetője által írásban kijelölt, a munkaszervezet alkalmazottja
írásban jogosult.
(3) * A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
(4) * Ha a kötelezettségvállalásra elektronikus aláírással ellátott dokumentumban kerül sor, a pénzügyi ellenjegyzés az e dokumentumnak a pénzügyi ellenjegyző legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával történő ellátásával is igazolható. A (2) bekezdés szerinti írásos kijelölés az arra jogosult legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet.
56. § (1) * A kötelezettségvállalást követően haladéktalanul gondoskodni kell annak az államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti nyilvántartásba vételéről, ezáltal a kötelezettségvállalás értékéből – a 46. §-ban foglaltakkal összhangban – a költségvetési év és az azt követő éveket terhelő rész nyilvántartásba vételéről.
(2) * A kötelezettségvállalás értékének meghatározásához számba kell venni az abból származó valamennyi fizetési kötelezettséget, még abban az esetben is, ha valamely fizetési kötelezettség bekövetkezése bizonytalan vagy külön jövőbeli nyilatkozattól függ. Ha a fizetési kötelezettség jövőbeni mértéke nem határozható meg pontosan, a körülmények és az előző évek tapasztalatainak gondos mérlegelése alapján az adott piaci, gazdasági, társadalmi körülmények között – az ésszerű gazdálkodás mellett – reális legmagasabb összegű kötelezettséget kell feltételezni. Határozatlan időre vállalt kötelezettség értékét a költségvetési évben és az azt követő három éven keresztül származó fizetési kötelezettségek összegeként kell meghatározni.
(3) *
(4) *
(5) * Az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek esetén legkésőbb a teljesített kifizetésekkel egyidejűleg kell annak adatait és a kifizetés összegét az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba venni.
(6) * A kötelezettségvállalás módosulása, meghiúsulása, megszűnése esetén haladéktalanul gondoskodni kell az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatok módosításáról.
56/A. § * (1) * Ha a központi költségvetési szerv 60 napja lejárt esedékességű, elismert tartozásállománya a költségvetési szerv módosított kiadási előirányzatai 10%-át, de legalább a százmillió forintot meghaladja, a költségvetési szerv vezetője a tartozásállomány felszámolására irányuló intézkedési tervet készít, amit az 5. mellékletben foglalt táblázat 4. sora szerinti adatszolgáltatással egyidejűleg továbbít a fejezetet irányító szerv vezetőjének. Az intézkedési tervet a fejezetet irányító szerv vezetője hagyja jóvá.
(2) A költségvetési szerv vezetője az (1) bekezdés szerinti intézkedési terv végrehajtásáról kéthavonta beszámol a fejezetet irányító szerv vezetőjének. A beszámolási kötelezettséget mindaddig teljesíteni kell, amíg az (1) bekezdésben meghatározott mértékű tartozásállomány fennáll.
(3) Ha
a) * a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv 60 napja lejárt esedékességű, elismert tartozásállománya a költségvetési szerv módosított kiadási előirányzatai 20%-át, de legalább az egymilliárd forintot meghaladja vagy
b) az (1) bekezdés szerinti intézkedési terv jóváhagyását követő hat hónapon belül a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv tartozásállománya nem csökken az (1) bekezdésben meghatározott mérték alá,
a fejezetet irányító szerv vezetője jelentést készít a Kormány soron következő ülésére.
(4) A (3) bekezdés szerinti jelentésben a fejezetet irányító szerv vezetője beszámol a tartozásállomány kialakulásához vezető okokról, a tartozásállomány felszámolása érdekében elfogadott intézkedési terv tartalmáról, végrehajtásáról és a tartozásállomány felszámolására irányuló további intézkedésekről.
57. § (1) A teljesítés igazolása során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését.
(2) A kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában előírhatja a bevételek meghatározott körére nézve is a teljesítés igazolásának kötelezettségét.
(3) * A teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. Az 53. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek esetén a teljesítésigazolást nem kell elvégezni, kivéve, ha a kötelezettségvállaló szerv belső szabályzata azt kifejezetten előírja.
(4) * A teljesítés igazolására a kötelezettségvállaló vagy az általa – az adott kötelezettségvállaláshoz vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – írásban kijelölt személy jogosult.
(5) * Ha a teljesítés igazolásának alapjául szolgáló okmány elektronikusan áll rendelkezésre, a teljesítés e dokumentumnak a teljesítésigazoló legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával történő ellátásával is igazolható. A (4) bekezdés szerinti írásos kijelölés a kötelezettségvállaló legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet.
(6) * Ha a teljesítés igazolója az (1) bekezdés szerinti ellenőrzése során a kiadások teljesítése jogosságának, összegszerűségének, továbbá ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítésének megsértését észleli, az 54. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.
58. § (1) Kifizetések esetén a teljesítés igazolása alapján – az 57. § (3) bekezdése szerinti esetben annak hiányában is – az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az Áht., az államháztartási számviteli kormányrendelet és e rendelet előírásait, továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e.
(2) Ha az érvényesítő az (1) bekezdésben megjelölt jogszabályok, szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az érvényesítés nem tagadható meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja. A további eljárásra az 54. § (4) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni.
(3) Az érvényesítés az 59. § (2) bekezdése szerinti okmány utalványozása előtt történik. Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.
(4) * Az érvényesítésre jogosult személyekre, azok kijelölésére – az (5) bekezdésben és az (5a) bekezdésben foglalt kiegészítéssel – az 55. § (2) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az érvényesítési feladatokat ellátó személynek az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettséggel kell rendelkeznie.
(5) Az európai uniós forrásból biztosított költségvetési támogatások esetén a közreműködő szervezet alkalmazásában álló személy is megbízható az érvényesítési feladatok ellátására. A megbízást írásba kell foglalni.
(5a) * Az 1/D. § (1) bekezdés c) pontja szerinti központi kezelésű előirányzat esetén az érvényesítő a fejezetet irányító szerv vezetője által írásban kijelölt, az MNV Zrt. alkalmazásában álló személy.
(6) * Ha az utalványozás elrendelésére elektronikus dokumentumban kerül sor, az írásos érvényesítés az utalványrendeletnek az érvényesítő legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával történő ellátásával is igazolható. A (4) és (5) bekezdés szerinti írásos kijelölés, megbízás az arra jogosult legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet.
59. § (1) * Jogszabályban meghatározott kivétellel az utalványozásra jogosult személyekre, azok kijelölésére, a kijelölés módjára – az (1a) és (1b) bekezdésben meghatározott kivétellel – az 52. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni.
(1a) * Az 1/D. § (1) bekezdés b) pontja szerinti központi kezelésű előirányzat esetén utalványozásra a fejezetet irányító szerv vezetője által írásban kijelölt, a kezelő szerv az 1/D. § (1) bekezdés c) pontja szerinti központi kezelésű előirányzat esetén utalványozásra az MNV Zrt. alkalmazásában álló személy jogosult.
(1b) * A kiadások utalványozása az érvényesített okmány alapján történik. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a (4) bekezdésre figyelemmel szükséges, és a kötelezettséget vállaló szerv az 57. § (2) bekezdése alapján előírta a teljesítés igazolását – a teljesítés igazolását követően kerülhet sor.
(2) * Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. A külön írásbeli rendelkezés az érvényesítő és az utalványozó legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet.
(3) A külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni
a) az „utalvány” szót,
b) a költségvetési évet,
c) a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét,
d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét,
e) * a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát,
f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,
g) * az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, elektronikus utalványrendelet esetén a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírását, és
h) az 58. § (3) bekezdése szerinti érvényesítést.
(4) A bevételi és kiadási pénztárbizonylatra rávezetett rendelkezésen a (3) bekezdés szerinti adatokat kell feltüntetni azzal, hogy az okmányon már szereplő adatokat nem kell megismételni.
(5) Nem kell utalványozni
a) * a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket,
b) * a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat és kamatbevételeket,
c) * az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és
d) a fedezetkezelői számláról, valamint – a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén – az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket.
(6) *
60. § (1) A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem lehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel.
(2) * Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.
(3) * A kötelezettséget vállaló szerv a kötelezettségvállalásra, pénzügyi ellenjegyzésre, teljesítés igazolására, érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyekről és aláírás-mintájukról – elektronikus aláírás alkalmazása esetén a használt tanúsítványokról és az elektronikus aláíráshoz kapcsolódó tanúsítvány nyilvános adatairól – a belső szabályzatában foglaltak szerint naprakész nyilvántartást vezet.
61. § * (1) * Költségvetési felügyelői megbízás annak a természetes személynek adható, aki a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább hároméves költségvetési gyakorlattal rendelkezik, továbbá írásban nyilatkozik arról, hogy a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kizáró okok a tekintetében nem állnak fenn.
(2) A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervnél, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervnél, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervénél, valamint az Áht. 39. § (1a) bekezdése szerinti feladattal érintett szervnél vagy testületnél (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: kijelölt szerv) nem lehet költségvetési felügyelő az a természetes személy, aki *
a) a kijelölt szervvel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll,
b) a kijelölést megelőző három évben a kijelölt szervnél foglalkoztatásra irányuló, illetve rendszeres vagy tartós megbízási, vállalkozási jogviszonyban állt, vagy
c) a kijelölt szervnél döntéshozói, kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, teljesítés igazolói, utalványozási, érvényesítési jogkörrel felruházott személy közeli hozzátartozója.
(3) Az állam legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaságnál, valamint az ilyen gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságnál (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: állami tulajdonú gazdasági társaság) nem lehet költségvetési felügyelő az a természetes személy, aki *
a) az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként vagy megbízáson alapuló meghatalmazás alapján eljáró szervnél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, az állami tulajdonú gazdasági társasággal rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban áll, az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja,
b) a kijelölést megelőző három évben az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként vagy megbízáson alapuló meghatalmazás alapján eljáró szervnél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt, az állami tulajdonú gazdasági társasággal rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban állt, az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja volt, vagy
c) az állami tulajdonú gazdasági társaságnál döntéshozói jogkörrel felruházott vagy pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személy közeli hozzátartozója.
(4) A költségvetési felügyelőt az államháztartásért felelős miniszter megbízólevéllel látja el, amely tartalmazza *
a) a kijelölt szerv, az állami tulajdonú gazdasági társaság megnevezését,
b) * annak megjelölését, hogy a megbízatás a 61/A. § (1) vagy (1a) bekezdésében meghatározott feladatkör ellátására vonatkozik,
c) * a költségvetési felügyelő nevét és
d) a megbízatás időtartamát.
61/A. § * (1) * A költségvetési felügyelő a kijelölt szerv tekintetében
a) előzetesen véleményezi
aa) a kijelölt szerv 13. § (2) és (3) bekezdése szerinti szabályzatait,
ab) a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat,
ac) a tervezéssel, gazdálkodással és beszámolással összefüggő intézkedéseket,
b) szükség esetén javaslatot tesz, ajánlást fogalmaz meg a belső információáramlások, gazdálkodási folyamatok, érdekeltségi rendszerek átalakítására, továbbá a szakmai szabályozással összefüggésben, amelyre a kijelölt szerv vezetője a javaslat, ajánlás kézhezvételétől számított harminc napon belül írásban véleményt nyilvánít,
c) véleményezi az 56/A. § (1) bekezdése szerinti intézkedési tervet, ellenőrzi annak végrehajtását, és tájékoztatja a fejezetet irányító szervet, ha az intézkedési tervben foglaltak megvalósulását veszélyeztetve látja, és
d) ellenőrzi a kijelölt szerv részére egyedi kormánydöntés alapján biztosított forrás felhasználását.
(1a) * Az Áht. 39. § (1a) bekezdése alapján a költségvetés végrehajtásának és a gazdálkodást érintő egyéb feladat ellátásának ellenőrzésére megbízott költségvetési felügyelő feladat- és hatáskörét az államháztartásért felelős miniszter a feladattal érintett szerv vagy testület vezetőjével előzetesen egyeztetettek szerint határozza meg.
(2) Az (1) bekezdés a) pont ac) alpontja alkalmazásában tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedés
a) a bevétel beszedésére irányuló intézkedés,
b) * a kijelölt szerv elemi költségvetése, maradvány-elszámolása,
c) * a költségvetési felügyelő által előre meghatározott körben az előirányzatok módosítására, átcsoportosítására irányuló intézkedés,
d) az elrendelt zárolás végrehajtására irányuló intézkedés,
e) a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból többletforrás biztosítására irányuló igény,
f) a 130. § (3) bekezdése szerinti előrehozásra irányuló kérelem, és
g) az eszközök értékesítésére és selejtezésére irányuló intézkedés.
(3) * A költségvetési felügyelő az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében előzetesen véleményezi a társaságnak nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával összefüggő intézkedéseket.
(4) * A költségvetési felügyelő jogosult a kijelölt szerv, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében érvényes titoktartási követelmények szerinti nyilatkozatok megtételét követően a kijelölt szerv kezelésében lévő, közpénz felhasználásával összefüggő adatot, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság számára nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával összefüggő adatot – ideértve az üzleti vagy más titoknak minősülő adatokat is – megismerni, az azokat tartalmazó iratokba vagy egyéb adathordozókba betekinteni. A költségvetési felügyelő minősített adatot kizárólag a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott személyi biztonsági feltételek teljesülése esetén ismerhet meg. A nemzetbiztonsági szolgálatoknál folytatott tevékenysége során a költségvetési felügyelő nem ismerheti meg azokat az adatokat, amelyek a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, forrására vagy az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utalnak.
(5) * A költségvetési felügyelő az (1) bekezdés a) pont ab) és ac) alpontjában és a (3) bekezdésben meghatározott intézkedések tekintetében a kijelölt szerv vezetőjénél, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselőjénél kifogással élhet. A kifogással egyidejűleg a költségvetési felügyelő indokolt javaslatot készít, amit a kijelölt szerv esetén annak vezetőjének, állami tulajdonú gazdasági társaság esetén az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének, valamint a tulajdonosi joggyakorló képviseletében eljáró személynek haladéktalanul megküld. A kifogásolt intézkedés az államháztartásért felelős miniszter (6) bekezdés szerinti jóváhagyásáig vagy a kifogásnak a költségvetési felügyelő általi visszavonásáig nem hajtható végre.
(6) * A kifogás eredménytelensége esetén a költségvetési felügyelő az indokolt javaslatot megküldi a kijelölt szerv esetén a fejezetet irányító szerv vezetőjének és az államháztartásért felelős miniszternek, állami tulajdonú gazdasági társaság esetén az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként eljáró szerv vezetőjének. A kifogásolt intézkedés az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyása esetén hajtható végre.
(7) * Az 56/A. § (1) bekezdése szerinti esetben az intézkedési tervet a fejezetet irányító szerv vezetőjének történő továbbítás előtt a költségvetési felügyelőnek kell megküldeni. A költségvetési felügyelő az intézkedési terv kézhezvételét követő 3 napon belül jelzi a kijelölt szerv vezetőjének az intézkedési tervvel kapcsolatos javaslatait. Ha a kijelölt szerv vezetője a költségvetési felügyelő javaslataival nem ért egyet, a kijelölt szerv vezetője az intézkedési tervet a költségvetési felügyelő észrevételeivel együtt továbbítja a fejezetet irányító szerv vezetőjének.
61/B. § * (1) * A költségvetési felügyelő munkájához a Kincstár, a kijelölt szerv és az állami tulajdonú gazdasági társaság rendelkezésre bocsátja a 61/A. § szerinti intézkedések dokumentumait, az arra vonatkozó összefoglaló, és a különböző adatbázisokból, nyilvántartásokból rendelkezésre álló részletes adatokat, elkészíti a költségvetési felügyelő által kért dokumentumokat.
(2) * A 61/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti intézkedések dokumentumait azok tervezett kiadmányozását – e rendelet szabályai szerint előzetes pénzügyi ellenjegyzést igénylő intézkedés esetén annak pénzügyi ellenjegyzését –, a 61/A. § (3) bekezdése szerinti intézkedések dokumentumait a tervezett intézkedések megtételét legalább három munkanappal megelőzően meg kell küldeni a költségvetési felügyelőnek. Ha a költségvetési felügyelő a kézhezvételtől számított három munkanapon belül a megküldött dokumentumokkal kapcsolatban nem nyilatkozik, az intézkedés megtételére sor kerülhet.
(3) * A költségvetési felügyelő elhelyezéséhez szükséges feltételeket a kijelölt szerv, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság biztosítja.
(4) * A költségvetési felügyelő működésével összefüggő kiadásokat az államháztartásért felelős miniszter irányítása alatt álló fejezetben kell biztosítani.
61/C. § * (1) * A költségvetési felügyelő tevékenységéről havonta írásban beszámol az államháztartásért felelős miniszternek, valamint kijelölt szerv esetén a fejezetet irányító szerv vezetőjének, állami tulajdonú gazdasági társaság esetén az állami tulajdonú gazdasági társaság tulajdonosi joggyakorlójának, továbbá az ilyen gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság esetén a többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságnak és annak a tulajdonosi joggyakorlójának.
(2) * Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a költségvetési felügyelő az államháztartásért felelős miniszter felhívására is köteles a tevékenységéről beszámolni.
(3) *
61/D. § * (1) Költségvetési biztosi megbízás annak a természetes személynek adható, aki a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és a megbízás évét megelőző tíz évben legalább hároméves költségvetési gyakorlattal rendelkezik, továbbá írásban nyilatkozik arról, hogy a (2) bekezdésben meghatározott kizáró okok vele szemben nem állnak fenn.
(2) Nem lehet költségvetési biztos az a természetes személy, aki
a) a megbízással érintett helyi önkormányzatnál vagy annak intézményeinél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll,
b) a megbízást megelőző három évben a megbízással érintett helyi önkormányzatnál, annak intézményeinél vagy gazdasági társaságainál foglalkoztatásra irányuló, illetve rendszeres vagy tartós megbízási, vállalkozási jogviszonyban állt, vagy
c) a megbízással érintett helyi önkormányzatnál döntéshozói, kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, teljesítésigazolói, utalványozási, érvényesítési jogkörrel felruházott személy közeli hozzátartozója.
(3) A költségvetési biztost a Kincstár elnöke megbízólevéllel látja el, amely tartalmazza
a) a helyi önkormányzat megnevezését és törzskönyvi azonosító számát,
b) a költségvetési biztos nevét és
c) a megbízatás időtartamát.
(4) Ha a költségvetési biztos a feladatát 15 napon túl nem képes ellátni, vagy a kijelölését követően vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel, és ezen okot a felmerülésétől számított 15 napon belül nem szünteti meg, a Kincstár elnöke a költségvetési biztos feladatellátásának biztosítása érdekében helyettes költségvetési biztost jelöl ki.
(5) Az Áht. 39/A. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja alkalmazásában tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedés
a) a bevétel beszedésére és a finanszírozási műveletekre irányuló intézkedés,
b) a maradvány elszámolásával és felhasználásával kapcsolatos intézkedés,
c) a költségvetési biztos által előre meghatározott körben az előirányzatok módosítására, átcsoportosítására és elszámolására irányuló intézkedés és
d) az eszközök értékesítésére és selejtezésére irányuló intézkedés.
(6) A költségvetési biztos az Áht. 39/A. § (2) bekezdés c) pontja szerinti kötelezettségvállalás ellenjegyzése során a helyi önkormányzat pénzügyi-gazdasági helyzetének, takarékos, szabályszerű és eredményes működése figyelembevételével vizsgálja a tervezett kifizetéseket.
(7) Ha a költségvetési biztos a (2) bekezdés szerinti tervezett kifizetéssel nem ért egyet, a pénzügyi kötelezettségvállalást nem ellenjegyzi.
(8) A költségvetési biztos munkájához a helyi önkormányzat rendelkezésre bocsátja az (1) bekezdés és az Áht. 39/A. §-a szerinti intézkedések dokumentumait, az azokra vonatkozó összefoglaló, rendelkezésére álló részletes adatokat.
(9) A költségvetési biztos a feladatellátása során a kijelölt szerv kezelésében lévő, közpénz felhasználásával összefüggő adatok megismerése, kezelése során a 61/A. § (4) bekezdése szerint jár el.
(10) Az Áht. 39/A. § (2) bekezdés c) pontja szerinti intézkedések dokumentumait azok tervezett kiadmányozását – e rendelet szabályai szerint előzetes pénzügyi ellenjegyzést igénylő intézkedés esetén pénzügyi ellenjegyzését –, a tervezett intézkedések megtételét legalább három munkanappal megelőzően meg kell küldeni a költségvetési biztosnak. Ha a költségvetési biztos a kézhezvételtől számított három munkanapon belül a megküldött dokumentumokkal kapcsolatban nem nyilatkozik, az intézkedés megtételére sor kerülhet.
61/E. § * A központosított bevételt beszedő költségvetési szerv rendelkezési joga a központosított beszedési számla tekintetében a tévesen befizetett összegnek a befizető részére történő visszafizetésére vagy más központosított beszedési számlára történő átutalására, illetve a befizetőnek más okból visszajáró összeg visszautalására terjed ki.
62. § * (1) A központosított illetményszámfejtés keretében
a) a személyi juttatások számfejtése,
b) az adók és járulékok megállapítása,
c) * a személyi jövedelemadózással összefüggő foglalkoztatói, kifizetői feladatok ellátása, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. § (1) bekezdése és 1. melléklet 3. pontja szerint teljesített biztosítotti bejelentések és az Art. 50. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (1) bekezdése szerinti bevallások elkészítése,
d) * a személyi juttatásokat terhelő levonások, letiltások, közvetlen bírósági felhívások érvényesítése, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári számlákat érintő fizetési kötelezettségek megállapítása,
e) a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatok ellátása, az ezzel kapcsolatos nyilvántartások vezetése,
f) * a nettó finanszírozáshoz szükséges adatszolgáltatások teljesítése és
g) a foglalkoztatót terhelő munkaügyi statisztikai és más adatszolgáltatások teljesítése
a Kincstár által biztosított számítógépes programon (a továbbiakban: illetményszámfejtő program) keresztül valósul meg. *
(2) A személyi juttatások számfejtése nem terjed ki a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklet 8.19. pont b) alpontja szerinti adómentes reprezentációs és üzleti ajándék kiadásokra.
62/A. § * (1) A foglalkoztató a központosított illetményszámfejtéssel és a foglalkoztatót terhelő munkaügyi statisztikai és más adatszolgáltatások teljesítésével összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségét – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a Kincstár számára az illetményszámfejtő programon keresztül teljesíti.
(2) A foglalkoztató
a) *
b) a korábbi jogviszonyból eredő tartozásra vonatkozó igazolást,
c) * az egyéni járulék és a személyi jövedelemadó megállapításához kapcsolódóan a foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állók, illetve jogszabály alapján biztosítottnak minősülő olyan természetes személyek nyilatkozatát, akiknek vagy akikhez kapcsolódóan a biztosítási jogviszonnyal összefüggésben a foglalkoztató kifizetést teljesít (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott), valamint a foglalkoztatót terhelő közterheket befolyásoló nyilatkozatokat,
d) – ha azt a foglalkoztatott átadta – az adó-adatlapot,
e) * a személyi juttatásból történő levonások, letiltások, közvetlen bírósági felhívások dokumentumait az olyan levonások kivételével, amelyek jogosultja a foglalkoztató, valamint
f) *
g) a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatok ellátásához szükséges iratokat,
h) * a nyugdíjban, illetve korhatár előtti ellátásban részesülő foglalkoztatott az illetékes nyugdíjfolyósító szervtől, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülők rehabilitációs szervtől kapott határozatát (rehabilitációs kártya), a rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást megállapító szerv határozatát, valamint a külföldi illetékesség adatait igazoló dokumentumokat
a megküldött dokumentumok összesítő jegyzékével együtt az elektronikusan rendelkezésre álló dokumentumokat elektronikus úton küldi meg, az elektronikusan rendelkezésre nem álló dokumentumokat – az Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról elnevezésű nyomtatvány kivételével, amely papír alapon kerül benyújtásra – digitalizálva, elektronikusan hitelesítve, elektronikus úton küldi meg a Kincstárnak legkésőbb az azok beérkezését, átvételét követő harmadik munkanapig. *
(3) * A foglalkoztató által megküldött levonást, letiltást, közvetlen bírósági felhívást a Kincstár a számfejtésben érvényesíti, vagy ha a levonás, letiltás, közvetlen bírósági felhívás érvényesítése akadályba ütközik, erről haladéktalanul értesíti a foglalkoztatót.
(4)–(6) *
62/B. § * (1) Az illetményszámfejtő programban a foglalkoztató egyedi adatrögzítés vagy a Kincstár által meghatározott tartalom és struktúra szerinti csoportos adatátadás útján rögzíti
a) a biztosítotti bejelentéshez és az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentéséhez szükséges adatokat,
b) a foglalkoztatott alkalmazási okiratainak adatait, azok adatváltozásait és ehhez kapcsolódóan a személyi jövedelemadó és a járulékfizetési kötelezettség megállapítására, valamint foglalkoztatási jogviszony esetén a korábbi jogviszonyra vonatkozó adatokat,
c) * az illetmény- és egészségbiztosítási pénzbeli ellátások számfejtéséhez szükséges, alakilag, tartalmilag jogszabálynak megfelelően kitöltött okmányok, bizonylatok adatait és mindezek adatváltozásait,
d) a jogviszony megszűnése esetén a jogviszony megszűnéséhez vagy megszüntetéséhez, az okirat előállításához és a kapcsolódó elszámoláshoz szükséges adatokat, valamint
e) az olyan levonásokat, amelyek jogosultja a foglalkoztató.
(2) A foglalkoztató
a) a foglalkoztatott munkából való távolmaradását a számfejtést befolyásoló munkaidő nyilvántartás vezetéséhez kötődően,
b) a mozgóbért annak felmerülésekor
az illetményszámfejtő programban rögzíti úgy, hogy az annak a hónapnak a számfejtése keretében figyelembe vehető legyen, amely hónapra tekintettel a személyi juttatás kifizetésre kerül (a továbbiakban: tárgyhavi számfejtés.)
(2a) * Az Áht. 44. § (4) bekezdése szerinti bírság mértéke – a valótlan vagy késedelmesen rögzített adat gyakoriságától és az ezzel okozott kár mértékétől függően – legfeljebb egymillió forint. A bírság összegének megállapításakor a kincstár a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott mérlegelési szempontok figyelembevétele mellett mérlegeli a kötelezettségszegő jogellenes magatartásának súlyát is. A bírság ugyanazon kötelezettség ismételt megszegése esetén ismételten is kiszabható.
(3) Ha a tárgyhavi számfejtést követően bekövetkező ok miatt a korábbi számfejtés módosítása szükséges, ennek tényéről a következő havi számfejtés időpontjáig a foglalkoztató tájékoztatja a foglalkoztatottat. A különbözetet legkésőbb a tárgyhót követő hónap személyi juttatásaival egyidejűleg kell számfejteni.
(4) Jogalap nélküli kifizetés esetén a jogszabály, a végrehajtható okirat vagy a foglalkoztatott hozzájárulása alapján történő levonásról – ha az más módon nem térült meg és személyi juttatás számfejtésére még sor kerül – a foglalkoztató írásban tájékoztatja a Kincstárt. A levonást a Kincstár érvényesíti.
(5) * A foglalkoztató az Art. 16. § (1) bekezdése és 1. melléklet 3. pontja szerinti, a foglalkoztatottak bejelentésével kapcsolatos kötelezettségét és az Art. 50. § (1) és (2) bekezdése szerinti, a személyi juttatásokat terhelő, továbbá azokkal összefüggésben felmerülő, az állami adó- és vámhatóság felé teljesítendő bevallási kötelezettségét és azok önellenőrzését a Kincstár útján teljesíti.
(6) * A költségvetési szerv átalakítása során megvalósuló feladatátadás folytán új költségvetési szervhez kerülő foglalkoztatottak tekintetében a feladatátadást megelőző időszakra benyújtott adóbevallások önellenőrzésére kizárólag a feladatot átvevő foglalkoztató jogosult.
62/C. § * (1) * A jogszabályban, illetve az alapján a foglalkoztató által meghatározott bérfizetési napon kifizetésre kerülő személyi juttatások bruttó összegét, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások, a baleseti táppénz és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának összegét, az apákat megillető távolléti díjat és az azokat terhelő levonásokat a Kincstár a tárgyhavi számfejtés keretében – a foglalkoztató által a 62/B. § alapján rögzített adatok alapulvételével – a tárgyhónap utolsó munkanapján állapítja meg.
(1a) * Amennyiben a bérfizetési határidőket megelőző munkaszüneti vagy igazgatási szünettel érintett napok száma miatt a bérfizetési határidők biztonsággal nem tarthatóak, a tárgyhavi számfejtésre az (1) bekezdésben meghatározott időpontnál legfeljebb 3 munkanappal korábban is sor kerülhet, amelyről a Kincstár az azt megelőző tizenötödik napig tájékoztatja a foglalkoztatót.
(2) * Az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovaton kívüli személyi juttatások adatait az illetményszámfejtő programban – a Kincstárral kötött eltérő megállapodás hiányában – a foglalkoztató a tárgyhónap utolsó munkanapjáig rögzíti és állapítja meg a kifizetésre kerülő személyi juttatások bruttó összegét, valamint az azokat terhelő levonásokat.
(3) * A jogszabályban, illetve az alapján a foglalkoztató által meghatározott bérfizetési naptól eltérő időpontban történő kifizetés érdekében történő számfejtésre
a) jogszabályban előírt esetben,
b) a foglalkoztatott érdekeinek biztosítása céljából,
c) a korábbi számfejtés módosítása miatt, vagy
d) a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak számfejtése céljából
kerülhet sor.
62/D. § * (1) * A Kincstár a személyi juttatások kifizetése teljesítéséhez
a) az államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti elszámoláshoz szükséges adattartalmú, rovatonként legyűjtött fizetési jegyzék összesítőt és levonási összesítőt,
b) foglalkoztatottankénti fizetési jegyzéket és
c) az átutaláshoz szükséges adatállományt
készít, amelyet legkésőbb a jogszabályban meghatározott bérfizetési napot megelőző munkanapig elektronikus úton megküld a foglalkoztatónak és – az államháztartás önkormányzati alrendszerében – a kifizetést teljesítő szervnek is (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: kifizető). *
(2) * A kifizető
a) *
b) * átutalja a kifizetendő személyi juttatásokat és levonásokat,
c) intézkedik a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak kifizetéséről, és
d) * a fizetési jegyzék egy példányát átadja a foglalkoztatottnak,.
(3) * Ha a foglalkoztatott a fizetési jegyzék adatai alapján a számfejtés helyességét vitatja, arról a foglalkoztató haladéktalanul írásban tájékoztatja a Kincstárt. A Kincstár legkésőbb a tárgyhavi számfejtés zárását követő hónap utolsó munkanapjáig kivizsgálja a foglalkoztató által jelzett hibát, eltérést, indokolt esetben javítja az adatokat és pótolja az esetleges hiányosságokat.
(4) * A (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti kötelezettségét a kifizető oly módon teljesíti, hogy az átutalására vonatkozó – a fizetési számlája terhére teljesítendő, az illetményszámfejtő programban előkészített – csoportos átutalási megbízást benyújtja a Kincstárnak, illetve a fizetési számláját vezető hitelintézetnek. E rendelkezéstől a központi költségvetési szerv foglalkoztató kivételével a Kincstárral kötött megállapodás eltérően rendelkezhet.
(5) * A helyi önkormányzat és a társulás esetében a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott levonást – a (4) bekezdéstől eltérően – a Kincstár a nettó finanszírozás keretében megállapított forgótőke terhére teljesíti.
(6) * A Kincstár a havi és az egyidejűleg megküldött önrevízióra vonatkozó adóbevallásokból az illetményszámfejtő programmal előállított adatszolgáltatások alapján a személyi juttatásokat terhelő és az azokkal összefüggésben felmerült közterhek befizetését az államháztartás központi alrendszerébe tartozó foglalkoztató fizetési számlájának megterhelésével, a helyi önkormányzat a nettó finanszírozás keretében teljesíti. A társulás és az általa irányított költségvetési szerv közterheit a Kincstár a társulás székhelye szerinti önkormányzat nettó finanszírozása keretében teljesíti.
(7) * A kifizető ez irányú döntése esetén a Kincstár a fizetési jegyzékek elektronikus úton történő közléséhez informatikai felületet biztosít, amelyen keresztül a foglalkoztatott az illetményszámfejtő programban előállított fizetési jegyzéket elektronikus formában elérheti.
62/E. § * (1) * A Kincstár a személyi juttatások, az adók és a járulékok felhasználásáról az államháztartási számviteli kormányrendelet számviteli elszámolásainak megfelelően könyvelési értesítőt készít, amelyet tárgyhavi számfejtésnél a tárgyhónapot követő hónap ötödik munkanapjáig, a 62/C. § (3) bekezdése szerinti esetben a számfejtés napi zárását követő munkanapon elektronikus úton a foglalkoztató rendelkezésére bocsát.
(2) * Ha az államháztartási számviteli kormányrendelet 44. § (5) bekezdése szerinti egyeztetés alapján a foglalkoztató megállapítja, hogy a könyvelési értesítő hibás adatot tartalmaz, a Kincstár a foglalkoztató tájékoztatása alapján, annak megalapozottsága esetén helyesbítő könyvelési értesítőt készít és elektronikus úton küld meg a foglalkoztató részére. A foglalkoztató által jelzett hiba, eltérés kivizsgálására és javítására, valamint az esetleges hiányosságok pótolására a 62/D. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adóbevallás hibás, hiányos vagy késedelmes teljesítéséből eredő felelősség azt terheli, akinek a tevékenységében az azt kiváltó ok felmerült.
62/F. § * A Kincstár ellátja a társadalombiztosítási kifizetőhely jogszabályban meghatározott feladatait. E feladatok tekintetében a Kincstár jogszabályban meghatározott hatósági hatáskört gyakorol.
62/G. § * A Kincstár a jogviszony megszüntetésére vagy megszűnésének megállapítására vonatkozó foglalkoztatói intézkedés alapján végelszámolást készít, és azt, továbbá a foglalkoztatotti jogviszonyra vonatkozóan jogszabályban előírt igazolásokat a jogviszony megszüntetésének vagy megszűnésének időpontjához igazodóan, amennyiben a papíralapú megküldést jogszabályi előírás nem indokolja elektronikus úton megküldi a foglalkoztatónak.
62/H. § * (1) * A Kincstár a személyi jövedelemadó megállapításával kapcsolatos feladatok ellátása keretében elkészíti az adóévet követő év január 31-én jogviszonyban álló foglalkoztatottaknak az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti összesített igazolását.
(2) * A Kincstár az általa készített, az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti összesített igazolást a foglalkoztatott részére történő átadására jogszabályban meghatározott határnapot megelőző ötödik munkanapig elektronikus úton átadja a foglalkoztatónak.
(3) * A Kincstár az általa készített, az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti összesített igazolást az annak foglalkoztatott részére történő átadására jogszabályban meghatározott határnapot megelőző ötödik munkanapig megelőzően elektronikus úton átadja a foglalkoztatónak.
62/I. § * (1) * A központosított illetményszámfejtési körbe tartozó foglalkoztató jogszabályban meghatározott, központosított illetményszámfejtést érintő statisztikai és egyéb adatszolgáltatásait a Kincstár teljesíti. Az adatszolgáltatásokat a Kincstár elektronikus úton a foglalkoztatónak is megküldi.
(2) A Kincstár a központi statisztikai információs rendszerben szereplő foglalkoztató vonatkozásában a tárgyhavi számfejtés adataival megfelelően aktualizált adatbázisból – személyes adatot nem tartalmazó – statisztikai létszám- és bérgazdálkodási információs rendszert működtet és abból jogszabályban meghatározott rendszerességgel a foglalkoztató és annak irányító szerve, esetenként az államháztartásért felelős miniszter részére adatszolgáltatást teljesít.
63. § (1) A költségvetési szerv a kezelt állami vagyont magáncélra igénybe vevő számára köteles térítést előírni a felhasználás, igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével.
(2) A költségek és a térítés megállapításának rendjét belső szabályzatban kell rögzíteni.
64. § (1) A vállalkozási maradványt az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglaltak szerint kell megállapítani.
(2)–(3) *
65. § *
65. § * A támogatási döntés meghozatalának feltétele, hogy a támogatás nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak vagy a támogatás biztosítására az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal összhangban kerül sor.
65/A. § * (1) * Ha jogszabály – a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén jogszabály vagy a Kormány határozata – a támogatás biztosításának módjáról nem rendelkezik, arról
a) a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén támogatói okiratot kell kibocsátani,
b) * az a) ponttól eltérő más esetben
ba) ötmilliárd forintot el nem érő összegű költségvetési támogatás esetén támogatói okiratot kell kibocsátani,
bb) ötmilliárd forintot elérő vagy azt meghaladó összegű költségvetési támogatás esetén hatósági szerződésnek nem minősülő támogatási szerződésben kell megállapodni a kedvezményezettel.
(2) Ha a támogató a támogatási szerződés megkötésének feltételéül közbeszerzési eljárás megindítását vagy más egyéb feltétel teljesítését írta elő, a támogatási szerződés hatálya e feltétel teljesítésével áll be.
(3) Ha a támogatás biztosítására fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítással kerül sor, a támogatási szerződésre az Áht. 33. § (4) bekezdése szerinti megállapodás e rendeletben meghatározott tartalmi és formai követelményeit is alkalmazni kell.
65/B. § * (1) A támogatási szerződés csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna.
(2) A támogatott tevékenység megvalósítását a kedvezményezett másra átruházhatja, ha az új kedvezményezett a korábbi kedvezményezettre meghatározott feltételeknek megfelel és ahhoz a támogató előzetesen hozzájárul. Nem kell a támogató hozzájárulása, ha a kedvezményezett személyében beálló változás jogszabályon alapul.
65/C. § * (1) * Az Áht. 49. §-a szerinti lebonyolító szervvel a fejezetet irányító szerv megállapodást köt. A megállapodásban rögzíteni kell az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, így különösen a számára rendelkezésre bocsátott összeg felhasználásának határidejét, valamint az elszámolással kapcsolatos szabályokat, továbbá a lebonyolító szerv adminisztratív jellegű feladatait, így különösen a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos technikai jellegű feladatokat, a beszámolók, részbeszámolók összesítését, a támogató döntéseit előkészítő, illetve végrehajtó jellegű feladatokat.
(2) A fejezetet irányító szerv a lebonyolítás céljából a Kincstárnál vezetett lebonyolítási számlára átutalja a megállapodásban meghatározott feladatok ellátásához szükséges összeget, amely felett a lebonyolító szerv rendelkezik. A lebonyolítási számla kizárólag a költségvetési támogatások kifizetésére vehető igénybe.
(3) A lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg felhasználására nézve elkülönített nyilvántartást kell előírni a lebonyolító szerv számára.
(4) A lebonyolító szerv további lebonyolító szervet nem bízhat meg, a lebonyolítási számla feletti rendelkezési jogát nem ruházhatja át.
(5) A feladat elvégzésének határidejét követően a lebonyolító szerv a lebonyolítás céljából rendelkezésére bocsátott összeggel elszámol. Az elszámolás során a lebonyolítási számla egyenlegét, továbbá a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott, nem rendeltetésszerűen felhasznált összeget vissza kell utalni a forrást biztosító fizetési számlára.
65/D. § * Az Áht. 49. §-a szerinti közreműködő szervezet az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatás esetén a támogató képviseletében jár el. A közreműködő szervezet képviseleti joga jogszabályon alapul, a képviselet terjedelmét a fejezetet irányító szerv és a közreműködő szervezet között megkötött megállapodásban kell meghatározni.
66. § * (1) * A pályázati úton nyújtott támogatás esetén a támogatási igény formája pályázat. Pályázatot pályázati kiírás alapján lehet benyújtani. A pályázati kiírást a támogató internetes honlapján és az általa szükségesnek tartott egyéb helyen teszi közzé.
(2) A pályázati kiírás tartalmazza
1. a pályázat címét és célját,
2. a támogató megnevezését,
3. a pályázat benyújtására jogosult és – szükség szerint – a pályázatból kizárt természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek meghatározását,
4. a pályázat tartalmi és formai követelményeit, nem elektronikus kapcsolattartás esetén a benyújtandó pályázatok példányszámát,
5. a támogató rendelkezésére álló forrás megnevezését és összegét,
6. a költségvetési támogatásból elszámolható és el nem számolható költségek körét,
7. szükség szerint az elnyerhető költségvetési támogatás mértékének alsó és felső határát,
8. több részletben történő folyósítás lehetőségét,
9. a maximális támogatási intenzitás mértékét,
10. a szükséges saját forrás mértékét,
11. a pályázat benyújtásának határidejét, helyét és módját, az esetleges pályázati díj összegét és megfizetésének módját,
12. a pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit,
13. a támogatási döntés elleni jogorvoslatra, kifogás benyújtásának lehetőségére vonatkozó tájékoztatást, a jogorvoslat benyújtásának határidejét és módját,
14. a pályázatok elbírálásának határidejét, főbb szempontjait, a pályázat eredményéről történő értesítés módját és határidejét,
15. a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, ideértve a támogatási szerződés feltételeit, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait, valamint az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségre történő utalást is,
16. tájékoztatást arra nézve, hogy a pályázók hol kaphatnak felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban,
17. arra történő utalást, hogy a költségvetési támogatás visszatérítendő vagy nem visszatérítendő,
17a. * a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségre, valamint nyilvánossági követelményekre vonatkozó tájékoztatást,
18. a támogató által indokoltnak tartott egyéb információkat.
(3) A pályázati kiírásban a pályázat benyújtásának határidejét úgy kell meghatározni, hogy arra a pályázati kiírás közzétételétől számítva legalább harminc nap álljon rendelkezésre. E rendelkezéstől a támogató, ha a pályázat céljára tekintettel indokolt, kivételesen eltérhet, a pályázat benyújtásának határidejét ez esetben úgy kell meghatározni, hogy az ne legyen aránytalanul rövid és biztosítsa a pályázatról való értesülés lehetőségét és a pályázat megfelelő elkészítéséhez objektíven szükséges időt.
(4) A pályázati kiírásban jogszabály által nem rendezett kérdésekről is lehet rendelkezni. A pályázati kiírás és a megkötött támogatási szerződés ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései irányadóak.
(5) A támogató a pályázati kiírás közzététele és a pályázat benyújtásának határideje között köteles biztosítani a pályázók ésszerű időn belüli tájékoztatását.
67. § * (1) A pályázati kiírás módosítására kizárólag
a) jogszabály olyan módosítása, amely a támogatási jogviszonyra közvetlenül kihat, vagy
b) egyéb igazolható okból
van lehetőség. A pályázó, ha a pályázatot a módosítás előtti feltételekkel nyújtotta be, a pályázati kiírás módosítása miatt nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki a pályázatot a módosított pályázati kiírásnak megfelelően nyújtotta be. Ha a pályázati kiírás módosítása miatt a módosítás előtti feltételekkel benyújtott pályázat nem értékelhető, hiánypótlást kell elrendelni.
(2) A rendelkezésre álló költségvetési kiadási előirányzat kimerülése vagy annak veszélye esetén a pályázatok benyújtására vonatkozó további lehetőséget a támogató kizárhatja. A támogató a kizárásról a pályázati kiírás közzétételének módjával azonos módon közleményt tesz közzé. A kizárás nem érinti a kizárásra vonatkozó közlemény közzétételét megelőzően benyújtott pályázatokat.
68. § * Ha a pályázati kiírás nem zárja ki, a pályázat benyújtására a támogató által biztosított elektronikus úton is lehetőség van.
69. § * (1) A benyújtott pályázatnak – szükség szerint a pályázati kiírásban közölt formában elkészítve – tartalmaznia kell *
a) a pályázó azonosító adatait, így különösen cégnevét (nevét), székhelyét (címét),
b) a pályázó – külföldi pályázó esetén magyarországi – adóazonosító számát,
c) szükség szerint a pályázó képviselőjének és kapcsolattartójának nevét,
d) a pályázó elérhetőségének megjelölését,
e) * – ha a pályázati kiírás ekként rendelkezik, a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet,
f) az igényelt költségvetési támogatás általános forgalmi adót is tartalmazó összegét és a levonható, visszaigényelhető általános forgalmi adó összegét,
g) a megvalósítás és a finanszírozás tervezett időbeni ütemezését, *
h) a rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegét, ezen belül *
ha) az államháztartás központi alrendszeréből igényelt, kapott egyéb költségvetési támogatásból, valamint külföldi forrásokból származó összeget, és
hb) az államháztartáson belüli szervezettől, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól igényelt és kapott egyéb támogatás összegét,
i) – ha az meghatározásra került – a pályázati díj megfizetéséről szóló igazoló szelvény vagy számlakivonat másolatát, és *
j) a pályázati kiírásban előírt egyéb adatokat. *
(1a) * Külföldi pályázó esetén a támogató az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásától eltekinthet.
(2) A pályázat befogadását a pályázati kiírás a 75. § (2) és (3) bekezdése szerinti nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásától teheti függővé.
70. § * (1) * A támogató legfeljebb a pályázat beérkezését követő hetedik napig tájékoztatja a pályázót arról, hogy a pályázatának érdemi elbírálása megkezdődött. Az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás esetén az arra vonatkozó tájékoztatásnak tartalmaznia kell az elutasítás okát, valamint a kifogás benyújtásának lehetőségét és módját. *
(2) A pályázat befogadása során vizsgálni kell, hogy *
a) a pályázat a benyújtásra meghatározott határidőn belül került benyújtásra,
b) az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket, és a támogatási arány nem haladja meg a pályázati kiírásban meghatározott maximális támogatási intenzitást, és
c) a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.
(3) Ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiánypótlásra, és a hibák, hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok a hiánypótlás során pótolhatók, a támogató megfelelő határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást is hibásan, hiányosan teljesíti, a hiányosságokat nem pótolja a felszólításban meghatározott határidőn belül, vagy a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül az (1) bekezdésében meghatározott módon elutasítható. *
71. § * (1) A támogatási döntés előkészítését írásban dokumentálni kell. Ebben meg kell határozni az elbírálás során tett észrevételeket, a pályázatok értékelését, és a véleményezésre jogosultak javaslatait a támogató részére. Írásban előkészített dokumentációnak kell tekinteni a megfelelően szabályozott jogosultsággal, zárt informatikai rendszerben, elektronikusan létrehozott dokumentációt is. Az írásos dokumentációban szereplő javaslatról a támogató dönt. *
(1a) * A Kincstár az általa üzemeltetett monitoringrendszerben kezelt, a döntés-előkészítéshez szükséges adatot továbbítja a támogató részére.
(2) A kedvezményezettekről a támogató által aláírt döntési listát kell készíteni. A támogató által aláírtnak minősül az elektronikus aláírással ellátott döntési lista is. A döntési lista tartalmazza a nyertes pályázók adatait, az elnyert költségvetési támogatás összegét és az ebből a költségvetési évben kifizetni tervezett összeget. A döntési lista nem minősül kötelezettségvállalásnak.
(3) * E §-t nem kell alkalmazni a törvény, kormányrendelet vagy a Kormány egyedi határozata alapján nyújtott támogatási döntésekre.
(1a) * Ha a pályázat műszaki megfelelőségének, műszaki vagy pénzügyi megvalósíthatóságának megítélése különleges szaktudást igényel, a támogató a támogatási döntés meghozatalához e kérdések tekintetében szakértőt vehet igénybe.
(2) A pályázat csökkentett elszámolható összköltséggel vagy csökkentett támogatási összeggel támogatható, ha a pályázat tervezett elszámolható költségei között olyan költségtétel szerepel, amely nem elszámolható, nem szükséges a projekt céljának teljesítéséhez vagy aránytalanul magas, vagy az a rendelkezésre álló szabad előirányzatra tekintettel csak ekként lenne támogatható.
73. § * (1) A támogató a pályázati kiírásban meghatározott határidőn belül írásban tájékoztatja a pályázat benyújtóját a támogatási döntésről. A tájékoztatás tartalmazza a támogatási döntést, a pályázatban megjelöltnél alacsonyabb költségvetési támogatás biztosítása, a költségvetési támogatás feltételekhez kötése vagy elutasítása esetén ennek indokait, a kedvezményezett által teljesítendő feltételeket és annak határidejét, a támogatási szerződés megkötésére a támogató által megállapított ésszerű határidőre utalást és a kifogás benyújtásának lehetőségét és módját. Támogatói okirattal biztosított költségvetési támogatás esetén a tájékoztatás a támogatói okirat kiadásával valósul meg. *
(2) Támogatási szerződés alkalmazása esetén, ha a kedvezményezett mulasztásából a támogató által meghatározott határidőtől számított további harminc napon belül nem kerül sor a szerződéskötésre, a támogatási döntés hatályát veszti. Ha a kedvezményezett mulasztása a támogató megítélése szerint méltányolható okból származik, a szerződéskötésre az általa megállapított határidőt követő harminc napon belül az eredeti határidőnél nem hosszabb időtartamú új határidőt állapíthat meg.
74. § * (1) A támogatási szerződés alapján létrejött támogatási jogviszonyra – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – az e rendeletben meghatározott feltételeket a közigazgatási hatósági határozattal, hatósági szerződéssel vagy támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell. *
(2) * A támogatási kérelem alapján biztosított költségvetési támogatásra a 68. §-nak, a 69. §-nak, a 71–73. §-nak és a 75. § (3a) bekezdésének pályázatra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell, azzal, hogy a pályázat alatt a támogatási kérelmet, a pályázó alatt a támogatási igény benyújtóját kell érteni. *
75. § * (1) * A támogatási szerződés megkötéséhez a kedvezményezettnek be kell nyújtania a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat. A (2) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat a kedvezményezett papír alapon vagy elektronikus úton küldi meg a támogató részére. A nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásának határideje a támogatói okirattal biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatói okirat kiadásának, támogatási szerződéssel biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatási szerződés megkötésének napja. Támogatási szerződés alkalmazása esetén nem szükséges a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatok benyújtása, ha a kedvezményezett a nyilatkozatokat a támogatási szerződés szövegébe foglalva teszi meg. *
(2) A kedvezményezettől írásbeli nyilatkozatot kell kérni arra vonatkozóan, hogy *
a) a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, valamint arra vonatkozóan, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,
b) nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, *
c) a saját forrás rendelkezésre áll,
d) * megfelel az Áht. 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek, kivéve, ha erről a Kormány az Áht. 50. § (2) bekezdése szerint egyedi határozatban döntött,
e) nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja,
f) – a biztosítékmentesség kivételével – a támogató által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb a 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig,
g) a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e,
h) * ha a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött, annak megvalósításához szükséges hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámolóval egyidejűleg megküldi a támogatónak,
i) * az elkészült létesítményt saját maga vagy más üzemelteti, és milyen üzemeltetési költségek várhatók a fenntartási időszak alatt, és azoknak mi a forrása, ha a támogatott tevékenység beruházás, és a költségvetési támogatás kedvezményezettje az államháztartás alrendszereibe tartozó szervezet.
(2a) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezett esetén a (2) bekezdés b), c) és f) pontjában foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni, a (2) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozat helyett arról kell nyilatkozni, hogy nem áll fenn az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem.
(3) * Az államháztartáson kívüli kedvezményezett a támogatási szerződés megkötéséhez vagy – ha a pályázati kiírás lehetővé teszi – legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően a támogató rendelkezésére bocsátja
a) a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírásmintáját vagy az aláírásminta hitelesített másolatát, valamint
b) nem természetes személy kedvezményezett esetén a létesítő okiratának, alapító okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának eredeti példányát, vagy az eredeti példány hitelesített másolatát.
(3a) * Ha a kedvezményezett három éven belül több alkalommal nyújt be pályázatot ugyanahhoz a támogatóhoz, és a (3) bekezdésben meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak, a (3) bekezdésben meghatározott okiratokat a legkorábban benyújtott pályázathoz kell csatolni, a további pályázatban pedig nyilatkozni arról, hogy a (3) bekezdésben meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak. *
(3b) * A kedvezményezettől nem kérhető a (3) bekezdés szerinti olyan okirat és dokumentum, amelyet jogszabállyal rendszeresített nyilvános és közhiteles nyilvántartásnak tartalmaznia kell, vagy amelyet ilyen nyilvántartásból a támogató közvetlen adathozzáféréssel megszerezhet, illetve a bevett egyházak és belső jogi személyeik esetében a felelős miniszter által vezetett nyilvántartásból megismerhet.
(3c) * A (2)–(3a) bekezdésben meghatározott dokumentumok, nyilatkozatok elektronikusan is benyújthatóak.
(4) A (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozaton
a) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
b) költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
c) az a) és b) pont alá nem tartozó esetben – a pályázati kiírás szerint – a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával vagy a pályázati kiírás által előírt egyéb okirattal való igazolását
kell érteni.
(4a) * Ha a támogató a költségvetési támogatás feltételeként előírja, hogy a támogatás igénylőjének meghatározott nagyságrendű saját forrással kell rendelkeznie, nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a Kbt. alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.
(5) * A (2) és (3) bekezdés alapján benyújtott dokumentumok kiállításának dátuma nem lehet a támogatási igény benyújtásának napjától számított kilencven napnál régebbi.
(5a) * Az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően, amennyiben a kedvezményezett által benyújtott dokumentumok kiállításának dátuma régebbi, mint a támogatási igény benyújtásától számított 30 nap, a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell arról, hogy a dokumentumban megjelölt adatban változás nem következett be. A nyilatkozat aláírásának dátuma nem lehet régebbi, mint a támogatási igény benyújtásától számított 30. nap.
(6) Költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, közalapítvány, illetve az állam 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet támogatási igénye esetén – ideértve azt az esetet is, ha a támogató a gazdálkodó szervezet felett alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol – nem kell csatolni a (2) és (3) bekezdés szerinti olyan nyilatkozatokat, dokumentumokat, illetve nem kell a támogatási szerződésben megtenni azokat a nyilatkozatokat, amelyek olyan tények fennállását tanúsítják, amelyekről a támogatónak egyébként hivatalos tudomása van.
(6a) *
(6b) * A kedvezményezett a (2) bekezdés h) pontja szerinti nyilatkozata esetén a szükséges véglegessé vált hatósági engedélyek meglétét a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámolóban utólagosan igazolni köteles. Az igazolás elmulasztása esetén a jogosulatlanul igénybevett támogatás jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
(7) * Külföldi kedvezményezett esetén – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a (2) bekezdés d) és g) pontja a magyarországi munkaügyi kapcsolatok és forgalmi adó tekintetében alkalmazandóak, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott megszüntetésre irányuló eljárás a kedvezményezett személyes jogának szabályai alapján értelmezendő. A külföldi kedvezményezett személyes joga alkalmazandó továbbá abban az esetben is, ha jogszabály a támogatás felhasználása tekintetében közbeszerzési kötelezettséget ír elő.
(7a) * Külföldi kedvezményezett esetén a támogató a (2) bekezdés g) pontja szerinti nyilatkozattól eltekinthet.
(7b) * Külföldi kedvezményezett esetén a támogatói okirat kibocsátásához a (3) bekezdés szerinti, harminc napnál régebbi dokumentumok és okiratok egyszerű másolata is elfogadható. A kedvezményezett a dokumentumok és okiratok (3) bekezdés szerinti, harminc napnál nem régebbi példányát a támogatói okirat kiadásától számított hatvan napon belül köteles a támogató részére megküldeni.
(8) Ha a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat a támogatási igényhez csatolták, és a nyilatkozat, dokumentum tartalma a befogadást követően további vizsgálatot nem igényel, azok ismételt benyújtása a támogatási szerződés megkötéséhez nem szükséges.
(8a) * A költségvetési támogatások esetén a kedvezményezett által e célra megadott elektronikus címre elektronikusan – változatlan tartalom visszaidézésére alkalmas formában – megküldött támogatói okirat abban az időpontban minősül hivatalosan közöltnek, amikor az a kedvezményezett számára hozzáférhetővé vált.
(9) A támogató nem írhatja elő tulajdoni lap másolatának a támogatási igényhez történő csatolását. Szükség esetén a támogatási igény elbírálásához elektronikus tulajdoni lap másolatot kell felhasználni, amelynek költségét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a támogatási igény benyújtójának kell viselnie.
75/A. § * Az egyedi kérelem alapján nyújtott támogatások esetén a támogatási döntés előkészítése során a támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet a kérelmező által benyújtott nyilatkozatokban foglalt tartalommal kapcsolatban további ellenőrzést nem végezhet, a nyilatkozat valóságnak való megfelelőségéért és helytállóságáért a kérelmező felelős. *
76. § * (1) A támogatási szerződésben meg kell határozni az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, ha azokról jogszabály nem rendelkezik, így különösen *
a) * a támogatott tevékenységet,
b) a költségvetési támogatás összegét, a támogatási intenzitást, az elszámolható költségeket,
c) a támogatott tevékenység időtartamát és a költségvetési támogatás felhasználásának határidejét,
d) a költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését, részletekben történő folyósítás esetén az egyes finanszírozási időszakokat a kedvezményezett által benyújtott és a támogató által elfogadott költségterv alapján,
e) visszatérítendő költségvetési támogatás esetén a visszafizetés módját – egy összegben vagy részletekben –, és határidejét,
f) a beszámolással – ideértve a beszámoló tartalmi követelményeit is –, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,
g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét, – a biztosítékmentesség kivételével – a visszafizetés biztosítékait,
h) a költségvetési támogatással kapcsolatos iratok, valamint a költségvetési támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,
i) * a támogatott tevékenység megvalósításában részt vevő egyéb szerv vagy szervezet bevonásának lehetőségét, a részt vevő egyéb szerv vagy szervezet által megvalósítható tevékenységeket,
j) az e rendelet szerinti adatszolgáltatásokhoz szükséges adatok és az azokban bekövetkező változások támogató felé történő bejelentésének kötelezettségét, a bejelentési kötelezettség elmulasztásának következményeit, és
k) a támogatási szerződés felmondásának, illetve az attól történő elállás esetköreit.
(2) * A támogatási szerződésben – az európai uniós forrásból finanszírozott eszközbeszerzések kivételével – szerepeltetni kell, hogy a kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás terhére a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe.
(3) * A (2) bekezdést nem kell alkalmazni a Kormány által kihirdetett, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kapcsán végzett humanitárius tevékenységgel összefüggésben nyújtott költségvetési támogatásokra.
(4) * Ha a fejlesztési, beruházási célú költségvetési támogatásból származó átmenetileg szabad pénzeszközt a helyi önkormányzat kedvezményezett állampapír vásárlásával hasznosítja, a támogatási szerződés előírhatja a lekötés időtartamáról szóló dokumentum benyújtásának kötelezettségét.
77. § * (1) Ha
a) a kedvezményezett a támogatási szerződés megkötésétől visszalép,
b) a támogatási döntés hatályát veszti, a támogató a támogatói okiratot visszavonja, vagy
c) a felek a támogatási szerződést közös megegyezéssel felbontják, megszüntetik vagy támogatási szerződést valamelyik fél felmondja vagy attól eláll,
a támogató a felszabaduló összegig a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorában a következő helyen álló pályázók részére lehetővé teheti a költségvetési támogatás igénybevételét.
(1a) * Ha a pályázati kiírás célja másképp nem biztosítható, a támogató a felszabaduló összeg hatékony felhasználása céljából az (1) bekezdéstől eltérően a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorára tekintet nélkül nyújthat költségvetési támogatást.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a 71. § (2) bekezdése szerinti döntési listát az új kedvezményezettek tekintetében módosítani kell.
78. § *
79–80. § *
81. § * Nem köthető támogatási szerződés azzal, aki *
a) * nem felel meg az Áht. 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek,
b) jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll, *
c) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,
d) a támogató által vagy jogszabályban meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem a 75. § (2) bekezdés c) pontja szerint nyilatkozik, vagy
e) jogszabályban vagy e rendeletben a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
82. § *
83. § * (1) A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet költségvetési kiadási előirányzatai terhére nyújtott költségvetési támogatások esetén a helyi önkormányzat a támogatóval szembeni kötelezettségeit a Kincstár útján teljesíti.
(2) * A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásokkal kapcsolatban a támogató megbízása alapján a támogató 70. §-ban meghatározott feladatait, a 75. § szerinti nyilatkozatok meglétének, a 81. §-ban és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. (III. 10.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feltételek ellenőrzését, a 93. § (1) bekezdése szerinti részbeszámoló, beszámoló pénzügyi felülvizsgálatát, – a támogató és a Kincstár közötti megállapodás alapján – elfogadását, a 94. §-ban és 97–99. §-ban meghatározott feladatokat – a döntés-előkészítés, a támogatási szerződés módosításának, felmondásának vagy az attól való elállás kivételével – a Kincstár látja el.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben
a) * a támogatási igényt, részbeszámolót, beszámolót és az e Fejezetben, a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésben meghatározott más nyilatkozatot, dokumentumot a helyi önkormányzat, társult feladatellátás esetében a társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat a Kincstár helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be,
b) a 97. § (1) bekezdése szerinti bejelentést a kedvezményezett – a nem nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében költségvetési évben lemondással és (a részletfizetés iránti kérelem benyújtása kivételével) a visszafizetés teljesítéséről szóló pénzügyi szolgáltatói igazolás csatolásával együtt, a költségvetési támogatás folyósítását követő évben kizárólag a visszafizetés teljesítéséről szóló pénzügyi szolgáltatói igazolással – a Kincstár útján teljesíti a támogató felé.
(4) A nem nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatásról való lemondást legkésőbb a költségvetési év november 30-áig lehet benyújtani. A lemondás hibáinak, hiányosságainak pótlására a 70. § (3) bekezdését kell alkalmazni. A hibátlan, hiánytalan lemondást a benyújtást vagy a hiánypótlás teljesítését követő öt napon belül a Kincstár a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek megküldi.
84. § * (1) A támogató az Áht. 50/A. §-a szerinti biztosíték kikötésétől
a) a beszámoló elfogadását követően,
b) költségvetési szerv, egyházi jogi személy, szociális szövetkezet kedvezményezett részére,
c) – ha a költségvetési támogatás teljes egészében a helyi önkormányzat kötelező feladatát, önként vállalt helyi közfeladatát vagy a nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi feladatát érinti, vagy a fejlesztés eredményeként létrejövő vagyon a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat törzsvagyonná válik – helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat kedvezményezett részére,
d) – ha a költségvetési támogatás összege nem haladja meg a húszmillió forintot, vagy ha a projektet több kedvezményezett valósítja meg, a ráeső költségvetési támogatás összege nem haladja meg a húszmillió forintot – bármely kedvezményezett részére,
e) – ha a pályázati kiírás ekként rendelkezik – a működési célú vagy kutatásra, fejlesztésre vagy innovációra irányuló költségvetési támogatásban részesülő bármely kedvezményezett részére,
f) * az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó forrás terhére megvalósuló projektek esetében végrehajtó szervként eljáró, a Polgári Törvénykönyv szerint többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaság esetében, ha az alábbi feltételek egyike teljesül:
fa) a támogatásból létrejövő vagyon ingyenesen az állam, helyi önkormányzat vagy nemzetiségi önkormányzat kizárólagos tulajdonába, vasúti pályahálózat működtetője vagy közszolgáltatást ellátó gazdasági társaság kizárólagos tulajdonába kerül,
fb) a Polgári Törvénykönyv 8:2. § szerinti többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaság a támogatást az állam, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, helyi önkormányzatok társulása, nemzetiségi önkormányzatok társulása vagy – központi költségvetési szerv kivételével – költségvetési szerv vagyonának fejlesztésére fordítja,
fc) a Polgári Törvénykönyv 8:2. § szerinti többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaság a támogatást az fb) alpontban meghatározott szervezetek valamelyikének többségi befolyása alatt álló jogi személy olyan vagyontárgyának fejlesztésére fordítja, amely közfeladat ellátását szolgálja vagy közfeladat ellátását mozdítja elő,
g) * a vasúti közlekedésről szóló törvény szerint a közlekedésért felelős miniszter által az országos jelentőségű vasútvonalak működtetésére alapított vagy kijelölt kizárólagos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság részére,
h) * a kedvezményezett kérelmére, – ha a kedvezményezett legkésőbb a támogatási jogviszony létrehozását megelőző évben megalapításra került, és szerepel az Art. 260. §-a szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban, vagy a köztartozás-mentességét harminc napnál nem régebbi nemleges adóigazolással igazolja – a turisztikai fejlesztés megvalósítása érdekében létrejött támogatási jogviszony keretében,
i) * a sportért felelős miniszter által a sportcélú infrastruktúra-fejlesztések és az azokhoz kapcsolódó vagyonjogi ügyletek, továbbá a sportszakmai feladatellátáshoz kapcsolódó működési célú költségek támogatására létrehozott, közfeladat ellátását szolgáló vagy közfeladatot megvalósító kedvezményezettek részére – ha a kedvezményezett legkésőbb a támogatási jogviszony létrehozását megelőző évben megalapításra került, és szerepel az Art. 260. §-a szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban, vagy a köztartozás-mentességét harminc napnál nem régebbi nemleges adóigazolással igazolja – közfeladat ellátását előmozdító támogatási jogviszony keretében,
j) * a Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság és az EGT államban bejegyzett vállalkozás magyarországi fióktelepe a nemzetközi piacra jutásának elősegítésével kapcsolatos közfeladat megvalósítása érdekében,
k) * többségi állami befolyás alatt álló, a villamos energiáról szóló törvény szerinti hálózati engedélyes gazdasági társaság részére, a hálózatfejlesztési beruházáshoz nyújtott támogatási jogviszony keretében
folyósított költségvetési támogatás esetén eltekinthet.
(2) Biztosíték lehet
a) a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt, vagy
b) bármely olyan eszköz – így különösen zálogjog kikötése, garancia, kezesség, óvadék –, amely biztosítja, hogy a támogató a költségvetési támogatás visszafizetésére vonatkozó igényét maradéktalanul, a lehető legrövidebb időn belül eredményesen tudja érvényesíteni.
85. § * (1) Ha jogszabály vagy a pályázati kiírás eltérően nem rendelkezik, biztosíték legfeljebb a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető. A 84. § (2) bekezdés a) pontja szerinti biztosíték kivételével a megvalósítást követő időszakra (a továbbiakban: fenntartási időszak)
a) a húszmillió forintot meghaladó, de ötvenmillió forintot meg nem haladó költségvetési támogatással megvalósuló fejlesztési célú költségvetési támogatás esetében biztosítékot nem kell nyújtani,
b) az ötvenmillió forintot meghaladó költségvetési támogatással megvalósuló fejlesztési célú költségvetési támogatások esetében a kifizetett költségvetési támogatás 50%-ának megfelelő mértékben kell biztosítékot nyújtani,
c) annak a kedvezményezettnek, aki a támogatási szerződésben a fenntartási időszakra a pályázatban vállalt indikátorokat a támogatási szerződésben meghatározott határidőben teljesítette, és a projekt megvalósítása alatt az arra jogosult szerv a projekttel kapcsolatban szabálytalanságot nem állapított meg, a költségvetési támogatás 10%-ának megfelelő mértékű biztosítékot kell nyújtania.
(2) Zálogjog biztosítékként történő alkalmazásánál első ranghelyű jelzálogjogot kell előírni. Második vagy további ranghelyre történő bejegyzés akkor fogadható el, ha a korábbi ranghelyű bejegyzések teljesítése esetén a vagyontárgy értéke még fedezetet nyújt a költségvetési támogatás összegére.
(3) A kikötött biztosíték rendelkezésre állását legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően kell biztosítani. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia. *
(4) Ha az adott biztosíték a vonatkozó jogszabályok szerint valamely nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre, a bejegyzés a költségvetési támogatás folyósításának feltétele. *
(5) A kedvezményezett számára a biztosítékcserét lehetővé kell tenni, ha az új biztosíték végrehajthatósága, illetve az általa fedezett érték megfelel a biztosítékokra vonatkozó feltételeknek.
86. § * (1) A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló vagy – ha e rendelet szerint előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás Áht. 51. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésre bocsátásának módjára vonatkozó döntés meghozatala során figyelemmel kell lenni a költségvetési támogatás céljára, a támogatott tevékenység megvalósítási időszakának hosszára, a kedvezményezett saját forrásának mértékére. E §-t a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásra nem kell alkalmazni. *
(2) A beszámoló, részbeszámoló hibáinak, hiányosságainak pótlására a 70. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
87. § * (1) A költségvetési támogatás a beszámoló vagy a részbeszámoló elfogadását megelőzően is – a költségvetési támogatás céljához, a támogatott tevékenység megvalósítási időszakának hosszához, a kedvezményezett saját forrásának mértékéhez igazodó módon – folyósítható (a továbbiakban: támogatási előleg). *
(2) * A támogatási előleg összegét a pályázati kiírás vagy a támogatási szerződés határozza meg.
(3) *
(4) A támogatási előleget vagy annak első részletét a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül kell folyósítani.
88. § * (1) A költségvetési támogatás folyósítása
a) a kedvezményezett fizetési számlájára,
b) * az Áht. 51. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó költségvetési támogatás esetén
ba) a kedvezményezett által megjelölt engedményes fizetési számlájára,
bb) a támogatói okiratban, támogatási szerződésben megjelölt személy által benyújtott, a támogatott tevékenységgel kapcsolatban felmerült beszerzéseket igazoló számlák összegének közvetlenül a szállító vagy a szállító által megjelölt engedményes fizetési számlájára,
c) * kamattámogatás, kezelési költségtámogatás, egyéb költségtámogatás vagy kezességi díjtámogatás pénzügyi intézmény által történő megelőlegezése esetén a költségvetési támogatást megelőlegező pénzügyi intézmény részére,
d) * az Áht. 51. § (4) bekezdésének hatálya alá tartozó költségvetési támogatás esetén a kedvezményezett Kincstárnál vezetett fizetési számlájára
történő kifizetéssel lehetséges.
(2) * Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben a kifizetés feltétele, hogy a kedvezményezett a számla költségvetési támogatáson felüli összege kifizetését igazolja. Ha a támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti kifizetés elszámolására a beszámolóban nincs lehetőség.
(3) Fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha azt a támogatási szerződés megkötését követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
(4) *
89. § * (1) * A költségvetési támogatás folyósítására csak azt követően kerülhet sor, hogy az előirányzat kezelő szerve a Kincstár részére eljuttatta a támogatási döntés 102/F. § (2) bekezdése szerinti adatait. *
(2) Ha a Kincstár észleli, vagy valamely közreműködő tudomására jut, hogy a folyósított költségvetési támogatások halmozódásának tényleges szintje meghaladja az érintett támogatási szerződésekben meghatározott mértéket, haladéktalanul értesíti az érintett támogatókat.
90. § * (1) * A kedvezményezettet terhelő köztartozás fennállásáról és annak összegéről az állami adó- és vámhatóság a Kincstár elektronikus úton történő megkeresésére adatot szolgáltat. A (2) és (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel az adatszolgáltatásban szereplő köztartozás, de legfeljebb a költségvetési támogatás kifizetésére irányuló átutalási megbízás összegét a Kincstár kedvezményezettenként és adónemenként – ha valamennyi köztartozásra nem biztosít fedezetet adónemenként, a fennálló köztartozás arányaiban – utalja át az állami adó- és vámhatóságnak. A visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül. *
(2) Ha az Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartójának vagy az általa fenntartott intézménynek az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatása alapján köztartozása van, és a fenntartó előzetesen benyújtott kérelme alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a Kincstárnak – legkésőbb a költségvetési támogatás fenntartó részére történő folyósításának jogszabályban meghatározott határidejének leteltét megelőző ötödik napig – úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a kedvezményezettnek. A köztartozással terhelt nem állami intézmény fenntartókról a Kincstár a költségvetési támogatás folyósítását követő öt napon belül értesíti a fejezetet irányító szerv vezetőjét.
(2a) * Nem kell alkalmazni a köztartozás-vizsgálatot, ha a kedvezményezett határon túli szervezet vagy személy, és Magyarországon adószámmal vagy adóazonosító jellel nem rendelkezik.
(3) * A Kincstár által végzett köztartozás-vizsgálatnál a költségvetési támogatások kifizetésére irányuló átutalási megbízásokhoz kapcsolódó kiegészítő szelvényeken a Kincstár által meghatározott jelölést kell alkalmazni. Az átutalási megbízás ilyen esetben csoportos megbízásként nem nyújtható be.
(4) * A költségvetési támogatás visszatartásáról a Kincstár tájékoztatja a támogatót. A kedvezményezett tájékoztatásáról a támogató gondoskodik. A visszatartás a kedvezményezett – a költségvetési támogatás megszerzése érdekében vállalt – kötelezettségeit nem érinti.
(5) *
(6) * Az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatásának alapja a kedvezményezett adóazonosító száma, amelyet a Kincstár megkeresése tartalmaz.
91. § * A költségvetési támogatást, ha annak jogszabályban, támogatási szerződésben meghatározott feltételei fennállnak, a részbeszámoló, beszámoló elfogadásától számított negyvenöt, szállítói finanszírozás esetén harminc napon belül ki kell fizetni. *
91/A. § * A költségvetési támogatás szabályszerű felhasználása érdekében a kedvezményezett közbeszerzési eljárást és más beszerzési eljárást úgy köteles lefolytatni, hogy az a költségvetési támogatás ésszerű és hatékony felhasználását biztosítsa. *
92. § * (1) A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el az Áht. 53. §-a szerinti beszámolót. A támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő. *
(2) A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén az éves költségvetési beszámolóban a költségvetési évben nyújtott valamennyi költségvetési támogatásnak az éves költségvetési beszámoló által érintett időszakban felhasznált részéről a Kincstár által az Áht. 107. § (2) bekezdése alapján kiadott űrlap szerinti tartalommal kell beszámolni. Az ilyen tartalmú beszámolás nem érinti a kedvezményezett támogatási szerződésben előírt, e § szerinti beszámolási kötelezettségét. Az éves költségvetési beszámoló Kincstár általi felülvizsgálatára az Áht. 59–60/B. §-át kell alkalmazni.
93. § * (1) A költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról, a megítélt költségvetési támogatás kifizethetőségéről elsősorban a részbeszámoló, beszámoló alapján kell meggyőződni. A részbeszámoló, beszámoló támogatási szerződésben meghatározott tartalommal és formában ismerteti a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás felhasználásának, a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait, tapasztalatait, elemzi a megvalósítás eredményességét, továbbá részletes pénzügyi elszámolást ad a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználásáról. *
(1a) * A költségvetési támogatás, a saját forrás felhasználása és a támogatott tevékenység részletes szöveges ismertetése helyett – ha jogszabály, támogatói okirat vagy támogatási szerződés másként nem rendelkezik – a kedvezményezett nyilatkozatot tehet arról, hogy a rendelkezésére bocsátott támogatást a támogatási célnak megfelelően, jogszerűen és a támogatási szerződésben meghatározottak szerint használta fel, amelyhez a számviteli bizonylatokról készített összesítőt csatolni köteles. *
(2) * A kedvezményezett kizárólag a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült költségeket szerepeltetheti a részbeszámolóban, beszámolóban.
(3) * A részbeszámolóhoz, beszámolóhoz csatolni kell a részbeszámoló, beszámoló által érintett időszakban felmerült, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségeket igazoló számviteli bizonylatokról készített összesítőt. Az összesítő tartalmazza az elszámolás részét képező költséget igazoló számviteli bizonylatok sorszámát, típusát (így különösen számla, bérkifizetési összesítő, számlakivonat), a kiállításának keltét, a teljesítésének dátumát, a gazdasági esemény rövid leírását, nettó összegét, bruttó összegét, a támogatás terhére elszámolt összeget, a számviteli bizonylat kiállítójának nevét, adószámát, a pénzügyi teljesítés időpontját, valamint a kedvezményezett képviseletére jogosult vagy az általa meghatalmazott személy aláírását.
(4) A költségvetési támogatás terhére elszámolható költségeket és a költségvetési támogatás összegét forintban kell megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy a költség forintban vagy más pénznemben keletkezett, vagy a költségvetési támogatás folyósítását a kedvezményezett vagy a szállító mely pénznemben kéri. A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítés időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani, a Magyar Nemzeti Bank által nem jegyzett pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetén az Európai Központi Bank által közzétett középárfolyamon kell euróra átváltani.
(5) A támogatási szerződés előírhatja a részbeszámolóhoz, beszámolóhoz benyújtandó okiratok záradékolását.
94. § * (1) A részbeszámoló, beszámoló elfogadásáról, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének kötelezettségéről a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül írásban kell értesíteni a kedvezményezettet. *
(2) A részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra, ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
(3) Ha a részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (2) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.
95. § * (1) * A támogatási szerződés Áht. 53/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerinti módosítása legfeljebb egy alkalommal abban az esetben lehetséges, ha a támogatás nyújtásának feltétele nem jogszabályon alapul és a támogatási döntés meghozatala során a döntéshozónak mérlegelési joga van. *
(2) A támogatási szerződés módosítása a támogatási szerződésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítás érdekében abban az esetben lehetséges, ha a többlet költségvetési támogatás nyújtása
a) a költségvetési támogatás felhasználását érintő jogszabály megváltozására tekintettel indokolt,
b) a Kormány egyedi döntésében foglaltak végrehajtásával függ össze,
c) az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatásra vonatkozó támogatási szerződésmódosítás miatt szükséges,
d) a támogatott tevékenység tartalmának bővítése következtében indokolt, és a költségnövekmény a tartalom bővülésével arányban áll, vagy
e) a támogatott tevékenység tartalmának bővítését nem eredményezi, és a többlet költségvetési támogatási igény
ea) nem éri el a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban szereplő eredeti támogatási összeg 15%-át, és a kedvezményezett alá tudja támasztani a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését, vagy
eb) a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban szereplő eredeti támogatási összeg 15%-át eléri vagy meghaladja, és igazságügyi szakértő alátámasztja a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését.
(3) A költségnövekmény nem támogatható, ha a (2) bekezdés e) pontja szerinti költségnövekmény mértéke eléri vagy meghaladja a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban szereplő eredeti támogatási összeg 30%-át. *
(4) A (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti igazságügyi szakértő megbízásáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.
(5) A Kormány a (2)–(4) bekezdésben foglalt eljárási szabályoktól egyedi döntéssel eltérhet. *
(6) Nem kell a támogatási szerződést módosítani, ha
a) a támogatott tevékenység időtartamának, valamint az ahhoz kapcsolódó felhasználási, beszámolási határidő időpontja a támogatási szerződésben meghatározott határidőhöz képest előreláthatóan a három hónapos késedelmet nem haladja meg – ideértve az ezen határidő-módosítások miatt változó támogatási intenzitás esetét is –,
b) a támogatási szerződésben meghatározott bármely indikátor értékének várható teljesülése eléri a célérték legalább 90%-át,
c) a műszaki, szakmai tartalom megváltozása olyan jellegű, amely során a kedvezményezett által nyilatkozatban vállalt tulajdonsághoz vagy képességhez mérten a támogatott tevékenység eredményessége szempontjából kedvezőbb vagy azonos értékű műszaki, szakmai megoldás valósul meg.
95/A. § *
95/B. § * (1) A támogatási szerződés 95. § (1) bekezdése szerinti módosítását a támogató vagy a kedvezményezett egyoldalúan, a támogató és a kedvezményezett közösen is kezdeményezhetik. *
(2) A támogató a támogatási szerződésben meghatározott támogatási célt – ha az a kedvezményezett hátrányára történik – csak akkor módosíthatja, ha erről a felek a támogatási szerződésben megállapodtak, vagy a támogató általános szerződési feltételt alkalmaz, és az általános szerződési feltételben a támogató ezt kikötötte. A támogatói okiratban meghatározott támogatási cél támogató részéről történő módosítására az általános szerződési feltételekre történő kikötés szabálya irányadó.
(3) A támogatási szerződés eredeti célja a kedvezményezett kezdeményezésére – a 95. § (1) bekezdésében foglaltakon túl – akkor is módosítható, ha a támogatott tevékenység eredeti célja meghiúsul, tartós akadályba ütközése a támogatási szerződésben meghatározott határidőhöz képest előreláthatóan eléri, vagy meghaladja a három hónapos késedelmet, ideértve az ezen határidő-módosítások miatt változó támogatási intenzitás esetét is. A kedvezményezett által kezdeményezett támogatási szerződésben meghatározott eredeti cél módosításáról a támogató a kezdeményezés beérkezésétől számított negyvenöt napon belül dönt.
(4) A támogató és a kedvezményezett a (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően közösen is kezdeményezheti a támogatási szerződésben meghatározott támogatási cél módosítását azzal, hogy a módosítás során a feleket nem köti a (3) bekezdésben foglalt határidő és a támogatási szerződés módosítása a támogató Áht. 53/A. § (5) bekezdése szerinti előzetes engedélyének minősül. Ha a támogató a támogatást biztosító előirányzat felett fejezetet irányító szervi jogállással nem bíró kezelő szervet, az előzetes engedélynek minősülő módosító szerződés érvényességéhez a fejezetet irányító szerv egyetértő záradéka is szükséges.
(5) A támogatási szerződés (2)–(4) bekezdés szerinti módosítása esetén a támogató a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségekről a 92–94. §-ban meghatározottak alapján elszámol a támogató felé.
(6) A támogatási szerződés (2)–(4) bekezdés szerinti módosítása esetén a fel nem használt költségvetési támogatás összege az Áht. 53/A. §-ában és a 96. §-ában foglaltaktól eltérően nem minősül a támogatás jogosulatlan igénybevételének, ha azt a kedvezményezett – a támogató döntése alapján – egy összegben vagy részletekben visszatéríti.
96. § * A támogató a támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett jogosult a támogatási szerződéstől elállni, azt felmondani, támogatói okirat alkalmazása esetén a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik: *
a) a támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy a kedvezményezett a költségvetési támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki,
b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a kedvezményezett a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor,
c) a 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a támogató tudomására,
d) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved,
e) a kedvezményezett neki felróható okból megszegi az e rendeletben vagy a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a költségvetési támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,
f) a kedvezményezett a 75. § (2) és (3) bekezdése alapján tett nyilatkozatok bármelyikét visszavonja,
g) a kedvezményezett a 94. § (2) bekezdése szerinti határidőig sem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét,
h) a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik, vagy
i) a kedvezményezett a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.
97. § * (1) Ha a 96. § a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás egyéb – a pályázati kiírásban meghatározott, a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be, a kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt írásban bejelenteni a támogatónak. *
(2) Ha a támogató az (1) bekezdés szerinti bejelentés útján vagy egyébként tudomást szerez az (1) bekezdésben meghatározott körülmények bekövetkezéséről, a tudomásszerzést követően a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a költségvetési támogatás feltételeinek módosítására, támogatási szerződésben meghatározott esetekben annak visszavonására, az attól történő elállásra, annak módosítására, felmondására, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére, a 98. § (5) bekezdése szerinti részleges visszafizetés elrendelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
(3) Támogatói okirat alkalmazása esetén a költségvetési támogatás visszavonása külön okirat kiadásával és a kedvezményezett részére történő megküldésével történik. A támogatási szerződés felmondásáról, az attól történő elállásról a támogató írásban értesíti a kedvezményezettet.
(4) * Ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Ha a támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, a támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni.
(5) * Nem kell alkalmazni a (4) bekezdést a Nemzeti Kulturális Alapból biztosított költségvetési támogatások esetén, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.
98. § * (1) Az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti ügyleti kamat mértéke *
a) forintban meghatározott pénztartozás esetén a jegybanki alapkamat kétszerese,
b) külföldi törvényes fizetőeszköz pénznemében meghatározott pénztartozás esetén a külföldi törvényes fizetőeszközt kibocsátó központi bank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a piaci gyakorlatban egy hónapos lejáratra referenciaként használt bankközi kamatláb (a továbbiakban: külföldi kamat) kétszerese.
(2) Az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat, illetve – külföldi törvényes fizetőeszköz pénznemében meghatározott pénztartozás esetén – külföldi kamat.
(3) Az ügyleti kamat számításakor a visszaköveteléssel, a késedelmi kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat, illetve külföldi kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. *
(4) * Az ügyleti kamat számításának kezdő időpontja a költségvetési támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. Ha a költségvetési támogatás folyósítására részletekben került sor, a jogosulatlan igénybevétel kezdő időpontja a visszafizetési kötelezettség összegével megegyező támogatási részlet folyósításának napja azzal, hogy a számítást az utolsó részlet folyósításának napjától kezdődően visszafelé kell elvégezni. A késedelmi kamat számításának kezdő időpontja a kötelezett késedelembe esésének napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
(5) A támogató a támogatói okirat visszavonása vagy a támogatási szerződés módosítása, felmondása vagy az attól történő elállás nélkül is elrendelheti a költségvetési támogatás részleges – a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű – visszafizetését. Ebben az esetben a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerint köteles visszafizetni.
(6) Ha a visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezett, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes.
99. § * (1) A visszafizetési kötelezettségről a támogató a támogatói okirat visszavonásáról szóló döntésben, a támogatási szerződés felek általi módosítása során, a támogatási szerződés felmondásáról vagy az attól történő elállásról küldött értesítésben, vagy külön fizetési felszólításban értesíti a kedvezményezettet. *
(2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a kedvezményezettnek a döntés, értesítés, fizetési felszólítás kézhezvételét követő harminc nap áll rendelkezésére a visszafizetési kötelezettség teljesítésére.
(3) A visszafizetési kötelezettség a támogató döntése alapján részletekben is teljesíthető, azonban ennek időtartama nem haladhatja meg a tizenkét hónapot. A visszafizetés ütemezését külön megállapodásban kell rögzíteni.
(4) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv előirányzat-átcsoportosítással kapott és jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás költségvetési évben történő visszafizetés alatt a költségvetési támogatást biztosító előirányzat javára történő előirányzat-átcsoportosítást kell érteni.
(5) * A helyi önkormányzat a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel teljesíti. A nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében, ha a visszafizetési kötelezettség a folyósítás évében keletkezik, a visszafizetési kötelezettséget az annak során történt elszámolással egyidejűleg kell teljesíteni.
(6) * A visszafizetési kötelezettséget annak az előirányzatnak a javára kell teljesíteni, amelyből a támogatás folyósítása történt. Ha a visszafizetési kötelezettséget az Áht. 67. §-a alapján a kormányzati ellenőrzési szerv érvényesíti, a visszafizetési kötelezettséget a központi költségvetés Áht. 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezete javára kell teljesíteni.
(6a) * Ha a támogatás folyósításával érintett előirányzat a visszafizetési kötelezettség teljesítésének időpontjában már nem szerepel a támogató címrendjében, úgy a visszafizetési kötelezettségből származó bevételt a támogatónak a támogatási jogviszony céljával azonos cél finanszírozására szolgáló előirányzat bevételeként kell elszámolnia.
100. § * (1) A támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban, a pályázati kiírásban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.
(1a) * Az ellenőrzés során az (1) bekezdés szerinti szervek adatot igényelhetnek a Kincstár által működtetett monitoring rendszerből.
(2) Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, a támogatói okirat kiadását vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor.
(3) * Az ellenőrzés során a támogatónak vagy a támogató nevében eljáró szervezetnek – az irányítása alá tartozó költségvetési szerv kedvezményezett kivételével – ellenőriznie kell a részbeszámolóhoz, beszámolóhoz csatolt, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségeket igazoló számviteli bizonylatokról készített összesítőt oly módon, hogy az összesítőből szúrópróbaszerűen kiválasztott bizonylatok létezését és az összesítővel való egyezőségének meglétét az eredeti bizonylatok vagy azok hiteles másolatának bekérésével vagy helyszíni ellenőrzés során vizsgálja. Hiteles másolatként a kedvezményezett képviseletére jogosult vagy az általa meghatalmazott személy által aláírt másolat fogadható el. A kiválasztásba a bizonylatok legkevesebb 5%-át, ha az összesítőn tíz darabnál kevesebb bizonylat szerepel, azok legalább 50%-át, de legkevesebb egy darab bizonylatot kell az ellenőrzésbe bevonni úgy, hogy az ellenőrzött számlák összege elérje az összesítőben szereplő érték minimum 10%-át. A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezetnek a támogatási szerződésben a bizonylatok száma tekintetében magasabb mértéket is meghatározhat.
101. § * A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet és a kedvezményezett a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a kedvezményezett beszámolójának támogató általi jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni. *
101/A. § * (1) * A Kormány egyedi határozatán alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatásra e fejezet rendelkezéseit az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. *
(1a) * Az (1) bekezdés szerinti támogatásra a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 3. § (1b) bekezdését minden esetben, más rendelkezéseit abban az esetben kell alkalmazni, ha e § eltérően nem rendelkezik.
(1b) * Az (1) bekezdésben meghatározott, a Kormány egyedi határozatán alapuló költségvetési támogatásnak minősül minden olyan, a Kormány határozata alapján nyújtott támogatás, amelyben a Kormány a támogatási célt, a kedvezményezett személyét és a biztosítandó költségvetési támogatás összegszerű mértékét meghatározza.
(2) A támogatási döntés meghozatalához nem szükséges
a) támogatási kérelmet benyújtani, ha a költségvetési támogatás nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak,
b) * a támogatónak a 70. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatást kibocsátania.
(3) A 75. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatokat a Kormány egyedi határozata alapján költségvetési támogatás igénylésére jogosult szervezet a 7. melléklet szerinti formában és tartalommal teszi meg, azzal, hogy a nyilatkozatban
a) közli a költségvetési támogatás folyósításához szükséges lényeges információkat,
b) a 75. § (2) bekezdés a) pontja helyett arról nyilatkozik, hogy a nyilatkozatban foglalt adatok, információk teljeskörűek, valósak és hitelesek,
c) a 75. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatot nem kell megtennie,
d) a 75. § (2) bekezdés f) pontja helyett annak vállalásáról nyilatkozik, hogy a biztosítékokat – ha a támogatói okirat azt előírja – a támogatás folyósításának napjától számított harminc napon belül rendelkezésre bocsátja,
e) *
(4) Ha a költségvetési támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak minősül, a támogatási kérelmet a 7. melléklet szerinti nyilatkozattal – kiegészítve a támogatott tevékenység bemutatásával, helyszínének megjelölésével és az elszámolni kívánt költségek részletesebb ismertetésével – kell benyújtani.
(5) * A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet a (3) bekezdés szerinti dokumentumot a támogatói okirat tervezetével együtt elektronikus úton vagy papír alapon küldi meg a Kormány egyedi határozata alapján költségvetési támogatás igénylésére jogosult szervezetnek, amely a kitöltött és a képviselője aláírásával ellátott dokumentumot – ha a támogató szóbeli vagy írásos nyilatkozatában azt lehetővé tette, úgy annak elektronikus úton egyszerű másolatát – a támogatónak a támogatói okirat kiadásáig visszaküldi. Ha a támogató a támogatói okiratot a dokumentumok egyszerű másolata alapján adta ki, a kedvezményezett az eredeti példányokat a másolatok elektronikus úton történő megküldését követő harminc napon belül megküldi a támogatónak.
(6) A költségvetési támogatás biztosítása támogatói okirat kibocsátásával történik.
(7) Ha a Kormány egyedi határozata alapján költségvetési támogatás igénylésére jogosult szervezet a dokumentumot a támogatónak az (5) bekezdés szerint megküldte, a támogatói okirat annak változatlan tartalmú kiadásával és arról a kedvezményezett szóbeli tájékoztatásával közöltnek tekintendő.
(8) A támogatói okirat kibocsátásához a 75. § (3) bekezdése szerinti, harminc napnál régebbi dokumentumok és okiratok egyszerű másolata is elfogadható. A kedvezményezett a dokumentumok és okiratok 75. § (3) bekezdése szerinti, harminc napnál nem régebbi példányát a támogatói okirat kiadásától számított hatvan napon belül köteles a támogató részére megküldeni.
(9) A támogatói okirat tartalmára a 76. § (1) bekezdését a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) a támogatási intenzitást csak az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak minősülő költségvetési támogatások esetén kell feltüntetni,
b) az elszámolható költségek meghatározása a 7. melléklet 9. pontja szerinti adattartalommal történik,
c) a költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátása
ca) a Kormány egyedi határozata szerinti módon, ennek hiányában
cb) a 87. § (1) bekezdése szerint, egy összegben, költségterv helyett a kedvezményezett (3) és (4) bekezdés szerinti nyilatkozatai alapján
történik,
d) a biztosíték teljesítésére a támogatás folyósítását követő harminc napos határidő áll rendelkezésre,
e) a 76. § (1) bekezdés e) és i) pontját nem kell alkalmazni.
(10) * A kedvezményezett a támogatott tevékenység részletes bemutatását és a 76. § (1) bekezdés d) pontja szerinti költségtervet a támogatói okirat kiadásától számított hatvan napon belül küldi meg a támogatónak. Ha a kedvezményezett a támogatónak a költségtervet egyáltalán nem, vagy hiányosan, vagy nem az előírtaknak megfelelő tartalommal nyújtja be, és a hiányosságot felszólításra sem pótolja, akkor a támogató a támogatói okiratot jogosult azonnali hatállyal visszavonni.
(10a) * A támogatási előlegként nyújtott költségvetési támogatást – a Kormány eltérő rendelkezése hiányában – a Kormány egyedi határozatának közzétételét követő tizenöt napon belül kell folyósítani.
(11) A kedvezményezett a megvalósításba a támogató előzetes tájékoztatása esetén vonhat be közreműködőket.
(12) Az e § szerinti költségvetési támogatásokra a 81. § d) pontját és a 85. § (3) bekezdés első mondatát nem kell alkalmazni.
(13) * Ha a Kormány egyedi határozatában meghozott támogatási döntésének eredeti célját egyedi határozatában utóbb módosítja, a támogatói okirat tartalmát a módosított kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően módosítani kell.
(14) * A (13) bekezdést a Kormány egyedi határozatában meghozott támogatási döntését módosító határozatának (a továbbiakban: módosító kormányhatározat) megjelenését megelőzően létrejött jogviszonyokra abban az esetben kell alkalmazni, ha a kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítását és a részére támogatási előlegként nyújtott költségvetési támogatás felhasználását a módosító kormányhatározat megjelenésének időpontjában még nem kezdte meg, amely tényről a kedvezményezett a támogató felszólítását követően haladéktalanul, írásban köteles nyilatkozni. A nyilatkozattétel felszólítás ellenére való elmaradása esetén a támogató a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit alkalmazza.
(15) * A (14) bekezdést nem kell alkalmazni arra a Kormány egyedi határozatában meghozott támogatási döntésre, amely esetében az abban foglalt költségvetési támogatás az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet terhére került nyújtásra.
102. § * (1) * Ha a támogatott tevékenység beruházás, a beruházással létrehozott vagyon – ha az a kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – támogatási szerződésben meghatározott időpontig csak a támogató előzetes jóváhagyásával és a támogató döntése alapján a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába, illetve terhelhető meg. A támogató a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a kedvezményezett mellé –, bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére – a kedvezményezett mellé a támogatási szerződésbe lépjen be, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen. *
(2) A támogató előzetes jóváhagyásával a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása nélkül is lehetséges az idő előtt elhasználódott vagy elavult vagyontárgyak pótlással együtt járó teljes vagy részleges elidegenítése vagy selejtezése.
102/A. § * (1) Ha a támogatott tevékenység után általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezik, a költségvetési támogatás összegének fedezetet kell biztosítania a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a kedvezményezettre áthárított vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó teljes összegére nézve, kivéve ha a kedvezményezett az előzetesen felszámított vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő általános forgalmi adó levonására jogosult. *
(2) Ha a kedvezményezett a költségvetési támogatás felhasználása során a fizetendő adójából rá áthárított vagy az általa megállapított adót levonta vagy a keletkező adóterhet másra áthárította, a levonásba helyezett, illetve áthárított és a támogató által is támogatott általános forgalmi adó összegének megfelelő költségvetési támogatást köteles a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszatéríteni.
102/B. § * (1) A támogatott tevékenység akkor tekinthető befejezettnek, ha az a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározottak szerint teljesült, a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a költségvetési támogatással létrehozott vagy beszerzett eszköz aktiválásra került, és a kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott beszámolóját, elszámolását a támogató jóváhagyta, és a költségvetési támogatás folyósítása az igazolt támogatás-felhasználásnak megfelelő mértékben megtörtént. *
(2) A támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha a támogatói okiratban, támogatási szerződésben a befejezést követő időszakra nézve a kedvezményezett további kötelezettséget nem vállalt és az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesültek. Ha a támogatói okirat, támogatási szerződés a támogatott tevékenység befejezését követő időszakra nézve további kötelezettséget tartalmaz, a támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült, a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró beszámolóját benyújtotta, és azt a támogató jóváhagyta, valamint a záró jegyzőkönyv elkészült. *
102/C. § * (1) A nem közigazgatási hatósági határozattal biztosított költségvetési támogatások során a támogató által a támogatás igénylőjének és a kedvezményezettnek e rendelet alapján megküldött értesítéseire, felszólításaira (e § alkalmazásában a továbbiakban: értesítés), továbbá a támogató és a kedvezményezett egymás irányába történő nyilatkozataik megtételére rendelkezésre álló határidők számítására a (2)–(10) bekezdést kell alkalmazni.
(2) Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni.
(3) Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni.
(4) Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
(5) A határidőbe nem számít bele a közlés, kézbesítés napja.
(6) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdőnapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.
(7) *
(8) A postai úton küldött nyilatkozat esetén a postára adás, elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén az elküldés napját kell a nyilatkozat megtételének napjaként tekinteni. Az ezzel kapcsolatos válasz megtételére rendelkezésre álló határidő ilyen esetben a postai úton küldött nyilatkozat esetén azon a napon kezdődik, amely napon azt a részére kézbesítettnek kell tekinteni. Elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén a válaszra rendelkezésre álló határidő a következő munkanapon kezdődik.
(9) A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezményei a határidő utolsó napjának elteltével állnak be.
(10) A határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.
102/D. § * (1) * Pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett – kezelő szerv kijelölése vagy lebonyolító szerv igénybevétele, illetve közreműködő szervezet kijelölése esetén – a kezelő szervnél, lebonyolító szervnél, illetve közreműködő szervnél, ennek hiányában a támogatónál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. E §-t a kizárólag hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje tekintetében kell alkalmazni. *
(2) Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg.
(3) A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül, írásban van lehetőség. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.
(4) A kifogás tartalmazza
a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,
b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat, támogatási szerződés azonosításához szükséges adatokat,
c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,
d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, és
e) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.
(5) * Érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani a kifogást, ha
a) azt határidőn túl terjesztették elő,
b) azt nem az arra jogosult terjeszti elő,
c) az a korábbival azonos tartalmú,
d) a kifogás nem tartalmazza a (4) bekezdésben meghatározott adatokat,
e) azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be,
f) a kifogás benyújtásának nincs helye,
g) a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható.
(5a) * Kezelő szerv kijelölése vagy lebonyolító szerv, illetve közreműködő szervezet igénybevétele esetén a kezelő szerv, a lebonyolító szerv, illetve a közreműködő szerv, ennek hiányában a támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást a fejezetet irányító szervnek.
(6) * A fejezetet irányító szerv a kifogást annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható, erről a határidő lejárta előtt tájékoztatni kell a kifogás benyújtóját. A kifogás elbírálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett.
(7) Ha a kifogás alapos, a fejezetet irányító szerv elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti.
(8) A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.
102/E. § * (1) * A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet
a) – pályázati úton nyújtott támogatás esetén – a pályázati kiírás adatait a pályázati kiírás közzétételét megelőzően,
b) – pályázati rendszeren kívül nyújtott támogatás esetén – a támogatás feltételrendszerének a támogatási jogviszony tartalmát érintő adatait annak meghatározását megelőzően
a Kincstár által meghatározott adattartalommal a Kincstár részére köteles bejelenteni. Ha a Kincstár megállapítja, hogy a támogató vagy a nevében eljáró szervezet adatszolgáltatása a monitoringrendszer teljessége szempontjából hibás vagy hiányos, a Kincstár a támogatási döntés szerinti támogatási összeget a hiba vagy hiányosság támogató vagy támogató nevében eljáró szervezet általi kijavításáig vagy pótlásáig nem bocsátja a kedvezményezett rendelkezésére. A hiba vagy hiányosság elhárítását követően a Kincstár a támogatási döntésben szereplő összeget késedelem nélkül rendelkezésre bocsátja.
(1a) * Az Áht. 56/B. § (3) bekezdése szerinti bírság összege az Áht. 56/B. § (2) bekezdése alapján érvénytelenül nyújtott támogatás összegének 0,3%-a, de legfeljebb 300 000 forint.
(2) * Az (1) bekezdés szerinti adatok változását a támogatási döntés meghozatalát megelőzően a támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet a Kincstárnak bejelenti. A bejelentésre az (1) bekezdést kell alkalmazni.
102/F. § * (1) A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet *
a) az Áht. 56/C. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatokat a támogatási igény benyújtását, kamattámogatás vagy kezességi díjtámogatás formájában nyújtott költségvetési támogatás esetén a támogatási döntést,
b) az Áht. 56/C. § (1) bekezdés b) pontja szerinti adatokat a támogatási döntést és
c) az Áht. 56/C. § (1) bekezdés c) pontja szerinti adatokat a támogatási jogviszonnyal, a támogatás rendelkezésre bocsátásával és a beszámolással kapcsolatos tény, körülmény megállapítását
követő hét napon belül továbbítja a Kincstárnak.
(2) A támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet a Kincstárt hét napon belül értesíti, ha *
a) a Kincstár részére az (1) bekezdés a)–c) pontja szerint továbbított adatokban változás történik,
b) a támogatási döntés hatályát veszti, vagy
c) * a támogató vagy a támogató nevében eljáró szervezet a támogatói okirat kiadásáról, módosításáról, visszavonásáról vagy a támogatási szerződés megkötéséről, módosításáról, felbontásáról, megszüntetéséről dönt.
(3) A támogatás folyósításáról a támogató a támogatás teljes összegének folyósítását követően értesíti a Kincstárt.
103. § * (1) A központi költségvetésről szóló törvényjavaslat alapján a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához igényelhető, feladatmutatók szerint járó támogatásra (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) való jogosultság feltételeiről és az igénylés lebonyolításának rendjéről az államháztartásért felelős miniszter – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és az ágazati miniszterekkel együttműködve, a Kincstár útján – tájékoztatót tesz közzé.
(2) * A helyi önkormányzat, társult feladatellátás esetében a társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat a támogatás folyósításához szükséges, tájékoztatóban meghatározott adatokat a tájékoztatóban meghatározott határnapig közli a Kincstárral.
104. § * (1) Az államháztartásért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és a feladatkörében érintett ágazati miniszterrel együttműködve az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény alapján a Kincstár útján értesítőt bocsát ki.
(2) Az értesítő alapján a helyi önkormányzat az értesítőben meghatározott határnapig a 103. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatását módosítja, ha
a) az elfogadott központi költségvetésről szóló törvényben a támogatások igénybevételi szabályai eltérnek a 103. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatóban közölt feltételektől, vagy
b) a helyi önkormányzat számára megállapított támogatás a felelősségi körén kívül eső ok miatt különbözik az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény alapján járó támogatástól.
(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti körülmény bekövetkezését az adatszolgáltatás módosításával egyidejűleg bizonyítani szükséges.
105. § * A 103. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatást, annak évközi módosítását és az éves költségvetési beszámolót megalapozó végleges adatszolgáltatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által – az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve, a Kincstár útján – működtetett információs rendszer útján, elektronikusan kell teljesíteni.
105/A. § * A támogatás igénylése és módosítása megalapozottságának ellenőrzését végző személyre a 109. § (4) bekezdését alkalmazni kell. Ha a támogatás igénylésének és módosításának megalapozottsága ellenőrzése során helyszíni ellenőrzésre kerül sor, a helyszíni ellenőrzésre a 109/A–109/C. §-t kell alkalmazni.
105/B. § * A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához kapcsolódó, a 111. § b)–h) pontja szerinti, nem feladatmutató alapján járó támogatások esetén az igénylés a központi költségvetésről szóló törvényben előírtak szerint, a lemondás a 83. § (3) bekezdés b) pontja és a 97. §, a visszafizetés a 99. § (5) bekezdése, a kamatok megállapítása a 98. § szerint történik.
106. § * (1) Az Áht. 57. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzést úgy kell megszervezni, hogy valamennyi helyi önkormányzatnál a támogatás igénybevételének évében legalább egyszer sor kerüljön ellenőrzés lefolytatására. Az ellenőrzés lefolytatható a támogatási jogcímek meghatározott körére vonatkozóan is.
(2) A felülvizsgálat során hozott jegyzőkönyv, illetve ha az ellenőrzés keretében helyszíni ellenőrzésre is sor kerül, a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv tartalmazza
a) az eljáró közigazgatási szerv nevét, a jegyzőkönyv készítésének helyét és idejét, a vizsgált helyi önkormányzat, költségvetési szerv nevét, székhelyét, a felülvizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok felsorolását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat,
b) a helyi önkormányzat által jelzett érintett mutatószámokat jogcímenként,
c) a Kincstár által megállapított mutatószámokat és az ezeket megalapozó adatokat,
d) a b) és c) pontban foglaltak közötti eltérés indokait,
e) az ellenőrök nevét, aláírását és
f) ha a helyszíni ellenőrzés befejezésével nem kerül sor a jegyzőkönyv átadására, a Kincstár illetékes vezetőjének aláírását.
(3) *
(4) * Az Áht. 57. § (3) bekezdése szerinti határozatot a Kincstár az utolsó adatszolgáltatás-módosítási határidő leteltét megelőző ötödik napig hozza meg.
107. § * A helyi önkormányzat a számára megállapított támogatás módosítását, valamint az önkormányzati körön belüli és önkormányzati körön kívüli átadását a költségvetési év során legfeljebb két alkalommal, a 105. §-ban meghatározott módon kezdeményezheti a 103. § szerinti tájékoztatóban vagy a 104. § szerinti értesítőben foglaltak szerint. Ha a módosítás az államháztartás önkormányzati alrendszerén kívüli feladat, vagy intézmény átadásához kapcsolódik, a hiánytalan kérelmet a helyi önkormányzat a 105. §-ban meghatározottak szerint nyújtja be.
108. § * A támogatással való elszámolás az igénylésre jogosult feladata.
108/A. § *
109. § * (1) Az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatot az Igazgatóság területére vonatkozó munkaterv alapján kell megszervezni. A munkatervet a következő négy évre vonatkozóan minden év december 31-éig kell elkészíteni. A munkatervnek tartalmaznia kell az Igazgatóság illetékességi területéhez tartozó valamennyi helyi önkormányzat elszámolásai helyszíni ellenőrzésének tervezett időpontját negyedéves ütemezés szerint, valamint az első évre vonatkozóan a felülvizsgálatba bevont főbb támogatások jogcímeit.
(2) * A felülvizsgálatot a költségvetési évet követő év szeptember 30-áig kell megkezdeni.
(3) A felülvizsgálat során a Kincstár figyelembe veszi az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján készült jelentésben a tárgyévre és az azt megelőző, a Polgári Törvénykönyv szerinti általános elévülési időn belüli évekre megállapított, az ellenőrzöttet megillető pótlólagos támogatásokat, illetve az ellenőrzött által jogosulatlanul igénybe vett és az Állami Számvevőszék megállapítására vissza nem fizetett támogatásokat is.
(4) Felülvizsgálatot nem végezhet az a személy, aki
a) * az ügy elintézésében az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) kizárásra vonatkozó szabályai alapján nem járhat el,
b) az adott felülvizsgálatot megelőző három naptári évben, illetve a felülvizsgálattal érintett időszakban az ellenőrzött szerv polgármestere, jegyzője, képviselő testületének tagja, közgyűlésének tagja, az önkormányzati hivatal vezető megbízással rendelkező közszolgálati tisztviselője, közszolgálati tisztviselője, közalkalmazottja, munkavállalója volt, vagy az ellenőrzött szervnél egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt,
c) az ellenőrzött szervnél a felülvizsgálat megkezdését megelőző három naptári évben, illetve a felülvizsgálattal érintett időszakban rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban állt, vagy a felülvizsgálattal érintett támogatási igény elkészítésében részt vett,
d) az ellenőrzött szervnél bármilyen munkavégzésre irányuló tevékenységet végez, vagy a felülvizsgált időszakban ilyen tevékenységet végzett,
e) az ellenőrzött szerv vezetőjének a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója,
f) * vagyonnyilatkozati kötelezettségének nem tett eleget vagy azt megtagadta,
g) * az ellenőrzött szervnél a felülvizsgálat megkezdését megelőző két naptári évben kincstári ellenőrzést végzett.
(5) *
(6) A Kincstár az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatok tapasztalatait és számszaki összegzéseit május 31-éig megküldi az államháztartásért felelős miniszternek, a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek és az Állami Számvevőszék elnökének.
109/A. § * (1) A felülvizsgálat során az Áht. 59. § (2) bekezdése szerinti helyszíni ellenőrzésre az Igazgatóság vezetője által kiadott ellenőrzési terv és az ellenőrök számára általa kiadott megbízólevél alapján kerülhet sor.
(2) Az ellenőrzési terv tartalmazza
a) a helyszíni ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást,
b) a helyszíni ellenőrzéssel érintett szerv nevét, székhelyét,
c) a helyszíni ellenőrzés során érintett intézményi kört,
d) a helyszíni ellenőrzéssel érintett támogatások jogcímeit, az egyes jogcímekre vonatkozó vizsgálati szempontokat,
e) a helyszíni ellenőrzéssel érintett időszakot,
f) a helyszíni ellenőrzés kezdő időpontját, várható időtartamát,
g) a helyszíni ellenőrzést végzők nevét, beosztását.
(3) A helyszíni ellenőrzés vezetőjének kezdeményezésére az Igazgatóság vezetője dönthet az ellenőrzési terv módosításáról, kiegészítéséről.
(4) A megbízólevél tartalmazza
a) az ellenőrzést végzők nevét, beosztását, kincstári azonosító kártya számát,
b) az ellenőrzés elvégzésére felhatalmazó jogszabályra történő hivatkozást,
c) az ellenőrzési terv számát,
d) az ellenőrzés tárgyát,
e) a megbízólevél érvényességi idejét,
f) az ellenőrzés kezdő időpontját, várható időtartamát.
109/B. § * A helyszíni ellenőrzésről szóló értesítés tartalmazza a helyszíni ellenőrzés célját és a helyszíni ellenőrzéssel érintett költségvetési szervek megnevezését. Az értesítést az Igazgatóság vezetője úgy közli, hogy azt a polgármester a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt legalább öt nappal kézhez kapja. A polgármester az Igazgatóság értesítése alapján haladéktalanul tájékoztatja a helyszíni ellenőrzésről az érintett költségvetési szervek vezetőit.
109/C. § * (1) Az ellenőrzés vezetője felelős
a) a helyszíni ellenőrzés előkészítéséért, a helyszíni ellenőrzés megszervezéséért,
b) az ellenőrök – a helyszíni ellenőrzés során – írásba foglalt megállapításai alapján a jegyzőkönyv elkészítéséért, az ellenőrzés megállapításainak valódiságáért és helytállóságáért,
c) a helyszíni ellenőrzés határidőben történő lefolytatásáért,
d) a lefoglalásról szóló jegyzőkönyv kibocsátásáért,
e) a készített iratoknak és iratmásolatoknak az ellenőrzés dokumentációjába történő elhelyezéséért.
(2) Az ellenőr jogosult
a) * a helyi önkormányzat, az önkormányzati hivatal és más önkormányzati költségvetési szerv által végzett felügyeleti ellenőrzés, belső ellenőrzés és a törvényességi felügyeletet ellátó fővárosi és vármegyei kormányhivatal és más ellenőrzést végző közigazgatási szerv megállapításait felhasználni,
b) az ellenőrzött helyi önkormányzat polgármesterétől és jegyzőjétől, továbbá az ellenőrzött szerv vezetőjétől a rendelkezésére bocsátott dokumentáció, adatok teljességéről nyilatkozatot (a továbbiakban: teljességi nyilatkozat) kérni,
c) a helyszíni ellenőrzés során a tényállás tisztázásához szükséges adatokat – szükség esetén segédtáblázatok segítségével, az adatok védelmének megfelelő biztosítása mellett – írásban vagy elektronikusan rögzíteni.
(3) Az ellenőr köteles
a) az ellenőrzési feladatot oly módon végrehajtani, hogy minden, az ügyhöz tartozó lényeges tény megállapításra, feltárásra kerüljön,
b) a megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően írásba foglalni, és azokat elegendő és megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani,
c) az ellenőrzött szerv biztonsági szabályait és munkarendjét figyelembe venni.
(4) Az ellenőrzött szerv vezetője a helyszíni ellenőrzést végző személyekkel való kapcsolattartásra kapcsolattartót (a továbbiakban: kapcsolattartó) jelölhet ki. Ha az ellenőrzött szerv vezetője nem jelöl ki kapcsolattartót, az ellenőrzött szerv vezetőjét kell kapcsolattartónak tekinteni. Az ellenőrzött szerv vezetője felelősséggel tartozik annak biztosításáért, hogy a képviseletében a kapcsolattartó teljes jogkörrel eljárhasson.
(5) Az ellenőrzött szerv vezetője jogosult
a) az ellenőr személyazonosságának bizonyítására alkalmas okirat és megbízólevelének bemutatását kérni, ennek hiányában az együttműködést megtagadni,
b) a helyszíni ellenőrzés megállapításait megismerni.
(6) Az (5) bekezdés a) pontját az ellenőrzött szerv kapcsolattartója és alkalmazottai tekintetében is alkalmazni kell.
(7) Az ellenőrzött szerv vezetője, kapcsolattartója és alkalmazottja köteles a helyszíni ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, ennek keretében
a) az ellenőr által kért adatszolgáltatásokat, dokumentumokat iratjegyzék kíséretében határidőre – az általa kért módon és formában – átadni vagy megküldeni,
b) az ellenőrök számára megfelelő munkakörülményeket biztosítani,
c) az ellenőrökkel együttműködni és velük folyamatosan kapcsolatot tartani, és
d) a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, okiratok, adatok) teljességéről felhívásra nyilatkozni.
109/D. § * A felülvizsgálat során megállapított eltérések bizonyítékainak megismerését és a további bizonyításra irányuló indítvány megtételét az Ákr. 76. §-a szerint kell biztosítani. Helyszíni ellenőrzés esetén a bizonyítékok ismertetésének a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv átadása vagy megküldése minősül.
110. § * (1) * Ha a felülvizsgálat keretében végezett hatósági ellenőrzés során a Kincstár eltérést nem állapít meg, a hatósági ellenőrzést a 106. § (2) bekezdése szerinti jegyzőkönyv felvételével és a helyi önkormányzatnak történő átadásával vagy megküldésével zárja le.
(2) * Az Áht. 60. §-a szerinti határozat tartalmazza
a) a rendelkező részben
aa) * jogcímenként a helyi önkormányzatot megillető és az általa visszafizetendő vagy számára pótlólagosan járó támogatások összegét,
ab) * a fizetendő vagy visszatérítendő ügyleti kamat összegét, a fizetendő vagy visszatérítendő késedelmi kamat mértékét és napi összegét,
ac) az aa) és ab) alpontban meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítésének határidejét,
b) az indoklásban
ba) jogcímenként a benyújtott elszámolás adataitól való eltéréseket,
bb) jogcímenként a ba) alpont szerinti eltérés indokait,
bc) a helyi önkormányzat jegyzőkönyvre tett észrevételeiről kialakított véleményt, az észrevételek esetleges el nem fogadásának indokait, és
bd) * az ügyleti kamat, késedelmi kamat fizetésének vagy visszatérítésének jogalapját, az a) pont ab) alpontja szerinti kamatok alapját.
111. § * A visszafizetési kötelezettség, illetve a helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás átutalásra kerülő összegének megállapítása és teljesítése során
a) * a b)–h) pontban meghatározott kivétellel a támogatások egyenlegét,
b) a pénzbeli szociális ellátások kiegészítése összegének egyenlegét,
c) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása összegének egyenlegét,
d) * a települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összegének egyenlegét,
e) a költségvetési támogatások és a vis maior támogatások összegét jogcímenként,
f) * a tárgyévet megelőző évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása összegét,
g) * a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása összegét, és
h) * a szociális ágazati összevont pótlék összegének egyenlegét
kell figyelembe venni.
112. § * (1) * A helyi önkormányzat ügyleti kamatot fizet az igénybe vett és az önkormányzatot ténylegesen megillető támogatás különbözete után, ha az igénybe vett támogatás legalább 3%-kal meghaladja az önkormányzatot ténylegesen megillető támogatás mértékét. Az ügyleti kamat mértéke, ha
a) * a helyi önkormányzat a 103. § szerinti tájékoztatóban vagy a 104. § szerinti értesítőben meghatározott első időpontig lemond a támogatásrészről, a jegybanki alapkamat 50%-a,
b) * a helyi önkormányzat a 103. § szerinti tájékoztatóban vagy a 104. § szerinti értesítőben meghatározott második időpontig lemond a támogatásrészről, a jegybanki alapkamat,
c) * a visszafizetési kötelezettség az éves költségvetési beszámolóban elszámolás során keletkezik, illetve azt a Kincstár az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat során vagy az Állami Számvevőszék állapítja meg, a jegybanki alapkamat kétszerese.
(2) *
(3) Ha a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összege nem haladja meg az ötszázezer forintot, az (1) bekezdés szerinti kamat 50%-át kell megfizetni.
(4) * A helyi önkormányzat a 111. § a) pontjában meghatározott egyenleggel kapcsolatban késedelmi kamatot fizet
a) az éves költségvetési beszámolójában kimutatott visszafizetési kötelezettség összege után, ha azt a beszámoló Kincstárhoz történő benyújtási határidejének leteltét követő tizenöt napon belül nem teljesíti, és
b) * az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat, az Állami Számvevőszék által megállapított visszafizetési kötelezettség összege után.
(5) * A késedelmi kamat fizetési kötelezettség kezdő napja az államháztartási számviteli kormányrendelet által az éves költségvetési beszámoló Kincstárhoz történő benyújtására előírt határidőt követő 16. nap, zárónapja a teljesítés napja. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. A késedelmi kamatot és a 98. § szerinti ügyleti kamatot a helyi önkormányzat állapítja meg, melyet a Kincstár ellenőriz. Ha a Kincstár a megállapított kamat összegét vitatja, a helyi önkormányzatot határozatban kötelezi a késedelmi kamatkülönbözet megfizetésére, illetve intézkedik a többlet visszautalása érdekében.
(6) E § alkalmazásában jegybanki alapkamaton, ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségének
a) az igénybevétel évében tesz eleget, a megelőző év átlagos jegybanki alapkamatát,
b) az igénybevétel évét követően tesz eleget, az igénybevétel éve átlagos jegybanki alapkamatát
kell érteni.
113. § * (1) A helyi önkormányzat
a) a támogatás folyósításának évében történő módosításából származó fizetési kötelezettségét
aa) a nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások esetében az annak során történt elszámolással,
ab) egyéb esetben a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel,
b) * az elszámolás, az elszámolás felülvizsgálata vagy az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzés során keletkező fizetési kötelezettségét a fizetési kötelezettségnek a költségvetési támogatás igénylésének évét követő évére eső részét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel, és
c) a kapcsolódó kamatfizetési kötelezettségét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel
teljesíti.
(2) A támogatások Áht. 58. §-a szerinti elszámolása alapján a központi költségvetést megillető összeget a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójának a Kincstárhoz történő benyújtására az államháztartási számviteli kormányrendelet által előírt benyújtási határidőt követő tizenöt napon belül kell megfizetni. A helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatást a Kincstár legkésőbb a költségvetési évet követő év május 31-éig utalja át.
(3) * A támogatások Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálata során a helyi önkormányzat a központi költségvetést megillető összeget a Kincstár Áht. 60. §-a szerinti határozatának véglegessé válásától számított tizenöt napon belül fizeti meg. A helyi önkormányzatot megillető összeget a Kincstár a határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül utalja át.
(4) *
(5) * Ha a visszafizetett támogatás a teljes visszafizetési kötelezettségre nem nyújt fedezetet, a teljesítést először az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet költségvetési kiadási előirányzatai terhére nyújtott költségvetési támogatások jogosulatlanul igénybe vett részére az igénybevétel szerinti sorrendben, majd a helyi önkormányzat általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások összegére, ezt követően az ügyleti kamatra és a késedelmi kamatra kell elszámolni.
114. § * Az Áht. 60/A. § (2) bekezdése szerinti beszedési megbízást a Kincstár akkor nyújtja be, ha a helyi önkormányzat
a) az Áht. 53/A. § (1) bekezdése szerinti költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a 99. § (2) bekezdésében meghatározott határidő leteltét,
b) a támogatások igénylés évében történő módosításához kapcsolódó fizetési kötelezettségét a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott határidő leteltét,
c) az Áht. 58. §-a szerinti elszámolásban megállapított fizetési kötelezettségét a 113. § (2) bekezdésében meghatározott határidő leteltét, vagy
d) az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat keretében megállapított fizetési kötelezettségét a határozat véglegessé válását
követő kilencven napon belül nem teljesítette.
115. § * (1) Az Áht. 60/A. § (3) bekezdése szerinti részletfizetés iránti kérelem
a) az éves költségvetési beszámolóban kimutatott visszafizetési kötelezettség esetén április 30-áig,
b) lemondás esetén a lemondás benyújtásával egyidejűleg, jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszafizetése esetén a 99. § (2) bekezdése szerinti határidőig,
c) * az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat esetén a határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül, terjeszthető elő.
(2) Részletfizetés engedélyezése esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatási összegre vonatkozóan engedélyezett részleteket az utolsó részlet visszafizetés napjáig terheli késedelmi kamat.
115/A. § * (1) Az Áht. 68/B. §-a szerinti kincstári ellenőrzés során a Kincstár szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzést végez.
(2) A Kincstár a kincstári ellenőrzést az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján végzi. A Kincstár az éves ellenőrzési tervet a tárgyév március 31-éig nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek.
115/B. § * (1) A Kincstár elnöke a kincstári ellenőrzés lefolytatásához kijelöli a vizsgálatvezetőt és a kincstári ellenőrzést lefolytató ellenőröket (a továbbiakban: kincstári ellenőr).
(2) * Kincstári ellenőrzést
a) felsőoktatásban gazdaságtudományok képzési területen, pénzügy és számvitel alapképzési szakon szerzett végzettséggel, vagy
b) felsőoktatásban gazdaságtudományok képzési területen az a) ponttól eltérő alapképzési szakon és okleveles könyvvizsgálói vagy mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező személy
végezhet.
(2a) * Kincstári ellenőrzést vizsgálatvezetőként a (2) bekezdésben meghatározott végzettséggel rendelkező olyan személy végezhet, aki ellenőrzési, költségvetési, pénzügyi vagy számviteli munkakörben szerzett, legalább kétéves munkaviszonnyal, közszolgálati, kormányzati szolgálati, adó- és vámhatósági szolgálati, állami szolgálati, közalkalmazotti jogviszonnyal, bírói, igazságügyi, ügyészi vagy hivatásos szolgálati viszonnyal rendelkezik.
(3) * Nem végezhet kincstári ellenőrzést az, aki az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatot a 109. § (4) bekezdése szerint nem végezhet.
(4) A kincstári ellenőr a (3) bekezdés szerinti körülményt az (1) bekezdés szerinti kijelölést vagy a (3) bekezdés szerinti körülmény felmerülését követően haladéktalanul köteles bejelenteni a Kincstár elnökének. Az összeférhetetlenségről a Kincstár elnöke az összeférhetetlenség okának tudomására jutásától számított 8 napon belül határoz. A döntés meghozataláig a kincstári ellenőrt az összeférhetetlenséggel érintett kincstári ellenőrzéssel összefüggésben az ellenőrzési tevékenysége alól fel kell menteni.
(5) * A vizsgálatvezetőt és a kincstári ellenőröket a kincstári ellenőrzés lefolytatásához szükséges megbízólevéllel kell ellátni, a 109/A. § (4) bekezdése szerinti tartalommal.
115/C. § * (1) A kincstári ellenőrzést adatbekérés útján, illetve szükség szerint a helyszínen, a kincstári ellenőrzés végrehajtásához szükséges dokumentációk és informatikai rendszerek adatállományainak értékelésével, a megfelelő ellenőrzési módszerek alkalmazásával kell végrehajtani.
(2) A helyszíni vizsgálatot annak megkezdése előtt legalább 5 nappal korábban írásban be kell jelenteni az ellenőrzött szerv vezetőjének, vagy ha kapcsolattartó kijelölésre került, a kapcsolattartónak. Ennek keretében tájékoztatást kell adni a kincstári ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazásról és a kincstári ellenőrzés várható időtartamáról.
115/D. § * Az ellenőrzött szerv vezetője, a 109/C. § (4) bekezdése szerint kijelölt kapcsolattartó és alkalmazottja, valamint a kincstári ellenőr jogaira és kötelességeire a 109/C. § (2), (3) és (5)–(7) bekezdését kell alkalmazni.
115/E. § * Az eljárási bírság kiszabása tekintetében a kincstári ellenőrzéshez kapcsolódó együttműködési, adatszolgáltatási vagy a kincstári ellenőrzés végrehajtását elősegítő kötelezettség megszegésének minősül, ha az ellenőrzött szerv az Áht. 64. §-ában vagy 66. § (2) bekezdésében vagy a 115/D. §-ban vagy a 115/F. § (8)–(10) bekezdésében meghatározott kötelezettségének határidőben nem tesz eleget.
115/F. § * (1) A Kincstár a kincstári ellenőrzésről jelentést (a továbbiakban: ellenőrzési jelentés) készít.
(2) Az ellenőrzési jelentés tartalmazza
a) az ellenőrzött szerv megnevezését és a kincstári ellenőrzéssel érintett időszakban az ellenőrzött szervnél hivatalban lévő, az ellenőrzött területekért felelős vezetők nevét, beosztását,
b) a kincstári ellenőrzést végző vizsgálatvezető és kincstári ellenőrök nevét,
c) a kincstári ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás megjelölését, a kincstári ellenőrzés tárgyát és a kincstári ellenőrzéssel érintett időszakot,
d) a kincstári ellenőrzés során alkalmazott ellenőrzési módszereket és eljárásokat,
e) * az ellenőrzési megállapításokat és javaslatokat,
f) az ellenőrzési jelentés elkészítésének dátumát és a Kincstár elnökének aláírását.
(3) Az ellenőrzési jelentésben lényegre törő, az eredményeket és a hiányosságokat összefoglaló, rövid, tömör értékelést kell adni, továbbá javaslatokat kell megfogalmazni a hiányosságok felszámolása és a folyamatok hatékonyabb, eredményesebb működése érdekében.
(4) A Kincstár az ellenőrzési jelentés tervezetének az ellenőrzött szervre vonatkozó megállapításait és a javaslatokat tartalmazó kivonatát egyeztetés céljából megküldi azon ellenőrzött szerv vezetőjének, akire vonatkozóan az ellenőrzési jelentéstervezet javaslatot tartalmaz.
(5) Ha az egyeztetéssel érintett ellenőrzött szerv vagy az, akire az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezete megállapításokat vagy javaslatokat tartalmaz, az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetében szereplő megállapításokat vagy javaslatokat vitatja, az azokkal kapcsolatos észrevételeit az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonata tervezetének kézhezvételétől számított 8 napon belül a Kincstárnak írásban nyújthatja be. Az észrevételben meg kell jelölni azokat a jogszabályhelyeket vagy mellékelni kell azokat a dokumentumokat, amelyek az észrevételben foglaltakat alátámasztják. Ha az e bekezdésben meghatározott határidőben az ellenőrzött szerv részéről nem érkezik az ellenőrzési jelentésre észrevétel, azt akként kell tekintetni, hogy az ellenőrzött szerv az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetében szereplő megállapításokkal és javaslatokkal egyetért.
(6) * Az észrevétel elfogadása esetén a Kincstár az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetét az elfogadott észrevételnek megfelelően, az észrevétel benyújtásától számított 8 napon belül módosítja, és erről vagy az észrevétel elutasításáról az ellenőrzött szervet haladéktalanul tájékoztatja.
(7) * A Kincstár az adott hónapban beérkezett, lezárt ellenőrzési jelentéseket a kincstári ellenőrzés befejezését követő hónap harmadik munkanapjáig, összegyűjtve megküldi az ellenőrzött szerv vezetőjének. A Kincstár a lezárt ellenőrzési időszakról szóló jelentésekről összesítő kimutatást készít, amit az ellenőrzési időszak végét követő második hónap utolsó napjáig elektronikus úton megküld az államháztartásért felelős miniszternek és az Állami Számvevőszéknek.
(8) * Az ellenőrzési jelentés alapján az ellenőrzött szerv vezetője a végrehajtásért felelős személyeket kijelölő és a végrehajtás határidejét feltüntető intézkedési tervet készít, és azt az ellenőrzési jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül megküldi a Kincstár részére.
(9) * Ha az intézkedési tervben foglalt intézkedések hiányosak vagy más okból nem elfogadhatóak, a Kincstár az intézkedési tervet indokolással és tizenöt munkanap póthatáridő tűzésével visszaküldi kijavításra, kiegészítésre az ellenőrzött szerv vezetőjének.
(10) * Az ellenőrzött szerv vezetője az intézkedési terv szerinti intézkedéseket köteles az abban meghatározott határidőre végrehajtani és arról a Kincstárt írásban tájékoztatni.
(11) * Az intézkedési tervben foglaltak megvalósítását a Kincstár utóellenőrzés keretében ellenőrizheti.
116. § * (1) Önkormányzati biztos megbízását a képviselő-testületnél
a) a polgármester,
b) a képviselő-testület pénzügyi bizottsága,
c) a jegyző,
d) a képviselő-testület által megbízott könyvvizsgáló, vagy
e) a költségvetési szerv vezetője
kezdeményezheti.
(2) Önkormányzati biztosként
a) * az a magyar állampolgár bízható meg, aki a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel vagy jogász szakképzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább öt éves szakirányú költségvetési gyakorlattal rendelkezik, és írásban nyilatkozik arról, hogy az (5) bekezdésben foglaltak személyére nem jelentenek kizáró okot, vagy
b) * az a gazdasági társaság bízható meg, amelynek ágazati besorolása megfelel az önkormányzati biztosi tevékenység jellegének, költségvetési szervnél referenciával rendelkezik és az önkormányzati biztosi tevékenységet az a) pontban előírt követelményeknek, valamint az (5) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi szabályoknak igazoltan megfelelő alkalmazottjával vagy személyesen eljáró tagjával látja el.
(3) Az önkormányzati biztost a (2) bekezdés szerinti személyek, szervezetek közül a képviselő-testület döntése alapján a polgármester bízza meg, és ennek tényét a helyben szokásos módon teszi közzé.
(4) A képviselő-testület a (3) bekezdés szerinti döntési jogát a pénzügyi bizottságára átruházhatja.
(5) Nem lehet önkormányzati biztos az a személy, gazdasági társaság név szerint megnevezett alkalmazottja, tagja, aki *
a) * az adott költségvetési szerv alkalmazottja,
b) * a kijelölést megelőző három évben az adott költségvetési szerv alkalmazottja volt,
c) rendszeres és tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban áll, vagy állt a kirendelést megelőző három évben az adott költségvetési szervnél,
d) az Áht. 71. § (1) bekezdésben megállapított tartozásállomány jogosultjai tekintetében családi kapcsolat, üzleti érdekeltség vagy munkavégzésre irányuló jogviszony miatt érintett, vagy
e) a költségvetési szerv vezetőjének, gazdasági vezetőjének vagy más alkalmazottjának hozzátartozója, e minőségének fennállása alatt, illetve annak megszűnésétől számított három évig.
117. § * (1) Az önkormányzati biztossal a polgármester megbízási szerződést köt és megbízólevéllel látja el. A megbízólevél tartalmazza
a) a költségvetési szerv megnevezését, székhelyét,
b) a megbízatás időtartamát,
c) az önkormányzati biztos feladatait, jogkörét, és
d) * gazdasági társaság esetén a személyesen eljáró alkalmazott, tag megjelölését.
(2) Az önkormányzati biztos jogosult a tervezéssel, gazdálkodással, az adatszolgáltatások teljesítésével és a beszámolással összefüggésben
a) a költségvetési szerv vezetőjétől és valamennyi alkalmazottjától írásbeli és szóbeli tájékoztatást kérni,
b) a költségvetési szerv valamennyi okmányába betekinteni, arról másolatot, kivonatot készíttetni,
c) a költségvetési szerv valamennyi helyiségébe belépni,
d) rögzíteni a kötelezettségvállalás, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés megbízatásának időtartama alatti eljárási szabályait,
e) a kötelezettségvállalás ellenjegyzését megtagadni, ha azzal nem ért egyet, és
f) szakértőt igénybe venni.
(3) Az önkormányzati biztos köteles
a) figyelemmel kísérni megbízatásának időpontjától kezdve a költségvetési szerv tervezését, gazdálkodását, beszámolását, a jogszabályokban előírt feladatainak ellátását,
b) feltárni azokat az okokat, amelyek a tartós fizetésképtelenséghez vezettek,
c) a b) pontban foglaltak és a költségvetési szerv működésének és gazdálkodásának ismert feltételei alapján a szükséges intézkedések azonnali végrehajtására irányuló intézkedési tervet készíteni, amelyet a képviselő-testület fogad el,
d) azonnali intézkedéseket kezdeményezni és írásbeli utasításokat kiadni a tartozásállomány felszámolására, a gazdálkodás egyensúlyának biztosítására, a követelések behajtására, ezek ütemezésére oly módon, hogy azok az alaptevékenység ellátását ne akadályozzák,
e) a d) pontban foglaltak megvalósítására kezdeményezni és részt venni az adóhatósággal, a szállítókkal, a megrendelőkkel folytatott egyeztető tárgyalásokon,
f) kezdeményezni a d) és e) pontban foglaltak megvalósításához szükséges előirányzat-átcsoportosítást,
g) kezdeményezni a költségvetési szerv vezetőjének, illetve gazdasági vezetőjének a fegyelmi eljárás keretében történő munkából való felfüggesztését, felmentését, ha megállapítja, hogy a tartozásállomány az adott személy kötelezettségének vétkes megszegése miatt jött létre,
h) – a költségvetési szervvel együttműködve – intézkedési tervet kidolgozni a gazdálkodás, a feladatellátás közép- és hosszabb távú ésszerűsítésére, ha a c) és d) pont szerinti intézkedések a fizetésképtelenség okainak tartós megszüntetésére nem elegendők, és
i) betartani a titoktartási kötelezettségre vonatkozó szabályokat.
(4) Az önkormányzati biztos tevékenységéről a képviselő-testületnek havonta – munkájának a költségvetési szerv által történő akadályoztatása esetén soron kívül – beszámol. A beszámolóban számot kell adni a megtett intézkedésekről, a tartozásállomány, a kintlévőségek alakulásáról, továbbá javaslatot kell tenni a költségvetési szerv hatáskörébe tartozó intézkedésekre.
(5) Az önkormányzati biztos megbízatásának megszűnésekor záró értékelést készít, amelyet – a (3) bekezdés h) pontjában megjelölt intézkedési tervvel együtt – a képviselő-testület tárgyal meg és dönt annak elfogadásáról. A képviselő-testületi ülésre a költségvetési szerv vezetőjét is meg kell hívni.
(6) A polgármester a képviselő-testület által elfogadott, az adósság újraképződését megakadályozó záró intézkedési tervben foglaltak végrehajtása érdekében megtett intézkedésekről azok végrehajtásáig negyedévente tájékoztatja a képviselő-testületet.
(7) A (3) bekezdés g) pontja alapján a polgármester vizsgálatot rendel el a költségvetési szerv vezetője, illetve gazdasági vezetője személyi felelősségének megállapítására a tartozásállomány létrejöttével összefüggésben.
(8) A költségvetési szerv vezetője köteles az önkormányzati biztos (2) bekezdésben foglalt jogai teljesítését elősegíteni, részére biztosítani
a) az épületbe, helyiségekbe való állandó bejutást, és
b) irodahelyiséget, a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit.
(9) Az önkormányzati biztos megbízásának megszüntetésére – a megbízási szerződésben meghatározott időtartam letelte előtt – akkor kerülhet sor, ha
a) a költségvetési szervnek a szokásos, illetve a szerződésekben foglalt fizetési határidőkön belüli tartozásállományon felül egyéb tartozása nincs,
b) működése a költségvetési szerv gazdálkodásában javulást nem eredményezett az önkormányzati biztosra felróható okok miatt, vagy
c) a költségvetési szerv pénzügyi helyzete az önkormányzati biztos közreműködésével sem javítható.
(10) A képviselő-testület a (6) bekezdés szerinti intézkedések eredménytelensége esetén
a) a (9) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben új önkormányzati biztos megbízásáról dönthet, vagy
b) a (9) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben intézkedést kezdeményezhet a költségvetési szerv tervezésének, gazdálkodásának javítására, átszervezésére, a finanszírozás felfüggesztésére vagy korlátozására, illetve a költségvetési szerv átalakítására, megszüntetésére.
118. § * (1) Az önkormányzati biztos tevékenységével összefüggő valamennyi kiadás – az önkormányzati biztos kezdeményezésére felbontott, megszüntetett, módosított szerződésekkel összefüggésben keletkező, költségvetési szervet terhelő kiadásokat kivéve – a helyi önkormányzatot terheli.
(2) Az önkormányzati biztost megillető havi díj összegét, a költségelszámolás rendjét és az abba bevonható költségek körét a 117. § (1) bekezdése szerinti megbízási szerződés tartalmazza. A havi díj összegét a kijelölt költségvetési szerv méretének, valamint vezetője havi alapilletményének figyelembevételével, a hatékonyság és takarékosság követelményeinek egyidejű érvényesítésével kell megállapítani. A költségelszámolás rendje a szerződés mellékletét képezi.
119. § *
120. § *
121. § *
122. § (1) *
(2) * A helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv likviditási terve a várható bevételeinek – ideértve az időszak elején rendelkezésre álló készpénz és számlaállomány együttes összegét is – alapul vételével, havi ütemezéssel tartalmazza a teljesíthető kiadásokat.
(3) *
122/A. § * (1) A Kincstár a Kincstári Egységes Számla terhére díj és kamat felszámítása nélkül megelőlegezheti
a) az agrártámogatások Európai Unió által finanszírozott része, valamint az Európai Unió részére történő cukorágazati hozzájárulás-fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges forrás,
b) *
c) az államháztartásért felelős miniszter engedélyével az elkülönített állami pénzalapok – a bevételek és kiadások pénzügyi teljesítése időbeni ütemének eltérése miatt felmerülő, a korábbi év költségvetési maradványával nem fedezett – finanszírozási igény, és
d) *
e) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére az európai uniós és ahhoz kapcsolódó központi költségvetési forrás felhasználásával, érvényes támogatási szerződés alapján fizetendő támogatások általános forgalmi adó finanszírozására szolgáló részének
fedezetét.
(2) * A Kincstár a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetének biztosítása érdekében – december 15-ét követően – a Kincstári Egységes Számla terhére megelőlegezi
a) a központi költségvetési szervek foglalkoztatottjai december havi járandóságait, az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott egészségügyi intézmények kivételével,
b) az Egészségbiztosítási Alap által a gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoportból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók havi finanszírozási összegének jogszabályban meghatározott részét a szolgáltatók kérelme alapján az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének kezdeményezésére, ha jogszabályban előírt kifizetési időpont teljesítéséhez ez szükséges,
c) *
d) *
e) * a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalapból finanszírozott álláskeresési, keresetpótló és álláskeresést ösztönző támogatások kiadásait,
f) * a helyi önkormányzatokat a tárgyévet követő évben a nettó finanszírozás keretében megillető, tárgyév december 15-éig megállapított támogatások összegének 4%-át kitevő, és a tárgyév december 20-án fennálló lemondás miatti visszafizetési kötelezettséggel, forgótőke-visszapótlással, valamint jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettséggel csökkentett összegét.
(3) * A tárgyévet követő év január 5-éig esedékes, következő járandóságok fizethetőek ki megelőlegezés nélkül:
a) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv által folyósított terhességi gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, táppénz, gyermekgondozási díj, rokkantsági ellátások, rehabilitációs ellátások, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. §-ában meghatározott ellátások, valamint nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott, de a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által megállapított, folyósított ellátások kiadásai,
b) a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerinti családi pótlék, gyermekgondozási támogatás és anyasági támogatás, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerinti fogyatékossági támogatás és vakok személyi járadéka, valamint a bányászati dolgozóknak az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló 23/1991. (II. 9.) Korm. rendelet szerinti kereset-kiegészítése.
123. § * (1) A vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt agrártámogatások kizárólag abban az esetben finanszírozhatóak a 122/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint, ha az így igénybe vett teljes összeget az Európai Unió utólagosan megtéríti, de a kifizetés időpontjában a vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt célokra felhasználható európai uniós forrás nem áll rendelkezésre.
(2) Az egységes területalapú támogatások megelőlegezésére igénybe vett összeg nagysága nem haladhatja meg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló törvény alapján meghatározott, évente kifizetésre kerülő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap által megtérítendő egységes területalapú támogatások összegét. A cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére igénybe vett összeg nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő hozzájárulás összegét.
(3) A 122/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételről a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére évente január 15-éig havi bontású éves finanszírozási tervet, valamint minden hónap 15-éig a rendelkezésre álló információk alapján aktualizált havi finanszírozási tervet kell készítenie. Ha a vidékfejlesztési stratégiai tervek kifizetéseinek ütemezése megelőlegezést tesz szükségessé, az államháztartásért felelős miniszter jogosult a vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezését módosítani.
(4) Az igénybe vett megelőlegezést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az Európai Uniótól, illetve a cukorágazati hozzájárulás megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.
(5) Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból részben vagy egészben finanszírozott agrártámogatásokhoz kapcsolódó, az ügyféltől származó befizetéseket a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a Kincstári Egységes Számlához kapcsolódó megelőlegezési számlára havonta átutalja.
(6) * A 122/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételéről finanszírozási tervet kell készíteni, amely indokolt esetben módosítható. A 122/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti engedélyre vonatkozó kérelmet a finanszírozási igény felmerülése előtt legalább harminc nappal kell benyújtani. Az igénybe vett megelőlegezés összegét az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve a befolyó költségvetési bevételekből soron kívül törleszti.
(7) * A 122/A. § (1) bekezdés e) pontja szerinti megelőlegezés feltétele, hogy a kifizetés időpontjában a támogatási szerződésben meghatározott célokra felhasználható európai uniós és hazai forrás nem áll rendelkezésre. A tervezett megelőlegezés igénybevételéről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére a költségvetési év január 15-éig havi bontású finanszírozási tervet készít, amelyet a rendelkezésére álló információk alapján minden negyedévet követő hónap 15-éig aktualizál. Az államháztartásért felelős miniszter jogosult a finanszírozási terv és a megelőlegezés igénybevételének ütemezését módosítani. Az igénybe vett megelőlegezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. támogatási szerződés alapján számára kiutalt bevételeiből soron kívül törleszti.
(8) A 122/A. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján kiutalható előleg az érintett egészségügyi szolgáltató utalási évre vonatkozó tizenkét havi finanszírozási összegéből számított havi átlagának 40%-a. A kiutalt előleg visszavonásáról az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve egy összegben a január első munkanapján esedékes finanszírozási összeg utalásánál gondoskodik.
123/A. § *
124. § (1) A Kincstár a kincstári körbe tartozó pénzforgalom lebonyolítására a (2) bekezdésben és az Áht. 80. § (2) bekezdése alapján kiadott szabályzatában meghatározott fizetési számlákat vezet.
(1a) * A Kincstár az Áht. 79. § (1) bekezdése szerinti kincstári körbe tartozó számlatulajdonos 1 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó, euró devizanemben történő, devizakonverziót igénylő átutalásai esetében a fizető fél számlatulajdonos részére korlátozott rendeltetésű, kizárólag e célra felhasználható euró devizaszámlát nyit.
(2) A Kincstár a felsőoktatási intézmények számára az Áht. 79. § (5) bekezdése szerinti bevételekből származó pénzforgalom kezelésére külön fizetési számlát vezet.
(3) * A Kincstár a Magyar Kutatási Hálózat kutatóhálózatába tartozó szervezetek államháztartáson kívüli bevételei kezelésére külön fizetési számlát vezet.
(4) * A Kincstár a helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, valamint a kincstári körön kívüli számlatulajdonosnak nem minősülő, az állam – közvetlen vagy közvetett – többségi tulajdonában álló gazdasági társaság számára az Áht. 51. § (4) bekezdése szerinti európai uniós forrásból és fejlesztési célú, nem európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások fogadására külön fizetési számlát vezet.
124/A. § *
125. § *
126. § (1) * A likviditási fedezet vizsgálata során vizsgálni kell, hogy a terhelendő fizetési számlán rendelkezésre áll-e elegendő fedezet a megbízás teljesítéséhez. A központi kezelésű előirányzatokhoz és a fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó fizetési számlák esetén likviditási fedezetvizsgálat nem történik.
(1a) * A fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak fedezetét a teljesült költségvetési és finanszírozási bevételek, a központi támogatás módosított előirányzatai, valamint az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatok esetén a jóváhagyott keret összege képezi. A fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó fizetési számlák egyenlege a költségvetési év utolsó kincstári napján történő előirányzat-felhasználási keret folyósítását követően nulla vagy pozitív összegű lehet.
(1b) * Ha az (1a) bekezdés szerint a fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó fizetési számla egyenlege a tárgyév utolsó kincstári napján történő előirányzat-felhasználási keret folyósítását követően negatív összegű, a Kincstár a tárgyév utolsó kincstári napján a fizetési számla negatív és nulla egyenlege közötti különbözetet a Kincstári Egységes Számla terhére megelőlegezi. A tárgyévet követő évben a Kincstár jogosult ezen összeggel a fejezeti kezelésű előirányzatok fizetési számláját megterhelni.
(2) * Az előirányzati fedezetvizsgálat során vizsgálni kell, hogy a megfelelő kiadási előirányzatból rendelkezésre áll-e a kiadás teljesítéséhez szükséges előirányzat. Az egységes rovatrend rovatait érintő kifizetések teljesítése során az előirányzati fedezetvizsgálat az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzatok szintjén, előirányzati fedezet hiányában kiemelt előirányzati szinten történik.
(2a) * A (3)–(5) bekezdésben meghatározottak kivételével az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzat-fedezetet a tárgyhónap vonatkozásában legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, december hónap vonatkozásában a tárgyévet követő év január 31-éig kell biztosítani.
(3) A (4) bekezdésben foglalt kivételekkel az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető kiadási előirányzatok esetén a Kincstár az előirányzati fedezetvizsgálat során az eredeti vagy a 37. § szerint megemelt előirányzat-felhasználási keret rendelkezésre állását vizsgálja.
(3a) * Az elkülönített állami pénzalapok előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatai terhére teljesülő kifizetéseket a Kincstár előirányzati fedezetvizsgálat nélkül teljesíti.
(4) A Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási célú kifizetéseit megelőzően előirányzati fedezetvizsgálat nem történik.
(5) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási célú, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatai terhére teljesülő kifizetéseket, valamint a nem Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásait a Kincstár az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervéhez rendelt központi ellátási számláról és az ehhez kapcsolódó igazgatási szervek ellátási számlájáról likviditási fedezetvizsgálat nélkül, a nem túlléphető előirányzatok esetén a központi ellátási számlához kapcsolódó előirányzati fedezetvizsgálat mellett teljesíti.
(6) * A kincstári kör fizetési számlái javára, illetve terhére adott megbízások, továbbá a bevételeket és a kiadásokat érintő pénzforgalom nélküli rendezések során a Kincstár szabályzatában foglaltak szerint kell eljárni.
127. § Az Áht. 80. § (2) bekezdés szerinti szabályzatban meg kell határozni
a) * a 90. § (3) bekezdése szerinti jelölés szabályait,
b) * az átutalási megbízás kiegészítő szelvény és az Áht. 109. § (3) bekezdés 7. pontja alapján kiadott miniszteri rendeletben foglaltakkal összhangban az államháztartási egyedi szám használatára vonatkozó szabályokat, valamint az egységes rovatrendhez kapcsolódó teljesítések megfigyelésének módját, és
c) a forint és valuta készpénzfelvétellel kapcsolatos részletes szabályokat.
128. § (1) A Kincstár az Áht. 81. § (1) bekezdése szerinti előirányzat-felhasználási keretet (a 128–130. § alkalmazásában a továbbiakban: keret) havonta megállapítja és átvezeti a költségvetési szervek fizetési számlájára.
(2) * A keret megállapítása során a Kincstár
a) * a teljesítésarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén a központi támogatás felhalmozási kiadási előirányzatokra jutó részéből a 172/A. § szerinti felhasználási tervben az adott hónapra megjelölt,
b) * az időarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén a központi támogatás működési kiadási előirányzatokra eső részéből adott hónapra időarányosan jutó
összeget veszi alapul, amelyet a (3) és (4) bekezdés rendelkezései szerint korrigál.
(3) * A Kincstár a működési előirányzatokra jutó központi támogatás január havi keretét – a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium 1–7. címéhez tartozó költségvetési szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a személyi juttatások 1/12-ének 35%-ával és a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1/12-ével csökkenti. A Kincstár ettől a fejezetet irányító szerv kérelmére eltérést engedélyezhet.
(4) * Ha a központi költségvetésről szóló törvény a költségvetési évet megelőző év november 20-áig nem kerül az Országgyűlés által elfogadásra és kihirdetésre, és az előzetes, valamint a végleges elemi költségvetés között eltérés mutatkozik, az előzetesen megállapított január havi keret miatti korrekciót a Kincstár a március havi keret megállapításakor végzi el.
(5)–(9) *
(10) * Likvid fedezet hiányában a 62/D. § (6) bekezdése szerinti befizetési kötelezettséget a Kincstár mindaddig nem teljesíti, amíg a költségvetési szerv fizetési számlája a befizetési kötelezettség összegével nem terhelhető. A befizetési kötelezettség teljesítéséig a költségvetési szerv fizetési számlája terhére benyújtott egyéb fizetési megbízásokat a Kincstár nem teljesíti.
129. § * A felhalmozási előirányzatok teljesítésarányos felhasználásának finanszírozása – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat kivételével – a 172/A. § szerinti felhasználási terv alapján történik. *
130. § (1) * A Kincstár az általa előre meghatározott időpontokban tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az irányítása alá tartozó költségvetési szerv részére a 128. § (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított összegről.
(2) * Az (1) bekezdésben foglaltaktól való eltérést (e § alkalmazásában a továbbiakban: előrehozás) a Kincstár engedélyezhet.
(3) *
(4) * Az előrehozást a fejezetet irányító szervnek kell kérnie a Kincstártól. Az előrehozást a következő havi keretnyitások során időarányosan, az időarányos havi ütemezéstől eltérően folyósítandó előrehozást havi részletezésben veszi figyelembe a Kincstár. A Kincstár a kérelem beérkezését követő öt munkanapon belül tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az előrehozás nyilvántartásba vételéről vagy annak elutasításáról és az elutasítás indokairól.
131. § *
132. § * (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok finanszírozására szolgáló előirányzat-felhasználási keretet egy összegben, a költségvetési év utolsó kincstári napján kell folyósítani.
(2) Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető fejezeti kezelésű előirányzatok esetében a költségvetési év utolsó kincstári napján folyósításra kerülő előirányzat-felhasználási keret kizárólag a tárgyévi költségvetési év során ténylegesen teljesített költségvetési kiadások fedezetét biztosítja. Ha a költségvetési év során ténylegesen teljesített költségvetési kiadások a módosított kiadási előirányzat összegét nem haladják meg, akkor a költségvetési év utolsó kincstári napján a módosított támogatási előirányzat összegét kell folyósítani.
133. § (1) Az elkülönített állami pénzalap előirányzat-felhasználási terve havi részletezettségben a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazza.
(2) * Az előirányzat-felhasználási tervet az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve készíti el és azt – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – a tárgyhónapot megelőző hónap 25-éig megküldi a Kincstár részére.
(2a) * Az elkülönített állami pénzalap központi támogatásokat tartalmazó, a tárgyévre vonatkozó előirányzat-felhasználási tervét az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve a tárgyévet megelőző hónap 25-éig készíti el és megküldi a Kincstár részére. A központi támogatásokat tartalmazó előirányzat-felhasználási terv indokolt esetben az elfogadását követően módosítható.
(3) Az elkülönített állami pénzalap pénzeszközei terhére előírt befizetési kötelezettséget – ha törvény másként nem rendelkezik – az előirányzat-felhasználási tervben havonta az éves előirányzat 1/12-ével kell figyelembe venni.
(4) * A Kincstár az elkülönített állami pénzalap központi támogatását a (2a) bekezdés szerinti előirányzat-felhasználási terv alapján – ha törvény eltérően nem rendelkezik – havonta, a tárgyhó 10-éig bocsátja rendelkezésre.
134. § * Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap és a Nemzeti Kulturális Alap kezelő szerve, továbbá a Kincstár részére *
a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól elkülönített állami pénzalaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig, adathiány esetén a negyedévet követő hónap 15-éig,
b) havonta az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról elkülönített állami pénzalaponként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,
c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és a december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről elkülönített állami pénzalaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és
d) negyedévente a követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő május 15-éig.
135. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzat-felhasználási tervei a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazzák. Az ellátások előirányzatainak központi intézkedésen alapuló emelése esetén, illetve a hóközi állományváltozás által indokolt esetben az előirányzat-felhasználási terv módosítható.
(2) * Ha az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervében szereplő gyógyító-megelőző ellátás, gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportokon belül a jogcímek együttes összege, továbbá a külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése jogcím összege meghaladja az időarányos előirányzati szintet, a Kincstár az előirányzat-felhasználási tervet a pénzügyi folyamatokat bemutató és értékelő levél kíséretében az államháztartásért felelős miniszter részére jóváhagyás céljából megküldi. Az előirányzat-felhasználási tervhez mellékelni kell az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének részletes indokolását.
(3) A Kincstár a jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján előirányzat-felhasználási keretet nyit, és arról tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerveit.
(4) Ha az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, nem túlléphető előirányzatok (a továbbiakban: zárt előirányzatok) előirányzat-felhasználási tervének jóváhagyására a tárgyhónapot megelőző hó utolsó munkanapjáig nem kerül sor, a Kincstár az időarányosan még rendelkezésre álló előirányzatból egy hónapra számított mértékű előzetes előirányzat-felhasználási keretet nyit.
136. § (1) * A Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, de nem a Nyugdíjbiztosítási Alapot terhelő ellátások megtérítésére vonatkozó, az ellátások tényleges felhasználás szerinti igénybevételének ütemezését tartalmazó éves előirányzat-felhasználási tervet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szerve készíti el a költségvetési évet megelőző év december 25. napjáig. A Kincstár az ellátások összegét a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szerve által elkészített okmányok alapján a hónap utolsó előtti banki napján utalja át.
(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetén a központi hozzájárulás igénybevételének ütemezésére vonatkozó éves előirányzat-felhasználási tervet a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve jóváhagyásra az államháztartásért felelős miniszternek küldi meg a költségvetési évet megelőző év december 25-éig. A Kincstár a költségvetési hozzájárulás megtérítését a jóváhagyott tervben meghatározott időpontokban utalja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számlájára.
(3) * Az éves előirányzat-felhasználási terv a jogosultság jogszabályi feltételeinek megváltoztatásán alapuló módosítása, az igénybe vett támogatás túlteljesülése, vagy alulteljesülése, illetve jogszabályon alapuló évközi intézkedés esetén a havi előirányzat-felhasználási terv benyújtásával egyidejűleg módosítható.
(4) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervének
a) * a 135. § (2) bekezdésében meghatározott havi részletezettségű előirányzat-felhasználási tervet jóváhagyásra,
b) a bevételek és kiadások tárgyhónapon belüli ütemezésére, az előirányzatok kiemelt előirányzatonkénti bontására, valamint az egyéb forrásból finanszírozott ellátások éves ütemezésére vonatkozó tájékoztatót, adatszolgáltatást
a Kincstár részére a tárgyidőszakot megelőző hónap 25. napjáig kell megküldenie.
(5) A Kincstár az előirányzat-felhasználási terv alaki és tartalmi ellenőrzése után
a) a Nyugdíjbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét visszaigazolja,
b) az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét, ha
ba) * a zárt előirányzatok tárgyhónap végéig tervezett összegei az időarányos előirányzatot nem haladják meg, a tárgyhónapot megelőző utolsó kincstári napon gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és jóváhagyó aláírásával ellátva ezt visszaigazolja,
bb) * bármely zárt előirányzat tárgyhónap végéig tervezett összege meghaladja az éves előirányzat időarányos mértékét, az államháztartásért felelős miniszter számára jóváhagyásra megküldi.
(6) A jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján a Kincstár gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és azt visszaigazolja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei részére.
(7) Az időarányos előirányzat számításánál az érintett jogcímcsoport együttes összegét kell figyelembe venni.
(8) Ha a zárt előirányzatoknál az előirányzat-felhasználási terv hó közi módosítása válik szükségessé, az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének a módosítással érintett előirányzatokra vonatkozó tervtáblákat be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek jóváhagyásra.
(9) Ha az államháztartásért felelős miniszter a zárt előirányzatok tárgyhavi előirányzat-felhasználási kereteit az előző időszakban képződött megtakarítás beszámításával hagyja jóvá és az előirányzat-felhasználási terv nem így került benyújtásra, az előirányzat-felhasználási tervet a döntésnek megfelelően korrigálni kell. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelő szerve a korrekciót a Kincstár tájékoztatása alapján soron kívül végrehajtja és a korrigált tervet a Kincstárnak megküldi.
137. § (1) *
(2) *
(3) Az egészségügyi szolgáltatások ártámogatásának kincstári teljesítéséhez a megbízásokat a teljesítést egy munkanappal megelőzően kell a Kincstárnak átadni.
138. § (1) * A járulék és adó, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, továbbá a gyógyszerforgalmazás címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.
(2) Az állami adóhatósághoz késedelmi pótlék és bírság címen befolyt összegből a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait megillető részt az állami adóhatóság havonta a tárgyhót követő hónap 15-éig átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.
(3) * Az egészségügyi hozzájárulás címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.
(4) A jogerős fizetési meghagyások alapján teljesített munkáltatói táppénz-hozzájárulás címén az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt összeget a Kincstár naponta átvezeti az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlájára.
(5) Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei, a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, illetve az egészségbiztosításért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, és a Kincstár részére
a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól alaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig,
b) havi bontásban az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,
c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről alaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és
d) negyedévente a járulék, adó és egyéb követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 15-éig.
(6) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei az (1) bekezdés szerinti járulék címén átutalt bevételeket – a (7) bekezdésben megjelölt járulékbevételek kivételével – havonta a járulékelemek között az (1) bekezdésben szereplő járulék befizetésekhez tartozó mindenkori bevallott kötelezettség arányában megosztják. Az így elszámolt összegeket az éves járulék-elszámolás keretében, a halmozott éves bevallás arányában kell korrigálni.
(7) * A Kincstár a költségvetési évben az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással teljesített járulékokból a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait megillető bevételek összegéről havonta, a tárgyhót követő hónap 10-éig elektronikusan adatot szolgáltat ezek kezelő szervei részére.
(8) A Kincstárnak az Egészségbiztosítási Alapot terhelő rokkantsági, rehabilitációs ellátások, kártérítési járadékok és baleseti járadékok, továbbá az MNV Zrt.-t, a Hadigondozottak Közalapítványát, a Nemzeti Földalapot terhelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap által megelőlegezett ellátásokat, ezek posta- és egyéb költségeinek összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó előtti kincstári napig kell megtérítenie úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön. A Kincstár a megtérítésekről az államháztartásért felelős minisztert utólag tájékoztatja.
(9) A központi költségvetést terhelő,
a) a Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból finanszírozott ellátások összegét, ezek posta- és egyéb költségeit, valamint a pénzbeli kárpótlások és a közjogi méltóságok részére folyósított ellátások összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján, a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó kincstári napig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön, és
b) az Egészségbiztosítási Alap által folyósított közgyógyellátás kiadásait az előirányzat-felhasználási terv alapján havonta a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban az Egészségbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön.
139. § (1) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve a fedezet biztosítása céljából az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlája terhére, a Kincstár által vezetett megfelelő fizetési számla javára
a) az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátás előirányzatai terhére 75%-ban, illetve nagyobb arányban, nettó módon finanszírozott, az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó egészségügyi szolgáltató esetén azok tárgyhavi támogatása esedékes bruttó finanszírozási összegéből a jogszabály vagy szerződés alapján a tárgyhónapban levonandó összegek levonás után fennmaradó része 60%-ának átvezetéséről a tárgyhónap első munkanapjáig, a további rész átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig, és
b) az a) pont szerinti egészségügyi szolgáltatók, valamint a kifizetőhelyi azonosítóval ellátott helyi önkormányzatok által folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási ellátások összegének átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig rendelkezik az Igazgatóság adatszolgáltatása alapján.
(1a) * A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére a központi költségvetés XLII. fejezetén belül a kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti támogatás átutalása
a) január–november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével,
b) * december hónapban legfeljebb az éves előirányzat havi időarányos összegével és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai nullszaldós pénzforgalmi egyenlegéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és utolsó ellátás kifizetése után
történik. Ha a társadalombiztosítás pénzügyi alapja tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után a pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, a Kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely az e bekezdés szerinti támogatást csökkenti.
(1b) * A Kincstár az Egészségbiztosítási Alap részére a központi költségvetés XX. fejezetén belül a közgyógyellátás jogcímcsoport előirányzatából a folyósító szerv által benyújtott és az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján finanszírozást teljesít.
(2) * Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, az (1) bekezdés a) pontja hatálya alá nem tartozó egészségügyi szolgáltatók számára kiutalandó támogatások összegéről a tárgyhót megelőző hónap utolsó munkanapjáig ad megbízást a Kincstárnak, amelyet a Kincstár a 4. melléklet szerint teljesít.
(3) *
(4) * Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve és a Kincstár az (1) és (2) bekezdéstől eltérő időpontú finanszírozási összeg, vagy jogszabály alapján igényelhető előleg átutalásáról is rendelkezhet.
(5) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatókat – a (6) bekezdés szerinti eset kivételével – az érintett helyi önkormányzat vagy – a helyi önkormányzat tájékoztatásával – az egészségügyi szolgáltató kezdeményezésére évente felülvizsgálja. A helyi önkormányzat, egészségügyi szolgáltató a felülvizsgálatot a költségvetési évet megelőző év október 31-éig kezdeményezheti az (1) bekezdés a) pontja szerinti arány dokumentálásával.
(6) A gazdálkodási formaváltás esetén az Igazgatóság a törzskönyvi nyilvántartás alapján – az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének értesítésével egyidejűleg – törli az intézményt az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatók közül.
140. § (1) Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti személyi juttatásokat terhelő közterheknek a személyi juttatásokat, valamint az egyéb kifizetéseket terhelő adók, járulékok, magánnyugdíjpénztári tagdíjak minősülnek.
(2) * Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti egyéb kötelezettségnek minősül:
a) a helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv által az Igazgatóság részére engedményezett forgótőke,
b) * a szolidaritási hozzájárulás,
c) * az Áht. 108. § (3) bekezdése és 105/B. § (1) bekezdése szerinti bírság, és
d) jogszabály alapján érvényesített más levonási kötelezettség.
(3) * Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti támogatások összegét az e § és a 143. § (2) és (3) bekezdése szerinti összegek hozzáadásával és levonásával, – ha a központi költségvetésről szóló törvény eltérően nem rendelkezik – a 4. melléklet szerinti ütemezésben kell folyósítani. A vármegyei önkormányzat esetén a helyi önkormányzatokért felelős miniszter ettől – a vármegyei önkormányzatnak a tárgyhó ötödik napjáig benyújtott kérelmére – eltérést engedélyezhet.
(3a) * A helyi önkormányzat és az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervek által folyósított (megelőlegezett) társadalombiztosítási ellátások megtérítendő összegét elkülönítetten, a (3) bekezdésében meghatározott támogatással egyidejűleg kell folyósítani.
(4) * A Kincstár az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kidolgozza a nettó finanszírozás lebonyolításának szabályait és a feladatok időbeni lebonyolítását tartalmazó aktuális űrlap garnitúrát, amelyet folyamatosan frissítve, első esetben tárgyév január 31-éig, majd a módosulásokkal egyidejűleg a honlapján közzétesz.
(4a) * A Kincstár az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kidolgozza az Áht. 83. § (6b) bekezdése szerinti beszámítási eljárást bemutató aktuális űrlapgarnitúrát, amelyet a honlapján közzétesz.
(5) * A helyi önkormányzatokért felelős miniszter a 4. melléklet alapján a helyi önkormányzatokat megillető támogatásokat a tárgyhó 18-áig utalványozza.
(6) * A folyósítás során a 104. § (1) és (2) bekezdése szerinti finanszírozási különbözeteket az alábbiak szerint kell érvényesíteni:
a) * a helyi önkormányzatok lemondott általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásának időarányos részét egy összegben, az adatszolgáltatás határidejét követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és
b) * az adatszolgáltatás határidejét követő második hónaptól a többletigény havonta, egyenlő részletekben kerül utalásra a nettó finanszírozás során.
(7) * A nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások módosítása szerinti finanszírozási különbözeteket a következők szerint kell érvényesíteni:
a) * a 107. § alapján a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó lemondott támogatás egyenlő részletekben kerül levonásra a nettó finanszírozás során,
b) * a lemondott költségvetési támogatást – az engedélyezett részletfizetés esetét kivéve – egy összegben, legkésőbb a lemondás kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során,
c) * az Áht. 60/A. § (3) bekezdése alapján engedélyezett részletfizetés esetén az első részletet legkésőbb a Kincstár értesítését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, a fennmaradó részleteket ezt követően folyamatosan,
d) * az Áht. 60/A. § (3) bekezdése alapján elutasított részletfizetés esetén egy összegben, legkésőbb a lemondás kincstári kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és
e) * a pótlólagos igénylés során jelentkező finanszírozási különbözetet a 103. § szerinti tájékoztatóban vagy a 104. § szerinti értesítőben meghatározottak szerinti hónaptól kezdődően a (6) bekezdés b) pontja szerinti módon.
(8) * Ha a helyi önkormányzatot a nettó finanszírozás keretében megillető összeg a lemondással érintett összeg egészére nem nyújt fedezetet, a Kincstár az Áht. 60/A. §-a szerint jár el.
(9) * A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatások évközi folyósítása nem követi a helyi önkormányzatok szétválását, egyesülését és a helyi önkormányzatok egymás közötti év közbeni feladatátadását. A finanszírozás módosításáról a helyi önkormányzat gondoskodik a 107. § szerint, vagy a finanszírozást pénzeszköz átadással, átvétellel egymás közötti megállapodás útján rendezik.
(10) * A forgótőke tárgyhavi visszapótlására csak addig a mértékig kerülhet sor, ameddig arra a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból nettó módon finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető, a nettó finanszírozásnál figyelembe vett támogatások (3) bekezdés szerinti levonásokkal – ide nem értve az engedményezett forgótőkét – csökkentett összege fedezetet nyújt.
141. § * (1) A helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv részére az Áht. 83. § (1) és (2) bekezdése szerinti összeget – a (2) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kivételével – az Áht. 84. § (1)–(3) bekezdése szerinti fizetési számlára kell folyósítani.
(2) Az Áht. 51. § (4) bekezdésének hatálya alá tartozó költségvetési támogatást az önkormányzat Kincstárnál vezetett fizetési számlájára kell folyósítani.
142. § (1) * Ha a helyi önkormányzat ellen a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény szerinti eljárás indul, a kérelem bírósághoz történő érkezése és az adósságrendezés megindításáról szóló végzés cégközlönyben történő közzététele közötti időszakban az önkormányzat kérelmet nyújthat be a helyi önkormányzatokért felelős miniszterhez, amelyben kérelmezheti, hogy a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből, valamint a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalapból a Startmunka-programhoz kapcsolódóan számára biztosított hozzájárulások, támogatások folyósítása a Kincstárban igazgatóságonként vezetendő elkülönített letéti számlára történjen. A kérelemhez az adósságrendezési eljárás megindítását igazoló dokumentumokat csatolni kell.
(2) * A helyi önkormányzatokért felelős miniszter engedélye esetén a letéti számla felett a helyi önkormányzat rendelkezik.
(3) * Az adósságrendezési eljárás megindításáról, illetve az erre irányuló kezdeményezés elutasításáról a helyi önkormányzat a tudomására jutástól számított három napon belül köteles értesíteni a Kincstárt. Az értesítést követően a Kincstár haladéktalanul intézkedik a letéti számla egyenlegének a helyi önkormányzat fizetési számlájára történő átutalásáról.
143. § (1) A Kincstár az Áht. 83. § (3) bekezdése alapján megelőlegezett összeg beszedésére a tárgyhó 20. napját követően nyújt be beszedési megbízást.
(2) * Ötvenezer forint alatti tartozás esetén a Kincstár a beszedést év közben a következő hónapokban a nettó finanszírozás során a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető összegből történő levonás útján is érvényesítheti.
(3) * Az Áht. 83. § (6) bekezdéssel érintett önkormányzat tekintetében a Kincstár a felfüggesztés időszakában megelőlegezett tartozásainak beszedését a felfüggesztett támogatások folyósításának hónapjában a nettó finanszírozás során a helyi önkormányzatot megillető összegből történő levonás útján érvényesíti.
144. § * (1) Az Áht. 83. § (5) vagy (6) bekezdése alapján felfüggesztett összegek folyósítása a kötelezettség teljesítését követő hónap 4. melléklet szerinti utalási időpontjában teljesíthető.
(2) Az Áht. 83. § (6b) bekezdése szerinti beszámításba be nem vonható jogcímeket a 8. melléklet tartalmazza.
(3) Ha a helyi önkormányzat Áht. 83. § (6b) bekezdése szerinti beszámítással megfizetett tartozása az Áht. 83. § (3) bekezdése szerinti beszedési megbízással is teljesül, a Kincstár a beszedési megbízásból utoljára befolyt összeg nyilvántartásba vételét követően külön kérelem nélkül intézkedik a többletösszeg visszautalásáról.
(4) A teljesítések nyilvántartási számláin – a pénzügyi számvitelben a pénzeszközök változását eredményező gazdasági eseményeken kívül – teljesítésként kell nyilvántartásba venni a helyi önkormányzat finanszírozása során a Kincstár által az Áht. 83. § (6b) bekezdése szerinti beszámítással megfizetett tartozásokat.
(5) Az Áht. 83. § (6b) bekezdése szerinti beszámítás esetén ezzel egyidejűleg a beszámításba bevont központi támogatások beszámítás előtti összegét a B11. Önkormányzatok működési támogatásai és a B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon is nyilvántartásba kell venni.
144/A. § * (1) * A központi költségvetésről szóló törvény alapján a központi költségvetést havonta megillető gépjárműadó összege befizetésének ellenőrzése céljából a települési önkormányzat az önkormányzati adóhatóság által a tárgyévben beszedett gépjárműadó összegének adatait, illetve a gépjárműadó fizetési számláról a települési önkormányzat által végrehajtott utalások adatait – havi kimutatással – a tárgyévet követő hónap 20. napjáig továbbítja az Igazgatóságnak.
(2) * Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az önkormányzati adóhatóság teljesíti úgy, hogy az adónyilvántartó rendszerből kinyert – havi bontású gépjárműadó forgalmát részletező – adatokat a Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben rögzíti, valamint az adatszolgáltatás hitelesített példányát és a 145. § (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számláról a terhelési összegeket, továbbá azok záró egyenlegét tartalmazó számlakivonatok hitelesített másolatait legkésőbb a tárgyévet követő hónap 21. napjáig elektronikus úton megküldi az Igazgatóságnak.
(3) * Az Igazgatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését követő hatvan napon belül a rendelkezésre álló adatok alapján ellenőrzi, hogy az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét és a gépjárműadó központi költségvetés részére való befizetését megfelelően teljesítette-e az önkormányzati adóhatóság. Ha az ellenőrzés eredményeként ezek helyessége nem állapítható meg, vagy az Igazgatóság tartalmi vagy formai hibát talál, pótlólagos információért, illetve hiánypótlásért megkeresi az önkormányzati adóhatóságot.
(4) *
(5) Ha az Igazgatóság ellenőrzése során nem állapít meg eltérést, arról az önkormányzati adóhatóságot nem értesíti.
(6) Az Áht. 83/A. § (1a) bekezdése alapján kiszabható bírság mértéke legfeljebb
a) a b) pontban meghatározott kivétellel, a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 0,5%-ának megfelelő összeg,
b) ha az adatszolgáltatási késedelem a 60 napot meghaladja, akkor a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 1,5%-ának megfelelő összeg.
(7) A bírság mértékének megállapításakor az Igazgatóság a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.
(8) Ha a bírság, illetve az Áht. 83/A. § (2) bekezdése alapján az Igazgatóság által megállapított különbözet és annak kamata nem éri el a tízezer forintot, azt nem kell megfizetni, és az Igazgatóság az önkormányzati adóhatóság értesítését mellőzi.
(9) * Ha az Igazgatóság a (3) bekezdés szerinti ellenőrzés során a települési önkormányzat javára ezer forintot meghaladó összegben állapít meg eltérést, akkor határozat hozatala nélkül értesíti az önkormányzati adóhatóságot az eltérésről. Ezer forint alatti eltérés esetén az Igazgatóság mind a határozathozatalt, mind az értesítést mellőzi. Az eltérést a települési önkormányzat a központi költségvetést megillető gépjárműadó-bevétel 145. § (8) bekezdése szerinti utalásai során levonással érvényesíti.
(10) * A (3) bekezdés szerinti ellenőrzési határidőt – annak lejárta előtt legalább öt nappal – indokolt esetben az ellenőrzést végző Igazgatóság vezetője egyszer, legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbíthatja. Az Igazgatóság az ellenőrzési határidő meghosszabbításáról végzést hoz, és erről az önkormányzati adóhatóságot haladéktalanul tájékoztatja.
145. § (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a helyi önkormányzat a (3)–(5) bekezdés szerinti fizetési számlákat, alszámlákat az Áht. 84. § (1) bekezdése alapján választott számlavezetőnél vezethet.
(2) * A hitellel rendelkező, kötvényt kibocsátó helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatással, valamint a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos pénzforgalmát a fizetési számlájához kapcsolódó alszámlán köteles elkülöníteni. A helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – az alszámláról a hitelen, kötvényen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesítheti.
(3) * A helyi önkormányzat a (2) bekezdésben foglaltakon túl a fizetési számlájához kapcsolódóan a következő alszámlákkal rendelkezhet:
a) * a helyi önkormányzat lekötött bankbetétei elkülönítésére szolgáló alszámla,
b) a helyi adók és a települési adó befizetésére adónemenként külön adóbeszedési alszámla, a késedelmi pótlék befizetésére pótlék beszedési alszámla, a bírságok, önellenőrzési pótlék és a végrehajtási költség befizetésére bírság beszedési alszámla, a talajterhelési díj befizetésére talajterhelési díj beszedési alszámla, termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója befizetésére jövedelemadó beszedési alszámla, a távhőszolgáltatásról más hőellátásra áttérő által felhasznált hőmennyiség és annak előállítása során a pozitív előjelű széndioxid kibocsátási különbözet után fizetendő díj befizetésére beszedési alszámla, a magánfőző által előállított magánfőzött párlat utáni jövedéki adó befizetésére beszedési alszámla,
c) a helyi önkormányzatot megillető, a b) pontba, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontjába nem tartozó adók módjára behajtandó köztartozások befizetésére egyéb bevételek elszámolására szolgáló alszámla,
d) a helyi önkormányzat döntése vagy jogszabály rendelkezése alapján egyéb, meghatározott célú pénzeszközök elkülönítésére szolgáló alszámla.
(4) * A helyi önkormányzat
a) közigazgatási hatósági eljárási illeték, továbbá az azzal összefüggésben felszámított mulasztási bírság, késedelmi pótlék befizetésére szolgáló fizetési számlát,
b) a gépjárműadó befizetésére szolgáló gépjárműadó fizetési számlát,
c) más által kimutatott adók módjára behajtandó köztartozások – kizárólag a helyi önkormányzatot megillető köztartozások kivételével – befizetésére idegen bevételek elszámolására szolgáló fizetési számlát,
d) letéti számlát,
e) devizaszámlát és
f) * a közfoglalkoztatáshoz nyújtott támogatás elkülönítésére szolgáló alszámlát nyithat és tarthat fenn.
(5) A (3) bekezdés b) és c) pontja szerint nyitott alszámlákról, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerint vezetett fizetési számlákról kizárólag az alábbi műveletek teljesíthetők: *
a) a helyi önkormányzat fizetési számlájára, valamint annak a (3) bekezdés szerinti alszámláira való átutalás,
b) más által kimutatott és beszedett adók módjára behajtandó köztartozások átutalása a tartozást kimutató által megadott fizetési számlára,
c) a központi költségvetést megillető közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított pótlék-, mulasztási bírságbevétel átutalása a Kincstár által vezetett fizetési számlára,
d) az adózó – visszatérítésre jogosult – részére történő visszatérítés, ideértve az Art. szerint fizetett kamatot is, és
e) * az adózó kérelmére a (3) bekezdés b) és c) pontja szerint nyitott alszámlák, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerint vezetett fizetési számlák közötti átvezetések.
(6) * A helyi önkormányzat a (3) bekezdés b) és c) pontja, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerinti bevételeket e számlákon, alszámlákon köteles beszedni. Ha a helyi önkormányzat más fizetési számlájára, alszámlájára érkezik befizetés, a befizetést a megfelelő fizetési számlákra befolyó bevételekhez kapcsolódó nyilvántartáson is át kell vezetni.
(7) * A (3) bekezdés b) pontja szerinti alszámlák esetén az indokolt visszatérítéseket az alszámláról kell teljesíteni. Ha az alszámlán lévő összeg nem nyújt fedezetet az utaláshoz, a visszatérítés fedezetének megfelelő összeget a kapcsolódó fizetési számláról kell átvezetni az alszámla javára.
(8) * A (4) bekezdés a) pontja szerinti fizetési számlára beszedett közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított késedelmi pótlék-, bírságbevételt a visszatérítésekkel csökkentve negyedévente, a (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számlára beszedett, a központi költségvetést megillető gépjárműadó bevételt havonta, a tárgynegyedévet – a gépjárműadó vonatkozásában a tárgyhónapot – követő hónap 10. napjáig kell a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.
(9) * A (4) bekezdés c) pontja szerinti fizetési számláról a helyi önkormányzatot megillető bevétel hó végén rendelkezésre álló összegét a tárgyhónapot követő hónap 10-éig kell a helyi önkormányzat fizetési számlájára átutalni. A nem a helyi önkormányzatot megillető bevételt szükség szerint, de legkésőbb a hó végén rendelkezésre álló összeget a tárgyhót követő hónap 10-éig kell a behajtást kérő szerv fizetési számlájára átutalni.
(10) *
(11) * Ha a (4) bekezdés b) pontja szerinti számláról a (8) bekezdésben előírt fizetési kötelezettség az abban meghatározott határidőn belül nem teljesül, a települési önkormányzat a meg nem fizetett összeg után – a határidő leteltét megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű – kamatot fizet. A kamatfizetés kezdőnapja a fizetési kötelezettség határidejének leteltét követő első nap, a kamatfizetés utolsó napja a késedelmes fizetés napja. A kamatot külön, a Kincstár által meghatározott fizetési számlára kell megfizetni.
146. § (1) * A nemzetiségi önkormányzatra, a társulásra és a térségi fejlesztési tanácsra a 145. § (1) és (2) bekezdését kell alkalmazni.
(2) * A nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács
a) * fizetési számlájához kapcsolódóan a 145. § (3) bekezdés a) és d) pontja szerinti alszámlákat,
b) a letéti pénzeszközök kezelésére letéti számlát, és
c) devizaszámlát
vezethet.
147. § (1) * Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számlája megnyitásáról, megszüntetéséről – a költségvetési szerv alapítása, megszüntetése esetén az alapítás, megszüntetés időpontja szerinti határnappal – a költségvetési szerv, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén a 9. § (5) bekezdése szerinti költségvetési szerv gondoskodik.
(2) *
(3) * A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás irányítása alá tartozó költségvetési szerv a számlájához kapcsolódóan a 145. § (3) bekezdés a) és d) pontja szerinti alszámlákat vezetheti.
(4) * A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács irányítása alá tartozó költségvetési szerv a fizetési számláján kívül
a) az irányító szerv vezetőjének engedélyével a dolgozói lakásépítésének támogatására munkáltatói lakásépítés és -vásárlás támogatási fizetési számlát,
b) külföldi támogatás, segély fogadására devizaszámlát, és
c) * letéti számlát
vezethet.
147/A. § * (1) * A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, és az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv a számlavezető megváltoztatásáról hozott döntéséről az Igazgatóság útján a Kincstárt a változás tervezett időpontja előtt harminc nappal megelőzően írásban értesíti.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv a fizetési számlája megváltozásáról az Igazgatóság útján a Kincstárat a változással egyidejűleg írásban értesíti.
148. § (1) A költségvetési szerv készpénzt vehet fel házipénztárába.
(2) A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénzt felvevőnek el kell számolnia a költségvetési szerv belső szabályzatában meghatározottak szerint.
(3) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv
a) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére, valamint munkába járáshoz kapcsolódó közlekedési költségtérítései,
b) az egységes rovatrend és K41. Társadalombiztosítási ellátások és K47. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai rovaton elszámolandó kiadások,
c) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,
d) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,
e) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, százezer forint értéket el nem érő kiadások,
f) * az alkalmazottak belföldi és külföldi kiküldetéséhez, tartós külszolgálatához kapcsolódó napidíjak, illetménybe nem tartozó kiadások,
g) az illetékbélyeg-beszerzés kiadásai,
h) a c)–e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások, és
i) * az a)–h) pont szerinti kiadásokra az alkalmazottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek
készpénzben történő teljesítésére igényelheti – a költségvetési szerv pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel – készpénz felvételét a Kincstártól, és teljesíthet készpénzben kifizetést.
149. § (1) A költségvetési maradványt az éves költségvetési beszámoló készítésekor kell megállapítani az államháztartási számviteli kormányrendelet előírásainak megfelelően.
(2) *
(3) *
150. § * (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának kell tekinteni
a) * a költségvetési évben befolyt, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain elszámolt olyan költségvetési bevételt, amely bizonyítottan a költségvetési bevétel ellenszolgáltatásaként teljesítendő költségvetési kiadásokra a következő évben kerül felhasználásra, vagy a költségvetési bevétel kizárólagos felhasználási célját jogszabály meghatározza, vagy ha törvény úgy rendelkezik, hogy a maradvány nem vonható el, *
b) * a kötelezettségvállalások azon állományát, amely a költségvetési szerv költségvetési évi felhalmozási célú kiadási előirányzatai – ideértve a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 63. § (1) bekezdése szerinti speciális működési előirányzatait – vagy a fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési évi kiadási előirányzatai terhére történt, de a pénzügyi teljesítés – a kifizetések elhúzódása miatt – áthúzódik a költségvetési évet követő év december 31-ig,
c) * a nemzetközi szerződések alapján megvalósuló segélyprogramok, a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételek költségvetési maradványát, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséből befolyt bevételek költségvetési maradványát,
d) * az államháztartáson kívülről származó olyan költségvetési bevétel összegét, amely esetén az átadó az átadott összeg terhére ellátandó feladatot meghatározta,
e) * az elkülönített állami pénzalapból meghatározott célra, elszámolási kötelezettséggel kapott költségvetési támogatásokat, valamint az Egészségbiztosítási Alapból kapott finanszírozási összegeket, támogatásokat,
f) * az európai uniós projektből finanszírozott költségvetési támogatások az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezettjénél támogatási előlegként kapott, még fel nem használt összeget, az európai uniós alapokból finanszírozott visszatérítendő támogatások folyósítására és a visszatérített támogatások fogadására szolgáló előirányzatok fel nem használt összegeit, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból folyósított támogatásokból származó, még fel nem használt összeget,
g) * a felsőoktatási intézményekben állami részösztöndíjas és önköltséges tanulmányokat folytató hallgatók által fizetett önköltségből és az államháztartáson kívülről érkező adományokból származó költségvetési maradványt,
h) * az európai uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök keretében nyújtott visszatérítendő támogatások kapcsán a kedvezményezett által hitel törlesztésként vagy részesedés ellenértékeként teljesített, ütemezett visszafizetésből eredő költségvetési bevételt,
i) * a közszolgáltatások finanszírozására szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok kiadási előirányzataira vagy a költségvetési szerv költségvetési évi kiadási előirányzataira vonatkozó kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos, az Áht. 4/A. § (5) bekezdése szerinti kifizetést, a 122/A. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a 126. § (1b) bekezdése szerinti megelőlegezést, valamint a fordított adózás hatálya alá tartozó általános forgalmi adó és az előleggel kapcsolatos előzetesen felszámított általános forgalmi adó összegét,
j) * a központi költségvetési törvény 1. melléklet I. fejezet 1. cím 1. alcímen belül az Áht. 6. § (7) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti központi támogatásból az Országgyűlésről szóló törvény 109–115. §-ában meghatározott juttatások céljára nyújtott, de a költségvetési év december 31-éig fel nem használt összeget,
k) * a Kormány egyedi határozatával november 15. napját követően átcsoportosított előirányzat költségvetési maradványát, valamint a Kormány egyedi határozatával november 15. napját követően átcsoportosított forrásból költségvetési szerv részére kifizetett összeget, ha annak terhére az előirányzat-átcsoportosítást követő negyvenöt napon belül megtörténik a kötelezettségvállalás, *
l) * a központi költségvetés terhére pályázati úton nyújtott támogatások államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezettjénél a támogatói döntés alapján támogatásként kapott, még fel nem használt összegét,
m) * a hazai, az európai uniós és a nemzetközi támogatási programok esetében a támogatási programhoz tartozó pénzügyi teljesítések végleges fedezeteként utólag biztosított támogatási összeget, ha annak terhére az előirányzat-átcsoportosítást követő negyvenöt napon belül megtörténik a kötelezettségvállalás,
n) * a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból és a Központi Maradványelszámolási Alapból történő, illetve fejezeten belüli és fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló 1508/2019. (VIII. 23.) Korm. határozattal a Kincstár részére elszámolási és visszafizetési kötelezettséggel a rezsiutalványok kifizetéséhez kapcsolódó kiadást,
o) * a Beruházási Alapból finanszírozott beruházásokra nyújtott támogatásoknak az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezettjénél a támogatásként kapott, még fel nem használt összegét,
p) * a rendvédelmi szolgálati juttatás tartalék és a honvédelmi szolgálati juttatás tartalék fejezeti kezelésű előirányzatok kiadási előirányzatából a költségvetési év december 31-éig fel nem használt összegét.
(2) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványa a teljes költségvetési maradványnak a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány összegével csökkentett mértéke.
(3) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványa a következő évben – az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén saját hatáskörben, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a fejezetet irányító szerv hatáskörében – az államháztartási számviteli kormányrendelet 44. § (2) bekezdés h) pontja szerint elvégzett előirányzat-módosítás után a 150. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségvállalások kiegyenlítésére használható fel.
(4) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványát az éves költségvetési beszámolónak a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben a Kincstár által történő elfogadását, de legkésőbb az elfogadásra rendelkezésre álló határidő elteltét követő tíz munkanapon belül a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzat javára be kell fizetni. A befizetési kötelezettség elmaradása esetén a Kincstár jogosult a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat fizetési számláját a be nem fizetett összeggel megterhelni. *
151. § *
152. § * (1) * A fejezetet irányító szerv a fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalással terhelt, azonban a költségvetési évet követő év december 31-éig pénzügyileg nem teljesült költségvetési maradványáról a költségvetési évet követő második év március 31-éig elszámolást készít az államháztartásért felelős miniszternek. Az elszámolásban be kell mutatni a meghiúsult kötelezettségvállalások miatt kötelezettségvállalással nem terhelt, valamint a kifizetések elhúzódása miatt továbbra is kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány összegét. *
(2) * A meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványt – az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár egyidejű tájékoztatása mellett – a meghiúsulást követő tíz munkanapon belül a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzat javára be kell fizetni. A befizetési kötelezettség elmaradása esetén a Kincstár jogosult a költségvetési szerv fejezeti kezelésű előirányzat fizetési számláját a be nem fizetett összeggel megterhelni.
(3) A kifizetések elhúzódása miatt továbbra is kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány elvonásáról vagy felhasználásának további engedélyezéséről – a (4) bekezdésben megállapított kivétellel – a Kormány dönt. Az elvont költségvetési maradványra a (2) bekezdést kell alkalmazni azzal, hogy a befizetési kötelezettséget a Kormány döntését követő tizenötödik naptári napig – amennyiben ez munkaszüneti napra esik, az azt követő első munkanapig – kell teljesíteni. *
(4) * A 150. § (1) bekezdés c) és e)–h) pontja szerinti költségvetési maradvány terhére a költségvetési évet követő év december 31-ét követően is a Kormány döntése nélkül vállalható kötelezettség és teljesíthető kifizetés.
153. § * A Központi Maradványelszámolási Alap kiadási előirányzatának előirányzat átcsoportosítással történő felhasználásáról az államháztartásért felelős miniszter előterjesztése alapján a Kormány egyedi határozatban rendelkezik. *
154. § *
155. § (1) * Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványából az irányító szervet megillető rész számítását az irányító szerv határozza meg.
(2) * Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével, határozatával egy időben állapítja meg, és – szükség esetén – módosítja költségvetési rendeletét, határozatát.
(3) *
156. § (1) A Kincstár havonta kincstári költségvetési jelentést készít.
(2) * A kincstári költségvetési jelentés költségvetési szervenként, központi kezelésű előirányzatonként, fejezeti kezelésű előirányzatonként, illetve az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzataiként készül a tárgyhónap utolsó napján ismert adatok alapján, az egységes rovatrend szerinti bontásban.
(3) A kincstári költségvetési jelentést a Kincstár a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a honlapján közzéteszi, ahol
a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját vagy kezelt előirányzatai,
b) a fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt valamennyi költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja, és
c) az államháztartásért felelős miniszter valamennyi az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja
adatait megtekintheti, letöltheti.
(4) * A Kincstár és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében nem nevesített központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját könyvvezetése és a kincstári költségvetési jelentés közötti eltéréseket a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig köteles egyeztetni. Az egyeztetés során feltárt és mindkét fél által elfogadott eltéréseket a 169. § (2) bekezdése szerint a Kincstárnak visszaküldött időközi költségvetési jelentésben kell feltüntetni, és ennek alapján azokat mindkét fél könyvvezetésében, illetve nyilvántartásaiban egymással azonos módon – a Kincstár nyilvántartásai esetén a költségvetési szerv, kezelő szerv rendelkezése alapján – javítani kell.
157. § * A költségvetési év zárását követően
a) az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési szerv, valamint a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve éves költségvetési beszámolót és zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és
b) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót
készít.
158. § * A fejezetet irányító szerv
a) az éves költségvetési beszámoló esetén a költségvetési évet követő év január 31-ig, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás esetén az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának közzétételét követő öt napon belül – az abban szereplő időpont vagy időpontok alapul vételével – írásban meghatározza azok beküldésének határidejét,
b) az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának figyelembevételével kialakítja az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges szempontrendszert, rögzíti azok tartalmi és formai követelményeit, és
c) megküldi – a központilag előírt nyomtatványokon túl – az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás további mellékleteit képező, fejezetet irányító szervi hatáskörben elrendelt adatszolgáltatások űrlapjait.
159. § *
160. § * Az éves költségvetési beszámoló készítési kötelezettségnek az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglalt módon és határidőre kell eleget tenni.
161. § (1) A zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás számszaki és szöveges részből áll.
(2) * A számszaki rész a kiemelt előirányzatok teljesülését mutatja be. A szöveges rész elkészítéséhez az államháztartásért felelős miniszter az államháztartás központi alrendszere tekintetében zárszámadási tájékoztatót tesz közzé.
(3) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást a 158. § a) pontja szerinti határidőig kell megküldeni a fejezetet irányító szervnek.
(4) A fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójában szereplő határidők szerint továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást.
(5) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve az éves költségvetési beszámoló benyújtásával egy időben nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek a társadalombiztosítási szervek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások részletes elszámolását, ideértve a működési költségtérítést és a postaköltséget is.
162. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz a közvetett támogatásokat a 28. § szerinti részletezettséggel kell bemutatni.
163. § * (1) Az Áht. 100. § (1) bekezdése szerinti, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai javára elszámolandó vagyon elfogadásáról a követelést érvényesítő állami adóhatóság vagy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve az MVH egyetértése esetén jogosult dönteni. Ha a követelést az állami adóhatóság érvényesíti, a megszerzett vagyon társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közötti megosztásáról értesíti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveit.
(2) Az állami adóhatóság az általa érvényesített követelések alapján megszerzett vagyon Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti, az MVH részére történő átadásakor a vagyon nyilvántartásba vételéhez szükséges bizonylatokat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei rendelkezésére bocsátja. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei ennek alapján a vagyont nyilvántartásba veszik, és gondoskodnak az MVH adatszolgáltatása alapján a változások átvezetéséről.
(3) Az Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti megállapodás megkötése során a vagyon átadójának abban az esetben is a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei minősülnek, ha a vagyontárgyak elfogadásáról az (1) bekezdés alapján az állami adóhatóság döntött.
(4) Az MVH az átvett vagyonról analitikus nyilvántartást vezet, továbbá azt évenként értékeli és ennek eredményeképp az értékvesztési, értéknövekedési adatokat megküldi a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervének.
164. § (1) * Az államháztartásért felelős miniszter a külgazdasági ügyekért felelős miniszter egyetértésével a százmillió USA dollárnál kisebb összegű külföldi követeléseket értékesítheti, azok leépítését célzó konstrukciókat dolgozhat ki és bonyolíthat le, ezzel kapcsolatban szükség és lehetőség szerint pályázatokat írhat ki, a külföldi követeléseket átütemezheti, valamint – a hosszú távú költségvetési szempontok és a külgazdaság-politikai meggondolások figyelembevételével – azokból engedményt adhat, ha azok lejártak, vagy bármilyen okból kétessé váltak.
(2) A külföldi követelések leépítését célzó pályázatokat az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott feltételek szerint a Kincstár írja ki és bonyolítja le. A beérkezett pályázatok elbírálása az államháztartásért felelős miniszter által e célra kijelölt bíráló bizottság feladata. Ha a külföldi követelések leépítése kapcsán magánjogi szerződés megkötése válik szükségessé, a szerződést az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott feltételek szerint a Kincstár köti meg. A Kincstár gondoskodik a megkötött szerződések végrehajtásáról, az ezek kapcsán felmerült jogvitákban az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott álláspont szerint képviseli Magyarország álláspontját.
(3) A százmillió USA dollárnál nagyobb összegű külföldi követelések értékesítésére, átütemezésére, azokból engedmény adására az államháztartásért felelős miniszternek a Kormány adhat felhatalmazást.
165. § (1) Az államháztartás információs rendszerében
a) * a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított bevételi és kiadási előirányzatokról, azok Országgyűlés, Kormány hatáskörében végzett módosításairól, átcsoportosításairól, továbbá azoknak az egységes rovatrend szerinti előirányzatairól, az előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek kötelezettségvállalásairól, más fizetési kötelezettségeikről, követeléseiről, és a kiadások és bevételek pénzforgalmi teljesítéséről a Kincstár, és
b) * a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások előirányzatainak módosításairól, átcsoportosításairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, a nemzetiségi önkormányzatok költségvetési támogatását biztosító előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól a nemzetiségpolitikáért felelős állami szerv
nyilvántartást vezet.
(2) Az előirányzatok nyilvántartása – az előirányzattal rendelkező azonosító adatain túlmenően – kiterjed
a) a költségvetési év azonosítására,
b) az előirányzatnak, és azok módosításának, átcsoportosításának egyszeri vagy tartós jellegére, és
c) az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának hatásköreire.
166. § A központi költségvetésben előirányzatként szereplő minősített adatokat más hasonló, de minősített adatokat nem tartalmazó bevételi, kiadási előirányzatokkal összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni.
167. § (1) Az Országgyűlés és a Kormány által elrendelt előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az államháztartásért felelős miniszter öt munkanapon belül értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.
(2) * A fejezetet irányító szerv az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtását szolgáló előirányzatok módosításáról, átcsoportosításáról – a módosítást, átcsoportosítást elrendelő törvényre, határozatra történő hivatkozással – tájékoztatja a Kincstárt.
(3) A fejezetet irányító szerv a hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt.
(4) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az intézkedés meghozatalát követő öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt.
(5) * A költségvetési szerv alkalmazásban álló személyek besorolásán és illetményének összetételén alapuló, egységes kódot használó kulcsszámrendszert az államháztartásért felelős miniszter a Kincstár honlapján közzéteszi.
167/A. § * (1) A törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy
1. törzskönyvi azonosító számát (a továbbiakban: PIR szám),
2. alaptevékenységét is kifejező, azonos vagy hasonló tevékenységet ellátó másik törzskönyvi jogi személy nevétől különböző egyedi megnevezését,
3. székhelyét,
4. * főtevékenységét az államháztartási szakágazatok rendje, valamint közfeladatát, alaptevékenységeit a kormányzati funkciók rendje szerint,
5. törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésének és törlésének időpontját,
6. * vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személynek a nevét, kinevezésének, megbízásának módját, időpontját, időtartamát, adóazonosító jelét,
7. KSH statisztikai számjelét,
8. nettó finanszírozási körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját,
9. központosított illetmény-számfejtési körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját, valamint a Kincstár központosított illetményszámfejtést végző igazgatóságának kódját.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – ha a törzskönyvi jogi személy rendelkezik az alábbi adattal, illetve rá vonatkozóan fennáll az alábbi feltétel – a törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy
1. idegen nyelvű megnevezését, rövidített nevét,
2. * levelezési címét, hivatali kapu vagy cégkapu azonosítóját,
3. önálló ügyintézésre jogosult vagy más szervezeti egysége által történő feladatellátását szolgáló, a törzskönyvi jogi személy székhelyétől tartósan elkülönült telephelyének címét, és – ha a törzskönyvi jogi személy elnevezésétől eltérő megnevezéssel rendelkezik – megnevezését,
4. adószámát, közösségi adószámát,
5. * az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott adózási módokra vonatkozó választásáról, kizárólag adómentes tevékenység végzéséről, az adómegállapítás különös módjának alkalmazásáról tett nyilatkozatának adatait és az ilyen nyilatkozat benyújtásának időpontját,
6. által ténylegesen végzett adóköteles tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását,
7. adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,
8. társasági adó alanyiságára vonatkozó nyilatkozatának adatait és benyújtásának időpontját,
9. tevékenysége során keletkezett iratainak őrzési helyét, ha az nem azonos a székhellyel és a törzskönyvi jogi személy az adó alanyának minősül,
10. közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének tényét, a közhasznú jogállás megszerzésének, illetve törlésének időpontját,
11. hivatalos elérhetőségeit (vezetékes telefonszám, faxszám körzetszámmal, e-mail cím és mobilszám),
12. működése megszűnésének napját vagy a működés megszűnéséhez kapcsolódó feltételt, ha a törzskönyvi jogi személy alapítása határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig szól,
13. jogelődjének, illetve jogutódjának megnevezését, székhelyét, PIR számát, adószámát, nem törzskönyvi jogi személy jogutód esetében a cégjegyzékszámát,
14. megszűnése esetén a jogutódlással összefüggő információkat, különösen a jövőbeni közfeladat-ellátás, vagyonátadás, foglalkoztatottak vonatkozásában,
15. * létesítő, módosító és megszüntető okiratát digitalizált, vagy elektronikus formában.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon kívül a törzskönyvi nyilvántartás
a) költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy esetében tartalmazza
1. a költségvetési szerv alapításának és megszüntetésének időpontját és módját,
2. a költségvetési szerv létesítő, módosító és megszüntető okiratának, az erről rendelkező jogszabálynak vagy határozatnak keltét, számát vagy azonosító adatát,
3. a költségvetési szerv felett az alapítói jogok gyakorlására, illetve a költségvetési szerv megszüntetésére jogosult valamennyi szerv megnevezését, székhelyét, adószámát,
4. a költségvetési szerv valamennyi irányító vagy felügyeleti, illetve fenntartó szervének megnevezését, székhelyét, adószámát,
5. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv középirányító szervének PIR számát,
6–7. *
8. * a költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonyának megnevezését,
b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács esetében tartalmazza a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontját és módját,
c) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személynek az a) pont 1–4. alpontja szerinti adatát, valamint valamennyi alapító szervének megnevezését, székhelyét, adószámát, ha azzal a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy rendelkezik.
(4) A törzskönyvi nyilvántartás – az (1)–(3) bekezdésben meghatározottakon kívül – az államháztartási információs rendszer által igényelt, más nyilvántartásokkal való kapcsolattartáshoz, továbbá a törzskönyvi jogi személy működésének, ellenőrzésének elősegítéséhez szükséges következő adatokat is tartalmazza:
1. * a törzskönyvi jogi személynek az Áht. 6. § (1) bekezdése szerinti adminisztratív osztályozás alapjául szolgáló azonosító számát (a továbbiakban: államháztartási egyedi azonosító szám),
2. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében a központi költségvetésről szóló törvény szerinti szerkezeti rend szerinti besorolását,
3. * a költségvetési szervként működő köznevelési intézmény, szakképző intézmény és felsőoktatási intézmény OM azonosítóját, tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,
4. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi törzskönyvi jogi személy ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját,
5. a törzskönyvi jogi személy szervtípusát – amely az államháztartási információs rendszer igényeinek megfelelő részletezettségben összetartozó törzskönyvi jogi személyek csoportjának jelölésére adminisztratív osztályozás szerinti kód –, szektorát, KSH gazdálkodási formájának kódját,
6. a törzskönyvi jogi személy KSH területi számjelét, KSH járás kódját,
7. a törzskönyvi jogi személy önkormányzattípusát, településtípusát,
8. * az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a vármegye számát, KSH kódját, a költségvetési szerv gazdasági szervezetének PIR számát, valamint az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a költségvetési gazdálkodás egységét meghatározó kódot (a továbbiakban: pénzügyi körzet) és a társult feladatellátás egységét meghatározó kódot (a továbbiakban: társulási körzet),
9. a helyi önkormányzat működésének jellegét (polgármesteri hivatalt, közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat),
10. közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat esetében a közös önkormányzati hivatal PIR számát,
11. társult képviselő-testület esetén a közös önkormányzati hivatal PIR számát,
12. a közös önkormányzati hivatalt létrehozó települési önkormányzatok felsorolását,
13. * a társulásban részt vevő települési önkormányzatok felsorolását, a társulási megállapodás szerinti székhely önkormányzatot, a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó törzskönyvi jogi személy nevét, címét, PIR számát,
14. * a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács fizetési számlájának, valamint a 145. § (2) bekezdése és (4) bekezdés f) pontja szerinti alszámlájának számát, a számlákat vezető hitelintézet nevét és címét,
15. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése hatályossá válásának időpontját,
16. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése törzskönyvi bejegyzésének időpontját,
17. a törzskönyvi okiratok iktató számát.
(5) * A törzskönyvi nyilvántartásban
a) * a székhelyet, a telephelyet és az iratmegőrzési helyet, ha az eltér a székhelytől vagy valamely telephelytől legalább az irányítószám, település, közterület megnevezése, közterület jellege, házszám – ezek hiányában – a helyrajzi szám,
b) a levelezési címet az a) pontban meghatározott módon, vagy az irányítószám, településnév és postafiók feltüntetésével kell megjelölni.
167/B. § * (1) * A törzskönyvi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás
a) * az erre a célra rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett formanyomtatvány vagy elektronikus űrlap alkalmazásával, írásban előterjesztett kérelemre, vagy
b) * ha az jogszabálysértő bejegyzés törlésére, hibás bejegyzés javítására, elmulasztott bejegyzés pótlására, a 167/C. § (1)–(4a) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettséggel rendelkező szerv adategyeztetésre történő felhívására vagy a (2) vagy a (4)–(7) bekezdés szerinti bejegyzésre irányul, hivatalból
indul.
(2) * Az államháztartás információs rendszerének jogszabályban elrendelt módosulása miatt bekövetkező adatváltozások átvezetésére a Kincstár hivatalból indított eljárás keretében eseti csoportos adatmódosítást végezhet. A Kincstár az adatmódosításról és annak hatályossá válásáról a módosítást követő nyolc napon belül értesíti a törzskönyvi jogi személyt, valamint – költségvetési szerv és jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében – az irányító, illetve középirányító szervet.
(3) * A törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett, az állami adóhatóság által is kezelt adatokról, valamint ezen adatok megváltozásáról – az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott adózási módokra vonatkozó választásról, kizárólag adómentes tevékenység végzéséről, az adómegállapítás különös módjának alkalmazásáról tett nyilatkozat változásának kivételével – a Kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti az állami adóhatóságot.
(4) * Az állami adóhatóság Art. 43. § (7) bekezdése szerinti értesítése alapján a törzskönyvi jogi személy adóazonosító számának megváltozását a Kincstár hivatalból jegyzi be.
(5) * Az Oktatási Hivatal által elektronikus úton továbbított OM azonosító számot és a tevékenység megkezdésének és befejezésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.
(6) A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi információs rendszertől elektronikus úton átvett ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.
(7) * A Kincstár hivatalból intézkedik a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett adatok módosításáról, ha a fővárosi és vármegyei kormányhivatal a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (3a) bekezdésében foglalt döntése alapján kijelölésről dönt és az alapító szervek a döntés kézhezvételét követően nem tesznek eleget a 167/C. § (5) bekezdésében előírtaknak.
(8) * A törzskönyvi jogi személy nettó finanszírozási körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját, továbbá a központosított illetmény-számfejtési körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját, valamint a Kincstár központosított illetményszámfejtést végző igazgatóságának kódját és annak megváltozását a Kincstár hivatalból jegyzi be.
(9) * A Kincstár hivatalból intézkedik a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett hivatali kapu vagy cégkapu azonosító adatok bejegyzéséről, törléséről, illetve módosításáról, ha az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 3. §-ában kijelölt szervezet (a továbbiakban: NISZ Zrt.) által a Kincstárnak megküldött adatszolgáltatás alapján megállapítható, hogy a törzskönyvi jogi személy hivatali kapu vagy cégkapu azonosítója létrejött, megszűnt vagy megváltozott.
(10) * A Kincstár hivatalból jegyzi be az általa megképzett ÁHTI azonosítót.
167/C. § * (1) * A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy
a) * törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését az irányító szerv a létesítő okirat csatolásával, a bejegyzési kérelem,
b) * törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését az irányító szerv a megszüntető okirat csatolásával, a törlési kérelem,
c) * létesítő okiratát, a vezetőjét valamint az adóalanyiságot nem érintő, a 167/A. §-ban meghatározott adatának módosítását – az irányító szerv egyidejű értesítésével – a törzskönyvi jogi személy a változás-bejelentési kérelem,
d) * létesítő okiratát érintő módosítást az irányító szerv az alapító okirat módosítását tartalmazó okirat, valamint az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata csatolásával, a változás-bejelentési kérelem,
e) * a vezetőre és az adóalanyiságra vonatkozó, a 167/A. §-ban meghatározott adatok bejelentését az irányító szerv a 167/E. § (1) bekezdésében meghatározott dokumentumok csatolásával, a változás-bejelentési kérelem
benyújtásával kéri.
(1a) * Az (1) bekezdés szerinti kérelmek és okiratok benyújtására a minisztérium esetében maga a szerv, a kormányzati főhivatal esetében a kormányzati főhivatal felett felügyeleti jogot gyakorló szerv jogosult.
(2) * A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat
a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,
b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését – nemzetiségi önkormányzat esetében megszüntető okiratának csatolásával – törlési kérelem,
c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,
d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzat vagy a módosuló adat megváltozásáról szóló határozata csatolásával, változás-bejelentési kérelem
benyújtásával kéri.
(3) * A társulás
a) * törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését társulási megállapodás, és az azt elfogadó közgyűlési, önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, bejegyzési kérelem,
b) * törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését a társulás megszüntetésére vonatkozó megállapodás és az azt elfogadó közgyűlési, önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, törlési kérelem,
c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,
d) * a társulási megállapodást érintő módosítást a módosított megállapodás és az azt elfogadó közgyűlési, önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, változás-bejelentési kérelem
benyújtásával kéri.
(4) * A térségi fejlesztési tanács
a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,
b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését törlési kérelem,
c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,
d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzata csatolásával, változás-bejelentési kérelem
benyújtásával kéri.
(4a) * Az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület
a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,
b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését törlési kérelem,
c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,
d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzat csatolásával, változás-bejelentési kérelem
benyújtásával kéri.
(5) * A kérelmet a társulási tanács, a közgyűlés, a képviselő-testület és a térségi fejlesztési tanács döntésének meghozatalától vagy a kapcsolódó törvény vagy kormányrendelet kihirdetésétől, egyéb esetben az adat keletkezésétől, megváltozásától számított tizenöt napon belül, a (2)–(4) bekezdésben és a 167/E. §-ban meghatározottak szerinti dokumentumok egy példányának csatolásával kell a Kincstárhoz benyújtani. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a kérelmet az alapításról szóló jogszabály vagy annak módosítása hatálybalépésétől, illetve hatályvesztésétől, a jogszabállyal nem érintett egyéb adat esetében az annak keletkezésétől, illetve megváltozásától számított tizenöt napon belül, az (1), (1a) és (4a) bekezdésben és a 167/E. §-ban meghatározottak szerinti dokumentumok egy példányának csatolásával kell a Kincstárhoz benyújtani.
(5a) * Költségvetési szerv átalakítása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv létesítő okiratának módosítására vagy törzskönyvi nyilvántartásból történő törlésére és a jogutód költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésére vagy létesítő okiratának módosítására vonatkozó kérelmet úgy kell benyújtani, hogy azok egyidejűleg a Kincstár számára rendelkezésre álljanak. A Kincstár az átalakítással érintett költségvetési szerv tekintetében beálló változást a jogutód költségvetési szervet érintő bejegyzéssel egyidejűleg, a jogutód költségvetési szerv bejegyzésével együtt vezeti át a törzskönyvi nyilvántartásban.
(5b) * A Kincstár jogutód nélküli megszűnés esetén a megszüntető szerv bejelentésétől vagy a megszűnést meghatározó törvényi rendelkezés hatálybalépésétől, jogutóddal történő megszűnés esetén a jogutód bejelentésétől számított tizenöt napon belül, a jogutód feltüntetésével törli a nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személyt a törzskönyvi nyilvántartásból.
(6) * A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapítói jogokat gyakorló szervének megszűnése esetén az alapítói jogokat gyakorló szerv jogutódját, az alapítói jogok átruházása esetén az alapítói jogok átvevőjét terheli a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba történő változásbejegyzésével kapcsolatos intézkedések megtételének kötelezettsége.
167/D. § *
167/E. § * (1) * A bejegyzési kérelemhez, a törlési kérelemhez és a változás-bejelentési kérelemhez a 167/C. §-ban meghatározott okiratok és dokumentumok mellett, a bejelentett adatok igazolására szolgáló okiratok a következők:
1. * az Áht. 8/A. § (3) bekezdése alapján kiadott, az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértéséről szóló okirat,
2. a kultúráért felelős miniszter
a) előzetes egyetértéséről szóló okirat a fővárosi önkormányzat által fenntartott levéltár esetében,
b) * előzetes véleményéről szóló okirat a vármegyei hatókörű városi könyvár és a fővárosi önkormányzat vagy a települési önkormányzat által fenntartott könyvtár, a települési könyvtár átszervezése vagy megszüntetése, a települési önkormányzatok közművelődési intézményeinek létesítése, átszervezése, szüneteltetése, megszüntetése esetében,
c) * véleményéről szóló okirat a nemzetiségi kulturális intézmény létesítése, átvétele, átszervezése, megszüntetése vagy tevékenységének hatvan napon túli szüneteltetése esetében,
3. * helyi önkormányzati törzskönyvi jogi személy esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó társulási tanácsi, közgyűlési, önkormányzati képviselő-testületi vagy kistérségi fejlesztési tanácsi határozat kivonata,
4. nemzetiségi önkormányzati törzskönyvi jogi személy esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó nemzetiségi önkormányzati közgyűlés vagy képviselő-testületi határozatot magába foglaló testületi ülés jegyzőkönyvének kivonata,
5. közös működtetésű vagy fenntartású törzskönyvi jogi személy esetében az alapítói és irányítói vagy fenntartói jogok gyakorlására, illetve az alapítói és irányítói jogok megosztására vonatkozó 4. § (1) bekezdése szerinti megállapodás,
6. közös működtetésű vagy fenntartású költségvetési szerv esetében – ha a létesítő okirat nem tartalmazza azt – megállapodás arról, hogy a törzskönyvi jogi személy költségvetése melyik irányító szerv költségvetésében szerepel,
7. * a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat bankszámla-szerződése,
8. * az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a feladat-, illetve intézményátadás esetén az átadó és átvevő közötti megállapodás, továbbá az átadásra-átvételre vonatkozó képviselő-testületi, közgyűlési és társulási tanácsi határozatok kivonata,
9. térségi fejlesztési tanács esetében, jogszabály alapján lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás során hozott döntés, ha a döntés a 167/A. §-ban meghatározott adatokat érinti,
10. * a vezetői kinevezésről, megbízásról, felmentésről, vezetői megbízás visszavonásáról, megszüntetéséről szóló okirat, továbbá a szervezeti és működési szabályzat szerinti ideiglenes megbízás esetén a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személy kinevezéséről vagy megbízásáról szóló okirat, valamint a szervezeti és működési szabályzat a vezető általános helyettesítés rendjét magában foglaló kivonata,
11. jogszabály előírása esetén költségvetési szervnél a jogszabályban meghatározott személy egyetértése a vezetői megbízással kapcsolatban,
12. * az alapító okirata szerint nemzetiségi feladatot ellátó közgyűjtemény vagy közművelődési intézmény létesítésével, megszüntetésével, átszervezésével kapcsolatosan az érintett nemzetiségi önkormányzat egyetértéséről szóló határozatot magába foglaló testületi ülés jegyzőkönyvének kivonata,
13. * az alapító okirata szerint nemzetiségi nevelési-oktatási feladat ellátó köznevelési intézmény esetében a települési önkormányzat, az állami fenntartó az intézmény létesítésével, megszüntetésével, átszervezésével és nevének megállapításával kapcsolatban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 84. § (9) bekezdésében meghatározott nemzetiségi önkormányzat egyetértéséről szóló határozatot magába foglaló testületi ülés jegyzőkönyvének kivonata,
14. * nemzetiségi önkormányzat által fenntartott szakképző intézmény esetében a fenntartói megállapodás,
15. * feladatellátási szerződés, amennyiben a költségvetési szerv feladatellátási szerződéssel lát el közfeladatot,
16. * az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében a költségvetési szerv vezetőjének kinevezéséről vagy megbízásáról – ideértve az ideiglenes kinevezést és megbízást is –, illetve a költségvetési szerv vezetőjének felmentéséről vagy a vezetői megbízás visszavonásáról szóló határozatot magába foglaló képviselő-testületi, társulási tanácsi és közgyűlési ülés jegyzőkönyvének kivonata, közös önkormányzati hivatal vezetője esetén a polgármesteri hivatal, vagy közös önkormányzati hivatal székhelytelepülése polgármesterének nyilatkozata,
17. * vezető adataiban bekövetkezett változás igazolására szolgáló okirat,
18. * társuláshoz való csatlakozásról, illetve a kiválásról szóló képviselő-testületi döntés,
19. * köznevelési intézmény, a szakképző intézmény és a felsőoktatási intézmény átalakításáról, megszüntetéséről, átszervezéséről, fenntartói jog átadásáról hozott alapítói, fenntartói döntés,
20. * közös önkormányzati hivatal esetében a létrehozásáról vagy megszüntetéséről szóló megállapodás.
(2) Létesítő okiratként
a) * költségvetési szerv esetében az Áht. 8/A. § (2) bekezdése alapján kiadott alapító okirat, a módosító okirat és az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata,
b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat esetében a képviselő-testület alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,
c) társulás esetében a társulási megállapodás,
d) térségi fejlesztési tanács esetében a térségi fejlesztési tanács alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,
e) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó alapító okirat,
f) * az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület esetén a köztestület alapszabálya
fogadható el.
(3) Megszüntető okiratként
a) költségvetési szerv esetében az Áht. 11. § (7) bekezdése alapján kiadott megszüntető okirat,
b) helyi nemzetiségi önkormányzat esetében a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 74. §-a szerinti esetben a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti helyi önkormányzat jegyzőjének a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó nyilatkozata a megszűnésről,
c) helyi önkormányzat és nemzetiségi önkormányzat esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,
d) társulás esetében a társulás megszüntetéséről szóló megállapodás,
e) térségi fejlesztési tanács esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,
f) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó megszüntető okirata,
g) * az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület esetén a köztestület megszüntető okirata
fogadható el.
(4) * A 167/C. § (1)–(4a) bekezdésében meghatározott okiratot, dokumentumot közokiratként kell benyújtani. A törzskönyvi jogi személy nyilvántartásba vételéhez, adatai változásának nyilvántartásba vételéhez és a nyilvántartásból való törléséhez szükséges létesítő okiraton és megszüntető okiraton kívül a 167/A. §-ban meghatározott adatok igazolására szolgáló okiratok egyszerű vagy elektronikus másolatként is benyújthatóak.
(5) * Az ügyfél az okiratot nyilatkozatával nem pótolhatja.
167/F. § * Az 5. § (4) bekezdés szerint elkészített és a változás-bejelentési kérelem mellékleteként benyújtott, majd a hatósági eljárás során a Kincstár igazolásával, valamint hitelesítésével ellátott alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatából a Kincstár egy eredeti példányt a változás-bejegyzéséről szóló határozat mellékleteként visszaküld kérelmezőnek.
167/G. § * (1) A Kincstár a bejegyzési kérelmet és a változás-bejelentési kérelmet benyújtó, adóköteles tevékenységet folytató törzskönyvi jogi személy helyett – az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján – az állami adóhatóságtól beszerzi, és a törzskönyvi nyilvántartásban rögzíti annak adóazonosító számát (ideértve a közösségi adószámot is).
(2) A törzskönyvi nyilvántartásba vett, kincstári körbe tartozó törzskönyvi jogi személy államháztartási egyedi azonosító számának, a központi költségvetésről szóló törvény szerkezeti rendje szerinti besorolásának nyilvántartásba vétele a miniszter által vezetett nyilvántartásból történő információátadás útján történik.
(3) * A Kincstár a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel, illetve az adatmódosítással egyidejűleg a törzskönyvi jogi személy nyilvántartására és azonosítására szolgáló, hat számjegyből álló, annak hatodik számjegyén ellenőrző számmal ellátott egyedi PIR számot és statisztikai számjelet képez, amely tekintetében annak összeállításáról és változásáról a Központi Statisztikai Hivatal részére elektronikus úton adatot szolgáltat.
167/H. § * (1) * A Kincstár a törzskönyvi jogi személy nyilvántartott adatára vonatkozó jogszabálysértő bejegyzést akkor törölheti, a hibás bejegyzést akkor javíthatja vagy az elmulasztott bejegyzést akkor pótolhatja, ha az annak alapjául szolgáló adat, körülmény jogszabályból következik, arról a Kincstárnak adatszolgáltatásra irányuló felhívása, illetve más közigazgatási szerv értesítése alapján hivatalos tudomása van, illetve a törzskönyvi jogi személy vagy az irányító szerv adatszolgáltatása alapján megállapítható.
(2) * Az Áht. 105/B. § (1) bekezdése alapján kiszabható bírság összege legfeljebb ötszázezer forint lehet. A bírság kiszabásánál a Kincstár a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott mérlegelési szempontok figyelembevétele mellett mérlegeli a kötelezettségszegő jogellenes magatartásának súlyát is. A körülmények mérlegelése alapján a Kincstár a kötelezettségszegés súlyához igazodó, arányos bírságot szab ki. A bírság határidőben történő meg nem fizetése esetén a Kincstár hivatalból intézkedik a végrehajtás foganatosításáról.
(3) * A teljesítési határidő lejárta előtt a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetés engedélyezhető, ha a bírság megfizetésére kötelezett szerv igazolja, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre történő teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene. Ha a részletfizetés iránti kérelem elutasításra kerül, a Kincstár egyidejűleg intézkedik a végrehajtás foganatosításáról.
(4) * A részlefizetést engedélyező végzésben foglalt feltételek fennállásáig végrehajtási cselekmény nem foganatosítható, és erre az időszakra késedelmi pótlék nem számítható fel. Ha a bírság megfizetésére kötelezett a részlefizetést engedélyező végzésben foglalt feltételeket megszegi, a Kincstár a végrehajtást a hátralék teljes összegére foganatosítja a késedelmi pótlék visszamenőleges felszámításával.
(5) *
167/I. § * A törzskönyvi jogi személy korábbi adatai visszakereshetőségének biztosítása érdekében a törzskönyvi nyilvántartás adatait a Kincstár húsz évig archiválja. A törzskönyvi okiratot a Kincstár húsz évig őrzi meg.
167/J. § * (1) * A törzskönyvi nyilvántartás fennálló és törölt adatai – a törzskönyvi jogi személy vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személy adóazonosító jelének kivételével –, az alapító okiratok és a megszüntető okiratok nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, továbbá azok adatai – a törzskönyvi jogi személy vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személy adóazonosító jelének kivételével –, elektronikus úton is hozzáférhetők. A Kincstár a törzskönyvi nyilvántartás (2) bekezdés szerinti adatai – a törzskönyvi jogi személy vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személy adóazonosító jelének kivételével –, honlapján keresztül is elérhetővé teszi.
(2) A törzskönyvi jogi személynek a Kincstár honlapján közzéteendő, azon elérhető és kereshető adatai:
1. * a törzskönyvi jogi személy megnevezése, székhelye, PIR száma, adószáma, statisztikai számjele és államháztartási egyedi azonosító száma, a költségvetési szervként működő köznevelési intézmény, szakképző intézmény és felsőoktatási intézmény OM azonosítója, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatot ellátó költségvetési szerv ágazati azonosítója,
2. a törzskönyvi jogi személy alaptevékenységének államháztartási szakágazata és fő TEÁOR kódja,
3. az államháztartás
a) központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében annak fejezetrend szerinti besorolása,
b) * önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a vármegye száma, pénzügyi körzet száma és neve, társulási körzet száma,
4. a törzskönyvi jogi személy vezetőjének neve és kinevezésének időpontja,
5. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapításának és megszüntetésének időpontja, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontja,
6. a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés és törlés időpontja,
7. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapítójának, irányító szervének vagy felügyeleti szervének és – ha van – fenntartójának megnevezése, székhelye, PIR száma,
8. * a társulásban résztvevő, illetve közös önkormányzati hivatalt létrehozó települési önkormányzatok neve, székhelye, PIR száma, társulási megállapodás szerinti székhely önkormányzat neve, székhelye, PIR száma,
9. * a költségvetési szerv alapító okirata, módosító okirata és az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata, továbbá megszüntető okirata digitalizált vagy elektronikus formában.
167/K. § * (1) A Kincstár a honlapján közzétett, e célra rendszeresített elektronikus űrlapon előterjesztett kérelemre – a felhasználás céljának feltüntetésével – *
a) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi igazolást,
b) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi kivonatot,
c) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi igazolást,
d) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi kivonatot
állít ki.
(2) * A Kincstár a törzskönyvi jogi személy létesítő okiratáról, módosító okiratáról, az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatáról és a megszüntető okiratáról kérelemre hitelesített másolatot ad ki.
(3) * A törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának vagy teljes körének a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozó (a továbbiakban: csoportos adatszolgáltatás) kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező nevét (megnevezését), címét (székhelyét), a kérelemmel érintett törzskönyvi jogi személyek és a 167/A. §-ban meghatározott adatok közül az igényelt adatok körét, a felhasználás célját, az átvétel módját (személyesen vagy elektronikus úton), az értesítési elérhetőséget (elektronikus levélcím, telefonszám).
(4) * A csoportos adatszolgáltatás – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – költségtérítés ellenében történik, amelynek összegét a Kincstár az adatszolgáltatás teljesítését megelőzően állapítja meg és közli a kérelmezővel. A költségtérítés összegét a Kincstár honlapján megjelölt fizetési számlájára kell befizetni. A csoportos adatszolgáltatás teljesítésére kizárólag a befizetés igazolását követően kerülhet sor.
(5) A csoportos adatszolgáltatás a bíróság, az ügyészség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a nyomozó hatóság, a közigazgatási szervek, a közjegyző, a bírósági végrehajtó, az állami, önkormányzati ellenőrző szervek és az MNV Zrt. számára – közfeladataik ellátása érdekében – ingyenes. A csoportos adatszolgáltatás iránti kérelemben a felhasználás céljára és az ingyenességre hivatkozni kell.
167/L. § * A törzskönyvi nyilvántartás adatainak gépi adatfeldolgozási eszközzel való közvetlen elérése – az állami adóhatóság kivételével – a Kincstárral megkötött szerződés alapján történhet.
167/M. § * (1) * Az Áht. 107. § (1)–(1c) bekezdése szerinti szervek rendszeres bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségeit az 5. melléklet tartalmazza.
(2) Az Állami Számvevőszék – a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzési feladatai ellátásához szükséges mértékben – a helyi önkormányzatokra és a helyi nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó adatok kezelő szerveitől az egyes helyi önkormányzatokra vonatkozó adatbázisok rendelkezésre bocsátását kérheti. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik a minősített adatokra.
(3) Az Áht.-ban és e rendeletben meghatározott adatszolgáltatások során közölt adatokkal kapcsolatban a Kincstár és az adatok statisztikai feldolgozását végző szervezet adategyeztetést végezhet, az adatszolgáltatóhoz módszertani, elszámolási kérdéseket intézhet, a helyes számviteli szabályok alkalmazására, betartására figyelmeztethet. Szóbeli kérdésre szóban, írásbeli kérdésre írásban kell válaszolni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az adatszolgáltatónak a válaszadást, illetve hibás adatközlés esetén a megismételt adatszolgáltatást a megkeresést követően haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül kell teljesítenie.
168. § * A 6. mellékletben megjelöltek kötelesek az ott meghatározott adatokat a leírt módon és időpontokban közzétenni.
169. § * (1) * A költségvetési szerv – az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatok kivételével – a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács a költségvetési számvitel nyilvántartási számláin a tárgyidőszakban könyvelt adatokból időközi költségvetési jelentést készít. Az időközi költségvetési jelentés az államháztartási számviteli kormányrendelet 8. § (1) bekezdése szerinti költségvetési jelentést, valamint a költségvetési folyamatok nyomon követéséhez szükséges egyes kiegészítő információkat tartalmaz.
(2) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve időközi költségvetési jelentése a kincstári költségvetési jelentésen alapul. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, kezelő szerv a kincstári költségvetési jelentést kiegészíti a követelések, kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek tárgyidőszakban könyvelt adataival, és a 156. § (4) bekezdése szerinti esetleges egyeztetések, javítások lefolytatását követően a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig – a december hónapra készített időközi költségvetési jelentés esetén a költségvetési évet követő év február 5-éig – a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölti. A feltöltött időközi költségvetési jelentéseket a Kincstár a feltöltést követő tíz munkanapon belül felülvizsgálja és szükség esetén annak javítását, kiegészítését rendeli el.
(3) * A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint – az irányító szerv jóváhagyásával – az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv az időközi költségvetési jelentést a költségvetési év első három hónapjáról április 20-áig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-éig a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe tölti fel.
(4) * Az Igazgatóság a (3) bekezdés szerint feltöltött időközi költségvetési jelentést a feltöltést követő tíz munkanapon belül ellenőrzi és szükség esetén – legfeljebb tíz munkanapos határidővel – annak javítását, kiegészítését rendeli el. A határidőben nem teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatás határidőben be nem nyújtott adatszolgáltatásnak minősül. A megfelelően javított, kiegészített adatszolgáltatást az Igazgatóság a feltöltést, javítás, kiegészítés elrendelés esetén, a javítás, kiegészítés feltöltését követő három munkanapon belül elfogadja, vagy a nem megfelelő tartalommal teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatást elutasítja. Az Igazgatóság által elfogadott adatszolgáltatást a Kincstár legkésőbb a (3) bekezdés szerinti határidőt követő 25. munkanapon jóváhagyja.
(5) * Ha a Kincstár megállapítja, hogy az időközi költségvetési jelentés adatai nem felelnek meg az Áht. 36. § (1) bekezdésében meghatározott gazdálkodási szabálynak, és az adatok a (2) bekezdés szerint nem is javíthatók, akkor az időközi költségvetési jelentés a Kincstár által működtetett elektronikus szolgáltató rendszerben feltölthető, és a Kincstár által elfogadható. Az adatszolgáltatás Kincstár általi elfogadását követő 5 munkanapon belül a Kincstár értesíti az érintett fejezetet irányító szervet.
170. § * (1) * Az eszközök és források tárgyidőszakban könyvelt változásairól
a) * a költségvetési szerv,
b) központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve,
c) a tulajdonosi joggyakorló szervezet a rábízott állami vagyonra és az általa kezelt központi kezelésű előirányzatokra,
d) a Kincstár az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatokra,
e) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás és térségi fejlesztési tanács
időközi mérlegjelentést készít.
(2) * Az időközi mérlegjelentést – a (3)–(7) bekezdésben meghatározott kivétellel – a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő év február 5-éig, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni.
(3) *
(4) * Az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szervének az első negyedévre vonatkozó időközi mérlegjelentése nem tartalmazza a 138. § (5) bekezdés c) és d) pontja szerinti állami adóhatósági adatszolgáltatást és a végleges nyitó adatokat. Ezt a gyorsjelentést a tárgynegyedévet követő hónap 25-éig kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni.
(5) Az időközi mérlegjelentés készítésére kötelezettek az éves elszámolásokra vonatkozóan a költségvetési évet követő év július 15-éig, az éves konszolidált elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év november 15-éig a részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulására vonatkozó adatszolgáltatást töltenek ki a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.
(6) * A Kincstár az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó időközi mérlegjelentést az első negyedévre vonatkozóan június 15-éig, a második negyedévre vonatkozóan augusztus 15-éig, a harmadik negyedévre vonatkozóan november 5-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év március 20-áig gyorsjelentésként, az éves elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 31-éig, a (8) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év augusztus 30-áig tölti fel az általa működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe.
(7) A tulajdonosi joggyakorló szervezet az időközi mérlegjelentést a rábízott állami vagyonra és az általa kezelt központi kezelésű előirányzatokra vonatkozóan a tárgynegyedévet követő negyvenöt napon belül, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő hatvan napon belül, az éves elszámolásra vonatkozóan az éves költségvetési beszámoló benyújtásának, illetve a költségvetési zárszámadás munkálatainak határidejével megegyezően a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe tölti fel.
(8) * Az irányító szerv, a fejezetet irányító szerv a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltöltött időközi mérlegjelentéseket
a) az államháztartás központi alrendszerében a (2)–(7) bekezdésben meghatározott határidőt követő öt napon belül,
b) az államháztartás önkormányzati alrendszerében a (2) bekezdésben meghatározott határidőig
felülvizsgálja és – azok javításának, kiegészítésének szükség szerinti elrendelését követően – jóváhagyja.
(9) * A feltöltött, szükség esetén az irányító szerv, fejezetet irányító szerv által jóváhagyott időközi mérlegjelentéseket a Kincstár a fejezetet irányító szerv jóváhagyását követő tíz munkanapon belül felülvizsgálja, szükség esetén – legfeljebb hét munkanapos határidővel – annak javítását, kiegészítését rendeli el. A határidőben nem teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatás határidőben be nem nyújtott adatszolgáltatásnak minősül. A megfelelően javított, kiegészített adatszolgáltatást a Kincstár a feltöltést, javítás, kiegészítés elrendelés esetén, a javítás, kiegészítés feltöltését követő három munkanapon belül elfogadja, vagy a nem megfelelő tartalommal teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatást elutasítja.
(10) * Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó szervezetek időközi mérlegjelentésére a (9) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy Kincstáron az Igazgatóságot kell érteni. Az Igazgatóság által elfogadott adatszolgáltatást a Kincstár a (8) bekezdés szerinti határidőt követő huszonöt munkanapon belül jóváhagyja.
171. § * (1) * Az Áht. 108. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti bírság mértéke – elmulasztott adatszolgáltatásonként – legalább ötvenezer, legfeljebb négymillió forint. A bírság összegének megállapításakor a Kincstár a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.
(2) Az Áht. 108. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, költségvetési évenkénti, egyszeri bírság mértéke legalább ötvenezer, de legfeljebb kétmillió forint. A bírság összegének megállapításakor a Kincstár a szabad kiadási előirányzatokat meghaladó kötelezettségvállalások nagyságrendjét mérlegeli.
(3) Ha az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére az (1) bekezdés szerinti bírság kiszabását követően sem kerül sor, a bírság a kiszabásától számított minden újabb eltelt harminc napot követően ismételten kiszabásra kerül. A bírság első alkalommal történő kiszabását követő hatvanadik naptól az ismételten kiszabott bírság összege az (1) bekezdés szerint megállapított összeg kétszerese.
(4) Az Áht. 108. § (3) bekezdés c) pontja szerinti bírság kivételével a bírság kötelezettje a bírság mérséklése vagy részletekben történő megfizetése tekintetében a határozat kézhezvételét követő nyolc napon belül kérelmet terjeszthet elő.
172. § *
172/A. § * (1) * Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerve a bevételeinek és kiadásainak várható alakulásáról havonta adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett Központi Költségvetés Végrehajtását Támogató Rendszerben (e § alkalmazásában a továbbiakban: felhasználási terv), amelyet – az elkülönített állami pénzalapok adatszolgáltatása kivételével – a fejezetet irányító szerv havonta tárgyhónap 10-éig jóváhagy. A felhasználási tervet tárgyhónap, tárgyhónapot követő hónap, valamint a tárgyév egésze bontásban kell megadni. *
(2) * A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet befizetési kötelezettség terheli abban az esetben, ha az október 10-éig és a december 10-éig elkészítendő felhasználási tervben az általa irányított fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok összesített adatait tekintve a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok költségvetési kiadásai és költségvetési bevételei különbségének (e § alkalmazásában a továbbiakban: fejezeti egyenleg) a tárgyév egészére előrejelzett, a felhasználási terv leadása után a Kormány egyedi döntésével biztosított és pénzügyileg teljesített (kifizetett) források összegével korrigált összege és a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok éves költségvetési beszámolói összesített adatai szerinti tényleges fejezeti egyenleg közötti eltérés abszolút értéke legalább a tényleges fejezeti egyenleg abszolút értékének 3%-a. A befizetési kötelezettség mértéke az eltérés abszolút értékének és a fejezeti egyenleg abszolút értéke 3%-ának különbözete abszolút értékének 0,6%-a, legfeljebb az érintett költségvetési fejezet tényleges összes éves kiadásának 1/1000-ed része.
(2a) * A (2) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség mértékének megállapítása során a Kormány irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok – a XIX. Uniós fejlesztések fejezet Alapok alapja pénzügyi eszközök fejezeti kezelésű előirányzatainak kivételével – bevételként elszámolt európai uniós programokból származó és egyéb uniós bevételek tekintetében előre jelzett bevételei összegét nem kell figyelembe venni.
(2b) * A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium esetében a (2) bekezdés szerinti fejezeti egyenleget a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet 1–9., valamint a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet 20–22. címek között megosztva kell figyelembe venni az eltérések megállapítása során.
(3) * A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet befizetési kötelezettség terheli a március, a június, a szeptember, az október, a november és a december időszakra, abban az esetben, ha két egymást követő, e bekezdésben felsorolt felhasználási tervvel érintett időszak felhasználási tervében az általa irányított fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok összesített adatait tekintve a fejezeti egyenleg tárgyhónapra előre jelzett összege és azok tárgyhónapra elkészített időközi költségvetési jelentésben kimutatott, könyvelési adatokon alapuló tényleges teljesítése közötti eltérés abszolút értéke legalább a tényleges teljesítés abszolút értékének 3%-a. A befizetési kötelezettség mértéke a második, e bekezdésben felsorolt felhasználási tervvel érintett hónaptól kezdve az eltérés abszolút értékének és a fejezeti egyenleg abszolút értéke 3%-ának különbözete abszolút értékének 0,2%-a. Ha a tárgyhónapra elkészített időközi költségvetési jelentést a fejezetbe sorolt költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzat határidőben nem tölti fel a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltatási rendszerben, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint az EU-s programokhoz kapcsolódó és más egyéb központi kezelésű előirányzatok összesített adatait a hiányzó adatok tekintetében a kincstári pénzforgalmi adatok alapján kell számítani. *
(3a) * A december havi előrejelzés esetében a befizetési kötelezettség alapjának meghatározása során – az előrejelzés teljesítését követően – a Kormány egyedi döntésével a tárgyév decemberében biztosított és pénzügyileg teljesített (kifizetett) források összegével a már teljesített december havi előrejelzés korrigálható. *
(4) Ha a december hónapban teljesített előrejelzések után a (2) és (3) bekezdés szerint is el kellene járni, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet csak a (2) bekezdés szerinti befizetési kötelezettség terheli.
(5) * Ha a költségvetési szerv vagy a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a felhasználási tervet határidőig nem készíti el, a (2)–(4) bekezdés szerinti eltérések számításakor úgy kell tekinteni, hogy az adott költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzatok előre jelzett költségvetési kiadásainak összege és előre jelzett költségvetési bevételeinek összege nulla.
(6) A befizetési kötelezettség összegét a Kincstár állapítja meg és közli a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervvel
a) a (2) bekezdés szerinti esetben az éves költségvetési beszámolók Kincstár általi jóváhagyását,
b) a (3) bekezdés szerinti esetben az időközi költségvetési jelentéseknek a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltatási rendszerbe történő feltöltésére előírt határidőt
követő húsz munkanapon belül. A fejezetet irányító szerv a befizetési kötelezettséget a közlést követő húsz munkanapon belül teljesíti. *
(7) A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szervre az (1)–(6) bekezdés rendelkezései a következő eltérésekkel alkalmazandó:
a) * a fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv a felhasználási tervét maga hagyja jóvá, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szervet esetleges befizetési kötelezettségét a Kincstár vele közli,
b) * a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szervet a befizetési kötelezettség számításakor önálló fejezetnek és fejezetet irányító szervnek kell tekinteni, a felhasználási tervét és kiadásai, bevételei tény számait külön kell kezelni attól a fejezettől és annak fejezetet irányító szervétől, amelyhez a központi költségvetésben címrend szerint kapcsolódik.
(8) A központi költségvetés európai uniós forrásból származó fejlesztéseket finanszírozó fejezetének fejezetet irányító szerve az irányító hatóságra, kezelő szervre átterhelheti a (2)–(4) bekezdés szerinti befizetési kötelezettségek azon részét, amely az irányító hatóság, kezelő szerv által tévesen szolgáltatott adatok miatt nála keletkezett.
(9) *
172/B. § * (1) A fejezetet irányító szerv a Kincstár által közölt befizetési kötelezettség mérséklését, illetve elengedését (e § alkalmazásában: fizetési könnyítés) kezdeményezheti annak közlésétől számított húsz munkanapon belül az államháztartásért felelős miniszternél a Kincstár egyidejű tájékoztatása mellett, ha a befizetési kötelezettség teljesítése a közfeladatai ellátását aránytalanul megnehezítené, illetve veszélyeztetné. *
(2) Az államháztartásért felelős miniszter a kérelem kézhezvételétől számított húsz munkanapon belül megvizsgálja a fejezetet irányító szerv (1) bekezdés szerinti kérelmét, és
a) ha a kezdeményezéssel egyetért, a fizetési könnyítésről előterjesztést készít, és azt haladéktalanul a Kormány elé terjeszti, vagy
b) egyet nem értéséről haladéktalanul értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.
(3) A fizetési könnyítés tárgyában a Kormány egyedi határozatban dönt, amelyről az államháztartásért felelős miniszter öt munkanapon belül értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt. *
(4) A fejezetet irányító szerv a befizetési kötelezettségét az államháztartásért felelős miniszter egyet nem értéséről szóló értesítést, illetve a Kormány fizetési könnyítés tárgyában hozott döntéséről szóló értesítést követő tíz munkanapon belül teljesíti.
(5) A fizetési könnyítésre irányuló kezdeményezés benyújtása és az államháztartásért felelős miniszter – az egyet nem értéséről vagy a Kormány döntéséről szóló – értesítése között a befizetési kötelezettség teljesítésére rendelkezése álló határidő nyugszik.
(6) A Kincstár a 172/A. § (6) bekezdése vagy a (4) bekezdés szerinti befizetési határidő lejártát követő öt munkanapon belül megterheli a fejezetet irányító szerv fizetési számláját a Kincstár által közölt vagy a Kormány határozatában megállapított összeggel.
173. § (1) * Az államháztartásért felelős miniszter, az irányító szerv vezetője és a költségvetési szerv vezetője az e rendeletben meghatározott jogait és kötelezettségeit – ha azt az Alaptörvény vagy jogszabály nem zárja ki – a belső szabályzatában meghatározott módon átruházhatja. A különböző adatszolgáltatásokkal kapcsolatosan a bejelentésre, aláírásra jogosultak jegyzékét a Kincstár, illetve az államháztartásért felelős miniszter rendelkezésére kell bocsátani.
(2) * Ha az e rendeletben naptári napokban meghatározott határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő az azt követő legközelebbi munkanapon jár le. Ha az e rendeletben meghatározott határnap munkaszüneti nap, a teljesítésre a határnapot követő legközelebbi munkanapig van lehetőség.
(3) *
174. § *
175. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.
176. § * (1) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépése nem érinti az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdése alapján kiadott mentesítések hatályát. Az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdés a) pontja szerinti mentesítés hatálya megszűnik, ha a gazdasági vezető tanulmányait nem fejezi be és a tanulmányok megszűnésének időpontjában nem felel meg a 12. § rendelkezéseinek.
(1a) *
(1b) * Az állami felsőoktatási intézménynél a 12. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltétel alól – legfeljebb a gazdasági vezetői megbízás időtartamára – a gazdasági vezető megbízásakor a vezetői megbízásban mentesség adható. A már megadott mentesség időtartama utólag nem rövidíthető vagy hosszabbítható meg. A megbízásban meghatározott mentesség időtartamának lejártát követően az állami felsőoktatási intézmény gazdasági vezetője csak a 12. §-ban meghatározott feltételek szerint foglalkoztatható tovább gazdasági vezetőként.
(1c) *
(2)–(5) *
(6) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 72. § (3) bekezdés d)–e) pontját, 73. § (1) bekezdés d) pontját, 78. § (5a) bekezdését, 78. § (9) és (9a) bekezdését, 84. § (4a) és (4b) bekezdését egyedi elbírálás útján nyújtott költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra kell alkalmazni.
(7) * A 128. § (2) bekezdés b) pontjától eltérően az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 150. § (4) bekezdése alapján előirányzat-átcsoportosítással rendelkezésre bocsátott, a költségvetési szerv költségvetése terhére megelőlegezett kiadások fedezetét biztosító támogatás összegét az előirányzatot átcsoportosító nyilatkozata alapján egy összegben kell figyelembe venni.
(8) *
(9) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelettel megállapított 77. § (1a) bekezdését és 94. § (1) bekezdését az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(10) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2012. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 242/2013. (VI. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 96. § (4) bekezdés d) és j) pontját a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(11) * Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 465/2015. (XII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 76. § (3) bekezdését a Módr2. hatálybalépésekor már megkötött támogatási szerződésekre is alkalmazni kell.
(12) * Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 264/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 93. § (2) és (3) bekezdését valamint 100. § (3) bekezdését a Módr3. hatálybalépését megelőzően létrejött és az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 445/2020. (X. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr9.) hatálybalépéséig le nem zárt támogatási jogviszonyokban is alkalmazni kell.
(13) * Ha az érintett szerv az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e rendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
(14) * Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 224/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelettel megállapított 172/A. § (1) bekezdése szerinti előrejelzést első alkalommal 2017. szeptember 10-ig kell teljesíteni. A 172/A. § (3) bekezdése szerinti befizetési kötelezettség első alkalommal a 2018. januári és februári hónapok tekintetében terhelheti a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet azzal, hogy a 2017. évben a havi előrejelzések tekintetében a Kincstár tájékoztatja a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet arról, hogy az előrejelzés tekintetében mekkora összegű befizetési kötelezettség terhelné.
(15) * Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 224/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelettel megállapított 95. §-t a hatálybalépését követően megkötött támogatási szerződésekkel, kiadott támogatói okiratokkal biztosított költségvetési támogatásokra kell alkalmazni.
(16) * E rendeletnek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított rendelkezéseit a Módr4. hatálybalépését követően indult és a Módr4. hatálybalépését követően megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
(17) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2018. (VII. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 65/A. § (1) bekezdés b) pontját a Módr5. hatálybalépésekor még el nem bírált támogatási igények vonatkozásában is alkalmazni kell.
(18) * E rendeletnek a Módr5.-tel megállapított 101/A. § (1), (1a) és (10a) bekezdését a Kormánynak a Módr5. hatálybalépését követően közzétett egyedi határozatán alapuló költségvetési támogatásokra kell alkalmazni.
(19) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és a Modern Városok Program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet módosításáról szóló 175/2018. (IX. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított 124. § (4) bekezdését a Módr6. hatálybalépését követően nyújtott támogatásokra kell alkalmazni.
(20) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 230/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet 3. § 2. pontjával megállapított 172/A. § (2) bekezdése és a 3. § 4. pontjával megállapított 172/A. § (3) bekezdése szerinti mértéket első alkalommal a 2018. szeptember tárgyhónapi előrejelzéseihez kapcsolódó befizetési kötelezettségre kell alkalmazni.
(21) * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 230/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított 172/A. § (2a) bekezdése szerinti befizetési kötelezettség mértékének megállapítását első alkalommal a 2018. október 10-éig és a december 10-éig elkészítendő előrejelzésekhez kapcsolódó befizetési kötelezettségre kell alkalmazni.
(22) * A 2020. évi költségvetési évre vonatkozó, a 32. § szerinti elemi költségvetésnek az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti költségvetési jelentésben szereplő eredeti előirányzatokról szóló és az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti adatszolgáltatások határideje a költségvetési évet megelőző év november 30-a, az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti adatszolgáltatás határideje a költségvetési év február 28-a.
(23) * A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet a 172/A. § (3) bekezdése szerinti befizetési kötelezettség a 172/A. § (1) bekezdése szerinti, a 2020. március és június havi adatszolgáltatás tekintetében nem terheli, és a Kincstár ezen adatszolgáltatások tekintetében befizetési kötelezettséget nem állapíthat meg.
(24) * A Módr9.-cel megállapított 35. § (2) bekezdését a Módr9. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(25) * A Módr9.-cel megállapított 88. § (1) bekezdés c) pontját a 2020. május 15-től létrejött hitelügyletek tekintetében is alkalmazni kell.
(26) * Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 445/2020. (X. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 473/2020. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § 1. pontjával megállapított 1. melléklet I. pont 10. alpontját és 36. alpontját a 2020. október 1. napjától vállalt kötelezettségek és teljesített kifizetések tekintetében is alkalmazni kell.
(27) * A Kincstár az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervnek a 32. § szerinti, 2022. évi költségvetési évre vonatkozó elemi költségvetése alapján kiadási rovat bontásban határozza meg az időarányos és a teljesítésarányos előirányzat-felhasználási keret összegét. Az időarányos előirányzat-felhasználási keret összege a működési bevételi előirányzatok és a működési kiadási előirányzatok különbségére jutó központi támogatás, a teljesítésarányos előirányzat-felhasználási keret összege a felhalmozási bevételi előirányzatok és felhalmozási kiadási előirányzatok különbségére eső központi támogatás.
(28) * A központi költségvetés egyes kiadásainak teljesíthetőségéről szóló kormányhatározattal érintett, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzat – ide nem értve a XIX. Uniós fejlesztések fejezet 2. cím, Fejezeti kezelésű előirányzatok 17. alcím, Alapok alapja pénzügyi eszközök előirányzatai – tekintetében kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány a 2022. évi éves költségvetési beszámolóban nem mutatható ki, kivéve, ha valamely költségvetési bevétel kizárólagos felhasználási célját törvény határozza meg, vagy ha törvény úgy rendelkezik, hogy a maradvány nem vonható el. Az e rendelkezés alapján képződött kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány összegét a fejezetet irányító szerv a Megtakarítási Alap előirányzat javára fizeti meg a 150. § (4) bekezdésében foglaltak szerint. A Megtakarítási Alap kiadási előirányzatának előirányzat-átcsoportosítással történő felhasználásáról a fejezetet irányító szerv vezetőjének indokolt kérelme, a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs javaslata vagy az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktussal összefüggésben felmerült kiadások teljesítéséről rendelkező jogszabály, illetve kormányhatározat alapján az államháztartásért felelős miniszter rendelkezik.
(29) *
(30) * A 172/A. § (1) bekezdése szerinti, 2022. januártól 2022. augusztusig teljesítendő havi adatszolgáltatások tekintetében a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervet a 172/A. § (3) bekezdése szerinti befizetési kötelezettség nem terheli, a Kincstár ezen adatszolgáltatások tekintetében befizetési kötelezettséget nem állapíthat meg. *
(31) * E rendelet 167/A. § (4) bekezdés 14. pontja szerinti, az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 480/2022. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított bejelentési kötelezettséget a soron következő változás bejelentésekor, de legkésőbb 2023. december 31-ig kell megtenni.
176. § *
177. § * (1) E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 310/2018. (XII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr7.) módosított 46. § (1) és (2) bekezdését, 150. § (3) bekezdését és 152. § (1) bekezdését a Módr7. hatálybalépését követően vállalt kötelezettségekre kell alkalmazni.
(2) * E rendeletnek a Módr7.-tel módosított 150. § (1) bekezdés b), i) és j) pontját a 2019. költségvetési évről szóló beszámoló készítésénél kell először figyelembe venni.
(3) * E rendeletnek az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 282/2019. (XI. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr8.) megállapított 150. § (1) bekezdés b), d), e), f), i) és k)–m) pontját, 152. § (2) és (4) bekezdését a 2019. költségvetési évről szóló beszámoló készítésénél kell először figyelembe venni.
(4) * E rendeletnek a Módr8.-cal megállapított 150. § (1) bekezdés b), d), e), f), i) és k)–m) pontját, valamint 152. § (4) bekezdését a Módr8. hatálybalépéséig vállalt kötelezettségekre is alkalmazni kell.
(5) * A költségvetési szerv költségvetési évi működési célú kiadási előirányzatai terhére 2018. december 31-e előtt vállalt kötelezettségekből eredő költségvetési maradványát 2019. december 31-éig, a költségvetési szerv költségvetési évi felhalmozási célú kiadási előirányzatai, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére 2018. december 31-e előtt vállalt kötelezettségekből eredő költségvetési maradványát 2020. december 31-éig lehet felhasználni, az azt követően fennmaradt költségvetési maradvány kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványnak minősül, amelyet a 152. § (2) bekezdése szerint a Központi Maradványelszámolási Alap előirányzat javára kell befizetni. E rendelkezést nem kell alkalmazni a 150. § (1) bekezdés a) pontja szerinti azon kötelezettségvállalással terhelt maradványokra, amelyeknél a költségvetési bevétel kizárólagos felhasználási célját jogszabály meghatározza, vagy ha törvény úgy rendelkezik, hogy a maradvány nem vonható el, valamint a 152. § (4) bekezdése szerinti kötelezettségvállalással terhelt maradványokra.
178. § * (1) A VI. fejezetnek az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított szabályait – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2014. január 1-jén vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2014. január 1-jén vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra, és az azok alapján nyújtott költségvetési támogatásokra kell először alkalmazni.
(2) Az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel hatályon kívül helyezett 84. § (4a) és (4b) bekezdését az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben nem kell alkalmazni.
179. § * (1) A központi költségvetés központosított bevételét képező bevételeket, amelyek nem az e célra létrehozott központosított beszedési számlára érkeznek be, a számla felett rendelkező szervnek a beérkezést követő öt munkanapon belül a megfelelő beszedési számlára történő átutalással rendeznie kell.
(2) * A helyi önkormányzat foglalkoztató esetén az Art. 16. § (1) bekezdése és 1. melléklet 3. pontja szerinti bejelentési és az Art. 50. § (1) és (2) bekezdése szerinti bevallási kötelezettség teljesítése során a 2017. január 1-jét megelőző időszakra technikai adószámon benyújtott bevallások önellenőrzése az eredetileg beadott bevallásban feltüntetett technikai adószámon történik.
(3) * A helyi önkormányzat és intézménye, valamint a nemzetiségi önkormányzat és intézménye foglalkoztató adózó esetében az állami adóhatóság első alkalommal a Kincstár által átadott adatok alapján veszi nyilvántartásba az állandó meghatalmazottként eljáró képviselő adatait és a képviseleti jogosultsága terjedelmét. E bekezdés alkalmazásában a képviseleti adatok és jogosultságok nyilvántartásba vételéhez szükséges adatokat a Kincstár – az állami adóhatósággal egyeztetett módon és időpontban – elektronikus formában átadja az állami adóhatóság részére. Az adatátadás tartalmazza a képviselőként eljáró állandó meghatalmazott hozzájárulása alapján a nevét, adóazonosító jelét, képviseleti jogosultsága terjedelmét, valamint az általa képviselt adózó elnevezését, adószámát. Az adatátadás tartalmazza továbbá azon adatokat is, melyeket az állami adóhatóság által az előtte képviselő által intézhető ügyekre vonatkozó képviseleti jogosultság bejelentéséhez elvár, és amelyek a képviseleti jogosultság maradéktalan nyilvántartásba vételéhez elengedhetetlenek, így különösen a képviseleti jogosultság kezdő időpontját, illetve a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat.
(4) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az e rendelet szerint fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentummal egyenértékűnek kell tekinteni azt az elektronikus dokumentumot, amelyet az aláírásra jogosult az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés központi elektronikus ügyintézési szolgáltatással elektronikusan hitelesített.
180. § * (1) A Kincstár a Módr8. hatálybalépését követő 30 napon belül – egyszeri átadás keretében – megküldi a NISZ Zrt. részére a rendelkezésére álló törzskönyvi jogi személyek törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett hivatalos elérhetőségét (hivatali tárhely vagy cégkapu azonosító).
(2) A 167/B. § (9) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget a NISZ Zrt. első alkalommal az (1) bekezdésben meghatározott adatok átadását követő napon belül teljesíti a Kincstár részére.
(3) A NISZ Zrt. a Módr8. hatálybalépését követő 31. naptól a törzskönyvi jogi személy értesítésével egyidejűleg adatot szolgáltat a Kincstár részére a törzskönyvi jogi személy hivatali kapu vagy cégkapu azonosító adatában bekövetkezett változásról, a hivatalos elérhetőség megszűnéséről, valamint létesítéséről.
(4) A 2019. évi általános önkormányzati választásokkal összefüggésben a 167/C. § (1)–(4a) bekezdésében meghatározott, a törzskönyvi jogi személy vezetőjére vonatkozó bejelentési kötelezettség teljesítésére az ott meghatározott szerven kívül, annak nevében
a) helyi önkormányzat esetében az illetékes önkormányzati hivatal vagy közös önkormányzati hivatal,
b) társulás esetében a munkaszervezeti feladatokat ellátó törzskönyvi jogi személy,
c) nemzetiségi önkormányzat esetében a székhelye szerinti helyi önkormányzati hivatal
vezetője is jogosult 2020. február 29. napjáig.
181. § * (1) E rendeletnek a Módr8.-cal megállapított 169. § (5) bekezdését a Módr8. hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) A már létező költségvetési szervek alapító okiratát, a költségvetési szervnek nem minősülő törzskönyvi jogi személyek létesítő okiratát a Módr8.-cal megállapított 167/A. § (4) bekezdés 8. pontjának megfelelően a Módr8. hatálybalépését követő 90 napon belül módosítani kell.
181/A. § *
181/B. § *
182. § * A 14/A. §, a 15. § (1) bekezdése, a 33/B. § és a 6. mellékletbe foglalt táblázat 16–22. pontja a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011. november 8-i 2011/85/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
183. § * 2020. március 11-től a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról szóló 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr9.) hatálybalépéséig létrejött és fennálló támogatási jogviszonyok esetében
a) a 75. § (6a) bekezdésétől eltérően, ha a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött, a hatósági engedély meglétét a támogató a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámoló keretében ellenőrzi, annak korábbi benyújtása vagy meglétéről való nyilatkozat nem szükséges, és
b) a 95. § (1) bekezdésétől eltérően a támogatási szerződésben rögzített támogatási cél – a kedvezményezett indokolt kérelme alapján – módosítható, ha az eredeti támogatási cél szerinti felhasználás a veszélyhelyzet miatt előre láthatólag tartós akadályba ütközik, és az nem jár a támogatási összeg növekedésével.
184. § * A központi költségvetés terhére az egészségügyi válsághelyzettel összefüggésben történő eszközbeszerzések és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése tekintetében felmerülő szerződések esetében az 54. § (3) és (4) bekezdésétől, valamint az 58. §-tól eltérően a kötelezettségvállaló – a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium esetében a kötelezettségvállaló vagy a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium politikai vagy szakmai felsővezetője – utasítására meg kell tenni az ellenjegyzést és az érvényesítést.
185. § * Ha 2020. március 11-től a Módr9. hatálybalépéséig létrejött és fennálló, a központi költségvetés terhére nyújtott költségvetési támogatásból megvalósuló támogatási jogviszonyokban meghatározott támogatott tevékenység megvalósításának időtartama a tárgyéven túl nyúlik, és a pénzügyi teljesítésének elhúzódását a veszélyhelyzettel összefüggő ok idézte elő, akkor az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának kell tekinteni a kötelezettségvállalások ezen indokok alapján keletkezett állományát.
186. § * E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 404/2020. (VIII. 17.) Korm. rendelettel megállapított 84. § (1) bekezdés h) és i) pontját a 2020. június 19. és 2020. december 31. között létrejött támogatási jogviszonyokra kell alkalmazni.
1. a központi költségvetés I. fejezeténél – az a)–h) pontban meghatározott kivétellel – az Országgyűlés Hivatala és annak főigazgatója,
a) a 8., a 9. és a 11. cím tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
b) a Közbeszerzési Hatóság tekintetében a Közbeszerzési Hatóság és annak elnöke,
c) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tekintetében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és annak elnöke,
d) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tekintetében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és annak elnöke,
e) a Nemzeti Választási Iroda tekintetében a Nemzeti Választási Iroda és annak elnöke,
f) a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala tekintetében a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala és annak főigazgatója,
g) a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tekintetében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és annak elnöke,
h) az Országos Atomenergia Hivatal tekintetében az Országos Atomenergia Hivatal és annak elnöke,
2. * a központi költségvetés II. fejezeténél a Sándor-palota és annak hivatalvezetője,
3. a központi költségvetés III. fejezeténél az Alkotmánybíróság és annak elnöke,
4. a központi költségvetés IV. fejezeténél az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és az alapvető jogok biztosa,
5. a központi költségvetés V. fejezeténél az Állami Számvevőszék és annak elnöke,
6. * a központi költségvetés VI. fejezeténél – az a) és b) pontban meghatározott kivétellel – az Országos Bírósági Hivatal és annak elnöke,
a) a 2. cím tekintetében a Kúria elnöke,
b) a 3. cím tekintetében az Országos Bírói Tanács,
7. a központi költségvetés VII. fejezeténél az Integritás Hatóság és annak elnöke,
8. a központi költségvetés VIII. fejezeténél a Legfőbb Ügyészség és a legfőbb ügyész,
9. * a központi költségvetés IX. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 178. §-a szerinti tagja,
a) a 4. cím tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
10. a központi költségvetés X. fejezeténél az Igazságügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 119. §-a szerinti tagja,
11. * a központi költségvetés XI. fejezeténél – az a) és b) pontban meghatározott kivétellel – a Miniszterelnökség és a Kormánynak a Ktfr. 30. §-a szerinti tagja,
a) a 3. és a 7. cím, valamint a 30. cím 1. alcím 30. és 31. jogcímcsoportja tekintetében a Miniszterelnökség és a Kormánynak a Ktfr. 48. §-a szerinti tagja,
b) a 32. cím 4. alcíme tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
12. a központi költségvetés XII. fejezeténél az Agrárminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 54. §-a szerinti tagja,
13. a központi költségvetés XIII. fejezeténél a Honvédelmi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 112. §-a szerinti tagja,
14. a központi költségvetés XIV. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – a Belügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 66. §-a szerinti tagja,
a) a 21. cím 3. alcíme tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
15. a központi költségvetés XV. fejezeténél a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
16. a központi költségvetés XVI. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 95. §-a szerinti tagja,
a) a 11. cím 4. alcíme tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. § szerinti tagja,
17. a központi költségvetés XVII. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – az Energiaügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 160. §-a szerinti tagja,
a) a 21. cím 5. alcíme tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
18. a központi költségvetés XVIII. fejezeténél a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 139. §-a szerinti tagja,
19. * a központi költségvetés XIX. fejezeténél a Nemzeti Fejlesztési Központ és a Kit. 33/B. § (1) bekezdése szerinti államtitkár,
20. a központi költségvetés XX. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 128. §-a szerinti tagja,
a) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tekintetében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és annak elnöke,
21. a központi költségvetés XXI. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kormánynak a Ktfr. 9. §-a szerinti tagja,
a) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tekintetében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és annak elnöke,
22. * a központi költségvetés XXIII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 103. §-a szerinti tagja,
22a. * a központi költségvetés XXIV. fejezeténél a Szuverenitásvédelmi Hivatal és annak elnöke,
22b. * a központi költségvetés XXV. fejezeténél a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 178. §-a szerinti tagja,
23. a központi költségvetés XXX. fejezeténél a Gazdasági Versenyhivatal és annak elnöke,
24. a központi költségvetés XXXI. fejezeténél a Központi Statisztikai Hivatal és annak elnöke,
25. a központi költségvetés XXXII. fejezeténél az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság és annak főigazgatója,
26. a központi költségvetés XXXIII. fejezeténél a Magyar Tudományos Akadémia és annak elnöke,
27. a központi költségvetés XXXIV. fejezeténél a Magyar Művészeti Akadémia és annak elnöke,
28. a központi költségvetés XXXV. fejezeténél a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 128. §-a szerinti tagja,
29. * a központi költségvetés XXXVI. fejezeténél a Magyar Kutatási Hálózat Titkársága és a Magyar Kutatási Hálózat elnöke,
29a. * a központi költségvetés XXXVII. fejezeténél az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és a Kormánynak a Kftr. 183/A. §-a szerinti tagja,
30. a központi költségvetés XLI. fejezeténél a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
31. a központi költségvetés XLII. fejezeténél a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
32. * a központi költségvetés XLIII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 103. §-a szerinti tagja,
33. a központi költségvetés XLIV. fejezeténél az Agrárminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 54. §-a szerinti tagja,
34. a központi költségvetés XLV. fejezeténél az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 95. §-a szerinti tagja,
35. a központi költségvetés L. fejezeténél a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
36. a központi költségvetés LI. fejezeténél – az a) pontban meghatározott kivétellel – a Honvédelmi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 112. §-a szerinti tagja,
a) a 10. cím tekintetében a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
37. a központi költségvetés LXII. fejezeténél a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 128. §-a szerinti tagja,
38. a központi költségvetés LXIII. fejezeténél Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 103. §-a szerinti tagja,
39. a központi költségvetés LXV. fejezeténél a Bethlen Gábor Alapért felelős testület,
40. a központi költségvetés LXVI. fejezeténél az Energiaügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 160. §-a szerinti tagja,
41. a központi költségvetés LXVII. fejezeténél a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 128. §-a szerinti tagja,
42. a központi költségvetés LXXI. fejezeténél a Pénzügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 148. §-a szerinti tagja,
43. a központi költségvetés LXXII. fejezeténél a Belügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 66. §-a szerinti tagja.
1. a helyi önkormányzati költségvetési szerv tekintetében
a) – a közös önkormányzati hivatal kivételével – a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv esetében a képviselő-testület, a közgyűlés és a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke,
b) a közös önkormányzati hivatal esetében a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselő-testülete, közgyűlése és a polgármester, főpolgármester, vármegyei közgyűlés elnöke,
c) a társulás által irányított költségvetési szerv esetében a társulási tanács és annak elnöke,
d) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény szerinti térségi fejlesztési tanács által irányított költségvetési szerv esetében a térségi fejlesztési tanács és a térségi fejlesztési tanács elnöke,
2. a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv tekintetében
a) a helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetében a helyi nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete és a képviselő-testület elnöke,
b) az országos nemzetiségi önkormányzat esetében az országos nemzetiségi önkormányzat közgyűlése és a közgyűlés elnöke.
Fejezetek megnevezése:
Költségvetési év: ........
forintban | |||||||||||||||||||||||||||
KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | A | A | ||||||||||||||||||||||||
Állam- háztar- tási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jogcím csop. szám | Jogcím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jogcím csop. név | Jogcím név | Kiemelt előirányzat neve | Módosítás (+/-) | módosítás következő évre áthúzódó hatása | módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | ||||||||||||
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!) | |||||||||||||||||||||||||||
forintban | |||||||||||||||||||||||||||
BEVÉTEL | A módosítás jogcíme | A | A | ||||||||||||||||||||||||
Állam- háztar- tási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jogcím csop. szám | Jogcím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jogcím csop. név | Jogcím név | Kiemelt előirányzat neve | Módosítás (+/-) | módosítás következő évre áthúzódó hatása | módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | ||||||||||||
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!) | |||||||||||||||||||||||||||
forintban | |||||||||||||||||||||||||||
TÁMOGATÁS | A módosítás jogcíme | A | A | ||||||||||||||||||||||||
Állam- háztar- tási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jogcím csop. szám | Jogcím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jogcím csop. név | Jogcím név | Kiemelt előirányzat neve | Módosítás (+/-) | módosítás következő évre áthúzódó hatása | módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | ||||||||||||
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!) | |||||||||||||||||||||||||||
Foglalkoztatottak létszáma (fő) – időszakra | |||||||||||||||||||||||||||
Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki | A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) | Összesen | I. n.év | II. n.év | III. n.év | IV. n.év | |||||||||||||||||||||
Magyar Államkincstár | 1 példány | időarányos teljesítésarányos egyéb: | |||||||||||||||||||||||||
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni. | |||||||||||||||||||||||||||
{Fejezetszám} {Fejezetnév} {Év megjelölése}. évi költségvetési kiadási előirányzatainak feladatterve
A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | ||
1 | Áht. azono- sító | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop. név | Jogcímnév | Előirányzat célja | Kifizetés- ben részesülők köre | Támo- gatás bizto- sításának módja | Támo- gatási előleg | Rendel- kezésre bocsátás módja | Vissza- fizetés határ- ideje | Biztosíték | Kezelő szerv | Lebonyo- lító szerv | Európai uniós forrásból finan- szírozott költség- vetési támoga- tás közre- működő szerve- zete | |
2 | {Cím megnevezése} | |||||||||||||||
3 | {Alcím megnevezése} | |||||||||||||||
4 | {Jogcímcsoport megnevezése} | |||||||||||||||
5 | {Jogcím megnevezése} | |||||||||||||||
A | B | ||
1 | Időpont (a táblázatban megjelölt nap, illetve az azt követő első munkanap) | Bruttó utalvány tartalma | |
2 * | december 21. | Az utalási év 12 havi finanszírozási összegéből számított havi átlag 40%-a (járandóság előleg) Az utalás a NEAK külön intézkedése alapján történik | |
3 | január 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg A december havi járandóság előleg visszavonása és a tényleges havi teljesítmény kiutalása | |
4 | február 1. | ||
5 | március 1. | ||
6 | április 1. | ||
7 | május 1. | ||
8 | június 1. | ||
9 | július 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg | |
10 | augusztus 1. | ||
11 | szeptember 1. | ||
12 | október 1. | ||
13 | november 1. | ||
14 | december 1. |
A | B | C | ||
1 | Időpont (a táblázatban megjelölt nap, illetve az azt követő első munkanap) | Bruttó utalvány tartalma | Nettósítás tartalma (levonások) | |
2 * | december 21. | Az utalási év 12 havi finanszírozási összegéből számított havi átlag 40%-a (járandóság előleg) | Megjegyzés: az utalás a NEAK külön intézkedése alapján történik | |
3 | január 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a mínusz járandóság előleg | ||
4 | január 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
5 | február 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
6 | február 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
7 | március 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
8 | március 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
9 | április 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
10 | április 20. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
11 | május 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
12 | május 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
13 | június 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
14 | június 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
15 | július 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
16 | július 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásából eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
17 | augusztus 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
18 | augusztus 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásból eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
19 | szeptember 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
20 | szeptember 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásból eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
21 | október 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
22 | október 20. | Tárgyhóban esedékes egyéb levonásokkal csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásból eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
23 | november 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
24 | november 20. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásból eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. | |
25 | december 1. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 60%-a | ||
26 | december 20. | Tárgyhónapban esedékes egyéb levonással csökkentett bruttó finanszírozási összeg 40%-a | Az előző hónapra vonatkozó kifizetéseket terhelő: a) befizetési kötelezettségek (adók, járulékok) b) forgótőke visszapótlás Szociális hozzájárulási adó szabály változásból eredő kiadás megtakarítás a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltakra figyelemmel. Egyéb jogszabályon alapuló levonások. |
A | B | C | ||
1 | Időpont | Az utalandó összeg megoszlása | A nettósítás tartalma (levonások) | |
2 * | Január hónap első munkanapja | A tárgyévi előirányzat 4,0%-a | A 122/A. § (2) bekezdés f) pontja szerinti megelőlegezés visszapótlása az előző év december 20-án fennálló lemondás miatti visszafizetési kötelezettség, forgótőke-visszapótlás, jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség | |
3 * | január hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | 1. Forgótőke-visszapótlás 2. Az előző havi kifizetéseket terhelő befizetési kötelezettség (adók, járulékok) 3. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 12%-a, továbbá jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség | |
3a * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
4 * | február hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. | |
4a * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
5 * | március hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
5a * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
6 * | április hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
7 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
8 * | május hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
9 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
10 * | június hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
11 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
12 * | július hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
13 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
14 * | augusztus hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
15 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
16 * | szeptember hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
17 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
18 * | október hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
19 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
20 * | november hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
21 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
22 * | december 19. | A tárgyévi előirányzat 8,0%-a | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) forgótőke-visszapótlás. A szolidaritási hozzájárulás éves összegének 8%-a. Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság. Jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség. | |
23 * | A közfoglalkoztatási támogatás bruttó bér és közteher fedezetére szolgáló része | Az előző havi kifizetéseket terhelő a) befizetési kötelezettség (adók, járulékok), b) megelőlegezett, 50 ezer Ft alatti tartozás, c) megelőlegezett összeg késedelmes visszafizetése miatti kamattartozás, d) forgótőke-visszapótlás | ||
A | B | C | D | E | ||
1 | Kötelezett | Tartalom | Címzett | Határidő | Megjegyzés | |
2 * | helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács adatszolgáltatási feladatait ellátó szerv | a helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti, a tárgyév október és november hó utolsó napján fennálló adósságot keletkeztető ügyletei állománya | országos nemzetiségi önkormányzat esetén a Kincstár, más esetben az Igazgatóság | a tárgyhónapot követő hónap – november vagy december – 20-áig | ||
3 * | a Gst. szerinti adósságállománnyal vagy adósságot keletkeztető ügylet megkötésére vonatkozó engedéllyel rendelkező kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet, ha a tulajdonosi joggyakorlója útján vagy közvetlenül kapott kiértesítést a rendszeres adatszolgáltatásról, illetve – a kiértesítés alapján – a besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személy | a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti, a tárgyidőszak utolsó napján fennálló adósságot keletkeztető ügyletei értékének a költségvetési évet megelőző év december 31-i tényleges, valamint a költségvetési év december 31-ei állománya | államháztartásért felelős miniszter | a költségvetési évet megelőző év december 31-i tényleges állományra a költségvetési évre vonatkozó első adatszolgáltatás alkalmával, az első kilenc hónapban negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap16-áig | ||
4 | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv | a költségvetési szerv tartozásállományára vonatkozó adatok | Kincstár és a fejezetet irányító szerv | havonta a tárgyhó utolsó napi állapotának megfelelően, a tárgyhót követő hónap 5. napja | ||
5 * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, valamint az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve | a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak előirányzatai, valamint az elkülönített állami pénzalap előirányzatai bevételeinek, kiadásainak várható alakulása | Kincstár | a fejezetet irányító szerv vagy a kezelő szerv által jóváhagyott módon a 172/A. § (1) bekezdésében meghatározott hónapokban és dátummal | ||
5a * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra vonatkozó eltérésekkel | költségvetési szerv követelései, kötelezettségvállalásai, kötelezettségei és más fizetési kötelezettségei a Kincstár szabályzata alapján | Kincstár | gazdasági esemény felmerüléséhez illeszkedően | ||
6 | Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve | a Gyógyító-megelőző ellátások kiadásainak kedvezményezettek szerinti összetétele | Kincstár | negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20-áig | a Kincstár az adatokat továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek | |
6a * | Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet kezelő szerve | a Nyugdíjbiztosítási Alapkezelő által a tárgyhónapban folyósított ellátások pénzforgalmi adatai és naturális mutatói (létszám, ellátásszám) a Pénzügyminisztérium által közzétett útmutató alapján | államháztartásért felelős miniszter | a tárgyhavi és a hóközi folyósítást követő hónap 25-éig | az adatszolgáltatást elektronikus úton, a Pénzügyminisztérium hivatali kapun keresztül kell teljesíteni | |
6b * | mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv | az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, illetve Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és nemzeti forrásokból finanszírozott támogatások és intézkedések pénzforgalmi adatai | Kincstár, államháztartásért felelős miniszter | havonta, a tárgyhónapot követő hónap 25-éig | a Kincstár az adatokat megküldi az agrárpolitikáért felelős miniszternek és az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszternek | |
7 * | ||||||
8 * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, kivéve a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és az általa irányított költségvetési szervek (ide nem értve a 20. címen szereplő költségvetési szerveket), valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok | a személyi juttatásokat, valamint egyéb kifizetéseket terhelő, továbbá azokkal összefüggésben felmerülő közterhek | Kincstár | havonta, a hónap 16-áig | az adatszolgáltatás elmulasztása esetén annak teljesítéséig a Kincstár az előirányzat-felhasználási keret megnyitást felfüggeszti, a költségvetési szerv fizetési számlája terhére benyújtott fizetési megbízásokat nem teljesíti | |
9 * | állami adóhatóság | a Kincstár által igényelt jogcím szerinti részletezésben az adott héten tervezett kiutalás, beleértve az adó-visszatérítéseket is, devizanemenként megbontva | Kincstár | hetente, hétfő 12 óráig | ||
10 * | fejezetet irányító szerv, elkülönített állami pénzalap kezelő szerve, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve | a költségvetési évben – a fejezetbe tartozó költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok, központi kezelésű előirányzatok – a kezelt elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai terhére devizában történő várható kifizetésekről összesítve, az 500 millió forint feletti kifizetéseket egyedileg megjelölve | Kincstár | havonta, a hónap 25-éig | ||
11. * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve, elkülönített állami pénzalap kezelő szerve, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve, a tulajdonosi joggyakorló szervezet, kincstári körbe nem tartozó számlatulajdonos | a fizetési számlák terhére a Kincstár által vezetett fizetési számlákon kívüli fizetési számlákra irányuló tervezett nagy összegű (1000 millió forintot elérő) átutalások | Kincstár | 1000 millió forintot elérő összegnél a terhelés időpontját megelőző öt munkanap | ||
11a * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat kezelő szerve, fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve, elkülönített állami pénzalap kezelő szerve, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve, a tulajdonosi joggyakorló szervezet, kincstári körön kívüli számlatulajdonos | az euróban vezetett fizetési számlák terhére a Kincstár által vezetett fizetési számlákon kívüli fizetési számlákra irányuló tervezett nagy összegű (1 millió euró feletti) átutalások | Kincstár | a terhelés időpontját megelőző öt munkanap | ||
12 * | MNV Zrt., Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv, továbbá – a fejezetet irányító szerven keresztül – az állam nevében tulajdonosi joggyakorlásra törvényben, miniszteri rendeletben kijelölt szervezet, személy | az állami vagyon kezelésével, tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos fizetési számláinak pénzforgalma, valamint a pénzforgalom nélküli műveletek hatása (tényadatok), az állami vagyonnal kapcsolatos központosított bevételek és kiadások várható alakulásának havi ütemezése | államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár | minden hónap 7. napjáig | Az adatokat egyidejűleg az MNV Zrt. az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek is megküldi. Az adatszolgáltatást minden adatszolgáltatónak elektronikus úton kell teljesítenie. | |
12a * | Beruházási Ügynökség | a Beruházási Ügynökség feladatkörébe tartozó kormányzati beruházások kapcsolatos fizetési számláinak pénzforgalma, a pénzforgalom nélküli műveletek hatása (tényadatok), valamint e beruházásokkal kapcsolatos központosított bevételek és kiadások várható alakulásának havi ütemezése | államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár | minden hónap 7. napjáig | Az adatokat a Beruházási Ügynökség egyidejűleg megküldi a fejezetet irányító szervnek is. Az adatszolgáltatást elektronikus úton kell teljesíteni. | |
13 * | európai uniós forrásokból finanszírozott költségvetési támogatások irányító hatóságai | kedvezményezetti kifizetések, kedvezményezettek általi visszafizetések, számla alapú kifizetések, előleg-kifizetések állománya, előleg-elszámolások aktuális állása | államháztartásért felelős miniszter | negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig | ||
14 * | 32. § (1)–(5) bekezdése, 32/A. § (2) bekezdése szerinti szervezet | adatszolgáltatás az elemi költségvetésről | Kincstár | 32. § (6) bekezdése szerint | ||
14a * | ||||||
14b * | a kötelezettséget vállaló szerv a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra vonatkozó eltérésekkel | az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalás létrejöttére, összegére, fizetési ütemezésére, valamint adatainak módosítására, a kötelezettségvállalás megszűnésére vonatkozó információk | Kincstár | a kötelezettségvállalás létrejöttét, módosítását, megszűnését követő öt napon belül | ||
15 * | ||||||
16 * | ||||||
17 * | ||||||
18 * | elkülönített állami pénzalap kezelő szerve | elkülönített állami pénzalap előirányzat-felhasználási terve | Kincstár | 133. § (1) bekezdése szerint | ||
19 | társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerve | a 135. és 136. § szerinti előirányzat-felhasználási tervek | Kincstár | 135. és 136. § szerint | ||
20 * | fejezetet irányító szerv, államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv | a 167. § (2)–(4) bekezdése szerinti előirányzat-módosítások, átcsoportosítások | Kincstár | 167. § (2)–(4) bekezdése szerint | ||
21 * | a 169. § szerinti szervezet | a 169. § szerinti időközi költségvetési jelentés | 169. § szerint | 169. § szerint | az adatokat alátámasztó – könyvelési rendszerből a Kincstár által közzétett adatszerkezetben előállított – teljes főkönyvi kivonatot elektronikus úton mellékelni kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben, a főkönyvi kivonat állományi számláinak nyitó értékeit a Kincstár az éves költségvetési beszámoló elfogadását követő időszakra vonatkozó adatszolgáltatásoknál vizsgálja | |
22 * | a 170. § szerinti szervezet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra vonatkozó eltérésekkel | a 170. § szerinti időközi mérlegjelentés | 170. § szerint | 170. § szerint | az adatokat alátámasztó – könyvelési rendszerből a Kincstár által közzétett adatszerkezetben előállított – teljes főkönyvi kivonatot elektronikus úton mellékelni kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben, a főkönyvi kivonat állományi számláinak nyitó értékeit a Kincstár az éves költségvetési beszámoló elfogadását követő időszakra vonatkozó adatszolgáltatásoknál vizsgálja | |
23 * | ||||||
24 * | az Áht. 109. § (8) bekezdése alapján kiadott közleményben megjelölt kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet, ha a tulajdonosi joggyakorlója útján vagy közvetlenül kapott kiértesítést a rendszeres adatszolgáltatásról, illetve – kiértesítés alapján – a besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személy | a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet és a besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személy számviteli beszámoló szerinti mérlege, eredménykimutatása és cash-flow kimutatása tételeinek, valamint a kiemelt mutatói, költségvetési kapcsolatai évközi tényadatai és a várható éves teljesítési adatai, szöveges indokolással kiegészítve a mérlegben, eredmény-kimutatásban és cash-flow kimutatásban szereplő speciális tételek elszámolására, költségvetési kapcsolatok és az adósság alakulására vonatkozóan | államháztartásért felelős miniszter | negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napja, havonta, ha a legutolsó adatközlésben szereplő adatokhoz képest a várható éves teljesítési adatokban elmozdulás várható | ||
25a * | az állam és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank között kötött szerződések végrehajtásáért felelős | nemzetközi pénzügyi intézménnyel kötött szerződésben előírt rendszeres, illetve eseti adatszolgáltatás – beleértve a finanszírozott beruházások helyszíni ellenőrzésében való közreműködést, a nemzetközi pénzügyi intézmény képviselőivel való együttműködést, valamint a szerződésekből fakadó állami kötelezettségvállalások teljesítése és az érintett szereplők együttműködése javítása céljából összehívott eseti rendszerességű egyeztetéseken való részvételt – a nemzetközi pénzügyi intézmény által megkívánt formában és tartalommal | államháztartásért felelős miniszter | szerződés/egyedi igény szerint | ||
25b * | az állam és – 25a pontban meghatározott kivételekkel – a nemzetközi pénzügyi intézmények között kötött szerződések végrehajtásáért felelős | nemzetközi pénzügyi intézménnyel kötött szerződésben előírt rendszeres, illetve eseti adatszolgáltatás – beleértve a finanszírozott beruházások helyszíni ellenőrzésében való közreműködést, a nemzetközi pénzügyi intézmény képviselőivel való együttműködést, valamint a szerződésekből fakadó állami kötelezettségvállalások teljesítése és az érintett szereplők együttműködése javítása céljából összehívott eseti rendszerességű egyeztetéseken való részvételt – a nemzetközi pénzügyi intézmény által megkívánt formában és tartalommal | gazdaságfejlesztési miniszter | szerződés/egyedi igény szerint | ||
26 | önkormányzati adóhatóság | beszedett gépjárműadó összegének adatai a 144/A. § szerint | Igazgatóság | 144/A. § (1) és (2) bekezdése szerint | az adatszolgáltatás hitelesített példányát és a 145. § (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számláról a terhelési összegeket, továbbá azok záró egyenlegét tartalmazó számlakivonatok hitelesített másolatait megküldeni szükséges | |
27 | a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek közül a költségvetési tervezésbe bevont szervezetek | havi mérleg, eredménykimutatás, cash-flow kimutatás | államháztartásért felelős miniszter | a tárgyhónapot követő hó 25-e | az Szt. 7. számú melléklete szerint | |
28 * | helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács | a helyi önkormányzatnak, helyi nemzetiségi önkormányzatnak, társulásnak, térségi fejlesztési tanácsnak a Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti, naptári éven túli futamidejű adósságot keletkeztető ügyletek | Igazgatóság | a negyedik negyedévi és éves mérlegjelentés benyújtási határidejével megegyezően | ||
29 * | Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve | az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi intézményt megillető, de engedményezés alapján más szervezet részére kiutalt támogatási összegek kimutatása egészségügyi intézményenként és engedményezett szervezetenként | Kincstár | havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10-éig | ||
30 * | különleges gazdasági övezettel érintett vármegyei önkormányzat | a realizált helyi adók összege a vármegyei önkormányzat támogatásával érintett települési önkormányzatonként | Kincstár (teljes adatkör) és az érintett települési önkormányzatok (az ezeket érintő adatok tekintetében) | április 20. | ||
31 * | települési önkormányzat | az iparűzési adóerő-képességet meghatározó tárgyév július 20-i adóalap összege | Kincstár | tárgyév július 31. | ||
32 * | Az Áht. 107. § (1a) bekezdése szerinti, a Kincstárban fizetési számlával rendelkező helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács | a helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács fizetési számláinak előre jelzett hónap végi és év végi várható állománya európai uniós forrásból nyújtott támogatás kezelésére használt fizetési számla, a hazai forrásból nyújtott támogatás kezelésére használt fizetési, és minden egyéb, nem támogatás kezelésére szolgáló fizetési számla megbontásban | Kincstár | tárgyév április 20., július 20., október 20., november 20. és december 20. | ||
33 * | államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat kezelő szerve, fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve, elkülönített állami pénzalap kezelő szerve, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve, a tulajdonosi joggyakorló szervezet, kincstári körön kívüli számlatulajdonos, az Áht. 79. § (4a), (4c) és (4d) bekezdésében meghatározott számlatulajdonos, amennyiben az adatszolgáltatást megelőző hónap végén az eurószámláinak egyenlege meghaladta az 1 millió euró összeget | a Kincstárban vezetett fizetési számlák előrejelzett hónap végi és év végi várható állománya európai uniós forrásból nyújtott támogatás kezelésére használt euró fizetési számla, a hazai forrásból nyújtott támogatás kezelésére használt euró fizetési és minden egyéb, nem támogatás kezelésére szolgáló euró fizetési számla megbontásban | Kincstár | tárgyhónap 10. napjáig | ||
A | B | C | D | E | ||
1 | Kötelezően közzéteendő közérdekű adat megnevezése | Közzétételre kötelezett | Közzététel helye | Frissítés | Megőrzés | |
2 | A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) által évente készített felmérés a közszféra létszám, bér és kereseti adatairól | NFSZ | NFSZ honlap | Évente május 31-éig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
2a * | Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek lejárt tartozásai | Kincstár | Kincstár honlap | Havonta a tárgyhónapot követő hónapban, a Pénzügyminisztérium által az államháztartás központi alrendszerének helyzetéről tartott részletes tájékoztatót követő napon | Az előző állapot törlendő | |
3 | Kimutatás a civil szervezetek részére felajánlott és megkapott szja 1%-ról (szervezetenként) | NAV | NAV honlap | Évente a kimutatás elkészülte utáni 10 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
4 * | Kimutatás a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára felajánlott és megkapott szja 1%-ról | NAV | NAV honlap | Évente a kimutatás elkészülte utáni 10 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
5 | Közhasznú tevékenységet folytató személynek, szervezetnek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 100. § (2) bekezdése alapján és a 19/2008. (VI. 13.) PM rendeletben foglaltak szerint visszatérített áfa | NAV | NAV honlap | Évente a kimutatás elkészülte utáni 10 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
6 | Az igénybe vett szociálpolitikai menetdíj támogatás a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló 121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti kategóriáknak megfelelően | NAV | NAV honlap | Évente a kimutatás elkészülte utáni 10 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
7 | Az állami vagyonra vonatkozó mennyiség-, érték- és területadatok vagyoncsoportonként | MNV Zrt. | MNV Zrt. honlap | Havonta a tárgyhónapot követő hónap 12-éig | Az előző állapot nem törölhető. | |
8 | A kizárólagos állami tulajdonra vonatkozó, naturáliákban meghatározott adatok a jogszabályban előírt kategóriák szerint | MNV Zrt. | MNV Zrt. honlap | Évente január 31-éig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
9. * | A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelői részéről az MVH-nak átadott, járulékfizetés fejében átvett portfólió elemek vonatkozásában: a portfólió megnevezése, székhely, névérték, tulajdonosi részarány; az ingatlan vagyon vonatkozásában a vagyonleltár adatai: megnevezés, nagyság, funkció, állami tulajdoni hányad, Kincstár és NEAK tulajdoni hányad, könyv szerinti nettó érték | MVH | MVH honlap | Évente január 31-éig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
10 * | A 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 2. §-ában meghatározott – közvetlen kifizetések aggregált összege, – kiegészítő nemzeti támogatás (top up) aggregált összege | Kincstár | Kincstár honlap | Évente május 31-éig az előző naptári évre vonatkozó jogalap alapján az aktuális és az azt megelőző évben kifizetett összegek tekintetében. | Az előző állapot nem törölhető. | |
11 * | A 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 2. §-ában meghatározott – export-visszatérítés aggregált összege, – belpiaci támogatások aggregált összege, – intervenciós intézkedések adatai: a támogatás és az intervenciós felvásárlás aggregált összege | Kincstár | Kincstár honlap | Negyedévente a negyedévet követő hónap 25-éig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
12 * | A közbeszerzési eljárás eredményeként az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap terhére megkötött, nettó 100 millió forint teljesítési értéket meghaladó szerződések alapján teljesített kifizetés összege, közvetlen jogosultja és a kifizetés időpontja | a) Az ajánlatkérő vagy b) irányító szerve | a) Az ajánlatkérő honlapja, ennek hiányában b) az irányító szerv honlapja | A kifizetést követő 8 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
13 * | Az európai uniós társfinanszírozással bonyolított pályázatok esetében a nettó 100 millió forintot meghaladó, teljesített kifizetés összege, kedvezményezettje, és a kifizetés időpontja | Az adatfelelős | Az adatközlőhonlapja | A kifizetést követő 8 napon belül. | Az előző állapot nem törölhető. | |
13a * | A kincstár havonta közzéteszi az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével –, továbbá a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és társadalombiztosítás pénzügyi alapjai eredeti előirányzatait, módosított előirányzatait, valamint a kincstári költségvetési jelentésen alapuló teljesítési adatait. | Kincstár | Kincstár honlap | Havonta a tárgyhónapot követő hónap 12-éig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
14 * | A kincstár a központi költségvetésről szóló törvény szerinti szerkezetben és bontásban évente közzéteszi az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével –, továbbá a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és társadalombiztosítás pénzügyi alapjai eredeti előirányzatait, az éves költségvetési beszámoló szerinti módosított előirányzatait, teljesítési adatait. | Kincstár | Kincstár honlap | Évente a tárgyévet követő év november 30-áig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
15 * | A államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szervek – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével –, továbbá a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és társadalombiztosítás pénzügyi alapjai éves beszámolóban szereplő mérlegét, eredménykimutatását és költségvetési adatait. | Kincstár | Kincstár honlap | Évente a tárgyévet követő év november 30-áig. | Az előző állapot nem törölhető. | |
16 * | Az államháztartás központi alrendszerének bevételi és kiadási teljesítési és egyenleg adatai költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok, központi kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, ezeken belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (havi adatok idősora). | Kincstár | Kincstár honlap | A tárgyhónapot követő hónap utolsó napja | Az előző állapot nem törölhető. | |
17 | A kormányzati szektor központi kormányzat alszektorába besorolt egyéb szervek havi teljesítési adatai (havi adatok idősora). | Kincstár | Kincstár honlap | A tárgyhónapot követő hónap utolsó napja | Az előző állapot nem törölhető. | |
18 | Az államháztartás önkormányzati alrendszerének bevételi és kiadási teljesítési adatai helyi önkormányzatok és költségvetési szervei, nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szervei, társulások és költségvetési szervei, térségi fejlesztési tanácsok, ezeken belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (negyedéves adatok idősora). | Kincstár | Kincstár honlap | A tárgynegyedévet követő harmadik hónap utolsó napja | Az előző állapot nem törölhető. | |
19 | A kormányzati szektor helyi kormányzat alszektorába besorolt egyéb szervek negyedéves teljesítési adatai (negyedéves adatok idősora), | Kincstár | Kincstár honlap | A tárgynegyedévet követő harmadik hónap utolsó napja | Az előző állapot nem törölhető. | |
20 * | A kormányzati szektort és alszektorait jellemző következő állományi adatok: a) garancia- és kezességvállalások, b) közösségi társaságok kötelezettségei, c) PPP kötelezettségek, d) nem teljesítő hitelek, e) magántulajdonú és közösségi vállalatokban és társaságokban való gazdaságilag meghatározó tőkerészesedés | Kincstár | Kincstár honlap | a) pont esetén: tárgyévet követő év október vége b) pont esetén: tárgyévet követő év vége c) pont esetén: tárgyévet követő év október vége d) pont esetén: tárgyévet követő év október vége e) pont esetén: tárgyévet követő év vége | Az előző állapot nem törölhető. | |
21 * | A pénzforgalmi szemléletű adatok ESA módszertan szerinti adatokra való átszámítását bemutató átvezetési táblázat. | Kincstár | Kincstár honlap | Szükség szerint, a változásokat követően azonnal | Az előző állapot nem törölhető. | |
21a * | Az Áht. 56/C. § (4) bekezdése szerinti monitoringrendszerben nyilvántartott adatok támogatási program, támogatási igény benyújtója, támogatás összege, döntéshozatalra jogosultak szerint és más módon csoportosított adatai. | Kincstár | Kincstár honlap | Havonta a tárgyhónapot követő hónap 12-éig | Az előző állapot nem törölhető. | |
21b * | A törzskönyvi jogi személyek földrajzi elhelyezkedés és TEÁOR kód szerinti bontásban megjelenített adatai. | Kincstár | Kincstár honlap | Havonta a tárgyhónapot követő hónap 12-éig | Az előző állapot nem törölhető. | |
21c * | A központi költségvetésről szóló törvény alapján nem állami intézmény fenntartójának az általa vagy intézménye útján ellátott köznevelési, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatra tekintettel biztosított költségvetési támogatások adatai. | Kincstár | Kincstár honlap | A tárgyhónapot követő hónap utolsó napja | Az előző állapot nem törölhető. | |
22 * | A 14/A. § (1) és (4) bekezdése szerinti előrejelzések és az utólagos értékelés eredménye. | PM | PM honlap | A 14/A. § (1) és (4) bekezdése szerint | Az előző állapot nem törölhető. | |
A kedvezményezett adatai:
Név: ...............................................................................................................................
Székhely: .......................................................................................................................
Képviselő neve és tisztsége: ..........................................................................................
Cégjegyzékszám / egyéb nyilvántartásba vételi szám: ..................................................
Nem gazdasági társaság esetén a nyilvántartást vezető szerv neve: .............................
Adószám: ......................................................................................................................
Bankszámlát vezető pénzintézet neve, számlaszám: .....................................................
........................................................................................................................................
A támogatást engedményezni kívánom. Az általam igénybe venni kívánt engedményes adatai a következők:
Név: .............................................................................................................................