A jogszabály mai napon ( 2024.10.15. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

68/2012. (XII. 14.) BM rendelet

a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 25. § a), b) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a), e), i), j) és l) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. *  képzés: a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a személy- és vagyonőrök, valamint a segédfelügyelők képzése, a kiegészítő képzés, valamint a létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőrök utánképzése;

2. kiegészítő képzés: az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Törvény) 23. § (6) bekezdése szerinti kiegészítő képzés;

3. *  vizsgaszervező: az országos rendőrfőkapitány és a 2. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott képzést és vizsgáztatást végző szervek;

4. *  utánképzés: a személy- és vagyonvédelmi tevékenység keretében végezhető speciális ellenőrzést igazoló tanúsítványról szóló kormányrendelet (a továbbiakban: R.) szerinti létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőrök e rendeletben meghatározottak szerinti képzése;

5. *  kutyavezetők és kereső kutyák oktatása: az R. szerinti kutyavezetők és kereső kutyák képzése.

2. A képzés szervezése

2. § *  (1) *  A képzésről és a vizsgáztatásról az országos rendőrfőkapitány gondoskodik.

(2) *  A rendészeti feladatokat ellátó személyek és a segédfelügyelők vonatkozásában az országos rendőrfőkapitány az (1) bekezdésben meghatározott feladatát önállóan vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, valamint az irányításukat, felügyeletüket ellátó miniszter által fenntartott rendészeti tárgyú képzést folytató intézmények, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával végzi.

(3) *  A személy- és vagyonőrök vonatkozásában az országos rendőrfőkapitány az (1) bekezdésben meghatározott feladatát a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával együttműködve végzi.

(4) *  Az országos rendőrfőkapitány gondoskodik

a) a képzéshez szükséges oktatókról,

b) a képzés és vizsgáztatás helyszíneiről,

c) az elméleti oktatáshoz kapcsolódó segédanyagokról,

d) a gyakorlati oktatáshoz szükséges eszközökről,

e) az elméleti és gyakorlati vizsga követelményrendszerének az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervének honlapján történő megjelentetéséről,

f) a képzést és vizsgáztatást támogató informatikai rendszer biztosításáról.

(5) *  Képzés az év során bármikor szervezhető. A vizsgaidőpontokat a jelentkezők igényének figyelembevételével, a munkaidő és költségtakarékosság szem előtt tartásával úgy kell meghatározni, hogy arra legalább harminc naponként kerüljön sor. Legalább 10 fő jelentkezése esetén ezen időponton belül is szervezhető vizsga. Az időpontot és helyszínt az országos rendőrfőkapitány az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervének honlapján folyamatosan közzéteszi.

(6) *  A létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőrnek a létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőr szakképesítést igazoló képesítő bizonyítvány kiállításának napjától számítva évente részt kell vennie és vizsgát kell tennie az utánképzésen.

3. A képzés

3. § (1) *  A képzésre az 1. melléklet szerinti jelentkezési lapot kell kitölteni, amely elektronikus úton is megküldhető a vizsgaszervező részére.

(2) *  A jelentkezési lapot a vizsgaszervező nyilvántartásba veszi és a jelentkezőt a képzés időpontjáról és helyéről azt megelőzően legalább 15 nappal, írásban vagy elektronikus úton tájékoztatja.

(3) A képzés megkezdésének feltétele, hogy

a) a rendészeti feladatokat ellátó személy, valamint a személy- és vagyonőr a feladata ellátásához a rá vonatkozó jogszabályban – a Törvényben meghatározott képesítési feltétel kivételével – előírt képesítési feltételekkel rendelkezzen,

b) a képzés és vizsgadíját a vizsgaszervezőnek a megadott számlaszámra megfizesse, és

c) a befizetést igazoló bizonylat másolatát vagy a befizetés igazolását megküldje a vizsgaszervezőnek a képzés megkezdését megelőző ötödik napig.

(4) A képzésen való részvétel kötelező, azt a részvevők által aláírt jelenléti ív vagy az e-learning rendszerbe történő bejelentkezés naplója igazolja.

(5) A képzésről történő megengedett hiányzás az összóraszám 10%-a. Ennél magasabb hiányzás esetén – újabb képzési díj fizetése nélkül – a képzést meg kell ismételni.

(6) *  Az országos rendőrfőkapitány jogosult a képzést ellenőrizni.

4. § (1) A rendészeti feladatokat ellátó személyek és a személy- és vagyonőrök képzésének időtartama 40 óra, amely 60% elméleti, 40% gyakorlati részből áll.

(2) A kiegészítő képzés időtartama 16 óra, amely 40% elméleti, 60% gyakorlati részből áll.

(3) A segédfelügyelők képzésének időtartama 8 óra, amely 50% elméleti, 50% gyakorlati részből áll.

(4) *  Az utánképzés időtartama 100 óra, amely 50% elméleti, 50% gyakorlati részből áll.

5. § *  A rendészeti feladatokat ellátók, a személy- és vagyonőrök, valamint a segédfelügyelők képzésének, továbbá az utánképzés szakmai követelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

4. A vizsgáztatás

6. § (1) A vizsga megkezdésének feltétele a képzésen történő részvétel.

(2) A vizsgáztatás részletes tartalmi feltételeit és rendjét a 3. melléklet szerinti vizsgaszabályzat tartalmazza.

(3) *  Az eredményes vizsgát a 4. melléklet szerinti adattartalommal kiállított tanúsítvány igazolja. Eredményes vizsga esetén a vizsgázó számára megfelelt minősítésű tanúsítványt kell kiállítani. A tanúsítványt a vizsgaszervező legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy elektronikus bélyegzővel hitelesíti.

(4) Ha a vizsgázó nem megfelelt minősítést kap, a vizsgadíj ismételt megfizetésével a vizsga mindaddig ismételhető, amíg a vizsgázó eredményes vizsgát nem tesz. Ismétlővizsgát csak a sikertelen vizsgarészből kell tenni.

(5) *  Az elveszett vagy megsemmisült tanúsítvány pótlására – a vizsgajegyzőkönyv alapján – a vizsgaszervező hiteles tanúsítvány-másodlatot állít ki. A hiteles tanúsítvány-másodlat tartalma megegyezik az eredeti tanúsítvány tartalmával.

(6) *  Az országos rendőrfőkapitány jogosult a vizsgáztatást ellenőrizni.

7. § (1) *  Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vizsgaszervezési feladatokat ellátó szervezeti egységének vezetője legalább 30 fős, a közterület-felügyelet szabályozásáért felelős miniszter legalább 20 fős, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, a vadgazdálkodásért felelős miniszter, a halgazdálkodásért felelős miniszter és a természetvédelemért felelős miniszter – feladatkörönként külön-külön – legalább 20 fős felsőfokú szakképzettséggel rendelkező vizsgabizottsági tagokról szóló névjegyzékét minden év február 1-jéig felülvizsgálják. A vizsgabizottsági tagok névjegyzékét az érintettek megküldik az országos rendőrfőkapitány részére.

(2) *  Az országos rendőrfőkapitány háromtagú vizsgabizottságot jelöl ki a leadott névjegyzékből.

(3) A vizsgabizottság munkáját szakértő segítheti. A vizsga előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos adminisztratív feladatokat, a vizsgajegyzőkönyv elkészítését a jegyzőkönyvvezető végzi el. A szakértőt és a jegyzőkönyvvezetőt a vizsgaszervező biztosítja.

5. Halasztás

8. § (1) A vizsgázó egy alkalommal, legkésőbb a vizsgát megelőzően 5 nappal kérelmezheti a vizsga elhalasztását.

(2) Ha a vizsgán a vizsgázó nem jelenik meg, a vizsgát követő 5 napon belül igazolással élhet.

(3) *  A halasztott vizsga időpontját a vizsgaszervező állapítja meg azzal, hogy a vizsgaidőpontot a halasztási kérelem benyújtásától számított 30 napon belüli időpontra biztosítja.

(4) Ha a vizsgázó a vizsgán nem jelenik meg és igazolással sem él, a vizsga letételére három hónapon belül ismételten bejelentkezhet.

6. A képzés és vizsga helyett elfogadható szakképesítések, szakképzettségek

9. § (1) A képzés és a vizsga helyett az 5. mellékletben meghatározott szakirányú szakképesítések és szakképzettségek fogadhatók el.

(2) A kiegészítő képzést és vizsgát az 5. mellékletben meghatározott szakképesítéssel és szakképzettséggel rendelkezők is kötelesek elvégezni.

7. Költségek

10. § (1) *  Az egyes rendészeti feladatokat ellátók, valamint a személy- és vagyonőrök képzésének egy főre eső díja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 25%-a, a kiegészítő képzés egy főre eső díja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 12,5%-a, a segédfelügyelő képzés egy főre eső díja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 7,5%-a, az utánképzés egy főre eső díja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 65%-a.

(2) Az (1) bekezdés szerinti díj tartalmazza a képzés díját és az oktatáshoz kapcsolódó segédanyagokat. Az (1) bekezdés szerinti díj nem foglalja magában a vizsgadíjat, az étkezési és szállásköltségeket.

(3) *  A vizsgadíj a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 15%-a.

(4) *  A képzési díjat és a vizsgadíjat a vizsgaszervező által megadott számlaszámra legkésőbb a képzés, illetve a vizsga megkezdését megelőző ötödik napig igazoltan kell befizetni, illetve átutalni.

(5) *  A személy- és vagyonőrök esetén a (4) bekezdésben meghatározott díj 96,5%-a a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarát, 3,5%-a az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervét illeti meg.

11. § (1) A képzést végző előadót óradíj illeti meg. A képzés óradíja az 1 főre eső képzés díjának 5%-a.

(2) A vizsgabizottság tagjait a megjelent vizsgázók száma alapján vizsgáztatási díj illeti meg, amely vizsgázóként az 1 főre eső vizsgadíj 10%-a.

(3) A szakértőt, a jegyzőkönyvvezetőt a megjelent vizsgázók száma alapján díj illeti meg, amely

a) a szakértő esetében vizsgázónként az 1 főre eső vizsgadíj 3,5%-a,

b) a jegyzőkönyvvezető esetében vizsgázónként az 1 főre eső vizsgadíj 1%-a.

7/A. *  A kutyavezetők és kereső kutyák

11/A. § *  (1) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatására az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervének honlapján közzétett jelentkezési lapot kell kitölteni, és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatójának benyújtani, amely elektronikus úton is megküldhető.

(2) A jelentkezési lapot a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ nyilvántartásba veszi, és a jelentkezőt a kutyavezetők és kereső kutyák oktatásának időpontjáról és helyéről azt megelőzően legalább 15 nappal, írásban vagy elektronikus úton tájékoztatja.

(3) Az országos rendőrfőkapitány gondoskodik a költségek megállapításáról, évenkénti felülvizsgálatáról és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervének honlapján történő közzétételéről.

(4) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatása megkezdésének feltétele, hogy a kutyavezetők és kereső kutyák oktatására jelentkező személy

a) 18. életévét betöltötte, cselekvőképes,

b) kutyája BH vizsgával (Begleithundeprüfung – Kísérőkutya vizsga) rendelkezik, és az erről szóló tanúsítványt bemutatja,

c) személy- és vagyonőri igazolvánnyal rendelkezik,

d) a létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőr szakképesítést igazoló képesítő bizonyítvánnyal rendelkezik,

e) a kutyavezetők és kereső kutyák oktatásának oktatási és vizsgadíját a megadott számlaszámra megfizeti, és

f) a befizetést igazoló bizonylat másolatát vagy a befizetés igazolását megküldi a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központnak a képzés megkezdését megelőző ötödik napig.

(5) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatásának eredményes befejezéséhez az előírt formában történő részvétel kötelező, azt a részvevők által aláírt jelenléti ív vagy az e-learning rendszerbe történő bejelentkezés naplója igazolja.

(6) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatásáról történő megengedett hiányzás az összóraszám 20%-a. Ennél magasabb mértékű hiányzás esetén – újabb oktatási díj fizetése nélkül – a kutyavezetők és kereső kutyák oktatását meg kell ismételni.

(7) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatásának időtartamát a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ által elkészített oktatási program határozza meg.

(8) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatását a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ évente legalább két alkalommal szervezi.

11/B. § *  (1) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatása eredményes befejezésének feltétele az oktatási programban meghatározott követelmények teljesítése, valamint vizsgabizottság előtt valamennyi vizsgatantárgyból eredményes vizsga (a továbbiakban: záróvizsga) letétele. A záróvizsgák kérdéscsoportjait, vizsgafeladatait a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ állítja össze.

(2) A kutyavezetők és kereső kutyák oktatása és a záróvizsga helyett más képzettség vagy képesítés nem fogadható el.

(3) A sikertelen záróvizsga megismétlésére egy alkalommal van lehetőség. A záróvizsga halasztására két alkalommal van lehetőség.

11/C. § *  (1) Az eredményes záróvizsgát tett jelölt a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ vezetője aláírásával hitelesített vizsgabizonyítványt szerez.

(2) A vizsgabizonyítványban az írásbeli, a szóbeli, valamint a gyakorlati vizsgaeredmény átlagértéke kerül rögzítésre.

(3) A vizsgabizonyítványban a záróvizsga eredményeként jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2) szerepeltethető.

8. Záró rendelkezések

12. § (1) *  Az 5. mellékletben meghatározott szakképesítéssel és szakképzettséggel rendelkezőknek 2018. június 30-ig, a képzésen részt vevőknek a tanúsítvány kiállításának időpontjától számítva ötévente kell részt venni és vizsgát tenni a kiegészítő képzésen.

(2) *  A létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőrnek első alkalommal legkorábban 2026. június 30-ig kell az utánképzésen részt vennie és vizsgát tennie.

(3) *  Az országos rendőrfőkapitány a képzések szervezéséről, végrehajtásáról és a vizsgáztatásokról a tárgyévet követő január 31-éig évente jelentést készít a rendészetért felelős miniszter részére.

13. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2013. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 15. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

14. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

15. § *  A 7/A. alcím tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet a 68/2012. (XII. 14.) BM rendelethez * 

Jelentkezési lap képzésre/kiegészítő képzésre/segédfelügyelői képzésre

(Kérjük, hogy számítógéppel vagy nyomtatott nagybetűvel, olvashatóan töltse ki!)

1. A választott képzési időpont: ..............................................................................................

2. A választott képzés helye: .....................................................................................................

A képzésben részt vevő

3. Neve: ......................................................................................................................................

4. Születési családi és utóneve: ..................................................................................................

5. Születési helye: ......................................................................................................................

6. Születési ideje: .................... év ........................................ hó.......... nap

7. Anyja neve: ...........................................................................................................................

8. Végzettsége: .........................................................................................................................

9. Lakás/mobil telefonszáma (körzetszámmal): .........................................................................

10. Lakcíme/levelezési címe: .....................................................................................................

..................................................................................................................................................

11. E-mail címe: .......................................................................................................................

12. Munkakör megnevezése, amelynek ellátásához a képzés szükséges: ...................................

13. A képzés ideje alatt kér-e szállást: igen/nem

(A megfelelő rész aláhúzandó!)

Kelt: ............................................, ............... év ................................ hó .......... nap

.................................................................
olvasható aláírása

2. melléklet a 68/2012. (XII. 14.) BM rendelethez * 

1. A képzés vagy kiegészítő képzés szakmai követelményei

1.1. A szakmai követelménymodul tartalma:

1.1.1. Feladatprofil:

1.1.1.1. Alkalmazza a tevékenység ellátásának alapvető jogszabályait.

1.1.1.2. Beazonosítja a bűncselekményeket, szabálysértéseket.

1.1.1.3. A feladatkörébe utalt intézkedéseket az előírás szerint szakszerűen elvégzi.

1.1.1.4. Jogszerűen használja a támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközöket, módszereket.

1.1.1.5. Jelentést tesz a végrehajtott intézkedésekről és a támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök alkalmazásáról.

1.1.1.6. Tájékoztatást nyújt az intézkedésekkel és a támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök alkalmazásával szemben felmerülő panasz előterjesztésének lehetőségéről.

1.1.1.7. Helyszínbiztosítási feladatokat lát el.

1.1.1.8. Együttműködik a feladat-végrehajtásban érintett hatóságokkal, szervekkel.

1.1.1.9. Alkalmazza a konfliktuskezelés alapvető módszereit.

1.1.2. Tulajdonságprofil:

1.1.2.1. Szakmai kompetenciák:

1.1.2.2. Szakmai ismeretek:

1.1.2.2.1. A tevékenység ellátásának alapvető jogszabályai.

1.1.2.2.2. A tevékenység megkezdésének és folytatásának feltételei.

1.1.2.2.3. Alapvető szakmai etikai, magatartási szabályok.

1.1.2.2.4. Az intézkedési jogosultságok, az intézkedések alapelvei.

1.1.2.2.5. A támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök, alkalmazásuk szabályai.

1.1.2.2.6. A jelentéstétel szabályai a végrehajtott intézkedéseket és a támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök alkalmazását követően.

1.1.2.2.7. A tevékenység során előforduló legjellemzőbb bűncselekmények, szabálysértések.

1.1.2.2.8. A tevékenység során előforduló jogos védelmi és végszükség-helyzetek felismerése, valamint az ezekhez kapcsolódó intézkedések és támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök arányos alkalmazása.

1.1.2.2.9. Az intézkedésekkel és a támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök alkalmazásával szemben felmerülő panasz előterjesztésének lehetőségei.

1.1.2.2.10. A büntető- és szabálysértési eljárás folyamata, szakaszai.

1.1.2.2.11. A helyszínbiztosítás alapvető szabályai.

1.1.2.2.12. A konfliktuskezelés alapvető módszerei.

1.1.2.3. Szakmai készségek:

1.1.2.3.1. Az intézkedési jogosultságok előírás szerinti gyakorlása.

1.1.2.3.2. A támadáselhárítási, illetve kényszerítő eszközök alkalmazása.

1.1.2.3.3. Köznyelvi beszédkészség.

1.1.2.3.4. Szakmai nyelvi íráskészség.

1.1.2.4. Személyes kompetenciák:

1.1.2.4.1. Döntésképesség.

1.1.2.4.2. Mozgáskoordináció.

1.1.2.5. Társas kompetenciák:

1.1.2.5.1. Határozottság.

1.1.2.5.2. Konfliktusmegoldó készség.

1.1.2.6. Módszerkompetenciák:

1.1.2.6.1. Helyzetfelismerés.

1.1.2.6.2. Körültekintés, elővigyázatosság.

2. Az utánképzés szakmai követelményei

2.1. A szakmai követelménymodul tartalma:

2.1.1. Feladatprofil:

2.1.1.1. Alkalmazza a tevékenység ellátásának alapvető jogszabályait.

2.1.1.2. Beazonosítja a jogszabályban tiltott, illetve veszélyes tárgyakat, valamint az alapvető robbanóanyagokat, improvizált robbanószerkezeteket, továbbá a pirotechnikai eszközöket, kábítószereket, a szakképesítés megszerzését követő időszakban felmerült új módszerekre is kiterjedően.

2.1.1.3. A feladatkörébe utalt intézkedéseket az előírás szerint szakszerűen elvégzi.

2.1.1.4. Jogszerűen és szakszerűen használja a különböző detektáló eszközöket, berendezéseket, illetve módszereket.

2.1.1.5. Jelentést tesz a végrehajtott intézkedésekről és az előtalált anyagokról, tárgyakról, eszközökről.

2.1.1.6. Tájékoztatást nyújt az azonosítás, illetve az átvizsgálásintézkedések során az eszközök, berendezések alkalmazásával szemben felmerülő panasz előterjesztésének lehetőségéről.

2.1.1.7. Helyszínbiztosítási feladatokat lát el.

2.1.1.8. Együttműködik a feladat-végrehajtásban érintett hatóságokkal, szervekkel.

2.1.1.9. Alkalmazza a konfliktuskezelés alapvető módszereit.

2.1.2. Tulajdonságprofil:

2.1.2.1. Szakmai kompetenciák:

2.1.2.1.1. Megfelelő szakmai tudás, jártasság, illetve azok gyakorlati alkalmazása.

2.1.2.1.2. A szakképesítés megszerzését követő időszakban megjelent újfajta tiltott tárgy megjelenési változatok, azok felismerésére és detektálására alkalmas módszerek ismerete, gyakorlati alkalmazása.

2.1.2.2. Szakmai ismeretek:

2.1.2.2.1. A tevékenység ellátásának alapvető jogszabályai.

2.1.2.2.2. A tevékenység megkezdésének és folytatásának feltételei.

2.1.2.2.3. Alapvető szakmai etikai, magatartási szabályok.

2.1.2.2.4. Az intézkedési jogosultságok, az intézkedések alapelvei.

2.1.2.2.5. A detektálási eszközök működése, illetve alkalmazásuk szabályai.

2.1.2.2.6. A jelentéstétel szabályai a végrehajtott elsődleges intézkedések alkalmazását követően.

2.1.2.2.7. A tevékenység során előforduló legjellemzőbb rejtett eszközök, anyagok, tárgyak.

2.1.2.2.8. Az elsődleges biztonsági intézkedésekkel, illetve felkutatás során alkalmazott berendezések, eszközök alkalmazásával szemben felmerülő panasz előterjesztésének lehetőségei.

2.1.2.2.9. A büntető- és szabálysértési eljárás folyamata, szakaszai.

2.1.2.2.10. A helyszínbiztosítás alapvető szabályai.

2.1.2.2.11. A konfliktuskezelés alapvető módszerei.

2.1.2.2.12. A felkutatás, detektálás alapvető szabályai.

2.1.2.2.13. A szakképesítés megszerzését követő időszak feladatkörét érintő változásainak, újdonságainak ismerete, szükség szerinti készség szintű alkalmazása.

2.1.2.3. Szakmai készségek:

2.1.2.3.1. Az intézkedési jogosultságok előírás szerinti gyakorlása.

2.1.2.3.2. A detektálás, felkutatás során berendezések, eszközök alkalmazása.

2.1.2.3.3. Köznyelvi beszédkészség.

2.1.2.3.4. Szakmai nyelvi íráskészség.

2.1.2.4. Személyes kompetenciák:

2.1.2.4.1. Döntésképesség.

2.1.2.4.2. Mozgáskoordináció.

2.1.2.5. Társas kompetenciák:

2.1.2.5.1. Határozottság.

2.1.2.5.2. Konfliktusmegoldó készség.

2.1.2.6. Módszerkompetenciák:

2.1.2.6.1. Helyzetfelismerés.

2.1.2.6.2. Körültekintés, elővigyázatosság.

3. melléklet a 68/2012. (XII. 14.) BM rendelethez

Vizsgaszabályzat

I. *  A képzés vizsgaszabályzata:

1. vizsgarész: gyakorlati vizsgatevékenység

a) a vizsgafeladat ismertetése: a gyakorlati tétel kihúzását követően az azon szereplő intézkedés és kényszerítő eszköz alkalmazásának bemutatása;

b) a vizsgafeladat időtartama: 15 perc (ebből felkészülési idő: 5 perc);

c) a vizsgafeladat aránya: 50%.

2. vizsgarész: szóbeli vizsgatevékenység

a) a vizsgafeladat ismertetése: az intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti ismeretekből, valamint a törvény és a végrehajtására kiadott jogszabályok, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény, a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény és a büntetőeljárásról szóló törvény elsajátított rendelkezéseiből összeállított elméleti tételsorból húzott vizsgatételre adott felelet;

b) a vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc);

c) a vizsgafeladat aránya: 50%.

II. *  A kiegészítő képzés vizsgaszabályzata:

1. vizsgarész: gyakorlati vizsgatevékenység

a) a vizsgafeladat ismertetése: a gyakorlati tétel kihúzását követően az azon szereplő intézkedés és kényszerítő eszköz alkalmazásának bemutatása;

b) a vizsgafeladat időtartama: 15 perc (ebből felkészülési idő: 5 perc);

c) a vizsgafeladat aránya: 50%.

2. vizsgarész: szóbeli vizsgatevékenység

a) a vizsgafeladat ismertetése: az intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti ismeretekből, valamint a bekövetkezett jogszabályi változások képzésen elsajátított rendelkezéseiből összeállított elméleti tételsorból húzott vizsgatételre adott felelet;

b) a vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc);

c) a vizsgafeladat aránya: 50%.

III. A vizsga rendje:

1. A vizsgarészek értékelését az értékelő lapon %-osan kell kifejezni. A vizsgarész, illetve a vizsga akkor eredményes, ha a vizsgázó legalább 51%-ot teljesít.

2. A vizsga eredményes befejezését a vizsgabizottság által kiállított tanúsítvány igazolja.

3. A vizsgáról készült vizsgajegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) a hatósági vizsga helyét és idejét,

b) a vizsgabizottság tagjait,

c) a szakértőt,

d) a jegyzőkönyvvezetőt,

e) a résztvevők névsorát és

f) a vizsgán elért eredményeket.

4. *  A vizsgát szervező intézmény a vizsgajegyzőkönyv egy példányát a vizsgát követő nyolc napon belül megküldi az országos rendőrfőkapitány részére. A vizsgajegyzőkönyv nem selejtezhető.

4. melléklet a 68/2012. (XII. 14.) BM rendelethez * 

1. A rendészeti feladatokat ellátó személyek és a személy- és vagyonőrök képzéséről kiállított tanúsítvány adattartalma

1.1. a tanúsítvány száma

1.2. Magyarország címere többszínnyomással

1.3. a „TANÚSÍTVÁNY” megjelölés

1.4. a vizsgázó családi és utóneve

1.5. a vizsgázó születési helye és ideje

1.6. a vizsgázó anyja születési családi és utóneve

1.7. a vizsgaszervező megnevezése

1.8. a „vizsgaszervező előtt az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 23. §-ában meghatározottak alapján a rendészeti feladatokat ellátó személyek és a személy- és vagyonőrök képzését követően megfelelt minősítéssel VIZSGÁT tett” szövegrész

1.9. a tanúsítvány kiállításának helye és kelte

1.10. a vizsgaszervező vezetőjének és a vizsgabizottság elnökének aláírása

2. A kiegészítő képzésről kiállított tanúsítvány adattartalma

2.1. a tanúsítvány száma

2.2. Magyarország címere többszínnyomással

2.3. a „TANÚSÍTVÁNY” megjelölés

2.4. a vizsgázó családi és utóneve

2.5. a vizsgázó születési helye és ideje

2.6. a vizsgázó anyja születési családi és utóneve

2.7. a vizsgaszervező megnevezése

2.8. a „vizsgaszervező előtt az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 23. §-ában meghatározottak alapján a kiegészítő képzést követően megfelelt minősítéssel VIZSGÁT tett” szövegrész

2.9. a tanúsítvány kiállításának helye és kelte

2.10. a vizsgaszervező vezetőjének és a vizsgabizottság elnökének aláírása

3. A segédfelügyelői képzésről kiállított tanúsítvány adattartalma

3.1. a tanúsítvány száma

3.2. Magyarország címere többszínnyomással

3.3. a „TANÚSÍTVÁNY” megjelölés

3.4. a vizsgázó családi és utóneve

3.5. a vizsgázó születési helye és ideje

3.6. a vizsgázó anyja születési családi és utóneve

3.7. a vizsgaszervező megnevezése

3.8. a „vizsgaszervező előtt az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 23. §-ában meghatározottak alapján a segédfelügyelői képzését követően megfelelt minősítéssel VIZSGÁT tett” szövegrész

3.9. a tanúsítvány kiállításának helye és kelte

3.10. a vizsgaszervező vezetőjének és a vizsgabizottság elnökének aláírása

4. *  Az utánképzésről kiállított tanúsítvány adattartalma

4.1. a tanúsítvány száma

4.2. Magyarország címere többszínnyomással

4.3. a „TANÚSÍTVÁNY” megjelölés

4.4. a vizsgázó családi és utóneve

4.5. a vizsgázó születési helye és ideje

4.6. a vizsgázó anyja születési családi és utóneve

4.7. a vizsgaszervező megnevezése

4.8. a „vizsgaszervező előtt a személy- és vagyonvédelmi tevékenység keretében végezhető speciális ellenőrzést igazoló tanúsítványról szóló kormányrendeletben meghatározottak alapján a létesítmény és rendezvényvédelmi ellenőrök utánképzését követően megfelelt minősítéssel VIZSGÁT tett” szövegrész

4.9. a tanúsítvány kiállításának helye és kelte

4.10. a vizsgaszervező vezetőjének és a vizsgabizottság elnökének aláírása

5. melléklet a 68/2012. (XII. 14.) BM rendelethez * 

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény szerinti képzés és vizsga helyett elfogadható szakirányú képesítések és képzettségek a következők:

1. a rendészeti igazgatási szakon, a bűnügyi igazgatási szakon, a rendészeti vezető szakon, a nemzetbiztonsági szakon, az igazgatásszervező szakon szerzett, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és jogelőd intézményeinél szerzett, felsőfokú határőr vagy határrendészeti szakképzettség,

2. a rendészeti szervező szakképesítés,

3. a rendőrszervező (tiszt) szakképesítés,

4. a rendészeti szakközépiskolákban szerzett szakképesítés,

5. *  a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában középfokú büntetés-végrehajtási szaktanfolyami képzésben szerzett szakképesítés,

6. a középfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés,

7. *  a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint jogelődjénél, a Vám- és Pénzügyőrségnél középfokú szaktanfolyamon szerzett képesítés,

8. *  a rendőri szakközépiskolában, a határrendész képző szakközépiskolában, a büntetés-végrehajtás tiszthelyettes képző iskolában szerzett szakképesítés, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában szerzett szakképesítés,

9. az alap- és középfokú szaktanfolyamon szerzett büntetés-végrehajtási szakképesítés, a kutyavezető szakképesítés, vagy

10. a 2013. szeptember 1-jét követően indult szakképzés során megszerzett személy- és vagyonőr, valamint közterület-felügyelő szakképesítés,

11. *  a katonai biztonsági és általános felderítő szakon vagy az igazgatásszervező szakon szerzett oklevél,

12. *  a katonai felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevél,

13. *  a középfokú katonai szakképzési intézményben szerzett képesítés.

Az 5., valamint a 8. pontban meghatározott képesítésekkel, szakképesítésekkel, szakképzettségekkel egyenértékűnek kell tekinteni az 5., illetve a 8. pontban említett intézmények jogelődjeinél szerzett képesítéseket, szakképesítéseket és a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett olyan oklevelet, amelyben szak megnevezése még nem szerepel.