A jogszabály mai napon ( 2024.10.07. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet

a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól

A Kormány a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 49. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 4. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  (1) A közlekedési szolgáltató vagy helyette a – közlekedési közszolgáltatással összefüggő díjakból származó bevételek beszedését a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 22. § (5) bekezdése alapján végző – közlekedésszervező szociálpolitikai menetdíj-támogatásként az általa az Sztv. 33. § (6) bekezdése szerint vezetett nyilvántartás alapján az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatás, a helyi személyszállítási közszolgáltatás, valamint a komp- és révközlekedésben nyújtott személyszállítási közszolgáltatás keretében nyújtott, jogszabály alapján kedvezményes és díjmentes személyszállítási tevékenységhez kapcsolódóan az 1. melléklet szerinti támogatást vehet igénybe.

(2) Szociálpolitikai menetdíj-támogatást kedvezményes összekapcsolt díjtermékek, valamint kedvezményes integrált díjtermékek vonatkozásában az összekapcsolt vagy az integrált személyszállítási közszolgáltatás keretében szolgáltatást nyújtó, (1) bekezdés szerinti közlekedési szolgáltató vagy helyette a – közlekedési közszolgáltatással összefüggő díjakból származó bevételek beszedését az Sztv. 22. § (5) bekezdése alapján végző – közlekedésszervező az összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatásról szóló megállapodásban rögzített díjrészesedés szerinti arányban jogosult igényelni, azzal, hogy az adott közlekedési szolgáltatót megillető szociálpolitikai menetdíj-támogatás alapjaként

a) országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatást nyújtó társaság esetén a tárgyhónapban eladott, összekapcsolt vagy integrált kedvezményes árú jegy és bérlet értékesítéséből származó tárgyhavi bruttó menetdíjbevételéből az adott közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti jegyenkénti és bérletenkénti díjrészesedését,

b) helyi közszolgáltatást nyújtó és az ilyen szolgáltatás igénybevételére jogosító összekapcsolt vagy integrált bérletben megállapodás szerint díjrészesedéssel rendelkező társaság esetén a tárgyhónapban eladott, összekapcsolt vagy integrált kedvezményes árú bérlet darabszámát

kell figyelembe venni.

(3) A díjmentes utazásokhoz kapcsolódóan az igénybe vehető támogatás összegét

a) országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetében, valamint komp- és révközlekedésben nyújtott személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetében a közlekedési szolgáltató tárgyhavi bruttó személyszállítási bevételének az 1. mellékletben meghatározott százalékos mértéke [ideértve a tárgyhónapban teljesített, az Sztv. 5. § (3)–(4) bekezdése vagy 32. § (2) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás alapján biztosított összekapcsolt személyszállítási közszolgáltatásból vagy integrált személyszállítási közszolgáltatásból származó bruttó személyszállítási bevételből a közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti díjrészesedését is],

b) a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység esetében a Központi Statisztikai Hivatal által az adott település az igénylés időpontjában közzétett lakosságszámának és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos támogatási összeg szorzata

alapján kell meghatározni.

(4) A személyszállítási közszolgáltatás keretében alkalmazott kedvezményes félhavi, negyedéves, féléves és éves vagy eltérő érvényességi idejű bérletek esetében a támogatás 1. melléklet szerinti mértékét a 2. mellékletben meghatározott számítási módszerrel kell meghatározni.

(5) Támogatás nem igényelhető olyan kedvezményes bérlet után, amely érvényességének kezdő- és végnapja között a kedvezmény igénybevételi lehetősége – a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelettől eltérően – időben korlátozott.

2. § (1) A közlekedési szolgáltató a támogatás megállapítására, bevallására és elszámolására alkalmas nyilvántartást vezet.

(2) A támogatást a közlekedési szolgáltató havi rendszerességgel önmaga állapítja meg.

(3) A közlekedési szolgáltató a támogatást

a) készpénzfizetés esetében, illetve ha a közlekedési szolgáltató a számvitelről szóló törvény alapján könyvvezetési kötelezettségének a pénzforgalmi könyvvitel szerint tesz eleget vagy csak a bevételeiről vezet nyilvántartást, az ellenérték kiegyenlítésének napját követően,

b) – az a) ponttól eltérő fizetési mód esetében – a személyszállítási közszolgáltatásról kiállított számlán a teljesítés időpontjaként feltüntetett napot követően

a tárgyhónapot követő hónap 20. napjától igényelheti az állami adóhatóságtól.

3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2012. július 1-jén lép hatályba.

(2) A 4. § b) pontja 2012. július 2-án lép hatályba.

(3) A közlekedési szolgáltató tekintetében 2012. december 31-éig nem kell alkalmazni a 2. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott gyakoriságra és határidőre vonatkozó szabályokat, ha az állami adóhatóság a fogyasztói árkiegészítés tekintetében a közlekedési szolgáltató gyakorított bevallás és igénybevétel iránti kérelemének e rendelet hatálybalépését megelőzően helyt adott.

4. § Hatályát veszti

a) * 

b) * 

1. melléklet a 121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelethez * 

A B C D E
1. A támogatás
2. feltétele alapja mértéke
3. Országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység, összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatás részeként országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatási tevékenység kedvezményes 50%-os jegy a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú jegy ára 100%
4. 90%-os bérlet a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú bérlet ára 900%
5. 50%-os összekapcsolt vagy integrált jegy az országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti díjrészesedése a tárgyhónapban eladott 50%-os összekapcsolt vagy integrált jegyekből származó belföldi bruttó menetdíjbevételből 100%
6. 90%-os összekapcsolt vagy integrált bérlet az országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti díjrészesedése a tárgyhónapban eladott 90%-os összekapcsolt vagy integrált bérletekből származó belföldi bruttó menetdíjbevételből 900%
7. díjmentes autóbusz-közlekedés esetén a tárgyhónapban teljesített szolgáltatásból származó belföldi bruttó menetdíjbevétel (ideértve a tárgyhónapban teljesített, összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatásból származó bruttó személyszállítási bevételből az országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti díjrészesedését is) 53,5%
8. vasúti közlekedés (ideértve a vasút-villamos közlekedést is) esetén 53,5%
9. Helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenység, összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatás részeként helyi szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatási tevékenység kedvezményes Budapest a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú bérlet száma (beleértve a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú, a helyi személyszállítási közszolgáltatás igénybevételére jogosító összekapcsolt vagy integrált bérletek darabszámát is) 3580 Ft/hó/db
10. megyei jogú városok kizárólag autóbuszra 2030 Ft/hó/db
11. kizárólag villamosra (beleértve a vasút-villamost is) 1330 Ft/hó/db
12. villamosra (beleértve a vasút-
villamost is) vagy trolibuszra
1330 Ft/hó/db
13. villamosra és trolibuszra 1380 Ft/hó/db
14. villamosra (beleértve a vasút-
villamost is) és autóbuszra
1380 Ft/hó/db
15. autóbuszra, villamosra és trolibuszra 2520 Ft/hó/db
16. egyéb település 1710 Ft/hó/db
17. díjmentes Budapest a Központi Statisztikai Hivatal által az adott településre a támogatás igénylése időpontjában közzétett lakosságszám 368 Ft/fő/
település/hó
18. villamos- (beleértve a vasút-
villamost is), trolibusz- és autóbusz-közlekedéssel rendelkező megyei jogú város
236 Ft/fő/
település/hó
19. villamos- és autóbusz-
közlekedéssel rendelkező megyei jogú város
236 Ft/fő/
település/hó
20. kizárólag autóbusz-
közlekedéssel rendelkező megyei jogú város
120 Ft/fő/
település/hó
21. egyéb település 18 Ft/fő/
település/hó
22. Komp- és révközlekedésben nyújtott személyszállítási közszolgáltatási tevékenység, összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatás részeként végzett komp- és révközlekedési tevékenység kedvezményes a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú jegy darabszáma (beleértve a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú, a helyi közszolgáltatást megvalósító komp- és révközlekedés igénybevételére jogosító összekapcsolt vagy integrált jegyek darabszámát is) 100 Ft/db/hó
23. a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú bérlet darabszáma (beleértve a tárgyhónapban eladott kedvezményes árú, a helyi közszolgáltatást megvalósító komp- és révközlekedés igénybevételére jogosító összekapcsolt vagy integrált bérletek darabszámát is) 1000 Ft/db
24. díjmentes a tárgyhónapban teljesített szolgáltatásból származó bruttó menetdíjbevétel (ideértve a tárgyhónapban teljesített, összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatásból származó bruttó személyszállítási bevételből a komp- és révközlekedési tevékenységet végző közlekedési szolgáltató megállapodás szerinti díjrészesedést is) 5%

2. melléklet a 121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelethez * 

A személyszállítási közszolgáltatás keretében alkalmazott kedvezményes félhavi, negyedéves, féléves és éves vagy eltérő érvényességi idejű bérlethez kapcsolódó támogatás mértékének meghatározása

a = b × c/d,

ahol:

a = adott időszakra vonatkozó bérletszelvény támogatása az adott támogatási kategóriában,

b = havi bérletszelvény szociális menetdíj támogatása az adott támogatási kategóriában,

c = adott időszakra vonatkozó bérletszelvény teljes ára,

d = a havi bérletszelvény teljes ára, és

a félhavi bérleteknél c/d ≤ 0,5,

a negyedéves bérleteknél c/d ≤ 3,

a féléves bérleteknél c/d ≤ 6, és

az éves bérleteknél c/d ≤ 12,

egyéb érvényesség esetén c/d ≤ e/f,

ahol

e = adott időszakra vonatkozó bérletszelvény érvényességi ideje napokban kifejezve,

f = adott havi bérletszelvény érvényességi ideje napokban kifejezve.