A jogszabály mai napon ( 2024.10.13. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi CLXXXVIII. törvény

a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről * 

Az Országgyűlés a minden gyermek számára azonos esélyeket nyújtó köznevelési rendszer érdekében, a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító állam működési feltételeinek a megteremtése, a köznevelési feladatellátás szakmai színvonalának emelése, egységessége, valamint a hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében a következő törvényt alkotja.

1. Értelmező rendelkezések

1. § E törvény alkalmazásában

1. egyéb alkalmazott: az intézményben a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú melléklet Első rész, További foglalkoztatás a nevelési-oktatási intézményekben alcím 2. pont c) alpontjában meghatározott foglalkoztatott,

2. funkcionális feladat: a funkciók szerinti munkamegosztás alapján kialakított szervezeti egységek által ellátott szervi működést szolgáló – nem köznevelési, pedagógiai alapfeladathoz (szakmai feladatellátáshoz) kötődő – az intézmény üzemeltetési feladataihoz kapcsolódó feladat, különösen a humánpolitikai és humánerőforrás-gazdálkodási, műszaki, költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, ügyviteli, nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására szolgáló, ellenőrzési, koordinációs, saját szervi működtetését szolgáló informatikai és informatikai rendszerfenntartási, kommunikációs és más kisegítő feladatok, valamint a személyi, tárgyi, műszaki, pénzügyi feltételek biztosítását szolgáló műveletek,

3. intézmény: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4. § 1. pont c)–q) és s)–u) alpontja szerinti köznevelési alapfeladatot, valamint a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelését-oktatását, kollégiumi ellátását biztosító települési önkormányzat vagy települési önkormányzati társulás által fenntartott köznevelési intézmény,

4. önkormányzati fenntartó: az intézményt fenntartó települési önkormányzat és települési önkormányzati társulás,

5. technikai dolgozó: a funkcionális feladat ellátására szolgáló munkakörben foglalkoztatott.

2. Az önkormányzati fenntartó által fenntartott intézmény átszervezése és az állami fenntartásba kerülő intézmény megszüntetése

2. § (1) Az önkormányzati fenntartó 2013. január 1-jei hatállyal módosítja az általa fenntartott települési önkormányzati és 2013. január 1-jétől állami feladattá váló köznevelési alapfeladatot egyaránt ellátó

a) többcélú intézmény,

b) korai fejlesztést és gondozást alapfeladatként ellátó bölcsőde, fogyatékosok ápoló, gondozó otthona és gyermekotthon

alapító okiratát akként, hogy az intézmény 2013. január 1-jétől kizárólag önkormányzati feladatot lásson el.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakról a képviselő-testület, a közgyűlés vagy a települési önkormányzati társulás döntéshozó szerve e törvény hatálybalépésétől számított tíz munkanapon belül dönt.

(3) Az önkormányzati fenntartó a (2) bekezdés szerinti döntését haladéktalanul megküldi az Nkt. 79. § (1) bekezdése szerinti szervnek (a továbbiakban: hivatal) és az állami intézményfenntartó központnak (a továbbiakban: Központ).

(4) Az e § szerinti döntések meghozatala során az intézmény alapfeladatának, szakfeladatának megváltoztatására vonatkozóan, továbbá ha az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítése miatt az intézmény típusát is meg kell változtatni, az Nkt. 84. § (3) bekezdése szerinti tilalmat, az Nkt. 83. § (4)–(6) bekezdésében és 84. § (7)–(8) bekezdésében, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabályokat nem kell alkalmazni. Az átszervezés során óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport nem szervezhető át, nem szüntethető meg, feladatellátási hely nem szüntethető meg.

(5) Az önkormányzati fenntartó nyilvános pályázat kiírása nélkül adhat intézményvezetői magasabb vezetői megbízást, ha a többcélú intézmény e törvény szerinti átszervezése miatt szükséges. A megbízás a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb a 2012/2013. tanév végéig szólhat.

(6) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség nem terheli az önkormányzati fenntartót egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai módszertani intézmény, gyermekotthon intézményegységet magában foglaló többcélú intézmény fenntartása esetén vagy, ha az intézmény a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladaton kívül kizárólag a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését látja el.

(7) Az intézményt 2012. december 31-én fenntartó önkormányzati fenntartó javaslatára a szakképzési feladatok különválasztásával átszervezhető az a középfokú iskola, amely gimnáziumi nevelést-oktatást folytat.

(8) *  A nemzetiségi óvodai nevelést is ellátó többcélú intézmény önkormányzati fenntartója 2012. december 27-éig meghozott döntésével a (2) bekezdés szerinti döntését visszavonhatja vagy módosíthatja, annak érdekében, hogy az intézmény nemzetiségi óvodai nevelést is elláthasson. E bekezdés alkalmazása esetén a 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti átadás-átvételi megállapodást 2012. december 28-áig módosítani kell.

3. § (1) A települési önkormányzati társulás állami köznevelési alapfeladatot 2013. január 1-jétől nem láthat el. A települési önkormányzati társulás az e bekezdésnek való megfelelés érdekében a 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti megállapodás megkötéséig módosítja a társulási megállapodást.

(2) A települési önkormányzati társulás tagjai az (1) bekezdésben meghatározott határidőig

a) egymás között elszámolnak a települési önkormányzatnak a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladat ellátását szolgáló, a települési önkormányzati társulásba – annak létrehozásától kezdve – bevitt vagyonával és

b) megállapodást kötnek egymással

ba) az általuk fenntartott intézményben foglalkoztatott technikai dolgozók és egyéb alkalmazottak 2013. január 1-jétől történő 7. § (4) és (5) bekezdése szerinti továbbfoglalkoztatásáról és

bb) az európai uniós társfinanszírozású projektekben vállalt kötelezettségek teljesítésének egymás közötti megosztásáról.

(3) Az e §-ban foglaltak végrehajtása során az Nkt. 84. § (3) bekezdése szerinti tilalmat, az Nkt. 83. § (4)–(6) bekezdésében és 84. § (7)–(8) bekezdésében, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabályokat nem kell alkalmazni az önkormányzati társulás által fenntartott többcélú intézmény jogutóddal történő megszüntetése esetében, feltéve, hogy a jogutód intézmény az önkormányzati társulásban részes önkormányzat fenntartásába kerül.

3. Az önkormányzati fenntartású intézmények és a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladatok állam részéről történő átvétele

4. § (1) Az intézmény 2013. január 1-jével – a Központba történő beolvadással – az állam fenntartásába kerül.

(2) A 2. § (1) bekezdése szerinti esetben közfeladat-ellátás átadására kerül sor 2013. január 1-jével a Központ számára.

(3) *  Az intézmény (1) bekezdés szerinti beolvadással történő megszűnésének a törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzése iránt a köznevelésért felelős miniszter által 2012. december 15-éig rendelkezésére bocsátott adatok alapján a kincstár hivatalból intézkedik.

5. § (1) A Központ alapító okiratát az irányító szerve 2013. január 1-jei hatállyal akként módosítja, hogy a 2012. december 31-én OM azonosítóval rendelkező, beolvadással érintett intézmény és a 2. § (1) bekezdése szerinti esetben a többcélú intézmény 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladatot ellátó intézményegysége (a továbbiakban: intézményegység) a Központnak az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeként működjön.

(2) A Központ alapító okirata módosításának tényét a hivatalnak bejelenti.

(3) A hivatal a Központnak a 4. § (1) bekezdése szerint beolvadással létrejött önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységét a jogelőd intézmény OM azonosítójával veszi nyilvántartásba. Az intézményegység azon többcélú intézmény OM azonosítóját kapja meg, amelynek 2012. december 31-én szervezeti egysége volt. Az önkormányzati fenntartó 2. § (1) bekezdése szerint átszervezett többcélú intézménye, ha az köznevelési alapfeladatot továbbra is ellát, új OM azonosítót kap.

6. § (1) A beolvadással érintett intézmény és az intézményegység tekintetében 2013. január 1-jétől a fenntartói jogokat – az Nkt. 83. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak, valamint a köznevelési intézmény vezetőjének megbízása, kinevezése, a megbízás visszavonása, a jogviszony megszüntetésének joga kivételével – a Központ gyakorolja.

(2) Az intézmény jogutódja – az (5) és (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Központ.

(3) Az intézményegység tekintetében a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladatokkal kapcsolatosan 2013. január 1-jén folyamatban levő ügyekbe, továbbá jogviszonyokba az intézmény helyébe a Központ lép.

(4) Az intézménynek az Nkt. 76. §-ában meghatározott működtetésével kapcsolatos jogviszonyokból származó jogok és kötelezettségek – ha az intézményt 2013. január 1-jétől nem a települési önkormányzat működteti – a Központot 2013. január 1-jétől illetik, illetve terhelik.

(5) Ha az intézményt 2013. január 1-jétől a települési önkormányzat működteti, az intézmény működtetésére vonatkozó jogok és kötelezettségek tekintetében az intézményt működtető települési önkormányzatot vagy az általa e célra alapított, fenntartott költségvetési szervet vagy gazdasági társaságot kell jogutódnak tekinteni.

(6) Az intézménnyel létesített, valamint a Központ által átvett köznevelési feladatokhoz kapcsolódó óvodai jogviszonyok, tanulói jogviszonyok, kollégiumi tagsági viszonyok vonatkozásában az önkormányzati fenntartó által fenntartott intézmény jogutódja a Központ szervezeti egységeként az 5. § (1) bekezdése szerint létrehozott jogi személyiséggel rendelkező nevelési-oktatási intézmény.

(7) Az intézmény állami fenntartásba kerülése tekintetében és abban az esetben, ha a 3. §-ban foglaltak végrehajtásával összefüggésben az intézmény fenntartói joga az önkormányzati társulásban részes települési önkormányzat számára kerül átadásra, nem kell alkalmazni az Nkt. 84. § (3) bekezdésében foglalt fenntartói jog átadására vonatkozó tilalmat, és a 84. § (7)–(8) bekezdésében, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabályokat.

(8) A beolvadó intézmény tekintetében a megszűnés évére vonatkozó beszámoló-készítési, adóügyi és statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget az önkormányzati fenntartó teljesíti.

6/A. § *  (1) A beolvadással érintett intézmény tekintetében a „Szemünk Fénye” iskolavilágítási és fűtéskorszerűsítési Program megvalósításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás feltételeiről szóló 190/2005. (IX. 17.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározott szállítóval közoktatási intézmények világítás illetve fűtéskorszerűsítése céljából kötött szerződésből eredő, a 2013. január 1-jétől 2016. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan felmerült bérleti díjkövetelés, vagy az annak helyébe lépő követelés teljesítésére a Központ és annak jogutódjai kötelesek. E rendelkezés nem vonatkozik a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény alapján a megyei önkormányzatok fenntartásából és működtetéséből állami fenntartásba került közoktatási intézményekre, tekintettel arra, hogy ezen intézmények a megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 258/2011. (XII. 17.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésében meghatározott időpontban, a 2013. március 31-én fennálló és ezen időpontot követően 2016. december 31-ig keletkező, szállítóval szembeni kötelezettségei, a Központ és annak jogutódai kötelezettségévé váltak.

(2) Ha a Központ és annak jogutódjai által fenntartott intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlanvagyon működtetője a települési önkormányzat, a 2013. január 1-jétől 2016. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség tekintetében az önkormányzati működtetés időtartama alatt felmerült követelés teljesítésére az intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlant az Nkt. 76. § szerint működtető települési önkormányzat köteles. Kivételt képeznek ez alól azok az intézmények, melyek esetében a Központ, vagy területi szervezetei a követelés teljesítésére a 12. § (1) bekezdésének megfelelő tartalmú nyilatkozatot tettek.

(3) A beolvadással érintett intézmény tekintetében a Korm. rendeletben meghatározott szállítóval közoktatási intézmények világítás illetve fűtéskorszerűsítése céljából céllal kötött szerződésből eredő, a 2017. január 1-jétől kezdődő időszakra vonatkozó kötelezettségeket az ingatlan tulajdonosa teljesíti.

4. Az intézményben foglalkoztatott közalkalmazottak és technikai dolgozók továbbfoglalkoztatása, valamint az önkormányzati fenntartó tulajdonában lévő, az intézmény feladatainak ellátását szolgáló vagyon használata

7. § (1) A 4. § (1) bekezdése szerinti beolvadás és közfeladat-ellátás átadás – az e törvényben foglalt kivétellel – nem érinti az intézmény foglalkoztatásában állók közalkalmazotti jogviszonyát, valamint magasabb vezetői, vezetői megbízását.

(2) A Központ foglalkoztatotti állományába kerülnek

a) az intézményben, valamint a 2. § (1) bekezdése szerinti esetben a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladat ellátására létesített pedagógus-munkakörben, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú mellékletében, továbbá az Nkt. 2013. szeptember 1-jétől hatályos 2. mellékletében felsorolt nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben, továbbá az alapfeladat ellátására létesített munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak,

b) az intézményben, valamint a 2. § (1) bekezdése szerinti esetben a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladat ellátásához szükséges működtetési feladatok végzésére foglalkoztatott technikai dolgozók, ha települési önkormányzat 2013. január 1-jétől az intézményt nem működteti.

(3) A Központ foglalkoztatotti állományába kerülő, nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben, valamint nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott munkavégzési helye a 2012/2013. tanítási év végéig nem változtatható.

(4) Ha a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott alkalmazott nem felel meg az Nkt.-ban és a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (X. 8.) Korm. rendeletben meghatározott képesítési feltételeknek, de a közalkalmazott a képesítési feltételek megszerzése érdekében megkezdte szakirányú tanulmányait, illetve annak megkezdését legkésőbb a 2013/2014-es tanévtől vállalja, a képesítés megszerzéséhez szükséges idő leteltét követő tanév megkezdéséig határozott idejű kinevezéssel foglalkoztatható tovább. Mentesül a képesítés megszerzésének kötelezettsége alól az a közalkalmazott, akinek a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatár eléréséig tíz évnél kevesebb ideje van hátra.

(5) Ha az intézményt 2013. január 1-jétől települési önkormányzat működteti, az intézményben 2012. december 31-én foglalkoztatott technikai dolgozó az intézményt 2012. december 31-én fenntartó önkormányzati fenntartó döntésétől függően foglalkoztatható tovább azzal, hogy jogviszonyának megszüntetésére a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) vagy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései szerint kerülhet sor.

(6) Az intézményben foglalkoztatott, a (2) és (4) bekezdés hatálya alá nem tartozó egyéb alkalmazott az önkormányzati fenntartó döntésétől függően 2013. január 1-jétől foglalkoztatható tovább azzal, hogy jogviszonyának megszüntetésére a Kjt. vagy az Mt. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7) A Központ nyilvános pályázat kiírása nélkül adhat intézményvezetői magasabb vezetői megbízást, ha a 4. § (2) bekezdése szerinti közfeladat-ellátás átadása miatt szükséges. A megbízás a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb a 2012/2013. tanév végéig szólhat.

(8) Az intézményben vagy az intézményegységben megbízott óraadóval létesített megbízási jogviszonyba 2013. január 1-jén a Központ lép be jogutódként.

8. § (1) Az önkormányzati fenntartó tulajdonában lévő, az intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon – ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben lévő egyéb eszközöket, felszereléseket – a 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti megállapodás alapjául szolgáló leltár szerint

a) a Központ ingyenes használatába vagy

b) ha a települési önkormányzat az intézményt nem működteti 2013. január 1-jét követően, a Központ ingyenes vagyonkezelésébe

kerül 2013. január 1-jén mindaddig, amíg a köznevelési feladat Központ részéről történő ellátása az adott ingatlanban meg nem szűnik.

(2) Az (1) bekezdés szerint történő ingyenes használatba vagy ingyenes vagyonkezelésbe vétel esetén a Központ köteles az önkormányzati erőforrások rendeltetésszerű, racionális használatára.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakat feladatellátási helyenként kell alkalmazni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ingatlan és ingó vagyon az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti közhatalmi tevékenységgel azonos megítélés alá esik.

5. Az intézmény fenntartási feladataiban közreműködő közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak továbbfoglalkoztatása, valamint a fenntartói feladatok ellátásával összefüggő vagyon használata

9. § (1) A Központ foglalkoztatotti állományába kerülhetnek az önkormányzati fenntartó által irányított költségvetési szerveknél a 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladatokkal összefüggésben

a) köznevelési és szakképzési igazgatási feladatokat, valamint az intézmény fenntartásával, irányításával, az intézménnyel összefüggésben szakmai feladatokat, valamint a fenntartói jogok gyakorlásához és a szakmai feladatokhoz kapcsolódó funkcionális feladatokat,

b) azon intézmények esetében, amelyek működtetését 2013. január 1-jétől a Központ látja el, az intézmény működtetését és a működtetéshez kapcsolódó funkcionális feladatokat ellátó köztisztviselők, közalkalmazottak, munkavállalók, ha – a munkaviszonyban foglalkoztatottak kivételével – megfelelnek a 2012. december 31-én betöltött munkakörükre vonatkozóan a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben (a továbbiakban: Kttv.) vagy a Kjt.-ben és végrehajtási rendeleteikben meghatározott képesítési előírásoknak.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvény alapján a fővárosi és megyei kormányhivatalok és a települési önkormányzatok között a járási (fővárosi kerületi) hivatalok létrehozása érdekében megkötött megállapodásokban vagy megállapodás hiányában a fővárosi és megyei kormányhivatal határozatában megnevezett köznevelési igazgatási feladatokat ellátó köztisztviselőket.

(3) Amennyiben a köztisztviselő, közalkalmazott, munkavállaló a képesítési feltételek teljesítése érdekében megkezdte szakirányú tanulmányait, vagy annak megkezdését legkésőbb a 2013/2014. tanévtől vállalja, a képesítés megszerzéséhez szükséges idő leteltét követő tanév megkezdéséig határozott idejű kinevezéssel foglalkoztatható tovább.

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott köztisztviselők foglalkoztatási jogviszonya a Kttv. alapján kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át.

10. § (1) Az önkormányzati fenntartó a 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti megállapodás alapjául szolgáló leltárban meghatározott mindazon ingó vagyona, továbbá a tankerület székhelye szerinti települési önkormányzat mindazon ingatlan és ingó vagyona, amely az intézmény fenntartói feladatainak ellátását biztosítja, az átadott feladathoz igazodó mértékben 2013. január 1-jén a köznevelési feladat ellátásának időtartamára – amennyiben arra a Központnak a feladatai ellátásához szüksége van – a Központ ingyenes használatába kerülhet.

(2) Amennyiben a tankerület székhelye szerinti településen megyei intézményfenntartó központ működik, a tankerületet annak ingatlanában kell elhelyezni, ha ez lehetséges. Ha ez akadályba ütközik, a tankerület székhelyének elhelyezéséről a székhely szerint illetékes települési önkormányzat gondoskodik.

6. A létszámhelyekre, valamint az intézmény és az intézmény fenntartói feladatait szolgáló vagyonra vonatkozó közös szabályok

11. § A képesítési előírásoknak való megfelelés hiányában át nem vett foglalkoztatottak számát a Központ létszámának kialakításakor figyelembe kell venni.

12. § (1) Ha a 8. §-ban és a 10. §-ban meghatározott célokat szolgáló vagyon nem az önkormányzati fenntartó tulajdonában, hanem bérleti vagy más szerződés alapján a használatában van, a Központ a használat időtartama alatt, annak időtartamára – az erre irányuló nyilatkozata alapján – az önkormányzati fenntartó helyett beléphet a bérleti szerződésbe.

(2) A Központ a 8. §-ban és a 10. §-ban meghatározott célokat szolgáló ingó vagyon feletti ingyenes használati jogát – szükség esetén az ingó vagyonelemek fizikai mozgatásával – a tulajdonos települési önkormányzat előzetes hozzájárulásával jogosult gyakorolni az állam tulajdonában és a Központ vagyonkezelésében lévő bármely ingatlanban. Az ingó vagyonelem e bekezdés szerinti fizikai mozgatása kizárólag az ingó vagyonelem azonosító adatainak és az új használati helynek a megjelölésével történhet.

(3) Nem terheli az önkormányzati fenntartót a 8. §-ban és a 10. §-ban meghatározott célokat szolgáló ingatlan ingyenes használati jogának biztosítására vonatkozó kötelezettség, ha az átvételre kerülő köznevelési feladat ellátásához megfelelő méretű és állapotú ingatlant ajánl fel az állam használatába és erről a felek megegyeznek.

(4) Ha a 8. §-ban és a 10. §-ban meghatározott célokat szolgáló ingatlanon jelzálogjog áll fenn, a jelzálog jogosultja kielégítési jogának megnyílta esetén a települési önkormányzat köteles másik, azonos funkciójú, méretű és állapotú ingatlan ingyenes használatát a Központnak felajánlani. Ha a települési önkormányzat másik ingatlant nem tud felajánlani, a jelzálogjog jogosultja és a települési önkormányzat között egyezség létrehozását kell megkísérelni a kielégítési jog gyakorlásának elhalasztásáról.

(5) A Központ az ingyenes használat időtartama alatt – a települési önkormányzatnak címzett nyilatkozata alapján – lemondhat a vagyon vagy annak egy része használati jogáról.

7. Az intézmények és a fenntartói feladatok ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon átadás-átvételi eljárása és a birtokbaadás szabályai

13. § (1) A Központ és az önkormányzati fenntartó az átvételhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása során kölcsönösen együttműködve járnak el.

(2) Az átadás-átvételt

a) az önkormányzati fenntartó képviseletére jogosult személy (a továbbiakban: átadó) és a Központ képviseletében eljáró, az intézmény székhelye szerint illetékes tankerületi igazgató megállapodásának (a továbbiakban: megállapodás) legkésőbb 2012. december 15-éig történő megkötésével és

b) a 15. § szerinti jegyzőkönyv felvételével

kell végrehajtani.

(3) *  Ha a felek között a (2) bekezdés a) pontjában megjelölt határidőig nem jön létre, vagy nem teljeskörűen jön létre a megállapodás, a köznevelésért felelős miniszter 2012. december 20. napjáig határozattal létrehozza a megállapodást, illetve határozattal dönt a megállapodásban nem rendezett kérdésekről. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat a bírósági felülvizsgálatra tekintet nélkül végrehajtható.

(4) A (3) bekezdés szerinti közigazgatási határozattal (a továbbiakban: közigazgatási határozat) szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye. A bíróság a felülvizsgálati kérelemről peres eljárásban határoz, az eljárásra – a (5) és (6) bekezdésben foglalt eltérésekkel – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. Fejezetének rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A közigazgatási határozat végrehajtása felfüggesztésének nincs helye. A bíróság a perben soron kívül jár el. A bíróság a közigazgatási határozatot megváltoztathatja.

(6) *  Ha a köznevelésért felelős miniszter határozatával szembeni felülvizsgálati kérelem benyújtását követően, de a bíróság döntését megelőzően a felek a megállapodást megkötik, a köznevelésért felelős miniszter a megállapodás megkötését követően a közigazgatási határozatot visszavonja, és erről a bíróságot haladéktalanul írásban értesíti. A közigazgatási határozat visszavonása esetén a bíróság a pert megszünteti.

14. § (1) A megállapodás alapjául a megállapodás aláírásáig az aláírás napjáig mint fordulónapig felvett és az átadó által hitelesített vagyonleltár szolgál. A megállapodás aláírását követően az önkormányzati fenntartó a megállapodásban meghatározott vagyont nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, nem adhatja bérbe.

(2) A megállapodásban az átadó az 1. melléklet szerinti teljességi nyilatkozattal felelősséget vállal az általa tett nyilatkozatok, a közölt adatok, információk és tények, valamint az átadott okiratok és dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért.

(3) A megállapodás megkötéséhez a tankerületi igazgató beszerzi a Központ elnökének egyetértését.

(4) A megállapodás aláírását követően a jegyzőkönyv aláírásáig az intézményvezető felel a felvett és az átadó által hitelesített vagyonleltárban foglalt vagyonelemek megtartásáért.

15. § A megállapodás alapján a Központ a ténylegesen használatba vagy vagyonkezelésbe vett vagyonról 2013. április 30-áig a 2. melléklet szerinti jegyzőkönyvet vesz fel.

8. Hazai és európai uniós forrásból társfinanszírozott projektek

16. § (1) Az intézmény és az intézményegység átadás-átvétele során a megállapodásban rendelkezni kell az e törvény hatálybalépésekor folyamatban levő, az önkormányzati fenntartó vagy a köznevelési intézmény mint projektgazda (a továbbiakban együtt: jogelőd projektgazda) hazai vagy európai uniós forrásból társfinanszírozott, az intézmény, az intézményegység szakmai feladatát vagy az átvételre kerülő köznevelési feladatot érintő projektjeinek (a továbbiakban: projekt), 2013. január 1-jei hatállyal történő átadás-átvételéről.

(2) Azon projektek esetében, amelyekben a projektgazda olyan települési önkormányzat, amely az intézményt 2013. január 1-jétől működteti, a következő szabályok alkalmazandók:

a) ha a fejlesztés tárgya az intézmény, intézményegység feladatának ellátásához kapcsolódó szakmai tartalomfejlesztés, a projektgazda jogutódja a Központ,

b) ha a fejlesztés tárgya az intézmény, intézményegység feladatának ellátásához kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés, a projektgazda az intézményt 2013. január 1-jétől működtető települési önkormányzat, azonban a projekt keretében beszerzett eszközök a Központ ingyenes használatába kerülnek,

c) ha a fejlesztésnek az intézmény, intézményegység feladatának ellátásához kapcsolódó infrastrukturális és szakmai tartalomfejlesztés egyaránt tárgya, a projektgazda az intézményt 2013. január 1-jétől működtető települési önkormányzat és a Központ által létrehozott konzorcium, kivéve, ha a Központ lemond a konzorcium létrehozásáról és nyilatkozatban hozzájárul a projekt megvalósításához, valamint vállalja a projekteredmények fenntartását. A konzorciumi megállapodás megkötéséig vagy a Központ lemondó nyilatkozatának megtételéig a települési önkormányzat köteles a projektet folytatni a Központ tájékoztatása mellett.

(3) Azon projektek esetében, amelyekben a projektgazda olyan települési önkormányzat, amely az intézményt 2013. január 1-jétől nem működteti, a projektgazda jogutódja a Központ, kivéve ha

a) a fejlesztés tárgya részben vagy egészben az intézmény, intézményegység feladatának ellátásához kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés és

b) a Központ és a települési önkormányzat az átadás-átvételi megállapodásban, valamint az Nkt. 74. § (6a) bekezdése alapján megkötött szerződésben megállapodik abban, hogy a projektgazda továbbra is a települési önkormányzat, továbbá

c) a Központ nyilatkozatban vállalja a projekteredmények fenntartását.

(4) A jogelőd projektgazda tulajdonán végzett beruházás értékével a felek elszámolnak az átadás-átvételi megállapodásban, valamint az Nkt. 74. § (6a) bekezdése szerinti szerződésben.

17. § (1) A 2012. december 31-éig többcélú intézményként működő vagy települési önkormányzati társulás által fenntartott intézmények fejlesztései esetén a 16. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha a többcélú intézmény 2. § (1) bekezdése szerinti átszervezése vagy a települési önkormányzati társulás megszüntetése következtében a projekt több projektgazdához kerül, azoknak – a 16. § (3) bekezdésében meghatározott kivétellel – konzorciumot kell létrehozniuk. Nem kell konzorciumot létrehozni, ha a projekt tartalma szétválasztható vagy a Központ lemond a konzorcium létrehozásáról és nyilatkozatban vállalja a projekteredmények fenntartását.

(2) Ha a többcélú intézmény 2. § (1) bekezdése szerinti átszervezése a támogatást nyújtó állásfoglalása szerint visszafizetési kötelezettséggel jár, a projektekkel érintett többcélú intézmény nem szervezhető át és nem szüntethető meg az előírt fenntartási időszak végéig.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a projektben részt vevő települési önkormányzat és a Központ – az e törvényben és az Nkt.-ban foglaltak figyelembevételével – önálló megállapodásban határozzák meg a többcélú intézmény működtetésével és a nem állami köznevelési alapfeladat ellátásával együtt járó fenntartói feladatok települési önkormányzat részéről történő ellátását, valamint az ennek fedezetéül szolgáló települési önkormányzati pénzügyi hozzájárulás mértékét.

18. § (1) A Központ által a 16. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése szerint átvételre kerülő projektek (a továbbiakban: átvételre kerülő projekt) esetében a Központ az átadás-átvételi megállapodás aláírásától számított harminc napon belül kezdeményezi a támogatási szerződés módosítását a támogatásban érintett közreműködő szervezetnél. A módosítási kérelemhez a projekt átadás-átvételi dokumentációját mellékelni kell.

(2) A konzorciumi megállapodásban a részt vevő felek rögzítik a támogatásban részesített projekt megvalósításával kapcsolatos feladatmegosztást. A konzorciumvezetői feladatokat a projekt átadás-átvételét követően a Központ látja el abban az esetben, ha a fejlesztésnek az e § alapján a Központ által ellátott tevékenységekre jutó költsége meghaladja a projekt összköltségének ötven százalékát.

(3) Az átvételre kerülő projektek esetében a jogelőd projektgazda az általa igényelt és a támogató felé el nem számolt és számlákkal le nem fedett támogatási előleget a projekt átadás-átvételével egyidejűleg átadja a Központ részére. Konzorcium esetében az átadásra kerülő előleg összegét tevékenységtípusonként szükséges meghatározni.

(4) Az átvételre kerülő projektek esetében a jogelőd projektgazda által vállalt önrészből még meg nem fizetett összeget a Központ költségvetésében kell megtervezni.

(5) A megállapodás hatálybalépéséig a projektekben vállalt kötelezettségért a jogelőd köteles helytállni a megállapodás hatálybalépéséig szükséges mértékben.

(6) Ha a projektgazda jogutódja a Központ, a jogelőd projektgazda e törvény hatálybalépésének napjától a módosított támogatási szerződés hatálybalépésének napjáig a projekt költségvetése terhére a Központ előzetes jóváhagyása nélkül új kötelezettséget nem vállalhat.

9. A települési önkormányzatok köznevelési feladatellátásra kötött közoktatási megállapodásai

19. § (1) A 2013. január 1-jétől állami köznevelési alapfeladatnak minősülő feladat ellátására a települési önkormányzatnak nemzetiségi önkormányzattal, nem állami, nem önkormányzati köznevelési intézményfenntartóval kötött közoktatási megállapodásában vagy köznevelési szerződésében a települési önkormányzat helyébe 2013. január 1-jével a Központ lép.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogutódlás a közoktatási megállapodás, köznevelési szerződés 2012. szeptember 30-án hatályos állapota szerint következik be.

10. * 

20–21. § * 

11. Hatályba léptető rendelkezések

22. § (1) Ez a törvény – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 24. § (1)–(4) és (7)–(9) bekezdése és a 25. § (1) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 2. § (5) bekezdés 2013. január 2-án lép hatályba.

12. Átmeneti rendelkezések

23. § A 2012/2013. tanévben a Központ a kötelező felvételt biztosító iskolába történő utazásról a tanuló lakóhelye szerinti illetékes települési önkormányzattal kötött megállapodás útján gondoskodik. A Központot terhelik az utaztatásra szolgáló jármű használatának a tanulók utaztatásával összefüggésben felmerülő költségei. Amennyiben az önkormányzati fenntartó a tulajdonában álló szállító járműről maga gondoskodott, annak használatát a 2012/2013. tanév végéig biztosítja.

13. Módosító rendelkezések

24. § (1)–(4) * 

(5)–(6) * 

(7) Az Nkt. 76. § (3) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(3) A működtető feladata a köznevelési intézmény épülete állagának megóvása, az állagmegóváson túl jelentkező rekonstrukciós, fejlesztési költségek fedezése már nem kötelessége, de ehhez az állam pályázati úton támogatást nyújthat. Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben az állami intézményfenntartó központ költségvetésében az erre a célra tervezett keret erejéig az intézményvezető javaslatára, az állami intézményfenntartó központ jóváhagyásával a működtető által beszerzett, külön jogszabályban meghatározott eszközöket, felszereléseket, továbbá a taneszközöket az állam finanszírozza. A működtető az általa működtetett intézménybe járó tanulók lakóhelye szerinti önkormányzattól a működtetéshez hozzájárulást igényelhet.”

(8) Az Nkt. 76. § (5) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(5) Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló, települési önkormányzati tulajdonú ingatlan és ingó vagyonra vonatkozóan az állami intézményfenntartó központot

a) ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg, ha a köznevelési intézményt települési önkormányzat nem működteti,

b) ingyenes használati jog illeti meg, ha a köznevelési intézményt települési önkormányzat működteti,

mindaddig, amíg a köznevelési közfeladat állami intézményfenntartó központ részéről történő ellátása az adott ingatlanban meg nem szűnik.”

(9) Az Nkt. 76. §-a a következő (6) és (7) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:

„(6) Az állami intézményfenntartó központ ingyenes vagyonkezelői vagy ingyenes használati jogának fennállása alatt a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyont a települési önkormányzat nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, bérbe csak abban az esetben adhatja, ha a köznevelési intézményt működteti és a bérbeadás a köznevelési feladat ellátását nem veszélyezteti. A bérbeadás az érintett köznevelési intézményben folyó köznevelési feladatellátást akkor nem veszélyezteti, ha nem gátolja a pedagógiai programban, az SZMSZ-ben vagy a házirendben meghatározott feladatok végrehajtását.

(7) A lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat megtéríti a kötelező felvételt biztosító óvodába való utazás költségeit, továbbá szükség esetén gondoskodik kísérő személyről a gyermek részére, ha az óvoda a településen kívül található, és az óvodába való utaztatást az önkormányzat nem biztosítja. A kötelező felvételt biztosító iskolába való utaztatásról a fenntartó gondoskodik.”

(10)–(16) * 

25. § (1) * 

(2) Az Nkt.

a) 14. § (7) bekezdése az „állami köznevelési közfeladatellátás keretében állami intézményfenntartásra kijelölt szerv (a továbbiakban: állami intézményfenntartó központ)” szövegrész helyett az „állami intézményfenntartó központ” szöveggel,

b) 27. § (4) bekezdésében az „egyéb foglalkozás” szövegrész helyett a „tanórai foglalkozás, egyéb foglalkozás” szöveggel,

c) 61. § (5) bekezdése az „a honvédelemért vagy a rendvédelmi szerv irányításáért felelős miniszter által alapított és fenntartott intézmények kivételével” szövegrész helyett az „a honvédelemért felelős miniszter vagy a rendvédelmi szervet irányító miniszter által alapított és fenntartott, valamint a települési önkormányzat által működtetett intézmények kivételével” szöveggel,

d) 4. melléklet A oszlop 4. sora a „Gyógypedagógiai osztály” szövegrész helyett a „Gyógypedagógiai óvodai csoport, iskolai osztály” szöveggel

lép hatályba.

26. § * 

1. melléklet a 2012. évi CLXXXVIII. törvényhez

TELJESSÉGI NYILATKOZAT

Alulírott .........................................., mint a ............................... ............................... Önkormányzat/Önkormányzati társulás képviseletében eljáró vezető (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon ........................ – az átvevő részére (a továbbiakban: átvevő) a jegyzőkönyvben átadottakon túlmenően nem áll rendelkezésemre a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvényben meghatározott intézményi kör (átvett intézmények) működése körébe eső adat, információ, tény, okirat, dokumentum, valamint kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért teljes felelősséget vállalok.

Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi az átadás-átvételi megállapodásnak.

...................., 20.........................

..........................................
átadó

2. melléklet a 2012. évi CLXXXVIII. törvényhez

Átadás-átvételi jegyzőkönyv

Készült 2013. év .................................... napján a ................................. Önkormányzat vagy annak Gazdálkodó Szervezete irodájában.

Az átadással érintett intézmény megnevezése:

Címe:

Jelen lévő képviselője neve, beosztása:

Intézmény OM azonosítója:

Az átvevő állami intézményfenntartó központ illetékes tankerületének megnevezése:

Címe:

Átvevő személy neve, beosztása:

Önkormányzati fenntartó vagy jogutódja jelen lévő képviselője:

Magyarázat

Másolat Eredeti példány hitelesített másolata – az eredeti példány az intézménynél marad.
Eredeti Eredeti példányok tankerületnek történő átadása.
Aktuális Utolsó, érvényben lévő példány.
Összes A megnevezésben feltüntetett féleség összes fellelhető példánya, tételes összesítéssel.
T Tankerület

A dokumentumok átadása tételes lista alapján történik.

(Abban az esetben, ha nem kerül sor a dokumentum átadására, azt is jelölni kell. A *-gal jelzett dokumentumokat nem kell átadni, ha a működtető a települési önkormányzat marad.)

Sorszám Megnevezés Típus Tárolási hely Időszak, érvényesség
I. Alapdokumentumok
1. Alapító okirat Másolat T Aktuális
2.* Műszaki dokumentációk nyilvántartása (tervrajzok, felújítási tervek, egyéb dokumentumok, ha indokolt) Eredeti/ Másolat T/Int. Összes
3. Intézményi SZMSZ Másolat T Aktuális
4. Intézményi kollektív szerződés Másolat T Aktuális
II. Személyügyi anyagok abban az esetben, ha a KIK gyakorolja a munkáltatói jogokat
A) Személyi anyagok (név szerint külön-külön elválasztva)
1. Közalkalmazotti alapnyilvántartás Eredeti T 2012.12.31-ei fordulónap
2. Erkölcsi bizonyítvány Eredeti T Aktuális
3. Személyazonosító igazolvány – lakcím-, adó-, taj-kártya másolata Másolat T Aktuális
4. Végzettséget igazoló oklevél másolata Másolat T Összes
5. Megbízás a bankszámlaszámlához (csak a papír alapú kinevezéseknél) Eredeti T Aktuális
6. Munkaköri leírás munkaidő-beosztással Másolat T Aktuális
7. Nyilatkozat magánnyugdíjpénztár-tagságról, ahol értelmezhető Másolat T Aktuális
8. Munkakönyvmásolat besoroláshoz, akinél értelmezhető Másolat T Aktuális
9. Tb-igazolvány, OEP-könyv másolat Másolat T Összes
10. Évközi belépőktől az összes előző munkahelyi igazolások, adatlapok, szja-igazolások Másolat T Összes
11.* Nyugdíjas dolgozóktól a nyugdíjas-határozat és a 2011. évi, a nyugdíjfolyósító által kiállított igazolás az előző évi nyugdíj összegéről fénymásolatban, ahol értelmezhető Másolat T Aktuális
12. További jogviszony esetén a főállásról igazolás Másolat T Aktuális
13. START-kártya, ahol értelmezhető Másolat T Aktuális
14. Kinevezési okmány Eredeti T Aktuális
15. Munkaviszony-beszámítás Eredeti T Aktuális
16. Adatfelvételi lap Eredeti T Aktuális
17. Fizetés nélküli kérelem Másolat T Aktuális
18. GYED-, GYES-viszonnyal kapcsolatos iratok Másolat T Aktuális
19. Munkáltatói lakáskölcsön támogatási szerződése (folyamatban lévő, még vissza nem fizetett) Eredeti T Aktuális
20. Orvosi alkalmassági igazolás Másolat T Aktuális
B) Egyéb nyilvántartások
1. 2012. évi családi támogatással, bérkompenzációkkal kapcsolatos dokumentumok, fogyatékkal élő személyekhez kapcsolódó kedvezmények nyilatkozatainak másolata Másolat T Aktuális
2. Bírósági végzések, letiltások nyilvántartása Eredeti T Aktuális
3. Rehabilitációs hozzájárulás nyilvántartásai Eredeti T Aktuális
4. Szakmai dolgozók engedélyezett létszámadatai Másolat T Aktuális
5. Munkaügyi központ bérköltség-támogatásának nyilvántartása Eredeti T Aktuális
6. 2012. évben kilépett és felmentett dolgozók névsora és személyi anyaga Eredeti T Aktuális
7. Tanulmányi szerződések (folyamatban lévő, még le nem járt) Eredeti T Aktuális
8. Intézménynél maradó, szakmai dolgozók kafetéria és költségtérítési szabályzata Alapdoku-
mentumok között
9. Folyamatban lévő megbízási szerződések, költséglevonási nyilatkozattal Eredeti T Aktuális
10. A 2012. évben fennmaradó szabadságok nyilvántartása Másolat T Aktuális
11. 2012. évi illetményelőlegek nyilvántartása Eredeti T Aktuális
12. Szakmai dolgozók továbbképzési adatai várakozási idő csökkentése miatt, nem rögzített változások dokumentációi Másolat T Aktuális
13. Prémiumévek nyilvántartása Eredeti T Aktuális
14. 2012. december 10-ig nem rögzített nem rendszeres intézményi kifizetések feladása a KIK részére
15. Egyedi, névre szóló költségtérítések szabályozása, áthúzódó elszámolások (gépkocsi, internet, telefon, egyéb) Eredeti T Aktuális
16. A 2012-ben el nem számolt változóbér bizonylatai (szakmai igazolás) Eredeti T 2012. évi
17. A 2012. évre vonatkozó, de még nem számfejtett jubileumi jutalmak összesítése (név, évek száma, összege, időpontja..hó..nap) Eredeti T 2012. évi
III. Intézményi Szabályzatok
1.* 2012. december 31-ig érvényes gazdálkodással összefüggő szabályzatok jegyzéke Eredeti T Aktuális
IV. Vagyonnyilvántartások
1.* Immateriális javak nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
2.* Tárgyi eszközök nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
3.* Befektetett pénzügyi eszközök nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
4.* Üzemeltetésre, kezelésre átadott, vagyonkezelésbe vett eszközök nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
5.* Készletek nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
6. Szakmai követelésekkel kapcsolatos nyilvántartás Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
7.* Értékpapírok nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
8. Pályázatokra vonatkozó pénzeszközök nyilvántartása (alszámlák szerinti bontásban, ha értelmezhető) Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
9. Szakmai dolgozókra vonatkozó aktív függő, átfutó, kiegyenlítő elszámolások nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
9.a* Technikai dolgozókra vonatkozó aktív függő, átfutó, kiegyenlítő elszámolások nyilvántartása Másolat
10.* Saját tőke összege (akkor, ha a vagyon az önkormányzaté marad) Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
11. Tartalékok összege az intézményre vonatkozó aktívák és passzívák egyenlege (akkor, ha a vagyon az önkormányzaté marad) Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
12. Hosszú lejáratú kötelezettségek nyilvántartása szakmai tevékenységgel összefüggésben Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
13. Rövid lejáratú kötelezettségek nyilvántartása szakmai tevékenységgel összefüggésben Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
14. Szakmai dolgozókra vonatkozó passzív függő, átfutó, kiegyenlítő elszámolások nyilvántartása. Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
15. Szakmai anyaggal, eszközzel kapcsolatos raktári nyilvántartások, raktáros felelősségvállalási nyilatkozatával (ha a szakmai anyagot a KIK kezeli) Másolat Int./T 2012.12.31-ei fordulónap
16. Szakmai anyaggal, eszközzel kapcsolatos, raktári körön kívüli analitikus nyilvántartások (akkor, ha a szakmai anyagot a KIK fogja kezelni) Másolat Int./T 2012.12.31-ei fordulónap
17. Szakmai kis értékű anyagok, eszközök kartonjai (akkor, ha a szakmai anyagot a KIK fogja kezelni) Másolat Int./T 2012.12.31-ei fordulónap
18. Szobaleltár felelős megnevezésével, felelősségvállalási nyilatkozatával Másolat Int./T 2012.12.31-ei állapot szerint
19. Egyedi nyilvántartó kartonok – szerszámlap – a felelős megnevezésével, felelősségvállalási nyilatkozatával szakmai dolgozókra vonatkozóan Másolat Int./T 2012.12.31-ei fordulónap
20.* Vagyonkataszteri nyilvántartások Eredeti/ Másolat T 2012.12.31-ei fordulónap
21. Szakképzési, decentralizált, illetve egyéb pályázatok alapján külön nyilvántartott eszközök nyilvántartásai Másolat T Aktuális
V. Szakmai területre vonatkozó szigorú számadású nyomtatványok
1. A továbbiakban nem használt szigorú számadású nyomtatványok lezárásának nyilvántartása. Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
2. A továbbiakban is alkalmazott szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
VI. Pénzgazdálkodás
1. 2012. évi beszámoló (vagyonátadási jelentés szakmai dolgozók vonatkozásában, figyelembe véve az intézmény 2012. évi önállóan működő, illetve önállóan működő és gazdálkodói státuszát) Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
2.* 2012. évi keretközlő Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
3.* 2012. évi előirányzat-nyilvántartás, dokumentáció Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
4.* Pályázatra vonatkozó maradványok, dokumentációk átadása (főszámla, alszámlák nevesítve, utolsó napi kivonat) Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
5.* Pénztáregyenleg (utolsó napi kivonat) Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
6.* Előirányzat-átcsoportosítási kérelmek, amelyek jóváhagyással még nem rendelkeznek Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
7. Szakmai kiadásokkal kapcsolatos tartozásállomány Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
8. Kötött, központosított normatívák keretösszege, igénylés alapja (létszám főben kifejezve), valamint a fordulónapig felhasznált összeg nagysága, kötelezettséggel terhelt maradvány, külön nyilvántartásba foglalva Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
9. Szakmai behajthatatlan, kétes és késedelmes, de még le nem írt követelések kimutatása (tartozás keletkezése, jogcím, összeg, partner megnevezése) Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
10. 2012. évi szakképzési hozzájárulása felhasználásának dokumentációja Másolat T 2012.12.31-ei állapot szerint
VII. Munka- és tűzvédelem
1.* Érvényes érintésvédelmi, balesetvédelmi, kisgép-felülvizsgálati jegyzőkönyvek lejárati ideje, táblázatos formában telephelyenként Eredeti/ Másolat Int./T Folyamatos
2* Fenti jegyzőkönyvek másolata Eredeti/ Másolat Int./T Folyamatos
3. Tűz- és balesetvédelmi oktatási naplók másolata, teljességi nyilatkozattal Eredeti/ Másolat Int./T Folyamatos
4. Tűz- és balesetvédelmi, munkavédelmi szabályzatok Másolat T Aktuális
5.* Kockázatelemzések Másolat T Aktuális
6. Szakmai dolgozókra vonatkozó kiadott munka- és védőruha-nyilvántartás Másolat T Aktuális
7.* Jogszabályi előírások alapján kötelező karbantartási munkák utolsó jegyzőkönyve – lift, poroltók, tűzcsapok, légkezelők, füstérzékelők-optikai érzékelők, egyéb biztonságtechnikai eszközök Másolat T Aktuális
VIII. Kötelezettségvállalás
1. Kötelezettségvállalási nyilvántartás Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
2. Kötelezettségvállalást alátámasztó dokumentációk (szerződés, visszaigazolt megrendelés) szakmai kiadásokra vonatkozóan Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
3. Szerződés-nyilvántartás, a jelenleg is élő szerződésekre (kiadási kötelezettséget, bevételi jogot megtestesítő egyaránt) szakmai kiadásokra vonatkozóan Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
4. Közbeszerzések esetén a kapcsolódó iratanyag szakmai kiadásokra vonatkozóan Eredeti T 2012.12.31-ei állapot szerint
IX. Adó
1. 2012. évi bevallások (szakmai tevékenységre vonatkozó áfa, telefon, rehabilitáció, egyéb) Eredeti T 2012.év
2. Aktuális folyószámla-kimutatás Eredeti T 2012. év
3. Folyamatban lévő, adózással kapcsolatos ügyek Eredeti T 2012. év
X. Ellenőrzések
1.* Belső ellenőrzés 2012. évi munkaterve Másolat T 2012. év
2. Belső ellenőrzés 2012. évi elkészült jelentései szakmai területekre vonatkozóan Másolat T 2012. év
3.* Egyéb külső ellenőrző szervek (korábbi fenntartó, kormányhivatal, MÁK, Állami Számvevőszék) jegyzőkönyvei, amelyek megállapításai a szakmai területekkel összefüggenek) Másolat T 2012. év
4.* 2012. évi ellenőrzések nyilvántartása Másolat T 2012. év
XI. Járművek
1.* Forgalmi, zöldkártya, törzskönyv Másolat T Aktuális
2.* Biztosítási kötvények, igazolások Másolat T Aktuális
XII. Egyebek
1. Folyamatban lévő bírósági perek anyaga szakmai területekre vonatkozóan Eredeti/ Másolat Int./T Aktuális
2. Egyéb együttműködési megállapodások (alapítványok, egyéb szervek, gazdasági társaságok) Eredeti/ Másolat Int./T Aktuális
3. Egyéb folyamatban lévő, szakmai területre vonatkozó ügyek Eredeti/ Másolat Int./T Aktuális

Alulírott ............................. mint átadó nyilatkozom, hogy az általam képviselt intézmény minden vonatkozó dokumentációját átadtam a fenti felsorolás szerint.