217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet - az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól 2/18. oldal

Hatály: 2018.I.1. - 2019.X.4. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Standard anyagból törzsoldatot, munkaoldatot és oldatsorozatot készít

Gravimetriás és térfogatos meghatározást végez

Műszeres analitikai elemzést végez, kezeli az elemzéshez használandó műszert

Oldatsorozat mérési adataiból kalibrációs görbét (egyenest) illeszt

Mérési adatok eredményeinek grafikus kiértékelését végzi

Ellenőrzi a vegyi anyagok feliratit, jelzések helyességét, a mintákat, oldatokat felirattal látja el

Eszközök, készülékek, berendezések tisztítását végzi

Szelektíven tárolja a keletkezett hulladék anyagokat

Munka során használja a szükséges védőeszközöket

Folyamatosan vezeti a dokumentációt

Ellenőrzi a szükséges védőfelszerelések meglétét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Vegyi anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai

Szilárd, folyékony és gáz (gőz) halmazállapotok jellemző tulajdonságai

Halmazállapot-változások jellemző paraméterei

Oldószerek tulajdonságai, oldás folyamata

Többkomponensű rendszerek szétválasztása

Híg oldatok fogalma, tulajdonságai

Elektrokémiai fogalmak (elektródpotenciál, elektromotoros erő, elektromos vezetés)

Konduktometriás mérés, konduktometriás titrálási görbék

Első- és másodfajú elektródok működése, mérő- és referencia elektródok

Potenciometria elve, potenciometrikus pH-mérés, potenciometrikus titrálás

Fénytani fogalmak (fénytörés, poláros fény, fényelnyelés, spektrum, abszorbció maximum)

Fénytani mérések elve (refraktometria, polarimetria, fotometria)

Fényemissziós (lángfotometriás) mérés elve

Atomabszorbció mérés elve

Kromatográfia fogalma, kromatográfiás módszerek

Sztöchiometriai számítások

Oldatkészítési számítások

Laboratóriumi eszközök használata, berendezések működése

Tömeg-, térfogat, hőmérséklet és nyomásmérő eszközök, műszerek működése

Olvadáspont, forráspont, törésmutató fogalma és meghatározása

Mérési hibák típusai, csökkentése, eredmények megadása statisztikai módszerekkel

Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata

Veszélyt jelző szimbólumok, biztonsági szabályok

Környezetvédelmi ismeretek, hulladékok szelektív kezelése

Idegen nyelvű szakmai kifejezések ismerete

szakmai készségek:

Szakmai szöveg megértése írásban és szóban

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai számolási készség, egyenletek megoldása

ECDL 3. m. Szövegszerkesztés és ECDL 4. m. Táblázatkezelés

Műszerek és a műszerek szoftvereinek kezelése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Absztrakt (elméleti) gondolkodás

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

96. A Laboratóriumi technikus preparatív feladatok megnevezésű, 10096-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A preparátum receptúrája alapján megtervezi a munka időbeni végrehajtását

Biztonságtechnikai adatlap alapján felkészül a vegyi anyagok biztonságos használatára (P és H mondatok)

Szakmai számításokat végez a kiindulási anyagra, reagensekre, oldószerekre, egyéb segédanyagokra vonatkozóan

Szakmai számításokat végez a végtermékre vonatkozóan

Elvégzi az előkészítő műveleteket (aprítás, oldás stb.)

Előkészíti a recept szerinti reagenseket, oldatokat, segédanyagokat

Előkészíti és összeszereli a preparátum elkészítéséhez szükséges eszközöket, készülékeket

Ellenőrzi a szükséges berendezések működőképességét

Ellenőrzi a szükséges elektromos, gáz, vákuum stb. infrastruktúra meglétét, működőképességét

Beállítja a reakció, illetve a művelet paramétereit

Végrehatja a receptben előírt reakciókat, alapfolyamatokat, laboratóriumi műveleteket

Elválasztási és tisztítási műveleteket végez

A termék minőségét ellenőrzi, vagy ellenőrzésre küldi a terméket

Ellenőrzi a vegyi anyagok feliratit, jelzések helyességét, terméket felirattal látja el

Eszközök, készülékek, berendezések tisztítását végzi

Szelektíven tárolja a keletkezett hulladék anyagokat

Munka során használja a szükséges védőeszközöket

Folyamatosan vezeti a dokumentációt

Ellenőrzi a szükséges védőfelszerelések meglétét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Vegyi anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai

Szilárd, folyékony és gáz (gőz) halmazállapotok jellemző tulajdonságai

Halmazállapot-változások jellemző paraméterei

Oldószerek tulajdonságai, oldás folyamata

Többkomponensű rendszerek szétválasztása

Folyadékelegyek atmoszférikus és vákuumdesztillációja

Egyensúlyi reakciók befolyásolása

Extrakció, extraháló szerek ismerete

Reakciósebesség, katalizátorok szerepe

Termokémiai alapfogalmak

Sztöchiometriai számítások

Oldatkészítési számítások

Szerves kémiai alapfolyamatok

Laboratóriumi eszközök használata, berendezések működése

Laboratóriumi készülékek szerelése

Tömeg-, térfogat, hőmérséklet és nyomásmérő eszközök, műszerek működése

Olvadáspont, forráspont, törésmutató fogalma és meghatározása

Oszlop- és vékonyréteg kromatográfia

Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata

Veszélyt jelző szimbólumok, biztonsági szabályok

Környezetvédelmi ismeretek, hulladékok szelektív kezelése

szakmai készségek:

Szakmai szöveg megértése írásban és szóban

Szakmai nyelvű íráskészség, fogalmazás írásban

Laboratóriumi és munkavédelmi eszközök használata

Vegyi anyagok biztonságos kezelése

ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Módszeres munkavégzés

97. *  A Munka- és környezetvédelmi, munkaszervezési feladatok megnevezésű, 10097-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja a környezetvédelmi jogszabályokat, a környezetvédelmi szabványok előírásait

Betartja a foglalkozás-egészségügyi, munkabiztonsági, biztonságtechnikai, tűzvédelmi előírásokat

Szelektíven tárolja a keletkezett hulladék anyagokat

Ellenőrzi az egyéni és kollektív védőeszközök használhatóságát

Szakszerűen használja az egyéni és kollektív védőeszközöket

Részt vesz a minőségbiztosítási, biztonságtechnikai, környezetvédelmi, egészségvédelmi, tűzvédelmi oktatásokon, szükségszerűen vizsgát is tesz azokból

Szükség esetén alkalmazza a korszerű elsősegélynyújtás gyakorlatát

Rendkívüli helyzeteket észlel, kezel, szükség esetén részt vesz azok elhárításában

Feladatát a munkahelyi ügyviteli rend személyekre vonatkozó előírásai szerint végzi

Foglalkoztatási, műszakváltási és gépkezelési beosztást készít, betartását ellenőrzi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Munkavédelem célja, alapfogalmai, munkavédelem szervezeti és jogi kérdései, munkavégzés tárgyi és személyi feltételei

Foglalkozás-egészségügy, foglalkozási ártalmak és megbetegedések

Laboratóriumok általános rendje

Vegyipari üzem általános rendje, a közlekedési és biztonsági utak kijelölésének előírásai

Egyéni és kollektív védőeszközök használata

Veszélyt jelző szimbólumok, munkahelyi biztonsági táblák

Vegyi anyagok biztonságtechnikája, P és H mondatok

Biztonsági adatlapok

Nyomástartó edények biztonsági szabályzata és előírásai

Csövek, készülékek, gázpalackok szabványos színjelölése

Elektromos hálózat szabványos jelölései

Tűzvédelmi fogalmak, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes és tűzveszélyes osztályba tartozó anyagok, anyagok tűzveszélyességi osztályba sorolása, valamint a kockázati osztály meghatározása

Tűzoltás anyagai, eszközei

Elsősegélynyújtási alapismeretek

Vegyi anyagok környezetre gyakorolt hatásai, légszennyezők, vizek szennyezői, vízminőségi adatok, talajszennyezések

Riasztási rendszer ismerete

Fizikai hatások: hő- és hősugárzás, zaj és rezgés

Szennyeződések megelőzése

Környezetkárosító anyagok, veszélyes hulladékok gyűjtése, tárolása és ártalmatlanítása

A dolgozók foglalkoztatásával, bérezésével és továbbképzésével kapcsolatos munkajogi kérdések

szakmai készségek:

Szakmai szöveg megértése írásban és szóban

Laboratóriumi munka védőeszközeinek használata

Veszélyhelyzet felismerése

Munka- és bérügyi dokumentumok kitöltése, használata

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Értékelés

A környezet tisztán tartása

98. A Vegyipari műszaki alapfeladatok megnevezésű, 10098-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Használatra előkészíti a laboratóriumi eszközöket

Tartályok és vegyipari gépelemek típusait azonosítja, működőképességét megállapítja

Szállító berendezések biztonságos működőképességét megállapítja

Anyagot szállít gépi úton, kezeli az elzáró és szabályozó szerelvényeket

Anyagot melegít, vagy hűt egyszerű hőcserélő készülékekkel

Ipari műszerekkel mennyiséget, nyomást és hőmérsékletet mér

Elvégzi az előkészítő műveleteket (aprítás, oldás stb.)

Szakmai számításokat alapján előírt összetételű oldatokat készít

Alapvető fizikai méréseket végez (tömeg-, térfogat, hőmérséklet)

Méri a minták fizikai tulajdonságait (sűrűség, olvadáspont, forráspont)

Előkészíti a recept szerinti reagenseket, oldatokat, segédanyagokat

Előkészíti és összeszereli a preparátum elkészítéséhez szükséges eszközöket, készülékeket

Szervetlen készítményeket állít elő laboratóriumban

Elválasztási és tisztítási műveleteket végez

Szakmai számításokat végez a végtermékre vonatkozóan

Szakmai számításokat végez nyomástartó edények és laboratóriumi készülékek biztonságos üzemeltetésére vonatkozóan

Anyagszállítással és hőcserével kapcsolatos számításokat végez

Szervetlen ionok kimutatását végzi

Eszközök, készülékek, berendezések tisztítását végzi

Szelektíven tárolja a keletkezett hulladék anyagokat

Ellenőrzi a szükséges védőfelszerelések meglétét

Munka során használja a szükséges védőeszközöket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szervetlen anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai

Szerkezeti anyagok fizikai, korróziós és szilárdsági tulajdonságai

Szilárd, folyékony halmazállapotok jellemző tulajdonságai

Halmazállapot-változások jellemző paraméterei

Oldószerek tulajdonságai, oldás folyamata

Sztöchiometriai számítások

Oldatkészítési számítások

Laboratóriumi eszközök használata, berendezések működése

Tömeg-, térfogat, hőmérséklet ipari és laboratóriumi mérése, a mérő eszközök, műszerek működése

Olvadáspont, forráspont fogalma és meghatározása

Gépek, gépszerkezetek ábrázolása és működése

Vegyipari gépelemek és tartályok szerkezeti kialakítása, működése

Szilárd anyagok, folyadékok és gázok szállítása, szállítóberendezések működése

Az anyagok szállításával és hőcseréjével kapcsolatos számítások

Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata

Veszélyt jelző szimbólumok, biztonsági szabályok

Környezetvédelmi ismeretek, hulladékok szelektív kezelése

szakmai készségek:

Szakmai szöveg megértése írásban és szóban

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai számolási készség, egyenletek megoldása

Kémiai írásmód alkalmazása

Gépek és gépelemek azonosítása ábrájuk alapján

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Absztrakt (elméleti) gondolkodás

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

99. Az Ácsszerkezetek megnevezésű, 10099-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Faszerkezeteket (fa fedélszerkezetek, fafödémek) épít, helyreállít, felújít, megerősít, átalakít

Zsinórpadokat készít

A szerkezeti elemeket méretre szabja

Fakötéseket készít

A leszabott elemeket favédőszerrel kezeli

Az előkészített elemeket beépíti, rögzíti

A szerkezeti elemeket a kiviteli terv alapján összeállítja rögzíti és merevíti

Faépítmények tartóoszlopait elhelyezi

A merevítő elemeket beépíti

Szerkezeti kiváltásokat készít

Előregyártott fa szerkezeteket beépít

Külső és belső faburkolatokat készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Fafajták tulajdonságai, faanyagok betegségei, védelme

Kereskedelmi faválaszték, anyagjelölés, anyagminőség, fatermék alakváltozása

Mérési módszerek, mérő, beállító és jelölő eszközök

Faanyagok, fafelületek megmunkálása, fakötések kialakítása

Faanyagot, fafelületet megmunkáló eszközök, gépek

Ácsszerkezetek szerelő és bontó kéziszerszámai, gépei

Anyagmozgató, emelő eszközök, gépek előírásai

Magas és mélyépítési dokumentációk fajtái

Fedélszerkezetek, fafödémek, szabványok, anyagszükségletek

Fedélszerkezetek, építési, technológiai folyamatai

Zsaluzatok tárolására, mozgatására, elhelyezésére vonatkozó munkabiztonsági előírások

szakmai készségek:

Építész, statikus és fedélszerkezet tervek értelmezése

Fedélszerkezet vázlatrajz készítése

Mérőeszközök használata

Faipari kéziszerszámok, gépek használata, jelölések értelmezése

Anyagok, elemek mozgatásához szükséges gépek, eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Térbeli tájékozódás

Mozgáskoordináció

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konszenzus készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Módszeres munkavégzés

100. Az Állványzatok megnevezésű, 10100-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi a tartóelemek kiosztását

Munkaállványokat készít

Elhelyezi a teherelosztókat

Felállítja és rögzíti a hagyományos állványzat tartóelemeit

Elkészíti a munkaszinteket, feljárókat

Elkészíti a védőkorlátot

Elkészíti és elhelyezi az esetleg szükséges védőszerkezeteket

Elbontja a védőfelszereléseket

A pallóterítést bontja

A tartóelemeket és a rögzítést bontja

A tartóelemeket és a tartozékokat tisztítja

Az állványanyagot fajtánként deponálja

Rögzíti az állványelemeket egymáshoz és a falhoz

Elhelyezi a járóelemeket

Merevítéseket készít

Védőszerkezeteket helyez el

Védőtetőt készít

Bontja, szétszereli az állványszerkezetet

Állvány típusok elemeit tisztítja, karbantartja, tárolja és szállításhoz előkészíti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Épületek homlokzatának építész és statikustervei, állványtervek

Állványok szereléséhez szükséges mérések, kitűzések, szintbeállítások

Állványok típusai, alkalmazási területük, szabványok, munkavédelmi előírások

Homlokzati állványok szerkezeti kialakítása, terhelhetősége, szereléstechnológiai utasítása

Szerelőállványok, mobilállványok kialakítása, szereléstechnológiai utasítása

Állványok szereléséhez, karbantartásához szükséges szerszámok, gépek

Állványelemek, kötőelemek tárolása, mozgatása

Állványtervek, elhelyezési rajzok, anyagkigyűjtések értelmezése, vázlatrajz készítése

szakmai készségek:

Nyomtatott és elektronikus termékismertetők, szerelési utasítások használata

Állványok építésénél a munkahelyi, munkabiztonsági előírások, eszközök alkalmazása

Állványok terveinek, szerelési utasításának alkalmazása

Állványszerelés, beállítás szerszámainak, eszközeinek használata

Mérés, kitűzés eszközeinek használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Egyensúlyérzékelés

Döntés képesség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

101. Az Építőipari közös tevékenység megnevezésű, 10101-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a munkavégzés feltételeit, helyszíni méréseket végez

Értelmezi a rendelkezésre álló műszaki dokumentáció tartalmát és használja az építészeti alapfogalmakat munkája során

Felvonul a megfelelő eszközökkel a munkaterületre

Betartja az építési technológiai folyamatok sorrendiségét

Biztosítja az anyagok, eszközök szakszerű tárolását és figyelemmel kíséri a munkájához szükséges anyagok folyamatos utánpótlását

Ellenőrzi a felhasználásra kerülő anyagokat, biztosítja azok szakszerű felhasználását

Gondoskodik a munkaterület folyamatos tisztántartásáról

Átadja a munkát a munkáltatójának, levonul a munkaterületről

Alkalmazza és értelmezi a műszaki ábrázolás módszereit, értelmezi az építőipari rajzokat

Alkalmazza a különböző szerkezetek jelölését, értelmezi a szerkezetek térbeli helyzetét

Értelmezi a különböző szintű dokumentációk tartalmát, és a gyakorlatban hasznosítja azokat

Betartja és betartatja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Betartja, betartatja a foglalkozás-egészségügyi előírásokat

Baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedik, elsősegélyt nyújt

Használja a kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges munkavédelmi eszközöket

Biztosítja az anyagok, eszközök szakszerű, biztonságos mozgatását, használatát

Gondoskodik a munkavédelmi eszközök használhatóságáról

Elvégzi a munkaterület kockázat elemzését, értékelését

Munkavégzésre alkalmas állapotban jelenik meg a munkavégzés helyszínén

Betartja és betartatja a Munka Törvénykönyve alapelveit, területi és személyi hatályát

Munkaszerződést köt, betartja és betartatja a szerződésben foglaltakat

Betartja és betartatja a munkavállalói és a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket

Betartja és betartatja a munkaviszony megszüntetésére, megszűnésére vonatkozó szabályokat

Alkalmazza a norma időre, norma rendszerre vonatkozó előírásokat

Szakmai ajánlatot készít és ad

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Munka megkezdésének és végzésének feltételei

Az anyagszállítás és tárolás általános szabályai

A méréshez, kitűzéshez szükséges eszközök

A kivitelezési munka technológia sorrendje és összefüggései

Kiviteli tervek tartalma

Építési dokumentációk értelmezése

Munkabiztonsági és balesetvédelmi előírások

Elsősegélynyújtás

Egyéni védőfelszerelések, védőruhák

Tűzvédelem

Környezetvédelem, veszélyes hulladékok

Szállítás, anyagmozgatás

Építőipari gépek munkavédelmi előírásai

Építőipari anyagok tulajdonságai és felhasználási területük

A Munka Törvénykönyve alapvető szabályai

A munkavállalás alapfeltételei

Munkaszerződés kötés

Munkaadó, munkavállaló jogai és kötelezettségei

Tételes költségvetési kiírás felépítése

Vállalkozás fogalma és szerepe a gazdasági életben

Vállalkozási formák

Vállalkozás általános felépítése, és működtetésének feltételei

Vállalkozásokról szóló jogszabályok

Munkanapló vezetés

A norma idő

szakmai készségek:

Építészeti jelképek értelmezése

Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése

Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata

Információforrások kezelése

Szakmai számolási készség

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Térlátás

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Konszenzus készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

102. A Hagyományos zsaluzat és állványzata megnevezésű, 10102-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri, szervezi, előkészíti az elvégzendő feladatot

Tervek alapján előkészíti a hagyományos zsaluzási, állványozási munkák anyagait, eszközeit

Méretre szabja, megmunkálja a függőleges és vízszintes szerkezetek hagyományos zsaluzatát

Előkészíti a megtámasztó és alátámasztó fa állványzatot, dúcolatot

Összeállítja, elhelyezi a pillérek, falak hagyományos zsaluelemeit, megtámasztását

Összeállítja, elhelyezi a födémszerkezetek, hagyományos zsaluelemeit és alátámasztó állványzatát

Ellenőrzi a zsalu és állványszerkezet méreteit, beállítását, stabilitását

Bontja a hagyományos zsaluzatokat és a zsaluzat állványzatát

Fa zsaluanyagot mozgat, válogat, tárol, kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Fafajták tulajdonságai, faanyagok betegségei, védelme

Kereskedelmi faválaszték, anyagjelölés, anyagminőség, fatermék alakváltozása

Mérési módszerek, mérő, beállító és jelölő eszközök

Faanyagok, fafelületek megmunkálása, fakötések kialakítása

Faanyagot, fafelületet megmunkáló eszközök, gépek

Zsaluzatok, állványok szerelő és bontó kéziszerszámai, gépei

Anyagmozgató, emelő eszközök, gépek előírásai

Magas és mélyépítési dokumentációk fajtái

Zsalu és állványtervek, szabványok, anyagszükségletek

Hagyományos megtámasztó, alátámasztó állványok, építési, technológiai folyamatai

Hagyományos zsaluzatok, építési, technológiai folyamatai

Zsaluzatok tárolására, mozgatására, elhelyezésére vonatkozó munkabiztonsági előírások

szakmai készségek:

Építész, statikus és zsaluzási tervek értelmezése

Zsaluzási vázlatrajz készítése

Mérőeszközök használata

Faipari kéziszerszámok, gépek használata, jelölések értelmezése

Anyagok, elemek mozgatásához szükséges gépek, eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Önállóság

Testi erő

Társas kompetenciák:

Konszenzuskészség

Irányítási készség

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Kontroll (ellenőrző képesség)

Körültekintés, elővigyázatosság

103. A Mázolási munkák fa-, fal-, fém és speciális felületeken megnevezésű, 10103-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felületvizsgálatot, feltárást, felületdiagnosztikát végez, kül- és beltérben

Meglévő bevonat rétegrendjének felépítését vizsgálja, az eredményeket írásos feljegyzésben dokumentálja

Szakmai javaslatot ad felújítandó felület minősítéséről

Felvonul a munkaterületre a szükséges gépekkel, szerszámokkal, eszközökkel

Nem festendő felületek megóvása (takarással, maszkolással, ragasztással, leszereléssel)

Vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezeli, kül- és beltérben

Megállapítja a megfelelő technika, anyag használatát

Az előkészítés anyagszükségletét felméri rajzról, és helyszínen

Építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítja

Választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást, beeresztést) végez

Kézi, gépi csiszolással finomítja a felületet

Portalanítja, tisztítja az előkészített felületet

Anyagfelhasználásnál figyelembe veszi a környezetszennyező tényezőket

Szükség szerint utójavítást végez

Színezés esetén beállítja a szükség színárnyalatot, konzisztenciát, próbafestést végez

Közbenső réteget hord fel

Szükség szerint finomjavítást végez

Fedőréteget hord fel

Különféle anyagokkal, mázol; kül- és belterületen egyaránt

Technológiának megfelelő díszítést végez

Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Elvégzi a szükséges utómunkálatokat (szerszám-, eszköztakarítás, munkaterület takarítása, anyagtárolás, hulladékkezelés)

Elvégzi a befejező munkálatokat, munkaterületet átad

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Munka megkezdésének és végzésének feltételei

Munka és környezetvédelmi előírások

Anyagszükséglet

Felületek vizsgálata

Felületek előkészítése, előkezelése

Felületpótló, kiegyenlítő anyagok

Közbensőbevonatok típusai, felhasználásuk

Fedőbevonatok típusai, felhasználásuk

Az anyagszállítás és tárolás általános szabályai

Alapfelületek anyagai

Alapfelületek fajtái

Felülettisztítás eszközei és módjai

Bevonati, mázoló anyagok csoportosítása

Speciális bevonatok anyagai

Mázolási technológiák

Felületalakító, tapadásjavító anyagok

Gépi, kéziszerszámos felületcsiszolás

szakmai készségek:

Létra használata

Gépek, kéziszerszámok használata

Szakmai nyelvű írott és hallott szöveg megértése

Építészeti tervrajz olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

104. A Szobafestő, díszítőmunkák megnevezésű, 10104-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felületvizsgálatot, feltárást végez, kül- és beltérben

Meglévő bevonat rétegrendjének felépítését vizsgálja, kül- és beltérben, az eredményeket írásos feljegyzésben, dokumentálja

Szakmai javaslatot ad a felújítandó felület minősítéséről

Anyagmennyiséget számol tervrajzról, és helyszínen

Vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezeli

Felvonul a munkaterületre a szükséges gépekkel, szerszámokkal, eszközökkel

Nem festendő felületeket megóv (takarást, maszkolást végez)

Alapvakolat felületét javítja kül- és beltérben

Sarok, nyílászárók káváinak, sarokkiképzéseinek kialakítását javítja (élvédő)

Különböző glettanyaggal simítja a felületet kül- és beltérben

Építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítja

Kézi, gépi csiszolással finomítja a felületet

Választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást) végez

Mészfestést készít új vagy régi felületre kül- és beltérben, fehér, és színes kivitelbe

Homlokzat színezését megtervezi, elkészíti különböző vékonyvakolattal, szilikát festékkel

Fröcskölést, durva színfröcskölést készít

Határoló, díszítő vonalozást, sablonálást készít

Mintanyomó hengerezést készít

Egyszerű díszítőelemeket helyez fel kül- és beltérben

Egyszerű faerezet utánzatot fest

Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Elvégzi a szükséges utómunkálatokat (szerszám-, eszköztakarítás, munkaterület takarítása, anyagtárolás, hulladékkezelés)

Munkaterületet átad

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Falfelületek vizsgálata

Felvonul a munkaterületre

Falfelületek előkészítése

Munka megkezdésének és végzésének feltételei

Munkabiztonsági és balesetvédelmi előírások

Anyagszükségletet számítás (szakszámítás)

Színezőanyagok

A munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi szabályok

Kéziszerszámos, gépi felületcsiszolás

Az anyagszállítás és tárolás általános ismerete

Alapfelületek anyagai

Alapfelületek fajtái

Falfelületek kiegyenlítése csiszolással, gletteléssel

Alapozás (impregnálás)

Meszes glett, mészfestés

Hengerezés

Díszítő sorminta, sablon

Színezőanyagok

Diszperziós glettek, műgyanta kötőanyagú festékek

Struktúra képzés

Vékonyvakolat bevonatrendszerek

Díszítő elemek

szakmai készségek:

Létra használata

Anyagokat, szerszámokat szakszerűen használ

Kéziszerszámok használata

Festőipari gépek használata

Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Pontosság

Állóképesség

Társas kompetenciák:

Kompromisszumkészség

Konfliktusmegoldó készség

Kapcsolatfenntartó készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Kreativitás, ötletgazdagság

105. A Tapétázási munkák megnevezésű, 10105-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felületvizsgálatot, feltárást, felületdiagnosztikát végez

Meglévő bevonat rétegrendjének felépítését vizsgálja

Az eredményeket írásos feljegyzésben dokumentálja

Szakmai javaslatot ad felújítandó felület minősítéséről

Anyagszükségletek meghatározása tervrajzról, és helyszínen

Vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezeli

Megállapítja a megfelelő technika, anyag használatát

Építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítja

Választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást) végez

Alapvakolat felületét javítja

Szükség szerint sarkok, nyílászárók káváinak éleit erősíti, élvédővel

Különböző glettanyaggal simítja a felületet

Alapfelületet erősítősávval erősíti

Kézi, gépi csiszolással finomítja a felületet

Elvégzi a tapétázás előkészítő munkálatait

Makulatúráz

Ragasztót kever, előkészít, próbaragasztás végez

Tapétát méretre vág

Tapétát ragaszt

Lesimítja a tapétát

Szükség szerin utómunkát végez

Díszítést végez

Befejező munkálatokat elvégez

Tapéta felújítást (tisztítás), végez

Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Munka megkezdés, végzés, befejezés feltételei

Munkabiztonsági és egészségvédelmi előírások

Felületek fajtái, előkészítése

Szervetlen és szerves kötőanyagok

Tapéták típusai, tulajdonságai

Az anyagszállítás és tárolás általános szabályai

Adalékanyagok, segédanyagok

Tapétázás díszítőelemei

Vonatkozó környezet-, egészségvédelmi előírások szabályok

szakmai készségek:

Létra használata

Kéziszerszámok, segédeszközök használata

Festőipari, tapétázási gépek használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Pontosság

Állóképesség

Társas kompetenciák:

Kompromisszumkészség

Konfliktusmegoldó készség

Kapcsolatfenntartó készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Kreativitás, ötletgazdagság

106. Az Építési technológiák és kivitelezésük megnevezésű, 10106-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Használja a vasbeton szerkezetek ellenőrzéséhez a méretezési táblázatokat, segédleteket

Értelmezi a vasbeton szerkezetek statikai terveit, műszaki leírásait, alkalmazza kivitelezésre vonatkozó szabványok előírásait

Irányítással egyszerű statikai terveket készít, szerkeszt

Alépítményi munkákat végez, földmunkát végez, dúcolást készít, víztelenít, alapoz

Felépítményi munkákat végez

Szakipari munkákat végez

Segédszerkezeteket készít

Értelmezi a technológiai terveket

Munkavédelmi és egészségvédelmi előírásokat betart

Betartja, betartatja a környezetvédelmi előírásokat, bontási és építési hulladékkezelés szabályait

Tervek alapján anyagszükségletet határoz meg

Irányítás mellett költségvetést készít

Közreműködik a kivitelezés térbeli és időbeli szervezésének tervezésében, aktualizálásában

Részt vesz a kivitelezés előkészítésében, megvalósításában, koordinálásában

Anyagok, eszközök szakszerű tárolását biztosítja

Önköltség-, költségcsökkentési és jövedelmezőségi számításokat végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Vasbetonszerkezetek jelentősége, anyagai, elemei

Méretezés hatályos szabványai, vasbeton szerkezetekkel szemben támasztott követelmények

Központosan nyomott vasbeton oszlop méretezése

Hajlított vasbeton szerkezetek méretezésének elve

Hajlított négyszög keresztmetszetű gerenda és lemez méretezése, ellenőrzése

Tangenciális igénybevételek

Vasbetonszerkezetek kiviteli tervei, szerkesztési szabályok, zsaluzási és vasszerelési tervek

Alakváltozási és repedéssel kapcsolatos követelmények

Monolit és előregyártott vasbeton szerkezetek készítése

Építőanyagok, épületszerkezetek és építési technológiák ismerete

Statikai és szilárdságtani ismeretek

Munkavédelmi, egészségvédelmi és környezetvédelmi ismeretek

Költségvetési ismeretek

Anyagok minőségének igazolási rendszere

Organizáció, munkafolyamatok szervezése, ütemezése

Építési szerkezetek, anyagok mennyiség meghatározási szabályai

Tűzrendészeti előírások

Műemlékvédelem

Kapcsolattartás szabályai

Hulladékkezelés

szakmai készségek:

Mennyiségérzék

Összefüggések felismerése

Építész és statikus tervrajzok szerkesztése

Építőipari tervek, rajzok olvasása, értelmezése

Szakmai nyelvi kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Irányítási készség

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Numerikus gondolkodás, matematikai készség

107. Az Építész technikusi közös tevékenység megnevezésű, 10107-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiszámolja, szerkesztéssel ellenőrzi síkbeli erőrendszer eredőjét

Meghatározza statikailag határozott tartók támaszerőit, igénybevételeit, keresztmetszeti jellemzőit

Helyzeti állékonysági vizsgálatokat végez

Használja és értelmezi a térképeket rendeltetésük és méretarányuk szerint

Építmények, épületek kitűzése során használja a vízszintes és magasság mérés eszközeit, műszereit, a mérési jegyzőkönyvek alapján feldolgozza a mérési eredményeket

Kapcsolatot tart a beruházási folyamat résztvevőivel

Közreműködik a beruházás előkészítésében, pályázati anyagok összeállításában, bekérésében, értékelésében

Közreműködik a hatósági engedélyek beszerzésében, alkalmazásában

Közreműködik az építéshelyi adminisztrációs folyamatokban és a kivitelezési folyamat ellenőrzésében

Információkat közvetít, utasításokat hajt és hajtat végre

Részt vesz az elvégzett munka átadás-átvételi eljárásában

Alkalmazza a munkaviszony létesítésének, megszűnésének, megszüntetésének szabályait

Szerződést, számlát készít és ellenőriz

Közreműködik egyéni és társas vállalkozás egyszerű indítási, működtetési feladatainál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Statikai alapfogalmak

Síkbeli erőrendszer eredője

Síkbeli erőrendszer egyensúlya

Tartók

Tartók támaszerői

Igénybevételek, belső erők

Síkidomok keresztmetszeti jellemzői

Tartók helyzeti állékonysága

Geodéziai alapfogalmak

Méréseknél használt egyszerű eszközök

Vízszintes és magassági geodéziai mérés

Vízszintes és magassági mérés eszközei, műszerei

Mérési eredmények

Vízszintes szög kitűzése

Magasság meghatározása, kitűzése

Térképek felosztása rendeltetésük szerint

Épület, építmény kitűzése

Zsinórállvány

Külső kapcsolatok dokumentálása, levelezés, számlák, engedélyek, szállítólevél, megfelelőségi nyilatkozat

Építési folyamat dokumentumai

Kapcsolattartás szabályai, előírásai a dolgozókkal, beosztottakkal szemben

Szervezeti felépítés

Hatósági engedélyezési eljárások

Rendkívüli események

Hulladékkezelés

Munkavállalás alapfeltételei, alapszintű munkajog

Vállalkozásokra vonatkozó alapszintű jogszabályok

Vállalkozási ügymenethez szükséges alapszintű könyvelési, adózási, pénzügyi ismeretek

szakmai készségek:

Számolási készség

Szakmai nyelvi kommunikáció

Tervrajz olvasása, értelmezése

Kitűzési eszközök, műszerek használata

Információ források kezelése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Térlátás

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Konszenzuskészség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerező képesség

108. Az Építőanyagok gyártása megnevezésű, 10108-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Irányítás mellett meghatározza a termék előállításához szükséges nyersanyagokat, és azok előkészítési műveleteit

Irányítás mellett meghatározza a nyersanyag összetétel-változás hatását a késztermék tulajdonságaira

Mintát vesz, vizsgálja, minősíti a nyersanyagokat

Irányítás mellett meghatározza a formázási technológiát, hőkezelési folyamatokat

Irányítás mellett kiválasztja a termékek előállításához technológiailag szükséges gépi és tüzelési berendezéseket

Gondoskodik a technológiai előírások betartásáról, gyártásközi ellenőrzésről

Megállapítja a technológiai folyamatba bekövetkező eltérések okát

Megállapítja a termék paramétereiben bekövetkező kedvezőtlen változásokat

Intézkedik a hibák kijavításáról

Gyártásközi minőségellenőrzést végez félkész terméken

Késztermék minőségi paramétereit ellenőrzi

Minőségi bizonylatot készít

Selejt- és melléktermékeket vizsgál, hasznosít

A környezet- és biztonságtechnikai szabályokat betartja és betartatja

Tájékoztatja a termék felhasználókat a termékek főbb tulajdonságairól, a felhasználási területéről

Termékismertetőt készít

Termékismertetőt tart

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Műszaki dokumentáció értelmezése

Gépészeti alapismeretek

Alapanyag mechanikai és szilárdságtani tulajdonságai

Építőanyag-ipari alapanyagok kémiai jellemzői

Anyagok kölcsönhatása, reakciói

Ásványtan, kőzettan, hőtan

Alapanyag tárolás, szállítás, aprítás, osztályozás

Anyagok megmunkálása

Üveggyártás nyersanyagai, keverékkészítés

Üvegtermékek előállításának gyártástechnológiái

Üveg utólagos megmunkálása, üveghibák

Kerámia- és szigetelőanyag-ipari alapismeretek

Masszakészítés és formázás

Szárítás és égetési hőkezelés

Utólagos megmunkálások

Építőipari kerámiák, finomkerámiák, műszaki kerámiák

Szigetelőanyagok

Kötőanyagok- és betontechnológia fogalma

Kötőanyagipari nyersanyagok

Cementgyártás technológiája

Építőanyag-ipari gépek típusai, alkalmazása, működése, karbantartása

Szárítás és eszköze

Tüzeléshez kapcsolódó fizikai, kémiai és hőtani fogalmak

Tüzelőanyagok típusai, égés folyamata

Tüzelés és hőkezelés berendezései

Technológiai folyamat szakaszai, szakaszok összehangolása

Irányítástechnikai alapfogalmak

Folyamatirányítás az építőanyag-iparban

Környezetvédelem

Késztermékek tárolása

szakmai készségek:

Technológiai folyamatábrák olvasása, értelmezése

Gépészeti berendezési rajz olvasása, értelmezése

Szakmai nyelvi kommunikáció

Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

Diagram, nomogram kitöltése, készítése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Szervezőkészség

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Határozottság

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Problémaelemzés, -feltárás

Rendszerekben való gondolkodás

109. *  Az Építőipari műszaki alapismeretek megnevezésű, 10109-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Az építési anyagok egyedi tulajdonságai alapján dönt ezek felhasználásáról, minősítéséről

Mintát vesz az építőanyagokból a vizsgálatokhoz

Mintavételi és vizsgálati jegyzőkönyvet készít, értelmez

Használja a laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges eszközöket, műszereket

Műszaki rajzot készít

Síkmértani szerkesztéseket készít

Térbeli testeket síkban ábrázol: vetületben, axonometriában, perspektívában

Szabadkézi vázlatot készít, arányosít, mér, ellenőriz

Irányítás mellett terveket, tervrészleteket szerkeszt számítógéppel segített tervezői program felhasználásával

Biztosítja, biztosíttatja a munkaterület balesetmentességét

Ellenőrzi az egyéni munkavédelmi eszközöket és azok használatát

Betartja, betartatja a munkabiztonsági előírásokat, jogszabályokat

Közreműködik a veszélyforrások és az egészségre ártalmas tényezők felmérésében

Baleset, illetve vészhelyzet esetén megfelelően intézkedik

Munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi oktatáson vesz részt, oktatást tart

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Építőanyagok fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságai

Természetes kövek csoportosítása, tulajdonságai

Agyaggyártmányok, felhasználási területei

Kötőanyagok jellemző tulajdonságai, felhasználási területei

Aszfalt termékek jellemző tulajdonságai, felhasználási területei

Adalékanyag jellemző tulajdonságai, felhasználási területei

Betonok jellemző tulajdonságai, szállítása és utókezelése

Előregyártott beton és vasbeton termékek, felhasználási területei

Habarcsok jellemző tulajdonságai, felhasználásuk szerinti csoportosítása

Építőipari faáruk, felhasználási területük, faanyagok védelme

Fémgyártmányok jellemző tulajdonságai, alkalmazási feltételeik

Műanyag gyártmányok, felhasználási területei

Festő- és mázolómunkák anyagai

Építési üvegek jellemző tulajdonságai, felhasználási területei

Szigetelőanyagok, felhasználási területei

Építőiparban alkalmazott segédanyagok és felületképzők

Laboratóriumi vizsgálatok

Építés helyszínén mintavétel, építőanyag vizsgálata

Építőanyagok fizikai, és szilárdságtani vizsgálatai

Műszaki ábrázolás szabályai

Síkidomok, testek ábrázolása

Rajzi eszközök és jelölések, szabványírás

Mértani ismeretek és szerkesztések

Színelmélet

Engedélyezési és kiviteli tervek

Munkabiztonsági, balesetvédelmi és elsősegély-nyújtási előírások

Egyéni védőruhák, védőfelszerelések használata

Tűzvédelem, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes és tűzveszélyes osztályba tartozó anyagok raktározása, szállítása, kezelése

Környezetvédelem

Munkavédelmi jogszabályok

szakmai készségek:

Építőanyag-laboratóriumi eszközök használata

Laboratóriumi jegyzőkönyvek értelmezése és készítése

Műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése

Szakmai szoftverek használata

Munkavédelmi jelképek értelmezése, egyéni védőeszközök használata és kollektív védelem megoldásai

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Döntésképesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Konszenzuskészség

Kommunikációs rugalmasság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

110. A Magasépítési ismeretek megnevezésű, 10110-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tartószerkezetek méretezése, ellenőrzése és kivitelezése során a vonatkozó szabványok előírásait

Meghatározza az egyszerű igénybevételekből származó feszültségeket, a szükséges méreteket

Használja a méretezési táblázatokat, segédleteket

Értelmezi, ismerteti a statikai terveket, műszaki leírásokat

Irányítással egyszerű statikai terveket készít, szerkeszt, rajzol

A kivitelezés során követi a technológiai sorrendet

Irányítja az alépítményi, felépítményi teherhordó és nem teherhordó szerkezetek, szakipari és befejező munkák építését, bontását

Folyamatosan egyeztet a megvalósítás során az elektromos és épületgépészeti munkák kivitelezésénél

Épületüzemeltetési és fenntartási feladatokat lát el

Irányítás mellett terveket, tervrészleteket szerkeszt, rajzol a szabványos jelölések alkalmazásával

Szabadkézzel tervrészletet készít

Részt vesz az építési tervdokumentáció, tervrajzok, terviratok, mellékletek összeállításában

Rendszerezi a tagozatok alapelemeit, oszloprendeket, homlokzatrendszereket

Megkülönbözteti az egyes építészeti korok stílusjegyeit

Alkalmazza a kivitelezés során az örökségvédelemre vonatkozó jogszabályokat

Szakmai idegen nyelven kommunikál

Idegen nyelvű szakmai szöveget értelmez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Méretezés szabványai, teherhordó szerkezetekkel szemben támasztott követelmények

Terhek, hatások, súlyelemzés, statikai modell

Statikai tervek, alapozási terv, födémterv

Egyszerű igénybevételekből származó feszültségek meghatározása

Homogén anyagú tartók anyagai, szilárdsági jellemzői

Központosan nyomott, húzott szerkezetek méretezése

Hajlító- és nyíró-igénybevétel, hajlított tartók méretezése

Igénybevételekből származó alakváltozások

Természetes és épített környezet

Épületek, építmények fogalma, fajtái

Építési rendszerek, építési technológiák

Épületszerkezetek osztályozása

Földmunkák, dúcolások, víztelenítési eljárások

Alapozások

Függőleges teherhordó és térelhatároló szerkezetek

Térelhatároló szerkezetek hő- és hangtechnikai előírásai

Vízszintes, íves teherhordó és térelhatároló szerkezetek

Hagyományos és korszerű zsaluzatok, állványok

Lépcsők szerkezete

Tetőformák, fedélszékek típusai, tetőtér-beépítés

Nem teherhordó szerkezetek

Bontási munka, hulladékkezelés

Épületek villanyszerelési és épületgépészeti munkák

Építőipari szakmákra vonatkozó munka-, baleset-, tűz-, és környezetvédelmi technológiai előírások

Műszaki ábrázolás szabályai rajzi eszközök jelek és jelölések

Tervek, tervrészletek, szerkezeti csomópontok ábrázolása

Különböző építészeti korok tér- és tömegkialakítása, szerkezetei, alaktana, alkalmazott építőanyagai, építési szervezeti formái és technikai feltételei

Műemlékvédelem, örökségvédelem feladata, hatósági intézményei, vonatkozó jogszabályok, hatósági engedélyeztetés

Idegen nyelvű szakmai kommunikáció

szakmai készségek:

Számolási készség

Szakmai nyelvi kommunikáció írásban és szóban

Tervrajz olvasása, értelmezése

Tervrajz és szerkezeti részletek szerkesztése és rajzolása

Egyszerű idegen nyelvű tervek, műszaki leírások, technológiák értelmezése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Kézügyesség

Térlátás

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Konszenzuskészség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Lényegfelismerés

111. A Mélyépítési alapismeretek megnevezésű, 10111-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz a közvetett, illetve közvetlen talajfeltárási munkák irányításában

Megrendeli és elvégezteti az előírt laboratóriumi vizsgálatokat

Mintát vesz, megrendeli, illetve elvégzi a talajminták előírt helyszíni vagy laboratóriumi vizsgálatát

Irányítja a földmunkák, alapozások építésével kapcsolatos kivitelezési munkákat

Alkalmazza a tartó-, vasbetonszerkezetek méretezése, ellenőrzése és kivitelezése során a vonatkozó szabványok előírásait

Meghatározza az egyszerű igénybevételekből származó feszültségeket, a szükséges méreteket

Irányítással egyszerű statikai terveket készít, szerkeszt, rajzol

Használja a szerkezetek ellenőrzéséhez a méretezési táblázatokat, segédleteket

Értelmezi, ismerteti a statikai terveket, műszaki leírásokat

Ellenőrzi, ellenőrizteti a vasszereléseket

Irányítja, felügyeli a betonozási munkát

Irányítja az előregyártott vasbeton szerkezetek beépítését

Érvényesíti és ellenőrzi a kivitelezés során a tervezési, technológiai, minőségi követelményeket

Ellenőrzi az elkészült szerkezetek meglétét, minőségi követelményeinek való megfelelést, rögzíti a hiányosságokat

Irányítja a létesítmények bontási munkálatait

Idegen nyelvű szakmai szöveget értelmez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Természetes és épített környezet kapcsolata

Építésföldtani ismeretek, talajok képződése

Talaj- és víz-mintavétel, talajfeltárás

Talajok fizikai tulajdonságai

Talajok szerkezete, osztályozása, alakváltozása, szilárdsági tulajdonságai és teherbíró-képessége

Vízmozgás a talajokban

Kézi és gépi laboratóriumi mérési eredmények feldolgozása és ábrázolása

Talajmechanikai szakvélemény

Földmunkák, tereprendezések és munkagödrök kialakításának, megtámasztásának (dúcolásának) és víztelenítésének az eljárásai

Földműtervek értelmezése és a földműveket érő hatások

Támfalak szerkezeti kialakítása

Rézsűk állékonysága és kialakítása

Gátak és körtöltések

Sík- és mélyalapozások és terveinek-, valamint részleteinek szerkesztése, rajzolása

Méretezés szabványai, teherhordó szerkezetekkel szemben támasztott követelmények, terhek, hatások, súlyelemzés

Statikai tervek és statikai modell

Egyszerű igénybevételekből származó feszültségek

Homogén anyagú tartók anyagai, szilárdsági jellemzői

Központosan nyomott, húzott szerkezetek méretezése és ellenőrzése

Hajlító- és nyíró-igénybevétel, hajlított tartók méretezése, ellenőrzése és a hajlításból származó alakváltozások

A vasbetonszerkezetek szerkesztésére és méretezésére vonatkozó előírások

Vasbetonszerkezetek jelentősége, anyagai, elemei és erőjátéka

Egyszerű vasbetonszerkezetek méretezése és ellenőrzése

Igénybevételek hatására kialakuló alakváltozásokkal és repedéssel kapcsolatos követelmények

Vasbetonszerkezetek kiviteli tervei, zsaluzási és vasszerelési tervek szerkesztése értelmezése

Monolit és előregyártott vasbeton szerkezetek készítése

Vasbeton és feszített beton létesítmények

Földalatti vasbeton műtárgyak szerkezeti kialakítása

szakmai készségek:

Talajmechanikai laboratóriumi eszközök használata

Mennyiségérzék

Statikai szilárdságtani érzék

Építési tervek, rajzok olvasása, értelmezése

Statikus tervrajz szerkesztése, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

112. A Mélyépítési létesítmények és kivitelezésük megnevezésű, 10112-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz mélyépítési tervek szerkesztésében

Részt vesz a hatósági engedélyezési eljárásban

Részt vesz a mélyépítési létesítmények kitűzési feladatainak végrehajtásában

A munkaterület víztelenítési és földmunkáit irányítja

Dúcolási és zsaluzási munkákat irányít

Beton és vasbeton szerkezetek készítését irányítja

Részt vesz a mélyalapozási munkák irányításában

Közművezetékek fektetését és közműalagutak építését irányítja

Részt vesz a földművek készítésének irányításában

Részt vesz az útépítési kivitelezési munkák irányításában

Részt vesz a költségvetés készítésében és felülvizsgálatában

Részt vesz az árkalkuláció, és az ajánlati ár meghatározásában

Előkészíti a szerződéskötéseket, az alvállalkozói szerződéseket

Részt vesz a pályázati, versenytárgyalási dokumentáció összeállításában és értékelésében

Közreműködik organizációs tervek készítésében, alkalmazásában, aktualizálásában

Szervezi és kiadja az építési feladatokat és irányítja a kivitelezési munkákat

Az elvégzett munkákról felmérési naplót vezet

Részt vesz az építési terület kialakításában

Részt vesz az építési területre történő felvonulás, levonulás megszervezésében

Meghatározza az anyag-, gép-, energia-, munkaerő-szükségletet, megrendelési, felhasználási ütemterveket készít

Közreműködik a szükséges erőforrások biztosításában, koordinálásában, átveszi és ellenőrzi az építési anyagokat, segédeszközöket, gépeket

Megszervezi az építési helyszínre érkező anyagok tárolását

Ellenőrzi a mélyépítési műtárgyak, közműhálózatok és -berendezések üzemképességét

Közreműködik a hiánypótlások, a javítási, szavatossági és jótállási kötelezettségek teljesítésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Települési alsóbbrendű és felvonulási utak építésének munkái

Beton- és aszfaltburkolatok

Vízellátási csatornázási közművek, közműalagutak építésének munkái

Talajvíz, talajnedvesség és talajpára elleni szigetelések kialakítása

Építési munkahelyek segédüzemei

Építéshelyi tárolás előírásai

Mélyépítési munkák kiviteli tervei

Méretarányok, jelölések

Mélyépítési létesítmények speciális kitűzési feladatai

Műleírások tartalmi követelményei

Engedélyezési tervek, dokumentumok és az eljárások szabályai

A környezeti hatásvizsgálat tartalma, szabályai

A mélyépítési szerkezetek méret, mennyiség meghatározásának szabályai

Költségvetési ismeretek

Ütemtervek kidolgozása és értelmezése

Organizácós tervek

Földmunkavégzés technológiája

Alapozások munkafolyamatai

A kivitelezés eszközigénye

Mélyépítésben használt építőipari gépek fajtái

Építőgépek és szállítóeszközök kiválasztásának szempontjai

Kivitelezési feladatok koordinációja

Építési és felmérési napló vezetésének szabályai

Szerződéskötési előírások

Szerkezeti elemek és anyagok megfelelőség tanúsításának formái

A mélyépítési munkanemek minőségi követelményei

Állagvizsgálat, folyamatos ellenőrzés

Tervszerű megelőző karbantartás

Mélyépítési felújítási munkák

szakmai készségek:

ECDL 4. m. Táblázatkezelés

ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés

Mélyépítési rajzok készítése, olvasása és értelmezése

Folyamatábrák készítése, olvasása és értelmezése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Precizitás

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Konszenzuskészség

Irányítási készség

Kapcsolattartás

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

113. A Ruhaipari anyagvizsgálatok megnevezésű, 10113-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elemzi a textilipari alapanyagok, fajtáit, tulajdonságait és előállításának módjait

Meghatározza a minta, vagy mintadarab alapanyag-összetételét

Meghatározza a fonal, vagy cérna előállítási módját, minőségi követelményeit

Elemzi a textíliák legismertebb fajtáit

Kiválasztja a technológiai előírásnak megfelelő alapanyagokat, kellékeket

Meghatározza az anyagok összedolgozhatóságát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A textilipari szálasanyagok eredete, fajtái, tulajdonságai

A textilipari szálasanyagok feldolgozásának módjai

Fonalak és cérnák fajtái, jellemzői

Ruhaipari textíliák fajtái és tulajdonságaik

Ruhaipari textíliák felhasználási területei

Textíliák felületi struktúrája

Textíliák feldolgozási tulajdonságai

Kellékek fajtái és jellemzői

Kellékek alkalmazásának lehetőségei, az összedolgozhatóság feltételei

Anyagösszetétel-vizsgálat lehetőségei

Laboratóriumi vizsgálati módszerek

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája, védőeszközök fajtái

szakmai készségek:

Szakmai olvasott szöveg megértése

Idegen nyelvű olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai számolási készség

Kezelési, használati utasításokjelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Problémaelemzés

114. A Ruhaipari gyártmánytervezés megnevezésű, 10114-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Modellrajzot készít vagy modellt választ

Méretet vesz

Meghatározza a szerkesztési méreteket

Alkalmazza a levett méreteket

Alkalmazza az ergonómiai mérettáblázatokat

Alapmintát készít

Az alapmintát modellezi az aktuális divatnak, illetve a megrendelő igényének, a választott modellnek megfelelően

Szabásmintát készít - egyedi vagy konfekció szabásmintát

Szabásminta szériát készít - elfogadott mintadarab alapján

Felfektetési rajzot készít

Terítékrajzot készít

Alapanyag és kellékkalkulációt készít, anyaghányadot számol

Alap, kellékanyagokat ellenőrzi

Meghatározza a műveleti sorrendet egyedi termékkészítés esetén

Műszaki leírást készít a termékről és a termék gyártásáról

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Méretvétel szabályai, mérettáblázatok felépítése

Alkalmazott műszaki ábrázolások fajtái

Alapszabásminták szerkesztése

Modellezés

Szabásminta felfektetés módjai

Gyártás előkészítő programok, gépek, eszközök

Alkalmazott szakmai számítások, mértékegységek, jelölések

Műveleti utasítások felépítése, szerepe

Varrások alaki- és méretjellemzői

Ruhaipari gépek, berendezések technológiai jellemzői

szakmai készségek:

Ruhaipari tervező program alkalmazása

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás, írásban

Idegen nyelvű szakmai kifejezések megértése

Szakmai ábrázolások értelmezése, készítése

Szakmai számolási készség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Pontosság

Önállóság

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Kreativitás, ötletgazdagság

115. A Textiltermékek összeállítása megnevezésű, 10115-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Méretet vesz különféle textiltermékek készítéséhez

Tanulmányozza a mérettáblázatokat, méretjelöléseket

Kiválasztja mért adatok alapján a méretnagyságot táblázatból

Értelmezi a ruhaipari ábrázolásokat

Elkészíti és kivágja a szabásmintákat

Felfekteti a szabásmintákat és kiszabja az alkatrészeket

Összeállítja a kiszabott alkatrészeket műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján

Betartja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Méretvétel különféle textiltermékekhez

Mérettáblázatok, méretjelölések

Méretnagyság kiválasztása mérettáblázatból mért adatok alapján

Szabásminta készítése, másolása

Terítés, felfektetés, szabás

Kiszabott alkatrészek összeállítása műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

szakmai készségek:

Kézi varrás és szabászati eszközeinek használata

Gépi szabászat eszközeinek használata

Gyorsvarrógépek, szegővarrógépek használata, működtetése

Varróautomata gépek használata, működtetése

Vasalók és vasalóprések/ragasztóprések használata, működtetése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Körültekintés, elővigyázatosság

116. A Fehérnemű készítése és értékesítése megnevezésű, 10116-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alsóruházati cikkeket készít: női alsó, melltartó, body, férfi alsónadrág, kombiné, atléta

Hálóruházati cikkeket készít: pizsama, hálóing, köntös

Felsőruházati cikkeket készít: blúz, ing

Sportruházati cikkeket készít: fürdőruha, sportöltözet, szabadidőruha

Kiválasztja az anyagot és kelléket

Betartja a munkavédelemre és a munkabiztonságra vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat

Vállalkozást üzemeltet

Konzultál a megrendelővel

Árkalkulációt készít, árat ajánl

Betartja a pénztárkezelés és számlaadás kötelezettségének szabályait

Marketing munkát végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Alsóruházati cikktechnológia

Hálóruházati cikktechnológia

Ing, blúz cikktechnológia

Sportruházat cikktechnológia

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

Félkész- és késztermékek minőségi követelményei

Vállalkozási ismeretek

szakmai készségek:

Szegővarrógépek használata, működtetése

Varróautomata gépek használata, működtetése

Vasalók és vasalóprések/ragasztóprések használata, működtetése

Fedőző- és láncöltésű varrógépek használata, működtetése

Kiegészítő berendezések, apparátok használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Gyakorlatias feladatértelmezés

117. A Kötöttáru összeállítása megnevezésű, 10117-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Pólót készít

Nadrágot készít

Mellényt készít

Pulóvert készít

Kabátot készít

Ruhát készít

Szoknyát készít

Sapkát-sálat készít

Kesztyűt készít

Javító szolgáltatást végez

Varrást, szakadást, záródásokat javít

Betartja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Kötött pulóver cikktechnológia

Kötött mellény cikktechnológia

Kötött kabát cikktechnológia

Kötött ruha cikktechnológia

Kötött szoknya cikktechnológia

Kötött sapka cikktechnológia

Kötött sál cikktechnológia

Kötött kesztyű cikktechnológia

Kötött gyermeknadrág cikktechnológia

Végben kötött kelméből szabott póló cikktechnológia

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

szakmai készségek:

Vasalók és vasalóprések/ragasztóprések használata, működtetése

Fedőző- és láncöltésű varrógépek használata, működtetése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Precizitás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrző képesség)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Körültekintés, elővigyázatosság

118. A Lakástextíliák készítése megnevezésű, 10118-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Méretet vesz különféle textiltermékek készítéséhez

Tanulmányozza a mérettáblázatokat, méretjelöléseket

Kiválasztja a mért adatok alapján a méretnagyságot táblázatból

Elkészíti és kivágja a szabásmintát

Terítékrajzot készít

Felfekteti a szabásmintákat és kiszabja az alkatrészeket

Összeállítja a kiszabott alkatrészeket műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján

Javító szolgáltatást végez

Varrást, szakadást, záródásokat javít

Betartja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Ágynemű cikktechnológia

Asztalnemű cikktechnológia

Függöny cikktechnológia

Díszpárna cikktechnológia

Ágytakaró cikktechnológia

Konyhai textília cikktechnológia

Háztartási törlő cikktechnológia

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

szakmai készségek:

Kézi varrás és szabászati eszközeinek használata

Gépi szabászat eszközeinek használata

Gyorsvarrógépek, szegővarrógépek használata, működtetése

Varróautomata gépek használata, működtetése

Vasalók és vasalóprések/ragasztóprések használata, működtetése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Tapintás

Társas kompetenciák:

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Kreativitás ötletgazdagság

Módszeres munkavégzés

119. A Férfiruhák készítése és értékesítése megnevezésű, 10119-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elkészíti a férfiruhák munkaműveleteit

Nadrágot készít

Zakót készít

Mellényt készít

Átmeneti kabátot készít

Télikabátot készít

Betartja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat

Vállalkozást üzemeltet

Konzultál a megrendelővel

Árkalkulációt készít, árat ajánl

Betartja a pénztárkezelés és számlaadás kötelezettségének szabályait

Marketing munkát végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Férfiruhák munkaműveletei

Férfinadrág cikktechnológia

Férfizakó cikktechnológia

Férfimellény cikktechnológia

Férfiing cikktechnológia

Férfi átmeneti kabát cikktechnológia

Férfitélikabát cikktechnológia

Vállalkozási ismeretek

szakmai készségek:

Kézi varrás és szabászati eszközeinek használata

Gépi szabászat eszközeinek használata

Gyorsvarrógépek, szegővarrógépek használata, működtetése

Varróautomata gépek használata, működtetése

Vasalók és vasalóprések/ragasztóprések használata, működtetése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Tapintás

Társas kompetenciák:

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Kreativitás ötletgazdagság

Módszeres munkavégzés

120. A Női ruhák készítése és értékesítése megnevezésű, 10120-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elkészíti a női ruhák munkaműveleteit

Szoknyát készít

Blúzt készít

Nadrágot készít

Mellényt készít

Raglánujjú ruhát készít

Japánujjú ruhát készít

Kosztümkabátot készít

Kabátot készít

Elkészíti a ruhák díszítését

Betartja a munkavédelemre és munkabiztonságra vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat

Vállalkozást üzemeltet

Konzultál a megrendelővel

Árkalkulációt készít, árat ajánl

Betartja a pénztárkezelés és számlaadás kötelezettségének szabályait

Marketing munkát végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Női ruhák munkaműveletei

Női szoknya cikktechnológia

Női blúz cikktechnológia

Női nadrág cikktechnológia

Női mellény cikktechnológia

Női ruha cikktechnológia

Női kosztüm cikktechnológia

Női kabát cikktechnológia

Vállalkozási ismeretek

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Rajzi ábrák készítése, értelmezése, rajzi eszközök használata

Kézi és gépi szabászati eszközök használata

Kézi varrás eszközeinek használata

Ruhaipari varrógépek, varróautomaták, ragasztó- és vasalóberendezések használata, működtetése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Megbízhatóság

Önállóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Logikus gondolkodás

Következtetési képesség

121. A Szabás előkészítés megnevezésű, 10121-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Anyagnormát számol

Gazdaságosságot számol

Anyagot, kelléket utalványoz

Nyersáruraktár kialakítását meghatároz

Nyersáru-raktározási feladatokat végez

Nyersáruraktárban alkalmazott gépeket, berendezéseket, programokat, eszközöket használ

Nyersáru-raktározási folyamatot szervez

Teríték-előkészítést és terítéstechnológiát meghatároz

Szabástechnológiai módot meghatároz

Ragasztás-technológiai módot meghatároz

Szabászati munkafolyamatot szervez

Gyártáselőkészítési-szabászati munkafolyamatot szervez

Betartja és betartatja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Rendet és tisztaságot tart és tartat a munkaterületen

Betartja és betartatja a környezetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Anyagnorma számítás

Gazdaságossági számítás

Anyag- és kellékutalványozás

A raktározás szempontjai

Raktározási feladatok

Nyersáruraktár gépei, berendezései, programok, eszközök használata

Nyersáru-raktározási munkafolyamat szervezése

Teríték-előkészítés és terítési utasítás

Szabászati utasítás

Ragasztási utasítás

Szabászati munkafolyamat menete

Gyártáselőkészítési-szabászati munkafolyamat szervezése

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszéd megfelelő alkalmazása

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Áttekintő képesség

Numerikus gondolkodás

122. A Ruhaiparban alkalmazott anyagfajták megnevezésű, 10122-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elemzi a minta vagy mintadarab alapanyag-összetételét

Megállapítja a fonal vagy cérna fajtáját és minőségét

Megállapítja a textília előállítási módját és minőségét

Megállapítja a fonal, varrócérna jellemzőit

Dokumentálja a vizsgálati eredményeket

Adatokat szolgáltat a gyártmánytervezéshez és a minőségbiztosításhoz

Előírja a nyersanyag-összetételt, feldolgozási módot

Kiválasztja a megfelelő textíliát és kelléket

Meghatározza az anyagok összedolgozhatóságát

Megadja az anyagok százalékos összetételét

Kezelési útmutatót készít a felhasznált alapanyagok fizikai és kémiai jellemzőinek ismeretében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szálasanyagok tulajdonságai

Szálasanyagok felhasználási területei

Laboratóriumi vizsgálati módszerek

Fonalak és cérnák fajtái, jellemzői

Szövetek, kelmék fajtái és tulajdonságai

Műbőrök fajtái és jellemzői

Nemszőtt textíliák változatai és felhasználási területei

Anyagösszetétel-vizsgálat lehetőségei

Kezelési útmutató jelképrendszere

Kémiai vegyületek rendszere

Vegyszerek alkalmazásának előírásai

Segédanyagok fajtái és alkalmazásának lehetőségei

Kellékek fajtái, jellemzői, az összedolgozhatóság feltételei

szakmai készségek:

Mérő műszerek használata, mennyiségérzék

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség

Idegen nyelvű olvasott szakmai szöveg megértése

„Kezelési” jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Szaglás

Tapintás

Felismerés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrző képesség)

Gyakorlatias feladatértelmezés

123. A Gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a ruhaiparban megnevezésű, 10123-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A termékre vonatkozó információkat gyűjt: anyag, kellék, fazon, technológia, méret, testalkat, gép

Elkészíti a középméretű alapmintát

Kimodellezi az alkatrészeket

Elkészíti a szabásmintát

Felfektetési rajzot készít

Kiszabja a mintadarabot

Elkészíti az alkatrészeket

Összeállítja az alkatrészeket

Elvégzi a befejező műveleteket

Minőségellenőrzést végez

Korrigálja a megvarrt mintadarab hibáit

Műszaki rajzsorozatot készít

Sablonokat készít

Műszaki leírást készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A textilfajták feldolgozhatósági jellemzői

Ruházati kellékek fajtái, tulajdonságai

Ragasztóanyagok, ragasztóbevonatos közbélések fajtái és tulajdonságai

A ruházattal szemben támasztott követelmények

Az öltözékek fajtái, formaváltozatai

Színek, minták hatásai

Méretek és mérettáblázatok fajtái, jellemzői

Testalkattípusok fajtái, jellemzői

Alapszerkesztések

Modellezés

Szabásminta kialakítása

Szerkesztő-modellező programok, eszközök

Műszaki rajzsorozat készítésének menete

Szabásminták fajtái, készítése és felhasználási területei

A műszaki leírás tartalma

A felfektetés módjai, szempontjai

A felfektetés munkafolyamata

Gyártás előkészítő programok, gépek, eszközök

A dokumentációk fajtái

A dokumentálás módjai

A minőségellenőrzés területei

A minőségellenőrzés módjai

Varrat- és varrástípusok készítése és felhasználása

Vasalási módok és vasalási műveletek alkalmazása

Előkészítési műveletek készítése és felhasználása

Összeállító műveletek készítése és felhasználás

Befejező műveletek készítése és felhasználása

Termékek összeállítási sorrendje

Ruhaipari gépek, berendezések eszközök biztonságos használata

Vizsgálati szabványok

Minősítő szabványok

szakmai készségek:

Ruhaipari tervező programok

Szakmai nyelv megértése és használata

Szakmai méretszámok értelmezése

Rajzi ábrák készítése, értelmezése

Technikai és technológiai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Önállóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Figyelemösszpontosítás

Áttekintőképesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

124. A Varrodai gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőségellenőrzés megnevezésű, 10124-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gyártási utasítást készít

Műveleti sorrendet készít

Műveleti utasítást készít

Meghatározza a gép és eszköz szükségletet

Munkanormát számol

Varrodai-befejező munkafolyamatot szervez

Beérkező alapanyagokat és kellékeket ellenőriz

Minőségellenőrzési utasítást határoz meg

Termék- és technológiai folyamat ellenőrzést végez

Ellenőrző méréseket végez

Mérőeszközöket használ

Gyártási minőséget és kiszállítást ellenőriz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Varrástechnológia és ábrázolás

Vasalástechnológia

Hegesztés- és ragasztás technológia

A műveleti sorrend tartalma

Cikktechnológia

Rajzoló programok használata

Varrógépek, berendezések, eszközök

Vasalógépek, berendezések, eszközök

Gyártásszervezés és a szervezést befolyásoló tényezők

Anyagmozgatás

Szalagszervezési módok

Munkahelyszervezés

Munkanorma-készítés

Elemzési, gazdaságossági számítás

A dokumentációk fajtái, módjai

A minőség-ellenőrzés területei, módjai

Minőségirányítással kapcsolatos fogalmak

Könnyűipari szabványrendszerek felépítése

Termék ellenőrzési módszerek

Mérések és vizsgálatok előírásai

Minőségügyi rendszer dokumentumai

szakmai készségek:

Szakmai nyelv megértése és használata

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Ruhaipari ábrák értelmezése, készítése

Mennyiségérzék

Mérőműszerek használat

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Szervezőkészség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Problémaelemzés, -feltárás

125. A Textilipari próbagyártás megnevezésű, 10125-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja az üzem területére, és a gépekre vonatkozó munka és tűzvédelmi utasításokat

Használja az egyéni és kollektív védőeszközöket

Betartja a munkavégzésre vonatkozó előírásokat

Biztonságosan használja a kéziszerszámokat

Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen

Szelektíven gyűjti és tárolja a hulladékokat

Betartja a vegyi anyagok tárolásának és alkalmazásának előírásait

Fonalat gyárt

Fonalat cérnáz

Szintetikus filamentet terjedelmesít

Szövetet gyárt

Kötött kelmét készít

Kikészíti a kelmét

Színezi a textíliát

Színnyomással mintázza a kelmét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Gépek biztonságtechnikája

Védőeszközök fajtái

Tűzoltó készülékek működése

Hulladékkezelési előírások

Vegyi anyagok tárolási, alkalmazási szabályai

Anyagmozgatás és tárolás előírásai

Fonási alapelv

Fonási eljárások műveletei

Sodratadási módok

Terjedelmesítési eljárások fajtái

Kikészítési eljárások

Előkészítő műveletek

Szövési módok

Láncfonal mozgatási lehetőségek

Vetülékfonal beviteli módok

Mintázási lehetőségek

Kikészítési eljárások fajtái

Színnyomó eljárások

Szemképzési módok

Idomozási módok

Mintázási lehetőségek

Színezési módok

Kezelési eljárások

szakmai készségek:

Tűz- és baleset megelőzési jelképek, színjelölések értelmezése

Szakmai nyelvi íráskészség

Szakmai nyelvű olvasott, hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Kötésrajz olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

126. A Textilipari termékek minősítése megnevezésű, 10126-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Bevizsgálja az alapanyagot

Megvizsgálja a végterméket

Fonal- és cérnajellemzőket vizsgál

Szövetek, kelmék műszaki jellemzőit méri

Viselési, kezelési vizsgálatokat végez

A feltárt hibákat javíttatja

Osztályba sorolja a terméket

Tanúsítványt állít ki a termékről

Megállapítja a szálasanyag nedvességtartalmát

Beérkező alapanyagokat és kellékek ellenőriz

Minőségellenőrzési utasítást határoz meg

Termék- és technológiai folyamat ellenőrzést végez

Ellenőrző méréseket végez

Mérőeszközöket használ

Gyártási minőséget és kiszállítást ellenőriz

Kiszámolja a kereskedelmi tömeget

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Kezelési jelképek

Szálfelismerési módok

Mechanikai vizsgálati módszerek

Oldószerek fajtái

Értékelési módszerek

Minőségi jellemzők

Laborműszerek fajtái

Sodrat jellemzők

Fonalfajták jellegzetességei

Alap- és levezetett kötések jellemzői

Többfonalrendszerű szövetek jellemzői

Szövetjellemzők vizsgálati módszerei

Műszaki jellemzők számítási módszerei

Kelmeelemzés műveleti sorrendje

Vetülékrendszerű kelmék jellemzői, tulajdonságai

Láncrendszerű kelmék jellemzői, tulajdonságai

Kezelési vizsgálati módszerek

Vizsgálati szabványok

Termékellenőrzési módok

Vizsgáló eszközök, műszerek fajtái

Minősítő szabványok

Dokumentumok fajtái

Mérésügyi szabványok

Minőségirányítással kapcsolatos fogalmak

Könnyűipari szabványrendszerek felépítése

Termék ellenőrzési módszerek

Mérések és vizsgálatok előírásai

Minőségügyi rendszer dokumentumai

szakmai készségek:

Szakmai nyelvi íráskészség

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Laboratóriumi mérőműszerek használata

Kezelési jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Okok feltárása

Áttekintő képesség

127. A Textiliparban alkalmazott anyagfajták megnevezésű, 10127-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Jellemzi a textiliparban alkalmazott szálasanyagok tulajdonságait

Jellemzi a textiliparban alkalmazott szálasanyagok felhasználási lehetőségeit

Figyelemmel kíséri a lgújabb fejlesztésű szálasanyagokat, fonalakat

Megállapítja a fonal vagy cérna előállítási módját és minőségét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szálasanyagok tulajdonságai

Szálasanyagok felhasználási területei

Fonalak és cérnák fajtái, jellemzői

Kémiai vegyületek rendszere

szakmai készségek:

Mennyiségérzék

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség

Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Problémaelemzés, -feltárás

128. A Textilipari gyártástechnológiák, gyártmánytervezés megnevezésű, 10128-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz új textíliák kifejlesztésében

Szálasanyag manipulációt készít

Fonalat, cérnát kiválaszt

Kötésmintát szerkeszt

Kikészítési eljárásokat előír

Színmintát kiválaszt

Textiltechnológiai utasítást készít

Alapanyagot meghatároz

Gépi műveleteket megjelöl

Műszaki paramétereket előír

Gépi kapacitást számol

Műveleti sorrendet készít

Meghatározza a gép és eszköz szükségletet

Munkanormát számol

Folyamatot szervez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Feldolgozhatóság feltételei

Kezelési jelképek

Szövetszerkezet alapfogalmai

Szövés műszaki rajz előírásai

Alap- és levezetett kötések jellemzői

Többfonalrendszerű szövetek jellemzői

Jacquard szövetek jellemzői

Kelmék ábrázolási módjai

Kelmeelemzés műveleti sorrendje

Vetülékrendszerű kelmék jellemzői, tulajdonságai

Láncrendszerű kelmék jellemzői, tulajdonságai

Kelmetervezési módszerek

Mintázási lehetőségek

Kikészítési eljárások fajtái

Színnyomó eljárások

Színezési módok

Fonási eljárások műveletei

Sodratadási módok

Lánc, és vetülékelőkészítő műveletek

Szövési módok

Láncfonal mozgatási lehetőségek

Vetülékfonal beviteli módok

Mintázási lehetőségek

Kötött kelmék előállítási módok

Idomozási módok

Terjedelmesítési eljárások fajtái

Textilipari gépek műszaki adatai

Termelésszámítási képletek

Folyamat-szervezési módszerek

Munkanorma számítási módszerek

szakmai készségek:

Textilipari tervező programok

Szakmai nyelvi íráskészség

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Kötésrajz olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Új ötletek, megoldások kipróbálása

129. A Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése megnevezésű, 10129-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkatrészeket szab

Alkatrészt előkészít

Alkatrészek széleit, felületét vékonyítja

Alkatrészek felületét kierősíti

Alkatrészek széleit megmunkálja

Alkatrészek felületét díszíti

Terítékrajzot, szabástervet készít

Műszaki leírást készít

Anyagnormát számol

Kelléket megjelöl

Anyagot, kelléket utalványoz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A bőrdíszmű termékek alkatrészeinek funkciói, méreteinek jellemzői

A cipőipari termékek alkatrészeinek funkciói, méretük jellemzői

A kesztyűipari termékek alkatrészeinek funkciói, méreteinek jellemzői

A szőrmeipari termékek alkatrészeinek funkciói és méreteinek jellemzői

Bőrdíszmű termék előkészítési műveletek folyamata

Lábbeli előkészítési műveletek folyamata

Szőrmekonfekció előkészítési műveletek folyamata

Kesztyű előkészítési műveletek folyamata

Bőrfeldolgozó ipari gépek, berendezések és eszközök balesetmentes kezelése

Környezetvédelmi szabályok betartása

A szabandó anyagok tulajdonságai

Természetes bőr szabásrendszerei

Terítékanyagok szabásrendszerei

Táblásáruk szabásrendszerei

Alkatrészek vékonyításának jellemzői, alkalmazási területei

Alkatrészek felületi kierősítési technológiái

Szélmegmunkálási módok

Díszítési technikák

Alkatrészek összeerősítésének technológiái

Terítékrajz készítése

Szabástervek készítése

Anyagnorma számítások

Műszaki leírások készítése

A gyártáshoz szükséges kellékek, segédanyagok kiválasztásának szempontjai

szakmai készségek:

Szakmai nyelv alkalmazása

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Bőrfeldolgozó ipari ábrák olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

130. A Bőriparban alkalmazott anyagfajták megnevezésű, 10130-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elemzi a minta vagy mintadarab alapanyag-összetételét

Megállapítja a fonal vagy cérna előállítási módját, fajtáját és minőségét

Megállapítja a szövet vagy kelme előállítási módját és minőségét

Vizsgálja a bőrök, műbőrök és szőrmék minőségét

Megállapítja a varrócérna, ragasztó jellemzőit

Dokumentálja a vizsgálati eredményeket

Adatokat szolgáltat a gyártmánytervezéshez és a minőségbiztosításhoz

Előírja a nyersanyag-összetételt, feldolgozási módot

Kiválasztja a megfelelő lapkelmét, bőrt, szőrmét és kelléket

Meghatározza az anyagok összedolgozhatóságát

Kiválasztja a megfelelő összeerősítő módokat (mechanikai, vegyi)

Kiszámolja az anyag és kellékszükségletet

Megadja az anyagok százalékos összetételét

Kezelési útmutatót készít a felhasznált alapanyagok fizikai és kémiai jellemzőinek ismeretében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szálasanyagok tulajdonságai

Szálasanyagok felhasználási területei

Nyersbőrök tulajdonságai

Bőrök felhasználási területei

Szőrmék jellemzői

Szőrmék felhasználási területei

Laboratóriumi vizsgálati módszerek

Fonalak és cérnák fajtái, jellemzői

Kelmék fajtái és tulajdonságaik

Bőrök fajtái és jellegzetességeik

Műszőrmék változatai és felhasználási területei

Faanyagok és papír jellemzői

Faanyagok és papír felhasználási területei

Fémanyagok jellemzői

Fémanyagok felhasználási területei

Műanyagok és műbőrök jellemzői

Műanyagok és műbőrök felhasználási területei

Gumianyagok jellemzői

Gumianyagok felhasználási területei

Anyagösszetétel-vizsgálat lehetőségei

Kezelési útmutató jelképrendszere

Kémiai vegyületek rendszere

Vegyszerek alkalmazásának előírásai

Segédanyagok fajtái és alkalmazásának lehetőségei

Ragasztók fajtái és alkalmazási területei

Kellékek fajtái és jellemzői

szakmai készségek:

Mérő műszerek használata

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

Idegen nyelvű olvasott szakmai szöveg megértése

„Kezelési” jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Felismerés

Szaglás

Tapintás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Gyakorlatias feladatértelmezés

131. Az Informatika alkalmazása a könnyűipari termelésirányításban megnevezésű, 10131-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiszámolja a szükséges alapanyag mennyiséget

Figyelemmel kíséri a gépek, eszközök állapotát, alkatrész felhasználását

Részt vesz a termelési folyamat felügyeletében

Kooperál, kapcsolatot tart a termelőegységekkel

Információt cserél a minőségellenőrökkel

Összegyűjti a beérkező termelési adatokat

Az adatokat adatbázisba rögzíti

Statisztikát készít a termelési adatokból

Együttműködik a hálózatkezelő rendszergazdával

Részt vesz az arra alkalmas gépek, berendezések hálózatba illesztésében

Informatikai eszközöket használ

Terméktervezéshez, minőségellenőrzéshez speciális szoftvereket, mérőeszközöket használ

CAD/CAM technológiát alkalmaz

Felügyeli a számítógéppel támogatott termelésirányítást

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szervezési módszerek

Kommunikációs formák

Vezetési stílusok

Személyes adottságok felismerési lehetőségei

Ábrázolási módok

Műszaki ábrázolás és méretmegadás szabályai

Gépelemek jelképei

Mechanikai jellemzői

Hajtóművek, irányváltók jellemzői

Gépek szerkezeti elemei

Vezérlések jellemzői

Szabályozási módok

Laboratóriumi vizsgálati módszerek

Statisztikai módszerek

Folyamat-tervezés szempontjai

Termék ellenőrzési módszerek

IT alapismeretek

Hálózatokon való kommunikálás

PC és a perifériák jellemzői

Szoftverek fajtái

Könnyűipari tervező programok

Hálózatokon való kommunikálás

szakmai készségek:

Idegen nyelvű olvasott szakmai szöveg megértése

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség

Szakmai nyelvű beszédkészség

Műszaki rajz olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Felelősségtudat

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Problémaelemzés, -feltárás

132. A Gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban megnevezésű, 10132-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Bőrdíszmű, lábbeli, kesztyű és szűcsipari terméket tervez

Információt gyűjt a tervező munkához: anyag, kellék, forma, méret, technológia, gép

Alapmintát, szabásmintát készít, szerkeszt, modellez

Bőrdíszmű termék dolgozómintákat szerkeszt és készít

Lábbeli alkatrészmintákat, sorozatokat szerkeszti és készíti

Kesztyű alkatrészmintákat, sorozatokat szerkeszti és készíti

Szőrmekonfekció alkatrészmintákat, sorozatokat szerkeszti és készíti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A divat, az esztétika, a funkció és a forma, fogalma, kapcsolata

Színelméleti fogalmak, színek, színdinamika, kontraszthatások

Kollekciótervezés folyamata

Divat- és viselettörténet

Anatómia, az emberi test méretei

A méretvétel módjai, mérettáblák és alkalmazásuk

Bőrdíszműtermék dolgozóminták szerkesztése és készítése

Lábbeli alkatrészminták, sorozatok szerkesztése és készítése

Kesztyű alkatrészminták, sorozatok szerkesztése és készítése

Szőrmekonfekció alkatrészminták, sorozatok szerkesztése és készítése

A bőrdíszmű termékek alkatrészeinek funkciói, méreteinek jellemzői

A cipőipari termékek alkatrészeinek funkciói, méretük jellemzői

A kesztyűipari termékek alkatrészeinek funkciói, méreteinek jellemzői

A szőrmeipari termékek alkatrészeinek funkciói és méreteinek jellemzői

Mintadarab készítés technikája

Előkészítő, összeállító és befejező műveletek

Bőrfeldolgozó ipari gépek, berendezések, eszközök biztonságos használata

szakmai készségek:

Bőripari tervező programok alkalmazása

Olvasott szakmai szöveg megértése

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Bőrfeldolgozó ipari ábrák olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Precizitás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Kontroll (ellenőrzőképesség)

133. A Bőrfeldolgozó ipari gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőségellenőrzés megnevezésű, 10133-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Egyszerű mintadarabot készít

Gyártási utasítást készít

Műveleti sorrendet készít

Műveleti utasítást készít

Meghatározza a gép és eszközigényt

Munkanormát számol

Nyers- és készáru-raktározási munkát szervez

Megismeri a szervezési folyamatokat

Szabászati munkát szervez

Előkészítő munkát szervez

Alkatrészeket összeerősít mechanikai, vegyi és kombinált technológiával

Megvizsgálja a végterméket

A feltárt hibákat javíttatja

Viselési, kezelési vizsgálatokat végez

Alap-, segéd- és kellékanyag jellemzőket vizsgál

Kényelmi és higiéniai tulajdonságokat vizsgál

Bőrdíszmű, lábbeli, kesztyű, szűcsipari termékek tartósságát vizsgálja

Minőségellenőrzést végez

Osztályba sorolja a terméket

Tanúsítványt állít ki a termékről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Gyártási utasítások készítése

Előkészítő, összeállító és befejező műveletek

Alkatrész összeállítási technológiák

Gyártás során alkalmazott gépek, berendezések, eszközök használata

Bőrfeldolgozó-ipari technológiák

Szabászati technológia

Az előkészítés technológiája

A bőrdíszmű termékek készítésének technológiája

A lábbeli gyártástechnológiája

A kesztyűgyártás technológiája

A szőrmekonfekció készítésének technológiája

Befejező és kikészítő technológiák

Munkaszervezési módok

Munkahelyszervezés

Munkanorma készítés

Elemzési, gazdaságossági számítások

Anyag, késztermék vizsgálatok

Mechanikai, vegyi és fiziológiai vizsgálatok

Bőrfeldolgozó ipari gépek, berendezések és eszközök balesetmentes kezelése

Környezetvédelmi szabályok betartása

Minőség-ellenőrzés módjai

Minőségirányítással kapcsolatos fogalmak

Termékellenőrzési módszerek

Mérések és vizsgálatok előírásai

Minőségügyi rendszer dokumentumai

szakmai készségek:

Szakmai nyelv alkalmazása

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Bőrfeldolgozó ipari ábrák olvasása, értelmezése, készítése

Mérőműszerek és mérőeszközök használata

Kezelési jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Szervezőkészség

Döntésképesség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Rendszerező képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

134. A Gyártásszervezési módszerek a könnyűiparban megnevezésű, 10134-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Nyers- és készáru raktározási munkát szervez

Meghatározza a gép és eszköz szükségletet

Beérkező alapanyagokat és kellékeket ellenőriz

Meghatározza a gyártási folyamatot és utasítást készít

Munkanormát számol

Mérőeszközöket használ

Betartja és betartatja a biztonságos munkavégzésre és környezetvédelemre vonatkozó előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Gyártásszervezés és a szervezést befolyásoló tényezők

Anyagmozgatás

Raktározás szempontjai

Szervezési módok

Munkahelyszervezés

Munkanorma-készítés

Elemzési, gazdaságossági számítás

A dokumentációk fajtái, módjai

Munkavédelmi és környezetvédelmi szabályok

szakmai készségek:

Szakmai nyelv megértése és használata

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

135. A Könnyűiparban alkalmazott anyagfajták és vizsgálati módszerek megnevezésű, 10135-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Jellemzi a könnyűiparban alkalmazott szálasanyagok tulajdonságait

Jellemzi a könnyűiparban alkalmazott szálasanyagok felhasználási lehetőségeit

Jellemzi a könnyűiparban alkalmazott anyagok tulajdonságait, felhasználási lehetőségeit

Megállapítja a fonal vagy cérna előállítási módját, minőségét és jellemzőit

Kezelési útmutatót készít a könnyűiparban felhasznált alapanyagok fizikai és kémiai jellemzőinek ismeretében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szálasanyagok tulajdonságai

Szálasanyagok felhasználási területei

Laboratóriumi vizsgálati módszerek

Fonalak és cérnák fajtái, jellemzői

Szövetek, kelmék, bőrök fajtái és tulajdonságai

Anyagösszetétel-vizsgálat lehetőségei

Kezelési útmutató jelképrendszere

szakmai készségek:

Mérő műszerek használata, mennyiségérzék

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi íráskészség,

Idegen nyelvű olvasott szakmai szöveg megértése

„Kezelési” jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Szaglás

Tapintás

Felismerés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrző képesség)

Áttekintő képesség

136. A Banki piac termékeinek értékesítése megnevezésű, 10136-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betételhelyezést segít, betétkonstrukciókkal kapcsolatos tájékoztatást ad

Lekötési megbízást fogad, ellenőrzi a lekötendő összeget

Ügyfélazonosítást (személyazonosítást) végez, pénzmosással kapcsolatos ügyintézést folytat

Bankkártyával kapcsolatos tevékenységet lát el (rendel, kiad, visszavesz), kártyaletiltást fogad és továbbít, megszemélyesített bankkártyát és PIN kód borítékot kezel

Elektronikus banki szolgáltatás iránti igényt fogad és továbbít, vagy teljesít

Ellátja a folyószámlahitel igénylésével kapcsolatos feladatokat

Pénzt/értéket kezel, pénzszállítámányt vesz át és ad ki, forintpénztárosi, pénz- és értékkezelői, valamint értéktárosi feladatokat lát el

Pénzforgalmat bonyolít, hatósági átutalást és átutalási végzést kezel

Nyitási és napi ügyintézési feladatokat végez, be/kifizetési bizonylatokat utalványoz

GIRO anyagot fogad, VIBER-t kezel

Aktív bankműveleteket végez standardizált banki termékekkel, és kapcsolódó feladatokat lát el

Elvégzi az ügyfélminősítést, valamint az ügylet (követelés) minősítését, elsődleges kockázat elbírálást végez, cenzúra előkészítést végez. KHR, cégbírósági, NAV adatbázisból, belső banki listákról lekérdez

Szerződést, szerződéskötést előkészít, egyeztet a közjegyzővel

Lakossági, vállalkozói hitel folyósítását előkészíti, elvégzi a folyósítás előtti feltételek teljesülésének ellenőrzését. Hitelszámlát nyit és kezel, hitelügyletet lezár

Monitorozási tevékenységet lát el, felveszi a kapcsolatot a hátralékos ügyféllel

Árfolyamot frissít, devizaátutalást kezel

Megbízásokat vesz át, ellenőriz, rögzít. Hiánypótlásra szólít fel, ha ez az ügylet lebonyolításához szükséges

Adatokat ad át a főkönyvi könyveléshez

Elvégzi az időszakos zárásokat, jelentéseket, statisztikákat készít, törzsadatot karbantart

Váltót, csekket kezel

Okmány ellenőrzést, személyazonosítást és aláírásvizsgálatot végez

Piackutatásban részt vesz, levelezést folytat, igazolásokat készít, hatósági megkeresésekre válaszol, bankinfókat ad

Tájékoztatást ad a termékekről. Átadja az ügyfeleknek a termékleírásokat, és segíti értelmezni az abban foglalt termékjellemzőket

Összehasonlítja az ügyfelek számára a hasonló funkciójú termékek előnyeit és hátrányait, segíti a jogi értelmezését a különbségeknek

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A magyar bankrendszer felépítése, a hitelintézetek feladatai

A hitelintézeti törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatások és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások

A hitelintézeti törvényben meghatározott intézményi struktúra

A bank alapvető tevékenységei, alapvető banki termékek

A bankok üzletszabályzatának és általános szerződési feltételeinek felépítése és tartalma

A fogyasztóvédelem (célok, intézmények.), ügyfél-tájékoztatási kötelezettségek (Bázel II és III.)

Banktitok és üzleti titok

A pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának fogalma, a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó szabályok

A betétvédelem magyarországi feltételei, az OBA szerepe

Pénzforgalmi szolgáltatások. Fizetési módok. Készpénzfizetés és a készpénzt helyettesítő fizetési eszközök

A fizetési számla (pénzforgalmi számla, lakossági fizetési számla). A fizetési számla tranzakciói.

A fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatások

Forint valódiságvizsgálata és forgalomképességének vizsgálata a jegybanki rendelkezés alapján

Hamisgyanús és forgalomképtelen bankjegy és érme kezelése. Forint címletváltás a jegybanki előírások szerint

Értéktároló eszközök elvi működése, kulcs és kód kezelési eljárások

Bankkártya szolgáltatások. Elektronikus banki szolgáltatások

Banki megtakarítási termékek (betétek, betéti okiratok) fő jellemzői

A devizaárfolyam, az árfolyamkockázat

A deviza alapú hitel és betéti termékek jellegzetességei

Lakossági és kisvállalkozói hitelezés

A bankhitel, mint finanszírozási mód. Jelentősebb banki hiteltípusok, hitelfajták. A bank hitelezési kockázatai és ezek kezelése

A bankban elérhető különféle lakossági hiteltípusok (fogyasztási hitel, lombardhitel, folyószámlahitel, lakásvásárlási hitel stb.)

Az igénybe vett hitelekkel kapcsolatos nyilvántartási, adatszolgáltatási és egyéb teendők

A vállalkozások pénzügyi-gazdasági értékelésénél használatos gyakoribb technikák, és ezek alkalmazása a kisvállalkozások esetében

Az adósminősítési rendszerek fő jellemzői, egy adott adósminősítési rendszer szakszerű alkalmazása egy kisvállalkozás esetében

A lakossági hitelezésben alkalmazott scoring-technikák

A limit-meghatározás alapelvei

Hitelkérelem befogadása. A banki hitelezési folyamat egyes lépései, a hiteldíj-számítás módszere, hiteladminisztráció

Hitelbiztosítékok fajtái, egy adott hitelkérelemhez felajánlott biztosítékok értelmezése

Hiteltörlesztési tervek készítése

szakmai készségek:

Célszoftverek készségszintű alkalmazása (nyilvántartási, elszámolási, számviteli rendszerek)

Jogszabály-alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Pénzügyi-matematikai számításokban való jártasság

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Precizitás

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Hatékony kérdezés készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Módszeres munkavégzés

137. A Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció megnevezésű, 10137-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tudatosan és hatékonyan kommunikál

Tárgyalási, konfliktuskezelési technikákat alkalmaz

Hatékony pénzügyi és befektetési szolgáltatási vonatkozású prezentációt tervez és tart

Szakmailag is megalapozott kifogáskezelési és meggyőzési technikákat alkalmaz banki és befektetési területen

Alkalmazza a vállalati kommunikációs protokollt

Időgazdálkodást folytat, időtervet készít

Tevékenységet elemez

Önszervezési technikákat alkalmaz

Banki, befektetési területen ügyfélkapcsolatot épít és ápol

Banki, befektetési ügyfelet értékel, az ügyfél kockázatvállalási képességét mérlegel

Tárgyalási tervet készít

A banki és befektetési termék tulajdonságainak feltárásával annak megvásárlására ösztönöz

Kezeli a banki és befektetési ügyfelek kifogásait

Fenntartja a banki és befektetési ügyfélkapcsolatot

Saját területén marketingtevékenységet folytat

Megkülönbözteti az általános és a speciális marketinget

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Kommunikációs csatornák

Hatékony kommunikáció banki és befektetési termékek, szolgáltatások vonatkozásában

Tárgyalási, konfliktuskezelési, érvelési technikák

Üzleti protokoll szabályai

Önszervezési, időtervezési technikák

Kapcsolatteremtés, kapcsolatápolás

Prezentációs technikák banki és befektetési termékek, szolgáltatások vonatkozásában

Banki és befektetési termékkel, szolgáltatással kapcsolatos érvelés és kifogáskezelés

Eladási folyamat, eladási technikák

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai íráskészség, fogalmazás írásban

Jogszabály-alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Türelmesség

Rugalmasság

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Hatékony kérdezés készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Problémaelemzés, -feltárás

Információgyűjtés

138. *  A Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok megnevezésű, 10138-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tájékoztatást ad a termékekről

Átadja az ügyfeleknek a termékleírásokat, és segíti értelmezni az abban foglalt termékjellemzőket

Összehasonlítja az ügyfelek számára a hasonló funkciójú termékek előnyeit és hátrányait, segíti a jogi értelmezését a különbségeknek

Hiánypótlásra szólít fel, ha ez az ügylet lebonyolításához szükséges

Bemutatja az általános és különös szerződési feltételeket

Jogi tájékoztatást nyújt és tevékenysége során a jogszabályoknak való megfelelést folyamatosan fenntartja és ellenőrzi

A regiszternek megfelelően azonosítja magát

Tájékozódik az Európai Unió banki, befektetési és biztosítási jogáról

Tájékoztatást ad a fogyasztóvédelemről, a banki, befektetési és biztosítási szerződéssel kapcsolatos jogi kérdésekben

Alkalmazza a vonatkozó biztosítási, adó, társadalombiztosítási, versenyszabályozási jogszabályokat, valamint a jogszabályváltozásokat figyelemmel kíséri

Pontos és jogszerű tájékoztatást nyújt közvetítői státuszáról, képviseleti jogáról, jogi felelősségvállalásáról és a kínált termékekről a jogszabályoknak megfelelően

Betartja a biztosítási szerződésjog szabályait, felismeri a biztosítási szerződés kellékeit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Hitelintézeti törvény és kapcsolódó jogszabályok pénzügyi szolgáltatásokra, termékekre, fogyasztóvédelemre, felelős hitelezésre vonatkozó részeinek ismerete

Prudens bankműködés követelményei a munkavállalóra (információbiztonság, bankbiztonság, compliance, üzleti etika, korrupcióellenesség, social engineering, social networking kezelése banki környezetben)

Hiánypótlásra szólít fel, ha ez az ügylet lebonyolításához szükséges

Hatósági megkeresésekre válaszol, bankinfókat ad

Bankhitel- és kölcsönszerződés ismerete

Garanciaszerződés, kezességi szerződés, zálogjog, engedményezés, kötelezettség-átvállalás

Banki belső szabályzatok

Ingatlan nyilvántartási szabályok, legfontosabb fogalmak

Az egyes társasági formák fő jellemzői

Az értékpapír fogalma, megjelenési formái, kivonása

Az értékpapírok fajtái és összehasonlításuk

Az egyes értékpapírok szabályozási jellemzői

A tőkepiaci és a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvények hatálya és főbb szabályai, a tőkepiac szereplői, a befektetési és árutőzsdei szolgáltatások végzésének szabályai

A tőkepiacot szabályozó törvények pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankra, értékpapírok zártkörű és nyilvános forgalomba hozatalára, tőzsdére, Befektető-védelmi Alapra, egyéb befektető-védelmi intézkedésekre, valamint az elszámoló-házakra vonatkozó előírásai

A bennfentes kereskedelem és a tisztességtelen piac befolyásolás tilalmára vonatkozó szabályok

Az értékpapírszámla, az ügyfélszámla és a tőkeszámla főbb jellemzői

A tőkepiacot szabályozó törvények befektető-védelmi szabályai, befektetési tanácsadási tevékenység nyújtásának szabályai, definíciója, alkalmassági és megfelelőségi tesztek tartalma, alkalmazásuk szabályai

Ajánlattétel, közreműködés a szerződéskötésben

Biztosítási ajánlat kellékei, általános és különös szerződési feltételek

Biztosítási kötelezettség

Szerződésmegszüntetés

Kárrendezési ismeretek

Biztosítási törvény és a Polgári Törvénykönyv biztosítási fejezete

Biztosításügyre vonatkozó adó- és társadalombiztosítási szabályozás

A hitelintézetek, befektetési szolgáltatók és biztosítók működési környezetét befolyásoló főbb törvényi előírások

Fogyasztóvédelmi szabályokat ismeri és alkalmazza banki, befektetési és biztosítási területen

Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni szabályok

Versenytörvény, etikai kódex szerinti működés

Európai uniós banki, befektetési és biztosítási irányelvek

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai kommunikáció

Jogszabály-alkalmazás készsége

Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Kommunikációs rugalmasság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerekben való gondolkodás

Figyelem összpontosítás

139. A Bankjegyfelismerés, bankjegyvizsgálat végzése megnevezésű, 10139-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Készpénzváltást végez

Ellenőrzi az átvett (vagy kifizetendő) forint és valuta forgalomképességét és valódiságát

Kiadja a valódi és forgalomképes készpénzt

Kivonja a készpénzfogalomból a hamisgyanús forintot és valutát

Kivonja a készpénzfogalomból a valódi, de nem forgalomképes forintot

Betartja a bankjegyek és érmék forgalmazására vonatkozó jogszabályokat

Alkalmazza a hamisgyanús bankjegyek, valamint érmék kezelésére vonatkozó előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Általános bankjegyismeretek (bankjegypapír és biztonsági elemei, bankjegyek nyomtatása során alkalmazott eljárások, bankjegyek nyomtatással kialakított biztonsági elemei)

A bankjegyeken lévő biztonsági elemek ellenőrzésének lehetséges módszerei

A bankjegyek ellenőrzésére alkalmas segédeszközök és használatuk

A valódi és hamis bankjegyek felismerése a gyakorlatban

szakmai készségek:

Az ellenőrzéshez használható segédeszközök magabiztos használata

Bankjegyvizsgálati szempontok magabiztos gyakorlati alkalmazása

Kommunikáció idegen nyelven

Személyes kompetenciák:

Látás

Kézügyesség

Önállóság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Emlékezőképesség

Hibakeresés (diagnosztizálás)

140. A Befektetési piac termékeinek értékesítése megnevezésű, 10140-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fizikai, immobilis és dematerializált értékpapírokat kezel. Letétkezel és letéti őrzést végez

Befektetési terméket értékesít, befektetési termékről tájékoztatást nyújt

Ügyfél pénzügyi helyzetét, illetve szándékát felméri, alkalmassági tesztet kitöltet az ügyféllel

Ügyfél befektetési ismereteit, tapasztalatait felméri megfelelőségi teszt segítségével

Alkalmassági és megfelelőségi tesztet kitölteti az ügyféllel

Értékpapírszámlát nyit, számlaműveletet végez, számlát módosít, vagy megszüntet

Értékpapír-nyilvántartásokat vezet, elszámoló házi, partneri nyilvántartásokkal egyeztet

Megbízásokat fogad le az ügyféltől

Tőzsdei megbízást ad

Nyitási és napi ügyintézési feladatokat végez

Árfolyamot frissít

Klíring zárást végez

Adatokat ad át a főkönyvi könyveléshez

Elvégzi az időszakos zárásokat

Társasági eseményeket követ figyelemmel, arról tájékoztatja az ügyfeleket

Okmány ellenőrzést, személyazonosítást és aláírásvizsgálatot végez

Levelezést folytat

Jelentéseket, statisztikákat készít

Piackutatásban vesz részt

Tájékoztatást ad a termékekről. Átadja az ügyfeleknek a termékleírásokat, és segíti értelmezni az abban foglalt termékjellemzőket. Hiánypótlásra szólít fel, ha ez az ügylet lebonyolításához szükséges

Összehasonlítja az ügyfelek számára a hasonló funkciójú termékek előnyeit és hátrányait, segíti a jogi értelmezését a különbségeknek

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A pénzügyi piacok szerkezete, pénz- és tőkepiaci termékek és műveletek

A befektetési döntések szempontjai (kockázat, likviditás, diverzifikálás, adózás

Befektetési intézményi környezet (kibocsátók, befektetők, közvetítők és felügyelők). Pénzügyi intézmények, befektetési szolgáltatók, befektetési alapok, biztosítók és nyugdíjpénztárak; a közvetítők jogi státusa, jellemzői

Befektetési tanácsadás. Az ügyfél pénzügyi helyzetének és befektetési ismeretének felmérése. Alkalmassági teszt. Vonatkozó MiFID követelmények

Az ügyfél minősítése, a minősítési kategóriához kapcsolható ügyviteli követelmények, átjárhatóság

Az ügyfél tájékoztatása (megbízás előtt, a minősítés eredményéről, az ügyletkötés után)

Alkalmassági és megfelelőségi tesztek a gyakorlatban

A legjobb végrehajtás: fogalom, kötelező tartalmi elemek

Ügyfélmegbízások kezelése: általános elvek, megbízások összevonása és allokációja, az ügyletek saját számlára történő összegyűjtése és allokációja

Az Áru és Értéktőzsde, valamint a KELER működési elvei, működési szabályai, intézményi felépítése

A befektető-védelem (törvényi biztosítékok és a megfelelő szervezetek tevékenysége) lehetőségei és kötelezettségei. A BEVA szerepe

Az értékpapírok közgazdasági csoportosítási lehetőségei, az egyes értékpapírok jellemzői

A legjellemzőbb értékpapírok: állampapír, vállalati kötvény, részvény, befektetési jegy hozamszámításának elvei, a termékek hozam és kockázat szerinti összehasonlítása

A portfoliókezelés (egyéni befektetés-kezelés) feladatai

A határidős termékek, azok kockázat és tőkeáttétel szerepe

Pénzügyi alapszámítások: kamatszámítás, nettó jelenérték-számítás, kötvényárfolyamok (nettó, bruttó), részvényárfolyamokból számolt hozamok és szórások

A tőkepiaci és a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvények hatálya és főbb szabályai, a tőkepiac szereplői, a befektetési és árutőzsdei szolgáltatások végzésének szabályai

szakmai készségek:

Célszoftverek készségszintül alkalmazása (nyilvántartási, elszámolási, számviteli rendszerek)

Jogszabály-alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Pénzügyi-matematikai számításokban való jártasság

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Precizitás

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Hatékony kérdezés készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Módszeres munkavégzés

141. A Biztosítási piac termékeinek értékesítése megnevezésű, 10141-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tájékoztat a pénzügyi piacokról és intézményrendszerről

Rendszerezi a pénzügyi piacokon elérhető pénzügyi szolgáltatásokat

Pénzügyi szolgáltatásokat értékel megadott szempontok szerint

Kamatot és kamatos-kamatot számít

Jelen- és jövőértéket számol

Hozamot és árfolyamot számol

Pénzügyi szolgáltatásokat biztosítással kombinál

Kockázati és pénzügyi tényezőket azonosít és mér fel

Meglévő biztosítási és befektetési portfóliót rögzít

Pénzügyi tervezés részfeladatait végzi

Tájékoztat az öngondoskodás, előgondoskodás céljáról és rendszeréről

Tájékoztatást ad a pénzügyi tervezés céljáról, alapvető eszközeiről

Felméri az ügyfél életkörülményeit

Ügyfél élethelyzetének megfelelő terméket, termékcsomagot ajánl

Az ügyfél igényeit felméri

Kiegészítő és helyettesítő pénzügyi szolgáltatásokat ismertet és ajánl

Nyugdíjmegoldást javasol az ügyfél számára

Felméri az ügyfelet érintő adózási szempontokat

Azonosítja az ügyfél befektetési céljait és attitűdjét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Pénzügyi intézményrendszer

Pénzforgalmi szabályok

Lakossági pénzügyi termékek, szolgáltatások

Pénzügyi jelentések

Befektetések

Személyi pénzügyek tervezési alapjai

Alapvető pénzügyi számítások

Ügyféltájékoztató pénzügyi kimutatások

Pénzügyi tervezés alapműveletei

Statisztikák készítése, értelmezése és alkalmazása

szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Diagramok, számolóábrák értelmezése

Elemi számolási készség

Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Meggyőző képesség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Numerikus gondolkodás, matematikai készség

142. A Biztosítási ügyfélkapcsolat és kommunikáció megnevezésű, 10142-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tudatosan és hatékonyan kommunikál

Tárgyalási, konfliktuskezelési technikákat alkalmaz

Hatékony biztosítási szolgáltatási vonatkozású prezentációt tervez és tart

Szakmailag is megalapozott kifogáskezelési és meggyőzési technikákat alkalmaz biztosítási területen

Alkalmazza a vállalati kommunikációs protokollt

Időgazdálkodást folytat, időtervet készít

Tevékenységet elemez

Önszervezési technikákat alkalmaz

Biztosítási területen ügyfélkapcsolatot épít és ápol

Biztosítási ügyfelet értékel, az ügyfél kockázatvállalási képességét mérlegeli

Tárgyalási tervet készít

A biztosítási termék tulajdonságainak feltárásával annak megvásárlására ösztönöz

Kezeli a biztosítási ügyfelek kifogásait

Fenntartja a biztosítási ügyfélkapcsolatot

Saját területén marketingtevékenységet folytat

Megkülönbözteti az általános és a speciális marketinget

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Kommunikációs csatornák

Hatékony kommunikáció biztosítási termékek, szolgáltatások vonatkozásában

Tárgyalási, konfliktuskezelési, érvelési technikák

Üzleti protokoll szabályai

Önszervezési, időtervezési technikák

Kapcsolatteremtés, kapcsolatápolás

Prezentációs technikák biztosítási termékek, szolgáltatások vonatkozásában

Biztosítási termékkel, szolgáltatással kapcsolatos érvelés és kifogáskezelés

Eladási folyamat, eladási technikák

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai íráskészség, fogalmazás írásban

Jogszabály-alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Türelmesség

Rugalmasság

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Hatékony kérdezés készsége

Kapcsolatteremtő készség

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Problémaelemzés, -feltárás

Információgyűjtés

143. A Biztosítástechnikai feladatok ellátása megnevezésű, 10143-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ügyfélkapcsolatot épít és ápol. Ügyféladatbázist kezel. Ügyfélaktát vezet

Azonosítja a biztosítási szerződés résztvevőit. Ügyfélazonosítást végez

Biztosítási ajánlatot kezel. Nyomtatványt tölt ki. Díjszabás alapján tarifál

Ellenőrzi az ajánlat formai kellékeinek meglétét. Ellenőrzi a biztosíthatóság feltételeit

Elsődleges kockázatelbírálást végez

Ajánlati hiányt pótol. Szakértői véleményt szükség szerint bekér/értelmez az ügyfél számára

Felméri a biztosítási igényt, szükségletet azonosít és tervez a biztosítási törvény és felügyeleti ajánlás szerint az ügyfélnek legmegfelelőbb biztosítási védelem kidolgozása céljából. Az ügyfél szükségletének megfelelő biztosítási fedezeteket és termékeket ajánl

Dokumentálja az igényfelmérést a biztosítási törvény és felügyeleti ajánlás szerint. Terméket konkrét igénynek megfelelően kezel és a fedezetre javaslatokat tesz

Fedezethiányokat tár fel. Többes biztosítást ismer fel. Alul- és túlbiztosítást azonosít

Összeveti a társadalombiztosításból, a vállalati, a munkáltató által nyújtott és egyéb fedezeteket a meglévő és szükségesnek ítélt magánbiztosításokkal.

Biztosítási szerződésdokumentumokat (ajánlatot, kötvényt, számlát, számlaértesítőt, indexértesítőt stb.) továbbít, értelmez, magyaráz

Egyéb biztosítási dokumentumokat ad át (zöldkártya, szerződési feltételek stb.)

Biztosítási szerződés karbantartásában és egyéb állománykezelési feladatokban közreműködik

Változásokat észlel és felmér. Partneradatot frissít. Biztosítástechnikai szerződésadatot frissít

Szerződésfelmondást továbbításra átvesz. Felismeri az ügyfél szerződésmódosítási igényét, kezdeményezi és intézi a változtatást (átdolgozást)

A biztosító vagy biztosításközvetítő ügyviteli szabályzatainak megfelelően jár el

Biztosítási fizetményeket kezel. Díjfizetést kezdeményez (első díj, rendkívüli díj, hátralék stb.)

Készpénzdíjat vesz át. Jutalékot számol, ellenőriz

Statisztikák (szerzés, törlés, kár/szolgáltatás, állomány, darab, díj, tartalék stb.) készítésében és értelmezésében részt vesz

Biztosításhoz kapcsolt pénzügyi szolgáltatásokat értékesít (ha jogosult). A kárrendezést támogatja

Együttműködik más pénzügyi tanácsadóval keresztértékesítési feladathoz kapcsolható jogosultság alapján

Csoportosítja a biztosítási ágakat, ágazatokat, termékeket és módozatokat

Szakmai szervezetek szabványait, ajánlásait tanulmányozza, értelmezi

A biztosítási piac fejlődését figyelemmel kíséri. A pénzügyi szolgáltatások fejlődését figyelemmel kíséri

Értelmezi a biztosításban alkalmazott pénzügyi kimutatásokat, így különösen a számlaértesítőket és társaságok pénzügyi adatait

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A biztosításközvetítő működése a biztosítási jogszabályok szerint

Vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve a humán kockázatok kivételével a nem-életbiztosítási ágazatok, termékek, sajátosságok

A személybiztosítás illetve az életbiztosítás és egyéb humán kockázatok ágazatai, termékei, sajátosságai

Veszély, kockázat, kockázatkezelés

Üzleti biztosítás, társadalombiztosítás, előgondoskodás, öngondoskodás

A biztosítás szakmai meghatározásai, kifejezései

A biztosítás előnyei a gazdálkodó szervezetek és az egyén szempontjából

A biztosító kockázatai és kockázatkezelése

A biztosítási piac szereplői és működése

Biztosítási események és fedezetek

Biztosítási ágak, ágazatok, formák és termékek

Biztosítási szerződés életciklusa

Kockázatelbírálás, elsődleges kockázatelbírálás

Kárrendezés

A biztosító szervezeti struktúrái. A biztosító vezetése

A biztosító pénzügyei

Bankbiztosítás

E-biztosítás

szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Diagramok, számolóábrák értelmezése

Elemi számolási készség

Numerikus gondolkodás, matematikai készségek

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Prezentációs készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Emlékezőképesség

Megbízhatóság

144. A Független biztosításközvetítői működés megnevezésű, 10144-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztosítási szerződés karbantartásában közreműködik

Az ügyfeleknek megfelelő szerződés-portfóliót adminisztrálja (díj, megújítás stb.)

Elhelyezi a biztosítást és a biztosítókat a pénzügyi szolgáltatók rendszerében

Felhasználja a biztosítási piac szereplőit és termékeit minősítő rendszereket (rating, ranking)

Értelmezi a szolvencia-szabályozás és a tartalékolás alapelveit

A piaci kereslet-kínálat szabályait alkalmazza

Tevékenysége során a jogszabályoknak való megfelelést folyamatosan fenntartja és ellenőrzi

Biztosítási szükséglet alapján ajánlatot készít

Termékcsomagot használ fel, hoz létre biztosítási és pénzügyi termékekből

Alkalmazza az informatikai biztonság szabályait és szabványait

Számítógépes hálózati és telekommunikációs eszközöket önállóan kezel

Alkalmazza az elektronikus kereskedelem, fizetési rendszerek és az e-biztosítás elterjedt folyamatait, szolgáltatásait

Ügyviteli és biztosítástechnikai rendszereket használ

Pénzügyi tervezés, biztosítási törvény és felügyeleti ajánlások szerinti részfeladatait végzi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Rating, ranking

Független biztosításközvetítőkre vonatkozó speciális szabályozás

Etikai kódexek

Ügyfélképviselet

Kockázatmenedzselés

A biztosítók szabályzatainak megfelelő eljárás (jog, ügyvitel)

Szerződés-portfólió adminisztrációja

Biztosítási termékek és biztosítók összehasonlítása

Biztosítást helyettesítő vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatások összehasonlítása

Biztosítás kombinálása más pénzügyi szolgáltatásokkal

A tartalékképzés és a szolvencia-szabályozás alapvető szabályai

Főbb díjkalkulációs elvek

Marketingstratégia végrehajtása

Adatvédelem

Állomány-nyilvántartó szoftver használata

Értékesítés-támogató szoftver használata

Elektronikus kereskedelem

Elektronikus fizetés

E-biztosítás

szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Információforrások kezelése

Diagramok, számolóábrák olvasása és készítése

Nyilvántartó rendszerek használata

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Precizitás

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Motiváló készség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Problémaelemzés, -feltárás

Lényegfelismerés

145. *  A Gazdálkodási alaptevékenység ellátása megnevezésű, 10145-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Vállalkozás-gazdálkodás alapfeladatai

Közreműködik a vállalkozás beindításához, átalakításához, megszűnéséhez szükséges adminisztratív teendők ellátásában

Ellátja a marketingtevékenységhez kapcsolódó ügyintézői feladatokat

Kapcsolatot tart a vevőkkel, szállítókkal

Elkészíti a megrendeléseket

Közreműködik a szerződéskötéseknél

Kezeli a reklamációkat

Elvégzi a bejövő és kimenő számlák egyeztetéseit a nyilvántartások alapján

Pénzügyi alapfeladatok

Közreműködik a pénzforgalmi számla-nyitásánál, kiállítja a pénzforgalmi nyomtatványokat, gondoskodik teljesítésükről, ki- és bevezeti a pénzforgalmi számlán megjelenő pénzügyi teljesítéseket

Eljár a bankgarancia, fedezetigazolás és akkreditív nyitás ügyében, követi a pénzforgalmi-számlakivonatok tartalmát, azok egyenlegeit. Vezeti a pénzforgalmi számla felett rendelkezésre jogosultak nyilvántartását

Figyelemmel kíséri a választott devizaárfolyamokat

Közreműködik a banki termékek (kamat, díj, jutalékok figyelembevételével) és a biztosítási termék kiválasztásában, informálódik a pénzügyi-piaci kondíciókról, nyilvántartja az értékpapírok árfolyamait, hozamait

Gondoskodik a készpénzforgalom lebonyolításáról (pénznemenként), kezeli és feltölti a bankkártyákat

Kiállítja a bevételi- és kiadási bizonylatokat, vezeti a pénztárjelentést, a pénztárnaplót és a szigorú számadású nyomtatványok analitikáját

Felszereli a bankszámlakivonatot (bankszámlakivonat + a mozgáshoz kapcsolódó bizonylatok).

Közreműködik a biztosítási termék kiválasztásában

Gondoskodik a készpénzforgalom lebonyolításáról (pénznemenként)

Kezeli és feltölti a bankkártyákat

Kiállítja a bevételi- és kiadási bizonylatokat

Vezeti a pénztárjelentést, a pénztárnaplót

Informálódik a pénzügyi-piaci kondíciókról

Megbízásából értékesített vagy vásárolt kötvényekre, részvényekre és egyéb értékpapírokra vonatkozó nyilvántartásokat vezeti

Adatokat gyűjt a befektetési döntésekhez

Adózáshoz kapcsolódó alapfeladatok

Előkészíti az adónyilvántartásokat az adóbevalláshoz

Vezeti az adó- és vámnyilvántartásokat

Nyilvántartja a bejövő és kimenő számlák áfa analitikáját

Közreműködik a helyi adókkal kapcsolatos feladatok ellátásában

Számviteli alapfeladatok

Bizonylati renddel kapcsolatos feladatokat lát el ((bizonylatok kiállítása, ellenőrzése, tárolása, továbbítása, szigorú számadás alá tartozó bizonylatokról nyilvántartás vezetése, stb.)

Analitikus, főkönyvi könyvelésre előkészít, kontíroz

Közreműködik

- a bankszámlával kapcsolatos gazdasági események könyvelésében

- a vevőkkel kapcsolatos gazdasági események elszámolásában

- a szállítókkal kapcsolatos gazdasági események elszámolásában

- a termelési költség elszámolásában

- az értékesítéssel kapcsolatos gazdasági események könyvelésében

- a jövedelemelszámolással kapcsolatos gazdasági események könyvelésében

Közreműködik a leltárak felvételével, dokumentálásával kapcsolatos feladatok ellátásában

Értelmezi a mérleget és az eredménykimutatást

Ügyviteli alapfeladatok

Adatokat, információkat gyűjt, rögzít, válogat, osztályoz, nyilvántart és iktat

Betartja az adat- és titokvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat, utasításokat

Hagyományos és digitális dokumentumokat rendszerez

Regisztrálja és karbantartja az ügyfélkapcsolatait

Hivatalos levelezést folytat hagyományos és digitális formában

Hivatalos okmányokat tölt ki

A munkaköréhez kapcsolódó hivatalos ügyeket intéz (közigazgatási szerveknél)

Rendszeres és eseti jelentéseket készít

Az ügyiratok mozgását folyamatosan figyelemmel kíséri

Adatbázisokat kezel, iratkezelést végez

Határidőre eleget tesz az adatszolgáltatási kötelezettségnek

Használja a szövegszerkesztő, táblázat- és adatbázis-kezelő számítógép programokat, a beépített függvényeket

A termékhez, szolgáltatáshoz kapcsolódó kísérőokmányokat az illetékesekhez eljuttatja

Kezeli a számítógépet és tartozékait (adathordozók, scanner, nyomtató stb.)

Szöveget, táblázatot szerkeszt

Telefont, faxot, fénymásoló gépet kezel

Az elektronikus adatbázisok biztonságos mentési munkálatait ellátja, az anyagokat archiválja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Vállalkozás-gazdálkodás alapfeladatai

A gazdasági élet alapvető területei (szükségletek, termelés, javak, munkamegosztás, gazdálkodás, piac, kereslet, kínálat)

A gazdasági élet szereplői és kapcsolatai, az állam feladatai, az állami költségvetés legfontosabb bevételeit és kiadásait

A nemzetgazdaság és ágazati rendszere

A nemzetgazdaság teljesítmény-kategóriái és mérésük

A vállalat helye a nemzetgazdaságban

A vállalkozás létesítése, működése, megszűnése

Gazdálkodás és gazdaságosság (költség, kiadás, ráfordítás, bevétel, fedezeti összeg, eredmény).

A marketing vállalati működése

Jogi alapismeretek, joghierarchia, szabályzati hierarchia

A polgári jog és társasági jog alapjai

A szerződés fogalma, érvényessége, létrejötte, megszűnése, és a követelések elévülésének feltételei. Az érvényes szerződés alaki és tartalmi követelményei. Egyes szerződéstípusok (adásvétel, csere, vállalkozás, megbízás, bizomány, bérlet) ismerete

Garanciaszerződés, kezességi szerződés, zálogjog, engedményezés, kötelezettség-átvállalás

A szerződések alapvető tartalmi és formai követelményei, jellemző szerződésfajták

Pénzügyi alapfeladatok

Gazdaságpolitika és a pénzügypolitika

Jegybank és a monetáris szabályozás

Pénzügyi intézményrendszer

Pénzügyi szolgáltatások és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások

Passzív bankügyletek (betétgyűjtés, értékpapírok kibocsátása, forrásszerzés a jegybanktól és a bankközi piacon) és az aktív bankügyletek {hitelezés (biztosítékok), váltóleszámítolás, lízing, faktorálás, forfetírozás}

A pénz időértéke

A pénzforgalmi számlák fajtái

Fizetési megbízások lebonyolítása, a fizetési művelet során alkalmazható fizetési módok

Pénzkezeléssel kapcsolatos feladatok a gazdálkodó szervezeteknél

Nemzetközi pénzügyi rendszer és a nemzetközi pénzforgalom

Valuta, deviza, árfolyam

Értékpapírok csoportosítása

Az értékpapírok jellemzői (kötvény, részvény, közraktárjegy, váltó, állampapírok, banki értékpapírok)

Biztosítási szerződés

Biztosítási ágazatok fajtái

Likviditás jövedelmezőség és hatékonyság

Biztosítási szerepe, biztosítási ágazatok fajtái

Pénzügyi döntések

Adózáshoz kapcsolódó alapfeladatok

Az államháztartás rendszere

Adózási alapfogalmak

A személyi jövedelemadó (összevontan adózó jövedelmek)

Az általános forgalmi adó

Helyi adók fajtái

Számviteli alapfeladatok

A számviteli törvény. A beszámoló és könyvvezetési kötelezettség

A vállalkozás vagyona. A leltár és a mérleg

A könyvelési tételek szerkesztése, a számlakeret

Az analitikus nyilvántartások vezetése

A tárgyi eszközökkel kapcsolatos alapesemények - beruházás, értékcsökkenés - elszámolása

Anyagvásárlás és felhasználás elszámolása

A bérköltség és a bért terhelő adók és járulékok elszámolása

Munkavállalót terhelő levonások elszámolása és a bérek kifizetése, átutalása

A saját termelésű készletek raktárba vételével kapcsolatos elszámolások

Termékértékesítéssel kapcsolatos elszámolások

Ügyviteli alapfeladatok

A statisztika alapfogalmai

Az információ sűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei (statisztikai sorok, táblák, viszonyszámok, középértékek)

Érték-, ár-, volumenindex

Grafikus ábrázolás

A levelezés (hagyományos és digitális) rendszerezésének, iktatásának menete, szabályai

A vevő-, ügyfélkapcsolatok regisztrálásának, nyilvántartásának és kezelésének eljárási szabályai

A hivatalos levelek elkészítésének (hagyományos és digitális) szabályai, jellegzetes formái

A hivatalos okmányok kezelésének és felhasználásának szabályai

Az adatbázis-kezelés, az iratkezelés, az időszakos jelentések elkészítésének szabályai

A termékek és szolgáltatások kísérő okmányainak szerepe, kezelése, jellemző típusai

A számítógép billentyűzetének szakszerű használata

A számítógép és tartozékainak (adathordozók, scanner, nyomtató stb.) kezelése

A táblázatok készítésének tartalmi és formai követelményei

Az elektronikus ügyintézés, levelezés, az internet és az intranet használata

Elektronikus adatbázisok biztonsági mentésének, archiválásának módjai

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Szövegszerkesztés, táblázat és adatbázis-kezelés

Személyes kompetenciák:

Precizitás (pontosság)

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Motiválhatóság

Kapcsolatteremtő készség

Meggyőzőkészség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés

Áttekintő és rendszerező képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Gyakorlatias feladatértelmezés

146. A Speciális ügyintézői feladatok ellátása megnevezésű, 10146-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A pénzváltás során külföldi fizetőeszközt vesz, ad el, konvertál

A pénzváltás során alkalmazza az aktuális árfolyamot, jutalékot számol fel

Tájékoztatja az ügyfelet a pénzváltás során alkalmazandó előírásokról, vonatkozó jogszabályokról

A személyazonosság vizsgálata során okmányvizsgálatot végez, annak alapján megállapítja az ügyfél jogi státuszát

Végrehajtja az ügyfél-átvilágítási intézkedést

Összeállítja a több nyelvű tájékoztató táblát

Figyelemmel kíséri a piaci árfolyammozgást, gondoskodik az árfolyamok aktualizálásáról

A fizetőeszközök átvétele, illetve kiadási során forgalomképesség és valódiságvizsgálatot végez

A valódiság és forgalomképesség vizsgálati szempontok alapján kezeli a hamisgyanús, illetve forgalomképtelen forint és külföldi bankjegyet, érmét, csekket

Forint címletváltást végez

Ellenőrzi a csekk beváltásának feltételeit aláírás és érvényességi idő alapján

Figyelemmel kíséri a csekkletiltó listát

A pénzváltásról, illetve készletmozgásról megfelelő bizonylatot állít ki

Pénztárnaplót vezet

Gondoskodik a szükséges mennyiségű forint- és valutakészlet megrendeléséről, biztonságos szállításáról

Gondoskodik a forint- és valutakészlet biztonságos őrzéséről, tárolásáról, értéktárban történő elhelyezéséről

Értéktárkezelést végez, kiadja az értéktárból a napközbeni készpénzállományt, készpénzbeszolgáltatást fogad

Kezeli a pénzváltás során alkalmazott programokat, valamint az értéktárállomány nyilvántartására szolgáló programokat

Kezeli a fogyasztói bejelentéseket

Az üzletszabályzat alapján tájékoztatást ad a pénzváltás üzleti feltételeiről

Betartja a pénzváltásra vonatkozó belső szabályzatokban foglaltakat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Pénzváltás fogalma, pénzváltók köre, pénzváltási tevékenység a közvetítői rendszerben

Pénzváltás feltételrendszere, bejelentési és engedélyeztetési kötelezettségek

Alapfogalmak a devizakorlátozások megszüntetéséről szóló törvény alapján: törvényes fizetőeszköz, külföldi fizetőeszköz, valuta, deviza, konvertibilis pénznem, devizabelföldi, devizakülföldi

Ügyfél-átvilágítási intézkedés, adatkezelés, okmányvizsgálat, ügyfelek nyilatkoztatása, bejelentési kötelezettség a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására vonatkozó előírások alapján

Üzletszabályzat és belső szabályzatok ismerete, gyakorlati alkalmazása

Valuta és csekk vétel, eladás, konverzió

Árfolyam és árfolyamjegyzés fogalma, árfolyamjegyzés és közzététel a pénzváltási tevékenységről szóló kormányrendelet előírása alapján

Forint és valuta valódiságvizsgálata és forgalomképesség vizsgálata a jegybanki rendelkezések alapján

Hamisgyanús és forgalomképtelen forint és külföldi bankjegy és érme kezelése

Forint címletváltás a jegybanki előírások szerint

Csekkek beválthatóságának vizsgálata, alaki követelmények és forgalomképesség vizsgálata a csekktörvény előírása alapján

Vételi, eladási, konverziós bizonylatok, kiadási és bevételi pénztárbizonylatok kiállítása, kezelése, pénztárnapló vezetése a számviteli törvény és a pénzváltási tevékenységről szóló kormányrendelet előírásai szerint

A maximális pénzkészlet feletti összeg értéktárba történő beszolgáltatása a pénz- és értékkezelési szabályzatnak megfelelően

Az értéktárkezelés során a készpénzállomány biztosítása a pénztár számára, a készletmozgások bizonylatolása, a készpénzállomány biztonságos őrzése, nyilvántartása a számviteli törvény és a kormányrendelet előírásai szerint

Adatok nyilvántartása, megőrzése és kezelése az információs önrendelkezésről szóló törvény előírásai szerint

Fogyasztói bejelentések kezelése, nyilvántartása a hitelintézeti törvény alapján

Belső ellenőrzési feladatok végrehajtása

szakmai készségek:

Jogszabályi környezet, belső szabályzatok, eljárásrendek magabiztos alkalmazása

Okmány és aláírás-azonosítási vizsgálati ismeretek magabiztos alkalmazása

Kommunikáció idegen nyelven

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kommunikációs készség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

Emlékezőképesség

147. A Gazdálkodási feladatok ellátása megnevezésű, 10147-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellátja az eszközgazdálkodással kapcsolatos feladatokat

Ellátja a bér- és létszámgazdálkodással kapcsolatos feladatokat

Részt vesz a vállalkozási tevékenység gazdaságosságának, a termelési tényezők hatékony felhasználásának vizsgálatában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A befektetett eszközökkel való gazdálkodás

Készletgazdálkodás, a logisztikai rendszer

A munkaerő, mint emberi erőforrás

Bérpolitika, bérrendszerek

Gazdálkodás és gazdaságosság

A vállalkozás vezetése és szervezete

A vállalkozás stratégiája

A vállalkozás válsága

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Hallott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Meggyőzőkészség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Hibaelhárítás

148. A Könyvelés számítógépen megnevezésű, 10148-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Főkönyvi és pénzügyi könyvelési rendszer segítségével rögzítési munkákat végez, információt szolgáltat és archivál

Analitikus készletnyilvántartó program segítségével rögzítési munkákat végez, nyilvántartásokat vezet, feladásokat és listákat készít

Analitikus tárgyieszköz-nyilvántartó program segítségével rögzítési munkákat végez, egyedi nyilvántartás vezet, feladásokat és listákat készít

Bérelszámoló program segítségével munkavállalót nyilvántartásba vesz, bérszámfejtést végez, bérfizetési jegyzéket és bérkartont készít

Adatokat szolgáltat a vállalkozási tevékenység elemzéséhez

Határidőre eleget tesz az adatszolgáltatási kötelezettségének

Dokumentumot, egyszerű táblázatos elrendezéseket, adatállományból jelentést készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szoftverjogi és etikai ismeretek, adatvédelem

Programokkal kapcsolatos követelményrendszer, programok közötti kapcsolatok

Főkönyvi és folyószámla könyvelő program

Bérelszámoló program

Készletnyilvántartó program

Tárgyi-eszköz nyilvántartó program

Integrált vállalati rendszer

A statisztika alapfogalmai

Az információ sűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei (statisztikai sorok, táblák, viszonyszámok, középértékek)

Érték-, ár-, volumenindex

Az összefüggések grafikus ábrázolása

szakmai készségek:

Szakmai szoftverek használata

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szövegszerkesztés

Táblázatkezelés

Jogszabály alkalmazás készsége

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Felelősségtudat

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kommunikációs rugalmasság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerező képesség

Emlékezőképesség

149. A Könyvvezetés és beszámoló készítés feladatai megnevezésű, 10149-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A bizonylatokat előkészíti a könyveléshez

Könyveli az immateriális javakkal és tárgyi eszközökkel kapcsolatos gazdasági eseményeket

Könyveli a vásárolt készletekkel és a szállítókkal kapcsolatos gazdasági eseményeket

Könyveli a saját termelésű készletekkel kapcsolatos gazdasági eseményeket

Könyveli a jövedelemelszámolással és a munkabérek közterheivel kapcsolatos gazdasági eseményeket

Elszámolja az értékesítéssel és vevőkkel kapcsolatos gazdasági eseményeket

A készpénzforgalommal és a betétszámlákkal kapcsolatos gazdasági eseményeket elszámolja

Elszámolja hitel- (kölcsön-) felvételekkel, -törlesztésekkel és a kamatokkal kapcsolatos gazdasági eseményeket

Vezeti az immateriális javak és tárgyi eszközök analitikus nyilvántartásait

Vezeti a befektetett pénzügyi eszközök és az értékpapírok analitikus nyilvántartásait

Vezeti a vásárolt és a saját termelésű készletek analitikus nyilvántartásait

Vezeti a jövedelemelszámoláshoz kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat

Vezeti a pénzeszközökkel kapcsolatos analitikus nyilvántartásokat

Vezeti a követelések és a kötelezettségek analitikus nyilvántartásait

Vezeti az időbeli elhatárolások analitikus nyilvántartásait

Költségeket számol el a költségnemenkénti elszámolás módszerével

Gazdasági események hatását könyveli a költség- és ráfordításszámlákon

Önköltségszámítási szabályzat alapján kalkulációkat készít

Általános forgalmi adóval és személyi jövedelem adóval kapcsolatos elszámolásokat végez

Zárlati munkálatokat végez

Közreműködik a mérleg és az eredménykimutatás összeállításában

Eredménykategóriák számításához adatokat szolgáltat

Közreműködik a különféle szabályzatok elkészítésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A számviteli törvény

A tárgyi eszközökkel kapcsolatos elszámolások

Az immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások

A vásárolt és saját termelésű készletek elszámolása

Jövedelemelszámolás

Pénzügyi és hitelműveletekkel kapcsolatos elszámolások

A kötelezettségekkel kapcsolatos elszámolások

Az aktív és passzív időbeli elhatárolások

A költségekkel kapcsolatos elszámolások

A készletek értékesítésével és kiszámlázott szolgáltatással kapcsolatos elszámolások

A könyvviteli zárlat és az éves beszámoló

Mérlegkészítés, az eredmény megállapítása

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Jogszabály alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Szakmai szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Konfliktuskerülő készség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Információgyűjtés

Rendszerező képesség

150. A Vállalkozásfinanszírozási és adózási feladatok megnevezésű, 10150-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A teljesítések alapján elkészíti, nyilvántartja és továbbítja a számlákat, nyilvántartja és egyezteti a vevők analitikáját (követelések, teljesítések, késedelmi kamat)

Figyelemmel kíséri a fizetési határidőket, elkészíti és elküldi a fizetési felszólításokat, kiszámolja a késedelmi kamatokat, intézi a reklamációkat

Teljesítést igazoltat és ellenőrzi (alaki és tartalmi szempontból) a számlákat, a hibás számlákat egyezteti a partnerekkel, intézi a reklamációt. Vezeti és egyezteti a szállítói analitikát (kötelezettségek, teljesítések)

Részt vesz a pályázatok készítésében, nyilvántartásában, elszámolásában. Vezeti a beruházási nyilvántartásokat, adatokat szolgáltat a beruházások gazdaságossági számításához

A forgóeszköz-szükséglet megállapításához számításokat végez.

Közreműködik az éves státusz és az éves pénzforgalmi terv összeállításában

Közreműködik a vállalkozás pénzügyi elemzésénél alkalmazott legfontosabb pénzügyi mutatók kiszámításánál

Közreműködik a pótlólagos forrásszükséglet meghatározásában, adatokat szolgáltat a hitelkérelem összeállításához

Gondoskodik a törlesztőrészletek kifizetéséről, figyeli a hitelkamatot és a hitelkeretet

Figyelemmel kíséri a zálogjogok törlését

Ellátja a váltóműveletekkel kapcsolatos teendőket

Vezeti az általános forgalmi adóval kapcsolatos elszámolásokat

Közreműködik a személyi jövedelemadó elszámolásával összefüggő nyilvántartási kötelezettség teljesítésében, elvégzi a személyi jövedelemadóval kapcsolatos elszámolásokat

Elvégzi a bért terhelő adókkal és járulékokkal kapcsolatos elszámolásokat, megállapítja az adó- és járulékfizetési kötelezettséget, kapcsolatot tart az egészségügyi- és nyugdíjpénztárakkal

Közreműködik a vállalkozások jövedelemtípusú adóinak megállapításánál (pl. vállalkozói személyi jövedelemadó, egyszerűsített vállalkozói adó, társasági adó)

Nyilvántartja a helyi adókat és az egyéb fizetési kötelezettségeket (pl. szakképzési hozzájárulás, környezetvédelemmel kapcsolatos díjak)

Adónaptárt vezet és figyelemmel kíséri azt, adó- és járulékbevallásokat készít, adó- és járulékfolyószámlát egyeztet, kezel, valamint kezdeményezi az adók pénzügyi rendezését

Közreműködik az ellenőrzésre jogosult szervek részére történő adatszolgáltatásban

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Befektetési és finanszírozási döntések

Beruházási döntések gazdaságossági számításai (statikus, dinamikus számítások)

A beruházások finanszírozási forrásai

Befektetés a forgóeszközökbe

Forgóeszköz finanszírozás

Pénzügyi tervezés (státusz, forgalmi szemléletű terv)

Pénzügyi elemzések legfontosabb mutatói

Az adózás rendje (adóhatóságok, adókötelezettség, ellenőrzés, jogkövetkezmények)

Személyi jövedelemadózás, az egyéni vállalkozó adózási formái, társaságok jövedelemadózása a hatályos jogszabályok szerint.

Általános forgalmi adó (adófizetési kötelezettség keletkezése, adómentesség, előzetesen felszámított adó, és megosztása)

Helyi önkormányzat által kivetett adók

Bért terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Kész szoftverek használata

Jogszabály-alkalmazás készsége

Adóbevallások-, elektronikus adó- és járulékbevallások készítésének gyakorlata

Adónaptár-kezelés készsége

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Visszacsatolási készség

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Információgyűjtés

151. A Bérügyi szakfeladatok ellátása megnevezésű, 10151-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatokat gyűjt, rögzít (munkaidő, teljesítmény, szabadság stb.)

Munkaidő nyilvántartás adatait rögzíti

Egyéni bérelszámoló lapot készít, vezet

Bérszámfejtést végez, béren kívüli juttatásokat, költségtérítéseket elszámol (szociális juttatások)

Tanulmányozza, értelmezi és elsajátítja a munkabér és a béren kívüli juttatások fogalmát, elemeit, alkalmazza a díjazásra vonatkozó szabályokat

Járandóságokat átutal

Gondoskodik a bérek kiutalásáról, előírt levonásokat eszközöl (bírói letiltás, adóelőleg, járulékok stb.)

Munkáltatói igazolást állít ki

Jövedelemigazolást állít ki

Adózóknak jövedelemigazolást állít ki az adózáshoz

Tanulmányozza, értelmezi és alkalmazza a munkaviszonyra és munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokra vonatkozó, eltérő bérelszámolási, adózási, társadalombiztosítási szabályokat

Végrehajtja a munkaszerződésből, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból eredő bérelszámolási, adózási és társadalombiztosítási feladatokat

Biztosítási kötelezettséget elbírál

Járulékfizetési és járulékvonási kötelezettséget megállapít

Adókötelezettséget teljesít, illetve adóelőleg vonási kötelezettséget megállapít

KSH felé adatokat gyűjt, szolgáltat (havi, éves)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A ledolgozott munkaidő, a szabadság, fizetés nélküli szabadság, munkaidő-kedvezmények, túlmunka nyilvántartása és elszámolása

A dolgozók teljesítményének nyilvántartása és elszámolása

A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés esetei és elszámolása

Pihenőidőre vonatkozó munkaügyi szabályok

A jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó szabályok

A munkabérből való levonásra vonatkozó (a bírósági végrehajtási) jogszabályok

A bérelszámolási módszerek, a kereset elemei, keresőképtelenség

A Munka Törvénykönyve munkaviszonyra vonatkozó szabályai

A Munka Törvénykönyvének díjazásra vonatkozó szabályai

A ledolgozott munkaidő, a szabadság, a munkaidő kedvezmények, a túlmunka díjazása

A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés esetei díjazása

A munkaviszony megszüntetésekor és megszűnésekor esedékes díjazás (végkielégítés, felmentési bér, szabadságmegváltás)

A béren kívüli juttatások fogalma és fajtái

A költségtérítések fajtái (gépkocsi, kiküldetés) és díjazása

Számítógépes programismeret a munkaidő nyilvántartás adatainak rögzítésére, a bér elszámolására, adó- és járulékbevallás elkészítésére

A munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokra vonatkozó (megbízási, vállalkozási szerződés stb.) Polgári Törvénykönyv szabályai, bérelszámolási szabályai

Megbízási díjak elszámolása

A személyi jövedelemadó törvény munkáltatóra vonatkozó szabályai (adóelőleg, levonás, adókedvezmények, stb.)

Az adózás rendjéről szóló törvény munkáltatóra vonatkozó szabályai

A béren kívüli juttatások adózása, a természetbeni juttatás adózása

A költségtérítések (gépkocsi, kiküldetés) adózása

A munkaviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok eltérő adózási, adóelőleg vonási szabályai

A biztosítottakra vonatkozó szabályok

Nyugdíjjárulék-vonás felső határainak számolására vonatkozó szabályok

Az egészségügyi hozzájárulás fizetésére vonatkozó szabályok

A béren kívüli juttatások, a természetbeni juttatás járulékozása

A bérfizetés időpontjára, módjára, helyére vonatkozó munkaügyi szabályok, a bérek feladására vonatkozó könyvelési és belső szabályok

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény és A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény vonatkozó szabályai

szakmai készségek:

Kész szoftverek használata

Jogszabály alkalmazás készsége

Olvasott szakmai szöveg megértése

Információforrások kezelése

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Segítőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Lényegfelismerés

Módszeres munkavégzés

152. A Kis- és középvállalkozások gazdálkodási feladatai megnevezésű, 10152-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellátja az eszközgazdálkodással kapcsolatos feladatokat

Ellátja a bér- és létszámgazdálkodással kapcsolatos feladatokat

Részt vesz a vállalkozási tevékenység gazdaságosságának, a termelési tényezők hatékony felhasználásának vizsgálatában

Ellátja a marketingtevékenységhez kapcsolódó ügyintézői feladatokat

Adatokat szolgáltat a pályázatok elkészítéséhez

Közreműködik a vállalkozás üzleti tervfejezeteinek kidolgozásában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A befektetett eszközökkel való gazdálkodás

Készletgazdálkodás, a logisztikai rendszer

A munkaerő, mint emberi erőforrás

Bérpolitika, bérrendszerek

Gazdálkodás és gazdaságosság

A vállalkozás vezetése és szervezete

A vállalkozás stratégiája

A vállalkozás válsága

A marketing vállalati működése

Az üzleti terv fejezetei: a vezetői összefoglaló, a vállalkozás általános bemutatása, termékek és szolgáltatások, marketingterv, működési-terv, humánerőforrás tervezése, pénzügyi terv, mellékletek az üzleti tervben

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai kommunikáció, információ és kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis kezelés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Pontosság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Nyelvhelyesség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Információgyűjtés

Hibaelhárítás

153. A Könyvvezetési feladatok megnevezésű, 10153-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Bizonylatokat előkészíti a könyveléshez

Immateriális javakkal kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Tárgyi eszközökkel kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Készletekkel kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Jövedelemelszámolással kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Költségekkel kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Pénzeszközök mozgásával kapcsolatos gazdasági eseményeket könyvel

Elszámolja az értékesítéssel összefüggő gazdasági eseményeket

Költségeket elszámol költségnemek szerint

Általános forgalmi adóval kapcsolatos elszámolásokat végez

Személyi jövedelemadóval kapcsolatos elszámolásokat végez

Ellátja a leltárak dokumentálásával kapcsolatos feladatokat

Zárlati munkálatokat végez

Közreműködik a mérleg összeállításában

Közreműködik az eredménykimutatás összeállításában

Eredménykategóriák számításához adatokat szolgáltat

Közreműködik a különféle szabályzatok elkészítésében

Pénztárkönyvet és naplófőkönyvet vezet

Bevételi, bevételi- és költségnyilvántartást vezet

Részletező nyilvántartásokat vezet

Nyilvántartásai alapján határidőre adatokat szolgáltat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A számviteli törvény

A beszámolási és könyvvezetési kötelezettség

A vállalkozás vagyona

A leltár és a mérleg

A könyvelési tételek szerkesztése, könyvelésük

A mérlegre és az eredményre ható gazdasági események

A számlakeret, számlatükör, számlarend

Tárgyi eszközökkel kapcsolatos elszámolások

Immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások

Vásárolt és saját termelésű készletek elszámolása

Jövedelemelszámolás

Pénzügyi és hitelműveletekkel kapcsolatos elszámolások

A kötelezettségekkel kapcsolatos elszámolások

A költségekkel kapcsolatos elszámolások

Vásárolt és saját termelésű készletek értékesítésével és kiszámlázott szolgáltatással kapcsolatos elszámolások

A könyvviteli zárlat és az éves beszámoló

Alapnyilvántartások vezetése (naplófőkönyv, pénztárkönyv, bevételi és költségnyilvántartás, bevételi nyilvántartás)

Részletező nyilvántartások vezetése

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Jogszabály-alkalmazás készsége

Szakmai kommunikáció

Számnagyságok érzékelése

Kész szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Kommunikációs rugalmasság

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Áttekintő képesség

Figyelemmegosztás

154. A Munkaerő-gazdálkodás megnevezésű, 10154-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Munkaügyi nyilvántartások alapján számfejti a béreket

Gondoskodik a bér kifizetéséről, levonások átutalásáról

Részt vesz a bér, anyagi és egyéb ösztönzési rendszer kidolgozásában

Nyilvántartja az utazással kapcsolatos költségeket

Alkalmazza a humán kontrolling eszközeit és módszereit, elemzéseket, számításokat végez, információt ad a szakterülettel kapcsolatban

Közreműködik a munkaerőterv, a bérterv és egyéb személyi jellegű költségek tervének elkészítésében

Részt vesz a munkakörelemzésben, a munkakör értékelésben

Részt vesz a szervezeti kultúra kialakításában és a munkavállalók beilleszkedésének segítésében

Vizsgálja a foglalkoztatás hatékonyságát

Dokumentálja és elemzi a munkaidő-gazdálkodást

Vizsgálja és értékeli a foglalkoztatási költségek alakulását

Közreműködik a javadalmazási és ösztönzési rendszer kidolgozásában, működteti azt

Alkalmazza a bérgazdálkodás és a béren kívüli juttatás módszereit, részt vesz a munkáltató béren kívüli juttatási rendszerének kialakításában és működtetésében

Be- és kilépteti a munkavállalót, új munkavállaló anyagát összegyűjti, nyilvántartásba vesz

Vezeti a dolgozók felvételével, kiléptetésével kapcsolatos nyomtatványokat a tartalmi és formai követelményeknek megfelelően

Keresőképtelenségre vonatkozó adatokat gyűjt, rögzít

Tanulmányozza, értelmezi és alkalmazza a bérelszámolás módszereit, a bérelszámolási tevékenység tartalmát, a vállalkozás más területeihez való kapcsolódását

Összesítéseket készít

Feladásokat készít a főkönyvi könyvelés részére

Bérekről és ellátásokról jelentéseket, összesítéseket, nyilvántartásokat készít

Nyugellátáshoz szükséges adatokat összegyűjt

NAV felé adó-, járulékbevallást készít

Nyugellátással kapcsolatosan adatszolgáltatást végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A munkaerőpiac szereplői, a munkaerő-szükséglet és a bérgazdálkodás

Munkaszerződések és módosításuk

A munkajog fogalma, a munkaviszonnyal kapcsolatos jogszabályok, a Munka Törvénykönyve

A társadalombiztosítás szerepe, sajátosságai, helye az államháztartás rendszerében, a társadalombiztosítás bevételei

A társadalombiztosításban részesülők köre (teljes körű biztosítottak, speciális ellátások)

Járulékfizetési kötelezettségek (foglalkoztatók, foglalkoztatottak)

Társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, családtámogatási ellátások és az ezekre való jogosultság feltételei, a társadalombiztosítással kapcsolatos egyéb teendők

Egészségügyi hozzájárulás

Magánnyugdíj, magánnyugdíj-pénztárak

Eljárási szabályok, ellenőrzés, szankciók, adatszolgáltatási kötelezettség

Általános stratégia, humánstratégia

Általános tervezés, munkaerő tervezés, bértervezés, személyi jellegű költségek tervezése

A munkahelyi bérpolitika

A humán kontrolling-alapú tervezés, ellenőrzési rendszer, jelentésrendszer

Létszám, munkaidő-kihasználtsági, bérgazdálkodás mutatói, a szociális-jóléti tevékenység mutatói

Munkakörelemzés, munkakör-értékelés

Szervezési kultúra

A beilleszkedés segítése

A hatékony foglalkoztatás módszerei, a hatékony bérgazdálkodás módszerei

Munkaidő-gazdálkodás, munkaidő nyilvántartások

Munkaerőköltség

Béren kívüli juttatások fajtái és adóvonzatai

Ösztönzési, javadalmazási módszerek

A munkaviszony és egyéb jogviszony létesítésére és megszüntetésére, illetve megszűnésére és járandóságokra vonatkozó szabályok

Az új munkavállaló adóazonosító jelének és a TAJ számának beszerzése és nyilvántartása

A személyes adatok védelméről szóló szabályok

A keresőképtelenség, a betegszabadság és a táppénz elszámolásához szükséges adatok

A havi adó- és járulékbevallások, az elektronikus bevallás

A dolgozók felvételével és kiléptetésével kapcsolatos nyomtatványok, igazolások tartalma és formája, kitöltésük

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Jogszabály-alkalmazás készsége

TB-naptár kezelés készsége

Szakmai kommunikáció

Számnagyságok érzékelése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Felelősségtudat

Precizitás

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Határozottság

Konfliktuskerülő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Módszeres munkavégzés

Információgyűjtés

155. *  A Társadalombiztosítási szakfeladatok ellátása megnevezésű, 10155-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Egészségbiztosítási jogosultságot elbírál

Baleset üzemiségét kivizsgálja

Baleseti táppénzt állapít meg és folyósít

Gyermekgondozási támogatást (gyermekgondozást segítő ellátást, gyermeknevelési támogatást), anyasági támogatást megállapít

Táppénz-ellátást megállapít

Egészségbiztosítási nyomtatványok változásait figyeli, letölti

Segít az egészségbiztosítási nyomtatvány kitöltésében

Családtámogatási igényt felvesz, elbírál, begyűjti a szükséges nyilatkozatokat, igazolásokat, ellátást megállapít, (határozatban dönt) folyósít

Előző folyósító szervtől családi pótlékkal kapcsolatos igazolványt megkér, új folyósító szervnek továbbít

Alkalmazza az igazgatóság által rendszeresített iratokat (igénykarton, pénztárnapló, statisztikai adatszolgáltatás segítő nyomtatvány)

Családi pótlék, magasabb összegű családi pótlék elbírálás esetén kapcsolatot tart oktatási intézménnyel vagy szakorvosi rendelőintézettel, kórházzal

Nyugellátáshoz szükséges adatokat összegyűjt, szolgáltat

Baleseti nyugellátásokkal kapcsolatos tennivalókat ellát

Családtámogatási, egészségbiztosítási ellátásokról statisztikát készít

Ellátásokkal kapcsolatos (egészségbiztosítási és családtámogatási) elszámolásokat készít

Családtámogatási igényfelvételről igazolást készít

Nyilvántartásokat készít

Egészségbiztosítási egyéni nyilvántartó lapokat vezet

Baleseti táppénzt nyilvántartásba vesz

Ellátja a magánnyugdíj-pénztári tevékenységgel kapcsolatos feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Az Alaptörvény

Az adózás rendjéről szóló törvény

A Munka Törvénykönyve és a foglalkoztatásról szóló jogszabály

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény vonatkozó szabályai

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló jogszabály

A személyi jövedelemadóról szóló jogszabályok

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetésről szóló jogszabályok

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabályok

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló jogszabályok

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló jogszabályok

Az egészségügyi hozzájárulásról szóló jogszabályok

A családok támogatásáról szóló jogszabályok

A megváltozott munkaképességűeket érintő jogszabályok

A súlyos fogyatékos személyeket érintő jogszabályok

Egyéb aktuális jogszabályok

Belső szabályozás

Adatkezelés

Szükséges nyomtatványok

Pénzügy

Számvitel

Statisztika

Ellenőrzés

Iratkezelés

Munkavédelem

Közigazgatási eljárásjog

Ügyvitel

Adózás

Munkaügy

Foglalkoztatáspolitika

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Kész szoftverek használata

Jogszabály-alkalmazás készsége

Információforrások kezelése

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Segítőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Lényegfelismerés

Módszeres munkavégzés

156. *  A Jogi-, adójogi feladatok ellátása megnevezésű, 10156-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adójogszabályokban előírt feladatokat végez

Adózással kapcsolatos adatszolgáltatást végez

Kérelmezi az adómentesség/adókedvezmény megállapítását

Érvényesíti az adóigazgatási eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert

Közigazgatási hatósági eljárási jogszabályokat alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Adóelmélet, adójog, adózás, adóztatás anyagi- és eljárásjogi szabályai (Art.)

Általános forgalmi adóra vonatkozó szabályok

Regisztrációs adóra vonatkozó szabályok

Népegészségügyi termékadóra vonatkozó szabályok

Jog fogalma, sajátosságai

Jogalkotás, jogforrások, jogforrási rendszer sajátosságai, hatályok

Jogszabályok közzététele, jogszabályok megismerésének eszközei

Közigazgatási hatósági eljárás fogalma, alapelvei, jogforrása

Joghatóság, hatáskör és illetékesség a közigazgatási hatósági eljárásban

Közigazgatási hatósági eljárás szakaszai; az alapeljárás

Tényállás tisztázása

Döntés a közigazgatási eljárásban: határozat és végzés

szakmai készségek:

Hallott szakmai szöveg megértése

Jogszabály-alkalmazás készsége

Kész szoftverek használata

Szakmai kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Önállóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Kommunikációs rugalmasság

Segítőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Következtetési képesség

Rendszerező képesség

157. *  A Jövedéki feladatok ellátása megnevezésű, 10157-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Jövedéki feladatokat végez

Betartja az engedélyezési eljárással kapcsolatos jogszabályi előírásokat

Betartja a bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendre vonatkozó szabályokat

Kiállítja a kísérőokmányokat, belső bizonylatokat, származást igazoló okmányt

Betartja a jövedéki biztosíték nyújtására vonatkozó szabályokat

Figyelemmel kíséri:

- a jövedéki jogszabályok változásait, szükség szerint intézkedik a változások követésére

- a jövedéki termékforgalom alakulását, a nyújtott jövedéki biztosíték módosításának szükségességét

- a jogszabály által meghatározott határidők tartását

Ellátja az adóügyi jelzésekkel kapcsolatos feladatokat

Adó- és zárjegy, hivatalos zár igénylésével, átvételével, felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos kötelezettségeket teljesít

Elvégzi a jövedéki termékek adózásával kapcsolatos feladatokat

Adatszolgáltatási tevékenységet végez

Tevékenysége során alkalmazza az elektronikus okmányokat, bevallásokat

Közreműködik a jövedéki eljárások lefolytatása során

Ellátja a Kötelező Érvényű Vámtarifa besorolás kérelmezésével, alkalmazásával kapcsolatos feladatokat

Betartja a nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírásokat

Betartja az okmányok, bizonylatok kiállítására vonatkozó szabályokat

Használja az Európai Unióban a jövedéki szakterülettel kapcsolatos rendeletek, irányelvek és bírósági döntések rendelkezéseit

A jövedéki számítógépes rendszereken szükséges adatrögzítéseket végez

Megbízás alapján képviseleti feladatokat lát el

Érvényesíti a jövedéki eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert

A hatóság ellenőrzése, eljárása és a mintavétel során közreműködik

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A Jövedéki adótörvény hatálya, hatásköri és illetékességi szabályok

Európai Unió jogforrási rendszere

Közösségi és nemzeti jövedéki jog kapcsolata, jogharmonizáció fogalma és megvalósulása a jövedéki szabályozás terén

A jövedéki adótörvény hatálya alá tartozó termékek adójogi meghatározása

Alapvető értelmező rendelkezések

Az adózó kötelezettségei, a jövedéki adókötelezettség keletkezése

Az adó felfüggesztése

Jövedéki termékek adófelfüggesztéssel történő szállítása, okmányolása

A jövedéki termékekkel folytatott tevékenységek

Engedélyezés menete és feltételrendszere

Jövedéki biztosítékra vonatkozó általános és különös rendelkezések

A közigazgatási eljárásról szóló törvény alkalmazása a jövedéki igazgatási eljárásban

A hivatalos okmányok kezelésének és felhasználásának szabályai. A nyilvántartások vezetése, bizonylatok kiállítása, elszámolások

Elektronikus formában teljesítendő bejelentések, adatszolgáltatások, bevallások a jövedéki igazgatásban, valamint az egyéb módon történő ügyintézés

Az adózás folyamata, a jövedéki adózás terén alkalmazott adómegállapítási módok

Az adózás rendjéről szóló törvény szerepe a jövedéki adóztatásban

A jövedéki adó megállapításának, bevallásának, megfizetésének szabályai

Tárgyi adómentesség a jövedéki adótörvény szerint

A jövedéki adó visszaigénylése

A zárjegyekre, hivatalos zárra és a párlat adójegyre vonatkozó előírások

Jövedéki termékek adómentes felhasználása

Jövedéki termékekkel folytatott kereskedelem szabályai

Az Európai Unióban a jövedéki biztosítékkal, termékforgalommal, árubesorolással kapcsolatos legfontosabb rendeletek, irányelvek és bírósági döntések, rendelkezések alkalmazása

A jövedéki termékkészletben feltárt eltérések adójogi megítélése, a veszteségek elszámolása

Ellenőrzési formák a jövedéki területen, az ellenőrzött személy kötelezettségei

Jogkövetkezmények, intézkedések

szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Számolási készség

Hallott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Nyelvhelyesség

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Lényegfelismerés

Ismeretek helyén való alkalmazása

Gyakorlatias feladatértelmezés

158. A Környezetvédelmi termékdíj feladatok ellátása megnevezésű, 10158-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Termékdíj bejelentéssel, bevallással, nyilvántartással kapcsolatos feladatokat végez

Megfelelő módon alkalmazza a termékdíjhoz kapcsolódó nemzeti jogszabályokat

Elvégzi a termékdíj köteles termékek adózásával/adóztatásával kapcsolatos feladatokat

Betartja/betartatja a bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendre vonatkozó szabályokat

A vámeljárások során közreműködik a vámáru-nyilatkozatok termékdíjjal kapcsolatos mellékleteinek megfelelő elkészítésében

Kapcsolatot tart a vám- és környezetvédelmi hatóságokkal

Ellátja a Kötelező Tarifális Felvilágosítás kérelmezésével, alkalmazásával kapcsolatos feladatokat

Alkalmazza az Európai Unióban a termékdíjhoz kapcsolódó rendeleteket, irányelveket és bírósági döntések rendelkezéseit

Vezeti a termékdíjhoz kapcsolódó külön nyilvántartásokat, kezeli és rögzíti az adatokat, betartja a nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírásokat

Közreműködik a termékdíjhoz kapcsolódó szerződések megkötésében

Közreműködik a termékdíjhoz szorosan kapcsolódó beszerzési és értékesítési ügyletek megkötésénél, megadja az ügylethez kapcsolódó termékdíjas és hulladékhasznosítási kötelezettségekről szóló információkat

Megbízás alapján, a külön jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén képviseleti feladatokat lát el

Érvényesíti a termékdíjjal kapcsolatos eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert

A hatóság ellenőrzései és a mintavételek során közreműködik

Felismeri és alkalmazza a rendszeresített bevallási formanyomtatványokat

Kezeli és alkalmazza a rendszeresített nyomtatványkitöltő programot

Elkészíti és határidőben megküldi a mentességi kérelmeket és figyelemmel kíséri a kiadott mentességi engedélyekben meghatározottak teljesülését

Betartja a betétdíjra vonatkozó nyilvántartási, bejelentési, beszámolási kötelezettségre vonatkozó előírásokat

Termékdíjhoz szorosan kapcsolódó hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási adminisztrációs feladatokat végez

Felismeri és alkalmazza a hulladékok kezelésére vonatkozó általános előírásokat

Vezeti a hulladékgazdálkodással összefüggő szükséges nyilvántartásokat

Ellenőrzi a hulladékkezelésre szerződött partnerek engedélyeinek érvényességét

Közreműködik a hulladékkezeléssel, -hasznosítással kapcsolatos szerződések megkötésében

Szükség szerint rögzíti az adatokat a hulladékgazdálkodási információs rendszerben

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A termékdíj törvény és végrehajtási rendeletei hatálya, hatáskör és illetékesség

A mögöttes nemzeti ágazati és eljárási szabályok alkalmazása

A kapcsolódó európai uniós joganyag alkalmazása

A termékdíj kötelezettség teljesítése során felmerülő azonosítók, kódok alkalmazása

Alapvető értelmező rendelkezések

A termékdíj köteles termékek meghatározása

Az adózó kötelezettségei, a termékdíj kötelezettség keletkezése, keletkezésének időpontja

A termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása szerződéssel

A számlán való átvállalás

A termékdíjjal kapcsolatos képviselet ellátásának szabályai

Nyilvántartások vezetése, bizonylatok kiállítása, elszámolások

A termékdíj megállapításához szükséges számítási módszerek alkalmazása, a termékdíj megállapítása, bevallása, megfizetése

Termékdíj mentességre vonatkozó szabályok

A hasznosítás és a termékdíj kapcsolata

A termékdíj köteles termékekből keletkezett hulladékok egyéni teljesítőként történő kezelése, azonosítása, okmányolása

A befizetett termékdíj visszaigénylése

A termékdíjas szabályozásban érintett hatóságok feladatai

Ellenőrzési formák a termékdíj területen, az ellenőrzött személy kötelezettségei

Jogkövetkezmények, intézkedések

A hivatalos okmányok kezelésének és felhasználásának szabályai

A közigazgatási eljárásról szóló törvény alkalmazása vám-, jövedéki-, és termékdíj igazgatási eljárásban

Elektronikus ügyintézés és hatósági szolgáltatás

szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Jogértelmezési készség

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Lényegfelismerés

159. A Vámjogi feladatok ellátása megnevezésű, 10159-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Vámszakmai feladatokat, illetve a vámjogszabályokban előírt feladatokat végez

Kezdeményezi a vámeljárásokat

Kezdeményezi a vámjogszabályok által biztosított mentességeket vagy visszatérítést

Intézkedik az áruk vámjogi sorsának rendezése érdekében

Kiállítja a vámeljárás lefolytatásához szükséges árunyilatkozatot

Beszerzi a vámeljárás lefolytatásához szükséges egyéb okmányokat

Biztosítja és kiegyenlíti a vámtartozást

Betartja az engedélyezési eljárással kapcsolatos jogszabályi előírásokat

Biztosítja a vámfelügyelet megvalósítását

Közreműködik a vámigazgatási eljárások lefolytatása során

Megbízás alapján képviseleti feladatokat lát el

A vámhatóság által elfogadott informatikai rendszereket használja

Kiállítja a biztosítéknyújtáshoz szükséges okmányokat

Kiállítja a nemzetközi vámokmányokat

Felel a vámraktár rendeltetésszerű használatáért

Közreműködik az exporttámogatott termékek fizikai ellenőrzése során

Kiállítja az export-visszatérítéshez kapcsolódó okmányokat

Érvényesíti a vámeljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert

Meghatározza és igazolja az áruk származását (státuszát) és vámértékét

Vizsgálja az áruk származását és eredetét, illetve a nem közösségi áruk vámértékét

Benyújtja a vámigazgatási eljáráshoz szükséges okmányokat

A származási szabályokat érvényesíti a vámeljárások során

Érvényesíti az EU vámuniós szerződéseiben foglaltakat

Közreműködik a fizikai áruvizsgálatnál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A közösségi vámjog jogforrásai és a nemzeti jogi szabályozás

A Közösségi Vámkódex és a kapcsolódó vámjogszabályok hatálya és alapfogalmai

Képviseleti jog a vámszabályozásban

Az áru beléptetése a Közösség vámterületére, a belépési gyűjtő árunyilatkozatra vonatkozó szabályok

Korlátozó és tiltó rendelkezések alkalmazása a vámigazgatási eljárások során

Harmadik országos honosságú tehergépjárművek adóztatására vonatkozó rendelkezések

Az áru vám elé állítása és az átmeneti megőrzés

A vámigazgatási eljárások során alkalmazandó szemledíjak és költségtérítések

A vámeljárások alkalmazásának szabályai normál és egyszerűsített eljárásokban

Árunyilatkozatokra vonatkozó rendelkezések, illetve csatolandó okmányok

Árutovábbításra vonatkozó általános rendelkezések (közösségi- és nemzetközi vámokmányokkal történő árutovábbítás), illetve egyszerűsítések az árutovábbításban

Szabad forgalomba bocsátás szabályai

A vámtartozás keletkezésére, megállapítására, beszedésére vonatkozó rendelkezések

Preferenciális és nem preferenciális származási szabályok

A vámuniós szerződések

Vámérték megállapításának módjai és a fuvarparitások

A vámmentességek rendszere

A vámkontingensek alkalmazásának szabályai

Nem közösségi adókra és díjakra vonatkozó rendelkezések

Az árunyilatkozat kitöltésének szabályai

Nem kereskedelmi jellegű áruforgalom szabályai

Külföldi utas általános forgalmi adó visszatérítésére vonatkozó szabályok

A kiviteli eljárás szabályai, a kiléptetés és a kilépési gyűjtő árunyilatkozat

Gazdasági vámeljárások általános szabályai (vámraktározás, adóraktározás, ideiglenes behozatal, aktív feldolgozás, vámfelügyelet mellett történő feldolgozás, passzív feldolgozás)

A vámeljárások alkalmazásának szabályai normál és egyszerűsített eljárásokban

Utólagos intézkedések általános szabályai

A vámigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó jogkövetkezmények, illetve jogorvoslat

Utólagos ellenőrzésre vonatkozó rendelkezések

Preferenciális és nem preferenciális származási szabályok

A vámuniós szerződések

Vámérték megállapításának módjai és a fuvarparitások

A Közösségi Agrárpolitika rendelkezései a vámfelügyelet alatt lévő árukra vonatkozóan

Az Engedélyezett Gazdálkodók (AEO)

szakmai készségek:

Hallott szakmai szöveg megértése

Jogszabály-alkalmazás készsége

Információforrások kezelése

Kész szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Önállóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Kommunikációs rugalmasság

Segítőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Következtetési képesség

Rendszerező képesség

160. A Vámtarifa feladatok és áruosztályozás megnevezésű, 10160-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Áruosztályozási tevékenységet végez

Váminformatikai rendszert kezel és alkalmaz

Kereskedelempolitikai intézkedésekből fakadó szakmai feladatokat hajt végre

Áruosztályozási rendelkezéseket alkalmaz

Kötelező Érvényű Vámtarifa Besorolással kapcsolatos feladatokat lát el

Kötelező Tarifális Felvilágosítással kapcsolatos feladatokat lát el

A mintavétel és mintakezelés során közreműködik

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Tarifák kialakulása és alkalmazásának sajátosságai a nemzetközi kereskedelemben

Közös vámtarifa és egyes elemei

Kombinált Nómenklatúra szerkezeti felépítése

Kombinált Nómenklatúra értelmezésére vonatkozó általános szabályok

Tarifális besorolás jellemzői és ismérvei

Áruosztályozás és az áruk jellemzőinek kapcsolata

Áruosztályozási szabályok az egyes áruosztályokban és árucsoportokban

Árucsoport kapcsolatok a tarifális osztályozás keretében

Áruosztályozási rendelkezések alkalmazása az egységes árubesorolás keretében

TARIC rendszer és kezelése

Kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazása az áruosztályozás során

Kötelező Tarifális Felvilágosítás (KTF) jogintézménye és az EBTI rendszer

Kötelező Érvényű Vámtarifa Besorolás (KÉV) jogintézménye

Mintavételi eljárás szabályai és mintavételi feladatok

szakmai készségek:

Hallott szakmai szöveg megértése

Információforrások kezelése

Jogszabály-alkalmazás készsége

Olvasott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szorgalom, igyekezet

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

161. Az Autógyártó feladatok megnevezésű, 10161-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a minőségirányítással kapcsolatos szabványokat

Irányítással alkalmazza a matematikai statisztikai módszereket

A gépkocsi-fődarabok és részegységeik szerelését előkészíti

Gépjárműmotorokat és részegységeiket összeszereli, cseréli

A kocsiszekrény felépítése, a szerkezeti főegységek bekötése

A futóművek feladata és működési elve

Elvégzi a gépkocsi fő részegységeinek összeszerelését

Tanulmányozza a belsőégésű motorok működését

Munkadarabokat megmunkál szerszámgépeken forgácsolással

Használja az alapvető forgácsológépeket

Működteti a számjegyvezérlésű szerszámgépeket

Hidraulikai-pneumatikai elemeket cserél

Felméri a numerikusan, hidraulikusan, pneumatikusan irányított berendezések állapotát

Beállítja a gépek alap-paramétereit

Minősíti a részegység állapotát

Elvégzi a járműben alkalmazott folyadékok feltöltését és vizsgálatát

Elvégzi a napi karbantartást

Egyszerűbb beállítási feladatokat végrehajt

Ellenőrzi és dokumentálja az általa elvégzett munkafeladat eredményét

Dokumentálja az átadás-átvételt

Hidraulika-pneumatika elemeket szerel

Hidraulika rendszer hibát megállapít és hibát elhárít

Pneumatika rendszer hibát megállapít és elhárít

Gyártási és szereléstechnológiai folyamatokat értelmez, alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás

Erőátviteli rendszerek

Gépjármű szerkezettani alapfogalmak, kocsitest és szerelvényei

Hőerőgépek (kiemelten a belső égésű motor) körfolyamatai

Felületi tisztaság és érdesség fogalma és értékelése

Műveleti utasítás értelmezése

Műszaki- és alkatrészrajzok alaki és formai ismerete

Tömítettségvizsgáló egységek

Sajtoló, rögzítő egységek

Egyszerűbb beállítási műveletek

CNC-vezérlésű megmunkálógépek felépítése

Hűtő-kenőanyagok

A minőségirányítással és minőségellenőrzéssel kapcsolatos fogalmak

A termékek azonosítására, nyomon követésére vonatkozó követelmények

Az ellenőrzött állapot jelölésére, a nem megfelelő termékek kezelésére vonatkozó követelmények

Ellenőrzés, gyártásközi ellenőrzés, végellenőrzés

Gépek, berendezések, szerszámok minőségképességének vizsgálata

Szerelőszerszámok

A szerelés gépei, készülékei (pl. csavarozógépek)

Szerelés, hibaelhárítás

Segédenergia szerepe, levegő-előkészítés

A nagynyomású közeg biztonságtechnikája, berendezései

Pneumatikus, hidraulikus kör felépítése

Szerkezeti elemek, érzékelők, jelképzők, jeltárolók

Elektro-pneumatika alapfogalmak

Elektro-hidraulika alapfogalmak

Szabályozástechnika segédenergiái

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek szabályozásának elemei, érzékelők, szabályozók

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Speciális szerelő kéziszerszámok és kisgépek használata

Ellenőrzési határok, beavatkozási határok értelmezése

Forgácsológépek kezelése

Hidraulikus, pneumatikus és villamos kapcsolási rajz értelmezése

Személyes kompetenciák:

Szabálykövető magatartás

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Logikus gondolkodás

Figyelem megosztás

162. A Gépészeti alapozó feladatok megnevezésű, 10162-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára és a technológiára vonatkozó dokumentumokat

Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket

Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít, olvas, értelmez

Egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat készít, olvas, értelmez

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket

Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján

Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat

Kiválasztja az általános, gépészeti célú anyagok és alkatrészek közül a feladatnak megfelelőt

Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget

Gépipari alapméréseket végez

Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel

Általános roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez

Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal

Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal

Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel

Darabol kézi és gépi műveletekkel

Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal

Alapszerelési műveleteket végez, oldható és nem oldható kötéseket készít

Korrózió elleni védőbevonatot készít

Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában

Alkalmazza a munkabiztonsági, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Géprajzi alapfogalmak, szerkesztések, ábrázolási módok

Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Szabadkézi vázlatrajzok készítése egyszerű alkatrészekről

Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Szabványok használata

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata

Mérési utasítások értelmezése

Mértékegységek

Ipari anyagok és tulajdonságaik

Ipari vasötvözetek és tulajdonságaik

Könnyűfém ötvözetek és tulajdonságaik

Színesfém ötvözetek és tulajdonságaik

Ötvözőanyagok hatása az anyag tulajdonságaira

Szabványos ipari vasötvözetek, könnyűfém ötvözetek, színesfém ötvözetek

Műszaki mérés eszközei, hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Anyagvizsgálatok

Képlékenyalakítás

Forgácsolási alapfogalmak, műveletek, technológiák

Kézi és gépi forgácsolás technológiája, eszközei

Gépi forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai

Érintésvédelmi alapismeretek

Szerszámok, kézi kisgépek biztonságos használata

Gépüzemeltetés, anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Hegesztési alapismeretek, hegesztő berendezések és eszközök

Ívhegesztés, gázhegesztés és lángvágás

Korrózióvédelem alapeljárásai és eszközei

szakmai készségek:

Gépészeti rajz olvasása, értelmezés, alkatrészrajz készítése, szabadkézi vázlatkészítés

Diagram, nomogram olvasása, értelmezése, műszaki táblázatok kezelése

Gépipari mérőeszközök használata, fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata

Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek használata

Alaphegesztési eljárások berendezéseinek, eszközeinek használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

163. A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű, 10163-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat

A munkaterületet és munkakörnyezetet a biztonságos munkavégzésnek megfelelően alakítja ki

Betartja a veszélyes anyagok és hulladékok kezelésére, tárolására vonatkozó szabályokat

Együttműködik a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában

Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban

Betartja a tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Környezetvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályok

A munkáltatók és a munkavállalók jogai és kötelezettségei

A munkahely biztonságos kialakításának követelményei

A gépek, berendezések, szerszámok használati és kezelési utasításai

Villamos berendezések biztonságtechnikája

Az anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai

Egyéni és kollektív védelmi módok

Munkabiztonsági szimbólumok értelmezése

Elsősegélynyújtási ismeretek

Munkavégzés szabályai

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Információforrások kezelése

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, szimbólumok, színjelölések értelmezése

Gépek, berendezések, szerszámok szakszerű használata

Elsősegélynyújtás

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Határozottság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Körültekintés, elővigyázatosság

164. A Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok megnevezésű, 10164-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Meghatározza a gyártáshoz szükséges anyagokat, szerszámokat, eszközöket (munkaállomást)

Elrendezi a gyártáshoz szükséges anyagokat, szerszámokat, eszközöket a munkahelyen a gyártási (szerelési) logika szerint

Dokumentálja az előző műveleti helyről a munkadarab átvételét

Működteti a munkahelyi gépeket, berendezéseket

Bemeneti ellenőrzést végez

Intézkedik a feltételek hiánya esetén

Dokumentálja a próbagyártmány ellenőrzését

Elvégzi a részére kijelölt munkafeladatot

Ellenőrzi a munkáját a számára előírt műveletek elvégzése után

Intézkedik az általa elvégzett munkafeladat hibás eredménye esetén

Helyszínen javítható hiba esetén elvégzi a gyártmány javítását

Helyszínen nem javítható hiba esetén a technológiai utasításoknak megfelelően jár el

Dokumentálja a javítással kapcsolatos tevékenységét

A technológiai utasításoknak megfelelően dokumentálja az egész műszak alatt a gyártás folyamatát, az esetlegesen előfordult rendellenességeket

Továbbítja a gyártmányt a következő munkafázishoz, és annak dokumentációját

Dokumentálja az általa elvégzett munkafeladatot

Gyártásközi ellenőrzést végez

Átadásra felkészíti a gyártósori gépet

Ismeri és alkalmazza a végellenőrzéshez szükséges eszközök, műszerek használatát

Elvégzi a végellenőrzést és dokumentálja az eredményt

Részt vesz a berendezés(ek) műszaki hibáinak javításában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gyártási dokumentáció tartalma, felépítése

Összeállítási rajzok alaki és formai jellemzői

Gépelemek jelképes ábrázolása

Tűrések, illesztések ismerete

Műveleti utasítás használata

Sorozatmérés eszközeinek használata

Pneumatikus és elektromos mérőeszközök

Gyártásszervezési alapfogalmak

Egyedi és mozgó munkahelyes összeszerelés

Futószalag rendszerű és automatizált gyártás

Munkadarab-befogó egységek

Munkadarab-szállító berendezések

Alkatrészellátó egységek

Részegységeket előállító munkahelyek

Robotok, gyártósori munkahelyek kialakítása és azok kapcsolata

Mérő-, beállító egységek

Ellenőrző, végellenőrző egységek

Gyártósorok irányítási rendszere

Tervszerű karbantartás

CNC-technika alkalmazása a gyártásban

Szíjhajtású, lánchajtású munkadarab továbbítás

Palettás és konvejor gyártósorok

Egyszerűbb beállítási, szerelési és karbantartási feladatok végrehajtása

A gyártósorok hidraulikus, pneumatikai elemei

Sajtoló, rögzítő tömítettség vizsgáló egységek

Alkatrészellátás, alkatrészadagolás

Logisztikai, minőségbiztosítási rendszer

Ipari kenőanyagok és alkalmazásuk

szakmai készségek:

Mérő-, és ellenőrzőeszközök használata

Villamos, pneumatikus, hidraulikus kapcsolási rajz olvasása, értelmezése

Gép kezelőszerveinek kezelése, gyártósorok karbantartása

Mennyiségi fogalmak

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Monotónia-tűrés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Módszeres munkavégzés

Logikus gondolkodás

165. Az Épületlakatos feladatok megnevezésű, 10165-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ajánlatot készít a megrendelőknek

Alakítja a speciális épületlakatos munkadarabokat kézi kisgépes forgácsoló eljárásokkal

Átadja a munkát a megrendelőknek

Az épületeknél szereléshez, összetett szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési sorrendtervet, vázlatot készít

Azonosítja a szerkezeti anyagok főbb típusait szemrevételezéssel, próbával és a dokumentáció felhasználásával

Elkészíti, vagy megrendeli a célszerszámokat, összeállító sablonokat a bonyolult speciális épületlakatos munkához

Eltakarítja és szelektálja a hulladékokat, gondoskodik a munka egyéb melléktermékeinek kezeléséről

Elvégzi a szakirányú garanciális épületlakatos-ipari ellenőrzéseket javításokat

Építési, szerelési naplót vezet, dokumentációt készít (digitálisan)

Felveszi a megrendelést személyesen, kommunikációs eszközökön

Gyártási, szerelési utasításokat értelmez

Karbantartási feladatokat lát el

Képlékenyalakítást végez a speciális épületlakatos munkadarabokon kézi, illetve kisgépes eljárásokkal

Kezeli a költségeket

Korrózió elleni általános bevonatot és felületvédelmet készít a korrózióra hajlamos épületlakatos fémszerkezeteken

Meghatározza és előkészíti a speciális épületlakatos munkához szükséges anyagmennyiséget

Munkájához szükséges szakmai számításokat értelmez segédletek használatával

Nyílászáró alkatrészeket, szereléseket végez és elhelyez az épületeken

Összeilleszti, összeállítja a megmunkált speciális épületlakatos anyagrészeket, egységeket

Részt vesz az átadás-átvételi dokumentációk készítésében, jegyzőkönyvet vezet és készít

Szakterületéhez tartozó piacon vizsgálódik

Számlát állít ki

Utókalkulációt készít

Zárat, biztonságtechnikai eszközöket cserél, szerel, ellenőriz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A munkavállalás jogi lehetőségei

A pénzkezelés szabályai és eljárástechnikája

Vállalkozási formák

A vállalkozás adminisztrációja, dokumentumai

A vállalkozások létesítésének, működtetésének és megszüntetésének hatályos szabályai, eljárásai

Adóügyi szabályok

Gazdasági alapfogalmak

Anyagok fajtái, főbb tulajdonságai

Anyagvizsgálati módszerek

Digitális alapfogalmak

Lakatosipari fémtermékek

Egyszerű ábrázolási módok

Egyszerűbb szilárdsági számítások értelmezése

Előrajzolás

Fém termékek katalógusainak használata

Fémek képlékenyalakítása

Fémek kézi és kisgépi forgácsolása

A szerelés mérő és ellenőrző eszközei

Fémszerkezetek épületbe beépítése

Fémszerkezetek összeszerelése oldható és nemoldható kötésekkel

Forrasztás, hegesztés

Képlékenyalakítás műveletei

Korrózió és felületvédelem

Mértékegységek

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, vázlatrajzok készítése

Műszaki mérés eszközei, módszerei

Szabványhasználati ismeretek

Zárszerkezetek, szerelvények szerelése

szakmai készségek:

Fémipari kéziszerszámok használata

Forrasztóeszközök, segédanyagok alkalmazása

Ív- és lánghegesztő berendezések, eszközök használata

Mennyiségérzék

Mérő és ellenőrző eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Kézügyesség

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kommunikációs rugalmasság

Konszenzuskészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Logikus gondolkodás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

166. A Gépészeti kötési feladatok megnevezésű, 10166-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Általános minőségű hegesztett kötéseket készít kézi ívhegesztéssel

Általános minőségű kötést készít gázhegesztéssel

Készít, bont,javít kemény- és lágyforrasztott kötéseket

Készít, bont javít, cserél oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket

Készít, bont, javít, cserél nemoldható kötéseket (szegecs, zsugor, ragasztott)

Fémipari alapműveleteket előkészít, elvégez

Korrózió elleni védelmet készít kötőelemeken és fémszerkezeteken

Gyártási és szereléstechnológiai folyamatokat értelmez, alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, használata

Oldható és nemoldható kötések rajzjelei, ábrázolási módjai

Hegesztési rajzjelek értelmezése, varratok ábrázolása

Részletrajzok olvasása, értelmezése

Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

Oldható kötések

Nemoldható kötések

A gázhegesztés biztonsága

Az ívhegesztés biztonsága

Sajtoló-ponthegesztés biztonsága

A hegesztés környezeti hatásai

A hegesztés folyamatának és befejezésének tűzvédelmi előírásai

Korrózióvédelem alkalmazása

Kötőelem táblázatok használata

szakmai készségek:

Gépészeti rajzok, részletrajzok olvasása, értelmezése

Hegesztési varratjelképek értelmezése

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek és színjelölések értelmezése

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Szabálykövető magatartás

Biztos kéztartás

Térlátás

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Lényegfelismerés, elővigyázatosság

167. A Magasban végzett lakatos feladatok megnevezésű, 10167-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a magasban végzett munkák sajátos munkabiztonsági és környezetvédelmi előírásait

Értelmezi a munkájához szükséges építészrajzokat, gépészeti rajzokat

Egyszerűbb vázlatokat készít a beépítésre kerülő anyagok, szerkezetek rögzítésének, helyének pontos meghatározására

Magasban végzett szerelési folyamatokat értelmez, végez

Magassági látványtervet értelmez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A magasban végzett munkák sajátos munkabiztonsági és környezetvédelmi előírásai

Leesés elleni biztosítás előírásai

Munkavégzés szabályai

Építészrajzi alapfogalmak, egyszerűbb építészeti részletrajzok

Magasban végzett szerelési folyamatok ismerete

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Leesés elleni védelem eszközeinek használata

Egyéni védőeszközök használata

Munkavégzési információk kezelése

Emelési kézjelek alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Mozgáskoordináció

Egyensúlyérzékelés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Lényegfelismerés, lényeglátás

168. A Szerkezetlakatos feladatok megnevezésű, 10168-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Célirányos anyagvizsgálatokat végez, azonosítja a szerkezeti anyagok főbb típusait

Szerel, javít, karbantart acélszerkezetű szekrénytartókat, teleszkópos elemeket, egyéb főtartókat

Egyszerű és általános szilárdsági számításokat végez segédletek használatával

Darabolást végez kézi, gépi eszközökkel, lángvágással

Összeállítja a leszabott anyagot, hegesztéssel szakaszosan rögzíti

A vállalati minőségirányítási rendszerből a ráháruló feladatokat ellátja

Általános minőségű hegesztett kötést készít gázhegesztéssel, bevontelektródás kézi ívhegesztéssel, fogyóelektródás védőgázas (MIG/MAG) ívhegesztéssel, argon védőgázas volfrámelektródás ívhegesztéssel

A roncsolásmentes anyagvizsgálatot elvégzi

A hegesztési hibákat kijavítja

Összeállított munkadarab terv szerinti ellenőrzését végzi

Elvégzi a szükséges hőkezelést

Elvégzi a próbaszerelést

Elkészíti a durva felületkezelést, a végleges felületkezelést

A terv szerinti tényleges méreteket ellenőrzi

Elvégzi az elő- és végszerelést (magasban is)

Vezeti a munkalapokat

Az elkészült munkadarabot védőcsomagolással látja el

Lemezterítéket, táblakiosztást meghatároz

Lemezt vág, darabol, egyenget, hajlít, peremez, lyukaszt, domborít

Pont- és vonalhegesztést végez

Speciális lemezkötéseket készít

Lemezszerkezeteket összeállít, szerel

Lemezlakatos kézi gépeket, kisgépeket, nagygépeket kezel

Számjegyvezérlésű lemezmegmunkáló gépet kezel

Egyszerű készüléket, sablont készít szerkezet-összeállításhoz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Anyagvizsgálatok

CNC gépek működése

Csomagolástechnika

Dokumentációs alapismeretek

Egyszerűbb szilárdsági méretezési eljárások

Előrajzolás

Felületkezelés

Gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása

Gyártási utasítások értelmezése

Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások

Hőkezelés

Képlékenyalakítás

Készülékkészítési alapismeretek

Kézi és kisgépes forgácsolás

Korróziós tulajdonságok

Korrózióvédelem

Lemezalakító gép működése

Lemezmegmunkálás

Lemeztáblák tulajdonságai

Minőségirányítás

Működési jellemzők kiszámítása

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, szabadkézi vázlatok készítése

Műszaki táblázatok használata

Műveleti sorrend meghatározása

Roncsolásmentes anyagvizsgálat

Speciális lemezkötések

Terítékszámítási és -szerkesztési ismeretek

szakmai készségek:

Kötések jelképeinek értelmezése

Szerelő kéziszerszámok és kisgépek használata

Lángvágás, varratképzés vízszintes helyzetekben

Gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása

Lemezkötések létesítése

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Mozgáskoordináció

Precizitás

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Irányíthatóság

Kompromisszum-készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Új ötletek, megoldások kipróbálása

Körültekintés, elővigyázatosság

169. A Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken megnevezésű, 10169-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat (műhely-, rész-összeállítási, összeállítási, egyszerűbb hidraulikus és pneumatikus kapcsolási rajz, darabjegyzék, műszaki leírás, gépkönyv stb.)

Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok)

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.)

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, egyéni védőeszközöket

Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal (esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés, köszörülés)

Egyszerű alkatrészek egységek elkészítéséhez művelettervet készít

Magas automatizáltsági fokú szerszámgépeket, gyártócellákat kezel, kiszolgál

Megmunkáló programot betölt számítógépes adatátviteli rendszeren keresztül

Ellenőrzi a CNC-gép működésének alapfunkcióit kézi üzemmódban, valamint a munkadarab befogó rendszerének és szerszámozásának előírás szerinti megfelelőségét

Szükség esetén módosítja a szerszámkorrekciókat, a nullponteltolás adatait, a technológiai paramétereket

Kapcsolatot tart a technológiai vezetéssel

Beállítja a CNC gépet az új munkadarab gyártására, felveszi a munkadarab nullpontját, grafikusan ellenőrzi a megmunkáló programot, programfuttatást végez forgácsolás nélkül

Ellenőrzi a megmunkáló szerszámok, szerszámtartók, forgácsoló lapkák állapotát, rögzítettségét, használhatóságát, szükség szerint lapkát vagy szerszámot cserél

CNC programot készít egyszerű alkatrészek esetében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Szabványok használata

Gyártási utasítások (műveleti, szerelési terv) értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata

Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

Műszaki mérés eszközeinek ismerete

Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Gépi forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai

Esztergálás, fúrás, furatmegmunkálás, marás, üregelés, gyalulás, vésés, köszörülés, menetmegmunkálás, fogazás, finomfelületi megmunkáló eljárások, egyéb különleges megmunkálások

Hagyományos és CNC szerszámgépek ismerete

Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai

Koordinátarendszerek típusai, kapcsolat a koordinátarendszerek között, koordináta transzformációk

Nullponteltolás és szerszámkorrekció fogalma

CNC program fogalma, a programok felépítése

Technológiai információk programozása

DIN 66025 szabvány utasításai

Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek

Egyszerű megmunkáló programok írása

Adatátviteli rendszer felépítése, adatátvitel számítógépről a CNC-szerszámgépre és a CNC-szerszámgépről a számítógépre

CNC szerszámgépek mérőrendszerei

Referenciapont felvétele

Szerszámtartók, szerszámbefogók, szerszámcserélő berendezések, revolverfejek

Szerszámkorrekció megadása szerszámgépeken, szerszámkorrekció-tárak kezelése

Nullponteltolás megadása szerszámgépeken, null-pont tároló kezelése

CNC - megmunkáló gép kezelő- és biztonsági elemei

A grafikus ellenőrzés szabályai, egyéb munkadarab nélkül végzett tesztek végrehajtása

Ciklusok alkalmazása, összetett ciklusok, szabályozó, felhúzó ciklusok

Alprogramtechnika alkalmazásának szerepe, alkalmazásának esetei, szervezése, hívása, zárása

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése, készítése

Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek kezelése, gépek, szerszámok kiválasztása

Gépipari mérőeszközök használata

Felhasználói programok alkalmazása és technológiai információk programozása

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Döntésképesség

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Áttekintő képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

170. A Gyártástervezés és gyártásirányítás megnevezésű, 10170-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szilárdsági számításokat végez MKGS (munkadarab-készülék-gép-szerszám) rendszerben

A technológia jellegének megfelelő számításokat végez, technológiai adatokat meghatároz

Meghatározza és kiválasztja a szerszám- és gépszükségletet (szerszámgép, alakítógép)

Meghatározza a megmunkálási ráhagyásokat, műveleti tűréseket

Anyagszükségletet, előgyártmányt (félgyártmány) meghatároz, kiválaszt

Az alkatrészgyártáshoz szükséges anyag, félgyártmány, szerszám, gép, készülék, mérő- és ellenőrzőeszközöket előírja

Az anyag mechanikai tulajdonságainak - célnak megfelelő - megváltoztatását biztosító hőkezelő technológiát kiválasztja, előírja

Méretlánc számításokat végez, bázisváltást alkalmaz

Alakítóerőt számít képlékeny hidegalakítás esetében

Hűtő- és kenőanyagot kiválaszt

A géprajz, valamint a gépgyártástechnológia jelképes ábrázolásait alkalmazza

A gyártás technológiai folyamatát összeállítja

Technológiai dokumentációt (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányítási terv, vizualizált műveleti utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készít

Szerelési dokumentációt összeállít, szerelési tevékenységet irányít

Gondoskodik a folyamatos termeléshez szükséges anyag-, segédanyag-, gép-, szerszám-, készülék-, mérőeszköz- és energiaellátásról

Alkatrészgyártás végrehajtását irányítja

A technológiai fegyelem betartását és betartásának folyamatosságát ellenőrzi

A gyártás során felhasznált anyagok, segédanyagok, gépek, mérőeszközök műszaki paramétereit folyamatosan ellenőrzi

Részt vesz a gyárthatósági vizsgálatban, a sorozatgyártást megelőző gyártási fázisokban (kísérleti, prototípus, nullszériás gyártásban), megszervezi a próbaüzemeltetés körülményeit

Nem szabványos gyártóeszközökhöz szerszám- és készülékszerkesztést és készülékgyártást igényel

Gazdaságos gyártási módot (sorozatnagyság) meghatároz

Dokumentációs tevékenységet lát el

CNC-programot készít CAM program segítségével

Felhasználói programokat (CAD, CAD-CAM, irodai programcsomag stb.) használ

CNC-programot készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Felhasználói programok

Egyszerűbb szilárdsági méretezési eljárások (mechanika)

Geometriai méretek kiszámítása

Gépelemek, géptan

Gyártástechnológiai rajzjelek

Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése CAD program segítségével

Szabványok használata

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók

Technológiai dokumentációk

Szerelési családfa

A gyártási hibák fajtái és ezek eredete

A tűrések származtatása

A bázisok, ráhagyások szerepe a gyártási folyamatban

Bázis megválasztásának szempontjai, bázisváltási műveletek

Szabványos ipari anyagok

Segédanyagok (hűtő, kenő)

Elő- és félgyártmány kiválasztási szempontjai

Egyetemes készülékelemek alkalmazása

Előgyártmány gyártási technológiák (képlékeny meleg- és hidegalakítások, öntészeti eljárások)

Kötések jellemzői és készítésének technológiája, berendezései, eszközei

Működési jellemzők kiszámítása

Képlékeny alakítások

Képlékenyalakítás gépi berendezéseinek szerkezeti kialakítása, működési jellemzői

Kivágás, sajtolás szerszámai, gépi berendezései, működésük erőtani viszonyai

A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei, a hidegalakítás tervezési elvei

A gyártási eljárások biztonságtechnikája

A forgácsoló eljárások alkalmazási területei, szerszámai, gépei, főbb paraméterei, az elérhető

pontosság, felületi érdesség lehetőségei

Hőkezelési technológiák

Szerelési technológiák

Tribológiai ismeretek

Számítógéppel támogatott technológiák (CIM rendszerek) főbb moduljai, ezek feladata

szakmai készségek:

Felhasználói programok alkalmazása

Gépészeti alkatrészrajz készítése és modellezése

CAD programmal

Gyártási bázisok kijelölése, műveleti ráhagyások, tűrések meghatározása

Szerszámok és gépek kiválasztása

Gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása

Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányítási terv, ábrás műveleti utasítás, szerelési utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készítése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerező képesség

171. A Karbantartás és üzemvitel megnevezésű, 10171-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Meghatározza a gépkönyvi előírások és az üzemi viszonyok alapján a tényleges karbantartási igényeket

Részt vesz a karbantartási tevékenységek megtervezésében és ütemezésében

Összeállítja a karbantartási útmutatót a gépkönyvi előírások alapján

Együttműködik a karbantartási részfeladatok elvégzésében (szerelés, alkatrészgyártás, felületkezelés)

Kézzel és géppel végzett műveletekkel a karbantartásnál és javításnál alkalmazott technológiákat elvégzi

Részt vesz a karbantartást követő gépátvételben

Részt vesz az új technológiák bevezetésében

Részt vesz az új, vagy áttelepített gépek, berendezések üzembehelyezési folyamatainak végrehajtásában

Részt vesz a szükséges energiák, alkatrészek, alap- és segédanyagok mennyiségének meghatározásában

Együttműködik a teljes körű hatékony karbantartási rendszer (TPM) kialakításában

Együttműködik gépek diagnosztikai rendszereinek kialakításában és működtetésében

Kezeli az automatizált berendezéseket

Egyszerű pneumatikus és hidraulikus kapcsolási rajzot készít

Kapcsolási rajz alapján egyszerű pneumatikus és hidraulikus kapcsolást állít össze

Egyszerű pneumatikus és hidraulikus rendszereknél műszeres ellenőrzést, hibafeltárást, javítást végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Szabványok használata

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók

Elektrotechnika

Mérési utasítás

Gépelemek

Ívhegesztés, gázhegesztés biztonsági ismeretei

Ívhegesztés, gázhegesztés környezetkárosító hatása

Hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírásai

Korrózióvédelem

Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai

Érintésvédelmi alapismeretek

Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei

Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai

Gépipari diagnosztikai rendszerek ismerete

Irányítástechnikai alapfogalmak

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek jellemzői, elemei, működési elvei

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Jelképek értelmezése

Hidraulikus energiaátalakítók

Hidraulikus mérő-, szabályzókörök és vezérlések

Hidraulikus tápegységek

Pneumatikus irányítóelemek és kiegészítők

Pneumatikus mérő-, szabályzókörök és vezérlések

Pneumatikus végrehajtó elem

PLC alapismeretek

szakmai készségek:

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata

Műszaki táblázatok kezelése

Általános minőségű hegesztett kötés készítése

Mérőeszközök, mérőműszerek használata

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Szabálykövetés

Térlátás

Szakmai igényesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási készség

Szervezőkészség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Tervezés

Döntésképesség

172. A Mérőtermi feladatok megnevezésű, 10172-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz

A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzését végzi

Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér

Idomszerrel ellenőriz

Felületi érdességet mér

Alak- és helyzetméréseket végez

Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatát végzi

Villamos alapméréseket végez

Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és működtetésében

A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik

Részt vesz a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Géprajzi ábrázolás szabályai

Alkatrészrajzok kiviteli előírásai

Ábrázolási jelképek

Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél

A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai

Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok

Műszaki mérés eszközeinek ismerete

Mérési hiba

Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése

Dugós és villás idomszerek méretezése

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Felületi érdesség mérése

Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete

Villamos multiméter ismerete

Lakatfogó ismerete

Vezeték folytonosság/szakadás mérése

Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése

Ellenállás mérése

Feszültség AC/DC mérése

Áramerősség mérése az áramkör megbontásával

Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül

Statisztikai gyártásellenőrzés

Minőségbiztosítás

Szerszámgépek saját pontossági vizsgálata

szakmai készségek:

Gépipari mérőeszközök használata

Villamos mérőeszközök használata

Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Precizitás

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

173. Az Anyagvizsgálatok és geometriai mérések megnevezésű, 10173-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti a gépészetben használt anyagokat vizsgálatra

Célirányos roncsolásos anyagvizsgálatokat végez üzemi és laborkörülmények között önállóan

Célirányos roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez üzemi és laborkörülmények között önállóan

Technológiai anyagvizsgálatokat végez

Geometriai méréseket végez nagy pontosságú mechanikai, optikai és elektronikus mérőeszközökkel

Felületi érdességet ellenőriz és mér, érdességmérő eszközökkel

Méreteket ellenőriz idomszerrel

A kész munkadarabok geometriai méreteinek végellenőrzését végzi

A mérési eredményeket értékeli, dokumentálja

Tanulmányozza és értelmezi a gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az iparban használatos nemfémes anyagok eredete, tulajdonságainak ismerete, felhasználási területeik

Az iparban használatos fémes anyagok fizikai, kémiai, mechanikai, technológiai tulajdonságai

Szabványos ipari vas-, könnyűfém és színesfém ötvözetek

Ipari anyagok mechanikai, hőtechnikai, villamos, korróziós, technológiai és egyéb tulajdonságai

Az anyagok mikro-szerkezetének és tulajdonságainak kapcsolata

Ötvöző anyagok hatása az anyag tulajdonságaira

Ipari anyagok egyéb jellemzői

Nemfémes anyagok

Anyagvizsgálatok elmélete

Mérőeszközök, mérési segédeszközök ismerete

Mechanikai hossz- és átmérő mérések

Alakhűség és helyzetpontosság mérése, ellenőrzése

Mérés optikai mérőeszközökkel

Mérés idomszerekkel

Felületi érdesség mérése

Mérési eredmények elemzése, grafikus ábrázolása

Sorozatmérés eszközei, alkalmazásuk

Mérőlapok, termékkísérő lapok, bárcák, feliratozás

szakmai készségek:

Műszaki táblázatok, diagramok olvasása, értelmezése, kezelése

Roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatok

Technológiai vizsgálatok

Gépipari mérőeszközök használata

Összetett méret-, alak- és helyzetmérés, mérési jegyzőkönyv készítése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Döntésképesség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

174. Az Esztergályos feladatok megnevezésű, 10174-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előregyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, befogó és felfogó eszközöket, szállító és emelő berendezéseket, személyi védőfelszereléseket

Ellenőrzi az esztergagép kenési-, mérő- és védőrendszerét, munkavédelmi berendezéseit, elvégzi a karbantartási feladatokat

Elhelyezi, beállítja és rögzíti a munkadarab befogó készüléket az esztergagépen, mint tokmány, síktárcsa, különféle menesztők

Ellenőrzi az alapanyag, félgyártmány vagy előgyártmány méreteit, befogja a nyers, vagy félkész munkadarabot

Kiválasztja és befogja a forgácsoláshoz szükséges szerszámokat, meghatározza a forgácsolási feladathoz szükséges technológiát, beállítja a forgácsolási paramétereket

Elvégzi az esztergálást előírt pontossággal

Síkfelületet esztergál oldalazó eljárással

Külső, belső hengeres felületet esztergál

Két csúcs közötti megmunkálást végez, esztergál álló és mozgó báb alkalmazásával

Külső, belső kúpos felületet esztergál, illeszt

Alakos felületet esztergál

Recéz, rovátkol, fúr, dörzsáraz

Külső, belső kötő és mozgató menetet vág, menetet fúr, menetet metsz

Síktárcsán történő megmunkálásokat végez

Körhagyó esztergálásokat végez

Egyszerű megmunkáló programot készít CNC esztergára

Előkészíti a CNC esztergát (nullpont felvétel, felszerszámozás, szerszámbemérés, programbevitel, programbelövés)

CNC esztergagépen esztergál

Gyalulási, vésési forgácsolásokat végez

Kiválasztja a szükséges mérő és ellenőrző eszközöket, geometriai méréseket végez

Alkalmazza a korszerű, nagysebességű technológiákat

Termelékenységet fokozó eszközöket, speciális munkadarab-befogó eszközöket, készülékeket használ

Szerszámélezést, lapkacserét végez

Elvégzi a gépkarbantartási feladatokat

Minőségbiztosítási dokumentumokat vezet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Géphasználati, gépkezelési utasítás, gépkönyv tartalma és felépítése

Gyártási és technológiai leírás, mérőlapok, termékkísérő lapok, bárcák, feliratozás, stb.

Fémipari szabványok, táblázatok, gépipari termékkatalógus ismerete, használatának szabályai

Technológiai és geometriai mérések

Géprajzi jelképes ábrázolás és a szabadkézi vázlatkészítés szabályai

Minőségtanúsítás a gyártási folyamatokban, a minőségirányítási kézikönyv tartalma, fő fejezetei

Kötőgépelemek, kötések

Tengelyek, csapágyazások

Tengelykapcsolók

Fékek, kilincsművek, szabadonfutók

Súrlódásos és kényszerkapcsolatú hajtások

Esztergagépek felépítése

Szállító és anyagmozgató eszközök

Irányítástechnikai, vezérléstechnikai, szabályozástechnikai ismeretek

Metallográfiai és hőkezelési ismeretek, fémes ötvözetek, anyagfajták, anyagszabványok

Gyártástechnológiai (kézi anyagalakítási, esztergálási, fúrási) ismeretek

Művelettervezési ismeretek

Esztergálási műveletek

Egyéb forgácsolási ismeretek (forgácsoló mozgások), technológiai adatok megválasztásának

szempontjai (fordulatszám, előtolás), meghatározásuk

Alapszintű CNC gépkezelési és programozási ismeretek

Hűtő és kenőanyag ismeretek

Szerszámismeret, munkadarab és szerszámbefogók ismerete

Szerelőszerszámok ismerete

Szerelési, hibaelhárítási ismeretek

Anyagmozgatási és teheremelési ismeretek

Villamos érintésvédelmi ismeretek

Elsősegélynyújtási ismeretek

Hulladékkezelési és hulladékgazdálkodási ismertek

Munkabiztonsági ismeretek

szakmai készségek:

Szakmai és köznyelvi beszédkészség, szövegértés, íráskészség

Gépészeti, gyártástechnológiai rajz olvasása, értelmezése, készítése, kötési jelképek

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, színjelölések értelmezése, eszközök, felszerelések használata

Gépi és kézi forgácsoló szerszámok, kisgépek, hosszmérő és ellenőrző eszközök használata

Esztergagépek kezelése, szerszám és munkadarab befogó készülékek, forgácsolási adatok megválasztása

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Kommunikációs készség

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kreativitás

Módszeres munkavégzés

175. A Köszörűs feladatok megnevezésű, 10175-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, befogó és felfogó eszközöket, személyi védőfelszereléseket

Ellenőrzi a köszörűgép kenési rendszerét, mérőrendszerét és munkavédelmi berendezéseit

Ellenőrzi a hűtő-kenő rendszert

Kiválasztja a mérő és ellenőrző eszközöket

Ellenőrzi a rajz/technológia szerinti köszörülési ráhagyást, befogja a munkadarabot

Kiválasztja a szükséges köszörűkorongot

Korongot agyra szerel, elvégzi a korong kiegyensúlyozását, felszabályoz

Meghatározza a gépbeállítási paramétereket

Elvégzi a köszörülést az előírt pontossággal

Síkot köszörül

Külső-belső palástköszörülést végez

Külső-belső kúpot köszörül, illeszt

Szerszámélezést végez

Fogköszörülést végez

Csúcsnélküli köszörülést végez

Speciális munkadarab-befogó eszközöket, készülékeket használ

Finomfelületi megmunkálásokat végez

Elvégzi a gépkarbantartási feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépkezelési utasítás, gépkönyv tartalma és felépítése

Gyártási és technológiai leírás

Fémipari szabványok, táblázatok

Gépipari termékkatalógus, fémipari szabványok, táblázatok

Technológiai és geometriai mérések

Géprajzi jelképes ábrázolás és a szabadkézi vázlatkészítés szabályai

Mérőlapok, termékkísérő lapok, bárcák, feliratozás, stb.

A minőségirányítási kézikönyv tartalma, fő fejezetei, minőségtanúsítás a gyártási folyamatokban

Köszörűgépek felépítése

Palástköszörűk

Furatköszörűk

Csúcsnélküli köszörűk

Menetköszörűk

Fogköszörűk

Anyagfajták, anyagszabványok

Metallográfiai és hőkezelési ismeretek

Fémes ötvözetek

Gyártástechnológiai ismeretek

Köszörülési gyakorlatok

Hűtő- és kenőanyag ismeretek

Köszörű szemcse méret és minőség, kötőanyagok ismerete

Gépi forgácsoló szerszámok élszögei

Szerszám befogók, munkadarab befogók

Forgácsoló mozgások

Technológiai adatok megválasztásának szempontjai

Alapszintű CNC gépkezelési és programozási ismeretek

Anyagmozgatási, teheremelési ismeretek

Villamos érintésvédelmi ismeretek

Hulladékkezelési és hulladékgazdálkodási ismertek

Munkabiztonsági és elsősegélynyújtási ismeretek

szakmai készségek:

Szakmai és köznyelvi beszédkészség, szövegértés, íráskészség

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése, készítése, gyártástechnológiai rajz olvasása, értelmezése

Munkavédelmi jelképek, színjelölések értelmezése, eszközök, felszerelések használata

Gépi és kézi forgácsoló, köszörülő, szerelő szerszámok, kisgépek, hosszmérő, ellenőrző eszközök

Szerszám- és munkadarab befogó készülékek, forgácsolási adatok megválasztása, köszörűgépek

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlati feladatértelmezés

Kreativitás

Módszeres munkavégzés

176. A Marós feladatok megnevezésű, 10176-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelő berendezéseket, személyi védőfelszereléseket

Ellenőrzi a kiinduló munkadarab, félgyártmány méreteit

Ellenőrzi a munkafeltételeket

Ellenőrzi a kenési rendszert

Ellenőrzi a gépi mérőrendszert

Ellenőrzi a gép védőrendszerét

Kiválasztja a mérő- és ellenőrző eszközöket

Kiválasztja és befogja a szükséges marószerszámokat

Elhelyezi, beállítja és rögzíti a munkadarab befogó készüléket a marógépen, mint gépsatu, osztó

készülék, EÖK készülék

Meghatározza a gépbeállítási paramétereket

Marási műveleteket végez előírt pontossággal

Homlokfelületet mar

Alakos felületet mar

Lépcsős felületet csoportmaróval mar

Hornyot mar

Alkatrészeket készít osztókészülékben közvetlen és kapcsolt osztással

Körasztalos munkákat végez

Egyszerű megmunkáló programot készít CNC marógépre

Előkészíti a CNC marógépet (nullpontfelvétel, felszerszámozás, szerszámbemérés, programbevitel, programbelövés)

CNC marógépen mar

Szükség szerint éleket sorjáz

Elvégzi a gépkarbantartási feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szabadkézi vázlatkészítés, a géprajzi ábrázolás és a géprajzi szabványok használatának szabályai

A gépkönyv és a géphasználati, kezelési utasítás tartalma, felépítése

Gépipari termékkatalógus, fémipari szabványok, táblázatok, a gyártási, technológiai leírás

Technológiai és geometriai mérések, mérőlapok, termékkísérő lapok, bárcák, feliratozás, stb.

A minőségirányítási kézikönyv tartalma, fő fejezetei, minőségtanúsítás a gyártási folyamatokban

Szerszámgépek: marógépek, fúró-maróművek felépítése, kinematikája

Kötőgépelemek, kötések, rugók

Tengelyek, tengelykapcsolók; csapágyazások

Fékek, kilincsművek, szabadonfutók

Szivattyúk, csövek, csőszerelvények

Súrlódásos és kényszerkapcsolatú hajtások, bütykös és karos mechanizmusok

Szállító- és anyagmozgató gépek

Irányítástechnikai, vezérléstechnikai, szabályozástechnikai ismeretek

Metallográfiai és hőkezelési ismeretek, fémes ötvözetek, anyagfajták, anyagszabványok

Gyártástechnológiai és művelettervezési ismeretek

Marási (síkmarás, palástmarás, hosszlyukmarás, stb.) ismeretek

Gyalulási és vésési ismeretek

Alapszintű CNC gépkezelési és programozási ismeretek

Forgácsoló mozgások ismerete

Kézi anyagalakítási gyakorlatok

Marási gyakorlatok

Hűtő- és kenőanyag ismeretek

Szerszámismeret, szerszámbefogók és munkadarab befogók ismerete

Technológiai adatok megválasztási szempontjai

A szerelés gépeinek, készülékeinek és szerszámainak ismerete

Anyagmozgatási, teheremelési ismeretek

Szerelési, hibaelhárítási ismeret

Hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási ismeretek

Munkabiztonsági, villamos érintésvédelmi ismeretek

szakmai készségek:

Szakmai és köznyelvi beszédkészség, szövegértés, íráskészség

Gyártástechnológiai és gépészeti rajz olvasása, készítése, kötések jelképeinek értelmezése

Marógépek kezelése, szerelő kéziszerszámok, kisgépek, mérő- és ellenőrző eszközök használata

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, színjelölések értelmezése, eszközök használata

Marószerszámok, szerszám- és munkadarab befogó készülékek, forgácsolási adatok megválasztása

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Kritikus gondolkodás

Módszeres munkavégzés

Gyakorlatias feladatértelmezés

177. A Gépelemek szerelési feladatai megnevezésű, 10177-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Pneumatikus és hidraulikus méréseket végez

Felméri a gépszerkezet, gépegység általános állapotát, megállapítja az alapvető hibákat

Cserél, javít, karbantart, beállítja a szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga- és lánchajtásokat

Cserél, javít, karbantart, beállítja a merev, rugalmas, súrlódó, kapcsolható, kiegyenlítő biztonsági és különleges tengelykapcsolókat

Cserél, javít, karbantart, beállítja a mozgásakadályozó elemeket, gátszerkezeteket, pofás, szalag-, kúpos-, tárcsás-, hidraulikus, lég- és szervofékeket

Cseréi javít, karbantart, beállítja a csiga-csigakerék, csavarorsó-csavaranya és fogaskerék-fogasléc mozgás-átalakító elemeket

Cserél, javít, karbantart, beállítja a sikló- és gördülő ágyazásokat, csapágyakat

Beállítja a forgattyús, lengőhimbás hajtóműveket, excenter- és bütykös mechanizmusú mozgásátalakító elemeket

Beállítja a forgómozgású áthajtóműveket

Beállítja a szerszámgép-hajtóműveket

Beállítja a forgómozgású irányváltókat

Beállítja a vázszerkezeteket, vezetékeket

Elvégzi a munkafeladathoz tartozó adminisztrációs tevékenységet

Számítógépet használ egyes munkafeladatok végrehajtására

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Géprajzi alapfogalmak, gyártási utasítások értelmezése, szabványok használata

Síkmértani szerkesztések, ábrázolási módok, műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése, pneumatikus, csőhálózati, hidraulikus rajzjelek

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata, diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Mérési utasítás, mértékegységek, hosszméretek, szögek, alak- és helyzetpontosság, felületi érdesség mérése, ellenőrzése

Áramlástani alapszámítások, működési jellemzők kiszámítása

Mechanikai, technológiai tulajdonságok, általános fizikai jellemzők kiszámítása

Hűtő- és kenőanyagok

Általános gépüzemeltetési ismeretek, átfogó gépszerkezettani ismeretek

Oldható és nem oldható kötések

Nyomatékátszármaztató hajtások, fékek, mozgásakadályozó elemek, tengelykapcsolók, mozgásátalakító elemek, áthajtó művek, forgómozgású hajtóművek, irányváltók, tengelyek, csapágyak, vázszerkezetek és beállításuk

Hidraulikai, pneumatikai, villamos és vezérléstechnikai alapok

Működési jellemzők mérése, mérő- és beállító eszközök, sablonok

Hő- és áramlástani alapmérések

Kézi, és kézi kisgépes szerelőszerszámok

Beállító célszerszámok

Érintésvédelmi alapismeretek

Szerszámgépek, szerszámok, kézi gépek biztonsági ismeretei

A gépüzemeltetés, nyomástartó edények, áramlástechnikai gépek, emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai

A geometriai méretek, gyártási és szerelési technológiai alapadatok, működési jellemzők kiszámítása

Átfogó gépszerelési ismeretek, a gépszerelés és anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Érintésvédelmi alapismeretek

Keménységmérés

Korróziós tulajdonságok

Vas és ötvözetei, nemvas-fémek, nemfémes anyagok, csiszoló- és polírozó anyagok

Roncsolásmentes anyagvizsgálat

Szereléshez kapcsolódó jelek, szerelési műveleti utasítás, szerelési műveletterv

szakmai készségek:

Gépelemek jelképeinek értelmezése

Műszaki táblázatok, információforrások kezelése

Gépészeti és pneumatikus kapcsolási rajz olvasása, értelmezése

Szabadkézi rajzolás

Hidraulikus kapcsolási ábrák, kinematikai ábra, fordulatszám-ábra olvasása, értelmezése

Számolási készség

Mennyiségérzék

Elemi szintű számítógép használat

Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek, gépipari és egyéb mérőeszközök

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Térlátás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Körültekintés, elővigyázatosság

Rendszerekben való gondolkodás

178. Az Ipari gépész műveletek megnevezésű, 10178-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kézi alapműveletekkel kovácsol

Munkadarabot alakít esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés és köszörülés gépi forgácsoló alapeljárásokkal

Hántolási, csiszolási, tükrösítési és finomfelületi megmunkálásokat végez

Edzés, megeresztés, lágyítás hőkezelési eljárásokat végez külön technológiai utasítás alapján

Üzembe helyez, szerel, javít, karbantart technológiai emelőgépeket és szállítóberendezéseket

Üzembe helyez, szerel, javít, karbantart dugattyús, centrifugál-, fogaskerék-, csavar-, lapátkerekes és különleges hidraulikus szállítógépeket

Üzembe helyez, szerel, javít, karbantart dugattyús, forgódugattyús és forgólapátos kompresszorokat, szellőztető ventilátorokat

Üzembe helyez, szerel, javít, karbantart lemezmegmunkáló gépeket, forgácsoló szerszámgépeket és egyéb technológiai berendezéseket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése, előrajzolása

Gyártási, szerelési műveletterv, műveleti utasítás, szabványhasználat

Mérési, hőkezelési utasítás

Általános fizikai jellemzők, gyártási és szerelési technológiai alapadatok, geometriai méretek, működési, áramlástani jellemzők kiszámítása

Mechanikai, hőtechnikai, villamos, korróziós és technológiai tulajdonságok

Vas és ötvözetei, nemvas-fémek, nemfémes anyagok, szabványos fémes szerkezeti anyagok, hűtő- és kenőanyagok, tüzelőanyagok, csiszoló- és polírozó anyagok

Átfogó gépszerkezettani és gépészeti, valamint általános gépipari technológiai ismeretek

Hő- és áramlástechnikai műszerek, gépek, nyomástartó edények, rendszerek alapvető szerkezeti és üzemeltetési jellemzői

Hidraulikai, pneumatikai, villamos, és vezérléstechnikai alapok

Működési jellemzők, hosszméretek, szögek, alak- és helyzetpontosság, felületi érdesség, keménység mérése és ellenőrzése, hő- és áramlástani alapmérések

Gépi, és kézi kisgépes forgácsolás, képlékenyalakítás, finomfelületi megmunkálás

Kovácsolás, hőkezelés, hegesztés

Oldható és nem oldható kötések

Nyomatékátszármaztatók, tengelykapcsolók, hajtások, fékek, mozgásakadályozó elemek, áthajtó és irányváltó művek

Tengelyek és csapágyak

Vázszerkezetek

Technológiai emelő- és szállítóberendezések

Szerszámgépek

Képlékenyalakítás gépei

Mechanikus gépek, géprendszerek

Hő- és áramlástechnikai gépek (nyomástartó edények), rendszerek

Általános gépüzemeltetési ismeretek

Érintésvédelmi alapismeretek

Szerszámok, szerszámgépek, kézi kisgépek biztonsági ismeretei

Forgácsolás, hőkezelés, lánghegesztés, ívhegesztés munkabiztonsági szabályai

Gépszerelés, gépüzemeltetés, anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Nyomástartó edények, emelő- és szállítógépek, áramlástechnikai gépek üzembiztonsági szabályai

Munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi ismeretek

szakmai készségek:

Gépészeti, pneumatikus, hidraulikus rajz, alkatrészrajz olvasása, értelmezése, készítése

Szabadkézi rajzolás

Kinematikai ábra, fordulatszám-ábra olvasása, értelmezése, információforrások kezelése

Művelettervek, hegesztési varratok, gépelemek, munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, színjelölések értelmezése

Gépipari és egyéb mérőeszközök, munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Fémmegmunkáló gépek, szerelő kéziszerszámok és kisgépek használata

Elemi szintű számítógép használat

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Térlátás

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

179. A Gépbeállítói feladatok megnevezésű, 10179-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Idegen nyelvű szakmai dokumentációt tanulmányoz és értelmez

Felméri a gépszerkezet, gépegység általános állapotát, megállapítja az alapvető hibákat

Cserél, javít, karbantart, beállít szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga- és lánchajtásokon

Cserél, javít, karbantart, beállít merev, rugalmas, súrlódó, kapcsolható, kiegyenlítő biztonsági és különleges tengelykapcsolókat

Cserél, javít, karbantart, beállít mozgásakadályozó elemeket, gátszerkezeteket, pofás, szalag-, kúpos-, tárcsás-, hidraulikus, lég- és szervofékeket

Cserél, javít, karbantart, beállít csiga-csigakerék, csavarorsó-csavaranya, golyósorsó-golyósanya és fogaskerék-fogasléc mozgás-átalakító elemeket

Cserél, javít, karbantart, beállít elektromechanikus és hidropneumatikus hajtóműveket

Cserél, javít, karbantart, beállít sikló- és gördülő csapágyazásokat, csapágyakat, lineáris kocsikat és vezetékeket

Cserél, javít, karbantart, beállít pozícióérzékelőket, mozgásérzékelőket

Beállít forgattyús, lengőhimbás hajtóműveket, excenter- és bütykös mechanizmusú mozgásátalakító elemeket

Elvégzi a munkafeladathoz tartozó adminisztrációs tevékenységet esetenként idegen nyelven is

Számítógépet és PLC vezérlőfelületeket használ egyes munkafeladatok végrehajtására

Felszereli a szerszámot a működtető gépre

Szerszámházakat, szerszámelemeket, szerszámokat vizsgál, minősít

A minősítés során felmerülő hibákat korrigálja

Vágó éleket élez

Törött elemeket cserél

Perselyezést, betétezést végez

Szerszám/készülék próbát végez

Terhelés nélküli összejáratást végez

Szerszámot első munkadarab alapján minősít

Szerszámkarbantartás folyamatában részt vesz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése idegen nyelven is

Műszaki rajzok készítése

Szabványok és katalógusok használata

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata

Adminisztrálás idegen nyelven

Hűtő- és kenőanyagok, segédanyagok

Átfogó gépszerkezettani ismeretek

Általános gépüzemeltetési ismeretek

Hajtások, hajtóművek és beállításuk

Tengelykapcsolók és beállításuk

Fékek, mozgásakadályozó elemek és beállításuk

Mozgás-átalakító elemek és beállításuk

Tengelyek, csapágyak és beállításuk

Vázszerkezetek és beállításuk

Hidraulikai, pneumatikai alapok

Villamos- és vezérléstechnikai alapok

Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Mérő- és beállító eszközök, sablonok

Kézi- és kézi kisgépes szerelőszerszámok

A gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása

A működési jellemzők kiszámítása

Átfogó gépszerelési ismeretek

Anyagismeret

Szerelési műveletterv és műveleti utasítás

Hideg- és melegalakító, ötvözetlen, ötvözött és erősen ötvözött szerszámacélok

Képlékenyalakítás, kivágás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése

A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei

Szerszám/készülék javítása, karbantartása, felújítása

szakmai készségek:

Gépészeti rajz és műszaki táblázatok olvasása, értelmezése

Pneumatikus, hidraulikus és villamos kapcsolások olvasása, értelmezése

Gépipari mérőeszközök használata

Fémmegmunkáló és szerelő kéziszerszámok, kisgépek használata

Hidegalakító gépek és szerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Térlátás

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

180. A hegesztés előkészítő és befejező műveletei megnevezésű, 10180-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Azonosítja a szerkezeti anyagok főbb típusait

Betartja és betartatja a magasban végzett munkák speciális munkabiztonsági és környezetvédelmi előírásait

Szemrevételezi a munkaterületet

Intézkedik a munkavégzést gátló tárgyak eltávolítására

Ellenőrzi a gépcsatlakozások megfelelőségét és szivárgásellenőrzést végez

Ellenőrzi a munkaterületre előírt munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi eszközök meglétét

Betartja a HBSZ (Hegesztési Biztonsági Szabályzat) előírásait

Elvégzi a kezelési és karbantartási előírásban meghatározott műveleteket

Kiválasztja a megfelelő elektródát, égőszárat, illetve huzalt

WPS (Gyártói Hegesztési Utasítás) szerint előmelegítést végez

WPS alapján beazonosítja az anyagokat

Ellenőrzi a gépek általános állapotát (gázszivárgás, vízcsöpögés stb.)

Bekapcsolja az elszívó- és szűrőberendezést

Beállítja a WPS szerinti paramétereket

Jelenti vagy korrigálja a munkavégzés akadályait

Szemrevételezéssel ellenőrzi a munkadarabot

Megtisztítja a felületet

Termikus vágásokat végez

Elvégzi a hibajavításokat szükség szerint

Folyamatos minőségellenőrzést végez

Üzemen kívül helyezi a berendezést HBSZ szerint

Gondoskodik a meleg, kész munkadarab biztonságos elhelyezéséről

Letakarítja a munkaterületet

Gondoskodik a veszélyes hulladékok szakszerű tárolásáról, kezeléséről

Felhegeszti a kifutólemezeket

Eltávolítja a salakot és fröcskölődéseket ívhegesztés esetén

Fűzővarrattal összeállítja a munkadarabot

Eltávolítja a segédelemeket és a kifutólemezeket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Ábrázolási módok

Hegesztett kötés- és varrattípusok, hegesztési varratok alap és kiegészítőjelei

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése

Hegesztéssel kapcsolatos szabványok használata

A hegesztésnél használt anyagok, segédanyagok

Az anyagok tulajdonságai

A fémes anyagok rendszerezése

Fémtani alapismeretek

Az ötvöző anyagok hatása a hegeszthetőségre

Hegesztőgázok

A gázhegesztés hozaganyagai

A bevontelektródás kézi ívhegesztés hozaganyagai

Anyagvizsgálatok

Hegesztő eszközök, szerszámok, gépek, berendezések

Varrat mérőeszközök használata

A gázhegesztő-berendezések kezelése

Az ívhegesztés eszközei, berendezései és kezelése

Hegesztési technológiák

Az anyagok előkészítése hegesztéshez

Hegesztési utasítás szerinti élkiképzés

A hegesztőláng használata

A kötések hibáinak, eltéréseinek feltárása

A gázhegesztés biztonságtechnikája

Az ívhegesztés biztonságtechnikája

A gázhegesztés környezetkárosító hatása

Az ívhegesztés környezetkárosító hatása

Tűzoltó berendezések, eszközök

A hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírásai

A munkavégzés szabályai

szakmai készségek:

Hegesztési jelképek értelmezése

Termikus vágás berendezéseinek, eszközeinek használata

Gázhegesztés berendezéseinek, eszközeinek használata

Ívhegesztés berendezéseinek, eszközeinek használata

Hegesztési biztonsági ismeretek alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

A környezet tisztántartása

181. A Hegesztési eljárások megnevezésű, 10181-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi az összeállítás pontosságát

Megköszörüli a fűzővarratok kezdeti és végpontjait

Behelyezi és rögzíti a munkadarabot a hegesztőkészülékben

Elhelyezi a hegesztési geometriát biztosító segédelemeket

Ellenőrzi a WPS (Gyártói Hegesztési Utasítás) alapján az elkészített varratgeometriát és felülettisztaságot

WPS-ben meghatározott gyökvédelmet biztosít

WPS alapján segédanyagokat beazonosít és összekészít

Felveszi és rendeltetésszerűen használja a hegesztéshez szükséges védőeszközöket

WPS szerinti próbahegesztést végez

Végrehajtja a hegesztési feladatot (WPS szerint)

Eljárásnak megfelelő hegesztő berendezést választ

Ellenőrzi a csatlakozást HBSZ szerint

Polaritást és a paramétereket beállít

Hegesztő berendezéseket üzembe helyezi

Szárítási naplót vezet, elektródát szárít

Termikus vágáshoz paramétereket beállít, hevítő/éghető gáz- és az oxigénellátást biztosít

Palackcserét végez

Üzembe helyezi a gázhegesztő-berendezést

Felveszi és rendeltetésszerűen használja a vágáshoz szükséges védőeszközöket

Termikus vágást végez

Szemrevételezéssel ellenőrzi a munkadarabot

Leszedi a maradék anyagot

Csatlakozó elemeket csatlakoztat, és a gázmennyiséget beállítja

Hegesztéshez szükséges eszközöket biztosít

Hegesztett kötést készít volfrámelektródás védőgázas ívhegesztéssel

Hegesztett kötést készít fogyóelektródás védőgázas ívhegesztéssel

Ellenőrzi a beszállási engedély meglétét

Hegesztett kötést készít bevontelektródás kézi ívhegesztéssel

Hegesztett kötést készít gázhegesztéssel

Munkavégzés közben dokumentálja a folyamatok végrehajtását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A Hegesztett kötés- és varrattípusok, hegesztési varratok alap- és kiegészítőjeleinek értelmezése

A Gyártói Hegesztési Utasítás (WPS) felépítése, tartalma, értelmezése

A Gépkönyv, Kezelési-, Szerelési-, Karbantartási utasítás használata

Anyagok, segédanyagok értelmezése, használata

Az ötvöző-anyagok hatása a hegeszthetőségre

A bevontelektródás kézi ívhegesztés hozaganyagai

Varratmérő és ellenőrző eszközök használata

Hegesztőgázok használata

A gázhegesztés hozaganyagai

A volfrámelektródás védőgázas ívhegesztés hozaganyagai

A fogyóelektródás védőgázas ívhegesztés hozaganyagai

Egyéb hegesztési technológiák hozaganyagai

Gázhegesztő-berendezések és kezelésük

Bevontelektródás kézi ívhegesztő berendezések és kezelésük

Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő berendezések és kezelésük

A fedett ívű hegesztés eszközei, berendezései és kezelésük

A gyártói Hegesztési Utasítás (WPS) felépítése, tartalma, értelmezése

A fogyóelektródás, védőgázas ívhegesztés eszközei, berendezései és kezelésük

A plazmaívhegesztés eszközei, berendezései és kezelésük

Egyéb ívhegesztési eljárások eszközei, berendezései és kezelésük

Az ellenállás-hegesztés eszközei, berendezései és kezelésük

A sajtolóhegesztés eszközei, berendezései és kezelésük

Egyéb hegesztési eljárások eszközei, berendezései és kezelésük

Hegesztés-technológiák

A lángvágás technológiája

A plazmavágás technológiája

Egyéb vágási technológiák

A vágott felület hibái, eltérései

A hegesztő-berendezések használata

A lángforrasztás eszközei, berendezései

Termikus szórás

szakmai készségek:

Varratképzési ismeretek alkalmazása az MSZ EN ISO 6947 szerinti szabvány alapján

A varratmérő- és ellenőrzőeszközök használata

A hegesztési varratok alap- és kiegészítő jeleinek értelmezése

A hegesztőeljárások berendezésinek, eszközeinek használata

A hegesztési biztonsági szabályzat alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

A környezet tisztántartása

Körültekintés, elővigyázatosság

182. A Járműipari fémalkatrész-gyártó alapfeladatok megnevezésű, 10182-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alapanyagot előkészít

Segédanyagot előkészít

Kiválasztja a megfelelő hőkezelési eljárást

Meghatározza a munkadarab felmelegítésének és hőn tartásának időtartamát

Kiválasztja a hűtőközeg fajtáját és a lehűtés módját

Gondoskodik a gépen előírt paraméterek beállításáról

A munkájához szükséges kisgépeket használja

Anyagvizsgáló berendezést kezel

Mérleget kezel

Anyagvizsgálatot végez

Figyeli a berendezések műszaki állapotát

Biztonsági ellenőrzéseket végez, elhárítja a Pneumatika rendszer hibát

Dokumentálja a próbagyártmány ellenőrzését

Helyszínen javítható hiba esetén elvégzi a gyártmány javítását

Helyszínen nem javítható hiba esetén a technológiai utasításoknak megfelelően jár el

Dokumentálja az általa elvégzett munkafeladatot

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A metallurgiai folyamatok kémiai, fémtani alapja

Acélok hőn tartásakor lejátszódó folyamatok

Fémek hevítésekor lejátszódó folyamatok

Fémek hűtésekor lejátszódó folyamatok

Hőkezelési eljárások

Felületkezelés

Gyártási dokumentáció

Műszaki rajzok alaki és formai ismerete

Hőkezelések rajzi jelölése

Öntészeti rajzjelölések

Melegüzemi anyagjelölés

Elektronikus okmányolás

Anyagelőkészítés

Anyagbiztosítás, anyagmozgatás

Kohászati alapanyagok, segédanyagok

Kohászati előkészítő műveletek

Segédberendezések

Hőmérsékletmérés

Próbavétel

Anyagszerkezettani vizsgálat

Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Gépi berendezéssel kapcsolatos munkavédelem és biztonságtechnika

Gépbeállítás, gépápolás (tisztítás, olajozás, kenés stb.)

szakmai készségek:

Gépészeti, jelképes és öntészeti rajz olvasása, értelmezése

Műszaki táblázatok kezelése

Mérőeszközök, mérőműszerek használata

A gép kezelőszerveinek használata

Anyagvizsgáló berendezések kezelése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Döntésképesség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Határozottság

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Logikus gondolkodás

Figyelem-összpontosítás

183. A Járműipari fémalkatrész-gyártó feladatok megnevezésű, 10183-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A fémek homokformába öntése során kezeli a formázógépet

Kézi szerszámokat kezel

Összeállítja a formát

A formát leönti

A fémek héjformába öntéséhez készre süti a héjformát

Összeállítja a Formát

A formát leönti

Kokillaöntéshez előkészíti a kokillát (tisztítja, előmelegíti, mázzal bevonja)

Fémet kokillába önt

Öntvényt ellenőriz

Előkészíti a szerszámokat (tisztít, ellenőriz, előmelegít) a nyomásos öntéshez

Öntőgépet kezel

Előkészíti a szerszámokat a magkészítéshez

Maglövő gépet kezel

Magot készít (vízüveges, furángyantás)

Ellenőrzi, és dokumentálja az elvégzett feladatokat

Gyártmánykísérő lapokat kezel

Hőkezelést végez:

Felhevíti a munkadarabot az adott eljárás figyelembe vételével

Hőn tartja a felhevített munkadarabot

A technológiának megfelelő hűtést alkalmaz

Megeresztést és feszültségmentesítést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Fémöntészet

A fémek öntészeti tulajdonságai

A vasöntészet sajátosságai

Az acélöntészet sajátosságai

Az alumíniumöntészet sajátossága

A fémöntés berendezései és technológiája

A nyomásos öntőgép felépítése

A kokillaöntészet jellemzői

Öntvényanyagok, olvasztási, öntési jellegzetességek

A formázástechnológia alapjai

A formázás alap és segédanyagai

A formázás szerszámai

A formázás mérőeszközei

Forma és magkészítési módok

A magkészítés berendezései

A Kemencekezelés alapjai

Kemencevezérlő berendezések

Kemence karbantartás

Hőmérsékletmérési módok, eszközök

Hűtőanyagok, hűtőközegek

Szabványok és egyéb segédletek

Öntvények ábrázolása, öntvényrajz értelmezése

Gyártásközi ellenőrzés, termékkísérő dokumentum

szakmai készségek:

Kéziszerszámok használata

Formázás

Magkészítés

Hőmérséklet mérése

Speciális öntészeti gépek kezelése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatfenntartó készség

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelem-összpontosítás

184. Az Öntészeti feladatok megnevezésű, 10184-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A minták, a magszekrények állapotát ellenőrzi, rajzot olvas, összehasonlítja a dokumentációt a formával

A formázókeverék minőségét, a formázóberendezések működését ellenőrzi, formázó anyagot előkészít

Homokformát, magot készít, fekecsel

Homokformát összerak

A kéziszerszámokat ellenőrzi

Az öntőkokilla beállítását, a nyomásos öntőgép működését ellenőrzi

Öntőszerszámot előkészít, fém kokillát és az öntőkanalat előmelegíti

Öntőszerszámot cserél

Öntőgépet, nyomásos öntőgépet kezel, kokillaöntvényt önt, homokformába, héjformába önt, nyomásos öntvényt önt, precíziós eljárással önt

Öntvénytisztító gépet kezel, öntvényt tisztít

Az öntvényeket ellenőrzi

A gyártmánykísérő lapokat kezeli

Műszakjelentést ír az elvégzett feladatairól, kapcsolatot tart a minőségellenőrző szakemberrel és a technológiai folyamat többi résztvevőjével

A keletkezett selejtről intézkedik

Újítási javaslatokat készít

Rázóasztalt kezel, homokkeverő gépet kezel

Fekecselő berendezést működtet, bevonó iszapkeverő gépet kezel

Sütőkemencét, formázógépet kezel

Szárító és előmelegítő berendezéseket kezel

Viaszkeveréket készít, pépesít, viaszpréselő gépet kezel

Viaszkiolvasztó berendezést kezel

Pneumatikus döngölő szerszámokat kezel

Homokregeneráló berendezést kezel, homokrögtörő gépeket kezel

Kokillamozgató berendezést kezel

Fűrészgépet, csiszológépet, homokszóró gépet kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Középfokú rajztechnikai és számítástechnikai ismeretek, a műszaki rajz olvasásának szabályai, a mintarajzzal szemben támasztott követelmények

A műszaki dokumentáció, gyártási dokumentáció ismérvei

Mértani alapfogalmak, konvex és konkáv felületek

Az öntéstechnológia alapjai

A formázástechnológia alapjai

A formázás anyagai és eszközei

Forma- és magkészítés

Homokelőkészítés gépi és segédberendezései

Mintakészítés gépi berendezései

Formázó- és magkészítő gépek

A formázás, összerakás és öntés szállító és egyéb gépi berendezései

Olvasztás, öntés, fémek öntészeti tulajdonságai

Az anyagterek, olvasztóművek és az öntés gépi berendezései

Adagszámítás

Öntvénytisztítás és kikészítés

Öntvényürítés és tisztítás gépi berendezései

A felöntések és beömlők eltávolításának és az öntvények finomtisztításának gépi berendezései

Vasöntészet

Acélöntészet

Fémöntészet

Különleges öntőgépek, berendezések

Gépesítés, automatizálás, karbantartás és környezetvédelem gépei

Az anyagfelhasználás dokumentálása

A géphiba bizonylatolása

A gépek biztonságtechnikai előírásai, beállításai

Helyi tűzvédelmi utasítások ismerete

Munkakörnyezet tisztántartása

A környezetvédelem helyi feladatairól készült utasítás

szakmai készségek:

Szakmai szöveg értelmezése

Mintakészítő jelképek értelmezése, az öntőminták színei, jelölései

Alapvető gépészeti méréstechnikai eszközök használata

Gyártásközi ellenőrzés

Környezetvédelem

Személyes kompetenciák:

Mozgáskoordináció

Felelősségtudat

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Közérthetőség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyükön való alkalmazása

185. A Kohászati anyagvizsgálatok és mérések megnevezésű, 10185-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Mintát (próbát) vesz vagy vetet, valamint előkészíti az anyagokat vizsgálatra

Darabos anyagok mintaelőkészítését végzi: porítás, szitavizsgálat

A nedvesség-, hamu-, illóanyag-tartalom vizsgálatokat végez, égéshőt határoz meg, fűtőértéket számít

Alapanyagok, salakok összetételének meghatározását végzi klasszikus analitikai módszerekkel, vagy röntgen spektrométerekkel

Technológia irányításához szükséges fémminták vizsgálatát végzi/végezteti optikai emissziós spektrometriával

Oxigén, nitrogén (hidrogén) valamint karbon, kén tartalom meghatározását végzi termikus elemanalizátorokkal

Szakítóvizsgálatot, keménységmérést (Brinell, Vickers, Rockwell) és ütővizsgálatot végez

Felületi érdességet, felületi bevonatok összetételét, vastagságát méri

Roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez: folyadékbehatolásos, mágneses vizsgálatok, ultrahangos falvastagságmérés, potenciálszondás mélységmérés

Metallográfiai vizsgálathoz szükséges próbatestet beágyaz vagy beágyaztat, majd a beágyazott mintát csiszolja és polírozza

Makroszerkezet vizsgálatok keretein beül Perszulfátos makromaratást és Baumann-lenyomatot készít

Acélokban szemcsefokozatszámot szabványos eljárással meghatároz

Acélokban szabványos eljárással zárványosság vizsgálatot végez

Öntöttvas mikroszerkezetét szabványos eljárással meghatározza

Színesfémek mikroszerkezetét vizsgálja

Ipari szennyvizekből környezetvédelmi szempontból fontos nehézfémtartalmat határoz meg

A mérés eredményeket értékeli, dokumentálja

Tanulmányozza és értelmezi a kohászati anyagokra vonatkozó információkat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az iparban használatos alap- és segédanyagok eredete, tulajdonságai ismerete, felhasználási területeik

Az iparban használatos alap- és segédanyagok fizikai, kémiai, kémiai biztonsági, mechanikai, technológiai tulajdonságai

Ötvöző anyagok hatása az anyag tulajdonságaira

Szabványos ipari fémötvözetek, vizsgálati szabványok ismerete

Ipari anyagok mechanikai, hőtechnikai, villamos, korróziós, technológiai és egyéb tulajdonságai

Az anyagok mikroszerkezetének és tulajdonságainak kapcsolata

Ipari anyagok egyéb jellemzői

Anyagvizsgálatok elmélete, anyagok kémiai összetételének, belső szerkezetének és mechanikai jellemzőinek mérésére szolgáló berendezések működési elve

Mérőberendezések, mérési segédeszközök használatának gyakorlati ismerete

Matematikai statisztikai alapfogalmak

Mérési eredmények elemzése, grafikus ábrázolása

Számítógépes szövegszerkesztő, táblázatkezelő programok, mérési eredmények kiértékelését segítő statisztikai programok használata

szakmai készségek:

Műszaki táblázatok, diagrammok olvasása, értelmezése, kezelése

Roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatok alkalmazása

Technológiai vizsgálatok alkalmazása

Kohászati mérőeszközök használata

Mérési jegyzőkönyv készítése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Döntésképesség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

186. A Kohászati technikus alapfeladatok megnevezésű, 10186-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alapanyagot, segédanyagot előkészíttet, műbizonylatol

A felügyelete és üzemeltetése alá tartozó fő- és kisegítő berendezésekre előírt biztonsági ellenőrzéseket elvégzi, az üzemeltetéshez előkészíti, a gépen előírt paraméterek beállításáról gondoskodik

A termelési feladatokat egyezteti

Fémtisztítást, zárványtartalom csökkentést, zárványmodifikálást végez

Hőmérsékletet becsül/mér, próbákat vesz és elemzésre küld

A csapolandó mennyiséget meghatározza

Kemencében, konverterben, üstben gázöblítést végez (pl. argon, nitrogén)

A technológiai folyamatban résztvevőkkel folyamatos kapcsolatot tart

A gyártási folyamat során fellépő rendkívüli helyzeteket jelzi, kezeli

Folyékony fémből mintavétel eredményének alapján összetételt, hőmérsékletet módosít

Tüzeléstechnikai berendezéseket kezel (pl.: üstfűtő, gázégők, gyújtókemence), gázinjektáló berendezéseket kezel

Mérleget, szállítószalagot kezel, adagolóberendezéseket működtet, porelszívó/leválasztó berendezést kezel

A munkájához szükséges kisgépeket, eszközöket használja

Anyagvizsgáló berendezést kezel, anyagvizsgálatot, méréseket végez, próbákat azonosít, számítógépes adatnyilvántartást végez

Ellenőrzi és irányítja a beosztott dolgozókat, utasításokat ad ki

Gyártás közben ellenőrzi a technológiai paraméterek betartását, irányítja a mintavételezést, gyártásközi ellenőrzést végez

Technológiai folyamatot felügyel, irányít (pl. képlékenyalakítás), szerszámcserét végez, irányít (pl. hengercsere, késcsere), nyers darab kikészítést végez (pl. táblalemez egyengetés)

Formaöntést előkészít, végez, öntvényt tisztít, folyamatos öntést felügyel, irányít

A minőségügyi előírások betartását ellenőrzi

A berendezések műszaki állapotát, a gyártás során felhasznált anyagok technológiában előírt állapotát üzemelés közben folyamatosan figyeli, rögzíti és jelzi

A műszak alatt történt rendellenességeket, hiányosságokat rögzíti és jelzi, a megoldásokra javaslatot tesz

A berendezéseket a karbantartáshoz előkészítteti (letakaríttatja a berendezéseket, üresre járat), a karbantartás közbeni berendezés-mozgatási és egyéb funkciókat biztosíttatja, valamint karbantartást követően a komplex funkciópróbákat elvégezteti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok alaki és formai ismerete, rajzolvasás

Összetett mértani testek felépítése, ábrázolási módok, nézetek, metszetek, áthatások

Alkatrészrajzok, összeállítási rajzok tartalmi és formai jellemzői

Általános gépészeti alapismeretek

Mechanikai alapismeretek

Általános géptan alapismeretek

Hidraulikai és pneumatikai alapismeretek

Elektrotechnikai és irányítástechnikai alapismeretek

Képlékenyalakítás alapismeretei, hengerművek gépi berendezései, a sajtolás gépi berendezései, a húzás gépi berendezései, egyéb képlékenyalakító berendezések

Technológiai utasítás

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata

Elektronikus okmányolás, műbizonylat

Kohászati alapanyagok, kohászati segédanyagok, anyagelőkészítés

Tűzálló anyagok

A metallurgiai folyamatok kémiai alapjai

Fémtani és hőkezelési alapismeretek

Kohászati berendezések géptana

Kohászati előkészítő műveletek, segédberendezések

Tüzeléstan és tüzeléstechnikai berendezések

Próbavétel, anyagvizsgálat

Anyagmozgatás, szállítás

Anyagbiztosítás, termékek tárolása (deponálás)

Gépápolás (tisztítás, olajozás, kenés)

Hulladékeltávolítás

A munkavégzés bizonylatolása (pl. munkalap)

A minőség bizonylatolása (jegyzőkönyv)

Az oktatások bizonylatolása (munkabiztonság, tűzvédelem)

A géphiba bizonylatolása

szakmai készségek:

Szakmai szöveg értelmezése

Információforrások, műszaki táblázatok kezelése

Anyagvizsgáló berendezések kezelése

Metallurgiai, technológiai számítások

Tüzeléstechnikai számítások

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Határozottság

187. A Melegüzemi munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű, 10187-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A munkabiztonsági előírásokat betartja és betartatja

A tűzvédelmi előírásokat betartja és betartatja

A minőségirányítási rendszer előírásait, utasításait betartja és betartatja

A környezetvédelmi előírásokat betartja és betartatja

A sugárzásvédelmi előírásokat betartja és betartatja

A tüzet jelzi, részt vesz az oltásban

A munkabiztonsági, tűzvédelmi és a környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában részt vesz

A munkabiztonsági javaslatok kidolgozásában részt vesz

A mentésben részt vesz, elsősegélyt nyújt

Havaria esetén (baleset, tűz, környezetvédelmi veszély stb.) értesíti a megfelelő szerveket (mentők, tűzoltóság, környezetvédelem, katasztrófavédelem) és az érvényes utasítások/rendelkezések szerint jár el

A veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó előírásokat betartja és betartatja

A szelektív hulladékgyűjtés szabályait betartja és betartatja

A munkahelyi környezetében rendet tart

A munkahelyi környezetét tisztán tartja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Környezetirányítás, környezetvédelem

Tűzvédelmi ismeretek

Tűzoltó berendezések, eszközök

Tűzkár bejelentése

Elsősegélynyújtás

Munkavégzés szabályai

Munkavédelem, biztonságtechnika

Minőségirányítás, minőségbiztosítási alapismeretek, minőségbiztosítási kézikönyv, szabványok

Havaria esetére érvényes utasítások/rendelkezések

Vészjelzők használata (vészleállító)

Gépi berendezéssel kapcsolatos munkavédelem és biztonságtechnika

Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai

Környezetvédelmi ismeretek, veszélyes hulladékok kezelése, szelektív hulladékgyűjtés

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Információforrások kezelése

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, színjelölések értelmezése

Elsősegélynyújtás

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségtudat

Szabálykövető magatartás

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

188. A Színesfémkohászati feladatok megnevezésű, 10188-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Olvasztókemencét előkészít

Olvasztómű állapotát ellenőrzi

Az üstöket előkészíti

A megfelelő darabolási technológiát kiválasztja

Darabolást végez

Betétet és ötvözőmennyiséget számol

Technológiai előírás szerint adagolja az alap- és segédanyagokat

Ötvöző fémet mérlegel, ötvöz

A fémfürdő kémiai összetételét, hőmérsékletét beállítja, homogenizálja

Levezeti a csapolást

Felügyeli és irányítja a folyékony fém mozgását

Salaklehúzó gépet kezel

Kemencejavító gépet kezel

Aprító, daraboló gépet kezel

Vákuum üstöt kezel

Anyagválogató berendezést kezel

Présgépet kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gyártási dokumentáció

Adagszámítás

Elektrokémiai alapfogalmak

Az ércelőkészítés berendezései

Rézkohászat

Színesfémkohászati berendezések

Egyéb fémek kohászata, előállításuk elektrolízissel

A timföldgyártás fizikai, kémiai alapelvei

A Bayer-féle timföldgyártás technológiája

A Bayer-féle timföldgyártás üzemvitele

A timföldgyártás gépei

Alumíniumkohók gépi berendezései

Az alumínium kohászata

Az alumínium tisztítása (raffinálás)

Hulladékalumínium feldolgozás

Korundgyártás, kádkövek előállítása

Az anyagfelhasználás dokumentálása

A géphiba bizonylatolása

A gépek biztonságtechnikai előírásai, beállításai

Helyi tűzvédelmi utasítások ismerete

Munkakörnyezet tisztántartása

A környezetvédelem helyi feladatairól készült utasítás

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése, szakmai nyelvű beszédkészség

Alapvető gépészeti méréstechnikai eszközök használata

Gyártásközi ellenőrzés

Környezetvédelem

Szerszámok, gépek napi karbantartása

Személyes kompetenciák:

Mozgáskoordináció

Felelősségtudat

Pontosság

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Közérthetőség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyükön való alkalmazása

189. A Vaskohászati feladatok megnevezésű, 10189-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kohászati anyagelőkészítést végez, -ellenőriz

Olvasztómű állapotát ellenőrzi, olvasztó kemencét előkészít

A csapoló nyílást letisztítja

Az üstöket előkészíti

A megfelelő darabolási technológiát kiválasztja, darabolást végez

Betétet és ötvözőmennyiséget számol

Technológiai előírás szerint adagolja az alap- és segédanyagokat

Ötvöző fémet mérlegel, ötvöz

A fémfürdő kémiai összetételét, hőmérsékletét homogenizálja, beállítja

Az olvadék szintet szabályozza

A csapolást levezeti, a folyékony fém mozgását felügyeli és irányítja

Salaklehúzó gépet kezel

Kemencejavító gépet kezel

Vákuum üstöt kezel

Anyagválogató berendezést, présgépet kezel, aprító, darabológépet kezel

Elektródahosszabbító berendezést kezel

A nyersvaskeverő berendezést működteti

Csapolónyílást javít, csapoló csatornákat ellenőriz

A tűzálló falazat cseréjébe besegít

Ércdarabosítást végez

Léghevítőket kezel

Salakfeldolgozást végez

Gáztisztító berendezést kezel (multiciklon, zsákos szűrő, elektrofilter, nedves mosók,)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gyártási dokumentáció, technológiai utasítások

Adagszámítás, elegyszámítás

Nyersvasgyártási ismeretek

Kohókoksz előállítási ismeretek

Ércelőkészítési eljárások

Salakfeldolgozási eljárások

Füstgáztisztítási eljárások

Nagyolvasztóművek gépi berendezéseinek szerkezete, működése

Az acélgyártás alapfogalmai, alapvető folyamatai

Az acél előállítása

Nagytisztaságú acélok előállítása

Acélművek gépi berendezései

Az acél leöntése

Az anyagfelhasználás dokumentálása

A géphiba bizonylatolása

A gépek biztonságtechnikai előírásai, beállításai

Helyi tűzvédelmi utasítások ismerete

Munkakörnyezet tisztántartása

A környezetvédelem helyi feladatairól készült utasítás

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése, szakmai nyelvű beszédkészség

Gyártásközi ellenőrzés

Anyagvizsgáló berendezések kezelése

Metallurgiai számítások

Tüzeléstechnikai számítások

Személyes kompetenciák:

Mozgáskoordináció

Felelősségtudat

Pontosság

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Közérthetőség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyén való alkalmazása

190. A Mechatronikai gépészeti feladatok megnevezésű, 10190-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Idegen nyelvű dokumentációt tanulmányoz és értelmez

Felméri a gépszerkezet, gépegység általános állapotát, szemrevételezéssel, méréssel, tesztberendezésekkel szisztematikus hibabehatárolást végez

Szerelési egységeket és elemeket összeépít, tesztel

Mozgó elemekkel felszerelt gépegységeket; tengelyeket, hajtóműveket összeépít, működést tesztel, karbantart

Szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga- és lánchajtásokat beépít, működést tesztel, karbantart

Csiga-csigakerék, csavarorsó-csavaranya, golyósorsó-golyósanya és fogaskerék-fogasléc mozgásátalakító elemeket beépít és működést tesztel, karbantart

Elektromechanikus és hidropneumatikus hajtóműveket beépít, működést tesztel és karbantart

Tengelykapcsolókat és fékeket beépít, működést tesztel, karbantart

Sikló- és gördülő csapágyazásokat, csapágyakat, lineáris kocsikat és vezetékeket beépít, működést tesztel és karbantart

Pneumatikus és hidraulikus végrehajtókat, szabályozóelemeket, csővezetékeket beépít, beállít, működést tesztel, karbantart

Szervopneumatikus, proporcional-hidraulikus hajtásokat beépít működést tesztel és karbantart

Vezérlő,- szabályzó,- mérő és állapotfelügyeleti szerelési egységeket beépít

Szenzorokat beépít, beállít

Hűtő- és kenőberendezéseket beépít, működést tesztel, karbantart

Felszereli a szerszámot a működtető gépre

A szerszámkarbantartás folyamatában részt vesz

Korszerű szervohajtásokat működtet

Manipulátorokat és robotokat üzemeltet és ellenőriz

Mechatronikai rendszereket üzembehelyez, funkcionális ellenőrzést végez, próbafuttatást végez és dokumentál

Mechatronikai rendszereket ellenőriz, funkcionális működést, biztonsági berendezéseket és intézkedéseket ellenőriz és dokumentál

Elvégzi a munkafeladathoz tartozó adminisztrációs tevékenységet esetenként idegen nyelven is

Gépészeti karbantartást végez a minőségirányítási rendszer követelményei szerint

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése magyar és idegen nyelven

Műszaki rajzok készítése

Szabványok és katalógusok használata

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata

Hűtő- és kenőanyagok, segédanyagok

Átfogó gépszerkezettani ismeretek

Általános gépüzemeltetési ismeretek

Hajtások, hajtóművek és beállításuk

Tengelykapcsolók és beállításuk

Fékek, mozgásakadályozó elemek és beállításuk

Mozgás-átalakító elemek és beállításuk

Tengelyek, csapágyak és beállításuk

Vázszerkezetek és beállításuk

Hidraulikai alapok

Pneumatikai alapok

Szenzortechnikai ismeretek

Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Mérő- és beállító eszközök, sablonok

Kézi- és kézi kisgépes szerelőszerszámok

A gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása

A működési jellemzők kiszámítása

Átfogó gépszerelési ismeretek

Szerelési műveletterv és műveleti utasítás

Képlékenyalakítás, kivágás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése

A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei

Szerszám/készülék javítása, karbantartása, felújítása

Manipulátorok és robotok szerkezeti felépítése

Manipulátorok és robotok típusai jellemzői

Robotok hajtásai, vezérlések, programozásuk

szakmai készségek:

Gépészeti rajz és műszaki táblázatok olvasása

Pneumatikus, hidraulikus és villamos kapcsolások olvasása, értelmezése

Gépipari mérőeszközök használata

Fémmegmunkáló és szerelő kéziszerszámok és kisgépek használata

Szerelési, beállítási tevékenységek végzése

Módszeres hibakeresés

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

191. A Mechatronikai villamos feladatok megnevezésű, 10191-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Műszaki tartalmakat kommunikál idegen nyelven

Elektrotechnikai és elektronikai számításokat végez

Egyszerű villamos kapcsolási rajzot készít

Dokumentáció alapján kiválasztja a szükséges készülékeket és összeszereli a villamos áramkört

Villamos méréseket végez

Villamos kiviteli terveket értelmez és használ

Felismeri, és dokumentáció alapján megszünteti a villamos készülékek, kezelőelemek, szenzorok, jelátalakítók, beavatkozó- és végrehajtó eszközök hibáit

Villamos motorok erősáramú-, jeladó-, és védelmi kábeleinek telepítését, csatlakoztatását védelmének beállítását végzi

Ellenőrzi a berendezés erősáramú-, vezérlő-, és jelkábeleinek védettségét, folytonosságát, a csatlakozók állapotát, szükség szerint javítja, illetve cseréli azokat

Alkalmazza az elektromágneses zavarok elleni védelem eszközeit és szerelési előírásait

Villamos berendezések feszültségmentesítését végzi

Ipari elektronikai vezérléseket, egyenáramú hajtásszabályzókat, frekvenciaváltós hajtásokat szervo hajtásokat üzemeltet

Ellenőrzi, szükség szerint kicseréli a hibás erősáramú és elektronikus alkatrészeket

Egyszerűbb hiba esetén elvégzi a javítást, bonyolultabb hiba esetén javaslatot tesz a hibaelhárítás módjára

Ipari automatikai rendszereket dokumentáció alapján kiépít és működtet

Elektro-pneumatikus, hidraulikus irányításokat felépít, tesztel és üzemeltet

Ipari buszrendszereket, HMI paneleket, számlálókat, kijelzőket telepít és üzemeltet

Üzemelteti a PLC-vezérlésű gépeket, moduláris PLC-ket dokumentáció alapján „Inline” és „Fieldline” bővít

Dokumentáció alapján programozási feladatot végez

Utasítás szerint PLC programot átmásol, cserél, beüzemel

Villamos karbantartást végez az alkalmazott minőségirányítási rendszer előírása szerint

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Elektrotechnikai, elektronikai ismeretek

Villamos dokumentációk használata

Villamos mérések

Villamos számítások, alapméretezések

Villamos anyagismeret

Elektromechanikus, elektronikus mérőműszerek ismerete

Villamos elosztó-, védelmi-, és kapcsolókészülékek felépítése, működése és jellemzői

Tápegységek felépítése, működése

A villamos gépek felépítése, működése és jellemzői

Teljesítményelektronikai eszközök felépítése, működése és jellemzői

Szenzorok és forgó jeladók felépítése, működése és jellemzői

Fénytan, opto-elektronika

Mérőváltó-erősítők, távadók felépítése, működése és jellemzői

Berendezések, gépek, készülékek programozási, működtetési jellemzői

Huzalozás, kábelezés

Villamos alkatrészek vizsgálati, szerelési módjai

Mechatronikai berendezések élesztési, üzembe helyezési jellemzői

Irányítástechnika

Információ feldolgozás alapjai

Számítógépes tesztelés, szimulálás

PLC hardware ismeretek

PLC programozás alapjai, szöveges és grafikus szabványos programnyelvek

Számítógépes mérésadat gyűjtési módjai

Adatfeldolgozó programok

Ipari számítógépek alkalmazásának jellemzői

szakmai készségek:

Műszaki dokumentáció olvasása, készítése értelmezése idegen nyelven is

Digitális dokumentáció, katalógus használata

Villamos méréstechnikai eszközök használata

Módszeres hibakeresés

Ipari gépek, gyártósorok használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Stressztűrő képesség

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Figyelemösszpontosítás

Módszeres munkavégzés

192. A Szerszám- és készülékgyártás megnevezésű, 10192-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat

Pneumatikus és hidraulikus irányításokat felépít és tesztel

Egyszerű vezérlési, szabályozási hibákat állapít meg, azokat javítja

Hagyományos gépi forgácsoló technológiákat alkalmaz

A különböző technológiákhoz megfelelő szerszámot, gépet kiválaszt

Megfelelő munkadarab és szerszám befogási lehetőségeket alkalmaz

Az alapvető forgácsolási paraméterek közötti összefüggéseket alkalmazza, azokkal egyszerű számításokat végez

Rajzos és szöveges gyártástechnológiai dokumentációkat értelmez

Alkatrészrajzot, szabadkézi vázlatrajzot készít egyszerűbb alkatrészekről

Megtervezi az egyszerűbb alkatrészek forgácsolási folyamatát

Alkalmazza a megfelelő mérési eljárásokat

Egyszerű CNC megmunkáló programot ír

CNC-gépet kezel, beállít

Egyetemes készülékelemeket gyártmánykatalógusból kiválaszt

Speciális készülékelemeket legyárt

Összeállítási rajzokat értelmez, azok alapján készülékeket összeállít, összeszerel

A hidegalakító és melegalakító technológiák alapvető számításait elvégzi

Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket

Szerelési sorrendtervet készít

Kézi finommegmunkálásokat végez

Szikraforgácsoló programot ír, használ, szikraforgácsol

Kiválasztja a megfelelő hőkezelési eljárást, meghatározza a hőkezelések paramétereit

Táblázat alapján hűtőközeget és lehűtési módot választ

Szerszámacélok hőkezelését elvégzi

Betartja a munkabiztonsági, balesetelhárítási szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Géprajzi alapfogalmak

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Pneumatikai, hidraulikai és villamos alapfogalmak, alapismeretek

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata

Fémipari szabványok, táblázatok, termékkatalógusok használata

Szabványos szerkezeti- és szerszámacélok

Szabványos színes- és könnyűfém ötvözetek

Gépipari mérések, ellenőrzések

Kötőgépelemek, kötések

Képlékenyalakítások gépi berendezései, szerszámai, működési jellemzők

Lemezalakítások szerszámainak, gépi berendezéseinek ismerete, működésük erőtani viszonyai

A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei

Hidegalakító technológiák alapvető számításai

Gyártástechnológiai alapok

MKGSI rendszer

Helyzetmeghatározás, szabadságfokok

Készülékek feladata, fajtái

Szabványos és legyártott készülékelemek

Esztergálás

Marás

Fúrás, furatmegmunkálások

Köszörülés

Forgácsolási paraméterek közötti összefüggések

Egyszerűbb forgácsolástechnológiai számítások

Forgácsológépek, forgácsolószerszámok ismerete

CNC technológiák, megmunkálógépek, programok

Szikraforgácsolási ismeretek

Hőkezelési ismeretek

Munkavédelmi, érintésvédelmi, balesetelhárítási ismeretek

szakmai készségek:

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése, készítése

Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata

Hagyományos és CNC gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek kezelése

Hőkezelések eszközeinek, berendezéseinek használata

Egyszerű alkatrészek gyártása műveleti sorrendterv alapján, készülékek, szerszámok összeépítése szerelési sorrendterv alapján

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

193. A Szerszámok és készülékek üzemeltetése, karbantartása megnevezésű, 10193-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hideg- és melegalakító szerszámgépek felépítését, működését tanulmányozza, vizsgálja

Felszereli a szerszámot a működtető gépre

Működteti a gépet és a szerszámot

Betartja a biztonságos munkavégzés szabályait

Alkatrészrajzot és összeállítási rajzot elemez

Szerszámházakat, szerszámelemeket, szerszámokat vizsgál, minősít

A minősítés során felmerülő hibákat korrigálja

Szerszám/készülék próbát végez

Terhelés nélküli összejáratást végez

Üzemszerű körülmények között próbadarabokat gyárt

Próbadarabokat ellenőriz

Szerszámot első munkadarab alapján minősít

Minősítéshez kisszériás próbagyártást végez

Szerszámot minősít az első javításig elkészült darabszám alapján

Szerszámkarbantartás folyamatában részt vesz

Üzemközbeni karbantartást végez

Sorozatgyártás befejezése utáni karbantartást végez

Hidegalakító és térformázó szerszámokon hibaokot tár fel

Szerszámokat javít, hibaokokat megszüntet

Mérési jegyzőkönyvet készít

Szerszámkísérő lapot kiállít

Beállítással, átadással kapcsolatos dokumentációt készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek

Géprajzi alapfogalmak

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Diagramok olvasása, értelmezése

Szabványok használata

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata

Gépipari termékkatalógus (szerszám, anyag, gépelem) használata

Fémipari szabványok, táblázatok használata

Anyagfajták, anyagszabványok

Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

Hideg és melegalakító, ötvözetlen, ötvözött és erősen ötvözött szerszámacélok

Segédanyagok

A műszaki mérés eszközei

Mérés, ellenőrzés

A szerszámgépek felszerszámozási, készülékezési jellemzői

Egyéb sablonok, helyzetbiztosító készülékek jellemzői

A képlékenyalakítás gépi berendezéseinek szerkezeti kialakítása, működési jellemzői

A kivágás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése, erőtani viszonyai

A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei

A kisgépek jellemzői

Gyártástechnológia

Szerszámok, készülékek próbája

Szerszámok készülékek javítása, karbantartása, felújítása

A képlékenyalakítás gépi berendezéseinek munkabiztonsági jellemzői

Az alapszerszámok szerelése

A perifériák szerelése

Villamos-érintésvédelem

Hulladékkezelés

szakmai készségek:

Gépészeti rajz értelmezése, szabadkézi vázlatkészítés

Műszaki táblázatok, diagramok kezelése, értelmezése

Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata

Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek kezelése

Gépipari mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

194. A Bányagépek működtetése megnevezésű, 10194-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gépeknél, berendezéseknél, egyéb technikai eszközöknél állapotot ellenőriz

Gépek, berendezések, egyéb technikai eszközök működési környezetét ellenőrzi, meggyőződik annak biztonságos voltáról

Kis- és középjavítási műveleteket végez

Napi karbantartási műveleteket végez

Üzemzavarok okát, javítási igényét felméri

Gondoskodik a keletkező por csökkentéséről

Közreműködik a jövesztő- és rakodógépek szerelésénél

Menetlevelet, üzemviteli lapot vezet

Törő-, osztályozó berendezést működtet

Szállító útvonalakat portalanít

Szállító berendezéseket beállít, átépít, áthelyez

Berendezéseket tisztít

Üzemzavart hárít el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Jövesztőgépek

Víztelenítő berendezések

Lerakógépek

Osztályozó berendezések

Szállítógépek, -berendezések

szakmai készségek:

Gépi, kézi karbantartó eszközök használata

Lakatos- és fémipari szerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Erős fizikum

Precizitás

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

195. A Bányaipari technikus feladatai megnevezésű, 10195-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kialakítja a munkahelyet, munkakörnyezetet

Meghatározza és biztosítja a szükséges munkaerőt, munkaeszközt

Munkaszervezési feladatokat végez

Termelési feladatokat határoz meg

Vágathajtási feladatokkal kapcsolatos feladatokat végeztet

Bányabiztosítási feladatokat végeztet

Munkahelyi jövesztő, rakodó, szállító berendezéseket telepít, működtet

Munkahelyi szellőztető rendszert szereltet és hosszabbíttat

Bányagázokat mér

Gondoskodik a sújtólégrobbanás elkerüléséről

Biztosítóanyagot visszaraboltat, omlasztási munkát végeztet

Kialakíttatja a rézsűket, munkasíkokat

Kialakítja a leművelt területek felszínét

Visszaterítteti a humuszt, füvesítteti, fásíttatja a leművelt területeket

Kialakíttatja a vízelvezetési rendszert

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Munkavédelmi szabályok

Bányamentés

Tűzvédelmi szabályok

Gáztermékek és hatásuk

Biztosítási eljárások és megoldások

Biztosítóanyagok

Terepalakulatok

Vízbetörés elleni védekezés

Irány, szint kijelölés

szakmai készségek:

Információs és kommunikációs rendszerek kezelése

Helyszínrajz, terepmetszet összeállítása, készítése

Bányaművelési terv olvasása, értelmezése

Kitűző eszközök használata

Munkaszervezési módszerek alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelős magatartás

Döntési képesség

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Kreativitás, ötletgazdagság

196. A Bányászati alapismeretek megnevezésű, 10196-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűzvédelem, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat

Gondoskodik elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről, képes elsősegélyt nyújtani

Részt vesz a környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában

Alkalmazza a környezetkímélő anyagokat, technológiákat

Géprajzot készít és olvas, értelmez

Használja a technológiai dokumentációkban alkalmazott szabványos jelképes jelöléseket

Meghatározza egy vállalkozás munkaerő szükségletét

Alkalmazza a szükséges gazdasági jogszabályokat

Vállalkozást működtet

Megkülönbözteti a különböző talajféléket, kőzeteket, alapvető hidrogeológiai ismeretekkel bír,

Alkalmazza az alapvető tereptani ismereteket

Működteti az elektrotechnikai gépeket

Oldható és nemoldható kötést készít

Megkülönbözteti a különböző csövek anyagát és elzárószerelvények felépítését és működését

Alkalmazza a gépek, berendezések alapvető szilárdsági méretezésének mechanikai alapjait

Alkalmazza az alapvető gépeket (motorok, erőátviteli berendezések, szivattyúk, kompresszorok, hőcserélők, stb.)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépelemek

Anyagok tulajdonságai

Geológia

Általános géptan

Munkavédelem, biztonságtechnika és foglalkozás egészségügy

Gépészeti alapfogalmak

Gazdaságtani és vállalkozási alapok

Műszaki rajz

Elektrotechnika

Környezetvédelem

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Képi jellegű műszaki rajzok olvasása

Szakmai nyelv használata írásos és élő beszéd formájában

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Számolási és matematikai, fizikai alapműveletek alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Motiválhatóság

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Felfogóképesség

Lényeg felismerés

197. A Bányaüzemeltetés, ellenőrzés megnevezésű, 10197-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri az üzemzavar okát, javítási, karbantartási igényt

Bányagépészeti, bányavillamossági, jövesztő-, fejtő-, rakodó- stb. gépek, berendezések alkalmazását ellenőrzi

Tervezi a gépkezelők termelési, gépalkalmazási és karbantartási munkáját

Tervezi a be-, ki- és átszerelési feladatokat

Munkaszervezési, ellenőrzési tervet állít össze

Műszaki- és gazdaságossági számításokat végez

Közlekedési utat készíttet, megépítteti a külszíni létesítményeket, kiépítteti az energiaellátást

Ideiglenes vasutat építtet és szállítóberendezést hosszabbíttat

Kezelteti az emelő-, vontató-, fúró-, fejtő-, szállítóberendezéseket

Fejtési munkát végeztet, jövesztőgépet kezeltet, biztosítószerkezetet, berendezést kezeltet

Szállítási utat, anyagdepót, raktárt határoz meg

Lefedést végeztet, homlokot igazíttat, bányaudvart alakíttat ki

Elhelyezteti a meddőt, kialakíttatja a hányófelületet

Töreti és osztályoztatja a haszonanyagot, deponáltatja a terméket

Fúrólyukat, töltetüreget, kamrát stb. telepíttet

Robbantóanyagokat szállíttat és tároltat

Készletezteti a robbantóanyagot

Eltávolíttatja a gépi berendezéseket, lebontatja (utóhasznosításra előkészíti) a bányászati létesítményeket

Szállító útvonalakat portalaníttat

Munkahelyeket vízteleníttet, külvíz védelmi létesítményeket építtet

Gondoskodik a keletkező por csökkentéséről

Gondoskodik a keletkező mérgező gázok hatásainak csökkentéséről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Aknaszállítás

Anyagszállító rendszerek

Anyagtovábbító csőrendszerek

Ásványi előfordulások

Bányakár és megelőzése

Bányaműveléstani alapfogalmak

Bányászathoz kötődő ábrázolási módok

Bányászati munkafolyamatok

Bányászati tevékenységek előírásai

Bányatörvény és végrehajtási utasításai

Bányaüzem munkájához kapcsolódó számítógépes programok

Bányaveszélyek

Elektromosságtani alapismeretek

Gazdálkodási alapfogalmak

Hidraulikai alapismeretek

Irányítási rendszerek

Jövesztési technológiák

Keletkező mérgező gázok, porok káros hatása elleni védekezés

Motiválási formák

Munkaszervezés

Okmányozási szabályok

Pneumatikai alapismeretek

Rekultiváció

Szállítás

Szellőztetés

Szivattyúk

Villamos gépek üzemtana

Víztelenítés és vízelvezetés

szakmai készségek:

Diagram, nomogram olvasása, kitöltése, készítése

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Idegen nyelvű beszédkészség

Szövegszerkesztés, táblázatkezelés

Technológiai vázlat készítése

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Információgyűjtés

Következtetési képesség

198. A Logisztika, karbantartás megnevezésű, 10198-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Anyagmozgató pályát épít

A berendezések javítására és karbantartására tervet készít

Logisztikai feladatokat old meg, anyagokat és eszközöket igényel

Termékkészletet minősít és nyilvántart

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Általános és bányagéptani anyagok- és eszközök

Anyag-, eszközszükségleti számítások

Javítóanyagok

Karbantartó anyagok

Kompresszorok, pneumatika

Lakatosipari műveletek

Nyilvántartási szabályok

Szállítási rendszerek

Térfogatok mérése, becslése, számítása

Üzem- és kenőanyagok

Vezérlő-, irányító berendezések

Vízgépek, hidraulika

szakmai készségek:

Figyelemfelkeltő ábrák, utasító, tiltó jelképek, egyezményes jelek értelmezése

Köznyelvi és szakmai szöveg alkalmazása szóban és írásban

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerben történő gondolkozás

Logikus gondolkodás

199. A Termelési feladatok megnevezésű, 10199-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Anyagmozgató pályát épít

Anyagot szállít, mozgat

Biztosítási anyagot rendel

Biztosító anyagokat beépít, rögzít

Ellenőrzi a robbantás környezetét

Fejtési, karbantartási, technológiai fülkét készít

Fúrási munkára előkészül

Fúrólyukat telepít

Gondoskodik a keletkező mérgező gázok hatásainak csökkentéséről

Hibás részegységeket és berendezéseket cserél

Hidraulikus gépet kezel

Jövesztő- és rakodógépek szerelésénél közreműködik

Jövesztőgépet kezel

Kezeli az emelő- és vontató berendezéseket

Kőzetrepesztési technológiát használ

Omlasztási munkát végez

Önjáró biztosító berendezéseket be- és kiszerel

Önjáró biztosítószerkezeteket kezel

Pneumatikus gépet kezel

Robbanóanyagot szállít

Szellőztetési berendezéseket készít

Termelvényszállító berendezéseket összeszerel

Tömedékelési és iszapolási munkát végez

Vágathajtó gépet kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Bányabiztosítás

Bányafenntartás

Bányagázok

Föld alatti művelési technológiák

Fúrási technológiák, fúrógépek

Hasznos ásványi anyagok

Hidraulikai alapok, szerszámok

Hidraulikus jövesztés

Jövesztő, rakodó és szállítógépek

Kenés

Kőzetalkotó ásványok

Kőzettani alapok

Légállapot hatása, mérése

Légsűrítők

Meddőanyagok

Oltóanyagok

Pneumatikai alapok, szerszámok

Szellőztetés

Szivattyúk

Termelés kéziszerszámai

Tömedékanyagok

Tömedékelő-injektáló gépek

Vágathajtó gépek

Vágatméretek és irányok

Veszélyes anyagok kezelése, tárolása

Vezérlő-, irányítóberendezések

Vízmentesítés

szakmai készségek:

Biztosítási anyagok, gépek szereléséhez szükséges kézi, gépi szerszámok használata

Emelők, állványok, tartórendszerek használata

Fejtési tevékenység kézi-, gépi szerszámainak használata

Lakatos- és fémipari szerszámok használata

Vezérlőpultok használata

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Állóképesség

Térbeli tájékozódás

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

200. A Bányászati alapok megnevezésű, 10200-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a szakirányára vonatkozó munka-, baleset-, tűzvédelem, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó egyéb előírásokat

Részt vesz a szakirányú környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában

Ásvány és kőzettani ismeretek, CH és vízföldtani ismereteket alkalmaz

Alkalmazza a különböző fluidumok áramlástani jellemzőit a számításoknál

Nyomásveszteséget számol, csővezetéket méretez, és szilárdságtani számításokat végez

Működteti és karbantartja a gépeket, berendezéseket, biztonsági szerelvényeket, ellenőrzi azok helyes működését

Elhárítja az üzemzavarok okát

Alkalmazza a szakirányához tartozó szabványokat, műszaki előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépelemek

Anyagismeret

Gépészeti fogalmak

Környezetvédelem

Geológia

Munkabiztonság és elsősegélynyújtás

Áramlástan

Mechanika

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Képi jellegű műszaki rajzok olvasása

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Matematikai, fizikai, mechanikai számítások végzése

A szereléshez szükséges kéziszerszámok, berendezések biztonságos alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyén való alkalmazása

201. A Fluidumkitermelő feladatok megnevezésű, 10201-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kezeli és karbantartja a felszálló termelés berendezéseit

Működteti és karbantartja a mélyszivattyús termelés felszíni berendezéseit

Működteti és karbantartja a segédgázas termelés felszíni berendezéseit

Ellenőrzi a fluidumtermelő kutak helyes működését

Kezeli és karbantartja a kőolaj- és földgázmezők gyűjtő- és kezelőrendszereit

Szereli és karbantartja a távvezeték-szállítási rendszert

Méri és értékeli a tárolókőzetek és rétegfluidumok jellemző tulajdonságait

Ellenőrzi a különböző tárolóműveléseknek megfelelő fluidumtermelést

Alkalmazza a kiszorítási eljárásokat

Kezeli és javítja a felszálló termelés berendezéseit

Működteti a mélyszivattyús termelés felszíni berendezéseit

Működteti a segédgázas termelés felszíni berendezéseit

Kezeli a kőolaj- és földgázmezők gyűjtő- és kezelőrendszereit

Ellenőrzi a távvezeték-szállítási rendszereket

Ellenőrzi a fluidumtermelő kutak helyes működését

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Tárolóközet, rétegtartalom

Tárolóművelés

Termelési módok

Fluidumszállítás

Üzemeltetés

Gépészet

Üzemeltetés

Munkabiztonság

Megelőző karbantartás

szakmai készségek:

Képi jellegű ábrázoló műszaki rajzok olvasása, értelmezése

Kéziszerszámok használata

Gépészeti mérőeszközök használata

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Önállóság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Problémamegoldás, hibaelhárítás

202. A Gázipari technikusi feladatok megnevezésű, 10202-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gázokat tárol és kezel

Kiválasztja és beüzemeli a megfelelő tüzelőberendezést

Vízszintes és függőleges csőtervet készít

Gáztüzelő berendezéseket szabályoz be, javít

Hőközpontokat üzemeltet

Elvégzi a gáztechnikai méréseket

Tüzeléstechnikai és károsanyag-emissziós méréseket végez

Gázelosztó-hálózatot üzemeltet, ellenőriz

Közműtérképeket olvas, értelmez

Kivitelezi és értékeli a nyomáspróbákat

Megvalósítja és ellenőrzi a gáztüzelő berendezések biztonságos és gazdaságos üzemeltetését

Propánbutángáz elpárologtatókat helyez üzembe, javít

Összeszereli és üzemelteti a többpalackos propánbutángáz ellátó rendszert

Gázátadó és -fogadó állomásokat üzemeltet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Környezetvédelem

Gáztechnika

Tüzeléstechnika

Gázszolgáltatás

Hatásfok-meghatározás

Propánbutángáz-technológia

Gázellátás

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Hálózati jellegű kapcsolási műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Tüzeléstechnikai mérőeszközök használata

Szerszámok, szerszámgépek használata

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Döntésképesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Figyelem-összpontosítás

Körültekintés, elővigyázatosság

203. A Megújulóenergia-gazdálkodási technikusi feladatok megnevezésű, 10203-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri az energiaigényeket

Kiválasztja a megújulóenergia hasznosításához szükséges berendezést

Bemutatja, jellemzi a megújulóenergiával üzemelő energetikai berendezéseket

Kiválasztja és méretezi az alternatív fűtési- és melegvíz-készítési rendszereket

Szakszerűen telepíti a berendezéseket

Szervezi és irányítja a megújulóenergia hasznosításának munkafolyamatait, működteti, karbantartja az ezekhez szükséges berendezéseket

Összeszereli és kezeli az energiaátalakító rendszereket, berendezéseket

Energetikai méréseket végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Épületgépészet

Hőtechnika

Energiaátalakítás

Napkollektoros rendszerek

Napelemes rendszerek

Szélerőgépek

Vízturbinák

Hőszivattyús rendszerek

Bioenergetikai rendszerek

Energiagazdálkodás

szakmai készségek:

Szakmai tervek, rajzok olvasása, értelmezése

Műszaki táblázatok kezelése

Általános kézi szerelőszerszámok használata

Folyamatábrák készítése

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Felelősségtudat

Precizitás

Társas kompetenciák:

Motiválhatóság

Irányítási készség

Empatikus készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Körültekintés, elővigyázatosság

204. A Mélyfúró feladatok megnevezésű, 10204-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja a feladathoz szükséges fúróberendezést, fúrót, fúrószárat, öblítőrendszert, fúrási műszereket

Meghatározza a fúrási tényezőket

Megtervezi az információszerzési műveleteket

Műveletekhez szükséges gépeket, berendezéseket, szerelvényeket használ

Ellenőrzi és végzi a kőzetbontási folyamatot

Elvégzi a béléscsövezési és lyukfejszerelési műveleteket

Elvégzi a lyukbefejezési, kútjavítási műveleteket

Felszámolja a műszaki baleseteket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Fúrási technológia

Lyukbefejezés, kútjavítás

Kútműveletek

Üzemeltetés

Gépészet

Munkabiztonság

Szerszámkezelés

Megelőző karbantartás

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Képi jellegű ábrázoló műszaki rajzok olvasása, értelmezése

Diagramok olvasása, értelmezése

Matematikai készségek

Kéziszerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Döntésképesség

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konszenzuskészség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Ismeretek helyén való alkalmazása

Áttekintő képesség

205. Az Épületgépész ellátó rendszerek megnevezésű, 10205-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi, értelmezi és észrevételezi a közegellátó rendszerek tervdokumentációját

Részt vesz a tervezői egyeztetésen

Szerelési részletterveket készít

Kiválasztja a szerelésekhez szükséges anyagokat, szerszámokat, szereléstechnológiát

Kiválasztja szükséges szerelvényeket és készülékeket

Ellenőrzi a víz- és csatornahálózatokat

Ellenőrzi a melegvíz-termelő és napkollektoros rendszereket

Ellenőrzi a gázellátó hálózatokat

Ellenőrzi a közmű és technológiai rendszereket

Ellenőrzi a berendezési tárgyakat, készülékeket

Ellenőrzi a hő- és korrózióvédő szigetelést

Ellenőrzi a levegőellátás, szellőzés méretezését

Ellenőrzi a hasadó-nyíló felületet

Ellenőrzi az égéstermék elvezetést

Nyomás és tömörségi próbát végez

Elvégzi a tervezett, kötelező és hatósági méréseket

Üzembe helyezi és beállítja az egyes hálózatokat, rendszerelemeket

Ellenőrzi a készülékek beüzemelését

Elvégzi a finom beszabályozást, ellenőrző méréseket, dokumentációt készít

Programozza a berendezéseket

Elvégzi a próbaüzemet, mérési jegyzőkönyvet készít, oktatja a kezelő személyzetet

Intézi a hatósági átadásokat

Összeállítja a teljes átadási dokumentációt, átadja az elkészült berendezést, rendszert

Szervezi az ellátó rendszerek tervszerű üzemeltetését

Szervezi az ellátó rendszerek tervszerű megelőző karbantartását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok

Tervjelek

Szerelési anyagok,

Szerszámok

Készülék és szerelvény

Víz- és csatornahálózatok

Melegvíz-termelő és napkollektoros rendszerek

Gázellátó hálózatok

Közmű és technológiai rendszerek

Berendezési tárgyak, készülékek

Hő- és korrózióvédő szigetelés

Levegőellátás, szellőzés méretezés

Hasadó-nyíló felület

Égéstermék elvezetés

Nyomás és tömörségi próba

Hatósági mérések

Készülék és rendszer beüzemelés

Elektronikus szabályozók, rendszerek programozása

Hidraulikai beszabályozás

Ellenőrző mérések

Mérési és átadási dokumentációk

Üzemeltetési terv

Tervszerű megelőző karbantartás

szakmai készségek:

Terv- és műszaki dokumentáció olvasása, értelmezése, készítése

Folyamatábrák értelmezése, készítése

Mérőeszközök kezelése, használata

Számítástechnikai kezelői ismeretek

Információforrások ismerete és kezelése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

206. Az Épületgépészeti elektromos szerelések és irányítástechnika megnevezésű, 10206-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Szerelési vázlatot készít

Elvégzi a bekötéseket, huzalozásokat

Elektromos hibát tár fel és javít

Ellenőrzi a vezetékfolytonosságot mérőműszerrel, szükség szerint a vezetéket kicseréli

Ellenőrzi, szükség szerint a hibás elektromos alkatrészt kicseréli

Ellenőrzi a meglévő hálózatot

Mérési feladatokat végez

Elkészíti a kapcsolási, szerelési, bekötési rajzokat

Felszereli a mérőkörök, a szabályozó körök a vezérlőkörök készülékeit

Beszabályozza a szabályozó körök készülékeit

Összehangolja a vezérlőkörök készülékeit

Villamos biztonságtechnikai méréseket végez

A berendezést feszültség/nyomás alá helyezi

Letölti a szoftvert, számítógépet kezel

A beállításokat dokumentáció alapján elvégzi

A berendezésen funkciópróbát végez

Készülék-átalakítási munkákat végez

Kiválasztja az új elemet, alkatrészt vagy készüléket

Beszereli az új elemet, alkatrészt vagy készüléket

Üzembe helyezi az új alkatrészt, készüléket

Dokumentálja az üzembe helyezést, átalakítást

Elvégzi a szabályozók finombeállítását

Programozható logikai vezérlőkön, szabályzókon üzemi beállításokat végez

Programozható készülékeken szoftvert frissít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Elektrotechnikai-alapok

Egyen- és váltakozó áramú hálózatok

Elektronikus áramkörök

Villamos gépek biztonságtechnikája

Teljesítményelektronikai áramkörök

Villamos mérőműszerek

Mechanikai mérőműszerek

Villamos mérések

Mechanikai mérések

Bekötési, huzalozási rajzok

Elektromágneses zavartatás (EMC)

Számítógéppel támogatott technológiák

Irányítástechnikai alapfogalmak

Irányítástechnikai szervek, tagok, berendezések

Vezérlési és szabályozástechnikai alapfogalmak

Villamos gépek jellemzői

Villamos gépek üzemeltetési műveletei

Műszaki ábrázolás

szakmai készségek:

Műszaki rajz és folyamatábrák olvasása, értelmezése

Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

Szabadkézi rajzolás

Kisgépek, kéziszerszámok használata

Labortechnikai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

207. Az Épületgépészeti komfort rendszerek megnevezésű, 10207-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Értelmezi és felülvizsgálja a kiviteli tervdokumentációt, részletterveket készít

Értelmezi tervek alapján a fűtési, hűtési, hőszivattyús lég- és klímatechnika rendszerek jellemző paramétereit

Azonosítja és kiválasztja tervek alapján a komfort rendszereket alkotó berendezéseket, elemeket, anyagokat és ellenőrzi azok műszaki megfelelőségét

Ellenőrzi a kivitelezés terv szerinti, szakszerű elvégzését

Irányítja a fűtő, hűtő és klímatechnikai berendezések, elemek és rendszerek szakszerű telepítését

Értelmezi a beszabályozási terveket és előkészíti a beszabályozást

Értelmezi és kezeli a hidraulikai és légtechnikai rendszerek közegszállítási és nyomásviszonyait

Értelmezi és kezeli a rendszerek akusztikai és hangcsillapítási viszonyait

Elvégezteti a nyomás és tömörségi próbákat

Elvégezteti a rendszerek átmosását, feltöltését, tömörség ellenőrzését, légtelenítését

Ellenőrzi a szabályzó és védelmi elemek és rendszerek beállításainak előbeszabályozott állapotát

Biztosítja a rendszerek beszabályozási, beüzemelési környezeti feltételeit

Ellenőrzi a hőtermelő és hűtőberendezések, valamint segédberendezéseik szakszerű beüzemelését, beszabályozását

Elvégezteti a légtechnikai és hidraulikai beszabályozásokat, mérési jegyzőkönyvet készít

Komplex hőtechnikai, komfort, villamos, légtechnikai, hidraulikai és akusztikai méréseket, terv szerinti összehozást-beszabályozást végez, végeztet

Elvégezteti az üzempróbát és elkészíti/elkészítteti a mérési jegyzőkönyvet

Beállítja, parametrizálja a szabályzó és épületfelügyeleti rendszereket

Elvégzi, -végezteti a próbaüzemet, a finombeszabályozást, jegyzőkönyvet készít

Oktatja az üzemeltető, kezelő és karbantartó személyzetet

Összeállítja a teljes átadási dokumentációt, átadja az elkészült rendszereket

Hatósági bejáráson közreműködik

Értelmezi és adaptálja a tervezői és gyártóművi kezelési és karbantartási utasításokat

Üzemelteti, kezeli, ellenőrzi a komfort berendezéseket és rendszereket

Elvégezteti a tervezett, kötelező és hatósági méréseket, valamint azok szakszerű dokumentálását, nyilvántartását

Szervezi a tervszerű megelőző karbantartási és javítási tevékenységeket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Általános építőipari ismeretek

Epületek szerkezeti egységeinek ismerete, statikai értékelése

Építőipari alapismeretek

Épületszerkezeti ismeretek

Épületszerkezetek épületfizikai tulajdonságai

Tartók statikája

Szerelő kőműves ismeretek

Vízellátás-csatornázás rendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők

Energiaellátó rendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők

A gázellátáshoz kapcsolódó előírások

Hűtőberendezés berendezés és termékismeret

Hőtermelő és gázkészülék berendezés és termékismeret

Légtechnikai rendszer, berendezés és termékismeret

Hidraulikai rendszer, berendezés és termékismeret

Épületvillamos- és felügyeleti rendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők

Épületüzemeltetési informatikai rendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők

Tömörségellenőrzési módok

Légtelenítési módok

Feltöltési módok

Beszabályozási módok

Próbaüzemi feladatok

Üzempróbák jellemzői

Biztonsági szerkezetek működési jellemzői

szakmai készségek:

Terv- és műszaki dokumentáció olvasása, értelmezése, készítése

Folyamatábrák értelmezése, készítése

Mérőeszközök kezelése, használata

Számítástechnikai kezelői ismerete

Információforrások ismerete és kezelése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás:

208. A Vezetési és szervezési ismeretek megnevezésű, 10208-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szakáganként feldolgozza és ellenőrzi a terveket, megismeri a rendszereket és rendszerelemeket

A tervvel kapcsolatos javaslatokat tesz, észrevételeket egyeztet, kiegészíti a tervdokumentációkat

Meghatározza és elvégzi a munkával kapcsolatos szervezési feladatokat

Összeállítja az ajánlati dokumentációt, kidolgozza a vállalási árat, a vállalkozási szerződéstervezetet

Kialakítja a kivitelezés munkahelyi feltételeit, részletes ütemtervet készít

Javaslatot tesz a beszerzési forrásokra, alvállalkozói szolgáltatásokra

Átveszi-átadja a munkaterületet, felügyeli a kivitelezést és biztosítja a munka szakmai ellenőrzését

Ellenőrzi a szakmunkások képesítését, gyakorlati bemutatást, oktatást végez

Kezeli a kivitelezés dokumentumait, az építési naplót, ellenőrzi szakáganként a tervszerinti megvalósulást, a készre-szerelést

Biztosítja az üzembe helyezés és beszabályozás feltételeit, összehangolja az üzembe helyezési és beszabályozási tevékenységeket

Lefolytatja a próbaüzemet, megszervezi az üzemeltetők oktatását

Átveszi és dokumentálja az alvállalkozói szolgáltatásokat, összeállítja az átadás-átvételi dokumentációt

Közreműködik az építési hatóság és a szakhatóságok felé a számukra szükséges dokumentációk benyújtásában, elfogadásában, hatósági bejárások megszervezésében

Végrehajtja az átadás-átvételt, lezárja az adott projektet

Tervezi és irányítja az üzemeltetési és karbantartási feladatokat, megtervezi és ütemezi a diagnosztikai vizsgálatokat, a hatósági méréseket

Szolgáltatói szerződés szerint üzemeltetést és karbantartást végeztet, megszervezi a meghibásodott elemek, berendezések javítását

Szervezi és irányítja a javításokat, felújításokat

Kidolgozza a hulladékkezelés létesítmény- és rendszer-specifikus elveit és módszereit

Műszaki szakmai ismereteket igénylő, szakmájával kapcsolatos adminisztrációs tevékenységeket végez

Vezetői, munkaszervezői ismereteket igénylő, vállalkozással kapcsolatos tevékenységeket végez

Részt vesz a szakmai szervezetek munkájában

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek

Általános építőipari ismeretek

Épületgépészeti tervdokumentáció tartalmi és formai követelményei

Épületgépészeti tervdokumentáció készítésének ismeretei

Kivitelezés előkészítő munkálatai

Vállalkozási szerződés

Munkaszervezés: háló- és vonalas ütemterv

Alapvető szakmai kereskedelem

Alapvető szabványhasználat

Alapvető munkajogi és szervezési ismeretek

Alapvető gazdasági, pénzügyi, adózási ismeretek

Alapvető szervezési, irányítási, működtetési ismeretek

A polgári jogi szerződések legalapvetőbb ismérvei

szakmai készségek:

Épületgépészeti szoftverek használata

Szakmai beszédkészség

Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Következtetési képesség

209. Az Épületgépészeti csővezeték-szerelés megnevezésű, 10209-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja a megfelelő cső- és anyag minőséget

Acélcsövet csővezeték kiépítéséhez megmunkál

Csőmenetet kézi és gépi úton készít

Menetes acélcsövekből és idomokból csőkötést készít

Hegesztett csőkötéseket acélcsőből készít

Vörösréz vezetéket alakít és kötést forrasztással készít

Préskötést készít

Műanyagcsövön hegesztést végez

Műanyag vezetéket különféle kötésmódokkal szerel

Légtechnikai vezetéket, idomokat és kötéseket készít

Égéstermék elvezető rendszert, idomokat és kötéseket szerel

Kijelöli a nyomvonalakat, a dokumentáció alapján szükség szerint előrajzol

Elvégzi a faláttörési, falhorony készítési és szerelő kőműves munkákat

Felszereli az épületgépészeti csővezeték hálózatok, készülékek tartószerkezetét

Tömített csőkötéseket készít

Ellenőrzi a csőkötések tömörségét

Előrajzol berendezési tárgyak, készülékek elhelyezéséhez, telepítéséhez

Felszereli a biztonságtechnikai elemeket, készülékeket

Hő- és korrózióvédő szigetelést készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Fémek, műanyagok kézi és gépi alakítása

Tömítőanyagok használati jellemzői, alkalmazási szabályai

Tartószerkezetek, vázszerkezetek alkalmazási jellemzői

Csőanyagok, csőszerkezetek, szerelvények, idomok

Szerelő kőműves munkák

Acélcsövek tulajdonságai és szereléstechnikája

Csőmenetvágó gépek kezelési és karbantartási jellemzői

Hegesztés, forrasztás, technológiai berendezései, kialakítása

Légtechnikai csőhálózati rendszerek

Rézcsövek tulajdonságai és szereléstechnikája

Műanyagcsövek tulajdonságai és szereléstechnikája

Nyomáspróba

Hőszigetelő anyagok, felületkezelő anyagok

szakmai készségek:

Műszakirajz-olvasási készség

Csőhálózati vázlat rajzkészítési készség

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködés

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

Módszeres munkavégzés

210. A Tűzvédelmi borítás készítése megnevezésű, 10210-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Leszabja a tűzvédelmi előírásoknak, tervnek megfelelően előírt anyagot

Kitűzi a tűzvédelmi borítást vagy szerkezetet

Elhelyezi a fogadószerkezetet

Tűzvédelmi borításokat készít (kábelcsatornák, légtechnikai vezetékek, stb.)

Tűzvédelmi hézagolást végez

Élvédőket és szegélyprofilokat helyez el

Betartja a munkavédelmi és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kitűzés alapjai

Anyagmennyiség-meghatározás

Épületgépészet és elektromosság alapjai

Ábrázolástechnika

Tűzvédelem alapjai (jelölések)

Tűzvédelmi borítás anyagai, felhasználásuk

Tűzvédelmi oszlopborítás technológiája fánál, fémnél

Tűzvédelmi gerendaborítás technológiája fánál, fémnél

Kábelcsatorna felépítése

Légcsatorna felépítése

Tűzvédelmi csatorna borítás technológiája

Tűzvédelmi áttörések szabálya és technológiája

Munkavédelmi és balesetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Épületszerkezeti, épületgépész és elektromos rajz olvasása, értelmezése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szárazépítési anyagok minőségét, tulajdonságát mutató jelképek értelmezése

Elektromos kisgépek és kézi szerszámok használata

Mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Mozgáskoordináció

Szervezőkésség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Áttekintő képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

211. Az Épületgépészeti rendszerismeret megnevezésű, 10211-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Használja a szakma fizikai alapfogalmait

Használja az SI mértékrendszer alapegységeit, prefixumokat

Elvégzi a csőszereléshez kapcsolódó szakmai számításokat

Értelmezi a különböző épületgépészeti tervdokumentációkat

Értelmezi a műszaki leírás tartalmát, szükség szerint egyeztet

Azonosítja a tervdokumentáció alapján a csőszerelvényeket

Azonosítja egyes rendszerek biztonsági szerelvényeit

Alkalmazza a szerelvények beépítési előírásait

Értelmezi és alkalmazza a vízellátás-csatornázásban, gázellátásban, központi fűtés, hűtés, lég- és klímatechnikában a jellemző rendszereket, rendszerelemeket

Értelmezi a különböző szivattyúkat és azok működési elvét, épületgépészeti rendszerekben történő alkalmazhatóságát

Értelmezi a különböző ventilátorokat és azok működési elvét, épületgépészeti rendszerekben történő alkalmazhatóságát

Értelmezi és alkalmazza a fosszilis és megújuló energiával üzemelő hőtermelő és hűtéstechnikai rendszerelemeket

Értelmezi és alkalmazza a készülékek szerelési beépítési előírásait

Elkészíti a szükséges részlet- és műhely rajzokat, szerelési vázlatot készít

Anyagjegyzéket készít szakáganként az egyszerűbb szerelési munkához

Kivitelezési munkaterületen előkészíti az anyagok, szerszámok tárolását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Épületgépészeti kiviteli tervdokumentáció tartalmi és formai követelményei

Épületgépészeti szerelvények és biztonsági rendszerelemek

Szakáganként a berendezések elhelyezési előírásai

Alapvető szervezési, előkészítési ismeretek

Anyagkigyűjtés készítése

szakmai készségek:

Alapfokú számítógép használat

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai kifejezőkészség

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Konszenzuskészség

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

212. A Hűtőtechnikai rendszerszerelő feladatok megnevezésű, 10212-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szerelőállványt készít, ellenőrzi a létrák, állványok, kezelőjárdák állapotát, szükség szerint cserét, javítást kezdeményez

Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján a készülékek felerősítéséhez, faláttörésekhez

Kijelöli a csővezetékek nyomvonalát

Elvégzi vagy kezdeményezi a faláttörési, falvésési, javító kőműves munkákat

Dokumentációk alapján elkészíti a helyszínen, vagy a műhelyben az egyedi tartókat, rögzítőket, támaszokat, állványokat, gépalapokat

Felszereli az épületgépészeti készülékek tartószerkezetét

Szereli és rögzíti a hűtőköri csőhálózatot

Felszereli/telepíti a hűtéstechnikai berendezéseket, rendszerelemeket

Elkészíti a kondenz- vagy olvadékvíz-elvezető hálózatot

Elvégzi a csőhálózatok nyomáspróbáit

Feltölti a szekunder hűtőkört (közvetítő közeggel)

Ellenőrzi a kondenz- és olvadékvíz-elvezető rendszert

Szigeteli a nyomáspróbázott csőszakaszt és az olvadékvíz-elvezető hálózatot

Közreműködik nagytömegű gépegységek, berendezések telephelyen belüli szállításában, beemelésében

Kooperál más szakmák képviselőivel

Dokumentálja és átadja a szerelési munkát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Hűtőkörök felépítése

A hűtőberendezések szerkezeti elemei

A hűtőberendezések szerelési technológiája

A nyomáspróbák végrehajtásának előírásai

A hőszigetelő anyagok alkalmazási jellemzői, használati szabályai

Gépészeti rajz

Épületgépészeti csőhálózati rajzok

Tartószerkezetek, állványok az épületgépészetben

A nehézgépek beépítésének biztonságtechnikája

Szerelési anyagok, segédanyagok

A szerelés kézi, gépi szerszámai

A szerelés biztonságtechnikája

Minőségbiztosítás

A szerelések átadására vonatkozó ismeretek, szabályok

szakmai készségek:

Műszaki rajz olvasási készség

Csőhálózati-rajz készítési készség

Kézügyesség

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Állóképesség

Mozgáskoordináció

Társas kompetenciák:

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Logikus gondolkodás

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kompromisszumkészség

213. A Légtechnikai rendszerszerelő feladatok megnevezésű, 10213-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szerelőállványt készít, ellenőrzi a létrák, állványok, kezelőjárdák állapotát, szükség szerint cserét, javítást kezdeményez

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Elkészíti a tervek alapján, a helyszínen vagy műhelyben az egyedi légcsatorna elemeket, idomokat, elágazásokat, tartókat, rögzítőket, támaszokat

Elhelyezi és rögzíti a készülékeket a már meglévő alapokra, tartókra, rezgéscsillapítókra

Beépíti a klímaberendezés légtechnikai részét

Szereli a légtechnikai csővezeték hálózatot

Szereli a légtechnikai rendszerelemeket

Szereli a biztonságtechnikai elemeket, készülékeket

Nagytömegű gépegységeket szerel

Előkészíti és összeköti a csővezetéket a berendezésekkel

Szereli a légtechnikai segédberendezéseket

Kicseréli, vagy kitisztítja és visszahelyezi az elszennyeződött levegőszűrőket

Ellenőrzi a légtechnikai segédberendezések működését

Ellenőrzi a légtechnikai csővezeték hálózat tömörségét

Szigeteli a csővezeték hálózatotokat

Szigeteli a légtechnikai hálózatot

Közreműködik a rendszer beszabályozásában

Elvégzi a rendszerelemek kenőanyaggal való feltöltését

Javítja a beüzemelés vagy a működés közben bekövetkezett légtechnikai-mechanikai hibákat

Javítás után elvégzi a szükséges ellenőrzéseket

Dokumentálja a próbaüzem során mért adatokat

Átadja a terveknek megfelelően kialakított rendszert

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A nehézgépek beépítésének biztonságtechnikája

Hibakeresési és javítási módszerek

Légcsatorna szerelési módok

A légtechnikai berendezések szerelési módjai

A lemezalakítás jellemzői

A szellőző berendezés bekötésének műveleti szabályai

A klímaberendezések felépítése, elemei, szerelési módjai

A légtechnikai rendszerek átadásának feltételei

A légtechnikai berendezések átadásának feltételei

A hőszigetelő anyagok alkalmazási jellemzői, használati szabályai

A kenőanyagok használati jellemzői, alkalmazási szabályai

A légtechnikai rendszerek karbantartása

Üzembe helyezési, és szerviz módszerek

Szakmai szabványok

szakmai készségek:

Klíma- és légtechnikai rendszerelemek szerelése

Épületgépészeti csőhálózati rajzok olvasása, értelmezése

Épületgépészeti csőhálózati vázlatok készítése

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Pontosság

Térlátás

Társas kompetenciák:

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Logikus gondolkodás

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

214. Az Épületgépészeti munkabiztonsági és környezetvédelemi feladatok megnevezésű, 10214-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Betartja az épületgépész szakmákra, épületgépészeti szerelési-javítási technológiára vonatkozó egyedi előírásokat

Épületgépész munkavégzés során a hőtermelő berendezések égéstermék elvezetésével, a szennyvizek elhelyezésével kapcsolatos előírásokat betartja

Alkalmazza a fosszilis és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos előírásokat és a veszélyforrások elhárításának módját

Tűz- és robbanásveszélyes közegeket szállító vezetékek egyedi szerelési és biztonságtechnikai előírásait betartja

Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában

Épületgépészeti kivitelezés munkaterületén gondoskodik elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről

Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban

Biztonságtechnikai előírásoknak megfelelően alakítja ki az épületgépészeti kivitelezés munkaterületét

Betartja és betartatja a szelektív és veszélyes hulladékgyűjtés szabályait

Betartja és betartatja a veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó előírásokat

Tűz- és robbanásveszélyes anyagot tartalmazó palackok rakodási, szállítási és tárolási előírásait betartja

Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt

Betartja a fogyasztóvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Környezetvédelmi ismeretek

Épületgépészeti technológiák veszélyei

Tűzvédelmi ismeretek

Munkabiztonsági ismeretek

Tűzoltó berendezések, eszközök

Tűzkár bejelentése

Elsősegélynyújtási ismeretek

Munkavégzés szabályai

Épületgépészeti berendezések biztonsági rendszerei

Magasban végzett munkák biztonságtechnikai előírásai

Kézi és gépi anyagmozgatás szabályai

Fogyasztóvédelem

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Információforrások kezelése

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése

Munkabiztonsághoz kapcsolódó színjelölések értelmezése

Elsősegélynyújtás

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

215. A Fűtésrendszer-szerelő feladatok megnevezésű, 10215-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Szerelési vázlatot készít

Központi fűtési vezetéket épít, elhelyezi a szerelvényeket

Padlófűtéshez csövet fektet, szerelvényeket helyez el

Falfűtéshez, szegélyfűtéshez csövet fektet, szerelvényeket helyez el

Hőtermelő és hővissaznyerő berendezésekhez fűtési hálózatot épít, szerlvémyeket helyez el

Kiépíti a geotermális hőszivattyúk primerhőforrás csatlakozó hálózatát

Szabályozó szelepeket, egységeket épít be

Beépíti a kazánt, a hőtermelő berendezést, illetve a napenergia hasznosító berendezést a szerelvényeivel

Nyomáspróbát végez

A rendszert közvetítő közeggel feltölti, ellenőrzi, légtelenít

Szivárgás esetén javít

Kazánvizet kezeli, összetételét ellenőrzi

Leüríti, vízteleníti a fűtési rendszert

Elvégzi fűtésrendszerek nagykarbantartását, tisztítását

Elvégzi különféle fűtésrendszerek beszabályozását

Alkalmazza a fogyasztóvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Fűtési rendszerek működése

Fűtőtestek felszerelésének technológiai szabályai

Padló-, fal-, szegélyfűtés készítése

Fűtési szabályzó szelep

Kazán

Megújuló energiák

Napenergia hasznosító szerelése

Szabályzó szerkezetek

Beszabályozási műveletek

Üzembe helyezés és szervizelés

Berendezések átadása

Garanciális és jótállási feltételek

Szakmai szabványok

szakmai készségek:

Gépészeti, építési, épületgépészeti rajz, folyamatábrák olvasása, értelmezése

Gépészeti vázlatrajz készítése

Épületgépészeti csőhálózati rajzok készítése

Szakmai számolási készség

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

216. A Gázvezeték- és rendszerszerelő feladatok megnevezésű, 10216-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Szerelési vázlatot készít

Gázvezetéket fektet talajszint alatt

Speciális idomokat épít be a gázcsőhálózatba csőanyag változási helyeken

Különféle technikákkal gázvezetéket szerel

Karbantartja a speciális gázcsőhegesztő készülékeket, gépeket

Kialakítja a mérőóra és nyomásszabályozók helyét

A gázfogyasztó berendezéseket elhelyezi, rögzíti a terv alapján

Kialakítja a készülék égéstermékének elvezetését

Beépíti a szellőzőket

Felszereli, rögzíti a gázszerelvényeket

Megvalósult vázlatot összeállít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A légellátás szabályai

Mérőóra és nyomásszabályzó

Az acélcső hegesztési szabályai

A műanyagcső-hegesztés technológiája és műveleti szabályai

A műanyagcső-hegesztő gépek működése és használati jellemzői, kezelési szabályai

Különböző anyagú csövek egymáshoz csatlakoztatásának előírásai

Égéstermék elvezető rendszerek

Szakmai szabványok

szakmai készségek:

Építési, gépészeti, épületgépészeti rajzok olvasása, értelmezése vázlat készítése

Épületgépészeti csőhálózati rajzok készítése

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Elemi szakmai számolási készség

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák

Mozgáskoordináció

Kézügyesség

Megbízhatóság

Társas kompetenciák

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák

Körültekintés, elővigyázatosság

Módszeres munkavégzés

217. A Közműcsőhálózat-szerelő feladatok megnevezésű, 10217-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Szerelési vázlatot készít

Közművezeték kialakítását végzi nem közművesített területeken

Gravitációs és nyomás alatti, különböző anyagú és különféle közegek szállítására alkalmas vezetékrendszerek kivitelezését végzi

Felhasználja a kivitelezési dokumentumait

Talajszint alatt vezetékeket épít, cserél

Részt vesz a geodéziai felméréseknél, ellenőrző méréseknél

Munkagödör, munkaárok víztelenítést, talajvízszint süllyesztést végez

Út alatti átfúrást, átsajtolást végez, vezetékkeresztezést készít

Közmű csővezetékeknél alkalmazott csőkötéseket készít

Vízvételi helyeket, közterületi tűzcsapokat épít ki

Gázvezetékeket és talajszint alatti szerelvényeket épít

Csatornavezetékeket épít, műtárgybekötést készít

Közterületi vezetékek szerelvényeit elhelyezi

Közmű aknák szerelvényezését készíti

Vízmérőt szerel

Vízszerelvényeket ellenőriz, javít, cserél, karbantart

Csatornázási műtárgyakat, szerelvényeket ellenőriz, tisztít, karbantart

Ellenőrzi a szennyvízelvezető szerelvényeket, felméri az állapotukat

Gépi úton csatornavezetéket tisztít

Korszerű felújító - cső a csőben - technológiát alkalmaz

Működő közművezetékekre rákötést készít

Ellenőrzi, karbantartja a lefolyótisztító gépeket, eszközöket

Szükség esetén takarítja, fertőtleníti a helyszínt

Előkészíti a munkakörnyezetet a közművezeték szerelési, javítási munkavégzéshez

Nyomáspróbához csővezetéket előkészít vízvezetéknél, nyomáspróbát végez

Nyomáspróbához csővezetéket előkészít gázvezetéknél, nyomáspróbát végez

Vízzárósági próbához csővezetéket előkészít, csatornavezetéknél vízzárósági próbát végez

Szolgáltatási díjat állapít meg, számlát állít ki

Előkészíti a fogyasztói szerződéskötést

Alkalmazza a fogyasztóvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Speciális szerszámok, kézi gépek biztonságos használata nedves körülmények között

Emelő-, szállító-, földmunkagépek üzemeltetési és munkabiztonsága

Fejtési talajosztályok, szerszámok, gépek

Ivóvízhálózat szerelés

Szennyvízhálózat szerelés

Tűzvédelmi hálózat szerelés

Gázvezeték hálózat szerelés

Közmű csőszerelési és szerelvényezési anyagok mechanikai, hőtechnikai, villamos, korróziós technológiai és egyéb tulajdonságai

Fertőtlenítés műveletei, szabályai

Hatósági eljárások

Üzembe helyezési előírások

Csőhálózatok átadási dokumentációk

Garanciális és jótállási feltételek

Munkafolyamatok szervezése, kitűzési feladatok

szakmai készségek:

Közműtérkép, helyszínrajz rajz olvasása, értelmezése

Közmű hossz-szelvény, keresztszelvény olvasása, értelmezése

Szintezési adatok értelmezése

Általános kézi kisgépek használata

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Fizikai erőnlét

Társas kompetenciák:

Együttműködési készség

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Szabályok ismerete és szigorú betartása

Módszeres munkavégzés

218. A Víz- és csatornarendszer-szerelő feladatatok megnevezésű, 10218-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt

Szerelési vázlatot készít

Víztelenít, és nyomás alá helyez épületeket, épületrészeket

Vízvételi helyeket, kiállásokat épít ki

Szennyvízvezeték kiépítését végzi, közművesítetlen és közműves területeken

Felszerel, üzembe helyez berendezési tárgyakat

Kiépíti a tűzoltóvíz-hálózatot

Kiépíti a tűzoltási vízvételi helyeket

Ellenőrzi a tűzoltóvíz-hálózatot

Ellenőrzi a kiépített oltórendszerek elemeit, működését

Összeszerel, felszerel, üzembe helyez, kipróbál automata tűzvédelmi berendezést

Összeszerel, üzembe helyez, beállít, ellenőriz, karbantart nyomásfokozó berendezést

Egyedi melegvíz-termelő készülékeket felszerel, beköti a víz- és csatornahálózatba

Központi melegvíz-termelő készülékeket szerel fel, beköti a víz- és csatornahálózatba

Kiépít, üzembe helyez, ellenőriz cirkulációs hálózatot

Vízszerelvényeket ellenőriz, javít, cserél, karbantart

Ellenőrzi a lefolyó és szennyvízelvezető szerelvényeket, felméri az állapotukat

Szét- és összeszerel, javít, tisztít lefolyó és szennyvízelvezető szerelvényeket

Ellenőrzi, karbantartja a lefolyótisztító gépeket, eszközöket

Szükség esetén takarítja, fertőtleníti a helyszínt

Előkészíti a munkakörnyezetet a vízvezeték-szerelési, lefolyó tisztítási munkavégzéshez

Rögzíti és szigeteli a vezetéket

Ellenőrzi a csőkötések tömörségét

Alkalmazza a fogyasztóvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Ivóvízrendszer-szerelése

Szennyvízrendszer-szerelése

Melegvízellátó rendszer és készülék

Tűzvédelmi rendszerszerelése

Fertőtlenítés műveletei, szabályai

Szennyvízberendezések és műtárgyak szerelése

Egyéb csőanyagok tulajdonságai és szereléstechnikája

Üzembe helyezési és szervizelés

Berendezések átadásának előírásai

Garanciális és jótállási feltételek

Vállalkozási ismeretek

szakmai készségek:

Épületgépészeti rajz olvasása, értelmezése

Épületgépészeti rajz készítése

Szakmai idegen nyelvű kifejezések megértése

Személyes kompetenciák:

Egyensúlyérzékelés

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Módszeres munkavégzés

219. A Finommechanikai kötések megnevezésű, 10219-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Általános minőségű hegesztett kötést készít bevontelektródás kézi ívhegesztéssel

Általános minőségű hegesztett kötést készít gázhegesztéssel

Készít, bont javít kemény- és lágyforrasztott kötéseket

Készít, bont, javít, cserél finommechanikai oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket

Készít, bont, javít, cserél nem oldható finommechanikai kötéseket (szegecs, zsugor, ragasztott)

Korrózió elleni általános bevonatot készít fémszerkezeten

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Ábrázolási módok

Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

Oldható kötések

Nemoldható kötések

Gázhegesztés biztonsága

Ívhegesztés biztonsága

Egyéb hegesztőeljárások biztonságtechnikája

Gázhegesztés környezetkárosító hatása

Ívhegesztés környezetkárosító hatása

Hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírásai

Korrózióvédelem

Szabványok használata

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Információforrások kezelése

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

Hegesztési varratjelképek értelmezése

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, színjelölések értelmezése

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Stabil kéztartás

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

220. A Lőfegyverek javítása megnevezésű, 10220-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Átveszi/leadja a fegyvereket a raktárból/raktárba, ügyféltől/ügyfélnek dokumentációk alapján

Ellenőrzi a fegyverek töltetlenségét, működését, a használó által jelzett hibát

Ellenőrzi az átvett/kiadott fegyverek típusát, gyártási számát a fegyver és az átvevő dokumentációi alapján

Előkészíti a munkaterületét a munkavégzéshez. Megválasztja a szükséges javítási módot

Megtervezi az ellenőrzés, a szét- és összeszerelés, valamint a javítás folyamatát

Előkészíti az aktuális feladathoz szükséges szerszámokat, eszközöket, segédeszközöket és készülékeket

A technológiai utasítás szerint szét- és összeszereli a fegyvert és annak tartozékait

A technológiai utasítás szerint karbantartja a fegyvert és annak tartozékait

A technológiai utasítás szerint javítja a fegyvert és annak tartozékait

A technológiai utasítás szerint hatástalanítja a fegyvert

Ellenőrzést, minősítést végez

Kézi és gépi fémmegmunkálást végez

Egyeztet a kapcsolódó munkafolyamatot végzőkkel

Megtervezi a hatástalanítás munkafolyamatát

Elvégzi a munkafeladatokhoz tartozó adminisztrációs tevékenységet

Munkája során betartja és betartatja a munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése

Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Gyártási utasítások értelmezése

Gépkönyv, kezelési-, szerelési-, karbantartási utasítás, szabványok, táblázatok használata

Mértékegységek használata

Ipari anyagok fizikai tulajdonságai, alkalmazhatósága

Segédanyagok, kenőanyagok

Korrózió és korrózió elleni védelem (fémes és nem fémes anyagok felületvédelme)

Mérési eredmények értékelése

Kézi forgácsolás

Gépi forgácsolás

Forgácsolási eljárás megválasztása, alkalmazása

A képlékenyalakítás alkalmazása

Dokumentumok fajtái, felépítése, kitöltése

Fegyvereken alkalmazott jelek, jelzések ismerete és alkalmazása

Kötések megválasztása, eszközei, létesítése és oldása

Szerszámok, kisgépek, segédberendezések, mérőeszközök alkalmazása

Szét- és összeszerelés, karbantartás, hiba-felvételezés, javítás végrehajtása

A hatástalanítás technológiája, eszközei, végrehajtása, ellenőrzése

Munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok

szakmai készségek:

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése, alkatrészrajz készítés, szabadkézi vázlatkészítés

Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

Műszaki táblázatok kezelése, mérő és ellenőrző eszközök alkalmazása

Hiba felvételezés mérő- és ellenőrzőeszközökkel és szemrevételezéssel

Kötések bontása és létesítése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Stabil kéztartás

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készségirányíthatóság

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Körültekintés, elővigyázatosság

221. A Lőfegyverek javításának alapjai megnevezésű, 10221-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felhasználja a lőfegyverek fejlődéstörténetét

Meghatározza a lőfegyverek korjellemzőit

Meghatározza a lőfegyverek rendszertani sajátosságait

Elhelyezi a lőfegyvert a fegyverek rendszerében

Felismeri a lőfegyverek szerkezeti egységeit, részegységeit, alkatrészeit

Vizsgálja a lőfegyverek felépítését, a részek feladatát, kapcsolódását, működését

Megállapítja a részek, részegységek, fődarabok kialakításának, működésének hibáit

Meghatározza a lőfegyverek típussajátosságait

Felismeri a lőszerfajtákat

Megállapítja a lőszerek kialakítás- és működésbeli típussajátosságait

Kiválasztja a fegyverhez alkalmazható lőszert

Alkalmazza a ballisztikai alapismereteit

Alkalmazza az optikai alapismereteit

Felismeri a lőfegyverek tartozékait

Alkalmazza a hibakeresési elméleti ismereteit

Meghatározza a lőfegyverek tartozékainak karbantartási és javítási feladatait

Betartja és betartatja a fegyverjavítás jogszabályi előírásait

Vezeti a fegyverjavítás dokumentumait

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Technikatörténet

Lőfegyverek fejlődéstörténete

Lőfegyverek rendszertana, szerkezettana

Lőfegyverek felépítése, működése, típussajátosságai, fegyver-anyagismeret

Lőszerismeret

Ballisztikai ismeretek

Fénytani alapismeretek

Optikai alapismeretek, optikai építőelemek és működésük

Távcsövek kialakítása, felépítése, működésük

Lőfegyverek tartozékai

Jogszabályismeret (fegyverek átadásának-átvételének szabályai, dokumentumai, fegyverek javításba adásának, javítás alatti tárolásának)

Kézi lőfegyverek szerkezeti egységeinek jellemző meghibásodásai

Felületvédelem, lőfegyverek korrózió elleni védelme

A fegyverjavítás dokumentumai

Lőterek dokumentumai

A fegyverjavítás biztonságtana

A fegyverjavítás környezetvédelme

szakmai készségek:

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

Műszaki táblázatok, diagramok, paraméterek és jellemzők értelmezése és kezelése

Fénytani és optikai ismeretek alkalmazása

Fegyver anyagismeret alkalmazása

Műszaki és javítási dokumentumok alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Pontosság

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Logikus gondolkodás

Lényegfelismerés (lényeglátás)

222. A Finommechanikai hajtások megnevezésű, 10222-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Finommechanikai gépszerkezet, gépegység általános állapotát felméri, alapvető hibákat állapít meg

Szakirodalom felhasználásával kiválasztja a megfelelő cserealkatrészeket

Szerel (cserél, javít, karbantart, beállít) finommechanikai sikló- és gördülő ágyazásokat

Általános alapműveleteket végez (szerel, cserél, javít, karbantart, beállít) finommechanikai hajtásokon (szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga-, lánchajtás)

Szerel (cserél, javít, karbantart, beállít) finommechanikai tengelykapcsolókat (merev, rugalmas, súrlódó, kapcsolható, kiegyenlítő biztonsági, különleges)

Szerel (cserél, javít, karbantart, beállít) finommechanikai mozgásakadályozó elemeket, gátszerkezeteket, fékeket (pofás, szalag-, kúpos-, tárcsás, hidraulikus, lég- és szervófékek stb.)

Szerel (cserél, javít, karbantart, beállít) finommechanikai mozgás átalakító elemeket (csiga-csigakerék, csavarorsó-csavaranya, fogaskerék-fogasléc)

Munkavégzés után ellenőrzi a működőképességet

Dokumentálja az elvégzett munkát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki rajzok alaki és formai jellemzői

Szereléshez kapcsolódó jelek

Szerelési műveleti utasítás

Geometriai méretek kiszámítása

Anyagok tulajdonságai

Fémes anyagok

Nemfémes anyagok

Hűtő- és kenőanyagok

Csiszoló- és políranyagok

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Villamos alapmérések egyen- és váltakozó áramú körben

Oldható kötések

Nemoldható kötések

Nyomatékátszármaztató hajtások

Tengelykapcsolók

Fékek, mozgásakadályozó elemek

Mozgás átalakító elemek

Forgómozgású hajtóművek és irányváltók

Tengelyek és csapágyak

Vázszerkezetek

Érintésvédelmi alapismeretek

Gépszerelés munkabiztonsági szabályai

Tűzvédelem

Környezetvédelem

Szabványhasználat

szakmai készségek:

Elemi szintű számítógép használat

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

Műszaki táblázatok kezelése

Gépipari és egyéb mérőeszközök használata

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Kézügyesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Logikus gondolkodás

Hibakeresés (diagnosztizálás)

223. A Műszerész feladatok megnevezésű, 10223-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja a kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket

Anyagvizsgálatokat végez, azonosítja a szerkezeti anyagok főbb típusait

Villamos alapméréseket végez (egyen- és váltakozó áramú áramkörben feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázis)

Ellenőrzi a műszerek működését és kalibrálását

Kijavítja az esetleges hibákat

Készít, szerel és bont speciális finommechanikai kötéseket

Készít speciális finommechanikai hegesztett, forrasztott kötéseket

Szerel (cserél, javít, karbantart, beállít) mozgás átalakító elemeket (forgattyús, lengőhimbás hajtóművek, excenter- és bütykös mechanizmusok)

A minőségi kifogásokat kijavítja (végvizsgálatból, garanciából)

Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal (esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés)

Elvégzi a szükséges hőkezelési műveleteket

Elvégzi a részegységek összekapcsolását

Megvizsgálja az üzemképességet

Beszereli a részegységeket

Teljessé teszi a gyártmányt (komplettírozza)

Szemrevételezi a gyártmány teljességét

A készgyártmányt a bemérési dokumentációval továbbítja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Szereléshez kapcsolódó jelek

Szerelési műveleti utasítás

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata

Gyártási utasítások értelmezése

Kísérőokmányok kitöltése

Javítási útmutató alkalmazása

Hiba felvételezés szemrevételezéssel

Hiba felvételezés mérő- és ellenőrző eszközökkel

Segédanyagok, kenőanyagok

Kézi forgácsolás

Gépi forgácsolás

Forgácsolási eljárás megválasztása

Hőkezelő eljárások

Alkatrészek tisztítása

Kenés, felületkezelés

Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése

Villamos alapmérések egyen- és váltakozó áramú körben

Kötések bontása, létesítése

Tengelykapcsolók

Fékek, mozgásakadályozó elemek

Mozgás átalakító elemek

Forgómozgású hajtóművek és irányváltók

Javítás alkatrészcserével

Javítás alkatrész gyártással

Vázszerkezetek

Korrózió és korrózióvédelem

Érintésvédelmi alapismeretek

Gépszerelés munkabiztonsági szabályai

Tűzvédelem

Környezetvédelem

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Gépészeti rajz olvasása, értelmezése

Szerelési szerszámok használata

Mérőműszerek használata

Bemérés, dokumentáció készítése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készség

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Logikus gondolkodás

Következtetési képesség

224. Az Alapvető tömörfa megmunkálás megnevezésű, 10224-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kézi szerszámokat használ

Porelszívót ellenőriz, bekapcsol

Ellenőrzi az alapgépek paramétereit, működését

Szabászati tevékenységet végez

Keresztmetszeti megmunkálást végez

Fúrási műveleteket végez

Csiszolási műveleteket végez

Szerkezeti kötéseket kialakít

Faipari alapszerkezeteket készít

Gyártásközi ellenőrzést végez

Lambéria, padló, parketta alapanyagot készít

Lépcsőlapok, lépcsőkorlátok gyártását végzi

Fahulladékot feldolgoz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gyártási utasítások értelmezése

Faipari alapgépek kezelése, védőberendezések használata

Alkatrészek gyártása faipari alapgépeken

Fűrészelés

Gyalulás

Fúrás

Csiszolás

Csiszolóanyagok

Faipari alapgépeken alkalmazható szerszámok jellemzői

Szerszám-karbantartási feladatok

Minőségbiztosítási feladatok

Forgácsolással kapcsolatos számítások

Anyaggazdálkodási feladatok

Megmunkálási ráhagyások, anyagkihozatal számítás

Kéziszerszámok, kézi kisgépek használata

A faanyagok műszaki tulajdonságai

szakmai készségek:

Faipari rajz olvasása, értelmezése

Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete

Gépek, szerszámok biztonságos használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

225. Az Asztalosipari szerelés megnevezésű, 10225-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szerelési dokumentációt értelmez

Előszerelési műveleteket végez

Asztalosipari alapszerkezeteket szerel

Összeállítja a terméket a technológiai sorrend, illetve a szerelési utasítás szerint

Helyszíni szerelést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kéziszerszámok, kézi kisgépek használata

Összeállítási feladatok megszervezése

Ragasztók felhasználása

Csiszolóanyagok felhasználása

Helyszíni szerelési műveletek

Pneumatikus kézi kisgépek használata

Kézi szorítóeszközök

Keretprések, korpuszprések

Termék gyártástechnológiai leírások értelmezése

Vasalatok, szerelvények, szerelés anyagai

Rögzítés-technikai alapismeretek

szakmai készségek:

Faipari rajz olvasása, értelmezése

Építőipari rajz olvasása, értelmezése

Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete

Gépek, szerszámok biztonságos használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

A környezet tisztántartása

Körültekintés, elővigyázatosság

226. Az Asztalosipari termékek gyártása megnevezésű, 10226-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Korpuszbútorokat, tároló bútorokat gyárt

Asztalokat gyárt

Ülőbútorokat készít

Fekvőbútorokat készít

Kiegészítő bútorokat gyárt

Irodai bútorokat gyárt

Lapok-lemezek szabását végzi

Felület-előkészítést, egalizáló csiszolást végez

Ragasztási műveleteket végez

Éllezárást végez

Sík- és íves felület furnéroz

Furnérozott felület előkészítését végzi

Felületkezelést végez

Beépített bútorokat készít

Ajtókat és ablakokat készít

Fém-műanyag kombinált nyílászárókat gyárt

Spaletta és zsalugáter készítését végzi

Árnyékolástechnikai berendezéseket gyárt, szerel

Lépcsők és korlátok készítését végzi

Padlók, parketták gyártását, lerakását végzi

Faburkolatokat készít

Egyéb asztalosipari termékeket gyárt

Épületasztalosipari szerkezeteket elhelyez és rögzít

Épületasztalosipari szerelvényeket, vasalatokat felszerel, beállít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Formaterv készítése

Metszeti rajz készítése

Csomóponti rajz készítése

Alkatrészrajzok készítése

Bútortípusok rendeltetése, formai, szerkezeti kialakítása

Fa- és egyéb anyagok alkalmazása

Lapok-lemezek szabás technológiája

Szabástérkép, darabjegyzék készítése, használata

Lapanyagokkal kapcsolatos számítások

Felületelőkészítés anyagai

Csiszolóanyagok felhasználása

Ragasztási technológiák

Ragasztással kapcsolatos számítások

Furnérok fajtái, tulajdonságai, felhasználása

Furnérozási technológiák

Felület előkészítési és felületkezelési technológiák

Felületkezelő anyagok

Ajtók, ablakok szerkezeti kialakítása, nyitásiránya

Üvegek felhasználási módjai, üvegezési feladatok

Árnyékolástechnikai berendezések szerkezete

Padlók, parketták, falburkolatok szerkezete

Faburkolatok készítésének technológiája

Lépcsők szerkesztése, készítése

Épületasztalos munkák vasalatai, szerelési technikák

Kiegészítő anyagok tulajdonságai

Minőség-ellenőrzés feladatai, kísérő dokumentációk összeállítása

szakmai készségek:

Szakmai- és köznyelvi beszédkészség, íráskészség, szövegértés

Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete

Faipari rajz készítése, olvasása, értelmezése

Építőipari rajzok olvasása, értelmezése

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Fogalmazókészség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelem összpontosítás

Áttekintő képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

227. A Biztonságos munkavégzés megnevezésű, 10227-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja a munkavédelmi előírásokat

Betartja a biztonságtechnikai előírásokat

Betartja a tűzvédelmi előírásokat

Betartja a környezetvédelmi előírásokat

Betartja a karbantartásra vonatkozó előírásokat

Kéziszerszámokat, kézi kisgépeket, munkaterületet előkészít

Gépeket, szerszámokat ellenőriz, beállít

Biztonságtechnikai eszközöket beállít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Munkabiztonsági szabályok, rendeletek

Munkavégzési szabályok

Munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelességei

Elsősegélynyújtás

Tűzvédelem

Tűzoltó berendezések és eszközök feladatai

Tűzkár bejelentése

Érintésvédelmi szabályok, előírások

Környezetvédelem

Faipari hulladék kezelésének előírásai

Faipari termékek készítésének általános követelményei

A faipari munkavégzés feltételei

Géptani alapfogalmak

Kéziszerszámok, kézi kisgépek használatának módjai

Faipari alapgépek felépítése, szerszámai és beállítása

Faipari alapgépek kezelésének szabályai és biztonságtechnikai előírásai

Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Gépek, szerszámok biztonságos használata

Környezettudatosság

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

228. A Gépkezelés megnevezésű, 10228-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a gépek paramétereit, működését

Porelszívót ellenőriz, bekapcsol

Lap megmunkálást végez

Marási műveleteket végez

Elemi esztergályozási műveleteket végez

Szerkezeti és szerelvényhely kialakítást végez

Csiszolási műveleteket végez

Ragasztási műveleteket végez

Felületkezelő eszközt, berendezést működtet

Gyártásközi ellenőrzést végez

Faipari NC- és CNC-gépeket kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gyártási utasítások értelmezése

Alkatrészek gyártása faipari gépeken

Faipari gépek kezelése, védőberendezések használata

Marógépek

Csapozó marógépek

Fúrógépek

Láncmarógépek

Faesztergagépek

Csiszológépek

Furnérozás gépei

Lap- és élmegmunkáló gépek

Felületkezelő berendezések

Megmunkáló központok kezelése

Adatátvitel számítógépről CNC-re

Faipari gépeken alkalmazható szerszámok jellemzői, szerszámcsere

Szerszám-karbantartási feladatok

Gépkarbantartás

Minőségbiztosítási feladatok

szakmai készségek:

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata

Gépek, szerszámok biztonságos használata

Faipari rajz olvasása, értelmezése

Szakmai szoftverek használata, felhasználó szintű számítógép ismeret

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Figyelem összpontosítás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

229. A Gyártáselőkészítés feladatok megnevezésű, 10229-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Piaci igényt felmér

Üzleti tervet előkészít

Helyszíni felmérést végez

Műszaki rajzot és műszaki leírást készít

Szabásjegyzéket, anyagnormát készít

Művelettervet, technológiai leírást készít

Árkalkulációt készít

Árajánlatot készít

Szerződést köt

Beszerzi a termék előállításához szükséges anyagokat, eszközöket

Fűrészárut osztályoz, válogat, szakszerűen máglyáz

Alapanyagot, segédanyagot választ, minőségellenőrzést végez

Szállítólevelet, számlát ír

Vásárokon, kiállításokon vesz részt

Számítógépet kezel, faipari célszoftvereket használ

Napi feladatokat adminisztrál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Helyszíni felmérés

Műszaki rajzi alapismeretek

Ábrázolási módok

Fakötések ábrázolása

Formaterv

Metszeti rajz

Csomóponti rajz

Alkatrészrajzok

Műszaki leírás

Szabásjegyzék, anyagnorma

Szabásterv

Műveletterv, technológiai leírás tartalma, szerepe

Árkalkuláció

Alapanyagok tulajdonságai és felhasználási lehetőségei

Alap és segédanyagokkal kapcsolatos szabványok

Alap és segédanyagokkal kapcsolatos szakmai számítások

A faanyag alakváltozásai

A fa hibái és betegségei

Hazai fafajták ismerete, megmunkálhatósága

Faanyagok kezelése, tárolása

A vállalkozás működésével kapcsolatos feladatok

Árajánlat

Szerződéskötés, garanciavállalás szabályai

Szállítólevelek, számlakészítés szabályai

Vásárok és kiállítások

Számítógép, faipari célszoftverek használata

Adminisztrációs feladatok

szakmai készségek:

Faipari rajz készítése, olvasása, értelmezése

Szabadkézi vázlatkészítés

Szakmai- és köznyelvi beszédkészség, íráskészség, szövegértés

Számolási készség, alapvető összefüggések ismerete

Szakmai szoftverek használata, felhasználó szintű számítógép ismeret

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Térlátás

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerező képesség

Áttekintő képesség

230. A Bútoripari termékek megnevezésű, 10230-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Korpuszbútorok, tároló bútorok gyártás tervezését, szervezését végzi

Asztalok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végzi

Ülőbútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végzi

Fekvőbútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végzi

Kiegészítő bútorok folyamatának tervezését, szervezését végzi

Irodai bútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végzi

Hajlított bútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végzi

Kárpitos bútorok alapvető gyártási feladatait végzi

Tömörfa megmunkálás gyártási, technológiai folyamatának feladatait végzi

Lapok-lemezek megmunkálási folyamatának feladatait végzi

Furnérozás technológiai folyamatának feladatait végzi

Faipari ragasztóanyagok kiválasztását végzi

Felületkezelési technológiai folyamatok feladatait végzi

Bútoripari szerelési folyamat feladatait végzi

Marketing tevékenység, termékértékesítést végez

Helyszíni felmérést végez, műszaki dokumentációt készít, gyártás előkészítést végez

Bútoripari technológiai folyamatot tervez, gyártási folyamatot szervez

Faipari CNC-gépek működtetetését végzi, felügyeli

Számítástechnikai eszközöket, faipari célszoftvereket használ (CAD/AutoCAD)

Minőségellenőrzést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Bútoripari tervezés (fakötések, vázlatrajz, látványterv)

Műszaki dokumentációk

Bútortípusok rendeltetése, formai, szerkezeti kialakításának lehetőségei, alapvető bútorstílusok jellemzői

Kárpitos alapok

Kéziszerszámok, kézi kisgépek

Tömörfa megmunkálás alapgépei és technológiája

Faesztergagépek

A hajlítás technológiája

Porelszívó rendszerek

CNC gépek a bútorgyártásban, számítástechnikai eszközök, faipari célszoftverek (CAD/AutoCAD)

Bútoripari alapszerkezetek (keretszerkezet, kávaszerkezet, állványszerkezet, vegyes szerkezet)

Lapok- lemezek gépei és megmunkálási technológiája (szabás, egalizáló csiszolás)

Ragasztóanyagok fajtái

Lapok- lemezek és íves felületek furnérozási technológiája

Éllezárási technológiák

Felület-előkészítés, pácolás anyagai és technológiái

Felületkezelés anyagai és technológiái

Előszerelési, összeszerelési, végszerelési technológiák

Bútoripari gépsorok

Szakmai számítások (forgácsoló szerszámok jellemzői, forgácsolással-, ragasztással-, nedvességtartalom meghatározással-, furnérozással kapcsolatos számítások)

Marketing tevékenységek, termékértékesítés (piaci igény felmérése, üzleti terv, árajánlat, vásárokon, kiállításokon való részvétel)

Helyszíni felmérés, kapcsolat a megrendelővel

Gyártási, értékesítési adminisztráció (szállítólevél, számla, szerződéskötés, termékleírás, termék forgalmazás, garancia)

Vállalkozási szabályok (vállalkozás indítása, működésével kapcsolatos műszaki, jogi és pénzügyi előírások, árkalkuláció, költségszámítás, fogyasztói reklamációk)

Minőségellenőrzés

Hulladékgazdálkodás, veszélyes hulladék

Szakmai idegennyelvű kommunikáció (szakszavak, szakkifejezések)

szakmai készségek:

Bútoripari rajz olvasása, értelmezése

Szabadkézi vázlatkészítés

Műszaki dokumentáció készítése, értelmezése

Bútoripari gyártástechnológiák alkalmazása

A faiparban alkalmazott szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Precizitás

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Tervezés

Gyakorlatias feladatértelmezés

231. Az Épületasztalos-ipari termékek megnevezésű, 10231-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ajtók gyártási folyamatát tervezi, szervezi

Ablakok gyártási folyamatát tervezi, szervezi

Alu-Fa- és műanyag nyílászárók gyártási folyamatát tervezi, szervezi

Beépített bútorokat gyártási folyamatát tervezi, szervezi

Lépcsők és korlátok gyártás előkészítését szervezi

Egyéb épületasztalos-ipari termékek gyártási folyamatát tervezi, szervezi

Árnyékolás technikai termékek gyártását szervezi

Padlók-parketták gyártását szervezi

Épületasztalos-ipari készterméket ellenőriz

Külső szerelési folyamatot szervez, ellenőriz

Minőségellenőrzést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Épületasztalos-ipari alapszerkezetek

Épületek válaszfalaiba építhető ajtók (pallótokos, hevedertokos)

Épületek főfalaiba építhető ajtók (gerébtokos)

Utólag szerelhető ajtótokok

Ajtólap típusok (vésett betétes, lemezelt)

Különleges ajtók (hangfogó,- toló-, és szélfogó ajtók)

Ajtók és ablakok nyitásmódjai

Hagyományos ablakok (gerébtokos ablak, redőnyös ablak)

Egyesített szárnyú ablak

Hőszigetelő üvegezésű ablakszerkezetek

Hőszigetelő üvegezésű erkélyajtó

Ablak-, ajtó szerkezetek épületfizikai előírásai

Ablak-, ajtó szerkezetek alapanyagai, gépei és gyártástechnológiája

Ajtó- és ablakvasalatok alaptípusai

Alu-Fa és műanyag ablakok

Falépcsőkkel kapcsolatos alapfogalmak

Padlók-parketták fajtái, gyártástechnológiája

Fából készült épületburkolatok fajtái (lambéria, hő- és hangszigetelő burkolatok, akusztikajavító burkolatok)

Mennyezet burkolatok, álfödémek

Beépített szekrények

Fából készült árnyékolástechnikai szerkezetek fajtái, típusai (redőny, spaletta, zsalugáter)

Felületkezelés anyagai és technológiái

Helyszíni felmérés, kapcsolat a megrendelővel

Költségszámítási feladatok

Minőségellenőrzés

Hulladékgazdálkodás, veszélyes hulladék

Szakmai idegennyelvű kommunikáció (szakszavak, szakkifejezések)

szakmai készségek:

Épületasztalos ipari rajz olvasása, értelmezése

Szabadkézi vázlatkészítés

Mérőeszközök használata

Épületasztalos-ipari műszaki dokumentáció készítése, értelmezése

A faiparban alkalmazott szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Körültekintés, elővigyázatosság

232. A Faipari alapanyagok megnevezésű, 10232-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Rönktéri technológiai feladatokat végez

Fűrészüzemi technológiai feladatokat végez

Készárutéri technológiai feladatokat végez

Fahulladékot feldolgoz, kezel, értékesít

Faanyag minőség ellenőrzését, technológiába illesztését végzi

Szárítás, gőzölés technológiai előírásait meghatározza

Furnér gyártási technológiai feladatokat végez, furnért választ

Laptermékek kiválasztását, minőség ellenőrzését, technológiába illesztését végzi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Rönkök tárolása, osztályozása, mennyiségi, minőségi felvételezése

Rönk téri anyagtárolás, mozgatás és előkészítés gépei, berendezései

Fűrészáru termelési módjai, technológiája (keretfűrészgépes, rönkhasító szalagfűrészes, illetve vegyes technológiái)

Fűrészáru választékok

Fűrészáru osztályozása, minőségi osztályba sorolása jelölése

Máglyázási módok, az anyagmozgatás gépei, eszközei

Fa- és faalapú melléktermékek hulladékhasznosítása

Az iparban használt legfontosabb fafajok felismerési jegyei, tulajdonságai, felhasználási területe

A fa hibái és betegségei, károsítói

A faanyag alakváltozása, a faanyag nedvességtartalmának meghatározása

Fűrészáru természetes és mesterséges szárítása

Gőzölés technológiája

Furnér gyártási technológiák, furnérok fajtái és felhasználási területe

Furnérok szárítása, tárolása

Rétegelt lemezek, bútorlapok tulajdonságai, technológiába illeszthetősége

Agglomerált termékek és a farostlemezek tulajdonságai, technológiába illeszthetősége

Anyaggazdálkodási feladatok (anyagmennyiség számítás, kihozatal számítás)

szakmai készségek:

A faiparban leggyakrabban használt faanyagok felismerése

Mérőeszközök használata

A faiparban alkalmazott szoftverek használata

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önállóság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Tervezés

233. A Járműkárpitos tevékenységek megnevezésű, 10233-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A járművekre vonatkozó baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat betart

Az érintésvédelmi és biztonságtechnikai előírásokat betart és alkalmaz

Kárpitozások kialakítását meghatároz

Járművek belsejének és kiegészítőinek a kárpitozását végzi

Falfelületek, ajtók kárpitozását készíti

Megfelelő anyagokat alkalmaz

Funkciónak megfelelő kárpitozást készít

A járműkárpitozás ergonómiai követelményeit alkalmaz

Tetőkárpitozásokat végez

Levehető huzatokat készít

A kárpitozásra váró felületeket kiszerel

Szerelvényeket ki- és visszaszerel

Javítandó felületeket előkészít, letisztít és zsírtalanít

Fa-, fém-, műanyagszerkezetekre szerel, épít

Járműtakarót, tetőponyvát készít, javít

Autószőnyegezést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A járművekre vonatkozó baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Érintésvédelmi alapok

Járműkárpitozási anyagok

Kárpitozási technológiák

Ergonómiai elemzések

Szerelések, befejező munkálatok

szakmai készségek:

Szakmai és köznyelvi szöveg megértése

Szakmai szöveg fogalmazása írásban

Szabadkézi és műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Kreativitás

Precizitás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kontroll (ellenőrző képesség

234. *  A Kárpitozás alapjai megnevezésű, 10234-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kárpitos műhely baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásait betartja

Kéziszerszámokat használ

Kárpitos alap- és kézi gépek használ

Kézi, gépi szerszámok használatára vonatkozó előírásokat betartja

Egyéni védőberendezéseket, védőfelszereléseket használ

Anyagot, segédeszközt előírásszerűen tárolja

Kézi alapműveleteket alkalmaz