217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet - az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól 3/18. oldal

Hatály: 2018.I.1. - 2019.X.4. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Bontási műveleteket végez, tanulmányoz

Az anyagok újrahasznosítási lehetőségeit alkalmazza

Állványszerkezetet ellenőrzi, tanulmányozza

Faipari alapszerkezetekre ráépít

Kárpitozást végez, módszereit tanulmányozza

Technológiai sorrendiséget és a méretezés szabályait betartja

Tartószerkezeteket kiválaszt, készít, szerel

Bútorrugós alapot készít

Rugótestet alkalmaz

Párnázó anyagokat választ

Anyagokat kézzel, géppel szab, varr, szegez, ragaszt

Ergonómiai szempontok szerint kárpitozást felépít

Párnázatokat alakít, készít

Bevonó anyagot választ, rögzít

Méretvétel után szabástervet, sablont készít

Díszítő elemeket megfelelően kiválaszt, alkalmaz

Késztermék esztétikai megjelenését, funkció teljesítését ellenőrzi

Bútorstílusokat felismer

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Munkavégzés szabályai

Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Szerszámok, kéziszerszámok

Gépkönyv, kezelési, szerelési és karbantartási utasítások

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

Tűzoltó berendezések, eszközök

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes és tűzveszélyes osztályba tartozó anyagok és tárolásuk

Anyag és gyártástechnológiák

Alap-, segéd- és díszítő anyagok

Kárpitozás alapgépei

Bútorstílusok

Műszaki rajz, szakrajz

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai és köznyelvi szöveg megértése

Köznyelvi és szakmai szöveg fogalmazása írásban

Szabadkézi és műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése

Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Figyelem

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködő készség

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

235. A Kárpitozott termékek készítése, felújítása megnevezésű, 10235-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megfelelő kárpitozási technológiát választ

Megfelelő anyagokat kiválaszt

Segédanyagot, kelléket kiválaszt, minőségét ellenőriz

Megfelelő kárpitozási technológiát alkalmaz

Lapos és magas kárpitozás technológiáját alkalmazza

Bútorszerkezeteket kárpitoz

Szerszámokat, gépeket beállít

Szakmai számítást végez

Szabástérképet készít

Hibás, elöregedett kárpitos szerkezeteket javít, felújít

Korhű technológiát alkalmaz

Függönyözési munkálatokat végez

Porvédő, takaró- és díszhuzatokat készít

Ajtó és falkárpitozást végez

Sport és gyógyászati eszközöket kárpitoz

Helyszíni felmérést végez

Kalkulációt készít

Az előállításhoz szükséges anyagokat megrendel

Látványtervet és műszaki rajzot készít

Terméket szét- és összeszerel, utómunkálatokat végez

Terméket csomagol, raktároz, szállít

Minőségi követelményeket betart

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki- és szakrajz alapfogalmak

Kárpitozási alapok

Szerelések, befejező munkálatok

Bútorstílusok

Kárpitozást segítő gépek

Alapanyagok minőségellenőrzése

Szakmai számítások

szakmai készségek:

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai szöveg fogalmazása írásban

Szabadkézi és műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Problémamegoldó készség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Gyakorlatias feladatértelmezés

236. A Gyártáselőkészítés, minőségügy megnevezésű, 10236-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fogadja a megrendeléseket

Kapott anyagokat ellenőriz

Eldönti, hogy a rendelkezésre álló kapacitás és technológia alkalmas-e a megrendelő által kért munka elvállalására

Ellenőrzi, hogy a kért határidőre elkészíthető-e a feladat

Kiválasztja a megrendelésnek megfelelő technológiát

Elkészíti a műhelytáskát

Kiállítja a munkatáskát a megrendelés alapján

Beszerzi az alap- és segédanyagokat, szerszámokat

Felveszi a kapcsolatot az esetleges alvállalkozókkal

Ütemezi a gyártást a termelési programban

Ellenőrzi a munkába vett alapanyagok minőségét

Folyamatos kapcsolatot tart a megrendelővel

Dokumentálja az egyes műveletek elkészülésének határidejét

Ellenőrzi az első, indulópéldány minőségét

Gyártás közben folyamatosan ellenőrzi és dokumentálja a minőséget

Mintát vesz a terméktanúsításhoz

Ellenőrzi a végtermék minőségét

Ellenőrzi a csomagolás mennyiségét és minőségét

Együttműködik a megelőző és a követő technológiai műveletet végzővel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Speciális ágazati szoftverek

Tipográfiai szabályok

Nyomdatermékek fajtái

Nyomdatermékek jellemzői

Nyomtatvány típusok elemei

A szerzői jogi szabályok

Kiadványszerkesztés szabályai

Nyomdai eredetik, adathordozók

Formakészítés technológiai lehetőségei

Nyomtatás technológiai lehetőségei

Kötészet technológiai lehetőségei

Gyártási dokumentációk

Szakmai számítások és szoftverei

Utókalkulációt végző, számlázó szoftverek

Termelésprogramozás

Anyaggazdálkodás

Ügyfélkezelés

Formakészítési technológiai folyamatok

Nyomtatási technológiák, folyamatok

Papírok, egyéb nyomathordozók gyártása, fajtái, tulajdonságai

Festékek, ragasztók gyártása, fajtái, tulajdonságai

Minőségbiztosítás

Audit rendszere, módja

szakmai készségek:

Speciális nyomdaipari szoftverek alkalmazása

Szakmai nyelvhasználat

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Értékelés

Helyzetfelismerés

Tervezés

237. A Kézi könyvkötés megnevezésű, 10237-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Egyedi kötészeti feladatokat ellát

Lapok, folyóiratok, számlák gyűjtőkötését végzi, fedéllel, előzékkel ellátja

Gyűjtőkötések fedelét, díszíti, aranyozza

Gyűjtő- és díszdobozokat készít

Meghatározza a kiszabandó anyag méretét és szálirányát

Vágógépen anyagot szab, méretre vág

Íveket hajtogat

Előzéket készít, a könyvtest íveit összehordja

Felvarrja az íveket

Ragasztót készít

Könyvtestet ragasztóval egyesít

Könyvtestet, egyéb nyomdaterméket körülvág

Gerincet gömbölyít, könyvtestet ereszre ver

Metszést fest

Oromszegőt varr

Könyvtáblát készít

Beakasztást végez

Könyvet betábláz, borítja, díszíti

Íveket perforál, bígel, ritzel, lyukaszt

Kézi számozó készüléket használ

Drótfűzést végez, spiráloz

Nyomdaterméket ragaszt, hajtogat, összehord

Félkemény kötést készít

Használt, kötészeti hibás, sérült könyvet szétszed, sérüléseit javítja

Készterméket csomagol

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Könyvkötési szerkezetek

Könyvkötési stílusok

A régi könyvekben felhasznált anyagok tulajdonságai

Vásznak, bőrök fajtái, tulajdonságai

Borítópapírok, lemezek, előzékpapírok fajtái, tulajdonságai

Ragasztók, fűzőanyagok fajtái, tulajdonságai

Az anyagszabás, a hajtogatás technológiái

Előzékelés technológiái

Fűzés technológiái

Préselés technológiája

Könyvtest-kikészítés technológiái

Kézi ragasztókötés folyamata

Betáblázás technológiái

Albumok készítésének technológiái

Díszdoboz készítés technológiái

Egyenes vágógép, kézi lemezolló működése, kezelése

Prés-, perforáló-, lyukasztógépek, drótfűzőgépek működése, kezelése

Egyéb kisgépek működése, kezelése

szakmai készségek:

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szabadkézi rajzolás

Esztétikai érzék

Könyvkötészeti kéziszerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Kezdeményező készség

Közérthetőség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Intenzív munkavégzés

Tervezési képesség

238. A Munkajog, munkabiztonság megnevezésű, 10238-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tájékozódik a tanulás, a munkavállalás, aktuális gazdasági és jogi feltételeiről

Tanulói szerződés köt

Alkalmazza a munkavállalói jogait és teljesíti kötelességeit

Betartja a munkabiztonsággal kapcsolatos előírásokat

Betartja a tűzjelzésére és bejelentésére vonatkozó szabályokat

Szükség esetén használja a tűzoltó készülékeket és a tűzoltó eszközöket

Betartja a tűzvédelmi szabályzatot és a tűzriadó-tervet

Betartja katasztrófavédelem utasításait

Szükség esetén kitölti a baleseti jegyzőkönyvet

Betartja védőeszközök használatára vonatkozó szabályokat

Biztosítja a berendezések és eszközök működőképességét

Pontosan vezeti a gépek és technológiák munkavédelmi dokumentumait

Figyelemmel kíséri az érintésvédelmi, villámvédelmi, tűzvédelmi felülvizsgálatok rendszerességét

Tisztában van a környezetvédelem jelentőségével

Megtervezi a hulladékkezelés módját

Dokumentálja a veszélyes hulladék keletkezését, tárolását, megsemmisítését

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A különböző vállalkozási formák jellemzői

Jogi alapfogalmak, a jog különböző ágai

Tanulói jogok és kötelességek

A szerződéskötéshez kapcsolódó szabályok, előírások

Munkajogi szabályok

Dokumentáció és adminisztráció

Munkavédelmi előírások

Egészség- és balesetvédelmi előírások

Tűzvédelem előírások

Katasztrófavédelemi előírások

Környezetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Középfokú számítógép kezelői készség

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű íráskészség

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Pontosság

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

Helyzetfelismerés

239. A Nagyüzemi könyvgyártás megnevezésű, 10239-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Átveszi a nyomtatott íveket, ellenőrzi a nyomatok minőségét

Ellenőrzi az ívek mennyiségét, a kötési módnak és az alkalmazott technológiának megfelelő hozzálék meglétét

Ellenőrzi a kilövést

Ellenőrzi a gépek védőburkolatának sértetlenségét

Beállítja és működteti a nagyüzemi könyvtest-készítés gépegységeit a gyártási utasítás alapján

Beállítja a könyvtábla-készítés gépeit

Beállítja a könyvkikészítés gépeit, gépsorát

Ellenőrzi a ragasztók mennyiségét, hőmérsékletét, száradását

Beállítja a gerincmarás optimális értékeit

Folyamatosan ellenőrzi a beállítások szakszerűségét

Beállítja az ügyviteli, kereskedelmi nyomtatványok gyártásához alkalmazott gépeket, gépsorokat

Beállítja a folyóiratgyártáshoz alkalmazott gépeket, gépsorokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek

A vágás, hajtogatás technológiája

Az összehordás és az előzékelés technológiája

Ívegyesítési módok

A cérnafűzés technológiája

Ragasztókötés technológiája

Könyvtest-kikészítés technológiája

Borítástípusok

Tábla anyagainak szabása

Tábla-összeállítás, táblakikészítés technológiája

A könyvtest-beakasztás technológiája

Préselések, szárítások technológiája

Könyvnyílás-beégetés technológiája

Védőborító felhelyezése

Csomagolás, expediálás

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Esztétikai érzék

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

240. A Nagyüzemi könyvgyártás gépei megnevezésű, 10240-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a gépek védőburkolatának sértetlenségét

Beállítja és üzemelteti a könyvgyártás feldolgozás gépeit

Ellenőrzi a szükséges anyagok, segédanyagok meglétét

Meghatározza az optimális gyártási sebességet

Ellenőrzi a gépek paramétereit

Korrigálja a gépbeállításokat az anyagok tulajdonságainak megfelelően

Észleli és jelzi a gép rendellenes működését

Elvégzi vagy elvégezteti a szerszámok javítását, vagy cseréjét

Szükség esetén eleget tesz az egyedi megrendelői igényeknek

Gondoskodik a félkész és késztermékek tárolásáról és továbbításáról

Jelzi a kopó alkatrészek cseréjét

Vezeti a gépkarbantartás adminisztrációját

Elvégzi a gép környezetének takarítását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Vágó-, szabógépek beállítása, működtetése

Hajtogató gépek beállítása, működtetése

Előzékelő gépek beállítása, működtetése

Összehordó gépek beállítása, működtetése

Helyes ívsorrend ellenőrzése

Irkafűzőgépek működése

Folyóiratgyártó gépsorok típusai

Drótfűzőgépek fajtái, működése

Cérnafűzőgépek beállítása, működtetése

Ragasztókötő gépek beállítása, működtetése

Prések fajtái, kezelésük

Könyvtest kikészítő és könyvtábla-készítő gépek beállítása, működtetése

Könyvtábla-készítő gépek beállítása, működtetése

Aranyozógépek beállítása, működtetése

Beakasztógépek beállítása, működtetése

Könyvgyártó gépsorok fajtái, működésük, beállításuk, kezelésük

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Precizitás

Esztétikai érzék

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Figyelem összpontosítás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Tervezési képesség

241. A Nyomtatványfeldolgozás megnevezésű, 10241-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a gépek védőburkolatának sértetlenségét

Beállítja a gépen a gyártandó méreteket

Ellenőrzi a beállításokat a gyártási utasítás alapján

Beállítja a nyomatot

Beállítja a kimetszést

Beállítja a hajtogatást

Beállítja perforálást, bígelést

Beállítja a ragasztófelhordást és a ragasztás paramétereit

Ellenőrzi a ragasztók mennyiségét, hőmérsékletét, száradását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kötőgép elemek fajtái

Forgómozgás gépelemei

Mozgás átalakítók

A gépek beállításának elemei

Karbantartást igénylő gépelemek

Lakkozó-, fóliázó, impregnáló gépek

Műanyag réteggel bevonó gépek

Vonalazó gépek

Flexónyomó gépek

Borítékgyártó gépek

Kivágó gépek

Speciális gépek

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Esztétikai érzék

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

242. A Color-menedzsment megnevezésű, 10242-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri a PrePress és a nyomtatás berendezéseinek színtani paramétereit

Megállapítja az alkalmazott nyomathordozók színprofiljait

Megállapítja az alkalmazott festékek színprofiljait

Tesztnyomatokat készít

Használja a színtani beépített és kézi mérőeszközöket

Kinyomtatja és kiméri a tesztnyomatokat

Kezeli a speciális Color-menedzsment szoftvereket

Korrigálja a gépbeállításokat az anyagok tulajdonságainak megfelelően

Meghatározza az optimális gyártási paramétereket

Folyamatosan ellenőrzi a nyomatok színtani paramétereit

Észleli és jelzi a rendellenes működést

Dokumentálja a nyomtatás menetét

Alkalmazkodik az használt ISO vagy más minőségügyi rendszerek és vevői auditok által megszabott dokumentálási követelményekhez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Színek hatása a tipográfiában

Tipográfiai hatáskeltők

Rétegek fénytani viselkedése, denzitás

Színmérés, színrendszerek (CIE, RGB, CMYK, LAB, HSB)

Színkezelés a nyomtatvány-előállításban

Szkennerek fajtái, felépítésük, működésük

Mérőműszerek, monitorok kalibrálása

Színprofilok beállítása és kezelése

Képfeldolgozó programok fajtái, lehetőségei

Speciális szoftverek

Tesztnyomatok elkészítése és visszamérése

Nyomógépbe épített mérőfejek beállítása, működtetése

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Precizitás

Esztétikai érzék

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Figyelem összpontosítás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Tervezési képesség

243. A Nyomdaipari anyagismeret megnevezésű, 10243-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja a megfelelő nyomathordozót és ellenőrzi nyomtathatóságát

Használja a különböző nyomdafestékeket, kikeveri a direkt színeket

Ellenőrzi és helyükre illeszti nyomóformákat, próbanyomatot készít

Célirányosan használja a géptermi segédanyagokat

Beállítja a festékező és nedvesítő műveket

Alkalmazza a Pantone skálát és a színtani alapfogalmakat

Használja a papírvizsgálat eszközeit, műszereit

Használja a színmérő eszközöket

Beállítja megfelelő festékterhelést

Beállítja és felügyeli a folyamatos festékezést

Beállítja és felügyeli a festék-víz egyensúlyt

Méri és beállítja a festék viszkozitását

Beállítja a regisztert

Elvégzi a nyomógép beigazítását

Beállítja a kirakót és a porzást

Felügyeli a példányszámnyomást

Használja a géptermi mosószereket és betartja a környezetvédelmi előírásokat

Alkalmazza a kenőanyagokat és a nyomógép-karbantartás egyéb anyagait

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Író-nyomó papírok fajtái és tulajdonságaik

Kartonok, öntapadó- és más fóliák fajtái és tulajdonságaik

Festékek és festékadalékok és tulajdonságaik

Géptermi lakkok fajtái és tulajdonságai

Ofszet nyomólemezek fajtái és tulajdonságai

A színmérés eszközei és alkalmazásuk

Festékező- és nedvesítő művek hengereinek anyagai és tulajdonságaik

Fotopolimer nyomóformák tulajdonságai

A flexo-festék reológiai tulajdonságainak változásai

A beigazítás folyamata

Példányszámnyomás közben használt ellenőrző eszközök kezelése

Festékezés távvezérlő pult funkciói és használata

szakmai készségek:

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Esztétikai érzék

Géptermi mérőműszerek használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Kezdeményező készség

Közérthetőség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Figyelem megosztás

Tervezési képesség

244. A Nyomdaipari gépészeti ismeretek megnevezésű, 10244-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a gépek védőburkolatának sértetlenségét

Elvégzi a nyomógépek napi és időszakos karbantartását

Karbantartja a nyomdagépek hidraulikus és pneumatikus egységeit

Gondoskodik a forgó, súrlódó alkatrészek, elemek folyamatos kenéséről

Értelmezi a hibaüzeneteket

Rendszeresen dokumentálja a gépállapotot

Cseréli a gyorsan kopó alkatrészeket

Együttműködik a külső szervizekkel

Gondoskodik a pótalkatrészek kellő időben történő utánpótlásról

Tisztán tarja a nyomdagépeket és környezetét

Gondoskodik az épp nem használt cserealkatrészek vagy komplett egységek biztonságos tárolásáról

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Papírszolgáltató művek működése

A papír útja a nyomógépben

A festékezőművek fajtái

Forgómozgás gépelemei

Mozgás átalakítók

A gépek beállításának elemei

Karbantartást igénylő gépelemek

Ofszet nyomógépek

Kirakóművek fajtái és működése

Flexo nyomógépek működése

Rotációs nyomógépek működése

Papírpályák vezetése a nyomógépben

Coldset és heatset nyomógépek szabályozása

Keskenypályás címkenyomó gépek elemei

Sík- és körstancolás gépei

Borítékgyártó gépek

Kivágó gépek

Speciális gépek

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Esztétikai érzék

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

245. A Nyomtatási technológiák megnevezésű, 10245-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A munkatáska alapján megismeri a munkavégzéshez szükséges utasításokat, dokumentációkat, a szükséges alap- és segédanyagokat

Átveszi a nyomóformákat, ellenőrzi nyomtathatóságukat

Fogadja a munkavégzéshez szükséges elektronikus adatokat

Ellenőrzi a nyomathordozó mennyiségét és tulajdonságait

Előkészíti a nyomógépet

Ellenőrzi a hozzálék meglétét

Ellenőrzi a kilövést

Gondoskodik a hiányzó anyagok pótlásáról

Kikeveri a direkt színeket, receptúra és színminta szerint

Ellenőrzi a gépek védőburkolatának sértetlenségét

Ellenőrzi a gumikendő minőségét, ha szükséges kicseréli

Beállítja a festékező- (és nedvesítő-) hengereket

Beállítja a papírszolgáltató művet (papírméretnek, vastagságnak megfelelően)

Beállítja a papír futását, illeszkedését, a berakóasztaltól az alapillesztékig

Beállítja az adalékok segítségével a festék nyomtathatósági tulajdonságait

Beállítja a festékezést a forma és a technológia igényének megfelelően

Érintőképernyőn beállítja és működteti nyomógépet

Folyamatosan ellenőrzi a beállítások hatását

Beállítja az ügyviteli, kereskedelmi nyomtatványok gyártásához alkalmazott gépeket, gépsorokat

Beállítja az in-line feldolgozó folyamat egységeit

Beállítja a folyóiratgyártáshoz alkalmazott gépeket, gépsorokat

Beállítja a kiegészítő műveletek egységeit (számozó-, perforáló-, lakkozó-, benyomóművek)

Beállítja a hűtő-, a visszanedvesítő-, vágó-, hajtogató-, ragasztó-, tűzőműveket

Jóváhagyatja a végleges nyomatot felettesével, esetleg a megrendelővel (revíziós ív aláírása)

Gondoskodik a nyomtatott anyagok elszállításáról

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alap és segédanyagok tulajdonságai, fajtái

Nyomat ellenőrzésének szempontjai

Alap és segédanyagok alkalmazása

Nyomóforma kezelésének menete

Fénytani ismeretek

Árnyalatok visszaadása

Színtan

Nyomatellenőrző rendszerek

Nyomógépek csoportjai

A nyomtatás elméleti kérdései

Különböző nyomtatási eljárások festékező műveinek felépítése, működése

Nyomdafestékek nyomtatástechnológia szerint

Nyomdafestékek adalékainak fajtái és hatásuk

Nyomóművek típusai

Nyomóművek szerkezeti elemei

A nedvesítő művek felépítése, működése

A nedvesítő folyadékok

A festékező- és nedvesítő művek beigazításának folyamata

Gumikendők technológiai tulajdonságai

A nyomómű beállítás folyamata

Nyomómű ellenőrzésének módozatai

Imprimatúra és a géprevízió alkalmazása

Kiegészítőművek (számozó, perforáló, hajtogató, porzó) szerkezeti elemei

szakmai készségek:

Grafikus érintőképernyő-kezelés

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvi beszédkészség

Szerszámok, gépek beállítása

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Határozottság

Kezdeményezőkészség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

246. A Megmunkálás előkészítése megnevezésű, 10246-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Összeveti a minőségi kézikönyv és a minőségdokumentációval szemben támasztott követelményeket

Értelmezi az üvegkatalógus öntési lap adatait

A megmunkáláshoz szükséges gépeket, tartozékaikat, kéziszerszámokat és mérőeszközöket célszerűen kiválasztja, beállítja, kezeli és karbantartja

Alkalmazza a munkatervezéshez, programozáshoz, gyártáskövetéshez használt számítógépes felhasználói programokat

Kiválasztja és használja a megmunkáláshoz szükséges rögzítő (ragasztó-szabadfészkes befogók-, szorítópatronok), alakadó (etalon - kinyomó - beállító - leppelő-csiszoló-polírozó) eszközöket

Szakszerűen kalibrálja, beszabályozza a maró, leppelő, csiszoló és polírozó szerszámokat

Meghatározza a kenő- és hűtőanyagok összetételét

Alkalmazza a tisztító-, mosó-, ragasztóanyagok kezelésére, tárolására és felhasználására vonatkozó biztonsági előírásokat

Alkalmazza a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a veszélyes hulladékok tárolási szabályait

Betartja a munkavédelmi, tűzrendészeti előírásokat, a munkahelyi rend és tisztaság munkakörnyezeti szabályait

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műszaki táblázatok, mértékegységek

Az üveg műszaki rajza

Műveleti ráhagyások, anyagnormák számítása

Gazdaságos anyagfelhasználás számítása

A szférikus lencsék húrmagasságának, görbületi sugarának és középvastagságának, fókusztávolságának a számítása

A dioptriaértékek számítása

Megmunkáló és segédszerszámok rádiuszainak számítása

Anyagok tulajdonságai és szerkezete közötti összefüggések

Rögzítő anyagok és felhasználási módjuk

Tisztító- és maratóanyagok tulajdonságai megválasztásuk szempontjai

Védőlakkok tulajdonságai, kész optikai testekhez alkalmazott lakkok

A csiszolás, mint megmunkálási folyamat, a csiszolóanyagok megválasztása

A munkadarabok felfogásmódjai a gyémántszerszámos marógépre, a gyémántszerszám kiválasztása

A polírozás gépei és szerszámai

A szemüveglencse gyártás anyagai, gépei és szerszámai

A szemüveglencse alakjától és anyagától függő gyártási műveletek

A műanyag szemüveglencsék előállítása, alkalmazott szerszámok, gépek

Mérő és ellenőrző eszközök, a velük való mérés, mérési hibák

Üvegiparban előforduló veszélyes és ártalmas anyagok

Az optikai üvegcsiszoló szakma munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint elsősegély-nyújtási ismeretei

szakmai készségek:

Üvegipari rajz készítése, olvasása, értelmezése

Olvasott szakmai szöveg, gyártási lapok megértése

Megmunkáláshoz szükséges gépek, szerszámok, segédeszközök, segédanyagok kezelése, használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Megbízhatóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Motiválókészség

Tolerancia

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Figyelem összpontosítás

A környezet tisztán tartása

247. A Megmunkálás folyamata és befejezése megnevezésű, 10247-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti az optikai üvegtesteket, tömbüveget, préslencséket, félkészlencséket

Az optikai testeket illesztéssel rögzíti, ragasztja a fészkes, bordázott, sík, csésze és gomba alakú fémszerszámokra, ragasztófóliával, gyantás papírral és Wood-fémmel

Alkalmazza a mechanikai, pneumatikus, vákuumos szorítókat, befogó patronokat, szorító harangokat

Megmunkálás után a ragasztóanyag függvényében megválasztja a leszedési eljárást, és az optikai testeket sérülésmentesen leszedi

Megválasztja a gyémántszerszámokat, csiszolóporokat, (durva-finom) megmunkáláshoz és alkalmazza azokat

Elkészíti kézi vagy gépi eljárással a dokumentációban megadott paramétereknek megfelelő optikai felületet a szükséges polírozó eljárás, szerszám és polírozó anyag megválasztásával

Polírozási műveleteket alkalmaz (széria, receptúra és finomoptikai termékeknél)

Központosítási műveleteket alkalmaz

Központosítási, fazettázási, ellenőrzési műveletet alkalmaz a megmunkált üvegeken

Szakszerűen beállítja a megmunkálógépeken (fűrészgép, marógép, leppelő- vagy csiszológép, polírozógép) az előírt paramétereket valamint a számítógép vezérlésű gépekbe az adatokat beviszi

Kezeli az ultrahangos tisztító mosóberendezéseket, használja a tisztításhoz szükséges vegyszereket

Beállítja és működteti az előírt technológia alapján a vákuumgőzölő berendezéseket

Vákuumgőzölő berendezéssel reflexiónövelő, szűrő és nyalábosztó bevonatot készít

Műanyag lencséknél keményréteg bevonatot készít, felhordás folyamatának és a keményítés technológiájának ismeretében

Húrmagasság, vastagság, rádiusz, átmérő, szög, dioptria, törésmutató, központosság, feszültség, bevonatok tapadása, keménység méréseket végez, ellenőrző és mérőeszközök használatával

Jelfelvivő eljárásokat végez (gravírozás, acél vagy gyémántszerszámmal, ultrahanggal vagy lézerrel, maratással fototechnikai eljárással, szitanyomással) az előírt technológiának megfelelően a műveleteket végrehajtja

Elkészíti a műanyag szemüveglencse öntőformáját (MOLD-ját)

A mért eredmények kiértékelése alapján feltárja és meghatározza a selejt-tokokat, javíthatóságra javaslatot tesz, elvégezi a megfelelő javításokat

Alkalmazza a minőségbiztosítási előírásokat, a munkautasításokat, a szabványok előírásait

Dokumentálja az elvégzett feladatokat, feljegyzi tapasztalatait, rendellenességeket, a munkahelyét, munkakörnyezetét rendbe teszi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műveleti ráhagyások, anyagnormák számítása

Gazdaságos anyagfelhasználás számítása

A szférikus lencsék húrmagasságának, görbületi sugarának és középvastagságának, fókusztávolságának a számítása

A dioptriaértékek számítása

Megmunkáló és segédszerszámok rádiuszainak számítása

Anyagok tulajdonságai és szerkezete közötti összefüggések

A gyémántmaró forgástengelyének dőlésszög-számítása

Forgácsoló sebesség függvényében beállítandó fordulatszám számítása

Optikai üvegek optikai, mechanikai, fizikai és kémiai tulajdonságai

Az üvegben keletkező inhomogenitás okai

A műanyag és az üveg optikai elemek összehasonlítása

Az optikai elemek rétegzéséhez felhasználható anyagok tulajdonságai

Rögzítő anyagok és felhasználási módjuk

Csiszoló- és a polírozó anyagok tulajdonságai, felhasználási területük

Tisztító- és maratóanyagok tulajdonságai, megválasztásuk szempontjai

Védőlakkok tulajdonságai, kész optikai testekhez alkalmazott lakkok

A csiszolás folyamata, csiszolóanyagok megválasztása, a rádiuszcsiszolás műveletei, gépei és szerszámai

A gyémántszerszám kiválasztása és alkalmazása

Él-letörések készítése

A polírozás műveletei, gépei és szerszámai, a polírozásnál alkalmazott hordozó- és polírozó anyag megválasztása

Központosság és külpontosság, a központosítás optikai és mechanikai műveletei

A leszedés rögzítéstől függő műveletei, tisztítási eljárások

A szférikus, a hengerfelületű (cilinderes), a tórikus felületű, a többfókuszú és a prizmatikus szemüveglencsék, gyártásuk anyagai, gépei és szerszámai

A műanyag szemüveglencsék előállítása, az alkalmazott szerszámok, gépek

A színes szemüveglencsék és az ipari védőüvegek bevonó eljárásai

A vákuumgőzölés műveletei

A jelfelvivő eljárások gépei és szerszámai

A finomoptikai ragasztás műveletei

Mérő és ellenőrző eszközök, mérési hibák

Az optikai üvegcsiszoló szakma munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint elsősegély-nyújtási ismeretei

szakmai készségek:

Köznyelvi olvasott szöveg megértése

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

Szakmai olvasott szöveg megértése

Szakmai nyelvű íráskészség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Precizitás

Elhivatottság, elkötelezettség

Társas kompetenciák:

Kommunikációs rugalmasság

Konfliktusmegoldó készség

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Problémaelemzés, -feltárás

Eredményorientáltság

248. A Fodrász manuális alapműveletek megnevezésű, 10248-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Információt kér a kívánt szolgáltatásról

Konzultál, tanácsot ad a kívánt szolgáltatáshoz empatikus, segítőkész viselkedéssel

Elvégzi a diagnosztizálást fejbőrön, hajon kikérdezéssel, tapintással, szemrevételezéssel

Műveleti tervet készít

Kiválasztja a szükséges típusú és mennyiségű anyagokat, segédanyagokat

Kiválasztja a szükséges típusú és mennyiségű eszközöket, segédeszközöket

Fertőtleníti a megtervezett munkafolyamathoz szükséges eszközöket

A mosás típusának, céljának megfelelően elvégzi a mosási műveletet, esetleg masszázst is végez

Befejező feladatként ápolja a hajat és a fejbőrt, helyreállítja a pH-t

Kiválasztja a fejbőr- és a hajproblémák kezelésére alkalmas termékeket és technológiákat

Elvégzi a kezelést az adott probléma szerint

Marcell vízhullám-technológiával frizurát készít

Vékony és vastag hajsütővassal frizurát készít

Formázza a hajat csavaróval, csipesszel (gyűrűzéssel)

Száraz hajat formáz hajsütővasakkal vagy hajsimítóval

Száraz hajat feltűz, fon, sodor az alkalmi frizurához illő díszítést alkalmaz

Elvégzi a borotválás előkészítő műveleteit

Elvégzi a borotválást a megfelelő irányok és borotva fogások alkalmazásával

Elvégzi a borotválás utókezelési feladatait

Bajuszt, szakállt vág és formázza azt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kommunikációs alapismeretek

Pszichológiai kultúra tényezői

Etikai alapismeretek

Szolgáltatásetika

Bőr anatómiai felépítése és élettana

Hajszál hossz- és keresztmetszete

Haj, arcszőrzet élettana

Haj és fejbőr elváltozásai és rendellenességei

Hajmosási alapismeretek

Haj és fejbőr ápolása

Arcápolás és borotválás

Vizes haj formázása

Száraz haj formázásának módjai

Tervezés technológiai folyamata

Előkészítés technológiai folyamata

Munkafolyamat technológiai lépései

Ápolóanyagok tulajdonságai, alkalmazásai

Fertőtlenítőszerek alkalmazási módjai

Hajrögzítők, finistermékek fajtái

Arcápolás és borotválás, borotvafogások

Arcborotválás menete, technológiája

Klasszikus modell bajusz- és szakállformák

Bajusz- és szakállkezelés

szakmai készségek

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Hajformázó eszközök használata

Elektromos berendezések használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Áttekintő képesség

249. A Fodrász vegyszeres műveletek megnevezésű, 10249-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Információt kér a kívánt szolgáltatásról

Konzultál, tanácsot ad a kívánt szolgáltatásra empatikus, segítőkész viselkedéssel

Elvégzi a diagnosztizálást fejbőrön, hajon kikérdezéssel, tapintással, szemrevételezéssel

Műveleti tervet készít

Kiválasztja a szükséges típusú és mennyiségű anyagokat, segédanyagokat, eszközöket, segédeszközöket

Fertőtleníti a megtervezett munkafolyamathoz szükséges eszközöket

A mosás típusának, céljának megfelelően elvégzi a mosási műveletet, esetleg masszázst is végez, befejező feladatként ápolja a hajat és a fejbőrt, helyreállítja a pH-t

Vendégnyilvántartást, festőkönyvet vezet, esetleg számítógép segítségével

Előkészíti a hajat a megtervezett szolgáltatás szükséglete szerint

Beteríti a vendéget

Összeállítja a kívánt színnek megfelelő festéket az oxidációs emulzió koncentrációjának, a keverési aránynak megfelelően és meghatározza a hatóidőt

Bőrpróbát végez, előpigmentál, pigmentál, emulgeál

Elvégzi a hajfestési műveletet

Elvégzi az ősz haj festését a megfelelő anyagok alkalmazásával

Kiválasztja a fizikai és az oxidációs hajszínezéshez szükséges technológiát, anyagokat, eszközöket és elvégzi a megtervezett színezési műveletet

Összeállítja a kívánt színnek megfelelő extra felvilágosító hatású anyagot az oxidációs emulzió koncentrációjának és a keverési aránynak megfelelően és meghatározza a hatóidőt

Elvégzi a hajszín-világosítást az elsőszőkítés, utánszőkítés alapelvei, technológiája szerint

Kiválasztja a melírozáshoz a szükséges technológiát, anyagokat, eszközöket, hatóidőt

Elvégzi a megtervezett melírozási műveleteket

Kiválasztja a hajtípusnak megfelelő anyagokat (pl.: eltérő pH-jú oldatokat, előkezelőket), eszközöket, hatóidőt

A tervezett technológia szerint elvégzi a hullámosítási/kiegyenesítési műveletet

Elvégzi a közömbösítést, fixálást és utókezelést végez (struktúrajavítást végez)

Festi, színezi a szakállt, bajuszt, előkészíti, műveleti tervet készít, elvégzi a vegyszeres műveletet, utókezelést végez

Tanácsot ad otthoni hajápolásra

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kommunikációs ismeretek alkalmazása a szolgáltatásnak megfelelően

Etikai, szolgáltatásetikai ismeretek alkalmazása a szolgáltatásnak megfelelően

Bőr anatómiai és élettani ismereteinek alkalmazása

A hajszál tulajdonságai

A hajas fejbőr elváltozásainak és rendellenességeinek felismerése

Tervezés technológiai folyamata

Munkafolyamat technológiai lépései

Előkészítés technológiai folyamata

Ápolóanyagok tulajdonságai, alkalmazásai

Fertőtlenítőszerek alkalmazási módjai

Hajrögzítők, finistermékek fajtái

Hajfestés folyamatának technológiái

Színezés, tónusbiztosítás

Szőkítés és színelvonás technológiája

Melírozás technológiája

Színkeverés

Haj tartós formaváltoztatásai

Hajszínváltoztatók tulajdonságai

Tartós formaváltoztatás anyagai

Hígítási, keverési arányok számítása

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai nyelvű beszédkészség

Hajszínváltoztatás eszközeinek használata

Haj tartós formaváltoztatás eszközeinek használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Fogalmazó készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Áttekintő képesség

250. A Kézápolás megnevezésű, 10250-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fogadja a vendéget és konzultál a kívánt szolgáltatásról empatikus, segítőkész viselkedéssel

Előkészíti a vizsgálandó felületet

Felméri a kéz általános állapotát

Diagnosztizál kikérdezéssel, tapintással, megfigyeléssel

Meggyőződik arról, hogy nincs a szolgáltatást kizáró körülmény

A diagnosztizálás és a konzultálás eredményének megfelelően megtervezi a szolgáltatást

Előkészíti a kezelést a tervezett munkafolyamat szerint

Tisztítja a kezelendő felületet

Elvégzi a fertőtlenítési műveleteket a feladatnak megfelelően

Elvégzi a hagyományos/klasszikus manikűrt

Elvégzi a francia manikűrt annak speciális eszközeivel és anyagaival

Elvégzi a japán manikűrt annak speciális eszközeivel és anyagaival

Paraffinos ápolást végez kézen, annak speciális eszközeivel és anyagaival

SPA-kezelést végez kézen

Masszírozást végez kézen

Elvégzi a természetes köröm díszítését kézen

Bőrdíszítést végez kézen (pl.: henna)

Formálási műveleteket végez

Elvégzi a befejező műveleteket

Ellátja az esetleges sérüléseket

Tanácsot ad a kéz házi ápolására és más szolgáltatást is ajánl

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kézápolást kizáró és befolyásoló tényezők

Kézápolás előkészítő műveletei

Kézápolás folyamata, lépései

Manikűr fajtái

Manikűr fajták technológiái

Klasszikus/hagyományos manikűr

Francia manikűr

Japán manikűr

Bőrápolási módok technológiái, anyagai

Korszerű, különleges kézápolási eljárások ismerete

Kéz- és körömdíszítési módok

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Kézápoló eszközök, kéziszerszámok és gépek használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

251. A Műkörömépítés megnevezésű, 10251-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fogadja a vendéget és konzultál a kívánt szolgáltatásról empatikus, segítőkész viselkedéssel

Diagnosztizál kikérdezéssel, tapintással, megfigyeléssel

Meggyőződik arról, hogy nincs a szolgáltatást kizáró körülmény

A diagnosztizálás és a konzultálás eredményének megfelelően megtervezi a szolgáltatást

Előkészíti a vizsgálandó felületet és a kezelést a tervezett munkafolyamat szerint

Tisztítja a kezelendő felületet

Elvégzi a fertőtlenítési műveleteket a feladatnak megfelelően

Előkészíti a természetes köröm felületét műkörömépítéshez

Paraffinos ápolást végez kézen, annak speciális eszközeivel és anyagaival

SPA-kezelést végez kézen

Masszírozást végez kézen

Bőrdíszítést végez kézen (pl.: henna)

Tippes technikával épít műkörmöt

Sablon technikával épít műkörmöt

Megerősítő technikával épít műkörmöt

Körömágy hosszabbításos technikával épít műkörmöt

Levegőre kötő acryl anyaggal épít műkörmöt

UV-zselével épít műkörmöt

UV-porcelánnal épít műkörmöt

Díszített műkörömépítést végez

Műköröm díszítést végez

Töltési műveleteket végez az anyagcsoportnak, technikának megfelelően

Általánostól eltérő, deformált növésű körömre épít műkörmöt

Formálási műveleteket végez

Eltávolítja a műkörmöt

Elvégzi a befejező műveleteket és tanácsot ad a kéz házi ápolására

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Műkörömépítést kizáró és befolyásoló körülmények

Műkörömépítés alapismeretei

Műkörömépítés szakaszai

Műkörömépítés technikái

Tippes technikával történő építés

Sablon technikával történő építés

Megerősítő technika alkalmazási módjai, technológiái

Körömágy hosszabbításos technikával történő építés

Műköröm anyagtípusonkénti építéseinek általános tudnivalói

Levegőre kötő porcelánok építési technológiái

UV-zselés építés technológiája

UV-porcelán építési technológiája

Átlagostól eltérő, deformált növésű körmök építési lehetőségei

Töltési, karbantartási és javítási műveletek

Műköröm díszítési módjai

Műköröm-eltávolítás módjai

Műköröm alapanyagok

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Műkörömépítő eszközök és gépek használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Kreativitás, ötletgazdagság

252. A Szépségszalon üzemeltetése megnevezésű, 10252-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja a vállalkozás helyszínét és megválasztja a vállalkozás formáját

Beszerzi a szolgáltatáshoz szükséges engedélyeket, dokumentációkat, nyomtatványokat

Alapszintű üzleti- és marketingtervet készít

Célcsoportokat alakít ki, megtervezi a vendégkör felépítésének módját

Célcsoportoknak megfelelő szolgáltatást, a szakmai és üzleti követelményeknek megfelelő fizikai környezetet alakít ki

Kialakítja a biztonságos munkavégzés feltételeit

Biztosítja a szolgáltatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek meglétét a működési engedély kiadásakor és a szolgáltatás működése során folyamatosan

Beszerzi a munkájához szükséges anyagokat, eszközöket

Gondoskodik a megfelelő védőfelszerelések, védőruházat, munkaruházat meglétéről és szakszerű használatáról

Ellenőrzi a gépek üzemképes állapotát

Előkészíti az egyéni védőfelszerelést

Megtervezi a célcsoportnak szóló kommunikációt

Direct Mail levelet állít össze

Vásárlásösztönző rendszert üzemeltet

A jogszabályoknak megfelelően adatokat vezet a vendégek elérhetőségéről, vásárlási szokásairól

Árat képez szolgáltatásokra

Elvégzi a szükséges pénzforgalmi és adminisztrációs műveleteket

Értékesíti szolgáltatásokat és a hozzá tartozó készítményeket

Leltárt készít

Tisztítja és fertőtleníti, sterilizálja az eszközöket, gépeket, munkafelületeket

Karbantartja az eszközöket és a gépeket

A felhasznált textíliát fertőtleníti, mossa, vasalja

Kitakarítja a munkaterületét a takarítási szabályzat alapján

Gondoskodik a veszélyes anyagok tárolásáról és elszállítatásáról

Szelektíven gyűjti a hulladékot

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Vállalkozási formák

Pénzügy és számvitel alapjai

Anyag- és eszközgazdálkodás szabályai

Tevékenységi kör tárgyi feltételei

Szolgáltatás engedélyeztetéséhez és a folyamatos működés fenntartásához szükséges szabályok

Fogyasztóvédelmi szabályok

Marketing alapjai

Jogi alapok

Biztonságos munkavégzés feltételei

Munkavédelmi alapismeretek

Tűzvédelemi alapismeretek

Egészségügyi alapismeretek

Szépségszalonban keletkező veszélyes hulladékokkal kapcsolatos előírások

Kommunikáció alapjai

Etika alapjai

Szolgáltatásetika

szakmai készségek:

Szövegszerkesztés, táblázatkezelés

Szakmai nyelvezetű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntés képesség

Pontosság

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Önállóság

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyén való alkalmazása

253. A Szolgáltatást megalapozó anatómiai és szakmai ismeretek megnevezésű, 10253-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felismeri a kézápolás, műkörömépítés határterületeit a megállapításukhoz szükséges anatómiai és bőrgyógyászati ismeretek felhasználásával

Felméri a kéz, a bőr és a köröm egészséges állapotát

Felismeri a bőr egészséges normál állapotától való eltéréseket

Felismeri a köröm egészséges, normál állapotától való eltérést

Felméri a kéz, a bőr és köröm elváltozásait és rendellenességeit, végzi a velük való teendőket

Felismeri a bőr elváltozásait és rendellenességeit

Felismeri a bőr elemi elváltozásait

Felismeri a bőrbetegségekre utaló jeleket kézen

Felismeri az egyéb betegségekre utaló bőrtüneteket kézen

Felismeri a köröm elváltozásait és rendellenességeit

Felismeri a köröm betegségeire utaló jeleket

Felismeri és jellemzi a deformált növésű körmöket

Felismeri a kéz ortopédiai elváltozásaira utaló jeleit

Alkalmazza a fertőzés megelőzéssel, fertőtlenítéssel kapcsolatos ismerteket, elvégzi a feladatokat

Felismeri a diabetes tüneteit, a szolgáltatáskor fellépő veszélyhelyzetet és alkalmazza a megelőzési módokat

Alkalmazza a tisztítási műveletekhez felhasználható anyagokat jellemzőik, tulajdonságaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Alkalmazza a fertőtlenítési műveletekhez felhasználható anyagokat, jellemzőik, tulajdonságaik, bőrre gyakorolt hatásaik, a velük szemben támasztott követelmények alapján

Alkalmazza az előkészítési műveletekhez felhasználható anyagokat, jellemzőik, tulajdonságaik, alkalmazási módjaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Alkalmazza a műkörömépítéshez használható alap - és segédanyagokat jellemző tulajdonságaik, alkalmazási módjaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Alkalmazza az ápoló anyagokat, jellemző tulajdonságaik, alkalmazási módjaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Alkalmazza a díszítéshez használt anyagokat, jellemző tulajdonságaik, alkalmazási módjaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Alkalmazza az egyéb segédanyagokat, jellemző tulajdonságaik, alkalmazási módjaik, bőrre gyakorolt hatásaik alapján

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Test felépítésének általános jellemzése

Sejtek, alapszövetek általános jellemzése

Mozgás szervrendszer általános jellemzése

Csontok, ízületek, izmok általános jellemzése

Felső végtag általános jellemzése

Kéz anatómiája: kéz csontjai, ízületei, izmai

Keringés szervrendszere

Keringési rendellenességek

Bőr felépítése és élettana

Bőr funkciói

Köröm felépítése és élettana

Bőr elemi elváltozásai

Diabetes és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Keringési rendellenességek kézen és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Köröm elváltozásai és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Deformált növésű körmök és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Fertőzés megelőzés, fertőtlenítés

Bőr betegségei és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Köröm betegségei és a szolgáltatást befolyásoló következményei

Kéz ortopédiai elváltozásai, okai és a szolgáltatást befolyásoló következményei

A bőr életkorral járó változásai

Műköröm alapanyagok

Egyéb segédanyagok

Díszítéshez használt anyagok és díszítő elemek

Hatóanyagok és vivőszereik szerepe és alkalmazásának lehetőségei

Fertőtlenítő anyagok, fertőtlenítési módok

Víz, vízben oldódó anyagok, oldatok

Szappanok, tisztítószerek

Zsírok, olajok, zsírszerű anyagok, emulziók, zselék, krémek

Vitaminok

Gyógyhatású anyagok

Verejtékcsökkentő, szagtalanító és vérzéscsillapító anyagok

Körömlakkok és lakkoldók, körömápolók

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

254. A Kozmetikai alapműveletek megnevezésű, 10254-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészít a kezeléshez arcon és/vagy testen

Letisztítja, ionizálja és peelingezi a kezelendő bőrfelületet

Masszírozást végez arcon, nyakon, dekoltázson és/vagy testen

Leolvassa az előzetesen végzett bőrpróba eredményét

Előkészíti a szemöldök és szempillafestést

Elvégzi a szempillafestést, lemos, öblít bórvízzel, utókezelést végez

Elvégzi a szemöldökfestést a kiválasztott szín és forma alapján

Szemöldököt formáz

Eszközfertőtlenítést végez megfelelő fertőtlenítőszerrel

Előkészít az ideiglenes szőrtelenítéshez, előkezelést végez

Csipeszelést, gyantázást végez, testtájanként

Szőrtelenítés utáni utókezelést végez, valamint tanácsot ad az otthoni ápolásra

Diagnózist készít szőkítéshez

Előkészít szőkítéshez

Arcon és testtájakon szőkítést és utókezelést végez

Előkészíti a bőrt sminkkészítéshez

Nappali sminket készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Sejt és alkotórészei

Szövetek jellemzése, felosztása

Masszázs élettani hatásai, fajtái, az iskolamasszázs fogásai

Mozgás szervrendszere

Izomrendszer felépítése: az arc és test izmai

Masszírozó kozmetikumok

Tartós szempilla-, szemöldökfestés menete, javallatai, ellenjavallatai

Szőrnövési rendellenességek

Depilációs eljárások ismerete

Sminkelmélet, kendőzés

Színelmélet

A bőr anatómiai felépítése

Kozmetikai kóroktan, tünettan

Általános és szervetlen kémia

Szervetlen kozmetikai anyagok

Dekor-kozmetikumok anyagai

Anyagi rendszerek, folyékony kozmetikai készítmények

Kémiai számítások

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai nyelvű beszédkészség

Kozmetikában használatos eszközök és berendezések használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Döntésképesség

Szorgalom, igyekezet

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Fogalmazó készség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Rendszerekben való gondolkodás

A környezet tisztán tartása

255. A Bőrdíszműipari termékek gyártása megnevezésű, 10255-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi a különböző anyagok, alkatrészek szabási műveleteit

Alkatrészeket vékonyít (szélvékonyítás, közkiemelés, teljes felületű vékonyítás)

Alkatrészeket betétez, kierősít, jelöl

Különböző szélmegmunkálásokat - vágott, behajtott, szegett - végez

Alkatrészeket díszít (rátéttel, domborítással, lyukasztással, varrással, stb)

Alkatrész előgyártást (fogók, pántok, díszek, zsebek, keretek, bélések stb.) végez

Összeerősíti az alkatrészeket ragasztással, varrással

Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz

Különböző zárási módokat - húzózáras, fedeles, keretes, fűzőkarikás, nyitott - alkalmaz

Elkészíti a különböző béléseket (süllyesztett, bedolgozott, részlegesen bedolgozott, kazetta) bélészsebeket, válaszfalakat

Béleli a termékeket

Körülvarrja a táskát, terméket

Elvégzi a befejező műveleteket, formáz, ellenőriz, csomagol

Apróárut készít: levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb. (különböző technológiával)

Táskát készít különböző technológiával (női-, akta-, utazó-, bevásárló-, sporttáskát, kazettát, bőröndöt, speciális táskát)

Kiválasztja, beállítja, kezeli a bőrdíszműipari termékek gyártásához alkalmazott gépeket, berendezéseket, szerszámokat

Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Szakmai ismeretek:

Szabandó anyagok tulajdonságai

Kézi, gépi szabás módszerei, eszközei, gépei

Varrási, ragasztási technológiák

Díszítési módok

Alaptechnológiák

Zárási módok

Fedélmegoldások

Keretmegoldások

Húzózáras megoldások

Fűzőkarikás, nyitott zárási megoldások

Béléskészítés, zsebfajták, bélelési módok

Összeállítási módok

Befejező műveletek, minőség-ellenőrzés

Apróáruk technológiája (levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb.)

Női táskák technológiája

Aktatáskák technológiája

Utazótáskák technológiája

Bevásárlótáskák technológiája

Sporttáskák technológiája

Kazetták, bőröndök technológiája

Speciális táskák technológiája

Varrógépek fajtái kialakítása, alkalmazási területei, működésének jellemzői

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartása

Szakmai készségek:

Szabászgépek kezelése, alkalmazása

Alaptechnológiák alkalmazása

Díszítési, zárási, bélelési módok alkalmazása

Varrógépek kezelése alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Látás, színfelismerés, térlátás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Kontroll (ellenőrzőképesség)

256. A Bőripari anyagok jellemzői, szabás és előkészítő műveletek megnevezésű, 10256-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szemrevételezi a modell, minta alapanyag-összetételét

Megállapítja az alapanyagok jellemzőit

Ellenőrzi az alap-, kellék-, segédanyagokat

Meghatározza a technológiai paramétereket

Alkatrészeket szab kézzel, géppel

Ellenőrzi a kiszabott alkatrészeket

Vékonyítja az alkatrészek szélét, felületét

Számítással meghatározza az anyagelőirányzatot

Kiválasztja, beállítja, kezeli a szabáshoz, előkészítéshez alkalmazott gépeket, berendezéseket, eszközöket, szerszámokat

Betartja a munka-, tűz és balesetvédelmet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Szakmai ismeretek:

Bőrgyártás

Bőr területi felosztása jellemzői

Bőrhibák

Műbőrök

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textilanyagok

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott műanyagok

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott fémanyagok

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott papíranyagok

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott faanyagok

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott ragasztók, oldószerek

Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gumianyagok

Bőrfeldolgozó ipai alkatrészek felületének meghatározása

Paralelogramma területének meghatározása

Optimális manipuláció meghatározása

Szabáskor keletkező hulladékok meghatározása

Hulladékfajták és jellemzői

Bőrfeldolgozó ipari termékek anyag előirányzat meghatározása

Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények

Szabásrendszerek

Kézi szabás

Gépi szabás

Szabászgépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése, technológiai jellemzői

Alkatrészek szél, felület vékonyítása

Szabász-, vékonyító gépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése, technológiai jellemzői

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

Szakmai készségek:

Készbőr jellemzőinek felismerése

Gazdaságos manipuláció

Szakmai számolási készség

Szabászgépek, előkészítőgépek kezelése

Személyes kompetenciák:

Felismerés

Precizitás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Módszeres munkavégzés

Ismeretek helyén való alkalmazása

257. A Gyártmánytervezés a bőrdíszműiparban megnevezésű, 10257-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Modellrajzot készít

Méretezi a modellt

Elkészíti a szabás- és dolgozómintákat

Anyagszükségletet számol

Meghatározza a technológiai paramétereket

Műszaki dokumentációt készít a termékről

Kiválasztja és ellenőrzi az alap, kellék, segédanyagokat

Alapanyag és kellékkalkulációt készít, anyagnormát számol

Gépet, eszközt választ a technológiához

Használja a számítógépeket (szövegírás, tervezés)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Szakmai ismeretek:

A műszaki ábrázolás alapjai

Szakmai ábrázolási módok

Modellábrázolás, méretezés

Alapminta szerkesztés, mintavágás

Anyag előirányzat meghatározása

Műszaki dokumentáció készítése

Szabás- és dolgozóminták fajtái, alkalmazási területük

Alapszíntű számítógép használati ismeret (tervezőrendszerek ismerete)

Szakmai készségek:

Elemi szintű számítógép használat

Szakrajz olvasás, értelmezés

Modellrajz készítés

Mintaszerkesztés, mintavágás

Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Térlátás

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Közérthetőség

Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kreativitás, ötletgazdagság

Tervezés

258. A Bőrtárgy készítése megnevezésű, 10258-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja a bőrtárgykészítéshez felhasznált alapanyagokat

Apróárut készít

Ékszerpótlókat készít

Öltözet-kiegészítőket készít

Egyszerű dísztárgyakat készít

Tartókat, egyszerű táskákat készít

Kiválasztja a szükséges anyagokat és eszközöket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Bőrtárgyak funkciói

Bőrtárgyak tervezése, minta készítése

Apróáruk készítése

Öltözék-kiegészítő, bőr ékszerek készítése

Bőrből készült egyszerű dísztárgyak készítése

Tartók, tokok, táskák készítése

Bőrtárgykészítő gépek, berendezések kezelése

Szakmai készségek:

Szabandó anyagok tulajdonságai

Kézi, gépi szabás módszerei, eszközei, gépei

Varrási, ragasztási technológiák

Díszítési módok

Személyes kompetenciák:

Türelmesség

Stabil kéztartás

Térlátás

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Kreativitás, ötletgazdagság

259. Kesztyű gyártmánytervezése megnevezésű, 10259-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Modellrajzot készít

Meghatározza a szerkesztési méreteket

Alkalmazza a mérettáblázatokat

Alapszabásmintát készít kesztyűről

Szabásmintát készít női, férfi, gyermek kesztyűhöz

Szabásminta méret-sorozatot készít (elfogadott mintadarab alapján)

Műszaki dokumentációt készít a termékről

Kiválasztja és ellenőrzi az alap, kellék, segédanyagokat

Meghatározza a gyártástechnológiát

Alapanyag és kellékkalkulációt készít, anyagnormát számol

Gépet, eszközt választ a technológiához

Használja a számítógépeket (szövegírás, tervezés)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Szakmai ismeretek:

Mértékegységek megfelelő alkalmazása

Műszaki rajz alapjai

Kesztyű alapszabásminta szerkesztésének folyamatai, segédtáblázat segítségével

Kesztyű szabásminta modellezése, szabásminta méret-sorozat készítésének folyamatai

Műszaki dokumentáció készítése

Anyag előirányzat meghatározása:

Alapszíntű számítógép használati ismeret

Szakmai készségek:

Szabásrajz olvasása, értelmezése

Elemi számolási készség

Mértékegységek alapszintű ismerete

Személyes kompetenciák:

Látás, színlátás, térlátás

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Határozottság

Kapcsolatteremtő képesség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Módszeres munkavégzés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

260. A Női, férfi- és gyermekkesztyű készítése megnevezésű, 10260-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A modellnek megfelelően kiszabja a kesztyűt (nyirkosítás, nyújtás)

Kiválasztja a szabási módszert

Sablonra dolgozza a felnagyolt részeket

Kivágja a kesztyűt, az ujjközi részeket és kellékeket

Fazonra vágja a kesztyűt és jelöli

Az alkatrészeket összeválogatja, ügyel a méretpontosságra

A modellnek megfelelően díszít

Összevarrja a kesztyűt

Bélést készít és bevarrja az ujjhegyeket

Beszegi a kesztyűt kézzel vagy géppel

Befejező (csinosító) műveleteket végez (szortíroz, nedvesít, vasal, présel, fényesít kellékez)

Párosítja, összevarrja a kesztyűket

A készterméket ellenőrzi, összehasonlítja a minta paramétereivel

Csomagol

Kiválasztja, beállítja, kezeli a kesztyűk gyártásához alkalmazott gépeket, berendezéseket, szerszámokat

Betartja a munka-, tűz és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

Szakmai ismeretek:

Szabandó anyagok tulajdonságai

Kézi, gépi szabás módszerei, eszközei, gépei

Díszítési technológiák

Varrási technológiák

Szegési módok

Kesztyűk készítése (bőr, irha, munkavédelmi, textil alapanyagú, sport, speciális)

Csinosítás jellemzői

Varrógépek fajtái kialakítása, alkalmazási területei, működésének jellemzői

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartása

Szakmai készségek:

Kézi varróeszközök használata

Varrógépek kezelése alkalmazása

Szabászgépek, ollók kezelése, alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Látás, színfelismerés, térlátás

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

261. A Cipő javítása megnevezésű, 10261-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megállapítja a javítandó cipő hibáját

Előkészíti az anyagot a javításhoz

Technológiát, anyagösszetételt vizsgál

Varratokat javít

Felsőrész-alkatrészt javít, cserél

Belső-alkatrészeket javít, cserél

Sarokpótlást végez, sarkat javít

Cipőt talpal, járótalpat cserél

Kelléket javít, pótol, cserél

Cipőt méretre igazít, tágít, szűkít

Cipő alsó, felső részét kikészíti

Kiválasztja, beállítja, kezeli a cipőjavításnál alkalmazott gépeket, berendezéseket, eszközöket, szerszámokat

Betartja a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Felsőrész színalkatrészek javítása, cseréje

Bélés alkatrészek javítása, cseréje

Belső, merevítő alkatrészek javítása, cseréje

Sarkak javítása, cseréje

Járótalp javítása, cseréje

Cipőkellékek javítása, pótlása, cseréje

Cipő méretre igazítása, tágítása, szűkítése

Cipő felsőrész, alsórész kikészítése

Cipőjavító gépek beállítása, kezelése, technológiai jellemzői

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Megfelelő anyag, alkatrész, kellék kiválasztása

Alkatrészek pontos illesztése

Esztétikus alak és felület kialakítása

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrző képesség)

Módszeres munkavégzés

Ismeretek helyén való alkalmazása

262. A Cipő összeállítása megnevezésű, 10262-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fára foglalást előkészít

Kaptát előkészít

Merevítő alkatrészeket előkészít

Felsőrészt előkészít

Fára foglalja a felsőrészt

Előkészíti a felsőrészt és az alsórészt az összeszereléshez

Ragasztott technológiát alkalmaz

Varrott technológiát alkalmaz

Szegezett technológiát alkalmaz

Fröccsöntött, vulkanizált technológiát alkalmaz

Kombinált technológiát alkalmaz

Felerősíti a sarokrészt

Kikészíti a kész cipőt

Kiválasztja, beállítja, kezeli a cipő összeszerelésnél alkalmazott gépeket, berendezéseket, eszközöket, szerszámokat

Betartja a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kapta előkészítése

Alsórész alkatrészek előkészítése

Felsőrész előkészítése

Fára-foglalási technológiák

Fára foglalás befejező műveletei

Alsórész előkészítési technológiák

Mechanikai alsórész felerősítési technológiák

Vegyi alsórész felerősítési technológiák

Kombinált alsórész felerősítési technológiák

Sarokrész felerősítési technológiák

Kikészítési technológiák

Előkészítés, fára foglalás, sarokfoglalás

A kikészítés gépei, berendezései, működésük, kezelésük

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Megfelelő kapta kiválasztása

Forma érzékelése

Alkatrészek pontos illesztése

Esztétikus alak és felület kialakítása

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Kontroll (ellenőrző képesség)

Módszeres munkavégzés

Ismeretek helyén való alkalmazása

263. A Cipőfelsőrész összeállítása megnevezésű, 10263-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ

Beállítja az alkalmazott gépeket

Felsőrészeket modellkialakítástól függően összeszerel

Felülfejes (I-es) technológiát alkalmaz

Alulfejes (II-es) technológiát alkalmaz

Kombinált technológiát alkalmaz

Kellékeket felszerel a felsőrészre

Tisztázza a felsőrészt

Ellenőrzi a kész felsőrészt

Betartja a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Összeerősítések fajtái

Öltésfajták

Öltésképzés folyamata

Varrógépül részei, kialakításának fajtái

Cérnák fajtái

Varrógépek működése

Varrógép-beállítása, kezelése

Varrógépek technológiai jellemzői

Összeerősítés varrással

Alulfejes (I-es) technológia

Felülfejes (II-es)technológia

Kombinált technológia

Különleges felsőrészek gyártástechnológiája

Felsőrész minőség-ellenőrzése

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Gyártmány-, modellrajzról alaptechnológia felismerése

Gyártmány-, modellrajzról műveleti sorrend összeállítása

Kész felsőrészről pontos technológiai leírás megadása

Személyes kompetenciák:

Stabil kéztartás

Állóképesség

Önállóság

Társas kompetenciák:

Közérthetőség

Tömör fogalmazás készsége

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Figyelem-összpontosítás

Rendszerező-képesség

264. A Cipőfelsőrész-alkatrészek előkészítő műveletei megnevezésű, 10264-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiszabott alkatrészeket/gyártási tételeket előkészít, rendszerez

Felsőrész alkatrészen szabást kiegészítő műveleteket végez

Felsőrész alkatrészen tűzödei előkészítő műveleteket végez

Betartja a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Lábbeli alkatrészek csoportosítása

Felsőrész alkatrészek jellemző tulajdonságai

Felsőrész alkatrészek előkészítő műveletei

Bélyegzés, márkázás

Jelölés

Hasítás

Szélvékonyítás

Nyitott széleldolgozási módok

Zárt széleldolgozási módok

Alaktartósság biztosítása

Ragasztóanyag felvitel

Díszítési módok

Alkatrészek kierősítése

Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Lábbeli alkatrészek felismerése

Alkatrész szakszerű előkészítése

Esztétikus széleldolgozás, díszítés

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Elhivatottság, elkötelezettség

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Figyelem-összpontosítás

Kreativitás, ötletgazdagság

265. A Cipőipari gyártmánytervezés megnevezésű, 10265-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Méretet vesz a lábról

Kaptát választ

Modellt tervez

Kaptáról felületi másolatot készít

Alapmintát, összeállítási rajzot készít

Alapmintáról részletmintákat és sorozatmintákat, jelölő- és egyéb mintákat készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A láb anatómiája

Lábanatómiai rendellenességek

A láb méreteinek, mérésének módjai

Cipőipari méretrendszerek fajtái

Műszaki rajzolás alapjai

Cipőipari számítások

Kaptaismeret

Kapta talprész-szerkesztés

Kaptamásolat készítés

Kaptamásolat utáni cipőszerkesztés

Alapminta-szerkesztés

Félcipőminta-szerkesztés

Divat, sport, csizma, szandál felsőrészek szerkesztése

Alapminták, részletminták, jelölőminták készítésének módjai

szakmai készségek:

Elemi szintű számítógép használata

Cipőipari szakrajz olvasása, értelmezése, modellrajz készítése

Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Pontosság

Türelem

Társas kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Kézügyesség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Figyelem-összpontosítás

Kreativitás, ötletgazdagság

266. A Bádogos alapfeladatok megnevezésű, 10266-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Meghatározza az anyagmennyiséget

Szerkesztést, előrajzolást végez

Anyagok szabását végzi kézi- és gépi eszközökkel

Fémlemezeket hajlít

Beszegést, peremezést végez

Fémlemezeket összekapcsol

Átlapolásokat készít

Korcolást készít

Ragasztott kötést létesít

Szegecskötést készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Fémek

Bádogozáshoz használt fémek technológiai tulajdonságai

A szakmában használt fémlemezek fajtái, szabványméretei

Idomanyagok

Kötőelemek

Hosszúság- és területmérés

Szögmérés

Bádogos munkák szakszámításai

Felszín, köbtartalom

Szabványok

Méretmegadási módok, szerkesztés

Fémlemez-szerkezetek, használati és berendezési tárgyak műszaki rajza, részletrajza

Ábrázolásmódok

Anyagvizsgálat

Lyukasztógépek

Fúrógépek

Él- és ívhajlítógépek

Hornyoló- és göngyölítőgépek

Korckészítőgép

Vak(POP)-szegecselőgépek

Vágószerszámok

Forrasztószerszámok

Bádogos munka kéziszerszámai

Kovácsolás, hőkezelés

Fémek képlékeny alakításának eljárásai

A fémek forrasztási, hegesztési és ragasztási eljárásai

Korrózió fogalma, a korrózió elleni védelem változatai

szakmai készségek:

Műszaki rajz jelölésrendszerének értelmezése

Szakmai számolási készség

Geometria használati készség

Mérő- és jelölő eszközök használata

Fémipari lemezmegmunkáló szerszámok és forrasztóeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Precizitás

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Határozottság

Motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Felfogóképesség

Kontroll (ellenőrző képesség)

Figyelem-összpontosítás

267. A Bádogos feladatok megnevezésű, 10267-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Előkészíti az alapanyagokat

Szerkesztést, előrajzolást végez, anyagok szabását végzi kézi- és gépi eszközökkel

Fémlemezeket hajlít

Beszegést, peremezést végez

Fémlemezeket összekapcsol, korcol, ragaszt, forraszt, szegecsel

Leerősítéshez rögzítést készít

Csatornaelemeket, szögletet, véglemezt, betorkolló csonkot, mozgóhézagot gyárt és felszerel

Vízgyűjtő üstöt, lefolyóelemet, csőbilincset, íves elemeket, kifolyókönyököt gyárt és felszerel

Az alátéthéjazat folyamatosságát és kivezetését ellenőrzi

Eresz-, fal-, orom- és kéményszegélyt gyárt és felszerel

Kör alakú áttörésekhez szegélyeket gyárt és szerel

Kiselemes tetőfedések kiegészítő és biztonsági bádogos szerkezeteit szereli

Bitumenes fedésű tetők bádogos szerkezeteit gyártja, szereli

Gumi vagy PVC anyagú tetőfedésnél szegélyezést gyárt és szerel

Homlokzati vonalas bádogos szerkezeteket felmér, gyárt, szerel

Homlokzatfedést és aljzatot készít, homlokzatáttörések szegélyezését gyártja és szereli

Teraszszegélyezést és vízelvezetést felmér, gyárt és szerel

Korcolt lemezfedést és kiegészítő szerkezeti elemeit előregyártja, szereli

Fémlemezfedések kiegészítő és biztonsági elemeit felszereli

Lécbetétes fedés és kiegészítő elemeit előregyártja, szereli

Táblás fedés tükörméretét meghatározza, gyártja és szereli kiegészítőivel

Kupola- és toronyfedést készít: sugár-, tükör-, pikkelyfedés

Díszműbádogos szerkezeteket gyárt és szerel

Gépészeti berendezés és részelemeinek burkolatait szereli

Légcsatornákat és gépészeti csőburkolatok idomait készíti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Bádogozáshoz használt fémek fizikai, kémiai, mechanikai és technológiai tulajdonságai

Épületbádogos munkák szakszámításai

Műszaki előírások, műveleti, alkalmazástechnikai utasítások

Bádogos munkákkal kapcsolatos tetőalaprajzok, homlokzati rajzok, rajzi jelölések

Vízszigetelés és hőszigetelés

Tetőszerkezetek, tetőformák

Tetőfedő technológiák

Tetőszerkezetek készítésével és felújításával kapcsolatos ácsmunkák

Tetőszerkezetek készítésével és felújításával kapcsolatos kőműves munkák

Tetőszerkezetek készítésével és felújításával kapcsolatos tetőfedő munkák

Tetőszerkezetek készítésével és felújításával kapcsolatos hőszigetelő munkák

Tetőszerkezetek készítésével és felújításával kapcsolatos lakatos munkák

Előprofilozó gépek

Korczáró szerszámok és gépek

Bádogos szerelő- és bontó szerszámok

Bádogos munka segédeszközei

Épületbádogos szerkezetek és szerkezeti elemek készítése

Vízgyűjtő és vízelvezető szerkezetek készítése, szerelése, felújítása

Kemény és lágy fedésű tetők bádogos szerkezeteinek készítése, szerelése, felújítása

Vonalas bádogos szerkezetek készítése, szerelése, felújítása

Használati és berendezési tárgyak, fémlemez-szerkezetek és szerkezeti elemek készítése

Korcolt, szalagfedésű tetők készítése, szerelése, felújítása

Lécbetétes fedésű tetők készítése, szerelése, felújítása

Táblás fedésű tetők készítése, szerelése, felújítása

Íves fémlemezfedésű tetők készítése, szerelése, felújítása

Tető kiegészítő szerkezetek és biztonsági felszerelések szerelése

Korcolt homlokzatfedés készítése, szerelése, felújítása

Teraszszegélyezések készítése, szerelése, felújítása

Tető- és épületdíszítő bádogos munkák készítése, felújítása

Hőszigetelt csővezetékek, tartályok, készülékek fémlemezburkolatának készítése, szerelése

szakmai készségek:

Épületbádogos munkákkal kapcsolatos tetőalaprajzok, homlokzati rajzok, rajzjelölések olvasása

Mérő- és jelölő eszközök használata

Fémipari lemezmegmunkáló szerszámok használata

Forrasztóeszközök használata

Bádogosipari szerelő kéziszerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Precizitás

Egyensúlyérzékelés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Módszeres munkavégzés

268. A Tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerek készítése megnevezésű, 10268-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri a helyszínt és a tüzelőberendezés fajtáját, típusát

Ellenőrzi a tüzelőberendezés felállítási helyének környezetét és légellátását

Javaslatot tesz a lehetséges műszaki megoldásokra

Meghatározza az égéstermék elvezető rendszer helyét, nyomvonalát

Kiválasztja a telepített tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerét

Anyagszükségletet és bekerülési összeget számol

Ellenőrzi a munkavégzés feltételeinek meglétét

Előkészíti a munkaterületet és biztosítja a meglévő környezeti állapotot

Beszerzi a szükséges anyagokat, segédanyagokat

Készre szereli és letisztítja az égéstermék elvezető rendszert

Átadja a Kivitelezői Nyilatkozatot, és ha van, a Használati utasítást, a Megfelelősségi nyilatkozatot vagy a Garancialevelet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Szakmai anyagok tulajdonságai, jellemzői

Fémmegmunkálási és lakatosipari alapfogalmak, technológiák

Kőművesipari alapfogalmak, technológiák

Tűzvédelem

Anyagszükségleti számítások és kiválasztó segédletek használata

Mérő- és szállítóeszközök, szerszámok és gépek

Építési anyagok és vas/lemezáruk biztonságos tárolása, raktározása és szállítása

Hő- és áramlástan

Általános tüzeléstechnikai alapfogalmak

Szilárd, cseppfolyós és gáz tüzelőanyagok csoportosítása

Légellátás számítása

Kéményméretezés (alap), égéstermék elvezető rendszer kiválasztása

Égéstermék elvezető rendszerek különféle tüzelőberendezésekhez

Szakmatörténet és jövőkép

Tüzelőberendezéshez tartozó égéstermék elvezető rendszer helyének kiválasztása és kijelölése

Előírások szerinti kitorkollási pontok meghatározása

Kitorkollási pontok megközelíthetőségének előírásai

Égéstermék elvezető rendszerek csoportosítása, anyagai, technológiája

Épülettípusok, alacsony energiájú épület, passzívház

Tüzelőberendezések biztonságos üzemeltetéseinek előírásai

Égéstermék elvezető rendszerek ellenőrzése, tisztíthatósága, javítása

Szakrajz

Számítógép kezelés, alapfogalmak

Szerszámok, gépek

Környezetterhelés, környezetvédelem, káros anyag kibocsátások

Előírások, nemzeti és harmonizált szabványok, technológiai utasítások

Kivitelezői nyilatkozat és használati utasítás tartalma, formája, a garanciavállalási kötelezettség

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Szakmai rajz készítése és olvasása, értelmezése

Általános számolási készség

Szerszámok, gépek használata

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Fejlődőképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Udvariasság

Szervezőkészség

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés

Problémamegoldás

Körültekintés, elővigyázatosság

269. A Tüzelőberendezés építése megnevezésű, 10269-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kályhát épít

Kandallót épít

Kemencét és tűzhelyet (sparheltet) épít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Cserépkályha anyaga, szerelvényei

Cserépkályha építésének technológiája

Hamuajtó, tüzelőajtó, rostély beépítésének folyamata

Tűzszekrény, füstjárat építésének előírásai

Ülőpadka, fatároló kialakítása, szigetelése

Cserépkályha átrakásának folyamatai

Cserépkályha tisztításának, javításának folyamatai

Kandallók anyagai, szerelvényei

Kandallók építésének technológiája

Kemencék, takaréktűzhelyek (sparheltek) anyagai, szerelvényei

Kemencék, takaréktűzhelyek építésének technológiája

Különleges, egyedi tüzelőberendezések

Kézi szerszámok

Talpas derékszög, mérőeszközök, vízmérték

Célgépek és azok biztonsági előírásai

szakmai készségek:

Szakmai számolási készség

Kéziszerszámok, kisgépek használata

Metszetek, szerkezeti rajzok olvasása, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Pontosság

Testi erő

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Szervezőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Ötletgazdagság

Körültekintés, elővigyázatosság

270. A Tüzelőberendezés telepítése megnevezésű, 10270-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri a helyszínt és a kéményt

Ellenőrzi az épület szerkezetét és környezetét

Ellenőrzi a kémény működését, a huzatot

Ellenőrzi az égési levegő biztosítását

A kéményhez és a fűtendő helyiséghez méretezi a tüzelőberendezést

Meghatározza a tüzelőberendezés helyét

Megtervezi a tüzelőberendezést

Anyagszükségletet és árat számol

Ellenőrzi a munkavégzés feltételeinek meglétét

Előkészíti a munkaterületet, megvédi a meglévő környezetet

Bekészíti a szükséges anyagokat

Szükség esetén kijelöli és kivési a kéménybekötési nyílást, beépíti a falhüvelyt

Letisztítja és beüzemeli a tüzelőberendezést

Megtisztítja a szerszámokat

Elszállítja a maradék anyagokat

Átadja a Kivitelezői nyilatkozatot, a Használati utasítást és a Megfelelőségi nyilatkozatot vagy a Garancialevelet

Elsajátítja a kályhacsempe gyártás folyamatát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Szakmai anyagismeret

Anyagszükségleti számítások

Mérő- és szállítóeszközök, szerszámok, gépek

Építési anyagok biztonságos tárolása, raktározása és szállítása

Hőtan

Tüzeléstechnika

Légtechnika és kémények

Szakmatörténet, jövőkép

Tüzelőberendezés elhelyezésének és kiválasztásának feltételei

Cserépkályhák csoportosítása

Különleges kályhák

Kandallók csoportosítása

Passzívház, teljes házfűtés, hőtárolás (pufferelés), felületfűtés

Kemencék és takaréktűzhelyek (sparheltek) típusai

Tüzelőberendezések biztonságos üzemeltetésének előírásai

Szakrajz

Környezet-terhelés és -védelem, CO és szállópor kibocsátás

Előírások, szabványok

A kivitelezői nyilatkozat és a használati utasítás tartalma, formája, a garanciavállalás kötelezettsége

A kályhacsempe kialakulása, alapanyagai, tulajdonságai és felhasználása

A kályhacsempe formázás módozatai, a szárítás és az égetés közben lejátszódó reakciók

A mázak alapanyagai és tulajdonságai, a kályhacsempe esetleges hibái és minősítése

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Szakmai rajz készítése

Szakmai számolási készség

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Pontosság

Fejlődőképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Udvariasság

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés

Áttekintő képesség

Problémamegoldás

271. A Műkő- és sírkőkészítő munkák megnevezésű, 10271-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szerszámokat és anyagot előkészít

Agyagból vagy gipszből mintadarabot (pozitív) készít

Öntőformát (negatív) gipszből, gumiból vagy műkőből készít

Síksablont készít

Szakszerűen csomagolja a munkadarabot

Rakodást, rögzítést, szállítást végez

Helyszínen anyagot tárol

Helyszíni szerelést és rögzítést végez

Helyszíni felhordást végez

Fugázást (hézagkitöltést) végez

Összeállítja a sablont (öntőforma) és kezeli a felületét formaleválasztó anyaggal

Elvégzi a vasszerelést

Megkeveri a műkövet és szükség esetén a betont

Vasszerelést készít

Bedolgozza az anyagokat a műveleti sorrendnek megfelelően

Utókezelést (áztatást) végez

Szétbontja szakszerűen a sablont

Megmunkálja a felületet megrendelés szerint

Legyártott elemeket szakszerűen tárol, raktároz

Sírkövet kriptát készít és bont

Sírköveket tisztít és felújít, felület kezel és impregnál

Megtakarítja a felületet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alapanyagok beazonosítása

Anyagok helyettesíthetősége

Anyagok előkészítése

Anyagok tárolása

Félkész és késztermékek kezelése

Kéziszerszámok baleset- és munkavédelmi előírásai

Kisgépek baleset- és munkavédelmi előírásai

Gépek helyes megválasztása

Gépek elhelyezése

Gépek szakszerű használata

Gépek karbantartása

Műkőöntvények előállítása

Kő-, műkő- és márványmunkák készítése

Kő- és műkőszerkezetek rögzítése

Gépek üzemeltetésének szabálya

szakmai készségek:

Anyag- és szerkezet jelölések olvasása, értelmezése

Kéziszerszámok használata

Kisgépek használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Erős fizikum

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködés

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kreativitás, ötletgazdagság

Önállóság

272. Az Épületszobrász munkák megnevezésű, 10272-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gipszkihúzó sablont készít

Gipszprofilt húz

Gipsz profilokból gipszmintát, gipszdíszítést készít

Rabicolással álszerkezeteket készít

Rabicolt felületet megmunkál

Helyszíni húzásokat készít

Gipsz profilokat összedolgoz

Különböző anyagú formákat készít

Díszítőelemet önt

Gipszhúzásokat, előre gyártott gipszöntvényeket elhelyez, felszerel

Sablonokat, formákat megjavít

Elavult díszítőelemeket restaurál

Forgástesteket esztergál

Műmárványt készít, felújít

Műkő öntvényeket készít és megdolgoz

Felújítást, restaurálást, konzerválást végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alapanyagok ismerete

Anyagok kölcsönhatása

Anyagok helyettesíthetősége

Anyagok előkészítése

Mérési, keverési szabályok

Félkész és késztermékek kezelése

Szükséges javítások technológiája

Kéziszerszámok baleset- és munkavédelmi előírásai

Kisgépek baleset- és munkavédelmi előírásai

Gépek helyes megválasztása

Gépek karbantartása

Épületszerkezeti ismeretek

Épületszerkezet rendszerei

Statikai alapismeretek

Szerkezeti csomópontok kialakítása

Építés technológiai sorrendje

Gipszöntvények előállítása

Gipszhúzások készítésének szabályai

Gipszhúzások, öntvények elhelyezés

Rabicmunkák

Helyszíni húzások

Műmárvány készítés

Összedolgozások, felület kialakítási technikák

Műkőtermékek készítése

Felújítás, restaurálás, helyszíni javítás

szakmai készségek:

Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése

Részletrajzok olvasása, értelmezése

Szabadkézi rajzolás

Kéziszerszámok használata

Kisgépek használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Látás

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Együttműködés

Alkalmazkodó készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás

Hibaelhárítás

Kreativitás

273. A Kőfaragó munkák megnevezésű, 10273-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Műszaki tervek alapján követ kiválaszt

Követ megmunkál

Tömböket vág, hasít

Lapokat méretre vág

Durva faragást végez

Mintáról farag

Finomfaragást végez, betűt vés és színez

Felületet csiszol

Fényezést, impregnálást végez

Forgástesteken tagozatokat készít

Kőmegmunkáló gépeket kezel

Javít, ragaszt, restaurál

Követ helyez

Padlót, lépcsőt burkol

Pultot készít, helyez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alapanyagok azonosítása

Anyagok kölcsönhatása

Anyagok helyettesíthetősége

Anyagok előkészítése

Mérési szabályok

Félkész és késztermékek kezelése, tárolása

Szükséges javítások technológiája

Kéziszerszámok baleset- és munkavédelmi előírásai

Kisgépek baleset- és munkavédelmi előírásai

Gépek helyes megválasztása

Gépek szakszerű használata

Gépek karbantartása

Épületszerkezeti ismeretek

Épületszerkezet rendszerei

Statikai alapszámítások

Szerkezeti csomópontok kialakítása

Építés technológiai sorrendje

Kő- és márványmunkák készítése

Kő- és műkőszerkezetek rögzítése

Gépek üzemeltetésének szabálya

szakmai készségek:

Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése

Részletrajzok olvasása, értelmezése

Részletrajzok készítése

Kéziszerszámok használata

Kisgépek használata

Személyes kompetenciák:

Látás

Kézügyesség

Erős fizikum

Társas kompetenciák:

Együttműködés

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kreativitás, ötletgazdagság

Önállóság

274. A Beton és vasbeton szerkezetek megnevezésű, 10274-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Meghatározza a beton és vasbeton szerkezet anyagmennyiségét

Előállítja a tervezett betonminőséget az előírt keverési arány betartásával

Alapot, falat, pillért, oszlopot, áthidalót, födémgerendát, födémet, vasbeton koszorút és lépcsőt készít

Szerelőbetont, aljzatbetont és járdát készít

Egyszerű vasbeton szerkezet vasalását, bekötő vasalását készíti

A betonacél armatúrát beépíti, betonozás előtt ellenőrzi

Hagyományos zsaluzatot készít, ellenőriz és bont

Ellenőrzi a zsaluzat alak- és mérethelyességét

Alátámasztó zsaluzó rendszereket alkalmaz

Munkaállványt készít és bont

Elvégzi a betonozást üzemben, vagy helyszínen kevert betonból, a zsalu teherbírásának megfelelő ütemben

Keveri, bedolgozza és tömöríti a betont

Frissbeton bedolgozása után ellenőrzi a méret- és alakhelyességet

Gondoskodik a bedolgozott beton utókezeléséről (a betont körülvevő légköri jellemzőktől függően)

Kizsaluzás utáni felületi sérüléseket javít

A betonozáshoz és a vasszereléshez szükséges gépeket kezeli

Alkalmazza a dokumentálás különböző formáit

Használja (biztosítja) a beton és vasbeton kiviteli munkákhoz előírt munkavédelmi eszközöket

Szakszerűen deponálja a kiszállított előregyártott elemeket

Felbetont készít

Falsíkot, falegyent ellenőriz

Szemrevételezi a leszállított elemek minőségét, irányítja és ellenőrzi a födémek elkészítésénél az

elemek beemelését, elhelyezését

Betartja és betartatja a munkavédelmi, biztonságtechnikai előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Betonozás, vasszerelés előkészítése

Anyagrendelés, fuvarszervezés, anyaglerakás és tárolás, anyagnyilvántartás

Érintésvédelem

Betonozási és vasszerelési munkák megkezdésének feltételei

Szerkezeti alapismeretek

Tervjelek, anyagjelölések

Anyagok kölcsönhatása

Anyagok egymásra hatása

Beton- és betonacél anyagokra vonatkozó szabványok

Betonozáshoz szükséges energiabiztosítás

Építőgépek (emelő, anyagmozgató, betonkeverő, betonbedolgozó, tömörítő)

Betonacélok fajtái, mérete, tulajdonságai, beépítése

Frissbeton összetételének meghatározása, bedolgozási technológiája

Betonok osztályozása

Tervi betonjellemzők minőségtanúsításához próbatesteket készítése

Bedolgozott beton utókezelése

Betonfelületek, a felület minőségi követelményei

Beton anyagú szerkezet minőségének ellenőrzése

Fal- és födémbetonozási ütemek, munkahézagok és dilatációk képzése

Betonozási sebesség és a frissbeton-bedolgozás módjai

Megszilárdult beton felületek javításának anyagai és módszerei

Előre gyártott födémszerkezetek szabályos beépítése

Betonozás, vasalás előírt technológiai végrehajtása

Előre gyártott nyílásáthidalások, lépcsők szabályos beépítése

Vasbeton szerkezetek hibái

Szerkezetek zsaluzása, dúcolása, ezek bontása

Állványépítés (hagyományos állványok)

Hatósági előírások

Munkavédelmi előírások, védőruhák, védőfelszerelések használata

Környezetvédelem, hulladékkezelés

szakmai készségek:

Frissbeton bedolgozás gépeinek, eszközeinek készségszintű használata

Építész tervek, műszaki leírások, zsaluzási, dúcolási tervrajzok, szintjelek értelmezése

Mennyiségérzék

Kézi kisgépek, gépek, berendezések működtetésének megértése

Kitűző eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Szervezőkészség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Rendszerben való gondolkodás

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

275. A Falazás, vakolás megnevezésű, 10275-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Falazási munkát végez, falazati rendszereket alkalmaz

Falazóelemeket darabol, falsíkot ellenőriz

Falazatot soronként vízszintesen ellenőriz

Habarcsot terít, telíti a hézagokat

Falat, pillért, oszlopot készít, falazott boltövet, boltozatot készít

Rabicot készít függőleges és vízszintes felületen

Hagyományos vakolatot készít belső fal- és mennyezet felületen

Felületet előkészít, alapvakolatot, simító vakolatot készít

Hagyományos külső homlokzatvakolatot készít

Gépi vakolatot készít belső fal, mennyezet és külső homlokzati felületen

Díszítő vakolást készít

Dörzsölt, kapart, szórt vakolatot készít

Falazott (kő és tégla) homlokzatburkolatot készít

Egyszerű falazó- és vakolóállványt épít, ellenőriz, bont

A tartóelemeket és a tartozékokat tisztítja

Az állványanyagot fajtánként deponálja

A falazás és vakolás elkészítéséhez szükséges anyagigényt meghatározza

Alkalmazza a munkakörre vonatkozó szakmai és munkavédelmi szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kitűző eszközök, kitűzési módok

Mérő és jelölő eszközök

Zsinórállvány készítés

Építőanyagok fajtái, felhasználásuk

Falazó, vakoló anyagok tulajdonságai, egymásra hatása

Anyagjelölés, tervjelek, szerkezetek jelölése, méretmegadás

Szabványok

Szerkezeti alapismeretek

Statikai ismeretek

Téglakötések típusai, alkalmazási területe

Falazati rendszerek típusai

Falfelületek, a felületminőségi követelményei

Kézi és gépi vakolás technológiája

Homlokzati díszítővakolás technológiái

Vakolat típusok készítése

Habarcs fajták keverése

Vakolatok utókezelése

Megszilárdult vakolat javításának módszerei

A faanyagok tulajdonságai, hibái, betegségei, ipari felhasználású fafajok, faanyagok

Állványépítés, állványfajták, állványszerkezetek, feljárók

Kötések, kapcsolások, tartók

Kézi szerszámok, célszerszámok

Fűrészek, fűrészgépek

Fafelület megmunkáló és emelőgépek

Hasító és forgácsoló gépek

Szerelő és bontó kéziszerszámok

Anyag-előkészítés gépei

Emelőgépek

Energiabiztosítás

Hatósági előírások

szakmai készségek:

Kitűző eszközök és mérőműszerek használata, szintjelek értelmezése

Építész és tartószerkezeti műszaki tervek és kapcsolódó műszaki leírások olvasása, értelmezése

Kézi szerszámok és kisgépek használata

Építészeti műszaki rajzról vázlat készítése

Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Szervezőkészség

Mozgáskoordináció

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Irányíthatóság

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

276. A Hidegburkolási feladatok megnevezésű, 10276-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a burkolás megkezdése előtt a burkolandó aljzat minőségét, hibáit, tisztaságát

Előkészíti a fogadószerkezetet a burkolat elhelyezésére

Burkolandó felületet javít, aljzatkiegyenlítést készít

Síkot, lejtést ellenőriz

Kitűzi a burkolat helyét, síkját

Habarcsot készít

Ragasztóanyagot kever

Iránypontokat, vezetősávokat készít

Burkolólapot vág

Elhelyezi a felületre a burkolólapokat

Élvédő elemeket helyez el

Hézagol, fugáz

Letisztítja a burkolatot

Lépcsőburkolatot készít

Pillér-, és oszlopburkolatot készít

Medenceburkolatot készít

Erkély-, és teraszburkolatot készít

Lábazat-, és homlokzatburkolatot készít

Térburkolatot készít

Javítja a hidegburkolatok hibáit

Egyszerű felületek esetén burkolati tervet készít hidegburkoláshoz

Hidegburkolatok készítéséhez anyagszükségletet számol

Használja az előírt munkavédelmi eszközöket

Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Munkafolyamat megtervezése

Az elburkolandó szerkezetek

Méretellenőrzés

Mérő és kitűző eszközök

Aljzatkiegyenlítő, aljzatjavító anyagok, aljzatkiegyenlítés, aljzatjavítási munkák technológiája

Burkolat fogadó szerkezetek jellemzői, minőségi követelményei

Hidegpadló burkolatok, csempeburkolatok anyagai

Burkolat kiegészítő elemek

Fugázó, rugalmas hézagkitöltő anyagok

Fugázás, rugalmas hézagkitöltés technológiája

Ágyazó habarcs alapanyagai, készítése

Ragasztott vékonyágyas hidegburkolat készítésének technológiája

Hagyományos vastagágyas burkolat készítésének technológiája

Homlokzatburkolatok anyagai, homlokzati burkolás technológiái

Erkély-, és teraszburkolat anyagai, rögzítési technológiák

Lépcsőburkolatok anyagai, burkolási technológiái

Pillér- és oszlopburkolatok anyagai, burkolási technológiái

Lábazatburkolatok anyagai

Medenceburkolás anyagai, burkolási technológiái

Térburkolat anyagai, térburkolat készítésének technológiája

Burkoló munkához szükséges építőipari gépek, masszakeverő, betonkeverő, vibrátorok

Burkoló szakrajz

Talajmunkák, tömörítési munkák technológiája

Burkolatok javítási munkáinak technológiája

Munkavédelmi és biztonságtechnikai előírások

szakmai készségek:

Építészeti műszaki tervek és dokumentációk, burkolati tervek olvasása, értelmezése

Mérő- és kitűző eszközök készség szintű használata

Burkoló kéziszerszámok, kisgépek használata

Burkolati rajz készítése

Tömörítő eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

Módszeres munkavégzés

277. A Szigetelések megnevezésű, 10277-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Értelmezi a szigetelési tervet

Felméri a munkaterületet

Meghatározza az anyagszükségletet

Kellősít, alkalmassá teszi az aljzatot a vízszigeteléshez

Kialakítja a vízszigetelési hajlatokat, a hajlaterősítéseket

A vízszigetelés gépészeti áttörések környezetét előkészíti

Előkészíti, méretre vágja a szigetelőlemezt

Szigetelő lemezt fektet, told

Talajpára, talajnedvesség elleni szigetelést készít

A csatlakozások környezetét a technológiának megfelelően megerősíti, kialakítja

Megvizsgálja a hőszigetelésre kerülő felületet

Kellősíti, kiegyenlíti a felületet a ragasztóanyag felhordása előtt

Felhordja a ragasztóanyagot vagy a felerősítő elemeket

Elhelyezi a hőszigetelő anyagot, táblákat, elvégzi azok rögzítését

Elválasztó réteget, párakiegyenlítő réteget helyez el

Épületeket, épületrészeket hang- és hőhatás ellen szigetel

Gondoskodik a víz-, hő- és hangszigetelő anyag védelméről

Utólagos szigetelő munkák előtt feltárással diagnosztizál

Megvédi a kész szigeteléseket (víz-, hő-, hangszigetelés)

Az elkészült munkát (víz-, hő-, hangszigetelés) ellenőrzi

Használja az előírt munkavédelmi eszközöket

Betartja a munkavédelmi, biztonságtechnikai előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Szigetelési módok, eljárások

Szigetelésekre vonatkozó szabványok, technológiai előírások

Szigetelések fogadó szerkezetei

Tervjelek

Tervolvasás

Méretmegadási módok

Szigetelőanyagok rögzítési módjai

Vízszigetelő anyagok fajtái, felhasználásuk

Hő- és hangszigetelő anyagok fajtái, felhasználásuk

Szigeteléshez szükséges ragasztóanyagok fajtái, felhasználásuk

Rögzítések fajtái, rögzítő anyagok felhasználása

Vízelvezető anyagok fajtái, felhasználásuk

Anyagok kölcsönhatása

Anyagok tulajdonságai

Anyagkezelés

Ragasztóanyagok káros hatásai

Kézi szerszámok

Vágó-, előkészítő eszközök

Rögzítő kisgépek

Ragasztóanyag előkészítéséhez használható berendezések

Hatósági előírások

Érintésvédelem

Közműcsatlakozások

szakmai készségek:

Építészeti, épületgépészeti rajz olvasása, értelmezése

Szigetelési jelképek értelmezése

Gépek, berendezések működtetésének megértése

Vízszigetelő szerszámok, kisgépek használata

Hő-, és hangszigetelő szerszámok használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Rendszerekben való gondolkodás

278. A Vegyes kőműves feladatok megnevezésű, 10278-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a nyílászáró szerkezetek méretét

Ellenőrzi a vízszintes és függőleges falsíkokat

Ellenőrzi a nyílásméret helyességét

Ellenőrzi az ajtók nyitási irányát

Meghatározza a nyílászáró falhoz viszonyított síkját

Műveleti sorrend szerint elhelyezi a nyílászárót

Ideiglenes kitámasztásokat készít

Bontási, átalakítási munkát végez

Az előkészítéssel összefüggő feladatokat végrehajtja

Gondoskodik a bontási terület közműveinek megszüntetéséről

Bontási munkával járó alátámasztásokat készít

Utólagos kiváltásokat, nyílásbővítéseket végez

Gondoskodik a környezet védelméről

A bontási anyagokat szakszerűen tárolja, szállításukról gondoskodik

Kezeli a beton és habarcskeverő gépeket

Elektromos kézi kisgépeket alkalmaz

Helyreállítja a bontással, kiváltásokkal kapcsolatos felületeket

Állványzatot és védőkorlátokat készít

Közreműködik az alátámasztások, zsaluzatok bontásában

Elbontja a védőszerkezeteket

Megtisztítja az alátámasztásokat, zsaluzatokat, eszközöket

Betartja és betartatja a vonatkozó munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Gépek megközelíthetősége, organizációja

Munkavédelmi, környezetvédelmi előírások

Munkabiztonsági, és egyéni védőeszközök

Anyagnyilvántartás, anyagrendelés

Anyagátvétel és tárolás szabályai

Érintésvédelmi előírások

Mérő és kitűző eszközök

Alátámasztó és zsaluzó rendszerek

Szerkezetek

Anyagok és szerkezetek kölcsönhatása

Statika

Méret megadás, mérettűrés

Utólagos nyílások

Nyílászárók típusa, szerkezete, elhelyezésének szabályai

Bontási munkák készítésének sorrendje

Bontási anyagok

Bontási, átalakítási munkák

Építőipari keverő, kézi kisgépek

Felhasznált segédszerkezet, gépek, szerszámok

Felhasználásra kerülő segédszerkezetek hibái

szakmai készségek:

Kitűző, és mérőeszközök használata

Kivitelezés folyamatának szervezése

A munkavégzéshez szükséges szerszámok, eszközök és gépek meghatározása, használata

Az anyagok átvételének nyilvántartása

Mennyiségérzékelés, anyagszükséglet meghatározása

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Mozgáskoordináció

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási és irányíthatósági készség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Körültekintés, elővigyázatosság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

279. A Belsőépítési szerkezet készítés megnevezésű, 10279-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Értelmezi a műszaki dokumentációt

Ellenőrzi a szerszámokat

Kitűzi a fal helyét, és rögzíti az alsó és felső vezetősíneket

Csúszófödém kapcsolatot alakít ki

Elhelyezi és rögzíti az alsó és felső vezetősíneket

Ívelt szerkezetet készít és borít

Beállítja a profilokat, tartóvázakat

Elhelyezi a gépészeti tartóállványokat

Csatlakozásokat épít ki

Nyíláshelyet alakít ki

Kiváltást készít

Nedves hajlítással előkészíti az építőlemezeket

A szükséges szigetelő anyagot a profilok közé helyezi, rögzíti

Mozgási hézagot alakít ki

Elektromos dobozhelyeket alakít ki, és szerelőajtót épít be

Élvédőket és szegélyprofilokat helyez el

Elvégzi a hézagerősítést, hézagolást, tömítést

Kitűzi az álmennyezet helyét

Kijelöli a mennyezeten a függesztési pontokat, és rögzíti a függesztő elemeket

Elhelyezi és rögzíti a méretre vágott szegélyt, főtartókat és kereszttartókat

Ellenőrzi az álmennyezet felett futó szerelvényeket

Elhelyezi a szigetelőanyagot

Elhelyezi az álmennyezeti lapokat vagy építőlemezt, és rögzíti azokat

Tűzvédelmi csatlakozásokat készít

Betartja a munkavédelmi és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kitűzés alapjai

Anyagmennyiség-meghatározás

Fémprofilok fajtái és felhasználásuk

Fa/lécvázak méretei, rögzítése felhasználásuk szerint

Íves tartóelemek felhasználása

Építőlemezek méretei, felhasználása, szerelése

Szigetelőanyagok fajtái, felhasználásuk

Páratechnikai fóliák és kiegészítő elemek fajtái, felhasználásuk

Kapcsolóelemek fajtái és alkalmazásuk

Mérőszalagos mérések, műszeres mérések

Ellenőrző mérések

Tűrési határok

Épületszerkezettan

Akusztika alapjai

Elektromos szakipar alapjai

Épületgépészet alapjai

Műszaki rajz tervjelei, rajzjelei

Ábrázolási technikák

Álmennyezet építésének technológiája

Válaszfalak szerelési technológiája

Íves szerkezetek építési technológiája

Dobozolás készítés technológiája

Hézagtömítés technológiája

Nyíláskialakítás technológiája

Revíziósnyílás elhelyezés technológiája

Munkavédelmi és balesetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Épületszerkezeti, épületgépész és elektromos rajz olvasása, értelmezése

Szárazépítési anyagok minőségét, tulajdonságát mutató jelképek értelmezése

Elektromos kisgépek és kézi szerszámok használata

Mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Pontosság

Kézügyesség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Áttekintő képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

280. A Szerelt padlók készítése megnevezésű, 10280-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a fogadófelületet

Kitűzi a szerelt aljzatot

Előkészíti a fogadószerkezetet, konzultál a gépész és elektromos szakemberrel

Szegélyképzést alakít ki

Lépéshang elleni, valamint szegélyszigeteléseket készít

Szárazfeltöltést készít

Szárazpadlót készít

Kitűzi és elhelyezi az álpadló támaszait, lábait, beállítja magasságát

Elhelyezi a támaszláb kiegészítőit, beépíti a váltóprofilt

Mozgási hézagot alakít ki

Elhelyezi az álpadló elemeit

Öntött álpadlót készít

Betartja a munkavédelmi és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kitűzés alapjai

Anyagmennyiség-meghatározás

Szigetelőanyagok fajtái, felhasználásuk

Elválasztó rétegek és szegélyek ismerete, felhasználása

Ellenőrző mérések, szintbeállítás

Aljzatkiegyenlítés, szárazfeltöltés anyagai, technológiája

Szerelt aljzat anyagai és jellemzőik

Szerelt aljzat technológiája

Álpadlók anyagai és jellemzőik

Álpadlók szerkezete és technológiái

Elektromos eszközök érintésvédelmi előírásai

Épületgépészet alapjai

Munkavégzés minősége

Munkavédelmi és balesetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Épületszerkezeti, épületgépész és elektromos rajz olvasása, értelmezése

Szárazépítési anyagok minőségét, tulajdonságát mutató jelképek értelmezése

Elektromos kisgépek és kézi szerszámok használata

Mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Kézügyesség

Szervezőkésség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Áttekintő képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

281. A Tetőtér és előtét borítások megnevezésű, 10281-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kitűzi a tetőtéri borítás síkját

Kiosztja a rögzítő elemeket

Elhelyezi a hőszigetelést és a páratechnikai fóliát

Kiosztja a vázszerkezet elemeit

Elkészíti a vázszerkezetet

Elhelyezi a hőszigetelést, párazáró fóliát

Ellenőrzi a fólia fektetését, a hőszigetelés helyzetét

Elkészíti a ferde és a függőleges felületek borítását

Csatlakozást épít ki oldalfalhoz

Elvégzi a hézagerősítést, tömítést

Élvédőket és szegélyprofilokat helyez el

Kitűzi a szárazvakolat síkját

Előkészíti a fogadó szerkezetet, alapoz

Szárazvakolatot ragaszt

Kitűzi az előtétfal, aknafal síkját

Betartja a munkavédelmi és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Kitűzés alapjai

Anyagmennyiség-meghatározás

Elektromos eszközök, kézi szerszámok alkalmazása

Munkavégzés minősége

Előtétfal, aknafal felépítése, fajtái

Előtétfal, aknafal építésének technológiája

Szárazvakolat felépítése, alkalmazási területe

Szárazvakolat építésének technológiája, csatlakozások

Tetőtér-beépítés, hőtechnikai réteg felépítése, szerkezeti elve

Tetőtér-beépítés szerelési technológiája

Hézagolás technológiája

Munkavédelmi és balesetvédelmi előírások

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Épületszerkezeti, épületgépész és elektromos rajz olvasása, értelmezése

Szárazépítési anyagok minőségét, tulajdonságát mutató jelképek értelmezése

Elektromos kisgépek és kézi szerszámok használata

Mérőeszközök használata

Személyes kompetenciák:

Térlátás

Pontosság

Szervezőkésség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Áttekintő képesség

Gyakorlatias feladatértelmezés

282. A Katonai alapfeladatok megnevezésű, 10282-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a szolgálati szabályzatban meghatározottakat

Alkalmazza az alaki szabályzat előírásait

Alkalmazza az öltözködési szabályzat előírásait

Kezeli és karbantartja az egyéni lőfegyvereket

Kezeli és karbantartja az egyéni felszerelését

Betartja a katonai jog és etika szabályait

Őr-, ügyeleti- készenléti-, futár- valamint rendészeti szolgálati feladatokat lát el

Alkalmazza a jelentések rendszerét

Lőgyakorlatokat hajt végre

Mozgásokat hajt végre terepen egyénileg és kötelékben

Műszaki feladatokat végez

Alkalmazza az egyéni (és kollektív) védelmi eszközeit, vegyi- és sugármentesítést végez

Hírváltási feladatokat végez

Logisztikai feladatokat végez

Harcászati feladatokat lát el

Irányítja alegysége KFR feladatait

Munka-, tűz- és környezetvédelmi tevékenységet végez

Ön- és kölcsönös segélynyújtási feladatokat hajt végre

Nem háborús műveleti feladatokat lát el

Katasztrófavédelmi feladatokat lát el

Részt vesz a kiképzésben, szervezi, előkészíti alegysége kiképzési foglalkozásait

Kiképzi a beosztott állományát, nyilvántartja a beosztottai kiképzési eredményeit

Végrehajtja a napirend feladatait és tevékenységeit, irányítja alegysége napi tevékenységét

Önképzéssel bővíti és elmélyíti ismereteit

Edzi testét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Honvédelemi ismeretek

Jogi és hadijogi ismeretek

Katonai testnevelési mozgásismeret

Szolgálati-, alaki-, öltözködési szabályismeret

Alaki mozgásismeret

Speciális katonai mozgásismeret

Általános harcászati ismeretek

Általános lőkiképzési ismeretek

Műszaki kiképzési és katasztrófavédelmi alapismeretek

ABV védelmi ismeretek

Katonai tereptani ismeretek

Egészségügyi alapismeretek

Logisztikai ismeretek

Híradó ismeretek

Nem háborús műveleti alapismeretek

Terrorizmus elleni harc katonai feladatai alapismeretek

Lélektani műveletek alapismeret

C-IED alapismeretek

Polgári katonai együttműködési alapismeretek

Nemzetbiztonsági és információvédelmi alapismeretek

Általános munka-, tűz- és környezetvédelemi ismeretek

Gépjármű parancsnoki- és igénybevételi ismeretek

Katonai etikai és viselkedésismeretek

Kommunikáció-alapismeretek

Katonai vezetési alapismeretek

Kiképzés módszertani ismeretek

szakmai készségek:

Egyéni lőfegyverek készségszintű használata

Rendszeresített eszközök alkalmazási készsége

Egyéni felszerelés készségszintű használata

Vezetői képesség

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Állóképesség

Precizitás

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Irányíthatóság

Irányítási képesség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Általános tanulóképesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

283. Az Altiszti alapfeladatok megnevezésű, 10283-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Informatikai eszközöket kezel, elektronikus dokumentumokat készít, vezet

Angol katonai szaknyelven kommunikál alapfokú szinten

A szövetségi szerepvállalásból fakadó feladatokat végez, viselkedési normák alapján tevékenykedik

Az írásbeli és szóbeli kommunikációban használja a NATO-egyezményes jelöléseket és terminológiát

Felkészíti a beosztottait a NATO-egyezményes jelölések és terminológia használatára

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Számítástechnika (ECDL START)

Szövetségi ismeretek (NATO, EU)

Angol nyelvismeret

szakmai készségek:

ECDL 1-4. modul (Internet és kommunikáció, Operációs rendszerek, Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés)

Katonai-szakmai tevékenység során előforduló egyszerű, nyelvi kommunikációhoz szükséges -

STANAG 6001 1.1.1.1 szintű - angol nyelvismeret

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Módszeres munkavégzés

284. A Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek megnevezésű, 10284-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Vezeti kis-, fegyvernemi és szakalegysége harcát,

Együttműködési feladatokat hajt végre nemzeti és szövetségesi más haderőnemek, fegyvernemek és szakcsapatok alegységeivel

Vezeti alegységét, részt vesz a kiképzési foglalkozások végrehajtásában

Kezeli az általános híradó és kommunikációs eszközöket, rádióforgalmazást hajt végre

Alkalmazza az ágazatra jellemző fegyverzetet és haditechnikai eszközöket

Parancsnoki tevékenysége folyamán biztosítja a munka, tűz és környezetvédelmi előírások betartását

Alkalmazza a harctéri improvizált robbanó eszközök elleni védelem rendszabályait

A légi helyzetnek megfelelő légvédelmi (aktív, passzív) tevékenységet folytat

Az ABV helyzetnek megfelelően alkalmazza az ABV védelemi felszereléseket és eszközöket, valamint ABV felderítési, ABV mentesítési, és gyújtó eszközök elleni védelmi feladatokat lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A Magyar Honvédség haderőnemei, fegyvernemei és szakcsapatai ismerete

A csapatok tevékenységének osztályozása

Más országok hadseregeinek alapismerete

A kisalegységek harc- és a harccal kapcsolatos tevékenységei alapismerete

A fegyvernemi és szakalegységek harc, harccal kapcsolatos tevékenységei ismerete

A fegyvernemi és szakalegységeknél rendszeresített fegyverek és haditechnikai eszközök alapismerete

Munka, tűz- és környezetvédelmi rendszabályok ismerete

Harctéri improvizált robbanó eszközök elleni védelem alapismerete

ABV védelmi ismeretek

Légvédelmi alapismeretek

szakmai készségek:

Vezetői képesség

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai hallott szöveg megértése

Információforrások kezelése

Rendszeresített híradó eszközök használata

Harctéri improvizált robbanó eszközök elleni védekezés

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Szervezőkészség

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Motiváló készség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Áttekintő képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

285. A Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10285-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Irányítja a beosztott szakállomány feladatainak végrehajtását

Vezeti szakalegységét, közreműködik a szakkiképzési foglalkozásoknál

Alkalmazza, üzemelteti a rendszeresített vegyi- és tűzvédelmi eszközöket

Kezeli a szakalegységnél rendszeresített speciális informatikai és kommunikációs eszközöket

Részt vesz a háborús és nem háborús műveletek ABV védelmi támogatásában

A vegyivédelmi technikai eszközök alegységszintű technikai kiszolgálását tervezi és vezeti (dokumentálja)

Értékeli az ABV helyzetet, az ABV védelemre vonatkozó szakmai javaslatot alakít ki a parancsnok részére

Egység és alegységszintű szakirányú logisztikai (vegyivédelmi technikai eszközök és anyagok átadás-átvétele, nyilvántartása, szállítása, tárolása, javításba utalása) feladatokat végez

Alkalmazza a szaktevékenységek során szükséges szervetlen- és szerves kémiai, a radiológiai, elektronikai alapismereteket és a mérgező-, mentesítő-, gyújtó-, robbanó- és tűzoltó anyagismereteket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Kémiai ismeretek, mérgező, biológiai és radiológiai anyagok hatásai

ABV védelmi eljárások

Szakharcászat

Szaktechnikai eszközök típusismerete, üzemeltetése

Szakirányú, fogyasztói logisztikai feladatok végrehajtására vonatkozó szabályok, követelmények

Tűzoltó szaktechnikai eszközök ismerete

szakmai készségek:

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szakmai információforrások kezelése

Komplex jelzésrendszerek

Katonai egyezményes jelek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Látás (színérzékelés)

Szaglás

Tűrőképesség

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Visszacsatolási készség

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Rendszerekben való gondolkodás

Körültekintés, elővigyázatosság

286. A Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10286-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Légvédelmi rakéta oltalmazás során légvédelmi szakharcászati szabályokat alkalmaz

Alkalmazza a lőelméleti ismereteket és szabályokat

Tervezi, szervezi és végzi alegysége harckiképzését

Oktatja a légvédelmi rakéta-technikai eszközök jellemzőit és alkalmazási szabályait

Kezeli az alkalmazására bízott légvédelmi rakéta-technikai eszközöket

Vezeti szakalegységét, irányítja a beosztott állomány tevékenységét

Részt vesz a kezelésére bízott harci-technikai eszközök technikai kiszolgálásában és üzemeltetésében

Végrehajtja és végrehajtatja az együttműködési feladatokat

Üzemelteti a híradó és informatikai rendszereket

A légvédelmi rakéta kötelékek harc- és tűzvezetési pontjain alapvető szakharcászati és nyilvántartási feladatokat lát el

NATO/EU/nemzeti minősített adatokat, információkat és eszközöket kezel

A rendelkezésre álló lehetőségek maximális kihasználásával felderíti és azonosítja a különböző légi járműveket, eszközöket

Veszélyes és robbanóanyagokat kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Légvédelmi szakharcászati, harc- és tűzvezetési ismeretek

Légvédelmi rakéta lőelméleti ismeretek

Légvédelmi rakéta-technikai típusismeretek

Kezelői alapismeretek

Kiképzés módszertan

szakmai készségek:

Katonai egyezményes jelek értelmezése

Komplex jelzésrendszerek

Haditechnikai eszközök használata

Angol nyelvű olvasott alapvető NATO harc- és tűzvezetési parancsok, jelentések értelmezése, megértése

Angol nyelvű alapvető NATO harc- és tűzvezetési parancsok, jelentések továbbítása írásban

Angol nyelvű hallott alapvető NATO harc- és tűzvezetési parancsok, jelentések értelmezése, megértése

Angol nyelvű alapvető NATO harc- és tűzvezetési parancsok, jelentések továbbítása szóban

Személyes kompetenciák:

Térbeli tájékozódás

Mozgáskoordináció

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerben való gondolkodás (rendszerszemlélet)

Lényegfelismerés (lényeglátás) Információgyűjtés

287. A Légi vezetés ágazati alap- és szaktevékenységek megnevezésű, 10287-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A légi vezetési és irányítási rendszer elemeiben, a szakterületén összekötő, koordinátor, operátor és adminisztratív tevékenységet lát el

A szolgálati váltás tagjaként kezeli, használja és vezeti az okmányokat és adatbázisokat

Részt vesz a szolgálat és az alárendelt erők készenléte fokozásával és fenntartásával, továbbá harcértékével kapcsolatos koordinációs és adatkezelési feladatok végrehajtásában

Részt vesz a szolgálat tevékenységével kapcsolatos jelentések elkészítésében, valamint a beérkezett jelentések, parancsok kezelésében, illetve feldolgozásában

Felhasználói szinten alkalmazza a szolgálati egységnél rendszeresített híradó-informatikai eszközöket

Kezeli a légi vezetési és irányítási rendszer munkaállomásának számítógépét, végzi az adatokkal történő feltöltését

A szolgálati váltás tagjaként részt vesz a bázis, illetve létesítmény védelmi feladataiban

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A légierő felépítése, fegyvernemei és szakcsapatai, a légi hadműveletek fajtái és alapvető jellemzői

A vezetés és irányítás fogalma, szintjei és alkalmazásuk elvei a légierőnél

A NATO légtérmegfigyelő és irányító rendszerének elemei (szolgálatai), az egyes szolgálati egységek főbb szolgálati személyei és azok kötelmei

A NATO válságreagáló, magasabb készenlétbe helyezési rendszer rendeltetése, felépítése és működésének alapvető szabályai

A légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó erők készenléti fokát meghatározó rendszer tartalma és működése

Az alapvető NATO jelentési formák és azok továbbításának eljárásai

A jogosultság igazolására szolgáló, egységes azonosító kódtáblázatok alkalmazásának szabályai

A MH-ben és az egyes szövetséges, valamint nem NATO fegyveres erőknél rendszeresített, harcászati repülőgépek, fedélzeti fegyverrendszerek, harctámogató és szállító repülőgépek, valamint helikopterek, továbbá a földi telepítésű légvédelmi fegyverrendszerek alapvető harci-technikai jellemzői

A rendszeresített radarállomások alapvető technikai jellemzői és alkalmazási lehetőségei

A légkör felépítése az időjárási jelenségek és a felhőzet fajtái, valamint a repülésre veszélyes időjárási viszonyok, a magasságmérő-beállítás szabályai, továbbá a repülésmeteorológiai közlemények és tájékoztatások tartalma, a repülőtéri időjárási színkódok jelentése

Az általános légiforgalmi és az alapvető műveleti egyezményes, angol nyelvű rádió-távbeszélő kifejezések tartalma és használatuk szabályai

A magyar légtér ICAO légtér-osztályok szerinti felépítése, valamint az időszakosan korlátozott légterek elhelyezkedése és igénybevételük szabályai, valamint a légiforgalmi szolgálatok felosztása és feladatai

A NATO-erők légi- és ABV támadás veszélyére figyelmeztető és jelentő rendszerének tartalma

Számítástechnika (ECDL)

A légihelyzet-információ feldolgozó és megjelenítő számítógépes rendszer felhasználási lehetőségei és kezelői fogásai

Az integrált légi vezetési és irányítási számítógépes rendszer felhasználási lehetőségei és kezelési fogásai

A repülési adatfeldolgozó és tájékoztató számítógépes rendszer termináljának felhasználási lehetőségei

A rendszeresített híradó-informatikai berendezések felhasználói ismerete

szakmai készségek:

ECDL (további 5. m. Adatbázis-kezelés, 6. m. Prezentáció, 7. m. Információtechnológia alapismeretek) alkalmazása

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szakmai nyelvű halott szöveg megértése

Olvasott szakmai nyelvű szöveg megértése

Komplex jelzésrendszerek használata

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Monotónia-tűrés

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Nyelvhelyesség

Tömör fogalmazás készsége

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Információgyűjtés

Gyakorlatias feladatértelmezés

288. A Légi vezetés ágazat, szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10288-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a légtér megfigyelésével összefüggő szaktevékenységeket

A légvédelmi rakéta erők harctevékenységével összefüggésben végrehajtja a harcvezetést, illetve tűzvezetést végrehajtó szolgálati személyek tevékenységének támogatásával összefüggő szaktevékenységeket

Végrehajtja a mérőpontokon telepített radarállomások működésével, felhasználásával kapcsolatos szaktevékenységeket

Végrehajtja a repülőbázis hadműveleti központjaiban a készenléti erők előkészítésével, alkalmazásával, a repülő-erők harcbavetésével, valamint a bázis védelmével összefüggő koordinátori és adatkezelői szaktevékenységeket

Végrehajtja a légvédelmi irányítás megvalósításához szükséges összekötői és koordinációs szaktevékenységeket

Végrehajtja a légi kutató-mentő szolgálat alkalmazásának vezetésével és irányításával összefüggő koordinációs és adminisztratív szaktevékenységeket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A radar-adatok feldolgozására, illetve a légihelyzet-kép előállítására, fenntartására és továbbítására vonatkozó alapvető eljárások

A légi célok hovatartozását jelölő NATO azonosítási kategóriák tartalma

A légtérszuverenitás megóvása érdekében folytatott műveletek végrehajtásának alapelvei és eljárásai

A harcászati repülők és a légvédelmi rakéta csapatok harctevékenysége irányításának eljárási célkutatási körzetek, légvédelmi zónák és terepszakaszok alkalmazásával

A harcászati repülők kijelölt célkutatási körzetben, őrjáratozásból, a légi célok elleni harc céljából történő harcbavetésének elvei és alapvető eljárásai

A légvédelmi rakéta erők harcászati vezetésének és irányításának eljárásai

A légvédelmi rakéta csapatok kijelölt megsemmisítési zónákban történő több, azonos, vagy különböző légvédelmi rakétakomplexum típus egyidejű alkalmazásával végrehajtott harcbavetésének alapvető eljárásai

Az általános légiközlekedési szabályok, valamint a légvédelmi célú és harckiképzési repülések végrehajtásának rendszabályai

A légvédelmi irányítás formái és típusai

A polgári légiforgalmi irányító és a légvédelmi irányító, vagy katonai légiforgalmi szolgálati egységek együttműködésének eljárásait meghatározó megállapodások tartalma

Az alárendelt erőknek történő feladatszabás eljárásai, illetve a repülő harcparancs tartalma

A katonai légtérellenőrzés szabályai, valamint a légtérellenőrzés eszközei

A légi kutató-mentő szolgálat ellátásának a bevetés tervezésének és végrehajtásának jogszabályi háttere és eljárásai

Az elektronikai harci rendszabályok, eljárások a légi- és légvédelmi műveletekben

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szakmai nyelvű halott szöveg megértése

Olvasott szakmai nyelvű szöveg megértése

Komplex jelzésrendszerek használata

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Rugalmasság

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Határozottság

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Figyelem megosztás

289. Az Elektronikai és digitális alapismeretek megnevezésű, 10289-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja az érintésvédelmi rendszabályokat

Alapvető áramköri elemek és áramkörök felismerése

Passzív és aktív áramköri elemekkel kapcsolatos számítások végzése

Értelmezi a működési vázlatokat, kapcsolási rajzokat

Mérések és egyszerű számítások végzése az egyen- és váltakozó áramú körökben

Digitális technológiai ismeretek alkalmazása

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Az érintésvédelem előírásai

A hírközlésben alkalmazott elektrotechnikai alapelemek, alapáramkörök

Híradástechnika I.

A passzív és aktív áramköri elemek számításai

Analóg és digitális áramköri jelölések

Az egyen- és váltakozó áramú körök egyszerű számításai, mérései

Információtechnológiai szakmai kifejezések megértése, eszközei

A digitális (IP) technológia alapfogalmai és alapvető rendszerelemei

szakmai készségek:

Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése

Kapcsolási rajz készítése

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Szabadkézi rajzolás

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Precizitás

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készség

Segítőkészség

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Helyzetfelismerés

290. A Híradó ágazati szaktevékenységek megnevezésű, 10290-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja és betartatja a hírrendszerrel szemben támasztott követelményeket, az információ- és informatikai biztonság szabályait

NATO híradó jeleket-jelzéseket alkalmaz

Előkészíti és levezeti az általános katonai, híradó szakkiképzési foglalkozásokat

Híradó eszközöket üzemeltet átvitel-technikai ismeretek, digitális technikai szolgáltatások alkalmazásával

Végzi a katonai informatikai támogatás feladatait

Komplex rendszerek üzemeltetése

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A korszerű összfegyvernemi harc, a rádióelektronikai hadviselés, az elektronikus információvédelem, a harcbiztosítás rendszabályai

A hírrendszerrel szemben támasztott követelmények

Az MH híradó és informatikai szolgálat felépítése, kapcsolatrendszere

A híradó szolgálati személyek feladatai

A NATO híradó jelek-jelzések

A szakkiképzési részfoglalkozás levezetésével kapcsolatos feladatok végrehajtása

A részfoglalkozás-vezetők felkészítése

A híradó szakkiképzési részfoglalkozások levezetése

Az összeköttetésnek megfelelő antenna kiválasztásának szabályai

Az ISDN technika szolgáltatásai

Az információbiztonság megteremtésével kapcsolatos feladatok

Az informatikai biztonság megteremtésének eszközei

Angol katonai szaknyelvi kommunikációs készség

szakmai készségek:

ECDL (5. m. Adatbázis-kezelés, 6. m. Prezentáció, 7. m. Információtechnológia alapismeretek) alkalmazása

Diagramok, kapcsolási rajzok és folyamatábrák olvasása, értelmezése

Komplex jelzésrendszerek

Nemzeti és nemzetközi rádióforgalmazás

Híradó eszközkomplexumok alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Stressz-tűrő képesség

Szervezőkészség

Szabálykövetés

Társas kompetenciák:

Kommunikációs készség

Nyelvhelyesség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerszemlélet

Hibaelhárítás

291. A Híradó ágazat, rádióállomás-üzemeltető szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10291-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végzi a rádióeszközök, eszközkomplexumok telepítésével kapcsolatos feladatokat

Üzemelteti a rádióeszközöket, eszközkomplexumokat

Végzi a rádióelektronikai-harctevékenységgel kapcsolatos szervezési és technikai feladatokat

Végzi a híradó eszközök és eszközkomplexumok alkalmazói és felhasználói szintű kiszolgálását

Hírváltási feladatokat hajt végre

Megfelel a III. osztályos fokozat követelményeinek

Szervezi és végzi a rádióeszközök, eszközkomplexumok őrzés-védelmét

Betartja és betartatja az anyagi fegyelmet, lefolytatja a káreljárást

Végzi a híradó és informatikai hálózatokhoz történő csatlakozások rendszertechnikai feladatait

A szolgáltatások maximális kihasználásával közleményeket szabályosan továbbít

Behatárol kezelői szintű hibákat, üzemelési rendellenességeket, azokat kiküszöböli

Vezeti az állomásokmányokat

Irányítja az állomást kiszolgáló személyzet munkáját

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A katonai rádiótechnika alkalmazásának elvei

A rádióelektronikai-harctevékenységgel kapcsolatos eljárások és információvédelmi rendszabályok

A rádióeszközök és eszközkomplexumok szolgáltatásai

A rádióeszközök és komplexumok telepítési helyének kiválasztása, a szabályos telepítés és üzemeltetés

A rádióeszközök és eszközkomplexumok rendszertechnikai alkalmazásának szabályai

Az információ gyors, hiteles és szabályos továbbítása különböző üzemmódokban

A hírváltási feladatok végrehajtásának szabályai

A III. osztályos fokozat követelményeinek teljesítése

A kezelői szintű hibák, üzemelési rendellenességek behatárolása, azok elhárítása

A rádió eszközkomplexumok okmányainak kulturált és pontos vezetésének szabályai

A rádióeszközök és eszközkomplexumok őrzés-védelmi előírásai

Az anyagi fegyelem és káreljárás szabályai

A híradó állomás ügyeleti szolgálat megszervezésének, a személyzet irányításának, ellenőrzésének szabályai

szakmai készségek:

Kézírás

Diagramolvasás, értelmezés

Komplex jelzésrendszerek

Híradó eszközkomplexumok alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önállóság

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Segítő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Kreativitás

Ismeretek helyén való alkalmazása

292. A Híradó ágazat, átvitel- és kapcsolástechnikai eszközüzemeltető szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10292-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végzi az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök, eszközkomplexumok telepítésével kapcsolatos feladatokat

Üzemelteti az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközöket, eszközkomplexumokat

Végzi a rádióelektronikai-harctevékenységgel kapcsolatos szervezési és technikai feladatokat

Végzi a híradó eszközök és eszközkomplexumok alkalmazói és felhasználói szintű kiszolgálását

Hírváltási feladatokat hajt végre

Megfelel a III. osztályos fokozat követelményeinek

Szervezi az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök, eszközkomplexumok őrzés-védelmi feladatainak szabályos végrehajtását

Betartja és betartatja az anyagi fegyelmet, lefolytatja a káreljárást

Üzemelteti a híradó és informatikai rendszerelemeket

Végzi a híradó és informatikai hálózatokhoz történő csatlakozások rendszertechnikai feladatait

A szolgáltatások maximális kihasználásával közleményeket szabályosan továbbít

Behatárol kezelői szintű hibákat, üzemelési rendellenességeket, azokat kiküszöböli

Vezeti az állomásokmányokat

Irányítja az állomást kiszolgáló személyzet munkáját

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A katonai átvitel- és kapcsolástechnikai alapfogalmak

A rádióelektronikai-harctevékenységgel kapcsolatos eljárások és információvédelmi rendszabályok

Az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök és eszközkomplexumok szolgáltatásai

Az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök és eszközkomplexumok telepítési helyének kiválasztása, a szabályos telepítés és üzemeltetés

Az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök és eszközkomplexumok rendszertechnikai alkalmazásának szabályai

Az információ gyors, hiteles és szabályos továbbítása különböző üzemmódokban

A kezelői szintű hibák, üzemelési rendellenességek behatárolása, azok elhárítása

Az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök és eszközkomplexumok okmányainak kulturált és pontos vezetésének szabályai

A hírváltási feladatok végrehajtásának szabályai

A III. osztályos fokozat követelményeinek teljesítése

Az átvitel- és kapcsolástechnikai eszközök és eszközkomplexumok őrzés-védelmi előírásai

Az anyagi fegyelem és káreljárás szabályai

A híradó állomás ügyeleti szolgálat megszervezésének, a személyzet irányításának, ellenőrzésének szabályai

szakmai készségek:

Diagramolvasás, értelmezés

Komplex jelzésrendszerek

Híradó eszközkomplexumok alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önállóság

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Segítő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Kreativitás

Ismeretek helyén való alkalmazása

293. A Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazati szaktevékenységek megnevezésű, 10293-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Üzemelteti a rábízott informatikai rendszereket, eszközöket, szoftvereket

Vezeti az informatikai szakterület szabályozó- és üzemeltetési okmányait

Összeállítja és konfigurálja a számítógépeket és perifériákat, ellenőrzi működésüket

Hibafeltárást, egyszerűbb hibaelhárítást, javítási, karbantartási tevékenységet végez

Betartja és betartatja az informatikai rendszerekkel szemben támasztott követelményeket, a vonatkozó központi és helyi szabályozókat

Végzi a katonai tevékenységek informatikai támogatását

Gyűjti, elemzi, összegzi és szakmailag képviseli az általa üzemeltetett informatikai rendszerek fejlesztésével kapcsolatos felhasználói követelményeket

Az üzemeltetés során végzi az informatikai eszköz, alkatrész, fogyóanyag és szoftverfrissítési igények gyűjtését, az ellátás operatív koordinálását

Koordinálja és támogatja a központi informatikai projektek helyi szakmai feladatait

Szakmai segítséget, támogatást nyújt az informatikai rendszer felhasználói számára

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Híradó-informatikai központok működése, szolgálati személyek feladatai, üzemeltetési okmányok

Hibabehatárolási és elhárítási módszertan

Számítógépek és perifériák felépítése, működése

Számítógép-hálózatok elemei, felépítésük, a hálózati elemek funkciói

Hálózatok működése, hálózati protokollok, címzési eljárások

Az operációs rendszerek funkciója, képességei kezelése

Web és elektronikus levelezés alapismeretek

Könyvtárak, adatbázisok, adatstruktúrák felépítése, elektronikus adattárolási és adatkezelési módszerek

Office programcsomag alkalmazása

Az MH központi informatikai szolgáltatásai, az MH által igénybevett NATO szolgáltatások

A katonai tevékenységek informatikai támogatásának lehetőségei (tábori és légi C2)

ITIL v3 módszertan fogalomrendszere, alapismeretek

szakmai készségek:

ECDL (további 5. m. Adatbázis-kezelés, 6. m. Prezentáció, 7. m. Információtechnológia alapismeretek) alkalmazása

Informatikai üzemeltetési és alkalmazási okmányok kidolgozása, karbantartása

Számítógép konfigurációk összeállítása, tesztelése

Számítástechnikai eszközök, hálózatok működésének hibafeltárása, hibaelhárítása

NATO híradó és informatikai jelek-jelzések alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Motiválhatóság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Rendszerezőképesség

294. A Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10294-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végzi a Magyar Honvédségben alkalmazott szerver és kliens operációs rendszerek telepítését, alapfokú konfigurálását és kezelését

Végzi a Magyar Honvédségben alkalmazott böngésző, elektronikus levelező és office szoftverek telepítését, alapfokú konfigurálását

Végzi az informatikai hálózat rendszerszintű kialakítását, alapszintű konfigurálását, az alkalmazások telepítését

Végzi, illetve felügyeli a számítástechnikai eszközök karbantartását, javítását, cseréjét

Végzi az intranet és internet hálózatok elemeinek konfigurálását, a központi és a helyi informatikai szolgáltatások üzemeltetését

Tárhelyet menedzsel, felhasználói jogosítványokat állít be, hálózati erőforrásokat felügyel és utal ki

Dokumentálja, karbantartja és menti az informatikai hálózatok és rendszerelemek adatait

Helyi hálózatfelügyeleti tevékenységet folytat, hálózatfelügyeleti szoftvert kezel

Alkalmazza a Magyar Honvédségben használt operációs rendszerek alapszintű biztonsági funkcióit és a szabályzóknak megfelelően konfigurálja azokat

Betartja és betartatja a Magyar Honvédség és a NATO informatikai rendszereire vonatkozó szabályzókat

Beosztásának megfelelően üzemelteti és alkalmazza a speciális katonai célú szoftvereket, eszközöket, hálózatokat

Alapszintű weblapokat készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szerver és kliens programok telepítése, alapszintű konfigurálása, tesztelése, üzemeltetése

Hálózatkonfigurálás, hálózatfelügyelet

Internet hálózati és internetes szolgáltatások alapismeret

A Magyar Honvédség informatikai rendszerei és szolgáltatásai

NATO informatikai rendszerek

Híradóeszközök adatátviteli alkalmazása

Programozási és adatbáziskezelési alapismeretek

Biztonsági előírások, követelmények

szakmai készségek:

Kliens és szerver operációs rendszer, alkalmazói program telepítése, konfigurálása, megújítása

Hálózatmenedzsment

Programok és adatok nyilvántartása, karbantartása, mentése, archiválása

Alapszintű weblapkidolgozás

Üzemeltetési okmányok készítése, vezetése

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szervezőkészség

Szorgalom, igyekezet

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Kapcsolatfenntartó készség

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Rendszerekben való gondolkodás

Numerikus gondolkodás, matematikai készség

Általános tanulóképesség

295. A Repülésbiztosító alapismeretek megnevezésű, 10295-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiképzési program alapján előkészíti a kiképzési foglalkozásokat

Foglalkozási jegyet készít

Általános katonai és repülésbiztosító foglalkozásokat vezet

Végzi a foglalkozások logisztikai biztosítását

Végzi az elektronikus hálózat/rendszer ellenőrzését

Alapvető méréseket végez az elektronikus hálózatokon

Betartja és betartatja a munkavégzéssel kapcsolatos általános élet és balesetvédelmi előírásokat

Betartja és betartatja a repülésbiztosító rendszerek üzemeltetetési és biztonsági előírásait

Rendszerfelügyeleti/FRISZ ügyeletesi szolgálati feladatokat lát el

Felügyeli a fénytechnikai, a rádió-navigációs, a leszállító és a légiforgalom-irányító szolgálatok számára biztosított egyéb rendszereket és eszközöket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Az MH híradó és informatikai szolgálat felépítése

A híradó és repülésbiztosító szolgálati személyek feladatai

A szakkiképzési foglalkozás levezetésével kapcsolatos feladatok végrehajtása

A foglalkozás-vezetők felkészítése

A repülések biztosításának és a légi forgalom irányításának alapelvei, feladatai

A légiközlekedés irányításának nemzetközi és hazai szervezetei, a katonai és polgári légiforgalomirányító szolgálatok feladatai

Repülésbiztosító rendszerek és távközlési eszközök

A repülőtér jellemzői

Repülésbiztosító rendszerekben alkalmazott eszközök katonai és polgári szabványai

Katonai repülések osztályozása, feladatai, végrehajtás rendje

A rendszerek telepítéséhez és üzemeltetéséhez előírt rendszabályok

Alapvető áramköri elemek és alapkapcsolások működése

Az adó- és vevőfokozatok működési elvei

A hírközlésben alkalmazott elektrotechnikai alapelemek, alapáramkörök

Különböző hullámformák és azok kialakításának módjai

Erős- és gyengeáramú hálózatok jellemzői

Elektronikai jellemzők méréstechnikája

Felügyeleti és vezérlő technikai eszközök kezelése

Rendszerfelügyeleti/FRISZ ügyeletesi szolgálat ellátására vonatkozó rendszabályok

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Kommunikációs eszközök használata

Irodatechnikai eszközök használata

Információ források kezelése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Fogalmazó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszerekben való gondolkodás

296. A Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek megnevezésű, 10296-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Üzemelteti a repülésbiztosító rádió-kommunikációs, rádió-navigációs, rádió-lokációs és repülőtéri fénytechnikai rendszereket

Karbantartja a repülésbiztosító rendszereket, végzi az üzemeltetéssel összefüggő méréseket, hibabehatárolást, kezelői szintű javítást

Biztosítja a légi-navigációs berendezések, továbbá a katonai légiforgalmi-irányító szolgálatok számára létesített rádió-, és szenzor berendezések rendelkezésre állását, azok engedélyében szereplő előírások betartásával

Felügyeli a repülőtér fénytechnikai, rádió-navigációs, rádió-lokációs, rádió-kommunikációs, objektív kontrollt biztosító adatrögzítő rendszereit és eszközeit, dokumentálja azok folyamatos és időszakos ellenőrzését

Betartja és betartatja a rendszerek telepítésének és üzemeltetésének rendszabályait

A katonai légiforgalom-irányító szolgálatok biztosításához szükséges szakmai feladatokat lát el

Mobil repülésbiztosító rendszerek telepítése

Ellátja a repülésbiztosító rendszer logisztikai biztosításának feladatait

Betartja és betartatja az elektromos berendezések kezelésével kapcsolatos élet- és balesetvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Speciális munka-, tűzvédelmi szabályok

Életmentés, elsősegélynyújtás szabályai

A hírközlésben alkalmazott elektrotechnikai alapelemek, alapáramkörök

Rádió-navigációs és rádiólokációs alapelvek

Az adó- és vevőfokozatok működési elvei

Az üzemeltetett repülésbiztosító eszközök típusismerete

A repülésbiztosító eszközökre vonatkozó technológiai utasítások, az üzemeltetés szabályai, okmányok vezetése

Repülésbiztosító eszközök technikai kiszolgálása

Repülésbiztosító eszközök logisztikai biztosítása

A meghibásodások jelenségeinek felismerése; mérések és javítások végrehajtása

Az alkalmazott rádióállomások típusai, szabványai

Felügyeleti és vezérlő technikai eszközök kezelése

Repülésbiztosító eszközök földi ellenőrzésének szabályai

Rendszerek telepítéséhez és üzemeltetéséhez előírt rendszabályok

Repülésbiztosító fénytechnikai rendszerek, rendszerelemek és berendezések

Katonai és polgári repülőterek, a helikopter fel- és leszállóhely fénytechnikai rendszerei

szakmai készségek:

Üzemszerű működés jelzéseinek értelmezése, hibajelenségek felismerése

Specifikus mérőműszerek használata

Folyamatábrák olvasása, értelmezése

Irodatechnikai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Visszacsatolási készség

Fogalmazó készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Okok feltárása

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszerekben való gondolkodás

297. A Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek megnevezésű, 10297-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Működteti a rendszeresített technikai eszközöket, valamint adatokat gyűjt

Ellenőrzi a technikai eszközök működése során az üzemi paramétereket, szükség esetén módosítja azokat

Előírt formában rögzíti az adatokat

Folyamatosan, pontosan vezeti az okmányokat

Üzemelteti a híradó és informatikai rendszerelemeket

Üzemzavar esetén részt vesz a hiba behatárolásában, a kisebb meghibásodásokat elhárítja

Beosztásának megfelelően szolgálati rendben távírász szolgálati feladatot lát el

Betartja a technikai eszközök megóvásának, tárolásának szabályait

Végzi a rádióelektronikai-harctevékenységgel kapcsolatos szervezési és technikai feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Felderítő alapismeretek

Munkahelyek rendszertechnikai felépítése

Rádióforgalmazás szabályai

Rádióhíradással kapcsolatos alapfogalmak

Rádióforgalmi rendszerek csoportosítása

Híradásszervezés

Hibafeltárás, hibajavítás lépései

Rádióelektronikai-harctevékenység szervezési és technikai feladatai

szakmai készségek:

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazásírásban

Szakmai nyelvű beszédkészség

Információforrások kezelése

Nemzetközi rádióforgalmazás

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Nyelvhelyesség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Áttekintő képesség

Rendszerekben való gondolkodás

298. A Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10298-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Működteti a rádióelektronikai felderítő szaktechnikai eszközöket

Végrehajtja a rádiófelderítés felfedési, lehallgatási, előzetes analizálási és iránymérési feladatait

Végrehajtja a rádiótechnikai felderítés felfedési, ellenőrzési, előzetes analizálási feladatait

A rendszeresített adatbázisokba beviszi és a meghatározott csoportosításba rendezi a felfedett adatokat

Adatokat továbbít és fogad az informatikai hálózaton

Az adatszerzés eredményéről elkészíti a jelentéseit és meghatározott formában, és rendben továbbítja azokat

Javaslatokat tesz a hatékonyabb működés kialakítására

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Rádió távközlési rendszerek felépítése, működése

Rádióelektronikai felderítés folyamata

Rádiótechnikai felderítés alapfogalmai

Lokátor-technikai ismeretek

Munkahelyek rendszertechnikai felépítése

Szaktechnikai eszközök működtetése és kezelése

Jelentési rendszer ismerete

szakmai készségek:

Rendszeresített szaktechnikai eszközök használata

Rendszeresített informatikai programok használata

ECDL további (5. m. Adatbázis-kezelés, 6. m. Prezentáció, 7. m. Információtechnológia alapismeretek) alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Monotónia-tűrés

Stressztűrő-képesség

Terhelhetőség

Társas kompetenciák:

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Figyelemmegosztás

Értékelés

299. A Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10299-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végzi a meghatározott (kijelölt) rádióforgalmi rendszerek felderítését, helyének meghatározását, lehallgatását, lefogását

Megtervezi és végrehajtja a szaktechnikai eszközök személyi állománya szakharcászati kiképzését

Vezeti az elektronikai hadviselési alegységeknél rendszeresített szaktechnikai eszközök üzemeltetését és alegységszintű technikai kiszolgálását

Szervezi és vezeti az elektronikai hadviseléssel kapcsolatos szaktevékenységeket

Más országok hadseregeinek ismerete, valamint a detektált jelek alapján felismeri és azonosítja a különböző haditechnikai eszközöket, megállapítja a nemzeti hovatartozást és a fegyvernemi besorolását

A foglalkozások vezetéséhez szükséges dokumentumokat készít

Részt vesz a raj állományának kiképzésében

Részt vesz a szaktevékenység végzéséhez szükséges elektronikai harcrend kialakításában, napi pontosításában

Végzi a távvezérelt robbanóeszközök elleni tevékenységhez szükséges frekvencia nyilvántartási és programozási feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szakharcászat

Elektronikai hadviselés típusismeret

Híradástechnika II.

Csapatkiképzés módszertana

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazásírásban

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Katonai egyezményes jelek értelmezése

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Monotónia-tűrés

Szervezőképesség

Társas kompetenciák:

Motiválhatóság

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Információgyűjtés

Hibakeresés (Diagnosztizálás)

300. A Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek megnevezésű, 10300-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Értelmezi az egyszerű kapcsolástechnikai vázlatokat

Egyszerű egyenáramú hálózatokat alakít ki

Méréseket és egyszerű számításokat végez az egyenáramú körökben

Energiaforrásokat (akkumulátor, telep) köt a rendszerbe

Elektromos áramkörök műszaki paramétereit határozza meg, szükség esetén hibaelhárítását végzi

Egyszerű elektromos rendszereket alakít ki, azok jellemzőit alapműszerekkel méri

Szabványos jelekkel ábrázolja az elektromos, pneumatikus, hidraulikus, mechanikus elemekből álló egyszerűbb rendszereket

Műszaki rajzot olvas, alapábrázolásokat alkalmaz

Egyszerű szerkezeti elemekről műszaki rajzot készít

Az alkalmazott fémek mechanikai tulajdonságainak mérlegelésével kiválasztja a megfelelő anyagot

Ismeri és alkalmazza az előírt védőeszközöket, felszereléseket

Betartja és betartatja a munka-, élet- és környezetvédelmi rendszabályokat

Betartja és betartatja az érintésvédelmi rendszabályokat

Ismeri és betartja a veszélyes anyagok kezelésére, használatára vonatkozó előírásokat

Alapvetően ismeri a tűzoltás eszközeit, kézi tűzoltó eszközök kezelését

Szükség esetén elsősegélyben részesíti a sérültet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Környezetvédelem

Munkavédelem

Fémipari anyagismeret

Műszaki rajz alapismeretek

Villamossági alapismeretek

Elsősegélynyújtás

Veszélyes anyag kezelése

szakmai készségek:

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Műszaki rajz olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Szabálykövetés

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Problémaelemzés, -feltárás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

301. A Szerelő ágazati szaktevékenységek megnevezésű, 10301-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza az alap fémmegmunkálási eljárásokat, eszközöket

Műszaki rajz, illetve műhelyrajz alapján egyszerű alkatrészeket készít és javít

Részegységeket, szerelt alkatrészeket oldható és nem oldható kötések alkalmazásával javít, cserél

Mérőeszközökkel diagnosztizálja az alkatrészek állapotát, és következtetéseket von le a használhatóságra és a beépíthetőségre

Ismeri és használja a gépészetben alkalmazott alapvető kézi- és gépi szerszámokat

Alapvető forgácsolási technológiák felhasználásával a tűrés és illesztési követelmények figyelembevételével alkatrészeket készít

Egyszerű szerelési fogásokkal részegységeket, alkatrészeket cserél, javít

A különböző hajtások üzemi paramétereinek ismeretében következtetéseket von le a továbbüzemeltetésre vagy a javítás szükségességére

Kiválasztja az üzemeltetéshez szükséges kenő-, karbantartó- és tömítőanyagokat

Ismeri az igénybevételi (alkalmazási) szabályokat, előírásokat

Vezeti a tervszerű fenntartási rendszer okmányait

Ellenőrzi az igénybevételi szabályok betartását, igénybevételi okmányokat vezet

Ismeri az MH anyag és eszköz ellátási rendszerét, gépjármű technikai eszközt készít fel átadásra

Megtervezi az alegységszintű technikai kiszolgálás feladatait

Gépjármű telephely szolgálat ügyeletesi feladatokat lát el

Technikai eszközöket, felszereléseket leltároz

Az általános járműrendszerek ismeretében ellenőrzi a lánctalpas és kerekes járművek üzemeltetését

Ellenőrzi a járművek fődarabjait, főbb részegységeit

Ellenőrzi a járművek elektromos rendszereit

Ellenőrzi az egyszerű hidraulikus berendezések működését

Ellenőrzi a járművek hidraulikus berendezéséit

Kezeli, használja, karbantartja és megőrzi a részére kiadott szerszámokat

Értelmezi és felhasználja a műhelyrajzokon és műszaki utasításokban megfogalmazott rajzi információkat

Megtervezi és ellenőrzési a tárolásba helyezés feladatait

Betartja és betartatja a munka-, élet- és környezetvédelmi rendszabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Fémipari kötésekkel kapcsolatos alapismeretek (oldható, nem oldható)

Hajtó- és kenőanyagokkal kapcsolatos alapismeretek

Gépelemekkel kapcsolatos alapismeret

Kézi és egyszerű gépi szerszámok kezelésének ismerete

Fémipari anyagismeret és fémmegmunkálás

Gépelemekkel kapcsolatos alapismeret

Hidraulika- és pneumatikai alapismeretek

Műszaki rajz

Haditechnikai eszközök rendszerben tartása

Gépjármű igénybevételi szabályok ismerete

A gépjármű-igénybevétellel kapcsolatos okmányok vezetése

Gépjármű telephellyel kapcsolatos ismeretek

Haditechnikai eszközök technikai kiszolgálási, tárolási, üzemeltetési ismerete

Az anyagi felelősséggel kapcsolatos ismeretek

Járműszerkezeti alapismeretek (járművek rendszerei, felépítése, a rendszerek elemei, feladata, működése)

Mérő és diagnosztikai műszerek, eszközök alkalmazása

Javítási alapismeretek

Szerelési alapismeretek

Leltározási és anyagkezelési alapismeretek

Környezetvédelmi ismeretek

Munkabiztonsági ismeretek

Munkaegészségügyi ismeretek

szakmai készségek:

Kézi és gépi szerszámok használata

Járműszerkezet és rendszerismeret

MH Tervszerű Fenntartási Rendszere

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Önállóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Problémaelemzés, -feltárás

302. A Szerelő ágazat, páncélos- és gépjármű szerelő szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10302-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a KFR és a Katasztrófavédelmi feladatok meghatározott szaktechnikai feladatait

Magasabb készenléti fokozatba helyezés esetén irányítja beosztottjait, végzi a páncélos- és gépjármű-technikai biztosítási feladatokat

NATO térképjelek alkalmazásával egyszerű térképvázlatot készít, illetve térképet olvas

Vasúti be- és kirakás alkalmával szolgálati személyként tevékenykedik

Felkészíti az eszközöket a különleges viszonyok közötti üzemeltetésre, illetve ellenőrzi a különleges viszonyok (téli, sivatagi, erősen szegdelt terep) között üzemeltetést

Tábori körülmények között végzi a műhely-gépkocsik telepítését és üzemeltetését (felügyeli az üzemeltetést)

A rendszeresített benzinüzemű technikai eszközök műszaki-technikai adatainak ismeretében betartja, betartatja és ellenőrzi az üzemeltetést (személygépkocsi, tehergépkocsi, aggregátor), végzi beszabályozásukat

A rendszeresített dízelüzemű technikai eszközök műszaki-technikai adatainak ismeretében betartja, betartatja és ellenőrzi az üzemeltetést (terepjáró szgk. és tgk., kerekes harcjármű, harckocsi, áramforrás aggregátor), végzi beszabályozásukat

Végzi a járművek elektromos rendszereinek beszabályozását, cserés javítását

Tervezi, végzi, ellenőrzi és dokumentálja a harc- és gépjárművek, áramforrás aggregátorok TFR (tervszerű fenntartási rendszer) szerinti technikai kiszolgálását

Hibabehatárolást, hibafeltárást végez a harc- és gépjárműveken, áramforrás aggregátorokon

Végzi a harc- és gépjárművek, áramforrás aggregátorok technikai kiszolgálását, karbantartását

Fődarab és/vagy alkatrészcserével végzi a harc- és gépjárművek, áramforrás aggregátorok javítását

Javító- és karbantartóanyagokat igényel, kiutal, vételez, a felhasználást dokumentálja

Ismeri a javító (karbantartó) anyagok, alkatrészek és a fődarabok tárolási (raktározási) rendjét, és végrehajtja az ezzel kapcsolatos alapvető szakmai feladatokat

A beosztásában rendszeresített („B”, „C” típusú gépjárművezetői engedély meglétéhez kötött) gépjárművet (gépkocsit, harcjárművet, harckocsit) vezet

Ismeri a javító (kis)alegységek (részleg, raj) alkalmazás rendjét békében és békétől eltérő időszaki helyzetben, irányítja a javító (karbantartó) alegység szakmai feladatait

Ismeri és betartatja a munkabiztonsági előírásokat, a munka-, élet-, környezetvédelmi, a tűzvédelmi rendszabályokat, és a tűzbiztonsági előírásokat

A szakutasításokban foglalt adatok, ábrák alapján a tartalmat megérti, és elvégzi a műszaki szakutasítások szerinti javítási, karbantartási munkákat

Javít és karbantart, és előírás szerint dokumentálja azokat

Részt vesz az eszközök átadásának, átvételének a felkészítésében és végrehajtásában

Részt vesz a technikai eszközök időszakra történő felkészítésében (nyári, téli időszakra történő felkészítés) és feladatainak végrehajtásában

Eszközöket és anyagokat leltároz

Ismeri a technikai kiszolgálás és a javítás végrehajtásához kiadott veszélyes anyagok (vegyszerek, karbantartó anyagok, fagyálló folyadék, akkumulátorsav, stb.) kezelési szabályait, és betartja, beosztottaival betartatja azokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Környezetvédelem

Munkavédelem

Veszélyes anyag kezelése

Haditechnikai eszközök rendszerben tartása

Páncélos- és gépjármű-technikai biztosítás béke és minősített időszakban

Rendszeresített harcjárművek, harckocsik és gépjárművek szerkezeti kialakítása, technikai-harcászati adatai

Rendszeresített áramforrás aggregátorok szerkezeti kialakítása, technikai adatai

Fődarabok, részegységek, alkatrészek hiba felvételezése javítása, beszabályozása

Rendszeresített harc- és gépjárművek technikai kiszolgálása

Az alegységszintű technikai kiszolgálások tervezése, okmányok vezetése

Tehergépkocsi vezetése, kezelése

Személygépkocsi vezetése, kezelése

Harckocsi vezetése, kezelése

Kerekes harcjármű vezetése, kezelése

Áramforrás aggregátorok üzemeltetése

Térképjelek

Kiszolgálási műveletek laktanyai és tábori körülmények között

Javítóanyag igények összeállítása, javítóanyag vételezése

Leltározási ismeretek

szakmai készségek:

Tájékozódás térkép alapján, egyszerű térképvázlat készítése

Alegységek páncélos- és gépjármű-technikai biztosítása

Páncélos- és gépjármű-technikai eszközök igénybevétele, üzemeltetése, fenntartása

Hibakeresés, műszaki állapot meghatározása, hibaelhárítás

Gépjármű technikai eszköz vezetés, kezelés, mentés

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Társas kompetenciák:

Határozottság

Szervező készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Probléma megoldás

Emlékezőképesség

303. A Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10303-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a KFR és a Katasztrófavédelmi feladatok meghatározott szaktechnikai feladatait

Magasabb készenléti fokozatba helyezés esetén irányítja beosztottjait, végzi a műszaki-technikai biztosítási feladatokat

NATO térképjelek alkalmazásával egyszerű térképvázlatot készít, illetve térképet olvas

Vasúti be- és kirakás alkalmával szolgálati személyként tevékenykedik

Menetek végrehajtása során a menetbiztosítás elemének parancsnokaként képes szolgálati feladatok ellátására, a műszaki-technikai szakfeladatok végrehajtására

Felkészíti az eszközöket a különleges viszonyok közötti üzemeltetésre, illetve ellenőrzi a különleges viszonyok (téli, sivatagi, erősen szegdelt terep) közötti üzemeltetést

Tábori körülmények között végzi a műhely-gépkocsik, technikai kiszolgálópontok telepítését és üzemeltetését (felügyeli az üzemeltetést), javítási feladatok tervezését, végrehajtását

A rendszeresített benzinüzemű technikai eszközök üzembentartási adatainak ismeretében betartja, betartatja és ellenőrzi a műszaki-technikai szakfelszerelések (kisgépek, benzinüzemű láncfűrészek, stb.) üzemeltetését, végzi beszabályozásukat

A rendszeresített dízelüzemű technikai eszközök üzembentartási adatainak ismeretében betartja, betartatja és ellenőrzi a műszaki-technikai szakfelszerelések (gumikerekes és lánctalpas műszaki gépek és segédberendezései, áramforrás aggregátor, speciális műszaki technikai eszközök (átkelő, hídépítő, műszaki felderítő, tűzszerész, stb) üzemeltetését, végzi beszabályozásukat

Végzi a műszakigépek rendszereinek (elektromos, hűtő-kenő, hidraulikus-, tüzelőanyagellátó, erőátviteli, speciális járószerkezet) beszabályozását, darabcserés javítását

Tervezi, végzi, ellenőrzi és dokumentálja a műszaki-technikai szakfelszerelések, műszaki gépek és segédberendezéseik TFR (tervszerű fenntartási rendszer) szerinti technikai kiszolgálását

Végzi a műszaki-technikai szakfelszerelések, műszaki gépek és segédberendezéseik hibabehatárolását, hibafeltárását, technikai kiszolgálását és karbantartását

Fődarab és/vagy alkatrészcserével végzi a műszaki-technikai szakfelszerelések, műszaki gépek és segédberendezéseik javítását

Javító- és karbantartóanyagokat igényel, kiutal, vételez, javítást, karbantartást végrehajt és a felhasználást előírás szerint dokumentálja

Ismeri a javító (karbantartó) anyagok, alkatrészek és a fődarabok tárolási (raktározási) rendjét, és végrehajtja az ezzel kapcsolatos alapvető szakmai feladatokat

A beosztásában rendszeresített („B”, „C” típusú gépjárművezetői engedély meglétéhez kötött) műszaki gépek kezel, vezet

Ismeri a javító (kis)alegységek (részleg, raj) alkalmazás rendjét békében és békétől eltérő időszaki helyzetben, irányítja a javító (karbantartó) alegység szakmai feladatait

Ismeri és betartatja a munkabiztonsági előírásokat, a munka-, élet-, környezetvédelmi, a tűzvédelmi rendszabályokat, és a tűzbiztonsági előírásokat

A szakutasításokban foglalt adatok, ábrák alapján a tartalmat megérti, és elvégzi a műszaki szakutasítások szerinti javítási, karbantartási munkákat

Részt vesz az eszközök átadásának, átvételének a felkészítésében és végrehajtásában

Részt vesz a technikai eszközök időszakra történő felkészítésében (nyári, téli időszakra, gyakorlatokra történő felkészítés) és feladatainak végrehajtásában

Műszaki-technikai felszereléseket, gépeket és anyagokat leltároz

Ismeri a technikai kiszolgálás és a javítás végrehajtásához kiadott veszélyes anyagok (hajtó- és kenő, illetve hidraulika olajak, vegyszerek, karbantartó anyagok, fagyálló folyadék, akkumulátorsav, stb.) kezelési szabályait, és betartja, beosztottaival betartatja azokat

Kezeli a szaktechnikai eszközöket

Képes önállóan a technikai kiszolgálási feladatok végrehajtására annak szervezésére

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Környezetvédelem

Munkavédelem

Veszélyes anyag kezelése

Haditechnikai eszközök rendszerben tartása

Műszaki-technikai biztosítás béke és minősített időszakban

Rendszeresített műszaki-technikai szakfelszerelések, műszaki gépek és segédberendezéseik szerkezeti kialakítása, technikai-harcászati adatai

Rendszeresített áramforrás aggregátorok szerkezeti kialakítása, technikai adatai

Fődarabok, részegységek, alkatrészek hiba felvételezése, javítása, beszabályozása

Rendszeresített műszaki-technikai szakfelszerelések, műszaki gépek és segédberendezéseik technikai kiszolgálása

Az alegységszintű technikai kiszolgálások tervezése, okmányok vezetése

Gumikerekes műszakigépek vezetése, kezelése

Lánctalpas műszakigépek vezetése, kezelése

Hajók, csónakok és átkelő műszakigépek vezetése, kezelése

Műszaki kisgépek kezelése

Speciális műszakigépek adaptereinek és segédberendezéseinek kezelése

Térképjelek

Kiszolgálási műveletek laktanyai és tábori körülmények között

Javítóanyag igények összeállítása, javítóanyag vételezése

Leltározási ismeretek

szakmai készségek:

Tájékozódás térkép alapján, egyszerű térképvázlat készítése

Alegységek műszaki-technikai biztosítása, támogatása

Műszaki-technikai eszközök igénybevétele, üzemeltetése, fenntartása

Hibakeresés, műszaki állapot meghatározása, hibaelhárítás

Műszaki-technikai eszköz vezetés, kezelés, málházása, vontatása, mentése

Szakfeladatok ismerete, és alkalmazása kiszolgálópontok telepítése során azok gyakorlati végrehajtása

Szakmához tartozó tervek, okmányok önálló készítése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Társas kompetenciák:

Határozottság

Szervező készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Probléma megoldás

Emlékezőképesség

304. A Műszerész ágazati szaktevékenységek megnevezésű, 10304-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza az alap fémmegmunkálási eljárásokat, eszközöket

Műszaki rajz, illetve műhelyrajz alapján egyszerű alkatrészeket elkészít és javít

Részegységeket, szerelt alkatrészeket oldható és nem oldható kötések alkalmazásával javít, cserél

Mérőeszközökkel diagnosztizálja az alkatrészek állapotát, és következtetéseket von le a használhatóságra és a beépíthetőségre

Ismeri és használja a gépészetben alkalmazott alapvető kézi- és gépi szerszámokat

Alapvető forgácsolási technológiák felhasználásával a tűrés és illesztési követelmények figyelembevételével alkatrészeket készít

Egyszerű szerelési fogásokkal részegységeket, alkatrészeket cserél, javít

A különböző hajtások üzemi paramétereinek ismeretében következtetéseket von le a továbbüzemeltetésre vagy a javítás szükségességére

Kiválasztja az üzemeltetéshez szükséges kenő-, karbantartó- és tömítőanyagokat

Ismeri az igénybevételi (alkalmazási) szabályokat, előírásokat

Vezeti a tervszerű fenntartási rendszer okmányait

Ellenőrzi az igénybevételi szabályok betartását, igénybevételi okmányokat vezet

Ismeri az MH anyag- és eszköz ellátási rendszerét, fegyverzettechnikai eszközök felkészítését

Megtervezi az alegységszintű technikai kiszolgálás feladatait

Technikai eszközöket, felszereléseket leltároz

Ellenőrzi a fegyverzettechnikai eszközök fődarabjait, főbb részegységeit

Kezeli, használja, karbantartja és megőrzi a részére kiadott szerszámokat

Értelmezi és felhasználja a műhelyrajzokon és műszaki utasításokban megfogalmazott rajzi információkat

Megtervezi és ellenőrzési a tárolásba helyezés feladatait

Betartja és betartatja a munka-, élet- és környezetvédelmi rendszabályokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Fémipari kötésekkel kapcsolatos alapismeretek (oldható, nem oldható)

Hajtó- és kenőanyagokkal kapcsolatos alapismeretek

Gépelemekkel kapcsolatos alapismeret

Kézi és egyszerű gépi szerszámok kezelésének ismerete

Fémipari anyagismeret és fémmegmunkálás

Hidraulika- és pneumatikai alapismeretek

Műszaki rajz

Haditechnikai eszközök rendszerben tartása

Haditechnikai eszközök tárolási, üzemeltetési ismerete

Az anyagi felelősséggel kapcsolatos ismeretek

Mérő és diagnosztikai műszerek, eszközök alkalmazása

Javítási alapismeretek

Szerelési alapismeretek

Leltározási és anyagkezelési alapismeretek

szakmai készségek:

Kézi és gépi szerszámok használata

Rendszerismeret

MH Tervszerű Fenntartási Rendszere

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Önállóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Problémaelemzés, -feltárás

305. A Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10305-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a KFR és Katasztrófavédelmi feladatok meghatározott szaktechnikai feladatait

Irányítja beosztottjait, végzi a fegyverzettechnikai biztosítási feladatokat

NATO térképjelek alkalmazásával egyszerű térképvázlatot készít, illetve térképet olvas

Részt vesz a hagyományos fegyverzettechnikai eszközök nyári, téli és a különleges viszonyok közötti üzemeltetésre történő felkészítésében, illetve ellenőrzi a végrehajtást

Tábori körülmények között végzi a fegyverzettechnikai műhely-gépkocsik telepítését és üzemeltetését (felügyeli az üzemeltetést)

Megszervezi, végzi, ellenőrzi és dokumentálja hagyományos fegyverzettechnikai eszközök TFR (tervszerű fenntartási rendszer) szerinti technikai kiszolgálását, karbantartását,

Hibafeltárást, hibabehatárolást és szükség esetén kisjavítást (fődarab és/vagy alkatrészcserével, beszabályozással) végez a hagyományos fegyverzettechnikai eszközökön

Végrehajtja a javító (karbantartó) anyagok, alkatrészek és a fődarabok tárolásával kapcsolatos alapvető szakmai feladatokat

Javító- és karbantartóanyagokat igényel, vételez, kiutal, a felhasználást dokumentálja

Elhárítja a hagyományos fegyverzettechnikai eszközökkel végrehajtott lövészeteken esetlegesen előforduló akadályokat

Betartja és beosztottaival betartatja a technikai kiszolgálás és a javítás végrehajtásához kiadott veszélyes anyagok (karbantartó anyagok, fagyálló folyadék, akkumulátorsav, stb.) kezelési szabályait

Betartja és beosztottaival betartatja a hagyományos fegyverzettechnikai eszközök kezelésére vonatkozó biztonsági rendszabályokat és a munka-, környezetvédelmi, a tűzvédelmi rendszabályokat, és a tűzbiztonsági előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A munka-, környezet- és tűzvédelmi előírások

A kéziszerszámok, gépek, berendezések szakszerű alkalmazása

Elektrotechnikai ismeretek

Gépészeti- és villamossági műszaki rajz (kapcsolási rajz)

Az egyszerű és nagypontosságú általános- és speciális mérőműszerek és ellenőrzőeszközök alapismeretei, alkalmazása

Mechanikai- és elektromechanikai meghibásodások hibabehatárolási módszerei

Fegyverzettechnikai eszközök rendszertana, fegyverrendszerek működési elve

Az MH-ban rendszeresített hagyományos fegyverzettechnikai eszközök, bevizsgáló- és gyakorló berendezések technikai ismeretei (felépítés, működési elv, főbb részegységek/blokkok, technikai kiszolgálások)

Mechanikai, optikai, elektronoptikai (infra, lézer) eszközök rendeltetése, csoportosítása, általános elépítésük, működési elvük, beszabályozásuk

Fegyverzeti eszközök rendszerben tartása

A fegyverzettechnikai eszközök javításba adásának rendje, vonatkozó okmányok vezetése javítása

A hagyományos fegyverzettechnikai eszközök üzemeltetése során betartandó biztonsági endszabályok

Javító- és karbantartó anyagismeret

Javító, karbantartó anyagok igénylésének, vételezésének, valamint tárolásának (raktározásának) rendje

Az MH-ban rendszeresített hagyományos fegyverzettechnikai eszközök technikai kiszolgálási és javítási technológiája

Az MH-ban rendszeresített fegyverzettechnikai eszközökben alkalmazott anyagok, alkatrészek, szerelvények kiválasztása, szakszerű beépítése

Fedélzeti elektromos berendezések működésének ellenőrzése, karbantartása, kisjavítása

A hagyományos fegyverzettechnikai eszközök éles lövészetre történő felkészítés rendje, módszere

A hagyományos fegyverzettechnikai eszközökkel végrehajtott lövészeteken esetlegesen előforduló akadályok és elhárításuk elmélete és gyakorlata

Szakmai munka a lőtéren, a fegyverzeti biztosítás elmélete és gyakorlata

szakmai készségek:

Hagyományos fegyverzettechnikai eszközök és anyagok használata, üzembentartása

Műszaki rajz olvasása, értelmezése

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Társas kompetenciák:

Határozottság

Szervező készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Probléma megoldás

Emlékezőképesség

306. A Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek megnevezésű, 10306-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a KFR és Katasztrófavédelmi feladatok meghatározott szaktechnikai feladatait Készenlét fokozásakor is irányítja beosztottjait, végzi a fegyverzettechnikai biztosítási feladatokat NATO térképjelek alkalmazásával egyszerű térképvázlatot készít, illetve térképet olvas

Felkészíti a páncéltörő technikai eszközöket a nyári, téli és a különleges viszonyok (sivatagi, erősen szegdelt terep) közötti üzemeltetésre, illetve ellenőrzi az üzemeltetést

Tábori és műhely körülmények között is végzi a rakétatechnikai ellenőrző-bevizsgáló gépkocsik telepítését és üzemeltetését, beszabályozását, felügyeli az üzemeltetést

Megszervezi, végzi, ellenőrzi és dokumentálja a páncéltörő rakétatechnikai eszközök TFR (tervszerű fenntartási rendszer) szerinti technikai kiszolgálását az alakulat technikai kiszolgálási tervében foglaltaknak megfelelően

A szakutasítások tartalmát feldolgozza, és azok felhasználásával szervezi, végzi a javítási, karbantartási munkákat

A szakutasításokban közölt technológia algoritmusait készségszinten, zökkenőmentesen hajtja végre

Tudatosan alkalmazza és betartatja a páncéltörő rakétatechnikai eszközök kezelésére vonatkozó biztonsági rendszabályokat, a gyakorlati végrehajtást ennek megfelelően szervezi és végzi

Hibafeltárást, hibabehatárolást végez a páncéltörő rakéta indítóállványokon és a gyártmányokon

Végzi a páncéltörő rakétatechnikai eszközök kisjavítását, mindezt dokumentálja

Fődarab és/vagy alkatrészcserével, beszabályozással végzi a páncéltörő rakétatechnikai eszközök javítását

Végzi a páncéltörő rakétatechnikai eszközök technikai kiszolgálásának műszeres bevizsgálási műveleteit, a mérési eredményeket dokumentálja

Eltérés esetén beszabályozza a páncéltörő rakétatechnikai eszközök paramétereit

Végzi a páncéltörő rakétatechnikai eszközök technikai kiszolgálásának karbantartási feladatait, tapasztalatait dokumentálja

Végzi a páncéltörő rakétatechnikai eszközök technikai kiszolgálásának általános működőképességgel és szemrevételezéssel kapcsolatos műveleteit, a tapasztaltakat dokumentálja

A páncéltörő rakétatechnikai eszközök ellenőrző-bevizsgáló berendezéseinek és segédeszközeinek technikai kiszolgálását (karbantartás, szemrevételezés, műszeres bevizsgálások), meghibásodásuk esetén azok hibabehatárolását végzi

Javító- és karbantartóanyagokat igényel, vételez, kiutal, a felhasználást dokumentálja

Készségszinten alkalmazza a technikai kiszolgálás és a javítás végrehajtásához kiadott anyagok (karbantartó anyagok, fagyálló folyadék, akkumulátorsav, stb.) kezelési szabályait

Végrehajtja a javító (karbantartó) anyagok, alkatrészek és a fődarabok tárolásával, raktározásával kapcsolatos alapvető szakmai feladatokat

A lőtéren végzett szakmai munka kiemelt biztonsági rendszabályait tudatosan, gyakorlottan alkalmazza, a végrehajtást ennek megfelelően szervezi és végzi

A rakétalövészeten előforduló akadályokat biztonságosan elhárítja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A munka-, környezet- és tűzvédelmi előírások

A kéziszerszámok, gépek, berendezések szakszerű alkalmazása

Elektrotechnikai ismeretek

Gépészeti- és villamossági műszaki rajz (kapcsolási rajz)

Az egyszerű és nagypontosságú általános- és speciális mérőműszerek és ellenőrzőeszközök alapismeretei, alkalmazása

Mechanikai- és elektromechanikai meghibásodások hibabehatárolási módszerei

Fegyverzettechnikai eszközök rendszertana, fegyverrendszerek működési elve

Az MH-ban rendszeresített páncéltörő rakétatechnikai eszközök, bevizsgáló- és gyakorló berendezések, segédeszközök technikai ismeretei (felépítés, működési elv, főbb részegységek/blokkok, technikai kiszolgálások)

Mechanikai, optikai, elektronoptikai (infra, lézer) eszközök rendeltetése, csoportosítása, általános felépítésük, működési elvük, beszabályozásuk

Fegyverzeti eszközök rendszerben tartása

A fegyverzettechnikai eszközök javításba adásának rendje, vonatkozó okmányok vezetése

A páncéltörő rakétatechnikai eszközök üzemeltetése során betartandó biztonsági rendszabályok és speciális munkavédelmi ismeretek

Javító- és karbantartó anyagismeret

Javító, karbantartó anyagok igénylésének, vételezésének, valamint tárolásának (raktározásának) rendje

Az MH-ban rendszeresített páncéltörő rakétatechnikai indítóállványok és rakéták technikai kiszolgálási és hibakeresési, javítási technológiái

Az MH-ban rendszeresített fegyverzettechnikai eszközökben alkalmazott anyagok, alkatrészek, szerelvények kiválasztása, szakszerű beépítése

Fedélzeti elektromos berendezések működésének ellenőrzése, karbantartása, kisjavítása

A páncéltörő rakétatechnikai eszközök éles lövészetre történő felkészítés rendje, módszere

A páncéltörő rakéta lövészeteken előforduló akadályok és elhárításuk elmélete és gyakorlata

Szakmai munka a lőtéren, a rakétalövészet fegyverzeti biztosításának elmélete és gyakorlata

szakmai készségek:

Technikai eszközök és anyagok használata

Műszaki rajz olvasása, értelmezése, készítése

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Önfegyelem

Társas kompetenciák:

Határozottság

Szervező készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Probléma megoldás

Emlékezőképesség

307. A Repülőműszaki alapismeretek megnevezésű, 10307-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a légijárművek műszaki kiszolgálását a hatályos jogszabályok alapján

Végrehajtja a légijárművek összes szakterületét érintő műszaki kiszolgálási feladatait és szerelési munkáit a légijárművek kiszolgálási utasításai alapján

Végzi a légijárművek csapatszintű javítását

Feladatait beosztásbeli kötelmek alapján hajtja végre

Dokumentálja az elvégzett munkát és ellenőrzési feladatot a légijárművek műszaki okmányaiban

Jelent a légijármű, a földi kiszolgáló eszközök és berendezések műszaki állapotáról

Végzi a légijármű tárolásával kapcsolatos feladatokat

Repülő harctevékenység során mérnök-műszaki biztosítást hajt végre

A repülőtéri kiszolgáló különleges gépjárműveket és földi telepítésű berendezéseket csatlakoztat a légijárművek rendszereihez

Kiszolgálási feladatait az üzembentartási, baleset- és környezetvédelmi rendszabályok betartásával végzi

Rendeltetésszerűen használja a repülőműszaki szakanyagokat és eszközöket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A repülőműszaki földi szakszemélyzet munkavégzésére vonatkozó jogszabályok

A légijárműveket üzemeltető katonai szervezet repülőműszaki biztosításáért felelős szerv felépítése rendeltetése, működésének rendje

A légijárművek műszaki üzemeltetése

Katonai szállító repülőgépek és helikopterek üzemeltetési sajátosságai

Az üzembentartás általános és szakterületekre vonatkozó speciális szabályok

A légijárművek javítása

A légijárművek elhelyezése, őrzése, átadása és átvétele

A repülőtér(bázis) objektumai és az ott végzett munkák

Szerszámok alkalmazásának szabályai

A katonai szervezet mérnök műszaki szolgálatába beosztott személyek kötelmei

Repülő harctevékenység műszaki biztosítása

Kiszolgáló gépjárművek és földi telepítésű berendezések használata a légi járművek műszaki kiszolgálása során

Műszaki munkavégzésre vonatkozó balesetvédelmi, biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok

A légijárművek műszaki okmányai és nyilvántartási rendszere

Az emberi tényezők szerepe a repülések kiszolgálási folyamataiban

A légijárművek szakanyag ellátásának és szakanyag gazdálkodásának rendszere, tartalma, okmányai

A légijárművek rádiótechnikai rendszereinek ismerete általános mélységben

A légijárművek elektromos, műszer és oxigén rendszereinek ismerete általános mélységben

A légijárművek fedélzeti fegyverrendszereinek ismerete általános mélységben

A légijárművek sárkány-hajtómű szerkezetének és rendszereinek ismerete általános mélységben

szakmai készségek:

Szakmai beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

-

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Helyzetfelismerés

308. A Sárkány-hajtómű megnevezésű, 10308-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gépészeti méréseket végez a légijárművek sárkány-hajtómű szerkezeti elemein, berendezésein és rendszerein

Munkavégzése során a légijárművek technológiai utasításait és műszaki leírásait alkalmazza

Tüzelő- és kenőanyagokat, speciális folyadékokat és gázokat használ a légi járművek műszaki kiszolgálása során

Kijavítja az egyszerűbb sérüléseket a légijárművek sárkány szerkezeti elemein és csővezetékein

Végzi a légijárművek hajtóművének (motorjának) és rendszereinek műszaki üzemeltetését, beszabályozását, karbantartását és modulrendszerű javítását

Végzi a légijárművek sárkányszerkezetének és rendszereinek műszaki üzemeltetését, beszabályozását, karbantartását és javítását

Végzi a légijárművek kiszolgáló-berendezéseinek üzemeltetését, karbantartását és javítását

Vezeti a légijárműhöz és berendezéseihez rendszeresített okmányokat

Irányítja a felügyelete alá tartozó szakállomány tevékenységét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Automatikai alapismeretek

Sárkány-hajtómű (gépészeti) automatika

Fémes és nem fémes szerkezeti anyagok

Korrózióvédelem

Légijárműveken alkalmazott üzem és kenőanyagok

Légijárműveken alkalmazott különleges folyadékok és gázok

Tribológiai alapismeretek

Méréstechnikai ismeretek

Műszaki ábrázolás

Légijárművek gépelemei

Mechanikai alapismeretek

Szilárdsági és hibakereső vizsgálatok

Hőtani alapismeretek

Aerodinamikai alapismeretek

A repülés dinamikája

A motorokban és a gázturbinás hajtóművekben lejátszódó energiaátalakulás folyamata

A gázturbinás hajtóművek szabályozása

Gázturbinás hajtóművek szerkezete és rendszerei

A dugattyús motorok szerkezete és rendszerei

Légijárművek sárkány szerkezete

Légijárművek sárkány rendszerei

Légijárművek közlőművei és áttételi berendezései

Mérő- és ellenőrző eszközök, berendezések alkalmazása

Kézi és gépi szerszámok, földi kiszolgáló eszközök, berendezések alkalmazása

Műszaki munkák végrehajtása a légijármű sárkány szerkezeti elemeken, berendezéseken és rendszereken

Műszaki munkák végrehajtása a légijármű hajtómű (dugattyús motor) szerkezeti elemeken berendezéseken, rendszereken

A munkavégzésre vonatkozó technológiai- és biztonsági rendszabályok

Műszaki munkák dokumentálása

szakmai készségek:

Sárkány-hajtómű (gépészeti) leírások, ábrák, rajzok olvasása, értelmezése

Sárkány-hajtómű (gépészeti) mérő- és ellenőrző eszközök használata

Légijárművek sárkány-hajtómű rendszerének műszaki üzemeltetése

Kézi és gépi szerszámok, földi kiszolgáló eszközök és berendezések használata

Személyes kompetenciák:

Kézügyesség

Megbízhatóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerekben való gondolkodás (rendszerszemlélet)

309. Az Avionika megnevezésű, 10309-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A légijárműhöz belső és külső elektromos hálózatot csatlakoztat

Végrehajtja az egyen és váltakozó áramú alapméréseket

A légijárművek speciális ellenőrző berendezéseit kezeli

Az észlelt meghibásodásokat, feltárt, kijelzett hibákat javítja

A légijárművek egységes műszaki kiszolgálási utasításában meghatározott időszakonként (üzemóránként, állapot szerint) ellenőrzést, előkészítési, karbantartási munkát végez a légijárművön és annak tartozékain

Beszabályozást hajt végre, berendezést szerel ki, -be, illetve cserél

Értékeli a légi jármű adatrögzítők által rögzített paramétereket

Kezeli, karbantartja a légi jármű szakszemélyzet speciális ruházatát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Villamosipari anyagismeret, villamos jelek, ábrázolások

Villamos és mágneses tér

Egyenáramú és szinuszos váltakozó áramú hálózatok

Elektronikai alapismeretek

Alapmérések és az elektromos hálózatok gyakorlati vizsgálata

Vezérlések, szabályozások

Digitális technika alapjai

Adás-vétel technika

Impulzustechnika

Mikrohullámú technika

Légijárművek híradó rendszeréhez tartozó rádiótechnikai berendezések

Légijárművek navigációs és leszállító rendszeréhez tartozó rádiótechnikai berendezések

Légijárművek felismerő és figyelmeztető rendszeréhez tartozó rádió és lokátor technikai berendezések

Légijárművek felderítő és célzó rendszerhez tartozó lokátor-technikai berendezések

A szükséges földi tartozékok, kiszolgáló eszközök, szerszámkészletek

A berendezések be- és kiszerelése, szerelési munkák biztonsági rendszabályai

Az ellenőrző berendezések segítségével történő hibafeltárás, hibajavítás és a munkák utáni visszaellenőrzés

Berendezések és fedélzeti rendszerek üzemképességének ellenőrzése, műszaki dokumentációs munkák

Biztonsági rendszabályok, amelyek szükségesek az adott munkaterületen a biztonságos munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez

A légijárművek villamos hálózatának szerkezeti elemei, berendezései

Légijármű áramforrások és villamos gépek

Az irányszög-rendszerek

Szelencés műszerek és műszerrendszerek

A robotpilóta- és a kormány vezérlő rendszer

A fedélzeti adatrögzítő-rendszer

Légijárművek számítógép vezérlésének- és szabályozásának elmélete

A hajtómű indító-, vezérlő-, és szabályozó rendszerei

A veszélyes üzemmódok jelzőrendszere

A fedélzeti oxigénrendszer és a repülőgép vezető védőfelszerelése

A hajtóművek és gépészeti rendszerek ellenőrző műszerei és berendezései

szakmai készségek:

Villamos mérőeszközök használata

Hálózati, kapcsolási rajzok olvasása értelmezése

A légijárművek avionika rendszeréhez tartozó berendezések üzemeltetése

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Precizitás

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Irányítási készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Felfogóképesség

310. A Katonai vezetői alapfeladatok megnevezésű, 10310-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szakterületén rendeltetésszerűen, vagy egyes helyzetekben ellátja részlegek, különleges összetételű csoportok, kis alegységek vezetését, a katonák tevékenységének irányítását

Szolgálati illetékességi területén, szakmai-fegyvernemi alegységénél vagy szolgálati váltásában betölti a rangidős zászlós szerepkörét és támogatja a parancsnoki teendőket ellátó tiszt munkáját

Önállóan, vagy csoportban részt vesz a törzs döntéselőkészítő és a feladat-végrehajtást előkészítő tevékenységében

Szakterületén, oktatóként, részt vesz a csapatkiképzés keretében végrehajtott szakmai foglalkozások levezetésében és a szakbeosztású altisztek oktatásában, valamint a szakmai felkészültségük ellenőrzésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A katonai vezetés és irányítás elméleti alapjai

A katonai vezetői funkciók

A különböző vezetési stílusok meghatározása és jellemzői

A katonai vezetői tevékenység alapvető elvei és módszerei

A parancsadás és a feladatszabás, valamint a nyomonkövetés és ellenőrzés alapelvei és módszerei

Az eredményes személyes kommunikáció alapelvei és módszerei

A törzsmunka alapvető szabályai, a döntés-előkészítési folyamat tartalma és a vezetési okmányok elkészítése

Szakmai előadások megtartásának módszertana és a szakkiképzési foglalkozások előkészítésének levezetésének és dokumentálásának szabályai

A szakmai gyakorlati oktatás módszertana és szabályai

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Olvasott szakmai nyelvű szöveg megértése

Egyezményes jelek használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Konfliktusmegoldó készség

Kezdeményezőkészség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Következtetési képesség

Figyelem összpontosítás

Módszeres munkavégzés

311. A Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10311-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A légi vezetési és irányítási rendszer elemeiben, a szolgálati váltás harci munkájának szervezésével, irányításával kapcsolatos koordinátori tevékenységet végez

Szakterületén, oktatóként, részt vesz a csapatkiképzés keretében végrehajtott légi vezetési szakmai foglalkozások levezetésében és a szakbeosztású altisztek szakmai felkészültségének ellenőrzésében.

Segíti, illetve biztosítja a szolgálati váltás parancsnokának szakmai tevékenységét, harci munkáját

Részt vesz a repülő harcparancsok és légtérellenőrzési tervek elkészítésében

Végrehajtja a légvédelmi harcvezetéssel kapcsolatos egyes koordinátori, irányítási szaktevékenységeket

Végrehajtja a légtérmegfigyelés megvalósítására alkalmazott különböző rendeltetésű és típusú radarállomások felhasználásának irányításával kapcsolatos szaktevékenységet

Irányítja az elektronikai harci rendszabályok alkalmazásának részfeladat-végrehajtását

Végrehajtja a légtérmegfigyelés megvalósításának folyamatában, a légi célok hovatartozásának maghatározásával, illetve a légihelyzet-kép fenntartásával kapcsolatos egyes szaktevékenységeket

Végrehajtja a repülések légvédelmi irányítói biztosításának szervezésével, valamint a légvédelmi irányítás felügyeletének megvalósításával kapcsolatos koordinátori szaktevékenységeket

Részt vesz a szimulációs légvédelmi rendszer, egység és alegység szintű harcászati gyakorlatok, illetve gyakorlások tervezésében, előkészítésében levezetésében

A szolgálati váltás tagjaként irányítja a bázis, illetve létesítmény egyes erők védelme részfeladatait

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Szakmai előadások megtartásának módszere és a szakkiképzési foglalkozások levezetésének szabályai

A gyakorlati oktatás módszerei és szabályai

Az alegység, egység, illetve rendszer-szintű légvédelmi harcászati gyakorlatok, gyakorlások megtervezésének, előkészítésének és levezetésének módszertani szabályai és dokumentumai

A NATO repülő harcparancs részletes tartalma és az elkészítés folyamata, valamint szabályai

A légtérellenőrzési terv tartalma és elkészítésének módja

A légtérellenőrzési parancs és elkészítésének módja

A légi- és légvédelmi erők harctevékenységének eredményeiről szóló egyezményes jelentések tartalma

A NATO integrált légvédelmi rendszerében, az irányítási jogkör-delegálás rendszerének működése

A figyelmeztető és megsemmisítő tűz alkalmazására, illetve a légvédelmi készenléti erők fegyverzetének használatára vonatkozó részletes szabályok

A NATO-erők által alkalmazott, a harcérintkezés felvételére vonatkozó szabályok

A légvédelmi fegyverrendszerek közötti cél-elosztás és a tűzvezetés alapelvei és eljárásai

A rendszeresített radarállomások részletes technikai jellemzői, üzemmódjai és üzemeltetési szabályai

Az összefüggő radarlefedettség kialakításának követelményei és eljárásai

Az elektronikai harc rendszabályai és azok alkalmazásának részletes eljárásai, valamint az elektronikai zavarás viszonyai közötti harci munka módszerei

A légi célok azonosításának komplex viszonyok közötti szabályai

A légi jármű-fedélzeti IFF/SIF válaszadó kódok kiosztásának és alkalmazásának szabályai

A frekvencia kiosztás, illetve harcászati adatlánc-rendszerek alkalmazásának szabályai

A légtérfelhasználás igénylésével és az igénybevétel koordinációjával összefüggő részletes szabályok

Az ABV védelem rendszabályai

A csapás utáni kár-felszámolás szakmai elvei és szabályai

A földi támadás elleni védelem alapvető rendszabályai

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű beszédkészség

Szakmai nyelvű halott szöveg megértése

Olvasott szakmai nyelvű szöveg megértése

Komplex jelzésrendszerek használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Önállóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Prezentációs készség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Kreativitás, ötletgazdaság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kontroll

312. A Híradó és informatikai szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10312-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatfeldolgozást, mentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ

Tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi beosztottai szakmai tevékenységét

Részt vesz a híradó és informatikai törzsmunka részfeladatainak végrehajtásában

Installálja, konfigurálja a Magyar Honvédségben alkalmazott szoftvereket és hardvereket

Híradó és informatikai szakjelentéseket készít

Betartja és betartatja a híradó és informatikai biztonság szabályait

Ellátja a feladatköréhez tartozó űzembentartási, kiszolgálási és javítási munkafolyamatokhoz kapcsolódó elemzői, szervezői, vezetői, ellenőrzési és szak-anyaggazdálkodási feladatokat

Részt vesz a híradó-technikai szakállomány képzési, kiképzési feladataiban

Hálózatokat felügyel, menedzsel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

Híradásszervezés

Híradástechnika, illetve törzsmunka

Híradó és informatikai szolgálat felépítése, kapcsolatrendszere

Rendszertechnika

Információvédelem

ITIL v3 IT szolgáltatásmenedzsment módszertan és ajánlás alapismerete

ISO 20000 informatikai szolgáltatásirányítás szabvány ismerete

MH informatikai szabályzók ismerete

NATO Network Enabled Capability (NNEC) koncepció és az USA hálózatközpontú hadviselés koncepció ismeret

MH Vezetési Információs Rendszer koncepció ismeret

szakmai készségek:

Módszertani ismeretek készség szintű használata

Szakmai nyelvezet

Hálózati ismeretek

Okmányok szakszerű vezetése

Eszközök készség szintű kezelése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Önállóság

Pontosság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kommunikációs készség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Probléma megoldás

Rendszerben gondolkodás

313. A Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10313-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szakmai feladatot szab az alárendelt állománynak és ellenőrzi azok végrehajtását

Szakszerűen kezeli a rendszeresített szaktechnikai eszközöket

Korszerű rádió-vételtechnikai eljárásokat alkalmaz

Meghatározza az elsődleges rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés ismérveket

Az előírt formában rögzíti az adatokat

Vezeti és naprakészen tartja a rendszeresített munkaokmányokat, adatbázisokat

A meghatározott szempontok alapján az adatbázisokból kimutatásokat készít

Teljesíti jelentési kötelezettségeit (Szóban és szemléltető eszközök felhasználásával jelent)

Diagnosztizálja a berendezések rendellenes működését

Elhárítja az egyszerűbb technikai problémákat

Analizálja az összetett jeleket, jelsorozatokat

Javaslatot tesz a feladatok hatékonyabb végrehajtására

Felkészül nyílt és titkos információgyűjtés végrehajtására

Információs rendszereket hoz létre és alkalmaz

Előértékeli a felderítési adatokat és információkat

Felderítő jelentéseket szerkeszt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A szakmai kapcsolattartás módszerei, eljárásai

Az adatrögzítés módszerei és szabályai

Az előértékelés szempontjai és módszerei

Adatbázisok struktúrája

Az elemző-értékelő munka elmélete és gyakorlata

A jelentéskészítés tartalmi és formai követelményei

Elektronikai hadviselés szakharcászat

szakmai készségek:

Szakmai olvasott szöveg megértése

Szakmai nyelvű íráskészség

Katonai egyezményes jelek értelmezése

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Irányító készség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Áttekintő képesség

Értékelés

314. A Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek megnevezésű, 10314-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Motiválja az alárendelt állományt, kezeli a konfliktus- és stresszhelyzeteket

Katonai és polgári személyekkel kommunikál

Részt vesz a nemzetközi együttműködési feladatokban

Kapcsolatot tart az együttműködő szervezetekkel

NATO és EU okmányokat és dokumentumokat kezel

Együttműködik a katonai vezetőkkel, parancsnokokkal, a társszolgálatok és a rendvédelmi szervek munkatársaival

Részt vesz a többnemzetiségű békefenntartó és béketeremtő műveletek támogatásában

Figyelemmel kíséri a szakterületét érintő biztonságpolitikai változásokat

Részt vesz biztonságpolitikai és katonai vonatkozású jelentések kidolgozásában

Kimutatásokat, prezentációkat készít

Betartja, betartatja a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény előírásait, valamint a kapcsolódó jogszabályokat, belső rendelkezéseket

Gyakorlatban alkalmazza a tevékenységét meghatározó jogszabályokat, az elöljáró által kiadott szakmai intézkedéseket, belső szabályozókat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A szervezeti kommunikáció elmélete

A szervezeti kultúra

A konfliktusok típusai, felismerése

A konfliktusok megoldási lehetőségei

A NATO szervezeti felépítése, döntéshozatali mechanizmusa

A NATO stratégiai koncepciója, nemzetközi szerepvállalása

A NATO műveletek támogatási feladatai

A biztonságot veszélyeztető tényezők, a globális kihívások és a regionális kockázatok

Magyarország biztonság- és védelempolitikai alapelvei

A Nemzeti Biztonsági Stratégia

A nemzetbiztonsági tevékenységet szabályozó jogszabályok és előírások ismerete

szakmai készségek:

Szakmai olvasott szöveg megértése

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Nyelvhelyesség

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyén való alkalmazása

Általános tanulóképesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Kontroll (ellenőrző képesség)

315. A Katonai felderítő szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10315-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Nyílt és titkos információgyűjtést folytat

Információs rendszereket hoz létre és alkalmaz

Kapcsolati személyeket motivál, tevékenységüket irányítja

Adatokat rögzít technikai eszközök felhasználásával

Előértékeli a felderítési adatokat és információkat

Szakmai adatbázisokból információkat kérdez le

Internetes kutatást folytat

Biztonságpolitikai és katonai információkat elemez és értékel

Felderítő jelentéseket szerkeszt

Szóban és szemléltető eszközök felhasználásával jelent

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A katonai felderítés folyamata

A nyílt és titkos információszerzés módszerei és alkalmazása

Az információs rendszerek elmélete

A szakmai kapcsolattartás módszerei, eljárásai

Az adatrögzítés módszerei és szabályai

Az előértékelés szempontjai és módszerei

Adatbázisok struktúrája

Az internet nyújtotta információ szerző lehetőségek

Az elemző-értékelő munka elmélete és gyakorlata

A jelentéskészítés tartalmi és formai követelményei

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű íráskészség

Szakmai nyelvű beszédkészség

Rendszeresített szaktechnikai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Kockázatvállalás

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő-készség

Kapcsolatfenntartó-készség

Motiválókészség

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Információgyűjtés

316. A Nemzetbiztonsági szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10316-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a nemzetbiztonsági tevékenység eszközrendszerét

Alkalmazza munkájához szükséges információgyűjtés és adatgyűjtés erőit, eszközeit, módszereit

Pontosan kezeli és vezeti a szakfeladatai ellátásához szükséges okmányokat, nyilvántartásokat, adatbázisokat

Végrehajtja gyakorlatok, rendezvények biztosításának feladatait

Elemezi, értékeli a kockázati tényezőket

Megtervezi és végrehajtja a híradó, rejtjelző és egyéb, az információ védelméhez kapcsolódó speciális feladatokat

Szakszerűen kezeli a rendszeresített szaktechnikai eszközöket

Szakszerűen kezeli a rendszeresített számítástechnikai eszközöket

Végrehajtja az objektumok biztonságtechnikai bevizsgálását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A nemzetbiztonsági tevékenység módszerei, eljárásai

Az információ- és adatgyűjtés módszerei

Okmányok, nyilvántartások készítésének, vezetésének szabályai

Adatbázisok kezelésének, lekérdezésének módszerei

A szakmai kapcsolattartás szabályai, módszerei

A rendezvénybiztosítás feladatai, módjai

A szakmai tevékenység végrehajtására vonatkozó jogszabályok és elöljárói utasítások

A támogató informatikai rendszerek

Személyi- és iparbiztonsági előírások

szakmai készségek:

A nemzetbiztonsági tevékenység eszközrendszerének használata

Az információ- és adatgyűjtés eszközeinek használata

Rendszeresített szaktechnikai és rejtjelző eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Külső megjelenés

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó-készség

Meggyőzőkészség

Visszacsatolási készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Rendszerező képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Eredményorientáltság

317. A Rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenység megnevezésű, 10317-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szakmai feladatot szab az alárendelt állománynak és ellenőrzi azok végrehajtását

Szakszerűen kezeli a rendszeresített szaktechnikai eszközöket

Szakszerűen kezeli a rendszeresített számítástechnikai eszközöket

Korszerű technikai felderítési eljárásokat alkalmaz

Nyílt és titkos információgyűjtést folytat

Meghatározza az adatforrások technikai felderítő ismérveit

Pontosan kezeli és vezeti a szakfeladatai ellátásához szükséges okmányokat, nyilvántartásokat, adatbázisokat

Az információgyűjtés eredményéről tartalmi jelentést és statisztikai kimutatásokat készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák

szakmai ismeretek:

A technikai adatszerzés folyamata

Korszerű rádió vételtechnika

Szaktechnikai eszközök működése, kezelése

Munkahelyek rendszertechnikai felépítése

Távközlési rendszerek

A digitális adatátviteli rendszerek működése

Adatfeldolgozás szempontjai, módszerei

Nyilvántartások vezetési szabályai

Statisztikai értékelés

Jelentési rendszer

szakmai készségek:

Rendszeresített szaktechnikai eszközök használata

Rendszeresített informatikai programok használata

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Szorgalom, igyekezet

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Meggyőzőkészség

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Rendszerező képesség

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Figyelem megosztás

318. A Rendszerzsaluzatok és állványok megnevezésű, 10318-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri, ellenőrzi a munkaterületet, előkészíti a zsaluzatok, állványok munkáit

Rendszerzsaluzatok és állványok tervei alapján, típusonként előkészíti, előszereli az anyagokat

Zsalufogadáshoz elkészíti, elhelyezi a lépcsőházi és liftaknaállványt, kidugó állványt

Elhelyezi, rögzíti a különböző kialakítású függőleges szerkezetek pillér és falzsaluzati rendszereit

Elhelyezi a különböző formájú vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását

Összeállítja, elhelyezi, mozgatja a függesztett állványokat, kúszóállványokat, kúszózsaluzatokat

Ellenőrzi a fogadószerkezetet, a zsalu és állványszerkezet stabilitását, beállítást, mérést végez

Monolit beton, vasbeton szerkezetek betonozását, betonbedolgozását végzi üzemi betonból

Bontja a függőleges szerkezetek, pillérek, falak rendszerzsaluzatát

Bontja a vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását

Egyedi zsalu és állványszerkezetet szerel és bont, csúszózsaluzatot szerel, mozgat

Zsaluzatokat, állványszerkezeteket és azok elemeit mozgatja, emeli a technológiai előírás alapján

Zsalu és állvány típusok elemeit tisztítja, karbantartja, tárolja és szállításhoz előkészíti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Magas és mélyépítési munkák beton és vasbeton szerkezetei, statikus tervei

Fémszerkezetű zsalu és állványelemek anyagai, megmunkálása, karbantartása

Műanyag alapú zsaluelemek, kiegészítő anyagok tulajdonsága, alkalmazása

Faanyagú zsaluelemek kialakítása, megmunkálása, alkalmazása

Felületkezelő anyagok tulajdonsága, környezeti hatása

Pillérzsaluzati rendszerek típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Falzsaluzati rendszerek típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Födémzsaluzati rendszerek típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Zsaluzatot alátámasztó szerkezetek, állványok típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Függesztett állványrendszerek típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Kúszóállványok, kúszózsaluzati rendszerek típusai, kialakítása, technológiai utasítása

Kiegészítő állványok kialakítása, alkalmazása

Zsaluzatok, állványok szereléséhez szükséges mérések, kitűzések, szintbeállítások

Zsaluforgatási ütemterv, anyagkigyűjtés, bérleti díjszámítás értelmezése

Rendszerzsaluzatok, és állványok kiosztási rajzainak értelmezése, vázlatok készítése

Zsaluszerkezetek stabilitására, kizsaluzhatóságára, korai kizsaluzásra vonatkozó előírások

Zsaluzatok, állványok megmunkálásának, szerelésének, mozgatásának szerszámai, gépei

Zsaluzatok minőségi ellenőrzése, tisztítása, javítása, tárolása

Monolit beton, vasbeton szerkezetek anyagai, beton tulajdonságai, betonok jelölése

Üzemi betonszállításra, fogadásra, betonbedolgozásra, a betonozás gépeire vonatkozó előírások

Zsaluzatok teherbírására, betonozási sebességre, betonbedolgozás módjára vonatkozó utasítások

Kizsaluzott felületekkel szembeni elvárások, szabványok, betonszerkezet utókezelése javítása

szakmai készségek:

Nyomtatott és elektronikus termékismertetők, szerelési utasítások használata

Zsaluzatok, állványok építésénél a munkahelyi, munkabiztonsági előírások, eszközök alkalmazása

Zsaluzati rendszerek, állványok terveinek, szerelési utasításának alkalmazása

Zsalu és állványszerelés, tisztítás, felületkezelés szerszámainak, eszközeinek használata

Zsaluzatokat, állványokat emelő, mozgató eszközök, gépek használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Egyensúlyérzékelés

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Irányíthatóság

Konszenzus készség

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

319. A Fémszerkezetű állványok megnevezésű, 10319-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri a munkaterületet, szervezi, előkészíti az állványozási munkát

Tervek alapján előkészíti a homlokzati fémállványok, szerelőállványok anyagait

Használja a fémállvány szereléshez, megmunkáláshoz szükséges eszközöket, gépeket

Elhelyezi, merevíti, rögzíti a homlokzati csőállvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáróját

Elhelyezi, merevíti, rögzít a homlokzati keretes állvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáró elemeit

Elhelyezi az állványok munkavédelmi felszerelését

Fémszerkezetű létraállványokat, lépcsőtornyokat, mobil szerelőállványokat szerel

Ellenőrzi az állványszerkezet méreteit, stabilitását, terhelhetőségét

Bontja az állványok járófelületét, merevítését, szerkezeti elemeit, rögzítését

Tisztítja, tárolja, mozgatja, szállítja az állványok rendszerelemeit, kiegészítő elemeit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Épületek homlokzatának építész és statikustervei, állványtervek

Állványok szereléséhez szükséges mérések, kitűzések, szintbeállítások

Fémek tulajdonsága, állványanyagok kialakítása, megmunkálása, felületkezelése

Fémállványok típusai, alkalmazási területük, szabványok, munkavédelmi előírások

Homlokzati állványok szerkezeti kialakítása, terhelhetősége, szereléstechnológiai utasítása

Szerelőállványok, mobilállványok kialakítása, szereléstechnológiai utasítása

Állványok szereléséhez, karbantartásához szükséges szerszámok, gépek

Állványelemek, kötőelemek tárolása, mozgatása

Állványtervek, elhelyezési rajzok, anyagkigyűjtések értelmezése, vázlatrajz készítése

szakmai készségek:

Nyomtatott és elektronikus termékismertetők, szerelési utasítások használata

Állványok építésénél a munkahelyi, munkabiztonsági előírások, eszközök alkalmazása

Állványok terveinek, szerelési utasításának alkalmazása

Állványszerelés, beállítás szerszámainak, eszközeinek használata

Mérés, kitűzés eszközeinek használata

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Egyensúlyérzékelés

Döntés képesség

Társas kompetenciák:

Konszenzus készség

Irányíthatóság

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Gyakorlatias feladatértelmezés

Körültekintés, elővigyázatosság

320. Az Elektronikai berendezések megnevezésű, 10320-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ellenőrzi a villamos alkatrészek paramétereit

Ellenőrzi a mechanikai alkatrészek méreteit

Ellenőrzi a szerelési anyagok sérülésmentességét

NYÁK-lemezt készít, gyárt és ellenőriz technológia szerint

Beülteti az elektronikai alkatrészeket

Beforrasztja az alkatrészeket

Beszereli a mechanikai alkatrészeket

Elvégzi a leírásban előírt bekötéseket, huzalozásokat

Készre szereli az áramkört

Berendezésbe szereli az elkészült áramkört

Beállítja a tápegység feszültségeit

Feszültség alá helyezi az áramkört, készüléket

Minőségirányítási és gyártásközi információkat szolgáltat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Áramkörépítés, össze- és szétszerelés módok

Forrasztási eszközök (állomások) kezelési, használati módjai

Mechanikai eszközök, szerszámok, műszerek kezelési, használati módjai

Villamos kéziszerszámok kezelési, használati módjai

Egyen- és váltakozó áramú villamos alapmérések

Egyenáramú (áramkörök) hálózatok alaptörvényei

Elektrotechnika alapjai, villamos alapfogalmak

Erősítő áramkörök fajtái (alapkapcsolások típusai, erősítő jellemzők, zajok, torzítások)

Erősítők fajtái (szélessávú, hangolt, nagyjelű)

Félvezető diódák működési elve, típusai (normál, Zener, tűs, kapacitás, alagút, Schottky) és alkalmazása

Hibakeresés, áramkörjavítás módjai

Huzalozási, kábelezési technikák

Mechatronikai készülékek szerelési, gyártási módjai

Mérőműszerek méréstechnikai jellemzői

Mérés digitális műszerekkel

Mérés oszcilloszkóppal

Mérés, hitelesítés, beállítás

Mérési jegyzőkönyv készítése

Műszaki dokumentáció értelmezése

Műveleti erősítők alapkapcsolásai, alkalmazási lehetőségei

NYÁK-lemez készítési módjai

Tápegységek, stabilizált tápegységek

Tranzisztorok típusai (bipoláris, unipoláris), működési elve

Váltakozó áramú (áramkörök) hálózatok alaptörvényei

Villamos alkatrészek vizsgálatának, szerelésének módjai

Villamos áramkörök alapjai

Villamos és elektronikai készülékek szerelési, gyártási módjai

Villamos méréstechnikai alapismeretek

Villamos vezetékek, berendezések

szakmai készségek:

Villamos műszerek és méréstechnikai eszközök használata

Villamos kéziszerszámok, kézi fémforgácsoló gépek használata

Mechanikai kéziszerszámok használata

Forrasztástechnikai eszközök használata

Műszaki rajz olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Kézügyesség

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Gyakorlatias feladatértelmezés

321. Az Áramkörök ipari alkalmazása megnevezésű, 10321-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Analóg és digitális áramköri dokumentációt értelmez

Egyszerű alapáramköri jellemzőket számítással meghatároz

Dokumentációk alapján összeállítja a mérőrendszert

Ellenőrzi és beállítja a mérőrendszert

Dokumentációk és utasítások alapján méréseket végez

Számítógépes tesztprogramokat futtat

Mérés alapján elvégzi az áramköri jellemzők szükséges beállításait

Dokumentáció alapján hibakeresést végez

Útmutatás alapján behatárolja a hibás áramköri egységet, elemet

A behatárolt hibás modult, áramköri elemet kicseréli

Jegyzőkönyvet készít a mérési eredményekről és a javítási munkáról

Minőségirányítási és gyártásközi információkat szolgáltat

Műszaki leírások alapján számítógéppel irányított eszközöket működtet

Egyszerű vezérlőprogramokat ír és működtet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Áramkörépítés, össze- és szétszerelési módjai

Egyen- és váltakozó áramú villamos alapmérések

Forrasztási eszközök (állomások) kezelési, használati módjai

Mechanikai eszközök, szerszámok, műszerek kezelési, használati módjai

Villamos kéziszerszámok kezelési, használati módjai

Villamos méréstechnikai alapismeretek

Egyenáramú (áramkörök) hálózatok alaptörvényei

Elektrotechnika alapjai, villamos alapfogalmak

Erősítő-áramkörök fajtái, jellemzői

Félvezető diódák működése, típusai (normál, Zener, tűs, kapacitás, alagút, Schottky)

Hibakeresés, áramkörjavítás módjai

Huzalozási, kábelezési technikák

Kombinációs logikai hálózatok

Logikai áramkörök alapjai

Mechatronikai készülékek szerelési, gyártási módjai

Mérés digitális műszerekkel

Mérés oszcilloszkóppal

Mérés, hitelesítés, beállítás

Mérési jegyzőkönyv készítése

Műszaki dokumentáció értelmezése

Műveleti erősítők alapkapcsolásai, alkalmazási lehetőségei

Szekvenciális logikai hálózatok, regiszterek, számlálók, multiplexerek

Tápegységek, stabilizált tápegységek

Tranzisztorok típusai (bipoláris, unipoláris), működési elve

Váltakozó áramú (áramkörök) hálózatok alaptörvényei

Villamos és elektronikai készülékek vizsgálati, szerelési módjai

Villamos vezetékek, berendezések

Mikroszámítógépek, mikroprocesszorok működésének alapjai, és alkalmazási lehetőségei

Számítástechnika alapjai

Számítógépek alkalmazása a méréstechnikában

szakmai készségek:

Villamos műszerek és méréstechnikai eszközök használata

Villamos kéziszerszámok, kézi fémforgácsoló gépek használata

Mechanikai kéziszerszámok használata

Olvasott szakmai szöveg megértése

Műszaki rajz olvasása, értelmezése, készítése

Személyes kompetenciák:

Precizitás

Kézügyesség

Mozgáskoordináció

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Figyelem-összpontosítás

Módszeres munkavégzés

Hibakeresés (diagnosztizálás)

322. A Pedagógiai, pszichológiai és kommunikációs alapok megnevezésű 10322-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiemelt figyelmet fordít az általa irányított közösség vagy egyén egészséges személyiségfejlődésére

Tudatosan alkalmazza a korszerű pedagógia és pszichológia elveit

Az életkornak megfelelő oktatási módszereket választ

Észreveszi a tehetséget és támogatja kibontakozását

Kihasználja a sportban rejlő fejlesztési lehetőségeket

Az adott szituációnak megfelelő, hatékony kommunikációt folytat

Eredményesen kezeli a csoportdinamikai folyamatokat és a felmerülő konfliktusokat

Szükség esetén pszichológus szakember segítségét kéri a tanítványoknál, klienseknél észlelt lelki eredetű nehézségek kezelésére

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alapfogalmak (személyiség, nevelés, szocializáció, tanulás, viselkedés, cselekvés)

A nevelés alapelvei, színterei, módszerei és eszközei

A nevelés folyamata

Kompetenciák fejlesztése

A nevelés lehetősége és szükségessége a sport és rekreációs szakmákban

A sportoktatás elmélete és módszertana

Életkorok pedagógiája

Tehetség, sporttehetség

A személyiség pszichológiai értelmezése

Személyiségjellemzők és lelki egészség az egyes életszakaszokban

Gyakori viselkedési zavarok és pszichés problémák

A megismerő tevékenység

Cselekvések ösztönző, szervező és végrehajtó szabályozása

A sporttevékenység pszichológiai sajátosságai és személyiségfejlesztő hatása

A társas interakciók folyamata és befolyásoló tényezői

A kommunikáció szerepe és alapformái

Befolyásolás, meggyőzés és asszertivitás a kommunikációs folyamatokban

Csoportszerkezet, csoportdinamika, csoportvezetés

Konfliktuskezelés

Szakma-specifikus interakciók hatékony kezelése

szakmai készségek:

Köznyelvi beszédkészség

Olvasott szöveg megértése

Hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Türelmesség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Társas kompetenciák:

Tolerancia

Irányítási készség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Problémaelemezés és -feltárás

Nyitott hozzáállás

323. Az Egészségügy és elsősegélynyújtás megnevezésű 10323-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Az edzések és mozgásos foglalkozások tervezésekor figyelembe veszi a szervezet anatómiai és élettani sajátosságait

Tanácsokat ad tanítványainak, illetve vendégeinek a testsúlyszabályozás kérdésében

Elősegíti a helyes táplálkozási szokások kialakítását, megfelelő tanáccsal látja el a foglalkozásokon (edzéseken) résztvevőket

Meggyőződéssel érvel a rendszeres testedzés és sportolás egészségre gyakorolt kedvező hatása mellett az ép és a fogyatékossággal élő emberek számára egyaránt

A mozgásos foglalkozások és az edzések tervezésekor és vezetésekor kiemelt figyelmet fordít a sportsérülések és az edzésártalmak megelőzésére

Felismeri az edzésártalmak tüneteit, ennek megfelelően módosítja a foglalkozások (edzések) tartalmát

Szakszerű elsősegélyt nyújt

Indokolt esetben egészségügyi szakemberek (sportorvos, gyógytornász stb.) segítségét kéri az edzésártalmak kivédéséhez, kezeléséhez, illetve a sérülések ellátásához

Tudatosítja a tiltott teljesítményfokozás veszélyeit, meggyőzően érvel a fair play szabályainak betartása mellett

Szakszerűen használja a megengedett teljesítményfokozás eszközeit

Az életkori sajátosságoknak megfelelő fizikai terhelést alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az emberi szervezet felépítése

A mozgató szervrendszer, az edzés hatása a mozgató rendszerre

A szív és a keringési szervrendszer, az edzés hatása a keringési rendszerre

A légzés szervrendszere, az edzés hatása a légző rendszerre

A szabályozó szervrendszer, az edzés hatása a szabályozó rendszerre

A kiválasztás szervrendszere

Az emésztőrendszer és a tápanyagok, anyag- és energiaforgalom

Az egészséges táplálkozás és a folyadékpótlás

Testösszetétel, testalkat, elhízás és testsúlyszabályozás

Az edzés és az energiaforgalom

A fogyatékosság típusai

A testedzés és a sport, mint az egészség megőrzésének eszköze

Sportsérülések, sportártalmak megelőzése, gerinc és ízületvédelem

Sportsérülések, elsősegélynyújtás

A krónikus betegek testedzése, sportolása

A teljesítményfokozás lehetséges és tiltott eszközei, azok élettani hatásai

Fáradás, fáradtság, pihenés, regeneráció élettani háttere

Életkorok biológiai és terhelés-élettani sajátosságai

szakmai készségek:

Szakmai beszédkészség

Olvasott szakmai szöveg megértése

Hallott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Felelősségtudat

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Prezentációs készség

Meggyőzőkészség

Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatelemzés

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Körültekintés, elővigyázatosság

324. Az Edzéselmélet és gimnasztika megnevezésű 10324-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Az edzés, illetve a foglalkozás céljainak megfelelően összeállítja az edzésprogramot, illetve a gyakorlatanyagot

A résztvevők életkorának, edzettségi (fittségi) állapotának megfelelően meghatározza a terhelési tényezőket

Tudatosítja tanítványaiban az egyes edzésfeladatok (foglalkozásrészek) jelentőségét és szerepét a távlati célok elérésében

A korszerű edzéselvek és -módszerek figyelembevételével célirányosan fejleszti a foglalkozásokon résztvevők motoros képességeit

Munkája során figyelembe veszi a fejleszthetőség szenzitív időszakait, ugyanakkor törekszik a képességek harmonikus fejlesztésére is

Elemzi és értékeli az edzéstervek (foglalkozástervek) gyakorlati megvalósítását, a tapasztalatokat hasznosítja további munkája során

Az edzés (foglalkozás) feladatához igazodó, szakszerű bemelegítést és levezetést alkalmaz

A mozgások tanítása során felhasználja a sportoktatás általános elveit és módszereit

Változatos formában használja a gimnasztika mozgás- és gyakorlatrendszerét

A gyakorlatok hatását szakszerűen elemzi

Meghatározza az adott motoros képesség fejlesztését célzó gyakorlatokat

Pontosan és közérthetően használja a szaknyelvet

Szükség esetén rajzírást alkalmaz

A körülmények együttes mérlegelését követően kiválasztja a megfelelő gyakorlatvezetési módszert

Szakszerűen és hatékonyan irányítja a gyakorlatok végrehajtását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Edzés, fittség, edzettség, teljesítőképesség, teljesítőkészség

Edzésterhelés, elfáradás

Az alkalmazkodás

Edzéseszközök és a terhelés összetevői

Edzéstervezés, edzéselvek és edzésmódszerek

Kondicionális képességek fajtái és fejlesztésük elmélete

Az ízületi mozgékonyság fejlesztésének elmélete

Mozgáskoordináció és mozgásszerkezet

Mozgástanulás, mozgástanítás

A motoros képességek fejlesztésének szenzitív időszakai

A gimnasztika mozgás- és gyakorlatrendszere

A gimnasztika szakleírása és a gyakorlatok ábrázolása

Gyakorlatok tervezése, gyakorlatvariálás és kombinálás

Gyakorlatelemzés, izomtérkép

Az általános bemelegítés és levezetés

Motoros képességek fejlesztése a gimnasztika mozgásanyagával

Gyakorlatvezetési módszerek

szakmai készségek:

Szakmai beszédkészség

Szakmai nyelv használata

Motoros készség

Sportszerek és -eszközök célirányos alkalmazása

Mozgáselemzés, hibajavítás

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Közérthetőség

Motiváló készség

Módszerkompetenciák:

Módszeres munkavégzés

Körültekintés, elővigyázatosság

Kontroll (ellenőrzőképesség)

325. A Szervezés és vállalkozás alapjai megnevezésű, 10325-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri és értékeli a működési területén zajló piaci viszonyokat

Szakmai tevékenységének megfelelő gazdasági formát választ és reálisan felméri a jelentkező közterheket

Részt vesz egyesület megalapításában és működtetésében

Betartja a tevékenységét érintő munkajogi és pénzügyi szabályokat

A felelősségi és a kártérítési szabályok tudatában végzi tevékenységét

Közreműködik tevékenysége pénzügyi alapjainak megteremtésében, a szponzorok és mecénások megtalálásában, megtartásában

Figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket és közreműködik a pályázatok elkészítésében

Részt vesz rendezvények, tanfolyamok szervezésében

Hatékonyan él az elektronikus információgyűjtés és ügyintézés lehetőségével

Ellátja a munkáját kísérő pénzügyi és adminisztratív feladatokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A sport és a rekreációs piac általános jellemzői, keresleti, kínálati viszonyai

A sport és a rekreációs vállalkozások fő tevékenységi területei

Vállalkozási formák, részvétel a sport és a rekreációs üzletben

Non-profit szervezetek működése a sportban és rekreációban

Munkajogi szabályok gyakorlati vonatkozásai

Szakma-specifikus szerződések

Felelősségi és kártérítési szabályok

Adózási szabályok gyakorlati vonatkozásai

A sport és a rekreáció anyagi forrásai

Szponzorálás

Pályázatok

Sport és rekreációs rendezvények, események szervezési modellje

Tanfolyamszervezési feladatok

A szakmai munkát kísérő pénzügyi feladatok

A szakmai munkát kísérő adminisztrációs feladatok

Az internet szerepe és lehetőségei a szakmai munkában

Adatbanképítés és a szakmai vélemények megismerésének módszerei, szabályai

szakmai készségek:

Beszédkészség

Írásbeli fogalmazókészség

Elemi szintű számítógép-használat

Személyes kompetenciák:

Kockázatvállalás

Megbízhatóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Interperszonális rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés

Numerikus gondolkodás, matematikai készség

Tervezés

326. A Sportági alapok megnevezésű, 10326-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Népszerűsíti sportágát a megfelelő helyszíneken és fórumokon

Tudatos, előre megtervezett program alapján vezeti edzéseit

Az aktuális körülményekhez igazodva, rugalmasan módosítja az edzéstervet

A csapat (csoport) életkori sajátosságainak és a tanítványok aktuális állapotának megfelelő edzésvezetési módszereket alkalmaz

Megtanítja a sportági mozgásanyag alaptechnikáit

A technikai elemeket az egyéni adottságok figyelembevételével oktatja

Megtanítja és betartatja a sportág legfontosabb szabályait

Az edzéseken sportág-specifikus bemelegítést és levezetését alkalmaz

Tudatosítja tanítványaiban az egyes edzésfeladatok jelentőségét és szerepét a sportteljesítményben

Fokozott figyelmet fordít a tanítványok speciális képességeinek és készségeinek fejlesztésére

Rendszeresen felméri sportolói edzettségi állapotát és az eredményeket hasznosítja a további felkészítésben

Elemzi és értékeli az edzéstervek gyakorlati megvalósítását, a tapasztalatokat hasznosítja a további felkészítésben

Észreveszi a sportági tehetséget, támogatja képességei kibontakoztatását

Edzéseken, versenyeken kiemelt figyelmet fordít a balesetek és a sérülések megelőzésére, szükség esetén szakszerű elsősegélyben részesíti tanítványait

Szükség esetén konzultál a munkáját segítő szakemberekkel (egészségügyi szakszemélyzet, szakedző kollégák stb.)

Gyermekcsoportok esetén folyamatos kapcsolatot tart fenn a tanítványok szüleivel

Közreműködik a kedvező csapat (csoport) légkör megteremtésében

Továbbképzéseken vesz részt, folyamatosan fejleszti szakmai tudását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Sportági profil, a sportág kialakulása, nemzetközi és hazai története

A sportág szakemberei, a sportoktató sportági kompetenciái

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport jellemzői

Sportág-specifikus bemelegítés és levezetés

Sportági alaptechnikák bemutatása

Sportági alaptechnikák oktatásmódszertana

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport sportági felkészítésének tervezése

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport sportág-specifikus képességfejlesztése

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport edzésvezetési sajátosságai, módszerei

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport edzettségi állapotának ellenőrzése és értékelése

A sportág versenyrendszere

A sportág verseny-, illetve játékszabályai

A sportoktató kompetenciájába tartozó célcsoport versenyzése

A sportági tehetség ismérvei, tehetséggondozás

A sportágra jellemző sérülések megelőzése és felismerése

szakmai készségek:

Beszédkészség

Szakmai nyelv használata

Motoros készség

Eszközhasználati készség

Mozgáselemzés, hibajavítás képessége

Személyes kompetenciák:

Terhelhetőség

Kitartás

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő és -fenntartó készség

Motiváló készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Módszeres munkavégzés

Körültekintés, elővigyázatosság

327. A Sportedzői szakismeretek megnevezésű, 10327-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A sportfelkészülés szakaszának megfelelő edzésterveket készít

Új sportági mozgáselemeket tanít, tökéletesíti tanítványai mozgástechnikáját

A célcsoport sajátosságainak megfelelő képességfejlesztési és edzésvezetési módszereket alkalmaz

Az edzéstervben meghatározottak szerint ellenőrzi tanítványai fejlődését, a kapott eredményeket értékeli

Az életkori és az egyéni sajátosságok figyelembevételével felkészíti sportolóit a versenyre (mérkőzésre)

Hozzásegíti tanítványait a versenyen (mérkőzésen) való sikeres szerepléshez, ellátja a verseny előtti, alatti és utáni edzői feladatokat

Az edzésen, illetve a versenyen (mérkőzésen) észleli a technikai és taktikai hibákat, útmutatást ad azok kijavítására

Elemzi a versenyről, (mérkőzésről) készült statisztikákat, felvételeket, a tapasztaltakat felhasználja további munkájában

Hatékonyan használja a sportteljesítmény fokozásának megengedett eszközeit

Betartja és betartatja a doppingellenes tevékenység szabályait

Közreműködik a kompetenciájába tartozó célcsoport versenyeinek megszervezésében és lebonyolításában

Erősíti a csapatkohéziót, kezeli a felmerülő konfliktusokat, hozzájárul a jó közösségi légkör megteremtéséhez

Edzőtáborokat szervez, összeállítja és megvalósítja az edzőtáborok szakmai programját

Hozzájárul a sportolók egészséges életmódjának, egészséges táplálkozásának megvalósulásához

Pedagógiai és pszichológiai módszerek alkalmazásával támogatja a sikeres versenyzői személyiségjegyek kialakulását

Kompetenciahatárain belül értelmezi és hasznosítja a sportorvosi, illetve terhelés-élettani vizsgálatok eredményeit

Feltárja a teljesítmény-visszaesés okait és közreműködik azok megszüntetésében

Megelőzi a terheléses rosszullétek kialakulását, bekövetkezésük esetén ellátja a szükséges teendőket

Együttműködik a sportolók felkészítésében érintett egyéb szakemberekkel (sportorvos, pszichológus, sportmenedzser stb.)

Ellátja a szponzorációval kapcsolatos edzői feladatokat (szponzorkeresés, kapcsolattartás, médiaszereplés stb.)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A sportfelkészülés szakaszai

A sportedző sportági kompetenciái

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport jellemzői

A sportági mozgástechnika elmélyítése, tökéletesítése, a technikai elemek gazdagítása

Sportági taktika és stratégia

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport sportági felkészítésének tervezése

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport sportág-specifikus képességfejlesztése

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport edzésvezetési sajátosságai, módszerei

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport edzettségi állapotának ellenőrzése és értékelése

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport versenyzése

A sportedző kompetenciájába tartozó célcsoport versenyeinek szervezése és lebonyolítása

Az edzőtáborozás

A sportági teljesítményt befolyásoló módszerek és körülmények

A doppingellenes tevékenység szabályai

A hazai és nemzetközi sportági szakszövetség működése

A kiválasztás és beválás sportág-specifikus kérdései

Az utánpótlásnevelés rendszere hazánkban

A sportoló táplálkozása, életmódja

A sportoló személyiségének megismerése, a hatékony edző-tanítvány viszony pszichológiai, pedagógiai alapjai

A sikeres edző személyisége

Csapatépítés, a csapatkohézió erősítése

Sportorvosi és egyéb terhelés-élettani vizsgálatok eredményeinek felhasználása az edzői munkában

Edzés közben előforduló nem sérüléses eredetű rosszullétek és azok első ellátása

A letörés okai, formái, megelőzése, kezelése, a túlerőltetetés és a túledzés

Team-munka a sportolók felkészítésében

Szponzorálás a sportágban

szakmai készségek:

Beszédkészség

Szakmai nyelv használata

Motoros készség

Sportszerek és -eszközök célirányos alkalmazása

Mozgáselemzés, hibajavítás képessége

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Elhivatottság, elkötelezettség

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Irányítási készség

Interperszonális rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Eredményorientáltság

Ellenőrzés

328. A Vállalkozástan megnevezésű, 10328-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri a piaci viszonyokat és helyzetelemzést készít

A piaci felmérés alapján dönt a vállalkozás indításáról és megfogalmazza a szükséges stratégiai lépéseket

Összeállítja az üzleti tervet, vagy részt vesz az üzleti terv összeállításában

Kiválasztja a vállalkozás profiljának megfelelő ideális vállalkozási formát

Ellátja a vállalkozás beindításával kapcsolatos feladatokat

Hatékony gazdálkodást folytat, biztosítja a vállalkozás likviditását és gazdaságos működését

Felülvizsgálja és változtatja a vállalkozás stratégiáját a külső és belső változások függvényében

Közreműködik a vállalkozás átalakítását és megszüntetését célzó feladatok megvalósításában

Gondoskodik a pénzforgalom lebonyolításnak és a pénzügyi nyilvántartások vezetésének szabályszerűségéről

Figyelemmel kíséri a vállalkozás tevékenységi körét érintő pályázatokat, gondoskodik azok elkészítéséről

Ellátja a munkaerő-gazdálkodással és a munkavállalók adminisztrációjával kapcsolatos teendőket

Érdekeit megjelenítő szerződéseket köt, hatékonyan él a jogvédelmi eszközökkel

Ellátja a vállalkozással kapcsolatos ügyviteli feladatokat

Gondoskodik az adminisztrációs munka szabályszerűségéről és hatékonyságáról

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A vállalkozói létforma specifikumai

A szektorra jellemző vállalkozások, a sport, a fitness és a wellness piac jellemzői

Ötlet és vállalkozási lehetőség, piackutatás

Az üzleti terv tartalma, az üzleti tervezés szakaszai

A vállalkozási formák sajátosságai

Vállalkozások létrehozásának gyakorlati feladatai

A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartása

Gazdálkodás és gazdaságosság, az árképzés szabályai

A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése és felhasználása

Pénzforgalmi alapismeretek, pénzügyi nyilvántartások

Az adózási szabályok gyakorlati vonatkozásai

A vállalkozással kapcsolatos ügyviteli feladatok

Pályázatírási alapismeretek

A humánerőforrás-gazdálkodás alapjai

Munkajogi és munkaügyi alapismeretek

A vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó jellemző szerződéstípusok

Felelősségi szabályok a vállalkozásban

A vállalkozásokat segítő jogvédelmi szabályok

A vállalkozások életciklusai

Működéselemzés, válságkezelés, vállalkozások átalakítása

Vállalkozások megszüntetése

szakmai készségek:

Szakmai nyelv használata írásban és szóban

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Kezdeményezőkészség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Eredményorientáltság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Numerikus gondolkodás, matematikai készség

329. A Rendezvényszervezés megnevezésű, 10329-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Sportversenyeket, sporttanfolyamokat, edzőtáborokat, egyéb sportrendezvényeket és konferenciákat szervez, ennek keretében:

Felméri a lehetőségeket, igényeket és a megvalósíthatóságot

Megalakítja a szervezésért felelős csapatot, elkészíti a munkaköri és hatásköri leírásokat

Gondoskodik a rendezvény szponzorációjáról

A sportrendezvény tervezésében (hely, idő, szakmai program, személyi feltételek, tárgyi feltételek, szükséges szolgáltatások, reklámozás, szponzorok, költségvetés, stb.), szervezésében, vezetésében aktív szerepet vállal

Meghatározza a beszámolási és ellenőrzési pontokat

Biztosítja, illetve összehangolja a szakmai munka személyi és tárgyi feltételeit

Irányít, koordinál, ellenőriz, értékel

Koordinálja a rendezvénnyel kapcsolatos marketingfeladatokat

Ellátja a szervezéssel kapcsolatos jogi és igazgatási feladatokat (egyeztetések, programok, engedélyek, nyilvántartások, jelentések, költségvetés stb.)

Közreműködik a versenyek előkészítésében, lebonyolításában (szakmai egyeztetés, forgatókönyv elkészítése, egészségügyi szolgálat igénylése, közreműködők biztosítása és tevékenységük megszervezése) és az utómunkálatokban

Tapasztalatot és információt cserél a társszervezetek hasonló feladatokat ellátó munkatársaival

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Tervezés (informálódás, helyzetelemzés, célkitűzés, tervek, programok készítése)

A szervezés és a vezetés kapcsolata

Szervezeti formák

Ügyvitelszervezés

Munkaszervezés

Igazgatásszervezés, vezetési stílus, szervezeti kultúra, a vezetők társadalmi szerepvállalása

Közvetlen irányítás

Vezetői döntéshozatal

Prioritások, időgazdálkodás, a hatékony vezetés jellemzői

Ellenőrzés, értékelés

Sportesemények rendezésének módszertanai (hagyományos és Wilkinson-módszer)

Sportversenyek szervezése (kandidáció, szervezőbizottság, versenykiírás, forgatókönyv)

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Szakmai nyelv használata írásban és szóban

Személyes kompetenciák:

Szervezőkészség

Döntésképesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Konfliktusmegoldó készség

Motiváló készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Kreativitás, ötletgazdagság

Helyzetfelismerés

330. A Szakmai interakciók megnevezésű, 10330-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Munkája során alkalmazza a személyiségpszichológia adekvát ismeretanyagát

Felismeri az egyes személyiségtípusokat, mentális zavarokat, és azok sajátosságaihoz igazodó viselkedésmódot választ

Megérti a cselekvések mozgatórugóit, tapasztalatait felhasználja munkaköri feladatai megoldásakor

Különös figyelmet fordít az ügyfél üzeneteinek pontos értelmezésére

Az adott szituációnak megfelelő, hatékony kommunikációt folytat

Felismeri a konfliktusokat, és eredményesen megoldja azokat

Betartja az általános viselkedési és munkaköri szabályokat

Tudatosan építi ügyfélkapcsolatait

Törekszik az ügyfelek igényeinek maximális kielégítésére

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A személyiség pszichológiai értelmezése, személyiségtipológiák

A megismerő tevékenység

Cselekvések ösztönző, szervező és végrehajtó szabályozása

Gyakori mentális zavarok megnyilvánulási formái

A társas interakciók folyamata és befolyásoló tényezői

A kommunikáció értelmezése

Verbális kommunikáció

Nonverbális kommunikáció

Metakommunikáció

Befolyásolás, meggyőzés és asszertivitás a kommunikációs folyamatokban

A konfliktus értelmezése, formái, konfliktusjelek, konfliktuskezelés

Viselkedés- és megjelenéskultúra

Ügyfélkapcsolati menedzsment, ügyfélelégedettség

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Köznyelvi és szakmai fogalmazás

Hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Türelmesség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Kapcsolatteremtő és -fenntartó készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémafeltárás és -megoldás

Nyitott hozzáállás

331. A Sportlétesítmény-menedzsment megnevezésű, 10331-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Közreműködik a sport, a fitness és a wellness létesítmények kialakításában

Sportszakmai kérdésekben tanácsot ad a sportlétesítmény tervezésekor

Közreműködik a fitness-wellness létesítményekre vonatkozó üzleti terv és megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében

Gondosan elemzi a finanszírozási lehetőségeket és üzemeltetési formákat

Felméri a létesítmény felszerelésigényét

Közreműködik a szükséges sporteszközök és felszerelések beszerzésében

Felméri a létesítményben forgalmazható termékek körét

Felel a szakmai munka magas színvonaláért és a létesítmény kapacitásának kihasználtságáért

Részt vesz az esztétikus környezet megteremtésében

Felel a klub rendjéért és tisztaságáért

Hozzájárul a munkatársak és a vendégek környezettudatos magatartásának kialakításához

Ellenőrzi a sportlétesítményekre vonatkozó előírások betartását

Beszerzi a sportlétesítmények működéshez szükséges engedélyeket, vagy ellenőrzi azok beszerzését

Szakszerűen vezeti az üzemeltetéshez kapcsolódó dokumentumokat, nyilvántartásokat

Koordinálja az üzemeltetéshez kapcsolódó munkafolyamatokat

Munkája során hatékonyan érvényesíti az ergonómiai és környezetvédelmi szempontokat

Gondoskodik a létesítményre vonatkozó közegészségügyi és balesetvédelmi előírások betartásáról

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A sport és a sportrekreációs létesítmények típusai, jellemzői

A sportlétesítményekkel kapcsolatos általános előírások

A fitness és wellness létesítményekre vonatkozó speciális előírások

Wellness részlegek tervezése

Üzleti terv és megvalósíthatósági tanulmány a fitness-wellness és a -sportszektorban

Sport, a fitness és a wellness létesítmények alapfelszereltsége

Az élelmiszerforgalmazás speciális szabályai

Az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése

Fogyasztói magatartás, fogyasztóvédelem

A sportrendezvények és események sajátos létesítményfeltételei

Belső terek esztétikája, dekorációk a sportlétesítményekben

A fitness-wellness ipar szakemberei, kompetenciahatárok

Környezettudatos magatartás a sportlétesítményekben

A létesítmények életciklusa

A létesítményüzemeltetés formái, ingatlanhasznosítás

Munkamegosztás és kompetenciák az üzemeltetésben

A működtetés során használt dokumentumok

Általános közegészségügyi szabályok a sportlétesítményekben

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Olvasott és hallott szakmai szöveg megértése

Számolási készség

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Szervezőkészség

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Határozottság

Tolerancia

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kreativitás, ötletgazdagság

332. A sport alrendszerei és társadalmi környezete megnevezésű, 10332-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Figyelemmel kíséri és elemzi a sporttevékenységet befolyásoló politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat

Figyelemmel kíséri a nemzetközi sportélet jellemző tendenciáit, és tapasztalatait felhasználja munkája során

Közreműködik az állami sportstratégiai célok megvalósításában

Közreműködik a helyi önkormányzatok sportfeladatainak ellátásában

Kapcsolatot tart a működési körét érintő szakmai és politikai szervezetekkel

Felismeri az utánpótlás nevelés hazai programjainak lehetséges kapcsolódási pontjait

Fitness-wellness ismeretekkel rendelkezik, követi a terület aktuális tendenciáit

Kihasználja a működési körében lévő sportlétesítmények kapacitásait

Hozzájárul a sportban rejlő értékek kiaknázásához

Közreműködik a munkája során feltárt társadalmi problémák megoldásában

Munkáját a sportjogi szabályok betartása mellett végzi

Munkája során hatékonyan használja a média által kínált lehetőségeket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A hazai és nemzetközi sportpolitika irányítási rendszere

A sportszövetségek sportjogi szabályozása

A sportegyesületek sportjogi szabályozása

Sportvállalkozások a sportjog rendszerében

A sportegyesületek és sportági szövetségek jellemzői, hazai statisztikái, működési jellemzői

A versenysport, rekreációs, fogyatékos és diáksport szervezetei, jellemző folyamatai

A magyar sport versenyrendszere

A sportpolitika stratégiai célkitűzései

Az állam sporttal kapcsolatos feladatai

A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai

Sportlétesítmény-ellátottság, kihasználtság

Sportfinanszírozási modellek, a magyar sport finanszírozási rendszere

A sportágak rendszere és általános jellemzői

Az iskolai testnevelés és a diáksport sajátosságai

A rekreációs sport jellemzői

Fittness-wellness ismeretek

A versenysport és az utánpótlás nevelés jellemzői

A fogyatékosok sportjának jellemzői

Sportegészségügyi ellátás, sportszakember-képzés, sporttudomány

A sport és a média kapcsolata

A sport és a gazdaság kapcsolata

A hazai és a nemzetközi sportturizmus jellemzői

A globalizáció sportra gyakorolt hatása, sportmodell Európában és Észak-Amerikában

Normák és értékek a sportban, a sport társadalmi megítélése

Sport és társadalmi problémák

Nemzetközi sportszervezetek és versenyrendszerek

Az Európai Unió szerepe a hazai sportélet alakításában

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Hallott és olvasott szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Empátia

Tolerancia

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Kritikus gondolkodás

Értékelés

333. A Sportszervezetek működése és menedzsmentje megnevezésű, 10333-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz egyesületek, sportvállalkozások alapításában és működtetésében

Biztosítja a sportegyesület, sportvállalkozás szakmai és gazdasági működését

Ellátja a vezetői munkakörrel járó feladatokat

Felméri a szervezet munkaerőigényét, és közreműködik a megfelelő munkaerő biztosításában

Közreműködik a hatékony és kellemes munkahelyi légkör megteremtésében

Elkészíti a sportszervezet hosszú- és középtávú stratégiáját, éves munkatervét

Közreműködik a civil szervezet társadalmi kapcsolatainak kiépítésében és fenntartásában

Projekteket dolgoz ki a szervezet szakmai tevékenységének fejlesztésére, ehhez kapcsolódó pályázatokat készít

Közreműködik a szponzorok megtalálásában és a szponzori megállapodás betartásában

Megismeri a működési körét érintő piac jellemzőit

Ötleteivel elősegíti a klub népszerűségének növekedését

Közreműködik a kompetenciájába tartozó termékek és szolgáltatások megismertetésében és értékesítésben

Hatékony fogyasztás- és vásárlásösztönző technikákat alkalmaz

Részt vesz sportszakmai projektek tervezésben és lebonyolításában

Ellátja a sportolók menedzselésével kapcsolatos feladatokat

Részt vesz a helyi önkormányzati sportfeladatok megvalósításában

Jogszerű magatartást tanúsít a munkakörét érintő valamennyi területen

Ellenőrzi és értékeli a sportszervezet és munkatársai tevékenységét

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Szervezetelméleti alapismeretek

Vezetéselméleti alapismeretek

A vezetői munka összetevői és jellemzői

A vezetési képességek szintjei, vezetés-lélektani alapismeretek

A vezetéselméleti irányzatok és iskolák jellemzői

Humán erőforrás menedzsment

A munkatársak ösztönzésének módszerei és eszközei

Nonprofit szervezetek alapítása

Nonprofit szervezetek működési és vezetési specifikumai

Közgyűlés (és egyéb szervezeti események) előkészítése, lebonyolítása

A civil és az üzleti alapú sporttevékenység különbségei

Sportegyesületek menedzselése (anyagi, szellemi, kapcsolati tőke)

Projekttervezés és projektmenedzsment a sportban

Szponzoráció a sportban

A marketing alapjai

A marketingkommunikáció alapjai

Termék- és szolgáltatásértékesítés a sportszervezetekben

Vásárlást ösztönző technikák, az értékesítés etikai szabályai

Sportolók menedzselése

Önkormányzati sportfeladatok megvalósítása a gyakorlatban

A sportszervező, -menedzser munkakörét érintő speciális szerződéstípusok, felelősségi és jogvédelmi szabályok

szakmai készségek:

Szakmai és köznyelvi beszédkészség

Szakmai íráskészség

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Empátia

Határozottság

Kapcsolatfenntartó készség

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Értékelés

Kreativitás, ötletgazdagság

334. Az Aqua tréning megnevezésű, 10334-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kiválasztja az adott célcsoportnak megfelelő vízi foglalkozástípust

Megtervezi a vízi foglalkozás egyes részeit, összeállítja a megfelelő gyakorlatokat

Biztosítja a vízi foglalkozások tárgyi feltételrendszerét

Hatékony, motiváló foglalkozásvezetési módszereket alkalmaz

Munkájában az egyéni bánásmód elvét a közegnek megfelelően, különös gonddal alkalmazza

Alkalmazza a vízi foglalkozásokhoz szükséges segédeszközöket és felszereléseket

Vízi gimnasztikai gyakorlatok alkalmazásával fejleszti a motoros képességeket

Zenés vízi gimnasztikát tervez és vezet

Az úszás mozgásanyagát fittségi edzésprogramként alkalmazza

Vízi játékokat alkalmaz, sportjátékokat vizes közegre adaptál

A tartáshibák megelőzésére és korrekciójára alkalmas vízi foglalkozásokat tervez és vezet

Vízi egészségmegőrző és rehabilitáló programokat tervez és vezet

Alkalmazza a vízi relaxációs technikákat

Személyre szabott vízi fittségi programokat tervez és vezet

A vízi gyakorlatokat a természetes állóvizek sajátosságainak megfelelően alkalmazza

Gondoskodik az uszodahasználat egészségügyi és balesetmegelőzési szabályainak betartásáról

Szakszerűen alkalmazza a vízből mentés és az elsősegélynyújtás szabályait

Közreműködik a vendégkör kialakításában és a foglalkozás népszerűsítésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Általános víz- és medenceismeretek

A vízi foglalkozások típusai

A vízi gimnasztika mozgás- és gyakorlatrendszere

A vízi gimnasztikai gyakorlatok variálása és kombinálása

A természetes mozgások adaptációja kisvizes környezetben

A természetes mozgások adaptációja mélyvizes környezetben

Erőfejlesztő gyakorlatok vízben

Állóképességet fejlesztő gyakorlatok vízben

Ízületi mozgékonyságot fejlesztő gyakorlatok vízben

Koordinációs képességfejlesztő gyakorlatok vízben

Társas gyakorlatok vízben

Motoros képességfejlesztés vízben különböző eszközökkel

Tartáshibák megelőzését és korrekcióját célzó vízi gyakorlatok

Légzésfunkciót fejlesztő vízi gyakorlatok

Pihentető, relaxációs gyakorlatok vízben

Zenés aquafitness foglalkozások

Vízi játékok kis- és mélyvízben

Úszásnemek elemzése

Úszás a fittségi edzésprogramokban

Kórosan elhízottak vízi mozgásprogramjai

Megváltozott fizikai képességű egyének vízi mozgásprogramjai

Gyermekfoglalkozások vízben

Időskorúak vízi mozgásprogramjai

Vízi foglalkozások tervezése

Vízi foglalkozások vezetésének módszertana

Az uszoda egészségtana

Balesetmegelőzés, vízből mentés és elsősegélynyújtás

Vízi foglalkozások szervezése és marketingje

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Úszástudás

Motoros készség

Sportszerek és sporteszközök célirányos alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Motiválókészség

Empátia

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Kreativitás, ötletgazdagság

Körültekintés, elővigyázatosság

Gyakorlatias feladatértelmezés

335. A Csoportos fitness órák megnevezésű, 10335-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Népszerűsíti a működési körét érintő csoportos fitness irányzatokat

Célszerűen és biztonságosan használja a csoportos órákon alkalmazható, korszerű fitness eszközöket

Megtervezi az óra egyes részeit, összeállítja a megfelelő gyakorlatokat

Az adott foglalkozás jellegének megfelelő stílusú és ütemszámú zenét használ

Ellenőrzi az adott óratípus megtartásához szükséges eszközök állapotát

A foglalkozás jellegének megfelelő bemelegítést és levezetést alkalmaz

Megteremti a zene és mozgás ritmikai összhangját

Összeállítja és betanítja a csoport tudásszintjének megfelelő koreográfiát

Szakszerűen és esztétikusan bemutatja a gyakorlatokat

Motivációs technikákat alkalmaz

A résztvevők igényéhez, aktuális állapotához igazodva módosítja a tervezett gyakorlatokat

Felismeri és differenciáltan foglalkoztatja a terhelés szempontjából egyéni bánásmódot igénylő személyeket

Speciális foglalkoztatási igény esetén figyelembe veszi az egészségügyi szakszemélyzet által meghatározott javaslatokat

Célszerűen és hatékonyan megoldja az interperszonális helyzeteket

Felismeri és javítja a technikai és a tartáshibákat

Kiemelt figyelmet fordít a sérülések megelőzésére és az ízületek védelmére

Közreműködik a vendégkör kialakításában és a foglalkozások népszerűsítésében

Továbbképzéseken vesz részt, a tanultakat munkája során hasznosítja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Zeneelmélet és zenehasználat

Csoportos fitness órák fajtái

Csoportos fitness órák felépítése

Az óravezetés módszertana

A koreográfiaépítés módszertana

Az alapóra felépítése és mozgásanyaga

A step óra felépítése és mozgásanyaga

Alakformáló órák

Zsírégető órák

Testtartásjavítás és gerincgimnasztika

Rugalmas ellenállások alkalmazása a fitness programokban

Óriáslabda gyakorlatok

Súlyzós gyakorlatok

A fitness órákon alkalmazható speciális eszközök

Zenés-csoportos köredzés a fitness órán

Stretching technikák alkalmazása a fitness órákon

Relaxációs gyakorlatok

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Sportszerek és -eszközök célirányos alkalmazása

Mozgáskészség

Ritmusérzék

Személyes kompetenciák:

Fittség

Mozgáskoordináció

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Prezentációs készség

Motiváló készség

Kapcsolatfenntartó készség

Módszerkompetenciák:

Kreativitás, ötletgazdagság

Körültekintés, elővigyázatosság

Figyelemmegosztás

336. A Fitness termi kondicionálás megnevezésű, 10336-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tájékozódik a kliens egészségügyi és fittségi állapotáról

Megismeri a kliens testalkati sajátosságait

Az aktuális állapotból kiinduló, reális edzéscélokat határoz meg

Az edzéstervezés során alkalmazza a sporttudomány korszerű ismereteit, edzéselveit

Meghatározza a megfelelő edzésmódszereket

Ügyel a gyakorlattípusok változatosságára, megelőzi a monotónia és az unalom kialakulását

Bemelegítő és levezető gyakorlatokat alkalmaz

Irányítja a kliens edzésprogramját, figyelemmel kíséri a tervezett terhelési tényezők megvalósítását

Az edzésmunkának megfelelő stretching gyakorlatokat alkalmaz

Bemutatja a gyakorlatok szakszerű végrehajtási módját

Kiemelt figyelmet fordít a gyakorlatok helyes technikai végrehajtására, a sérülések és balesetek megelőzésére

Motiváló edzésvezetési módszereket alkalmaz

Ellenőrzi az edzéscélok megvalósulását, szükség esetén módosítja az edzéstervet

Tudatosítja kliensében a táplálékkiegészítők szedésének előnyeit és kockázatát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Testalkati tipológiák

A kliens testalkatának vizsgálata

A fittségi állapot felmérése és meghatározása

Az edzésvezetés módszertana (kommunikáció, etika, motiválás)

Az edzőtermi erőfejlesztő edzés sajátosságai

Az erőfejlesztő eszközök és gépek típusai

A kar izmainak edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A mellizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A hátizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

Az alsó végtag izmainak edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A hasizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

Kezdő edzésterv

Középhaladó edzésterv

Haladó edzésterv

Tömegnövelő edzés

Tömegcsökkentő edzés

Formába hozás, szálkásítás

Az edzőtermi állóképesség-fejlesztő edzés sajátosságai

A kardiogépek fajtái

Kardio edzésprogramok tervezése és irányítása

Stretching

A táplálékkiegészítők szerepe az alakformálásban

Balesetmegelőzési és higiénés szabályok az edzőteremben

Jellemző edzőtermi sérülések és azok első ellátása

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Motoros készség

Sportszerek és sporteszközök célirányos alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Fittség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Interperszonális rugalmasság

Motiváló készség

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Figyelemmegosztás

337. Az Ügyfélszolgálat a fitness-wellness létesítményekben, 10337-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fogadja és üdvözli a létesítménybe érkező vendégeket

A vendég igényeinek megfelelő útbaigazítást ad

Tájékoztatást ad a szolgáltatásokról

Ismerteti a létesítményhasználat szabályait

Segítséget nyújt a felmerülő problémák megoldásában

Elhárítja az egyszerűbb működési zavarokat

Gondoskodik a szükséges karbantartások, javítások elvégzéséről

Ellátja a létesítmény működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat

Információs anyagokat készít (pl. tájékoztató, órarend)

Szakszerűen kezel és tárol adatokat

Pénzforgalmi feladatokat lát el

Kezeli a korszerű ügyviteli és kommunikációs eszközöket

Közreműködik a szakdolgozók és a vendégek közötti kapcsolat kialakításában és fenntartásában

Értékesíti a részleg által forgalmazott termékeket

Ellátja a részlegben működő büfé üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat

Figyelemmel kíséri a balesetmegelőzési és higiénés szabályok betartását

Szükség esetén közreműködik a szakképzett elsősegélynyújtó személy biztosításában

Közvetlen kapcsolatot tart az intézmény dolgozóival

Beszámol a létesítményvezetőnek munkájáról és tapasztalatairól

Gondoskodik a létesítményre vonatkozó környezetvédelmi előírások betartásáról

Részt vesz az esztétikus környezet megteremtésében

Felel a részleg rendjéért, tisztaságáért

Ügyel a vagyonvédelmi szabályok betartására

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Interperszonális kommunikáció

Marketing kommunikáció

Adminisztrációs feladatok

Irodatechnikai eszközhasználat

Adatkezelés, adatvédelem

Pénzforgalom, pénzkezelés

Termékismeret

Termékforgalmazás

Kiszolgálás

Alkalmazott fogyasztóvédelem

Fitness szolgáltatások

Wellness szolgáltatások

Létesítmény-üzemeltetés, karbantartás

Viselkedéskultúra

Alkalmazott környezetvédelem

Biztonsági (balesetmegelőzési, közegészségügyi, tulajdonvédelmi, tűzrendészeti) előírások

Ergonómia és esztétika a létesítményben

Az asszisztensi munka jogi környezete

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

Számolási készség

Elemi szintű számítógép-használat

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Türelmesség

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Interperszonális rugalmasság

Udvariasság

Módszerkompetenciák:

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kontroll (ellenőrző készség)

Következtetési képesség

338. A Speciális óratípusok és foglalkozásformák megnevezésű 10338-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza az edzéselméleti és módszertani ismereteket

Felhasználja a test és lélek összhangjára törekvő, tudatos mozgásformák történelmileg kialakult irányzatait

Alkalmazza az egyes célcsoportokra vonatkozó élettani és lélektani ismereteket

Közreműködik a csoportkohézió, a jó csoportlégkör megteremtésében

Szakszerűen ismerteti az egyes órafajták sajátosságait

Közvetlen kapcsolatot teremt a vendégekkel

Empatikus kommunikációt folytat

Értékeli a résztvevők tevékenységét

Felismeri a helytelen végrehajtási módokat, a hibákat kijavítja

Felhasználja a jóga mozgásanyagát a fittségi programokban

Zenés-csoportos teremkerékpár órákat vezet

Táncos fitness órákat tart

Küzdősportos és harcművészeti elemeket ötvöző csoportos fitness órákat tart

Csoportos gyereksport foglalkozásokat vezet

Csoportos szenior tréningeket vezet

Szakmai tanácsot ad a működési körét érintő kérdésekben

Különös figyelmet fordít kompetenciahatáraira, kizárólag azon belül tevékenykedik

Rugalmasan alkalmazkodik a hazai és nemzetközi fitness trendek változásához

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Zenés-csoportos teremkerékpár órák

Táncos fitnesstermi óratípusok

Küzdősport és harcművészeti mozgásformákra épülő fitness óratípusok

Pilates-módszer, pilates irányzatok

Talajon végzett, csoportos pilates gyakorlatok

Jóga irányzatok, a jóga mozgásanyagának felhasználása a fitness programokban

Kiscsoportos jóga órák a fitness szektorban

Gyermekfoglalkozások módszertana

Gyermek sportfoglalkozások

Gyerek aerobik

A szenior foglalkozások módszertana

Csoportos szenior tréning

szakmai készségek:

Motoros készség

Mozgáselemzés, hibajavítás képessége

Sportszerek és sporteszközök célirányos alkalmazása

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Fittség

Mozgáskoordináció

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Motiváló készség

Prezentációs készség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Kreativitás, ötletgazdagság

Körültekintés, elővigyázatosság

339. A személyi edzés elmélete és módszertana megnevezésű, 10339-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Aktívan közreműködik a kliensi kör kiépítésében

Betartja a hivatására vonatkozó jogi, erkölcsi és szakmai szabályokat

Felméri a kliens fittségi állapotát és testalkati mutatóit

Figyelembe veszi a megelőző orvosi vizsgálatok eredményeit

A kiinduló szintnek, az egyéni igényeknek, valamint a lehetőségeknek megfelelően hosszú-, közép- és rövidtávú célokat fogalmaz meg

A klienssel közösen meghatározott célok megvalósításához optimális edzésfajtát ajánl, és edzéstervet készít

Alkalmazza az orvostudományok és a sporttudományok munkakörét érintő ismereteit

A kliens mozgásszervi és/vagy belgyógyászati betegsége esetén az orvos utasításai, javaslatai alapján jár el

Betartja a fittségi edzés elveit, kiemelt figyelmet fordít a harmonikus képességfejlesztésre

Hatékonyan kezeli a személyi edzés interakciós helyzeteit, motivációs technikákat alkalmaz

Állóképesség-, ízületi mozgékonyság fejlesztő programokat, illetve gyakorlatokat tervez és alkalmaz

Kiemelt figyelmet fordít a sérülések és balesetek megelőzésre, a gerinc és az ízületek védelmére

Az edzés változatossága és hatékonysága érdekében felhasználja a fitness és a tornatermi eszközöket

Ellenőrzi a terhelés által kiváltott reakciókat, szükség szerint javaslatot tesz az edzésingerek módosítására

Rendszeres kapcsolatot tart vendégeivel

Szükség esetén elsősegélyt nyújt

Együttműködik az egészségügyi szakemberekkel (orvos, masszőr, dietetikus)

Továbbképzéseken vesz részt, ismereteit folyamatosan bővíti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A személyi edző szakma sajátosságai

A személyi edzés specifikumai

Sportorvosi vizsgálatok és a kliensek kategorizálása

A fizikai állapot felmérése és értékelése

A személyi edzés tervezése, előkészítése

A személyi edzés vezetése

A személyi edzés elemzése, értékelése, korrekciója

Klientúra-építés, ügyfélnyilvántartás, ügyfélszolgálat

Interakciók a személyi edzésben (kapcsolatépítés, motivációs stratégiák és módszerek, problémakezelés)

A személyi edzés vállalkozástana

Kompetenciahatárok, szakmai együttműködés és továbbképzés

Funkcionális anatómia, gyakorlatelemzés

Helyes testtartás, tartáselemzés, tartáshibák, gerincvédelem

Az izomrendszer élettana

A fizikai aktivitás hatása az egyes szervrendszerekre

Az edzés, az edzéshatások és a különböző edzésmódszerek élettani alapjai

Általános kórtani alapismeretek

A mozgató szervrendszer leggyakoribb betegségei, sérülései

Mozgászavarok és mozgáskorlátozások

A testedzés lehetősége és terápiás hatása a különböző mozgató szervrendszeri elváltozások esetén

Leggyakoribb belgyógyászati betegségek

A testedzés lehetősége és terápiás hatása a különböző belgyógyászati betegségek esetén

Állóképesség fejlesztése a személyi edzésben (Kardio-tréning)

Az ízületi mozgékonyság fejlesztése a személyi edzésben (Stretching-technikák)

Izomlazítás, ellazulás, regenerációt segítő eljárások

Fitness és tornatermi eszközök alkalmazása a személyi edzésben

Speciális egészségfejlesztő mozgásprogramok

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Mozgáskészség

Sportszerek és -eszközök célirányos alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Megbízhatóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Interperszonális rugalmasság

Motiváló készség

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Értékelés

Problémaelemzés, -feltárás és -megoldás

340. A Táplálkozás és testsúlyszabályozás megnevezésű, 10340-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Munkája során felhasználja a korszerű táplálkozástudomány eredményeit

Tárgyilagos, szakmai érvekkel alátámasztott véleményt alakít ki az egyes táplálkozási irányzatok, diéták, valamint a különböző táplálékkiegészítők előnyeiről és hátrányairól

Megismerteti klienseivel az egészséges táplálkozás alapelveit, étrendmintákat állít össze számukra

Az edzéscélok megvalósulását segítő táplálkozási javaslatokat fogalmaz meg

Felméri a kliens tápláltsági állapotát, meghatározza ideális testsúlyát

Testsúlycsökkentő mozgásprogramokat és étkezési tervet állít össze, segíti végrehajtásukat

Kóros elhízás, illetve egyéb belgyógyászati (vagy mozgatószervi) panasz, betegség esetén szakorvos, illetve dietetikus közreműködését veszi igénybe

Közreműködik a pszichés eredetű táplálkozási zavarok tudatosításában, szükség esetén szakember igénybevételére tesz javaslatot

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az egészséges életmód alapelemei

Egészség-promóció, az életmódváltás elősegítése

Anyag- és energiaforgalom

Kalorigén és non-kalorigén tápanyagok

Az egészséges táplálkozás irányelvei

Táplálkozási szokások, táplálkozási hibák

Táplálkozási típusok és divatdiéták

Folyadék- és elektrolitháztartás

Étrendkiegészítők

Sporttáplálkozás

Gyakorlati táplálkozástan, étrendminták

Táplálkozási zavarok lélektani háttere

Testalkat, testösszetétel, testsúly, testtömeg index

Testtudat, testkép

Az elhízás okai, fajtái, életkori sajátosságai és járulékos rizikófaktorai

Az ideális testsúly meghatározása, a testsúlyszabályozás összetevői

A testedzés energianyerési folyamatai

Testsúlycsökkentő mozgásprogramok a személyi edzésben

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Empátia

Meggyőzőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémafeltárás és -megoldás

Rendszerben való gondolkodás

341. A Testformálás megnevezésű, 10341-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri a kliens testalkati sajátosságait és erőállapotát

Az adottságokból és az aktuális állapotból kiinduló, reális alakformálási célokat határoz meg

Az edzéstervezés során alkalmazza a sporttudomány korszerű ismereteit, edzéselveit

Meghatározza a megfelelő edzésmódszereket

Ügyel a gyakorlattípusok változatosságára, megelőzi a monotónia és az unalom kialakulását

Bemelegítő és levezető gyakorlatokat alkalmaz

Irányítja a kliens edzésprogramját, figyelemmel kíséri a tervezett terhelési tényezők megvalósítását

Bemutatja a gyakorlatok szakszerű végrehajtási módját

Kiemelt figyelmet fordít a gyakorlatok helyes technikai végrehajtására, a sérülések és balesetek megelőzésére

Motiváló edzésvezetési módszereket alkalmaz

Ellenőrzi az edzéscélok megvalósulását, szükség esetén módosítja az edzéstervet

Tudatosítja kliensében a táplálékkiegészítők szedésének előnyeit és kockázatát

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Testalkati tipológiák

A kliens testalkatának vizsgálata

Erőfelmérés, a kiinduló fizikai állapot meghatározása

Az erőfejlesztő edzés elmélete

Erőedzés a személyi edzésben, edzéselvek és edzésmódszerek

A testformálás eszközei

Bemelegítés és levezetés a testformáló edzésben

Az edzésvezetés módszertana

A kar izmainak edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A mellizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A hátizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

Az alsó végtag izmainak edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

A hasizmok edzése saját testtel, szabad súlyokkal és gépeken

Kezdő edzésterv

Középhaladó edzésterv

Haladó edzésterv

Tömegnövelő edzés

Tömegcsökkentő edzés

Formába hozás, szálkásítás

A táplálékkiegészítők szerepe az alakformálásban

Életkori és nemi sajátosságok a testformálásban

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Mozgáskészség

Sportszerek és -eszközök célirányos alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Fittség

Felelősségtudat

Türelmesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő- és fenntartó készség

Visszacsatolási készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Tervezés

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

342. A Tánc- és rekreációelmélet megnevezésű, 10342-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felismeri és értékeli a posztmodern életmódkultúra tipikus jelenségeit, az életminőséget rontó viselkedésformákat

Felismeri és értékeli a fizikai rekreációs irányzatokat

Meggyőzően érvel a szabadidő rekreatív eltöltési módja mellett, elősegíti a résztvevővé válás folyamatát

Összekapcsolja a tánckultúra hagyományait saját irányzatával és a modern fittségi edzéstan elveivel

Hozzásegíti tanítványait a tánc örömforrásként, önkifejezésként történő megéléséhez

Felhasználja a táncot a közösségteremtés és -fejlesztés céljaira

Közvetlen kapcsolatot teremt a vendégekkel, tanítványokkal

Feltárja és kiszolgálja a résztvevők rekreációs igényeit

Hozzájárul a foglalkozások rekreációs élménytartalmának elmélyítéséhez

Empatikus kommunikációt folytat

Felismeri és értelmezi a résztvevők hangulati változásait

Figyeli és hatékonyan kezeli a csoportdinamikai jelenségeket

Értékeli a résztvevők tevékenységét

Különös figyelmet fordít kompetenciahatáraira, szerephatárain belül kiemelt felelősségérzettel végzi munkáját

Ellátja a rekreációs foglalkozással kapcsolatos marketingfeladatokat

Rugalmasan alkalmazkodik az aktuális körülményekhez és a trendváltozásokhoz

Továbbképzéseken vesz részt, a tanultakat munkája során hasznosítja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szabadidő és a rekreáció értelmezése

A rekreációs tevékenységek rendszere

Globális jelenségek napjaink életmódkultúrájában

Szabadidő a posztmodern társadalomban

Testkultúra a modern jóléti államokban

A fizikai rekreáció irányzatai

Zene- és tánctörténet

A rekreáció pszichológiai alapjai

Stressz és stresszkezelés

Az áramlatélmény

A tánc lélektana

Generációs és nembeli sajátosságok a rekreációban

A rekreációs foglalkozások vezetése

Rekreációs szolgáltatások és létesítmények

A rekreációs mozgásprogramok marketingje

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Olvasott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Társas kompetenciák:

Empátia

Meggyőzőkészség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Problémafeltárás és megoldás

Rendszerben való gondolkodás

343. A Táncoktatás megnevezésű, 10343-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megjeleníti az adott táncstílust viselkedésében, öltözködésében egyaránt

A táncirányzat és az adott foglalkozás jellegének megfelelő zenét használ

A mozgásprogram összeállításánál felhasználja a választott zene specifikumait

A foglalkozásokon és fellépéseken megteremti az irányzatra jellemző hangulatot

A foglalkozás jellegének megfelelő bemelegítést alkalmaz

Különböző ritmusgyakorlatokat állít össze, és ezeket összekapcsolja a zenével

A tudásszintnek megfelelően használja a zene ritmikáját

Bemutatja és megtanítja a táncstílus alapmozdulatait, kombinációs lehetőségeit, a táncrögtönzés szabályait

Elsajátítja az alakzatváltások variációs és kombinációs lehetőségeit, és ezeket alkalmazza

Felismeri és javítja a technikai és a tartáshibákat

Kiemelt figyelmet fordít a sérülések megelőzésére és az ízületek védelmére

Összeállítja és megtanítja a zeneelemzéssel harmonizáló egyéni, illetve a csoportos tánckoreográfiákat

Az oktatás vagy a fellépés aktuális igényeihez igazítja a koreográfiákat, megfelelő stíluselemekkel improvizál

A tanítványok tudásszintjének megfelelő pedagógiai módszereket alkalmaz

Motiváló kommunikációs technikákat alkalmaz

Táncmotívumok felhasználásával fejleszti a résztvevők kondicionális és koordinációs képességeit

Részt vesz bemutatók, színpadi produkciók szervezésében, összeállításban és lebonyolításában

Kiválasztja a tehetséges tanítványokat és felkészíti őket a táncversenyeken való részvételre

Az egyes felkészülési időszakoknak megfelelően alakítja az órák felépítését

Tánctanfolyamokat szervez, közreműködik a tánckurzusok népszerűsítésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Zeneelmélet és zeneelemzés

A tánctanítás módszertana

Mozdulatelemzés, alapmozdulatok és kombinációk

A zene és mozgás kapcsolata

A táncstílus (irányzat) története

A műfajra jellemző kéztechnikák

A műfajra jellemző lábtechnikák

A műfajra jellemző törzstechnikák

Műfaj-specifikus tánctréning

Táncrögtönzés

Koreográfiakészítés

Gerinc és ízületvédelem

Táncmotívumok alkalmazása a koordinációs képességek fejlesztésében

Táncmotívumok alkalmazása a kondicionális képességek fejlesztésében

Fellépések, színpadi produkciók

A műfaj táncversenyei és versenyszabályai

Kiválasztás és versenyzés a táncban

Tánctanfolyamok szervezése és marketingje

A stílusra jellemző megjelenés- és viselkedéskultúra

szakmai készségek:

Köznyelvi és szakmai beszédkészség

Kondicionális képességek

Koordinációs képességek

Személyes kompetenciák:

Fittség

Ritmusérzék

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő és -fenntartó készség

Visszacsatolási készség

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Kreativitás, ötletgazdagság

Figyelemmegosztás

Gyakorlatias feladatértelmezés

344. A Felvonóellenőri és mozgólépcső-ellenőri jogi, pénzügyi feladatok megnevezésű, 10344-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Közreműködik a felvonók és mozgólépcsők engedélyezésének előkészítésében, ellenőrzi a felvonók és mozgólépcsők engedélyezési és kivitelezési dokumentációinak tartalmát és a tervezői jogosultság meglétét

Érvényesíti a munkavédelmi törvény előírásait és a munkabiztonsági előírásokat

Ismerteti a berendezések üzemeltetőivel a hatósági kötelezési és szabálysértési előírásokat

Számlát készít a vonatkozó előírások betartásával

Befizeti az előírt adókat és járulékokat

Kezdeményezi a kártérítési követelés előírásos módszereit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az építésügyi törvény szakterületre vonatkozó előírásai

Az országos településrendezési és építészeti követelmények, különösen a felvonók, mozgólépcsők létesítésére és az akadálymentességre vonatkozó előírások

A felvonók és mozgólépcsők létesítésének elvei, a műszaki létesítéssel, engedélyezéssel, tervezéssel, ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályok, a felvonók és mozgólépcsők engedélyezésére, illetve a felvonók és mozgólépcsők engedélyezési és kivitelezési dokumentációra, a tervezői jogosultságra vonatkozó előírások

Az ellenőrző és a felügyeleti szervekre vonatkozó, és az adatszolgáltatásokra vonatkozó előírások

A termékfelelősségre és a felelősségbiztosításra vonatkozó előírások

A felvonók és mozgólépcsők üzemeltetésével, nyilvántartásával kapcsolatos előírások

A szakterületre vonatkozó európai uniós jog

A munkavédelmi törvény legfontosabb előírásai, munkabiztonsági előírások

A hatósági kötelezési és szabálysértési előírások

A közbeszerzéssel kapcsolatos előírások

A mérésügyre vonatkozó előírások

A vállalkozási formák jellemzői, a vállalkozás felelőssége, a vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladatai

Vállalkozási és megbízási szerződések követelményei

Pénzügyi, számviteli alapfogalmak

A készletgazdálkodás szabályai

A számla készítésére vonatkozó előírások

Az adózási szabályok alkalmazása és megfizetésének módja, a járulékok megállapítása és fizetési módja

Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai, a felelősségbiztosítási szabályok

A kártérítési követelés érvényesítésére vonatkozó előírások

A kötbér és foglaló alkalmazására vonatkozó előírások

szakmai készségek:

Olvasott köznyelvi szöveg megértése, értelmezése

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

Olvasott szakmai szöveg megértése, értelmezése

Alapvető matematikai készség

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Kritikus gondolkodás

Információgyűjtés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

345. A Felvonóellenőri szakmai feladatok megnevezésű, 10345-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi az üzembe helyezés előtti (tanúsító), az ellenőrző (javítás utáni), a periodikus biztonságtechnikai ellenőrző (fő-, időszakos, karbantartás megfelelőségét ellenőrző) az önálló ellenőr által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző (karbantartás megfelelőségét ellenőrző) vizsgálatokat

Mechanikai méréseket (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.) és villamos alapméréseket végez (egyen- és váltakozó áramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázissorrend), méréssel ellenőrzi a terheletlen fülke tömegét és az ellensúly vagy kiegyenlítő súly tömegét

Rezgés-, zaj- és fényjellemzőkkel kapcsolatos méréseket végez, hidraulikus felvonókon méréseket végez (nyomás, olajhőmérséklet)

Tanulmányozza és értelmezi az építészeti, a gépészeti és az elektromos dokumentációkat, ellenőrzi a felvonó engedélyezési és kivitelezési terveit, dokumentációit, a tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat,

EMC-nyilatkozat, érintésvédelmi jegyzőkönyv, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési, mentési utasítások meglétét, tartalmát

Ellenőrzi a felvonó létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó követelmények és előírások teljesülését (törvények, rendeletek, szabványok, egyéb előírások)

Vizsgálja, hogy a felvonó építészeti elhelyezése, környezete megfelel-e a létesítési és tűzvédelmi követelményeknek, ellenőrzi, hogy az alkalmazott épületszerkezetek állékonysága, terhelhetősége és tűzállósági határértéke megfelelő-e

Vizsgálja, hogy a beépített berendezést az engedélyezett dokumentumok alapján valósították-e meg

Vizsgálja a géphelyiség, illetve a géptér kialakítását: méreteit, a biztonsági távolságokat, a megközelíthetőségét, anyagát, megvilágítását, hőmérsékletét, a biztonságos anyagmozgatás lehetőségeit, ellenőrzi a felvonóakna és berendezései megfelelőségét, az előírt építészeti méretek és biztonsági távolságok megfelelőségét (aknafej, felső túlfutás, süllyeszték, előírt minimális távolságok), a határoló szerkezetek anyagát, méretét és kialakítását, szilárdságát

Vizsgálja a felvonó meghajtó gépének kialakítását, állapotát, rögzítését, rezgésszigetelését, a függesztő elemeket, ellenőrzi a kötéltárcsák (hajtótárcsa, terelőtárcsa, függesztő tárcsa, keresztfej stb.) védelmét

Ellenőrzi a hidraulikus felvonó esetén a hidraulikus teljesítmény, a teljes terhelési nyomás értékét, a motor és a szivattyú főbb adatait, a dugattyú, a munkahenger, hengertám, a fémcsövek szilárdsági méretezését, illetve helyes kiválasztását, megfelelő rögzítését, valamint hogy a flexibilis tömlő próbanyomás-értéke megfelelő-e, ellenőrzi a hidraulikus rendszer tömörségét, nyomással való terhelhetőségét, a zárószelepek és a fő elzárócsap állapotát, környezeti hőmérsékletű munkafolyadék mellett a fülke süllyedését

Ellenőrzi a fülkevázszerkezet megfelelő kialakítását, szilárdságtani számítását, a fülke kialakítását, elemeinek előírt szilárdságát, a fülkének a vázszerkezethez való rögzítését és a rezgésszigetelést

Ellenőrzi, hogy a fülkére, illetve az ellensúlyra a dokumentációban előírt fogókészüléket szerelték-e fel, és hogy a fogókészülék-párra megállapított össztömeg összhangban van-e a felvonó tömegadataival; ellenőrzi a fogókészülék megfelelő beépítését, rögzítését, működését, megméri a fogókészülék által a fülkén okozott lassulást, és ellenőrzi, hogy a lassulás szabadesés és névleges terhelés esetén megfelelő-e; ellenőrzi a fogókészülék-működtető mechanizmus kialakítását, működőképességét, megméri a működtetéséhez szükséges erő nagyságát

Ellenőrzi a vezetősínek kiválasztását, szilárdsági számítását, rögzítését, gyámjait, a sínprofil és a gyámozás távolságának a kiviteli tervvel való egyezőségét, a fülke és az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly vezetőkészülékeit, önkenő készülékeit

Ellenőrzi a beépített aknaajtókat, azok biztonsági berendezéseinek megfelelőségét, tűzállóságát és a beépítésük, rögzítésük szakszerűségét

Ellenőrzi a mechanikus biztonsági berendezéseket: a sebességhatároló(k) helyes kiválasztását, beépítését, működését, megméri a kioldási sebességet, és a kötélre kifejtett vonóerő nagyságát, ellenőrzi az ütközők kiválasztását, löketét, minimális és maximális tömegadatait a névleges sebesség függvényében, megfelelő rögzítését és működését, ellenőrzi a felfelé mozgó fülke sebességtúllépése ellen védő és az ellenőrizetlen elmozdulás ellen védő berendezés helyes kiválasztását és megfelelő működését

Próbával ellenőrzi a hidraulikus felvonók csőtörésre záró, illetve fojtó-visszacsapó szelepét, a zuhanásgátló és a süllyedésvédelemi rendszer működését, a nullnyomás-védelmet

Ellenőrzi a villamos biztonsági berendezéseket, a felvonó fő-, biztonsági- és jelző áramköreinek helyes működését, funkcionális próbával ellenőrzi a felvonó vezérlésének helyes működését, ellenőrzi a motor hővédelmét, a motor menetidő ellenőrző berendezését, az elektromos vezetékek kiválasztását, szigetelését, a sorkapocskötéseket, a véletlen érintés elleni mechanikai védelmeket, a villámvédelem szakszerű kialakítását, a végálláskapcsolók helyes működését, beállítását

Üzemi próbák alapján meggyőződik a felvonó rendeltetésszerű működéséről

Ellenőrzi a tűzoltófelvonók kettős betáplálását, az azok közötti átkapcsolást, a tűzoltó-felvonó vezérlésének helyes működését épülettűz esetét feltételezve, az épülettűz alatt nem működtethető felvonók vezérlésének helyes működését épülettűz esetét feltételezve

Ellenőrzi a fülkében rekedt utas biztonságos mentésének megoldását

Ellenőrzi az üzemügyelet, illetve a diszpécserközpont megfelelő működését, a vészjelzés, illetve a távvészjelzés kialakítását, helyes és jóváhagyott működését

Ellenőrzi, hogy a berendezést rendszeresen és szakszerűen karbantartják-e, az üzemeltetés biztonságos-e, ellenőrzi a felvonó általános műszaki állapotát, a részegységek és az alkatrészek kopását, meghatározza a szükséges javítások mértékét és javaslatot tesz a szükséges felújításokra

Biztonságot érintő hiányosság esetén megelőző intézkedést tesz, szükség esetén leállítja a berendezést

Megállapításait a gépkönyvben és jegyzőkönyvben dokumentálja, illetve azokról tájékoztatja az üzemeltetőt, teljesíti az országos nyilvántartás felé fennálló adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségét, műszaki, jogi, gazdaságossági célú felhasználásra szakvéleményt készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Személyszállító felvonók forgalmi követelményei, számítása

Háromfázisú aszinkron és szinkron motorok, egyenáramú motorok szerkezete, felépítése, tulajdonságai, a szükséges motorteljesítmény számítása

Csigahajtóművek, fogaskerék-hajtóművek, bolygóműves hajtóművek szerkezete, felépítése, tulajdonságai, fékszerkezetek, közvetlen (hajtómű nélküli) hajtások, lánchajtások tulajdonságai, tömegek és lendítőnyomatékok redukálása, a lendkerék alkalmazása, méretezése

A hajtótárcsa jellemzői, horonyprofilok, a horony és a függesztőkötél kapcsolata, a hajtóképesség számítása, a palástnyomás számítása, a hajtótárcsa védelme, burkolata, kötéltárcsák, terelő- és függesztőtárcsák, a kötéltárcsákkal kapcsolatos védelem, burkolat

Függesztőelemek szerkezete, acélsodronykötelek, függesztőláncok, új típusú függesztőhevederek, ezek bekötései, terhelésük és biztonsági tényezőjük számítása, kötéláttételek és alkalmazásuk

Hidraulikus hajtások, a térfogat-kiszorításos elven működő szivattyúk fajtái, működése, szállítási kapacitása, hidraulikus hajtások aszinkron motorjai, lendítőkerekei, hidraulikus hajtások vezérlőszelepeinek működése, szabályozott szelepes hidraulikus hajtások, a hidraulikus hajtások munkahengerei, fajtáik, működésük, méretezésük, a teljes terhelési nyomás számítása, a dugattyú kihajlásra való méretezése, egyszerű és teleszkópos munkahengerek, a munkahengerek rögzítése, hengertám, talaj furat, szigetelés

A hidraulikus felvonók csővezetékei, a fém csővezetékek szerelése, szilárdsági előírásai és méretezése, a flexibilis tömlők hasadási és próbanyomása, hidraulikus hajtások biztonsági berendezései, a túlnyomás elleni és a nullnyomás elleni védelem

A hajtásszabályozás elméleti alapjai, vezérelt hajtások és zárthurkú szabályozott hajtások, villamos hajtások fordulatszám-szabályozása, egyenáramú, háromfázisú váltakozó áramú feszültség szabályozás, frekvenciaváltók, a fordulatszám számítása

A fülke szerkezeti anyagai, szerkezeti kialakítása, rezgésszigetelése, a fülke alapterületének és teherbírásának összefüggése, számítása, a fülkevázszerkezetek kialakítása, méretezése, a fülkeajtókkal szembeni követelmények, a fülkeajtók hajtása, biztonsági berendezései, fénysorompó, fényfüggöny

A vezetősínek fajtái, megmunkálásuk, a vezetősínek rögzítése, gyámozása, számítása kihajlásra, a fülke és az ellensúly, illetve kiegyenlítősúly vezetőkészülékei, a sínek kenése

Az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly méretezése, tömegének megállapítása, kiegyenlítési tényező, az ellensúly, illetve a kiegyenlítősúly keretszerkezetei, a súlyelemek anyagai, kialakítása

Az aknaajtókkal szembeni geometriai, szilárdsági, tűzállósági követelmények, az aknaajtók beépítése, biztonsági berendezései

A sebességhatárolók feladata, működése, csoportosítása, vonóeleme, feszítése, a sebességhatárolókra vonatkozó előírások

A fogókészülékek csoportosítása, működése, az önzárás feltételei, a fogókészülékeket működtető mechanizmusok, a fékező fogókészülékek fajtái, működésük, a fékező fogókészülékekre vonatkozó előírások, a terhelő tömeg és a lassulás számításos és méréses ellenőrzési módszerei, a fékező fogókészülékek helyszíni és típusvizsgálata, a pillanatműködésű fogókészülékek működése, alkalmazhatósága, kiválasztása, rögzítése a vázszerkezeten, típusvizsgálata, a típusvizsgálattal kapcsolatos számítások

A lineáris energiatároló ütközők jellemzői, alkalmazhatósága, löketének és rugóerejének számításos és méréssel történő helyszíni ellenőrzése, a nemlineáris energiatároló ütközők jellemzői, típusvizsgálata, alkalmazhatósága a löket és a terhelő tömeg szempontjából, energiafelemésztő ütközők jellemzői, típusvizsgálata, alkalmazhatósága a löket és a terhelő tömeg szempontjából

A felfelé mozgó fülke sebességtúllépés elleni védelme, a sebességérzékelő és a fékező egység jellemzői, kiválasztásuk számítással, a fülke ellenőrizetlen elmozdulása elleni védelem

A hidraulikus felvonók süllyedésének és zuhanásának megakadályozására szolgáló berendezések, ezek lehetséges kombinációi, a hidraulikus felvonók csőtörésre záró, illetve fojtó-visszacsapó szelepei, alkalmazás, beállítás, ellenőrzés, típusvizsgálati kötelezettség, alkalmazás több munkahenger esetén

A vezérlések fajtái, egyparancsos, gyűjtő, csoportos gyűjtő és célszintválasztó vezérlési logikák

Elektronikus vezérlések alapjai, a mikroprocesszorok felépítése, programozásának elvi alapjai, adatátviteli rendszerek, szintérzékelési módszerek, nem galvanikus kapcsolatok

Főáramkörök és biztonsági áramkörök, villamos biztonsági kapcsolók és kapcsolások, a motor menetidejének és túláramának ellenőrzése, vészleállító kapcsolók

Relés utasító és pozíció áramkörök, iránykiválasztó és fülkehelyzetet érzékelő áramkörök, a felvonó jelző és világító áramkörei

Vészjelzők, távvészjelzők, diszpécserközpontok

Speciális kivitelű személyszállító felvonók (biztonsági, illetve menekülési és tűzoltófelvonók, fogyatékossággal élők által is igénybe vehető felvonók, vandálbiztos felvonók), teherfelvonók, kisteherfelvonók, speciális berendezések (körforgó felvonók, függőleges pályájú, gépi meghajtású rokkantemelő berendezések)

A különböző vizsgálatokra vonatkozó szabványok, előírások, a vizsgálatok elvégzésének módszerei

A veszélytelenítés szükségessége, elvégzése, ellenőrzése, bejelentése

A kijelölt szervezetek, az ellenőrök és az üzemeltetők adatközlési kötelezettségei a központi nyilvántartás felé

Az országos településrendezési és építési követelmények felvonókra vonatkozó előírásai

A különböző felvonófajták szerkezetének és beépítésének biztonsági előírásaira vonatkozó szabványok

A felvonók szerelésével és ellenőrzésével kapcsolatos speciális munkavédelem

szakmai készségek:

Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Kábelezési és huzalozási terv, áramútterv értelmezése

Műszaki mérések, mérések eredményeinek értékelése és dokumentálása

Az építészeti, a gépészeti, és az elektromos dokumentációk értelmezése, ellenőrzése

Munkahelyi kockázatok felismerése

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Kritikus gondolkodás

Információgyűjtés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

346. A Mozgólépcső-ellenőri szakmai feladatok megnevezésű, 10346-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elvégzi az üzembe helyezés előtti vizsgálatot (tanúsító vizsgálatot), ellenőrző vizsgálatot (javítás utáni vizsgálatot), a periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatokat (fővizsgálatot, időszakos vizsgálatot, karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot), az önálló ellenőr által végezhető periodikus biztonságtechnikai ellenőrző vizsgálatot (karbantartás megfelelőségét ellenőrző vizsgálatot)

Mechanikai méréseket (hossz, szög, helyzet, sebesség, gyorsulás, rántás, tömeg, erő, alakváltozás, hőmérséklet stb.) és villamos alapméréseket végez (egyen- és váltakozó áramú áramkörben: feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázissorrend)

Tanulmányozza és értelmezi az építészeti, a gépészeti és az elektromos dokumentációkat, ellenőrzi a mozgólépcső, illetve mozgójárda engedélyezési és kivitelezési terveit, dokumentációit, a tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok, kivitelezői nyilatkozat, EMC-nyilatkozat, érintésvédelmi jegyzőkönyv, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési, mentési utasítások meglétét, tartalmát

Ellenőrzi a mozgólépcső, mozgójárda, hosszúkarú mozgólépcső, szabadtéri mozgólépcső és mozgójárda létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó követelmények és előírások teljesülését (törvények, rendeletek, szabványok, egyéb előírások); vizsgálja, hogy a mozgólépcső építészeti elhelyezése, környezete megfelel-e a létesítési és tűzvédelmi követelményeknek; ellenőrzi, hogy az alkalmazott épületszerkezetek állékonysága, terhelhetősége és tűzállósági határértéke megfelelő-e

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda érintésvédelmi jegyzőkönyvét, a kezelési, karbantartási, üzemeltetési utasítások meglétét, tartalmát

Vizsgálja, hogy a beépített, laboratóriumi vizsgálatra kötelezett részegységek (lépcsőkocsik, hevederek, mozgókorlátok) egyeznek-e a mozgólépcső, illetve a mozgójárda dokumentációjában előírtakkal, rendelkeznek-e az előírt tanúsítvánnyal és megfelelőségi nyilatkozattal

Ellenőrzi a mozgólépcsők, illetve a mozgójárdák engedélyezési, illetve kiviteli terveihez tartozó számításokat (forgalmi képességgel kapcsolatos számítások, statikai és szilárdságtani számítások, a vonóláncok szilárdsága, biztonsági tényezője, a tartóváz lehajlása)

Ellenőrzi a mozgólépcső épületszerkezethez való rögzítését és a rezgésszigetelést, ellenőrzi, hogy az alkalmazott épületszerkezetek, feltámasztási pontok, emelési pontok és a szállítási útvonalak állékonysága, terhelhetősége megfelelő-e (Statikusi szakvélemény), ellenőrzi a lejtakna megfelelőségét, az előírt építészeti méretek és biztonsági távolságok megfelelőségét, egyezését az engedélyezett tervvel, az előírásoknak való megfelelőségét, ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda geometriai méreteit

Ellenőrzi a mechanikus biztonsági berendezések meglétét és megfelelőségét

Ellenőrzi a mechanikus részegységek beállítását, a lépcsőkocsik és a mozgókorlátok sebességét, a láncok és egyéb kenési helyek (automatikus) kenését, a mozgókorlát, a mellvédek kialakítását, állapotát, a lépcsőszalag, a járólapok, a heveder, a fésűk kialakítását, állapotát

Ellenőrzi a vezetőpályák, végálláskapcsolók, láncok, csapágyak megfelelő kialakítását, állapotát

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda áramfelvételét különböző terhelési viszonyok és a kétféle menetirány mellett, vizsgálja a hajtómű kialakítását, állapotát, rögzítését, rezgésszigetelését, a lánchajtás, a szíjhajtás, a poligonkerék kialakítását, megméri a zaj- és rezgési szinteket, ellenőrzi a fordítóállomás biztonsági berendezéseit (láncfeszítés), a lépcsőkocsik, illetve a heveder megvezetését és a görgők kialakítását, állapotát, az alakzáró hajtásokat, szíjhajtásokat, multiplex lánchajtásokat

Ellenőrzi az üzemi fék és a kiegészítő fék (mechanikus fékszerkezet) kialakítását, működését különböző terhelési viszonyok mellett, kiszámítja a fékterhelést, megméri a fékutakat, a gyorsulást és a lassulást, felveszi a fékszerkezet(ek) kezdeti jelleggörbéit

Ellenőrzi a burkolatok mechanikai szilárdságát, a tömegközlekedési mozgólépcsők követelményeinek betartását

Ellenőrzi a túlsebesség korlátozásának, az akaratlan irányváltás megakadályozásának megoldását, működését, az elektromos berendezések megfelelőségét (dokumentációval való megegyezőség, érintésvédelem, túláramvédelem, biztonságtechnikai földelés, biztonságos áramtalanítás), ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda vezérlési dokumentációit, értelmezi és a rajzon ellenőrzi az elektromos áramkörök működését

Ellenőrzi a mozgólépcső, illetve a mozgójárda fő-, biztonsági és jelző áramköreinek helyes működését, funkcionális próbával ellenőrzi a vezérlés helyes működését, üzemi próbák alapján meggyőződik a mozgólépcső, illetve a mozgójárda rendeltetésszerű működéséről

Ellenőrzi a motor hővédelmét, az elektromos vezetékek kiválasztását, szigetelését, a sorkapocs-kötéseket, a véletlen érintés elleni mechanikai védelmeket, ellenőrzi a villamos biztonsági berendezések és biztonsági kapcsolók (kapcsolások) meglétét és megfelelőségét, működőképességét, szabványos kialakítását, beállítását, a vezérlés helyes működését karbantartási üzemmód során

Gyártói segédlet alapján ellenőrzi a berendezés hibadiagnosztikai rendszerének működését

Ellenőrzi az üzemügyelet, illetve a diszpécserközpont megfelelő működését, a vészjelzés, illetve a távvészjelzés kialakítását, helyes és jóváhagyott működését

Ellenőrzi a berendezés rendszeres és szakszerű karbantartását, az üzemeltetés biztonságosságát, ellenőrzi a mozgólépcső általános műszaki állapotát, a részegységek és az alkatrészek kopását, meghatározza a szükséges javítások mértékét és javaslatot tesz a szükséges felújításokra

Biztonságot érintő hiányosság esetén megelőző intézkedést tesz, szükség esetén leállítja a berendezést

Megállapításait a gépkönyvben és jegyzőkönyvben dokumentálja, illetve azokról tájékoztatja az üzemeltetőt, teljesíti az országos nyilvántartás felé fennálló adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségét, műszaki, jogi, gazdaságossági célú felhasználásra szakvéleményt készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A mozgólépcsők és mozgójárdák forgalmi követelményei, számítása, az előírt statikai és szilárdságtani számítások, a mozgólépcső, illetve a mozgójárda forgalmi terhelésének kiszámítása, a vonóláncok szilárdságának, biztonsági tényezőjének ellenőrzése, a tartóváz lehajlásának számításos ellenőrzése

A mozgólépcső, illetve a mozgójárda épületszerkezetekhez való rögzítése, rezgésszigetelése

Háromfázisú aszinkron- és szinkron motorok, egyenáramú motorok szerkezete, felépítése, tulajdonságai, a szükséges motorteljesítmény számítása, csigahajtóművek, fogaskerék-hajtóművek, bolygóműves hajtóművek szerkezete, felépítése, tulajdonságai, fékszerkezetek

Lánchajtások tulajdonságai, „poligon-hatás”, hajtás multiplex láncokkal, ékszíjjal Mozgólépcső, mozgójárda telepítési terv (egymás melletti, feletti és X-elhelyezés), mozgólépcsők fontosabb beépítési méretei, mozgólépcsők, mozgójárdák, hosszúkarú mozgólépcsők, szabadtéri mozgólépcsők és mozgójárdák kialakítása, előírásai

A laboratóriumi vizsgálatra kötelezett részegységek (lépcsőkocsik, hevederek, mozgókorlátok) vizsgálata

A hajtásszabályozás elméleti alapjai, vezérelt hajtások és zárthurkú szabályozott hajtások, villamos hajtások fordulatszám-szabályozása, háromfázisú váltakozó áramú feszültség-szabályozás, frekvenciaváltók, a fordulatszám számítása

Mozgólépcsők súrlódási viszonyai, hatásfoka, a korlátok melegedése és annak következményei, a szükséges motorteljesítmény számítása, a mozgólépcsők, mozgójárdák szállítási teljesítményének számítása

Vázszerkezet és pályatest összeszerelése, a tartóváz lehajlásának mérése, a lánc és a lépcsőkocsik kialakításai, szerelése, a mechanikus részegységek és alkatrészek szereléstechnológiája, a géptér és szerelvényei, feliratok, figyelmeztető táblák

Üzemi és kiegészítő fékszerkezet és annak működtetése, a fékterhelés számítása, gyorsulás, lassulás mérése, fékutak mérése, számítása, a fékszerkezet kezdeti jelleggörbéinek felvétele

A fordító állomás biztonsági berendezései (láncfeszítés), a lépcsőkocsik, illetve a heveder megvezetése és a görgők kialakítása, a túlsebesség korlátozásának, az akaratlan irányváltás megakadályozásának megoldása, működése

A korlát-hajtás működése, szinkron futás biztosítása, a korlát szerkezete és feszítésének beállítása, a mellvéd kialakítása, a lépcsőszalag, a járólapok, a heveder és a fésűk kialakítása, a vezetőpályák, végálláskapcsolók, láncok, csapágyak kialakítása

Mechanikus és elektromos biztonsági berendezések működése és ellenőrzése

A lánc kiválasztása, méretezése, biztonsági tényezője, beszerelése, beállítása, működtetése, kenése, a hajtás felépítése, a hajtómű, meghajtó motor, áttétel szerkezete, működtetése, teljesítményének ellenőrzése

Mozgólépcsők kenési rendszere

Mozgólépcsők és mozgójárdák szállítása, munkahelyi deponálása, emelése, kötözése, helyszíni szállítása, beemelése, beállítása, emelőpontok kialakítása az épületszerkezeten, illetve mobil állványokkal

Mozgólépcső vezérlések, jelzések, elektronikus vezérlések alapjai, a mikroprocesszorok felépítése, programozásának elvi alapjai, adatátviteli rendszerek, nem galvanikus kapcsolatok, főáramkörök és biztonsági áramkörök

A mozgólépcső, illetve mozgójárda hajtásának áramköre és a forgásirány, valamint a sebesség változtatása, villamos biztonsági kapcsolók és kapcsolások, a motor túláramának figyelése, vészleállító kapcsolók

A mozgólépcsők és mozgójárdák jelző és világító áramkörei, vészjelzők, távvészjelzők, diszpécserközpontok

Mozgólépcsők, mozgójárdák karbantartása

A kijelölt szervezetek, az ellenőrök és az üzemeltetők adatközlési kötelezettségei a központi nyilvántartás felé

Az országos településrendezési és építési követelmények mozgólépcsőkre és mozgójárdákra vonatkozó előírásai

Emelés, kötözés, szállítás szabályai

Gépek, eszközök rendszeres ellenőrzése

Érintésvédelem, testzárlat elleni védelem

A különböző vizsgálatokra vonatkozó szabványok, előírások, a vizsgálatok elvégzésének módszerei

A veszélytelenítés szükségessége, elvégzése, ellenőrzése, bejelentése

Az országos településrendezési és építési követelmények mozgólépcsőkre vonatkozó előírásai

A mozgólépcsők, mozgójárdák szerelésével, szállításával, beemelésével és ellenőrzésével kapcsolatos speciális munkavédelem

szakmai készségek:

Diagramok olvasása, értelmezése, készítése

Kábelezési és huzalozási terv, áramútterv értelmezése

Műszaki mérések, mérések eredményeinek értékelése és dokumentálása

Az építészeti, a gépészeti, és az elektromos dokumentációk értelmezése, ellenőrzése

Munkahelyi kockázatok felismerése

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Kritikus gondolkodás

Információgyűjtés

Kontroll (ellenőrzőképesség)

347. * 

348. A Magánbiztonság-védelmi alapfeladatok megnevezésű, 10348-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenység ellátásának alapvető jogszabályait

Beazonosítja a bűncselekményeket, szabálysértéseket

Helyszín-biztosítást végez

Jogszerűen és a szakmai szabályokban meghatározottak szerint használja a támadáselhárítási eszközöket és a kényszerítő testi erőt

Jelentést tesz a támadás-elhárítási eszköz és a kényszerítő testi erő alkalmazásáról

Tájékoztatást nyújt az intézkedési jogosultságok gyakorlásával szemben felmerülő panasz kivizsgálásáról

Közveszély esetén a szakmai szabályok szerint intézkedik

Kezeli az összeköttetésre szolgáló és tűzjelzést biztosító eszközöket

Szolgálatot ad és vesz át az általános előírások szerint

Alkalmazza a stressz- és konfliktuskezelés alapvető módszereit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A magánbiztonsági tevékenységet végzők alkalmazási feltételei

A foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok

Alapvető szakmai etikai, magatartási szabályok

Az intézkedés alapelvei (az önkéntes hozzájárulás, a legkisebb korlátozás elve, a támadás-elhárítási eszközök és a kényszerítő testi erő használatának feltételei)

A tevékenység során előforduló leggyakoribb bűncselekmények, szabálysértések

A tevékenység során előforduló jogos védelmi és végszükség-helyzetek, intézkedések, cselekvések jogi megítélése

A büntető- és szabálysértési eljárás folyamata, szakaszai

A teendők közveszély esetén

A helyszínbiztosítás alapszabályai

A stressz- és konfliktuskezelés alapvető módszerei

A szolgálat átadásának, átvételének általános szabályai

Az összeköttetésre szolgáló és tűzjelzést biztosító eszközök használatának szabályai

A támadás-elhárítási eszköz és a kényszerítő testi erő használatáról szóló jelentés szabályai

szakmai készségek:

Elemi önvédelmi fogások

Az összeköttetésre szolgáló, tűzjelzést biztosító eszközök használata

Köznyelvi beszédkészség

Szakmai nyelvi íráskészség

Számítógépes szövegszerkesztő program használata

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Mozgáskoordináció

Stresszkezelés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

349. A Vagyonvédelmi biztonságszervezési feladatok megnevezésű, 10349-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Vagyonvédelmi szakmai bejárást végez

Vagyonvédelmi biztonsági koncepciót, tervet és szabályzatot dolgoz ki

Meghatározza a szakmai és szolgáltatási szinteket, és egyeztet a megbízóval

Üzleti tervet készít

Szerződési, pályázati ajánlatot állít össze

Meghatározza a szolgálatellátás struktúráját, a szükséges létszámot

Minden felállítási helyre kidolgozza a szabályzatokat, dokumentumokat

Meghatározza a tevékenységet támogató mechanikai és elektronikai vagyonvédelmi rendszereket, berendezéseket, eszközöket és kezelési, karbantartási rendjüket

Meghatározza a tevékenységhez az önvédelmi és támadáselhárító eszközök körét, kidolgozza a használatukra vonatkozó szabályzatot

Meghatározza a formaruházatra, a védőruházatra és a védőeszközökre vonatkozó előírásokat

Meghatározza a hírrendszer elemeit, elkészíti a híradó eszközök használati-kezelési utasításait

Kiképzi a munkatársakat a feladatra

Együttműködik a humánerőforrás kiválasztásában

Kidolgozza az ellenőrzés rendjét

Irányítja, szervezi a napi munkát, a rendkívüli helyzetek kivizsgálását

Teljesítményértékelést végez

Irattári feladatokat lát el, dokumentumot kezel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A vagyonvédelmi tevékenység ellátására vonatkozó jogszabályok

A foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok

A biztonsági terv és szabályzat készítés szakmai szabályai a létesítmények, a rendezvények védelmében

A szolgálati dokumentumok összeállításának szakmai szabálya

A biztonságtechnikai eszközök és rendszerek működési elve, karbantartása

A vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályok, polgári jogi felelősség

Az üzleti terv elemei és szerkezete

A munkatársak kiválasztásának szabályai

A vezetői funkciók

szakmai készségek:

Mechanikai és elektronikai vagyonvédelmi rendszerek, berendezések, eszközök használata

Irodatechnikai eszközök használata

Szakmai nyelvi íráskészség

Alapvető tárgyalástechnikai módszerek alkalmazása

Számítógép-használat (office-programok)

Személyes kompetenciák:

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Felelősségtudat

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Kompromisszumkészség

Irányítási készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Kontroll (ellenőrzőképesség)

350. A Biztonságszervező alapfeladatai megnevezésű, 10350-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri az objektum veszélyeztetettségét és a megbízó igényeit

Elkészíti az őrzési okmányokat, dokumentumokat

Megszervezi a vagyonvédelmi, vagy a biztonsági őrséget

Leltárba veszi és számon tartja a lőfegyvereket és a támadáselhárító eszközöket

Ellenőrzi a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök kiadását és visszavételét, az eszközök működőképességét és karbantartását, a szabályzat betartását

Ellenőrzi a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök működőképességét, karbantartását

Alkalmazza a rendészeti és vagyonvédelmi rendszereket, módszereket

Tűzvédelmi szempontból felméri az objektumot

Felmérés alapján elkészíti az intézmény tűzvédelmi szabályzatát

Gondoskodik a tűzvédelmi dokumentumok jóváhagyásáról és kihirdetéséről

Megszervezi és megtartja a tűzvédelmi szakember által kidolgozott tematikából a tűzvédelmi oktatást

Üzemelteti és használja a tűzvédelmi- és tűzoltóeszközöket

Részt vesz a munkabaleset kivizsgálásában

Jegyzőkönyvet készít a balesetről

Megszervezi és megtartja a munkavédelmi szakember által kidolgozott tematikából a munkavédelmi oktatást

Használja az előírt munkavédelmi eszközöket

Biztosítja a munkaterület rendjét, balesetmentességét, védelmét

Baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedik

Tervezi és szervezi a védőeszközök karbantartását

Sérültnek elsősegélyt nyújt

Az oktatás alapján megszervezi a védelmi dokumentumokban foglaltak végrehajtását

Használja a polgári védelmi egyéni védőeszközöket

Alkalmazza a vegyi anyagokat kimutató és sugárzást mérő eszközöket, gondoskodik a környezetvédelmi előírások betartásáról

Együttműködik más rendvédelmi szervek képviselőivel

Munkavégzéséhez használja vállalkozási ismereteit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A védelmi igazgatásra vonatkozó jogszabályi előírások

Lőfegyverekre, gáz- és riasztófegyverekre vonatkozó jogi és szakmai szabályok

Teendők rendkívüli események kapcsán

Rendészeti, vagyonvédelmi rendszerek, módszerek

Tűzvédelem, a tűzmegelőzés, a tűzoltás szabályai

A tűzvédelem, a tűzmegelőzés, a tűzjelzés, a tűzoltás eszközei és alkalmazási szabályai

A tűzvédelmi utasítás tartalmi elemei

A tűzriadó-terv formai és tartalmi elemei

A tűzveszélyes tevékenységre vonatkozó szabályok

A létesítés és a használat szabályainak tűzvédelmi, munkavédelmi és környezetvédelmi előírásai

A munkáltató és a munkavállaló munkavédelemmel kapcsolatos jogai és kötelezettségei

A munkavédelem felügyeleti rendszere

A munkavédelem eszközrendszere, eszközök

Munkavédelmi előírások

Védőruhák, védőeszközök

Védőberendezések és jelzések típusai

A munkabalesetekkel, az üzemi balesetekkel kapcsolatos feladatok

Környezetvédelmi előírások

A katasztrófavédelemre és polgári védelemre vonatkozó előírások

Egyéni és kollektív polgári védelmi eszközök, alkalmazási szabályaik

Vegyi és sugárzásvédelmi mérőeszközök, alkalmazási szabályaik

Alapszintű vállalkozói feladatok

szakmai készségek:

Számolási készség

Mennyiségérzék

Térérzékelés

Személyes kompetenciák:

Elkötelezettség

Felelősségtudat

Rugalmasság

Társas kompetenciák:

Irányítási készség

Közérthetőség

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés képessége

Lényegfelismerés

Gyakorlatias feladatértelmezés

351. *  A Biztonságszervező szakfeladatai megnevezésű, 10351-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz az élet- és vagyonvédelmi teendők megszervezésében és végrehajtásában

Megszervezi az objektum teljes körű biztonsági védelmét

Gazdasági kapcsolódású biztonságszervezési feladatokat lát el

Vezetési-szervezési biztonságszervezési feladatokat lát el

Környezet-és természetvédelemre vonatkozó feladatokat lát el

Kijelöli a tűzszakaszokat, a tűzgátló elválasztásokat, a tűzoltási felvonulási utakat és tereket

Kialakítja az intézmény tűzvédelmi rendszer létesítésének koncepcióját

Elkészíti az intézmény munkavédelmi szabályzatát

Megszervezi és dokumentálja a berendezések üzembe helyezési eljárásait

Elvégzi a munkahelyek ergonómiai értékelését

Ellenőrzi a munkabaleset-védelem személyi és tárgyi feltételeit

Szakmai útmutatás szerint elkészíti a védelmi felkészülési, katasztrófavédelmi és katasztrófa-elhárítási okmányokat, terveket, dokumentációkat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Rendészeti, vagyonvédelmi jogszabályokból adódó sajátos előírások

Gazdasági jogszabályokból adódó sajátos előírások

A tűzvédelmi jogszabályokból adódó sajátos előírások

A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokból adódó sajátos előírások

Katasztrófavédelmi és polgári védelmi jogszabályokból adódó sajátos előírások

Környezet- és természetvédelmi jogszabályokból adódó sajátos előírások

szakmai készségek:

Szakmai nyelvű szöveg megértése és készítése

Önálló feladatmegoldás

Felelősségtudat

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Konszenzusra törekvés

Meggyőzőerő

Módszerkompetenciák:

Tervezési képesség

Kontroll (ellenőrzőképesség)

Módszeres munkavégzés

352. A Rendvédelmi alapfeladatok megnevezésű, 10352-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Betartja az alaki, öltözködési és az általános megjelenési szabályokat

Egyéni felszerelését, fegyverzetét, ruházatát ellenőrzi, rendszeresen karbantartja, kezeli

Alkalmazza a fegyveres, rendvédelmi szervekre egységes, valamint a saját szervezetére vonatkozó tűz-, munka-, baleset-, egészség- és környezetvédelmi rendszabályokat

Következetesen betartja a fegyveres, rendvédelmi szervekre egységesen vonatkozó általános adatvédelmi, ügyviteli, titoktartási szabályokat

Alkalmazza és betartja a fegyveres, rendvédelmi szervekre általánosan vonatkozó jogszabályokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket, valamint a rá vonatkozó egyéb előírásokat

Végrehajtja az elöljárójától kapott parancsokat, utasításokat

Betartja a rendészeti szervek tevékenységére vonatkozó egységes közszolgálati etikai szabályokat

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, teljesíti a kötelező fizikai-erőnléti felméréseket, részt vesz az előírt egészségügyi szűréseken

Elsősegélyt nyújt, szükség esetén orvosi ellátást kezdeményez

Felismeri a káresemény helyszínén lévő veszélyeket, ismeri és alkalmazza azok elhárításának alapvető szabályait, továbbá szükség szerint közreműködik elhárításukban

Felvilágosítást, tájékoztatást kér vagy ad, továbbá jelentést, feljegyzést készít

Eligazításon vesz részt, átveszi-átadja a szolgálatot és szolgálatba lép

Elvégzi az objektum külső és belső biztosítását, őrzését

Bevonul szolgálatból, feladat teljesítésből és jelentést tesz elöljárójának

Tisztán és rendben tartja a szolgálati-, pihenőkörletét, valamint annak környezetét

A fegyveres és rendvédelmi szerveknél egységesen rendszerben lévő fegyverzettechnikai, számítástechnikai (hardver, szoftver), híradástechnikai, biztonsági berendezéseket kezel, felügyel, használ, alkalmaz

Kényszerítő eszközt felismer, megkülönböztet

Együttműködik más fegyveres és rendvédelmi szervek képviselőivel

Az egységes szabályok szerint díszeleg, díszőri feladatokat lát el

Szolgálat ellátása közben idegen nyelven is megnyilvánul

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Munka-, baleset-, tűz-, környezetvédelmi és egészségügyi általános szabályok

Adat-, ügykezelésre, ügyvitelre, titokvédelemre vonatkozó előírások, titoktartási szabályok

Alaki, öltözködési szabályok, előírások

A hon-, rendvédelem, a rendészet alapvető fogalmai, alapelvei, viszonyai

A felügyeletet gyakorló minisztérium helye, szerepe, általános rendeltetése, felépítése

A szolgálati formákra, a szolgálatteljesítésre vonatkozó alapvető elvárások, követelmények

Magatartás szolgálatban, szolgálaton kívül, viselkedési, közszolgálati, etikai szabályok

A fegyveres és rendvédelmi szerveknél a szolgálati jogviszonyra vonatkozó általános szabályok, jogosultságok, kötelezettségek, valamint juttatások, járandóságok, karrierlehetőségek

A szolgálati érintkezés szabályai, a szolgálati feladatok ellátásának egységesen érvényes rendje

Alkotmányjogi, jogi alapismeretek

Emberi, polgári és kisebbségjogi, közigazgatási, belügyi alapismeretek

A szabálysértésekre vonatkozó általános szabályok

A közigazgatási hatósági eljárás alapjai

Kapcsolódó legáltalánosabb nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

Objektumvédelmi és őrzési, személy- és vagyonvédelmi általános szabályok

Fegyverzeti, fegyverbiztonsági, ballisztikai és lőelméleti alapismeretek

A kényszerítő eszköz alkalmazásának és csomag-, ruházat átvizsgálás végzésének követelményei

Alapvető elsősegély-nyújtási, és újraélesztési alapismeretek

Az adott országos hatáskörű szerv híradására, összeköttetésére, adattovábbítására vonatkozó sajátos lehetőségek és szabályok

Az adott országos hatáskörű szervre vonatkozó rendvédelmi technikai eszközök és berendezések sajátosságai, eszközkezelés és alkalmazás

Pszichológia, intézkedés-lélektan és kommunikáció

Idegen nyelvi kommunikáció

Közigazgatási alapvizsga ismeretanyaga

szakmai készségek:

Rendvédelmi technikai eszközök, egyéni alapfelszerelések kezelése, használata

Híradástechnikai eszközök, berendezések használata

Laikus elsősegélynyújtás végrehajtása

Kényszerítő eszközök felismerése, megkülönböztetése

Önvédelmi fogások alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Szabálytudat

Önfegyelem

Testi erő

Társas kompetenciák:

Együttműködés

Irányíthatóság

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Helyzetfelismerés

Problémamegoldás

353. A Büntetés-végrehajtási őr feladatai megnevezésű, 10353-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Szolgálatteljesítésre alkalmas állapotban, meghatározott időpontban szolgálatra jelentkezik

A szolgálati feladat ellátásához szükséges fegyverzeti szakanyagokat, technikai eszközöket átveszi, szolgálati feladat végrehajtását követően leadja

Részt vesz a szolgálat átadást-átvételt megelőző eligazításon, valamint az egyes biztonsági feladatok végrehajtását megelőző speciális eligazításon

A szolgálatteljesítési helyet átveszi, átadja, valamint ezen tényeket dokumentálja

Járőrözési feladatokat lát el

Ellátja a büntetés-végrehajtási szerv őrzését, védelmét

Részt vesz a szabadlevegőn tartózkodás biztosításában

Részt vesz a látogatás biztosításában

Végrehajtja a fogvatartottak intézeten belüli kísérését

Ellátja az intézeten belüli csoportos programok biztosítását

Intézeten belül ellátja a fogvatartottak őrzését, felügyeletét, ellenőrzését

Amennyiben szükséges a járőrözés, a szabad levegőn tartózkodás és a látogatás biztosítása, az intézeten belüli csoportos foglalkozások, valamint az intézeten belüli kísérés során végrehajtja a fogvatartottak motozását

A szabad levegőn tartózkodás és a látogatás biztosítása során végrehajtja a biztonsági ellenőrzést

A szabad levegőn tartózkodás, és a látogatás biztosítása, valamint az intézeten belüli kísérés során létszámellenőrzést tart

Szükség esetén saját elhatározásból, vagy parancsra kényszerítő eszközt alkalmaz

Kezeli a rábízott technikai eszközöket, berendezéséket, valamint gondoskodik azok megőrzéséről

Jelenti az őrhely, valamint a szolgálati hely átadását átvételét

Jelenti a szabadlevegőn tartózkodás, valamint a látogatás biztosításának végrehajtását

Jelenti a fogvatartottak kísérése, valamint csoportos programjai biztosításának végrehajtását

Jelenti a számára meghatározott járőrözési feladat végrehajtását

Jelenti a biztonságot veszélyeztető körülményeket, valamint a bekövetkezett rendkívüli eseményeket, továbbá megteszi a tőle elvárható intézkedéseket

Jelenti a kényszerítő eszköz alkalmazását

Javaslatot tesz fogvatartott jutalmazására, valamint fegyelmi felelősségre vonására

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A büntetőjog fogalma, forrásai, valamint a Büntető Törvénykönyv szerkezete

A büntetőjogi szankciórendszer

A bűncselekmény

Az alannyá válás feltételei

A bűnösség, a bűncselekmény elkövetői

A fogvatartottak jogi helyzete

A fogvatartottak ruházati ellátása

Az előzetes letartóztatás

Az elzárás

Hivatali bűncselekmények

A szolgálati bűncselekmények

A biztonság fogalmának értelmezése

A biztonsági rendszer elemei

A biztonsági tevékenység fogalma, területei és tartalma

A biztonsági tevékenységet ellátó személyi állomány

A rendkívüli események fajtái, bekövetkezésének okai

A büntetés-végrehajtási szervek személyi állományának riadóztatása

A szolgálattervezés fogalma, rendje

Rendvédelmi közelharc technikák

Intézkedéstaktikai fogások

A büntetés-végrehajtási jogviszonyból eredő szolgálati feladatok végrehajtásának szabályai

szakmai készségek:

Szakmai nyelvi íráskészség, írásbeli fogalmazókészség

Kommunikációs készség

Tájékozódási készség

Térérzékelési készség

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Térlátás

Monotónia-tűrés

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Figyelem összpontosítás

354. A Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai megnevezésű, 10354-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz a személyek, valamint gépjárművek be- és kiléptetésével kapcsolatos feladatok ellátásában, valamint vezeti a rendszeresített szolgálati okmányokat

Ellátja a fogvatartottak intézeten kívüli előállítását

Ellátja a fogvatartottak munkáltatását

Ellátja a biztonságtechnikai rendszer központjának kezelését

Végrehajtja a fogvatartottak motozását

Biztonsági ellenőrzést hajt végre

Részt vesz biztonsági vizsgálaton, illetve szemlén

Intézeten kívül ellátja a fogvatartottak őrzését, felügyeletét, ellenőrzését

Ellátja az intézeten kívüli csoportos programok biztosítását

Mozgáskorlátozó eszközt alkalmaz

Fegyveres biztosítási feladatokat lát el

Részt vesz rendkívüli események megszakításában és a következmények felszámolásában

Jelenti a biztonságot veszélyeztető körülményeket, valamint a bekövetkezett rendkívüli eseményeket, továbbá megteszi a szükséges intézkedéseket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szabadságvesztés

A büntethetőségi akadályok

A büntetés-végrehajtást kizáró okok

A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának rendje

Munkáltatás

Az előzetes letartóztatás

Elzárás

Visszaélés minősített adattal

Hivatali bűncselekmények

A hivatalos személy elleni bűncselekmények

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

A szolgálati bűncselekmények

A fogva tartás biztonságának értelmezése

A biztonsági feladatok ellátásához szükséges technikai feltételek

A biztonsági tevékenység fogalma, területei és tartalma

A biztonsági tevékenységet ellátó személyi állomány

A rendkívüli események fajtái, bekövetkezésének okai

A büntetés-végrehajtási szervek személyi állományának riadóztatása

A fogvatartottak munkáltatása közbeni őrzés, felügyelet, ellenőrzés

Az intézeten kívüli előállítás közbeni őrzés

A szabadságvesztés végrehajtásának célja, feladata, alapelvei

A fogvatartottak elhelyezése, napirendje

A fogvatartottak foglalkoztatásának hatásai a nevelésben

Intézkedés-taktikai fogások, eljárások

A szolgálattervezés fogalma, rendje

szakmai készségek:

Szakmai nyelvi íráskészség, írásbeli fogalmazókészség

Kommunikációs készség

Tájékozódási készség

Térérzékelési készség

Személyes kompetenciák:

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Testi erő

Tűrőképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tolerancia

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Gyakorlatias feladatértelmezés

355. A Büntetés-végrehajtási felügyelő feladatai megnevezésű, 10355-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A fogvatartottak elhelyezési körletén átadja, illetve átveszi a létszám szerint fogvatartottakat

A fogvatartottak elhelyezési körletén átadja, illetve átveszi a biztonságtechnikai berendezéseket, technikai eszközöket, valamint a rendszeresített szolgálati okmányokat

Végrehajtatja és betartatja az intézet házirendjét, azon belül a napirendben meghatározottakat

Végrehajtja a fogvatartottak előállításra, szállításra történő felkészítését

Megtartja a fogvatartottak számára szükséges eligazításokat

Végrehajtja a fogvatartottak zárkába, lakóhelyiségbe történő helyezését, valamint ennek tényét rögzíti számítógépen a fogvatartotti alrendszerben

Végrehajtja a fogvatartottak elkülönítését, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri ezen fogvatartottak viselkedését

Végrehajtja a fogvatartotti elhelyezési körleten elrendelt zárást

Végrehajtja a fogvatartottak körletről történő kiadását, valamint visszavételét, továbbá elvégzi az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat

Közreműködik a fogvatartottak nevelésében, valamint folyamatosan kapcsolatot tart a nevelővel

Elrendeli, végrehajtatja, illetve adminisztrálja a díjazás nélküli munkavégzést

Intézkedik annak megakadályozására, hogy a fogvatartott a körletrészt engedély nélkül elhagyja

Intézkedik annak megakadályozására, hogy a körletről anyagok, felszerelési és berendezési tárgyak engedély nélkül kikerüljenek

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A feltételes szabadságra bocsátás

A szándékos bűncselekmény megvalósulási szakaszai

Az enyhébb végrehajtási szabályok

A fogvatartottak jogi helyzete

A fiatalkorúval szemben alkalmazott szankciók

A kényszergyógykezelés

A közélet tisztasága elleni bűncselekmények

Belső őrzés, felügyelet, ellenőrzés

Az egyéb biztonsági feladatok ellátásának szabályai

A biztonsági intézkedések

A felügyelők szolgálat átadás-átvétele

A fogvatartottak kötelező elkülönítésére vonatkozó szabályok

Rezsimrendszerek, rezsimek a magyar büntetés-végrehajtásban

Elhelyezés

Házirend, napirend

A fogvatartottak foglalkoztatásának hatásai a nevelésben

Közművelődés, szabadidős tevékenység

Családi, társadalmi kapcsolatok támogatása

Jutalmazás, fegyelmi felelősségre vonás rendje, szabályai

Az előzetesen letartóztatottak kezelése

Az átmeneti csoport

Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának hatásai az elítéltek nevelésében

A fiatalkorú fogvatartottak speciális kezelése, gondozása

A nők helyzetének szabályozása a büntetés-végrehajtásban

Az elítéltek kezelése gyógyító-nevelő csoportban

A külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása

Drogprevenciós körleten elhelyezett elítéltek speciális kezelése

Intézkedés-taktikai fogások, eljárások

A szolgálati viselkedés lélektana

szakmai készségek:

Szakmai nyelvi íráskészség, írásbeli fogalmazókészség

Kommunikációs készség

Tájékozódási készség

Térérzékelési készség

Irodatechnikai eszközök használata

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás

Stressztűrő képesség

Önállóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Meggyőzőkészség

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés és következtetési képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Figyelem megosztás

356. A Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő feladatai megnevezésű, 10356-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Végrehajtja a fogvatartott befogadásával kapcsolatos iratok, valamint adatok ellenőrzését, a fogvatartott átvételét

Végrehajtja a befogadással kapcsolatos adminisztratív feladatokat

Kezeli és rendezi az előzetes letartóztatással kapcsolatos iratokat, valamint értesíti az illetékes szerveket

Elvégzi az előzetes letartóztatással kapcsolatos adatok manuális és elektronikus rögzítését a büntetés-végrehajtási nyilvántartásokban

Intézkedik az előzetes letartóztatás megszűnése esetén a fogvatartott szabadítására

Kapcsolatot tart fenn a rendelkezési jogkör gyakorlójával, valamint a büntetés-végrehajtási szerv érintett szakterületeivel

Végrehajtja a szabadságelvonással járó büntetések foganatba vételével kapcsolatos számításokat

Kezeli és rendezi a szabadságelvonással járó büntetések végrehajtásával kapcsolatos iratokat, valamint elvégzi az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat

Elvégzi a szabadságelvonással járó büntetések végrehajtásával kapcsolatos adatok manuális és elektronikus rögzítését a büntetés-végrehajtási nyilvántartásokban

Kezeli a büntetés-végrehajtási intézetből való engedélyezett, jogszerű, határozott idejű távozásokkal kapcsolatos iratokat

Adatrögzítést végez a manuális és elektronikus büntetés-végrehajtási nyilvántartásokban

Végrehajtja az elbocsájtásokkal és visszafogadásokkal kapcsolatos feladatokat

A rögzített visszaérkezési időpont eredménytelen elmúlása esetén intézkedést kezdeményez

A késedelmesen visszaérkező fogvatartott esetében megállapítja a büntetés-végrehajtási intézetből engedély nélkül távolt töltött időtartamot

Megindítja, véleményezi, továbbítja, illetőleg lezárja a fogvatartott kérelmi lap alapján, számítógépen indított kérelmeit, panaszait

Bűnügyi nyilvántartási adatokkal egészíti ki a más szakterületek által továbbított kérelmeket, panaszokat

Tanulmányozza, kezeli és rendezi a fogvatartotti kérelmekkel, panaszokkal kapcsolatos iratokat

Kézbesíti a fogvatartott részére érkező hivatalos iratokat

Intézi a fogvatartottak előállításával, szállításával kapcsolatos feladatokat

Előkészíti a szabadítás végrehajtását, előzetesen összeállítja a szabadulók listáját és azt továbbítja az illetékes szakterületek részére

Kiállítja a szabadulási igazolást, és azt továbbítja a biztonsági szakterületre

A számítógépes nyilvántartásban rögzíti a szabadulás tényét, valamint passzíválja a manuális és elektronikus nyilvántartási anyagokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szigorúan titkos minősítésű nemzeti adat vagy nemzetközi szerződésben e minősítésű adatnak megfeleltetett külföldi minősített adat és szolgálati titok megsértése

A bűnügyi nyilvántartási szakterület feladata, helye és szerepe a büntetés-végrehajtási intézet életében

A fogvatartottak nyilvántartása

Forgalmi napló, nyilvántartási szám

Központi és helyi nyilvántartás

Adatszolgáltatás a nyilvántartásokból

A büntetés-végrehajtási szervezet intézményrendszere, az egyes büntetés-végrehajtási szervek profilja

A befogadás (alapjául szolgáló iratok, megtagadása, ideiglenes, megőrzés)

A szabadságvesztés foganatba vétele (kezdőnap, beszámítás, sorrend, utolsó nap feltételes, félbeszakítás, jogellenesen távol töltött idő, foganatba vétel ellenőrzése)

Szabadságvesztés félbeszakítása kérelemre, hivatalból, kezdő és utolsó nap megállapítása, egyéb különös szabályok

Kegyeleti jog gyakorlása a büntetés végrehajtása alatt

Speciális rezsimcsoportokra vonatkozó szabályok

A büntetés-végrehajtási intézet ideiglenes elhagyásának szabályai (rövidtartamú eltávozás, kimaradás, eltávozás, látogató intézeten kívüli fogadása)

Engedély nélkül távol töltött idő megállapítása

Pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés utolsó napjának megállapítása

Büntetés-végrehajtási bíró eljárásával kapcsolatos feladatok

Külön eljárások (kihallgatás, nyomozás, előállítás, szállítás, házasságkötés bv. intézetben)

Nem magyar állampolgárságú, női és fiatalkorú fogvatartottak büntetésének végrehajtására vonatkozó speciális szabályok

Elzárás végrehajtásának speciális szabályai

Az előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályok végrehajtása

Szabadítás szabályai (előkészítés, lebonyolítás, értesítések)

Fogvatartott elhalálozását követő feladatok végrehajtása

Az archív büntetés-végrehajtási iratanyagok kezelésének szabályai

szakmai készségek:

A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Precizitás

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Tolerancia

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Módszeres munkavégzés

Felfogó képesség

357. A Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő feladatai megnevezésű, 10357-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a költségvetési szervekre vonatkozó számviteli szabályokat

Alkalmazza a pénzkezelési szabályokat

Önköltséget számol

Részt vesz a selejtezésben

Részt vesz a leltározásban

Raktározási feladatokat lát el

Beszerzések, szolgáltatások igénybevételében részt vesz

Elemi költségvetés összeállításában részt vesz

Költségvetési beszámoló összeállításában közreműködik

Végrehajtja a személyi állomány ruházati ellátásához kapcsolódó adminisztrációs feladatokat

Részt vesz a személyi állomány élelmezéséhez kapcsolódó feladatok ellátásában

A gépjármű ellátás, forgalmazás, elszámolás rendjének kialakításában, működtetésében részt vesz

A fogvatartotti letétkezelést végrehajtja

Intézi a fogvatartottak elhelyezését

A fogvatartotti ruházati ellátásához kapcsolatos adminisztrációs feladatokat végrehajtja

A fogvatartotti élelmezéshez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat végrehajtja

Munkáltatja a fogvatartottakat, és elvégzi az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat

A fogvatartotti kártérítési ügyeket kezeli

Ellenőrzéseket haj végre

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Költségvetési gazdálkodás

Költségvetési szervek

Kincstári rendszer működése

Számviteli szabályok

Önköltségszámítás rendje

Ellenőrzési rendszer

Beszerzések rendje

Selejtezés szabályai

Leltározás szabályai

Élelmezés szabályai

Munkáltatás szabályai

Fogvatartottak ellátása

Kártérítési felelőssége a hivatásos állománynak

Kártérítési felelőssége a fogvatartottaknak

A személyi állomány juttatásai

szakmai készségek:

A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Precizitás

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Logikus gondolkodás

Ismeretek helyükön való alkalmazása

358. A Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai megnevezésű, 10358-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Eligazítja a büntetés-végrehajtási felügyelőket a körleten történő szolgálatellátásról

Irányítja a büntetés-végrehajtási felügyelők szolgálati feladatainak ellátását

Megszervezi és irányítja a fogvatartottak napirendben meghatározott feladatainak végrehajtását

Együttműködik a nevelőkkel és folyamatosan tájékoztatást ad a fogvatartottak hangulatáról, magatartásáról

Megszervezi és ellenőrzi a körleten végrehajtandó biztonsági ellenőrzéseket

Kiadja a fogvatartottak létszám és tálalási jelentését

Átveszi és a fogvatartott jelenlétében megvizsgáltatja a beérkező és a fogvatartott által küldött csomagokat

Megigényli a körlet tisztántartásához szükséges anyagokat, eszközöket

Közreműködik a fogvatartottak részére történő személyes szükségleti cikkek vásárlásának lebonyolításában

Intézkedik a fogvatartotti előállítás előkészítésére

Irányítja a fogvatartottak elkülönítésével kapcsolatos feladatok végrehajtását

Intézkedik a rendkívüli események megelőzésére, azok bekövetkezése esetén megteszi az elsődleges intézkedéseket, valamint a szükséges jelentéseket

A biztonsági tiszt akadályoztatása esetén az őt megillető hatáskörrel és felelősséggel intézkedik

Folyamatos összeköttetést tart a biztonsági tiszttel, valamint a biztonsági tevékenységet végrehajtó személyi állománnyal

Kezeli a biztonságtechnikai rendszer központját, valamint a fegyverszobát

Közreműködik a biztonsági feladatot ellátó személyi állomány eligazításában, valamint a fegyverzeti szakanyagok kiadásában, visszavételében

Irányítja és szervezi a felügyelők napi szolgálatellátását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szankciórendszer

Totális intézetek jellemzői

Eltérő bánásmódot igénylő fogvatartottak

A fogvatartott befogadása

A fogvatartott ellátása

A szabadítás szabályai

A szabadságvesztés félbeszakítása

A büntetés-végrehajtási szervezet biztonsági rendszere

A biztonsági tevékenységre ható alapelvek

A biztonsági intézkedések

A szolgálatszervezés

Az események csoportosítása

A rendkívüli esemény megelőzésére, megszakítására irányuló elsődleges intézkedések

A riadóztatás részletes szabályai

A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma

A klasszifikáció fogalma, célja

A felkészítő részleg működése

A fogvatartott oktatása és szakképzése

Terápiás foglalkoztatás

A fogvatartottak jutalmazása

A végrehajtási fokozat megváltoztatása

A feltételes szabadságra bocsátás

Szabadulásra való felkészítés

A fogvatartottak fegyelmi felelőssége

A büntetés-végrehajtási szervezet irányítása, vezetése

Büntetés-végrehajtási intézetek szolgálati tagozódása, a szakterületek alapvető feladatai

Az alakzatok és azok vezetése

A szolgálati viselkedés lélektana

szakmai készségek:

ECDL 7. m. Információ és kommunikáció vagy az NFM honlapján megtalálható IKT 0-1 kompetencia lista vonatkozó elemei

ECDL AM4 modul táblázatkezelés-haladó szint

A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

Szakmai nyelvű beszédkészség és a hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Stressztűrő képesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási készség

Tömör megfogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Tervezési készség

Figyelemmegosztási készség

359. Az Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő feladatai megnevezésű, 10359-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz az egészségügyi ellátás valamennyi szintjén a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munka folyamataiban

Elsősegélynyújtást biztosít és a szakképzettségének megfelelő intézkedést hoz

Egészségnevelő feladatokat lát el

Informatikai eszközöket és módszereket alkalmaz

Dokumentációs feladatokat lát el

Önálló és szakmai csoportban munkát szervez, munkát végez

Személyiségét és szakmai felkészültségét folyamatosan, tervszerűen, tudatosan fejleszti

Segítséget nyújt az egészségügyi szolgáltatások elérésében

A beteg (gondozott) sajátos szükségleteit feltárja, az ápolási diagnózist felállítja és a prioritások alapján szakszerűen látja el feladatait

Együttműködik az egészségügyi szolgáltatások tervezésében, fejlesztésében, lebonyolításában

Megválasztja, alkalmazza az ápolási modelleket

Feltárja és felhasználja az ápolási folyamat megvalósításához szükséges információkat, erőforrásokat

Betartja az általános etikai normákat

Megismerteti az egészség megőrzését szolgáló alapvető tevékenységeket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az egészség fogalma és kritériumai, valamint az ember szomatikus, pszichés és szociális állapotának sajátosságai

Az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelmének, az egészség helyreállításának alapjai

Az egészségügyi ellátás szervezeti felépítése, informatikai alapjai, finanszírozási rendszere

Az egészségügyi kockázatot hordozó helyzetek, a balesetmegelőzési előírások

Az egészségkárosodások etiológiai tényezői, megelőzésük lehetőségei

A gyakoribb betegségek diagnosztikájában alkalmazott vizsgáló módszerek

A gyakoribb betegségek kezelési módozatai, a prevenció, a rehabilitáció lehetőségei

A betegellátás (gondozás) során előforduló nosocomialis ártalmak, a megelőzés és az elhárítás módjai

A higiéné szabályai

szakmai készségek:

A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önállóság

Precizitás

Társas kompetenciák:

Határozottság

Tolerancia

Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

360. Az Elektronikai vagyonvédelmi rendszerszerelői feladatok megnevezésű, 10360-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ

Egyszerű multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel

Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ

LAN és W-LAN hálózatokat használ, továbbá az informatikai tevékenységét dokumentálja

Egyszerű informatikai angol nyelvű szakmai szöveget értelmez

Terveket, műszaki leírásokat olvas, értelmez

Kockázatelemzést végez

Alkalmazza a munkahelyi minőségbiztosítási és munkavédelmi előírásokat

Meghatározza a műveleti sorrendet és a felhasználandó anyagszükségletet

Munkaműveletekről vázlatos rajzot készít

Kiválasztja a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket

Jelátviteli utakat épít ki

Videotechnikai eszközöket telepít és programoz

Telepíti és programozza a különféle biztonságtechnikai eszközöket, központokat

Telepíti a szünetmentes áramforrásokat, valamint a zavar- és feszültségvédő eszközöket

Jelzésfogadó központot telepít és programoz

Üzemi próbát, használói eligazítást végez és átadja a minőségi tanúsítványokat

Végzi az általános karbantartási tevékenységet, elvégzi a szükséges alkatrész és részegység cserét

Igény szerint végzi az azonnali beavatkozást igénylő javításokat

Elektromechanikus és elektronikus műszerekkel méréseket végez

Fém és műanyag munkadarabokat megmunkál (vág, fúr, forgácsol, fűrészel, hajlít, reszel, csiszol)

Elektromos és mechanikai kötéseket készít

Kisgépeket, kéziszerszámokat használ a technológiai alapműveleteknél

Kezeli a munka során keletkezett veszélyes hulladékot

A munkafeladatok elvégzéséről jegyzőkönyvet készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Hardverek és szoftverek

Irodai programcsomagok

Multimédiás és kommunikációs alkalmazások szabályai

Informatikai biztonsági eszközök alkalmazási előírásai

Elektronikai alapfogalmak

Elektronikai számítások elvégzésének lehetséges eljárásai

Az adatmentés eszközei és módszerei

LAN, W-LAN hálózatok használatára vonatkozó előírások és lehetőségek

Az informatikai tevékenységek dokumentálásának eszközei, módszerei

Tervek, műszaki leírások készítésének formai és tartalmi követelményei

Minőségbiztosítási követelmények tartalma

Fémek és műanyagok megmunkálására vonatkozó előírások, fogások

Elektromos és mechanikai kötések követelményei

A behatolásjelző rendszer telepítésének elvei és szabályai

A beléptető rendszerek telepítésének elvei és szabályai

A videomegfigyelő rendszer telepítésének elvei és szabályai

A behatolásjelző rendszerekben alkalmazható tűzjelző eszközök telepítésének elvei, szabályai

A szabotázsvédett összeköttetés követelményei

A naplózás eszközei és módszerei

A tesztelés szabályai

A veszélyes hulladékok kezelésének szabályai

A biztonságtechnikai rendszerek programozására vonatkozó előírások és szabályok

Vonatkozó szabványok, jogszabályi előírások, ajánlások

Vonatkozó munkavédelmi előírások

Az építési napló vezetésének formai és tartalmi követelményei

szakmai készségek:

Hálózati rajz, kapcsolási rajz, folyamatábra olvasása, értelmezése, készítése, műszaki jelképek értelmezése

Mérőműszerek és mérőeszközök, kézi fémforgácsoló szerszámok, forrasztó pákák, a munkafolyamathoz szükséges szerszámok, eszközök, berendezések, kéziszerszámok használata

Logikus hibakeresés

Elektronikai számítások elvégzése

Kivitelezési ütemterv készítése, értelmezése

Személyes kompetenciák:

Pontosság

Önállóság

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Irányíthatóság

Határozottság

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Minőségre törekvés

Gyakorlatias feladatértelmezés

Rendszerező képesség

361. A Büntetés-végrehajtási szervező szakfeladatok megnevezésű, 10361-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Eligazítja a büntetés-végrehajtási dolgozókat

Irányítja a beosztott állomány szolgálati feladatainak ellátását

Figyelemmel kíséri a fogvatartottak hangulatát

Napi programokat szervez

Foglalkozásokat tart a fogvatartottak részére

Felkészíti a fogvatartottakat a szabadulás utáni civil életre

Fenntartja a fegyverszoba rendet, kiadja a fegyverzeti anyagokat, kényszerítő eszközöket

Biztonsági szempontú ellenőrzéseket hajt végre

Szervezi és végrehajtja a fogvatartottak látogató fogadását, beszélőjét

Szervezi és végrehajtatja a fogvatartottak előállítását, szállítását

Havi, illetve napi szolgálattervezést, -szervezést készít

Intézkedik a rendkívüli események felszámolásában, az eredeti állapot helyreállítására

Vezeti a fogvatartottakkal, illetve a személyi állománnyal kapcsolatos nyilvántartásokat

Részt vesz a fogvatartottak munkáltatásával kapcsolatos koordinációs értekezleten

Nyilvántartja, kezeli a fogvatartottak személyes, illetve szabadságvesztés végrehajtással kapcsolatos adatait

Szervezi a fogvatartottak ellátását (ruházat, élelmezés, egészségügy)

Közreműködik a fogvatartottak befogadásában, szabadításában

Szervezi a fogvatartotti letétkezeléssel kapcsolatos feladatokat

Kapcsolatot tart a társ rendvédelmi szervekkel, valamint a szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében más civil szervekkel

Intézkedik a szolgálati állatok elhelyezésére, ellátására, kiképzési feladatokra vonatkozóan

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A szabadságvesztés végrehajtásának rendje

A feltételes szabadságra bocsátás

A fogvatartottak jogai és kötelességei

Befogadási és szabadítási eljárás szabályai

Az enyhébb végrehajtási szabályok

Előzetes letartóztatás

Elzárás

Szabadságvesztés büntetés fokozatának megváltoztatása, félbeszakítása

A fogvatartottak kötelező elkülönítésének szabályai

A fogvatartottak ellátása

Biztonsággal kapcsolatos alapfogalmak

A fogvatartottak biztonsági csoportba sorolására vonatkozó szabályok

Biztonsági tevékenység irányítása, ellenőrzése

Biztonsági tevékenységet ellátók eligazítása, váltása

Szolgálattervezés és -szervezés

Kényszerítő eszközök alkalmazásának általános és speciális szabályai

Rendkívüli esemény megelőzése, megszakítása, következményének felszámolása

A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma, helye, szerepe a szabadságvesztés büntetés rendszerében

Az elítéltek nevelése (befogadás, megismerés, egyéni és csoportos foglalkozások)

Társas tanuláselmélet

Totális intézet fogalma, jellegzetességei, hatása

Börtönártalmak

A fiatalkorúak, a nők, a hosszú ítéletesek pszichológiai jellegzetességei

Az elítéltek kezelése gyógyító-nevelő csoportban

Drogprevenciós körleten elhelyezett elítéltek speciális kezelése

Intézkedéstaktikai fogások, eljárások

szakmai készségek:

A büntetés-végrehajtásnál működő alrendszerek

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Köznyelvi beszédkészség

Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítási készség

Empatikus készség

Módszerkompetenciák:

Rendszerező képesség

Helyzetfelismerés

Figyelemmegosztás

362. *  A Rendőrszervező közös feladatok megnevezésű, 10362-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Fegyverzettechnikai eszközöket használ

Vezeti a szolgálati okmányokat

Folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a területileg illetékes önkormányzat vezetőivel, képviselőivel és a jegyzővel, tájékoztatót tart az önkormányzat részére

Folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart fent a területen élőkkel, illetve az ott dolgozókkal, az önvédelmi szervezetek tagjaival

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Felvilágosítást, tájékoztatást kér és ad

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magánszemélyektől, jogi személytől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Igazoltat, személyazonosítást végez, úti- és egyéb okmányokat, járműveket ellenőriz, feltartóztatja az intézkedés alá vont személyt

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket foganatosít, kényszerítő eszközt alkalmaz

Bűnmegelőzési feladatokat lát el

Helyszíni adatgyűjtést végez, forró nyomon üldözést hajt végre

Személyeket, tárgyakat felkutat, köröz, priorál nemzeti és schengeni nyilvántartásokban

Értékelő, elemző tevékenységet végez

Ellátja a rendőrség feladatait különleges jogrend időszakában

Betartja az értesítés, berendelés szabályait

Állampolgári panaszokat, bejelentéseket vizsgál

Szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közreműködik a szabálysértések megelőzésében és felderítésében

Határrendészeti feladatokat lát el, közreműködik a határbiztonsági deficit kompenzálását szolgáló mélységi ellenőrzések végrehajtásában

Ellátja a külföldiek beutazásával, magyarországi tartózkodásával és letelepedésével, továbbá a menekültügyi eljárással kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat

Tervezi, szervezi a szolgálat ellátását és a munkafeladatokat, ellenőrzi, értékeli annak hatékonyságát, eredményességét

Irányítja, összehangolja, ellenőrzi, értékeli beosztottai, munkatársai munkáját

Eligazítja, beszámoltatja, elszámoltatja a beosztotti állományt

Hatásköri, illetékességi szabályok alapján felügyeleti jogkör gyakorlásában vesz részt

Előkészíti és vezeti az értekezleteket, továbbképzéseket, felméréseket

Közlekedési eszközöket használ, vezet

Jelentést, feljegyzést, feljelentést, jegyzőkönyvet készít, határozatot hoz, kiadmányoz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A rendvédelem, a rendészet alapelvei, alapvető fogalmai

Az állam- és jogtudományok alapvető fogalmai

A magyar alkotmányjog

Nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

Emberi, állampolgári jogok

A büntető jogszabályok általános részi, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

A büntetőeljárás-jog

Szabálysértési jogszabályok általános és különös rendelkezései

Közigazgatási ismeretek, a közigazgatási hatósági eljárás

Úti- és egyéb biztonsági okmányok ismerete, személyazonosítás

Határrendészet, határellenőrzés, mélységi ellenőrzés

Schengeni és nemzeti nyilvántartásokban történő ellenőrzés, találat esetén teendő intézkedések

Idegenrendészeti, menekültügyi és toloncolási alapfogalmak, eljárási szabályok

Szociológiai, pszichológia, intézkedés-lélektan, kommunikációs és etikai alapismeretek

Kriminalisztika, kriminológia

A vezetékes és vezeték nélküli adattovábbítás, hírközlés

Fegyverzettechnika, ballisztika és lőelmélet

Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

Objektum-, személy- és vagyonvédelmi, őrzési szabályok

Szolgálat ellátási feladatok rendkívüli viszonyok között

A különleges jogrend időszakára vonatkozó általános előírások, bevezethető rendkívüli intézkedések

Katasztrófa és tűz elleni védekezésre, károk felszámolására vonatkozó alapismeretek

A személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtása, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának követelményei

Közlekedési alapok

A közúti közlekedés hatósági igazgatása

A körözési eljárás eszközei, alapvető módszerei

Vezetés, szervezés

Informatikai biztonság

szakmai készségek:

Testi erő, állóképesség

Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önállóság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Irányíthatóság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

363. A Bűnügyi szervező szakfeladatok megnevezésű, 10363-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés megelőzésére, megszakítására, felderítésére

Intézkedéseivel összefüggésben kép- és hangfelvételt készít, rögzít

Kihallgatási feladatokat lát el (gyanúsított, tanú)

Krimináltechnikai eljárásokat és eszközöket alkalmaz a nyomok felkutatására, rögzítésére

Krimináltaktikai, kriminalisztikai és kriminológiai módszereket alkalmaz a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében

Felderítési, nyomozási tevékenységet végez a hatáskörébe tartozó bűncselekményekben

Beszerzi és alkalmazza a bizonyítási eszközöket

Büntetőeljárási kényszerintézkedéseket alkalmaz

Műszeres (poligráfos) ellenőrzést folytat

Ellátja a szemlével kapcsolatos feladatokat

Felderítési, nyomozási tevékenységet végez a hatáskörébe tartozó bűncselekményekben

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető fogalmak

A büntető jogszabályok általános részei, valamint a hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

A büntetőeljárási jog

Kriminalisztika, kriminológia

Szociológia, pszichológia, intézkedés-lélektan, kommunikáció, etika

Bűnügyi operatív tudás

A bűnjelkezelés általános és speciális feladatai

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Köznyelvi beszédkészség

Olvasott szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Önfegyelem

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

364. *  A Határrendészeti szervező szakfeladatok megnevezésű, 10364-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatot, információt elemez, értékel, ellenőriz

Tervezi, szervezi és vezeti a helyi szintű szerv tevékenységét, működését alap és megerősített szolgálati módban, valamint különleges helyzetek megoldásában

Tervezi és vezeti adott szintű határrendészeti szerv különleges jogrend esetén fennálló és további különleges feladatait, továbbá ezek teljesítését

Koordinálja a védelmi, veszélyelhárítási, készenléti és értesítési tervek kidolgozását és a tervekben előírtak begyakoroltatását

Szervezi a helyi szintű szerv adott időszaki határőrizetét, határforgalom-ellenőrzését, a határrend fenntartását

Szervezi, összehangolja és vezeti a helyi szintű mobil erők alkalmazását, a mélységi ellenőrzés megvalósítását

Szervezi a jogszabály alapján előírt bejelentési kötelezettség, vagy a szakhatósági hozzájárulást igénylő tevékenységek ellenőrzését

Segíti, részt vesz a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységében

Felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával és a határnyiladék tisztán tartásával kapcsolatos munkák végzésének ellenőrzését

Kapcsolatot tart és együttműködik hazai és nemzetközi szervekkel

Koordinálja a jogszabályban hatáskörébe utalt bűnmegelőzési, bűnüldözési és szabálysértési feladatok végrehajtását

Tervezi és szervezi a hatáskörébe utalt közigazgatási, idegenrendészeti, menekültügyi feladatok teljesítését

Közreműködik nemzetközi egyezményen alapuló személyátadás és átvétel végrehajtásában

Koordinálja az előállított, őrizetbe vett személyek ügyének törvényes, jogszerű és szakszerű végzését, őrzési, kísérési feladatainak végrehajtását

Szervezi az őrzési, objektumvédelmi, létesítményvédelmi feladatok ellátását

Szervezi a szolgálati feladatokhoz szükséges feltételeket, gondoskodik a felszerelésekről, technikai eszközökről, azok szakszerű alkalmazásáról, megóvásáról

Szolgálati okmányokat vezet, ügykezelési feladatokat lát el

Kezeli a hazai és a schengeni adatbázisokat, szakrendszereket, gondoskodik az adatvédelmi szabályok betartásáról

Biztosítja a körözési eljárás, valamint a jelentőszolgálati feladatok végrehajtását, a jelentési kötelezettség betartását

Felügyeli, szakirányítja a jogsértő események dokumentálását, nyilvántartást, elemzését, értékelését

Tervezi, szervezi, végrehajtja az állomány képzését és továbbképzését

Szervezi, előkészíti és lebonyolítja a vezetői értekezleteket

Ellenőrzi és értékeli a beosztottak munkáját és teljesítményét, a feladatok ellátását

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Határrendészet

Határőrizet

Határforgalom ellenőrzése

Határrend fenntartása

A Rendőrség hatáskörébe tartozó közigazgatási tevékenység, engedélyezés

Különleges jogrend esetén fennálló feladatok általános előírásai, bevezethető rendkívüli intézkedések

Kapcsolódó legáltalánosabb nemzetközi jogi és humanitárius jogforrások

Büntető jogszabályok általános és különös részének egyes rendelkezései

Szabálysértési jogszabályok általános és különös részének egyes rendelkezései

Idegenrendészet, menekültügy, toloncolás és visszafogadás, eljárási szabályok

Személyes szabadságot korlátozó intézkedések végrehajtásának szabályai

Vezetéselmélet, gyakorlati vezetés, irányítás, ellenőrzés

Vezetési és munkaokmányok

Ügyvitel, adatvédelem

Schengeni és nemzeti adatbázisok használata

Dokumentációs szabályok

Az elméleti és gyakorlati oktatás módszertana

szakmai készségek:

Információforrások kezelése

Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

Szakmai szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

365. A Katasztrófavédelmi közös feladatok megnevezésű, 10365-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Vezetési, szervezési és logisztikai feladatokat lát el

Jogszabályok és belső normák kidolgozásában vesz részt, azokat értelmezi és alkalmazza

Katasztrófavédelmi ügyeleti szolgálatot lát el

Készenlétben tartja és alkalmazza a rendszeresített védőeszközöket

Képzések, gyakorlatok, felmérések, vizsgák tervezésében, előkészítésében, végrehajtásában, értékelésében és dokumentálásában vesz részt

Érdemi ügyintézőként közreműködik a hatósági, szakhatósági eljárásokban

Hatósági ellenőrzést, szemlét, helyszíni bejárást tart, és ellátja az ahhoz kapcsolódó előkészítési és adminisztratív feladatokat

Ügyfeleket, tanúkat, szakértőket hallgat meg, és ellátja az ahhoz kapcsolódó előkészítési és adminisztratív feladatokat

Együttműködik társszervekkel, társhatóságokkal

Fegyelmi és kártérítési eljárás lefolytatásában vesz részt

Szabálysértési, illetve büntetőjogi feljelentést előkészít, közigazgatási szankciót kezdeményez, helyszíni bírságot szab ki

Hivatalos iratokat, okmányokat készít, referál, kezel

Szakmai értekezleteken, egyeztetéseken, konzultációkon vesz részt

Hírforgalmat szervez, végez, jelentő szolgálatot működtet

Közreműködik a különleges jogrendre való felkészülés tervezésében, végrehajtásában

Katasztrófahelyzetben ellátja a rábízott vezetési, szervezési és beavatkozási feladatokat

Veszélyhelyzeti kommunikációt végez

Felvilágosító és közönségkapcsolati (PR) tevékenységet végez

Személyes, titkos, illetve minősített adatokat kezel

Közreműködik az alárendelt katasztrófavédelmi szervek, tűzoltóságok ellenőrzésében, szakirányítási feladataiban

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A katasztrófavédelem szervezete, működése, szakmatörténeti és szakma-kulturális alapjai

Különös szolgálati, öltözködési, alaki szabályok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél

Vezetési, szervezési és logisztikai feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél

Képzések és gyakorlatok rendje, módszertana, előkészítése, megtartása és dokumentálása

A katasztrófák fajtái, jellemzői, a katasztrófavédelmi feladatok jogi szabályozása és szakmai elvei

A védelmi igazgatás szervezete és működése

Veszélyes anyagok, technológiák, radiológiai és sugárvédelmi alapismeretek

A közigazgatási és rendészeti szervek, valamint a közszolgáltatók katasztrófavédelmi feladatai

Tűzvédelmi, polgári védelmi és iparbiztonsági szakfeladatok

A katasztrófavédelem szerveinek és tagjainak feladatai katasztrófaveszély, katasztrófa, illetve különleges jogrend kihirdetése esetén

A hivatalos iratok, okmányok készítésének és kezelésének szabályai

A közigazgatási eljárások általános szabályai

A katasztrófapszichológia alapjai, a veszélyhelyzeti kommunikáció jellemzői, szabályai

Az ellenőrzések, szemlék jogi szabályai és általános szakmai elvei

Az ügyfelek, tanúk, szakértők meghallgatásának jogi szabályai és szakmai elvei

A személyes és a minősített adatok kezelésének szabályai, a titokvédelmi előírások alkalmazása

A katasztrófavédelem szankciórendszere

A büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás alapvető szabályai, a helyszíni bírságolás jogi szabályai és szakmai elvei

A katasztrófavédelemnél alkalmazott informatikai eszközök, szoftverek, irodatechnikai eszközök alkalmazása

A katasztrófavédelem hírforgalmazási rendszere, eszközei és szabályai

A rendszeresített védőeszközök készenlétben tartásának és alkalmazásának szabályai, szakmai fogásai

A katasztrófavédelmi szervek technikai eszközrendszere

A katasztrófavédelem különös munkavédelmi, biztonságtechnikai szabályai irányítói és végrehajtói szinten

szakmai készségek:

Olvasott jogi és szakmai szöveg megértése

Szakmai nyelvű szövegértés és beszédkészség

Szakmai nyelvű íráskészség

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Pontosság

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Következtetési képesség

Lényegfelismerés (lényeglátás)

366. Az Iparbiztonsági szakfeladatok megnevezésű, 10366-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Iparbiztonsági hatósági ügyintézői feladatokat lát el

Iparbiztonsági szempontú veszélyazonosítást, veszélyelemzést és veszélyeztetettség elemzést végez

Iparbiztonsági hatósági engedélyezési, szakhatósági eljárást készít elő és folytat le, javaslatot tesz hatósági intézkedésre

Iparbiztonsági hatósági ellenőrzést és helyszíni szemlét tervez, előkészít és végrehajt, iparbiztonsági szabálytalanságot dokumentál, valamint javaslatot tesz hatósági intézkedésre

Elemzi és értékeli az iparbiztonsági szempontú üzemeltetői kötelezettségek és hatósági intézkedések érvényesülését

Az üzemi tapasztalatokat értékeli és dokumentálja, szakértői vizsgálatot végez

Szakterülete vonatkozásában kiadmányozásra előkészíti a hatósági határozat és szakhatósági állásfoglalás tervezetét, hatósági intézkedésre javaslatot tesz

Felügyeli és ellenőrzi az alárendeltségben működő iparbiztonsági szervezetek szaktevékenységét

Védelmi és balesetelhárítási terveket, szabályzókat, készít, felülvizsgál és módosít

Iparbiztonsági szempontú gyakorlattervet készít, gyakorlatot készít elő, levezet és értékel

Üzemeltetői baleseti és üzemzavari bejelentést és tájékoztatót értékel, illetve hatósági intézkedésekre tesz javaslatot

Baleset és üzemzavar esetén a veszélyes tevékenységről adatot szolgáltat és részt vesz a veszély-felderítési, értékelési, tűzoltási, mentési feladatok végrehajtásában

Szakterülete vonatkozásában közreműködik a katasztrófavédelmi és tűzvédelmi szakmai feladatok ellátásában

Szakterülete vonatkozásában vezetői, szervezői és végrehajtói feladatot lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Közigazgatás és katasztrófavédelmi igazgatás

Vezetési módszerek

Térképészet és geoinformatika

Ügyvitel, adatvédelem, titokvédelem

Természettudományi alapok (kémiai folyamatok, technológiák, égés, robbanás fizikája)

Meteorológia (alapvető radiológia és sugárvédelem)

Polgári védelem (kötelezettségek, feladatok és azok tervezése, a tervek alkalmazása a lakosság és az anyagi javak védelmének alapjai)

RBV feladatok tervezése és végrehajtása

Tűzvédelem

Tűzoltás és műszaki mentés veszélyes anyagok jelenlétében

Tűzvédelmi igazgatás, tűzvédelmi hatósági és szakhatósági tevékenység az iparbiztonsági szakterület vonatkozásában

Létesítés és használat szabályai veszélyes tevékenység esetén

A tűzvizsgálat eljárási szabályai, okmányai, a tűzvizsgálat lefolytatása

A beépített tűzvédelmi berendezések műszaki jellegzetességei, a telepítés szabályai

Iparbiztonság

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés nemzetközi, EU és hazai szabályozása (hatósági, üzemeltetői és katasztrófavédelmi feladatok)

Iparbiztonsági felügyeleti tevékenység (ágazati iparbiztonsági ismeretek)

Veszélyeztetettség elemzés a veszélyes anyaggal, áruval és hulladékkal foglalkozó üzemekben

Nukleáris biztonság, technológiák és baleset elhárítás

Az ipari veszélyhelyzetek felszámolására irányuló tevékenység

A kritikus infrastruktúra védelem alapjai (szabályozás, tervezés, gyakoroltatás)

Kiemelt ágazatok és infrastruktúra elemek védelme (ipar, energetika, hírközlés és infokommunikáció, kormányzat, vízi közművek és hidrológiai létesítmények, közlekedés, egészségügy, élelmiszer előállítás és ellátás)

Veszélyes anyagokkal és áruval kapcsolatos szállítási és logisztikai tevékenységek (veszélyesáru-szállítás szabályrendszere, hatósági ellenőrzés és szankcionálás eljárása és módszertana)

szakmai készségek:

Információforrások kezelése és felhasználása

Hatósági, információs és adatrögzítő eljárások és eszközök használata

Szakfelszerelések használata

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Megbízhatóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Fogalmazó készség

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Problémaelemzés

Problémamegoldás

367. A Polgári védelmi szakfeladatok megnevezésű, 10367-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Informálódik és kommunikál

Veszélyazonosítást és veszélyelemzést végez

Terveket készít

Szervezeteket hoz létre és működtet

Döntés előkészítést végez

Részt vesz a szabályozásban

Védelemszervezői tevékenységet végez

Koordinálja a rendkívüli körülmények hatásaira történő polgári védelmi reagálást és annak felkészülési feladatait

Részt vesz a kitelepítés, kimenekítés, befogadás, visszatelepítés, szükségellátás feladataiban

Veszélykezelésben vesz részt

Részt vesz a különleges jogrendre vonatkozó tervezési követelmények kidolgozásában, a különleges jogrenddel kapcsolatos jogszabályok és utasítások előkészítésében

Koordinálja a migrációval kapcsolatos feladatokat

Kapcsolatot tart és együttműködik

Végzi a polgári védelmi feladatokkal kapcsolatos megelőzési, beavatkozási feladatokat

Részt vesz a készletképzésben és a készletgazdálkodásban

Részt vesz a hazai és nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végzésében

Életvédelmi létesítményeket kezel

Részt vesz a helyreállítás és újjáépítés tervezési, szervezési, ellenőrzési és nyilvántartási feladatainak végzésében

Oktat, felkészít, tovább képezi magát

Adatkezelést és adminisztrációs feladatokat végez

Ellenőrzést végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Magyarország katasztrófa-veszélyeztetettsége

Közigazgatás, védelmi igazgatás; a katasztrófa elleni védelem szervezeti és irányítási rendszere

A katasztrófa elleni védelem területei, feladatai, a katasztrófavédelemben együttműködők

A különleges jogrend rendszere, sajátosságai, a bevezethető rendkívüli intézkedések

A polgári és kulturális javak védelmének nemzetközi és hazai szabályai

A polgári védelem lényege és jogi szabályozása

A magánszemélyek (állampolgárok) polgári védelmi kötelezettségei

A közigazgatási és más állami szervek polgári védelmi kötelezettségei, ágazati feladatok

A polgári szervek polgári védelmi kötelezettségei

A települések polgári védelmi besorolása és annak védelmi követelményei

A területi, települési, kerületi és munkahelyi polgári védelmi szervezetek

A társadalmi és karitatív szervezetek, önként jelentkező szervezetek és személyek

A polgári védelmi szervezetek létrehozása, felkészítése, megalakítása és alkalmazása

Az elméleti és gyakorlati oktatás módszertana

A polgári védelmi és a katasztrófavédelmi tervezés rendszere és folyamata

Különleges jogrendre vonatkozó tervezés rendszere, a tervek naprakészen tartása

A védelmi felkészítés alanyai, időszakai, feladatai

A gazdaságmozgósítás feladatai; a gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségek

A riasztás, értesítés, tájékoztatás fogalma, alapelvei, eszközei, módszerei, végrehajtása

A parancsnoki és törzsmunka alapja, tartalma, tereptan, térképismeret, térképvezetés

A korszerű vezetési ismeretek alkalmazása a parancsnoki munkában

Vezetési és munkaokmányok fajtái (írott, grafikus, elektronikus), készítésük rendje

A lakosság és az anyagi javak védelme (helyi, távolsági és műszaki védelem)

Az életvédelmi létesítmények létesítése és fenntartása

A radioaktív szennyeződés; vegyvédelmi és toxikológiai, járványtani alapfogalmak

A kárterület jellemzői, a terep és meteorológiai tényezők módosító hatása

A létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelmének elvei és feladatai

A mentés fogalma, irányításának feladatai a kárhelyen; a romok alóli mentés

A kommunikáció elvei, területei, szerepe; a veszélyhelyzeti kommunikáció

A vegyi és sugármentesítés és fertőtlenítés elvei, feladatai, módszerei

szakmai készségek:

Hírközlési, információs és adatrögzítő eszközök, térképek, kéziszerszámok használata, kezelése

Köznyelvi és szakmai beszédkészség, íráskészség, szöveg fogalmazása írásban

Információforrások kezelése, olvasott szakmai szöveg megértése

Szakfelszerelések, oktatástechnikai eszközök használata

Tájékozódás, mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Önállóság

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Interperszonális rugalmasság

Meggyőzőkészség

Együttműködési készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Rendszer/ek/ben való gondolkodás (rendszerszemlélet)

368. A Közlekedési és közrendvédelmi szervező szakfeladatok megnevezésű, 10368-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés megelőzésére, megszakítására, felderítésére

Intézkedéseivel összefüggésben kép- és hangfelvételt készít, rögzít

Szervezi az őrzési, objektumvédelmi, létesítmény védelmi feladatok ellátását

Sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik a védett személyek élete, testi épsége biztonságáról

Útvonal-ellenőrzési, útvonal-biztosítási, programhely-biztosítási feladatot lát el

Ügyeletesi, ügyeletes tiszti, ügyeletvezetői szolgálatot lát el

Szervezi, tervezi, ellenőrzi, irányítja a rendőri csapaterős feladatok végrehajtását

Ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot és veszélyhelyzet esetén a hatáskörébe utalt feladatokat, közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában

Ellátja a veszélyeztetett személyek védelmét

Alparancsnoki, törzsvezetési, egyszemélyi vezetési feladatokat teljesít, rendezvények biztosítását szervezi

Folyamatosan figyelemmel kíséri a forgalomszervezési kérdéseket, intézkedik azok hiányosságainak megszüntetésére

Szünetelteti, korlátozza, irányítja a közúti forgalmat

Ellenőrzi a közúti jelzések, fényjelzőkészülékek meglétét, állapotát, szükség esetén intézkedik azok javítására, cseréjére

Ellenőrzi a járművezető vezetésre képes állapotát, a gépjármű közlekedéssel összefüggő okmányait, a jármű közlekedésbiztonsági állapotát

Jogszabályban meghatározott esetekben elveszi, bevonja a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését, és megtiltja a forgalomban való további részvételt

Műszeres ellenőrzéseket hajt végre

Megelőzi a közlekedési szabálysértések elkövetését, intézkedik a szabálysértőkkel szemben

Balesethelyszínelői, balesetvizsgálói feladatokat lát el

Ellátja a közlekedési hatósági feladatokkal kapcsolatos teendőket

Ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok előállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat

Támogatást, segítséget nyújt az állami és helyi önkormányzati szervek hivatalos eljárásainak zavartalan lefolytatásához

Közreműködik a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárításában

Ideiglenes intézkedést hajt végre a gondoskodásra szorulók, őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása esetén

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Közrendvédelem

Csapatszolgálat

Közlekedés (forgalomszervezés, irányítás, ellenőrzés)

Szociológia, pszichológia, intézkedés-lélektan, kommunikáció, etika

Intézkedéstaktika

szakmai készségek:

Helyszínrajzok olvasása, értelmezése

Testi erő, állóképesség

Híradástechnikai berendezések, eszközök használata

Kényszerítő eszközök alkalmazása, használata

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Empatikus készség

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)

Helyzetfelismerés

Rendszerező képesség

369. A Tűzoltó szervező szakfeladatok megnevezésű, 10369-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Közreműködik a hivatásos tűzoltóság vezetési, szervezési, parancsnoki munkájában

Vezeti és szervezi a hivatásos tűzoltóság készenléti jellegű szolgálatának tevékenységét

Tűzvédelmi hatósági ellenőrzést tervez, tart, dokumentál

Tűzvédelmi hatóság, illetve szakhatóság ügyintézőjeként jár el

Tervdokumentációt elemez, értékel tűzvédelmi szempontból

Építményeket, szabadtereket értékel tűzvédelmi szempontból

Beépített tűzvédelmi berendezések engedélyezési eljárásában vesz részt

Tűzjelzést értékel, riasztást rendel el, vonulást irányít

Tűzoltás-vezetői feladatokat lát el

Irányítói feladatokat lát el a tűzoltás szervezetében

Mentésvezetői feladatokat lát el

Irányító beosztást tölt be a műszaki mentés szervezetében

Közreműködik a tűzoltást, műszaki mentést segítő tervek elkészítésében

Tűzvizsgálati eljárásban közreműködik

Közreműködik a tűzoltók képzésében, napi továbbképzésében

Irányítja a tűzoltók fizikai felkészülését

Tűzoltósport-felkészítésben, tűzoltósport-rendezvények szervezésében és levezetésében vesz részt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A tűz elleni védekezés, a tűzoltóság és a műszaki mentés szakmai fogalomrendszere és szabályozási rendszere

A hivatásos tűzoltóság különös vezetési, szervezési, parancsnoki feladatai

A készenléti jellegű szolgálat szervezésének, ellátásának, vezetésének szabályai, szakmai elvei és gyakorlata

A tűzoltóság szolgálatellátásának, napi életének különös jellemzői, a tűzoltó laktanya rendje

A tűzoltó felszerelések és szakfelszerelések fajtái, alkalmazási lehetőségei, szerelése, használata, önmentés és mások mentése

Az égés, a tűzkeletkezés és -terjedés, valamint a tűzoltás természettudományos jellemzői

A tűzoltáshoz szükséges erők, eszközök meghatározásának szabályai

Az oltóanyagok jellemzői, megválasztásának szempontjai, az oltóanyag-ellátás biztosításának szabályai

A tűzoltás, műszaki mentés szabály- és feladatrendszere, jogok és kötelességek

Tűzoltás és műszaki mentés megszervezésének szabályai, szakmai elvei és gyakorlata

A tűzoltás-vezetői és mentésvezetői tevékenység szabályai, szakmai elvei és gyakorlata

A tűzoltás, műszaki mentés taktikája, különös szakmai és biztonsági szabályai

A lakó- és középületek, az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés területén bekövetkező tűzesetek, balesetek jellemzői, a tűzoltás taktikai szabályai, szakmai elvei és gyakorlata

A veszélyes anyagok jelenlétében történő tűzoltói beavatkozás különös szabályai

A magányszemélyek és a szervezetek tűzvédelmi feladatai, kötelességei

Építészeti ismeretek, az építési termékek, épületszerkezetek, építmények tűzvédelmi jellemzői

A tűzvizsgálat eljárási szabályai, a tűzvizsgálat lefolytatásának szakmai elvei és gyakorlata

A tervdokumentációk és az építmények tűzvédelmi szempontból való vizsgálatának, értékelésének szabályai, szakmai elvei, gyakorlata

A tűzvédelmi hatósági, szakhatósági tevékenységek különös eljárási, hatásköri és illetékességi szabályai

Az építmények, szabadterek létesítésének tűzvédelmi szabályai

A tűzvédelmi berendezések fajtái, azok engedélyezésének, kialakításának, elhelyezésének készenlétben tartásának szabályai

A használat tűzvédelmi szabályai

Tűzoltó gépjárművek, szakfelszerelések, gépek felépítésének és működésének technikai jellegzetességei, műszaki paraméterei

A tűzoltásnál, műszaki mentésnél alkalmazandó védőeszközök fajtái, alkalmazásának szabályai, szakmai fogásai

Tűzoltó-technikai eszközök használatának, alkalmazhatóságának műszaki és biztonságtechnikai szabályrendszere

Tűzvédelmi technikai eszközök, műszaki követelményei, készenléti állapota

A beépített tűzvédelmi berendezések műszaki jellegzetességei, a telepítés szabályai

szakmai készségek:

Helyzetfelismerési, parancsadási és ellenőrzési készség

Taktikai helyszínrajz készítése, olvasása

Munkavégzés tűzoltó védőöltözetben, légzőkészülékben

Személyes kompetenciák

Állóképesség

Térbeli tájékozódás

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Kezdeményezőkészség

Irányítókészség

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Áttekintő képesség

Figyelemmegosztás

Ismeretek helyükön való alkalmazása

370. Az Őr-járőrtársi feladatok megnevezésű, 10370-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Adatokat kezel, rögzít, nyilvántartásokat vezet

Ellátja a személyek, gépjárművek be- és kiléptetésével összefüggő feladatokat, ruházat és csomagátvizsgálást végez

Elvégzi az objektum külső és belső biztosítását, objektumőri feladatokat lát el, megakadályozza, elhárítja a behatolást, az objektum elleni támadást

Fogdaőri és kísérőőri feladatokat lát el

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, önvédelmi alapismereteit, végrehajtja az éves fizikai felméréseket, egészségügyi és pszichológiai szűréseket

Helyszínbiztosítási tevékenységet végez

Környezet- és természetvédelemre vonatkozó teendőket lát el

Lőfegyvert használ, közreműködik fegyveres, illetve felfegyverkezve elkövetett támadás elhárításában

Gépkarabély lőgyakorlatot teljesít

Rendészettechnikai eszközöket kezel, alkalmaz

Személy- és tárgyleírást végez

Szolgálat ellátása során a járőrvezető tevékenységét biztosítja

Szolgálat ellátása során a rá vonatkozó mértékben kommunikál

Testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkolót, rendőrbotot, kardlapot vagy más eszközt alkalmaz

Tevékenységét, megállapításait dokumentálja, rögzíti

Végrehajtja az objektum védelmét, ellenőrzi a helyiségek zártságát

Vezeti a szolgálati okmányokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Adat-, ügykezelésre, titokvédelemre vonatkozó előírások

Büntetőjogi jogszabályok általános részi rendelkezései

Fegyverzet, lőelmélet, maroklőfegyver használata

Fogdaőri, kísérőőri, rendkívüli őri feladatok ellátására vonatkozó szabályok

Fogvatartottakkal kapcsolatos pszichológiai alapok

Gépkarabély fegyver anyag- és alaplőgyakorlat

Helyszínbiztosítási alapok

Idegen nyelvi kommunikáció

Intézkedés-lélektani, kriminálpszichológiai és kommunikációs alapok

Járőr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálat jellemzői

Kapcsolódó legfontosabb nemzetközi jogi alapok

Kényszerítő eszközök és ezek alkalmazásának alapvető követelményei és elvárásai

Közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó általános tudás

Közlekedési alapok

Objektum- és személyvédelem technikai eszközeinek kezelési előírásai

Objektum-, személy-, vagyonvédelmi és őrzési szabályok

Önvédelem és rendőri közelharc

Rendőri intézkedések biztonsági és taktikai alapelvei

Rendvédelem-történet, szakma történet

Ruházat- és csomagátvizsgálás szabályai

Szabálysértési jogszabályok általános részi rendelkezései

Számítástechnikai eszközök kezelése

Szolgálati formák, szolgálatteljesítés

Informatikai biztonság

A fuvarozáshoz és szállítmányozáshoz szükséges általános okmányok és előírások

A pirotechnikai anyagok közterületen történő felhasználásának általános szabályai, alkalmazott engedélyek

A multikulturális környezetben végrehajtott rendőri intézkedések

szakmai készségek:

Járőrvezető biztosítása

Maroklőfegyver használata

Kényszerítő eszközök használata

Objektumvédelmi feladatok végrehajtása

Idegen nyelvi kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Kitartás

Megbízhatóság

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Együttműködés

Kommunikációs készség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Körültekintés, elővigyázatosság

371. A Csapatszolgálati feladatok megnevezésű, 10371-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Az intézkedés megtételében akadályozó tárgyat eltávolítja vagy az akadályt más módon elhárítja

Bevetés jellegű részfeladatokat old meg, részt vesz csapaterős alkalmazásban

Biztosítási jellegű feladatokat hajt végre

Csapda, leshely működtetésével kapcsolatos részfeladatokat végez

Együttműködik - munkakörének megfelelő mértékben - az állami szervezetekkel és egyesületekkel, a társszervek munkatársaival

Eljár haláleseteknél, talált tárgyaknál, elhagyott robbanó-, sugárzó és mérgező anyag, állati tetem és sérült állat találása, súlyos fertőző betegség, közmű, biztonsági berendezés meghibásodása esetén

Elvégzi a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos rendőri feladatokat

Figyelőszolgálatot teljesít, nagyterületű helyszínbiztosítást végez

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, önvédelmi alapismereteit, végrehajtja az éves fizikai felméréseket és egészségügyi szűréseket

Rendezvénybiztosítási feladatokat lát el

Szolgálatot lát el multikulturális környezetben

Területet, útszakaszt lezár, átkutat, útzárat létesít és működtet, személyeket üldöz

Tömegkezelési, tömegoszlatási feladatokat lát el

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Intézkedési kötelezettségekre vonatkozó szabályok

Csapaterős rendőri feladatok végrehajtásához szükséges alapok

Egy idegen nyelv tudása

Eljárás különleges esetekben

Kisebbségjogi és társadalmi ismeretek, romológia

Közbiztonságra veszélyes és különösen veszélyes eszközök

Különleges jogrend esetén fennálló feladatok általános előírásai

Terepen történő tájékozódás

szakmai készségek:

Csapaterős feladatok ellátása

Járőrvezető biztosítása

Maroklőfegyver használata

Kényszerítő eszközök használata

Idegen nyelvi kommunikáció

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Alkalmazkodó képesség

Együttműködés

Irányíthatóság

Módszerkompetenciák:

Körültekintés, elővigyázatosság

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

372. *  A Járőri feladatok megnevezésű, 10372-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Biztonsági intézkedést foganatosít, elővezetést, előállítást, elfogást hajt végre

Biztosítási feladatokat hajt végre közlekedési baleset, bűncselekmény, rendkívüli esemény, rendezvény helyszínén

Bűnmegelőzési tevékenységet végez

Egyéb szolgálati formákban (készenléti, készültségi, felügyeleti, ügyeleti és vonatkísérő) tevékenykedik

Eljár közveszéllyel fenyegetés és terrorcselekmény esetén

Feljelentést, jegyzőkönyvet készít

Feltartóztatja az intézkedés alá vont személyeket, átvizsgálja a ruházatot, csomagot, járművet

Felvilágosítást, tájékoztatást kér és ad, igazoltat, okmányokat ellenőriz, adatot, nyílt információt gyűjt és ellenőriz

Fokozott ellenőrzésben vesz részt, ellenőrzi a kijelölt helyeket, meghatározott személyeket

Folyamatosan fejleszti fizikai állóképességét, önvédelmi alapismereteit, végrehajtja az éves fizikai felméréseket, egészségügyi és pszichológiai szűréseket

Gépkarabély lőgyakorlatot teljesít

Intézkedik idegenrendészeti jogszabályok hatálya alá tartozókkal szemben

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Intézkedik személyi sérüléssel nem járó balesetnél

Jogsértő cselekményeket felismer, megszakít, szükséges esetben kényszerítő eszközt alkalmaz

Közreműködik a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzésében

Közúti ellenőrzést, személyazonosítást végez, speciális (Schengen) nyilvántartásokban ellenőriz, találat esetén megteszi a szükséges intézkedéseket

Külön szabályok szerint megfelelően intézkedik rendkívüli esemény bekövetkezése esetén

Megteszi az elsődleges intézkedéseket elemi csapás, tűzeset, vízcsőtörés, gázömlés helyszínén, további vészhelyzetet elhárít, közreműködik a katasztrófahelyzet elhárításában

Körözési nyilvántartási rendszerben ellenőriz, azonosít, közreműködik személy- és tárgykörözésben

Részt vesz rendészeti jellegű bevetési, mélységi ellenőrzési feladatok teljesítésében

Segítséget, eszközöket vesz igénybe feladatai ellátása érdekében magán-, jogi személyektől és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől

Személygépkocsit vezet

Úti okmányokat ellenőriz, kezel, felismeri az ezekkel kapcsolatos jogsértő cselekményeket

Útvonal-ellenőrzési, útvonal-biztosítási feladatokat teljesít, forgalmat irányít, ellenőrzi a közúti jelzések és fényjelző berendezések állapotát, közúti ellenőrzést hajt vége

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A büntető jogszabályok egyes különös részi rendelkezései

A bűnügyi tudományok rendszere, alapvető meghatározások

Bűnmegelőzési alapok

Büntetőeljárási jogi alapok (alapismeretek, bizonyítási cselekmények és kényszerintézkedések)

Egy idegen nyelv szakmai anyaggal bővített tudása

Eltérő jogállású személyekkel szembeni intézkedések

Fegyver- és igazgatásrendészeti alapok

Forgalomirányítás

Gépjárművezetés, vezetéstechnika

Helyszínbiztosítás, az adatgyűjtés szabályai

Idegenrendészeti, menekültügyi, toloncolási és visszafogadási alapfogalmak, eljárási szabályok

Katasztrófa és a tűz elleni védekezés, károk felszámolásának alapjai

Kényszerítő eszközök alkalmazásának követelményei

Körözési eljárás eszközei, alapvető módszerei

Közlekedési ismeretek és a közúti közlekedés hatósági igazgatása, ellenőrzésének taktikai szabályai és technikai eszközei

Közlekedésrendészeti szolgálat és a forgalomellenőrzés technikai eszközei, a baleseti helyszínelésre vonatkozó előírások

Közterületen, nyilvános helyen, magánlakásban történő intézkedés szabályai

Kriminalisztika alapjai

Maroklőfegyverrel végrehajtott lőgyakorlatok időkorlátozással, fedezékhasználattal

Rendészeti nyilvántartások

Rendőri intézkedések taktikai eljárásai

Schengeni és más nyilvántartásokban történő ellenőrzés végrehajtása

Szabálysértés elkövetése miatt alkalmazott intézkedések, az ezekről készített feljelentések alaki és tartalmi követelményei, a szabálysértési eljárás lefolytatása

Szabálysértési jogszabályok egyes különös részi rendelkezései

Személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

Úti okmány ellenőrzés, személyazonosítás, okmányismeret

A szolgálati formákra vonatkozó szabályok

A rendőri intézkedéssel szembeni követelmények

A határon átnyúló üldözés, és a belső határok térségében végrehajtott közös járőr szolgálat szabályai

szakmai készségek:

Intézkedési készség

Szakmai nyelvezetű dokumentumok létrehozása

Maroklőfegyver használata

Hatáskörébe utalt jogsértések felismerése

Előítélet-mentes viselkedés

Személyes kompetenciák:

Döntésképesség

Önfegyelem

Szabálytudat

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kommunikációs rugalmasság

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Problémamegoldás

373. A Határrendészeti rendőri feladatok megnevezésű, 10373-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Adatot, információt elemez, értékel, ellenőriz

Biztonsági intézkedést foganatosít, elővezetést, előállítást, elfogást hajt végre

Határrendészeti feladatai ellátása során őrzi a külső határokat, végrehajtja a határbiztonsági deficit kompenzálását szolgáló mélységi ellenőrzéseket, végzi az államhatár és a rendjének fenntartásával kapcsolatos teendőit

Intézkedés közben szakmai idegen nyelvet használ

Intézkedik az államhatárral összefüggő jogsértések felfedése esetén

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Megakadályozza az illegális határátlépést, eljár határrendsértés esetén, határjel és határnyiladék ellenőrzést végez

Megtiltja a közlekedésben való részvételt, meghatározott esetekben elveszi a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését

Technikai és informatikai eszközöket alkalmaz, adatbázisokban ellenőrzéseket végez

Őrzi a fogvatartottakat, fogdaőri, kísérőőri feladatokat lát el, részt vesz fogvatartott személyek szállításában

Szolgálata ellátása során kényszerítő eszközöket használ

Idegenrendészeti ellenőrzéseket hajt végre a külföldiek jogszerű magyarországi tartózkodásának ellenőrzése érdekében

Jogszabályi felhatalmazás alapján meghallgatja a jogellenes cselekmények miatt előállított személyeket, rögzíti az ujjnyomatokat, és a szükséges iratokat elkészíti

Együttműködik a társszervek állományával a napi feladatok végrehajtás során

Határátkelőhelyen személyeket, járműveket, okmányokat ellenőriz, elvégzi az ehhez kapcsolódó minimum és alapos ellenőrzési feladatokat

Határrendészeti feladatai ellátása során végzi a határátkelőhely rendjének fenntartásával kapcsolatos teendőit

Az úti okmányokban bélyegző lenyomatot, egyéb bejegyzéseket helyez el, szükség esetén bevonja azokat

Visszairányítja a beutazási és tartózkodási feltételeknek nem megfelelő személyeket, végrehajtja a külföldiek kitoloncolásával kapcsolatos feladatokat

Végzi a határátlépésre jogosító úti okmányok, tartózkodási engedélyek, vízumok eredetiségének, érvényességének ellenőrzését

Ellenőrzi a vízumkötelezett harmadik országbeli állampolgárok vízumait a vízumkódex alapján

Elkülönített helyen történő ellenőrzést végez

Személyazonosítást hajt végre

Szükség szerint végrehajtja a belső határon történő határellenőrzés visszaállításához kapcsolódó határrendészeti feladatokat

A határforgalom-ellenőrzés során alkalmazott eszközöket, berendezéseket használ

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Dokumentációs szabályok

Fogdaőri, kísérőőri feladatok ellátására vonatkozó szabályok

Határrendészeti, határforgalom-ellenőrzési, valamint okmányismereti alapok

Idegenrendészeti, menekültügyi, toloncolási és visszafogadási alapfogalmak

Irat előállítás

Komplex rendőri intézkedések taktikai eljárásai

Közterületen, nyilvános helyen történő intézkedés szabályai

Lőfegyver alkalmazására vonatkozó szabályok

Rendkívüli jogrenddel kapcsolatos feladatok általános előírásai

Szabálysértési jogszabályok különös részi rendelkezései

Szakmai anyaggal bővített idegennyelv-tudás

Személyes szabadságot korlátozó intézkedések végrehajtásának szabályai

Okmány ellenőrzés, személyazonosítás

A határrend fenntartásával kapcsolatos feladatok

Büntető jogszabályok különös részi rendelkezései

Idegenrendészeti, menekültügyi, toloncolási és visszafogadási eljárási szabályok

Személyes szabadságot korlátozó intézkedések végrehajtásának szabályai

Úti okmány ellenőrzés, személyazonosítás

Határforgalom ellenőrzésével, kishatárforgalommal kapcsolatos nemzetközi szerződések

Schengeni Információs Rendszer jelzései, a találat esetén teendő intézkedések

Elkülönített helyen való ellenőrzés módszertana

Informatikai rendszerek alkalmazása, adatvédelem

Schengeni és vízumismereti alapok

szakmai készségek:

Személyazonosítás

Okmányok kezelése

Határforgalom-ellenőrzés szakszerű végrehajtása

Határőrizetben és határforgalomban alkalmazott eszközök kezelése, használata

Idegen nyelvű hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Kockázatvállalás

Önállóság

Társas kompetenciák:

Kezdeményező készség

Konfliktusmegoldó készség

Határozottság

Módszerkompetenciák:

Információgyűjtés

Helyzetfelismerés

Körültekintés, elővigyázatosság

374. A Közrendvédelmi rendőri feladatok megnevezésű, 10374-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent, jegyzőkönyvet készít)

Adatot, információt elemez, értékel, ellenőriz

Biztonsági intézkedést foganatosít, elővezetést, előállítást, elfogást hajt végre

Csapatszolgálati rajparancsnoki feladatokat hajt végre

Egyéb szolgálati formákban (készenléti, készültségi, felügyeleti, ügyeleti és vonatkísérő) tevékenykedik

Elvégzi a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri feladatokat

Elvégzi a személyi sérüléssel járó baleseteknél a hatáskörébe tartozó feladatokat

Gondoskodik a védett személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzéséről, megakadályozásáról

Intézkedés közben szakmai idegen nyelvet használ

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Kép- és hangfelvételt készít

Megtiltja a közlekedésben való részvételt, meghatározott esetekben elveszi a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését

Műszeres ellenőrzést hajt végre

Őrzi a fogvatartottakat, fogdaőri, kísérőőri feladatokat lát el, részt vesz fogvatartott személyek szállításában

Speciális iratokat informatikai eszközzel állít elő

Szolgálata ellátása során lőfegyvert használ

Tanúkutatást, meghallgatást végez, helyszíni szemlével kapcsolatos teendőt lát el

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Kényszerítő eszközt alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A közúti közlekedés hatósági igazgatása

Büntető jogszabályok különös részi rendelkezései

Diplomáciai és egyéb személyes mentességgel rendelkező személyek körének, egyéb személyi körrel kapcsolatos alapok, fogalmak

Dokumentációs szabályok

Fogdaőri, kísérőőri és rendkívüli őri feladatok ellátására vonatkozó szabályok

Irat-előállítás

Komplex rendőri intézkedések taktikai eljárásai

Közterületen, nyilvános helyen, magánlakásban történő intézkedés szabályai

Lőfegyver alkalmazására vonatkozó szabályok

Parancs, utasítás adásának szabályai

Rajparancsnoki feladatok ellátásának szabályai

Szabálysértési jogszabályok különös részi rendelkezései

Szakmai anyaggal bővített idegennyelv-tudás

Személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó szolgálati kötelezettségek végrehajtási szabályai és gyakorlata, az ezekről készített jelentések alaki és tartalmi követelményei

Személyvédelem

Távoltartásra vonatkozó szabályok

Útzár telepítésére vonatkozó szabályok

A szolgálati formákra vonatkozó szabályok

A rendőri intézkedéssel szembeni követelmények

A járőrvezetőre vonatkozó jogok és kötelezettségek

A hozzátartozók közötti erőszakkal kapcsolatos rendőri feladatok

A kényszerítő eszközök alkalmazásának követelményei

szakmai készségek:

Intézkedési készség

Maroklőfegyver használata

Kényszerítő eszközök használata

Előítélet-mentes viselkedés

Hatáskörébe utalt jogsértések felismerése

Személyes kompetenciák:

Megbízhatóság

Önállóság

Döntésképesség

Társas kompetenciák:

Határozottság

Konfliktusmegoldó készség

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Következtetési készség

Figyelem-összpontosítás

375. A Közlekedési rendőri feladatok megnevezésű, 10375-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Adatot, információt elemez, értékel, ellenőriz

Biztonsági intézkedést foganatosít, elővezetést, előállítást, elfogást hajt végre

Egyéb szolgálati formákban (készenléti, készültségi, felügyeleti, ügyeleti és vonatkísérő) tevékenykedik

Elvégzi a személyi sérüléssel járó baleseteknél a hatáskörébe tartozó feladatokat

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Intézkedés közben szakmai idegen nyelvet használ

Intézkedései (eljárása) során kép- és hangfelvételt készít

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Közreműködik a bizonyítási eszközök beszerzésében, a büntetőeljárási kényszerintézkedések alkalmazásában

Közúti személy- és áruszállítás szabályainak ellenőrzését végzi

Megtiltja a közlekedésben való részvételt, meghatározott esetekben elveszi a járművezető vezetői engedélyét, a jármű hatósági engedélyét, jelzését

Közlekedésrendészeti ellenőrzésekben műszeres ellenőrzést hajt végre

Speciális iratokat informatikai eszközzel állít elő

Szolgálata ellátása során lőfegyvert használ

Tanúkutatást, meghallgatást végez, ellátja a helyszíni szemlével kapcsolatos teendőket

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Veszélyes áruszállítással kapcsolatos ellenőrzést végez

Közlekedésrendészeti, baleseti statisztikai adatszolgáltatást, elemzést, értékelést végez

Megteszi az elsődleges intézkedéseket közúti, vasúti, vízi, légi közlekedési baleseteknél

Útvonal-biztosítási, terelési feladattervet készít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

A közlekedésrendészeti szolgálat és a forgalomellenőrzés technikai eszközei, a baleseti helyszínelésre vonatkozó előírások

A közúti közlekedés hatósági igazgatása

Büntető jogszabályok általános és különös részének egyes rendelkezései

Dokumentációs szabályok

Hatáskörébe tartozó bűncselekmények és szabálysértések nyomozása

Bizonyítás mintavétellel kapcsolatos szabályai

Helyszínrajzkészítés szabályai

Irat-előállítás

Komplex rendőri intézkedések taktikai eljárásai

Közlekedési alapok (forgalomszervezés, irányítás, ellenőrzés)

Közterületen, nyilvános helyen történő intézkedés szabályai

Közúti közlekedési szolgáltatások ellenőrzése

Lőfegyver alkalmazására vonatkozó szabályok

Szabálysértési jogszabályok különös rendelkezései

Szabálysértési jogszabályok különös részi rendelkezései

Szakmai anyaggal bővített idegennyelv-tudás

Szemle, helyszíni szemle lefolytatása, eredmények rögzítése

Forgalomirányításra, forgalomterelésre, forgalom leállítására vonatkozó szabályok

Veszélyes áruk szállításával kapcsolatos jogszabályok, nemzetközi jelölések, engedélyek és okmányok

Útzár telepítésére vonatkozó szabályok

szakmai készségek:

Intézkedési készség

Közlekedési jogsértések felismerése

Karos forgalomirányítás

Közlekedési tárgyú jogszabály ismeret (vízi, vasúti, légi)

Baleset megelőzési tevékenység

Személyes kompetenciák:

Differenciálás

Minőségre törekvés

Önállóság

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kommunikációs készség

Közérthetőség

Módszerkompetenciák:

Figyelemmegosztás

Helyzetfelismerés

Problémamegoldó készség

376. *  A Bűnügyi rendőr feladatok megnevezésű, 10376-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A jogsértő cselekményeket felismeri, megelőzi, megszakítja, intézkedik bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén (figyelmeztet, helyszíni bírságot alkalmaz, feljelent)

Adatot, információt gyűjt, elemez, értékel, ellenőriz, megkeresést hajt végre

Bizonyítási cselekményeket hajt végre és dokumentál

Bizonyítási eszközöket beszerez

Büntetőeljárási kényszerintézkedéseket hajt végre és dokumentál

Bűnügyi akcióban feladatokat hajt végre

Bűnügyi nyilvántartó rendszert alkalmaz

Egyéb szolgálati formákban (készenléti, készültségi, felügyeleti, ügyeleti) tevékenykedik

Egyes közigazgatási eljárásokat végez

Elvégzi az áldozatvédelemmel és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri feladatokat

Forrónyomos szolgálatot teljesít

Helyszínrajzot, helyszínvázlatot készít

Intézkedés közben szakmai idegen nyelvet használ

Intézkedik saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során betartja a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit

Kép- és hangfelvételt készít

Körözési eljárást folytat le

Nyomozati tervet készít

Speciális büntetőeljárás-jogi szabályokat alkalmaz

Speciális iratokat informatikai eszközzel állít elő

Szolgálata ellátása során lőfegyvert használ

Tanúkutatást, meghallgatást végez, hatáskörébe tartozó mértékben halaszthatatlan nyomozati cselekményeket teljesít, ellát helyszíni szemlével kapcsolatos teendőt

Utasításokat ad az alárendeltek részére

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A bizonyítás büntetőeljárás-jogi szabályai

A büntető jogszabályok hatáskörébe tartozó különös részi rendelkezései

Áldozatvédelem

Bizonyítási cselekmények és kényszerintézkedések lefolytatása, eredményeinek rögzítése

Bűnügyi iratok készítésére vonatkozó szabályok

Dokumentációs szabályok

Hatáskörébe tartozó bűncselekmények és szabálysértések nyomozása

Informatikai eszközzel történő irat előállítása

Komplex rendőri intézkedések taktikai eljárásai

Közigazgatási eljárásra vonatkozó szabályok

Kriminálmetodika alapjai

Krimináltaktika alapjai

Kriminológia alapjai

Lőfegyver alkalmazására vonatkozó szabályok

Speciális büntetőeljárás-jogi szabályok

Speciális kommunikáció és pszichológia

Szabálysértési jogszabályok egyes különös részi rendelkezései

Szakmai anyaggal bővített idegennyelv-tudás

Távoltartásra vonatkozó szabályok

szakmai készségek:

Intézkedési készség

Szakmai nyelvezetű dokumentumok létrehozása

Elhatárolás képessége

Kapcsolatteremtés, információszerzés

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:

Együttműködés, motiválhatóság

Kommunikáció, kommunikációs rugalmasság

Konfliktuskezelés, konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Gondolkodás, információgyűjtés

Problémamegoldás, tervezés

Intenzív munkavégzés

377. A Tűzoltó I. feladatok megnevezésű, 10377-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Híradó-ügyeleti szolgálatot lát el

Tűzjelzést felvesz, rögzít

Riasztást végrehajt, visszajelzéseket rögzít

Végrehajtja a társszervek, felsőbb szervek, közműszolgáltatók értesítését

Megkezdi a halaszthatatlan elsősegély-nyújtási beavatkozásokat

Magasból, illetve mélyből mentési feladatokat lát el

Vízből, jégről mentési feladatokat lát el

Kommunikál a sérültekkel, károsultakkal

Közreműködik a veszélyes anyagok azonosításában

Veszélyes anyagok jelenlétében történő beavatkozásban vesz részt

Felderítő csoport vezetőjeként vagy tagjaként közreműködik a felderítésben

Mentési csoport vezetőjeként vagy tagjaként közreműködik az életmentésben

Anyagokat és azok tűzvédelmi tulajdonságait beazonosítja

Omlásveszélyes környezetben munkaterületet biztosít

Födémszerkezetet alátámaszt

Mentésnél munkaárok-falat kitámaszt

Szakfelszerelések időszakos vizsgálatait végzi, nyilvántartja

Felszerelések selejtezésére javaslatot tesz

Szükségáramforrásokat üzemeltet

Munkaterületet megvilágít

Elektromos fogyasztókat biztonságosan kiszolgál

Tűzesetek után füsteltávolítást, frisslevegő betáplálást végez

Beavatkozás közben hasznosítja a tűzoltás alapvető feltételeit tartalmazó tűzmegelőzési szabályokat

Tűzvizsgálatra tekintettel avatkozik be, nyomokat megőriz, a kötelező adatgyűjtésben részt vesz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

A híradóügyelet szolgálati okmányainak fajtái, vezetésének, kezelésének szabályai

A hírközpontokban rendszeresített távközlési és informatikai eszközök, szoftverek kezelése

A traumás sérülések felismerésére, sebkötözés, végtagrögzítés, stabilizálás

A katasztrófavédelem munkavédelmi szabályozói

Veszélyforrások felismerése és csoportosítása

A káreset helyszínének biztosításával kapcsolatos tűzoltói feladatok

Omlásveszélyes környezetben a biztonságos munkavégzés biztosítása

A gyermekek, mozgásukban és cselekvőképességükben korlátozott személyek mentésének különös szabályai

A híradó-ügyeleti szolgálat váltásának és ellátásának rendje

Különleges jogrend esetén fennálló, felriasztási feladatok

A tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet segítő tervek, valamint alaprajzok, térképek és a vízkataszter helyes értelmezése

A sérültekkel, károsultakkal való kommunikáció szabályai

A tömeges balesetek felszámolásának előkészítésével, végrehajtásával kapcsolatos tűzoltói feladatok

A veszélyes anyagok azonosítása

A vízből, jégről mentés biztonságos végrehajtása, szakmai fogásai

Kockázat beazonosításának tűzmegelőzési szabályai

Tűzoltás feltételeit biztosító tűzmegelőzési szabályok

Hidraulikus rendszerek működése

Pneumatikus rendszerek működése

Mechanikus hajtások működése

Villamos energia alapjai

Egyenáramú elektromos berendezések

Váltóáramú elektromos berendezések

Belsőégésű motorok működése

Gépjármű szerkezettan

Gépjármű technikában alkalmazott hajtó- és kenőanyagok

Magasból és mélyből mentés végrehajtásának szakmai fogásai

szakmai készségek:

Az alkalmazott híreszközök kezelése

Tűzoltó kisgépek kezelése

Szakmai nyelvű íráskészség

Olvasott szakmai szöveg megértése

Tűzoltás taktikai jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Alkalmazkodóképesség

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Irányíthatóság

Adekvát metakommunikáció

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Módszeres munkavégzés

Gyakorlatias feladatértelmezés

378. A Tűzoltó II. feladatok megnevezésű, 10378-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

A közművek szerelvényeit felderíti, elzárásukban közreműködik

A lehetséges és valós veszélyforrásokat beazonosítja

A tűz továbbterjedését megakadályozza

Anyagi javakat ment

Berendezéseket, felszereléseket ellenőriz, karbantart

Egyéni védőfelszereléseket használ és ellenőriz

Életmentést végez

Felkészül tűzoltási és mentési feladatra

Helyszínbiztosításban közreműködik

Kapuügyeletes szolgálatot lát el

Kárelhárítási, műszaki mentési feladatot végez

Káreset jellegének megfelelően tűzoltó járművet, kisgépet, eszközt kezel

Készenléti állapotot visszaállít

Tudatos beavatkozással elősegíti a tűzvizsgálatot

Napi továbbképzésen szakmai ismereteit bővíti

Rádióforgalmazást folytat

Saját munkaterületén felderítésben közreműködik

Sérüléseket felismer, laikus elsősegélynyújtás szintjén ellát (vérzéscsillapítás, kötözés, rögzítés stb.)

Sérültet kiment, mobilizál

Szakfelszereléseket szerel, használ, visszaszerel

Szolgálatot átad, átvesz

Tűzoltó gépjárművet vezet

Utómunkálatokat végez

Veszélyes anyagot ártalmatlanít, mentesít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Az egyes gépjárműveken málházott felszerelések elhelyezése, azok használata

Légzésvédő eszközök működése és használata

Védőeszközök alkalmazása

Szerelési, mentési gyakorlatok

A tűzoltóság kisgépeinek működése és alkalmazása

A szolgálat átadás-átvétel szabályai

A parancsok, utasítások végrehajtásának rendje

Az alkalmazott eszközök biztonságtechnikai előírásai

Egyéb szakfelszerelések és eszközök

Kézi szerelésű létrák

Hordozható tűzoltó készülékek működése és alkalmazása

Műszaki mentés

Szívóoldali és nyomóoldali szakfelszerelések

Tűzoltási feladatok végrehajtása szabadban, zárt térben

Erőnléti állapot fejlesztése, fizikai felmérés elemeinek teljesítése

A tűzoltó laktanya rendje

Hírközpontok feladatrendszere és az alkalmazott híreszközök működése, alkalmazása

Szolgálati jogok és kötelezettségek

A tűzoltás szervezete, feladatrendszere

A tűzoltásra, műszaki mentésre, valamint a katasztrófa-elhárításra vonatkozó szabályozás

A tűzoltó szolgálati viszonyának szabályozása

A tűzoltóság felépítése, szervezete, irányítása

Az égés fajtái és a tűz jellemzése

Szivattyú- és motorismeret, gépjárműfecskendők

Tűzvédelem megelőzési feladatai

A speciális tűzoltó gépjárművek

Katasztrófa elhárítása

Laikus elsősegélynyújtás

szakmai készségek:

Szakfelszerelések megszerelése, használata

Tűzoltó-készülékek kezelése

Tűzoltó kisgépek kezelése

Az alkalmazott híreszközök kezelése

Tűzoltás taktikai jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Felelősségtudat

Kitartás

Társas kompetenciák:

Segítőkészség

Konfliktusmegoldó készség

Engedékenység

Módszerkompetenciák:

Kreativitás, ötletgazdagság

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Gyakorlatias feladatértelmezés

379. A Tűzoltó szerparancsnok feladatok megnevezésű, 10379-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tűzjelzést értékel

Riasztási fokozatot határoz meg

Szükség szerint kommunikál a társszervekkel

Káresetek során irányítja a rábízott tűzoltók munkáját

Megválasztja a veszélyes anyagok jelenlétében alkalmazható elsődleges eljárásokat

Veszélyes anyagok adatbázisait kezeli

Intézkedik a környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok betartása érdekében

Meghatározza a felállítási helyet, a tűz megközelítésének módját

Meghatározza a használandó oltóanyagot, szervezi annak ellátását, meghatározza a szükséges védőeszközöket

Folyamatosan értékeli a rendelkezésre álló információkat

Meghatározza a beavatkozás módját és taktikáját

Tűzoltó gépeket kiválaszt

Irányítja és ellenőrzi a tűzoltók napirend szerinti tevékenységét

Közreműködik a szolgálatszervezési feladatokban

Koordinálja a híradó-ügyeleti szolgálatot

Adatkommunikációt folytat és speciális szoftvereket kezel

Közreműködik katasztrófa-elhárítási feladatokban

Adatokat gyűjt, értékel, dokumentál

Helyszínrajzot készít

Beavatkozás során tekintetbe veszi a tűzoltással összefüggő tűzmegelőzési szabályokat, alkalmazza a tűzoltással kapcsolatos létesítési és használati szabályokat

Építési módokból adódó beavatkozási kockázatot felismer

Tevékenysége során felmerülő jogszabálysértéseket felismer, intézkedést kezdeményez

Tűzvizsgálathoz kapcsolódó kötelező adatgyűjtést végez

Térkép és tájoló használatával meghatározza helyzetét, használja a műholdas helymeghatározó rendszereket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

szakmai ismeretek:

Alkalmazott informatikai rendszerek működése és kezelése

Műszaki mentés

Tűzoltás vezetői tevékenység, alapirányítási módozattal

A készenléti szolgálat váltásának rendje

A tűz fogalomrendszere és fejlődésének sajátosságai

Tűzoltás és műszaki mentés megszervezése

A tűzoltó-technikai eszközök taktikai alkalmazása

A beavatkozásokkal összefüggő térképolvasás, térképjelek értelmezése

A beosztotti állomány irányítása, laktanyai és kárhelyi körülmények között

Az oltóanyag-ellátás és tervezése

Képzés, továbbképzés módszerei, gyakorlatok rendszere, megtartásuk rendje

Elsősegélynyújtás, a sérültek kárhelyi mozgatása és felügyelete

A tűzoltó gépjárművek, berendezések, gépek és eszközök felépítésének, működésének és használatának sajátosságai

Veszélyes anyagok és technológiák sajátosságai

A katasztrófavédelem szervezeti felépítése, szervezete, irányítása

Alkalmazott munkavédelem

A tűzoltás, mentés erő-eszköz számítása

Fizikai állóképesség fejlesztése

Katasztrófa-elhárítás során szükséges együttműködés

Tűzészlelő, jelző és beavatkozó rendszerek feladata

Tűzveszélyességi osztályba sorolás

A tűzvédelemben alkalmazott szankciók

A tűzvizsgálati eljárás szabályai, folyamata

Az építési termékek, épületszerkezetek, építmények tűzvédelmi jellemzői

Építészeti alapok

Létesítés és használat általános tűzvédelmi szabályai

Műholdas navigációs rendszer alkalmazásával történő helymeghatározás

Tűzkeletkezés statisztikai okai

Tűzvédelmi igazgatás, közigazgatási eljárási ismeretek

Tűzvédelmi megfelelőség vizsgálata

szakmai készségek:

Szakfelszerelések alkalmazása

Tűzoltás taktikai rajz olvasása, értelmezése

Tűzoltás taktikai rajz készítése

Térképjelölések felismerése, alkalmazása

Személyes kompetenciák:

Állóképesség

Elhivatottság, elkötelezettség

Testi erő

Társas kompetenciák:

Határozottság

Irányítókészség

Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Helyzetfelismerés

380. *  Az Általános magánnyomozói tevékenységek végzése megnevezésű, 10380-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a tevékenységére közvetlenül, avagy közvetett módon vonatkozó jogszabályokat

Eleget tesz az állam-, a szolgálati, a magán-, üzleti titok, valamint a személyes adatok kezelésére, védelmére vonatkozó előírásoknak