A jogszabály mai napon ( 2018.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

12/2013. (II. 12.) EMMI rendelet

a felsőoktatási, valamint az államilag elismert nyelvvizsgarendszer működésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról, azok mértékéről

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (3) bekezdés d) pontjában és a 110. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben -, a 9. § a) és b) pontja tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A felsőoktatási tárgyú eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályok

1. § (1) Az Oktatási Hivatal felsőoktatási eljárásai során az 1. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(1a) *  Ha a felsőoktatási intézmény egy eljárásban kérelmezi több szakmai gyakorlóhely vagy tisztségviselő nyilvántartásba vételét, azok nyilvántartásba bejegyzett adatának törlését vagy módosítását, akkor az 1. melléklet szerinti igazgatási szolgáltatási díjat egyszer kell megfizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat az eljárás kezdeményezőjének az Oktatási Hivatal kincstárnál vezetett 10032000-00282637-00000000 számú fizetési számlájára, az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg kell megfizetni.

2. § *  (1) Az 1. § szerint megfizetett igazgatási szolgáltatási díj az Oktatási Hivatal bevétele.

(2) A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság részére a felsőoktatási hatósági eljárások során az 1. mellékletben meghatározott mértékű szakértői díjat kell fizetni.

3. § (1) Az Oktatási Hivatal felsőoktatási eljárásban hozott döntése elleni fellebbezés esetén az oktatásért felelős miniszter által lefolytatott másodfokú eljárásért az 1. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat az elsőfokú döntés elleni fellebbezés benyújtójának az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium kincstárnál vezetett 10032000-01425190-00000000 számú fizetési számlájára, a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg kell megfizetnie.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdés szerint megfizetett igazgatási szolgáltatási díj az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium bevétele. A fellebbezéssel befizetett igazgatási szolgáltatási díjat vissza kell fizetni, ha a felülvizsgált elsőfokú döntés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

(4) *  A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság részére a másodfokú felsőoktatási hatósági eljárások során az 1. mellékletben meghatározott mértékű szakértői díjat kell fizetni.

2. Az államilag elismert nyelvvizsgarendszer működésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályok

4. § *  (1) Az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: nyelvvizsga rendelet) szerinti

a) akkreditáció és

b) külföldön kiállított nyelvvizsga-bizonyítványok honosítása

kapcsán a 2. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(2) A nyelvvizsga rendelet szerinti akkreditáció megújítására irányuló eljárásért a 3. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj megállapítása a kérelem benyújtását megelőző két évben a vizsgaközpont által szervezett vizsgák száma alapján történik.

(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat az Oktatási Hivatal kincstárnál vezetett 10032000-00282637-00000000 számú fizetési számlájára, az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg kell megfizetni.

(4) Az (1)-(3) bekezdés szerint megfizetett igazgatási szolgáltatási díj az Oktatási Hivatal bevétele.

5. § * 

2/A. *  A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerésére és honosítására irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj

5/A. § *  (1) A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény (a továbbiakban: Elismerési törvény) hatálya alá tartozó hatósági eljárásokért a 4. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat az ügyfélnek az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, az eljáró hatóságnak az 5. mellékletben meghatározott számlaszámára kell megfizetnie.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés szerint megfizetett igazgatási szolgáltatási díj az eljáró hatóság bevétele.

(4) Ha az ügyfél az elsőfokú eljárásban kérelmét olyan módon módosítja, hogy az eljárásért eltérő összegű díjat kell fizetni, mint az eredeti kérelme alapján indult eljárásért, akkor az ügyfélnek az eljárási díjat ki kell egészítenie a módosított kérelemnek megfelelő eljárási díjra, vagy a különbözetet a kérelmező részére vissza kell téríteni.

(5) Az e §-ban szabályozott igazgatási szolgáltatási díjat az ügyfél részére vissza kell téríteni, ha kérelmét a határozat meghozatala vagy a hatósági bizonyítvány kiállítása előtt visszavonja.

(6) A fellebbezéssel befizetett díjat vissza kell fizetni, ha a felülvizsgált elsőfokú döntés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

3. Közös szabályok

6. § Az e rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjak tekintetében

a) *  az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettségre - az 5/A. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel - az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat,

b) az igazgatási szolgáltatási díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. § (1) bekezdésének fizetési alanyára vonatkozó rendelkezését, valamint 31. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat

kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e rendelet alkalmazásában igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni.

4. Záró rendelkezések

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

8. § *  E rendeletnek a felsőoktatási, valamint az államilag elismert nyelvvizsgarendszer működésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról, azok mértékéről szóló 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelet módosításáról szóló 3/2018. (I. 23.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr.) módosított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9. § * 

1. melléklet a 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelethez * 

A) A felsőoktatási eljárásokhoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak

A B C
1 Az eljárás megnevezése A fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke
2 elsőfokú eljárásban másodfokú eljárásban
3 Felsőoktatási intézmény nyilvántartásba vétele, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 150 000 Ft -
4 Felsőoktatási intézmény, közösségi felsőoktatási képzési központ működési engedélyezése, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 200 000 Ft -
5 Felsőoktatási intézmény, közösségi felsőoktatási képzési központ működési engedélyének módosítása a felvehető maximális hallgatói létszám megállapításával, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 150 000 Ft -
6 Felsőoktatási intézmény, közösségi felsőoktatási képzési központ működési engedélyének módosítása a felvehető maximális hallgatói létszám megállapítása
nélkül, valamint felsőoktatási intézmény átalakulásával kapcsolatos eljárás
30 000 Ft -
7 Diákotthon nyilvántartásba vétele, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 100 000 Ft -
8 Felsőoktatási intézmény, közösségi felsőoktatási képzési központ, diákotthon törlése, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 20 000 Ft -
9 Fenntartói jog átadásának nyilvántartásba vétele 15 000 Ft -
10 Kollégium nyilvántartásba vétele, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 80 000 Ft -
11 Doktori iskola létesítésének nyilvántartásba vétele, nyilvántartásba vett doktori iskola új tudományterületen, illetve új tudományágban történő képzésindításának nyilvántartásba vétele 20 000 Ft 10 000 Ft
12 Alapképzési szak, mesterképzési szak, felsőoktatási szakképzés, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 77. § (4) bekezdése szerinti képzés indításának nyilvántartásba vétele; nyilvántartásba vett alapképzési szak, mesterképzési szak, felsőoktatási szakképzés vagy az Nftv. 77. § (4) bekezdése szerinti képzés újabb szakiránya indításának nyilvántartásba vétele 20 000 Ft 10 000 Ft
13 Szakirányú továbbképzés képzési és kimeneti követelményének nyilvántartásba vétele 30 000 Ft -
14 Szakirányú továbbképzés indításának nyilvántartásba vétele 15 000 Ft -
15 Közhasznú minősítési eljárás 30 000 Ft -
16 Felsőoktatási intézmény alapító okiratában szereplő és ahhoz kapcsolódó adatok nyilvántartásba vétele, módosítása, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 15 000 Ft -
17 Tisztségviselők, szakmai gyakorlóhelyek, szakkollégium, együttműködési megállapodás nyilvántartásba vétele, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 12 000 Ft -
18 Külföldi felsőoktatási intézmény nyilvántartásba vétele és működési engedélyezése 100 000 Ft -
19 Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében felsőoktatási tevékenységet végző szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató nyilvántartásba vétele 40 000 Ft -
20 Külföldi felsőoktatási intézmény vagy Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében felsőoktatási tevékenységet végző szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató képzése indításának nyilvántartásba vétele 25 000 Ft -
21 Egyéb, jogszabályban előírt adat nyilvántartásba vétele, nyilvántartásban vezetett adat módosítása, törlése, kivéve, ha arra átalakulás következtében kerül sor 10 000 Ft -
22 Szakhatósági állásfoglalás a szakirányú szakképzettség, a felsőfokú végzettség, továbbá más, felsőoktatásban szerzett szakképesítés vagy szakképzés, illetve a külföldi végzettségi szintek, szakképesítések és szakképzettségek elismerése tekintetében 10 000 Ft -
23 Igazolás nyilvántartásban szereplő adatról 3 000 Ft -

B) A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot megillető szakértői díjak a felsőoktatási hatósági eljárásokban

A B C
1 Az eljárás megnevezése A fizetendő szakértői díj mértéke
2 elsőfokú eljárásban felülvizsgálati bizottsági eljárásban és másodfokú eljárásban
3 Doktori iskola létesítésének nyilvántartásba vétele esetén a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot - az Nftv. szerinti közreműködésére tekintettel - megillető szakértői díj 464 650 Ft 256 600 Ft
4 A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot egyéb, kérelemre induló eljárásban megillető szakértői díj 302 600 Ft 256 600 Ft

2. melléklet a 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelethez * 

Az államilag elismert nyelvvizsgarendszer működésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokhoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak

A B
1
Az eljárás megnevezése
A fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke
2 elsőfokú eljárásban
3 Vizsgarendszer akkreditációja legfeljebb két nyelvből 1 570 000 Ft
4 Vizsgarendszer bővítése további nyelvvel 670 000 Ft
5 Vizsgahely akkreditációja 390 000 Ft
6 Külföldi nyelvvizsga-bizonyítvány honosítási eljárása 10 000 Ft
7 *  Igazolás nyilvántartásban szereplő adatról 3 000 Ft

3. melléklet a 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelethez * 

A B
1 Az eljárás megnevezése A fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke
2 Az akkreditáció megújítására irányuló eljárás díja a kérelem benyújtását megelőző két évben szervezett vizsgák számának megfelelően, vizsgánként 500 Ft komplex vizsga és 250 Ft részvizsga (írásbeli, szóbeli) esetén

4. melléklet a 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelethez * 

A B C
1. Az eljárás megnevezése A fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke
2. elsőfokú eljárásban másodfokú eljárásban
3. Az Elismerési törvény II., XI. és XII. Fejezete, valamint a 17. §-a szerinti eljárás 15 000 Ft 10 000 Ft
4. Az Elismerési törvény III., IV. és V. Fejezete szerinti eljárás 45 000 Ft 15 000 Ft
5. Az Elismerési törvény XI/A. Fejezete szerinti eljárás 20 000 Ft 10 000 Ft
6. Az Elismerési törvény Harmadik része szerinti eljárás 60 000 Ft 20 000 Ft
7. Szakértői eljárás díja 25 000 Ft 25 000 Ft

5. melléklet a 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelethez * 

A B C
1. Elismerésért felelős hatóság Számla megnevezése Számlaszám
2. Adventista Teológiai Főiskola Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11742331-20003799-00000000
3. Állami Egészségügyi Ellátó Központ Előirányzat-felhasználás keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01490576-00000000
4. Állatorvostudományi Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00336138-00000000
5. Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Forint pénzforgalmi számla MKB Bank Zrt.,
10300002-20156189-00003285
6. Apor Vilmos Katolikus Főiskola Forintpénzforgalmi számla CIB Bank Zrt.,
10700323-67353264-51100005
7. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10403181-31818690-00000000
8. Baptista Teológiai Akadémia Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11706016-20776206-00000000
9. Belügyminisztérium Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01483305-00000000
10. Bhaktivedanta Hittudományi
Főiskola
Forint pénzforgalmi számla MKB Bank Zrt.,
10300002-10631836-49020016
11. BM Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
Előirányzat-felhasználás keretszámla Magyar Államkincstár,
10023002-00283494-00000000
12. Budapesti Corvinus Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00282857-00000000
13. Budapesti Építész Kamara Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10200902-32712786-00000000
14. Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Forint pénzforgalmi számla Budapest Bank Zrt.,
10102086-68836102-00000000
15. Budapesti Gazdasági Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00282833-00000000
16. Budapest Kortárstánc Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10405004-50526789-78811009
17. Budapesti Metropolitan Egyetem Forint pénzforgalmi számla FHB Bank Zrt.,
18203332-06007572-40010017
18. Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem
Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01425279-00000000
19. Budapesti Ügyvédi Kamara Forint pénzforgalmi számla UniCredit Bank Zrt.,
10900011-00000007-20950113
20. Debreceni Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10034002-00282871-00000000
21. Debreceni Református
Hittudományi Egyetem
Forint pénzforgalmi számla
OTP Bank Nyrt.,
11738008-20011428-00000000
22. Dunaújvárosi Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10029008-00282723-00000000
23. Edutus Főiskola Forint pénzforgalmi számla MKB Bank Zrt.,
10300002-40000413-00003285
24. Emberi Erőforrások Minisztériuma Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01425190-00000000
25. Eötvös József Főiskola Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10025004-01427439-00000000
26. Eötvös Loránd Tudományegyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01426201-00000000
27. Egri Hittudományi Főiskola Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11739009-22871194-00000000
28. Esztergomi Hittudományi Főiskola Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11740054-20065575-00000000
29. Eszterházy Károly Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10035003-00336121-00000000
30. Evangélikus Hittudományi
Egyetem
Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11707024-20272733-00000000
31. Gábor Dénes Főiskola Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11711041-20955696-00000000
32. Gál Ferenc Főiskola Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11735005-20560740-00000000
33. Golgota Teológiai Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10402946-00026813-00000002
34. Győri Hittudományi Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10403356-33518396-00000000
35. IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola Forint pénzforgalmi számla Erste Bank Hungary Zrt.,
11600006-00000000-64744825
36. Kaposvári Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10039007-00282888-00000000
37. Károli Gáspár Református
Egyetem
Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11705008-20471736-00000000
38. Közép-európai Egyetem Forint pénzforgalmi számla CIB Bank Zrt.,
11100104-18118463-10000001
39. Kodolányi János Főiskola Forint pénzforgalmi számla Erste Bank Hungary Zrt.,
11600006-00000000-33437190
40. Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem
Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01426768-00000000
41. Magyar Építész Kamara Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10200892-31416047-00000000
42. Magyar Képzőművészeti Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01426751-00000000
43. Magyar Mérnöki Kamara Forint pénzforgalmi számla Budapest Bank Zrt.,
10102086-68905702-00000007
44. Magyar Táncművészeti Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01493263-00000000
45. Magyar Tudományos Akadémia Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01447224-00000000
46. Magyar Ügyvédi Kamara Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11784009-20603344-00000000
47. Miskolci Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10027006-01426672-00000000
48. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01493287-00000000
49. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Megosztott bevételek besz. célelsz. szla - Közlekedési hat. bev. besz. szla Magyar Államkincstár,
10032000-00290713-3810004
50. Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság
Forint pénzforgalmi számla Magyar Államkincstár,
10032000-00300939-00000017
51. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10023002-00318259-00000000
52. Neumann János Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10025004-00336114-00000000
53. Nyíregyházi Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10044001-00282895-00000000
54. Oktatási Hivatal Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00282637-00000000
55. Országos Rabbiképző - Zsidó
Egyetem
Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11708001-20544537-00000000
56. Óbudai Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00291350-00000000
57. Pannon Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10048005-01426696-00000000
58. Pápai Református Teológiai
Akadémia
Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11748045-20043836-00000000
59. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11707024-20433873-00000000
60. Pécsi Püspöki Hittudományi
Főiskola
Forint pénzforgalmi számla MKB Bank Zrt.,
10300002-24645447-00003285
61. Pécsi Tudományegyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10024003-00282716-00000000
62. Pest Megyei Kormányhivatal Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10023002-00299671-00000000
63. Pünkösdi Teológiai Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10401921-00026624-00000002
64. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10201006-50062850-00000000
65. Sárospataki Református Teológiai Akadémia Forint pénzforgalmi számla OTP Bank Nyrt.,
11734169-20001278-00000000
66. Semmelweis Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00282819-00000000
67. Sola Scriptura Teológiai Főiskola Forint pénzforgalmi számla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10201006-50285893-00000000
68. Soproni Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10033001-00290610-00000000
69. Szegedi Tudományegyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10028007-00282802-00000000
70. Szent Atanáz Görög Katolikus
Hittudományi Főiskola
Forint pénzforgalmi bankszámla CIB Bank Zrt.,
11100702-19204893-36000001
71. Szent István Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00282826-00000000
72. Szent Pál Akadémia Forint pénzforgalmi bankszámla Raiffeisen Bank Zrt.,
12072507-01165405-00100003
73. Széchenyi István Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10033001-01426706-00000000
74. Színház- és Filmművészeti
Egyetem
Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-01493270-00000000
75. Testnevelési Egyetem Előirányzat-felhasználási keretszámla Magyar Államkincstár,
10032000-00334679-00000000
76. Tomori Pál Főiskola Forint pénzforgalmi bankszámla Szigetvári Takarékszövetkezet,
50800159-11022602-00000000
77. Veszprémi Érseki Hittudományi
Főiskola
Forint pénzforgalmi bankszámla OTP Bank Nyrt.,
11748007-20102269-00000000
78. Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Forint pénzforgalmi bankszámla OTP Bank Nyrt.,
11700024-47348804-51100005
79. Wesley János Lelkészképző
Főiskola
Forint pénzforgalmi bankszámla OTP Bank Nyrt.,
10708001-20562292-00000000
80. Zsigmond Király Egyetem Forint pénzforgalmi bankszámla Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
10403370-49535552-51491004

  Vissza az oldal tetejére