Hatály: 2025.I.1. - Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet

egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról

A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont bj) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  E rendelet alkalmazásában:

1. * 

2. Európa Játékok: az Európai Olimpiai Bizottság által négyévente, a nyári olimpiai játékokat megelőző évben szervezett, több sportágat magába foglaló sportesemény;

3. földrész: Afrika, Amerika, Ausztrália, Ázsia, Európa;

4. *  nevelőedző: a versenyzőt valamely utánpótlás korosztályban legalább két évig folyamatosan felkészítő sportszakember, akit az állami jutalomra és az eredményességi támogatásra

jogosultság szempontjából e minőségében a versenyző – korlátozott cselekvőképessége, cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője, gondnoka jóváhagyásával – visszavonhatatlanul az állami jutalom tekintetében a 4. § (3) bekezdése szerinti eljárásban, az eredményességi támogatás tekintetében az 5. § (5a) bekezdésében foglaltak szerint meghatároz;

5. * 

6. sport világesemény:

a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett nyári és téli olimpiai játékok;

b) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szervezett nyári és téli paralimpiai játékok;

c) a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége által szervezett Világjátékok;

d) a Nemzetközi Sakkszövetség által szervezett Sakkolimpia;

e) a Siketek Sportjának Nemzetközi Bizottsága által szervezett nyári és téli siketlimpiai játékok;

f) a Siketek Nemzetközi Sakk Bizottsága által szervezett Sakkolimpia;

g) a Vakok Nemzetközi Sakk Szövetsége által szervezett Sakkolimpia;

h) a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége által szervezett nyári és téli Szervátültetettek Világjátékai;

i) a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség által szervezett nyári és téli Speciális Olimpia Világjátékai;

7. * 

Állami jutalom

2. § (1) Sport világesemény

a) egyéni versenyszámában,

b) páros versenyszámában,

c) *  egyéni sportágak 3–8 fős csapatversenyszámában, valamint

d) csapatsportágban

szerzett 1–8. helyezés után állami jutalom nyújtható a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel.

(2) *  Állami jutalom a sport világesemény versenykiírásában szereplő hivatalos versenyprogramjában szereplő versenyszámban szerzett (1) bekezdés szerinti helyezés után akkor nyújtható, ha a sport világeseményen legalább három földrész államainak versenyzői vettek részt, és

a) ha a sport világeseményt nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték, a kvalifikációs versenyeken részt vett államok száma az állami jutalomra jogosító versenyeredmény szerinti sportági versenyszámban legalább 15, nyári és téli paralimpiai játékok esetében legalább 10 volt; vagy

b) ha a sport világeseményt nem nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték, a sport világeseményen részt vett államok száma legalább 40 volt, és

ba) egyéni versenyszámban legalább 12 állam, a nyári és téli paralimpiai játékok esetében legalább 10 állam,

bb) páros versenyszámban legalább 12 állam, a nyári és téli paralimpiai játékok esetében legalább 10 állam,

bc) egyéni sportágak 3–8 fős csapatversenyszámában legalább 10 állam,

bd) csapatsportágban legalább 12 állam, a nyári és téli paralimpiai játékok esetében legalább 10 állam versenyzői szerepeltek.

(2a) *  Állami jutalom a sport világesemény versenykiírásában szereplő meghívott, bemutató sportágakban nem nyújtható.

(3) Az állami jutalom pénzjutalom.

(4) *  A versenyzői pénzjutalom mértéke

a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: IOC) által szervezett olimpiai játékok esetében az 1. mellékletben,

b) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (a továbbiakban: IPC) által szervezett paralimpiai játékok esetében a 2. mellékletben,

c) a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (a továbbiakban: IWGA) által szervezett Világjátékok esetében a 3. mellékletben,

d) a Nemzetközi Sakkszövetség (a továbbiakban: FIDE) által szervezett Sakkolimpia esetében a 4. mellékletben,

e) a Siketek Sportjának Nemzetközi Bizottsága (a továbbiakban: ICSD) által szervezett Siketlimpia esetében az 5. mellékletben,

f) a Siketek Nemzetközi Sakk Bizottsága (a továbbiakban: ICCD) által szervezett Sakkolimpia esetében a 6. mellékletben,

g) a Vakok Nemzetközi Sakk Szövetsége (a továbbiakban: IBCA) által szervezett Sakkolimpia esetében a 7. mellékletben,

h) a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége (a továbbiakban: WTGF) által szervezett Szervátültetettek Világjátékai esetében a 8. mellékletben,

i) a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (a továbbiakban: SOI) által szervezett Speciális Olimpia Világjátékai (a továbbiakban: Speciális Olimpia) esetében a 9. mellékletben

meghatározott összeg.

(5) *  A sport világeseményen több 1–8. helyezést elért versenyző minden 1–8. helyezése után részesülhet állami jutalomban.

(6) *  A Speciális Olimpia esetében állami jutalom a SOI szabályzata szerinti versenyrendszerben meghatározott egyes képességszinteken belül az eredményesség alapján felállított első divízióban (a továbbiakban: első divízió) elért 1–8. helyezés alapján adható. Ha az első divízióban nincs az 1–8. helyezések betöltésére elegendő számú versenyző, az 1–8. helyezések be nem töltött helyeire a képességszinten belüli, eredményesség alapján következő második divízió soron következő legjobb helyezett versenyzői kerülnek. Azokban a sportágakban, amelyekben az elért eredmények objektíven nem mérhetők, csak egy, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által meghatározott divízióban 1–8. helyezést elért versenyzők részesülhetnek állami jutalomban.

(7) *  A Speciális Olimpia esetében az edzők, nevelőedzők és sportszakemberek részére kifizethető jutalom keretösszege megegyezik a versenyzők részére az elért eredményeik alapján nyújtható állami jutalom összegével, azzal, hogy esetükben a 3. § (1)–(2) bekezdése nem alkalmazható.

3. § (1) *  Az edzők és a sportszakemberek részére megállapítható állami jutalmak összege sportáganként a versenyzők részére kifizetett állami jutalmak összegének hatvan százaléka, öttusa és triatlon sportágban hetven százaléka.

(2) *  A nevelőedző részére kifizethető állami jutalom összege – a 4. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel – az őt megjelölő versenyző részére kifizetett állami jutalom összegének 10 százaléka lehet. Ha a versenyző egy sportágban több nevelőedzőt nevez meg, a versenyzői javaslatban meg kell jelölnie a nevelőedzői jutalom nevelőedzők közötti megosztásának arányát is, ennek hiányában a nevelőedzői jutalom a sportági nevelőedzők között egyenlő arányban osztandó fel.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakra figyelemmel az állami jutalomnak a 4. § (5) bekezdése szerint meghatározott jogosultanként számított mértékére

a) a MOB,

b) az MPB vagy

c) a Nemzeti Versenysport Szövetség (a továbbiakban: NVESZ)

[a továbbiakban az a)–c) pont együtt: sportköztestület] ügyintéző-képviseleti szerve a jogosultaknak a versenyző felkészítésében végzett szakmai munkája mértékére, valamint a versenyző sporttevékenységével kapcsolatban közvetlenül vagy közvetett módon végzett tevékenységben való közreműködése arányára, továbbá a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel tesz javaslatot a sportpolitikáért felelős miniszternek a 4. § (5) bekezdése szerint a 4. § (4) bekezdése szerinti javaslatok figyelembevételével.

(4) Az edző, a nevelőedző, a sportszakember nem részesülhet magasabb összegű állami jutalomban, mint a legeredményesebb versenyzőjének járó összeg.

4. § (1) A sport világeseményen egy személy egy jogcímen – versenyzőként, edzőként, nevelőedzőként vagy sportszakemberként – részesülhet állami jutalomban, kivéve az IOC által szervezett olimpiai játékokra felkészítő edzőt, aki nevelőedzőként is részesülhet jutalomban, azonban a jutalom összege a két jogcím esetén sem haladhatja meg a 3. § (4) bekezdésben meghatározott mértéket.

(2) *  Az edző, a sportszakember és a nevelőedző személyéről a (4) bekezdés szerinti szervezetek írásban tesznek nyilatkozatot (a továbbiakban: személyi nyilatkozat) a sportköztestületnek – a (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben, amennyiben a sportágban nem működik országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége, a sportpolitikáért felelős miniszternek – a versenyző sport világeseményre történő kiutazását megelőzően, a sport világeseményre történő utolsó versenyzői nevezéstől számított hét napon belül. A személyi nyilatkozatban az edző és a nevelőedző személyét a versenyzői javaslat (a továbbiakban: versenyzői javaslat) alapján kell meghatározni. Ha a versenyzői javaslatban a nevelőedző személye megjelölésre került, őt a személyi nyilatkozatban szerepeltetni kell. A versenyzői javaslatot a személyi nyilatkozathoz csatolni kell. A személyi nyilatkozat a versenyzői javaslat nélkül érvénytelen.

(3) *  A versenyző sportáganként egy vagy több edzőt, nevelőedzőt nevezhet meg írásban a versenyzői javaslatban az országos sportági szakszövetség, valamint a sportköztestület részére az állami jutalomra jogosító helyezést megalapozó sport világesemény hivatalos időszakát legalább harminc nappal megelőzően. A versenyző a versenyzői javaslatot korlátozott cselekvőképessége, cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője, gondnoka jóváhagyásával teszi meg. Ha a versenyző egy sportágban több nevelőedzőt nevez meg, a versenyzői javaslatban meg kell jelölnie a 3. § (2) bekezdése szerinti nevelőedzői jutalom nevelőedzők közötti megosztásának arányát is, ennek hiányában a nevelőedzői jutalom a sportági nevelőedzők között egyenlő arányban osztandó fel.

(4) *  A sport világeseményt követő harminc napon belül az állami jutalomban részesíthető edzőket, sportszakembereket és nevelőedzőket, valamint azok jutalmának összegét

a) az IOC által szervezett olimpiai játékok esetében az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően a MOB-nak;

b) az IPC által szervezett paralimpiai játékok esetében az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek, az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége hiányában közvetlenül az MPB javasolja a sportpolitikáért felelős miniszternek;

c) az IWGA által szervezett Világjátékok esetében az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az NVESZ-nek;

d) a FIDE által szervezett Sakkolimpia esetében a Magyar Sakkszövetség ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az NVESZ-nek;

e) az ICSD által szervezett siketlimpiai játékok esetében a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek;

f) az ICCD által szervezett Sakkolimpia esetében a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek;

g) *  az IBCA által szervezett Sakkolimpia esetében a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek;

h) a Szervátültetettek Világjátékai esetében a Magyar Szervátültetettek Szövetségének ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek;

i) a Speciális Olimpia esetében a Magyar Speciális Olimpia Szövetség ügyintéző-képviseleti szerve javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően az MPB-nek.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti javaslatokat a sportköztestület ügyintéző-képviseleti szerve bírálja el, megállapítva a jutalmak jogosultanként javasolt összegét is. A sportköztestület a jutalmazandó edzők, sportszakemberek és nevelőedzők személyére, valamint azok jutalmának összegére vonatkozó javaslatát a sportpolitikáért felelős miniszter részére a (4) bekezdés szerinti javaslat kézhezvételét követő kilencven napon belül teszi meg. A javaslathoz csatolni kell a versenyzői javaslatot és a személyi nyilatkozatot is.

(6) *  Az (5) bekezdés szerinti, a 12. melléklet alapján összeállított sportköztestületi javaslathoz a sport világesemény szervezője által a helyezésekről kiállított hivatalos igazolást is csatolni kell, ha a versenyszám helyosztó versenyeit lejátszották. Ha a versenyszámban az 5–8. helyért a helyosztó versenyeket nem játszották le, a sport világesemény szervezője által a helyezésekről kiállított hivatalos igazolás nélkül a sport világesemény 5–8. helyezése után csak a 8. helyezésre megállapítható jutalom adható.

(7) *  A sportpolitikáért felelős miniszter a sportköztestületnek az (5)–(6) bekezdése alapján benyújtott határozatát a határozat benyújtását követő 30 napon belül megvizsgálja, és ha megállapítja, hogy a határozat nincs összhangban e rendeletben foglaltakkal, úgy a sportköztestületet 30 napos határidő tűzése mellett hiánypótlásra szólítja fel.

(8) *  A (5)–(6) bekezdés szerinti határozatok hiányában a sportpolitikáért felelős miniszter nem dönt az állami jutalmakról.

(9) *  A (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozat hiányában edző, sportszakember, nevelőedző nem részesülhet állami jutalomban.

Eredményességi támogatás

5. § (1) *  A (2) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén a sportpolitikáért felelős miniszter eredményességi támogatást nyújt

a) a sportág nemzetközi szövetsége által szervezett versenyrendszer legmagasabb szintű világbajnokságán, Európa-bajnokságán olimpiai versenyszámban, paralimpiai versenyszámban, valamint a sakk világbajnokságon és Európa-bajnokságon klasszikus (sztenderd) versenyszámban,

b) súlycsoportos sportág esetén a sportág nemzetközi szövetsége által szervezett versenyrendszer legmagasabb szintű világbajnokságán, Európa-bajnokságán az IOC és a sportág nemzetközi szövetsége által elfogadott, érvényben lévő olimpiai kvalifikációs rendszerben kvótaszerzésre jogosító versenyszámban

szerzett 1–3. helyezés után.

(2) *  Eredményességi támogatás akkor nyújtható, ha:

a) *  az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti versenyszámot nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték és a kvalifikációs versenyeken részt vett államok száma az eredményességi támogatásra jogosító versenyeredmény szerinti sportági versenyszámban

aa) világbajnokság esetében legalább három földrészről legalább tizenöt volt,

ab) Európa-bajnokság esetében legalább tíz volt; vagy

b) *  az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti versenyszámot nem nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték,

ba) a világbajnokságon legalább három földrész államainak versenyzői vettek részt és a sportági versenyszámban legalább tizenöt állam versenyzői szerepeltek;

bb) az Európa-bajnokságon a sportági versenyszámban legalább tíz állam versenyzői vettek részt, vagy

c) az Európa Játékok a sportág hivatalos felnőtt, vagy a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály Európa-bajnokságának minősülnek és az olimpiai versenyszámban legalább az ab) vagy bb) alpontban meghatározott számú állam versenyzői vettek részt.

(3) *  Olimpiai versenyszám esetén a versenyzői eredményességi támogatás összegét a 10. melléklet, paralimpiai versenyszám esetén a versenyzői eredményességi támogatás összegét a 11. melléklet határozza meg.

(4) Eredményességi támogatásban

a) a MOB-ban tagsággal rendelkező országos sportági szakszövetségbe tartozó sportszervezetnek az (1) és (2) bekezdés szerinti feltételeket teljesítő versenyzője;

b) a (6) bekezdés szerinti javaslatban meghatározott

ba) *  a versenyzőt felkészítő edző, nevelőedző, valamint

bb) a felkészítésben közreműködő sportszakember

részesülhet.

(5) *  Edző, nevelőedző, sportszakember nem részesülhet magasabb összegű támogatásban, mint a legeredményesebb versenyzőjének járó összeg. Csapatsportág esetében a szövetségi kapitány eredményességi támogatásának mértéke nem lehet több, mint a versenyző részére a 10. melléklet vagy a 11. melléklet szerint járó pénzjutalom 150 százaléka.

(5a) *  A versenyző sportáganként egy vagy több edzőt, nevelőedzőt nevezhet meg írásban versenyzői javaslatában olimpiai versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség részére, paralimpiai versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége, illetve ha a sportágban nem működik országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége, az MPB részére az eredményességi támogatásra jogosító helyezést megalapozó sport világesemény hivatalos időszakát legalább harminc nappal megelőzően. A versenyző a versenyzői javaslatot korlátozott cselekvőképessége, cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője, gondnoka jóváhagyásával teszi meg.

(6) *  Az eredményességi támogatásban részesítendő személyekre és a támogatás összegére

a) olimpiai versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség tesz javaslatot a MOB-nak,

b) paralimpiai versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége tesz javaslatot az MPB-nek, vagy amennyiben a sportágban nem működik országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége, az MPB tesz javaslatot a sportpolitikáért felelős miniszternek,

c) a sakk világbajnokságon és Európa-bajnokságon klasszikus (sztenderd) versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség tesz javaslatot az NVESZ-nek

az (1)–(5a) és a (8) bekezdés, a 13. melléklet, valamint a 6. § alapján a sporteseményt követő harminc napon belül. A javaslathoz elektronikus adathordozón csatolni kell a világbajnokságon, Európa-bajnokságon elért, eredményességi támogatásra jogosító eredmény versenyszámainak versenykiírását, rajtlistáját és az eredményeket tartalmazó hivatalos jegyzőkönyvet, valamint az edző, nevelőedző és a sportszakember esetében a felkészítésben való részvételről szóló sportszakmai beszámolót és az eredményességi támogatást alátámasztó indokolást. A javaslatban az edző és a nevelőedző személyét a versenyzői javaslat alapján kell meghatározni. Ha a versenyzői javaslatban a nevelőedző személye megjelölésre került, őt az a)–c) pont szerinti javaslatban szerepeltetni kell. A versenyzői javaslatot az a)–c) pont szerinti javaslathoz csatolni kell, ennek hiányában a javaslat érvénytelen. A javaslatról a sportköztestület ügyintéző-képviseleti szerve dönt, és az alapján tizenöt napon belül a 12. melléklet szerint tesz javaslatot a sportpolitikáért felelős miniszter részére, amelyhez csatolni kell a versenyzői javaslatokat is. A sportpolitikáért felelős miniszter a sportköztestület javaslata alapján dönt a támogatandók névsoráról és az eredményességi támogatás összegéről.

(7) * 

(8) *  Egy világbajnokságon, Európa-bajnokságon egy személy egy jogcímen – versenyzőként, edzőként, nevelőedzőként vagy sportszakemberként – részesülhet támogatásban.

6. § (1) *  Egy sportágban évente, szakáganként, nemenként a felnőtt- és a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály versenyzői, paralimpiai sportágakban nemenként a felnőtt korosztály versenyzői, valamint a versenyzőket felkészítő edzők, nevelőedzők, továbbá a felkészítésben közreműködő sportszakemberek részesíthetők eredményességi támogatásban. Azokban a sportágakban, amelyekben a nemzetközi szövetség által meghatározott versenyrendszerben az Európa- és a világbajnokság tekintetében eltérő a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály, mind az Európa-bajnokság, mind a világbajnokság esetében a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály részesíthető eredményességi támogatásban.

(1a) *  Az Európa- és a világbajnokság tekintetében az országos sportági szakszövetség nyilatkozik arról, hogy az eredményességi támogatásra jogosító eredményt a nemzetközi szövetség által elfogadott felnőtt alatti első utánpótlás-korosztályban érték el a versenyzők.

(2) Ha az olimpiai, paralimpiai versenyszámokat nem olimpiai, nem paralimpiai körülmények között rendezik meg, eredményességi támogatásként a versenyszám olimpiai, paralimpiai körülmények között történő megrendezése esetére meghatározott eredményességi támogatás ötven százaléka nyújtható. Nem olimpiai, nem paralimpiai körülmények közötti versenyrendezésnek minősül, ha az olimpiai, paralimpiai versenyszámot a sportág nemzetközi sportszövetségének szabályzatában az olimpiára, paralimpiára meghatározott feltételektől eltérően rendezik meg.

(3) * 

(4) * 

(5) *  Az edzők, nevelőedzők és a sportszakemberek részére világbajnokság, Európa-bajnokság esetén megállapítható eredményességi támogatások összege a sportágban a versenyzőknek a 2. vagy 11. melléklet szerint világbajnokság, Európa-bajnokság esetén nyújtható eredményességi támogatások összegének ötven százaléka, triatlon és öttusa sportágban hetven százaléka lehet.

(6) *  A nevelőedző részére kifizethető eredményességi támogatás összege az őt megjelölő versenyző részére kifizetett eredményességi támogatás összegének tíz százaléka lehet. Ha a versenyző egy sportágban több nevelőedzőt nevez meg, a versenyzői javaslatban meg kell jelölnie az eredményességi támogatás nevelőedzők közötti megosztásának arányát is, ennek hiányában az eredményességi támogatás a sportági nevelőedzők között egyenlő arányban osztandó fel.

7. § (1) *  Az állami jutalom és az eredményességi támogatás kifizetéséről a sportpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

(2) * 

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)–(3) * 

9. § *  E rendeletnek az egyes sport és kulturális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 206/2019. (VIII. 23.) Korm. rendelettel módosított 4. melléklet 28. sorát a 2019. évi Junior Torna Világbajnokság esetében is alkalmazni kell.

10. § *  Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 294/2015. (X. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 5. § (2) bekezdés c) pontját a 2015. évi Európa Játékok esetében is alkalmazni kell azzal, hogy az 5. § (6) bekezdésben megállapított határidők a módosító rendelet hatálybalépésének napján kezdődnek.

11. § *  A módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben az 5. § (6) bekezdés szerinti javaslatok elbírálása során a 6. § (4) bekezdésnek a módosító rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

12. § *  Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 234/2016. (VII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 2. § (5) bekezdését a 2016. évi Rio de Janeiro-i XXXI. Nyári Olimpiai Játékok és a XV. Nyári Paralimpiai Játékok esetében is alkalmazni kell.

13. § *  E rendeletnek az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 566/2020. (XII. 8.) Korm. rendelettel megállapított 1., 1a., 2. és 2a. mellékletét a 2020. január 1. napját követően elért, e rendelet hatálya alá tartozó sporteredmények esetében kell alkalmazni.

14. § *  E rendeletnek az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 551/2021. (IX. 28.) Korm. rendelettel megállapított 2. § (2) bekezdését a 2021. július 1. napját követően elért, e rendelet hatálya alá tartozó sporteredmények esetében kell alkalmazni.

1. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az IOC által szervezett nyári és téli olimpiai játékok esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 55 000 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 39 270 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 31 350 000
5. IV. helyezés 23 650 000
6. V. helyezés 15 730 000
7. VI. helyezés 12 540 000
8. VII. helyezés 6 270 000
9. VIII. helyezés 3 080 000

1a. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

1b. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

2. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az IPC által szervezett nyári és téli paralimpiai játékok esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 27 500 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 19 635 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 15 675 000
5. IV. helyezés 11 825 000
6. V. helyezés 7 865 000
7. VI. helyezés 6 270 000
8. VII. helyezés 3 135 000
9. VIII. helyezés 1 540 000

2a. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

3. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az IWGA által szervezett Világjátékok esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 17 500 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 12 500 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 10 000 000
5. IV. helyezés 7 500 000
6. V. helyezés 5 000 000
7. VI. helyezés 4 000 000
8. VII. helyezés 2 000 000
9. VIII. helyezés 1 000 000

4. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom a FIDE által szervezett Sakkolimpia esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 19 250 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 13 744 500
4. Bronzérem (III. helyezés) 10 972 500
5. IV. helyezés 8 277 500
6. V. helyezés 5 505 500
7. VI. helyezés 4 389 000
8. VII. helyezés 2 194 500
9. VIII. helyezés 1 078 000

5. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az ICSD által szervezett Siketlimpia esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 11 000 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 7 854 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 6 270 000
5. IV. helyezés 4 730 000
6. V. helyezés 3 146 000
7. VI. helyezés 2 508 000
8. VII. helyezés 1 254 000
9. VIII. helyezés 616 000

6. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az ICCD által szervezett Sakkolimpia esetén
(siket; nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 5 500 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 3 927 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 3 135 000
5. IV. helyezés 2 365 000
6. V. helyezés 1 573 000
7. VI. helyezés 1 254 000
8. VII. helyezés 627 000
9. VIII. helyezés 308 000

7. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom az IBCA által szervezett Sakkolimpia esetén
(vak; nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 5 500 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 3 927 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 3 135 000
5. IV. helyezés 2 365 000
6. V. helyezés 1 573 000
7. VI. helyezés 1 254 000
8. VII. helyezés 627 000
9. VIII. helyezés 308 000

8. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom a WTGF által szervezett Szervátültetettek Világjátékai esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 5 500 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 3 927 000
4. Bronzérem (III. helyezés) 3 135 000
5. IV. helyezés 2 365 000
6. V. helyezés 1 573 000
7. VI. helyezés 1 254 000
8. VII. helyezés 627 000
9. VIII. helyezés 308 000

9. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői pénzjutalom a SOI által szervezett Speciális Olimpia Világjátékai esetén
(nettó összegben, forintban, 100%)

A B
1. Eredményességi szint Állami jutalom mértéke
(forint/fő)
2. Aranyérem (I. helyezés) 1 375 000
3. Ezüstérem (II. helyezés) 981 750
4. Bronzérem (III. helyezés) 783 750
5. IV. helyezés 591 250
6. V. helyezés 393 250
7. VI. helyezés 313 500
8. VII. helyezés 156 750
9. VIII. helyezés 77 000

10. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői eredményességi támogatás mértéke világ- és Európa-bajnokság esetében olimpiai versenyszámban (nettó összegben, forintban, 100%)

1. Évenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 3 750 000 6 250 000
4. II. 2 677 500 4 462 500
5. III. 2 137 500 3 562 500
6. Utánpótlás I. 300 000 600 000
7. II. 225 000 450 000
8. III. 150 000 300 000

2. Kétévenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 7 500 000 12 500 000
4. II. 5 355 000 8 925 000
5. III. 4 275 000 7 125 000
6. Utánpótlás I. 375 000 750 000
7. II. 281 250 562 500
8. III. 187 500 375 000

3. Négyévenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 15 000 000 25 000 000
4. II. 10 710 000 17 850 000
5. III. 8 550 000 14 250 000
6. Utánpótlás I. 450 000 900 000
7. II. 337 500 675 000
8. III. 225 000 450 000

11. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

A versenyzői eredményességi támogatás mértéke világ- és Európa-bajnokság esetében paralimpiai versenyszámban (nettó összegben, forintban, 100%)

1. Évenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 500 000 1 000 000
4. II. 375 000 750 000
5. III. 250 000 500 000

2. Kétévenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 625 000 1 250 000
4. II. 468 750 937 500
5. III. 312 500 625 000

3. Négyévenként rendezett versenyek esetében

A B C D
1. Eredményességi szint Európa-bajnokság Világbajnokság
2. Korosztály Helyezés Eredményességi támogatás mértéke
3. Felnőtt I. 750 000 1 500 000
4. II. 562 500 1 125 000
5. III. 375 000 750 000

12. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

1. Az állami jutalomra, illetve eredményességi támogatásra vonatkozó javaslat adattartalma sportoló esetén

1.1. a sportesemény

1.1.1. elnevezése

1.1.2. időpontja

1.1.3. helyszíne

1.1.4. rendezési gyakorisága (hány évente rendezik a sporteseményt)

1.2. a sportoló

1.2.1. neve

1.2.2. korosztálya

1.2.3. sporteseményen elért helyezése

1.3. az állami jutalomra, eredményességi támogatásra jogosító eredmény

1.3.1. versenyszámának megnevezése

1.3.2. versenyszáma olimpiai vagy nem olimpiai jellegének megjelölése

1.3.3. versenyszáma egyéni, páros vagy csapat jellegének megjelölése

1.3.4. versenyszámában induló országok száma

1.3.5. versenyszámában induló versenyzők száma

1.4. a sporteseményen

1.4.1. résztvevő földrészek száma

1.4.2. résztvevő országok száma

1.5. az állami jutalom, illetve az eredményességi támogatás javasolt összege.

2. Az állami jutalomra, illetve eredményességi támogatásra vonatkozó javaslat adattartalma sportszakember esetén

2.1. a sportesemény

2.1.1. elnevezése

2.1.2. időpontja

2.1.3. helyszíne

2.1.4. rendezési gyakorisága (hány évente rendezik a sporteseményt)

2.2. a sportszakembert állami jutalomra, illetve eredményességi támogatásra jogosító sportoló

2.2.1. neve

2.2.2. korosztálya

2.2.3. versenyszámának megnevezése

2.2.4. sporteseményen elért helyezése

2.3. a sportszakember

2.3.1. neve

2.3.2. sportszakmai felkészítésben végzett feladatköre

2.4. az állami jutalom, illetve az eredményességi támogatás javasolt összege.

13. melléklet a 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelethez * 

Az eredményességi támogatásra jogosult utánpótlás korosztály

A B C D


1.


Sportág
Eredményességi támogatásra jogosult utánpótlás korosztály Európa-bajnokság esetén (szövegesen és életkorral,
pl. junior U20)
Eredményességi támogatásra jogosult utánpótlás korosztály Világbajnokság esetén (szövegesen és életkorral,
pl. junior U20)

Egyéb specifikumok
(súlycsoportok, versenytávok)
2. Asztalitenisz ifjúsági (16–18 évesek) ifjúsági (16–18 évesek)
3. Atlétika junior (U20) junior (U20)
4. Baseball/Softball junior (U18) junior (U22)
5. Birkózás U23 U23 az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott súlycsoportok
6. Breaktánc ifjúsági korosztály ifjúsági korosztály adott évben tölti be a 16., 17., 18. életévét
7. Kerékpár/BMX junior (17–18 évesek) junior (17–18 évesek)
8. Csúszókorong (Curling) nincs junior (U21)
9. Evezés U23 U23
10. Golf nincs nincs
11. Gördeszka junior (U19) junior (U19)
12. Gumiasztal junior (13–17 évesek) nincs
13. Gyeplabda U16 U21
14. Hullámszörf junior (14–18 évesek) junior (14–18 évesek)
15. Íjászat junior (U20) junior (U20)
16. Jégkorong nincs női ifjúsági (U18)
férfi junior (U20)
17. Judo U23 junior (U21) az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott súlycsoportok
18. Kajak-Kenu ifjúsági ifjúsági
19. Kerékpár / Pálya és Országúti U19 kategória U19 kategória
20. Kézilabda junior – női: U19,
férfi: U20
junior – női: U20,
férfi: U21
21. Korcsolya / Rövidpályás Gyorskorcsolya, Gyorskorcsolya nincs legidősebb junior
22. Korcsolya/Műkorcsolya nincs junior
23. Korcsolya / Páros
Műkorcsolya és Jégtánc
nincs junior
24. Korcsolya / Szinkronkorcsolya nincs junior
25. Kosárlabda U20 U19
26. Labdarúgás női: U19, férfi: U21 U20
27. Lovaglás díjugratás – fiatal lovas (junior 19–21 évesek) díjlovaglás – fiatal lovas (junior 19–21 évesek) lovastusa (military) – fiatal lovas (junior 19–21 évesek) nincs
28. Kerékpár / Hegyi Kerékpár U17 kategória U19 kategória
29. Műugrás ifjúsági A (16–18 évesek) ifjúsági A (16–18 évesek)
30. Ökölvívás ifjúsági ifjúsági az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott súlycsoportok
31. Öttusa junior (19–21 évesek) junior (19–21 évesek)
32. Torna junior – női: 14–15 évesek, férfi: 14–18 évesek junior
33. Rögbi U18 U18
34. Röplabda női: U19, férfi: U20 női: U20, férfi: U21
35. Hódeszka / Parallel Óriás Műlesiklás, Parallel Műlesiklás, Hódeszkakrossz nincs junior (16–20 évesek)
36. Hódeszka/Félcső, Szabadstílusú lesiklás nincs junior (14–18 évesek)
37. Sí / Alpesi Sí nincs U21
38. Sí/Sífutás nincs U21 női: 5 km C – 5 km klasszikus Skiathlon 5/5 km C/F – 5 km klasszikus, majd 5 km szabadstílus (kötelező síléc váltással)
Rel 4×3.3 km M – váltó
4×5 km (első két váltótag klasszikus stílusban, második kettő szabad stílusban) férfi: 10 km
C – 10 km klasszikus
stílus Skiathlon 10/10 km
C/F – 10 km klasszikus,
10 km szabad stílusban (kötelező síléc váltással) Rel 4×5 km M – váltó
4×5 km (első két váltótag klasszikus, második kettő szabad stílusban)
39. Sí/Síugrás nincs U21 HS 100 – 100 m-es sáncon Team HS 100 – csapatverseny
100 m-es sáncon Mixed Team HS 100 – vegyes csapatverseny
100 m-es sáncon HS = Hill Size, a kifejezés
a sánc méretére utal
40. Sí / Északi összetett nincs U21 NH HS 100/10.0 km – síugrás 100m-es sáncon, majd 10 km-es sífutás Team HS 100/4×5 km – csapatverseny síugrás
100 m-es sáncon, majd
4×5 km sífutó váltó NH HS100/5.0 km – síugrás
100 m-es sáncon, majd
5 km sífutás NH = Normal Hill, a kifejezés a sánc méretére, besorolására utal (85–109 m)
41. Sí/Síakrobatika nincs junior (U19)
42. Sí/Síkrossz nincs U20
43. Sí/Biatlon (Sílövészet) U21 U21 EB – női/férfi: junior vegyes váltó 2×6 km (lányok) + 2×7.5 km (fiúk) VB – női: 3x6 km váltó férfi: 4×7.5 km váltó
44. Sportlövészet junior (14–20 évesek) junior (14–20 évesek)
45. Sportmászás ifjúsági B (14–15 évesek) ifjúsági A (16–17 évesek)
46. Súlyemelés junior (15–20 évesek) junior (15–20 évesek) az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott súlycsoportok
47. Szánkó és Bob nincs junior (19–23 évesek)
48. Szinkronúszás junior (15–18 évesek) junior (15–18 évesek)
49. Szörf IQFoil Ifjúsági
U19 (Youth)
IQFoil Ifjúsági
U19 (Youth)
50. Taekwondo junior (14–17 évesek) junior (14–17 évesek) az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott súlycsoportok
51. Tenisz U18 nincs
52. Tollaslabda U19 U19
53. Torna junior – női: 14–15 évesek, férfi: 14–18 évesek nincs
54. Triatlon U23 U23
55. Úszás ifjúsági nyílt vízi – junior ifjúsági nyílt vízi – junior az eredményre jogosító sportesemény nemzetközi szövetsége általi versenykiírásban meghatározott versenytáv
56. Vitorlázás Dinghy (ILCA laser)
férfi – U21
Dinghy (ILCA laser radial)
női – U21
Skiff (49er) férfi – junior (U24)
Skiff (49er FX) női – U24
Kite – junior (U21) Multihull (Nacra 17) mix – U24
Dinghy (470) mix – junior
(U24)
Dinghy (ILCA laser)
férfi – U21
Dinghy (ILCA laser radial)
női – U21
Skiff (49er) férfi – junior
(U24)
Skiff (49er FX) női – U24
Kite – junior (U21) Multihull (Nacra 17) mix – U24
Dinghy (470) mix – junior
(U24)
57. Vívás junior (U20) junior (U20)
58. Vízilabda U19 U20