A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2013. évi CCXLI. törvény

a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról * 

Az Országgyűlés a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése és a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása, a kommunista hatalombirtokosok előjogainak lebontása és a még köztünk élő bűnösök felelősségre vonása érdekében az Alaptörvény végrehajtására az Alaptörvény U) cikk (3) bekezdése alapján a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága jogállása és hatásköre

1. § (1) A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésével, valamint a diktatúra hatalmi működésének feltárásával foglalkozó testület. A Bizottság jogállását és hatáskörét az Alaptörvény és e törvény határozza meg.

(2) A Bizottság tevékenysége során minden más szervezettől független.

(3) A Bizottság általános hatáskörrel ellátja a kommunista diktatúrák hatalmi működésének, a hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepének feltárását, és tevékenysége eredményeit átfogó jelentésben, valamint további dokumentumokban közzéteszi.

(4) *  A Bizottság önállóan, illetve az Országgyűlés kérésére megállapításokat, jogalkotási javaslatokat tesz, jelentéseket készít, amelyekkel elősegíti a kommunizmus bűneinek feltárását, ezáltal pedig a demokratikus jogállamiság kiteljesedését.

(5) A Bizottság kutatásai alapján a büntetőjogilag felelősnek tartott személyekkel szemben büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezi a legfőbb ügyésznél.

(6) A Bizottság az Alaptörvény U) cikk (3) bekezdése alapján kutatással alátámasztott átfogó jelentésben meghatározza és közzéteszi különösen, hogy mely szerepek, megbízatások, foglalkozások, tisztségek betöltése minősül kommunista hatalombirtoklásnak és mely szervezetek minősülnek kommunista hatalombirtokosnak. A jelentés bíróság vagy más hatóság előtt önálló jogorvoslattal nem támadható meg.

(7) A Bizottságnak az Alaptörvény U) cikk (4) bekezdése alapján közzétett tényállításai bíróság vagy más hatóság előtt önálló jogorvoslattal nem támadhatók meg.

2. § * 

3. § A Bizottság székhelye Budapest.

2. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének és tagjainak jogállása

4. § A Bizottságnak öt tagja van. A Bizottság az elnökből, az elnökhelyettesből, a választott és a megbízott tagokból áll.

5. § A Bizottság tagjai függetlenek, csak az Alaptörvénynek és a törvényeknek vannak alárendelve.

6. § (1) A Bizottság tagjává válhat – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – minden olyan büntetlen előéletű és az országgyűlési képviselők választásán választható magyar állampolgár, aki

a) jogi vagy osztatlan, illetve mesterképzésben szerzett társadalomtudományi felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és

b) kiemelkedő tudású elméleti szakember, aki legalább öt éves, jogi vagy társadalomtudományi szakterületen folytatott gyakorlattal rendelkezik, melyet olyan munkakörben végzett, amely betöltésének feltétele a jogi vagy társadalomtudományi felsőfokú végzettség.

(2) A Bizottságnak nem lehet tagja, aki 1972. február 14-e előtt született.

7. § (1) *  A Bizottság választott tagjainak és elnökének megbízatási ideje kilenc év. A Bizottság elnökét és két tagját az Országgyűlés titkos szavazással választja meg. A Bizottság elnökének és két tagjának választását az Országgyűlés elnöke tűzi ki. * 

(2) A Bizottság tagja és elnöke tisztségében egyszer választható újra vagy bízható meg.

(3) A Bizottság választott tagjaira és elnökére

a) legfeljebb hatvan, de legkésőbb harminc nappal a tagok megbízatása időtartamának letelte előtt,

b) az a) pontban nem említett esetekben a megbízatás megszűnéséről való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül,

az országgyűlési képviselők legalább egyötöde írásbeli ajánlással tesz javaslatot.

(4) A jelöléseket az Országgyűlés elnökének kell benyújtani. Minden országgyűlési képviselő két tagjelöltet és egy elnökjelöltet ajánlhat. Az ajánlások mellé jelöltenként a jelöltek elfogadó nyilatkozatát is csatolni kell, ezek nélkül az ajánlás érvénytelen. Annak, aki kettőnél több tagjelöltet, és egynél több elnökjelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen.

(5) Ha a Bizottság elnökének jelölt személyről vagy személyekről, illetve a Bizottság tagjainak jelölt személyekről szóló szavazás eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. Az új választás időpontját az (1) bekezdés szerinti szabályok alapján az Országgyűlés elnöke tűzi ki.

8. § (1) Az Országgyűlés a Bizottság választott tagjait és elnökét a megválasztásukhoz szükséges feltételek megvizsgálását követően, az Országgyűlés kutatási és tudományos kérdésekkel foglalkozó állandó bizottsága véleményének ismeretében választja meg. * 

(2) A Bizottság választott tagjának és elnökének jelölt személy igazolja a megválasztásához szükséges feltételek fennállását, amely adatok nyilvánosak.

(3) A Bizottság választott tagjának és elnökének nemzetbiztonsági ellenőrzését az Országgyűlés elnöke megválasztásukat követően kezdeményezi. A Bizottság választott tagjának és elnökének nemzetbiztonsági ellenőrzését az Alkotmányvédelmi Hivatal végzi.

(4) * 

9. § (1) A Bizottság egy-egy tagja a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügyért felelős miniszter megbízása alapján tölti be tisztségét. A megbízás kilenc évre szól.

(2) A Bizottság megbízott tagjának jelölt személy igazolja a megbízásához szükséges feltételek fennállását, amely adatok nyilvánosak.

(3) A Bizottság megbízott tagjának nemzetbiztonsági ellenőrzését az Országgyűlés elnöke kezdeményezi. A Bizottság megbízott tagjának nemzetbiztonsági ellenőrzését az Alkotmányvédelmi Hivatal végzi, amely az Országgyűlés elnökét, valamint az (1) bekezdés szerint a Bizottság megbízott tagja megbízására jogosult személyt értesíti a nemzetbiztonsági ellenőrzés eredményéről.

10. § A Bizottság tagja hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.

11. § (1) A Bizottság tagja tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységen kívül más kereső tevékenységet nem folytathat.

(2) *  A Bizottság tagja nem lehet köztársasági elnök, a Kormány tagja, a miniszterelnök politikai igazgatója, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, polgármester, alpolgármester, vármegyei közgyűlés elnöke és alelnöke, országgyűlési képviselő, az Európai Parlament tagja, helyi vagy vármegyei önkormányzati képviselő.

(3) Ha a Bizottság tagjával kapcsolatban az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenségi ok áll fenn, azt a hivatalba lépését követő harminc napon belül meg kell szüntetnie.

(4) Ha a Bizottság tagjával kapcsolatban tevékenysége során az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenségi ok merül fel, azt haladéktalanul, de legkésőbb az összeférhetetlenség kezdetétől számított harminc napon belül meg kell szüntetnie.

12. § *  (1) A Bizottság tagja a megválasztását, megbízatását követő harminc napon belül vagyonnyilatkozatot tesz. A vagyonnyilatkozatra az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályokat – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – kell megfelelően alkalmazni.

(2) A Bizottság tagja a vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek (a továbbiakban együtt: családtag) a Bizottság tagja vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatát.

(3) A családtag vagyonnyilatkozata kivételével a vagyonnyilatkozat nyilvános, oldalhű másolatát – a családtag személyes adatai kivételével – a főigazgató a Bizottság munkaszervezeteként működő Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) honlapján haladéktalanul közzéteszi. A vagyonnyilatkozat a honlapról a Bizottság tagja megbízatásának megszűnését követő egy év elteltével távolítható el.

(4) A vagyonnyilatkozatokat a Hivatalt vezető főigazgató kezeli. A főigazgató a Bizottság volt tagjának, valamint családtagjának vagyonnyilatkozatát a Bizottság tagja megbízatásának a megszűnését követő egy évig őrzi.

13. § A vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása esetén annak teljesítéséig a Bizottság tagja a tisztségéből eredő jogkörét nem gyakorolhatja, és díjazásban, valamint juttatásban nem részesülhet.

14. § (1) *  A Bizottság elnöke a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 1. melléklet I. pontjában foglalt Illetménytábla szerinti közigazgatási államtitkári illetmény felső határának megfelelő illetményre és államtitkári juttatásokra, a Bizottság tagja a Kit. 1. melléklet I. pontjában foglalt Illetménytábla szerinti helyettes államtitkári illetmény felső határának megfelelő illetményre és helyettes államtitkári juttatásokra jogosult.

(2) A Bizottság tagja megbízatásának időtartama alatt a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak, díjazása nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül. A Bizottság tagja megbízatásának időtartama közszolgálati jogviszonyban töltött időnek számít.

(3) A Bizottság tagjának minden naptári évben negyven munkanap szabadság jár.

15. § A Bizottság tagja az Alaptörvényben és e törvényben meghatározott hatáskörök gyakorlása során kifejtett tevékenysége, az általa közölt tény, ténymagyarázat vagy tény értékelése miatt bíróság vagy hatóság előtt – megbízatásának ideje alatt és azt követően – nem vonható felelősségre, e tény, ténymagyarázat vagy tény értékelése miatt a Bizottság tagja ellen bíróság vagy hatóság előtt eljárás nem indítható. Ez a mentesség nem vonatkozik a büntetőjogi felelősségre.

16. § (1) A Bizottságban betöltött tagság megszűnik

a) az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével,

b) a megbízatási időtartam leteltével,

c) halállal,

d) lemondással,

e) összeférhetetlenség miatt a megbízatás megszűnésének megállapításával,

f) ha a Bizottság tagja megbízatásához, megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn,

g) ha a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény rendelkezései szerint nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszony a taggal nem tartható fenn.

(2) Ha a Bizottság tagjának tagsága az (1) bekezdés b) pontja alapján szűnik meg, és a megbízási időtartam leteltéig az Országgyűlés a Bizottság új tagját nem választja meg, illetve a 9. § (1) bekezdése szerinti személy nem bíz meg új tagot, az érintett tag megbízatása az utódja megválasztásáig vagy megbízásáig meghosszabbodik. Ha a Bizottság több tagjának szűnik meg egyidejűleg a megbízatása, mint ahány tagot az Országgyűlés a határidőig választ vagy a 9. § (1) bekezdése szerinti személy megbíz, a fiatalabb tag megbízatása hosszabbodik meg.

(3) Ha a Bizottság Országgyűlés által választott több tagjának szűnik meg a megbízatása, az Országgyűlés először a Bizottság azon tagjának utódját választja meg, akinek a megbízatása korábban szűnt meg vagy hosszabbodott meg, illetve korábban szűnne meg.

(4) *  A Bizottság Országgyűlés által választott tagja megbízatásának a megszűnését az (1) bekezdés e), f) és g) pontjában meghatározott esetben az Országgyűlés összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó bizottságának javaslatára az Országgyűlés köteles megállapítani. Az eljárásra az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségi eljárására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(5) *  A Bizottság nem választott tagja megbízatásának a megszűnését az (1) bekezdés e), f) és g) pontjában meghatározott esetben az Országgyűlés összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó bizottságának javaslatára a megbízást adó, 9. § (1) bekezdése szerinti személy köteles megállapítani. Az eljárásra az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségi eljárására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

17. § A lemondást a Bizottság választott tagja a Bizottság elnökével, a Bizottság elnöke az Országgyűlés elnökével, a megbízott tag a Bizottság elnökével és a megbízást adó, 9. § (1) bekezdése szerinti személlyel írásban közli. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A lemondást nem kell indokolni, a megbízatás a lemondás benyújtásának napjával szűnik meg.

3. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke és elnökhelyettese

18. § *  A Bizottság elnöke

a) összehangolja a Bizottság tevékenységét,

b) összehívja és vezeti a Bizottság ülését,

c) meghatározza a Bizottság ülésezési rendjét,

d) meghatározza a Bizottság üléseinek napirendjét,

e) a Bizottság tagjai véleményének figyelembevételével meghatározza az éves kutatási munkatervek alapján létrehozott, a Bizottság tagjai által vezetett munkacsoportok összetételét és működési rendjét,

f) meghatározza a Bizottság és a Hivatal éves kutatási munkatervét, valamint az egyes kutatási témacsoportokat,

g) képviseli a Bizottságot az Országgyűlés és más szervek előtt,

h) irányítja a Hivatalt,

i) feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására utasíthatja a Hivatal főigazgatóját,

j) kiadja a Bizottság ügyrendjét, a Hivatal alapító okiratát, és jóváhagyja a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát,

k) a Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősítésre jogosult,

l) meghatározza a Bizottság munkacsoportjai által ellátandó feladatokat,

m) jóváhagyja a Bizottság pénzügyi kötelezettségvállalással járó javaslatait.

19. § (1) A Bizottság elnökének munkáját az elnökhelyettes segíti.

(2) Az elnökhelyettest a Bizottság tagjai sorából az elnök javaslatára a Bizottság választja meg.

(3) Az elnökhelyettes a Bizottság elnökének akadályoztatása esetén elnöki jogkörében eljárva helyettesíti őt, valamint ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel az elnök megbízza. Ha a Bizottság elnökének megbízatása megszűnt, jogkörét az elnökhelyettes gyakorolja.

(4) Az elnökhelyettes megbízatása megszűnik

a) a Bizottság új elnöke hivatalba lépésével,

b) a Bizottságban betöltött tagsága megszűnésével,

c) lemondással.

(5) *  Az elnökhelyettes az elnökhelyettesi megbízatásról való lemondását a Bizottság elnökével írásban közli. A lemondást nem kell indokolni. A megbízatás a lemondást elfogadó elnöki nyilatkozatban meghatározott napon, de legkésőbb a lemondásnak a Bizottság elnökével való közlésétől számított 10. napon szűnik meg.

(6) Az elnökhelyettesi megbízatás (4) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti megszűnése az elnökhelyettes Bizottságban betöltött tagságát nem érinti.

II. Fejezet

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának tevékenysége

20. § (1) A Bizottság az alábbi tevékenységeket folytatja az 1944. december 21. és 1990. május 2. közötti időszak átfogó elemzésével és a kommunista diktatúra működésének feltárásával összefüggésben:

a) tudományos kutatás,

b) irat, képi- és hanganyagok nyilvánosság számára való közzététele,

c) irat, képi- és hanganyagok digitalizálása,

d) ismeretterjesztés, oktatási segédanyagok kiadása,

e) feltárt tényadatokból és eredményekből nyilvánosság számára elérhető online adatbázis, tudásközpont és digitális archívum létrehozatala,

f) élő tanúk emlékeinek rögzítése,

g) a kommunista diktatúra felépítésével, működésével kapcsolatos vizsgálati eredményeket ágazatonként összefoglaló jelentések készítése,

h) a kommunista hatalom birtokosainak a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó személyes adatainak közzététele,

i) együttműködés az ügyészség kijelölt szervezeti egységeivel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő és az Alaptörvény U) cikk (6) bekezdése szerinti bűncselekmények elkövetői körének felderítésében, összhangban a Büntető Törvénykönyv, és az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvény rendelkezéseivel.

(2) Az (1) bekezdés h) pontja alapján közzétett adatokhoz a kommunista hatalombirtokos a rá vonatkozó adatok tekintetében írásbeli megjegyzést tehet, amelyet a Bizottság az eredeti adat változatlanul hagyása mellett közzétesz.

21. § A Bizottság elnöke a Bizottság munkájáról évenként beszámol az Országgyűlésnek.

22. § * 

23. § (1) A Bizottság tagja és elnöke a kommunista diktatúra kiépülése és működése idején, 1944. december 21. és 1990. május 2. között keletkezett és állami intézményeknél, valamint egyéb szervezeteknél őrzött minősített adatot nem tartalmazó dokumentumokba, irat, képi- és hanganyagokba korlátlanul betekinthet, azokról másolatot készíthet vagy készíttethet.

(2) *  A Bizottság tagja és elnöke titoktartási nyilatkozat nélkül jogosult a Bizottság feladat- és hatáskörét érintő minősített adatokat megismerni.

(3) A Hivatal főigazgatója, vezetője és kutatója a kommunista diktatúra kiépülése és működése idején, 1944. december 21. és 1990. május 2. között keletkezett és állami intézményeknél őrzött, minősített adatot nem tartalmazó anyagokba, dokumentumokba, irat, képi- és hanganyagokba korlátlanul betekinthet, azokról másolatot készíthet vagy készíttethet.

(4) A Hivatal főigazgatója, vezetője és kutatója a Bizottság feladat- és hatáskörét érintő minősített adatokat a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti feltételekkel jogosult megismerni.

(5) A Bizottság a minősített adat minősítésének felülvizsgálata érdekében indokolt javaslatot tehet a feladat- és hatáskörrel rendelkező, minősítésre jogosult szervek felé vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének. A javaslattétel tényét, a megkeresett szerv nevét és a megkeresés időpontját a Bizottság honlapján köteles a megkeresésétől számított 15 napon belül nyilvánosságra hozni.

(6) *  A Bizottság tagja felelős az éves kutatási munkatervben meghatározott kutatási feladatok koordinálásáért és elvégzéséért.

(7) A Bizottság 20. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott feladata érdekében többek között vizsgálja a Munkásőrség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, az Ifjú Gárda, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek szerepét. A vizsgálat kiterjed továbbá az állambiztonsági szolgálatokra, a minisztertanács tagjaira, a minisztériumok vezetőire, a fővárosi, kerületi, megyei, városi és községi tanácsok vezetőire, továbbá az állami vállalatok és intézmények vezetőire.

(8) A (7) bekezdés alkalmazásában vezetőnek minősülnek különösen a szervezetek első titkárai, politikai bizottság tagjai, központi bizottság tagjai, osztályvezetői, budapesti, kerületi, megyei, városi és községi pártbizottságok tagjai, üzemi és intézményi pártbizottsági tagok.

24. § A Bizottság a munkájának eredményeiről kiadott jelentéseket, és egyéb, a kommunista hatalom irányítóinak tevékenységéről szóló összefoglalókat a nyilvánosság számára közzéteszi.

25. § A Bizottság a 20. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladata érdekében:

a) a felnövekvő generációk számára oktatási anyagokat készít,

b) konferenciákat, megemlékezéseket szervez,

c) emlékhelyek kialakítását kezdeményezi és egyéb informatív kiadványokat készít.

III. Fejezet

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának személyi állománya és szervezete

26. § *  (1) A Hivatal fejezetet irányító szervi jogállással bíró központi költségvetési szerv, amelynek költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez.

(2) A Hivatal költségvetését úgy kell megállapítani, hogy az ne legyen kevesebb az előző évi központi költségvetésben megállapított összegnél. A Bizottság, illetve a Hivatal részére e törvényben foglaltakon túlmenően további feladatot törvény csak úgy állapíthat meg, hogy a feladatellátáshoz szükséges pénzügyi fedezetet egyidejűleg biztosítja.

(3) A Hivatal ellátja a Bizottság szervezeti működtetési, ügyviteli és döntés-előkészítési feladatait.

27. § *  A Hivatal közszolgálati jogviszonyban álló főigazgatóból, köztisztviselőkből és munkavállalókból áll. A Hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében a munkáltatói jogokat a Hivatal főigazgatója gyakorolja.

27/A. § *  (1) A Hivatalt főigazgató vezeti. A főigazgatót a Bizottság elnöke nevezi ki, menti fel és gyakorolja felette az egyéb munkáltatói jogokat.

(2) A főigazgató a Bizottság elnöke irányításával végzi munkáját.

(3) A főigazgató az e törvényben és a Bizottság ügyrendjében meghatározottak szerint közreműködik a Bizottság munkájában.

(4) A főigazgató a Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben a minősített adatok védelméről szóló törvény szerinti minősítésre jogosult.

(5) A főigazgató az e törvényben foglalt kivételekkel gyakorolja a fejezetet irányító szerv hatásköreit.

27/B. § *  (1) A Hivatal főigazgatója a Kit. 1. melléklet I. pontjában foglalt Illetménytábla szerinti közigazgatási államtitkári illetmény felső határának megfelelő illetményre jogosult, egyéb juttatásait a Bizottság elnöke szabályzatban állapítja meg.

(2) A Hivatal főigazgatója minden naptári évben húsz munkanap vezetői pótszabadságot jogosult igénybe venni.

28. § *  (1) A Hivatal főigazgatója az álláshely betöltésének szakmai feltételeit, az álláshelynek a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Küt.) 4. § (3) bekezdése szerinti besorolási kategóriáját, valamint az álláshelyen ellátandó feladatot a Bizottság elnökének iránymutatása alapján, szabályzatban állapítja meg.

(2) A Hivatal szervezeti felépítését a főigazgató által kiadott és a Bizottság elnöke által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzat határozza meg.

(3) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Hivatal által közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak jogviszonyára a Küt.-öt, a munkavállalók jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló törvényt a Küt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

29. § (1) *  A Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselő és munkavállaló összeférhetetlenségére a Küt. szabályai az irányadóak a (2) és (3) bekezdésben foglalt kiegészítéssel.

(2) *  A Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselő, valamint munkavállaló nem lehet az,

a) aki az 1990. február 14-e előtti időszakban titkosszolgálati tevékenységet folytatott,

b) aki 1990. május 2-a előtt

ba) állami vezető tisztség betöltője,

bb) a Magyar Kommunista Párt tagja vagy foglalkoztatottja,

bc) a Magyar Dolgozók Pártja tagja vagy foglalkoztatottja,

bd) a Dolgozó Ifjúság Szövetsége tagja vagy foglalkoztatottja,

be) a Munkásőrség tagja vagy foglalkoztatottja,

bf) az Ifjú Gárda tagja vagy foglalkoztatottja,

bg) a Magyar Szocialista Munkáspárt tisztségviselője vagy foglalkoztatottja,

bh) a Magyar Szocialista Munkáspárt olyan tagja, akinek tagsági jogviszonya nem kilépéssel vagy kizárással szűnt meg,

bi) a Kommunista Ifjúsági Szövetség tisztségviselője

volt.

(3) A köztisztviselő vagy munkavállaló a kinevezés elfogadásával, illetve a munkaszerződés aláírásával egyidejűleg nyilvános írásbeli nyilatkozatot tesz a (2) bekezdésben foglalt tevékenység végzéséről illetve tisztség betöltéséről.

(4) * 

30. § (1) *  Tudományos kutatómunkában való részvételre a Bizottság elnöke, illetve a Bizottság elnöke jóváhagyásával a Bizottság külső szakértőt vehet igénybe.

(2) Minden olyan személy vagy szervezet megbízható szakértői feladattal, aki vagy amely megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik.

(3) A kutató felelősségére, jogaira és kötelezettségeire, továbbá a kutatás, tudományos munka szabályaira vonatkozó rendelkezéseket a szakértőre is alkalmazni kell.

IV. Fejezet * 

4–6. * 

31–39. § * 

V. Fejezet

Záró rendelkezések

40. § Ez a törvény 2014. január 1-jén lép hatályba.

40/A. § *  (1) A Bizottság tagja az e törvénynek az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvénnyel megállapított 12. § (1) bekezdése alkalmazásával – a vagyonnyilatkozat-tétel napján fennálló állapot szerint – 2022. augusztus 5-ig tesz vagyonnyilatkozatot.

(2) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvény hatálybalépése napján a vagyonnyilatkozat kezelőjénél lévő, a Bizottság tagjával közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát a vagyonnyilatkozat kezelője 2023. augusztus 1. napjáig őrzi.

(3) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulásakor hatályos szabályokat kell alkalmazni.

40/B. § *  (1) A Bizottság tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő családtagjának vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.

41. § A 31. § az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.