A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet

az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól

A Kormány

az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 20. pontjában,

a 8–9. § és a 17. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

a 14. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 15. § tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 7. alpontjában, valamint a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 16. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 7. pontjában,

a 18. § tekintetében a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. § (1) bekezdés g) pontjában és a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 19. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendeletet az építési tevékenység megvalósításához szükséges tervek készítése során az építési termék építménybe történő betervezésére, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokra és ellenőrzésre, az építőipari kivitelezési tevékenység végzése során az építménybe történő beépítésre, az építési termékek teljesítményértékelését végző és a teljesítményállandóságot ellenőrző, műszaki értékelő szervezetek eljárására kell alkalmazni.

(2) Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában e rendelet rendelkezéseit a sajátos építményfajtákkal kapcsolatos építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokra és ellenőrzésre is alkalmazni kell.

(3) Az építési termékre vonatkozó – az 5. § (2) bekezdésében levő tartalmi követelményeknek megfelelő – nemzeti szabvány alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az e rendelet követelményeinek megfelel.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. alapvető jellemzők: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 4. pontja szerinti meghatározás,

2. bontott építési termék: építmény bontása során keletkezett, újbóli felhasználásra szánt, újrafeldolgozás nélkül beépítésre szánt anyag, szerkezet,

3. egyedi műszaki dokumentáció: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 15. pontja szerinti dokumentáció,

4. egyedi termék: nem sorozatban gyártott, meghatározott célra szánt, egyedileg tervezett és legyártott építési termék, amely egyetlen, beazonosítható építménybe kerül beépítésre,

5. elvárt műszaki teljesítmény: az építési termék olyan lényeges terméktulajdonsága, amely az építményre vonatkozó alapvető követelmények teljesüléséhez szükséges, valamint a terméktulajdonsághoz kapcsolódó elvárt szint, osztály vagy leírás,

6. európai műszaki értékelés: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 13. pontja szerinti értékelés,

7. építési termék: a 305/2011/EU rendelet I. fejezet 2. cikk 1. pontja szerinti építési termék,

8. építési termék teljesítménye: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 5. pontja szerinti építési termék teljesítmény,

9. építményekre vonatkozó alapvető követelmények: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben meghatározott alapvető követelmények,

10. gyártó: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 19. pontja szerinti személy vagy szervezet,

11. hagyományos vagy természetes építési termék: ismert és gyakorolt hagyományos eljárással előállított, az előállítás körzetében helyi felhasználásra szánt, fa, terméskő, föld, agyag, vályog, nád, szalma és más természetes vagy növényi anyagok és az ezekből jellemzően nem sorozatban gyártott építési termékek,

12. harmonizált szabvány: a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 11. pontja szerinti szabvány,

13. lényeges terméktulajdonság: az építési termék olyan teljesítménye, amely a termék tervezett felhasználása során az építményben való elhelyezkedés, az épületszerkezeti szempontból betöltött szerep és a környezeti hatások figyelembevétele mellett az alapvető követelmények teljesülése szempontjából meghatározó és a megfelelő termék kiválasztásához nélkülözhetetlen,

14. nemzeti műszaki értékelés: műszaki előírás, amely a sorozatban gyártott építési termékre vonatkozó más műszaki előírás hiányában a gyártói teljesítménynyilatkozat alapdokumentuma, szintek, osztályok vagy leírás megadásával tartalmazza a termék tervezett felhasználásához kapcsolódó, nyilatkozatba foglalandó alapvető jellemzőket, továbbá meghatározza a teljesítményállandóság értékelésére és ellenőrzésére szolgáló rendszert,

15. teljesítménynyilatkozat: az építési termék gyártója által kiállított olyan dokumentum, amely az építési termék teljesítményét a termékre vonatkozó műszaki előírásnak megfelelően, hitelesen igazolja,

16. termékre vonatkozó műszaki előírás: a teljesítménynyilatkozat műszaki tartalmú alapdokumentuma, mely lehet harmonizált európai szabvány, európai műszaki értékelés, vagy ennek hiányában nem harmonizált európai szabvány, más magyar szabvány, Magyarország területén elfogadott nemzeti műszaki értékelés, vagy hatályos építőipari műszaki engedély,

17. tervezett felhasználás: az építési termék gyártója által meghatározott az építési termékre vonatkozó rendeltetés,

18. *  tűzvédelmi célú építési termék: a tűz észlelésére, jelzésére, oltására, a beavatkozás megkönnyítésére, a tűzkár csökkentésére vagy a tűz kialakulásának, terjedésének megakadályozására szolgáló aktív beépített tűzvédelmi berendezés vagy annak részét képező építési termék készlet vagy elem, amelyre nem vonatkozik harmonizált európai szabvány vagy európai műszaki értékelés.

3. Elvárt műszaki teljesítmény

3. § (1) Az építési termék akkor teljesíti az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 41. § (1) bekezdésében foglalt követelményeket, ha

a) *  a tervező az építészeti-műszaki dokumentációban a 4. § (1) bekezdésében felsoroltak szerint állapítja meg a beépítendő építési termékek alapvető jellemzői tekintetében azok elvárt teljesítményét, és

b) a beépítés során a tervező előírásai mellett, figyelembe veszik az építési termék gyártójának a termék teljesítményére vonatkozó nyilatkozatát és a tárolására, szállítására, beépítésére vonatkozó előírásait is.

(2) Az építési termék elvárt műszaki teljesítménynek való megfelelését

a) általános esetben az építési termék gyártói teljesítménynyilatkozat,

b) *  egyedi, hagyományos, természetes, bontott vagy műemléki védelem alatt álló építménybe tervezett építési termék beépítése esetében a felelős műszaki vezető építési naplóban az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet szerint tett nyilatkozattal,

c) *  tűzvédelmi célú építési termék esetén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) vizsgálati eredményeken alapuló engedélye

igazolja.

(3) Ahol jogszabály az építési termékkel szemben követelményt állapít meg, ott az építési termék beépíthetőségének feltétele, hogy a teljesítménynyilatkozat tartalmazza a követelménynek való megfelelést igazoló termékjellemzőt.

(4) Ahol jogszabály olyan épületszerkezettel szemben állapít meg követelményt, amely önmagában nem egy építési termék vagy nem egy készlet elemeinek összeszerelésével jön létre, hanem több építési termékből, az építési helyszínen, az építési tevékenység során keletkezik, akkor a követelmény teljesítését a tervező az építészeti-műszaki dokumentációban az adott szakterület műszaki előírásai szerint igazolja.

(5) *  Nem minősíthető egyedi építési terméknek vagy készletnek az olyan építési termék vagy készlet, amellyel szemben tűzvédelmi követelmény van, ha

a) az csak méreteiben vagy az alkotóelemei méreteiben tér el, de rendeltetésének megfelelő műszaki jellemzőiben nem tér el egy olyan építési terméktől vagy készlettől, amelyre van harmonizált szabvány, európai műszaki értékelés vagy nemzeti műszaki értékelés, vagy

b) alkotóelemei között van olyan, amelyre vonatkozik harmonizált szabvány, európai vagy nemzeti műszaki értékelés, és megadott teljesítményjellemzői alapján az összeállított termék vagy készlet beépítés céljára jellemző teljesítménye meghatározható.

(6) *  Amennyiben egy gyártó egyedi termékként, készletként kíván kezelni egy olyan építési terméket, készletet, amellyel szemben tűzvédelmi követelmény van, az építési termékek vonatkozásában hatáskörrel rendelkező piacfelügyeleti hatóság jogosult vizsgálni és megállapítani, hogy az építési termék vagy készlet egyedi terméknek minősül-e.

4. Az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének szabályai

4. § (1) A tervező az építménybe betervezett építési termék elvárt műszaki teljesítményét

a) az építési termék építményben való felhasználásának módja,

b) az építési termék várható élettartama alatt az építésből, az építmény használatából és az üzemeltetéséből származó hatások,

c) az építményt érő várható hatások, és

d) a jogszabályokban az építési termékre, valamint a tervezett épületszerkezetre vonatkozóan meghatározott követelmények és szakmai szabályok

figyelembevételével határozza meg.

(2) *  Ha a beépítendő termék teljesítményére jogszabály követelményt állapít meg, építészeti-műszaki dokumentáció hiányában az építési termékek elvárt műszaki teljesítményét az (1) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet szerint a kivitelezési szerződésben kell meghatározni.

(3) Ha a tervező egy bizonyos, egyértelműen beazonosítható építési terméket jelöl meg, az egyben az elvárt műszaki teljesítmény meghatározását is jelenti, azzal, hogy ilyen esetben a termék műszaki előírásában foglalt összes teljesítménykategória lényegesnek tekintendő és az elvárt műszaki teljesítmény ezek szintje, osztálya vagy leírása.

(4) Amennyiben a tervező az építési termékeket nem a (3) bekezdés szerint jelöli meg, hanem az építési termékekre vonatkozóan elvárt műszaki teljesítményeket határoz meg, az építészeti-műszaki dokumentáció az építménybe betervezett építési termékek elvárt teljesítményére vonatkozóan legalább a következő információt tartalmazza:

a) a tartószerkezet – előre gyártott építési elemek vagy késztermékek esetén –

aa) anyagának megjelölését, főbb méreteit,

ab) alkalmazott terméktípusának megnevezését, amennyiben már ismert;

b) a tartószerkezetnek az állékonyság és mechanikai szilárdság szempontjából legjellemzőbb elvárt teljesítményét, amennyiben azokra jogszabály vagy jogszabályban hivatkozott szabvány követelményt állapít meg;

c) az egyéb építményszerkezetben az építési terméknek a felhasználás szempontjából legjellemzőbb elvárt termékjellemzőit, amelyekre jogszabály vagy jogszabályban hivatkozott szabvány tűzvédelmi (pl. tűzállósági határérték, tűzvédelmi osztály), épületenergetikai (pl. hőátbocsátási tényező), zajvédelmi vagy egészségvédelmi követelményt állapít meg;

d) akadálymentes kialakítás esetén alkalmazott burkolatok, rácsok, kapaszkodók, lépcső elemek, ajtócsukó berendezések és más speciális építési termékek elvárt teljesítményét;

e) amennyiben jogszabály, szabvány vagy a tervezési program a tervezett építmény szempontjából közegészségügyi, biztonsági vagy más követelményeket tartalmaz, akkor a követelmények teljesítéséhez szükséges mértékben és részletezettséggel kell megadni az alkalmazott építési termékek elvárt teljesítményét;

f) a létesítendő épületgépészeti rendszerek (fűtési, hűtési, gépi szellőztetési és használati melegvíz-előállító) berendezéseinek elvárt termékjellemzőit, amennyiben az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló rendelet követelményt állapít meg;

g) *  műemléki védelem alatt álló építménybe tervezett egyedi, hagyományos, természetes vagy bontott építési termék főbb méreteit, anyagának megjelölését, felületkezelésének módját, kiegészítő szerkezeti elemeinek leírását.

(5) A tervező a kivitelezés megkezdéséhez szükséges kivitelezési dokumentáció elkészítése során az elvárt műszaki teljesítmények alapján meghatározza a beépítésre kerülő építési termékeket. A meghatározásnak a termék kereskedelmi forgalomból való beszerzéséhez elegendő információt kell tartalmaznia.

(6) Ha az 1. melléklet az építési termékre vonatkozóan a jellemző beépítési mód függvényében lényeges terméktulajdonságokat állapít meg, az építési termék elvárt műszaki teljesítményét a tervező ezekkel a terméktulajdonságokkal is meghatározhatja.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott feltételektől a tervező a beépítés feltételeinek függvényében eltérhet.

(8) *  Az Országos Atomenergia Hivatal elnökének az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló rendeletében (a továbbiakban: Svr.) meghatározott természetes anyagokból készült építőanyagok és a természetben előforduló radioaktív anyagokat feldolgozó iparágak maradékanyagait tartalmazó anyagok építési termékként épületbe történő betervezése és beépítése esetén figyelembe kell venni az Svr.-ben az építőanyagok által kibocsátott gamma-sugárzásra vonatkozóan meghatározott követelményeket.

5. A teljesítmény igazolása

5. § (1) Az építési termék – a 7. §-ban felsorolt építési termékek kivételével – az építménybe akkor építhető be, ha termék teljesítményét

a) a harmonizált szabvány által, vagy európai műszaki értékeléssel szabályozott termékek esetében a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet rendelkezéseinek megfelelően, vagy

b) a termékre vonatkozó harmonizált európai szabvány hiányában a (2) és (3) bekezdés szerinti teljesítménynyilatkozat igazolja.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a teljesítménynyilatkozatot nem harmonizált európai szabvány, nemzetközi szabvány, magyar szabvány, vagy 2013. július 1-je előtt kiadott hatályos építőipari műszaki engedély alapján is ki lehet állítani, ha a felsorolt dokumentumokból az építési termék tervezett felhasználása szempontjából lényeges, alapvető termékjellemzők, ezek vizsgálatának, értékelésének módszerei és a teljesítményállandóság értékelésének és ellenőrzésének a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklete szerinti rendszere meghatározható.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti dokumentumok egyike, vagy a dokumentumok összessége nem szolgáltat elegendő információt a teljesítménynyilatkozat kiállításához, a gyártó – választása szerint – a rendelkezésére álló dokumentumok felhasználásával, belföldi célú betervezés és beépítés céljából, a 8. § szerinti eljárással nemzeti műszaki értékelést, vagy a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt eljárás szerint az EGT területén történő felhasználás céljából, európai műszaki értékelést készíttethet.

(4) Azoknak az építési termékeknek az esetében, ahol nincs elfogadott harmonizált európai szabvány és nem készült európai műszaki értékelés, a teljesítménynyilatkozat legalább az alábbi adatokat és információt tartalmazza:

a) a terméktípus meghatározását, amelyre a teljesítménynyilatkozatot kiadták,

b) az építési termékek teljesítmény állandóságának értékelési és ellenőrzési rendszerét, a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. mellékletben szereplő rendszernek vagy rendszereknek megfelelően,

c) az egyes alapvető jellemzők értékelésére használt szabvány, nemzeti műszaki értékelés vagy a 11. § szerinti építőipari műszaki engedély hivatkozási számát és kibocsátási dátumát,

d) az építési termék rendeltetését, a gyártó által figyelembe vett tervezett beépítési módját,

e) a nyilatkozatban szereplő egy vagy több rendeltetés vonatkozásában az alapvető jellemzők felsorolását,

f) az építési termék teljesítményét, a nyilatkozatban szereplő egy vagy több rendeltetés szempontjából releváns alapvető jellemző tekintetében az 1. melléklet figyelembevételével,

g) az építési termék-szintek vagy osztályok szerinti, vagy leírásban, vagy számítás eredményeképpen megadott teljesítményét a jogszabályban előírt követelményekre vonatkozóan,

h) a c) pontban felsorolt, olyan alapvető jellemzők tekintetében, amelyekre nincs megállapítva a termék teljesítménye, az NPD (No Performance Determined – nincs meghatározott teljesítmény) betűket kell feltüntetni,

i) *  a gyártó és meghatalmazott képviselő esetén azok neve, értesítési címe.

(5) A termék teljesítmény állandóságának értékelésére és ellenőrzésére a (2) bekezdésben felsorolt esetekben a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklet 2. pontja szerinti kijelölt szervezetek jogosultak, amennyiben a kijelölési területük kiterjed a teljesítménynyilatkozat alapját képező szabványra vagy a szervezet az adott termékkörben nemzeti műszaki értékelés kiadására jogosult, továbbá a még hatályos építőipari műszaki engedélyt kidolgozta. A szervezeteknek meg kell felelniük a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti bejelentett szervezetekre vonatkozó követelményeknek.

6. § A honvédelmi és katonai célú építményekbe a NATO értékelési eljárás szerinti igazoló dokumentummal rendelkező építési termékek további hazai teljesítményértékelési és minősítési eljárás nélkül betervezhetők és beépíthetők.

7. § (1) *  Ha az építési termék egyedi, az építkezés helyszínén gyártott, vagy műemléki védelem alatt álló építménybe beépített, illetve bontott, hagyományos vagy természetes építési termék és a gyártó által önkéntesen kiadott teljesítménynyilatkozat nem áll rendelkezésre, az építési termék akkor építhető be, ha a beépítéséért felelős műszaki vezető az építési naplóban tett nyilatkozatával igazolja, hogy az építési termék tervezett beépítése megfelel az Étv. 41. §-ában foglaltaknak. Az igazoláshoz a felelős műszaki vezető szakértő, szakértői intézmény vagy akkreditált vizsgálólaboratórium közreműködését is igénybe veheti.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a gyártó önkéntes teljesítménynyilatkozatot tehet az 5. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, ha

a) ezt a felhasználóval, tervezővel kötött szerződése rögzíti,

b) ezt a termék speciális jellege, vagy a beépítés különleges követelményei vagy más körülmények indokolják.

(3) Ha az építési termékre nem vonatkozik harmonizált európai szabvány és nem adtak ki európai műszaki értékelést és olyan építési termékkörbe tartozik, amelyre a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklete szerinti 1+, 1 vagy 2+ rendszer alkalmazását írja elő az Európai Bizottság vonatkozó határozata, az (1) bekezdés szerinti mentesség akkor vehető igénybe, ha az igazoláshoz a felelős műszaki vezető szakértő, szakértői intézet vagy akkreditált vizsgáló laboratórium közreműködését dokumentáltan igénybe vette.

(4) *  A szakértő, szakértői intézet vagy akkreditált vizsgáló laboratórium köteles a (3) bekezdésben előírt, az építési termék megfelelőségére vonatkozó dokumentációt az alábbi módszerek legalább egyikén alapuló részletes műszaki indokolással ellátni:

a) számítás,

b) akkreditált laboratórium vizsgálata, kísérlete, állásfoglalása,

c) számítógépes szimuláció,

d) tudományos kutatás eredménye,

e) műszaki előírásban meghatározott jellemző felhasználása vagy

f) az a)–e) pontban foglaltak elemzése, értékelése.

(5) *  Tűzvédelmi célú építési termék teljesítménynyilatkozat hiányában a BM OKF vizsgálati eredményeken alapuló engedélyével is beépíthető. Amennyiben az engedélyben megadott termékre vonatkozóan harmonizált európai szabvány kerül kiadásra a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikk (5) bekezdése szerint, a párhuzamos hatályosság időszakának leteltével az engedély hatályát veszti.

6. Nemzeti műszaki értékelés

8. § (1) Nemzeti műszaki értékelés kiállítható európai értékelési dokumentum, 2013. július 1-je előtt kiadott, hatályos építőipari műszaki engedély, a kölcsönös elismerés elve alapján figyelembe vett külföldi forgalomba hozatali engedély, vagy más, az építési termék teljesítményét hitelesen igazoló műszaki dokumentum, tanúsítvány vagy akkreditált vizsgáló laboratórium vizsgálati jelentése alapján.

(2) A felhasznált műszaki dokumentumnak értékelhető információt kell tartalmaznia az építési termék tervezett felhasználása, alapvető termékjellemzői, a termékjellemzők szintje, osztálya vagy kategóriája, a teljesítményértékelés módja vagy a teljesítmény állandóság ellenőrzése szempontjából.

(3) Ha az igazoló dokumentum a hatályos jogszabályi követelményeknek (mérési módszerek stb.) és a (2) bekezdésben foglalt tartalmi követelményeknek megfelel és így a nemzeti műszaki értékelés alátámasztására alkalmas, úgy azt az eljárás során a műszaki értékelő szervezet figyelembe veszi.

(4) A nemzeti műszaki értékelést az európai műszaki értékelések kidolgozására külön jogszabály szerint kijelölt műszaki értékelő szervezet készítheti a gyártó, illetve meghatalmazott képviselője megbízása alapján. Az eljárásra és a szervezetekkel szemben támasztott követelményekre a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet műszaki értékelő szervezetekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(5) Az építési termék lényeges termékjellemzőjének, az alapanyagok minőségének vagy a gyártás eljárásának megváltozása esetén a nemzeti műszaki értékelést szükséges módosítani vagy felülvizsgálni. A nemzeti műszaki értékelést vissza kell vonni a piacfelügyeleti hatóság határozata alapján, a gyártó kérésére, továbbá a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikk (5) bekezdése szerint, harmonizált európai szabvány párhuzamos hatályosság időszakának leteltével.

9. § (1) Az építési termék gyártójának vagy meghatalmazott képviselőjének írásos megbízása esetén a műszaki értékelő szervezet a műszaki dokumentáció kézhezvételétől számított 30 napon belül munkaprogramot készít, amelyben feltünteti a nemzeti műszaki értékelés elkészítéséhez szükséges számítások, helyszíni értékelések, laboratóriumi vizsgálatok és egyéb feladatok tervét, a kidolgozás várható időtartamát, valamint a figyelembe vehető, a termékre vonatkozó műszaki dokumentumok listáját.

(2) A nemzeti műszaki értékelés kidolgozásának eljárása során figyelembe kell venni a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 20. cikk (1) bekezdésében megállapított elveket. A gyártó kérésére az innovatív termékek és a gyártási titkot tartalmazó műszaki részleteket bizalmasan kell kezelni.

(3) A nemzeti műszaki értékelés tartalmazza legalább

a) az építési termék általános leírását és felhasználási területét;

b) a termék gyártó által meghatározott rendeltetése szempontjából lényeges, továbbá a gyártó és a műszaki értékelést végző szervezet által közösen megállapított alapvető tulajdonságok felsorolását és a szintekkel, osztályokkal, értékkel vagy leírással meghatározott termékjellemzőket;

c) azokat a módszereket és feltételeket, amelyek ezen alapvető jellemzők tekintetében a termék teljesítményének értékeléséhez szükségesek;

d) a nemzeti műszaki értékelés azonosító számát;

e) a műszaki értékelő szervezet nevét, címét;

f) a gyártó vagy meghatalmazott képviselőjének nevét és címét;

g) a gyártóhely címét és

h) a műszaki értékelést készítő szervezet cégszerű aláírását, az aláírók nevét és beosztását.

(4) A nemzeti műszaki értékelésben szükséges meghatározni az alkalmazandó üzemi gyártásellenőrzés alapelveit, figyelembe véve a szóban forgó építési termék gyártási eljárásának körülményeit, ha erre vonatkozóan jogszabály előírást nem tartalmaz. A nemzeti műszaki értékelésnek meg kell határoznia az Európai Bizottság határozatainak megfelelően a teljesítmény állandóságának értékelésénél és ellenőrzésénél alkalmazható rendszert, összhangban a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. mellékletével.

(5) A nemzeti műszaki értékelés kidolgozásának időtartama a műszaki dokumentáció és a termékminták rendelkezésre bocsátásától számított legfeljebb 90 nap. Ettől eltérő időtartamban a munkaprogram alapján a műszaki értékelő és a megrendelő megállapodhat.

7. A kölcsönös elismerés szabályai

10. § *  Amennyiben nem állnak rendelkezésre az építési termékekre alkalmazandó harmonizált szabványok vagy európai műszaki értékelés, az Európai Unió valamely tagállamában vagy Törökországban az adott ország előírásaival összhangban előállított, illetve forgalomba hozott, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely EFTA-államban az adott ország előírásaival összhangban előállított építési termékek az építményekbe betervezhetők és beépíthetők, feltéve, hogy ezek az építési termékek az e rendelet által előírttal egyenértékű szintű védelmet biztosítanak az élet- és egészségvédelem, a biztonság és az adott célra való alkalmasság tekintetében.

8. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

12. § Az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM–GKM–KvVM együttes rendelet 5. §-ának előírásai szerint 2013. július 1-je előtt kiadott építőipari műszaki engedély az érvényességének idejéig, de legfeljebb 2018. július 1-jéig hatályban marad. Az építőipari műszaki engedély alapján végzett első típusvizsgálatok vizsgálati eredménye felhasználható teljesítménynyilatkozat kiadására.

13. § (1) *  E rendelet 7. §-a az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(2) E rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt előzetes bejelentése megtörtént.

14. § *  E rendelet 4. § (8) bekezdése az ionizáló sugárzás miatti sugárterhelésből származó veszélyekkel szembeni védelmet szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról, valamint a 89/618/Euratom, a 90/641/Euratom, a 96/29/Euratom, a 97/43/Euratom és a 2003/122/Euratom irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 5-i 2013/59/Euratom tanácsi irányelv 75. cikkének való megfelelést szolgálja.

15–19. § * 

1. melléklet a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelethez

Az építési termékek lényeges terméktulajdonságai

(a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet IV. melléklet 1. táblázatában meghatározott termékkörönként)

1. Előre gyártott normál/könnyűsúlyú/autoklávozott pórusbeton-termékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Áthidalók / Falazatokban lévő, legfeljebb 4,5 m szélességű nyílások áthidalása
1.1 Méretek minden felhasználási területre
1.2 Teherbíró képesség
1.3 Vízfelvétel külső épületszerkezetben történő felhasználás
1.4 Páraáteresztő képesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás esetén, amelyeknél páranyomás különbség léphet fel
1.5 Tartósság (fagyállóság) külső épületszerkezetben történő felhasználás
1.6 Egységnyi felületre vonatkoztatott tömeg minden felhasználási területre
1.7 Hőtechnikai tulajdonság olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.8 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
1.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Épületek közbenső és tetőfödéme / Előre gyártott betontermékek / Üreges födémpanelok
2.1 Geometriai tulajdonságok
2.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
2.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
2.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
2.5 Léghang- és lépéshang szigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
2.6 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
2.7 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
2.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Előre gyártott betontermékek / Cölöpök alapozáshoz / Épületek mélyalapozása
3.1 Geometriai tulajdonságok
3.2 Beton nyomószilárdsága
3.3 Környezeti osztály (XO nincs korróziós követelmény, XA kémiai korrózió, XC karbonátosodás okozta korrózió, XF fagyási/olvadási korrózió, XK koptató hatásnak ellenálló betonok, XV vízzáró betonok)

minden felhasználási területre
3.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
3.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
3.6 Cölöp csatlakozás merevségi osztálya
3.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Előre gyártott betontermékek / Oszlopok / Villamos légvezetékek és távközlési vezetékek oszlopai, közvilágítási oszlopok, antenna és távközlési oszlopok, szélturbinák tartóoszlopai és hasonló telepítések
4.1 Geometriai tulajdonságok
4.2 Mérettűrések
4.3 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
4.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
4.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
4.6 Fagyállóság szabadtéri alkalmazás
4.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Előre gyártott betontermékek / Bordás födémelemek Épületek (csarnokok) közbenső és tetőfödéme
5.1 Geometriai tulajdonságok
5.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
5.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
5.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
5.5 Léghang- és lépéshang szigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
5.6 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
5.7 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
5.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6 Előre gyártott betontermékek / Lineáris szerkezeti elemek / Pillérek, gerendák, keretelemek
6.1 Geometriai tulajdonságok
6.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
6.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
6.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
6.5 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
6.6 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7 Előre gyártott betontermékek / Födémrendszerek födémlemezei / Épületek közbenső és tetőfödéme, parkoló vagy közlekedő területek, áteresz lefedések stb.
7.1 Geometriai tulajdonságok
7.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
7.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
7.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
7.5 Léghang- és lépéshang szigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
7.6 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
7.7 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
7.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
8 Előre gyártott betontermékek / Alapozási elemek / Épületek alapozása
8.1 Geometriai tulajdonságok
8.2 Beton nyomószilárdsága
8.3 Környezeti osztály minden felhasználási területre
8.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
8.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
8.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
9 Előre gyártott betontermékek / Falelemek / Épületek külső, belső, teherhordó, nem teherhordó falai
9.1 Geometriai tulajdonságok
9.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
9.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
9.4 Teherbíró képesség
9.5 Vízfelvétel külső térelhatároló falszerkezetben történő felhasználás
9.6 Páraáteresztő képesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyek fűtött vagy hűtött teret határolnak
9.7 Léghangszigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
9.8 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
9.9 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
9.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
9.11 Fagyállóság külső térelhatároló falszerkezetben történő felhasználás
9.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
10 Előre gyártott betontermékek / Gerendákból és béléstestekből épített födémrendszerek
1. rész: Gerendák / Épületek közbenső és tetőfödéme
10.1 Méretek
10.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
10.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
10.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
10.5 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
10.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
11 Előre gyártott betontermékek /Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből
2. rész: Beton béléstestek / Épületek közbenső és tetőfödéme
11.1 Geometriai tulajdonságok
11.2 Beton nyomószilárdsága
11.3 Teherbírás minden felhasználási területre
11.4 Könnyűbeton száradás okozta zsugorodása
11.5 Száraz testsűrűség
11.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
12 Égetett agyag béléstestek / Épületek gerendákból és béléstestekből készülő födémeinek béléstestjeiként
12.1 Méretek, mérettűrések
12.2 Mechanikai ellenállás minden felhasználási területre
12.3 Bruttó száraz testsűrűség
12.4 Hőtechnikai tulajdonság olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
12.5 Tartósság minden felhasználási területre
12.6 Tűzvédelmi osztály
12.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
13 Előre gyártott betontermékek / Hídelemek / Vasbeton hidak
13.1 Geometriai tulajdonságok
13.2 Beton nyomószilárdsága
13.3 Környezeti osztály minden felhasználási területre
13.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
13.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
13.6 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
13.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
14 Előre gyártott betontermékek / Közönséges és könnyűbeton zsaluzóelemek / Épületek falazatai
14.1 Geometriai tulajdonságok
14.2 Külső kéreg hajlítószilárdsága minden felhasználási területre
14.3 Bordák húzószilárdsága
14.4 Nedvesség okozta tágulás, száradás okozta zsugorodás
14.5 Páraáteresztő képesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyek fűtött vagy hűtött teret határolnak
14.6 Fagyállóság külső falban
14.7 Léghangszigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
14.8 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
14.9 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
14.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
14.11 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
15 Előre gyártott betontermékek / Padlóelemek állattartáshoz állattartási épületek alapozása
15.1 Geometriai tulajdonságok
15.2 Beton nyomószilárdsága
15.3 Környezeti osztály minden felhasználási területre
15.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
15.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
15.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
16 Előre gyártott betontermékek / Kerítéselemek kerítések
16.1 Geometriai tulajdonságok
16.2 Betontakarás
16.3 Beton nyomószilárdsága
16.4 Környezeti osztály minden felhasználási területre
16.5 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
16.6 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
16.7 Vízfelvétel
16.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
17 Előre gyártott betongarázsok
1. rész: Monolit vagy szobaméretű egyedi részekből álló vasbeton garázsok követelményei / Előre gyártott beton termékek garázsok
17.1 Geometriai tulajdonságok
17.2 Beton nyomószilárdsága
17.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára minden felhasználási területre
17.4 Tűzállósági teljesítmény
17.5 Tűzvédelmi osztály
17.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
18 Előre gyártott betontermékek / Kültéri és beltéri lépcsők
18.1 Geometriai tulajdonságok
18.2 Beton nyomószilárdsága minden felhasználási területre
18.3 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
18.4 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
18.5 Léghang- és lépéshang szigetelés olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
18.6 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
18.7 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
18.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
18.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
19 Előre gyártott betontermékek / Föld alatti üreg képzése anyagok szállítására, tárolására (pl. szennyvíz tároló, kábel alagút, aluljáró stb.)
19.1 Geometriai tulajdonságok
19.2 Beton nyomószilárdsága
19.3 Környezeti osztály minden felhasználási területre
19.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
19.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
19.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
20 Támfalelemek / Támfalak földpart, árok, töltés, hídfő, folyós anyagok (pl. homok, kavics) stb. megtámasztására
20.1 Geometriai tulajdonságok
20.2 Beton nyomószilárdsága
20.3 Környezeti osztály minden felhasználási területre
20.4 Betonacél vagy feszítőbetét húzószilárdsága és folyáshatára
20.5 Mechanikai ellenálló-képesség (teherbírás)
20.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

2. Ajtók, ablakok, ablaktáblák, kapuk és a hozzájuk tartozó vasalatok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk / Nem tűz- és füstgátló termékek
1.1 Légáteresztés
1.2 Vízzárás
1.3 Szélállóság
1.4 Mechanikai és teljesítőképességi jellemzők tartóssága minden felhasználási területre
1.5 Biztonságos nyitás
1.6 Mechanikai ellenálló képesség és stabilitás
1.7 Működtető erő
1.8 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
1.9 Hőátbocsátási tényező olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.10 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
1.11 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Külső ablaktáblák és árnyékolók
2.1 Széllel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
2.2 Vízteherrel szembeni ellenállás ha a lejtés a vízszintes síktól számítva 25 foknál kisebb
2.3 Hóteherrel szembeni ellenállás ha a lejtés a vízszintes síktól számítva 60 foknál kisebb
2.4 Működtetéshez szükséges erő kézi működtetés esetén
2.5 Mechanikai tartósság minden felhasználási területre
2.6 Biztonságos használat motoros működés esetén
2.7 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Redőnyök
3.1 Széllel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
3.2 Hóteherrel szembeni ellenállás ha a lejtés a vízszintes síktól számítva 60 foknál kisebb
3.3 Működtetéshez szükséges erő kézi működtetés esetén
3.4 Mechanikai tartósság minden felhasználási területre
3.5 Biztonságos használat motoros működés esetén
3.6 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Ablakok és ajtók / Tűzálló és/vagy füst gátló tulajdonság nélküli ablakok és külső bejárati ajtók / Tűzálló és/vagy füst gátló tulajdonság nélküli ablakok és külső bejárati ajtók
4.1 Légáteresztés
4.2 Vízzárás minden felhasználási területre
4.3 Szélállóság
4.4 Hóteher tetősík ablakok esetén
4.5 Ütésállóság tetősík ablakok és kockázatot jelentő üvegezett ajtóknál
4.6 Biztonságosság minden felhasználási területre
4.7 Ismételt nyitással és zárással szembeni ellenállás tetősík ablakok kivételével minden felhasználási területre
4.8 Működtető erő tetősík ablakok kivételével minden felhasználási területre
4.9 Hőátbocsátás minden felhasználási területre
4.10 Sugárzási tulajdonságok tetősík ablakok esetén
4.11 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
4.12 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
4.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.14 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

3. Membránok, beleértve a folyadékként felhordottakat és a készleteket is (víz- és/vagy vízgőz szigetelési célra) minden felhasználási területre

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Hajlékony vízszigetelő lemezek tetők vízszigetelésére / Fogalommeghatározások és jellemzők / Hajlékony vízszigetelő lemezek tetők csapadékvíz-szigetelésére, beleértve a záró-, közbenső és alátét rétegeket (nem tartoznak ide az átfedéses tetőfedések bitumenes alátétlemezei, valamint az aszfaltálló bitumenes szigetelőlemezek)
1.1 Méretek, tűrések és felülettömeg minden felhasználási területre
1.2 Vízzáróság
1.3 Külső tűzzel szembeni teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezet külső tűzzel szembeni teljesítményére követelmények vonatkoznak
1.4 Tűzvédelmi osztály
1.5 Páraáteresztési tulajdonságok
1.6 Mechanikai jellemzők minden felhasználási területre
1.7 Hideghajlíthatóság
1.8 Hőállóság
1.9 Viselkedés mesterséges öregítés hatására csak zárórétegeknél, egyrétegű szigeteléseknél és zöldtetőkben alkalmazott lemezeknél
1.10 Gyökérzet behatolásával szembeni ellenállás lemezek zöldtetőhöz, vagy állandó nehéz felületvédelemmel
1.11 Hintőanyag tapadása könnyű felületvédelemmel rendelkező lemezek
1.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Hajlékony vízszigetelő lemezek /Alátétlemezek fogalom-meghatározásai és jellemzői
1. rész: Átfedéses / Alkalmazási terület: Átfedéses tetőfedések hajlékony alátétlemezei tetőfedések alátétlemezei
2.1 Méretek, tűrések és felülettömeg
2.2 Tűzvédelmi osztály
2.3 Vízáthatolással szembeni ellenállás
2.4 Páraáteresztési tulajdonságok minden felhasználási területre
2.5 Mechanikai jellemzők
2.6 Hideghajlíthatóság
2.7 Viselkedés mesterséges öregítés hatására
2.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Hajlékony vízszigetelő lemezek / Alátétlemezek fogalom-meghatározásai és jellemzői
2. rész: Falburkolatok / Falszerkezetek burkolattal takart külső oldalán szél és nedvesség elleni védelemként alátétlemezei
3.1 Méretek, tűrések és felülettömeg
3.2 Tűzvédelmi osztály
3.3 Vízáthatolással szembeni ellenállás
3.4 Páraáteresztési tulajdonságok minden felhasználási területre
3.5 Mechanikai jellemzők
3.6 Hideghajlíthatóság
3.7 Viselkedés mesterséges öregítés hatására
3.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Hajlékony vízszigetelő lemezek / Talajnedvesség elleni műanyag és gumilemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is / Fogalom meghatározások és jellemzők / Talajnedvesség elleni műanyag és gumilemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is
4.1 Méretek, tűrések és felülettömeg
4.2 Vízzáróság
4.3 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.4 Mechanikai jellemzők
4.5 Viselkedés mesterséges öregítés hatására
4.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Hajlékony vízszigetelő lemezek / Talajnedvesség elleni bitumenes lemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelő / Talajnedvesség elleni bitumenes lemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelő lemezeket is
5.1 Méretek, tűrések és felülettömeg
5.2 Vízzáróság minden felhasználási területre
5.3 Tűzvédelmi osztály
5.4 Mechanikai jellemzők
5.5 Viselkedés mesterséges öregítés hatására csak zárórétegeknél, egyrétegű szigeteléseknél és zöldtetőkben alkalmazott lemezeknél
5.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

4. Hőszigetelő anyagok, többrétegű szigetelő készletek/rendszerek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Hőszigetelő termékek épületekhez / Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek
1.1 Hővezetési ellenállás és hővezetési tényező minden felhasználási területre
1.2 Hosszúság, szélesség (tűrések)
1.3 Vastagság, tűrési osztályok minden alkalmazásnál, kivéve úsztatott padlóban (összenyomhatóság deklarálásakor)
1.4 Testsűrűség hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
1.5 Derékszögűség minden felhasználási területre
1.6 Síklapúság
1.7 Méretállandóság 23 °C-on, 90% páratartalommal minden esetben, kivéve magas hőmérsékletű, vagy magas hőmérsékletű és magas páratartalmú környezet esetén
1.8 Méretállandóság 70 °C-on vagy 70 °C-on és 90% páratartalommal magas hőmérsékletű, vagy magas hőmérsékletű és magas páratartalmú környezet esetén
1.9 Lapsíkkal párhuzamos szakítószilárdság minden alkalmazásnál, kivéve keresztirányú húzási igénybevétel esetén
1.10 Tűzvédelmi osztály minden alkalmazásnál, kivéve a nem hőszigetelő rendszerekben alkalmazott kasírozott lapok esetén
1.11 Nyomófeszültség/nyomószilárdság nagy felületen eloszló nyomási igénybevétel esetén
1.12 hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
1.13 keresztirányú húzási igénybevétel esetén
1.14 Lapsíkra merőleges szakítószilárdság hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén, rögzítés módjától függően
1.15 Pontszerű terhelhetőség pontszerű nyomási igénybevétel esetén
1.16 Kúszás nyomás hatására tartós nyomással szemben való ellenállás igénye esetén
1.17 Rövid ideig tartó vízfelvétel ha vízzel rövidebb ideig (kivitelezés) érintkezhet
1.18 Hosszú ideig tartó vízfelvétel ha vízzel hosszabb ideig(üzemeltetés) érintkezhet
1.19 Páraáteresztés ha speciális tervezési igény miatt nem elégséges a táblázatos érték
1.20 Dinamikai merevség úsztatott padlóban
1.21 Összenyomhatóság (CP), dL–dB vastagság
1.22 Vastagságcsökkenés tartós teher hatására tartós nyomással szemben való ellenállás igénye esetén
1.23 Hangelnyelés akusztikai követelmények esetén
1.24 Áramlási ellenállás
1.25 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
1.26 Nyírószilárdság (τ) hőszigetelő rendszerekben alkalmazott
1.27 Nyírási modulus (G) lapok esetén
2 Hőszigetelő termékek épületekhez / Gyári készítésű expandált polisztirol (EPS) termékek
2.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.2 Hővezetési ellenállás és hővezetési tényező
2.3 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2.4 Vastagsági tűrés
2.5 Hosszúsági tűrés
2.6 Szélességi tűrés minden felhasználási területre
2.7 Derékszögűségi tűrés
2.8 Síkbeliségi tűrés
2.9 Méretállandóság adott hő- és nedvességtartalom esetén minden olyan felhasználási területre, ahol a termék nem kap terhelést (kivéve épületdilatáció)
2.10 Hajlítószilárdság minden felhasználási területre, kivéve
2.11 Nyomófeszültség (10%-os összenyomódásnál) akusztikai célú alkalmazás esetén
2.12 Méretállandóság normál laboratóriumi körülmények között minden felhasználási területre, kivéve épületdilatáció
2.13 Alakváltozás adott nyomáson és hőmérsékleten talajjal érintkező szerkezetek, lábazatok esetén. Födémek, padlók esetén (kivéve akusztikai célú alkalmazás) magastetők, amennyiben az anyag terhelésnek van kitéve egyhéjú melegtetők egyenes rétegrendben.
2.14 Felületre merőleges irányú húzószilárdság kérgesítés, bevonatrendszerek esetén
2.15 Nyomás hatására bekövetkező kúszás lemez alap alatt vízszigeteléssel nem védetten
2.16 Hosszú idejű vízfelvétel amennyiben vízszigeteléssel nincs védve
2.17 Páradiffúziós vízfelvétel
2.18 Dinamikai merevség akusztikai célú alkalmazás esetén
2.19 Összenyomhatóság
2.20 Hosszú idejű bemerítéses vízfelvétel, majd 300 fagyasztás- kiolvasztás ciklus után CS(10) érték csökkenése fordított rétegrendű, nem járható tetőkben, extenzív zöldtetőkben, egy rétegben fektetve
3 Hőszigetelő termékek épületekhez / Gyári készítésű extrudált polisztirol hab (XPS) termékek / Műszaki előírások / Épületek hőszigetelése
3.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.2 Hővezetési ellenállás és hővezetési tényező
3.3 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3.4 Vastagsági tűrés minden felhasználási területre
3.5 Méretállandóság adott hőmérséklet és páratartalom esetén
3.6 Alakváltozás adott nyomáson és hőmérsékleten minden felhasználási területre, kivéve falak, födémek, magastető teherhordó szerkezet alatti hőszigetelése és utak aljzata
3.7 Nyomófeszültség vagy nyomószilárdság minden felhasználási területre
3.8 Felületre merőleges irányú húzószilárdság bevonatrendszerek, bennmaradó zsaluzat, ragasztott szendvicsszerkezetek esetén
3.9 Nyomás hatására bekövetkező kúszás tartós, normál terhelés feletti terhelésnél
3.10 Vízfelvétel hosszú idejű teljes vízbemerítéskor
3.11 Hosszú idejű páradiffúziós vízfelvétel amennyiben vízszigeteléssel nincs védve
3.12 Fagyasztással-kiolvasztással szembeni ellenállóképesség
4 Hőszigetelő termékek épületekhez / Gyári készítésű kemény poliuretán hab (PUR) termékek / Műszaki előírások / Épületek hőszigetelése
4.1 Tűzvédelmi osztály
4.2 Hővezetési ellenállás és hővezetési tényező
4.3 Vastagság tűrése, T(i) minden alkalmazásnál
4.4 Méretállandóság adott hő- és nedvességtartalom esetén, DS(TH)i
4.5 Nyomószilárdság 10%-os alakváltozásnál CS(10/Y)i
4.6 Felületre merőleges húzószilárdság TR(i) homlokzati hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
4.7 Hajlítószilárdság BS(i) homlokzati hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén, belső térben, felfele hülő födém esetén (kivéve a párnafák közötti alkalmazást), lefele hülő födém alsó síkján homlokzati bevonatrendszerben alkalmazva, talajon fekvő padlók esetén, egyenes rétegrendű lapostetőkben, magastetők szarufák feletti hőszigetelésénél
4.8 Síkbeliség változása hossz/kereszt irányban egyoldali nedvesítés után WF(i) kizárólag kasírozás nélküli és tömbhabosított termékek esetén (minden alkalmazásnál) követelmény
4.9 Síkbeliség homlokzati hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
4.10 Derékszögűség homlokzati hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
5 Kálcium-szilikáthidrát alapú ásványi hőszigetelő lapok
5.1 Méret, vastagságok és tűrései
5.2 Hővezetési ellenállás és hővezetési tényező
5.3 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.4 Páradiffúziós ellenállás
5.5 Testsűrűség
5.6 Nyomószilárdság nagy felületen eloszló nyomási igénybevétel esetén
5.7 hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
5.8 Felületre merőleges húzószilárdság felületre merőleges húzóigénybevétel esetén
5.9 Pontszerű terhelhetőség pontszerű nyomási igénybevétel esetén
5.10 Rövid idejű vízfelvétel ha vízzel rövidebb ideig (kivitelezés) érintkezhet
5.11 Hosszú idejű vízfelvétel ha vízzel hosszabb ideig (üzemeltetés) érintkezhet
5.12 Méretállandóság minden esetben, kivéve magas hőmérsékletű, vagy magas hőmérsékletű és magas páratartalmú környezet esetén
5.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6 Épületgépészeti berendezések és ipari létesítmények hőszigetelése Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek
6.1 Hővezetési tényező minden felhasználási területre
6.2 Hosszúság, szélesség, átmérő (tűrések) táblás szigetelések, lamellás matracok, Huzalos-hálós matracok, matracok, tekercsek, paplanok, csőhéjak
6.3 Vastagság, tűrési osztályok táblás szigetelések, lamellás matracok, huzalos-hálós matracok, matracok, tekercsek, paplanok, csőhéjak
6.4 Derékszögűség táblás szigetelések, csőhéjak
6.5 Méretállandóság alkalmazási hőmérséklethatár megállapítása (fokozott hőterhelés) esetén
6.6 Tűzállósági teljesítmény csupasz táblák esetén
6.7 Alkalmazási hőmérséklethatár, maximum fokozott hőterhelés esetén
6.8 Nyomófeszültség/nyomószilárdság nagy felületen eloszló nyomási igénybevétel esetén síklapú termékekre
6.9 Rövid ideig tartó vízfelvétel ha vízzel rövidebb ideig (kivitelezés) érintkezhet
6.10 Páraáteresztés ha speciális tervezési igény miatt nem elégséges a táblázatos érték
6.11 pH érték és vízoldható ionok mennyisége ha vízzel hosszabb ideig (üzemeltetés) érintkezhet
6.12 Hangelnyelés akusztikai követelmények esetén
6.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7 Minden más hőszigetelő termék esetében
7.1 Hővezetési tényező
7.2 Hővezetési ellenállás
7.3 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7.4 Páradiffúziós ellenállás
7.5 Testsűrűség
7.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7.7 Méret, vastagságok és tűrései minden kötött méretben gyártott termék esetében
7.8 Nyomófeszültség / nyomószilárdság nagy felületen eloszló nyomási igénybevétel esetén
7.9 hőszigetelő rendszerekben alkalmazott lapok esetén
7.10 Jellemző akusztikai paraméterek akusztikai követelmények esetén
7.11 Dinamikai merevség úsztatott padlóban
7.12 Összenyomhatóság (CP), dL–dB vastagság
7.13 Tűzállósági teljesítmény amennyiben jogszabály követelményt támaszt a szerkezetként / szerkezetben történő alkalmazás esetén
7.14 Pontszerű terhelhetőség pontszerű nyomási igénybevétel esetén
7.15 Rövid idejű vízfelvétel ha vízzel rövidebb ideig (kivitelezés) érintkezhet
7.16 Hosszú idejű vízfelvétel ha vízzel hosszabb ideig (üzemeltetés) érintkezhet
7.17 Méretállandóság minden esetben, kivéve magas hőmérsékletű, vagy magas hőmérsékletű és magas páratartalmú környezet esetén
7.18 Felületre merőleges húzószilárdság felületre merőleges húzó igénybevétel esetén
8 Homlokzati hőszigetelő rendszerek
8.1 Tűzvédelmi osztály (a rendszerre vonatkozóan és a hőszigetelő anyagra vonatkozóan) minden felhasználási területre
8.2 Homlokzati tűzterjedési határérték a hatályos Országos Tűzvédelmi Szabályzatban (OTSZ) előírt alkalmazások esetén
8.3 Vízfelvétel
8.4 Ütéssel szembeni ellenállás
8.5 Behatolási ellenállás
8.6 Páraáteresztés (alapréteg + fedőréteg)
8.7 Egyenértékű levegőréteg-vastagság
8.8 Hőszigetelő anyag hővezetési tényezője (λ) minden felhasználási területre
8.9 Tapadószilárdság a ragasztó-habarcs és a szigetelőanyag között
8.10 Tapadószilárdság a ragasztó-habarcs és az alapfelület között
8.11 Fagyállóság: az alapréteg vagy a záróréteg vízfelvétele 24 óra után és/vagy tapadószilárdság a záróréteg és a szigetelőanyag között ciklikus igénybevétel után

5. Szerkezeti teherhordó elemek, szerkezeti illesztéseknél használt csapok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott elasztomer szerkezeti saruk
1.1 Bármilyen csúszófelület vagy csúszóelem nélküli A, B, C, és F típusú elasztomer saruk
1.1.1. Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
1.1.2 Nyírási modulus minden felhasználási területen (MPa)
1.1.3 Nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területen (N/mm2)
1.1.4 Összenyomódási merevség és ismétlődő összenyomó terheléssel szembeni ellenállás minden felhasználási területen (MPa)
1.1.5 Acél betétlemezek (folyási határ) minden felhasználási területen (MPa)
1.1.6 Tervezési szabályok; Geometria
1.1.7 A tervezés alapjai (1)–(12) és (15)–(17) képletek minden felhasználási területen
1.1.8 Lemezsaruk (21)–(23) képletek
1.1.9 Szalagsaruk (24)–(27) képletek
1.1.10 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
1.1.11 A szögelfordulás miatti fajlagos alakváltozás tervezési értéke (11) képlet minden felhasználási területen (rad)
1.1.12 A korlátozó feltételek (13)–(14) képletek minden felhasználási területen
1.1.13 A szerkezetre ható nyomatékok és alakváltozások (18)–(20) képletek minden felhasználási területen (Nmm)
1.1.14 Tartóssági szempontok, ózonállóság (elasztomer)
1.1.15 Az elasztomer fizikai és mechanikai tulajdonságai minden felhasználási területen
1.1.16 Teljesítmény (korrózió elleni festékbevonat)
1.2 Csúszófelületekkel rendelkező, D típusú elasztomer saruk
1.2.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
1.2.2 Nyírási modulus minden felhasználási területen (MPa)
1.2.3 Nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területen (N/mm2)
1.2.4 Összenyomódási merevség és ismétlődő összenyomó terheléssel szembeni ellenállás minden felhasználási területen (MPa)
1.2.5 Acél betétlemezek (folyási határ) minden felhasználási területen (MPa)
1.2.6 Tervezési szabályok; geometria minden felhasználási területen
1.2.7 A tervezés alapjai (1)–(12) és (15)–(17) képletek
1.2.8 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
1.2.9 A szögelfordulás miatti fajlagos alakváltozás tervezési értéke (11) képlet minden felhasználási területen (rad)
1.2.10 A korlátozó feltételek (13) (14) képlet minden felhasználási területen
1.2.11 A szerkezetre ható nyomatékok és alakváltozások (18)–(20) képletek minden felhasználási területen (Nmm)
1.2.12 Tartóssági szempontok, ózonállóság (elasztomer) minden felhasználási területen
1.2.13 PTFE és az elasztomer közötti nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területen (N/mm2)
1.2.14 Az elasztomer fizikai és mechanikai tulajdonságai
1.2.15 Csúszófelületek, geometria minden felhasználási területen
1.2.16 Teljesítmény (korrózió elleni festékbevonat)
1.3 Csúszófelületekkel rendelkező, E típusú elasztomer saruk
1.3.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
1.3.2 Nyírási modulus minden felhasználási területen (Mpa)
1.3.3 Nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területen(N/mm2)
1.3.4 Összenyomódási merevség, ismétlődő összenyomó terheléssel szembeni ellenállás minden felhasználási területen (Mpa)
1.3.5 Acél betétlemezek (folyási határ) minden felhasználási területen (Mpa)
1.3.6 Tervezési szabályok; geometria minden felhasználási területen
1.3.7 A tervezés alapjai (1)–(12) és (15)–(17) képletek
1.3.8 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
1.3.9 A szögelfordulás miatti fajlagos alakváltozás tervezési értéke (11) képlet minden felhasználási területen (rad)
1.3.10 A korlátozó feltételek (13) (14) képlet minden felhasználási területen
1.3.11 A szerkezetre ható nyomatékok és alakváltozások (18)–(20) képletek minden felhasználási területen (Nmm)
1.3.12 Tartóssági szempontok, ózonállóság (elasztomer)
1.3.13 Az elasztomer fizikai és mechanikai tulajdonságai minden felhasználási területen
1.3.14 Teljesítmény (korrózió elleni festékbevonat)
1.3.15 Teherbírás (a csúszóelemnél) (5) képlet minden felhasználási területen (kN)
1.3.16 Tervezési követelmények, geometria (6)–(9) képlet
1.3.17 Súrlódási tényező (a csúszóelemnél) minden felhasználási területen
1.3.18 Tartóssági szempontok, (a csúszóelemnél) anyagtulajdonságok
1.3.19 Teljesítmény (korrózió elleni védelem)
2 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott gördülő saruk
2.1 Vízszintes tengelyű egy- vagy többgörgős saruk
2.1.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
2.1.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
2.1.3 A gördülő elem súrlódási tényezője
2.1.4 Tartósság
– ismételt terheléssel szemben
– alacsony és magas hőmérséklettel szemben
– korrózióval szemben
minden felhasználási területen
2.2 Sík csúszóelemmel kombinált gördülő saruk / Vízszintes tengelyű egy- vagy többgörgős saruk
2.2.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
2.2.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
2.2.3 A gördülő elem súrlódási tényezője
2.2.4 Tartósság
– ismételt terheléssel
– alacsony és magas hőmérséklettel
– korrózióval szemben
minden felhasználási területen
2.2.5 Csúszó elem teherbírása minden felhasználási területen (kN)
2.2.6 Csúszó elem súrlódási tényezője minden felhasználási területen (rad)
2.2.7 Csúszó elemek tartóssága minden felhasználási területen
3 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott fazék saruk
3.1 Bármilyen csúszóelem nélküli fazéksaruhoz
3.1.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
3.1.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
3.1.3 Tartóssági szempontok minden felhasználási területen
3.2 Bármilyen csúszó fazéksaruhoz
3.2.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
3.2.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
3.2.3 Tartóssági szempontok
3.2.4 Teherbírás (a csúszó elemé) minden felhasználási területen
3.2.5 Csúszó elem súrlódási tényezője
3.2.5 Csúszó elemek tartóssága
4 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott billenő saruk
4.1 Billenő saruk
4.1.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
4.1.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
4.1.3 Tartósság
– ismételt terheléssel
– alacsony és magas hőmérséklettel
– korrózióval szemben

minden felhasználási területen
4.2 Sík csúszóelemmel kombinált billenő saruk
4.2.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
4.2.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
4.2.3 Tartósság
– ismételt terheléssel
– alacsony és magas hőmérséklettel
– korrózióval szemben
4.2.4 Csúszó elem teherbírása minden felhasználási területen
4.2.5 Csúszó elem súrlódási tényezője
4.2.6 Csúszó elemek tartóssága
5 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott PTFE-betétes hengeres és gömbsüveges szerkezeti saruk
5.1 PTFE-betétes hengeres és gömbsüveges saruk
5.1.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
5.1.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
5.1.3 Tartóssági szempontok minden felhasználási területen
5.2 PTFE-betétes hengeres és gömbsüveges saruk sík csúszóelemekkel kombinálva
5.2.1 Teherbírás minden felhasználási területen (kN)
5.2.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
5.2.3 Tartóssági szempontok
5.2.4 Teherbírás (a csúszóelemé) minden felhasználási területen
5.2.5 A csúszóelem súrlódási tényezője
5.2.6 A csúszóelemek tartóssága
6 Épületekhez és építőmérnöki szerkezetekhez alkalmazott egyirányú és kétirányú vezetőelemes szerkezeti saruk
6.1 Egyirányú vezetőelemes saruk a vízszintes irányú erők átvételére
6.1.1 Saru oldalirányú terhelhetősége minden felhasználási területen (kN)
6.1.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
6.1.3 Súrlódás
6.1.4 Tartósság
– ismételt terheléssel
– alacsony és magas hőmérséklettel
– korrózióval szemben
minden felhasználási területen
6.2 Kétirányú vezetőelemes saruk a vízszintes irányú erők átvételére
6.2.1 Saru oldalirányú terhelhetősége minden felhasználási területen (kN)
6.2.2 Elfordulási képesség minden felhasználási területen (rad)
6.2.3 Tartósság
– ismételt terheléssel
– alacsony és magas hőmérséklettel
– korrózióval szemben
minden felhasználási területen

6. Kémények, füstgázvezetékek és speciális termékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Égéstermék-elvezető berendezések
1.1. Hőmérsékleti osztály minden felhasználási területre
1.2 Tűzvédelmi osztály
1.3 Nyomásosztály / gáztömörség összekötőelem, béléscső, kitorkolló
1.4 Vízgőzzel és kondenzátummal szembeni ellenállás osztálya idomdarab, és egyéb az égéstermékkel
1.5 Korrózióállósági osztály érintkező tartozék
1.6 Koromégéssel szembeni ellenállás osztálya szilárd és olaj tüzelőanyag alkalmazása esetén
1.7 Távolságtartás éghető építőanyagoktól rendszer jellegű égéstermék-elvezető esetén
1.8 Hővezetési ellenállás minden felhasználási területre
1.9 Áramlási ellenállás
1.9.1 Alaki ellenállás összekötőelem, béléscső, kitorkolló idomdarab
1.9.2 Súrlódási tényező vagy érdességi érték összekötőelem, béléscső
1.10 Méretek, alakzatok és megengedett eltérések minden felhasználási területre
1.11 Mechanikai szilárdság és állékonyság
1.11.1 Nyomószilárdság minden esetben, kivéve a flexibilis béléscső esetén,
1.11.2 Építhető maximális magasság minden esetben, kivéve a flexibilis béléscső esetén,
1.11.3 Húzószilárdság flexibilis béléscsövek, illetve függesztett égéstermék-elvezetők esetén
1.11.4 Csavarószilárdság flexibilis béléscsövek, illetve függesztett égéstermék-elvezetők esetén
1.11.5 Ellenálló képesség az 1,5 kN/m2 szélnyomás által keltett oldalirányú terheléssel szemben minden esetben, kivéve béléscső esetén, ha az nem egyhéjú égéstermék-elvezető berendezés
1.11.6 Hajlítószilárdság elhúzás, vagy nem függőleges elhelyezés esetén
1.11.7 Dörzsállóság és ellenállás a seprési hatással szemben összekötőelem, béléscső
1.11.8 Jéggel és az olvadékával szembeni álló képesség minden esetben, kivéve az összekötőelemnél, ha fagyásveszély nem áll fenn
1.12 Tűzállósági teljesítmény kívülről kifelé lévő hatás irány mellett tűzszakasz határon keresztül haladó égéstermék-elvezető külső héjára
1.13 UV-val szembeni ellenállás csak műanyag és kompozit anyagú égéstermék-elvezető napsugárzásnak kitett felülete esetén
1.14 Aerodinamikai tulajdonság kitorkolló idomdaraboknál
1.15 Biztonságos használat ha az emberi bőrrel akaratlanul is történhet érintkezés
1.16 Kondenzátum gyűjtésének módja nedves üzemmód esetén
1.17 Vegyszerállóság beton, műanyag és kompozit béléscső beépítése esetén
2 Fém égéstermék-elvezető berendezéseknek és zárt égésterű fűtőberendezések anyagtól független levegőellátó vezetékei / Függőleges elrendezésű levegő-égéstermék feltétjei
2.1 Nyomószilárdság függőleges elhelyezésnél
2.2 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.3 Tűzállósági teljesítmény kívülről kifelé levő hatásirány tűzszakasz határon keresztül haladó égéstermék-elvezető külső héjára
2.4 Gáztömörség minden esetben
2.5 Áramlási ellenállás
2.5.1 Alaki ellenállás összekötőelem, béléscső, kitorkolló idomdarab
2.5.2 Súrlódási tényező vagy érdességi érték összekötőelem, béléscső
2.6 Hőmérsékleti osztály minden felhasználási területre
2.7 Hajlító szakítószilárdság nem függőleges elrendezés, elhúzás esetén
2.8 Ellenálló képesség az 1,5 kN/m2 szélnyomás által keltett oldalirányú terheléssel szemben függőleges elrendezésű feltétre
2.9 Vízgőzzel és kondenzátummal szembeni ellenállás osztálya minden felhasználási területre
2.10 Korrózióállósági osztály
2.11 Jéggel és olvadékával szembeni ellenálló képesség

7. Gipsztermékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Gipszkarton lemezek, burkolóanyagként
1.1 Méretek és síkbeliség minden felhasználási területre
1.2 Nyírószilárdság külső falak és tetőszerkezet
merevítéseként alkalmazva
1.3 Hajlítószilárdság minden felhasználási területre
1.4 Ütőszilárdság a teljes szerkezetre vonatkoztatva
1.5 Páraáteresztő képesség minden felhasználási területre
1.6 Vízfelvevő képesség
1.7 Közvetlen léghanggátlás a teljes szerkezetre vonatkoztatva
1.8 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.9 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
1.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.11 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Gipsz kötőanyagok és gipsz vakolóhabarcsok, fő- és válaszfalakhoz, mennyezetekhez vagy burkolatokhoz
2.1 Kálcium-szulfát tartalom gipsz kötőanyagoknál, (C1 jelű) szálerősítésű gipsz vakolóhabarcsoknál, (C2 jelű) gipsz falazóhabarcsoknál és (C6 és C7 jelű) vékony rétegű gipszhabarcsoknál
2.2 Kötés kezdete kézi és gépi (lőtt) felhordású vakolóhabarcsoknál, (C2 jelű) gipsz falazóhabarcsoknál
2.3 Hajlítószilárdság gipsz vakolóhabarcsoknál,
2.4 Nyomószilárdság B1 – B6, C6 és C7 jelű gipsz vakolóhabarcsoknál, továbbá (C2 jelű) gipsz falazóhabarcsnál
2.5 Felületi keménység B7 jelű gipsz vakolóhabarcsoknál
2.6 Tapadószilárdság gipsz vakolóhabarcsoknál
2.7 Közvetlen léghang gátlás hangszigetelő rendszer részeként
2.8 Hangelnyelés hangszigetelő rendszer részeként
2.9 Hővezetési ellenállás felújító vakolóhabarcsoknál
2.10 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
2.11 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Gipszkarton lemezek fugázóanyagai, gipszkarton lemezek fugázó anyagaiként
3.1 Hajlítószilárdság (törőerő) minden típusnál
3.2 Kötésidő rövid, normál, hosszú kötésidejű keverékeknél
3.3 Repedésmentesség 2A, 2B, 3A, 3B 4A és 4B típusú keverékeknél
3.4 Durva részektől való mentesség:
3.5 Tapadás minden felhasználási területre
3.6 A papírszalag méretállandósága:
3.7 Hosszúság
3.8 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
3.9 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
3.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.11 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Gipszalapú ragasztók hő-/hangszigetelő rétegelt panelekhez és gipszkarton lemezekhez
4.1 Tapadószilárdság
4.2 Kálcium-szulfát tartalom minden felhasználási területre
4.3 Felhasználási idő vége
4.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
4.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Szálerősítésű gipszlemezek, gipszrostlemezek burkolóanyagként
5.1 Méretek és síkbeliség minden felhasználási területre
5.2 Vízfelvevő képesség
5.3 Nyírószilárdság külső falak és tetőszerkezet merevítéseként alkalmazva
5.4 Hajlítószilárdság minden felhasználási területre
5.5 Ütőszilárdság a teljes szerkezetre vonatkoztatva
5.6 Páraáteresztő képesség minden felhasználási területre
5.7 Vízfelvevő képesség
5.8 Közvetlen léghanggátlás a teljes szerkezetre vonatkoztatva
5.9 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
5.10 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
5.11 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

8. Geotextíliák

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Folyékony hulladék-lerakó létesítményekben alkalmazott geotextíliák és rokon termékek
1.1 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
1.2 Statikus átszakítás megerősítés funkció esetén
1.3 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
1.4 Súrlódási jellemzők megerősítés funkció esetén
1.5 Húzókúszás
1.6 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
1.7 Védelmi hatékonyság védelem funkció esetén
1.8 Jellemző szűrőnyílás szűrés funkció esetén
1.9 Síkra merőleges vízáteresztő képesség szűrés, megerősítés funkció esetén
1.10 Tartósság minden felhasználási területre
1.11 Időjárással szembeni ellenállás
2 Szilárd hulladék-lerakó létesítményekben, csatornák, víztározók és gátak szerkezetében alkalmazott geotextíliák és rokon termékek
2.1 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
2.2 Statikus átszakítás elválasztás, megerősítés funkció esetén
2.3 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
2.4 Súrlódási jellemzők megerősítés funkció esetén
2.5 Húzókúszás
2.6 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
2.7 Védelmi hatékonyság védelem funkció esetén
2.8 Jellemző szűrőnyílás szűrés, elválasztás funkció esetén
2.9 Síkra merőleges vízáteresztő képesség szűrés, elválasztás, megerősítés funkció esetén
2.10 Tartósság minden felhasználási területre
2.11 Időjárással szembeni ellenállás
3 Az eróziót szabályozó munkákban (partvédelem, partvédő művek) alkalmazott geotextíliák és rokon termékeik
3.1 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
3.2 Statikus átszakítás elválasztás, megerősítés funkció esetén
3.3 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
3.4 Súrlódási jellemzők megerősítés funkció esetén
3.5 Húzókúszás
3.6 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
3.7 Jellemző szűrőnyílás szűrés, elválasztás funkció esetén
3.8 Síkra merőleges vízáteresztő képesség minden felhasználási területre
3.9 Tartósság
4 A vízelvezető rendszerekben alkalmazott geotextíliák és rokon termékeik
4.1 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
4.2 Statikus átszakítás elválasztás funkció esetén
4.3 Dinamikus átszakítási ellenállás szűrés, elválasztás funkció esetén
4.5 Húzókúszás vízelvezetés funkció esetén
4.6 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
4.7 Jellemző szűrőnyílás szűrés, elválasztás funkció esetén
4.8 Síkra merőleges vízáteresztő képesség
4.9 Vízáramlási kapacitás síkban vízelvezetés funkció esetén
4.10 Tartósság minden felhasználási területre
4.11 Időjárással szembeni ellenállás
5 A vasutak szerkezetében alkalmazott, a földmunkák és az alapozások során, valamint a gyűjtőrendszerekben alkalmazott geotextíliák és rokon termékeik
5.1 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
5.2 Statikus átszakítás elválasztás, megerősítés funkció esetén
5.3 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
5.4 Súrlódási jellemzők megerősítés funkció esetén
5.5 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
5.6 Jellemző szűrőnyílás szűrés, elválasztás funkció esetén
5.7 Síkra merőleges vízáteresztő képesség
5.8 Tartósság minden felhasználási területre
5.9 Időjárással szembeni ellenállás
6 A szilárdhulladék-tároló és -lerakó helyek, a folyékonyhulladék-lerakó helyek, közbenső tárolók vagy másodlagos tárolók szerkezetében alkalmazott geoszintetikus gátak
6.1 Anyagtartalom minden felhasználási területre
6.2 Vízáteresztő képesség
6.3 Gázáteresztő képesség csak GBR–P. GBR–B esetében
6.4 Dagadási index csak GBR–C esetében
6.5 Szakítószilárdság
6.6 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
6.7 Statikus átszakítás
6.8 Hőtágulás csak GBR–P, GBR–B esetében
6.9 Időjárással szembeni ellenállás
6.10 Mikrobiológiai lebomlással szembeni ellenállás minden felhasználási területre
6.11 Oxidációval szembeni ellenállás
6.12 Környezeti erőkkel szembeni ellenállás (törés) csak GBR–P esetében
6.13 Kimosódás minden felhasználási területre
6.14 Vegyszerállóság
7 A csatornák szerkezetében alkalmazott geoszintetikus gátak
7.1 Anyagtartalom minden felhasználási területre
7.2 Vízáteresztő képesség
7.3 Duzzadási index csak GBR–C esetében
7.4 Szakítószilárdság
7.5 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
7.6 Statikus átszakítás
7.7 Hőtágulás csak GBR–P esetében
7.8 Időjárással szembeni ellenállás csak GBR–P, GBR–B esetében
7.9 Mikrobiológiai lebomlással szembeni ellenállás minden felhasználási területre
7.10 Oxidációval szembeni ellenállás
7.11 Környezeti erőkkel szembeni ellenállás (törés) csak GBR–P, GBR–C esetében
7.12 Kimosódás minden felhasználási területre
7.13 Vegyszerállóság
8 Alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében folyadék elleni gátként alkalmazott geoszintetikus gátak
8.1 Anyagtartalom minden felhasználási területre
8.2 Vízáteresztő képesség
8.3 Duzzadási index csak GBR–C esetében
8.4 Szakítószilárdság
8.5 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
8.6 Statikus átszakítás
8.7 Hőtágulás csak GBR–P, GBR–B esetében
8.8 Oxidációval szembeni ellenállás minden felhasználási területre
8.9 Környezeti erőkkel szembeni ellenállás (törés) csak GBR–P esetében
8.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
9 Víztározók és gátak szerkezetében alkalmazott geoszintetikus gátak
9.1 Anyagtartalom minden felhasználási területre
9.2 Vízáteresztő képesség
9.3 Duzzadási index csak GBR–C esetében
9.4 Szakítószilárdság
9.5 Nyúlás a legnagyobb erőnél minden felhasználási területre
9.6 Statikus átszakítás
9.7 Hőtágulás csak GBR–P esetében
9.8 Időjárással szembeni ellenállás Polimeres, bitumenes felhasználás esetén
9.9 Mikrobiológiai lebomlással szembeni ellenállás minden felhasználási területre
9.10 Oxidációval szembeni ellenállás
9.11 Környezeti erőkkel szembeni ellenállás (törés) csak GBR–P esetében
9.12 Kimosódás minden felhasználási területre
10 Alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében alkalmazott geotextíliák és rokon termékeik
10.1 Szakítószilárdság
10.2 Nyúlás a legnagyobb erőnél
10.3 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
10.4 Telepítéskor bekövetkező károsodás
10.5 Védelmi hatékonyság
10.6 Tartósság
11 Utak és más közlekedési területek (a vasutak és az aszfaltbeépítések kivételével) szerkezetében alkalmazott geotextíliák és rokon termékeik
11.1 Szakítószilárdság minden felhasználási területre
11.2 Nyúlás a legnagyobb erőnél
11.3 Statikus átszakítás elválasztás, megerősítés funkció esetén
11.4 Dinamikus átszakítási ellenállás minden felhasználási területre
11.5 Súrlódási jellemzők megerősítés funkció esetén
11.6 Telepítéskor bekövetkező károsodás minden felhasználási területre
11.7 Jellemző szűrőnyílás szűrés, elválasztás funkció esetén
11.8 Síkra merőleges vízáteresztő képesség
11.9 Tartósság minden felhasználási területre
11.10 Időjárással szembeni ellenállás

9. Függönyfalak / külső falburkolat / szerkezetlezáró üvegezési rendszerek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Épületek homlokzatán lévő, a függőlegestől 15 foknál jobban nem eltérő függönyfalak
1.1 Légáteresztés
1.2 Vízzárás minden felhasználási területre
1.3 Szélállóság
1.4 Önsúly
1.5 Ütéssel szembeni ellenállás kockázatot jelentő, üvegezett szerkezet esetén
1.6 Vízszintes terheléssel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
1.7 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
1.8 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.9 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
1.10 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.11 Homlokzati tűzterjedési határérték
1.12 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

10. Rögzített tűzoltó készülékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Tűzjelző berendezések: tűzjelző központok
1.1 Teljesítőképesség tűz esetén
1.2 Megszólalási késleltetés (a riasztási válasz ideje)
1.3 Működési megbízhatóság
1.4 Hőállóság minden felhasználási területre
1.5 Rázásállóság
1.6 Villamos stabilitás
1.7 Légnedvesség-állóság
2 Tűzjelző berendezések: riasztóegységek, hangjelzők
2.1 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
2.2 Teljesítményparaméterek tűz esetén
2.3 Hőállóság minden felhasználási területre, kültéri alkalmazásnál
2.4 Rázásállóság minden felhasználási területre
2.5 Légnedvesség-állóság minden felhasználási területre, kültéri alkalmazásnál
2.6 Korrózióállóság minden felhasználási területre
2.7 Villamos stabilitás csak aktív elektromos alkatrészekre vonatkozóan
3 Tűzjelző berendezések: tápegységek
3.1 Teljesítőképesség tűz esetén
3.2 Működési megbízhatóság
3.3 Hőállóság minden felhasználási területre
3.4 Rázásállóság
3.5 Villamos stabilitás
3.6 Légnedvesség-állóság
4 Tűzjelző berendezések: pontszerű érzékelők, hőérzékelők, lángérzékelők, és szórt fénnyel, átbocsátott fénnyel vagy ionizációval működő pontszerű füstérzékelők.
4.1 Névleges aktiválási feltételek / Érzékenység, válasz késleltetés (válaszidő) és teljesítmény tűz esetén minden felhasználási területre, küszöb-hőmérséklet, hőmérséklet-emelkedés
4.2 Működési megbízhatóság
4.3 Tápfeszültségingadozás-tűrés
4.4 Hőállóság
4.5 Rázásállóság minden felhasználási területre
4.6 Légnedvesség-állóság
4.7 Korrózióállóság
4.8 Villamos stabilitás
7 Tűzjelző berendezések: kézi jelzésadók
7.1 Névleges aktiválási feltételek / érzékenység, teljesítmény tűz esetén minden felhasználási területre
7.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
7.3 Hőállóság minden felhasználási területre, kültéri alkalmazásnál
7.4 Rázásállóság minden felhasználási területre
7.5 Légnedvesség-állóság minden felhasználási területre, kültéri alkalmazásnál
7.6 Korrózióállóság minden felhasználási területre
7.7 Villamos stabilitás csak aktív elektromos alkatrészekre vonatkozóan
8 Tűzjelző berendezés: füstérzékelők (optikai elven, fénysugárral működő vonalszerű érzékelők)
8.1 Névleges aktiválási feltételek / érzékenység
8.2 Válaszkésleltetés (válaszidő)
8.3 Működési megbízhatóság
8.4 Tápfeszültségingadozás-tűrés
8.5 Teljesítményparaméterek tűz esetén minden felhasználási területre
8.6 Hőállóság
8.7 Rázásállóság
8.8 Légnedvesség-állóság
8.9 Korrózióállóság
9 Tűzjelző berendezések: hangriasztású vezérlő- és jelzőberendezések
9.1 Működési megbízhatóság tűz esetén
9.2 Válaszkésleltetés / válaszidő
9.3 Teljesítőképesség tűz esetén
9.4 Hőállóság minden felhasználási területre
9.5 Ütés és rázásállóság
9.6 Villamos stabilitás
9.7 Légnedvesség-állóság
10 Tűzjelző berendezések: zárlatszakaszolók
10.1 Teljesítményparaméterek tűz esetén
10.2 Működési megbízhatóság
10.3 Hőállóság
10.4 Rázásállóság minden felhasználási területre
10.5 Légnedvesség-állóság
10.6 Korrózióállóság
10.7 Villamos stabilitás
11 Tűzjelző berendezések: bemeneti/kimeneti eszközök
11.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
11.2 Teljesítményparaméterek tűz esetén
11.3 Működési megbízhatóság
11.4 Hőállóság minden felhasználási területre
11.5 Rázásállóság
11.6 Légnedvesség-állóság
11.7 Korrózióállóság
11.8 Villamos stabilitás
12 Tűzjelző berendezések: beszívottfüst-érzékelők
12.1 Névleges aktiválási körülmények érzékenység, megszólalási késleltetés (válaszidő) és a teljesítmény tűzesetén
12.2 Működési megbízhatóság
12.3 Tápfeszültségingadozás-tűrés
12.4 Hőállóság minden felhasználási területre
12.5 Rázásállóság
12.6 Légnedvesség-állóság
12.7 Korrózióállóság
12.8 Villamos stabilitás
13 Tűzjelző berendezések: riasztás- és hibajelzés-átviteli berendezés
13.1 Teljesítőképesség tűz esetén (az átjelzés jellemzői)
13.2 Jelzési késleltetés (a riasztási válasz ideje)
13.3 Működési megbízhatóság
13.4 Hőállóság minden felhasználási területre
13.5 Rázásállóság
13.6 Villamos stabilitás
13.7 Légnedvesség-állóság
14 Tűzjelző berendezések: riasztóegységek, vizuális figyelemfelhívó eszközök
14.1 Működési megbízhatóság
14.2 Teljesítményjellemzők tűz esetén
14.3 Hőállóság (száraz meleg/hideg ellen, működés közben, és tartósan)
14.4 Légnedvesség-állóság (állandó és ciklikus) minden felhasználási területre
14.5 Ütés- és rázásállóság
14.6 Korrózióállóság
14.7 Villamos stabilitás
15 Tűzjelző berendezések: hangriasztású rendszerek részei (hangszórók)
15.1 Teljesítményparaméterek tűz esetén
15.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
15.3 Hőállóság
15.4 Légnedvesség-állóság kültéri alkalmazásnál
15.5 Korrózióállóság minden felhasználási területre
15.6 Ütés- és rázásállóság
16 Tűzjelző berendezések: rádió-összeköttetések részei
16.1 Teljesítményparaméterek tűz esetén
16.2 Válaszkésleltetés (válaszidő)
16.3 Működési megbízhatóság
16.4 Hőállóság minden felhasználási területre
16.5 Rázásállóság
16.6 Légnedvesség-állóság
16.7 Korrózióállóság
16.8 Villamos stabilitás
17 Füstriasztóeszközök
17.1 Névleges aktiválási feltételek / Érzékenység, válasz késleltetés (válaszidő) és teljesítmény tűz esetén
17.2 Működési megbízhatóság
17.3 Tápfeszültségingadozás-tűrés
17.4 Hőállóság minden felhasználási területre
17.5 Rázásállóság
17.6 Légnedvesség-állóság
17.7 Korrózióállóság
17.8 Villamos stabilitás
18 Beépített tűzoltó berendezések: sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei (sprinklerek)
18.1 Névleges aktiválási körülmények
18.2 Oltóanyag-eloszlás
18.3 Válaszkésleltetés (válaszidő)
18.4 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
18.5 Hőállóság
18.6 Hősokk
18.7 Korrózióállóság
19 Beépített tűzoltó berendezések: sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei (a nedves riasztószelep felépítése)
19.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
19.2 Működési megbízhatóság
19.3 Teljesítményparaméterek tűz esetén minden felhasználási területre
19.4 Válaszkésleltetés tartóssága
19.5 Nem fém alkatrészek öregedése
19.6 Tartós működési biztonság tűz esetén
20 Beépített tűzoltó berendezések: sprinkler és vízpermetező oltóberendezések (a száraz riasztószelep felépítése)
20.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
20.2 Működési megbízhatóság
20.3 Teljesítményparaméterek tűz esetén minden felhasználási területre
20.4 Válaszkésleltetés tartóssága
20.5 Tartós működési biztonság, nem fém alkatrészek öregedése
20.6 Tartós működési biztonság tűz esetén
21 Beépített tűzoltó berendezések: sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei (vízmotoros riasztóberendezés)
21.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
21.2 Működési megbízhatóság
21.3 Teljesítményparaméterek tűz esetén minden felhasználási területre
21.4 Válaszkésleltetés tartóssága
21.5 Tartós működési biztonság, nem fém alkatrészek öregedése
21.6 Tartós működési biztonság tűz esetén
22 Beépített tűzoltó berendezések: sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei (vízáramlás-érzékelő)
22.1 Névleges működtetési feltételek
22.2 Válaszkésleltetés (válaszidő)
22.3 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
22.4 Korrózióállóság
22.5 Nem fém alkatrészek szilárdsága
23 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések (automatikus, elektromos vezérlő és késleltető szerkezetek)
23.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
23.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
23.3 Teljesítményparaméterek tűz esetén
23.4 Tartósság (hőállóság, légnedvesség-állóság, korrózióállóság)
24 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (automatikus, nem elektromos vezérlő és késleltető szerkezetek)
24.1 Válaszkésleltetés (válaszidő)
24.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
24.3 Korrózióállóság
24.4 Teljesítményparaméterek tűz esetén
25 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei. Kézi indító- és leállítószerkezet követelményei és vizsgálati módszerei
25.1 Működési megbízhatóság
25.2 Teljesítményparaméterek tűz esetén minden felhasználási területre
25.3 Korrózióállóság
26 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (tartályok szelepei és indítóberendezései)
26.1 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
26.2 Oltóanyag-eloszlás
27 Beépített tűzoltó berendezések: a gázzal oltó berendezések részegységei (nagy- és kisnyomású elosztószelepek és működtetőszerkezeteik)
27.1 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
27.2 Oltóanyag-eloszlás
28 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (nem villamos tiltórendszerek)
28.1 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
29 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (CO2- berendezések fúvókái)
29.1 Oltóanyag-eloszlás minden felhasználási területre
30 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (csatlakozók)
30.1 Névleges működtetési feltételek
30.2 Válaszkésleltetés (válaszidő) minden felhasználási területre
30.3 Működési megbízhatóság
30.4 Tartósság (hőállóság, légnedvesség-állóság, korrózióállóság)
31 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (különleges tűzjelző berendezések)
31.1 Névleges aktiválási feltételek / Érzékenység, válasz késleltetés (válaszidő) és teljesítmény tűz esetén, küszöb-hőmérséklet, hőmérséklet-emelkedés
31.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
31.3 Tartós működési biztonság és késleltetés, hőállóság
31.4 Rázásállóság
31.5 Korrózióállóság
32 Beépített tűzoltó berendezések / Gázzal oltó berendezések részegységei / Nyomásmérő eszközök és nyomáskapcsolók követelményei és vizsgálati módszerei
32.2 Névleges működtetési feltételek
32.3 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
32.4 Tartós működési biztonság
Korrózióállóság
33 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (mechanikai súlymérő eszközök)
33.1 Névleges működtetési feltételek
33.2 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
33.3 Korrózióállóság
33.4 Nem fém alkatrészek szilárdsága
34 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (pneumatikus tűzjelző berendezések)
34.1 Névleges működtetési feltételek
34.2 Válaszkésleltetés (válaszidő)
34.3 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
34.4 Tartós működési biztonság
Korrózióállóság
34.5 Tartós működési biztonság
Nem fém alkatrészek szilárdsága
35 Beépített tűzoltó berendezések: gázzal oltó berendezések részegységei (visszacsapó és torlószelepek)
35.1 Oltóanyag-eloszlás
35.2 A működés megbízhatósága minden felhasználási területre
35.3 A működési megbízhatóság időtartama
35.4 Rezgéssel szembeni ellenállás
36 Beépített tűzoltó berendezések / Tömlőberendezések / Tömlődob alaktartó tömlővel
36.1 Oltóanyag-eloszlás
36.2 A működés megbízhatósága
36.3 A tömlők kihúzhatósága minden felhasználási területre
36.4 A működési megbízhatóság tartóssága
36.5 Veszélyes anyagok
37 Beépített tűzoltó berendezések: tömlőberendezések (falitűzcsap-szekrények lapostömlővel)
37.1 Oltóanyag-eloszlás
37.2 A működés megbízhatósága
37.3 A tömlők kihúzhatósága minden felhasználási területre
37.4 A működési megbízhatóság tartóssága
37.5 Veszélyes anyagok
38 Felszín alatti tűzcsap
38.1 Működési megbízhatóság
38.2 Csatlakozási méretek minden felhasználási területre
38.3 Tartós működőképesség, korrózióval szembeni megbízhatóság
38.4 Tartós működőképesség megbízhatósága; tartósság
39 Felszín feletti tűzcsap
39.1 Működési megbízhatóság
39.2 Csatlakozási méretek minden felhasználási területre
39.3 Tartós működőképesség, korrózióval szembeni megbízhatóság
39.4 Tartós működőképesség megbízhatósága; tartósság

11. Szaniterek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Bűzelzárós WC-csészék és WC-berendezések / Fürdőszobák, WC-k
1.1 Öblítővíz kapacitása
1.3 Visszafolyás megelőzése
1.5 Tisztíthatóság szabványos 1. és 2. típusú termékeknél
1.7 Terhelési ellenállás
1.9 Víztömörség
1.11 Szelep megbízhatósága
1.13 Tartósság
2 Háztartási célú zuhanytálcák
2.1 Tisztíthatóság minden felhasználási területre
2.2 Tartósság
3 Háztartási célú fürdőkádak
3.1 Tisztíthatóság minden felhasználási területre
3.2 Tartósság
4 Egészségügyi berendezések. Kommunális mosók
4.1 Tisztíthatóság
4.2 Tartósság minden felhasználási területre
4.3 Terhelési ellenállás
5 Bidék
5.1 Tisztíthatóság
5.2 Tartósság minden felhasználási területre
5.3 Terhelési ellenállás
6 Zuhanyfülkék
6.1 Tisztíthatóság
6.2 Tartósság minden felhasználási területre
6.3 Ütésállóság, törési tulajdonságok
7 Mosdók
7.1 Tisztíthatóság
7.2 Tartósság minden felhasználási területre
7.3 Terhelési ellenállás
7.4 A túlfolyás kifolyási értéke CL 25, 20, 15, 10, 00 kifolyási osztály
8 Konyhai mosogatók, konyhákban élelmiszerek előkészítése, edények mosogatása, háztartási szennyvíz elvezetése
8.1 Tisztíthatóság minden felhasználási területre
8.2 Tartósság
8.3 Terhelési ellenállás csak fali mosogatóknál
8.4 Veszélyes anyagok minden felhasználási területre
9 Fali vizeldék
9.1 Tisztíthatóság minden felhasználási területre
9.2 Tartósság
9.3 Statikai terhelhetőségi csak fali mosogatóknál
9.4 A visszafolyás meggátlása minden felhasználási területre
10 Örvényfürdők és pezsgőfürdők, házi, beltéri alkalmazásra
10.1 Haj beakadásával szembeni védelem
10.2 Tisztíthatóság minden felhasználási területre
10.3 Tisztíthatóság állandósága
11 WC-k és vizeldék öblítőtartályai WC-k és vizeldék vízöblítéséhez
11.1 Víztömörség
11.2 Töltőszelep megbízhatósága 1. típusú WC-hez, 2. típusú WC
11.3 Zajszint öblítőtartálya és 3. típusú vizeldéhez
11.4 Öblítővíz kapacitása
11.5 Tartósság

12. Forgalmi kellékek: közúti berendezések

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Forgalomirányító berendezések / Figyelmeztető és biztonsági fényjelzők
1.1 Fényerősség
1.2 Színtulajdonságok
1.3 Fényvisszavető berendezések
1.4 Elektromos követelmények
1.5 A villogó fényjelzők villogási aránya és a bekapcsolt idő minden felhasználási területre
1.6 Elektromágneses összeférhetőség
1.7 Mechanikai szilárdság
1.8 Időjárás-állóság
1.9 Biztonságos rögzítés és zárás
1.10 Passzív biztonság
2 Forgalomirányító berendezések, fényjelző készülékek, a 200 mm és 300 mm névleges jelzőfelület-átmérőjű, piros, sárga és zöld közúti közlekedési fényjelzők (a hordozható fényjelzők nem ide tartoznak)
2.1 Ütőszilárdság
2.2 Rezgésszilárdság
2.3 Fénysűrűség
2.4 Fényerősség-eloszlás minden felhasználási területre
2.5 Fénysűrűség egyenletesség
2.6 Legnagyobb fantomjelzés-viszony
2.7 A fényjelzők színe
2.8 Fényerősség
3 Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések, állandó jelzőtáblák, teljes jelzőtábla-összeállítás
3.1 Fényvisszavető jelzőfelületi anyag
3.1.1 Nappali színérték és fénysűrűségi tényező
3.1.2 Az RA fényvisszavetési együttható minden felhasználási területre
3.1.3 Időjárás-állósági vizsgálat
3.1.4 Ütőszilárdság
3.2 Szerkezeti teljesítmény
3.2.1 Részleges biztonsági tényezők
3.2.2 Részleges anyagtényezők
3.2.3 Szélhatások
3.2.4 Dinamikus nyomás hóeltakarításból
3.2.5 Koncentrált terhek minden felhasználási területre
3.2.6 Állandó terhek
3.2.7 Ideiglenes alakváltozások
3.2.8 Behajlás
3.2.9 Csavarás
3.2.10 Állandó alakváltozások
3.3 Tartók
3.3.1 Alapszekrények
3.3.2 Teljesítmény járműütközéskor minden felhasználási területre
3.3.3 Korrózióállóság
3.4 Jelzőtáblalemezek, jelzőfelületek, belső átvilágítású jelzőtáblák, kívülről megvilágított jelzőtáblák és tartók
3.4.1 Korrózióállóság
3.4.2 Felerősítések
3.4.3 Nappali színérték és fénysűrűségi tényező
3.4.4 Vizuális teljesítmény tartóssága
3.4.5 Ütőszilárdság minden felhasználási területre
3.4.6 Átlagos fénysűrűség
3.4.7 Fénysűrűségkontraszt
3.4.8 Fénysűrűség egyenletessége
3.4.9 Ütőszilárdság
3.5 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések, belső átvilágítású forgalomterelő oszlopok (TTB)
4.1 Ütőszilárdság
4.2 Nappali színértékek és fénysűrűségi tényező
4.3 Átlagos fénysűrűség
4.4 Fénysűrűség egyenletessége
4.5 Fénysűrűségkontraszt minden felhasználási területre
4.6 Statikus terhelés hatására az alakváltozás
4.7 Elfordulás
4.8 Korrózióállóság
4.9 Vizuális teljesítmény tartóssága
4.10 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések, vezetőoszlopok és fényvisszavetők
5.1 Vezetőoszlop
5.1.1 Nappali színérték és fénysűrűségi együttható
5.1.2 Statikus követelmény (szélterhelés)
5.1.3 Dinamikus ütőszilárdság minden felhasználási területre
5.1.4 Korrózióállóság
5.1.5 Természetes időjárás-állóság
5.2 Fényvisszavetők
5.2.1 Nappali színérték és fénysűrűségi tényező
5.2.2 Éjszakai színérték
5.2.3 RA fényvisszavetési együttható
5.2.4 Dinamikus ütőszilárdság minden felhasználási területre
5.2.5 Korrózióállóság
5.2.6 Vízállóság
5.2.7 Tartósság
5.3 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6 Függőleges közúti jelzések, változtatható jelzéstartalmú közúti jelzőtáblák
6.1 Szín
6.2 Fénysűrűség
6.3 Fénysűrűségi arány
6.4 Hőmérsékleti osztály
6.5 Elektromos alkatrészek ellenállása a szennyező hatásoknak
6.6 Korrózióállóság minden felhasználási területre
6.7 Burkolatok által nyújtott védettségi fokozatok
6.8 Ellenállás a vízszintes terheknek
6.9 Tartószerkezet passzív biztonsága
6.10 Ütésállóság
6.11 Villamosenergia-ellátás és korlátok
6.12 Kikapcsolási feszültségérzékenység
6.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7 Közúti zajárnyékoló berendezések
7.1 Hangelnyelés
7.2 Hanggátlás
7.3 Terhekkel szembeni ellenállás
7.4 Tűzállósági teljesítmény minden felhasználási területre
7.5 Kőtörmelék hullás veszélye
7.6 Veszélyes anyagok kibocsátása
7.7 Tartósság (akusztikai és nem akusztikai jellemzők esetén)
7.8 Kőfelverődés
8 Közúti visszatartó rendszerek: biztonsági korlátok, ütközés csillapítók, kezdő- és végszerkezetek, átmeneti szerkezetek, jármű mellvédek
8.1 Feltartóztatási fokozat
8.2 Ütközés súlyossága
8.3 Hatástartomány
8.4 Dinamikus behajlás
8.5 Tartósság minden felhasználási területre
8.6 Teljesítményszint
8.7 Visszatérítési zóna
8.8 Oldalirányú elmozdulás
8.9 Kilépési terület
9 Vasbeton és feszített beton lámpaoszlopok, legfeljebb 20 méter magas egyenes, illetve legfeljebb 18 méter magas konzolos, vasbeton vagy feszített beton lámpaoszlopok
9.1 A vízszintes erőkkel (szélteherrel) szembeni ellenállás
9.2 A jármű-ütközésnek való ellenállás (passzív biztonság) minden felhasználási területre
9.3 Tartósság
10 Acél lámpaoszlopok, legfeljebb 20 méter magas egyenes, illetve legfeljebb 18 méter magas konzolos lámpaoszlopok
10.1 Alapanyag acél szerkezet anyaga
10.2 Alapanyag lehorgonyzó csavar
10.3 Hegesztés
10.4 A vízszintes erőkkel (szélteherrel) szembeni ellenállás minden felhasználási területre
10.5 Mechanikus ütés elleni védelem
10.6 A jármű-ütközésnek való ellenállás (passzív biztonság)
10.7 Korrózió elleni védelem
11 Alumínium lámpaoszlopok legfeljebb 20 méter magas egyenes, illetve legfeljebb 18 méter magas konzolos lámpaoszlopok
11.1 Alapanyag alumínium fajta
11.2 Alapanyag lehorgonyzó csavar
11.3 Hegesztés
11.4 A vízszintes erőkkel (szélteherrel) szembeni ellenállás minden felhasználási területre
11.5 Mechanikus ütés elleni védelem
11.6 A jármű-ütközésnek való ellenállás (passzív biztonság)
11.7 Korrózió elleni védelem

13. Szerkezeti faanyagok / elemek és segédanyagaik

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Faszerkezetek / Szilárdság szerint osztályozott, négyszög keresztmetszetű szerkezeti fa szerkezeti elemek
1.1 Hajlítószilárdság
1.2 Nyomószilárdság
1.3 Húzószilárdság minden felhasználási területre
1.4 Nyírószilárdság
1.5 Rugalmassági modulus
1.6 Tartósság
1.7 Tűzállósági teljesítmény (vizsgálattal vagy számítással igazolt) olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
1.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.9 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Faszerkezetek. Előregyártott, szeglemezes szerkezeti elemek termékkövetelményei
2.1 Szerkezeti faanyag szilárdsági osztálya
2.2 Geometriai hibák
2.3 Ékcsapolt kötésű fűrészáruk
2.4 Alaktartósság minden felhasználási területre
2.5 Tűzvédelmi osztály
2.6 Biológiai kártevőkkel szembeni ellenállás
2.7 Szeglemez rögzítő elemek
2.8 Támaszerővel szembeni ellenállás és merevség
2.9 Tűzállósági teljesítmény (vizsgálattal vagy számítással igazolt) olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnekfel
2.10 Tűzvédelmi osztály
2.11 Az elemek geometriai mérete és métertűrése
2.12 Csatlakozási hézag
2.13 Keresztmetszet csökkenés
2.14 Nedvességtartalom minden felhasználási területre
2.15 Méretpontosság
2.16 Göcsök meghatározása
2.17 Kapcsoló elem elhelyezési pontossága
2.18 Kapcsoló elem kiugrása
2.19 Kapcsoló elem beágyazódása
2.20 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetekben történő felhasználáskor, amelyekkel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
2.21 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetekben történő felhasználáskor, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
2.22 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

14. Faalapú panelek és elemek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Építési célú fa alapanyagú lemezek (tömör falemezek, furnérfa, rétegelt lemez, OSB (vékony, hosszú és irányított forgácselrendezésű), forgácslap (cementkötésű, műgyanta kötésű), rostlemezek (kemény,- félkemény,- lágy) / Tartószerkezeti elemek belső térben (száraz , nedves környezetben), tartószerkezeti elemek külső térben, nem tartószerkezeti elemek belső térben nedves környezetben, nem tartószerkezeti elemek külső térben, tartógerendán teherhordó födémburkolatként belső térben
1.1 Mechanikai szilárdság (hajlítószilárdság) minden felhasználási területre
1.2 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.3 Tűzállósági teljesítmény (vizsgálattal vagy számítással igazolt)
1.4 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

15. Cement, építési mész és egyéb hidraulikus kötőanyagok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Általános felhasználású cementek
1.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése beton, habarcs, injektált habarcs és egyéb
1.2 Klinkertartalom keverékek készítése az építőipar számára
1.3 Nyomószilárdság (kezdő) ≥ MPa és építési termékek előállítására
1.4 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa
1.5 Kötési idő
1.6 Oldhatatlan maradék
1.7 Izzítási veszteség
1.8 Térfogat-állandóság – tágulás
1.9 Szulfáttartalom (SO3-ként)
1.10 Hidratációs hő
1.11 Puccolánosság (csak a puccoláncementeknél)
1.12 Kloridtartalom
1.13 C3A-tartalom a klinkerben
1.14 Tartósság
1.15 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
2 Kőművescement
2.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése habarcs készítése tégla- és blokkfalazáshoz,
2.2 Nyomószilárdság (kezdő) ≥ MPa valamint kültéri és beltéri vakoláshoz
2.3 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa
2.4 Kötési idő kezdete
2.5 Kötési idő vége
2.6 Őrlési finomság (szitamaradék)
2.7 Térfogat-állandóság – tágulás
2.8 Szulfáttartalom (SO3-ként)
2.9 Kloridtartalom
2.10 A friss habarcs levegőtartalma
2.11 A friss habarcs vízmegtartása
2.12 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
3 Kalcium-aluminát cement
3.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése beton, habarcs, injektáló habarcs és más
3.2 Nyomószilárdság (6 órás korban) ≥ Mpa keverékek készítése építési és építőanyag-
3.3 Nyomószilárdság (24 órás korban) ≥ Mpa gyártására célokra
3.4 Kötési idő
3.5 Alumínium-oxid-tartalom
3.6 Szulfid-tartalom
3.7 Klorid-tartalom
3.8 Alkália-tartalom
3.9 Szulfáttartalom (SO3-ként)
3.10 Tartósság
3.11 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
4 Nagyon kis hőfejlesztésű különleges cementek
4.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése beton, habarcs, injektáló habarcs és más
4.2 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa keverékek készítése építési és építőanyag-
4.3 Kötési idő gyártására célokra
4.4 Oldhatatlan maradék
4.5 Izzítási veszteség
4.6 Térfogat-állandóság – tágulás
4.7 Szulfáttartalom (SO3-ként)
4.8 Kloridtartalom
4.9 Puccolánosság (csak a puccoláncementeknél)
4.10 Hidratációs hő
4.11 Tartósság
4.12 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
5 Építési mész
5.1 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa kötőanyag készítése habarcsokhoz
5.2 Kötési idő kezdete (falazóhabarcsok, kültéri és beltéri
5.3 Kötési idő vége vakolóhabarcsok), valamint egyéb építési
5.4 Levegőtartalom termékek készítéséhez (pl. kalcium-szilikát
5.5 CaO+MgO téglák, pórusbeton, beton stb.) és mélyépítési
5.6 MgO alkalmazásokhoz (talaj, aszfaltkeverékek stb.)
5.7 CO2
5.8 Szulfáttartalom (SO3-ként)
5.9 Aktív mész
5.10 Reakcióképesség
5.11 Térfogat-állandóság – tágulás
5.12 Szemcseméret
5.13 Szemcseméret-eloszlás
5.14 Besüllyedés
5.15 Tartósság
6 Nagy szulfáttartalmú kohósalakcement
6.2 Összetétel, a cement szabványos megnevezése beton, habarcs, injektáló habarcs és más
6.3 Nyomószilárdság (kezdő) ≥ MPa keverékek készítése építési és építőanyag-
6.4 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa gyártására célokra
6.5 Kötési idő
6.6 Oldhatatlan maradék
6.7 Izzítási veszteség
6.8 Térfogat-állandóság – tágulás
6.9 Szulfáttartalom (SO3-ként)
6.10 Kloridtartalom
6.11 Hidratációs hő
6.12 Tartósság, szulfátállóság
6.13 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
7 Hidraulikus kötőanyagok nem teherhordó szerkezeti felhasználásra
7.1 Alkotórészek és összetétel falazóhabarcs, kül- és beltéri vakolóhabarcs,
7.2 Őrlési finomság (szitamaradék) valamint más nem teherhordó szerkezeti építési
7.3 Kötési idő termékek készítéséhez
7.4 Nyomószilárdság
7.5 Térfogat-állandóság – tágulás
7.6 Szulfáttartalom (SO3-ként)
7.7 A friss habarcs levegőtartalma
7.8 A friss habarcs vízmegtartó képessége
7.9 Tartósság
7.10 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
8 Különleges cementek: Mérsékelten szulfátálló cementek
8.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése Beton, habarcs, injektált habarcs és egyéb
8.2 Klinkertartalom keverékek készítése az építőipar számára és
8.3 Nyomószilárdság (kezdő) ≥ MPa építési termékek előállítására
8.4 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa
8.5 Kötési idő
8.6 Oldhatatlan maradék
8.7 Izzítási veszteség
8.8 Térfogat-állandóság – tágulás
8.9 Szulfáttartalom (SO3-ként)
8.10 Kloridtartalom
8.11 Tartósság
8.12 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
8.13 C3A tartalom a klinkerben
8.14 Szulfátduzzadás
9 Különleges cementek: Fehércementek
9.1 Összetétel, a cement szabványos megnevezése fokozott esztétikai igényt kielégítő építészeti
9.2 Klinkertartalom elemekhez, díszítő elemekhez,
9.3 Nyomószilárdság (kezdő) ≥ MPa műkőtermékekhez és szobrászmunkák
9.4 Nyomószilárdság (szabványos) ≥ MPa készítésére
9.5 Kötési idő
9.6 Oldhatatlan maradék
9.7 Izzítási veszteség
9.8 Térfogat-állandóság – tágulás
9.9 Szulfáttartalom (SO3-ként)
9.10 Fehérség
9.12 Kloridtartalom
9.13 Tartósság
9.11 Vízoldható Cr(VI)-tartalom
9.12 Fe2O3 tartalom a klinkerben

16. Betonhoz alkalmazott betonacél és feszített acél (és segédanyagaik), utófeszítő rendszerek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Feszítő készletek
1.1 Geometriai tulajdonságok szerkezetek utófeszítéséhez, szerkezetek vagy
1.2 Feszítőelemek mechanikai jellemzői szerkezetrészek feszítéséhez
1.3 Statikus teherrel szembeni ellenállás
1.4 Fárasztással szembeni ellenállás
1.5 Súrlódási tényező
1.6 Ékcsúszás
1.7 Iránytörés/irányváltás határértéke

17. Falazat és ezzel kapcsolatos termékek, falazóegységek, vakolóhabarcsok, segédanyagok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Égetett agyag, mészhomok, adalékos beton (tömör és pórusos adalékanyagokkal) és pórusbeton falazóelemek védett és nem védett falazott szerkezetek falazóelemeiként
1.1 Méretek és mérettűrések
1.2 Alak minden felhasználási területre
1.3 Nyomószilárdság
1.4 Nedvesség okozta alakváltozás
1.5 Tapadószilárdság
1.6 Aktív oldható sótartalom nem védett falazott szerkezetekben, csak égetett agyag falazóelemek esetén
1.7 Vízfelvétel nem védett falazott szerkezetek
1.8 Páraáteresztő képesség minden felhasználási területre
1.9 Tartósság: fagyhatással szemben nem védett falazott szerkezetek
1.10 Bruttó száraz testsűrűség minden felhasználási területre
1.11 Hőtechnikai tulajdonság (hővezetési tényező) olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.12 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Falszerkezeti habarcsok falakhoz, oszlopokhoz, válaszfalakhoz és mennyezetek befejező munkáihoz
2.1 Kapilláris vízfelvétel felújító (R) vakolóhabarcsoknál és egyrétegű (OC) kültéri felhasználású vakolóhabarcsoknál és minden más kültéri felhasználási vakolóhabarcsnál
2.2 Vízfelvétel időjárási ciklusok után egyrétegű (OC) kültéri felhasználású vakolóhabarcsoknál
2.3 Vízbehatolás felújító (R) vakolóhabarcsoknál
2.4 Páradiffúziós tényező (µ) felújító (R) és hőszigetelő vakolóhabarcsoknál és minden más kültéri felhasználású vakolóhabarcsoknál
2.5 Tapadószilárdság minden felhasználási területre
2.6 Tapadószilárdság időjárási ciklusok után egyrétegű (OC) kültéri felhasználású vakolóhabarcsoknál
2.7 Hővezetési tényező minden felhasználási területre
2.8 Megszilárdult habarcs testsűrűsége
2.9 Nyomószilárdság
2.10 Tartósság: hajlító- és nyomószilárdság-csökkenés 25 fagyasztási ciklus után kültéri felhasználású vakolóhabarcsoknál
2.11 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
2.12 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Falszerkezeti habarcsok falazóhabarcsok falakon, oszlopokon és válaszfalakon
3.1 Nyomószilárdság tervezett falazóhabarcsoknál
3.2 Az összetevők aránya előírt összetételű habarcsoknál
3.3 Tapadószilárdság minden felhasználási területre
3.4 Kezdeti nyírószilárdság általános felhasználású és könnyű tervezett falazóhabarcsoknál és vékony rétegű tervezett falazóhabarcsoknál
3.5 Kloridtartalom vasalt falazatokhoz alkalmazott falazóhabarcsoknál
3.6 Levegőtartalom minden felhasználási területre
3.7 Vízfelvétel kültéri épületelemekhez használt falazóhabarcsoknál
3.8 Páraáteresztő képesség
3.9 Megszilárdult habarcs testsűrűsége hőszigetelő elvárásoknak megfelelő épületelemekhez alkalmazott falazóhabarcsoknál és könnyű falazóhabarcsoknál
3.10 Hővezetési tényező hőszigetelő elvárásoknak megfelelő épületelemekhez alkalmazott falazóhabarcsoknál
3.11 Tartósság: hajlító- és nyomószilárdság-csökkenés 25 fagyasztási ciklus után kültéri épületelemekhez használt falazóhabarcsoknál
3.12 Bedolgozhatósági idő minden felhasználási területre
3.13 Adalékanyag legnagyobb szemcsemérete vékony rétegű falazóhabarcsoknál
3.14 Korrekciós idő
3.15 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
3.16 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.17 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

18. Szennyvízelvezetési és kezelési termékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Csatornázási aknaelemek betonból / Aknafenék, aknagyűrű és aknaszűkítő elemek, valamint folyásfenék és padka bevonata
1.1 a. Aknafenék
1.1.1 Beton szilárdsági jele
1.1.2 Cement (kötőanyag) szulfátállósága minden felhasználási területre
1.1.3 Nyomószilárdság fúrt magmintán
1.1.4 Folyásfenék és oldalfalak kialakítása
1.1.5 Felületi hibák
1.1.6 Méretek
1.1.7 Aknarendszer vízzárósága
1.1.8 Vízfelvétel
1.1.9 Beton szulfátállósága
1.1.10 Beton vegyszerállósága
1.2 b. Aknagyűrű
1.2.1 Beton szilárdsági jele
1.2.2 Cement (kötőanyag) szulfátállósága minden felhasználási területre
1.2.3 Éltörő szilárdság
1.2.4 Felületi hibák
1.2.5 Méretek
1.2.6 Aknarendszer vízzárósága
1.2.7 Vízfelvétel
1.2.8 Beépített hágcsók teherbírása, alakváltozása
1.2.9 Beton szulfátállósága
1.2.10 Beton vegyszerállósága
1.3 c. Aknaszűkítő
1.3.1 Beton szilárdsági jele
1.3.2 Cement szulfátállósága minden felhasználási területre
1.3.3 Aknarendszer függőleges szilárdsága
1.3.4 Felületi hibák
1.3.5 Méretek
1.3.6 Aknarendszer vízzárósága
1.3.7 Vízfelvétel
1.3.8 Beépített hágcsók teherbírása, alakváltozása
1.3.9 Beton szulfátállósága
1.3.10 Beton vegyszerállósága
1.3.11 d. Folyásfenék és padka bevonata
1.3.12 Erős vegyi hatással szembeni ellenállás minden felhasználási területre
2 Gömbgrafitos öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései csatornázáshoz
2.1 Méret (kompatibilitás, külső átmérő DE)
2.2 Alapanyag szakítószilárdsága minden felhasználási területre
2.3 Alapanyag szakadási nyúlása
2.4 Alapanyag keménysége
2.5 Ütési ellenállás
2.6 Hosszirányú hajlítószilárdság
2.7 Megengedhető alakváltozáshoz tartozó maximális erő nagysága
2.8 Tömítettség (gáz és folyadék esetén)
2.8.1 belső nyomás minden felhasználási területre
2.8.2 belső vákuum
2.8.3 külső nyomás
2.8.4 ciklusos nyomásváltozás
2.9 Tartósság
2.9.1 Csövek és idomok külső védelme minden felhasználási területre
2.9.2 Csövek és idomok belső védelme
2.10 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

19. Padlóburkolatok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Természetes útburkoló kőlapok külsőtéri felhasználás gyalogos és járműforgalomra
1.1 Hajlítási törőszilárdság
1.2 Csúszási-ellenállás minden felhasználási területre
1.3 Tartósság
1.4 Méretek és alak
1.5 Kopásállóság
1.6 Megjelenés
1.7 Vízfelvétel
1.8 Kőzettani leírás
1.9 Kémiai felületkezelés
1.10 Testsűrűség
1.11 Nyomószilárdság
2 Természetes útburkoló kövek külsőtéri felhasználás gyalogos és járműforgalomra
2.1 Nyomószilárdság
2.2 Csúszási-ellenállás minden felhasználási területre
2.3 Tartósság
2.4 Méretek és alak
2.5 Kopásállóság
2.6 Megjelenés
2.7 Vízfelvétel
2.8 Kőzettani leírás
2.9 Kémiai felületkezelés
2.10 Testsűrűség
3 Természetes útszegélykövek külsőtéri felhasználás gyalogos és járműforgalomra
3.1 Hajlítási törőszilárdság
3.2 Tartósság minden felhasználási területre
3.3 Méretek és alak
3.4 Megjelenés
3.5 Vízfelvétel
3.6 Kőzettani leírás
3.7 Kémiai felületkezelés
3.8 Testsűrűség
3.9 Nyomószilárdság
4 Természetes építőkövek és burkolólapok
4.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.2 Hajlítószilárdság
4.3 Kapocslyuk kitörési erő kapcsolt homlokzatburkolat
4.4 Testsűrűség minden felhasználási területre
4.5 Tartósság / fagyállóság külső téri felhasználás
4.6 Hőlökésállóság külső téren vagy hőlökésnek kitett helyeken
4.7 Vízfelvétel / Kapilláris vízfelvétel minden felhasználási területre
4.8 Méretek és alak
4.9 Megnevezés, kőzettani leírás
4.10 Megjelenés
5 Természetes építőkövek, vékony kőlapok (hosszúság, szélesség ≤ 610 mm, vastagság ≤ 12 mm) járó- és lépcsőburkoló lap, valamint fal- és mennyezetburkolólap felhasználás esetén
5.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.2 Hajlítószilárdság
5.3 Csúszás-ellenállás padlóburkoló anyagként való felhasználás
5.4 Testsűrűség minden felhasználási területre
5.5 Tartósság / fagyállóság külső téri felhasználás
5.6 Méretek és alak minden felhasználási területre
5.7 Megnevezés, kőzettani leírás
5.8 Megjelenés
5.9 Vízfelvétel / Kapilláris vízfelvétel
5.10 Hőlökésállóság külső téren vagy hőlökésnek kitett helyeken
5.11 Kopásállóság padlóburkoló anyagként való felhasználás
6 Kerámiai burkolólapok, padló- és falburkoló anyagként
6.1 Törőterhelés, hajlítószilárdság minden felhasználási területre
6.2 Hajlító-húzó szilárdság csak azon burkolólapok esetében, amelyeket mennyezet burkolására használnak
6.3 Kötőszilárdság/tapadási szilárdság csak az áthaladási területeken felhasznált burkolólapok esetén, amelyek véletlenszerűen leeshetnek
6.4 Csúszásgátló tulajdonság, vizes helyiségben nedves SRT érték padlóburkolásra belső térben
6.5 Csúszásgátló tulajdonság padlóburkolásra külső térben,
6.6 Tartósság minden felhasználási területre
6.7 fagyási / olvadási igénybevétel kültéri padlóburkolásra
6.8 Tartósság egyéb esetben
6.9 Hőlökésállóság anyagtól függően, ha szükséges
6.10 Méret és felületi minőség minden felhasználási területre
6.11 Vízfelvétel minden felhasználási területre
6.12 Kopásállóság padlóburkolásra mázas és mázatlan lapok esetén
6.13 Vegyszerállóság minden felhasználási területre
6.14 Foltosodásállóság mázas és mázatlan lapok esetén
6.15 Tűzvédelmi osztály csak azon burkolólapok esetén, amelyekkel szemben tűzvédelmi követelményeket támasztanak
6.16 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1997/2006/EK rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7 Beton útburkoló elemek tetők valamint gyalogosok, illetve járművek által használt területek – pl. járdák, gyalogos zónák, kerékpárutak, parkolók, utak, autópályák, ipari területek (dokkok és kikötők is), repülőgép utak, autóbusz megállók, benzinkutak stb. – burkolására használva
7.1 Vízfelvétel minden felhasználási területre
7.2 Időjárásállóság fagyállóság olvasztósó jelenlétében
7.3 Hasító-húzó szilárdság
7.4 Törőerő
7.5 Kopásállóság száraz felületen
7.6 Csúszásellenállás, nedves felületen mérve
7.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
8 Beton járdalapok gyalogosok, ill. járművek által használt utak, valamint tetők burkolására használt, előregyártott beton burkolólapok és kiegészítők.
8.1 Vízfelvétel minden felhasználási területre
8.2 Időjárásállóság: fagyállóság olvasztósó jelenlétében
8.3 Kopásállóság, száraz felületen
8.4 Hajlítószilárdság
8.5 Törőteher
8.6 Csúszásellenállás, nedves felületen mérve
8.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
9 Beton útszegélykövek előregyártott vasalatlan beton szegélyelemek vagy vízelvezető-árokelemek, melyeket forgalmi területeken, vagy tetőkön használhatnak
9.1 Hajlítószilárdság minden felhasználási területre
9.2 Nyomószilárdság, csak ha a hajlítást nem lehet elvégezni a méretek miatt
9.3 Vízfelvétel
9.4 Időjárásállóság: fagyállóság olvasztósó jelenlétében
9.5 Kopásállóság, száraz felületen
9.6 Csúszásellenállás, nedves felületen mérve
9.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
10 Fa padlóburkolatok
10.1 Fafajok minden felhasználási területre
10.2 Megjelenés
10.3 Nedvességtartalom
10.4 Geometriai jellemzők
10.5 Sűrűség
10.6 Keménység kivéve a „Hajópadló fenyő fűrészáruból” terméket
10.7 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
10.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
10.9 Törőszilárdság minden felhasználási területre, kivéve a fafurnér burkolatot
10.10 Csúszósság minden felhasználási területre
10.11 Hővezető képesség
10.12 Biológiai tartósság
10.13 Hordozóréteg tapadó-húzószilárdsága csak a furnérozott padlóburkolatoknál
10.14 Felületi réteg tapadószilárdsága
10.15 Kopásállóság
11 Mozaiklapok beltéri használatra, cementkötésű, vasalatlan, üzemben előállított mozaiklapok (terrazzo lapok)
11.1 Vízfelvétel minden felhasználási területre
11.2 Hajlító-húzószilárdság és törőterhelés
11.3 Kopásállóság
11.4 Csúszásállóság
11.5 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
12 Mozaiklapok kültéri használatra cementkötésű, vasalatlan, üzemben előállított mozaiklapok (terrazzo lapok)
12.1 Időjárás-állóság minden felhasználási területre
12.2 Hajlító-húzószilárdság és törőterhelés
12.3 Kopásállóság
12.4 Csúszásállóság
12.5 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
13 Betonburkolatokban használt teherátadó acélbetétek előírásai teherátadó acélbetétekre, melyeket az utak, repülőterek és egyéb közlekedési területek készített betonburkolataihoz használnak
13.1 Szakítószilárdság minden felhasználási területre
13.2 A teherátadó acélbetétek átmérője
13.3 A teherátadó acélbetétek hosszúsága
13.4 Tartósság (korrózió elleni védelem)
13.5 Veszélyes anyagok kioldódása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
15 Műkövek vékony kőlapok padlók és lépcsők burkolásához, kül- és beltéren: olyan mesterségesen előállított, legfeljebb 600×600 mm felületű, vékony (6–20 mm vastagságú) lapok, melyeket habarccsal, vagy ragasztóval rögzítenek beépítéskor
15.1 Vízfelvétel minden felhasználási területre
15.2 Hajlítószilárdság
15.3 Kopásállóság
15.4 Csúszásállóság
15.5 Hősokk-állóság
15.6 Ütésállóság
15.7 Fagyállóság
15.8 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
16 Rugalmas, textil és rétegelt padlóburkoló anyagok: műanyagból, linóleumból, parafából, gumiból, textilből, rétegelt lapokból, laza fektetésű padlópanelokból készült padlóburkoló anyagok, melyeket épületen belüli, vagy kültéri alkalmazásra szánnak a gyártó előírásai szerint beépítve
16.1 Általánosan minden terméktípusra
Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
16.2 PVC padlóburkoló anyagok – Általánosan
16.2.1 Pentaklór-fenol tartalom beltéri felhasználási területre
16.2.2 Formaldehid kibocsátás
16.2.3 Illékony szervesanyag kibocsátás
16.2.4 Vízzáróság vizes területen történő alkalmazásnál
16.2.5 Csúszási ellenállás minden felhasználási területre
16.2.6 Lapméret
16.2.7 Derékszögűség
16.2.8 Négyzetméter tömeg
16.2.9 Hőkezelés utáni méretváltozás
16.2.10 Kopásállósági csoport/Kopási veszteség
16.2.11 Színtartóság fénnyel szemben
16.2.12 Elektrosztatikus feltöltődési hajlam speciális alkalmazásnál
16.2.13 Elektromos ellenállás
16.3 Homogén PVC padlóburkoló anyagok
16.3.1 Teljes vastagság tűrése minden felhasználási területre
16.3.2 Kopásállósági csoport
16.3.3 Maradó benyomódás
16.3.4 Hajlíthatóság
16.3.5 Teljes vastagság – Kopásállósági csoport minden felhasználási területre
16.3.6 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33, 34, 41, 42, 43 igénybevételi osztálynál
16.3.7 Hegesztési varrat szilárdsága 32, 33, 34, 41, 42, 43 igénybevételi osztálynál
16.4 Tömör heterogén, habréteget tartalmazó és habosított PVC padlóburkoló anyagok
16.4.1 Teljes vastagság minden felhasználási területre
16.4.2 Kopásállósági csoport – Koptatóréteg vastagság minden felhasználási területre
16.4.3 Koptatóréteg vastagság tűrése minden felhasználási területre
16.4.4 Maradó benyomódás
16.4.5 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 21 22, 22+ 23, 31 32, 41 33, 42, 34, 43 igénybevételi osztálynál
16.4.6 Rétegelválási szilárdság minden felhasználási területre
16.4.7 Hegesztési varrat szilárdság 32, 33, 34, 41, 42, 43, D24641 igénybevételi osztálynál
16.5 Kis hajlékonyságú PVC padlóburkoló lapok
16.5.1 Maradó benyomódás minden felhasználási területre
16.5.2 Hajlíthatóság
16.5.3 Teljes névleges vastagság minden felhasználási területre
16.5.4 Kopásállósági csoport minden felhasználási területre
16.5.5 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33, 34, 41, 42 igénybevételi osztálynál
16.6 PVC padlóburkoló anyagok parafa alapú hátoldallal
16.6.1 Parafa hátoldal vastagsága minden felhasználási területre
16.6.2 Maradó benyomódás
16.6.3 Rétegelválási szilárdság
16.6.4 A névleges teljes vastagság tűrése
16.6.5 Koptatóréteg vastagság minden felhasználási területre
16.6.6 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33, 34, 41, 42 igénybevételi osztálynál
16.7 Préselt parafa hátoldalú PVC koptatórétegű padlóburkoló lapok
16.7.1 A névleges teljes vastagság tűrése minden felhasználási területre
16.7.2 Parafa hátoldal vastagsága
16.7.3 PVC koptatóréteg vastagságának tűrése
16.7.4 Maradó benyomódás 32, 33, 34, 41, 42 igénybevételi osztálynál
16.7.5 Rétegelválási szilárdság minden felhasználási területre
16.7.6 Hegesztési varrat szilárdság 23, 31, 32, 33, 34, 41, 42 igénybevételi osztálynál
16.7.7 Teljes vastagság / koptatóréteg vastagság minden felhasználási területre
16.7.8 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33, 34, 41, 42 igénybevételi osztálynál
16.8 PVC padlóburkoló anyagok nedves területeken való felhasználásra – termékek az MSZ EN 649 (W1, W2 típus) és az MSZ EN 651 (W3 típus) előírásainak megfelelőek
16.8.1 Névleges vastagság „A” kategória – normál igénybevétel
„B” kategória – erős igénybevétel
16.8.2 A kompakt réteg (koptató réteg) vastagsága „A” kategória – normál igénybevétel
16.8.3 Hajlíthatóság minden felhasználási területre
16.8.4 Víz felületi szétterjedése A kategória – normál igénybevétel
16.8.5 Hegesztési varrat szilárdság „A” kategória – normál igénybevétel
„B” kategória – erős igénybevétel
„A” kategória – erős igénybevétel
16.8.6 Vízzáróság „A” kategória – normál igénybevétel
„B” kategória – erős igénybevétel
16.9 Szemcsézéssel javított csúszásgátlású PVC padlóburkoló anyagok
16.9.1 Maradó benyomódás minden felhasználási területre
16.9.2 Hajlíthatóság
16.9.3 Csúszási ellenállás cipővel igénybevett nedves felület mezítláb igénybevett nedves felület
16.9.4 Átlagos teljes vastagság minden felhasználási területre
16.9.5 Kopásállóság 21, 22, 22+ 23, 31 32, 33, 41, 42 34 igénybevételi osztálynál
16.9.6 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33, 34, 41, 42, 43 igénybevételi osztálynál
16.9.7 Hegesztési varrat szilárdság 31, 32, 33, 34, 41, 42, 43 igénybevételi osztálynál
16.10 Linóleum padlóburkoló anyagok – Általánosan
16.10.1 Pentaklór-fenol tartalom minden felhasználási területre
16.10.2 Formaldehid kibocsátás
16.10.3 Illékony szervesanyag kibocsátás
16.10.4 Csúszási ellenállás
16.10.5 Négyzetméter tömeg
16.10.6 Maradó benyomódás
16.10.7 Hajlíthatóság
16.10.8 Alkalmasság görgős szék igénybevételre
16.10.9 Színtartóság fénnyel szemben
16.10.10 Cigarettával szembeni ellenállás
16.10.11 Elektrosztatikus feltöltődési hajlam speciális alkalmazásnál
16.10.12 Elektromos ellenállás
16.11 Mintázatlan és mintázott linóleum padlóburkoló anyagok
16.11.1 Teljes névleges vastagság minden felhasználási területre
16.11.2 Átlagos vastagság tűrése
16.11.3 Kalanderezett felületi réteg vastagsága
16.11.4 Méretállandóság légnedvesség változása esetén
16.12 Habalátétes mintázatlan és mintázott linóleum padlóburkoló anyagok
16.12.1 A linóleum réteg névleges vastagsága minden felhasználási területre
16.12.2 A rétegek átlagos vastagsága és tűrése
– linóleum réteg
– hordozó szövet
– hab hátoldal
16.12.3 Rétegelválási szilárdság
16.13 Parafa hátoldalú mintázatlan és mintázott linóleum
16.13.1 A felületi réteg névleges vastagsága minden felhasználási területre
16.13.2 A felületi réteg vastagság tűrése
16.13.3 Teljes vastagság
16.13.4 A teljes vastagság tűrése
16.14 Gumi padlóburkoló anyagok – Általánosan
16.14.1 Pentaklór-fenol tartalom beltéri felhasználási területre
16.14.2 Formaldehid kibocsátás
16.14.3 Illékony szervesanyag kibocsátás
16.14.4 Vízzáróság vizes területen történő alkalmazásnál
16.14.5 Csúszási ellenállás minden felhasználási területre
16.14.6 Hőkezelés utáni méretváltozás
16.14.7 Színtartóság fénnyel szemben
16.14.8 Keménység
16.14.9 Kopásállóság
16.14.10 Hajlíthatóság
16.14.11 Cigarettával szembeni ellenállás
16.14.12 Elektrosztatikus feltöltődési hajlam speciális alkalmazásnál
16.14.13 Elektromos ellenállás
16.15 Habosított hátoldalú homogén és heterogén, sima felületű gumi padlóburkoló anyagok
16.15.1 Teljes névleges vastagság minden felhasználási területre
16.15.2 Teljes vastagság tűrése
16.15.3 Koptatóréteg vastagság
16.15.4 Koptatóréteg vastagság tűrése
16.15.5 Hab hátoldal vastagsága
16.15.6 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 32, 33 igénybevételi osztálynál
16.15.7 Maradó benyomódás minden felhasználási területre
16.15.8 Rétegelválási szilárdság
16.17 Homogén és heterogén, sima felületű gumi padlóburkoló anyagok
16.17.1 Maradó benyomódás minden felhasználási területre
16.17.2 Teljes névleges vastagság
16.17.3 Teljes vastagság tűrése
16.17.4 Koptatóréteg vastagság
16.17.5 Koptatóréteg vastagság tűrése
16.17.6 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 41, 42, 43 igénybevételi osztálynál
16.18 Homogén és heterogén, dombormintázatú gumi padlóburkoló anyagok
16.18.1 Maradó benyomódás minden felhasználási területre
16.18.2 Szakító erő
16.18.3 Teljes névleges vastagság
16.18.4 Teljes vastagság tűrése
16.18.5 Koptatóréteg vastagság
16.18.6 Koptatóréteg vastagság tűrése
16.19 Rétegelt padlóburkoló anyagok. Hőre keményedő aminoplasztgyanta alapú felületi réteggel ellátott elemek
16.19.1 Pentaklór-fenol tartalom beltéri felhasználási területre
16.19.2 Formaldehid kibocsátás
16.19.3 Csúszási ellenállás minden felhasználási területre
16.19.4 Teljes vastagság és tűrése
16.19.5 Színtartóság fénnyel szemben
16.19.6 Maradó benyomódás
16.19.7 Méretváltozás relatív páratartalom változás hatására
16.19.8 Felületi réteg tapadószilárdsága
16.19.9 Kopásállóság
16.19.10 Ütésállóság
16.19.11 Alkalmasság görgős szék igénybevételre 23, 31, 32, 33 igénybevételi osztálynál
16.19.12 Ellenállás bútorláb hatásának 23, 31, 32, 33 igénybevételi osztálynál
16.19.13 Égő cigarettával szembeni ellenállás 22, 22+, 23, 31, 32, 33 igénybevételi osztálynál
16.19.14 Vastagsági dagadás minden felhasználási területre
16.20 Textil padlóburkoló anyagok – Általánosan
16.20.1 Pentaklór-fenol tartalom beltéri felhasználási területre
16.20.2 Formaldehid kibocsátás
16.20.3 Illékony szervesanyag kibocsátás
16.20.4 Azonosító termékjellemzők
– a termék gyártási módja
– flórréteg típusa
– a felületi réteg anyaga, színezési módja
– a hátoldalak típusa és anyaga
16.20.5 Tekercs, illetve lapméret minden felhasználási területre
16.20.6 Teljes vastagság
16.20.7 Teljes négyzetméter tömeg
16.20.8 Színtartóság
– fénnyel szemben (általános/pasztel szín)
– dörzsöléssel (nedves/száraz) szemben
– vízzel szemben (világos/egyéb színű szőnyeg)
– vízzel szemben – lefogás
16.20.9 Alkalmasság görgős szék igénybevételre intenzív, rendszeres alkalmazásnál eseti alkalmazásnál
16.20.10 Elektrosztatikus feltöltődési hajlam speciális alkalmazásnál
16.21 Flóros padlószőnyegek
16.21.1 Hordozó réteg feletti szálmagasság minden felhasználási területre
16.21.2 Tűzésszám
16.21.3 Hordozóréteg feletti flór (lenyírható) négyzetméter tömege (SPW)
16.21.4 Méretstabilitás esetleges nedves körülmények közötti alkalmazásnál speciális alkalmazásnál
16.21.5 A felületi flórréteg sűrűsége (SPD) minden felhasználási területre
16.21.6 Kopásállóság – Lisson teszt
16.21.7 Felületi hatásra történő külképi elváltozás – Vettermann dobos teszt
16.21.8 Lapok tömege (kg)/ négyzetméter tömege (kg/m2)
16.21.9 Lapméret
16.21.10 Lapok derékszögűsége
16.21.11 Méretstabilitás
16.21.12 Hullámosodás
16.21.13 Vágott szélek tartóssága, rojtosodás
16.22 Tűnemezelt padlóburkoló anyagok a flóros tűnemezelt padlóburkoló anyagok kivételével
16.22.1 Hordozóréteg feletti flór (lenyírható) négyzetméter tömege minden felhasználási területre
16.22.2 Méretstabilitás esetleges nedves körülmények közötti alkalmazásnál speciális alkalmazásnál
16.22.3 Maradó benyomódás 23, 32, 33 igénybevételi osztálynál
16.22.4 Bolyhosodás minden felhasználási területre
16.22.5 Kopásállóság – Lisson teszt
16.22.6 Felületi hatásra történő külképi elváltozás – Vettermann dobos teszt
16.22.7 Színváltozás görgős szék igénybevételnél
16.22.8 Méretstabilitás esetleges nedves körülmények közötti alkalmazásnál speciális alkalmazásnál
16.22.9 Lapok tömege (kg)/ négyzetméter tömege (kg/m2) minden felhasználási területre
16.22.10 Lapméret
16.22.11 Lapok derékszögűsége
16.22.12 Méretstabilitás
16.22.13 Hullámosodás
16.23 Flór nélküli textil padlóburkoló anyagok
16.23.1 Bolyhosodás minden felhasználási területre
16.23.2 Méretstabilitás esetleges nedves körülmények közötti alkalmazásnál speciális alkalmazásnál
16.23.3 Kopásállóság – Lisson teszt minden felhasználási területre
16.23.4 Felületi hatásra történő külképi elváltozás – Vettermann dobos teszt
16.23.5 Szerkezeti integritás
16.23.6 Méretstabilitás esetleges nedves körülmények közötti alkalmazásnál speciális alkalmazásnál
16.23.7 Rojtosodás minden felhasználási területre
17 Sportpálya burkolatok / Többcélú sportolásra alkalmas beltéri burkolatok / Előírások / Többcélű sportolásra alkalmas beltéri burkolatok, burkolat rendszerek, melyek magukba foglalják mind az alap, mind a felületi réteget, akár előre gyártották, akár a helyszínen készítik őket
17.1 A sportpálya típusa
17.2 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
17.3 Formaldehid kibocsátás
17.4 Pentaklór-fenol tatalom
17.5 Súrlódás
17.6 Erőleépülés
17.7 Függőleges alakváltozás
17.8 Függőleges labdavisszapattanás
17.9 Gördülő terheléssel szembeni ellenállás
17.10 Kopásállóság
17.11 Fényvisszaverődési tényező
17.12 Fényesség
17.13 Benyomódással szembeni ellenállás
17.14 Ütésállóság
17.15 Síktól való eltérés

21. Belső és külső fal és mennyezetburkolatok, belső válaszfalrendszerek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Kemény poli(vinil-klorid) (PVC-U) profilok épületben való felhasználásokhoz: PVC-U profilok és PVC-UE profilok külső és belső fal- és mennyezetkialakításokhoz / Külső és belső fal és álmennyezeti profilok
1.1 Mechanikai szilárdság minden felhasználási területre
1.2 Tűzvédelmi osztály
1.3 Tartósság
2 Álmennyezetek
2.1 Méretek minden felhasználási területre
2.2 Hajlítószilárdság
2.3 Terhelhetőség
2.4 Korrózió állóság kitettség függvényében
2.5 Hangelnyelés olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú akusztikai követelmények lépnek fel
2.6 Hővezetési tényező olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú hőtechnikai követelmények lépnek fel
2.7 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú tűzvédelmi követelmények lépnek fel
2.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.9 Veszélyes anyag kibocsátás, tartalom abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Fémkeretes elemek gipszkarton lemezekhez
3.1 Alapanyag, korrózió védelem minden felhasználási területre
3.2 Profil méretek
3.3 Mechanikai szilárdság
3.4 Tűzvédelmi osztály
4 Feszített mennyezetek: tartószerkezeti elemek belső térben (száraz, nedves környezetben), tartószerkezeti elemek külső térben, nem tartószerkezeti elemek belső térben nedves környezetben
4.1 Alapanyagok jellemzői minden felhasználási területre
4.2 Vastagság
4.3 Négyzetméter tömeg
4.4 Méretállandóság nedvességgel szemben
4.5 Zsugorodás hő hatására
4.6 Szakítószilárdság, szakadási nyúlás
4.7 Mikroorganizmusokkal szembeni ellenállás
4.8 Hegesztési varrat szilárdsága
4.9 Tartósság
4.10 Tűzvédelmi osztály
4.11 Veszélyes anyag kibocsájtás, tartalom abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Dekortapéta, tekercs és panel, belső falburkolat
5.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.2 Veszélyes anyag kibocsátás, tartalom (formaldehidtartalom, nehézfémek, vinylclorid monomer)
5.3 Hangelnyelés olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú akusztikai követelmények lépnek fel
5.4 Hővezetési tényező olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú követelmények lépnek fel
6 Külső és belső fal és álmennyezeti elem
6.1 Vastagság minden felhasználási területre
6.2 Testsűrűség
6.3 Mechanikai szilárdság (hajlítószilárdság, hajlítási rugalmassági modulus, csavar kiszakító erő)
6.4 Homlokzati tűzterjedés olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben ilyen irányú tűzvédelmi követelmények lép fel
6.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
6.6 Páraáteresztő képesség olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
6.7 Hővezetési tényező olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
6.8 Hangelnyelés, léghanggátlás olyan épületszerkezetnél történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
6.9 Veszélyes anyag kibocsájtás, tartalom abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6.10 Időjárásállóság külső téri felhasználás esetén
7 Nem teherhordó falakként használatos belső válaszfal készletek, belső válaszfal
7.1 Használati biztonság (vízszintes-, függőleges terhelés, ütésállóság) minden felhasználási területre
7.2 Tűzállósági teljesítmény
7.3 Tűzvédelmi osztály
7.4 Akusztika (léghanggátlás, hangelnyelés) olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
7.5 Veszélyes anyag kibocsátás, tartalom (formaldehidtartalom, azbeszt, pentaklorfenol, egyéb) minden felhasználási területre
7.6 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel

22. Tetőburkolatok, tető-felülvilágítók, tetőablakok és segédtermékek, tetőszerkezetek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Égetett agyag tetőcserép alap és kiegészítő cserepei: magastetők tetőfedésére, függőleges falak külső és belső burkolására
1.1 Szerkezeti tulajdonságok
1.2 Rögzítés minden felhasználási területre
1.3 Alakhűség
1.4 Egyenesség (görbültség)
1.5 Méretek és mérettűrések
1.6 Víztartó képesség
1.7 Mechanikai szilárdság / Hajlító törőerő tetőfedésre
1.8 Tartósság / Fagyállóság külső téri felhasználás
1.9 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.10 Külső tűzzel szembeni teljesítmény
1.11 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
1.12 Hőlökésállóság mázas és engóbozott tetőfedő és falburkoló termékek
2 Beton tetőcserép alap és kiegészítő cserepei magastetők tetőfedésére, függőleges falak külső és belső burkolására
2.1 Típus tetőfedésre
2.2 Méret, tömeg
2.3 Vízzáróság minden felhasználási területre
2.4 Mechanikai ellenállás tetőfedésre
2.5 Tartósság / Fagyállóság külső téri felhasználás
2.6 Külső tűzzel szembeni teljesítmény minden felhasználási területre
2.7 Tűzvédelmi osztály
2.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Bitumenes zsindelyek ásványi és/vagy szintetikus hordozóréteggel
3.1 Húzási tulajdonságok minden felhasználási területre
3.2 Továbbszakítási ellenállás (szegszárral)
3.3 Vízfelvétel
3.4 UV ellenállás
3.5 Hőállóság
3.6 Hintőanyag tapadása
3.7 Lefejtési ellenállás csak a fémfóliával kasírozott termékeknél
3.8 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.9 Külső tűzzel szembeni teljesítmény
4 Bitumenes hullámlemezek
4.1 Mechanikai tulajdonságok minden felhasználási területre
4.2 Terhelhetőségi osztály (R v. S) csak tetőfedésnél
4.3 Ütési ellenállás csak tetőfedésnél
4.4 Továbbszakítási ellenállás minden felhasználási területre
4.5 Víz áthatolással szembeni ellenállás
4.6 Bitumen tartalom
4.7 Felülettömeg
4.8 Vízfelvétel
4.9 Továbbszakítási ellenállás öregítés után
4.10 Vízáthatolási ellenállás öregítés után
4.11 Hőtágulási együttható
4.12 Tűzvédelmi osztály
4.13 Külső tűzzel szembeni teljesítmény
5 Biztonsági tetőhorgok
5.1 Statikus terhelhetőség minden felhasználási területre
5.2 Statikus terhelhetőség a horgonyzási pontban
5.3 Fáradási szilárdság
5.4 Tűzvédelmi osztály
5.5 Külső tűzzel szembeni teljesítmény
6 Járdák, lépcsőfokok és tipegők
6.1 Statikus terhelhetőség minden felhasználási területre
6.2 Fáradási szilárdság csak 2. osztály
6.3 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
6.4 Külső tűzzel szembeni teljesítmény
7 Teljes felületen alátámasztott fémlemez és lemezcsík tetőfedésre, külső borításra és belső burkolásra
7.1 Anyagminőségek minden felhasználási területre
7.2 Névleges vastagság
7.3 Vízáthatolással szembeni ellenállás
7.4 Méretváltozás
7.5 Mérettűrések
7.6 Páraáteresztési tulajdonságok
7.7 Tartósság
7.8 Külső tűzzel szembeni teljesítmény tetőknél
7.9 Tűzvédelmi osztály (tűzveszélyesség) minden felhasználási területre
7.10 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
8 Önhordó, kétoldalt fémlemez burkolatú, hőszigetelő szendvicspanelek
8.1 Panel azonosító jellemzők minden felhasználási területre
8.2 Hőátbocsátási tényező
8.3 Mechanikai és teherbírási jellemzők
8.4 Tűzvédelmi osztály
8.5 Tűzállósági teljesítmény ahol tűzállósági követelmény van
8.6 Külső tűzzel szembeni teljesítmény tetőknél
8.7 Vízzáróság tetőknél és oldalfalaknál
8.8 Légzárás minden felhasználási területre
8.9 Páraáteresztés
8.10 Léghanggátlás ahol akusztikai igény merül fel
8.11 Hangelnyelés
8.12 Pontszerű és kezelési terhekkel szembeni ellenállás csak mennyezeteknél
9 Önhordó fémlemez tetőfedésre, külső borításra és belső burkolásra / Termékjellemzők és követelmények
9.1 Anyagminőségek minden felhasználási területre
9.2 Névleges vastagság
9.3 Mechanikai ellenállás tetőknél koncentrált erővel szembeni ellenállás
9.4 Vízáthatolással szembeni ellenállás minden felhasználási területre
9.5 Méretváltozás
9.6 Mérettűrések
9.7 Páraáteresztési tulajdonságok
9.8 Külső tűzzel szembeni teljesítmény tetőknél
9.9 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
9.10 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

23. Útépítési termékek

Az útépítések során felhasznált építési termékekre vonatkozó követelményeket az útügyi műszaki előírások tartalmazzák.

24. Adalékanyagok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) utak, repülőterek és más közforgalmú területek aszfaltkeverékeihez és felületi bevonatokhoz: a természetes, mesterséges eredetű és újrahasznosított anyagból származó kőanyaghalmazok és kőlisztek aszfaltkeverékekben történő alkalmazási feltételei
1.1 Kőanyaghalmaz ásványi előfordulásból, amelyet a feldolgozás során kizárólag mechanikai hatás ér (zúzottkő és zúzott kavics termékek, amelyeket töréssel, zúzással, osztályozással állítanak elő)
1.1.1 Szemmegoszlás
1.1.2 Durva-, finom-, nyújtott kőanyaghalmaz minden felhasználási területre
1.1.3 Finomszem-tartalom
1.1.4 Finom szemek minősége
1.1.5 Szemalak
1.1.6 Zúzott és tört felületű szemek aránya
1.1.7 Finom kőanyaghalmaz szögletessége
1.1.8 Aprózódási ellenállás
1.1.9 Csiszolódási ellenállás
1.1.10 Felületi kopási ellenállás
1.1.11 Aprózódási ellenállás
1.1.12 Ellenállás szöges járműabroncs koptató hatásának
1.1.13 Szemek testsűrűsége és vízfelvétele
1.1.14 Halmazsűrűség
1.1.15 Tartósság
1.1.16 Vízfelvétel-fagyállóság
1.1.17 Fagyállóság
1.1.18 Hőlökésállóság
1.1.19 Bitumenes tapadóképesség
1.1.20 Bazalt napszúrása bazalt felhasználása esetén
1.2 Kőanyaghalmaz ásványi előfordulásból, amelyet a feldolgozás során kizárólag mechanikai hatás ér (kőlisztek)
1.2.2 Szemmegoszlás
1.2.3 Káros finom szemek minden felhasználási területre
1.2.5 Víztartalom
1.2.6 Anyagsűrűség
1.2.7 Merevítő tulajdonságok
1.2.8 Szárazon tömörített kőliszt hézagtérfogata
1.2.9 Kőliszt hatásának vizsgálata aszfaltkeverékek gyűrűs-golyós lágyuláspontjára
1.2.11 Vízoldhatóság
1.2.12 Vízérzékenység
1.2.13 Kalcium-karbonát tartalom
1.2.14 Kevert kőliszt kacium-hidroxid tartalma
1.2.16 Idegen kőliszt bitumenszáma
1.2.17 Szénpernye izzítási vesztesége
1.2.18 Idegen kőliszt anyagsűrűsége
1.2.19 Laza halmazsűrűség meghatározása kerozinban
1.2.20 Blaine-vizsgálat
1.3 Mesterségesen előállított kőanyaghalmaz / Ásványi eredetű kőanyaghalmaz, amelyet ipari módszerekkel, termikus vagy egyéb változást magában foglaló ipari módszerekkel állítottak el (másodnyersanyagok, mint például kohászati, acélgyártási salakok, vagy például duzzasztott agyagkavics stb.)
1.3.1 Szemmegoszlás
1.3.2 Durva-, finom-, nyújtott kőanyaghalmaz minden felhasználási területre
1.3.3 Finomszem-tartalom
1.3.4 Finom szemek minősége
1.3.5 Szemalak
1.3.6 Zúzott és tört felületű szemek aránya
1.3.7 Finom kőanyaghalmaz szögletessége
1.3.9 Aprózódási ellenállás
1.3.10 Csiszolódási ellenállás
1.3.11 Felületi kopási ellenállás
1.3.12 Aprózódási ellenállás
1.3.13 Ellenállás szöges járműabroncs koptató hatásának
1.3.14 Szemek testsűrűsége és vízfelvétele
1.3.15 Halmazsűrűség
1.3.16 Tartósság
1.3.17 Vízfelvétel-fagyállóság
1.3.18 Fagyállóság
1.3.19 Hőlökésállóság
1.3.20 Bitumenes tapadóképesség
1.3.21 Bazalt napszúrása
1.3.22 Kémiai összetétel
1.3.23 Durva, könnyű szennyeződések
1.3.24 Kohósalak, acélgyártási salak térfogatállandósága
1.3.25 Dikálcium-szilikátos aprózódás
1.3.26 Vasas aprózódás
1.3.27 Acélgyártási salak térfogatállandósága
1.4 Előzőleg már felhasznált, szervetlen építőanyagból előállított kőanyaghalmaz (építési-bontási hulladékok, beton, aszfalt, vegyes építési törmelék, mart aszfalt stb.)
1.4.1 Szemmegoszlás
1.4.2 Durva-, finom-, nyújtott kőanyaghalmaz minden felhasználási területre
1.4.3 Finomszem-tartalom
1.4.4 Finom szemek minősége
1.4.5 Szemalak
1.4.6 Zúzott és tört felületű szemek aránya
1.4.7 Finom kőanyaghalmaz szögletessége
1.4.9 Aprózódási ellenállás
1.4.10 Csiszolódási ellenállás
1.4.11 Felületi kopási ellenállás
1.4.12 Aprózódási ellenállás
1.4.13 Ellenállás szöges járműabroncs koptató hatásának
1.4.14 Szemek testsűrűsége és vízfelvétele
1.4.15 Halmazsűrűség
1.4.16 Tartósság
1.4.17 Vízfelvétel-fagyállóság
1.4.18 Fagyállóság
1.4.19 Hőlökésállóság
1.4.20 Bitumenes tapadóképesség
1.4.21 Bazalt napszúrása
1.4.22 Kémiai összetétel
1.4.23 Durva, könnyű szennyeződések
2 Pernye betonhoz (vonatkozik továbbá a habarcsokhoz és injektáló habarcsokhoz használható pernyékre is)
2.1 Aktivitási index
2.2 Finomszem tartalom minden felhasználási területre
2.3 Térfogat állandóság (duzzadás)
2.4 Térfogat állandóság (szabad CaO)
2.5 Izzítási veszteség
2.7 Tartalom: SiO2 Al2O3 Fe2O3
2.8 Tartalom: Na2O egyenérték
2.9 Tartalom: reaktív SiO2
2.10 Tartalom: SO3
2.11 Tartalom: klorid-ion
2.12 Tartalom: reaktív CaO
2.13 Tartalom: MgO tartalom
2.14 Tartalom: P2O5 tartalom
2.15 Szemek testsűrűsége
2.16 Kötés idő
2.17 Vízigény
2.18 Tartósság
2.19 Radioaktivitás
2.20 Veszélyes anyag tartalom abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Kőanyaghalmazok vasúti ágyazathoz
3.1 Frakció minden felhasználási területre
3.2 Szemmegoszlás
3.3 Finomszem tartalom
3.4 Szemalak
3.5 Szemhossz
3.6 Szemcse-testsűrűség
3.7 Aprózódással szembeni ellenállás
3.8 Kopási ellenállás
3.9 Vízfelvétel
3.10 Veszélyes összetevők kibocsátása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3.11 Fagyállóság minden felhasználási területre
3.12 Időjárás-állóság
3.13 Csak bazalt vagy rokon kőzet esetében
4 Kőanyaghalmazok műtárgyakban és útépítésben használt, kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú anyagokhoz
4.1 Olyan zúzottkő és zúzott kavics termékek, amelyeket töréssel, zúzással, osztályozással állítanak elő
4.1.1 Szemmegoszlás: durva kőanyaghalmaz
4.1.2 Szemmegoszlás: finom minden felhasználási területre
4.1.3 Szemmegoszlás: nyújtott
4.1.4 Durva kőanyaghalmaz szemalakja: lemezességi szám
4.1.5 Durva kőanyaghalmaz szemalakja: szemalak tényező
4.1.6 Zúzott vagy tört és a teljesen legömbölyödött szemek százalékaránya
4.1.7 Finomszem tartalom: finom
4.1.8 Finomszem tartalom: nyújtott
4.1.9 Finom szemek minősége
4.1.10 Durva kőanyaghalmaz aprózódási ellenállása: Los Angeles együttható
4.1.11 Durva kőanyaghalmaz aprózódási ellenállása: ütőszilárdság
4.1.12 Durva kőanyaghalmaz aprózódási ellenállása: mikro-Deval aprózódás
4.1.13 Szemek testsűrűsége
4.1.14 Hidraulikusan kötött keverékek kötési és szilárdulási folyamatát befolyásoló összetevők
4.1.15 Veszélyes összetevők kibocsátása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4.1.16 Bazalt napszúrása minden felhasználási területre
4.1.17 Vízfelvétel
4.1.18 Fagyállóság
4.2 Kavics, homok, homokos kavics, amelyeket hidraulikus kötésű keverékekben is felhasználnak
4.2.1 Szemmegoszlás: durva
4.2.2 Szemmegoszlás: finom minden felhasználási területre
4.2.3 Szemmegoszlás: nyújtott
4.2.4 Finom szemek minősége
4.2.5 Savoldható szulfátok
4.2.6 Összes kén
4.3 Természetes aprózódású kőzetek
4.3.1 Hidraulikusan kötött keverékek kötési és szilárdulási folyamatát befolyásoló összetevők
4.3.2 Szemmegoszlás minden felhasználási területre
4.3.3 Durva kőanyaghalmaz szemalakja
4.3.4 Zúzott vagy tört és a teljesen legömbölyödött szemek százalékaránya
4.3.5 Finomszem tartalom
4.3.6 Finom szemek minősége
4.3.7 Fizikai követelmények
4.3.8 Durva kőanyaghalmaz aprózódási ellenállása
4.3.9 Szemek testsűrűsége
4.3.10 Savoldható szulfátok
4.3.11 Összes kén
4.3.12 Hidraulikusan kötött keverékek kötési és szilárdulási folyamatát befolyásoló összetevők
4.3.13 Veszélyes összetevők kibocsátása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4.3.14 Fagyállóság
4.3.15 Vízfelvétel minden felhasználási területre
4.3.16 Szemmegoszlás
4.3.17 Durva kőanyaghalmaz szemalakja
4.3.18 Zúzott vagy tört és a teljesen legömbölyödött szemek százalékaránya:
4.4 Mesterségesen előállított kőanyagok: – darabos kohósalak – acélgyártási salak – szemétégetési salak
4.4.1 Finomszem tartalom
4.4.2 Finom szemek minősége minden felhasználási területre
4.4.3 Fizikai követelmények
4.4.4 Durva kőanyaghalmaz aprózódási ellenállása
4.4.5 Szemek testsűrűsége
4.4.6 Savoldható szulfátok
4.4.7 Összes kén
4.4.8 Veszélyes összetevők kibocsátása
4.4.9 Vízoldható összetevők
4.4.10 Tartósság
4.4.11 Bazalt napszúrása
4.4.12 Fagyállóság
4.4.13 Acélgyártási salak térfogatállandósága és MgO tartalma
4.4.14 Darabos kohósalak dikalcium szilikátos aprózódása
4.4.15 Darabos kohósalak vasas aprózódása
4.5 Újrahasznosított kőanyag halmazok – vegyes betontörmelék- vegyes zúzottkő anyagok- zúzott útpályaszerkezeti anyagok
4.5.1 Szemmegoszlás minden felhasználási területre
4.5.2 Zúzott vagy tört és a teljesen legömbölyödött szemek százalékaránya
4.5.3 Vízoldható összetevők
4.5.4 Szemek testsűrűsége
5 Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) habarcshoz / Természetes, mesterséges és újrahasznosított anyagokból nyert olyan adalékanyagok és kőlisztek, valamint keverékei, melyek habarcskészítésre alkalmasak / Nem vonatkoznak azon kőlisztre, melyet a cement alkotóként alkalmaznak, illetve inert kőlisztként habarcshoz, adalékanyaghoz kevernek ipari padló felső rétegeként
5.1 Kőanyaghalmaz
5.1.1 Szemalak, szemnagyság
5.1.2 szemek testsűrűsége minden felhasználási területre
5.1.3 Szemnagyság és szemmegoszlás
5.1.4 Szemmegoszlás tűrése
5.1.5 Szemalak <4,0mm
5.1.6 Szem testsűrűség
5.1.7 Tisztaság
5.1.8 Kagylóhéjtartalom
5.1.9 Finomszem-tartalom
5.1.10 Kőanyaghalmaz
5.1.11 Összetétel/tartalom
5.1.12 Kémiai követelmény
5.1.13 Kloridok
5.1.14 Szulfátok
5.1.15 Kéntartalom
5.1.16 Habarcs kötését és szilárdulását befolyásoló összetevők
5.1.17 Térfogatállandóság
5.1.18 Vízben oldható összetevők
5.1.19 Vízfelvétel
5.1.20 Fagyállóság
5.1.21 Fagyállóság
5.1.22 Alkáli kovasav reakcióval szembeni ellenállás
5.2 Kőliszt
5.2.1 Szemalak, szemnagyság
5.2.2 Szemek testsűrűsége minden felhasználási területre
5.2.3 Szemnagyság és szemmegoszlás
5.2.4 Szemmegoszlás tűrése
5.2.5 Szem testsűrűség
5.2.6 Tisztaság
5.2.7 Kagylóhéjtartalom
5.2.8 Finomszem-tartalom
5.2.9 Összetétel/tartalom
5.2.10 Kémiai követelmény
5.2.11 ZA.1
5.2.12 Kloridok
5.2.13 Szulfátok
5.2.14 Kéntartalom
5.2.15 Habarcs kötését és szilárdulását befolyásoló összetevők
5.2.16 Izzítási veszteség
5.2.17 Pernyék és kohósalak esetében
5.2.18 Veszélyes anyag kibocsátás
5.2.19 Fagyállóság
6 Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz, habarcshoz és injektáló habarcshoz melyek kiszárított testsűrűsége nagyobb, mint 2,00 Mg/m3 (2000 kg/m3), illetve újrahasznosított kőanyaghalmazok esetében még az 1,50 Mg/m3
és 2,00 Mg/m3 közötti
6.1 Szemnagyság és szemmegoszlás
6.2 Finomszem tartalom minden felhasználási területre
6.3 Aprózódási ellenállás
6.4 Klorid tartalom
6.5 Teljes kéntartalom
6.6 A beton kötését és szilárdulását befolyásoló összetevők
6.7 Száradási zsugorodás
6.8 Veszélyes anyag kibocsátás, radioaktivitás
6.9 Fagyállóság
6.10 Alkáli kovasav reakcióval szembeni ellenállás
7 Könnyű kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz, olyan ásványi eredetű adalékanyagok, melyek kiszárított testsűrűsége nem több, mint 2000 kg/m3 (2,00 Mg/m3), vagy halmazsűrűsége nem több, mint 1200 kg/m3 (1,20 Mg/m3) és lehetnek:
a) természetes kőanyaghalmazok,
b) természetes nyersanyagból és/vagy ipari melléktermékekből előállított kőanyaghalmazok,
c) ipari melléktermékek,
d) újrahasznosított kőanyaghalmazok.
7.1 Szemnagyság és szemmegoszlás
7.2 Tisztaság minden felhasználási területre
7.3 Klorid tartalom
7.4 Savban oldható szulfátok
7.5 Kéntartalom
7.6 Veszélyes anyag kibocsátás, radioaktivitás
7.7 Fagyállóság

26. Betonnal, vakoló- és falazóhabarccsal kapcsolatos termékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Habarcsok és ragasztók kül- és beltéri fal- és padlóburkoló kerámiai lapokhoz
1.1 Cementtartalmú habarcsok
1.1.1 Kezdeti húzási tapadószilárdság normálkötésű habarcsoknál
1.1.2 Húzási tapadószilárdság vízbe merítés után
1.1.3 Húzási tapadószilárdság hevítéses öregítés után minden felhasználási területre
1.1.4 Húzási tapadószilárdság ciklikus fagyasztás-olvasztás után
1.1.5 Nyitott idő
1.1.6 Korai húzási tapadószilárdság gyors kötésű habarcsoknál
1.1.7 Lecsúszás csökkentett lecsúszású habarcsoknál
1.1.8 Alakváltozás alakváltozásra képes és nagy alakváltozásra képes habarcsoknál
1.2 Diszperziós ragasztók
1.2.1 Kezdeti nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területre
1.2.2 Nyírási tapadószilárdság hevítéses öregítés után
1.2.3 Nyitott idő
1.2.4 Lecsúszás csökkentett lecsúszású diszperziós ragasztóknál
1.2.5 Nyírási tapadószilárdság vízbe merítés után fokozott követelményű diszperziós ragasztóknál
1.2.6 Nyírási tapadószilárdság megnövelt hőmérsékleten
1.3 Reaktív műgyanta ragasztók
1.3.1 Kezdeti nyírási tapadószilárdság minden felhasználási területre
1.3.2 Nyírási tapadószilárdság vízbe merítés után
1.3.3 Nyitott idő
1.3.4 Lecsúszás csökkentett lecsúszású reaktív műgyanta ragasztóknál
1.3.5 Nyírási tapadószilárdság hősokk után fokozott követelményű reaktív műgyanta ragasztóknál
2 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására: a betonfelület védelmére használt termékek és rendszerek a karbantartási, javítási munkák, a beton- és vasbeton szerkezetek tartósságának fokozása érdekében
2.1 a. hidrofób impregnálás
2.1.1 Tömegveszteség sóoldatos fagyás-kiolvasztás után az adott terméktulajdonságra jellemző egyedi
2.1.2 Behatolási mélység felhasználási területek esetén
2.1.3 Vízfelvétel és ellenállás alkáliákkal szemben
2.1.4 A száradási sebesség együtthatója
2.1.5 Kloridion-diffúzió
2.2 b. impregnálás
2.2.1 Kopásállóság (Taber-vizsgálat) az adott terméktulajdonságra jellemző egyedi
2.2.2 Vízgőzáteresztés felhasználási területek esetén
2.2.3 Kapilláris-vízfelszívás és vízáteresztés
2.2.4 Tapadás hőmérsékleti összeférhetőség
2.2.5 Vegyi ellenállás (felszívódó-közeges módszer)
2.2.6 Ütésállóság
2.2.7 Leszakítás
2.2.9 Tűzvédelmi osztály: a felhordás után
2.2.10 Csúszási ellenállás
2.2.11 Behatolási mélység
2.3 c. bevonatok
2.3.1 Lineáris zsugorodás az adott terméktulajdonságra jellemző egyedi
2.3.2 Nyomószilárdság felhasználási területek esetén
2.3.3 Hőtágulási együttható
2.3.4 Kopásállóság (Taber-vizsgálat)
2.3.5 Keresztvágási vizsgálat
2.3.6 CO2-áteresztés
2.3.7 Vízgőzáteresztés
2.3.8 Kapilláris-vízfelszívás és vízáteresztés
2.3.9 Tapadás hőmérsékleti összeférhetőség
2.3.10 Ellenállás hőlökéssel szemben (1x)
2.3.11 Vegyi ellenállás (felszívódó közeges módszer)
2.3.12 Ellenállás erős vegyi hatással szemben
2.3.13 Repedésáthidaló képesség
2.3.14 Ütésállóság
2.3.15 Leszakítási vizsgálat
2.3.16 Tűzvédelmi osztály: a felhordás után
2.3.17 Csúszási ellenállás
2.3.18 Antisztatikus viselkedés
2.3.19 Tapadás nedves betonon (alap: MC 0,40)
3 Szilikapor betonokhoz / II típusú (aktív) kiegészítőanyagként használható szilikapor, továbbá a habarcsokhoz és injektáló habarcsokhoz használható szilikaporok, karbantartási, javítási munkák, a beton- és vasbeton szerkezetek tartósságának fokozása érdekében
3.1 SiO2 tartalom
3.2 Elemi Si tartalom minden felhasználási területre
3.3 Szabad CaO tart.
3.4 Kén tartalom, mint
3.5 SO3 tartalom
3.6 Összes alkáli tart. Na2O egyenérték
3.7 Klorid-ion tart.
3.8 Izzítási veszteség
3.9 Finomszem tartalom fajlagos felület
3.10 Száraz anyag tartalom
3.11 Aktivitási index
3.12 Veszélyes összetevők kibocsátása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3.13 Radioaktivitás minden felhasználási területre
4 Szerveskötőanyag-tartalmú külső és belső vakolatok követelményei kül- és beltéri falazatok, oszlopok, mennyezetek stb. bevonására használatos, szerves kötőanyagú vakolatokra (idesorolva a szilikát /vízüveg/, szilán, sziloxán és szilikon alapú vakolatokat is)
4.1 Vízgőzáteresztés (páradiffúzió)
4.2 Vízfelvétel minden felhasználási területre
4.3 Tapadószilárdság
4.4 Tartósság (fagyasztás utáni tapadószilárdság)
4.5 Tűzvédelmi osztály
4.6 Hővezetési tényező
4.7 Veszélyes anyag abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Őrölt, granulált kohósalak betonban, habarcsban és injektálóhabarcsban való felhasználásra az EN 206–1 szerinti betonokhoz /II típusú (aktív) kiegészítőanyagként használható őrölt, granulált kohósalak, továbbá a habarcsokhoz és injektáló habarcsokhoz használható őrölt, granulált kohósalak
5.1 Nyomószilárdságra gyakorolt hatás: aktivitási index
5.2 Kötésidő, kötéskezdet minden felhasználási területre
5.3 Finomszem tartalom, fajlagos felület
5.4 – MgO tartalom
5.5 – szulfid tartalom
5.6 – kén tartalom
5.7 – a kén oxidációjával korrigált izzítási veszteség
5.8 – klorid-ion tartalom
5.9 – nedvesség tartalom
5.10 Tartósság
5.11 Veszélyes összetevők kibocsátása abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5.12 Radioaktivitás minden felhasználási területre
6 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Betonacélok korrózióvédelme: meglévő bevonat nélküli megerősítő vasalások és felújítás alatt lévő vasbeton szerkezetekbe beágyazott betonacélok aktív és passzív védőbevonatai
6.1 Korrózióvédelem minden felhasználási területre
7 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. A betonacél rudak lehorgonyzása: megerősítő betonacélok lehorgonyzására szolgáló termékek és rendszerek
7.1 Kihúzás minden felhasználási területre
7.2 Klorid-ion tartalom
7.3 Tűzvédelmi osztály
7.4 Megcsúszás húzófeszültség esetén polimer habarcsok (PC) esetén
7.5 Üvegátmeneti hőmérséklet
8 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Betoninjektálás:
a betonszerkezetek javítására és védelmére használt injektálótermékek
(H) hidraulikus kötőanyagú termékek
(P) reaktív polimer kötőanyagú termékek
8.1 Erőátadó kitöltők
8.1.1 Alapvető jellemzők
8.1.1.1 Tapadóképesség a húzó-tapadó szilárdsággal (H, P) minden felhasználási területre
8.1.1.2 Térfogati zsugorodás (P)
8.1.1.3 Vérzés (H)
8.1.1.4 Térfogatváltozás (H)
8.1.1.5 Tapadóképesség a ferde nyírószilárdsággal (H, P) bizonyos tervezett felhasználásokra
8.1.1.6 Üvegesedési hőmérséklet (P)
8.1.1.7 Kloridtartalom (H)
8.1.2 Bedolgozhatósági jellemzők
8.1.2.1 Injektálhatóság meghatározása és hasítóvizsgálat (H, P) minden felhasználási területre
8.1.2.2 Viszkozitás (P)
8.1.2.3 Kifolyási idő (H)
8.1.3 Reakcióképességi jellemzők
8.1.3.1 Bedolgozhatósági idő (H, P) minden felhasználási területre
8.1.3.2 A húzószilárdság kifejlődése polimerek esetén (P)
8.1.3.3 Kötésidő (H)
8.1.4 Tartóssági jellemzők
8.1.4.1 hőmérséklet-változási és nedves-száraz ciklusok után mért tapadóképesség a húzó-tapadó szilárdsággal (H, P) minden felhasználási területre
8.1.4.2 Összeférhetőség a betonnal (H,P)
8.2 Képlékeny kitöltők
8.2.1 Alapvető jellemzők
8.2.1.1 Tapadóképesség és a nyúlékony (duktilis) injektáló-termékek nyújthatósága (P) minden felhasználási területre
8.2.1.2 Vizzáróság (P) bizonyos tervezett felhasználásokra
8.2.1.3 Üvegesedési hőmérséklet (P)
8.2.2 Bedolgozhatósági jellemzők
8.2.2.1 Injektálhatóság meghatározása (P) minden felhasználási területre
8.2.2.2 Viszkozitás(P)
8.2.2.3 Tágulási arány és a tágulás kifejlődése (P) bizonyos tervezett felhasználásokra
8.2.3 Reakcióképességi jellemzők
8.2.3.1 Bedolgozhatósági idő (P) minden felhasználási területre
8.2.4 Tartóssági jellemzők
8.2.4.1 Összeférhetőség a betonnal (P) minden felhasználási területre
8.3 Duzzadó kitöltők
8.3.1 Alapvető jellemzők
8.3.1.1 Vízzáróság (P) minden felhasználási területre
8.3.1.2 Korróziós viselkedés bizonyos tervezett felhasználásokra
8.3.2 Bedolgozhatósági jellemzők
8.3.2.1 Bedolgozhatóság – Viszkozitás (P) minden felhasználási területre
8.3.2.2 Tágulási arány és a tágulás kifejlődése vízfelvételkor
Térfogat- és tömegváltozás a levegős szárítás és a vízfelvétel hatására (P)
8.3.3 Reakcióképességi jellemzők
8.3.3.1 Bedolgozhatósági idő (P) minden felhasználási területre
8.3.4 Tartóssági jellemzők
8.3.4.1 Vízérzékenység: vízfelvétel okozta tágulás – Erre vonatkozik: Térfogat- és tömegváltozás a levegőn való szárítás és a vízben való tárolás hatására (P) minden felhasználási területre
8.3.4.2 Érzékenység a nedves–száraz ciklusokra. Erre vonatkozik:
térfogat- és tömegváltozás a levegőn való szárítás és a vízben való tárolás hatására (P)
8.3.4.3 Összeférhetőség a betonnal (P)
9 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására / Szerkezeti ragasztók
9.1 a. Megerősítő anyagok betonszerkezethez való szerkezeti ragasztáshoz használt ragasztók, rendszerek
9.1.1 Ragasztási /tapadó szilárdság
9.1.2 Nyírószilárdság minden felhasználási területre
9.1.3 Zsugorodás
9.1.4 Bedolgozhatóság
9.1.5 Rugalmassági modulus
9.1.6 Hőtágulási együttható
9.1.7 Üvegesedési hőmérséklet
9.1.8 Tartósság
9.1.9 Tűzvédelmi osztály
9.1.10 Veszélyes anyagok
9.2 b. Megszilárdult beton ragasztása megszilárdult betonhoz, előregyártott elemek ragasztása betonszerkezethez
9.2.1 Ragasztási /tapadó szilárdság
9.2.2 Nyírószilárdság minden felhasználási területre
9.2.3 Nyomószilárdság
9.2.4 Zsugorodás
9.2.5 Bedolgozhatóság
9.2.6 Vízérzékenység
9.2.7 Rugalmassági modulus
9.2.8 Hőtágulási együttható
9.2.9 Üvegesedési hőmérséklet
9.2.10 Tartósság
9.2.11 Tűzvédelmi osztály
9.2.12 Veszélyes anyagok
10 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására / Szerkezeti és nem szerkezeti javítás / Azon habarcsok és betonok, amelyeket esetleg más termékekkel és rendszerekkel együtt használnak a hibás beton helyreállítására és/vagy kicserélésére, valamint a betonacél megvédésére, amelyek a roncsolódott betonszerkezetek élettartamának meghosszabbításához szükségesek.
10.1 Nyomószilárdság
10.2 Kloridion-tartalom minden felhasználási területre
10.3 Tapadóképesség
10.4 Korlátozott zsugorodás/ tágulás
10.5 Karbonátosodási ellenállás
10.6 Rugalmassági modulus
10.7 Hőmérsékleti összeférhetőség
10.8 Csúszásellenállás
10.9 Hőtágulási együttható
10.10 Kapilláris vízfelvétel
10.11 Kloridion-behatolás
10.12 Kúszás nyomás hatására
10.13 Vegyszerállóság
10.14 Fej feletti alkalmazás (például a hídgerendák alsó felületének a javítása)
11 Szálak betonhoz: acélszálak betonokhoz, habarcsokhoz és injektáló habarcsokhoz adagolható acél szálvagdalékok / A szálerősített betonok, habarcsok, injektáló habarcsok lehetnek teherhordók, vagy nem teherhordók.
11.1 Szálfajta
11.2 Szálalak minden felhasználási területre
11.3 Ha van, a bevonat megadása (fajta, mennyiség)
11.4 Szakítószilárdság / E-modulusz
11.5 A beton konzisztenciájára gyakorolt hatás
11.6 A beton hajlító-húzó szilárdságára gyakorolt hatás
11.7 Veszélyes összetevőktől való mentesség abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
11.8 Tartósság minden felhasználási területre
12 Szálak betonhoz: polimer szálak betonokhoz, habarcsokhoz és injektáló habarcsokhoz adagolható polimer szálvagdalékok /A szálerősített betonok, habarcsok, injektáló habarcsok lehetnek teherhordók, vagy nem teherhordók. habarcsok, injektáló habarcsok lehetnek teherhordók, vagy nem teherhordók
12.1 Szálfajta
12.2 Szálalak minden felhasználási területre
12.3 Ha van, a bevonat megadása (fajta, mennyiség)
12.4 Méretek, finomság
12.5 Nyúlás vagy szakítószilárdság / E-modulusz
12.6 Olvadáspont és gyulladáspont
12.7 A beton konzisztenciájára gyakorolt hatás
12.8 A beton hajlító-húzó szilárdságára gyakorolt hatás
12.9 Veszélyes összetevőktől való mentesség abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
12.10 Tartósság minden felhasználási területre
13 Esztrichek és padozati anyagok. Esztrichhabarcsok. Tulajdonságok és követelmények. Úsztatott, csúszóréteges és tapadó kivitelű esztrichek, beleértve a fűtött, a kiegyenlítő és a koptató hatásnak kitett rétegeket, a tapadóhidakat, az aljzatkiegyenlítőket és a kéregerősítő anyagokat. Nem tartoznak ide a kazettás (tálcás) és az üreges álpadló szerkezetek
13.1 Úsztatott és csúszóréteges esztrichek
13.1.1 Hajlító-húzószilárdság minden felhasználási területre
13.1.2 Vastagság
13.1.3 Tűzvédelmi osztály
13.1.4 Kopásállóság, vagy görgősszékállóság burkolat nélküli esztrichnél
13.1.5 Konzisztencia önterülő esztricheknél és aljzatkiegyenlítőknél
13.1.6 pH érték kalcium-szulfát esztrichnél
13.2 Kiegyenlítő-tapadó esztrichek, aljzatkiegyenlítők, kéregerősítők
13.2.1 Vastagság minden felhasználási területre
13.2.2 Tűzvédelmi osztály
13.2.3 Hajlító-húzószilárdság cementkötésű esztrichnél cementkötésű esztricheknél
13.2.4 Nyomószilárdság cementkötésű esztrichnél
13.2.5 Tapadó-húzószilárdság műgyanta kötésű esztricheknél
13.2.6 Kopásállóság, vagy görgősszékállóság burkolat nélküli esztrichnél
13.2.7 Konzisztencia önterülő esztricheknél és aljzatkiegyenlítőknél
13.2.8 pH érték kalcium-szulfát esztrichnél
14 Beltérben használatos esztrichek előállítására szolgáló kalcium-szulfát (CAB) és kalcium-szulfát kompozit (CAC) kötőanyagok, valamint kalcium-szulfát alapú esztrichhabarcsok (CA)
14.1 Kalcium-szulfát (CAB) és kalcium-szulfát kompozit (CAC)
14.1.1 kötőanyagok
14.1.2 CaSO4-tartalom minden felhasználási területre
14.1.3 pH
14.1.4 kötésidő kezdete
14.1.5 kötésidő vége
14.1.6 hajlítószilárdság
14.1.7 nyomószilárdság
14.1.8 zsugorodás és duzzadás
14.1.9 tűzvédelmi osztály
14.2 Kalcium-szulfát alapú esztrichhabarcs (CA)
14.2.1 páraáteresztő képesség
14.2.2 pH minden felhasználási területre
14.2.3 bedolgozhatósági idő
14.2.4 vegyszerállóság
14.2.5 hőszigetelő képesség
14.2.6 hajlítószilárdság
14.2.7 nyomószilárdság
14.2.8 konzisztencia (terülés)
14.2.9 zsugorodás és duzzadás
14.2.10 tűzvédelmi osztály

27. Légfűtő berendezések

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Radiátorok és konvektorok: melegvízfűtési rendszerekben használható fűtőtestek
1.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.2 Mechanikai ellenállás
1.2.1 tömörség, nyomásállóság minden felhasználási területre
1.2.2 szilárdság
1.2.3 anyagminőség
1.2.4 falvastagság
1.3 Méretek
1.4 Hőteljesítmény
1.5 Áramlási ellenállás
1.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Mennyezetre szerelt, 120 °C-nál kisebb hőmérsékletű vízzel táplált sugárzópanelek:
melegvízfűtési rendszerekben használható sugárzó ernyők
2.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.2 Mechanikai ellenállás
2.2.1 tömörség, nyomásállóság minden felhasználási területre
2.2.2 szilárdság
2.2.3 anyagminőség
2.2.4 alvastagság
2.3 Méretek
2.4 Hőteljesítmény
2.5 Hőteljesítmény jelleggörbe
2.6 Áramlási ellenállás
2.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2.8 Felületi hőmérséklet minden felhasználási területre

28. Emberi fogyasztásra szánt vízzel nem érintkező csövek, tartályok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Ötvözetlen acélcsövek és csőidomok víz és vizes folyadékok szállítására az ivóvíz és a fűtési víz szállítása kivételével
1.1 Tűzvédelmi osztály
1.2 Folyáshatár minimuma minden felhasználási területre
1.3 Méret-tűrések csövekre, idomokra, végekre
1.4 Tömörség
1.5 Tartósság
1.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Víz és vizes folyadékok szállítására való acélcsövek és csőidomok csatlakozásának kötései az ivóvíz és a fűtési víz szállítása kivételével
2.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.2 Méret-tűrések csövekre
2.3 Tömörség: belső statikus, túlnyomással
2.4 Tömörség: belső statikus, negatív nyomással
2.5 Tömörség: külső statikus nyomással föld alatti használatkor
2.6 Tartósság: idomok, tömítések minden felhasználási területre
2.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Hegesztett korrózióálló acélcsövek víz és vizes folyadékok szállítására az ivóvíz és a fűtési víz szállítása kivételével
3.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.2 Folyáshatár / szakítószilárdság
3.3 Méret-tűrések csövekre
3.4 Tömörség: belső statikus nyomással
3.5 Tömörség: külső statikus nyomással
3.6 Tartósság
4 Hegesztésre és menetvágásra alkalmas ötvözetlen acélcsövek gáz, olaj, fűtő- és hűtővíz, vizes folyadékok szállítására, az ivóvíz szállítása kivételével
4.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.2 Folyáshatár minimuma
4.3 Méret-tűrések csövekre
4.4 Tömörség: gáz
4.5 Tömörség: folyadék
4.6 Tartósság
4.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései a víznek az épületekből való elvezetéséhez
5.1 Tűzvédelmi osztály: a csőrendszerre minden felhasználási területre
5.2 Belső nyomószilárdság
5.3 Ütésállóság, minimális szakítószilárdság (szürke öv. csőre, szürke öv. idomokra, gömbgrafitos öv. csőre, gömbgrafitos öv. idomokra)
5.4 Méret-tűrések csövekre
5.5 Tömörség: levegő
5.6 Tömörség: folyadék
5.7 Tömörség: gáz
5.8 Tartósság: külső bevonat és belső bevonat
6 Réz és rézötvözetek: varrat nélküli, körszelvényű rézcsövek egészségügyi és fűtési alkalmazásra vízhez és gázhoz és üzemanyagokhoz. Ivóvízhez a hazai egészségügyi előírásoknak megfelelően
6.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
6.2 Szakítószilárdság (lágy, félkemény és kemény csőre)
6.3 Belső nyomásállóság (Ø 6–54, 54–108, 108–159,159–267 mm csövekre)
6.4 Méret-tűrések csövekre
6.5 Tömörség
6.6 Tartósság
6.7 Hőállóság fűtési alkalmazásokhoz
6.8 Hegeszthetőség gázok, levegő szállításához
7 Műanyag csővezetékrendszerek – Nyomás nélküli talaj- és szennyvízelvezető rendszerelemek épületszerkezeten belül
7.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7.2 A csövek gyűrűmerevsége csak földbe temetett alkalmazás esetén
7.3 A fittingek gyűrűmerevsége
7.4 Mérettűrések csövekre minden felhasználási területre
7.5 Mérettűrések fittingekre
7.6 A csövek, fittingek és a kötések víztömörsége
7.7 A csövek, fittingek és a kötések gáztömörsége
7.8 A csövek és fittingek veszélyes anyag kibocsátása
7.9 A csövek, fittingek és a kötések tartóssága
7.10 Vicat lágyuláspont PVC; ABS; PVC+SAN és PVC–C anyagú termékekre
7.11 Folyási mutatószám PE és PP anyagú termékekre
7.12 Emelt hőmérsékletű ciklusos tömörség minden felhasználási területre
8 Műanyag csőrendszerek – Föld alatti nyomás nélküli alag-, és csatornacső rendszerelemek
8.1 Tűzvédelmi osztály
8.2 A csövek gyűrűmerevsége minden felhasználási területre
8.3 A fittingek gyűrűmerevsége
8.4 Mérettűrések csövekre
8.5 Mérettűrések fittingekre
8.6 A csövek, fittingek és a kötések víztömörsége
8.7 A csövek, fittingek és a kötések gáztömörsége
8.8 A csövek és fittingek veszélyes anyag kibocsátása
8.9 A csövek, fittingek és a kötések tartóssága
8.10 A csövek, fittingek és a kötések tartóssága
9 Műanyag csőrendszerek – Földbe temetett és föld feletti csőrendszer elemek nyomás alatti víz és más folyadékok számára
9.1 Tűzvédelmi osztály
9.2 Csövek belső nyomás szilárdsága minden felhasználási területre
9.3 Csövek külső nyomás szilárdsága
9.4 Fittingek belső nyomás szilárdsága
9.5 Mérettűrések csövekre
9.6 Mérettűrések fittingekre
9.7 A csövek, fittingek és a kötések folyadék tömörsége
9.8 A csövek, fittingek és a kötések gáz-tömörsége
9.9 A csövek és fittingek veszélyes anyag kibocsátása
9.10 A csövek és fittingek belső nyomás szilárdsága
9.11 A kötések tömörségének tartóssága
10 Műanyag csőrendszerek – Hideg/meleg víz csőrendszer elemek
10.1 Tűzvédelmi osztály
10.2 Csövek belső nyomás szilárdsága minden felhasználási területre
10.3 Csövek külső nyomás szilárdsága
10.4 Fittingek belső nyomás szilárdsága
10.5 Mérettűrések csövekre
10.6 Mérettűrések fittingekre
10.7 A csövek, fittingek és a kötések folyadék tömörsége
10.8 A csövek, fittingek és a kötések gáz-tömörsége
10.9 A csövek és fittingek veszélyes anyag kibocsátása
10.10 A csövek és fittingek belső nyomás szilárdsága
10.11 A kötések tömörségének tartóssága

30. Síküveg-, profilüveg- és üvegtéglatermékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Építési üveg: szigetelő üvegegységek épületek és nyílászárók üvegezéseként
1.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
1.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
1.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
1.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
1.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
1.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
1.7 Nedvességbehatolás minden felhasználási területre
1.8 Gázszökés
1.9 Peremtömítések fizikai tulajdonságai
1.10 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
1.11 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
1.12 Tűzvédelmi osztály kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
1.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.14 Tűzállósági teljesítmény: külső tűzzel szemben csak tetőburkolatokra
1.15 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Építési üveg: termikusan edzett nátrium-kalcium-szilikát biztonsági üveg épületek és nyílászárók üvegezéseként
2.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
2.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
2.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
2.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
2.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
2.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
2.7 Síkbeliség minden felhasználási területre
2.8 Töretkép
2.9 Mechanikai szilárdság
2.10 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
2.11 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
2.12 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
2.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.14 Tűzállósági teljesítmény: külső tűzzel szemben csak tetőburkolatokra
2.15 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Építési üveg: hőkezelt (heat soaked), termikusan edzett nátrium-kalcium-szilikát biztonsági üveg épületek és nyílászárók üvegezéseként
3.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
3.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
3.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
3.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
3.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
3.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
3.7 Síkbeliség minden felhasználási területre
3.8 Töretkép
3.9 Mechanikai szilárdság
3.10 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
3.11 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
3.12 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
3.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.14 Tűzállósági teljesítmény: külső tűzzel szemben csak tetőburkolatokra
3.15 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Építési üveg: hőerősített nátrium-kalcium-szilikát üveg épületek és nyílászárók üvegezéseként
4.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
4.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
4.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
4.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
4.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
4.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
4.7 Síkbeliség minden felhasználási területre
4.8 Töretkép
4.9 Mechanikai szilárdság
4.10 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
4.11 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
4.12 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
4.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.14 Külső tűzzel szembeni teljesítmény csak tetőburkolatokra
4.15 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Építési üveg: rétegelt üveg és rétegelt biztonsági üveg épületek és nyílászárók üvegezéseként
5.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
5.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
5.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
5.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
5.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
5.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
5.7 Tartósság minden felhasználási területre
5.8 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
5.9 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
5.10 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
5.11 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.12 Külső tűzzel szembeni teljesítmény csak tetőburkolatokra
5.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6 Építési üveg: üvegtéglák és üveg járólapok függőleges térelválasztó szerkezetek elemeként
6.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
6.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
6.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
6.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
6.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
6.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
6.7 Méretek minden felhasználási területre
6.8 Nyomószilárdság
6.9 Optikai minőség
6.10 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
6.11 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
6.12 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
6.13 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
6.14 Külső tűzzel szembeni teljesítmény csak tetőburkolatokra
6.15 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7 Építési üveg: bevonatos üveg épületek és nyílászárók üvegezéseként
7.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
7.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
7.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
7.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
7.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
7.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
7.7 Tartósság minden felhasználási területre
7.8 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
7.9 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
7.10 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
7.11 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7.12 Külső tűzzel szembeni teljesítmény csak tetőburkolatokra
7.13 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
8 Építési üveg: nátrium-kalcium-szilikát üveg alaptermékek épületek és nyílászárók üvegezéseként
8.1 Golyóállóság golyóálló üvegezésben való alkalmazásra
8.2 Robbanással szembeni ellenállás robbanásálló üvegezésben való alkalmazásra
8.3 Betöréssel szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
8.4 Lengő test becsapódásával szembeni ellenállás használat közbeni biztonságot igénylő és erre vonatkozó szabályozás alá eső alkalmazásokra
8.5 Hirtelen hőmérsékletváltozással és hőmérséklet-különbségekkel szembeni ellenállás minden felhasználási területre
8.6 Sugárzási tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
8.7 Méretek minden felhasználási területre
8.8 Optikai minőség
8.9 Közvetlen léghanggátlás energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
8.10 Hőtani tulajdonságok energiamegtakarításhoz és/vagy zajcsökkentéshez kapcsolódó alkalmazásokra
8.11 Tűzállósági teljesítmény kifejezetten tűzzel szembeni ellenállásra szánt üvegezésben alkalmazandó üvegre
8.12 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
8.13 Külső tűzzel szembeni teljesítmény csak tetőburkolatokra
8.14 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

31. Erőátviteli kábelek, vezérlőkábelek, távközlési kábelek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1.1 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.2 Veszélyes anyag tartalom abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni

32. Tömítőanyagok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései / Tömítőanyagok homlokzati elemekhez
1.1 Tömítőanyagok kültéri homlokzati elemekhez
1.1.1 Rugalmas alaktartó képesség rugalmas és plasztikus tömítőanyagoknál minden felhasználási területre
1.1.2 Megfolyási ellenállás
1.1.3 Secant modulus +23 °C-on és –20 °C-on rugalmas tömítőanyagoknál minden felhasználási területre
1.1.4 Szakadási nyúlás plasztikus tömítőanyagoknál minden felhasználási területre
1.1.5 Húzószilárdság tartós megnyújtásnál +23 °C-on és –20 °C-on rugalmas tömítőanyagoknál minden
1.1.6 Tapadás/nyúlás váltakozó hőmérsékleten felhasználási területre
1.1.7 Tapadás/nyúlás adott megnyújtásnál vízbe merítés után
1.1.8 Kötés során bekövetkező térfogat csökkenés rugalmas és plasztikus tömítőanyagoknál minden felhasználási területre
1.1.9 Tapadás/nyúlás állandó hőmérsékleten plasztikus tömítőanyagoknál minden
1.1.10 Szakadási nyúlás +23 °C-on vízbe merítés után felhasználási területre
1.1.11 Sűrűség rugalmas és plasztikus tömítőanyagoknál
1.1.12 Shore keménység minden felhasználási területre
1.1.13 Tűzvédelmi osztály
1.1.14 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
1.2 Tömítőanyagok beltéri homlokzati elemekhez
1.2.1 Megfolyási ellenállás rugalmas és plasztikus tömítőanyagoknál
1.2.2 Szakadási nyúlás +23 °C-on minden felhasználási területre
1.2.3 Kötés során bekövetkező térfogat csökkenés
1.2.4 Sűrűség rugalmas és plasztikus tömítőanyagoknál
1.2.5 Shore keménység minden felhasználási területre
1.2.6 Tűzvédelmi osztály
1.2.7 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései / Tömítőanyagok üvegezéshez
2.1 Sűrűség minden felhasználási területre
2.2 Shore keménység
2.3 Tűzvédelmi osztály
2.4 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2.5 Rugalmas alaktartó képesség minden felhasználási területre
2.6 Megfolyási ellenállás
2.7 Secant modulus +23 °C-on és –20 °C-on
2.8 Tapadás/nyúlás tartós megnyújtásnál +23 °C-on és –20 °C-on
2.9 Tapadás/nyúlás váltakozó hőmérsékleten
2.10 Tapadás/nyúlás tartós megnyújtásnál vízbe merítés után
2.11 Kötés során bekövetkező térfogat csökkenés
2.12 Tapadás/nyúlás hő, víz és üvegen átjutó UV fény hatására
2.13 Nyomással szembeni ellenállás
3 Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései / Tömítőanyagok egészségügyi berendezésekhez
3.1 Sűrűség XS és S típusú tömítőanyagoknál minden
3.2 Shore keménység felhasználási területre
3.3 Tűzvédelmi osztály
3.4 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3.5 Megfolyási ellenállás XS és S típusú tömítőanyagoknál minden
3.6 Kötés során bekövetkező térfogat csökkenés felhasználási területre
3.7 Mikroorganizmusokkal szembeni ellenálló képesség
3.8 Húzószilárdság tartós megnyújtásnál XS típusú tömítőanyagnál minden felhasználási
3.9 Tapadás/nyúlás váltakozó hőmérsékleten területre
3.10 Tapadás/nyúlás adott megnyújtásnál vízbe merítés után
3.11 Szakadási nyúlás vízbe merítés után S típusú tömítőanyagnál minden felhasználási területre
4 Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései / Tömítőanyagok gyalogos járdákhoz
4.1 Sűrűség minden típusnál minden felhasználási területre
4.2 Shore keménység
4.3 Tűzvédelmi osztály
4.4 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4.5 Rugalmas alaktartó képesség minden típusnál minden felhasználási területre
4.6 Megfolyási ellenállás tixotrop típusnál minden felhasználási területre
4.7 Secant modulus +23 °C-on és –20 °C-on 25 LM, 25 HM, 20 LM, 20 HM típusnál minden felhasználási területre
4.8 Húzószilárdság tartós megnyújtásnál +23 °C-on és –20 °C-on minden felhasználási területre
4.9 Tapadás/nyúlás váltakozó hőmérsékleten
4.10 Tapadás/nyúlás adott megnyújtásnál 4 napos vízbe merítés után
4.11 Kötés során bekövetkező térfogat csökkenés
4.12 Önterülő képesség
4.13 Szakító szilárdság +23 °C-on
4.14 Tapadás/nyúlás adott megnyújtásnál 28 nap vízbe merítés után kültéri alkalmazás esetén
4.15 Tapadás/nyúlás adott megnyújtásnál 28 nap 10%-os NaCl oldatba merítés után
4.16 UV állóság

33. Rögzítő anyagok

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Műanyag rögzítő dübelek vakolattal ellátott összetett külső hőszigetelő rendszerek (ETICS) rögzítéséhez, épületek és épített szerkezetek hőszigetelése során
1.1 Műanyag dübelek
1.1.1 Kihúzódással / kiszakadással szemben mutatott ellenállás A–D besorolású falazatokban, illetve egyéb, nem besorolt falazatokon (pl. fa alapú táblák)
1.1.2 Minimális dübelszám (amikor nem elég csak ragasztással rögzíteni a hőszigetelő anyagot) ha Tk > 0,4, és a hőszigetelés
vastagsága < 60 mm
1.1.3 ha Tk > 0,4, és a hőszigetelés
vastagsága > 60 mm
1.1.4 ha Tk < 0,4, és a hőszigetelés
vastagsága < 60 mm
1.1.5 ha Tk < 0,4, és a hőszigetelés
vastagsága > 60 mm
1.1.6 Biztonsági tényező (tervezési értékhez) minden felhasználási területre
1.1.7 Kondicionálás (nedvesség) hatása a működésre
1.1.8 Hőmérséklet hatása a működésre
1.1.9 Ismételt terhelés hatása a működésre (szélszívás)
1.1.10 500 órás relaxáció
1.1.11 Maximális csavarónyomaték menetes műanyag rögzítő dübelekre
1.1.12 Tartós (5000 h) vizsgálat újrahasznosított műanyagból készített dübelekre
1.1.13 Fémrészek tartósságának ellenőrzése agresszív feltételek között alkalmazott dübelek
1.1.14 Műanyag tartósságának ellenőrzése erősen lúgos környezetben minden felhasználási területre
1.1.15 Az ultraibolya sugárzásnak való kitettség hatása
1.1.16 Pontszerű hőhídveszteségi tényező
1.1.17 Dübel tárcsamerevség
1.1.18 Dübel szilárdsága (tárcsa leszakító / dübelszár szakító ereje)
1.1.19 Rögzítési mélység A–D besorolású falazatokban, illetve egyéb, nem besorolt falazatokon
1.2 Acél dübelek (tűzálló szigetelések rögzítésére)
1.2.1 Kihúzódással / kiszakadással szemben mutatott ellenállás minden felhasználási területre
1.2.2 Minimális dübelszám
1.2.3 Biztonsági tényező (tervezési értékhez)
1.2.4 Kondicionálás (nedvesség) hatása a működésre
1.2.5 Hőmérséklet hatása a működésre
1.2.6 Ismételt terhelés hatása a működésre (szélszívás)
1.2.7 500 órás relaxáció
1.2.8 Maximális csavarónyomaték menetes műanyag rögzítő dübelekre
1.2.9 Tartós (5000 h) vizsgálat újrahasznosított műanyagból készített dübelekre
1.2.10 Fémrészek tartósságának ellenőrzése agresszív feltételek között alkalmazott dübelek
1.2.11 Műanyag tartósságának ellenőrzése erősen lúgos környezetben minden felhasználási területre
1.2.12 Az ultraibolya sugárzásnak való kitettség hatása
1.2.13 Pontszerű hőhídveszteségi tényező
1.2.14 Dübel tárcsamerevség
1.2.15 Dübel szilárdsága (tárcsa leszakító / dübelszár szakító ereje)
1.2.16 Rögzítési mélység

34. Épületszerkezetek, épületelemek, előre gyártott elemek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Favázas épületek készletei / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
1.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezetenként (teherhordó váz/panel mechanikai szilárdság)
1.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
1.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
1.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
1.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Előregyártott lépcső készletek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
2.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezet mechanikai jellemzői
2.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
2.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
2.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
2.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Gerendaház építési rendszerek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
3.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezet mechanikai jellemzői
3.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
3.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
3.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
3.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
3.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
4 Összetett könnyű panelek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
4.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezet mechanikai jellemzői
4.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
4.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
4.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
4.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
4.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
5 Előregyártott épület egységek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
5.1 Mechanikai szilárdság teherhordó vázszerkezet mechanikai jellemzői
5.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
5.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
5.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
5.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
5.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
6 Betonváz építő készletek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
6.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezetenként (teherhordó váz/panel mechanikai szilárdság)
6.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
6.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
6.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
6.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
6.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
7 Fémváz építő készletek / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak, közbenső födémek)
7.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezetenként (teherhordó váz/panel mechanikai szilárdság)
7.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
7.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
7.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
7.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
7.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
8 Nem teherhordó végleges burkolati készletek/rendszerek üreges hőszigetelő elemekből, vagy panelekből, betonból / Különböző főbb szerkezetek (külső, belső falak)
8.1 Mechanikai szilárdság szerkezet mechanikai jellemzői
8.2 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
8.3 Hővezetési ellenállás olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
8.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
8.5 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
8.6 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
9 Előregyártott fa alapú teherhordó, feszített héjú panelek / Különböző főbb szerkezetek (tetőkben, külső falakban, szerkezeti válaszfalakban és födémekben)
9.1 Mechanikai szilárdság teherhordó szerkezetenként (teherhordó váz/panel mechanikai szilárdság)
9.3 Akusztikai teljesítőképesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben akusztikai követelmények lépnek fel
9.4 Hővezetési ellenállás, légáteresztő képesség, páraáteresztő képesség olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol a szerkezettel szemben energetikai követelmények lépnek fel
9.5 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
9.6 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
9.7 Veszélyes anyag kibocsátás abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
10 Hűtött raktár építési készletek / Különböző főbb szerkezetek (falak, födémek, padlók)
10.1 Hővédelem (hővezetési ellenállás, légáteresztés, páraáteresztés) minden felhasználási területre
10.2 Tartósság (fizikai, kémiai és biológiai tényezők, kórokozók) minden felhasználási területre
10.3 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetként történő felhasználás esetén, ahol tűzállósági határérték követelmények lépnek fel
10.4 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
10.5 Veszélyes anyag kibocsátás
10.6 Páraáteresztés
10.7 Nedvességgel szembeni ellenállás
10.8 Ütésállóság
10.9 Mechanikai ellenállás

35. Tűzgátló, tűzterjedést gátló és tűzvédelmi termékek, tűzkésleltető termékek

A B
SORSZÁM TERMÉKTULAJDONSÁG FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
1 Járulékos tűzvédelem teherhordó acélszerkezetekhez
1.1 Tűzállósági teljesítmény
1.2 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
1.3 Testsűrűség
1.4 Vastagság
1.5 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
2 Tűzvédő vakolat
2.1 Tűzállósági teljesítmény
2.2 Tűzvédelmi osztály minden felhasználási területre
2.3 Testsűrűség
2.4 Vastagság
2.5 Veszélyes anyagok abban az esetben, ha az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében biztonsági adatlapot kell adni
3 Tűzvédő lemez és födém termékek és készletek (vízszintes és függőleges tűzvédő membránok, járulékos tűzvédelem betonszerkezetekhez, acélszerkezetekhez, együttdolgozó beton és acél profillemezekhez, kitöltött üreges acél oszlopokhoz, faszerkezetekhez, szerelőcsatornákhoz és aknákhoz, nem teherhordó tűzvédő falak, egyéb felhasználás)
3.1 Tűzállósági teljesítmény minden felhasználási területre
3.2 Tűzvédelmi osztály
3.3 Testsűrűség
3.4 Vastagság
3.5 Veszélyes anyagok
4 Tűzgátló / füstgátló nyílászárók (ajtó, kapu, ablak)
4.1 Tűzállósági teljesítmény minden felhasználási területre
4.2 Tűzvédelmi osztály
4.3 Füstgátló tulajdonság füstzáró felhasználás esetén
4.4 Önzáródó képesség minden felhasználási területre
5 Füst- és hőszabályozó rendszerek: füstgátak
5.1 Működési megbízhatóság minden felhasználási területre
5.2 Válaszkésleltetés
5.3 Telepítési biztonság
5.4 Füstszivárgás
5.5 Mechanikai stabilitás állandó hőmérsékleten olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
5.6 Mechanikai stabilitás szabványos hőmérsékleten olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
6. Füst- és hőszabályozó rendszerek: természetes hő-és füstelvezető berendezések
6.1 Névleges működtetési feltételek/érzékenység minden felhasználási területre
6.2 Válaszkésleltetés
6.3 Működési megbízhatóság
6.4 Füst elszívásának hatékonysága
6.5 Aerodinamikai szabad keresztmetszet
6.6 Működőképesség tűz esetén olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
6.7 Mechanikai stabilitás minden felhasználási területre
6.8 Nyitási képesség környezeti feltételek mellett
6.9 Tűzvédelmi osztály
7 Füst- és hőszabályozó rendszerek: kényszeráramoltatású hő-és füstelvezető berendezések
7.1 Válaszkésleltetés minden felhasználási területre
7.2 Működési megbízhatóság
7.3 Működési időtartam állandó magas hőmérsékleten olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
7.4 Nyitási képesség környezeti feltételek mellett minden felhasználási területre
7.5 Motor hőmérsékleti osztály
8 Épületek szellőztetése: tűzgátló csappantyúk
8.1 Aktiválási feltételek/érzékenység minden felhasználási területre
8.2 Válaszkésleltetés
8.3 Működési megbízhatóság
8.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
8.5 Korrózióvédelem erős korróziónak kitett környezetben
8.6 Aerodinamikai teljesítmény minden felhasználási területre
9 Füst- és hőszabályozó rendszerek: nyomáskülönbséges rendszerek (szerelvények)
9.1 Aktiválási feltételek/érzékenység
9.2 Válaszkésleltetés (válaszidő) minden felhasználási területre
9.3 Működési megbízhatóság
9.4 Füst- és hőelszívás hatékonysága
9.5 Teljesítményparaméterek tűz esetén
9.6 Nyomás alatti teljesítmény
9.7 Tűzállóság – Integritás E
9.8 Tűzállóság – Szigetelés I
9.9 Tűzállóság – füstszivárgás
9.10 Tűzállóság – Mechanikai stabilitás
9.11 Tűzállóság – karbantartása keresztmetszet
10 Füst- és hőszabályozó rendszerek: füstelvezetők
10.1 Mechanikai stabilitás minden felhasználási területre
10.2 Füstszivárgás
10.3 Mechanikai stabilitás szabványos hőmérsékleten olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben tűzállósági követelmények lépnek fel
10.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben
tűzállósági követelmények lépnek fel
10.5 Aerodinamikai teljesítmény minden felhasználási területre
11 Füst- és hőszabályozó rendszerek: füstelszívó csappantyúk
11.1 Aktiválási feltételek/érzékenység minden felhasználási területre
11.2 Válaszkésleltetés
11.3 Működési megbízhatóság
11.4 Tűzállósági teljesítmény olyan épületszerkezetekben történő felhasználás, amelyekkel szemben
tűzállósági követelmények lépnek fel
11.5 Korrózióvédelem erős korróziónak kitett környezetben
11.6 Aerodinamikai teljesítmény minden felhasználási területre
12 Füst- és hőszabályozó rendszerek: energiaellátások
12.1 Működési biztonság minden felhasználási területre
12.2 Teljesítményparaméterek tűz esetén
12.3 Válaszkésleltetés

2. melléklet a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelethez *