A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet

a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 3. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósuló, az 1. mellékletben felsorolt labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházásokkal összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) *  Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az 1. mellékletben felsorolt

a) Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez,

b) Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkák megvalósításához

szükségesek.

(3) * 

(4) * 

(5) *  A Kormány a 2. melléklet 7. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelöli ki.

(6) * 

2. § *  (1) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 13. sora szerinti fejlesztéssel összefüggő, az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a Budapest XIX. kerület belterület 168207 helyrajzi számú ingatlan telkét rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telek helyi építési szabályzat szerinti kialakítása még nem történt meg.

(2) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 13. sora szerinti fejlesztés esetében a használatbavételi engedély kiadásának feltétele az (1) bekezdésben megjelölt ingatlan tekintetében a helyi építési szabályzatban előírt telekhatár-rendezés végrehajtása, valamint annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.

2/A. § *  (1) Az 1. mellékletben felsorolt beruházásokkal összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az adott beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentumok egyike sem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

3. § (1) *  A Nemzeti Stadionfejlesztési Program részét képező, a 3. mellékletben felsorolt beruházások hivatalos közbeszerzési tanácsadója, beruházáslebonyolítója és építési műszaki ellenőre kizárólagos joggal az Építési és Közlekedési Minisztérium

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházáslebonyolítói feladatkörbe az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. LXXVIII. törvény 43. § (1) bekezdés c)-d), f), j) és k) pontjában foglalt feladatokon túlmenően - az építésügyi szakmagyakorlásra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok betartásával - minden olyan feladat, illetve tevékenység ellátása beletartozik, ami az építési tevékenység szakszerű megvalósításának előkészítésével, ellenőrzésével vagy irányításával kapcsolatos.

3/A. § *  Az 1. mellékletben foglalt táblázat 16. sora szerinti beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásoknál az építtető - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet] 14. § (2) bekezdés b) pontja alapján - indokolási kötelezettség nélkül dönthet a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárási forma alkalmazása mellett.

3/B. § *  (1) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 16. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok tekintetében a beépítés szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 16. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

a) az elő-, oldal- és hátsókert legkisebb mérete 0 méter,

b) az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához gépjármű- és autóbusz- parkoló- és várakozóhelyet nem kell biztosítani.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § *  E rendelet rendelkezéseit az 1. mellékletben foglalt táblázatnak - a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 105/2014. (III. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) beiktatott - 8. és 9. sorában felsorolt beruházásokkal összefüggő, a Módr1. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

7. § *  E rendelet rendelkezéseit az 1. mellékletben foglalt táblázatnak - a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 236/2014. (IX. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) beiktatott - 10. sorában felsorolt beruházással összefüggő, a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

8. § *  (1) E rendelet rendelkezéseit az 1. mellékletben foglalt táblázatnak - a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 15/2016. (II. 9.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított - 14. és 15. sorában felsorolt beruházásokkal összefüggő, a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) A 2. melléklet Módr3. 2. mellékletével megállapított 20a. pontját a Módr3. hatálybalépését követően indult eljárásokra kell alkalmazni.

9. § *  E rendeletnek a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 196/2018. (X. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 2. §-át a Módr4. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

10. § *  E rendeletnek a sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 223/2018. (XI. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 3/A. §-át a Módr5. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11. § *  E rendeletnek a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 555/2021. (IX. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított 1. § (2) bekezdését, 3/B. §-át és az 1. mellékletében foglalt táblázat 16. sorát a Módr6. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelethez

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások

A B C
1. A beruházás megnevezése Kedvezményezett neve A beruházás azonosító adatai
2. Balmazújváros labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Balmazújváros Város Önkormányzata Balmazújváros közigazgatási területén fekvő, 5179 helyrajzi számú ingatlan
3. Pápa labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Pápa Város Önkormányzata Pápa közigazgatási területén fekvő,
6356/9 helyrajzi számú ingatlan
4. Siófok labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Siófok Város Önkormányzata Siófok közigazgatási területén fekvő,
4519/3 helyrajzi számú ingatlan
5. Sopron labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Sopron közigazgatási területén fekvő,
4225 helyrajzi számú ingatlan
6. * 
7. Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Zalaegerszeg Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Zalaegerszeg közigazgatási területén fekvő, 3013 és 5750/4 helyrajzi számú ingatlan
8. *  Kaposvári labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Kaposvár Megyei Jogú Város
Önkormányzata
Kaposvár közigazgatási területén fekvő, 2417/33, 2417/28, 2417/31, 2417/32, 2417/36 és 2417/37 helyrajzi számú ingatlan
9. *  Békéscsabai labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Békéscsaba Megyei Jogú Város
Önkormányzata
Békéscsaba közigazgatási területén fekvő, 820 helyrajzi számú ingatlan
10. *  Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Nemzeti Sportközpontok Budapest, IV. kerület közigazgatási területén fekvő, 74232, 74333 helyrajzi számú ingatlan
11. *  Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Kisvárda Város Önkormányzata Kisvárda közigazgatási területén fekvő, 945, 0176/1, 0177/1 helyrajzi számú ingatlan
12. *  Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése Dunaújváros Megyei Jogú Város
Önkormányzata
Dunaújváros közigazgatási területén fekvő, 316/7 helyrajzi számú ingatlan
13. *  Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése Nemzeti Sportközpontok Budapest közigazgatási területén fekvő, 168207 helyrajzi számú ingatlan
14. * 
15. *  Paks labdarúgó sportlétesítmény-
fejlesztése
Paks Város Önkormányzata Paks közigazgatási területén fekvő, 2132 és 2133 helyrajzi számú ingatlanok
16. *  Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése és kapcsolódó közműfejlesztés Beruházási Ügynökség Nyíregyháza belterület 1390/1, 1391/1, 1391/2, 1391/2/A, 1391/3 és 1391/4 helyrajzi számú ingatlanok.

2. melléklet a 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelethez

Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági ügyek:

1. környezetvédelmi hatósági eljárások,

2. természetvédelmi hatósági eljárások,

3. általános építésügyi hatósági eljárások,

4. területrendezési hatósági eljárások,

5. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

6. vízügyi hatósági eljárások,

7. tűzvédelmi hatósági eljárások,

8. * 

9. rendészeti hatósági eljárások,

10. útügyi hatósági eljárások,

11. *  műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

12. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,

13. hírközlési hatósági eljárások,

14. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

15. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

16. földmérési hatósági eljárások,

17. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

18. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

19. erdővédelmi hatósági eljárások,

20. közegészségügyi hatósági eljárások,

20a. *  azok az 1-20. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások, amelyek az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

21. az 1-20. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

3. melléklet a 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelethez

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósításra kerülő labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztések

A
1. Település, létesítmény
2. Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
3. Győri ETO Futball Club labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
4. Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
5. Pécs labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
6. Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
7. * 
8. Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
9. Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
10. Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
11. * 
12. Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
13. Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
14. Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
15. * 
16. Siófok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
17. Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
18. Gyirmót labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
19. Ajka labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
20. Balmazújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
21. Cegléd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
22. Kozármisleny labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
23. Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
24. * 
25. Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
26. Szigetszentmiklós labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
27. Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése