A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet

a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva

a III. Fejezet tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (11) bekezdésében, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110/A. §-ában és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában és b) pont bb) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG

1. Országos Vízügyi Főigazgatóság jogállása

1. § (1) Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (a továbbiakban: OVF) a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(2) Az OVF működési köre az ország egész területére kiterjed.

2. § (1) Az OVF-et főigazgató vezeti.

(2) Az OVF foglalkoztatottjai felett – a gazdasági vezető esetén a kinevezés és felmentés kivételével – a munkáltatói jogkört a főigazgató gyakorolja.

2. Az OVF feladatai

3. § (1) Az OVF

a) irányítja, koordinálja és ellenőrzi a területi vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét, és részt vesz a területi vízügyi igazgatóságok stratégiai céljainak kialakításában,

b) * 

c) ellátja a vizek kártételei elleni védelemmel, és ennek részeként az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetésével kapcsolatos feladatokat,

d) ellátja a területi vízügyi igazgatóságok vízrajzi tevékenységének országos szintű irányításával, a vízrajzi tevékenység egységességét biztosító szakfelügyelet ellátásával, a vízrajzi tevékenység összehangolásával és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat,

e) ellátja az egységes vízügyi nyilvántartást biztosító Vízgazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: VIZIR) országos vonatkozású üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat,

f) *  a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény előírásaival összhangban, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) előírásai alapján, a VIZIR adatainak felhasználásával elvégzi a vízkészleteink mennyiségi és minőségi számbavételével kapcsolatos feladatokat,

g) ellátja a közműves vízellátással és szennyvízkezeléssel kapcsolatos feladatokat,

h) végzi a vízügyi tárgyú nemzetközi kapcsolatok koordinálásával kapcsolatos feladatokat,

i) *  közreműködik az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló vízügyi projektek tervezésével, a források felhasználásával megvalósuló központi, pályázati, valamint kiemelt kormányzati projektek megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátásában,

j) ellátja az egyéb, jogszabály vagy a miniszter által a feladatkörébe utalt feladatokat.

(2) Az OVF irányítja

a) a területi vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében lévő felszíni vizek, vízfolyások és csatornák, vízgazdálkodási rendszerek és védművek fenntartását, üzemeltetését, rekonstrukcióját és fejlesztését,

b) a területi vízügyi igazgatóságok fenntartásában, üzemeltetésében lévő vízfolyásokon és csatornákon az öntözési célú vízszolgáltatást,

c) a területi vízügyi igazgatóságok felszíni és a felszín alatti vízkészletekkel való gazdálkodását,

d) *  a távlati ivóvízbázisokkal kapcsolatos vízügyi igazgatósági feladatellátást,

e) a VIZIR működtetésével kapcsolatos területi vízügyi igazgatósági feladatellátást, gondoskodva a más információs rendszerekkel történő országos és nemzetközi adatcseréről, valamint adatszolgáltatásról,

f) a területi vízügyi igazgatóságok uniós jogi aktusból következő vízgazdálkodási feladatait,

g) a Startmunka program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatok ellátását, valamint

h) az Ivóvízminőség-javító Program végrehajtását.

(3) Az OVF részt vesz

a) az országos vízgazdálkodási stratégia és koncepció, valamint az egyéb ágazati stratégiák és koncepciók szakmai megalapozásában, valamint

b) a jogszabályokhoz kapcsolódó előzetes és utólagos hatásvizsgálatok, valamint háttéranyagok elkészítésében.

(4) Az OVF egyéb feladatkörében

a) ellátja a vízügyi múzeumi és levéltári feladatokat, továbbá felügyeli a területi vízügyi igazgatásra vonatkozó oktatási, kutatási, múzeumi és levéltári tevékenységekkel kapcsolatos feladatokat,

b) *  véleményezi a kiemelt térségre és vármegyére készülő területfejlesztési koncepciót és programot, valamint területrendezési tervet,

c) közreműködik a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásához kapcsolódó vízgazdálkodási vonatkozású feladatokban,

d) végzi a vízgyűjtő-gazdálkodással kapcsolatosan jogszabály által feladatkörébe utalt feladatokat,

e) előkészíti a települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21-i 91/271/EGK tanácsi irányelv által meghatározott jelentést,

f) előkészíti a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program kétévenkénti felülvizsgálatával összefüggő szakmai anyagot,

g) ellátja a Települési Szennyvíz Információs Rendszer szakmai feladatait, elvégzi a szakmai honlap karbantartását, fejlesztését, valamint az adatszolgáltatáshoz szükséges fejlesztéseket,

h) gondoskodik a víziközmű online adatfeldolgozó és információs rendszer üzemeltetéséről és fejlesztéséről,

i) végzi a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásából eredő feladatokat és biztosítja a képviseletet,

j) közreműködik a többoldalú nemzetközi együttműködések vízgazdálkodási és vízvédelmi feladatainak végrehajtásából származó feladatokban,

k) a szakterülete vonatkozásában közreműködik az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, Espooban (Finnország), 1991. február 26. napján aláírt egyezmény, illetve az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13-i 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti nemzetközi eljárásokban,

l) ellátja a Duna-menti országok nemzetközi vízminőségi riasztórendszer ügyeleti működtetésével kapcsolatos feladatokat,

m) közreműködik a vízgazdálkodási szakterületi feladatok ellátását támogató hatástanulmányok, vizsgálatok elvégzésében, jelentések készítésében, illetve alkalmazott kutatások folytatásában, alapozó kutatási tevékenységek koordinációjában és monitorozásában,

n) háttéranyagokat, helyzetelemzéseket, felméréseket és statisztikai elemzéseket készít szakterületi stratégiák és tervek kialakításához, valamint egyedi döntésekhez,

o) *  ellátja a Nemzeti Környezeti Térinformatikai Rendszer létrehozásáról és működtetéséről szóló jogszabály végrehajtásával kapcsolatos feladatkörébe tartozó feladatokat,

p) *  ellátja a vizek többletéből eredő kockázattal érintett területek meghatározásáról, a veszély- és kockázati térképek, valamint a kockázatkezelési tervek készítéséről, tartalmáról szóló jogszabály végrehajtásával kapcsolatos feladatkörébe utalt feladatokat.

3/A. § *  Az OVF a területi vízügyi igazgatóságok középirányító szerveként

a) egyetértése esetén jóváhagyásra továbbítja a fejezetet irányító szerv részére a területi vízügyi igazgatóságok szervezeti és működési szabályzatát,

b) gyakorolja a területi vízügyi igazgatóságok vezetője tekintetében – a kinevezés, felmentés, megbízás vagy megbízás visszavonása jogának kivételével – a munkáltatói jogköröket,

c) jogszabályban meghatározott esetekben gyakorolja a területi vízügyi igazgatóságok döntéseinek előzetes egyetértése vagy utólagos jóváhagyása jogkörét,

d) egyedi utasítást adhat feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására,

e) a területi vízügyi igazgatóságokat jelentéstételre vagy beszámolóra kötelezheti,

f) kezeli a területi vízügyi igazgatóságok kezelésében lévő közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat, valamint a b)–e) pont szerinti irányítási jogkörök gyakorlásához szükséges, törvényben meghatározott személyes adatokat.

II. FEJEZET

A TERÜLETI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁGOK

3. A területi vízügyi igazgatóságok jogállása

4. § (1) Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(2) Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(3) A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(4) Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(5) Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(6) A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(7) A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(8) A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(9) A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(10) A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(11) A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

(12) A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv.

5. § (1) A területi vízügyi igazgatóságok működési területét az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A területi vízügyi igazgatóság gazdasági szervezettel rendelkezik.

6. § A területi vízügyi igazgatóságot igazgató vezeti, aki – a gazdasági vezető kinevezése és felmentése kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogokat a területi vízügyi igazgatóság foglalkoztatottjai felett.

4. A területi vízügyi igazgatóságok feladata

7. § (1) A területi vízügyi igazgatóság

a) ellátja a vizek kártételei elleni védelemmel, a vízkárelhárítással (árvíz- és belvízvédekezéssel, vízhiány kárelhárítással, valamint a vízminőségi kárelhárítással) összefüggő, jogszabályban meghatározott feladatokat, ennek keretében

aa) végzi az elsőrendű árvízvédelmi létesítmények fejlesztését és fenntartását, azokon a védekezést, az árvízmentesítést, ha az kettőnél több települést érint, továbbá a védelmi szakfelszerelés karbantartását és fejlesztését,

ab) irányítja és ellátja a vízkárelhárítás műszaki, igazgatási teendőit,

ac) tervezi, szervezi és szakmailag irányítja a védekezés területi feladatainak ellátását,

ad) irányítja a helyi önkormányzatok, valamint a vízitársulatok vízkárelhárítási tevékenységét, ebben a jogkörében eljárva – elrendelt védekezési készültség esetén – a vízkárelhárítási szakmai feladatok tekintetében utasítási jogkörrel rendelkezik,

ae) adatokat szolgáltat a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggő, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez, vagy törvény felhatalmazása alapján elkészíti, felülvizsgálja a terveket,

af) *  közreműködik a védőművek építésére és fejlesztésére irányuló beruházási tevékenységek végrehajtásában,

ag) végzi a vízhiány kárelhárítást az állami tulajdonú vízilétesítmények tekintetében,

ah) végzi a vízminőségi kárelhárítást, ideértve a tevékenység műveleti (operatív) irányítását, valamint – szükség és technikai lehetőség esetén – annak végrehajtását,

b) üzemelteti és fejleszti a vízrajzi észlelőhálózatot, ennek részeként víztest monitoringot tart fenn, vízrajzi adatokat gyűjt és feldolgoz,

c) ellátja a VIZIR területi nyilvántartásának és vízgazdálkodási adatgyűjtésének üzemeltetési és fejlesztési feladatait, a gyűjtött adatokat feldolgozza, értékeli és tárolja, továbbá együttműködik az országos vonatkozású feladatok teljesítésében,

d) ellátja a távlati ivóvízbázisok vízkészletének felhasználható állapotban tartásával kapcsolatos feladatokat,

e) ellátja a vizeink állapotértékelésével kapcsolatos területi feladatokat,

f) ellátja a közműves vízellátással és szennyvízkezeléssel, ideértve a települési ivóvízminőség-javítással, valamint a települési szennyvizek tisztításával és ártalommentes elhelyezésével kapcsolatos nemzeti és regionális programok elkészítésével kapcsolatban a feladatkörébe utalt feladatokat,

g) részt vesz a vízügyi tárgyú nemzetközi kapcsolatok fenntartásával összefüggő feladatok ellátásában,

h) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló projektek tervezésével, a források felhasználásával megvalósuló központi, pályázati, valamint kiemelt kormányzati projektek megvalósításával kapcsolatos feladatokat,

i) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,

j) szervezi és irányítja a vízügyi igazgatás keretén belül megvalósuló közfoglalkoztatási programok végrehajtását,

k) múzeumi, levéltári, oktatási tevékenységgel kapcsolatos feladatokat lát el,

l) ellátja az egyéb, jogszabály vagy a miniszter által a feladatkörébe utalt feladatokat.

(2) *  A területi vízügyi igazgatóság vagyongazdálkodási feladatai körében fenntartja, üzemelteti és fejleszti az egyes állami tulajdonú vagyontárgyakat (medrek, vízilétesítmények, erdők), így különösen a vízrajzi törzshálózatot, illetve az állami alapfeladatokat ellátó vízrajzi üzemi hálózatot, a távlati ivóvízbázisok mérő- és megfigyelő rendszerét, az üzemeltetési monitorozó rendszereket, az ár- és belvízvédelmi létesítményeket, a vízelvezető műveket, az öntözési célú vízilétesítményeket, a vízépítési műtárgyakat, a vízlépcsőket, a folyók duzzasztott tereit, a vízelosztó- és többes rendeltetésű rendszereket, továbbá a vízkészlet-gazdálkodási feladatokat ellátó vízátvezető, vízpótló műveket.

(2a) *  A távlati ivóvízbázisok mérő- és megfigyelő rendszere mellett a területi vízügyi igazgatóság fenntartja a kezelésébe tartozó felszín alatti területi vízminőségi monitoring hálózat vízilétesítményeit is.

(3) A területi vízügyi igazgatóság végzi

a) a vagyonkezelésében lévő vízilétesítmények fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését,

b) a vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú vízfolyások, holtágak és természetes állóvizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét,

c) a kitűzési terv szerint és a hajózási hatóság egyetértésével a hajózható folyószakaszokon, a természetes tavakon és csatornákon a hajóút kijelölését, kitűzését és fenntartását,

d) a védekezési célokat szolgáló gépek, felszerelések, hordozható szivattyúk, szállító járművek, hajópark üzemképességének biztosítását,

e) a vizek medrében található nádasok vízminőség-védelmi nádgazdálkodását,

f) az állami tulajdonban lévő vízilétesítményeken a mezőgazdasági vízszolgáltatást,

g) háttéranyagok készítését szakterületi stratégiák és tervek kialakításához és egyedi döntésekhez, helyzetelemzések, felmérések és statisztikai elemzések készítését,

h) a vízgyűjtő-gazdálkodással kapcsolatosan jogszabály által feladatkörébe utalt feladatokat.

(4) A területi vízügyi igazgatóság gondoskodik

a) az állami, az önkormányzati és a magántulajdonban lévő vízkárelhárítási vagy mezőgazdasági célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtéséről,

b) *  az Ivóvízminőség-javító Program és a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program szakmai végrehajtásának felügyeletéről, továbbá

c) a vízkészletekkel való gazdálkodás körében

ca) a vízkészletek térbeli, időbeli, mennyiségi és minőségi számbavételéről és azok elosztásáról,

cb) a vizek hasznosítási lehetőségeinek megőrzéséről a természetes vizek hasznosíthatósági feltételeinek rendszeres ellenőrzésével, a vízhasználatot akadályozó vízminőségi károk megelőzésével, csökkentésével és elhárításával,

cc) a vizek mennyiségi és minőségi védelme érdekében a távlati ivóvízbázisok megóvásáról, védőidomainak, illetve védőterületének meghatározásáról, valamint ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről, valamint

cd) a laboratóriumainak működtetéséről a vízrajzi, vízkészlet-gazdálkodási és vízminőségi kárelhárítási feladatai ellátása érdekében.

(5) A területi vízügyi igazgatóság részt vesz

a) a vízellátást és szennyvízkezelést érintő szakmai pályázatok, projektek értékelésében,

b) az országos vízgazdálkodási stratégia és koncepció, valamint az egyéb ágazati stratégiák és koncepciók szakmai megalapozásában,

c) a vízhasználatok ellenőrzésében, és az ebben a feladatkörben hatáskörrel rendelkező hatóságnál intézkedést kezdeményezhet, továbbá

d) ügyfélként a vagyonkezelésébe tartozó, vagy az azokra hatást jelentő vízhasználatok, vízilétesítmények és vízimunkák vízjogi engedélyezési (elvi, létesítési, üzemeltetési, fennmaradási) eljárásában.

(6) A területi vízügyi igazgatóság közreműködik

a) a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásához kapcsolódó vízgazdálkodási vonatkozású feladatokban,

b) a települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21-i 91/271/EGK tanácsi irányelv által meghatározott jelentés előkészítésében,

c) a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program kétévenkénti felülvizsgálatával összefüggő szakmai anyag elkészítésében,

d) a Települési Szennyvíz Információs Rendszer ügyfélszolgálatának szakmai feladatainak ellátásában,

e) a vízkészletjárulék befizetésével, vagy annak elmulasztásával összefüggésben indult hatósági eljárásban,

f) a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásában,

g) a többoldalú nemzetközi együttműködések vízgazdálkodási feladatainak végrehajtásában.

(7) *  A területi vízügyi igazgatóság véleményezi a kiemelt térségre és a vármegyére készülő területfejlesztési koncepciót és programot, valamint területrendezési tervet, továbbá a településrendezési eszközöket.

(8) A területi vízügyi igazgatóság együttműködik a helyi önkormányzatokkal és a vízitársulatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában.

(9) *  A területi vízügyi igazgatóság feladata a vízitúrázás és a kerékpáros turisztikai igénybevétel alapfeltételeinek biztosítása mint közjóléti feladatellátás körében

a) a vízitúrára alkalmas vízfolyásszakaszok kijelölése, járhatósági feltételeinek javítása,

b) a vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében lévő csónakcsúszda vízitúrázás lehetőségét is biztosító fenntartása,

c) a vízitúra szempontból fontos víztereken a csak kézi erővel hajtott vízijárművek által igénybe vehető közforgalmú kikötők fenntartása,

d) a folyó vagy tóparti vízitúra beszállóhelyek megközelítésének biztosítása,

e) a töltéskoronán kialakított, közforgalom elől elzárt, de kerékpáros turisztikai útvonalként is kijelölt, a vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében lévő üzemi út kerékpározás feltételeinek is megfelelő fenntartása, továbbá

f) a vízügyi igazgatóság fenntartásában álló vizeken, vízilétesítményeken lévő vízitúra- és kerékpáros-útvonalak mentén kerékpárosútirány-jelző táblák, információs táblák, előrejelző táblák és jelzések, bóják kihelyezése, karbantartása.

4a. *  A vízügyi őrszemélyzet feladatai

7/A. § *  (1) *  A területi vízügyi igazgatóság a működési területén a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter ágazati végrehajtásáról szóló miniszteri rendelete szerinti őri munkakörbe beosztottak (a továbbiakban: vízügyi őr) útján gondoskodik a vagyonkezelésében lévő árvízvédelmi, belvízvédelmi és vízkormányzó létesítmények, folyók, vízfolyások, csatornák, tavak, tározók és az ezekhez kapcsolódó műtárgyak, létesítmények és azok tartozékai, valamint az erdők felügyeletéről, fenntartásáról, üzemeltetéséről, karbantartásáról és állagvédelméről, az egyéb vízgazdálkodási létesítmények felügyeletéről, vagyonvédelméről, továbbá az egyes vízrajzi elemek észleléséről.

(2) A vízügyi őrnek szolgálati feladata az (1) bekezdésben foglaltakon túl továbbá, hogy

a) ellenőrizi a szabályozási, a geodéziai, valamint a birtokhatárjeleket és létesítményeket,

b) ellenőrizi a vízilétesítmények, azok tartozékai és a parti sáv használatát,

c) figyelemmel kíséri a területi vízügyi igazgatóság vagyonkezelésébe tartozó vízilétesítmények és vizek mennyiségi és minőségi állapotváltozásait,

d) figyelemmel kíséri a nagyvízi meder állapotát – különös tekintettel a nagyvízi mederkezelési tervben elfogadott korlátozások betartására –, valamint a kisvízi meder állapotát, és az árvízlevonulásra hatással bíró mederváltozásokat,

e) felderíti a nagyvízi mederben engedély nélkül vagy engedélytől eltérően megvalósított építményeket, és

f) ellátja a közfoglalkoztatottak feletti munkavezetői faladatokat.

(3) A vízügyi őr vízkárelhárítással összefüggő feladata keretében ellátja – a védekezési készültség ideje alatt – a fokozatnak megfelelő őrszolgálatot, ezen belül különösen

a) biztosítja a védművek fokozott ellenőrzését, valamint a kirendelt különleges felszereltségű osztagok és a védvonal őrzésére vezényelt járőrszolgálat szabad mozgását,

b) részt vesz a megrongálódott védművek állapotfelmérésében és helyreállításában, és

c) közreműködik a belvizek elvezetésében, a vízvisszatartásban és a szükséges vízkormányzásban.

(4) A területi vízügyi igazgatóság vízügyi őrszemélyzetének tagjai más őrjárásba, valamint más területi vízügyi igazgatóság működési területére is átirányíthatók vízkár-elhárítási, valamint egyéb szolgálati feladatok elvégzése céljából.

III. FEJEZET

VÍZÜGYI IGAZGATÁSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS SZAKHATÓSÁGOK KIJELÖLÉSE

5. Vízügyi igazgatási szervek kijelölése

8. § (1) A Kormány vízügyi igazgatási szervként

a) az OVF-et, és

b) a területi vízügyi igazgatóságot

jelöli ki.

(2) Vízügyi igazgatási szervként – ha e rendelet másként nem rendelkezik – a területi vízügyi igazgatóság jár el.

9. § A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény 4. §-a szerinti vízügyi igazgatási szervként

a) a vízkárelhárítási célú szükségtározók és a nagyvízi mederben történő beavatkozások tekintetében az OVF,

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben a területi vízügyi igazgatóság

jár el.

6. Vízügyi hatóságok, vízvédelmi hatóságok és szakhatóságok kijelölése

10. § (1) *  Területi vízügyi hatóságként, továbbá területi vízvédelmi hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel * 

1. *  a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal,

2. *  a Pest Vármegyei Kormányhivatal,

3. *  a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal,

4. *  a Fejér Vármegyei Kormányhivatal,

5. *  a Baranya Vármegyei Kormányhivatal,

6. *  a Vas Vármegyei Kormányhivatal,

7. *  a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal,

8. *  a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal,

9. *  a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal,

10. *  a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal,

11. *  a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, és

12. *  a Békés Vármegyei Kormányhivatal

(az 1–12. pontban foglaltak a továbbiakban együtt: hatóság) jár el.

(2) A hatóság illetékességi területét a 2. melléklet határozza meg.

(2a) *  A mezőgazdasági öntözési célú, felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmény esetében vízügyi hatóságként, vízvédelmi hatóságként, valamint szakhatóságként országos illetékességgel az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény szerinti öntözési igazgatási szerv jár el.

(3) * 

(3a) *  A területi vízvédelmi hatóság a vízvédelmi szakkérdéseket – tekintettel a környezetet veszélyeztető hatásokon belül a vizek terhelésére és állapotromlására is – minden területi vízügyi hatósági eljárásban szakkérdésként vizsgálja.

(3b) *  Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény alapján elektronikus ügyintézésre köteles ügyfél, valamint az elektronikus ügyintézést választó természetes személy a vízvédelmi eljárás lefolytatására irányuló kérelmét vagy bejelentését a Vgtv. szerinti VIZEK elektronikus rendszerben nyújtja be.

(4) * 

(5) *  A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény alapján megvalósuló vízilétesítmények és vízimunkák engedélyezése esetén vízügyi hatóságként az (1) bekezdés 10. pontja szerinti szerv jár el.

(6) *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló 40/2002. (III. 21.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R.) meghatározott építmények és ingatlanok esetében területi vízügyi hatóságként, valamint területi vízvédelmi hatóságként – országos illetékességgel – az (1) bekezdés 10. pontja szerinti hatóság jár el.

Ezekben az eljárásokban

a) csak olyan ügyintéző vehet részt, aki a biztonsági vezető által a nemzeti minősített adatra kiállított személyi biztonsági tanúsítvánnyal vagy a külföldi minősített adatra a Nemzeti Biztonsági Felügyelet által kiállított személyi biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik,

b) *  – e rendeletben meghatározottaktól eltérően, érintettségük esetén – az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló kormányrendelet szerinti szakhatóságok működnek közre.

(7) *  Több vízügyi hatóság illetékességi területén elhelyezkedő regionális víziközmű-rendszer esetén az üzemeltetési követelmények teljesítésének ellenőrzését (hatósági ellenőrzés) a víziközmű-szolgáltató székhelye szerint illetékes vízügyi hatóság végzi. A hatósági ellenőrzés alapján induló hatósági engedélyezésre, engedély-módosításra az általános illetékességi szabályok irányadóak.

(8) *  A vízvédelmi hatóságok a víz mint környezeti elem védelme tekintetében – kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben foglalt esetekben, a környezetvédelmi feladat- és hatáskör részeként – ellátják a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben meghatározott környezetvédelmi közigazgatási hatósági feladatokat.

6/A. *  Egyes felügyeleti, törvényességi és szakszerűségi hatáskörök gyakorlása

10/A. § *  (1) A vízügyi és a vízvédelmi hatóság vízgazdálkodási, vízvédelmi feladat- és hatáskörei gyakorlásával összefüggésben a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 2. § (1) bekezdés e)–h) pontjában meghatározott hatásköröket, valamint a törvényességi és a szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben (a továbbiakban: Ákr.) a felügyeleti szervre ruházott jogköröket a vízgazdálkodásért és vízvédelemért felelős miniszter gyakorolja.

(2) A vízügyi és a vízvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyek vonatkozásában a Ksztv. 2. § (1) bekezdés e) és f) pontjában, valamint kizárólag ezekhez kapcsolódva a Ksztv. 2. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott hatásköröket és az Ákr.-ben a felügyeleti szervre ruházott jogköröket a vízgazdálkodásért és vízvédelemért felelős miniszter gyakorolja.

10/B. § * 

6/B. *  A központi költségvetésből megvalósuló vízimunkák és vízilétesítmények műszaki tervezésével, előkészítésével és megvalósításával összefüggő hatáskör gyakorlása

10/C. § *  A központi költségvetésből megvalósuló vízimunkák és vízilétesítmények műszaki tervezésével, előkészítésével és megvalósításával összefüggő vízügyi igazgatási tevékenységet a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter és a vízgazdálkodásért felelős miniszter az állami beruházásokért felelős miniszter egyetértésével végzi, közvetlenül az OVF, valamint az OVF mint tulajdonosi joggyakorló irányítása alá tartozó gazdasági társaság közreműködésével.

7. * 

11–13. § * 

14. § * 

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8. Hatályba léptető rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az I–III. Fejezet, a 16–18. §, a 21. §, az 1. melléklet és a 2. melléklet 2014. szeptember 10-én lép hatályba.

9. Átmeneti rendelkezések

16–18. § * 

19. § * 

20. § * 

20/A. § *  E rendeletnek az egyes vízgazdálkodási és vízvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 100/2016. (V. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr. 1.) megállapított 11. § (1) bekezdés nyitó szövegrészét, i), j) és k) pontját, valamint a 12. § (6) bekezdését a Mód. Kr. 1. hatálybalépésekor első fokon még el nem bírált ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

20/B. § *  E rendeletnek az egyes kormányrendeleteknek a vízkészletek hasznosításának egyszerűsítéséhez kapcsolódó, valamint más vízgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 518/2017. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 10. § (2a) bekezdését a 2018. évet érintő vízkészletjárulék fizetési kötelezettség teljesítésénél, nyilatkozattételnél és adatszolgáltatásnál kell először alkalmazni.

10. Hatályon kívül helyező rendelkezések

21. § * 

1. melléklet a 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelethez

A területi vízügyi igazgatóságok működési területe

1. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Győr-Moson-Sopron vármegye – kivéve Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Bakonypéterd, Csáfordjánosfa, Csér, Csikvánd, Egyházasfalu, Fenyőfő, Gyalóka, Gyarmat, Iván, Lázi, Répcevis, Románd, Sikátor, Sopronhorpács, Szakony, Szerecseny, Veszprémvarsány, Und, Zsira közigazgatási területét.

b) *  Komárom-Esztergom vármegye – kivéve Szárliget közigazgatási területét, a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét az Ipoly torkolattól a folyásirányban lefelé.

c) *  Vas vármegyéből Csánig, Csönge, Jákfa, Kenyeri, Nick, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Rábapaty, Répcelak, Uraiújfalu közigazgatási területe, valamint Sárvár közigazgatási területének a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalak, a 84. sz. főút és a 20. sz. Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal által határolt, a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalakat is magába foglaló területe.

d) *  Veszprém vármegyéből Kemenesszentpéter, Várkesző közigazgatási területe, valamint Egyházaskesző, Malomsok, Marcaltő közigazgatási területéből a Marcal és a bal partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) *  folyók: a Duna a nyugati országhatártól az Ipoly-torkolatig (1850,2–1708,2 fkm) 142 km, a Mosoni-Duna-ág országhatártól a torkolatig terjedő 122,5 km, a Rába a sárvári vasúti hídtól a torkolatig 86,7 km hosszban, továbbá a Marcal a 34,314 fkm től a torkolatig, a Lajta országhatártól a torkolatig terjedő 18,6 km hosszú szakasza, valamint a Fertő tó,

b) *  árvízvédelmi művek: a Duna jobb part a rajkai országhatár és Pilismarót között, a Lajta mindkét part, a Lajta jobb és bal parti csatornák, valamint az összekötő csatorna jobb- és bal parti töltései, a Mosoni-Duna jobb és bal parti töltései, a Rábca mindkét oldali töltése Bősárkány és Abda között, a Répce árapasztó töltései Répcelakig, illetve Répceszemeréig, a Rába jobb és bal parti töltése Sárvár és Győr között, a Marcal bal és jobb parti védvonal a Bornát-ér visszatöltésezésével együtt,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák, kettős működésű csatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban, vízügyi vagyonkezelésben lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, kivéve Vas vármegyében a Gyöngyös-műcsatorna, a Szaput-árok és a Rábasömjéni-főcsatorna, Veszprém vármegyében a Csikvándi Bakony-ér, Komárom-Esztergom vármegyében a Súri-víz és mellékágai. Ezen kívül Veszprém vármegyéből a Hajmás-patak Bakonyszentkirály közigazgatási területén, Vas vármegyéből a Csörgető-ér és a Kenyérhordó-csatorna Vámoscsalád közigazgatási területén.

C) *  Kapcsolattartás: Győr, Sopron, Tatabánya megyei jogú városok, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém vármegye.

2. KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) Budapest főváros teljes közigazgatási területe.

b) *  Pest vármegye – kivéve Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Pilis, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás közigazgatási területét.

c) *  Nógrád vármegye teljes közigazgatási területe.

d) *  Heves vármegyéből Apc, Boldog, Hatvan, Heréd, Kerekharaszt, Lőrinci, Nagykökényes, Zagyvaszántó közigazgatási területe.

e) *  Fejér, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

f) *  Komárom-Esztergom vármegyében a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe az Ipoly torkolattól folyásirányban lefelé.

g) *  Bács-Kiskun vármegyében azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe és hullámterébe nyúló, tartozó, valamint a fővédvonalat tartalmazó közigazgatási területe, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Duna az Ipoly-torkolattól a dunaföldvári hídig (1708,2–1560,5 fkm) 147,7 km, a Szentendrei Duna-ág 32 km és a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág 58 km hosszban, az Ipoly szlovák–magyar határszakasza 141 km hosszban, a Zagyva Jobbágyitól a jászfelsőszentgyörgyi elbontott hídig 41 km hosszban,

b) *  árvízvédelmi művek: a Duna jobb part Pilismarót és Dunafüred között, a Duna bal part Szob és Dunaegyháza között, a Szentendrei-sziget és Csepel-sziget védvonalai – kivéve Budapest, Visegrád, Tahitótfalu, Szentendre, Nagymaros és Sződliget saját szervezettel védekező városok védvonalait –, a Zagyva mindkét parti védvonalai Jobbágyi és Jászfelsőszentgyörgy között és az Ipoly bal parti védvonalai,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Bács-Kiskun vármegyében Kunpeszér határában a XX. jelű belvízcsatorna, Kunszentmiklós határában a XXXI. jelű belvízcsatornának a XXXIII. jelű belvízcsatorna betorkolása feletti szakasza, Tass határában az I. főcsatorna és a Szivárgó-csatorna kezelése, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Galga patak kezelése, Heves vármegyében Mátraszentimre közigazgatási területén a Kövicses és a Csörgő-patakok kezelése.

C) *  Kapcsolattartás: Budapest főváros, Salgótarján megyei jogú város, Pest és Nógrád vármegye.

3. ALSÓ-DUNA-VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Bács-Kiskun vármegye – kivéve Balotaszállás, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kecskemét, Kelebia, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kiskunfélegyháza, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Lakitelek, Móricgát, Nyárlőrinc, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Szentkirály (Lászlófalva), Tiszaalpár, Tiszakécske, Tiszaug, Tompa, Városföld, Zsana közigazgatási területét, Baja város és Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára eső részét, kivéve továbbá azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe és hullámterébe nyúló, tartozó, valamint a fővédvonalat tartalmazó közigazgatási területét, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

b) *  Baranya vármegyéből Homorúd közigazgatási területe, Mohács város közigazgatási területének a Duna bal partjára eső része, továbbá a Duna-parti településeknek a Duna folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe.

c) *  Tolna vármegyéből Báta közigazgatási területének a Duna bal partjára eső része, továbbá a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Duna és az állam kizárólagos tulajdonában lévő mellékágai a dunaföldvári híd felső (északi) élétől a déli országhatárig (1560,5–1433 fkm) 127,5 km,

b) árvízvédelmi művek: a Duna bal part Solt-déli országhatár között, kivéve a Baja város belterületét védő fővédvonal 0+000–2+655 fkm szakasza,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Bács-Kiskun vármegyében Bócsa község határában a VII. számú csatorna, Pest vármegyében Tatárszentgyörgy határában a XXIII. jelű belvízcsatorna kezelése: Bugyi határában a Duna-völgyi főcsatorna a Kunpeszér-Bugyi közútig.

Nem tartozik működési vonalához a működési területén lévő kizárólagos állami tulajdonban lévő csatornák közül a Kunszentmiklós határában a XXXI. jelű belvízcsatornának a XXXIII. jelű belvízcsatorna betorkolása feletti szakasza, Kunpeszér határában a XX. jelű belvízcsatorna, Tass határában az I. főcsatorna és a Szivárgó-csatorna.

C) *  Kapcsolattartás: Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun vármegye.

4. KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) Fejér megye teljes közigazgatási területe – kivéve a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét.

b) *  Veszprém vármegye – kivéve Kemenesszentpéter, Várkesző közigazgatási területét, valamint Egyházaskesző, Kemeneshőgyész, Magyargencs, Malomsok, Marcaltő közigazgatási területének a Marcal medrébe és bal partjára eső részét.

c) *  Tolna vármegye – kivéve Attala, Báta közigazgatási területének a Duna bal partjára eső része Csikóstőttős, Jágónak, Kaposszekcső, Kapospula, Lápafő, Nak közigazgatási területét, Váralja Völgységi patak jobb partjára eső részét, Várong közigazgatási területét, továbbá Kismányoknak és Nagymányoknak a Völgységi patak jobb partjára eső részét, Dombóvár közigazgatási területének a Kapos-csatorna medrébe és jobb partjára eső részét a Dombóvár-kaposszekcsői út hídjától felfelé, valamint a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét.

d) *  Somogy vármegyéből Balatonszabadi, Kánya, Siófok (Balatonkiliti), Siójut, Balatonvilágos, Tengőd közigazgatási területe, valamint a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

e) *  Baranya vármegyéből Ófalu területe, továbbá Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára eső része.

f) *  Bács-Kiskun vármegyéből Baja város és Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára eső része.

g) *  Győr-Moson-Sopron vármegyéből Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Bakonypéterd, Csikvánd, Fenyőfő, Gyarmat, Lázi, Románd, Sikátor, Szerecseny, Veszprémvarsány közigazgatási területe.

h) *  Komárom-Esztergom vármegyéből Szárliget közigazgatási területe.

i) *  Zala vármegyéből a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

j) *  Vas vármegyéből Boba, Karakó, Kemenespálfa, Mersevát, Nemeskeresztúr és Nemeskocs közigazgatási területének a Marcal jobb partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók, tavak: a Balaton és a Velencei-tó, a Sió a Balatontól a torkolatig,

b) árvízvédelmi művek: a Duna jobb part Ercsi-Adony és Bölcske-Báta között, a Szt. László-vízfolyás bal parti és a Váli vízfolyás jobb és bal parti torkolati szakasz, a Sió Simontornya és Sióagárd közötti bal parti, Sióagárd és Sió-torkolat közötti jobb és bal parti, a Sióba ömlő Völgységi árok torkolati szakaszának kétparti töltései, a Nádor-csatorna Kölesd alatti jobb és bal parti töltései,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén a vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, Tolna vármegyében, Nak határában a Szentkúti-árok, Komárom-Esztergom vármegyében Súr közigazgatási területén a Súri-víz, a Körösberki-vízfolyás és a Feketeberki-vízfolyás vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében lévő szakaszai, Győr-Moson-Sopron vármegyében, Mórichida közigazgatási területén a Csikvándi-Bakony-ér, Somogy vármegyében, Ádánd közigazgatási területén a Sió-csatorna medre és jobbparti depóniája, valamint Vas vármegyében a rigácsi vasúti hídtól felfelé, illetve Zala vármegyében Mihályfa és Kisvásárhely közigazgatási határában a Marcal.

C) *  Kapcsolattartás: Székesfehérvár, Dunaújváros, Szekszárd és Veszprém megyei jogú városok, Fejér, Tolna és Veszprém vármegye.

5. DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) Pécs megyei jogú város.

b) *  Baranya vármegye – kivéve a Duna-parti településeknek a Duna folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe, Homorúd, valamint Ófalu közigazgatási területét, továbbá Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára eső részét, valamint Mohács közigazgatási területének a Duna bal partjára eső részét.

c) *  Somogy vármegye – kivéve Balatonszentgyörgy, Balatonszabadi, Csákány, Főnyed, Hollád, Iharosberény, Inke, Kánya, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemesvid, Őrtilos, Pogányszentpéter, Sávoly, Siófok (Balatonkiliti), Siójut, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyzsitfa, Szegerdő, Szőkedencs, Tapsony, Tengőd, Tikos, Varászló, Vése, Vörs közigazgatási területét, továbbá Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyűjtőjére eső részét Horvátkút lakott hellyel, a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

d) *  Tolna vármegyéből Attala, Csikóstőttős, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Lápafő, Nak, Várong, Váralja, továbbá Kismányok és Nagymányok közigazgatási területének a Völgységi patak jobb partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Dráva a Mura torkolatától az országhatárig (236–225 fkm és 200–68 fkm) 143 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Duna jobb part Mohács és a déli országhatár között, a Dráva bal part Korcsina átvágás és Eperjes között, a Fekete-víz bal partja a Pécsi-víz torkolata és a Dráva között, a Pécsi-víz bal partja Kémes és a Fekete-víz között, a Fekete-víz jobb partja a cuni híd és a Dráva között,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Tolna vármegyében *  Dombóvár határában a Kapos-vízfolyás medre a Dombóvár-kaposszekcsői út hídjától vízfolyás szerint felfelé, Váralja, Kismányok és Nagymányok határában a Völgységi patak medre.

C) *  Kapcsolattartás: Pécs, Kaposvár megyei jogú városok, Baranya és Somogy vármegye.

6. NYUGAT-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Vas vármegye – kivéve Csánig, Csönge, Jákfa, Kenyeri, Nick, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Rábapaty, Répcelak, Uraiújfalu közigazgatási területét, valamint Sárvár közigazgatási területéből a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalak, a 84. sz. főút, illetve a 20. sz. Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal által közrezárt, a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalakat is magába foglaló területét, valamint Boba, Karakó, Kemenespálfa, Mersevát, Nemeskeresztúr és Nemeskocs közigazgatási területének a Marcal jobb partjára eső részét.

b) *  Zala vármegye teljes közigazgatási területe, kivéve a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

c) *  Győr-Moson-Sopron vármegyéből Csáfordjánosfa, Csér, Egyházasfalu, Gyalóka, Iván, Répcevis, Sopronhorpács, Szakony, Und, Zsira közigazgatási területe.

d) *  Veszprém vármegyéből Kemeneshőgyész, Magyargencs közigazgatási területe, kivéve azok Marcal jobb partjára eső részét.

e) *  Somogy vármegyéből Balatonszentgyörgy, Csákány, Főnyed, Hollád, Iharosberény, Inke, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemesvid, Őrtilos, Pogányszentpéter, Sávoly, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyzsitfa, Szegerdő, Szőkedencs, Tapsony, Tikos, Varászló, Vése, Vörs közigazgatási területe, valamint Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyűjtőjére eső része Horvátkút lakott hellyel.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Mura az országhatártól a Dráva torkolatig 48,6 km hosszban, a Rába a sárvári vasúti hídtól az országhatárig (86,7–16,3 fkm) 129,6 km hosszban, a Lapincs az országhatártól a Rába torkolatig 0,7 km hosszban (a 0,7–1,57 fkm között határfolyó),

b) árvízvédelmi művek: a Zala árvízvédelmi rendszer Bókaháza és a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer között, a Mura bal parti árvízvédelmi rendszer, a Rába árvízvédelmi fővédvonalai a sárvári vasúti híd és az országhatár között, valamint a Lapincs árapasztó vápa Szentgotthárdon,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Vas vármegyében *  a Répce a répcelaki osztómű feletti szakaszán az országhatárig, a Kőris patak a jákfai hídtól felfelé: a Marcal 34,314 fkm szelvényétől a rigácsi vasúti hídig, valamint teljes hosszán a Gyöngyös-műcsatorna, a Szaput-árok és a Rábasömjéni főcsatorna.

C) Kapcsolattartás: Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa megyei jogú városok, Vas és Zala megye.

7. FELSŐ-TISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye – kivéve Nyírlugos, Penészlek, Szorgalmatos, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári települések közigazgatási területét, Balsa, Dombrád, Ibrány, Timár, Tiszabercel, Tiszakanyár, Tiszatelek, Gávavencsellő települések közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét, továbbá Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati részét, Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu-Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza-Tokaj vasútvonal és a 38-as számú út által alkotott vonaltól délre eső területét.

b) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Cigánd, Kenézlő, Tiszakarád, Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

c) *  Hajdú-Bihar vármegyéből Téglás közigazgatási területe, valamint Nyíradony közigazgatási területének északi része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Tisza a tiszabecsi országhatártól a Bodrog-torkolatig (744,8–543,7 fkm), a Túr az országhatártól a torkolatig 30 km és a Szamos az országhatártól a torkolatig 49,5 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Tisza jobb part Tarpa-Lónya között, Tisza bal part Tiszabecs és Rakamaz között, a Batár bal part Kispalád és Tiszabecs között, a Túr jobb és bal part Garbolc és Tiszakóród között, a Palád jobb és bal partja, a Sáréger jobb és bal part, a Szamos jobb és bal part az országhatár és Olcsva, illetve Olcsvaapáti között, a Kraszna jobb és bal part Ágerdő és Vásárosnamény között, a Szamos-Túr közi zárógát, az Olcsvaapáti körgát, a Lónyay-főcsatorna jobb és bal part, valamint a Lónyay-főcsatorna bal parti szakaszán beömlő Nyíri-főfolyások visszatöltésezett torkolati szakaszai,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Hajdú-Bihar vármegyéből Hajdúhadház határában a Hadházi (VIII/7-2.) mellékág, Téglás határában a Téglási (VIII/7.) mellékág kezelése.

C) *  Kapcsolattartás: Nyíregyháza megyei jogú város, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye.

8. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye – kivéve Ároktő, Cigánd, Hejőkürt, Kenézlő, Oszlár, Révleányvár, valamint Ricse közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét, Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét (a Tisza 440 fkm szelvénye alatt), Tiszacsermely, Tiszadorogma, Tiszakarád, Tiszakeszi, Tiszapalkonya, Tiszatardos, Tiszatarján, Tiszaújváros közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét, Tiszavalk közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét, Tokaj és Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét.

b) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből Balsa, Dombrád, Ibrány, Timár, Tiszadada, Tiszabercel, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszalök, Tiszatelek, valamint Gávavencsellő közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

c) *  Heves vármegye – kivéve Apc, Átány, Boldog, Erdőtelek, Hatvan, Heréd, Heves, Hevesvezekény, Kerekharaszt, Kisköre, Lőrinci, Nagykökényes, Pély, Tarnaszentmiklós, Tenk, Tiszanána, Zagyvaszántó közigazgatási területét, Kömlő közigazgatási területének a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső részét, Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét, Sarud és Újlőrincfalva közigazgatási területének a Laskó patak és a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső részét, valamint a Kiskörei-tározó területére eső részét.

d) *  Hajdú-Bihar vármegyéből Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

e) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből Jászágó, Jászárokszállás, Jászdózsa, közigazgatási területe, továbbá Jászberény közigazgatási területének az Ágói patak és a Tarna patak bal partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Tisza a Bodrog-torkolattól Tiszabábolnáig (543,7–440,0 fkm) 103,7 km, a Bodrog az országhatártól a torkolatig 51,1 km, a Hernád az országhatártól a torkolatig 118,4 km és a Sajó az országhatártól a torkolatig 125,1 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Tisza jobb part Zemplénagárd és Sarud között, a Bodrog jobb és bal part az országhatár és a Tisza között, a Hernád jobb és bal part az országhatár és a torkolat között a Gönci, Vadász és Garadna patakok visszatöltésezett szakaszaival, a Takta mindkét parti töltései Szerencs és a torkolat között, a Sajó jobb és bal part Sajópüspöki és a torkolat között, a Szinva, Mercse, Hangony, Vörös J., Szuha, Szörnyűvölgyi, Keleméri, Névtelen patakok visszatöltésezett szakaszaival, a Csincse, Eger és Rima mindkét parti torkolati szakaszai, a Laskó visszatöltésezett szakaszának bal partja, a Tarna két part Kál-Jászjákóhalma közötti szakasza a Zagyváig, a Tarna jobb parti mellékvízfolyásainak a Tarnóca, Bene, Gyöngyös, Gyangya és Szarvágy, Ágói patakok visszatöltésezett szakaszai,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Heves vármegyében Sarud határában a Laskó patak medre, Sarud, Tiszanána, Kömlő határában a Csincsa belvízcsatorna vízgyűjtő területe, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Jászberény határában az Ágói patak és a bal parti vízgyűjtője, a Tarna patak és a bal parti vízgyűjtője, Jászjákóhalma közigazgatási területén a Tarna patak, Nógrád vármegyében a ceredi Tarna patak, a Zabar, Kőverő, Utas patakok, Verscsátér és a Szilas patak.

C) *  Kapcsolattartás: Miskolc, Eger megyei jogú városok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegye.

9. TISZÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe

a) *  Hajdú-Bihar vármegye – kivéve Téglás közigazgatási területét, Nyíradony közigazgatási területének északi részét, Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét, Komádi és Körösszakál Sebes-Körös bal partjára eső részét, Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partján a közúti híd alatt, Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára eső részét.

b) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből Nyírlúgos, Penészlek, Szorgalmatos, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári közigazgatási területe, továbbá Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszadob, Tiszadada közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része, Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati része, valamint Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu-Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza–Tokaj vasútvonal és a 38. sz. út által alkotott vonaltól délre eső területe.

c) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Tokaj, Tiszatardos, Tiszaújváros, Tiszapalkonya, Oszlár, Hejőkürt, Tiszatarján, Tiszakeszi, Ároktő, valamint Tiszadorogma közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

d) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső része, Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső része, Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti része, Nagyiván közigazgatási területe, Kunmadaras közigazgatási területének keleti része, Karcag Kisújszállás közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldali hullámterét és töltését érintő része.

e) *  Békés vármegyéből: Bucsa közigazgatási területe, Ecsegfalva közigazgatási területének északkeleti része, Szeghalom közigazgatási területének a Berettyó és a Sebes-Körös közé eső része, Biharugra és Körösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Berettyó az országhatártól a torkolatig, Hortobágy-Berettyó Bucsától az Ágotai hídig,

b) árvízvédelmi művek: a Tisza bal part Rakamaz és Tiszafüred között, a Keleti-főcsatorna visszatöltésezett szakasza mindkét parti védtöltésével, a Tiszavasvári zsilipig, a Hortobágy-Berettyó bal part Nádudvar és Bucsa között, a Berettyó jobb part az országhatár–Darvas között, a Berettyó bal part országhatár Sebes-Körös között, a Berettyóba torkoló Ér- és Kálló-főcsatorna visszatöltésezett jobb és bal partja (az Ér-főcsatornának az országhatárig, a Kálló-főcsatornánál a Bakonszegi útig), a Sebes-Körös jobb part az országhatár és a Berettyó-torkolat között,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Békés vármegyében Ecsegfalva határában a Sárréti-főcsatorna kezelése, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Nyírbéltek határában az országhatárt metsző Penészleki belvízcsatornák kezelése, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Tiszaörs és Tiszaigar határában a Sarkad-Mérges-Sáros-ér kezelése.

C) *  Kapcsolattartás: Debrecen megyei jogú város, Hajdú-Bihar vármegye.

10. KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegye – kivéve Jászágó, Jászárokszállás, Jászdózsa, Nagyiván közigazgatási területét, továbbá Jászberény közigazgatási területének az Ágói patak és a Tarna patak bal partjára eső részét, Karcag közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldalára eső részét, Kunmadaras közigazgatási területének a keleti részét, Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső részét, Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső részét, Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti részét, Túrkeve közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára eső részét, Mezőtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó, valamint a Hármas-Körös bal partjára eső részeit, Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részét, Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részét, valamint Tiszasas közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét.

b) *  Heves vármegyéből: Átány, Erdőtelek, Heves, Hevesvezekény, Kisköre, Pély, Tarnaszentmiklós, Tenk, Tiszanána közigazgatási területe, továbbá Kömlő közigazgatási területének a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső része, Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső része, Sarud és Újlőrincfalva közigazgatási területének a Laskó patak és a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső része, valamint a Kiskörei-tározó területére eső része.

c) *  Békés vármegyéből: Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára eső része.

d) *  Csongrád-Csanád vármegyéből Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része, Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára eső része.

e) *  Bács-Kiskun vármegyéből: Lakitelek, Szentkirály (Lászlófalva), Tiszakécske közigazgatási területe, Tiszaug közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

f) *  Pest vármegyéből: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Pilis, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás közigazgatási területe.

g) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből: Tiszavalk és Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Tisza Tiszabábolnától Csongrád város északi közigazgatási határáig (Csongrád-Bokros) (440,0–253,8 fkm) 186,2 km hosszban, a Kiskörei-tározó a Tisza 440,0 fkm-ig, a Zagyva a jászfelsőszentgyörgyi elbontott hídtól a torkolatig 83,9 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Tisza jobb partja Sarudtól Lakitelek és Tiszaalpár közigazgatási határáig, a Laskó visszatöltésezett szakaszának jobb partja, Tisza bal part a tiszafüredi vasúti hídtól a Hármas-Körös torkolatáig, a Zagyva mindkét partja Jászfelsőszentgyörgy és Szolnok között, a Tápió jobb és bal partja visszatöltésezett szakasza Tápiógyörgyéig, a Német-éri-főcsatorna mindkét parti töltései, Hortobágy-Berettyó jobb parti töltése, a Német-éri-főcsatorna és a Hármas-Körös közötti szakaszon, a Hármas-Körös jobb parti szakasza a Hortobágy-Berettyó torkolat és a Tisza között,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Heves vármegyében Dormánd, Füzesabony, Kál, Kompolt, Kápolna és Kerecsend határában a Hanyi belvízi főcsatorna vízrendszeréhez tartozó mellékcsatornák, Pest vármegyében Tápiószentmárton határában a Perje-felső-, Söregi- és Kutyatejes-csatornák.

Kiemelt vízilétesítmények: a Kiskörei Vízlépcső, a Kiskörei-tározó, a Nagykunsági-főcsatorna (Keleti-ág, Nyugati-ág, NK III-2), a Jászsági-főcsatorna.

C) *  Kapcsolattartás: Szolnok megyei jogú város, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye.

11. ALSÓ-TISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe:

a) *  Csongrád-Csanád vármegye – kivéve Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét. Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára eső részét.

b) *  Bács-Kiskun vármegyéből Balotaszállás, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kecskemét, Kelebia, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Móricgát, Nyárlőrinc, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Tiszaalpár, Tompa, Városföld, Zsana közigazgatási területe, valamint Tiszaug közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

c) *  Békés vármegyéből: Almáskamarás közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Battonya, Békéssámson, Csanádapáca, Dombegyháza, Dombiratos, Gádoros, Kardoskút, Kaszaper teljes közigazgatási területe, Kevermes közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Kisdombegyház, Kunágota, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás teljes közigazgatási területe, Medgyesegyháza közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes teljes közigazgatási területe, Nagyszénás közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Orosháza közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Tótkomlós, Végegyháza teljes közigazgatási területe, ezen kívül Csorvás, Gerendás, Nagykamarás közigazgatási területéből a Kurcai belvízrendszerre eső része.

d) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből: Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső része, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó területe, Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső része, Tiszasas közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Tisza Csongrád város északi közigazgatási határától (Csongrád-Bokros) a déli országhatárig (253,8–159,6 fkm) 94,2 km és a Maros a keleti országhatártól a torkolatig 49,6 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Tisza jobb part Lakitelek és Tiszaalpár közigazgatási határa, valamint a déli országhatár közötti szakasza, a Dong-éri-főcsatorna torkolati szakaszának jobb és bal parti visszatöltésezése, a Tisza bal part a Hármas-Körös torkolattól a déli országhatárig, a Hármas-Körös bal part a Horgavölgy-ér mellékága alatti Darurampától a Tiszáig, a Maros mindkét parti töltés az országhatár és a torkolat között, a Sámson-Apátfalvi-főcsatorna jobb és bal parti töltése a Maros és a Királyhegyesi-főcsatorna között,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Bács-Kiskun vármegyében *  Félegyházi-vízfolyás Helvécia közigazgatási területén.

C) *  Kapcsolattartás: Szeged, Kecskemét, Hódmezővásárhely megyei jogú városok, Csongrád-Csanád vármegye.

12. KÖRÖS-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

A) Működési területe

a) *  Békés vármegye – kivéve Almáskamarás Kurcai belvízrendszerre eső részét, Battonya, Békéssámson, Bucsa, Csanádapáca, Dombegyháza, Dombiratos, Gádoros, Kardoskút, Kaszaper közigazgatási területét, Kevermes Kurcai belvízrendszerre eső részét, Kisdombegyháza, Kunágota, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás közigazgatási területét, Medgyesegyháza Kurcai belvízrendszerre eső részét, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes közigazgatási területét, Nagyszénás Kurcai belvízrendszerre eső részét, Orosháza Dögös-Kákafoki belvízrendszeren kívüli részét, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Tótkomlós, Végegyháza közigazgatási területét, Biharugra közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső részét, Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára eső részét és a Hamvas-Sárréti belvízrendszer területére eső részét, Kőrösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső részét, Szeghalom közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partja és a Berettyó bal partja közé eső részét, valamint Csorvás, Gerendás, Nagykamarás közigazgatási területének a Kurcai belvízrendszerre eső részét.

b) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből: Mezőtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal és a Hármas-Körös jobb partjának a Hortobágy-Berettyó torkolat feletti része és a Hármas-Körös bal parti része, Túrkeve város közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára eső része, valamint Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részéből a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület.

c) *  Hajdú-Bihar vármegyéből: Komádi és Kőrösszakál közigazgatási területének a Sebes-Körös bal partjára eső része, Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partjára, valamint Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára eső része.

B) Működési vonalai:

a) folyók: a Sebes-Körös az országhatártól a torkolatig 59 km, a Fekete-Körös az országhatártól a torkolatig 20 km, a Fehér-Körös az országhatártól a torkolatig 10 km, a Kettős- és Hármas-Körös teljes 37 km, illetve 91 km hosszban, a Hortobágy-Berettyó a torkolattól Ecsegfalva és Bucsa közigazgatási határáig 54,8 km hosszban,

b) árvízvédelmi művek: a Hortobágy-Berettyó bal parti töltése a torkolattól Ecsegfalva és Bucsa közigazgatási határáig 43 km hosszban és a Hármas-Körös jobb parti töltése a Hortobágy-Berettyó és a Sebes-Körös között, a Sebes-Körös jobb parti töltése a Hármas-Körös és Berettyó torkolata között, a Berettyó jobb parti töltése Darvas és a Sebes-Körös között, a Sebes-Körös bal parti töltése az országhatár és a Hármas-Körös között, a Hármas-Körös bal parti töltése a Horgavölgyi-ér mellékága alatti Darurampa és a Sebes-Körös között, a Kettős-Körös, a Fekete-Körös és a Fehér-Körös mindkét parti töltései, a Fehér-Körös bal parti lokalizációs töltés, a mérgesi és a mályvádi árvízi szükségtározók töltései, a Kisdelta szükségtározó zárótöltése (a Fehér-Körös jobb oldali és a Fekete-Körös bal oldali védtöltései között), a Gyulavári és Dénes-majori körtöltések, a Fehér-Körös és a Fekete-Körös közötti lokalizációs töltés, a Fekete-Körös és a Sebes-Körös közötti lokalizációs töltés, az Öcsöd-Békésszentandrási lokalizációs töltés az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság határáig,

c) *  kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízilétesítmények: a működési területén kizárólagos állami tulajdonban lévő kisvízfolyások, csatornák, tározók, holtágak és az azokon lévő vízilétesítmények, ezen kívül Hajdú-Bihar vármegyében Biharnagybajom-Nagyrábé-Darvas község határában az Ó–Berettyó-csatorna.

2. melléklet a 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelethez

A hatóságok illetékességi területe vízügyi hatósági és vízvédelmi hatósági ügyekben

1. *  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Győr-Moson-Sopron vármegye – kivéve Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Bakonypéterd, Csáfordjánosfa, Csér, Csikvánd, Egyházasfalu, Fenyőfő, Gyalóka, Gyarmat, Iván, Lázi, Répcevis, Románd, Sikátor, Sopronhorpács, Szakony, Szerecseny, Veszprémvarsány, Und, Zsira közigazgatási területét.

b) *  Komárom-Esztergom vármegye – kivéve Szárliget közigazgatási területét, a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét az Ipoly torkolattól a folyásirányban lefelé.

c) *  Vas vármegyéből Csánig, Csönge, Jákfa, Kenyeri, Nick, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Rábapaty, Répcelak, Uraiújfalu közigazgatási területe, valamint Sárvár közigazgatási területének a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalak, a 84. sz. főút, illetve a 20. sz. Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal által közrezárt, a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalakat is magába foglaló területe.

d) *  Veszprém vármegyéből Kemenesszentpéter, Várkesző közigazgatási területe, valamint Egyházaskesző, Malomsok, Marcaltő közigazgatási területéből a Marcal és a bal partjára eső része.

2. *  Pest Vármegyei Kormányhivatal

a) Budapest főváros teljes közigazgatási területe.

b) *  Pest vármegye – kivéve Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Pilis, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás közigazgatási területét.

c) *  Nógrád vármegye teljes közigazgatási területe.

d) *  Heves vármegyéből Apc, Boldog, Hatvan, Heréd, Kerekharaszt, Lőrinci, Nagykökényes, Zagyvaszántó közigazgatási területe.

e) *  Fejér, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

f) *  Komárom-Esztergom vármegyében a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe az Ipoly torkolattól folyásirányban lefelé.

g) *  Bács-Kiskun vármegyében azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe és hullámterébe nyúló, tartozó, valamint a fővédvonalat tartalmazó közigazgatási területe, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

3. *  Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Bács-Kiskun vármegye – kivéve Balotaszállás, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kecskemét, Kelebia, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kiskunfélegyháza, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Lakitelek, Móricgát, Nyárlőrinc, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Szentkirály (Lászlófalva), Tiszaalpár, Tiszakécske, Tiszaug, Tompa, Városföld, Zsana közigazgatási területét –, Baja város és Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára eső részét, kivéve továbbá azon Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe és hullámterébe nyúló, tartozó, valamint a fővédvonalat tartalmazó közigazgatási területét, amelyek a folyam folyásirányát tekintve a dunaföldvári híd felső éléig helyezkednek el.

b) *  Baranya vármegyéből Homorúd közigazgatási területe, Mohács város közigazgatási területének a Duna bal partjára eső része, továbbá a Duna-parti településeknek a Duna folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe.

c) *  Tolna vármegyéből Báta közigazgatási területének a Duna bal partjára eső része, továbbá a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe.

4. *  Fejér Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Fejér vármegye teljes közigazgatási területe – kivéve a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét.

b) *  Veszprém vármegye – kivéve Kemenesszentpéter, Várkesző közigazgatási területét, valamint Egyházaskesző, Kemeneshőgyész, Magyargencs, Malomsok, Marcaltő közigazgatási területének a Marcal medrébe és bal partjára eső részét.

c) *  Tolna vármegye – kivéve Attala, Báta közigazgatási területének a Duna bal partjára eső részét, Csikóstőttős, Jágónak, Kaposszekcső, Kapospula, Lápafő, Nak közigazgatási területét, Váralja Völgységi patak jobb partjára eső részét, Várong közigazgatási területét, továbbá Kismányoknak és Nagymányoknak a Völgységi patak jobb partjára eső részét, Dombóvár közigazgatási területének a Kapos-csatorna medrébe és jobb partjára eső részét a Dombóvár-kaposszekcsői út hídjától felfelé, valamint a Duna parti településeknek a folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területét.

d) *  Somogy vármegyéből Balatonszabadi, Balatonvilágos, Kánya, Siófok (Balatonkiliti), Siójut, Balatonvilágos, Tengőd közigazgatási területe, valamint a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

e) *  Baranya vármegyéből Ófalu területe, továbbá Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára eső része.

f) *  Bács-Kiskun vármegyéből Baja város és Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára eső része.

g) *  Győr-Moson-Sopron vármegyéből Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Bakonypéterd, Csikvánd, Fenyőfő, Gyarmat, Lázi, Románd, Sikátor, Szerecseny, Veszprémvarsány közigazgatási területe.

h) *  Komárom-Esztergom vármegyéből Szárliget közigazgatási területe.

i) *  Zala vármegyéből a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

j) *  Vas vármegyéből Boba, Karakó, Kemenespálfa, Mersevát, Nemeskeresztúr és Nemeskocs közigazgatási területének a Marcal jobb partjára eső része.

5. *  Baranya Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Baranya vármegye – kivéve a Duna-parti településeknek a Duna folyam (középvízi) medrébe nyúló, tartozó közigazgatási területe, Homorúd, valamint Ófalu közigazgatási területét, továbbá Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára eső részét, valamint Mohács közigazgatási területének a Duna bal partjára eső részét.

b) *  Somogy vármegye – kivéve Balatonszentgyörgy, Balatonszabadi, Balatonvilágos, Csákány, Főnyed, Hollád, Iharosberény, Inke, Kánya, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemesvid, Őrtilos, Pogányszentpéter, Sávoly, Siófok (Balatonkiliti), Siójut, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyzsitfa, Szegerdő, Szőkedencs, Tapsony, Tengőd, Tikos, Varászló, Vése, Vörs közigazgatási területét, továbbá Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyűjtőjére eső részét Horvátkút lakott hellyel, a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási része.

c) *  Tolna vármegyéből Attala, Csikóstőttős, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Lápafő, Nak, Várong, Váralja, továbbá Kismányok és Nagymányok közigazgatási területének a Völgységi patak jobb partjára eső része.

6. *  Vas Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Vas vármegye – kivéve Csánig, Csönge, Jákfa, Kenyeri, Nick, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Rábapaty, Répcelak, Uraiújfalu közigazgatási területét, valamint Sárvár közigazgatási területéből a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalak, a 84. sz. főút és a 20. sz. Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal által határolt, a Rába balparti (01.10.) és a Rába jobbparti (01.13.) elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalakat is magába foglaló területét, valamint Boba, Karakó, Kemenespálfa, Mersevát, Nemeskeresztúr és Nemeskocs közigazgatási területének a Marcal jobb partjára eső részét.

b) *  Zala vármegye teljes közigazgatási területe, kivéve a Balaton parti településeknek a tó medrébe (jogi partvonalával határolt területébe) nyúló, tartozó közigazgatási részét.

c) *  Győr-Moson-Sopron vármegyéből Csáfordjánosfa, Csér, Egyházasfalu, Gyalóka, Iván, Répcevis, Sopronhorpács, Szakony, Und, Zsira közigazgatási területe.

d) *  Veszprém vármegyéből Kemeneshőgyész, Magyargencs közigazgatási területe, kivéve azoknak a Marcal jobb partjára eső részét.

e) *  Somogy vármegyéből Balatonszentgyörgy, Csákány, Főnyed, Hollád, Iharosberény, Inke, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemesvid, Őrtilos, Pogányszentpéter, Sávoly, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyzsitfa, Szegerdő, Szőkedencs, Tapsony, Tikos, Varászló, Vése, Vörs közigazgatási területe, valamint Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyűjtőjére eső része Horvátkút lakott hellyel.

7. *  Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye – kivéve Nyírlugos, Penészlek, Szorgalmatos, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári települések közigazgatási területét, Balsa, Dombrád, Ibrány, Timár, Tiszabercel, Tiszakanyár, Tiszatelek, Gávavencsellő települések közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét, továbbá Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati részét, Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu–Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza–Tokaj vasútvonal és a 38-as számú út által alkotott vonaltól délre eső területét.

b) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Cigánd, Kenézlő, Tiszakarád, Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

c) *  Hajdú-Bihar vármegyéből Téglás közigazgatási területe, valamint Nyíradony közigazgatási területének északi része.

8. *  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye – kivéve Ároktő, Cigánd, Hejőkürt, Kenézlő, Oszlár, Révleányvár, valamint Ricse közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét, Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét (a Tisza 440 fkm szelvénye alatt), Tiszacsermely, Tiszadorogma, Tiszakarád, Tiszakeszi, Tiszapalkonya, Tiszatardos, Tiszatarján, Tiszaújváros közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét, Tiszavalk közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét, Tokaj és Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét.

b) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből Balsa, Dombrád, Ibrány, Timár, Tiszadada, Tiszabercel, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszalök, Tiszatelek, valamint Gávavencsellő közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

c) *  Heves vármegye – kivéve Apc, Átány, Boldog, Erdőtelek, Hatvan, Heréd, Heves, Hevesvezekény, Kerekharaszt, Kisköre, Lőrinci, Nagykökényes, Pély, Tarnaszentmiklós, Tenk, Tiszanána, Zagyvaszántó közigazgatási területét, Kömlő közigazgatási területének a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső részét, Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső részét, Sarud és Újlőrincfalva közigazgatási területének a Laskó patak és a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső részét, valamint a Kiskörei-tározó területére eső részét.

d) *  Hajdú-Bihar vármegyéből Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

e) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből Jászágó, Jászárokszállás, Jászdózsa, közigazgatási területe, továbbá Jászberény közigazgatási területének az Ágói patak és a Tarna patak bal partjára eső része.

9. *  Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Hajdú-Bihar vármegye – kivéve Téglás közigazgatási területét, Nyíradony közigazgatási területének északi részét, Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét, Komádi és Körösszakál Sebes-Körös bal partjára eső részét, Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partján a közúti híd alatt, Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára eső részét.

b) *  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből Nyírlúgos, Penészlek, Szorgalmatos, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári közigazgatási területe, továbbá Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszadob, Tiszadada közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része, Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati része, valamint Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu–Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza–Tokaj vasútvonal és a 38. sz. út által alkotott vonaltól délre eső területe.

c) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Tokaj, Tiszatardos, Tiszaújváros, Tiszapalkonya, Oszlár, Hejőkürt, Tiszatarján, Tiszakeszi, Ároktő, valamint Tiszadorogma közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

d) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső része, Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső része, Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti része, Nagyiván közigazgatási területe, Kunmadaras közigazgatási területének keleti része, Karcag Kisújszállás közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldali hullámterét és töltését érintő része.

e) *  Békés vármegyéből Bucsa közigazgatási területe, Ecsegfalva közigazgatási területének északkeleti része, Szeghalom közigazgatási területének a Berettyó és a Sebes-Körös közé eső része, Biharugra és Körösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső része.

10. *  Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegye – kivéve Jászágó, Jászárokszállás, Jászdózsa, Nagyiván közigazgatási területét, továbbá Jászberény közigazgatási területének az Ágói patak és a Tarna patak bal partjára eső részét, Karcag közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldalára eső részét, Kunmadaras közigazgatási területének a keleti részét, Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső részét, Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntöző főcsatornától keletre eső részét, Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti részét, Túrkeve közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára eső részét, Mezőtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó, valamint a Hármas-Körös bal partjára eső részeit, Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részét, Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részét, valamint Tiszasas közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső részét.

b) *  Heves vármegyéből Átány, Erdőtelek, Heves, Hevesvezekény, Kisköre, Pély, Tarnaszentmiklós, Tenk, Tiszanána közigazgatási területe, továbbá Kömlő közigazgatási területének a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső része, Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső része, Sarud és Újlőrincfalva közigazgatási területének a Laskó patak és a Csincsa belvízcsatorna jobb partjára eső része, valamint a Kiskörei-tározó területére eső része.

c) *  Békés vármegyéből Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára eső része.

d) *  Csongrád-Csanád vármegyéből Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része, Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára eső része.

e) *  Bács-Kiskun vármegyéből Lakitelek, Szentkirály (Lászlófalva), Tiszakécske közigazgatási területe, Tiszaug közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső része.

f) *  Pest vármegyéből Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Pilis, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás közigazgatási területe.

g) *  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Tiszavalk és Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére eső része.

11. *  Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Csongrád-Csanád vármegye – kivéve Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára eső részét, Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára eső részét.

b) *  Bács-Kiskun vármegyéből Balotaszállás, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kecskemét, Kelebia, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Móricgát, Nyárlőrinc, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Tiszaalpár, Tompa, Városföld, Zsana közigazgatási területe, valamint Tiszaug közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

c) *  Békés vármegyéből: Almáskamarás közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Battonya, Békéssámson, Csanádapáca, Dombegyháza, Dombiratos, Gádoros, Kardoskút, Kaszaper teljes közigazgatási területe, Kevermes közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Kisdombegyház, Kunágota, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás teljes közigazgatási területe, Medgyesegyháza közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes teljes közigazgatási területe, Nagyszénás közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Orosháza közigazgatási területe, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Tótkomlós, Végegyháza teljes közigazgatási területe, ezen kívül Csorvás, Gerendás, Nagykamarás közigazgatási területéből a Kurcai belvízrendszerre eső része.

d) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből: Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső része, kivéve a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó területet, Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső része, Tiszasas közigazgatási területének a Tisza jobb partjára eső része.

12. *  Békés Vármegyei Kormányhivatal * 

a) *  Békés vármegye – kivéve Almáskamarás Kurcai belvízrendszerre eső részét, Battonya, Békéssámson, Bucsa, Csanádapáca, Dombegyháza, Dombiratos, Gádoros, Kardoskút, Kaszaper közigazgatási területét, Kevermes Kurcai belvízrendszerre eső részét, Kisdombegyháza, Kunágota, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás közigazgatási területét, Medgyesegyháza Kurcai belvízrendszerre eső részét, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes közigazgatási területét, Nagyszénás Kurcai belvízrendszerre eső részét, Orosháza Dögös-Kákafoki belvízrendszeren kívüli részét, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Tótkomlós, Végegyháza közigazgatási területét, Biharugra közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső részét, Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára eső részét és a Hamvas-Sárréti belvízrendszer területére eső részét, Kőrösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára eső részét, Szeghalom közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partja és a Berettyó bal partja közé eső részét, valamint Csorvás, Gerendás, Nagykamarás közigazgatási területének a Kurcai belvízrendszerre eső részét.

b) *  Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből: Mezőtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal és a Hármas-Körös jobb partjának a Hortobágy-Berettyó torkolat feletti része és a Hármas-Körös bal parti része, Túrkeve város közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára eső része, valamint Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára eső részéből a Dögös-Kákafoki belvízrendszerhez tartozó terület.

c) *  Hajdú-Bihar vármegyéből Komádi és Kőrösszakál közigazgatási területének a Sebes-Körös bal partjára eső része, Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partjára, valamint Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára eső része.