A jogszabály mai napon ( 2019.08.24. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

11/2015. (VI. 15.) IM rendelet

a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvényben, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó űrlapokról

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 46/A. §-ában, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 19. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet

a) 1. mellékletében meghatározott adattartalommal rendszeresített űrlapon kell előterjeszteni a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának hatályon kívül helyezése iránti kérelmet,

b) 2. mellékletében meghatározott adattartalommal rendszeresített űrlapon kell előterjeszteni a Pénzügyi Békéltető Testületnek a kérelmet elutasító és az eljárást megszüntető döntésének hatályon kívül helyezése iránti kérelmet,

c) 3. mellékletében meghatározott adattartalommal rendszeresített űrlapon kell előterjeszteni a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának a megváltoztatása iránti kérelmet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti űrlapok kialakítása, szükség szerinti módosítása és közzététele az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) feladata.

2. § (1) Az OBH a letölthető és kitölthető, a kitöltést megelőzően vagy azt követően kinyomtatható űrlapot a bíróságok központi internetes honlapján (a továbbiakban: honlap) e rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül közzéteszi.

(2) A honlapon fel kell tüntetni az űrlapok közzétételének időpontját. A közzététel időpontjától az űrlap alkalmazása kötelező.

(3) Az űrlapokat valamennyi járásbíróságon ingyenesen a jogosult rendelkezésére kell bocsátani.

3. § (1) Ha az űrlap nem felel meg a jogszabályoknak, az OBH az űrlapot haladéktalanul módosítja, vagy új űrlapot alakít ki.

(2) Ha az űrlap módosítására kerül sor, az OBH ennek tényéről a honlapon a módosított űrlap közzététele előtt hét nappal tájékoztatást ad.

(3) Az OBH a módosított űrlap közzétételét követően a honlapon tizennégy napon keresztül jelzi annak tényét, hogy az űrlap megváltozott. Ezen időtartam alatt a kérelem a korábban közzétett űrlapon is benyújtható.

(4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott módon kell eljárni új űrlap kialakításánál.

2. Az űrlapokkal szembeni általános követelmények

4. § (1) Az OBH-nak a honlapon szereplő tájékoztatásokat úgy kell kialakítania, hogy egyértelműen kitűnjön belőlük, hogy az űrlap igénybevétele kötelező.

(2) A honlapon tájékoztatást kell adni annak jogkövetkezményeiről, ha a fél a kérelmét nem a rendszeresített űrlapon terjeszti elő.

(3) Az űrlapot úgy kell kialakítani, hogy azon kellő hely álljon rendelkezésre a kérelem előterjesztésére.

(4) Az OBH-t az űrlap kialakítása során a mellékletekben szereplő sorszámozás és sorrend nem köti.

(5) Az OBH az egyes mellékletekben meghatározott adattartalmú kérelmekre a kérelmező személye szerint több különböző űrlapot is kialakíthat, illetve különböző kérelmek előterjesztését egy űrlapon is lehetővé teheti.

5. § (1) Az űrlapot el kell látni az egyes kérelmek joghatásaira és késedelmes előterjesztésük jogkövetkezményeire, az űrlap kitöltésének módjára, valamint az illeték mértékére vonatkozó tájékoztatással.

(2) Az űrlaphoz az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást külön íven is meg lehet szövegezni, ebben az esetben e tájékoztatót ugyanolyan módon kell elérhetővé tenni, mint az ahhoz tartozó űrlapot.

3. Az űrlapok kitöltésénél irányadó általános követelmények

6. § (1) Ha az űrlapon a rendelkezésre álló hely nem elegendő a kérelem hiánytalan előterjesztésére, a kérelmezőnek az adatok kitöltését pótlapként másik űrlapon kell folytatnia. Az űrlapon fel kell tüntetni a pótlap csatolásának tényét és a pótlapok számát, a pótlapon pedig fel kell tüntetni annak tényét, hogy az űrlap pótlap és a pótlap sorszámát.

(2) Az űrlapnak alkalmasnak kell lennie az (1) bekezdésben foglalt tények feltüntetésére.

(3) Az űrlapnak alkalmasnak kell lennie a kérelemben hivatkozott jogszabálysértés megállapításának alapjául szolgáló tények szabad szöveges mezőben való közlésére.

4. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) Az űrlapokat közzétételüket követően az e rendelet hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.

1. melléklet a 11/2015. (VI. 15.) IM rendelethez

A Pénzügyi Békéltető Testület határozatának hatályon kívül helyezése iránti kérelem űrlapjának adattartalma

1. Az eljáró bíróság megjelölése

2. A kérelmezővel kapcsolatos adatok:

2.1. neve (cégneve)

2.2. lakóhelye vagy tartózkodási helye (székhelye)

2.3. levelezési címe

2.4. természetes személy fél esetén születésének helye, ideje

2.5. természetes személy fél esetén anyja neve

2.6. jogi személy fél esetén követeléskezelői minősége

3. A kérelmezettel kapcsolatos adatok:

3.1. neve (cégneve)

3.2. lakóhelye vagy tartózkodási helye (székhelye)

3.3. levelezési címe

3.4. természetes személy fél esetén születésének helye, ideje

3.5. természetes személy fél esetén anyja neve

3.6. jogi személy fél esetén követeléskezelői minősége

4. Képviselő eljárása esetén:

4.1. neve

4.2. idézési címe

4.3. a képviselet típusa

4.4. általános meghatalmazás esetén annak nyilvántartási száma

5. A határozat hatályon kívül helyezése és a Pénzügyi Békéltető Testület új eljárás lefolytatására való kötelezése iránti határozott kérelem

6. A kérelem tárgyának megjelölésével kapcsolatos adatok:

6.1. a kérelemmel érintett határozat száma

6.2. a határozat jogszabálysértő voltára történő hivatkozás esetén

6.2.1. a határozatban szereplő helytelen adat, illetve számítási hiba

6.2.2. a határozatban szereplő helytelen adat, illetve számítási hiba oka

6.2.3. a helyes adat, illetve számítás

6.2.4. a jogszabálysértés megállapításának alapjául szolgáló tények

7. A kérelem határidőben történő benyújtásának megállapításához szükséges adatok:

7.1. a Pénzügyi Békéltető Testület határozata kézhezvételének napja

7.2. akadályoztatás esetén

7.2.1. az akadályoztatás ténye

7.2.2. az akadály megszűnésének időpontja

7.2.3. az akadályoztatás oka

8. Az űrlaphoz csatolható mellékletek:

8.1. a képviseleti jog igazolása

8.2. az akadályoztatás igazolására szolgáló bizonyítékok

8.3. szükség szerint a kérelemben foglalt egyéb adatok alátámasztására szolgáló iratok

9. Pótlap csatolása esetén

9.1. a pótlap csatolásának ténye

9.2. a pótlapok száma

9.3. a pótlapon annak megjelölése, hogy az űrlap pótlap

10. Az űrlapon lévő tájékoztatások, figyelmeztetések:

10.1. lényeges joghatások

10.2. a kérelem alapjául szolgáló tények körének meghatározása

10.3. a kérelemhez csatolandó iratok

10.4. az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó utalás

11. A kérelem keltezésével kapcsolatos adatok:

11.1. helye

11.2. ideje

11.3. a kérelmező aláírása

2. melléklet a 11/2015. (VI. 15.) IM rendelethez

A Pénzügyi Békéltető Testület kérelmet elutasító és az eljárást megszüntető döntésének hatályon kívül helyezése iránti kérelem űrlapjának adattartalma

1. Az eljáró bíróság megjelölése

2. A kérelmezővel kapcsolatos adatok:

2.1. neve (cégneve)

2.2. lakóhelye vagy tartózkodási helye (székhelye)

2.3. levelezési címe

2.4. természetes személy fél esetén születésének helye, ideje

2.5. természetes személy fél esetén anyja neve

2.6. jogi személy fél esetén követeléskezelői minősége

3. A kérelmezettel kapcsolatos adatok:

3.1. neve (cégneve)

3.2. lakóhelye vagy tartózkodási helye (székhelye)

3.3. levelezési címe

3.4. természetes személy fél esetén születésének helye, ideje

3.5. természetes személy fél esetén anyja neve

3.6. jogi személy fél esetén követeléskezelői minősége

4. Képviselő eljárása esetén:

4.1. neve

4.2. idézési címe

4.3. a képviselet típusa

4.4. általános meghatalmazás esetén annak nyilvántartási száma

5. Határozott kérelem

5.1. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény új elszámolásra kötelezése iránt

5.2. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény panaszeljárás lefolytatására kötelezése iránt

5.3. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény elszámolásra kötelezése iránt

5.4. a döntés hatályon kívül helyezése és a Pénzügyi Békéltető Testület új eljárás lefolytatására kötelezése iránt

5.5. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény kötelezése a tartozás forintra történő átváltására

5.6. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény kötelezése a tartozás helyes árfolyamon történő forintra átváltására, az eredeti induló kamat vagy kamatfelár visszaállítására, a helyes kamatperiódus meghatározására, a törlesztő részlet helyes megállapítására, illetve a megfelelő törlesztési táblázat elkészítésére

5.7. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény kötelezése a tartozás forintra történő átváltásának mellőzésére

5.8. a döntés hatályon kívül helyezése és a pénzügyi intézmény kötelezése a futamidő meghosszabbítására és a törlesztő részlet módosítására

6. A kérelem tárgyának megjelölésével kapcsolatos adatok:

6.1. a panasz el nem késettségére történő hivatkozás esetén

6.1.1. a panasz el nem késettségének indoka

6.2. az elszámolási kötelezettség fennállására történő hivatkozás esetén

6.2.1. az elszámolási kötelezettség fennállásának indoka

6.3. a döntés jogszabálysértő voltára történő hivatkozás esetén

6.3.1. a jogszabálysértés megjelölése

6.3.2. a jogszabálysértés megállapításának alapjául szolgáló tények

7. A kérelem határidőben történő benyújtásának megállapításához szükséges adatok:

7.1. a Pénzügyi Békéltető Testület határozata kézhezvételének napja

7.2. akadályoztatás esetén

7.2.1. az akadályoztatás ténye

7.2.2. az akadály megszűnésének időpontja

7.2.3. az akadályoztatás oka

8. Az űrlaphoz csatolható mellékletek:

8.1. a képviseleti jog igazolása

8.2. az akadályoztatás igazolására szolgáló bizonyítékok

8.3. szükség szerint a kérelemben foglalt egyéb adatok alátámasztására szolgáló iratok

9. Pótlap csatolása esetén

9.1. a pótlap csatolásának ténye

9.2. a pótlapok száma

9.3. a pótlapon annak megjelölése, hogy az űrlap pótlap

10. Az űrlapon lévő tájékoztatások, figyelmeztetések:

10.1. lényeges joghatások

10.2. a kérelem alapjául szolgáló tények körének meghatározása

10.3. a kérelemhez csatolandó iratok

10.4. az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó utalás

11. A kérelem keltezésével kapcsolatos adatok:

11.1. helye

11.2. ideje

11.3. a kérelmező aláírása

3. melléklet a 11/2015. (VI. 15.) IM rendelethez

A Pénzügyi Békéltető Testület határozatának megváltoztatása iránti kérelem űrlapjának adattartalma

1. Az eljáró bíróság megjelölése

2. A kérelmezővel kapcsolatos adatok:

2.1. cégneve

2.2. székhelye

2.3. követeléskezelői minősége

3. A kérelmezettel kapcsolatos adatok:

3.1. neve

3.2. lakóhelye vagy tartózkodási helye

3.3. levelezési címe

3.4. születésének helye, ideje

3.5. anyja neve

4. Képviselő eljárása esetén:

4.1. neve

4.2. idézési címe

4.3. a képviselet típusa

4.4. általános meghatalmazás esetén annak nyilvántartási száma

5. Határozott kérelem

5.1. a határozat megváltoztatása és az elszámolás helyességének megállapítása iránt

5.2. a határozat megváltoztatása és annak megállapítása iránt, hogy a panasz elkésett volt és ezért a panaszeljárást nem kell lefolytatni

5.3. a határozat megváltoztatása és annak megállapítása iránt, hogy az elszámolási kötelezettség nem áll fenn

6. A kérelem tárgyának megjelölésével kapcsolatos adatok:

6.1. az elszámolás helyességére történő hivatkozás esetén

6.1.1. az elszámolás helyességének indoka

6.2. a panasz elkésettségére történő hivatkozás esetén

6.2.1. a panasz elkésettségének indoka

6.3. arra történő hivatkozás esetén, hogy az elszámolási kötelezettség nem áll fenn

6.3.1. ennek indoka

7. A kérelem határidőben történő benyújtásának megállapításához szükséges adatok:

7.1. a Pénzügyi Békéltető Testület határozata kézhezvételének napja

8. Az űrlaphoz csatolható mellékletek:

8.1. a képviseleti jog igazolása

8.2. szükség szerint a kérelemben foglalt egyéb adatok alátámasztására szolgáló iratok

9. Pótlap csatolása esetén

9.1. a pótlap csatolásának ténye

9.2. a pótlapok száma

9.3. a pótlapon annak megjelölése, hogy az űrlap pótlap

10. Az űrlapon lévő tájékoztatások, figyelmeztetések:

10.1. lényeges joghatások

10.2. a kérelem alapjául szolgáló tények körének meghatározása

10.3. a kérelemhez csatolandó iratok

10.4. az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó utalás

11. A kérelem keltezésével kapcsolatos adatok:

11.1. helye

11.2. ideje

11.3. a kérelmező aláírása


  Vissza az oldal tetejére