A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

13/2015. (III. 31.) BM rendelet

a vízügyi és a vízvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13a) bekezdésében, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (8) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 29. és 31. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –, a következőket rendelem el:

1. § *  E rendelet hatálya a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és fővárosi, vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban együtt: eljáró hatóság) hatáskörébe tartozó vízügyi, vízvédelmi hatósági és szakhatósági eljárásokra, valamint az eljáró hatóságok igazgatási jellegű szolgáltatásaira terjed ki.

2. § (1) Az eljáró hatóság eljárása során – (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az 1. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni.

(2) Az elvi vízjogi engedély esetében a díjat műszaki megoldásonként kell megfizetni.

(3) A vízvezetési szolgalom esetében – amennyiben a szolgalom alapítására vízjogi engedélyezési eljárás során kerül sor – a díjat a vízjogi eljárás díjához hozzászámítva kell megfizetni.

(4) Szennyvíz előtisztításhoz szükséges, egyedileg tervezett berendezés víziközműbe történő bekötésének engedélyezése esetében a díjfizetés alapja a beruházásnak az engedélyes által meghatározott bruttó létesítési költsége.

(5) * 

3. § (1) A jogorvoslati eljárás díja – a (2)–(4) bekezdésben foglalt esetek kivételével – az 1. mellékletben meghatározott díjtétel 50%-a.

(2) Az eljáró hatóság által alapított vízvezetési, vízhasználati szolgalmi joggal terhelt ingatlan mindenkori tulajdonosa, használója által a jogorvoslati eljárásért fizetendő díj ingatlanonként 5000 Ft.

(3) A vízbázis védőterületét kijelölő határozattal érintett ingatlan tulajdonosa, használója által a jogorvoslati eljárásért fizetendő díj ingatlanonként 5000 Ft.

(4) Civil szervezetek esetében, ha az engedélyezési eljárás nem a civil szervezet kérelmére indul, a jogorvoslati eljárás díja az 1. mellékletben meghatározott díjtétel 1%-a.

4. § (1) Azokat a hatósági eljárásokat, amelyekben az eljáró hatóság szakhatósági közreműködéséért díjat kell fizetni, valamint a fizetendő díj mértékét a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Jogorvoslati eljárásban a szakhatósági közreműködésért fizetendő díj a 2. mellékletben meghatározott díjtétel 50%-a.

5. § (1) A díjat az első fokon eljáró hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett, a 3. mellékletben meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni.

(2) A jogorvoslati eljárásért befizetett díjat az első fokon eljáró hatóság a jogorvoslati kérelem, illetve az ügy összes iratainak a felterjesztésével egyidejűleg átutalja a másodfokon eljáró hatósághoz.

(3) A díjat – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az eljárás kezdeményezésekor kell a kérelmezőnek megfizetnie, átutalás esetén egyértelműen beazonosítható módon.

(4) A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a kérelem, illetve a jogorvoslati kérelem előterjesztéséhez – az (5) bekezdésben foglalt kivételével – mellékelni kell.

(4a) *  A díj megállapítására és megfizetésére vonatkozó nyilatkozatot a 4. melléklet tartalmazza.

(5) Amennyiben az ügyfél a kérelmét elektronikus úton intézi, a díj megfizetésére az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(6) A befizetett díjról az eljáró hatóság számlát helyettesítő bizonylatot állít ki.

(7) A díj az eljáró hatóság bevétele.

6. § (1) A jogorvoslati eljárásban megfizetett díjat az ügyfélnek teljes mértékben vissza kell téríteni, ha az első fokú hatóság által hozott határozat az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

(2) A díj visszatérítését hivatalból a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban kell elrendelni. A visszatérítésről az első fokon eljárt hatóság gondoskodik.

(3) Ha a kérelmező eljárás megindítása nélkül fizetett díjat, vagy az eljárásért az 1. és 2. mellékletben meghatározott összegnél magasabb díjat fizetett, akkor a befizetési bizonylattal vagy annak másolatával kérheti a befizetett díj vagy a díjtöbblet visszatérítését. Az eljáró hatóság a visszatérítési igényt ellenőrzi, és az eljárás megindítása nélkül befizetett díjat vagy a díjtöbbletet visszatéríti, vagy dönt a visszatérítés megtagadásáról.

7. § Az e rendeletben meghatározott díj tekintetében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 6. §-ában foglaltakat a díjmentességre,

b) 28. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat a díjfizetési kötelezettségre,

c) 31. § (2) és (6) bekezdésében foglaltakat a díjfizetésre kötelezettek tekintetében,

d) 73. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat az elektronikusan kezdeményezett hatósági eljárás díjfizetésének módjára,

e) 73/A. § (1) és (3)–(4) bekezdésében foglaltakat a hiánypótlásra,

f) 78. § (1)–(3) bekezdésében, valamint 87. § (1) bekezdésében foglaltakat a fizetési meghagyás kibocsátására és a késedelmi pótlék megfizetésére,

g) 82. § (1) bekezdésében foglaltakat a díjfizetés elmulasztására és a mulasztási bírságra,

h) 86. §-ában foglaltakat az elévülés tekintetében

megfelelően kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat, ahol leletet említ, azon jegyzőkönyvet kell érteni.

8. § Ez a rendelet 2015. április 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

9. § *  E rendelet 1. mellékletének

a) 1., 6., 8., 13–15. pontját a felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmények esetében, valamint

b) 2. pont 2.2–2.4.2., valamint 2.10–2.12. alpontját

a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 29. § (7) bekezdésében meghatározott időpontig nem kell alkalmazni. * 

1. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A B
1. Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások sorszáma és megnevezése Igazgatási szolgáltatási díj mértéke
(Ft)
2. 1. Elvi vízjogi engedély [a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 2. §] 60 000
3. *  2. Vízjogi létesítési engedély, fennmaradási engedély és megszüntetési engedély [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3., 4/A. és 15. §]
4. 2.1. Vízkárelhárítás, vízrendezés, folyó- és tószabályozás (ideértve a vízkormányzást biztosító zsilipek és duzzasztó művek vízilétesítményeit, továbbá a tavak, duzzasztóművek, vízkivételt biztosító zsilipek, kisvízierőművek létesítését, fennmaradását is) – a beruházás bruttó költségéhez igazodva létesítményenként
5. a) 0–10 000 000 Ft 200 000
6. b) 10 000 001–50 000 000 Ft 252 000
7. c) 50 000 001–100 000 000 Ft 360 000
8. d) 100 000 000 Ft felett 720 000
9. *  2.2. Vízhasználat [Vgtv. 1. számú melléklet 23. pont], kivéve a 2.3–2.11. pontokban foglalt eseteket
10. a) 5 m3/nap mennyiségig 40 000
11. b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap mennyiségig 50 000
12. c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig 130 000
13. d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig 160 000
14. e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig 210 000
15. f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig 300 000
16. g) 5000 m3/nap mennyiség felett 350 000
17. 2.3. Termálvíz-kitermelés
18. a) 5 m3/nap mennyiségig 80 000
19. b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap mennyiségig 100 000
20. c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig 260 000
21. d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig 320 000
22. e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig 420 000
23. f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig 600 000
24. g) 5000 m3/nap mennyiség felett 700 000
25. 2.4. Vízvisszasajtolás
26. 2.4.1. Vízvisszasajtolás önálló eljárásban
27. a) 5 m3/nap vízmennyiségig 20 000
28. b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap vízmennyiségig 30 000
29. c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig 60 000
30. d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig 80 000
31. e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig 100 000
32. f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig 150 000
33. g) 5000 m3/nap mennyiség felett 180 000
34. 2.4.2. Vízkitermeléshez kapcsolódó visszasajtolás 2.4.1. pontban megállapított díjtételek
50%-a
35. 2.5. Öntözési berendezések engedélyezési eljárása, amennyiben azok engedélyezése a 2.2. pontban meghatározott engedélyezéstől elkülönült eljárás keretében történik 20 000
36. 2.6. Vízellátást (kivéve a 2.2. pont), szennyvízelvezetést és csapadékvíz-elvezetést szolgáló vízilétesítmények – a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként
37. a) 0–50 000 000 Ft 100 000
38. b) 50 000 001–100 000 000 Ft 140 000
39. c) 100 000 001–500 000 000 Ft 360 000
40. d) 500 000 001–2 400 000 000 Ft 720 000
41. e) 2 400 000 000 Ft felett 1 080 000
42. 2.7. Víztisztítást, szennyvíztisztítást, csapadékvíz-tisztítást szolgáló vízilétesítmények
43. a) ÉME engedéllyel, CE minősítéssel, alkalmazási engedéllyel rendelkező berendezés esetén 36 000
44. b) Egyedileg tervezett berendezés esetén a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként
45. ba) 0–100 000 000 Ft 120 000
46. bb) 100 000 001–500 000 000 Ft 270 000
47. bc) 500 000 001–2 400 000 000 Ft 540 000
48. bd) 2 400 000 000 Ft felett 810 000
49. 2.8. Szennyvíz, illetve csapadékvíz előtisztításhoz szükséges berendezés engedélyezése [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. § (12) bekezdés]
50. a) ÉME engedéllyel, CE minősítéssel, alkalmazási engedéllyel rendelkező berendezések 24 000
51. b) Egyedileg tervezett berendezés esetén, a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként
52. ba) 3 000 000 forintig 50 000
53. bb) 3 000 001–10 000 000 forint között 90 000
54. bc) 10 000 001 forinttól 180 000
55. 2.9. Monitoring kút létesítése, eltömedékelése kutak számához igazodva
56. 2.9.1. Monitoring kút létesítése, kivéve a 2.9.2. pont 7 000/kút
57. 2.9.2. Vízmennyiségi monitoring kút [a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet 14. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott esetek] 5 000/kút
58. 2.9.3. Kút eltömedékelése 2.9.1 és
2.9.2. pontokban megállapított díjtételek
50%-a
58a. *  2.10. Vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedély talaj- vagy parti szűrésű vízkészletet hasznosító kútra 500 m3/év mennyiségű vízhasználatig [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. és 15. §, kivéve 24. § (1) bekezdés a) pont] 5000
58b. *  2.11. Saját célú ivóvízmű vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedélye [147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet 16/A. §] 2.6. pontban megállapított díjtételek 25%-a
58c. *  2.12. Vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedély vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészletet hasznosító, nem gazdasági célú kútra 500 m3/év mennyiségű vízhasználatig [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. és 15. §] 5000
59. 3. Vízvezetési szolgalom, vízhasználati szolgalom alapítása – az érintett ingatlanok számához igazodva [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 6–7. §, 2011. évi CCIX. törvény 80. §] 7000/ingatlan
60. *  4. Vízbázis védőterület önálló kijelölésére irányuló eljárás [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés]
61. 4.1. Belső vagy külső védőterület, illetve azok együttes kijelölése
62. a) 5 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig 90 000
63. b) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig 160 000
64. c) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig 210 000
65. d) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig 300 000
66. e) 5000 m3/nap mennyiség felett 350 000
67. 4.2. Hidrogeológiai védőidom, illetve védőterület kijelölése
68. a) 5 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig 270 000
69. b) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig 480 000
70. c) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig 630 000
71. d) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig 900 000
72. e) 5000 m3/nap mennyiség felett 1 050 000
73. 5. Egyedi vizsgálat [a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés] 100 000
74. 6. Vízjogi üzemeltetési engedély (kivéve a 7. pont) [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 5. §] A vízjogi létesítési engedélyre megállapított díjtételek
80%-a
75. * 
76. 8. Vízjogi üzemeltetési engedély szüneteltetése, visszavonása [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 13–14. §] A vízjogi üzemeltetési engedélyre megállapított díjtétel
50%-a
77. 9. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtési tevékenység bejelentése [a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet 10–11. §] 5 000
78. 10. Szennyező anyagok elhelyezésének engedélyezése [a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés] 30 000
79. 11. Egyedi szennyvíz-kibocsátási határérték megállapítása önálló eljárásban [a felszíni vizek védelméről szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 19. § és 25. §] 100 000
80. 12. Önellenőrzési terv jóváhagyása [220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdés] 23 000
81. 13. Az 1–12. pontban foglalt engedélyek, illetve határozatok módosítása esetén, a 14. és 15. pontban foglalt módosítások kivételével Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 50%-a
82. 14. Az 1–12. pontban foglalt engedélyek módosítása, ha az engedélyes, illetve környezethasználó személyében bekövetkezett változás miatt szükséges Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 25%-a
83. 15. Mezőgazdasági célú vízkivételt biztosító talajvízkút vízjogi üzemeltetési engedélyének vagy fennmaradási engedélyének egyszerűsített eljárásban történő módosítása [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 11/A. §] A vízjogi üzemeltetési engedélyre, fennmaradási engedélyre megállapított díjtétel
25%-a
84. 16. Igazolás kiadása pályázati eljárás keretében igényelt támogatásokhoz 10 000

2. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez * 

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi szakhatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A B
1. Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi szakhatósági eljárások megnevezése Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)
2. Vezetékjog engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 3. táblázat 20. sor] 14 000
3. Légiközlekedési építési engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 10. táblázat 40. és 41. sor] 18 000
4. Utak építési engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 10. táblázat 17–22. sor] 14 000
5. Hajózási építési engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 10. táblázat 149., 150., 151., 153., 154., 156., 157., 162., 171., 172., 176. sor] 14 000
6. Bányafelügyeleti építési és építésfelügyeleti eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 3., 4., 22., 23. sor] 23 000
7. Egyéb bányafelügyeleti eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 12., 13., 14., 15., 17., 29., 30., 49. sor] 28 000
8. Elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építményekkel és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 36–37. sor] 7000
9. Tárolótartály, veszélyes töltetű nyomástartó berendezés létesítési, használatbavételi és javítási engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 12. táblázat 2., 3., 8., 9. sor] 18 000
10. *  Fürdőhely kijelölésére irányuló eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 13. táblázat 9. sor]
8000
11. Az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési, összevont, az engedély hatályának meghosszabbítási, illetve fennmaradási engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 4. táblázat 17–18. sor] 14 000
12. Az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó használatbavételi engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 4. táblázat 17–18. sor] 8500
13. Telephely engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 39–40. sor] 23 000
14. Víziközmű-rendszer gördülő fejlesztési terv egyes tervrészeinek jóváhagyása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 41–42. sor]
14.1. Felújítási és pótlási tervrész jóváhagyása 18 300
14.2. Beruházási tervrész jóváhagyása 18 300
15. Művelés alól kivett terület újrahasznosítási eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 18. táblázat 1. sor] 8000
16. Termőföld végleges vagy időleges más célú hasznosítására vonatkozó engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 18. táblázat 2., 4. sor] 12 000
17. Talajvédelmi hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 23–24. sor] 14 000
18. Halászati hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 21–22. sor] 12 000
19. Erdészeti hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 19–20. sor] 14 000
20. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 104. sor]
23 000
21. *  Geotermikus védőidom megállapítására irányuló eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 110. sor]
23 000
22. *  Geotermikus energia kinyerését és energetikai hasznosítását szolgáló építményre vonatkozó bányafelügyeleti építésügyi hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 12. sor] 1. melléklet 2. pont 2.3. alpontjában és 2.4. alpont 2.4.2. pontjában megállapított díjtétel

3. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez

Az eljáró hatóságok számlaszámai

A B
1. Eljáró szerv Előirányzat-felhasználási számlák megnevezése
2. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 10023002–00283494–00000000
3. *  Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10024003–00283559–00000000
4. *  Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10025004–00283566–00000000
5. *  Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10026005–00283573–00000000
6. *  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10027006–00283580–00000000
7. *  Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10028007–00283597–00000000
8. *  Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10029008–00283607–00000000
9. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10023002–00319566–00000000
10. *  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10033001–00283614–00000000
11. *  Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10034002–00283621–00000000
12. *  Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10045002–00283683–00000000
13. *  Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10044001–00283676–00000000
14. *  Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 10047004–00283700–00000000

4. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez * 

Az igazgatási szolgáltatási díj megállapítására és megfizetésére vonatkozó nyilatkozat

1. Alulírott .................................................................................................................. mint a(z) ...................................................................... képviseletére jogosult személy nyilatkozom, hogy a vízjogi engedély iránti kérelemhez szükséges ...................................................................... Ft igazgatási szolgáltatási díjat megfizettem.

2. Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke a vízügyi és a vízvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 13/2015. (III. 31.) BM rendelet 1. mellékletének ...................................................................... pontja(i) alapján került megfizetésre.

3. Az igazgatási szolgáltatási díj megállapításánál irányadó beruházás összköltsége .................................................. Ft, amelynek létesítményenkénti bontása és annak értéke a következő:

Kelt: ..................................., ................ (év) .................................. (hónap) ............. (nap)

......................................................................
aláírás