A jogszabály mai napon ( 2019.10.15. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

51/2015. (XII. 1.) MvM rendelet

a Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására és a regionális operatív programok K+F+I tárgyú konstrukcióira rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 6. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya a Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására, valamint a regionális operatív programok K+F+I tárgyú konstrukcióira rendelt források terhére nyújtott állami támogatások felhasználására terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti ipar,

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

4. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

5. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

6. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

7. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

8. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

9. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

10. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

11. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

12. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

13. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

14. induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,

15. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat,

16. kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó: az a beruházó, amely a kérelmet benyújtó beruházóval a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) szerinti anya- vagy leányvállalati kapcsolatban áll,

17. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés,

18. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

19. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely,

20. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

21. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

22. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

23. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy - ha nem vásárolják meg - bezárásra került volna, és - annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg - a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

24. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

25. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

26. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

27. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

28. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

29. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

30. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

31. összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségei kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni a kérelemben szereplő beruházást és a kérelmet benyújtó beruházó, valamint a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó által a kérelemben szereplő beruházás megkezdésétől számított háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül a kérelemben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, regionális beruházási támogatásban részesülő beruházást,

32. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás,

33. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

34. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

35. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

36. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti ipar,

37. szokásos piaci feltétel: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

38. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

39. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

40. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

41. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő bővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek.

3. A támogatások jogcímei

3. § A Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására, valamint a regionális operatív programok K+F+I tárgyú konstrukcióira rendelt források terhére támogatható tevékenységek:

a) K+F projektek megvalósítása,

b) K+F+I eredmények hasznosítása,

c) marketing tevékenység,

d) K+F+I célú ingatlan és infrastruktúra fejlesztése.

4. Támogatási kategóriák

4. § Ha a 3. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 3. §

a) a) pontja alapján kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás,

b) d) pontja alapján az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban és az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló fejlesztésekre regionális beruházási támogatás,

c) d) pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,

d) a)-d) pontja alapján csekély összegű támogatás

nyújtható.

5. Az állami támogatásokra vonatkozó közös szabályok

5. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó források terhére támogatás - pályázati konstrukció tartalmától függően - a Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személy, egyéni vállalkozó és adószámmal rendelkező magánszemély részére nyújtható.

(2) A 651/2014/EU bizottsági rendelet és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(3) Ha a támogatás nyújtása az uniós állami támogatási szabályok értelmében az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásától függ, a támogatási döntés csak az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követően hozható meg.

(4) A 3. §-ban meghatározott jogcímek alapján támogatásban részesíthető jogalanyok részére a pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás nyújtható.

6. § A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

7. § Nem ítélhető meg támogatás

a) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) - a csekély összegű támogatás kivételével - nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,

c) a pályázati felhívás által meghatározott kizáró ok fennállása esetén,

d) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére, ha

da) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

db) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

e) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiséghez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadáshoz közvetlenül kapcsolódik,

f) ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

g) olyan feltétellel, amely az uniós jog megsértését eredményezi,

h) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 7-9. alcím szerint,

i) elsődleges mezőgazdasági termeléshez a 7-9. alcím szerint.

8. § A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

9. § (1) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(2) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(3) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás - függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik - támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

10. § (1) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni.

(2) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(3) Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

a) regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt - figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket - meghaladja azt az összeget, amelyet ugyanazon településen egy jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó elszámolható költségű beruházás az adott régióban kaphat,

b) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(4) Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

a) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 40 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

b) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

c) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

d) meghaladja az a)-c) pont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt esetén,

e) kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

11. § E rendelet alapján 2015. december 31-ig lehet támogatási döntést hozni.

6. A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás

12. § (1) A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekt (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: projekt) részére nyújtható.

(2) A kutatás-fejlesztés kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kategóriák közé.

13. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) 10 százalékponttal növelhető középvállalkozás, 20 százalékponttal növelhető kisvállalkozás esetén,

b) 15 százalékponttal növelhető, ha

ba) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több, mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

bb) a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján.

(3) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető.

(4) Megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(5) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ide értve a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti együttműködési projektben résztvevőket is.

(6) A (2) bekezdés b) pont ba) alpontjának alkalmazása során az alvállalkozásba adás nem minősül tényleges együttműködésnek.

14. § (1) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely kategóriájához kell rendelni.

(2) A 12. § (2) bekezdés a)-c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) az a)-d) pontba nem tartozó általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt megvalósítása során merülnek fel.

(3) A 12. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

7. A regionális beruházási támogatás

15. § (1) A regionális beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(2) A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) Meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékkel történő bővítését eredményező induló beruházás, valamint meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező, új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás esetén az elszámolható költségeknek legalább 200%-kal meg kell haladniuk az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett tárgyi eszközöknek és immateriális javaknak a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

16. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) A gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cserélhető, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

17. § Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termelését, feldolgozását és értékesítését szolgáló beruházáshoz,

h) ha a kérelmet benyújtó beruházó, vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az EGT területén, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor tervezi, hogy a támogatási kérelem benyújtásától a beruházás befejezésétől számított második év végéig a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az EGT területén.

18. § (1) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)-(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás - a nagyberuházások kivételével - kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

19. § (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a tárgyi eszközök és immateriális javak beruházás keretében felmerült költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban együtt: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók - Sztv. 79. §-a szerint elszámolható - személyi jellegű ráfordításának - ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket - 24 havi összege számolható el a munkakör betöltésének napjától számítva.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, vagy

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól magasabb áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló eszköz költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már bárki által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezettnél foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

20. § A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a kedvezményezett általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) - a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában - az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) - a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában - a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja vagy

d) az a)-c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

21. § (1) Ha a támogatást kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtják, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(3) A kutatási infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. A kutatási infrastruktúra beruházási költségét legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat, amelynek a túlkompenzáció elkerülése érdekében arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével.

8. A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás

22. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kis- és középvállalkozás induló beruházásához nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(3) A támogatás keretében elszámolható

a) a tárgyi eszközre és immateriális javakra irányuló beruházás költsége,

b) a közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége,

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(4) A támogatás a 19. § (2), (3) és (5) bekezdése, (6) bekezdés a)-d) pontja, (7) bekezdés a)-d) pontja, valamint (8) bekezdés a)-c) pontja szerinti feltételekkel nyújtható.

9. A csekély összegű támogatás

23. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

10. Záró rendelkezések

24. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

25. § E rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépését követően hozott támogatási döntések tekintetében kell alkalmazni.

26. § E rendelet

a) 4. § a)-c) pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1.o.) I. és II. fejezete, valamint 13., 14., 17. és 25. cikke,

b) 4. § d) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1.o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

27. § * 


  Vissza az oldal tetejére