A Kormány
1. egyetért a Közép-magyarországi régió jelenlegi, Budapest és Pest megye közös közigazgatási határa mentén történő kettéválasztásának szükségességével;
2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnökével együttműködésben dolgozza ki a Közép-magyarországi régió NUTS-besorolásának 1. pont szerinti módosítására irányuló kérelmet, és azt a brüsszeli magyar Állandó Képviselet útján nyújtsa be az Európai Bizottság Főtitkársága, valamint másolatban az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) részére;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Központi Statisztikai Hivatal elnöke
Határidő: 2016. február 1.
3. felkéri a Központi Statisztikai Hivatal elnökét, hogy készítse elő és hajtsa végre az érintett statisztikai adatgyűjtések, adat-előállítási folyamatok, továbbá az azok eredményeit közlő statisztikai adatszolgáltatások módosítását az újonnan létrejött statisztikai célú területi egységeknek megfelelően, és dolgozza ki a statisztikai adatok visszavezetésének módját;
Felelős: Központi Statisztikai Hivatal elnöke
Határidő: 2017. december 31.
4. egyetért azzal, hogy Pest megye érintett települései a Közép-magyarországi régió NUTS-besorolásának módosításától függetlenül kezdeményezhetik, hogy az Országgyűlés a települést a területével határos másik megye területéhez csatolja át;
5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával vizsgálja meg a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén működő vállalkozások számára célzott fejlesztési források biztosításának lehetőségét.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
feladatkörükben érintett miniszterek
Határidő: 2016. március 31.