A jogszabály mai napon ( 2024.10.13. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

21/2016. (VI. 9.) BM rendelet

a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól

A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 8. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 28. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) *  égéstermék-elvezető

aa) átalakítása: olyan műszaki, építészeti beavatkozás, amely az égéstermék-elvezető eredeti állapotát megváltoztatja;

ab) eredeti állapota: a létesítés vagy átalakítás esetén az átalakítás időpontjában hatályos műszaki előírások alapján történt jogszerű használatbavételkor meglévő műszaki-biztonsági jellemzők összessége;

ac) felújítása: olyan műszaki-technológiai beavatkozás, amely az eredeti állapot visszaállítását eredményezi, és amelynek következtében az égéstermék-elvezető műszaki előírásoknak megfelelő működésére vonatkozó biztonsági jellemzők az eredeti állapothoz képest nem változnak;

ad) javítása: olyan kis mértékű, legfeljebb az égéstermék-elvezető egyméteres szakaszát érintő műszaki-technológiai – kivéve az égéstermék-elvezető tömörségét érintő – beavatkozás, amely az eredeti állapot visszaállítását eredményezi, és amelynek következtében az égéstermék-elvezető műszaki előírásoknak megfelelő működésére vonatkozó biztonsági jellemzők az eredeti állapothoz képest nem változnak;

ae) tartozéka: az égéstermék-elvezetőhöz csatlakozó vagy azzal egy szerkezetet alkotó olyan elem, amely az égéstermék-elvezető ellenőrizhetőségét, tisztíthatóságát vagy biztonságos működését szolgálja;

b) égéstermék tartós visszaáramlása: a tüzelőberendezés üzembe helyezését követő öt perc eltelte után is tapasztalható égéstermék-visszaáramlás a tüzelőberendezés felállításának helyiségében vagy olyan égéstermék beáramlás a felállítási helyiségbe, amely kiváltja a tüzelőberendezés égéstermék-kiáramlás ellen védő berendezésének reteszelt beavatkozását, aminek következtében a tüzelőberendezés csak a kezelő közreműködésével indítható újra;

c) műszaki követelmény: égéstermék-elvezető tervezésére és kivitelezésére vonatkozó műszaki tartalmú

ca) közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus, jogszabály, és

cb) harmonizált európai vagy nemzeti szabvány vagy azzal egyenértékű más műszaki megoldás;

d) reteszelés: tüzelőberendezések, valamint tüzelőberendezések és egyéb gépi berendezések között kialakított automatikus vezérlés, amely kizárja vagy biztosítja a berendezések egyidejű működését;

e) zárt égésterű tüzelőberendezés: olyan tüzelőberendezés, amelynek teljes égési levegő-ellátását, tűzterét és égéstermék-elvezetését a telepítés helyiségétől és az épület más zárható helyiségeitől is légtömören elzárt üzemeltetésre tervezték, és amely az égési levegőt a szabadból nyeri, valamint az égésterméke az égéstermék-elvezetőn keresztül a szabadba kerül kivezetésre, a telepítés helyiségének nyomásviszonyaitól függetlenül.

2. A kéményseprő-ipari tevékenységhez szükséges személyi, szakmai és tárgyi feltételek

2. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 2. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kéményseprő-ipari szolgáltató kéményseprő-ipari tevékenységet akkor végezhet, ha az általa bejelentett ellátási területenként legalább

a) egy fő kéményseprőmestert foglalkoztat, vagy a feladat ellátásában személyesen közreműködő természetes személy kéményseprőmester képesítéssel rendelkezik, és

b) egy fő kéményseprő szakképesítéssel rendelkező szakembert foglalkoztat.

(2) *  A kéményseprő-ipari szolgáltatónak a foglalkoztatottak létszámát úgy kell megállapítania, hogy a kéményseprő-ipari tevékenység ellátása folyamatosan biztosított legyen.

(3) A kéményseprőmester és kéményseprő szakképesítéssel rendelkező szakember (a továbbiakban együtt: szakmunkás) évente, felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező kéményseprőmester által tartott, elméleti és gyakorlati ismereteket bemutató ismeretfelújító és továbbképző tanfolyamon vesz részt. A tanfolyamon való kötelező részvétel időtartama 16 óra évente.

(4) Betanított munkás betanítását csak kéményseprőmester végezheti, amelynek időtartama legalább 3 hónap. A betanítást követően arról a kéményseprőmester nyilatkozatot ad ki.

(5) Betanított munkás a kéményseprő-ipari feladatok közül kizárólag tisztítást végezhet szakmunkás szakmai irányítása mellett.

(6) A kéményseprő-ipari szervnek és a kéményseprő-ipari szolgáltatónak (a továbbiakban együtt: kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó) a munkafolyamatok ellátásához az 1. mellékletben meghatározott szakmai követelményeknek és módszereknek megfelelő felszereléssel, eszközzel és műszerrel kell rendelkeznie, a feladat ellátásában személyesen közreműködő szakmunkások létszámának megfelelő mennyiségben.

(7) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a kéményseprő-ipari tevékenység adatait, nyilvántartásait elektronikus adatbázis-kezelő célszoftverrel kezeli.

3. A kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának rendje, gyakorisága

3. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó

a) *  a Kstv. 2. § (4) bekezdés a) és c)–g) pontjában meghatározott feladatokat – a Kstv. 2. § (5) bekezdés h) pontja szerinti megrendelés esetén is –, a (2)–(4) bekezdésben meghatározott kivétellel, legalább évente egy alkalommal,

b) *  a Kstv. 2. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatokat – a Kstv. 2. § (5) bekezdés h) pontja szerinti megrendelés esetén is – négyévente egy alkalommal

az 1. mellékletben meghatározott szakmai követelmények és módszerek szerint végzi.

(2) *  A Kstv. 2. § (4) bekezdésben meghatározott feladatokat időlegesen használt ingatlan esetében, kivéve a társasházi, lakásszövetkezeti ingatlanokat, – a Kstv. 2. § (5) bekezdés h) pontja szerinti megrendelés esetén is – négyévente egy alkalommal kell elvégezni.

(3) *  Az (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatokat kétévente egy alkalommal kell elvégezni – a Kstv. 2. § (5) bekezdés h) pontja szerinti megrendelés esetén is – annál az égéstermék-elvezetőnél, amelyre

a) gáznemű anyaggal üzemelő tüzelőberendezés, vagy

b) zárt égésterű tüzelőberendezés

csatlakozik.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti rendelkezést tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezetőnél – a gyűjtő jellegű égéstermék-elvezetők kivételével – csak annak a 7. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti használatbavételétől kezdődően kell alkalmazni, azonban a tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezető állékonyságát – a használatbavételre tekintet nélkül – az (1) bekezdés a) pontjában foglalt gyakorisággal az ugyanazon ingatlanban található, használatban lévő égéstermék-elvezetővel kapcsolatos sormunka során ellenőrizni kell.

(5) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kéményseprő-ipari tevékenységet ugyanazon önálló rendeltetési egységben azonos időpontban kell elvégezni valamennyi égéstermék-elvezető tekintetében.

(6) Az égéstermék szén-monoxid-tartalmának ellenőrzését a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a 11 kWth-nál nagyobb és legfeljebb 500 kWth névleges bemenő hőteljesítményű olyan gáztüzelő-berendezéseknél végzi el, amelyek a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján nem tartoznak a levegőtisztaság-védelmi engedélyköteles tüzelő-berendezések közé.

(7) A sormunka elvégzésére az (1)–(3) bekezdésben meghatározott ciklusidők naptári évben számítandók.

4. § (1) A kéményseprő-ipari szerv, a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató a sormunkák ütemezésére a tárgyévet megelőző év december 31-ig éves kéményseprő-ipari ütemtervet készít havi bontásban, amelyet ügyfélszolgálati irodáiban, valamint honlapján közzétesz és arról a helyi önkormányzatot írásban tájékoztatja. A kéményseprő-ipari ütemtervet a helyi önkormányzat a helyben szokásos módon a kézhezvételét követően haladéktalanul közzéteszi.

(2) A kéményseprő-ipari szolgáltatónak a tevékenység végzésétől a Kstv. 7. § (7) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti eltiltása esetén az eltiltás időtartama alatt a kéményseprő-ipari tevékenységet a kéményseprő-ipari szerv látja el a kéményseprő-ipari szervre meghatározott szabályok szerint.

5. § (1) Az ingatlan tulajdonosa a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátónak írásban bejelentheti, ha az ingatlana időlegesen használt ingatlan. A bejelentést követő tizenötödik naptól a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a 3. § (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

(2) Ha az ingatlan már nem minősül időlegesen használt ingatlannak, e minőségének megszűnését követő 30 napon belül az ingatlan tulajdonosa azt bejelenti a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátónak.

(3) * 

4. Az égéstermék-elvezetővel kapcsolatos műszaki, szakmai követelmények

6. § (1) Az újonnan létesített égéstermék-elvezetőnek a használatbavételekor hatályban lévő vonatkozó műszaki követelményeknek kell megfelelnie.

(2) *  Meglévő égéstermék-elvezető

a) átalakítása esetén az égéstermék-elvezetőnek az átalakítást követő használatbavétele időpontjában,

b) felújítása, javítása vagy ismételt használatbavétele esetén az égéstermék-elvezetőnek a létesítésekor, azt követő átalakítása esetén az utolsó átalakításakor

hatályos műszaki követelményeknek kell megfelelnie.

(3) *  Tüzelőberendezés cseréje esetén, ha ehhez

a) nem szükséges az égéstermék-elvezető átalakítása, az égéstermék-elvezetőnek a (2) bekezdés b) pontja szerinti, vagy

b) szükséges az égéstermék-elvezető átalakítása, az égéstermék-elvezetőnek a (2) bekezdés a) pontja szerinti

használatbavételekor a hatályos műszaki követelményeknek kell megfelelnie.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti időpontok akkor vehetők figyelembe, ha az ehhez szükséges igazolásokat a megrendelő a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó részére biztosítja, feltéve, hogy a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nyilvántartásában az (1)–(3) bekezdés szerinti időpontok megállapításához szükséges dokumentumok nem állnak rendelkezésre. A kéményseprő-ipari tevékenység ellátásakor hatályos műszaki követelménytől való eltérés indokát és az (1)–(3) bekezdés szerinti időpont figyelembevételét a 2–4. melléklet szerinti dokumentumokban fel kell tüntetni.

(5) Az égéstermék-elvezető ellenőrzését, műszaki felülvizsgálatát és helyszíni műszaki vizsgálatát a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátónak az ellenőrzés, vizsgálat időpontjában hatályos, e rendeletben meghatározott szakmai követelmények és módszerek szerint kell elvégeznie.

7. § (1) Helyszíni műszaki vizsgálat szükséges

a) az égéstermék-elvezető használatbavételét megelőzően

aa) újonnan épített vagy szerelt, felújított, átalakított égéstermék-elvezető,

ab) használaton kívül helyezett, illetve tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezető, vagy

ac) tüzelőanyag-váltás,

ad) tüzelőberendezés-csere

esetén – kivéve, ha a csere a korábbival azonos működési elvű és teljesítményű új tüzelőberendezésre történik, és a tüzelési mód, a tüzelőanyag nem változik –, valamint

b) meglévő égéstermék-elvezető

ba) *  átalakítását, bontását, funkciójának megváltoztatását,

bb) használaton kívül helyezését

megelőzően.

(2) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a helyszíni műszaki vizsgálatot az 1. mellékletben meghatározott szakmai követelmények és módszerek szerint végzi. Az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti helyszíni műszaki vizsgálathoz a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó – szükség szerint – kérheti a megrendelőtől

a) az építészeti, gépészeti terveket,

b) az égéstermék-elvezető nyomvonaltervét,

c) az égéstermék-elvezető, tüzelőberendezés gyártója által kiadott diagramokat, táblázatokat, ezek hiányában az égéstermék-elvezető szakirányú felsőfokú végzettségű szakember által készített hő- és áramlástechnikai méretezését,

d) az égéstermék-elvezetőbe beépített építési termékre vonatkozó teljesítménynyilatkozatot, esetleges egyéb nyilatkozatot,

e) a kivitelezői nyilatkozatot az égéstermék-elvezető vonatkozásában,

f) a kivitelezői nyilatkozatot cserépkályha, kandalló, kemence vagy egyéb, helyszínen létesített tüzelőberendezés építéséről, telepítéséről,

g) a villámvédelmi jegyzőkönyvet.

(3) Az (1) bekezdés a) pont ab) és ac)–ad) alpontja szerinti helyszíni műszaki vizsgálathoz a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó jogosult kérni a megrendelőtől a (2) bekezdés c) és f) pontjában meghatározott műszaki dokumentációt.

(4) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az (1) bekezdésben meghatározott kötelező helyszíni műszaki vizsgálat eredményéről szóló szakmai nyilatkozatot a vizsgálat napjától számított öt munkanapon belül a megrendelőnek átadja, kivéve az (5)–(7) bekezdésben meghatározott esetet.

(5) Lakóhelyiségek vagy állandó tartózkodási célt szolgáló helyiségek – kivéve az időlegesen használt ingatlanokat – fűtését biztosító tüzelőberendezés október 15. és április 15. között történő cseréje esetén, a megrendelést követő két munkanapon belül a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a helyszíni műszaki vizsgálatot elvégzi, ha annak feltételei adottak. A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a helyszíni műszaki vizsgálat eredményéről szóló szakmai nyilatkozatot legkésőbb a vizsgálatot követő munkanapon kiadja.

(6) *  Kéménytűz vagy szén-monoxid-szivárgás elhárítását követően az égéstermék-elvezetőt csak helyszíni műszaki vizsgálatot követően lehet ismét üzembe helyezni. A helyszíni műszaki vizsgálat eredményéről szóló szakmai nyilatkozatot a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó legkésőbb a vizsgálatot követő munkanapon kiadja. A helyszíni műszaki vizsgálat során a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó vizsgálja az égéstermék-elvezető javítás, felújítás, átalakítás nélküli használatra alkalmasságát. Az égéstermék-elvezető megfelelőségét a 6. § szerinti időpontban hatályos műszaki előírásoknak megfelelően kell megállapítani.

(7) Új égéstermék-elvezetőt helyszíni műszaki vizsgálatot követően lehet eltakarni, leburkolni. A helyszíni műszaki vizsgálatot a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a megrendelést követő három munkanapon belül elvégzi és az annak eredményéről szóló szakmai nyilatkozatot a vizsgálatot követő munkanapon kiadja.

(8) Ha a (6) bekezdés szerinti feladatot a Kstv. 2. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontja szerinti ingatlanok esetében a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató végzi, annak díjköltsége a Kstv. 10. § (10) bekezdése alapján igényelhető.

(9) *  A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó tevékenysége során észlelt és a Kstv. 2. § (8) bekezdése szerinti dokumentumban rögzített szabálytalanság megszüntetése esetén az égéstermék-elvezető megfelelőségének igazolására a Kstv. 2. § (5) bekezdés f) pontja szerinti műszaki vizsgálatot az (1) és (7) bekezdés szerinti esetekben kell megrendelni. Egyéb esetben a szabálytalanság megszüntetését a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az égéstermék-elvezető 3. § szerinti következő időszakos ellenőrzése során állapítja meg, kivéve a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról szóló 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott eseteket, amikor az ingatlan használójának a Kstv. 2. § (4) bekezdése szerinti sormunkát az égéstermék-elvezető ismételt üzemeltetése előtt meg kell rendelnie.

8. § (1) *  A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó

a) a Kstv. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, valamint

b) a Kstv. 2. § (5) bekezdés h) pontja szerinti

ingatlanok esetében a Kstv. 2. § (4) bekezdés szerinti feladatokat az ingatlan használójának megrendelése alapján, a megrendelővel közösen megállapított időpontban, de legkésőbb a megrendelést követő kilencven napon belül végzi el.

(2) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a Kstv. 2. § (5) bekezdés

a) a)–e) pontja szerinti tevékenységet az ingatlan tulajdonosának, használójának, vagy

b) *  f) pontja szerinti tevékenységet az ingatlan tulajdonosának

megrendelése alapján, a megrendelővel közösen megállapított időpontban, de legkésőbb a megrendelést követő harminc napon belül, üzemzavar esetén három munkanapon belül végzi el.

(3) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a tervezett vagy a tervezéssel érintett égéstermék-elvezető műszaki megoldásának megfelelőségével összefüggő, megrendelés alapján végzett tervfelülvizsgálatról a megrendelést követő öt munkanapon belül a megrendelőnek szakmai nyilatkozatot ad ki.

(4) Az ingatlan tulajdonosa, használója az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feladatokat a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátótól szóban személyesen vagy telefonon, írásban elektronikus vagy postai úton rendelheti meg.

(5) * 

(6) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó

a) az ingatlan tulajdonosa, használója (a továbbiakban együtt: kérelmező), vagy

b) – társasház, lakásszövetkezeti lakóépület esetén – a kérelmező meghatalmazása alapján a társasház közös képviselője, a lakásszövetkezet elnöke

kérelmére harminc napon belül kiadja a kérelmező tulajdonában, használatában lévő égéstermék-elvezető öt éven belüli ellenőrzésének, műszaki felülvizsgálatának és műszaki vizsgálatának eredményéről készült dokumentum másolatát, vagy a 9. § (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból öt napon belül adatot szolgáltat.

(7) * 

5. Az égéstermék-elvezetők és a tüzelőberendezések műszaki adatainak nyilvántartása

9. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az ellátási területén található, használatban lévő és tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezetőkről nyilvántartást vezet, amely – a Kstv. 2. § (9) bekezdésében és a Kstv. 6. § (5) bekezdésében meghatározott adatokon kívül – címenként, az épület és az önálló rendeltetési egység szerinti bontásban tartalmazza

a) az égéstermék-elvezetők számát,

b) égéstermék-elvezetőnként

ba) az égéstermék-elvező azonosítóját,

bb) az égéstermék-elvezető jelét,

bc) az égéstermék-elvezető mennyiségét, mennyiségi egységét a 8. melléklet 1. pontjában foglalt kategóriák szerint az alábbi egységekben meghatározva:

1. E jelű égéstermék-elvezetőt darabszámban,

2. G jelű égéstermék-elvezetőt szintben,

3. K és N jelű égéstermék-elvezetőt folyóméterben,

bd) a bekötések számát,

be) az épített cserépkályha, kandalló, kemence csak bontással oldható bekötései számát,

bf) az ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás gyakoriságát,

bg) az utolsó ellenőrzés, tisztítás, műszaki felülvizsgálat időpontját,

bh) az ellenőrzés, műszaki felülvizsgálat során észlelt szabálytalanságokat, hibákat, mért adatokat,

bi) a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó tudomására jutott kéménytüzet, szén-monoxid-szivárgást,

bj) az égéstermék-elvezető üzemeltetésének a tűzvédelmi hatóság által elrendelt tilalmának okát és hatályát,

bk) a szén-monoxid-mérés szükségességét,

bl) a kapcsolódó dokumentumok azonosítóját,

bm) az égéstermék-elvezetőre kötött tüzelőberendezések számát, típusát és tüzelőberendezésenként

1. a használat célját: kazán (K), vízmelegítő (V), egyedi fűtő (F), kombi (C), hőlégfúvó (H), technológiai (T), egyéb (E),

2. a névleges bemenő hőteljesítmény kategóriáját az alábbi bontásban:

2.1. tüzelőberendezés ≤ 11 kWth (A),

2.2. 11 kWth < tüzelőberendezés ≤60 kWth (B),

2.3. 60 kWth < tüzelőberendezés ≤140 kWth (C),

2.4. 140 kWth < tüzelőberendezés ≤500 kWth (D),

3. a használt tüzelőanyagot: földgáz (G), propán-bután (PB), szén (C), fa (F), olaj (O), egyéb (E),

4. a szén-monoxid-mérés eredményét,

c) nyitott égésterű tüzelőberendezések esetén a levegő-utánpótlás vizsgálatát igénylő, önálló légtér-összeköttetések számát,

d) szén-monoxid-érzékelő berendezés működtetésének szükségességét,

e) * 

f) – bejelentés esetén – az ingatlan „időlegesen használt” megjelölését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy a tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezetőnek a 7. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti használatbavétele megtörtént-e.

(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból az ingatlan „időlegesen használt” megjelölése törlendő, ha

a) az időleges használat megszűnését az ingatlan tulajdonosa a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátónak bejelentette, vagy

b) a tűzvédelmi hatóság megállapította, hogy az ingatlan nem minősül időlegesen használt ingatlannak.

(4) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból égéstermék-elvezető akkor törölhető, ha azt a 7. § (1) bekezdés b) pont bb) alpont szerint használaton kívül helyezték.

6. A kéményseprő-ipari tevékenységhez szükséges formanyomtatványok

10. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a 3. §-ban, valamint a 8. § (2) bekezdésében meghatározott és elvégzett feladatokról szóló, elektronikus vagy papír alapú tanúsítványt a 2. mellékletben meghatározott tartalommal tölti ki, társasház és lakásszövetkezeti lakóépület esetén egyrészt a külön tulajdonban lévő önálló rendeltetési egységre, másrészt a társasházi, lakásszövetkezeti közös tulajdonban lévő ingatlanrészre. A papír alapon kitöltött tanúsítvány egy példányát vagy az elektronikus úton rögzített tanúsítványról készített, a 3. melléklet szerinti papír alapú kivonat egy példányát a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az ingatlan tulajdonosának, annak távollétében az ingatlan használójának, társasházi és lakásszövetkezeti közös tulajdonban lévő ingatlanrész esetén a társasház közös képviselőjének és a lakásszövetkezet elnökének, megrendelés esetén a megrendelőnek igazolt módon átadja. Társasház, lakásszövetkezeti lakóépület esetén a kéményseprő-ipari szerv, a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató a külön tulajdonban lévő önálló rendeltetési egységben található égéstermék-elvezető műszaki felülvizsgálatának eredményéről annak elvégzésétől számított harminc napon belül tájékoztatja a közös képviselőt, a lakásszövetkezet elnökét.

(2) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a helyszíni műszaki vizsgálatok eredményéről szóló szakmai nyilatkozatot a 4. mellékletben meghatározott tartalommal tölti ki, társasház és lakásszövetkezeti lakóépület esetén egyrészt a külön tulajdonban lévő önálló rendeltetési egységre, másrészt a társasházi, lakásszövetkezeti közös tulajdonban lévő ingatlanrészre.

(3) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a tervezett vagy tervezéssel érintett égéstermék-elvezető műszaki megoldásának megfelelőségével összefüggő, megrendelt vizsgálatról szóló szakmai nyilatkozatot az 5. mellékletben meghatározott tartalommal tölti ki.

(4) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a tanúsítványokat és szakmai nyilatkozatokat olvashatóan, e rendelet mellékletei szerinti jelölések alkalmazásával tölti ki. A papír alapú tanúsítványokat és szakmai nyilatkozatokat legalább két példányban kell elkészíteni.

(5) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a kiadott tanúsítványok, szakmai nyilatkozatok, valamint a Kstv. 3. § (1) bekezdésében és a Kstv. 10. § (5) bekezdésében meghatározott értesítés egy példányát öt évig, a 7. § (4), (6) és (7) bekezdésében, valamint a 8. § (3) bekezdésében meghatározott műszaki vizsgálatokra vonatkozó nyilatkozatát a használatbavételig, de legalább öt évig megőrzi.

(6) A kéményseprő-ipari szerv a Kstv. 2. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott tevékenységet közfeladatként látja el, ezért a 2. melléklet szerinti tanúsítványt, a 3. melléklet szerinti kivonatot, valamint a 4–5. melléklet szerinti szakmai nyilatkozatokat – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírásainak megfelelő – kiegészítő adattartalommal együtt alkalmazza. A kéményseprő-ipari szerv a kiegészítő adattartalmat normatív utasításban rögzíti. * 

(7) * 

(8) A Kstv. 3. § (1) bekezdése szerinti, a sormunkáról szóló első értesítés hirdetményi úton való közlése esetén a kéményseprő-ipari szerv és a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató a 9. melléklet szerinti hirdetményt a helyben szokásos módon, a címzett számára jól láthatóan helyezi ki.

7. A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló statisztikai adatlap

11. § A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó és – a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató esetében – a Kstv. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti önkormányzat a tárgyévet megelőző év kéményseprő-ipari tevékenységéről a 7. melléklet szerinti statisztikai adatlapot az abban meghatározott tartalommal tárgyév január 31-ig a településüzemeltetésért, kéményseprő-ipari tevékenységért felelős miniszternek továbbítja.

8. Az ingatlan tulajdonosának és használójának kötelezettségei

12. § (1) Az ingatlan használója a kéményseprő-ipari tevékenység elvégzéséhez – a 3. § (4) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – az égéstermék-elvezető típusától és a tüzelőanyag fajtájától függően biztosítja

a) az égéstermék-elvezetővel és a levegő-utánpótlás ellenőrzésével érintett helyiségekbe való bejutás, a padlástérbe vagy a tetőhéjazat fölé történő feljutás, valamint a tisztítónyílás és összekötőelem biztonságos megközelítésének lehetőségét,

b) az összekötőelem tisztíthatóságát, elsősorban annak bonthatóságával vagy tisztítónyílások kialakításával,

c) az égéstermék-elvezető tisztítása során a kéményseprésből származó pernye, törmelék és egyéb hulladékhoz (a továbbiakban együtt: kéményseprésből származó hulladék) a hulladékról szóló törvény szerinti gyűjtőedényt (a továbbiakban: gyűjtőedény),

d) a gáztüzelő-berendezés beindítását, ha a gázszolgáltatás működik,

e) az égéstermék-elvezető kiégetése alkalmával az alsó tisztítónyílásnál, magastetős épület esetében a padlástérben is legalább tíz liter vizet,

f) a 7. § (1) bekezdése szerinti helyszíni műszaki vizsgálat tárgyától függően, ha szükséges, a 7. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti dokumentumokat,

g) a szén-monoxid méréséhez szükséges mérőnyílás hiányában annak kialakítási lehetőségét, kivéve, ha a szén-monoxid-mérés mérőnyílás kialakítása nélkül is megoldható,

h) a Kstv. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ingatlan esetében a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó felhívására a megrendeléssel érintett égéstermék-elvezető utolsó ellenőrzésének, műszaki felülvizsgálatának vagy műszaki vizsgálatának eredményét tartalmazó, Kstv. 2. § (8) bekezdése szerinti dokumentumot.

(2) Az ingatlan használója a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó felhívására nyilatkozik, hogy

a) a Kstv. 5. § (4) bekezdése szerinti szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelési és működtetési kötelezettsége fennáll-e, valamint

b) az ingatlan a Kstv. 1. § 3. pont szerinti gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként be van-e jegyezve.

(3) A Kstv. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ingatlan használója a Kstv. 2. § (4) bekezdés szerinti sormunkát köteles úgy megrendelni, hogy azt a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó – a 8. § (1) bekezdésben meghatározott határidőben – a 3. § (1)–(3) bekezdésben meghatározott gyakorisággal elvégezhesse.

(4) Társasházban, lakásszövetkezeti lakóépületben a közös tulajdonban lévő ingatlanrész esetén a társasház és a lakásszövetkezet felelős az (1)–(3) bekezdésben foglaltak teljesítéséért.

9. A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó panaszkezelési eljárása

13. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a panaszok intézésére, az ingatlan használójának tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, amelyet

a) a kéményseprő-ipari szerv és a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató az ingatlan tulajdonosa, használója részére nyitva álló helyiségben ügyfélfogadási lehetőséggel, valamint telefonos elérhetőséggel is,

b) a kéményseprő-ipari szolgáltató legalább telefonos elérhetőséggel

működő ügyfélszolgálatként tart fenn.

(2) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az ügyfélszolgálat mellett az ingatlan használója részére az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét folyamatosan biztosítja.

(3) Az ügyfélszolgálatot munkanapokon 7 és 21 óra között legalább hat, hetente egy munkanapon pedig legalább tizenkét órán át biztosítani kell. Telefonos elérés esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.

(4) Az ingatlan tulajdonosa, használója a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásával közvetlenül összefüggő magatartásra, tevékenységre vagy mulasztásra vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátóval.

(5) A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az ingatlan tulajdonosa, használója a panasz kezelésével nem ért egyet vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet készít, és annak egy másolati példányát

a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben az ingatlan tulajdonosa, használója részére átadja,

b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az ingatlan tulajdonosának, használójának legkésőbb a 14. § (1) bekezdésben foglalt érdemi válasszal egyidejűleg továbbítja,

c) írásbeli panasz esetén a 14. § (1) bekezdésben foglaltak szerint továbbítja.

(6) A panaszról felvett jegyzőkönyv tartalmazza

a) az ingatlan tulajdonosának, használójának nevét, lakcímét,

b) a panasz előterjesztésének helyét, idejét, módját,

c) a panasz részletes leírását, a bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzékét,

d) a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nyilatkozatát a panasszal kapcsolatos álláspontjáról, ha a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,

e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – az ingatlan tulajdonosának, használójának aláírását,

f) a jegyzőkönyv felvételének helyét, idejét,

g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószámát.

(7) *  A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi.

(8) Az ügyfélszolgálathoz beérkező telefonon tett valamennyi szóbeli panaszt, valamint az ügyfélszolgálat és az ingatlan tulajdonosa, használója közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíteni kell. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és az ingatlan tulajdonosa, használója kérésére, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról az ingatlan tulajdonosát, használóját a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatja.

14. § (1) Az ügyfélszolgálat a panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalja, és az ingatlan tulajdonosa, használója részére a panasz kézhezvételét követő harminc napon belül továbbítja, kivéve, ha a panaszt szóban közölték és a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az abban foglaltaknak azonnal eleget tesz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbítható. A válaszadási határidő meghosszabbításáról és annak indokáról az ingatlan tulajdonosát, használóját írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

(3) A telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatásként nem működtethető.

(4) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó saját, önálló, kizárólag a kéményseprő-ipari tevékenységéről információt nyújtó internetes honlapot működtet, amelyről – vagy meglévő honlapjának nyitóoldaláról – közvetlenül elérhető, tárolható, megjeleníthető és nyomtatható módon ingyenesen hozzáférhetővé teszi:

a) a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nevét, székhelyének és telephelyének elérhetőségét;

b) a kéményseprő-ipari tevékenységgel érintett ellátási terület földrajzi elhelyezkedésének megnevezését;

c) az alkalmazandó díjak összegét, alkalmazásának feltételeit;

d) a kéményseprő-ipari tevékenysége során kötelezően alkalmazandó jogszabályok felsorolását, ideértve a Kstv. 10. § (3) bekezdése szerinti szolgáltató esetében a kéményseprő-ipari tevékenységet szabályozó önkormányzati rendeletet településenkénti bontásban, különösen az önkormányzati rendelet 2015. július 1-jén hatályos szövegét;

e) a panaszok benyújtásával és intézésével kapcsolatos információkat;

f) a felügyeleti szerv nevét, elérhetőségeit vagy a felügyeleti szerv honlapjának ezen információkat tartalmazó közvetlen hivatkozását;

g) az ügyfélszolgálata elérhetőségére és működésére vonatkozó információkat;

h) az üzletszabályzatát, egyéb általános szerződési feltételeit.

(5) A (4) bekezdés c) pontja szerinti alkalmazandó díj összegét felhasználói kategóriánként és településenkénti bontásban kell hozzáférhetővé tenni.

(6) A (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti rendeleteket, továbbá a (4) bekezdés h) pontja szerinti üzletszabályzatokat és általános szerződési feltételeket a szövegben való kereshetőség biztosításával, a hatályos időállapotok elhatárolásával kell hozzáférhetővé tenni 5 évre visszamenőleg.

(7) A kéményseprő-ipari szolgáltató a feladatkörrel rendelkező fogyasztóvédelmi szervek, békéltető testületek és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek elérhetőségét a honlapján közzéteszi.

10. Az ingatlan használójával való kapcsolattartás módja, rendje

15. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az ingatlan használójával szóban személyesen vagy telefonon, írásban elektronikus vagy postai úton tart kapcsolatot.

(2) Az ingatlan használójával elektronikusan csak akkor lehet kapcsolatot tartani, ha az elektronikus kapcsolatfelvételt az ingatlan használója a Kstv. 5. § (12) bekezdése alapján kezdeményezte vagy az elektronikus kapcsolattartáshoz előzetesen hozzájárult.

11. A kéményseprő-ipari szerv tevékenységéért fizetendő költségtérítés és kiszállási díj

16. § (1) A kéményseprő-ipari szerv a Kstv. 2. § (4)–(5) bekezdés szerinti kéményseprő-ipari tevékenységekhez kapcsolódóan a 8. melléklet

a) 2. pontjában meghatározott sormunka tevékenységek, valamint 3.1. pontjában meghatározott sormunka keretén kívül megrendelésre végzett tevékenységek esetében 1 egységnyi munkaráfordítást nettó 2000 forinttal;

b) 3.2. pontjában meghatározott műszaki vizsgálatok esetében 1 egységnyi munkaráfordítást nettó 4000 forinttal;

c) 3.3. pontjában meghatározott műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő vizsgálatok esetében 1 egységnyi munkaráfordítást nettó 14 000 forinttal

vesz figyelembe.

(2) A kéményseprő-ipari szerv az egységnyi munkaráfordítás tárgyévi összegét tárgyév január 10. napjáig honlapján közzéteszi.

(3) A kiszállási díjat és a költségtérítést a Kstv. 2. § (4)–(5) bekezdés szerinti, a kéményseprő-ipari szerv által elvégzett kéményseprő-ipari tevékenység végrehajtását követő 30 napon belül a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: BM OKF GEK) 10023002-00294298-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámla javára kell banki vagy készpénz-átutalási megbízással befizetni.

(4) A (3) bekezdés szerinti befizetés során a banki átutalás, készpénz-átutalási megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a „kémény” szöveget, valamint a kéményseprő-ipari tevékenység végrehajtásáról szóló tanúsítvány sorszámát.

(5) Ha a kötelezett a (3) bekezdésben meghatározott fizetési határidőn belül nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, a fizetési felszólítás költségét is köteles megtéríteni.

(6) A kéményseprő-ipari szerv a (3) bekezdés szerinti fizetési kötelezettség felszólítás ellenére történő elmulasztása esetén a Kstv. 2. § (13) és (15) bekezdése alapján kezdeményezi

a) az állami adóhatóságnál a költségtérítés,

b) a kötelezett lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél a kiszállási díj

és az azokkal összefüggésben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48. § szerint megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségeinek adók módjára történő behajtását.

17. § A Kstv. 2. § (6) bekezdése szerinti költségtérítés

a) beszedése érdekében – a Kstv. 2. § (14) bekezdésének megfelelően – a kéményseprő-ipari szerv a kéményseprő-ipari tevékenység végrehajtásáról szóló tanúsítvány egy példányának továbbításával értesíti a települési önkormányzatot a tevékenység elvégzéséről;

b) beszedéséről a települési önkormányzat a kéményseprő-ipari szerv értesítését követő 15 napon belül intézkedik;

c) befizetésére vonatkozó adatokról (települési önkormányzat megnevezése, számlaszáma, adószáma), valamint az azokban bekövetkező változásokról a települési önkormányzat írásban tájékoztatja a kéményseprő-ipari szervet;

d) nem természetes személy tulajdonában álló vagy gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlanokra jutó arányát társasházban vagy lakásszövetkezeti lakóépületben lévő gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető esetén a 8. melléklet 10. pontja alapján kell meghatározni;

e) mértékét nem természetes személy tulajdonában álló vagy gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlan esetében a társasházban vagy lakásszövetkezeti lakóépületben lévő nem gyűjtő jellegű égéstermék-elvezetőnként kell meghatározni.

12. A kéményseprő-ipari szerv és a kéményseprő-ipari szolgáltató közötti, a tevékenység ellátásához szükséges adatok és dokumentumok átadásának rendje

18. § *  (1) A kéményseprő-ipari szolgáltató a Kstv. 6. § (5a) bekezdése szerinti átadási kötelezettségét a Kstv. 2. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ingatlanok szerinti bontásban, előre egyeztetett időpontban és módon, személyesen teljesíti, amelyről a kéményseprő-ipari szerv jegyzőkönyvet vesz fel.

(2) A kéményseprő-ipari szerv a nyilvántartásba vett ellátási területen lévő, a Kstv. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ingatlanokra vonatkozóan

a) a 9. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás adatait a kéményseprő-ipari szolgáltató részére a Kstv. 7. § (4) bekezdésében meghatározott nyilvántartásba való felvételt követően, valamint

b) a lezárt és a folyamatban lévő ügyekre vonatkozó, a Kstv. 6. § (5a) bekezdés b) és c) pontja szerinti adatokat az ingatlanhasználó megrendelését teljesítő kéményseprő-ipari szolgáltató részére, annak megkeresésétől számított 8 napon belül

az (1) bekezdésben meghatározott módon adja át.

(3) A kéményseprő-ipari szerv a Kstv. 10. § (17) bekezdésében meghatározott felmérés eredményéről a kéményseprő-ipari szolgáltatót elektronikus úton értesíti.

12/A. *  A Kéményseprő-ipari Műszaki Bizottság létrehozásának, összetételének, feladatkörének és működésének részletes szabályairól

18/A. § *  (1) Az elérendő biztonsági szintnek megfelelő műszaki követelményt tartalmazó Kéményseprő-ipari Műszaki Irányelvek (a továbbiakban: KiMI) kidolgozásáért felelős Kéményseprő-ipari Műszaki Bizottság (a továbbiakban: Bizottság)

a) elemzi az égéstermék-elvezetőkkel kapcsolatos belföldi és külföldi műszaki eredményeket, valamint

b) szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja a KiMI-ket, és tartalmukat indokolt esetben módosítja.

(2) A Bizottság az elnökből és a (3) bekezdésben meghatározott tagokból áll.

(3) A Bizottság elnöke a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) megelőzési és engedélyezési szolgálat vezetője. A Bizottság tagjai

a) a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ,

b) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszéke,

c) az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft.,

d) a Gáziparosok Országos Egyesülete,

e) a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ,

f) a Kéményjobbítók Országos Szövetsége,

g) a Magyar Építész Kamara,

h) a Magyar Épületgépészek Szövetsége,

i) a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete,

j) a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete,

k) a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége,

l) a Magyar Mérnöki Kamara, valamint

m) a Magyar Szabványügyi Testület

vezetője által kijelölt személy.

(4) A Bizottság elnöke és tagjai feladatukat díjazás nélkül látják el.

(5) A Bizottság szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. Az ülést a Bizottság elnöke hívja össze. A Bizottság összehívására a Bizottság bármely tagja javaslatot tehet.

(6) A Bizottság megalkotja az ügyrendjét. A Bizottság titkársági feladatainak ellátásáról, valamint a működés egyéb feltételeinek biztosításáról a BM OKF gondoskodik.

(7) A Bizottságon belül egy feladat végrehajtására az elnök munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoportba a Bizottság elnöke által felkért bizottsági tagok legfeljebb három, az adott feladat elvégzéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező személyt delegálnak. A munkacsoport vezetőjét a Bizottság elnöke jelöli ki a bizottsági tagok által delegált személyek közül. A munkacsoport vezetője gondoskodik a munka megszervezéséről, a határidők betartásáról, valamint a feladat végrehajtásáról szóló beszámolónak és a KiMI tervezetének a Bizottság elnöke részére történő továbbításáról.

(8) A KiMI tervezetének elfogadásáról a Bizottság egyszerű többséggel határoz. A KiMI-t a Bizottság elnöke terjeszti fel a BM OKF főigazgatójának kiadás céljából. A BM OKF főigazgatója által kiadott KiMI-t a BM OKF a honlapján közzéteszi.

13. Záró rendelkezések

19. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) Az 1–17. § és a 18. § (4)–(6) bekezdése 2016. július 1. napján lép hatályba.

(3) Ahol e rendelet a kéményseprő-ipari szolgáltatóra vonatkozó rendelkezéseket állapít meg, ezek alatt a Kstv. átmeneti rendelkezéseinek alkalmazásában a közszolgáltatót is érteni kell, kivéve a 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat.

(4) Az égéstermék-elvezető 3. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzési gyakoriságát a rendelet (2) bekezdés szerinti hatálybalépését megelőzően elvégzett utolsó sormunka időpontjától kell számítani.

(5) A 2. melléklet szerinti tanúsítvány helyett a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól szóló 63/2012. (XII. 11.) BM rendelet (a továbbiakban: R1.) 2016. június 30-án hatályos 2. és 8. melléklete szerinti tanúsítvány 2016. december 31-ig használható. Ebben az esetben a kéményseprő-ipari tevékenység elvégzésére, a megjelenés igazolására, valamint a hiba részletes leírására vonatkozó adatokat kézzel írva, az R1. 2. melléklete szerinti tanúsítvány „Egyebek:” rovatában, a szén-monoxid-érzékelő berendezéssel kapcsolatos, az 1. melléklet I. Ellenőrzés alcím 6. pontjában meghatározott ellenőrzés eredményét az R1. 8. melléklete szerinti tanúsítványban kell feltüntetni.

(6) A kéményseprő-ipari szolgáltató, ha tevékenységét 2016. július 1-jét követően kezdi meg, a Kstv. 7. § (4) bekezdésében meghatározott tűzvédelmi hatósági nyilvántartáshoz a 6. melléklet szerinti adatbejelentő lapot a tevékenység megkezdése előtt, valamint adatváltozás esetében tizenöt napon belül továbbítja a tűzvédelmi hatóság részére.

20. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) A rendelet tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti bejelentése megtörtént.

21. § * 

1. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

I. Ellenőrzés

Az égéstermék-elvezetőnek és tartozékainak, továbbá a megközelítés szerkezeti elemeinek, járulékos elemeinek ellenőrzését a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a rendeltetésszerű bonthatóságra figyelemmel szemrevételezéssel, hagyományos kéményseprő eszközökkel, szerszámokkal vagy műszerrel végzi. A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az ellenőrzésnél az égéstermék-elvezető műszaki állapotát, a kialakítás megfelelőségét, az üzemeltetési, a vonatkozó építési, tűzvédelmi, biztonságtechnikai és munkavédelmi előírások betartását vizsgálja. Az ellenőrzést követően az égéstermék-elvezetőn vagy annak tisztítóajtaján az ellenőrzést végző szakmunkás elhelyezi az ellenőrzés évszámát és a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nevét jól láthatóan megjelenítő matricát.

A szakmunkás az alábbiakat ellenőrzi:

1. A tanúsítványban

1.1. a nyilvántartás alapján rögzített adatokat,

1.2. az előző ellenőrzés, műszaki felülvizsgálat során dokumentált hiba, szabálytalanság megszüntetését, amely ha a 7. § (1) bekezdése értelmében műszaki vizsgálatot igényelt, akkor annak meglétét (helyszíni vizsgálat hiánya esetén, annak pótlására fel kell hívni az ingatlan használójának figyelmét).

2. A tüzelőberendezésnél

2.1. a tüzelőberendezés külső állapotát,

2.2. a tüzelés módját,

2.3. a környezetében tárolt, beépített anyagokat, szerkezeteket, az ellenőrizhetőség, a megfelelő üzemeltetés és a tűzvédelem szempontjából, az égéstermék-elvezetőben, illetve környezetében esetleg bekövetkező változások, változtatások, amelyek az égéstermék szabad áramlását akadályozhatják,

2.4. az összenyitott légtérben egyidejűleg, különböző tüzelőanyaggal üzemeltethető tüzelőberendezésekre vonatkozó szabályok betartását,

2.5. a 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vizsgálat során korábban elhelyezett matrica meglétét, ami arra utal, hogy a tüzelőberendezés az égéstermék-elvezető előző ellenőrzésénél már üzemelt,

2.6. gáztüzelő-berendezésnél

2.6.1. * 

2.6.2. üzem közben az égéstermék tartós visszaáramlását – a telepítés helyiségében és a vele légtér-összeköttetésben lévő helyiségekben a külső nyílászárók, és a rendeltetésszerűen zárható szellőzőnyílások zárt állapota mellett – annak érzékelésére alkalmas műszerrel,

2.6.2.1. nyitott égésterű gáztüzelő-berendezés esetében a belső nyílászárókat is bezárva, a bekapcsolást követően, és visszaáramlás esetén 5 perc után is,

2.6.2.2. zárt égésterű gáztüzelő-berendezés esetében a tüzelőberendezés helyiségében vagy azzal légtér-összeköttetésben álló helyiségekben elszívásos szellőztetés maximális teljesítménnyel való működtetése mellett a bekapcsolást követően.

3. Az égéstermék-elvezetőnél

3.1. a tisztítási, ellenőrzési feltételek meglétét,

3.2. az ellenőrző-, tisztítóajtók állapotát, zárhatóságát,

3.3. az összekötő elem ellenőrzési tisztítási feltételeinek meglétét,

3.4. a teljes nyomvonalon van-e külső elváltozás, repedés,

3.5. a tető feletti állékonyságát,

3.6. a rögzítettséget,

3.7. található-e korrózióra utaló jel, elváltozás a járatban a tisztítónyílásnál,

3.8. a járat átjárhatóságát, szabad keresztmetszetét a teljes nyomvonala mentén szemrevételezéssel, szükség esetén a járaton átvezetett, arra alkalmas idomszerrel, tisztítószerszámmal,

3.9. szilárd- vagy olaj-tüzelőberendezés égéstermék-elvezetőjénél szükség esetén a szikrafogó meglétét,

3.10. éghető anyagtól való távolságot.

4. Az égéstermék-elvezető tartozékainak (szikrafogók, kitorkollást módosító szerkezetek, elszívó ventilátorok, huzatszabályozók, robbanó ajtók, égéstermék csappantyúk, melléklevegős csappantyúk és egyéb szabályozó és elzáró szerelvények, kondenzátum elvezetők) állapotát, működőképességét.

5. A biztonságos munkavégzés helyi feltételeit

5.1. kéményseprő-járda, korlát, tetőkibúvó, padlásfeljáró, létra, hágcsó, állványzat, munkaövek rögzítéséhez szükséges szemek, elemek, szerkezetek meglétét,

5.2. más – az égéstermék-elvezetőhöz nem tartozó – vezetékek, antennák zavaró, nem biztonságos jelenlétét, közelségét.

6. A szén-monoxid-érzékelő berendezés üzemeltetésére kötelezett ingatlanok esetében

6.1. a szén-monoxid-érzékelő berendezés meglétét és felszerelését,

6.2. a szén-monoxid-érzékelő berendezés működőképességét az elektromos tápellátás kijelzőjének szemrevételezésével, valamint az öndiagnosztikai funkció segítségével, amennyiben azzal a készülék rendelkezik,

6.3. a szén-monoxid-érzékelő berendezés gyártó által megjelölt szavatossági időn belüli használatát,

6.4. a szén-monoxid-érzékelő berendezés tisztításának, karbantartásának, kalibrálásának a gyártó, annak meghatározott képviselője, az importőr vagy a forgalmazó által meghatározottak szerinti elvégzésének igazolását,

6.5. a szén-monoxid-érzékelő berendezés vonatkozó műszaki követelményeknek való megfelelőségét igazoló dokumentum meglétét.

II. Tisztítás

A tüzelőberendezés és az égéstermék-elvezető használatából eredő lerakódások, továbbá egyéb az égéstermék-elvezető belső keresztmetszetét szűkítő vagy azt elzáró anyagok (állattetemek, pókháló, avar, korrózióból, állagromlásból lehulló, visszamaradt építőelem) eltávolítása az égéstermék-elvezető járatából, a koromzsákból, a bekötőnyílásból és az összekötő elemből (ha ennek lehetősége rendeltetésszerűen kialakított).

A tisztítást végző szakmunkás vagy – szakmunkás szakmai irányítása mellett – betanított munkás a következő munkafolyamatokat végzi:

1. Lerakódás tisztítását (seprés)

Az égéstermék-elvezető tisztítását a járat és az összekötőelem teljes hosszában a kitorkolláson vagy beépített tisztítónyíláson keresztül, esetleges bonthatóság esetében a bontást követően a járat anyagának, kialakításának, keresztmetszetének és hosszának megfelelő szerszámmal mechanikus módon, vegyszeres technológia alkalmazása nélkül. Szükség esetén tisztítani kell az égéstermék-elvezető egyéb tartozékait is.

2. Szűkület vagy dugulás elhárítását

2.1. Ha az 1. pont alapján a tisztítás nem megoldott, úgy az égéstermék-elvezető anyagának és méretének figyelembevételével megválasztott golyózással kell megpróbálni a hibát elhárítani.

2.2. Ha nem hárítható el a hiba, úgy a szűkület vagy dugulás helyét meg kell jelölni és fel kell szólítani az ingatlan használóját a tüzelőberendezés üzemeltetésének a hiba elhárításáig történő szüneteltetésére.

3. Az égéstermék-elvezető alján összegyűlt kéményseprésből származó hulladékot az ingatlan használója által rendelkezésre bocsátott gyűjtőedénybe helyezi és a helyszínen hagyja.

4. Az összekötő elem belső járatának tisztítását, anyagának, keresztmetszetének, kialakításának megfelelő kéményseprő szerszámmal, mechanikus módon, a beépített ellenőrző-, tisztítónyíláson keresztül vagy annak hiányában, ha annak lehetősége biztosított, oldással, roncsolás nélküli bontással.

III. Égetés

Ha a II. Tisztítás rész 1. pontja alapján a tisztítás nem megoldható és a lerakódás éghető, valamint a járat-, az égéstermék-elvezető anyaga azt lehetővé teszi, akkor a járat kiégetését külön egyeztetett időpontban kell végezni a szükséges biztonsági feltételek figyelembevételével.

Az égetést végző szakmunkások az alábbiak szerint járnak el:

1. Az égetést lehetőség szerint szakaszosan kell elvégezni, a felső szakasszal indítva.

2. Nem szabad a kiégetést elvégezni

2.1. ha a járat keresztmetszete meghaladja a 729 cm²-t,

2.2. szeles időben,

2.3. ha az égéstermék-elvezető teljes hosszában nem ellenőrizhető és nem körüljárható,

2.4. ha nincs alsó vagy felső tisztítási, illetve ellenőrzési lehetősége az égéstermék-elvezetőnek,

2.5. ha nem áll rendelkezésre víz az esetleges hűtésre, oltásra,

2.6. amennyiben az égéstermék-elvezető falazata repedezett, tető feletti szakasza omladozó,

2.7. amennyiben a környezetében lévő éghető épületszerkezetekre gyújtási veszélyt jelent,

2.8. amennyiben az égéstermék-elvezető igazoltan koromégéssel szemben nem ellenálló.

3. Az égetés alatt a szakmunkásoknak folyamatosan ellenőrizni kell az égéstermék-elvezető nyomvonalát. Az égetést követően a járat anyagának, kialakításának, keresztmetszetének és hosszának megfelelő szerszámmal mechanikus módon a tisztítást is el kell végezni.

4. Ha az égéstermék-elvezetőben lévő éghető lerakódás sem kéményseprő-ipari szerszámokkal, sem kiégetéssel nem eltávolítható, úgy az élet és vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetése miatt a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint kell eljárni.

IV. Műszaki felülvizsgálat

A műszaki felülvizsgálat az égéstermék-elvezető és tartozékainak állapotfelmérése, ami kiterjed a vonatkozó műszaki előírások betartása, valamint a járat tömörségének vizsgálatára.

A műszaki felülvizsgálat során a szakmunkások az alábbiakat végzik:

1. Égéstermék-elvezető és tartozékainak állapotfelmérését szemrevételezéssel

1.1. az égéstermék-elvezető korróziós károsodásának, állagromlásának teljes hosszban történő felmérését annak érdekében, hogy az várhatóan megfelel-e a következő négyéves ciklusban,

1.2. az égéstermék-elvezető tartozékainak műszaki állapotfelmérését, működőképességét,

1.3. az égéstermék-elvezető nyomvonalvezetésének, teljes hosszban történő vizsgálatát, az esetleges sérülések, átalakítások felderítését, az egyéb épületgépészeti és elektromos vezetékektől, berendezésektől való távolságát, kapcsolatát azokkal.

2. Vonatkozó műszaki előírások betartását

2.1. az égéstermék-elvezető kitorkollásának környezetében bekövetkezett változásokat, a működést korlátozó vagy akadályozó épületelemek, elektromos és egyéb vezetékek, növényzet vagy a vizsgált égéstermék-elvezetőnek a környezetére ható károsító hatásának megítélését a vonatkozó előírások szerint,

2.2. szabálytalan és nem megfelelő helyen, illetve helyiségekben kialakított bekötések felderítését,

2.3. építési előírásoknak és a rendeltetésszerű használatnak való megfelelés vizsgálatát, az égéstermék-elvezetővel és tartozékaival összefüggésben, és azok környezetében szemrevételezéssel.

3. Járat tömörségének vizsgálatát

3.1. Nyitott, természetes huzat vagy mesterséges szívás hatása alatt álló égéstermék-elvezető 729 cm²-nél nem nagyobb keresztmetszetű járatát, nem megfelelő tömörségre utaló hiba (például káros korrózió, repedezett falazat) esetében vizsgálni kell a vonatkozó technológiai előírások figyelembevételével az alábbi két módszer egyikével.

3.1.1. Füsttömörségi vizsgálat során a felmelegített égéstermék-elvezető alján az egyik szakmunkás arra alkalmas anyaggal füstöt képez, a járat bekötőnyílásainak lezárását követően, a másik szakmunkás a felső tisztítás helyén a füst megjelenésekor lefojtja a járatot, majd teljes hosszában, szemrevételezéssel ellenőrzik a füstszivárgást.

3.1.2. Gáztömörségi (szivárgási érték) vizsgálat során környezeti hőmérsékleten az egyik szakmunkás az égéstermék-elvezető kitorkollását, a csatlakozási helyeket tömören lezárja, míg a másik szakmunkás az egyéb nyílások, csatlakozási helyek tömör lezárását végzi, majd ezt követően a vonatkozó szabvány (vagy azzal egyenértékű más műszaki megoldás) szerinti túlnyomás alá helyezi az égéstermék-elvezető járatát és elvégzi a szivárgási érték meghatározását, amely a vonatkozó szabvány (vagy azzal egyenértékű más műszaki megoldás) által meghatározott mértéket nem lépheti túl.

3.2. Túlnyomásos égéstermék-elvezető gáztömörségének vizsgálata esetén az alábbi módszerek egyikét kell alkalmazni.

3.2.1. A gáztömörségi vizsgálat megegyezik a 3.1.2. pontban leírtakkal, csak a nyomásfokozatnak megfelelően más szivárgási érték figyelembevételével.

3.2.2. Olyan égéstermék-elvezető esetében, ahol az égéstermék-elvezetőt egy égési levegő bevezetésére szolgáló héj vesz körül teljes hosszban, a „C” típusú gáztüzelő-berendezés üzemeltetése közben az égési levegő bevezető járatában az oxigén-tartalom mérésével lehet következtetni a nem megfelelő tömörségre. Ha az égéshez beáramló levegő oxigén tartalma 20,6% alá csökken, az égéstermék-elvezető járatának gáztömörségét nem megfelelőnek kell minősíteni.

V. Tüzelőberendezések biztonságos üzemeléséhez szükséges (égési, hígítási) levegő utánpótlásának ellenőrzése

A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nyitott égésterű tüzelőberendezések esetében az alábbiakat ellenőrzi:

1. Telepítés helyiségében vagy azzal légtérkapcsolatban álló helyiségekben van-e

1.1. reteszelés nélkül működő depressziót keltő gépi berendezés

– külső légtérbe vezetett páraelszívó,

– szellőztetési célt szolgáló elszívó ventilátor,

– egyéb, nyitott égésterű tüzelőberendezésbe vagy annak égéstermék-elvezetőjébe telepített égéstermék-ventilátor,

– külső légtérbe vezetett szárító mosógép,

– központi porszívó,

– központi szellőztetés tetőventilátorral,

– mobil klíma,

– technológiai elszívás,

1.2. reteszelés nélkül – jellemzően függőleges tengelyirányú – égéstermék-elvezetővel üzemeltetett egyéb nyitott égésterű szilárd- vagy olajtüzelésű tüzelőberendezés,

1.3. külső határoló falazatába beépített teljes vagy részleges légzárású nyílászáró.

2. Meglévő szellőzőnyílások, légbeeresztő szelepek teljes vagy részleges eltakarását, lezárását, reteszelt légbefúvó ventilátor üzemképes állapotát.

Ha az ellenőrzés során az 1. és 2. pontokban szereplő, bármelyik, az égési és hígítási levegő utánpótlását akadályozó állapot fennáll, az ingatlan használójának figyelmét fel kell hívni szóban és írásban a tüzelőberendezés üzemeltetésének veszélyére, megfelelő szakember bevonásának szükségességére.

VI. Az égéstermék paraméterének ellenőrzése

1. Üzemelő gáztüzelő-berendezésnél az égéstermék (3 tf % oxigén tartalomra visszaszámolt) CO-tartalmának ellenőrzése műszeres méréssel.

1.1. A méréshez – a túlnyomásos égéstermék-elvezetők kivételével –, ha nincs kialakított mérőnyílás, az összekötőelemen – a biztonságos használatot és az életet nem veszélyeztető módon – mérőfuratot kell kialakítani, amelyet a mérést követően le kell zárni és lehetőség szerint az összekötő elem elforgatásával fal felé elfordítani.

1.2. A mérést csak kalibrált műszerrel szabad végezni.

1.3. A mérés eredményéről az ingatlan használóját a helyszínen írásban tájékoztatni kell, továbbá fel kell szólítani

1.3.1. 500–1000 ppm közötti érték esetén a karbantartás szükségességére,

1.3.2. 1000 ppm túllépése esetén a gáztüzelő-berendezés üzemeltetésének leállítására.

VII. A használattal és a műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő, megrendelt vizsgálat

Az égéstermék-elvezető használatával és a műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő, megrendelt vizsgálat a vonatkozó jogszabályok, szabványok (vagy azokkal egyenértékű más műszaki megoldások), gyártói előírások, a tervdokumentáció, valamint a kéményseprő-ipari technológiák figyelembevételével, kéményseprőmester irányításával történik.

A vizsgálatnak az alábbiakra kell kiterjednie:

1. A 7. § (1) bekezdésében meghatározott vizsgálatok szempontjai:

1.1. a vizsgált égéstermék-elvezető típusának, minősítésének és osztályokba sorolásának, és a beüzemelésre váró vagy tervezett tüzelőberendezés (tüzelőberendezések) egyeztetése, beazonosítása, alkalmassága,

1.2. a gyártó kezelési és építési utasításainak betartása,

1.3. a tartozékok helyes, szakszerű beépítése,

1.4. az éghető anyagoktól való megfelelő távolsága,

1.5. az égéstermék-elvezető tábláján rögzített adatok pontossága,

1.6. az égéstermék-elvezető és a tüzelőberendezés áramlás- és hőtechnikai megfelelőségének, méretezésének vagy egyenértékű csőhossz számításának összevetése a helyszíni adatokkal,

1.7. az égéstermék-elvezető építésének, szerelésének lehetősége, figyelembe véve a vonatkozó műszaki és jogi előírásokat, valamint az építési, hatósági engedélyeket,

1.8. az alsó ellenőrzési és tisztítási lehetőség helye, kialakítása, megközelíthetősége, méretkialakítása, a kondenzátum összegyűjtésének és elvezetésének módja, az alkalmazott anyagok, szerkezetek alkalmassága, esetleges nyomáskiegyenlítő nyílás mérete, kialakítása, helye, koromzsák-akna mérete,

1.9. az égéstermék-elvezető

1.9.1. megközelíthetősége,

1.9.2. épületen belüli nyomvonalvezetése,

1.9.3. rögzítése, iránytörése, födémeken és a tetőn való átvezetése,

1.9.4. szabálytalan bekötések feltárása,

1.9.5. falazatának esetleges megfúrása, megvésése, terhelése, hőszigeteltsége, annak védelme,

1.9.6. falon kívül és szerelőaknában a rögzítés módja,

1.9.7. az éghető anyagoktól való távolságtartása,

1.9.8. a járat átjárhatósága, belső felületének, illesztéseinek alkalmassága, mechanikai védelme,

1.9.9. összekötő elem esetében az előzőeken túl, annak roncsolás nélküli bonthatósága, oldhatósága vagy tisztító-, ellenőrzőnyílásainak megléte, azok méretei, kezelhetőségük, a bekötőnyílás mérete, az abba való illesztés kialakítása,

1.10. az égéstermék-elvezető alsó-felső ellenőrzési, tisztítási lehetősége és annak helye, a tisztítónyílás mérete, kialakítása, megközelíthetősége, a megközelítés szerkezeti elemeinek (létrák, hágcsók, tetőkibúvók, kéményseprő-járdák, korlátok, állványok, járható felületek) munkavégzés szempontjából való alkalmassága, megfelelőségének igazolása, teljesítménynyilatkozat megléte, méretkialakítása, az alkalmazott anyagok, elemek, szerkezetek alkalmassága,

1.11. az égéstermék-elvezető tető feletti, a környező építményekhez, és a környezet egyéb, a működést befolyásoló elemeihez viszonyított magassága, egyéb zavaró körülmények feltárása, kitorkollásának elhelyezkedése, környezetre gyakorolt hatása, védőtávolságok betartása, égési levegő bevezető nyílása és annak kapcsolata az egyéb égéstermék-elvezetőkkel, állékonysága, falazatának esetleges megfúrása, vésése, megterhelése, hőszigeteltsége, annak védelme, kitorkollást módosító szerkezet, elszívó ventilátor megléte, alkalmazhatósága, alkalmassága,

1.12. az égéstermék-elvezető és az egyéb tartozékok esetleges korróziós elváltozása, sérülése, átalakítása,

1.13. az égéstermék-elvezető tömörsége, szivárgási értéke (a vizsgálat alkalmával a IV. Műszaki felülvizsgálat rész 3. pontjában foglaltak alapján kell eljárni, és a tüzelőberendezéshez tartozó vagy ahhoz csatlakoztatott túlnyomásos égéstermék-elvezető esetén kizárólag szivárgási érték mérőműszerrel végezhető a vizsgálat),

1.14. az égéstermék-elvezető biztonságos működését szolgáló tartozékok ellenőrzése (huzatszabályzók, csappantyúk, robbanóajtók, fojtások, égéstermék elszívó és füstgázventilátorok stb.), alkalmassága, kialakítása, működőképessége,

1.15. szükség esetén az égési és hígító levegő-utánpótlás biztosítása. A vizsgálat alkalmával az V. Tüzelőberendezések biztonságos üzemeléséhez szükséges (égési, hígítási) levegő utánpótlásának ellenőrzése résznél leírtak alapján kell eljárni,

1.16. az égéstermék-elvezető méretezésénél figyelembe vett adatok [geometriai méretek, alaki ellenállást okozó elemek, tartozékok, kialakítások, járat és az összekötőelem belső felülete, hőszigetelések, tüzelőberendezés (tüzelőberendezések) paraméterei, tüzelőanyag paraméterei, méretezési hőmérsékletek] beazonosítása.

2. A 7. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az alábbi szempontok szerint szükséges a megrendelés tárgya függvényében a helyszíni vizsgálatot elvégezni:

2.1. az égéstermék-elvezető beazonosítása,

2.2. nyomvonalának ellenőrzése,

2.3. tüzelőberendezések bekötéseinek ellenőrzése, nem használt bekötő-, csatlakozó nyílások, elemek feltárása, beazonosítása,

2.4. tisztítónyílások, ajtók beazonosítása,

2.5. a vizsgálatot követő beavatkozás tisztázása,

2.6. az egyéb célra történő igénybevétel hatása a többi égéstermék-elvezetőre, szellőző kürtőkre, azok biztonságos működésére,

2.7. társasházak esetében az ingatlan tulajdonosainak írásos nyilatkozata, beleegyezése, esetleg társasházi közgyűlési jegyzőkönyv másolatának bekérése,

2.8. a 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vizsgálatok esetében a vizsgálatot követően az égéstermék-elvezetőre csatlakoztatott tüzelőberendezésen (tüzelőberendezéseken) a vizsgálatot igazoló, a műszaki vizsgálat évszámával, a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó nevével és a tüzelőberendezés egyedi azonosítására alkalmas jelzéssel ellátott matricát kell elhelyezni.

3. Szén-monoxid-érzékelő berendezés használatára vonatkozó kötelezettség fennállása esetén a vizsgálat során az „I. Ellenőrzés alcím” 6. pontjában meghatározottak szerint kell eljárni.

VIII. A tervezett vagy a tervezéssel érintett égéstermék-elvezető műszaki megoldásának megfelelőségével összefüggő, megrendelt tervfelülvizsgálat

A tervezett vagy a tervezéssel érintett égéstermék-elvezető műszaki megoldásának megfelelőségével összefüggő, megrendelt tervfelülvizsgálatot kéményseprőmester végzi.

A 8. § (3) bekezdésének megfelelő építészeti, gépészeti tervek felülvizsgálatáról kiadott kéményseprő-ipari nyilatkozat esetében a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a tervdokumentáció égéstermék-elvezetőre vonatkozó tervrészeinek egy másolatát megőrzi, és az összes tervlapot és a műszaki leírás égéstermék-elvezetőt érintő minden oldalát bélyegzővel, dátummal és a nyilatkozatot készítő aláírásával látja el. Az 5. mellékletnek megfelelő nyilatkozat aláírt első példányát kell a megrendelőnek átadni.

IX. Eszközjegyzék

Eszközök, amelyek állandó felszerelések és a munkavégző rendelkezésére kell, hogy álljanak, mint minimálisan szükséges eszközök Sormunka és megrendelt ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás Műszaki felülvizsgálatok, megrendelt műszaki vizsgálatok
1. Tolókefe (többféle hosszúságú, kialakítású és anyagú szárak, különböző anyagú és méretű kefefejekkel, pumkefék) X
2. Golyós-kötél (különböző anyagú és méretű golyókkal) X
3. Rugósaparát és golyós kötélre szerelhető különböző kefefejek (különböző méretekben) X
4. Égéstermék-visszaáramlást érzékelő műszer X
5. Kézi kefe (partvis) X
6. Csőkefe (többféle hosszúságú és anyagú szárak, különböző anyagú és méretű kefefejekkel) az összekötő elem tisztításához X
7. Kaparóvas X
8. Koromvonó X
9. Kéményseprű X
10. Égető kanna (gázolajos vagy PB-s) X
11. Kéménykulcs X X
12. Zseblámpa X X
13. Gyújtó eszköz X X
14. Szivacsdugók füstnyomás próbához, esetleg tisztításhoz (különböző méretben és formában) X X
15. Kéményvizsgáló tükör, páralemez X X
16. Mérőszalag X X
17. Kézi szerszámok (kéménykalapács, csavarhúzó, fogó, franciakulcs) X X
18. Munkaruha (formaruha) X X
19. Munkavégzéshez szükséges nyomtatványok X X
20. Egyéni védőfelszerelések (láb, kéz, légzés, szem, fej) X X
21. Kéményvizsgáló ipari kamera X
22. Füstpatron X
23. Szivárgási-érték mérőműszer, tartozékaival X
24. Tüzeléstechnikai mérőműszer (O2, CO2, CO, p, t) X X
25. Kézi elektromos fúrógép, fémfúrószárakkal X
26. Elektromos hosszabbító X
27. Digitális fényképezőgép vagy képrögzítésre alkalmas egyéb elektronikus eszköz X
28. Rádió adó-vevő vagy egyéb elektronikus kommunikációs eszköz X

2. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez * 

Kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó TANÚSÍTVÁNY
ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐK ELLENŐRZÉSE, SZÜKSÉG SZERINTI TISZTÍTÁSA, 4 ÉVENKÉNTI MŰSZAKI FELÜLVIZSGÁLATA
Jelen tanúsítvány nem használható fel tüzelőberendezés cseréjéhez, új tüzelőberendezés üzembe helyezéséhez, használatbavételi engedélyezési eljárásokhoz, égéstermék-elvezetők újbóli üzembe helyezéséhez!
Azonosítók:
Ingatlan címe:
Tulajdonos neve:
Értesítési címe:
Használó neve:
Értesítési címe:
Időlegesen használt (I):
Égés Csoport/járat számjelzése Légtér összeköttetések száma: ...... db
termék- Jele A kéményseprő-ipari tevékenység elvégzése:
elvezető Ellenőrzés / bontható bekötés száma / / / / / Kéményseprő helyszíni megjelenése: I/N
Ellenőrzés: I/N
Műszaki felülvizsgálat: I/N
K, N járat / összekötő elem hossz (m) / / / / / Tisztítás: I/N
Tüzelő-
beren-
dezés
Használat célja A kéményseprő helyszíni megjelenését igazoló személy neve:

A kéményseprő helyszíni megjelenését igazoló személy aláírása:
Teljesítmény kategória
Szén-monoxid mérés szükséges (C)
Ellenőrzési szempontok előző / jelen ellenőrzés hibakódja / megfelelő (I) Hibakód, jelölés magyarázata a hátoldalon!
Javí- – tüzelőberendezés külső állapota Karbantartás a gyártó előírása szerint!
tani – levegő utánpótlás Hibajelzés esetén az üzemeltetése veszélyes!
kell a – tisztítás, ellenőrzés feltételei Munkavégző neve:
hibá- – járat szabad keresztmetszete Munkavégző aláírása:
kat a – külső állapota
követ- – tartozékainak állapota A kéményseprő munkavégzését igazoló személy neve:
kező
ellen-
– összekötő elem állapota A kéményseprő munkavégzését igazoló személy aláírása:
őrzé- – egyéb:
sig! Utolsó műszaki felülvizsgálat éve: Az igazoló személy igazolási jogcíme: tulajdonos, kezelő, használó, megbízott, közös képviselő, egyéb: ........................................
Műszaki felülvizsgálat
I / N:
Dátum: ........... év ......................... hó ......... nap
Szén-monoxid tartalom (ppm)
1.→3.
1. 5001000 ppm – szükséges a karbantartás!
A legalsó bekötéstől felfelé, a 2. 1000 ppm – felett – a használata tilos!
távolabbitól a bekötés felé jelölve 3.
Élet- és vagyonbiztonságot közvetlen veszélyeztető hibakódja Hibajelzés esetén TILOS az üzemeltetés a kéményseprő által igazolt kijavításig!
Felszólítás a tüzelőberendezés és az égéstermék-elvezető üzemeltetésének azonnali szüneteltetésére (hiba leírása): Igen/Nem
Szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelésére és működtetésére köteles (Igen – Nem):
Szén-monoxid-érzékelő berendezés elhelyezésére kötelezett tüzelőberendezéssel felszerelt helyiségek száma:
A szén-monoxid-érzékelő berendezés megléte. Igen (I) / Nem (N)
A szén-monoxid-érzékelő berendezés helye, helyisége (kazánház, szoba, közlekedő, konyha stb.).
A tesztelés alapján a szén-monoxid- érzékelő berendezés működőképessége megfelelő.
Igen (I) / Nem (N)
Tisztítás, karbantartás megtörténte
(I) / (N)
Kalibrálás megtörténte (I) / (N)
Műszaki követelményeknek való megfelelőségét igazoló dokumentum megléte (I) / (N)
A szavatossági idő, a működőképesség határideje lejárt. Igen (I) / Nem (N)
Hiba részletes leírása:
Egyebek:
Az ingatlan a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 1. § 3. pont szerinti gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként be van jegyezve (Igen – Nem):
A kéményseprő-ipari tevékenységet a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény, a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet, a a kéményseprő-ipari tevékenység szakmai szabályairól szóló BM rendelet szabályozza
KITÖLTÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az égéstermék-elvezetőre kötött tüzelőberendezések használatának célja [kazán (K), vízmelegítő (V), egyedi fűtő (F), kombi (C), hőlégfúvó (H), technológiai (T), egyéb (E)] / CO-mérés szükségessége (C).
Gáztüzelő-berendezés névleges bemenő hőteljesítmény kategóriái: tüzelőberendezés hőteljesítménye ≤ 11 kWth (A),
11 kWth < tüzelőberendezés hőteljesítménye ≤ 60 kWth (B), 60 kWth < tüzelőberendezés hőteljesítménye ≤ 140 kWth (C),
140 kWth < tüzelőberendezés hőteljesítménye ≤ 500 kWth (D).
HIBAJEGYZÉK
Hibakód Hiba leírása:
1. Az élet és a vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetése esetén a tüzelőberendezés és az égéstermék-elvezető
használata tilos a hiba igazolt kijavításáig!
1/a nem megfelelő tömörségű, használatban lévő égéstermék-elvezető
1/b használatban lévő vagy tartalék égéstermék-elvezető nem megfelelő állékonysága
1/c a tüzelőberendezés működése közben az égéstermék öt percen túli tartós visszaáramlása
1/d ki nem égethető, használatban lévő égéstermék-elvezető belső felületén lerakódott szurokréteg
1/e szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető tüzelőberendezéshez csatlakozó használatban lévő égéstermék-elvezetőnél az E–F tűzvédelmi osztályú – nád, szalma, fazsindely és egyéb éghető anyagú – tetőhéjalás esetén a szikrafogó hiánya
1/f B–F tűzvédelmi osztályba tartozó építményszerkezetet – a falába beépítve – tartalmazó égéstermék-elvezető használata
1/g *  a jogszabály szerinti műszaki vizsgálat nélkül vagy a műszaki vizsgálat során megállapított nem megfelelő minősítés ellenére működtetett égéstermék-elvezető használata, ha az ingatlan használója a jogszabály szerinti műszaki vizsgálat nélkül működtetett égéstermék-elvezető műszaki vizsgálatát harminc napon belül nem rendeli meg, és az égéstermék-elvezető használata életveszélyt okoz
1/h *  tűzveszélyt jelentő, nem megfelelő anyagú, vagy nem megfelelő tömörségű összekötő elem
1/i a tisztítóajtó, tisztítóidom nem megfelelő záródása
1/j az égéstermék 1000 ppm-t meghaladó szénmonoxid tartalma
Egyéb hibák (A jelzett hibák kijavítása a következő ellenőrzésig szükséges, a hatósági eljárás megelőzése érdekében.)
Hibakód Hiba leírása Hibakód Hiba leírása
2. Nem megfelelő az égéstermék-elvezető 4. Nem megfelelő a tüzelőberendezés
2/a tisztítási, ellenőrzési feltétele 4/a külső állapota
2/b járatának szabad keresztmetszete 4/b tüzelés módja
2/c külső állapota 4/c a környezetében tárolt, beépített anyagok, szerkezetek kapcsolata
(az ellenőrizhetőség, a megfelelő üzemeltetés és a tűzvédelem szempontjából)
2/d tömörsége
2/e belső állapota
2/f kitorkollásának helyzete 5. Nem megfelelő a levegő-utánpótlás, az üzemeltetés veszélyes, szakember bevonása szükséges
2/g tartozékainak állapota 5/a a mesterséges elszívó berendezés egyidejű üzemeltetésének lehetősége miatt
2/h falvastagsága, utólag megvésték (páraelszívó, szellőző ventilátor, központi porszívó, ruhaszárító, mobil klíma)
3. Nem megfelelő az összekötő elem 5/b az egyéb nyitott égésterű tüzelőberendezéssel való egyidejű üzemeltetés lehetősége miatt
3/a ellenőrzési, tisztítási feltétele 5/c a külső nyílászárók tömítettsége miatt, nyitott égésterű tüzelőberendezés esetén fokozott légzárású nyílászárónál légbeeresztő nyílás, szelep, szellőző nyílás hiánya
3/b járatának szabad keresztmetszete 5/d légbeeresztő nyílások, szelepek, kiegészítő légteret biztosító szellőző nyílások
3/c állapota nem megfelelő működése miatt
3/d *  rögzítése 6. Szabálytalan bekötés az égéstermék-elvezetőn
ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ ÁTALAKÍTÁSA, ÚJBÓLI HASZNÁLATBAVÉTELE, ÚJ ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ LÉTESÍTÉSE, VALAMINT A BEKÖTÖTT TÜZELŐBERENDEZÉS CSERÉJE AZ ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ
MEGFELELŐSÉGÉT IGAZOLÓ KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI NYILATKOZAT HIÁNYÁBAN TILOS!
Az égéstermék-elvezető jele
Karakter
1. 2. 3. 4. Jelentése
E Egyedi, egy építményszintről igénybe vett, 60 kW és az alatti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető.
K Központi, egy építményszintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető, 4096 cm2 járat keresztmetszetig.
N Nagy járat-keresztmetszetű, egy építményszintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető 4096 cm2 járat keresztmetszet felett, 10 000 cm2-ig.
G Gyűjtő jellegű, több építményszintről igénybe vett égéstermék-elvezető.
N Nyitott égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a felállítási helyiségéből veszi az égéshez szükséges levegőt.
Z Zárt égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a külső légtérből veszi az égéshez szükséges levegőt.
T Tartalék égéstermék-elvezető.
H Huzat vagy mesterséges szívás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
T Túlnyomás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
S Szilárd- és olaj tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.
G Gáznemű tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.

3. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

Kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó TANÚSÍTVÁNY-KIVONAT

ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐK ELLENŐRZÉSE, SZÜKSÉG SZERINTI TISZTÍTÁSA,
4 ÉVENKÉNTI MŰSZAKI FELÜLVIZSGÁLATA
Jelen tanúsítvány kivonat nem használható fel tüzelőberendezés cseréjéhez, új tüzelőberendezés üzembe helyezéséhez, használatbavételi engedélyezési eljárásokhoz, égéstermék-elvezetők újbóli üzembe helyezéséhez!
Azonosítók:
Ingatlan címe:
Tulajdonos neve:
Értesítési címe:
Használó neve:
Értesítési címe:
Időlegesen használt (I):
A kéményseprő-ipari tevékenység elvégzése Kéményseprő helyszíni megjelenése: I/N Ellenőrzés: I / N Műszaki felülvizsgálat: I / N Tisztítás: I / N
a) Az égéstermék-elvezető megfelelő: I / N
Az égéstermék-elvezető jele:
b) Az égéstermék-elvezető megfelelő: I / N
Az égéstermék-elvezető jele:
c) Az égéstermék-elvezető megfelelő: I / N
Az égéstermék-elvezető jele:
[Az ingatlanban fellelhető valamennyi, a 9. § (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő égéstermék-elvezetőt fel kell tüntetni]
Hiba részletes leírása (a hibával érintett égéstermék-elvezető jelének és az ingatlanban való fellelhetőségének pontos meghatározásával együtt):
Életet és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető hiba fennáll (hiba leírása): Igen / Nem
Felszólítás a tüzelőberendezés és az égéstermék-elvezető üzemeltetésének azonnali szüneteltetésére: Igen / Nem
Életet és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető hiba fennállása esetén az égéstermék-elvezető üzemeltetése TILOS a kéményseprő által igazolt kijavításig!
Egyéb hiba esetén az égéstermék-elvezető üzemeltetése veszélyes, a hibát a következő ellenőrzésig ki kell javítani!
Munkavégző neve:
Munkavégző aláírása:
A kéményseprő helyszíni megjelenését igazoló személy neve:
A kéményseprő helyszíni megjelenését igazoló személy aláírása:
A kéményseprő munkavégzését igazoló személy neve:
A kéményseprő munkavégzését igazoló személy aláírása:

4. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez * 

Kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó: KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI NYILATKOZAT
ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐK MŰSZAKI VIZSGÁLATÁRÓL

Azonosítók:



Sorszám:
Az ingatlan címe:
Tulajdonos neve:
Címe, irsz:
Megrendelő neve:
Címe, irsz:
helység:

helység:


helység:
közterület:

közterület:


közterület:
hsz:
tel:
hsz:
tel:

hsz:
lh:

lh:


lh:
em:

em:


em:
ajtó:

ajtó:


ajtó:
Az ingatlan jellege: Helyrajzi szám: Tengerszint
feletti magasság:
Égéstermék-elvezetők db száma:

Légtér-összeköttetések száma:
A megrendelt műszaki vizsgálat célja:
MŰSZAKI ADATOK csoport
számjelzése
járat
számjelzése
Tüzelő-
berendezés
Tüzelőanyag: földgáz (G), propán-bután (PB), szén (C), fa (F), olaj (O), egyéb (E)
Jellege / db szám
Égéstermék-elvezetés szerinti besorolása Bxx, Cxx
Gyártmánya
Típusa
Névleges bemenő hőterhelése (kWth)
Füstcsonk mérete (mm)
Telepítési helyisége
Összekötő elem, levegő-bevezető „Cső a csőben” (C) vagy szétválasztott (S) rendszer
Összekötő
elem
Teljes hossza / ebből függőleges hossz (m)
Keresztmetszeti mérete (-i) (mm)
Iránytörései (X°/db)
Összekötő elem / külső burkolat anyaga
Hőszigetelésének / külső burkolatának vastagsága (mm)
Levegő- Teljes hossza / ebből függőleges hossz (m)
bevezető Keresztmetszeti mérete (-i) (mm)
Iránytörései (X°/db)
Levegő bevezető / külső burkolat anyaga
Hőszigetelésének / külső burkolatának vastagsága (mm)
Égéstermék- Kéményseprő-ipari jelölése
elvezető Gyártmánya
Típusa
Kialakítása: épített (E), bélelt (B), szerelt (S), oldalfalon kivezetett (O)
Hőmérséklet /nyomás/nedvességgel szembeni ellenállás osztályai
Korrózióállósági / koromégéssel szembeni ellenállás / éghető anyagtól való távolságtartás osztályai
Alsó tisztítónyílásának helyisége
Járatának mérete (-i) (mm)
Járatának lakótéri / padlástéri / tető feletti függőleges hossza (m)
Járatának lakótéri / padlástéri / tetőn kívüli teljes hossza (m)
Legalsó / legfelső bekötésektől mért távolság a kitorkollásig (m)
Járatának iránytörései (X°/db)
Járatának / külső burkolatának anyaga
Járatának / hőszigetelésének / külső burkolatának vastagsága (mm)
Szén-monoxid-érzékelő berendezés használatára kötelezett
igen (I) – nem (N) / van (V) – nincs (N)
Szén-monoxid-érzékelő berendezés szavatossági idő szempontjából megfelelő
(M) – nem megfelelő (N) / működőképes igen (I) – nem (N)
Használaton kívül helyezésének műszaki megfelelősége elfogadva:
igen (I) – nem (N)
Sorszám: A vizsgálat során feltárt hibák, szabálytalanságok
A hő- és áramlástechnikai méretezés adatai megegyeznek a vizsgálat alkalmával feltárt adatokkal: igen (I), nem (N)
A műszaki vizsgálat bontás nélküli szemrevételezéssel, a vonatkozó jogszabályi, tűzrendészeti és szabványelőírások alapján történt.
Az egyes jelölések és hibakódok beazonosíthatók a mellékelt hibajegyzékben.
Ha a műszaki vizsgálat eredményével a megrendelő vagy a tulajdonos nem ért egyet, észrevételével a területileg illetékes első fokú tűzvédelmi hatósághoz fordulhat jogorvoslatért!
Életet és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető hiba kódja
Hibajelzés esetén TILOS az üzemeltetés a kéményseprő által igazolt kijavításig!
Rendeltetésszerű használatra alkalmas (I) nem alkalmas (N)
Szöveges kiegészítés (szükség esetén pótlapon folytatható):
Tetőalaprajz vagy alaprajzi részlet, esetleg a szöveges kiegészítés folytatása:
A vizsgálatot végző kéményseprőmester neve: Oklevélszáma: Dátum: év hó nap.
Aláírása: Megrendelő vagy megbízott neve:
A vizsgálatot végző szakmunkás neve: P. H. Aláírása:
Aláírása:
A KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI NYILATKOZATOT NEM HELYETTESÍTI A KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ SORMUNKÁNÁL ALKALMAZOTT TANÚSÍTVÁNYA.
ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ ÁTALAKÍTÁSA, ÚJBÓLI HASZNÁLATBAVÉTELE, ÚJ ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ LÉTESÍTÉSE, VALAMINT A BEKÖTÖTT TÜZELŐBERENDEZÉS CSERÉJE AZ ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ
MEGFELELŐSÉGÉT IGAZOLÓ KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI NYILATKOZAT HIÁNYÁBAN TILOS!
A kéményseprő-ipari tevékenységet a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény, a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet, a kéményseprő-ipari tevékenység szakmai szabályairól szóló BM rendelet szabályozza
KITÖLTÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A megrendelt műszaki vizsgálat célja a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (VI. 9.) BM rendelet 7. §-a szerint:
3.1. Új égéstermék-elvezetők kivitelezés közbeni, eltakarás előtti vizsgálata.
3.2. Újonnan épített vagy szerelt felújított, átalakított vagy újból használatba vett égéstermék-elvezetők üzembe helyezés előtti vizsgálata.
3.3. Tüzelőanyag váltás, tüzelőberendezés csere, új tüzelőberendezés üzembe helyezése esetén az üzembe helyezést megelőzően az érintett égéstermék-elvezetők vizsgálata.
3.4. Meglévő égéstermék-elvezető bontását, funkciójának megváltoztatását, használaton kívül helyezését, illetve az égéstermék- elvezetőt érintő átalakítást megelőző helyszíni vizsgálat.
Az égéstermék-elvezetőre kötött tüzelőberendezések használatának célja, jellege:
[kazán (K), vízmelegítő (V), egyedi fűtő (F), kombi (C), hőlégfúvó (H), technológiai (T), egyéb (E)] / CO-mérés szükségessége (C).
Az összekötő elem, a légbevezető, égéstermék-elvezető, külső burkolat anyaga:
vakolt (V), alumínium (A), acél (S), samott, kerámia (K), műanyag (M), műgyanta (G), flexibilis (F), fix (X), egyéb: .............. (E1) ................ (E2) ................ (E3).
HIBAJEGYZÉK
Hibakód Hiba leírása:
1. Az élet és a vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetése esetén a tüzelőberendezés és az égéstermék-elvezető
használata tilos a hiba igazolt kijavításáig!
1/a nem megfelelő tömörségű, használatban lévő égéstermék-elvezető
1/b használatban lévő vagy tartalék égéstermék-elvezető nem megfelelő állékonysága
1/c a tüzelőberendezés működése közben az égéstermék öt percen túli tartós visszaáramlása
1/d ki nem égethető, használatban lévő égéstermék-elvezető belső felületén lerakódott szurokréteg
1/e szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető tüzelőberendezéshez csatlakozó használatban lévő égéstermék-elvezetőnél az E–F tűzvédelmi osztályú – nád, szalma, fazsindely és egyéb éghető anyagú – tetőhéjalás esetén a szikrafogó hiánya
1/f B–F tűzvédelmi osztályba tartozó építményszerkezetet – a falába beépítve – tartalmazó égéstermék-elvezető használata
1/g *  a jogszabály szerinti műszaki vizsgálat nélkül vagy a műszaki vizsgálat során megállapított nem megfelelő minősítés ellenére működtetett égéstermék-elvezető használata, ha az ingatlan használója a jogszabály szerinti műszaki vizsgálat nélkül működtetett égéstermék-elvezető műszaki vizsgálatát harminc napon belül nem rendeli meg, és az égéstermék-
elvezető használata életveszélyt okoz
1/h *  tűzveszélyt jelentő, nem megfelelő anyagú, vagy nem megfelelő tömörségű összekötő elem
1/i a tisztítóajtó, tisztítóidom nem megfelelő záródása
1/j az égéstermék 1000 ppm-t meghaladó szénmonoxid tartalma
Egyéb hibák [Az itt jelzett hibák kijavítása a következő ellenőrzésig szükséges, a hatósági eljárás elkerülése végett.]
Hibakód Hiba leírása Hibakód Hiba leírása
2. Nem megfelelő az égéstermék-elvezető 4. Nem megfelelő a tüzelőberendezés
2/a tisztítási, ellenőrzési feltétele 4/a külső állapota
2/b járatának szabad keresztmetszete 4/b tüzelés módja
2/c külső állapota 4/c a környezetében tárolt, beépített anyagok,
2/d tömörsége szerkezetek kapcsolata (az ellenőrizhetőség, a megfelelő üzemeltetés és a tűzvédelem
2/e belső állapota szempontjából)
2/f kitorkollásának helyzete 5. Nem megfelelő a levegő utánpótlás, üzemeltetés veszélyes, szakember bevonása szükséges
2/g tartozékainak állapota 5/a a mesterséges elszívó berendezés egyidejű üzemeltetésének lehetősége miatt (páraelszívó, szellőző ventilátor, központi porszívó, ruhaszárító,
2/h falvastagsága, utólag megvésték mobil klíma)
3. Nem megfelelő az összekötő elem 5/b az egyéb nyitott égésterű tüzelőberendezéssel való egyidejű üzemeltetés lehetősége miatt
3/a ellenőrzési, tisztítási feltétele 5/c a külső nyílászárók tömítettsége miatt, nyitott égésterű tüzelőberendezés esetén fokozott légzárású nyílászárónál légbeeresztő nyílás, szelep, szellőző nyílás hiánya
3/b járatának szabad keresztmetszete 5/d légbeeresztő nyílások, szelepek, kiegészítő légteret biztosító szellőző nyílások nem megfelelő működése
3/c állapota miatt
3/d *  rögzítése 6. Szabálytalan bekötés az égéstermék-elvezetőn
Az égéstermék-elvezetők jele
Karakter
1. 2. 3. 4. Jelentése
E Egyedi, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW és az alatti összes névleges bemenő hőteljesítményű, jellemzően függőleges tengelyirányú égéstermék-elvezető.
K Központi, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű, jellemzően függőleges tengelyirányú égéstermék-elvezető, 4096 cm2 járat keresztmetszetig.
N Nagy járat-keresztmetszetű, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű, jellemzően függőleges tengelyirányú égéstermék-elvezető 4096 cm2 járat keresztmetszet felett, 10 000 cm2-ig.
G Gyűjtő jellegű, több építményszintről igénybe vett, jellemzően függőleges tengelyirányú égéstermék-elvezető.
N Nyitott égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a felállítási helyiségéből veszi az égéshez szükséges levegőt.
Z Zárt égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a külső légtérből veszi az égéshez szükséges levegőt.
T Tartalék égéstermék-elvezető.
H Huzat vagy mesterséges szívás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
T Túlnyomás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
S Szilárd- és olaj tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.
G Gáznemű tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.

5. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI NYILATKOZAT
a tervezett vagy tervezéssel érintett égéstermék-elvezető műszaki megoldásának megfelelőségével összefüggő, megrendelt tervfelülvizsgálatról

Tartalmi követelményei

sorszám:

A kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó megnevezése, címe, elérhetősége:

A terven szereplő adatok:

Építtető:

Építkezés helye (hrsz):

Tervező neve, címe:

A tervezett, illetve a tervezéssel érintett égéstermék-elvezetők száma (db):

Észrevételek, javaslatok

1. A választott égéstermék elvezetők típusa

2. Járat összekötő elem keresztmetszete

3. Alsó és felső tisztítási, illetve ellenőrzési lehetőség kialakítása, megközelíthetősége

4. Az égéstermék-elvezető tető feletti kialakítása, kitorkollás helyzete

5. Az égéstermék-elvezető tető feletti, illetve hatásos magassága, védőtávolságok

6. Meglévő épületek és égéstermék-elvezetők, és a tervezett épület és égéstermék-elvezetők kölcsönhatása

7. Égéstermék-elvezető járatának nyomvonala

8. Tartalékfűtés megoldása

9. Egyéb

10. A bemutatott terv kéményseprő-ipari szempontból:

megfelel módosítva megfelel nem felel meg

Kelt: ........................................., ............... év, ..................................... hónap, ............ nap.

Vizsgálatot végző neve, aláírása, mesterlevél száma

Átvevő neve, aláírása

P. H.

6. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

ADATKÖZLŐ
a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 7. § (4) bekezdésében
előírt tűzvédelmi hatósági nyilvántartáshoz

KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI SZOLGÁLTATÓ
Neve:
Címe:
Elérhetőségei:
KÉPVISELETET ELLÁTÓ TERMÉSZETES SZEMÉLY SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADATAI
Neve:
Születési hely, idő:
Anyja neve:
Lakcíme:
A TEVÉKENYSÉG GYAKORLÁSÁRA JOGOSULT VAGY KÉPVISELŐJE ADATAI
Telefonszáma:
Elektronikus levélcíme:
Székhelye:
Telephelye:
TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK ÉS BEFEJEZÉSÉNEK IDŐPONTJA
Megkezdés időpontja:
Befejezés időpontja:
ELLÁTOTT TERÜLET
Megye (szolgáltatók esetében) / települések száma, megnevezése
(a helyi önkormányzati rendelet alapján, ha van ilyen)
db

Kelt: ..............................., ............ év, ........................... hó, .......... nap

P. H.

.................................................
aláírás

7. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez * 

STATISZTIKAI ADATLAP
........................évre

ADATSZOLGÁLTATÁSRA KÖTELEZETT*:
KÉMÉNYSEPRŐ-IPARTI TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ
neve:
címe:
Elérhetőségei: telefon-
szám
email-cím
KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSI TERÜLETE
Megye: Települések száma:
A Kstv. 2. § (6) bekezdése és 10. § (5) bekezdése szerint térítésmentesen ellátandó ingatlanoknál A Kstv. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ingatlanoknál
Szilárd- és olaj tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető
ENHS db munkaráfordítás db munkaráfordítás
ENTS db munkaráfordítás db munkaráfordítás
EZHS db munkaráfordítás db munkaráfordítás
EZTS db munkaráfordítás db munkaráfordítás
KNHS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KNTS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KZHS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KZTS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NNHS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NNTS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NZHS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NZTS db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
GNHS db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
GZHS db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
GZTS db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
Gáznemű tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető
ENHG db munkaráfordítás db munkaráfordítás
ENTG db munkaráfordítás db munkaráfordítás
EZHG db munkaráfordítás db munkaráfordítás
EZTG db munkaráfordítás db munkaráfordítás
KNHG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KNTG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KZHG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
KZTG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NNHG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NNTG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NZHG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NZTG db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
GNHG db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
GZHG db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
GZTG db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
Tartalék (biztonsági) égéstermék-elvezető
ET db munkaráfordítás db munkaráfordítás
KT db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
NT db fm munkaráfordítás db fm munkaráfordítás
GT db szint munkaráfordítás db szint munkaráfordítás
Egyéb sormunka keretében végzett tevékenységek:
Összekötő elem db munkaráfordítás db munkaráfordítás
Levegő-utánpótlás vizsgálata db munkaráfordítás db munkaráfordítás
Égéstermék paraméterének (CO) ellenőrzése db munkaráfordítás db munkaráfordítás
Szén-monoxid-
érzékelő ellenőrzése
db munkaráfordítás db munkaráfordítás
Ellátott terület munkaráfordítása
összesen

Kelt:..............................., ............év ...........................hó, ..........nap

P. H.

kitöltésért felelős neve: aláírása:

*adatszolgáltatásra kötelezett:

a kéményseprő-ipari szerv megyei bontásban

a Kstv. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti önkormányzat közszolgáltatási szerződésenként

8. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

1. Az égéstermék-elvezetők jele

Karakter Jelentése
1. 2. 3. 4.
E Egyedi, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW és az alatti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető.
K Központi, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető, 4096 cm2 járat keresztmetszetig.
N Nagy járat-keresztmetszetű, egy építmény szintről igénybe vett, 60 kW feletti összes névleges bemenő hőteljesítményű égéstermék-elvezető 4096 cm2 járat keresztmetszet felett, 10 000 cm2-ig.
G Gyűjtő jellegű, több építményszintről igénybe vett égéstermék-elvezető.
N Nyitott égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a felállítási helyiségéből veszi az égéshez szükséges levegőt.
Z Zárt égéstermék-elvezető, azaz a rácsatlakoztatott tüzelőberendezés a külső légtérből veszi az égéshez szükséges levegőt.
T Tartalék égéstermék-elvezető.
H Huzat vagy mesterséges szívás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
T Túlnyomás hatása alatt álló égéstermék-elvezető.
S Szilárd- és olaj tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.
G Gáznemű tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezéseket kiszolgáló égéstermék-elvezető.

2. *  A Kstv. 2. § (4) bekezdése szerint sormunka keretében ellátott tevékenységek munkaráfordítása

Égéstermék-elvezetők jele Tevékenységek
2.1. Ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás, összekötő elem nélkül 2.2. Összekötő elem ellenőrzése, szükség szerinti tisztítása 2.3. Műszaki felülvizsgálat
ENHS 0,37/db 0,17/bekötés 0,80/db
ENHG 0,30/db 0,14/bekötés
KNHS 0,20/fm 0,20/fm 0,28/fm
KNHG 0,14/fm 0,14/fm
NNHS 0,30/fm 0,30/fm 0,28/fm
NNHG 0,21/fm 0,21/fm
ENTS 0,42/db 0,17/bekötés 0,80/db
ENTG 0,34/db 0,14/bekötés
KNTS 0,24/fm 0,24/fm 0,28/fm
KNTG 0,17/fm 0,17/fm
NNTS 0,32/fm 0,32/fm 0,28/fm
NNTG 0,22/fm 0,22/fm
EZHS 0,37/db 0,17/bekötés 0,80/db
EZHG 0,30/db 0,14/bekötés
KZHS 0,20/fm 0,20/fm 0,28/fm
KZHG 0,14/fm 0,14/fm
NZHS 0,30/fm 0,30/fm 0,28/fm
NZHG 0,21/fm 0,21/fm
EZTS 0,42/db 0,17/bekötés 0,80/db
EZTG 0,34/db 0,14/bekötés
KZTS 0,24/fm 0,24/fm 0,28/fm
KZTG 0,17/fm 0,17/fm
NZTS 0,32/fm 0,32/fm 0,28/fm
NZTG 0,22/fm 0,22/fm
GNHS* 0,25/szint 0,17/bekötés 0,36/szint
GNHG* 0,2/szint 0,14/bekötés
GZHS* 0,25/szint 0,17/bekötés 0,36/szint
GZHG* 0,2/szint 0,14/bekötés
GZTS* 0,30/szint 0,17/bekötés 0,44/szint
GZTG* 0,25/szint 0,14/bekötés
ET 0,20/db 0,40/db
KT 0,10/fm 0,14/fm
NT 0,15/fm 0,14/fm
GT* 0,10/szint 0,16/szint
2.4. Egyéb sormunka keretében végzett tevékenységek
Tüzelőberendezés biztonságos működéséhez szükséges levegő utánpótlásának ellenőrzése, figyelembe véve a levegő utánpótlást befolyásoló műszaki berendezések, beavatkozások hatását is (légtér-összeköttetésben lévő rendeltetési egységenként) 0,10/db
Égéstermék paramétereinek ellenőrzése 0,30/paraméter
Szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelésére és működtetésére vonatkozó kötelezett- ség teljesítésének, az érzékelő működőképességének, valamint az érzékelő műszaki követel- ményeknek való megfelelőségét igazoló dokumentumok ellenőrzése 0,40/db

Megjegyzés:

* Mellékcsatornás gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető esetében a mellékcsatornát plusz szintnek kell tekinteni.

3. A Kstv. 2. § (5) bekezdése szerint sormunka keretén kívül megrendelésre ellátott tevékenységek munkaráfordítása

3.1. Megrendelésre kötelező tevékenységek

Tevékenység Munkaráfordítás
A 2. pontban meghatározott, de megrendelésre végzett sormunka tevékenységek 2. pontban meghatározott munkaráfordítások szerint
A sormunka keretében feltárt az égéstermék-elvezető járatában lerakódott, csak égetéssel eltávolítható szurokréteg kiégetése külön egyeztetés alapján 2,00/db/óra
Közvetlen homlokzati égéstermék-kivezetéssel rendelkező tüzelőberendezések égéstermék-elvezetőjének ellenőrzése, tisztítása 0,34/db
A 10 000 cm2 feletti járat keresztmetszetű égéstermék-elvezető ellenőrzése tisztítása 0,60/fm
Helyszíni szemle 1,00/alkalom

3.2. A Kstv. 2. § (5) bekezdés f) pontja szerinti műszaki vizsgálatok munkaráfordítása

ENH
ENT
ET
EZH
EZT
GNH
GZH
GZT
GT
KNH
KNT
KT
NNH
NNT
NT
KZH
KZT
NZH
NZT
3.2.1. Új égéstermék-elvezetők kivitelezés közbeni, eltakarás előtti vizsgálata
0,84/db 1,16/db 0,40/szint 2,60/db 3,40/db
3.2.2. Újonnan épített vagy szerelt felújított, átalakított vagy újból használatba vett égéstermék-elvezetők üzembe helyezés előtti vizsgálata
1,34/db 2,00/db 0,70/szint 4,00/db 5,00/db
3.2.3. Tüzelőanyag váltás, tüzelőberendezés csere, új tüzelőberendezés üzembe helyezése esetén az üzembe helyezést megelőzően az érintett égéstermék-elvezetők vizsgálata
0,84/db 1,16/db 0,40/szint 2,60/db 3,40/db
3.2.4. Meglévő égéstermék-elvezető bontását, funkciójának megváltoztatását, használaton kívül helyezését, illetve az égéstermék-elvezetőt érintő átalakítást megelőző helyszíni vizsgálat
0,68/db 0,92/db 0,30/szint 2,10/db 2,72/db
3.2.5. Helyszíni szemle
1,00/alkalom 1,00/alkalom 1,00/alkalom 1,00/alkalom 1,00/alkalom

3.3. A Kstv. 2. § (5) bekezdés g) pontja szerinti műszaki megoldás megfelelőségével összefüggő vizsgálatok munkaráfordítása

3.3.1. Egy lakás, illetve önálló rendeltetési egység esetében 1,00
3.3.2. Két–hat lakás, illetve önálló rendeltetési egység esetében 2,00
3.3.3. Hatnál több lakás, illetve önálló rendeltetési egység esetében épületenként 3,00
3.3.4. Épület központi kéménnyel 60–140 kW 2,00
3.3.5. Ipari és kommunális létesítmények esetében 140 kW felett 2,50
3.3.6. Helyszíni szemle 1,00/alkalom

4. Egyedi égéstermék-elvezetőnél az ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás, a műszaki felülvizsgálat és szükség szerint az égéstermék CO paraméter ellenőrzés költségtérítését az alábbiak szerint kell meghatározni.

ahol

Etm: ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás munkaráfordítása, összekötő elem nélkül

Mfm: műszaki felülvizsgálat munkaráfordítása,

ÉCO: égéstermék CO paraméter ellenőrzésének munkaráfordítása,

tg11: az égéstermék-elvezetőre kötött 11 kWth feletti névleges bemenő hőteljesítményű gáztüzelő-berendezés (gáztüzelő-berendezések) száma,

gy: ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás évenkénti gyakorisága, ami az időlegesen használt ingatlanok esetében 1/4,

Öm: összekötő elem ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás munkaráfordítása,

b: bekötések száma, az épített cserépkályha, kandalló, kemence csak bontással oldható bekötés számával csökkentve, ahol egyedi és gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető esetén a közösített összekötőelemmel bekötött tüzelőberendezések egy bekötésnek számítanak,

EFt: a rendelet 16. § (1) bekezdése alapján az egységnyi munkaráfordításra meghatározott összeg.

5. Gyűjtőjellegű égéstermék-elvezetőnél az ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás a műszaki felülvizsgálat és szükség szerint az égéstermék CO paraméter ellenőrzés egy szintre jutó díját az alábbi képlettel kell meghatározni.

ahol

sz: szintek száma, ahol szintnek kell tekinteni az azonos szinten lévő önálló rendeltetési egységeket is, ha azokat azonos égéstermék-elvezető szolgálja ki.

6. Központi és nagy járat-keresztmetszetű égéstermék-elvezetőnél az ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás a műszaki felülvizsgálat és szükség szerint az égéstermék CO paraméter ellenőrzés egy folyóméterre jutó díját az alábbi képlettel kell meghatározni.

ahol

hé: az égéstermék-elvezető hossza egész számra kerekítve, méterben,

hö: az összekötőelem hossza egész számra kerekítve, méterben.

7. Levegő utánpótlás ellenőrzésének díját önálló rendeltetési egységenként az alábbi képlettel kell meghatározni.

Lm x l x EFt

ahol

Lm: levegő utánpótlás munkaráfordítása,

l: önálló légtér-összeköttetések száma az önálló rendeltetési egységben.

8. * 

9. Szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelésére és működtetésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének, valamint az érzékelő működőképességének ellenőrzésére vonatkozó költségtérítést az alábbi képlettel kell meghatározni:

BCO x c x EFt

ahol

BCO: szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelésére és működtetésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének, valamint az érzékelő működőképességének ellenőrzési munkaráfordítása,

c: szén-monoxid-érzékelő berendezések száma.

10. Társasházban vagy lakásszövetkezeti lakóépületben lévő gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető esetén a nem természetes személy tulajdonában álló vagy gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlanokra vonatkozó Kstv. 2. § (6) bekezdés szerinti költségtérítés meghatározásánál az 5. pont szerinti képletet az alábbi arányszámmal kell megszorozni:

Bk/Bö

ahol

Bk: a gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető azon bekötéseinek száma, amelyek a nem természetes személy tulajdonában álló vagy gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlanokhoz tartoznak,

Bö: a gyűjtő jellegű égéstermék-elvezető összes bekötéseinek száma.

9. melléklet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelethez

HIRDETMÉNY

1. számú értesítés

________________ település __________________ (utca/út/tér stb.) ________ házszám

Tisztelt Ingatlanhasználó!

Értesítem, hogy _____ év _________ hónap _____ napján __ – __ óra között (első időpont)

kötelező kéményellenőrzést végzünk.

A-változat*

A kéményellenőrzés első időpontban történő meghiúsulása esetén a kéményellenőrzés második időpontja:

_____ év _________ hónap ______ napján __ – __ óra között

B-változat*

Ha a fent meghatározott első időpontban a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó az égéstermék-elvezető ellenőrzését nem tudja elvégezni, a kéményellenőrzés második időpontjáról külön értesítést küld az Ingatlanhasználónak.

Ha az égéstermék-elvezető ellenőrzése az első és második időpontban meghiúsul, az Ingatlanhasználó – a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény alapján – köteles a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátóval harmadik időpontról megállapodni. Ha a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó a harmadik időpontban sem tudja elvégezni az ellenőrzést, vagy a harmadik időpontról az Ingatlanhasználó a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátóval nem egyeztet, a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó értesíti az illetékes TŰZVÉDELMI HATÓSÁGOT!

Kelt: ________, _____ év ___________ hónap _____ nap

.......................... (a kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó neve)

Székhelye: ..........................

Ügyfélszolgálat címe: ..........................

Tel.: ..........................; e-mail: ..........................

Ügyfélfogadás ideje: ..........................

Hatósági felügyeletet ellátó szerv: .......................... Megyei / Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Cím: ..........................

*Az A- és B-változat – a helyi körülményektől függően – vagylagosan alkalmazható.