A jogszabály mai napon ( 2019.12.13. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2016. évi LXXIII. törvény

a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról * 

A magyar külpolitika elsődleges feladata kedvező külső feltételek megteremtése Magyarország társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. A nemzeti érdekek külföldön történő megjelenítésében, a kedvező Magyarország-kép kialakításában, a magyar álláspontok megjelenítésében, valamint a magyar gazdaság külső forrásból történő fejlesztésének elősegítésében Magyarország külképviseletei, a magyar diplomácia jelentős szerepet játszanak. Az Országgyűlés erre tekintettel a külképviseleti hálózat hatékonyságának, rugalmasságának és reagálóképességének fokozása, a Magyarország és más államok közötti gazdasági, társadalmi és politikai együttműködés további erősítése, az Európai Unióban a nemzeti érdekek hatékony képviselete, valamint egy átlátható, egységes és stabil tartós külszolgálati rendszer megteremtése érdekében, ezáltal a magyar diplomácia kiemelt jelentőségének elismeréseképpen a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatály

1. § (1) E törvény hatálya

a) *  Magyarország diplomáciai és konzuli képviseleteire, a nemzetközi szervezetek mellett működő állandó képviseleteire, Magyarország kereskedelmi képviseleteire, továbbá az oda kihelyezett, valamint a 11. § (3) bekezdése szerinti külföldi felkészülési állományba, valamint a 21. § (2) bekezdése szerinti belföldi felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselőkre,

b) *  a III. fejezetben meghatározott eltérésekkel Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletére, továbbá az oda kihelyezett kormánytisztviselőkre,

c) *  a 4. § és 9. § tekintetében a külképviselet által foglalkoztatott munkavállalókra, valamint

d) *  a 4. § és 9/A. § tekintetében a külképviselet által foglalkoztatott házastársra,

e) *  a 13. § (6) bekezdése tekintetében a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériummal jogviszonyban nem álló, a 13. § (1) bekezdése szerinti ranggal rendelkező személyekre, illetve a 10. § (1) bekezdése szerinti kihelyező szervnél foglalkoztatott munkavállalókra,

f) *  a 35/C. § tekintetében a 10. § (1) bekezdés szerinti pályázat benyújtására jogosult kormánytisztviselőre, és munkavállalóra,

g) *  az 58/C. § tekintetében a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériummal jogviszonyban álló kormánytisztviselőkre

terjed ki.

(2) *  E törvényt a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó külképviseleti szervezeti egységeknél tartós külszolgálatot ellátó kormánytisztviselőkre akkor kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik.

(3) *  Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: kormányzati igazgatásról szóló törvény) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

1. adminisztratív és technikai személyzet tagja: az a kihelyezett, aki a külképviselet funkcionális feladatainak ellátásában vesz részt;

2. állomáshely: az a külföldi település, amelyen a külképviselet földrajzilag található;

3. biztonsági szolgálat: - a Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletére (a továbbiakban: EU ÁK) kihelyezettek kivételével - a kihelyezett munkaköri leírásában meghatározott olyan szolgálat, amely a külképviselet személyzete és a személyzet családtagjai életének, testi épségének és egészségének védelmét, a külképviselet működőképességének fenntartását, valamint a külképviselet vagyonának megóvását, biztonságának védelmét biztosítja;

4. diplomata: az a diplomáciai rangot viselő kormánytisztviselő, aki a külpolitikáért felelős miniszter vagy az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokat belföldön a kihelyező szervnél vagy Magyarország külképviseletén végzi;

5. ENSZ-szorzó: az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Közszolgálat Bizottsága által közzétett arányszám, amely - a helyi fizetőeszköz és az USD közötti átváltási arányok változását és az infláció mértékét is alapul véve - a megélhetés költségeit hasonlítja össze egy adott állomáshely és New York tekintetében;

5a. *  életvitelszerű tartózkodás: a kihelyezett és a 8. pont szerinti hozzátartozója megszakítás nélkül, életvitelszerűen tartózkodik a fogadó államban, ha a tartós külszolgálat megkezdését követően a fogadó államban lakóhelyül szolgáló ingatlanban szervezi az életét továbbá, ha az életvitelhez szükséges tevékenységeket jellemzően a fogadó államban folytatja, valamint a közüzemi szolgáltatásokat személyesen a fogadó államban veszi igénybe;

6. élhetőség: az állomáshelyre vonatkozó, különösen éghajlati, biztonsági, légszennyezettségi, egészségügyi, terrorfenyegetettségi, infrastrukturális szempontok összessége;

7. hivatali érdek: a külpolitikáért felelős miniszter vagy az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter, valamint a szakmai irányítást ellátó központi államigazgatási szerv vezetőjének feladat- és hatásköréről szóló jogszabályban megállapított feladatok végrehajtásával kapcsolatos érdek;

8. hozzátartozó: a kihelyező okiratban szereplő, a kihelyezett írásbeli nyilatkozata alapján a kihelyezettel közös háztartásban, életvitelszerűen a tartós külszolgálat helyén tartózkodó házastársa, közjegyző által vezetett Élettársi Nyilatkozatok Elektronikus Nyilvántartásába vett élettársa vagy bejegyzett élettársa (a továbbiakban együtt: házastárs), valamint kiskorú vagy középiskolai tanulmányokat folytató nagykorú gyermeke, örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermeke (a továbbiakban együtt: gyermeke);

8a. *  jövedelemszerző tevékenység: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 16. § (1) bekezdésében és 24. § (1) bekezdésében meghatározott és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerinti biztosítotti jogviszonyt keletkeztető tevékenység - kivéve, ha a kihelyezett házastársa csecsemőgondozási díjban vagy gyermekgondozási díjban részesül, továbbá ide nem értve a kormányzati igazgatásról szóló törvény 95. § (5) bekezdése szerinti gyakorolható tevékenységet, valamint az ingatlan- vagy termőföld-bérbeadást - függetlenül a tevékenység végzésének a helyétől, ideértve a fogadó államban végzett biztosítotti jogviszonyt keletkeztető tevékenységet is;

9. *  kihelyezett: kihelyező okirat alapján tartós külszolgálatot ellátó kormánytisztviselő;

10. *  kihelyezés: munkáltatói intézkedés, amellyel a kihelyező vezető a kormánytisztviselőt határozott időre tartós külszolgálat ellátására rendeli;

11. *  kihelyező szerv: a külpolitikáért, illetve az EU ÁK esetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium, amely az általa foglalkoztatott kormánytisztviselőt tartós külszolgálat ellátására, kihelyező okirattal kihelyezi;

12. kihelyező vezető: a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője, az EU ÁK tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter;

13. *  konzuli személyzet: ágazati jogszabályok alapján, külképviseleten konzuli tevékenységet végző - adott esetben hivatásos konzuli ranggal is bíró - diplomata, kormánytisztviselő, külképviselet által foglalkoztatott munkavállaló, valamint külképviselet által foglalkoztatott házastárs;

14. külképviselet: a külpolitikáért - az EU ÁK esetében az európai uniós ügyek koordinációjáért - felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének - a Kormány döntése alapján létrehozott - külföldön, a 3. § (1) bekezdésében meghatározott formákban működő önálló szervezeti egysége, amelynek jogállását, feladat- és hatáskörét általános jelleggel a nemzetközi jog és a magyar jog normái határozzák meg;

15. *  külképviselet által foglalkoztatott munkavállaló: a fogadó államban állandó lakóhellyel rendelkező és a fogadó államban munkavállalásra jogosult, a külképviselet által munkaszerződéssel foglalkoztatott természetes személy, akinek elsődleges feladata a külképviselet funkcionális működésében való közreműködés;

16. *  külképviselet által foglalkoztatott házastárs: a kihelyezett házastársa, akit a külképviselet munkaszerződéssel, magyar jog alapján foglalkoztat, és akinek elsődleges feladata a külképviselet adminisztratív-technikai feladatainak ellátásában való közreműködés;

17. *  szakdiplomata: az a diplomata, akit központi államigazgatási szerv egy ágazati szakmai feladat külképviseleten történő ellátására, határozott időre helyez át, vagy a hivatásos szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint - kormányzati szolgálati jogviszonyban történő foglalkoztatásra - vezényel a kihelyező szervhez;

18. *  tartós külszolgálat: a külpolitikáért felelős miniszter, illetve az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kormánytisztviselője - ideértve az ágazati szakmai feladat, illetve e feladat támogatásának ellátására e szervhez meghatározott időre áthelyezett kormánytisztviselőt - által a kihelyező vezető döntése alapján külképviseleten teljesített, határozott időre szóló speciális közszolgálat, amely a közigazgatás általános munkafeltételeitől eltérő, a diplomáciai tevékenység nemzetközi gyakorlatának és normáinak megfelelő körülmények és feltételek közt végzett tevékenységre irányul, és amelynek időtartama 90 napnál hosszabb;

19. *  válsághelyzet: az állomáshelyet is magában foglaló földrajzi térségben bekövetkező közvetlen életveszélyt okozó természeti vagy ipari katasztrófa, súlyos járvány, terrorfenyegetettség, fegyveres zavargás, polgárháború vagy háború, illetve ezek közvetlen veszélye.

II. FEJEZET

A KÜLKÉPVISELET, VALAMINT A KORMÁNYTISZTVISELŐK TARTÓS KÜLSZOLGÁLATA * 

3. A külképviselet jogállása, személyzete, vezetése

3. § (1) Külképviselet

a) Magyarország diplomáciai képviseleteként,

b) Magyarország konzuli képviseleteként,

c) Magyarország nemzetközi szervezet mellett működő állandó képviseleteként, valamint

d) Magyarország kereskedelmi képviseleteként

működhet.

(2) A külképviselet részeként - a Kormány erre irányuló külön döntése esetén, a fogadó állam egyetértésével - alkonzulátus, valamint konzuli iroda működhet. Az alkonzulátus és a konzuli iroda önálló költségvetéssel és vezetéssel nem rendelkezik.

(3) A külképviselet részeként - a Kormány erre irányuló külön döntése esetén a (2) bekezdésben meghatározottakon túl - külföldi magyar kulturális intézet vagy kulturális szolgálat működhet. A kulturális intézet és a kulturális szolgálat szakmai vezetője tanácsosi rangot viselő diplomata (a továbbiakban: kulturális tanácsos). A kulturális tanácsos munkáját kulturális attasék segíthetik.

(4) A külképviseletek működtetésének pénzügyi fedezetét a mindenkori költségvetési törvényben a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium „külképviseletek igazgatása” elnevezésű címe tartalmazza.

4. § A külképviselet tagjai:

a) a külképviselet vezetője,

b) a diplomáciai és hivatásos konzuli személyzet tagjai,

c) a szakdiplomáciai személyzet tagjai,

d) *  az adminisztratív és technikai személyzet tagja,

e) *  a külképviselet által foglalkoztatott munkavállaló, valamint

f) *  a külképviselet által foglalkoztatott házastárs.

5. § A külképviselet irányítását a külpolitikáért felelős miniszter, vezetését

a) a rendkívüli és meghatalmazott nagykövet,

b) a főkonzul,

c) az állandó ügyvivő, valamint

d) a kereskedelmi képviselet-vezető

(a továbbiakban együtt: külképviselet-vezető) látja el.

4. A külképviselet tagjának funkcionális feladatai, munkaköre

6. § (1) A külképviselet vezetője

a) a külképviselet személyzete tekintetében gondoskodik a nemzetközi jogi normák, valamint a fogadó állam és Magyarország jogszabályai és egyéb normái betartásáról és az azoknak megfelelő külképviseleti működésről, továbbá azok megsértése esetén gondoskodik a jogsértés kivizsgálásáról és megteszi a jogkörébe tartozó egyéb szükséges intézkedéseket,

b) *  írásban - a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló törvénnyel és a fogadó állam munkajogi szabályozásával összhangban - meghatározza a külképviselet munkarendjét és a munkavégzés különleges szabályait, gyakorolja a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője által átruházott munkáltatói jogokat,

c) a külpolitikáért felelős miniszter által meghatározott körben dönt a külképviselet feladatkörébe tartozó ügyekben,

d) felel a külképviselet eszközeivel és pénzügyi forrásaival való jogszerű gazdálkodásért,

e) a külképviselet tevékenységéről és működéséről folyamatosan beszámol a külpolitikáért felelős miniszternek,

f) ellátja a jogszabályban és a kihelyezési okiratban, valamint a munkaköri leírásban meghatározott további feladatokat.

(2) A diplomáciai képviselet vezetője - a nemzetközi szervezet mellett működő állandó képviselet kivételével - az (1) bekezdésben foglaltakon túl összehangolja a fogadó államban működő valamennyi magyar külképviselet diplomáciai tevékenységét.

(3) A külképviselet-vezető feladata az általa kezelt előirányzatok vonatkozásában az általa szükségesnek vélt takarékossági intézkedések megtétele, azok következetes végrehajtása, a vezetése alá tartozó külképviselet személyzete munkavégzésének folyamatos ellenőrzése.

7. § (1) Külképviselet-vezető távollétében vagy akadályoztatása esetén a külképviselet-vezető jogkörében és feladatkörében a külképviselet-vezető eltérő utasítása hiányában helyettesként az első beosztott diplomata, konzuli képviselet esetében az első beosztott konzul jár el. Ha a külképviselet-vezető munkaköre átmenetileg nincs betöltve, a külképviselet-vezető jogkörében és feladatkörében a kihelyező szerv hivatali szervezete vezetőjének eltérő utasítása hiányában helyettesként az első beosztott diplomata, konzuli képviselet esetében az első beosztott konzul jár el. A külképviselet-vezető helyettesére a külképviselet-vezetőre vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandóak.

(2) Ha a külképviselet-vezető helyettese az (1) bekezdésben meghatározott helyettesítési rend alapján - váratlan, külső körülmények miatt - nem állapítható meg, az eljáró helyettest a kihelyező szerv hivatali szervezetének vezetője jelöli ki. A kijelölésig a külképviselet rangban soron következő diplomatája jár el.

(3) A 3. § (1) bekezdése a) és b) pontja szerinti külképviselet külképviselet-vezetője a döntési jogkörébe tartozó ügyekre nézve - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - az első beosztott diplomatát, illetve az első beosztott konzult döntési jogkörrel ruházhatja fel.

(4) Ha nemzetközi szerződés, nemzetközi szokásjogi szabály, jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, protokolláris norma vagy a fogadó állam joga a külképviselet vezetőjének személyes eljárását írja elő, a külképviselet-vezető nem helyettesíthető.

8. § (1) A külképviseleten diplomataként foglalkoztatott kormánytisztviselő a kihelyezési okiratában és a munkakörében meghatározott feladatok, továbbá a külképviselet-vezető által feladatkörébe rendelt egyéb feladatok ellátására a megszabott hivatali út betartásával köteles.

(1a) *  A kormányzati igazgatásról szóló törvény 56. § (4) bekezdése szerinti tartós külszolgálati álláshelyen - a kormányzati igazgatásról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően - a kihelyezett tartós külszolgálati munkaköri leírásában meghatározott feladatokat kell ellátni.

(2) *  Vezető konzul azon diplomáciai képviseletre nevezhető ki, ahol - a vezető konzult is beleértve - legalább két konzul vagy legalább öt, konzuli feladatokat ellátó kihelyezett, külképviselet által foglalkoztatott munkavállaló vagy külképviselet által foglalkoztatott házastárs tevékenységének összehangolása céljából szükséges. Vezető konzullá nem önálló alkonzulátus vagy konzuli iroda vezetője is kinevezhető.

(3) A szakdiplomáciai személyzet tagjainak feladatköre elsősorban az adott szakágazati feladatok ellátása, ugyanakkor munkakörük és a külképviselet-vezető utasítása alapján egyéb feladatot is elláthatnak.

(4) Az adminisztratív és technikai személyzet tagjainak alapvető feladata a külképviselet funkcionális működtetésének elősegítése, valamint az azzal összefüggő, kihelyezési okiratukban és a munkaköri leírásukban meghatározott feladatok ellátása.

9. § (1) A külképviselet a 2. § 15. pontja szerinti természetes személyt foglalkoztathat.

(2) A külképviselet által foglalkoztatott munkavállalókkal a külképviselet-vezető a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője által átruházott hatáskörben munkaszerződést köt. A külképviselet által foglalkoztatott munkavállalóval kötendő munkaszerződésre vonatkozó részletes szabályokat miniszteri rendelet tartalmazza.

9/A. § *  (1) A külképviselet a 9. §-ban meghatározott személyeken kívül a 2. § 16. pontjában meghatározott személyt is foglalkoztathat.

(2) *  A külképviselet által foglalkoztatott házastárssal a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője által átruházott hatáskörben a külképviselet-vezető, a vonatkozó magyar jog alapján, a kihelyezett külszolgálatának idejére munkaszerződést köt. A külképviselet által foglalkoztatott házastárs foglalkoztatására vonatkozó részletes szabályokat miniszteri rendelet tartalmazza.

9/B. § *  (1) Ha a kihelyező szerv határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalója tartós külszolgálatra kerül kihelyezésre, munkaviszonya a kihelyezést megelőző napon e törvény erejénél fogva megszűnik, és a kihelyező szerv vele kormányzati szolgálati jogviszonyt létesít.

(2) *  A tartós külszolgálat megszűnését követően a kormánytisztviselő, akinek jogviszonya az (1) bekezdés szerint szűnt meg, a megszűnt munkaviszonyával azonos tartalmú kormányzati szolgálati jogviszonyban a 21. § (1) bekezdése szerint elhelyezésre kerül.

(3) A (2) bekezdés nem alkalmazható, ha a munkavállaló időközben a társadalombiztosítási szabályok alapján az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte.

5. A kihelyezésre kerülő személyek felkészítése, irányítása

10. § (1) *  Az adminisztratív és technikai, valamint a diplomata-álláshelyet a külpolitikáért felelős miniszter - az (1a) és (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihelyező szerven belüli belső pályázat útján meghirdeti. A kihelyező szerven belüli belső pályázaton jogszabályban meghatározott speciális szaktudást igénylő munkakörök esetén a külpolitikáért felelős miniszter által közvetlenül irányított vagy felügyelt központi hivatali formában működő költségvetési szerv kormánytisztviselői, munkavállalói, illetve a külpolitikáért felelős miniszter tulajdonosi vagy - a Kormány felhatalmazása alapján - alapítói joggyakorlása alá tartozó többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve közalapítvány munkavállalói is jogosultak részt venni.

(1a) *  A speciális szakértelmet igénylő munkakörök esetében a belső, zárt pályázattal párhuzamosan nyílt pályáztatási eljárás alkalmazására is sor kerül.

(2) *  A kihelyező szerv vezetője külpolitikai szempontok alapján, hivatali érdekből kivételesen az (1) és (1a) bekezdés szerinti pályázati út mellőzésével, kijelölés útján is dönthet diplomata, valamint adminisztratív és technikai álláshely betöltéséről.

(3) A pályáztatással összefüggő részletes szabályokat a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

11. § *  (1) A kihelyezésre kerülő személy - alapvető európai uniós elemeket is tartalmazó - külügyi felkészítését a külpolitikáért felelős miniszter, a részben vagy egészben európai uniós feladatokat magában foglaló munkakörök betöltéséhez szükséges átfogó európai uniós felkészítését az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter irányítja. Külföldi magyar kulturális intézetet és kulturális szolgálatot vezető kulturális tanácsos, az intézetekben tartós külszolgálatot teljesítő diplomata, valamint az oktatási és kulturális feladatot ellátó diplomaták, valamint a tudományos és technológiai feladatot ellátó diplomaták szakmai felkészítése és szakmai irányítása a szakminiszter bevonásával történik.

(2) *  A tartós külszolgálati kihelyezés előtt álló és kihelyezésre kerülő kormánytisztviselő (a továbbiakban: felkészülő) tartós külszolgálati felkészítésének időtartama - a kihelyező vezető döntése alapján, ide nem értve a 10. § (2) bekezdése szerinti kijelölés esetét - legalább egy, legfeljebb hat hónapig tarthat.

(2a) *  A szakdiplomata a felkészülés (2) bekezdés szerinti időtartamának eredménytelen eltelte, kihelyezésének visszavonása, illetve külszolgálati kirendelésének, vezénylésének megszüntetése esetén visszahelyezésre kerül a küldő szervhez.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti felkészülés idejére a kihelyező vezető a kormánytisztviselőt kinevezésének módosításával a kihelyező szerv tartós külszolgálati felkészülést támogató szervezeti egységébe, külföldi felkészülési állományba a kormányzati igazgatásról szóló törvény 56. § (4) bekezdése szerinti álláshelyre helyezheti. Ha a külföldi felkészülési állományba helyezett felkészülő a (2) bekezdés szerinti hat hónapos határidő lejártát követően nem kerül tartós külszolgálatra kihelyezésre, jogviszonyára a 21. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. A tartós külszolgálati felkészülés ideje alatt a felkészülőt a kihelyező szerv az e törvényben foglalt eltérésekkel a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti kormányzati szolgálati jogviszonyban kormánytisztviselőként foglalkoztathatja.

(4) *  A (2) bekezdés szerinti felkészülés ideje alatt a felkészülő kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti illetménye helyett havonta

a) az 1. melléklet szerinti technikai munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén a 23. § (7) bekezdése szerinti deviza-illetményalap összegének 60%-ával,

b) az 1. melléklet szerinti adminisztratív munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén a 23. § (7) bekezdése szerinti deviza-illetményalap összegének 90%-ával,

c) az 1. melléklet szerinti diplomata munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén a 23. § (7) bekezdése szerinti deviza-illetményalap összegének 100%-ával,

d) *  az 1. melléklet szerinti vezetői munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén a 23. § (7) bekezdése szerinti deviza-illetményalap összegének a 140%-ával

megegyező összegű illetményre jogosult.

(5) A kihelyező vezető a (2) bekezdés szerinti döntés meghozatala során mérlegeli az adott külképviselet politikai és gazdasági jelentőségét, az ellátandó feladatok összetettségét, valamint a diplomata felkészültségét.

(5a) *  A (2) bekezdés szerinti felkészülés ideje alatt a felkészülő cafetéria-juttatásra, a kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személyekre nézve jogszabályban biztosított pénzbeli és természetbeni juttatásokra, egyéb munkáltatói kedvezményekre, illetve a 23. §-ban meghatározott illetményelőlegen túl egyéb fizetési előlegre nem jogosult.

(5b) *  A külföldi felkészülés alatt a kormányzati igazgatásról szóló törvény 133. § (1) bekezdés a) pontja szerinti időtartamnak minősülő felkészülési kötelezettség teljesítését a kihelyező szerv hivatali szervezetének vezetője, vagy az általa írásban kijelölt kihelyező szervvel jogviszonyban álló, vezetői álláshelyen foglalkoztatott kormánytisztviselő igazolhatja.

(5c) *  A (2) bekezdés szerinti hat hónapos határidő az 58/C. § (2) bekezdése, valamint a kormányzati igazgatásról szóló törvény 93. § (2) bekezdése, 100. §-a, 102. §-a, 103. §-a, 113. § (1) bekezdése és 131. § (1)-(3) bekezdése szerinti esetekben, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés esetén, valamint a táppénz, baleseti táppénz, határozatlan idejű jogviszony esetén a csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj jogcím miatti keresőképtelenség időtartamára felfüggesztésre kerül. A felfüggesztésre okot adó körülmény megszűnését követően a (2) bekezdésben meghatározott, már megkezdett időtartam tovább folytatódik. E bekezdés alkalmazása esetén a kormánytisztviselő a (4) bekezdés szerinti illetményre nem jogosult, ide nem értve az (5d) bekezdésben foglaltakat.

(5d) *  Ha a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: minisztérium) és annak kormánytisztviselője között az 58/C. § (1) bekezdés b)-c) pontja szerinti esetben megkötött megállapodásban foglaltak alapján, a minisztérium a megállapodásban rögzített időtartamra a fogadó szerv által biztosított költségtérítés, napidíj vagy egyéb díjazás mellett a kormánytisztviselő belföldi illetményét és jogszabály szerint őt megillető juttatásait is köteles biztosítani, azokat a (4) és (5a) bekezdés alapján biztosítja.

(5e) *  A külszolgálati felkészülés idejére a felkészülő a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti alapszabadságra, továbbá a kormányzati igazgatásról szóló törvény 155. §-a szerinti pótszabadságra, valamint a kormányzati igazgatásról szóló törvény 128. § (3) bekezdése szerinti álláshely besorolástól függő pótszabadság helyett

a) az 1. melléklet szerinti technikai munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén három munkanap,

b) az 1. melléklet szerinti adminisztratív munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén öt munkanap,

c) az 1. melléklet szerinti diplomata munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén hét munkanap,

d) az 1. melléklet szerint vezető munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő felkészülés esetén kilenc munkanap

pótszabadságra jogosult.

(5f) *  A (2) bekezdés szerinti felkészülő és a 21. § (2) bekezdése szerinti belföldi felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselő a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti szolgálati elismerésre a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti illetmény helyett a (4) bekezdés szerinti illetmény alapulvételével a kormányzati igazgatásról szóló törvény 145. § (1) bekezdése szerinti mértékben jogosult.

(6) A diplomata irányítását a külképviselet-vezető útján - a szakdiplomata tekintetében a szakminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben a szakminiszterrel egyeztetve - a kihelyező szerv vezetője végzi.

(7) A diplomata, valamint az adminisztratív és technikai személyzet (1) bekezdés szerinti felkészítésének és szakmai irányításának, valamint a szakdiplomata és a feladat- és hatáskörében érintett miniszter, illetve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője (a továbbiakban együtt: szakminiszter) által vezetett tárca vagy hivatal (a továbbiakban együtt: szaktárca) közötti kapcsolattartás részletes szabályait a Kormány rendeletben szabályozza.

6. Rangadományozás, ranghasználat

12. § (1) A külképviseleten diplomáciai vagy hivatásos konzuli feladatokat ellátó kormánytisztviselőnek tartós külszolgálatát megelőzően - amennyiben ilyen ranggal még nem rendelkezik - a külpolitikáért felelős miniszter diplomáciai rangot adományoz.

(2) A szaktárcától a kihelyező szerv állományába határozott időre áthelyezett kormánytisztviselő esetében az első rang adományozására - a külpolitikáért felelős miniszter a rangadományozás és a ranghasználat részletes szabályairól szóló rendeletében foglaltak alapján - a szakminiszter tesz javaslatot.

(3) A diplomata rangját, valamint a kihelyezés időpontját - szakdiplomata esetén a szakminiszter javaslata alapján a külpolitikáért felelős miniszter által rendeletben meghatározott kereteken belül - a kihelyező vezető állapítja meg.

13. § (1) A köztársasági elnök a külpolitikáért felelős miniszter javaslatára a kormánytisztviselőnek rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri, valamint rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adományozhat.

(2) A külpolitikáért felelős miniszter a kormánytisztviselő részére

a) segédattasé,

b) attasé,

c) III., II. vagy I. osztályú titkár,

d) II. vagy I. osztályú tanácsos

diplomáciai rangot adományozhat.

(3) *  A külpolitikáért felelős miniszter a konzuli feladatokat ellátó kormánytisztviselőnek, diplomáciai rangja megtartása mellett,

a) alkonzul,

b) konzul vagy

c) főkonzul

hivatásos konzuli rangot adományozhat a tartós külszolgálat időtartamára.

(4) *  A kihelyezett e törvény szerinti díjazásának megállapítása során az 1. melléklet szerinti munkakörét, illetve amennyiben ahhoz rang is kapcsolódik, a kihelyezett diplomáciai rangját kell figyelembe venni.

(5) *  A (4) bekezdést azzal a megkötéssel kell alkalmazni, hogy amennyiben a kihelyezett az 1. melléklet szerinti munkaköréhez rendelt rangnál magasabb diplomáciai ranggal rendelkezik, csak az 1. mellékletben az adott munkakörhöz kapcsolódó legmagasabb rangot lehet a díjazás megállapításánál a külszolgálata idejére vonatkozóan figyelembe venni.

(6) *  A külpolitikáért felelős miniszter meghatározott eseti jellegű diplomáciai vagy nemzetközi tevékenységgel kapcsolatos feladat ellátására az (1) bekezdés szerinti rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti ranggal rendelkező személy részére megbízást adhat. A megbízás indokolás nélkül bármikor visszavonható. A megbízott részére díjazás állapítható meg. A díjazás nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. A külpolitikáért felelős miniszter a megbízásban felhatalmazhatja a megbízottat - a megbízatás idejére - a feladatára utaló megjelölés mellett az utazó nagyköveti megnevezés, illetve a külgazdasági és külügyminiszteri tanácsadói vagy főtanácsadói cím használatára.

14. § (1) Diplomáciai vagy konzuli rangját a kormánytisztviselő hivatalos tevékenysége során a protokolláris szabályoknak megfelelően külföldön és belföldön egyaránt szabadon használhatja. A kormánytisztviselő diplomáciai vagy konzuli rangját hivatalos tevékenységén kívül csak akkor használhatja, ha az a rang rendeltetésével és a kormánytisztviselő hivatali funkciójával összhangban történik.

(2) Az első diplomáciai rang adományozásának általános feltételei:

a) felsőfokú iskolai végzettség,

b) *  miniszteri rendeletben szabályozott külügyi szakmai vizsga legalább „megfelelt” eredménnyel történő letétele,

c) *  legalább egy államilag elismert - vagy jogszabály alapján azzal egyenértékű - komplex, felsőfokú (C1) nyelvvizsga és további legalább egy államilag elismert - vagy jogszabály alapján azzal egyenértékű - komplex, középfokú (B2) nyelvvizsga, amelyek közül az egyik minden esetben angol nyelvből szükséges.

(3) *  A diplomáciai vagy konzuli rangot - ide nem értve a 13. § (1) bekezdésében meghatározottakat - a külpolitikáért felelős miniszter adományozza az (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő kormánytisztviselőnek.

(4) *  A kihelyező szerv vezetője - kivételesen indokolt esetben, hivatali érdekből - a (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában is a tartós külszolgálat idejére diplomáciai rangot adományozhat, illetve indokolt esetben magasabb ranghasználatot biztosíthat.

(5) A rangadományozás és a ranghasználat részletes szabályait a külpolitikáért felelős miniszter - az EU ÁK tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter egyetértésével - rendeletben szabályozza.

7. A tartós külszolgálat létesítése és megszüntetése, tartalma, ideiglenes hazarendelés

15. § (1) *  A külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kormánytisztviselője - ideértve az ágazati szakmai feladat ellátására e szervhez meghatározott időre áthelyezett kormánytisztviselőt is - a kihelyező vezető döntése szerint kihelyezhető tartós külszolgálatra.

(2) *  A munkakörébe tartozó feladatai alapján kizárólag vagy elsődlegesen európai uniós kérdésekért felelős diplomata az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter egyetértésével helyezhető ki tartós külszolgálatra. Külföldi magyar kulturális intézetet és kulturális szolgálatot vezető kulturális tanácsos és az intézetekben tartós külszolgálatot teljesítő diplomata a kultúráért felelős miniszter egyetértésével helyezhető ki tartós külszolgálatra.

(3) *  A szakdiplomata felett a munkáltatói jogokat felkészítése és tartós külszolgálatának ideje alatt a kihelyező vezető gyakorolja, ide nem értve a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetését.

(4) *  A kormánytisztviselő tartós külszolgálatra való kihelyezéséhez a kihelyezendő személy hozzájárulása szükséges.

16. § (1) Tartós külszolgálat ellátására az a kormánytisztviselő helyezhető ki, aki * 

a) Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen Magyarországon él,

b) *  a tartós külszolgálat során ellátott munkakörhöz jogszabályban, továbbá a kihelyező szerv vezetője által előírt iskolai végzettséggel, szakképzettséggel, szakképesítéssel, illetve a kihelyező vezető által előírt szakmai gyakorlattal rendelkezik,

c) a kihelyező szervnél működő foglalkozás-egészségügyi szolgálat által elvégzett orvosi vizsgálat eredménye alapján a kijelölt állomáshelyen tartós külszolgálatra alkalmas,

d) a kihelyező szerv által előírt, a tartós külszolgálat során ellátandó munkakörének megfelelő szintű, az adott külképviselet vonatkozásában releváns idegennyelv-ismerettel, valamint - diplomata munkakörök vonatkozásában - a 14. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyelvvizsgával rendelkezik,

e) *  a kihelyező szerv vezetője által jogszabályban előírt szakmai vizsgakövetelményeknek - ideértve a részben vagy egészben európai uniós feladatokat magában foglaló munkakörök ellátására kihelyezésre kerülő kormánytisztviselők esetében az európai uniós szakmai vizsgakövetelményeket is - eleget tett,

f) érvényes és kockázatmentes nemzetbiztonsági szakvéleménnyel rendelkezik,

g) nem állampolgára a fogadó államnak, valamint

h) egyéb módon nem biztosított házastársa részére - amennyiben a kihelyezett családi állapota indokolja - a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerinti, nyugellátásra jogosító szolgálatiidő- és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzését célzó megállapodás megkötésére kötelezettséget vállal.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek alól kizárólag az e bekezdésben foglaltak szerint meghatározott halasztás és felmentés adható. Az (1) bekezdés d) pontjában foglalt, az adott külképviselet vonatkozásában releváns idegennyelv-ismeret teljesítésére - indokolt esetben - a kihelyező vezető legfeljebb egy év halasztást engedélyezhet. Külképviselet-vezető esetében az (1) bekezdés a) és g) pontjában foglalt feltétel alól indokolt esetben - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter egyetértésével - a kihelyező szerv vezetője felmentést adhat.

(3) A kihelyező vezető a tartós külszolgálatra történő kihelyezés feltételeként a külképviseleti munkakörre vonatkozó pályázati kiírásban - az (1) bekezdésben foglaltakon túl - további szakmai, valamint az adott külképviselet viszonyaival összefüggő, illetve a tartós külszolgálat során ellátandó munkakörhöz szükséges egyéb feltételeket írhat elő.

(4) A tartós külszolgálati munkakörök vonatkozásában a kihelyező vezető a pályázatban az orvosi alkalmasságon túl pszichológiai alkalmasságot is előírhat feltételként.

17. § (1) *  A tartós külszolgálat időtartama legfeljebb négy év. A tartós külszolgálat várható időtartamát a pályázati kiírásban meg kell jelölni. A pályázati kiírásban foglalt tájékoztatás tartalmazza különösen a kihelyezés várható kezdő időpontját és a tartós külszolgálat befejezésének naptári évét. A tartós külszolgálat első napja az első utazási nappal azonos.

(2) A kihelyező vezető - szakdiplomaták esetében a szakminiszter egyetértésével - a tartós külszolgálat (1) bekezdés szerint megállapított időtartamát hivatali érdekből, valamint különös méltánylást érdemlő ok miatt, a kihelyezett egyetértésével, egy alkalommal, legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja.

18. § (1) *  A tartós külszolgálat időtartama alatt a kihelyezett a fogadó államot - hivatalos és magáncélból egyaránt - a külképviselet-vezető engedélyével hagyhatja el. A külképviselet-vezető az állomáshely egyedi körülményeinek megfelelően a hivatali érdek figyelembevételével belső utasításban határozza meg a fogadó állam magáncélú elhagyása engedélyezésének rendjét. A külképviselet-vezető tekintetében az engedélyt a kihelyező vezető adja meg.

(2) A kihelyező vezető a kihelyezettet

a) válsághelyzetben vagy a kihelyező szerv működési körén kívül eső egyéb elháríthatatlan okból;

b) hazai gyógykezelése vagy soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálat elvégzése miatt, valamint

c) hivatali érdekből

ideiglenesen - legfeljebb 90 napos időtartamra - hazarendelheti (a továbbiakban: ideiglenes hazarendelés).

(3) Az ideiglenesen hazarendelt kihelyezett tartós külszolgálatának folytatásáról vagy megszüntetéséről az ideiglenes hazarendelés időtartama alatt a kihelyező vezető a (2) bekezdésben meghatározott esetek fennállásának alapos mérlegelésével dönt.

(4) A (2) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a kihelyező vezető az ideiglenes hazarendelés időtartamát egy alkalommal, legfeljebb 90 napos időtartammal hosszabbíthatja meg.

(5) Ha az ideiglenes hazarendelésre a (2) bekezdés b) pontja alapján került sor, a munkaköri alkalmassági vizsgálat eredményéről, valamint a hazai gyógykezelés - tartós külszolgálat folytatása vagy megszüntetése szempontjából lényeges - körülményeiről a kihelyezett a kihelyező vezetőt a hazaérkezéstől számított 60 napon belül tájékoztatja.

(6) Ha a tartós külszolgálatot a kihelyező vezető a (3) bekezdés alapján megszünteti, a kihelyezett az állomáshelyen folytatott életvitelének megszüntetéséről, így különösen lakhatására vonatkozó szerződéses viszonyok rendezéséről és ingóságainak hazaszállításáról a kihelyező szerv saját költségére gondoskodik.

19. § (1) A kihelyezett a kihelyező vezető döntése alapján - hivatali érdekből, a döntés közlésétől számított 30 napon belül közölt egyetértésével - más külképviseletre helyezhető át. Az áthelyezésre vonatkozó döntés meghozatala során a kihelyező vezető mérlegeli és figyelembe veszi a kihelyezett szakmai kompetenciáit, az általa ellátott munkakör jellegét és külképviseletének körülményeit. A kihelyezett hivatali érdekből történő áthelyezése esetén a tartós külszolgálatot folyamatosnak kell tekinteni.

(2) *  A kihelyezett más külföldi külképviseletre történő áthelyezéséről és annak időpontjáról a kihelyezettet a kihelyező vezető az áthelyezés időpontját megelőzően írásban értesíti.

(3) *  A tartós külszolgálatát teljesítő kihelyezett, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastárs a fogadó államban, illetve harmadik országban ideiglenes kiküldetést (a továbbiakban: ideiglenes kiküldetés) teljesíthet, amelyért napidíjra nem jogosult. A külszolgálat alatt teljesített ideiglenes külföldi kiküldetés részletes szabályait a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

20. § (1) A tartós külszolgálat

a) a kihelyező okiratban megállapított naptári évben, a kihelyező vezető által a naptári évben írásban adott tájékoztatás szerinti napon,

b) a kihelyező okiratban meghatározott feltétel bekövetkeztével,

c) a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnésével vagy 90 napot meghaladó szünetelésével,

d) a 33. § (3) bekezdésében meghatározott esetben, valamint

e) a kihelyezett halálával

szűnik meg.

(2) *  A kihelyező vezető lehetőség szerint a kihelyezés (1) bekezdés a) pontja szerinti megszűnésének pontos dátumáról legkésőbb az azt megelőző két hónappal tájékoztatja a kihelyezettet.

(3) A tartós külszolgálat

a) *  a kihelyezett és a kihelyező szerv közös megegyezésével,

b) a kihelyezés visszavonásával,

c) a kihelyezett kérelmére,

d) nemzetközi jogi ok fennállása esetén,

e) a 18. § (3) bekezdése szerinti esetben, valamint

f) a 32. § (1) bekezdése szerinti esetben

szüntethető meg.

(4) A (3) bekezdés d) pontjában foglalt nemzetközi jogi ok fennállása tekintetében a külpolitikáért felelős miniszter dönt.

(5) A tartós külszolgálatot a kihelyezés visszavonásával a kihelyező vezető megszünteti, ha a kihelyezett

a) a 16. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek már nem felel meg, vagy

b) az illetékes foglalkozás-egészségügyi szolgálat által végzett kötelező időszaki, illetve soron kívüli orvosi vizsgálaton - neki felróhatóan - nem jelenik meg,

c) a (7) bekezdésében foglaltak alapján ezt kéri.

(6) *  Ha a tartós külszolgálatra kihelyezés visszavonására vonatkozó döntés közlésétől számított öt munkanapon belül a kormánytisztviselő írásban úgy nyilatkozik, hogy nem kíván a megváltoztatott feltételek szerint munkát végezni, a nyilatkozatát a kormányzati szolgálati jogviszonyról történő lemondásnak kell tekinteni azzal, hogy a lemondási idő tartamára a munkavégzés alól mentesíteni kell. A lemondási időre járó illetmény összegének, valamint az egyéb kifizetések összegének meghatározása szempontjából 11. § (4) bekezdése szerinti illetményt kell figyelembe venni.

(7) A kihelyezett írásban kérheti a kihelyezés megszüntetését és a külképviseletről történő hazarendelését. Az erre vonatkozó kérelmet a kihelyező vezető annak kézhezvételétől számított 30 napon belül elbírálja és a kihelyezett hazarendelését elrendeli.

(8) A kihelyezett tartós külszolgálatát a kihelyező vezető rendkívüli esetben, hivatali érdekből, azonnali hatályú hazarendeléssel is visszavonhatja.

21. § *  (1) *  A tartós külszolgálat megszűnését vagy megszüntetését közvetlenül követően a kihelyező vezető - a szakdiplomata kivételével - a határozatlan időre kinevezett kormánytisztviselőt a kormányzati igazgatásról szóló törvény 89. § (1) bekezdése alapján kinevezésének egyoldalú módosításával iskolai végzettsége, szakképzettsége vagy szakképesítése figyelembevételével a kihelyező szervnek a kormányzati igazgatásról szóló törvény 55. § (1) bekezdése vagy 56. § (1)-(2) bekezdése szerinti álláshelyére helyezheti, ha a kihelyező szerv rendelkezik a kormánytisztviselő által betölthető álláshellyel. Az álláshelyre történő helyezés során a kihelyező vezető a kormányzati igazgatásról szóló törvény 89. § (1) bekezdése alapján jogosult a kormánytisztviselő határozatlan időtartamú kormányzati szolgálati jogviszonyának egyoldalú módosítására is. A kormánytisztviselőt a kinevezés módosításának vele való közlésétől számított öt munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére a kormányzati igazgatásról szóló törvény 89. § (5) bekezdésének alkalmazásával, a (2) bekezdés szerinti illetménye alapulvételével fel kell menteni.

(2) *  A kihelyező vezető a tartós külszolgálat megszűnését vagy megszüntetését követően, amennyiben nem kerül sor az (1) bekezdés szerinti álláshelyre történő helyezésre, - a szakdiplomata kivételével - a határozatlan időre kinevezett kormánytisztviselőt legfeljebb a 11. § (2) bekezdésében meghatározott időtartamig a kormányzati igazgatásról szóló törvény 56. § (4) bekezdése szerinti álláshelyen belföldi felkészülési állományban tarthatja. A belföldi felkészülés időtartama alatt a kihelyező vezető iskolai végzettsége, szakképzettsége vagy szakképesítése figyelembevételével a kormánytisztviselőt kinevezésének egyoldalú módosításával a kihelyező szervnek a kormányzati igazgatásról szóló törvény 55. § (1) bekezdése vagy 56. § (1) és (2) bekezdése szerinti álláshelyére helyezheti. A belföldi felkészülési állományból a kihelyező szerv betölthető álláshelyére történő helyezése során az (1) bekezdésben a tartós külszolgálat megszűnését vagy megszüntetését közvetlenül követő álláshelyre helyezésre vonatkozóan megállapított szabályok alkalmazandóak. A belföldi felkészülés ideje alatt - ide nem értve a 11. § (5c) bekezdése szerinti időtartamot - a kormánytisztviselő a 11. § (4) bekezdése szerinti illetményre jogosult. A belföldi felkészülés alatt a kormánytisztviselő cafetéria-juttatásra, a kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személyekre nézve jogszabályban biztosított pénzbeli és természetbeni juttatásokra, egyéb munkáltatói kedvezményekre, illetve a 23. §-ban meghatározott illetményelőlegen túl egyéb fizetési előlegre nem jogosult.

(3) *  Ha a (2) bekezdés szerint belföldi felkészülési állományba helyezett kormánytisztviselő a 11. § (2) bekezdése szerinti határidőig nem kerül a kihelyező vezető részéről a (2) bekezdésben foglaltak szerint a kihelyező szervnek a kormánytisztviselő végzettségének, szakképzettségének vagy szakképesítésének megfelelő, a kormányzati igazgatásról szóló törvény 55. § (1) bekezdése vagy 56. § (1) és (2) bekezdése szerinti betölthető álláshelyre helyezésre, a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonya a kihelyező szervnél megszűnik, azzal, hogy a kormánytisztviselő a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti besorolási illetménye helyett a (2) bekezdés szerinti illetmény alapulvételével jogosult a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti végkielégítésre, illetve felmentési időre.

(4) * 

(5) *  A kormánytisztviselő a kihelyező szerv vagy a kihelyező szerv irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi államigazgatási szerv állományába is helyezhető annak vezetője egyetértésével a kormányzati igazgatásról szóló törvény 89. § (6) bekezdése alapján úgy, hogy a fogadó kormányzati igazgatási szerv a kormánytisztviselő új beosztási okiratát a külszolgálat megszűnését követő napi hatállyal állítja ki.

(6) *  A (2) bekezdés szerinti esetben a kormányzati igazgatásról szóló törvény kinevezésmódosításra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(7) *  A belföldi felkészülési állományba helyezett kormánytisztviselő jogviszonyára a 11. § (5b)-(5f) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(8) *  Az egy tartós külszolgálat időtartamára kinevezett kormánytisztviselő a berendelést követően, amennyiben legkésőbb a berendelés időpontjáig a várandósságát a kihelyező vezetőnek írásban bejelentette, a bejelentésnek a kihelyező vezetővel való közlésétől a gyermeke megszületéséig az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alkalmazásával belföldi felkészülő állományba helyezhető azzal, hogy a kihelyező szervvel fennálló határozott időtartamú jogviszonya a gyermeke megszületésének időpontjával - a törvény erejénél fogva - megszűnik.

8. A kihelyező, a kihelyezést módosító, az áthelyező és az értesítő okirat

22. § (1) *  A kihelyezésről, a kihelyezés módosításáról, a tartós külszolgálat megszűnéséről vagy megszüntetéséről, továbbá a más külföldi állomáshelyre történő áthelyezésről szóló munkáltatói intézkedést, illetve ezek módosításait, visszavonását írásba kell foglalni.

(2) A kihelyezésre és a más külföldi állomáshelyre történő áthelyezésre vonatkozó okiratnak tartalmaznia kell a tartós külszolgálattal kapcsolatos minden lényeges adatot, így különösen a kihelyezett

a) 1. melléklet szerinti rangját, munkakörét, munkaköri szorzóját,

b) állomáshelyét,

c) deviza-alapilletmény összegét, a deviza-illetménypótlékát,

d) átalány-költségtérítésének összegét,

e) költségtérítés-kiegészítésre jogosító személyek nevét, családi jogállását,

f) állomáshelyére és visszautazásához, valamint a szabadságra történő hazautazásához biztosított utazási napok számát,

g) tartós külszolgálatának kezdő időpontját (kihelyezés napja), valamint a tartós külszolgálat megszüntetésének naptári évét, vagy a más külföldi állomáshelyre történő áthelyezés napját,

h) * 

i) egyéb jogosultságait és kötelezettségeit, valamint

j) tartós külszolgálata ellátásával kapcsolatos egyéb feltételeket.

(3) *  A kihelyező szerv a kihelyezettet a kihelyezés megszűnéséről vagy megszüntetéséről okiratban értesíti. A kihelyezés megszűnéséről vagy megszüntetéséről szóló értesítő okiratnak (a továbbiakban: értesítő okirat) tartalmaznia kell

a) a kihelyezés megszűnésének vagy megszüntetésének napját,

b) a hazautazással kapcsolatos kötelezettségeket.

(4) *  A kihelyezett munkaköri leírása kiadásának rendjét a kihelyező vezető normatív utasításban határozza meg.

(5) * 

(6) A kihelyezett kihelyezési okirata - a (7) bekezdésben foglaltak kivételével - a kihelyezett egyetértésével módosítható. A kihelyező okirat tartalmának módosítására a kihelyezésre és a kihelyezéshez való hozzájárulásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(7) *  Nem szükséges a kihelyezett beleegyezése a kinevezési, illetve a kihelyező okirat módosításához, ha a kihelyezett

a) munkakörének megváltoztatását a tartós külszolgálatra történő kihelyezés visszavonása indokolja,

b) hozzátartozója után a 24. § (7) bekezdésében, a 25. § (5)-(8) bekezdésében meghatározott deviza-illetménypótlékra, illetve költségtérítés-kiegészítésre válik jogosulttá,

c) rangemelésben részesül,

d) személyi adatai módosulnak.

9. Járandóságok

23. § (1) *  A kihelyezett a tartós külszolgálatának időtartama alatt havonta devizailletményre és átalány-költségtérítésre (a továbbiakban együtt: díjazás) jogosult. A díjazás forintban kerül megállapításra, számfejtésre, illetve egész forintra kerekítve kerül folyósításra legkésőbb a tárgyhót követő hónap 15. napjáig a kihelyezett részére. A kerekítés nem minősül munkáltatói intézkedésen alapuló, az általánostól eltérő devizailletmény-megállapításnak. A kihelyezett részére tartós külszolgálata idejére a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti besorolása alapján megállapított belföldi illetménye és a 11. § (4) bekezdése szerinti illetménye nem jár.

(2) *  A kihelyezett munkaköri osztályokba, az egyes munkaköri osztályokon belül a munkaköre és - amennyiben az adott munkakörhöz rang kapcsolódik - rangja szerint kerül besorolásra (a továbbiakban: elsődleges munkakör). A munkaköri osztályokon belüli munkaköröket, valamint az azokhoz tartozó rangokat az 1. melléklet tartalmazza. A kihelyezett az elsődleges munkaköre mellett a kihelyező okiratában foglaltak szerint az 1. melléklet szerinti további munkakört, illetve kiegészítő feladatkört láthat el.

(3) *  Az adminisztratív vagy technikai munkaköri osztályokba tartozó elsődleges munkakör mellett további, az 1. melléklet szerinti adminisztratív vagy technikai munkaköri osztályokba tartozó munkakör tartós, egyidejű ellátása esetén az 1. melléklet szerinti fizetési fokozatokhoz tartozó magasabb szorzót kell alapul venni a kihelyezett devizailletményének megállapítása során. Az adminisztratív vagy technikai munkaköri osztályokba tartozó elsődleges munkakör mellett további, az 1. melléklet szerinti munkakör vagy kiegészítő feladatkör tartós, egyidejű ellátása esetén - a létrejött munkakör összetettségét figyelembe véve - a kihelyező vezető a munkaköri osztályhoz, illetve több munkakör egyidejű ellátása esetén a magasabb munkaköri osztályhoz tartozó szorzónál 0,1 vagy 0,2 értékkel magasabb szorzót állapíthat meg.

(4) A devizailletmény

a) illetményből, valamint

b) deviza-illetménypótlékból

áll.

(5) *  Az illetményt

a) az adott állomáshelyre megállapított deviza-alapilletmény, valamint

b) a munkaköri osztályhoz tartozó szorzó

szorzata határozza meg.

(6) *  Az adott állomáshelyre vonatkozó deviza-alapilletmény

a) a deviza-illetményalap, valamint

b) az adott állomáshelyre megállapított ENSZ-szorzó szorzata alapján kerül meghatározásra.

(7) A deviza-illetményalap összegét évente a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi deviza-illetményalap. * 

(8) *  Az egyes állomáshelyek tekintetében a következő költségvetési évre vonatkozó deviza-alapilletményt a külpolitikáért felelős miniszter a költségvetési törvény elfogadásától számított 45 napon belül rendeletben határozza meg, az ENSZ által a költségvetés tervezésének évében először közzétett szorzószámok figyelembevételével.

(9) *  A kihelyező szerv - a kihelyezett kérelmére - a külpolitikáért felelős miniszter által megállapított rendelet szerinti mértékben és feltételekkel, kamatmentes devizailletmény- és költségtérítés-előleget nyújt.

(10) Külföldi magyar kulturális intézetet és kulturális szolgálatot vezető kulturális tanácsos és az intézetekben tartós külszolgálatot teljesítő diplomata rangjának megfelelő illetmény megállapításához a kultúráért felelős miniszter egyetértése szükséges.

24. § (1) A kihelyezett devizailletményében megjelenő deviza-illetménypótlékok mértéke

a) a külképviselet külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helyétől,

b) *  az állomáshely élhetőségétől, biztonsági besorolásától, valamint

c) a kihelyezett családi állapotától

függ.

(2) A külképviseleteket a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben a külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helyük, valamint élhetőségük szempontjából kategóriákba sorolja.

(3) A kihelyezett az adott külképviselet külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helye szerinti besorolásától függően

a) *  „A plusz” kategória esetén az illetménye 30%-ának

b) *  „A” kategória esetén az illetménye 15%-ának

c) *  „B” kategória esetén az illetménye 5%-ának

d) *  „C” kategória esetén az illetménye 0%-ának

megfelelő deviza-illetménypótlékra jogosult.

(4) „A plusz” kategóriába legfeljebb húsz, kiemelt fontosságú külképviselet sorolható.

(5) A kihelyezett a (3) bekezdésben meghatározott deviza-illetménypótlékon túl az adott külképviselet élhetőségi besorolásától függően

a) *  „A” kategória esetén az illetménye 0%-ának,

b) *  „B” kategória esetén az illetménye 5%-ának,

c) *  „C” kategória esetén az illetménye 15%-ának,

d) *  „C mínusz” kategória esetén az illetménye 40%-ának

megfelelő deviza-illetménypótlékra jogosult.

(6) „C mínusz” kategóriába azon külképviseletek kerülnek besorolásra, amelyek háborús vagy polgárháborús helyzetben lévő államban vagy mindennapi és közvetlen terrorfenyegetés alatt működnek.

(7) *  Ha írásbeli nyilatkozata alapján a kihelyezett házastársa is a kihelyezettel tartózkodik, és nem folytat a 2. § 8a. pontjában meghatározott vagy annak megfelelő jogviszony szerinti jövedelemszerző tevékenységet, a kihelyezett illetménye 12,5%-ának megfelelő deviza-illetménypótlékra jogosult. A nyilatkozatra vonatkozó részletes szabályokat a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

25. § (1) *  A kihelyezettet a devizailletményén túl a saját és hozzátartozói külföldi életvitelével kapcsolatos kiadásainak fedezésére, minden külképviselet vonatkozásában megállapított, a 23. § (1) bekezdés szerint választott devizanemben havonta folyósított átalány-költségtérítés (a továbbiakban: átalány-költségtérítés) illeti meg, kivéve, ha a 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feltételnek nem felel meg és a kihelyező vezető e feltétel alól a 16. § (2) bekezdése alapján mentesítette. Házastársak egyazon külképviseletre, vagy egyazon állomáshely különböző külképviseleteire történő kihelyezése esetén az átalány-költségtérítés elemei csak - a nyilatkozatukban megjelölt - egyik fél részére számfejthetők.

(1a) *  Ha a kihelyezett állandó lakóhelye a fogadó államban van és a 16. § (2) bekezdése szerinti mentesítést megkapta, a (2) bekezdés a) pontja szerinti lakhatási és a (2) bekezdés c) pontja szerinti gyermeknevelési költségtérítésre, valamint költségtérítés-kiegészítésekre nem jogosult.

(2) Az átalány-költségtérítés

a) lakhatási költségtérítésből,

b) vegyes költségtérítésből, valamint

c) a kihelyezett családi élethelyzetére tekintettel megállapított

ca) *  gyermeknevelési költségtérítésből, valamint

cb) az a) és b) pontokhoz kapcsolódó költségtérítés-kiegészítésekből

áll.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja, valamint c) pont ca) alpontja szerinti költségtérítés mértékét az egyes költségtérítések vonatkozásában megállapított költségtérítés-alapok, valamint az adott állomáshely tekintetében megállapított költségtérítés-szorzók szorzata adja.

(3a) *  A külképviselet-vezető a vegyes költségtérítés vonatkozásában megállapított költségtérítés-alap, valamint az adott állomáshely tekintetében megállapított költségtérítés-szorzó szorzata szerinti kétszeres vegyes költségtérítésre jogosult, ha az (1) bekezdés szerint az átalány-költségtérítés számfejtését a külképviselet-vezető önmaga számára igényli.

(4) A (2) bekezdés a) és b) pontja, valamint c) pont ca) alpontja szerinti költségtérítéshez kapcsolódó költségtérítés-alapok összegét évente a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi költségtérítés-alap. * 

(5) *  A kihelyezettet a kihelyezettel közös háztartásban, életvitelszerűen a tartós külszolgálat állomáshelyén tartózkodó, a 2. § 8. pontja szerinti hozzátartozónak minősülő minden gyermek után

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti költségtérítés 10%-ának, fogyatékkal élő vagy sajátos nevelési igényű gyermek esetén 15%-ának megfelelő költségtérítés-kiegészítés,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti költségtérítés 100%-ának, fogyatékkal élő vagy sajátos nevelési igényű gyermek esetén 150%-ának megfelelő költségtérítés-kiegészítés, valamint

c) a gyermek középfokú tanulmányainak befejezéséig, de legfeljebb huszonegyedik életévének betöltéséig gyermeknevelési költségtérítés

illeti meg, ideértve azt az esetet is, ha a gyermek Magyarországon folytatja tanulmányait, de életvitelszerűen Magyarországgal szomszédos országban lévő állomáshelyen tartózkodik.

(5a) *  A kihelyezettet az (5) bekezdés c) pontja szerinti gyermeknevelési költségtérítés 110%-ának megfelelő gyermeknevelési költségtérítés illeti meg, ha gyermekét egyedül neveli.

(6) *  A kihelyezettet a kihelyezettel közös háztartásban, életvitelszerűen a tartós külszolgálat helyén tartózkodó nagykorú, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeke után, aki a családok támogatásáról szóló törvény alapján saját jogán emelt összegű családi pótlékra jogosult, vagy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában, vagy a rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet alapján rokkantsági járadékban részesül

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti költségtérítés 15%-ának megfelelő költségtérítés-kiegészítés, valamint

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti költségtérítés 150%-ának megfelelő költségtérítés-kiegészítés

illeti meg.

(7) *  Ha a kihelyezett részére az (5) bekezdés c) pontja szerint megállapított gyermeknevelési költségtérítés egy évre vonatkoztatott összegének másfélszerese nem éri el az adott állomáshelyen elérhető - a magyar átlagszínvonalnak megfelelő - angol, francia, német, orosz vagy spanyol nyelvű és oktatási rendszerű óvoda, illetve alap- és középfokú képzési intézmények tandíjának éves mértékét, a kihelyezett részére a kihelyező szerv vezetője mérlegelési jogkörben a gyermeknevelési költségtérítés összegét kiegészítheti. A kihelyezett a tanév közben történő kihelyezést követő harminc napon belül, illetve minden félév vagy szemeszter kezdetekor iskolalátogatási igazolással igazolja, hogy gyermeke nevelési-oktatási intézmény látogatási kötelezettségének az állomáshelyen vagy a 25. § (5) bekezdése szerint Magyarországon tesz eleget.

(8) *  Ha a kihelyezett írásbeli nyilatkozata alapján a kihelyezett házastársa is a kihelyezettel tartózkodik, a kihelyezett a (2) bekezdés b) pontja szerinti költségtérítés 100%-ának megfelelő költségtérítés-kiegészítésre jogosult. A házastárs után járó költségtérítés-kiegészítésre a (3a) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.

(9) *  Az egyes külképviseletekhez tartozó lakhatási, vegyes, valamint gyermeknevelési költségtérítés-szorzókat a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg, amelynek mértékét szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja.

(10) *  Az átalány-költségtérítés összege a kihelyezett által tetszőlegesen meghatározott arányban és mértékben használható fel bárminemű költségének fedezésére, ilyen különösen az állomáshelyén való lakhatás, Magyarország és a külképviselet közötti utazások, ingóságainak szállítása, mobiltelefon-költsége, gépjármű-használattal kapcsolatban felmerülő költségek, valamint más jogszabályokban a kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személyekre nézve biztosított pénzbeli és természetbeni juttatások, illetve egyéb munkáltatói kedvezmények.

(11) A kihelyezett lakásbérleti szerződése a külképviselet-vezető hozzájárulásával köthető meg, amennyiben az a külképviselet-vezető megítélése szerint a reprezentációs, valamint biztonsági szempontoknak megfelel.

(12) A külképviselet-vezető lakhatási költségtérítésre nem jogosult, a külképviselet-vezető részére a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja a lakhatásra szánt rezidenciát.

(13) Ha a külképviselet rendelkezik olyan lakóingatlannal, amely a kihelyezett és hozzátartozói számára méretben megfelelő, és a kihelyezett munkaköre indokolja, a külképviselet-vezető döntése értelmében a kihelyezett köteles a rendelkezésre álló, a számára lakhatás céljából felajánlott lakóingatlant elfogadni. Ebben az esetben a kihelyezett lakhatási költségtérítésre nem jogosult.

(14) A kihelyező szerv a kihelyezett kérelmére - kizárólag gépkocsivásárlás céljára - a külpolitikáért felelős miniszter által kiadott rendeletben megállapított feltételekkel kölcsönt nyújthat, a kihelyezéstől számított egy éven belül.

(15) *  Ha a kihelyezett házastársa egy naptári hónapban 10 napnál többet tartózkodik a kihelyezett nélkül az állomáshelytől távol, a kihelyezett az adott hónapban a 24. § (7) bekezdése szerinti juttatásra nem jogosult.

(16) *  Ha a kihelyezett jogosultsága a (15) bekezdés alapján a 24. § (7) bekezdés szerinti juttatásra három egymást követő hónapban megszűnik, a kihelyezett (15) bekezdés hozzátartozóját a kihelyező okiratból törölni kell.

(17) *  Ha a kihelyezett házastársa a fogadó államban az jövedelemszerző tevékenységet folytat és a vele közös háztartásban élő gyermeke, gyermekei után pótlékot, költségtérítést, iskoláztatási támogatást kap vagy fogyatékossági támogatásban, illetve vakok személyi járadékában részesül, az (5)-(6) bekezdés szerinti költségtérítésre nem jogosult.

26. § (1) *  A kihelyezettet megillető díjazás kifizetése a kihelyezett által választott, legfeljebb két - euró, USA-dollár vagy forint fogadására alkalmas - fizetési számlára történő utalással, a kihelyezett által meghatározott arányban megosztva történik.

(1a) *  Ha az állomáshely szerinti országban nincs, vagy olyan alacsony fejlettségű bankrendszer működik, ami az utalás biztonságát veszélyezteti, a díjazás legfeljebb 50%-os mértékéig a kifizetés pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés útján a külképviseleten történik euróban vagy USA-dollárban attól függően, hogy a külképviselet részére melyik valuta használata engedélyezett. A készpénzben kifizetésre kerülő díjazás euróra vagy USA-dollárra történő átváltása a bérszámfejtés hónapját megelőző hónap 15. napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon történik.

(1b) *  A díjazás fizetési számlára történő átutalásának a Magyar Államkincstárnál felmerülő költségeit a kihelyező szerv viseli, az átutalással kapcsolatban felmerülő egyéb költségeket az átalány-költségtérítés tartalmazza.

(1c) * 

(2) A külpolitikáért felelős miniszter

a) rendeletben határozza meg a devizailletmény, valamint a költségtérítés számításának e törvényben nem rendezett részletes szabályait, valamint

b) szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja az egyes külképviseletek külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helye, továbbá életminőség szerinti besorolását, és ennek alapján a devizailletmény és a költségtérítés mértékét.

10. A kihelyezettre vonatkozó különleges munkajogi, biztonsági és a külképviselet működését érintő egyéb szabályok

27. § (1) A kihelyezett a külképviselet-vezető írásbeli utasítása alapján és a kihelyező vezető jóváhagyásával 15 naptári napot meghaladóan eredeti munkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett ideiglenesen más munkakörbe tartozó feladatokat is elláthat (a továbbiakban: helyettesítés).

(2) Az (1) bekezdés szerinti helyettesítéssel az adott munkakör legfeljebb egy évig látható el. Egy éven túl a munkakört pályázat vagy kijelölés útján be kell tölteni vagy meg kell szüntetni.

(3) *  Külön díjazás helyettesítési időre nem jár, a külképviseleti munkaszervezésért a külképviselet-vezető felelős.

28. § (1) *  A tartós külszolgálat ellátásának idején a kihelyezett biztonsági szolgálatot is ellát, amelyért külön díjazás és szabadidő nem jár. A biztonsági szolgálat részletes szabályait a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

(2) A külképviselet vezetője válsághelyzet esetén biztonsági okból elrendelheti a kihelyezett és hozzátartozói, valamint a kihelyezettel együtt tartózkodó egyéb személyek a külképviselet hivatalos helyiségeibe történő azonnali berendelését és ellenkező utasításig való ott tartózkodását vagy biztonságos helyre történő menekítését.

(3) A válsághelyzetben a kihelyező vezető dönt a (2) bekezdésben meghatározott személyek hazaszállításáról. Az ebből eredő, előre nem tervezett többletköltségeket a kihelyező szerv viseli.

29. § (1) *  E törvény 1. mellékletében meghatározott

a) vezetői munkakörben,

b) diplomata munkakörben,

c) regionális rendszergazda munkakörben,

d) gazdasági vezető munkakörben,

e) gazdasági felelősi munkakörben

foglalkoztatott kihelyezett munkarendje kötetlen, a munkarend kötetlen jellegét azonban nem érinti, ha a kihelyezett a munkaköri feladatok egy részét sajátos jellegüknél fogva és a külképviselet-vezető utasításainak figyelembevételével meghatározott időpontban vagy időszakban teljesítheti.

(2) *  A külképviseleten a munkaidő beosztása a külképviselet-vezető által a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerint megállapított általános munkarendtől és munkaidő-beosztástól eltérően is megállapítható. A külképviseleten a munkaszüneti napok megegyeznek a belföldön jogszabályban meghatározott munkaszüneti napokkal. A munkaszüneti napot más napon kiadni vagy összevonni csak különösen indokolt esetben lehet. A kihelyezettet hetenként két egymást követő pihenőnap illeti meg, amelyeket a külképviselet-vezető a helyi viszonyokra tekintettel állapít meg.

(3) *  A kötetlen munkarendben foglalkoztatott kihelyezettek részére a munkaszüneti napon teljesített munkavégzésért a munkaidő időtartamának megfelelő mértékű időtartamban a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alóli távollétet kell engedélyezni legkésőbb a munkavégzést követő tíz napon belül.

29/A. § *  (1) Ha a kihelyezett munkaidőkeretben kerül foglalkoztatásra, a munkaidőkeret tartama négy hónap.

(2) A munkaidő-beosztást a munkavégzés megkezdésének időpontjától számított legalább öt munkanappal előre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.

(3) A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha működésében előre nem látható körülmény merül fel, a munkavégzést megelőző napon írásban módosíthatja.

29/B. § *  (1) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók.

(2) *  A kihelyezett számára a heti pihenőidőt havonta legalább egy alkalommal vasárnapra, illetve a helyben szokásos heti pihenő- vagy szabadnapra kell beosztani.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával a kihelyezettnek hetenként legalább negyven órát kitevő és egy naptári napot magába foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő is biztosítható. A kihelyezettnek a munkaidőkeret átlagában legalább heti negyvennyolc óra heti pihenőidőt kell biztosítani.

(4) A külképviselet-vezető a heti pihenőnapokat csak rendkívül indokolt esetben adhatja ki úgy, hogy a pihenőnapok nem követik egymást.

29/C. § *  (1) Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén naptári évenként kettőszázötven óra rendkívüli munkaidő rendelhető el.

(2) A tartós külszolgálat időtartama alatt heti pihenőnapon, illetve munkaszüneti napon végzett rendkívüli munka, készenlét, ügyelet ellenértékeként a kormánytisztviselőt a teljesített munkaidő időtartamával azonos mértékű szabadidő illeti meg, tekintet nélkül a heti pihenőnapra vagy munkaszüneti napra.

(3) A külképviseleten - amennyiben ügyelet adása szükséges - az ügyeleti rendet a külképviselet-vezető határozza meg, és legalább egy héttel korábban és egy hónapra előre közli a kijelölt kihelyezettekkel.

(4) A külképviselet-vezető ügyeletet rendelhet el, ha olyan előre látható esemény következik be, amely miatt a kihelyezettnek a külképviselet-vezető által meghatározott helyen kell tartózkodnia, ellenkező esetben készenlétet kell elrendelni.

(5) Rendkívüli, előre nem látható esetben a külképviselet-vezető az ügyelet vagy készenlét adását azonnali hatállyal is elrendelheti.

29/D. § *  (1) A kötetlen munkarendben foglalkoztatott kihelyezettek rendes évi szabadságának kiadását és annak időtartamát nyilvántartásba kell venni.

(2) A rendkívüli munkavégzés ellenértékeként járó szabadidőt az általános munkarendben dolgozó kihelyezettek részére a külképviselet-vezető a rendkívüli munkavégzést követő kilencven napon belül köteles kiadni.

(3) *  A fogadó államban munkaszüneti napnak minősülő ünnepnapok a külképviseletre kihelyezett számára szabadnapoknak minősülnek, amelyet a rendkívüli munkavégzés, készenlét és ügyelet időtartamának elszámolásakor figyelembe kell venni. Ha a kihelyezett rendes szabadságát vagy egyéb engedélyezett távollétét nem a fogadó államban tölti, abban az esetben a kihelyezett esetében a szabadság megállapítása tekintetében a magyarországi munkarendet kell figyelembe venni, a fogadó állam munkaszüneti napja ez idő alatt e törvény szerinti szabadságnak minősül.

30. § (1) A kihelyezett és hozzátartozói a tartós külszolgálat alatt a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény és kapcsolódó jogszabályok külföldön történő gyógykezelésre vonatkozó szabályai szerint jogosultak az állomáshelyen egészségügyi ellátás igénybevételére, amelynek részletszabályait - az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben - a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben szabályozza.

(1a) *  Az egymillió forintot meghaladó egészségügyi ellátások esetén a kihelyezett és hozzátartozója kérelmére a kihelyező vezető egyedi méltányosságot gyakorolhat az egészségügyi ellátási költségek megelőlegezése tekintetében. A megelőlegezett költség - a kifizetés napján érvényes a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon számolva - a kifizetést követő hónaptól a kihelyezett devizailletményéből legfeljebb 6 hónap alatt, egyenlő részletekben kerül levonásra.

(2) A hozzátartozó a fogadó államban - a kihelyező vezető előzetes hozzájárulásával - szabadon vállalhat munkát. A kihelyező vezető a mérlegelés során különösen nemzetbiztonsági szempontokat mérlegel.

(3) A kihelyezett és hozzátartozói a tartós külszolgálat időtartamára a külföldre utazásról szóló törvény rendelkezései alapján jogosultak diplomata- vagy külügyi szolgálati útlevél igénybevételére.

31. § *  (1) A tartós külszolgálat idejére a kihelyezett a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti alapszabadságra, továbbá a kormányzati igazgatásról szóló törvény 155. §-a szerinti pótszabadságra, valamint - a kormányzati igazgatásról szóló törvény 128. § (3) bekezdése szerinti álláshely besorolástól függő pótszabadság helyett -

a) az 1. melléklet szerinti technikai munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő kihelyezés esetén három munkanap,

b) az 1. melléklet szerinti adminisztratív munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő kihelyezés esetén öt munkanap,

c) az 1. melléklet szerinti diplomata munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő kihelyezés esetén hét munkanap,

d) az 1. melléklet szerint vezető munkaköri osztályba tartozó tartós külszolgálati munkakörbe történő kihelyezés esetén kilenc munkanap

pótszabadságra jogosult.

(2) A kormányzati igazgatásról szóló törvényben foglaltaktól eltérően a kihelyező vezető döntése szerint a belső szabályzatban meghatározott tartós légszennyezettségű állomáshelyenként megállapítva az oda kihelyezettek részére a tárgyévben időarányosan megállapított 5 nap rekreációs szabadság jár. A rekreációs szabadság a tárgyév utolsó napjáig adható ki és a kihelyezett eddig az időpontig veheti igénybe.

(3) A tartós külszolgálat időtartamára járó alap- és pótszabadságot a kihelyezettnek tartós külszolgálata időtartama alatt igénybe kell vennie. A szabadság kiadása a kormányzati igazgatásról szóló törvény 129. §-a alapján történik. A kihelyezés évében a kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján meghatározott és fel nem használt, belföldi jogviszonyra megállapított szabadságnapok a tartós külszolgálatra való kihelyezést követően a kormányzati igazgatásról szóló törvény 129. §-a alapján vehetők igénybe. A kihelyező szerv szakdiplomaták esetében csak a tartós külszolgálat időtartama alatt keletkező, időarányos szabadságot adja ki.

(4) Ha a kihelyezett a tartós külszolgálatának megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a tartós külszolgálaton töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett devizailletményt köteles visszafizetni.

(5) Az (1) bekezdésben foglalt szabadságon felül a kihelyezett a (6)-(7) bekezdésben szabályozott feltételekkel szabadságnak nem minősülő távollétet igazoló utazási nap, illetve egészségügyi vizsgálat céljából igénybe vehető szabadnap (a továbbiakban: orvosi nap) igénybevételére jogosult. Az utazási és orvosi nap felhasználása csak a tényleges Magyarországra történő utazáshoz, illetve a kihelyező szerv által meghatározott kötelező magyarországi orvosi vizsgálaton való megjelenéshez kapcsolódó konkrét távollét napok igazolására jogosít.

(6) A kihelyezés és a berendelés évének kivételével a kihelyezettet évente összesen

a) Európán belüli állomáshely esetében két, Európán kívüli állomáshely esetében négy, Ausztrália és Óceánia esetében hat utazási nap, valamint

b) állomáshelytől függetlenül két orvosi nap

illeti meg.

(7) A kihelyezettet az állomáshelyre történő első kiutazáskor és a végleges hazautazáskor - ideértve a másik állomáshelyre történő áthelyezést is - Európán belüli állomáshely esetében egy-egy, Európán kívüli állomáshely esetében kettő-kettő, Ausztrália és Óceánia esetében három-három utazási nap illeti meg. A külszolgálat megkezdésének és megszűnésének naptári évében, amennyiben abban az évben a külszolgálat időtartama nem éri el a kilenc hónapot, a kiutazáshoz, illetve a végleges hazautazáshoz biztosított utazási napokon túl a kihelyezett további utazási napokra nem jogosult.

(8) A szabadság kiadásának időpontját - a kihelyezett előzetes meghallgatása után - az éves szabadságolási terv alapján a külképviselet-vezető határozza meg. A külképviselet-vezető tekintetében a szabadság kiadásának időpontját a kihelyező szerv határozza meg.

(9) A 11. § (3) bekezdése szerinti külföldi felkészülési állományba, továbbá a 21. § (2) bekezdés szerinti átmeneti belföldi felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselő esetén szabadságolási tervet nem kell készíteni.

(10) Ha a kihelyezett kormányzati szolgálati jogviszonya tartós külszolgálata időtartama alatt szűnik meg, számára a végkielégítés, továbbá a szabadságmegváltás összege a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti besorolása helyett a 11. § (4) bekezdése szerinti illetmény alapulvételével kerül megállapításra.

(11) A kihelyezett a külszolgálata időtartama alatti rendkívüli munkavégzés ellentételezéseként ki nem adott szabadidő megváltására a tartós külszolgálatának időtartama alatt a 21. § (2) bekezdése szerinti illetmény alapulvételével, a külszolgálat befejezését követően jogosult.

(12) Nem minősül rendkívüli munkavégzésnek, ha a kihelyezett fogadásokon, rendezvényeken, konferenciákon, kulturális eseményeken vesz részt, illetve biztonsági szolgálatot lát el.

(13) A kihelyezett fizetés nélküli szabadságra vonatkozó igényét a kihelyező vezető bírálja el. A kihelyezettet a fizetés nélküli szabadság idejére a 23-26. § szerinti járandóságok nem illetik meg.

32. § (1) A külképviselet vezetője a tárgyévet megelőző három év teljesítményértékelése alapján a tárgyévre vonatkozóan javasolhatja a kihelyező vezetőnek a kihelyezett rangban történő előléptetését. A külképviselet vezetője kezdeményezheti továbbá a kihelyező vezetőnél a kihelyezett idő előtti végleges hazarendelését, ha a kihelyezett kihelyezés időtartama alatti minősítése átlag alatti teljesítményszintet ér el.

(2) A kihelyező vezető az (1) bekezdésben foglaltak alapján mérlegelési jogkörben eljárva - szakdiplomata esetén a szakminiszterrel való egyeztetést követően - dönt a kihelyezett rangban történő előléptetése vagy idő előtti berendelése tárgyában.

33. § (1) *  A kihelyezett a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti szolgálati elismerésre a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti illetmény helyett a 11. § (4) bekezdése szerinti illetmény alapulvételével jogosult.

(2) *  A kihelyezettet és a külképviselet által foglalkoztatott házastársat a keresőképtelensége időtartamára éves szinten összesen legfeljebb 90 napig, állomáshelyén a havi devizailletményének, illetve a külképviselet által foglalkoztatott házastársat a munkabérének 60%-a, belföldön 30%-a illeti meg. A 90. napot követően a kihelyezettet, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastársat - ha szállítható állapotban van - további gyógykezelésre haza kell szállítani. Az éves szinten a 90. napot meghaladó - további legfeljebb 90 nap - időtartamra a kihelyezett a devizailletményének, a külképviselet által foglalkoztatott házastárs a munkabérének 30%-ára jogosult függetlenül a tartózkodás helyétől.

(2a) *  Ha a felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselő táppénzre, baleseti táppénzre, csecsemőgondozási díjra, gyermekgondozási díjra jogosult, akkor a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) szabályai az irányadóak. A 11. § (3) bekezdése szerinti külföldi felkészülési állományba, valamint a 21. § (2) bekezdése szerinti belföldi felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselőt az Ebtv.-ben meghatározott betegszabadsága idejére a 11. § (4) bekezdése szerinti illetményének a 60%-a illeti meg.

(3) A kihelyezett tartós külszolgálata a keresőképtelensége kezdetét követő 180. napot követő napon megszűnik, a külszolgálat időtartamára létesített határozott idejű kormányzati szolgálati jogviszonya azonban keresőképtelensége fennállásáig, de legfeljebb 365 napig továbbra is fennáll.

(4) *  A kihelyezettet beteg gyermekének ápolása miatti keresőképtelenségének időtartamára - legfeljebb 90 napig - az (2) bekezdésben meghatározott mértékű devizailletmény illeti meg.

(5) *  A kihelyezett halála esetén a halál bekövetkeztéig járó díjazásán felül a kihelyezettel az állomáshelyen tartózkodó házastársa, vagy házastárs hiányában az állomáshelyen kint tartózkodó gyermek felügyeletére ideiglenesen kijelölt gyám a kihelyezett további egyhavi díjazásának megfelelő segélyre jogosult.

(6) *  A (2) bekezdés szerinti juttatásra, illetve a szülési szabadságra jogosult kihelyezett, valamint külképviselet által foglalkoztatott házastárs az Ebtv. 43. § (1) bekezdése szerinti táppénzre és az Ebtv. 40. § (1) bekezdése szerinti csecsemőgondozási díjra nem jogosult.

(7) *  A kihelyezett, valamint külképviselet által foglalkoztatott házastárs üzemi balesete vagy foglalkozási megbetegedés esetén a kihelyezettet devizailletménye, a külképviselet által foglalkoztatott házastársat a munkabére 100%-a, útibaleset esetén 90%-a illeti meg a keresőképtelenség időtartamára, de legfeljebb 90 napig. Az Ebtv. szerinti baleseti táppénzre a kihelyezett a tartós külszolgálat ideje alatt nem jogosult. Amennyiben a folyósítás ideje alatt megszűnik a kihelyezett tartós külszolgálata vagy kormányzati szolgálati jogviszonya, akkor a baleseti táppénz az Ebtv. 55. § (3) bekezdése szerinti fennmaradó jogosultsági időre folyósítható.

34. § Az a külképviselet, amelynek keretében a 3. § (3) bekezdése szerinti kulturális intézet vagy kulturális szolgálat működik, kulturális, oktatási és tudományos tevékenysége körében a fogadó ország előzetes hozzájárulása - amennyiben arra szükség van -, és a külpolitikáért felelős miniszter előzetes engedélye alapján, a hozzájárulásban, illetve az engedélyben meghatározott keretek között vállalkozási tevékenységet folytathat. A vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó bevételekkel és kiadásokkal a külképviselet-vezető az előirányzatok felhasználásának általános szabályai alapján számol el a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője felé.

35. § *  A külképviselet-vezető indokolt esetben, az állami vagyonnal és a költségvetési előirányzatokkal való felelős gazdálkodás elvének tiszteletben tartásával, a külképviselet kiadási előirányzatai terhére, a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője előzetes engedélyével, az engedélyben foglalt feltételek szerint támogatást, adományt, segélyt, felajánlást és más ellenérték nélküli kötelezettséget vállalhat és kifizetést teljesíthet.

35/A. § * 

35/B. § *  A 35. § alapján nyújtott támogatás, adomány és más ellenérték nélküli kötelezettségvállalás esetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 55. §-át nem kell alkalmazni.

35/C. § *  (1) A külpolitikáért felelős miniszter, valamint az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter kezeli a 3. mellékletben meghatározott adatokat.

(2) *  A 3. mellékletben meghatározott adatokat, valamint az adatokban bekövetkező változásokat - a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül - a tartós külszolgálatra kihelyezett kormánytisztviselő, valamint a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi igazgatásának állományában lévő kormánytisztviselő köteles a külpolitikáért felelős miniszternek bejelenteni.

(3) *  A 3. mellékletben meghatározott adatokat, valamint az adatokban bekövetkező változásokat - a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül - az EU ÁK-ra tartós külszolgálatra kihelyezett kormánytisztviselő, valamint a 10. § (1) bekezdése szerinti pályázó köteles az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszternek bejelenteni.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartás vezetésének célja az e törvényben meghatározott járandóságok a jogosult részére történő meghatározása és folyósítása. Az adatok kezelésének időtartama, a tartós külszolgálat megszűnését követő ötven év.

(5) *  Az 1. § (1) bekezdés f) pontja szerinti jogosultra vonatkozóan a kihelyező szerv által a közszolgálati alapnyilvántartásban kezelt adatok a kihelyező szerv által a tartós külszolgálati pályázati és felkészítési eljárást támogató informatikai rendszer nyilvántartásával összekapcsolhatóak.

35/D. § *  Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti érvényesítési jogosultság az e törvény hatálya alá tartozó, tartós külszolgálat alatt gazdálkodási feladatkört ellátó személy részére adható, aki

a) szakirányú szakmai végzettséggel rendelkezik vagy

b) legalább középfokú végzettséggel rendelkezik és a kihelyező szerv által szervezett gazdasági képzésen sikeres szakmai vizsgát tett.

11. A szakdiplomatákra vonatkozó különös rendelkezések

36. § (1) A szakdiplomatára a diplomatára vonatkozó rendelkezéseket az e szakaszban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Szakdiplomata-álláshely létesítése érdekében a külpolitikáért felelős miniszter a szakminiszterrel történő egyeztetést követően együttes előterjesztést nyújt be (a továbbiakban: előterjesztés) a Kormánynak. A Kormánynak benyújtandó előterjesztésre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3) A szakdiplomata-álláshelyre vonatkozó pályázatot a szakminiszter hirdeti meg és bírálja el. A szakdiplomata személyére a pályázat eredménye vagy kivételesen kijelölés alapján a szakminiszter tesz javaslatot a kihelyező vezetőnek. Kihelyezésre akkor kerül sor, ha a szakminiszter személyi javaslatával a kihelyező vezető egyetért.

(4) *  A kihelyezésre kerülő személy a felkészülés, valamint a tartós külszolgálat idejére - a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti külszolgálati kirendeléssel, vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 62. §-a szerinti más szervhez történő vezényléssel vagy a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 51. §-a szerinti más szervnél történő szolgálatteljesítésre vezényléssel - a kihelyező szerv központosított álláshely-állományába kerül.

(4a) *  A 36. § (4) bekezdés szerinti vezénylés esetén a hivatásos állomány vezényelt tagja a kihelyező szervhez történő vezénylést követően a tartós külszolgálat idejére a 11. § (3) bekezdés szerinti tartós külszolgálati felkészülést támogató szervezeti egység állományába kerül kinevezésre kormánytisztviselőnek. A (4) bekezdés szerinti vezénylés esetén a Hszt. és a Hjt. illetményre vonatkozó rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kihelyező szerv állományába vezényelt a kormánytisztviselői kinevezése idejére illetményként kizárólag a 11. § (4) bekezdése szerinti díjazásra jogosult, a kihelyező szervnél a kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselőket megillető egyéb juttatások, illetve tartós külszolgálatra történő kihelyezése esetén kizárólag az e törvény szerinti díjazás és egyéb juttatások illetik meg.

(4b) *  A kihelyező szerv a Hszt. alapján vezényelt állományt érintő munkáltatói intézkedéseinek egy példányát megküldi a vezénylő szerv részére.

(5) *  A szakdiplomata munkaköri leírását - a szakminiszter által előterjesztett részletes javaslat alapján - a kihelyező szerv készíti el és a kihelyező vezető hagyja jóvá.

(6) A szakdiplomata a külképviselet munkájában a külképviselet-vezető utasításai szerint vesz részt, szakmai irányítását a szakminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben a szakminiszterrel egyeztetve, a külképviselet-vezetőn keresztül a kihelyező vezető végzi.

(7) A (6) bekezdés rendelkezéseitől eltérően az EU ÁK Kül- és Biztonságpolitikai Hivatalánál külszolgálatot teljesítő szakdiplomata szakmai irányítását a szakminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben a szakminiszter végzi, az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium egyidejű tájékoztatása mellett.

(8) A szakdiplomata tartós külszolgálata a kihelyező vezető kezdeményezésére csak a szakminiszter egyetértésével szüntethető meg. A szakdiplomata tartós külszolgálatának megszüntetését a szakminiszter is kezdeményezheti a kihelyező vezetőnél azzal, hogy a szakminiszter döntése a kihelyező szervre nézve kötelező.

(9) A szakdiplomata kihelyezésének meghiúsulása vagy tartós külszolgálatának megszűnése vagy megszüntetése esetén a szakdiplomata a szaktárca vagy a szaktárca irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi államigazgatási szerv állományába is visszahelyezhető, annak vezetője egyetértésével. A visszahelyezésről a kihelyező szerv vezetője, a szakminiszterrel egyeztetve intézkedik.

(10) A szakdiplomata ideiglenes hazarendelésének a kihelyező szerv mellett a szaktárca működési körén kívül eső elháríthatatlan ok is alapját képezheti.

(11) Szakdiplomata tartós külszolgálatának a kihelyezés visszavonásával történő megszüntetéséről a kihelyező szerv haladéktalanul értesíti a szakminisztert.

III. FEJEZET

AZ EU ÁK-RA VONATKOZÓ ELTÉRŐ RENDELKEZÉSEK

37. § *  A 19. § és a 28. § (1) bekezdése az EU ÁK tekintetében nem alkalmazható.

12. Az EU ÁK jogállása, irányítása, működtetése

38. § (1) Az EU ÁK az Európai Unió melletti, a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, az Európai Uniós tagságból eredő jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése, a magyar érdekek hatékony képviselete szempontjából központi külképviselet, amelynek elsődleges feladata az Európai Unió döntéshozatali eljárásai tekintetében a magyar álláspont kialakításában és képviseletében való részvétel.

(2) Az EU ÁK az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeként működik, költségvetése az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében önálló címet képez. Az EU ÁK költségvetésének tervezésével, az előirányzatok átcsoportosításával és a beszámoló jóváhagyásával kapcsolatos feladatokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter látja el.

(3) Az 5. §-tól eltérően az EU ÁK irányítását - beleértve az EU ÁK funkcionális működtetését is - az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter látja el.

(4) Az EU ÁK szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat a külképviselet-vezető javaslatára az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter utasításban állapítja meg.

13. A külképviselet vezetőjének feladatai, helyettesítésének rendje

39. § *  A 6. §-tól, a 9. § (2) bekezdésétől és a 9/A § (2) bekezdésétől eltérően a külképviselet vezetője

a) a külképviselet tagjai tekintetében gondoskodik a nemzetközi jogi normák, valamint a fogadó állam és Magyarország jogszabályai és egyéb normái betartásáról és az azoknak megfelelő külképviseleti működésről, továbbá azok megsértése esetén gondoskodik a jogsértés kivizsgálásáról és megteszi a jogkörébe tartozó egyéb szükséges intézkedéseket,

b) *  írásban - a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel, valamint a munka törvénykönyvéről szóló törvénnyel és a fogadó állam munkajogi szabályozásával összhangban - meghatározza a külképviselet munkarendjét és a munkavégzés különleges szabályait,

c) gyakorolja a diplomaták és szakdiplomaták, valamint az adminisztratív és technikai személyzet tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által átruházott munkáltatói jogokat,

d) *  az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által átruházott hatáskörben munkaszerződést köt a külképviselet által foglalkoztatott munkavállalóval, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastárssal, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat,

e) az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által meghatározott körben dönt a külképviselet feladatkörébe tartozó ügyekben,

f) a kihelyező vezető által meghatározott keretek között irányítja, ellenőrzi a külképviselet működését, felelősséggel tartozik, különösen a külképviselet eszközeivel és pénzügyi forrásaival való jogszerű gazdálkodásért a rendelkezésre álló költségvetési kereteken belül, valamint a folyamatba épített, illetve időszakonkénti ellenőrzésért,

g) folyamatosan ellenőrzi a külképviselet tagjainak munkavégzését,

h) a külképviselet tevékenységéről és működéséről folyamatosan beszámol az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszternek, a közös kül- és biztonságpolitika tekintetében a külpolitikáért felelős miniszternek,

i) ellátja a jogszabályban és a kihelyezési okiratban, valamint a munkaköri leírásban meghatározott további feladatokat.

40. § (1) *  A 7. § (1) bekezdésétől eltérően a képviselet-vezető COREPER II. nagykövet távollétében, vagy akadályoztatása esetén a COREPER I. nagykövet jár el. A COREPER I. nagykövet hiányában, távollétében, illetve akadályoztatása esetén helyettesként a PSC nagykövet jár el. Ha a COREPER II. nagykövet-munkakör átmenetileg nincs betöltve, a COREPER II. nagykövet jogkörében és feladatkörében - a kihelyező vezető eltérő utasítása hiányában - helyettesként a COREPER I. nagykövet jár el.

(2) Az EU ÁK helyettesítési rendjének részletes szabályairól az EU ÁK szervezetére és működésére vonatkozó szabályok rendelkeznek.

14. Kihelyezésre kerülő személyek felkészítése, irányítása

41. § (1) *  A 10. § (1) bekezdésétől eltérően az EU ÁK tekintetében az adminisztratív és technikai, valamint a diplomata-álláshelyet pályázat útján az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter hirdeti meg.

(2) *  A miniszter hivatali érdekéből kivételesen az (1) bekezdés szerinti pályázat mellőzésével, kijelölés útján is dönthet a diplomata, valamint az adminisztratív és technikai álláshely betöltéséről.

(3) A 10. § (3) bekezdésétől eltérően a pályáztatással összefüggő részletes szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter határozza meg.

15. Rangadományozás, ranghasználat

42. § (1) A 12. § (1) bekezdésétől eltérően az EU ÁK-n diplomáciai feladatokat ellátó kormánytisztviselőnek az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter adományozza a diplomáciai rangot, a külpolitikáért felelős miniszterrel történő egyeztetést követően.

(2) A 13. § (1) bekezdésétől eltérően az EU ÁK-ra nagykövetként kihelyezésre kerülő kormánytisztviselők tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rang adományozására, illetve a nagykövetek helyettesei (az Antici-, Mertens-, Nicolaidis diplomaták) tekintetében a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter rang adományozására.

(3) Az (1) bekezdés alapján az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter a kormánytisztviselő részére

a) segédattasé,

b) attasé,

c) III., II. vagy I. osztályú titkár,

d) II. vagy I. osztályú tanácsos

diplomáciai rangot adományozhat.

(4) *  A 14. § (3) bekezdésétől eltérően a diplomáciai rangot - ide nem értve a (2) bekezdésben meghatározottakat - az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter adományozza a 14. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő kormánytisztviselőknek, a külpolitikáért felelős miniszterrel történő egyeztetést követően.

16. A tartós külszolgálat létesítése, megszüntetése

43. § *  A 15. § (1) bekezdésétől eltérően az EU ÁK-ra az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kormánytisztviselője - ideértve az ágazati szakmai feladat ellátására e szervhez meghatározott időre áthelyezett kormánytisztviselőt - helyezhető ki tartós külszolgálatra a kihelyező vezető döntése szerint. A kihelyezett felett a munkáltatói jogokat a kihelyező vezető gyakorolja.

44. § A 17. § (2) bekezdésétől eltérően, az EU ÁK-ra kihelyezettek esetében, a tartós külszolgálat megállapított időtartama hivatali érdekből, valamint különös méltánylást érdemlő ok miatt, a kihelyezett egyetértésével meghosszabbítható.

45. § A 19. § (3) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-ra kihelyezettek ideiglenes kiküldetésére vonatkozó szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter állapítja meg rendeletben.

46. § A 20. § (4) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-ra kihelyezettek esetében a 20. § (3) bekezdés d) pontjában foglalt nemzetközi jogi ok fennállása tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter dönt.

17. Kihelyező okirat

47. § A 22. § (2) bekezdésétől eltérően a kihelyezésre vonatkozó okiratnak nem kell tartalmaznia a biztonsági szolgálat ellátására vonatkozó kötelezettséget.

18. Járandóságok

48. § (1) A 23. § (7) bekezdésétől eltérően az EU ÁK tekintetében a központi költségvetésről szóló törvény magasabb deviza-illetményalapot is megállapíthat.

(2) A 23. § (8) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK tekintetében a következő költségvetési évre vonatkozó deviza-alapilletményt - a 23. § (8) bekezdés szabályainak alkalmazásával - az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter teszi rendeletben közzé.

49. § A 24. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-t a külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helye, valamint az élhetőség szempontjából az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter sorolja be rendeletben kategóriába, amely az EU ÁK-ra kihelyezettek deviza-illetménypótlékának meghatározása tekintetében irányadó.

50. § (1) A kihelyező vezető az EU ÁK kimagasló teljesítményt nyújtó, illetve jelentős diplomáciai, vagy európai uniós szakmai tapasztalattal rendelkező diplomatája és szakdiplomatája részére a 23-24. § szerinti deviza-illetmény helyett, a 23-24. § szerinti számított deviza-illetménynél magasabb összegű deviza személyi illetményt állapíthat meg.

(2) A deviza személyi illetmény határozott időre, legfeljebb egy naptári évre kerül megállapításra, amely a határozott idő letelte előtt is visszavonható, illetve a határozott idő letelte után ismét megállapítható.

(3) A 22. § (7) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a deviza személyi illetmény megállapításához, illetve visszavonásához nem szükséges a kihelyezett beleegyezése.

(4) A 27. § (3) bekezdése és a 33. § (2) bekezdése alkalmazásában a kifizetés alapja akkor is a kihelyezett havi devizailletménye, ha a kihelyező vezető a kihelyezett részére deviza személyi illetményt állapított meg.

51. § (1) Az EU ÁK diplomatája és szakdiplomatája részére - tevékenysége kiemelt jelentőségére, összetettségére tekintettel - a 23-24. § szerinti devizailletményen felül állandó képviseleti devizapótlék fizethető.

(2) Az állandó képviseleti devizapótlék megállapításának további feltételeire, mértékére vonatkozó részletes szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

52. § (1) A 25. § (1)-(6) bekezdésétől eltérően az EU ÁK-ra kihelyezett lakhatási költségtérítésre és ahhoz kapcsolódó költségtérítés-kiegészítésre nem jogosult.

(2) *  A 25. § (9) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-ra vonatkozó vegyes, valamint gyermeknevelési költségtérítés szorzókat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter állapítja meg rendeletben, amelynek mértékét szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja.

(2a) *  A 25. § (4) bekezdésétől eltérően az EU ÁK tekintetében a központi költségvetésről szóló törvény a 25. § (2) bekezdés c) pont ca) alpontja szerinti költségtérítés esetében alacsonyabb költségtérítés-alapot is megállapíthat.

(3) *  A 25. § (10)-(13) bekezdésétől eltérően a kihelyező szerv köteles a kihelyezett számára a feladatkörének, a vele együtt élő hozzátartozói összetételének, létszámának, valamint a reprezentációs és biztonsági követelményeknek megfelelő lakást, a külképviselet-vezető esetében rezidenciát biztosítani.

(4) A (3) bekezdés szerinti lakás, rezidencia bérleti díját, illetve - ideiglenes szállodai elhelyezés esetén - a szállodai elhelyezés költségeit a kihelyező szerv viseli.

(5) A (3) bekezdés szerinti lakás, rezidencia fenntartásával kapcsolatos valamennyi számlázott vagy a bérleti szerződésben szereplő költség (többek között a közös költség, a közüzemi és telekommunikációs szolgáltatások díja) megfizetése, továbbá az igénybe vett, de számla ellenében nem fizethető szolgáltatások, költségek ellentételezése - a kapott átalány-költségtérítés terhére - a kihelyezettet terheli.

(6) A 25. § (14) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-ra kihelyezettek esetében a gépkocsivásárlás céljára nyújtható kölcsön feltételeit az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter állapítja meg rendeletben.

(7) *  Ha a kihelyező szerv az EU ÁK-ra kihelyezett számára berendezés nélküli lakást biztosít, a kihelyezett számára egyszeri költözési költségtérítés fizethető. A költözési költségtérítés megállapításának további feltételeire, mértékére vonatkozó részletes szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

(8) *  A kihelyező szerv az EU ÁK-ra kihelyezettek számára az euróárfolyam-emelkedés hatásának mérséklésére árfolyam-kompenzációt biztosíthat. Az árfolyam-kompenzáció megállapításának feltételeire, mértékére vonatkozó részletes szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

53. § A 26. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a (2) bekezdés a) pontja szerinti szabályokat az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter állapítja meg rendeletben, illetve a (2) bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálatot az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter végzi el.

19. Sajátos munkajogi szabályok

54. § *  (1) A 29. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK esetében a COREPER II., a COREPER I. és a PSC nagykövetek munkarendje kötetlen.

(2) Az EU ÁK-ra kihelyezettek munkarendjét - ideértve a kötetlen munkarend meghatározását az (1) bekezdés szerinti személyi körön kívüli kihelyezettek esetében is - a külképviselet-vezető határozza meg.

55. § *  A 35. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK külképviselet-vezetője az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter engedélyével és az abban foglalt feltételek szerint vállalhat támogatást, adományt, segélyt, felajánlást és más ellenérték nélküli kötelezettséget és teljesíthet kifizetést, a 35. §-ban foglalt egyéb szempontok betartása mellett.

56. § (1) A 36. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-n létesítendő szakdiplomata-álláshely tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter nyújt be előterjesztést a Kormányhoz a szakminiszter kezdeményezését, illetve a szakminiszterrel való egyeztetést követően.

(1a) *  A 36. § (5) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakdiplomata munkaköri leírását a szakminiszterrel egyeztetve a kihelyező szerv készíti el.

(1b) *  A 36. § (4) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kihelyező vezető döntése alapján a kihelyezésre kerülő személy a tartós külszolgálatra történő felkészülést a szaktárca állományából is teljesítheti, amennyiben érvényes és kockázatmentes nemzetbiztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.

(2) *  A 36. § (8) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az EU ÁK-n foglalkoztatott szakdiplomata tartós külszolgálata a kihelyező vezető kezdeményezésére megszüntethető. A szakdiplomata tartós külszolgálatának megszüntetésére vonatkozó szakminiszteri kezdeményezés a javaslatról a szakminiszter és a kihelyező vezető együttesen dönt.

IV. FEJEZET

A DIPLOMÁCIAI, A KONZULI ÉS A KERESKEDELMI KÉPVISELETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE

57. § (1) A diplomáciai képviselet vezetője összehangolja a fogadó államban működő konzuli és kereskedelmi képviseleteknek a fogadó állammal fennálló politikai kapcsolatokra kiható tevékenységét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hatáskör megfelelő gyakorlása érdekében, ha a konzuli, vagy kereskedelmi képviseletnél a fogadó állammal fennálló politikai kapcsolatokat lényegesen érintő ügyben jár el, a konzuli vagy kereskedelmi képviselet vezetője egyeztet a diplomáciai képviselet vezetőjével.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, a konzuli képviselet vezetője a konzuli kerületen belül önállóan jár el a kereskedelmi, gazdasági, kulturális, tudományos és baráti kapcsolatok fejlesztésével összefüggő, valamint a kihelyező szerv által közvetlenül rá bízott egyéb feladatok teljesítése és az ezekkel kapcsolatos jelentőmunka során.

(4) A diplomáciai, konzuli vagy kereskedelmi képviselet közötti hatásköri összeütközés esetén - ha az egyeztetés nem vezet eredményre - az eljáró külképviseletet a külpolitikáért felelős miniszter az összeütközésről való tudomásszerzéstől számított 24 órán belül kijelöli.

V. FEJEZET * 

A KÖZÉRDEKŰ VAGY KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADATOK MEGISMERHETŐSÉGE * 

57/A. § *  (1) Ha

a) a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó támogatási szerződés megkötésére irányuló eljárással összefüggésben

aa) a támogatási kérelemben,

ab) a támogatási kérelem befogadhatóságának vizsgálatakor keletkezett iratokban,

ac) a támogatási döntésben, illetve feltételes támogatási ajánlatban,

ad) a támogatási szerződés módosítására irányuló kérelem vizsgálatakor keletkezett iratokban, valamint

ae) a beszámolás és visszakövetelés során keletkezett iratokban

foglalt adatok,

b) a diplomáciai vagy gazdasági kapcsolatok jövőbeli kialakítására, módosítására vagy megszüntetésére irányuló, az erre vonatkozó döntés meghozatala előtt keletkezett, a diplomáciai érintkezés formalizált és nem formalizált dokumentumaiban foglalt adatok, valamint

c) a tartós külszolgálatra kihelyező szervvel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, a külgazdasági, külpolitikai, valamint a diplomáciai feladatellátásban érintett vagy abban közreműködő személyek valamely, e feladatellátással összefüggésben kezelt személyes adatának

megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti, azok megismerése iránti igény teljesítését az e bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő adat tekintetében, annak keletkezésétől számított öt évig meg kell tagadni.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatok megismerése iránti igény teljesíthetőségéről

a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatok tekintetében - Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeit mérlegelve - a külgazdasági ügyekért felelős miniszter,

b) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatok tekintetében - Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit mérlegelve - a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter

dönt.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

20. Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

58. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben foglal kivétellel - 2016. augusztus 1-jén lép hatályba.

(2) Az 1. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése, a 23-26. §, a 18. alcím, a 58. § (4) bekezdése, a 59. § (2) bekezdés e)-f) és k) pontja, a 59. § (3) bekezdés c)-d) és f) pontja, a 63. §, a 64. § a) pont aa) alpontja, ac)-ae) alpontja és b) pontja, valamint az 1. és a 2. melléklet 2017. augusztus 1-jén lép hatályba.

(3) *  E törvény rendelkezéseit a törvény hatálybalépésekor tartós külszolgálatot ellátó kormánytisztviselők esetében is alkalmazni kell.

(4) Ha az e törvény szerint megállapított pénzbeli és nem pénzbeli juttatás és a jogviszonyból eredő egyéb jogosultságok a törvény hatálybalépésekor tartós külszolgálatát töltő kihelyezettre nézve kedvezőtlenebbek a kihelyezés időpontja szerint megállapított pénzbeli és nem pénzbeli juttatásainál és a jogviszonyból eredő egyéb jogosultságainál, akkor a folyamatban lévő tartós külszolgálatának befejezéséig a kihelyezett a kihelyezése időpontjában megállapított juttatásokra és a jogviszonyból eredő egyéb jogosultságokra jogosult.

(5) A 14. § (2) bekezdés c) pontja szerinti feltételnek meg nem felelő diplomáciai vagy konzuli rangú kormánytisztviselőnek e törvény hatálybalépését követő két éven belül meg kell szereznie az előírt szintnek megfelelő nyelvvizsgát.

(6) Az e törvény hatálybalépésekor munkaviszony keretében tartós külszolgálatot teljesítő kihelyezett tekintetében e törvény rendelkezéseit munkakörének megfelelően kell alkalmazni azzal, hogy jogviszonya nem alakul át kormányzati szolgálati jogviszonnyá.

(6a) *  A (6) bekezdés szerinti, a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériummal mint kihelyező szervvel határozatlan idejű munkaviszonyban álló kihelyezettek munkaviszonyára a 21. §-t kell alkalmazni.

(7) A kihelyező vezető az EU ÁK kimagasló teljesítményt nyújtó, illetve jelentős diplomáciai vagy európai uniós szakmai tapasztalattal rendelkező diplomatája és szakdiplomatája részére 2017. július 31-ig személyi illetményt állapíthat meg.

(8) A (7) bekezdés szerinti személyi illetmény bármikor visszavonható, ami nem minősül a kihelyező okirat módosításának.

(9) Az EU ÁK diplomatája és szakdiplomatája részére - tevékenysége kiemelt jelentőségére, összetettségére tekintettel - állandó képviseleti devizapótlék fizethető.

(10) *  A tartós külszolgálatot teljesítő, a kormányzati igazgatásról szóló törvény 82. § (11) bekezdésében foglalt végzettségi követelményeknek meg nem felelő kihelyezettek e végzettségi követelmény teljesítése alól külszolgálatuk megszűnéséig felmentést kapnak.

(10a) * 

(11) *  A 2017. költségvetési évre vonatkozó deviza-illetményalap, lakhatási és vegyes költségtérítés-alap, valamint óvodáztatási és iskoláztatási költségtérítés-alap összegeit e törvény tartalmazza. A 2017. költségvetési évre vonatkozó

a) deviza-illetményalap 425 000 forint,

b) lakhatási és vegyes költségtérítés-alap 300 000 forint,

c) óvodáztatási és iskoláztatási költségtérítés-alap 150 000 forint.

58/A. § *  (1) E törvénynek az egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról szóló 2018. évi LXXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. hatálybalépését megelőzően létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik 58. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezést.

58/B. § *  E törvénynek az egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról szóló 2019. évi LIX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított rendelkezéseit a Módtv2. hatálybalépését megelőzően létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.

58/C. § *  (1) E törvénynek a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel megállapított rendelkezéseinek hatálybalépésekor

a) a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett kihelyező szerv (e § alkalmazásában a továbbiakban: minisztérium) által e törvény szerinti tartós külszolgálatra történő kihelyezés céljából határozott időre más kormányzati igazgatási szervhez áthelyezett,

b) a kormányzati igazgatásról szóló törvény 103. §-a szerinti nemzeti szakértői vagy ezzel egyenértékű tevékenységet folytató vagy

c) állam- vagy kormányközi nemzetközi szervezetnél, illetve az Európai Unió szerveinél átmenetileg jogviszonyt létesített

azon kormánytisztviselő, aki felett a kormányzati igazgatásról szóló törvény 81. § (1) bekezdése szerint a minisztérium hivatali szervezetének vezetője gyakorolja a munkáltatói jogokat, az e törvény 11. § (3) bekezdése szerinti külföldi felkészülési állományba helyezett kormánytisztviselőnek minősül.

(2) A határozott idejű áthelyezés, a nemzeti szakértői vagy ezzel egyenértékű tevékenység vagy állam- vagy kormányközi nemzetközi szervezetnél, illetve az Európai Unió szerveinél fennálló átmenetileg létesített jogviszony megszűnése vagy megszüntetése esetén, valamint a kormányzati igazgatásról szóló törvény 131. § (2) bekezdése szerinti esetben a kormánytisztviselő vonatkozásában a kihelyező szerv a 21. § szerinti, az átmeneti belföldi felkészülési állományba tartozó kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.

(3) E törvény szerinti azon kormánytisztviselőt, aki felett a kormányzati igazgatásról szóló törvény 81. § (1) bekezdése szerint a minisztérium hivatali szervezetének vezetője gyakorolja a munkáltatói jogokat

a) az e törvény hatálya alá tartozó másik kihelyező szervnél történő tartós külszolgálati kihelyezés érdekében történő külszolgálati kirendelés esetén,

b) a kormányzati igazgatásról szóló törvény 103. §-a szerinti vagy ezzel egyenértékű tevékenység esetén,

c) - a kormányzati igazgatásról szóló törvény 104. § (8) bekezdésében foglaltaktól eltérően - állam- vagy kormányközi nemzetközi szervezetnél, illetve nemzetközi vagy regionális szervezetnél vagy az Európai Unió szerveinél külügyi, külpolitikai, nemzetközi vagy egyéb diplomáciai tevékenység megkezdése érdekében történő átmeneti jogviszony létesítése esetén, vagy

d) a kormányzati igazgatásról szóló törvény 131. § (2) bekezdése szerinti esetben

annak időtartamára a kihelyező vezető a kormányzati igazgatásról szóló törvény 56. § (4) bekezdése szerinti álláshelyre, külföldi felkészülési állományba helyezi. Az e bekezdés szerint külföldi felkészülési állományba helyezett kormánytisztviselő jogviszonyára a 11. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) A (3) bekezdés a)-d) pontja szerint kormánytisztviselő jogviszonyára a (3) bekezdés a)-d) pontja szerinti időtartam megszűnését vagy megszüntetését követően - a kormányzati igazgatásról szóló törvény 56. § (4) bekezdése szerinti álláshelyre, belföldi felkészülési állományba történő áthelyezésével - a 21. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

58/D. § *  Ha a 11. § (3) bekezdése szerinti külföldi felkészülési állományba, valamint a 21. § (2) bekezdése szerinti belföldi felkészülési állományba kinevezett kormánytisztviselő számára a keresőképtelenségére tekintettel járó pénzbeli egészségbiztosítási ellátások folyósítása 2019. január 1-jét megelőzően megkezdődött, akkor az ellátás továbbfolyósításánál továbbra is az Ebtv. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

21. Felhatalmazó rendelkezések

59. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) *  a szakdiplomata-álláshely létesítésére vonatkozó, Kormánynak benyújtandó előterjesztés, a szakdiplomata felkészítése és szakmai irányítása, továbbá a szakdiplomata és a szaktárca közötti kapcsolattartás, * 

b) *  a tartós külszolgálathoz kapcsolódó felkészítés, valamint * 

c) *  a külképviselet költségvetése tervezésének, pénzellátásának, előirányzat-felhasználásának, gazdálkodásának és nyilvántartásának, valamint a költségvetési támogatásoknak az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott rendjétől, illetve az államháztartási számvitel általános előírásaitól eltérő, * 

d) *  az egységes külképviseleti rendszer adminisztratív-technikai működésével és fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásának * 

részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

(2) Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy

a) a kihelyezettel életvitelszerűen a tartós külszolgálat helyén tartózkodó, jövedelemszerző tevékenységet nem folytató házastárssal kapcsolatos nyilatkozat és annak megtételének, * 

b) *  - az EU ÁK tekintetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszterrel egyetértésben - a rangadományozás és ranghasználat,

c) *  a kihelyezés szakmai követelményeinek és azok teljesítésének, * 

d) *  a tartós külszolgálatát teljesítő kihelyezett, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastárs harmadik országban történő ideiglenes kiküldetése teljesítésének, * 

e) *  a külképviseletek külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helyük, valamint élhetőségük szempontjából való besorolását tartalmazó, összesített, külképviseleti besorolási szorzót, valamint a devizailletmény és a költségtérítés számításának e törvényben nem rendezett, * 

f) az egyes külképviseletekhez tartozó költségtérítés-szorzók, * 

g) *  a külképviselet által foglalkoztatott munkavállaló foglalkoztatásának, * 

h) az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben a kihelyezett és hozzátartozói tartós külszolgálata alatt az állomáshelyen való egészségügyi ellátás igénybevételének, * 

i) a biztonsági szolgálat, * 

j) a pályáztatás, * 

k) *  a költségvetésről szóló törvény kihirdetésétől számított 45 napon belül az egyes állomáshelyekre vonatkozó, az ENSZ-szorzóval korrigált, a következő költségvetési évre vonatkozó, az ENSZ által a költségvetés tervezésének évében először közzétett szorzószámok figyelembevételével, állomáshelyenként megállapított deviza-alapilletmények, * 

l) a kihelyezett munkarendjének, valamint a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és a készenlét elrendelésének, nyilvántartásának és elszámolásának, továbbá a szabadság kiadásának, * 

m) *  kihelyezett részére nyújtható kamatmentes illetmény- és költségtérítés-előlegnek és nyújtásának, * 

n) *  kizárólag gépkocsivásárlás céljára nyújtható kölcsön, valamint * 

o) *  a külképviselet által foglalkoztatott házastárs foglalkoztatásának, * 

p) *  a külügyi szakmai vizsga * ,

q) *  a kihelyező szervnél működő foglalkozás-egészségügyi szolgálat által végzett orvosi vizsgálat

részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.

(3) Felhatalmazást kap az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter, hogy az EU ÁK tekintetében

a) *  a kihelyezés szakmai követelményeinek és azok teljesítésének, * 

b) *  a tartós külszolgálatát teljesítő kihelyezett, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastárs harmadik országban történő ideiglenes kiküldetése teljesítésének,

c) *  az EU ÁK külpolitikai viszonyrendszerben elfoglalt helye, az élhetőség szempontjából való besorolását tartalmazó, összesített, külképviseleti besorolási szorzót, valamint a devizailletmény és a költségtérítés számításának e törvényben nem rendezett, * 

d) a költségtérítés-szorzók, * 

e) a pályáztatás, * 

f) *  a költségvetésről szóló törvény kihirdetésétől számított 45 napon belül az ENSZ-szorzóval korrigált, a következő költségvetési évre vonatkozó, az ENSZ által a költségvetés tervezésének évében először közzétett szorzószámok figyelembevételével megállapított deviza-alapilletmények, * 

g) a kihelyezett munkarendjének, valamint a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és a készenlét elrendelésének, nyilvántartásának és elszámolásának, továbbá a szabadság kiadásának,

h) *  a kizárólag gépkocsivásárlás céljára nyújtható kölcsön,

i) *  az állandó képviseleti devizapótlék megállapításának további feltételeire, mértékére vonatkozó, valamint * 

j) *  a külképviselet által foglalkoztatott házastárs foglalkoztatásának,

k) *  a költözési költségtérítés * ,

l) *  az árfolyam-kompenzáció feltételeinek és mértékének

részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.

(3a) *  Felhatalmazást kap az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter, hogy az európai uniós szakmai vizsga részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

(4) *  Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy - a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben - a közvetlen alárendeltségébe tartozó külképviseleti szervezeti egységeknél tartós külszolgálatot ellátó kormánytisztviselőkre vonatkozó, e törvénytől eltérő szabályokat rendeletben állapítsa meg. * 

60. § (1) E törvény alapján az EU ÁK funkcionális működtetésével kapcsolatos, az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében 2016. augusztus 1-jével a Miniszterelnökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogutódja.

(2) A feladat ellátásához kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a költségvetési megállapodás hatálybalépésének napjával a Miniszterelnökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogutódja azzal, hogy amennyiben ezen időpont e törvény hatálybalépésének napjánál későbbi, úgy az átmeneti időszakban a feladatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium látja el.

(3) Az (2) bekezdés szerinti jogutódlás kiterjed különösen az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a következő jogviszonyokra:

a) a vagyoni jogok és kötelezettségek,

b) a feladatokhoz tartozó ingó és ingatlan eszköz- és infrastruktúra-állomány,

c) az EU ÁK-ra kihelyezett adminisztratív és technikai személyzet, illetve az EU ÁK által foglalkoztatott munkavállalók kormányzati szolgálati jogviszonya, illetve munkaviszonya,

d) *  a c) pontban foglaltakon kívüli azon kormánytisztviselők és munkavállalók kormányzati szolgálati jogviszonya, illetve munkaviszonya, akik az (1) bekezdés szerinti feladatot, e törvény hatálybalépéséig a Külgazdasági és Külügyminisztériumban ellátták, valamint

e) *  a d) pontban megjelölt kormánytisztviselőkkel, és munkavállalókkal összefüggő funkcionális feladatokat ellátó kormánytisztviselők és munkavállalók kormányzati szolgálati jogviszonya, illetve munkaviszonya.

22. Módosító és hatályon kívül helyező rendelkezések

61-62. § * 

63. § * 

64. § Hatályát veszti

a) a Kttv.

aa) * 

ab) * 

ac)-ae) * 

b) *  a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet 1. §-a és II. fejezete.

1. melléklet a 2016. évi LXXIII. törvényhez * 

I. Munkaköri és rangok szerinti besorolás - külképviseletek az EU ÁK nélkül

Munkaköri osztály Munkakör Rang Szorzó
Vezetői munkakörök Külképviselet-vezető a 3. § (1) bekezdés a) és c) pont szerinti külképviseleten 5,0
Külképviselet-vezető a 3. § (1) bekezdés b) és d) pont szerinti külképviseleten 4,6
Első beosztott diplomata, első beosztott konzul 4,2
Külföldi magyar kulturális intézetet vezető kulturális tanácsos, vezető konzul 4,0
Diplomata munkakörök Beosztott diplomata rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 4,0
I. osztályú tanácsos 3,9
II. osztályú tanácsos 3,8
I. osztályú titkár 3,7
II. osztályú titkár 3,6
III. osztályú titkár 3,5
attasé 3,4
segédattasé 3,3
Adminisztratív Gazdasági vezető I. osztályú titkár 3,7
munkakörök II. osztályú titkár 3,6
III. osztályú titkár 3,5
attasé 3,4
segédattasé 3,3
Regionális rendszergazda attasé 3,4
segédattasé 3,3
Gazdasági felelős 3,0
Rendszergazda, külképviselet-vezetői titkárnő, gazdasági ügyintéző 2,8
Titkárnő (titkársági referens), konzuli ügyintéző, kommunikációs munkatárs 2,6
Technikai Nagyköveti gépkocsivezető 2,4
munkakörök Gépkocsivezető, szakács, gondnok 2,2
Hivatalsegéd, takarító 2,0

II. Munkaköri és rangok szerinti besorolás - EU ÁK

Munkaköri osztály Munkakör Rang Szorzó
Vezetői munkakörök Állandó Képviselet vezetője (COREPER II. nagykövet) 5,0
Állandó Képviselet helyettes vezetője (COREPER I. nagykövet) 4,8
Kül- és Biztonságpolitikai Hivatal vezetője (PSC nagykövet) 4,6
Antici diplomata 4,2
Mertens, Nicolaidis diplomata, kabinetfőnök 4,0
Gazdasági főigazgató 3,9
Csoportvezető 3,8
Diplomata munkakörök rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 4,0
I. osztályú tanácsos 3,9
II. osztályú tanácsos 3,8
I. osztályú titkár 3,7
II. osztályú titkár 3,6
III. osztályú titkár 3,5
attasé 3,4
segédattasé 3,3
Biztonsági felelős 3,3
Adminisztratív munkakörök Gazdasági felelős, biztonságtechnikai felelős, logisztikai koordinátor, rendszergazda 3,0
Informatikus, EU ÁK Nyilvántartó, külképviselet-vezetői titkárnő, gazdasági ügyintéző 2,8
Titkárnő (titkársági referens), TÜK kezelő 2,6
Nagyköveti gépkocsivezető 2,4
Technikai Gépkocsivezető szakács, gondnok 2,2
munkakörök Hivatalsegéd, takarító 2,0

2. melléklet a 2016. évi LXXIII. törvényhez * 

3. melléklet a 2016. évi LXXIII. törvényhez * 

A külpolitikáért felelős miniszter, valamint az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter által kezelt adatok köre

1. *  A tartós külszolgálatra kihelyezett kormánytisztviselő, valamint házas- és élettársának

a) családi és utóneve (születési családi és utóneve), neme;

b) születési helye, ideje;

c) anyja születési családi és utóneve;

d) állampolgársága(i);

e) lakóhelye, lakáscíme, tartózkodási helye, telefonszáma;

f) családi állapota;

g) adóazonosító jele;

h) társadalombiztosítási azonosító jele;

i) e-mail-címe;

j) legmagasabb iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi);

k) szakképzettsége;

l) idegennyelv-ismerete.

2. *  A tartós külszolgálatra kihelyezett kormánytisztviselő gyermekének esetleges magasabb összegű családi pótlékra való jogosultsága.

3. A tartós külszolgálatra kihelyezett kormánytisztviselő és kormányzati ügykezelő, valamint házas- és élettársának a fogadó államban nevelési-oktatási intézménybe járó gyermeke nevelési-oktatási intézményének neve, székhelye, telefonos elérhetősége.

4. A kihelyezésre kerülő, külügyi szakmai vizsga, illetve az európai uniós szakmai vizsga tételére kötelezett kormánytisztviselő * 

a) családi és utóneve (születési családi és utóneve), neme;

b) születési helye, ideje;

c) anyja születési családi és utóneve;

d) lakóhelye, lakáscíme, tartózkodási helye, telefonszáma;

e) a fogadó állam szerinti lakóhelye, lakáscíme, tartózkodási helye, telefonszáma;

f) e-mail-címe;

g) a munkahely megnevezése;

h) munkakör;

i) szervezeti egység;

j) tartós külszolgálat alatt ellátandó/betöltendő munkakör;

k) legmagasabb iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi);

l) szakképzettsége;

m) idegennyelv-ismerete;

n) képzésre, továbbképzésre, vezetőképzésre, átképzésre vonatkozó adatai;

o) a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete, a kiszámításánál figyelmen kívül hagyandó időtartamok;

p) állampolgársága.

5. A 10. § (1) bekezdés szerinti pályázat benyújtására jogosult kormánytisztviselő, valamint munkavállaló házas- és élettársának * 

a) családi és utóneve (születési családi és utóneve), neme;

b) születési helye, ideje;

c) anyja születési családi és utóneve;

d) állampolgársága(i);

e) lakóhelye, lakáscíme, tartózkodási helye, telefonszáma;

f) családi állapota;

g) adóazonosító jele;

h) társadalombiztosítási azonosító jele;

i) e-mail címe;

j) legmagasabb iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi);

k) szakképzettsége;

l) idegennyelv-ismerete.


  Vissza az oldal tetejére