Hatály: közlönyállapot (2016.XII.5.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

2016. évi CXXXV. törvény

a dohányzás visszaszorításával összefüggő egyes törvények módosításáról * 

1. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosítása

1. § A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Dohánytörvény) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § (1) Dohánytermékek, elektronikus cigaretták, dohányzást imitáló elektronikus eszközök, füst nélküli dohánytermékek, valamint az új dohánytermék-kategóriák kiskereskedelme Magyarországon kizárólag e törvény rendelkezéseinek betartásával folytatható.

(2) A dohánytermék-kiskereskedelem, továbbá az elektronikus cigaretták, a dohányzást imitáló elektronikus eszközök, a füst nélküli dohánytermékek, valamint az új dohánytermék-kategóriák forgalmazása mindenkor kizárólag a fiatalkorúak elől elzárt módon történhet. Az (1) bekezdésben meghatározott termékeket fiatalkorúaknak értékesíteni, vagy más módon hozzáférhetővé tenni tilos.

(3) E törvény hatálya nem terjed ki az (1) bekezdésben meghatározott termékek

a) nemzetközi közforgalmú repülőtéren a repülésre nyilvántartásba vett induló utasok tartózkodására szolgáló helyen kialakított, kizárólag nem helyben fogyasztásra történő értékesítést végző üzlet és az üzlet áruellátását biztosító raktár együttes területén történő,

b) a büntetés-végrehajtási intézetek területén történő

kiskereskedelmi értékesítésére.”

2. § (1) A Dohánytörvény 3. § 1. és 2. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(E törvény alkalmazásában)

„1. dohánytermék(ek): cigaretta, szivar, szivarka, pipadohány és más fogyasztási dohány, továbbá egyéb, külön jogszabály szerinti dohányzásra szánt dohánytermék;

2. dohányterméket kiegészítő termék: olyan áru, amely a dohánytermék fogyasztását közvetlen módon elősegíti, így különösen cigarettahüvely, cigarettapapír, gyújtóeszköz, pipa, dohánylevél-töltő, továbbá az ezen termék használatához, működtetéséhez kapcsolódó termék (alkatrész) is (különösen öngyújtó újratöltő, tűzkő);”

(2) A Dohánytörvény 3. § 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„7. fogyasztó: minden természetes személy, függetlenül attól, hogy saját vagy más nevében jár el, illetve más természetes vagy jogi személyt, vagy szervezetet képvisel;”

(3) A Dohánytörvény 3. § 8. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában

dohánybolt: nem mozgó (és részekre bontás nélkül nem is mozgatható), más üzlettől elkülönült olyan önálló üzlethelyiség, amelynek külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve, és amelyben kizárólag]

b) dohányterméket kiegészítő termék, valamint a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényben (a továbbiakban: Nvt.) meghatározott új dohánytermék-kategóriák kiegészítő terméke,”

(forgalmazható, továbbá,)

(4) A Dohánytörvény 3. § 8. pont m) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában

dohánybolt: nem mozgó (és részekre bontás nélkül nem is mozgatható), más üzlettől elkülönült olyan önálló üzlethelyiség, amelynek külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve, és amelyben kizárólag]

m) az Nvt.-ben meghatározott elektronikus cigaretta, utántöltő flakon és dohányzást imitáló elektronikus eszköz, füst nélküli dohánytermék, továbbá új dohánytermék-kategóriák, valamint”

(forgalmazható, továbbá,)

3. § A Dohánytörvény 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben foglaltak teljesülése érdekében a miniszter 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot (a továbbiakban: részvénytársaság) alapít

a) a dohánytermék-kiskereskedelem szervezett működésének előmozdítására, szakmai állásfoglalások kibocsátására,

b) a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírásának, elbírálásának, a koncessziós szerződések megkötésének (módosításának, megszüntetésének) előkészítésére,

c) a dohánytermék-kiskereskedőkkel, valamint a dohány-kiskereskedelmi ellátóval megkötött koncessziós szerződésekben foglaltak betartásának ellenőrzésére; a koncessziós szerződésekből eredő jogok és vállalt kötelezettségek érvényesítésében való közreműködésre,

d) a dohánytermék-kiskereskedők részére országos szakmai képzési rendszer működtetésére és oktatási feladatok ellátására,

e) a dohányipari ágazati konzultációs fórum létrehozására és folyamatos működtetésére,

f) a dohánytermék-nagykereskedők, a dohánytermék-kiskereskedők, valamint a dohány-kiskereskedelmi ellátó közötti vitás kérdések rendezésére vonatkozó mediációs tevékenységre,

g) a külön jogszabályban meghatározottak szerint a dohányboltban forgalmazható termékek regisztrációs adatainak fogadására, és ezeknek a dohány-kiskereskedők, valamint a dohány-kiskereskedelmi ellátó részére történő publikálására; készletnyilvántartó minősítési rendszer működtetésére, a dohánytermék-kiskereskedők készlet és forgalmi adatainak kezelésére, feldolgozására, valamint

h) a jövedéki adóról szóló törvény alapján a dohánytermékek árainak közzététele érdekében a külön jogszabályban meghatározottak szerint a szolgáltatott árbejelentések rendszerezésére, feldolgozására és továbbítására.”

4. § A Dohánytörvény 6. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A település állandó lakosainak számát a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatási adatbázisában a tárgyévet megelőző utolsó három évben közzétett, Magyarország lakónépességének továbbvezetett, január 1-jei, települési bontásban megadott adatainak számtani átlaga alapján kell megállapítani.”

5. § A Dohánytörvény 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A koncessziós szerződésben a Ktv. 13. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl a koncessziós díj ellentételezéséről is rendelkezni kell.”

6. § A Dohánytörvény 15. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a dohánytermék-kiskereskedelmet folytató a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultsága megszűnését követő 60 napon belül jogosult a készletében lévő dohányterméket más dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultsággal rendelkező részére – a vonatkozó jövedéki szabályok betartása mellett – értékesíteni.”

7. § (1) A Dohánytörvény 15/B. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A dohány-kiskereskedelmi ellátó a tevékenysége során egyetlen dohányterméket sem részesíthet semmilyen megkülönböztetésben; a dohánytermék-kiskereskedő megrendelését nem bírálhatja felül vagy helyettesítheti más dohánytermékkel. Ha készlethiány miatt a dohányterméket nem lehet az e törvény által előírt határidőn belül kiszállítani, akkor a dohány-kiskereskedelmi ellátó köteles a dohánytermék beszerzése céljából a dohányterméknagykereskedőt megkeresni, egyúttal a készlethiányról a dohánytermék-kiskereskedőt értesíteni. Ebben az esetben a készlethiánnyal érintett dohánytermék beérkezését követően a dohány-kiskereskedelmi ellátó ésszerű időn belül gondoskodik a dohánytermék kiszállításáról, feltéve, hogy a dohánytermék-kiskereskedő a készlethiánnyal érintett dohánytermékre a vásárlási szándékát fenntartja és azt a dohány-kiskereskedelmi ellátóval közli.”

(2) A Dohánytörvény 15/B. §-a a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A dohány-kiskereskedelmi ellátó tevékenysége során a dohánytermék-nagykereskedőtől csak azon adatok szolgáltatását kérheti, amelyek a tevékenysége ellátásához elengedhetetlenül szükségesek. A dohánytermék-nagykereskedő olyan időben köteles a kért adatokat rendelkezésére bocsátani, hogy az a dohány-kiskereskedelmi ellátó folyamatos működését ne akadályozza, illetve korlátozza.

(8) A dohánykiskereskedelem-ellátással szervesen összefüggő tevékenységnek a 3. § 8. pont b) és m) alpontja szerinti termékek dohány-kiskereskedelmi ellátó általi forgalmazása minősül.”

8. § A Dohánytörvény 15/D. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A dohánytermék-kiskereskedő köteles valamennyi általa forgalmazott dohánytermékből – a szivarokat kivéve – típusonként, márkajelzésenként, illetve – ha ilyen van – a márkajelzések minden alfajtája után egyet-egyet a dohányboltban a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül a fogyasztók számára jól láthatóan megjeleníteni. A szivarok kivételével minden olyan dohánytermék, amelynek csomagolása képpel kombinált figyelmeztetést tartalmaz, csak olyan módon helyezhető az értékesítési csatornába (polchelyre), hogy a képpel kombinált figyelmeztetés a fogyasztó felé láthatóvá váljék; minden más esetben a terméket a csomagolás előlapjával kell megjeleníteni.”

9. § (1) A Dohánytörvény 15/E. § (2)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A dohánytermék-nagykereskedő köteles – a cigaretta kivételével – minden olyan dohánytermékre, amelyet a dohány-kiskereskedelmi ellátó a dohánytermék-nagykereskedőtől szerez be, a dohánytermék dohánytermék-kiskereskedő részére történő átadása napján érvényes – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának tizenöt százalékát elérő kiskereskedelmi árrést biztosítani. Ennek megfelelően a dohánytermék-nagykereskedő a dohány-kiskereskedelmi ellátótól – a cigaretta kivételével – a dohánytermék után legfeljebb olyan árat követelhet, amely nem nagyobb a dohánytermék dohánytermék-kiskereskedő részére történő átadása napján érvényes – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának 0,85-szoros szorzatával kiszámolt összegnél.

(3) A (2) bekezdés rendelkezéseit cigaretta esetében is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a dohány-kiskereskedelmi ellátó részére biztosítandó kiskereskedelmi árrés mértéke a cigaretta dohánytermék-kiskereskedő részére történő átadása napján érvényes – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának tizenhárom százaléka.

(4) A dohány-kiskereskedelmi ellátó köteles – a cigaretta kivételével – minden olyan dohánytermékre, amelyet a dohánytermék-kiskereskedő a dohány-kiskereskedelmi ellátótól szerez be, a dohánytermék dohánytermék-kiskereskedő részére történő átadása napján érvényes – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának legalább tíz, legfeljebb tizenhárom százalékát elérő kiskereskedelmi árrést biztosítani. A kiskereskedelmi árrés mértékét a dohánytermék-ellátó az általános szerződési feltételeiben sávosan határozza meg; a sávok alapján nyújtott kereskedelmi árrés kizárólag a dohánytermék-kiskereskedő által az adott időszakban a dohány-kiskereskedelmi ellátótól vásárolt dohánytermékek összértékétől tehető – fordítottan arányosan – függővé.

(5) A (4) bekezdés rendelkezéseit cigaretta esetében is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedő részére biztosítandó kiskereskedelmi árrés mértéke a cigaretta dohánytermék-kiskereskedő részére történő átadása napján érvényes – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának legalább tíz, legfeljebb tizenegy és fél százaléka.”

(2) A Dohánytörvény 15/E. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A (6) bekezdésben foglaltaktól eltérően a dohány-kiskereskedelmi ellátó a dohánytermék-nagykereskedők számára a dohány-kiskereskedelmi ellátó által a tárgyévben értékesített dohánytermékek kiskereskedelmi eladási áron számolt összértéke és az egyes dohánytermék-nagykereskedők dohánytermékeinek ebből való részesedése alapján a dohány-kiskereskedelmi ellátó által alkalmazott általános szerződési feltételek keretein belül, valamennyi szerződött dohánytermék-nagykereskedőre kiterjedően, versenysemleges módon pénzbeli visszatérítést adhat. A visszatérítés mértéke nem haladhatja meg a dohány-kiskereskedelmi ellátó tárgyévre vonatkozó, a számvitelről szóló törvény alapján meghatározott adózott eredménye összegét.”

10. § A Dohánytörvény III. Fejezet 5. címe a következő 15/G. §-sal egészül ki:

„15/G. § A módosított hatású termékek forgalmazására, illetve e termékek ismertetésére jogszabály különös, a 11. § (1) bekezdésében foglaltaktól is eltérő, de az 1. § (2) bekezdése rendelkezéseinek mindenkor megfelelő szabályokat állapíthat meg.”

11. § A Dohánytörvény 16. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatása során fiatalkorú dohánytermékhez nem juthat; fiatalkorú részére dohányterméket értékesíteni, illetve kiszolgálni tilos.”

12. § A Dohánytörvény 17. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az 1. § (2) bekezdése, a 12. §, a 16. §, a 16/A. §, valamint a dohányboltban forgalmazható termékek láthatóságának korlátozására vonatkozó, a 3. § 8. pontjában, továbbá a 15/D. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.”

13. § A Dohánytörvény 22. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A bírság összege a dohánytermék-kiskereskedővel, vagy a részvénytársaság által a 10. § (1) bekezdése alapján feljogosított személlyel szemben 30 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet, ha a dohánytermék-kiskereskedő (feljogosított személy)

a) az engedélyben foglaltaktól eltér vagy a dohánytermékek kiskereskedelmére, továbbá a 3. § 8. pont m) alpontjában felsorolt termékek, a cigarettahüvely, a cigarettapapír vagy a dohánylevél-töltő üzletszerű értékesítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megsérti,

b) az állammal szembeni kötelezettségét nem teljesíti,

c) a számára előírt nyilvántartási, könyvvezetési előírásoknak nem tesz eleget vagy hamis adatot tüntet fel.

(3) Ha valaki az e törvényben foglaltak ellenére dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság vagy engedély nélkül folytat dohánytermék, a 3. § 8. pont m) alpontjában felsorolt termékek, cigarettahüvely, cigarettapapír vagy dohánylevél-töltő üzletszerű értékesítésére vonatkozó tevékenységet, akkor őt a vámhatóság 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja.”

14. § (1) A Dohánytörvény 24/A. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A dohányzás visszaszorításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXXV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.2.) megállapított 24/F. §-ban foglaltakat a Módtv.2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

(2) A Dohánytörvény 24/A. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A Módtv.2.-vel megállapított 15. § (3) bekezdésében foglaltakat 2017. január 31. napjáig azon dohánytermék-kiskereskedelmet folytató is alkalmazhatja, akinek a dohánytermékkiskereskedelmi jogosultsága a Módtv.2. hatálybalépését megelőzően szűnt meg, és ezt követően árukészlete maradt fent.”

(3) A Dohánytörvény 24/A. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A Módtv.2.-vel megállapított 15/E. § (2)–(5) bekezdésében foglaltakat a kiskereskedelmi eladási árat is feltüntető adójegyet tartalmazó dohánytermékek esetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az árrés megállapításának alapja az adójegyen szereplő kiskereskedelmi eladási ár.”

15. § A Dohánytörvény 24/C. §-a a következő c) és d) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy)

c) a módosított hatású termékek forgalmazására, illetve e termékek ismertetésére vonatkozó különös szabályokat,

d) a dohánygyártmányok árának bejelentésére és az állami adó- és vámhatóság honlapján történő közzétételére, valamint az ezekkel összefüggő eljárási szabályokra vonatkozó részletes rendelkezéseket”

(rendeletben állapítsa meg.)

16. § A Dohánytörvény V. Fejezete a következő 24/F. §-sal egészül ki:

„24/F. § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására megkötött koncessziós szerződésben meghatározott, a szerződést biztosító átalány-kártalanításra hivatkozással igényt érvényesíteni a szerződésszegésről való tudomásszerzést követő 6 hónapon belül, de legkésőbb a szerződésszegés bekövetkezésétől számított egy éves határidőn belül lehet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határidő számításának kezdő időpontja kétség esetén az érintett koncessziós szerződés létrejöttének napja.”

17. § A Dohánytörvény 15/A. § (5) bekezdésében a „60 napon belül” szövegrész helyébe a „20 napon belül” szöveg lép.

18. § Hatályát veszti a Dohánytörvény 13/A. § (3) bekezdése.

2. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosítása

19. § A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 1. §-a következő s)–v) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

s) füst nélküli dohánytermék: olyan dohánytermék, amelynek a felhasználása nem jár égési folyamattal, beleértve a rágódohányt, a tüsszentésre szolgáló dohányterméket és a szájon át fogyasztott dohányterméket;

t) új dohánytermék-kategóriák: olyan dohánytermék,

ta) amely nem tartozik a következő kategóriák egyikébe sem: cigaretta, cigarettadohány, pipadohány, vízipipadohány, szivar, szivarka, rágódohány, tüsszentésre szolgáló dohánytermék vagy szájon át fogyasztott dohánytermék, és

tb) amelyet 2014. május 19-e után hoznak forgalomba;

u) új dohánytermék-kategóriák kiegészítő terméke: olyan áru, amely az új dohánytermék-kategóriák fogyasztását közvetlen módon elősegíti, így különösen a fogyasztáshoz szükséges kiegészítő eszköz, továbbá az új dohánytermék-kategóriák használatához, tárolásához, karbantartásához, működtetéséhez kapcsolódó termékek (tartozék, alkatrész);

v) módosított hatású termék: olyan, az új dohánytermék-kategóriákba tartozó, fogyasztható nikotin tartalmú termék, amelyet ilyen termékként nyilvántartásba vettek, továbbá a 2014. május 19-e után az Európai Unió területén jogszerűen forgalomba hozott elektronikus cigaretta.”

20. § Az Nvt. a „Záró rendelkezések” alcímet megelőzően a következő 7/J–7/L. §-sal és azt megelőzően a következő alcím címsorral egészül ki:

Az új dohánytermék-kategóriákra vonatkozó szabályok

7/J. § (1) Az új dohánytermék-kategóriákra az elektronikus cigarettákra vonatkozó, a 7/D–7/H. §-ban megállapított rendelkezéseket az ezen alcímben foglaltak szerint kell alkalmazni.

(2) Az új dohánytermék-kategóriák előzetes bejelentést követően hozhatók kereskedelmi forgalomba. A bejelentés és az első forgalomba hozatal között legalább három hónapnak kell eltelnie.

(3) Jogszabály az új dohánytermék-kategóriák forgalmazására és ismertetésére különös szabályokat állapíthat meg.

7/K. § (1) Az egészségügyi államigazgatási szerv az új dohánytermék-kategóriák gyártójának vagy forgalomba hozójának kérelmére folytatja le a Magyarországon forgalomba hozni kívánt termék módosított hatású terméknek történő minősítésére irányuló eljárást.

(2) Az egészségügyi államigazgatási szerv a módosított hatású terméknek minősített terméket – a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – nyilvántartásba veszi.

(3) Az egészségügyi államigazgatási szerv az eljárás során megkeresi az egészségügyért felelős miniszter által létrehozott szakmai bizottságot (a továbbiakban: Bizottság).

(4) A Bizottságra a szakértőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

7/L. § (1) A Bizottság a Kormány rendeletében meghatározott tudományos és egészségügyi szempontok alapján vizsgálja, hogy a kérelmező által bemutatott új dohánytermék-kategóriákba tartozó dohánytermék a cigarettához képest a legtöbb tulajdonságát tekintve jelentősen eltérő hatású-e az emberi egészségre.

(2) A Bizottság a véleményét a megkeresésétől számított 90 napon belül hozza meg, mely határidő egy alkalommal 90 nappal meghosszabbítható.”

21. § (1) Az Nvt. 8. §-a a következő (4d) bekezdéssel egészül ki:

„(4d) Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a módosított hatású terméknek történő minősítésre irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díját, valamint a Bizottság véleményére vonatkozó díj mértékét, továbbá a díjak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat rendeletben határozza meg.”

(2) Az Nvt. 8. § (5) bekezdése a következő j) és k) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg)

j) az új dohánytermék-kategóriák forgalmazásának és ismertetésének különös szabályait,

k) a módosított hatású terméknek történő minősítésre irányuló eljárásban vizsgálandó tudományos és egészségügyi szempontokat, az eljárás részletes szabályai, valamint a Bizottság összetételére és működésére vonatkozó különös szabályokat.”

3. A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosítása

22. § (1) A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 10/D. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenység végzésére a megbízható dohánykereskedő ajánlatot tesz. Az ajánlattevő ajánlatában megjelöli azt a területet (megyékre lebontva), ahol a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet folytatni kívánja, bemutatja a rendelkezésére álló eszközállományt és vállalja, hogy egységenként (megyénként) jogszabályban meghatározott – ennek hiányában az általa megajánlott – koncessziós díjat fizet.”

(2) A Ktv. 10/D. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az a gazdasági társaság, amellyel e § rendelkezései szerint a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenység elvégzése céljából koncessziós szerződést kötöttek, e törvény alkalmazásában koncessziós társaságnak minősül.”

23. § A Ktv. a következő 30. §-sal egészül ki:

„30. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a megbízható dohánykereskedővel vagy e személy legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társasággal az ágazati törvényben meghatározott dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenység elvégzése céljából megkötött koncessziós szerződés alapján fizetendő koncessziós díj legkisebb mértékét és fizetési ütemezését rendeletben meghatározza.”

4. A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosítása

24. § (1) A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 3. § (4) bekezdés 2. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(E törvény alkalmazásában a dohánygyártmányok adóztatására vonatkozóan)

„2. dohánygyártmány: a cigaretta, a szivar, szivarka, a finomra vágott fogyasztási dohány, az egyéb fogyasztási dohány, a töltőfolyadék és az új dohánytermék-kategóriák, kivéve a kizárólag gyógyászati célra használt, gyógyhatású anyagot tartalmazó terméket, amely nem tartalmaz dohányt és a külön jogszabályban meghatározott hatóság által kiadott hatályos forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik;”

(2) A Jöt. 3. § (4) bekezdése a következő 14. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában a dohánygyártmányok adóztatására vonatkozóan)

„14. új dohánytermék-kategóriák: e törvény szerint cigarettának, szivarnak, szivarkának, fogyasztási dohánynak vagy töltőfolyadéknak nem minősülő, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényben ekként meghatározott dohánytermékek.”

25. § A Jöt. 62. § (4) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:

[A (3) bekezdés f) pontja szerinti mennyiség]

k) az új dohánytermék-kategóriák esetében 800 darab.”

26. § A Jöt. 74. § (1) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki:

(Dohánygyártmányt és alkoholterméket csak zárjeggyel ellátva bocsáthat szabadforgalomba forgalmazási céllal az adóraktár engedélyese, importálhat az importáló és lehet belföldön forgalmazni, kivéve)

j) az új dohánytermék-kategóriákat.”

27. § (1) A Jöt. 145. § (1) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

(A jövedéki adó mértéke)

f) az új dohánytermék-kategóriák dohányt tartalmazó, vagy dohánnyal együtt fogyasztott

fa) egyszer használatos termékeire 10 forint darabonként (szálanként),

fb) folyadékára 70 forint milliliterenként.”

(2) A Jöt. 145. § (5) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(5) A zárjegyköteles dohánygyártmány a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény szerinti dohánytermék-kiskereskedelem keretében, továbbá a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 1. § (3) bekezdésében meghatározott kiskereskedelmi értékesítés keretében csak az állami adó- és vámhatóság honlapján közzétett áron értékesíthető, kivéve a 67. § (3) bekezdése szerinti visszavásárlás esetét.”

5. A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. törvény hatályon kívül helyezése

28. § (1) Hatályát veszti a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Doveho tv.).

(2) Azok a személyek, akik a Doveho tv. szerinti fizetési kötelezettségüket teljesítették, kérelmezhetik a megfizetett hozzájárulás visszatérítését az állami adóhatóságnál. A visszatérítésre az adózás rendjéről szóló törvény adó-visszatérítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

6. Záró rendelkezések

29. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 16. napon lép hatályba.

(2) A 9. § (1) bekezdése, a 14. § (3) bekezdése, a 24. § (1) bekezdése és a 27. § (2) bekezdése 2017. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 24. § (2) bekezdése, a 25. §, a 26. §, valamint a 27. § (1) bekezdése 2017. január 2-án lép hatályba.