A Kormány
1. egyetért azzal, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi utca 28., cégjegyzékszáma: Cg. 01–10–046411, a továbbiakban: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.) kezelésében működő, európai uniós társfinanszírozású tőkebefektetési programok kiterjesztése és új tőkebefektetési alapok létrehozása eredményesen és hatékonyan járulhat hozzá a magyar gazdaság versenyképességének javításához, az innovatív iparágak fejlesztéséhez, az elsősorban hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásához és gazdaságfejlesztési célokhoz, ezért *
a) * egyetért a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (a továbbiakban: Alap) futamidejének 2030. december 14-ig történő meghosszabbításával, az Alapból eddig végrehajtott tranzakciók kivásárlásából származó források ismételt befektetésével, valamint az Alap 8 milliárd forint értékű feltőkésítésével, amelyet a nemzetgazdasági miniszter végrehajtási felelősségébe tartozó, 2007–2013 közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeiből kell finanszírozni,
b) egyetért az új, „Irinyi Kockázati Tőkealap” és „Irinyi II. (Közép-Magyarország) Kockázati Tőkealap” 8–8 milliárd forint tőkével történő létrehozásával a tőkehiányos, az Irinyi Terv innovatív iparfejlesztési céljaihoz illeszkedő fejlesztéseket megvalósító feldolgozóipari vállalkozásokban való tőkebefektetések végrehajtására azzal, hogy az „Irinyi Kockázati Tőkealap” felállításához szükséges 8 milliárd forint tőkét a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 8. „Pénzügyi eszközök” prioritási tengelye terhére, az „Irinyi II. (Közép-Magyarország) Kockázati Tőkealap” felállításához szükséges 8 milliárd forint tőkét a nemzetgazdasági miniszter végrehajtási felelősségébe tartozó, 2007–2013 közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeiből kell finanszírozni,
c) egyetért egy új, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdei megjelenését elősegítő tőkebefektetéseket megvalósító „Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap” 20 milliárd forint tőkével történő létrehozásával, amelyet a nemzetgazdasági miniszter végrehajtási felelősségébe tartozó, 2007–2013 közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeiből kell finanszírozni,
d) * egyetért egy új, az elsősorban hazai kis- és középvállalkozások határon átnyúló gazdasági tevékenységét elősegítő „Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alap” 20 milliárd forint tőkével történő létrehozásával, amelyet a nemzetgazdasági miniszter végrehajtási felelősségébe tartozó, 2007–2013 közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeiből kell finanszírozni;
2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye meg az 1. pont a)–d) alpontokban rögzített tőkejuttatások biztosításához szükséges intézkedéseket, szükség szerint javaslatot téve jogszabályok, illetve a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének módosítására;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2017. március 31.
3. egyetért azzal, hogy amennyiben az európai uniós jogszabályok alapján az alapkezelő kijelölése versenyeztetés nélkül lehetséges, az 1. pont b)–d) alpontok szerint létrehozott új tőkealapok esetében is a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. lássa el az alapkezelői feladatokat, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye meg az ehhez szükséges intézkedéseket;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő 2017. március 31.
4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye az 1. pont a)–d) alpontok megvalósításához szükséges további lépéseket, és az új tőkealapok létrehozásáról tájékoztassa a Kormányt.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2017. március 31.