A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.

 

2/2016. (II. 25.) NVI utasítás

a kiküldetések rendjéről * 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) *  Ezen utasítás személyi hatálya kiterjed a belföldi kiküldetést (a továbbiakban: kiküldetés), valamint az ideiglenes külföldi kiküldetést (a továbbiakban: külföldi kiküldetés) elrendelő, kezdeményező, a kiküldött, valamint a kiküldetésben részt vevő technikai – előkészítési, engedélyezési, elszámolási, beszámoltatási és nyilvántartási – feladatokat ellátó,

a) a Nemzeti Választási Irodával (a továbbiakban: Iroda) közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőre,

b) az Irodával munkaviszonyban álló munkavállalóra,

c) az Irodával egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyre [az a)–c) pont a továbbiakban együtt: munkatárs], valamint

d) a 15. § és a 3. melléklet vonatkozásában a Nemzeti Választási Bizottság választott tagjaira.

(2) A külföldi kiküldetésekre a II. Fejezetben foglalt rendelkezéseket a III. Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

II. Fejezet

A belföldi kiküldetés

1. A kiküldetés elrendelése

2. § (1) *  A kiküldetést az önálló szervezeti egység vezetője (a továbbiakban: kezdeményező) kezdeményezi a kiküldetés megkezdése előtt legalább három munkanappal az 1. melléklet szerinti kiküldetési rendelvény (a továbbiakban: rendelvény) alkalmazásával.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetőjének kiküldetését az irányítását ellátó elnökhelyettes kezdeményezi.

(3) Az elnök, az elnökhelyettes, valamint az elnök közvetlen irányítása alá tartozó önálló szervezeti egység vezetőjének kiküldetését az érintett kezdeményezi.

(4) *  A munkatárs kiküldetésének elrendeléséről az elnök (a továbbiakban: elrendelő vagy elnök) dönt.

(5) Az elnök nevére kiállított rendelvényt az általános elnökhelyettes kiadmányozza.

3. § (1) A kezdeményező a rendelvényt két példányban – a kiküldött munkatárssal egyeztetve – tölti ki és írja alá. A kitöltött rendelvényeket a kiküldött munkatárs is aláírja.

(2) *  Ha a kiküldetés tervezett költsége meghaladja a bruttó 200 000 Ft-ot, az elrendelést megelőzően a kitöltött rendelvényt a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére továbbítani kell előzetes pénzügyi ellenjegyzésre.

(3) A kiküldetési rendelvényhez – ha rendelkezésre áll – programtervet kell mellékelni.

(4) *  A kiküldött munkatársat – a rendelvény vonatkozó részének kitöltése esetén – dologi kiadásokra előleg illeti meg, amelynek kifizetését a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály a kiküldött munkatárs bankszámlájára történő átutalással biztosítja.

(5) A kitöltött és aláírt rendelvény egy példánya a kiküldött munkatársat illeti meg.

(6) *  Az engedélyezett kiküldetések dokumentációját a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály a pénzügyi-gazdálkodási rendszerben tartja nyilván.

(7) A kiküldetésnek a kiküldendő munkatárs személyes érdekkörében felmerült ok miatti elmaradása esetén a kiküldött munkatárs haladéktalanul köteles írásban értesíteni az elrendelőt és a kezdeményezőt. A kötelezettség felróható elmulasztása esetén az ebből eredő költség a kiküldött munkatársat terheli.

2. Költségtérítés

4. § *  A kiküldött munkatársat

a) napidíj,

b) utazás igénybevétele,

c) szállás igénybevétele, illetve

d) egyéb termék- és szolgáltatás beszerzése, így különösen

da) helyi közlekedés,

db) taxi igénybevétele,

dc) üzleti vendéglátás,

dd) reprezentációs kiadások a kiküldetési rendelvényen engedélyezett esetben és mértékben, az Iroda reprezentációs szabályzatáról szóló NVI utasításban meghatározott módon,

de) hivatali célú telefon-, valamint internethasználat,

df) a kiküldött munkatárs ruházatának tisztíttatása egyszeri alkalommal, valamint

dg) gépkocsihasználathoz közvetlenül kapcsolódó termék- és szolgáltatás beszerzése, különösen üzemanyag beszerzés, autópálya használat, parkolási díj

vonatkozásában illeti meg költségtérítés.

5. § (1) *  A kiküldött köztisztviselő a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott összegű napidíjra jogosult.

(2) *  Az 1. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott munkatárs az (1) bekezdés szerint jogosult napidíjra.

6. § A kiküldetéshez igénybe vehető közlekedési eszközt a kezdeményező határozza meg, aki az előzetesen kért utazási ajánlatok, illetve útiköltség-számítás alapján – a legcélszerűbb útvonal, időtartam és a költségtakarékosság figyelembevételével – dönt az igénybe vehető eszközről.

7. § (1) A kiküldetéshez saját vagy – az Üzemeltetés vezetőjével történt előzetes egyeztetést követően – hivatali gépkocsi igénybevételét is engedélyezheti az elrendelő. Hivatali gépkocsi engedélyezése esetén a kitöltött rendelvény másolatát meg kell küldeni az Üzemeltetés részére.

(2) Hivatali gépkocsi igénybevételével történő kiküldetés elmaradása esetén az elrendelő haladéktalanul írásban értesíti az Üzemeltetés vezetőjét.

(3) A hivatali vagy saját gépkocsi igénybevételére vonatkozó egyéb szabályokat az Iroda gépjárműszabályzatáról szóló NVI utasítás tartalmazza.

8. § *  (1) A kiküldött munkatársat – ha nem hivatali gépjárművet vett igénybe a kiküldetés során – utazási költségtérítés illeti meg.

(2) A kiküldött munkatárs részére az Iroda

a) az elnök és elnökhelyettesek esetében az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendelet 10. §-ában és 1. mellékletében meghatározottak szerinti juttatásokat,

b) a többi munkatárs esetében

ba) vasúton történő utazás esetén II. komfortosztályú, teljes árú menetjegyet, illetve ehhez kapcsolódó pótjegyet, továbbá

bb) autóbuszon történő utazás esetén teljes árú autóbusz-menetjegyet, valamint

bc) hajón, kompon történő utazás esetén I. komfortosztályú vagy annak megfelelő kategóriájú menetjegyet, illetve ehhez kapcsolódó pótjegyet

téríti meg.

9. § (1) A kiküldött munkatárs szállásköltség megtérítésére jogosult, ha a feladatát az érkezés napján nem tudja befejezni, illetve a feladata befejezése napján hazautazni nem tud, vagy a feladat ellátásának napján, annak kezdő időpontjára a helyszínre érkezése másként nem oldható meg. Ha a kiküldött munkatárs a tartózkodása során térítésmentes elszállásolásban részesül, szállásköltség-térítésre nem jogosult.

(2) *  A szállásköltség-térítés mértéke

a) az elnök esetében az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint,

b) az elnökhelyettesek esetében legfeljebb bruttó 60 000 Ft,

c) a többi munkatárs esetében legfeljebb bruttó 55 000 Ft

éjszakánként.

(3) *  Ha az elszállásolás másként nem oldható meg vagy több, eltérő mértékű költségtérítésre jogosult kiküldött esetén az ugyanazon szálláshelyen való elszállásolás érdekében a (2) bekezdéstől eltérően az elnök engedélyezheti a szállásköltség értékhatárától való eltérést.

3. Elszámolás

10. § *  (1) Az ezen utasítás hatálya alá tartozó költségtérítést – ezen utasítás eltérő rendelkezése hiányában – az Iroda nevére kiállított, az Iroda adószámát is tartalmazó számla – azon költségek esetén, amelyeknél számla kiállítására nincs mód, nyugta, illetve menetjegy vagy egyéb a költség összegének megállapításához szükséges valamennyi adatot tartalmazó számviteli bizonylat – alapján lehet elszámolni, amelyeket az elszámolási lapon szereplő minden tételhez mellékelni kell.

(2) Az (1) bekezdés szerinti számláknak, nyugtáknak, menetjegyeknek olvashatóan kell tartalmazniuk az igénybevétel pontos időpontját, amelynek meg kell felelnie a kiküldetés időtartamának.

11. § *  (1) A kiküldött munkatárs a visszaérkezésétől számított öt munkanapon belül kitölti a 2. melléklet szerinti költségelszámolást (a továbbiakban: költségelszámolás) és azt számlákkal és nyugtákkal, valamint kártyahasználati bizonylatokkal, menetjegyekkel és – az elrendelő előzetes utasítása alapján – úti jelentéssel együtt továbbítja a kezdeményezőnek, aki további öt munkanapon belül a költségelszámolás aláírásával igazolja a teljesítéseket, amelyeket ezt követően eljuttat a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére.

(2) Ha a kiküldött munkatárs két kiküldetése között öt munkanapnál kevesebb idő telik el, az első úthoz kapcsolódó költségelszámolást legkésőbb a második úthoz kapcsolódó költségelszámolással egy időben is továbbíthatja a kezdeményező a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére.

12. § (1) *  A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály ellenőrzi az elszámolást, szükség esetén a költségelszámolást dokumentációjával együtt megküldi javításra, illetve hiánypótlásra a kiküldött munkatársnak.

(2) *  A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály gondoskodik a napidíj és a napidíj után fizetendő adó számfejtéséről.

(3) *  A kiküldetési költségek esetében a napidíj bankszámlára történő átutalására az adott hónapban abban az esetben kerül sor, ha a szabályosan kitöltött, illetve javított és hiánypótolt költségelszámolás a hónap tizenötödik napjáig megküldésre kerül a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére. Az ezen időpontig megküldött elszámolások alapján a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály az adó- és járulékvonzattal járó költségek átutalása iránt intézkedik úgy, hogy azok legkésőbb az esedékes havi illetmény vagy munkabér számfejtése során érvényesítésre kerülhessenek.

(4) *  Ha a (3) bekezdés szerinti határidőig a szabályosan kitöltött, illetve javított és hiánypótolt költségelszámolás nem kerül megküldésre a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére, az elszámolások legkésőbb a következő havi illetmény vagy munkabér számfejtése során kerülnek érvényesítésre.

(5) *  Az elszámoláskor a dologi kiadásokra adott előleg és az elszámolható összeg közötti különbözetet a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály által készített bizonylat alapján, a költségelszámolás leadásától számított nyolc munkanapon belül kell visszautalni, illetve kifizetni.

(6) Ha a kiküldetés tényleges összköltsége meghaladja a kiküldetési rendelvényen vállalt kötelezettség összegét, a túllépés engedélyeztetésére az Iroda gazdálkodási szabályzatáról szóló NVI utasítás szabályait kell alkalmazni.

13. § (1) Ha a kiküldött munkatárs a felvett előleggel – önhibájából – határidőben nem számol el, és ebből az Irodának jogszabály szerinti adó- és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik, a kiküldött munkatárs annak értékét köteles megtéríteni.

(2) *  A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály által ellenjegyzett rendelvénnyel elrendelt kiküldetés elmaradása esetén a kezdeményező köteles haladéktalanul írásban értesíteni a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály vezetőjét.

(3) *  Ha a kiküldetés elmarad, és az előleg felvételére sor került, a munkatárs köteles az előleg összegét az elmaradásról történő tudomásszerzést követő nyolc munkanapon belül átutalni az Iroda – Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály által megjelölt – bankszámlaszámára.

14. § A napidíj a további kiküldetési költségekkel együtt kerül átutalásra a kiküldött munkatárs bankszámlájára. Nem számolható el napidíj, ha az Iroda a kiküldött munkatárs élelmezését a kiküldetés helyén biztosítja.

15. § *  (1) Saját gépkocsi igénybevételével történt utazási költségtérítést – amennyiben nem kapcsolódik külföldi vagy belföldi kiküldetéshez –, illetve a Nemzeti Választási Bizottság választott tagja a Nemzeti Választási Bizottság ülésén való megjelenése kapcsán felmerült saját tulajdonában lévő gépjárművel történő utazás költségtérítését a 3. melléklet szerinti nyomtatvány alkalmazásával kell elszámolni. A kitöltött nyomtatványt a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére kell továbbítani. Az elszámolást az Üzemeltetés vezetője ellenőrzi. Külföldi vagy belföldi kiküldetéshez kapcsolódó saját gépkocsi használat költségtérítésének elszámolása a 2. melléklet szerinti költségelszámolás 3.a pontja alapján történik.

(2) Az üzemanyagköltség a hivatalos célból megtett kilométer mennyiség, az üzemanyag-fogyasztási norma és a vonatkozó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott üzemanyagár alkalmazásával számolható el.

(3) Saját tulajdonú gépkocsi igénybevétele esetében az üzemanyagköltségen kívül amortizáció címén a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján általános személygépkocsi-normaköltség alkalmazható.

(4) A saját tulajdonú gépkocsi igénybevétele esetén az elszámoláshoz csatolni kell

a) a saját tulajdonú gépjármű tulajdonjogát igazoló – a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott – törzskönyvét, a törzskönyv visszavonása esetén a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott igazolást; zárt végű lízingbe vett vagy részletre vétellel megszerzett gépjármű esetében az ügyletre vonatkozó, tulajdonjogot igazoló lízingszerződést vagy kölcsönszerződést,

b) a gépkocsi forgalmi engedélyének másolatát.

16. § (1) A kiküldetés során felmerülő szállásköltséget átutalással vagy bankkártyás fizetéssel kell teljesíteni.

(2) A szállásköltséggel kiszámlázott, a számlán önálló tételként feltüntetett reggeli és a szálláshoz kötődően alkalmazott, adójellegű tételek összege a kiküldetés költségeként számolható el.

4. El nem számolható költségek

17. § (1) Nem számolható el különösen

a) a kiküldött munkatárs magatartásával összefüggésben keletkezett kár ellenértéke,

b) közlekedésrendészeti kihágás és egyéb hatósági büntetés költségei,

c) a kiküldött munkatárs által nem hivatali célból igénybe vett utazás, szolgáltatás, fogyasztás, valamint

d) ezen utasítás előírásainak alaki vagy tartalmi szempontból nem megfelelő számlák, illetve bizonylatok.

(2) *  A hivatali bankkártyával történő magáncélú fogyasztás költségét a kiküldött munkatárs a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály értesítése alapján átutalással köteles megtéríteni.

III. Fejezet

A külföldi kiküldetés

5. A külföldi kiküldetés elrendelése

18. § *  (1) A kezdeményező a külföldi kiküldetést az elnöknek címzett indító feljegyzésben kezdeményezi, amely tartalmazza a külföldi kiküldetéssel kapcsolatban felmerülő, várható költségeket, így a repülőjeggyel, vonatjeggyel, belföldi- vagy külföldi transzferrel, biztosítással, taxi szolgáltatással, szállással, regisztrációs díjjal, illetve az esetleges, a fogadó fél üzleti ajándékával kapcsolatos költségeket.

(2) Amennyiben az elnök az (1) bekezdés szerinti feljegyzés alapján a külföldi kiküldetést jóváhagyja, akkor a külföldi kiküldetést a kezdeményező az 1. melléklet szerinti külföldi kiküldetési rendelvény alkalmazásával kezdeményezi.

(3) Az (1) bekezdés szerinti indító feljegyzéstől el lehet tekinteni abban az esetben, ha a külföldi kiküldetés becsült költsége nem éri el az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdésében rögzített értékhatárt.

19. § (1) *  A kitöltött – 18. § (3) bekezdésében rögzített értékhatárt meghaladó tervezett összeget tartalmazó – külföldi kiküldetési rendelvényt a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére továbbítani kell előzetes pénzügyi ellenjegyzésre.

(2) * 

6. Költségtérítés

20. § (1) *  A kiküldött munkatárs a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet III. Fejezetében meghatározott napidíjra jogosult az e §-ban meghatározottak szerint.

(2) Repülőgép vagy hajó igénybevétele esetén a külföldi kiküldetés kezdő időpontja a menetrend szerinti indulási időpontnál egy órával korábbi, befejező időpontja a menetrend szerinti érkezési időpontnál egy órával későbbi időpont.

21. § (1) *  Repülővel történő utazás során az elnököt az I. komfortosztálynak megfelelő jegy illeti meg, a kiküldött munkatárs legalacsonyabb komfortosztálynak megfelelő repülőjegy igénybevételére jogosult. Az elnökhelyettesek részére öt órát meghaladó menetrend szerinti repülési idő esetén magasabb komfortosztálynak megfelelő repülőjegy vásárolható.

(2) Több, egyszerre kiküldött munkatárs esetén, ha közülük egy fő jogosult a magasabb komfortosztályú jegyre, további egy kiküldött munkatárs részére is biztosítható azonos komfortosztályú jegy.

22. § *  A kiküldött munkatárs vasúton történő utazása esetén az elrendelő – az utazás időtartamára, illetve a vasúti szolgáltatás minőségére tekintettel – előzetesen engedélyezheti I. komfortosztályú, teljes árú menetjegy, illetve ehhez kapcsolódó pótjegy megtérítését.

23. § A külföldi kiküldetéshez saját gépkocsit abban az esetben lehet igénybe venni, ha a kiküldetéshez hivatali gépkocsi nem biztosítható, és az utazás tömegközlekedési eszközzel nem gazdaságosabb.

24. § (1) *  Belföldi transzfer – az indulási hely és a repülőtér vagy pályaudvar közötti út – költségeként az igénybe vett busz- vagy taxiköltség számolható el.

(2) Külföldi transzfer – a célállomás és a repülőtér vagy pályaudvar közötti út – költségeként elszámolható a tömegközlekedési eszközön felhasznált menetjegy, illetve a külföldi kiküldetési rendelvényen kezdeményezett és engedélyezett taxiszolgáltatás. Előre nem látható ok felmerülése esetén az indokolt taxiszolgáltatás igénybevétele utólag is jóváhagyható.

25. § *  (1) A szállásköltség megterítésére az elnök esetében az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók.

(2) A szállásköltség-térítés mértéke

a) az elnökhelyettesek esetében legfeljebb 250 euró,

b) a többi munkatárs esetében legfeljebb 200 euró

éjszakánként.

(3) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén az elnök a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott mértéktől eltérést engedélyezhet.

7. Egyéb költségek

26. § (1) A külföldi kiküldetéssel kapcsolatban Magyarországon felmerülő egyéb költség – így különösen vízum, védőoltás és az ezek igénybevételéhez kapcsolódó utazási költségek – kifizetése átutalással vagy kincstári kártyával történik.

(2) Egyéb költségként elszámolható a legrövidebb érvényességi időszakra a kiküldött munkatárs nevére szóló útlevél kiállításának díja, ha a külföldi kiküldetés elrendelésének időpontjában nem rendelkezik – a vízum kiadására vonatkozó előírásokat is figyelembe véve – érvényes útlevéllel, és a külföldi kiküldetés célországa a belépést ennek meglétéhez köti. Az útlevéllel és vízummal kapcsolatban felmerülő egyéb költség – így különösen a sürgősségi díj – csak abban az esetben téríthető meg, ha a kezdeményező annak indokoltságát igazolja. Ebben az esetben a kezdeményezőnek az ezt alátámasztó dokumentumot csatolnia kell a külföldi kiküldetési rendelvényhez.

(3) *  Nemzetközi használatú kincstári VIP bankkártyával rendelkezők kivételével a kiküldött munkatárs részére utas- és balesetbiztosítás megkötéséről a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály gondoskodik.

27. § A külföldi kiküldetés teljesítésével összefüggésben külföldön felmerült egyéb, indokolt, illetve előzetesen engedélyezett dologi költségek téríthetők meg, így különösen

a) a repülőtéri vagy egyéb illeték és

b) az utazási előleg és a célország hivatalos valutájának eltérése esetén felmerülő pénzváltási jutalék.

8. Úti jelentés

28. § (1) Külföldi kiküldetés esetén a kiküldött a kiküldetést követő öt munkanapon belül úti jelentésben számol be a szakmai tapasztalatokról, az Iroda tevékenységével összefüggésben hasznosítható szabályozásokról, eljárásokról és egyéb lényeges információkról.

(2) *  Az úti jelentést a kezdeményezőnek – kivéve, ha az maga a kiküldött –, az elrendelőnek, valamint a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztálynak meg kell küldeni.

9. Elszámolás

29. § (1) *  A kiküldött munkatárs az elszámolást a kiküldetés befejező időpontját követő három munkanapon belül a 2. melléklet szerinti költségelszámolás kitöltésével kezdeményezi.

(2) *  A külföldi kiküldetés teljesítésével összefüggésben felmerülő költség kifizetését alátámasztó idegen nyelvű bizonylat – az elszámolás szempontjából lényeges kifejezéseinek – magyar nyelvre történő lefordításáról – az angol nyelv kivételével – a kiküldött munkatárs – a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztálynak közreműködésével – gondoskodik. Magyar nyelvű fordítás nélkül a dokumentáció nem vehető át elszámolásra.

30. § (1) Az egyéb költségek kizárólag a felmerülés helye szerinti ország számviteli és adójogszabályai alapján kiállított számlával, számviteli bizonylatnak megfelelő okmánnyal vagy a költség kifizetését alátámasztó egyéb bizonylattal igazolt összegben számolhatók el, kizárólag a külföldi kiküldetés célja érdekében, annak időtartama alatt felmerült, indokolt és a kezdeményező személy által igazolt kiadásokra.

(2) *  Ha a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó egyéb költség kifizetése az utazás megkezdése előtt merül fel, és a költség intézményi kártyával kerül kiegyenlítésre, a kiküldött munkatárs köteles a számlát a kiegyenlítését követő öt napon belül – a teljesítésigazolással együtt – a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály részére továbbítani.

(3) Üzemanyagköltségként az (1) bekezdés szerint igazolt teljes üzemanyagköltséget meg kell téríteni.

(4) *  Az úti jelentést a költségelszámoláshoz csatolni kell.

(5) *  A 10. § (1) bekezdésében meghatározott egyéb számviteli bizonylatként elfogadható kincstári kártya tükörszámla kivonat külföldi tömegközlekedéshez kapcsolódó költség esetében, amennyiben a tömegközlekedési eszköz használatára az átengedő kapunál vagy a tömegközlekedési eszközön bankkártyával váltható menetjegy és az adott állomáson nincs más lehetőség a menetjegy bizonylat ellenében történő megvásárlására. Ebben az esetben a kincstári kártya tükörszámla kivonaton feltüntetett deviza- és forintösszeget kell a költségtérítés megállapítása során figyelembe venni.

(6) *  Bizonylat nélkül a külföldi kiküldetéssel kapcsolatban felmerült költség a kiküldött munkatársat terheli. Különös méltánylást érdemlő esetben az elnök a felmerült költség munkatárs általi megtérítésétől eltekinthet.

(7) *  Ha a külföldi kiküldetést teljesítő munkatárs a kiküldetés időtartama alatt díjtalan ebédben, illetve vacsorában részesül, az adott naptári napra jutó napidíját a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény 33. § (11) bekezdése szerint megfelelően csökkenteni kell.

(8) *  A kiküldött munkatárs a 2. melléklet szerinti költségelszámoláson nyilatkozik arról, hogy a kiküldetés időtartama alatt részesült-e díjtalan ebédben, illetve vacsorában, továbbá – ha részére a napidíj teljes összegét előre kifizették – a kiküldetés befejező időpontját követő öt munkanapon belül visszautalja az Iroda előirányzat-felhasználási keretszámlájára a (7) bekezdésben meghatározott összeget.

IV. Fejezet

10. Záró rendelkezések

31. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2016. (II. 25.) NVI utasításhoz * 

Iktatószám:

KIKÜLDETÉSI RENDELVÉNY
külföldi és belföldi utazásokhoz

Kiküldetés típusa: |_| Külföldi kiküldetés |_| Belföldi kiküldetés
(A megfelelő kockát kérjük jelölje x-szel.)
1. A kiküldetésre vonatkozó rendelkezések
Kiküldött neve: Utazás célja:
Szervezeti egység: Célország/város:
Adóazonosító jel: Tervezett indulás
(nap, óra):
Állandó lakcím: Tervezett visszaérkezés
(nap, óra):
Születési dátum: Kiküldetés tervezett időtartama (nap):
Útlevélszám:
Útlevél kiállításának helye (város): Útlevél lejáratának dátuma
(év, hónap, nap):
2. Útvonalterv (oda-vissza út)
Indulás ideje
(év.hónap.nap)
Indulás helye Érkezés ideje
(év.hónap.nap)
Érkezés helye Igénybe vett közlekedési eszköz
3. Költségterv, előleg igénylés
Jogcím Tervezett összeg Előleg igény Pénz-
nem
Jogcím Tervezett összeg Előleg igény Pénz-
nem
Napidíj (......... nap) EUR Vonatjegy
Szállás Repülőjegy
Saját gépkocsi használat költsége Taxi/transzfer belföld
Hivatali gépkocsi üzemanyagköltség Taxi/transzfer külföld
Autópálya matrica költsége Távolsági buszjegy
Vendéglátás Vízum
Biztosítás Regisztrációs díj
Egyéb (...............): Üzleti ajándék
4. Tervezett költségek összesítése
Tervezett összeg Előleg igény
Ft EUR Ft EUR
Költségek összesen:
Kiküldött aláírása Kelt: .........................
Pénzügyi ellenjegyzés
(200 E Ft felett)
Kelt: .........................
Kezdeményező vezető aláírása Kelt: .........................
Elnök (elrendelő) aláírása Kelt: .........................
A nyomtatványt 2 példányban szükséges kitölteni, 1 példány a KGFO-t, 1 példány a foglalkoztatottat illeti.

2. melléklet a 2/2016. (II. 25.) NVI utasításhoz * 

Iktatószám:

KIKÜLDETÉS KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS
külföldi és belföldi utazásokhoz

Kiküldetés típusa: |_| Külföldi kiküldetés |_| Belföldi kiküldetés
(A megfelelő kockát kérjük jelölje x-szel.)
1. Kiküldetésre vonatkozó rendelkezések
Kiküldött neve, beosztása: Kiküldetés helye:
Szervezeti egység: Kezdő dátuma:
Kötváll.szám: Befejező dátum:
Kiküldetés célja: Napidíjjal érintett napok száma:
2. Megvalósult utazás indulási és érkezési adatai
Indulás ideje (év.hónap.nap)
(óra, perc)
Indulás helye Érkezés ideje (év.hónap.nap)
(óra, perc)
Érkezés helye Határátlépés ideje (év.hónap.nap)
(óra, perc)
Igénybe vett közlekedési eszköz
3. Költségelszámolás (a tényleges kiadáshoz kapcsolódó bizonylatokat kérjük mellékelni az elszámoláshoz)
Sorszám Költségtípus/ Jogcím Tényleges kiadás összege Pénz-
nem
Felvett előleg összege Pénz-
nem
Árfolyam Fizetési mód (kp., utalás, kincstári kártya, taxikártya)
1. Napidíj (... nap) EUR
2. Szállás
3. Saját gépkocsi elszámolás összesen (3.a pont összesen adata szerint)
4. Hivatali gépkocsi üzemanyag költség
5. Autópálya matrica
6. Vendéglátás
7. Biztosítás
8. Repülőjegy/Vonatjegy
9. Taxi/transzfer belföld
10. Taxi/transzfer külföld
11. Távolsági buszjegy
12. Regisztrációs díj
13. Üzleti ajándék
14. Egyéb (..................)
Összesen:
Előleg levonás: Ft
Kifizetendő/visszafizetendő összeg: Ft
3.a Saját gépkocsi költségelszámolás
(3.a pont kitöltése esetén útvonaltervet, törzskönyvet, forgalmi engedélyt kérjük mellékelni.)
Gépjármű adatai:
Rendszám: .......................................
Típus: .............................................
Lökettérfogata (cm3): .........................
Üzemanyag típusa: |_| benzin |_| gázolaj |_| tölthető hibrid |_| tisztán elektromos |_| LPG
Gépjármű tulajdonosa: |_| Kiküldött közeli hozzátartozója/bejegyzett élettársa: |_|
(A megfelelő kockát kérjük jelölje x-szel.)
NAV fogyasztási norma (liter/100 km): .........
NAV üzemanyag norma (Ft/liter): ..................
Amortizáció térítése (Ft/km): ........................
Sorszám Dátum, óra, perc Honnan Hova Távolság
(km)
Üzemanyag térítés (Ft) Amortizáció (Ft) Összesen
(Ft)
1.
2.
3.
...
Mindösszesen:
4. Étkezés
Kijelentem, hogy a kiküldetés időtartama alatt az alábbiak szerint díjtalan étkezésben részesültem:
Dátum Megnevezés (reggeli, ebéd, vacsora)
Az elszámolásban valótlan adatok közlése fegyelmi, illetve büntetőjogi eljárást von maga után.
5. Mellékletek: ......... db
Kelt: ....................................... .......................................
A kiküldött aláírása
A kiküldetésben eltöltött idő szükségességét és a feladat elvégzését igazolom:

Kelt: .......................................

.......................................
Elrendelő aláírása

A költségelszámolást jóváhagyom:

Kelt: .......................................

.......................................
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
A nyomtatványt 2 példányban szükséges kitölteni, 1 példány a KGFO-t, 1 példány a foglalkoztatottat illeti.

3. melléklet a 2/2016. (II. 25.) NVI utasításhoz * 

Iktatószám:

ESETI SAJÁT GÉPKOCSI HASZNÁLATÁNAK KÖLTSÉGELSZÁMOLÁSA

A kiküldetés időpontja:
Kiküldött neve: NAV fogyasztási norma (liter/100 km):
Kiküldött adóazonosító jele:
Gépjármű típusa: NAV üzemanyag norma (Ft/liter):
Gépjármű rendszáma: Amortizáció térítése (Ft/km):
Lökettérfogat (cm3):
Üzemanyag típusa: |_| benzin |_| gázolaj |_| tölthető hibrid |_| tisztán elektromos |_| LPG
Gépjármű tulajdonosa: |_| Kiküldött közeli hozzátartozója/bejegyzett élettársa: |_|
(A megfelelő kockát kérjük jelölje x-szel.)
Sor- szám Dátum, óra, perc Utazás célja Üzleti partner neve Honnan Hova Távolság
(km)
Üzemanyag- térítés
(Ft)
Amortizáció
(Ft)
Összesen
(Ft)
1
2
3
4
...
Mindösszesen:
Kelt: ....................................
.............................................
Kiküldött
A költségelszámolást jóváhagyom / a teljesítést igazolom: .............................................
Üzemeltetés
Mellékletek: ...... db
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályra érkezett:
A költségelszámolást jóváhagyom: .............................................
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

4. melléklet a 2/2016. (II. 25.) NVI utasításhoz * 

5. melléklet a 2/2016. (II. 25.) NVI utasításhoz *