Hatály: közlönyállapot (2017.XII.29.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendeletnek a 2017. évi felhasználási szabályok módosítására és a 2018. évi felhasználási szabályok megállapítására irányuló módosításáról

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. alcím 19. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. § Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében

a) az 1. melléklet 5., 13., 20., 27–29., 34., 36., 41a., 48., 49., 53., 55–58., 62., 63a., 63b., 64., 65a., 66., 67., 70–72., 80., 129., 130., 140., 141., 144., 156., 157., 194., 195., 197–199., 201., 203., 203a., 203b., 203c., 203d., 203e., 209., 217., 218., 226., 227., 230. és 234. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti kulturális és kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

b) az 1. melléklet 51., 52. és 54. sora alapján az SA.38425 (2014/N). számú bizottsági határozat szerinti támogatás,

c) az 1. melléklet 20., 36., 43., 49., 51., 52., 54., 58., 62., 63., 66., 67., 82., 83., 115., 120., 121., 130., 140., 144., 156., 189., 190., 218., 234. és 246. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás,

d) az 1. melléklet 63. és 190. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás,

e) az 1. melléklet 189–191. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 33. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

f) az 1. melléklet 189–191. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 34. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával járó többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

g) az 1. melléklet 186. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti támogatás,

h) az 1. melléklet 186. sora alapján a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás,

i) az 1. melléklet 231. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti, sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás

nyújtható.”

2. § A Rendelet 13/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„13/A. § E rendelet előírásait a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet módosításáról szóló 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

3. § A Rendelet a következő 13/C. §-sal egészül ki:

„13/C. § E rendelet 1. mellékletének 84., 167. sorai vonatkozásában az irányító szerv által a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet módosításáról szóló 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet hatálybalépését megelőzően tett kötelezettségvállalást és teljesített kifizetést az arra jogosult szerv által tett kötelezettségvállalásnak és teljesített kifizetésnek kell tekinteni.”

4. § A Rendelet 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. § Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében

a) az 1. melléklet 10., 24–26., 29–30., 34., 36., 42., 49., 50., 54–59., 63., 65., 66., 68–70., 73–75., 140., 141., 151., 152., 162., 163., 202., 203., 205–208., 210., 212–217., 227., 235., 236., 244., 245., 248., 250., 253. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti kulturális és kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

b) az 1. melléklet 52., 53. sora alapján az SA.38425 (2014/N). számú bizottsági határozat szerinti támogatás,

c) az 1. melléklet 17., 36., 42., 44., 50., 52., 53., 58., 63., 64., 69., 70., 82., 86., 87., 122., 131., 132., 141., 151., 162., 197., 198., 199., 236., 253., 266. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás,

d) az 1. melléklet 64., 198. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás,

e) az 1. melléklet 197–199. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 33. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

f) az 1. melléklet 197–199. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 34. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával járó többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

g) az 1. melléklet 154., 194. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti támogatás,

h) az 1. melléklet 154., 194. sora alapján a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás,

i) az 1. melléklet 249. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti, sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás

nyújtható.”

5. § A Rendelet 9/A. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„a) múzeum, levéltár, könyvtár, művészeti és kulturális központ vagy kulturális tér, színház, filmszínház, operaház, koncertterem, egyéb élő előadásokat bemutató szervezet, filmművészeti örökséggel foglalkozó intézmény és egyéb hasonló művészeti és kulturális infrastruktúra, szervezet és intézmény,”

6. § (1) A Rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Rendelet 1. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A Rendelet 2. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

7. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 4. §, 5. §, 6. § (2)–(3) bekezdése 2018. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelethez

1. A Rendelet 1. melléklete a következő 41a., 63b., 65a., 148a., 197a., 203c., 203d., 203e sorokkal egészül ki:

(A B C D E F G H I J K L M N O


1

Áht- azonosító

Cím-
név

Alcím-
név

Jogcím-
csoport-
név


Jogcímnév


Előirányzat célja


Kifizetésben részesülők köre

Támogatás
biztosításának
módja


Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés
határideje


Biztosíték


Kezelő szerv


Lebonyolító szerv
Európai uniós forrásból finanszí-
rozott költségvetési támogatás közremű-
ködő szervezete)
41a. 368239 3 Waclaw Felczak Alap A Waclaw Felczak magyar-lengyel szellemi együttműködést támogató Alap célja a közép-európai országok összefogásának és sikerességének előmozdítása, és ennek révén Magyarország európai, nemzetközi presztízsének növelése. Tartalma és rövid távú célja – többek között – ösztöndíjak, pályázatok, ifjúsági csereprogramok létrehozása az oktatás, tudomány, kutatás, kultúra, turisztika, továbbá vállalkozási ismeretek és szakmai gyakorlatok területén. civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, társulás, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli szervezet. kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
63b. 372117 5 Közszolgálati Archívum támogatása Közszolgálati Archívum fenntartásához, működtetéséhez szükséges forrás biztosítása. egyéb gazdálkodó szervezet kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
65a. 368440 1 A Magyar Rádió Zenei együtteseinek támogatása Az előirányzat célja a Magyar Rádió művészeti együttesek szakmai működésének biztosítása, támogatása, továbbá eszközállományának korszerűsítése. A tevékenységhez tartozó hangverseny szervezés, kortárs magyar zeneművek bemutatása, hangfelvételek készítése, kortárs magyar zeneművészet és egyéb szakmai programok támogatására szolgál. gazdasági társaság kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
148a. 372106 5 Gazdasági társaságok által ellátott horizontális feladatok támogatása a. Az előirányzat hozzájárulást biztosít az EMMI tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, valamint a magyar állam részvételével működő, továbbá egyéb közszolgáltatási szerződéssel rendelkező gazdasági társaságok általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott horizontális feladatok megvalósulásához.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és
pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.:a kötelezettség vállalási dokumentum ban meghatározo ttak szerint
b.: –
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
197a. 372151 6 A TIT Budapesti Planetárium épületének felújítása a. Az előirányzat célja a TIT Budapesti Planetárium épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével
összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
203c. 372328 15 A Szolnoki Szigligeti Színház felújítása a. Az előirányzat célja a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és
pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: helyi önkormányzat b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
203d. 372162 16 A Fonó Budai Zeneház felújítása a. Az előirányzat célja a Fonó Budai Zeneház Budapest XI. kerület, Sztregova utca 3. szám alatti épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása..
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és
pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: nonprofit gazdasági társaság b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
203e. 370151 18 Hódmezővásárhelyi ágazati fejlesztések Az előirányzat célja Magyarország Kormánya és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 4. pont a) és e) alpontjában meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges forrás biztosítása. helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján
Kormány határozat alapján
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat

2. A Rendelet 1. mellékletének 12. sora helyébe az alábbi sor lép:

(A B C D E F G H I J K L M N O


1

Áht- azonosító

Cím-
név

Alcím-
név

Jogcím-
csoport-
név


Jogcímnév


Előirányzat célja


Kifizetésben részesülők köre

Támogatás
biztosításának
módja


Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés
határideje


Biztosíték


Kezelő szerv


Lebonyolító szerv
Európai uniós forrásból finanszí-
rozott költségvetési támogatás közremű-
ködő szervezete)
12. 302891 1 Felsőoktatás speciális feladatai Az előirányzat fedezetet biztosít a felsőoktatási intézménybe felvételt vagy átvételt nyert hátrányos helyzetű hallgató által igénybe vehető, a tanulmányai során a felkészüléséhez segítséget nyújtó mentorprogram lebonyolításához. Támogatást biztosít olyan speciális feladatok támogatására, amelyek a feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott támogatás által fedezni kívánt célok megvalósulását segítik elő, valamint olyan speciális feladatok támogatására is, amelyek a felsőoktatási intézmények keretében nem valósíthatók meg. központi költségvetési szerv, országos szakértői testület, jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság, civil szervezet, köztestület, közalapítvány, nem állami felsőoktatási intézmény, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
Államháztartáso n kívüli szervezet esetén
(a továbbiakban: Áh-n kívül):
felhatalmazó nyilatkozat
Fedezetet biztosít olyan testületek, gazdasági társaságok szervezetek, egyesületek támogatására, amelyek segítik a felsőoktatási szakterület munkáját. Az előirányzat támogatást nyújt a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) előírt feladatainak végrehajtásához. Az előirányzat támogatást nyújt felsőoktatási szakmai elemzések készítéséhez, felsőoktatási információs rendszerek és nyilvántartások működési költségéhez, kapcsolódó adatintegrációs tevékenységek ellátásához, valamint a TÁMOP 4.1.3/08/01–2008–2004 és TÁMOP-4.1.3–11/1–2011–0001 lezárult kiemelt projekt fenntartási kötelezettségeiből fakadó működési és licencköltségekhez, pályakövetéséhez szükséges adatfelmérő, adatnyilvántartó és adatintegrációs rendszerek összekapcsolásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez, szakmai kiadványok
készítéséhez. Az előirányzat biztosítja a TÁMOP–4.2.5-09/1–2010–0002 és TÁMOP 4.2.5.B–11/1–2011–0001 projektek keretében fejlesztett, fenntartási kötelezettséggel érintett tartalomszolgáltatási, digitális könyvtár üzemeltetési feladatok ellátását.
Az előirányzat a felsőoktatási intézményekben, szakkollégiumokban folyó magas színvonalú, a tudásalapú elitképzést kiemelt feladatként kezelő tehetséggondozási tevékenység fenntartásához való állami hozzájárulás; szakmai programok, infrastrukturális beruházások, informatikai fejlesztések, egyéb működési kiadások támogatásához nyújt fedezetet.
Az előirányzat támogatást nyújt a magyar állampolgár külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányaihoz.

3. A Rendelet 1. mellékletének 14. sora helyébe az alábbi sor lép:

14. 338539 3 Kiválósági támogatások a. Az előirányzat forrást biztosít a kiemelt felsőoktatási intézmény minősítéssel rendelkező felsőoktatási intézmények számára e minősítésükre tekintettel biztosított támogatáshoz, valamint felsőoktatási intézmények kiemelt képzési, tudományos, kutatási és fejlesztési, a kutatási eredményeket hasznosító feladatainak végrehajtásához a következő intézményi felhasználási célokra:
aa. az emberi erőforrások mennyiségének és képzettségi szintjének növelése;
ab. a tudás és a megértés előmozdítása, ideértve az
együttműködésen alapuló kutatás-fejlesztést, beleértve a kutatóhelyek fenntartását, működtetését;
ac. a kutatási eredmények terjesztése;
ad. a technológia-átadásra irányuló tevékenységek, amennyiben e tevékenységek belső természetűek, és a belőlük származó összes bevételt az érintett kutatóhelyek elsődleges tevékenységeibe fektetik be ismét;
központi költségvetési szerv, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, közalapítvány, nem állami felsőoktatási intézmény, gazdasági társaság kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
ae. nemzetközi kapcsolatépítés és államközi megállapodás alapján külföldi hallgatók fogadását szolgáló szervezetfejlesztés;
af. az oktatói és kutató kiválóság elismerése és javadalmazása.
b. Az előirányzat forrást biztosít továbbá az egyéni kutatói ösztöndíjak, valamint az ehhez kapcsolódó
lebonyolítási feladatok támogatásának biztosítása alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, valamint a PhD fokozattal
rendelkező oktatók-kutatók részére.
c. Az előirányzat forrást biztosít továbbá – az Nftv. 9.
§-ában és 54. §-ában, valamint a 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában foglaltak szerint – a
2017-ben esedékes XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) 16 tudományterületi szekcióját rendező felsőoktatási intézmények
támogatásához.

4. A Rendelet 1. mellékletének 62. sora helyébe az alábbi sor lép:

62. 295135 2 Közművelődés i szakmai feladatok Az előirányzat nyújt fedezetet
a. aa. a közösségi és társadalmi részvétel fejlesztésével, a hagyományos közösségi kulturális értékek gondozásával, az egész életre kiterjedő tanulással és amatőr művészetekkel, valamint a kulturális alapú gazdaságfejlesztés támogatásával kapcsolatos feladatok ellátására, az országos jelentőségű amatőr művészeti és népművészeti elismerések és az azokhoz kapcsolódó rendezvények támogatására, továbbá a Sikeres Magyarországért program részeként a 2005. és 2006. évi 20 éves futamidejű Közkincs Hitelprogramban támogatott kedvezményezettek éves kamat- és tőketörlesztés támogatására, valamint a nép- és világzenei exportiroda működésének támogatására, a Fonó Budai Zeneház működésének és szakmai programjainak támogatására, az
„Alkotóházak éjszakája” és a „Kultúrházak éjjel- nappal” rendezvénysorozatok támogatására és szakmai kiadványok megjelentetésére;
ab. a kulturális alapellátási feladatok ellátására, a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi szakterület együttműködése mellett, más ágazatok bevonásával történő közös célok megvalósítása a helyben elérhető kulturális értékek hozzáférhetőségének kiszélesítése érdekében;
ac. a Székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár felújítására.
b.: A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
pályázati úton b.: –
a.:
biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –

5. A Rendelet 1. mellékletének 63a. sora helyébe az alábbi sor lép:

63a. 368839 4 Csoóri Sándor Alap A szellemi és anyagi népművészeti örökség megőrzését célzó, a népi kultúra közösségeket teremtő műfajainak (például: néptánc, népdal, népzene, népmese), a teljes népművészeti mozgalom szervezeteinek támogatása Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szórványban. költségvetési szerv, civil szervezet, gazdasági társaság, egyéni cég, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli természetes személy, határon túli intézmény, határon túli civil és egyházi szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli köznevelési intézmények, egyéni vállalkozó, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat Em- beri Erő- forrás Támo- gatás- kezelő

6. A Rendelet 1. mellékletének 71. sora helyébe az alábbi sor lép:

71. 343340 12 Egyéb színházi támogatások Az előirányzat hozzájárulást biztosít egyes színházi és táncművészeti tevékenységet folytató előadó-művészeti szervezetek létesítő okirat szerinti tevékenységének megvalósításához. gazdasági társaság, civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat

7. A Rendelet 1. mellékletének 84. sora helyébe az alábbi sor lép:

84. 296513 6 Családpolitikai
Programok
Forrás biztosítása a népesedés és a családügy, valamint a férfiak és nők egyenlősége területén megvalósuló, a családokat erősítő, a népesedési folyamatokat befolyásoló, a nők helyzetének javítását, a család és munka összeegyeztetését szolgáló különféle cselekvési, modellkísérleti, a családbarát közgondolkodást erősítő szakmai programok és akciók végrehajtásához, valamint a családok érdekképviseletét ellátó szervezetek, határon túli családszervezetek koordinálásával foglalkozó civil szervezetek támogatásához.
Az előirányzat fedezetet biztosít az Idősbarát Önkormányzat Díj és az idősügyi programok támogatására, az idősebb generációt célzó pályázatok nyerteseinek díjazására, nemzedékek közötti programok támogatására, idősügyi rendezvények lebonyolítására.
Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a gyermekek
napközbeni ellátását érintő szakmafejlesztési célok és módszertani feladatok ellátásához a kijelölt szervezeteknek, valamint az örökbefogadás után követésének támogatására.
civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, külföldi személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, külföldi szervezet kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető

8. A Rendelet 1. mellékletének 99. sora helyébe az alábbi sor lép:

99. 353784 10 Egyes szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztési támogatása A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások és innovatív fejlesztések működési és beruházási tárgyú támogatása, valamint szociális és gyermekjóléti szolgáltatási/fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok, pályázati programok, képzések, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények, szervezetek támogatása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
a kötelezettség vállalási dokumentum ban meghatározo ttak szerint felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető

9. A Rendelet 1. mellékletének 124. sora helyébe az alábbi sor lép:

124. 352051 25 Egészséges Budapest
Program
Az előirányzat felhasználásának célja a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, az érintett intézmények infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint kiemelten a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központok kialakítása, továbbá a fejlesztésekhez kapcsolódó eszközbeszerzési és tervezési feladatok biztosítása. központi költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egészségügyi köztestület, közalapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
a kötelezettség vállalási dokumentum ban meghatározo ttak szerint Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat

10. A Rendelet 1. mellékletének 140. sora helyébe az alábbi sor lép:

140. 271445 10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámog atása a. Előadó-művészeti, alkotóművészeti és közgyűjteményi célú kulturális alapítványok alapító okiratban meghatározott feladatainak és működésének támogatása.
Kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző alapítványok,
továbbá a kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző szervezetek,
intézmények számára szakmai-módszertani fejlesztő szolgáltatásokat biztosító alapítványok támogatása; a népművészeti és amatőr művészeti alapítványok
támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: alapítványok, közalapítványok
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –

11. A Rendelet 1. mellékletének 167. sora helyébe az alábbi sor lép:

167. 233628 5 Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei; közösségi, szolidaritási és esélyteremtési programok támogatása a. Fogyatékosok országos, regionális és helyi szervezeteinek és szakmai programjaik támogatása, egyéb, a fogyatékosok érdekében végzett szakmai tevékenységek támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, gazdasági társaság, költségvetési szerv, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.:
biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
a.: igénybe vehető
b.:

12. A Rendelet 1. mellékletének 203a. sora helyébe az alábbi sor lép:

203a. 367128 13 Arany János- emlékév programjainak támogatása Az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges feladatokról szóló 1066/2017. (II. 9.) Korm. határozat alapján létrehozott Emlékbizottság által jóváhagyott cél- és feladatrendszer szerinti programok megvalósítása és az Emlékbizottság működésének támogatása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, magánszemély kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető

13. A Rendelet 1. mellékletének 205b. sora helyébe az alábbi sor lép:

205b. 367217 1 Ösztöndíjprogram támogatása Az előirányzat célja, hogy lehetőséget biztosítson 100 fő részére felsőfokú tanulmányok folytatására magyarországi képzési helyeken olyan keresztény fiatalok (18–30 év) számára, akik saját országukban vallási üldözetésnek vagy fenyegetésnek vannak kitéve. Tempus Közalapítvány, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető

14. A Rendelet 1. mellékletének 229. sora helyébe az alábbi sor lép:

229. 348517 21 Egyházi személyek eszközellátásának támogatása A kistelepüléseken, illetve több településen egyidejűleg szolgálatot végző egyházi szolgálatot teljesítő személyek munkájának segítése, gépjármű vagy egyéb infrastrukturális és technikai eszközök vásárlásának támogatásával. egyházi jogi személy, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető

15. A Rendelet 1. mellékletének 233. sora helyébe az alábbi sor lép:

233. 360240 55 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium bővítése Az előirányzat célja a Dunamelléki Református Egyházkerület egyes oktatási intézményeinek bővítése (Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felújítása, a Gyökössy Endre Református Óvoda számára új ingatlan vásárlása és felújítása). egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
igénybe vehető

16. A Rendelet 1. mellékletének 246. sora helyébe az alábbi sor lép:

246. 279012 61 Civil és non-profit szervezetek támogatása Az előirányzat fedezetet biztosít olyan szervezetek támogatásához, amelyek összkormányzati szinten a civil szektoron belüli párbeszédet biztosító fórumok működését biztosítják, illetve hatékonyan segítik azok fejlesztését, illetve amelyek közösségfejlesztő tevékenysége kiemelkedő.
Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a civil szervezetek működését érintő joganyag felülvizsgálatához és átdolgozásához kapcsolódó szakértői műhelyek és munka ellátásához.
egyesület, alapítvány kérelem alapján
pályázati úton
biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat

2. melléklet a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelethez

„1. melléklet az 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelethez

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. évi fejezeti kezelésű kiadási előirányzatainak feladatterve

A B C D E F G H I J K L M N O


1

Áhtazonosító

Cím
név

Alcím
név

Jogcím-
csoport-
név


Jogcímnév


Előirányzat célja


Kifizetésben részesülők köre

Támogatás
biztosításának
módja


Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés
határideje


Biztosíték


Kezelő szerv


Lebonyolító szerv
Európai uniós forrásból finanszí
rozott költségvetési támogatás közremű
ködő szervezete
2. 005412 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3. 005708 2 Normatív finanszírozás
4. 333795 2 Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása a. Az előirányzat biztosítja az egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, valamint a felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott költségvetési támogatását, valamint az intézmények részére speciális feladatokhoz nyújtandó támogatás összegét.
Az előirányzat tartalmazza az egyes, más fejezet irányítása alá tartozó felsőoktatási intézmények költségvetési támogatását is.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, valamint a felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok, más fejezet irányítása alá tartozó felsőoktatási intézmény
b.: Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.:egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozat (a továbbiakban: felhatalmazó nyilatkozat)
b.: -
5. 244234 3 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás a. Az előirányzat biztosít forrást a nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus-munkakörben, a nevelő-, oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított átlagbér alapú támogatáshoz.
b. Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézményre és pedagógiai szakszolgálati intézményre tekintettel a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház részére a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított működési támogatáshoz.
c. Az előirányzat forrást biztosít a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított tankönyvtámogatáshoz.
d. Az előirányzat forrást biztosít a
gyermek-, tanulói étkeztetéshez az óvodai, egységes óvoda-bölcsődei, általános iskolai, középfokú iskolai, kollégiumi étkeztetés támogatására a költségvetési törvényben meghatározottak szerint.
e. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a., c. és d.: nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végző szervezet és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó
b.: nemzetiségi önkormányzat, bevett egyház
e.: Kincstár
a.-d.: kérelem alapján
e.: -
a.-d.: biztosítható
e.: -
a.-d.:egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
e.:egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a-d.: felhatalmazó nyilatkozat
e.: -
a.-d.: igénybe vehető
e.: –
6. 343328 4 Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás a. Az előirányzat az Nkt. 35. §-a és 35/A. §-a szerinti, az állami fenntartású iskolában biztosított hit- és erkölcstanoktatáshoz szükséges államilag garantált finanszírozáshoz nyújt fedezetet. Az Nkt. 35/B. §-a alapján a hit- és erkölcstanoktatás tartalmát az egyházak határozzák meg, így az ahhoz alkalmazásra kerülő tankönyvet is.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyházi jogi személy
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
igénybe vehető
7. 348728 5 Köznevelési szerződések a. Az előirányzat a 2012. évet megelőzően megkötött közoktatási megállapodások, valamint az ezt követően megkötött, illetve kötendő köznevelési szerződések alapján az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és egyéb nem állami szervezetek által fenntartott köznevelési intézményeket megillető támogatásokra, valamint azok igénylésének és feltételeinek megállapításával, továbbá folyósításával és a felhasználás ellenőrzésével kapcsolatos kiadásokra nyújt fedezetet.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyházi jogi személy, nemzetiségi önkormányzatok és magán köznevelési intézmények fenntartói
b.: Kincstár
a: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
8. 198620 3 Felsőoktatási feladatok támogatása
9. 302891 1 Felsőoktatás speciális feladatai Az előirányzat fedezetet biztosít a felsőoktatási intézménybe felvételt vagy átvételt nyert hátrányos helyzetű hallgató által igénybe vehető, a tanulmányai során a felkészüléséhez segítséget nyújtó mentorprogram lebonyolításához. Támogatást biztosít olyan speciális feladatok támogatására, amelyek a feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott támogatás által fedezni kívánt célok megvalósulását segítik elő, valamint olyan speciális feladatok támogatására is, amelyek a felsőoktatási intézmények keretében nem valósíthatók meg. Fedezetet biztosít olyan testületek, gazdasági társaságok, szervezetek, egyesületek támogatására, amelyek segítik a felsőoktatási szakterület munkáját. Az előirányzat támogatást nyújt a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) előírt feladatainak végrehajtásához.
Az előirányzat támogatást nyújt felsőoktatási szakmai elemzések készítéséhez, felsőoktatási információs rendszerek és nyilvántartások működési költségéhez, kapcsolódó adatintegrációs tevékenységek ellátásához, valamint a TÁMOP 4.1.3/08/01–2008–2004 és TÁMOP–4.1.3–11/1–2011–0001 lezárult kiemelt projekt fenntartási kötelezettségeiből fakadó
működési és licencköltségekhez, pályakövetéséhez szükséges adatfelmérő, adatnyilvántartó és adatintegrációs rendszerek összekapcsolásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez, szakmai kiadványok készítéséhez. Az előirányzat biztosítja a TÁMOP–4.2.5–09/1–2010–
0002 és TÁMOP 4.2.5.B–11/1-2011–
0001 projektek keretében fejlesztett, fenntartási kötelezettséggel érintett tartalomszolgáltatási, digitális könyvtár üzemeltetési feladatok ellátását.
Az előirányzat a felsőoktatási intézményekben, szakkollégiumokban folyó magas színvonalú, a tudásalapú elitképzést kiemelt feladatként kezelő tehetséggondozási tevékenység fenntartásához való állami hozzájárulás; szakmai programok, kisebb infrastrukturális beruházások, informatikai fejlesztések, egyéb működési kiadások támogatásához nyújt fedezetet. Az előirányzat támogatást nyújt a magyar állampolgár külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányaihoz.
központi költségvetési szerv, országos szakértői testület, jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság, civil szervezet, köztestület, közalapítvány, nem állami felsőoktatási intézmény, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Államháztartáson kívüli szervezet esetén (a továbbiakban:
Áh-n kívül):
felhatalmazó nyilatkozat
10. 297424 2 Lakitelek Népfőiskola támogatása A támogatás egyrészt a főiskola napi működési költségéhez, másrészt a Kárpát-medencei népfőiskolai programok finanszírozásához járul hozzá. civil szervezet kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
11. 338539 3 Kiválósági támogatások a. Az előirányzat forrást biztosít az Nftv. 10. §-a valamint 84/C. §-a alapján a kiemelt felsőoktatási intézmény minősítéssel rendelkező felsőoktatási intézmények számára e minősítésükre tekintettel biztosított támogatáshoz, valamint a felsőoktatási intézmények kiemelt képzési, tudományos, kutatási és fejlesztési, a kutatási eredményeket hasznosító feladatainak végrehajtásához.
Az előirányzat forrást biztosít a 1381/2017. (VI. 16.) Korm. határozat alapján a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programban részt vevő felsőoktatási intézmények számára a felsőoktatási intézményi kutatási feltételrendszer javítása, Magyarország kutatási kapacitásainak növelése érdekében; a kutatásfejlesztési és innovációs fókusz erősítésére a felsőoktatási intézmények működésében; a tudományos és kutatói utánpótlás feltételrendszerének javítására; a tudományos produktivitás növelésére; a felsőoktatási intézmények körében a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítésére.
Az előirányzat forrást biztosít továbbá a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (III. 5.) Korm. rendelet alapján – a kutatói kiválóság elismerése céljából – az egyéni kutatói ösztöndíjak, valamint az ehhez kapcsolódó lebonyolítási feladatok támogatásának biztosítása alap-, mesterés doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, valamint a PhD fokozattal rendelkező oktatók-kutatók részére.
Az előirányzat forrást biztosít továbbá – az Nftv. 9. §-ában és 54. §-ában, valamint a 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában foglaltak szerint – az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) 16 tudományterületi szekcióját rendező felsőoktatási intézmények támogatásához.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: központi költségvetési szerv, államháztartáson kívüli szervezetek, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, közalapítvány, nem állami felsőoktatási intézmény, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: –
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
12. 340639 4 Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap Az előirányzat a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap létrehozásáról szóló 1103/2013. (III. 7.) Korm. határozat alapján az állami felsőoktatási intézmények struktúraátalakításához, valamint a struktúraátalakítás igényével érintett intézmények működőképességének fenntartásához és konszolidációjához biztosít támogatást. állami felsőoktatási intézmények kérelem alapján pályázati úton
egyéb: a felosztásra a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyetértésben hozott támogatási döntés alapján kerül sor.
biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
13. 348651 5 Francia Egyetem kialakítása a Szegedi Tudományegyetemen A Francia Egyetem fokozatos kialakításának megvalósítása. állami felsőoktatási intézmény kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
14. 353795 6 Felsőoktatási vagyongazdálkodási feladatok Az egyes PPP konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával kapcsolatos intézkedések megtételéről szóló 1341/2015. (V. 27.) Korm. határozat alapján az állami felsőoktatási intézmények PPP beruházásaihoz kapcsolódó kiváltási feladatok. állami felsőoktatási intézmények kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
15. 198619 4 Köznevelési feladatok támogatása
16. 286023 1 Nemzetiségi Önkormányzatok 2018. évi kompenzációja A nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézményekben foglalkoztatottak részére – az adó- és járulékfizetési kötelezettséget megállapító törvények módosításából adódó nettó jövedelemcsökkenés kompenzálására jogszabály alapján – járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére biztosított támogatás.
Ezen előirányzaton állnak rendelkezésre a költségvetési szervek és az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2017. évi kompenzációjáról szóló 432/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet, valamint a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2017. évi kompenzációjához szükséges előirányzatátcsoportosításról szóló 1301/2017. (VI. 7.) Korm. határozat alapján biztosított támogatás maradványai.
nemzetiségi önkormányzatok, társulás kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
17. 255656 4 Köznevelés speciális feladatainak támogatása a. Az előirányzat fedezetet nyújt a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek támogatására. Az előirányzat biztosítja továbbá a közoktatás, köznevelés-fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kutatási és tájékoztatási feladatok, valamint a közoktatás, köznevelés-fejlesztést érintő egyes nemzetközi feladatok finanszírozásának forrását, a diagnosztikus mérés, mérés-értékelés szakmai fejlesztését is.
b. Az előirányzat hozzájárulást biztosít a köznevelésfejlesztési stratégia megvalósítása keretében az egészségfejlesztési és a drogprevenciós feladatok ellátásához, a környezettudatos nevelés programjaihoz, a köznevelésfejlesztési stratégiához kapcsolódó egyéb feladatok megvalósításához, a hazai és nemzetközi versenyeken, diákolimpiákon való részvételhez és felkészüléshez (Bolyai János Matematikai Társulat, Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete, Magyar Kémikusok Egyesülete, Magyar Innovációs Szövetség), a Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny, valamint az iskolai sporttal kapcsolatos feladatokhoz.
c. Az előirányzat a nemzetiségi köznevelés tartalmi fejlesztésével kapcsolatos feladatok részeként hozzájárulhat a nemzetiségi oktatás megújuló részletes követelményei alapján a nemzetiségek oktatásához kapcsolódó alapdokumentumok (részletes fejlesztési feladatok, érettségi vizsgakövetelmények és vizsgaleírások, stb.) kidolgozásához.
d. Az előirányzat a kétoldalú egyezményekben meghatározott nemzetiségi oktatási feladatok támogatásaként hozzájárul az óvónők, tanítók és tanárok nyelvi módszertani továbbképzéséhez; anyaországi anyanyelvi programokhoz az iskolás korosztálynak; vendégtanárok fogadásához; anyaországi tankönyvek behozatalához; kiküldetéssel kapcsolatos költségekhez.
e. Az előirányzat az Útravaló ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogramja részeként forrást nyújt a természettudományok iránt érdeklődő diákok tehetséggondozására. A program során a kutatócsoportot vezető tanár, valamint a diák is ösztöndíjban részesülhet.
f. Az előirányzat támogatást nyújthat a sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvekkel történő tankönyvellátásának biztosításához, tankönyvek fejlesztéséhez, kéziratok elkészíttetéséhez; a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók óvodai neveléséhez, alapés középfokú neveléséhez, oktatásához.
g. Az előirányzat forrást biztosít a pedagógiai szakszolgálati tevékenységekhez kapcsolódó szakmai feladatok megvalósításához, továbbá az egyes szakszolgálati tevékenységekkel összefüggésben indított közigazgatási hatósági eljárásokban szakértőként bevont fórumok támogatásához. Ezen előirányzat szolgálja a – tankerületi, megyei, valamint országos szinten megvalósításra kerülő – konzultatív szakmai tanácskozások, fórumok megtartását is.
h. Az előirányzat – oktatásért felelős miniszter ágazati irányítási jogés feladatkörébe tartozó feladatok ellátása érdekében – forrást biztosít a szükséges elemzések, programfejlesztések, tanügyi, köznevelés-igazgatási koncepciók, szakmai dokumentumok kidolgozásának támogatásához, két tanítási nyelvű, nemzetiségi, sajátos nevelési igényű tanulók irányelveinek, egyéb kerettanterveknek a kidolgozásához, nevelési-oktatási programok kifejlesztésének támogatásához, a környezeti neveléssel, egészségneveléssel kapcsolatos programok támogatásához, valamint a fenti feladatokkal kapcsolatos reprezentációs kiadásokhoz.
i. Az előirányzat forrást biztosít az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Program támogatására.
j. Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségi tankönyvbeszerzéshez.
k. Az előirányzat forrást biztosít a kötelező feladatellátással nem érintett pedagógiaiszakmai szolgáltatások támogatásához.
l. Az előirányzat forrást biztosít a Megyei Diákparlamenti Rendezvények megvalósítására, az Országos Diák Tanács támogatására, az Európai Parlamenti Modell magyarországi mozgalma magyarországi versenyének megrendezésére, a nemzetközi versenyre történő kiutazásra.
m. Az előirányzat forrást biztosít a tanév rendje rendelet szerinti témahetek (pénzügyi, gazdálkodási, digitális, fenntarthatósági) megvalósítására, a médiatudatossággal kapcsolatos feladatok ellátására.
n. Az előirányzat forrást biztosít a Pedagógusok mentálhigiénés támogatása kiadásaihoz.
o. Az előirányzat forrást biztosít a nemzeti köznevelési értéktár megőrzésével, bővítésével kapcsolatos feladatok ellátására.
p. Az előirányzat forrást biztosít az Ökoiskolával és Zöldóvodával kapcsolatos feladatok ellátására.
q. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.-h. gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi pedagógiai intézetek, köznevelési- és felsőoktatási intézmények, intézményfenntartók, Budapesti Goethe Intézet, egyházi jogi személy, magánszemély (amennyiben a pályázó az elnyert támogatás összegéből ösztöndíjra fordítható összeget is igényel)
i.-k. nemzetiségi önkormányzati, egyházi és magán köznevelési intézmények, illetve fenntartóik
l.-p.: gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati, nemzetiségi pedagógiai intézetek, köznevelési, felsőoktatási intézmények, intézményfenntartók
q.: Kincstár
a.-p.:kérelem alapján pályázati úton
q.: –
a.-p.: biztosítható
q.: –
a.-p.:egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
q.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítő szerint
a.-p.: a kötelezettség-vállalási dokumentumban meghatározottak szerint
q.: –
a.-p.: felhatalmazó nyilatkozat
q.: –
a.-p.: igénybe vehető
q.: –
18. 282178 5 Nemzeti Tehetség Program a. Az előirányzat biztosítja a Nemzeti Tehetség Program finanszírozását, a tehetségek segítésére fordított támogatások hatékonyabb felhasználását. Az előirányzat felhasználásával biztosítható, hogy a tehetséges fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő, folyamatos segítséget kapjanak tehetségük kibontakoztatásában, valamint a tehetség hasznosulásának támogatása.
A tehetségek segítése és fejlesztése az innováció és kreativitás ösztönzését és elterjedését, az esélyteremtést, a hátrányos helyzet leküzdését, az életpálya helyes irányba terelését, az életpálya sikerességét, a társadalmi mobilitást, a gazdasági növekedést, a magasabb versenyképességet, valamint a közösségek és az egész társadalom kohézióját egyaránt szolgálja. A Nemzeti Tehetség Programnak példa- és értékteremtő szerepe van.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, társadalmi szervezet, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő hazai és határon túli egyéb szervezet, köznevelési és felsőoktatási intézmény
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: nem határon túli Áh-n kívüli szervezet, valamint az Áh-n belül nem az EMMI fejezet irányítása alá tartozó kedvezményezett: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
a.: igénybe vehető
b.: –
19. 338495 8 Szakmai, tanügy-igazgatási informatikai feladatok támogatása a. Az állami és nem állami fenntartású általános iskolákban, gimnáziumokban, szakképzési centrumokban, szakközépiskolákban, szakgimnáziumokban, szakiskolákban a köznevelési és szakképzési feladat-ellátás támogatásához, továbbá a központi adatszolgáltatáshoz (KIR, OSAP), a diákigazolvány online igényléséhez, valamint a szülői tájékoztatás online kiszolgálásához szükséges iskola irányítási és ügyviteli szoftverek (IAR), Köznevelési Regisztrációs És Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA), valamint a tankönyvellátás megszervezését és lebonyolítását támogató informatikai rendszer fejlesztéséhez vagy felhasználási jogainak beszerzéséhez, illetve az ezek működtetésével összefüggő kiadásokhoz történő hozzájárulás.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
20. 368917 9 Tarpai sportkollégium támogatása A Tarpai Sportkollégium működésének támogatása. Tarpai Sportkollégium, Tarpa Sport Club kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
21. 343617 11 Kislétszámú hit- és erkölcstanoktatás kiegészítő támogatása A 20/2/4 Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás előirányzaton biztosított támogatáson túl az előirányzat terhére a kislétszámú (8 fő alatti) csoportokban szervezhető hit- és erkölcstanoktatáshoz az oktatásért felelős miniszter által nyújtható további támogatás. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
22. 348573 12 Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatása a. Az előirányzat támogatja a gyermekek, tanulók évközi és nyári táboroztatását, táborszervezését, valamint a gyermeküdültetéssel kapcsolatos infrastruktúra fejlesztését és működtetését.
Az Erzsébet program végrehajtásáról a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mellett az Erzsébet a Kárpátmedencei Gyermekekért Alapítvány (a továbbiakban: EKGYA) gondoskodik.
Az Erzsébet program végrehajtása érdekében az EKGYA ellátja az ifjúsági- és gyermekprogramokban való részvételhez, gyermek- és ifjúsági táborok szervezéséhez kapcsolódó feladatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket.
A fejezeti kezelésű előirányzat célja az EKGYA részére közvetlen támogatás nyújtása a fenti feladatok ellátásához.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: EKGYA
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
23. 198642 5 Egyéb feladatok támogatása
24. 349428 1 I. világháborús centenáriumi megemlékezések Az előirányzat támogatást biztosít
a. egy központi első világháborús emlékmű létrehozásának előkészítéséhez és létrehozásához;
b. első világháborús emlékművek helyreállításához;
c. I. világháborús, vagy az I. világháborúhoz kapcsolódó gyűjtemények, műkincsek megvásárlásához;
d. a magyar nemzet első világháborús részvételét, szerepét és tragédiáit bemutató hazai és nemzetközi első világháborús kiállítás megszervezéséhez és a kapcsolódó fejlesztések (beruházások) megvalósításához;
e. első világháborús honlap fejlesztéséhez;
f. oktatási és képzési programelemek (pedagógusképzés, diákvetélkedők stb.) megvalósításához kapcsolódó innovatív fejlesztésekhez, kutatásokhoz;
g. tudományos művek megjelentetéséhez, tudományos és kulturális rendezvények, művészeti tevékenységek megvalósításához, valamint játék- és dokumentumfilmek forgatókönyveinek megalkotásához;
h. a program- és pályázati iroda működtetéséhez.
civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
25. 355162 2 A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve programjainak támogatása A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megvalósuló feladatok teljes körű ellátása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
26. 358595 3 Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve programjainak támogatása Az előirányzat támogatást biztosít az
1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve keretében megvalósuló programok megvalósítására.
civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
27. 359462 4 Peres ügyek Az előirányzat felhasználásának célja a fejezetnél folyamatban lévő peres eljárások éves kalkulált járulékos költségei – kártérítési és cafeteria tárgyú peres eljárások kifizetéseinek biztosítása (beleértve az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál lévőket is). költségvetési szerv, gazdasági társaság, kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
28. 368862 5 Autista gyermekeket gondozó központ támogatása, Lakitelek Az előirányzat felhasználásának célja az autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyermekek, fiatalok és felnőttek, valamint az őket támogató ellátórendszer fejlesztése alapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
29. 368873 6 László Gyula Intézet támogatása Az előirányzat az őstörténeti kutatások rehabilitációjával foglalkozó László Gyula Intézet alapításához és működéséhez szükséges forrást biztosítja. gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
30. 368851 7 Hangszercsere program Az előirányzat forrást biztosít az egyházi jogi személyek, valamint az állami intézményfenntartók alatt működő intézményekben hangszerek cseréje, továbbá a Mindennapos Éneklés Program feladatainak (Éneklő Ifjúság, koncertlátogatások, mentorálási kórusprogram) ellátásához, illetve a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló Kormányközi Bizottság tagjaként vállalt feladatok támogatása és a Kodály Program feladatainak ellátásában vállalt hazai és nemzetközi programok, illetve az ezekkel összefüggő kiadásokhoz történő hozzájáruláshoz. civil szervezet, közalapítvány, társadalmi szervezet, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, köznevelési és felsőoktatási intézmény kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
31. 263301 15 „Útravaló” ösztöndíj program Az előirányzat forrást biztosít az öt elemből álló Útravaló ösztöndíjprogramhoz. A program a hátrányos helyzetű tanulók és hallgatók támogatására, valamint a természettudományok iránt érdeklődő tanulók tehetséggondozására jött létre. A program során a mentori feladatokat ellátó tanár, valamint a mentorált diák is ösztöndíjban részesül. központi költségvetési szerv pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
32. 270190 18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása
33. 295002 1 Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása a. A fejezeti kezelésű előirányzat a következő ösztöndíjazási, felsőoktatási feladatok, programok ellátásához nyújt fedezetet, illetve biztosít hozzájárulást: magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert külhoni magyar hallgatók, doktoranduszok és felsőoktatási oktatók támogatása, tanulmányaik/oktatási-kutatási tevékenységük elősegítése; szakkollégiumi képzéshez, szülőföldi szakkollégiumok működtetéséhez, képzési feladatok ellátásához hozzájárulás, valamint szakkollégiumi ösztöndíjak biztosítása és magyarországi előkészítő képzés támogatása; határon túli magyar köz- és felsőoktatáshoz, valamint magyar kisebbséghez kapcsolódó tudományos-kutatói tevékenység támogatása; határon túli magyar diákok kollégiumi elszállásolásának támogatása, lakhatási feltételeinek javítása; határon túli magyar diák- és hallgatói szervezetek tevékenységének támogatása, fejlesztése; a határon túli magyar felsőoktatással kapcsolatos tájékoztató, tehetséggondozó tevékenységet végző szervezetek működésének és programjainak támogatása; határon túli felsőoktatási intézmények, illetve a hozzájuk köthető, tevékenységüket segítő határon túli és magyarországi szervezetek, valamint magyarországi felsőoktatási intézmények székhelyen kívüli képzésének működési, fejlesztési és programköltségeihez hozzájárulás; határon túli oktatási és kulturális területen tevékenykedő magyarországi és határon túli szervezetek programjainak, működésének, fejlesztésének támogatása;
határon túli felsőoktatási képzési kínálat bővítéséhez, átalakításához kapcsolódó működési, fejlesztési, beruházási célú tevékenységek támogatása; hallgatói és oktatói mobilitási, valamint egyéb ösztöndíjprogramok támogatása, illetve lebonyolítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli természetes személy, határon túli egyesület, határon túli szervezet, határon túli intézmény, külföldi személy vagy külföldi szervezet, határon túli és magyarországi köz- és felsőoktatási intézmények, határon túli egyházi jogi személy és intézménye
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: nem határon túli Áh-n kívüli szervezet: felhatalmazó nyilatkozat
b: -
a.: igénybe vehető
b.: –
34. 295013 2 Határon túli kulturális feladatok támogatása A határokon túl élő magyar nemzeti közösségeknek nyújtott támogatások elsősorban az anyanyelvi kultúra és önazonosságtudat megőrzését, ápolását és fejlesztését szolgálják, továbbá a magyar-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítését és élénkítését, illetve az egyes területeknek a magyar nemzeti kultúrába való beépülését is segítik. Ezzel összhangban ez az előirányzat képezi az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv alapján meghirdetendő, a határon túli előadó-művészeti szervezetek (színházak és táncegyüttesek) szakmai programmegvalósításának támogatási keretösszegét; valamint a kulturális nemzetpolitikai célok megvalósítását az egységes kárpát-medencei kulturális tér kialakításának érdekében, hozzájárulva a kárpát-medencei magyar identitás erősítéséhez. határon túli, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, gazdasági társaságok kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
35. 343762 3 Határtalanul! program támogatása a. A program célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának, valamint a szakmai tapasztalatszerzés elősegítése. A pályázati úton nyújtott támogatások célja magyarországi diákok és kísérőik határon túli területekre történő osztálykirándulásainak, valamint külhoni diákok és kísérőik Magyarországra történő utazásának költségeihez, a projektek megvalósításához történő hozzájárulás, amely elősegíti a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülését, valamint a magyar-magyar kapcsolatokat már fiatalkorban erősíti. Az előirányzat pályázati projektekre valamint más, a program céljainak megvalósulását elősegítő feladatok támogatására valamint a kapcsolódó központi események és feladatok finanszírozására fordítható.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: helyi önkormányzat, költségvetési szerv, állami, egyházi és alapítványi köznevelési intézmények, civil szervezet, közalapítvány, gazdasági társaság, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli természetes személy, határon túli szervezet, határon túli intézmény, határon túli civil szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli köznevelési intézmények, egyéni vállalkozó, nemzetiségi önkormányzat
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
36. 348662 4 Határon túli köznevelési feladatok támogatása a. A fejezeti kezelésű előirányzat a következő ösztöndíjazási és köznevelési feladatok, programok ellátásához nyújt fedezetet, illetve biztosít hozzájárulást:
a magyarországi és szülőföldi pedagógustovábbképzések, nyári akadémiák támogatása;
a határon túli magyar köznevelés szakmai szervezeteinek és intézményrendszerének: módszertani központok, pedagógus szövetségek, egyesületek működésének, fejlesztésének, programjainak támogatása;
a határon túli magyar tankönyvírás elősegítése, fejlesztése, a tankönyves műhelyek munkájának támogatása, magyarországi tankönyvek biztosítása;
szülőföldi és magyarországi tanulmányi versenyek, táborok, szaktáborok, illetve a köznevelés minőségi javítását célzó egyéb programok támogatása;
a nyugati szórvány, a diaszpóra anyanyelvés identitás megőrzésére, fejlesztésére vonatkozó projektek, így a pedagógusok, oktatók továbbképzésének, oktatási segédanyagok és tankönyvek készítésének, mobilitási programok támogatása;
a magyarországi köznevelésben sajátos nevelési igényűként résztvevő határon túli diákok ösztöndíjának biztosítása;
az Emberi Erőforrások Minisztériuma és jogelőd minisztériumai, valamint a szomszédos államok között megkötött nemzetközi kétoldalú munkatervek alapján ellátandó közneveléssel összefüggő feladatok megvalósítása;
a tehetséggondozás, valamint a tanórán kívüli, identitást erősítő oktatási programok támogatása, a szomszédos államokban élő magyar kisebbséggel kapcsolatos kutatásokat folytató magyarországi és határon túli szervezetek programjainak támogatása;
a szórványban folyó oktatási tevékenység támogatása a határon túli magyar szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, tanácskozások, konferenciák, a Külhoni Magyar Oktatási Tanács, a Külhoni Magyar Közoktatási Bizottság, a Külhoni Magyar Tankönyvés Taneszköz Bizottság működtetésének biztosítása;
határon túli vonatkozású egyéb magyarországi és külhoni programok, rendezvények támogatása;
külhoni magyar köznevelés infrastruktúrájának fejlesztése.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyház, vallásfelekezet, belső egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli természetes személy, határon túli egyesület, határon túli szervezet, határon túli intézmény, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli egyházi intézmények, határon túli és magyarországi közés felsőoktatási intézmények, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: nem határon túli Áh-n kívüli szervezet: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
37. 271512 19 Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása a. Az előirányzat a szociális és társadalmi felzárkózást előmozdító rendezvények, sajtótermékek, tájékoztatási tevékenységek, programok, szolgáltatások, korszerű felszerelések, eszközök beszerzését finanszírozza.
b. Kutatások, adatgyűjtések, szakmai programok egyedi támogatása.
c. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.-b.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
c.: Kincstár
a.-b.: kérelem alapján
c.: -
a.-b.: biztosítható
c.: -
a.-b.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
c.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a kötelezettség-
vállalási dokumentumban meghatározottak szerint
a.-b.: felhatalmazó nyilatkozat
c.: -
38. 296479 23 Határon túli ifjúsági szervezetek támogatása A határon túli magyar ifjúsági szervezetek részére működésük elősegítésére, pályázati programokban való részvételükhöz szükséges feltételek biztosításához kíván az előirányzat támogatást nyújtani. határon túli ifjúsági szervezetek kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
39. 222947 8 Nemzetközi kapcsolatok programjai
40. 302913 1 Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok a. Kétoldalú oktatási csereprogramok, nyelvoktatás fejlesztését célzó együttműködések a közés felsőoktatási tapasztalatcseréket lehetővé tevő nemzetközi konferenciák, rendezvények, találkozók támogatása. Nemzetközi oktatási képzési módszertani tapasztalatok cseréjének elősegítése. Anyanyelvi vendégtanár programok támogatása. Kétoldalú együttműködés keretén belül a fentiekben részletezett programok megvalósítását szolgáló projektek megvalósítására a Magyar – Francia Ifjúsági Alapítvány, az Osztrák – Magyar Tudományos és Oktatási Kooperációs Akció Alapítvány, a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, a British Council Hungary stb. részére az alapító okiratokban meghatározott feladatok támogatása. Külföldi egyetemeken vendégtanári álláshelyek biztosításához hozzájárulás.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: közalapítvány, civil szervezet, költségvetési szerv, gazdasági társaság, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, köz- és felsőoktatási intézmény
b.:Kincstár
a.: kérelem alapján b.: - a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
41. 302924 2 Európai Uniós és nemzetközi oktatási és képzési programok a. Nemzetközi, európai uniós tagságból következő oktatási és képzési programok koordinálása. Az EU Erasmus+ programja (2014–2020), Európa a polgárokért program (2014–2020), Nemzeti Europass Központ működtetése, az Európai Felsőoktatási Térség megvalósítását támogató feladatok, az Európa Tanács Pestalozzi programja, ACES (Academy of Central European Schools – KözépEurópai Iskolák Akadémiája) program, az Erasmus Alumni és az ECVET hálózat működtetése, EU-s programokhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési és esélyegyenlőségi feladatok ellátása, CEEPUS (Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram), továbbá az EU oktatási szakpolitikáihoz kapcsolódó feladatok végrehajtása, szakmai projektek koordinálása, idegennyelv-oktatás fejlesztését célzó feladatok (pl. Európai Nyelvi Díj), az EMMI támogatásával benyújtott pályázatok nemzeti önrészének biztosítása. Nemzetközi programokhoz kapcsolódó szakdiplomáciai feladatok ellátása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: Tempus Közalapítvány, költségvetési szerv
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján b: - a.: biztosítható b.: - a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
42. 368239 3 Waclaw Felczak Alap A Waclaw Felczak magyar-lengyel szellemi együttműködést támogató Alap célja a közép-európai országok összefogásának és sikerességének előmozdítása, és ennek révén Magyarország európai, nemzetközi presztízsének növelése. Tartalma és rövid távú célja – többek között – ösztöndíjak, pályázatok, ifjúsági csereprogramok létrehozása az oktatás, tudomány, kutatás, kultúra, turisztika, továbbá vállalkozási ismeretek és szakmai gyakorlatok területén. civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, társulás, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli szervezet. kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
43. 244289 5 Kétoldalú munkatervi feladatok
44. 295035 2 Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok Hozzájárulás a stuttgarti Akademie Schloss Solitude és a budapesti József Attila Kör Irodalmi Egyesület közötti irodalmi ösztöndíjas csereprogram megvalósításához, amely német írók budapesti és fiatal magyar művészek rendszeres stuttgarti tartózkodását, alkotómunkáját teszi lehetővé. közalapítvány, civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
45. 255912 10 Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok
46. 295079 2 Kulturális szakdiplomáciai feladatok Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetközi kulturális szerződésekből fakadó feladatok ellátására, a nemzetközi kulturális megjelenések megvalósítására, valamint a nemzetközi kulturális egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére. Az előirányzat forrást biztosít a két- és többoldalú kulturális szakdiplomáciai feladatok megvalósítására, azon belül is a delegációk küldésével és fogadásával kapcsolatos kiadásokra. Részben a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére, részben az egyezményekben nem szereplő, de a korábbi években megkezdett és jó tapasztalatokkal rendelkező programok folytatására is fedezetet nyújt, ezzel is erősítve a magyar kultúra sokszínűségének bemutatását külföldön. költségvetési szerv, köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
47. 255989 9 EU-tagsággal kapcsolatos feladatok
48. 264234 6 EU-tagságból eredő együttműködések
49. 295080 2 EU-tagságból eredő kulturális együttműködések Az előirányzat biztosítja a tagállamként való működés teljesítéséhez és az uniós döntéshozatalban való részvételhez kapcsolódó költségek fedezetét.
A felhasználás célja az EU kulturális együttműködéseiben való részvétel keretében az európai jelentőségű, nemzetközi együttműködésben létrejövő kulturális programok megvalósítását támogató Kreatív Európa programban való hazai részvétel biztosítása. A program hazai végrehajtásának koordinálása 2014-től a Kreatív Európa Nonprofit Kft. feladata, amelyhez az előirányzat – a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt.-vel (a továbbiakban: Filmalap) kötött együttműködési megállapodás alapján – támogatást biztosít.
gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
50. 285189 8 Európai uniós programok előfinanszírozása Az előirányzat az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló programok előkészítési, megvalósítási folyamatához biztosít visszatérítendő támogatást az uniós forrás (előleg) beérkezéséig. gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel a kötelezettség -
vállalási dokumentumban meghatározottak szerint (előleg, illetve az elszámolás után érkező uniós támogatás visszafizetése után)
felhatalmazó nyilatkozat
51. 256078 11 Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
52. 295102 1 Filmszakmai támogatások Az előirányzat a magyar filmszakmai támogatási rendszerrel kapcsolatos egyes feladatok megosztásáról szóló 1203/2011. (VI. 21.) Korm. határozat alapján a Filmalap és az EMMI között létrejött keretmegállapodásban rögzített feladat megvalósítására, rövid dokumentumfilmek, portréfilmek, animációs filmek és rövidfilmek gyártásának, filmgyártáelőkészítésének és filmterv fejlesztésének támogatására szolgál. Az előirányzat biztosítja többek között az „art” besorolású mozik működésének támogatását, valamint az „art” minősítésű filmalkotások forgalmazásának támogatását pályázati kiírás útján a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 17. §-a alapján; a hazai és nemzetközi filmfesztiválok megvalósításának támogatását; a filmszakmai szervezetek alapító okiratban meghatározott feladatainak, szakmai tevékenységének és működésének támogatását, valamint a filmalkotások akadálymentesítésének támogatását a vakok, a gyengénlátók illetve a siketek oktatáshoz, művelődéshez történő minél szélesebb körű hozzáférésének elősegítése érdekében. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
53. 351695 2 A KOGART támogatása Az előirányzat a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (a továbbiakban: KOGART) programjainak megvalósítására, továbbá a KOGART gyűjteményének bemutatására alkalmas ingatlan üzemeltetésének biztosítására szolgál. civil szervezet, gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
54. 297435 3 Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. fenntartásában levő Emlékpark megújítására, működtetésére és egyéb szakmai programjaira szolgál a támogatás. gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
55. 351995 5 Kiemelt és/vagy közösségi nemzetközi és hazai kulturális fesztiválok és események támogatása Az előirányzat célja a több szempontból kiemelt jelentőségű fesztiválok finanszírozásának támogatása. E forrásból az országos jelentőségű nemzetközi, vidéki, valamint a kiemelkedő színvonalú közösségi jellegű kistelepülési fesztiválok részesülhetnek támogatásban. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
56. 338328 17 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) történeti orgonáinak restaurálása A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem történeti orgonáinak restaurálásához nyújtott támogatás. központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
57. 338506 18 Zeneakadémia működésének kiegészítő támogatása A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem működéséhez nyújtott kiegészítő támogatás. központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
58. 341240 20 A 2015. évi Milánói Világkiállításon való részvételhez kapcsolódó feladatok A 2015. évi Milánói Világkiállítással kapcsolatos magyarországi és külföldi rendezvényszervezés, kulturális, tudományos, szakmai programok lebonyolítása, a programok végrehajtásához szükséges bemutatók teljes körű megszervezése, logisztika, utazásszervezés, catering szolgáltatások és gasztronómiai események teljes körű lebonyolítása, éttermi rész kialakítása és működtetése, marketing és PR kommunikáció, projektmenedzsment, arculat tervezés és kivitelezés, honlap tervezés és kivitelezés, honlap tartalommenedzsment, social media menedzsment, kampányok szervezése, hirdetések kezelése, reklámanyagok készítése, partnertalálkozók szervezése, médiamenedzsment, tájékoztató és sajtóanyagok írása és kivitelezése, művészi alkotások tervezése és kivitelezése, a szükséges speciális infrastruktúra, tárgyi eszközök biztosítása. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
59. 368939 21 Vörösmarty Mihály Emlékkiállítás Az előirányzat támogatást biztosít a Vörösmarty Mihály
Emlékkiállítás létrehozására.
központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
60. 256167 12 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra
61. 271478 7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatása
62. 295124 1 Közgyűjteményi szakmai feladatok közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja Az előirányzat biztosítja az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) működtetését, amely lehetővé teszi az országos könyvtárközi kölcsönzés színvonalas, gyors lebonyolítását mind az eredeti, mind a másolt dokumentumok esetében; az egyházi levéltárakban található örökségi értékek megőrzését, valamint levéltárak szakmai programjainak támogatását, a modellértékű közgyűjteményi kezdeményezések, valamint egyéb közgyűjteményi értékmentő feladatok támogatását, díjakhoz kapcsolódó támogatást. központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, civil szervezet, közalapítvány, közgyűjtemény, könyvtár, muzeális intézmény kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
63. 295135 2 Közművelődési szakmai feladatok Az előirányzat nyújt fedezetet
a. – a közösségi és társadalmi részvétel fejlesztésével, a hagyományos közösségi kulturális értékek gondozásával, az egész életre kiterjedő tanulással és amatőr művészetekkel, valamint a kulturális alapú gazdaságfejlesztés támogatásával kapcsolatos feladatok ellátására, az országos jelentőségű amatőr művészeti és népművészeti elismerések és az azokhoz kapcsolódó rendezvények támogatására, továbbá a Sikeres Magyarországért program részeként a 2005. és 2006. évi 20 éves futamidejű Közkincs Hitelprogramban támogatott kedvezményezettek éves kamat- és tőketörlesztés támogatására, valamint a nép- és világzenei exportiroda működésének támogatására, a Fonó Budai Zeneház működésének és szakmai programjainak támogatására, az „Alkotóházak éjszakája” és a „Kultúrházak éjjel-nappal” rendezvénysorozatok támogatására és szakmai kiadványok megjelentetésére;
a kulturális alapellátási feladatok ellátására, a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi szakterület együttműködése mellett, más ágazatok bevonásával történő közös célok megvalósítása a helyben elérhető kulturális értékek hozzáférhetőségének kiszélesítése érdekében;
a Székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár felújítására.
b.: A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: Kincstár
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
64. 347128 3 Kulturális szakemberek továbbképzése Az előirányzat a kulturális (közművelődési és közgyűjteményi) szakemberek továbbképzésének, szervezett képzésének és dokumentumvásárlásának támogatására szolgál. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Áh-n kívüli szervezet esetében felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
65. 368839 4 Csoóri Sándor Alap A szellemi és anyagi népművészeti örökség megőrzését célzó, a népi kultúra közösségeket teremtő műfajainak (például: néptánc, népdal, népzene, népmese), a teljes népművészeti mozgalom szervezeteinek támogatása Magyarországon, Kárpát-medencében és a szórványban. költségvetési szerv, civil szervezet, gazdasági társaság, egyéni cég, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli természetes személy, határon túli intézmény, határon túli civil és egyházi szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli köznevelési intézmények, egyéni vállalkozó, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
66. 372117 5 Közszolgálati Archívum támogatása Közszolgálati Archívum fenntartásához, működtetéséhez szükséges támogatás biztosítása. egyéb gazdálkodó szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
67. 256245 13 Művészeti tevékenységek
68. 368440 1 A Magyar Rádió Zenei együtteseinek támogatása Az előirányzat célja a Magyar Rádió művészeti együttesek szakmai működésének biztosítása, támogatása, továbbá eszközállományának korszerűsítése. A tevékenységhez tartozó hangverseny szervezés, kortárs magyar zeneművek bemutatása, hangfelvételek készítése, kortárs magyar zeneművészet és egyéb szakmai programok támogatására szolgál. gazdasági társaság, kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
69. 271489 4 Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása Az előirányzat az előadó-művészeti és alkotóművészeti tevékenységek ellátására, továbbá a kedvezményes könyvszakmai kamattámogatás program támogatására; az ágazatközi programpályázatok megvalósítására szolgál, valamint a mindenkori magyar kulturális életet meghatározó hazai és nemzetközi viszonylatban emblematikus jelentőségű személyiségek kiemelkedő kulturális tevékenységével összefüggő vallási, kegyeleti kiadások fedezetére (felújítás, áthelyezés, létesítés). költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, jogi személyiségű társaság, civil szervezet, gazdasági társaság, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
70. 284867 5 Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (működési és művészeti pályázatok) Hazai és határon túli előadó-művészeti szervezetek támogatása az alábbiak szerint:
a. az Emtv. alapján nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősülő színházak, balett- és táncegyüttesek, zenekarok és énekkarok szakmai programmegvalósításának és működésének támogatása pályázat útján:
aa. Minősítéssel nem rendelkező színházak és táncegyüttesek támogatása
ab. Minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok támogatása
b. az Emtv. alapján kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatása pályázat útján:
ba. Kiemelt művészeti célok – színház, táncegyüttes támogatása
bb. Kiemelt művészeti célok – zenekarok, énekkarok támogatása
c. az Emtv. alapján további kiemelt művészeti célok eseti pályázati támogatása.
költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, gazdasági társaság, egyéni cég, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet pályázati úton biztosítható egyösszegű
kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
71. 331606 9 Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak Az előirányzat támogatást nyújt a közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak kifizetéséhez és ennek költségeihez. egyesület (bejegyzett közös jogkezelő szervezet), központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
72. 302180 10 Művészeti nyugdíjsegélyek megtérítése a. Művészeti nyugdíjsegélyek kifizetése a társadalombiztosítási alapkezelő szerven keresztül.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték fedezetére biztosít forrást.
a.. központi költségvetési szerv b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: –
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb. bankforgalmi terhelési értesítők szerint
73. 343339 11 A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál megrendezésének támogatása A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) megrendezésének támogatása gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
74. 343340 12 Egyéb színházi támogatások Az előirányzat hozzájárulást biztosít egyes színházi és táncművészeti tevékenységet folytató előadó-művészeti szervezetek létesítő okirat szerinti tevékenységének megvalósításához. gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
75. 285134 13 A 100 Tagú Cigányzenekar támogatása A 100 Tagú Cigányzenekar működésének és programjainak támogatása gazdasági társaság, civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
76. 228653 14 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített Nemzeti Drogellenes Stratégia céljainak megvalósítása, a droghasználat megelőzése univerzális, célzott és javallott prevenciós programok támogatása különböző színtereken (család, iskola, gyermekvédelmi intézményrendszer, internet, büntetőigazságszolgáltatás, munkahely) komplex és a helyi közösségi résztvevők együttműködésén alapuló programok által. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok – helyi szintű szakmai konzultációs munkacsoportok – működésének támogatása a helyi stratégiák elkészítése, megvalósításának biztosítása érdekében. A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása, az ellátórendszer (egészségügyi és szociális) kiegészítő működési támogatása és a különböző szakmai fejlesztési igények megvalósulásának biztosítása által. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, társulás, egyéni vállalkozó, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
77. 228664 15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
78. 279845 3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
79. 277201 2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok Az előirányzat hozzájárul az ifjúságpolitika hosszú távú társadalmi céljait meghatározó „Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2009–2024” című stratégiai program (NIS) végrehajtásához. Az intézkedések végrehajtásának módját, sorrendjét, felelőseit a NIS-hez kapcsolódó, a Kormány által elfogadott mindenkori rövid távú cselekvési tervek határozzák meg. Az előirányzat biztosítja a Magyar Ifjúsági Konferencia működtetésének költségeit is. civil szervezetek, gazdasági társaságok, központi költségvetési szervek, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyházi jogi személy, határon túli ifjúsági szervezetek kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
80. 343351 3 Báthory István Magyar-
Litván Együttműködési Alap
A Magyarország Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya közötti, a Báthory István Magyar-Litván Együttműködési Alapról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 227/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet alapján a magyar és litván, 13–30 év közötti fiatalok közötti baráti együttműködés támogatása a fiatal nemzedékek közötti kapcsolatok kialakítását és baráti viszony építését célzó ifjúsági együttműködési programok, a magyar és litván fiatalok közötti kulturális együttműködést, illetve a toleranciát és egymás jobb megismerését elősegítő információs programok, valamint a demokráciához, a demokratikus elvek alkalmazásához és az állampolgári neveléshez kapcsolódó programok és kezdeményezések jobb megismerését előmozdító ifjúsági és módszertani találkozók által. költségvetési szerv, helyi önkormányzat, civil szervezet, közalapítvány, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, természetes személy kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
81. 031831 4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatási céljait a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 4. § (1) bekezdése határozza meg. Az előirányzat biztosítja a határon túli ifjúsági szervezetek működésének támogatását is. civil szervezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, társulás, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
82. 348762 5 Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. támogatása Az előirányzat célja az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. és az általa működtetett, országos (19 megyében és Budapesten is működő) Kontakt Pont hálózat működésének biztosítása, ifjúsági célú kampányok és rendezvények előkészítése és lebonyolítása; szakmai, módszertani anyagok előkészítése. gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
83. 368739 6 Fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatása Az előirányzat a 35 év alatti fiatalok első sikeres „B2” vagy „C1” szintű nyelvvizsgájának, vagy az ezzel egyenértékű első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsgájának támogatásához a minimálbér 25 %-ának erejéig biztosít fedezetet magánszemély, Kincstár kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat Kincstár
84. 368784 7 Fiatalok vezetői engedélyének megszerzésével összefüggő hozzájárulás a. Az előirányzat a 20 év alatti fiatalok vezetői engedélyének megszerzéséhez nyújt támogatást. Az előirányzat célja, hogy elősegítse a fiatalok számára a B kategóriás vezetői engedély megszerzését azzal, hogy a sikeres vizsgát követően, a jogosultság fennállása esetén biztosítsa az intézkedést megalapozó jogszabályban rögzített értékhatárig a vizsgázó felmerülő költségei visszatérítésének fedezetét, illetőleg a hatósági feladatok ellátásához szükséges forrást.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: magánszemély, Kincstár
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
Kincstár
85. 265501 16 Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatása
86. 271256 1 Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása A szociális és gyermekjóléti szolgáltatási/fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok, pályázati programok, képzések, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények, szervezetek támogatása.
Falu- és tanyagondnoki szolgálatok működését szakmailag fejlesztő és koordináló non-profit szervezetek támogatása. A szolgáltatás területi működését felügyelő, fejlesztő szervezeti hálózat működésének támogatása.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt egyházi módszertani feladatok ellátásához támogatás biztosítása.
civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
87. 348673 3 Család- és ifjúságügyi fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása Az előirányzat a család- és ifjúságügyi rendezvények, sajtótermékek, tájékoztatási tevékenységek, programok, szolgáltatások, korszerű felszerelések, eszközök beszerzését finanszírozza. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
88. 296513 6 Családpolitikai Programok a: Forrás biztosítása a népesedés és a családügy, valamint a férfiak és nők egyenlősége területén megvalósuló, a családokat erősítő, a népesedési folyamatokat befolyásoló, a nők helyzetének javítását, a család és munka összeegyeztetését szolgáló különféle cselekvési, modellkísérleti, a családbarát közgondolkodást erősítő szakmai programok és akciók végrehajtásához, valamint a családok érdekképviseletét ellátó szervezetek, határon túli családszervezetek koordinálásával foglalkozó civil szervezetek támogatásához.
b: Az előirányzat fedezetet biztosít az Idősbarát Önkormányzat Díj és az idősügyi programok támogatására, az idősebb generációt célzó pályázatok nyerteseinek díjazására, nemzedékek közötti programok támogatására, idősügyi rendezvények lebonyolítására.
c: Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a gyermekek napközbeni ellátását érintő szakmafejlesztési célok és mód-
szertani feladatok ellátásához a kijelölt szervezeteknek, valamint az örökbefogadás után követésének támogatására.
d: A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, külföldi személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, külföldi szervezet
b.: civil szervezet, helyi önkormányzat, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, költségvetési szerv, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
c.: civil szervezet
d.: Kincstár
a.-b: kérelem alapján pályázati úton
c.: kérelem alapján
d: –
a.-c-: biztosítható
d.: –
a.-b.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
c.: egyösszegű kifizetéssel
d.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.-c.: felhatalmazó nyilatkozat
d.: –
a.-b.: igénybe vehető
c.-d.: –
89. 296524 7 Családpolitikai célú pályázatok Pályázati úton támogatásban részesíti azokat a családok érdekében tevékenykedő, valamint a férfiak és nők egyenlőségével foglalkozó szervezeteket és munkáltatókat, amelyek a családok jólétét növelő, a nők helyzetén javító gyakorlati szolgáltatásaikkal és különféle programjaikkal hozzájárulnak a családbarát foglalkoztatás és közgondolkodás népszerűsítéséhez és a családbarát társadalom megteremtéséhez és fenntartásához. Támogatja azokat a magánszemélyeket, akik a családot népszerűsítő irodalmi művet vagy fotót küldenek a pályázat keretében. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
90. 351706 9 Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok Az előirányzat biztosít fedezetet a Karitatív Tanács tagszervezetei részére a karitatív tanácsi tagságból eredő, valamint egyéb felmerülő feladataik megvalósításának támogatására. belső egyházi jogi személy, civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel 20 millió Ft feletti (előleggel biztosított) költségvetési támogatás esetén civil szervezettől felhatalmazó nyilatkozat
91. 243145 17 Egyes szociális pénzbeli támogatások
92. 059811 1 Gyermekvédelmi Lakás Alap a. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a nevelésbe vételből a nagykorúvá válással kikerült fiatal felnőttek számára megállapított otthonteremtési támogatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, valamint a postaköltséget tartalmazza.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
93. 258545 6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása a. A személygépkocsi szerzési és átalakítási, egyéb jármű szerzési támogatás a mozgáskorlátozott személyek közlekedésének elősegítésére biztosít támogatást. E támogatásokra való jogosultságot a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet határozza meg, míg a támogatásban részesíthetők száma évente kerül megállapításra. Tartalmazza a postai szolgáltatási díj fedezetét.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: nem biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
94. 243156 7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása Az előirányzat tartalmazza a GYES-en, GYED-en lévők hallgatói hitele esetében a törlesztési kötelezettség szünetelése időszakában nyújtott célzott és teljes kamattámogatás összegét. egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság kérelem alapján nem biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
95. 268990 18 Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése a.: civil szervezet, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, határon túli szervezet, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a. Gyermekvédelmi szakellátási intézmények, nevelőszülői hálózatok, javítóintézetek fejlesztése, egyes módszertani feladatok ellátása, fejlesztéseket megalapozó felmérések készítése, a különleges és speciális gyermekotthonok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, javítóintézetek, illetve gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást végző szervezetek innovatív programjainak támogatása, valamint önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi és szakmai szervezetek szakmafejlesztési céljainak támogatása, szakmai kiadványok kiadása, terjesztése.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi
tranzakciós illeték biztosítása.
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
96. 266190 19 Szociális célú humánszolgáltatások
97. 244201 1 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása a. Az előirányzat az egyházi és más nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működési kiadásainak támogatására szolgál. A támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének rendjét az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet határozza meg.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.:Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: nem biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
98. 281334 4 Közösségi ellátások, utcai szociális munka, krízisközpont és a Biztos Kezdet Gyerekház finanszírozása a. A pályázati úton 3 éves befogadásra került utcai szociális munka szolgálatok, alacsonyküszöbű szolgálatok, a krízisellátás támogatása, továbbá a Biztos Kezdet Gyerekház program pályázati úton történő támogatása. A finanszírozás keretét a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet szabályozza.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: SZGYF)
b.: -
99. 266201 5 Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása A tartós bentlakásos intézményben ápolt idősek ápoló, gondozó tevékenységének minőségjavítását célzó kiegészítő támogatás. önkormányzat, egyházi jogi személy, egyházi fenntartású intézmény pályázati úton nem biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
100. 343640 7 Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátási szerződésekkel történő finanszírozása Az előirányzat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által már megkötött, és jövőben kötendő szerződéseinek egyedi támogatás forráskeretét biztosítja.. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
101. 346473 8 Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások a. Az előirányzat a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján elrendelt, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó nem állami, nem önkormányzati szervezetek részére bevezetésre került szociális ágazati összevont pótlék és annak szociális hozzájárulási adójához biztosít fedezetet.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
102. 349140 9 Állami és köztestületi szociális intézmények részére biztosított ágazati pótlék Az előirányzat a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján elrendelt, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó központi, köztestületi költségvetési szervezetek részére bevezetésre került szociális ágazati összevont pótlék és annak szociális hozzájárulási adójához biztosít fedezetet. központi költségvetési szerv, köztestületi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
103. 353784 10 Egyes szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztési támogatása A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások és innovatív fejlesztések működési és beruházási tárgyú támogatása, valamint szociális és gyermekjóléti szolgáltatási/fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok, pályázati programok, képzések, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények, szervezetek támogatása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
104. 368962 11 Szociális humánszolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb bérintézkedés a. Az előirányzat a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó nem állami, nem önkormányzati szervezetek részére biztosít támogatást a minimálbér és garantált bérminimum emeléséhez kapcsolódó kompenzációhoz.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
a.: igénybe vehető
b.: –
105. 255667 20 Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs szociális programok
106. 294613 3 Család, esélyteremtési és önkéntes házak, továbbá egyéb esélyteremtési programok támogatása A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózat szakmai koordinálásával, a hálózat fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása, a Hálózat működtetése az ország 19 megyéjében és a fővárosban.
A kapcsolati erőszak áldozatait segítő krízisellátó rendszer hatékony működésével kapcsolatos koordinációs és fejlesztési feladatok ellátása.
Esélyteremtési feladatokat ellátó szervezetek támogatása kiemelt tekintettel helyi esélyegyenlőségi, esélyteremtési jó gyakorlatok elterjesztésére, modellprogramok megvalósításának támogatására.
A Nemzeti Önkéntes Stratégiában foglalt célkitűzések végrehajtása.
civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
107. 368251 4 Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont működésének támogatása Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont működésének támogatása, a kapcsolati erőszak áldozatait segítő krízisellátó rendszer hatékony működésével kapcsolatos koordinációs feladatok ellátása. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
108. 281367 6 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása a. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény, illetve az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtása keretében az érintettek önálló életvitelét segítő programok, a fogyatékos személyek érdekében végzett hiánypótló szolgáltatások költségvetési támogatása, önálló életvitelt segítő kutyák kiképzésének támogatása, szülősegítő szakmai programok támogatása, fogyatékos személyt nevelő családok otthonában szakszerű felügyeletet biztosító szolgáltatás támogatása, gépjárműbeszerzés támogatása, pályázati lebonyolítási költségek támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, költségvetési szerv, gazdasági társaság, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
109. 298246 8 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabilitáció támogatása a. Fogyatékos személyek részére jelnyelvi tolmácsszolgáltatást vagy elemi látásrehabilitációs szolgáltatást egységes szakmai sztenderdek alapján nyújtó szervezetek teljesítmény-alapú finanszírozása, kérelem alapján fogyatékosságügyi szakmai program támogatása, pályázati lebonyolítási költségek támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, költségvetési szerv, gazdasági társaság, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
b.:Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
110. 304168 12 Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása A jogszabályban meghatározott hajléktalan-ellátó intézmények kiegészítő feladatainak pályázat útján történő támogatása: intézmények felújítási kiadásaihoz való hozzájárulás, szolgáltatások fejlesztése, kiegészítő/programok költségeihez, valamint téli krízisidőszak megnövekedett feladatainak ellátásához támogatás nyújtása, továbbá a lebonyolítási díj fedezete. Működési költség és támogatás biztosítása a hajléktalanság problémájának leküzdését szolgáló, a hajléktalan ellátást kiegészítő programok kivitelezéséhez, speciális hajléktalan feladatok, továbbá a hajléktalan embereket ellátó intézményrendszerrel kapcsolatos feladatok ellátásához. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, szövetkezet, lakásszövetkezet, európai szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
111. 304157 13 Autista otthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatása a. Fogyatékos személyeket ellátó otthonok kiegészítő
támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyházi jogi személy
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: -
112. 263456 21 PHARE Programok
113. 237055 4 HU–9904–01 (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja)
114. 237077 2 Hazai társfinanszírozás
HU-9904–01 (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja)
Az előirányzat támogatást biztosít a hátrányos helyzetű és kiemelten a roma fiatalok általános iskolai lemorzsolódásának csökkentését célzó intézkedésekhez, középfokú iskoláztatásukat segítő felzárkóztató programokhoz, továbbá a tehetséges roma tanulók támogatásával a fiatalok felsőoktatásba való bekerülésének segítéséhez. költségvetési szervek, nevelési-
oktatási intézmények
kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
115. 246523 5 A képzésből a munka világába történő átmenet támogatása
116. 240634 1 Phare támogatás
(HU 0008–02)
Az előirányzat támogatást biztosít a hátrányos helyzetű és kiemelten a roma fiatalok általános iskolai lemorzsolódásának csökkentését célzó intézkedésekhez, középfokú iskoláztatásukat segítő felzárkóztató programokhoz, továbbá a tehetséges roma tanulók támogatásával a fiatalok felsőoktatásba való bekerülésének segítéséhez. költségvetési szervek, nevelési-
oktatási intézmények
kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
117. 246534 6 Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II.
118. 242812 1 Phare forrás (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II) Az előirányzat roma közösségi házak és információs központok létrehozásának, hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek iskolai integrációját segítő pedagógiai programok fejlesztésének, adaptálásának és alkalmazásának, továbbá romológiai tanulmányok és képzések bevezetésének támogatásával hozzájárul a szociálisan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosság integrációjának elősegítéséhez, esélyegyenlőségének megteremtéséhez. költségvetési szervek, nevelési-
oktatási intézmények
kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
119. 242823 2 Hazai társfinanszírozás (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II) Az előirányzat roma közösségi házak és információs központok létrehozásának, hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek iskolai integrációját segítő pedagógiai programok fejlesztésének, adaptálásának és alkalmazásának, továbbá romológiai tanulmányok és képzések bevezetésének támogatásával hozzájárul a szociálisan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosság integrációjának elősegítéséhez, esélyegyenlőségének megteremtéséhez. költségvetési szervek, nevelési-
oktatási intézmények
kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
120. 003056 22 Egészségügyi ágazati előirányzatok
121. 368462 1 BELLA Program akreditációja Az előirányzat felhasználásnak célja, hogy a BELLA (Betegellátók Akkreditációja a biztonságos betegellátásért) projekt kialakítása, működtetése során az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményekben a betegek ellátása biztonságosabb és eredményesebb legyen. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
122. 263978 2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségfejlesztési feladatok végrehajtásának támogatására szakmai szervezetek bevonásával, a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók felhalmozott adósságának rendezéséhez, valamint az egészségügyi intézmények infrastrukturális fejlesztését célzó projektek megvalósításához. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egészségügyi köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, társulás, egyéni vállalkozó kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
123. 270801 3 Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások Az előirányzat felhasználásának célja a 7 db mentőhelikopter bérleti díjának fedezetbiztosítása, továbbá a mentőhelikopterek működtetéséhez kapcsolódó üzemanyag, esetleges javítási, illetve a pilótaképzés költségeinek biztosítása. gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
124. 349584 6 Nem központi fenntartású Egészségfejlesztési Irodák támogatása Az egészségügy prevenciós kapacitásainak megerősítéseként létrejövő Egészségfejlesztési Irodákban (a továbbiakban: EFI) cél és ez által feladat az egészséget szolgáló egyéni magatartásminták kialakítása, valamint fenntartása. Az EFI tudományos bizonyítékokkal alátámasztott hatékony intervenciókat alkalmazva, állapotfelméréssel, egészségfejlesztő és életmódváltó programok megvalósításával személyes tanácsadási rendszeren keresztül támogatja klienseit. Az előirányzat felhasználásának célja a nem központi fenntartású EFI-k működésének támogatása. gazdasági társaság, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, társulás kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
125. 359473 7 A kollegiális vezetői rendszer működtetése A kollegiális vezetők havi juttatásának (tiszteletdíj) biztosítása. egyéni vállalkozó, gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
126. 359484 8 A betegbiztonság növelésével és a struktúra átalakításával kapcsolatos támogatások Az előirányzat felhasználási célja: higiéniás eszközök biztosítása egészségügyi intézmények részére, valamint gyógyszerbiztonság és Hepatitis C szűrés megvalósítása egészségügyi dolgozók részére. központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
127. 368473 9 Egynapos sebészet eszközfejlesztése Az előirányzat felhasználásának célja az aktív fekvőbetegszakellátás tehermentesítése az egynapos sebészeti eljárás bővítése által. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
128. 368484 10 Krónikus Hepatitis C betegekkel foglalkozó dolgozók szűrése, kezelése Az előirányzat felhasználásának célja a HCV-fertőzés szempontjából magas kockázatú munkakörben dolgozó, foglalkozásuknál fogva HCV-expozíciónak kitett egészségügyi dolgozók térítésmentes szűrése és a kiszűrtek számára ingyenes hatékony kezelés biztosítása. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
129. 368528 11 Nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás programok elindítása, fejlesztése Az új nemzeti program célja a daganatok kialakulásáért felelős gének vizsgálata és azonosítása, a rájuk ható kombinált, precíziós kezelések kifejlesztése. Ezen túlmenően olyan új genomikai panelek kialakítása, amelyek hatékonyan alkalmazhatók a daganatok korai diagnózisára, a terápiás kezelés hatékonyságának nyomon követésére. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
130. 368539 12 MRE Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése Az előirányzat felhasználásának célja a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése, a kórházi infrastruktúra javítása, családbarát környezet kialakítása és az egészségügyi ellátások fejlesztése. központi költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság. kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel a kötelezettség-
vállalási dokumentumban meghatározottak szerint
Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat
131. 271889 13 Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 41. §-a, valamint a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 6/C. §-a és 6/D. §-a alapján működési célú támogatásra jogosult kisforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások támogatása, valamint – figyelemmel arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény értelmében a költségvetési támogatási igények fedezetét a jogosultság keletkezési évének december 31-ét követő 5. év végéig biztosítani kell – a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (a továbbiakban: NAV) utólagosan benyújtott igénylések alapján a jogosultak számára nyújtandó működési célú támogatás fedezetének biztosítása. Az utólagosan jelentkező jogosultsági igények változó, előre nem tervezhető jellege miatt ezen igénylések teljesítésének rendje a NAV, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-
egészségügyi Intézet és az EMMI között fennálló Együttműködési Megállapodásban kerül rendezésre.
A támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtható.
közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
132. 343373 19 Patika hitelprogram kamattámogatása a. Az előirányzat biztosítja a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelettel bevezetett Patika Hitelprogram fedezetét, amely alapján állami kamattámogatással kedvezményes kamatozású hitelre jogosult az a gyógyszerész, aki elővásárlási jog gyakorlásával tulajdonhányadot kíván szerezni a hitelcéllal érintett gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban
aa.) oly módon, hogy 2017. január 1-jét követően sem közvetlenül, sem közvetetten nem rendelkezett tulajdoni hányaddal gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban,
ab.) amely egy település gyógyszerellátását egyedül biztosítja,
ac.) oly módon, hogy a tulajdonhányad szerzésével növekedik a meglévő gyógyszerészi tulajdoni hányad a gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban
ad.) amely 100%-os gyógyszerészi tulajdoni hányaddal rendelkezik.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy
b.:Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítő szerintő -
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
133. 302991 20 Egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása Az államilag támogatott szakorvos képzéshez kapcsolódó támogatások biztosítása
a. az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet alapján a szakorvosjelölt munkáltatójának, valamint a képzést koordináló egyetemeknek folyósítandó, a képzésben részvétellel, valamint a foglalkoztatással összefüggő támogatás fedezete,
b. az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján a szakképzést koordináló egyetemek részére a képzéssel összefüggésben biztosítandó támogatások fedezete
központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, önkormányzati egészségügyi szolgáltató, civil szervezet kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
134. 343684 24 Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása Az előirányzat felhasználásának célja a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények, valamint rábízott vagyona részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság használatában lévő ingatlanok/épületek, elhasználódott tárgyi eszközök – gépek, berendezések, orvosi műszerek, technikai eszközök, energetikai, épületgépészeti, informatikai berendezések – eredeti állagának helyreállítása, felújítása, korszerűsítése, illetve egyéb rendkívüli fenntartói támogatás, tulajdonosi hozzájárulás biztosítása, valamint a fenntartható működést célzó szakmai, gazdasági és strukturális intézkedések támogatása. központi költségvetési szerv, gazdasági társaság (a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények és a rábízott vagyon részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság) kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
a kötelezettség-
vállalási dokumentumban meghatározottak szerint
Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
135. 352051 25 Egészséges Budapest
Program
Az előirányzat felhasználásának célja a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, az érintett intézmények infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint kiemelten a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központok kialakítása, továbbá a fejlesztésekhez kapcsolódó eszközbeszerzési és tervezési feladatok biztosítása. központi költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egészségügyi köztestület, közalapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat
136. 354351 26 Egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatása 2012 decemberében elfogadásra került az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 6. § (2) bekezdésének módosítása, amely alapján a kiegészítő támogatásban részesültek körébe bekerültek az egészségügyi ágazat egyházi fenntartásban lévő intézményei is. A forrás felhasználásának célja az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatása. egyházi jogi személy. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű a kötelezettség- Áh-n kívüli nem igénybe
137. 359839 27 A Betegápoló Irgalmasrend projektjeinek finanszírozása Az előirányzat felhasználásának célja a Betegápoló Irgalmasrend egyes projektjeinek támogatása, így különösen: a. a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Budapest, Frankel Leó út 54. szám alatti székhelyű telephelye komplex felújítása,
b. a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Vác, Március 15. tér 7–9. szám (2943/4 hrsz.) alatti telephelye bővítése és felújítása,
c. a Betegápoló Irgalmasrend Pécs, Irgalmasok utcája 1. szám (17458/1 hrsz.) alatti Pécsi Háza épületének energiahatékonysági célú felújítása,
d. A Betegápoló Irgalmasrend által Hajós városban alapítandó szociális létesítmény kialakításához és az erre rendelkezésre bocsátott Hajós, Jókai Mór u. 4. (884/4 hrsz.) alatti ingatlan felújítása.
egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel vállalási dokumentumban meghatározottak szerint egyházi jogi személy kedvezményezett esetén. felhatalmazó nyilatkozat vehető
138. 368628 28 Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefüggő feladatok Az előirányzat felhasználásának célja az 1234/2017. (IV. 28.) Korm. határozatban megfogalmazott, a Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó egészségügyi ágazati szakpolitikai program 2018. évre vonatkozó intézkedéseinek megvalósítása, az alábbi programok mentén:
a) „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program,
b) szervezett, célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés országos kiterjesztéséhez kapcsolódó kiegészítő program, és
d) a fenti népegészségügyi intézkedéseket támogató kommunikációs kampány.
központi költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
139. 338339 25 Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások
140. 344695 7 A szentendrei Pajor kúria felújítása, bővítése A szentendrei Ferenczy Múzeumnak otthont adó egykori Pajor-kúria épületének műemléki és funkcióbővítő rekonstrukciójához szükséges támogatás. helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
141. 270312 10 Egyéb felújítási, fejlesztési támogatások Az előirányzat a támogatásban részesítendő szervezetek kisebb épület felújítási munkáinak elvégzésére, vis maior helyzetek okozta károk, valamint a folyamatos működést akadályozó műszaki meghibásodások elhárítására nyújt fedezetet. központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
142. 343406 15 MOME Campus – Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítása A Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakításához nyújtott támogatás: 3M (Műhelyház, Műteremház, Médiaház), Kutatóbázis, Akadémiai Épület, Főépület, Gondűző, Szintalatti beépítések, Zöld terület kialakítása a B” épület újjáépítése, kiegészítő technológia biztosítása; BME „Z” épületben ideiglenes tartózkodási hely kialakítása (költözés és visszaköltözés). központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
143. 343806 19 Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztése A 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzatmaradványok egy részének felhasználásáról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1700/2013. (X. 4.) és a győri Insula Lutherana beruházás további forrásbiztosításával összefüggő feladatokról szóló 1479/2017. (VII. 25.) Korm. határozat alapján az előirányzat biztosítja a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztésének megvalósítását. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
144. 355006 22 Óvodai férőhelybővítés pályázat Az Nkt. 7. § (1) bekezdés a)–h) pontjában felsorolt nevelési-oktatási intézmények felújítási, valamint beruházási feladatainak támogatása. helyi önkormányzat, helyi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végző szervezet, költségvetési szerv, közalapítvány, alapítvány, egyesület kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
145. 006156 26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása
146. 271434 1 Oktatási alapítványok, közalapítványok
147. 362073 1 Rudnay Sándor Alapítvány fejlesztési támogatása A Rudnay Sándor Alapítvány által az Esztergom, Vadrózsa utca 12. számú ingatlanon 3 csoportos, 60 férőhelyes óvoda – ifjúsági szállás – alapítványi iroda létesítése. alapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
148. 295357 2 Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért A Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért nemzetközi együttműködési megállapodás alapján jött létre és működik. Fenntartója az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek. Az előirányzat támogatást nyújt mind a Közalapítvány, mind az Egyetem működéséhez. közalapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
149. 295479 14 Autizmus Alapítvány Az Autizmus Alapítvány az autista és autisztikus gyermekek és serdülők speciális habilitációs és rehabilitációs kezeléséhez, fejlesztéséhez, neveléséhez, oktatásához és munkára való felkészítéséhez nyújt támogatást közvetlenül az Alapítvány Módszertani Központjának intézményei (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Ambulanciája, Kognitív Pszichológiai Labor, Terápiás Centrum, Nappali Ellátást Nyújtó Szociális Intézmény, Felnőtt Klub) útján. alapítvány kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
150. 270234 2 Kulturális alapítványok, közalapítványok
151. 271445 10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása a. Előadó-művészeti, alkotóművészeti és közgyűjteményi célú kulturális alapítványok alapító okiratban meghatározott feladatainak és működésének támogatása. Kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző alapítványok, továbbá a kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző szervezetek, intézmények számára szakmai-módszertani fejlesztő szolgáltatásokat biztosító alapítványok támogatása; a népművészeti és amatőr művészeti alapítványok támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi
tranzakciós illeték biztosítása.
a.: alapítványok, közalapítványok
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
152. 297468 12 Trianon Múzeum Alapítvány (Várpalotai Trianon Múzeum) támogatása A tematikus múzeum besorolással rendelkező Trianon Múzeum működésének és programjainak támogatása. alapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
153. 343417 27 Nemzeti Pedagógus Kar működtetésének támogatása Az előirányzat az Nkt. 63/H. § (1) bekezdés a) pontja szerint támogatást nyújt a Nemzeti Pedagógus Kar, mint köztestület működéséhez és feladatainak megvalósításához, így az etikai kódex megalkotásával, az Nkt. 4. § 15. pontjában szabályozott pedagógiai célú közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzésével, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetésével kapcsolatos feladataihoz, biztosítva a szakmai partneri együttműködés kereteit az ágazat és a pedagógus társadalom között, elősegítve a köznevelési rendszer szakmai egységét. köztestület kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
154. 264178 28 Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása a. Az előirányzat hozzájárulást biztosít az EMMI tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, valamint a magyar állam részvételével működő, továbbá egyéb közszolgáltatási szerződéssel rendelkező gazdasági társaságok általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott szakmai feladatok megvalósulásához.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.:igen a visszafizetés határideje a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint
b.: –
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
155. 015877 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
156. 295235 22 Oktatási társadalmi, civil és non-profit szervezetek
157. 270290 2 Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása Az előirányzat nyújt fedezetet a köznevelési szakterület országos tevékenységi körű oktatási, nevelési egyesületei, szövetségei működésének pályázati rendszerű támogatására, a szervezetek kérelem alapján történő működési költség támogatására, a köznevelési szakterülethez kapcsolódó feladatok megoldásához szakértői és háttérdokumentumok, tanulmányok, kutatások, a nevelési-oktatási programok népszerűsítését célzó szakmai feladatok finanszírozására.
Az előirányzatból támogatás nyújtható azoknak az országos, regionális pedagógus szakmai, diák és szülői szervezeteknek,
szövetségeknek, amelyek tevékenységükben szorosan kapcsolódnak a köznevelési szakterülethez, részt vesznek a miniszter ágazatirányítási tevékenységében, az országos és
regionális tervek előkészítésében, a nevelési-oktatási programok népszerűsítését célzó szakmai feladatok végrehajtásában.
szövetség, civil szervezet, egyesület, költségvetési szerv, nonprofit szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
158. 295268 23 Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
159. 271490 2 Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesületek támogatása Az előirányzat szolgál az országos hatókörű népfőiskolai szervezetek, művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, és az örökségvédelmi feladatot végző civil és non-profit szervezetek, testületek, bizottságok támogatására, az e feladatok ellátásához szükséges működési feltételek biztosításához, a szükséges tárgyi eszközök, berendezések beszerzéséhez, valamint a programjaik megvalósulásának elősegítése érdekében. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
160. 018746 3 Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása A más fenntartóval nem rendelkező Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) és 60 tagintézményének működési és feladatfinanszírozást szolgáló támogatása a TEMI-n keresztül: hozzájárulás az ország különböző településein működő közművelődési intézmények, könyvtárak, művészeti együttesek kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő programjaihoz, lakossági szolgáltatásnyújtásához, települési közművelődési feladatok ellátásához és az intézményekben működő alkotó közösségek, művészeti csoportok, körök, klubok fenntartásához és működtetéséhez. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 91. § (1) bekezdés c) pontjában előírt hozzájárulás. egyesület kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
161. 331617 4 Magyar Írószövetség támogatása Az előirányzat hozzájárul a Magyar Írószövetség működésének támogatásához, irodalmi estek, műsorok, irodalmi találkozók megrendezéséhez, a magyar szépirodalom és az olvasás népszerűsítéséhez, a magyar irodalom és a magyar írótársadalom szolgálatához, továbbá a kultúráért felelős miniszter felelősségi körébe utalt, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 58. § (2) bekezdés d) pontja szerinti, a nemzetközi kulturális szervezetekben való magyar részvétellel kapcsolatos közfeladatok ellátásához. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
162. 343440 5 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat támogatása Az előirányzat célja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) mint a közösségi művelődés területén elismert ismeretterjesztő, felnőttképzést folytató, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat kiadó, intézményfenntartó szervezet és tagszervezetei működési költségeihez, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 91. § (1) bekezdés c) pontjában előírt hozzájárulás. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
163. 351762 6 Rákóczi Szövetség támogatása Rákóczi Szövetség tevékenységéből adódó működési és programtámogatások biztosítása. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
164. 295302 24 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek
165. 000329 1 Magyar Vöröskereszt támogatása A Magyar Vöröskereszt munkájának támogatása a szervezet kiemelt központi és koordinációs feladatainak ellátására és működtetésére, nemzetközi kapcsolattartásra, megyei és fővárosi szervezetek által végzett feladatok ellátására, működtetésére szolgál az alábbiak szerint:
a. képzési tevékenységek;
b. a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt hálózatának fejlesztése, programjainak támogatása (országos találkozó, országos HIV/AIDS prevenciós verseny megrendezése, ifjúsági önkéntesek oktatása);
c. nemzetközi tevékenység, együttműködés a brüsszeli Európai Unió Irodával;
d. nemzetközi keresőszolgálat működtetése, kapcsolattartás 45 külföldi társszervezettel,
e. véradásszervezés az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött Együttműködési Megállapodás alapján;
f. elsősegély-nyújtási programban részvétel (közúti járművezető jelöltek vizsgáztatása, Országos Elsősegélynyújtó Verseny megrendezése, az elsősegélynyújtás Világnap megszervezése, lebonyolítása, stb.);
g. szociális programok szervezése (pl.: családvédelmi programok, kirándulások, táborok, „Együtt a jövőért” program);
h. katasztrófasegélyezés (hazai és külföldi országok özön- és árvíz, valamint a hazai belvíz okozta katasztrófák károsultjainak megsegítése).
A szervezet tevékenységét a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvényben meghatározott, az alapszabályukban vállalt feladatok, valamint a „Stratégia 2010–2020.” célkitűzései határozzák meg.
egyesület kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
166. 253189 2 Magyar Rákellenes Liga támogatása A Magyar Rákellenes Liga tevékenysége a széles körű felvilágosításra és a személyes tanácsadásra irányul, ezzel segítik a rákbetegeket a gyógyulásban, illetve az egészséges embereket a rák megelőzésében. A Liga tevékenysége során – többek között – elkötelezett civilek bevonásával hirdeti az egészség fontosságát, a nehezen megközelíthető régiókba szűrőbuszokat indít, valamint betegklubokat szervez a rákkal küzdők számára, továbbá akkreditált továbbképzéseket szervez. egyesület kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
167. 303079 3 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségpolitikai szempontból kiemelt szakmai feladatok végrehajtásának támogatására egészségügyi civil és egyéb nonprofit szervezetek bevonásával. civil szervezet, közalapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
168. 253178 4 Magyar ILCO Szövetség támogatása Az előirányzat a Magyar ILCO Szövetség támogatásán keresztül hozzájárulást biztosít
a. sztómával élők érdekvédelmének ellátásához, utóápolásuk megszervezéséhez, egészségvédelmi továbbképzéséhez, rehabilitációjuk elősegítéséhez;
b. sztómás fiatalok számára nyári üdültetés biztosításához;
c. tanácsadó szolgálat fenntartásához, az önkéntesek képzéséhez;
d. nemzetközi kongresszusokon való részvételhez, konferencia szervezéséhez;
e. az „ILCO Hírmondó”megjelentetéséhez;
f. sorstársi beteglátogatás szervezéséhez.
egyesület kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
169. 331139 5 Magyar Gyermek-
onkológiai Hálózat
Az előirányzat forrást biztosít a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által fenntartott gyermekkori daganatos betegségek kiindulására, kiterjedésre és szövettani típusára, prognosztikai faktoraira, a kezelés módjára és eredményességére, illetve a beteg további sorsára, késői utánkövetésére vonatkozó adatokat összegző Országos Gyermektumor Regiszter működtetéséhez. egyesület kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
170. 331939 6 Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona Az előirányzat forrást biztosít a speciális egészségügyi problémákkal sújtott egyének és családjaik pszichoszociális gondozását és rehabilitációját végző Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona alapfeladatainak ellátásához kapcsolódó működési kiadások részbeni támogatásához. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
171. 247223 7 Rákbetegek Országos Szövetsége Az előirányzat felhasználásának célja a Rákbetegek Országos Szövetsége tárgyévi működésének támogatása az alábbi szakmai feladatok mentén:
a. a magyarországi rákbetegek érdekeinek országos képviselete, érdekérvényesítése;
b. a rákbetegek hazai egyesületeinek, klubjainak összefogása és meghatározott témakörökben közvetlen segítése;
c. a rákbetegséggel, a rákbetegek életével kapcsolatos széleskörű szemléletformálás;
d. a rákbetegek kellő mértékű, humánus és szakszerű tájékoztatása, jogaik megismertetése, érdekképviselete;
e. segítő szolgáltatások biztosítása.
egyesület kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
172. 225960 8 Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért A támogatás célja az Alapítvány által a születési károsultakért vállalt közfeladat ellátásának költségeihez való hozzájárulás. alapítvány kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
173. 295313 25 Szociális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
174. 233628 5 Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei; közösségi, szolidaritási és esélyteremtési programok támogatása a. Fogyatékosok országos, regionális és helyi szervezeteinek és szakmai programjaik támogatása, egyéb, a fogyatékosok érdekében végzett szakmai tevékenységek támogatása, pályázati lebonyolítási költségek támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, gazdasági társaság, költségvetési szerv, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
igénybe vehető
175. 000330 6 Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége a. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
176. 245545 7 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége a. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
177. 000352 8 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi
tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
178. 000363 9 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
179. 225322 10 Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége a. A Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
180. 279167 11 Autisták Országos Szövetsége a. Az Autisták Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.:Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
181. 298335 12 Siketvakok Országos Egyesülete a. A Siketvakok Országos Egyesülete működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjai támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet b.:Kincstár a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
182. 298346 13 Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége a. Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.:egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
183. 303091 21 Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása Karitatív tevékenységeket végző szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok kiemelt programjainak, speciális, innovatív szociális szolgáltatások fejlesztésének támogatása.
Különösen adománygyűjtés, segítségnyújtás, segélycsomagkészítés, ruha- és élelmiszerosztás, étkeztetés, katasztrófahelyzetben krízisellátás és helyreállítás, börtönmisszió, jogi tanácsadás, speciális és innovatív programok működtetése.
A szervezetek támogatása kiterjed a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer működtetésére, fejlesztésére.
civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
184. 245634 23 Dévény Anna Alapítvány a. A Dévény Anna Alapítvány működésének és szakmai programjainak támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján b.: - a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
185. 197403 24 Kézenfogva Alapítvány a. A Kézenfogva Alapítvány működésének és szakmai programjainak támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
186. 348906 25 Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum a. A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum működésének és szakmai programjainak támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet b.: Kincstár a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
187. 348917 26 Afázia Egyesület Az Afázia Egyesület működésének és szakmai programjainak támogatása. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
188. 348928 27 Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete A Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete működésének és szakmai programjainak támogatása. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
189. 351739 27 Család- és ifjúságügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek és közösségi programok támogatása
190. 351740 1 Esélyteremtési és önkéntes programok, feladatok támogatása Esélyegyenlőségi, esélyteremtési területeket érintő támogatást nyert Európai Uniós (REC) pályázatok megvalósításához a tagállami önrész biztosítása.
Az emberkereskedelem és prostitúció áldozatai számára biztonságos elhelyezést és komplex szolgáltatásokat nyújtó Átmeneti Szállások működtetése.
Szemléletformálást célzó helyi és országos kampányok és programok megvalósítása, esélyegyenlőségi, esélyteremtési területen tevékenykedő helyi szervezetek együttműködésének fejlesztése. Az önkéntes tevékenységet népszerűsítő, az állampolgárokat önkéntes tevékenységre aktivizáló programok támogatása.
központi költségvetési szerv, civil szervezet, közalapítvány, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel a kötelezettség-
vállalási dokumentumban meghatározottak szerint (az EU jóváírását követő 60 napon belül)
felhatalmazó nyilatkozat
191. 368495 2 Családbarát Ország Nonprofit Kft. működésének támogatása Az előirányzat biztosít forrást a Családbarát Ország Nonprofit kft. komplex családpolitikai, nőpolitikai, idősügyi és gyermekjóléti szakmai feladatainak, tervezésének és megvalósításának biztosítására; családpolitikai célú kampányok és rendezvények előkészítésére és lebonyolítására; szakmai, módszertani anyagok előkészítésére. gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
192. 248634 34 Phare programok és az átmeneti támogatás programjai
193. 244478 1 Phare programok
194. 244356 3 Phare forrás, Információs technológia az általános iskolában Az előirányzat támogatást biztosít
a. az IKT funkció befogadását lehetővé tevő, a hatályos jogszabályoknak megfelelő építési tevékenység, valamint a program céljainak megfelelően IKT berendezések és eszközök beszerzéséhez;
b. e-tanulási tananyagok kifejlesztéséhez, szakmai-tartalmi és elektronikus továbbfejlesztéséhez;
c. akkreditált informatikai felhasználási és fejlesztési alapszintű képzéseken; akkreditált e-tanulási-tanítási, módszertani továbbképzésen; e-tanulási képzési programok kifejlesztésének elsajátítását célzó akkreditált képzésen való részvételhez.
költségvetési szerv, nevelési-
oktatási intézmény
kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
195. 245023 4 Hazai társfinanszírozás, Információs technológia az általános iskolában Az előirányzat az „Információs technológia az általános iskolában” című Phare program hazai társfinanszírozását biztosítja. költségvetési szerv, nevelési-
oktatási intézmény
kérelem alapján biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
felhatalmazó nyilatkozat
196. 249545 35 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez A lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhő felhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet alapján érvényesített támogatás kifizetés a gáz- és távhő szolgáltatók számára. Korm. rendelet alapján nem biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat Kincstár
197. 265967 39 Fejlesztő foglalkoztatás támogatása a. Szociális intézményi jogviszonya alapján ellátásban vagy szolgáltatásban részesülő személyek munkarehabilitációs célú fejlesztő foglalkoztatása támogatás biztosításával.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv
b.: Kincstár
a.: pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: SZGYF
b.: -
198. 264912 46 Megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok a. A megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációját elősegítő programok támogatása, a társadalom és a munkáltatók érzékenyítésének illetve védett munkahelyeken előállított javak piacra jutásának támogatása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
199. 264923 47 Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása a. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó fejlesztésének megvalósítása a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet szerint nyújtott támogatás biztosításával.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: Budapest Főváros Kormányhivatala
b.: -
200. 343451 48 Kincstári díj és pénzügyi tranzakciós illeték A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása. Kincstár egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
201. 295224 50 Kulturális szakmai feladatok támogatása
202. 351751 1 Magyar Állami Operaház – Eiffel Bázis A Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozását célzó beruházásról és a Magyar Állami Operaház korszerűsítésének előkészítéséről szóló 1555/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat szerint a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozásával kapcsolatos szervezési, tervezési, felújítási, műszaki és egyéb beruházási célú feladatok támogatása. központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
203. 359795 2 Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítása Az előirányzat a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújításához biztosít forrást. központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
204. 300924 3 Emlékpont Központ támogatása Az előirányzat a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum által működtetett Emlékpont kiállítóhely működtetésére és szakmai feladatainak ellátására szolgál. helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
205. 359917 4 Modern Opera beruházása a. Az előirányzat célja a Budapesti Music Center stagione (befogadó) rendszerben működő, társulat nélküli operaházának megvalósításához szükséges forrás biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
206. 372151 6 A TIT Budapesti Planetárium épületének felújítása Az előirányzat célja a TIT Budapesti Planetárium épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása. civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
207. 344740 7 Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása a. Az előirányzat a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvényben megfogalmazottak érdekében forrást biztosít a Liget Budapest projekt előkészítésére és megvalósítására, valamint a projekt során felmerülő szervezési, műszaki és egyéb szakmai feladatok végrehajtására.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
208. 353762 8 A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezése és kialakítása a. Az előirányzat célja, hogy forrást biztosítson a Liget Budapest Projekt keretein belül a Fővárosi Nagycirkusz elhelyezésének és új épületének kialakítása során felmerülő szervezési, műszaki és egyéb szakmai feladatok végrehajtására.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
209. 354862 9 A Budai Vígadó felújításának támogatása A Budai Vigadó felújítása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1406/2015. (VI. 19.) Korm. határozat szerinti felújítással kapcsolatos szervezési, tervezési, felújítási, műszaki és egyéb beruházási célú feladatok támogatása. központi költségvetési szerv, gazdasági társaság kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Áh-n kívüli szervezet esetén: felhatalmazó nyilatkozat:
210. 358973 10 Makovecz Imre Alap a. Az előirányzat célja a Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló 2022/2015. (XII. 29.) Korm. határozattal a Makovecz Imre életművét képező tervek megvalósítása és épületek felújítása érdekében létrehozott Makovecz Imre Alap (MIA) forrásainak terhére megszülető egyedi döntésekből eredő építések és felújítások finanszírozásának biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.:
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: Áh-n kívül felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
211. 360162 11 Nemzeti Művelődési Intézet közművelődési szakmai szolgáltatást ellátó új épületének beruházása, Lakitelek Az előirányzat a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány közművelődési szakmai szolgáltatást ellátó gazdasági társasága, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. épületének megvalósításához szükséges forrás biztosítására szolgál. központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
212. 358984 12 Bartók Év A Bartók-év programjainak megvalósítása. központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
213. 367128 13 Arany János-emlékév programjainak támogatása Az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges feladatokról szóló 1066/2017. (II. 9.) Korm. határozat alapján létrehozott Emlékbizottság által jóváhagyott cél- és feladatrendszer szerinti programok megvalósítása és az Emlékbizottság működésének támogatása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, magánszemély kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
214. 369117 14 Kodály-év Az előirányzat biztosítja a Kodály Program keretében rendezvények, képzések, ismeretterjesztő programok, kiállítások megvalósítását, filmek és interaktív fejlesztések létrehozását, versenyek, pályázatok lebonyolítását és kiadványok megjelentetését, továbbá a programokhoz kapcsolódó arculattervezés és egyéb kommunikációs feladatok támogatását. civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
215. 372328 15 A Szolnoki Szigligeti Színház felújítása a. Az előirányzat célja a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: helyi önkormányzat
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
216. 372162 16 A Fonó Budai Zeneház felújítása a. Az előirányzat célja a Fonó Budai Zeneház Budapest XI. kerület, Sztregova utca 3. szám alatti épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: nonprofit gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
217. 370151 18 Hódmezővásárhelyi ágazati fejlesztések Az előirányzat célja Magyarország Kormánya és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 4. pont a) és e) alpontjában meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges forrás biztosítása. helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv kérelem alapján Kormány határozat alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
218. 296435 51 Fejezeti általános tartalék A fejezet ágazati felügyelete alá tartozó, év közben felmerülő feladatok, likviditási problémák megoldása. A Kormány egyedi határozatával biztosított többletek felhasználása. államháztartáson belüli és kívüli szervezetek egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
219. 333517 52 Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja Az előirányzat szolgál a köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységet ellátó belső egyházi jogi személynél foglalkoztatottak részére – az adó- és járulékfizetési kötelezettséget megállapító törvények módosításából adódó nettó jövedelemcsökkenés kompenzálására jogszabály alapján – járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére. egyházi jogi személyek Korm. rendelet alapján kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
220. 367206 Üldözött keresztények segítésének feladatai
221. 367217 1 Ösztöndíjprogram támogatása a. Az előirányzat célja, hogy lehetőséget biztosítson 100 fő részére felsőfokú tanulmányok folytatására magyarországi képzési helyeken olyan keresztény fiatalok (18–30 év) számára, akik saját országukban vallási üldöztetésnek vagy fenyegetésnek vannak kitéve.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, alapítvány, egyesület, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, bevett egyház, belső egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, továbbá egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, valamint jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: –
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: –
a.: igénybe vehető
b.: –
222. 367228 2 Intervenciós Támogatási Keret Az előirányzat nyújt fedezetet közvetlen és azonnali segítségnyújtásra alkalmas „intervenciós” keret forrásainak biztosítására a keresztényüldözéssel sújtott térségekben. civil szervezet, alapítvány, egyesület, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, bevett egyház, belső egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, továbbá egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, valamint jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
223. 367239 3 Keresztényüldözés témakörével összefüggő pályázatok és szakmai feladatok támogatása A keresztényüldözéssel sújtott térségek bemutatásával kapcsolatos szakmai feladatok, programok támogatása, pályázatok meghirdetése. civil szervezet, alapítvány, egyesület, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, bevett egyház, belső egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, továbbá egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, valamint jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
224. 332995 54 Nemzeti Együttműködési Alap Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 56. § (1) bekezdése alapján meghatározott célokra támogatás biztosítása. civil szervezet, határon túli civil szervezet, központi költségvetési szerv kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint felhatalmazó nyilatkozat Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
225. 218814 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
226. 006046 1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása
227. 298124 1 Egyházi kulturális tevékenységek támogatása (közgyűjtemények, közművelődési intézmények, kulturális programok) Az előirányzat szolgálja az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdésében meghatározott támogatási célok teljesülését, így fedezetet biztosít az egyházi gyűjteményi feladatokat ellátó intézmények működési, felújítási, gyarapítási feladatai támogatására, egyházi közgyűjteményekben dolgozó minősített kutatók illetmény-kiegészítéséhez, valamint az egyházi közművelődési intézmények működéséhez. egyházi jogi személy Korm. rendelet alapján miniszteri rendelet alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
228. 221269 2 Egyházi hit- és egyéb oktatási tevékenység támogatása
229. 298146 1 Hittanoktatás támogatása Az előirányzat – törvény, illetve az egyházzal kötött megállapodás alapján – fedezetet biztosít az egyházi jogi személy által az állami, önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben – a tanulók és a szülők igényei szerint – szervezett fakultatív vallásoktatás költségeihez. egyházi jogi személy Korm. rendelet alapján miniszteri rendelet alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
230. 006057 3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése a. Az előirányzat biztosít fedezetet a személyi jövedelemadó meghatározott részének, az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényben meghatározottak szerint a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó egy százalékának a bevett egyházak részére történő rendelkezésre bocsátásához, valamint ennek az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 4. § (2) és (3) bekezdése szerinti kiegészítéshez.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: bevett egyház
b.: Kincstár
a.: törvény alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
231. 208602 4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék Az előirányzat terhére kerül folyósításra a bevett egyházak részére az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti ingatlanjáradék, valamint a katolikus, református, evangélikus, baptista egyházak, zsidó hitközségek, továbbá a budai szerb ortodox egyházmegye kiemelt közfeladat átvállalásai miatt – megállapodásban rögzített – kiegészítő járadék. bevett egyház törvény alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
232. 240156 5 Kistelepülési és szórvány egyházi támogatások
233. 261290 1 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka – Bevett egyházak Az előirányzat fedezetet biztosít az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára, a határon túli magyar szórványú települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatására, valamint a teljes egészében lezárt zsidó temetők vallási előírásokat és kegyeleti szempontokat tiszteletben tartó fenntartásának, nem zsidó hitközségek tulajdonában álló lezárt zsidó temetők, és – kivételesen – használatban lévő zsidó temetők felújításának támogatására. egyházi jogi személy Korm. rendelet alapján miniszteri rendelet alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
234. 343462 4 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása – Határon túli egyház és annak belső egyházi jogi személye Az előirányzat fedezetet biztosít a külhoni szórvány települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek pasztorációs munkájának támogatására, valamint a nemzetmegtartó tevékenységük kiegészítő támogatására. határon túli egyházi jogi személyek miniszteri rendelet alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
235. 263212 7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások Az előirányzat az egyházi műemlék és nem műemlék ingatlanok állagmegóvási, felújítási valamint egyházi fenntartású, hitéleti illetve közfeladatokat ellátó intézmények beruházási feladatainak megvalósítására és egyéb kapcsolódó fejlesztésekre biztosít támogatást.
A támogatást a magyarországi bevett egyházak, egyházi jogi személyek és határon túli egyházi szervezetek, illetve nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei műemlék, és nem műemlék templomok, plébániák, parókiák, székesegyházak, érseki-, püspöki paloták, kolostorok, imaházak, gyülekezeti-közösségi házak, zsinagógák rekonstrukciójára, bővítésére, egyházi iskolák, kollégiumok felújítására, bővítésére, esetenként oktatási, szociális és karitatív beruházásokra, felújításokra használhatják fel.
egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
236. 335740 9 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása Az előirányzat célja a közösségépítést, a közfeladatellátást szolgáló, valamint hitéleti, kulturális, oktatási, szociális és vallásturisztikai projektek, beruházások támogatása.
Az előirányzat jellegéből adódóan támogatható a Kormány egyedi döntéseiből fakadó egyházi vonatkozású célok megvalósítása.
egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, nemzetközi megállapodás alapján a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend és kijelölt szervezetei, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
237. 338517 10 Lakitelek Népfőiskola beruházásával összefüggő feladatok A Lakitelek Népfőiskola fejlesztésének támogatása a fenntartó Népfőiskola Alapítványon keresztül. civil szervezet kérelem alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
238. 340628 11 A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1119/2013. (III. 8.) Korm. határozat alapján. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
239. 343473 12 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása Az előirányzat terhére a nem bevett egyháznak minősülő vallási tevékenységet végző szervezetek külön támogatási keretben részesülnek, amely a működésüket – ezzel a lelkiismereti és vallásszabadság joga gyakorlását – segíti elő. vallási tevékenységet végző szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
240. 343773 13 Határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása Az előirányzat alapvető feladata a hosszútávú nemzetpolitikai stratégiai célok megvalósításához való hozzájárulás a hitélet területén, amelyhez e forrásból megvalósuló tevékenységek egyik kiindulópontként szolgálhatnak a továbbiakban. Az előirányzat fő célja ezen belül a külhoni egyházi fenntartású létesítmények felújítási költségeinek és egyes beruházásainak támogatása. Az előirányzat lehetőséget biztosít elsősorban az egyházi szervezetek feladatellátási tevékenységével szorosan összefüggő infrastruktúra fejlesztésére, nagy értékű tárgyi eszköz vásárlására, esetenként rendezvények, és azok technikai infrastruktúrája támogatására. egyházi jogi személy, határon túli egyházi szervezet, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
241. 346673 14 Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése Az egyes bevett egyházak hitéleti tevékenységének kiegészítő támogatása. Az egyes bevett egyházak támogatása az Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése előirányzat számításánál alkalmazott „felajánlók száma aránya” alapján kerül meghatározásra. bevett egyház törvény alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel
242. 348462 16 A soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rekonstrukciója Az előirányzat célja a Soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rekonstrukciójának támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
243. 348473 17 A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum kollégiumbővítése és tornaterem építése Az előirányzat célja a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban megvalósuló kollégiumbővítés és tornaterem építés támogatása. határon túli egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
244. 348484 18 A székesfehérvári Szent István Bazilika rekonstrukciója Az előirányzat célja a székesfehérvári Szent István Bazilika átfogó helyreállításának támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
245. 348495 19 A Gödöllői Premontrei Perjelség által hangverseny- és előadóterem létrehozása Az előirányzat célja a Gödöllői Premontrei Perjelség hangversenyés előadóterem megépítésének támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
246. 348506 20 A zsámbéki Josephinum épület felújításának befejező munkálatai Az előirányzat célja a zsámbéki Josephinum Idősek Otthona felújításának támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel igénybe vehető
247. 348517 21 Egyházi személyek eszközellátásának támogatása A kistelepüléseken, illetve több településen egyidejűleg szolgálatot végző egyházi szolgálatot teljesítő személyek munkájának segítése, gépjármű vagy egyéb infrastrukturális és technikai eszközök vásárlásának támogatásával. egyházi jogi személy, központi költségvetési szerv kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
248. 347284 22 Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása Az egyetemes és a magyarországi protestantizmust bemutató, a reformáció és annak hatását megjelenítő ismeretterjesztő programok, konferenciák, kiállítások, médiaalkotások létrehozásának támogatása, tematikus pályázatok meghirdetése, kiemelt beruházások megkezdése, kiadványok megjelentetése, a Kárpát-medencei magyar protestáns tudományos adattár összeállítása. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Áh-n kívüli, nem egyházi jogi személy: 20 millió Ft feletti (előleggel biztosított) költségvetési támogatás esetén felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
249. 359440 23 Kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont létrehozása Az előirányzat célja a Kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont beruházás támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
250. 348451 24 A győri Nagyboldogaszszony Bazilika rekonstrukciója Az előirányzat célja a győri Nagyboldogasszony Bazilika rekonstrukciójának támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
251. 360240 25 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium bővítése Az előirányzat célja a Dunamelléki Református Egyházkerület egyes oktatási intézményeinek bővítése (Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felújítása, a Gyökössy Endre Református Óvoda számára új ingatlan vásárlása és felújítása). egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
252. 368928 26 Görögkatolikus Metropólia támogatása Az előirányzat célja a Görögkatolikus Metropólia működésének támogatása. egyházi jogi személy kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel igénybe vehető
253. 243678 56 Nemzetiségi támogatások a. Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségpolitikai szempontból kiemelten fontos nemzetiségi rendezvények, programok, kiadványok, eszközbeszerzések, a nemzetiségi közösség erősítését, identitásának megtartását szolgáló projektek támogatására, illetve a pénzügyi nehézségekkel küszködő, válságos helyzetbe jutott nemzetiségi intézmények, szervezetek, önkormányzatok működési zavarainak elhárításának támogatására;
b. a szomszédos országokkal létrehozott nemzetiségi kormányközi vegyes-bizottságok ülésein elfogadott kormányzati kötelezettség-vállalások finanszírozására;
c. pályázat, illetve egyedi kérelem útján:
ca nemzetiségi civil szervezetek támogatására,
cb a nemzetiségi közoktatási intézmények, szervezetek,
önkormányzatok anyaországi intézményekkel, településekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásának támogatására,
cc az anyaországban történő nemzetiségi pedagógustovábbképzésekhez és a kétoldalú nemzetiségi vegyes bizottságok ajánlásaiban szereplő közoktatási intézményi fejlesztésre;
d. a nemzetiségi kulturális támogatások, a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjról szóló 44/2013. (VI. 26.) EMMI rendelet alapján nemzetiségi középiskolák kiemelkedő képességű tanulóinak nyújtandó ösztöndíjhoz;
e. a Nemzetiségekért Díj alapításáról szóló 2/2012. (VIII. 9.) ME rendelet alapján adományozott, kiemelt munkát végző hazai nemzetiségek képviselői elismerésének finanszírozásához;
f. a nemzetiségi támogatások közreműködői, lebonyolítói díjára.
g. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a-f.: helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, költségvetési szerv, egyes jogi személyek vállalata, társulás, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, jogi személyiségű társaság, leányvállalat, egyéni vállalkozó, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet
g.: Kincstár
a-f.: kérelem alapján pályázati úton
g.: -
a-f.: biztosítható
g.: -
a-f.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
g.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a-f.: a kötelezettség-vállalási dokumentumban meghatározottak szerint
g.: –
a-f.: 20 millió Ft feletti (előleggel biztosított) költségvetési támogatás esetén Áh-n kívüli nem egyházi jogi személy kedvezményezettől felhatalmazó nyilatkozat a-f.: igénybe vehető
g.: –
254. 019183 57 Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása Az előirányzat fedezetet nyújt az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi média támogatására. nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv törvény alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
255. 267301 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása Az előirányzat fedezetet nyújt az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényben rögzített közfeladatai ellátására létrehozott intézmények támogatására. nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv törvény alapján biztosítható részletekben történő kifizetéssel
256. 334828 59 Társadalmi felzárkózást segítő programok
257. 268506 1 Roma Szakkollégiumi Hálózat a. Hátrányos helyzetű felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók esélyegyenlőségének, tehetséggondozásának előmozdítása érdekében az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett és Európai Uniós fejlesztési forrás (EFOP 3.4.1–15., VEKOP 7.4.1–15.) keretében kialakított kollégiumi formában működő roma szakkollégiumok létrehozásának, működési és szakmai programjainak támogatása, szakmai programjaik megvalósítására, biztosítva a fenntartási kötelezettséghez szükséges forrást.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.:, költségvetési szerv, egyházi jogi személy
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: –
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
258. 331673 4 Roma kultúra támogatása a. Roma kultúra támogatása, alkotó közösségek tevékenységéhez támogatás nyújtása.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
259. 331195 5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok a. Az előirányzat támogatást biztosít a hátrányos helyzetű felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók esélyegyenlőségének, tehetséggondozásának előmozdítása érdekében a roma szakkollégiumok létrehozásának, működésének támogatására, továbbá roma nemzetiségi oktatási intézmény valamint egyéb szakkollégium működésének támogatására; a romák társadalmi-gazdasági integrációjához; a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatásához, a hátrányos helyzetű településeken megjelenő etnikai, szociális társadalmi és területi hátrányok kezeléséhez, a szegregált lakókörnyezetben élők lakhatási és szociális integrációjához, életfeltételeinek javításához és gyermekek esélyteremtését szolgáló programokhoz; a szociálisan hátrányos helyzetű, inaktívak fenntartható, és a vidéki élet értékeit középpontba állító gazdasági aktivizálásához, a kulturális autonómia intézményeinek megerősítéséhez; az előirányzat céljaihoz közvetlenül kapcsolódó járulékos tevékenységekhez.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
260. 331206 6 Felzárkózás-politika koordinációja a. Az előirányzat terhére kerül biztosításra az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó Nemzeti Reform Program szegénység céljához kapcsolódó feladatok megvalósítása; az uniós roma stratégiák keretrendszerének megfelelően a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról, valamint végrehajtásának a 2010–2014. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről szóló 1430/2011. (XII. 13.) Korm. határozathoz (NTFS I.), valamint a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II., Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája, a Köznevelés-fejlesztési stratégia, továbbá a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégia elfogadásáról szóló 1603/2014. (XI. 4.) Korm. határozathoz (NTFS II.) kapcsolódó feladatok megvalósítása; a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiában, valamint a Kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keret-megállapodásban vállalt feladatok, intézkedések nyomon követésének, értékelésének, a monitorozáshoz szükséges statisztikai és információs rendszerek fejlesztésének, nemzetközi szakértői koordináció, kommunikáció, kutatás, a stratégiákhoz kapcsolódó kiadványok elkészítésének, terjesztésének támogatására; a felzárkózáshoz kapcsolódó médiastratégia elkészítésére és megvalósítására; az NTFS I–II. társadalmasításával összefüggő feladatok ellátására; a társadalom szemléletformálását és társadalmi érzékenyítését elősegítő programok támogatására; a társadalmi felzárkózás céljainak elérését elősegítő programok, azokat megalapozó felmérések, kutatások, népszerűsítő, kapcsolódó rendezvények, fórumok támogatására, kiemelten a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekében; a fentiekben megjelölt célokhoz kapcsolódó költségekre.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
261. 297335 7 Roma ösztöndíj programok a. Az előirányzat támogatást biztosít a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, többnyire mélyszegénységben élő, elsősorban roma tanulók és hallgatók iskolai sikerességének támogatására az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyteremtő alprogramjai keretében vagy esélyteremtést biztosító egyedi támogatás formájában.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, nem állami fenntartású köznevelési intézmény fenntartója, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, lakásszövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
a.: igénybe vehető
b.: –
262. 343495 9 Társadalmi felzárkózási és integrációs intézkedések Az előirányzat a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélykülönbségeinek kiegyenlítése érdekében az Integrációs Pedagógiai Rendszeren keresztül a képességkibontakoztatásra, integrációs felkészítésre, valamint óvodai fejlesztő programok megvalósítására nyújt támogatást. civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nem állami, nem önkormányzati fenntartású köznevelési intézmény fenntartója, köznevelési intézményt fenntartó felsőoktatási intézmény, óvodát vagy egyéb köznevelési intézményt fenntartó önkormányzat vagy társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat igénybe vehető
263. 351973 10 Multifunkcionális Nemzetiségi – Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ a. Az előirányzat terhére kerül biztosításra a Multifunkcionális Nemzetiségi – Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ és annak hálózata működési költségei. A Központ feladata: nemzetiségi, kiemelten a cigány nyelv ápolása, fejlesztése, továbbadása; roma, nemzetiségi hagyományok megőrzése, átadása fiatalabb korosztályoknak; nemzetiségek kulturális örökségeinek és múltjának megismerése és elmélyítése (zene, képzőművészet, tánc, filmművészet, iparművészet, stb.); közművelődési szervezetek tevékenységének szakmai támogatása; részvétel a hazai nemzetiségi kulturális rendezvények szervezésében,az egész életen át tartó tanulást segítő programok, szolgáltatások fejlesztésének, hatékonyságának elősegítése; a felnőttképzés, továbbá a nem formális és informális aktivitás támogatása, eszközeinek, lehetőségeinek és formáinak bővítése; társadalmi kohézió erősítése.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, nem állami fenntartású köznevelési intézmény fenntartója, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, lakásszövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
264. 359451 11 Budapesti Roma Oktatási és Kulturális Központ a. Az előirányzat finanszírozza olyan rendezvények, programok, informális oktatási alkalmak szervezését, megtartását, melyek a cigány nyelv ápolását, fejlesztését, továbbadását; roma hagyományok megőrzését szolgálják a fiatalabb korosztályoknak. Az előirányzat finanszírozza továbbá a romák kulturális örökségeinek és múltjának megismertetését és elmélyítését (színház, zene, képzőművészet, tánc, filmművészet, iparművészet, stb.) szolgáló programokat, a kulturális szervezetek szakmai támogatását, a hazai roma kulturális rendezvények szervezésében való részvételt, az egész életen át tartó tanulást segítő programok megrendezését, a felzárkózást elősegítő szolgáltatások fejlesztésének, hatékonyságának támogatását, a roma kultúrát összefogó digitális archívum létrehozását.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, nem állami fenntartású köznevelési intézmény fenntartója, köztestület, gazdasági társaság, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, jogszabály alapján jogi személynek minősülő
egyéb szervezet,
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján pályázati úton
b.: -
a.: biztosítható b.: - a.: egyösszegű
kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
265. 349406 60 Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre a. Az előirányzat fedezetet nyújt az egyes nemzetiségi önkormányzatok és nemzetiségi intézmények beruházási, felújítási, illetve e célokhoz kapcsolódó költségeinek támogatására, valamint pályázati önrészre.
b. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok és a pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.
a.: helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság
b.: Kincstár
a.: kérelem alapján
b.: -
a.: biztosítható
b.: -
a.: egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel
b.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint
a.: 20 millió Ft feletti költségvetési támogatás esetén gazdasági társaság kedvezményezettől felhatalmazó nyilatkozat
b.: -
igénybe vehető
266. 279012 61 Civil és non-profit szervezetek támogatása Az előirányzat fedezetet biztosít olyan szervezetek támogatásához, amelyek összkormányzati szinten a civil szektoron belüli párbeszédet biztosító fórumok működését biztosítják, illetve hatékonyan segítik azok fejlesztését, illetve amelyek közösségfejlesztő tevékenysége kiemelkedő.
Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a civil szervezetek működését érintő joganyag felülvizsgálatához és átdolgozá-
sához kapcsolódó szakértői műhelyek és munka ellátásához.
egyesület, alapítvány kérelem alapján pályázati úton biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat
267. 248012 62 Nemzeti Civil Alapprogram Az előirányzat a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény hatályon kívül helyezését megelőzően az előirányzat terhére nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó, a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény hatályon kívül helyezését követően is ellátandó kezelői feladatok és a még le nem zárt támogatási szerződésekkel kapcsolatos, volt kollégiumi hatáskörök – e feladatra kijelölt szerv által történő – ellátása során keletkező fizetési kötelezettségek teljesítéséhez biztosít forrást. központi költségvetési szerv, civil szervezet kérelem alapján biztosítható egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel felhatalmazó nyilatkozat Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
268. 352195 63 Fejezeti stabilitási tartalék Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (4a) bekezdése szerinti fejezeti stabilitási tartalék. A felhasználási célt a Kormány állapítja meg. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 23/A. § alapján hozott kormányhatározat szerint. egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel

3. melléklet a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelethez

„2. melléklet az 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelethez

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. évi központi kezelésű kiadási előirányzatainak feladatterve

A B C D E F G H I J K L M N O


1

Áhtazonosító

Cím
név

Alcím
név

Jogcím-
csoport-
név


Jogcímnév


Előirányzat célja


Kifizetésben részesülők köre

Támogatás
biztosításának
módja


Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés
határideje


Biztosíték


Kezelő szerv


Lebonyolító szerv
Európai uniós forrásból finanszí
rozott költségvetési támogatás közremű
ködő szervezete
2. 359306 21 Központi kezelésű előirányzatok
3. 343628 3 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása A gyógyszertárak tulajdonosi szerkezete tekintetében új, a többségi gyógyszerészi tulajdon elősegítését támogató szabályozás szerint a gyógyszertári tulajdonhányad értékesítése esetén elővásárlási joga van a törvényben meghatározott gyógyszerészeknek és az államnak. Az előirányzat felhasználásának célja lehetővé tenni, hogy az állam indokolt esetben élni tudjon elővásárlási jogával, ha azt a rangsorban előtte álló gyógyszerészek nem tennék meg. egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel egészségbiztosítási alap előirányzatainak kezelő szerve
4. 349395 5 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
5. 349473 2 Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások
6. 349495 1 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások Az előirányzat felhasználásának célja állag- és értékmegőrzés, hatékony és gazdaságos működtetés biztosítása. központi költségvetési szerv, gazdasági társaság egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Állami Egészségügyi Ellátó Központ
7. 349506 2 Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonába tartozó társaságok tőkeemelése Az előirányzat felhasználásának célja a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírásai szerinti tőkerendezés biztosítása. gazdasági társaság egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Állami Egészségügyi Ellátó Központ
8. 349517 3 Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonába tartozó társaságokhoz kapcsolódó egyéb kiadások Az előirányzat felhasználásának célja a tőkeemelésen túli, a saját tőke szerkezetét módosító egyéb, a tag döntése szerinti intézkedések, így különösen pótbefizetés fedezetének biztosítása. gazdasági társaság egyösszegű kifizetéssel részletekben történő kifizetéssel Állami Egészségügyi Ellátó Központ