Hatály: közlönyállapot (2017.VII.5.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet

a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásáról

A Kormány a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 47. § (1) bekezdés a)-f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjainak akkreditációja

1. § (1) A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 5. § (1) bekezdése szerinti akkreditációs eljárás az alábbi szakaszokból áll:

a) önértékelés,

b) szakértői vizsgálat,

c) döntéshozatal.

(2) Az akkreditációs eljárás kizárólag a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében lefektetett elvekkel összhangban, a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) elnöke által kialakított, fejlesztett és a KSH honlapján nyilvánosságra hozott módszertan szerint történik.

2. § (1) Az önértékelés keretében az akkreditációt kezdeményező intézmény szervezetéről és tevékenységéről önértékelő kérdőívet tölt ki, és ennek a KSH elnöke részére történő megküldésével kezdeményezi az akkreditációs eljárás megindítását.

(2) Az önértékelő kérdőív mellett az akkreditációt kezdeményező intézmény megküldi a KSH részére az abban meghatározott - az önértékelő kérdőívben foglaltakat alátámasztó - dokumentumokat.

(3) Az akkreditáció módszertanát, valamint az önértékelő kérdőív mintáját az Országos Statisztikai Tanács, valamint a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület véleményének kikérésével a KSH állítja össze és hozza nyilvánosságra a KSH honlapján.

3. § (1) Az akkreditációs eljárás keretében a vizsgálatot a KSH elnöke által felkért és megbízólevéllel ellátott szakértőkből álló Akkreditációs Bizottság végzi el.

(2) Az Akkreditációs Bizottság két tagból és egy elnökből áll (a továbbiakban együtt: tagok). Az Akkreditációs Bizottság legalább egy tagja a Hivatalos Statisztikai Szolgálat KSH-n kívüli tagjainak (3)-(5) bekezdés szerint kiválasztott szakértője.

(3) Az Akkreditációs Bizottságok tagjait - a (4)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a KSH elnöke az adott akkreditációs eljárás lefolytatására, annak időtartamára jelöli ki a KSH által vezetett névjegyzékben (a továbbiakban: akkreditációs névjegyzék) szereplő szakértők közül az adott akkreditációs eljárás lefolytatására.

(4) Az akkreditációs névjegyzékbe az vehető fel, aki rendelkezik

a) legalább hároméves, a hivatalos statisztika adat-előállítási folyamatához kötődő szakmai gyakorlattal,

b) a KSH-val fennálló kormánytisztviselői vagy munkavállalói jogviszonyban szerzett, legalább ötéves jogtanácsosi, pénzügyi, gazdálkodási gyakorlattal vagy

c) legalább hároméves belső ellenőri, auditori, minőségbiztosítói gyakorlattal.

(5) Az akkreditációs névjegyzékbe a KSH a (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő munkatársai közül a KSH elnöke választ ki szakértőket. A névjegyzékbe való felvétel céljából a Hivatalos Statisztikai Szolgálat KSH-n kívüli tagjai tagonként egy szakértőt és egy helyettes szakértőt jelölnek. A KSH elnöke ezen jelöltek közül szervezetenként egy főt választ ki. A kiválasztott szakértők a KSH akkreditációs névjegyzékébe kerülnek.

(6) Az akkreditációs névjegyzék összetételét a KSH elnöke a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület tájékoztatását követően hagyja jóvá és hozza nyilvánosságra a KSH honlapján.

(7) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat egyes tagjainak akkreditációjában részt vevő Akkreditációs Bizottság tagjaként vagy elnökeként nem járhat el, aki

a) a kezdeményezést megelőző öt naptári évben az akkreditációt kezdeményező intézmény vagy az akkreditációt kezdeményező intézmény jogelődjének dolgozója volt,

b) a kezdeményezést megelőző öt naptári évben az akkreditációt kezdeményező intézménynél vagy annak jogelődjénél bármely egyéb jogviszony alapján tevékenységet végzett,

c) az akkreditációt kezdeményező intézmény vezetőjének a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója.

(9) Az Akkreditációs Bizottság tagja felelős

a) azért, hogy az akkreditáció keretében minden lényeges ténymegállapításra, feltárásra és az akkreditációs jelentésben rögzítésre kerüljön, valamint

b) az akkreditáció során tett megállapítások helytállóságáért és azok megalapozottságáért.

(10) Az Akkreditációs Bizottság elnöke felelős

a) az eljárási határidők betartásáért,

b) a feladatok Akkreditációs Bizottságon belüli felosztásáért, valamint

c) a vizsgálati jelentés végleges dokumentumának összeállításáért.

(11) Az akkreditációs eljárás során az érintett szervezetről vagy annak dolgozójáról, tisztségviselőjéről megszerzett információk az akkreditációs jelentés készítésén kívül - ha törvény eltérően nem rendelkezik - nem használhatók fel más célra. Az Akkreditációs Bizottság tagja a tudomására jutott minősített adatot vagy egyéb, törvény által védett titkot köteles megőrizni, azt külön felhatalmazás nélkül harmadik személynek nem adhatja át, és feladatkörén kívül nem használhatja fel.

4. § (1) A szakértői vizsgálati szakasz kezdetén az Akkreditációs Bizottság az önértékelő kérdőívet és a 2. § szerinti dokumentumokat megvizsgálja, és

a) formai hiba esetén a kezdeményezőt a kezdeményezés beérkezését követő 15 napon belül, legfeljebb 30 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra hívja fel, vagy

b) a kérelmet elutasítja, ha az nem arra jogosult szervezettől származik.

(2) A szakértői vizsgálati szakasz ügyintézési határideje 45 nap, amelyet a KSH elnöke egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthat. Az ügyintézési határidőbe az esetleges hiánypótlás ideje nem számít bele.

(3) Az Akkreditációs Bizottság a szakértői vizsgálat keretében a kérelmezőnél helyszíni értékelést tart.

(4) Az akkreditációt kezdeményező intézménynek kötelessége minden, az Akkreditációs Bizottság tagja által az akkreditációs eljárással összefüggésben kért - az intézmény statisztikai tevékenységére vonatkozó - kiegészítő információ megadása, az ehhez kapcsolódó iratokba történő betekintés, továbbá helyszíni szakértői vizsgálat engedélyezése, ideértve az intézmény statisztikai tevékenységben részt vevő munkatársaival folytatott személyes interjúkat is.

5. § (1) Az Akkreditációs Bizottság a szakértői vizsgálat során - ideértve a helyszíni értékelést, a megvizsgált önértékelő kérdőívet, valamint dokumentációt - tett megállapításokat vizsgálati jelentésben rögzíti. A vizsgálati jelentés tartalmazza:

a) az akkreditációt kezdeményező intézmény szervezetének, statisztikai tevékenységének, folyamatainak bemutatását,

b) az a) pontban meghatározottak megfelelését az egyes, Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében foglalt elveknek,

c) a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagságába történő felvételre vonatkozó javaslatát, valamint

d) a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében foglalt elveknek való jobb megfelelésre vonatkozó ajánlásait.

(2) Az Akkreditációs Bizottság elnöke a vizsgálati jelentésének tervezetét észrevételezés céljából megküldi az akkreditációt kezdeményező intézmény vezetőjének. Az akkreditációt kezdeményező intézmény az átvételtől számított 15 napon belül írásban kérheti az esetleges tárgybeli tévedések, hiba kijavítását. A visszaérkezett észrevétel alapján 15 napon belül az Akkreditációs Bizottság - indokolt esetben - módosítja a jelentés tervezetét. Az Akkreditációs Bizottság a figyelembe nem vett észrevételt a jelentéstervezetben köteles külön feltüntetni és megindokolni, hogy azokat miért nem fogadta el.

(3) Az Akkreditációs Bizottság a vizsgálati jelentés (2) bekezdés szerint véglegesített tervezetét a véglegesítést követő napon - döntéshozatal céljából - a KSH elnökének adja át.

(4) A döntéshozatali szakaszban a Hivatalos Statisztikai Szolgálatba történő akkreditációról a KSH elnöke a jelentés részére történő átadásától számított 15 napos határidőn belül dönt, amelyet egy alkalommal 15 nappal meghosszabbíthat.

7. § Az eredményes akkreditációt követően a Hivatalos Statisztikai Szolgálatba felvett szervezet az Akkreditációs Bizottság által készített vizsgálati jelentésben megfogalmazott, a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében foglaltaknak való jobb, illetve folyamatos megfelelést elősegítő tervezett lépésekről intézkedési tervet állít össze, amelyet megküld a KSH elnökének.

8. § (1) Az Akkreditációs Bizottság által a vizsgálati jelentésben megfogalmazott ajánlások kapcsán összeállított intézkedési tervben foglaltak megvalósulását a KSH elnöke folyamatosan figyelemmel kíséri. Ennek érdekében az előrehaladásról a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai félévente tájékoztatják a KSH elnökét.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tájékoztatás alapján a KSH elnöke rendszeresen beszámol a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testületnek és az Országos Statisztikai Tanácsnak a Hivatalos Statisztikai Szolgálatban zajló fejlesztésekről.

9. § Ha a KSH elnöke a vizsgálati jelentés alapján úgy dönt, hogy az értékelt szervezet részére az akkreditáció nem adható meg, és az értékelt szervezet a jelentésben az akkreditáció akadályaként kifogásolt hiányosságokat pótolja, akkor kérheti az akkreditációs eljárás ismételt lefolytatását.

10. § (1) A sikeres akkreditációs döntéstől számított öt év elteltével az akkreditáció feltételeinek vizsgálatát meg kell ismételni. Az akkreditáció felülvizsgálatára az akkreditációs eljárás szabályai vonatkoznak, azzal az eltéréssel, hogy az ötéves határidő lejárta előtt az eljárást a KSH elnöke kezdeményezi a szervezet önértékelésre történő felhívásával olyan időben, hogy az akkreditáció felülvizsgálatához szükséges eljárás lefolytatásához - az e Korm. rendeletben meghatározott határidők figyelembevételével - megfelelő idő álljon rendelkezésre.

(2) A Stt. 5. § (4) bekezdésében foglalt esetben az értékelt szervezet az ott meghatározott egyéves felülvizsgálati időszakon belül bármikor kérheti az akkreditációs eljárás ismételt lefolytatását. Az egyéves felülvizsgálati időszak leteltével - erre irányuló kérelem hiányában - a KSH elnöke hivatalból rendeli el az akkreditációs eljárás ismételt lefolytatását.

(3) Ha az értékelt szervezet a hiányosságokat az egyéves felülvizsgálati időszakon belül sem pótolta, úgy az Stt. 5. § (3) és (4) bekezdése szerint kell eljárni.

11. § Ha a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagja meg kívánja szüntetni hivatalos statisztikai tevékenységét, az Stt. 5. § (5) és (6) bekezdéseiben foglaltak szerint kell eljárni.

2. Az Országos Statisztikai Tanács és a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület főbb eljárási szabályai

12. § Az Országos Statisztikai Tanács ügyrendjében meghatározottak szerint a hivatalos statisztika egyes szakkérdéseinek megvitatására, az ülések napirendjeinek előkészítésére, szakterületi feladatok, fejlesztések egyeztetésére munkabizottságokat alakít.

13. § (1) A Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület az ügyrendjében meghatározottak szerint a hivatalos statisztika egyes szakkérdéseinek megvitatására, az ülések napirendjeinek előkészítésére, szakterületi feladatok, fejlesztések egyeztetésére munkabizottságokat alakít.

(2) A munkabizottságokban a Hivatalos Statisztikai Szolgálathoz tartozó szervezetek által felkért külső szakértők tanácskozási joggal vehetnek részt. A munkabizottságokba felkért külső szakértők részvételi joggal jelen lehetnek a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület azon ülésein, amelyek a munkabizottság feladatait, szakterületét érintik.

3. Statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség, adatfelvételek tartalmi és formai követelményei

14. § (1) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat adatfelvétel végrehajtásáért felelős tagja az Stt. 26. § (1) bekezdése szerinti kormányrendeletben (a továbbiakban: Rendelet) meghatározott egyes adatgyűjtésekhez, valamint az Stt. 28. § (4) bekezdésben meghatározott adatátvételekhez kapcsolódó adatszolgáltatási, adatátadási kötelezettség elektronikus úton történő teljesítéséhez informatikai rendszereket (a továbbiakban: Rendszer) működtet.

(2) A Rendszer használatának feltétele, hogy az adatszolgáltató, valamint az adatátadó vagy az adatszolgáltatásra, adatátadásra általa felhatalmazott szervezet (a továbbiakban: adatbenyújtó) a Rendszerben elektronikus úton regisztráljon.

15. § (1) A Rendszerben kitöltött kérdőíven megjelölt adatokat az adatszolgáltatón, adatátadón kívül csak a Hivatalos Statisztikai Szolgálat adatfelvétel végrehajtásáért felelős tagja és a részére adatfeldolgozást végző szerv ismerheti meg.

(2) A Rendszer rögzíti és visszaigazolja az adatszolgáltatás, adatátadás időpontját, amely egyben az adatszolgáltatási, adatátadási kötelezettség teljesítésének időpontja.

(3) Statisztikai adatátvétel esetében az adatátadási kötelezettség - az adatátadáson felül - a statisztikai adatátvétel adatainak értelmezéséhez szükséges dokumentáció, metaadatok átadásával tekinthető teljesítettnek.

16. § (1) Ha a Rendszerben üzemzavar történik, az adatfelvételt végrehajtó szerv az üzemzavarról, valamint az üzemzavar elhárítását követően annak kezdő és megszűnési időpontjáról haladéktalanul közleményt tesz közzé a honlapján.

(2) Ha a Rendszer működése karbantartás miatt szünetel, a karbantartás tényéről a Rendszer üzemeltetőjének a Rendszer nyitólapján üzenetet kell megjeleníteni, a karbantartás tervezett időpontját megelőző legalább nyolcadik naptól a karbantartás befejezéséig.

17. § (1) Az adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai adatgyűjtés kérdőívének címoldalán és a statisztikai adatgyűjtést szolgáló egyéb anyagon fel kell tüntetni

a) az adatgyűjtő szervezet megnevezését,

b) a statisztikai adatgyűjtés végrehajtását elrendelő jogszabály számát és ennek alapján az adatszolgáltatás kötelező jellegét,

c) a statisztikai adatgyűjtés nyilvántartási számát,

d) a statisztikai adatgyűjtés címét,

e) az adatszolgáltatók körének meghatározását,

f) az „Az adatszolgáltatás hivatalos statisztikai célra történik. Az adatok kizárólag statisztikai célra használhatók fel.” szöveget,

g) az „Az adatszolgáltatás megtagadása, valamint a késedelmes adatszolgáltatás közigazgatási hatósági eljárást, a valótlan adatok közlése közigazgatási hatósági eljárást, a hivatalos személy által elkövetett hamis statisztikai adatszolgáltatás szabálysértési eljárást von maga után!” szöveget,

h) az adatszolgáltatás határidejét,

i) a szerv feltüntetését és a szervnek azt a címét, amelyhez a kérdőívet továbbítani kell,

j) elektronikus adatgyűjtő rendszer kötelező vagy választható használata esetén a Rendszer megnevezését és elektronikus elérhetőségét,

k) az adatszolgáltatók azonosítóit, a kérdőívet kitöltő és jóváhagyó személy azonosító adatait,

l) az adatszolgáltatás időpontját és - ha azt a 14. §-ban meghatározott rendszer nem méri - a kitöltésre fordított időt percben, valamint

m) papíralapú kérdőív esetén az adatszolgáltató aláírásának helyét.

(2) Az adatszolgáltatási kötelezettség kizárólag az (1) bekezdésben előírt kérdőíven vagy a 14. §-ban meghatározott módon, elektronikus úton teljesíthető.

(3) A Hivatalos Statisztikai Szolgálathoz tartozó szervek az új, valamint a módosított adatgyűjtéseik kérdőívét és kapcsolódó dokumentációit - vagy honlapjukon a kérdőívek elérési útvonalát - december 31-ig a KSH-nak megküldik.

18. § Ha a KSH adatfelvétele esetében az adatszolgáltató az adatok benyújtására maga helyett mást bíz meg (adatbenyújtó), az erre vonatkozó meghatalmazást a KSH részére az első adatszolgáltatást megelőzően köteles megküldeni. A meghatalmazott eljárását úgy kell tekinteni, mintha az adatszolgáltató járt volna el.

19. § A jogi személy, valamint a gazdasági tevékenységére vonatkozóan a gazdasági tevékenységet folytató természetes személy és a saját személyiségi joga szerint jogképes szervezet által a Rendelet alapján végzett adatátadásra a 14-18. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

20. § (1) Önkéntes statisztikai adatgyűjtés esetében az adatgyűjtés önkéntességére az „Az adatszolgáltatás nem kötelező! Az adatgyűjtés statisztikai célra történik!” szövegnek a kérdőíven és a statisztikai adatgyűjtést szolgáló egyéb irat fejlécén való feltüntetésével - kikérdezéses módon történő statisztikai adatgyűjtés esetén szóban - kell az adatszolgáltatásra felkért figyelmét felhívni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az önkéntes statisztikai adatgyűjtések esetén a statisztikai kérdőív tartalma vonatkozásában a 17. § a)-f), h)-j), valamint l) pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

4. A népmozgalmi adatgyűjtések részletes szabályai

21. § (1) A születés statisztikai számbavételénél az 1. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot az egészségügyi szerv és az anyakönyvvezető tölti ki, és továbbítja a KSH-nak.

(2) Haláleset statisztikai számbavételénél a 2. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot - ha az eltemettető képviseletében temetkezési szolgáltató jár el, annak közreműködésével - az anyakönyvvezető tölti ki, és továbbítja a KSH-nak.

(3) Magzati haláleset statisztikai számbavételénél a 3. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot az egészségügyi szerv, illetve a halottvizsgálatot végző orvos tölti ki, és továbbítja a KSH-nak.

(4) A házasságkötés statisztikai számbavételénél a 4. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot az anyakönyvvezető tölti ki, és azt megküldi a KSH-nak.

(5) A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése statisztikai számbavételénél az 5. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot az anyakönyvvezető tölti ki, és azt megküldi a KSH-nak.

(6) A házasság felbontásának, valamint érvénytelenné nyilvánításának statisztikai számbavételénél a házassági perben ítéletet hozó bíróság az ítélet jogerőre emelkedését követően a 6. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot tölti ki, és megküldi a házasságkötés helye szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, aki azt - az anyakönyvi bejegyzésre vonatkozó kiegészítés után - továbbítja a KSH-nak.

(7) A bejegyzett élettársi kapcsolatok bíróság általi felbontásának statisztikai számbavételénél a kötelék felbontása kérdésében ítéletet hozó bíróság az ítélet jogerőre emelkedését követően a 7. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot tölti ki, és megküldi a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének helye szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, aki azt - az anyakönyvi bejegyzésre vonatkozó kiegészítés után - továbbítja a KSH-nak.

(8) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnése vonatkozásában közjegyző által lefolytatott nemperes eljárás statisztikai számbavételénél a kötelék megszűnéséről a közjegyző a 8. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot tölti ki, és megküldi a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének helye szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, aki azt - az anyakönyvi bejegyzésre vonatkozó kiegészítés után - továbbítja a KSH-nak.

(9) Az élettársi nyilatkozatok nyilvántartásba vételének és a nyilvántartott élettársi kapcsolatok megszüntetésének statisztikai számbavételénél a 9. és 10. melléklet szerinti adattartalmú adatszolgáltató lapot a közjegyző tölti ki, és azt megküldi a KSH-nak.

(10) Az (1) és a (2) bekezdés, a (4) és az (5) bekezdés, valamint a (6)-(8) bekezdés esetében az adatszolgáltatást az anyakönyvi bejegyzést követő hónap ötödik napjáig kell teljesíteni. Az adatszolgáltatást a (9) bekezdés esetében a nyilatkozattételt követő hónap ötödik napjáig kell teljesíteni. A (3) bekezdés esetében az adatszolgáltatást a perinatális halottvizsgálati bizonyítvány küldésével egyidejűleg, a halálesetet követő hónap ötödik napjáig kell teljesíteni.

(11) A külföldön történt népmozgalmi események statisztikai számbavételénél az eseményhez tartozó, az (1) és (2), valamint (4)-(8) bekezdés szerinti tartalmú adatszolgáltatást a tárgyévben bekövetkezett események vonatkozásában a hazai anyakönyvezés végzésére kijelölt anyakönyvi szerv a tárgyévet követő év március 31-ig teljesíti a KSH felé.

(12) A lakcímváltozásokról a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő központi szerv a nyilvántartásba vételt követő második hónap hetedik napjáig szolgáltat adatot a KSH-nak a 11. melléklet szerinti adattartalommal.

5. A statisztikai adatfelvételi keretek kiválasztása, a statisztikai regiszterek metaadatai

22. § (1) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai az adat-előállítási folyamataik során - kiemelten a statisztikai adatgyűjtések felvételi keretének, illetve mintavételi keretének meghatározása céljából - az egységesség és összehangoltság biztosítása érdekében értékelik az elérhető felvételi keretek adott statisztikai adatfelvétel céljára való alkalmazhatóságát.

(2) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai a felvételi keretek meghatározása során új felvételi keretet csak akkor határozhatnak meg a statisztikai adatgyűjtések céljára, amennyiben a statisztikai adatfelvétel jellemzői a tervezett statisztikai adatfelvételben és a felvételi keretben eltérnek egymástól, és az összhang a statisztikai adatfelvételek igényei, illetve a felvételi keret jellemzői között nem biztosítható.

23. § (1) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagja a honlapján közzéteszi a statisztikai adat-előállítási folyamatban alkalmazott statisztikai regisztereinek leírását. A leírás kiterjed a statisztikai regiszter céljának és tartalmának leírására, a karbantartás módszerének, forrásainak és revíziós gyakorlatának ismertetésére is.

(2) A statisztikai regisztert kísérő metaadatok minimális tartalma:

a) a statisztikai regisztert kezelő szervezet neve, kapcsolattartók adatai (név, telefonszám, e-mail-cím),

b) a nyilvántartási egység sokaságának leírása,

c) a nyilvántartási egység ismérvei, azok típusa és szerepe,

d) a statisztikai regiszterben kezelt adatok vonatkozási ideje,

e) a statisztikai regiszter frissítésének gyakorisága,

f) a nyilvántartási egységek kapcsolata más nyilvántartási egységekkel (kapcsolat szerepe, alá-fölé rendeltség viszonya),

g) a statisztikai regiszter időállapotának rögzítésére vonatkozó eljárás típusa, gyakorisága és eszmei időpontja,

h) a statisztikai regiszter nyilvántartási egységek szerkezetének leírása: mezőnév, adattípus (tizedes jegyek számával, dátum esetén dátumformátummal együtt), az azonosító jelleg, a mező tartalmának leírása, kódolt információk esetén az értékkészlet azonosítója,

i) értékkészletet tartalmazó statisztikai regiszter esetén az értékkészletek (kódok, megnevezések) átadása,

j) az adatok értelmezését segítő egyéb módszertani leírások, amelyek megadják az állomány sokaságát (a nyilvántartás, illetve az abból átvett egyedek körét), az állomány tartalmára vonatkozó módszertani információkat (alkalmazott osztályozások, megfigyelés és előállítás módszertana), a statisztikai nyilvántartás aktualizálásának, minőség-ellenőrzésének módját.

24. § (1) A statisztikai regiszterek létrehozása, módosítása vagy megszüntetése esetén a statisztikai regisztert kezelő szervezet az ezzel kapcsolatos szándékról haladéktalanul köteles a Hivatalos Statisztikai Szolgálat többi tagját értesíteni. Az értesítéssel egy időben lehetőséget és megfelelő időt kell biztosítania a KSH számára, hogy koordinációs szerepében a hivatalos statisztikai célú észrevételeket megtegye, létrehozás vagy módosítás esetén a javaslatainak gyakorlati megvalósítására lehetőség legyen.

(2) A létrehozott vagy a 23. § (2) bekezdésben meghatározott jellemzőkben módosított statisztikai regiszter éles üzemre állításához a KSH jóváhagyása szükséges. A KSH ezen döntését kizárólag méltányolható hivatalos statisztikai érdekek alapján jogosult meghozni.

6. Vegyes rendelkezések

25. § (1) A statisztikai sokaság bizonyos ismérv szerinti rendszerezése, tagolása, csoportosítása céljából statisztikai osztályozások használhatók. Az osztályozások a statisztikai sokaság elemeiből egy vagy több ismérv szerint képzett csoportok olyan felsorolásai, amelyek hierarchikus felépítésűek, és megfelelnek a teljesség, átfedésmentesség és homogenitás követelményének.

(2) E § alkalmazásában

1. teljesség: lefedi a teljes sokaságot, azaz minden egyed besorolható az osztályozás valamelyik kategóriájába,

2. átfedésmentesség: minden egyes egyed az osztályozásnak csak egy kategóriájába tartozhat,

3. homogenitás: hasonló egyedek az osztályozásnak ugyanabba a kategóriába tartoznak.

(3) A statisztikai osztályozások változása esetén a KSH köteles adott statisztikai osztályozást érintő változásokról a Hivatalos Statisztikai Szolgálat érintett tagjait előre tájékoztatni, az átállást velük egyeztetni.

(4) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat statisztikai regiszterért felelős tagja az osztályozás változásából következő, a statisztikai regiszterben végrehajtandó esetleges módosításokat a Hivatalos Statisztikai Szolgálat többi érintett tagjával köteles előzetesen egyeztetni.

7. Záró rendelkezések

26. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

27. § (1) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjának Stt. 50. § szerinti akkreditációjára az Stt.-ben foglaltakat, valamint az 1-10. §-ban foglaltakat kell alkalmazni a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel.

(2) Az Stt. 50. §-ában foglaltak szerinti akkreditációs eljárások ütemtervét a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testülettel egyeztetve legkésőbb 2017. október 31-ig kell elfogadni.

(3) Ha a Hivatalos Statisztikai Szolgálat valamely tagja hivatalos statisztikai tevékenységét meg kívánja szüntetni, az akkreditációs eljárásban az önértékelő kérdőív kitöltése helyett a megszüntetésre irányuló szándékát jelezheti a KSH elnökének. A hivatalos statisztikai tevékenység megszüntetése kapcsán a 11. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint lefolytatott akkreditációs eljárás esetében az Akkreditációs Bizottság jelentése az 5. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak helyett a Hivatalos Statisztikai Szolgálatban történő tagság fenntartására tesz javaslatot.

28. § Ez a rendelet

a) a népegészségre és a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi statisztikáról szóló, 2008. december 16-i 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a népegészségre és a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi statisztikáról szóló 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a halálokok statisztikája tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2011. április 5-i 328/2011/EU bizottsági rendelet,

c) a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról, valamint a külföldi állampolgárságú munkavállalókra vonatkozó statisztikák összeállításáról szóló 311/76/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. július 11-i 862/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

d) az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

e) az európai statisztikákról szóló 223/2009/EK rendelet módosításáról szóló, 2015. április 29-i (EU) 2015/759 európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

29. § Hatályát veszti a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény végrehajtásáról szóló 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet.

1. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

Az élveszületési lap adattartalma

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A gyermek

2.1. neve

2.2. születésének helye, időpontja

2.3. neme

2.4. állampolgársága

3. Az anya

3.1. neve

3.2. családi állapota

3.3. családi állása

4. A szülők

4.1. házasságkötésének időpontja

4.2. születésének helye, időpontja

4.3. lakcíme

4.4. állampolgársága

4.5. iskolai végzettsége

4.6. gazdasági aktivitása

4.7. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

5. Többes szülés esetén a többes szülés száma és a születés sorszáma

6. A gyermek hányadik várandósságból származik

7. Az anyának hány gyermeke született élve élete folyamán és a jelenlegi házasságából

8. Az anya életben lévő gyermekeinek száma, ebből a jelenlegi házasságából születettek száma

9. A jelenlegi és a megelőző várandósságok kimenetele, száma, időpontja, időtartama

10. A szülés módja

11. Hol történt a szülés, a szülésnél ki segédkezett

12. A gyermek súlya, hossza és 5 perces Apgar-értéke, fejlődési rendellenessége

2. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A halálozási lap adattartalma

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A haláleset helye, időpontja

3. Az elhalt

3.1. neme

3.2. családi állapota

3.3. neve

3.4. születésének helye, időpontja

3.5. lakcíme

3.6. állampolgársága

3.7. iskolai végzettsége

3.8. halála előtti gazdasági aktivitása

3.9. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

3.10. utolsó házasságkötésének, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének ideje

4. Életben lévő házastárs, bejegyzett élettárs

4.1. születésének helye, időpontja

4.2. lakcíme

4.3. állampolgársága

5. Az elhalt nőnek, illetve az elhalt férfi életben lévő házastársának hány gyermeke született élete folyamán és az utolsó házasságából, ebből élve született, életben van

6. A haláleset közelebbi helye

7. Csecsemőhalálozás esetén

7.1. az élveszületés helye

7.2. többes szülés esetén hányas szülés, hányadik szülött

7.3. az anya családi állapota

7.4. az anya házasságkötésének időpontja

3. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A magzati halálozással összefüggő adatfelvételi lapok adattartalma

1. Az egészségügyi intézmény adatai

2. A várandós nő

2.1. neve

2.2. születésének helye, időpontja

2.3. családi állapota

2.4. férj (élettárs, partner) születési időpontja

2.5. lakcíme

2.6. állampolgársága

2.7. iskolai végzettsége

2.8. gazdasági aktivitása

2.9. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

3. A várandós nő korábbi várandósságainak kimenetele, száma, időpontja

4. A magzat elhalálozásával kapcsolatos adatok

4.1. várandósság befejezésének időpontja, módja

4.2. magzat neme

4.3. várandósság időtartama

4.4. magzat súlya, hossza

4.5. hol, mikor halt el a magzat

4.6. a magzati halál oka, a magzat fejlődési rendellenessége

4.7. egyes vagy iker magzat, a magzat sorszáma

5. A várandós nő ápolására vonatkozó adatok

4. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A házassági lap adattartalma

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A házasságkötés helye, időpontja

3. A férj és a feleség adatai

3.1. házassági családi és utóneve

3.2. születési családi és utóneve

3.3. születésének helye, időpontja

3.4. családi állapota a házasságkötés előtt

3.5. lakcíme

3.6. állampolgársága

3.7. hányadik házassága a jelenlegi

3.8. az előző házasság megszűnésének időpontja

3.9. élve született és életben lévő gyermekek száma

3.10. iskolai végzettsége

3.11. gazdasági aktivitása

3.12. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

5. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése lap adattartalma

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A bejegyzés helye, időpontja

3. A bejegyzett élettársak adatai

3.1. születési családi és utóneve

3.2. születésének helye, időpontja

3.3. neme

3.4. családi állapota az élettársi kapcsolat bejegyzése előtt

3.5. lakcíme

3.6. állampolgársága

3.7. hányadik bejegyzett élettársi kapcsolata a jelenlegi

3.8. az előző bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnésének időpontja

3.9. iskolai végzettsége

3.10. gazdasági aktivitása

3.11. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

6. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról szóló lap adattartalma

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A házasságkötés helye, időpontja

3. A házasságot jogerősen felbontó bíróság megnevezése

4. A jogerős ítélet ügyszáma

5. Az ítélet jogerőre emelkedésének ideje

6. A férj és a feleség adatai

6.1. családi és utóneve

6.2. a házasságkötés előtti családi állapota

6.3. születésének helye, időpontja

6.4. lakcíme

6.5. állampolgársága

6.6. a jelenlegi válás hányadik válás

6.7. az összes élveszületett és életben lévő gyermek száma

6.8. iskolai végzettsége

6.9. gazdasági aktivitása

6.10. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

7. A felek közös, életben lévő gyermekeinek száma, életkora

8. A perben a gyermek elhelyezéséről döntöttek-e, hol helyezték el

9. A bíróság tartási kötelezettséget megállapított-e, kinek a javára

10. A házasság felbontására közös megegyezéssel vagy egyéb módon került-e sor, a keresetet elutasította-e a bíróság, vagy érvénytelenítette-e a házasságot

11. A keresetet indító fél

12. A kereset beadásának ideje

13. A kötelék kérdésében hozott jogerős ítélet kelte

14. A bíróság a közös lakás használatával kapcsolatos igényről döntött-e, ha igen, akkor kinek a javára

15. A házassági perben házassági vagyonjogi igényt érvényesítettek-e

7. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnése lap adattartalma a kötelék felbontása kérdésében jogerőre emelkedett ítéletről

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A bejegyzés helye, időpontja

3. A bejegyzést jogerősen felbontó bíróság megnevezése

4. A jogerős ítélet ügyszáma

5. Az ítélet jogerőre emelkedésének ideje

6. A bejegyzett élettársak adatai

6.1. családi és utóneve (a bejegyzés felbontása előtt)

6.2. neme

6.3. a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése előtti családi állapota

6.4. születésének helye, időpontja

6.5. lakcíme

6.6. állampolgársága

6.7. hányadik bejegyzett élettársi kapcsolata a jelenlegi

6.8. iskolai végzettsége

6.9. gazdasági aktivitása

6.10. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

7. A jogerős ítélet tartalma

8. A keresetet indító fél

9. A kereset beadásának ideje

10. A kötelék kérdésében hozott jogerős ítélet kelte

11. Az egyik bejegyzett élettársnak van-e olyan gyermeke, akinek tartására közösen kötelezettek

12. A bíróság a közös lakás használatával kapcsolatos igényről döntött-e

13. A perben vagyonjogi igényt érvényesítettek-e

8. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése lap adattartalma a felek közös megegyezése alapján a közjegyző által lefolytatott nemperes eljárásról

1. Anyakönyvi azonosító, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma

2. A bejegyzés helye, időpontja

3. A bejegyzett élettársi kapcsolatot megszüntető közjegyző neve, székhelye

4. A nemperes eljárás ügyszáma

5. A bejegyzett élettársi kapcsolatot megszüntető végzés jogerőre emelkedésének napja

6. A bejegyzett élettársak adatai

6.1. családi és utóneve (a bejegyzés felbontása előtt)

6.2. neme

6.3. a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése előtti családi állapota

6.4. születésének helye, időpontja

6.5. lakcíme

6.6. állampolgársága

6.7. hányadik bejegyzett élettársi kapcsolata a jelenlegi

6.8. iskolai végzettsége

6.9. gazdasági aktivitása

6.10. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

9. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

Az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló nyilatkozat nyilvántartásba vételére vonatkozó adatszolgáltatás adattartalma

1. Az eljáró közjegyző neve, székhelye

2. A nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedésének napja

3. Az élettársak adatai

3.1. születésének helye, időpontja

3.2. neme

3.3. családi állapota

3.4. lakcíme

3.5. állampolgársága

3.6. gyermekek száma

3.7. iskolai végzettsége

3.8. gazdasági aktivitása

3.9. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

10. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

Az élettársi kapcsolat fenn nem állásáról szóló nyilatkozat nyilvántartásba vételére vonatkozó adatszolgáltatás adattartalma

1. Az eljáró közjegyző neve, székhelye

2. A nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedésének napja

3. A volt élettársak adatai

3.1. születésének helye, időpontja

3.2. neme

3.3. családi állapota

3.4. lakcíme

3.5. állampolgársága

3.6. gyermekek száma

3.7. iskolai végzettsége

3.8. gazdasági aktivitása

3.9. foglalkozása, munkaköre, foglalkozási viszonya

11. melléklet a 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A lakcímváltozásokról szóló adatszolgáltatás adattartalma

1. A lakcímet változtató személy

1.1. neme

1.2. születésének helye, időpontja

1.3. lakóhelye

1.4. tartózkodási helye

1.5. családi állapota

1.6. állampolgársága

1.7. neve, születési neve

2. A lakcímváltoztatás időpontja és típusa

3. A lakcím

3.1. ahonnan elköltözik

3.2. ahová beköltözik