Az előreláthatósági korlát szabályának lényege könnyen összegezhető akként, hogy a szerződésszegő csak a szerződéskötéskor előrelátható károkat tartozik megtéríteni. Kérdés ugyanakkor, hogy mikor, milyen körülmények között mondható egy adott kárfajtáról, kártípusról, hogy az a szerződéskötéskor előrelátható volt. A tanulmányban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) előreláthatósági korlátjának szabályát - a miniszteri indokolásra is tekintettel - tényállási elemei alapján elemzem, külön figyelemmel az előreláthatósági korlát jogpolitikai céljaira, illetve a common law gyakorlatára. *
Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 6:143. § (2) bekezdés
Címkék: előreláthatósági korlát, okozatosság, kártérítés, szolgáltatás tárgyában keletkezett kár, következménykár, elmaradt vagyoni előny, fedezeti szerződésből eredő kár, szokásos - szokatlan kár, piaci árváltozás
[1] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése kimondja, hogy „a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt”. A rendelkezést tényállási elemeire bontva a következő pontokban az alábbiak szerint elemzem.
[2] A szerződésszegés következményeként fordulatból egyértelműen következik, hogy a károsult csak akkor követelheti a kárának a megtérítését, ha a kár és a szerződésszegő magatartás között ok-okozati összefüggés áll fenn, a kár tehát a szerződésszegés következménye, de a bekövetkezett károk közül csak az(ok) térítendő(k) meg, amely(ek) előrelátható(ak) volt(ak). Az előreláthatósági korláttól függetlenül az okozatosságot tehát továbbra is vizsgálni kell mint felelősségalapító feltételt. Kérdés ugyanakkor, hogy szerződésszegésért való felelősség körében az előreláthatósági korlát mellett milyen szerep jusson az okozatosságnak. A kettő viszonyát illetően akként foglalok állást, hogy az okozatosság vizsgálata alapvetően a ténybeli okozatosság, illetve a logikai vagy általános tapasztalati tételek, törvényszerűségek (vagy ahogyan a common law irodalmában megjelenik: a józan ész) alapján lenne leginkább a megfelelő, a megtérítendő károk körének meghatározása pedig már az előreláthatósági korlát segítségével. A common law gyakorlata azt mutatja, hogy az előreláthatósági szabály természetének (az előreláthatóság fogalmát a common law nem okozatossági tartalommal tölti ki!) valójában inkább ez a „munkamegosztás” felel meg. * Az előreláthatósági korlát ugyanis kockázati kategória, * arra vonatkozik, hogy az üzleti forgalomban milyen veszteségekkel kell számolni. Egy ilyen értelmezés mellett szóló érv lehet az, hogy a miniszteri indokolás is akként jellemzi az előreláthatósági korlátot, hogy az alkalmas „jogi eszköz a szerződésből eredő piaci és egyéb kockázatoknak a szerződő felek közötti igazságos megosztására”, illetve hogy „az előreláthatósági klauzula rugalmas eszköz a bíró kezében a szerződésszegés következtében előállott elmaradt hasznok és a következménykárok felek közötti megosztásához, és jobban illik a szerződési jogi szemlélethez, a piaci megfontolásokhoz, az üzleti gondolkodásmódhoz”. * E helyütt indokolt felidézni, hogy a Ptk. kodifikációja során a Kodifikációs Bizottság (már a koncepció kialakításakor) a szerződési jog vezérmotívumaként határozta meg, hogy - tekintettel arra, hogy a szerződés a felek kölcsönös kockázatvállalásával jár - a szerződési jog szabályainak a kockázatok minimalizálását és igazságos elosztását kell szolgálniuk a szerződéskötéstől a teljesítésig (szerződésszegésig). * A változtatás indokaként hangsúlyosan került kiemelésre, hogy „a szerződésszegés kárkövetkezményeinek telepítése kockázatelosztást, és nem az egyéni hiba szankcionálását kell hogy jelentse”. * Szerződésszegési kárfelelősségi jogunkra nézve ez tehát azt a változást hozta magával a jogpolitikai célkitűzéseket illetően, hogy a korábbi hagyományos felelősségi felfogás helyébe a kockázatelosztás * elve lépett. Az említett jogpolitikai célok alaposabb megismeréséhez járulhatnak hozzá az előreláthatósági korláthoz kapcsolódó joggazdaságtani elemzések, illetve a common law irodalma és mintegy 160 éves joggyakorlatának tanulságai.
[3] A common law szerint az előreláthatósági szabály lényege abban áll, hogy az adott üzletágban szokásosnak tekinthető kárkövetkezményeket a szerződésszegő félnek mindig meg kell térítenie, a szokatlan kárkövetkezményeket csak akkor, ha az adott kockázatot a szerződéskötés időpontjában a szerződésszegő fél ténylegesen ismerte, mert a másik szerződő fél a tudomására hozta ezeket, és ezen kockázatok ismeretében, e kockázatokat elfogadva szerződött. Hugh Beale ezt akként magyarázza, hogy az előreláthatóság (kiemelés tőlem: diszpozitív) szabálya a kockázatok kölcsönös elosztásának elvén alapul: míg a szokásos kár megtérítésének szabálya a károsultnak, addig a szokatlan kár megtérítésének szabálya a szerződésszegőnek kedvez * (lásd részletesebben: 1.7. pont). Az előreláthatósági korlát szabályának hazai adaptációja során követendőnek tartom ezt a common law szemléletet, különös tekintettel arra, hogy maga a miniszteri indokolás is hangsúlyozza egyrészt, hogy „[...] az adott üzletágban szokásosnak tekinthető kárkövetkezményeket a szerződésszegő félnek mindig meg kell térítenie. A konkrét szerződés szokatlan kockázatát viszont a szerződésszegő félnek csak akkor kell viselnie, ha az adott kockázatot a szerződéskötés időpontjában ténylegesen ismerte, előre látta”, másrészt, hogy „az előreláthatósági korlát fő célja a szokatlan, előre nem látható, rendkívüli és ezért előre nem is kalkulálható károk kizárása”. *
[4] A törvény a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károk és az elmaradt vagyoni előny megtérítendő mértékét a szerződéskötéskor előrelátható károkra korlátozza. Maga a miniszteri indokolás illeti a „jogosult egyéb vagyonában bekövetkezett kárt” következménykár névvel, s ezzel a következménykár fogalmát tehát annyiban meg is határozza, hogy azt a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kártól („tapadó kártól”) elkülöníti, és a „jogosult egyéb vagyonában bekövetkezett kár”-ként definiálja, úgy, hogy a következménykárt a kárkövetkezmények egyik, az elmaradt haszontól különböző fajtájának tekinti. * A Ptk. 6:143. § (2) bekezdésének szempontjából a következménykár alatt tehát csak a jogosult vagyonában bekövezetezett tényleges károkat, illetve költség típusú károkat kell érteni. Ilyen károknak minősülhetnek például a jogosult egyéb vagyontárgyainak sérelmében, értékcsökkenésében jelentkező károk, ezek megjavítására fordított költségek, a jogosult személyében bekövetkezett sérülések miatt a jogosultat ért károk, a kárelhárítás és a kárenyhítés költségei (amennyiben nem a szerződés tárgyával kapcsolatban merülnek fel), az eljárási és ügyvédi költségek, illetve az úgynevezett felelősségi károk is. Felelősségi kárként jelennek meg a gyakorlatban mindazon károk, amelyek megtérítésére a kötelezett szerződésszegésével okozati összefüggésben a jogosult a vele szerződéses kapcsolatban álló további jogosultakkal (vevő, megrendelő stb.) szemben (kontraktuális alapon) vagy akár harmadik személyekkel szemben deliktuális alapon helytállni tartozik. Ugyanilyen megítélés alá esik a kötbérfizetési kötelezettség is. A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése a következménykártól különböző, önálló kárfajtaként nevesíti az elmaradt hasznot. Elmaradt haszonként térítendő meg például a továbbeladási veszteség, az üzemleállásból, a termeléskiesésből, illetve a bevételkiesésből fakadó profitveszteség, a kiesett munkabér vagy más jövedelem, a piacvesztésből eredő károk stb.
[5] A következménykár terminológia nem régóta van jelen jogirodalmunkban, joggyakorlatunkban. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) hatálya alatt a következménykár mint terminus technicus a magyar jogi szaknyelvben alapvetően a hibás teljesítés és a termékfelelősség jogintézményéhez kapcsolódóan, az uniós irányelvek átültetésével egyidejűleg jelent meg. Meg kell jegyezni azonban, hogy az 1959-es Ptk. 310. §-ához kapcsolódó hibás teljesítési joggyakorlatunk ismerte az e kárfajtának megfelelő kártípusokat. A magyar bíróságok kezdetben nem illették külön elnevezéssel ezeket a típusú károkat, de jogalapjukban elkülönítették a hibás teljesítés eredményeként a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett vagyoni érdeksérelemtől (az ún. tapadó károktól), s később a járulékos kár, illetve a többletkár kifejezések alkalmazása terjedt el rájuk. E károk alatt pedig olyan károkat értettek, amelyek a hibával ok-okozati összefüggésben a jogosult személyében, egyéb vagyontárgyában, illetve vagyonában keletkeznek. Fontos tehát hangsúlyozni, hogy míg a korábbi joggyakorlat szerint a járulékos kár/többletkár/következménykár fogalmába beletartozott, annak elemét képezte az elmaradt haszon is, addig a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében az elmaradt haszon a következménykártól különböző kárfajtaként került kodifikálásra.
[6] A magyar jog következménykár fogalma kapcsán indokolt hangsúlyozni azt is, hogy a következménykár és a common lawból ismert, illetve innen a nemzetközi kereskedelmi szerződési gyakorlatba átszűrődő consequential loss tartalmukban nem fedik egymást. A consequential loss kapcsán végzett kutatásaimból kitűnik, hogy a common lawban a consequential loss egy bizonytalan tartalmú jogi fogalom; hol a szokatlan károk szinonimája, hol pedig valamilyen kárfajtaként (pl. elmaradt haszon, avagy jogosult vagyonában bekövetkezett kár) tűnik fel. A magyar jogalkalmazó számára fontos ezért, hogy az angol nyelven íródott szerződésekben a consequential losst kizáró szerződési kikötések értelmezése során erre tekintettel legyen. Lényeges tehát annak tisztázása egy adott szerződés esetében, hogy milyen károkért is zárják ki a felelősségüket a szerződésben a felek. *
[7] A common lawban és a nemzetközi jogegységesítő dokumentumokban nem jelenik meg önálló szabályként a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár szabálya. A Ptk. szerint az előreláthatósági korlát szabálya nem alkalmazható a Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti, a miniszteri indokolásban tapadó kárnak nevezett kár esetében. Az 1959-es Ptk. hatálya alatt a tapadó kár fogalom használata a hibás teljesítési gyakorlatban terjedt el a szolgáltatás hibájában megnyilvánuló, értékcsökkenést eredményező, illetve kijavítási költségként jelentkező teljesítési érdeksérelem megjelölésére. Az ilyen típusú károk a Ptk. hatálya alatt is tapadó kárként minősülnek. Az 1959-es Ptk. hatálya alatt a tapadó kár-következménykár felosztás a dologszolgáltatásokhoz kapcsolódóan volt tekinthető bevett kártipizálási módnak. * Ahogy arra egy korábbi munkámban * már utaltam, a nemdolog-szolgáltatások esetében, tehát olyan szerződési jogviszonyokban, ahol a jogviszonynak csak közvetlen tárgya van, álláspontom szerint nincsen tapadó kár, s mivel maga a miniszteri indokolás is utal az előreláthatósági korláttal összefüggésben a szokásos, illetve a szokatlan kárkövetkezményekre, ezért a common law ez irányú gyakorlata megfelelően adaptálható a Ptk. előreláthatósági szabályának majdani alkalmazása során.
[8] A miniszteri indokolás világossá teszi, hogy a kontraktuális felelősség tényálláselemei, a tényálláselemek bizonyítására vonatkozó szabályok és elvek - a szigorúbb kimentéstől eltekintve - változatlanok, vagyis a szerződésszegést, a kár beálltát és mértékét, valamint a szerződésszegés és a kár közötti ok-okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania. *
[9] A Ptk. szövegéből egyértelműen következik is, hogy az előreláthatósági korlát felelősségalapító feltétel, és ezért a bizonyítási teher a károsulton van. A miniszteri indokolás is kiemeli, hogy „a károsultat terheli a bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a szerződésszegő fél a szerződésszegés kárkövetkezményeit mennyiben látta előre, illetve kellett, hogy előre lássa”. * Vékás Lajos szerint ezt a megoldást támasztja alá az előreláthatósági korlát alapgondolata: a későbbi szerződésszegő félnek már a szerződéskötéskor ismernie kell a szerződésből rá háruló kockázatot. Ezzel pedig ellentétes volna egy olyan vélelem felállítása, hogy a szerződésszegő fél a szerződéskötéskor az egész bizonyított kárral számolt, vagy azzal legalábbis számolnia kellett. * Fuglinszky Ádám rámutat arra, hogy amennyiben a szerződő fél a kockázatról tájékoztatja szerződő partnerét, arra - egy esetleges jogvitára gondolva - lehetőség szerint bizonyítható formában kerüljön sor. Fuglinszky hangsúlyozza azt is, hogy a jogkérdés (a kötelezett helyében észszerűen és gondosan eljáró személy mit láthatott előre) ténybeli alapjait illetően szintén a jogosultat terheli a bizonyítás. Az elvárható előreláthatóság szintjének a meghatározása a ténybeli információk alapján pedig a bíróság feladata kell hogy legyen. *
[10] Az előreláthatósági korlát alkalmazása szempontjából lényeges hangsúlyozni, hogy a károkkal számolni, nagyságukat felmérni a kárkövetkezmények kockázatának ismeretében és mérlegelése útján lehet. Fontos ezért kiemelni, hogy a szerződő feleknek nem szükségszerűen a lehetséges károkról kell tájékoztatniuk a másik felet; elegendő, ha az adott szerződéssel kapcsolatban felmerülő sajátos körülményekről, a szerződéshez fűződő elvárásukról stb. adnak tájékoztatást. * A tudomás, az információ alapján ugyanis a másik szerződő fél már fel tudja mérni a szerződéskötéssel járó kockázatokat, és ezek ismeretében tud is számolni azzal, hogy bizonyos kockázatok bekövetkezésének lehetősége mennyire valószínű.
[11] A miniszteri indokolás szerint az előreláthatóság követelménye kizárólag a szerződő partnernél esetlegesen bekövetkező kárra és annak nagyságrendjére vonatkozik. Nem fogja tehát át magát a szerződésszegést vagy annak lehetőségét és a felelősség további előfeltételeit: az okozati összefüggést és a kimentés három elemét. Az Indokolás által adott útmutató szerint az előreláthatóság követelménye „nem megy el odáig, hogy a szerződő félnek a várható kockázatot részleteiben, a kárkövetkezmények összegszerűségére kiterjedően ismernie kelljen. Elegendő, de egyben szükséges is viszont, hogy a fél felismerhette: egy esetleges szerződésszegése milyen jellegű és milyen nagyságrendű kárt idézne elő”. Fuglinszky a miniszteri indokolás szövegére utalva kifejti, hogy attól, hogy adott típusú kár adott nagyságrendben nem volt előrelátható, az nem azt jelenti, hogy a károsult e típusú kár címén egyáltalán nem kaphat kártérítést, hanem pusztán azt, hogy az ilyen típusú kár megtérítését csak a szokásos, és így előrelátható mértékig követelheti. Ha a szokástól eltérő nagyságú, előre nem látható nagyságrendű elmaradt vagyoni előny teljes egészének a megtérítését nem is követelheti, kártérítést kell kapnia a szokásos, átlagos, s így előre látható mértékű elmaradt vagyoni előny erejéig. Fuglinszky szerint ez levezethető a normaszöveg „olyan mértékben” fordulatából is. *
[12] A fentiek alapján a miniszteri indokolás szerint a mit kell előre látni kérdésre a válasz tehát az, hogy nemcsak a kár típusát, hanem a kár nagyságrendjét is. A kár nagyságrendjének előreláthatósága nyilván nem azonos a kár nagyságának előreláthatóságával, ez előbbi csak a kár megközelítő terjedelmét fogja át. Ez a megközelítés egyezik a Bécsi Vételi Egyezmény kommentárirodalmában megjelenő egyes álláspontokkal. * Gotanda a Kröll-Mistelis-Viscasillas kommentárban viszont azt hangsúlyozza, hogy megoszlanak a vélemények és eltérő a gyakorlat is abban a kérdésben, hogy mennyiben kell előre látni a kár terjedelmét, nagyságát. Gotanda más munkákra hivatkozással utal arra, hogy az a különbség, hogy a kártípus, avagy a kár nagyságrendjének előreláthatóságát követeljük-e meg, csak látszólagos, eredményét tekintve nem vezet jelentős különbségekhez, mert az előbbi esetben is, ha a kár rendkívüli, szokatlan nagyságú, akkor gyakran úgy tekintik, hogy az ilyen kár más típusú, mint ami előrelátható volt. *
[13] A common law gyakorlata szerint az előreláthatósági korlát szabálya alapján lehet választ adni arra a kérdésre, hogy a károsult követelheti-e meghatározott típusú kárának megtérítését. A common law kiindulópontja az, hogy ha a kár típusa előrelátható, a kár megtérítendő. * Ha észszerűen előrelátható volt ugyanis, hogy egy meghatározott típusú kár bekövetkezése nem valószínűtlen, az már rendszerint nem releváns, hogy a kár nagysága tekintetében a következmények olyanok, amelyekkel nem kellett észszerűen számolni. * Ugyanakkor, ha a kár nagysága lényegesen nagyobb, mint amivel számolni lehetett, akkor ennek kockázatát nem feltétlenül telepítik a bíróságok a szerződésszegőre. Ha a kár nagysága rendkívüli, szokatlan, a bíró figyelemmel van általában arra is, hogy a kár (ebben a nagyságban) milyen körülmények kombinációjaként következett be, illetve hangsúlyosabban vizsgálja az előreláthatósági szabály egyéb tényállási elemeit is. * A common law irodalmában többen rámutatnak arra is, hogy gyakran helytelenül hivatkozzák e kérdésben a Victoria Laundry * ügyet. A Court of Appeal ítélete alapján alpereseknek meg kellett téríteniük azt a szokásos profitot, amelyet nettó nyereségként felperes a bojler üzembe helyezése esetén az 1946. június 5. - november 8. közötti időben megtermelt volna, de nem azt az elmaradt hasznot, amely a minisztériummal megkötendő, különösen magas jövedelmet ígérő szerződésből nyereségként származott volna. Az ítélettel szemben gyakran azt a kritikát fogalmazzák meg, hogy az ügyben mind a két kárfajta elmaradt haszon típusú kár volt, s valójában csak mennyiségi különbség állt fent közöttük. A bírálatok arra kérdeznek rá, hogy ha az előreláthatósági szabály alkalmazása szempontjából csak a károk típusa és nem a nagysága jön számításba, akkor mégis miért ítélte meg őket eltérően a Court of Appeal? Annak magyarázata, hogy alperesek miért nem feleltek minden elmaradt haszonért, abban rejlik, hogy a minisztériummal különösen jó áron megkötendő szerződésre visszavezethető veszteségek a szerződés szokatlan kárkövetkezményei voltak. A Court of Appeal ítéletében kiemelte azt is, hogy ha felperes a szokatlan kárkövetkezményeket nem is követelheti, nincs elzárva attól, hogy szokásos kárkövetkezményként elmaradt hasznot követeljen. Ilyen értelemben - s nem mennyiségi szempontból - volt tehát a Victoria Laundry-ügyben a két elmaradt haszon típusú kár különböző típusú kár. *
[14] A fentieket összegezve, a common law és a Ptk. miniszteri indokolásának magyarázata közötti elvi különbség világos. A common law főszabályként csak a kár típusának előreláthatóságát követeli meg, és ha a kár nagysága rendkívüli, szokatlan, a bíró figyelemmel van arra, hogy a kár (ebben a nagyságban) milyen körülmények kombinációjaként következett be, illetve hangsúlyosabban vizsgálja az előreláthatósági szabály egyéb tényállási elemeit is, és dönt ekként arról, hogy a rendkívüli, szokatlan nagyságrendű károk mennyiben térítendők meg. A finomhangolást a bíró tehát utólag végzi el, s így kerüli el azt, hogy a kártérítés észszerűtlen terhet jelentsen a szerződésszegő számára. Ha azonban nemcsak a kár típusának, hanem a kár nagyságrendjének előreláthatóságát is megköveteljük, ahogy erre a miniszteri indokolás utal, az egyszerre nyújt mankót, s vet fel egyúttal további kérdéseket. A nagyságrend előreláthatóságának megkövetelése esetén éppúgy a bíróság diszkréciójától függ, hogyan tipizálja a károkat. És amint az ismert, a kár fajtája és nagysága/nagyságrendje közötti különbségtétel igen csalóka is tud lenni; a kár nagyságának terjedelme/nagyságrendje a kár típusát is megváltoztathatja (pl. sérülés-halál). Mindezekre tekintettel azon az állásponton vagyok, hogy az előreláthatóság kérdésében való döntés során elsődlegesen a kár típusának vizsgálatára indokolt szorítkozni. Személyi sérülés esetén a common law gyakorlatára figyelemmel egyértelműen megfelelőbbnek tűnik eltekinteni annak megkövetelésétől, hogy a kár típusának és nagyságrendjének együttes előrelátását követeljük meg. * A kár nagyságrendjének vizsgálatára véleményem szerint más esetekben is akkor lenne csak indokolt figyelmet fordítani, a common law szerinti módon, ha a kár rendkívüli, szokatlan nagyságban merül fel. Egy ilyen értelmezéssel is el lehet érni végeredményében a miniszteri indokolásban kitűzött azon jogpolitikai célt, hogy „a megtérítendő kár meghatározásánál az előreláthatóság követelménye kizárólag a szerződő partnernél esetlegesen bekövetkező kárra és annak nagyságrendjére vonatkozik”. A kár nagyságrendje előreláthatóságának mechanikus megkövetelése, állandó vizsgálata ugyanis könnyen megmerevítheti a szabályt. Másképpen közelítve, a common law bíróságok nem úgy általában döntenek valamilyen nagyságban felmerült kár megtérítéséről, hanem mindig adott típusú kár előreláthatósága esetén döntenek annak valamilyen nagyságban történő megtérítéséről. Álláspontom szerint a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglalt előreláthatósági korlát szabályát akként megfelelő értelmezni, hogy ha adott típusú kár nem volt előrelátható, akkor annak megtérítésére sem lehet kötelezni a szerződésszegőt. Nem tartom követendőnek Florian Faust azon, a Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikkének alkalmazására vonatkozó következtetését, amely szerint ha a szerződésszegő x összegű elmaradt vagyoni előny bekövetkezésével számolhatott, de a kár végül y összegű felelősségi kár formájában jelentkezett, akkor a szerződésszegő x összegben lesz a kár megtérítéséreköteles. Faust e következtetését ugyanis arra alapítja, hogy a 74. cikk rendelkezésének szövegéből következően az előreláthatóság követelménye a kár nagyságára vonatkozik csak, a kár fajtájára nem. * Ezt az értelmezést azért nem tartom követendőnek a Ptk. előreláthatósági szabálya kapcsán, mert az előreláthatósági korlát - rendeltetését tekintve - nem a kár összegszerűségének meghatározására szolgáló szabály, hanem segítségével az határozható meg, hogy a szerződésszegés kárkövetkezményei közül melyek azok, amelyek megtérítésére a szerződésszegőt kötelezni lehet.
[15] Az a common law gyakorlat, hogy ha a kár típusa előrelátható volt, a kár megtérítendő, akkor is, ha annak a nagyságrendje nagyobb, mint amivel a szerződésszegő számolhatott, odafigyelést érdemel azokban az esetekben, amikor azt a piaci ár tekintetében bekövetkező jelentős, előreláthatatlan emelkedés vagy csökkenés okozza. Röviden indokolt ezért foglalkozni ehelyütt a piaci árváltozások kérdésével is. A common law esetjogában jelen vannak azok az ügytípusok, amikor a szerződés késedelmes teljesítése miatt akár az áru, * akár az ingatlan * értékében bekövetkezett piaci áresést érvényesítik kárként. A common law bíróságok állandó gyakorlata szerint az ilyen típusú károk megtérítendőek, a szerződéskötés időpontjában számolni lehet ugyanis azzal a kockázattal, hogy a szerződés késedelmes teljesítése esetén az áru, illetve az ingatlan piaci árában bekövetkező esés miatt veszteség érheti a másik szerződő felet. A John Grimes Partnership Ltd. v. Gubbins ügyben hozott ítélet * rá is mutatott arra, hogy bár az ingatlanpiaci változásokra valóban nincs ráhatása a szerződő feleknek, de a késedelembe esés e következményét mint szokásos kárkövetkezményt a szerződésszegő tartozik viselni. Látni kell ugyanakkor, hogy nem teljesen kiforrott a drasztikus piaci árváltozások, a nagyon illékony, árváltozásra érzékeny piacok esetén az előreláthatósági szabály alkalmazásának a gyakorlata. Erre jó példa a House of Lordsnak a The Achilleas ügyben hozott ítélete. *
[16] A House of Lords különböző jogi indokolások mentén ugyan, de egyhangúan határozott akként, hogy a hajóbérlő az Achilleas hajó késedelmes visszaszolgáltatása ellenére nem tartozik felelősséggel a hajótulajdonos által harmadik személlyel határozott időre kötött hajóbérleti szerződés újratárgyalásából származó profitveszteségért. Elutasították tehát a hajótulajdonos azon kereseti kérelmét, amelyet arra alapozott, hogy a késedelem miatt a napi bérleti díjra vonatkozó korábbi szerződési kikötés újratárgyalására kényszerült, és emiatt a hajót alacsonyabb áron tudta csak bérbe adni a határozott idejű hajóbérleti szerződés teljes időtartamára (191 nap). Az ítélethozatal során a bírák abból indultak ki, hogy noha ismert volt a hajóbérleti piac szereplői számára, hogy a bérleti díjak változása ilyen drasztikus is lehet, eltérő indokolás mentén ugyan, de akként határoztak, hogy a hajó visszaszolgáltatásával késedelembe esett hajóbérlő nem számolhatott a hajótulajdonosnak (a konkrét) elmaradt haszon formájában jelentkező kárával. Ez a kár ugyanis a rendkívül illékony piaci viszonyok miatt következett be. A bírák szerint a kár egy olyan harmadik személlyel határozott időre kötött hajóbérleti szerződésből származott, amelynek megkötésével a piacon valóban lehetett általában számolni. A konkrét ügyben a hajóbérlőnek azonban nem volt tudomása arról, hogy a következő hajóbérleti szerződést mikor kötik meg, milyen időtartamra és milyen szerződési feltételekkel, márpedig ez nagymértékben kihatott a kár nagyságára. * Az álláspontokat összegezve, a bírák vagy szokatlan kárnak tekintették a konkrét hajóbérleti szerződésből fakadó károkat, vagy azzal érveltek a kereskedelmi gyakorlatra hivatkozással, hogy észszerűen nem lehet feltételezni, hogy e károk megtérítéséért a hajóbérlő felelősséget vállalhatott. * A „felelősségvállalás” vizsgálata egy ellentmondásos, a magyar joggyakorlatra nézve követni nem javasolt joggyakorlati irány a common lawban. A The Achilles-ítéletet - az ügyben hozott ítéletével Lord Hoffmann ilyen irányba akarta terelni az előreláthatósági szabály gyakorlatát - azonban nagy óvatossággal kezelte a jogirodalom és a bírói gyakorlat is a common law országokban, s egyelőre az előreláthatóság hagyományos doktrínája maradt az uralkodó irány.
[17] A Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikkének gyakorlata kapcsán Vékás Lajos hivatkozik arra, hogy a szokásos piaci árváltozások kockázatát a szerződésszegőnek kell viselnie azzal, hogy a károsultat kárenyhítési kötelezettség terheli. * Saidov a gyakorlatra utalva szintén akként foglal állást, hogy a piaci árváltozásokkal számolni kell, még akkor is, ha az jelentősnek bizonyul. * Ahogy arra egy korábbi tanulmányomban utaltam, Boronkay Miklós az előreláthatósági korlát alkalmazásának indokát a fedezeti szerződésből eredő károk esetében lényegében nem a kár típusával, hanem a kár nagyságrendjével kapcsolatban veti fel akkor, amikor arra utal, hogy „azokban a kivételes esetekben pedig, amikor előre nem látható piaci változások miatt a jogosult csak rendkívül előnytelen fedezeti szerződést tud kötni, az ebből eredő többletkárokat maga köteles viselni”. * Ahogy a fentebb hivatkozott tanulmányban kifejtettem, a fedezeti szerződésből eredő kár meglátásom szerint az előreláthatóság vizsgálata alól azért mentes, mert arra speciális szabály vonatkozik (Ptk. 6:141. §). * De ettől még, egyetértve Boronkayval, drasztikus piaci árváltozások esetén - szemben a szokásos piaci árváltozásokkal - szükséges lehet vizsgálni, hogy a kár rendkívüli, szokatlan nagysága a szerződésszegés mellett milyen egyéb körülmények kombinációjának az eredménye, majd dönteni arról, hogy a rendkívüli, szokatlan nagyságrendű károk mennyiben térítendők meg. A kérdésre a megoldást tehát a fedezeti szerződésből eredő károk és más kártípusok esetén is abban keresném, hogy ki lehet-e alakítani olyan általános érvényű elveket (pl. annak vizsgálata, hogy milyen körülmények kombinációjának eredménye a szokatlan nagyságú kár), amely a rendkívül szokatlan, drasztikus piaci árváltozások esetén a kockázatok telepítésében, megosztásában segít. Ennek elvi megalapozásához kiindulópontként szolgálhat az, hogy az előreláthatóság diszpozitív szabálya a kockázatok kölcsönös elosztásának elvén alapul. Eszerint pedig a szerződésszegés szokásos kárkövetkezményeit a szerződésszegőnek mindig meg kell térítenie, ekként tehát a piaci árváltozásokból fakadó veszteségek is megtérítendők a szokásos mértékben. A drasztikus mértékű árváltozások viselésének a szerződésszegőre való egyoldalú telepítése viszont ellentmond az előreláthatósági szabály alkalmazásának lényegét adó kockázatelosztási elvnek.
[18] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a kár megtérítendő, ha a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Fuglinszky szerint ez a megszövegezés lehetőséget ad a bírói mérlegelésre, mely a törvény szövegével sem ellentétes. * Fuglinszkyval egyetértve, az előreláthatósági szabály hazai adaptációjával kapcsolatban irányadónak tekintem azt a common lawban kialakult gyakorlatot, amely szerint az előreláthatósági szabály alkalmazása során nem elégséges a károk bekövetkezésének a lehetősége, hanem a kár bekövetkezésének valamilyen valószínűsége kívánatos. Lényegében ez a gyakorlat érvényesül a Bécsi Vételi Egyezmény esetében is, noha a 74. cikk szerint a károk lehetséges, s nem valószínű bekövetkezésével kell hogy számoljon a szerződésszegő. * Az előreláthatóság elvesztené meglátásom szerint is az értelmét, ha minden kár megtérítendő lenne. A Ptk. törvényszövegének ha nem is nyelvtani, de a szabály teleológiai értelmezése útján ezzel azonos álláspontra lehet helyezkedni a következőkben kifejtettek okán. A common lawban a Hadley v. Baxendale (1854) ügy óta több eseti döntésben megerősített jogtétel, hogy az a típusú kár, ami észszerűen előrelátható volt, mint valós lehetőség ugyan, de amely az eseteknek csak kis számában fordul elő, nem tekinthető olyannak, amely rendszerinti, szokásos következménye a szerződésszegésnek. Beale felhívja a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a Supershield Ltd. v. Siemens Building Technologies FE Ltd. * ügyben a bíróság hangsúlyozta, hogy a kár bekövetkezésének a valószínűsége nem az egyetlen szempont, ami alapján dönteni kell abban a kérdésben, hogy a kár bekövetkezésével számolni lehetett-e. Ha ugyanis például a kár bekövetkezésével számolni lehetett, mert a felek a szerződés útján maguk is védekezni kívántak a kérdéses kár bekövetkezésével szemben, akkor a szerződésszegő felel ezért a kárért akkor is, ha a kár bekövetkezése alig volt valószínű. * Hart és Honoré monográfiájukban a common law gyakorlatát a kár bekövetkezése valószínűségének kérdésében is elemzik, de vizsgálatukból jól látszik, hogy a tudomás és a valószínűség kérdését nem egymástól elszakítottan tárgyalják. E körben hangsúlyozzák is, hogy a szokásos profitveszteség mint kár megtérítendő, annak bekövetkezésével a szerződésszegőnek ugyanis mindenkor számolnia kell. * Összegezve, ezt a problémakört le lehet egyszerűsíteni tehát egy szemantikai kérdésre, amelynek célja, hogy különbséget tegyünk a lehetőség és valószínűség (különböző fokozatai) között. A mennyire előrelátható kérdésre a válasz Cartwright szerint azonban inkább abban keresendő, hogy az előreláthatóság tartalma be kell hogy töltse a szabály jogpolitikai célját. A szerződési jogban a bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy melyek voltak azok a kárkockázatok, amelyekkel reálisan számolhatott az alperes a szerződéskötéskor szerződési kötelezettségeinek nem teljesítése esetére. * E kérdésben való döntés tehát a bíró mérlegelésén múlik.
[19] A károk előreláthatósága szempontjából a kiindulópont az, hogy a felek mivel számolhattak észszerűen a szerződés megkötésének időpontjában. Az már nem releváns, hogy egy későbbi időpontban - mint például a szerződésszegés - mit láttak vagy láthattak előre. A szerződéskötést követően a szokatlan kárkövetkezmények kockázatára való felhívás, még ha az a szerződésszegés előtt is történik, nem eredményez e károkért való felelősséget. Az előreláthatósági korlát szabálya ugyanis arra a feltevésre épít, hogy a szerződő fél a szerződésszerű teljesítés érdekében szükséges feladatokról, teendőkről, illetve a szerződésszegést elkerülő elővigyázatossági intézkedésekről a szerződéskötés időpontjában fennálló tudomása alapján hoz döntést. A szerződéskötés időpontjában van tehát a szerződő félnek lehetősége arra, hogy az ismert kockázatok tükrében a szerződésszerű teljesítés költségeit, beleértve a szükséges elővigyázatossági intézkedések költségeit is, az ellenszolgáltatásba belekalkulálja, azaz az ellenszolgáltatás mértékét a vállalt kockázattal összhangba hozza.Nem lenne méltányos ezért a szerződéskötést követően közölt tényekkel terhesebbé tenni a szerződésszegő felelősségét, azaz lényegében e károk megtérítésére azért kötelezni, mert nem viselte a szerződéskötést követően tudomására jutott szokatlan kárkövetkezmények kockázata okán felmerülő elővigyázatossági vagy más intézkedések többletköltségeit bármilyen ellentételezés nélkül. *
[20] Az előreláthatóság (kiemelés tőlem: diszpozitív) szabálya kapcsán Robertson azt az álláspontot képviseli, hogy a károk előreláthatóságának kérdésében való döntés (és ekként a kockázatok felek közötti „megosztása”) során a bírónak a milyen tudomással rendelkezett a szerződésszegő a szerződéskötéskor kérdésén túl indokolt lehet tekintettel lennie adott esetben arra is, hogy a szerződésszegő félnek észszerű lehetősége volt-e arra, hogy számba vegye a szerződéssel járó kockázatokat, és hogy azok elkerülése érdekében intézkedéseket tegyen, például hogy volt-e valós lehetősége a szerződésszegőnek arra, hogy a felelősségét korlátozza. * Álláspontom szerint általános szerződési feltételek útján történő szerződéskötés esetén különös figyelemmel kell lenni arra, hogy az általános szerződési feltételeket használóval szerződő félnek a szerződés megkötésekor a fentiekre figyelemmel mire volt lehetősége. Az előreláthatósági korlát mint diszpozitív szabály ilyen irányú értelmezése azonban nem mehet el odáig, hogy figyelmen kívül maradjon a szabály objektív jellege (lásd részletesebben az 1.7. pontban foglaltakat).
[21] A miniszteri indokolás szerint „a szerződéskötés után nyert információk csak akkor befolyásolhatják a szerződésszegő fél felelősségét, ha a felek a szerződést is ennek megfelelően módosítják”. Fuglinszky szerint ebből az a jogalkotói cél olvasható ki, hogy „a kötelezett által vállalt kockázat és az ellenszolgáltatás egyensúlya a jogviszony teljes időtartama alatt fennmaradjon”, s ebből pedig arra következtet, hogy szerződésmódosítás nem jelent automatikus novációt az előreláthatóság szempontjából. A másik szerződő fél tudomására hozott információk csak akkor fognak az előreláthatóságot meghatározó ismeretek körébe tartozni, ha az ellenszolgáltatást az utóbb megismert kockázatnövekményhez igazították, avagy Fuglinszky szerint erre a szerződés módosítására irányuló tárgyalás alatt a kötelezettnek legalábbis lehetősége lett volna. Vizsgálni tehát lényegében azt kell, hogy a szerződésmódosítás során volt-e valós lehetősége a kötelezettnek a felelősségi kör, illetve az ellenszolgáltatás újratárgyalására. *
[22] A károk előreláthatóságának a szerződéskötés időpontja szerinti vizsgálata a tartós jogviszonyokban azonban azt a problémát veti fel, hogy a szerződéskötés időpontjától egyre távolodva egyre nehezebb annak bizonyítása a károsult részéről, hogy a szerződéskötés időpontjában mivel számolhatott, mit láthatott előre a szerződésszegő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elvárható előreláthatóság mércéjét ne lehetne megfelelően hozzáigazítani az ilyen jogviszonyokhoz. A bíró mérlegelésétől függ ugyanis, hogy hogyan határozza meg az adott tényálláshoz kapcsolódóan azt a kártípust, amelynek előreláthatóságáról aztán dönt majd. Feltehető, hogy tartós jogviszonyokban az előreláthatósági korlát mint diszpozitív szabály kevésbé jut szerephez majd amiatt, hogy jellemzőbb lesz, hogy a felek a szerződés megkötésekor vagy később, a szerződés módosítása során megállapodnak a szerződésszegés esetére megtérítendő károkról, vagy épp kizárják bizonyos típusú károk megtérítését, legyen szó akár egy vállalkozási szerződésről, akár egy több évre kötött együttműködési megállapodásról. Contra legem lenne azonban a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésének szövegével, ha a károk előreláthatóságának kérdésében a kárt okozó magatartás időpontját tekintenénk irányadónak.
[23] A common lawban nincs olyan általános kritika, amely az előreláthatósági elv alkalmazhatatlanságáról értekezne az ún. tartós jogviszonyok körében. Az egyes szerződéstípusokhoz kapcsolódó gyakorlat az, ami vizsgálható, s amely válaszokat adhat a felmerülő kérdésekre. Az esetjog, illetve a joggyakorlat teljes és részletekbe menő ismeretének hiányában jelen tanulmányban csak az alábbi megállapításokra szorítkozom.
[24] Az előreláthatósági szabály gyakorlatát illetően igaz az a megállapítás, hogy az leginkább az adásvételi, a vállalkozási * és a fuvarozási szerződésekhez kapcsolódó esetjogban felülreprezentált, de ez nem jelenti azt, hogy más szerződések esetében ne jutna érvényre az előreláthatósági szabály. Az ítélkezési gyakorlatot bemutató munkák, illetve az esetjog arra mutatnak példát, hogy a használati kötelmek kapcsán az adásvételi szerződések tekintetében kialakult gyakorlat - elvi alapjait illetően - megfelelően alkalmazható a lízing, illetve a bérleti szerződések körében is. * Például, a common law állandó gyakorlata szerint termelőeszköz, hasznot hajtó dolog átruházása (illetve hasonlóan szolgáltatása, javítása) esetén az elmaradt haszon szokásos kárként megtérítendő, ha az eladó számolhatott azzal, hogy a vevő (illetve hasonlóan: a megrendelő) a dolgot hasznosítani fogja üzleti tevékenysége körében (az elmaradt haszon megtérítésére kötelezésének feltétele annak vizsgálata is, hogy a károsult eleget tett-e a kárenyhítési kötelezettségének). * Ha tehát az üzlethelyiség bérlője a bérleményben olyan kárt okoz, amely miatt a bérlemény rendeltetésszerű használatra alkalmatlan állapotba kerül, és azt annak rendbehozataláig nem lehet bérbe adni, akkor ez az elmaradt haszon szokásos kárként megtérítendő, hiszen a bérlő szerződésszegése esetére számolhatott az ilyen károk bekövetkeztével.
[25] Gondossági kötelmek esetén a common law gyakorlatára e kérdésben korlátozottabban lehet támaszkodni. Az ún. professional negligence tényállásokban, amikor tehát a szolgáltatást nyújtó személy az ügy gondos ellátására vonatkozó kötelezettségét szegte meg (mint pl. ügyvédek, könyvvizsgálók, értékbecslők), a common law nem zárja ki a párhuzamos igényérvényesítés lehetőségét, ezért negligence, azaz tort law (deliktuális jogi) alapon is perelhetnek a károsultak. A negligence esetjog pedig azt mutatja, hogy élnek is ezzel a lehetőségükkel a károsultak. Több olyan felsőbírósági ítélet is született azonban az utóbbi években, ahol a bíróságok a szerződési jog előreláthatósági tesztjét - és ezzel a szerződéskötés időpontját is mint referencia-időpontot - alkalmazták olyan tort-ügyekben, ahol a károsultat megillette a párhuzamos igényérvényesítés joga. * Ennek a gyakorlatnak a feltárása nem tárgya azonban e munkának.
[26] Összegezve, általánosan az mondható, hogy a lehetséges szokásos kárkövetkezmények szerződéstípusonként, a szerződő feleket terhelő egyes kötelezettségek, illetve a szerződésszegés-típusok (pl. késedelem, teljesítés megtagadása, hibás teljesítés) mentén gondolhatók végig, figyelemmel az adott piaci szegmensen érvényesülő szokásokra, illetve a kereskedelmi, szerződési gyakorlatra.
[27] A Ptk. a 6:143. §-ában az előreláthatóság fogalmát ugyanúgy objektív értelemben használja, mint a kimentéssel kapcsolatban. Ennek megfelelően az előreláthatósági követelményt nem a konkrét szerződésszegőre, hanem egy, a szerződésszegővel hasonló helyzetben lévő személyre (ideáltipikus kötelezettre) vonatkoztatva kell érteni. A szerződésszegő fél felelőssége ezért nemcsak az általa ténylegesen előre látott károkra terjed ki, hanem mindarra, amit egy, az ő helyében észszerűen és gondosan eljáró személy előre látott volna. *
[28] Az angol common lawban az előreláthatóság szabályának alkalmazása szempontjából az a meghatározó, hogy a szerződésszegő fél (úgy is) mint reasonable man (észszerűen és gondosan eljáró személy) számolhatott-e egy bizonyos típusú kár bekövetkezésével. A common law gyakorlata alapján az pedig, hogy mi volt előrelátható, mivel lehetett számolni, a szerződésszegő fél tudomásától függ. Ez a tudomás pedig kétféle lehet; az egyik a reasonable man féle tudomás (elvárt tudomás), a dolgok szokásos rendjének mindenkitől elvárható ismerete, mely független attól, hogy az illető személy valójában tisztában van-e azokkal vagy sem. A másik féle tudomás azoknak az egyéb sajátos körülményeknek az ismerete, amelyeknek tudatában a szerződésszegő számolhatott azzal, hogy szerződésszegése esetén (nagyobb) kár keletkezik (tényleges tudomás). A miniszteri indokolásban ugyanez akként jelenik meg, hogy az előreláthatósági szabály „alkalmazása azt jelenti, hogy a következménykárok és az elmaradt haszon megtérítendő összege nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott, vagy amelyet előre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekről mint a szerződésszegés lehetséges következményeiről az említett időpontban tudott vagy tudnia kellett.” * A Ptk. előreláthatósági szabályában pedig ez a gondolat a tényleges és elvárható előreláthatóság mércéjében nyilvánul meg lényegében. Ez is azt támasztja alá, hogy a károk előreláthatóságának kérdése egyszerre tény- és jogkérdés. Ogus szerint a common lawban a reasonable business man-féle tudomás meghatározásakor - az adott tényállástól függően - lényegében mindig egy meghatározott üzleti tevékenységet folytató személyre szabott elvárt tudomásból indulnak ki, s ha erre így kifejezetten nem is utalnak az ítéletek, azokból ez egyértelműen kitűnik. * Az elvárt tudomást illetően, a szerződő fél tudomása arról, hogy milyen üzleti tevékenységet végez szerződő partnere a károk előreláthatósága szempontjából mindig meghatározó. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik azonban az is, hogy részleteiben nem kell ismernie szerződő partnere üzleti tevékenységét. Adásvételi szerződés esetén például tisztában kell lenni azzal, hogy a piaci ár, a keresleti és kínálati viszonyok változhatnak. Egy vállalkozási szerződés esetében pedig elegendő a szokásos elmaradt haszon megtérítéséhez az, hogy a szerződésszegő tudta, a szerződő partnere a szolgáltatás tárgyát üzleti tevékenysége körében akarja hasznosítani. A common law ítélkezési gyakorlat alapján megállapítható, hogy az előreláthatósági szabály alkalmazásakor a bíróságok nagy hangsúlyt fektetnek annak feltárására, hogy a szerződésszegő fél a szerződés megkötésekor milyen tudomással rendelkezett.
[29] Az előreláthatósági korlát szabályának a kockázatok kölcsönös elosztására irányuló elvi alapjai kapcsán már utaltam arra, hogy a szokásos kár megtérítésének szabálya a károsultnak, a szokatlan kár megtérítésének szabálya pedig a szerződésszegőnek kedvez. A szokásos károk megtérítésére való kötelezésnek éppen az az indoka, hogy itt nincsen szükség egymás tájékoztatására, információk átadására. A szokásos károk ugyanis azok, amelyek bekövetkezésével egy észszerűen és gondosan eljáró személynek mindig számolnia kell. Ez - az előző bekezdéspontban kifejtettekre is visszautalva - azzal magyarázható, hogy a common law a szokásos kárkövetkezmények esetében a reasonable man-féle tudomásból indul ki. Az pedig, hogy mivel kell számolnia egy észszerűen és gondosan eljáró személynek (milyen tudomással kell rendelkeznie), attól függ, hogy az adott piaci szegmensben, üzletágban mi a szokásos üzleti gyakorlat, és azt a felek mindegyike ismeri-e, vagy csak az egyike (mert például a másik szerződő fél más piaci területen tevékenykedik vagy egyáltalán nem folytat üzleti tevékenységet). A tényleges tudomás (az egyéb sajátos körülmények ismerete) figyelembevétele viszont a szerződésszegőnek kedvez. Ha ugyanis a szerződésszegőnek a szokatlan károk kockázatával nem kellett számolnia, akkor szerződésszegése esetén azok megtérítésével sem tartozik. A szokatlan kárkövetkezmények megtérítésére kötelezésnek ugyanis az a feltétele, hogy a tényleges tudomás alapján a szerződésszegő fél (úgy is) mint reasonable man (észszerűen és gondosan eljáró személy) számolhasson a szokatlan kár bekövetkeztével. * A common law gyakorlata szerint a szokatlan károk megtérítésére való kötelezéshez elégséges lehet az, ha a szerződés megkötésének időpontjában a szerződésszegő a szerződés sajátos természetével kapcsolatos tények ismeretében felismerhette, hogy bizonyos károk bekövetkezésének kockázata fennáll, majd ennek tudatában és elfogadásával szerződött. Az esetjog alapján egyértelmű az is, hogy az információknak nem egy idegentől kell származniuk, hanem a károsulttól vagy a nevében eljáró személytől, az információ címzettje pedig a szerződésszegő vagy képviselője kell hogy legyen. Ez utóbbi vizsgálatának a jelentősége abban áll, hogy a bíró megbizonyosodhasson a következőkről: a szerződő fél fontosnak tartotta, hogy a szerződő partnere tudomására hozza, hogy milyen elvárásai fűződnek a szerződés teljesítéséhez. * A common law ezirányú gyakorlatát követendőnek tartom a Ptk. előreláthatósági szabálya gyakorlatának kialakítása során.
[30] Faust úgy foglal állást, hogy a károk előreláthatóságának kérdésében való döntés mindig egy konkrét szerződésszegéshez kapcsolódó kockázatelosztási kérdés. * Az előreláthatóságnak a szerződési kockázatokat elosztó, illetve információfeltárást ösztönző hatása az, ami segíthet abban, hogy a szabályra ne csupán úgy tekintsünk, mint amely egy távoli kárt a felelősségből „kikapcsol”, hanem mint olyanra, amely a felelősséget a konkrét szerződés tartalmához képest „formálja ki”. * A károk előreláthatóságának, s így megtéríthetőségének kérdése valójában mindig egy adott piaci szegmensen, meghatározott szerződő felek között kötött, meghatározott típusú szerződés tartalmától, illetve gazdasági környezetétől függ. Az előreláthatósági korlát szabályának értékeléséhez hozzá tartozik az is, hogy az sehogy sem szakítható el egy konkrét ügyben az adott eset tényeitől vagy esetek magasabb szinten absztrahálódott típusaitól, vagyis a fogalom nehezen emelhető az általánosság szintjére annak veszélye nélkül, hogy tartalmilag ki ne üresedne. *
[31] A feleket egymás tájékoztatására ösztönző előreláthatósági szabály kívánalmának ellentmondani látszik azonban, hogy egy adott szerződési kockázatról való tájékoztatás, azaz egy információ „nyilvánossá tétele”, az információt ismerő számára kockázatos lehet, ronthatja ugyanis az alkupozícióját, költségeket okozhat. Ha ezen információ elhallgatásától a szerződő fél magasabb profit elérését reméli, üzleti érdeke nyilván nem fogja az információ közlésére ösztönözni. Az információ „nyilvánossá tétele” ugyanis okozhatja akár a szerződéskötés elmaradását, de járhat a szerződés más feltételek szerinti, adott esetben nagyobb ellenszolgáltatás melletti megkötésével, vagy a kockázatra tekintettel biztosítási szerződés kötésével. Előfordulhat azonban az is, hogy a kockázatról való tájékoztatás ellenére a másik szerződő fél nem tesz semmit. Kétségtelen azonban, hogy a károk bekövetkezésének kockázatával járó költségeket az alku során tudja csak a másik szerződő fél beépíteni az ellenszolgáltatásába, illetve ekkor dönthet úgy, hogy tárgyalásokba kezd a kártérítés szerződéses korlátozásáról. * Éppen ez az indoka annak, hogy az előreláthatósági szabály viszonyítási pontja a szerződéskötés időpontja.
[32] Az előzőekből az is következne, hogy az információk „nyilvánossá tétele” önmagában elegendő a szokatlan kárkövetkezmények megtérítésére való kötelezéshez. Az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat a common lawban viszont azt mutatja, hogy a puszta tájékoztatás nem eredményezi feltétlenül a szokatlan kárkövetkezményekért való kártérítési felelősséget. A szabály jogpolitikai célja ugyanis az, hogy a szerződésszegő csak akkor feleljen a szokatlan kárkövetkezményekért, ha - a [29] bekezdéspontban részletezettek szerinti módon - észszerűen elvárható volt, hogy azok bekövetkezésével számoljon is. * Fontos rámutatni: a Ptk. 6:143. § (2) bekezdése azt mondja ki, hogy a kár megtérítendő, ha „előre látható volt”. A Ptk. előreláthatósági szabályának egy olyan értelmezést célszerű tehát adni, amely szerint a bírónak arra kell rákérdeznie, hogy elvárható volt-e a szerződésszegőtől úgy is, mint a szerződésszegővel hasonló helyzetben lévő észszerűen és gondosan eljáró személytől, hogy a szerződéskötéskor átadott információk, valamint a kapott tájékoztatás alapján a szokatlan kárkövetkezmények bekövetkeztével számoljon. Ennek az elvárható előreláthatósági mércének a tartalommal való kitöltése során követendő lehet a common law gyakorlata a következőkben. A szokatlan károk megtérítésére való kötelezéshez elégséges lehet, ha a szerződés megkötésének időpontjában a kapott tájékoztatás alapján, a szerződés sajátos természetével kapcsolatos tények ismeretében felismerhette a szerződésszegő, hogy bizonyos károk bekövetkezésének a kockázata fennáll, majd ennek tudatában és elfogadásával szerződött. Ehelyütt is hangsúlyozom, hogy a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglalt előreláthatósági szabállyal nem fér össze egy olyan értelmezés, amely akár a szokatlan, akár a szokásos károk tekintetében az előreláthatóság elvén túl, további korlátozó elvként annak vizsgálatát követeli meg, hogy a szerződésszegő a kérdéses károkért hallgatólagosan felelősséget vállalt-e.
[32] A fentiek jól megvilágítják álláspontom szerint a következőket. A szerződési jognak a kockázatokat célszerű azon az alapon elosztania, hogy a felek a szerződéskötéskor bizonyos kockázatokkal kalkulálnak, és viselik magatartásuk kalkulálható következményeit, * az ezen túlmutató veszteségekért azonban a szerződésszegő nem tartozik felelősséggel. A kockázatot ismerő (annak lehetőségéről, mint információról tudomással rendelkező) felet megfelelő továbbá arra ösztönözni, hogy e kockázat ellen védekezzen. Ha pedig ezt nem teszi, a szerződési jognak akként célszerű rendelkeznie, hogy akkor ez a fél viselje ennek hátrányos következményeit. Ezzel magyarázható az is, hogy a károsultnak kell viselnie az olyan károk bekövetkezésének kockázatát, amelyről egyik félnek sem volt tudomása (tehát előreláthatatlan volt).
