A jogszabály mai napon ( 2019.08.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

389/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet

a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységről

A Kormány a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 20. pontjában, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 340. § 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. *  foglalkoztatott: a kormánytisztviselő, a köztisztviselő, a rendvédelmi igazgatási alkalmazott és a hivatásos állomány tagja,

2. *  közreműködő szervezet: a digitális megoldások exportjával és programjának fejlesztésével összefüggő feladatok koordinációját ellátó szervezet,

3. *  más foglalkoztatási jogviszony: kormánytisztviselő esetén a kormányzati szolgálati jogviszonyon, köztisztviselő esetén a közszolgálati jogviszonyon, hivatásos állomány tagja esetén a hivatásos szolgálati jogviszonyon, a rendvédelmi igazgatási alkalmazott esetében a rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyon kívüli minden, munkavégzésre irányuló jogviszony,

4. nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 6. § 3a. pontja szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 2. § 17a. pontja szerinti tevékenység,

5. szakértő: a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet ellátó foglalkoztatott.

2. A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység tartalma és típusai

2. § (1) A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet ellátó foglalkoztatott e tevékenységét a nemzetközi színvonalú hazai állami digitális megoldások külföldi országokban történő bevezetésének támogatása érdekében végzi.

(2) A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység befejezésekor - vagy ha a tevékenységet nem folyamatosan, hanem megszakításokkal végzi, a szakértői tevékenységen kívüli időszakokban - a foglalkoztatott a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet megelőzően általa betöltött munkakörben vagy szolgálati beosztásban kerül továbbra is foglalkoztatásra.

3. § A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység irányulhat

a) a digitális megoldás bemutatására, ismertetésére, a bevezetéssel kapcsolatos projekttervezésre, költségbecslések készítésére,

b) a digitális megoldás bevezetésének technikai támogatására, a hazai alkalmazás során megismert tapasztalatok átadására, a gyakorlati végrehajtás során fellépő lehetséges nehézségek kiküszöbölésére irányuló eljárások megosztására.

4. § A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység az időtartama alapján lehet

a) rövid távú, ha a tevékenységre fordított idő 6 hónap alatt együttesen nem haladja meg a 14 napot,

b) középtávú, ha a tevékenységre fordított idő 6 hónap alatt együttesen a 14 napot meghaladja, de nem haladja meg a 60 napot,

c) hosszú távú, ha a tevékenységre fordított idő 6 hónap alatt együttesen meghaladja a 60 napot.

5. § *  (1) A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység ellátására

a) más foglalkoztatási jogviszony keretében vagy

b) célfeladat ellátásával

kerülhet sor.

(2) A célfeladat ellátásának időtartama a tárgyévben a hat hónapot nem haladhatja meg. A célfeladat eredményes végrehajtásáért a céljuttatást a közigazgatási szerv előlegezi meg.

(3) A célfeladat meghatározása a munkáltató, valamint a digitális megoldások exportjával és programjának fejlesztésével összefüggő feladatok koordinációját ellátó szervezet közötti megállapodáson alapul. A megállapodás tartalmazza különösen a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység meghatározását, a végrehajtással kapcsolatos szabályokat, a végrehajtásban részt vevő foglalkoztatott részére járó díjazást és költségtérítést, valamint az elszámolás rendjét.

3. A más foglalkoztatási jogviszony keretében végzett nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység

6. § (1) A foglalkoztatott a más foglalkoztatási jogviszony keretében végzett nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységre irányuló, a közreműködő szervezettel megkötendő kétoldalú megállapodás tervezetét a munkáltatója vagy állományilletékes parancsnoka (a továbbiakban együtt: munkáltató) részére a megállapodás aláírását megelőzően - legalább a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység megkezdését megelőző 30 nappal - benyújtja.

(2) A megállapodás tervezetének a munkáltatói előzetes engedélyezés elbírálásához kötelezően tartalmaznia kell

a) az ellátandó nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység leírását,

b) annak bemutatását, hogy a foglalkoztatott mely korábbi tevékenysége alapján venne részt a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységben,

c) a szakértő tervezett díjazásának tételes bemutatását,

d) a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység időtartamát, valamint azt, hogy arra folyamatosan vagy megszakításokkal több ütemben kerül sor, utóbbi esetben az ütemezések tervezett időpontját,

e) azon ország megjelölését, ahol a foglalkoztatott a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet ellátná,

f) a más foglalkoztatási jogviszony szerinti foglalkoztató szervezetet.

7. § A megállapodás munkáltatóhoz történő benyújtásával egyidejűleg a foglalkoztatott tájékoztatja munkáltatóját arról is, hogy a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet

a) *  a Kttv. 100. § (1) bekezdése, a Hszt. 142. § (1) bekezdése vagy a Hszt. 289/O. § (1) bekezdése szerinti alap- és pótszabadság igénybevételével kívánja ellátni,

b) *  - az erre irányuló kérelem munkáltatóhoz történő egyidejű benyújtásával - a Kttv. 113. § (5) bekezdése alapján fizetés nélküli szabadság vagy a Hszt. 150. § (4) bekezdése vagy 289/R. § (10) bekezdése alapján illetmény nélküli szabadság igénybevételével kívánja ellátni,

c) - az erre irányuló kérelem munkáltatóhoz történő egyidejű benyújtásával - a Kttv. 79. § l) pontja alapján a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés vagy a Hszt. 105. § (1) bekezdés h) pontja alapján a szolgálatteljesítési kötelezettség alóli mentesülés alapján kívánja ellátni, vagy

d) - ha a szakértői tevékenység ellátása nem érinti a munkaidőt vagy szolgálatteljesítési időt - az a)-c) pont alkalmazása nélkül kívánja ellátni.

8. § (1) A munkáltató a megállapodástervezet, valamint a 7. § szerinti tájékoztatás - és a 7. § b) vagy c) pontja szerinti kérelem benyújtása esetén az abban foglaltak - alapján dönt a megállapodás előzetes engedélyezése tárgyában, ennek keretében mérlegeli a foglalkoztatott munkaköri feladatainak a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység időtartama alatti ellátásával kapcsolatos kérdéseket, valamint azokat az esetleges kockázatokat, amelyeknek a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység során az érintett ki lehet téve.

(2) A munkáltató a döntés előkészítése során 8 napos határidővel a külpolitikáért felelős miniszter tájékoztatását kérheti az érintett országgal vagy - ha rendelkezésére áll ilyen információ - a külföldi foglalkoztató szervezettel kapcsolatos korrupciós és egyéb kockázatokkal összefüggő adatok beszerzése érdekében.

9. § (1) A munkáltató legkésőbb a megállapodás előzetes engedélyezésével egyidejűleg dönt az esetlegesen a 7. § b) vagy c) pontja alapján benyújtott kérelem tárgyában. Ha a munkáltató a kérelmet elutasítja, de a megállapodás előzetes engedélyezése tárgyában még nem hozott döntést, akkor a foglalkoztatottat nyilatkoztatni kell arról, hogy a megállapodás előzetes engedélyezését továbbra is kéri-e. Ha a foglalkoztatott nem tesz nyilatkozatot, vagy a nyilatkoztatására valamely okból nem kerülhet sor, úgy kell tekinteni, hogy az engedélyezést továbbra is kéri.

(2) A munkáltató a megállapodás előzetes engedélyezéséről legkésőbb a megállapodástervezet foglalkoztatott általi benyújtásától számított 25 napon belül, írásban dönt.

(3) Ha a munkáltató engedélyezte a megállapodás megkötését, a foglalkoztatott haladéktalanul köteles tájékoztatni a munkáltatót a megállapodás megkötéséről, vagy ha attól valamelyik fél időközben eláll, ennek tényéről, továbbá arról, ha a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenysége bármely okból befejeződött.

4. A célfeladattal kapcsolatos megállapodásra vonatkozó részletszabályok

10. § (1) A célfeladat keretében tervezett nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység esetében a közreműködő szervezet keresi meg a közigazgatási vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szervet a megállapodás megkötésének kezdeményezésével. A megkereséshez a közreműködő szervezet csatolja az érintett foglalkoztatottnak a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység ellátására vonatkozó írásbeli szándéknyilatkozatát.

(2) A munkáltatót a közreműködő szervezet a célfeladattal kapcsolatos megállapodás megkötésére legalább a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység megkezdését megelőző 35 nappal keresi meg.

(3) A munkáltató nyilatkoztatja a foglalkoztatottat, hogy a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet

a) *  a Kttv. 100. § (1) bekezdése, a Hszt. 142. § (1) bekezdése vagy a 289/O. § (1) bekezdése szerinti alap- és pótszabadság igénybevételével kívánja ellátni,

b) *  a Kttv. 113. § (5) bekezdése alapján fizetés nélküli szabadság vagy a Hszt. 150. § (4) bekezdése, vagy 289/R. § (10) bekezdése alapján illetmény nélküli szabadság igénybevételével kívánja ellátni,

c) a Kttv. 79. § l) pontja alapján a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés vagy a Hszt. 105. § (1) bekezdés h) pontja alapján a szolgálatteljesítési kötelezettség alóli mentesülés alapján kívánja ellátni, vagy

d) - ha a szakértői tevékenység ellátása nem érinti a munkaidőt vagy szolgálatteljesítési időt - az a)-c) pont alkalmazása nélkül kívánja ellátni.

(4) A célfeladattal kapcsolatos megállapodás megkötésére a 8. §-t megfelelően alkalmazni kell.

11. § (1) A közreműködő szervezet és a munkáltató közötti, célfeladattal kapcsolatos megállapodásnak tartalmaznia kell legalább

a) az ellátandó nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység leírását,

b) annak bemutatását, hogy a foglalkoztatott mely korábbi tevékenysége alapján venne részt a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységben,

c) a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység időtartamát, valamint azt, hogy arra folyamatosan vagy megszakításokkal több ütemben kerül sor, utóbbi esetben az ütemezések tervezett időpontját,

d) azon ország megjelölését, ahol a foglalkoztatott a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet ellátná,

e) a költségek és a szakértő díjazásának tételes és összegszerű bemutatását, valamint a kifizetések várható ütemezését,

f) a munkáltató és a közreműködő szervezet közötti elszámolás időpontjait és rendjét, a források biztosításának módját,

g) a szakértő költségei megtérítésének rendjét.

(2) A költségek között rendezni kell az utazással kapcsolatos költségek, a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység alatt biztosított szállással kapcsolatos költségek, valamint a szakértő élelmezésével kapcsolatos költségek viselésével kapcsolatos kérdéseket is.

12. § (1) A célfeladat akkor határozható meg, ha a közreműködő szervezet és a munkáltató közötti megállapodás létrejött.

(2) *  A munkáltató a célfeladat meghatározásával egyidejűleg dönt arról, hogy a célfeladatot ellátó szakértő részére a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység idejére a Kttv. 113. § (5) bekezdése alapján fizetés nélküli szabadságot vagy a Hszt. 150. § (4) bekezdése vagy a 289/R. § (10) bekezdése alapján illetmény nélküli szabadságot, a Kttv. 79. § l) pontja alapján a munkavégzési kötelezettség vagy a Hszt. 105. § (1) bekezdés h) pontja alapján szolgálatteljesítési kötelezettség alóli mentesülést engedélyez, vagy a foglalkoztatott a tevékenységet alap- és pótszabadsága terhére, esetleg - ha a szakértői tevékenység ellátása nem érinti a munkaidőt vagy szolgálatteljesítési időt - e jogintézmények alkalmazása nélkül látja el.

(3) A célfeladat keretében a szakértő a közreműködő szervezet feladatszabása és utasításai szerint látja el feladatát, a munkáltató irányítási és utasításadási joggal a célfeladat keretében végzett nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység vonatkozásában nem rendelkezik.

13. § (1) A közreműködő szervezettel kötött megállapodás alapján a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység ellátásával kapcsolatos díjat a munkáltató fizeti meg a szakértőnek, megelőlegezve a közreműködő szervezet teljesítését. Ezen díjat a közreműködő szervezet a projekt terhére a munkáltató részére utólag megtéríti.

(2) A szakértő költségeinek megtérítése a közreműködő szervezet és a munkáltató közötti megállapodás szerint történik.

(3) A munkáltató és a közreműködő szervezet között az elszámolás legkésőbb a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység befejezését követő utolsó kifizetéstől számított 60 napon belül történik meg.

(4) *  Ha a szakértő a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenységet több részletben hat hónapnál hosszabb időkeretben látja el, akkor a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a munkáltató és a közreműködő szervezet legalább hathavonta egyszer elszámol.

14. § A nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység ellátásával kapcsolatos teljesítésigazolást a közreműködő szervezet állítja ki a közreműködő szervezet és a munkáltató közötti megállapodásban rögzített ütemezés szerint, de legkésőbb a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység befejezését követő 15 napon belül. A munkáltató a szakértő díjazásának kifizetését csak a teljesítésigazolás alapján teljesítheti.

5. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére