Hatály: 2027.VII.1. - Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet

az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről

A Kormány

az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 139. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 3. § tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (1) bekezdés 30. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A Kormány – a (2)–(4) bekezdésben, az 1/A–1/E. §-ban foglaltak kivételével – az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági eljárásokban, az ott meghatározott szakkérdések tekintetében, az ott meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány az összevont telepítési eljárásban a 2. melléklet szerinti szakhatóságokat jelöli ki.

(3) *  A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításával összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági eljárásokban tűzvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóságként – a (4) bekezdésben, az 1/A–1/E. §-ban foglaltak kivételével – a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt mint tűzvédelmi hatóságot jelöli ki.

(4) *  A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő, a Kormány által rendeletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyekben, ha kormányrendelet tűzvédelmi ügyekben a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt mint tűzvédelmi hatóságot jelöli ki eljáró hatóságként, akkor az 1. melléklet szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban tűzvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóságként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt mint tűzvédelmi hatóságot jelöli ki.

(5) *  A Kormány a 3. melléklet 23. és 42. pontja szerinti beruházások esetén az 1. melléklet szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban, valamint a vízgazdálkodási és vízvédelmi célú projektek esetén, továbbá a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztése során az 1. melléklet 9. pontja szerinti táblázat 2. és 3. sorában meghatározott környezetvédelmi közigazgatási hatósági eljárásokban vízgazdálkodási és vízvédelmi szakkérdésben szakhatóságként a területileg illetékes vízügyi hatóságot és a területileg illetékes vízvédelmi hatóságot jelöli ki.

1/A. § *  (1) *  A Kormány a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére irányuló beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás (a továbbiakban: Beruházás) esetén szakhatóságként – a (2)–(5) bekezdésben, valamint az 1/D. §-ban meghatározott kivétellel – a törvényben vagy e kormányrendeletben kijelölt szakhatóságok közül azt jelöli ki, amely Budapest XVIII. kerület területe tekintetében illetékes.

(2) *  A Kormány a Beruházás esetén tűzvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát mint tűzvédelmi hatóságot jelöli ki.

(3) *  A Kormány a Beruházás esetén szakhatóságként a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot jelöli ki valamennyi olyan esetben, amikor jogszabály a városi (kerületi) rendőrkapitányság vagy a vármegyei (fővárosi) rendőrkapitányság szakhatóságként történő bevonását írja elő.

(4) *  A Kormány a Beruházás tekintetében szakhatóságként a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki valamennyi olyan esetben, amikor jogszabály a fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala szakhatóságként történő bevonását írja elő.

(5) *  A Kormány a Beruházás esetén a helyi településrendezési tervekkel való összhang megállapítása, valamint az építmény vagy tevékenység helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek való megfelelésének szakkérdésében szakhatóságként az építmény vagy tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjét, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat főjegyzőjét jelöli ki.

1/B. § *  A Kormány a 2022. évi férfi kézilabda Európa-bajnokság Budapesten való megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztés kiemelt budapesti fejlesztéssé, valamint a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, továbbá a beruházással kapcsolatos sajátos szabályok megállapításáról szóló 64/2019. (III. 27.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás esetében az 1. melléklet 18. pontjában foglalt táblázat 7. és 8. sorában meghatározott szakkérdések vizsgálatára, telekalakítási közigazgatási hatósági eljárásokban eljáró szakhatóságként Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának jegyzőjét jelöli ki.

1/C. § *  A Kormány a BSL3 és BSL4 minősítésű Nemzeti Biztonsági Laboratórium komplexum megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 829/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás esetében az R. 1. mellékletében foglalt táblázat 7–17. sorában meghatározott közigazgatási hatósági eljárásban munkavédelmi, tűzvédelmi, közegészségügyi-járványügyi és sugárvédelmi szakkérdések vizsgálatára szakhatóságként a honvédelemért felelős minisztert jelöli ki.

1/D. § *  A Kormány a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területét érintő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági eljárásokban, az ott meghatározott szakkérdések tekintetében, – az 1. § (4) bekezdésében meghatározottak, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményeinek kivételével – tűzvédelmi szakkérdésben eljáró szakhatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát mint tűzvédelmi hatóságot jelöli ki.

1/E. § *  A Kormány a Várpalotai Védelmi Ipari Komplexum megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 438/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § (1) bekezdése szerinti beruházás esetében az R2. 1. melléklet 9–19. sorában meghatározott közigazgatási hatósági eljárásban a honvédelmi, építésügyi, munkavédelmi, tűzvédelmi, közegészségügyi és járványügyi, valamint sugárvédelmi szakkérdések vizsgálatára szakhatóságként a honvédelemért felelős minisztert jelöli ki.

1/F. § *  A Kormány a honvédelemért felelős miniszter mint katonai építésügyi hatóság által folytatott, valamint hatáskörébe tartozó, sajátos építményeket érintő egyéb engedélyezési eljárásokban, ha jogszabály az eljáró hatóság részére vízügyi, vízvédelmi szakkérdések vizsgálatát írja elő, arra szakhatóságként országos illetékességgel a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt mint vízügyi és vízvédelmi hatóságot jelöli ki. A szakhatóság eljárására irányadó ügyintézési határidő huszonegy nap.

2. § Ha az 1. melléklet eltérően nem rendelkezik, a szakhatóság eljárására irányadó ügyintézési határidő tizenöt nap.

3. § * 

4. § (1) *  Szakhatóságot kell bevonni a használatbavételi engedélyezési eljárásba, ha az építési engedély megadásához a szakhatóság kikötéssel vagy feltételekkel járult hozzá, vagy ha az építési tevékenység folyamán az engedélyezett tervektől eltértek és az eltérés a szakhatóság állásfoglalásának tartalmát érinti.

(2) *  Az építésügyi hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet] 3. §-ában kijelölt építésügyi főhatóság eljárásában szakhatóságként működnek közre

a) az építményfajtára vonatkozó építésügyi követelmények érvényre juttatásával kapcsolatos szakkérdésben a nem építésügyi főhatóságnak minősülő építésügyi hatóságok, valamint

b) azok a hatóságok, amelyek az a) pont szerinti építésügyi hatóság eljárásában szakhatóságként jártak volna el.

4/A. § *  Az olyan előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati, összevont eljárásokban, valamint egységes környezethasználati engedélyezési eljárásokban, amelyekben a vármegyei kormányhivatal jár el, eljárásában maga vizsgálja szakkérdésként a hatáskörébe tartozó előírásoknak való megfelelőséget.

5. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

6. § (1) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő szakhatósági eljárásokat a 2017. december 31-én hatályos szabályok alapján kell lefolytatni.

7. § *  E rendeletnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére irányuló beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1/A. §-át a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

8. § *  E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 3. melléklet 45. pontját a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

9. § *  E rendeletnek az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet és a 2022. évi férfi kézilabda Európa-bajnokság Budapesten való megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztés kiemelt budapesti fejlesztéssé, valamint a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, továbbá a beruházással kapcsolatos sajátos szabályok megállapításáról szóló 64/2019. (III. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 604/2021. (X. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 1. § (1) és (3) bekezdését, valamint 1/B. §-át a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10. § *  Az 1. mellékletben foglalt 2. Egészségügyi ügyek táblázat 2. sorának 2022. január 30-án hatályos szövegét 2025. január 30-ig alkalmazni kell azon klinikai vizsgálatokra, amelyek engedélyezése iránt a kérelmet

a) 2022. január 31-ét megelőzően, vagy

b) 2023. január 30-ig az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól szóló 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet II. címének 2022. január 30. napján hatályos rendelkezései alapján

nyújtották be.

11. § *  (1) E rendeletnek az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet és az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 144/2022. (IV. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 1. melléklet 4. pontjában foglalt táblázat C:52 és C:53 mezőjét, 7. pontjában foglalt táblázat C:19 mezőjét, 8. pontjában foglalt táblázat 25. sorát, valamint 10. pontjában foglalt táblázat C:7 mezőjét a Módr4. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően e rendeletnek a Módr4.-gyel megállapított 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat A:84 mezőjét, A:90 mezőjét, B:84 mezőjét, B:90 mezőjét, 4. pontjában foglalt táblázat C:11 mezőjét, 7. pontjában foglalt táblázat C:19 mezőjét, 9. pontjában foglalt táblázat 20. és 21. sorát, 10. pontjában foglalt táblázat C:140 mezőjét, valamint 16. pontjában foglalt táblázat 26. sorát a Módr4. hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

12. § *  E rendeletnek az egyes ivóvízhasználattal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 6/2023. (I. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 1. mellékletét a Módr5. hatálybalépését követően megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

12/A. § *  E rendeletnek az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 298/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr6.) 2. §-ával megállapított 1. melléklet 9. pontjában foglalt táblázat 22. sorát a Módr6. hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban és a hatálybalépését követően megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

13. § *  E rendelet 1. mellékletének a Módr5. által megállapított rendelkezései az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, 2020. december 16-i (EU) 2020/2184 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálják.

1. melléklet az 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

Az egyes közigazgatási hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok

1. *  Bányafelügyelettel és állami földtani feladatokkal kapcsolatos ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Első fokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének, továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a létesítmény a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megvalósítása esetén az államhatár rendje biztosított-e, a határrendsértések és határesemények megelőzhetők-e. Az államhatártól számított 100 méteren belül épülő létesítmény esetében. Vármegyei (fővárosi)
rendőr-főkapitányság
3. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak elbírálása, hogy biztosíthatóak-e a felszíni és felszín alatti vizek védelme jogszabályban foglalt követelményei. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges és az építési tevékenység felszíni vízfolyást, állóvizet, felszín alatti vizet, vagy kijelölt, illetve kijelölés alatt álló vízbázist érint, kivéve a belterületi földgázelosztó vezetéket és az egy ingatlant ellátó, geotermikus energiát kinyerő, hasznosító létesítményt, ha a kinyerés és hasznosítás nem termálvíz kitermeléssel történik. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
4. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak elbírálása, hogy biztosítható-e a vízbázis-védelemre, valamint a vizek lefolyására és az árvíz levonulására vonatkozó követelmények teljesülése. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges és az építési tevékenység felszíni vízfolyást, állóvizet, vagy kijelölt vízbázist érint, kivéve a belterületi földgázelosztó vezetéket és az egy ingatlant ellátó, geotermikus energiát kinyerő, hasznosító létesítményt, ha a kinyerés és hasznosítás nem termálvíz kitermeléssel történik. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
5. *  A bányafelügyelet polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására, tárolására, gyártására vonatkozó engedélyezési eljárása. A robbanóanyagok tárolására szolgáló építmények védelmének, őrzésének technikai eszközei,
az őrzés-védelem személyi feltételei biztosítottak-e, a robbanóanyagok tárolási körülményei és az ezekről vezetett nyilvántartások megfelelőek-e.
Minden esetben. Vármegyei (fővárosi)
rendőr-főkapitányság
6. *  A bányafelügyelet polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására, tárolására, gyártására vonatkozó engedélyezési eljárása. A robbanóanyagok tárolására szolgáló építmények
megfelelnek-e a tűzvédelmi előírásoknak.
Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
7. *  A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítésén és használatbavételének engedélyezési eljárása. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírások érvényre juttatása. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
8. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítésének (felállításának) és használatbavételének engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírások érvényre juttatása. Minden esetben. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
9. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítésének (felállításának) és használatbavételének engedélyezésére irányuló eljárás honvédelmi létesítmény területén. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat teljesítették-e. Ha a kérelem a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítésének (felállításának) és használatbavételének engedélyezésére irányul. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
10. *  Bányászati hulladékkezelő létesítmények bezárási eljárása. A tűzvédelmi előírásoknak való megfelelőség vizsgálata. Ha a bezárást nem műszaki üzemi terv jóváhagyásával engedélyezik. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
11. *  „A” osztályú bányászati hulladékkezelő létesítmény építési és használatbavételi engedélyezési eljárása. Belső vészhelyzeti terv megfelelőségének kérdése. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
12. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó, termálvíz kitermeléssel történő geotermikus energia kutatását, kinyerését, hasznosítását szolgáló létesítmények építésének, használatbavételének, fennmaradásának, üzemeltetésének, átalakításának, megszüntetésének, továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a létesítmény esetében
biztosítható-e a vízgazdálkodási és vízvédelmi követelmények teljesülése.
Ha sajátos bányászati létesítmény létesül. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi és vízvédelmi hatóság
13. * 
14. *  Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárások. Annak elbírálása, hogy biztosíthatóak-e a felszíni és felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmének jogszabályban foglalt követelményei. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges és a tevékenység felszín alatti vizet, felszíni vízfolyást, állóvizet, illetve kijelölés alatt álló kijelölt vízbázist érint. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
15. *  Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint
a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárások.
Az ivóvízbázisra gyakorolt hatás vizsgálata. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges és a tevékenység felszíni vízfolyást, állóvizet, illetve kijelölés alatt álló kijelölt vízbázist érint. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
16. *  A polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására, tárolására, gyártására vonatkozó engedélyezési eljárás. A robbanóanyagok tárolására szolgáló építmények védelmének, őrzésének technikai eszközei,
az őrzés-védelem személyi feltételei biztosítottak-e, a robbanóanyagok tárolási körülményei és az ezekről vezetett nyilvántartások megfelelőek-e.
Ha a kérelem polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására, tárolására, gyártására irányul. Tevékenység végzése szerint területileg illetékes vármegyei (fővárosi)
rendőr-főkapitányság
17. * 
18. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal.
19. *  Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányászati tevékenység országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatala

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
20. *  Bányatelek megállapítása. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányászati tevékenység országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
21. *  Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányászati tevékenység országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatala

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
22. *  Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányászati tevékenység országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
23. *  Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyása. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányászati tevékenység országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
24. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak elbírálása, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára,
a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Ha vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli bányászati építmény építését, elhelyezését, megszüntetését tervező
személy a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy
a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Közlekedésért felelős miniszter
25. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatásának vizsgálata a légiközlekedésre,
a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára.
Ha a létesítmény helye magyarországi repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 5 kilométeren belüli kijelölésű, minden létesítmény létesítése esetén.

Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.

Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
Légiközlekedési hatóság
26. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak elbírálása, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben
vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e.
Ha az eljárás – a bányák föld alatti létesítményei kivételével – honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett létesítmény megvalósítására irányul. Honvédelemért felelős miniszter 15 nap
27-28. * 
29. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a kérelemben megjelölt létesítmény helyi jelentőségű védett természeti területet érint vagy arra közvetlen hatást gyakorol, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges. Települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző 21 nap
30. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint ezen létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megvalósítása esetén az államhatár rendje biztosított-e, továbbá, hogy a határrendsértések és határesemények megelőzhetők-e. Ha kérelem tárgyát képező bányászati létesítmény az államhatártól számított 100 méteren belül épül. Vármegyei (fővárosi)
rendőr-főkapitányság
31. 1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyására irányuló (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) eljárás.
2. Bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
3. Védőpillér kijelölésére, módosítására, meggyengítésére és lefejtésére irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett a vasút állagára,
a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására kedvezőtlen hatást gyakorol-e.
Ha a bányahatósági eljárás vasúti pályát vagy annak szélső vágánya tengelyétől számított 100 méteren belüli területet érint, és az építtető a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy
a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Közlekedésért felelős miniszter
32. 1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyására irányuló (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) eljárás.
2. Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyására, módosítására, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyására irányuló eljárás.
3. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárás.
A létesítmény elhelyezkedésének, magassága, jellege közvetlen
és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre,
a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára.
Ha az eljárás tárgya meddőhányó vagy 40 m-nél magasabb építmény. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárásban nem kell bevonni a szakhatóságot, ha az ezekre vonatkozó műszaki üzemi terv jóváhagyásához feltétel nélkül hozzájárult. Közlekedésért felelős miniszter
33. *  1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) iránti eljárás.
2. Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyására, módosítására, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyására irányuló eljárás.
3. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárás.
4. Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyására irányuló eljárás.
5. Bányatelek megállapítása iránti eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben
vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e.
Ha az eljárás honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületét érinti. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárásban nem kell bevonni a szakhatóságot, ha az ezekre vonatkozó műszaki üzemi terv jóváhagyásához feltétel nélkül hozzájárult. Honvédelemért felelős miniszter 15 nap
34. *  1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) iránti eljárás.
2. Bányatelek megállapítása.
3. Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyására, módosítására, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyására irányuló eljárás.
4. Védőpillér kijelölésére, módosítására, meggyengítésére és lefejtésére irányuló eljárás.
5. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása), bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárás.
6. Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy biztosíthatóak-e a felszíni és felszín alatti vizek védelme, hasznosítási lehetőségei megőrzésének jogszabályban foglalt követelményei. Ha bányászati tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges és a tevékenység felszín alatti vizet, felszíni vízfolyást, állóvizet, vagy kijelölt, illetve kijelölés alatt álló vízbázist érint. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárásban nem kell bevonni a szakhatóságot, ha az ezekre vonatkozó műszaki üzemi terv jóváhagyásához feltétel nélkül hozzájárult. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság 21 nap
35. *  1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) iránti eljárás.
2. Bányatelek megállapítása.
3. Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyására, módosítására, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyására irányuló eljárás.
4. Védőpillér kijelölésére, módosítására, meggyengítésére és lefejtésére irányuló eljárás.
5. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárás.
6. Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy biztosíthatóak-e a vízbázisvédelem jogszabályban foglalt követelményei. Ha bányászati tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges és a tevékenység felszíni vízfolyást, állóvizet, vagy kijelölt, illetve kijelölés alatt álló vízbázist érint. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárásban nem kell bevonni a szakhatóságot, ha az ezekre vonatkozó műszaki üzemi terv jóváhagyásához feltétel nélkül hozzájárult. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
36. 1. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is) iránti eljárás.
2. Bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
3. Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyására, módosítására, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyására irányuló eljárás.
4. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárás.
5. Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben és a helyi építési szabályzatban meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a bányahatósági eljárás helyi jelentőségű védett természeti területet érint, és az eljárással érintett tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezet-használati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyására (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtásának elfogadására irányuló eljárásban nem kell bevonni a szakhatóságot, ha az ezekre vonatkozó műszaki üzemi terv jóváhagyásához feltétel nélkül hozzájárult. Települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző
37. *  1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
A termőföld mennyiségi védelmének vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és a bányászati tevékenység vagy beruházás termőföldet érint. Földvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
38. *  1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
3. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
4. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és a bányahatósági eljárás erdőt érint. Erdészeti hatósági hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
39. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Országos közútnál – gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
40. *  Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). A termőföld mennyiségi védelmének vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányászati tevékenység vagy beruházás termőföldet érint.
Földvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
41. *  Bányatelek megállapítása. A termőföld mennyiségi védelmének vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányászati tevékenység vagy beruházás termőföldet érint.
Földvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
42. *  Bánya-bezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. A termőföld mennyiségi védelmének vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányászati tevékenység vagy beruházás termőföldet érint.
Földvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
42a. *  Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. A termőföld minőségi védelmének vizsgálata. Minden esetben. Talajvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
43. *  Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyása, módosítása, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyása. A termőföld minőségi védelmének vizsgálata. Ha a bányászati tevékenység vagy beruházás termőföldet érint. Talajvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
44. *  1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti
és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Országos közútnál – egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
45. *  Bányatelek megállapítása. Az erdőre gyakorolt hatások, továbbá ezen felül a bányatelek megállapítása iránti eljárásban az erdő igénybevételének engedélyezhetősége is. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányahatósági eljárás erdőt érint.
Erdészeti hatósági hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
46. *  Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányahatósági eljárás erdőt érint.
Erdészeti hatósági hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
47. *  Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányahatósági eljárás erdőt érint.
Erdészeti hatósági hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
48. *  1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a bányahatósági eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti
és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
49. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha az eljárás gyorsforgalmi utat, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményeit vagy azok biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
50. Bányatelek megállapítása. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha az eljárás gyorsforgalmi utat, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményeit vagy azok biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
51. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha az eljárás gyorsforgalmi utat, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményeit vagy azok biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
52. Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. Ha az eljárás gyorsforgalmi utat, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményeit vagy azok biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
53. Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyása. Ha az eljárás gyorsforgalmi utat, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményeit vagy azok biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
54. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági
eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti
és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala
55. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítása.
Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy a tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása
alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági
eljárás közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti
és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak
esetében: Budapest Főváros
Kormányhivatala
56. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára,
a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Ha a bányahatósági eljárás vasúti pályát vagy annak
szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli területet érint, és az építtető
a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy
a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Közlekedésért felelős miniszter
57. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy az építmény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben a vízi közlekedési létesítmények működését. Ha a bányahatósági eljárás egyéb vízi közlekedési létesítményt érint. Budapest Főváros
Kormányhivatala
58. 1. A szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
A létesítmény elhelyezkedésének, magassága, jellege közvetlen
és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre,
a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára.
Ha a bányahatósági eljárás tárgya meddőhányó vagy 40 m-nél magasabb építmény. Közlekedésért felelős miniszter 21 nap
59. 1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben
vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e.
Ha a bányahatósági eljárás honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületét érinti. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
60. Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). Annak vizsgálata, hogy az építmény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben
a vízi közlekedési létesítmények működését.
Ha a bányahatósági eljárás egyéb vízi közlekedési létesítményt érint. Budapest Főváros
Kormányhivatala
61. Bányatelek megállapítása. Annak vizsgálata, hogy az építmény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben
a vízi közlekedési létesítmények működését.
Ha a bányahatósági eljárás egyéb vízi közlekedési létesítményt érint. Budapest Főváros
Kormányhivatala
62. Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. Annak vizsgálata, hogy az építmény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben a vízi közlekedési létesítmények működését. Ha a bányahatósági eljárás egyéb vízi közlekedési létesítményt érint. Budapest Főváros
Kormányhivatala
63. Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. Annak vizsgálata, hogy az építmény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben a vízi közlekedési létesítmények működését. Ha a bányahatósági eljárás egyéb vízi közlekedési létesítményt érint. Budapest Főváros
Kormányhivatala
64. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
65. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy
a tevékenység a földtani közeg védelme követelményeinek
a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
21 nap
66. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy
a tevékenység a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
21 nap
67. *  Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). a) A természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak
való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
68. *  Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan, a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
69. *  Bányatelek megállapítása. a) A természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
70. *  Bányatelek megállapítása. A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
71. *  Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyása, módosítása, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyása. a) A természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
72. *  Feltárásra és kitermelésre készített műszaki üzemterv jóváhagyása, módosítása, szüneteltetési műszaki üzemi terv jóváhagyása. A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
73. *  Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. a) A természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak
való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
74. *  Bányabezárási műszaki üzemi terv jóváhagyása (módosítása); bányabezárás, tájrendezés végrehajtása elfogadása. A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
75. *  Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. a) A vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek,
a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
76. *  Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
77. *  Föld alatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyása. a) A természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak való megfelelőség.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
78. *  Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyása. A keletkező hulladék elhelyezésére, előkezelésére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
Továbbá szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
79. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
80. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy a keletkező hulladék elhelyezése, előkezelése, hasznosítása, ártalmatlanítása megfelel-e a hulladékgazdálkodási előírásoknak, szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel olyan,
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem vagy csak feltételekkel lehet megadni.
Ha az eljárással érintett bányászati tevékenység megkezdéséhez, bányatelek megállapításához környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
81. *  1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy biztosíthatóak-e a felszíni és felszín alatti vizek védelme, hasznosítási lehetőségei megőrzése jogszabályban foglalt követelményei. Ha a bányászati tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges és
a tevékenység felszín alatti vizet, felszíni vízfolyást, állóvizet vagy kijelölt, illetve kijelölés alatt álló vízbázist érint.
Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi és vízvédelmi hatóság
82. 1. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapításával, valamint a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
4. Szén-dioxid-tárolóhely bezárására irányuló eljárás.
5. Szénhidrogének felszín alatti tárolására vonatkozó bányatelek megállapítására irányuló eljárás.
Annak vizsgálata, hogy
a létesítmény vagy tevékenység
a helyi önkormányzati rendeletben és a helyi építési szabályzatban meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a bányahatósági eljárás helyi jelentőségű védett természeti területet érint, és az eljárással érintett
tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem
szükséges vagy a tevékenység továbbfolytatásához környezetvédelmi működési engedély nem szükséges.
Települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban
a főjegyző
83. *  1. A szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos engedélyezési eljárás.
2. Szén-dioxid geológiai tárolására irányuló földtani kutatás engedélyezése.
3. Szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezése.
Annak vizsgálata, hogy a kérelem
a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a bányahatósági eljárás
a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telket
érint, és az eljárással érintett tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.
Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
84. *  A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet 13. alcímében meghatározott használatbavételi engedélyezési eljárás. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet 12. alcímében meghatározott építési engedélyezési eljárás keretében vizsgált szakkérdés. Ha az építési engedélyezési eljárás lefolytatásához a szakhatóság kikötéssel vagy feltételekkel járult hozzá, vagy ha az építési tevékenység folyamán az engedélyezett tervektől eltértek és az eltérés
a szakhatóság állásfoglalásának tartalmát érinti.
Építési engedélyezési eljárásban érintett szakhatóság
85. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal eljárása a létfontosságú rendszer és létesítmény kijelölése
és a kijelölés visszavonása tárgyában.
Annak elbírálása, hogy
a bányafelügyelet építésügyi hatósági hatáskörébe tartozó
a) létesítmény vagy a létesítmény valamely elemének,
b) egyes nyomástartó berendezések,
c) felszín alatti szénhidrogén tároló létesítmények vagy a létesítmény valamely elemének,
d) szénhidrogén szállító-, elosztó-, célvezeték vagy a vezeték valamely elemének,
e) létesítmény vagy annak valamely elemének a földtani veszélyforrás szempontjából
a kormányrendeletben meghatározott létfontosságú rendszerelemek ágazati kritériumai alapján műszaki biztonsági szempontból létfontosságú rendszerelemnek vagy létesítménynek minősül.
Minden esetben. Bányafelügyelet 21 nap
86. *  Kutatásra vonatkozó műszaki üzemterv jóváhagyása (kivett hely esetében a hatáskörrel kivett helyre vonatkozó állásfoglalása is). Annak vizsgálata, hogy a kérelem a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki
érték vagy műemlék telket érint, és az eljárással érintett tevékenység megkezdéséhez, környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le.
Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
87. *  Bányatelek megállapítása. Annak vizsgálata, hogy a kérelem
a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha az eljárás a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telket érint, és az eljárással érintett bányatelek-megállapításhoz környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
88. *  Védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése. Annak vizsgálata, hogy a kérelem a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telket érint, és az eljárással érintett bányatelek-megállapításhoz környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
89. *  Földalatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítása jóváhagyása. Annak vizsgálata, hogy a kérelem a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telket érint, és az eljárással érintett bányatelek-megállapításhoz környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
90. *  A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet 13. alcímében meghatározott használatbavételi engedélyezési eljárás. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet 12. alcímében meghatározott építési engedélyezési eljárás keretében vizsgált szakkérdés. Ha az építési engedélyezési eljárás lefolytatásához a szakhatóság kikötéssel vagy feltételekkel járult hozzá, vagy ha az építési tevékenység folyamán az engedélyezett tervektől eltértek és az eltérés
a szakhatóság állásfoglalásának tartalmát érinti.
Építésügyi és örökségvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal -
91. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A termőföld minőségi védelmére vonatkozó jogszabályi követelmények érvényre juttatása. Ha ugyanezt a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták, és – az elvi építési, a használatbavételi,
a megszüntetési és a rendeltetés megváltoztatása iránti eljárás kivételével – az építési tevékenység vagy beruházás termőföldön valósul meg.
Földvédelmi hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
92. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának
meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
Az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányahatósági eljárás erdőt érint.
Erdészeti hatósági hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
93. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – történő engedélyezhetősége.
Ha az építmény építése, megszüntetése az e melléklet C:91 és C:92 mező kivételével országos vagy helyi közutat vagy annak biztonsági övezetét
érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételt sérelmesnek tartja.
Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Az országos közútnál Budapest Főváros Kormányhivatala

Egyéb országos közút esetében közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: közlekedési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal

Helyi közútnál – a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala

Helyi közútnál – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak
esetében: Budapest Főváros
Kormányhivatala
94. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A tevékenység természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megfelelősége. Ha az építési tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le, kivéve a belterületi földgázelosztó vezetéket és az egy ingatlant ellátó, geotermikus energiát kinyerő, hasznosító létesítményt, ha a kinyerés és hasznosítás nem termálvíz kitermeléssel történik. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
95. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A keletkező hulladék elhelyezése, előkezelése, hasznosítása, ártalmatlanítása hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelősége, továbbá
a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok felmerülése.
Ha az építési tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le, kivéve a belterületi földgázelosztó vezetéket és az egy ingatlant ellátó, geotermikus energiát kinyerő, hasznosító létesítményt, ha a kinyerés és hasznosítás nem termálvíz kitermeléssel történik. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
96. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának
meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A környezeti hatásvizsgálati és
az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khvr.) 5. számú mellékletében foglalt követelmények alapján
a tervezett létesítmény kapcsán jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
Ha a Khvr. 1. § (3) bekezdésében foglalt vizsgálatra az eljárást megelőzően más hatósági eljárásban nem került sor,
a következő létesítmények esetében:
a) geotermikus energiát kinyerő, hasznosító létesítmény nem ásvány-, gyógy- és ivóvízbázis védőövezetén, nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen 20 MW villamos teljesítmény alatt, kivéve az egy ingatlant ellátó létesítményeket,
b) külterületi földgáz elosztóvezeték 40 barra tervezett üzemi nyomás alatt,
c) földgáz felszíni és felszín alatti tárolója és egyéb égethető gázok felszín alatti tárolója védett természeti területen, Natura 2000 területen 50–500 m3 össztároló-kapacitás között; nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen, egyéb éghető gázok (nem földgáz) esetében 50–10 000 m3 össztároló-kapacitás között; nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen, földgáz esetében 50–20 000 m3 össztároló-kapacitás között,
d) mélyfúrás kiépített fúrólétesítménnyel nem vízbázis védőövezetén, nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen és nem barlang védőövezetén,
e) kőolaj-, kőolajtermék-tároló létesítmény nem vízbázis védőövezetén, nem barlang védőövezetén, nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen és belterületen védett természeti területen 100 000 tonna tárolókapacitás alatt.
Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
97. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának
meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
A létesítmény a kulturális örökség védelméről szóló törvényben rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek melletti megfelelősége. Ha a létesítményt a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy műemlék telkén valósítják meg,
és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, továbbá előzetes vizsgálati eljárást nem folytattak le.
Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
98. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának
meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési
célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára,
a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei esetében,
ha az építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását
vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
99. *  A bányafelügyelet építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozó építményekre, valamint
e létesítmények elvi építésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának, átalakításának, megszüntetésének,
továbbá rendeltetésük megváltoztatásának engedélyezési eljárása az engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem elbírálásának kivételével.
Annak elbírálása kérdésében, a keresztező műtárgy méretei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabály követelményeinek, továbbá a Dunán a Duna Bizottság hatályos ajánlásainak, a tervezett, felújított vagy átalakított keresztező műtárgy és tartozékai alkalmasak-e a zavartalan és biztonságos hajóforgalom lebonyolítására, és megfelelnek-e a nemzetközi gyakorlatnak. A bányák földalatti létesítményei kivételével, ha vízi utat, vízi közlekedést érint az építmény építése, megszüntetése. Budapest Főváros
Kormányhivatala
100. *  A bányafelügyelet polgári felhasználású robbanóanyagok gyártására, tárolására, felhasználására, megsemmisítésére vonatkozó engedélyezési eljárása. A tevékenységnek a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltaknak
vagy további feltételek fennállásának megfelelősége.
Ha a tevékenység végzése védett természeti területen, Natura 2000 területen, barlangban vagy barlang védőövezetében történik vagy ezekre közvetlen hatással van, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
101. *  A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítésének (felállításának) és használatbavételének engedélyezésére irányuló eljárása. A helyi építési szabályzat előírásainak történő megfelelés. Ha a szakkérdést korábban önálló eljárásban nem vizsgálták és
a bányahatósági eljárás a helyi építési szabályzat előírását érinti.
Építésügyi és
örökségvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
102. *  A bányászati hulladékkezelő létesítmények bezárási eljárása. Környezetvédelmi előírásoknak való megfelelősége. Ha a bezárást nem műszaki üzemi terv jóváhagyásával engedélyezik. Környezetvédelmi
és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
103. *  A bányászati hulladékkezelő létesítmények bezárási eljárása. Hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelősége. Ha a bezárást nem műszaki üzemi terv jóváhagyásával engedélyezik. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
104. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. Annak vizsgálata, hogy
biztosítható-e a vízbázis-védelemre, a felszíni és felszín alatti vizek védelmére, hasznosítási lehetőségei megőrzésére vonatkozó jogszabályi követelmények teljesítése.
Minden esetben. A területi vízügyi és vízvédelmi hatóság 30 nap
105. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. Annak vizsgálata, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására kedvezőtlen hatást gyakorol-e. Ha a kutatási tevékenység vasúti pályát vagy annak szélső vágánya tengelyétől számított 100 méteren belüli területet érint, és az építtető a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának megtagadását vagy a hozzájárulásában előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedésért felelős miniszter 21 nap
106. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. Annak vizsgálata, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Ha a kutatási tevékenység honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületét érinti. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
107. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben és a helyi építési szabályzatban meghatározott természetvédelmi követelményeknek megfelel-e. Ha a kutatási tevékenység helyi jelentőségű védett természeti területet érint. Települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző
108. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. A vizsgálat célja
a) a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek,
b) a földtani közeg védelme követelményeinek,
c) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek, a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak
való megfelelőség megállapítása.
Ha a kutatási tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély vagy előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges. Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
109. *  A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás. Annak vizsgálata, hogy a kérelem a régészeti örökség és a műemléki érték védelme jogszabályban meghatározott követelményeinek megfelel-e. Ha a kutatási tevékenység a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezet területét, műemléki területet vagy nyilvántartott műemléki érték vagy műemlék telket érint. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
110. *  Geotermikus védőidom megállapítására irányuló eljárás. A geotermikus védőidom kijelölésének a felszín alatti vizek minőségi és mennyiségi védelmére, a vízkészlet gazdálkodásra, az ivóvízbázisra és a vizek mennyiségi állapotára gyakorolt hatásának vizsgálata, a kitermelhető termálvíz éves mennyiségének, a kitermelt víz elhelyezési módjának meghatározása és a vízkészletjárulék megállapításához szükséges adatok meghatározása. Minden esetben. A területi vízügyi és vízvédelmi hatóság 30 nap

2. Egészségügyi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. * 
3-3a. * 
4. *  Új gyógyszergyártási engedély kiadására vagy a meglévő gyógyszergyártási engedély új gyógyszergyártási tevékenységgel történő bővítésére irányuló módosító eljárás. A tevékenység várható környezeti hatásainak vizsgálata. Új gyógyszergyártási engedély kiadására vagy a meglévő gyógyszergyártási engedély új gyógyszergyártási tevékenységgel történő bővítésére irányuló módosító eljárásban, ha a kérelem olyan tevékenység engedélyezésére irányul, amely a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khvr.) 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.–ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.–ben megállapított feltétel nem teljesül, és a tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgáló létesítmény engedélyezéséhez építésügyi hatósági eljárás lefolytatására nem került sor, annak elbírálása, hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e. Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
5-6. * 
7. Az embriókkal, illetve ivarsejtekkel, őssejtekkel végezhető beavatkozással nem járó vizsgálat engedélyezése. a) a tervezett vizsgálat érdemi, szakmai tudományos kérdésfelvetéseket tartalmaz-e és módszerei alkalmasak-e ezek megválaszolására,
b) a betegtájékoztató és a beleegyező nyilatkozat, valamint a toborzás tervezett szövege megfelel-e az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló miniszteri rendeletben foglaltaknak.
A 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 16. § a) pontja szerinti beavatkozással nem járó vizsgálatra vonatkozó kérelem az embriókkal, illetve ivarsejtekkel, őssejtekkel végezhető beavatkozással nem járó vizsgálatra. Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottsága Az Eütv. 158. § (3) bekezdése értelmében a kutatás-engedélyezési eljárás ügyintézési határideje ötvenöt nap, az Egészségügyi Tudományos Tanács, az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége és az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága szakhatósági eljárásának az ügyintézési határideje ötven nap.
8. A 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 16. § c) pontja szerinti beavatkozással nem járó vizsgálat engedélyezésére irányuló eljárás. a) a betegtájékoztató, a beleegyező nyilatkozat, valamint a toborzás tervezett szövege megfelel-e az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló miniszteri rendeletben foglaltaknak,
b) a vizsgálat a vizsgálat alá vont személy életét vagy testi, lelki épségét nem veszélyezteti-e,
c) a vizsgálat a vizsgálat alá vont személy jogait nem sérti-e,
d) a vizsgálat tudományosan megalapozott-e.
A 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 16. § c) pontja szerinti beavatkozással nem járó vizsgálatra vonatkozó kérelem, kivéve, ha az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más tagállamot is érintő és hatósági határozat végrehajtása érdekében végzett beavatkozással nem járó gyógyszerbiztonsági vizsgálat engedélyezése iránti a kérelem. Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága Az Eütv. 164/A. § (3) bekezdés a) pontja értelmében ebben az esetben a kutatás-
engedélyezési eljárás ügyintézési határideje hatvan nap, az Eütv. 158. § (3) bekezdése alapján az Egészségügyi Tudományos Tanács, az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége és az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága szakhatósági eljárásának az ügyintézési határideje ötven nap.
9. *  Emberen végzett orvostudományi kutatás engedélyezése, amely nem minősül az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek klinikai vizsgálatairól szóló és a 2001/20/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 26-i 536/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 536/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 2. cikk (2) bekezdés 2. pontja szerinti klinikai vizsgálat engedélyezésének, és nem minősül az emberi felhasználásra kerülő orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatának engedélyezésére irányuló eljárásnak. Az etikai bizottság szakhatósági állásfoglalásában állást foglal a kutatási engedély iránti kérelemben megjelölt kutatás jellegének megfelelően
a) a kutatás indokoltságáról, tudományos megalapozottságáról,
b) a kutatás etikai megfelelőségéről, illetve meg nem feleléséről,
c) arról, hogy a kutatási terv alapján a résztvevők mindegyike megkapja-e az egészségi állapota által indokolt egészségügyi ellátást,
d) a várható előnyök és kockázatok előzetes becslésének megfelelőségéről, a résztvevőket fenyegető kockázatok és a kutatás várható eredményének arányosságáról,
e) a kutatás vezetőjének szakmai alkalmasságáról és etikai megfelelőségéről,
f) az írásos tájékoztató megfelelőségéről, teljes körűségéről,
g) a beleegyező nyilatkozat megfelelőségéről,
h) az esetleges placebo csoport alkalmazásának indokoltságáról,
i) a kutatásban résztvevők számára fizetendő költségtérítés megfelelőségéről,
j) a kutatásban résztvevők toborzásának és beválasztásának módjáról és feltételeiről, a toborzás szükségességének indokolásáról, a felhívás tervezett szövegéről, illetve mindezek megfelelőségéről,
k) a kutatás során nyert adatok statisztikai feldolgozási módszerének megfelelőségéről,
l) ha a kutatást állapotos, szabadságában korlátozott (Eütv. 161. §–a), korlátozottan cselekvőképes kiskorú, valamint a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú vagy cselekvőképtelen személyen is végzik, a bevonásuk indokoltságáról és érdekeik védelmének megfelelőségéről,
m) a kutatás vezetőjének és a kutatásban közreműködők díjazásának megfelelőségéről,
n) arról, hogy a várható kockázatot a várható terápiás előny meghaladja-e.
Emberen végzett orvostudományi kutatások (Eütv. 157. §-a) engedélyezésére irányuló eljárásban
a) a Magyarországon még nem elfogadott, új megelőző, terápiás vagy diagnosztikus eljárás, módszer alkalmazása esetén, ha azzal összefüggésben a betegen invazív beavatkozást végeznek,
b) a genetikailag determinált betegség kialakulásával, jellegzetességeivel foglalkozó, a populációs genetika, szomatikus genetika, genetikai epidemiológiai kérdéskörre irányuló kutatás esetén,
c) az a) és b) pont alá nem tartozó, több központban végzett kutatás esetén,
d) az Eütv. 161. § (1) és (3) bekezdése szerinti kutatás esetén.
Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága Az Eütv. 158. § (3) bekezdése értelmében a kutatás-engedélyezési eljárás ügyintézési határideje ötvenöt nap, az Egészségügyi Tudományos Tanács, az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége és az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága szakhatósági eljárásának az ügyintézési határideje ötven nap.
10. *  Emberen végzett orvostudományi kutatás engedélyezése, amely nem minősül az 536/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk (2) bekezdés 2. pontja szerinti klinikai vizsgálat engedélyezésének, és nem minősül az emberi felhasználásra kerülő orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatának engedélyezésére irányuló eljárásnak. Az etikai bizottság szakhatósági állásfoglalásában állást foglal a kutatási engedély iránti kérelemben megjelölt kutatás jellegének megfelelően
a) a kutatás indokoltságáról,
Emberen végzett orvostudományi kutatások (Eütv. 157. §-a) engedélyezésére irányuló eljárásban, amely nem minősül az 536/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk (2) bekezdés 2. pontja szerinti Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottsága Az Eütv. 158. § (3) bekezdése értelmében a kutatás-engedélyezési eljárás ügyintézési határideje ötvenöt nap, az Egészségügyi
tudományos megalapozottságáról,
b) a kutatás etikai megfelelőségéről, illetve meg nem feleléséről,
c) arról, hogy a kutatási terv alapján a résztvevők mindegyike megkapja-e az egészségi állapota által indokolt egészségügyi ellátást,
d) a várható előnyök és kockázatok előzetes becslésének megfelelőségéről, a résztvevőket fenyegető kockázatok és a kutatás várható eredményének arányosságáról,
e) a kutatás vezetőjének szakmai alkalmasságáról és etikai megfelelőségéről,
f) az írásos tájékoztató megfelelőségéről, teljes körűségéről,
g) a beleegyező nyilatkozat megfelelőségéről,
h) az esetleges placebo csoport alkalmazásának indokoltságáról,
i) a kutatásban résztvevők számára fizetendő költségtérítés megfelelőségéről,
j) a kutatásban résztvevők toborzásának és beválasztásának módjáról és feltételeiről, a toborzás szükségességének indokolásáról, a felhívás tervezett szövegéről, illetve mindezek megfelelőségéről,
k) a kutatás során nyert adatok statisztikai feldolgozási
módszerének megfelelőségéről,
l) ha a kutatást állapotos, szabadságában
korlátozott (Eütv. 161. §– a), korlátozottan cselekvőképes kiskorú, valamint a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú vagy cselekvőképtelen személyen is végzik, a bevonásuk indokoltságáról és érdekeik védelmének megfelelőségéről,
m) a kutatás vezetőjének és a kutatásban közreműködők díjazásának megfelelőségéről,
n) arról, hogy a várható kockázatot a várható terápiás előny meghaladja-e.
klinikai vizsgálat engedélyezésének és nem minősül az emberi felhasználásra kerülő orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatának engedélyezésére irányuló eljárásnak, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokkal, az embriókkal, ivarsejtekkel, őssejtekkel végzendő beavatkozásokkal és kutatásokkal, a gén- és sejtterápiával végzett beavatkozásokkal, továbbá az emberi génállományt érintő beavatkozásokkal és kutatásokkal kapcsolatos kutatás esetén. Tudományos Tanács, az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége és az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága szakhatósági eljárásának az ügyintézési határideje ötven nap.
11. A géntechnológiai tevékenységek végzésének engedélyezésére irányuló eljárás. A környezetvédelmi és mezőgazdasági vonatkozású szempontok vizsgálata. A humán-egészségügyi, humán gyógyszergyártási célú géntechnológiai tevékenység, valamint az emberi testtel közvetlenül érintkező vegyi anyagokkal kapcsolatos tevékenység esetén. A környezetvédelmi, mezőgazdasági és ipari géntechnológia i hatóság
12. *  Ipari mák és magas THC tartalmú
kender
a) termesztés-technológiai kutatásával,
b) nemesítésével,
c) fajtakísérleteinek beállításával,
d) kísérleti termesztésével,
e) tudományos célú termesztésével és termesztetésével,
f) vetőmagja előállításával, valamint genetikai alapanyagainak tárolásával
kapcsolatos tevékenység engedélyezésére, az engedély megújítására, valamint módosítására irányuló eljárás.
Az ipari mák és magas THC tartalmú kender termesztéstechnológiai kutatására, nemesítésére, fajtakísérleteinek beállítására, kísérleti termesztésére, tudományos célú termesztésére és termesztetésére, vetőmagja előállítására, genetikai alapanyagainak tárolására, valamint analitikai célú vizsgálatára vonatkozó tevékenységi engedély kiadására, módosítására, megújítására irányuló eljárásban annak elbírálása, hogy a kutatott fajták köre bevonható-e ilyen típusú tevékenységbe, a tevékenységhez szükséges alapanyag származása megfelelő-e, a vetőmag-előállítás egyéb, jogszabályban foglalt feltételeinek megfelel-e a tevékenység, megalapozott-e a fajtafenntartási kötelezettségvállalás, a génmegőrzési és fajtakísérleti tevékenység feltételei biztosítottak-e, az alapanyag-tárolás szakmai feltételei adottak-e. Az ipari mák és magas THC tartalmú kender termesztés-technológiai kutatásával, nemesítésével, fajtakísérleteinek beállításával, kísérleti termesztésével, tudományos célú termesztésével és termesztetésével, vetőmagja előállításával, valamint genetikai alapanyagainak tárolásával kapcsolatos tevékenység engedélyezésére, az engedély megújítására, valamint módosítására irányuló kérelem. Földügyért felelős miniszter
13. *  A kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet] szerinti ellenőrzött anyagokkal kapcsolatos gyógyászati és nem gyógyászati célú tevékenységi engedély kiadására, megújítására, valamint módosítására irányuló eljárás. a) a vagyonvédelmi feltételek biztosításának,
b) a gyártás, a raktározás, a tárolás, a használat és a szállítás védelmét, őrzését biztosító technikai eszközök megfelelőségének,
c) a személyi feltételek fennállásának,
d) az alkalmazandó nyilvántartási rendszerek megfelelőségének vizsgálata.
Ellenőrzött anyagokkal végzett gyógyászati célú és nem gyógyászati célú tevékenységi engedély kiadására, megújítására, valamint a B:13 mező szerinti szakkérdéseket érintő módosítására irányuló kérelem. Országos Rendőr-
főkapitányság
14. Hagyományos kínai gyógyászati tevékenység végzésére jogosító engedély kiadása. A hagyományos kínai gyógyászat területén a végezni kívánt tevékenységéhez megfelelő-e a kérelmező oklevéllel igazolt szakképesítése. Hagyományos kínai gyógyászati tevékenység végzésére vonatkozó kérelem. Az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága Az Eütv. 110. § (4b) bekezdése értelmében az engedélyező eljárás ügyintézési határideje két hónap, az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága szakhatósági eljárásának az ügyintézési határideje harminc nap.
15. * 
16-
17. * 
18. * 
19. * 



20. * 
Az egészségbiztosítási ellátás költségének megtérítése, ha az Ebtv. 68. §-án alapuló követelés érvényesítése az Ebtv. 18. § (8) bekezdése szerinti felelősség megállapítását igényli. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló
217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 49. § (8)–(10) bekezdése szerinti összefüggés vizsgálata
Az Egészségbiztosítási Alap terhére igénybe vett ellátás az eljáró hatóság feltételezése szerint összefüggésben lehet az egészségügyi szakmai szabályok megsértésével nyújtott szolgáltatással. Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testület





30 nap

3. Energetikai ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban ugyanazon
szakkérdést a kérelem
Budapest Főváros Kormányhivatal a - -
biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, az országos közúthálózatba tartozó autópálya, autóút területén, az alatt vagy felett, autópálya, autóút tengelyétől számított 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, autópálya vagy autóút tengelyétől számított
100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
3. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő Közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei - -
igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, egyéb országos közút vagy települési önkormányzat tulajdonában lévő közforgalom számára megnyitott magánút, helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, egyéb országos közút tengelyétől számított
50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény
kormányhivatal
létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
4. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének Közlekedési hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala - -
kijelölése, a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
5. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés biztonságára kockázatos-e. a) Ha a létesítmény helye magyarországi repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 5 kilométeren belüli kijelölésű, minden létesítmény létesítése esetén.
b) Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
c) Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
Légiközlekedési hatóság
6. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára
kockázatos-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a távhővezeték nyomvonala, biztonsági övezete vagy hőtermelő létesítmény helye Katonai légügyi hatóság - -
magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése, továbbá 60 méternél magasabb hőtermelő létesítmény létesítése vagy 20 méternél magasabb hőtermelő létesítmény magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli létesítése esetén.
7. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. A távhővezeték nyomvonala biztonsági övezetének megállapítása, valamint annak elbírálása, hogy biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi szerződéseken alapuló hajózási űrszelvényméretek. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a hőtermelő létesítmény helyének, Budapest Főváros Kormányhivatal a - -
valamint a távhővezeték nyomvonalának, illetve biztonsági övezetének víziúttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra tervezett kijelölése esetén.
8. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak, a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek, valamint a tájvédelem jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges,
a) valamennyi hőtermelő létesítmény esetében, valamint
b) ha a
Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - 21 nap
távhővezetéket külterületen, továbbá
– egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén – belterületen valósítják meg.
9. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a Khvr. 5. számú mellékletében foglalt követelmények alapján a tervezett létesítmény kapcsán jelentős környezeti hatások feltételezhetők-
e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység megkezdéséhez a Khvr. 1. § (3) bekezdésében foglalt vizsgálatra az eljárást megelőzően más hatósági eljárásban nem került sor, a következő létesítmények Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - 21 nap
esetében:
a) hőtermelő létesítmény esetén 50 MW kimenő teljesítmény alatti,
b) távhővezeték település külterületén felszín felett vezetve (kivéve üzemen belüli vezeték) védett természeti területen, Natura 2000 területen, barlang védőövezetén 1 km hossz alatti; nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen, nem barlang védőövezetén 10 km hossz alatti.
10. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a tevékenység megkezdéséhez Természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - 21 nap
környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges,
a) valamennyi hőtermelő létesítmény esetében, valamint
b) ha a távhővezetéket külterületen, továbbá
– egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén – belterületen valósítják meg.
11. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
hőtermelő létesítményt vagy a távhővezetéket a kulturális örökségvédelmi nyilvántartásban szereplő
nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő módon valósítják meg.
12. *  Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a jogszabályban rögzített tűzvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
13. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény megvalósítása esetén a Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékeny- Honvédelemért felelős miniszter - 21 nap
Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosíthatóak-e. ségével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és a hőtermelő létesítményt honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg.
14. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a jogszabályban rögzített tűzvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg. Honvédelemért felelős miniszter - 21 nap
15. Célvezeték engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a célvezetékké minősítés feltételei adottak-e. Ha az eljárás meglévő vezeték célvezetékké történő minősítésére irányul. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - 30 nap

4. Építésügyi ügyek * 

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. A határrend fenntartásához, a határrendsértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek meghatározása. Ha az eljárás az államhatártól számított 100 méteren – lőtér esetén 10 kilométeren – belüli építményre vonatkozik. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
- -
3. * 
4. A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági A honvédelmi és katonai célú építmény vagy terület elhelyezkedése, közvetlen Ha az eljárás az építmény közúti kapcsolatát biztosító vagy belső útra, illetve ezek Budapest Főváros Kormányhivatala - -
engedélyezési eljárás. megközelítése és belső közlekedési
hálózatának kialakítása közúti közlekedésbiztonsági követelményei.
műtárgyára vonatkozik.
5. A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. A honvédelmi vagy katonai célú építmény vagy terület elhelyezkedése, közvetlen
megközelítése és belső közlekedési
hálózatának kialakítása a vasúti közlekedésbiztonság jogszabályi követelményeinek megfelel-e.
Ha az eljárás honvédségi használatú vasúti építményekre vonatkozik, ideértve a vasúti pályát és tartozékait, valamint a vasúti üzemi építményeket is. Közlekedésért felelős miniszter - -
6. A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás A honvédelmi vagy katonai célú építmény vagy terület – elhelyezkedése, közvetlen megközelítése – és belső közlekedési hálózatának kialakítása vízi közlekedésbiztonsági követelményei. Bontás kivételével, ha az eljárás
a) hadikikötőre,
b) honvédelmi célú hajózási létesítményre,
c) a vízi utak medrétől és a kikötők, átkelések parti és vízterületétől 50 méternél kisebb távolságban épülő tűz-, és 100 méternél
Budapest Főváros Kormányhivatala - -
kisebb távolságban épülő robbanásveszélyes anyagok gyártását, tárolását, forgalmazását szolgáló építményre,
d) az 50 méternél kisebb távolságban épülő hajózási parti jelzések láthatóságát befolyásoló vagy jelentős fénykibocsátású építményre, és
e) a hajók part mellé kikötését és a partra történő kijárását korlátozó építményre vonatkozik.
7. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. Az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári légiközlekedés biztonságára, a repülési eljárásokra, a léginavigációs szolgálatokra, továbbá a földi telepítésű navigációs berendezések működésére. a) Bontás kivételével, ha az eljárás
polgári repülőtér, valamint a repülés biztonságát szolgáló földi berendezésektől mért 5 kilométeren belüli, minden létesítmény létesítése esetén.
b) Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
c) Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
Polgári célú légiközlekedésre gyakorolt hatás vizsgálata tekintetében a légiközlekedési hatóság
berendezések működésére. rendelkező repülőtér esetében 500 m – távolságon belül 40 méternél magasabb,
c) beépítésre szánt területen 100 méternél magasabb,
és
d) beépítésre nem szánt területen 50 méternél magasabb építményre vonatkozik.
8. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. A tevékenység zajvédelmi hatásterületének megállapítása, a technológiából származó környezetterhelések kockázatának hulladékgazdálkodási előírások alapján történő megítélése, továbbá annak elbírálása, hogy
a) az adott tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak,
Ha az építési tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró Jász-
Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
- 21 nap
valamint a védelmi övezet kijelölési szabályainak,
b) az engedélyezési tervdokumentáció, illetve a létesítmény zajkibocsátása a tervdokumentációban foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
c) az építmény vagy tevékenység a természet és a táj védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-
e,
d) az építés során keletkező hulladékok besorolása, a bontás során keletkező hulladék mennyisége és besorolása, az építmények kialakítása megfelel-e a hulladékgazdálkodási követelményeknek,
e) az építési tevékenység és az építményben folytatott tevékenység alapján jelentős környezeti hatások
feltételezhetők-e.
9. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. Annak elbírálása, hogy az építmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen lévő vagy tervezett építményre vonatkozik, vagy – jogszabályban meghatározott esetekben – műemléket érint. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
10. * 
11. * 
12. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. A műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés. Ha az eljárás
a) hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezéssel tervezett építményre vonatkozik,
b) hatósági felügyelet alá tartozó éghető vagy veszélyes folyadék tartállyal tervezett építményre vonatkozik,
c) hatósági felügyelet alá tartozó ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készülékkel tervezett építményre vonatkozik,
d) legalább 50 kVA beépített összteljesítményű,
0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezéssel, rendszerrel tervezett építményre
Műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
vonatkozik, illetve
e) felvonó, mozgójárda vagy mozgólépcső létesítésére, áthelyezésére, átalakítására, használatbavételére, vagy bontására irányul, ha ahhoz építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység szükséges.
13. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. Annak az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény szerinti elbírálása, hogy az építmény vagy a tevékenység az erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára gyakorolt hatása alapján engedélyezhető-e, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Bontás és használatbavétel kivételével, ha az eljárás erdőterületen megvalósuló, vagy a megvalósítás során erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára hatást gyakorló módon megvalósuló építményre vonatkozik. Erdészeti hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - -
14. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. Termőföld minőségi védelme. Bontás és használatbavétel kivételével, ha az eljárás termőföld igénybevételével megvalósuló létesítményre Talajvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - -
vonatkozik.
15. *  A sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárás. Az állat-egészségügyi előírások
érvényesítése.
Bontás kivételével, ha az eljárás állattartó létesítményekre és ilyen technológiát magába foglaló építményekre vonatkozik. Élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal - -
16. *  Az építésügyi hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló kormányrendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás. Az építmény kialakítására vonatkozó tűzvédelmi előírások betartása. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményei esetén a következők szerint:
1. közepes kockázat (KK), magas kockázat (MK) mértékadó kockázati osztályba tartozó építmény esetén;
2. alacsony kockázat (AK) mértékadó kockázati osztályba tartozó
a) 6-nál több lakást vagy üdülőegységet tartalmazó lakó- és üdülőépület,
b) nevelési, oktatási, szociális rendeltetést tartalmazó épület,
c) az összes építményszint nettó
alapterülete 1000 m2-t meghaladó épület esetén;
3. nagyon alacsony kockázat (NAK) mértékadó kockázati osztályba tartozó olyan épület esetén a lakó- vagy üdülőépület kivételével, amelynek
a) az összes építményszint nettó alapterülete nagyobb, mint 1000 m2, és tartalmaz olyan közösségi rendeltetésű helyiséget, amelynek nettó alapterülete nagyobb, mint 100 m2, vagy
b) az összes építményszint nettó alapterülete nagyobb, mint 2000 m2;
4. a több mint 100 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti – állványjellegű építmény esetén.
a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve 21 nap
3. A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő ingó és ingatlan vagyontárgyak tekintetében a honvédelemért felelős miniszter.
4. Az 1–3. pontban említetteken kívül minden egyéb esetben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szerve.
történik.
2. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő, a Kormány által rendeletben meghatározott közigazgatási hatósági
ügyekben (a továbbiakban: kiemelt jelentőségű ügy), ha kormányrendelet másként nem rendelkezik, valamint a
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményei vonatkozásában a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve.
3. Az 1. és 2. pontban említetteken kívül minden egyéb esetben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szerve.
17-18. * 
19. *  A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás. A határrend fenntartásához, a határrendsértések és határesemények megelőzéséhez szükséges jogszabályban meghatározott feltételek meghatározása. Az államhatártól számított
a) 100 méteren belül épülő építmény,
b) 10 kilométeren belül épülő lőtér építménye esetén.
Vármegyei, fővárosi rendőr-kapitányság
20. *  A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás. A repülőterek körüli légtér akadálymentességének biztosítása a repülőtereken várható légijármű forgalom biztonságos lebonyolítása érdekében, valamint annak megakadályozása, hogy a repülőterek a körülöttük lévő akadályok növekedése miatt használhatatlanná váljanak. 1. A repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belül 10 méternél magasabb építmény építése esetén.
2. A repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 15 kilométeren belül 45 méternél magasabb építmény építése esetén.
3. A polgári célú sport repülőtér vonatkozási pontjától mért 2 km sugarú
körön belül 60 méternél magasabb építmény elhelyezése esetén.
4. Egyéb esetben
60 méternél magasabb építmény építése esetén.
Légiközlekedési hatóság
21. *  A 237/2024. (VIII. 8.)
Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás.
Annak elbírálása, hogy a vasúti pálya területének és védőtávolságának nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasúti pályahálózat működtetője fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján –
engedélyezhető-e.
Zajra vagy rezgésre érzékeny építmények, valamint környezeti hatásvizsgálathoz kötött, illetve külön jogszabályban meghatározott veszélyes anyagok gyártására, feldolgozására, tárolására szolgáló építmények építése, elhelyezése, megszüntetése esetén a vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított
100 méteren belüli, egyéb építmények esetében 50 méteren belüli övezetben, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Közlekedésért felelős miniszter
22. *  A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi,
fennmaradási engedélyezési eljárás.
A Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosíthatóak-e. Honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén belüli építmény építése esetén. Honvédelemért felelős miniszter
23. *  A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési engedélyezési, használatbavételi,
fennmaradási engedélyezési eljárás.
Az állami célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és
a légiközlekedés biztonságára.
A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontjában meghatározott repülőtér és a jogszabályban meghatározott katonai repülés céljára földön telepített léginavigációs berendezés jogszabályban meghatározott biztonsági övezetén, valamint a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométer távolságon belül létesített minden építmény esetén,
a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométernél nagyobb, de
15 kilométernél nem nagyobb távolságon belül a 25 méternél, bárhol máshol
a 45 méternél magasabb építmény építése, beépítési magasságot növelő bővítése esetén.
Katonai légügyi hatóság
24. * 
35-36. * 
40. *  Elektronikus hírközlési célt szolgáló nyomvonalas, nyomvonal jellegű építmények és egyéb műtárgyak létesítésének, elvi engedélyeztetésének, építésének, használatbavételének, fennmaradásának és bontásának engedélyezésére irányuló, továbbá – ha az eltérés a korábbi engedélyben foglalt egyedi szakhatósági előírást vagy feltétel érinti – Az államhatár rendje biztosítható-e az építményeknek és az egyéb műtárgyaknak a megvalósítása esetén. Az államhatártól számított 100 méteren belül az elektronikus hírközlési célt szolgáló építési tevékenység. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
- -
az építési engedélytől való eltérés engedélyezése iránti eljárás.
41. *  A villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet] szerinti építési eljárás. A polgári célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára. a) A repülőtér és a repülés biztonságát szolgáló földi berendezésektől mért 5 kilométeren belüli, minden létesítmény létesítése esetén.
b) Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
c) Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
Közlekedésért felelős miniszter
42. *  A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti építési eljárás. Az állami célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légi közlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légi közlekedés biztonságára. A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. §
(1) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontjában meghatározott repülőtér és a jogszabályban meghatározott katonai repülés céljára földön telepített léginavigációs berendezés jogszabályban meghatározott biztonsági övezetén, valamint a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométer távolságon belül létesített minden építmény esetén, a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométernél nagyobb, de 15 kilométernél nem nagyobb távolságon belül a 25 méternél, bárhol máshol a 45 méternél magasabb építmény építése, beépítési magasságot növelő bővítése esetén.
Katonai légügyi hatóság
43. *  A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti építési, használatbavételi és fennmaradási eljárás. A helyi településrendezési eszközökkel való összhang megállapítása, valamint annak elbírálása, hogy az építmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Minden villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyköteles építmény építése esetében – kivéve, ha a kérelem:
a) a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményeiről szóló jogszabály szerinti országos vagy térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények megvalósítására, valamint azok jelentős módosítására irányul, vagy
b) nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásra irányul.
Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző
Nem kell bevonni a szakhatóságot, ha a kérelem benyújtását környezetvédelmi engedélyezési eljárás előzte meg. Nem kell bevonni a szakhatóságot a helyi településrendezési tervekkel való összhang megállapítása szakkérdésben, ha a kérelem napelemes erőmű létesítésének vagy bővítésének építési engedélyezésére, meglévő napelemes erőmű fennmaradási engedélyezésére irányul.
43/A. * 
44-45. * 
46. A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti építési (vezetékjogi), bontási, az engedély hatályának meghosszabbítási, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás. A Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Minden villamosenergia-
ipari építésügyi hatósági engedélyköteles építmény építése esetében, ha az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény
működési vagy védőterületén tervezett építmény vagy tevékenység engedélyezésére irányul.
Honvédelemért felelős miniszter - -
46/A-46/C. * 
47. *  Az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet] szerinti építési eljárás. A polgári célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára. a) A repülőtér és a repülés biztonságát szolgáló földi berendezésektől mért 5 kilométeren belüli, minden létesítmény létesítése esetén. Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
b) Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
Közlekedésért felelős miniszter
48. *  A 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti építési eljárások esetén a bontási engedélyezési eljárás kivételével. Az állami célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára. A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontjában meghatározott repülőtér és a jogszabályban meghatározott katonai repülés céljára földön telepített léginavigációs berendezés jogszabályban meghatározott biztonsági övezetén, valamint a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométer távolságon belül létesített minden építmény esetén, a repülőtér vonatkozási pontjától mért 5 kilométernél nagyobb, de 15 kilométernél nem nagyobb távolságon belül a 25 méternél, bárhol máshol a 45 méternél magasabb építmény építése, beépítési magasságot növelő bővítése esetén. Katonai légügyi hatóság
49. A 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti sajátos építmény építésügyi eljárásaiban, a bontási engedélyezési eljárás kivételével. A Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén tervezett sajátos építmény építése esetében. Honvédelemért felelős miniszter - -
50. *  A 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti építési, használatbavételi és fennmaradási A helyi településrendezési tervekkel való összhang Minden építésügyi hatósági engedélyköteles sajátos Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a -
eljárás. megállapítása, valamint annak elbírálása, hogy az építmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. építmény építése esetében. főjegyző
51. * 
52–53. * 

5. Területrendezési ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. Pontosításra, eltérésre, beillesztésre, országos jelentőségű elem beillesztésére irányuló területrendezési hatósági eljárás. A műszaki infrastruktúra üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére vonatkozó jogszabályokban és előírásokban rögzített követelmények érvényesülése, a megvalósíthatóság feltételeinek fennállása. Közúthálózat fő elemei – gyorsforgalmi utak, és főutak – és az országos
törzshálózati vasúti pályák pontosítási és eltérési eljárásánál. A gyorsforgalmi és főúthálózaton, valamint a vasúti törzshálózaton a Dunán és a Tiszán tervezett nagy hidak pontosítási eljárásánál. Gyorsforgalmi-
és főúthálózati, valamint az
Országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak és főutak, valamint a közúti határmetszések közlekedési építményei, továbbá a Dunán és a Tiszán tervezett nagy hidak, a vasúti építmények, továbbá a hajózási létesítmények esetén: közlekedésért felelős miniszter. Repülőterek esetében: - 30 nap
országos vasúti törzshálózati határmetszés pontosítási eljárásánál.
Országos repülőterek, pontosítási eljárásánál.
országos jelentőségű kikötők, határkikötők pontosítási eljárásánál. Nemzetközi és országos jelentőségű vízi út pontosítási eljárásánál. Regionális és egyéb vasúti pálya pontosítási, eltérési és beillesztési eljárásánál.
Térségi kikötő, kompátkelőhely pontosítási és beillesztési eljárásánál. Regionális és egyéb vasúti pályán a Dunán és a Tiszán levő híd pontosítási és beillesztési eljárásánál.
a) polgári célú légi közlekedés esetében a légi közlekedési hatóság
b) az állami célú légi közlekedés esetében a katonai légügyi hatóság.
Polgári célú, nem nyilvános repülőtér pontosítási és beillesztési eljárásánál. Regionális és egyéb vasúti pályán levő határmetszés pontosítási és beillesztési eljárásánál.
Országos kerékpárút-
törzshálózat elemeinek
pontosítási és eltérési eljárásánál.
3. *  Országos jelentőségű elem beillesztésére
irányuló területrendezési hatósági eljárás.
A műszaki infrastruktúra üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére vonatkozó jogszabályokban és előírásokban rögzített követelmények érvényesülése, a megvalósíthatóság feltételeinek fennállása, valamint – gyorsforgalmi vagy főút beillesztése esetén – a gyorsforgalmi és a főúthálózat nagytávú tervéhez való illeszkedés. Az országos vagy a kiemelt térségi területrendezési tervben nem szereplő, de más rendelkezéseinek megfelelő közlekedési infrastruktúra-hálózat elemei közül a gyorsforgalmi vagy főutak vagy az országos vasúti törzshálózat elemeinek, az egyedi építmények közül a Budapest Főváros Kormányhivatala - -
gyorsforgalmi úton és főúton, valamint a vasúti
törzshálózaton a Dunán és a Tiszán tervezett nagy hidak beillesztési eljárásánál.
4. *  Országos jelentőségű elem beillesztésére, pontosításra, eltérésre, beillesztésre
irányuló területrendezési hatósági eljárás.
A vízgazdálkodás jogszabályi követelményeinek érvényesülése. Az országos vagy a kiemelt térségi területrendezési tervben nem szereplő, de más rendelkezéseinek megfelelő Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkárelhárítási célú szükségtározók beillesztési eljárásánál.
Országos jelentőségű vízkárelhárítási célú tározó pontosítási eljárásánál.
A 10 millió m3-t meghaladó térfogatú vízkárelhárítási célú tározási fejlesztési lehetőség pontosítási eljárásánál.
Területi vízügyi hatóság - -
5. Pontosításra irányuló területrendezési hatósági eljárás. A nukleáris-biztonsági követelmények érvényesítése. Atomerőmű pontosítási eljárásánál. Országos Atomenergia Hivatal - -
6. *  Országos jelentőségű elem beillesztésére
irányuló területrendezési hatósági eljárás.
Az energiaellátás biztonságának biztosításához való szükségesség
megítélése.
Az országos vagy a kiemelt térségi területrendezési tervben nem szereplő, de más rendelkezéseinek megfelelő
a) atomerőműnek nem minősülő erőmű,
b) villamosenergia-átviteli
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - -
hálózat távvezetékelemei vagy
c) nemzetközi és hazai (országos) szénhidrogén- és szén-dioxid-
szállítóvezeték elemeinek beillesztési eljárásánál.
7. Országos jelentőségű elem beillesztésére
irányuló területrendezési hatósági eljárás.
A B:5 mező szerinti országos jelentőségű elem beillesztése esetén a védelmi kockázat felmérése. A B:5 mező szerinti országos jelentőségű elem beillesztése esetén. Alkotmányvédelmi Hivatal - -
8. Pontosításra, eltérésre, beillesztésre, országos jelentőségű elem beillesztésére, beépítésre szánt terület kivételes kijelölésére, területcserére, összhang igazolására irányuló területrendezési hatósági eljárás. A Magyar Honvédség nemzeti és szövetségesi védelmi feladatai biztosíthatók-e. Azoknál az eljárásoknál,
amelyek a honvédelmi és a katonai célú építmény vagy ingatlan védőterületét vagy működési területét érintik.
Honvédelemért felelős miniszter - 30 nap az összhang igazolása esetében 15 nap
9. *  Pontosításra, eltérésre, beillesztésre, országos jelentőségű elem beillesztésére, beépítésre szánt terület kivételes kijelölésére, területcserére, összhang igazolására irányuló területrendezési hatósági eljárás. A szénhidrogén-szállító vezetékek esetén a szakkérdés a műszaki-biztonsági követelmények érvényesítésére vonatkozik.
A nyilvántartott ásványi nyersanyag lelőhelyek figyelembevételének biztosítása, a földtani veszély megítélése (földtani veszélyforrás megléte), a felszínmozgásra utaló jellegek vizsgálata.
Minden eljárásnál. Bányafelügyelet

6. Fogyasztóvédelmi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  Reklámozási tilalom megsértése miatti eljárás. Az eljárás tárgyát képező termék gyógyszernek minősül-e. A gyógyszerrel vagy orvostechnikai eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati
-segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszer-
forgalmazás általános
szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (a továbbiakban: Gyftv.) 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárás.
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - 8 nap
3. *  Reklámozási tilalom megsértése miatti eljárás. A gyógyszer milyen osztályozási kategóriába tartozik. A gyógyszerrel vagy orvostechnikai eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a Gyftv. 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárás. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - 8 nap
4. *  Reklámozási tilalom megsértése miatti eljárás. Az érintett kereskedelmi gyakorlat az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hatáskörébe tartozó, a gyógyszerek forgalomba hozatalára, engedélyezésére, forgalmazására, klinikai vizsgálatára vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel A gyógyszerrel vagy orvostechnikai eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - 8 nap
összhangban áll-e. gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a Gyftv. 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárás.
5. *  Reklámozási tilalom megsértése miatti eljárás. Az eljárás tárgyát képező eszköz orvostechnikai eszköznek, gyógyászati segédeszköznek minősül-e. A gyógyszerrel vagy orvostechnikai eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a Gyftv. 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárás. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - 8 nap
6. *  Reklámozási tilalom megsértése miatti eljárás. Az érintett kereskedelmi gyakorlat az A gyógyszerrel vagy
orvostechnikai
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - 8 nap
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hatáskörébe tartozó, az orvostechnikai eszközök, illetve a gyógyászati segédeszközök forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban áll-e. eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a Gyftv. 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárás.
7. A menetrend szerint vagy üdülési céllal közlekedő személyhajók utasainak, fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű utasainak a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogairól, valamint a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2010. november 24-i 1177/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1177/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) A járattörlés vagy a késés a hajó biztonságos üzemeltetését veszélyeztető időjárási viszonyok vagy a személyszállítási szolgáltatás teljesítését megakadályozó olyan rendkívüli körülmények miatt következett-e be, amelyeket minden észszerű intézkedés megtétele esetén sem lehetett volna elkerülni. Az 1177/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt, a hajók
üzemképessége és a hajózási létesítmények engedélyezésének feltételeként meghatározott akadálymentesítéssel össze nem függő kötelezettség megsértése miatti eljárás.
Budapest Főváros
Kormányhivatala
- 5 nap
szabályozott jogaira, valamint az üdülési célú hajójáratok késésére és törlésére vonatkozó szabályok megsértése miatti eljárás.

7. Hírközlési ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzéséne k határideje
2. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy az építményeknek és az egyéb műtárgyaknak a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megvalósítása esetén az államhatár rendje biztosítható-e. Az államhatártól számított
100 méteren belül minden elektronikus hírközlési célt szolgáló építési tevékenység engedélyezése során.
Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
Országos Rendőr-
főkapitányság
-
3. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy – országos jelentőségű védett természeti területen és Natura 2000 területen, barlang védőövezetében, a települések külterületén, valamint a települések belterületén természeti terület, természeti terület és egyedi tájérték érintettsége esetén – a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi Ha az elektronikus hírközlési építmény, egyéb műtárgy engedélyezéséhez, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
4. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy az építési, illetve a bontási hulladékok kezelése megfelel-e a hulladékgazdálkodási előírásoknak. Ha az elektronikus hírközlési építmény, egyéb műtárgy engedélyezéséhez, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
5. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a tevékenység és az építmény a felszín alatti vizek védelmére vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-
e.
Ha az elektronikus hírközlési építmény, egyéb műtárgy engedélyezéséhez, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság -
6. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a tevékenység és az építmény a vizek lefolyására, a mederfenntartásra, az árvíz és a jég levonulására vonatkozó követelményeknek Ha az elektronikus hírközlési építmény, egyéb műtárgy engedélyezéséhez, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenység megkezdé- Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság -
megfelel-e. séhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges.
7. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben, a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a Fővárosi Önkormányzat rendeletében meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló létesítmény esetén. Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
8. *  Elektronikus hírközlési építmény engedélyezése, kivéve az elvi építési-, használatbavételi- vagy bontási engedélyezési eljárás. Annak az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény szerinti elbírálása, hogy az építmény vagy a tevékenység az erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára gyakorolt hatása alapján engedélyezhető-e, és ha igen, milyen feltételekkel. Az erdőterületen megvalósuló vagy a megvalósítás során erdőterületre, az erdő talajára, vízháztartására vagy mikroklímájára hatást gyakorló elektronikus hírközlési építmény esetében, elvi építési, használatba vételi és bontási engedélyezési eljárás kivételével. Erdészeti és talajvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal -
9. *  Elektronikus hírközlési építmény engedélyezése – kivétel elvi építési-, Termőföld minőségi védelme. A 400 m2 vagy 500 fm feletti termőföld igénybe- Erdészeti és talajvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei -
használatbavételi- vagy bontási engedélyezési eljárás. vételével megvalósuló elektronikus hírközlési építmény esetében, az elvi építési, használatba vételi és bontási engedélyezési eljárás kivételével. kormányhivatal
10. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett építmény vagy egyéb műtárgy engedélyezésére irányul. Honvédelemért felelős miniszter - 15 nap
11. Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított
50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Országos közútnál: gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építmény esetében közlekedési hatáskörben eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala Országos közútnál: gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építmény esetében közlekedésért felelős miniszter -
12. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a Országos közútnál: egyéb országos közút esetében közlekedési hatáskörben -
biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. közút tengelyétől számított
50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
13. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított
50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Helyi közútnál:
a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében közlekedési hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
-
14. Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom biztonságára, a közút A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított Helyi közútnál:
a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak
- -
fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. 50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. esetében közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala
15. Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított
50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Helyi közútnál:
a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala
- -
16. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közút- A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított
50 méteren, autópálya,
Helyi közútnál: Közforgalom elől el nem zárt magánút esetében -
kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, bővítése, használatba vétele esetén, ha az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
17. Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli elektronikus hírközlési célt szolgáló építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedésért felelős miniszter - -
18. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Annak elbírálása, hogy az építmény vagy egyéb műtárgy megvalósítása a régészeti örökség és a műemléki érték védelmének jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Építési, bontási és építési engedélytől való eltérés engedélyezésére irányuló eljárásban, ha az építményt vagy egyéb műtárgyat a kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal Kulturális örökség védelméért felelős miniszter -
szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy műemléket érintő módon valósítják meg.
19. * 
20. *  Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: 2003. évi C. törvény) 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A megtagadása okai fennállnak-e. A 2003. évi C. törvény 94.§ (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető a távhő-, valamint villamosenergia-
infrastruktúrájának felhasználását megtagadja.
mérésügyi és műszaki biztonsági feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
21. *  A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A megtagadása okai fennállnak-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető a víziközmű infrastruktúrájának felhasználását megtagadja. Pest Vármegyei Kormányhivatal
22. A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A megtagadása okai fennállnak-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető az országos közút, helyi közút, valamint közforgalom elől el nem zárt magánút infrastruktúrájának felhasználását megtagadja. Közlekedésért felelős miniszter - -
23. A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A megtagadása okai fennállnak-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető a vasúti, Közlekedésért felelős miniszter - -
hajózási és reptéri infrastruktúrája felhasználását megtagadja.
24. *  A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A felhasználással keletkező költség, kár megalapozott-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén ha a hálózatüzemeltetőnek a víziközmű infrastruktúrája felhasználásával költsége, kára keletkezik. Pest Vármegyei Kormányhivatal
25. A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A felhasználással keletkező költség, kár megalapozott-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén ha a hálózat-üzemeltetőnek az országos közút, helyi közút, valamint közforgalom elől el nem zárt magánút infrastruktúrája felhasználásával költsége, kára keletkezik. Közlekedésért felelős miniszter - -
26. A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A felhasználással keletkező költség, kár megalapozott-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén ha a hálózatüzemeltetőnek a vasúti, hajózási és reptéri infrastruktúrája felhasználásával költsége, kára keletkezik. Közlekedésért felelős miniszter - -
27. A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A felhasználással keletkező költség megalapozott-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén ha a hálózat-üzemeltetőnek Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - -
a távhő-, valamint villamosenergia-
infrastruktúrája felhasználásával költsége, kára keletkezik.
28. *  A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A felhasználással keletkező kár megalapozott-e. A 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén ha a hálózat-üzemeltetőnek a távhő-, valamint villamosenergia-
infrastruktúrája felhasználásával költsége, kára keletkezik.
Területileg illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
29. *  A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. Annak vizsgálata, hogy a megtagadási ok megalapozott-e. Ha a hálózatüzemeltető a földgáz infrastruktúra tekintetében a 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúrája felhasználását megtagadja. Bányafelügyelet - -
30. *  A 2003. évi C. törvény 94. § (2f) bekezdése szerinti eljárás. A hálózatüzemeltetőnek a fizikai infrastruktúrája felhasználásával keletkező költsége, kára megalapozottságának vizsgálata. Ha a földgáz infrastruktúra tekintetében a 2003. évi C. törvény 94. § (2h) bekezdésének fennállása esetén a hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúrája felhasználása miatt a hálózatüzemeltetőnek költség, kára keletkezett. Bányafelügyelet - -
31. *  A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. A 2003. évi C. törvény 83/A. § (4) bekezdése szerinti megtagadási okok, a hálózat-üzemeltetőnél keletkező, az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottsága. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben; a víziközmű tekintetében. Pest Vármegyei Kormányhivatal
bekezdése szerinti eljárás. okok, a hálózatüzemeltetőnél keletkező, az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottsága. meghatározott esetben; a víziközmű tekintetében. védelmi Főigazgatóság
32. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. A 2003. évi C. törvény 83/A. § (4) bekezdése szerinti megtagadási okok, a hálózatüzemeltetőnél keletkező, az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottsága. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben; az országos közút, helyi közút, valamint a közforgalom elől el nem zárt magánút tekintetében. Közlekedésért felelős miniszter - -
33. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. A 2003. évi C. törvény 83/A. § (4) bekezdése szerinti megtagadási okok, a hálózatüzemeltetőnél keletkező, az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottsága. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben; a vasúti, hajózási és reptéri infrastruktúra tekintetében. Közlekedésért felelős miniszter - -
34. *  A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. A 2003. évi C. törvény 83/A. § (4) bekezdése szerinti megtagadási okok, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottsága. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben; a távhő-, valamint villamosenergia-
infrastruktúra tekintetében.
Mérésügyi és műszaki biztonsági feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal - -
35. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. Az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek megalapozottsága. A 2003. évi C. törvény 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben; a távhő-, valamint villamosenergia-
infrastruktúra tekintetében.
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - -
36. *  A 2003. évi C. törvény 83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárás. A 2003. évi C. törvény 83/A.
§ (4) bekezdése szerinti megtagadási okok, a hálózatüzemeltetőnél keletkező, az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségek, valamint az építési munkák összehangolása érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek megalapozottságának vizsgálata.
Ha a 2003. évi C. törvény
83/B. § (1) bekezdése szerinti eljárásában, a 83/B. § (5) bekezdésében meghatározott esetben, a 83/A. § (4) bekezdése szerinti megtagadási ok merül fel a földgáz infrastruktúra tekintetében.
Bányafelügyelet - -
37. *  Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. A polgári célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezés, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára. a) Antenna, antennatartó szerkezet építése, elhelyezése a repülőtér és a repülés biztonságát szolgáló jogszabályban meghatározott földi berendezésektől mért 5 kilométeren belüli kijelölésű, minden létesítmény létesítése esetén.
b) Ha a létesítmény helye bármely repülőtértől, leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli kijelölésű és 20 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén.
c) Egyéb esetben 60 méternél magasabb létesítmény létesítése esetén
Légiközlekedési hatóság
38. Elektronikus hírközlési építmények engedélyezési eljárása. Antenna, antennatartó szerkezet elhelyezése a repülőtér és a repülés biztonságát szolgáló jogszabályban meghatározott földi berendezések jogszabályban meghatározott biztonsági övezetén belül létesített minden építmény esetén, a repülőtér telekhatárától mért 15 kilométer távolságon belül 40 méternél, bárhol máshol a beépítésre szánt területen 100 méternél, beépítésre nem szánt területen 50 méternél Az állami célú repülésbiztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára. Katonai légügyi hatóság - -
magasabb építmény építése, az építmény magasságát (legnagyobb pontját) növelő bővítése, kizárólag helikopter-leszállóhellyel rendelkező repülőtér telkének szélétől mért 500 méteren belül 40 méternél magasabb építmény építése, az építmény magasságát (legnagyobb pontját) növelő bővítése.
39. *  Az online terrorista tartalom terjesztésével szembeni fellépést szolgáló eltávolítási végzés kibocsátására irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy az eltávolítási végzéssel érintett tartalom az online terrorista tartalom terjesztésével szembeni fellépésről szóló, 2021. április 29-i (EU) 2021/784 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti terrorista tartalomnak minősül-e. Az (EU) 2021/784 európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikke szerinti eltávolítási végzés kibocsátására irányuló eljárás, feltéve, hogy annak lefolytatása nem a Terrorelhárítási Központ jelzésén alapul. Terrorelhárítási Központ
40. *  Az online terrorista tartalom terjesztésével szembeni fellépést szolgáló, a határokon átnyúló eltávolítási végzés kibocsátására irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy a határokon átnyúló eltávolítási végzéssel érintett tartalom az online terrorista tartalom terjesztésével szembeni fellépésről szóló, 2021. április 29-i (EU) 2021/784 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti terrorista tartalomnak minősül-e. Az (EU) 2021/784 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikke szerinti, a határokon átnyúló eltávolítási végzés kibocsátására irányuló eljárás, feltéve, hogy annak lefolytatása nem a Terrorelhárítási Központ jelzésén alapul. Terrorelhárítási Központ

8. *  Kereskedelmi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. Budapest Főváros Kormányhivatalának a biztonsági papírok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmének engedélyezésére irányuló eljárása. A kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősítése esetén a biztonságos őrzés, tárolás feltételeinek való megfelelőség kérdése. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
3. * 
4. *  Üzlet működési engedélyének kiadása. A higiénés és egészségvédelmi, táplálkozás-egészségügyi és dietetikai, az ivóvíz minőségi, a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés. Minden esetben. A Magyar Honvédség létesítményeinek területén kívül működtetni kívánt üzlet működésének engedélyezés e esetén a fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörébe n eljáró járási hivatala
5. Üzlet működési engedélyének kiadása. A higiénés és egészségvédelmi, táplálkozás-egészségügyi és dietetikai, az ivóvíz minőségi, a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés. Minden esetben. A magyar Honvédség létesítményeinek területén működtetni kívánt üzlet működésének engedélyezés e esetén a honvédelemé rt felelős miniszter
6. *  Üzlet működési engedélyének kiadása. Az állatgyógyászati készítmények és azok hatóanyagának, valamint a növényvédő szerek és hatóanyagaik forgalmazására vonatkozó követelményeknek való megfelelés. Állatgyógyász ati készítményt, annak hatóanyagát, növényvédő szert vagy annak hatóanyagát forgalmazó üzlet esetében. Állatgyógyászati készítmény nagykereskedelme, valamint állatgyógyászati készítmény hatóanyagainak forgalmazása vonatkozásában az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészség ügyi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal
7. *  Üzlet működési engedélyének kiadása. Az állatgyógyászati készítmények és azok hatóanyagának, valamint a növényvédő szerek és hatóanyagaik forgalmazására vonatkozó követelményeknek való megfelelés. Állatgyógyászati készítményt, annak hatóanyagát, növényvédő szert vagy annak hatóanyagát forgalmazó üzlet esetében. Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme esetén a vármegyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatala, növényvédő szer és hatóanyagai forgalmazása esetén a növény- és talajvédelmi feladatkörébe n eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
8. *  Üzlet működési engedélyének kiadása. Annak vizsgálata, hogy a hulladékgyűjtés és – tárolás eszközei, valamint a hulladékkezelés módja megfelel-e a hulladékgazdálkodási követelményeknek, okoz-e a hulladékkezelés környezetterhelést, biztosított-e az üzlet hulladékszállítási szempontból történő megközelíthetősége. Nem veszélyes hulladék forgalmazása esetén, ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély nem szükséges. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
9. *  Üzlet működési engedélyének kiadása. Tűzvédelmi szakkérdés. Az üzletben az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó vegyi árut és anyagot, pirotechnikai terméket, tüzelő- és az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint mérsékelten tűzveszélyes osztályba tartozó építőanyagot, járművet vagy üzemanyagot forgalmaznak. Az ingatlan-nyilvántartás szerint a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében álló földrészleten működtetni kívánt üzlet esetében a honvédelemért felelős miniszter
10. Üzlet működési engedélyének kiadása. A honvédelmi ágazati munkavédelmi és munkabiztonsági követelményeknek való megfelelés. Az üzletet honvédelmi és katonai célú ingatlanon kívánják működtetni. Honvédelemért felelős miniszter
11. Üzlet működési engedélyének kiadása. Az általános és sajátos építésügyi követelményeknek való megfelelés. Az üzletet honvédelmi és katonai célú ingatlanon kívánják működtetni. Honvédelemért felelős miniszter
12. *  Vásár vagy piac engedélyezésére irányuló eljárás. Közegészségügyi követelményeknek való megfelelés. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal
13. *  Vásár vagy piac engedélyezésére irányuló eljárás. Élelmiszer vagy állat vásári értékesítése esetén az élelmiszer-higiénia és állategészségügyi követelményeknek való megfelelés. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészség ügyi feladatkörben eljáró járási hivatal; növény- és talajvédelmi, feladatkörben eljáró vármegyei kormányhivatal
14. Az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről A kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősíthetősége, vagyis Biztonsági papírok országhatárt, illetve vámhatárt Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
szóló 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet] szerinti, biztonsági papír behozatalának, kivitelének, reexportjának engedélyezésére vonatkozó eljárás. a vizsgált papírmintának a biztonsági papír jogszabályban meghatározott feltételrendszerének való megfelelősége és a kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősítése esetén a vizsgált papírminta és bármely forgalomban lévő magyar bankjegy, biztonsági okmány vagy értékpapír közötti azonosság megállapítása. átlépő kereskedelmének engedélyezésé re irányuló eljárásban minden esetben.
15. Az 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet szerinti, biztonsági papír behozatalának, kivitelének, reexportjának engedélyezésére vonatkozó eljárás. A kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősítése esetén a biztonságos őrzés, tárolás feltételeinek való megfelelőség megállapítása. Biztonsági papírok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmének engedélyezésé re irányuló eljárásban minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
16. A kábítószer-prekurzorokról szóló, 2004. február 11-i 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdésében, illetve a kábítószer-
prekurzoroknak a Közösség és harmadik országok közötti kereskedelme nyomon követésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2004. december 22-i 111/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 111/2005/EK tanácsi rendelet) 6. cikk (1) bekezdésében hivatkozott jegyzékekben szereplő anyagok
(kábítószer-prekurzor) birtoklására, forgalomba hozatalára, behozatalára, kivitelére, kereskedelmi közvetítésével kapcsolatos tevékenységre vonatkozó engedély kiadására irányuló eljárás.
A kábítószer-prekurzorok eltérítésének megakadályozását szolgáló tárolási feltételek és a nyilvántartási dokumentációk előírása, illetve ezen feltételek vizsgálata. A kábítószer-prekurzor birtoklása, forgalomba hozatala, illetve azok behozatala, kivitele vagy kereskedelmi közvetítésével kapcsolatos tevékenység engedélyezésé re irányuló eljárásban minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
17. A 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (2) bekezdésében, illetve a 111/2005/EK tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdésében hivatkozott jegyzékekben szereplő anyagok
(kábítószer-prekurzor) behozatalára, kivitelére vonatkozó, a 111/2005/EK tanácsi rendelet 12. és 20. cikke szerinti eljárás.
Annak megállapítása, hogy a kérelemben feltüntetett határátkelőhelyen a kérelem szerinti termékek forgalma engedélyezhető-e a vámeljárásra vonatkozó követelmények alapján. A kábítószer-prekurzor behozatala és kivitele engedélyezésé re irányuló eljárásban minden esetben. Nemzeti Adó- és Vámhivatal
18. Az 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet szerinti, közbiztonságra különösen veszélyes eszközök behozatalának engedélyezésére vonatkozó eljárás. A kérelemben megjelölt, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, annak behozatali céljára figyelemmel közbiztonsági kockázatot jelent-e. A közbiztonságra különösen veszélyes eszközök behozatalának engedélyezésé re irányuló eljárásban minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitánysá g
19. *  Üzletek működési engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén. Tűzvédelmi előírások érvényesülése. Olyan üzlet esetében, amelyben az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó vegyi árut és anyagot, pirotechnikai terméket, tüzelő- és az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint mérsékelten tűzveszélyes osztályba tartozó építőanyagot, járművet vagy üzemanyagot forgalmaznak, a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében álló földrészleten működtetni kívánt üzlet kivételével. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
20. Magyar Honvédség létesítményeinek területén működtetni kívánt üzlet működésének engedélyezése esetében. Higiénés és egészségvédelmi, táplálkozás-egészségügyi és dietetikai, az ivóvíz minőségi, a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítése. A kizárólag kereskedelmi üzletben forgalmazható termékekre, valamint az ilyen termékeket forgalmazó üzletek működési engedélyezése. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
21. A 10 fő feletti befogadó képességű szálláshely engedélyezése esetében, ha a honvédelmi és katonai célú ingatlanon kívánják működtetni. Honvédelmi ágazati tűzvédelmi követelményeknek való megfelelés. A szálláshely-szolgáltatási tevékenyég engedélyeztetése. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
22. Honvédelmi és katonai célú ingatlanon működtetni kívánt szálláshely engedélyezése esetében arra az építményre vonatkozóan, amelyben a szálláshelyet működtetni kívánják és ugyanarra a rendeltetésre vonatkozóan a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül használatbavételi engedélyt vagy fennmaradási engedélyt nem adtak ki az általános építésügyi követelményeknek való megfelelés kérdésében. Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. A szálláshely-szolgáltatási tevékenyég engedélyeztetése. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
23. A hatósági eljárás honvédelmi és katonai célú ingatlanon működtetni kívánt szálláshely működési engedélyezési eljárásra irányul. Honvédelmi ágazati munkavédelmi követelményeknek való megfelelés. A szálláshely-szolgáltatási tevékenység engedélyeztetése. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
24. A hatósági eljárás honvédelmi és katonai célú ingatlanon működtetni kívánt szálláshely működési engedélyezésére irányul. A higiénés és egészségvédelmi, táplálkozás-egészségügyi és dietetikai, az ivóvíz minőségi – ide nem értve, ha a szálláshelyen élelmiszert, élelmiszer-
nyersanyagot állítanak elő, használnak fel, hoznak forgalomba – a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítése.
A szálláshely-szolgáltatási tevékenység engedélyeztetése. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
25. *  Nukleáris kettős felhasználású termékek egyedi export-engedélyezésére, import-igazolására, valamint transzferjére irányuló eljárás Annak elbírálása, hogy teljesülnek-e a Nukleáris Szállítók Csoportja által megfogalmazott követelmények, valamint teljesülnek-e a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség teljes körű biztosítéki ellenőrzésére vonatkozó követelményei és a fizikai védelemre vonatkozó ajánlásai. Minden esetben Országos Atomenergia Hivatal 21 nap

9. Környezet- és természetvédelmi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2-3. * 
4. *  Környezeti hatásvizsgálati eljárás. A természeti katasztrófáknak való kitettség tekintetében annak elbírálása, hogy a kérelem megfelelően tartalmazza-e a telepítési hely környezetében feltárt kockázatokat és azok várható hatásait. Minden esetben. Hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve polgári védelem tekintetében Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelem tekintetében
5. Előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati eljárás. Az atomenergia biztonságos alkalmazásával, a nukleáris baleset-elhárítással kapcsolatos kérdésben. Ha a tevékenység következtében olyan környezet-veszélyeztetés fordulhat elő, amely elleni védelmet jogszabály feladat- és hatáskörébe utalja. Országos Atomenergia Hivatal
6. Egységes környezet használati engedélyezési eljárás. Az egységes környezethasználati engedély megszerzésére irányuló eljárás nukleáris anyagot érint. Ha a tevékenység következtében olyan környezet-veszélyeztetés fordulhat elő, amely elleni védelmet jogszabály feladat- és hatáskörébe utalja. Országos Atomenergia Hivatal
7-15. * 
16. A helyhez kötött 50 MWth és annál nagyobb teljes névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezéshez kapcsolt kibocsátáscsökkentő berendezés meghibásodása esetén a tüzelőberendezés tovább-működtetésének engedélyezésére irányuló eljárás. Az energiaellátás fenntartása, beleértve a hőszolgáltatást is, a tüzelőberendezés működése nélkül, más módon biztosítható-e. Minden esetben. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
17. * 
18. *  Állatkert létesítésének, működésének engedélyezésére irányuló eljárásban. Településtervnek való megfelelés kérdésében. Minden esetben. Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző
19. A különösen és közepesen veszélyes állat tartására, szaporítására, elidegenítésére, megvételére, illetve bemutatására irányuló engedélyezési eljárásban. Az állattartás helyi szabályainak való megfelelés kérdésében. Minden esetben. Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző
20–21. * 
22. *  Előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati, egységes környezethasználati engedélyezési eljárás, összevont eljárás, valamint felülvizsgálati eljárás. Hulladékgazdálkodási előírásoknak való megfelelőség.
A hulladékképződés megelőzését szolgáló intézkedések, valamint a hulladékkezelésre vonatkozó jogszabályi követelmények teljesítése.
A képződő hulladék elhelyezésére, előkezelésére, a kezelés megfelelőségére, hasznosítására, ártalmatlanítására vonatkozó hulladékgazdálkodási előírások vizsgálata. Szükséges-e hulladékkezelő létesítmény létesítése, merülnek-e fel a technológiából eredő környezetterhelési és a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok.
Az építési vagy bontási tevékenység során az építési-bontási hulladékok kezelése, valamint a bezárt hulladéklerakók rekultivációjánál szükséges intézkedések bemutatása.
Minden esetben. Hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal

10. Közlekedési ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. Útügyi hatósági eljárás. Építési engedélyezési eljárás (építés, építési engedélytől való eltérési engedély, hatályhosszabbítás) Az adott útszakasz tervezett közúti jelzései és forgalomtechnikai elemei az adott hely ismeretében közlekedésbiztonsági szempontból megfelelőek-e. A transzeurópai közúthálózatnak Magyarország területén lévő alagútjaival kapcsolatos, az alagút kiviteli tervének jóváhagyása, az alagút működési engedélyének kiadása, a működési engedélytől történő eltérések engedélyezése, a működési engedélynek – a biztonsági minimum-követelmények sérelme esetén történő – korlátozása, felfüggesztése, a biztonsági minimum-
követelményektől való eltérések engedélyezése iránti, valamint azoknak a feltételeknek a meghatározására irányuló útügyi hatósági eljárás, amelyek teljesülése esetén az alagútban a rendeltetésszerű üzem helyreállítható, illetve az alagút a közforgalom számára újra megnyitható.
Országos Rendőr-
főkapitányság
3-6. * 
7. * 
8. * 
9. *  A közutak, a közforgalom elől el nem zárt magánutak, a kerékpárutak, a gyalogutak, a gyalog- és kerékpárutak, a járdák, valamint ezek műtárgyai és tartozékai építésének, forgalomba helyezésének, munkaközi forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezésére, építésének elvi engedélyezésére, forgalomba helyezésének ideiglenes engedélyezésére, a közlekedési hatósági engedélyek időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló, továbbá – ha a kérelem a szakhatóság korábbi állásfoglalásában foglalt feltételeket érinti – az építési engedélyben foglaltaktól való eltérés engedélyezésére irányuló útügyi hatósági eljárás. Közúti jelzések, forgalomtechnikai elemek és elhelyezésük közlekedésbiztonsági szempontból való megfelelőségének vizsgálata. Gyorsforgalmi utak esetében. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
10. * 
11. A radioaktív anyag közúti fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása engedélyezésére irányuló eljárás. A radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
12. *  A közutak, a közforgalom elől el nem zárt magánutak, a kerékpárutak, a gyalogutak, a gyalog- és kerékpárutak, a járdák, valamint ezek műtárgyai és tartozékai építésének, forgalomba helyezésének, munkaközi forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezésére, építésének elvi engedélyezésére, forgalomba helyezésének ideiglenes engedélyezésére, a közlekedési hatósági engedélyek időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló, továbbá – ha a kérelem a szakhatóság korábbi állásfoglalásában foglalt feltételeket érinti – az építési engedélyben foglaltaktól való eltérés engedélyezésére irányuló útügyi hatósági eljárás. Közúti jelzések, forgalomtechnikai elemek és elhelyezésük közlekedésbiztonsági szempontból való megfelelőségének vizsgálata. Gyorsforgalmi útnak nem minősülő országos közutak esetében. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
13. *  A közutak, a közforgalom elől el nem zárt magánutak, a kerékpárutak, a gyalogutak, a gyalog- és kerékpárutak, a járdák, valamint ezek műtárgyai és tartozékai építésének, forgalomba helyezésének, munkaközi forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezésére, építésének elvi engedélyezésére, forgalomba helyezésének ideiglenes engedélyezésére, a közlekedési hatósági engedélyek időbeli hatályának meghosszabbítására irányuló, továbbá – ha a kérelem a szakhatóság korábbi állásfoglalásában foglalt feltételeket érinti – az építési engedélyben foglaltaktól való eltérés engedélyezésére irányuló útügyi hatósági eljárás. Közúti jelzések, forgalomtechnikai elemek és elhelyezésük közlekedésbiztonsági szempontból való megfelelőségének vizsgálata. Helyi közutak, közforgalom elől el nem zárt magánutak esetében. Városi (kerületi) rendőrkapitányság
14. *  Útépítés engedélyezése. Annak elbírálása, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Az eljárás honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett utak építésének engedélyezésére irányul. Honvédelemért felelős miniszter 15 nap
15-20. * 
21. *  Útépítés engedélyezése. Annak elbírálása, hogy a létesítmény a kérelemben foglaltak szerinti vagy további feltételek melletti megvalósítása esetén az államhatár rendje biztosított-e, a határrendsértések és határesemények megelőzhetők-e. Az államhatártól számított 100 méteren belül épülő létesítmény esetén. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
22. Útépítés engedélyezése. A vasúti pálya területének igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli útügyi építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha az építtető a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedésért felelős miniszter
23. *  Útépítés engedélyezése. Az építmény elhelyezése megfelel-e a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak. Minden esetben, kivéve a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (a továbbiakban: 2023. évi C. törvény) 195. § (13) bekezdése szerint megindított eljárás esetében. Az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat főjegyzője
24. Útépítés engedélyezése. Annak elbírálása, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló létesítmény esetén. Települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző 21 nap
25. *  A közúti alagutaknak a 178/2017. (VII. 5.) Korm. rendelettel kihirdetett, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „B” Mellékletének 9. rész 9.1 fejezet szerinti jármű-jóváhagyási eljárás. A járműre szerelt felépítmény műszaki biztonsági szempontú megfelelőségének a megállapítása. Minden esetben. Műszaki biztonsági feladatkörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
26. * 
27. A radioaktív anyag közúti fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása engedélyezésére irányuló eljárás. A radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben Országos Rendőr-
főkapitányság
28. A transzeurópai közúthálózatnak Magyarország területén lévő alagútjaival kapcsolatos, az alagút kiviteli tervének jóváhagyása, az alagút működési engedélyének kiadása, a működési engedélytől történő eltérések engedélyezése, a működési engedélynek – a biztonsági minimumkövetelménye k sérelme esetén történő – korlátozása, felfüggesztése, a biztonsági minimumkövetelménye ktől való eltérések engedélyezése iránti, valamint azoknak a feltételeknek a meghatározására irányuló eljárásban, amelyek teljesülése esetén az alagútban a rendeltetésszerű üzem helyreállítható, illetve az alagút a közforgalom számára újra megnyitható. Az adott útszakasz tervezett közúti jelzései és forgalomtechnikai elemei az adott hely ismeretében közlekedésbiztonsági szempontból megfelelőek-e. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
29. *  Repülőtérré minősítésre irányuló hatósági eljárás. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
30. * 
31. *  Repülőtérré minősítésre irányuló hatósági eljárás. Termőföldön megvalósuló tevékenység esetén, – a termőföld minőségi védelme kérdésében – polgári repülőtér elvi létesítésének és használatbavételének engedélyezése, illetve a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények megszüntetésének engedélyezése kivételével. Minden esetben. Talajvédelmi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal
32. *  Repülőtérré minősítésre irányuló hatósági eljárás. Az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások, valamint a repülőtér környezetében a légiközlekedésből adódó zaj és rezgés okozta, egészségre gyakorolt hatások vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésben. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatala
33. Repülőtérré minősítésre irányuló hatósági eljárás. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül – az V. osztályú repülőtér kivételével – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek, a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, valamint hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e. Minden esetben. A területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság 21 nap
34. *  A légi közlekedési hatóságnak a repülőtér légi közlekedés védelme szempontjából kis repülőtérré minősítése iránti eljárása. A repülőtér megfelel-e a fegyveres biztonsági őrség működtetéséhez szükséges feltételeknek, valamint teljesülnek-e a 300/2008/EK rendeletben foglalt alapkövetelmények Minden esetben Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Országos Rendőr-
főkapitányság
21 nap
35. *  A légi közlekedési hatóságnak a repülőtér légi közlekedés védelme szempontjából kis repülőtérré minősítése iránti eljárása. Hatáskörébe tartozó feladatrendszer alapján végrehajtott védelmi kockázat felmérése céljából. Minden esetben Alkotmány-védelmi Hivatal 21 nap
36. * 
37. * 
38. * 
39. * 
40. *  A légi közlekedési hatóságnak a légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásában. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Az államhatártól számított 100 méteren belül telepített légiforgalmi berendezések esetén. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
Országos Rendőr-
főkapitányság
41. A légi közlekedési hatóságnak a radioaktív anyag belföldi légi fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása, valamint földi kiszolgálásának engedélyezésére irányuló eljárása. A radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
42. * 
43. A légi közlekedési hatóságnak a nemzeti légiközlekedés védelmi minőségbiztosítási ellenőrök kijelölésére irányuló eljárása. A nemzeti légiközlekedés védelmi minőségbiztosítási ellenőrként kijelölni tervezett személy beosztás betöltése során hordozott lehetséges biztonsági kockázati szintjének vizsgálata. Minden esetben. Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ
44. *  A légi közlekedési hatóságnak a repülőtéri védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőség- biztosítási program és védelmi képzési terv jóváhagyására irányuló eljárása. A repülőtéri védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőségbiztosítási program és védelmi képzési terv a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos követelményeknek megfelel-e. Minden esetben A repülőtér fekvése szerinti illetékes rendőr-főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Országos Rendőr-
főkapitányság
30 nap
44A. *  A légi közlekedési hatóságnak a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek által készített védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőség- biztosítási program és védelmi képzési terv jóváhagyására irányuló eljárása. A légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek által készített védelmi program, az ahhoz kapcsolódó belső védelmi minőségbiztosítási program és védelmi képzési terv a kibervédelemmel kapcsolatos követelményeknek megfelel-e a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek által készített védelmi programban a kibervédelmi intézkedések módosítása esetében Nemzet-biztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet 45 nap
45. *  A légi közlekedési hatóságnak a légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek üzembe helyezésének és működtetésének jóváhagyására irányuló eljárása. A légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek megfelelősége. Minden esetben Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Országos Rendőr-
főkapitányság
21 nap
46. *  A légi közlekedési hatóságnak a légiközlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek üzembe helyezésének és működtetésének jóváhagyására irányuló eljárása. A lehetséges biztonsági kockázati szintjének kérdésében. Minden esetben. Alkotmányvédelmi Hivatal 21 nap
47. *  A légi közlekedési hatóságnak a repülőtér kényszerhelyzeti tervének jóváhagyására irányuló eljárása. A repülőtér kényszerhelyzeti terve a jogellenes cselekmények megelőzésével és felszámolásával kapcsolatos követelményeknek megfelel-e. Minden esetben. A repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-
főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
Országos Rendőr-
főkapitányság
48. A légi közlekedési hatóságnak a radioaktív anyag belföldi légi fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása, valamint földi kiszolgálásának engedélyezésére irányuló eljárása. A radioaktív anyag munkavállalókra és lakosságra gyakorolt hatása. Minden esetben. Országos Atomenergia Hivatal
49. *  A légi közlekedési hatóságnak a repülőtér kényszerhelyzeti tervének jóváhagyására irányuló eljárása. A repülőtér kényszerhelyzeti tervében foglaltak alkalmasak-e a tűz terjedésének megakadályozására, a tűzoltói beavatkozás résztvevőinek védelmére, és tartalmazza-e a tűzoltó egységek beavatkozását biztosító követelményeket. Ha a repülőtéren a jogszabályban meghatározott létesítményi tűzoltóság alkalmazása került előírásra. Budapest Főváros Kormányhivatala
52. * 
53. * 
54. A légi közlekedési hatóságnak a a 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet melléklet 4.4.2. pontja alapján a légijármű fedélzetére tiltott eszközök felvitelére irányuló engedélyezési eljárás. Az engedélyben foglaltak jelentenek-e kockázatot a légiközlekedés védelme szempontjából. Minden esetben. Az Alkotmányvédelmi Hivatal, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és a Terrorelhárítási Központ
55. * 
56. A légi közlekedési hatóságnak légiforgalmi irányító szolgálat védelmi tervének jóváhagyására irányuló elsőfokú eljárása. A védelmi terv a terrorizmus elleni védekezés és a nemzetbiztonsági szempontoknak megfelel-e. Minden esetben. Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ
57. * 
58. * 
59. * 
60. * 
61. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének, megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
62. *  Leszállóhely létesítésére irányuló engedélyezési eljárás. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
63. *  A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásai. A légiforgalmi berendezések létesítésére vonatkozó tűzvédelmi előírások érvényesítése. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
64. * 
65. * 
66. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének, megszüntetésének, valamint
a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó
általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Abban a kérdésben, hogy a repülőtér megfelel-e a fegyveres biztonsági őrség működtetéséhez, nemzetközi repülőtér esetében a határellenőrzéshez szükséges feltételeknek, továbbá teljesülnek-e a repülőtérre vonatkozó biztonsági alapkövetelmények. Minden esetben. A repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-
főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
Országos Rendőr-
főkapitányság
67. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés érdekében. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
68. * 
69. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére;
a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet
hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
A termőföld minőségi védelme kérdésében
– a polgári repülőtér elvi létesítésének és használatbavételének engedélyezése,
illetve a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények megszüntetésének engedélyezése kivételével.
Termőföldön megvalósuló tevékenység esetén. A talajvédelmi igazgatási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
70. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint
a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások, valamint a repülőtér környezetében a légiközlekedésből adódó zaj és rezgés okozta, egészségre gyakorolt hatások vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésben. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
71. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére;
a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet
hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek, a környezeti zaj és rezgés elleni
védelemre vonatkozó szabályoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, valamint hogy a tevékenység következtében jelentős
környezeti hatások feltételezhetők-e.
Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
72. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint
a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
A nemzetközi forgalom számára tervezett repülőtér esetében, annak elbírálása kérdésében, hogy biztosítottak-e a vámeljárás feltételei. Minden esetben. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás
73. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint
a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Annak elbírálása, hogy a tervezett tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek – a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – megfelel-e, amennyiben a repülőtér létesítése, valamint fejlesztése esetén a futópályák számának növelésére, műszaki jellemzőinek megváltoztatására, füves repülőtéren szilárd burkolatú futópálya kiépítésére, a meglévő futópálya hosszának hosszabbítására, gurulóút hálózat bővítésére, továbbá a több megvalósulási szakaszra bontott építkezés esetében, a további szakaszokban megépítendő építmény építésére irányuló tevékenység nyilvántartott régészeti lelőhelyen vagy régészeti védőövezet területén valósul meg. Minden esetben. A kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
74. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére; a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint
a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek – a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – megfelel-e, ha a tevékenység műemléki területen vagy műemléket érintően valósul meg. Minden esetben. A kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
75. * 
76. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére;
a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet
hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
A tevékenység a felszín alatti vizek védelmére, valamint az ivóvízbázisok védelmére vonatkozó szabályoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi, vízügyi hatóság
77. *  A vízi repülőtér, állami repülések céljára szolgáló repülőtér és közös felhasználású repülőtér kivételével repülőtér üzemeltetésének engedélyezésére irányuló eljárás. Ha az üzemeltetéshez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, annak elbírálása kérdésében, hogy szükséges-e zajgátló intézkedések előírása, továbbá az üzemeltetés a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek. Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
78. * 
79. *  A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban. A légiforgalmi berendezések létesítésére vonatkozó tűzvédelmi előírások érvényesítése. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
80. *  A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Az államhatártól számított 100 méteren belül telepített légiforgalmi berendezések esetén. A vármegyei, fővárosi rendőr-
főkapitányság
Országos Rendőr-
főkapitányság
81. *  A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban. Annak elbírálása, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a légiforgalmi berendezés védett természeti területen, Natura 2000 területen történik vagy ezekre közvetlen hatással van, valamint a légiforgalmi berendezés telepítéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
82. * 
83. *  A légiforgalmi berendezések engedélyezési eljárásaiban. A berendezés sugár-egészségügyi hatásai, kockázatai. A berendezés típuscseréje, valamint a repülőtér területén történő légiforgalmi berendezés telepítése kivételével a nem ionizáló sugárzó berendezést szolgáló építmény hatósági engedélyezése esetén. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
84. *  A repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésével kapcsolatos eljárás. Az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésével, valamint a repülőtér környezetében a légi közlekedésből adódó zaj és rezgés okozta egészségre gyakorolt hatások vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésekben, valamint kórházra vagy jelentős gyógyüdülőhelyre való tekintettel az E-jelű zajgátló övezet kijelölése szükségességének elbírálása kérdésében. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
85. *  A repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésével kapcsolatos eljárás. Annak vizsgálata, hogy a zajmonitoring rendszer kiépítése a környezeti zaj mérésére indokolt-e, hogy a tervezett zajcsökkentési intézkedések milyen feltételek mellett segítik elő a környezet zajvédelmi állapotának javítását, valamint, országos jelentőségű védett természeti területek és Natura 2000 területek érintettsége esetén, annak elbírálása kérdésében, hogy a zajgátló védőövezet kijelölése a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
86. A radioaktív anyag belföldi légi fuvarozási tevékenység keretében történő továbbítása, valamint földi kiszolgálásának engedélyezésére irányuló eljárás. A radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
87. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtérre, leszállóhelyre vonatkozó hatósági engedélyezési eljárás. Annak kérdésében, hogy a tervezett tevékenység a honvédelmi célú légiközlekedés biztonságát, így különösen a honvédelemért felelős miniszter által létrehozott légi kutató-
mentő szolgálat hatáskörébe tartozó feladatok ellátását, Magyarország légterének védelmét ellátó szolgálatok tevékenységét vagy a Magyar Honvédség, illetve a szövetséges fegyveres erők feladatainak ellátását akadályozza-e.
Minden esetben. A katonai légügyi hatóság
88. *  A leszállóhely létesítésére irányuló engedélyezési eljárás. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés kérdésében. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
89. *  A leszállóhely létesítésére irányuló engedélyezési eljárás. Annak elbírálása, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek, a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében vármegyei kormányhivatal 21 nap
90. *  Környezetvédelmi szempontból korlátozott légtér hajtóművel felszerelt légijárművel, valamint hőlégballonnal történő igénybevételének előzetes hatósági engedélyezési eljárás. a) térképezés céljából történő repülés,
b) mérőkamerás légi fényképezés vagy egyéb, távérzékelési célú repülés,
c) egyéb képrögzítés, illetve felvételkészítés céljából történő repülés,
d) szúnyogirtás, mező- és erdőgazdasági légi munkavégzés céljából végzett repülés,
e) polgári célú légi felderítés és megfigyelés (például vezetékellenőrzés, vadszámlálás) céljából végzett repülés,
f) egyéb, közérdekű célból történő repülés esetén – a (2) bekezdésben meghatározott szakkérdésben –
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szakhatóság állásfoglalásában
a) értékeli az engedélyezés tárgyát képező tevékenységnek a védett és a fokozottan védett, valamint a közösségi jelentőségű madárfajok egyedeire, populációira, élő-, táplálkozó- és szaporodóhelyeire gyakorolt várható hatását, és
b) a természeti értékek veszélyeztetésének elkerülése, valamint a veszélyeztetés mértékének csökkentése érdekében – a repülési szabályok figyelembevételével – a repülési útvonalra, a repülési magasságra, illetve a repülés időtartamára vonatkozóan feltételeket határozhat meg.
Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
91. *  Légijármű rendszeres használatára nem nyilvános fel- és leszállóhely létesítésének engedélyezésére irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy a tevékenység a környezeti zaj és rezgés elleni védelemre vonatkozó szabályoknak megfelel-e. Minden esetben. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
92. *  A polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendelet alapján standard védelmi háttérellenőrzésre irányuló eljárás. Az elmúlt 5 évben előfordult tartózkodási helyek szerinti valamennyi államban bűnügyi nyilvántartás ellenőrzésének tekintetében. Minden esetben. Vármegyei rendőr-
főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
30 nap
93. *  A polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendelet alapján fokozott védelmi háttérellenőrzésre irányuló eljárás. A hírszerzési információk és az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére álló minden egyéb releváns információ, amely e hatóságok megítélése szerint szükséges lehet annak megállapításához, hogy egy adott személy alkalmas-e olyan beosztásban dolgozni, amelynek előfeltétele a fokozott védelmi háttérellenőrzés elvégzésének tekintetében. Minden esetben. Vármegyei rendőr-
főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ
30 nap
94. * 
95. * 
96. *  A robbanóanyag-kereső kutya és vezetője jóváhagyására irányuló eljárás. A légi közlekedés védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek megfelelőségének kérdése. Minden esetben Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Országos Rendőr-
főkapitányság
21 nap
97. * 
98. *  A repülőtér kényszerhelyzeti tervének jóváhagyására irányuló eljárás. A repülőtér kényszerhelyzeti tervében foglaltak alkalmasak-e a tűz terjedésének megakadályozására, a tűzoltói beavatkozás résztvevőinek védelmére, és tartalmazza-e a tűzoltó egységek beavatkozását biztosító követelményeket. A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjában meghatározott repülőtér esetében. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
99. *  A 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet Melléklet 1.6.2. pontjával összhangban a szigorított védelmi területre történő belépés során egyes személyek, vagy csoportok részére a tiltott tárgyak bevitelének tilalma alóli felmentés megadására irányuló eljárás. Abban az esetben, ha a bevinni szándékozott tiltott tárgy a 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet Melléklet 1-A. Függelékébe tartozik: a tiltott tárgyak bevitele és biztonságos őrzése, tárolása feltételeinek való megfelelés, valamint annak elbírálása kérdésében, hogy a tiltott tárgy, annak beviteli céljára figyelemmel, kockázatot jelent-e a légiközlekedés biztonságára vagy a közbiztonságra Minden esetben A repülőtér fekvése szerint illetékes rendőr-főkapitányság, Budapesten és Pest vármegyében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság 35 nap
100. *  A 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet Melléklet 1.6.2. pontjával összhangban a szigorított védelmi területre történő belépés során egyes személyek, vagy csoportok részére a tiltott tárgyak bevitelének tilalma alóli felmentés megadására irányuló eljárás. Abban az esetben, ha a bevinni szándékozott tiltott tárgy a 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet Melléklet 1-A. Függelékébe tartozik: a tiltott tárgyak bevitele és biztonságos őrzése, tárolása, felhasználása kérdésében, valamint terrorveszély kérdésében. Minden esetben Terrorelhárítási Központ 35 nap
101. *  Meghatalmazott ügynök, az ismert szállító és a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítója minősítése tárgyában indult eljárás. A védelmi ellenőrzések végrehajtása szakkérdésben. Minden esetben Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Országos Rendőr-
főkapitányság
45 nap
102. *  Meghatalmazott ügynök, az ismert szállító és a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítója minősítése tárgyában indult eljárás. Abban a szakkérdésben, hogy az engedélyben foglaltak jelentenek-e kockázatot a légiközlekedés védelme szempontjából. Minden esetben Az Alkotmányvédelmi Hivatal, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és a Terrorelhárítási Központ 45 nap
103-
110. * 
111. Közös felhasználású repülőtér repülőtérrendjének jóváhagyására irányuló eljárás. A repülőtér polgári célú felhasználása tekintetében. Minden esetben. A légiközlekedési hatóság
112. Közös felhasználású repülőtér üzembentartási engedélyezésére irányuló eljárás. A repülőtér polgári célú felhasználása tekintetében. Minden esetben. A légiközlekedési hatóság
113. * 
114. * 
115. *  A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 37. § (1) bekezdés a) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pont ba), bd) és be) alpontjában meghatározott repülőtér létesítésének engedélyezésére, fejlesztésének engedélyezésére;
a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszűnésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás.
Az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások, valamint a repülőtér környezetében a légiközlekedésből adódó zaj és rezgés okozta, egészségre gyakorolt hatások vizsgálata. A polgári repülőtér létesítése, használatbavétele, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítése és megszüntetése, a hozzá tartozó általános építmények építési engedélyezésére, használatbavételi engedélyezésére, fennmaradási engedélyezésére és bontására irányuló hatósági eljárás. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
116. *  A repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésével kapcsolatos eljárás. Az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésével, valamint a repülőtér környezetében a légi közlekedésből adódó zaj és rezgés okozta egészségre gyakorolt hatások vizsgálata. A repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölése. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
117. A vasúti közlekedési hatóságnak a vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárása. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek, valamint a közlekedésbiztonsági követelmények megállapítása. Minden esetben. - Országos Rendőr-
főkapitányság
118. *  A vasúti közlekedési hatóságnak a vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárása. A katasztrófa- és tűzvédelemmel összefüggő létesítési és használati szabályoknak való megfelelés. Ha az eljárás vasúti alagutat érint. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
119. *  A felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárás. Az épület, építmény kialakítására vonatkozó tűzvédelmi előírások betartatása, az épület kiüríthetősége és a létesítményben tartózkodó személyek menekíthetősége. A következő esetekben:
a) vasúti állomások, vasúti üzemi létesítmények, valamint
a területükön lévő felvonók esetén;
b) kiürítésre, menekítésre figyelembe vett mozgólépcsők és mozgójárdák esetén.
A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
120. *  A vasúti építmény engedélyezésére
irányuló eljárás.
Az államhatár rendje, a határrendsértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek, valamint a közlekedésbiztonsági követelmények megállapítása kérdésében. Minden esetben. A vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság Országos Rendőr-
főkapitányság
121. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. A Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárásban, ha az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett vasúti építményre vonatkozik. Honvédelemért felelős miniszter 15 nap
122. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. Az ezen építményekkel, berendezésekkel összefüggő műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés kérdésében. Ha az építési tevékenység jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó veszélyes folyadék és olvadék vasúti töltő-lefejtő berendezést érint. Műszaki biztonsági feladatkörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
123. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. Az építmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő tevékenység engedélyezésére irányul. A kulturális örökségvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
124. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. Az építmény vagy az építési tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, továbbá hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e. Ha az építmény külterületen, továbbá belterületen egyedi tájértéken, természeti területen, országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen vagy barlang védőövezetén valósul meg, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el, vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
125. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. A tevékenység a természet védelmére vonatkozó helyi önkormányzati rendeletben meghatározott követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló vasúti építmény esetén. A települési önkormányzat jegyzője; a fővárosban a főjegyző Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
126. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. A tevékenység az erdő védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Erdőben, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló – normál és keskeny nyomtávú – vasúti pályaépítmény esetén. Az erdészeti hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
127. A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. A közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei esetében Budapest Főváros Kormányhivatala
128. *  A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárás. A közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei kivételével, az országos közút, továbbá a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében a közlekedési hatósági feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal Budapest Főváros Kormányhivatala
129. A vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárásban. A közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében a közlekedési hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala
130. *  A hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszerrel összefüggésben a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 10. § (1) bekezdés b)–d) pontja szerinti műszaki engedély kiadására irányuló vasúti hatósági eljárás. A zajvédelemre vonatkozó követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében; a vasúti pálya közelében elhelyezett berendezésekre és létesítményekre megengedhető mértékű talajrezgés megállapításához;
a hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszer részét képező vasúti pálya tartozékai vagy vasúti üzemi létesítmények körébe tartozó villamos- vagy hőenergia-ellátó rendszerek működése során a megengedhető mértékű környezetterhelés megállapítása érdekében;
a hagyományos és a nagysebességű transzeurópai vasúti rendszer részét képező karbantartó létesítményekben alkalmazott műszaki berendezések és eljárások által okozott megengedhető mértékű környezetterhelés megállapítása érdekében, különös tekintettel a hulladékkezelési követelmények betartására.
Minden esetben. A környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
131. *  A felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárás. A higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek való megfelelés. Munkavégzés céljára szolgáló építmények esetében a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés és az egészségvédelem biztosítása. 1. Munkavégzés céljára szolgáló építmény építése, bővítése, esetén.
2. A településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti, az egyes terület-
felhasználási egységeken kivételesen elhelyezhető építmény építése esetén.
3. Hulladékledobót, gyógykezelés céljára szolgáló önálló rendeltetési egységet tartalmazó épület építése esetén.
A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében
eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
132. *  A felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárásban a felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárásban. A bevonás feltételeként meghatározott építményekkel, berendezésekkel összefüggő jogszabályban meghatározott műszaki biztonsági követelmények. 1. Ha az építési tevékenység
1.1. hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést,
1.2. éghető vagy veszélyes folyadék tartályt,
1.3. ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket,
1.4. legalább 50 kVA beépített összteljesítményű és 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert érint.
A mérésügyi és műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
133. *  A felszín alatti vasutak vasúti üzemi létesítményei, valamint a vasúti üzemi létesítményekhez kapcsolódó felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárás. Annak elbírálásában, hogy a felszín feletti épületrész az a településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben foglalt általános építési követelményeknek megfelel-e. Ha a vasúti állomás épületének felszín feletti része építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység. A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság.
134. *  A veszélyes folyadék és olvadék vasúti töltő-lefejtő tűz- és katasztrófavédelmi követelményeknek való megfelelés meghatározása. Az építményekkel, berendezésekkel összefüggő tűz- és katasztrófavédelmi követelményeknek való megfelelés. Ha az építési tevékenység jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó veszélyes folyadék és olvadék vasúti töltő-lefejtő berendezést érint. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság 21 nap
135. *  A földalatti vasúti építmények, a hagyományos és nagysebességű vasúti rendszerek vasúti alagútjai tűz- és katasztrófavédelmi – különös tekintettel a menekítési útvonalak és a kiürítési szabályok – követelményeinek való megfelelés meghatározása. Az ezen építményekkel, berendezésekkel összefüggő tűz- és katasztrófavédelmi – különös tekintettel a menekítési, kiürítési szakkérdésekre. Ha az építési tevékenység földalatti vasúti építmények, hagyományos és nagysebességű vasutak alagútjának létesítésére, átépítésére irányul, és jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság 21 nap
136. *  A felszín alatti vasutak felszín alatti vasúti állomásainak, vasúti üzemi létesítményeinek, valamint felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezésére irányuló eljárás. A higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek való megfelelés és a munkavégzés céljára szolgáló építmények esetében a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés, továbbá az egészségvédelem biztosítása. Munkavégzés céljára szolgáló építmény építése, bővítése, esetén, a településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti, az egyes terület-
felhasználási egységeken kivételesen elhelyezhető építmény építése esetén, hulladékledobót, gyógykezelés céljára szolgáló önálló rendeltetési egységet tartalmazó épület építése esetén.
A fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala A népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
137. Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Ha az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építményre vonatkozik. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
138. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha az eljárás nyilvántartott régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő tevékenység engedélyezésére irányul. Az örökségvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
139–
140. * 
141. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy az egyéb kötöttpályás közlekedési építmény vagy az építési tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, továbbá hogy a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e. Ha az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény külterületen, továbbá belterületen egyedi tájértéken, természeti területen, országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen vagy barlang védőövezetén valósul meg, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges, vagy a műszaki engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
142. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó helyi önkormányzati rendeletben meghatározott követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény esetén. A települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
143. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység az erdő védelmére vonatkozó nemzeti és uniós jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Erdőben, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény esetén. Az erdészeti hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
144. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja, gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei kivételével, az országos közút, továbbá a főváros kivételével a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében. A közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
145. Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetében. A közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala
146. Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. Ha az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény építése, megszüntetése közutat vagy annak biztonsági övezetét érinti és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja, a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közutak esetében. A közlekedési hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala
147. *  Vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény engedélyezése. Annak elbírálása kérdésében, hogy a létesítmény megfelel-e a külön jogszabályban előírt levegővédelmi követelményeknek. Ha az egyéb kötöttpályás közlekedési rendszer építmény működtetéséhez használt gépek levegőterheléssel járnak. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal 21 nap
148. *  A hajózási hatóságnak a kikötő, valamint a komp- és révátkelőhely elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, továbbá fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint az adatváltozás átvezetésére irányuló eljárása, továbbá ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezésére irányuló eljárása. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
149-151. * 
152. *  A hajózási hatóságnak a csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, továbbá fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint az adatváltozás átvezetésére irányuló eljárása, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezése iránti eljárása. Az államhatár rendje, a határrend-
sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte.
Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
153-154. * 
155. *  A hajózási hatóságnak az úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízi sportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárása, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezése iránti eljárása. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. A vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
156-157. * 
158. A hajózási hatóságnak a radioaktív anyag Magyarország vízi útjain történő szállításának, fuvarozásának engedélyezésére irányuló eljárása. Radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
159. A hajózási hatóságnak a határvízen üzemelő hajózási létesítmények használatának rendjére vonatkozó szabályzat jóváhagyására irányuló eljárása. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. Belső határon és a magyar-horvát határszakaszon lévő határvízen A városi (kerületi) rendőrkapitányság
160. A hajózási hatóságnak a határvízen üzemelő hajózási létesítmények használatának rendjére vonatkozó szabályzat jóváhagyására irányuló eljárása. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. A külső határon lévő határvízen. A határrendészeti kirendeltség
161. *  Radioaktív anyag Magyarország vízi útjain történő szállításának, fuvarozásának engedélyezésére irányuló eljárás. A vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata kérdése. Minden esetben. A feladó vagy induló kikötő szerinti fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
162. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárás. Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység
a) a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére és
b) az ivóvízbázis-védelemre vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
megfelel-e.
Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi és vízvédelmi hatóság
163. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárás. Az államhatár rendje, a határrend-
sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte.
Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. A vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
164. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárás. Annak elbírálása, hogy biztosíthatók-e a vámeljárás feltételei. Az eljárás határvizet érint. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága
165. Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárás. Annak elbírálása, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e. Az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett hajózási létesítmény engedélyezésére irányul. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
166. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárás. Az építmény elhelyezése megfelel-e a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak. Minden esetben, kivéve a 2023. évi C. törvény 195. § (13) bekezdése szerint megindított eljárás esetében. Az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a főváros főjegyzője
167. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárásban. Annak elbírálása, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Az illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
168. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárásban. Annak elbírálása, hogy a tevékenység alapján jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Az illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
169. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárásban. Közegészség- és járványügyekkel kapcsolatosan. Minden esetben. Az illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal 21 nap
170. *  Az országos közforgalmú-, vám- és határ kikötő elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére irányuló eljárásában, a tervtől eltérés engedélyezése iránti eljárásban. Annak elbírálása kérdésében, hogy a hajózási létesítmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hajózási létesítmény régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő módon valósul meg. Az illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal
171-172. * 
173. A csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezési eljárásban. Annak elbírálása, hogy az építmény elhelyezése megfelel-e a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak. Új, vízi állásnak nem minősülő, legalább 20 csónak fogadására alkalmas csónakkikötő esetén. Az építési tevékenység helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője; a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a főváros főjegyzője
174. *  A csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezési eljárásban. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. A vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
175. *  A csak csónakok fogadására alkalmas kikötők elvi létesítési, létesítési, használatbavételi, fennmaradási, rendeltetéstől eltérő használati és megszüntetési engedélyezésére, valamint adatváltozás átvezetésére irányuló eljárásában, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől való eltérés engedélyezési eljárásban. Annak elbírálása kérdésében, hogy biztosíthatók-e a vámeljárás feltételei. Ha az eljárás határvizet érint. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága
176. * 
177. *  Úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízi sportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárásaiban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől eltérés engedélyezési eljárás. Az államhatár rendje, a határrend-sértések és határesemények megelőzéséhez szükséges feltételek megléte. Ha az eljárás határátlépéssel kapcsolatos vagy határvizek területét érinti. Vármegyei (fővárosi) rendőr-
főkapitányság
178. *  Úszóműves rakodóhelyre, hajóállomásra, úszóműállásra, hajóhídra, veszteglőhelyre, vízi sportpályára és vízi repülőtérre vonatkozó létesítési, fennmaradási és használatba vételi engedélyezési eljárásaiban, valamint ezen eljárások vonatkozásában a tervtől eltérés engedélyezési eljárás. Annak elbírálása, hogy biztosíthatóak-e a vámeljárás feltételei. Az eljárás határvizet érint. Nemzeti Adó- és Vámhivatal vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága
179. Radioaktív anyag Magyarország vízi útjain történő szállításának, fuvarozásának engedélyezésére irányuló eljárás. Radioaktív anyag szállítása biztonsági feltételeinek, valamint annak vizsgálata kérdésében, hogy szükséges-e a szállítmány fokozott őrzés-védelmének biztosítása. Minden esetben. Országos Rendőr-
főkapitányság
180. *  Radioaktív anyag Magyarország vízi útjain történő szállításának, fuvarozásának engedélyezésére irányuló eljárás. Vizek és víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének vizsgálata kérdésében. Minden esetben. A feladó vagy induló kikötő szerint területileg illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
181. Határvízen üzemelő hajózási létesítmények használatának rendjére vonatkozó szabályzat jóváhagyására irányuló eljárás. Belső határon és a magyar-horvát határszakaszon lévő határvízen az államhatár rendje fenntarthatóságának szakkérdésében. Minden esetben. A hajózási létesítmény helye szerint illetékes rendőrkapitányság
182. Határvízen üzemelő hajózási létesítmények használatának rendjére vonatkozó szabályzat jóváhagyására irányuló eljárás. Külső határon lévő határvízen az államhatár rendje fenntarthatóságának szakkérdésében. Minden esetben. A hajózási létesítmény helye szerint illetékes határrendészeti kirendeltség
183-
194. * 
195. *  Légügyi hatósági eljárás. Légiközlekedési tevékenység keretében légi járművel végzett személyszállítással és árufuvarozással (ideértve a postai küldemények fuvarozását) összefüggő engedélyezési eljárás. Magyarország nemzetbiztonsági érdekét az engedély kiadása sérti vagy veszélyezteti-e. Minden esetben. Alkotmányvédelmi Hivatal
196. *  A 2015/1998 bizottsági (EU) végrehajtási rendelet Melléklet 1.6.2. pontjával összhangban a szigorított védelmi területre történő belépés során egyes személyek, vagy csoportok részére a tiltott tárgyak bevitelének tilalma alóli felmentés megadására irányuló eljárás. A bevitel és a szigorított védelmi területen történő munkavégzés során kialakuló biztonsági kockázat szintjének vizsgálata. Minden esetben Alkotmányvédelmi Hivatal 35 nap

11. Mérésügyi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  A pénznyerő automaták és játékautomaták hitelesítési engedélye kiadására irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy a kérelem szerinti készüléktípus megfelel-e a pénznyerő automatára, illetve a játékautomatára vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A pénznyerő automaták és játékautomaták hitelesítésének engedélyezése során minden esetben. Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
3. Pénztárgép forgalmazási engedélyezési eljárás. A kérelemmel együtt előterjesztett etalon példány a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő
szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 5. § (2) és (4) bekezdésében, valamint 3–10. mellékletében meghatározott adóügyi és adójogi követelményeknek megfelel-e.
A pénztárgép forgalmazásának engedélyezése során minden esetben. Nemzeti Adó- és
Vámhivatal
20 nap

12. Műszaki biztonsági ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2-9. * 
10. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet] szerinti vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e. A fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Fővárosi önkormányzat főjegyzője
11. A 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet szerinti vezetékjog engedélyezési eljárás. Az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légi közlekedésre, a földi telepítésű
berendezések működésére és a polgári célú légi közlekedés
biztonságára.
Távhővezeték nyomvonala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése esetén. Légiközlekedési hatóság
12. A 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet szerinti vezetékjog engedélyezési eljárás. Az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára. Távhővezeték nyomvonala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől,
fel- és leszállóhelytől, rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése esetén.
Katonai légügyi hatóság
13. * 
14. A veszélyes folyadékok és olvadékok tárolótartályainak és tároló-létesítményeinek létesítési és üzembe helyezési engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak és tűztávolságoknak való megfelelés. Éghető töltet esetében tárolótartály létesítése és üzembe helyezése esetén. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
15. A nyomástartó berendezések létesítési és üzembevételi engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén. A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak és tűztávolságoknak való megfelelés. Éghető töltetű nyomástartó berendezés létesítése és üzembevétele esetén. Honvédelemért felelős miniszter 18 nap
16. A 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet szerinti vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy a távhővezeték megvalósítása esetén a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosíthatóak-e. Ha a távhővezetéket honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
17. A 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet szerinti vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi szerződéseken alapuló hajózási űrszelvényméretek. Ha a távhővezeték nyomvonala, illetve biztonsági övezete a vízi úttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra helyezkedik el. Közlekedésért felelős miniszter
18. * 

13. Népegészségügyi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. Természetes fürdővízzé nyilvánítási eljárás. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. A belső határon és a
magyar-horvát határszakaszon lévő határvízen.
Rendőrkapitányság
3. Természetes fürdővízzé nyilvánítási eljárás. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. A külső határon lévő határvízen. Határrendészeti kirendeltség
4. Természetes fürdővízzé nyilvánítási eljárás. A vízterületen nem tilos-e fürdeni, milyen feltételek esetén szabad fürdeni, a vízterületen történő fürdés nem veszélyeztetiá-e a hajók közlekedését. Dunai, tiszai, balatoni, valamint Velencei-tavi fürdőhely esetén. Vízirendészeti rendőrkapitányság
5. * 
6. Fürdőhely kijelölésére irányuló eljárás. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. Belső határszakaszon és a magyar-horvát határszakaszon lévő határvízen. Rendőrkapitányság
7. Fürdőhely kijelölésére irányuló eljárás. Az államhatár rendjének fenntarthatósága. A külső határon lévő határvízen. Határrendészeti kirendeltség
8. Fürdőhely kijelölésére irányuló eljárás. A vízterületen nem tilos-e fürdeni, milyen feltételek esetén szabad fürdeni, a vízterületen történő fürdés nem veszélyezteti-e a hajók közlekedését. Dunai, tiszai, valamint
balatoni fürdőhely esetén.
Vízirendészeti rendőrkapitányság
9-11. * 
12. *  A biocid hatóanyag jóváhagyási eljárása. Biocid hatóanyag és a biocid hatóanyagot tartalmazó termékek,
a nem cél élő szervezetekre gyakorolt ökotoxikológiai hatásának vizsgálata, továbbá az anyagok környezeti sorsának és viselkedésének vizsgálata.
A biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló,
2012. május 22-i
528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban:
528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) szerint lefolytatott eljárásokban.
Pest Vármegyei Kormányhivatal
13. *  A biocid termék vagy biocid termékben való felhasználásra szánt hatóanyag
kutatás-fejlesztési feladatokhoz kapcsolódó eljárásban történő engedélyezése.
Biocid termék és hatóanyaga, valamint a nem hatóanyag anyagainak a nem cél élő szervezetekre gyakorolt ökotoxikológiai hatásának vizsgálata, továbbá az anyagok környezeti sorsának és viselkedésének vizsgálata. Az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint lefolytatott eljárásokban. Pest Vármegyei
Kormányhivatal
14-15. * 
16-17. * 
18. *  Valamely település egésze vagy meghatározott része tekintetében
a gyógyhely megnevezés használatának engedélyezése, gyógyhellyé nyilvánítás
A földtani környezet és az ásványvagyon védelme. Minden esetben Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
18. *  Gyógyhely megnevezés engedélyezése A környezetegészségügyi szempontú feltételek vizsgálata. Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap
19. *  Elismert ásványvíz, gyógyvíz, gyógyhatású víz, gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezés engedélyezése A kitermelés körülményeinek közegészségügyi szempontú vizsgálata. Minden esetben. A vármegyei kormányhivatal, a főváros és
Pest vármegye tekintetében
a népegészségügyi feladatkörében eljáró Fejér Vármegyei Kormányhivatal
30 nap
20. *  Elismert ásványvíz, gyógyvíz, gyógyhatású víz, gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezés engedélyezése A gyógytényező felhasználhatósága formájának, azaz külsőleg vagy belsőleg történő felhasználásának, feltételeinek,
a korlátozással fogyasztható vizek fogyasztási előírásainak, valamint az esetleges
víz- és iszapkezelési technológiai eljárásoknak
a közegészségügyi szempontú vizsgálata.
Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap
21. *  Elismert ásványvíz, gyógyvíz, gyógyhatású víz, gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezés engedélyezése Annak vizsgálata, hogy a vizet adó kút vagy forrás egy, már korábban gyógyvíz minősítést kapott kút vagy
forrás védőterületén, védőidomán belül van, azonos vízadó rétegből kapja a vizet, és
a két víz kémiai összetétele
a természetes ingadozás határain (maximum
20% változás) belül megegyezik.
Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap
22. *  Elismert ásványvíz, gyógyvíz, gyógyhatású víz, gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezés engedélyezése Az orvosi megfigyelések értékelése, amely tartalmazza
a javallatokat, ellenjavallatokat és az alkalmazási előírásokat is.
Minden esetben. Feladatkör szerinti egészségügyi szakmai kollégium 30 nap
23. *  Szűrő-forgató rendszer üzemeltetése alóli felmentés Annak vizsgálata, hogy a gyógyvíz minősége alapján a felmentés feltételei teljesülnek-e, továbbá, hogy,
a gyógyvíz gyógyászati szempontból
értékes, biológiailag aktív alkotórészeit
a vízforgatás károsítja-e.
Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap
24. * 
25. *  Közhasználatú fürdők közegészségügyi-
technológiai szabályzatának jóváhagyása
Egyedi kút vizének és egyéb vizek közegészségügyi szempontú vizsgálata fürdési célú létesítmény tápvizeként történő felhasználására. Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap
26. *  Közhasználatú fürdők közegészségügyi-
technológiai szabályzatának jóváhagyása
Szűrő-forgató berendezéssel üzemeltetett fürdési célú létesítményben elismert ásvány- és gyógyvíz, vagy egyedi összetételű tápvíz felhasználása esetén
a kémiai paraméterek tekintetében
a medencevízre vonatkozó előírásoktól való eltérés vizsgálata.
Minden esetben. Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 30 nap

14. Nyugdíjbiztosítási ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  A nyugdíjfolyósító szerv vagy a központi nyugdíjbiztosítási szerv hatáskörébe tartozó ellátások megállapítása, felülvizsgálata és a hozzátartozói nyugellátások feléledése. Az egészségi állapot. A nyugdíjfolyósító szerv vagy a központi nyugdíjbiztosítási szerv hatáskörébe tartozó, egészségi állapotra tekintettel megállapítható ellátások megállapítása, feléledése és felülvizsgálata iránti eljárásban, ha a rehabilitációs szakértői szervnek vagy jogelődjének nincs olyan hatályos határozata, szakhatósági
állásfoglalása vagy szakvéleménye, amely megállapítja, hogy az igénylő, illetve – felülvizsgálat esetén – az ellátásban részesülő személy egészségi állapota megfelel az ellátásra jogosító feltételeknek. Ha a rehabilitációs szakértői szerv egy évnél nem régebbi hatályos határozata, szakhatósági állásfoglalása vagy szakvéleménye szerint az igénylő, illetve az ellátásban részesülő személy egészségi állapota nem felel meg az ellátásra jogosító feltételeknek, a szakhatóságot csak akkor kell megkeresni, ha az igénylő az igénybejelentéshez csatolja, illetve az ellátásban részesülő személy az eljárás során benyújtja a háziorvos (szakorvos) igazolását arról, hogy az egészségi állapota az utolsó vizsgálat óta rosszabbodott.
A kérelmező, illetve az ellátásban részesülő lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, orvosszakértői szervként kijelölt fővárosi és vármegyei kormányhivatal 30 nap

15. Szociális ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2-8. * 
9. *  Bejegyzés a szolgáltatói nyilvántartásba. A szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységek területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadás. A szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés során, ha a fenntartó az engedélyest költségvetési támogatással kívánja működtetni, és ehhez az Szt., illetve a Gyvt. a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységek területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadást előírja, kivéve, ha a kérelmező nem állami fenntartó a szervezeti formája alapján a tárgyévi költségvetésről szóló törvény szerint nem jogosult költségvetési támogatásra. Gyermekek napközbeni ellátása esetén a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter, egyéb szolgáltatás esetén a szociálpolitikáért felelős miniszter 50 nap,
új nevelőszülői hálózat bejegyzése esetén 8 nap
10. *  Adatmódosítás a szolgáltatói
nyilvántartásban.
A szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységek területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadás. Adatmódosítási
eljárásban, ha az adatmódosítás célja befogadás, kivéve, ha a kérelmező nem állami fenntartó a szervezeti formája alapján a tárgyévi költségvetésről szóló törvény szerint nem jogosult költségvetési támogatásra.
Gyermekek napközbeni ellátása esetén a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter, egyéb szolgáltatás esetén a szociálpolitikáért felelős miniszter 50 nap,
a kizárólag új nevelőszülő bejegyzése vagy az egyes nevelőszülőknél elhelyezhető gyermekek és fiatal felnőttek számának emelése miatt szükséges adatmódosítási eljárásban 8 nap

16. *  Vízügyi és vízvédelemi ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2-13. * 
14–15. * 
16. *  Vízjogi létesítési, üzemeltetési, fennmaradási és megszüntetési engedélyezési eljárások, továbbá ezek módosítására irányuló eljárás, ha az engedély műszaki tartalmában változás következett be. A tervezett termálvíz kitermelés már megállapított geotermikus védőidommal való érintettsége, a bányafelügyelet felé történő adatszolgáltatási kötelezettség, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettség megállapítása. A geotermikus energia kinyerése felszín alatti víz kitermelését igényli. Bányafelügyelet
17. * 
18-23. * 
25. *  Vízjogi létesítési, üzemeltetési, fennmaradási és megszüntetési engedélyezési eljárások Annak elbírálása, hogy az öntözési célú vízkivételt biztosító vízilétesítmény a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló Korm. rendeletben foglaltaknak megfelel. Mezőgazdasági öntözési célú vízilétesítmények engedélyezése felszín alatti vízhasználat esetén. Öntözési igazgatási szerv 21 nap
26. * 

18. Földügyi igazgatási eljárások

A B C D E F
Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
1-2. * 
3. Termőföld végleges más célú hasznosítására vonatkozó engedélyezési eljárás Annak elbírálása, hogy a végleges más célú hasznosítás a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a termőföld az
ingatlan-nyilvántartás szerint helyi jelentőségű védett természeti területen található.
Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző
4. * 
5. A termőföld időleges más célú hasznosítására vonatkozó engedélyezési eljárás Annak elbírálása, hogy az időleges más célú hasznosítás a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a termőföld az ingatlan-nyilvántartás szerint helyi jelentőségű védett természeti területen található Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző 21 nap
6. A termőföld engedély nélküli más célú hasznosítása miatt indult eljárás Annak elbírálása, hogy a más célú hasznosítás vagy az eredeti állapot helyreállítása a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek megfelel-e. Ha a termőföld az
ingatlan-nyilvántartás szerint helyi jelentőségű védett természeti területen található.
Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző 21 nap
7-8. * 

18/a. * 

19. *  Egyéb ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. A higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésével kapcsolatos szakkérdés. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala
3. *  Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. Az általános érvényű kötelező építésügyi előírásoknak, a helyi építési szabályzatnak és a szabályozási terveknek való megfelelés. Meglévő építményt érintő zenés, táncos rendezvények esetében, kivéve, ha ugyanerre a rendeltetésre vonatkozóan az engedély iránti kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül használatbavételi vagy fennmaradási engedély kiadására kerül sor. A 237/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben kijelölt építésügyi hatóság
4. Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. Az általános érvényű kötelező építésügyi előírásoknak, a helyi építési szabályzatnak és a szabályozási terveknek való megfelelés. Meglévő építményt érintő zenés, táncos rendezvények esetében, kivéve, ha ugyanerre a rendeltetésre vonatkozóan az engedély iránti kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül használatbavételi vagy fennmaradási engedély kiadására kerül sor. A sajátos építményfajta szerinti építésügyi hatóság
5. *  Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. Az általános érvényű kötelező építésügyi előírásoknak, a helyi építési szabályzatnak és a szabályozási terveknek való megfelelés. Meglévő építményt érintő zenés, táncos rendezvények esetében, kivéve, ha ugyanerre a rendeltetésre vonatkozóan az engedély iránti kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül használatbavételi vagy fennmaradási engedély kiadására kerül sor. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
6. *  Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. A jogszabályban előírt tűzvédelmi követelmények érvényesítése. Minden esetben. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
7. Zenés, táncos rendezvény engedélyezése. A tevékenység közbiztonságra gyakorolt hatása, a személy- és vagyonbiztonság. Minden esetben. Városi (kerületi) rendőrkapitányság
8. Vízi rendezvény engedélyezési eljárása. A rendezvény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben a polgári célú vízi közlekedést, illetve a hajózási létesítmények működését. Minden esetben. közlekedési hatósági hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedésért felelős miniszter
9. Létfontosságú rendszer és létesítmény – kivéve honvédelmi létfontosságú rendszerek és A nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölésre, valamint a kijelölés visszavonására Minden esetben, kivéve ha kijelölő hatóságként a hivatásos A hivatásos katasztrófavédelmi 21 nap
létesítmények – kijelölése és a kijelölés visszavonása vonatkozó eljárás során a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról szóló 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott horizontális kritériumok fennállása, illetve teljesülése. katasztrófavédelmi szerv jár el. szerv központi szerve
10. Honvédelmi létfontosságú rendszer és létesítmény kijelölése és a kijelölés visszavonása. A nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölésre, valamint a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárás során a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról szóló 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott horizontális kritériumok fennállása, illetve teljesülése. Minden esetben. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve országos illetékességgel. 21 nap
11. *  Temetkezési szolgáltató (telephely) engedélyezése. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló NM rendeletben foglalt szabályok betartásának ellenőrzése. Holttest előkészítés és hűtés esetén. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatal
12. Az egységes elektronikuskártya-
kibocsátására történő feljogosítás tárgyában lefolytatott közigazgatási hatósági eljárás.
A kártyakibocsátás sérti-e Magyarország nemzetbiztonsági érdekét. Minden eljárásban. Alkotmányvédelmi Hivatal 30 nap
13. *  Vármegyei rendőr-főkapitányságnak a korlátozott nyitvatartási időben működő határátkelőhely nyitvatartási időn kívüli igénybevételének, valamint a korlátozott forgalmú határátkelőhelynek a forgalmi jellegtől eltérő eseti igénybevételének engedélyezésére irányuló, nem az Európai Unió tagállamával közös határszakaszon lévő határátkelőhelyet érintő eljárása. Biztosítottak-e a vámeljárás feltételei. Minden esetben. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága és a Repülőtéri Igazgatósága Nemzeti Adó– és Vámhivatal Központi Irányítása
14. *  A vármegyei rendőr-főkapitányságnak, illetve a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak a nem európai uniós tagállammal közös határszakaszon létesítendő ideiglenes határátkelőhely megnyitására irányuló, valamint az Európai Unión kívülről érkező vagy az Európai Unión kívülre induló légi jármű esetén ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitására irányuló eljárása. Biztosítottak-e a vámeljárás feltételei. Minden esetben. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes adó- és vámigazgatósága, és a Repülőtéri Igazgatósága Nemzeti Adó– és Vámhivatal Központi Irányítása
15. *  A vármegyei rendőr-főkapitányság által a határvízen történő közlekedés engedélyezésével kapcsolatos eljárás. Biztosítottak-e a vámeljárás feltételei. Minden esetben. Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes vármegyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága
16. *  A pirotechnikai tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy a pirotechnikai termék felhasználása a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Pirotechnikai termék védett természeti területen való felhasználásának engedélyezése. A környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal 8 nap
17. *  A pirotechnikai tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás. – Tűzvédelmi szempontból a védőterület meghatározása
– A védőterületen belül található létesítmények és más veszélyforrások vizsgálata
– A tűz jelzéséhez és oltásához szükséges eszközök meglétének vizsgálata.
Minden esetben a pirotechnikai termék felhasználásának, forgalmazásának és tárolásának engedélyezési eljárásában. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság 8 nap
18. *  A pirotechnikai tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás. – Tűzvédelmi szempontból a védőterület meghatározása
– A védőterületen belül található létesítmények és más veszélyforrások vizsgálata
– A tűz jelzéséhez és oltásához szükséges eszközök meglétének vizsgálata.
Minden esetben a pirotechnikai termék gyártásának, megsemmisítésének, kiállításának, forgalomba hozatalának, valamint vizsgálatának engedélyezési eljárásában. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
19. *  Veszélyes katonai objektum üzemeltetési engedélyezési eljárása. A veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet 6. melléklet 1. pont 1.3. alpontjában meghatározott szakkérdés vizsgálata. Minden esetben A veszélyes katonai objektum telephelye szerinti fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint iparbiztonsági hatóság
20-23. * 
24. Magyar Nemzeti Bank értékpapírelőállítás-
engedélyezési eljárása.
Az értékpapírok előállításáról szóló szabályzatában meghatározott formai, minőségi és okmányvédelmi előírások minimum biztonsági követelményeinek teljesülése. Minden esetben. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
25. Magyar Nemzeti Bank értékpapírelőállítás-
engedélyezési eljárása.
Az értékpapír előállítására vonatkozó engedély iránti kérelemben szereplő új értékpapír, illetve az utánnyomott értékpapír mintapéldányainak, valamint az azok előállítása során alkalmazott okmányvédelmi elemeket pontosan leíró védelmi terv egymásnak történő maradéktalan megfelelésének megállapítása. Minden esetben. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
26. *  A vármegyei rendőr-főkapitányságnak, illetve a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak a nem európai uniós tagállammal közös határszakaszon létesítendő ideiglenes határátkelőhely megnyitására irányuló, valamint az Európai Unión kívülről érkező vagy az Európai Unión kívülre induló légi jármű esetén ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitására irányuló eljárása. A polgári célú légiközlekedés biztonsági követelményeinek való megfelelés. Az ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitása esetén. Közlekedésért felelős miniszter
27. *  A vármegyei rendőr-főkapitányságnak, illetve a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak a nem európai uniós tagállammal közös határszakaszon létesítendő ideiglenes határátkelőhely megnyitására irányuló, valamint az Európai Unión kívülről érkező vagy az Európai Unión kívülre induló légi jármű esetén ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitására irányuló eljárása. Az állami célú légiközlekedés biztonsági követelményeinek való megfelelés. Az ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitása esetén. Honvédelemért felelős miniszter
28. Budapest Főváros Kormányhivatalának a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök behozatalának engedélyezésével kapcsolatos eljárása. A kérelemben megjelölt, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, annak behozatali céljára figyelemmel közbiztonsági kockázatot jelent-e. Minden esetben. Országos Rendőr- főkapitányság
29. *  A világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzlet 24 és 6 óra közötti nyitva tartásának jegyzői engedélyezése, valamint a kiadott jegyzői engedély felülvizsgálatára irányuló eljárás. A vendéglátó üzlet 24 és 6 óra közötti nyitva tartásának a közbiztonságra gyakorolt hatása, a személy- és vagyonbiztonsággal összefüggő kockázati tényezők értékelése, továbbá az üzlet működésével összefüggésben elkövetett jogellenes cselekmények megismétlődése veszélyének értékelése. Minden esetben. Az üzlet működési helye szerint illetékes városi (kerületi) rendőrkapitányság Vármegyei (fővárosi) rendőr– főkapitányság
30. A sírhelynek hamvasztáshoz szükséges megnyitására vonatkozó engedélyezési eljárás. A rendkívüli halálesethez kapcsolódó nyomozási feladatok a hamvasztást követően biztosíthatóak-e. Jogszabályban meghatározott rendkívüli halálesetkor és az eltemetéstől számított 25 éven belül. Városi (kerületi) rendőrkapitányság
31. *  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építményekkel és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos eljárása. Annak elbírálása, hogy a tevékenység és az építmény a felszín alatti vizek védelmére vonatkozó követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Területi vízvédelmi hatóság
32. *  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építményekkel és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos eljárása. Annak elbírálása, hogy a tevékenység és az építmény a vizek lefolyására, az árvíz és a jég levonulására vonatkozó követelményeknek megfelel-e. Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
33. *  A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet] szerinti telepengedély-
köteles tevékenységekkel kapcsolatos eljárás.
A telep a tűzvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Az alábbi tevékenységek végzése esetén:
1. egyéb gumitermék gyártása,
2. festék, bevonóanyag gyártása,
3. gumiabroncs, gumitömlő gyártása, kivéve gumiabroncs újrafutózása, felújítása,
4. kőolaj-feldolgozás,
5. máshová nem sorolt egyéb vegyi termék gyártása,
6. mezőgazdasági vegyi termék gyártása, raktározása, tárolása,
7. műanyag építőanyag gyártása,
8. műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása,
9. műtrágya, nitrogénvegyület gyártása, raktározása, tárolása,
10. papírgyártás,
11. ragasztószer-gyártás,
12. tapétagyártás,
13. tisztítószer gyártása,
14. szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása,
15. vegyi szál gyártása.
A fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság
34. *  Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerinti telepengedély- A vizek védelme érdekében megfelelő műszaki védelmet alkalmaznak-e és a tevékenységből Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
köteles tevékenységekkel kapcsolatos eljárás. eredően a vizeket érő terhelés alatta marad-e a vizek védelmére vonatkozó határértékeknek.
35. *  Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerinti telepengedély-köteles tevékenységekkel kapcsolatos eljárás. Ivóvízbázisok érintettsége esetén megfelel-e az ivóvízbázis védelmi előírásoknak. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
36. *  Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal gördülő fejlesztési terv jóváhagyására irányuló eljárása. Vízgazdálkodási jogszabályi előírásoknak megfelel-e. Minden esetben, kivéve a teljes időtáv vonatkozásában tényleges feladatot nem tartalmazó beruházási tervrészek tekintetében. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízügyi hatóság
37. *  Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal gördülő fejlesztési terv jóváhagyására irányuló eljárása. A felszíni vizek és a felszín alatti vizek védelme követelményeinek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Minden esetben, kivéve a teljes időtáv vonatkozásában tényleges feladatot nem tartalmazó beruházási tervrészek tekintetében. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi hatóság
38. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A vizsgálat feltételeként meghatározott építményekkel, létesítményekkel, berendezésekkel összefüggő jogszabályban meghatározott műszaki biztonsági követelményeknek való megfelelés. A telepen az ipari tevékenységgel összefüggésben legalább 50 kVA beépített összteljesítményű, 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert használnak. Műszaki biztonsági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
39. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz-minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésével kapcsolatos, jogszabály által az egészségügyi hatóság jogkörébe utalt szakkérdés. Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala Népegészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
40. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A telepen a hulladékgazdálkodás módja és eszközei megfelelnek-e a hulladék-gazdálkodási követelményeknek, okoz-e a telepen történő hulladék- gazdálkodási tevékenység környezetterhelést, biztosított-e a telep hulladékszállítási szempontból történő megközelíthetősége. Minden esetben. Környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
41. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A tevékenység zajkibocsátása megfelel-e a környezeti zaj- és rezgés elleni védelem követelményeinek. Minden esetben. Környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
42. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak. Minden esetben. Környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
43. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. A tevékenységet országos jelentőségű védett természeti területen, NATURA 2000 területen vagy barlang védőövezetében végzik. Környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
44. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A földtani közeg védelme érdekében megfelelő műszaki védelmet alkalmaznak-e és a tevékenységből eredően a földtani közeget érő terhelés alatta marad-e a földtani közeg védelmére vonatkozó követelményeknek. Minden esetben. Környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörében eljáró, a telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal 21 nap
45. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A növényvédő-szerekkel folytatott ipari tevékenység a kezelőszemélyzet kitettségére, a lehetséges humán- és környezeti toxicitásra, terhelésre hatással
van-e.
Növényvédő-szerekkel folytatott ipari tevékenység esetén. A telep fekvése szerint illetékes növény- és talajvédelmi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal
46. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A tevékenység a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek. Az engedélyezés tárgyául szolgáló ingatlan a kulturális örökségvédelmi nyilvántartásban szereplő műemlék. Kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal
47. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. A vizek védelme érdekében megfelelő műszaki védelmet alkalmaznak-e és a tevékenységből eredően a vizeket érő terhelés alatta marad-e a vizek védelmére vonatkozó követelményeknek, valamint ivóvízbázisok érintettsége esetén megfelel-e az ivóvízbázis védelmi előírásoknak. A telepengedély kiadása iránti eljárás során minden esetben. A telep fekvése szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint vízvédelmi, illetve vízügyi hatóság
48. Telepengedély kiadása iránti eljárás. Az általános és sajátos építésügyi követelményeknek való megfelelés. Honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység esetén. Honvédelemért felelős miniszter
49. *  Telepengedély kiadása iránti eljárás. Az általános és honvédelmi ágazati munkavédelmi követelményeknek való megfelelés. Honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység esetén. Honvédelemért felelős miniszter
50. Telepengedély kiadása iránti eljárás. Az általános és honvédelmi ágazati tűzvédelmi követelményeknek való megfelelés. Honvédelmi és katonai célú ingatlanon végzett ipari tevékenység esetén. Honvédelemért felelős miniszter
51. Kártyaterem engedélyezése iránti eljárás. Az önkormányzat területén létesítendő kártyaterem megfelel-e a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 29/B. § (6) bekezdésében foglalt jogszabályi előírásoknak, a kártyaterem adott helyszínen történő üzemeltetését az önkormányzat rendelete nem tiltja-e. A folytatni kívánt tevékenység nem sértené-e a jóérzést, közbiztonságot, közszemérmet, illetve gyermek- vagy ifjúságpolitikai érdeket, vagy más helyi közösségi érdeket. Kártyaterem engedélyezése iránti eljárásban minden esetben. Kártyaterem helye szerinti települési önkormányzat jegyzője, főváros területén a kerületi önkormányzat jegyzője, Fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a főváros főjegyzője
52. Játékkaszinó engedélyezése iránti eljárás. Az önkormányzat területén létesítendő játékkaszinó megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, a játékkaszinó adott helyszínen történő üzemeltetését az önkormányzat rendelete nem
tiltja-e. A folytatni kívánt tevékenység nem sértené-e a jóérzést, közbiztonságot, közszemérmet, illetve gyermek- vagy ifjúságpolitikai érdeket, vagy más helyi közösségi érdeket.
Játékkaszinó engedélyezése iránti eljárásban minden esetben. Játékkaszinó helye szerinti települési önkormányzat jegyzője, főváros területén a kerületi önkormányzat jegyzője, Fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a főváros főjegyzője
53. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos engedélyezési eljárásában (a minősítési eljárás és a bírság kiszabásának kivételével). A helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek való megfelelés vizsgálata. Helyi jelentőségű védett természeti terület esetén. Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző 21 nap
54-58. * 
59. A nem veszélyes hulladék kereskedelme, közvetítése, szállítása, gyűjtése, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása engedélyezése iránti eljárás. Annak elbírálása, hogy a tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a tevékenység helyi jelentőségű védett természeti területet érint. Települési önkormányzat jegyzője, fővárosban a főjegyző 21 nap
59a. * 
60. *  Szélerőmű vagy szélerőmű park építési engedélyezési eljárása. Környezeti, természeti, településfejlesztési és településrendezési hatások keretében annak vizsgálata, hogy a szélerőmű nem okoz-e olyan hátrányos következményeket, amelyek aránytalanul meghaladják a létesítésétől várható előnyöket. Minden esetben. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 21 nap
61. *  Szélerőmű vagy szélerőmű park használatbavételi engedélyezési eljárása. Környezeti, természeti, településfejlesztési és településrendezési hatások keretében annak vizsgálata, hogy a szélerőmű nem okoz-e olyan hátrányos következményeket, amelyek aránytalanul meghaladják a létesítésétől várható előnyöket, továbbá annak elbírálása, hogy a megépült szélerőmű vagy szélerőmű park megfelel-e az építési engedélyezési eljárás során kiadott szakhatósági állásfoglalásban írt feltételeknek. Minden esetben. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 21 nap
62. Zenés, táncos rendezvény engedélyezése honvédelmi létesítmény területén. A jogszabályban előírt tűzvédelmi követelmények érvényesítése. Minden esetben. Honvédelemért felelős miniszter 21 nap
63. * 
64. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/C. § (4) bekezdése, 27/A. § (6a) bekezdése, valamint a 66. § (6) bekezdése szerinti hatósági nyilvántartásba vétellel és a hatósági nyilvántartás vezetésével kapcsolatos eljárások A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/C. § (1) bekezdése szerinti szakirányú szakképzettség és a 83/B. § szerinti felsőfokú végzettség és más, felsőoktatásban szerzett szakképesítés vagy szakképzés tartalma, külföldi végzettségi szint, szakképesítés és szakképzés tartalma Amennyiben a kérelem elbírálásához a felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettség, más felsőfokú végzettség vagy egyéb szakképzettség tartalmának meghatározása szükséges. Oktatási Hivatal
65. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/C. § (4) bekezdése, 27/A. § (6a) bekezdése, valamint a 66. § (6) bekezdése szerinti hatósági nyilvántartásba vétellel és a hatósági nyilvántartás vezetésével kapcsolatos eljárások Egyéb, a 64. pontba nem tartozó szakképzés tartalma Amennyiben a kérelem elbírálásához a 64. pontba nem tartozó, egyéb szakképzettség tartalmának meghatározása szükséges. Oktatási Hivatal
65a. *  A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/D. § (1b) bekezdése szerinti hozzájárulás. A környezeti kárral vagy környezeti teherrel érintett vagyontárgy értékesítése tekintetében merülnek-e fel olyan környezetvédelmi kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem lehet megadni. Minden esetben. Környezetvédelemért felelős miniszter 30 nap
65b. *  A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/D. § (1b) bekezdése szerinti hozzájárulás. A környezeti kárral vagy környezeti teherrel érintett vagyontárgy értékesítése tekintetében merülnek-e fel olyan, a hulladékgazdálkodásból eredő környezeti kockázatok, amelyek mellett a hozzájárulást nem lehet megadni. Ha az ingatlanon még nem kezelt hulladék van. Országos hulladékgazdálkodási hatáskörében eljáró Pest Vármegyei Kormányhivatal 30 nap
66. A fegyveres biztonsági őrség létrehozásával, megszüntetésével, valamint a fegyveres biztonsági őrzés elrendelésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás Annak elbírálása, hogy
biztosított-e a nukleáris létesítmény, illetve nukleáris és más radioaktív anyag, valamint a radioaktív hulladék átmeneti és végleges tárolója fizikai védelmi rendszerének engedélyezése során megállapított követelményekkel való összhang.
Nukleáris létesítmények, nukleáris és más radioaktív anyagok, illetve radioaktív hulladékok őrzésének elrendelése. Országos Atomenergia Hivatal 21 nap
67. *  A minősített kölcsönbeadói nyilvántartásba vételről és tevékenységről szóló 226/2022. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti minősített kölcsönbeadó nyilvántartásba vételére irányuló eljárás. Annak elbírálása, hogy a foglalkoztatóval kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat fennáll-e. Minden esetben Alkotmányvédelmi Hivatal 45 nap
68 *  Repülőtéri létesítményi tűzoltóság kötelező működtetésének elrendelésére vonatkozó eljárás (a légiközlekedésről szóló törvény szerinti közös felhasználású repülőtér és az állami repülések célját szolgáló repülőtér kivételével). Főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság esetén a repülőterekhez kapcsolódó követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló,
2014. február 12-i 139/2014/EU rendelet (a továbbiakban: 139/2014/EU rendelet) IV. melléklet ADR.OPS.B.010 pontjának való megfelelés, alkalomszerűen igénybe vehető létesítményi tűzoltóság esetén a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről szóló 2007. évi XLVI. törvény mellékleteként kihirdetett 14. Függelékében
(a továbbiakban: ICAO) tűzoltó és mentő szolgálatra vonatkozó előírásoknak való megfelelés.
Minden esetben. Légiközlekedési hatóság 30 nap
69 *  Repülőtéri létesítményi tűzoltóság kötelező működtetésének elrendelésére vonatkozó eljárás a légiközlekedésről szóló törvény szerinti közös felhasználású repülőtér esetében. Főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság esetén a 139/2014/EU rendelet IV. melléklet ADR.OPS.B.010 pontjának való megfelelés, alkalomszerűen igénybe vehető létesítményi tűzoltóság esetén az ICAO tűzoltó és mentő szolgálatra vonatkozó előírásoknak való megfelelés. Minden esetben. Légiközlekedési hatóság 30 nap
70 *  Repülőtéri létesítményi tűzoltóság kötelező működtetésének elrendelésére vonatkozó eljárás a légiközlekedésről szóló törvény szerinti közös felhasználású repülőtér esetében. A 139/2014/EU rendelet és az ICAO által a tűzoltó szolgálat személyi és eszközállományára meghatározott minimális követelményeknek való megfelelés, valamint a személyi állomány képesítésére vonatkozó előírásoknak való megfelelőség vizsgálata. Minden esetben. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve
71. *  Az őrkutya minősítésére irányuló eljárás. Személy- és vagyonőr által közterületen igénybe vett őrkutya megfelelőségének kérdése. Minden esetben. Rendőrségi
Oktatási
és Kiképző
Központ
21 nap
72. *  Kutyavezetők, illetve keresőkutyák minősítésére irányuló eljárás. Létesítmény- és rendezvényvédelmi kutyavezető,
illetve keresőkutya megfelelőségének kérdése.
Minden esetben. Rendőrségi
Oktatási
és Kiképző
Központ
21 nap

20. *  Köznevelési ügyek

A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági eljárás Szakkérdés Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másodfokon eljáró szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének határideje
2. *  A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdése szerinti köznevelési intézmény működési engedélyének kiadásával kapcsolatos eljárások. Köznevelési intézmény feladatellátási helyén szükséges közegészségügyi előírások betartásával,
a gyermekek, tanulók biztonságos neveléséhez, oktatásához való feltételek teljesítésével kapcsolatos szakkérdés, döntés.
Minden esetben. Fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala.
3. * 

2. melléklet az 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Összevont telepítési eljárás

1. A B
2. Milyen eljárás esetén Az alábbi ágazati jogszabályi rendelkezés szerinti szakhatóságok
3. 1. szakasz: telepítési hatásvizsgálati szakaszban
4. * 
5. * 
6. Termőföld végleges más célú hasznosításának engedélyezési eljárása A „Földügyi igazgatási eljárások” alcímben található táblázat szerinti szakhatóságok.
7. Erdőterület igénybevételének engedélyezési eljárása Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 105/C–105/D. §-a szerinti szakhatóságok.
8. a) Környezeti hatásvizsgálati eljárás,
b) Egységes környezethasználati engedélyezési eljárás
A „Környezet- és természetvédelmi ügyek” alcímben található táblázat 2–5. sora szerinti szakhatóságok.
9. *  A településrendezési terv egyeztetési eljárása A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet 9. mellékletében meghatározott államigazgatási szerv, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal kivételével.
10. 2. szakasz: integrált építési engedélyezési szakaszban
11. *  Építési engedélyezési eljárás Az „Építésügyi ügyek” alcímben található táblázat 16–23. sora szerinti szakhatóságok.
12. Egységes környezethasználati engedélyezési eljárás A „Környezet- és természetvédelmi ügyek” alcímben található táblázat 2–4. és 6–7. sora szerinti szakhatóságok

3. melléklet az 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Eltérő szakhatósági kijelöléssel érintett nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások

1. A budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

2. a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

3. a Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

4. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

5. a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciós programjához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 166/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

6. az új ferencvárosi labdarúgó stadion megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 173/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

7. az Országos Bírósági Hivatal vagyonkezelésében lévő, a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 334/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

8. az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet 3.14. alpontja szerinti beruházás,

9. a Magyar Nemzeti Bank központi épülete felújítására, fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 452/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

10. a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 461/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

11. a szombathelyi sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 462/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

12. a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

13. a Liget Budapest projekt keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 546/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beruházás,

14. a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

15. a Szeged, Dorozsmai úti Labdarúgó Stadion kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 143/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

16. a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

17. a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre történő áthelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 200/2014. (VIII. 14.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

18. a „Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok a budai várnegyed területén” programhoz kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 227/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

19. a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest létesítményfejlesztési programja részét képező beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 269/2014. (XI. 4.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

20. a Gül Baba türbéje és környezete komplex rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 2/2015. (I. 22.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

21. a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésére irányuló Pannon Park és Mesepark projektekhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 48/2015. (III. 12.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

22. *  a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet szirmabesenyői új objektum beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 63/2015. (III. 24.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

23. a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

24. a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 228/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

25. az új budapesti konferencia-központ megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 267/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

26. a Belügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 410/2015. (XII. 15.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

27. a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 452/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

28. *  a Pénzügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 225/2018. (XI. 29.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

29. a Vasas Sport Club létesítményfejlesztési programjának megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 198/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

30. a Magyar Állami Operaház korszerűsítését célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 249/2016. (VIII. 22.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

31. a büntetés-végrehajtási intézetek férőhely-bővítési programjához kapcsolódó, az új börtönépítési beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 268/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

32. a Testnevelési Egyetem új kampusza, valamint a hozzá kapcsolódó sportlétesítmények, szálláshelyek és szolgáltató egységek megépítése projekt keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a beruházások megvalósításával összefüggő beépítési szabályok megállapításáról szóló 309/2016. (X. 13.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti beruházás,

33. a Budapest I. kerület, Nándor utca 5–7. szám alatti irodaépület felújításával, átalakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Belügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 410/2015. (XII. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 336/2016. (XI. 11.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

34. az Egészséges Budapest Program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

35. a Népliget rekreációs és sportolásra hasznosított területeinek rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 130/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

36. a Szegedi Olimpiai Központ fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 131/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

37. *  A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programmal, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 42/2018. (III. 13.) Korm. rendelet szerinti beruházások,

38. *  a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest létesítményfejlesztési programjának megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 150/2019. (VI. 25.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

39. *  a sportinfrastruktúra-fejlesztések megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 65/2019. (III. 27.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

40. *  a Magyar Tudományos Akadémia Székház és Könyvtár épületegyüttese felújításával és bővítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és a beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 22/2020. (II. 19.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

41. *  A Budavári Palota területén, valamint a De la Motte-palotát érintően a Nemzeti Hauszmann-terv keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

42. *  A paksi Integrált Központ létrehozására irányuló beruházás, valamint a kapcsolódó bontási és kármentesítési munkák előkészítésével és megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 545/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

43. *  a Dél-budai Centrumkórház létesítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról szóló 262/2021. (V. 20.) Korm. rendelet szerinti beruházás,

44. *  az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt táblázat 8. sora szerinti beruházás,

45. *  a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 77/2021. (II. 19.) Korm. rendelet szerinti beruházás.