Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 2:52. § (2)-(3) bekezdés
Címkék: sérelemdíj, személyiségi jogsértés, bagatell jogsértés
[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2014. március 15-től bevezette a nem vagyoni sérelmek szankciójaként a sérelemdíjat, amellyel - bevallottan - szakítani kívánt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) által szabályozott, dogmatikai és jogalkalmazási nehézségekkel terhelt nem vagyon kártérítés intézményével. * A személyiségi jogi perek sajátosságai folytán a sérelemdíj intézményével kapcsolatban ezen pertípusban számos bírósági ítélet - köztük másodfokú, illetve felülvizsgálati ítélet -, továbbá elvi jellegű állásfoglalás is született, amelyeket áttekintve azonban egyelőre még mindig tapasztalható a jogalkalmazás bizonytalansága.
[2] Az 1959-es Ptk. a nem vagyoni kártérítés fogalmát nem definiálta, azzal a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat foglalkozott részletesen, amely tisztázta, hogy a nem vagyoni kártérítésnek az 1959-es Ptk.-ba történő bevezetése nem keletkeztetett új felelősségi tényállást, hanem az a személyhez fűződő jogok megsértéséért fennálló felelősség egyik alakzata, amelynek körében a jogellenesség valamely személyhez fűződő jog megsértésében áll. * Miután a nem vagyoni kártérítés az 1959-es Ptk. II. Címében, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségről szóló részben került elhelyezésre, a bírói gyakorlat az 1990-es évektől - bár nem teljesen egységesen, de túlnyomórészt - végül is akként foglalt állást, hogy ezen szankciót is a kártérítés egyik alakzatának tekintette, ennek megfelelően a korábbi bírói gyakorlat középpontjában a jogellenes (személyiségi jogot sértő) magatartáson túl a károsultnak okozott nem vagyoni hátrány állt, amelynek fennállását valamilyen módszerrel mindenképpen meg kellett állapítani a pernyertességhez, azaz erre bizonyítást kellett folytatni. * Tehát a nem vagyoni kártérítés egyértelműen a bekövetkezett, pénzben valójában ki nem fejezhető sérelmek kompenzációjaként működött a gyakorlatban. A nyilvánvaló bizonyítási nehézségek folytán megjelent azon, a sérelmet szenvedett fél helyzetét könnyebbé tevő irányzat is, mely megengedte, hogy a nyilvánvaló esetekben a bíróság a sértettet ért nem vagyoni hátrányokat külön bizonyítás nélkül, köztudomású tényként fogadja el. * Ez a sérelmet szenvedett fél perbeli helyzetét könnyítette, egyben nem állt szemben azon logikával, amely a károkozással okozati összefüggésben álló nem vagyoni hátrány - kártérítési dogmatikának megfelelő - bizonyítását kívánta meg.
[3] A Ptk. ezen megközelítéssel látványosan szakítani kívánt, amikor a személyiségi jogok szankciójaként a kártérítéstől egyértelműen elkülönítve, a Második Könyvben szabályozta ezen jogok megsértésének vagyoni, felróhatóságon alapuló (szubjektív) jogkövetkezményét, azaz a sérelemdíjat. Ezen új jogintézmény funkciójára lehet következtetni a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében foglaltakból, ahol a jogalkotó azt határozza meg, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a sérelemdíj összegének meghatározása során. Ezek különösen: a jogsértés súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása. Ezen szempontok közül az utolsó korrelál a korábbi bírói gyakorlattal, amikor továbbra is szempontként jelöli meg a jogsértést elszenvedőt ért hatásokat, azonban - talán nem véletlenül - a korábban általánosan használt „hátrány” szónál jóval általánosabb fogalomként a sértettet - és ezenfelül (!) környezetét - ért hatásokat nevesíti. Mindazonáltal ezen szempont egyértelműen megjeleníti a sérelemdíjnak a nem vagyoni kártérítéshez hasonló kompenzációs funkcióját, a jogintézmény egyik célja nyilvánvalóan továbbra is a sérelmet szenvedett fél anyagi eszközökkel történő kárpótlása. Azonban a szempontok között olyan, a korábbi gyakorlathoz képest új elemek is megjelentek, amelyek nemcsak a sérelmet szenvedett félnél bekövetkezett negatív hatásokat, hanem a sérelmet okozó személy részéről kifejtett magatartást is értékelik: a jogsértés súlya, ismétlődő jellege és a felróhatóság mértéke mind a jogsértő személyének, magatartásának tulajdonságai. Ezen szempontrendszerből következően tehát a sérelemdíj szakítani kíván azzal a szemlélettel, mely szerint a személyiségi jogi jogsértés szankciója kizárólag kompenzációs jellegű, miután az értékelés körébe vont szempontok alapján egyértelműen megjelenik a személyiségi jogok megsértése szankciójának magánjogi büntetésként történő felfogása, azaz a szankció alkalmazásának a célja - a büntetőjoghoz hasonlóan - a generális és speciális prevenció és a magatartás kapcsán a társadalom rosszallásának kifejezése is. A jogintézmény ezen céljai a Ptk. indokolásában is rögzítésre kerültek.
[4] A fenti dogmatikai eltérés akár markáns változást is generálhatott volna a bírói gyakorlatban, miután mind a bizonyítás módját, irányát, mind a bíróság által meghatározott pénzösszegek általános mértékét jelentősen megváltoztathatták volna. Az eddigi gyakorlat azonban ilyen egyértelmű változásokat nem mutat, ellenben több ponton még mindig bizonytalan.
[5] A Ptk. hatálybalépésekor egyértelműnek tűnt, hogy a nem vagyoni kompenzáció - sérelemdíj - megfizetésére való kötelezés feltételeként a jogalkotó nem kívánja meg a bekövetkezett sérelem bizonyítását, azaz - valamilyen összegű - sérelemdíj a jogsértés tényének megállapítása folytán mindenképpen jár. Ezt támasztja alá a Ptk. szövege, mely szerint akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. * Ezt látszik alátámasztani a Ptk. indokolásának szövege is, amely szerint a sérelemdíj hatékonyabb védelmet biztosít a személyiségi jogaiban sértett számára, mivel a sérelemdíj megállapításához a bíróságnak nem kell a sértett oldalán bekövetkezett hátrányt kutatnia, illetve a sértettnek azt bizonyítania.
[6] Még a Ptk. hatálybalépését megelőzően adta ki a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma az 1/2013. (VI. 17.) kollégiumi véleményét. Ebben sérelemdíj iránti igényt tartalmazó keresetlevél tartalmi követelményei között azt rögzítik, hogy miután a Ptk. szerint önmagában a személyiségi jogot sértő magatartás minősül kötelemkeletkeztető ténynek, a keresetlevélben kizárólag ennek körülírása, rögzítése szükséges. Utalni lehet a nem vagyoni (eszmei) sérelemre is, de ennek elmaradása esetén a keresetlevél nem szorul hiánypótlásra. A bizonyítás kapcsán az Ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy szemben a régi gyakorlattal, a Ptk.-ban a sérelem bekövetkezését a jogalkotó a jogsértés megvalósulásával vélelmezi, ezért azt bizonyítani nem kell. * Ezt az értelmezést fogadta el közvetlenül a hatálybalépést követően a bírói gyakorlat is, több - közzé nem tett - egyedi ügyben született olyan döntés, ami hangsúlyozta a sérelem kapcsán a bizonyítás szükségtelenségét, és azt, hogy személyiségi jogi jogsértés bekövetkezése esetén valamilyen összegű sérelemdíj bizonyosan megítélendő. * Ugyanakkor a bírói gyakorlat a Ptk. hatálybalépésekor sem volt egységes, olyan ítélőtáblai döntés is született, amely ezzel ellentétes álláspontot foglalt el. *
[7] Időközben megszületett a Kúria elnöke által létrehozott Új Ptk. Tanácsadó Testületének * (a továbbiakban: Tanácsadó Testület) sérelemdíjjal kapcsolatos véleménye. E szerint a személyiségi jogi jogsértés megállapítása mellett is a bíróság elutasíthatja a sérelemdíj iránti keresetet, ha a sérelmet szenvedett felet nem érte olyan nem vagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélésére adna alapot. A Ptk. 2:52. § (1) bekezdés második fordulatának helyes értelmezése szerint a sérelmet szenvedett fél „az őt ért nem vagyoni sérelemért” követelhet sérelemdíjat, azaz a nem vagyoni sérelem bekövetkezése a sérelemdíj megítélésének feltétele. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének a „jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges” fordulata mentesíti a felperest a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól, de nem vagyoni sérelem hiányában nem teszi lehetővé sérelemdíj követelését. Személyiségi jogi jogsértés megállapíthatósága esetén az alperesnek kell kimentenie magát, valamint neki kell bizonyítania azt is, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben a felperest nem érte olyan súlyú nem vagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélését indokolná. Erre a következtetésre a bíróság köztudomású tényeket figyelembe véve is eljuthat. * Vagyis a Tanácsadó Testület a jogszabályt gyakorlatilag akként értelmezte, hogy a személyiségi jogi jogsértés ténye vélelmezetten okoz hátrányt a sértettnek, de ezen vélelmet az alperes megdöntheti, akár ellenbizonyítással, akár a köztudomású tényekre való hivatkozással is.
[8] Ezen értelmezés egyrészt arra vezet, hogy nem feltétlenül kerül sor minden esetben személyiségi jogi jogsértés megállapítása estén sérelemdíj megítélésére, azonban véleményem szerint arra is, hogy a hátrány vizsgálata a bírósági eljárásokban továbbra is előtérben maradhat - a bizonyítási nehézségekkel és a sértettre kifejtett negatív hatásaival együtt -, bár a bizonyítás sikertelensége kétségtelenül a jogsértő alperest fogja terhelni. A tényállás jellegéből eredően ugyanis, ha a perben - akár az alperes vitatása miatt - szükségessé válik a jogsértéssel okozati összefüggésben bekövetkezett sérelem (hatás) vizsgálata, szükségképpen mégiscsak a felperes lesz az a fél - lévén, hogy neki vannak erről ismeretei -, akinek ha nem is bizonyítania, de mindenképpen elő kell adnia a hátrányokat. Ezt követően - alperesi vitatás esetén - gyakorlatilag ugyanaz a bizonyítás folyik le, mint az 1959-es Ptk. alapján indult perekben, a különbség pusztán a bizonyítás sikertelenségének a terhét viselő fél személye lesz. Ezen felül az is kérdés, hogy ha a hátrány vizsgálandó ezen perekben - bár vélelmezetten fennáll, de alperes által vitatható -, akkor a felperesnek kötelessége-e ezt már a keresetlevélben megjelölni, hogy az alperes azzal szemben megfelelően védekezhessen. Ebben az esetben még kevesebb az érdemi különbség az 1959-es Ptk. szerinti gyakorlathoz képest. Ha pedig nem, akkor is abba a helyzetbe kerülhet a felperes egy alperesi vitatást követően, hogy ha sérelemdíj megítélését kívánja, a per későbbi szakaszában kénytelen lesz az őt ért hátrányokra mégiscsak részletes tényelőadást tenni, hiszen ennek hiányában az alperes hátrányok hiányával kapcsolatos előadása gyakorlatilag érdemi vitatás nélkül maradna.
[9] Ezen álláspont megjelent a legfrissebb bírói gyakorlatban, közzétett és nem közzétett döntésekben is. A Kúria által közzétett döntés - a Tanácsadó Testületétől némileg eltérő - indokolása szerint téves az az álláspont, hogy a sérelemdíj megállapításának kizárólagos feltétele a jogsértés megállapítása, és a bíróság nem mérlegelheti, hogy a személyiségi jogi jogsértés objektív szankcióinak alkalmazása orvosolja-e az érintett személy sérelmét, vagy a jogsértőt e jogkövetkezmények mellett sérelemdíj megfizetésére is kötelezni kell. Az új szabályozás szerint a jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megállapítása, azonban a jogosultat nem terheli a hátrány bizonyítása, miután ez nem feltétele a sérelemdíj megítélésének. Azonban a sértett fél a Ptk. 2:52. § (1) bekezdéséből kitűnően az őt ért nem vagyoni sérelemért követelhet sérelemdíjat, tehát a sérelemdíj funkciója a személyiségi jogok megsértésével okozott nem vagyoni sérelmek kompenzálása. A bíróságnak az eset összes körülményének mérlegelésével kell megállapítania az adott személyt ért hátrányokat, és annak alapján eldöntenie, hogy a sérelmet szenvedett fél jogosult-e sérelemdíjra. * A Kúria közzétett döntése nem tartalmaz iránymutatást a sérelem összes körülményének bizonyítására köteles fél kapcsán.
[10] A Szegedi Ítélőtábla közzétett döntése ezzel szemben teljesen osztja a Tanácsadó Testület álláspontját annak rögzítésével, hogy a felperes ugyan nem köteles az őt ért személyiségi jogi sérelem esetén hátrányt bizonyítani, azonban a bíróság akár a köztudomású tények, akár az alperes bizonyítása alapján juthat arra a következtetésre, hogy a felperest valójában nem érte immateriális hátrány. Mindemellett a Szegedi Ítélőtábla ezen közzétett eseti döntése azt is kiemeli, hogy ugyancsak nem indokolt a sérelemdíjban való marasztalás, ha úgynevezett bagatell igényről van szó. A sérelemdíjra okot adó nem vagyoni hátránynak ugyanis olyan fokúnak kell lennie, amely kompenzációt és egyúttal magánjogi, preventív jellegű büntetést igényel. Ha az elszenvedett sérelem nem olyan mértékű, amely a sértett fél oldaláról ellensúlyozást, a jogsértő oldaláról pedig magánjogi szankciót igényelne, sérelemdíj alkalmazásának nincs helye. * A Tanácsadó Testületnek hivatkozott véleménye is utal arra, hogy a sérelemdíjra marasztalás lehetőségét biztosító törvényi rendelkezések céljának az a jogalkalmazás felel meg, amely nem marasztal olyan alacsony összegű sérelemdíj megfizetésére, amely nem alkalmas sem a sérelem kompenzálására, sem pedig a jogsértéstől visszatartó preventív hatás kifejtésére.
[11] A sérelemdíj elutasításának lehetősége megjelent a Fővárosi Ítélőtábla nem közzétett döntéseiben is, megint csak részben eltérő tartalommal. Az egyik, sérelemdíjat elutasító döntés szerint nem alkalmazható sérelemdíj olyan körülmények között, ahol a magánjogi szankció kompenzációs funkcióját elveszti, szinte kizárólag magánjogi büntetésként hat. Nem indokolható a sérelemdíj alkalmazása ezért akkor, ha a jogsértés okozta sérelem orvoslására az objektív szankciók alkalmazása elegendő, és így nem marad további, sérelemdíjjal kompenzálandó sérelem. Az adott ítéletben az Ítélőtábla nem csak azt értékelte, hogy az előidézett sérelem nem volt jelentős súlyú, hanem hangsúlyosan azt is, hogy a sérelmet okozó helyzet elhúzódásához a felperesek a bíróság álláspontja szerint jelentősen hozzájárultak azzal, hogy nem éltek a számukra biztosított jogvédelmi eszközökkel. Ebben a döntésben a bizonyítási teher alakulásáról nincs szó. * A másik elutasító döntést az Ítélőtábla azzal indokolta, hogy a Ptk. 2:52. §-ának rendelkezései kizárólag a jogsértés miatt bekövetkezett hátrány bizonyítását nem követelik meg a jogsértés megállapítása esetére, egyéb körülmények tekintetében azonban a kártérítésre vonatkozó szabályok alkalmazását rendeli a jogszabály. A perben a felperes az általa hivatkozott hátrányokra vonatkozó állítását nem tudta bizonyítani, ami az okozati összefüggés hiányát eredményezte az alperesi magatartás és az őt ért sérelem viszonylatában. *
[12] A fenti rövid áttekintésből az látszik, hogy a bírói gyakorlat a korábbi ellentétes irány után határozottan elmozdult a sérelemdíj elutasítása lehetőségének elfogadása felé, azonban ennek jogi indokai - és esetleges tényelőadási és bizonyítási következményei - még nem tisztázottak.
[13] A Ptk. hatálybalépése folytán felvetődött további, a jogalkalmazók számára lényeges kérdés az, hogy a szabályozás változására tekintettel indokolt-e, hogy a bíróság által megítélt sérelemdíjak összege a korábbi, nem vagyoni kártérítés kapcsán kialakult gyakorlathoz képest érdemben változzon.
[14] Ezen probléma elsősorban két vonatkozásban jelentkezett. Egyrészt amennyiben azt a jogértelmezést fogadja el a bíróság - és a korábbi gyakorlat még így foglalt állást -, hogy a személyiségi jogi jogsértés megállapítása esetén sérelemdíj mindenképpen megítélendő, akkor is felmerült az a kérdés, hogy valós hátrány hiányában vagy bagatell hátrány esetén milyen összeg az, ami megítélhető. A nem vagyoni kártérítési ügyek gyakorlata - nagy általánosságban - azt mutatja, hogy a bíróság elutasíthatta a nem vagyoni kárigényt, ha nem talált érdemi hátrányt, azonban ha megítélt nem vagyoni kártérítést, akkor 150 000-200 000 Ft-nál kevesebb összegben nem marasztalt. Ha a sérelemdíj esetén ezen igény elutasítása nem jöhet szóban, akkor merül fel az a kérdés, hogy ebben az esetben - kimutatható vagy érdemi hátrány hiányában - is indokolt-e ezen nagyságrendű marasztalás, ha pedig nem, akkor mi az az összeg, amelynél alacsonyabb megítélése már a sérelemdíj intézményét kiüresíti, illetve a sértettre nézve is inkább kellemetlen, nemhogy elégtételt biztosítana.
[15] A másik gyakorlati felvetés pedig arra vonatkozott, hogy ha a jogszabályban hangsúlyosan megjelenik - a fent már kifejtettek szerint - a sérelemdíj kompenzációs szerepe mellett annak büntető és prevenciós jellege, akkor ezen körülmények indokolják-e, és ha igen, milyen mértékben azt, hogy a bíróság az addig megítélt összegeknél nagyobb összegeket fogadjon el, esetleg azt, hogy jelentéktelen sérelem esetén se kirívóan alacsony összeget állapítson meg vagy sérelemdíjat elutasító döntést hozzon, hanem akkor is a jogsértőre érdemi hátrányt jelentő pénzösszeget fogadjon el sérelemdíjnak.
[16] A két felvetett kérdést a bírói gyakorlat együtt vizsgálja, hiszen az összeg mérlegelését értelemszerűen jelentősen befolyásolja, hogy a sérelemdíj mértékét meghatározó körülmények között a jogsértő személyében és a jogsértés jellegében megnyilvánuló körülményeket - azaz azokat, amelyek figyelembevétele a sérelemdíj magánjogi büntetés jellegét adják - mennyire hangsúlyosan veszi figyelembe a bíróság.
[17] A hátrány, vagy legalábbis érdemi hátrány hiányában sérelemdíjat megállapító korábbi ítéletek a 150-200 000 Ft-os összeget ilyen esetre túlzottnak találták, így ilyen esetekben alacsonyabb összegű sérelemdíjat ítéltek meg a bíróságok. Ez többnyire 50 000 Ft körül mozgott, de elvétve születtek ennél alacsonyabb, 5000-10 000 Ft-ot megállapító ítéletek is. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja kezdetben ezzel szemben az volt, hogy ezen összegek olyan minimálisak, hogy a sérelemdíj intézményét kiüresítik, hiszen annak megfelelő kompenzációs és visszatartó ereje is kell, hogy legyen. Ugyanebben az ügyben azonban a Kúria azt fejtette ki, hogy a nem vagyoni kártérítés helyébe lépő sérelemdíj alapvetően nem változtat azon, hogy a személyiségi jogi jogsértés vonatkozásában ezen jogintézménynek is az elsődleges rendeltetése a sértett irányában kompenzáció nyújtása az őt ért sérelemért. Adott esetben a Kúria magánjogi büntetés kiszabására nem látott alapot, mivel a felperest ténylegesen súlyos hátrány nem érte. Mindez nem jelenti a jogintézmény kiüresítését, csupán azt, hogy adott esetben ezen összeg is elegendő a konkrét jogsértés megismétlésének megakadályozására, illetve a felperest ért hátrány kompenzálására. * A Fővárosi Ítélőtábla egy másik döntése szerint bár a sérelemdíj elsődleges funkciója változatlanul a bekövetkezett hátrány kompenzációja, de a Fővárosi Ítélőtábla meggyőződése szerint nem hagyható figyelmen kívül a sérelemdíj összegszerűségének meghatározása során az a körülmény sem, hogy a jogintézmény bevezetésének célja - a bizonyítási nehézségek elkerülése mellett - az volt, hogy a korábbi nem vagyoni kártérítés bírói gyakorlatban kialakított összegeihez képest a sérelemdíj összege magasabb legyen a visszatartó célzat elérése érdekében. * Az utóbb keletkezett, sérelemdíjat elutasító ítéletekben a Fővárosi Ítélőtábla már azt fejtette ki, hogy bár a sérelemdíj funkciója a magánjogi büntetés is, nem alkalmazható olyan körülmények között, ahol magánjogi kompenzációs funkcióját elveszti, és kizárólag büntetésként hat. *
[18] A fentiek mutatják a még fennálló jogalkalmazási bizonytalanságot, ezzel együtt úgy tűnik, hogy a gyakorlat inkább azt az irányt fogadja el, mely nem tulajdonít kiemelkedő jelentőséget a sérelemdíj büntető funkciójának, és sem az összegek jelentős növelését, sem a sérelemdíj minden esetben történő megítélését nem biztosítja a sérelemdíj ezen funkciójának kodifikálása.
[19] A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni. A Ptk. rendszertanilag élesen elválasztotta ugyan a sérelemdíjat a kártérítés intézményétől, azonban bizonyos közös sajátosságokra tekintettel mégiscsak alkalmazni rendelte utaló szabály révén a kártérítésre vonatkozó rendelkezéseket. Az a feladat a jogalkalmazásra hárul, hogy kidolgozza, pontosan mely kártérítési jogintézmények - a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésében foglalt felsorolás csak példálózó jellegű - és milyen módon alkalmazhatók a sérelemdíjra.
[20] Ami egyértelműnek tűnik, és amiben a Tanácsadó Testület és az eddigi joggyakorlat is egyetért, hogy ahogy a Ptk. élesen különbséget tesz a szerződéses és szerződésen kívüli kötelemből eredő kártérítés szabályai között, úgy ezen distinkciót a sérelemdíj esetén is alkalmazni kell. Személyiségi jogi jogsértés is éppúgy bekövetkezhet szerződésszegéssel vagy szerződésen kívüli magatartással, ahogy kár is. Ezért ha a kártérítés szabályait alkalmazzuk személyiségi jogi jogsértés esetén, akkor az alkalmazandó szabályok körét az alapján kell meghatározni, hogy a jogsértő magatartás szerződésszegés vagy szerződés keretein kívüli magatartás volt-e. Előbbi esetben a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alóli kimentésre a szerződésszegés alóli kimentés szabályait, a második esetben a szerződésen kívüli károkozás alóli kimentésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
[21] Felmerül a kérdés, hogy a károkozás alóli kimentés körében pontosan mely kártérítési szabályok alkalmazandók szerződéses és szerződésen kívüli jogviszonyok esetén. Az egyértelmű, hogy a Ptk. 6:142. §-ában és 6:520. §-ában írt, felelősség alóli kimentésre vonatkozó szabályt a 2:52. § (2) bekezdésének egyértelmű utaló szabálya folytán alkalmazni kell. Kérdéses lehet azonban az egyéb kártérítési szabályok, például a közös károkozás vagy a kárenyhítési kötelezettség megfelelő alkalmazásának kérdése. Egyedi problémát vet fel az előreláthatóság jogintézménye, amely rendszertanilag nem ugyanott helyezkedik el a szerződésszegéssel okozott és a szerződésen kívül okozott károk esetén. Míg a 6:143. § (2) bekezdése a szerződésszegéssel okozott károk esetén az előreláthatóságot a kártérítés mértéke körében szabályozza, azaz az előre nem látható mértékű kárt nem kell megtéríteni, addig a 6:521. § az okozati összefüggés körében, azaz az előre nem látható károsodás nem áll okozati összefüggésben a jogellenes (adott esetben személyiségi jogot sértő) magatartással. A Tanácsadó Testület a már hivatkozott állásfoglalásában emiatt határozottan úgy is foglalt állást, hogy a 6:143. §-ban foglalt szabályok, miután azok a kártérítés mértékére vonatkoznak, a sérelemdíj fizetése iránti kötelezettségre nem alkalmazhatók. Részletesebb indokolást ugyan az állásfoglalás nem tartalmaz, de feltehető, hogy azért jutott a Tanácsadó Testület erre a következtetésre, mert a sérelemdíj mértékének meghatározására a Ptk. a 2:52. § (3) bekezdésében ad speciális szabályozást.
[22] Ezen problémák a bírói gyakorlatban még szélesebb körben nem merültek fel, * de várható, hogy a következő években az utaló szabály kereteinek pontos meghatározásával is foglalkoznia kell majd a bíróságoknak.
