Hatály: közlönyállapot (2017.I.17.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1017/2017. (I. 17.) Korm. határozat

a 3. Kína – KKE Országok Egészségügyi Miniszteri Találkozó megrendezéséről

1. A Kormány egyetért a 3. Kína – KKE Országok Egészségügyi Miniszteri Találkozó (a továbbiakban: Találkozó) megrendezésével.

2. A Kormány az 1. pontban meghatározott cél megvalósítása érdekében felhívja

a) az emberi erőforrások miniszterét, hogy a külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint a nemzetgazdasági miniszterrel együttműködve – az állam kizárólagos tulajdonában álló Közép- és Kelet-Európai Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HKGYK Nonprofit Kft.) bevonásával – rendezze meg a Találkozót;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

külgazdasági és külügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

b) a nemzetgazdasági minisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszterrel együttműködve – a HKGYK Nonprofit Kft. bevonásával – rendezze meg a Találkozóhoz kapcsolódó egészségipari kiállítást.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatos

3. A Kormány az 1. pontban meghatározott cél megvalósítása érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterének bevonásával 2017. évre gondoskodjon a döntés végrehajtásához szükséges legfeljebb 430,54 millió forint forrás biztosításáról a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 22. Egészségügyi ágazati előirányzatok alcím, 2. Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok jogcímcsoport javára.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. január 31.

4. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködve – a HKGYK Nonprofit Kft. bevonásával – készítsen előterjesztést a Kormány részére az államközi megállapodás részét képező hagyományos kínai gyógyászati központ intézmény felállításáról és elhelyezéséről.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. február 28.