A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.

 

1355/2017. (VI. 12.) Korm. határozat

a Modern Városok Program fejlesztéseivel összefüggő egyes vagyonjogi döntésekről

A Kormány a Modern Városok Program (a továbbiakban: MVP) keretében a megyei jogú városok önkormányzataival kötött együttműködési megállapodásokban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében

1. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés c) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 1. mellékletben meghatározott helyrajzi számon nyilvántartott, állami tulajdonban álló ingatlanok ingyenesen, az 1. mellékletben meghatározott közfeladatok ellátása céljából, az 1. mellékletben meghatározott helyi önkormányzatok (a továbbiakban együtt: önkormányzatok) tulajdonába kerüljenek;

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy

2.1. az önkormányzatokkal a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződések (a továbbiakban: szerződések) - e határozat közzétételét követő hat hónapon belül - megkötésre kerüljenek,

2.2. a szerződések megkötése előtt az MNV Zrt. tájékoztassa az önkormányzatokat a tulajdonukba kerülő ingatlanokra vonatkozó terhekről, korlátozásokról, a folyamatban lévő eljárásokról és az egyéb jogi természetű ügyekről, valamint adja át az ezekkel kapcsolatban rendelkezésére álló dokumentumokat,

2.3. a szerződések tartalmazzák azt is, hogy az önkormányzatok vállalják,

a) - szükség esetén - saját költségvetésük terhére a tulajdonukba kerülő ingatlanok környezeti állapotának felmérését, kármentesítését, illetve ha az ingatlanokon tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedélyek megszerzését, az ingatlanok ingyenes tulajdonba adásával összefüggésben esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megtérítését,

b) hogy a tulajdonukba kerülő ingatlanok tulajdonjogát a fennálló terhekkel együtt szerzik meg,

c) hogy a tulajdonukba kerülő ingatlanok vonatkozásában az állammal szemben semmilyen követelést nem támasztanak,

d) a tulajdonukba kerülő, a bérbeadással vagy más jogcímen hasznosított ingatlanok esetében a fennálló jogviszonyokból eredő kötelezettségeket és a tulajdonossal szemben támasztott esetleges jövőbeni követelésekért való helytállást,

e) hogy a tulajdonukba kerülő ingatlan tekintetében a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, az átruházott vagyon hasznosításáról szóló beszámolási kötelezettségnek - a szerződés hatálybalépését követő évtől kezdődően - minden év december 31. napjáig írásban eleget tesznek,

f) hogy ha az e) alpontban foglalt kötelezettségnek nem tesznek eleget, a tulajdonukba kerülő ingatlanok szerződésben rögzített bruttó forgalmi értékének 5 százalékát mint késedelmi kötbért kötelesek az MNV Zrt. erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni,

g) hogy a tulajdonukba kerülő ingatlanokat az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontja szerint, az 1. mellékletben és a szerződésben az adott ingatlanra megjelölt hasznosítási célnak megfelelően kötelesek hasznosítani,

h) hogy ha a g) alpontban foglalt kötelezettségüknek részben vagy egészben nem tesznek eleget, nemteljesítési kötbért kötelesek a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül az MNV Zrt.-nek megfizetni,

i) a tulajdonukba kerülő ingatlanok tekintetében azoknak a külön feltételeknek a teljesítését, amelyekhez a vagyonkezelő, annak felügyeleti szerve, a védettség jellege szerinti miniszter vagy a sportigazgatási szerv az ingyenes tulajdonba adáshoz szükséges hozzájáruló nyilatkozat kiadását kötötte;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: e határozat közzétételét követő hat hónapon belül

3. egyetért azzal, hogy a 2. mellékletben meghatározott helyrajzi számon nyilvántartott, állami tulajdonban álló ingatlanok - a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén - a 2. mellékletben meghatározott közfeladatok ellátása céljából a 2. mellékletben meghatározott helyi önkormányzatok vagyonkezelésébe kerüljenek, ezért felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MNV Zrt. útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. mellékletben meghatározott helyi önkormányzattal a vagyonkezelési szerződés megkötésre kerüljön;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

4. a Magyarország Kormánya és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat 6. pont g) alpontjának végrehajtása érdekében egyetért

a) a dunaújvárosi városi fürdő- és vízisport centrum elhelyezéséül szolgáló, Dunaújváros 325/6 helyrajzi számú, természetben a 2400 Dunaújváros, Építők útja 7/A szám alatt található ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) tulajdonjogának Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) által adásvétel útján történő megszerzésével,

b) azzal, hogy - az MVP Bizottságnak a Modern Városok Program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott jóváhagyó döntése esetén - az MVP keretében az Ingatlan megvásárlásához szükséges, legfeljebb a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi érték alapján meghatározott összegű forrás a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra az Önkormányzat részére;

5. egyetért azzal, hogy az MVP keretében Nagykanizsán történő ipari parki fejlesztés esetében először a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság által tervezett ipari parki fejlesztés valósuljon meg, majd ezt követően kerüljön sor a befektetői igények felmerülése ütemében az önkormányzati ipari park fejlesztésére;

6. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy a Magyarország Kormánya és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 2. pont a) alpont aa) pontjában meghatározott ipari park fejlesztés megvalósítását akadályozó körülményeket - a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával - vizsgálja meg, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ által az érdi Elvira majorban folytatott tevékenység más ingatlanon történő folytatásának lehetősége és annak költségei vizsgálatára is kiterjedően, és tegyen javaslatot az ipari park fejlesztés megvalósíthatósága érdekében szükséges intézkedésekre;

Felelős: földművelésügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. június 30.

7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyarország Kormánya és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1383/2015. (VI. 12.) Korm. határozat 4. és 6. pontjában, valamint a Magyarország Kormánya és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 4. pont b) alpontjában meghatározott projektek megvalósítása tárgyában az MVP Bizottságához benyújtásra kerülő előterjesztésekben tegyen javaslatot az érintett helyi önkormányzatok által a projektek megvalósításához szükséges ingatlanok megszerzésére fordított, az önkormányzatok által igazolt összegű forrás önkormányzatok részére történő biztosításának módjára vonatkozóan.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a projektek előrehaladása ütemében

1. melléklet az 1355/2017. (VI. 12.) Korm. határozathoz

Önkormányzati tulajdonba adásra kerülő, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlanok jegyzéke

Sor-
szám
Helyi önkormányzat Ingatlan/
tulajdoni hányad
Segítendő közcél/közfeladat Ingatlan-nyilvántartási megnevezés Terület (m2)
1. Győr Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Győr
13080 hrsz.
1/1
sport, ifjúsági ügyek/ sport- és kulturális feladatok megvalósítása Kivett sporttelep 22344
2. Győr Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Győr
10544/2 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés/ közterületként történő hasznosítás Kivett út 216
3. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Nyíregyháza
0405 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés, helyi környezet- és természetvédelem,
vízgazdálkodás, vízkárelhárítás/ vízgazdálkodási, vízkárelhárítási feladatok
Kivett csatorna 10496
4. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Nyíregyháza
0406 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés, helyi környezet- és természetvédelem,
vízgazdálkodás, vízkárelhárítás/ vízgazdálkodási, vízkárelhárítási feladatok
Kivett csatorna 6785

2. melléklet az 1355/2017. (VI. 12.) Korm. határozathoz

Önkormányzati vagyonkezelésbe kerülő, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlanok jegyzéke

Sor-
szám
Helyi önkormányzat Ingatlan/
tulajdoni hányad
Segítendő közcél/közfeladat Ingatlan-nyilvántartási megnevezés Terület (m2)
1. * 
2. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Debrecen
0493/59 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés, helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás/vízmű védterület biztosítása, vízgazdálkodási,
vízkárelhárítási feladatok
Legelő 3894
3. * 
4. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskemét
3708/10 hrsz.
1/1
kulturális szolgáltatás/ közösségi központ, nyugdíjas-klub létrehozása Kivett pártház 322
5. Miskolc Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Miskolc
32818/2 hrsz.
1/1
településfejlesztés/ közterületként történő hasznosítás Kivett udvar 2724
6. Szeged Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Szeged
0398 hrsz.
1/1
településfejlesztés Kivett csatorna 6655
7. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szekszárd
4000/10 hrsz.
1/1
kulturális szolgáltatás/könyvtár és levéltár elhelyezése Kivett beépítetlen terület
Kivett járda
21398
1357
8. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szekszárd
3807/6 hrsz.
1/1
sport, ifjúsági ügyek/ közterületként történő hasznosítás Kivett beépítetlen terület 13018
9. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szekszárd
0154/7 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés/közösségi központ létrehozása Kivett út 1198
10. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szekszárd
0154/8 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés/közösségi központ létrehozása Kivett gazdasági épület, udvar Kivett út
Kivett vendégház, udvar
Kivett gazdasági épület, udvar
1375
689
7789
593
11. Szolnok Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Szolnok
5372/11 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés, helyiséggazdálkodás/
közösségi központ létrehozása, a fiatalok megtartása
Kivett épület, udvar 7385
12. Szolnok Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Szolnok
1658/A/2 hrsz.
1/1
településfejlesztés, településrendezés, helyiséggazdálkodás/ irattár elhelyezése Irodák, egyéb helyiség 458
13. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely
7332/1 hrsz.
1/1
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és
a turizmussal kapcsolatos feladatok/közösségi központ létrehozása
Kivett kórház 8559
14. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya
8057 hrsz.
1/1
óvodai ellátás/óvoda működtetése Kivett udvar és gyermekotthon 3399
15. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya
7703/15 hrsz.
1/1
lakás- és helyiséggazdálkodás/
kollégium működtetése
Kivett udvar és épület 3810