Hatály: közlönyállapot (2018.III.12.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

6/2018. (III. 12.) MvM rendelet

az Ipari Termékosztályozás (ITO) bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 16/2011. (V. 10.) KIM rendelet módosításáról

A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 47. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet A) pont 7. alpontja szerinti feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Ipari Termékosztályozás (ITO) bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 16/2011. (V. 10.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-a a következő l) ponttal egészül ki:

(E rendelet)

„l) a 3924/91/EGK tanácsi rendeletben meghatározott, ipari termékekre vonatkozó Prodcom-lista 2017. évre történő megállapításáról szóló, 2017. november 22-i (EU) 2017/2119 bizottsági rendelet”

(végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.)

2. § Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 6/2018. (III. 12.) MvM rendelethez

„1. melléklet a 16/2011. (V. 10.) KIM rendelethez

Ipari Termékosztályozás (ITO)

A TERMÉK VAGY SZOLGÁLTATÁS
KÓDSZÁMA MEGNEVEZÉSE MENNYISÉGI EGYSÉGE FORRÁSA
1 B+C+D+E36 IPAR
2 B BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS
3 05 SZÉNBÁNYÁSZAT
4 05.1 FEKETESZÉN-BÁNYÁSZAT
5 05.10 FEKETESZÉN-BÁNYÁSZAT TE
6 051010 00 0 055 - Feketeszén, nem agglomerált t CP
7 051010 30 0 055 - - Feketeszén (antracit), kokszosítható, fűtőértéke nagyobb mint 23865 kJ/kg, kohókoksz alapanyaga t HU
8 051010 50 0 055 - - Feketeszén (antracit), fűtőértéke nagyobb mint 23865 kJ/kg,(kivéve a kokszosítható) t HU
9 05.2 BARNASZÉN-, LIGNITBÁNYÁSZAT
10 05.20 BARNASZÉN-, LIGNITBÁNYÁSZAT TE
11 052010 00 0 055 - Barnaszén és lignit t CP
12 052010 10 0 055 - - Barnaszén t HU
13 052010 20 0 055 - - Lignit t HU
14 06 KŐOLAJ-, FÖLDGÁZKITERMELÉS
15 06.1 KŐOLAJ-KITERMELÉS
16 06.10 KŐOLAJ-KITERMELÉS TE
17 061010 00 0 055 - Kőolaj és bitumentartalmú ásványokból nyert kőolajok, nyers t CP
18 061010 30 0 055 - - Nyers kőolaj és bitumenes ásványokból előállított nyersolaj (kivéve a földgáz-kondenzátum) t HU
19 061010 50 0 055 - - Földgáz-kondenzátumok t HU
20 061020 00 0 055 - Bitumenes vagy olajpala és olajhomok t CP
21 06.2 FÖLDGÁZKITERMELÉS
22 06.20 FÖLDGÁZKITERMELÉS TE
23 062010 00 0 055 - Földgáz, cseppfolyós vagy gáznemű t CP
24 062010 00 0 094 - Földgáz, cseppfolyós vagy gáznemű GJ CP
25 062010 00 0 702 - Földgáz, cseppfolyós vagy gáznemű 1000 m3 CP
26 07 FÉMTARTALMÚ ÉRC BÁNYÁSZATA
27 07.1 VASÉRCBÁNYÁSZAT
28 07.10 VASÉRCBÁNYÁSZAT TE
29 071010 00 0 055 - Vasérc és dúsítmányai (a pörkölt vaspirit kivételével) t PR, CP
30 07.2 EGYÉB FÉM ÉRC BÁNYÁSZATA
31 07.21 URÁN-, TÓRIUMÉRC-BÁNYÁSZAT TE
32 072110 00 0 055 - Urán- és tóriumérc t CP
33 07.29 SZÍNESFÉM ÉRC BÁNYÁSZATA TE
34 072910 00 0 055 - Színesfém érc és dúsítmányai t CP
35 072911 00 0 055 - - Rézérc és dúsítmányai t PR, CP
36 072912 00 0 055 - - Nikkelérc és dúsítmányai t PR, CP
37 072913 00 0 055 - - Bauxit és dúsított érc t PR, CP
38 072914 00 0 055 - - Nemesfémérc és dúsítmányai t PR, CP
39 072915 00 0 055 - - Ólom-, cink- és ónérc és dúsítmányaik t PR, CP
40 072919 00 0 055 - - Egyéb színesfémtartalmú ércek és dúsítmányaik t PR, CP
41 08 EGYÉB BÁNYÁSZAT
42 08.1 KŐFEJTÉS, HOMOK-, AGYAGBÁNYÁSZAT
43 08.11 KŐFEJTÉS, GIPSZ, KRÉTA BÁNYÁSZATA TE
44 081110 00 0 055 - Építőkő vagy díszítőkő t CP
45 081111 00 0 055 - - Márványból és egyéb mészkőből készült építőkő vagy díszítőkő t CP
46 081111 30 0 055 - - - Márvány és travertin t HU
47 081111 33 0 055 - - - - Márvány és travertin, nyersen vagy durván nagyolva t PR
48 081111 36 0 055 - - - - Márvány és travertin egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában t PR
49 081111 50 0 055 - - - Ekozin és más emlékművi vagy építőkő mészkőből, legalább 2,5 térfogattömegű t PR
50 081112 00 0 055 - - Gránit, homokkő és egyéb építőkő vagy díszítőkő t CP
51 081112 30 0 055 - - - Gránit t HU
52 081112 33 0 055 - - - - Gránit, nyersen vagy durván nagyolva t PR
53 081112 36 0 055 - - - - Gránit egyszerűen vágva, tömb, téglalap (beleértve: négyzetes) alakú tábla formában t PR
54 081112 50 0 055 - - - Homokkő t PR
55 081112 90 0 055 - - - Porfír, bazalt, kvarcit és más emlékművi vagy építőkő, nyers, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva (kivéve a legalább 2,5 térfogattömegű emlékművi vagy építőkövet mészkőből, a gránitot és a homokkövet) t PR
56 081120 00 0 055 - Mészkő és gipsz t CP
57 081120 30 0 055 - - Gipsz és anhidrit t PR
58 081120 50 0 055 - - Kohómészkő, mészkő és más mésztartalmú kő, mész vagy cement előállításához (adalékanyagként használt zúzott mészkő és faragott mészkő kivételével) t PR
59 081130 00 0 055 - Kréta és dolomit t CP
60 081130 10 0 055 - - Kréta t PR
61 081130 30 0 055 - - Dolomit, nyers, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában (kivéve a kalcinált vagy zsugorított [szinterelt] dolomitot, agglomerált dolomitot, a tört vagy zúzott dolomitot, amelyet betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy más ballasztnak használnak) t PR
62 081140 00 0 055 - Palakő, nyersen, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában t PR, CP
63 08.12 KAVICS-, HOMOK-, AGYAGBÁNYÁSZAT TE
64 081210 00 0 055 - Kavics és homok t CP
65 081211 00 0 055 - - Természetes homok t CP
66 081211 50 0 055 - - - Kovasavtartalmú homok (kvarchomok vagy ipari homok) t PR
67 081211 90 0 055 - - - Építési homok, mint az agyagos homok, a kaolinos homok, a földpátos homok (a kvarchomok, a fémtartalmú homok kivételével) t PR
68 081212 00 0 055 - - Kőszemcse, -szilánk, -por, kavics, sóder t CP
69 081212 10 0 055 - - - Kavics, sóder, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy más ballasztnak használnak, gömbölyű kavics és kvarckavics t PR
70 081212 30 0 055 - - - Zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy más ballasztnak használnak (a sóder, kavics, gömbölyű kavics és kvarckavics kivételével) t PR
71 081212 50 0 055 - - - Szemcse, szilánk és por márványból t PR
72 081212 90 0 055 - - - Szemcse, szilánk, por travertinből, ekozinból, gránitból, porfírból, bazaltból, homokkőből és más emlékművi kőből t PR
73 081213 00 0 055 - - Terméksalak és hasonló ipari hulladékok keveréke (építési célú kavics-, sóder-, murva- vagy kvarckavicstartalommal vagy anélkül) t PR, CP
74 081220 00 0 055 - Agyag és kaolin t CP
75 081221 00 0 055 - - Kaolin és egyéb kaolintartalmú agyag t CP
76 081221 40 0 055 - - - Kaolin, nem kalcinált t PR
77 081221 60 0 055 - - - Kaolintartalmú agyag (képlékeny agyag) t PR
78 081222 00 0 055 - - Egyéb agyag, andaluzit, kianit és szillimanit, mullit, samott és tűzálló agyagok t CP
79 081222 10 0 055 - - - Bentonit t PR
80 081222 30 0 055 - - - Tűzálló agyag t PR
81 081222 50 0 055 - - - Közönséges agyag és pala építési célra (kivéve a bentonitot, tűzálló agyagot, duzzasztott [expandált] agyagot, kaolint és kaolinos agyagot); andaluzit, kianit és szillimanit; mullit; samott, illetve tűzálló agyag t PR
82 08.9 M.N.S. BÁNYÁSZAT
83 08.91 VEGYI ÁSVÁNY BÁNYÁSZATA TE
84 089110 00 0 055 - Vegyi és trágyázásra alkalmas ásványok t CP
85 089111 00 0 055 - - Természetes kalcium-foszfát és természetes alumínium-kalcium-foszfát; foszfátkréta t PR, CP
86 089112 00 0 055 - - Pörköletlen vaspirit; nyers vagy nem finomított kén (beleértve a melléktermékként keletkező ként is) t PR, CP
87 089119 00 0 055 - - Egyéb vegyi és trágyázásra alkalmas ásványok t PR, CP
88 08.92 TŐZEGKITERMELÉS TE
89 089210 00 0 055 - Tőzeg t CP
90 08.93 SÓKITERMELÉS TE
91 089310 00 0 055 - Só (beleértve a denaturált sót, de az asztali só kivételével) és tiszta nátrium-klorid (ezek vizes oldatban vagy hozzáadott csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal is) t PR, CP
92 08.99 EGYÉB M.N.S. BÁNYÁSZAT TE
93 089910 00 0 055 - Természetes bitumen és aszfalt, aszfaltit és aszfalttartalmú kőzet t PR, CP
94 089920 00 0 706 - Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nyers drágakövek és féldrágakövek, ipari gyémántok, habkő, csiszolókő, természetes korund, természetes gránát, más természetes csiszolóanyag, egyéb ásványok 1000 Ft CP
95 089921 00 0 056 - - Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, durván hasított drágakövek és féldrágakövek (kivéve az ipari gyémántok) k PR, CP
96 089922 00 0 055 - - Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nyers ipari gyémántok, habkő, csiszolókő, természetes korund, természetes gránát, más természetes csiszolóanyag t PR, CP
97 089929 00 0 055 - - Egyéb ásványok t PR, CP
98 09 BÁNYÁSZATI SZOLGÁLTATÁS
99 09.1 KŐOLAJ-, FÖLDGÁZ-KITERMELÉSI SZOLGÁLTATÁS
100 09.10 KŐOLAJ-, FÖLDGÁZ-KITERMELÉSI SZOLGÁLTATÁS TE
101 091010 00 0 706 - Kőolaj- és földgázkitermeléshez kapcsolódó szolgáltatások 1000 Ft CP
102 091011 00 0 706 - - Kőolaj- és földgázkitermeléshez kapcsolódó fúrási szolgáltatások 1000 Ft CP
103 091012 00 0 706 - - Fúrótorony-építés, -javítás, -bontás, valamint a kőolaj- és földgázkitermeléssel kapcsolatos hasonló szolgáltatások 1000 Ft CP
104 091013 00 0 706 - - Földgáz cseppfolyósítása és visszaalakítása gázzá szállítási célra a kitermelés helyszínén 1000 Ft CP
105 09.9 EGYÉB BÁNYÁSZATI SZOLGÁLTATÁS
106 09.90 EGYÉB BÁNYÁSZATI SZOLGÁLTATÁS TE
107 099010 00 0 706 - Egyéb bányászati szolgáltatás 1000 Ft CP
108 099011 00 0 706 - - Feketeszén-bányászat járulékos szolgáltatásai 1000 Ft CP
109 099019 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. bányászathoz kapcsolódó járulékos szolgáltatások 1000 Ft CP
110 C FELDOLGOZÓIPAR
111 CA ÉLELMISZER, ITAL, DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA
112 10 ÉLELMISZERGYÁRTÁS
113 10.1 HÚSFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS, HÚSKÉSZÍTMÉNY GYÁRTÁSA
114 10.11 HÚSFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS TE
115 101110 00 0 055 - Friss vagy hűtött szarvasmarha-, sertés-, juh-, kecske-, lóhús és más lófélék húsa t CP
116 101111 00 0 055 - - Friss vagy hűtött marhahús t CP
117 101111 40 0 055 - - - Csontos marha- vagy borjúhús frissen vagy hűtve, egészben, félben és negyedben t PR
118 101111 90 0 055 - - - Darabolt marha- vagy borjúhús frissen vagy hűtve* t PR
119 101112 00 0 055 - - Friss vagy hűtött sertéshús t CP
120 101112 30 0 055 - - - Csontos sertéshús, frissen vagy hűtve, egészben és félben (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is) t PR
121 101112 50 0 055 - - - Csontos sertéssonka és -lapocka és ezek részei, csonttal, frissen vagy hűtve (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is)* t PR
122 101112 90 0 055 - - - Friss vagy hűtött sertéshús (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is, kivéve az egészet vagy felet, sonkát, lapockát és ezek részeit csonttal)* t PR
123 101113 00 0 055 - - Bárány- és juhhús frissen vagy hűtve, egész, fél és részei t PR, CP
124 101114 00 0 055 - - Kecskehús frissen vagy hűtve t PR, CP
125 101115 00 0 055 - - Ló és más lófélék húsa frissen vagy hűtve t PR, CP
126 101120 00 0 055 - Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló és más lófélék élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve t PR, CP
127 101130 00 0 055 - Fagyasztott hús és ehető belsőség marha-, sertés-, juh-, kecske-, lóhúsból és más lófélékből; friss, hűtött vagy fagyasztott egyéb hús és ehető belsőség t CP
128 101131 00 0 055 - - Marha- vagy borjúhús fagyasztva, egész, fél, negyed és részei* t PR, CP
129 101132 00 0 055 - - Fagyasztott sertéshús t CP
130 101132 30 0 055 - - - Sertéshús fagyasztva, egész és fél* t PR
131 101132 50 0 055 - - - Sertéshús fagyasztva, comb, lapocka és részei, csonttal* t PR
132 101132 90 0 055 - - - Fagyasztott sertéshús (kivéve az egészet vagy felet, a combot, lapockát és részeit, csonttal)* t PR
133 101133 00 0 055 - - Bárány- és juhhús fagyasztva, egész, fél és részei* t PR, CP
134 101134 00 0 055 - - Kecskehús fagyasztva* t PR, CP
135 101135 00 0 055 - - Ló és más lófélék fagyasztott húsa* t PR, CP
136 101139 00 0 055 - - Friss, hűtött és fagyasztott egyéb hús és ehető belsőségei t CP
137 101139 10 0 055 - - - Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló és más lófélék élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége fagyasztva t PR
138 101139 30 0 055 - - - Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva (beleértve a házi-, üregi vagy mezei nyúl húsát és belsőségét, vadat, kivéve a békacombot, a baromfi, a szarvasmarhafélék, a lófélék, a sertés, a juh- és kecskefélék húsát és belsőségét) t PR
139 101140 00 0 706 - Zsíros gyapjú, irha, nyersbőr szarvasmarha- vagy lófélékből, juhból és kecskéből 1000 Ft CP
140 101141 00 0 055 - - Zsíros gyapjú nem kártolva vagy fésülve (beleértve az állaton mosott gyapjút is) (kivéve a nyírt gyapjút) t PR, CP
141 101142 00 0 194 - - Szarvasmarhafélék és lófélék nyersbőre és irhája, egészben (kivéve a 4101 90 vtsz. alá soroltak) db PR, CP
142 101143 00 0 055 - - Szarvasmarhafélék és lófélék egyéb nyersbőre és irhája t PR, CP
143 101144 00 0 194 - - Juh- és báránybőr nyersen db PR, CP
144 101145 00 0 194 - - Nyers kecske- vagy gidabőr, nem cserzett, kezeletlenül vagy tartósítva db PR, CP
145 101150 00 0 055 - Zsiradék, szarvasmarhafélékből, juhból, kecskéből és sertésből t CP
146 101150 40 0 055 - - Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna), frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva vagy füstölve (nem olvasztott) t PR
147 101150 60 0 055 - - Sertészsiradék és más sertészsír, olvasztott t PR
148 101150 70 0 055 - - Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, nyers vagy olvasztott t PR
149 101160 00 0 055 - Nyers belsőség, étkezésre alkalmatlan t CP
150 101160 30 0 055 - - Állati bél, hólyag és gyomor, egészben vagy darabban (a halból származó kivételével) t PR
151 101160 90 0 055 - - Emberi étkezésre alkalmatlan állati hulladék (a halból származó, az állati bél, hólyag és gyomor kivételével) t PR
152 101190 00 0 706 - Hús feldolgozásával, tartósításával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
153 101199 00 0 706 - - Hús feldolgozásával, tartósításával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
154 10.12 BAROMFIHÚS FELDOLGOZÁSA, TARTÓSÍTÁSA TE
155 101210 00 0 055 - Friss vagy hűtött baromfihús t CP
156 101210 10 0 055 - - Csirke egészben, frissen vagy hűtve t PR
157 101210 20 0 055 - - Pulyka egészben, frissen vagy hűtve t PR
158 101210 30 0 055 - - Liba, kacsa és gyöngytyúk egészben, frissen vagy hűtve t PR
159 101210 50 0 055 - - Csirkedarabok, frissen vagy hűtve t PR
160 101210 60 0 055 - - Pulykadarabok, frissen vagy hűtve t PR
161 101210 70 0 055 - - Liba-, kacsa- és gyöngytyúkdarabok, frissen vagy hűtve t PR
162 101220 00 0 055 - Fagyasztott baromfihús t CP
163 101220 10 0 055 - - Fagyasztott baromfihús, egészben t HU
164 101220 13 0 055 - - - Csirke egészben, fagyasztva t PR
165 101220 15 0 055 - - - Pulyka egészben, fagyasztva t PR
166 101220 17 0 055 - - - Liba, kacsa és gyöngytyúk egészben, fagyasztva t PR
167 101220 50 0 055 - - Fagyasztott baromfihús, darabolva t HU
168 101220 53 0 055 - - - Csirkedarabok fagyasztva t PR
169 101220 55 0 055 - - - Pulykadarabok fagyasztva t PR
170 101220 57 0 055 - - - Liba-, kacsa- és gyöngytyúkdarabok, fagyasztva t PR
171 101230 00 0 055 - Baromfizsiradék t PR, CP
172 101240 00 0 055 - Emberi fogyasztásra alkalmas baromfibelsőség t PR, CP
173 101240 10 0 055 - - Hízott liba- és kacsamáj frissen vagy hűtve t HU
174 101240 30 0 055 - - Baromfimáj fagyasztva t HU
175 101240 40 0 055 - - Emberi fogyasztásra alkalmas baromfibelsőség (kivéve hízott liba- és kacsamáj frissen vagy hűtve, valamint baromfimáj fagyasztva) t HU
176 101250 00 0 055 - Kikészített madárbőr tollal vagy pehellyel, toll stb. t PR, CP
177 101290 00 0 706 - Baromfihús feldolgozásával, tartósításával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
178 101299 00 0 706 - - Baromfihús feldolgozásával, tartósításával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
179 10.13 HÚS-, BAROMFIHÚS-KÉSZÍTMÉNY GYÁRTÁSA TE
180 101310 00 0 055 - Húskészítmények és konzervek húsból, belsőségből és vérből t CP
181 101311 00 0 055 - - Darabolt, sózott, szárított vagy füstölt sertéshús (beleértve a szalonnát és sonkát is) t CP
182 101311 20 0 055 - - - Csontos sertéssonka és -lapocka és ezek részei sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve t PR
183 101311 50 0 055 - - - Sertésoldalas és -dagadó és részei, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve t PR
184 101311 80 0 055 - - - Sertéshús sózva, sós lében, szárítva vagy füstölve (beleértve a szalonnás oldalt, a háromnegyed oldalt, az elülső részeket, a tarját, karajt és részeit, kivéve a csontos sonkát, lapockát és ezek részeit, az oldalast, dagadót és ezek részeit) t PR
185 101312 00 0 055 - - Marha- és borjúhús, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve t PR, CP
186 101313 00 0 055 - - Hús sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény (kivéve a sertéshúst, a marha- és borjúhúst sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve) t PR, CP
187 101314 00 0 055 - - Töltött termék húsból, belsőségből vagy vérből t CP
188 101314 30 0 055 - - - Májból készült kolbász és ilyen alapú, hasonló termék és élelmiszer-készítmény (kivéve készétel) t PR
189 101314 60 0 055 - - - Húsból, belsőségből vagy vérből készült kolbász és ilyen alapú, hasonló termék és élelmiszer-
készítmény (kivéve májból készült kolbász és készétel)
t PR
190 101314 61 0 055 - - - - Szárazkolbász, sertés, marha, ló, egyéb állat húsából t HU
191 101314 62 0 055 - - - - Félszáraz kolbász, sertés, marha, ló vagy egyéb állat húsából t HU
192 101314 63 0 055 - - - - Egyéb kolbászfélék, sertés, marha, ló vagy egyéb állat húsából t HU
193 101314 64 0 055 - - - - Szalámi t HU
194 101314 65 0 055 - - - - Kolbász, szalámi baromfihúsból t HU
195 101314 66 0 055 - - - - Egyéb töltött hústermék, baromfihúsból, sertés, marha, ló, egyéb állat húsából t HU
196 101315 00 0 055 - - Egyéb húskészítmény és konzerv húsból, belsőségből vagy vérből t CP
197 101315 05 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított liba- vagy kacsamáj (kivéve kolbászok és készétel) t PR
198 101315 15 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított máj más állatból (kivéve kolbászok és készétel) t PR
199 101315 25 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított pulykahús vagy -belsőség (kivéve kolbászok, májkészítmény és készétel) t PR
200 101315 35 0 055 - - - Más feldolgozott vagy tartósított baromfihús (kivéve kolbászok, májkészítmény és készétel) t PR
201 101315 45 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított sertéshús: sonka és részei (kivéve készétel) t PR
202 101315 55 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított sertéshús: lapocka és részei (kivéve készétel) t PR
203 101315 65 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított házisertés-hús, -belsőség és ezek keveréke, 40% alatti bármely fajtájú hús- vagy belsőségtartalommal és bármely fajtájú zsírtartalommal; tepertő (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel) t PR
204 101315 75 0 055 - - - Egyéb feldolgozott vagy tartósított sertéshús, -belsőség, beleértve ezek keverékét is (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel) t PR
205 101315 85 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított hús szarvasmarhafélékből (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel) t PR
206 101315 95 0 055 - - - Egyéb feldolgozott vagy tartósított hús vagy belsőség, beleértve a vért is (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel) t PR
207 101316 00 0 055 - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) húsból, vágási melléktermékből, belsőségből; tepertő t PR, CP
208 101390 00 0 706 - Hús és húskészítmény főzése, előkészítése; hús- és baromfihús-készítmény gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
209 101391 00 0 706 - - Húskészítmények főzése, előkészítése 1000 Ft PR, CP
210 101399 00 0 706 - - Hús- és baromfihús-készítmények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
211 10.2 HALFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS
212 10.20 HALFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS TE
213 102010 00 0 055 - Friss, hűtött vagy fagyasztott hal t CP
214 102011 00 0 055 - - Friss vagy hűtött halfilé és halhús, egészben vagy darabolva t PR, CP
215 102012 00 0 055 - - Halmáj és ikra, frissen vagy hűtve t PR, CP
216 102013 00 0 055 - - Fagyasztott hal t CP
217 102013 30 0 055 - - - Tengeri hal egészben, fagyasztva t PR
218 102013 60 0 055 - - - Édesvízi hal egészben, fagyasztva t PR
219 102014 00 0 055 - - Halfilé, fagyasztva t PR, CP
220 102015 00 0 055 - - Fagyasztott halhús egészben vagy darabolva (a filé kivételével) t PR, CP
221 102016 00 0 055 - - Halmáj és ikra, fagyasztva t PR, CP
222 102020 00 0 055 - Más módon feldolgozott vagy konzervált hal; kaviár és kaviárpótló t CP
223 102021 00 0 055 - - Halfilé szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve t PR, CP
224 102022 50 0 055 - - - Hal mája, ikrája, úszója, feje, farka, úszóhólyagja és élelmezési célra alkalmas más belsősége és bontási mellékterméke: szárítva, füstölve, sózva vagy sós lében tartósítva; emberi fogyasztásra alkalmas halliszt, haldara és halpellet t PR
225 102023 00 0 055 - - Szárított, pácolt, sózott vagy nem sózott, vagy sós lében tartósított hal t CP
226 102023 50 0 055 - - - Sózott vagy nem sózott szárított hal; sózott, de nem szárított hal; hal sós lében (a füstölt filé, fej, farok és úszóhólyag kivételével) t PR
227 102024 00 0 055 - - Füstölt hal és halfilé t CP
228 102024 25 0 055 - - - Csendes-óceáni, atlanti-óceáni és dunai füstölt lazac (beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével) t PR
229 102024 55 0 055 - - - Füstölt hering (beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével) t PR
230 102024 85 0 055 - - - Füstölt hal (kivéve a heringet, a csendes-óceáni, az atlanti-óceáni és a dunai lazacot), beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével t PR
231 102025 00 0 055 - - Más módon feldolgozott vagy tartósított hal, a kész halételek kivételével t CP
232 102025 10 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított lazac, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
233 102025 20 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított hering, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
234 102025 30 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított szardínia, szardella, brisling és spratt (sprotni), egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
235 102025 40 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított tonhal, csíkosbonitó és palamida, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
236 102025 50 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított makréla, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
237 102025 60 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított ajóka, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
238 102025 70 0 055 - - - Halfilé híg tésztában vagy morzsában, beleértve a halrudacskákat is (kivéve darált termék és készétel) t PR
239 102025 80 0 055 - - - Más feldolgozott vagy tartósított hal, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel) t PR
240 102025 90 0 055 - - - Feldolgozott vagy tartósított hal (nem egészben vagy darabokban és a készétel kivételével) t PR
241 102026 00 0 055 - - Kaviár és kaviárpótló t CP
242 102026 30 0 055 - - - Kaviár (tokhalikra) t PR
243 102026 60 0 055 - - - Kaviárpótló t PR
244 102030 00 0 055 - Fagyasztott, feldolgozott vagy tartósított rákfélék, puhatestűek, tengeri moszat és egyéb gerinctelen vízi állat t CP
245 102031 00 0 055 - - Fagyasztott, szárított, sózott vagy sós lében tartósított rákfélék t PR, CP
246 102032 00 0 055 - - Fagyasztott, szárított, sózott vagy sós lében tartósított puhatestűek t CP
247 102032 50 0 055 - - - Puhatestűek (fésűskagyló, éti kagyló, tintahal és polip) fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva t PR
248 102033 00 0 055 - - Fagyasztott, szárított, sózott vagy sós lében tartósított egyéb gerinctelen víziállat, tengeri moszat t CP
249 102033 50 0 055 - - - Egyéb gerinctelen víziállat (sávos vénuszkagyló, medúza stb.), fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és pellet gerinctelen víziállatból a rákfélék kivételével, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva t PR
250 102034 00 0 055 - - Más módon feldolgozott vagy tartósított rákfélék, puhatestűek, egyéb gerinctelen víziállat, tengeri moszat t PR, CP
251 102040 00 0 055 - Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara, pellet és egyéb termékek m.n.s. halból, rákfélékből, puhatestűekből és egyéb gerinctelen víziállatokból vagy tengeri moszatból t CP
252 102041 00 0 055 - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és pellet halból, rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból t PR, CP
253 102042 00 0 055 - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan egyéb termékek halból, rákfélékből, puhatestűekből és egyéb gerinctelen víziállatokból vagy tengeri moszatból (beleértve a halhulladékot is, kivéve a bálnacsontot és bálnacsontszőrt, a korallt vagy hasonló anyagot, a kagylót és szépiacsontot, megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve/ a természetes szivacsot) t PR, CP
254 102090 00 0 706 - Haltermékek füstölése és tartósítása, illetve elkészítése más módon; feldolgozott és tartósított halak, rákfélék és puhatestűek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
255 102091 00 0 706 - - Haltermékek füstölése és tartósítása, illetve elkészítése más módon 1000 Ft CP
256 102099 00 0 706 - - Halfeldolgozással, -tartósítással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
257 10.3 GYÜMÖLCS-, ZÖLDSÉGFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS
258 10.31 BURGONYAFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS TE
259 103110 00 0 055 - Feldolgozott és tartósított burgonya t CP
260 103111 00 0 055 - - Fagyasztott burgonya t CP
261 103111 10 0 055 - - - Fagyasztott burgonya nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve t PR
262 103111 30 0 055 - - - Fagyasztott burgonya elkészítve vagy tartósítva (beleértve az olajban vagy részben olajban sült, majd lefagyasztott burgonyát is, kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet) t PR
263 103112 00 0 055 - - Szárított burgonya vágva, szeletelve is, de további feldolgozás nélkül t PR, CP
264 103113 00 0 055 - - Liszt, dara, pehely, granulátum és pellet szárított burgonyából t PR, CP
265 103114 00 0 055 - - Feldolgozott vagy tartósított burgonya t CP
266 103114 30 0 055 - - - Burgonya elkészítve vagy tartósítva liszt, dara, pelyhesített formában (kivéve a fagyasztottat, az olajban ropogósra sütöttet, ecettel vagy ecetsavval elkészítettet) t PR
267 103114 60 0 055 - - - Burgonya elkészítve vagy tartósítva (beleértve az olajban ropogósra sütöttet, kivéve a fagyasztottat, szárítottat, ecettel vagy ecetsavval elkészítettet, liszt, dara vagy pelyhesített formában) t PR
268 103190 00 0 706 - Burgonya és burgonyakészítmények főzése és elkészítése más módon; feldolgozott és tartósított burgonya gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
269 103191 00 0 706 - - Burgonya és burgonyakészítmények főzése és elkészítése más módon 1000 Ft CP
270 103199 00 0 706 - - Burgonyafeldolgozással, -tartósítással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
271 10.32 GYÜMÖLCS-, ZÖLDSÉGLÉ GYÁRTÁSA TE
272 103210 00 0 703 - Gyümölcs- és zöldséglé 1000 l CP
273 103211 00 0 703 - - Paradicsomlé 1000 l PR, CP
274 103212 00 0 703 - - Narancslé 1000 l CP
275 103212 10 0 055 - - - Nem sűrített narancslé, fagyasztva t PR
276 103212 10 0 703 - - - Nem sűrített narancslé, fagyasztva 1000 l HU
277 103212 20 0 703 - - - Nem sűrített narancslé (kivéve a fagyasztottat) 1000 l PR
278 103212 30 0 703 - - - Narancslé, m.n.s. 1000 l PR
279 103213 00 0 703 - - Grépfrútlé 1000 l PR, CP
280 103214 00 0 703 - - Ananászlé 1000 l PR, CP
281 103215 00 0 703 - - Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is) 1000 l PR, CP
282 103216 00 0 703 - - Almalé 1000 l PR, CP
283 103217 00 0 703 - - Gyümölcs- és zöldséglékeverék 1000 l PR, CP
284 103219 00 0 703 - - Egyéb gyümölcs- és zöldséglé 1000 l CP
285 103219 10 0 703 - - - Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs nem sűrített leve (a narancs és grépfrút kivételével) 1000 l PR
286 103219 20 0 703 - - - Bármilyen más egynemű gyümölcs/zöldség nem sűrített leve, nem erjesztve, hozzáadott alkoholtartalom nélkül
(a narancslé, a grépfrútlé, az ananászlé, a paradicsomlé, a szőlőlé és az almalé kivételével)
1000 l PR
287 103219 30 0 703 - - - Más gyümölcs- és zöldséglé, m.n.s. 1000 l PR
288 103290 00 0 706 - Gyümölcs- és zöldséglé gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
289 103299 00 0 706 - - Gyümölcs- és zöldséglé gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
290 10.39 EGYÉB GYÜMÖLCS-, ZÖLDSÉGFELDOLGOZÁS, -TARTÓSÍTÁS TE
291 103910 00 0 055 - Elkészített és tartósított zöldség (a burgonya kivételével) t CP
292 103911 00 0 055 - - Zöldség vagy zöldségkeverék nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva (kivéve a burgonyát) t PR, CP
293 103912 00 0 055 - - Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban t PR, CP
294 103913 00 0 055 - - Szárított zöldség t CP
295 103913 30 0 055 - - - Szárított vöröshagyma egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve t PR
296 103913 50 0 055 - - - Szárított gomba és szarvasgomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve t PR
297 103913 90 0 055 - - - Szárított zöldség a burgonya, vöröshagyma, gomba és szarvasgomba kivételével; és zöldségkeverék egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve t PR
298 103914 00 0 055 - - Összevágott és csomagolt gyümölcsök és zöldségek t CP
299 103915 00 0 055 - - Bab, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve a zöldséges készételt) t PR, CP
300 103916 00 0 055 - - Borsó, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve a zöldséges készételt) t PR, CP
301 103917 00 0 055 - - Egyéb tartósított zöldségek (kivéve: burgonya); nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve: zöldséges készétel) t CP
302 103917 10 0 055 - - - Tartósított paradicsom egészben vagy darabolva (kivéve a zöldséges készételt és az ecettel vagy ecetsavval elkészített paradicsomot) t PR
303 103917 20 0 055 - - - Paradicsompüré t HU
304 103917 21 0 055 - - - - Nem sűrített paradicsompüré vagy -krém t PR
305 103917 25 0 055 - - - - Sűrített paradicsompüré vagy -krém t PR
306 103917 30 0 055 - - - Elkészített vagy tartósított gomba és szarvasgomba (kivéve a zöldséges készételt és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított gombát és szarvasgombát) t PR
307 103917 40 0 055 - - - Zöldség és zöldségkeverék, fagyasztva (kivéve a zöldséges készételt, a fagyasztott zöldséget és a nem főzött vagy gőzben, illetve vízben főzött vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított zöldségkeveréket) t PR
308 103917 50 0 055 - - - Tartósított savanyú káposzta (a zöldséges készétel és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított savanyú káposzta kivételével) t PR
309 103917 60 0 055 - - - Spárga (a zöldséges készétel és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított spárga kivételével) t PR
310 103917 70 0 055 - - - Elkészített vagy tartósított olajbogyó (a zöldséges készétel és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított olajbogyó kivételével) t PR
311 103917 80 0 055 - - - Elkészített vagy tartósított csemegekukorica (a zöldséges készétel és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított csemegekukorica kivételével) t PR
312 103917 90 0 055 - - - Zöldség és zöldségkeverék, m.n.s. (a zöldséges készétel és a fagyasztott zöldség és zöldségkeverék kivételével) t PR
313 103918 00 0 055 - - Zöldség (a burgonya kivételével), gyümölcs, dió és a növények más ehető részei, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva t PR, CP
314 103920 00 0 055 - Elkészített és tartósított gyümölcs és dió t CP
315 103921 00 0 055 - - Fagyasztott gyümölcs és diófélék, nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve t PR, CP
316 103922 00 0 055 - - Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcs- és diópüré és -krém t CP
317 103922 30 0 055 - - - Dzsem, gyümölcsíz, gyümölcskocsonya (zselé), püré vagy krém citrusfélékből, főzéssel készítve (kivéve a homogenizált készítményeket) t PR
318 103922 90 0 055 - - - Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből, főzéssel készítve (kivéve a citrusféléket és a homogenizált készítményeket) t PR
319 103923 00 0 055 - - Dió, földimogyoró, pörkölt, sózott vagy más módon elkészített t CP
320 103923 30 0 055 - - - Elkészített vagy tartósított földimogyoró (beleértve az amerikai mogyoróvajat, kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet, a fagyasztottat, a pürét vagy krémet) t PR
321 103923 90 0 055 - - - Elkészített vagy tartósított diófélék a földimogyoró kivételével, valamint más magok és keverékek (kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet, a fagyasztottat, a pürét vagy krémet, a cukorral tartósítottat) t PR
322 103924 00 0 055 - - Félkész gyümölcs- és diókonzerv, közvetlen fogyasztásra nem alkalmas t CP
323 103924 10 0 055 - - - Citrusfélék vagy dinnyefélék héja frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósítóoldatban ideiglenesen tartósítva t PR
324 103924 30 0 055 - - - Más gyümölcs és diófélék ideiglenesen tartósítva kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban t PR
325 103925 00 0 055 - - Földimogyoró, diófélék, tisztított és napraforgómag, hántolt t PR, CP
326 103929 00 0 055 - - Egyéb elkészített, szárított vagy tartósított gyümölcs és diófélék t CP
327 103929 10 0 055 - - - Szőlő szárítva t PR
328 103929 20 0 055 - - - Szárított gyümölcs (kivéve a datolyát, ananászt, avokádót, guajavát, mangót, mangosztánt, a citrusféléket és a szőlőt); szárított diófélék és/vagy szárított gyümölcsök keveréke t PR
329 103929 50 0 055 - - - Máshova nem sorolt elkészített vagy tartósított gyümölcs (kivéve a müzlit) t PR
330 103930 00 0 055 - Állatok etetésére szolgáló, m.n.s. növényi melléktermék és növényi hulladék t PR, CP
331 103990 00 0 706 - Gyümölcsök és zöldségek főzése és egyéb tartósítása; egyéb feldolgozott és tartósított gyümölcs és zöldség gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
332 103991 00 0 706 - - Gyümölcsök és zöldségek főzése és egyéb elkészítése (sűrítés stb.) tartósítás céljából 1000 Ft PR, CP
333 103999 00 0 706 - - Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozással, - tartósítással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
334 10.4 NÖVÉNYI, ÁLLATI OLAJ GYÁRTÁSA
335 10.41 OLAJ GYÁRTÁSA TE
336 104110 00 0 055 - Nyers állati zsírok, olajok és frakcióik t CP
337 104111 00 0 055 - - Zsírsztearin, zsírolaj, oleosztearin, oleoolaj és faggyúolaj (nem emulgálva, nem keverve vagy más módon nem elkészítve) t PR, CP
338 104112 00 0 055 - - Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR, CP
339 104119 00 0 055 - - Egyéb állati zsírok, olajok és frakcióik, akár finomítva akár nem (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
340 104120 00 0 055 - Nyers növényi olajok t CP
341 104121 00 0 055 - - Nyers földimogyoró-olaj t CP
342 104121 10 0 055 - - - Nyers földimogyoró-olaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
343 104122 00 0 055 - - Nyers olívaolaj t CP
344 104122 10 0 055 - - - Szűz olívaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
345 104122 20 0 055 - - - Kizárólag olívabogyóból nyert olaj és frakciói nyersen (a szűz olajjal kevert, finomított is) (a szűz olaj és a vegyileg átalakított olaj kivételével) t PR
346 104123 00 0 055 - - Nyers napraforgómag- és pórsáfránymagolaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR, CP
347 104124 00 0 055 - - Nyers repce- és mustármagolaj t CP
348 104124 10 0 055 - - - Nyers olajrepce-, repce- és mustárolaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
349 104125 00 0 055 - - Nyers pálmaolaj t CP
350 104125 10 0 055 - - - Nyers pálmaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
351 104129 00 0 055 - - Egyéb nyers növényolaj t CP
352 104129 10 0 055 - - - Egyéb nyers növényolaj (a vegyileg átalakított olaj kivételével) t PR
353 104130 00 0 055 - Gyapothulladék (pamutlinters) t PR, CP
354 104140 00 0 055 - Növényi zsírokból és olajokból származó olajpogácsa és más szilárd maradék; liszt és korpa olajos magból és olajtartalmú gyümölcsből t CP
355 104141 00 0 055 - - Növényi zsírokból és olajokból származó olajpogácsa és más szilárd maradék t CP
356 104141 30 0 055 - - - Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék t PR
357 104141 50 0 055 - - - Napraforgómag zsírjai és olajai kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék t PR
358 104141 70 0 055 - - - Olajrepce és repcemag zsírjai vagy olajai kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék t PR
359 104141 90 0 055 - - - Növényi zsírok/olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék (beleértve a gyapotmagot, lenmagot, kókuszdiót, koprát, pálmadiót vagy -magot, kivéve a szójababot, napraforgómagot, olajrepce- vagy repcemagot) t PR
360 104142 00 0 055 - - Olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara (a mustárliszt és -dara kivételével) t PR, CP
361 104150 00 0 055 - Finomított olaj (vegyi átalakítás nélkül) t CP
362 104151 00 0 055 - - Finomított szójababolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
363 104152 00 0 055 - - Finomított földimogyoró-olaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
364 104153 00 0 055 - - Finomított olívaolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t CP
365 104153 10 0 055 - - - Finomított olívaolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR
366 104153 30 0 055 - - - Kizárólag olívabogyóból nyert olaj és frakciói (a szűz olajjal kevert, finomított is) (a nyersolaj, a szűz olaj és a vegyileg átalakított olaj kivételével) t PR
367 104154 00 0 055 - - Finomított napraforgómag-, pórsáfránymagolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
368 104155 00 0 055 - - Finomított gyapotmagolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
369 104156 00 0 055 - - Finomított olajrepce-, repce- és mustárolaj és ezek frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
370 104157 00 0 055 - - Finomított pálmaolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
371 104158 00 0 055 - - Finomított kókuszdió (kopra) -olaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül) t PR, CP
372 104159 00 0 055 - - M.n.s. más olaj és frakciói, finomítva, de vegyi átalakítás nélkül; stabilizált növényi zsír és más növényi olaj (a kukoricaolaj kivételével) és frakciói, finomítva, de vegyi átalakítás nélkül t PR, CP
373 104160 00 0 055 - Keményített állati vagy növényi zsírok és olajok és frakcióik, hidrogénezve, észterezve, de további feldolgozás nélkül t CP
374 104160 30 0 055 - - Állati zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, beészterezve, átészterezve vagy elaidinizálva, de tovább nem feldolgozva (finomítva is) t PR
375 104160 50 0 055 - - Növényi zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, beészterezve, átészterezve vagy elaidinizálva, de tovább nem feldolgozva (finomítva is) t PR
376 104170 00 0 055 - Növényi viasz (kivéve: a trigliceridek); degras; állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai t CP
377 104171 00 0 055 - - Növényi viasz (finomítva is) (kivéve a triglicerideket) t PR, CP
378 104172 00 0 055 - - Degras; zsíros anyagok és állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai t PR, CP
379 104190 00 0 706 - Olaj és zsír gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
380 104199 00 0 706 - - Olaj és zsír gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
381 10.42 MARGARIN GYÁRTÁSA TE
382 104210 00 0 055 - Margarin és hasonló ehető készítmények t CP
383 104210 30 0 055 - - Margarin, valamint csökkentett és alacsony zsírtartalmú kenhető készítmények (a folyékony margarin kivételével) t PR
384 104210 50 0 055 - - Más étkezési célra alkalmas készítmények zsírból és olajból, beleértve a folyékony margarint is t PR
385 104290 00 0 706 - Margarin és hasonló ehető készítmények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
386 104299 00 0 706 - - Margarin és hasonló ehető készítmények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
387 10.5 TEJFELDOLGOZÁS
388 10.51 TEJTERMÉK GYÁRTÁSA TE
389 105110 00 0 050 - Feldolgozott folyékony tej és tejszín kg CP
390 105110 00 0 703 - Feldolgozott folyékony tej és tejszín 1000 l CP
391 105111 00 0 050 - - Feldolgozott folyékony tej kg CP
392 105111 00 0 703 - - Feldolgozott folyékony tej 1000 l CP
393 105111 30 0 050 - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül kg HU
394 105111 30 0 703 - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül 1000 l HU
395 105111 33 0 050 - - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben kg PR
396 105111 33 0 703 - - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben 1000 l HU
397 105111 37 0 050 - - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben kg PR
398 105111 37 0 703 - - - - Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben 1000 l HU
399 105111 40 0 050 - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül kg HU
400 105111 40 0 703 - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül 1000 l HU
401 105111 42 0 050 - - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben kg PR
402 105111 42 0 703 - - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben 1000 l HU
403 105111 48 0 050 - - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben kg PR
404 105111 48 0 703 - - - - Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben 1000 l HU
405 105112 00 0 050 - - Tej és tejszín, 6%-ot meghaladó zsírtartalommal, sűrítés és édesítés nélkül kg CP
406 105112 00 0 703 - - Tej és tejszín, 6%-ot meghaladó zsírtartalommal, sűrítés és édesítés nélkül 1000 l CP
407 105112 10 0 050 - - - Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben kg PR
408 105112 10 0 703 - - - Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben 1000 l HU
409 105112 20 0 050 - - - Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben kg PR
410 105112 20 0 703 - - - Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben 1000 l HU
411 105112 30 0 050 - - - Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben kg PR
412 105112 30 0 703 - - - Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben 1000 l HU
413 105112 40 0 050 - - - Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben kg PR
414 105112 40 0 703 - - - Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben 1000 l HU
415 105120 00 0 055 - Tej és tejszín szilárd formában t CP
416 105121 00 0 055 - - Zsírszegény tej- és tejszínpor t CP
417 105121 30 0 055 - - - Sovány tejpor (tej és tejszín szilárd állapotban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal), legfeljebb 2,5 kg-os kiszerelésben t PR
418 105121 60 0 055 - - - Sovány tejpor (tej és tejszín szilárd állapotban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal), 2,5 kg-nál nagyobb kiszerelésben t PR
419 105122 00 0 055 - - Teljes tej- és tejszínpor t CP
420 105122 30 0 055 - - - Teljes tejpor vagy teljes tejszínpor (tej és tejszín szilárd állapotban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal), legfeljebb 2,5 kg-os kiszerelésben t PR
421 105122 60 0 055 - - - Teljes tejpor vagy teljes tejszínpor (tej és tejszín szilárd állapotban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal), 2,5 kg-nál nagyobb kiszerelésben t PR
422 105130 00 0 055 - Vaj és vajkészítmények t CP
423 105130 30 0 055 - - Vaj, legfeljebb 85 tömegszázalék zsírtartalommal t PR
424 105130 50 0 055 - - Vaj, 85 tömegszázaléknál nagyobb zsírtartalommal és tejből nyert más zsír és olaj (a kevesebb mint 80 tömegszázalék zsírtartalmú kenhető tejkészítmények [vajkrém] kivételével) t PR
425 105130 70 0 055 - - A kevesebb mint 80 tömegszázalék zsírtartalmú kenhető tejkészítmények (vajkrém) t PR
426 105140 00 0 055 - Sajt és túró t CP
427 105140 30 0 055 - - Érleletlen vagy különlegesen nem kezelt (friss) sajt (beleértve a savósajtot is és a túrót) t PR
428 105140 31 0 055 - - - Érleletlen vagy különlegesen nem kezelt (friss) sajt t HU
429 105140 32 0 055 - - - Túró és savósajt t HU
430 105140 50 0 055 - - Reszelt, őrölt, kék erezetű és más nem ömlesztett sajt (a friss sajt, a savósajt és a túró kivételével) t PR
431 105140 70 0 055 - - Ömlesztett sajt (nem reszelve, nem őrölve) t PR
432 105150 00 0 055 - Egyéb tejtermékek t CP
433 105151 00 0 055 - - Sűrített tej és tejszín, hozzáadott cukor, illetve más édesítőanyag tartalommal, a szilárd állapotú kivételével t CP
434 105151 04 0 055 - - - Sűrített/nem porított tej, nem édesítve t PR
435 105151 08 0 055 - - - Sűrített/nem porított tej, édesítve t PR
436 105152 00 0 055 - - Joghurt és más erjesztett vagy savanyított tej és tejszín t CP
437 105152 40 0 055 - - - Aludttej, tejföl, joghurt és más erjesztett termékek, natúr vagy ízesített t HU
438 105152 41 0 055 - - - - Aludttej, tejföl, joghurt és más erjesztett termékek t PR
439 105152 45 0 055 - - - - Ízesített folyékony joghurt vagy savanyított tej (aludttej, tejföl, joghurt és más erjesztett termék ízesítve, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is) t PR
440 105152 60 0 055 - - - Író és írópor t HU
441 105152 63 0 055 - - - - Írópor t PR
442 105152 65 0 055 - - - - Író t PR
443 105153 00 0 055 - - Kazeinek és kazeinátok t PR, CP
444 105154 00 0 055 - - Tejcukor és tejcukorszirup (beleértve a vegytiszta tejcukrot) t PR, CP
445 105155 00 0 055 - - Tejsavó t CP
446 105155 30 0 055 - - - Tejsavó és módosított tejsavó, por, granulátum vagy más szilárd alakban, sűrítve is, édesítőanyag hozzáadásával is t PR
447 105155 60 0 055 - - - Tejsavó és módosított tejsavó, folyékony vagy paszta formában, sűrítve is, édesítőanyag hozzáadásával is t PR
448 105156 00 0 055 - - Természetes tejalkotórészeket tartalmazó készítmények, m.n.s. t PR, CP
449 105190 00 0 706 - Tejtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
450 105199 00 0 706 - - Tejtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
451 10.52 JÉGKRÉM GYÁRTÁSA TE
452 105210 00 0 703 - Fagylalt és más jégkrém (beleértve a sörbetet, a pálcikás jégkrémet) (kivéve por és keverék fagylalthoz) 1000 l PR, CP
453 105290 00 0 706 - Fagylalt (jégkrém) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
454 105299 00 0 706 - - Fagylalt (jégkrém) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
455 10.6 MALOMIPARI TERMÉK, KEMÉNYÍTŐ GYÁRTÁSA
456 10.61 MALOMIPARI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
457 106110 00 0 055 - Félig vagy teljesen őrölt, hántolt vagy tört rizs t CP
458 106111 00 0 055 - - Előmunkált (barna) rizs t PR, CP
459 106112 00 0 055 - - Félig vagy teljesen őrölt tört rizs t CP
460 106112 30 0 055 - - - Félig vagy teljesen hántolt (fehérített) rizs polírozva vagy fényezve is t PR
461 106112 50 0 055 - - - Törmelék rizs t PR
462 106120 00 0 055 - Gabonafélékből és zöldségből készített liszt; ezek keverékei t CP
463 106121 00 0 055 - - Búzaliszt vagy kétszeres liszt t PR, CP
464 106122 00 0 055 - - Gabonaliszt (a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével) t PR, CP
465 106123 00 0 055 - - Liszt, dara szárított borsóból, babból, lencséből, szágóból, maniókából, arrowrootból, szálepgyökérből, csicsókából, édesburgonyából vagy hasonló gyökérből/gumóból, liszt, dara, por élelmezési célra alkalmas gyümölcsből és diófélékből t PR, CP
466 106124 00 0 055 - - Keverék és tészta kenyér, kalács, cukrászsütemény, ropogós sütemény („knäckebrot”), édes keksz (biscuit), gofri és ostya, kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék és más pékáru készítéséhez t PR, CP
467 106130 00 0 055 - Dara, korpa, pellet és más malomipari termékek gabonafélékből t CP
468 106131 00 0 055 - - Búzadara, -korpa t CP
469 106131 33 0 055 - - - Durva őrlemény és dara keménybúzából t PR
470 106131 35 0 055 - - - Durva őrlemény és dara közönséges búzából és tönkölyből t PR
471 106132 00 0 055 - - Egyéb gabonadara, -korpa és -pellet m.n.s. t CP
472 106132 30 0 055 - - - Durva őrlemény és dara zabból, kukoricából, rizsből, rozsból, árpából, és más gabonából (kivéve a búzát) t PR
473 106132 40 0 055 - - - Labdacs (pellet) búzából t PR
474 106132 50 0 055 - - - Labdacs (pellet) zabból, kukoricából, rizsből, rozsból, árpából és más gabonából (kivéve a búzát) t PR
475 106133 00 0 055 - - Müzli típusú készítmények és egyéb malomipari termékek gabonafélékből t CP
476 106133 30 0 055 - - - Hántolt, pelyhesített, lapított, fényezett, szeletelt vagy durván darált gabonaféle és gabonacsíra (kivéve a rizs) t HU
477 106133 33 0 055 - - - - Hántolt, pelyhesített, lapított, fényezett, szeletelt vagy durván darált gabonaféle (a rizs kivételével) t PR
478 106133 35 0 055 - - - - Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve (a rizs kivételével) t PR
479 106133 50 0 055 - - - Pirítatlan, pirított, puffasztott gabonapehely vagy gabonamagvak szem formában (kivéve a kukorica) t HU
480 106133 51 0 055 - - - - Pirítatlan gabonapehely-alapú müzli típusú készítmény t PR
481 106133 53 0 055 - - - - Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített más élelmiszer t PR
482 106133 55 0 055 - - - - Gabonamagvak szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve (a kukorica kivételével) t PR
483 106140 00 0 055 - Gabonafélék feldolgozása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék t CP
484 106140 10 0 055 - - Kukorica szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék t PR
485 106140 30 0 055 - - Rizs szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék t PR
486 106140 50 0 055 - - Búza szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék t PR
487 106140 90 0 055 - - Gabonafélék szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék (a kukorica, rizs és búza kivételével) t PR
488 106190 00 0 706 - Malomipari termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
489 106199 00 0 706 - - Malomipari termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
490 10.62 KEMÉNYÍTŐ, KEMÉNYÍTŐTERMÉK GYÁRTÁSA TE
491 106210 00 0 055 - Keményítő és keményítőtermék; m.n.s. cukor és cukorszirup t CP
492 106211 00 0 055 - - Keményítő, inulin, búzasikér (glutin) dextrin és más átalakított keményítő t CP
493 106211 10 0 055 - - - Keményítő t HU
494 106211 11 0 055 - - - - Búzakeményítő t PR
495 106211 13 0 055 - - - - Kukoricakeményítő t PR
496 106211 15 0 055 - - - - Burgonyakeményítő t PR
497 106211 19 0 055 - - - - Keményítők (a rizzsel, maniókával, arrowroottal és szágópálmabéllel együtt) (a búza, kukorica, burgonya kivételével) t PR
498 106211 30 0 055 - - - Inulin t PR
499 106211 50 0 055 - - - Búzasikér (az enyvként vagy bevonóanyagként vagy appretálóként a textiliparban használt búzasikér kivételével) t PR
500 106211 70 0 055 - - - Dextrinek és más átalakított keményítők (az észterezett/éterezett, oldódó keményítő, előkocsonyásított/puffasztott keményítő, dialdehid-keményítő, formaldehiddel/epiklórhidrinnel kezelt keményítő is) t PR
501 106212 00 0 055 - - Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, átszitált vagy hasonló formában t PR, CP
502 106213 00 0 055 - - Glükóz (szőlőcukor) és szőlőcukorszirup, fruktóz (gyümölcscukor) és gyümölcscukorszirup, invertcukor (szaharáz), cukor és cukorszirup m.n.s. t CP
503 106213 10 0 055 - - - Szőlőcukor és szőlőcukorszirup (ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül) t PR
504 106213 20 0 055 - - - Vegytiszta gyümölcscukor szilárd állapotban, gyümölcscukor és gyümölcscukorszirup 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva, izoglükóz ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül t PR
505 106213 30 0 055 - - - Maltodextrin és maltodextrin-szirup (ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül) t PR
506 106213 90 0 055 - - - M.n.s. más cukor, beleértve az invertcukrot t PR
507 106214 00 0 055 - - Kukoricaolaj t CP
508 106214 30 0 055 - - - Nyers kukoricaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
509 106214 60 0 055 - - - Finomított kukoricaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva) t PR
510 106220 00 0 055 - Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék t PR, CP
511 106290 00 0 706 - Keményítő és keményítőtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
512 106299 00 0 706 - - Keményítő és keményítőtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
513 10.7 PÉKÁRU, TÉSZTAFÉLÉK GYÁRTÁSA
514 10.71 KENYÉR; FRISS PÉKÁRU GYÁRTÁSA TE
515 107110 00 0 055 - Kenyér, friss tésztafélék és sütemények t CP
516 107111 00 0 055 - - Friss kenyér, legfeljebb 5 tömegszázalék cukor-, és legfeljebb 5 tömegszázalék zsírtartalommal, szárazanyagra számítva (méz, tojás, sajt vagy gyümölcs hozzáadása nélkül) t PR, CP
517 107112 00 0 055 - - Kalács és cukrászsütemények; más pékáru, édesítőanyag hozzáadásával t PR, CP
518 107190 00 0 706 - Kenyér, friss pékáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
519 107199 00 0 706 - - Kenyér, friss pékáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
520 10.72 TARTÓSÍTOTT LISZTES ÁRU GYÁRTÁSA TE
521 107210 00 0 055 - Kétszersült és keksz, tartósított tésztafélék és sütemények t CP
522 107211 00 0 055 - - Extrudált kenyér (crisp), kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termékek t CP
523 107211 30 0 055 - - - Ropogós kenyér (knäckebrot) t PR
524 107211 50 0 055 - - - Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék t PR
525 107212 00 0 055 - - Gyömbérkenyér (gyömbéres mézeskalács) és hasonlók, édes keksz, amerikai palacsinta (waffle, gofri) és ostya t CP
526 107212 30 0 055 - - - Mézeskalács és hasonló t PR
527 107212 50 0 055 - - - Édes keksz (biscuit), gofri és ostya t HU
528 107212 53 0 055 - - - - Édes keksz (biscuit), gofri és ostya csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva t PR
529 107212 55 0 055 - - - - Édes keksz (biscuit) (a szendvics keksz [biscuit] is; a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak kivételével) t PR
530 107212 57 0 055 - - - - Gofri és ostya a késztermék 10 tömegszázalékát meghaladó víztartalommal (a fagylaltos tölcsér, a szendvicsgofri és más hasonló termék kivételével) t PR
531 107212 59 0 055 - - - - Gofri és ostya (sózott is) (a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak kivételével) t PR
532 107219 00 0 055 - - Egyéb száraz vagy tartósított lisztesáru t CP
533 107219 10 0 055 - - - Pászka t PR
534 107219 20 0 055 - - - Áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termékek t PR
535 107219 40 0 055 - - - Biscuit (a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak, az édes keksz [biscuit], a gofri és az ostya kivételével) t PR
536 107219 50 0 055 - - - Ízesített vagy sózott extrudált vagy puffasztott termék t PR
537 107219 90 0 055 - - - Pékáruk hozzáadott édesítőszer nélkül (a crepe, palacsinta, quiche, pizza is, de a szendvicsek, a ropogós kenyér [„knäckebrot”], a gofri és az ostya, a kétszersült, pirított, ízesített vagy sózott extrudált/puffasztott termékek kivételével) t PR
538 107290 00 0 706 - Tartósított lisztesáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
539 107299 00 0 706 - - Tartósított lisztesáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
540 10.73 TÉSZTAFÉLÉK GYÁRTÁSA TE
541 107310 00 0 055 - Lisztből készült tésztafélék t CP
542 107311 00 0 055 - - Lisztből készült tésztafélék t CP
543 107311 30 0 055 - - - Nem főtt tészta tojástartalommal (nem töltve vagy másképp nem elkészítve) t PR
544 107311 50 0 055 - - - Nem főtt tészta, tojás nélkül (nem töltve vagy másképp nem elkészítve) t PR
545 107312 00 0 055 - - Kuszkusz t PR, CP
546 107390 00 0 706 - Tésztafélék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
547 107399 00 0 706 - - Tésztafélék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
548 10.8 EGYÉB ÉLELMISZER GYÁRTÁSA
549 10.81 CUKORGYÁRTÁS TE
550 108110 00 0 055 - Feldolgozatlan vagy finomított nád- és répacukor; melasz t CP
551 108111 00 0 055 - - Nyers nád- vagy répacukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül t PR, CP
552 108112 00 0 055 - - Finomított nád- és répacukor, vegytiszta szaharóz, szilárd alakban, hozzáadott színező- vagy ízesítőanyag nélkül t CP
553 108112 30 0 055 - - - Finomított fehér nád- vagy répacukor szilárd állapotban t PR
554 108112 90 0 055 - - - Finomított nád- vagy répacukor szilárd állapotban (a fehér cukor kivételével) t PR
555 108113 00 0 055 - - Finomított nád- vagy répacukor, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával; juharcukor és juharszirup t PR, CP
556 108114 00 0 055 - - Melasz t CP
557 108114 30 0 055 - - - Nádmelasz t PR
558 108114 50 0 055 - - - Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz (a nádmelasz kivételével) t PR
559 108120 00 0 055 - Kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék (beleértve a cukorgyári mésziszapot és a szűrőprésiszapot) t PR, CP
560 108190 00 0 706 - Cukor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
561 108199 00 0 706 - - Cukor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
562 10.82 ÉDESSÉG GYÁRTÁSA TE
563 108210 00 0 055 - Kakaómassza, zsíros vagy zsírtalanított, kakaóvaj, -zsír és -olaj, kakaópor t CP
564 108211 00 0 055 - - Kakaómassza (cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül) t PR, CP
565 108212 00 0 055 - - Kakaóvaj, -zsír és -olaj t PR, CP
566 108213 00 0 055 - - Kakaópor (cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül) t PR, CP
567 108214 00 0 055 - - Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával t PR, CP
568 108220 00 0 055 - Csokoládé- és cukorkaáru t CP
569 108221 00 0 055 - - Ömlesztett csokoládé- és kakaótartalmú élelmiszerek (az édesített kakaópor kivételével) t CP
570 108221 30 0 055 - - - Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény, tömb, tábla vagy rúd formában, 2 kg-nál nagyobb tömegben, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben, legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal t PR
571 108221 50 0 055 - - - Tejcsokoládé-morzsa legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal, csomagolva, 2 kg-nál nagyobb tömegben t PR
572 108221 70 0 055 - - - Csokoládé ízű bevonat legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal és több mint 2 kg tömegű csomagolásban t PR
573 108221 90 0 055 - - - Élelmiszer-készítmény 18 tömegszázalékot nem meghaladó kakaóvaj-tartalommal és több mint 2 kg tömegű csomagolásban (kivéve a csokoládéízű bevonatot és a tejcsokoládé-morzsát) t PR
574 108222 00 0 055 - - Nem ömlesztett csokoládé- és kakaótartalmú élelmiszerek (az édesített kakaópor kivételével) t CP
575 108222 30 0 055 - - - Csokoládé, töltött csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban t HU
576 108222 33 0 055 - - - - Töltött csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban, van közepe (beleértve a krémet, likőrt vagy gyümölcsmasszát, kivéve a csokoládékekszet [-biscuitet]) t PR
577 108222 35 0 055 - - - - Csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban, gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadásával (kivéve a töltöttet, a csokoládékekszet [-biscuitet]) t PR
578 108222 39 0 055 - - - - Csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban (töltetlen, gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadása nélkül, kivéve a csokoládékekszet [-biscuitet]) t PR
579 108222 40 0 055 - - - Csokoládé ( nem tömb, tábla vagy rúd alakban) t HU
580 108222 43 0 055 - - - - Csokoládé alkoholtartalommal (beleértve a pralinét),(nem tömb, tábla vagy rúd alakban) t PR
581 108222 45 0 055 - - - - Csokoládé (az alkoholtartalmú kivételével, nem tömb, tábla vagy rúd alakban) t PR
582 108222 50 0 055 - - - Egyéb édesipari termék (nem tömb, tábla vagy rúd alakban, nem csokoládékeksz (-biscuit), nem csokoládé) t HU
583 108222 53 0 055 - - - - Töltött csokoládéáru (nem tömb, tábla vagy rúd alakban, kivéve a csokoládékekszet[-biscuitet], csokoládét) t PR
584 108222 55 0 055 - - - - Csokoládéáru (nem töltött, nem tömb, tábla vagy rúd alakban, kivéve a csokoládékekszet[-biscuitet], csokoládét) t PR
585 108222 60 0 055 - - - Cukorkaáru és kakaótartalmú cukorhelyettesítő termékből készült cukorkapótló (a csokoládénugát is) (a fehér csokoládé kivételével) t PR
586 108222 70 0 055 - - - Kakaótartalmú kenhető termékek t PR
587 108222 80 0 055 - - - Kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez t PR
588 108222 90 0 055 - - - Kakaótartalmú élelmiszer-készítmények (kivéve a kakaómasszát, -vajat, por, tömb, tábla, hasáb formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, 2 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban, italok, kakaótartalmú kenhető termékek készítéséhez) t PR
589 108223 00 0 055 - - Cukorkaáru (beleértve a fehércsokoládét), kakaótartalom nélkül t CP
590 108223 10 0 055 - - - Rágógumi t PR
591 108223 20 0 055 - - - 10 tömegszázalékot meghaladó szacharóztartalmú édesgyökér-darabok, -tömbök, -rudak és -pasztillák, más anyag hozzáadása nélkül t PR
592 108223 30 0 055 - - - Fehér csokoládé t PR
593 108223 50 0 055 - - - Cukorkaáru-massza és a torokpasztilla és köhögés elleni cukorka, alapvetően cukor- és ízesítőanyag-tartalommal t HU
594 108223 53 0 055 - - - - Cukorkaáru-massza legalább 1 kg-os nettó tömegű közvetlen kiszerelésben (beleértve a marcipánt, a fondantot, a nugátot és a mandulamasszát is) t PR
595 108223 55 0 055 - - - - Torokpasztilla és köhögés elleni cukorka alapvetően cukor- és ízesítőanyag-tartalommal (kivéve a gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező ízesitőanyagokat tartalmazó pasztillákat és cukorkákat) t PR
596 108223 60 0 055 - - - Cukorral bevont termékek (a cukrozott mandula is) és a gumicukorka, zselécukorka, gyümölcsmassza cukorka alakban (kivéve a rágógumi) t HU
597 108223 63 0 055 - - - - Cukorral bevont termékek (a cukrozott mandula is) t PR
598 108223 65 0 055 - - - - Gumicukorka, zselécukorka és cukorka alakban megjelenő gyümölcsmassza (a rágógumi kivételével) t PR
599 108223 70 0 055 - - - Főzött édesség és vajas karamellcukorka, égetett cukor és hasonló édesség (toffee) t HU
600 108223 73 0 055 - - - - Főzött édesség t PR
601 108223 75 0 055 - - - - Vajas karamellcukorka, égetett cukor és hasonló édességek (toffee) t PR
602 108223 83 0 055 - - - Sajtolt tablettából készült cukorkaáru (beleértve a kasu-cukorkát) t PR
603 108223 90 0 055 - - - Cukorkaáru, m.n.s. t PR
604 108224 00 0 055 - - Gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) t PR, CP
605 108230 00 0 706 - Kakaóhéj, -burok, -hártya és más kakaóhulladék 1000 Ft CP
606 108290 00 0 706 - Édesség gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
607 108299 00 0 706 - - Édesség gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
608 10.83 TEA, KÁVÉ FELDOLGOZÁSA TE
609 108310 00 0 706 - Feldolgozott kávé és tea 1000 Ft CP
610 108311 00 0 055 - - Kávé, koffeinmentesített vagy pörkölt t CP
611 108311 30 0 055 - - - Koffeinmentes nyers kávé t PR
612 108311 50 0 055 - - - Pörkölt kávé, nem koffeinmentes t PR
613 108311 70 0 055 - - - Pörkölt, koffeinmentes kávé t PR
614 108312 00 0 055 - - Pótkávé, kávé- vagy pótkávékivonat, -eszencia és -koncentrátum; kávéburok és -hártya t CP
615 108312 10 0 055 - - - Valódi kávét tartalmazó pótkávé t PR
616 108312 40 0 055 - - - Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények t PR
617 108312 70 0 055 - - - Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, ezek kivonata, eszenciája és koncentrátuma t PR
618 108313 00 0 055 - - Tea, legfeljebb 3 kg tömegű kiszerelésben t PR, CP
619 108314 00 0 055 - - Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és koncentrátum és ezen termékeken, vagy teán és matéteán alapuló készítmények t PR, CP
620 108315 00 0 055 - - Gyógytea t PR, CP
621 108316 00 0 055 - - Tea, 3 kg-nál nagyobb kiszerelésben t HU
622 108390 00 0 706 - Kávé és tea gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
623 108399 00 0 706 - - Kávé és tea gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
624 10.84 FŰSZER, ÉTELÍZESÍTŐ GYÁRTÁSA TE
625 108410 00 0 706 - Ecet; mártás (szósz), fűszerkeverékek, mustárliszt és -dara, elkészített mustár 1000 Ft CP
626 108411 00 0 703 - - Ecet és ecetpótló ecetsavból 1000 l CP
627 108411 30 0 703 - - - Borecet 1000 l PR
628 108411 90 0 703 - - - Ecet és ecetpótló (kivéve a borból nyertet) 1000 l PR
629 108412 00 0 055 - - Mártás (szósz), fűszer- és ételízesítő-keverék, mustárliszt és dara, elkészített mustár t CP
630 108412 10 0 055 - - - Szójamártás t PR
631 108412 30 0 055 - - - Paradicsomketchup és más paradicsommártás t PR
632 108412 50 0 055 - - - Mustár, mustárliszt és -dara t HU
633 108412 53 0 055 - - - - Mustárliszt és -dara t PR
634 108412 55 0 055 - - - - Elkészített mustár t PR
635 108412 70 0 055 - - - Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő-, és fűszerkeverék (a szójamártás, a paradicsomketchup és más paradicsommártás, a mustárliszt és -dara, az elkészített mustár kivételével) t PR
636 108420 00 0 055 - Feldolgozott fűszer t CP
637 108421 00 0 055 - - Feldolgozott bors t CP
638 108422 00 0 055 - - Feldolgozott, száraz csili és paprika t CP
639 108423 00 0 055 - - Feldolgozott fahéj (fehérfahéj); más feldolgozott fűszer t CP
640 108430 00 0 055 - Emberi fogyasztásra alkalmas só t PR, CP
641 108490 00 0 706 - Fűszer és ételízesítő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
642 108499 00 0 706 - - Fűszer és ételízesítő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
643 10.85 KÉSZÉTEL GYÁRTÁSA TE
644 108510 00 0 055 - Készétel t CP
645 108511 00 0 055 - - Készételek döntően húsból, belsőségből és vérből t PR, CP
646 108512 00 0 055 - - Készételek döntően halból, rákfélékből vagy puhatestűekből t PR, CP
647 108513 00 0 055 - - Készétel döntően zöldségből t PR, CP
648 108514 00 0 055 - - Készétel döntően főtt tésztából t CP
649 108514 10 0 055 - - - Főtt vagy nem főtt tészta bármilyen mennyiségű hússal, hallal, sajttal vagy más anyaggal töltve t PR
650 108514 30 0 055 - - - Szárított, nem szárított és fagyasztott tészta és tésztából készült termékek (a készételeket is beleértve) (a nem főtt tészta és a töltött tészta kivételével) t PR
651 108519 00 0 055 - - Egyéb készétel t CP
652 108519 10 0 055 - - - Egyéb készétel beleértve a fagyasztott pizzát is, a friss pizza kivételével t PR
653 108590 00 0 706 - Készételek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
654 108599 00 0 706 - - Készételek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
655 10.86 HOMOGENIZÁLT ÉTELKÉSZÍTMÉNY ÉS DIÉTÁS ÉTEL GYÁRTÁSA TE
656 108610 00 0 055 - Homogenizált ételkészítmények és diétás ételek t CP
657 108610 10 0 055 - - Húsból, belsőségből vagy vérből készült homogenizált készítmények (a kolbász és a húsból készült hasonló termékek, az e termékeken alapuló élelmiszerek kivételével) t PR
658 108610 30 0 055 - - Homogenizált zöldségek (a fagyasztott és az ecettel vagy ecetsavval tartósított (savanyúság) kivételével) t PR
659 108610 50 0 055 - - Homogenizált dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből (mogyoróból) t PR
660 108610 60 0 055 - - Homogenizált, összetett élelmiszer-készítmény gyermektápszerhez vagy dietetikus célokra, a kiskereskedelemben szokásos módon, legfeljebb 250 g-os tárolóedényekben kiszerelve t PR
661 108610 70 0 055 - - Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve (a homogenizált, összetett élelmiszer-
készítmény kivételével)
t PR
662 108690 00 0 706 - Homogenizált ételkészítmény és diétás étel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
663 108699 00 0 706 - - Homogenizált ételkészítmény és diétás étel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
664 10.89 M.N.S. EGYÉB ÉLELMISZER GYÁRTÁSA TE
665 108910 00 0 055 - Leves, tojás, élesztő és egyéb élelmiszerek; húsból halból és gerinctelen vízi állatból készült kivonat és lé t CP
666 108911 00 0 055 - - Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény t PR, CP
667 108912 00 0 055 - - Tojás héj nélkül és tojássárgája, friss vagy tartósított; tojás héjában, tartósított vagy főzött; tojásfehérje t CP
668 108912 30 0 055 - - - Tojástermékek frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva (héj és fehérje nélkül) t PR
669 108912 50 0 055 - - - Tojásfehérje t PR
670 108913 00 0 055 - - Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű nem élő mikroorganizmus; elkészített sütőpor t CP
671 108913 30 0 055 - - - Sütőélesztő és aktív élesztő t HU
672 108913 34 0 055 - - - - Sütőélesztő t PR
673 108913 39 0 055 - - - - Aktív élesztő (a sütőélesztő kivételével) t PR
674 108913 50 0 055 - - - Nem aktív élesztő és más egysejtű, nem élő mikroorganizmus t PR
675 108913 70 0 055 - - - Elkészített sütőpor t PR
676 108914 00 0 055 - - Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból t PR, CP
677 108915 00 0 055 - - Növényi nedv és -kivonat, emésztést javító anyagok, nyálka és dúsító anyagok t CP
678 108916 00 0 055 - - Romlandó élelmiszer beleértve a friss pizzát és a szendvicset t PR, CP
679 108917 00 0 055 - - Emberi fogyasztásra szánt étrend-kiegészítő t PR, CP
680 108919 00 0 055 - - M.n.s. egyéb élelmiszerek t CP
681 108919 10 0 055 - - - Égetett cukor t PR
682 108919 20 0 055 - - - Vegytiszta malátacukor t HU
683 108919 25 0 055 - - - - Malátakivonat t PR
684 108919 30 0 055 - - - Élelmiszer-készítmény lisztből, darából, keményítőből stb. t PR
685 108919 35 0 055 - - - - Fehérjekoncentrátum és ízesített vagy színezett cukorszirup t PR
686 108919 50 0 055 - - - M.n.s. egyéb élelmiszer-készítmények t PR
687 108990 00 0 706 - Egyéb ételek m.n.s. gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
688 108999 00 0 706 - - M.n.s. egyéb élelmiszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
689 10.9 TAKARMÁNY GYÁRTÁSA
690 10.91 HASZONÁLLAT-ELEDEL GYÁRTÁSA TE
691 109110 00 0 055 - Kész állati táplálék haszonállatok részére (kivéve: szénaliszt és pellet) t CP
692 109110 10 0 055 - - Haszonállatok etetésére szolgáló előkeverék* t PR
693 109110 30 0 055 - - Állatok etetésére szolgáló készítmény (kivéve előkeverék) t HU
694 109110 33 0 055 - - - Sertéstakarmány-készítmény (az előkeverékek kivételével) t PR
695 109110 35 0 055 - - - Szarvasmarhatakarmány-készítmény (az előkeverékek kivételével) t PR
696 109110 37 0 055 - - - Szárnyastakarmány-készítmény (az előkeverékek kivételével) t PR
697 109110 39 0 055 - - - M.n.s. haszonállattakarmány-készítmények (az előkeverékek kivételével) t PR
698 109120 00 0 055 - Szénaliszt (lucerna) és pellet t PR, CP
699 109190 00 0 706 - Haszonállat-eledel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
700 109199 00 0 706 - - Haszonállat-eledel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
701 10.92 HOBBIÁLLAT-ELEDEL GYÁRTÁSA TE
702 109210 00 0 055 - Kész állati táplálék hobbiállatok részére t CP
703 109210 30 0 055 - - Kutya- és macskaeledel, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve t PR
704 109210 60 0 055 - - Hobbiállatok etetésére szolgáló készítmény (a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelt kutya- és macskaeledel kivételével) t PR
705 109290 00 0 706 - Hobbiállat-eledel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
706 109299 00 0 706 - - Hobbiállat-eledel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
707 11 ITALGYÁRTÁS
708 11.0 ITALGYÁRTÁS
709 11.01 DESZTILLÁLT SZESZES ITAL GYÁRTÁSA TE
710 110110 00 0 036 - Desztillált szeszes italok hl CP
711 110110 00 0 271 - Desztillált szeszes italok abs.hl CP
712 110110 20 0 036 - - Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
713 110110 20 0 271 - - Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
714 110110 30 0 036 - - Whisky (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
715 110110 30 0 271 - - Whisky (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
716 110110 40 0 036 - - Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert egyéb szesz (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
717 110110 40 0 271 - - Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert egyéb szesz (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
718 110110 50 0 036 - - Gin és holland gin (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
719 110110 50 0 271 - - Gin és holland gin (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
720 110110 60 0 036 - - Vodka és gyümölcs desztillálásából nyert párlat (kivéve a likőrt, gint, holland gint, szőlőbort, vagy szőlőtörkölyt(fontos: az alkohol adója nélkül) hl HU
721 110110 60 0 271 - - Vodka és gyümölcs desztillálásából nyert párlat (kivéve a likőrt, gint, holland gint, szőlőbort, vagy szőlőtörkölyt(fontos: az alkohol adója nélkül) abs.hl HU
722 110110 63 0 036 - - - Vodka, legfeljebb 45,4 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
723 110110 63 0 271 - - - Vodka, legfeljebb 45,4 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
724 110110 65 0 036 - - - Gyümölcs desztillálásából nyert párlat (kivéve a likőrt, gint, holland gint, szőlőbort, vagy szőlőtörkölyt) (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
725 110110 65 0 271 - - - Gyümölcs desztillálásából nyert párlat (kivéve a likőrt, gint, holland gint, szőlőbort, vagy szőlőtörkölyt) (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
726 110110 70 0 036 - - Tiszta alkohol (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) hl HU
727 110110 70 0 271 - - Tiszta alkohol (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) abs.hl PR
728 110110 80 0 036 - - Párlatok, likőrök és egyéb szeszes ital (a szőlőbor, szőlőtörköly vagy gyümölcs desztillálásából nyert párlat/whisky, rum, nyugat-indiai rum, gin és holland gin, gyümölcs desztillálásából nyert párlat és a vodka - legfeljebb 45,4 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal - kivételével) (fontos: az alkoholra kivetett adót kivéve) hl HU
729 110110 80 0 271 - - Párlatok, likőrök és egyéb szeszes ital (a szőlőbor, szőlőtörköly vagy gyümölcs desztillálásából nyert párlat/whisky, rum, nyugat-indiai rum, gin és holland gin, gyümölcs desztillálásából nyert párlat és a vodka - legfeljebb 45,4 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal - kivételével) (fontos: az alkoholra kivetett adót kivéve) abs.hl PR
730 110190 00 0 706 - Desztillált szeszes italok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
731 110199 00 0 706 - - Desztillált szeszes italok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
732 11.02 SZŐLŐBOR TERMELÉSE TE
733 110210 00 0 703 - Bor friss szőlőből; szőlőmust 1000 l CP
734 110211 00 0 703 - - Pezsgőbor (habzóbor) friss szőlőből 1000 l CP, HU
735 110211 30 0 703 - - - Champagn-i pezsgő (Franciaország Champagne régiójában termett szőlőből készült pezsgő) 1000 l PR, HU
736 110211 90 0 703 - - - Friss szőlőből készült pezsgőbor, habzóbor (kivéve Champagne-i pezsgő) 1000 l PR, HU
737 110212 00 0 703 - - Bor friss szőlőből (kivéve: a pezsgőbor); szőlőmust 1000 l CP
738 110212 11 0 703 - - - Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott fehérborok 1000 l PR
739 110212 15 0 703 - - - Bor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, 20 Celsius fokon a CO2-nyomás az oldatban legalább 1 bar és kevesebb mint 3 bar (kivéve a habzóbort) 1000 l PR
740 110212 17 0 703 - - - Minőségi bor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott minőségi bor legfeljebb 15 térfogatszázalék alkoholtartalommal (kivéve a fehérbort és a habzóbort) 1000 l PR
741 110212 20 0 703 - - - Bor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, legfeljebb 15 térfogatszázalék alkoholtartalommal (kivéve oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott minőségi bort és habzóbort) 1000 l PR
742 110212 31 0 703 - - - 15 térfogatszázalékot meghaladó alkoholtartalmú portói, madeira, sherry és egyéb 1000 l PR
743 110212 50 0 703 - - - Szőlőmust (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) 1000 l PR
744 110220 00 0 706 - Borseprő, nyers borkő 1000 Ft CP
745 110290 00 0 706 - Szőlőbor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
746 110299 00 0 706 - - Szőlőbor termelésével kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
747 11.03 GYÜMÖLCSBOR TERMELÉSE TE
748 110310 00 0 703 - Erjesztett ital, erjesztett italok keverékei (alkoholmentes italokkal, almaborral, körteborral és mézborral, de nem malátasörrel, növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesített szőlőborral) 1000 l PR, CP
749 110390 00 0 706 - Alma- és más gyümölcsbor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
750 110399 00 0 706 - - Alma- és más gyümölcsbor termelésével kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
751 11.04 EGYÉB NEM DESZTILLÁLT, ERJESZTETT ITAL GYÁRTÁSA TE
752 110410 00 0 703 - Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) 1000 l PR, CP
753 110490 00 0 706 - Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
754 110499 00 0 706 - - Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
755 11.05 SÖRGYÁRTÁS TE
756 110510 00 0 703 - Malátából készült sör (az alkoholmentes sör, a legfeljebb 0,5 térfogatszázalék alkoholtartalmú sör kivételével) (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) 1000 l PR, CP
757 110510 10 0 703 - - Alkoholmentes sör és legfeljebb 0,5 térfogatszázalék alkoholtartalmú sör 1000 l PR
758 110520 00 0 055 - Sör- és szeszgyártási üledék és hulladék (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) t PR, CP
759 110590 00 0 706 - Sör gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
760 110599 00 0 706 - - Sör gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
761 11.06 MALÁTAGYÁRTÁS TE
762 110610 00 0 055 - Maláta t CP
763 110610 30 0 055 - - Maláta, nem pörkölt (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) t PR
764 110610 50 0 055 - - Maláta, pörkölt (kivéve azon termékeket, amelyeket tovább feldolgoztak, a kávépótlóként elkészített pörkölt malátát) (az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) t PR
765 110690 00 0 706 - Maláta gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
766 110699 00 0 706 - - Maláta gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
767 11.07 ÜDÍTŐITAL; ÁSVÁNYVÍZ ÉS EGYÉB PALACKOZOTT VÍZ GYÁRTÁSA TE
768 110710 00 0 703 - Ásványvíz és üdítőitalok 1000 l CP
769 110711 00 0 703 - - Ásványvíz és szódavíz, nem édesített, nem ízesített 1000 l CP
770 110711 30 0 703 - - - Ásványvíz és szénsavas víz, nem édesített 1000 l PR
771 110711 50 0 703 - - - Víz, édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó (az ásványvíz és a szénsavas víz kivételével) 1000 l PR
772 110719 00 0 703 - - Más alkoholmentes ital 1000 l CP
773 110719 30 0 703 - - - Víz cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve, azaz üdítőital (beleértve az ásványvizet és a szénsavas vizet is) 1000 l PR
774 110719 50 0 703 - - - Alkoholmentes ital tejzsírtartalom nélkül (az édesített vagy nem édesített ásványvíz, szénsavas víz vagy ízesített víz kivételével) 1000 l PR
775 110719 70 0 703 - - - Alkoholmentes ital, tejzsírtartalommal 1000 l PR
776 110790 00 0 706 - Ásványvíz és üdítőitalok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
777 110799 00 0 706 - - Ásványvíz és üdítőitalok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
778 12 DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA
779 12.0 DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA
780 12.00 DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA TE
781 120010 00 0 706 - Dohánytermékek (kivéve: dohányhulladék) 1000 Ft CP
782 120011 00 0 712 - - Szivar, vágott végű szivar, szivarka és cigaretta, dohányból és dohánypótlóból 1000 db CP
783 120011 30 0 712 - - - Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar) és kis alakú szivar (cigarillos), dohánytöltettel vagy dohánykeverékkel és dohánypótlókkal (a dohányra kivetett adó nélkül) 1000 db PR
784 120011 50 0 712 - - - Cigaretta dohánytöltettel vagy dohánykeverékkel és dohánypótlókkal (a dohányra kivetett adó nélkül) 1000 db PR
785 120011 70 0 055 - - - Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta kizárólag dohánypótlóból (a dohányra kivetett adó nélkül) t PR
786 120011 70 0 712 - - - Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta kizárólag dohánypótlóból (a dohányra kivetett adó nélkül) 1000 db HU
787 120012 00 0 055 - - Elsődlegesen feldolgozott dohány t PR, CP
788 120012 00 0 712 - - Elsődlegesen feldolgozott dohány 1000 db PR, CP
789 120013 00 0 055 - - Cigaretta, szivar, kisalakú szivar dohánytöltet, dohánykeverék és dohánypótló nélkül t HU
790 120013 00 0 712 - - Cigaretta, szivar, kisalakú szivar dohánytöltet, dohánykeverék és dohánypótló nélkül 1000 db HU
791 120019 00 0 055 - - Más feldolgozott dohány és dohánypótló, homogenizált vagy visszanyert dohány, dohánykivonat és -eszencia t CP
792 120019 30 0 055 - - - Fogyasztási dohány (elszívásra) (a dohányra kivetett adó nélkül) t PR
793 120019 90 0 055 - - - Feldolgozott dohány, dohánykivonat és -eszencia, más „homogenizált” vagy „visszanyert” dohány (dohányfólia), m.n.s. t PR
794 120020 00 0 055 - Dohányhulladék t CP
795 120090 00 0 706 - Dohánytermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
796 120099 00 0 706 - - Dohánytermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
797 CB TEXTÍLIA, RUHÁZAT, BŐR ÉS BŐRTERMÉK GYÁRTÁSA
798 13 TEXTÍLIA GYÁRTÁSA
799 13.1 TEXTILSZÁLAK FONÁSA
800 13.10 TEXTILSZÁLAK FONÁSA TE
801 131010 00 0 055 - Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai, beleértve a lanolint is t PR, CP
802 131020 00 0 055 - Fonáshoz előkészített természetes alapú textilszálak t CP
803 131021 00 0 055 - - Nyers selyem (nem sodorva) t PR, CP
804 131022 00 0 055 - - Gyapjú, zsírtalanított vagy karbonizált, nem kártolva, nem fésülve t PR, CP
805 131023 00 0 055 - - Fésűskóc gyapjúból vagy finom állati szőrből t PR, CP
806 131024 00 0 055 - - Kártolt vagy fésült gyapjú vagy állati szőr (beleértve a fésűsgyapjú szalagot is) t PR, CP
807 131025 00 0 055 - - Pamut kártolva vagy fésülve t PR, CP
808 131026 00 0 055 - - Juta és más textilszálak (kivéve: a len, tiszta kender és rami) feldolgozva, de nem fonva t PR, CP
809 131029 00 0 055 - - Egyéb növényi textilszál feldolgozva, de nem fonva t PR, CP
810 131030 00 0 055 - Fonáshoz feldolgozott mesterséges alapú vágott szálak t CP
811 131031 00 0 055 - - Szintetikus vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál t PR, CP
812 131032 00 0 055 - - Mesterséges vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál t PR, CP
813 131040 00 0 055 - Selyemfonal, fonal selyemhulladékból t CP
814 131040 10 0 055 - - Selyemfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve (a selyemhulladékból készült fonal kivételével) t PR
815 131040 30 0 055 - - Fonal selyemhulladékból, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve t PR
816 131040 50 0 055 - - Fonal selyemből és selyemhulladékból, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve; selyemhernyóbél t PR
817 131050 00 0 055 - Gyapjúfonal, kiskereskedelmi és nem kiskereskedelmi kiszerelésben, fonal finom vagy durva állati szőrből,
-lószőrbőr
t CP
818 131050 10 0 055 - - Kártolt gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve t PR
819 131050 30 0 055 - - Fésült gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve t PR
820 131050 50 0 055 - - Gyapjúból és finom állati szőrből készült fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve t PR
821 131060 00 0 055 - Pamutfonal, pamut varrócérna t CP
822 131061 00 0 055 - - Pamutfonal (kivéve: a varrócérna) t CP
823 131061 30 0 055 - - - Pamutfonal nem fésült pamutból (kiszerelése nem kiskereskedelmi) t HU
824 131061 32 0 055 - - - - Nem fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, szövetnek (a szőnyeg és padlóborító kivételével) t PR
825 131061 33 0 055 - - - - Nem fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, kötött kelmének és harisnyaárunak t PR
826 131061 35 0 055 - - - - Nem fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, más célra (szőnyegnek és padlóborítónak is) t PR
827 131061 50 0 055 - - - Pamutfonal fésült pamutból (kiszerelése nem kiskereskedelmi) t HU
828 131061 52 0 055 - - - - Fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, szövetnek (a szőnyeg és padlóborító kivételével) t PR
829 131061 53 0 055 - - - - Fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, kötött kelmének és harisnyaárunak t PR
830 131061 55 0 055 - - - - Fésült pamutfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve, más célra (szőnyegnek és padlóborítónak is) t PR
831 131061 60 0 055 - - - Pamutfonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve (a varrócérna kivételével) t PR
832 131062 00 0 055 - - Pamut varrócérna t PR, CP
833 131070 00 0 055 - Fonal növényi textilrostból (kivéve: pamutból), beleértve a lent, a jutát, a kókuszrostot, a tiszta kendert is; papírfonal t CP
834 131071 00 0 055 - - Lenfonal t CP
835 131071 10 0 055 - - - Lenfonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve t PR
836 131071 20 0 055 - - - Lenfonal, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
837 131072 00 0 055 - - Növényből vagy háncsrostból készült fonal (kivéve a lent), papírfonal t PR, CP
838 131080 00 0 055 - Mesterséges és szintetikus textilfonal és -cérna végtelen szálból vagy vágott szálból t CP
839 131081 00 0 055 - - Fonal mesterséges végtelen szálból, többágú vagy sodrott (kivéve: a varrócérna, nagy szakítószilárdságú poliamid, poliészter vagy viszkóz fonal), nem kiskereskedelmi kiszerelésben; fonal mesterséges végtelen szálból (kivéve: a varrócérna) kiskereskedelmi kiszerelésben t CP
840 131081 10 0 055 - - - Szintetikus végtelen szálból készült, többágú vagy cérnázott fonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
841 131081 30 0 055 - - - Mesterséges végtelen szálból készült, többágú vagy cérnázott fonal, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével) t PR
842 131081 50 0 055 - - - Végtelen műszálból készült fonal, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével) t PR
843 131082 00 0 055 - - Fonal legalább 85% szintetikus vágott szál tartalommal (kivéve: a varrócérna) t CP
844 131082 10 0 055 - - - Fonal (a varrócérna kivételével), legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
845 131082 50 0 055 - - - Fonal (a varrócérna kivételével), legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
846 131083 00 0 055 - - Fonal kevesebb, mint 85% szintetikus vágott szál tartalommal (kivéve: a varrócérna) t CP
847 131083 20 0 055 - - - Fonal (a varrócérna kivételével), 85 tömegszázaléknál kevesebb poliésztervágottszál- tartalommal, mesterséges szállal keverve, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
848 131083 30 0 055 - - - Fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikus vágott szál tartalommal, gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben t HU
849 131083 33 0 055 - - - - Fonal (a varrócérna kivételével), 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, kártolt gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
850 131083 36 0 055 - - - - Fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, fésült gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
851 131083 40 0 055 - - - Fonal (a varrócérna kivételével), 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, pamuttal keverve, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
852 131083 80 0 055 - - - Más fonal (a varrócérna kivételével), 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal máshová nem sorolt, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
853 131083 90 0 055 - - - Fonal (a varrócérna kivételével), 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
854 131084 00 0 055 - - Fonal mesterséges vágott szálból (kivéve a varrócérna) t CP
855 131084 10 0 055 - - - Mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
856 131084 30 0 055 - - - Mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben t PR
857 131085 00 0 055 - - Varrócérna és -fonal mesterséges vagy szintetikus végtelen szálból vagy vágott szálból t CP
858 131085 10 0 055 - - - Végtelen műszálból készült varrócérna t PR
859 131085 50 0 055 - - - Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült varrócérna t PR
860 131090 00 0 706 - Foszlatott textilszál, természetes textilszállal kapcsolatos előkészítési szolgáltatások; textilfonal és cérna gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
861 131091 00 0 706 - - Foszlatott gyapjú és finom vagy durva állatszőr 1000 Ft CP
862 131092 00 0 706 - - Egyéb pamuthulladék, foszlatott 1000 Ft CP
863 131093 00 0 706 - - Természetes textilszál előkészítése 1000 Ft CP
864 131099 00 0 706 - - Textilfonal és cérna gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
865 13.2 TEXTILSZÖVÉS
866 13.20 TEXTILSZÖVÉS TE
867 132010 00 0 015 - Szövet (kivéve: a speciális szövet) pamuttól különböző természetes szálból m2 CP
868 132011 00 0 015 - - Szövet selyemből vagy selyemhulladékból m2 PR, CP
869 132012 00 0 015 - - Szövet kártolt vagy fésült gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből, vagy lószőrből m2 CP
870 132012 30 0 015 - - - Szövet kártolt gyapjúból vagy kártolt finom állati szőrből m2 PR
871 132012 60 0 015 - - - Szövet fésűsgyapjúból vagy fésűs finom állati szőrből; szövet durva állati szőrből m2 PR
872 132013 00 0 015 - - Szövet lenből m2 CP
873 132013 30 0 015 - - - Szövet legalább 85 tömegszázalék lentartalommal m2 PR
874 132013 60 0 015 - - - Szövet legfeljebb 85 tömegszázalék lentartalommal m2 PR
875 132014 00 0 015 - - Jutaszövet vagy más textil háncsrostból készült szövet (a len, a valódi kender, és a rami kivételével) m2 PR, CP
876 132019 00 0 015 - - Szövet valódi kenderből, ramiból vagy más növényi rostból (a len, juta, más textilháncsrost kivételével); szövet papírfonalból m2 PR, CP
877 132020 00 0 015 - Szövet pamutból m2 CP
878 132020 10 0 015 - - Pamut ruházati szövet, ágynemű-, háztartási és lakástextília-szövet, valamint pamutszövet műszaki és ipari célra , legfeljebb 200 g/m2 tömegű m2 HU
879 132020 14 0 015 - - - Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, ruházat céljára m2 PR
880 132020 17 0 015 - - - Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára m2 PR
881 132020 19 0 015 - - - Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, műszaki vagy ipari felhasználásra (kivéve a gézt, orvosi gézt) m2 PR
882 132020 20 0 015 - - Pamutszövet, legfeljebb 100 g/m2 tömegű, orvosi géznek, szövet kötszernek m2 PR
883 132020 31 0 015 - - Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, ingnek és blúznak m2 PR
884 132020 40 0 015 - - Pamutszövet, 200 g/m2-nél nagyobb tömegű m2 HU
885 132020 42 0 015 - - - Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, 200 g/m2-ot meghaladó tömegű, ruházatnak m2 PR
886 132020 44 0 015 - - - Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, 200 g/m2-nél nagyobb tömegű, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára m2 PR
887 132020 49 0 015 - - - Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, 200 g/m2-nél nagyobb tömegű, műszaki vagy ipari felhasználásra m2 PR
888 132020 60 0 015 - - Denimszövet, 200 g/m2-nél nagyobb tömegű (a nem kék denim is) m2 PR
889 132020 70 0 015 - - Tarkánszőtt pamutszövet m2 HU
890 132020 72 0 015 - - - Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, más ruházatnak m2 PR
891 132020 74 0 015 - - - Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára m2 PR
892 132020 79 0 015 - - - Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, műszaki vagy ipari felhasználásra m2 PR
893 132030 00 0 015 - Szövet (kivéve: a speciális szövet) mesterséges és szintetikus végtelen szálból és vágott szálból m2 CP
894 132031 00 0 015 - - Szövet szintetikus és mesterséges végtelen fonalból m2 CP
895 132031 30 0 015 - - - Mesterséges végtelen szálú fonalból készült szövet, amely nagy szakítószilárdságú fonalból, szalagból vagy hasonló termékből készült (beleértve a nejlont, más poliamidot, poliésztert, viszkózselymet is) m2 PR
896 132031 50 0 015 - - - Szövet szintetikus végtelen szálú fonalból (kivéve a nagy szakítószilárdságú fonalból vagy szalagból és hasonlókból előállítottat) m2 PR
897 132031 70 0 015 - - - Mesterséges végtelen szálból készült szövet (kivéve a nagy szakítószilárdságú fonalból készülteket) m2 PR
898 132032 00 0 015 - - Szövet szintetikus vágott szálból m2 CP
899 132032 10 0 015 - - - Szintetikus vágott szálból készült szövet, legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal m2 PR
900 132032 20 0 015 - - - Szintetikus vágott szálból készült szövet, kevesebb mint 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal, elsősorban vagy kizárólag pamuttal keverve (kivéve a különböző színű fonalakból készült szöveteket) m2 PR
901 132032 30 0 015 - - - Szintetikus vágott szálból készült szövet, kevesebb mint 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál- tartalommal, elsősorban vagy kizárólag pamuttal keverve, különböző színű fonalakból készült szövet m2 PR
902 132032 40 0 015 - - - Szintetikus vágott szálból készült szövet, elsősorban vagy kizárólag kártolt gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve m2 PR
903 132032 50 0 015 - - - Szintetikus vágott szálból készült szövet, elsősorban vagy kizárólag fésült gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve m2 PR
904 132032 90 0 015 - - - A gyapjún, a finom állati szőrön és gyapoton kívül mással kevert szövet szintetikus vágott szálból m2 PR
905 132033 00 0 015 - - Szövet mesterséges vágott szálból m2 CP
906 132033 30 0 015 - - - Mesterséges vágott szálból készült szövet, nem különféle színű fonalakból készült m2 PR
907 132033 50 0 015 - - - Mesterséges vágott szálból készült szövet, különböző színű fonalakból m2 PR
908 132040 00 0 706 - Bolyhos szövet, frottír és egyéb speciális kelme 1000 Ft CP
909 132041 00 0 015 - - Láncbolyhos és vetülékbolyhos szövet, zseníliaszövet (kivéve a frottírtörülköző- és hasonló frottírszövetet pamutból, a tűzött szöveteket, a keskeny szövött árut) m2 PR, CP
910 132042 00 0 015 - - Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet pamutból m2 PR, CP
911 132043 00 0 015 - - Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet (nem pamutból) m2 PR, CP
912 132044 00 0 015 - - Gézszövet (az orvosi géz, a keskeny szövött áru kivételével) m2 PR, CP
913 132045 00 0 015 - - Tűzött szövetek (a tűzött szőnyeg és más textil padlóborító kivételével) m2 PR, CP
914 132046 00 0 055 - - Szövet üvegrostból (beleértve a keskeny szövött árut és az üveggyapotot is) t PR, CP
915 132050 00 0 706 - Szövéssel készült műszőrme 1000 Ft CP
916 132090 00 0 706 - Textilszövet gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
917 132099 00 0 706 - - Textilszövet gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
918 13.3 TEXTILKIKÉSZÍTÉS
919 13.30 TEXTILKIKÉSZÍTÉS TE
920 133010 00 0 706 - Textilgyártás befejező munkálatai 1000 Ft CP
921 133011 00 0 706 - - Textilszál és fonal fehérítése és festése 1000 Ft CP
922 133011 10 0 706 - - - Textilszál festése 1000 Ft PR
923 133011 20 0 706 - - - Fonal festése 1000 Ft HU
924 133011 21 0 706 - - - - Selyemfonal festése 1000 Ft PR
925 133011 22 0 706 - - - - Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült fonal festése 1000 Ft PR
926 133011 23 0 706 - - - - Pamutfonal festése (a varrócérna kivételével) 1000 Ft PR
927 133011 24 0 706 - - - - Len, juta, más textilháncsrost, növényi rost, papírfonal festése 1000 Ft PR
928 133011 25 0 706 - - - - Szintetikus szálból készült cérna festése (a varrócérna kivételével) 1000 Ft PR
929 133011 26 0 706 - - - - Mesterséges szálból készült cérna festése (a varrócérna kivételével) 1000 Ft PR
930 133011 27 0 706 - - - - Szintetikus vágott szálból készült fonal festése (a varrócérna kivételével) 1000 Ft PR
931 133011 28 0 706 - - - - Mesterséges vágott szálból készült fonal festése (a varrócérna kivételével) 1000 Ft PR
932 133012 00 0 706 - - Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) fehérítése 1000 Ft CP
933 133012 10 0 706 - - - Selyemből készült szövet fehérítése 1000 Ft PR
934 133012 20 0 706 - - - Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet fehérítése 1000 Ft PR
935 133012 30 0 706 - - - Pamutszövet fehérítése 1000 Ft PR
936 133012 40 0 706 - - - Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet fehérítése 1000 Ft PR
937 133012 50 0 706 - - - Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet fehérítése 1000 Ft PR
938 133012 60 0 706 - - - Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet fehérítése 1000 Ft PR
939 133012 70 0 706 - - - Bolyhos szövet és zseníliaszövet fehérítése (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a keskeny szövött áru kivételével) 1000 Ft PR
940 133012 80 0 706 - - - Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet fehérítése (a tűzött szövetek kivételével) 1000 Ft PR
941 133012 90 0 706 - - - Kötött vagy hurkolt kelme fehérítése 1000 Ft PR
942 133013 00 0 706 - - Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) festése 1000 Ft CP
943 133013 10 0 706 - - - Selyemből vagy selyemhulladékból készült szövet festése 1000 Ft PR
944 133013 20 0 706 - - - Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet festése 1000 Ft PR
945 133013 30 0 706 - - - Pamutszövet festése 1000 Ft PR
946 133013 40 0 706 - - - Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet festése 1000 Ft PR
947 133013 50 0 706 - - - Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet festése 1000 Ft PR
948 133013 60 0 706 - - - Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet festése 1000 Ft PR
949 133013 70 0 706 - - - Bolyhos szövet és zseníliaszövet festése (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a keskeny szövött áru kivételével) 1000 Ft PR
950 133013 80 0 706 - - - Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet festése (a tűzött szövetek kivételével) 1000 Ft PR
951 133013 90 0 706 - - - Kötött vagy hurkolt kelme és nem szőtt textília festése 1000 Ft PR
952 133019 00 0 706 - - Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) egyéb kikészítése 1000 Ft CP
953 133019 10 0 706 - - - Selyemből készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
954 133019 20 0 706 - - - Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
955 133019 30 0 706 - - - Pamutszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
956 133019 40 0 706 - - - Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
957 133019 50 0 706 - - - Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
958 133019 60 0 706 - - - Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
959 133019 70 0 706 - - - Bolyhos szövet és zseníliaszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a keskeny szövött áru kivételével) 1000 Ft PR
960 133019 80 0 706 - - - Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) (a tűzött szövetek kivételével) 1000 Ft PR
961 133019 90 0 706 - - - Kötött vagy hurkolt kelme és nem szőtt textília kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) 1000 Ft PR
962 133019 95 0 706 - - - - Ruházatkikészítési szolgáltatások 1000 Ft PR
963 13.9 EGYÉB TEXTILÁRU GYÁRTÁSA
964 13.91 KÖTÖTT, HURKOLT KELME GYÁRTÁSA TE
965 139110 00 0 055 - Kötött-hurkolt kelme t CP
966 139111 00 0 055 - - Kötött vagy hurkolt bolyhos kelme, frottír t PR, CP
967 139119 00 0 055 - - Egyéb kötött, hurkolt kelme, beleértve a kötött műszőrmét is t CP
968 139119 10 0 055 - - - Kötött vagy hurkolt kelme (kivéve a bolyhos kelmét) t PR
969 139119 20 0 055 - - - Műszőrme és ebből készült áru t PR
970 139190 00 0 706 - Kötött-hurkolt kelme gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
971 139199 00 0 706 - - Kötött, hurkolt kelme gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
972 13.92 KONFEKCIONÁLT TEXTILÁRU GYÁRTÁSA (KIVÉVE: RUHÁZAT) TE
973 139210 00 0 706 - Konfekcionált háztartási textília 1000 Ft CP
974 139211 00 0 194 - - Paplan és úti takaró, pléd (kivéve: az elektromos melegítő takaró) db CP
975 139211 30 0 194 - - - Takaró és útitakaró gyapjúból vagy finom állati szőrből (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével) db PR
976 139211 50 0 194 - - - Takaró és útitakaró szintetikus szálból (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével) db PR
977 139211 90 0 194 - - - Takaró (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével) és útitakaró texilanyagokból (a gyapjúból vagy finom állati szőrből, a szintetikus szálból készült kivételével) db PR
978 139212 00 0 055 - - Ágynemű t CP
979 139212 30 0 055 - - - Ágynemű, kötött vagy hurkolt textíliából t PR
980 139212 50 0 055 - - - Ágynemű pamutból, lenből és egyéb szőtt textilanyagból t HU
981 139212 53 0 055 - - - - Pamutágynemű (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
982 139212 55 0 055 - - - - Len- vagy ramiágynemű (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
983 139212 59 0 055 - - - - Ágynemű szőtt textíliából (a pamut, len vagy rami kivételével) t PR
984 139212 70 0 055 - - - Ágynemű nem szőtt műszálból (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
985 139213 00 0 055 - - Asztalnemű t CP
986 139213 30 0 055 - - - Asztalnemű, kötött vagy hurkolt textíliából t PR
987 139213 50 0 055 - - - Asztalnemű pamutból vagy lenből (kivéve a kötött, hurkolt) t HU
988 139213 53 0 055 - - - - Pamutasztalnemű (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
989 139213 55 0 055 - - - - Lenasztalnemű (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
990 139213 59 0 055 - - - - Asztalnemű műszálból készült szövetből és szőtt vagy nem szőtt textíliából (a pamut és a len kivételével) t PR
991 139213 70 0 055 - - - Asztalnemű nem szőtt műszálból t PR
992 139214 00 0 050 - - Testápolási és konyhai textília kg CP
993 139214 30 0 050 - - - Testápolási és konyhai textília, frottírtörülköző vagy hasonló pamut frottírszövetből kg PR
994 139214 50 0 050 - - - Szőtt testápolási és konyhai textília (a frottírtörülköző vagy hasonló pamut frottírszövet kivételével) kg PR
995 139214 70 0 050 - - - Testápolási és konyhai textília, nem szőtt műszálból kg PR
996 139215 00 0 015 - - Függöny (beleértve a drapériát is) és belső napellenző; függöny- és ágykárpit m2 CP
997 139215 30 0 015 - - - Függöny, belső vászonroló; függöny- és ágydrapéria, kötött vagy hurkolt anyagból m2 PR
998 139215 50 0 015 - - - Függöny, belső vászonroló; függöny- és ágydrapéria, szőtt anyagból m2 PR
999 139215 70 0 015 - - - Függöny, belső vászonroló; függöny- és ágydrapéria, nem szőtt anyagból m2 PR
1000 139216 00 0 706 - - M.n.s. lakástextília; szövetből és fonalból álló készlet, szőnyeg, faliszőnyeg (pl.: gobelin) és hasonlók előállításához 1000 Ft CP
1001 139216 20 0 706 - - - Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl.: Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és a tűvarrással (pontöltéssel és keresztöltéssel is) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is 1000 Ft PR
1002 139216 40 0 194 - - - Ágyterítő (a dunnahuzat kivételével) db PR
1003 139216 60 0 706 - - - Lakástextília, beleértve a bútor- és párnahuzatot, valamint az autóülés-huzatot stb. is (a takaró és útitakaró, ágynemű, asztalnemű, testápolási és konyhai textília, függöny, belső vászonroló, drapéria és ágyterítő kivételével) 1000 Ft PR
1004 139216 80 0 706 - - - Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő, szalvéta vagy hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
1005 139220 00 0 706 - Egyéb konfekcionált textília 1000 Ft CP
1006 139221 00 0 055 - - Csomagolási célt szolgáló zsák és zacskó textilből t CP
1007 139221 30 0 055 - - - Zsák és zacskó pamutból, áruk csomagolására t PR
1008 139221 50 0 055 - - - Zsák és zacskó kötött vagy hurkolt polietilén vagy polipropilén csíkból, áruk csomagolására t PR
1009 139221 70 0 055 - - - Zsák és zacskó polietilén vagy polipropilén csíkból, árucsomagolásra (a kötött vagy hurkolt kivételével) t PR
1010 139221 90 0 055 - - - Zsák és zacskó áruk csomagolására (a pamut, polietilén vagy polipropilén kivételével) t PR
1011 139222 00 0 055 - - Vitorlavászon, vitorla csónakhoz, vitorláshoz vagy hajóhoz, ponyva, napernyő, sátor és kempingáruk (beleértve a pneumatikus matracokat is) t CP
1012 139222 10 0 055 - - - Ponyva, vászontető és napellenző (a lakókocsi-elősátor kivételével) t PR
1013 139222 30 0 055 - - - Sátor (beleértve a lakókocsi-elősátrat) t PR
1014 139222 50 0 055 - - - Vitorla t PR
1015 139222 70 0 055 - - - Felfújható matrac és más kempingcikk (a lakókocsi-elősátor, sátor, hálózsák kivételével) t PR
1016 139223 00 0 055 - - Ejtőernyő és forgó (rotáló) ejtőernyő; mindezek tartozéka (a kormányozható ernyő is) t PR, CP
1017 139224 00 0 194 - - Paplan, pehelypaplan, díszpárna, puff, párna, hálózsák és hasonló termékek, beépített rugókkal; bármely anyaggal töltve; szivacsból vagy műanyagból is db CP
1018 139224 30 0 194 - - - Hálózsák db PR
1019 139224 90 0 194 - - - Ágybetét, ágyfelszerelés (paplan, dunna, vánkos, henger alakú párna, kispárna stb.) (kivéve a matrac és hálózsák) db HU
1020 139224 93 0 194 - - - - Ágyfelszerelés tollal vagy pehellyel töltve (beleértve a paplant és dunnát, a vánkost, a henger alakú párnát, a kispárnát is) (kivéve a matracot és a hálózsákot) db PR
1021 139224 99 0 194 - - - - Ágyfelszerelés nem tollal vagy pehellyel töltve (beleértve a paplant és dunnát, a vánkost, a henger alakú párnát, a kispárnát is) (kivéve a matracot és a hálózsákot) db PR
1022 139229 00 0 055 - - Egyéb konfekcionált termékek (beleértve a felmosóruhát, törlőruhát, portörlőruhát, mentőmellényt és mentőövet is) t CP
1023 139229 50 0 055 - - - Felmosóruha, törlőruha, portörlő stb. t HU
1024 139229 53 0 055 - - - - Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló tisztítóruhák nem szőtt textíliából t PR
1025 139229 57 0 055 - - - - Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló tisztítóruhák (a kötött vagy hurkolt, a nem szőtt textília kivételével) t PR
1026 139229 93 0 055 - - - Egészségügyi betét, tampon és hasonló, textilanyagú cikkek (vatta kivételével) t PR
1027 139229 97 0 055 - - - Csecsemőpelenka, pelenkabetét és hasonló, textilanyagú cikkek (vatta kivételével) t PR
1028 139229 99 0 055 - - - Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló tisztítóruhák kötött vagy hurkolt anyagból; mentőmellény, mentőöv és más készáru (egészségügyi betét, pelenka és hasonló cikkek kivételével) t PR
1029 139290 00 0 706 - Konfekcionált textiláru (kivéve: a ruházat) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1030 139299 00 0 706 - - Konfekcionált textiláru (kivéve: a ruházat) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1031 13.93 SZŐNYEGGYÁRTÁS TE
1032 139310 00 0 015 - Szőnyeg m2 CP
1033 139311 00 0 015 - - Csomózott szőnyeg és más csomózott textil padlóborító m2 PR, CP
1034 139312 00 0 015 - - Szőtt szőnyeg és más szőtt textil padlóborító (tűzött vagy bolyhozott kivételével) m2 PR, CP
1035 139313 00 0 015 - - Tűzött szőnyeg és más tűzött textil padlóborító m2 PR, CP
1036 139319 00 0 015 - - Egyéb szőnyeg és textil padlóburkoló (beleértve a nemezeltet is) m2 CP
1037 139319 30 0 015 - - - Szőnyeg és más textil padlóborító nemezből (tűzött vagy bolyhozott kivételével) m2 PR
1038 139319 90 0 015 - - - Szőnyeg és más textil padlóborító (csomózott, szőtt, tűzött, nemezelt kivételével) m2 PR
1039 139390 00 0 706 - Szőnyeg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1040 139399 00 0 706 - - Szőnyeg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1041 13.94 KÖTÉLÁRU GYÁRTÁSA TE
1042 139410 00 0 055 - Kötéláru, kötél, zsineg és háló (kivéve: a hulladék) t CP
1043 139411 00 0 055 - - Zsineg, kötéláru, kötél és kábel (vontatókötél) jutából vagy más textilrostból t CP
1044 139411 30 0 055 - - - Zsineg, kötél és hajókötél és kábel szizálból vagy az Agave nemhez tartozó más növények rostjaiból, jutából vagy más textilháncsrostból és keményszálú rostból (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével) t PR
1045 139411 50 0 055 - - - (Mezőgazdasági) kötöző- vagy bálázózsineg t HU
1046 139411 53 0 055 - - - - (Mezőgazdasági) kötöző- vagy bálázózsineg szizálból t PR
1047 139411 55 0 055 - - - - (Mezőgazdasági) kötöző- vagy bálázózsineg polietilénből vagy polipropilénből t PR
1048 139411 60 0 055 - - - Kötél és hajókötél és kábel polietilénből, polipropilénből, nejlonból vagy más poliamidból, amelynek finomsági száma több mint 50 000 decitex; más szintetikus szálból (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével) t PR
1049 139411 70 0 055 - - - Zsineg polietilénből, polipropilénből, nejlonból vagy más poliamidból, amelynek finomsági száma legfeljebb 50 000 decitex (5 g/m) (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével) t PR
1050 139411 90 0 055 - - - Zsineg, kötél és hajókötél és kábel textilanyagokból (kivéve a jutát és más textilháncsrostot, a szizált, az abakát és más keményszálú rostot, a szintetikus szálat) t PR
1051 139412 00 0 055 - - Csomózott háló zsinegből, kötéláruból vagy kötélből, konfekcionált háló textilanyagból; m. n. s. termékek fonalból, szalagból t CP
1052 139412 30 0 055 - - - Összeállított halászháló, műszálból készült zsinegből, fonalból, kötélből és hajókötélből
(kivéve a merítőhálót)
t HU
1053 139412 33 0 055 - - - - Összeállított halászháló, műszálból készült zsinegből, kötélből és hajókötélből (kivéve a merítőhálót) t PR
1054 139412 35 0 055 - - - - Összeállított halászháló, műszálból készült fonalból (kivéve a merítőhálót) t PR
1055 139412 50 0 055 - - - Összeállított halászháló, nejlonból vagy más poliamidból készült zsinegből, kötélből vagy hajókötélből t HU
1056 139412 53 0 055 - - - - Összeállított halászháló, nejlonból vagy más poliamidból készült zsinegből, kötélből, hajókötélből vagy kábelből (kivéve a hurkolással készített darabból álló hálót, a hajhálót, a sport- és merítőhálót) t PR
1057 139412 55 0 055 - - - - Összeállított halászháló, nejlonból vagy más poliamidból (kivéve a hurkolással készített darabból álló hálót, a hajhálót, a sport- és merítőhálót, a zsinegből, kötélből, hajókötélből vagy kábelből készített hálót) t PR
1058 139412 59 0 055 - - - - Csomózott háló textilanyagokból (kivéve a műszálból készült összeállított halászhálót és a nejlonból vagy más poliamidból készült más összeállított hálót) t PR
1059 139412 80 0 055 - - - Zsinegből, kötélből, hajókötélből és kábelből készült áru t PR
1060 139420 00 0 706 - Rongy, hulladék zsineg, kötéláru, kötél és kábel, valamint textilanyagból készült elhasznált termékek 1000 Ft CP
1061 139490 00 0 706 - Kötéláru, kötél, zsineg és háló gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1062 139499 00 0 706 - - Kötéláru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1063 13.95 NEM SZŐTT TEXTÍLIA ÉS TERMÉK GYÁRTÁSA (KIVÉVE: RUHÁZAT) TE
1064 139510 00 0 055 - Nem szövött textíliák és nem szövött textíliákból készült termékek (kivéve: a ruházat) t CP
1065 139510 10 0 055 - - Nem szőtt textília, legfeljebb 25 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket) t PR
1066 139510 20 0 055 - - Nem szőtt textília, legalább 25 g/m2, de legfeljebb 70 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket) t PR
1067 139510 30 0 055 - - Nem szőtt textília, legalább 70 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket) t PR
1068 139510 50 0 055 - - Nem szőtt textília, legalább 150 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket) t PR
1069 139510 70 0 055 - - Nem szőtt textília, bevont vagy beborított (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a ruházati cikkeket) t PR
1070 139590 00 0 706 - Nem szövött textíliák és nem szövött textíliákból készült termékek (kivéve: a ruházat) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1071 139599 00 0 706 - - Nem szövött textíliák és nem szövött textíliákból készült termékek (kivéve: a ruházat) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1072 13.96 MŰSZAKI TEXTILÁRU GYÁRTÁSA TE
1073 139610 00 0 706 - Fémezett fonal vagy fémezett paszományozott fonal, szövet fémcérnából és szövet fémbevonatú fonalból, gumicérna és kord, műszaki rendeltetésű textiltermékek és cikkek textil bevonattal 1000 Ft CP
1074 139611 00 0 055 - - Fémezett fonal vagy fémezett paszományozott fonal t PR, CP
1075 139612 00 0 055 - - Fémszálból vagy fémezett fonalból szőtt olyan szövet, amelyet ruházati célokra, bútorszövetként vagy hasonló célra használnak t PR, CP
1076 139613 00 0 055 - - Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; textilszál, -szalag gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva t PR, CP
1077 139614 00 0 015 - - M.n.s. szövetek impregnálva vagy bevonva m2 PR, CP
1078 139615 00 0 015 - - Gumiabroncs-betétszövet nagy szakítószilárdságú nylon, poliamid, poliészter, viszkóz vagy műselyem fonalból m2 PR, CP
1079 139616 00 0 055 - - Műszaki rendeltetésű textiltermékek és cikkek (beleértve a lámpabél, gázharisnyaszövet, textil tömlő, szállítószalag, meghajtó- vagy erőátviteli szíj, szitaszövet és szűrőszövet is) t CP
1080 139616 20 0 055 - - - Textilanyagból készült tömlő öntözéshez és hasonló célra, impregnálva és bevonva is, bélelve is, és más anyagokból készült szerelékkel vagy tartozékkal is t PR
1081 139616 50 0 055 - - - Textilanyagból készült bél, szállítószalag, textilanyagból készült tömlő (beleértve a fémmel vagy más anyaggal erősítettet is) t PR
1082 139616 80 0 055 - - - Szövet és nemez a papírgyártó és hasonló gépekhez (a papírrost vagy az azbesztcement-készítő gépekhez is) t PR
1083 139617 00 0 706 - - Keskeny szövött áru; vetülékszál nélkül, láncfonalakból ragasztással összeállított keskenyáru; paszományáru és hasonlók 1000 Ft CP
1084 139617 30 0 706 - - - Keskeny szövött áru, a címke, jelvény és hasonló cikk kivételével 1000 Ft PR
1085 139617 50 0 706 - - - Címke, jelvény és hasonló cikk textilanyagból (nem hímezve) 1000 Ft PR
1086 139617 70 0 706 - - - Zsinór méteráruban, bojt, rojt, szegély, pompon, díszítőpaszomány (a kötött és hurkolt kivételével) 1000 Ft PR
1087 139690 00 0 706 - Műszaki és ipari textíliák gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1088 139699 00 0 706 - - Műszaki textiláru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1089 13.99 EGYÉB TEXTILÁRU GYÁRTÁSA M.N.S. TE
1090 139910 00 0 706 - Tüll, csipke, hímzés, paszományozott fonal és szalag; zseníliafonal; fonatolt termék 1000 Ft CP
1091 139911 00 0 706 - - Tüll és más necckelme (kivéve: a szövött, kötött-hurkolt kelme); csipke végben, szalagként vagy motívumonként 1000 Ft CP
1092 139911 30 0 706 - - - Tüll és más hálószövet (a szövött, a kötött és hurkolt kivételével) 1000 Ft PR
1093 139911 50 0 706 - - - Gépi csipke méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban 1000 Ft PR
1094 139911 70 0 706 - - - Kézi csipke méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban 1000 Ft PR
1095 139912 00 0 706 - - Hímzés végben, szalagban vagy motívumonként 1000 Ft CP
1096 139912 30 0 706 - - - Hímzés (látható alapszövet nélkül) méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban 1000 Ft PR
1097 139912 50 0 706 - - - Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban, pamutból (a látható alap nélküli hímzés kivételével) 1000 Ft PR
1098 139912 70 0 706 - - - Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban, textilből (kivéve a látható alapszövet nélkülit, a pamutot) 1000 Ft PR
1099 139913 00 0 055 - - Nemez, impregnált, bevont vagy rétegelt is t PR, CP
1100 139914 00 0 055 - - Textilpihe, -por és őrölt elemi szál t PR, CP
1101 139915 00 0 055 - - Paszományozott fonal és paszományozott szalag és hasonló áru legfeljebb 5 mm látható szélességű műszálas textilanyagból; zseníliafonal, hurkolt, bordázott fonal t PR, CP
1102 139916 00 0 015 - - Steppelt termék méteráruban (a hímzés kivételével) m2 PR, CP
1103 139919 00 0 194 - - Púderpamacs és párna test- és szépségápoló készítmény felviteléhez db PR, CP
1104 139990 00 0 706 - M.n.s. egyéb textiltermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1105 139999 00 0 706 - - Egyéb textiláruk gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1106 14 RUHÁZATI TERMÉK GYÁRTÁSA
1107 14.1 RUHÁZAT GYÁRTÁSA (KIVÉVE: SZŐRMERUHÁZAT)
1108 14.11 BŐRRUHÁZAT GYÁRTÁSA TE
1109 141110 00 0 194 - Ruházati cikk természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből (a kabát és a felsőkabát is) (a ruházati tartozék, fejfedő, lábbeli kivételével) db PR, CP
1110 141190 00 0 706 - Bőrruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1111 141199 00 0 706 - - Bőrruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1112 14.12 MUNKARUHÁZAT GYÁRTÁSA TE
1113 141210 00 0 194 - Férfi munkaruházat db CP
1114 141211 00 0 194 - - Férfi munkaruházati együttes, dzseki és blézer db CP
1115 141211 20 0 194 - - - Férfi- vagy fiúruha-együttes, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1116 141211 30 0 194 - - - Férfi- vagy fiúzakó és -blézer, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1117 141212 00 0 194 - - Férfi munkaruházati nadrág, melles és vállpántos overall, térdnadrág és sort db CP
1118 141212 40 0 194 - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1119 141212 50 0 194 - - - Férfi- vagy fiú vállpántos és melles munkanadrág (overall), pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1120 141220 00 0 194 - Női munkaruházat db CP
1121 141221 00 0 194 - - Női munkaruházati együttes, dzseki és blézer db CP
1122 141221 20 0 194 - - - Női vagy leánykaruha-együttes, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1123 141221 30 0 194 - - - Női vagy leánykaujjas és -blézer, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1124 141222 00 0 194 - - Női munkaruházati nadrág, melles és vállpántos overall, térdnadrág és sort db CP
1125 141222 40 0 194 - - - Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1126 141222 50 0 194 - - - Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall), pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1127 141230 00 0 194 - Egyéb munkaruházat db CP
1128 141230 13 0 194 - - Más férfi- vagy fiúruha pamutból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1129 141230 23 0 194 - - Más női vagy leánykaruha pamutból, ipari és munkahelyi viseletre db PR
1130 141290 00 0 706 - Munkaruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1131 141299 00 0 706 - - Munkaruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1132 14.13 FELSŐRUHÁZAT GYÁRTÁSA (KIVÉVE: MUNKARUHÁZAT) TE
1133 141310 00 0 194 - Felsőruházat, kötött, hurkolt db CP
1134 141311 00 0 194 - - Férfi- és fiúfelsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, széldzseki és hasonló cikkek, kötött, hurkolt db CP
1135 141311 10 0 194 - - - Férfi- vagy fiúfelsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (a zakó és
-blézer, az -anorák, -viharkabát és -széldzseki kivételével)
db PR
1136 141311 20 0 194 - - - Férfi- vagy fiúmellény, -anorák, -sízubbony, -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (a -zakó és -blézer kivételével) db PR
1137 141312 00 0 194 - - Férfi- és fiúöltöny, -együttes, -zakó, -blézer, -nadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, kötött, hurkolt db CP
1138 141312 30 0 194 - - - Férfi- vagy fiúzakó és -blézer kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1139 141312 60 0 194 - - - Férfi- vagy fiúöltöny és -ruhaegyüttes kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1140 141312 70 0 194 - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1141 141313 00 0 194 - - Női és leányka-felsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, széldzseki, és hasonló cikkek, kötött, hurkolt db CP
1142 141313 10 0 194 - - - Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból
(az -ujjas és -blézer kivételével)
db PR
1143 141313 20 0 194 - - - Női vagy leánykamellény, -anorák, -sízubbony, -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (az -ujjas és -blézer kivételével) db PR
1144 141314 00 0 194 - - Női és leányka-kosztüm, -együttes (komplé), -kosztümkabát, -blézer, -ruha, -szoknya, - nadrágszoknya, -nadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág, -sort, kötött, hurkolt db CP
1145 141314 30 0 194 - - - Női vagy leánykaujjas és -blézer kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1146 141314 60 0 194 - - - Női vagy leánykakosztüm és ruhaegyüttes kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1147 141314 70 0 194 - - - Női vagy leánykaruha kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1148 141314 80 0 194 - - - Női vagy leánykaszoknya és nadrágszoknya kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1149 141314 90 0 194 - - - Női vagy leányka-hosszúnadrág, -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1150 141320 00 0 194 - Egyéb felsőruházat fiúk és férfiak részére (kivéve: a kötött, hurkolt) db CP
1151 141321 00 0 194 - - Férfi- és fiúfelsőkabát, -esőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, -széldzseki és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1152 141321 15 0 194 - - - Férfi- vagy fiúesőkabát, -felsőkabát, autóskabát, pelerin stb. db PR
1153 141321 30 0 194 - - - Férfi- vagy fiúmellény, -anorák, -sízubbony, -széldzseki és hasonló áruk (kivéve a kötött vagy horgolt, impregnált, bevont, burkolt, rétegelt vagy gumírozott kabátokat és blézereket) db PR
1154 141322 00 0 194 - - Férfi- vagy fiúöltöny és -együttes (kötött és hurkolt kivételével) db CP, PR
1155 141323 00 0 194 - - Férfi- vagy fiúzakó és -blézer (kötött és hurkolt kivételével) db PR, CP
1156 141324 00 0 194 - - Férfi- és fiúnadrág, -melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1157 141324 40 0 194 - - - Férfi és fiú hosszúnadrág, bricsesznadrág db HU
1158 141324 42 0 194 - - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág denimből (az ipari és munkaruha kivételével) db PR
1159 141324 44 0 194 - - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág, -bricsesznadrág és -sortnadrág gyapjúból vagy finom állati szőrből (a kötött vagy hurkolt, az ipari és munkaruha kivételével) db PR
1160 141324 45 0 194 - - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág műszálból (a kötött vagy hurkolt, az ipari és munkaruha kivételével) db PR
1161 141324 48 0 194 - - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból (denim, kötött és hurkolt kivételével) db PR
1162 141324 49 0 194 - - - - Férfi- vagy fiúhosszúnadrág, -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) (a gyapjú, pamut és műszál, a kötött vagy hurkolt kivételével) db PR
1163 141324 55 0 194 - - - Férfi- vagy fiú vállpántos és melles munkanadrág (overall) (a kötött vagy hurkolt, az ipari és munkaruha kivételével) db PR
1164 141324 60 0 194 - - - Férfi- vagy fiúsortnadrág, pamutból vagy műszálból (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1165 141330 00 0 194 - Női és leányka egyéb felsőruházat (kivéve: a kötött, hurkolt) db CP
1166 141331 00 0 194 - - Női és leányka-felsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, -széldzseki és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1167 141331 15 0 194 - - - Női vagy leányka-esőkabát, -felsőkabát stb. db PR
1168 141331 30 0 194 - - - Női vagy leánykaanorák, -sízubbony, -lemberdzsek és hasonló áru (kivéve a kötött vagy horgolt, impregnált, bevont, burkolt, rétegelt vagy gumírozott kabátokat és -blézereket) db PR
1169 141332 00 0 194 - - Női vagy leánykakosztüm és együttes (kötött és hurkolt kivételével) db CP, PR
1170 141333 00 0 194 - - Női és leányka-kosztümkabát és blézer, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1171 141333 30 0 194 - - - Női vagy leánykaujjas és -blézer (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1172 141334 00 0 194 - - Női és leánykaruha, -szoknya és -nadrágszoknya, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1173 141334 70 0 194 - - - Női vagy leánykaruha (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1174 141334 80 0 194 - - - Női vagy leánykaszoknya és -nadrágszoknya (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1175 141335 00 0 194 - - Női- és leánykanadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1176 141335 40 0 194 - - - Női és leányka hosszúnadrág, bricsesznadrág stb db HU
1177 141335 42 0 194 - - - - Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág denimből (ipari és munkaruha kivételével) db PR
1178 141335 48 0 194 - - - - Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból (denim, ipari és munkaruha kivételével) db PR
1179 141335 49 0 194 - - - - Női vagy leánykanadrág és -bricsesznadrág (más néven térdnadrág) gyapjúból, finom állati szőrből vagy műszálból (a kötött vagy hurkolt, valamint az ipari- és munkaruha kivételével) db PR
1180 141335 51 0 194 - - - Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall) pamutból (a kötött vagy hurkolt, valamint az ipari és munkaruha kivételével) db PR
1181 141335 61 0 194 - - - Női vagy leánykasortnadrág pamutból (a kötött vagy hurkolt kivételével) db PR
1182 141335 63 0 194 - - - Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall) gyapjúból vagy finom állati szőrből és műszálból (pamut, kötött és hurkolt, ipari és munkaruha kivételével) és női vagy leánykasortnadrág, gyapjúból vagy finom állati szőrből (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1183 141335 65 0 194 - - - Női vagy leánykasortnadrág műszálból (kötött vagy hurkolt kivételével) db PR
1184 141335 69 0 194 - - - Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) textilből (pamut, gyapjú vagy finom állati szőr, műszál, kötött vagy hurkolt kivételével) db PR
1185 141390 00 0 706 - Felsőruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1186 141399 00 0 706 - - Felsőruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1187 14.14 ALSÓRUHÁZAT GYÁRTÁSA TE
1188 141410 00 0 194 - Alsóruházat, kötött, hurkolt db CP
1189 141411 00 0 194 - - Férfi- vagy fiúing, kötött vagy hurkolt db PR, CP
1190 141412 00 0 194 - - Férfi- és fiúalsónadrág, rövid alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny -hálóköntös és hasonló cikkek, kötött, hurkolt db CP
1191 141412 20 0 194 - - - Férfi- vagy fiúalsónadrág, -rövidnadrág kötött vagy hurkolt anyagból (beleértve a boxeralsót is) db PR
1192 141412 30 0 194 - - - Férfi- vagy fiúhálóing és -pizsama kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1193 141412 40 0 194 - - - Férfi- vagy fiúháziköntös, -fürdőköpeny és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1194 141413 00 0 194 - - Női és leánykablúz, -ing és -ingblúz, kötött, hurkolt db CP
1195 141413 10 0 194 - - - Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1196 141414 00 0 194 - - Női és leánykakombiné, -alsószoknya, női alsónadrág, rövid alsónadrág, -hálóing, -pizsama, hálóköntös, fürdőköpeny és hasonló cikkek, kötött, hurkolt db CP
1197 141414 20 0 194 - - - Női vagy leányka-rövidnadrág és -alsónadrág kötött vagy hurkolt anyagból (beleértve a -boxeralsót is) db PR
1198 141414 30 0 194 - - - Női vagy leánykahálóing és -pizsama kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1199 141414 40 0 194 - - - Női vagy leányka-hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1200 141414 50 0 194 - - - Női vagy leánykakombiné, -alsószoknya kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1201 141420 00 0 194 - Alsóruházat, nem kötött, hurkolt db CP
1202 141421 00 0 194 - - Férfi- vagy fiúing (kötött és hurkolt kivételével) db PR, CP
1203 141422 00 0 194 - - Férfi- és fiútrikó és egyéb alsóing, -alsónadrág, rövid alsónadrág, hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, hálóköntös, nem kötött, hurkolt textilanyagból db CP
1204 141422 20 0 194 - - - Férfi- vagy fiúalsónadrág és -rövidnadrág (boxeralsó is) (kötött és hurkolt kivételével) db PR
1205 141422 30 0 194 - - - Férfi- vagy fiúhálóing és -pizsama (kivéve kötött és hurkolt) db PR
1206 141422 40 0 194 - - - Férfi- vagy fiúatléta, -alsóing, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru (kivéve kötött és hurkolt) db PR
1207 141423 00 0 194 - - Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz (kivéve kötött és hurkolt) db PR, CP
1208 141424 00 0 194 - - Női és leánykaalsóing és egyéb trikó, -kombiné, -alsószoknya, női alsónadrág, -hálóing, -pizsama
-fürdőköpeny, -hálóköntös és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból
db CP
1209 141424 30 0 194 - - - Női vagy leánykahálóing és -pizsama (kivéve kötött és hurkolt) db PR
1210 141424 50 0 194 - - - Női vagy leánykakombiné és -alsószoknya (kivéve kötött és hurkolt) db PR
1211 141424 60 0 194 - - - Női vagy leányka-atlétaing és más alsóing, rövidnadrág, alsónadrág, hálóköntös, fürdőköpeny, háziköntös, háziruha és hasonló pamutáru (kivéve kötött és hurkolt) db PR
1212 141424 80 0 194 - - - Női vagy leányka-hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös, -atlétaing, más -alsóing, -rövidnadrág és -alsónadrág (beleértve a -boxeralsót is) műszálból (nem kötött vagy hurkolt) db PR
1213 141424 89 0 194 - - - - Női vagy leányka-atlétaing, más -alsóing, -rövidnadrág, -alsónadrág -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru textilből (kivéve pamut, műszál, kötött vagy hurkolt) db PR
1214 141425 00 0 194 - - Melltartó, harisnyatartó, fűző, nadrágtartó, zoknikötő és hasonló cikkek és részeik, nem kötött, hurkolt db CP
1215 141425 30 0 194 - - - Melltartó db PR
1216 141425 50 0 194 - - - Csípőszorító, nadrágos csípőszorító és fűző (body is állítható pánttal) db PR
1217 141425 70 0 194 - - - Nadrágtartó, harisnyatartó, zoknitartó és hasonló áru és ezek részei db PR
1218 141430 00 0 194 - Póló, atléta és alsóing kötött vagy hurkolt db PR, CP
1219 141490 00 0 706 - Alsóruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1220 141499 00 0 706 - - Alsóruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1221 14.19 EGYÉB RUHÁZAT, KIEGÉSZÍTŐK GYÁRTÁSA TE
1222 141910 00 0 706 - Csecsemőruházat, tréningruha és egyéb ruházat, ruházati kiegészítők és részeik, kötött-hurkolt 1000 Ft CP
1223 141911 00 0 706 - - Csecsemőruha és tartozékai kötött vagy hurkolt anyagból, a mellény, kezeslábas, alsónadrág, nyújtható ruha, kesztyű, vagy ujjatlan vagy egyujjas kesztyű, felsőruházat (legfeljebb 86 cm magas gyermekeknek) is 1000 Ft PR, CP
1224 141912 00 0 706 - - Tréningruha, síruha, fürdőruha és egyéb ruházat, kötött-hurkolt 1000 Ft CP
1225 141912 10 0 194 - - - Tréningruha kötött vagy hurkolt anyagból db PR
1226 141912 30 0 194 - - - Síruha kötött vagy hurkolt textilből db PR
1227 141912 40 0 194 - - - Férfi- vagy fiúfürdőruha kötött vagy hurkolt textilből db PR
1228 141912 50 0 194 - - - Női vagy leányka-fürdőruha kötött vagy hurkolt textilből db PR
1229 141912 90 0 055 - - - Egyéb ruha kötött vagy hurkolt anyagból (body is megfelelő ujjal) t PR
1230 141913 00 0 197 - - Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű kötött vagy hurkolt anyagból pár PR, CP
1231 141919 00 0 706 - - Egyéb konfekcionált ruházati kiegészítők, valamint ruházati termékek és kiegészítők részei, kötött-hurkolt 1000 Ft CP
1232 141919 30 0 194 - - - Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló kötött vagy hurkolt textilből db PR
1233 141919 60 0 706 - - - Ruházati kellékek és azok tartozékai, kötött vagy hurkolt textilből (kivéve a kesztyűt, ujjatlan
kesztyűt, kendőt, sálat és nyaksálat, mantillát és fátyolt)
1000 Ft PR
1234 141920 00 0 706 - Csecsemőruházat, egyéb ruházat és egyéb ruházati kiegészítők, nem kötött-hurkolt textilanyagból 1000 Ft CP
1235 141921 00 0 706 - - Csecsemőruházat és ruházati kiegészítők, nem kötött-hurkolt textilanyagból 1000 Ft CP
1236 141921 50 0 706 - - - Csecsemőruha és tartozékai textilből, nem kötött vagy hurkolt (legfeljebb 86 cm magas gyermekeknek), mellény, kezeslábas, alsónadrág, nyújtható ruha, kesztyű, vagy ujjatlan vagy egyujjas kesztyű, felsőruházat is (egészségügyi betét, pelenka és hasonló cikkek kivételével) 1000 Ft PR
1237 141922 00 0 194 - - Tréningruha, síruha, fürdőruha és egyéb ruházat, nem kötött-hurkolt textilanyagból db CP
1238 141922 10 0 194 - - - M.n.s. más férfi- és fiúruházat, -tréningruha és -szabadidőruha is (kivéve -mellény, -síruha, kötött vagy hurkolt) db PR
1239 141922 20 0 194 - - - M.n.s. más női vagy leánykaruházat, -tréningruha és -szabadidőruha is (kivéve -mellény, -síruha, kötött vagy hurkolt) db PR
1240 141922 30 0 194 - - - Síruha (kivéve kötött vagy hurkolt anyagból) db PR
1241 141922 40 0 194 - - - Férfi- vagy fiúfürdőruha (kivéve kötött vagy hurkolt anyagból) db PR
1242 141922 50 0 194 - - - Női vagy leányka-fürdőruha (kivéve kötött vagy hurkolt anyagból) db PR
1243 141923 00 0 706 - - Zsebkendő, sál, kendő, stóla, nyakkendő, fátyol, kesztyű és egyéb konfekcionált ruházati kiegészítők, m.n.s. ruházati termékek és ruházati kiegészítők részei, nem kötött-hurkolt textilanyagból 1000 Ft CP
1244 141923 10 0 194 - - - Zsebkendő db PR
1245 141923 30 0 194 - - - Sál, kendő, stóla, fátyol és hasonló cikkek db HU
1246 141923 33 0 194 - - - - Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló (kivéve selyemből vagy selyemhulladékból készült cikkek, kötött vagy hurkolt cikkek) db PR
1247 141923 38 0 194 - - - - Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló selyemből vagy selyemhulladékból (kivéve kötött vagy hurkolt) db PR
1248 141923 50 0 194 - - - Nyakkendő, csokornyakkendő db HU
1249 141923 53 0 194 - - - - Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli (kivéve selyemből vagy selyemhulladékból készült cikkek, kötött vagy hurkolt cikkek) db PR
1250 141923 58 0 194 - - - - Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli selyemből vagy selyemhulladékból (kivéve kötött vagy hurkolt) db PR
1251 141923 70 0 197 - - - Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű (kivéve kötött vagy hurkolt) pár PR
1252 141923 90 0 706 - - - Egyéb ruhák részei, ruházati kiegészítők textilből 1000 Ft HU
1253 141923 96 0 706 - - - - Ruházati kellékek és tartozékok, ruhák vagy ruházati kellékek és tartozékok részei textilből, m.n.s. és részeik (kivéve kendő, sál és nyaksál, mantilla és fátyol, nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli, kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű és részeik; melltartó, csipőszorító és fűző, nadrágtartó, harisnyatartó és zoknitartó és részeik, kötött vagy hurkolt) 1000 Ft PR
1254 141930 00 0 706 - Ruházati kiegészítők bőrből, ruházati termékek nemezből vagy nem szövött textíliából, ruházati termékek bevont textíliából 1000 Ft CP
1255 141931 00 0 706 - - Ruházati kiegészítők bőrből vagy rekonstruált bőrből (kivéve: a sportkesztyű) 1000 Ft CP
1256 141931 75 0 197 - - - Kesztyű, egyujjas és ujjatlan kesztyű bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből (kivéve a sport-, munka- és védőkesztyű) pár PR
1257 141931 80 0 194 - - - Derékszíj és vállszíj bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből db PR
1258 141931 90 0 706 - - - Ruházati tartozék bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből (kivéve kesztyű, egyujjas és ujjatlan kesztyű, derékszíj és vállszíj) 1000 Ft PR
1259 141932 00 0 194 - - Ruházati termékek nemezből vagy nem szövött textíliából, impregnált vagy bevont textíliából db PR, CP
1260 141940 00 0 194 - Kalap és fejfedő db CP
1261 141941 00 0 194 - - Kalapforma, kalaptest és kalaptomp nemezből; nagy lapos tetejű női kalap nemezből; kalapforma, fonott vagy bármilyen anyagú szalagból összeállítva db CP
1262 141941 30 0 194 - - - Kalapforma, kalaptest és kalaptomp nemezből, korong és henger nemezből (beleértve felhasítottat is) (nem formázva, nem karimázva) db PR
1263 141941 50 0 194 - - - Bármilyen anyagú szalagból fonással vagy más módon összeállított kalapforma (nem formázva, nem karimázva, bélés vagy díszítés nélkül) db PR
1264 141942 00 0 194 - - Kalap és más fejfedő nemezből, fonott vagy bármilyen anyagú szalagból összeállított, kötött-hurkolt kelméből, csipkéből vagy más textilanyagból készített; hajháló db CP
1265 141942 30 0 194 - - - Kalap és más fejfedő nemezből, kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva db PR
1266 141942 50 0 194 - - - Bármilyen anyagú szalagból fonással vagy más módon összeállított kalap és más fejfedő db PR
1267 141942 70 0 194 - - - Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva; hajháló bármilyen anyagból db PR
1268 141943 00 0 706 - - Egyéb fejfedő (kivéve: a kalap és egyéb fejfedő gumiból vagy műanyagból, biztonsági kalap és azbesztkalap); hajszalag, hajpánt, bélés, huzat, kalapváz, kalapkarima, ellenző és rohamszíj fejfedőhöz 1000 Ft PR, CP
1269 141990 00 0 706 - Egyéb ruházati termékek és kiegészítők gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1270 141999 00 0 706 - - Egyéb ruházati termékek és kiegészítők gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1271 14.2 SZŐRMECIKK GYÁRTÁSA
1272 14.20 SZŐRMECIKK GYÁRTÁSA TE
1273 142010 00 0 706 - Ruházati termékek, ruházati kiegészítők és egyéb cikkek szőrmésbőrből (kivéve: a fejfedő) 1000 Ft CP
1274 142010 30 0 706 - - Ruházati cikk és ruházati tartozék szőrméből (kivéve a kalapot és fejfedőt) 1000 Ft PR
1275 142010 90 0 706 - - Szőrmeáru (kivéve a ruházati cikket, ruházati tartozékot, kalapot és fejfedőt) 1000 Ft PR
1276 142090 00 0 706 - Szőrmecikkek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1277 142099 00 0 706 - - Szőrmecikkek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1278 14.3 KÖTÖTT, HURKOLT CIKK GYÁRTÁSA
1279 14.31 KÖTÖTT, HURKOLT HARISNYAFÉLÉK GYÁRTÁSA TE
1280 143110 00 0 706 - Harisnyanadrág, harisnya, zokni és egyéb harisnyafélék, kötött, hurkolt 1000 Ft CP
1281 143110 30 0 194 - - Harisnyanadrág és harisnya db HU
1282 143110 33 0 194 - - - Harisnyanadrág és harisnya kötött vagy hurkolt szintetikus szálból, az egyes egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex db PR
1283 143110 35 0 194 - - - Harisnyanadrág és harisnya kötött vagy hurkolt szintetikus szálból, az egyes egyágú fonalak finomsági száma legalább 67 decitex db PR
1284 143110 37 0 194 - - - Harisnyanadrág és harisnya textilanyagból, kötött vagy horgolt (kivéve a kalibrált kompressziós harisnyaárut, a szintetikus szálból készültet és a csecsemők számára készült harisnyaárut) db PR
1285 143110 50 0 197 - - Kötött vagy hurkolt női hosszú vagy térdharisnya, az egyes egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex pár PR
1286 143110 90 0 197 - - Kötött vagy hurkolt harisnya és lábbeli (beleértve a zoknit, kivéve a női hosszú/ térdharisnyát, amelynél az egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex; a harisnyanadrágot és a harisnyát, a talp nélküli harisnyát) pár PR
1287 143190 00 0 706 - Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1288 143199 00 0 706 - - Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1289 14.39 EGYÉB KÖTÖTT, HURKOLT RUHÁZATI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
1290 143910 00 0 194 - Ujjas mellény, pulóver, kardigán, mellény és hasonló cikkek, kötött, hurkolt db CP
1291 143910 30 0 194 - - Ujjas mellény, pulóver, melegítőfelső, mellény, kardigán és trikó gyapjúból vagy finom állati szőrből (kivéve az ujjas mellény és pulóver, legalább 50 % gyapjútartalmú és tömege legalább 600 g/db) db HU
1292 143910 31 0 194 - - - Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán gyapjúból vagy finom állati szőrből (kivéve az ujjas mellényt és pulóvert, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel) db PR
1293 143910 32 0 194 - - - Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán gyapjúból vagy finom állati szőrből (kivéve az ujjas mellényt és pulóvert, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel) db PR
1294 143910 33 0 194 - - - Ujjas mellény és pulóver, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel db PR
1295 143910 50 0 194 - - Könnyű finom póló, magasnyakú blúz és pulóver db HU
1296 143910 53 0 194 - - - Könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver pamutból db PR
1297 143910 55 0 194 - - - Könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver műszálból db PR
1298 143910 60 0 194 - - Trikó, pulóver, garbó, mellény, kardigán pamutból (kivéve a könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver) db HU
1299 143910 61 0 194 - - - Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán pamutból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert) db PR
1300 143910 62 0 194 - - - Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán pamutból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert) db PR
1301 143910 70 0 194 - - Trikó, pulóver, garbó, mellény, kardigán, szintetikus vagy mesterséges szálból (kivéve a könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver) db HU
1302 143910 71 0 194 - - - Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán műszálból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert) db PR
1303 143910 72 0 194 - - - Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán műszálból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert) db PR
1304 143910 90 0 194 - - Ujjas mellény, pulóver, melegítőfelső, mellény és kardigán textilanyagból (kivéve a gyapjúból vagy finom állati szőrből, a pamutból, a műszálból készültet) db PR
1305 143990 00 0 706 - Egyéb kötött, hurkolt ruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1306 143999 00 0 706 - - Egyéb kötött, hurkolt ruházat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1307 15 BŐR, BŐRTERMÉK, LÁBBELI GYÁRTÁSA
1308 15.1 BŐR, SZŐRME KIKÉSZÍTÉSE; TÁSKAFÉLÉK, SZÍJAZAT GYÁRTÁSA
1309 15.11 BŐR, SZŐRME KIKÉSZÍTÉSE TE
1310 151110 00 0 706 - Cserzett és kikészített szőrmésbőr 1000 Ft CP
1311 151110 30 0 194 - - Cserzett vagy kikészített egész szőrme, nem összeállítva, házi, üregi vagy mezei nyúlból vagy bárányból db PR
1312 151110 50 0 706 - - Cserzett vagy kikészített szőrme (kivéve házi, üregi vagy mezei nyúlból, bárányból) 1000 Ft PR
1313 151120 00 0 015 - Samoa bőr; lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr m2 CP
1314 151121 00 0 015 - - Puhított bőr és samoa kombinációval kikészített bőr m2 PR, CP
1315 151122 00 0 015 - - Lakkbőr, laminált lakkbőr; metallizált bőr m2 PR, CP
1316 151130 00 0 055 - Szarvasmarha- és lófélék bőre, szőr nélkül t CP
1317 151131 00 0 055 - - Szarvasmarhafélék bőre, szőr nélkül, egészben t PR, CP
1318 151132 00 0 055 - - Szarvasmarhafélék bőre, szőr nélkül, darabokban t PR, CP
1319 151133 00 0 055 - - Lófélék bőre, szőr nélkül t PR, CP
1320 151140 00 0 706 - Juh-, kecske- és sertésbőr, szőr nélkül 1000 Ft CP
1321 151141 00 0 706 - - Juh- és báránybőr, gyapjú nélkül 1000 Ft CP
1322 151141 30 0 055 - - - Juh- és bárány gyapjú nélküli bőre, cserzett, de tovább nem kikészített (kivéve a puhított bőrt) t PR
1323 151141 50 0 015 - - - Juh és bárány gyapjú nélküli, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a puhított bőr, lakkbőr, laminált lakkbőr és metallizált bőr kivételével) m2 PR
1324 151142 00 0 706 - - Kecske- és kecskegidabőr, szőr nélkül 1000 Ft CP
1325 151142 30 0 055 - - - Kecske vagy gida szőrtelenül cserzett vagy előcserzett, de tovább nem kikészített bőre (kivéve a puhított bőrt) t PR
1326 151142 50 0 015 - - - Kecske vagy gida szőrtelen, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a puhított bőr, lakkbőr, laminált lakkbőr és metallizált bőr kivételével) m2 PR
1327 151143 00 0 706 - - Sertésbőr 1000 Ft CP
1328 151143 30 0 055 - - - Sertés szőrtelenül cserzett, de tovább nem kikészített bőre t PR
1329 151143 50 0 015 - - - Sertés szőrtelen, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a lakkbőr, laminált lakkbőr és metallizált bőr kivételével) m2 PR
1330 151150 00 0 706 - Egyéb állatok bőre; rekonstruált bőr 1000 Ft CP
1331 151151 00 0 055 - - Más állatok bőre, szőr nélkül t PR, CP
1332 151152 00 0 015 - - Rekonstruált bőr kikészített bőrből vagy bőrrostból, lemez, lap vagy csík alakban m2 PR, CP
1333 151190 00 0 706 - Cserzett és kikészített bőr, kikészített és festett szőrme gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1334 151199 00 0 706 - - Cserzett és kikészített bőr, kikészített és festett szőrme gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1335 15.12 TÁSKAFÉLÉK, SZÍJAZAT GYÁRTÁSA TE
1336 151210 00 0 706 - Nyergesáru és lószerszám, táskafélék, valamint egyéb cikkek bőrből 1000 Ft CP
1337 151211 00 0 706 - - Nyergesáru és lószerszám bármilyen állat számára, bármilyen anyagból 1000 Ft CP
1338 151211 10 0 706 - - - Nyergesáru és lószerszám bármilyen állat számára, bármilyen anyagból (beleértve a lovaglóostort és -korbácsot és ezek alkatrészeit, az istrángot, hámot, pórázt, térdvédőt, szájkosarat, nyeregtakarót, kutyakabátot is) 1000 Ft PR
1339 151212 00 0 706 - - Bőrönd, kézitáska és hasonló cikkek bőrből, rekonstruált bőrből, műanyag lapból, textilanyagból, vulkanizált szálból vagy kartonból; utazási készlet testápoláshoz, varráshoz, cipő- vagy ruhatisztításhoz 1000 Ft CP
1340 151212 10 0 194 - - - Bőrönd, koffer, piperedoboz, aktatáska, iskolatáska és hasonlók bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből, lakkbőrből, műanyagból, textilanyagból, alumíniumból vagy más anyagból db PR
1341 151212 20 0 194 - - - Kézitáska bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből, lakkbőrből, műanyag lapokból, textilanyagból vagy más anyagból (beleértve a fogó nélkülit is) db PR
1342 151212 30 0 706 - - - Zsebben vagy kézitáskában hordható cikkek 1000 Ft PR
1343 151212 50 0 706 - - - Táskák m. n. s. 1000 Ft PR
1344 151212 70 0 194 - - - Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz (a manikűrkészlet kivételével) db PR
1345 151213 00 0 194 - - Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze (bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből vagy műanyagból, de nem nemesfémből, nem nemesfémmel plattírozott/bevont fémből vagy nem nemesfémből) db PR, CP
1346 151219 00 0 706 - - Egyéb cikkek bőrből vagy rekonstruált bőrből (beleértve a gépekhez és mechanikai berendezésekhez használt cikkeket, és a m.n.s. egyéb műszaki célra szolgáló cikkeket is) 1000 Ft CP
1347 151219 30 0 055 - - - Gépekhez, mechanikus berendezésekhez vagy egyéb műszaki célra használatos cikkek természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből t PR
1348 151219 60 0 706 - - - Egyéb áru természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből 1000 Ft PR
1349 151290 00 0 706 - Nyergesáru és lószerszám, táskafélék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1350 151299 00 0 706 - - Táskafélék, szíjazat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1351 15.2 LÁBBELIGYÁRTÁS
1352 15.20 LÁBBELIGYÁRTÁS TE
1353 152010 00 0 197 - Lábbeli (kivéve: a sport- és munkavédelmi lábbeli és orthopédiai cipő) pár CP
1354 152011 00 0 197 - - Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag felsőrésszel (kivéve a beépített védő fém cipőorral rendelkezőt) pár PR, CP
1355 152012 00 0 197 - - Lábbeli gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel (kivéve: a vízálló lábbeli és sportcipő) pár CP
1356 152012 10 0 197 - - - Szandál gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot) pár PR
1357 152012 30 0 197 - - - Utcai cipő és csizma, valamint papucs és egyéb házicipő, műanyag felsőrésszel (a szobapapucs, a tánccipő, a mamusz is) pár HU
1358 152012 31 0 197 - - - - Utcai lábbeli gumi- vagy műanyag felsőrésszel. pár PR
1359 152012 37 0 197 - - - - Papucs és más házicipő gumi- vagy műanyag talppal és műanyag felsőrésszel (beleértve a szobapapucsot és a tánccipőt, a mamuszt) pár PR
1360 152013 00 0 197 - - Lábbeli bőr felsőrésszel (kivéve: a sportcipő, a lábbeli beépített fém cipőorrvédővel és különféle speciális lábbeli) pár CP
1361 152013 30 0 197 - - - Lábbeli fából készült alappal és bőr felsőrésszel (telitalppal is) (talpbélés vagy beépített védő fém cipőorr nélkül) pár PR
1362 152013 50 0 197 - - - Utcai lábbeli bőr felsőrésszel, a bakancs és cipő is (kivéve a vízhatlan lábbeli, lábbeli védő fém cipőorral) pár HU
1363 152013 51 0 197 - - - - Férfi utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit) pár PR
1364 152013 52 0 197 - - - - Női utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit) pár PR
1365 152013 53 0 197 - - - - Gyermek utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit) pár PR
1366 152013 60 0 197 - - - Szandál bőr felsőrésszel ( a szíjas szandál és a vietnami papucs is) pár HU
1367 152013 61 0 197 - - - - Férfiszandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot) pár PR
1368 152013 62 0 197 - - - - Női szandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot) pár PR
1369 152013 63 0 197 - - - - Gyermekszandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot) pár PR
1370 152013 70 0 197 - - - Papucs és más házicipő gumi, műanyag vagy bőrtalppal és bőr felsőrésszel (beleértve a szobapapucsot és a tánccipőt, a mamuszt) pár PR
1371 152013 80 0 197 - - - Lábbeli fa, parafa vagy más talppal és bőr felsőrésszel (kivéve a gumi-, műanyag vagy bőrtalpat) pár PR
1372 152014 00 0 197 - - Lábbeli textil felsőrésszel (kivéve: a sportcipő) pár CP
1373 152014 40 0 197 - - - Papucs, egyéb lábbeli textil felsőrésszel pár HU
1374 152014 44 0 197 - - - - Papucs és más házicipő textil felsőrésszel (beleértve a szobapapucsot és a tánccipőt, a mamuszt) pár PR
1375 152014 45 0 197 - - - - Lábbeli gumi-, műanyag vagy bőrtalppal és textil felsőrésszel (kivéve a papucsot és más házicipőt, sportcipőt) pár PR
1376 152014 46 0 197 - - - - Lábbeli textil felsőrésszel (kivéve a papucsot és más házicipőt, a gumi-, műanyag bőr vagy mesterséges, illetve rekonstruált bőr talpasat) pár PR
1377 152020 00 0 197 - Sportcipő pár CP
1378 152021 00 0 197 - - Sportcipő gumi- vagy műanyag talppal és textil felsőrésszel (beleértve a teniszcipőt, kosárlabdacipőt, tornacipőt, edzőcipőt és hasonlókat) pár PR, CP
1379 152029 00 0 197 - - Más sportcipő, a sí- és korcsolyacipő kivételével pár PR, CP
1380 152030 00 0 197 - Munkavédelmi és m.n.s. egyéb lábbeli pár CP
1381 152031 00 0 197 - - Lábbeli beépített fém cipőorrvédővel pár CP
1382 152031 20 0 197 - - - Lábbeli (vízhatlan lábbeli is), beépített védő fém cipőorral, gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel pár PR
1383 152031 50 0 197 - - - Lábbeli gumi-, műanyag vagy bőrtalppal és bőr felsőrésszel, védő fém cipőorral pár PR
1384 152032 00 0 197 - - Falábbeli, különféle speciális lábbelik és m.n.s. egyéb lábbeli pár PR, CP
1385 152040 00 0 706 - Lábbeli bőrrészei, kivehető talpbetét, sarokpárna és hasonló cikkek, kamásli, lábszárvédő és hasonló cikkek, és részeik 1000 Ft CP
1386 152040 20 0 706 - - Lábbeli bőr felsőrésze és annak részei (a kéreg kivételével) 1000 Ft PR
1387 152040 50 0 706 - - Lábbeli felsőrésze és annak részei (a kéreg kivételével, nem bőrből) 1000 Ft PR
1388 152040 80 0 706 - - Lábbeli része (a felsőrész kivételével) más anyagból 1000 Ft PR
1389 152090 00 0 706 - Lábbeli gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1390 152099 00 0 706 - - Lábbeli gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1391 CC FAFELDOLGOZÁS, PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA, NYOMDAI TEVÉKENYSÉG
1392 16 FAFELDOLGOZÁS (KIVÉVE: BÚTOR), FONOTTÁRU GYÁRTÁSA
1393 16.1 FŰRÉSZÁRUGYÁRTÁS
1394 16.10 FŰRÉSZÁRUGYÁRTÁS TE
1395 161010 00 0 706 - Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, vastagsága több mint 6 mm; vasúti vagy villamos vasúti talpfa fából, nem impregnált 1000 Ft CP
1396 161011 00 0 030 - - Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb, tűlevelű fából m3 CP
1397 161011 30 0 030 - - - Fűrészáru tűlevelű fából m3 HU
1398 161011 34 0 030 - - - - Lucfenyő (Picea abies Karst.) vagy közönséges jegenyefenyő (Abies alba Mill.) fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb m3 PR
1399 161011 36 0 030 - - - - Erdei fenyő (Pinus sylvestris L.) fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb m3 PR
1400 161011 38 0 030 - - - - Tűlevelű fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb (kivéve a „Picea abies Karst.” lucfenyőt, az „Abies alba Mill.” jegenyefenyőt és a „Pinus sylvestris L.” fenyőt) m3 PR
1401 161012 00 0 706 - - Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb, nem tűlevelű fából 1000 Ft CP
1402 161012 50 0 030 - - - Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb (kivéve a tűlevelű fát, trópusi fát, a tölgyfablokkot, szalagot és szegélylécet) m3 PR
1403 161012 70 0 706 - - - Trópusi fa, hosszában fűrészelt, fogazott illesztéssel is, 6 mm-nél vastagabb, gyalult vagy csiszolt is, valamint tábla, csík, szegélyléc és friz parketta gyártásához, tölgyfából 1000 Ft HU
1404 161012 71 0 030 - - - - Trópusi fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb, végillesztéssel összeállítva, csiszolva/gyalulva m3 PR
1405 161012 77 0 015 - - - - Tölgyfablokk, szalag vagy szegélyléc, parketta vagy más fa padlóburkoló gyártásához, gyalulva, de nem összeállítva (kivéve a folyamatosan alakítottat) m2 PR
1406 161013 00 0 030 - - Vasúti vagy villamosvasúti talpfa, nem impregnált m3 PR, CP
1407 161020 00 0 055 - Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva; fagyapot; faliszt; faforgács vagy -törmelék t CP
1408 161021 00 0 055 - - Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, továbbá gyöngyléc, díszléc, szegélyléc és párkányléc), tűlevelű fából t CP
1409 161021 10 0 055 - - - Tűlevelű fa (beleértve az össze nem állított szalag és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve t PR
1410 161022 00 0 055 - - Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, továbbá gyöngyléc, díszléc, szegélyléc és párkányléc); bambusznádból t CP
1411 161022 10 0 055 - - - Bambusznád, beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, az éle, vége vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is t PR
1412 161023 00 0 055 - - Fa, beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, az éle, vége vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is (a tűlevelű fa és a bambusznád kivételével) t CP, PR
1413 161024 00 0 055 - - Fagyapot; faliszt t PR, CP
1414 161025 00 0 055 - - Faforgács vagy -törmelék t CP
1415 161025 03 0 055 - - - Faforgács és hasonló részek tűlevelű fából t PR
1416 161025 03 1 055 - - - - Faforgács és hasonló részek tűlevelű fából energetikai célra t HU
1417 161025 03 2 055 - - - - Faforgács és hasonló részek tűlevelű fából nem energetikai célra t HU
1418 161025 05 0 055 - - - Faforgács és hasonló részek nem tűlevelű fából t PR
1419 161025 05 1 055 - - - - Faforgács és hasonló részek nem tűlevelű fából energetikai célra t HU
1420 161025 05 2 055 - - - - Faforgács és hasonló részek nem tűlevelű fából nem energetikai célra t HU
1421 161030 00 0 030 - Durván megmunkált fa; vasúti vagy villamos vasúti talpfa (keresztkötésű) fából, impregnált vagy más módon kezelt m3 CP
1422 161031 00 0 030 - - Durván megmunkált fa, festékkel, színezőanyaggal, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve m3 CP
1423 161031 16 0 030 - - - Durván megmunkált fa, festékkel, színezőanyaggal, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve m3 PR
1424 161032 00 0 030 - - Vasúti vagy villamos vasúti talpfa (keresztkötésű) fából, impregnált m3 PR, CP
1425 161039 00 0 030 - - Egyéb durván faragott fa, (beleértve a hasított karót és botot) m3 PR, CP
1426 161090 00 0 706 - Fűrészárut szárító, impregnáló és kémiai kezelő szolgáltatások; fűrészáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1427 161091 00 0 706 - - Fa kezelése, impregnálása és tartósítása (a kikészítés és szárítás is) 1000 Ft PR, CP
1428 161099 00 0 706 - - Fűrészáru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1429 16.2 FA-, PARAFATERMÉK, FONOTTÁRU GYÁRTÁSA
1430 16.21 FALEMEZGYÁRTÁS TE
1431 162110 00 0 706 - Rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt faáru; forgácslemez és hasonló lemezek fából vagy más fás anyagból 1000 Ft CP
1432 162111 00 0 030 - - Rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt fa, bambusznádból m3 PR, CP
1433 162112 00 0 030 - - Forgácslemez fából m3 PR, CP
1434 162113 00 0 030 - - Irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) m3 CP
1435 162113 16 0 030 - - - - Irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) fából m3 PR
1436 162114 00 0 030 - - Egyéb lemez, fából vagy más fás anyagból m3 CP
1437 162114 19 0 030 - - - - Ostyalemez és hasonló lemez fából (kivéve a forgácslemezt és az irányított forgácselrendezésű lemezt [OSB-t]) m3 PR
1438 162114 50 0 030 - - - Forgácslemez és hasonló lemez fatartalmú anyagból (a fa kivételével) m3 PR
1439 162115 00 0 015 - - Farostlemez fából vagy más fás anyagból m2 CP
1440 162115 20 0 015 - - - Közepes fajlagos tömegű rostlemez (MDF) fából, más fatartalmú anyagból gyantával, más szerves kötőanyaggal kezelt is m2 HU
1441 162115 23 0 015 - - - - Közepes sűrűségű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagból, gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, legfeljebb 5 mm vastagságú m2 PR
1442 162115 26 0 015 - - - - Közepes sűrűségű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagból, gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, vastagsága meghaladja az 5 mm-t, de legfeljebb 9 mm m2 PR
1443 162115 29 0 015 - - - - Közepes sűrűségű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, 9 mm-t meghaladó vastagságú m2 PR
1444 162115 40 0 015 - - - Egyéb rostlemez fából, más fatartalmú anyagból, gyantával, más szerves kötőanyaggal kezelt is m2 HU
1445 162115 43 0 015 - - - - Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagból (kivéve a közepes sűrűségű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, 0,8 g/cm3-t meghaladó sűrűséggel m2 PR
1446 162115 46 0 015 - - - - Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagból (kivéve a közepes sűrűségű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, 0,5 g/cm3-t meghaladó, de legfeljebb 0,8 g/cm3 sűrűséggel m2 PR
1447 162115 49 0 015 - - - - Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagból (kivéve a közepes sűrűségű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is, legfeljebb 0,5 g/cm3 sűrűséggel m2 PR
1448 162116 00 0 030 - - Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt fa, tűlevelű fából m3 PR, CP
1449 162117 00 0 030 - - Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt faáru, legalább egy külső rétege (színoldal) trópusi fából m3 CP
1450 162117 11 0 030 - - - - Kizárólag olyan fa furnérlapokból (kivéve a bambusznádat) előállított rétegelt lemez, amelyben az egyes furnérlapok vastagsága legfeljebb 6 mm, és legalább egy külső rétege (színoldal) trópusi fából készült m3 PR
1451 162118 00 0 030 - - Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt fa, egyéb fából m3 PR, CP
1452 162120 00 0 030 - Furnér és más falemez rétegelt-lemez gyártásához; tömörített fa m3 CP
1453 162121 00 0 030 - - Tömörített fa táblában, lapban vagy idomra formázva m3 PR, CP
1454 162122 00 0 030 - - Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, tűlevelű fából m3 CP
1455 162122 10 0 030 - - - Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, tűlevelű fából m3 PR
1456 162123 00 0 030 - - Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, trópusi fából m3 PR, CP
1457 162124 00 0 030 - - Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, a tűlevelű és a trópusi fától eltérő fából m3 PR, CP
1458 162190 00 0 706 - Falemezgyártás befejező műveletei; falemez és fa anyagú tábla gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1459 162191 00 0 706 - - Falemezgyártás befejező műveletei 1000 Ft CP
1460 162199 00 0 706 - - Falemez és fa anyagú tábla gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1461 16.22 PARKETTAGYÁRTÁS TE
1462 162210 00 0 015 - Összeállított parkettatábla m2 CP
1463 162210 30 0 015 - - Összeállított parkettatábla mozaikpadlóhoz, fából m2 PR
1464 162210 60 0 015 - - Parkettatábla fából (kivéve mozaikpadlóhoz) m2 PR
1465 162290 00 0 706 - Összeállított parkettatábla gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1466 162299 00 0 706 - - Összeállított parkettatábla gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1467 16.23 ÉPÜLETASZTALOS-IPARI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
1468 162310 00 0 706 - Ács- és épületasztalos-ipari termékek fából (kivéve: az előre gyártott épületek) 1000 Ft CP
1469 162311 00 0 194 - - Ablak, franciaablak és kereteik, ajtó és kerete, valamint küszöb fából db CP
1470 162311 10 0 194 - - - Ablak, franciaablak és ezek kerete, fából db PR
1471 162311 50 0 194 - - - Ajtó és kerete, küszöb, fából db PR
1472 162312 00 0 055 - - Zsaluzat betonszerkezeti munkákhoz, zsindely fából t PR, CP
1473 162319 00 0 055 - - Ács- és épületasztalos-ipari termék, kivéve az ablakot, franciaablakot és ajtót, ezek keretét/küszöbét, parkettatáblát, zsaluzatot betonszerkezeti munkához, zsindelyt t PR, CP
1474 162320 00 0 706 - Előre gyártott épület fából 1000 Ft PR, CP
1475 162390 00 0 706 - Ács- és épületasztalos-ipari termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1476 162399 00 0 706 - - Ács- és épületasztalos-ipari termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1477 16.24 TÁROLÓ FATERMÉK GYÁRTÁSA TE
1478 162410 00 0 706 - Tároló fatermék 1000 Ft CP
1479 162411 00 0 194 - - Rakodólap, keretezett szállítótálca és egyéb rakományhordó lapok fából db CP
1480 162411 30 0 194 - - - Rakodólap, rakodólap-láda és egyéb rakományhordó lapok fából db HU
1481 162411 33 0 194 - - - - Rakodólap és rakodólapkeret fából db PR
1482 162411 35 0 194 - - - - Keretezett és más szállítólap fából (kivéve a rakodólapot) db PR
1483 162412 00 0 055 - - Hordó, kád, dézsa és fából készült kádáripari termékek és azok elemei (beleértve a hordódongát is) t PR, CP
1484 162413 00 0 055 - - Egyéb tároló fatermékek és részeik t CP
1485 162413 20 0 055 - - - Láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag fából (a kábeldob kivételével) t PR
1486 162413 50 0 055 - - - Kábeldob fából t PR
1487 162490 00 0 706 - Tároló fatermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1488 162499 00 0 706 - - Tároló fatermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1489 16.29 EGYÉB FA-, PARAFATERMÉK, FONOTTÁRU GYÁRTÁSA TE
1490 162910 00 0 706 - Egyéb fatermékek 1000 Ft CP
1491 162911 00 0 055 - - Szerszám, szerszámtest, szerszámnyél, seprű és kefe teste és nyele, fatömb pipa készítéséhez, csizma- és cipőkaptafa, sámfa fából t CP
1492 162911 30 0 055 - - - Szerszám, szerszámfoglalat, szerszámnyél és -fogantyú, seprű-, kefe- és ecsetnyél és -test fából; csizma- és cipőkaptafa és sámfa fából t PR
1493 162911 80 0 055 - - - Fa- vagy gyökértömb pipakészítéshez durván kialakítva t PR
1494 162912 00 0 055 - - Étkezési (evő)eszközök és konyhai cikkek fából t PR, CP
1495 162913 00 0 706 - - Intarziás és berakott famunka; ékszeres vagy evőeszközös ládikó/doboz és hasonló cikkek fából; kis szobor és más díszműáru fából; fogas/kalaptartó, irodai levéltartó doboz, hamutartó, tolltartó, tintatartó 1000 Ft PR, CP
1496 162914 00 0 706 - - Fakeret festményhez, fényképhez, tükörhöz vagy hasonló tárgyakhoz, valamint egyéb fatermékek 1000 Ft CP
1497 162914 20 0 001 - - - Festmény, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak fakerete m PR
1498 162914 91 0 706 - - - Egyéb faáru (kivéve rakodólapkeret és fából készült koporsó) 1000 Ft PR
1499 162915 00 0 055 - - Pellet vagy brikett, préselt és agglomerált faanyagból, növényi hulladékból és törmelékből t PR, CP
1500 162915 10 0 055 - - - Pellet, préselt és agglomerált faanyagból, növényi hulladékból és törmelékből t HU
1501 162915 20 0 055 - - - Brikett, préselt és agglomerált faanyagból, növényi hulladékból és törmelékből t HU
1502 162920 00 0 055 - Parafatermék, fonottáru; kosárkötő- és fonásáruk t CP
1503 162921 00 0 055 - - Természetes parafa, kéregtelenítve; durván négyszögletes alakúra formázva vagy táblában, lapban, lemezben vagy szalagban; préselt, granulált parafa vagy őrölt parafa; parafahulladék t CP
1504 162921 30 0 055 - - - Parafa hulladék, aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa (kivéve a természetes parafát, nyersen vagy egyszerűen előkészítve) t PR
1505 162921 50 0 055 - - - Természetes parafa kéregtelenítve, vagy durván négyzetes alakúra vágva, vagy téglalap alakú tömb, lemez, lap vagy csík alakban t PR
1506 162922 00 0 055 - - Természetes parafából készült cikkek t CP
1507 162922 50 0 055 - - - Természetes parafából készült dugó és lezáró t PR
1508 162922 90 0 055 - - - Más természetes parafából készült áru t PR
1509 162923 00 0 055 - - Táblák, lemezek és szalagok, bármilyen alakú lapok, tömör henger, agglomerált parafából t CP
1510 162923 20 0 055 - - - Hengeres dugó és lezáró agglomerált parafából habzóborhoz, beleértve a természetes parafa alátétlemezes dugókat is t PR
1511 162923 50 0 055 - - - Hengeres dugó és lezáró agglomerált parafából borhoz (kivéve a habzóbor) t PR
1512 162923 80 0 055 - - - Agglomerált parafa, tömb, lemez, lap és csík; bármilyen alakú burkolólap; tömör henger, beleértve a tárcsát vagy korongot is, az agglomerált duzzasztott parafa vagy égetett parafa is, (kivéve a dugót és lezárót) t PR
1513 162924 00 0 055 - - Agglomerált parafa; m.n.s. termékek agglomerált parafából t PR, CP
1514 162925 00 0 055 - - Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonott áruk t PR, CP
1515 162990 00 0 706 - Egyéb fából, parafából, szalmából és fonható anyagból készült cikkek (kivéve bútor) készítéséhez kapcsolódó ipari szolgáltatás; egyéb fatermékek; valamint parafából, szalmából és fonható anyagból készíthető termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1516 162991 00 0 706 - - Egyéb fából, parafából, szalmából és fonható anyagból készült cikkek (kivéve bútor) készítéséhez kapcsolódó ipari szolgáltatás 1000 Ft CP
1517 162999 00 0 706 - - Egyéb fatermékek; valamint parafából, szalmából és fonható anyagból készíthető termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1518 17 PAPÍR, PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA
1519 17.1 PAPÍRIPARI ROSTANYAG, PAPÍR GYÁRTÁSA
1520 17.11 PAPÍRIPARI ROSTANYAG GYÁRTÁSA TE
1521 171110 00 0 055 - Rostanyag fából vagy más cellulóz tartalmú anyagból t CP
1522 171110 00 0 503 - Rostanyag fából vagy más cellulóz tartalmú anyagból t/90%száraza.tart CP
1523 171111 00 0 055 - - Kémiai úton előállított, oldódó papíripari rostanyag t HU
1524 171111 00 0 503 - - Kémiai úton előállított, oldódó papíripari rostanyag t/90%száraza.tart PR, CP
1525 171112 00 0 055 - - Kémiai úton előállított, lúgos vagy szulfátos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével t HU
1526 171112 00 0 503 - - Kémiai úton előállított, lúgos vagy szulfátos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével t/90%száraza.tart PR, CP
1527 171113 00 0 055 - - Kémiai úton előállított szulfitos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével t HU
1528 171113 00 0 503 - - Kémiai úton előállított szulfitos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével t/90%száraza.tart PR, CP
1529 171114 00 0 055 - - Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat; papíripari rostanyag, más cellulóztartalmú rostos anyagból t HU
1530 171114 10 0 055 - - - Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat t HU
1531 171114 20 0 055 - - - Papíripari rostanyag, más cellulóztartalmú rostos anyagból t HU
1532 171114 00 0 503 - - Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat; papíripari rostanyag, más cellulóztartalmú rostos anyagból t/90%száraza.tart PR, CP
1533 171114 10 0 503 - - - Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat t/90%száraza.tart HU
1534 171114 20 0 503 - - - Papíripari rostanyag, más cellulóztartalmú rostos anyagból t/90%száraza.tart HU
1535 171190 00 0 706 - Papíripari rostanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1536 171199 00 0 706 - - Papíripari rostanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1537 17.12 PAPÍRGYÁRTÁS TE
1538 171210 00 0 055 - Újságnyomó papír, kézi merítésű papír és egyéb mázolatlan papír és karton, nyomdai célokra t CP
1539 171211 00 0 055 - - Újságnyomó papír tekercsben vagy ívben t PR, CP
1540 171212 00 0 055 - - Kézi merítésű papír és karton t PR, CP
1541 171213 00 0 055 - - Alappapír és karton hő-, fény vagy elektromosság-érzékeny papír gyártásához; karbon-alappapír; tapéta-
alappapír
t PR, CP
1542 171214 00 0 055 - - Egyéb papír és karton nyomdai célokra vagy író-, nyomópapír t CP
1543 171214 10 0 055 - - - Grafikai célra szánt papír és karton (író- , nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, 40 g/m2-nél kisebb tömegű t PR
1544 171214 30 0 055 - - - Grafikai papír és karton (író- , nyomópapír és karton), tekercsben és ívben, mechanikai úton nyert rostanyag-tartalma legfeljebb 10 tömegszázalék, tömege legalább 40 g/m2, legfeljebb 150 g/m2 t HU
1545 171214 35 0 055 - - - - Grafikai célra szánt papír és karton (író- , nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű, tekercsben t PR
1546 171214 39 0 055 - - - - Grafikai célra szánt papír és karton (író- , nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű, ívben t PR
1547 171214 50 0 055 - - - Grafikai célra szánt papír és karton (író- , nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, több mint 150 g/m2 tömegű t PR
1548 171214 70 0 055 - - - Grafikai célra szánt papír és karton (író- , nyomópapír és karton), amely több mint 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz t PR
1549 171220 00 0 055 - Toilett- vagy arcápoló tissue alappapír, törölköző vagy zsebkendőpapír, cellulózvatta és cellulózszálakból álló szövedék t CP
1550 171220 30 0 055 - - Cellulózvatta háztartási vagy egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben vagy olyan téglalap alakban, amelynek legalább az egyik oldala összehajtás nélkül 36 cm-nél hosszabb (négyzet alakú ívben is) t PR
1551 171220 50 0 055 - - Papíranyag(pép) háztartási termékek gyártásához: krepp-papír, tissue papír t HU
1552 171220 55 0 055 - - - Krepp-papír és cellulózszálakból álló szövedék, háztartási/egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben, vagy összehajtás nélkül legalább az egyik oldalon 36 cm-nél hosszabb téglalap alakú ívben, legfeljebb 25 g/m2 tömeggel t PR
1553 171220 57 0 055 - - - Krepp-papír és cellulózszálakból álló szövedék, háztartási/egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben, vagy összehajtás nélkül legalább az egyik oldalon 36 cm-nél hosszabb téglalap alakú ívben, 25 g/m2-t meghaladó tömeggel t PR
1554 171220 90 0 055 - - Egyéb háztartási célú alappapír t PR
1555 171230 00 0 055 - Hullámlemez-alappapírok t CP
1556 171231 00 0 055 - - Nem bevont, fehérítetlen nátron csomagolópapír és karton (kraftliner) tekercsben vagy ívben (kivéve az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló papírt, a lyukkártya- és lyukszalagpapírt) t PR, CP
1557 171232 00 0 055 - - Nem bevont nátron csomagolópapír és karton (kraftliner) tekercsben vagy ívben (kivéve a fehérítettet, írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló papírt, a lyukkártya- és lyukszalagpapírt) t PR, CP
1558 171233 00 0 055 - - Félkémiai eljárással nyert hullám-alappapír (fluting) t PR, CP
1559 171234 00 0 055 - - Újrahasznosított és más hullám alappapír t PR, CP
1560 171235 00 0 055 - - Tesztliner (hulladékpapírból készült hullámlemezhez vagy fedőréteghez) t CP
1561 171235 20 0 055 - - - Nem bevont testliner (hulladékpapírból nyert fedőréteg), legfeljebb 150 g/m2 tömegű, tekercsben vagy ívben t PR
1562 171235 40 0 055 - - - Nem bevont testliner (hulladékpapírból nyert fedőréteg), 150 g/m2-t meghaladó tömegű, tekercsben vagy ívben t PR
1563 171240 00 0 055 - Mázolatlan (nem bevont) papír t CP
1564 171241 00 0 055 - - Nem bevont nátronpapír; nátron zsákpapír, kreppelve vagy gyűrve t CP
1565 171241 20 0 055 - - - Nem bevont, fehérítetlen nátron zsákpapír (kivéve az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló papírt, lyukkártya- és lyukszalagpapírt) t PR
1566 171241 40 0 055 - - - Nem bevont nátron zsákpapír (kivéve a fehérítetlent, írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló papírt, a lyukkártya- és lyukszalagpapírt) t PR
1567 171241 60 0 055 - - - Nem bevont nátronpapír és -karton legfeljebb 150 g/m2 tömegben (kivéve a nátron csomagolópapírt és kartont (kraftliner), a nátron zsákpapírt az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra stb. szolgáló papírt) t PR
1568 171241 80 0 055 - - - Kreppelt vagy redőzött nátron zsákpapír, tekercsben vagy ívben t PR
1569 171242 00 0 055 - - Szulfit csomagolópapír és egyéb nem bevont papír (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló) t CP
1570 171242 20 0 055 - - - Szulfit csomagolópapír, tekercsben vagy ívben t PR
1571 171242 40 0 055 - - - Más, legfeljebb 150 g/m2 tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 4802 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével) t PR
1572 171242 60 0 055 - - - Más, 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 4802 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével) t PR
1573 171242 80 0 055 - - - Más, legalább 225 g/m2 tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 4802 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével) t PR
1574 171243 00 0 055 - - Szűrőpapír és -karton; -lemez t CP
1575 171243 30 0 055 - - - Nem bevont szűrőpapír és karton, tekercsben vagy ívben t PR
1576 171243 60 0 055 - - - Nem bevont nemezpapír és -karton, tekercsben vagy ívben t PR
1577 171244 00 0 055 - - Cigarettapapír (kivéve könyvecske vagy szivarkahüvely alakban), 5 cm-nél szélesebb tekercsben t PR, CP
1578 171250 00 0 055 - Nem bevont karton t HU
1579 171251 00 0 055 - - Nem bevont karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel t CP
1580 171251 10 0 055 - - - Nem bevont karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel t PR
1581 171259 00 0 055 - - Egyéb nem bevont karton t CP
1582 171259 10 0 055 - - - Egyéb nem bevont karton t PR
1583 171260 00 0 055 - Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír és pergamenpapír és más fényezett, átlátszó vagy áttetsző papír t PR, CP
1584 171270 00 0 055 - Tovább feldolgozott papír és karton t CP
1585 171271 00 0 055 - - Társított papír és karton, tekercsben vagy ívben (a szalmapapír és -karton is) felületi impregnálás vagy bevonás nélkül t PR, CP
1586 171272 00 0 055 - - Kreppelt, hullámosított, dombornyomású vagy perforált papír és karton t PR, CP
1587 171273 00 0 055 - - Papír és karton, írásra, nyomtatásra vagy más nyomdai célra, kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel t CP
1588 171273 36 0 055 - - - Fény-, hő- vagy elektromosságérzékeny papír és karton gyártására alkalmas bevont alappapír, amely legfeljebb 10 % százalék mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, valamint papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, legfeljebb 150 g/m2 tömegű t PR
1589 171273 60 0 055 - - - Kis négyzetmétertömegű bevont papír írásra, nyomtatásra, grafikai célra, 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz t PR
1590 171273 70 0 055 - - - Egyéb mázolt mechanikai grafikai papír írásra, nyomtatásra, grafikai célra, tekercsben és ívben, mechanikai úton nyert rostanyag-tartalma 10 tömegszázaléknál nagyobb t HU
1591 171273 75 0 055 - - - - Egyéb bevont, grafikai papír, írásra, nyomtatásra, grafikai célra, 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagtartalommal, tekercsben t PR
1592 171273 79 0 055 - - - - Egyéb bevont, grafikai papír, írásra, nyomtatásra, grafikai célra, 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagtartalommal, ívben t PR
1593 171274 00 0 055 - - Nátronpapír (kivéve: az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevont t PR, CP
1594 171275 00 0 055 - - Nátronkarton (kivéve: az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevont t PR, CP
1595 171276 00 0 055 - - Karbonpapír, önmásoló papír és más másoló- vagy átírópapír, tekercsben vagy ívben t PR, CP
1596 171277 00 0 055 - - Papír, karton, cellulózvatta és cellulózrost-szövedék, mázolva, impregnálva, bevonva, felületileg festve vagy nyomtatva, tekercsben vagy ívben t CP
1597 171277 10 0 055 - - - Kátránnyal, bitumennel vagy aszfalttal bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben t PR
1598 171277 30 0 055 - - - Öntapadó és gumival vagy ragasztó anyaggal bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben t HU
1599 171277 33 0 055 - - - - Öntapadó papír és karton, tekercsben vagy ívben t PR
1600 171277 35 0 055 - - - - Gumival bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (az öntapadó kivételével) t PR
1601 171277 50 0 055 - - - Papír és karton, műanyaggal impregnált, bevont, fehérített, tekercsben vagy ívben t HU
1602 171277 55 0 055 - - - - Fehérített, 150 g/m2 tömeget meghaladó, műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton, tekercsben vagy ívben (az öntapadó kivételével) t PR
1603 171277 59 0 055 - - - - Műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton, tekercsben vagy ívben (az öntapadó, fehérített, 150 g/m2 tömeget meghaladó kivételével) t PR
1604 171277 70 0 055 - - - Viasszal, parafinviasszal, sztearinnal, olajjal vagy glicerinnel bevont, impregnált vagy borított papír és karton, tekercsben vagy ívben t PR
1605 171277 80 0 055 - - - M.n.s. más bevont papír vagy karton t PR
1606 171278 00 0 055 - - Karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel t CP
1607 171278 20 0 055 - - - Nátronpapír és nátronkarton, egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevonva, tekercsben, négyzet vagy téglalap alakú bármilyen méretben, ívben (az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló, valamint az olyan papír és karton kivételével, amely anyagában egyenletesen fehérített és több mint 95 tömegszázalék kémiailag feldolgozott rostanyagot tartalmaz a teljes rostanyagtartalomhoz viszonyítva) t PR
1608 171278 50 0 055 - - - Más többrétegű papír vagy karton, bevonva t PR
1609 171279 00 0 055 - - Egyéb karton (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel t CP
1610 171279 50 0 055 - - - Többrétegű papír és karton t HU
1611 171279 53 0 055 - - - - Többrétegű papír vagy karton, bevonva, minden rétege fehérített t PR
1612 171279 55 0 055 - - - - Többrétegű papír vagy karton, bevonva, csak egy külső rétege fehérített t PR
1613 171279 70 0 055 - - - Egyéb papír és karton tekercsben vagy ívben, egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kivéve a bármilyen grafikai célra használt papírt, a többrétegű papírt/kartont t PR
1614 171290 00 0 706 - Papír és karton gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1615 171299 00 0 706 - - Papír és karton gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1616 17.2 PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA
1617 17.21 PAPÍR CSOMAGOLÓESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
1618 172110 00 0 055 - Hullámpapír és -lemez, csomagolóeszköz papírból és kartonból t CP
1619 172111 00 0 055 - - Hullámpapír és -karton, tekercsben vagy ívben t PR, CP
1620 172112 00 0 055 - - Papírzsák és -zacskó t CP
1621 172112 30 0 055 - - - Zsák és zacskó, amelynek talp-szélessége legalább 40 cm, papírból, kartonból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből t PR
1622 172112 50 0 055 - - - Zsák és zacskó papírból, kartonból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből (kivéve azt, amelynek talpszélessége legalább 40 cm) t PR
1623 172113 00 0 055 - - Doboz, láda és rekesz hullámpapírból vagy -kartonból t PR, CP
1624 172114 00 0 055 - - Összehajtható doboz, láda és rekesz, a hullámpapírból vagy -kartonból készültek kivételével t PR, CP
1625 172115 00 0 055 - - Iratgyűjtő doboz, levélrendező, tároló doboz és hasonló cikkek papírból, irodai, üzleti vagy hasonló célra t CP
1626 172115 30 0 055 - - - Más csomagolóeszköz, beleértve a hanglemezborítót is, m.n.s. t PR
1627 172115 50 0 055 - - - Iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz, tárolódoboz és hasonló cikk papírból és kartonból, irodai, üzleti vagy hasonló célra t PR
1628 172190 00 0 706 - Hullámpapír és -lemez, valamint -dobozok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1629 172199 00 0 706 - - Hullámpapír és -lemez, valamint papír csomagolóeszközök gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1630 17.22 HÁZTARTÁSI, EGÉSZSÉGÜGYI PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA TE
1631 172210 00 0 055 - Háztartási és egészségügyi papír és papírtermékek t CP
1632 172211 00 0 055 - - Toalett (WC)papír, zsebkendő, tisztító- és arctörlő kendő és kéztörlő, abrosz és szalvéta papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost-szövedékből t CP
1633 172211 20 0 055 - - - Toalett- (WC-) papír t PR
1634 172211 40 0 055 - - - Zsebkendő, tisztító- vagy arckendő papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből t PR
1635 172211 60 0 055 - - - Kéztörlő papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből t PR
1636 172211 80 0 055 - - - Asztalterítő és szalvéta papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből t PR
1637 172212 00 0 055 - - Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk, valamint ruházati cikk és kellék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost-szövedékből t CP
1638 172212 10 0 055 - - - Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka, pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk vattából t PR
1639 172212 20 0 055 - - - Egészségügyi betét, tampon és hasonló cikk papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből t PR
1640 172212 30 0 055 - - - Csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost-szövedékből (kivéve a toalett- (WC-) papírt, egészségügyi betétet, tampont és hasonló cikket) t PR
1641 172212 40 0 055 - - - Vatta; más, vattából készült áru t PR
1642 172212 50 0 055 - - - Ruházati cikk és tartozék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből (kivéve a zsebkendőt, fejfedőt) t PR
1643 172212 90 0 055 - - - Háztartási, egészségügyi vagy kórházi termékek papírból stb., m.n.s. t PR
1644 172213 00 0 055 - - Tálca, tál, tányér, pohár és hasonló papírból és kartonból t PR, CP
1645 172290 00 0 706 - Háztartási és egészségügyi papírtermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1646 172299 00 0 706 - - Háztartási és egészségügyi papírtermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1647 17.23 IRODAI PAPÍRÁRU GYÁRTÁSA TE
1648 172310 00 0 055 - Irodai papíráru t CP
1649 172311 00 0 055 - - Karbonpapír, önmásoló papír és más másoló- vagy átírópapír; sokszorosító stencil- és ofszet nyomólemezpapír; gumival vagy ragasztóanyaggal bevont papír t PR, CP
1650 172312 00 0 055 - - Boríték, levélpapír, postai levelezőlap, képeslap papírból vagy kartonból; irodai papírárut, levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, kompendium, tasak, tárca és mappa t CP
1651 172312 30 0 055 - - - Boríték papírból vagy kartonból t PR
1652 172312 50 0 055 - - - Zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból t PR
1653 172312 70 0 055 - - - Levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa t PR
1654 172313 00 0 055 - - Regiszter (nyilvántartókönyv), üzleti könyv (számlakönyv), iratgyűjtő, űrlap (formanyomtatvány) és más irodai papíráru, papírból vagy kartonból t CP
1655 172313 10 0 055 - - - Regiszter (nyilvántartókönyv), üzleti könyv (számlakönyv), iratgyűjtő, űrlap (formanyomtatvány) és más irodai papíráru, papírból vagy kartonból t HU
1656 172313 13 0 055 - - - - Regiszter, üzleti könyv, megrendelőkönyv és orvosi vénytömb papírból vagy kartonból t PR
1657 172313 15 0 055 - - - - Jegyzetfüzet (notesz), írótömb, előjegyzési tömb papírból vagy kartonból t PR
1658 172313 17 0 055 - - - - Napló papírból vagy kartonból t PR
1659 172313 19 0 055 - - - - Programnaptár, címjegyzék, telefonszám-regiszter vagy másolófüzet papírból vagy kartonból (a napló kivételével) t PR
1660 172313 30 0 055 - - - Iskolai füzet papírból vagy kartonból t PR
1661 172313 50 0 055 - - - Iratrendező, dosszié és iratborító papírból vagy kartonból (a könyvborító kivételével) t PR
1662 172313 70 0 055 - - - Átírópapíros üzleti űrlap és karbonbetétlapos tömb, papírból vagy kartonból t PR
1663 172313 80 0 055 - - - Album minták, gyűjtemények, bélyegek vagy fényképek számára, papírból vagy kartonból t PR
1664 172313 90 0 055 - - - Irómappa és könyvborító, papírból vagy kartonból t PR
1665 172314 00 0 055 - - Egyéb nyomott, dombornyomású vagy perforált papír és karton, íráshoz, nyomtatáshoz vagy más grafikai célra t PR, CP
1666 172390 00 0 706 - Irodai papíráru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1667 172399 00 0 706 - - Irodai papíráru gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1668 17.24 TAPÉTAGYÁRTÁS TE
1669 172410 00 0 055 - Tapéta t CP
1670 172411 00 0 055 - - Tapéta és hasonló falburkoló, átlátszó ablakpapír t PR, CP
1671 172412 00 0 055 - - Textil falburkoló t PR, CP
1672 172490 00 0 706 - Tapéta gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1673 172499 00 0 706 - - Tapéta gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1674 17.29 EGYÉB PAPÍR-, KARTONTERMÉK GYÁRTÁSA TE
1675 172910 00 0 055 - M.n.s. egyéb papír- és kartontermékek t CP
1676 172911 00 0 055 - - Címke papírból vagy kartonból t CP
1677 172911 20 0 055 - - - Öntapadó nyomtatott címke papírból vagy kartonból t PR
1678 172911 40 0 055 - - - Nyomtatott címke papírból vagy kartonból (kivéve az öntapadót) t PR
1679 172911 60 0 055 - - - Öntapadó címke papírból vagy kartonból (kivéve a nyomtatottat) t PR
1680 172911 80 0 055 - - - Címke papírból vagy kartonból (kivéve a nyomtatottat, az öntapadót) t PR
1681 172912 00 0 055 - - Papíripari rostanyagból készült szűrőtömb, -tábla és -lap t PR, CP
1682 172919 00 0 055 - - Cigarettapapír; -orsó, -cséve, -kopsz és hasonló cikkek; szűrőpapír és -karton; m.n.s. egyéb cikkek papírból vagy kartonból t CP
1683 172919 10 0 055 - - - Cigarettapapír, legfeljebb 5 cm széles tekercsben vagy könyvecske, illetve szivarkahüvely alakban t PR
1684 172919 20 0 055 - - - Orsó, cséve, kopsz és hasonló papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból textilfonalak csévélésére t PR
1685 172919 30 0 055 - - - Orsó, cséve, kopsz és hasonló papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból (kivéve a textilfonalak csévélésére használtat) t PR
1686 172919 50 0 055 - - - Szűrőpapír és -karton, tekercs, ív vagy számlap, regisztráló berendezéshez, előre nyomtatott, valamint papíripari rostanyagból öntött vagy sajtolt áru t HU
1687 172919 51 0 055 - - - - Szűrőpapír és -karton, alakra vágva t PR
1688 172919 55 0 055 - - - - Előre nyomtatott regisztrálóhengerek, -ívek és -számlapok regisztráló készülékhez papírból és kartonból t PR
1689 172919 57 0 055 - - - - Papíripari rostanyagból öntött vagy sajtolt áru t PR
1690 172919 85 0 055 - - - Más áru papírból és kartonból, m.n.s. t PR
1691 172990 00 0 706 - Egyéb papírtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1692 172999 00 0 706 - - Egyéb papírtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1693 18 NYOMDAI ÉS EGYÉB SOKSZOROSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG
1694 18.1 NYOMDAI TEVÉKENYSÉG
1695 18.11 NAPILAPNYOMÁS TE
1696 181110 00 0 055 - Hetenként legalább négyszer megjelenő nyomtatott újság, folyóirat és időszakos kiadvány t PR
1697 18.12 NYOMÁS (KIVÉVE: NAPILAP) TE
1698 181210 00 0 706 - Nyomás (kivéve: napilap) 1000 Ft CP
1699 181211 00 0 055 - - Posta-, illeték-, és hasonló postatiszta bélyeg, szárazbélyegzővel ellátott papír, csekkűrlap, bankjegy stb. t PR, CP
1700 181212 00 0 055 - - Üzleti reklámanyag, katalógus, prospektus, reklámposzter és hasonlók nyomása t CP
1701 181212 30 0 055 - - - Nyomtatott kereskedelmi katalógus t PR
1702 181212 50 0 055 - - - Nyomtatott kereskedelmi reklámanyag (kivéve a kereskedelmi katalógus) t PR
1703 181213 00 0 055 - - Hetenként négynél kevesebbszer megjelenő nyomtatott újság, lap, folyóirat és időszakos kiadvány t PR
1704 181214 00 0 055 - - Könyv, térképészeti termékek, hegy- és vízrajzi térkép, és minden más hasonló térkép; valamint kép, terv, rajz, minta és fénykép, postai képeslap nyomása t CP
1705 181214 07 0 055 - - - Nyomtatott könyv, brosúra, szórólap és hasonló nyomtatott anyag, egyes lapokban t PR
1706 181214 14 0 055 - - - Nyomtatott könyv, brosúra, szórólap és hasonló nyomtatott anyag (kivéve egyes lapokban) t PR
1707 181214 21 0 055 - - - Nyomtatott gyermekképeskönyv, rajzoló- és kifestőkönyv t PR
1708 181214 28 0 055 - - - Nyomtatott szótár, enciklopédia és ilyen sorozatok folytatásai t PR
1709 181214 35 0 055 - - - Nyomtatott térkép, vízrajzi és más hasonló térkép könyv alakban t PR
1710 181214 42 0 055 - - - Nyomtatott térkép, vízrajzi és más hasonló térkép (kivéve könyv alakban) t PR
1711 181214 49 0 055 - - - Nyomtatott postai levelezőlap (illusztrálva is) t PR
1712 181214 56 0 055 - - - Nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is t PR
1713 181214 63 0 055 - - - Nyomtatott kép, minta és fénykép t PR
1714 181215 00 0 055 - - Címke nyomása t CP
1715 181216 00 0 706 - - Nyomás, közvetlenül papírtól eltérő anyagra 1000 Ft CP
1716 181216 10 0 706 - - - Nyomás textíliára 1000 Ft PR
1717 181216 20 0 706 - - - Nyomás szövettől és papírtól eltérő anyagra 1000 Ft PR
1718 181219 00 0 055 - - M.n.s. egyéb nyomási szolgáltatás t CP
1719 181219 10 0 055 - - - Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is t PR
1720 181219 20 0 055 - - - Nyomtatott zenemű (a Braille-írással rögzített is) t PR
1721 181219 30 0 055 - - - Nyomtatott levonókép (levonómatrica) t PR
1722 181219 90 0 055 - - - Egyéb, m. n. s. nyomtatott anyag t PR
1723 18.13 NYOMDAI ELŐKÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG TE
1724 181310 00 0 706 - Szedés, klisékészítési szolgáltatás, betűszedés és fényszedés 1000 Ft PR, CP
1725 181320 00 0 706 - Nyomólemez 1000 Ft PR, CP
1726 181330 00 0 706 - Más grafikai szolgáltatások 1000 Ft PR, CP
1727 18.14 KÖNYVKÖTÉS, KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁS TE
1728 181410 00 0 706 - Könyvkötés 1000 Ft CP
1729 181410 10 0 706 - - Könyvkötés, valamint könyvek és hasonló termékek kikészítése (hajtogatás, összeállítás, fűzés, ragasztás, vágás, befedés) 1000 Ft PR
1730 181410 30 0 706 - - Brosúrák, magazinok, katalógusok, minták és reklámnyomtatványok kötése és kikészítése, beleértve a hajtogatást, összeállítást, fűzést, ragasztást, vágást, befedést is 1000 Ft PR
1731 181410 50 0 706 - - Kötés és kikészítés, beleértve a nyomtatott papír/kartonpapír kikészítését is, kivéve a könyvek, brosúrák, magazinok, katalógusok, minták és reklámnyomtatványok kikészítését 1000 Ft PR
1732 18.2 EGYÉB SOKSZOROSÍTÁS
1733 18.20 EGYÉB SOKSZOROSÍTÁS TE
1734 182010 00 0 194 - Hangfelvétel-sokszorosítás db CP
1735 182010 10 0 194 - - Hanglemezen rögzített hang sokszorosítása db PR
1736 182010 30 0 194 - - Legfeljebb 4 mm szélességű mágnesszalagon rögzített hang sokszorosítása db PR
1737 182010 50 0 194 - - 4 mm-nél szélesebb, de legfeljebb 6,5 mm széles mágnesszalagon rögzített hang sokszorosítása db PR
1738 182010 70 0 194 - - CD-n rögzített hang sokszorosítása db PR
1739 182020 00 0 194 - Képfelvétel-sokszorosítás db CP
1740 182020 50 0 194 - - 6,5 mm-nél szélesebb mágnesszalagon rögzített hang- és képfelvétel sokszorosítása db PR
1741 182020 70 0 194 - - Videólemezen vagy más hordozókon rögzített hang- és képfelvétel sokszorosítása (a mágnesszalag kivételével) db PR
1742 182030 00 0 706 - Szoftver-sokszorosítás 1000 Ft CP
1743 182030 30 0 706 - - Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó, legfeljebb 4 mm széles mágnesszalag sokszorosítása (kivéve a hang- vagy képfelvételt) 1000 Ft PR
1744 182030 50 0 706 - - Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó, 4 mm-nél szélesebb mágnesszalag sokszorosítása (kivéve a hang- vagy képfelvételt) 1000 Ft PR
1745 182030 70 0 706 - - Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó számítógépes adathordozó sokszorosítása (kivéve a mágnesszalagot, a hang- vagy képfelvételt) 1000 Ft PR
1746 CD KOKSZGYÁRTÁS, KŐOLAJFELDOLGOZÁS
1747 19 KOKSZGYÁRTÁS, KŐOLAJ-FELDOLGOZÁS
1748 19.1 KOKSZGYÁRTÁS
1749 19.10 KOKSZGYÁRTÁS TE
1750 191010 00 0 055 - Szénből, lignitből vagy tőzegből készült koksz és félkoksz; retortaszén t CP
1751 191020 00 0 055 - Szénből, lignitből vagy tőzegből lepárolt kátrány és egyéb ásványi kátrány t CP
1752 191030 00 0 055 - Szurok és szurokkoksz kőszénkátrányból vagy más ásványi kátrányból t PR, CP
1753 191040 00 0 055 - Egyéb kokszgyártási termék t HU
1754 191090 00 0 706 - Kokszgyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1755 191099 00 0 706 - - Kokszgyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1756 19.2 KŐOLAJ-FELDOLGOZÁS
1757 19.20 KŐOLAJ-FELDOLGOZÁS TE
1758 192010 00 0 055 - Brikett és hasonló szilárd tüzelőanyagok t CP
1759 192011 00 0 055 - - Feketeszénbrikett és feketeszénből gyártott hasonló szilárd tüzelőanyagok t CP
1760 192012 00 0 055 - - Barnaszén- és lignitbrikett, barnaszénből és lignitből gyártott hasonló szilárd tüzelőanyagok t CP
1761 192013 00 0 055 - - Tőzegbrikett és tőzegből gyártott hasonló szilárd tüzelőanyagok t CP
1762 192019 00 0 055 - - Egyéb brikett és hasonló szilárd tüzelőanyag t HU
1763 192020 00 0 055 - Motorbenzin, kerozin, gázolaj, fűtőolaj t CP
1764 192021 00 0 055 - - Motorbenzin t CP
1765 192021 10 0 055 - - - Ólmozatlan motorbenzin t HU
1766 192021 20 0 055 - - - Ólmozott motorbenzin t HU
1767 192022 00 0 055 - - Repülőbenzin t CP
1768 192023 00 0 055 - - Lakkbenzin t CP
1769 192024 00 0 055 - - Benzin típusú repülőgépturbina-üzemanyag t CP
1770 192025 00 0 055 - - M.n.s. könnyű kőolajpárlatok és készítményeik t CP
1771 192025 10 0 055 - - - Könnyűpárlatok, adalékmentes, alacsony oktánszámú benzin petrokémiai ipari továbbfelhasználásra t HU
1772 192025 11 0 055 - - - - Vegyipari benzin, továbbfelhasználásra t HU
1773 192025 19 0 055 - - - - Egyéb könnyűpárlat, máshova nem sorolt, ipari továbbfelhasználásra t HU
1774 192026 00 0 055 - - Gázolaj t CP
1775 192026 10 0 055 - - - Gázolaj dízelmotorokhoz (kőolaj párlata 180-380 C között), közúti, vasúti járműhöz és más dízelmotorhoz t HU
1776 192026 20 0 055 - - - Tüzelőolaj (kőolajpárlat 180-380 C között gőzfejlesztési és tüzelési célra) t HU
1777 192026 30 0 055 - - - Vegyipari gázolaj (kőolajpárlat 180-380 C között, petrokémiai és más ipari továbbfelhasználásra) t HU
1778 192027 00 0 055 - - M.n.s. közepes kőolajpárlatok és készítményeik t CP
1779 192028 00 0 055 - - M.n.s. egyéb fűtőolajok t CP
1780 192029 00 0 055 - - Kenőolajok; m.n.s. egyéb nehéz kőolajpárlatok és készítményeik t CP
1781 192029 10 0 055 - - - Motorolaj t HU
1782 192029 20 0 055 - - - Hajtóműolaj t HU
1783 192029 30 0 055 - - - Közlekedési eszköz egyéb kenőolaja t HU
1784 192029 40 0 055 - - - Turbinaolaj, kompresszorolaj t HU
1785 192029 50 0 055 - - - Hidraulikaolaj, ipari berendezésekhez t HU
1786 192029 60 0 055 - - - Differenciálolaj, reduktorolaj t HU
1787 192029 70 0 055 - - - Fehérolaj, folyékony parafin t HU
1788 192029 80 0 055 - - - Fémmegmunkálás kőolajalapú segédanyagai, gumi, kenőanyag, korróziógátló olaj t HU
1789 192029 90 0 055 - - - Egyéb kőolaj alapú segédanyagok t HU
1790 192030 00 0 055 - Kőolajgázok és egyéb gáznemű szénhidrogének (kivéve: földgáz) t CP
1791 192031 00 0 055 - - Cseppfolyósított propán- és butángáz t CP
1792 192032 00 0 055 - - Etilén, propilén, butilén, butadién t CP
1793 192039 00 0 055 - - Egyéb kőolajgázok és gáznemű szénhidrogének (kivéve földgáz) t CP
1794 192040 00 0 055 - Egyéb kőolajtermékek t CP
1795 192041 00 0 055 - - Kőolaj vazelin, parafin-, kőolaj- és egyéb viaszok t CP
1796 192042 00 0 055 - - Kőolaj koksz és bitumen, a kőolajlepárlás egyéb maradéka t CP
1797 192090 00 0 706 - Kőolaj-feldolgozással és brikettgyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1798 192099 00 0 706 - - Kőolaj-feldolgozással és brikettgyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1799 CE VEGYI ANYAG, TERMÉK GYÁRTÁSA
1800 20 VEGYI ANYAG, TERMÉK GYÁRTÁSA
1801 20.1 VEGYI ALAPANYAG GYÁRTÁSA
1802 20.11 IPARI GÁZ GYÁRTÁSA TE
1803 201110 00 0 706 - Ipari gázok 1000 Ft CP
1804 201111 00 0 030 - - Hidrogén, argon, nemes gázok, nitrogén és oxigén m3 CP
1805 201111 00 0 055 - - Hidrogén, argon, nemes gázok, nitrogén és oxigén t CP
1806 201111 20 0 030 - - - Argon m3 PR
1807 201111 20 0 055 - - - Argon t HU
1808 201111 30 0 030 - - - Nemesgázok (kivéve az argont) m3 PR
1809 201111 30 0 055 - - - Nemesgázok (kivéve az argont) t HU
1810 201111 50 0 030 - - - Hidrogén m3 PR
1811 201111 50 0 055 - - - Hidrogén t HU
1812 201111 60 0 030 - - - Nitrogén m3 PR
1813 201111 60 0 055 - - - Nitrogén t HU
1814 201111 70 0 030 - - - Oxigén m3 PR
1815 201111 70 0 055 - - - Oxigén t HU
1816 201112 00 0 055 - - Széndioxid és nem fémek egyéb szervetlen oxigénvegyületei t CP
1817 201112 30 0 055 - - - Szén-dioxid t PR
1818 201112 50 0 055 - - - Kén-trioxid (kén-anhidrid), arzén-trioxid t PR
1819 201112 70 0 055 - - - Nitrogén-oxidok t PR
1820 201112 90 0 055 - - - Nemfémek szervetlen oxigénvegyületei (kivéve a kén-trioxidot (kén-anhidridet), arzén-trioxidot, nitrogén-oxidot, szilikon-dioxidot, kén-dioxidot, szén-dioxidot) t PR
1821 201113 00 0 055 - - Cseppfolyós levegő, sűrített levegő t PR, CP
1822 201190 00 0 706 - Ipari gázok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1823 201199 00 0 706 - - Ipari gázok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1824 20.12 SZÍNEZÉK, PIGMENT GYÁRTÁSA TE
1825 201210 00 0 055 - Oxidok, peroxidok és hidroxidok t CP
1826 201211 00 0 055 - - Cinkoxid és -peroxid, titánoxid t CP
1827 201211 30 0 055 - - - Cink-oxid, cink-peroxid t PR
1828 201211 50 0 055 - - - Titán-oxidok t HU
1829 201211 50 0 526 - - - Titán-oxidok t/TiO2 PR
1830 201212 00 0 055 - - Króm-, mangán-, ólom-, réz-oxidok, és -hidroxidok t PR, CP
1831 201219 00 0 055 - - Egyéb fémoxidok, peroxidok és hidroxidok t CP
1832 201219 10 0 055 - - - Vas-oxidok és vas-hidroxidok; földfestékek Fe2O3-ra átszámítva legalább 70 tömegszázalék lekötött vastartalommal t PR
1833 201219 30 0 055 - - - Kobalt-oxidok és -hidroxidok; kereskedelmi kobalt-oxidok t PR
1834 201219 50 0 055 - - - Lítium-oxid és -hidroxid; vanádium-oxidok és -hidroxidok; nikkel-oxidok és -hidroxidok; germánium-oxidok és cirkónium-dioxid t PR
1835 201219 70 0 055 - - - Molibdénoxid, -hidroxid és antimonoxid t HU
1836 201219 73 0 055 - - - - Molibdén-oxidok és -hidroxidok t PR
1837 201219 75 0 055 - - - - Antimon-oxidok t PR
1838 201219 90 0 055 - - - Más szervetlen bázisok, más fém-oxidok, -hidroxidok és -peroxidok t PR
1839 201220 00 0 055 - Cserzőanyag- és színezőanyag-kivonatok, tanninok és származékaik, m.n.s. színezőanyagok t CP
1840 201221 00 0 055 - - Szintetikus szerves színező anyagok és készítményeik; fluoreszcens hatóanyagú, luminofórként használt szintetikus szerves termékek; színezőlakkok és készítményeik t CP
1841 201221 10 0 055 - - - Diszperziós színezékek és készítményeik t PR
1842 201221 20 0 055 - - - Savas színezékek, pácfestékszínezékek és készítményeik t PR
1843 201221 30 0 055 - - - Bázikus színezékek és készítményeik t PR
1844 201221 40 0 055 - - - Direkt színezékek és készítményeik t PR
1845 201221 50 0 055 - - - Más szintetikus szerves színezőanyagok t PR
1846 201221 60 0 055 - - - Szintetikus szerves fluoreszkáló színélénkítőként használt készítmények t PR
1847 201221 70 0 055 - - - Színes lakkfesték; színeslakkfesték-alapú készítmények t PR
1848 201222 00 0 055 - - Növényi eredetű cserzőanyag-kivonatok, tanninok és sóik, étereik, észtereik és egyéb származékaik, növényi vagy állati eredetű színezőanyagok t CP
1849 201222 50 0 055 - - - Növényi eredetű cserzőanyag-kivonatok; tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik t PR
1850 201222 70 0 055 - - - Növényi vagy állati eredetű színezőanyag és színezékek (beleértve a színezőkivonatokat is) (az állati korom kivételével) t PR
1851 201223 00 0 055 - - Szintetikus szerves és szervetlen cserzőanyagok és készítményeik, cserzés előtt használatos enzim készítmények t CP
1852 201223 30 0 055 - - - Szintetikus szerves cserzőanyagok t PR
1853 201223 50 0 055 - - - Szervetlen cserzőanyagok, cserzőkészítmények, előcserzésnél használt enzimes készítmények t PR
1854 201224 00 0 055 - - M.n.s. színezőanyagok, luminofórként használt szervetlen termékek t CP
1855 201224 15 0 055 - - - Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények, legalább 80 tömegszázalék titán-dioxid-tartalommal t HU
1856 201224 15 0 526 - - - Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények, legalább 80 tömegszázalék titán-dioxid-tartalommal t/TiO2 PR
1857 201224 19 0 055 - - - Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények (kivéve azokat, amelyek legalább 80 tömegszázalék titán-dioxidot tartalmaznak) t HU
1858 201224 19 0 526 - - - Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények (kivéve azokat, amelyek legalább 80 tömegszázalék titán-dioxidot tartalmaznak) t/TiO2 PR
1859 201224 50 0 055 - - - Más színezőanyag-; szervetlen- vagy ásványiszínezőanyag-alapú pigmentek és készítmények; luminoforként használt szervetlen termékek t PR
1860 201290 00 0 706 - Színezék, pigment gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1861 201299 00 0 706 - - Színezék, pigment gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1862 20.13 SZERVETLEN VEGYI ALAPANYAG GYÁRTÁSA TE
1863 201310 00 0 055 - Dúsított urán és plutónium; kimerült urán és tórium; egyéb radioaktív elemek t CP
1864 201311 00 0 055 - - Dúsított urán, plutónium és vegyületeik t CP
1865 201312 00 0 055 - - Kimerült urán, tórium és vegyületeik t CP
1866 201313 00 0 055 - - Egyéb radioaktív elemek, izotópok és vegyületek; radioaktív elemeket, izotópokat és vegyületeket tartalmazó ötvözetek, diszperziók, kerámia termékek és keverékek (kivéve: urán) t CP
1867 201314 00 0 055 - - Atomerőművek nem kimerült fűtőelemei t CP
1868 201320 00 0 055 - M. n. s. vegyi elemek, szervetlen savak és vegyületek t CP
1869 201321 00 0 055 - - Nemfém elemek t CP
1870 201321 10 0 055 - - - Klór, jód, fluor, bróm t HU
1871 201321 11 0 055 - - - - Klór t PR
1872 201321 16 0 055 - - - - Jód; fluor; bróm t PR
1873 201321 20 0 055 - - - Szublimált vagy kicsapott kén, kolloid kén t PR
1874 201321 30 0 055 - - - Szén (a korom és a szén m.n.s., egyéb formái is) t PR
1875 201321 40 0 055 - - - Bór, tellúr t PR
1876 201321 50 0 055 - - - Szilícium t PR
1877 201321 80 0 055 - - - Foszfor; arzén; szelén t PR
1878 201322 00 0 055 - - Nemfémek halogén- vagy kénvegyületei t CP
1879 201322 30 0 055 - - - Nem-fém halogén- és oxihalogén vegyülete t HU
1880 201322 35 0 055 - - - - Foszfor-kloridok és foszfor-oxikloridok t PR
1881 201322 37 0 055 - - - - Nemfémek halogén- és oxihalogén vegyületei (a foszfor-kloridok és foszfor-oxikloridok kivételével) t PR
1882 201322 60 0 055 - - - Nemfémek szulfidjai; kereskedelmi foszfor-triszulfid t PR
1883 201323 00 0 055 - - Alkálifémek vagy alkáliföldfémek; ritkaföldfémek, szkandium és ittrium; higany t PR, CP
1884 201324 00 0 055 - - Sósav, óleum, foszforpentoxid, egyéb szervetlen savak, szilikon és kéndioxid t CP
1885 201324 10 0 055 - - - Hidrogén-klorid és klór-szulfonsav t HU
1886 201324 13 0 055 - - - - Hidrogén-klorid (sósav) t HU
1887 201324 13 0 511 - - - - Hidrogén-klorid (sósav) t/HCl PR
1888 201324 15 0 055 - - - - Klórszulfonsav t PR
1889 201324 34 0 055 - - - Kénsav; óleum t HU
1890 201324 34 0 527 - - - Kénsav; óleum t/H2SO4 PR
1891 201324 50 0 055 - - - Foszfor-pentoxid, foszforsavak és polifoszforsavak t HU
1892 201324 53 0 055 - - - - Foszfor-pentoxid t HU
1893 201324 53 0 521 - - - - Foszfor-pentoxid t/P2O5 PR
1894 201324 55 0 055 - - - - Foszforsavak és polifoszforsavak t HU
1895 201324 55 0 521 - - - - Foszforsavak és polifoszforsavak t/P2O5 PR
1896 201324 60 0 055 - - - A bór oxidjai; bórsavak, szervetlen savak (kivéve a hidrogén-fluoridot) t PR
1897 201324 70 0 055 - - - Hidrogén-fluorid , szilícium-dioxid és kén-dioxid t HU
1898 201324 73 0 055 - - - - Hidrogén-fluorid (fluorhidrogénsav) t HU
1899 201324 73 0 512 - - - - Hidrogén-fluorid (fluorhidrogénsav) t/HF PR
1900 201324 75 0 055 - - - - Szilícium-dioxid t HU
1901 201324 75 0 524 - - - - Szilícium-dioxid t/SiO2 PR
1902 201324 77 0 055 - - - - Kén-dioxid t HU
1903 201324 77 0 525 - - - - Kén-dioxid t/SO2 PR
1904 201325 00 0 055 - - Oxid, hidroxid és peroxid, hidrazin, hidroxilamin és szervetlen sóik t CP
1905 201325 20 0 055 - - - Nátrium-hidroxid t HU
1906 201325 20 0 520 - - - Nátrium-hidroxid t/NaOH HU
1907 201325 25 0 055 - - - - Nátrium-hidroxid (marónátron), szilárd t HU
1908 201325 25 0 520 - - - - Nátrium-hidroxid (marónátron), szilárd t/NaOH PR
1909 201325 27 0 055 - - - - Nátrium-hidroxid (marónátron) vizes oldatban (lúgkő) t HU
1910 201325 27 0 520 - - - - Nátrium-hidroxid (marónátron) vizes oldatban (lúgkő) t/NaOH PR
1911 201325 30 0 055 - - - Kálium-hidroxid (marókáli) t HU
1912 201325 30 0 516 - - - Kálium-hidroxid (marókáli) t/KOH PR
1913 201325 50 0 055 - - - Nátrium- vagy kálium-peroxid t PR
1914 201325 60 0 055 - - - Magnézium-hidroxid és -peroxid; stroncium- vagy báriumoxidok, -hidroxidok, -peroxidok t PR
1915 201325 70 0 055 - - - Alumínium-hidroxid t HU
1916 201325 70 0 505 - - - Alumínium-hidroxid t/Al2O3 PR
1917 201325 80 0 055 - - - Hidrazin, hidroxilamin és szervetlen sóik t PR
1918 201330 00 0 055 - Fémhalogenátok; hipokloritok, klorátok és perklorátok t CP
1919 201331 00 0 055 - - Fémhalogenátok t CP
1920 201331 10 0 055 - - - Fluoridok; szilikofluoridok, fluoraluminátok és egyéb komplex fluorsók t HU
1921 201331 10 0 509 - - - Fluoridok; szilikofluoridok, fluoraluminátok és egyéb komplex fluorsók t/F PR
1922 201331 30 0 055 - - - Kloridok (az ammónium-klorid kivételével) t PR
1923 201331 50 0 055 - - - Réz-oxikloridok és -hidroxikloridok, valamint oxikloridok és hidroxikloridok más fémekből t PR
1924 201331 70 0 055 - - - Bromidok és oxibromidok, jodidok és oxijodidok t PR
1925 201332 00 0 055 - - Hipokloritok, klorátok és perklorátok t CP
1926 201332 30 0 055 - - - Hipokloritok; kereskedelmi kalcium-hipoklorit; kloritok; hipobromitok t HU
1927 201332 30 0 508 - - - Hipokloritok; kereskedelmi kalcium-hipoklorit; kloritok; hipobromitok t/Cl PR
1928 201332 50 0 055 - - - Klorátok és perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok t PR
1929 201340 00 0 055 - Szulfidok, szulfátok, nitrátok, foszfátok és karbonátok t CP
1930 201341 00 0 055 - - Szulfidok, szulfitok és szulfátok t CP
1931 201341 10 0 055 - - - Szulfidok; poliszulfidok, vegyileg nem meghatározottak is; ditionitok és szulfoxilátok t PR
1932 201341 30 0 055 - - - Szulfit és tioszulfát t HU
1933 201341 33 0 519 - - - - Szulfitok t/Na2S2O5 HU
1934 201341 33 0 055 - - - - Szulfitok t PR
1935 201341 35 0 055 - - - - Tioszulfátok t PR
1936 201341 50 0 055 - - - Alumínium-, bárium- és egyéb szulfát t HU
1937 201341 51 0 055 - - - - Bárium- vagy alumínium-szulfátok t PR
1938 201341 57 0 055 - - - - Szulfátok (az alumínium- és bárium-szulfát kivételével) t PR
1939 201341 70 0 055 - - - Timsó és peroxo-szulfát t HU
1940 201341 73 0 055 - - - - Timsók t PR
1941 201341 75 0 055 - - - - Peroxoszulfátok (perszulfátok) t PR
1942 201342 00 0 055 - - Nitrát, foszfinát, foszfonát, foszfát és polifoszfát (kivéve: kálium) t CP
1943 201342 10 0 055 - - - Nitrátok (kivéve a kálium-nitrátot) t HU
1944 201342 10 0 517 - - - Nitrátok (kivéve a kálium-nitrátot) t/N PR
1945 201342 20 0 055 - - - Hipofoszfitok és foszfitok t PR
1946 201342 30 0 055 - - - Nátrium- és dinátrium-foszfát t HU
1947 201342 30 0 521 - - - Nátrium- és dinátrium-foszfát t/P2O5 PR
1948 201342 40 0 055 - - - Kalciumhidrogén-ortofoszfát (dikalcium-foszfát) t HU
1949 201342 40 0 521 - - - Kalciumhidrogén-ortofoszfát (dikalcium-foszfát) t/P2O5 PR
1950 201342 70 0 055 - - - Nátrium-trifoszfát (nátrium-tripolifoszfát) t HU
1951 201342 70 0 521 - - - Nátrium-trifoszfát (nátrium-tripolifoszfát) t/P2O5 PR
1952 201342 80 0 055 - - - Foszfátok (kivéve kalciumhidrogén-ortofoszfát és mono- vagy dinátrium-foszfát); Polifoszfátok
(a nátrium-trifoszfát kivételével)
t PR
1953 201343 00 0 055 - - Karbonátok t CP
1954 201343 10 0 055 - - - Nátrium-karbonát t HU
1955 201343 10 0 518 - - - Nátrium-karbonát t/Na2CO3 PR
1956 201343 20 0 055 - - - Nátrium-hidrogén-karbonát (nátrium-bikarbonát) t PR
1957 201343 40 0 055 - - - Kalcium-karbonát t PR
1958 201343 90 0 055 - - - Más karbonátok t PR
1959 201350 00 0 050 - Egyéb fémsók kg CP
1960 201351 00 0 050 - - Fémoxisavak és fémperoxisavak sói, kolloid állapotú nemesfémek kg CP
1961 201351 10 0 050 - - - Manganitok, manganátok és permanganátok; molibdátok; wolframátok kg PR
1962 201351 25 0 050 - - - Kromátok és dikromátok; peroxokromátok kg PR
1963 201351 75 0 050 - - - Fémoxisavak vagy fémperoxisavak sói (kromátok, dikromátok, peroxokromátok, manganitok, manganátok, permanganátok, molibdátok, wolframátok kivételével) kg PR
1964 201351 80 0 050 - - - Ezüstnitrát, egyéb nemesfém-kolloid kg HU
1965 201351 83 0 050 - - - - Ezüstnitrát kg PR
1966 201351 85 0 050 - - - - Nemesfémek kolloid állapotban, nemesfémek vegyületei és nemesfémek amalgámjai, (kivéve az ezüstnitrátot) kg PR
1967 201352 00 0 050 - - M.n.s. szervetlen vegyületek, beleértve a desztillált vizet és az amalgámokat (kivéve: a nemesfémek amalgámjai) kg CP
1968 201352 50 0 050 - - - Desztillált és vezetőképes vagy hasonló tisztaságú víz kg PR
1969 201352 70 0 050 - - - Higany kémiailag higanyként meghatározott vegyületei (az amalgámok kivételével) kg PR
1970 201352 75 0 050 - - - - Higany szerves vagy szervetlen, nem kémiailag higanyként meghatározott vegyületei (az amalgámok kivételével) kg PR
1971 201352 90 0 050 - - - M.n.s.szervetlen vegyületek, amalgámok (a desztillált vagy vezetőképes és hasonló tisztaságú víz, a cseppfolyós levegő és a sűrített levegő, a nemesfémek amalgámjai kivételével) kg PR
1972 201360 00 0 706 - Egyéb szervetlen vegyi alapanyagok 1000 Ft CP
1973 201361 00 0 055 - - Nehézvíz (deutérium-oxid), izotópok és azok vegyületei (kivéve a radioaktív- és a hasadó- vagy hasadóanyagot tartalmazó kémiai izotópokat) t PR, CP
1974 201362 00 0 055 - - Cianidok, oxicianidok és komplex cianidok, fulminátok, cianátok és tiocianátok, szilikátok, borátok, perborátok, szervetlen savak vagy peroxosavak egyéb sói t CP
1975 201362 20 0 055 - - - Cianidok, oxicianidok és komplex cianidok t PR
1976 201362 30 0 055 - - - Borátok; peroxoborátok (perborátok) t HU
1977 201362 30 0 506 - - - Borátok; peroxoborátok (perborátok) t/B2O3 PR
1978 201362 40 0 055 - - - Szilikátok; kereskedelmi alkálifém-szilikátok t HU
1979 201362 40 0 524 - - - Szilikátok; kereskedelmi alkálifém-szilikátok t/SiO2 PR
1980 201362 70 0 055 - - - Kettős vagy komplex szilikátok t PR
1981 201362 80 0 055 - - - Szervetlen savak vagy peroxosavak sói (az azidok és a kettős vagy komplex szilikátok kivételével) t PR
1982 201363 00 0 055 - - Hidrogén-peroxid t HU
1983 201363 00 0 510 - - Hidrogén-peroxid t/H2O2 PR, CP
1984 201364 00 0 055 - - Foszfidok, karbidok, hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok t CP
1985 201364 50 0 055 - - - Karbidok, vegyileg nem meghatározottak is t PR
1986 201364 80 0 055 - - - Foszfidok (a ferrofoszfor kivételével), vegyileg nem meghatározottak is; hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok, vegyileg nem meghatározottak is, a 20 13 64 50 tétel alá is tartozó karbidvegyületek kivételével t PR
1987 201365 00 0 055 - - Ritkaföldfémek, ittrium vagy szkandium vegyületei, vagy e vegyületek keverékei t PR, CP
1988 201366 00 0 055 - - Kén (a nyers, szublimált, kicsapott és kolloid kivételével) t PR, CP
1989 201367 00 0 055 - - Pörkölt vaspirit t PR, CP
1990 201368 00 0 053 - - Szintetikus vagy rekonstruált drágakő vagy féldrágakő, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított g PR, CP
1991 201369 00 0 055 - - Egyéb ki nem emelt szervetlen vegyi alapanyag t HU
1992 201390 00 0 706 - Egyéb szervetlen alapanyagok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1993 201399 00 0 706 - - Szervetlen alapanyagok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
1994 20.14 SZERVES VEGYI ALAPANYAG GYÁRTÁSA TE
1995 201410 00 0 055 - Szénhidrogének és származékaik t CP
1996 201411 00 0 055 - - Aciklikus szénhidrogének t CP
1997 201411 20 0 055 - - - Telített aciklikus szénhidrogének t PR
1998 201411 30 0 055 - - - Telítetlen aciklikus szénhidrogének, etilén t PR
1999 201411 40 0 055 - - - Telítetlen aciklikus szénhidrogének, propén (propilén) t PR
2000 201411 50 0 055 - - - Telítetlen aciklikus szénhidrogének, butén (butilén) és izomerjei t PR
2001 201411 60 0 055 - - - 1,3-butadién és izoprén t PR
2002 201411 90 0 055 - - - Telítetlen aciklikus szénhidrogének (az etilén, propén, butén, 1,3-butadién és izoprén kivételével) t PR
2003 201412 00 0 055 - - Ciklikus szénhidrogének t CP
2004 201412 10 0 055 - - - Ciklohexán, ciklán, ciklén és cikloterpén t HU
2005 201412 13 0 055 - - - - Ciklohexán t PR
2006 201412 15 0 055 - - - - Ciklánok, ciklének és cikloterpének (a ciklohexán kivételével) t PR
2007 201412 20 0 055 - - - Benzol és toluol t HU
2008 201412 23 0 055 - - - - Benzol t PR
2009 201412 25 0 055 - - - - Toluol t PR
2010 201412 40 0 055 - - - Orto-xilol, para-xilol, meta-xilol és kevert xilol izomerek t HU
2011 201412 43 0 055 - - - - Orto-xilol t PR
2012 201412 45 0 055 - - - - Para-xilol t PR
2013 201412 47 0 055 - - - - Meta-xilol és xilolizomerek keveréke t PR
2014 201412 50 0 055 - - - Sztirol t PR
2015 201412 60 0 055 - - - Etil-benzol t PR
2016 201412 70 0 055 - - - Kumol t PR
2017 201412 90 0 055 - - - Más ciklikus szénhidrogének t PR
2018 201413 00 0 055 - - Aciklikus szénhidrogének klórozott származékai t CP
2019 201413 10 0 055 - - - Klórmetán (metilklorid) és klóretán (etilklorid), és diklórmetán /metilénklorid t HU
2020 201413 13 0 055 - - - - Klór-metán (metil-klorid) és klór-etán (etil-klorid) t PR
2021 201413 15 0 055 - - - - Diklór-metán (metilén-diklorid) t PR
2022 201413 20 0 055 - - - Kloroform /triklórmetán/ és széntetraklorid t HU
2023 201413 23 0 055 - - - - Kloroform (triklór-metán) t PR
2024 201413 25 0 055 - - - - Tetraklór-metán (szén-tetraklorid) t PR
2025 201413 50 0 055 - - - 1,2-diklóretán (etiléndiklorid) és alifás szénhidrogének máshová nem sorolt egyéb telített klórozott származékai t HU
2026 201413 53 0 055 - - - - 1,2-diklór-etán (etilén-diklorid) t PR
2027 201413 57 0 055 - - - - Aciklikus szénhidrogének m.n.s., telített klórozott származékai t PR
2028 201413 70 0 055 - - - Vinilkorid (klóretilén), triklóretilén, tetraklóretilén (perklóretilén), tetrakloroetilén (perkloroetilén) és alifás szénhidrogének egyéb telítetlen klórozott származékai t HU
2029 201413 71 0 055 - - - - Vinil-klorid (klór-etilén) t PR
2030 201413 74 0 055 - - - - Triklór-etilén; tetraklór-etilén (perklór-etilén) t PR
2031 201413 79 0 055 - - - - Aciklikus szénhidrogének telítetlen klórozott származékai (a vinil-klorid, a triklór-etilén, a tetraklór-etilén kivételével) t PR
2032 201414 00 0 055 - - Klórozott és nem klórozott szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t CP
2033 201414 50 0 055 - - - Szénhidrogének csak szulfocsoportot tartalmazó származékai, azok sói és etilészterei t PR
2034 201414 70 0 055 - - - Szénhidrogének csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékai t PR
2035 201414 90 0 055 - - - Szénhidrogének származékai (a csak szulfocsoportot tartalmazó származékok, azok sói és etilészterei, a csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékok kivételével) t PR
2036 201419 00 0 055 - - Szénhidrogének egyéb származékai t CP
2037 201419 10 0 055 - - - Aciklikus szénhidrogének fluorozott, brómozott vagy jódozott származékai t PR
2038 201419 30 0 055 - - - Aciklikus szénhidrogének legalább 2 különböző halogént tartalmazó halogénszármazékai t PR
2039 201419 50 0 055 - - - Ciklán-, ciklén- vagy ciklo-terpén-szénhidrogének halogén származékai t PR
2040 201419 70 0 055 - - - Aromás szénhidrogének halogénszármazékai t PR
2041 201420 00 0 055 - Alkoholok, fenolok, fenolalkoholok és halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékaik; ipari zsíralkoholok t CP
2042 201421 00 0 055 - - Ipari zsíralkohol t PR, CP
2043 201422 00 0 055 - - Egyértékű alkoholok t CP
2044 201422 10 0 055 - - - Metanol (metil-alkohol) t PR
2045 201422 20 0 055 - - - Propanol (propil-alkohol) és izopropanol (izopropil-alkohol) t PR
2046 201422 30 0 055 - - - Butanol (normál butil-alkohol) t PR
2047 201422 40 0 055 - - - Butanolok (kivéve a normál butil-alkoholt) t PR
2048 201422 60 0 055 - - - Oktanol (oktilalkohol) és izomérjei, lauril-, cetil-, sztearilalkohol és egyéb monoalkohol (kivéve metil, propil, izopropil, n-butil, egyéb butanol, oktil) t HU
2049 201422 63 0 055 - - - - Oktanol (oktil-alkohol) és izomerjei t PR
2050 201422 65 0 055 - - - - Lauril-alkohol, cetil-alkohol, sztearil-alkohol és más telített egyértékű alkoholok (a metil, propil, izopropil, normál butil, más butanlolok, oktil kivételével) t PR
2051 201422 70 0 055 - - - Telítetlen egyértékű alkoholok t PR
2052 201423 00 0 055 - - Diolok, többértékű alkoholok, ciklikus alkoholok és származékaik t CP
2053 201423 10 0 055 - - - Etilén-glikol (etán-diol) t PR
2054 201423 20 0 055 - - - Propilén-glikol (1,2 propán-diol) t PR
2055 201423 30 0 055 - - - D-glucitol (szorbitol) és egyéb diol és egyéb többértékü alkohol t HU
2056 201423 33 0 055 - - - - D-glucit (szorbit) t PR
2057 201423 37 0 055 - - - - Diolok és többértékű alkoholok (kivéve etilén-glikol és propilén-glikol, D-glucit és tetrametilén-glikol 100 tömegszázalék bioalapú széntartalommal) t PR
2058 201423 38 0 055 - - - - Bután-1,4-diol vagy tetrametilén-glikol (1,4-butándiol) 100 tömegszázalék bioalapú széntartalommal t PR
2059 201423 50 0 055 - - - Aciklikus alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t PR
2060 201423 60 0 055 - - - Glicerin (a szintetikus is [kivéve a nyers glicerinvizet és -lúgot]) t PR
2061 201423 70 0 055 - - - Ciklán-, ciklén-, vagy cikloterpén alkohol és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai és egyéb aromás alkohol és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t HU
2062 201423 73 0 055 - - - - Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén-alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t PR
2063 201423 75 0 055 - - - - Aromás alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t PR
2064 201424 00 0 055 - - Fenolok, fenolalkoholok és fenolszármazékok t CP
2065 201424 10 0 055 - - - Monofenolok t PR
2066 201424 30 0 055 - - - 4,4-izopropildéndifenol (bisfenol A, di-fenilpropán) és sói, polifenol és sói; fenol-alkohol t HU
2067 201424 33 0 055 - - - - 4,4'-izopropilidén-difenol (biszfenol A, difenilol-propán) és sói t PR
2068 201424 39 0 055 - - - - Polifenolok (a sókat is beleértve, a 4,4'-izopropilidén-difenolt kivéve) és fenol-alkoholok t PR
2069 201424 50 0 055 - - - Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t PR
2070 201430 00 0 706 - Ipari monokarboxil-zsírsavak, karbonsavak és származékaik 1000 Ft CP
2071 201431 00 0 055 - - Ipari monokarboxil-zsírsavak, finomításból származó olajsavak t CP
2072 201431 20 0 055 - - - Ipari sztearinsav t PR
2073 201431 30 0 055 - - - Ipari olajsav t PR
2074 201431 50 0 055 - - - Ipari tallolajzsírsav t PR
2075 201431 90 0 055 - - - Egyéb ipari monokarboxil zsirsav t HU
2076 201431 95 0 055 - - - - Ipari, desztillált monokarboxil-zsírsav (a sztearin, olaj és tallolaj kivételével) t PR
2077 201431 97 0 055 - - - - Ipari monokarboxil-zsírsav (a sztearin, olaj, tallolaj, desztillált kivételével) t PR
2078 201432 00 0 055 - - Telített aciklikus monokarbonsavak és származékaik t CP
2079 201432 10 0 055 - - - Etilacetát és ecetsav egyéb észtere t HU
2080 201432 15 0 055 - - - - Etil-acetát t PR
2081 201432 19 0 055 - - - - Ecetsav észterei (az etil-acetát kivételével) t PR
2082 201432 20 0 055 - - - Mono-, di- vagy triklór-ecetsavak, propion-, vaj-, és pentánsavak, ezek sói és észterei t PR
2083 201432 35 0 055 - - - Palmitinsav, sztearinsav, sóik és észtereik t PR
2084 201432 50 0 055 - - - Hangyasav, ennek sói és észterei t PR
2085 201432 70 0 055 - - - Ecetsav ecetsavanhidrid, ecetsav egyéb sói t HU
2086 201432 71 0 055 - - - - Ecetsav t PR
2087 201432 77 0 055 - - - - Ecetsavanhidrid t PR
2088 201432 78 0 055 - - - - Ecetsav sói t PR
2089 201432 80 0 055 - - - Laurinsavak és más, sók és észterek t PR
2090 201433 00 0 050 - - Telítetlen aciklikus monokarbonsavak, ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén-polikarbonsavak és származékaik kg CP
2091 201433 10 0 050 - - - Akrilsav és sói és más monokarbonsavak kg PR
2092 201433 20 0 050 - - - Akrilsav észterei kg PR
2093 201433 30 0 050 - - - Metakrilsav és sói kg PR
2094 201433 40 0 050 - - - Metakrilsav észterei kg PR
2095 201433 50 0 050 - - - Olajsav, linolsav vagy linolénsav, ezek sói és észterei kg PR
2096 201433 60 0 050 - - - Benzoesav, sói és észterei, benzoilperoxid és benzoilklorid, benzoilperoxid és benzoilklorid és fenilecetsav, sói és észterei kg HU
2097 201433 63 0 050 - - - - Benzoesav, sói és észterei kg PR
2098 201433 65 0 050 - - - - Benzoil-peroxid és benzoil-klorid kg PR
2099 201433 67 0 050 - - - - Fenil-ecetsav, sói és észterei kg PR
2100 201433 70 0 050 - - - Aromás monokarbonsavak, (anhidridek), halogenidek, peroxidok, peroxisavak, ezek származékai, kivéve a benzoesavat, a fenil-ecetsavat, ezek sóit/észtereit, a benzoil-peroxidot, a benzoil-kloridot kg PR
2101 201433 80 0 050 - - - Oxálsav, azelainsav, maleinsav, ciklán-, ciklénsav és sóik, adipinsav, sói és észterei, maleinsavanhidrid kg HU
2102 201433 81 0 050 - - - - Oxálsav, azelainsav, malonsav, más, ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén-polikarbonsav, sóik (kivéve butándisav 100 tömegszázalék bioalapú széntartalommal) kg PR
2103 201433 82 0 050 - - - - 1,2-etándikarbonsav vagy butándisav (borostyánkősav) 100 tömegszázalék bioalapú széntartalommal kg PR
2104 201433 85 0 050 - - - - Adipinsav, sói és észterei kg PR
2105 201433 87 0 050 - - - - Maleinsavanhidrid kg PR
2106 201434 00 0 055 - - Aromás mono- és polikarbonsavak oxigéntartalmú csoportokkal és származékaik (kivéve: a szalicilsav és sói) t CP
2107 201434 10 0 055 - - - Dibutil- és dioktil-ortoftalátok t PR
2108 201434 20 0 055 - - - Ortoftálsav más észterei t PR
2109 201434 30 0 055 - - - Ftálsavanhidrid; tereftálsav és sói t PR
2110 201434 40 0 055 - - - Aromás polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (ortoftálsav észterei, ftálsavanhidrid, tereftálsav és sói kivételével) t PR
2111 201434 70 0 055 - - - Citromsav, sói, észterei, karbonsav alkohol-, fenol-, aldehid-, vagy keton-csoportokkal t HU
2112 201434 73 0 055 - - - - Citromsav és annak sói és észterei t PR
2113 201434 75 0 055 - - - - Alkohol-, fenol-, aldehid- vagy keton-funkciós karbonsavak t PR
2114 201440 00 0 706 - Szerves vegyületek nitrogéntartalmú csoportokkal 1000 Ft CP
2115 201441 00 0 055 - - Aminovegyületek t CP
2116 201441 10 0 055 - - - Mono-, di- vagy trimetilamin és sóik, valamint egyéb alifás monoamin, származékai, sói t HU
2117 201441 13 0 055 - - - - Metil-amin, di- vagy trimetil-amin és ezek sói t PR
2118 201441 19 0 055 - - - - Más aciklikus monoaminok és származékaik; ezek sói t PR
2119 201441 20 0 055 - - - Hexametiléndiamin és sói, etiléndiamin és sói, valamint egyéb alifás amin, sói t HU
2120 201441 23 0 055 - - - - Hexametilén-diamin és sói; etilén-diamin és sói t PR
2121 201441 29 0 055 - - - - Más aciklikus poliaminok és származékaik; ezek sói t PR
2122 201441 30 0 055 - - - Ciklán-, ciklén-, vagy cikloterpén mono- vagy poliaminok és ezek származékai; valamint ezek sói t PR
2123 201441 50 0 055 - - - Anilin-származék és sói, valamint egyéb aromás monoamin, származékai és sói t HU
2124 201441 51 0 055 - - - - Anilin és sói (származékai kivételével) t PR
2125 201441 53 0 055 - - - - Anilinszármazékok és sóik t PR
2126 201441 59 0 055 - - - - Más aromás monoaminok és származékaik; ezek sói t PR
2127 201441 70 0 055 - - - Aromás poliaminok és származékaik, valamint ezek sói t PR
2128 201442 00 0 055 - - Oxigénfunkciós aminovegyületek (kivéve: a lizin és glutaminsav) t CP
2129 201442 30 0 055 - - - Etanolaminok, aminoalkohol, éterei és észterei csak egy fajta oxigén-funkciós csoporttal, ezek sói t HU
2130 201442 33 0 055 - - - - Monoetanol-amin és sói t PR
2131 201442 35 0 055 - - - - Dietanol-amin és sói t PR
2132 201442 38 0 055 - - - - Aminoalkoholok, ezek éterei és észterei csak 1 oxigénfunkciós csoporttal, valamint ezek sói (kivéve a monoetanol-amint és sóit, valamint a dietanol-amint és sóit) t PR
2133 201442 90 0 055 - - - Aminovegyületek oxigénfunkciós csoporttal (az aminoalkoholok, azok észterei, éterei és sói, a lizin, annak sói és észterei, a glutaminsav, annak sói és észterei kivételével) t PR
2134 201443 00 0 050 - - Ureinek, karboximid vagy nitrilcsoport tartalmú vegyületek és származékaik kg CP
2135 201443 10 0 050 - - - Ureinek és származékaik, valamint ezek sói kg PR
2136 201443 20 0 050 - - - Szaharin és sói kg PR
2137 201443 30 0 050 - - - Imidek és származékaik, valamint ezek sói (a szaharin és sói kivételével) kg PR
2138 201443 40 0 050 - - - Iminek és származékaik, valamint ezek sói kg PR
2139 201443 50 0 050 - - - Akril-nitril kg PR
2140 201443 60 0 050 - - - 1-ciánguanidin (dicián-diamid) kg PR
2141 201443 70 0 050 - - - Nitrilfunkciós vegyületek (az akrilnitril, 1-ciánguanidin [dicián-diamid] kivételével) kg PR
2142 201444 00 0 055 - - Egyéb nitrogéncsoport tartalmú vegyületek t CP
2143 201444 20 0 055 - - - Diazo-, azo- vagy azoxivegyületek t PR
2144 201444 30 0 055 - - - Hidrazin vagy hidroxilamin szerves származékai t PR
2145 201444 50 0 055 - - - Izocianátok t PR
2146 201444 90 0 055 - - - Egyéb nitrogénfunkciós vegyületek (az izocianátok kivételével) t PR
2147 201450 00 0 706 - Szerves kénvegyületek, egyéb szerves és szervetlen vegyületek, m.n.s. heterociklikus vegyületek 1000 Ft CP
2148 201451 00 0 055 - - Szerves kénvegyületek, egyéb szerves és szervetlen vegyületek t CP
2149 201451 30 0 055 - - - Szerves kénvegyületek t HU
2150 201451 33 0 055 - - - - Tiokarbamátok és ditiokarbamátok; mono-, di- vagy tetraszulfid-tiuram; metionin t PR
2151 201451 39 0 055 - - - - Más szerves kénvegyületek t PR
2152 201451 51 0 055 - - - - Szerves-szervetlen vegyületek (a szerves kénvegyületek kivételével) t PR
2153 201452 00 0 050 - - M.n.s. heterociklikus vegyületek; nukleinsav és sóik kg CP
2154 201452 15 0 050 - - - Tetrahidrofurán, 2-furaldehid, furfuril-alkohol, tetrahidro-furfuril-alkohol és piperonál kg PR
2155 201452 25 0 050 - - - Csak oxigén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (más laktonok kivételével) kg PR
2156 201452 30 0 050 - - - Nem fuzionált imidazolgyűrűt tartalmazó, csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (a hidantoin és származékai kivételével) kg PR
2157 201452 60 0 050 - - - Melamin kg PR
2158 201452 80 0 050 - - - Szerkezetükben nem fuzionált piridingyűrűt tartalmazó vegyületek vagy kinolin- vagy izokinolin-gyűrűrendszert szerkezetében tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva; laktámok; más, csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (szerkezetükben nem fuzionált pirazolgyűrűt, nem fuzionált imidazolgyűrűt, piridingyűrűt, piperazingyűrűt vagy nem fuzionált triazingyűrűt tartalmazó vegyületek kivételével) kg PR
2159 201452 90 0 050 - - - Nukleinsavak és más heterociklikus vegyületek - tiazol, benzotiazol és más gyűrűk kg PR
2160 201453 00 0 050 - - Foszforsav-észterek és egyéb szervetlen savak észterei (kivéve: a hidrogén halidok észterei), sóik és halogénezett, szulfonált, nitrált vagy nitrozált származékaik kg CP
2161 201453 50 0 050 - - - Foszforsavészterek és sóik, (a lakto-foszfátok is, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai) kg PR
2162 201453 80 0 050 - - - Nemfémek más szervetlen savainak észterei (a hidrogén-halidok észterei kivételével) és sóik; ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2163 201460 00 0 706 - Éterek, szerves peroxidok, epoxidok, acetálok, félacetálok, egyéb szerves vegyületek 1000 Ft CP
2164 201461 00 0 055 - - Aldehidcsoport tartalmú vegyületek t CP
2165 201461 10 0 055 - - - Metanal, etanal, butanal, egyéb alifás aledehid, oxigénfunkciós csoport nélkül t HU
2166 201461 11 0 055 - - - - Metanal (formaldehid) t PR
2167 201461 13 0 055 - - - - Etanal (acetaldehid) t PR
2168 201461 15 0 055 - - - - Butanal (normál butiraldehid, vajsavaldehid) t PR
2169 201461 19 0 055 - - - - Aciklikus aldehidek egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (a metanal [formaldehid], etanal [acetaldehid], butanal [normál butiraldehid, vajsavaldehid] kivételével) t PR
2170 201461 20 0 055 - - - Ciklikus aldehidek egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül t PR
2171 201461 35 0 055 - - - Aldehid-alkoholok, aldehid-éterek, aldehid-fenolok és aldehidek más, oxigént tartalmazó funkciós csoporttal t PR
2172 201461 50 0 055 - - - Aldehidek ciklikus polimerjei t PR
2173 201461 60 0 055 - - - Paraformaldehid t PR
2174 201461 70 0 055 - - - Aldehidek ciklikus polimerjei vagy paraformaldehid halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai t PR
2175 201462 00 0 050 - - Keton- és kinoncsoport tartalmú vegyületek kg CP
2176 201462 10 0 050 - - - Aceton, butanol, 4-metil-2-pentanon és egyéb aciklikus keton egyéb oxigén-funkciós csoport nélkül kg HU
2177 201462 11 0 050 - - - - Aceton kg PR
2178 201462 13 0 050 - - - - Butanon (metil-etil-keton) kg PR
2179 201462 15 0 050 - - - - 4-metil-2-pentanon (metil-izobutil-keton) kg PR
2180 201462 19 0 050 - - - - Aciklikus ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (az aceton, a butanon [metil-etil-keton], a 4-metil-2-
pentanon [metil-izobutil-keton] kivételével)
kg PR
2181 201462 30 0 050 - - - Kámfor, aromás keton, keton-alkohol, keton-aldehid, keton-fenol, ciklohexanon és metilciklohexanon, jonon és metiljonon és egyéb ciklán-, ciklén- és ciklo-terpén keton egyéb oxigén-funkciós csoport nélkül kg HU
2182 201462 31 0 050 - - - - Kámfor, aromás ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül, keton-alkoholok, keton-aldehidek, keton-
fenolok és ketonok egyéb oxigénfunkciós csoporttal
kg PR
2183 201462 33 0 050 - - - - Ciklohexanon és metil-ciklohexanonok kg PR
2184 201462 35 0 050 - - - - Jononok és metil-jononok kg PR
2185 201462 39 0 050 - - - - Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (a kámfor, ciklohexanon és metil-ciklohexanonok, jononok és metil-jononok kivételével) kg PR
2186 201462 60 0 050 - - - Kinonok kg PR
2187 201462 70 0 050 - - - Ketonok és kinonok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2188 201463 00 0 050 - - Éterek, szerves peroxidok, epoxidok, acetálok, félacetálok és származékaik kg CP
2189 201463 10 0 050 - - - Aciklikus éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2190 201463 20 0 050 - - - Ciklán-, ciklén- és cikloterpén éter és halogén-, szulfo-, nitro-, vagy nitrozo- származékai, valamint aromás éter és halogén-, szulfo-, nitro- ,vagy nitrozo- származékai kg HU
2191 201463 23 0 050 - - - - Ciklán-, ciklén- és cikloterpén éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2192 201463 25 0 050 - - - - Aromás éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2193 201463 30 0 050 - - - 2,2-oxidietanol (dietilén glikól, digol), valamint egyéb éter-alkohol és származékai kg HU
2194 201463 33 0 050 - - - - 2,2'-oxidietanol (dietilén-glikol, digol) kg PR
2195 201463 39 0 050 - - - - Éter-alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a 2,2'-oxidietanol kivételével) kg PR
2196 201463 50 0 050 - - - Éter-fenolok, éter-alkohol-fenolok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2197 201463 60 0 050 - - - Alkohol-, éter- és keton-peroxidok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2198 201463 70 0 050 - - - Oxirán, metiloxirán és egyéb epoxid, epoxialkohol, epoxifenol, epoxiéter háromtagú gyűrűvel, halogén-,
szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékaik
kg HU
2199 201463 73 0 050 - - - - Etilén-oxid (oxirán) kg PR
2200 201463 75 0 050 - - - - Propilén-oxid (metiloxirán) kg PR
2201 201463 79 0 050 - - - - Epoxidok, epoxi-alkoholok, epoxi-fenolok és epoxi-éterek háromtagú gyűrűvel és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai, az etilén-oxid, propilén-oxid (metiloxirán) kivételével kg PR
2202 201463 80 0 050 - - - Acetálok, félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai kg PR
2203 201464 00 0 055 - - Enzimek és m.n.s. egyéb szerves vegyületek t CP
2204 201464 30 0 055 - - - M.n.s., egyéb szerves vegyületek t PR
2205 201464 50 0 055 - - - Tejoltó és koncentrátumai t PR
2206 201464 70 0 055 - - - Enzimek, elkészített enzimek (másutt nem említettek) (a tejoltó és koncentrátumai kivételével) t PR
2207 201470 00 0 055 - Különféle szerves vegyi termék t CP
2208 201471 00 0 055 - - Növényből és gyantából nyert termékek t CP
2209 201471 20 0 055 - - - Aktivált természetes ásványi termékek, állati szén t PR
2210 201471 30 0 055 - - - Tallolaj, finomított is t PR
2211 201471 40 0 055 - - - Mézga-, fa- vagy szulfátterpentin-olaj, fenyőolaj és más hasonlók t PR
2212 201471 50 0 055 - - - Fenyőgyanta és gyantasavak és ezek származékai, fenyőgyantaszesz és fenyőgyantaolaj, olvasztott gyanta t PR
2213 201471 70 0 055 - - - Fakátrány; fakátrányolaj; fakreozot; fa-nafta; növényi szurok; gyanta-, gyantasav- vagy növényiszurok-alapú sörfőző szurok és hasonló készítmények t PR
2214 201472 00 0 055 - - Faszén (beleértve kagyló vagy dió alakban), brikettezve is t PR, CP
2215 201473 00 0 055 - - Kőszénkátrány magas hőmérsékletű lepárlásával nyert olajok és egyéb termékek; hasonló termékek t CP
2216 201473 20 0 055 - - - Benzol, toluol és xilol t PR
2217 201473 40 0 055 - - - Naftalin és más aromás szénhidrogén-keverékek (a benzol, toluol és xilol kivételével) t PR
2218 201473 60 0 055 - - - Fenolok t PR
2219 201473 90 0 055 - - - M.n.s., más olajok és kőszénkátrány lepárlásából előállított termékek t PR
2220 201474 00 0 055 - - Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogat-százalékos alkoholtartalommal (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) t HU
2221 201474 00 0 703 - - Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogat-százalékos alkoholtartalommal (fontos: az alkoholra kivetett jövedéki adó nélkül) 1000 l PR, CP
2222 201475 00 0 055 - - Etil-alkohol és más denaturált szesz, bármilyen alkoholtartalommal t HU
2223 201475 00 0 703 - - Etil-alkohol és más denaturált szesz, bármilyen alkoholtartalommal 1000 l PR, CP
2224 201480 00 0 055 - Fapépgyártásnál keletkező lúg (kivéve: a tallolaj) t CP
2225 201490 00 0 706 - Egyéb szerves alapanyagok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2226 201499 00 0 706 - - Szerves alapanyagok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2227 20.15 MŰTRÁGYA, NITROGÉNVEGYÜLET GYÁRTÁSA TE
2228 201510 00 0 055 - Salétromsav, szulfonitrosavak, ammónia t CP
2229 201510 50 0 055 - - Salétromsav; szulfonitrosavak t HU
2230 201510 50 0 517 - - Salétromsav; szulfonitrosavak t/N PR
2231 201510 70 0 055 - - Ammónia t HU
2232 201510 70 0 517 - - Ammónia t/N HU
2233 201510 75 0 055 - - - Cseppfolyós ammónia t HU
2234 201510 75 0 517 - - - Cseppfolyós ammónia t/N PR
2235 201510 77 0 055 - - - Ammónia vizes oldatban t HU
2236 201510 77 0 517 - - - Ammónia vizes oldatban t/N PR
2237 201520 00 0 055 - Ammónium-klorid; nitritek t CP
2238 201520 30 0 055 - - Ammónium-klorid t PR
2239 201520 80 0 055 - - Nitritek t HU
2240 201520 80 0 517 - - Nitritek t/N PR
2241 201530 00 0 055 - Nitrogénműtrágyák, ásványi vagy vegyi t CP
2242 201530 00 0 517 - Nitrogénműtrágyák, ásványi vagy vegyi t/N CP
2243 201531 00 0 055 - - Karbamid t CP
2244 201531 00 0 517 - - Karbamid t/N CP
2245 201531 30 0 055 - - - Karbamid, 45 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg- nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2246 201531 30 0 517 - - - Karbamid, 45 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg- nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR
2247 201531 80 0 055 - - - Karbamid, legfeljebb 45 tömegszázalékos nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg- nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2248 201531 80 0 517 - - - Karbamid, legfeljebb 45 tömegszázalékos nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg- nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR
2249 201532 00 0 055 - - Ammónium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2250 201532 00 0 517 - - Ammónium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR, CP
2251 201533 00 0 055 - - Ammónium-nitrát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2252 201533 00 0 517 - - Ammónium-nitrát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR, CP
2253 201534 00 0 055 - - Kalcium-nitrát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2254 201534 00 0 517 - - Kalcium-nitrát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR, CP
2255 201535 00 0 055 - - Ammónium-nitrát keverékek kalcium-karbonáttal vagy egyéb szervetlen nem műtrágya hatóanyaggal t CP
2256 201535 00 0 517 - - Ammónium-nitrát keverékek kalcium-karbonáttal vagy egyéb szervetlen nem műtrágya hatóanyaggal t/N CP
2257 201535 30 0 055 - - - Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, legfeljebb 28 tömegszázalékos nitrogéntartalommal t HU
2258 201535 30 0 517 - - - Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, legfeljebb 28 tömegszázalékos nitrogéntartalommal t/N PR
2259 201535 80 0 055 - - - Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, 28 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal t HU
2260 201535 80 0 517 - - - Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, 28 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal t/N PR
2261 201536 00 0 055 - - Karbamid és ammónium-nitrát keverékei vizes vagy ammóniás oldatban, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t CP, HU
2262 201536 00 0 517 - - Karbamid és ammónium-nitrát keverékei vizes vagy ammóniás oldatban, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR, CP
2263 201539 00 0 055 - - Egyéb m. n. s. nitrogénműtrágyák és keverékek t CP
2264 201539 00 0 517 - - Egyéb m. n. s. nitrogénműtrágyák és keverékek t/N CP
2265 201539 30 0 055 - - - Ammónium-szulfát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2266 201539 30 0 517 - - - Ammónium-szulfát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/N PR
2267 201539 90 0 055 - - - M.n.s., ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer t HU
2268 201539 90 0 517 - - - M.n.s., ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer t/N PR
2269 201540 00 0 055 - Foszforműtrágyák, ásványi vagy vegyi t CP
2270 201540 00 0 521 - Foszforműtrágyák, ásványi vagy vegyi t/P2O5 CP
2271 201541 00 0 055 - - Szuperfoszfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2272 201541 00 0 521 - - Szuperfoszfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/P2O5 PR, CP
2273 201549 00 0 055 - - M.n.s., ásványi vagy vegyi foszforműtrágya t HU
2274 201549 00 0 521 - - M.n.s., ásványi vagy vegyi foszforműtrágya t/P2O5 PR, CP
2275 201550 00 0 055 - Káliműtrágyák, ásványi vagy vegyi t CP
2276 201550 00 0 515 - Káliműtrágyák, ásványi vagy vegyi t/K2O CP
2277 201551 00 0 055 - - Kálium-klorid, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2278 201551 00 0 515 - - Kálium-klorid, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/K2O PR, CP
2279 201552 00 0 055 - - Kálium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t HU
2280 201552 00 0 515 - - Kálium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t/K2O PR, CP
2281 201559 00 0 055 - - M.n.s., ásványi vagy vegyi káliműtrágya t HU
2282 201559 00 0 515 - - M.n.s., ásványi vagy vegyi káliműtrágya t/K2O PR, CP
2283 201560 00 0 055 - Nátrium-nitrát t PR, CP
2284 201560 00 0 517 - Nátrium-nitrát t/N HU
2285 201570 00 0 055 - M.n.s. műtrágyák t CP
2286 201571 00 0 055 - - Három hatóanyagot (nitrogént, foszfort és káliumot) tartalmazó műtrágyák t PR, CP
2287 201571 00 0 501 - - Három hatóanyagot (nitrogént, foszfort és káliumot) tartalmazó műtrágyák eff.t CP
2288 201572 00 0 055 - - Diammónium-hidrogén-ortofoszfát (diammónium-foszfát), 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) t PR
2289 201572 00 0 501 - - Diammónium-hidrogén-ortofoszfát (diammónium-foszfát), 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában) eff.t HU
2290 201573 00 0 055 - - Ammónium-dihidrogén-ortofoszfát (monoammónium-foszfát) t PR
2291 201573 00 0 501 - - Ammónium-dihidrogén-ortofoszfát (monoammónium-foszfát) eff.t HU
2292 201574 00 0 055 - - Más ásványi vagy vegyi műtrágyák, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a nitrogént és a foszfort t PR
2293 201574 00 0 501 - - Más ásványi vagy vegyi műtrágyák, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a nitrogént és a foszfort eff.t HU
2294 201575 00 0 055 - - Ásványi vagy vegyi műtrágyák, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a foszfort és a káliumot t PR
2295 201575 00 0 501 - - Ásványi vagy vegyi műtrágyák, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a foszfort és a káliumot eff.t HU
2296 201576 00 0 055 - - Kálium-nitrát t HU
2297 201576 00 0 517 - - Kálium-nitrát t/N PR, CP
2298 201579 00 0 055 - - M.n.s. legalább két hatóanyagot (nitrogént, foszfort, káliumot) tartalmazó ásványi vagy vegyi műtrágyák t CP
2299 201579 00 0 501 - - M.n.s. legalább két hatóanyagot (nitrogént, foszfort, káliumot) tartalmazó ásványi vagy vegyi műtrágyák eff.t CP
2300 201579 30 0 055 - - - Trágyázószerek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg tömegű csomagolásban t PR
2301 201579 30 0 501 - - - Trágyázószerek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg tömegű csomagolásban eff.t HU
2302 201579 80 0 055 - - - M.n.s. más trágyázószerek t PR
2303 201579 80 0 501 - - - M.n.s. más trágyázószerek eff.t HU
2304 201580 00 0 055 - Állati vagy növényi eredetű műtrágyák t PR, CP
2305 201590 00 0 706 - Műtrágyák és nitrogén vegyületek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2306 201599 00 0 706 - - Műtrágyák és nitrogén vegyületek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2307 20.16 MŰANYAG-ALAPANYAG GYÁRTÁSA TE
2308 201610 00 0 055 - Polietilén, alapanyag formájában t CP
2309 201610 30 0 055 - - Polietilén, 0,94-nél kisebb fajsúllyal, alapanyag formájában t HU
2310 201610 35 0 055 - - - Lineáris polietilén, 0,94-nél kisebb fajlagos tömeggel, alapanyag formájában t PR
2311 201610 39 0 055 - - - Polietilén, 0,94-nél kisebb fajlagos tömeggel, alapanyag formájában (a lineáris kivételével) t PR
2312 201610 50 0 055 - - Polietilén, legalább 0,94 fajlagos tömeggel, alapanyag formájában t PR
2313 201610 70 0 055 - - Etilén-vinil-acetát-kopolimer, alapanyag formájában t PR
2314 201610 90 0 055 - - Etilénpolimerek, alapanyag formájában (a polietilén, etilén-vinil-acetát-kopolimer kivételével) t PR
2315 201620 00 0 055 - Polisztirol, alapanyag formájában t CP
2316 201620 30 0 055 - - Polisztirol, alapanyag formájában t HU
2317 201620 35 0 055 - - - Habosítható polisztirol, alapanyag formájában t PR
2318 201620 39 0 055 - - - Polisztirol, alapanyag formájában (a habosítható polisztirol kivételével) t PR
2319 201620 50 0 055 - - Sztirol-akrilnitril-(SAN)-kopolimerek, alapanyag formájában t PR
2320 201620 70 0 055 - - Akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)-kopolimerek, alapanyag formájában t PR
2321 201620 90 0 055 - - Sztirol polimerjei, alapanyag formájában (a polisztirol, sztirol-akrilnitril-(SAN)-kopolimerek, akrilnitril-butadién-
sztirol-(ABS)-kopolimerek kivételével)
t PR
2322 201630 00 0 055 - Polivinilklorid vagy egyéb halogénezett poliolefin, alapanyag formájában t CP
2323 201630 10 0 055 - - Polivinil-klorid, más anyaggal nem keverve, alapanyag formájában t PR
2324 201630 20 0 055 - - Polivinil-klorid keverék, alapanyag formájában t HU
2325 201630 23 0 055 - - - Nem lágyított polivinil-klorid más anyaggal keverve, alapanyag formájában t PR
2326 201630 25 0 055 - - - Lágyított polivinil-klorid más anyaggal keverve, alapanyag formájában t PR
2327 201630 40 0 055 - - Vinil-klorid-vinil-acetát-kopolimerek és más vinil-klorid-kopolimerek, alapanyag formájában t PR
2328 201630 60 0 055 - - Fluorpolimerek t PR
2329 201630 90 0 055 - - M.n.s. halogénezett olefinek polimerjei, alapanyag formájában t PR
2330 201640 00 0 055 - Poliacetál, egyéb poliéter, epoxid-gyanták, alapanyag formájában; polikarbonát, alkid-gyanták, poliallil-észter, egyéb poliészter, alapanyag formájában t CP
2331 201640 10 0 055 - - Poliacetál, polietilén-glikól és egyéb poliéter-alkohol, alapanyag formájában t HU
2332 201640 13 0 055 - - - Poliacetálok, alapanyag formájában t PR
2333 201640 15 0 055 - - - Polietilén-glikolok és más poliéter-alkoholok, alapanyag formájában t PR
2334 201640 20 0 055 - - Poliéterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéter-alkoholok kivételével) t PR
2335 201640 30 0 055 - - Epoxigyanták, alapanyag formájában t PR
2336 201640 40 0 055 - - Polikarbonátok, alapanyag formájában t PR
2337 201640 50 0 055 - - Alkidgyanták, alapanyag formájában t PR
2338 201640 60 0 055 - - Polietilén-tereftalát, alapanyag formájában t HU
2339 201640 62 0 055 - - - Polietilén-tereftalát alapanyag formájában, legalább 78 ml/g viszkozitással t PR
2340 201640 64 0 055 - - - Más polietilén-tereftalát, alapanyag formájában t PR
2341 201640 70 0 055 - - Telítetlen folyékony poliészterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát kivételével) t PR
2342 201640 80 0 055 - - Telítetlen poliészterek, alapanyag formájában (a folyékony poliészterek, poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát kivételével) t PR
2343 201640 90 0 055 - - Poliészterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát és más telítetlen poliészterek kivételével) t PR
2344 201650 00 0 055 - Egyéb műanyagok, alapanyag formájában és ioncserélők t CP
2345 201651 00 0 055 - - Polipropilén vagy egyéb poliolefin, alapanyag formájában t CP
2346 201651 30 0 055 - - - Polipropilén, alapanyag formájában t PR
2347 201651 50 0 055 - - - Propilén vagy más olefin polimerjei, alapanyag formájában (a polipropilén kivételével) t PR
2348 201652 00 0 055 - - Polivinilacetát, egyéb polivinilészter és egyéb vinilpolimer, alapanyag formájában t CP
2349 201652 30 0 055 - - - Vinil-acetát polimerjei, vizes diszperzióban, alapanyag formájában t PR
2350 201652 50 0 055 - - - Vinil-acetát polimerjei, alapanyag formájában (nem vizes diszperzióban) t PR
2351 201652 70 0 055 - - - Vinil-észterek polimerjei vagy más vinilpolimerek, alapanyag formájában (a vinil-acetát kivételével) t PR
2352 201653 00 0 055 - - Akrilpolimer, alapanyag formájában t CP
2353 201653 50 0 055 - - - Polimetil-metakrilát, alapanyag formájában t PR
2354 201653 90 0 055 - - - Akrilpolimerek, alapanyag formájában (a polimetil-metakrilát kivételével) t PR
2355 201654 00 0 055 - - Poliamid, alapanyag formájában t CP
2356 201654 50 0 055 - - - Poliamid -6, -11, -12, -6,6, -6,9, -6,10 vagy -6,12, alapanyag formájában t PR
2357 201654 90 0 055 - - - Poliamid, alapanyag formájában (a poliamid -6, -11, -12, -6,6, -6,9, -6,10 vagy -6,12 kivételével) t PR
2358 201655 00 0 055 - - Karbamid-, tiokarbamid- és melamin-gyanta, alapanyag formájában t CP
2359 201655 50 0 055 - - - Karbamidgyanták és tiokarbamidgyanták, alapanyag formájában t PR
2360 201655 70 0 055 - - - Melamingyanták, alapanyag formájában t PR
2361 201656 00 0 055 - - Egyéb amin-gyanta, fenol-gyanta és poliuretán, alapanyag formájában t CP
2362 201656 30 0 055 - - - Aminogyanták, alapanyag formájában (a karbamidgyanták és tiokarbamidgyanták, melamingyanták kivételével) t PR
2363 201656 50 0 055 - - - Fenolgyanták, alapanyag formájában t PR
2364 201656 70 0 055 - - - Poliuretánok, alapanyag formájában t PR
2365 201657 00 0 055 - - Szilikon, alapanyag formájában t PR, CP
2366 201659 00 0 055 - - M.n.s. egyéb műanyagok, alapanyag formájában t CP
2367 201659 20 0 055 - - - M.n.s. kőolajgyanták, kumaron-indén-gyanták, politerpének, poliszulfidok, poliszulfonok stb. alapanyag formájában t PR
2368 201659 40 0 055 - - - M.n.s. cellulóz és vegyi származékai, alapanyag formájában t PR
2369 201659 60 0 055 - - - Természetes és módosított természetes polimerek, alapanyag formájában (beleértve az alginsavat, keményített fehérjéket, természetes gumi kémiai származékait is) t PR
2370 201659 70 0 055 - - - Szintetikus vagy természetes polimereken alapuló ioncserélők, alapanyag formájában t PR
2371 201690 00 0 706 - Műanyagalapanyag-gyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2372 201699 00 0 706 - - Műanyag-alapanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2373 20.17 SZINTETIKUS KAUCSUK ALAPANYAG GYÁRTÁSA TE
2374 201710 00 0 055 - Szintetikus kaucsuk, alapanyag formájában t CP
2375 201710 50 0 055 - - Szintetikus latexgumi t PR
2376 201710 90 0 055 - - Szintetikus gumi (a latex kivételével) t PR
2377 201790 00 0 706 - Szintetikus kaucsukgyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2378 201799 00 0 706 - - Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2379 20.2 MEZŐGAZDASÁGI VEGYI TERMÉK GYÁRTÁSA
2380 20.20 MEZŐGAZDASÁGI VEGYI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
2381 202010 00 0 050 - Növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer kg CP
2382 202010 00 0 529 - Növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer kg/act. CP
2383 202011 00 0 050 - - Rovarölő szer kg CP, HU
2384 202011 00 0 529 - - Rovarölő szer kg/act. PR, CP
2385 202012 00 0 050 - - Gyomirtó szer kg CP
2386 202012 00 0 529 - - Gyomirtó szer kg/act. CP
2387 202012 20 0 050 - - - Fenoxi-fitohormon-termékeken alapuló gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2388 202012 20 0 529 - - - Fenoxi-fitohormon-termékeken alapuló gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2389 202012 30 0 050 - - - Triazinalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2390 202012 30 0 529 - - - Triazinalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2391 202012 40 0 050 - - - Amidalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2392 202012 40 0 529 - - - Amidalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2393 202012 50 0 050 - - - Karbamátalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2394 202012 50 0 529 - - - Karbamátalapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2395 202012 60 0 050 - - - Dinitro-anilin-származék-alapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2396 202012 60 0 529 - - - Dinitro-anilin-származék-alapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2397 202012 70 0 050 - - - Karbamid-, uracil- vagy szulfonil-karbamid-alapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2398 202012 70 0 529 - - - Karbamid-, uracil- vagy szulfonil-karbamid-alapú gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2399 202012 90 0 050 - - - Gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben, vagy mint készítmények/készáruk, kivéve a fenoxi-fitohormonon, triazinon, amidon, karbamáton, dinitro-anilin- származékon, karbamidon, uracilon vagy szulfonil-karbamidon alapulókat (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2400 202012 90 0 529 - - - Gyomirtó szerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben, vagy mint készítmények/készáruk, kivéve a fenoxi-fitohormonon, triazinon, amidon, karbamáton, dinitro-anilin- származékon, karbamidon, uracilon vagy szulfonil-karbamidon alapulókat (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2401 202013 00 0 050 - - Anticsíra termékek és növényi regulátorok kg CP
2402 202013 00 0 529 - - Anticsíra termékek és növényi regulátorok kg/act. CP
2403 202013 50 0 050 - - - Csírázásgátló termékek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk kg HU
2404 202013 50 0 529 - - - Csírázásgátló termékek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk kg/act. PR
2405 202013 70 0 050 - - - Növénynövekedés-szabályozók, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk kg HU
2406 202013 70 0 529 - - - Növénynövekedés-szabályozók, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk kg/act. PR
2407 202014 00 0 050 - - Növényi és talajfertőtlenítőszer kg CP
2408 202014 00 0 529 - - Növényi és talajfertőtlenítőszer kg/act. CP
2409 202014 30 0 050 - - - Kvaternerammóniumsó-alapú fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2410 202014 30 0 529 - - - Kvaternerammóniumsó-alapú fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2411 202014 50 0 050 - - - Halogénezettvegyület-alapú fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2412 202014 50 0 529 - - - Halogénezettvegyület-alapú fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2413 202014 90 0 050 - - - Fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a kvaterner ammóniumsón, a halogénezett vegyületen alapulók és a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2414 202014 90 0 529 - - - Fertőtlenítőszerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a kvaterner ammóniumsón, a halogénezett vegyületen alapulók és a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2415 202015 00 0 050 - - Gombaölő szer kg CP
2416 202015 00 0 529 - - Gombaölő szer kg/act. CP
2417 202015 15 0 050 - - - - Szervetlen gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2418 202015 15 0 529 - - - - Szervetlen gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2419 202015 30 0 050 - - - Ditiokarbamát-alapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2420 202015 30 0 529 - - - Ditiokarbamát-alapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2421 202015 45 0 050 - - - - Benzimidazol-alapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2422 202015 45 0 529 - - - - Benzimidazol-alapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2423 202015 60 0 050 - - - Triazol- vagy diazolalapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2424 202015 60 0 529 - - - Triazol- vagy diazolalapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2425 202015 75 0 050 - - - - Diazin- vagy morfolinalapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2426 202015 75 0 529 - - - - Diazin- vagy morfolinalapú gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2427 202015 90 0 050 - - - Más gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek (pl.: Captan stb.) (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg HU
2428 202015 90 0 529 - - - Más gombaölő szerek, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek (pl.: Captan stb.) (a veszélyes növényvédő szerek kivételével) kg/act. PR
2429 202016 00 0 050 - - A 3808 vtsz. azon árui, amelyek legalább egyet tartalmaznak az alábbi anyagokból: aldrin (ISO), binapakril (ISO); kamfeklór (ISO) (toxafén); kaptafol (ISO); klórdán (ISO); klór-dimeform (ISO); klór- benzilát (ISO); DDT (ISO) (klofenotán (INN), 1,1,1-triklór-2,2''''-bisz (para-klórfenil)-etán); dieldrin (ISO, INN); 4,6-dinitro-orto-krezol (DNOC (ISO)) vagy annak sói; dinoszeb (ISO), azok sói vagy észterei; etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán); etilén-diklorid (ISO) (1,2-diklór-etán); fluor-acetamid (ISO); heptaklór (ISO); hexaklór-benzén (ISO); 1,2,3,4,5,6-Hexaklór-ciklohexán (HCH (ISO)), beleértve a lindánt (ISO, INN); a higanyvegyületeket; metamidofosz (ISO); monokrotofosz (ISO); oxirán (etilén-oxid); paration (ISO); paration-metil (ISO) (metil-paration); pentaklórfenol (ISO) annak sói vagy észterei; foszfamidon (ISO); 2,4,5-T (ISO) (2,4,5-triklór-fenoxiecetsav) azok sói vagy észterei, ón-tributil-vegyületek. Továbbá a benomil (ISO), karbofurán (ISO) és tirám (ISO) keverékét tartalmazó porozószerek is. kg CP, HU
2430 202016 00 0 529 - - Veszélyes növényvédőszer (a 3808 vtsz. azon árui, amelyek legalább egyet tartalmaznak az alábbi anyagokból: aldrin (ISO), binapakril (ISO); kamfeklór (ISO) (toxafén); kaptafol (ISO); klórdán (ISO); klór-dimeform (ISO); klór-benzilát (ISO); DDT (ISO) (klofenotán (INN), 1,1,1-triklór-2,2''''-bisz (para- klórfenil)-etán); dieldrin (ISO, INN); 4,6-dinitro-orto-krezol (DNOC (ISO)) vagy annak sói; dinoszeb (ISO), azok sói vagy észterei; etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán); etilén-diklorid (ISO) (1,2-diklór- etán); fluor-acetamid (ISO); heptaklór (ISO); hexaklór-benzén (ISO); 1,2,3,4,5,6-Hexaklór-ciklohexán (HCH (ISO)), beleértve a lindánt (ISO, INN); a higanyvegyületeket; metamidofosz (ISO); monokrotofosz (ISO); oxirán (etilén-oxid); paration (ISO); paration-metil (ISO) (metil-paration); pentaklórfenol (ISO) annak sói vagy észterei; foszfamidon (ISO); 2,4,5-T (ISO) (2,4,5-triklór- fenoxiecetsav) azok sói vagy észterei, ón-tributil-vegyületek. Továbbá a benomil (ISO), karbofurán (ISO) és tirám (ISO) keverékét tartalmazó porozószerek is) kg/act. PR, CP
2431 202019 00 0 050 - - Egyéb növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer kg CP
2432 202019 00 0 529 - - Egyéb növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer kg/act. CP
2433 202019 80 0 050 - - - Patkányirtók és más növényvédő szerek a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben vagy készítményekként vagy árukként (kivéve rovarölők, gombaölők, gyomirtók és fertőtlenítők) kg HU
2434 202019 80 0 529 - - - Patkányirtók és más növényvédő szerek a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben vagy készítményekként vagy árukként (kivéve rovarölők, gombaölők, gyomirtók és fertőtlenítők) kg/act. PR
2435 202090 00 0 706 - Növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2436 202099 00 0 706 - - Növényvédő szer és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2437 20.3 FESTÉK, BEVONÓANYAG GYÁRTÁSA
2438 20.30 FESTÉK, BEVONÓANYAG GYÁRTÁSA TE
2439 203010 00 0 055 - Polimeralapú festékek és lakkok t CP
2440 203011 00 0 055 - - Akril- és vinilpolimer alapú festékek és lakkok, vizes oldatban t CP
2441 203011 50 0 055 - - - Akril- és vinilpolimer-alapú festékek és lakkok, vizes közegben diszpergálva vagy oldva (beleértve a zománcot és a fénymázat is) t PR
2442 203011 70 0 055 - - - Más festék, lakk, vizes közegben diszpergálva vagy oldva t PR
2443 203012 00 0 055 - - Poliészter-, akril- vagy vinilpolimer alapú festékek és lakkok, nem vizes oldatban t CP
2444 203012 20 0 055 - - - Festék és lakk, poliészter alapú, nem vizes közegben diszpergálva, oldva, a zománc és a fénymáz is t HU
2445 203012 25 0 055 - - - - Poliészter-alapú festékek és lakkok, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, 50 %-nál magasabb oldószertartalommal, beleértve a zománcot és a fénymázat is t PR
2446 203012 29 0 055 - - - - Poliészter-alapú festékek és lakkok, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, beleértve a zománcot és a fénymázat is, kivéve az 50 %-nál magasabb oldószertartalmúakat t PR
2447 203012 30 0 055 - - - Akril- vagy vinilpolimer-alapú festékek és lakkok, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, 50 %-nál magasabb oldószertartalommal, beleértve a zománcot és a fénymázat is t PR
2448 203012 50 0 055 - - - Más akril- vagy vinilpolimer-alapú festék és lakk t PR
2449 203012 70 0 055 - - - Festék és lakk: m.n.s. oldat t PR
2450 203012 90 0 055 - - - M.n.s. más szintetikuspolimer-alapú festék és lakk t PR
2451 203020 00 0 055 - Egyéb festékek, lakkok és hasonló termékek, művész- és nyomdafestékek t CP
2452 203021 00 0 055 - - Feldolgozott pigmentek, opalizáló és színező anyagok, üvegesedő zománcok és mázak, folyékony fénymázak és hasonló készítmények, üvegolvadék t CP
2453 203021 30 0 055 - - - Feldolgozott pigmentek, opalizáló anyagok (mattítók), színező anyagok és hasonló készítmények a kerámiához, zománchoz vagy üveghez t PR
2454 203021 50 0 055 - - - Üvegesedő zománcok és mázak, engoba és hasonló készítmények a kerámiához, zománchoz vagy üveghez t PR
2455 203021 70 0 055 - - - Folyékony fénymázak és hasonló készítmények, üvegolvadék és egyéb üveg por, szemcse vagy pehely alakban t PR
2456 203022 00 0 055 - - Egyéb festékek és lakkok, szikkatív készítmények t CP
2457 203022 10 0 055 - - - Vizes pigment, festék, olajfesték és lakk bőrkikészítéshez , a zománc, fénymáz és a tempera is t HU
2458 203022 13 0 055 - - - - Olajfesték és lakk (beleértve a zománcot és a fénymázat is) t PR
2459 203022 15 0 055 - - - - A bőrkikészítés befejezésénél használt vizes pigmentek, festék és lakk (beleértve a zománcot, a fénymázat és a temperát is) (kivéve az olajat) t PR
2460 203022 20 0 055 - - - Elkészített szikkatív t PR
2461 203022 30 0 055 - - - Nyomófólia t PR
2462 203022 40 0 055 - - - Nem vizes közegben diszpergált pigmentek, beleértve a fémport és -pelyhet is, folyékony vagy paszta formában, amelyet a festékgyártásban használnak; m.n.s. festő- és színezőanyagok a kiskereskedelemben szokásos formában vagy kiszerelésben t PR
2463 203022 50 0 055 - - - Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítő- és hasonló masztix, valamint festési tömítőanyagok t HU
2464 203022 53 0 055 - - - - Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítő- és hasonló masztix t PR
2465 203022 55 0 055 - - - - Festőgyurma t PR
2466 203022 60 0 055 - - - Nem tűzálló simítókészítmény homlokzathoz, belső falakhoz, padozatokhoz, mennyezethez és hasonló célra t PR
2467 203022 70 0 055 - - - Butilacetát alapú és egyéb szerves oldószerkeverék és hígító, bevonattal, tintával együttes felhasználásra t HU
2468 203022 73 0 055 - - - - Szerves oldószerkeverékek és hígítók, bevonattal és tintával együtt felhasználva, butil-acetát-alapúak t PR
2469 203022 79 0 055 - - - - Szerves oldószerkeverékek és hígítók, bevonattal és tintával együtt felhasználva (a butil-acetát-alapúak kivételével) t PR
2470 203023 00 0 055 - - Művész-, oktatásra szánt vagy cégtáblafestékek, retusáló festékek, hobbifestékek és hasonlók t CP
2471 203023 50 0 055 - - - Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, hobbifesték és retusáló festék, tabletta, tubus, edény, üvegcse vagy tégely formában, készletként kiszerelve t PR
2472 203023 70 0 055 - - - Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, hobbifesték és retursáló festék, hasonló, tabletta, tubus, edény, üvegcse vagy tégely hasonló formában kiszerelve (a készlet kivételével) t PR
2473 203024 00 0 055 - - Nyomdafesték t CP
2474 203024 50 0 055 - - - Fekete nyomdafesték t PR
2475 203024 70 0 055 - - - Nyomdafesték (a fekete kivételével) t PR
2476 203090 00 0 706 - Festék és bevonóanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2477 203099 00 0 706 - - Festék és bevonóanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2478 20.4 TISZTÍTÓSZER, TESTÁPOLÁSI CIKK GYÁRTÁSA
2479 20.41 TISZTÍTÓSZER GYÁRTÁSA TE
2480 204110 00 0 055 - Nyers glicerin; glicerinvíz és glicerinlúg t PR, CP
2481 204120 00 0 055 - Szerves felületaktív anyagok (kivéve: a szappan) t CP
2482 204120 20 0 055 - - Anionos szerves felületaktív anyagok (kivéve a szappant) t PR
2483 204120 30 0 055 - - Kationos szerves felületaktív anyagok (kivéve a szappant) t PR
2484 204120 50 0 055 - - Nem ionos szerves felületaktív anyagok (kivéve a szappant) t PR
2485 204120 90 0 055 - - Szerves felületaktív anyagok (kivéve a szappant, az anionos, kationos, nem ionos felületaktív anyagokat) t PR
2486 204130 00 0 055 - Szappan, mosó- és tisztítószerek t CP
2487 204131 00 0 055 - - Szappan és szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények; papírra, vattára, filcre és egyéb nem szövött hordozóra felvitt (impregnált, átitatott, bevont) szappan vagy felületaktív anyag t CP
2488 204131 20 0 055 - - - M.n.s. szappan és szerves felületaktív termékek rúd stb. formába öntve t PR
2489 204131 50 0 055 - - - Szappan pehely, lap, granulátum vagy por formában t PR
2490 204131 80 0 055 - - - Szappan, kivéve a rúd, kocka vagy hasonló formába öntöttet és a szappannal/tisztítószerrel impregnált, vagy átitatott papírt, vattát, filcet és nem szövött hordozót, a pelyhet, granulátumot vagy port t PR
2491 204132 00 0 055 - - Mosószerek és mosogatószerek t CP
2492 204132 40 0 055 - - - Felületaktív készítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve (szappannak szántak kivételével) t PR
2493 204132 50 0 055 - - - Mosó- és tisztítókészítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is, a szappannak, felületaktív készítménynek szántak kivételével t PR
2494 204132 60 0 055 - - - Felületaktív készítmények, szappantartalommal is, nem a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve (szappannak szántak kivételével) t PR
2495 204132 70 0 055 - - - Mosó- és tisztítókészítmények, szappantartalommal is, nem a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is, a szappannak, felületaktív készítménynek szántak kivételével t PR
2496 204140 00 0 055 - Illatosító készítmények és viaszok t CP
2497 204141 00 0 055 - - Helyiségek illatosítására és szagtalanítására szolgáló készítmények t PR, CP
2498 204142 00 0 055 - - Műviaszok és viaszkészítmények t CP
2499 204142 70 0 055 - - - Műviaszok és viaszkészítmények polietilén-glikolból t PR
2500 204142 80 0 055 - - - Műviaszok és viaszkészítmények (beleértve a pecsétviaszt is) (kivéve a polietilén-glikolból készültet) t PR
2501 204143 00 0 055 - - Fényesítőszerek és krémek lábbelihez, bútorokhoz, padlóhoz, autókarosszériához, üveghez és fémhez t CP
2502 204143 30 0 055 - - - Lábbeli- és bőrfényesítők, krémek és hasonló készítmények (a műviaszok és viaszkészítmények kivételével) t PR
2503 204143 50 0 055 - - - Fabútor, padló és más faáru kezelésére szolgáló fényesítők, krémek és hasonló készítmények (a műviaszok és viaszkészítmények kivételével) t PR
2504 204143 70 0 055 - - - Fényesítők és hasonló készítmények autókarosszériához (a műviaszok és viaszkészítmények, a fémpolírozók kivételével) t PR
2505 204143 80 0 055 - - - Fémpolírozó, egyéb fényesítő készítmény t HU
2506 204143 83 0 055 - - - - Fémpolírozók t PR
2507 204143 89 0 055 - - - - Más fényesítők, krémek és hasonló készítmények t PR
2508 204144 00 0 055 - - Súrolópaszták és -porok, egyéb súrolószerek t PR, CP
2509 204190 00 0 706 - Tisztítószer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2510 204199 00 0 706 - - Tisztítószer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2511 20.42 TESTÁPOLÁSI CIKK GYÁRTÁSA TE
2512 204210 00 0 706 - Illatszerek és testápolási cikkek 1000 Ft CP
2513 204211 00 0 034 - - Parfümök és kölnivizek l CP
2514 204211 50 0 034 - - - Parfümök l PR
2515 204211 70 0 034 - - - Kölnivizek l PR
2516 204212 00 0 050 - - Száj- és szemfestékek kg CP
2517 204212 50 0 050 - - - Szájfestékek kg PR
2518 204212 70 0 050 - - - Szemfestékek kg PR
2519 204213 00 0 050 - - Kéz- és lábápolási készítmények kg PR, CP
2520 204214 00 0 050 - - Púderek, préselve is, kozmetikai felhasználásra (a hintőpor is) kg PR, CP
2521 204215 00 0 050 - - Szépség-, arc- és bőrápoló készítmények, beleértve a napvédő készítményeket (a gyógyszerek, a száj- és szemfestékek, a kéz- és lábápolási készítmények, a kozmetikai púderek és a hintőpor kivételével) kg PR, CP
2522 204216 00 0 050 - - Samponok, hajlakkok, hajgöndörítő (daueroló) és -kiegyenesítő szerek kg CP
2523 204216 30 0 050 - - - Samponok kg PR
2524 204216 50 0 050 - - - Hajgöndörítő (daueroló) és hajkiegyenesítő szerek kg PR
2525 204216 70 0 050 - - - Hajlakkok kg PR
2526 204217 00 0 050 - - Hajápoló szerek (a samponok, hajgöndörítő (daueroló) vagy hajkiegyenesítő szerek, hajlakkok kivételével) kg PR, CP
2527 204218 00 0 050 - - Száj- és fogápoló készítmények (beleértve a műfogsorrögzítő pasztákat és porokat), fogselyem kg CP
2528 204218 50 0 050 - - - Fogtisztító szer (beleértve a fogkrémet, műfogsortisztító szereket) kg PR
2529 204218 90 0 050 - - - Száj- és fogápoló szerek, (beleértve a műfogsorrögzítő pasztát, port és tablettát, szájöblítőt és szájillatosítót, fogselymet) (kivéve a fogtisztító szereket) kg PR
2530 204219 00 0 050 - - Borotválkozáshoz használatos készítmények, dezodorok és izzadtsággátlók, fürdéshez használt készítmények, m.n.s. egyéb illatszerek, kozmetikumok és testápoló szerek kg CP
2531 204219 15 0 050 - - - Szappan és szerves felületaktív termékek rúd stb. formába öntve, testápolási célokra kg PR
2532 204219 30 0 050 - - - Bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív anyagok vagy készítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve kg PR
2533 204219 45 0 050 - - - Borotválkozás előtti, borotválkozó és borotválkozás utáni készítmények (a tömb alakú borotvaszappan kivételével) kg PR
2534 204219 60 0 050 - - - Dezodorok és izzadás elleni készítmények kg PR
2535 204219 75 0 050 - - - Illatosított fürdősók és más készítmények fürdéshez kg PR
2536 204219 90 0 050 - - - Más készítmények (illatszerek, testápolók, szőrtelenítők stb.) kg PR
2537 204290 00 0 706 - Illatszerek és testápolási cikkek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2538 204299 00 0 706 - - Testápolási cikk gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2539 20.5 EGYÉB VEGYI TERMÉK GYÁRTÁSA
2540 20.51 ROBBANÓANYAG GYÁRTÁSA TE
2541 205110 00 0 055 - Robbanóanyag-készítmények; biztonsági gyutacs, robbantógyutacs, patronok, robbantószerkezetek, elektromos detonátorok; tűzijátékok t CP
2542 205111 00 0 055 - - Lőporok és robbanóanyag-készítmények t CP
2543 205111 30 0 055 - - - Lőpor t PR
2544 205111 50 0 055 - - - Robbanóanyag-készítmény (a lőpor kivételével) t PR
2545 205112 00 0 055 - - Biztonsági gyutacs, robbantógyutacs, patronok, robbantószerkezetek, elektromos detonátorok t CP
2546 205112 50 0 005 - - - Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór km PR
2547 205112 50 0 055 - - - Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór t HU
2548 205112 70 0 055 - - - Robbantógyutacs és robbantókapszulák, gyújtószerkezetek és elektromos detonátorok t HU
2549 205112 70 0 712 - - - Robbantógyutacs és robbantókapszulák, gyújtószerkezetek és elektromos detonátorok 1000 db PR
2550 205113 00 0 055 - - Tűzijátékok t PR, CP
2551 205114 00 0 055 - - Jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és egyéb pirotechnikai termékek (kivéve: a tűzijátékok) t PR, CP
2552 205120 00 0 055 - Gyufa (a bengáli gyufa és más pirotechnikai termék kivételével) t PR, CP
2553 205190 00 0 706 - Robbanóanyagok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2554 205199 00 0 706 - - Robbanóanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2555 20.52 RAGASZTÓSZERGYÁRTÁS TE
2556 205210 00 0 055 - Ragasztó t CP
2557 205210 20 0 055 - - Kazeinenyvek t PR
2558 205210 40 0 055 - - Vizahólyag; csontenyv; más állati eredetű enyvek (a kazeinenyv kivételével) t PR
2559 205210 60 0 055 - - Keményítő-, dextrin- vagy más átalakítottkeményítő-alappal készített enyvek t PR
2560 205210 80 0 055 - - M.n.s. elkészített enyv és más elkészített ragasztó t PR
2561 205290 00 0 706 - Ragasztó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2562 205299 00 0 706 - - Ragasztó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2563 20.53 ILLÓOLAJGYÁRTÁS TE
2564 205310 00 0 050 - Illóolaj kg CP
2565 205310 20 0 050 - - Illóolajok kg PR
2566 205310 30 0 050 - - Rezinoidok kg PR
2567 205310 50 0 050 - - Illóolaj-koncentrátum zsírban, illóolajok vizes desztillátuma stb. kg PR
2568 205310 70 0 050 - - Illatanyag-keverék kg HU
2569 205310 75 0 050 - - - Élelmiszer- és italgyártáshoz használt illatanyagkeverék-fajták kg PR
2570 205310 79 0 050 - - - Illatanyag-keverékek (az élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták kivételével) kg PR
2571 205390 00 0 706 - Illóolaj gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2572 205399 00 0 706 - - Illóolaj gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2573 20.59 M.N.S. EGYÉB VEGYI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
2574 205910 00 0 706 - Fényképészeti célú lemezek és filmek, azonnal előhívható filmek, fényképészeti célú vegyi készítmények és elegyítés nélküli anyagok 1000 Ft CP
2575 205911 00 0 015 - - Fényérzékeny, exponálatlan fényképészeti célú lemezek és filmek, azonnal előhívható filmek, fotópapírok m2 CP
2576 205911 30 0 015 - - - Fényérzékeny, exponálatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívható síkfilm (a papír, a karton és a textil kivételével) m2 PR
2577 205911 50 0 015 - - - Fényérzékeny, exponálatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból, fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívható film tekercsben (a papír, a karton és a textil kivételével) m2 PR
2578 205911 70 0 015 - - - Fényérzékeny, exponálatlan fényképészeti papír, karton és textil m2 PR
2579 205912 00 0 055 - - Fényképészeti célra szolgáló vegyszerek, fényképészeti célra szolgáló nem kevert termékek, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, felhasználásra készen (a lakk, az enyv és a ragasztó kivételével) t PR, CP
2580 205920 00 0 055 - Vegyileg módosított állati vagy növényi zsír és olaj t PR, CP
2581 205930 00 0 055 - Tinta (a nyomdafesték kivételével) t PR, CP
2582 205940 00 0 055 - Kenőanyagok, adalékanyagok, fagyásgátló anyagok t CP
2583 205941 00 0 055 - - Kenőanyagok t CP
2584 205941 50 0 055 - - - Kenőanyag textilhez, bőrhöz, nyersbőrhöz és szőrméhez, valamint egyéb kenőanyag, 70 tömegszázaléknál kisebb olajtartalmú, kőolajból, bitumenes ásványokból t HU
2585 205941 55 0 055 - - - - Kenőanyagok fő alkotóként 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal textilhez, bőrhöz, nyersbőrhöz, szőrméhez és más anyagokhoz t PR
2586 205941 58 0 055 - - - - Kenőanyagok kőolajból vagy bitumenes ásványokból előállítva, kivéve azokat, amelyek a textil, bőr, nyersbőr, szőrme és más anyagok kezelésére szolgálnak (kivéve a legalább 60 %-ban biológiailag lebontható kenőanyagokat 25 tömegszázalék bioalapú széntartalommal) t PR
2587 205941 59 0 055 - - - - Legalább 60 %-ban biológiailag lebontható kenőanyagok 25 tömegszázalék bioalapú széntartalommal t PR
2588 205941 70 0 055 - - - Egyéb kenőanyag textilhez, bőrhöz, nyersbőrhöz és szőrméhez, valamint egyéb kenőanyag(kivéve a 70 tömegszázaléknál kevesebb olajtartalmú, kőolajból, bitumenes ásványokból) t HU
2589 205941 75 0 055 - - - - Kőolajat vagy bitumenes ásványi olajat nem tartalmazó kenőanyagok textil, bőr, nyersbőr, szőrme és más anyagok kezeléséhez t PR
2590 205941 79 0 055 - - - - Kőolajat vagy bitumenes ásványi olajat nem tartalmazó kenőanyagok, kivéve azokat, amelyek a textil, bőr, nyersbőr, szőrme vagy más anyagok kezelésére szolgálnak t PR
2591 205942 00 0 055 - - Kopogásgátló készítmények, kőolajadalékok és hasonló készítmények t CP
2592 205942 50 0 055 - - - Kopogásgátló készítmények t PR
2593 205942 70 0 055 - - - Kenőolaj-adalékok t PR
2594 205942 90 0 055 - - - Adalékanyagok ásványolajhoz vagy más, azonos céllal ásványolajként használt folyadékokhoz (beleértve a benzint is) (a kopogásgátló szerek, a kenőolaj-adalékok kivételével) t PR
2595 205943 00 0 055 - - Hidraulikus fékfolyadékok, fagyásgátló készítmények és jégtelenítő folyadékok t CP
2596 205943 30 0 055 - - - Hidraulikus-fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz t PR
2597 205943 50 0 055 - - - Fagyásgátló és jégoldó készítmények t PR
2598 205950 00 0 055 - Egyéb, m.n.s. vegyi termékek t CP
2599 205951 00 0 055 - - Peptonok és ezek származékai; egyéb protein hatóanyagok és származékaik; nyersbőr pora, beleértve a gluteint és prolamint, globulint, glicinint, keratint, nukleoproteideket, proteinizolátokat t PR, CP
2600 205952 00 0 055 - - Mintázópaszták, gipszalapú fogászati ragasztóanyagok és egyéb készítmények fogorvosi célra, készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez, mikroorganizmusok tenyésztésére alkalmas táptalajkészítmények, m.n.s. diagnosztikumok és laboratóriumi reagensek t CP
2601 205952 10 0 055 - - - Vegyes diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, beleértve a diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensekkel impregnált vagy bevont papírt t PR
2602 205952 30 0 055 - - - Mintázópaszták, fogászati viasz vagy fogászati lenyomatkeverék, a fogászatban használt gipszalapú egyéb készítmények (beleértve a gyermekjátéknak összeállított mintázópasztát is) t PR
2603 205952 50 0 055 - - - Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok t PR
2604 205952 70 0 055 - - - Elkészített táptalajok mikroorganizmusok tenyésztésére t PR
2605 205953 00 0 055 - - Kémiai elemek átitatva elektronikai célra korong, ostya vagy hasonló formában; kémiai vegyületek átitatva elektronikai célra t PR, CP
2606 205954 00 0 055 - - Aktív szén t PR, CP
2607 205955 00 0 055 - - Kikészítő anyagok, a festés vagy a festék megkötésének gyorsításához szükséges anyagok és hasonló termékek t CP
2608 205955 50 0 055 - - - Végkikészítő szerek stb. keményítőtartalommal t PR
2609 205955 70 0 055 - - - Végkikészítő szerek stb. textilipari használatra (kivéve a keményítőtartalmúakat) t PR
2610 205955 80 0 055 - - - Végkikészítő szerek stb. papíripari használatra (kivéve a keményítőtartalmúakat) t PR
2611 205955 90 0 055 - - - M.n.s. végkikészítő szerek, festést elősegítő anyagok, valamint más készítmények t PR
2612 205956 00 0 055 - - Fémmaratásra szolgáló szerek, folyósítószerek, felhasználásra előkészített gumigyorsítók, gumi- és műanyaglágyítók és -stabilizálók, m.n.s. katalizátorok, m.n.s. alkilbenzol-, illetve alkilnaftalin- keverékek t CP
2613 205956 20 0 055 - - - Fémfelületet marató szerek t PR
2614 205956 30 0 055 - - - Elkészített vulkanizálást gyorsítók t PR
2615 205956 40 0 055 - - - Gumi- vagy műanyaglágyító készítmények t PR
2616 205956 50 0 055 - - - Antioxidáns készítmények és más stabilizátor gumihoz és műanyaghoz t PR
2617 205956 60 0 055 - - - Reakcióindítók, -gyorsítók és katalizátorok t PR
2618 205956 70 0 055 - - - Alkilbenzol- és alkilnaftalin-keverékek, a 2707 vagy a 2902 vtsz. alá tartozó termékek kivételével t PR
2619 205957 00 0 055 - - Kötőanyag-készítmények öntödei formához vagy maghoz, m.n.s. vegyi termékek t CP
2620 205957 20 0 055 - - - Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz t PR
2621 205957 30 0 055 - - - Nafténsavak, ezek vízben oldhatatlan sói és észterei t PR
2622 205957 40 0 055 - - - Nem agglomerált fémkarbidok fémkötőanyagokkal keverve t PR
2623 205957 50 0 055 - - - Elkészített adalékok cementhez, habarcshoz, betonhoz t PR
2624 205957 70 0 055 - - - Szorbit (a D-glucit kivételével) t PR
2625 205958 00 0 055 - - Biodízel és keverékei 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal vagy anélkül t PR, CP
2626 205959 00 0 055 - - M.n.s. egyéb vegyi termékek t CP
2627 205959 10 0 055 - - - Ioncserélők; getterek vákuumcsövekhez; kőolajszulfonátok (az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolajszulfonátjai kivételével); bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sói t PR
2628 205959 40 0 055 - - - Vízkövesedésgátló és hasonló vegyületek t PR
2629 205959 50 0 055 - - - Készítmény elektromos galvanizáláshoz és glicerin mono-, di-, tri- zsírsav- észtereinek elegyei (zsíremulzió képzők) t HU
2630 205959 53 0 055 - - - - Készítmények galvanizáláshoz t PR
2631 205959 57 0 055 - - - - Glicerin mono-, di-, tri-, zsírsavésztereinek elegyei (zsíremulzióképzők) t PR
2632 205959 60 0 055 - - - Gyógyszerészeti, sebészeti, öntödei és építőipari vegyi készítmény t HU
2633 205959 63 0 055 - - - - Gyógyszerészeti vagy sebészeti célú termékek és készítmények t PR
2634 205959 65 0 055 - - - - Öntödei segédanyagok (az öntödei formához vagy maghoz elkészített kötőanyagok kivételével) t PR
2635 205959 67 0 055 - - - - Tűzállóságot, vízállóságot biztosító és hasonló, az építőiparban használt védő készítmények t PR
2636 205959 70 0 055 - - - Keverék és készítmény szénhidrogén halogénezett származékaival (oxirán, PBB, PCB, PCT, stb.) t HU
2637 205959 71 0 055 - - - - Metán, etán vagy propán halogénezett származékait tartalmazó keverékek t PR
2638 205959 75 0 055 - - - - Etilén-oxid (oxirán), polibrómozott bifenil (PBB-k), poliklórozott bifenil (PCB-k), poliklórozott terfenil (PCT-k) vagy trisz (2,3-dibrómpropil) foszfátot tartalmazó keverékek és készítmények t PR
2639 205959 94 0 055 - - - Egyéb, m.n.s. vegyi termékek t PR
2640 205960 00 0 055 - Zselatin és származékai, beleértve a tejfehérjét t CP
2641 205960 20 0 055 - - Kazeinátok és más kazeinszármazékok (a kazeinenyvek kivételével) t PR
2642 205960 50 0 055 - - Albuminok, albuminátok és más albuminszármazékok (a tojásfehérje kivételével) t PR
2643 205960 80 0 055 - - Zselatin és származékai (a kazeinenyv, a csontenyv és a halenyv kivételével) t PR
2644 205990 00 0 706 - M.n.s. egyéb vegyi termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2645 205999 00 0 706 - - M.n.s. egyéb vegyi termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2646 20.6 VEGYI SZÁL GYÁRTÁSA
2647 20.60 VEGYI SZÁL GYÁRTÁSA TE
2648 206010 00 0 055 - Szintetikus szálak t CP
2649 206011 00 0 055 - - Kártolatlan, fésületlen szintetikus vágott szál és szálköteg t CP
2650 206011 10 0 055 - - - Szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szál aramidokból t PR
2651 206011 20 0 055 - - - Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál poliamidból t PR
2652 206011 30 0 055 - - - Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál poliészterből t PR
2653 206011 40 0 055 - - - Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál akrilból t PR
2654 206011 50 0 055 - - - Polipropilén szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel t PR
2655 206011 90 0 055 - - - Más szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel t PR
2656 206012 00 0 055 - - Nagy szakítószilárdságú terjedelmesített fonal poliamidból és poliészterből t CP
2657 206012 20 0 055 - - - Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal aramidokból (kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű varrócérna és fonal kivételével) t PR
2658 206012 40 0 055 - - - Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal nejlonból vagy más poliamidokból (varrócérna, kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű fonal és nagy szakítószilárdságú aramidokból készült fonal kivételével) t PR
2659 206012 60 0 055 - - - Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal poliészterből (kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű fonal kivételével) t PR
2660 206013 00 0 055 - - Egyéb szintetikus terjedelmesített fonal, egyágú t CP
2661 206013 10 0 055 - - - Végtelen szálból készült textilfonal poliamidból, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2662 206013 20 0 055 - - - Végtelen szálból készült szőnyegfonal poliamidból, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2663 206013 30 0 055 - - - Végtelen szálból készült textilfonal poliészterből, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2664 206013 40 0 055 - - - Végtelen szálból készült fonal polipropilénből, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2665 206013 50 0 055 - - - Végtelen szálból készült elasztomerfonal, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben t PR
2666 206013 90 0 055 - - - Egyéb szintetikus szál, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2667 206014 00 0 055 - - Szintetikus végtelen szálak, szalagok és hasonlók t CP
2668 206014 20 0 055 - - - Végtelen, legalább 67 decitex finomságú szálból készült monofil polipropilénből, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm (elasztomer kivételével) t PR
2669 206014 40 0 055 - - - Szintetikus végtelen, legalább 67 decitex finomságú szálból készült monofil amelynek átmérője legfeljebb 1 mm (polipropilén monofil kivételével); szintetikus textilanyagokból készült, legfeljebb 5 mm látható szélességű szalag és hasonló (pl. szintetikus műszalma) t PR
2670 206020 00 0 055 - Műszálak t CP
2671 206021 00 0 055 - - Kártolatlan, fésületlen vágott műszál és szálköteg t CP
2672 206021 40 0 055 - - - Mesterséges végtelen szálból készült fonókábel, acetátból t PR
2673 206021 50 0 055 - - - Mesterséges végtelen szálból készült (nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített) fonókábel és vágott szál (kivéve az acetátból készültet) t PR
2674 206022 00 0 055 - - Nagy szakítószilárdságú viszkózaselyem végtelen szál, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével) t PR, CP
2675 206023 00 0 055 - - Egyéb terjedelmesített műfonal, egyágú t CP
2676 206023 20 0 055 - - - Végtelen, viszkóz műselyemből készült fonal, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült, egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna és nagy szakítószilárdságú fonal kivételével) t PR
2677 206023 40 0 055 - - - Végtelen szálból készült fonal cellulóz-acetátból, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült, egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna és nagy szakítószilárdságú fonal kivételével) t PR
2678 206023 90 0 055 - - - Más mesterséges végtelen szálból készült fonal, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével) t PR
2679 206024 00 0 055 - - Mesterséges végtelen, legalább 67 decitex finomsági számú monofil, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm; mesterséges textilanyagokból készült, legfeljebb 5 mm látható szélességű szalag és hasonló t PR, CP
2680 206090 00 0 706 - Vegyi szál gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2681 206099 00 0 706 - - Vegyi szál gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2682 CF GYÓGYSZERGYÁRTÁS
2683 21 GYÓGYSZERGYÁRTÁS
2684 21.1 GYÓGYSZERALAPANYAG-GYÁRTÁS
2685 21.10 GYÓGYSZERALAPANYAG-GYÁRTÁS TE
2686 211010 00 0 050 - Szalicilsav, o-szalicilsav, sóik és észtereik kg CP
2687 211010 30 0 050 - - Szalicilsav és sói kg PR
2688 211010 50 0 050 - - O-acetil-szalicilsav, sói és észterei kg PR
2689 211010 70 0 050 - - Szalicilsav észterei és sói (az O-acetil-szalicilsav kivételével) kg PR
2690 211020 00 0 050 - Lizin, glutaminsav és sói, kvaterner ammónium-sók és hidroxidok, foszforamino-lipidek, amidok, származékaik és sóik kg CP
2691 211020 10 0 050 - - Lizin és észterei, és ezek sói kg PR
2692 211020 20 0 050 - - Glutaminsav és sói kg PR
2693 211020 40 0 050 - - Negyedrendű ammóniumsók és hidroxidok; lecitinek és más foszforamino-lipidek, vegyileg nem meghatározottak is kg PR
2694 211020 60 0 050 - - Aciklikus amidok és származékaik, valamint ezek sói (aciklikus karbamátok is) kg PR
2695 211020 70 0 050 - - Ciklikus amidok és származékaik, valamint ezek sói (ciklikus karbamátok is) (az ureinek és származékaik, valamint ezek sói kivételével) kg PR
2696 211030 00 0 050 - M.n.s. laktonok, kizárólag nitrogén-heteroatomokat tartalmazó heterociklikus vegyületek, nem fuzionált pirazol-, pirimidin-, piperazin- vagy triazin-gyűrűvel, illetve további fúzió nélküli tiazin- vagy fenotiazin gyűrűvel, hidantoin és származékaik; szulfonamidok kg CP
2697 211031 00 0 050 - - M.n.s. laktonok, kizárólag nitrogén-heteroatomokat tartalmazó heterociklikus vegyületek, nem fuzionált pirazol-, pirimidin-, piperazin- vagy triazin-gyűrűvel, illetve további fúzió nélküli tiazin- vagy fenotiazin-gyűrűvel, hidantoin és származékaik kg CP
2698 211031 17 0 050 - - - Fenolftalein; 1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metoxikarbonil-1-naftil)-3-oxo-1H,3H-benzo[de]izokrom-1-il]-6-
oktadeciloxi-2-nafténsav; 3'-kloro-6'-ciklohexilamino-spiro[izobenzofurán-1(3H),9'-xantén]-3-on; 6'- (N-etil-p-
toluidino)-2'-metilspiro[izobenzofurán-1(3H),9'-xantén]-3-on; metil-6-dokosziloxi-1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metil-1-
fenantril)-3-oxo-1H,3H-nafto[1,8-cd]piran-1-il]-naftalin-2-karboxilát, gamma-butirolakton
kg PR
2699 211031 19 0 050 - - - Laktonok (kivéve fenolftalein; 1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metoxikarbonil-1-naftil)-3-oxo-1H,3H-
benzo[de]izokromen-1-il]-6-oktadeciloxi-2-nafténsav; 3'-kloro-6'-ciklohexilamin-spiro[izobenzofurán-1(3H),9'-xantén]-
3-on; 6'-(N-etil-p-toluidin)-2'-metilspiro[izobenzofurán-1(3H),9'-xantén]-3-on; metil-6- dokosziloxi-1-hidroxi-4-[1-(4-
hidroxi-3-metil-1-fenantril)-3-oxo-1H,3H-nafto[1,8-cd]piran-1-il]-naftalin-2- karboxilát, gamma-butirolakton és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)
kg PR
2700 211031 30 0 050 - - - Szerkezetükben nem fuzionált (kondenzált) pirazolgyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek kg PR
2701 211031 40 0 050 - - - Hidantoin és származékai kg PR
2702 211031 50 0 050 - - - Szerkezetükben pirimidin- vagy piperazingyűrüt tartalmazó vegyületek kg HU
2703 211031 55 0 050 - - - - Malonil-karbamid (barbitursav) és származékai, valamint ezek sói kg PR
2704 211031 59 0 050 - - - - Szerkezetükben pirimidingyűrűt (hidrogénezve is) vagy piperazingyűrűt tartalmazó vegyületek (a malonilkarbamid [barbitursav] és származékai kivételével) kg PR
2705 211031 70 0 050 - - - Szerkezetükben nem fuzionált triazingyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek (a melamin kivételével) kg PR
2706 211031 80 0 050 - - - Fenotiazingyűrű-rendszert (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva (kondenzálva) kg PR
2707 211032 00 0 050 - - Szulfonamidok kg PR, CP
2708 211040 00 0 050 - Tiszta cukrok (a glukóz stb. kivételével), cukoréterek, sói stb. kg PR, CP
2709 211050 00 0 050 - Provitaminok, vitaminok és hormonok; glikozidok, növényi alkaloidok és származékaik; antibiotikumok kg CP
2710 211051 00 0 050 - - Természetes vagy szintetikus úton előállított provitaminok és vitaminok (természetes koncentrátum is), ezek származékai, amelyeket elsődlegesen mint vitamint használnak, valamint ezek egymás közti keverékei, oldószerekben is kg PR, CP
2711 211052 00 0 050 - - Természetes vagy szintetikus úton előállított hormonok, prosztaglandinok, tromboxánok és leukotriének; ezek főképp hormonként használt származékai és szerkezeti analógjai, beleértve a láncukban módosított polipeptideket is kg PR, CP
2712 211053 00 0 050 - - Természetes vagy szintetikus úton előállított glikozidok és növényi alkaloidok és ezek sói, éterei, észterei és más származékai kg PR, CP
2713 211054 00 0 050 - - Antibiotikumok kg PR, CP
2714 211060 00 0 050 - Mirigyek és egyéb szervek, kivonataik, m.n.s. egyéb humán vagy állati hatóanyagok kg CP
2715 211060 20 0 050 - - Mirigy vagy más szerv, vagy azok váladékának kivonata (organoterápiás használatra) kg PR
2716 211060 40 0 050 - - M.n.s. mirigy vagy más szerv terápiás vagy megelőzési célra (kivéve a vért és mirigy vagy más szerv kivonatát) kg PR
2717 211060 55 0 050 - - Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; mikroorganizmus-tenyészetek; toxinok (az élesztők kivételével) kg PR
2718 211090 00 0 706 - Gyógyszeralapanyag-gyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2719 211099 00 0 706 - - Gyógyszeralapanyag-gyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2720 21.2 GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY GYÁRTÁSA
2721 21.20 GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY GYÁRTÁSA TE
2722 212010 00 0 706 - Gyógyszerek 1000 Ft CP
2723 212011 00 0 706 - - Penicillint és egyéb antibiotikumot tartalmazó gyógyszerek 1000 Ft CP
2724 212011 30 0 706 - - - Penicillánsav-szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek vagy sztreptomicinek és származékaik terápiás vagy megelőzési célra, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2725 212011 50 0 706 - - - Más antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2726 212011 60 0 706 - - - Penicillint, sztreptomicint vagy ezek származékait tartalmazó gyógyszerek, adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2727 212011 80 0 706 - - - Más antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2728 212012 00 0 706 - - Hormontartalmú, de antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszerek 1000 Ft CP
2729 212012 30 0 706 - - - Inzulint tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, nem kimért adagokban vagy nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2730 212012 50 0 706 - - - Hormonokat tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, nem kimért adagokban vagy nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben (az inzulin kivételével) 1000 Ft PR
2731 212012 60 0 706 - - - Inzulint tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2732 212012 70 0 706 - - - Kortikoszteroid hormonokat, ezek származékait vagy strukturális analógjait tartalmazó gyógyszerek, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2733 212013 00 0 706 - - Alkaloid vagy alkaloidszármazék-tartalmú, de hormont és antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszerek 1000 Ft CP
2734 212013 10 0 706 - - - Alkaloidokat vagy ezek származékait tartalmazó gyógyszerek, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2735 212013 20 0 706 - - - A 3003 vtsz. alá tartozó más gyógyszerek terápiás vagy megelőzési célra, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2736 212013 40 0 706 - - - Alkaloidokat vagy származékait tartalmazó gyógyszerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2737 212013 60 0 706 - - - Vitaminokat, provitaminokat, ezek származékait vagy egymás közti keverékeit tartalmazó gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2738 212013 80 0 706 - - - M.n.s. más gyógyszerek, amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2739 212020 00 0 706 - Egyéb gyógyszerkészítmények 1000 Ft CP
2740 212021 00 0 706 - - Antiszérumok és vakcinák 1000 Ft CP
2741 212021 25 0 706 - - - Ellenszérumok, más immunológiai termékek, amelyek közvetlenül részt vesznek az immunológiai folyamatok szabályozásában, valamint egyéb vérfrakciók 1000 Ft PR
2742 212021 45 0 706 - - - Vakcinák embergyógyászati célra 1000 Ft PR
2743 212021 60 0 706 - - - Vakcinák állatgyógyászati célra 1000 Ft PR
2744 212022 00 0 706 - - Fogamzásgátló készítmények, amelyek hormonon vagy spermiciden alapulnak 1000 Ft PR, CP
2745 212023 00 0 706 - - Diagnosztikai reagens és egyéb gyógyszerkészítmény 1000 Ft CP
2746 212023 20 0 706 - - - Vércsoport-meghatározó reagensek 1000 Ft PR
2747 212023 40 0 706 - - - Kontrasztanyag-készítmények röntgenvizsgálathoz; in vivo diagnosztikai reagensek 1000 Ft PR
2748 212024 00 0 706 - - Ragtapaszok, sebvarró fonalak és hasonló anyagok, elsősegélydobozok 1000 Ft CP
2749 212024 20 0 706 - - - Ragtapaszok vagy hasonló cikkek, impregnálva vagy gyógyszerrel bevonva, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben is 1000 Ft PR
2750 212024 30 0 706 - - - Steril sebészeti catgut 1000 Ft PR
2751 212024 40 0 706 - - - M.n.s. vatta, géz stb. gyógyszerrel, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1000 Ft PR
2752 212024 60 0 706 - - - Elsősegélydobozok és -készletek 1000 Ft PR
2753 212090 00 0 706 - Gyógyszerkészítmény gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2754 212099 00 0 706 - - Gyógyszerkészítmény gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2755 CG GUMI-, MŰANYAG ÉS NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA
2756 22 GUMI-, MŰANYAG TERMÉK GYÁRTÁSA
2757 22.1 GUMITERMÉK GYÁRTÁSA
2758 22.11 GUMIABRONCS, GUMITÖMLŐ GYÁRTÁSA TE
2759 221110 00 0 194 - Új gumiabroncs és gumitömlő db CP
2760 221111 00 0 194 - - Új gumiabroncs személygépkocsihoz (beleértve a versenyautót) db PR, CP
2761 221112 00 0 194 - - Új gumiabroncsok motorkerékpárokhoz és kerékpárokhoz db PR, CP
2762 221113 00 0 194 - - Új gumiabroncs buszok, tehergépkocsik és repülőgépek részére db CP
2763 221113 50 0 194 - - - Új gumiabroncs áruszállító járműhöz db HU
2764 221113 55 0 194 - - - - Új gumi légabroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz legfeljebb 121 terhelési indexszel db PR
2765 221113 57 0 194 - - - - Új gumi légabroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz 121 feletti terhelési indexszel db PR
2766 221113 70 0 194 - - - Új gumi légabroncs repülőgéphez db PR
2767 221114 00 0 194 - - Új gumiabroncsok mezőgazdasági és egyéb célokra db PR, CP
2768 221115 00 0 194 - - Gumiabroncs belső tömlői, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, abroncs cserélhető futófelületei, tömlővédőszalagjai db CP
2769 221115 30 0 194 - - - Tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület db PR
2770 221115 50 0 194 - - - Gumiabroncs-tömlővédő szalag db PR
2771 221115 70 0 055 - - - Belső tömlő gumiból t PR
2772 221115 70 0 194 - - - Belső tömlő gumiból db HU
2773 221116 00 0 055 - - Futófelület-javító szalag gumiabroncsok újrafutózásához t PR, CP
2774 221116 00 0 194 - - Futófelület-javító szalag gumiabroncsok újrafutózásához db HU
2775 221120 00 0 194 - Újrafutózott, felújított gumiabroncs db CP
2776 221120 30 0 194 - - Újrafutózott abroncs személygépkocsihoz db PR
2777 221120 50 0 194 - - Újrafutózott abroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz db PR
2778 221120 90 0 194 - - Újrafutózott abroncs (légi járműhöz is, nem személygépkocsihoz, nem autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz) db PR
2779 221190 00 0 706 - Gumiabroncs, gumitömlő gyártásával; gumiabroncs újrafutózásával, felújításával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2780 221199 00 0 706 - - Gumiabroncs, gumitömlő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában; gumiabroncs újrafutózása, felújítása 1000 Ft CP
2781 22.19 EGYÉB GUMITERMÉK GYÁRTÁSA TE
2782 221910 00 0 055 - Regenerált gumi alapanyag formában, vagy lap, lemez és szalag alakban t PR, CP
2783 221920 00 0 055 - Vulkanizálatlan gumi és a belőle készült gyártmányok, vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból) készült fonal, zsineg, lemez, fólia, szalag, rúd és alakos test t CP
2784 221920 10 0 055 - - Összetett (kevert) és egyéb összetett gumi, gumioldat, diszperzió, nem vulkanizált alapanyag formájában, lemez, lap, szalag t HU
2785 221920 13 0 055 - - - Gumikeverék korommal vagy szilícium-oxiddal, vulkanizálatlan t PR
2786 221920 19 0 055 - - - Más vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban t PR
2787 221920 30 0 055 - - Vulkanizálatlan gumiból készült formák és termékek (rudak, csövek és profilok, korongok és gyűrűk is) (kivéve a gumiabroncsok újrafutózásához használt futófelület-javító szalagot) t PR
2788 221920 50 0 055 - - Vulkanizált gumifonal és zsineg t PR
2789 221920 70 0 055 - - Lap, lemez és szalag vulkanizált gumiból t PR
2790 221920 80 0 055 - - Rúd, alakos termék és lap, lemez, szalag, szőnyeg vulkanizált gumiból t HU
2791 221920 83 0 055 - - - Extrudált rúd és profil vulkanizált habgumiból t PR
2792 221920 85 0 055 - - - Lap, lemez és szalag padlóbevonatoknak szilárd vulkanizált gumiból t PR
2793 221920 87 0 055 - - - Extrudált szilárd gumirudak és -profilok t PR
2794 221930 00 0 055 - Cső és tömlő vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból) t CP
2795 221930 30 0 055 - - Gumicső betét nélkül t PR
2796 221930 50 0 055 - - Gumitömlő, megerősitett t HU
2797 221930 55 0 055 - - - Fémbetétes gumitömlő t PR
2798 221930 57 0 055 - - - Textilbetétes gumitömlő t PR
2799 221930 59 0 055 - - - Gumitömlő más anyagú betéttel vagy más anyaggal kombinálva (a fém- vagy textilbetétes gumitömlő kivételével) t PR
2800 221930 70 0 055 - - Gumitömlő-szerelvények t PR
2801 221940 00 0 055 - Szállítószalagok és szállító szíjak vulkanizált gumiból t CP
2802 221940 30 0 055 - - Gumimeghajtó- vagy erőátviteli szíj trapéz és/vagy csíkos alakkal (V-alakú meghajtószíj is) t PR
2803 221940 50 0 055 - - Gumi szállítószalag t PR
2804 221940 70 0 055 - - Gumi szinkronszíj t PR
2805 221940 90 0 055 - - Meghajtó vagy erőátviteli szíj (a trapéz és/vagy csíkos, V-alakú meghajtó és erőátviteli szíj, a szállítószalag, a szinkronszíj kivételével) t PR
2806 221950 00 0 055 - Gumírozott textíliák (kivéve: az abroncsszövet) t CP
2807 221950 50 0 055 - - Legfeljebb 20 cm széles ragasztószalag gumizott szövetből t PR
2808 221950 70 0 055 - - Gumizott szövet (a legfeljebb 20 cm széles ragasztószalag kivételével) t PR
2809 221960 00 0 055 - Vulkanizált lágygumiból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra t PR, CP
2810 221970 00 0 706 - M.n.s. vulkanizált gumiból készült cikkek, keménygumi és belőle készült termékek 1000 Ft CP
2811 221971 00 0 706 - - Egészségügyi és gyógyszeripari termékek (beleértve a cumit is) vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból) 1000 Ft CP
2812 221971 20 0 712 - - - Óvszer 1000 db PR
2813 221971 30 0 055 - - - Higiéniai vagy gyógyszerészeti áru gumiból (az óvszer kivételével) t PR
2814 221972 00 0 055 - - Padlóburkoló és szőnyeg vulkanizált, nem habgumiból t PR, CP
2815 221973 00 0 706 - - M.n.s. egyéb termékek vulkanizált gumiból, keménygumi bármely formában és belőle készült termékek; padlóburkoló és szőnyeg vulkanizált habgumiból 1000 Ft CP
2816 221973 10 0 055 - - - M.n.s. áru habgumiból t PR
2817 221973 20 0 055 - - - Törlőgumi (radír) és tömítés vulkanizált gumiból t HU
2818 221973 21 0 055 - - - - Törlőgumi, vulkanizált gumiból t PR
2819 221973 23 0 055 - - - - Tömítés, vulkanizált gumiból t PR
2820 221973 30 0 055 - - - Csónak- vagy dokkütköző, felfújható is, vulkanizált gumiból; más felfújható áru, vulkanizált gumiból t PR
2821 221973 40 0 055 - - - Cső csatlakozó eleme, kiegyenlítője vulkanizált gumiból, valamint fém-gumi kötésű termék vontatóhoz, gépjárműhöz t HU
2822 221973 45 0 055 - - - - Fém-gumi kötésű áruk vontatóhoz és gépjárműhöz t PR
2823 221973 47 0 055 - - - - Öntött gumiból készült áruk vontatóhoz és gépjárműhöz t PR
2824 221973 49 0 055 - - - - Fém-gumi kötésű áruk vontatóktól és gépjárműktől eltérő felhasználásra t PR
2825 221973 50 0 712 - - - Talp és sarok gumiból 1000 db PR
2826 221973 65 0 055 - - - Áruk vulkanizált szilárd gumiból, nem vontatókhoz és gépjárművekhez t PR
2827 221973 79 0 055 - - - M.n. s. áruk kemény gumiból, keménygumi bármely formában, ideértve a hulladékot és használatat is t PR
2828 221990 00 0 706 - Egyéb gumitermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2829 221999 00 0 706 - - Egyéb gumitermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2830 22.2 MŰANYAG TERMÉK GYÁRTÁSA
2831 22.21 MŰANYAG LAP, LEMEZ, FÓLIA, CSŐ, PROFIL GYÁRTÁSA TE
2832 222110 00 0 055 - Műanyag szál, átmérője nagyobb 1 mm, rúd, pálca és alakos test műanyagból t CP
2833 222110 50 0 055 - - Műanyag szál 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd, profil etilénpolimerekből (felületi megmunkálással is, de tovább nem megmunkálva) t PR
2834 222110 70 0 055 - - Műanyag szál 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd, profil vinil-klorid-polimerekből (felületi megmunkálással is, de tovább nem megmunkálva) t PR
2835 222110 90 0 055 - - Műanyag szál, 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd és profil (az etilénpolimerekből, vinil-klorid-polimerekből készültek kivételével) t PR
2836 222120 00 0 055 - Műanyag csövek, tömlők és szerelvények t CP
2837 222121 00 0 055 - - Műbél keményített fehérjéből vagy cellulózból, műanyagból készült rideg csövek és tömlők t CP
2838 222121 30 0 055 - - - Mesterséges bél (töltelékáruhoz) keményített fehérjéből vagy cellulózalapú műanyagból t PR
2839 222121 50 0 055 - - - Rugalmatlan cső és tömlő etilén, propilén és vinilklorid polimerből t HU
2840 222121 53 0 055 - - - - Rugalmatlan cső és tömlő etilénpolimerekből t PR
2841 222121 55 0 055 - - - - Rugalmatlan cső és tömlő propilénpolimerekből t PR
2842 222121 57 0 055 - - - - Rugalmatlan cső és tömlő vinil-klorid-polimerekből t PR
2843 222121 70 0 055 - - - Rugalmatlan cső és tömlő műanyagból (az etilénpolimerekből, propilénpolimerekből, vinil-klorid-polimerekből készültek kivételével) t PR
2844 222129 00 0 055 - - Egyéb műanyag csövek, tömlők és szerelvények t CP
2845 222129 20 0 055 - - - Flexibilis műanyag cső és tömlő, legalább 27,6 MPa belső nyomással t PR
2846 222129 30 0 055 - - - Műanyag cső és tömlő, szerelvénnyel kivéve a rugalmatlan, a legalább 27,6 MPa megengedett belső nyomású) t HU
2847 222129 35 0 055 - - - - Flexibilis műanyag cső és tömlő,nem megerősítve vagy más módon más anyaggal kombinálva, szerelvény nélkül t PR
2848 222129 37 0 055 - - - - Flexibilis műanyag cső és tömlő, nem megerősítve vagy más módon más anyaggal kombinálva, szerelvényekkel, tömítéssel vagy csőtoldattal t PR
2849 222129 50 0 055 - - - Műanyag cső és tömlő (kivéve a legalább 27,6 MPa belső nyomással rendelkező mesterséges belet [töltelékhez], rugalmatlan, flexibilis csövet és tömlőt) t PR
2850 222129 70 0 055 - - - Műanyag szerelvények, például csőkapcsolók, könyökdarabok, karimák csövekhez és tömlőkhöz t PR
2851 222130 00 0 055 - Műanyagból készült lap, lemez, film, fólia és szalag más anyagokkal erősítés vagy hasonló összeállítás nélkül t CP
2852 222130 10 0 055 - - Más lap, lemez, film, fólia és szalag etilénpolimerekből, nem erősített, legfeljebb 0,125 mm vastagságú t PR
2853 222130 17 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia és szalag etilénpolimerekből, nem erősített, 0,125 mm-t meghaladó vastagságú t PR
2854 222130 20 0 055 - - Egyéb lemez, szalag propilén és más polimerből t HU
2855 222130 21 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia és szalag biaxiálisan orientált propilénpolimerekből, legfeljebb 0,10 mm vastagságú t PR
2856 222130 23 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia és szalag propilénpolimerekből, legfeljebb 0,10 mm vastagságú t PR
2857 222130 26 0 055 - - - M.n.s. más lap, lemez, film, fólia és szalag nem porózus propilénpolimerekből, több mint 0,10 mm vastagsággal t PR
2858 222130 30 0 055 - - Más lap, lemez, film, fólia és szalag sztirolpolimerekből, nem erősített stb. t PR
2859 222130 35 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, legalább 6 tömegszázalék lágyítótartalommal, legfeljebb 1 mm vastagsággal t PR
2860 222130 36 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, legalább 6 tömegszázalék lágyítótartalommal, több mint 1 mm vastagsággal t PR
2861 222130 37 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, 6 tömegszázaléknál kisebb lágyítótartalommal, legfeljebb 1 mm vastagsággal t PR
2862 222130 38 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, 6 tömegszázaléknál kisebb lágyítótartalommal, több mint 1 mm vastagsággal t PR
2863 222130 50 0 055 - - Egyéb máshova nem sorolt lemez stb. egyéb akrilát polimerből, polimetilmetakrilátból nem erősített stb. t HU
2864 222130 53 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík polimetil-metakrilátból, nem erősített stb. t PR
2865 222130 59 0 055 - - - M.n.s. lap, lemez, film, fólia, szalag és csík más akrilpolimerekből, nem erősített stb. t PR
2866 222130 60 0 055 - - Egyéb lemez, lap, film, fólia és szalag polikarbonátból, polietiléntereftalátból, poliészterekből t HU
2867 222130 61 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikarbonátokból, amely nem porózus, kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót - nem öntapadó, nem erősített, nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált t PR
2868 222130 63 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík telítetlen poliészterekből, nem erősített stb. t PR
2869 222130 65 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polietilén-tetraftalátból, nem erősített, legfeljebb 0,35 mm vastagságú t PR
2870 222130 67 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polietilén-tetraftalátból, nem erősített, 0,35 mm-t meghaladó vastagságú t PR
2871 222130 69 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, poliészterekből, amely nem porózus, kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót - nem öntapadó polikarbonátokból, polietilén-tetraftalátból, telítetlen poliészterekből t PR
2872 222130 70 0 055 - - Lap, lemez, fólia, szalag és csík, amely nem porózus cellulózból készült, nem erősített, nem laminált nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált (öntapadó termékek, valamint a 3918 vtsz. alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók kivételével) t PR
2873 222130 80 0 055 - - Lemez lap, film, fólia és szalag poliamidból, kondenzációs vagy addiciós polimerizációs műanyagból t HU
2874 222130 82 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, poliamidokból, amely nem porózus (kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót, nem öntapadó, nem erősített, nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált) t PR
2875 222130 86 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia és szalag nem porózus poli(vinil-butirál)-ból, aminogyantákból, fenolgyantákból vagy polimerizációs termékekből, nem erősített, nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált (öntapadó termékek, valamint a 3918 vtsz. alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók kivételével) t PR
2876 222130 90 0 055 - - M.n.s. lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, nem porózus műanyagokból, nem erősített, nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált (öntapadó termékek, a 3918 vtsz. alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók, valamint a 3006 10 30 KN-kód alá tartozó steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók kivételével) t PR
2877 222140 00 0 055 - Műanyagból készült egyéb lap, lemez, film, fólia és szalag t CP
2878 222141 00 0 055 - - Porózus műanyagból készült egyéb lap, lemez, film, fólia és szalag t CP
2879 222141 20 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík porózus sztirolpolimerekből t PR
2880 222141 30 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík porózus vinil-klorid-polimerekből t PR
2881 222141 50 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík porózus poliuretánból t PR
2882 222141 70 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík proózus regenerált cellulózból t PR
2883 222141 80 0 055 - - - Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík porózus műanyagból (kivéve a sztirolpolimerekből, vinil- klorid-
polimerekből, poliuretánból, regenerált cellulózból készülteket)
t PR
2884 222142 00 0 055 - - Nem porózus műanyagból készült egyéb lap, lemez, film, fólia és szalag t CP
2885 222142 30 0 055 - - - Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikondenzációs/átrendezéses polimerizációs termékekből, poliészterekből, erősített, laminált, alátámasztott vagy más anyagokkal kombinált) t PR
2886 222142 50 0 055 - - - Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík fenolgyantából t PR
2887 222142 70 0 055 - - - Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík polimerizációs műanyagból t HU
2888 222142 75 0 055 - - - - Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikondenzációs/átrendezéses polimerizációs termékekből, aminogyantákból (nagy nyomású lap, egy vagy mindkét oldalán díszített felülettel) t PR
2889 222142 79 0 055 - - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polimerizációs termékekből t PR
2890 222142 80 0 055 - - - Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík nem porózus, nem polimerizációval készült műanyagból t PR
2891 222190 00 0 706 - Műanyagból készült lap, lemez, film, fólia és szalag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2892 222199 00 0 706 - - Műanyagból készült lap, lemez, cső, profil gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2893 22.22 MŰANYAG CSOMAGOLÓESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
2894 222210 00 0 055 - Műanyag csomagolóeszközök t CP
2895 222211 00 0 055 - - Zsák és zacskó polietilénből (beleértve a kúp alakút is) t PR, CP
2896 222212 00 0 055 - - Műanyag zsák és zacskó (beleértve a kúp alakút is) (nem polietilénből) t PR, CP
2897 222213 00 0 055 - - Műanyag doboz, láda, rekesz és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra t PR, CP
2898 222214 00 0 055 - - Ballonok, palackok és hasonló termékek műanyagból t CP
2899 222214 00 0 712 - - Ballonok, palackok és hasonló termékek műanyagból 1000 db CP
2900 222214 50 0 055 - - - Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, legfeljebb két liter űrtartalommal t HU
2901 222214 50 0 712 - - - Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, legfeljebb két liter űrtartalommal 1000 db PR
2902 222214 70 0 055 - - - Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, két litert meghaladó űrtartalommal t HU
2903 222214 70 0 712 - - - Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, két litert meghaladó űrtartalommal 1000 db PR
2904 222219 00 0 055 - - Egyéb műanyag csomagolóeszközök t CP
2905 222219 10 0 055 - - - Cséve, orsó, kopsz és hasonló termékek, műanyagból t PR
2906 222219 25 0 055 - - - Műanyag dugó, fedő, kupak, kapszula és hasonló lezáró t PR
2907 222219 50 0 055 - - - Áruk szállítására vagy csomagolására használt műanyag termékek (doboz, láda, rekesz és hasonló termékek; zsák és zacskó, beleértve a kúp alakút is; ballon, palack és hasonló áruk cséve, orsó, kopsz és hasonló termékek; dugó, fedő, kupak és hasonlók kivételével) t PR
2908 222290 00 0 706 - Műanyag csomagolóeszközök gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2909 222299 00 0 706 - - Műanyag csomagolóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2910 22.23 MŰANYAG ÉPÍTŐANYAG GYÁRTÁSA TE
2911 222310 00 0 706 - Építőanyagok műanyagból; linóleum és kemény, nem műanyag felületű padlóburkolat 1000 Ft CP
2912 222311 00 0 701 - - Padló-, fal-, mennyezetburkolat műanyagból, tekercsben vagy lapban 1000 m2 CP
2913 222311 50 0 701 - - - Padló stb. burkoló polivinilkloriddal impregnált, vagy bevont alátéttel, lapban vagy tekercsben, valamint egyéb padló, fal, mennyezet burkoló vinilklorid polimerből 1000 m2 HU
2914 222311 55 0 055 - - - - Padlóburkoló, tekercsben vagy lapban, fal- vagy mennyezetburkoló, polivinil-kloriddal impregnált bevont vagy beborított alátéttel t HU
2915 222311 55 0 701 - - - - Padlóburkoló, tekercsben vagy lapban, fal- vagy mennyezetburkoló, polivinil-kloriddal impregnált bevont vagy beborított alátéttel 1000 m2 PR
2916 222311 59 0 701 - - - - Más padló-, fal-, mennyezet-burkoló vinil-klorid-polimerekből 1000 m2 PR
2917 222311 90 0 701 - - - Padlóburkoló, tekercsben vagy lapban, fal- vagy mennyezetburkoló, műanyagból (nem vinil-klorid-polimerekből) 1000 m2 PR
2918 222312 00 0 712 - - Fürdőkád, mosdókagyló, WC-csésze és -tető, folyadékciszterna és hasonló szaniteráru műanyagból 1000 db CP
2919 222312 50 0 712 - - - Műanyag fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató és mosdókagyló 1000 db PR
2920 222312 70 0 712 - - - Műanyag WC-ülőke és -tető 1000 db PR
2921 222312 90 0 712 - - - Műanyag bidé, WC-csésze, -öblítőtartály és hasonló higiéniai és tisztálkodási áru (a fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató és mosdókagyló, WC-ülőke és -tető kivételével) 1000 db PR
2922 222313 00 0 055 - - Műanyag tartály, ciszterna, kád, ideiglenes tartó és hasonló tartóedény, 300 litert meghaladó űrtartalommal t PR, CP
2923 222314 00 0 706 - - Ajtó, ablak és -keret, ajtóküszöb, redőny, napellenző és hasonló cikkek, részegységek műanyagból 1000 Ft CP
2924 222314 50 0 194 - - - Műanyag ajtó, ablak és azok kerete, ajtóküszöb db PR
2925 222314 70 0 055 - - - Műanyag ajtó- és ablaktábla, redőny és hasonló áruk és ezek részei t PR
2926 222315 00 0 701 - - Linóleum, padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll (kivéve a linóleum-összetevőket tartalmazó lapot és lemezt) 1000 m2 PR, CP
2927 222319 00 0 055 - - M.n.s. építőanyagok műanyagból t CP
2928 222319 50 0 055 - - - Épületrészek állandó szerelvényei műanyagból t PR
2929 222319 90 0 055 - - - M.n.s. építőanyagok parketta, falak, válaszfalak, mennyezet, tető stb. gyártásához, csatorna és kiegészítő elemek, lépcsőkorlát, kerítés és hasonló termékek, rögzített polcok boltok, gyárak, áruraktárak, raktárak részére stb., építészeti díszek, pl. legömbölyítés, boltozat, szegélyek műanyagból t PR
2930 222320 00 0 055 - Előre gyártott épület, műanyagból t PR, CP
2931 222390 00 0 706 - Műanyag építőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2932 222399 00 0 706 - - Műanyag építőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2933 22.29 EGYÉB MŰANYAG TERMÉK GYÁRTÁSA TE
2934 222910 00 0 055 - Műanyagból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, az esőkabátot, a kötényt, az övet és a csecsemőpartedlit is) (a fejfedő kivételével) t PR, CP
2935 222920 00 0 706 - M.n.s. egyéb műanyag termékek 1000 Ft CP
2936 222921 00 0 055 - - Öntapadó szalag, lap, csík, lemez, film, fólia tekercsben és egyéb lapos formában műanyagból, szélessége legfeljebb 20 cm t CP
2937 222921 30 0 055 - - - Öntapadó műanyag csík vulkanizálatlan, természetes vagy szintetikus kaucsukbevonattal, tekercsben, legfeljebb 20 cm szélességű t PR
2938 222921 40 0 055 - - - Öntapadó lemez, lap, film, fólia, szalag, csík és más lapos formák műanyagból, tekercsben, amelyek szélessége legfeljebb 20 cm (a nem vulkanizált természetes vagy szintetikus kaucsukkal bevont műanyag csíkok kivételével) t PR
2939 222922 00 0 055 - - Egyéb öntapadó szalag, lap, csík, lemez, film, fólia tekercsben és egyéb lapos formában műanyagból t CP
2940 222922 40 0 055 - - - Öntapadó lemez, lap, film, fólia, szalag, csík és más lapos formák műanyagból, tekercsben is, amelyek szélessége meghaladja a 20 cm-t (a 3918 vtsz. alá sorolt padló-, fal- és mennyezetburkolók kivételével) t PR
2941 222923 00 0 055 - - Asztali és konyhafelszerelések, egyéb háztartási és egészségügyi cikkek műanyagból t CP
2942 222923 20 0 055 - - - Asztali és konyhai cikkek műanyagból t PR
2943 222923 40 0 055 - - - Háztartási és egészségügyi cikkek műanyagból (asztali és konyhafelszerelések, fürdőkád, zuhanyozótálca, mosdókagyló, bidé, WC-csésze, -ülőke és -tető, öblítőtartály és hasonló szaniteráru kivételével) t PR
2944 222924 00 0 055 - - Lámpa, világítófelszerelés és megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák műanyag alkatrészei t PR, CP
2945 222925 00 0 055 - - Műanyag hivatali vagy iskolai felszerelés (beleértve a papírnehezéket, papírvágó kést, írótömböt, tollszár-tartót és könyvjelzőt is) t PR, CP
2946 222926 00 0 055 - - Bútor, karosszéria és hasonlók szerelvényei, szobrocska, egyéb dísztárgy műanyagból t CP
2947 222926 10 0 055 - - - Bútor-, karosszéria- és hasonló szerelékek műanyagból t PR
2948 222926 20 0 055 - - - Szobor és más belső díszítésre szolgáló tárgy műanyagból (beleértve a fénykép-, kép- és hasonló keretet is) t PR
2949 222926 30 0 055 - - - Szennyfogó kosár és hasonló termékek vízszűréshez csővezetékekben, műanyagból t PR
2950 222929 00 0 706 - - Egyéb műanyag cikkek 1000 Ft CP
2951 222929 10 0 055 - - - Fésű, hajcsat és hasonló áru keménygumiból vagy műanyagból (kivéve az elektrotermikus fodrászati készüléket) t PR
2952 222929 15 0 055 - - - - Hajtű, hullámcsat, hajcsipesz, hajcsavaró és hasonló áru, és mindezek részei műanyagból (kivéve az elektrotermikus fodrászati készüléket) t PR
2953 222929 20 0 055 - - - Talp és sarok műanyagból t HU
2954 222929 20 0 194 - - - Talp és sarok műanyagból db PR
2955 222929 50 0 055 - - - Más lemezekből készült termékek t PR
2956 222929 95 0 706 - - - - M.n.s. egyéb műanyag cikkek (az osztómiás célra alkalmas készülékek kivételével) 1000 Ft PR
2957 222980 00 0 706 - Műanyag részegységek gyártásával kapcsolatos szolgáltatás 1000 Ft HU
2958 222990 00 0 706 - Egyéb műanyag termékek gyártásával kapcsolatos szolgáltatások; egyéb műanyag termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2959 222991 00 0 055 - - Egyéb műanyag termék gyártásával kapcsolatos szolgáltatások t CP
2960 222991 10 0 055 - - - Gép és mechanikus készülék műanyag alkatrészei, kivéve a belső égésű szelepes motort, a gázturbinát t PR
2961 222991 20 0 055 - - - Lemezjátszó, kazettalejátszó, magnetofon és más hangfelvevő/lejátszó készülék műanyag alkatrészei, a lejátszófej (pick-up)-betét kivételével, valamint a 8509 és 8516 vámtarifaszám alá tartozó készülék műanyag alkatrészei t HU
2962 222991 25 0 055 - - - - A 8509 és 8516 vtsz. alá tartozó készülék műanyag alkatrészei t PR
2963 222991 27 0 055 - - - - Lemezjátszó, kazettalejátszó, magnetofon és más hangfelvevő/lejátszó készülék műanyag alkatrészei, a lejátszófej (pick-up)-betét kivételével t PR
2964 222991 30 0 055 - - - A 8525-8528 vtsz. alá tartozó berendezések műanyag alkatrészei t PR
2965 222991 40 0 055 - - - A 8535-8537 és a 8542 vtsz. alá tartozó berendezések műanyag alkatrészei, részei t PR
2966 222991 50 0 055 - - - Mozdony vagy villamos-motorkocsi és sínhez kötött más jármű, vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés műanyag alkatrésze t PR
2967 222991 60 0 055 - - - Minden szárazföldi jármű műanyag alkatrésze és tartozéka (a mozdony vagy sínhez kötött jármű kivételével) t PR
2968 222991 80 0 055 - - - Légi járművek és űrjárművek műanyag alkatrésze t PR
2969 222991 90 0 055 - - - Műanyag alkatrészek elektromos berendezéshez és felszereléshez; hangfelvevő és -lejátszó készülékhez; televíziós műsorszórás hang- és képfelvevő berendezéséhez, és -lejátszó készülékéhez, valamint Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszer és készülék t HU
2970 222991 93 0 055 - - - - Műanyag alkatrészek elektromos berendezéshez és felszereléshez; hangfelvevő és -lejátszó készülékhez; televíziós műsorszórás hang- és képfelvevő berendezéséhez, és -lejátszó készülékéhez t PR
2971 222991 97 0 055 - - - - Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszer és készülék t PR
2972 222999 00 0 706 - - Egyéb műanyag termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2973 23 NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA
2974 23.1 ÜVEG, ÜVEGTERMÉK GYÁRTÁSA
2975 23.11 SÍKÜVEGGYÁRTÁS TE
2976 231110 00 0 015 - Síküveg m2 CP
2977 231111 00 0 015 - - Öntött, hengerelt, húzott vagy fúvott üveg táblában, egyéb megmunkálás nélkül m2 CP
2978 231111 10 0 015 - - - Öntött üveg és hengerelt üveg drótbetét nélküli üvegtáblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva m2 PR
2979 231111 30 0 015 - - - Öntött üveg és hengerelt üveg drótbetétes üvegtáblában vagy profil alakban, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva m2 HU
2980 231111 30 0 055 - - - Öntött üveg és hengerelt üveg drótbetétes üvegtáblában vagy profil alakban, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva t PR
2981 231111 50 0 015 - - - Húzott üveg és fúvott üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva m2 PR
2982 231112 00 0 015 - - Úsztatott, csiszolt vagy fényezett felületű üvegtábla egyéb megmunkálás nélkül m2 CP
2983 231112 10 0 015 - - - Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában m2 HU
2984 231112 12 0 015 - - - - Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, fényvisszaverődést gátló réteggel m2 PR
2985 231112 14 0 015 - - - - Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, legfeljebb 3,5 mm vastag, elnyelő, visszaverő réteggel m2 PR
2986 231112 17 0 015 - - - - Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, 3,5 mm-nél vastagabb, elnyelő, visszaverő réteggel, de másképp nem megmunkálva m2 PR
2987 231112 30 0 015 - - - Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, anyagában színezett, homályosított, dublírozott vagy csak a felületén csiszolt m2 PR
2988 231112 90 0 015 - - - M.n.s., más úsztatott (float)/felületén csiszolt/fényezett üveg táblában m2 PR
2989 231190 00 0 706 - Síküveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2990 231199 00 0 706 - - Síküveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
2991 23.12 SÍKÜVEG TOVÁBBFELDOLGOZÁSA TE
2992 231210 00 0 015 - Megmunkált és továbbfeldolgozott síküveg m2 CP
2993 231211 00 0 015 - - Üveg táblában, hajlítva, szélezve, metszve, kifúrva, zománcozva vagy máshogy megmunkálva, de keretezés és felszerelés nélkül m2 CP
2994 231211 00 0 055 - - Üveg táblában, hajlítva, szélezve, metszve, kifúrva, zománcozva vagy máshogy megmunkálva, de keretezés és felszerelés nélkül t CP
2995 231211 50 0 015 - - - A 7003, 7004 és 7005 vtsz. alá tartozó optikai üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb. m2 HU
2996 231211 50 0 055 - - - A 7003, 7004 és 7005 vtsz. alá tartozó optikai üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb. t PR
2997 231211 90 0 015 - - - A 7003, 7004 és 7005 vtsz. alá tartozó más üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb. m2 HU
2998 231211 90 0 055 - - - A 7003, 7004 és 7005 vtsz. alá tartozó más üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb. t PR
2999 231212 00 0 015 - - Biztonsági üveg m2 CP
3000 231212 10 0 015 - - - Szilárdított (edzett) biztonsági üveg gépjárműbe, repülőgépbe, űrhajóba, vízi vagy más járműbe beszerelhető méretben és alakban m2 PR
3001 231212 30 0 015 - - - M.n.s., egyéb szilárdított (edzett) biztonsági üveg m2 PR
3002 231212 50 0 015 - - - Rétegelt biztonsági üveg, gépjárműbe, repülőgépbe, űrhajóba, vízi vagy más járműbe beszerelhető méretben és alakban m2 HU
3003 231212 50 0 055 - - - Rétegelt biztonsági üveg, gépjárműbe, repülőgépbe, űrhajóba, vízi vagy más járműbe beszerelhető méretben és alakban t PR
3004 231212 70 0 015 - - - M.n.s., egyéb rétegelt biztonsági üveg m2 PR
3005 231213 00 0 015 - - Üvegtükör, többrétegű szigetelő üveg m2 CP
3006 231213 30 0 015 - - - Többrétegű szigetelőüveg m2 PR
3007 231213 50 0 015 - - - Visszapillantó tükör járműhöz m2 HU
3008 231213 50 0 194 - - - Visszapillantó tükör járműhöz db PR
3009 231213 90 0 015 - - - Más üvegtükör, keretezve is m2 HU
3010 231213 90 0 055 - - - Más üvegtükör, keretezve is t PR
3011 231290 00 0 706 - Továbbfeldolgozott síküveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3012 231299 00 0 706 - - Továbbfeldolgozott síküveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3013 23.13 ÖBLÖSÜVEGGYÁRTÁS TE
3014 231310 00 0 194 - Öblösüveg db CP
3015 231311 00 0 055 - - Palack, konzervipari öblösüveg, fiola és egyéb tárolóeszköz üvegből (kivéve: az ampulla); üvegdugó, -fedő és egyéb záróelem üvegből t CP
3016 231311 00 0 194 - - Palack, konzervipari öblösüveg, fiola és egyéb tárolóeszköz üvegből (kivéve: az ampulla); üvegdugó, -fedő és egyéb záróelem üvegből db CP
3017 231311 10 0 055 - - - Befőző üveg; dugasz, fedő és más lezáró (beleértve a dugaszt és lezárót, amely azon tartály anyagából készült, amelyhez tartozik) t PR
3018 231311 10 0 194 - - - Befőző üveg; dugasz, fedő és más lezáró (beleértve a dugaszt és lezárót, amely azon tartály anyagából készült, amelyhez tartozik) db HU
3019 231311 20 0 055 - - - Üvegcsőből készült tartály (a befőzőüveg kivételével) t HU
3020 231311 20 0 194 - - - Üvegcsőből készült tartály (a befőzőüveg kivételével) db PR
3021 231311 30 0 055 - - - Üvegtartály, amelynek névleges űrtartalma legalább 2,5 liter (a befőzőüveg kivételével) t HU
3022 231311 30 0 194 - - - Üvegtartály, amelynek névleges űrtartalma legalább 2,5 liter (a befőzőüveg kivételével) db PR
3023 231311 40 0 055 - - - Üvegek italok és élelmiszerek részére színtelen üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével) t HU
3024 231311 40 0 194 - - - Üvegek italok és élelmiszerek részére színtelen üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével) db PR
3025 231311 50 0 055 - - - Üvegek italok és élelmiszerek részére színes üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével) t HU
3026 231311 50 0 194 - - - Üvegek italok és élelmiszerek részére színes üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével) db PR
3027 231311 60 0 055 - - - Üvegtartályok italok és élelmiszerek részére, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont palackok, flaskák, a háztartási üvegáru, a hőszigetelő palack és hőszigetelő edény kivételével) t HU
3028 231311 60 0 194 - - - Üvegtartályok italok és élelmiszerek részére, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont palackok, flaskák, a háztartási üvegáru, a hőszigetelő palack és hőszigetelő edény kivételével) db PR
3029 231311 70 0 055 - - - Üvegtartályok gyógyszeripari termékekhez, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter t HU
3030 231311 70 0 194 - - - Üvegtartályok gyógyszeripari termékekhez, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter db PR
3031 231311 80 0 055 - - - Üvegtartályok áruk szállítására vagy csomagolására, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (nem italok és élelmiszerek részére, nem gyógyszeripari termékekhez, az üvegcsőből készült tartályok kivételével) t HU
3032 231311 80 0 194 - - - Üvegtartályok áruk szállítására vagy csomagolására, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (nem italok és élelmiszerek részére, nem gyógyszeripari termékekhez, az üvegcsőből készült tartályok kivételével) db PR
3033 231312 00 0 194 - - Ivópohár (kivéve: üvegkerámia) db CP
3034 231312 20 0 194 - - - Ivópohár (beleértve a talpas ivópoharat), az üvegkerámiából készült kivételével, ólomkristályból, kézi csiszolással db PR
3035 231312 40 0 194 - - - Ivópohár (beleértve a talpas ivópoharat), az üvegkerámiából készült kivételével, ólomkristályból, gépi csiszolással db PR
3036 231312 60 0 194 - - - Ivópohár (a talpas ivópohár és az üvegkerámiából és ólomkristályból készült kivételével), edzett üvegből db PR
3037 231312 90 0 194 - - - Más ivópohár db PR
3038 231313 00 0 194 - - Üvegáru asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, belső díszítési és hasonló célra db CP
3039 231313 10 0 194 - - - Asztali vagy konyhai üvegáru ólomkristályból, kézi csiszolással (az üvegkerámiából, az edzett üvegből készült, az ivópohár kivételével) db PR
3040 231313 30 0 194 - - - Asztali vagy konyhai üvegáru ólomkristályból, gépi csiszolással (az üvegkerámiából, az edzett üvegből készült, az ivópohár kivételével) db PR
3041 231313 50 0 194 - - - Asztali/konyhai üvegáru, lineáris tágulási együtthatója 0 és 300 °C közötti hőmérsékleten nem haladja meg az 5 x 10-6 K értéket, kivéve az üvegkerámiából, ólomkristályból, az edzett üvegből készültet, az ivópoharat db PR
3042 231313 60 0 194 - - - Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegkerámia db PR
3043 231313 90 0 194 - - - Asztali/konyhai üvegáru (kivéve ivópohár), edzett üvegből db PR
3044 231314 00 0 194 - - Üvegbetét hőszigetelő palackhoz vagy más hőszigetelő edényhez (a félkész termék és késztermék is) db PR, CP
3045 231390 00 0 706 - Öblösüveg gyártás befejező szolgáltatásai; az öblösüveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3046 231391 00 0 706 - - Háztartási üvegtermék-gyártás befejező műveletei 1000 Ft CP
3047 231392 00 0 706 - - Üveg csomagolóeszközök gyártásának befejező műveletei 1000 Ft CP
3048 231399 00 0 706 - - Öblösüveg gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3049 23.14 ÜVEGSZÁLGYÁRTÁS TE
3050 231410 00 0 055 - Üvegszálak t CP
3051 231411 00 0 055 - - Pászma, előfonat, fonal, vágott szál üvegrostból t CP
3052 231411 10 0 055 - - - Üvegrost legalább 3 mm és legfeljebb 50 mm hosszúságúra vágva (vágott szál) t PR
3053 231411 30 0 055 - - - Üvegrost szál (az előfonat is) t PR
3054 231411 50 0 055 - - - Pászma, fonal és vágott szál üvegrost szálból (a legalább 3 mm és legfeljebb 50 mm hosszúságúra vágott üvegrost szál kivételével) t PR
3055 231411 70 0 055 - - - Vágott üvegrostból készült áru t PR
3056 231412 00 0 055 - - Szövedék (paplan), fátyol, párnázat, tömő- és bélésanyag, nemez, nem szövött és egyéb termék üvegrostból (kivéve: a szövött kelme) t CP
3057 231412 20 0 050 - - - Szövedék szabálytalanul rétegelt üvegrostból (kivéve üveggyapot) kg PR
3058 231412 40 0 050 - - - Vékony lap, fátyol, szabálytalanul rétegelt üvegrostból (kivéve üveggyapot) kg PR
3059 231412 50 0 055 - - - Kártfátyol, párnázat, lap nem szőtt üvegrostból (gyékény, matrac) t PR
3060 231412 97 0 055 - - - Üvegrost, beleértve az üveggyapotot is, és ebből készült áruk (kivétel vágott műszál, előfonat, fonal, vágott szál, szőtt szövet, beleértve a keskenyárut, a vékony lapot (fátyol), a kártfátylat, a szövedéket, a párnázatot, a lapot és más nem szőtt termékeket, az ásványgyapotot és az abból készült termékeket, az elektromos szigetelőket és részeiket, az optikai szálakat, az optikai szálból álló nyalábot vagy abból készült kábelt, üvegrostból készült keféket és ecseteket, továbbá a babaparókákat) t PR
3061 231490 00 0 706 - Üvegszál gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3062 231499 00 0 706 - - Üvegszál gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3063 23.19 MŰSZAKI, EGYÉB ÜVEGTERMÉK GYÁRTÁSA TE
3064 231910 00 0 055 - Egyéb félkész üvegtermék t CP
3065 231911 00 0 055 - - Megmunkálatlan üvegtömb, -golyó (a mikroméretű kivételével), -rúd, -cső t CP
3066 231911 10 0 055 - - - Üvegtömb (üveg por, szemcse vagy pehely alakú üveg kivételével) t PR
3067 231911 30 0 055 - - - Üveggolyó vagy -rúd, nem megmunkálva (a játéküveggolyó, a formázást követően csiszolt üveggolyó az üvegekhez használt dugó, a legfeljebb 1 mm átmérőjű mikrogömb kivételével) t PR
3068 231911 50 0 055 - - - Üvegcső nem megmunkálva (beleértve azon csöveket is, amelyekhez tömb alakban fluoreszkáló anyagot adtak hozzá) (kivéve azon csöveket, amelyek belsejét fluoreszkáló anyaggal vonták be) t PR
3069 231912 00 0 055 - - Kockakő, tégla, cserép és egyéb termék sajtolt vagy öntött üvegből; ólomkeretes ablaküveg és hasonló termékek; sokcellás és habüveg tömb, lap vagy hasonló formában t PR, CP
3070 231920 00 0 055 - Műszaki és egyéb üveg t CP
3071 231921 00 0 055 - - Nyitott üvegbúra, izzólámpa, katódsugárcső és hasonlók gyártásához t PR, CP
3072 231922 00 0 055 - - Óraüveg- vagy szemüveglencse optikailag nem megmunkálva t PR, CP
3073 231923 00 0 055 - - Laboratóriumi, higiéniai és gyógyszerészeti üvegáruk, üvegampullák t CP
3074 231923 30 0 055 - - - Laboratóriumi, higiéniai vagy gyógyszerészeti üvegáru fokbeosztással ellátva is t PR
3075 231923 50 0 055 - - - Üvegampulla áruk szállítására vagy csomagolására t HU
3076 231923 50 0 194 - - - Üvegampulla áruk szállítására vagy csomagolására db PR
3077 231924 00 0 055 - - Lámpa, világítófelszerelés stb. üveg alkatrészei t PR, CP
3078 231925 00 0 055 - - Üvegből készült elektromos szigetelő (kivéve az elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez való [szigetelőtől eltérő] szigetelőszerelvényt) t PR, CP
3079 231926 00 0 055 - - M.n.s. üvegtermék t CP
3080 231926 40 0 055 - - - Üvegáru jelzőberendezéshez és optikai elem üvegből, optikailag nem megmunkálva; Üvegkocka és más apró üveg, mozaik készítésére vagy hasonló díszítési célra, mozaikkockából készült kész elemek és más dekoratív motívumok kivételével t PR
3081 231926 70 0 055 - - - Apró üvegáru (beleértve az üveggyöngyöt, gyöngyutánzatot, kőutánzatot stb. is) t PR
3082 231926 90 0 055 - - - M.n.s. más üvegáru t PR
3083 231990 00 0 706 - Műszaki, egyéb üvegtermék gyártásának befejező szolgáltatása; műszaki, egyéb üvegtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3084 231991 00 0 706 - - Műszaki, egyéb üvegtermék gyártásának befejező szolgáltatása 1000 Ft CP
3085 231999 00 0 706 - - Műszaki, egyéb üvegtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3086 23.2 TŰZÁLLÓ TERMÉK GYÁRTÁSA
3087 23.20 TŰZÁLLÓ TERMÉK GYÁRTÁSA TE
3088 232010 00 0 055 - Tűzálló kerámiatermékek t CP
3089 232011 00 0 055 - - Kovasavas fosszilis porból vagy földből készült kerámiaáru, beleértve a téglát, tömböt, táblát, panelt, cserepet, üreges téglát, hengerhéjat és csövet, kivéve a kovaföldet és kvarcot tartalmazó szűrőlapot t PR, CP
3090 232012 00 0 055 - - Tűzálló tégla, tömb, cserép és tűzálló kerámiából készült hasonló építőanyagok (kivéve: a szilikáttartalmú fosszilis anyagból készült termékek) t CP
3091 232012 10 0 055 - - - Tűzálló kerámiaszerkezetű termék 50 tömegszázalékot meghaladó MgO, CaO vagy Cr2O3-tartalommal, beleértve a téglát, tömböt és cserepet, kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült termékeket és a csöveket t PR
3092 232012 30 0 055 - - - Tűzálló tégla, tömb, cserép és tűzálló kerámiából készült hasonló építőanyag t HU
3093 232012 33 0 055 - - - - Tűzálló tégla, tömb, cserép és tűzálló kerámiából készült hasonló építőanyagok legalább 93 tömegszázalék szilícium-dioxid-tartalommal, (a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült kivételével) t PR
3094 232012 35 0 055 - - - - Tűzálló tégla, tömb, cserép és hasonló tűzállókerámia-szerkezetű termék 7 tömegszázalékot meghaladó, de kevesebb mint 45 tömegszázalék alumínium-oxid- tartalommal, de legalább 50 tömegszázalék szilícium-dioxiddal kombinálva t PR
3095 232012 37 0 055 - - - - Tűzálló tégla, tömb, cserép és tűzálló kerámiából készült hasonló építőanyag 50 tömegszázalékot meghaladó Al2O3- és/vagy SiO2-tartalommal t PR
3096 232012 90 0 055 - - - M.n.s. tűzálló tégla, tömb, cserép stb. t PR
3097 232013 00 0 055 - - Tűzálló cementek, habarcsok, betonok és hasonló termékek (beleértve a tűzálló műanyagot, döngölőanyagot, robbanóanyag-keveréket) (a szénmassza kivételével) t PR, CP
3098 232014 00 0 055 - - Nem kiégetett tűzálló termékek és egyéb tűzálló kerámiatermékek t CP
3099 232014 10 0 055 - - - Magnezit-, dolomit- vagy kromittartalmú, kőből vagy más ásványi anyagból előállított m.n.s. áruk t PR
3100 232014 30 0 055 - - - M.n.s. tűzálló kerámiatermékek, több mint 25 tömegszázalékban grafit-, vagy más szénfajta-tartalommal t PR
3101 232014 50 0 055 - - - Egyéb tűzálló kerámiatermék (több, mint 50 tömegszázalék alumínium-oxid, vagy szilícium-oxid tartalmú, vagy ezek keverékével) t HU
3102 232014 55 0 055 - - - - M.n.s., több mint 50 tömegszázalékban alumínium-oxidot, vagy szilícium-oxidot, vagy ezek keverékét tartalmazó tűzálló kerámiatermékek: kevesebb mint 45 tömegszázalék alumínium-oxid-tartalommal t PR
3103 232014 59 0 055 - - - - M.n.s., több mint 50 tömegszázalékban alumínium-oxidot, vagy szilícium-oxidot, vagy ezek keverékét tartalmazó tűzálló kerámiatermékek, legalább 45 tömegszázalék alumínium-oxid-tartalommal t PR
3104 232014 90 0 055 - - - M.n.s. tűzálló kerámiatermékek t PR
3105 232090 00 0 706 - Tűzálló üvegtermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3106 232099 00 0 706 - - Tűzálló termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3107 23.3 KERÁMIA, AGYAG ÉPÍTŐANYAG GYÁRTÁSA
3108 23.31 KERÁMIACSEMPE, -LAP GYÁRTÁSA TE
3109 233110 00 0 015 - Kerámiacsempék és -lapok m2 PR, CP
3110 233190 00 0 706 - Kerámiacsempék és -lapok gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3111 233199 00 0 706 - - Kerámiacsempe és -lap gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3112 23.32 ÉGETETT AGYAG ÉPÍTŐANYAG GYÁRTÁSA TE
3113 233210 00 0 706 - Égetett agyagtéglák, cserepek és építőanyagok 1000 Ft CP
3114 233211 00 0 706 - - Nem tűzálló kerámia építési tégla, födémblokk, teherhordó vagy térelválasztó elem és hasonló 1000 Ft CP
3115 233211 10 0 030 - - - Épülettégla nem tűzálló agyagból (kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy földből készültet) m3 PR
3116 233211 10 0 715 - - - Épülettégla nem tűzálló agyagból (kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy földből készültet) k.m.t.1000 db HU
3117 233211 30 0 055 - - - Padozattömb, alátámasztó vagy burkolólap és hasonló, nem tűzálló agyagból (kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy földből készültet) t PR
3118 233212 00 0 055 - - Tetőfedő cserép, kéményfej, kéménytégla, kémény bélésfal, építési célú díszítőelem és egyéb kerámia építőanyag t CP
3119 233212 50 0 055 - - - Tetőcserép nem tűzálló agyagból t HU
3120 233212 50 0 712 - - - Tetőcserép nem tűzálló agyagból 1000 db PR
3121 233212 70 0 055 - - - Építészeti termékek nem tűzálló agyagból (a kéményfej, kéménytoldat, kéménybélés és füstelvezető elemek, építészeti dísz, szellőző rács, agyagléc is, kivéve a csöveket, csatornát és hasonlókat) t PR
3122 233213 00 0 055 - - Kerámiacső, -vezeték, esőcsatorna és csőszerelvény: lefolyócső és csatorna szerelvénnyel t PR, CP
3123 233290 00 0 706 - Égetett agyag építőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3124 233299 00 0 706 - - Égetett agyag építőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3125 23.4 PORCELÁN, KERÁMIATERMÉK GYÁRTÁSA
3126 23.41 HÁZTARTÁSI KERÁMIA GYÁRTÁSA TE
3127 234110 00 0 055 - Háztartási finomkerámia termékek és dísztárgyak t CP
3128 234111 00 0 055 - - Asztali és konyhai edények, egyéb háztartási és piperecikkek porcelánból t CP
3129 234111 30 0 055 - - - Asztali vagy konyhai áru, porcelánból vagy kínai porcelánból (kivéve az elektrotermikus készülékeket, kávé- és fűszerdarálókat fém munkavégző résszel) t PR
3130 234111 50 0 055 - - - M.n.s. háztartási higiéniai és tisztálkodási áru porcelánból vagy kínai porcelánból t PR
3131 234112 00 0 055 - - Asztali és konyhai edények, egyéb háztartási és piperecikkek (kivéve: a porcelántermékek) t CP
3132 234112 10 0 055 - - - Asztali és más háztartási áru kerámiából: közönséges kerámia t PR
3133 234112 30 0 055 - - - Asztali és más háztartási áru kerámiából: kőagyag áru t PR
3134 234112 50 0 055 - - - Asztali és más háztartási áru kerámiából: cserépáru vagy finomkerámia t PR
3135 234112 90 0 055 - - - Asztali és más háztartási áru kerámiából: más t PR
3136 234113 00 0 055 - - Kerámiaszobrok és egyéb kerámia dísztárgyak t CP
3137 234113 30 0 055 - - - Szobrocska és más dísztárgy porcelánból vagy kínai porcelánból t PR
3138 234113 50 0 055 - - - Szobrocska és más dísztárgy kerámiából t PR
3139 234190 00 0 706 - Háztartási finomkerámia termékek és dísztárgyak gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3140 234199 00 0 706 - - Háztartási kerámiatermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3141 23.42 EGÉSZSÉGÜGYI KERÁMIA GYÁRTÁSA TE
3142 234210 00 0 194 - Egészségügyi kerámia db CP
3143 234210 30 0 194 - - Kerámia mosogató stb. és hasonló egészségügyi áru, porcelánból vagy kínai porcelánból db PR
3144 234210 50 0 194 - - Egyéb, m.n.s. kerámia mosogató, mosdókagyló, fürdőkád és hasonló egészségügyi áru db PR
3145 234290 00 0 706 - Egészségügyi kerámia-felszerelések gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3146 234299 00 0 706 - - Egészségügyi kerámia gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3147 23.43 KERÁMIA SZIGETELŐ GYÁRTÁSA TE
3148 234310 00 0 055 - Kerámiából készült elektromos szigetelők; kerámiából készült szigetelőszerelvények elektromos gépekhez, készülékekhez és felszerelésekhez t CP
3149 234310 30 0 055 - - Elektromos szigetelő kerámiából (kivéve szigetelőszerelvény) t PR
3150 234310 50 0 055 - - Kerámia szigetelőszerelvény elektromos célra t PR
3151 234390 00 0 706 - Kerámiából készült elektromos szigetelők és szigetelőszerelvények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3152 234399 00 0 706 - - Kerámiából készült elektromos szigetelők és szigetelőszerelvények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3153 23.44 MŰSZAKI KERÁMIA GYÁRTÁSA TE
3154 234410 00 0 055 - Egyéb műszaki kerámiatermék t CP
3155 234411 00 0 055 - - Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló kerámiaáru porcelánból vagy kínai porcelánból t PR, CP
3156 234412 00 0 055 - - Kerámiatermékek laboratóriumi, kémiai és egyéb műszaki célra (kivéve: a porcelántermékek) t CP
3157 234412 10 0 055 - - - Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló kerámiaáru, a porcelán kivételével t PR
3158 234412 30 0 055 - - - Állandó mágnes és olyan áru, amely állandó mágnessé válik (a fémből készült kivételével) t PR
3159 234490 00 0 706 - Egyéb műszaki kerámiatermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3160 234499 00 0 706 - - Műszaki kerámiatermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3161 23.49 EGYÉB KERÁMIATERMÉK GYÁRTÁSA TE
3162 234910 00 0 055 - Egyéb kerámiatermékek t CP
3163 234911 00 0 055 - - Kerámiatermékek mezőgazdasági, szállítási és csomagolási célra t PR, CP
3164 234912 00 0 055 - - M.n.s. egyéb kerámiából készült termékek (kivéve: az építőanyagok) t CP
3165 234912 30 0 055 - - - Más kerámiaáru porcelánból vagy kínai porcelánból, a nem tűzálló tégla, kemence/kandalló részei, virágcserép, fogantyúk és gombok, boltok jelzései és mintái, fűtőtest-párásítók is t PR
3166 234912 50 0 055 - - - M.n.s. kerámiaáru (a porcelán vagy kínai porcelán kivételével) t PR
3167 234990 00 0 706 - Egyéb kerámiatermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3168 234999 00 0 706 - - Egyéb kerámiatermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3169 23.5 CEMENT-, MÉSZ-, GIPSZGYÁRTÁS
3170 23.51 CEMENTGYÁRTÁS TE
3171 235110 00 0 055 - Cement t CP
3172 235111 00 0 055 - - Cementklinker t PR, CP
3173 235112 00 0 055 - - Portland, alumínium tartalmú, kohósalakos és hasonló, vízzel kötő cementek t CP
3174 235112 10 0 055 - - - Portlandcement t PR
3175 235112 90 0 055 - - - Más hidraulikus cement t PR
3176 235190 00 0 706 - Cement gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3177 235199 00 0 706 - - Cement gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3178 23.52 MÉSZ-, GIPSZGYÁRTÁS TE
3179 235210 00 0 055 - Gyorsan kötő mész, oltott mész, víz alatt kötő mész t CP
3180 235210 30 0 055 - - Égetett mész, oltott mész t HU
3181 235210 33 0 055 - - - Égetett mész t PR
3182 235210 35 0 055 - - - Oltott mész t PR
3183 235210 50 0 055 - - Hidraulikus mész t PR
3184 235220 00 0 055 - Kötőanyag égetett gipszből vagy kalcium-szulfátból (az épületekben való felhasználásra, szövetek és burkolólapok kikészítésére, fogászatban való felhasználásra is) t PR, CP
3185 235230 00 0 055 - Kalcinált vagy agglomerált dolomit t CP
3186 235230 30 0 055 - - Kalcinált és zsugorított (szinterelt) dolomit, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában t PR
3187 235230 50 0 055 - - Agglomerált dolomit (kátrányozott dolomittal együtt) t PR
3188 235290 00 0 706 - Mész- és gipsz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3189 235299 00 0 706 - - Mész- és gipsz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3190 23.6 BETON-, GIPSZ-, CEMENTTERMÉK GYÁRTÁSA
3191 23.61 ÉPÍTÉSI BETONTERMÉK GYÁRTÁSA TE
3192 236110 00 0 055 - Építési betontermékek t CP
3193 236111 00 0 055 - - Cement-, beton-, és műkőcserép, csempe, tégla és hasonló termékek t CP
3194 236111 30 0 055 - - - Cementből, betonból vagy műkőből készült építőelem és tégla t PR
3195 236111 30 0 715 - - - Cementből, betonból vagy műkőből készült építőelem és tégla k.m.t.1000 db HU
3196 236111 40 0 055 - - - Beton tetőcserép t HU
3197 236111 40 0 712 - - - Beton tetőcserép 1000 db HU
3198 236111 50 0 055 - - - Burkolólap, járdaburkoló kő és hasonló áru cementből, betonból vagy műkőből (az építőelem és tégla kivételével) t PR
3199 236112 00 0 055 - - Előre gyártott cement-, beton- és műkő szerkezeti elemek építmények építéséhez t PR, CP
3200 236120 00 0 706 - Előre gyártott betonépületek 1000 Ft PR, CP
3201 236190 00 0 706 - Építési betontermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3202 236199 00 0 706 - - Építési betontermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3203 23.62 ÉPÍTÉSI GIPSZTERMÉK GYÁRTÁSA TE
3204 236210 00 0 015 - Építési gipsztermékek m2 CP
3205 236210 50 0 015 - - Tábla, lap, panel, burkolólap és hasonló áru gipszből/gipsz alapanyagú készítményből, kizárólag papírral/kartonnal borítva/megerősítve, kivéve a gipsszel agglomerált, díszített árukat m2 PR
3206 236210 90 0 015 - - Tábla, lap, panel, burkolólap és hasonló áru gipszből/gipsz alapanyagú készítményből, nem kizárólag papírral/kartonnal borítva/megerősítve, kivéve a gipsszel agglomerált, díszített árukat m2 PR
3207 236290 00 0 706 - Építési gipsztermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3208 236299 00 0 706 - - Építési gipsztermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3209 23.63 ELŐRE KEVERT BETON GYÁRTÁSA TE
3210 236310 00 0 055 - Előre kevert beton t PR, CP
3211 236390 00 0 706 - Előre kevert beton gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3212 236399 00 0 706 - - Előre kevert beton gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3213 23.64 HABARCSGYÁRTÁS TE
3214 236410 00 0 055 - Üzemben készült habarcs t PR, CP
3215 236490 00 0 706 - Habarcs gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3216 236499 00 0 706 - - Habarcs gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3217 23.65 SZÁLERŐSÍTÉSŰ CEMENT GYÁRTÁSA TE
3218 236510 00 0 706 - Szálerősítésű cement termékek 1000 Ft CP
3219 236511 00 0 015 - - Panel, tábla, burkolólap, tömb és hasonló termék növényi rostból, szalmából, faszilánkból, -forgácsból,
-reszelékből, fűrészporból vagy más fahulladékból, cementtel, gipsszel vagy más ásványi kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve)
m2 PR, CP
3220 236512 00 0 055 - - Azbesztcement-, cellulózszál-erősítésű és hasonló cementtermékek t CP
3221 236512 20 0 055 - - - Azbesztcement-, cellulózszál-erősítésű és hasonló szálkeverékek (azbeszt-, cellulóz- vagy más növényi rostból, szintetikus polimerből, üveg- vagy fémrostból stb.) és cement vagy más, azbesztet tartalmazó hidraulikus kötőanyagok t PR
3222 236512 40 0 015 - - - Lemez, panel, burkolólap és hasonló áru cellulózrost-cementből vagy hasonló szálkeverékből (cellulóz- vagy más növényi rostból, szintetikus polimerből, üveg- vagy fémrostból stb.) és cement vagy más, azbesztet nem tartalmazó hidraulikus kötőanyagok m2 PR
3223 236512 40 0 055 - - - Lemez, panel, burkolólap és hasonló áru cellulózrost-cementből vagy hasonló szálkeverékből (cellulóz- vagy más növényi rostból, szintetikus polimerből, üveg- vagy fémrostból stb.) és cement vagy más, azbesztet nem tartalmazó hidraulikus kötőanyagok t HU
3224 236512 70 0 055 - - - Cellulózrost cementből vagy hasonló anyagból készült, azbesztet nem tartalmazó termékek (kivéve hullám- és egyéb lemezek, táblák, burkolólapok, csempék és hasonló cikkek) t PR
3225 236590 00 0 706 - Szálerősítésű cement termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3226 236599 00 0 706 - - Szálerősítésű cement termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3227 23.69 EGYÉB BETON-, GIPSZ-, CEMENTTERMÉK GYÁRTÁSA TE
3228 236910 00 0 055 - Egyéb beton-, gipsz- és cementtermékek t CP
3229 236911 00 0 055 - - M.n.s. gipsz-, vagy gipszalapú termékek t PR, CP
3230 236919 00 0 055 - - M.n.s. egyéb cement-, beton- és műkő termékek t CP
3231 236919 30 0 055 - - - Cső cementből, betonból vagy műkőből t PR
3232 236919 80 0 055 - - - Cementből, betonból vagy műkőből készült egyéb áru, nem építészeti célokra (beleértve a vázákat, virágcserepeket, építészeti vagy kertészeti dísztárgyakat, szobrokat és más díszítésre szolgáló tárgyakat) t PR
3233 236990 00 0 706 - Egyéb beton-, gipsz- és cementtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3234 236999 00 0 706 - - Egyéb beton-, gipsz- és cementtermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3235 23.7 KŐMEGMUNKÁLÁS
3236 23.70 KŐMEGMUNKÁLÁS TE
3237 237010 00 0 055 - Méretre vágott, megformázott és megmunkált kő t CP
3238 237011 00 0 055 - - Megmunkált emlékművi/építőkő és ezekből készült termékek márványból, travertínóból és alabástromból (azon csempe, kőkocka/hasonló termék kivételével, amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható, valamint a kövezőkocka, szegélykő és járdakő kivételével) t PR, CP
3239 237012 00 0 055 - - Egyéb, megmunkált díszítési vagy építési kő és a belőlük készült termékek; egyéb, mesterségesen színezett természetes kőszemcse és -por, agglomerált palakőből készült termékek t CP
3240 237012 10 0 055 - - - Kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő természetes kőből (a pala kivételével) t PR
3241 237012 30 0 055 - - - Csempe, kockakő és hasonló áru természetes kőből, téglalap alakú is (a négyzetes alakút is beleértve), amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható, mesterségesen színezett szemcse, hulladék és por természetes kőből t PR
3242 237012 60 0 055 - - - Megmunkált emlékművi vagy építőkő és az ezekből készült áru, gránitból, azon csempe, kockakő és hasonló áru kivételével, amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható, valamint a kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő kivételével t PR
3243 237012 70 0 055 - - - Megmunkált emlékművi vagy építőkő és a belőlük készült termékek, (a gránitból vagy palakőből készült kivételével, valamint azon csempe; kőkocka és hasonló termék kivételével; amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható) t PR
3244 237012 80 0 055 - - - Megmunkált palakő és ebből vagy agglomerált palából készült áru t PR
3245 237090 00 0 706 - Méretre vágott, megformázott és megmunkált kő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3246 237099 00 0 706 - - Méretre vágott, megformázott és megmunkált kő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3247 23.9 EGYÉB CSISZOLÓTERMÉK ÉS NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA M.N.S.
3248 23.91 CSISZOLÓTERMÉK GYÁRTÁSA TE
3249 239110 00 0 706 - Csiszolótermékek 1000 Ft CP
3250 239111 00 0 055 - - Malomkövek, köszörűkövek, csiszolókorongok és hasonlók, váz nélkül, természetes kőből vagy agglomerált természetes vagy mesterséges csiszolótermékből vagy kerámiából készült csiszolókő és annak részei t CP
3251 239111 10 0 055 - - - Malomkő és őrlőkő, keret (váz) nélkül, őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) t PR
3252 239111 20 0 055 - - - Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, agglomerált szintetikus vagy természetes gyémántból (az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével) t PR
3253 239111 30 0 055 - - - Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, mesterséges csiszolótermékből, szintetikus vagy műgyanta kötőanyaggal, erősítéssel (az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével) t PR
3254 239111 40 0 055 - - - Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, mesterséges csiszolótermékből, szintetikus vagy műgyanta kötőanyaggal, erősítés nélkül (az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével) t PR
3255 239111 50 0 055 - - - Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, mesterséges csiszolótermékből, kerámia vagy szilikát kötőanyaggal (az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével) t PR
3256 239111 90 0 055 - - - Más malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret nélkül; kézi fenőkő vagy polírozókő t PR
3257 239112 00 0 015 - - Textil-, papír- vagy kartonpapír hordozóra felvitt csiszolópor és -szemcse m2 CP
3258 239112 30 0 015 - - - Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, kizárólag szövetalapon m2 PR
3259 239112 50 0 015 - - - Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, kizárólag papír- vagy kartonalapon m2 PR
3260 239112 90 0 015 - - - Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, alapon (a kizárólag szövetalapon, kizárólag papír- vagy kartonalapon levő kivételével) m2 PR
3261 239190 00 0 706 - Csiszolótermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3262 239199 00 0 706 - - Csiszolótermékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3263 23.99 M.N.S. EGYÉB NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
3264 239910 00 0 706 - M.n.s. egyéb nemfém ásványi termék 1000 Ft CP
3265 239911 00 0 055 - - Megmunkált azbesztrost; azbeszt- vagy magnézium-karbonát-tartalmú keverékek; ezen keverékekből vagy azbesztből készült termékeik, súrlódó anyagok fékekhez, tengelykapcsolókhoz és hasonlókhoz, felszereletlen állapotban t PR, CP
3266 239912 00 0 015 - - Aszfaltból és hasonló anyagokból készült termékek m2 CP
3267 239912 55 0 015 - - - Aszfalt és ehhez hasonló termékek, mint például bitumen és kátrány tekercsben m2 PR
3268 239912 90 0 015 - - - Bitumenalapú termék (nem tekercsben) m2 HU
3269 239912 90 0 055 - - - Bitumenalapú termék (nem tekercsben) t PR
3270 239913 00 0 055 - - Természetes és mesterséges kőből, bitumenből, természetes aszfaltból vagy hasonló anyagokból mint kötőanyagból készült bitumenes keverékek t CP
3271 239913 10 0 055 - - - Természetes aszfalton és mesterséges aggregátumon alapuló bitumenes keverék és bitumen vagy természetes aszfalt kötőanyagnak t PR
3272 239913 20 0 055 - - - Kátrányozott makadám t PR
3273 239914 00 0 055 - - Mesterséges grafit; kolloid vagy félkolloid grafit, és készítményeik t PR, CP
3274 239915 00 0 055 - - Mesterséges korund (a mechanikai keverék kivételével) t PR, CP
3275 239919 00 0 055 - - M.n.s. nemfém ásványi termékek t CP
3276 239919 10 0 055 - - - Salakgyapot, kőzetgyapot és hasonló ásványi gyapotféle, valamint ezek keveréke, ömlesztve, lap vagy tekercs alakban t PR
3277 239919 20 0 055 - - - Rétegesen duzzasztott vermikulit, duzzasztott (expandált) agyag, habsalak és hasonló duzzasztott (expandált) ásványi anyag és ezek keveréke t PR
3278 239919 30 0 055 - - - M.n.s. keverék és áru hő-/hangszigetelő ásványi anyagból t PR
3279 239919 40 0 055 - - - Kalcinált kaolin t PR
3280 239919 50 0 055 - - - Megmunkált csillám és ebből készült áru t PR
3281 239919 70 0 055 - - - Nem elektromos termék grafitból vagy más szénből t PR
3282 239919 80 0 055 - - - Tőzegből készült termék (beleértve a lapot, hengerhéjat, virágcserepet) (kivéve a tőzegrostból készült textiltermékeket) t PR
3283 239919 90 0 055 - - - Kőből vagy más ásványi anyagból készült máshova nem sorolt termékek t PR
3284 239990 00 0 706 - M.n.s. egyéb nemfém ásványi termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3285 239999 00 0 706 - - M.n.s. egyéb nemfém ásványi termékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3286 CH FÉMALAPANYAG ÉS FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA
3287 24 FÉMALAPANYAG GYÁRTÁSA
3288 24.1 VAS-, ACÉL-, VASÖTVÖZET-ALAPANYAG GYÁRTÁSA
3289 24.10 VAS-, ACÉL-, VASÖTVÖZET-ALAPANYAG GYÁRTÁSA TE
3290 241010 00 0 055 - Vas, acél, vasötvözet-alapanyag t CP
3291 241011 00 0 055 - - Nyersvas és tükörnyersvas tuskó, öntecs vagy más elsődleges formában t PR, CP
3292 241012 00 0 055 - - Ferroötvözet t CP
3293 241012 15 0 055 - - - Ferromangán t PR
3294 241012 30 0 055 - - - Ferroszilícium t PR
3295 241012 45 0 055 - - - Ferroszilíciumos mangán t PR
3296 241012 60 0 055 - - - Ferrokróm t PR
3297 241012 75 0 055 - - - Ferromolibdén t PR
3298 241012 90 0 055 - - - Más ferroötvözet t PR
3299 241013 00 0 055 - - Vasércből közvetlen fémkiválasztással nyert termék és más szivacsos vastömb, pellet vagy hasonló formában; legalább 99,94 tömegszázalék tisztaságú vastömb, pellet vagy hasonló formában t PR, CP
3300 241014 00 0 055 - - Szemcse és por nyersvasból, tükörnyersvasból vagy acélból t CP
3301 241014 10 0 055 - - - Szemcse és por nyersvasból, tükörvasból, vasból vagy acélból t PR
3302 241014 20 0 055 - - - Ingot újraolvasztott vas- vagy acélhulladékból (azon termékek kivételével, amelyek kémiai összetétele megfelel a nyersvas és tükörvas vagy ferroötvözetek meghatározásának) t PR
3303 241020 00 0 055 - Nyersacél t CP
3304 241021 00 0 055 - - Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, ötvözetlen acélból t CP
3305 241021 10 0 055 - - - Sík félkész termék (nem ötvözött acélból) t PR
3306 241021 20 0 055 - - - Öntecs, más előtermék és félkész hosszú termék, ötvözetlen acélból t HU
3307 241021 21 0 055 - - - - Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (nem ötvözött acélból) t PR
3308 241021 22 0 055 - - - - Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék, beleértve a nyersdarabot is (nem ötvözött acélból) t PR
3309 241022 00 0 055 - - Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, rozsdamentes acélból t CP
3310 241022 10 0 055 - - - Sík félkész termékek (táblák) (rozsdamentes acélból) t PR
3311 241022 20 0 055 - - - Öntecs, más előtermék és félkész hosszú termék, rozsdamentes acélból t HU
3312 241022 21 0 055 - - - - Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (rozsdamentes acélból) t PR
3313 241022 22 0 055 - - - - Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék (rozsdamentes acélból) t PR
3314 241023 00 0 055 - - Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, nem rozsdamentes ötvözött acélból t CP
3315 241023 10 0 055 - - - Sík félkész termék (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból) t PR
3316 241023 20 0 055 - - - Öntecs, más előtermék és félkész hosszú termék, nem rozsdamentes ötvözött acélból t HU
3317 241023 21 0 055 - - - - Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból) t PR
3318 241023 22 0 055 - - - - Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból) t PR
3319 241030 00 0 055 - Melegen hengerelt lapos félkész acéltermék t CP
3320 241031 00 0 055 - - Melegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége legalább 600 mm t CP
3321 241031 10 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acéltermék, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, tekercsben t PR
3322 241031 30 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acéltermék, nem tekercsben, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, felületén közvetlenül a hengerelési folyamat következtében mintázással, valamint 4,75 mm-nél vékonyabb termék, felületén mintázás nélkül (kivéve a négy oldalán vagy zárt formaszekrényben hengerelt termék, melynek szélessége legfeljebb 1 250 mm, vastagsága legalább 4 mm) t PR
3323 241031 50 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű vas- vagy ötvözetlen acéltermék (kivéve széles laposáru), nem tekercsben, egyszerűen melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, felületén mintázás nélkül; síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy acélból, melegen hengerelve és tovább megmunkálva, de plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül t PR
3324 241032 00 0 055 - - Melegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége kisebb, mint 600 mm t CP
3325 241032 10 0 055 - - - Síkhengerelt vas- vagy ötvözetlen acéltermék, négy oldalán egyszerűen melegen vagy zárt formaszekrényben hengerelve, de plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, 150 mm és 600 mm közötti szélességben és legalább 4 mm vastagságban, nem tekercsben, felületén mintázás nélkül, közismert nevén „széles laposáru” t PR
3326 241032 30 0 055 - - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, vasból vagy ötvözetlen acélból készült termék, egyszerűen melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül (kivéve „széles laposáru”) t PR
3327 241033 00 0 055 - - Melegen hengerelt lapos félkész termék rozsdamentes acélból, szélessége legalább 600 mm t CP
3328 241033 10 0 055 - - - Melegen hengerelt, sík, legalább 600 mm szélességű termék, tekercsben újratekercselésre (rozsdamentes acélból) t PR
3329 241033 20 0 055 - - - Más melegen hengerelt, sík, legalább 600 mm szélességű termék, tekercsben (rozsdamentes acélból) t PR
3330 241033 30 0 055 - - - Melegen hengerelt szalag elvágásával előállított, legalább 600 mm szélességű lap és lemez (rozsdamentes acélból) t PR
3331 241033 40 0 055 - - - Négyhengeres reverzáló hengersoron előállított, legalább 600 mm szélességű lap és lemez, valamint szélesacél (rozsdamentes acélból) t PR
3332 241034 00 0 055 - - Melegen hengerelt lapos félkész termék rozsdamentes acélból, szélessége kisebb, mint 600 mm t CP
3333 241034 10 0 055 - - - Melegen hengerelt, sík, kevesebb mint 600 mm szélességű termék, tekercsben újratekercselésre (rozsdamentes acélból) t PR
3334 241034 20 0 055 - - - Más melegen hengerelt, sík, kevesebb mint 600 mm szélességű termék, tekercsben (rozsdamentes acélból) t PR
3335 241035 00 0 055 - - Melegen hengerelt lapos félkész termék nem rozsdamentes ötvözött acélból, szélessége legalább 600 mm t CP
3336 241035 10 0 055 - - - Síkhengerelt szerszámacél vagy ötvözött acél termék, nem rozsdamentes acélból, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, tekercsben (kivéve gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3337 241035 20 0 055 - - - Síkhengerelt, gyorsacél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen vagy hidegen hengerelve „hidegen tömörítve” t PR
3338 241035 30 0 055 - - - Síkhengerelt szerszámacélból vagy nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, nem tekercsben (kivéve szerves bevonatú termék, 4,75 mm-nél kisebb vastagságú termék és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3339 241035 40 0 055 - - - Síkhengerelt, nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, nem tekercsben, 4,75 mm-nél kisebb vastagságban (kivéve szerszámacél, gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3340 241035 50 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és tovább megmunkálva (kivéve cinkkel lemezelt vagy bevont és szilícium-elektroacél termék) t PR
3341 241036 00 0 055 - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, meleg hengerelés után tovább nem megmunkálva (kivéve gyorsacél és szilícium-elektroacél termék) t PR, CP
3342 241040 00 0 055 - Hidegen hengerelt lapos félkész acéltermék, szélessége legalább 600 mm t CP
3343 241041 00 0 055 - - Hidegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége legalább 600 mm t CP
3344 241041 10 0 055 - - - Nem bevont, hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült acéllap, -lemez vagy -szalag t PR
3345 241041 30 0 055 - - - Legalább 600 mm szélességű elektromos lap és szalag, nem véglegesen izzított t PR
3346 241041 50 0 055 - - - Legalább 600 mm szélességű, nem szemcseorientált elektromos lap és szalag t PR
3347 241042 00 0 055 - - Hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű lemez, lap és széles szalag (rozsdamentes acélból) t PR, CP
3348 241043 00 0 055 - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült, ötvözött acél termék, egyszerűen hidegen hengerelve (kivéve gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR, CP
3349 241050 00 0 055 - Bevont, plattírozott lapos hengerelt termék acélból; gyorsacél, szilíciumötvözésű elektrotechnikai termék t CP
3350 241051 00 0 055 - - Bevont lapos hengerelt ötvözetlen acéltermék (plattírozva vagy bevonattal), szélessége legalább 600 mm t CP
3351 241051 10 0 055 - - - Ónozott lemez, más ónozott lap és csík, beleértve az elektrolitikus úton króm-oxiddal bevont acélt is t PR
3352 241051 20 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acél termék, elektrolitikus úton cinkkel lemezelve vagy bevonva t PR
3353 241051 30 0 055 - - - Merítéses tűzi fémbevonattal ellátott, legalább 600 mm szélességű lap és szalag t PR
3354 241051 40 0 055 - - - Szerves anyaggal bevont, legalább 600 mm széles lap t PR
3355 241051 50 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acél termék, plattírozva t PR
3356 241052 00 0 055 - - Bevont lapos hengerelt nem rozsdamentes ötvözött acéltermék (plattírozva vagy bevonattal), szélessége legalább 600 mm t CP
3357 241052 10 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és elektrolitikus úton cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve szilícium-elektroacél termék) t PR
3358 241052 30 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve elektrolitikus úton lemezelt vagy bevont termék és szilícium-elektroacél termék) t PR
3359 241053 00 0 055 - - Lapos hengerelt elektrotechnikai termék szilíciumötvözésű acélból, szélessége legalább 600 mm t CP
3360 241053 10 0 055 - - - Legalább 600 mm szélességű elektromos lap és szalag, szemcseorientált t PR
3361 241053 30 0 055 - - - Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű szilícium-elektroacél termék, nem szemcseorientált t PR
3362 241054 00 0 055 - - Lapos hengerelt elektrotechnikai termék szilíciumötvözésű acélból, szélessége kisebb, mint 600 mm t CP
3363 241054 10 0 055 - - - Elektromos, hidegen hengerelt hasított szalag, szemcseorientált, szilíciummal ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3364 241054 30 0 055 - - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű szilícium-elektroacél termék, nem szemcseorientált t PR
3365 241055 00 0 055 - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, gyorsacél termék t PR, CP
3366 241060 00 0 055 - Melegen alakított rúd, huzal acélból t CP
3367 241061 00 0 055 - - Melegen hengerelt rúd, hengerhuzal tekercsben ötvözetlen acélból t CP
3368 241061 10 0 055 - - - Bordázott vagy egyéb módon alakított hengerhuzal (ötvözetlen acélból) t PR
3369 241061 20 0 055 - - - Hengerhuzal forgácsolható acélból t PR
3370 241061 30 0 055 - - - Beton megerősítéséhez használatos hengerhuzal (betonhálóhoz/hidegen bordázott rudakhoz) t PR
3371 241061 40 0 055 - - - Hengerhuzal gumiabroncshoz t PR
3372 241061 90 0 055 - - - Más hengerhuzal (nem ötvözött acélból) t PR
3373 241062 00 0 055 - - Melegen hengerelt, kovácsolt, melegen húzott, extrudált egyéb rúd, profil acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is t CP
3374 241062 10 0 055 - - - Beton megerősítéséhez használt melegen hengerelt rúd t PR
3375 241062 30 0 055 - - - Melegen hengerelt rúd forgácsolható acélból t PR
3376 241062 50 0 055 - - - Kovácsolt rúd acélból és melegen hengerelt rúd (az üreges fúrórúdvas és -rúdacél kivételével) nem ötvözött acélból (a forgácsolható acéltól eltérő acélból) t PR
3377 241063 00 0 055 - - Melegen hengerelt hengerhuzal tekercsben (rozsdamentes acélból) t PR, CP
3378 241064 00 0 055 - - Melegen hengerelt, melegen kovácsolt, húzott, extrudált egyéb rúd, profil rozsdamentes acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is t CP
3379 241064 10 0 055 - - - Melegen hengerelt köracél (rozsdamentes acélból) t PR
3380 241064 30 0 055 - - - Rozsdamentes acélrúd, kizárólag melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva (kivéve kör keresztmetszetű) t PR
3381 241064 50 0 055 - - - Kovácsolt rúd (rozsdamentes acélból) t PR
3382 241064 70 0 055 - - - M.n.s., rozsdamentes acélból készült rúd, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (kivéve kovácsolt termék) t PR
3383 241065 00 0 055 - - Melegen hengerelt rúd, hengerhuzal tekercsben nem rozsdamentes ötvözött acélból t CP
3384 241065 10 0 055 - - - Gyorsacél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben t PR
3385 241065 30 0 055 - - - Szilícium-mangánacél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben t PR
3386 241065 50 0 055 - - - Melegen hengerelt hengerhuzal (csapágyacélból) t PR
3387 241065 70 0 055 - - - Nem rozsdamentes, ötvözött acél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben (kivéve csapágyacél, gyorsacél és szilícium-mangánacél termék) t PR
3388 241066 00 0 055 - - Melegen hengerelt, melegen kovácsolt, húzott, extrudált egyéb rúd, profil nem rozsdamentes ötvözött acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is t CP
3389 241066 10 0 055 - - - Melegen hengerelt, gyorsacél rúd t PR
3390 241066 20 0 055 - - - Melegen hengerelt, szilícium-mangánacél rúd t PR
3391 241066 30 0 055 - - - Melegen hengerelt rúd csapágyacélból t PR
3392 241066 40 0 055 - - - Melegen hengerelt rúd szerszámacélból t PR
3393 241066 50 0 055 - - - Ötvözött acélból, de nem rozsdamentes, szerszám-, szilíciummangán-, csapágy- vagy gyorsacélból készült, melegen hengerelt rúd (kivéve üreges fúrórúdvas és -rúdacél) t PR
3394 241066 60 0 055 - - - Hidegen alakított vagy hidegen készre munkált (például hidegen húzott) rúd ötvözött acélból festve, bevonva, plattírozva vagy tovább megmunkálva (a rozsdamentes acél kivételével) t PR
3395 241067 00 0 055 - - Üreges fúrórúdvas és -rúdacél t PR, CP
3396 241070 00 0 055 - Melegen alakított nyitott acélszelvény, acél szádlemez, vasúti, villamosvasúti pálya építésének acéltermékei t CP
3397 241071 00 0 055 - - Melegen hengerelt, húzott, extrudált nyitott szelvény ötvözetlen acélból, további megmunkálás nélkül t CP
3398 241071 10 0 055 - - - U szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból) t PR
3399 241071 20 0 055 - - - I szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból) t PR
3400 241071 30 0 055 - - - H szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból) t PR
3401 241071 40 0 055 - - - Egyéb nyitott, ötvözetlen acélból készült szelvény, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva és tovább nem megmunkálva t PR
3402 241072 00 0 055 - - Nyitott, rozsdamentes acélból készült szelvény, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva és tovább nem megmunkálva t PR, CP
3403 241073 00 0 055 - - Melegen hengerelt, húzott, extrudált nyitott szelvény nem rozsdamentes ötvözött acélból, további megmunkálás nélkül t PR, CP
3404 241074 00 0 055 - - Melegen alakított acél szádlemez (szádpalló), hegesztett nyitott szelvény t CP
3405 241074 10 0 055 - - - Szádpalló (acélból) t PR
3406 241074 20 0 055 - - - Hegesztett és hidegen alakított szelvények (acélból) t PR
3407 241075 00 0 055 - - Vasúti, villamosvasúti pálya építésének acéltermékei t PR, CP
3408 241090 00 0 706 - Vas-, acélalapanyag és vasötvözet gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3409 241099 00 0 706 - - Vas, acél alapanyag és vasötvözet gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3410 2410T1 10 0 055 - Nyersvas t PR
3411 2410T1 21 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében előállított nem ötvözött acél t PR
3412 2410T1 22 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított nem ötvözött acél t PR
3413 2410T1 31 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében előállított rozsdamentes acéltól különböző ötvözött acél t PR
3414 2410T1 32 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított rozsamentes acéltól különböző ötvözött acél t PR
3415 2410T1 41 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében előállított rozsdamentes és hőálló acél t PR
3416 2410T1 42 0 055 - Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított rozsdamentes és hőálló acél t PR
3417 2410T2 11 0 055 - Legalább 600 mm szélességű, melegen hengerelt sík termékek tekercsben t PR
3418 2410T2 12 0 055 - Kevesebb, mint 600 mm szélességű, melegen hengerelt sík termékek tekercsben t PR
3419 2410T2 21 0 055 - Lap és lemez hosszában hengerelve széles szalagból t PR
3420 2410T2 22 0 055 - Lap, lemez és széles síkhengerelt termék, melegen hengerelve hengerműben, nem szalaghengerműben t PR
3421 2410T2 31 0 055 - Melegen hengerelt hengerhuzal t PR
3422 2410T2 41 0 055 - Beton megerősítéséhez használt rúd t PR
3423 2410T2 42 0 055 - Más melegen hengerelt rúd t PR
3424 2410T2 43 0 055 - Melegen hengerelt és kovácsolt könnyű szerelvények, 80 mm-nél kisebb magassággal, valamint szögvasak t PR
3425 2410T2 44 0 055 - Nehéz szerelvények t PR
3426 2410T2 51 0 055 - Szádpalló t PR
3427 2410T2 52 0 055 - Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag t PR
3428 2410T2 60 0 055 - Hegesztett szelvények t PR
3429 2410T3 10 0 055 - Hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű lemez, lap és szalag és feketelemez t PR
3430 2410T3 20 0 055 - Elektromos lap és szalag t PR
3431 2410T3 30 0 055 - Ónozott lemez, más ónozott lap és elektrolitikus úton krómoxiddal bevont acél t PR
3432 2410T3 40 0 055 - Forrón mártott fémmel bevont lap t PR
3433 2410T3 50 0 055 - Elektrolitikus úton fémmel bevont lap t PR
3434 2410T3 60 0 055 - Szerves anyaggal bevont lap t PR
3435 24.2 ACÉLCSŐGYÁRTÁS
3436 24.20 ACÉLCSŐGYÁRTÁS TE
3437 242010 00 0 055 - Acélcső, acél üreges szelvény, varratmentes t CP
3438 242011 00 0 055 - - Olaj-, gázvezeték varratmentes acélcsöve t CP
3439 242011 10 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, varrat nélküli, rozsdamentes acél vezetékcső t PR
3440 242011 50 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, varrat nélküli, acél vezetékcső, nem rozsdamentes acélból t PR
3441 242012 00 0 055 - - Olaj-, gázkitermelés fúrásának varratmentes acél fúró-, vezeték- és béléscsöve t CP
3442 242012 10 0 055 - - - Olaj- vagy gázfúráshoz használt, varrat nélküli, rozsdamentes acél bélés-, termelő- és fúrócső t PR
3443 242012 50 0 055 - - - Olaj- vagy gázfúráshoz használt, varrat nélküli, acél bélés-, termelő- és fúrócső, nem rozsdamentes acélból t PR
3444 242013 00 0 055 - - Egyéb kör keresztmetszetű acélcső t CP
3445 242013 10 0 055 - - - Varrat nélküli, kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés-, termelő és fúrócső) t PR
3446 242013 30 0 055 - - - Varrat nélküli, kör keresztmetszetű hidegen húzott vagy hidegen hengerelt precíziós acélcső, nem rozsdamentes acélból t PR
3447 242013 50 0 055 - - - Varrat nélküli, kör keresztmetszetű hidegen húzott vagy hidegen hengerelt acélcső, nem rozsdamentes acélból (kivéve precíziós cső) t PR
3448 242013 70 0 055 - - - Varrat nélküli, kör keresztmetszetű, melegen készre munkált acélcső, nem rozsdamentes acélból (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés-, termelő és fúrócső) t PR
3449 242014 00 0 055 - - Varrat nélküli, nem kör keresztmetszetű acélcső, üreges acélszelvény t PR, CP
3450 242020 00 0 055 - Hegesztett acélcső, acél üreges szelvény, kör keresztmetszetű, külső átmérője több mint 406,4 mm t CP
3451 242021 00 0 055 - - Hegesztett acélcső olaj-, gázvezetékhez, külső átmérője több mint 406,4 mm t CP
3452 242021 10 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban hegesztett acél vezetékcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm t PR
3453 242021 50 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, nem hosszirányban hegesztett, acél vezetékcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm t PR
3454 242022 00 0 055 - - Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, acél béléscső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm t PR, CP
3455 242023 00 0 055 - - Hegesztett acélcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt béléscső) t PR, CP
3456 242024 00 0 055 - - Szegecselt vagy hasonlóan zárt acélcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, olaj- vagy gázfúráshoz használt béléscső és hegesztett cső) t PR, CP
3457 242030 00 0 055 - Hegesztett acélcső, acél üreges szelvény, kör keresztmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t CP
3458 242031 00 0 055 - - Hegesztett acélcső olaj-, gázvezetékhez, kör keresztmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t CP
3459 242031 10 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban vagy spirálisan hegesztett, rozsdamentes acél vezetékcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3460 242031 50 0 055 - - - Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban vagy spirálisan hegesztett, nem rozsdamentes acélból készült acél vezetékcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3461 242032 00 0 055 - - Olaj-, gázkitermelés fúrásának hegesztett acél fúró-, vezeték- és béléscsöve, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t CP
3462 242032 10 0 055 - - - Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, rozsdamentes acél bélés- és termelőcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3463 242032 50 0 055 - - - Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, nem rozsdamentes acélból készült acél bélés- és termelőcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3464 242033 00 0 055 - - Egyéb hegesztett acélcső, kör keresztmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t CP
3465 242033 10 0 055 - - - Hegesztett, kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés- és termelőcső) t PR
3466 242033 40 0 055 - - - Hegesztett, kör keresztmetszetű, precíziós, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3467 242033 70 0 055 - - - Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, kör keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t PR
3468 242034 00 0 055 - - Hegesztett acélcső, nem kör keresztmetszetű , külső átmérője legfeljebb 406,4 mm t CP
3469 242034 10 0 055 - - - Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, nem kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső t PR
3470 242034 30 0 055 - - - Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, falvastagsága legfeljebb 2 mm t PR
3471 242034 50 0 055 - - - Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, falvastagsága nagyobb mint 2 mm t PR
3472 242034 70 0 055 - - - Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, nem kör, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső t PR
3473 242035 00 0 055 - - Nyitott, szegecselt vagy hasonlóan zárt acélcső (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés- és termelőcső és egyéb hegesztett cső) t PR, CP
3474 242040 00 0 055 - Csőszerelvény acélból, az öntött nélkül t CP
3475 242040 10 0 055 - - Karima, acélból (kivéve öntött szerelvény) t PR
3476 242040 30 0 055 - - Könyökdarab, ívdarab, csatlakozókarmantyú, csőtoldat és más menetes csőszerelvény, acélból (kivéve öntött szerelvény) t PR
3477 242040 50 0 055 - - Könyökdarab, ívdarab, csatlakozókarmantyú és csőtoldat és más csőszerelvény tokoshegesztéssel, acélból (kivéve öntött szerelvény) t PR
3478 242040 70 0 055 - - Könyökdarab és ívdarab, csőszerelvény tompahegesztéssel, cső számára, acélból (kivéve öntött szerelvény) t HU
3479 242040 73 0 055 - - - Könyökdarab és ívdarab tompahegesztéssel, cső számára, acélból (kivéve öntött szerelvény) t PR
3480 242040 75 0 055 - - - Csőszerelvény tompahegesztéssel, kivéve könyökdarab és ívdarab, acélból (kivéve öntött szerelvény) t PR
3481 242090 00 0 706 - Cső, üreges szelvény, csőszerelvény gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3482 242099 00 0 706 - - Cső, üreges szelvény, csőszerelvény gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3483 24.3 EGYÉB KOHÁSZATI TERMÉK GYÁRTÁSA ACÉLBÓL
3484 24.31 HIDEGEN HÚZOTT ACÉLRÚD GYÁRTÁSA TE
3485 243110 00 0 055 - Hidegen húzott rúd, tömör szelvény ötvözetlen acélból t CP
3486 243110 10 0 055 - - Rúd ötvözetlen, forgácsolható acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva), de tovább nem megmunkálva t PR
3487 243110 20 0 055 - - Egyéb rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva), de tovább nem megmunkálva, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, négyzetes, de nem téglalap alakú keresztmetszettel (a forgácsolható acélból készültek kivételével) t PR
3488 243110 30 0 055 - - Egyéb rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva), de tovább nem megmunkálva, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, téglalap (nem négyzet) alakú keresztmetszettel (a forgácsolható acélból készültek kivételével) t PR
3489 243110 40 0 055 - - M.n.s., egyéb rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (a melegen hengerelt, melegen húzott vagy melegen extrudált, plattírozott és tovább nem megmunkált, és a kovácsolt termékek kivételével) t PR
3490 243110 50 0 055 - - Egyéb rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva), de tovább nem megmunkálva, legalább 0,25 tömegszázalék széntartalommal (a forgácsolható acélból készültek kivételével) t PR
3491 243110 60 0 055 - - Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva), de tovább nem megmunkálva (a profillemezek kivételével) t PR
3492 243120 00 0 055 - Hidegen húzott rúd, tömör szelvény nem rozsdamentes ötvözött acélból t CP
3493 243120 10 0 055 - - Gyorsacél rúd, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább nem megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (kivéve kovácsolt, félkész vagy síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd és rúd szabálytalanul felgöngyölt tekercsben); szilíciummangán-acél rúd, csak hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva vagy melegen hengerelve, beleértve a tovább megmunkált terméket is (kivéve melegen hengerelt, melegen húzott vagy extrudált, plattírozott, félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd szabálytalanul felgöngyölt tekercsben) t PR
3494 243120 20 0 055 - - Rúd legalább 0,9, de legfeljebb 1,15 tömegszázalék szén-, legalább 0,5, de legfeljebb 2 tömegszázalék króm-, és legfeljebb 0,5 tömegszázalék molibdéntartalommal, kizárólag hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva) (a félkész termékek/síkhengerelt termékek, a szabálytalanul felgöngyölt tekercsben lévő melegen hengerelt rúd kivételével) t PR
3495 243120 30 0 055 - - Rúd szerszámacélból, kizárólag hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva (például hidegen húzva) (a félkész termékek, a síkhengerelt termékek, a szabálytalanul felgöngyölt tekercsben lévő melegen hengerelt rúd kivételével) t PR
3496 243120 40 0 055 - - Hidegen alakított vagy hidegen készre munkált (például hidegen húzott) rúd ötvözött acélból (a rozsdamentes acél, a gyorsacél, a szilícium-mangán acél, az ötvözött csapágy-, szerszámacél kivételével) t PR
3497 243120 50 0 055 - - Hidegen készre munkált vagy hidegen alakított (például hidegen húzott) szelvény, rozsdamentestől eltérő ötvözött acélból t PR
3498 243130 00 0 055 - Hidegen húzott rúd, tömör szelvény rozsdamentes acélból t PR, CP
3499 243190 00 0 706 - Hidegen húzott rúd gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3500 243199 00 0 706 - - Hidegen húzott rúd gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3501 24.32 HIDEGEN HENGERELT KESKENY ACÉLSZALAG GYÁRTÁSA TE
3502 243210 00 0 055 - Hidegen hengerelt lapos acéltermék, bevonat nélkül, kisebb, mint 600 mm szélességű t CP
3503 243210 10 0 055 - - Hidegen hengerelt keskeny acélszalag, szélessége 600 mm-nél kisebb t HU
3504 243210 11 0 055 - - - Hidegen hengerelt keskeny szalag ötvözetlen acélból, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3505 243210 12 0 055 - - - Hidegen hengerelt keskeny szalag ötvözetlen acélból, legalább 0,25 tömegszázalék, de kevesebb mint 0,6 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3506 243210 14 0 055 - - - Hidegen hengerelt keskeny szalag ötvözetlen acélból, legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3507 243210 16 0 055 - - - Hidegen hengerelt keskeny szalag a rozsdamentestől és az elektromostól eltérő ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3508 243210 18 0 055 - - - Hidegen hengerelt keskeny szalag rozsdamentes acélból (a szigetelt elektromos szalag, az egyik szélén fogazott vagy kúpozott hullámosított szalag kivételével), kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3509 243210 20 0 055 - - Hidegen hengerelt hasított acélszalag és egyéb lapos termék, szélessége 600 mm-nél kisebb t HU
3510 243210 22 0 055 - - - Hidegen hengerelt hasított szalag ötvözetlen acélból, és a rozsdamentestől és az elektromostól eltérő ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3511 243210 25 0 055 - - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű vas- vagy ötvözetlen acéltermék, hidegen hengerelve, hidegen tömörítve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, 0,25 tömegszázaléknál kevesebb széntartalommal, „elektromos” t PR
3512 243210 28 0 055 - - - Hidegen hengerelt hasított szalag rozsdamentes acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3513 243210 30 0 055 - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, ötvözött, nem rozsdamentes acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és elektrolitikus úton cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3514 243210 40 0 055 - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve elektrolitikus úton lemezelt vagy bevont termék és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3515 243210 50 0 055 - - Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű ötvözött, nem rozsdamentes acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, hidegen tömörítve és tovább megmunkálva (kivéve cinkkel lemezelve vagy bevonva, és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék) t PR
3516 243220 00 0 055 - Hidegen hengerelt lapos acéltermék, plattírozva vagy bevonva, kisebb mint 600 mm szélességű t CP
3517 243220 10 0 055 - - Plattírozott, hidegen hengerelt keskeny szalag, ötvözetlen acélból (a szigetelt elektromos szalag kivételével), kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3518 243220 20 0 055 - - 600 mm-nél kisebb szélességű acéllap és -szalag, tűzi bevonattal vagy elektrolitikus úton fémmel bevonva t PR
3519 243220 30 0 055 - - Szerves anyaggal bevont acéllemez, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3520 243220 40 0 055 - - Hidegen hengerelt hasított szalag ötvözetlen acélból, tűzi fémbevonattal, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3521 243220 50 0 055 - - Hidegen hengerelt hasított szalag ötvözetlen acélból, elektrolitikus úton fémmel bevonva, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3522 243220 60 0 055 - - Hidegen hengerelt hasított szalag, szerves anyaggal bevont acéllemezből, kevesebb mint 600 mm szélességgel t PR
3523 243290 00 0 706 - Hidegen hengerelt keskeny szalag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3524 243299 00 0 706 - - Hidegen hengerelt keskeny szalag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3525 24.33 HIDEGEN HAJLÍTOTT ACÉLIDOM GYÁRTÁSA TE
3526 243310 00 0 055 - Hidegen alakított, hajlított nyitott szelvény acélból t CP
3527 243311 00 0 055 - - Hidegen alakított, hajlított nyitott szelvény ötvözetlen acélból t CP
3528 243311 10 0 055 - - - Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, ötvözetlen acélból, nem bevonva t PR
3529 243311 30 0 055 - - - Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, ötvözetlen acélból, cinkkel bevonva t PR
3530 243311 50 0 055 - - - M.n.s., vasból vagy ötvözetlen acélból készült szögvas, idomvas és szelvény, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább megmunkálva, vagy csak forrón kovácsolva, vagy más módon melegen alakítva és tovább megmunkálva (kivéve síkhengerelt termékekből ) t PR
3531 243312 00 0 055 - - Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, rozsdamentes acélból t PR, CP
3532 243320 00 0 055 - Hidegen alakított profillemezek (bordázva), ötvözetlen acélból t PR, CP
3533 243330 00 0 055 - Szerkezet, két (bordázott) profillemezből és szigetelő középrétegből gyártott falat magában foglaló lemez kizárólag vagy elsődlegesen vasból vagy acélból (az előre gyártott épületek kivételével) t PR, CP
3534 243390 00 0 706 - Hidegen alakított, hajlított acéltermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3535 243399 00 0 706 - - Hidegen alakított, hajlított acéltermék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3536 24.34 HIDEGEN HÚZOTT ACÉLHUZAL GYÁRTÁSA TE
3537 243410 00 0 055 - Hidegen húzott huzal t CP
3538 243411 00 0 055 - - Hidegen húzott huzal ötvözetlen acélból t CP
3539 243411 30 0 055 - - - Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt t PR
3540 243411 50 0 055 - - - Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból, legalább 0,25, de kevesebb mint 0,6 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt t PR
3541 243411 70 0 055 - - - Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból, legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt t PR
3542 243412 00 0 055 - - Huzal rozsdamentes acélból (a sebészi varrathoz használt nagyon finom, steril rozsdamentes huzal kivételével) t PR, CP
3543 243413 00 0 055 - - Huzal ötvözött acélból (kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt, rozsdamentes acélból) t PR, CP
3544 243490 00 0 706 - Hidegen húzott huzal gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3545 243499 00 0 706 - - Hidegen húzott huzal gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3546 24.4 NEM VAS FÉM ALAPANYAG GYÁRTÁSA
3547 24.41 NEMESFÉMGYÁRTÁS TE
3548 244110 00 0 050 - Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott ezüst, ezüstpor kg CP
3549 244110 30 0 050 - - Ezüst megmunkálatlanul vagy por alakban (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is) kg PR
3550 244110 50 0 050 - - Ezüst félgyártmány alakban (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is) (kivéve a megmunkálatlant vagy por alakút) kg PR
3551 244120 00 0 050 - Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott arany, aranypor kg CP
3552 244120 30 0 050 - - Arany megmunkálatlanul, vagy por alakban, nem fizetőeszköz célra (beleértve a platinával bevontat is) kg PR
3553 244120 50 0 050 - - Arany félgyártmány alakban, nem fizetőeszköz célra (beleértve a platinával bevontat is) (kivéve a megmunkálatlant vagy por alakút) kg PR
3554 244120 70 0 050 - - Arany fizetőeszköz célra (beleértve a platinával bevontat is) kg PR
3555 244130 00 0 055 - Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott platina, platinapor t CP
3556 244130 30 0 055 - - Platina, palládium, ródium, irídium, ozmium és ruténium, megmunkálatlanul vagy por alakban t PR
3557 244130 50 0 055 - - Platinából, palládiumból, ródiumból, irídiumból, ozmiumból és ruténiumból készült félgyártmány (a megmunkálatlan vagy a por alakú kivételével) t PR
3558 244130 70 0 055 - - Platinakatalizátor drótszövet vagy rács formájában t PR
3559 244140 00 0 055 - Arannyal bevont nem nemesfém vagy ezüst legfeljebb félig feldolgozva (félkész termék) t PR, CP
3560 244150 00 0 055 - Ezüsttel bevont nem nemesfém; platinával bevont nem nemesfém, ezüst vagy arany legfeljebb félig feldolgozva (félkész termék) t CP
3561 244150 30 0 055 - - Ezüsttel plattírozott nemnemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva t PR
3562 244150 50 0 055 - - Platinával plattírozott arany, ezüst vagy nem nemesfém, félgyártmány, tovább nem megmunkálva t PR
3563 244190 00 0 706 - Nemesfém gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3564 244199 00 0 706 - - Nemesfém gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3565 24.42 ALUMÍNIUMGYÁRTÁS TE
3566 244210 00 0 055 - Megmunkálatlan alumínium; alumínium-oxid t CP
3567 244211 00 0 055 - - Megmunkálatlan alumínium t CP
3568 244211 30 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözetlen alumínium (a por és pehely kivételével) t PR
3569 244211 50 0 055 - - - Ötvözött alumínium másodlagos formában és alapanyag, megmunkálás nélkül (kivéve a por és pehely) t HU
3570 244211 54 0 055 - - - Megmunkálatlan alumíniumötvözet (az alumíniumpor és -pehely kivételével) t PR
3571 244212 00 0 055 - - Alumínium-oxid (a mesterséges korund kivételével) t PR, CP
3572 244220 00 0 055 - Félkész termék alumíniumból, ötvözött alumíniumból t CP
3573 244221 00 0 055 - - Alumíniumpor és -pehely (a színezékként, festékként vagy hasonlóként való felhasználásra szánt, előkészített por és pehely kivételével) t PR, CP
3574 244222 00 0 055 - - Alumíniumrúd, -hengerhuzal, -szelvény t CP
3575 244222 30 0 055 - - - Alumíniumrúd és -profil (az alumíniumszerkezetekhez előkészített rúd és profil kivételével) t PR
3576 244222 50 0 055 - - - Ötvözött alumíniumrúd, -profil és üreges profil (az alumíniumszerkezetekhez előkészített rúd és profil kivételével) t PR
3577 244223 00 0 055 - - Alumíniumhuzal t CP
3578 244223 30 0 055 - - - Ötvözetlen alumíniumhuzal (a szigetelt elektromos huzal és kábel, az alumíniumhuzallal megerősített zsineg és kötél, a sodort huzal és kábel kivételével) t PR
3579 244223 50 0 055 - - - Ötvözött alumíniumhuzal (a szigetelt elektromos huzal és kábel, az alumíniumhuzallal megerősített zsineg és kötél, a sodort huzal és kábel kivételével) t PR
3580 244224 00 0 055 - - Alumíniumlemez, és -szalag, több mint 0,2 mm vastagságú t CP
3581 244224 30 0 055 - - - Alumíniumlap, -lemez és -szalag, vastagsága meghaladja a 0,2 mm-t t PR
3582 244224 50 0 055 - - - Ötvözött alumíniumlap, -lemez és -szalag, vastagsága meghaladja a 0,2 mm-t t PR
3583 244225 00 0 055 - - Alumíniumfólia, vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,2 mm t PR, CP
3584 244226 00 0 055 - - Alumíniumcső, -szerelvényeik t CP
3585 244226 30 0 055 - - - Alumíniumcső (az üreges profil, csőszerelvény, hajlékony cső, alumíniumszerkezetekhez előkészített cső, gép- és járműalkatrészek vagy hasonlók kivételével) t PR
3586 244226 50 0 055 - - - Ötvözött alumíniumcső (az üreges profil, csőszerelvény, hajlékony cső, alumíniumszerkezetekhez előkészített cső, gép- és járműalkatrészek vagy hasonlók kivételével) t PR
3587 244226 70 0 055 - - - Alumínium csőszerelvény (beleértve a csatlakozókarmantyút, könyökdarabot, csőtoldatot is) (a csap, csapszerelvény és szelep, csőbilincs, fejescsavar és csavaranya, befogópofa kivételével) t PR
3588 244290 00 0 706 - Alumínium gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3589 244299 00 0 706 - - Alumínium gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3590 24.43 ÓLOM, CINK, ÓN GYÁRTÁSA TE
3591 244310 00 0 055 - Megmunkálatlan ólom, cink, ón t CP
3592 244311 00 0 055 - - Megmunkálatlan ólom t CP
3593 244311 30 0 055 - - - Megmunkálatlan, finomított ólom (az ólompor és -pehely kivételével) t PR
3594 244311 50 0 055 - - - Megmunkálatlan, antimontartalmú ólom (az ólompor és -pehely kivételével) t PR
3595 244311 90 0 055 - - - Megmunkálatlan ólom (az ólompor és -pehely, a megmunkálatlan, antimontartalmú ólom, finomított kivételével) t PR
3596 244312 00 0 055 - - Megmunkálatlan cink t CP
3597 244312 30 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözetlen cink (a cinkpor, -szemcse és -pehely kivételével) t PR
3598 244312 50 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözött cink (a cinkpor, -szemcse és -pehely kivételével) t PR
3599 244313 00 0 055 - - Megmunkálatlan ón t CP
3600 244313 30 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözetlen ón (az ónpor és -pehely kivételével t PR
3601 244313 50 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözött ón (az ónpor és -pehely kivételével t PR
3602 244320 00 0 055 - Félkész termék ólomból, cinkből, ónból és ötvözeteikből t CP
3603 244321 00 0 055 - - Ólomlap, -lemez, -szalag és -fólia; ólompor és -pehely (a színezéknek, festéknek vagy hasonlónak előkészített ólompor vagy -pehely, szigetelt elektromos huzal kivételével) t PR, CP
3604 244322 00 0 055 - - Cinkpor, -szemcse és -pehely (a színezéknek, festéknek vagy hasonlónak előkészített cinkpor vagy -pehely, a cinkpellet kivételével) t PR, CP
3605 244323 00 0 055 - - Rúd, szelvény, huzal, lemez, szalag és fólia cinkből t PR, CP
3606 244324 00 0 055 - - Ónrúd, -profil és -huzal t PR, CP
3607 244390 00 0 706 - Ólom, cink, ón gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3608 244399 00 0 706 - - Ólom, cink, ón gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3609 24.44 RÉZGYÁRTÁS TE
3610 244410 00 0 055 - Megmunkálatlan réz, rezeskő, cementréz t CP
3611 244411 00 0 055 - - Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) (a rézpor kivételével) t PR, CP
3612 244412 00 0 055 - - Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz (a hólyagos réz is) (a galvanizált réz bevonatok, elektrogalvanizáló anódok kivételével) t PR, CP
3613 244413 00 0 055 - - Finomított réz és rézötvözet, megmunkálás nélkül, réz mesterötvözet t CP
3614 244413 30 0 055 - - - Megmunkálatlan, ötvözetlen finomított réz (a hengerelt, extrudált vagy kovácsolt zsugorított [szinterezett] termékek kivételével) t PR
3615 244413 70 0 055 - - - Megmunkálatlan rézötvözet (a hengerelt, extrudált vagy kovácsolt zsugorított [szinterezett] termékek kivételével); segédötvözet (mesterötvözet) rézből (azon ötvözetek is, amelyek hasznosan nem kovácsolhatók) (a 15 tömegszázalékot meghaladó foszfort tartalmazó rézfoszfid (foszforréz) kivételével t PR
3616 244420 00 0 055 - Félkész termék rézből és rézötvözetekből t CP
3617 244421 00 0 055 - - Rézpor és -pehely, kivéve a cementrezet, a festékek készítményeiben használt port/pehelyport, mint a bronz/arany (kémiai vegyületek), a finomított sajtolt rezet t PR, CP
3618 244422 00 0 055 - - Rúd, profil és üreges profil rézből és rézötvözetből (az öntéssel vagy zsugorítással [szinterezéssel] előállított rúd, a tekercsben lévő réz huzalalapanyag kivételével) t PR, CP
3619 244423 00 0 055 - - Rézhuzal t CP
3620 244423 30 0 055 - - - Rézhuzal, finomított (átmérője meghaladja a 6 mm-t), rézötvözetből t PR
3621 244423 50 0 055 - - - Rézhuzal, átmérője meghaladja a 0,5 mm-t, de legfeljebb 6 mm (kivéve a huzallal, sodort huzallal és kábellel megerősített zsineget vagy kötelet) t PR
3622 244423 70 0 055 - - - Rézhuzal, átmérője legfeljebb 0,5 mm (kivéve a huzallal, sodort huzallal és kábellel megerősített zsineget vagy kötelet) t PR
3623 244424 00 0 055 - - Lap, lemez és szalag rézből és rézötvözetből, vastagsága meghaladja a 0,15 mm-t (a nyújtott és hasított rézlemezből készült rács, a szigetelt elektromos szalag kivételével) t PR, CP
3624 244425 00 0 055 - - Rézfólia, vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,15 mm t PR, CP
3625 244426 00 0 055 - - Rézcső, -szerelvényeik t CP
3626 244426 30 0 055 - - - Rézcső t PR
3627 244426 50 0 055 - - - Csőszerelvény rézből, rézötvözetből, beleértve a csatlakozót, karmantyút, könyökdarabot, csőtoldatot is, a cső, csap, csapszerelvény és szelep, összeállításához/rögzítéséhez használt fejescsavar és csavaranya kivételével t PR
3628 244490 00 0 706 - Réz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3629 244499 00 0 706 - - Réz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3630 24.45 EGYÉB NEM VAS FÉM GYÁRTÁSA TE
3631 244510 00 0 055 - Megmunkálatlan nikkel, nikkelkohászat közbeeső termékei t CP
3632 244511 00 0 055 - - Megmunkálatlan nikkel t PR, CP
3633 244512 00 0 055 - - Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke (beleértve a nem tiszta nikkel-oxidot, a pörkölt nikkelércet, a nem tiszta ferronikkelt) t PR, CP
3634 244520 00 0 055 - Félkész termék nikkelből vagy nikkelötvözetből t CP
3635 244521 00 0 055 - - Nikkelpor és -pehely (a zsugorított nikkel-oxid kivételével) t PR, CP
3636 244522 00 0 055 - - Rúd, -profil és -huzal nikkelből és nikkelötvözetből (a szerkezetekben való felhasználásra előkészített rúd és profil, a szigetelt elektromos rúd és huzal, a zománcozott huzal kivételével) t PR, CP
3637 244523 00 0 055 - - Lap, -lemez, -szalag és -fólia nikkelből és nikkelötvözetből (a nyújtott és hasított lemezből készült rács kivételével) t PR, CP
3638 244524 00 0 055 - - Nikkelcső és csőszerelvény t PR, CP
3639 244530 00 0 055 - Egyéb nem vas fém, cermet és ezekből készült termék; fémet vagy fémkeveréket tartalmazó hamu és maradvány t CP
3640 244530 10 0 055 - - Volfrám, molibdén, és ebből készült máshova nem sorolt termék t HU
3641 244530 13 0 055 - - - M.n.s. volfrám (tungsten) és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3642 244530 17 0 055 - - - M.n.s. molibdén és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3643 244530 20 0 055 - - Tantál, magnézium, kobalt és ebből készült máshova nem sorolt termék t HU
3644 244530 23 0 055 - - - M.n.s. tantál és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3645 244530 25 0 055 - - - M.n.s. magnézium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3646 244530 27 0 055 - - - Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; m.n.s. kobalt és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3647 244530 30 0 055 - - M.n.s. bizmut és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is; M.n.s. kadmium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3648 244530 40 0 055 - - Titán, cirkónium és ebből készült máshova nem sorolt termék t HU
3649 244530 43 0 055 - - - M.n.s. titán és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3650 244530 47 0 055 - - - M.n.s. cirkónium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével); m.n.s. antimon és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével) t PR
3651 244530 50 0 055 - - Máshova nem sorolt nem vas fém és ebből készült termék t HU
3652 244530 55 0 055 - - - M.n.s. berillium, króm, germánium, vanádium, gallium, hafnium, indium, nióbium (kolumbium), rénium és tallium, valamint ezekből készült áru; ezen fémek hulladéka és törmeléke is (a berillium, króm és tallium kivételével) t PR
3653 244530 57 0 055 - - - M.n.s. mangán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is; m.n.s. cermet és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is t PR
3654 244590 00 0 706 - Egyéb nem vas fém gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3655 244599 00 0 706 - - Egyéb nem vas fém gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3656 24.46 NUKLEÁRIS FŰTŐANYAG GYÁRTÁSA TE
3657 244610 00 0 055 - Természetes urán és vegyületei, ötvözetei, diszperziói (a cermettel együtt), természetes uránt és vegyületét tartalmazó kerámiatermék, keverék t CP
3658 244690 00 0 706 - Feldolgozott nukleáris tüzelőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3659 244699 00 0 706 - - Feldolgozott nukleáris fűtőanyag gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3660 24.5 FÉMÖNTÉS
3661 24.51 VASÖNTÉS TE
3662 245110 00 0 055 - Vasöntvény-előállítás t CP
3663 245111 00 0 055 - - Temperöntvény-előállítás t CP
3664 245111 10 0 055 - - - Temperöntvény szárazföldi járművekhez, dugattyús motorokhoz és egyéb géphez és mechanikus berendezéshez t PR
3665 245111 90 0 055 - - - Más felhasználásra szolgáló részek (temperöntvény) t PR
3666 245112 00 0 055 - - Gömbgrafitos vasöntvény előállítása t CP
3667 245112 10 0 055 - - - Szárazföldi járművek részei (gömbgrafitos vasöntvény) t PR
3668 245112 20 0 055 - - - Alakítható vasöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével) t PR
3669 245112 40 0 055 - - - A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei (gömbgrafitos vasöntvény) t PR
3670 245112 50 0 055 - - - Alakítható vasöntvény géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével t PR
3671 245112 90 0 055 - - - Alakítható vasöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben felhasználástól eltérő célra t PR
3672 245113 00 0 055 - - Lemezgrafitos (szürke) vasöntvény előállítása t CP
3673 245113 10 0 055 - - - Szürke vasöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével t PR
3674 245113 20 0 055 - - - Szürke vasöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével) t PR
3675 245113 40 0 055 - - - A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei (öntöttvas: nem alakítható) t PR
3676 245113 50 0 055 - - - Szürke vasöntvény géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével t PR
3677 245113 90 0 055 - - - Szürke vasöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben felhasználástól eltérő célra t PR
3678 245120 00 0 055 - Öntöttvas cső és üreges profil öntöttvasból, kivéve azon csövet és üreges profilt, amelyet áruk azonosítható részeivé alakítottak, mint pl. központi fűtés radiátorainak szelvényei és gépalkatrészei t PR, CP
3679 245130 00 0 055 - Öntöttvas csőszerelvény t CP
3680 245130 30 0 055 - - Cső vagy csőszerelvény kovácsolásra, hengerelésre nem alkalmas öntöttvasból t PR
3681 245130 50 0 055 - - Csőszerelvény temperöntvényből t PR
3682 245190 00 0 706 - Vasöntéssel kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3683 245199 00 0 706 - - Vasöntéssel kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3684 24.52 ACÉLÖNTÉS TE
3685 245210 00 0 055 - Acélöntés t CP
3686 245210 10 0 055 - - Acélöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével t PR
3687 245210 30 0 055 - - Acélöntvény csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével) t PR
3688 245210 40 0 055 - - A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei t PR
3689 245210 50 0 055 - - Acélöntvény géphez és mechanikai berendezésekhez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével t PR
3690 245210 90 0 055 - - Acélöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben felhasználástól eltérő célra t PR
3691 245220 00 0 055 - Centrifugálisan öntött acélcső t CP
3692 245230 00 0 055 - Öntöttacél csőszerelvény t PR, CP
3693 24.53 KÖNNYŰFÉMÖNTÉS TE
3694 245310 00 0 055 - Könnyűfémöntés t CP
3695 245310 10 0 055 - - Könnyűfémöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével t PR
3696 245310 20 0 055 - - Könnyűfémöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételéve) t PR
3697 245310 40 0 055 - - A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei t PR
3698 245310 50 0 055 - - Könnyűfémöntvény géphez és mechanikai berendezéshez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével t PR
3699 245310 90 0 055 - - Alkatrészek más felhasználásra t PR
3700 24.54 EGYÉB NEM VAS FÉM ÖNTÉSE TE
3701 245410 00 0 055 - Egyéb nemvasfémek öntése t CP
3702 245410 10 0 055 - - Nemvasöntvény-alkatrészek szárazföldi járművekhez; a mozdony/sínhez kötött járművek, terpeszdaru, rakodó-/emelőszerkezettel felszerelt munkagépek, mezőgazdasági-/úthengerek, buldózerek stb. kivételével t PR
3703 245410 20 0 055 - - Nemvasöntvény-alkatrészek nem könnyű fémből közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, nem könnyű fémből csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével) t PR
3704 245410 40 0 055 - - A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei t PR
3705 245410 50 0 055 - - Nemvasöntvény-alkatrészek nem könnyű fémből, géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével t PR
3706 245410 90 0 055 - - Alkatrészek más felhasználásra t PR
3707 25 FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA
3708 25.1 FÉMSZERKEZET, -ÉPÜLETELEM GYÁRTÁSA
3709 25.11 FÉMSZERKEZET GYÁRTÁSA TE
3710 251110 00 0 706 - Előre gyártott épület fémből 1000 Ft CP
3711 251110 30 0 706 - - Előre gyártott épület vasból és acélból 1000 Ft PR
3712 251110 50 0 706 - - Előre gyártott épület alumíniumból 1000 Ft PR
3713 251120 00 0 055 - Fémszerkezet és alkatrésze t CP
3714 251121 00 0 055 - - Híd és -hídrész vasból és acélból t PR, CP
3715 251122 00 0 055 - - Torony és rácsszerkezetű oszlop vasból és acélból t PR, CP
3716 251123 00 0 055 - - Egyéb szerkezet, szerkezetrész (állvány, konzol, oszlop, hasonló alátámasztó szerkezet) vasból, acélból, alumíniumból t CP
3717 251123 10 0 055 - - - Felszerelés állványzathoz, zsaluzáshoz, dúcoláshoz vagy bányászathoz vasból/acélból, beleértve az aknatornyot és felépítményt, hajlítható zsalugerendákat, cső alakú állványzatot és hasonló berendezést t PR
3718 251123 50 0 055 - - - Más szerkezetek elsődlegesen lemezből t PR
3719 251123 55 0 055 - - - - Gát, zsilip, zsilipkapu, kikötőponton, stabil dokk és más tengerészeti és vízi úti szerkezet, vasból vagy acélból, m.n.s. szerkezetek és részei vasból vagy acélból, (kivéve híd és hídrész, torony, rácsszerkezetű oszlop, kapu, ajtó és ablak és ezek keretei és küszöbjei, felszerelés állványzathoz, zsaluzáshoz, dúcoláshoz vagy bányászathoz, valamint a kizárólag vagy főként bádogból készült szerkezetek és azok részei) t PR
3720 251123 70 0 055 - - - M.n.s. alumíniumszerkezet és részei t PR
3721 251190 00 0 706 - Fémszerkezet és alkatrésze gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3722 251199 00 0 706 - - Fémszerkezet gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3723 25.12 FÉM ÉPÜLETELEM GYÁRTÁSA TE
3724 251210 00 0 194 - Ajtó, ablak és kerete, ajtóküszöb fémből db CP
3725 251210 30 0 194 - - Ajtó, ablak és ezek kerete és ajtóküszöb, vasból vagy acélból db PR
3726 251210 50 0 194 - - Ajtó, ablak és ezek kerete és ajtóküszöb, alumíniumból db PR
3727 251290 00 0 706 - Fém épületelem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3728 251299 00 0 706 - - Fém épületelem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3729 25.2 FŰTÉSI KAZÁN, RADIÁTOR, FÉMTARTÁLY GYÁRTÁSA
3730 25.21 KÖZPONTI FŰTÉSI KAZÁN, RADIÁTOR GYÁRTÁSA TE
3731 252110 00 0 706 - Központi fűtéshez radiátor és kazán 1000 Ft CP
3732 252111 00 0 055 - - Radiátor központi fűtéshez és részei vasból, acélból (kivéve: a villamos fűtés radiátora) t PR
3733 252111 00 0 279 - - Radiátor központi fűtéshez és részei vasból, acélból (kivéve: a villamos fűtés radiátora) fűtőfelület m2 PR
3734 252112 00 0 194 - - Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz. alá tartozó kazán kivételével db PR, CP
3735 252113 00 0 706 - - Alkatrész központi fűtés kazánjához 1000 Ft PR, CP
3736 252190 00 0 706 - Központi fűtés radiátora, kazánja gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3737 252199 00 0 706 - - Központi fűtés radiátora, kazánja gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3738 25.29 FÉMTARTÁLY GYÁRTÁSA TE
3739 252910 00 0 055 - Egyéb tartály, tárolómedence fémből t CP
3740 252911 00 0 055 - - Tartály (kivéve: a folyékony és sűrített gáz fémtartály), kád, hasonló tároló edény vasból, acélból, több mint 300 l űrtartalommal, a mechanikai vagy termikus berendezésbe épített nélkül t CP
3741 252911 10 0 055 - - - Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény gázok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül) t PR
3742 252911 20 0 055 - - - Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bélelve vagy hőszigetelve, folyadékok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül) t PR
3743 252911 30 0 055 - - - Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény folyadékok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül, a bélelt vagy hőszigetelt kivételével) t PR
3744 252911 50 0 055 - - - Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény szilárd anyagok számára, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül) t PR
3745 252911 70 0 055 - - - Alumíniumtartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal, (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül) t PR
3746 252912 00 0 055 - - Fémtartály sűrített vagy folyékony gáz tárolására t PR, CP
3747 252990 00 0 706 - Fémtartály gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3748 252999 00 0 706 - - Fémtartály gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3749 25.3 GŐZKAZÁN GYÁRTÁSA
3750 25.30 GŐZKAZÁN GYÁRTÁSA TE
3751 253010 00 0 706 - Gőzkazán és alkatrésze 1000 Ft CP
3752 253011 00 0 194 - - Kazán vízgőz, más gőz vagy forró víz előállítására db CP
3753 253011 10 0 194 - - - Vízcsöves kazán (alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével) db PR
3754 253011 50 0 194 - - - Gőzfejlesztő kazán (beleértve a hibrid kazánt is) (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán, a vízcsöves kazán kivételével) db PR
3755 253011 70 0 194 - - - Túlhevítő vízkazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-
kazán kivételével)
db PR
3756 253012 00 0 055 - - Segédberendezések kazánokhoz, kondenzátor gőzerőgépekhez vagy más gőzenergia egységhez t CP
3757 253012 30 0 055 - - - Segédberendezés a 8402 vagy 8403 vtsz. alá tartozó kazánhoz t PR
3758 253012 50 0 055 - - - Gőzcseppfolyósító vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő energiaegységhez t PR
3759 253013 00 0 706 - - Gőzkazán alkatrésze 1000 Ft CP
3760 253013 30 0 706 - - - Gőzfejlesztő kazán és túlhevítő vízkazán alkatrésze 1000 Ft PR
3761 253013 50 0 706 - - - A 8404 10 vagy 8404 20 vtsz. alá tartozó berendezés alkatrésze 1000 Ft PR
3762 253020 00 0 706 - Atomreaktor és alkatrésze 1000 Ft CP
3763 253021 00 0 055 - - Atomreaktor t PR, CP
3764 253022 00 0 706 - - Atomreaktor-alkatrész 1000 Ft PR, CP
3765 253090 00 0 706 - Gőzkazán (kivéve a központi fűtési melegvíztermelő kazán) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3766 253099 00 0 706 - - Gőzkazán (kivéve: a központi fűtési melegvíztermelő kazán) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3767 25.4 FEGYVER-, LŐSZERGYÁRTÁS
3768 25.40 FEGYVER-, LŐSZERGYÁRTÁS TE
3769 254010 00 0 706 - Fegyver, lőszer és alkatrésze 1000 Ft CP
3770 254011 00 0 706 - - Hadifegyver (kivéve: a revolver, pisztoly és hasonló fegyver) 1000 Ft CP
3771 254012 00 0 194 - - Revolver, pisztoly, nem katonai lőfegyver és hasonló eszköz db CP
3772 254012 30 0 194 - - - Revolver és pisztoly (kivéve a katonai lőfegyvert, a géppisztolyt, a jelzőrakétát kilövő lőfegyver, vaktöltény kilövésére alkalmas fegyvereket, rögzített závárzatú vágóhídi pisztolyt, elöltöltő fegyvert, rugós, lég- vagy gázfegyvert, fegyverutánzatot) db PR
3773 254012 50 0 194 - - - Sörétes fegyver, puska, karabély és elöltöltős fegyver (a hosszú puska, a sörétes és a golyós puska kombinációja, a sétapálca formájú sportpuska is) (kivéve a katonai lőfegyvert) db PR
3774 254012 70 0 194 - - - Robbanótöltettel működő máshova nem sorolt lőfegyver (kivéve a katonai lőfegyvereket) db PR
3775 254012 90 0 194 - - - Más fegyver (pl. rugós, lég- vagy gázpuska és -pisztoly, gumibot) (kivéve katonai célokra) db PR
3776 254013 00 0 055 - - Töltény és más lőszer, valamint ezek alkatrésze, beleértve a tölténytömítő anyagokat is (katonai célkora szolgáló kivételével) t PR, CP
3777 254014 00 0 706 - - Revolver, pisztoly, nem katonai lőfegyver és hasonló eszköz alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR, CP
3778 254090 00 0 706 - Fegyver, lőszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3779 254099 00 0 706 - - Fegyver, lőszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3780 25.5 FÉMALAKÍTÁS, PORKOHÁSZAT
3781 25.50 FÉMALAKÍTÁS, PORKOHÁSZAT TE
3782 255010 00 0 706 - Fémkovácsolás, -sajtolás, -húzás, -kivágás, -hengerelés 1000 Ft CP
3783 255011 00 0 706 - - Fémkovácsolás 1000 Ft CP
3784 255011 30 0 706 - - - Szabadon alakított kovácsolt acél félgyártmány 1000 Ft HU
3785 255011 33 0 706 - - - - Szabadon alakított kovácsolt acél félgyártmány erőátviteli szerkezet alkatrészéhez 1000 Ft HU
3786 255011 34 0 706 - - - - Közlőműtengely, vezérműtengely, forgattyústengely és forgattyú részei szabadalakító kovácsolással megmunkált vasból; a 7326 vtsz. alá tartozó cikkek, a 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések és járművek részei (szabadalakító kovácsolással megmunkált acél) 1000 Ft PR
3787 255011 35 0 706 - - - - Szabadon alakított kovácsolt acél félgyártmány (7326 vtsz), géphez, villamos géphez, járműhöz, mérőeszközhöz (84, 85, 86, 87, 88, 90 vtsz) 1000 Ft HU
3788 255011 37 0 706 - - - - Gépek és berendezések szabadalakító kovácsolással nemvasfémből készült részei; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, a gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével 1000 Ft PR
3789 255011 50 0 706 - - - Hidegfolyatással alakított félgyártmány 1000 Ft HU
3790 255011 51 0 706 - - - - A 87. árucsoportba tartozó szárazföldi járművek részei (hidegen sajtolt acél) 1000 Ft PR
3791 255011 52 0 706 - - - - Hidegen sajtolt acél alkatrészek közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz 1000 Ft PR
3792 255011 53 0 706 - - - - A 8483 vtsz. alá tartozó dugattyús motorok és hajtóelemek részei (hidegen sajtolt acél) 1000 Ft PR
3793 255011 54 0 706 - - - - Hidegen sajtolt acél alkatrészek géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével 1000 Ft PR
3794 255011 56 0 706 - - - - Hidegen sajtolt acél alkatrészek elektromos gépekhez és hangfelvevő és -lejátszó készülékekhez, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó gépekhez 1000 Ft PR
3795 255011 57 0 706 - - - - A 7326 vtsz. alá tartozó cikkek, a 86., 87., 88. árucsoportba tartozó, vágány rögzítésére szolgáló berendezések és szárazföldi járművek és légi járművek részei (hidegen sajtolt acél) 1000 Ft PR
3796 255011 58 0 706 - - - - A 84., 85., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések, szerszámok és járművek részei (hidegen sajtolt nemvasfém) 1000 Ft PR
3797 255012 00 0 706 - - Fémsajtolás 1000 Ft CP
3798 255012 10 0 706 - - - Süllyesztékes kovácsolással (és finomkovácsolással) megmunkált acélrészek szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek kivételével 1000 Ft PR
3799 255012 20 0 706 - - - Süllyesztékes kovácsolással (és finomkovácsolással) megmunkált acélrészek közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével ) 1000 Ft PR
3800 255012 30 0 706 - - - A 8483 vtsz. alá tartozó dugattyús motorok és a hajtóelemek részei (acél süllyesztékes kovácsolása) 1000 Ft PR
3801 255012 40 0 706 - - - A mechanikai és technikai felszerelés részei és eszközök a mezőgazdasághoz, erdészethez és árutermelő kertészethez (acél süllyesztékes kovácsolása) 1000 Ft PR
3802 255012 50 0 706 - - - Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek csigasorhoz és csigás emelőhöz, csörlőhöz és hajóorsóhoz, villás emelőtargoncához, rakodó-/emelőszerkezettel ellátott más üzemi targoncához, lifthez, mozgólépcsőhöz, szállítószalaghoz és ellentömeges drótkötélpályához 1000 Ft PR
3803 255012 60 0 706 - - - Gépek részei és a 8426, 8429, 8430 vtsz. alá tartozó berendezések (acél megmunkálása süllyesztékes kovácsolással) 1000 Ft PR
3804 255012 70 0 706 - - - Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek géphez és berendezésekhez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, gázturbina, a rakodó- vagy emelőszerkezet, az építőipari gép kivételével 1000 Ft PR
3805 255012 80 0 706 - - - Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek mozdonyhoz/sínhez kötött járművekhez, légi járműhöz, űrjárműhöz, elektromos géphez és berendezéshez, optikai, fotó- és mozgóképi, mérő-, ellenőrző-/precíziós készülékhez 1000 Ft PR
3806 255012 90 0 706 - - - A 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések és járművek részei (nemvasfém megmunkálása süllyesztékes kovácslással) 1000 Ft PR
3807 255013 00 0 706 - - Egyéb fémalakítás 1000 Ft CP
3808 255013 10 0 706 - - - Acélból domborított fémlemez szárazföldi járművek részeihez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek kivételével 1000 Ft PR
3809 255013 20 0 706 - - - A 8483 vtsz. alá tartozó dugattyús motorok és gépek részei (acélból domborított fémlemez) 1000 Ft PR
3810 255013 30 0 706 - - - Acélból domborított fémlemez géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével 1000 Ft PR
3811 255013 40 0 706 - - - Acélból domborított fémlemez elektromos géphez és berendezéshez, hangfelvevő és -lejátszó készülékekhez, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó gépekhez 1000 Ft PR
3812 255013 50 0 706 - - - A 7323, 7326 vtsz. alá tartozó cíkkek, a 9403 vtsz. alá tartozó bútorok részei; szárazföldi járművek és a 86. árucsoportba tartozó vágánytartozékok és a 90 árucsoportba tartozó készülékek (nemvasfémből domborított fémlemez) 1000 Ft PR
3813 255013 70 0 706 - - - Háztartási cikkek, gépek részei, készülék, bútor és a 84., 85., 86., 88. és 94. árucsoportba tartozó járművek (nemvasfémből domborított fémlemez) 1000 Ft PR
3814 255020 00 0 706 - Porkohászat 1000 Ft CP
3815 255020 20 0 706 - - Acélporból előállított porkohászati termékek 1000 Ft PR
3816 255020 80 0 706 - - A 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó cikkek részei (nemvasfém porából előállított porkohászati termékek) 1000 Ft PR
3817 25.6 FÉM FELÜLETKEZELÉSE, MEGMUNKÁLÁSA
3818 25.61 FÉMFELÜLET-KEZELÉS TE
3819 256110 00 0 706 - Fémek bevonása 1000 Ft CP
3820 256111 00 0 706 - - Fém bevonása fémmel 1000 Ft CP
3821 256111 30 0 706 - - - Olvasztott fémbe merítéssel készített fémes bevonat (cinkgalvanizálás vagy ónmártás) 1000 Ft PR
3822 256111 50 0 706 - - - Termikus szórással készített fémes bevonat 1000 Ft PR
3823 256111 70 0 706 - - - Elektrolízissel készített cinkbevonat 1000 Ft PR
3824 256111 90 0 706 - - - Cinktől eltérő fémből elektrolízissel vagy kémiai kezeléssel készített bevonat (beleértve a nikkelt, rezet, krómot, nemesfémeket stb.) 1000 Ft PR
3825 256112 00 0 706 - - Fém bevonása nemfémmel 1000 Ft CP
3826 256112 30 0 706 - - - Fémek műanyag bevonata (beleértve a porbevonatot is) 1000 Ft PR
3827 256112 50 0 706 - - - Más bevonatok (foszfátos stb.) 1000 Ft PR
3828 256120 00 0 706 - Egyéb fémkezelő szolgáltatás 1000 Ft CP
3829 256121 00 0 706 - - Fémek hőkezelése (kivéve a fémbevonatot és a műanyag bevonatot) 1000 Ft PR, CP
3830 256122 00 0 706 - - Egyéb fémfelület kezelés 1000 Ft CP
3831 256122 30 0 706 - - - Fémek lakkozása és fényezése 1000 Ft PR
3832 256122 50 0 706 - - - Fémek anódos oxidálása 1000 Ft PR
3833 256122 70 0 706 - - - Fémek gőzlecsapási eljárása 1000 Ft PR
3834 256122 90 0 706 - - - Más fémfelszínkezelés 1000 Ft PR
3835 25.62 FÉMMEGMUNKÁLÁS TE
3836 256210 00 0 706 - Fémalkatrész esztergálása 1000 Ft CP
3837 256210 01 0 706 - - Csap, szelep és hasonló cikkek esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3838 256210 03 0 706 - - Gép és mechanikai készülék esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3839 256210 05 0 706 - - Szárazföldi járművek esztergált fém alkatrészei (a mozdonyhoz vagy gördülő állományhoz öntéssel, kovácsolással, sajtolással, préseléssel, hengereléssel vagy porkohászati eljárással készített alkatrészek kivételével) 1000 Ft PR
3840 256210 07 0 706 - - Légi jármű, űrjármű és műhold esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3841 256210 09 0 706 - - Elektromos gép és berendezés, hangfelvevő és -lejátszó készülék, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó készülék esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3842 256210 10 0 706 - - Esztergált alkatrész optikai, méréstechnikai finommechanikai és egyéb termékhez fémből 1000 Ft HU
3843 256210 11 0 706 - - - Optikai, fényképészeti és filmtechnikai, mérő-, ellenőrző vagy precíziós műszer és készülék esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3844 256210 13 0 706 - - - A 7326, 7419, 7616 vtsz. alá tartozó cikkek esztergált fém alkatrészei; a 86. árucsoport alá tartozó járművek és a vasúti pálya rögzítéséhez szükséges berendezés esztergált fém alkatrészei 1000 Ft PR
3845 256220 00 0 706 - Fém alkatrészek (az esztergált fém alkatrészek kivételével) 1000 Ft PR, CP
3846 256290 90 0 706 - Fémalkatrész esztergálása 1000 Ft HU
3847 25.7 EVŐESZKÖZ, SZERSZÁM, ÁLTALÁNOS FÉMÁRU GYÁRTÁSA
3848 25.71 EVŐESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
3849 257110 00 0 706 - Evőeszköz 1000 Ft CP
3850 257111 00 0 194 - - Kés (kivéve: a gépkés), olló, ezek pengéje db CP
3851 257111 20 0 194 - - - Asztali kés mereven rögzített nemnemesfém pengével és nyéllel (vaj - és halkés kivételével) db PR
3852 257111 45 0 194 - - - Nemnemesfémből készült kés, mereven rögzített pengével, beleértve a kertészkést is (kivéve a mereven rögzített pengéjű hal-, vaj-/asztali kést, a géphez/mechanikus készülékhez való kést és vágópengét) db PR
3853 257111 60 0 194 - - - Kés, nem mereven rögzített (behajtható) pengéjű db PR
3854 257111 75 0 194 - - - Penge és nemnemesfémből készült nyél asztali késhez, zsebkéshez, beleértve a kertészkést is (kivéve a hal- és vajkést, a géphez vagy mechanikus készülékhez való kést/vágópengét) db PR
3855 257111 90 0 194 - - - Olló, szabóolló és hasonló olló, valamint ezek pengéi (beleértve az ollópengét is) db PR
3856 257112 00 0 706 - - Borotva, borotvapenge, (beleértve a borotvapenge nyersdarabot szalagban) 1000 Ft CP
3857 257112 30 0 706 - - - Borotvakészülék és alkatrészei (kivéve a borotvapengét) 1000 Ft PR
3858 257112 80 0 194 - - - Biztonsági borotvapenge (beleértve a borotvapenge nyersdarabot, szalagban is) db PR
3859 257113 00 0 194 - - Más késműves áru; manikűr-, pedikűr-készlet és -felszerelés db CP
3860 257113 30 0 194 - - - Papírvágó kés, levélbontó, korrektúra kés, ceruzahegyező és penge ezekhez (beleértve a csomagtípusú ceruzahegyezőt is) (a ceruzahegyezőgép kivételével) db PR
3861 257113 50 0 194 - - - Manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is) db PR
3862 257113 70 0 194 - - - Hasító-, aprító- és darabolókés, hajvágó és hajnyíró készülék, és hasonló késművesáru db PR
3863 257114 00 0 194 - - Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz db CP
3864 257114 30 0 194 - - - Asztali eszköz (kivéve az asztali kést, beleértve a halkést és vajkést) és rozsdamentes acélból vagy más nemnemesfémből készült hasonló edény és evőeszköz db PR
3865 257114 80 0 194 - - - Asztali eszköz (kivéve az asztali kést, beleértve a halkést és vajkést) és nemnemesfémből készült, ezüsttel, arannyal vagy platinával bevont hasonló edény és evőeszköz db PR
3866 257115 00 0 055 - - Kard, vadászkés, szurony (bajonett), lándzsa és hasonló szálfegyver, és ezek részei t PR, CP
3867 257190 00 0 706 - Evőeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3868 257199 00 0 706 - - Evőeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3869 25.72 LAKAT-, ZÁRGYÁRTÁS TE
3870 257210 00 0 706 - Zár és vasalat 1000 Ft CP
3871 257211 00 0 194 - - Lakat és zár járműhöz, bútorhoz nem nemesfémből db CP
3872 257211 30 0 194 - - - Nemnemesfém lakat db PR
3873 257211 50 0 194 - - - Nemnemesfém gépjárműzár db PR
3874 257211 70 0 194 - - - Nemnemesfém bútorzár db PR
3875 257212 00 0 194 - - Egyéb zár nem nemesfémből db CP
3876 257212 30 0 194 - - - Nemnemesfém, épületajtóknál használt hengerzár db PR
3877 257212 50 0 194 - - - Nemnemesfém, épületajtóknál használt zár (a hengerzár kivételével) db PR
3878 257212 70 0 194 - - - Nemnemesfém zár (a lakat, a gépjárműzár, a bútorzár és az épületajtóknál használt zár kivételével) db PR
3879 257213 00 0 055 - - Kézitáskazár, -keret, a zárral együtt; alkatrészeik t CP
3880 257213 30 0 055 - - - Nemnemesfém, kulcsos, illetve kombinációs működésű zárószerkezet vagy keretes zárószerkezet (kézitáska, aktatáska és diplomatatáska kapcsa és zárószerkezete kivételével) t PR
3881 257213 50 0 055 - - - Csak kulcs nemnemesfémből (beleértve a durván öntött, kovácsolt vagy sajtolt nyersdarabot, álkulcsot) t PR
3882 257213 70 0 055 - - - Nemnemesfém alkatrészek lakathoz, zárószerkezethez és keretes zárhoz t PR
3883 257214 00 0 055 - - Sarokvas, fémveret, szerelvény és hasonló cikk járműhöz, ajtóhoz, ablakhoz, bútorhoz és hasonlóhoz nem nemesfémből t CP
3884 257214 10 0 055 - - - Nemnemesfém sarokvas t PR
3885 257214 20 0 055 - - - Bútorgörgő nemnemesfém szerelvénnyel t PR
3886 257214 30 0 055 - - - Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk gépjárműhöz (a sarokvas, bútorgörgő, zár és kulcs kivételével) t PR
3887 257214 40 0 055 - - - Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez (a sarokvas, a bútorgörgő, a zár, a kulcs, az optikai elemmel ellátott kémlelőlyuk és a kulccsal működő ajtóretesz kivételével) t PR
3888 257214 50 0 055 - - - Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk bútorhoz (a sarokvas, a bútorgörgő, a zár és a kulcs kivételével) t PR
3889 257214 60 0 055 - - - Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló áru (kivéve a gépjárműhöz, épülethez vagy bútorhoz használtat) t PR
3890 257214 70 0 055 - - - Nemnemesfém automatikus ajtócsukó t PR
3891 257214 80 0 055 - - - Fali ruhaakasztó, kalaphorog és -tartó, falikar, fogas, törülközőtartó, edénytörlőruha-tartó, ecsettartó és kulcstartó tábla nemnemesfémből (kivéve a bútorjellegű fogast) t PR
3892 257290 00 0 706 - Zár, vasalat gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3893 257299 00 0 706 - - Lakat, zár gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3894 25.73 SZERSZÁMGYÁRTÁS TE
3895 257310 00 0 055 - Mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti kéziszerszám t CP
3896 257310 10 0 055 - - Ásó és lapát t PR
3897 257310 30 0 055 - - Csákánykapa, csákány, kapa és gereblye t PR
3898 257310 40 0 055 - - Fejsze, horgas kacsozókés és hasonló vágószerszám (a jégcsákány kivételével) t PR
3899 257310 50 0 055 - - Kertészolló és hasonló egykezes fanyeső és metszőolló (baromfiolló is) (az ujjat körülvevő markolattal rendelkező, metszőolló pengéjű metszőolló típusú olló, a kertészkés kivételével) t PR
3900 257310 55 0 055 - - - Villa és más mezőgazdasági, kertészeti és erdőgazdasági kéziszerszám (a behajtható pengéjű kés kivételével) t PR
3901 257310 60 0 055 - - Sövénynyíró olló, kétkezes ágnyeső olló és hasonló kétkezes olló t PR
3902 257320 00 0 055 - Kézi fűrész, fűrészlap minden fajtája t CP
3903 257320 10 0 055 - - Kézifűrész (a beépített motorral rendelkező kézifűrész kivételével) t PR
3904 257320 20 0 055 - - Szalagfűrészlap t PR
3905 257320 30 0 055 - - Körfűrészlap, amelynek munkavégző része acél (beleértve a hasító vagy horonyvágó fűrészlapot is) t PR
3906 257320 50 0 055 - - Körfűrészlap, amelynek munkavégző része nem acél (beleértve a hasító vagy horonyvágó fűrészlapot is, a részeit is) t PR
3907 257320 90 0 055 - - Egyenes fűrészlap t HU
3908 257320 93 0 055 - - - Egyenes fűrészlap fémmegmunkáláshoz t PR
3909 257320 97 0 055 - - - Fűrészlap, amelynek munkavégző része nemnemesfém (szalag-, kör-, zenefűrészlap kivételével) t PR
3910 257330 00 0 055 - Egyéb kéziszerszám t CP
3911 257330 10 0 055 - - Reszelő, ráspoly, csipesz, fogó, harapófogó és hasonló szerszám t HU
3912 257330 13 0 055 - - - Reszelő, ráspoly és hasonló szerszám (a szerszámgépekhez való lyukasztó és reszelő kivételével) t PR
3913 257330 16 0 055 - - - Nemnemesfém fogó, harapófogó, csípőfogó és csipesz nem orvosi használatra és hasonló szerszámok t PR
3914 257330 20 0 055 - - Fémvágó olló, csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló szerszám t HU
3915 257330 23 0 055 - - - Fémvágó olló és hasonló kéziszerszám t PR
3916 257330 25 0 055 - - - Csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló szerszám; a szerszámgépekhez való lyukasztó és reszelő, a géptípusú fémvágó olló és az irodai lyukasztószerszám, jegylyukasztó kivételével t PR
3917 257330 30 0 055 - - Kézi csavarkulcs, villáskulcs, a forgatónyomaték-mérő csavarkulcs és a cserélhető csőkulcs t HU
3918 257330 33 0 055 - - - Nem állítható kézi csavarkulcs és villáskulcs (beleértve a forgatónyomaték-mérő csavarkulcsot is) (a dugócsavarkulcs kivételével) t PR
3919 257330 35 0 055 - - - Állítható kézi csavarkulcs és villáskulcs (beleértve a forgatónyomaték-mérő csavarkulcsot is) (a dugócsavarkulcs kivételével) t PR
3920 257330 37 0 055 - - - Cserélhető csőkulcs t PR
3921 257330 50 0 055 - - Fúró, menetvágó vagy menetfúró kéziszerszám, kalapács, gyalu, véső t HU
3922 257330 53 0 055 - - - Fúró, menetvágó vagy menetfúró kéziszerszám; a cserélhető kéziszerszám, a szerszámgép vagy gépi működtetésű kéziszerszám, a pneumatikus szerszám vagy beépített motorral rendelkező kéziszerszám kivételével t PR
3923 257330 55 0 055 - - - Kalapács és pöröly fémből készült munkavégző résszel t PR
3924 257330 57 0 055 - - - Gyalu, véső, homorúvéső és hasonló famegmunkáló vágószerszám t PR
3925 257330 60 0 055 - - Csavarhúzó és háztartási kéziszerszám t HU
3926 257330 63 0 055 - - - Csavarhúzó t PR
3927 257330 65 0 055 - - - Háztartási kéziszerszámok t PR
3928 257330 70 0 055 - - Egyéb szerszám kőműves, mintázó, betonozó, vakoló, festő stb munkához, más kéziszerszám t HU
3929 257330 73 0 055 - - - Más szerszámok kőművesek, mintázók, betonozók, vakolók, festők részére t PR
3930 257330 77 0 055 - - - Más kéziszerszámok (beleértve a tölténnyel működő szegecselőt), faliék-elhelyező és hasonló kéziszerszám t PR
3931 257330 80 0 055 - - Forrasztólámpa, satu, üllő, kézi vagy lábmeghajtással működő köszörűkő t HU
3932 257330 83 0 055 - - - Forrasztólámpa (a gázműködésű hegesztőberendezés kivételével) t PR
3933 257330 85 0 055 - - - Satu, befogópofa és hasonló t PR
3934 257330 87 0 055 - - - Üllő, hordozható kovácstűzhely, állványra szerelt kézi vagy lábmeghajtással működő köszörűkő (a különálló őrlőkő és hasonló kivételével) t PR
3935 257340 00 0 055 - Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez t CP
3936 257340 10 0 055 - - Menetfúró, menetmetsző, menetmaró és egyéb menetkészítő szerszám fémmegmunkáláshoz t HU
3937 257340 14 0 055 - - - Menetfúró szerszám fémmegmunkáláshoz t PR
3938 257340 16 0 055 - - - Menetvágó szerszám fémmegmunkáláshoz t PR
3939 257340 19 0 055 - - - Menetfúró vagy menetvágó szerszám (a fémmegmunkáláshoz használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3940 257340 20 0 055 - - Fúrószerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt vagy zsugorított fémkarbid dolgozó résszel, kőfalfúró szerszám t HU
3941 257340 23 0 055 - - - Fúrószerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3942 257340 25 0 055 - - - Falfúró nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3943 257340 27 0 055 - - - Fúrószerszám, szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével t PR
3944 257340 30 0 055 - - Fémfúró, egyéb anyag fúrószerszáma, furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt dolgozórésszel t HU
3945 257340 31 0 055 - - - Fúrószerszám, gyorsacél munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével t PR
3946 257340 33 0 055 - - - Szerszámgép fémek fúrására, cserélhető, nem gyémánt, nem agglomerált gyémánt vagy nem szinterezett keményfém, nem cermet vagy gyorsacél munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz (a menetfúró kivételével) t PR
3947 257340 35 0 055 - - - Fúrószerszám (a gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel rendelkező, sziklafúrásra használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó, a fémmegmunkáláshoz használt falfúró kivételével) t PR
3948 257340 37 0 055 - - - Furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a talajfúrásra használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3949 257340 40 0 055 - - Egyéb furatmegmunkáló, üregelő szerszám t HU
3950 257340 44 0 055 - - - Furatmegmunkáló szerszám fémmegmunkáláshoz, nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel t PR
3951 257340 45 0 055 - - - Furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám (a fémmegmunkáláshoz, talajfúrásra használt, gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel rendelkező, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3952 257340 48 0 055 - - - Üregelő szerszám fémmegmunkáláshoz, nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel t PR
3953 257340 50 0 055 - - Marószerszám szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével t PR
3954 257340 60 0 055 - - Fémanyag marószerszáma (kivéve zsugorított fémkarbid dolgozórészű) t HU
3955 257340 61 0 055 - - - Szármaró szerszám, fémmegmunkáláshoz (a szinterezett keményfém munkavégző résszel rendelkező kivételével) t PR
3956 257340 66 0 055 - - - Marószerszám, csigamaró, cserélhető, fémmegmunkáláshoz, nem szinterezett keményfém vagy cermet munkavégző résszel (kivéve szármaró) t PR
3957 257340 69 0 055 - - - Marószerszám (nem fémmegmunkáláshoz) t PR
3958 257340 70 0 055 - - Fémanyag esztergaszerszáma t HU
3959 257340 71 0 055 - - - Esztergaszerszám szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével t PR
3960 257340 74 0 055 - - - Esztergaszerszám fémmegmunkáláshoz, cserélhető, nem szinterezett keményfém vagy cermet munkavégző résszel t PR
3961 257340 79 0 055 - - - Esztergaszerszám (a fémmegmunkáláshoz használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével t PR
3962 257340 80 0 055 - - Cserélhető szerszám kéziszerszámhoz t HU
3963 257340 81 0 055 - - - A 8207 KN-kód alá tartozó, cserélhető szerszám kéziszerszámhoz, gyémánt munkavégző résszel t PR
3964 257340 83 0 055 - - - Csavarhúzó hegy nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3965 257340 85 0 055 - - - Fogazó szerszám nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3966 257340 87 0 055 - - - Cserélhető kéziszerszám, szinterezett keményfém munkavégző résszel, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével t PR
3967 257340 89 0 055 - - - Cserélhető szerszám más anyagból t PR
3968 257350 00 0 194 - Öntőforma, formaszekrény fémöntéshez; öntőforma alaplapja; öntőminta db CP
3969 257350 10 0 194 - - Öntőminta, formázási eszköz db HU
3970 257350 13 0 050 - - - Öntödei formázószekrény fémöntéshez, öntőforma alaplap, öntőminta (a fából készült öntőminta kivételével) kg PR
3971 257350 13 0 194 - - - Öntödei formázószekrény fémöntéshez, öntőforma alaplap, öntőminta (a fából készült öntőminta kivételével) db HU
3972 257350 15 0 194 - - - Fából készült öntőminta db PR
3973 257350 20 0 194 - - Befecskendezéses vagy kompressziós típusú öntőforma fémhez vagy keményfémhez (a bugaöntő forma kivételével) db PR
3974 257350 30 0 194 - - Öntőforma fémhez vagy keményfémhez (a befecskendezéses vagy kompressziós típusú kivételével) db PR
3975 257350 50 0 194 - - Öntőforma üveghez db PR
3976 257350 60 0 194 - - Öntőforma ásványi anyaghoz db PR
3977 257350 70 0 194 - - Öntőforma gumihoz vagy műanyaghoz, fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez db PR
3978 257350 80 0 194 - - Öntőforma gumihoz vagy műanyaghoz (a fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez használt kivételével) db PR
3979 257360 00 0 055 - Egyéb szerszám t CP
3980 257360 10 0 055 - - Sziklafúró vagy talajfúró szerszám, szerszámalkatrész t HU
3981 257360 13 0 055 - - - Sziklafúró vagy talajfúró szerszám cermetből készült munkavégző résszel t PR
3982 257360 18 0 055 - - - Cserélhető sziklafúró vagy talajfúró szerszám és ezek részei, nem zsugorított keményfémből vagy cermetből készült munkavégző résszel t PR
3983 257360 20 0 055 - - Fém húzásának extrudálásának szerszáma t HU
3984 257360 23 0 055 - - - Cserélhető süllyeszték fémhúzáshoz vagy -extrudáláshoz, gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel t PR
3985 257360 24 0 055 - - - Süllyeszték fémhúzáshoz vagy -extrudáláshoz (a szinterezett keményfémből vagy cermetből készült, nem szerelt lapka, pálca, csúcs, bot, labdacs, gyűrű stb. kivételével) t PR
3986 257360 30 0 055 - - Sajtoló, csákoló, lyukasztó szerszáma t HU
3987 257360 33 0 055 - - - Sajtoló-, csákoló- vagy lyukasztószerszám fémmegmunkáláshoz (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével) t PR
3988 257360 39 0 055 - - - Sajtoló-, csákoló- vagy lyukasztószerszám (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó, a fémmegmunkáláshoz való kivételével) t PR
3989 257360 40 0 055 - - Kés, vágószerszám fém- és famegmunkálás gépéhez, mechanikus készülékéhez t HU
3990 257360 43 0 055 - - - Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez, fémmegmunkáláshoz t PR
3991 257360 45 0 055 - - - Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez, famegmunkáláshoz t PR
3992 257360 50 0 055 - - Nemnemesfém kés vagy vágópenge konyhai készülékhez vagy élelmiszer-ipari géphez t PR
3993 257360 60 0 055 - - Kés és vágópenge t HU
3994 257360 63 0 055 - - - Kés és vágópenge mezőgazdasági, kertészeti vagy erdőgazdasági géphez (az ekéhez való csoroszlya és a boronához való tárcsa kivételével) t PR
3995 257360 65 0 055 - - - Nemnemes fém kés vagy vágópenge, géphez vagy mechanikus készülékhez (kivéve a fém- és famegmunkáláshoz, konyhai készülékhez vagy élelmiszer-ipari géphez, valamint a mezőgazdasági, kertészeti vagy erdőgazdasági géphez valókat) t PR
3996 257360 67 0 055 - - - Szabályozható betét nem szerelt, szerszámhoz, szinterezett keményfémből és cermetből t PR
3997 257360 90 0 055 - - Nem szerelt szinterezett keményfém vagy cermet lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész (a szabályozható betét kivételével) t PR
3998 257390 00 0 706 - Szerszám gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
3999 257399 00 0 706 - - Szerszám gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4000 25.9 EGYÉB FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA
4001 25.91 ACÉL TÁROLÓESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
4002 259110 00 0 194 - Dob és hasonló tárolóedény acélból db CP
4003 259111 00 0 194 - - Tartály, hordó, dob, doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására vasból vagy acélból, űrtartalma legalább 50 l, legfeljebb 300 l (kivéve: a mechanikai vagy termikus berendezéshez tartozót) db PR, CP
4004 259112 00 0 194 - - Tartály, hordó, dob, doboz és hasonló edény (kivéve: forrasztással vagy peremezéssel lezárhatókat), bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására vasból vagy acélból, űrtartalma kisebb mint 50 l, kivéve a mechanikai vagy termikus berendezéshez tartozót db PR, CP
4005 259190 00 0 706 - Acéldob és hasonló tartály gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4006 259199 00 0 706 - - Acél tárolóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4007 25.92 KÖNNYŰFÉM CSOMAGOLÓESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
4008 259210 00 0 194 - Csomagoló eszköz és záróelem gyártása vasból, acélból és könnyűfémből db CP
4009 259211 00 0 194 - - Forrasztással, peremezéssel lezárható vas-, acélkanna kevesebb mint 50 l űrtartalommal db CP
4010 259211 30 0 194 - - - Konzervdoboz vasból vagy acélból, űrtartalma 50 liternél kisebb db HU
4011 259211 33 0 194 - - - - Élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal, élelmiszerkonzerv db PR
4012 259211 35 0 194 - - - - Élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal, italok db PR
4013 259211 50 0 194 - - - Nem élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal db PR
4014 259212 00 0 194 - - Alumíniumhordó, -dob, -kanna, -doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására, legfeljebb 300 liter űrtartalommal db CP
4015 259212 10 0 194 - - - Alumínium összenyomható cső alakú tartály, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bármilyen anyag tárolására a sűrített vagy folyékony gáz kivételével db PR
4016 259212 40 0 194 - - - M.n.s. alumíniumból készült hordó, tartály, kanna, doboz és ehhez hasonló tároló bármilyen anyag tárolására (sűrített vagy folyékony gáz kivételével) de összecsukható és aerosolos tartályok kivételével db PR
4017 259212 60 0 194 - - - Aerosolokhoz használt alumíniumtartály, legfeljebb 300 liter űrtartalommal db PR
4018 259213 00 0 194 - - Koronazár és dugó, kupak, fedő nem nemesfémből db CP
4019 259213 30 0 194 - - - Koronadugó nem nemesfémből db PR
4020 259213 50 0 055 - - - Zárókupak ólomból; zárókupak alumíniumból 21 mm-t meghaladó átmérővel t PR
4021 259213 50 0 194 - - - Zárókupak ólomból; zárókupak alumíniumból 21 mm-t meghaladó átmérővel db HU
4022 259213 70 0 055 - - - Nemnemesfém lezáró, dugó, kupak és fedő (az ólomból készült, a koronadugó, a 21 mm-t meghaladó átmérőjű alumíniumlezáró, -dugó, -kupak és -fedő kivételével) t PR
4023 259213 70 0 194 - - - Nemnemesfém lezáró, dugó, kupak és fedő (az ólomból készült, a koronadugó, a 21 mm-t meghaladó átmérőjű alumíniumlezáró, -dugó, -kupak és -fedő kivételével) db HU
4024 259290 00 0 706 - Könnyűfém csomagolóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4025 259299 00 0 706 - - Könnyűfém csomagolóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4026 25.93 HUZALTERMÉK GYÁRTÁSA TE
4027 259310 00 0 055 - Huzaltermék, lánc, rugó t CP
4028 259311 00 0 055 - - Acélpászma, -kábel, szalagfonat, egyéb sodrott vas- és acélhuzal, villamos szigetelés nélkül t CP
4029 259311 30 0 055 - - - Sodort huzal, kötél és kábel vasból vagy acélból (a szigetelt elektromos termék és sodort kerítéshuzal és szögesdrót kivételével) t PR
4030 259311 50 0 055 - - - Vas vagy acél fonott szalag, heveder és hasonló (az elektromosan szigetelt kivételével) t PR
4031 259312 00 0 055 - - Vas és acél szögesdrót; réz, alumínium anyagú pászma, kábel, szalagfonat, egyéb sodrott huzal villamos szigetelés nélkül t CP
4032 259312 30 0 055 - - - Szögesdrót és szögesdrót-akadály acélból vagy acélhuzalból t PR
4033 259312 50 0 055 - - - Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló rézből (a szigetelt elektromos termékek kivételével) t PR
4034 259312 70 0 055 - - - Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló kötél vagy egyéb aluminiumból ( az elektromos szigetelésű kivételével) t PR
4035 259313 00 0 055 - - Fémszövet, fémrács, háló, sodronyfonat vas-, acél- vagy rézhuzalból; terpesztett vas-, acél- vagy réztermék t CP
4036 259313 10 0 055 - - - Vas vagy acél drótszövet, végtelen szalag drótszövetből t HU
4037 259313 13 0 055 - - - - Végtelen szalag géphez, rozsdamentes acél drótszövetből t PR
4038 259313 15 0 055 - - - - Vas vagy acél drótszövet, beleértve a végtelen szalagot (a géphez való, rozsdamentes acél végtelen szalag kivételével) t PR
4039 259313 20 0 055 - - - Rács, sodronyfonat és kerítésfonat hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszetű huzalból, ha lyukmérete legalább 100 cm2, beleértve a betonozáshoz és vakoláshoz használt papírral merevítést is t PR
4040 259313 30 0 055 - - - Hegesztett rács, sodronyfonat és kerítésfonat, a 7314 20 vtsz. alá nem sorolt t PR
4041 259313 40 0 055 - - - Drótháló, rács, sodronyfonat és kerítésfonat, szőve, nem hegesztett t HU
4042 259313 43 0 055 - - - - Szövött, nem hegesztett drótháló, rács, sodronyfonat és kerítésfonat (a műanyaggal bevont kivételével) t PR
4043 259313 45 0 055 - - - - Szövött, nem hegesztett drótháló, rács, sodronyfonat és kerítésfonat, műanyaggal bevonva t PR
4044 259313 50 0 055 - - - Vas- vagy acélrács nyújtott és hasított lemezből t PR
4045 259313 60 0 055 - - - Réz drótszövet, rács és sodronyfonat és rézrács nyújtott és hasított rézlemezből (rézötvözetből, rézhuzalból, végtelen szalagban is) t PR
4046 259314 00 0 055 - - Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, recézett szög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá soroltak kivételével) és hasonló áru vasból, acélból, rézből, alumíniumból t PR, CP
4047 259315 00 0 055 - - Hegesztő és forrasztó fémanyagok (pálcák, huzalok, csövek, lemezek, elektródák), a folyósításhoz speciális bevonattal, illetve töltéssel t CP
4048 259315 10 0 055 - - - Nemnemesfém elektróda, bevonva elektromos ívhegesztéshez t PR
4049 259315 30 0 055 - - - Nemnemesfém huzal, bélelve, elektromos ívhegesztéshez (kivéve a lánghegesztéshez használt bélelt forrasztórudat és -huzalt, a legalább 2 tömegszázalék ötvözetet tartalmazó forrasztóanyagot, bármilyen nemesfémből) t PR
4050 259315 50 0 055 - - - Nemnemesfém bevonatú rúd és bélelt huzal lánghegesztéshez, lángforrasztáshoz vagy lánggal történő keményforrasztáshoz (a folyósítóanyagot leszámítva legalább 2 tömegszázalék nemesfémet tartalmazó, forrasztóanyaggal bélelt huzal és rúd kivételével) t PR
4051 259315 70 0 055 - - - Nem nemesfém huzal és rúd agglomerált nemnemesfém porból, fémszórásra (beleértve a részeket is) t PR
4052 259316 00 0 055 - - Rugó és laprugó vasból, acélból; rézrugó t CP
4053 259316 10 0 055 - - - Laprugó és rugólap vasból, acélból t HU
4054 259316 13 0 055 - - - - Vas vagy acél, melegen megmunkált, laminált laprugó és rugólap t PR
4055 259316 15 0 055 - - - - Vas vagy acél, melegen megmunkált, nem laminált laprugó és rugólap t PR
4056 259316 17 0 055 - - - - Vas vagy acél, hidegen megmunkált laprugó és rugólap t PR
4057 259316 30 0 055 - - - Csavarrugó vasból, acélból t HU
4058 259316 31 0 055 - - - - Vas vagy acél, melegen megmunkált csavarvonalas rugó t PR
4059 259316 33 0 055 - - - - Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas nyomó rugó t PR
4060 259316 35 0 055 - - - - Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas húzó rugó t PR
4061 259316 37 0 055 - - - - Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas rugó (a csavarvonalas nyomó rugó, a csavarvonalas húzó rugó kivételével) t PR
4062 259316 50 0 055 - - - Lapos spirálrugó, tányérrugó vasból, acélból t HU
4063 259316 53 0 055 - - - - Vas vagy acél lapos spirál rugó t PR
4064 259316 55 0 055 - - - - Vas vagy acél korongos rugó t PR
4065 259316 60 0 055 - - - Vas- vagy acélrugó (a laprugó és rugólap, a csavarvonalas rugó, a lapos spirál rugó, a korongos rugó kivételével) t PR
4066 259316 80 0 055 - - - Rugó rézből (beleértve a rézötvözetet is) (az óra- vagy hajszálrugó kivételével) t PR
4067 259317 00 0 055 - - Lánc és részei fémből (kivéve: az ízelt lánc) t CP
4068 259317 10 0 055 - - - Vas/acél csapos lánc, kivéve a fogazott láncot és más cikket, amennyiben a lánc mellékes szerepet tölt be, a láncos kiképzésű ajtóreteszt, a mérőláncot, a hamis ékszert t PR
4069 259317 24 0 055 - - - Más hegesztett lánc vasból vagy acélból (kivéve csuklós lánc, hólánc és csapos lánc) t PR
4070 259317 30 0 055 - - - Hólánc gépjárműhöz, vasból vagy acélból t PR
4071 259317 50 0 055 - - - Vas- vagy acéllánc, kivéve a csuklós láncot, hóláncot, csapos és hegesztett láncot, a mérőláncot, láncfűrészt vagy más cikket, amelyben a lánc mellékes szerepet tölt be t PR
4072 259317 70 0 055 - - - Lánc és részei rézből t PR
4073 259317 80 0 055 - - - M.n.s. lánc részei vasból vagy acélból t PR
4074 259318 00 0 055 - - Varrótű, kötőtű, szíjvarrótű vasból vagy acélból, kézi használatra t PR, CP
4075 259390 00 0 706 - Huzaltermék, lánc, rugó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4076 259399 00 0 706 - - Huzaltermék, lánc, rugó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4077 25.94 KÖTŐELEM, CSAVAR GYÁRTÁSA TE
4078 259410 00 0 055 - Kötőelem, csavar t CP
4079 259411 00 0 055 - - Menetes kötőelem vasból és acélból t CP
4080 259411 10 0 055 - - - Csavar, rúdból, huzalból esztergált, egyéb csavar, fejescsavar vasból, acélból, vasúti sínszerkezet rögzítéséhez, valamint csavar és fejescsavar acélból, fej nélkül t HU
4081 259411 15 0 055 - - - - Csavar és fejescsavar vasúti sín szerkezeti anyagának rögzítéséhez, vas vagy acél t PR
4082 259411 16 0 055 - - - - Csavar és fejescsavar fej nélkül, acélból t PR
4083 259411 20 0 055 - - - Csavar rozsdamentes acélból, hasított és keresztben hornyolt fejjel, egyéb fejescsavar menetes csap fejjel, fejescsavar rozsdamentes acélból, belső hatlappal és belső hatlapfejű csavar más anyagból t HU
4084 259411 22 0 055 - - - - Hasított és keresztben hornyolt csavar rozsdamentes acélból t PR
4085 259411 24 0 055 - - - - Más csavar és fejescsavar fejjel t PR
4086 259411 26 0 055 - - - - Belső hatlapfejű csavar rozsdamentes acélból t PR
4087 259411 28 0 055 - - - - Más belső hatlapfejű csavar t PR
4088 259411 30 0 055 - - - Hatszögletű és egyéb fejescsavar, vasból, acélból, hatlapfejű fejescsavar rozsdamentes acélból t HU
4089 259411 32 0 055 - - - - Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes acélból t PR
4090 259411 34 0 055 - - - - Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes vasból vagy acélból, 800 Mpa-nál kisebb húzóerővel (a rozsdamentes acélból készült kivételével) t PR
4091 259411 36 0 055 - - - - Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes vasból vagy acélból, 800 Mpa-nál kisebb húzóerővel (a rozsdamentes acélból készült kivételével) t PR
4092 259411 38 0 055 - - - - Vas vagy acél fejescsavar (a hatszögletű fejescsavar kivételével) t PR
4093 259411 50 0 055 - - - Facsavar, állványcsavar, horgos csavaros, gyűrűs csavar vasból, acélból t HU
4094 259411 53 0 055 - - - - Facsavar vasból vagy acélból t PR
4095 259411 57 0 055 - - - - Vas vagy acél csavaros kampó és gyűrűs csavar t PR
4096 259411 70 0 055 - - - Önfúró csavar t HU
4097 259411 73 0 055 - - - - Önfúró csavar rozsdamentes acélból (kivéve a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezetet) t PR
4098 259411 75 0 055 - - - - Önfúró csavar vasból vagy acélból (kivéve a rozsdamentes acélból készültet, a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezetet) t PR
4099 259411 80 0 055 - - - Csavaranya t HU
4100 259411 84 0 055 - - - - Rozsdamentes acél csavaranya t PR
4101 259411 86 0 055 - - - - Vas vagy acél csavaranya (beleértve az önbiztosító anyát is) t PR
4102 259411 90 0 055 - - - M.n.s. csavarmenetes áru vasból vagy acélból t PR
4103 259412 00 0 055 - - Nem menetes kötőelem vasból és acélból t CP
4104 259412 10 0 055 - - - Vas vagy acél rugós alátét és más záróalátét t PR
4105 259412 30 0 055 - - - Vas vagy acél alátét (a rugós alátét és más záróalátét kivételével) t PR
4106 259412 50 0 055 - - - Vas vagy acél szegecs (beleértve a részben üreges szegecset is) (kivéve a csőszegecset, hasított szárú szegecset, bármilyen célra) t PR
4107 259412 70 0 055 - - - Vas vagy acél sasszeg és hasított szárú szög és hasonló, nem csavarmenetes áru (az alátét, szegecs kivételével) t PR
4108 259413 00 0 055 - - Menetes és nem menetes kötőelem rézből t CP
4109 259413 10 0 055 - - - Csavaralátét, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög és hasonlók, nem csavarmenetes, rézből t PR
4110 259413 40 0 055 - - - Csavar, fejescsavar és csavaranya rézből (a hegyes csavarszeg, csavaros dugó, a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezet, a csavaros kampó és gyűrűs csavar kivételével) t PR
4111 259413 70 0 055 - - - M.n.s. csavarmenetes áru rézből t PR
4112 259490 00 0 706 - Kötőelem, csavar gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4113 259499 00 0 706 - - Kötőelem, csavar gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4114 25.99 M.N.S. EGYÉB FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA TE
4115 259910 00 0 055 - Fürdőszoba, konyha fémeszközei t CP
4116 259911 00 0 055 - - Mosogató, mosdó, fürdőkád és más egészségügyi cikk és részei vasból, acélból, rézből vagy alumíniumból t CP
4117 259911 10 0 055 - - - Mosogató és mosdótál rozsdamentes acélból t HU
4118 259911 10 0 194 - - - Mosogató és mosdótál rozsdamentes acélból db PR
4119 259911 27 0 055 - - - Fürdőkád vasból vagy acélból t HU
4120 259911 27 0 194 - - - Fürdőkád vasból vagy acélból db PR
4121 259911 30 0 055 - - - Higiéniai, tisztálkodási, egészségügyi termék és részei vasból, acélból, alumíniumból t HU
4122 259911 31 0 055 - - - - Higiéniai és tisztálkodási áru és részei vasból vagy acélból t PR
4123 259911 35 0 055 - - - - Egészségügyi cikk és részei rézből t PR
4124 259911 37 0 055 - - - - Higiéniai és tisztálkodási áru és részei alumíniumból t PR
4125 259912 00 0 055 - - Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei vasból, acélból, rézből vagy alumíniumból t CP
4126 259912 17 0 055 - - - Asztali, konyhai vagy háztartási áru öntöttvasból t PR
4127 259912 25 0 055 - - - Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei rozsdamentes acélból (evőeszközök kivételével) t PR
4128 259912 37 0 055 - - - Más asztali, konyhai és más háztartási áru vasból vagy acélból (az öntöttvas kivételével), zománcozva t PR
4129 259912 45 0 055 - - - Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei vasból, kivéve az öntöttvasat, vagy acélból, kivéve a rozsdamentes acélt (kivéve zománcozva) t PR
4130 259912 50 0 055 - - - Asztali, konyhai, háztartási cikk, ezek részei rézből, alumíniumból t HU
4131 259912 53 0 055 - - - - Asztali, konyhai, háztartási cikk valamint ezek részei rézből t PR
4132 259912 55 0 055 - - - - Asztali, konyhai, háztartási cikk, ezek részei alumíniumból, öntött t PR
4133 259912 57 0 055 - - - - Asztali, konyhai, háztartási cikk, ezek részei alumíniumból, más t PR
4134 259912 70 0 055 - - - Kézi működtetésű mechanikus készülék, legfeljebb 10 kg tömegben, ételhez vagy italhoz t PR
4135 259912 80 0 055 - - - Vas- vagy acélgyapot; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra, csiszolásra t PR
4136 259920 00 0 706 - Egyéb fémfeldolgozási termék nem nemesfémből 1000 Ft CP
4137 259921 00 0 706 - - Páncél- és lemezszekrény, fémtrezor és ajtaja, páncélterem zárószerkezete, pénzszállító fémdoboz, és hasonlók nem nemes fémből 1000 Ft CP
4138 259921 20 0 055 - - - Páncélburkolatú vagy páncéllal megerősített szekrény (széf), páncélszekrény és páncélozott ajtó, valamint rekesz páncélszobához nemnemesfémből t PR
4139 259921 70 0 706 - - - Pénz és okirattartó láda, doboz és hasonló, nemnemesfémből 1000 Ft PR
4140 259922 00 0 706 - - Iratgyűjtő doboz, kartotékdoboz, papírtartó tálca, papírtartó kosár, tolltartó, irodai bélyegzőtartó és hasonló irodai vagy íróasztali felszerelés, nem nemesfémből (a 9403 vtsz. alá tartozó irodai bútor és a papírhulladék-tartó kosár kivételével) 1000 Ft PR, CP
4141 259923 00 0 706 - - Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, iratkapocs, hasonló fémeszköz, fűzőkapocs szalagban, nem nemesfémből 1000 Ft CP
4142 259923 30 0 706 - - - Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, nemnemesfémből 1000 Ft PR
4143 259923 50 0 706 - - - Irodai, kárpitozási és csomagolási felhasználásra szánt fűzőkapocs, nemnemesfémből 1000 Ft PR
4144 259923 70 0 706 - - - Irodai eszközök, mint a levélkapocs, gemkapocs,... nemnemesfémből 1000 Ft PR
4145 259924 00 0 706 - - Kis szobor, keret, tükör és más dísztárgy, nem nemesfémből 1000 Ft PR, CP
4146 259925 00 0 706 - - Ruha, cipő, bőrdíszmű, sátorponyva, kézitáska, úti készlet és egyéb áru fémkelléke (zár, csat, kapocs, horog, szem stb.), fém záróeleme, szegecse; fémszegély, fémflitter nem nemesfémből 1000 Ft CP
4147 259925 30 0 706 - - - Horogkapocs, karika, fűzőkarika és hasonló ruházathoz, lábbelihez, ponyvához, kézitáskához, utazási cikkhez vagy hasonló készáruhoz, nemnemesfémből; kivéve a karabinert, szegecset, patentot és nyomógombot 1000 Ft PR
4148 259925 50 0 706 - - - Csőszegecs vagy hasított szárú szegecs nemnemesfémből 1000 Ft PR
4149 259925 70 0 706 - - - Áruk, mint a zárószerkezet, keretes zárószerkezet,…, alkatrész nemnemesfémből 1000 Ft PR
4150 259926 00 0 194 - - Hajócsavar és lapátja db PR, CP
4151 259929 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. fémfeldolgozási termék nem nemesfémből 1000 Ft CP
4152 259929 10 0 706 - - - - Vasúti vagy villamosvágány-tartozékok, -felszerelések és ezek alkatrészei 1000 Ft PR
4153 259929 11 0 055 - - - - - Vas vagy acél hajóhorgony, más horgony és ezek részei (kivéve a falhorgonyt) t PR
4154 259929 13 0 055 - - - - - M.n.s. áru kovácsolásra, hengerlésre nem alkalmas öntöttvasból t PR
4155 259929 19 0 055 - - - - - M.n.s. öntött áru vasból vagy acélból t PR
4156 259929 20 0 055 - - - Kovácsolt vagy préselt termék, huzalból készült késztermék, pl. kelepce, csapda stb., takarmánykötöző, állati orrkarika, ágybetét-horog, henteshorog, cseréphorog, papírkosár (kivéve a lámpaernyőkeret) és tubákos szelence, cigarettatárca, kozmetikai doboz és púdertartó, -tok és hasonló, zsebben hordható cikk vasból vagy acélból t HU
4157 259929 22 0 055 - - - - M.n.s. kovácsolt vagy préselt áru vasból vagy acélból t PR
4158 259929 25 0 055 - - - - Vas-/acélhuzalból készült késztermékek, kelepce, csapda stb., takarmánykötöző, állati orrkarika, ágybetét-horog, henteshorog, cseréphorog, papírkosár, kivéve a lámpaernyőt t PR
4159 259929 28 0 055 - - - - Hajtű, hullámcsat, hajcsipesz, hajcsavaró és hasonló áru, és mindezek részei fémből (kivéve az elektrotermikus fodrászati készüléket) t PR
4160 259929 29 0 055 - - - - Fésű, hajcsat és hasonló áru (kivéve a keménygumiból vagy műanyagból készültet és az elektrotermikus fodrászati készüléket) t PR
4161 259929 30 0 055 - - - Létra, rakodólap, hasonló rakfelület árumozgatáshoz, kábeldob, tekercselődob építőipari termék vasból, acélból t HU
4162 259929 31 0 055 - - - - Vas- vagy acéllétra és -lépcső (a kovácsolt vagy préselt kivételével) t HU
4163 259929 31 0 194 - - - - Vas- vagy acéllétra és -lépcső (a kovácsolt vagy préselt kivételével) db PR
4164 259929 33 0 055 - - - - Vas vagy acél rakodólap és hasonló rakfelület árumozgatáshoz t PR
4165 259929 35 0 055 - - - - Vas vagy acél kábeldob, vezeték- és hasonló tekercselődob t PR
4166 259929 37 0 055 - - - - Vas vagy acél, az építőiparban használt nem mechanikai szellőző, csatorna, kampó és hasonló cikk (a kovácsolt vagy préselt kivételével) t PR
4167 259929 45 0 055 - - - M.n.s. vas- és acéláruk t PR
4168 259929 50 0 055 - - - Egyéb máshova nem sorolt gyártmány alumíniumból, rézből t HU
4169 259929 55 0 055 - - - - M.n.s. alumíniumtermék t PR
4170 259929 58 0 055 - - - - M.n.s. rézgyártmányok t PR
4171 259929 60 0 055 - - - Egyéb, m.n.s. termék ónból t PR
4172 259929 70 0 055 - - - Egyéb máshova nem sorolt gyártmány cinkből, ólomból, nikkel t HU
4173 259929 72 0 055 - - - - M.n.s. termék cinkből t PR
4174 259929 74 0 055 - - - - Egyéb, m.n.s. termék ólomból t PR
4175 259929 79 0 055 - - - - Egyéb, m.n.s. termék nikkelből t PR
4176 259929 80 0 055 - - - Harang, csengő stb. nem elektromos, nem nemesfémből, hajlékony cső vasból, acélból, nem nemesfémből, jelzőtábla, névtábla, címtábla és hasonló tábla, szám, betű és más jel nem nemesfémből t HU
4177 259929 82 0 055 - - - - Harang, csengő stb. nem elektromos, nemnemesfémből t PR
4178 259929 83 0 055 - - - - Vas vagy acél hajlékony cső (a külső fémes megerősítést tartalmazó vagy azzal ellátott gumicső, a gépbe vagy gépjármű-alkatrészbe készített hajlékony gumicső kivételével) t PR
4179 259929 85 0 055 - - - - Nemnemesfém hajlékony cső; a külső fémes megerősítést tartalmazó/azzal ellátott gumicső, a (gépbe vagy gépjármű-alkatrészbe készített) hajlékony gumicső kivételével, nem vasból vagy acélból t PR
4180 259929 87 0 055 - - - - Nemnemesfém jelzőtábla, névtábla, címtábla és hasonló tábla, szám, betű és más jel (a megvilágított kivételével) t PR
4181 259929 95 0 055 - - - Állandó mágnes és olyan áru, amely állandó mágnessé válik, fémből t PR
4182 259960 00 0 706 - Lánckesztyű, láncból készült védőkötény és hasonló fém alapú hajlékony személyes munkavédelmi eszköz 1000 Ft HU
4183 259970 00 0 706 - Fém alapú merev munkavédelmi és egyéb ipari fémeszköz, a munkavédelmi fejfedő és bukósisak nélkül 1000 Ft HU
4184 259980 00 0 706 - Fém alapú bukósisak, munkavédelmi és hasonló biztonsági fejfedő 1000 Ft HU
4185 259990 00 0 706 - M.n.s. fémfeldolgozási termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4186 259999 00 0 706 - - M.n.s. fémfeldolgozási termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4187 CI SZÁMÍTÓGÉP, ELEKTRONIKAI, OPTIKAI TERMÉK GYÁRTÁSA
4188 26 SZÁMÍTÓGÉP, ELEKTRONIKAI, OPTIKAI TERMÉK GYÁRTÁSA
4189 26.1 ELEKTRONIKAI ALKATRÉSZ, ÁRAMKÖRI KÁRTYA GYÁRTÁSA
4190 26.11 ELEKTRONIKAI ALKATRÉSZ GYÁRTÁSA TE
4191 261110 00 0 712 - Hőionizálásos, hidegkatódú, fotokatódú elektroncső (beleértve a katódsugárcsövet is) 1000 db CP
4192 261111 00 0 712 - - Katódsugaras televízió-képcső; televíziós kameracső; egyéb katódsugárcső 1000 db PR, CP
4193 261112 00 0 712 - - Magnetron, klisztron, mikrohullámú cső, elektroncső 1000 db PR, CP
4194 261120 00 0 712 - Dióda, tranzisztor 1000 db CP
4195 261121 00 0 712 - - Dióda, tranzisztor, tirisztor, diak és triak 1000 db CP
4196 261121 20 0 712 - - - Félvezető dióda 1000 db PR
4197 261121 50 0 712 - - - Tranzisztor, a fényérzékeny (foto-) tranzisztor kivételével 1000 db PR
4198 261121 80 0 712 - - - Félvezető tirisztor, diak és triak 1000 db PR
4199 261122 00 0 712 - - Félvezető eszköz; fénykibocsátó dióda, szerelt piezoelektromos kristály; ezek alkatrésze 1000 db CP
4200 261122 20 0 712 - - - Félvezető fénykibocsátó dióda (LED) 1000 db PR
4201 261122 40 0 712 - - - Fényérzékeny félvezető eszköz, napelem, fotodióda, fototranzisztor stb. 1000 db PR
4202 261122 60 0 712 - - - Egyéb félvezető eszközök (a fényérzékeny félvezető eszköz, fényelem, tirisztor, diak és triak, tranzisztor, dióda és fénykibocsátó dióda kivételével) 1000 db PR
4203 261122 80 0 712 - - - Szerelt piezoelektromos kristály (a kvarc, oszcillátor és rezonátor is) 1000 db PR
4204 261130 00 0 712 - Elektronikus integrált áramkör 1000 db CP
4205 261130 03 0 712 - - Multichip integrált áramkör: processzor és vezérlő memóriával, átalakítóval, logikai áramkörrel, erősítővel, óra- és időzítő áramkörrel, vagy más áramkörrel kombinálva is 1000 db PR
4206 261130 06 0 712 - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): processzor és vezérlő memóriával, átalakítóval, logikai áramkörrel, erősítővel, óra- és időzítő áramkörrel, vagy más áramkörrel kombinálva is 1000 db PR
4207 261130 20 0 712 - - Elektronikus egyéb integrált áramkör, több csippel, dinamikus véletlen hozzáférésű memória 1000 db HU
4208 261130 23 0 712 - - - Multichip integrált áramkör: tárolók 1000 db PR
4209 261130 27 0 712 - - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): dinamikus véletlen hozzáférésű tároló (D-RAM) 1000 db PR
4210 261130 34 0 712 - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): statikus véletlen hozzáférésű tároló (S-RAM), beleértve a véletlen hozzáférésű tárolót is (cache-RAM) 1000 db PR
4211 261130 54 0 712 - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): UV-törlésű, programozható, csak olvasható tároló (EPROM) 1000 db PR
4212 261130 60 0 712 - - Elektronikus egyéb integrált áramkör (kivéve a többcsipes): elektromosan törölhető, programozható, csak olvasható memória, egyéb 1000 db HU
4213 261130 65 0 712 - - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): elektromosan törölhető, programozható, csak olvasható tároló, (E2PROM), beleértve a flash E2PROM-ot is. 1000 db PR
4214 261130 67 0 712 - - - Elektronikus integrált áramkör (a multichip-áramkör kivételével): más tárolók 1000 db PR
4215 261130 80 0 712 - - Elektronikus integrált áramkör: erősítő 1000 db PR
4216 261130 90 0 712 - - Máshova nem sorolt egyéb elektronikus integrált áramkör 1000 db HU
4217 261130 91 0 712 - - - M.n.s., egyéb multichip integrált áramkör 1000 db PR
4218 261130 94 0 712 - - - M.n.s., egyéb elektronikus integrált áramkör 1000 db PR
4219 261140 00 0 706 - M.n.s. elektroncső, egyéb elektronikus egység alkatrésze 1000 Ft CP
4220 261140 10 0 712 - - Lejátszófej (pick-up) betét lemezhez vagy mechanikusan rögzített hangosfilmhez 1000 db PR
4221 261140 40 0 706 - - Katódsugárcső részei; m.n.s. izzókatódos, hidegkatódos vagy fotokatódos elektroncső részei 1000 Ft PR
4222 261140 70 0 706 - - Alkatrész diódához, tranzisztorhoz és hasonló félvezető eszközhöz, fényérzékeny félvezető eszközhöz és fényelemhez, fénykibocsátó diódához, szerelt piezoelektromos kristályhoz 1000 Ft PR
4223 261140 90 0 706 - - Alkatrész integrált áramkörhöz és mikroszerkezethez (a kizárólag passzív elemet tartalmazó áramkörök kivételével) 1000 Ft PR
4224 261150 00 0 712 - Üres nyomtatott áramköri kártya 1000 db CP
4225 261150 20 0 712 - - Csak vezető elemeket és érintkezőt tartalmazó többrétegű nyomtatott áramkör 1000 db PR
4226 261150 50 0 712 - - Csak vezető elemeket és érintkezőt tartalmazó nyomtatott áramkör (a többrétegű nyomtatott áramkör kivételével) 1000 db PR
4227 261190 00 0 706 - Elektronikus integrált áramkör gyártásával kapcsolatos szolgáltatás; elektronikai alkatrész gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4228 261191 00 0 706 - - Elektronikus integrált áramkör gyártásával kapcsolatos szolgáltatás 1000 Ft CP
4229 261199 00 0 706 - - Elektronikai alkatrész gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4230 26.12 ELEKTRONIKAI ÁRAMKÖRI KÁRTYA GYÁRTÁSA TE
4231 261210 00 0 712 - Nyomtatott áramkör 1000 db CP
4232 261210 80 0 712 - - Passzív hálózatok (beleértve az ellenállás- és/vagy kondenzátorhálózatokat is) (az ellenálláshoz tartozó mikroáramkör-rendszer, a kondenzátorhoz tartozó mikroáramkör-rendszer, aktív elemeket tartalmazó kártya, hibrid kivételével) 1000 db PR
4233 261220 00 0 712 - Hálózati kommunikációs berendezések (pl. elosztó [hub], útválasztó [router], átjáró [gateway] helyi vagy nagy kiterjedésű hálózatokhoz, valamint hang- video-, hálózati és egyéb kártya) automatikus adatfeldolgozó berendezésekhez 1000 db PR, CP
4234 261230 00 0 712 - Memóriakártya (csipkártya, smart cards) 1000 db PR, CP
4235 261290 00 0 706 - Nyomtatott áramkör előállítása; szerelt villamos kapcsolótábla gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4236 261291 00 0 706 - - Nyomtatott áramkör előállítása és a nyomtatott áramkörök mikroösszeszerelése 1000 Ft CP
4237 261299 00 0 706 - - Nyomtatott áramköri kártya gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4238 26.2 SZÁMÍTÓGÉP, PERIFÉRIÁS EGYSÉG GYÁRTÁSA
4239 26.20 SZÁMÍTÓGÉP, PERIFÉRIÁS EGYSÉG GYÁRTÁSA TE
4240 262010 00 0 194 - Számítógépek, ezek alkatrésze és tartozéka db CP
4241 262011 00 0 194 - - Laptop és palmtop db PR, CP
4242 262012 00 0 194 - - POS-terminál (bankkártya lehúzásánál), ATM és hasonló berendezés, ami képes adatfeldolgozó géppel vagy hálózati géppel kapcsolatot létesíteni db PR, CP
4243 262013 00 0 194 - - Asztali számítógép db PR, CP
4244 262014 00 0 194 - - Digitális automatikus adatfeldolgozó gép rendszer formájában db PR, CP
4245 262015 00 0 194 - - Egyéb automatikus digitális adatfeldolgozó berendezés, amely azonos vagy nem azonos házban tartalmaz legalább egyet vagy kettőt a következő típusú egységekből: tárolóegység, bemeneti egység, kimeneti egység db PR, CP
4246 262016 00 0 194 - - Bemeneti vagy kimeneti egység, amely azonos vagy nem azonos házban tartalmaz tárolóegységet db CP
4247 262016 40 0 194 - - - Automatikus adatfeldolgozó készülékhez vagy hálózathoz kapcsolódásra alkalmas nyomtató, másológép, faxgép (kivéve a nyomdaipari gépet, amely nyomólap, nyomóhenger vagy más nyomóalkatrész segítségével működik; és a nyomtatási, másolási vagy faxtovábbítási funkciókból legalább kettővel rendelkező készüléket) db PR
4248 262016 50 0 194 - - - Billentyűzet db PR
4249 262016 60 0 194 - - - Egyéb bemeneti vagy kimeneti egység, azonos vagy nem azonos házban tárolóegységet tartalmaz db PR
4250 262017 00 0 194 - - Monitor és projektor (elsősorban automatikus adatfeldolgozó rendszerekben használatos) db PR, CP
4251 262018 00 0 194 - - A nyomtatási, másolási vagy faxtovábbítási funkciókból legalább kettővel rendelkező, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék db PR, CP
4252 262020 00 0 194 - Tárolóegység és egyéb tároló-berendezés db CP
4253 262021 00 0 194 - - Tárolóegység db PR, CP
4254 262022 00 0 050 - - Félvezetős tárolóeszköz külső forrásból származó adat rögzítésére (flashmemória-kártya és flash elektronikus memóriakártya felvétel nélkül) kg PR, CP
4255 262022 00 0 194 - - Félvezetős tárolóeszköz külső forrásból származó adat rögzítésére (flashmemória-kártya és flash elektronikus memóriakártya felvétel nélkül) db HU
4256 262030 00 0 194 - Automatikus adatfeldolgozó berendezés egyéb egysége (hálózati kommunikációs berendezések (pl. elosztó [hub], útválasztó [router], átjáró [gateway] helyi vagy nagy kiterjedésű hálózatokhoz, valamint hang- video-, hálózati és egyéb kártya kivételével) db PR, CP
4257 262040 00 0 706 - 8471 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka; a 8469-8472 vtsz. alá tartozó két vagy több géphez egyformán megfelelő alkatrész és tartozék 1000 Ft PR, CP
4258 262090 00 0 706 - Számítógéppel és perifériás egységeivel kapcsolatos ipari szolgáltatás; számítógép és perifériás egységeinek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4259 262091 00 0 706 - - Számítógéppel és perifériás egységeivel kapcsolatos ipari szolgáltatás 1000 Ft CP
4260 262099 00 0 706 - - Számítógép és perifériás egységeinek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4261 26.3 HÍRADÁS-TECHNIKAI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4262 26.30 HÍRADÁS-TECHNIKAI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA TE
4263 263010 00 0 194 - Televízió- és rádióadó-berendezés; televíziókamera db CP
4264 263011 00 0 194 - - Rádió- és televízióműsor adó- vevő berendezés db PR, CP
4265 263012 00 0 194 - - Rádió- és televízióműsor adó berendezés, -vevőberendezés nélkül db PR, CP
4266 263013 00 0 194 - - Televíziós kamera (felvevő) (beleértve a zártláncú televíziós kamerákat is) (a rögzítők kivételével) db PR, CP
4267 263020 00 0 194 - Elektromos berendezés vezetékes telefonhoz vagy távírókészülékhez; videotelefon db CP
4268 263021 00 0 194 - - Távbeszélő-készülék vezetékes hálózathoz, beleértve a vezeték nélküli készüléket is db PR, CP
4269 263022 00 0 194 - - Telefon cellás hálózathoz vagy egyéb vezeték nélküli hálózathoz db PR, CP
4270 263023 00 0 194 - - Egyéb távbeszélő-készülék és -berendezés hang, kép és adat továbbítására és vételére, beleértve a vezetékes és vezeték nélküli hálózat kommunikációs berendezéseit is (úgymint helyi és távolsági hálózat) db CP
4271 263023 10 0 194 - - - Bázisállomás db PR
4272 263023 20 0 194 - - - Emberi hang, kép vagy egyéb adat vételére, átalakítására és továbbítására vagy helyreállítására szolgáló berendezés, beleértve a kapcsoló- és útvonalválasztó berendezéseket db PR
4273 263023 30 0 194 - - - Telefonkészülék (vezeték nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes telefonkészülék, valamint mobiltelefon-hálózatokhoz vagy egyéb vezeték nélküli hálózathoz tartozó telefonkészülék kivételével) videótelefon db PR
4274 263023 40 0 194 - - - Hordozható személyi hívó db PR
4275 263023 70 0 194 - - - Emberi hang, kép vagy egyéb adat továbbítására és vételére szolgáló egyéb készülék, beleértve a vezetékes vagy vezetéknélküli hálózatok (mint a helyi vagy a nagy kiterjedésű hálózat) hírközlő berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó hangtovábbító vagy -vevőkészülékek kivételével db PR
4276 263030 00 0 706 - Villamos vezetékes telefon, távírókészülék alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4277 263040 00 0 706 - Antenna, antennareflektor összes típusa, ezek alkatrésze, rádió- és televízióátviteli berendezés és televíziókamera alkatrészei 1000 Ft CP
4278 263040 10 0 194 - - Teleszkóp- és ostorantenna-típus hordozható készülékhez vagy gépkocsiba szerelt készülékhez, kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá sorolt készülékekhez db PR
4279 263040 30 0 194 - - Külső vevőantenna, rádió- vagy televízió műholdas adása vételére, a forgó rendszerű is db HU
4280 263040 35 0 194 - - - Rádió- vagy televízióadás külső vevőantennája műholdas adás vételére (a forgó rendszerrel együtt) (az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével) db PR
4281 263040 39 0 194 - - - Rádió- vagy televízióadás külső vevőantennája (a forgó rendszerrel együtt) (a műholdas adás vételére alkalmas, az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével) db PR
4282 263040 40 0 706 - - Antenna és az antennareflektor összes típusa a 8517 vtsz. alá tartozó készülékekhez, valamint az ezek használatához alkalmas alkatrészek 1000 Ft PR
4283 263040 50 0 194 - - Rádió- vagy televízióadás belső vevőantennája (a beépített típusokkal együtt) (az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével) db PR
4284 263040 60 0 706 - - Más antenna vagy alkatrész, kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá sorolt készülékekhez 1000 Ft PR
4285 263040 70 0 706 - - Káva, szekrény rádió- és televízióműsor-adó készülékhez, -vevő készülékhez, televíziókamerához stb.; kizárólag vagy elsősorban televíziókamerához, rádió- és televízióműsor-vevő készülékhez, képernyőkhöz és vetítőkészülékhez használt m.n.s.részek, (antenna, kizárólag vagy elsősorban automatikus adatfeldolgozó gépbe beépítésre szánt képernyő és vetítőkészülék elektronikus egységei és részei kivételével) 1000 Ft PR
4286 263050 00 0 194 - Betörés- és tűzjelzők és hasonló berendezések db CP
4287 263050 20 0 194 - - Elektromos betörés- vagy tűzjelzők és hasonló berendezések (a gépjárműhöz, épületekhez használt kivételével) db PR
4288 263050 80 0 194 - - Elektromos betörés- vagy tűzjelzők és hasonló berendezések épületekhez db PR
4289 263060 00 0 706 - Betörés- és tűzjelzők, valamint hasonló berendezések alkatrészei 1000 Ft CP
4290 263090 00 0 706 - Távközlési berendezések gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4291 263099 00 0 706 - - Híradás-technikai berendezések gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4292 26.4 ELEKTRONIKUS FOGYASZTÁSI CIKK GYÁRTÁSA
4293 26.40 ELEKTRONIKUS FOGYASZTÁSI CIKK GYÁRTÁSA TE
4294 264010 00 0 194 - Rádióműsor-vevő készülék db CP
4295 264011 00 0 194 - - Rádióműsor-vevő készülék, beleértve a külső áramforrás nélkül működőt is (kivéve az autórádió) db PR, CP
4296 264012 00 0 194 - - Külső áramforrással működő, a gépjárművekben használt rádióműsor-vevő készülék db CP
4297 264012 70 0 194 - - - Gépjárművekben használatos rádióműsor-vevőkészülék hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel db PR
4298 264012 90 0 194 - - - Gépjárművekben használatos, m.n.s. rádióműsor-vevőkészülék db PR
4299 264020 00 0 194 - Televízióműsor-vevő készülék egybeépítve vagy nem rádióműsor-vevő készülékkel, vagy hang- és videojel-felvevő és -lejátszó berendezéssel db CP
4300 264020 20 0 194 - - Tuner tömb CTV/VCR és kábeltelevízió-vevőegységekhez (színes videotuner) (a nagyfrekvenciájú televíziójeleket elkülönítők kivételével) db PR
4301 264020 40 0 194 - - Színes televíziós vetítőkészülék db PR
4302 264020 90 0 194 - - M.n.s., egyéb televízióműsor-vevő készülék, rádióműsor-vevő készülékkel is, hang- vagy videojelfelvevő- vagy -lejátszó készülékkel kombinálva is db PR
4303 264030 00 0 194 - Hang- és videojel-felvevő és -lejátszó készülék db CP
4304 264031 00 0 194 - - Lemezjátszó, kazettás magnetofon és egyéb hangvisszaadó készülék db PR, CP
4305 264032 00 0 194 - - Magnetofon és egyéb hangfelvevő készülék db PR, CP
4306 264033 00 0 194 - - Videofelvevő kamera db PR, CP
4307 264034 00 0 194 - - Monitor és projektor, televízió vevőkészülékkel nem egybeépített, elsősorban nem automatikus adatátviteli rendszerhez db PR, CP
4308 264040 00 0 194 - Mikrofon, hangszóró, rádiótelefon és rádiótávíró vevőkészüléke db CP
4309 264041 00 0 194 - - Mikrofon és tartószerkezete (az adóval ellátott vezeték nélküli mikrofon kivételével) db PR, CP
4310 264042 00 0 194 - - Hangszóró, fej- és fülhallgató, kombinált mikrofon- és hangszórókészlet db CP
4311 264042 30 0 194 - - - Hangszóró db HU
4312 264042 35 0 194 - - - - Egy hangszóró dobozába szerelve (beleértve a főképp hangszóró beszerelésére tervezett keretet vagy szekrényt is) db PR
4313 264042 37 0 194 - - - - Több hangszóró ugyanabba a dobozba szerelve (beleértve a főképp hangszóró beszerelésére tervezett keretet vagy szekrényt is) db PR
4314 264042 39 0 194 - - - - Hangszóró (főképp hangszóró beszerelésére tervezett meghajtóegység, keret vagy szekrény is) (kivéve a dobozukba szerelt hangszórókat) db PR
4315 264042 70 0 194 - - - Fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység (a pilóták fejfedőjének fejhallgatója, távbeszélő-készülék, adóval ellátott vezeték nélküli mikrofon, nagyothalló-készülék kivételével) db PR
4316 264043 00 0 194 - - Hangfrekvenciás villamos erősítő, villamos hangerősítő berendezés db CP
4317 264043 50 0 194 - - - Telefon és méréstechnikai erősítő és hangfrekvenciás elektromos erősítő db HU
4318 264043 55 0 194 - - - - Telefon- és méréstechnikai erősítő (a nagy- és közepesfrekvencia-erősítő kivételével) db PR
4319 264043 59 0 194 - - - - Hangfrekvenciás elektromos erősítő (a hi-fi erősítő is) (a nagy- és közepesfrekvencia-erősítő, a telefon- és méréstechnikai erősítő kivételével) db PR
4320 264043 70 0 194 - - - Elektromos hangerősítő egység (a mikrofonos vagy hangszórós kihangosító rendszer is) db PR
4321 264044 00 0 194 - - Rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék (a hordozható személyi hívó, rádió-vevőkészülékkel kombinált kivételével) db PR, CP
4322 264050 00 0 706 - Hang- és videojel-felvevő és -lejátszó készülék alkatrésze; antenna 1000 Ft CP
4323 264051 00 0 706 - - Hang- és videojel-felvevő és -lejátszó készülék alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
4324 264051 50 0 194 - - - Drágakő vagy féldrágakő lemezjátszótűhöz db PR
4325 264051 70 0 706 - - - A 8519, 8520, 8521 vtsz. alá tartozó készülékek más alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
4326 264051 80 0 706 - - - A 8518 vtsz. alá tartozó berendezések alkatrészei 1000 Ft PR
4327 264052 00 0 706 - - Rádióadó- és -átjátszó berendezés alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4328 264060 00 0 194 - Videojáték-berendezés (televízió-vevőkészülékhez kapcsolható, vagy beépített képernyővel rendelkező), készségfejlesztő és ügyességi játék; db CP
4329 264060 50 0 194 - - Videojáték-konzol (nem fizetőeszközzel működő) db PR
4330 264090 00 0 706 - Elektronikus fogyasztási cikk gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4331 264099 00 0 706 - - Elektronikus fogyasztási cikk gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4332 26.5 MŰSZER-, ÓRAGYÁRTÁS
4333 26.51 MÉRŐMŰSZERGYÁRTÁS TE
4334 265110 00 0 194 - Navigációs, meteorológiai, geofizikai és hasonló műszer és készülék db CP
4335 265111 00 0 194 - - Iránytű, egyéb navigációs műszer és készülék db CP
4336 265111 20 0 194 - - - Iránykereső műszer (tájoló) (beleértve a mágneses, pörgettyűs, tengerésziránytű és helyzetmeghatározót is) db PR
4337 265111 50 0 194 - - - Légi és űrnavigációs műszer vagy készülék (az iránykereső műszer kivételével) db PR
4338 265111 80 0 194 - - - Navigációs műszer vagy készülék (beleértve a tengeri és folyami navigációt is) (a légi és űrnavigációs műszer vagy készülék és az iránykereső műszer kivételével) db PR
4339 265112 00 0 194 - - Teodolit és tachiméter (fordulatszámláló/tachométer); egyéb geodéziai, hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai és geofizikai műszer és készülék db PR, CP
4340 265120 00 0 194 - Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék db CP
4341 265120 20 0 194 - - Radarkészülék db PR
4342 265120 50 0 194 - - Rádiónavigációs segédkészülék (beleértve a rádió-irányjeladót és a rádióbóját, a vevőkészüléket, a többféle antennával vagy iránykeretes antennával felszerelt rádióiránytűt is) db PR
4343 265120 80 0 194 - - Rádiós távirányító készülék (hajóhoz, pilóta nélküli légi járműhöz, rakétához, hordozórakétához, játékhoz, hajó- vagy repülőmodellhez, géphez, bányarobbantáshoz is) db PR
4344 265130 00 0 706 - Precíziós mérleg, rajzolóeszköz, számoló-, hosszmérő eszköz és hasonló műszerek 1000 Ft CP
4345 265131 00 0 706 - - Mérleg 50 mg vagy ennél jobb érzékenységgel, súllyal vagy anélkül; ezek alkatrészei és tartozékai 1000 Ft PR, CP
4346 265132 00 0 194 - - Rajztábla és -gép, egyéb rajzoló-, jelölő-, matematikai számolást végző műszerek db PR, CP
4347 265133 00 0 194 - - Mikrométer, körző vagy tolómérce (a 9031 80 vtsz. alá sorolt szabályozható mérőszerkezet nélküli tolómérce kivételével) db PR, CP
4348 265140 00 0 194 - Villamos jellemzőket és ionizáló sugárzást mérő műszer db CP
4349 265141 00 0 194 - - Ionizáló sugárzást mérő, kimutató műszer, eszköz db PR, CP
4350 265142 00 0 194 - - Katódsugaras oszcilloszkóp és oszcillográf db PR, CP
4351 265143 00 0 194 - - Villamos jellemzők mérőeszköze regisztráló nélkül db PR, CP
4352 265144 00 0 194 - - Távközlési műszer és készülék db PR, CP
4353 265145 00 0 194 - - Villamos jellemzők egyéb m.n.s. mérő, ellenőrző műszere, készüléke db PR, CP
4354 265150 00 0 194 - Fizikai jellemzőket mérő, ellenőrző műszer db CP
4355 265151 00 0 194 - - Hidrométer, hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszikrométer (légnedvességmérő) db CP
4356 265151 10 0 194 - - - Folyadékkal töltött, közvetlen leolvasású hőmérő, más műszerrel nem kombinálva (orvosi és állat-egészségügyi lázmérő kivételével) db PR
4357 265151 30 0 194 - - - Elektronikus és egyéb hőmérő és pirométer, más műszerrel nem kombinálva (kivéve a folyadékkal töltött) db HU
4358 265151 35 0 194 - - - - Elektronikus hőmérő és pirométer, más műszerrel nem kombinálva (a folyadékkal töltött kivételével) db PR
4359 265151 39 0 194 - - - - M.n.s. hőmérő, más műszerrel nem kombinálva és nem folyadékkal töltött db PR
4360 265151 50 0 194 - - - Barométer, más műszerrel nem kombinálva (a barometrikus magasságmérő, szimpiezométer is) db PR
4361 265151 70 0 194 - - - Fajsúlymérő, higro- és pszichrométer, a higrográf, termohigrográf, baro-termohigrográf, aktinométer, pagoszkóp is (kivéve a rádiószonda a légkör szondázására) db HU
4362 265151 75 0 194 - - - - Elektronikus hidrométer, higrométer és pszichrométer db PR
4363 265151 79 0 194 - - - - Nem elektronikus hidrométer, higro- és pszichrométer (a higrográf, termo-higrográf, baro-termo- higrográf, aktinométer, pagoszkóp is, kivéve a légkör szondázására alkalmas rádiószondát) db PR
4364 265152 00 0 194 - - Folyadékok és gázok áramlását, szintjét, nyomását vagy egyéb változóit mérő, ellenőrző műszer db CP
4365 265152 30 0 194 - - - Elektronikus áramlásmérő és folyadék szintjét mérő, ellenőrző elektronikus műszer, készülék db HU
4366 265152 35 0 194 - - - - Elektronikus áramlásmérő (a fogyasztásmérő, vízikerék kivételével) db PR
4367 265152 39 0 194 - - - - Folyadék szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló elektronikus műszer és készülék db PR
4368 265152 50 0 194 - - - Áramlásmérő, folyadék szintjét mérő, ellenőrző nem elektronikus műszer, készülék db HU
4369 265152 55 0 194 - - - - Nem elektronikus áramlásmérő (a fogyasztásmérő, vízikerék kivételével) db PR
4370 265152 59 0 194 - - - - Folyadék szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló, nem elektronikus műszer és készülék db PR
4371 265152 70 0 194 - - - Nyomást mérő, érzékelő, jelző és adó készülék db HU
4372 265152 71 0 194 - - - - Elektronikus nyomásmérő, érzékelő, jelző és adó db PR
4373 265152 74 0 194 - - - - Nem elektronikus, spirál vagy fém diagragma típusú nyomásmérő db PR
4374 265152 79 0 194 - - - - Más nyomásmérő- vagy ellenőrző műszer db PR
4375 265152 80 0 194 - - - Folyadék, gáz változó jellemzőit mérő műszer, készülék, a hőmennyiségmérő is (kivéve a folyadék nyomását, áramlását, szintjét mérő eszköz) db HU
4376 265152 83 0 194 - - - - Folyadék/gáz változó jellemzőinek mérésére szolgáló elektronikus műszer vagy készülék (a hőmennyiségmérő is, kivéve a folyadékok nyomásának/áramlásának/szintjének mérésére szolgálót) db PR
4377 265152 89 0 194 - - - - Folyadék vagy gáz változó jellemzőinek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló, nem elektronikus műszer vagy készülék (a hőmennyiségmérő is, kivéve a folyadékok nyomásának/áramlásának/szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgálót) db PR
4378 265153 00 0 194 - - M.n.s. műszerek és készülékek fizikai vagy kémiai jellemzők vizsgálatához db CP
4379 265153 10 0 194 - - - Gáz- vagy füstanalizátor db HU
4380 265153 13 0 194 - - - - Elektronikus gáz- vagy füstanalizátor db PR
4381 265153 19 0 194 - - - - Nem elektronikus gáz- vagy füstanalizátor db PR
4382 265153 20 0 194 - - - Kromatográf és elektroforézises műszer db PR
4383 265153 30 0 194 - - - Spektrométer, spektrofotométer , amely optikai kisugárzással működik db PR
4384 265153 80 0 194 - - - Vezetőképesség, elektrokémiai mennyiségek elektronikus mérőeszköze, fizikai, vegyi analízis egyéb, máshova nem sorolt műszere, készüléke, más elektronikus műszer és készülék db HU
4385 265153 81 0 194 - - - - Elektronikus pH mérő, rH mérő és más mérőeszköz a vezetőképesség vagy elektrokémiai mennyiségek mérésére (ideértve a laboratóriumban/terepen történő használatot és a folyamatellenőrzés/-irányítás céljára történő használatot) db PR
4386 265153 83 0 194 - - - - Más elektronikus műszer és készülék fizikai vagy kémiai jellemzők vizsgálatához db PR
4387 265153 95 0 194 - - - - M.n.s. más nem elektronikus műszer és készülék fizikai vagy kémiai jellemzők vizsgálataihoz db PR
4388 265160 00 0 194 - Egyéb mérő-, vizsgáló-, ellenőrző műszer, készülék db CP
4389 265161 00 0 194 - - Mikroszkóp, fénytörő készülék (az optikai mikroszkóp kivételével) db PR, CP
4390 265162 00 0 194 - - Mechanikai anyagjellemzők vizsgálógépe, eszköze db PR, CP
4391 265162 50 0 194 - - - Anyagvizsgáló gép, készülék nem fémanyag vizsgálatára db HU
4392 265163 00 0 194 - - Gáz, folyadék vagy villamos áram fogyasztását vagy termelését mérő készülék db CP
4393 265163 30 0 194 - - - Gáz fogyasztását vagy termelését mérő készülék (a hitelesített is) db PR
4394 265163 50 0 194 - - - Folyadék fogyasztását vagy termelését mérő készülék (a hitelesített is) (a szivattyú kivételével) db PR
4395 265163 70 0 194 - - - Elektromos áram fogyasztását vagy termelését mérő készülék (a hitelesített is) (a feszültségmérő, ampermérő, wattmérő és hasonló kivételével) db PR
4396 265164 00 0 194 - - Fordulatszámláló, termelésszámláló készülék; taxióra; sebességmérő és tachométer db CP
4397 265164 30 0 194 - - - Fordulatszámláló, termékszámláló, belépésszámláló, biliárdmérő, taxióra, mérföldszámláló, lépésszámláló, kézi számláló, mérleg, rövid időtartam mérésére szolgáló gép/készülék db PR
4398 265164 50 0 194 - - - Sebességmérő közúti járműhöz, tachométer db HU
4399 265164 53 0 194 - - - - Sebességmérő közúti járműhöz db PR
4400 265164 55 0 194 - - - - Sebességmérő és tachometer (kivéve közúti járműhöz) db PR
4401 265165 00 0 194 - - Hidraulikus vagy pneumatikus automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék db PR, CP
4402 265166 00 0 194 - - M.n.s. vizsgáló- és ellenőrző műszer, készülék és gép db CP
4403 265166 20 0 055 - - - Vizsgálópad (próbapad) t PR
4404 265166 20 0 194 - - - Vizsgálópad (próbapad) db HU
4405 265166 90 0 194 - - - M.n.s. vizsgáló és ellenőrző műszer, készülék és gép db PR
4406 265170 00 0 194 - Termosztát, manométer és egyéb automatikus szabályozó- vagy irányítóműszer és -készülék db CP
4407 265170 10 0 194 - - Termosztát db HU
4408 265170 15 0 194 - - - Elektronikus termosztát db PR
4409 265170 19 0 194 - - - Nem elektronikus termosztát db PR
4410 265170 30 0 194 - - Manosztát db PR
4411 265170 90 0 194 - - M.n.s. szabályozó- vagy irányítóműszer és -készülék db PR
4412 265180 00 0 706 - Mérő-, vizsgáló- és navigációs berendezés alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
4413 265181 00 0 706 - - Radarberendezés és rádiónavigációs segédberendezés alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4414 265182 00 0 706 - - A 26.51.12-es, 26.51.32-es, 26.51.33-as, 26.51.4-es és 26.51.5-ös termékcsoportok alkatrésze és tartozéka; mikrotóm árucikkek; m.n.s. alkatrészek 1000 Ft PR, CP
4415 265183 00 0 706 - - Alkatrész és tartozék mikroszkóphoz és fénytörő készülékhez (az optikai rendszerű mikroszkóp kivételével) 1000 Ft PR, CP
4416 265184 00 0 706 - - A 26.51.63 és 26.51.64 termékcsoport alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
4417 265184 30 0 706 - - - Alkatrész, tartozék áram, gáz, folyadék fogyasztása, termelése mérőeszközéhez 1000 Ft HU
4418 265184 33 0 706 - - - - Alkatrész és tartozék elektromos áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülékhez 1000 Ft PR
4419 265184 35 0 706 - - - - Alkatrész és tartozék gáz, folyadék fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülékhez, a folyadékszivattyú kivételével 1000 Ft PR
4420 265184 50 0 706 - - - A 9029 vtsz. alá tartozók alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
4421 265185 00 0 706 - - A 26.51.65, 26.51.66 és 26.51.70 termékcsoport alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
4422 265185 30 0 706 - - - A 9031 vtsz. alá tartozó műszer, készülék és gép m.n.s alkatrésze, tartozéka 1000 Ft PR
4423 265185 50 0 706 - - - Alkatrész és tartozék automata szabályozó- vagy ellenőrző műszerhez és készülékhez 1000 Ft PR
4424 265186 00 0 706 - - A 26.51.11-es, 26.51.62-es termékcsoportok eszközeinek és berendezéseinek alkatrésze, tartozéka 1000 Ft PR, CP
4425 265190 00 0 706 - Mérő-, vizsgáló- és navigációs berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4426 265199 00 0 706 - - Mérő-, vizsgáló- és navigációs berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4427 26.52 ÓRAGYÁRTÁS TE
4428 265210 00 0 194 - Órák (kivéve: a szerkezet és alkatrész) db CP
4429 265211 00 0 194 - - Karóra, zsebóra nemesfém, ill. nemesfém-bevonatú tokban db PR, CP
4430 265212 00 0 194 - - Egyéb karóra, zsebóra, egyéb óra, stopperóra db PR, CP
4431 265213 00 0 194 - - Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi, űr- és vízi járműhöz (a gépjármű-
kronográf is)
db PR, CP
4432 265214 00 0 194 - - Óra „kisóraszerkezettel”; ébresztőóra, falióra; egyéb órák db PR, CP
4433 265220 00 0 706 - Óraszerkezet és alkatrésze 1000 Ft CP
4434 265221 00 0 194 - - Óraszerkezet db CP
4435 265221 10 0 194 - - - Óraszerkezet db PR
4436 265222 00 0 706 - - Óratok, óraház és alkatrészeik 1000 Ft CP
4437 265222 10 0 706 - - - Óratok, óraház és alkatrészeik 1000 Ft PR
4438 265223 00 0 706 - - Egyéb óraalkatrész 1000 Ft CP
4439 265223 10 0 706 - - - Egyéb óraalkatrész 1000 Ft PR
4440 265224 00 0 194 - - Időszámláló, időregisztráló, parkolóóra; időkapcsoló órával vagy óraszerkezettel db CP
4441 265224 10 0 194 - - - Időszámláló; időregisztráló db PR
4442 265224 40 0 194 - - - Időpont-regisztráló készülék és időtartam mérésére, regisztrálására vagy más módon történő jelzésére szolgáló készülék, óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral (kivéve a 9101- 9105 vtsz. alá sorolt óra, időszámláló és időregisztráló) db PR
4443 265224 70 0 194 - - - Óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló (beleértve az elektromos készüléket ellátó áramkör zárására és megszakítására szolgáló kapcsolót is) db PR
4444 265290 00 0 706 - Óragyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4445 265299 00 0 706 - - Óragyártással kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4446 26.6 ELEKTRONIKUS ORVOSI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4447 26.60 ELEKTRONIKUS ORVOSI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA TE
4448 266010 00 0 706 - Sugárzásos, orvoselektronikai és elektroterápiás berendezés 1000 Ft CP
4449 266011 00 0 194 - - Röntgenberendezés, alfa-, béta- vagy gammasugárzásos készülék db CP
4450 266011 10 0 194 - - - Röntgensugár használatán alapuló berendezés db HU
4451 266011 15 0 194 - - - - Röntgensugár használatán alapuló berendezés orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi vagy más célra (a radiográf és radioterápiai készülék is) db PR
4452 266011 19 0 194 - - - - Röntgensugár használatán alapuló berendezés (az orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi célra használt berendezés kivételével) db PR
4453 266011 30 0 194 - - - Alfa-, béta- vagy gamma-sugárzáson alapuló berendezés orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi vagy más célra, radiográf és radioterápiai készülék is db PR
4454 266011 50 0 194 - - - Röntgencső (a röntgencsőhöz való üvegbúra kivételével) db PR
4455 266011 70 0 194 - - - Röntgengenerátor, nagyfeszülségű generátor, beleértve a 9022 vtsz. alá tarozók alkatrészét db PR
4456 266012 00 0 194 - - Villamos diagnosztikai készülék orvosi célra db CP
4457 266012 30 0 194 - - - Elektrokardiográf db PR
4458 266012 80 0 194 - - - M.n.s. elektrodiagnosztikai készülék (az elektrokardiográf kivételével) db PR
4459 266013 00 0 194 - - Ultraibolya és infravörös sugárral működő berendezés, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak db PR, CP
4460 266014 00 0 706 - - Pészméker, hallásjavító 1000 Ft CP
4461 266014 30 0 706 - - - Hallókészülék, annak alkatrésze és tartozéka 1000 Ft HU
4462 266014 33 0 194 - - - - Nagyothalló-készülék (az alkatrész és tartozék kivételével) db PR
4463 266014 39 0 706 - - - - Nagyothalló készülék alkatrészei és tartozékai (a fejhallgató, erősítő és hasonlók kivételével) 1000 Ft PR
4464 266014 50 0 194 - - - Szívritmus-szabályozó készülék (pacemaker) (az alkatrész és tartozék kivételével) db PR
4465 266090 00 0 706 - Orvosi eszközzel kapcsolatos ipari szolgáltatás; sugárzásos, orvoselektronikai és elektroterápiás berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4466 266091 00 0 706 - - Orvosi eszközzel kapcsolatos ipari szolgáltatás 1000 Ft CP
4467 266099 00 0 706 - - Sugárzásos, orvoselektronikai és elektroterápiás berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4468 26.7 OPTIKAI ESZKÖZ GYÁRTÁSA
4469 26.70 OPTIKAI ESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
4470 267010 00 0 706 - Fényképészeti felszerelés és alkatrésze 1000 Ft CP
4471 267011 00 0 194 - - Szerelt objektívlencse bármilyen anyagból, fényképezőgéphez, vetítőgéphez vagy fényképészeti nagyítóhoz vagy kicsinyítőhöz db PR, CP
4472 267012 00 0 194 - - Felvevőberendezés nyomólemez, nyomóhenger készítéséhez, valamint dokumentum mikrofilmes, mikrolapos (microfiche) és hasonló felvételéhez db CP
4473 267012 50 0 194 - - - Fényképezőgép nyomólemez vagy nyomóhenger készítésére; víz alatti használatra, légi felvételekre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára tervezett speciális fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai laboratóriumi célra összehasonlító fényképezőgép db PR
4474 267013 00 0 194 - - Digitális fényképezőgép db PR, CP
4475 267014 00 0 194 - - Azonnal előhívó (polaroid) és egyéb fényképezőgép (kivéve digitális fényképezőgép, fényképezőgép nyomólemez vagy nyomóhenger készítésére; víz alatti használatra, légi felvételekre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára tervezett speciális fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai laboratóriumi célra összehasonlító fényképezőgép) db PR, CP
4476 267015 00 0 194 - - Filmfelvevőgép db PR, CP
4477 267016 00 0 194 - - Filmvetítő db CP
4478 267016 50 0 194 - - - Filmvetítő db PR
4479 267019 00 0 706 - - Egyéb fényképészeti felszerelés; fényképészeti felszerelés alkatrésze és tartozékai 1000 Ft CP
4480 267019 10 0 194 - - - Villanófény-berendezés (fényképészeti villanókörte, villanókocka és hasonlók is); fényképészeti nagyítógép; fényképészeti laboratóriumi berendezés; negatív-kiértékelő, vetítőernyő db PR
4481 267019 90 0 706 - - Fényképészeti felszerelés alkatrésze és tartozékai 1000 Ft PR
4482 267020 00 0 706 - Egyéb optikai eszköz és alkatrésze 1000 Ft CP
4483 267021 00 0 706 - - Lap, lemez; lencse, prizma, tükör és egyéb optikai elem polarizáló anyagból (kivéve az optikailag nem megmunkált üveg) foglalatban vagy foglalat nélkül, nem felvevő-, vetítő- vagy fényképészeti nagyító- és kicsinyítőgéphez 1000 Ft CP
4484 267021 50 0 706 - - - Optikai elem 1000 Ft HU
4485 267021 53 0 055 - - - - M.n.s. prizma, tükör és más optikai elem t PR
4486 267021 55 0 194 - - - - M.n.s. szerelt lencse, prizma, tükör stb. bármilyen anyagból db PR
4487 267021 70 0 194 - - - Szerelt objektívlencse bármilyen anyagból (kivéve a fényképezőgéphez, vetítőgéphez vagy fényképészeti nagyítóhoz vagy kicsinyítőhöz valót) db PR
4488 267021 80 0 055 - - - Nem szerelt, polarizáló anyagból készült lap és lemez; szerelt szűrő bármilyen anyagból t PR
4489 267022 00 0 194 - - Látcső (binokulár, monokulár) és egyéb optikai távcső; egyéb csillagászati műszer; optikai mikroszkóp db CP
4490 267022 30 0 194 - - - Távcső (két szemlencsés) (az éjjellátó távcső is) db PR
4491 267022 50 0 194 - - - Műszer (a két szemlencsés távcső kivételével), mint az optikai teleszkópő db PR
4492 267022 70 0 194 - - - Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is db PR
4493 267023 00 0 194 - - Folyadékkristályos eszköz; lézer (kivéve: a lézerdióda), egyéb, m.n.s. optikai eszköz és műszer db CP
4494 267023 10 0 194 - - - Fegyver célzótávcsöve; periszkóp, teleszkóp db PR
4495 267023 30 0 194 - - - Lézer (a lézerdióda, lézert tartalmazó gép és készülék kivételével) db PR
4496 267023 90 0 194 - - - A Harmonizált Rendszerben m.n.s.más optikai készülék és felszerelés db PR
4497 267024 00 0 194 - - Optikai, mérő vagy ellenőrző műszer és készülék db CP
4498 267024 20 0 194 - - - Távolságmérő db PR
4499 267024 50 0 194 - - - Más készülék és műszer, amely optikai sugárzással (ultraibolya, látható, infravörös) működik db PR
4500 267024 90 0 194 - - - Megvilágítási-időmérő, stroboszkóp, optikai műszer, eszköz és gép félvezető lemez vagy gyártmány ellenőrzésére, vagy a félvezető eszközök gyártásához használatos fotomaszk vagy hajszálvonal-hálózatos lemez ellenőrzésére, profilvetítő és egyéb optikai műszer, eszköz és gép méréshez vagy ellenőrzéshez db PR
4501 267025 00 0 706 - - Látcső (binokulár, monokulár) és egyéb optikai távcső; egyéb csillagászati műszer; optikai mikroszkóp alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
4502 267025 10 0 706 - - - Látcső (binokulár, monokulár), egyéb optikai távcső; egyéb csillagászati műszer (kivéve a rádiócsillagászati műszert) alkatrésze és tartozéka (a foglalat is) 1000 Ft PR
4503 267025 30 0 706 - - - A 9011 vtsz. alá tartozó optikai mikroszkóp alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
4504 267026 00 0 706 - - Folyadékkristályos eszköz, lézer (kivéve a lézerdióda), egyéb, m.n.s. optikai eszköz és műszer alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
4505 267026 10 0 706 - - - A 9013 vtsz. alá tartozó optikai eszköz és műszer alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
4506 267026 30 0 706 - - - Alkatrész és tartozék a 9031 41 00 KN-kód alá tartozó eszközhöz és műszerhez, és a 9031 49 90 KN-kód alá tartozó optikai műszerhez és eszközhöz 1000 Ft PR
4507 267090 00 0 706 - Optikai eszköz és fényképészeti berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4508 267099 00 0 706 - - Optikai eszköz és fényképészeti berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4509 26.8 MÁGNESES, OPTIKAI INFORMÁCIÓHORDOZÓ GYÁRTÁSA
4510 26.80 MÁGNESES, OPTIKAI INFORMÁCIÓHORDOZÓ GYÁRTÁSA TE
4511 268010 00 0 055 - Mágneses és optikai információhordozó t CP
4512 268011 00 0 055 - - Hang vagy más jel felvételére alkalmas, de felvételt nem tartalmazó mágnesszalag és mágneslemez t PR, CP
4513 268012 00 0 055 - - Felvételt nem tartalmazó optikai adathordozó hang vagy más jel rögzítésére (a 37 vtsz. alá tartozó áruk kivételével) t PR, CP
4514 268013 00 0 055 - - Egyéb, felvételre alkalmas információhordozó, beleértve a lemezgyártáshoz használt matricát és eredeti (alap-) példányt t PR, CP
4515 268014 00 0 055 - - Mágneses csíkot tartalmazó kártya t PR, CP
4516 268090 00 0 706 - Mágneses és optikai információhordozó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4517 268099 00 0 706 - - Mágneses és optikai információhordozó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4518 CJ VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4519 27 VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4520 27.1 VILLAMOS MOTOR, ÁRAMFEJLESZTŐ, ÁRAMELOSZTÓ, -SZABÁLYOZÓ KÉSZÜLÉK GYÁRTÁSA
4521 27.11 VILLAMOS MOTOR, ÁRAMFEJLESZTŐ GYÁRTÁSA TE
4522 271110 00 0 194 - Motorok, legfeljebb 37,5 W kimenő teljesítménnyel; egyéb egyenáramú motorok és egyenáramú áramfejlesztők db CP
4523 271110 10 0 194 - - Elektromotor legfeljebb 37,5 W teljesítményig (a legfeljebb 18 W kimenő teljesítményű szinkronmotor, az univerzális egyenáramú/váltóáramú (AC/DC), váltóáramú (AC) és egyenáramú (DC) motor is) db PR
4524 271110 30 0 194 - - Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 37,5 W-ot meghaladó, de legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével) db PR
4525 271110 50 0 194 - - Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor750 W -ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével) db PR
4526 271110 70 0 194 - - Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW kimenő teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével) db PR
4527 271110 90 0 194 - - Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 375 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével) db PR
4528 271120 00 0 194 - Univerzális váltó- és egyenáramú (AC/DC) motorok, több mint 37,5 W kimenő teljesítménnyel, egyéb váltóáramú motorok és váltóáramú áramfejlesztők (alternátorok) db CP
4529 271121 00 0 194 - - Univerzális, váltó- és egyenáramú (AC/DC) motor, 37,5 W-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR, CP
4530 271122 00 0 194 - - Egyfázisú váltóáramú (AC) motorok db CP
4531 271122 30 0 194 - - - Egyfázisú, váltóáramú (AC) motor legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel db PR
4532 271122 50 0 194 - - - Egyfázisú, váltóáramú (AC) motor 750 W-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR
4533 271123 00 0 194 - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel db PR, CP
4534 271124 00 0 194 - - Többfázisú váltóáramú motorok, több mint 750 W, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel db CP
4535 271124 03 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 0,75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 7,5 kW kimenő teljesítménnyel db PR
4536 271124 05 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 7,5 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 37 kW kimenő teljesítménnyel db PR
4537 271124 07 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel db PR
4538 271125 00 0 194 - - Többfázisú váltóáramú motorok, több mint 75 kW kimenő teljesítménnyel db CP
4539 271125 30 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) vasúti vontató motor 75 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR
4540 271125 40 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével) db PR
4541 271125 60 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 375 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 750 kW kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével) db PR
4542 271125 90 0 194 - - - Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 750 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével) db PR
4543 271126 00 0 194 - - Váltóáramú áramfejlesztők (alternátorok) db CP
4544 271126 10 0 194 - - - Alternátor legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4545 271126 30 0 194 - - - Alternátor 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4546 271126 50 0 194 - - - Alternátor 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4547 271126 70 0 194 - - - Alternátor 750 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR
4548 271130 00 0 194 - Áramfejlesztő gépcsoport, forgógépes áramátalakító db CP
4549 271131 00 0 194 - - Áramfejlesztő gépcsoportok kompressziós gyújtású szelepes belső égésű motorral db CP
4550 271131 10 0 194 - - - Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4551 271131 30 0 194 - - - Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4552 271131 50 0 194 - - - Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4553 271131 70 0 194 - - - Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű motorral, 750 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR
4554 271132 00 0 194 - - Áramfejlesztő gépcsoportok szikragyújtású motorral, egyéb áramfejlesztő gépcsoportok, forgógépes áramátalakítók db CP
4555 271132 30 0 194 - - - Áramfejlesztő egység külső gyújtású, belső égésű dugattyús motorral db HU
4556 271132 33 0 194 - - - - Áramfejlesztő gépcsoportok szikragyújtású, belső égésű dugattyús motorral, legfeljebb 7,5 kVA kimenő teljesítménnyel db PR
4557 271132 35 0 194 - - - - Áramfejlesztő gépcsoportok szikragyújtású, belső égésű dugattyús motorral, 7,5 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel db PR
4558 271132 50 0 194 - - - Áramfejlesztő gépcsoportok (szélenergiát hasznosító és szikragyújtású, belső égésű dugattyús motor kivételével) db PR
4559 271132 70 0 194 - - - Forgó áramátalakító db PR
4560 271140 00 0 194 - Villamos áramátalakítók db CP
4561 271141 00 0 194 - - Áramátalakítók folyékony dielektrikummal db CP
4562 271141 20 0 194 - - - Folyékony dielektrikus áramátalakító legfeljebb 650 kVA teljesítménykapacitással db PR
4563 271141 50 0 194 - - - Folyékony dielektrikus áramátalakító 650 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 10 000 kVA teljesítménykapacitással db PR
4564 271141 80 0 194 - - - Folyékony dielektrikus áramátalakító 10 000 kVA-t meghaladó teljesítménykapacitással db PR
4565 271142 00 0 194 - - Egyéb áramátalakítók, legfeljebb 16 kVA teljesítménykapacitással db CP
4566 271142 20 0 194 - - - Mérőtranszformátor legfeljebb 1 kVA teljesítménykapacitással (feszültségméréshez is) db PR
4567 271142 40 0 194 - - - Egyéb, m.n.s. áramátalakító legfeljebb 1 kVA teljesítménykapacitással db PR
4568 271142 60 0 194 - - - Egyéb áramátalakító, 1 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 16 kVA teljesítménykapacitással db PR
4569 271143 00 0 194 - - Egyéb áramátalakítók, több mint 16 kVA teljesítménykapacitással db CP
4570 271143 30 0 194 - - - M.n.s. áramátalakító 16 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 500 kVA teljesítménykapacitással db PR
4571 271143 80 0 194 - - - Áramátalakító 500 kVA-t meghaladó teljesítménykapacitással db PR
4572 271150 00 0 194 - Előtét elektroncsőhöz, kisülési lámpához; egyéb induktorok db CP
4573 271150 10 0 194 - - Egyenáramú (DC) motor és generátor 0,75 kW-nál nagyobb, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítményű (kivéve a belső égésű motor indítómotorja) db HU
4574 271150 13 0 194 - - - Induktor elektroncsőhöz vagy kisülési lámpához db PR
4575 271150 15 0 194 - - - Előtét elektroncsőhöz vagy kisülési lámpához (az induktor kivételével) db PR
4576 271150 80 0 194 - - Induktor (a katódsugárcsőhöz, kisülési csőhöz vagy lámpához használt indukciós tekercs, eltérítő tekercs kivételével) db PR
4577 271160 00 0 706 - Villanymotorok, áramfejlesztők, áramátalakítók alkatrésze 1000 Ft CP
4578 271161 00 0 706 - - Villanymotorok, áramfejlesztők alkatrésze 1000 Ft CP
4579 271161 10 0 706 - - - Kizárólag vagy elsősorban villanymotor és áramfejlesztő, áramfejlesztő gépcsoport és forgógépes áramátalakító m.n.s. alkatrésze (kivéve az üzemanyagcellát) 1000 Ft PR
4580 271162 00 0 706 - - Villamos áramátalakítók és induktorok alkatrésze 1000 Ft CP
4581 271162 03 0 055 - - - Áramátalakító és induktor ferrit magja t PR
4582 271162 05 0 706 - - - Áramátalakító és induktor alkatrésze (a ferritmag kivételével) 1000 Ft PR
4583 271162 08 0 706 - - - Távközlési készülékhez, automatikus adatfeldolgozó géphez és azok egységeihez használt statikus áramátalakító m.n.s. elektronikus szerelvénye 1000 Ft PR
4584 271190 00 0 706 - Villanymotorok, áramfejlesztők, áramátalakítók gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4585 271199 00 0 706 - - Villanymotorok, áramfejlesztők, áramátalakítók gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4586 27.12 ÁRAMELOSZTÓ, -SZABÁLYOZÓ KÉSZÜLÉK GYÁRTÁSA TE
4587 271210 00 0 194 - Elektromos áramkör kapcsoló- és védőkészüléke, több mint 1000 V feszültségre db CP
4588 271210 10 0 194 - - Olvadóbiztosíték 1 kV-nál nagyobb feszültséghez db PR
4589 271210 20 0 194 - - Automata áramkör-megszakító 1 kV-nál nagyobb db PR
4590 271210 30 0 194 - - Szakaszolókapcsoló és áramkört nyitó-záró kapcsoló 1 kV-nál nagyobb db PR
4591 271210 41 0 194 - - - Túlfeszültség-levezető és feszültséghatároló vagy -korlátozó 1 kV-nál nagyobb feszültséghez db PR
4592 271210 90 0 194 - - Más, 1 000 V-nál nagyobb feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására szolgáló készülék db PR
4593 271220 00 0 194 - Elektromos áramkör kapcsoló- és védőkészüléke, legfeljebb 1 000 V feszültségre db CP
4594 271221 00 0 194 - - Biztosítók, legfeljebb 1000 V feszültségre db CP
4595 271221 30 0 194 - - - Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 10 A erősségű áramhoz db PR
4596 271221 50 0 194 - - - Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és 10 A-t meghaladó, de legfeljebb 63 A erősségű áramhoz db PR
4597 271221 70 0 194 - - - Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és 63 A-t meghaladó erősségű áramhoz db PR
4598 271222 00 0 194 - - Automatikus áramkör-megszakítók, legfeljebb 1000 V feszültségre db CP
4599 271222 30 0 194 - - - Automata áramkör-megszakító legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 63 A erősségű áramhoz db PR
4600 271222 50 0 194 - - - Automata áramkör-megszakító legfeljebb 1 kV feszültségű és 63 A-t meghaladó erősségű áramhoz db PR
4601 271223 00 0 194 - - Áramkörök m.n.s. védőkészüléke, legfeljebb 1000 V feszültségre db CP
4602 271223 30 0 194 - - - Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 16 A erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével) db PR
4603 271223 50 0 194 - - - Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és 16 A-t meghaladó, de legfeljebb 125 A erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével) db PR
4604 271223 70 0 194 - - - Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és 125 A-t meghaladó erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével) db PR
4605 271224 00 0 194 - - Relék, legfeljebb 1000 V feszültségre db CP
4606 271224 30 0 194 - - - Relé legfeljebb 60 V feszültségig db HU
4607 271224 33 0 194 - - - - Relé legfeljebb 60 V feszültségig és legfeljebb 2 A áramerősségre db PR
4608 271224 35 0 194 - - - - Relé legfeljebb 60 V feszültségig és 2 A-t meghaladó áramerősségre db PR
4609 271224 50 0 194 - - - Relé és védőkapcsoló 60 V-ot meghaladó, de legfeljebb 1 kV feszültségig db PR
4610 271230 00 0 194 - Kapcsolótáblák db CP
4611 271231 00 0 194 - - Kapcsolótáblák és egyéb alapegységek elektromos kapcsoló- és védőkészülékkel felszerelve, legfeljebb 1000 V feszültségre db CP
4612 271231 30 0 194 - - - Numerikus vezérlésű kapcsolótábla beépített adatfeldolgozó géppel legfeljebb 1 kV feszültségig db PR
4613 271231 50 0 194 - - - Tárolt programú vezérlőegység legfeljebb 1 kV feszültségig db PR
4614 271231 70 0 194 - - - Elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgáló egyéb foglalat, legfeljebb 1 000 V feszültségig db PR
4615 271232 00 0 194 - - Kapcsolótáblák és egyéb alapegységek elektromos kapcsoló- és védőkészülékkel felszerelve, több mint 1000 V feszültségre db CP
4616 271232 03 0 194 - - - Kapcsolótábla, -doboz és hasonló készülék-összetétel elektromos vezérléshez vagy az elektromosság elosztásához, 1,000 V-ot meghaladó, de legfeljebb 72,5 kV feszültségre db PR
4617 271232 05 0 194 - - - Kapcsolótábla, -doboz és hasonló készülék-összetétel elektromos vezérléshez vagy az elektromosság elosztásához, 72,5 kV-ot meghaladó feszültségre db PR
4618 271240 00 0 706 - Áramelosztó és -szabályozó készülékek alkatrészei 1000 Ft CP
4619 271240 30 0 194 - - Tábla, panel, tartó (konzol), asztal, doboz és egyéb foglalat, amely elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál (a készüléket tartalmazó kivételével) db PR
4620 271240 90 0 706 - - A 8535, 8536, 8537 vtsz. alá tartozó készülékek más alkatrészei 1000 Ft PR
4621 271290 00 0 706 - Áramelosztó és -szabályozó készülékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4622 271299 00 0 706 - - Áramelosztó és -szabályozó készülékek gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4623 27.2 AKKUMULÁTOR, SZÁRAZELEM GYÁRTÁSA
4624 27.20 AKKUMULÁTOR, SZÁRAZELEM GYÁRTÁSA TE
4625 272010 00 0 706 - Primer elem, telep és alkatrésze 1000 Ft CP
4626 272011 00 0 194 - - Primer elem és telep db PR, CP
4627 272012 00 0 706 - - Alkatrész primer elemhez és primer telephez (galvánelemhez) (az újratölthető galvánelemhez való szén kivételével) 1000 Ft PR, CP
4628 272020 00 0 706 - Villamos akkumulátor és alkatrésze 1000 Ft CP
4629 272021 00 0 194 - - Savas ólomakkumulátorok dugattyús motorok indításához db PR, CP
4630 272022 00 0 223 - - Savas ólomakkumulátorok, kivéve: a dugattyús motorok indítóakkumulátora ce PR
4631 272023 00 0 194 - - Nikkel-kadmium, nikkel-fém-hidrid, lítiumion, lítium-polimer, nikkel-vas és egyéb villamos akkumulátor db PR, CP
4632 272024 00 0 706 - - Villamos akkumulátor alkatrésze (szeparátorral is) 1000 Ft PR, CP
4633 272090 00 0 706 - Akkumulátor, elem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4634 272099 00 0 706 - - Akkumulátor, szárazelem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4635 27.3 VEZETÉK, KÁBEL, SZERELVÉNY GYÁRTÁSA
4636 27.31 SZÁLOPTIKAI KÁBEL GYÁRTÁSA TE
4637 273110 00 0 055 - Száloptikai kábel t CP
4638 273111 00 0 055 - - Száloptikai kábel egyenként bevont üvegszálakból, elektromos vezetékkel felszerelve vagy csatlakozóval együtt is t PR, CP
4639 273112 00 0 055 - - Optikai szál és optikai szálköteg; száloptikai kábel (kivéve: az egyenként bevont üvegszál) t PR, CP
4640 273190 00 0 706 - Száloptikai kábel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4641 273199 00 0 706 - - Száloptikai kábel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4642 27.32 EGYÉB ELEKTRONIKUS, VILLAMOS VEZETÉK, KÁBEL GYÁRTÁSA TE
4643 273210 00 0 055 - Egyéb elektronikus és villamos huzal és kábel t CP
4644 273211 00 0 055 - - Tekercselőhuzal elektromos célra t PR, CP
4645 273212 00 0 055 - - Szigetelt koaxiális kábel és más koaxiális elektromos vezeték adatátviteli és vezérlési célra, csatlakozóval felszerelve is t PR, CP
4646 273213 00 0 055 - - Egyéb villamos vezetők, legfeljebb 1000 V feszültségre t CP
4647 273213 80 0 055 - - - Más elektromos vezeték legfeljebb 1 000 V feszültségre, csatlakozó nélkül t PR
4648 273214 00 0 055 - - Szigetelt elektromos vezeték 1 000 V-ot meghaladó feszültségre; a tekercselőhuzal, koaxiális kábel és más koaxiális elektromos vezeték, gyújtóhuzalkészlet és más, járművön, repülőgépen és hajón használt huzalkészlet kivételével t PR, CP
4649 273290 00 0 706 - Egyéb elektronikus és villamos huzal és kábel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4650 273299 00 0 706 - - Egyéb elektronikus és villamos huzal és kábel gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4651 27.33 SZERELVÉNY GYÁRTÁSA TE
4652 273310 00 0 706 - Áramköri szerelvények 1000 Ft CP
4653 273311 00 0 194 - - Legfeljebb 1 kV feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására szolgáló elektromos készülék (beleértve a nyomógombos kapcsolót, forgó kapcsolót is) (a relé kivételével) db PR, CP
4654 273312 00 0 194 - - Lámpafoglalat legfeljebb 1 kV feszültségre db PR, CP
4655 273313 00 0 194 - - Csatlakozók, aljzatok és egyéb m.n.s. áramkörkapcsoló és -védő készülékek db CP
4656 273313 10 0 194 - - - Dugasz és foglalat koaxiális kábelhez, legfeljebb 1 kV feszültségre db PR
4657 273313 30 0 194 - - - Dugasz és foglalat nyomtatott áramkörhöz, legfeljebb 1 kV feszültségre db PR
4658 273313 50 0 194 - - - Dugasz és foglalat legfeljebb 1 kV feszültségre (a koaxiális kábelhez, nyomtatott áramkörhöz való kivételével) db PR
4659 273313 60 0 194 - - - Elektromos áramkör előre gyártott eleme legfeljebb 1 kV feszültségre db PR
4660 273313 70 0 194 - - - Huzal és kábel érintkező eleme legfeljebb 1 kV feszültségre db PR
4661 273313 80 0 194 - - - Elektromos áramköbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló más készülék, legfeljebb 1 000 V feszültségre db PR
4662 273314 00 0 055 - - Elektromos szigetelő műanyagból t CP
4663 273314 10 0 055 - - - Iszap-, vízátvezető és kábelcsatorna elektromos vezetékhez, műanyagból t PR
4664 273314 30 0 055 - - - Műanyag szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez (az elektromos szigetelő kivételével) t PR
4665 273319 00 0 055 - - Távvezeték szerelvény t HU
4666 273390 00 0 706 - Áramköri szerelvények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4667 273399 00 0 706 - - Áramköri szerelvények gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4668 27.4 VILLAMOS VILÁGÍTÓESZKÖZ GYÁRTÁSA
4669 27.40 VILLAMOS VILÁGÍTÓESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
4670 274010 00 0 712 - Villamos izzólámpa, kisülési lámpa, ívlámpa 1000 db CP
4671 274011 00 0 712 - - Zártbetétes fényszóró egység 1000 db PR, CP
4672 274012 00 0 712 - - Volfrám-halogén izzólámpa (kivéve: az ultraibolya és infravörös lámpa) 1000 db CP
4673 274012 50 0 712 - - - Volfrám-halogén izzólámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta (az ibolyántúli és infravörös lámpa kivételével) 1000 db PR
4674 274012 90 0 712 - - - Egyéb volfram-halogén izzólámpa (kivéve az ibolyántúli és infravörös fényforrás, a motorkerékpár és gépjármű izzója) 1000 db HU
4675 274012 93 0 712 - - - - Volfrám-halogén izzólámpa, 100 V-ot meghaladó feszültségre (az ibolyántúli és infravörös lámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta kivételével) 1000 db PR
4676 274012 95 0 712 - - - - Volfrám-halogén izzólámpa, legfeljebb 100 V feszültségre (az ibolyántúli és infravörös lámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta kivételével) 1000 db PR
4677 274013 00 0 712 - - Izzólámpa legfeljebb 200 W teljesítményig és 100 V-ot meghaladó feszültségre, fényszóró lámpa is (az ibolyántúli és infravörös lámpa, volfrám-halogén izzólámpa - zárt betétes fényszóró egység kivételével) 1000 db PR, CP
4678 274014 00 0 712 - - Egyéb, m.n.s. izzólámpa 1000 db CP
4679 274014 60 0 712 - - - Izzólámpa motorbiciklihez vagy más motoros járműhöz, kivéve a sajtolt burás fényszóróegységeket, volfrám-halogén izzólámpákat 1000 db PR
4680 274014 90 0 712 - - - M.n.s. izzólámpa 1000 db PR
4681 274015 00 0 712 - - Kisülési lámpa, ultraibolya lámpa, infravörös lámpa, ívlámpa 1000 db CP
4682 274015 10 0 712 - - - Kisülési cső, izzókatóddal, kettős végű foglalattal (az ibolyántúli lámpa kivételével) 1000 db PR
4683 274015 30 0 712 - - - Kisülési cső, izzókatóddal (az ibolyántúli lámpa, kettős végű foglalattal rendelkező kivételével) 1000 db PR
4684 274015 50 0 712 - - - Egyéb kisülési cső (ibolyántúli lámpa kivételével) 1000 db PR
4685 274015 70 0 712 - - - Ultraibolya vagy infravörös lámpa; ívlámpa 1000 db PR
4686 274020 00 0 194 - Lámpák, világítástechnikai szerelvények db CP
4687 274021 00 0 194 - - Hordozható elektromos lámpa szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses energiaforrással (a motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt kivételével) db PR, CP
4688 274022 00 0 194 - - Elektromos asztali, íróasztali, éjjeliszekrény- vagy állólámpa db PR, CP
4689 274023 00 0 194 - - Nem elektromos lámpa és világítófelszerelés db PR, CP
4690 274024 00 0 194 - - Megvilágított jelzések, névtáblák és hasonlók (az útjelző táblák is) db PR, CP
4691 274025 00 0 194 - - Csillár és más mennyezeti vagy fali, elektromos világítófelszerelés (a közterület és a közlekedési útvonal világítására szolgáló kivételével) db PR, CP
4692 274030 00 0 706 - Egyéb lámpa, világítástechnikai szerelvény 1000 Ft CP
4693 274030 10 0 194 - - Keresőlámpa és spotlámpa (a díszletekhez, fényképész- vagy filmstúdiókhoz használt is) db PR
4694 274030 30 0 055 - - Elektromos világító- vagy jelzőkészülék gépjárműhöz (az elektromos izzólámpa vagy kisülési cső, a zártbetétes fényszóró egység, az ibolyántúli, infravörös lámpa és ívlámpa kivételével) t PR
4695 274030 90 0 194 - - Elektromos lámpa és világítástechnikai szerelvény műanyagból és más anyagból, az izzólámpával működő és a fénycsövekhez használt fajta, a karácsonyfaégő-készletet és a LED-lámpát is beleértve db PR
4696 274040 00 0 706 - Lámpa, világítóeszköz alkatrésze 1000 Ft CP
4697 274041 00 0 706 - - Alkatrész elektromos izzólámpához és kisülési csőhöz (beleértve a zárt betétes fényszóró egységet és az ibolyántúli vagy infravörös lámpát, ívlámpát is) 1000 Ft PR, CP
4698 274042 00 0 706 - - Lámpa, világítószerelvény alkatrésze 1000 Ft CP
4699 274042 30 0 706 - - - Alkatrész szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses energiaforrással rendelkező hordozható elektromos lámpához (a motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt kivételével) 1000 Ft PR
4700 274042 50 0 706 - - - Lámpa és világítófelszerelés stb. alkatrésze (az üvegből vagy műanyagból készült kivételével) megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók 1000 Ft PR
4701 274080 00 0 706 - Világítóeszköz összeszerelése 1000 Ft HU
4702 274090 00 0 706 - Villamos világítóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4703 274099 00 0 706 - - Villamos világítóeszköz gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4704 27.5 HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉK GYÁRTÁSA
4705 27.51 HÁZTARTÁSI VILLAMOS KÉSZÜLÉK GYÁRTÁSA TE
4706 275110 00 0 194 - Hűtő-, fagyasztó-, mosógép, villamos takaró, ventillátor db CP
4707 275111 00 0 194 - - Háztartási hűtő-, fagyasztógép db CP
4708 275111 10 0 194 - - - Kombinált hűtő-fagyasztógép, külön külső ajtókkal db PR
4709 275111 30 0 194 - - - Háztartási hűtőgép (a kompressziós típusú, elektromos abszorpciós típusú is) db HU
4710 275111 33 0 194 - - - - Háztartási hűtőgép (a kompressziós típusú, elektromos abszorpciós típusú is) (a beépített kivételével) db PR
4711 275111 35 0 194 - - - - Kompressziós típusú beépített hűtőgép db PR
4712 275111 50 0 194 - - - Fagyasztóláda, legfeljebb 800 liter űrtartalommal db PR
4713 275111 70 0 194 - - - Fagyasztószekrény, legfeljebb 900 liter űrtartalommal db PR
4714 275112 00 0 194 - - Háztartási mosogatógép db PR, CP
4715 275113 00 0 194 - - Háztartási mosó- és szárítógép db PR, CP
4716 275114 00 0 194 - - Elektromos takaró db PR, CP
4717 275115 00 0 194 - - Háztartási ventilátor, szellőző, szagelszívó, levegő-visszaforgató db CP
4718 275115 30 0 194 - - - Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel db PR
4719 275115 80 0 194 - - - Elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, legfeljebb 120 cm nagyságú vízszintes nyílásmérettel db PR
4720 275120 00 0 706 - Egyéb, m.n.s. háztartási villamos készülék 1000 Ft CP
4721 275121 00 0 194 - - Elektromechanikai háztartási készülék beépített villamos motorral db CP
4722 275121 20 0 194 - - - Háztartási porszívó beépített elektromotorral db HU
4723 275121 23 0 194 - - - - Porszívók, beépített elektromotorral, legfeljebb 1 500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező db PR
4724 275121 25 0 194 - - - - Egyéb porszívó, beépített villamos motorral db PR
4725 275121 70 0 194 - - - Háztartási élelmiszerőrlő, -keverő és gyümölcs- vagy zöldséglékivonó, beépített elektromotorral db PR
4726 275121 90 0 055 - - - Más elektromechanikus készülék t PR
4727 275121 90 0 194 - - - Más elektromechanikus készülék db HU
4728 275122 00 0 194 - - Villanyborotva, hajnyírógép, szőrtelenítő eszköz beépített elektromotorral db PR, CP
4729 275123 00 0 194 - - Elektrotermikus haj- és kézszárító készülék, villamos gőzölős vasaló db CP
4730 275123 10 0 194 - - - Elektromos hajszárító db PR
4731 275123 30 0 194 - - - Elektromos fodrászati készülék (a hajcsavaró, sütővas is) (a hajszárítóbúra, hajszárító kivételével) db PR
4732 275123 50 0 194 - - - Elektromos kézszárító készülék db PR
4733 275123 70 0 194 - - - Villanyvasaló db PR
4734 275124 00 0 194 - - Egyéb elektrotermikus készülék db CP
4735 275124 10 0 194 - - - Porszívó, nedves és száraz porszívó is (beépített elektromotorral rendelkező kivételével) db PR
4736 275124 30 0 194 - - - Háztartási elektromos kávé- vagy teafőző (beleértve a presszókávéfőzőgépet is) db PR
4737 275124 50 0 194 - - - Háztartási elektromos kenyérpirító (a kenyér, burgonya és más apró dolgok pirítására használható piritókemencét is) db PR
4738 275124 90 0 194 - - - Elektrotermikus háztartási készülék (fodrászati készülék és kézszárító készülék, helyiségek fűtésére szolgáló elektromos lég- és talajmelegítő készülék, vízmelegítő, merülőforraló, villanyvasaló, mikrohullámú sütő, sütő, tűzhely, tűzhelylap, forralógyűrű, grillsütő, sütőrostély, kávéfőző, teafőző és kenyérpirító kivételével) db PR
4739 275125 00 0 194 - - Villamos átfolyós vagy tárolós vízmelegítő készülék, merülőforraló db CP
4740 275125 30 0 194 - - - Elektromos, átfolyós vízmelegítő készülék db PR
4741 275125 60 0 194 - - - Elektromos vízmelegítő készülék és merülőforraló (kivéve átfolyós) db PR
4742 275126 00 0 194 - - Villamos tér- és padlófűtő készülék db CP
4743 275126 30 0 194 - - - Elektromos hőtárolós radiátor db PR
4744 275126 50 0 194 - - - Elektromos radiátor, hősugárzó és beépített ventilátorral rendelkező melegítő vagy kandallókályha db PR
4745 275126 90 0 194 - - - Más elektromos, helyiségek melegítésére szolgáló berendezés db PR
4746 275127 00 0 194 - - Háztartási mikrohullámú sütő db PR, CP
4747 275128 00 0 194 - - Egyéb sütő, tűzhely, főzőlap, elektromos vízforraló, grillsütő, rostonsütő db CP
4748 275128 10 0 194 - - - Háztartási elektromos tűzhely legalább egy sütővel és egy főzőlappal (beleértve a kombinált gáz-elektromos berendezéseket) db PR
4749 275128 30 0 194 - - - Háztartási elektromos tűzhelylap, forralógyűrű vagy főzőlap db PR
4750 275128 50 0 194 - - - Háztartási elektromos grillsütő és sütőrostély db PR
4751 275128 70 0 194 - - - Háztartási elektromos sütő beépítésre db PR
4752 275128 90 0 194 - - - Háztartási elektromos sütő (a beépítésre szánt sütő, mikrohullámú sütő kivételével) db PR
4753 275129 00 0 055 - - Elektromos fűtőellenállás (nem szénből) t PR, CP
4754 275130 00 0 706 - Háztartási villamos készülék alkatrésze 1000 Ft CP
4755 275130 10 0 706 - - Porszívó alkatrésze 1000 Ft PR
4756 275130 30 0 706 - - Alkatrészek beépített elektromotorral rendelkező elektromechanikus háztartási készülékekhez (kivéve a porszívó alkatrészt) 1000 Ft PR
4757 275130 50 0 706 - - Alkatrész beépített elekromotorral rendelkező borotvához és hajnyíró géphez 1000 Ft PR
4758 275130 70 0 706 - - A 8516 vtsz. alá tartozó készülék alkatrészei 1000 Ft PR
4759 275190 00 0 706 - Háztartási villamos készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4760 275199 00 0 706 - - Háztartási villamos készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4761 27.52 NEM VILLAMOS HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉK GYÁRTÁSA TE
4762 275210 00 0 194 - Háztartási nem villamos főző-, fűtőkészülék db CP
4763 275211 00 0 194 - - Háztartási nem villamos vas, acél, réz főzőkészülék, tányérmelegítő db CP
4764 275211 10 0 194 - - - Háztartási gáztűzhely, főzőlap, tányérmelegítő vasból, acélból (a kiegészítő központi fűtési kazánhoz tartozó, a gáz és más anyag tüzelésű különálló sütő is) db HU
4765 275211 13 0 194 - - - - Vas/acél gáz háztartási főzőlap és tányérmelegítő sütővel (a központi fűtés céljára kiegészítő kazánnal rendelkező, a gáz- és másanyag-tüzelésű különálló sütőkkel rendelkező is) db PR
4766 275211 15 0 194 - - - - Vas/acél gáz háztartási főzőlap és tányérmelegítő (a központi fűtés céljára kiegészítő kazánnal rendelkező, a gáz- és másanyag-tüzelésű különálló sütőkkel rendelkező is, kivéve a sütővel rendelkezőt) db PR
4767 275211 90 0 194 - - - Egyéb háztartási nem villamos vas, acél, réz főzőkészülék, tányérmelegítő db PR
4768 275212 00 0 194 - - Egyéb háztartási készülék gáz vagy vegyes (gáz és egyéb) fűtőanyagra, folyékony vagy szilárd tüzelőanyagra db CP
4769 275212 34 0 194 - - - Vas vagy acél háztartási készülék, beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót, gázzal és más anyaggal működő fűtőtest részére is (kivéve főzőlap és tányérmelegítő) db PR
4770 275212 50 0 194 - - - Vas vagy acél folyékonyanyag-tüzelésű háztartási készülék kiömlőnyílással (beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót is, a főzőlap és tányérmelegítő kivételével) db PR
4771 275212 70 0 194 - - - Vas vagy acél szilárdanyag-tüzelésű háztartási készülék (beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót is, kivéve a főzőlapot és tányérmelegítőt) db PR
4772 275213 00 0 194 - - Egyéb, m.n.s. nem villamos légfűtő, meleglevegő-elosztó készülék vasból vagy acélból db PR, CP
4773 275214 00 0 194 - - Átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő db PR, CP
4774 275220 00 0 706 - Vas/acél alkatrészek kályhához, konyhai tűzhelyhez, főzőlaphoz és háztartásban használatos, nem elektromos működésű hasonló készülékhez 1000 Ft PR, CP
4775 275290 00 0 706 - Nem villamos háztartási készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4776 275299 00 0 706 - - Nem villamos háztartási készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4777 27.9 EGYÉB VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4778 27.90 EGYÉB VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA TE
4779 279010 00 0 706 - Egyéb villamos készülék és alkatrésze 1000 Ft CP
4780 279011 00 0 706 - - Egyedi feladatra kialakított villamos berendezés, készülék 1000 Ft CP
4781 279011 50 0 706 - - - Elektronikus fordítógép vagy szótár, antennaerősítő és más, egyedi feladatra kialakított, a 85. árucsoportban másutt nem meghatározott vagy szereplő villamos berendezés és készülék (az akkumlátortöltő, szolárium (napágy), napozólámpák és hasonló, barnulást segítő elektromos berendezések kivételével) 1000 Ft PR
4782 279012 00 0 055 - - Villamos szigetelő, villamos gép vagy berendezés szigetelőszerelvénye, villamos vezető védőcsöve t CP
4783 279012 30 0 055 - - - Elektromos szigetelő (az üvegből, kerámiából készült kivételével) t PR
4784 279012 80 0 055 - - - Szigetelőszerelvény elektromos géphez, a kerámiából és műanyagból készültek kivételével, villamos vezető védőcső, fémalappal, szigetelőanyaggal bevonva t PR
4785 279013 00 0 055 - - Szénelektróda és egyéb villamossági célú szén- vagy grafittermék t CP
4786 279013 30 0 055 - - - Kemencében használt szénelektróda t PR
4787 279013 50 0 055 - - - Szénelektróda (a kemencében használt kivételével) t PR
4788 279013 70 0 055 - - - Szénkefe t PR
4789 279013 90 0 055 - - - Elektromos célra szolgáló, grafitból vagy más szénből készült cikk (a szénelektróda, szénkefe kivételével) t PR
4790 279020 00 0 055 - Folyadékkristályos vagy fénykibocsátó diódás kijelző panelek; elektronikus hang vagy vizuális jelzőberendezés t CP
4791 279020 20 0 055 - - Jelzőtábla, folyadékkristályos eszközzel (LCD) működő t PR
4792 279020 50 0 055 - - Jelzőtábla, fénykibocsátó diódákkal (LED) működő t PR
4793 279020 80 0 055 - - Elektromosan működő, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés t PR
4794 279030 00 0 706 - Villamos forrasztó-, keményforrasztó és hegesztőszerszám, hőhatással működő felületmegmunkáló és szórógép, berendezés, készülék 1000 Ft CP
4795 279031 00 0 194 - - Villamos forrasztó-, keményforrasztó és hegesztőszerszám, hőhatással működő felületmegmunkáló és szórógép, berendezés, készülék db CP
4796 279031 09 0 194 - - - Elektromos forrasztópáka és -pisztoly db PR
4797 279031 18 0 194 - - - Elektromos forrasztó- vagy keményforrasztó gép és készülék (a forrasztópáka és -pisztoly kivételével) db PR
4798 279031 45 0 194 - - - Ellenállásos fémhegesztő elektromos gép és készülék db PR
4799 279031 54 0 194 - - - Egészen vagy részben automatikus, elektromos fémívhegesztő gép (beleértve a plazmaívhegesztőt is) db PR
4800 279031 63 0 194 - - - Más gép kézi hegesztéshez, bevont elektródával db PR
4801 279031 72 0 194 - - - Más védőgázas ívhegesztő db PR
4802 279031 81 0 194 - - - Villamos berendezés és készülék fémhegesztéshez/fémszórásra db PR
4803 279031 91 0 194 - - - Termoplasztikus anyagok hegesztéséhez használt villamos berendezés, készülék (a félvezető eszközök gyártásához használt huzalkötő berendezések kivételével) db PR
4804 279032 00 0 706 - - A 8515 vtsz. alá tartozó gép és készülék alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4805 279033 00 0 706 - - Egyéb villamos berendezés alkatrésze, egyéb, m.n.s. gép, készülék elektromos alkatrésze 1000 Ft CP
4806 279033 30 0 706 - - - Alkatrész vasút, villamosvasút, közút, belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára használt elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezéshez 1000 Ft PR
4807 279033 50 0 706 - - - A 8531 vtsz. alá tartozó készülék alkatrésze 1000 Ft PR
4808 279033 70 0 706 - - - Alkatrész egyedi feladatokra szánt elektromos géphez/készülékhez 1000 Ft PR
4809 279033 90 0 706 - - - Elektromos alkatrész géphez és készülékhez 1000 Ft PR
4810 279040 00 0 706 - Egyéb, m.n.s. villamos berendezés 1000 Ft CP
4811 279041 00 0 706 - - Inverter, egyenirányító, átalakító 1000 Ft CP
4812 279041 30 0 194 - - - Egyenirányító (kivéve távközlési berendezésekhez, automatikus adatfeldolgozó gépek és azok egységeihez használt tápegységek) db PR
4813 279041 33 0 194 - - - - Akkumulátortöltő db PR
4814 279041 40 0 194 - - - Tápegység távközlési készülékhez, automatikus adatfeldolgozó géphez és annak egységeihez db PR
4815 279041 50 0 194 - - - Inverter db HU
4816 279041 53 0 194 - - - - Inverter legfeljebb 7,5 kVA teljesítménykapacitás kezelésére db PR
4817 279041 55 0 194 - - - - Inverter több mint 7,5 kVA teljesítménykapacitás kezelésére db PR
4818 279041 70 0 194 - - - Statikus áramátalakító (a polikristályos félvezető, a hegesztőberendezés nélküli, speciálisan hegesztéshez tervezett átalakító, az akkumulátortöltő, az egyenirányító, az inverter kivételével) db PR
4819 279041 90 0 706 - - - Statikus áramátalakító m.n.s. alkatésze (a távközlési készülékhez, automatikus adatfeldolgozó géphez és azok egységeihez használt elektronikus szerelvény kivételével) 1000 Ft PR
4820 279042 00 0 706 - - Üzemanyagcella 1000 Ft PR, CP
4821 279043 00 0 194 - - Túlfeszültség-csökkentő, több mint 1 kV feszültségre db PR, CP
4822 279044 00 0 055 - - Készülékkábelek, hosszabbítók, és egyéb kábelkészletek legfeljebb 1 kV feszültségre, szigetelt huzallal és csatlakozóval t PR, CP
4823 279045 00 0 706 - - Elektromágnes, elektromágnes-kapcsoló, tengelykapcsoló és -fék, mágneses emelőfej, elektromos részecskegyorsító; villamos jelgenerátor; egyéb m. n. s. villamos berendezés 1000 Ft CP
4824 279045 10 0 055 - - - Részecskegyorsító t PR
4825 279045 30 0 055 - - - Szignálgenerátor t PR
4826 279045 50 0 055 - - - Elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék (az elektromágneses vezérlésű, mechanikus hidraulikus vagy pneumatikus fék kivételével) t HU
4827 279045 50 0 194 - - - Elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék (az elektromágneses vezérlésű, mechanikus hidraulikus vagy pneumatikus fék kivételével) db PR
4828 279045 60 0 055 - - - Elektromágnes és elektromágneses emelőfej és részei (orvosi felhasználású mágnes kivételével) m.n.s. elektro- vagy állandó mágneses tokmány, befogó- és hasonló munkadarab-befogó szerkezet és részei t PR
4829 279045 70 0 194 - - - Szolárium (barnítóágy), napozólámpák és hasonló, barnulást segítő elektromos berendezések db PR
4830 279050 00 0 194 - Villamos kondenzátor db CP
4831 279051 00 0 194 - - Fix értékű kondenzátor 50/60 Hz frekvenciára, legalább 0,5 kvar teljesítményű db PR, CP
4832 279052 00 0 194 - - Egyéb fix villamos kondenzátor db CP
4833 279052 20 0 194 - - - Fix (nem állítható) elektromos kondenzátor, tantálból vagy alumíniumelektrolitból (teljesítménykondenzátor kivételével) db PR
4834 279052 40 0 194 - - - Egyéb, m.n.s. fix (nem állítható) elektromos kondenzátor db PR
4835 279053 00 0 194 - - Változtatható kondenzátor (a beállítható is) db PR, CP
4836 279060 00 0 194 - Villamos ellenállás (kivéve: a villamos fűtőellenállást) db CP
4837 279060 30 0 194 - - Fix elektromos ellenállás (kivéve a fűtő ellenállás, állandó értékű szén-, film, fémréteg-ellenállás) db HU
4838 279060 35 0 194 - - - Legfeljebb 20 W teljesítményű fix (nem állítható) elektromos ellenállás (a fűtőellenállás és a fix (nem állítható) tömör vagy réteg szén ellenállás kivételével) db PR
4839 279060 37 0 194 - - - 20 W-nál nagyobb teljesítményű fix (nem állítható) elektromos ellenállás (a fűtőellenállás és a fix (nem állítható) tömör vagy réteg szén ellenállás kivételével) db PR
4840 279060 50 0 194 - - Változtatható huzalellenállás db HU
4841 279060 55 0 194 - - - Változtatható huzalellenállás legfeljebb 20 W teljesítményig db PR
4842 279060 57 0 194 - - - Változtatható huzalellenállás 20 W teljesítmény felett db PR
4843 279060 80 0 194 - - Fix (nem állítható) tömör vagy réteg szén ellenállás (a fűtőellenállás kivételével); elektromos változtatható ellenállás, beleértve a szabályozó ellenállást (reosztat) és potenciométert (a változtatható huzalellenállás és a fűtőellenállás kivételével) db PR
4844 279070 00 0 706 - Vasúti, belvízi, repülőtéri, valamint a villamosoknál, utaknál, parkolóknál, kikötőkben használt villamos jelző, biztonsági vagy ellenőrző készülék 1000 Ft CP
4845 279070 10 0 706 - - Elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés vasút, villamosvasút számára 1000 Ft PR
4846 279070 30 0 055 - - Elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés közút, belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára t PR
4847 279080 00 0 706 - Villamos kondenzátor, ellenállás, reosztát és potenciométer 1000 Ft CP
4848 279081 00 0 706 - - Alkatrész fix (nem állítható), változtatható vagy beállítható elektromos kondenzátorhoz 1000 Ft PR, CP
4849 279082 00 0 706 - - Alkatrész elektromos ellenálláshoz (beleértve a szabályozó ellenállást [reosztát] és a potenciométert is) (a fűtőellenállás kivételével) 1000 Ft PR, CP
4850 279090 00 0 706 - Egyéb villamos berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4851 279099 00 0 706 - - Egyéb villamos berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4852 CK GÉP, GÉPI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4853 28 GÉP, GÉPI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
4854 28.1 ÁLTALÁNOS RENDELTETÉSŰ GÉP GYÁRTÁSA
4855 28.11 MOTOR, TURBINA GYÁRTÁSA (KIVÉVE: LÉGI-, KÖZÚTIJÁRMŰ-MOTOR) TE
4856 281110 00 0 194 - Motor (kivéve: repülő-, gépjármű- és kerékpármotorok) db CP
4857 281111 00 0 194 - - Hajó kívül felszerelhető szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motorja db PR, CP
4858 281112 00 0 194 - - Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor tengeri hajózáshoz (hajón kívül felszerelhető motorok kivételével) és egyéb használatra (a repülőgépmotor és a 87. árucsoportban szereplő vtsz-ek alá tartozó járműmotor kivételével) db PR, CP
4859 281113 00 0 194 - - Egyéb kompressziógyújtású, belső égésű motor db CP
4860 281113 10 0 194 - - - Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor hajózáshoz db HU
4861 281113 11 0 194 - - - - Legfeljebb 200 kW teljesítményű, tengeri hajózáshoz használt kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) db PR
4862 281113 15 0 194 - - - - 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1 000 kW teljesítményű, tengeri hajózáshoz használt kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) db PR
4863 281113 19 0 194 - - - - Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel) tengeri hajózáshoz, 1 000 kW-ot meghaladó teljesítményű db PR
4864 281113 20 0 194 - - - Kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) vasúti hajtómotor db PR
4865 281113 30 0 194 - - - Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús ipari motor - legfeljebb 100 kW teljesítményű db HU
4866 281113 31 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), legfeljebb 15 kW teljesítményű db PR
4867 281113 33 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW teljesítményű db PR
4868 281113 35 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW teljesítményű db PR
4869 281113 37 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW teljesítményű db PR
4870 281113 50 0 194 - - - Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús ipari motor (dízel-, vagy féldízel), 100 kW-nál nagyobb, de legfeljebb 200 kW teljesítményű db HU
4871 281113 53 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW teljesítményű db PR
4872 281113 55 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW teljesítményű db PR
4873 281113 57 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW teljesítményű db PR
4874 281113 70 0 194 - - - Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús ipari motor (dízel-, vagy féldízel), 500 kW-nál nagyobb teljesítményű db HU
4875 281113 73 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1 000 kW teljesítményű db PR
4876 281113 75 0 194 - - - - Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 1 000 kW-ot meghaladó teljesítményű db PR
4877 281120 00 0 706 - Turbina 1000 Ft CP
4878 281121 00 0 111 - - Gőzturbina vízgőzre és egyéb gőzre kW CP
4879 281121 60 0 111 - - - Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű) kW PR
4880 281122 00 0 111 - - Vízturbina és vízikerék kW PR, CP
4881 281123 00 0 111 - - Gázturbina (kivéve a turbóhajtómű és turbólégcsavaros hajtómű) kW PR, CP
4882 281124 00 0 194 - - Áramfejlesztő egység, szélenergiát hasznosító db PR, CP
4883 281130 00 0 706 - Turbina alkatrésze 1000 Ft CP
4884 281131 00 0 706 - - Alkatrész (víz- vagy más gőzüzemű) gőzturbinához 1000 Ft PR, CP
4885 281132 00 0 706 - - Vízturbina és vízikerék alkatrésze (beleértve a szabályozót is) 1000 Ft PR, CP
4886 281133 00 0 706 - - Gázturbina alkatrésze (kivéve: a turbóhajtómű és a turbólégcsavaros hajtómű alkatrésze) 1000 Ft PR, CP
4887 281140 00 0 706 - Motor alkatrésze 1000 Ft CP
4888 281141 00 0 706 - - Kizárólag vagy elsősorban szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor alkatrésze (a repülőgépmotorhoz való kivételével) 1000 Ft PR, CP
4889 281142 00 0 706 - - Kizárólag vagy elsősorban kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4890 281190 00 0 706 - Motor, turbina (kivéve: a légi-, közútijármű-motor) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4891 281199 00 0 706 - - Motor, turbina (kivéve: a légi-, közútijármű-motor) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4892 28.12 HIDRAULIKUS, PNEUMATIKUS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA TE
4893 281210 00 0 706 - Hidraulikus, pneumatikus lineáris működésű berendezés (kivéve: alkatrész) 1000 Ft CP
4894 281211 00 0 194 - - Hidraulikus, pneumatikus lineáris működésű motor (munkahenger) db CP
4895 281211 30 0 194 - - - Hidraulikus henger db PR
4896 281211 80 0 194 - - - Pneumatikus lineáris működésű indítószerkezet (beleértve a hengert is) db PR
4897 281212 00 0 194 - - Forgó hidraulikus és pneumatikus motor db PR, CP
4898 281213 00 0 194 - - Hidraulikus szivattyú db CP
4899 281213 20 0 194 - - - Hidraulikus szivattyú (dugattyú) db PR
4900 281213 50 0 194 - - - Hidraulikus szivattyú (fogaskerekes) db PR
4901 281213 80 0 194 - - - Hidraulikus szivattyú (forgólapátos) db PR
4902 281214 00 0 055 - - Hidraulikus és pneumatikus szelep t CP
4903 281214 20 0 055 - - - Nyomáscsökkentő szelep szűrővel vagy olajozóval felszerelve t PR
4904 281214 50 0 055 - - - Szelep olajhidraulikus közlőműhöz t PR
4905 281214 80 0 055 - - - Szelep pneumatikus közlőműhöz t PR
4906 281215 00 0 194 - - Szerelt hidraulikus részegység db CP
4907 281215 30 0 194 - - - Dugattyús térfogatkiszorításos hidraulikus egység szivattyúval db PR
4908 281215 80 0 194 - - - Forgódugattyús térfogatkiszorításos hidraulikus egység szivattyúval db PR
4909 281216 00 0 194 - - Hidraulikus rendszer db CP
4910 281216 30 0 194 - - - Hidraulikus rendszer hengeres indítószerkezettel db PR
4911 281216 80 0 194 - - - Hidraulikus rendszer hengertől eltérő indítószerkezettel db PR
4912 281220 00 0 706 - Hidraulikus és pneumatikus lineáris és forgó motor alkatrésze 1000 Ft PR, CP
4913 281290 00 0 706 - Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4914 281299 00 0 706 - - Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4915 28.13 EGYÉB SZIVATTYÚ, KOMPRESSZOR GYÁRTÁSA TE
4916 281310 00 0 194 - Folyadékszivattyú; folyadékemelő berendezés db CP
4917 281311 00 0 194 - - Üzemanyag-szivattyú, kenőanyag-szivattyú, hűtőközeg szivattyúja, betonszivattyú db CP
4918 281311 05 0 194 - - - Töltőállomáson vagy szervízben használt üzemanyag- vagy kenőanyag-adagoló szivattyú mérőszerkezettel felszerelve vagy úgy kialakítva, hogy mérőszerkezettel felszerelhető legyen db PR
4919 281311 25 0 194 - - - Folyadékadagoló szivattyú mérőszerkezettel felszerelve vagy úgy kialakítva, hogy mérőszerkezettel felszerelhető legyen (kivéve a töltőállomáson vagy szervízben használt üzemanyag- vagy kenőanyag-adagoló szivattyú) db PR
4920 281311 45 0 194 - - - Kézi folyadékszivattyú, kivéve a mérőszerkezettel felszerelt vagy úgy kialakított szivattyút, hogy mérőszerkezettel felszerelhető legyen db PR
4921 281311 65 0 194 - - - Üzemanyag-, kenőanyag- és hűtőfolyadék-szivattyú belső égésű motorhoz db PR
4922 281311 85 0 194 - - - Betonszivattyú db PR
4923 281312 00 0 194 - - Egyéb dugattyús, alternáló mozgású folyadékszivattyú db CP
4924 281312 20 0 194 - - - Vibrációs, adagoló és aránybeállító szivattyú db PR
4925 281312 50 0 194 - - - Soros elrendezésű lengődugattyús szivattyú db PR
4926 281312 80 0 194 - - - Vibrációs szivattyú, diafragma db PR
4927 281313 00 0 194 - - Egyéb forgó mozgású, térkiszorításos folyadékszivattyú db CP
4928 281313 20 0 194 - - - Forgószivattyú, fogaskerekes db PR
4929 281313 40 0 194 - - - Forgószivattyú, forgólapátos db PR
4930 281313 60 0 194 - - - Forgószivattyú, csavarszivattyú db PR
4931 281313 80 0 194 - - - Forgószivattyú (a perisztaltikus, forgótolattyús és helikális rotorszivattyú is) (a hidraulikus egységek, fogaskerekes szivattyú, forgólapátos szivattyú, csavarszivattyú kivételével) db PR
4932 281314 00 0 194 - - Egyéb centrifugális folyadékszivattyú; egyéb szivattyú db CP
4933 281314 10 0 194 - - - Búvárszivattyú, szivattyú fűtőrendszerhez és centrifugál-szivattyú db HU
4934 281314 13 0 194 - - - - Búvárszivattyú, egyfokozatú rotodinamikus belvízátemelő és szennyvízszivattyú db PR
4935 281314 15 0 194 - - - - Búvárszivattyú, többfokozatú örvényszivattyú db PR
4936 281314 17 0 194 - - - - Lapátkerekes, tömszelence nélküli szivattyú fűtőrendszerhez, melegvízellátáshoz db PR
4937 281314 20 0 194 - - - Örvényszivattyú legfeljebb 15 mm kiömlőcsonkkal db PR
4938 281314 30 0 194 - - - Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, csatornás forgórészű szivattyú és oldalcsatornás szivattyú, periférikus szivattyú, regeneratív szivattyú db PR
4939 281314 50 0 194 - - - Centrifugál szivattyú, a kiömlő csonk átmérője nagyobb, mint 15 mm, egyfokozatú db HU
4940 281314 51 0 194 - - - - Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, egy belépő lapáttal, szoros csatolású db PR
4941 281314 53 0 194 - - - - Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, egy belépő lapáttal, laza csatolású db PR
4942 281314 55 0 194 - - - - Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, kettős belépő lapáttal db PR
4943 281314 60 0 194 - - - Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, többfokozatú (beleértve az önfelszívó szivattyút is) db PR
4944 281314 70 0 194 - - - Félaxiális, axiális örvényszivattyú db HU
4945 281314 71 0 194 - - - - Rotodinamikus egyfokozatú félaxiális vagy axiális szivattyú db PR
4946 281314 75 0 194 - - - - Rotodinamikus többfokozatú félaxiális vagy axiális szivattyú db PR
4947 281314 80 0 194 - - - Más folyadékszivattyú; folyadékemelő db PR
4948 281320 00 0 194 - Levegő- és vákuumszivattyú, levegő- és gázkompresszor db CP
4949 281321 00 0 194 - - Vákuumszivattyú db CP
4950 281321 70 0 194 - - - Forgódugattyús vákuumszivattyú, forgólapátos szivattyú, molekuláris szivattyú, Root-szivattyú, diffúziós szivattyú, krioszivattyú és adszorpciós szivattyú db PR
4951 281321 90 0 194 - - - Kizárólag vagy elsősorban félvezetőkhöz vagy síkpanel megjelenítőkhöz használatos vákuumszivattyú; folyadékgyűrűs vákuumszivattyú db PR
4952 281322 00 0 194 - - Kézi vagy lábműködtetésű légszivattyú db PR, CP
4953 281323 00 0 194 - - Hűtőkompresszor db PR, CP
4954 281324 00 0 194 - - Kerekes alvázra szerelt (mobil) légkompresszor db PR, CP
4955 281325 00 0 194 - - Turbókompresszor db CP
4956 281325 30 0 194 - - - Turbókompresszor, egyfokozatú db PR
4957 281325 50 0 194 - - - Turbókompresszor, többfokozatú db PR
4958 281326 00 0 194 - - Dugattyús kompresszor, alternáló mozgású db CP
4959 281326 30 0 194 - - - Alternáló mozgást végző, dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként legfeljebb 60 m3 db PR
4960 281326 50 0 194 - - - Alternáló mozgást végző, dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként 60 m3-t meghaladó db PR
4961 281326 70 0 194 - - - Alternáló mozgást végző, dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként 120 m3-t nem meghaladó db PR
4962 281326 90 0 194 - - - Alternáló mozgást végző, dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként 120 m3-t meghaladó db PR
4963 281327 00 0 194 - - Forgóelemes kompresszor, egy- vagy többtengelyes db CP
4964 281327 30 0 194 - - - Egytengelyes rotációs kompresszor db PR
4965 281327 50 0 194 - - - Többtengelyes kompresszor db HU
4966 281327 53 0 194 - - - - Többtengelyes csavarkompresszor db PR
4967 281327 55 0 194 - - - - Többtengelyes kompresszor (a csavarkompresszor kivételével) db PR
4968 281328 00 0 194 - - Légszivattyúk és elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventillátorral, szűrővel is, legfeljebb 120 cm nagyságú vízszintes nyílásmérettel (kivéve vákumszivattyú, kézi vagy lábműködtetésű légszivattyú és kompresszor) db PR, CP
4969 281330 00 0 706 - Szivattyú, kompresszor alkatrésze 1000 Ft CP
4970 281331 00 0 706 - - Alkatrész folyadékszivattyúhoz és folyadékemelőhöz (elevátorhoz) 1000 Ft PR, CP
4971 281332 00 0 706 - - Alkatrész lég- és vákuumszivattyúhoz, lég-/gázkompresszorhoz, kürtőhöz és ventilátorhoz 1000 Ft PR, CP
4972 281390 00 0 706 - Egyéb szivattyú, kompresszor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4973 281399 00 0 706 - - Egyéb szivattyú, kompresszor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
4974 28.14 CSAP, SZELEP GYÁRTÁSA TE
4975 281410 00 0 055 - Csap, szelep, tolózár és hasonló fémszerelvények csővezetékhez, kazánhoz, tartályhoz, medencéhez és egyéb hasonló berendezéshez t CP
4976 281411 00 0 055 - - Nyomáscsökkentő, -szabályozó, -vizsgáló és biztonsági szelep t CP
4977 281411 20 0 055 - - - Nyomáscsökkentő szelep öntöttvasból vagy öntött acélból, csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (kivéve az olajozóval és szűrővel felszerelteket) t PR
4978 281411 40 0 055 - - - Nyomáscsökkentő szelep, csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (kivéve az öntöttvasból vagy öntött acélból készülteket és az olajozóval és szűrővel felszerelteket) t PR
4979 281411 60 0 055 - - - Visszacsapó szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz t PR
4980 281411 70 0 055 - - - Szelep pneumatikus gumihoz és belső tömlőhöz t PR
4981 281411 80 0 055 - - - Biztonsági vagy nyomáskiegyenlítő szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz t PR
4982 281412 00 0 055 - - Csap, szelep, hasonló fémszerelvény mosdóhoz, fürdőkádhoz, bidéhez, vízgyűjtő medencéhez, központi fűtés radiátorszelepe t CP
4983 281412 30 0 055 - - - Csap, szelep mosogatóhoz, mosdóhoz, bidéhez, ciszternához stb. (kivéve a nyomáscsökkentő szelep, az hidraulika és pneumatika egységeinek szelepe, a visszacsapó szelep, a biztonsági és nyomáskiegyenlítő szelep) t HU
4984 281412 33 0 055 - - - - Keverőcsap (szelep) mosogatóhoz, mosdóhoz, bidéhez, ciszternához stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet vagy az olajhidraulikus/pneumatikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági/nyomáskiegyenlítő szelepet t PR
4985 281412 35 0 055 - - - - Csap, csapszerelvény és szelep mosogatóhoz, mosdóhoz, bidéhez, ciszternához stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet/olajhidraulikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági és nyomáskiegyenlítő szelepet t PR
4986 281412 50 0 055 - - - Szabályozó szelep, központi fűtés radiátorához t HU
4987 281412 53 0 055 - - - - Központi fűtés radiátorához hőszabályozó szelep t PR
4988 281412 55 0 055 - - - - Központi fűtés radiátorához szelep (kivéve hőszabályozó szelep) t PR
4989 281413 00 0 055 - - Folyamatirányító, kapuzó szelep, gömbházas szelep, egyéb szelep t CP
4990 281413 10 0 055 - - - Folyamatirányító szelep t HU
4991 281413 13 0 055 - - - - Hőmérséklet-szabályozó (kivéve hőszabályozó szelep központi fűtés radiátorához) t PR
4992 281413 15 0 055 - - - - Folyamatirányító szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet vagy az olajhidraulikus/pneumatikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági/nyomáskiegyenlítő szelepet, hőmérséklet-szabályozó szelepet t PR
4993 281413 30 0 055 - - - Egyéb tolózár t HU
4994 281413 33 0 055 - - - - Más tolózár, öntöttvasból t PR
4995 281413 35 0 055 - - - - Más tolózár, acélból t PR
4996 281413 37 0 055 - - - - Más tolózár, egyéb anyagból t PR
4997 281413 50 0 055 - - - Gömbházas szelep t HU
4998 281413 53 0 055 - - - - Gömbházas szelep, öntöttvasból t PR
4999 281413 55 0 055 - - - - Gömbházas szelep, acélból t PR
5000 281413 57 0 055 - - - - Más gömbházas szelep t PR
5001 281413 70 0 055 - - - Egyéb szelep t HU
5002 281413 73 0 055 - - - - Golyós és csészés szelep t PR
5003 281413 75 0 055 - - - - Pillangószelep t PR
5004 281413 77 0 055 - - - - Diafragmaszelep t PR
5005 281413 80 0 055 - - - Más készülék t PR
5006 281420 00 0 706 - Csap, csapszerelvény, szelep és hasonló készülék alkatrésze csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (a nyomáscsökkentő szelep és a hőszabályozóval vezérelt szelep is) 1000 Ft PR, CP
5007 281490 00 0 706 - Csap, szelep gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5008 281499 00 0 706 - - Csap, szelep gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5009 28.15 CSAPÁGY, ERŐÁTVITELI ELEM GYÁRTÁSA TE
5010 281510 00 0 055 - Golyós- és görgőscsapágy t CP
5011 281510 30 0 055 - - Golyóscsapágy t PR
5012 281510 50 0 055 - - Kúpgörgős, hordógörgős, hengergörgős csapágy t HU
5013 281510 53 0 055 - - - Kúpgörgős csapágy (beleértve a kúp és a kúpgörgő szerelvényeit is) t PR
5014 281510 55 0 055 - - - Hordógörgős csapágy t PR
5015 281510 57 0 055 - - - Hengergörgős csapágy (a görgős csapágy és a tűgörgős csapágy kivételével) t PR
5016 281510 70 0 055 - - Tűgörgős csapágy t PR
5017 281510 90 0 055 - - Görgős csapágy (beleértve a golyós/görgős csapágy kombinációját is) (a kúpgörgős csapágy, a hordógörgős csapágy, a tűgörgős csapágy kivételével) t PR
5018 281520 00 0 055 - Fogaskerekes hajtómű, egyéb erőátviteli elem (csapágy, kerekes és egyéb hajtás) t CP
5019 281521 00 0 055 - - Tagokból szerelt vas- és acéllánc t CP
5020 281521 30 0 055 - - - Vas vagy acél görgős lánc kerékpárhoz és motorkerékpárhoz t PR
5021 281521 50 0 055 - - - Vas vagy acél görgős lánc (a kerékpárhoz és motorkerékpárhoz felhasznált kivételével) t PR
5022 281521 70 0 055 - - - Vas vagy acél csuklós lánc (a görgős lánc kivételével) t PR
5023 281522 00 0 055 - - Erőátviteli elem (beleértve a bütykös és forgattyús tengelyt is) t CP
5024 281522 30 0 055 - - - Forgattyú és forgattyústengely: t PR
5025 281522 50 0 055 - - - Kardántengely t PR
5026 281522 70 0 055 - - - Más tengely t PR
5027 281523 00 0 055 - - Csapágyház, siklócsapágyak t CP
5028 281523 30 0 055 - - - Csapágyház golyós- vagy görgőscsapággyal t PR
5029 281523 50 0 055 - - - Csapágyház, golyós- vagy görgőscsapágy nélkül; siklócsapágy t PR
5030 281524 00 0 055 - - Fogaskerekes hajtómű, golyós és egyéb áttétmű; fogaskerekes és más állítható sebességváltó t CP
5031 281524 30 0 055 - - - Fogaskerekes áttétmű helyhez kötött berendezéshez t HU
5032 281524 32 0 055 - - - - Fogaskerék helyhez kötött berendezéshez, homlok- és ferde fogazású fogaskerék t PR
5033 281524 33 0 055 - - - - Fogaskerék helyhez kötött berendezéshez, kúp- és kúp/homlok fogaskerék és ferde fogazású fogaskerék t PR
5034 281524 34 0 055 - - - - Fogaskerék helyhez kötött berendezéshez, csigakerekes hajtómű t PR
5035 281524 40 0 055 - - - Más fogaskerék t PR
5036 281524 50 0 055 - - - Fogaskerékszekrény és más sebességváltó géphez és szárazföldi/vízi járművekhez, a fogaskerék és fogaskerekes hajtómű kivételével t PR
5037 281524 70 0 055 - - - Golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet és közlőmű egyéb része t HU
5038 281524 73 0 055 - - - - Golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet t PR
5039 281524 75 0 055 - - - - Más közlőműrész (a fogaskerék és fogaskerekes hajtómű, a golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet, fogaskerékszekrény és más sebességváltó kivételével) t PR
5040 281525 00 0 055 - - Lendkerék, szíjtárcsa (az ékszíjtárcsa is) t PR, CP
5041 281526 00 0 055 - - Tengelykapcsoló, tengelykötés (beleértve a kardántengelyt is) t PR, CP
5042 281530 00 0 706 - Fogaskerekes hajtómű csapágy, erőátviteli készülék alkatrésze 1000 Ft CP
5043 281531 00 0 706 - - Csapágygolyó, -tű, -görgő, a golyós- vagy gördülőcsapágy alkatrésze 1000 Ft CP
5044 281531 30 0 055 - - - Golyó, tű és görgő golyós- és görgőscsapágyhoz t PR
5045 281531 50 0 706 - - - Golyós- és görgőscsapágy alkatrészei (a golyó, tű és görgő kivételével) 1000 Ft PR
5046 281532 00 0 706 - - Vas és acél csuklóslánc részei 1000 Ft PR, CP
5047 281539 00 0 706 - - Csapágy és erőátviteli készülék m.n.s. alkatrésze 1000 Ft CP
5048 281539 30 0 706 - - - Alkatrész csapágyházhoz 1000 Ft PR
5049 281539 50 0 706 - - - Alkatrész közlőműhöz, vezérműtengelyhez és forgattyústengelyhez, forgattyúhoz, siklócsapágyhoz, fogaskerékhez, golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezethez, fogaskerékszekrényhez, forgatónyomaték-átalakítóhoz, lendkerékhez, szíjtárcsához, tengelykapcsolóhoz, tengelykötéshez, univerzális kötéshez 1000 Ft PR
5050 281590 00 0 706 - Csapágy, fogaskerekes hajtómű, erőátviteli készülék és elemei gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5051 281599 00 0 706 - - Csapágy, fogaskerekes hajtómű, erőátviteli készülék és elemei gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5052 28.2 EGYÉB ÁLTALÁNOS RENDELTETÉSŰ GÉP GYÁRTÁSA
5053 28.21 FŰTŐBERENDEZÉS, KEMENCE GYÁRTÁSA TE
5054 282110 00 0 706 - Kemence, kemenceégő és alkatrészeik 1000 Ft CP
5055 282111 00 0 194 - - Kemenceégők; tüzelőberendezés egységei (mechanikus rostély, hamuürítő és hasonlók) db CP
5056 282111 30 0 194 - - - Égőfej folyékony tüzelőanyag elégetésére db PR
5057 282111 50 0 194 - - - Égőfej szilárd vagy gáz-halmazállapotú tüzelőanyag elégetésére (beleértve a kombinált égőfejet is) db PR
5058 282111 70 0 194 - - - Mechanikus tüzelőberendezés (mechanikus rostéllyal, mechanikus vagy önműködő hamukiürítővel és hasonló szerkezettel felszerelve is) db PR
5059 282112 00 0 706 - - Ipari vagy laboratóriumi kazánok és nem villamos kemencék, beleértve a hulladékégető kemencéket is (kivéve: a sütőipari kemence) 1000 Ft CP
5060 282112 30 0 194 - - - Nem elektromos, érc, pirit és fém pörkölésére, olvasztására és hőkezelésére szolgáló kemence db PR
5061 282112 70 0 055 - - - Nem elektromos ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha, beleértve a hamvasztókemencét is (érc, pirit és fém pörkölésére, olvasztására és hőkezelésére szolgáló kemence, sütőipari kemence, szárítókemence és krakkolási eljárásra szolgáló kemence kivételével) t PR
5062 282113 00 0 706 - - Villamosipari, laboratóriumi kályha, kemence; indukciós vagy ellenállásos fűtésű elektromos hőkezelő készülék, berendezés 1000 Ft CP
5063 282113 30 0 194 - - - Elektromos sütőipari és kekszsütő db PR
5064 282113 50 0 055 - - - Ellenállás-fűtésű, indukciós és egyéb elektromos, ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha, Infravörös sugárral működő kemence t HU
5065 282113 51 0 055 - - - - Ellenállás-fűtésű, ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha (a sütőipari és kekszsütő kivételével) t PR
5066 282113 53 0 055 - - - - Elektromos, ipari vagy laboratóriumi indukciós kemence és kályha t PR
5067 282113 54 0 055 - - - - Elektromos kemence vagy kályha (kivéve indukciós és ellenállás-fűtésű), egyéb indukciós fűtőberendezés t PR
5068 282114 00 0 706 - - Alkatrész, tartozék égőegységhez, kemencéhez, kályhához 1000 Ft CP
5069 282114 30 0 706 - - - Alkatrész folyékony, por alakú szilárd vagy gáz-halmazállapotú tüzelőanyag elégetésére szolgáló égőfej (-rózsa) részére; mechanikus tüzelőberendezéshez, mechanikus rostélyhoz, mechanikus vagy önműködő hamukiürítőhöz és hasonló szerkezethez 1000 Ft PR
5070 282114 50 0 706 - - - Alkatrész nem elektromos, ipari vagy laboratóriumi indukciós kemencéhez és kályhához 1000 Ft PR
5071 282114 70 0 706 - - - Alkatrész ipari vagy laboratóriumi, elektromos, indukciós vagy dielektromos fűtésű kemencéhez és kályhához vagy fűtőberendezéshez 1000 Ft PR
5072 282190 00 0 706 - Kemence, kemenceégő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5073 282199 00 0 706 - - Kemence, kemenceégő gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5074 28.22 EMELŐ-, ANYAGMOZGATÓ GÉP GYÁRTÁSA TE
5075 282210 00 0 706 - Emelő- és anyagmozgató gép, berendezés és alkatrésze 1000 Ft CP
5076 282211 00 0 194 - - M.n.s csigasor és emelő db CP
5077 282211 30 0 194 - - - Elektromotoros meghajtású csigasor, csigás emelő (a gépjárműemelő kivételével) db PR
5078 282211 70 0 194 - - - Csigasor, csigás emelő, elektromotor nélkül (a vedres felvonó és a csigás gépjárműemelő kivételével) db PR
5079 282212 00 0 194 - - Csörlő és hajóorsó (kivéve azokat, amelyeket gépjárművek emelésére használnak) db PR, CP
5080 282213 00 0 194 - - Járműemelő, csigás emelő gépjárműhöz db CP
5081 282213 30 0 194 - - - Garázsban használatos, beépített gépjárműemelő rendszer db PR
5082 282213 50 0 194 - - - Hidraulikus emelő és csigasor gépjárművek emelésére (kivéve a garázsban használatosat) db PR
5083 282213 70 0 194 - - - Emelő és csigasor gépjárművek emelésére (kivéve a garázsban használatos, beépített gépjárműemelő rendszert, a hidraulikus emelőt és csigasort) db PR
5084 282214 00 0 194 - - Árbocdaru, daru, mobildaru, bakdaru, közúti jármű, rászerelt daruval db CP
5085 282214 20 0 194 - - - Magaspályás futódaru rögzített tartószerkezeten db PR
5086 282214 30 0 194 - - - Anyagmozgató daru, bakdaru, híddaru db HU
5087 282214 33 0 194 - - - - Gumikerekes mozgó emelőkeret és terpeszdaru db PR
5088 282214 35 0 194 - - - - Szállítódaru, bakdaru és híddaru db PR
5089 282214 40 0 194 - - - Toronydaru és portál- vagy lábazatos karosdaru db PR
5090 282214 50 0 194 - - - Önjáró emelőberendezés, amelyet úgy szereltek fel, hogy síneken járjon építési területen, külszíni bányában és hasonló helyszíneken db PR
5091 282214 60 0 194 - - - Emelőberendezés közúti járműre szerelhető kivitelben db PR
5092 282214 70 0 194 - - - Emelőberendezés, kivéve a magaspályás futódarut, a torony-, szállító-, bak-, portál-, híd- vagy lábazatos karosdarut, a gumikerekes mozgó emelőkeretet és terpeszdarut, az önjáró gépet db PR
5093 282215 00 0 194 - - Villás emelőtargonca, egyéb üzemi targonca és vasúti pályaudvari vontatótargonca db CP
5094 282215 10 0 194 - - - Villás emelőtargonca, elektromotoros, önjáró db HU
5095 282215 13 0 194 - - - - Önjáró üzemi targonca emelő- vagy szállítószerkezettel, elektromotoros, legalább 1 méter emelőmagasságú db PR
5096 282215 15 0 194 - - - - Önjáró üzemi targonca emelő- vagy szállítószerkezettel, elektromotoros, kevesebb mint 1 méter emelőmagasságú db PR
5097 282215 30 0 194 - - - Önjáró üzemi targonca emelő- vagy szállítószerkezettel, elektromotor nélkül db PR
5098 282215 50 0 194 - - - Üzemi targonca emelő- vagy szállítószerkezettel (az önjáró targonca kivételével) db PR
5099 282215 70 0 194 - - - Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságú szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató db PR
5100 282216 00 0 194 - - Felvonó, vedres felvonó, mozgólépcső, mozgójárda db CP
5101 282216 30 0 194 - - - Elektromos működtetésű lift és vedres felvonó db PR
5102 282216 50 0 194 - - - Lift és vedres felvonó (kivéve az elektromos működtetésűt) db PR
5103 282216 70 0 194 - - - Mozgólépcső és mozgójárda db PR
5104 282217 00 0 194 - - Pneumatikus és egyéb folyamatos működésű, anyagot, árut továbbító szállítóberendezés, konvejor db CP
5105 282217 40 0 194 - - - Pneumatikus elevátor és szállítószalag db PR
5106 282217 50 0 194 - - - Serleges típusú folyamatos üzemű elevátor és szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására db PR
5107 282217 70 0 194 - - - Szalagos típusú folyamatos üzemű elevátor és szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására db PR
5108 282217 90 0 194 - - - Egyéb folyamatos üzemű emelőmű, szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására (kivéve pneumatikus, a speciálisan föld alatti üzemeltetésre tervezett berendezés, a serleges és szalagos típusú) db HU
5109 282217 93 0 194 - - - - Görgős szállítószalag áruk vagy anyagok szállítására (a pneumatikus, a speciálisan föld alatti üzemeltetésre tervezett, a serleges típusú és a szalagos típusú elevátor és szállítószalag kivételével) db PR
5110 282217 95 0 194 - - - - Folyamatos üzemű elevátor/szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására (kivéve a pneumatikus, a föld alatti üzemeltetésre tervezett, a serleges típusú, a szalagos típusú, és a görgős elevátor/szállítószalag) db PR
5111 282218 00 0 194 - - Egyéb emelő-, anyagmozgató-, rakodó- és ürítő (kirakodó) berendezés db CP
5112 282218 20 0 194 - - - Ellentömeges drótkötélpálya, székes felvonó, sífelvonó és siklóvonó szerkezet db PR
5113 282218 40 0 194 - - - M.n.s. emelő-, mozgató-, be- és kirakógép db PR
5114 282218 50 0 194 - - - Speciálisan mezőgazdasági célra tervezett rakodóberendezés db PR
5115 282219 00 0 706 - - Emelő-, anyagmozgató berendezés alkatrésze 1000 Ft CP
5116 282219 30 0 706 - - - A 8425, 8427 és 8428 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze (a lift, vedresemelő vagy mozgólépcső kivételével) 1000 Ft PR
5117 282219 50 0 706 - - - Lift, vedresemelő- vagy mozgólépcső-alkatrész 1000 Ft PR
5118 282219 70 0 706 - - - M.n.s. alkatrész rakodó- vagy emelőszerkezettel fel nem szerelt, gyárban, raktárban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságú szállítására használatos önjáró üzemi targoncához, beleértve a vasúti pályaudvar peronján használt vontatót is 1000 Ft PR
5119 282220 00 0 055 - Vödör, kotrókanál, markoló és fogó daruhoz, kotrógéphez és más hasonló géphez t PR, CP
5120 282290 00 0 706 - Emelő-, anyagmozgató berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5121 282299 00 0 706 - - Emelő, anyagmozgató berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5122 28.23 IRODAGÉP GYÁRTÁSA (KIVÉVE: SZÁMÍTÓGÉP ÉS PERIFÉRIÁI) TE
5123 282310 00 0 194 - Könyvelőgép és hasonló gépek számolóegységgel db PR, CP
5124 282320 00 0 706 - Egyéb irodai gép és alkatrészei 1000 Ft CP
5125 282321 00 0 194 - - Egyéb irodai gép db CP
5126 282321 10 0 194 - - - Egyéb irodai gép db PR
5127 282322 00 0 706 - - Egyéb irodai gép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
5128 282322 10 0 706 - - - Egyéb irodai gép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5129 282390 00 0 706 - Irodai, könyvelő gépekkel kapcsolatos ipari szolgáltatások; irodai gépek (kivéve: a számítógép és perifériái) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5130 282391 00 0 706 - - Irodai, könyvelőgépekkel kapcsolatos ipari szolgáltatások (kivéve: a számítógép és perifériái) 1000 Ft CP
5131 282399 00 0 706 - - Irodagép (kivéve: a számítógép és perifériái) gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5132 28.24 GÉPI MEGHAJTÁSÚ HORDOZHATÓ KÉZI SZERSZÁMGÉP GYÁRTÁSA TE
5133 282410 00 0 194 - Elektromechanikus és egyéb gépi meghajtású hordozható kéziszerszám db CP
5134 282411 00 0 194 - - Elektromechanikus kéziszerszám, beépített villanymotorral db CP
5135 282411 10 0 194 - - - Elektromechanikus, elektropneumatikus kézifúró db HU
5136 282411 13 0 194 - - - - Külső energiaforrás nélkül működő elektromechanikus kézifúró db PR
5137 282411 15 0 194 - - - - Mindenfajta, kézi használatú elektropneumatikus fúró db PR
5138 282411 17 0 194 - - - - Mindenfajta elektromechanikus kézifúró (a külső energiaforrás nélkül működő, elektropneumatikus kézifúró kivételével) db PR
5139 282411 20 0 194 - - - Külső energiaforrás nélkül működő elektromechanikus kéziszerszám (fúró, fűrész kivételével) db PR
5140 282411 23 0 194 - - - - Elektromechanikus láncfűrész db PR
5141 282411 25 0 194 - - - - Elektromechanikus körfűrész db PR
5142 282411 27 0 194 - - - - Elektromechanikus kézifűrész (a láncfűrész és a körfűrész kivételével) db PR
5143 282411 50 0 194 - - - Külső energiaforrással működő kézi használatú köszörülő, csiszoló és gyalu, beépített villamos motorral db PR
5144 282411 80 0 194 - - - Elektromechanikus sövény- és pázsitnyíró db PR
5145 282411 85 0 194 - - - - Külső energiaforrással működő elektromechanikus kéziszerszám, beépített villamos motorral (kivéve fűrész, fúró, köszörű, csiszoló, gyalu, sövény- és pázsitnyíró) db PR
5146 282412 00 0 194 - - Egyéb gépi meghajtású hordozható kéziszerszám db CP
5147 282412 40 0 194 - - - Kézi használatú szerszám, pneumatikus, forgó típusú, beleértve a kombinált ütve-forgó típust is db PR
5148 282412 60 0 194 - - - Láncfűrész beépített nem elektromos motorral db PR
5149 282412 80 0 194 - - - Kéziszerszám, hidraulikus vagy beépített nem elektromos motorral (a láncfűrész kivételével) db PR
5150 282420 00 0 706 - Gépi meghajtású hordozható kéziszerszám alkatrésze 1000 Ft CP
5151 282421 00 0 706 - - Alkatrész láncfűrészhez és más, beépített villanymotorral hajtott kéziszerszámhoz (a pneumatikus szerszámhoz való kivételével) 1000 Ft PR, CP
5152 282422 00 0 706 - - Egyéb gépi meghajtású hordozható kéziszerszám alkatrésze 1000 Ft CP
5153 282422 50 0 706 - - - Alkatrész pneumatikus kéziszerszámhoz 1000 Ft PR
5154 282490 00 0 706 - Gépi meghajtású hordozható kézi szerszám gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5155 282499 00 0 706 - - Gépi meghajtású hordozható kézi szerszám gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5156 28.25 NEM HÁZTARTÁSI HŰTŐ, LÉGÁLLAPOT-SZABÁLYOZÓ GYÁRTÁSA TE
5157 282510 00 0 194 - Hőcserélő egység; nem háztartási hűtő- és fagyasztó-, légállapot-szabályozó berendezés db CP
5158 282511 00 0 194 - - Hőcserélő készülék, levegőt vagy más gázt cseppfolyósító berendezés db CP
5159 282511 30 0 194 - - - Hőcserélő egység db PR
5160 282511 50 0 194 - - - Levegőt- vagy más gázt cseppfolyósító berendezés db PR
5161 282512 00 0 194 - - Légállapot-szabályozó berendezés db CP
5162 282512 20 0 194 - - - Ablakra vagy falra szerelhető légkondicionáló berendezés, kompakt készülék vagy szétválasztott rendszer db PR
5163 282512 40 0 194 - - - Gépjárművekben használt légkondicionáló berendezés db PR
5164 282512 50 0 194 - - - Légkondicionáló gép hűtőegységgel (a gépjárművekben használt kompakt készülék vagy szétválasztott rendszer kivételével) db PR
5165 282512 70 0 194 - - - Légkondicionáló gép hűtőegység, központi légkezelő egység, VAV doboz és terminál, állandó légmennyiséget biztosító egység, klímakonvektor nélkül db PR
5166 282513 00 0 194 - - Nem háztartási hűtő- és fagyasztóberendezés, hőszivattyú db CP
5167 282513 30 0 194 - - - Hűtött kirakat és pult db HU
5168 282513 33 0 194 - - - - Hűtött kirakat és pult hűtőegységgel vagy evaporátorral együtt, fagyasztott élelmiszer tárolására db PR
5169 282513 35 0 194 - - - - Hűtött kirakat és pult hűtőegységgel vagy evaporátorral együtt (kivéve fagyasztott élelmiszer tárolására) db PR
5170 282513 60 0 194 - - - Hűtőegységgel vagy evaporátorral felszerelt hűtőberendezési tárgy (külön nyitható külső rekeszajtókkal rendelkező, kombinált hűtő-fagyasztó gépek, háztartási hűtőgépek, hűtött kirakat és pult kivételével) db PR
5171 282513 80 0 194 - - - Hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével db PR
5172 282513 90 0 194 - - - Más hűtő- vagy fagyasztókészülék db PR
5173 282514 00 0 194 - - M.n.s. gáztisztító és gázszűrő berendezés, készülék db CP
5174 282514 10 0 194 - - - Levegőszűrő és -tisztító gép, készülék (a belső égésű motorhoz való légszűrő kivételével) db PR
5175 282514 30 0 194 - - - Gázszűrő és -tisztító gép, készülék (a légszűrő és a katalitikus eljárást és izotóp-elválasztót használó berendezések, készülékek kivételével) db PR
5176 282514 40 0 194 - - - Gázszűrő és -tisztító gép, készülék katalitikus eljáráshoz, kivéve a belső égésű motorhoz való légszűrőt, a levegőszűrő és -tisztító gépet és készüléket db PR
5177 282514 50 0 194 - - - Gázszűrő és -tisztító gép, készülék rozsdamentes acél burkolatban, legfeljebb 1,3 cm belső átmérőjű bemeneti és kimeneti csővel (a belső égésű motorhoz való légszűrő kivételével) db PR
5178 282520 00 0 194 - Ventilátor (kivéve: a mennyezeten, falon, tetőn, ablakban, asztalon elhelyezett típusokat) db CP
5179 282520 10 0 194 - - Kizárólag vagy elsősorban mikroprocesszorok, távközlési berendezések, automatikus adatfeldolgozó gépek és azok egységeinek hűtéséhez használt ventillátorok db PR
5180 282520 30 0 194 - - Axiál ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor kivételével) db PR
5181 282520 50 0 194 - - Centrifugál ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor kivételével) db PR
5182 282520 70 0 194 - - Ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, az axiál ventilátor és a centrifugál ventilátor kivételével) db PR
5183 282530 00 0 706 - Hűtő-, légállapot-szabályozó berendezés alkatrésze 1000 Ft CP
5184 282530 10 0 706 - - Légkondicionáló berendezés alkatrészei (a kondenzátor, abszorber, evaporátor és generátor is) 1000 Ft PR
5185 282530 30 0 194 - - Bútor hűtő- vagy fagyasztógép befogadására (beleértve az evaporátort, teljes hűtőegységet is) db PR
5186 282530 50 0 194 - - Nem háztartási hűtőkészülék alkatrésze (beleértve az evaporátort és kondenzátort is) db PR
5187 282530 70 0 706 - - Hűtőkészülék vagy mélyhűtő és, hőszivattyú m. n. s. alkatrésze 1000 Ft PR
5188 282530 80 0 706 - - Az alábbiak m.n.s. alkatrésze: gép, berendezés és laboratóriumi készülék, elektromos fűtésű is, anyagok hőmérséklet-változás általi kezelésére; valamint átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő 1000 Ft PR
5189 282590 00 0 706 - Nem háztartási hűtő-, légállapot-szabályozó berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5190 282599 00 0 706 - - Nem háztartási hűtő-, légállapot-szabályozó berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5191 28.29 M.N.S. EGYÉB ÁLTALÁNOS RENDELTETÉSŰ GÉP GYÁRTÁSA TE
5192 282910 00 0 194 - Gázfejlesztő, desztilláló-, szűrőberendezés db CP
5193 282911 00 0 194 - - Generátorgáz-, vízgáz-, acetiléngáz- fejlesztő és hasonlók; lepárló és újralepárló (rektifikáló) üzem db PR, CP
5194 282912 00 0 194 - - Folyadékszűrő és -tisztító berendezés db CP
5195 282912 30 0 194 - - - Vízszűrő és -tisztító gép, készülék db PR
5196 282912 50 0 194 - - - Italszűrő és -tisztító gép, készülék (kivéve a vizet) db PR
5197 282912 70 0 194 - - - Szilárd-folyékony frakciók szétválasztására/tisztítására szolgáló gép és készülék, nem vízre és italra, a centrifuga, centrifugális szárító, a belső égésű motorhoz való olaj-/benzinszűrő kivételével db PR
5198 282913 00 0 194 - - Olajszűrő, benzinszűrő és légszűrő belső égésű motorhoz db CP
5199 282913 30 0 194 - - - Olaj- vagy benzinszűrő belső égésű motorhoz db PR
5200 282913 50 0 194 - - - Légszűrő belső égésű motorhoz db PR
5201 282920 00 0 706 - Palackot és egyéb edényt tisztító, töltő és csomagoló gép; tűzoltó készülék, szórópisztoly, homok- és gőzfúvó gép; tömítés 1000 Ft CP
5202 282921 00 0 194 - - Palackot és más tartályt tisztító, töltő és csomagológép, rakománybálázó gép db CP
5203 282921 20 0 194 - - - Palack és más tartály tisztítására, szárítására szolgáló gép db PR
5204 282921 50 0 194 - - - Palack, kanna, doboz, zsák (zacskó) és más tartály töltésére, zárására, dugaszolására vagy címkézésére szolgáló gép, ital szénsavazására szolgáló gép db PR
5205 282921 80 0 194 - - - Csomagoló- vagy bálázógép (a palack, kanna, doboz, zsák [zacskó] és más tartály töltésére, zárására, dugaszolására vagy címkézésére szolgáló gép kivételével) db PR
5206 282922 00 0 194 - - Tűzoltó készülék, szórópisztoly, homok- és gőzfúvó gép, hasonló eszköz (kivéve: a mezőgazdasági szóró-, porlasztó berendezés) db CP
5207 282922 10 0 194 - - - Tűzoltó készülék db PR
5208 282922 20 0 194 - - - Szórópisztoly és hasonló készülék db PR
5209 282922 30 0 194 - - - Homok-, gőzszóró és hasonló gép (a tűzoltó készülék, a szórópisztoly és hasonló készülék kivételével) db PR
5210 282922 40 0 194 - - - Szórásra vagy porlasztásra szolgáló más mechanikus készülék db PR
5211 282923 00 0 055 - - Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és hasonló kötőelem; mechanikai tömítés t PR, CP
5212 282930 00 0 706 - Ipari, háztartási és egyéb tömegmérő berendezés 1000 Ft CP
5213 282931 00 0 194 - - Ipari tömegmérő berendezés; szállítószalagon mozgó áruk tömegét folyamatosan mérő berendezés; állandó (azonos) tömeget mérő készülék, és mérleg előre meghatározott tömeg adagolására db CP
5214 282931 30 0 194 - - - Folyamatosan és nem folyamatosan mérő készülék db PR
5215 282931 80 0 194 - - - Automata gravimetrikus töltőgép db PR
5216 282932 00 0 194 - - Személymérleg, csecsemőmérleg is; háztartási mérleg db PR, CP
5217 282939 00 0 706 - - Egyéb tömegmérő gépi berendezés 1000 Ft CP
5218 282939 40 0 194 - - - Más mérleg db PR
5219 282939 60 0 194 - - - Szintező db PR
5220 282939 70 0 706 - - - Mérőrúd és mérőszalag, skálaosztású egyéb mérőeszköz, más kézi mérőműszer 1000 Ft HU
5221 282939 75 0 194 - - - - Mérőrúd és mérőszalag és skálabeosztások db PR
5222 282939 79 0 706 - - - - M.n.s. kézi hosszúságmérő műszerek 1000 Ft PR
5223 282940 00 0 194 - Centrifuga, kalander, árukiadó automata db CP
5224 282941 00 0 194 - - Centrifuga (a tejszeparátor, a ruhaszárító, a laboratóriumi centrifuga kivételével) db PR, CP
5225 282942 00 0 194 - - Kalander, egyéb hengerlőberendezés (kivéve: fém- és üvegipari kalander) db PR, CP
5226 282943 00 0 194 - - Árukiadó automata db CP
5227 282943 30 0 194 - - - Automata elárusítógép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel db PR
5228 282943 50 0 194 - - - Automata elárusítógép (beleértve a pénzváltó gépet is) (kivéve a beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel rendelkezőket) db PR
5229 282950 00 0 194 - Nem háztartási mosogatógép db PR, CP
5230 282960 00 0 194 - Ipari folyamatok hőmérsékletváltoztatásával működő m.n.s anyagkezelő berendezés db CP
5231 282960 30 0 194 - - Hűtőtorony és a közvetlen hűtés hasonló létesítménye vízcirkulációval db PR
5232 282960 50 0 194 - - Vákuumgőzölögtető berendezés fémréteg felvitelére db PR
5233 282960 90 0 194 - - M.n.s. gép, berendezés és hasonló laboratóriumi készülék, elektromos fűtésű is, anyagok a hőmérséklet-változás általi kezelésére db PR
5234 282970 00 0 194 - Nem villamos lágy- és keményforrasztó, hegesztőberendezés, -készülék, ezek alkatrészei; gázzal működő gép, készülék felületi hőkezeléshez db CP
5235 282970 20 0 194 - - Kézi hegesztőpisztoly forrasztásra, keményforrasztásra vagy hegesztésre (az elektromos, lézer, más fény- vagy fotonsugaras, ultrahangos, elektronsugaras, mágneses impulzusos vagy plazmaív kivételével) db PR
5236 282970 90 0 194 - - Forrasztó-, keményítő- és -hegesztőgép és készülék, gép és készülék felületi hőkezelésre (kézi hegesztőpisztoly és elektromos gép és készülék kivételével) db PR
5237 282980 00 0 706 - Egyéb általános rendeltetésű gép alkatrésze 1000 Ft CP
5238 282981 00 0 706 - - Alkatrész gázfejlesztő vagy vízgázfejlesztő generátorhoz, acetiléngáz-fejlesztő és hasonló vizes eljárású gázfejlesztő generátorhoz 1000 Ft PR, CP
5239 282982 00 0 706 - - Centrifuga alkatrésze; folyadék- és gázszűrő, -tisztító gépének, berendezésének alkatrésze 1000 Ft CP
5240 282982 20 0 706 - - - Alkatrész centrifugához és centrifugális szárítóhoz 1000 Ft PR
5241 282982 50 0 706 - - - Alkatrész a folyadék vagy gáz szűrésére és tisztítására szolgáló géphez és készülékhez (a centrifuga és centrifugális szárító kivételével) 1000 Ft PR
5242 282983 00 0 706 - - Kalander, egyéb hengerlőberendezés alkatrésze; szóróberendezés alkatrésze; tömegmérőberendezés súlyai 1000 Ft CP
5243 282983 10 0 706 - - - Henger és más alkatrész kalanderhez vagy más hengerlőgéphez (kivéve a fém- vagy üveghengermű hengere) 1000 Ft HU
5244 282983 13 0 194 - - - - Henger kalanderhez vagy más hengerlőgéphez (a fém- vagy üveghengerműhöz való kivételével) db PR
5245 282983 15 0 706 - - - - Alkatrész kalanderhez vagy más hengerlőgéphez (a henger, a fém- vagy üveghengerműhöz való kivételével) 1000 Ft PR
5246 282983 20 0 706 - - - Súly minden fajta mérleghez, mérlegalkatrész (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) 1000 Ft PR
5247 282983 40 0 706 - - - Alkatrész a folyadék/por szórására vagy porlasztására szolgáló mechanikus készülékhez, tűzoltó készülékhez, szórópisztoly és hasonló készülékhez és homok-/gőzszóró géphez 1000 Ft PR
5248 282983 50 0 706 - - - Alkatrész automata elárusítógéphez (beleértve a pénzváltó gépet is) 1000 Ft PR
5249 282984 00 0 706 - - Nem automata zsírozó edény, zsírzófej, tömítőgyűrű, kézikormány, emelőkar, fogantyú, védőpánt, géphez való fenéklemez 1000 Ft PR, CP
5250 282985 00 0 706 - - Edénymosogató berendezés, tisztító-, töltő- és csomagológép alkatrésze 1000 Ft CP
5251 282985 10 0 706 - - - Alkatrész mosogatógépekhez 1000 Ft PR
5252 282985 20 0 706 - - - Alkatrész csomagoló- vagy bálázógéphez 1000 Ft PR
5253 282986 00 0 706 - - A 8468 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR, CP
5254 282990 00 0 706 - M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5255 282999 00 0 706 - - M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5256 28.3 MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI GÉP GYÁRTÁSA
5257 28.30 MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI GÉP GYÁRTÁSA TE
5258 283010 00 0 194 - Gyalogos irányítású (kerti) traktor db PR, CP
5259 283020 00 0 194 - Egyéb mezőgazdasági traktor db CP
5260 283021 00 0 194 - - Új mezőgazdasági és erdei kerekes vontató legfeljebb 37 kW teljesítményű motorral db CP
5261 283021 10 0 194 - - - Mezőgazdasági vontató legfeljebb 37 kW teljesítményű motorral, kivéve az egytengelyes kerti traktort, a félpótkocsi vontatására szolgáló közúti vontatót, a lánctalpas traktort db PR
5262 283022 00 0 194 - - Új mezőgazdasági vontató és kerekes erdei vontató, 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 59 kW teljesítménnyel (az egytengelyes kerti traktor kivételével) db CP
5263 283022 10 0 194 - - - Mezőgazdasági vontató több mint 37 kW, de legfeljebb 59 kW teljesítményű motorral, kivéve az egytengelyes kerti traktort, a félpótkocsi vontatására szolgáló közúti vontatót, a lánctalpas traktort db PR
5264 283023 00 0 194 - - Mezőgazdasági vontató több mint 59 kW teljesítményű motorral, kivéve az egytengelyes kerti traktort, a félpótkocsi vontatására szolgáló közúti vontatót, a lánctalpas traktort db PR, CP
5265 283030 00 0 194 - Talajművelő gép db CP
5266 283031 00 0 194 - - Eke db CP
5267 283031 40 0 194 - - - Eke (ekevas is) db PR
5268 283032 00 0 194 - - Borona, talajlazító, kultivátor, gyephasogató borona db CP
5269 283032 10 0 194 - - - Gyephasogató borona, kultivátor db PR
5270 283032 20 0 194 - - - Tárcsás borona db PR
5271 283032 30 0 194 - - - Borona (a tárcsás borona kivételével) db PR
5272 283032 50 0 194 - - - Forgó talajmaró db PR
5273 283032 70 0 194 - - - Gyomláló és kapa db PR
5274 283033 00 0 194 - - Vető-, ültető- és átültetőgép db PR, CP
5275 283034 00 0 194 - - Trágyaelosztó és -szóró berendezés db CP
5276 283034 30 0 194 - - - Vegyi- és ásványitrágya-elosztó talajelőkészítésre db PR
5277 283034 50 0 194 - - - Trágyaelosztó és trágyaszóró (a vegyi és ásványi trágya kivételével) db PR
5278 283039 00 0 194 - - M.n.s. mezőgazdasági ... erdőgazdasági gép, gyep- vagy sportpályahenger db PR, CP
5279 283040 00 0 194 - Fűkaszálógép sportpálya, park nyírására db CP
5280 283040 10 0 194 - - Elektromos fűkaszáló pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására db PR
5281 283040 30 0 194 - - Fűkaszáló park, sportpálya, pázsit nyírására, nem elektromosan működő, körforgó, vízszintes vágószerkezettel db PR
5282 283040 50 0 194 - - Motoros fűkaszáló park, sportpálya, pázsit nyírására, nem elektromosan működő, körforgó, függőleges vágószerkezettel vagy vágórúddal db PR
5283 283040 70 0 194 - - Nem motoros fűkaszáló pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására db PR
5284 283050 00 0 194 - Betakarítógép db CP
5285 283051 00 0 194 - - M.n.s. fűkaszálógép (beleértve a traktorra szerelhető vágószerkezetet is) db CP
5286 283051 30 0 194 - - - Fűnyíró motorral (nem pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására) db PR
5287 283051 50 0 194 - - - Fűkaszáló gép, beleértve a traktorra szerelhető, vagy traktorral vontatott vágószerkezetet is db PR
5288 283051 70 0 194 - - - Fűnyíró (a motorral felszerelt, pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására szolgáló, a traktorra szerelhető, vagy vontatott kivételével) db PR
5289 283052 00 0 194 - - Takarmánybetakarító gép db PR, CP
5290 283053 00 0 194 - - Szalma- és takarmánynövény-bálázó gép (beleértve a felszedő-bálázó gépet is) db CP
5291 283053 40 0 194 - - - Szalma- és takarmánynövény-bálázó gép (beleértve a felszedő-bálázó gépet is) db PR
5292 283054 00 0 194 - - Gyökeres- vagy gumósnövény-betakarító gép db CP
5293 283054 20 0 194 - - - Burgonyaásó és -betakarító gép db PR
5294 283054 50 0 194 - - - Répafejező gép, répabetakarító gép db PR
5295 283054 80 0 194 - - - Gyökeres vagy gumósnövény-betakarító gép (a burgonyaásó és -betakarító gép, a répafejező gép, répabetakarító gép kivételével) db PR
5296 283059 00 0 194 - - M.n.s. betakarító, cséplőgép (kombájn) db CP
5297 283059 15 0 194 - - - Arató-cséplő gép (kombájn) db PR
5298 283059 30 0 194 - - - Mezőgazdasági cséplőgép (az arató-cséplőgép [kombájn] kivételével) db PR
5299 283059 45 0 194 - - - Takarmánybetakarító gép (az önhajtású kivételével) db PR
5300 283059 60 0 194 - - - Takarmánybetakarító gép, önhajtású db PR
5301 283059 70 0 194 - - - Aratógép, szőlőszüretelő gép (a kombájn, a gyökeres vagy gumósnövény-betakarító gép, a takarmánybetakarító gép) db PR
5302 283060 00 0 194 - Por- és folyadékszóró, -permetező berendezés mezőgazdasági és kertészeti célra db CP
5303 283060 10 0 194 - - Mezőgazdasági vagy kertészeti öntöző berendezés db PR
5304 283060 30 0 194 - - Hordozható berendezés motorral is, folyadék vagy por szórására vagy porlasztására, mezőgazdasági vagy kertészeti felhasználásra (az öntöző berendezés kivételével) db PR
5305 283060 50 0 194 - - Permetező és porzó, traktorra szerelhető vagy általa húzható kivitelben (az öntöző berendezés kivételével) db PR
5306 283060 90 0 194 - - Más mezőgazdasági vagy kertészeti berendezés db PR
5307 283070 00 0 194 - Önrakodó vagy önürítő mezőgazdasági pótkocsi, félpótkocsi db CP
5308 283070 40 0 194 - - Önrakodó vagy önürítő mezőgazdasági pótkocsi, félpótkocsi db PR
5309 283080 00 0 194 - Egyéb mezőgazdasági gép db CP
5310 283081 00 0 194 - - Tojás, gyümölcs vagy más mezőgazdasági termék tisztítására, válogatására vagy osztályozására szolgáló gép db PR, CP
5311 283082 00 0 194 - - Fejőgép db PR, CP
5312 283083 00 0 194 - - Takarmány-előkészítő gép db PR, CP
5313 283084 00 0 194 - - Baromfikeltető és műanya db PR, CP
5314 283085 00 0 194 - - Baromfitenyésztésnél használt gép (a baromfikeltető és műanya kivételével) db PR, CP
5315 283086 00 0 194 - - M.n.s. mezőgazdasági, kertészeti erdészeti, baromfitenyésztő és méhészeti gép db CP
5316 283086 30 0 194 - - - Erdészeti gép db PR
5317 283086 60 0 194 - - - A 8436 vtsz. alá tartozó más gép db PR
5318 283090 00 0 706 - Mezőgazdasági, kertészeti gép alkatrésze; mezőgazdasági, erdészeti gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5319 283091 00 0 706 - - A 8433 vtsz. alá tartozó gép és berendezés alkatrésze 1000 Ft PR, CP
5320 283092 00 0 706 - - Alkatrész mezőgazdasági, kertgazdasági vagy erdőgazdasági talajelőkészítésre vagy -megmunkálásra szolgáló géphez 1000 Ft PR, CP
5321 283093 00 0 706 - - Egyéb mezőgazdasági gép alkatrésze 1000 Ft CP
5322 283093 30 0 706 - - - Alkatrész a baromfitenyésztésnél használt géphez, baromfikeltetőhöz és műanyához 1000 Ft PR
5323 283093 80 0 706 - - - A 8436 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze 1000 Ft PR
5324 283094 00 0 706 - - Alkatrész fejőgéphez és tejfeldolgozógéphez 1000 Ft PR, CP
5325 283099 00 0 706 - - Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5326 28.4 SZERSZÁMGÉPGYÁRTÁS
5327 28.41 FÉMMEGMUNKÁLÓ SZERSZÁMGÉP GYÁRTÁSA TE
5328 284110 00 0 194 - Lézer-, ultrahang- és hasonló sugárral működő fémmegmunkáló szerszámgép; megmunkáló központ és hasonlók db CP
5329 284111 00 0 194 - - Lézer-, ultrahang-, víz- és hasonló sugárral működő fémmegmunkáló szerszámgép db CP
5330 284111 10 0 194 - - - Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, amely lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral működik db PR
5331 284111 30 0 194 - - - Ultrahanggal működő, bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép (kivéve félvezető eszköz vagy elektromos integrált áramkör gyártásához használt gép) db PR
5332 284111 50 0 194 - - - Elektromos kisüléssel működő anyagleválasztó szerszámgép bármely anyaghoz db PR
5333 284111 60 0 194 - - - Vízsugaras vágógép db PR
5334 284111 70 0 194 - - - Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, amely elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik db PR
5335 284112 00 0 194 - - Megmunkáló központ, egy- és többállomásos fémmegmunkáló gyártósor db CP
5336 284112 20 0 194 - - - Horizontális megmunkálóközpont fém megmunkálására db PR
5337 284112 40 0 194 - - - Vertikális megmunkálóközpont fém megmunkálására (a kombinált horizontális-vertikális megmunkálóközpont is) db PR
5338 284112 50 0 194 - - - Egy munkahelyes gép fém megmunkálására db PR
5339 284112 70 0 194 - - - Több munkahelyes gép fém megmunkálására db PR
5340 284120 00 0 194 - Esztergáló, fúró és maró fémmegmunkáló szerszámgép db CP
5341 284121 00 0 194 - - Esztergáló fémmegmunkáló szerszámgép db CP
5342 284121 20 0 194 - - - Számvezérlésű (NC) vízszintes fémmegmunkáló eszterga db HU
5343 284121 23 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga, esztergálóközpont db PR
5344 284121 27 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga, automata eszterga (az esztergálóközpont kivételével) db PR
5345 284121 29 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga (az esztergáló központ, az automata eszterga kivételével) db PR
5346 284121 40 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű, horizontális, fémipari eszterga db PR
5347 284121 60 0 194 - - - Fémipari eszterga, beleértve az esztergálóközpontot is (vízszintes eszterga kivételével) db PR
5348 284122 00 0 194 - - M.n.s. fémfúró, -maró, menetvágó és menetfúró szerszámgép db CP
5349 284122 10 0 194 - - - Fémmegmunkáló fúrógép, konzolos marógép, számvezérlésű db HU
5350 284122 17 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű konzolos marógép fémmegmunkálásra (a furatmegmunkáló marógép kivételével) db PR
5351 284122 20 0 194 - - - Szerszámmarógép, egyéb fémmegmunkáló marógép, a síkmarógép is, számvezérlésű (kivéve a furatmegmunkáló, a konzolos marógép) db HU
5352 284122 23 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű szerszámmarógép fémmegmunkálásra (a furatmegmunkáló marógép, a konzolos marógép kivételével) db PR
5353 284122 25 0 194 - - - - Numerikus vezérlésű marógép fémmegmunkálásra (beleértve a síkmarógépet is) (a furatmegmunkáló marógép, a konzolos marógép, a szerszámmarógép kivételével) db PR
5354 284122 30 0 194 - - - Hordozható és egyéb fúrógép fém megmunkálására, nem számvezérlésű db HU
5355 284122 33 0 194 - - - - Hordozható fúró-, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó gép fémmegmunkálásra db PR
5356 284122 40 0 194 - - - Numerikus vezérlésű furatmegmunkáló gép és furatmegmunkáló marógép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével) db PR
5357 284122 60 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű furatmegmunkáló gép és furatmegmunkáló marógép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével) db PR
5358 284122 70 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű marógép fémmegmunkálásra (furatmegmunkáló marógép kivételével) db PR
5359 284122 80 0 194 - - - Menetfúró és menetvágó gép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével) db PR
5360 284123 00 0 194 - - Köszörű, élező, gyalu, fűrész, vágó és egyéb felületfinomító szerszámgép fémekhez db PR, CP
5361 284124 00 0 194 - - Gyalugép, fűrész- és vágógép, egyéb fémdaraboló szerszámgép db CP
5362 284124 10 0 194 - - - Üregelőgép fém, keményfém vagy cermet megmunkálásra db PR
5363 284124 30 0 194 - - - Fogaskerékmaró, -köszörülő és -simító gép fém, keményfém vagy cermet megmunkálására (gyalugép, hornyológép, üregelőgép kivételével) db PR
5364 284124 70 0 194 - - - Fűrész- vagy vágógép fém, keményfém vagy cermet megmunkálásra db PR
5365 284124 91 0 194 - - - M.n.s. gyalu-, véső- vagy hornyológép és más szerszámgép fém, keményfém vagy cermet megmunkálásához (a reszelőgép kivételével) db PR
5366 284130 00 0 194 - Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép db CP
5367 284131 00 0 194 - - Hajlító, hajtogató, egyengető fémmegmunkáló gép db CP
5368 284131 20 0 194 - - - Numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép, sík fémtermék megmunkálásához (beleértve a présgépet is) db PR
5369 284131 40 0 194 - - - Numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) (a sík fémtermék megmunkálásához használt kivételével) db PR
5370 284131 60 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép, sík fémtermék megmunkálásához (beleértve a présgépet is) db PR
5371 284131 80 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) (a sík fémtermék megmunkálásához használt kivételével) db PR
5372 284132 00 0 194 - - Lyukasztó, szélező fémmegmunkáló gép db CP
5373 284132 40 0 194 - - - Numerikus vezérlésű lyukasztó- vagy rovátkáló szerszámgép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet, a kombinált lyukasztó- és nyírógépet is) db PR
5374 284132 61 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű nyírógép fémmegmunkálásra, a présgépet is beleértve (kivéve a sík fémtermék megmunkálásához használt gépet és a kombinált lyukasztó- és nyírógépet) db PR
5375 284132 80 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű lyukasztó- vagy rovátkáló szerszámgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is, a kombinált lyukasztó- és nyírógépet is) db PR
5376 284133 00 0 194 - - Kovácsoló, süllyesztékes kovácsoló, dombornyomó sajtológép, kalapácsológép; hidraulikus és m.n.s. sajtológép fémmegmunkáláshoz db CP
5377 284133 10 0 194 - - - Numerikus vezérlésű kovácsoló- vagy alakos sajtológép és kalapálógép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) db PR
5378 284133 20 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű kovácsoló- vagy alakos sajtológép és kalapáló gép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) db PR
5379 284133 50 0 194 - - - M.n.s. hidraulikus prés fémmegmunkáláshoz db PR
5380 284133 60 0 194 - - - M.n.s. nem hidraulikus prés fémmegmunkáláshoz db PR
5381 284134 00 0 194 - - M.n.s szerszámgép fém, zsugorított fémkarbid, cermet forgácsmentes megmunkálásához db CP
5382 284134 10 0 194 - - - Húzógép rúd, cső, profil, huzal vagy hasonló készítésére fémből, szinterezett keményfémből vagy cermetből db PR
5383 284134 30 0 194 - - - Menethengerlő gép fém, szinterezett keményfém vagy cermet megmunkálására db PR
5384 284134 50 0 194 - - - Huzalmegmunkáló gép (a húzógép, a menethengerlő gép kivételével) db PR
5385 284134 71 0 194 - - - Kovácsprés és nyomóeszterga fémmegmunkálásra, spirális fémszalagból flexibilis csövet előállító gép és elektromágneses impulzussal működő fémalakító gép, egyéb fémleválasztás nélkül működő szerszámgép fém megmunkálására (a szegecselőgép kivételével) db PR
5386 284140 00 0 706 - Fémmegmunkáló szerszámgép alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
5387 284140 30 0 706 - - Alkatrész és tartozék fémvágó szerszámgépekhez (a szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej, a munkadarab-befogó, a szerszámgéphez való osztófej és más speciális tartozék kivételével) 1000 Ft PR
5388 284140 50 0 706 - - Alkatrész és tartozék fémalakító szerszámgéphez (a szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej, a munkadarab-befogó, a szerszámgéphez való osztófej és más speciális tartozék kivételével) 1000 Ft PR
5389 284190 00 0 706 - Fémmegmunkáló szerszámgép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5390 284199 00 0 706 - - Fémmegmunkáló szerszámgép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5391 28.49 EGYÉB SZERSZÁMGÉP GYÁRTÁSA TE
5392 284910 00 0 706 - Kő-, fa- és hasonló kemény anyagot megmunkáló szerszámgép 1000 Ft CP
5393 284911 00 0 194 - - Kő, kerámia, beton és hasonló ásványi anyag, üveg hidegmegmunkáló szerszámgépe db CP
5394 284911 30 0 194 - - - Fűrészgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag megmunkálására, valamint üveg hidegmegmunkálására db PR
5395 284911 50 0 194 - - - Fúró- vagy fényezőgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag megmunkálására, valamint üveg hidegmegmunkálására db PR
5396 284911 70 0 194 - - - Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag megmunkálására, valamint üveg hidegmegmunkálására (a fűrészgép, fúró- vagy fényezőgép kivételével) db PR
5397 284912 00 0 706 - - Fa, parafa, csont, keménygumi és műanyag és hasonló kemény anyag megmunkáló szerszámgépe, galvánréteget készítő villamos berendezés 1000 Ft CP
5398 284912 20 0 194 - - - Többrendeltetésű gép, amelynél a munkadarabot automatikusan továbbítják a műveletek között; fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására db PR
5399 284912 40 0 194 - - - Megmunkálóközpont db PR
5400 284912 80 0 706 - - - Gép, készülék elektrogalvanizáláshoz, elektrolízishez, elektroforézishez, valamint sajtológép fából, más fatartalmú anyagból pozdorjalemez, rostlemez készítéséhez, egyedi feladatú egyéb fa- vagy parafamegmunkáló gép 1000 Ft HU
5401 284912 83 0 055 - - - - Elektrogalvanizálást, elektrolízist vagy elektroforézist végző gép és készülék t PR
5402 284912 87 0 194 - - - - Fából vagy más fatartalmú anyagból pozdorjalemezt vagy rostlemezt készítő sajtológép, vagy egyedi feladatokkal rendelkező más fa- vagy parafamegmunkáló-gép db PR
5403 284912 90 0 194 - - - M.n.s., fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag és hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép db PR
5404 284913 00 0 194 - - Oszlopos fúró vagy forgó ütvefúró, reszelőgép, szegecselőgép, fémlemezvágó db CP
5405 284913 10 0 194 - - - Numerikus vezérlésű fúrógép fémmegmunkálásra (a hordozható fúrógép kivételével) db PR
5406 284913 20 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű fúrógép fémmegmunkálásra (a hordozható fúrógép és a kézi működtetésű gép kivételével) db PR
5407 284913 30 0 194 - - - Reszelőgép db PR
5408 284913 40 0 194 - - - Numerikus vezérlésű nyírógép, a présgépet is beleértve, fémmegmunkálásra (a kombinált lyukasztó- és nyírógép kivételével) db PR
5409 284913 50 0 194 - - - Nem numerikus vezérlésű nyírógép, a présgépet is bleértve, sík fémtermék megmunkálására (a kombinált lyukasztó- és nyírógép kivételével) db PR
5410 284913 60 0 194 - - - Szegecselőgép db PR
5411 284920 00 0 706 - Szerszámbefogó 1000 Ft CP
5412 284921 00 0 706 - - Szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej szerszámgéphez 1000 Ft CP
5413 284921 10 0 055 - - - Orsó, hüvely és persely szerszámgéphez és kéziszerszámhoz t PR
5414 284921 30 0 055 - - - Szerszámbefogó esztergához (az orsó, hüvely és persely kivételével) t PR
5415 284921 50 0 055 - - - M.n.s. szerszámtokok t PR
5416 284921 70 0 055 - - - Önnyíló menetmetszőfej szerszámgéphez t PR
5417 284922 00 0 055 - - Munkadarab-befogó szerszámgéphez t CP
5418 284922 30 0 055 - - - Tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab-befogó, valamint tokmány és munkadarab-
befogó készlet szerszámgéphez és kéziszerszámhoz
t PR
5419 284922 50 0 055 - - - Munkadarab-befogó esztergához (a tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab befogó, valamint a tokmány és munkadarab befogó készlet kivételével) t PR
5420 284922 70 0 055 - - - Munkadarab-befogó szerszámgéphez és kéziszerszámhoz (a tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab befogó, valamint a tokmány és munkadarab befogó készlet, az esztergához való kivételével) t PR
5421 284923 00 0 055 - - Osztófej és más speciális tartozék szerszámgéphez t CP
5422 284923 50 0 055 - - - M.n.s. osztófej és más tartozék szerszámgéphez t PR
5423 284924 00 0 706 - - Fa, parafa, kő, keménygumi és hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft CP
5424 284924 30 0 706 - - - A 8464 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5425 284924 50 0 706 - - - A 8465 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5426 284990 00 0 706 - Egyéb szerszámgép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5427 284999 00 0 706 - - Egyéb szerszámgép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5428 28.9 EGYÉB SPECIÁLIS RENDELTETÉSŰ GÉP GYÁRTÁSA
5429 28.91 KOHÁSZATI GÉP GYÁRTÁSA TE
5430 289110 00 0 706 - Kohászati berendezés és alkatrésze 1000 Ft CP
5431 289111 00 0 194 - - Konverter, öntőüst, öntőforma öntecshez és öntőberendezés; hengermű berendezése db CP
5432 289111 30 0 194 - - - Konverter, öntőüst, bugaöntő forma és fémöntödei vagy fémkohászati öntőgép db PR
5433 289111 50 0 194 - - - Csőhengermű, hengermű meleg-, hideg vagy kombinált meleg- és hideghengerlésre db HU
5434 289111 53 0 194 - - - - Fémhengermű fémcső hengereléséhez; Hengermű meleg- és meleg- vagy hideghengerelésre db PR
5435 289111 57 0 194 - - - - Hideghengermű db PR
5436 289112 00 0 706 - - Kohászati berendezés, fémhengermű alkatrésze 1000 Ft CP
5437 289112 30 0 706 - - - Alkatrész fémöntödei vagy fémkohászati konverterhez, öntőüsthöz, bugaöntő formához és öntőgéphez 1000 Ft PR
5438 289112 50 0 194 - - - Henger hengerműhöz db PR
5439 289112 70 0 706 - - - Alkatrész fémhengerműhöz (a henger kivételével) 1000 Ft PR
5440 289190 00 0 706 - Kohászati berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5441 289199 00 0 706 - - Kohászati berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5442 28.92 BÁNYÁSZATI, ÉPÍTŐIPARI GÉP GYÁRTÁSA TE
5443 289210 00 0 194 - Bányászati gép db CP
5444 289211 00 0 194 - - Föld alatti bányaüzem folyamatosan működő szállító berendezése db PR, CP
5445 289212 00 0 194 - - Vágathajtó gép szénhez és kőzethez, alagútfúró gép; egyéb fúró, aknamélyítő berendezés db CP
5446 289212 30 0 194 - - - Szén- vagy sziklavágó és alagútfúró berendezés db HU
5447 289212 33 0 194 - - - - Önjáró szén- vagy sziklavágó és alagútfúró db PR
5448 289212 35 0 194 - - - - Szén- vagy sziklavágó és alagútfúró (az önjáró kivételével) db PR
5449 289212 50 0 194 - - - Egyéb fúró- vagy mélyítőgép (a kőolaj- vagy földgázfeltárás helyhez kötött berendezése is) db HU
5450 289212 53 0 194 - - - - Önjáró fúró- vagy mélyítőgép db PR
5451 289212 55 0 194 - - - - Fúró- vagy mélyítőgép (beleértve az olaj vagy földgáz feltárására használt rögzített berendezést is) (az önjáró kivételével) db PR
5452 289220 00 0 706 - Önjáró munkagép földhöz, ásványhoz vagy érchez, földgyalu, földnyeső gép (szkréper), talajegyengető, vágányaláverő gép, tömörítő vagy talajkitermelő gép (beleértve a homlokgyalut, kotrógépet és úthengert is) 1000 Ft CP
5453 289221 00 0 194 - - Önjáró buldózer, homlokgyalu db CP
5454 289221 30 0 194 - - - Hernyótalpas buldózer (a kerekes kivételével) db PR
5455 289221 50 0 194 - - - Kerekes buldózer (a lánctalpas kivételével) db PR
5456 289222 00 0 194 - - Önjáró talajgyalu (gréder) és talajegyengető, önjáró földnyeső (szkréper) db CP
5457 289222 10 0 194 - - - Talajgyalu (gréder), talajegyengető és földnyeső (szkréper) db PR
5458 289223 00 0 194 - - Vágányaláverő gép, úthenger, önjáró db CP
5459 289223 10 0 194 - - - Döngölőgép és úthenger db PR
5460 289224 00 0 194 - - Homlokrakodós kotrógép, önjáró db CP
5461 289224 30 0 194 - - - Speciálisan földalatti használatra tervezett rakodó db PR
5462 289224 50 0 194 - - - Kerekes vagy hernyótalpas kanalas elől-hátul rakodó (kivéve a kifejezetten földalatti használatra tervezetteket) db PR
5463 289225 00 0 194 - - Kotrógép és exkavátor 360 fokban körbeforgó felsővázzal, önjáró (kivéve: a homlokrakodós kotrógép) db PR, CP
5464 289226 00 0 194 - - Egyéb önjáró mechanikai kotrógép, exkavátor, kotró-rakodó gép; egyéb önjáró bányászati gép db CP
5465 289226 30 0 194 - - - Önjáró mechanikai kotrógép, exkavátor, kotró-rakodó gép (kivéve a 360°-ban elforduló felsőszerkezettel ellátott önjáró mechanikai kotrógépet) db PR
5466 289226 50 0 194 - - - Föld mozgatására, kotrására szolgáló, m.n.s. önjáró gép db PR
5467 289227 00 0 055 - - Tolólap vagy markoló földgéphez t PR, CP
5468 289228 00 0 194 - - Dömper nem közúti közlekedésre db CP
5469 289228 10 0 194 - - Dömper, terepjáró kivitelű db PR
5470 289230 00 0 194 - Egyéb kitermelő berendezés db CP
5471 289230 10 0 194 - - Cölöpverő és cölöpkiemelő db PR
5472 289230 30 0 194 - - Hóeke és hókotró db PR
5473 289230 50 0 194 - - Döngölő- vagy tömörítőgép (az önjáró kivételével) db PR
5474 289230 70 0 194 - - Földnyeső (szkréper), föld mozgatására, kotrására, tömörítésére szolgáló gép, nem önjáró db PR
5475 289230 90 0 194 - - M.n.s. gép közműhöz, építkezéshez vagy hasonlókhoz db PR
5476 289240 00 0 194 - Föld, kő, érc és más ásvány válogatásának, őrlésének, keverésének és egyéb kezelésének berendezése db CP
5477 289240 30 0 194 - - Válogató-, osztályozó-, rostáló- vagy mosógép, zúzó-, őrlő-, keverő-, gyúrógép, kivéve a beton/habarcskeverőt, az ásványi anyagot bitumennel keverő gépet db PR
5478 289240 50 0 194 - - Beton- vagy habarcskeverő db PR
5479 289240 70 0 194 - - Ásványi anyagot bitumennel keverő gép db PR
5480 289240 80 0 194 - - Föld, kő, érc stb. megmunkálásának egyéb máshova nem sorolt gépe db HU
5481 289250 00 0 194 - Lánctalpas vontató db PR, CP
5482 289260 00 0 706 - Bányászati, építőanyag- és építőipari berendezés alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
5483 289261 00 0 706 - - Fúrás, földmunka, -kitermelés berendezéseinek alkatrésze; darualkatrész 1000 Ft CP
5484 289261 30 0 706 - - - Fúró- és mélyítőgép-alkatrész 1000 Ft PR
5485 289261 50 0 706 - - - Alkatrész föld mozgatására szolgáló berendezéshez, fúrótoronnyal felszerelt hajóhoz, daruhoz, mozgó emelőkerethez, kivéve a vedret, lapátot, markolót, a (mindenfajta építőipari berendezéshez való) pengét, fúró-
/mélyítőgéphez
1000 Ft PR
5486 289262 00 0 706 - - A 8474 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze 1000 Ft PR, CP
5487 289290 00 0 706 - Bányászati, építőipari berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5488 289299 00 0 706 - - Bányászati, építőipari berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5489 28.93 ÉLELMISZER-, DOHÁNYIPARI GÉP GYÁRTÁSA TE
5490 289310 00 0 194 - Élelmiszer-ipari, italgyártás és dohányfeldolgozó gép (kivéve: alkatrész) db CP
5491 289311 00 0 194 - - Centrifugális tejipari fölözőgép db PR, CP
5492 289312 00 0 194 - - Tejfeldolgozó gép (beleértve a homogénező, hőkezelő, vajkészítő, sajtkészítő gépet) db PR, CP
5493 289313 00 0 194 - - Gabona és száraz hüvelyes feldolgozására szolgáló malomipari gép (a mezőgazdasági jellegű gép kivételével) db PR, CP
5494 289314 00 0 194 - - Bor, almabor, gyümölcslé és hasonló ital készítésére szolgáló prés, zúzó és hasonló gép db PR, CP
5495 289315 00 0 194 - - Sütőkemence (nem villamos), nem háztartási főző és hevítő berendezés db CP
5496 289315 30 0 194 - - - Nem elektromos sütőipari kemence, beleértve a finompékáru-sütő kemencét is db PR
5497 289315 60 0 194 - - - Nem háztartási presszókávéfőző és más, kávé és forró ital készítésére szolgáló készülék db PR
5498 289315 80 0 194 - - - Nem háztartási berendezés étel főzésére vagy melegítésére (kivéve a nem elektromos alagútkemencét, a nem elektromos sütőipari kemencét, a nem elektromos presszókávéfőzőt) db PR
5499 289316 00 0 194 - - Mezőgazdasági termékek szárítóberendezése hőmérséklet-változás általi kezeléssel db PR, CP
5500 289317 00 0 194 - - Étel- és italkészítő ipari berendezés, beleértve a zsír- és az olajgyártás gépeit is db CP
5501 289317 10 0 194 - - - Sütőipari, tésztaipari gép db HU
5502 289317 13 0 194 - - - - Sütőgép (kivéve kemence és tésztanyújtó henger ) db PR
5503 289317 15 0 194 - - - - Makaróni, spagetti vagy hasonló áru előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép db PR
5504 289317 20 0 194 - - - Édesipari termék, kakaó vagy csokoládéáru előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép db PR
5505 289317 30 0 194 - - - Cukor előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép db PR
5506 289317 40 0 194 - - - Ipari sörfőző gép db PR
5507 289317 50 0 194 - - - Hús- vagy baromfifeldolgozó ipari gép db PR
5508 289317 60 0 194 - - - Gyümölcs-, dió- vagy zöldségfeldolgozó ipari gép (kivéve az őrlésre vagy a száraz hüvelyes feldolgozására szolgáló gépet) db PR
5509 289317 70 0 194 - - - Étel vagy ital előállítására szolgáló, m.n.s. gép db PR
5510 289317 80 0 194 - - - Állati vagy növényi zsír vagy olaj előállítására vagy kivonására szolgáló gép db PR
5511 289318 00 0 194 - - Dohányipari gép és berendezés (a szárító és egyéb melegítő berendezés, centrifuga és a szűrőprés kivételével) db PR, CP
5512 289320 00 0 194 - Gabona, mag, szárított hüvelyes terménytisztító, válogató és osztályozó gépe db PR, CP
5513 289330 00 0 706 - Élelmiszer-feldolgozó, italgyártó és dohányipari gép és berendezés alkatrésze 1000 Ft CP
5514 289331 00 0 706 - - Alkatrész bor, almabor, gyümölcslé és hasonló ital készítésére szolgáló préshez, zúzóhoz és hasonló géphez 1000 Ft PR, CP
5515 289332 00 0 706 - - A 8438 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze 1000 Ft PR, CP
5516 289333 00 0 706 - - Alkatrész dohány-előkészítő vagy -feldolgozó géphez 1000 Ft PR, CP
5517 289334 00 0 706 - - A 8437 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze 1000 Ft PR, CP
5518 289390 00 0 706 - Élelmiszer-feldolgozó, italgyártó és dohányipari gép és berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5519 289399 00 0 706 - - Élelmiszeripari, italgyártó és dohányipari gép és berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5520 28.94 TEXTIL-, RUHÁZATI, BŐRIPARI GÉP GYÁRTÁSA TE
5521 289410 00 0 706 - Textil-előkészítő, fonodai, szövödei, kötödei gép 1000 Ft CP
5522 289411 00 0 194 - - Szintetikus, mesterséges szál sajtoló, nyújtó, szálszerkezetét alakító, vágó gépe, textilrost-előkészítő gép db PR, CP
5523 289412 00 0 194 - - Textilfonó gép; cérnázó- és sodró-, csévélő-, orsózógép db PR, CP
5524 289413 00 0 194 - - Szövödei gép db PR, CP
5525 289414 00 0 194 - - Kötödei gép; tűző- és hasonló gép; paszomány- és kötélgyártó gép db CP
5526 289414 30 0 194 - - - Körkötő gép db PR
5527 289414 50 0 194 - - - Síkkötő gép, hurkológép és láncfonalas kötőgép db PR
5528 289414 70 0 194 - - - Paszományozott fonal, tüll, csipke, hímzés-, paszomány-, zsinór- vagy hálókészítő és -csomózó (bojt-, rojtkészítő) gép db PR
5529 289415 00 0 706 - - Textilgyártás segédgépe; textilnyomó berendezés 1000 Ft CP
5530 289415 10 0 055 - - - A 8444, 8445, 8446, 8447 vtsz. alá tartozó textilipari gép segédgépei t PR
5531 289415 30 0 194 - - - Nyomdaipari gép textilanyag nyomtatására (offszet, flexográfiai, magasnyomó és mélynyomó gép kivételével) db PR
5532 289420 00 0 706 - Textil- és ruházati ipari egyéb gép (beleértve a varrógépet is) 1000 Ft CP
5533 289421 00 0 706 - - Fonal- és szövetmosó, -tisztító, -fehérítő, -vasaló, -nyomó, -festő, -csévélő és hasonló gép; nemezkikészítés berendezése 1000 Ft CP
5534 289421 10 0 055 - - - Darabokba vagy formára vágott nemez vagy nem szőtt textília gyártására vagy kikészítésére szolgáló gép (beleértve a nemezkalapkészítő gépet, a kalapkészítő tömböt is) t PR
5535 289421 30 0 194 - - - Vasalógép és sajtológép (beleértve a gőzsajtolót is, kivéve a kalandergépet) db PR
5536 289421 50 0 194 - - - Mosó-, fehérítő- vagy festőgép (beleértve a facsarógépet és mángorlót, a rázó-ványoló gépet, kivéve a háztartásban vagy mosodában használatos mosógépet) db PR
5537 289421 70 0 194 - - - Átcsévélő- vagy lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, -vágó, és -csipkéző gép db PR
5538 289421 80 0 194 - - - Linóleum és egyéb padlóborító anyag gyártásában alkalmazott gép, amely péppel kezeli az alapszövetet vagy más hordozót; fonal, szövet vagy kész textiláru appretálására vagy végkikészítésére, csavarására, szárítására, bevonására vagy impregnálására szolgáló gép db PR
5539 289422 00 0 194 - - Mosodai mosógép; vegytisztító berendezés; ruhaszárító 10 kg-nál nagyobb szárazruha kapacitással db CP
5540 289422 30 0 194 - - - Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, 10 kg-ot meghaladó szárazruha-kapacitással (beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is) db PR
5541 289422 50 0 194 - - - Száraz vegytisztító gép db PR
5542 289422 70 0 194 - - - Szárítógép 10 kg-ot meghaladó szárazruha-kapacitással db PR
5543 289423 00 0 194 - - Centrifugális ruhaszárító gép db PR, CP
5544 289424 00 0 194 - - Varrógép (kivéve: a háztartási és könyvvarrógép) db CP
5545 289424 30 0 194 - - - Ipari automata varrógép (kivéve a könyvfűző gépet) db PR
5546 289424 50 0 194 - - - Ipari varrógép (kivéve a könyvfűző gépet, automata gépet) db PR
5547 289430 00 0 194 - Bőr- és szőrmegyártás, cipő és hasonló termékek gyártásának és javításának gépe db CP
5548 289430 30 0 194 - - Bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére, feldolgozására szolgáló gép db PR
5549 289430 50 0 194 - - Lábbeli készítésére/javítására szolgáló gép, beleértve a hasító vagy párosító gépet, bőrt alakra vágó gépet, lyukasztó- és szúrógépet, kivéve a varrógépet db PR
5550 289430 70 0 194 - - Bőrből, szőrméből készült cikk előállítására/javítására szolgáló, m.n.s. gép db PR
5551 289440 00 0 194 - Háztartási varrógép (a beépítésre alkalmas bútor és részei kivételével) db PR, CP
5552 289450 00 0 706 - Szövödei, fonodai gép és a textil-, bőr- és ruhagyártás egyéb gépe alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
5553 289451 00 0 706 - - Szövödei, fonodai gép alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
5554 289451 10 0 706 - - - A 8444 és 8445 vtsz. alá tartozó gép vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5555 289451 30 0 055 - - - Orsó, szárnyas orsó, fonógyűrű és csúszógyűrű t PR
5556 289451 50 0 706 - - - Szövőgép (szövőszék) vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka (beleértve a vetélőt, a szövőszékhez való fésűt (bordát), nyüstöt és nyüstbordázatot) 1000 Ft PR
5557 289451 70 0 706 - - - A 8447 vtsz. alá tartozó gép vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5558 289452 00 0 706 - - Egyéb textilruházati és bőripari gép alkatrésze 1000 Ft CP
5559 289452 10 0 706 - - - Alkatrész háztartásban vagy mosodában használatos mosógéphez (beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is) 1000 Ft PR
5560 289452 20 0 706 - - - A 8451 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze 1000 Ft PR
5561 289452 30 0 055 - - - Varrógéptű t PR
5562 289452 60 0 706 - - - Varrógép beépítésére alkalmas bútor, alapzat és burkolat és ezek alkatrészei; más varrógépalkatrész 1000 Ft PR
5563 289452 80 0 706 - - - Alkatrész bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére, feldolgozására szolgáló géphez; bőrből, szőrméből készült lábbeli vagy más cikk előállítására és javítására szolgáló géphez (a varrógép kivételével) 1000 Ft PR
5564 289490 00 0 706 - Textil-, bőr- és ruhagyártás gépe gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5565 289499 00 0 706 - - Textilruházati és bőripari gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5566 28.95 PAPÍRIPARI GÉP GYÁRTÁSA TE
5567 289510 00 0 706 - Papír-, kartongyártó gép és alkatrésze 1000 Ft CP
5568 289511 00 0 194 - - Papír-, kartongyártó gép (kivéve: alkatrészei) db CP
5569 289511 10 0 194 - - - Papíripari rostanyag, papír vagy karton gyártásának, kikészítésének berendezése db HU
5570 289511 13 0 194 - - - - Papíripari rostanyag készítésére szolgáló gép db PR
5571 289511 15 0 194 - - - - Papír vagy karton előállítására szolgáló gép db PR
5572 289511 17 0 194 - - - - Papír vagy karton kikészítésére szolgáló gép db PR
5573 289511 30 0 194 - - - Olló, hasító, vágó és hasonló gép papírhoz, kartonhoz (kivéve a filmvágó gép, készülék) db HU
5574 289511 33 0 194 - - - - Kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék kivételével) db PR
5575 289511 35 0 194 - - - - Hasító, keresztvágó gép papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék, a kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép kivételével) db PR
5576 289511 37 0 194 - - - - Párhuzamos olló papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék, a kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép, a hasító, keresztvágó gép kivételével) db PR
5577 289511 40 0 194 - - - Más vágógép papírhoz vagy kartonhoz db PR
5578 289511 50 0 194 - - - Papír- vagy kartonzsák-, zacskó- vagy borítékkészítő gép db PR
5579 289511 60 0 194 - - - Kartondoboz, -tok, -cső, -dob vagy hasonló papír- vagy kartontartó készítésére szolgáló gép (az ilyen árukat préseléssel készítő gép kivételével) db PR
5580 289511 70 0 194 - - - Papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból különféle árut préselő gép (a tojás csomagolása, édesipari termékhez vagy kempingezéshez való tálca vagy edény, játékok is) db PR
5581 289511 90 0 194 - - - M.n.s., papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló gép db PR
5582 289512 00 0 706 - - Papír-, kartongyártó gép alkatrésze 1000 Ft CP
5583 289512 30 0 706 - - - Alkatrész papíripari rostanyag készítésére szolgáló géphez 1000 Ft PR
5584 289512 50 0 706 - - - A 8439 vtsz. alá tartozó, papír vagy karton előállítására vagy kikészítésére szolgáló gép alkatrésze 1000 Ft PR
5585 289512 70 0 706 - - - Alkatrész vágógéphez, zsák-, zacskó-/borítékkészítő géphez, kartondoboz, -tok, -cső, -dob/hasonló tartó készítésére szolgáló géphez, papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból különféle árut préselő géphez 1000 Ft PR
5586 289590 00 0 706 - Papír-, kartongyártó gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5587 289599 00 0 706 - - Papír-, kartongyártó gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5588 28.96 MŰANYAG-, GUMIFELDOLGOZÓ GÉP GYÁRTÁSA TE
5589 289610 00 0 194 - Műanyag- és gumifeldolgozó gép, műanyag és gumi terméket gyártó gép db CP
5590 289610 10 0 194 - - Fröccsöntő gép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására db PR
5591 289610 30 0 194 - - Extrudálógép (extruder) gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására db PR
5592 289610 40 0 194 - - Fúvókás öntőgép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására db PR
5593 289610 50 0 194 - - Vákuumformázó és más hőhatáson alapuló formázógép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására db PR
5594 289610 60 0 194 - - Pneumatikus gumiabroncsot öntő vagy újrafutózó gép, vagy belső tömlőt gumiból vagy műanyagból öntéssel vagy más módon készítő gép db PR
5595 289610 70 0 194 - - Prés, máshova nem sorolt gép gumi vagy műanyag öntésére vagy formázására db HU
5596 289610 73 0 194 - - - M.n.s., egyéb prés gumi vagy műanyag öntésére vagy formázására stb. db PR
5597 289610 75 0 194 - - - M.n.s. gép gumi vagy műanyag öntésére vagy formázására stb. db PR
5598 289610 80 0 194 - - Gép reaktív műgyanta, habosított termék gyártásához db HU
5599 289610 82 0 194 - - - Gép reaktív műgyanták feldolgozásához db PR
5600 289610 84 0 194 - - - Gép habosított termék gyártásához (a reaktív műgyanták feldolgozásához használt gép kivételével) db PR
5601 289610 90 0 194 - - Gumi vagy műanyag feldolgozásának ilyen anyagú termék előállításának egyéb gépe db HU
5602 289610 91 0 194 - - - Méretszűkítő berendezés gumi vagy műanyag feldolgozására db PR
5603 289610 93 0 194 - - - Dagasztó- és keverőkészülék gumi vagy műanyag előkészítéséhez db PR
5604 289610 95 0 194 - - - Vágó-, hasító-, szeletelőgép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására db PR
5605 289610 97 0 194 - - - M.n.s. gép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására db PR
5606 289620 00 0 706 - Alkatrész gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására szolgáló géphez (az öntőforma kivételével) 1000 Ft PR, CP
5607 289690 00 0 706 - Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5608 289699 00 0 706 - - Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5609 28.99 M.N.S. EGYÉB SPECIÁLIS GÉP GYÁRTÁSA TE
5610 289910 00 0 194 - Nyomdaipari, könyvkötészeti gép és alkatrésze db CP
5611 289911 00 0 194 - - Könyvkötészeti gép (beleértve a könyvvarrógépet is) db CP
5612 289911 10 0 194 - - - Hajtogatógép könyvekhez db PR
5613 289911 30 0 194 - - - Összehordó, gyűjtőgép könyvekhez db PR
5614 289911 50 0 194 - - - Varró-, fűző- és kötegelőgép könyvekhez, beleértve a kartondoboz vagy hasonlók készítésére szolgáló gépet is, kivéve a kartondoboz készítésére szolgáló irodai kötegelőgépet db PR
5615 289911 70 0 194 - - - Ragasztó (perfekt) kötőgép könyvekhez db PR
5616 289911 90 0 194 - - - Más könyvkötő gép db PR
5617 289912 00 0 194 - - Betűszedés, nyomódúc- és nyomólemez-készítés gépe, készüléke, berendezése db PR, CP
5618 289913 00 0 194 - - Ofszet nyomdagép (nyomógép), kivéve: az irodai gépek db CP
5619 289913 30 0 194 - - - Ofszetnyomó gép tekercsadagolóval db PR
5620 289913 90 0 194 - - - Más ofszetnyomó gép db PR
5621 289914 00 0 194 - - Egyéb nyomdagép (kivéve: az irodai gépek) db CP
5622 289914 10 0 194 - - - Magasnyomó gép tekercsadagolással (a flexográfiai nyomógép kivételével) db PR
5623 289914 30 0 194 - - - Flexográfiai nyomógép db PR
5624 289914 50 0 194 - - - Mélynyomó gép db PR
5625 289914 90 0 194 - - - Egyéb, m.n.s. nyomdagép, az irodai típusú kivételével db PR
5626 289920 00 0 194 - Kizárólag vagy főként a félvezetőgyártás mesterséges kristálya, szelete, félvezető eszköze, elektronikus integrált áramköre vagy folyadékkristályos kijelzője gyártásához felhasznált gép és készülék db CP
5627 289920 20 0 194 - - Gépek és készülékek kizárólag vagy elsősorban félvezető rudak vagy lapkák gyártásához db PR
5628 289920 40 0 194 - - Gépek és készülékek félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök gyártásához db PR
5629 289920 60 0 194 - - Gépek és készülékek kizárólag vagy elsősorban síkképernyős megjelenítők gyártásához db PR
5630 289930 00 0 706 - M.n.s. speciális gép 1000 Ft CP
5631 289931 00 0 194 - - Fa-, papírpép-, papír- vagy kartonszárító gép; m.n.s. nem háztartási szárító db CP
5632 289931 30 0 194 - - - Fa-, papíripari rostanyag-, papír- vagy kartonszárító gép db PR
5633 289931 50 0 194 - - - Nem háztartási szárító (a mezőgazdasági termékekhez való szárító, a fa-, papíripari rostanyag-, papír- vagy kartonszárító gép kivételével) db PR
5634 289932 00 0 706 - - Körhinta, hinta, vásári céllövölde és más vásári szórakoztató eszköz 1000 Ft PR, CP
5635 289939 00 0 706 - - Légi járműveket felbocsátó, katapultáló és hasonló berendezés; gumiabroncs-kiegyensúlyozó, m.n.s. speciális gép 1000 Ft CP
5636 289939 05 0 194 - - - Gép fémkezeléshez, egyedi feladatokra (a robot kivételével) db PR
5637 289939 10 0 194 - - - Izotóp szétválasztására szolgáló gép és berendezés és alkatrésze db PR
5638 289939 15 0 194 - - - - Keverő-, gyúró-, zúzó-, őrlő-, rostáló-, szitáló-, homogenizáló-, emulgálógép és mechanikus készülék, egyedi feladatokra (a robot kivételével) db PR
5639 289939 20 0 194 - - - Üvegburkolatú elektromos vagy elektronikus lámpa, fénycső, elektroncső vagy villanólámpa összeszerelésére szolgáló gép db PR
5640 289939 25 0 194 - - - - Mozgatható hajtású bányatám db PR
5641 289939 30 0 194 - - - Üveg, üvegáru előállítására, illetve meleg megmunkálására szolgáló gép db PR
5642 289939 35 0 194 - - - - Ipari robot többféle felhasználásra (az egyedi feladatok (pl. emelés, mozgatás, be- és kirakodás) teljesítésére tervezett robot kivételével) db PR
5643 289939 40 0 194 - - - Központi zsírzórendszer db PR
5644 289939 45 0 194 - - - - Kizárólag vagy elsősorban az alábbiakhoz használt gépek és készülékek: a) sablon vagy hajszálvonal-hálózatos lemez gyártása vagy javítása; b) félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök összeszerelése; és c) rudak, lapkák, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök és síkképernyős megjelenítők emelése, mozgatása, berakodása vagy kirakodása db PR
5645 289939 50 0 194 - - - Sodrony- vagy kábelkészítő gép db PR
5646 289939 53 0 194 - - - - M.n.s., egyéb gép föld, kő, érc stb. megmunkálására db PR
5647 289939 56 0 194 - - - - A 84. árucsoportba tartozó m.n.s., egyéb gép és mechanikus készülék db PR
5648 289939 65 0 055 - - - Légi jármű indítószerkezete (katapult) és alkatrésze, fedélzeti repülőgép-lefékező készülék és hasonló fékezőszerkezet és alkatrésze, polgári repüléshez t PR
5649 289939 70 0 055 - - - Gép mechanikus alkatrészek kiegyensúlyozására t PR
5650 289940 00 0 706 - Nyomdai és könyvkötészeti gép alkatrésze 1000 Ft PR, CP
5651 289950 00 0 706 - Alkatrész a félvezetőgyártás mesterséges kristálya, szelete, félvezető eszköze, elektronikus integrált áramköre vagy folyadékkristályos kijelzője gyártásához kizárólag vagy főként felhasznált készülékhez, berendezéshez; egyéb speciális gép alkatrésze 1000 Ft CP
5652 289951 00 0 706 - - Kizárólag vagy elsősorban az alábbiakhoz használt gépek és készülékek alkatrészei: a) félvezető rudak, lapkák, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök és síkképernyős megjelenítők gyártása; b) maszkok és áramkörmaszkok gyártása vagy javítása; c) félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök összeszerelése; és d) rudak, lapkák, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök és síkképernyős megjelenítők emelése, kezelése, berakodása vagy kirakodása 1000 Ft PR, CP
5653 289952 00 0 706 - - Egyéb speciális gép alkatrésze 1000 Ft CP
5654 289952 30 0 706 - - - Alkatrész üvegburkolatú elektromos/elektronikus lámpa, fénycső/elektroncső/villanólámpa összeszerelésére, üveg/üvegáru előállítására/meleg megmunkálására szolgáló géphez, az üvegkészítéshez való öntőforma kivételével 1000 Ft PR
5655 289952 80 0 706 - - - A 8479 vtsz. alá tartozó gépek alkatrésze 1000 Ft PR
5656 289990 00 0 706 - M.n.s. speciális gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5657 289999 00 0 706 - - M.n.s. speciális gép gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5658 CL JÁRMŰGYÁRTÁS
5659 29 KÖZÚTI JÁRMŰ GYÁRTÁSA
5660 29.1 KÖZÚTI GÉPJÁRMŰ GYÁRTÁSA
5661 29.10 KÖZÚTI GÉPJÁRMŰ GYÁRTÁSA TE
5662 291010 00 0 194 - Közúti gépjármű belső égésű motorja db CP
5663 291011 00 0 194 - - Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalmú, a 87. árucsoportba tartozó gépjárművekhez (kivéve motorkerékpár) db PR, CP
5664 291012 00 0 194 - - Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor 1 000 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú, a 87. árucsoportba tartozó gépjárművekhez (kivéve motorkerékpár) db PR, CP
5665 291013 00 0 194 - - Járművek meghajtására szolgáló kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel, vagy féldízel) (a sínhez kötött mozdony vagy villamos kivételével) db PR, CP
5666 291020 00 0 194 - Személygépkocsi (közúti gépjármű, legfeljebb 9 személy szállítására) db CP
5667 291021 00 0 194 - - Személygépkocsi, legfeljebb 1500 cm³ összlökettérfogatú, csak szikragyújtású motorral db PR, CP
5668 291022 00 0 194 - - Személygépkocsi, több mint 1500 cm3 összlökettérfogatú, szikragyújtású motorral db CP
5669 291022 30 0 194 - - - Gépjármű 1 500 cm³-t meghaladó benzinmotorral (a 3 000 cm³-t meghaladó motoros (önjáró) lakóautót is beleértve) (a legalább 10 személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a hójáró autó, a golfkocsi és hasonló jármű kivételével) db PR
5670 291022 50 0 194 - - - Motoros (önjáró) lakóautó csak szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral, 1 500 cm³-t meghaladó, de legfeljebb 3 000 cm³ hengerűrtartalommal db PR
5671 291023 00 0 194 - - Személygépkocsi kompressziógyújtású (dízel- és féldízel) motorral db CP
5672 291023 10 0 194 - - - Gépjármű legfeljebb 1 500 cm³-es, csak dízel- vagy féldízel motorral (a legalább 10 személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a hójáró autó, a golfkocsi és hasonló jármű kivételével) db PR
5673 291023 30 0 194 - - - Gépjármű 1 500 cm³-t meghaladó, de legfeljebb 2 500 cm³-es, csak dízel- vagy féldízel motorral (a legalább 10 személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a motoros (önjáró) lakóautó, a hójáró autó, a golfkocsi és hasonló jármű kivételével) db PR
5674 291023 40 0 194 - - - Gépjármű 2 500 cm³-t meghaladó, csak dízel- vagy féldízel motorral (a legalább 10 személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a motoros (önjáró) lakóautó, a hójáró autó, a golfkocsi és hasonló jármű kivételével) db PR
5675 291023 50 0 194 - - - Motoros (önjáró) lakóautó kompresszió-gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral db HU
5676 291023 53 0 194 - - - - Motoros (önjáró) lakóautó csak kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral, 1 500 cm³-t meghaladó, de legfeljebb 2 500 cm³ hengerűrtartalommal db PR
5677 291023 55 0 194 - - - - Motoros (önjáró) lakóautó csak kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral, 2 500 cm³-t meghaladó hengerűrtartalommal db PR
5678 291024 00 0 194 - - Más gépjármű, személyszállításra (kivéve a legalább 10 személy szállítására szolgáló gépjármű, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű) db CP
5679 291024 10 0 194 - - - Gépjármű, szikragyújtású vagy kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, a külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthető kivételével db PR
5680 291024 30 0 194 - - - Gépjármű, szikragyújtású vagy kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthető db PR
5681 291024 50 0 194 - - - Gépjármű, kizárólag elektromos hajtómotorral működő db PR
5682 291024 90 0 194 - - - Más gépjármű személyszállításra (kivéve a kizárólag elektromos hajtómotorral működőt és a legalább 10 személy szállítására szolgáló gépjárműt, a hójáró autót, a golfkocsit és hasonló járművet) db PR
5683 291030 00 0 194 - Legalább 10 személy szállítására szolgáló gépjármű (pl. buszok) db PR, CP
5684 291040 00 0 194 - Tehergépjármű db CP
5685 291041 00 0 194 - - Tehergépjármű kompressziógyújtású (dízel- és féldízel) motorral db CP
5686 291041 10 0 194 - - - Áruszállító gépjármű dízel- vagy féldízel motorral, legfeljebb 5 tonna össztömegű (a terepjáró kivitelű dömper kivételével) db PR
5687 291041 30 0 194 - - - Áruszállító gépjármű dízel- vagy féldízel motorral, 5 tonnát meghaladó, de legfeljebb 20 tonna össztömegű (beleértve a kisteherautót is) (a terepjáró kivitelű dömper és a vontató kivételével) db PR
5688 291041 40 0 194 - - - Áruszállító gépjármű, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús (dízel- vagy féldízel) motorral, 20 tonnát meghaladó össztömegű (a terepjáró kivitelű dömper kivételével) db PR
5689 291042 00 0 194 - - Tehergépjármű szikragyújtású motorral és egyéb tehergépjármű, új db PR, CP
5690 291043 00 0 194 - - Közúti vontató félpótkocsi vontatásra db PR, CP
5691 291044 00 0 194 - - A vontató, gépkocsi és más, elsősorban személyszállításra tervezett gépjármű, áruszállító gépjármű és különleges célra szolgáló gépjármű alváza, motorral felszerelve, beleértve a versenyautót is db PR, CP
5692 291050 00 0 194 - Különleges rendeltetésű gépjármű db CP
5693 291051 00 0 194 - - Darus kocsi db PR, CP
5694 291052 00 0 194 - - Havon közlekedő jármű, golfkocsi és hasonló járművek db PR, CP
5695 291059 00 0 194 - - M.n.s. speciális rendeltetésű gépjármű db CP
5696 291059 30 0 194 - - - Tűzoltókocsi db PR
5697 291059 50 0 194 - - - Betonkeverő kocsi db PR
5698 291059 90 0 194 - - - Egyéb, m.n.s. különleges rendeltetésű motoros gépjármű db PR
5699 291090 00 0 706 - Közúti gépjármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5700 291099 00 0 706 - - Közúti gépjármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5701 29.2 GÉPJÁRMŰ-KAROSSZÉRIA, PÓTKOCSI GYÁRTÁSA
5702 29.20 GÉPJÁRMŰ-KAROSSZÉRIA, PÓTKOCSI GYÁRTÁSA TE
5703 292010 00 0 194 - Gépjármű-karosszéria db CP
5704 292010 30 0 194 - - Elsősorban személyszállításra tervezett gépjármű és más gépjármű karosszériája (beleértve a golfkocsit és hasonló járművet) (kivéve a 10 vagy annál több személy szállítására szolgálót) db PR
5705 292010 50 0 194 - - Tehergépjármű, kisteherautó, autóbusz, vontató, dömper és különleges célra szolgáló gépjámrű karosszériája, beleértve a teljesen felszerelt és befejezetlen karosszériát, a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló járművet is db PR
5706 292020 00 0 194 - Pótkocsi, félpótkocsi; szállítótartály db CP
5707 292021 00 0 194 - - Konténer egy vagy több szállítási módra különlegesen kialakítva és felszerelve (beleértve a folyadékszállításra alkalmas konténert is) db PR, CP
5708 292022 00 0 194 - - Lakókocsi, pótkocsi és félpótkocsi, gördülő lakáshoz vagy kempingezéshez db CP
5709 292022 92 0 194 - - - Legfeljebb 1 600 kg tömegű pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára db PR
5710 292022 98 0 194 - - - 1 600 kg-ot meghaladó tömegű pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára db PR
5711 292023 00 0 194 - - M.n.s. egyéb pótkocsi és félpótkocsi db PR, CP
5712 292030 00 0 706 - Pótkocsi, félpótkocsi és gépi hajtás nélküli egyéb jármű alkatrésze 1000 Ft CP
5713 292030 30 0 194 - - Alváz pótkocsihoz, félpótkocsihoz és más, géperejű hajtás nélküli járműhöz db PR
5714 292030 50 0 194 - - Felépítmény pótkocsihoz, félpótkocsihoz és más, géperejű hajtás nélküli járműhöz db PR
5715 292030 70 0 194 - - Tengely pótkocsihoz, félpótkocsihoz és más, géperejű hajtás nélküli járműhöz db PR
5716 292030 90 0 706 - - Alkatrész pótkocsihoz, félpótkocsihoz és más, géperejű hajtás nélküli járműhöz (az alváz, felépítmény, tengely kivételével) 1000 Ft PR
5717 292040 00 0 706 - Gépjárművek felújítása, összeszerelése, felszerelése, karosszériamunkák 1000 Ft CP
5718 292050 00 0 706 - Lakókocsi, mobil otthon összeszerelése 1000 Ft CP
5719 292090 00 0 706 - Gépjármű-karosszéria pótkocsi, félpótkocsi gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5720 292099 00 0 706 - - Gépjármű-karosszéria, pótkocsi, félpótkocsi gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5721 29.3 KÖZÚTI JÁRMŰ ALKATRÉSZEINEK GYÁRTÁSA
5722 29.31 JÁRMŰVILLAMOSSÁGI, -ELEKTRONIKAI KÉSZÜLÉKEK GYÁRTÁSA TE
5723 293110 00 0 055 - Gyújtás és egyéb szigetelt huzalkészlet járműhöz, repülőgéphez, hajóhoz t PR, CP
5724 293120 00 0 706 - Egyéb villamos készülék motorhoz és járműhöz és alkatrésze 1000 Ft CP
5725 293121 00 0 706 - - Gyújtógyertya, gyújtómágnes, mágnesdinamó, mágneses lendkerék, elosztó, gyújtótekercs 1000 Ft CP
5726 293121 30 0 194 - - - Gyújtógyertya db PR
5727 293121 50 0 055 - - - Gyújtómágnes; mágnesdinamó; mágneses lendkerék t PR
5728 293121 70 0 055 - - - Elosztó és gyújtótekercs t PR
5729 293122 00 0 055 - - Indítómotor, kettős funkciójú indítógenerátor, egyéb generátor és villamos készülék motorhoz t CP
5730 293122 30 0 055 - - - Indítómotor és kettős funkciójú indítógenerátor t PR
5731 293122 50 0 055 - - - Generátor belső égésű motorhoz (a dinamó és alternátor is) (a kettős funkciójú indítógenerátor kivételével t PR
5732 293122 70 0 055 - - - M.n.s. készülék belső égésű motorhoz t PR
5733 293123 00 0 706 - - Villamos járművilágító és jelzőkészülék, ablaktörlő, jégmentesítő és riasztókészülék 1000 Ft CP
5734 293123 10 0 194 - - - Elektromos vagy elemes kerékpár világító- vagy jelzőkészülék db PR
5735 293123 30 0 194 - - - Elektromos riasztókészülék gépjárműhöz db PR
5736 293123 50 0 055 - - - Elektromos hangjelző készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz (kivéve a gépjármű riasztókat) t PR
5737 293123 70 0 055 - - - Ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék motorkerékpárhoz vagy gépjárműhöz t PR
5738 293130 00 0 706 - Alkatrész járműmotorhoz és egyéb járművillamossági készülékhez 1000 Ft CP
5739 293130 30 0 706 - - Alkatrész belső égésű motorok elektromos gyújtó- vagy indítókészülékéhez, generátorhoz és árammegszakítóhoz 1000 Ft PR
5740 293130 80 0 706 - - A 8512 vtsz. alá tartozó készülék alkatrésze 1000 Ft PR
5741 293190 00 0 706 - Járművillamossági, -elektronikai készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5742 293199 00 0 706 - - Járművillamossági, -elektronikai készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5743 29.32 KÖZÚTI JÁRMŰ ALKATRÉSZEINEK GYÁRTÁSA TE
5744 293210 00 0 194 - Gépjárműülés db PR, CP
5745 293220 00 0 706 - Biztonsági öv, légzsák és karosszériaalkatrész és karosszériatartozék 1000 Ft CP
5746 293220 30 0 194 - - Biztonsági öv db PR
5747 293220 50 0 194 - - Biztonsági légzsákok robbanótöltettel; ezek alkatrészei db PR
5748 293220 90 0 706 - - M.n.s. alkatrész és tartozék karosszériához (beleértve a vezetőfülkét is) 1000 Ft PR
5749 293230 00 0 706 - M.n.s. egyéb gépjárműalkatrész és -tartozék 1000 Ft CP
5750 293230 10 0 055 - - Lökhárító és részei (beleértve a műanyag lökhárítót is) t PR
5751 293230 20 0 055 - - Fékek és szervófékek, ezek alkatrészei (a nem szerelt fékbetét és fékbélés kivételével) t PR
5752 293230 30 0 706 - - Sebességváltó, hajtótengely a differenciálművel, ezek részei 1000 Ft HU
5753 293230 33 0 194 - - - Sebességváltók és ezek alkatrészei db PR
5754 293230 36 0 055 - - - Meghajtótengely differenciálművel, nem meghajtó tengely és részei t PR
5755 293230 40 0 055 - - Kerék, ennek alkatrésze és tartozéka t PR
5756 293230 50 0 194 - - Felfüggesztési rendszerek és ezek alkatrészei (beleértve a lengéscsillapítókat) db PR
5757 293230 60 0 706 - - Hűtőradiátor, hangtompító- és kipufogócső, tengelykapcsoló, kormánykerék, kormányoszlop, kormányház és részei 1000 Ft HU
5758 293230 61 0 194 - - - Hűtő vontatóhoz, gépkocsihoz, áruszállító gépjárműhöz, darus kocsihoz, tűzoltókocsihoz, betonkeverő, utcaseprő, permetező kocsihoz, műhelykocsihoz és radiológiai egységhez; ezek alkatrészei db PR
5759 293230 63 0 055 - - - Hangtompítók (kipufogódobok) és kipufogócsövek; ezek alkatrészei t PR
5760 293230 65 0 055 - - - Tengelykapcsoló és részei t PR
5761 293230 67 0 055 - - - Kormánykerekek, kormányoszlopok és kormányházak; ezek alkatrészei t PR
5762 293230 90 0 706 - - A 8701-8705 vtsz. alá tartozó járművek más alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR
5763 293290 00 0 706 - Közútigépjármű-alkatrész, -tartozék m.n.s. összeszerelése; komplett járműalkatrész-garnitúra szerelő szolgáltatása autógyári folyamatban; egyéb motor- és járműalkatrész és -tartozék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5764 293291 00 0 706 - - Komplett járműalkatrész-garnitúra összeszerelése bérmunkában 1000 Ft CP
5765 293292 00 0 706 - - M.n.s. gépjárműalkatrész és -tartozék összeszerelése 1000 Ft CP
5766 293299 00 0 706 - - Egyéb gépjárműalkatrész és -tartozék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5767 30 EGYÉB JÁRMŰ GYÁRTÁSA
5768 30.1 HAJÓ, CSÓNAK GYÁRTÁSA
5769 30.11 HAJÓGYÁRTÁS TE
5770 301110 00 0 706 - Hadihajó 1000 Ft CP
5771 301120 00 0 276 - Személyhajó, teherhajó BRT CP
5772 301121 00 0 276 - - Személy-, sétahajó és hasonló személyszállító hajó; komp (minden fajtája) BRT CP
5773 301121 30 0 276 - - - Utasszállító hajó BRT PR
5774 301121 50 0 276 - - - Komp BRT PR
5775 301122 00 0 276 - - Tengeri tartályhajó kőolaj, olajtermék, vegyi termék, cseppfolyós gáz szállítására BRT CP
5776 301122 10 0 276 - - - Nyersolajat szállító tartályhajó BRT PR
5777 301122 30 0 276 - - - Olajterméket szállító tartályhajó BRT PR
5778 301122 50 0 276 - - - Vegyianyag-szállító tartályhajó BRT PR
5779 301122 70 0 276 - - - Gázszállító hajó BRT PR
5780 301123 00 0 276 - - Hűtőhajó, kivéve tartályhajó BRT PR, CP
5781 301124 00 0 276 - - Teherhajó (száraz rakománnyal) BRT CP
5782 301124 10 0 276 - - - Ömlesztettáru-szállító hajók BRT PR
5783 301124 30 0 276 - - - Általános teherhajó BRT PR
5784 301124 50 0 276 - - - Konténerszállító hajó BRT PR
5785 301124 70 0 276 - - - „Keréken a fedélzetre” (ro-ro) hajó BRT PR
5786 301124 90 0 276 - - - Egyéb szárazárut szállító hajó BRT PR
5787 301130 00 0 276 - Halászhajó, egyéb különleges rendeltetésű hajó BRT CP
5788 301131 00 0 276 - - Halászhajó, úszó halfeldolgozó, -konzerváló üzem BRT CP
5789 301131 30 0 276 - - - Halászhajó BRT PR
5790 301131 50 0 276 - - - Halfeldolgozó hajó BRT PR
5791 301132 00 0 276 - - Toló- és vontatóhajó BRT PR, CP
5792 301133 00 0 276 - - Kotróhajó, világítóhajó, úszódaru, egyéb hajó BRT CP
5793 301133 30 0 276 - - - Kotróhajó BRT PR
5794 301133 50 0 276 - - - Egyéb nem teherszállító hajók BRT PR
5795 301140 00 0 706 - Tengeren telepített úszómű és infrastruktúra 1000 Ft CP
5796 301140 30 0 276 - - Part menti hajó BRT PR
5797 301140 50 0 194 - - Part menti infrastruktúra db PR
5798 301150 00 0 194 - Más úszószerkezet (ideértve tutaj, tartály, süllyesztő szekrény [keszon], kikötőhíd, bója és jelzőpéce] db PR, CP
5799 301190 00 0 706 - Hajó, úszómű és -szerkezet átalakítása, felújítása, berendezéseinek felszerelése; hajó, úszómű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5800 301191 00 0 706 - - Hajó, úszómű és úszószerkezet átalakítása és felújítása 1000 Ft PR, CP
5801 301192 00 0 706 - - Hajó, úszómű és úszószerkezet felszerelése 1000 Ft PR, CP
5802 301199 00 0 706 - - Hajó, úszómű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5803 30.12 SZABADIDŐ-, SPORTHAJÓ GYÁRTÁSA TE
5804 301210 00 0 194 - Szabadidőhajó, sporthajó db CP
5805 301211 00 0 194 - - Szabadidős vagy sportolási célú vitorlás hajó (kivéve a felfújható) segédmotorral is db PR, CP
5806 301212 00 0 194 - - Felfújható szabadidőhajó, sporthajó db PR, CP
5807 301219 00 0 194 - - Egyéb szabadidőhajó, sporthajó; evezős csónak, kenu db CP
5808 301219 30 0 194 - - - Szabadidős vagy sportmotorcsónak és motoros jacht, (kivéve a csónak külső oldalára felszerelt motorral működő motorcsónak) db PR
5809 301219 70 0 194 - - - Egyéb, m.n.s., szabadidős vagy sportolási célú hajó; evezős csónak és kenu db PR
5810 301290 00 0 706 - Szabadidőhajó, sporthajó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5811 301299 00 0 706 - - Szabadidőhajó, sporthajó gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5812 30.2 VASÚTI, KÖTÖTTPÁLYÁS JÁRMŰ GYÁRTÁSA
5813 30.20 VASÚTI, KÖTÖTTPÁLYÁS JÁRMŰ GYÁRTÁSA TE
5814 302010 00 0 194 - Vasúti mozdony, szerkocsi db CP
5815 302011 00 0 194 - - Vasúti mozdony hálózati áramellátással db PR, CP
5816 302012 00 0 194 - - Dízel-elektromos mozdony db PR, CP
5817 302013 00 0 194 - - Egyéb vasúti mozdony; mozdonyszerkocsi db PR, CP
5818 302020 00 0 194 - Önjáró vasúti vagy villamos-motorkocsi, személy-, poggyász- és teherszállító motorkocsi, kivéve a karbantartó vagy szervízkocsit db PR, CP
5819 302030 00 0 194 - Egyéb vasúti és közúti kötöttpályás jármű db CP
5820 302031 00 0 194 - - Vasúti vagy villamosvasúti karbantartó vagy szervizkocsi, önjáró is (beleértve a műhelykocsit, darus kocsit, talpfaaláverő és vágányrakó kocsit, valamint mérőkocsit, vonalvizsgáló kocsit is) db PR, CP
5821 302032 00 0 194 - - Személyszállító vasúti/villamosvasúti nem önjáró kocsi; csomagszállító (poggyász-) kocsi, postakocsi és más különleges célra szolgáló vasúti/villamosvasúti nem önjáró kocsi, kivéve a vasúti/villamosvasúti karbantartó/szervizkocsit db PR, CP
5822 302033 00 0 194 - - Vontatott teherszállító vasúti és közúti kötöttpályás kocsi db PR, CP
5823 302040 00 0 706 - Vontató és vontatott vasúti, kötöttpályás közúti jármű alkatrésze, szerelvénye, részegysége, mechanikai forgalomirányító berendezés 1000 Ft CP
5824 302040 30 0 706 - - Mozdony és sínhez kötött jármű alkatrésze 1000 Ft PR
5825 302040 50 0 055 - - Mechanikus vagy elektromechanikus ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára t PR
5826 302040 60 0 706 - - Tartozék és felszerelés illetve mechanikus ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés vasút vagy villamosvasút számára; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára, mindezek alkatrésze 1000 Ft PR
5827 302090 00 0 706 - Vontató és vontatott vasúti, kötöttpályás közúti jármű felszerelése (komplettre berendezés); vasúti jármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5828 302091 00 0 706 - - Vasúti és villamosvasúti mozdony és kötöttpályás jármű átalakítása 1000 Ft PR, CP
5829 302099 00 0 706 - - Vontató és vontatott vasúti jármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5830 30.3 LÉGI, ŰRJÁRMŰ GYÁRTÁSA
5831 30.30 LÉGI, ŰRJÁRMŰ GYÁRTÁSA TE
5832 303010 00 0 706 - Légi és űrjármű motorja, hajtóműve, földi kiképző-, gyakorlórendszer és alkatrésze 1000 Ft CP
5833 303011 00 0 194 - - Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motorral működő légi jármű, polgári repüléshez db PR, CP
5834 303012 00 0 194 - - Turbóhajtómű, turbólégcsavaros repülőgép-hajtómű polgári repüléshez db PR, CP
5835 303013 00 0 194 - - Sugárhajtású motor, polgári repüléshez (beleértve a torlósugár-hajtóművet, lüktető torlósugaras hajtóművet és a rakétamotort) (kivéve a gázturbinát, hajtóművel irányított lövedéket) db PR, CP
5836 303014 00 0 055 - - Repülőkiképző földi berendezés és alkatrésze, polgári repüléshez t PR, CP
5837 303015 00 0 706 - - Alkatrész légi jármű szikragyújtású, belső égésű, soros- vagy forgóblokkos dugattyús motorjához, polgári légi járművekben való felhasználáshoz 1000 Ft PR, CP
5838 303016 00 0 706 - - Gázturbinás sugárhajtómű vagy turbólégcsavaros gázturbinás hajtómű alkatrészei, polgári légi járművekben való felhasználáshoz 1000 Ft PR, CP
5839 303020 00 0 194 - Léggömb, kormányozható léghajó és más, meghajtás nélküli légijármű polgári repüléshez (beleértve a léggömbszondát kutatóballont és pilotléggömböt és hasonlókat) db PR, CP
5840 303030 00 0 194 - Helikopter, repülőgép db CP
5841 303031 00 0 194 - - Helikopter polgári repüléshez db PR, CP
5842 303032 00 0 194 - - Legfeljebb 2 000 kg saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez db PR, CP
5843 303033 00 0 194 - - 2 000 kg-nál nagyobb, de legfeljebb 15 000 kg saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez db PR, CP
5844 303034 00 0 194 - - 15 000 kg-nál nagyobb saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez db PR, CP
5845 303040 00 0 055 - Űrhajó, műhold és indítórakéta, polgári repüléshez t PR, CP
5846 303050 00 0 706 - Légi és űrjármű egyéb alkatrésze 1000 Ft CP
5847 303050 10 0 706 - - Ülés légi járműhöz ennek alkatrésze 1000 Ft PR
5848 303050 30 0 055 - - Légcsavar, rotor és ezek része kormányozható léghajóhoz, vitorlázórepülőhöz és más nem motoros légi járműhöz, helikopterhez és repülőgéphez, polgári repüléshez t PR
5849 303050 50 0 055 - - Futómű és részei kormányozható léghajóhoz, vitorlázórepülőhöz, sárkányrepülőhöz és más nem motoros légi járműhöz, helikopterhez, repülőgéphez, űrhajóhoz és űrhajóindító rakétához, polgári repüléshez t PR
5850 303050 90 0 706 - - Minden típusú légi jármű részei, kivéve a légcsavart, rotort, futóművet, polgári repüléshez 1000 Ft PR
5851 303060 00 0 706 - Légi jármű és motorjának nagyjavítása, felújítása 1000 Ft CP
5852 303060 30 0 706 - - Polgári légi jármű motorjának helyreállítása 1000 Ft PR
5853 303060 50 0 706 - - Polgári helikopterek helyreállítása 1000 Ft PR
5854 303060 70 0 706 - - Polgári repülőgép és más légi jármű (kivéve helikopter-, légijármű-motor) helyreállítása 1000 Ft PR
5855 303090 00 0 706 - Légi és űrjármű, ehhez kapcsolódó berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5856 303099 00 0 706 - - Légi és űrjármű, ehhez kapcsolódó berendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5857 30.4 KATONAI HARCJÁRMŰ GYÁRTÁSA
5858 30.40 KATONAI HARCJÁRMŰ GYÁRTÁSA TE
5859 304010 00 0 706 - Tank és más motoros páncélozott harcjármű, ezek alkatrésze 1000 Ft CP
5860 304090 00 0 706 - Katonai harcjármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5861 304099 00 0 706 - - Katonai harcjármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5862 30.9 EGYÉB JÁRMŰ GYÁRTÁSA
5863 30.91 MOTORKERÉKPÁR GYÁRTÁSA TE
5864 309110 00 0 194 - Motorkerékpár, oldalkocsi db CP
5865 309111 00 0 194 - - Motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, legfeljebb 50 cm3 hengerűrtartalmú motorral db PR, CP
5866 309112 00 0 194 - - Motorkerékpár 50 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű, szelepes motorral db PR, CP
5867 309113 00 0 194 - - Motorkerékpár-oldalkocsi, kerékpár segédmotorral felszerelve, kivéve dugattyús, belső égésű, szelepes motorral db PR, CP
5868 309120 00 0 706 - Alkatrész motorkerékpárhoz, oldalkocsihoz 1000 Ft PR, CP
5869 309130 00 0 194 - Motorkerékpár belső égésű motorja db CP
5870 309131 00 0 194 - - Motorkerékpár szikragyújtású dugattyús belső égésű motorja, legfeljebb 1000 cm3 lökettérfogatú db PR, CP
5871 309132 00 0 194 - - Motorkerékpár szikragyújtású dugattyús belső égésű motorja, több mint 1000 cm3 lökettérfogatú db PR, CP
5872 309190 00 0 706 - Motorkerékpár gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5873 309199 00 0 706 - - Motorkerékpár gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5874 30.92 KERÉKPÁR, MOZGÁSSÉRÜLTKOCSI GYÁRTÁSA TE
5875 309210 00 0 194 - Kétkerekű és más kerékpár (áruszállításra szolgáló tricikli is), motor nélkül db PR, CP
5876 309220 00 0 194 - Kerekesszék mozgássérülteknek (kivéve: alkatrészei és tartozékai) db CP
5877 309220 30 0 194 - - Mozgássérültek kocsija, nem mechanikus meghajtású db PR
5878 309220 90 0 194 - - Mozgássérültek kocsija motoros vagy mechanikus meghajtással db PR
5879 309230 00 0 706 - Kétkerekű és más nem motoros kerékpár, kerekes szék alkatrésze, tartozéka 1000 Ft CP
5880 309230 10 0 194 - - Váz és villa, kerékpárhoz db PR
5881 309230 60 0 706 - - Motor nélküli kétkerekű és más kerékpárok alkatrészei és tartozékai kivéve a vázat, az első villát és a kerékpár világító- vagy jelzőkészülékét) 1000 Ft PR
5882 309230 70 0 706 - - Alkatrész és tartozék mozgássérültek kocsijához 1000 Ft PR
5883 309240 00 0 706 - Babakocsi és alkatrésze 1000 Ft CP
5884 309240 30 0 194 - - Babakocsi db PR
5885 309240 50 0 706 - - Babakocsi alkatrésze 1000 Ft PR
5886 309290 00 0 706 - Kerékpár és mozgássérült kerekesszék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5887 309299 00 0 706 - - Kerékpár és mozgássérült kerekesszék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5888 30.99 M.N.S. EGYÉB JÁRMŰ GYÁRTÁSA TE
5889 309910 00 0 194 - Nem mechanikus meghajtású járművek, beleértve az ipari vontatót, taligát, poggyásztargoncát, billenődobos targoncát, kézzel húzható golfkocsit, bevásárlókocsit db PR, CP
5890 309990 00 0 706 - M.n.s. egyéb jármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5891 309999 00 0 706 - - M.n.s. egyéb jármű gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5892 CM EGYÉB FELDOLGOZÓIPAR; IPARI GÉP, BERENDEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉSE, JAVÍTÁSA
5893 31 BÚTORGYÁRTÁS
5894 31.0 BÚTORGYÁRTÁS
5895 310010 00 0 706 - Ülőbútor és alkatrésze 1000 Ft CP
5896 310011 00 0 194 - - Fémvázas ülőbútor db CP
5897 310011 50 0 194 - - - Forgó ülőbútor változtatható ülésmagassággal (kivéve orvosi, műtéti, fogorvosi vagy állatorvosi, valamint fodrász forgó ülőbútor) db PR
5898 310011 70 0 194 - - - Kárpitozott fémvázas ülőbútor (kivéve forgó ülőbútort, orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi ülőbútort, fodrász- vagy hasonló széket, gépjárműhöz, légi járműhöz való ülőbútort) db PR
5899 310011 90 0 194 - - - Nem kárpitozott fémvázas ülőbútor (kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi ülőbútort, a fodrász- vagy hasonló széket, a forgó ülőbútort) db PR
5900 310012 00 0 194 - - Favázas ülőbútor db CP
5901 310012 10 0 194 - - - Ággyá átalakítható ülőbútor (a kerti ülőbútor vagy kempingfelszerelés kivételével) db PR
5902 310012 30 0 194 - - - Ülőbútor nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból vagy hasonló anyagból db PR
5903 310012 50 0 194 - - - Kárpitozott favázas ülőbútor (a háromrészes garnitúra is) (a forgó ülőbútor kivételével) db PR
5904 310012 90 0 194 - - - Nem kárpitozott favázas ülőbútor (a forgó ülőbútor kivételével) db PR
5905 310013 00 0 194 - - A 9401 vtsz. alá tartozó m.n.s. ülőbútor db PR, CP
5906 310014 00 0 706 - - Ülőbútor-alkatrész 1000 Ft PR, CP
5907 310020 00 0 706 - Alkatrész egyéb bútorhoz 1000 Ft CP
5908 310020 30 0 706 - - M.n.s. fémbútor alkatrésze (kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi ülőbútort) 1000 Ft PR
5909 310020 50 0 706 - - M.n.s. fabútor alkatrésze (kivéve az ülőbútort) 1000 Ft PR
5910 310020 90 0 706 - - M.n. s.bútor alkatrésze (kivéve fából vagy fémből, továbbá az ülőbútort, valamint az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort) 1000 Ft PR
5911 310090 00 0 706 - Szék és ülőbútor kárpitozása; ülőbútor és alkatrésze és bútoralkatrész gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5912 310091 00 0 706 - - Szék és ülőbútor kárpitozása 1000 Ft CP
5913 310099 00 0 706 - - Ülőbútor, alkatrészei és bútoralkatrész gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5914 31.01 IRODABÚTOR GYÁRTÁSA TE
5915 310110 00 0 194 - - Irodabútor és üzletberendezés db CP
5916 310111 00 0 194 - - - Fém irodabútor db PR, CP
5917 310112 00 0 194 - - - Fa irodabútor db PR, CP
5918 310113 00 0 194 - - - Üzletberendezés fából db PR, CP
5919 310190 00 0 706 - - Irodabútor és üzletberendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5920 310199 00 0 706 - - - Irodabútor és üzletberendezés gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5921 31.02 KONYHABÚTORGYÁRTÁS TE
5922 310210 00 0 194 - - Konyhabútor db PR, CP
5923 310290 00 0 706 - - Konyhabútor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5924 310299 00 0 706 - - - Konyhabútor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5925 31.03 ÁGYBETÉT GYÁRTÁSA TE
5926 310310 00 0 194 - - Ágybetét, matrac db CP
5927 310311 00 0 194 - - - Ágybetét (matractartó) (beleértve a rugóval vagy acélhuzal hálóval ellátott fa- vagy fémkeretet, a fabordákkal ellátott kárpitozott matracalátétet, a díványt is) db PR, CP
5928 310312 00 0 194 - - - Ágybetét (matrac), kivéve: a matractartó db CP
5929 310312 30 0 194 - - - - Matrac gumiszivacsból (beleértve a fémkerettel ellátottat is) (a vízzel töltött matrac, felfújható matrac kivételével) db PR
5930 310312 50 0 194 - - - - Matrac műanyag szivacsból (beleértve a fémkerettel ellátottat is) (a vízzel töltött matrac, felfújható matrac kivételével) db PR
5931 310312 70 0 194 - - - - Matrac rugós belsőrésszel (a gumi- vagy műanyag szivacsból készült kivételével) db PR
5932 310312 90 0 194 - - - - Matrac (a rugós belsőrésszel, a gumi- vagy műanyag szivacsból készült kivételével) db PR
5933 310390 00 0 706 - - Ágybetét gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5934 310399 00 0 706 - - - Ágybetét gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5935 31.09 EGYÉB BÚTOR GYÁRTÁSA TE
5936 310910 00 0 706 - - Egyéb bútor 1000 Ft CP
5937 310911 00 0 055 - - - Fémbútor; kivéve a hivatali, orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort, a fodrászszéket, a kifejezetten hifirendszer, video vagy televízió részére tervezett szekrényt t PR, CP
5938 310912 00 0 194 - - - Fa hálószobabútor, ebédlő és nappali szobabútor db CP
5939 310912 30 0 194 - - - - Fa hálószobabútor (a falba építendő szekrények szerelvényei, ágybetét, lámpa és világítófelszerelés, állótükör, ülőbútor kivételével) db PR
5940 310912 50 0 194 - - - - Ebédlőben és nappali szobában használt fabútor (az állótükör, ülőbútor kivételével) db PR
5941 310913 00 0 194 - - - Más fabútor (a hálószobai, ebédlő-, nappaliszoba-, konyha-, hivatali, üzleti, orvosi, állatorvosi, sebészeti, fogorvosi/állatorvosi bútor, valamint a hifi, videó és televízió részére tervezett szekrény kivételével) db PR, CP
5942 310914 00 0 194 - - - Műanyagból vagy egyéb anyagból (pl. nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból) készült bútor db CP
5943 310914 30 0 194 - - - - Műanyag bútor (az orvosi, állatorvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor, valamint a kifejezetten hifirendszer, videó és televízió részére tervezett szekrény kivételével) db PR
5944 310914 50 0 194 - - - - Bútor a fémtől, fától vagy műanyagtól eltérő, más anyagból (kivéve az ülőbútort, valamint a kifejezetten hifirendszer, videó és televízió részére tervezett szekrényt) db PR
5945 310990 00 0 706 - - Bútoripari befejező szolgáltatás; egyéb bútor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5946 310991 00 0 706 - - - Bútoripari befejező szolgáltatás (kivéve: a szék és ülőbútor kárpitozása) 1000 Ft CP
5947 310999 00 0 706 - - - Egyéb bútor gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5948 32 EGYÉB FELDOLGOZÓIPARI TEVÉKENYSÉG
5949 32.1 ÉKSZERGYÁRTÁS
5950 32.11 ÉRMEGYÁRTÁS TE
5951 321110 00 0 050 - Érme (a személyes díszítési tárgyakba erősített érme, a kizárólag fémhulladékként vagy -törmelékként használható érme kivételével) kg PR, CP
5952 321110 10 0 050 - - Pénzérme kg HU
5953 321110 20 0 050 - - Egyéb érme (játék, kitüntetés, érmegyártó gép által gyártott érme turistáknak) kg HU
5954 321190 00 0 706 - Pénzérme, érem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5955 321199 00 0 706 - - Pénzérme, érem gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5956 32.12 ÉKSZERGYÁRTÁS TE
5957 321210 00 0 706 - Ékszer és kapcsolódó termékek 1000 Ft CP
5958 321211 00 0 706 - - Tenyésztett gyöngy, drágakő vagy féldrágakő, beleértve a műkövet és rekonstruált követ is, megmunkálva, de foglalat nélkül 1000 Ft PR, CP
5959 321212 00 0 706 - - Ipari gyémánt megmunkálva; természetes vagy szintetikus drágakő por vagy féldrágakő por 1000 Ft PR, CP
5960 321213 00 0 706 - - Ékszer és részei; arany- és ezüstműves áru és részei 1000 Ft CP
5961 321213 30 0 706 - - - Ékszer és részei nemesfémből (a bevont, plattírozott is) 1000 Ft PR
5962 321213 50 0 706 - - - Arany- és ezüstműves áru 1000 Ft HU
5963 321213 51 0 706 - - - - Arany- és ezüstműves áru ezüstből 1000 Ft PR
5964 321213 53 0 706 - - - - M.n.s. arany- és ezüstműves áru nemesfémből 1000 Ft PR
5965 321213 55 0 706 - - - - Arany- és ezüstműves áru nem nemesfémből nemesfémmel plattírozva 1000 Ft PR
5966 321214 00 0 706 - - Más cikk nemesfémből; természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből készült cikkek 1000 Ft PR, CP
5967 321290 00 0 706 - Ékszer és kapcsolódó termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5968 321299 00 0 706 - - Ékszer és kapcsolódó termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5969 32.13 DIVATÉKSZER GYÁRTÁSA TE
5970 321310 00 0 050 - Divatékszer és kapcsolódó termékek kg PR, CP
5971 321390 00 0 706 - Divatékszer és kapcsolódó termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5972 321399 00 0 706 - - Divatékszer és kapcsolódó termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5973 32.2 HANGSZERGYÁRTÁS
5974 32.20 HANGSZERGYÁRTÁS TE
5975 322010 00 0 194 - Zongora, orgona és egyéb húrral és síppal működő zeneszerszám, klaviatúrás hangszer; metronóm, hangvilla; zenegépek mechanikája db CP
5976 322011 00 0 194 - - Zongora és egyéb húros hangszer billentyűs szerkezettel db CP
5977 322011 10 0 194 - - - Akusztikus új pianínó (az automata is) db PR
5978 322011 30 0 194 - - - Akusztikus nagy zongora (az automata is) db PR
5979 322011 50 0 194 - - - Húros hangszer billentyűs szerkezettel (a csembaló, spinét és klavikord is) db PR
5980 322012 00 0 194 - - Más húros hangszer db PR, CP
5981 322013 00 0 194 - - Billentyűs orgona, harmónium és hasonló hangszer; tangóharmonika és hasonló hangszer, szájharmonika; fúvós hangszer db CP
5982 322013 10 0 194 - - - Manuális orgona, harmónium és hasonló billentyűs hangszer szabad fémsíppal db PR
5983 322013 40 0 194 - - - Tangóharmonika és hasonló hangszer, szájharmonika db PR
5984 322013 70 0 194 - - - Más fúvós hangszer db PR
5985 322014 00 0 194 - - Hangszer vagy billentyűs hangszer, amelyben a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik db PR, CP
5986 322015 00 0 194 - - Más hangszer db CP
5987 322015 10 0 194 - - - Ütőhangszer db PR
5988 322015 30 0 194 - - - Zenélődoboz, kintorna, verkli, éneklő műmadár, zenefűrész, kereplő, szájjal működő sziréna, hívogató és csalogató eszköz, szájjal fúható eszköz, síp és tülök db PR
5989 322016 00 0 194 - - Metronóm, hangvilla és hangoló síp; zenélődoboz-szerkezet; hangszerhúr db PR, CP
5990 322020 00 0 706 - Hangszer alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR, CP
5991 322090 00 0 706 - Hangszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5992 322099 00 0 706 - - Hangszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
5993 32.3 SPORTSZERGYÁRTÁS
5994 32.30 SPORTSZERGYÁRTÁS TE
5995 323010 00 0 706 - Sportszer 1000 Ft CP
5996 323011 00 0 706 - - Sítalp és más sífelszerelés (kivéve: a sícipő); jégkorcsolya és görkorcsolya, ezek alkatrészei 1000 Ft CP
5997 323011 30 0 706 - - - Sí, síkötés, sífék és síbot 1000 Ft HU
5998 323011 31 0 197 - - - - Síléc, téli sportokhoz pár PR
5999 323011 37 0 706 - - - - Síkötés (sítalprögzítő), sífék és síbot 1000 Ft PR
6000 323011 50 0 706 - - - Jégkorcsolya és görkorcsolya, beleértve a korcsolyával felszerelt cipőt is ezek alkatrészei és tartozékai 1000 Ft PR
6001 323012 00 0 197 - - Sícipő pár PR, CP
6002 323013 00 0 706 - - Vízisítalp, hullámlovas-, széllovas- és más vízisportfelszerelés 1000 Ft PR, CP
6003 323014 00 0 706 - - Tornatermi- vagy sportcikk és felszerelés 1000 Ft PR, CP
6004 323015 00 0 706 - - Más sportokhoz és szabadtéri játékokhoz használt egyéb cikk és felszerelés; úszómedence és pancsolómedence 1000 Ft CP
6005 323015 10 0 197 - - - Bőr sportkesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is pár PR
6006 323015 30 0 706 - - - Golfütő és más golffelszerelés (beleértve a golflabdát is) 1000 Ft PR
6007 323015 50 0 706 - - - Asztalitenisz-felszerelés (beleértve az ütőt, labdát és hálót is) 1000 Ft PR
6008 323015 60 0 194 - - - Tenisz-, tollaslabda- vagy hasonló ütő, húrozva is db PR
6009 323015 80 0 194 - - - Labda (a golflabda, az asztalitenisz-labda, medicinlabda és gyakorlólabda kivételével db PR
6010 323015 90 0 706 - - - Sporthoz és szabadtéri játékhoz való m.n.s. cikk és felszerelés 1000 Ft PR
6011 323016 00 0 706 - - Horgászbot, más horgászfelszerelés; m.n.s.vadász- vagy horgászcikkek 1000 Ft PR, CP
6012 323090 00 0 706 - Sportszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6013 323099 00 0 706 - - Sportszer gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6014 32.4 JÁTÉKGYÁRTÁS
6015 32.40 JÁTÉKGYÁRTÁS TE
6016 324010 00 0 706 - Embert ábrázoló játék baba; állatot vagy nem emberi lényt ábrázoló játékszer, ezek alkatrésze 1000 Ft CP
6017 324011 00 0 194 - - Embert ábrázoló játék baba db PR, CP
6018 324012 00 0 194 - - Állatot vagy nem emberi lényt ábrázoló játékszer db PR, CP
6019 324013 00 0 706 - - Embert ábrázoló játék baba alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR, CP
6020 324020 00 0 706 - Játék vonat és tartozéka; egyéb kicsinyített méretű modell vagy összeszerelhető szerkezet és építőjáték 1000 Ft PR, CP
6021 324030 00 0 706 - Más játék (beleértve a játékhangszert is) 1000 Ft CP
6022 324031 00 0 194 - - Kerekes jármű gyermekek számára (a kerékpár kivételével); játék babakocsi db PR, CP
6023 324032 00 0 194 - - Kirakós játék (puzzle) db PR, CP
6024 324039 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. játék 1000 Ft PR, CP
6025 324040 00 0 706 - Egyéb játék 1000 Ft CP
6026 324041 00 0 050 - - Kártya kg PR, CP
6027 324042 00 0 706 - - Biliárd-felszerelés, szórakozóhelyi, asztali vagy társasjáték; pénzérmével vagy koronggal működő más játék 1000 Ft CP
6028 324042 10 0 706 - - - Biliárd felszerelése és tartozéka (a mechanikus számláló, időmérő és dákótartó kivételével) 1000 Ft PR
6029 324042 30 0 194 - - - Pénzérmével, bankjeggyel, zsetonnal vagy hasonlóval működő játék (a tekepálya-felszerelés kivételével) db PR
6030 324042 50 0 194 - - - Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű db PR
6031 324042 70 0 050 - - - Játékkaszinó-asztal, automata tekepálya-felszerelés és más szórakozóhelyi, asztali vagy társasjáték, beleértve a tivoli játékot (a pénzérmével, bankjeggyel (papírpénzzel), zsetonnal vagy hasonló cikkel működő játék, biliárd, televíziókészülékkel használható videojáték, kártya, verseny jellegű elektromos autóverseny-készlet kivételével) kg PR
6032 324090 00 0 706 - Játék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6033 324099 00 0 706 - - Játék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6034 32.5 ORVOSI ESZKÖZ GYÁRTÁSA
6035 32.50 ORVOSI ESZKÖZ GYÁRTÁSA TE
6036 325010 00 0 194 - Orvosi, sebészeti és fogászatai eszköz, készülék db CP
6037 325011 00 0 194 - - Fogászatban használt eszközök, készülékek db CP
6038 325011 30 0 194 - - - Fogászati fúrógép, más fogászati felszereléssel közös alapra szerelve is db PR
6039 325011 50 0 194 - - - A fogászatban használt műszer és készülék (a fúrógép kivételével) db PR
6040 325012 00 0 194 - - Egészségügyi, sebészeti vagy laboratóriumi sterilizáló készülék db PR, CP
6041 325013 00 0 194 - - Fecskendő, tű, katéter, kanül, és hasonló szemészeti és egyéb m.n.s orvosi eszköz, készülék db CP
6042 325013 10 0 194 - - - Fecskendő, tű, katéter, kanül és hasonló, orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi célra db HU
6043 325013 11 0 194 - - - - Fecskendő, tűvel vagy anélkül, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak db PR
6044 325013 13 0 194 - - - - Cső alakú fémtű, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak db PR
6045 325013 15 0 194 - - - - Sebészeti tű, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak db PR
6046 325013 17 0 194 - - - - Tű, katéter, kanül és hasonló, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak (a cső alakú fémtű és a sebészeti tű kivételével) db PR
6047 325013 20 0 194 - - - Szemészeti műszer és készülék db PR
6048 325013 30 0 194 - - - Vérnyomásmérő műszer és készülék (a pulzussal, nyomással, mérő, az oszcillométer is), endoszkóp (üregvizsgáló) orvosi célra db HU
6049 325013 33 0 194 - - - - Vérnyomásmérő műszer és készülék (a sphygmomanometer, tenziométer, oszcillométer is) db PR
6050 325013 35 0 194 - - - - Endoszkóp orvosi célra db PR
6051 325013 40 0 194 - - - Orvosi és állat-egészségügyi lázmérő, folyadékkal töltött, közvetlen leolvasásra (a más műszerrel kombinált kivételével) db PR
6052 325013 50 0 194 - - - Vesedializáló berendezés, diatermikus készülék (az ultrahangos is) db HU
6053 325013 53 0 194 - - - - Vesedializáló berendezés db PR
6054 325013 55 0 194 - - - - Diatermikus készülék (az ultrahangos is) db PR
6055 325013 60 0 194 - - - Transzfúziós készülék, altatás eszköze, műszere db HU
6056 325013 63 0 194 - - - - Transzfúziós készülék (a speciális vértároló üvegedények kivételével) db PR
6057 325013 65 0 194 - - - - Altatási eszközök és műszerek db PR
6058 325013 70 0 194 - - - M.n.s. orvosi, sebészeti vagy állatorvosi műszerek és készülékek db PR
6059 325013 80 0 194 - - - Laboratóriumi centrifuga (a tejszeparátor és a ruhaszárító kivételével) db PR
6060 325020 00 0 706 - Gyógyászati eszköz és készülék; felszerelés, protézis, ortopédiai készülék 1000 Ft CP
6061 325021 00 0 194 - - Gyógyászati eszköz és készülék; lélegeztető berendezés db CP
6062 325021 30 0 194 - - - Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozókészülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék (a teljesen helyhez kötött mechanikus gyógyászati berendezés kivételével) db PR
6063 325021 80 0 194 - - - Ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, lélegeztetőkészülék db PR
6064 325022 00 0 706 - - Mesterséges ízület, ortopédiai készülék; műfog; fogászati szerelvény; emberi test m.n.s. mesterséges része 1000 Ft CP
6065 325022 30 0 706 - - - Mesterséges ízület, valamint ortopédiai eszköz, műtestrész és csonttörés egyéb gyógyászati eszköze 1000 Ft HU
6066 325022 35 0 194 - - - - Mesterséges ízület db PR
6067 325022 39 0 706 - - - - Ortopédiai eszköz, műtestrész és más csonttörésnél alkalmazott eszköz 1000 Ft PR
6068 325022 50 0 706 - - - Egyedi műfog, fogpótlás 1000 Ft HU
6069 325022 53 0 194 - - - - Egyedi műfog műanyagból (a rögzítéshez szükséges fémbetétekkel együtt) (a műfogsor vagy műfogsorrész kivételével) db PR
6070 325022 55 0 194 - - - - Egyedi műfog nem műanyagból (a rögzítéshez szükséges fémbetétekkel együtt) (a műfogsor vagy műfogsorrész kivételével) db PR
6071 325022 59 0 706 - - - - Fogpótlás (a műfogsor vagy műfogsorrész, fémkorona, öntött ónrúd, rozsdamentes acél rúd is) (az egyedi műfog kivételével) 1000 Ft PR
6072 325022 90 0 706 - - - Műtestrész (a műfog és fogpótlás, a mesterséges ízület, ortopédiai és csonttörésnél alkalmazott eszköz, szívritmus-szabályozó készülék kivételével) 1000 Ft PR
6073 325023 00 0 706 - - A 9021 vtsz. alá tartozó cikkek és készülékek alkatrésze és tartozéka 1000 Ft PR, CP
6074 325030 00 0 706 - Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi bútor; fodrászati és hasonló szék és ezek alkatrésze 1000 Ft CP
6075 325030 30 0 706 - - Fogorvosi, fodrász- vagy hasonló szék és alkatrésze (a fogorvosi szájöblítő köpőcsésze, fogorvosi berendezéseket tartalmazó szék kivételével) 1000 Ft PR
6076 325030 50 0 706 - - Orvosi, sebészeti vagy állatorvosi bútor és ezek alkatrésze (a kifejezetten röntgencélra szolgáló ülések és asztalok kivételével) 1000 Ft PR
6077 325040 00 0 706 - Szemüveg, lencse, ezek alkatrésze 1000 Ft CP
6078 325041 00 0 194 - - Kontaktlencse, szemüveglencse, bármilyen anyagból db CP
6079 325041 30 0 194 - - - Kontaktlencse db PR
6080 325041 50 0 194 - - - Szemüveglencse látásjavításra db HU
6081 325041 53 0 194 - - - - Nem szerelt szemüveglencse nem látásjavításra db PR
6082 325041 55 0 194 - - - - Nem szerelt, egy fókuszú szemüveglencse látásjavításra, mindkét oldalán megmunkálva db PR
6083 325041 59 0 194 - - - - Nem szerelt, nem egy fókuszú szemüveglencse látásjavításra, mindkét oldalán megmunkálva db PR
6084 325041 70 0 194 - - - Nem szerelt szemüveglencse látásjavításra, nem mindkét oldalán megmunkálva db PR
6085 325042 00 0 194 - - Látásjavító, védő és egyéb szemüveg, szemvédő db CP
6086 325042 50 0 194 - - - Napszemüveg db PR
6087 325042 90 0 194 - - - Szemüveg, védőszemüveg és hasonló, látásjavító, védő- vagy más szemüveg (a napszemüveg kivételével) db PR
6088 325043 00 0 194 - - Szemüvegkeret és szemüvegkeret szerkezeti eleme, egyéb szemüveg db CP
6089 325043 50 0 194 - - - Műanyag keret és szerelék szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz db PR
6090 325043 90 0 194 - - - Nem műanyag keret és szerelék szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz db PR
6091 325044 00 0 706 - - Szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz használt keret és szerelék alkatrésze (a csavar, biztosítóeszköz nélküli lánc, nemnemesfémből készült rugó kivételével) 1000 Ft PR, CP
6092 325050 00 0 706 - Orvosi, sebészeti célt szolgáló egyéb eszköz 1000 Ft CP
6093 325050 10 0 706 - - Fogászati cement és más fogászati tömőanyagok; csontpótló cementek 1000 Ft PR
6094 325050 20 0 706 - - Humán vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gélkészítmény, amelyet sebészeti műtéteknél vagy fizikai vizsgálatoknál síkosítóanyagként vagy a test és az orvosi műszer között közvetítőanyagként alkalmaznak 1000 Ft PR
6095 325050 30 0 706 - - Steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók, a nem felszívódók is; steril sebészeti varróanyagok, beleértve a steril felszívódó sebészeti vagy fogászati fonalakat (a catgut kivételével); sebészetben használt, ragasztóval ellátott steril gézszövet sebek lezárására; steril laminária és steril lamináriatamponok (sátrak); steril sebészeti vagy fogászati felszívódó vérzéscsillapítók 1000 Ft PR
6096 325050 50 0 706 - - Osztómiás célra alkalmas készülék 1000 Ft PR
6097 325090 00 0 706 - Orvosi, sebészeti, ortopédiai eszköz, készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6098 325099 00 0 706 - - Orvosi, sebészeti, ortopédiai eszköz, készülék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6099 32.9 M.N.S. EGYÉB FELDOLGOZÓIPARI TEVÉKENYSÉG
6100 32.91 SEPRŰ-, KEFEGYÁRTÁS TE
6101 329110 00 0 194 - Seprű és kefe db CP
6102 329111 00 0 194 - - Seprű és kefe háztartási takarításhoz db CP
6103 329111 10 0 194 - - - Seprű, kefe és ecset, vesszőből vagy más növényi eredetű anyagból, egybekötve db PR
6104 329111 40 0 194 - - - Nem motorizált, kézi működtetésű mechanikus padlóseprő és más kefe utcai vagy háztartási felhasználásra vagy állatokhoz db PR
6105 329111 90 0 194 - - - M.n.s. kefe db PR
6106 329112 00 0 194 - - Fogkefe, hajkefe, test- és szépségápolásra szolgáló egyéb kefe; kozmetikai szer felvitelére szolgáló ecset; művészecset és íróecset db CP
6107 329112 10 0 194 - - - Fogkefe db PR
6108 329112 30 0 194 - - - Hajkefe, borotvaecset, kefe testápolásra, szépségápolásra (kivéve a fogkefe) db HU
6109 329112 35 0 194 - - - - Hajkefe db PR
6110 329112 37 0 194 - - - - Borotvaecset, valamint test- és szépségápolásra szolgáló kefe (a fogkefe és hajkefe kivételével) db PR
6111 329112 50 0 194 - - - Művészecset és íróecset db PR
6112 329112 70 0 194 - - - Ecset kozmetikai szerek felviteléhez db PR
6113 329119 00 0 194 - - Egyéb m.n.s. kefe db CP
6114 329119 30 0 194 - - - Festék, falfesték felvitelére szolgáló kefe és ecset, tapétázókefe és lakkozóecset db PR
6115 329119 50 0 194 - - - Szobafestő párna és henger db PR
6116 329119 70 0 194 - - - Gép, készülék vagy jármű alkatrészét képező kefe (kivéve az utcai seprűket) db PR
6117 329190 00 0 706 - Seprű és kefe gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6118 329199 00 0 706 - - Seprű és kefe gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6119 32.99 EGYÉB M.N.S FELDOLGOZÓIPARI TEVÉKENYSÉG TE
6120 329910 00 0 706 - Védősisak; ceruza és toll, tábla, dátumbélyegző,eladó és számozó pecsét, bélyegző; írógépszalag, festékpárna 1000 Ft CP
6121 329911 00 0 706 - - Védősisak és más biztonsági felszerelés 1000 Ft CP
6122 329911 30 0 197 - - - Egyujjas és ujjatlan védőkesztyű minden foglalkozáshoz természetes vagy mesterséges bőrből pár PR
6123 329911 50 0 194 - - - Biztonsági fejfedő db PR
6124 329911 90 0 194 - - - Fejfedő gumiból vagy műanyagból (a biztonsági fejfedő kivételével) db PR
6125 329912 00 0 194 - - Golyóstoll, filctoll és más szivacsvégű toll és jelző (kiemelő); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza db CP
6126 329912 10 0 194 - - - Golyóstoll db PR
6127 329912 30 0 194 - - - Filc- és más, szivacsvégű toll és jelző db PR
6128 329912 50 0 194 - - - Töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza db PR
6129 329913 00 0 194 - - Tuskihúzó toll; töltőtoll és egyéb toll db PR, CP
6130 329914 00 0 706 - - Írószerkészlet, toll- és ceruzatartó és hasonló tokok, ezek alkatrésze 1000 Ft CP
6131 329914 10 0 050 - - - Kettő vagy több írószerből álló toll- vagy ceruzakészlet kg PR
6132 329914 30 0 194 - - - Golyóstollbetét, amely golyóshegyből és tintatartályból áll db PR
6133 329914 50 0 706 - - - Tollhegy és tollhegycsúcs másoló töltőtoll (átírótoll); tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; 9608 vtsz. alá tartozó cikkek alkatrészei (beleértve a kupakot és a klipszet is) 1000 Ft PR
6134 329915 00 0 706 - - Ceruza, színes ceruza, ceruzabél, pasztellkréta, rajzszén, író- és rajzkréta, szabókréta 1000 Ft CP
6135 329915 10 0 194 - - - Ceruza és rajzkréta merev hüvelybe ágyazott béllel (az orvosi, kozmetikai vagy tisztálkodási célra szánt ceruza kivételével) db PR
6136 329915 30 0 194 - - - Fekete vagy színes ceruzabél db PR
6137 329915 50 0 050 - - - Pasztellkréta, rajzszén, író- és rajzkréta, szabókréta kg PR
6138 329916 00 0 194 - - Írótábla (palatábla) és rajztábla; keltező, pecsételő vagy számozó bélyegző és hasonlók; írógép-vagy hasonló szalag; bélyegzőpárna db CP
6139 329916 10 0 194 - - - Palatábla, író- és rajztábla db PR
6140 329916 30 0 194 - - - Kézi használatú kelet-, pecsételő- vagy számozóbélyegző és hasonló; db PR
6141 329916 50 0 194 - - - Bélyegzőpárna (kivéve a kézi működtetésű tintahengert) db PR
6142 329916 70 0 194 - - - Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomatkészítésre - átitatva (kivéve a szénrudakat vagy más másolópapírszalagot) db PR
6143 329920 00 0 706 - Esernyő, sétapálca, gomb, gombtest és villámzár, ezek alkatrésze 1000 Ft CP
6144 329921 00 0 194 - - Esernyő, napernyő, sétabotok, botszékek és hasonlók db CP
6145 329921 30 0 194 - - - Esernyő, napernyő, boternyő, kerti és hasonló napernyő (az esernyőtartó kivételével) db PR
6146 329921 60 0 194 - - - Sétabot, botszék és hasonlók, az ostor és a korbács kivételével db PR
6147 329922 00 0 706 - - Esernyő, napernyő; sétapálca, botszék és hasonló cikkek alkatrésze, díszítése és tartozéka 1000 Ft CP
6148 329922 10 0 706 - - - Esernyő, napernyő; sétabot, botszék és hasonló cikkek alkatrésze, díszítése és tartozéka, az ostor és a korbács alkatrészeinek kivételével 1000 Ft PR
6149 329923 00 0 706 - - Párizsi kapocs, patentkapocs, patent és ezek alkatrésze; gomb; villámzár (húzózár) 1000 Ft PR, CP
6150 329924 00 0 706 - - Gombtest és a gomb más része; nyers gombforma; villámzár részei 1000 Ft CP
6151 329924 30 0 050 - - - Nyers gomb, gombtest és a gomb más része kg PR
6152 329924 50 0 706 - - - Zárszem, csúszka, futó, végdarab és bármilyen hosszú keskeny szalag felerősített zárszemekkel villámzárnak 1000 Ft PR
6153 329930 00 0 050 - Emberi hajból vagy állati szőrből készült termék; hasonló termék textilanyagból kg PR, CP
6154 329940 00 0 706 - Öngyújtó, pipa és ezek részei; gyúlékony anyagból készült cikkek; folyékony vagy cseppfolyósított gázzal töltött öngyújtó 1000 Ft CP
6155 329941 00 0 194 - - Cigaretta öngyújtó és más öngyújtó; pipa, szivar- és cigarettaszipka és ezek részei db CP
6156 329941 10 0 194 - - - Öngyújtó és más gyújtó (a mechanikus gyújtó, elektromos gyújtó, vegyi gyújtó, nem mechanikus gyújtó, járműhöz való gyújtó is) db PR
6157 329941 30 0 050 - - - Pipák (beleértve a pipafejeket) és, szivar- vagy cigarettaszipkák, ezek részei kg PR
6158 329941 30 0 194 - - - Pipák (beleértve a pipafejeket) és, szivar- vagy cigarettaszipkák, ezek részei db HU
6159 329942 00 0 706 - - Öngyújtó alkatrésze; tűzkő; gyúlékony anyagból készült cikkek 1000 Ft CP
6160 329942 10 0 050 - - - Cervas és m.n.s. piroforos ötvözetek, gyúlékony anyagokból készült áruk kg PR
6161 329942 30 0 706 - - - Öngyújtó és más gyújtó alkatrésze (a tűzkő, kanóc, a cigaretta-öngyújtók és hasonló gyújtószerszámok töltésére vagy utántöltésére használt ampulla, üvegpalack, kanna vagy más tartály kivételével) 1000 Ft PR
6162 329943 00 0 194 - - Folyékony vagy cseppfolyós gáztüzelőanyag legfeljebb 300 cm3 űrtartalmú tartályban, gyújtószerszámokhoz db PR, CP
6163 329950 00 0 706 - Egyéb m.n.s. cikkek 1000 Ft CP
6164 329951 00 0 706 - - Ünnepi, farsangi és más szórakoztató eszközök, beleértve a bűvészmutatványok és a beugratós játékok kellékeit is 1000 Ft CP
6165 329951 30 0 706 - - - Karácsonyi ünnepre használt cikk (kivéve az elektromos girlandot, a természetes karácsonyfát, karácsonyfatalpat, gyertyát, kegyhely díszítésére használt szobrocskát, szobrot és hasonlót) 1000 Ft PR
6166 329951 50 0 706 - - - M.n.s., ünnepi, farsangi és más szórakoztató tárgy 1000 Ft PR
6167 329952 00 0 050 - - Illatszerszóró és -tartó kg CP
6168 329952 80 0 050 - - - Illatszer- és más szóró testápolási célra, ezekhez szerelék és szórófej (a külön kiszerelt illatszerszóró-tartály, gumipumpa kivételével) kg PR
6169 329953 00 0 050 - - Bemutatási, szemléltető célra szolgáló műszer, készülék, eszköz és modell, amely más célra alkalmatlan (a repülőkiképző földi berendezés, a nyomtatott térkép, diagram vagy illusztráció kivételével) kg PR, CP
6170 329954 00 0 055 - - Gyertyák, mécsesek és hasonlók (az úszó éjjeli lámpa is) (az asztma elleni gyertya; viaszgyufa vagy veszta; kénnel kezelt szalag, kanóc és gyertya kivételével) t PR, CP
6171 329955 00 0 706 - - Művirág, levél (lombdísz) és gyümölcsutánzat, és ezek részei 1000 Ft PR, CP
6172 329959 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. különféle cikkek 1000 Ft CP
6173 329959 10 0 194 - - - Légzőkészülék és gázálarc (gyógyászati légzőkészülék és mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével) db PR
6174 329959 20 0 050 - - - Bélből (a selyemhernyóbél kivételével), aranyverőhártyából, hólyagból vagy ínből készült áru kg PR
6175 329959 30 0 050 - - - Állati eredetű anyagból készült faragás, mint az elefántcsont, csont, teknősbékahéj, szarv, agancs, korall, gyöngyház kg PR
6176 329959 40 0 050 - - - M.n.s. Megmunkált növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyag és ezekből készült áru; öntött vagy faragott tárgy viaszból, sztearinból, természetes mézgából vagy természetes gyantából vagy mintázó pasztából, és máshol nem említett formázott vagy faragott tárgy; nem kemény megmunkált zselatin (a 3503 vtsz. alá tartozó zselatin kivételével) és ebből készült áru kg PR
6177 329959 50 0 050 - - - Kézi szita és rosta kg PR
6178 329959 60 0 050 - - - Hőpalack és egyéb vákuumos edény tokkal együtt, ezek alkatrésze (az üvegbetét kivételével) kg PR
6179 329959 70 0 050 - - - Szabó és ruhakészítő által használt próbababa és más öltöztethető figura, automata és más mozgó figura kirakatkészítéshez (a bemutatás alatt álló figurák, az oktatási modell és a játékbaba kivételével) kg PR
6180 329959 80 0 194 - - - Földgömb, nyomtatott (kivéve domborított földgömb) db PR
6181 329959 90 0 194 - - - Koporsó db PR
6182 329960 00 0 706 - Állatkitömési szolgáltatás 1000 Ft CP
6183 329990 00 0 706 - Egyéb m.n.s. feldolgozóipari termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6184 329999 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. feldolgozóipari termék gyártásával kapcsolatos részműveletek végzése bérmunkában 1000 Ft CP
6185 33 IPARI GÉP, BERENDEZÉS, ESZKÖZ JAVÍTÁSA, ÜZEMBE HELYEZÉSE
6186 33.1 IPARI GÉP, BERENDEZÉS, ESZKÖZ JAVÍTÁSA
6187 33.11 FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK JAVÍTÁSA TE
6188 331110 00 0 706 - Fémfeldolgozási termék javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6189 331111 00 0 706 - - Fémszerkezet javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6190 331112 00 0 706 - - Fémtartály, -medence, tárolókád és más tárolóedény javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6191 331113 00 0 706 - - Gőzkazán (a központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével) és az ipartelepek fémcsőrendszereinek javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6192 331114 00 0 706 - - Fegyver és lőszer javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6193 331119 00 0 706 - - Nem háztartásban használatos, központi fűtésre szolgáló kazán javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6194 33.12 IPARI GÉP, BERENDEZÉS JAVÍTÁSA TE
6195 331210 00 0 706 - Általános rendeltetésű gép javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6196 331211 00 0 706 - - Motor, turbina (kivéve: a légi-, közútijármű- és motorkerékpár-motor) javítása, karbantartása 1000 Ft PR, CP
6197 331212 00 0 706 - - Hidraulikus berendezés, egyéb szivattyú, kompresszor, csap, szelep javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6198 331212 10 0 706 - - - Szivattyúk és kompresszorok javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6199 331212 20 0 706 - - - Csapok és szelepek javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6200 331213 00 0 706 - - Csapágy, fogaskerék, erőátviteli elem javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6201 331214 00 0 706 - - Kemence, kemenceégő javítása, karbantartása 1000 Ft PR, CP
6202 331215 00 0 706 - - Emelő- és anyagmozgató gép javítása, karbantartása 1000 Ft PR, CP
6203 331216 00 0 706 - - Irodagép (kivéve: a számítógép és perifériái) javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6204 331217 00 0 706 - - Gépi meghajtású kéziszerszám javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6205 331218 00 0 706 - - Nem háztartási hűtő- és szellőztetőkészülék javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6206 331219 00 0 706 - - Egyéb m.n.s. általános rendeltetésű gép javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6207 331219 90 0 706 - - - Egyéb, m.n.s., általános célú gépek javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6208 331220 00 0 706 - Speciális rendeltetésű gép javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6209 331221 00 0 706 - - Mezőgazdasági, erdészeti gép javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6210 331221 10 0 706 - - - Mezőgazdasági traktor javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6211 331221 20 0 706 - - - Mezőgazdasági és erdőgazdasági gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6212 331222 00 0 706 - - Fémmegmunkáló szerszámgép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6213 331223 00 0 706 - - Kohászati gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6214 331224 00 0 706 - - Bányászati, kőfejtő- és építőipari gép javítása, karbantartása 1000 Ft PR, CP
6215 331225 00 0 706 - - Étel-, ital- vagy dohányelőállító gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6216 331226 00 0 706 - - Textil-, ruházat- és bőrkészítésre szolgáló gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6217 331227 00 0 706 - - Papír vagy karton készítésére szolgáló gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6218 331228 00 0 706 - - Műanyag- és gumiipari gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6219 331229 00 0 706 - - Egyéb speciális rendeltetésű gép javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6220 331229 10 0 706 - - - Fa, parafa, csont, keménygumi vagy hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6221 331229 90 0 706 - - - Különleges célra szolgáló egyéb, m.n.s. gép javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6222 33.13 ELEKTRONIKUS, OPTIKAI ESZKÖZ JAVÍTÁSA TE
6223 331310 00 0 706 - Elektronikai, optikai berendezés javítása 1000 Ft CP
6224 331311 00 0 706 - - Mérő-, vizsgáló- és navigációs készülék javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6225 331311 10 0 706 - - - Mérő, ellenőrző, vizsgáló, navigációs és más célra szolgáló műszer és készülék javítása és karbantartása (az ipari folyamatirányító berendezés kivételével) 1000 Ft PR
6226 331311 20 0 706 - - - Ipari időmérő műszer és készülék javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6227 331312 00 0 706 - - Orvosi és sebészi berendezés javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6228 331313 00 0 706 - - Professzionális fényképészeti, mozgófényképészeti és optikai eszközök javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6229 331319 00 0 706 - - Egyéb professzionális elektronikai berendezés javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6230 33.14 IPARI VILLAMOS GÉP, BERENDEZÉS JAVÍTÁSA TE
6231 331410 00 0 706 - Villamos berendezés javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6232 331411 00 0 706 - - Villanymotor, generátor, transzformátor, áramelosztó és -szabályozó berendezés javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6233 331411 20 0 706 - - - Elektromotor, elektromos generátor és elektromos transzformátor javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6234 331411 50 0 706 - - - Az elektromosság elosztására és az elektromos vezérlésre szolgáló készülék javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6235 331419 00 0 706 - - Elektromos berendezés javítása és karbantartása (az áramelosztó és -szabályozó berendezés, motor, generátor és transzformátor, televízió- és rádióadó kivételével) 1000 Ft PR, CP
6236 33.15 HAJÓ, CSÓNAK JAVÍTÁSA TE
6237 331510 00 0 706 - Hajó és csónak javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6238 331510 10 0 706 - - Hajó, csónak és úszószerkezet javítása és karbantartása (a jacht és sport- vagy szórakozási célú más hajó; az evezőscsónak és kenu kivételével) 1000 Ft PR
6239 331510 30 0 706 - - Szabadidő-, sporthajó javítása és karbantartása 1000 Ft PR
6240 33.16 REPÜLŐGÉP, ŰRHAJÓ JAVÍTÁSA TE
6241 331610 00 0 706 - Polgári légi jármű és légi jármű motorjának javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6242 33.17 EGYÉB KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ JAVÍTÁSA TE
6243 331710 00 0 706 - Egyéb jármű javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6244 331711 00 0 706 - - Vasúti és villamosvasúti mozdony és sínhez kötött jármű, mechanikus (és elektromechanikus) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés javítása és karbantartása 1000 Ft PR, CP
6245 331719 00 0 706 - - M.n.s egyéb jármű javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6246 33.19 EGYÉB IPARI ESZKÖZ JAVÍTÁSA TE
6247 331910 00 0 706 - Egyéb eszköz és felszerelés javítása, karbantartása 1000 Ft CP
6248 331910 20 0 706 - - Ponyva és más kempingfelszerelés, valamint más textilkészáru javítási szolgáltatásai 1000 Ft PR
6249 331910 90 0 706 - - Máshova nem sorolt ipari eszköz javítása, karbantartása (pl. tároló fatermék, ipari gumi-, üveg-, kerámiaeszköz, konténer, hangszer, sportfelszerelés, -berendezés, automata tekepálya, vidámparki játékberendezés, vendéglátóhely asztali és egyéb társasjátékai, malomkő) 1000 Ft HU
6250 331910 91 0 706 - - - Orgona és más történelmi hangszer javítása, restaurálása (kivéve: más hangszer javítása) 1000 Ft HU
6251 331910 92 0 706 - - - Vidámparki játékberendezés, vendéglátóhely asztali és egyéb társasjátékainak javítása, karbantartása 1000 Ft HU
6252 331910 93 0 706 - - - Egyéb máshova nem sorolt ipari eszköz javítása, karbantartása (pl. tároló fatermék, ipari gumi- üveg- kerámiaeszköz, konténer, sportfelszerelés, -berendezés, automata tekepálya, malomkő) 1000 Ft HU
6253 33.2 IPARI GÉP, BERENDEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉSE
6254 33.20 IPARI GÉP, BERENDEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉSE TE
6255 332010 00 0 706 - Fémfeldolgozási termékek (kivéve: a gépek, gépi berendezések) helyszíni szerelése (üzembe helyezése) 1000 Ft CP
6256 332011 00 0 706 - - Gőzfejlesztő berendezések üzembehelyezési szolgáltatása (a központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével), beleértve az ipartelepeken a fémcsőrendszerek üzembehelyezési szolgáltatását 1000 Ft PR, CP
6257 332012 00 0 706 - - Egyéb fémfeldolgozási termékek (kivéve: a gépek, gépi berendezések) üzembe helyezése 1000 Ft CP
6258 332020 00 0 706 - Általános rendeltetésű gép üzembe helyezése 1000 Ft CP
6259 332021 00 0 706 - - Irodai gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6260 332029 00 0 706 - - Egyéb, m.n.s. általános rendeltetésű gép üzembe helyezése 1000 Ft CP
6261 332029 10 0 706 - - - Motorok és turbinák üzembe helyezése (a repülőgép-, gépjármű- és kerékpármotor kivételével) 1000 Ft PR
6262 332029 20 0 706 - - - Szivattyúk és kompresszorok üzembe helyezése 1000 Ft PR
6263 332029 30 0 706 - - - Kemence és égőfej (-rózsa) üzembe helyezése 1000 Ft PR
6264 332029 40 0 706 - - - Rakodó- vagy emelőszerkezet üzembe helyezése (a lift és mozgólépcső kivételével) 1000 Ft PR
6265 332029 50 0 706 - - - Nem háztartási hűtő- és szellőztetőkészülék üzembe helyezése 1000 Ft PR
6266 332029 60 0 706 - - - Általános célú gépek és a mérlegekhez, szűrő-, desztilláló, csomagoló, palacktöltő, szóró-, gőz-/homokszóró géphez és készülékhez, kalenderhez való berendezések üzembe helyezése 1000 Ft PR
6267 332029 70 0 706 - - - Fa, parafa, kő, keménygumi vagy hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép üzembehelyezési szolgáltatása 1000 Ft PR
6268 332030 00 0 706 - Speciális rendeltetésű gép üzembe helyezése 1000 Ft CP
6269 332031 00 0 706 - - Mezőgazdasági és erdőgazdasági gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6270 332032 00 0 706 - - Fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6271 332033 00 0 706 - - Kohászati gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6272 332034 00 0 706 - - Bányászásra, kőfejtésre és építésre szolgáló gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6273 332035 00 0 706 - - Étel-, ital- vagy dohányipari gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6274 332036 00 0 706 - - Textil-, ruházati- és bőripari gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6275 332037 00 0 706 - - Papír- vagy kartongyártó gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6276 332038 00 0 706 - - Műanyag- és gumigyártáshoz használt gép és berendezés üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6277 332039 00 0 706 - - Speciális rendeltetésű egyéb, m.n.s. gép üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6278 332040 00 0 706 - Elektronikai és optikai berendezés üzembe helyezése 1000 Ft CP
6279 332041 00 0 706 - - Orvosi és sebészi berendezés üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6280 332042 00 0 706 - - Professzionális elektronikai berendezés üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6281 332050 00 0 706 - Villamos berendezés üzembe helyezése 1000 Ft CP
6282 332050 20 0 706 - - Elektromotor, elektromos generátor és elektromos transzformátor üzembe helyezése 1000 Ft PR
6283 332050 50 0 706 - - Az elektromosság elosztására és az elektromos vezérlésre szolgáló készülék üzembe helyezése 1000 Ft PR
6284 332050 90 0 706 - - Más elektromos berendezés üzembe helyezése, kivéve a közút, autópálya stb. számára használt elektromos jelzőberendezést 1000 Ft PR
6285 332060 00 0 706 - Ipari folyamatirányító berendezés és automata termelőberendezés tevezése és összeszerelése 1000 Ft PR, CP
6286 332070 00 0 706 - Ipari időmérő műszer és berendezés üzembe helyezése 1000 Ft PR, CP
6287 D VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS
6288 35 VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS
6289 35.1 VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS, -ELLÁTÁS
6290 35.11 VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS TE
6291 351110 00 0 097 - Villamosenergia MWh CP
6292 351110 10 0 097 - - Villamosenergia, kombinált (hőt és villamosenergiát is termelő) hőerőműből MWh HU
6293 351110 20 0 097 - - Villamosenergia, csak villamosenergiát termelő hőerőműből MWh HU
6294 351110 30 0 097 - - Villamosenergia atomerőműből MWh HU
6295 351110 40 0 097 - - Villamosenergia megújuló és egyéb energiaforrásból MWh HU
6296 351110 41 0 097 - - - Villamosenergia, vízi erőműből MWh HU
6297 351110 42 0 097 - - - Villamosenergia, szélenergiából MWh HU
6298 351110 43 0 097 - - - Villamosenergia, napenergiából MWh HU
6299 351110 44 0 097 - - - Villamosenergia, geotermikus energiaforrásból MWh HU
6300 351110 49 0 097 - - - Villamosenergia egyéb forrásból (pl. tüzelőanyag-cellából stb.) MWh HU
6301 351110 50 0 706 - - Villamosenergia-termeléshez kapcsolódó ipari szolgáltatás 1000 Ft HU
6302 35.12 VILLAMOSENERGIA-SZÁLLÍTÁS TE
6303 351210 00 0 706 - Villamosenergia-szállítás 1000 Ft CP
6304 35.13 VILLAMOSENERGIA-ELOSZTÁS TE
6305 351310 00 0 706 - Villamosenergia-elosztás 1000 Ft CP
6306 35.14 VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELEM TE
6307 351410 00 0 097 - Villamosenergia-kereskedelem MWh CP
6308 351410 10 0 097 - - Általános egy zónaidős árszabás „A1” MWh HU
6309 351410 20 0 097 - - Általános két zónaidős árszabás „A2” MWh HU
6310 351410 30 0 097 - - Időszakos árszabás „B” MWh HU
6311 351410 40 0 706 - - Villamosenergia-kereskedelemhez kapcsolódó ipari szolgáltatás 1000 Ft HU
6312 351410 90 0 097 - - Értékesített villamosenergia, egyéb MWh HU
6313 35.2 GÁZELLÁTÁS
6314 35.21 GÁZGYÁRTÁS TE
6315 352110 00 0 094 - Széngáz, vízgáz, termelési folyamatokban keletkező gázok és hasonlók (kivéve: a kőolajgázok) GJ CP
6316 352110 00 0 702 - Széngáz, vízgáz, termelési folyamatokban keletkező gázok és hasonlók (kivéve: a kőolajgázok) 1000 m3 CP
6317 35.22 GÁZELOSZTÁS TE
6318 352210 00 0 706 - Gáznemű fűtőanyagok vezetékes elosztása 1000 Ft CP
6319 35.23 GÁZKERESKEDELEM TE
6320 352310 00 0 706 - Gáz vezetékes kereskedelme 1000 Ft CP
6321 352310 10 0 706 - - Gázmérővel rendelkező lakossági fogyasztás gázdíja és alapdíja 1000 Ft HU
6322 352310 11 0 706 - - - 20 m3/h-nál kisebb teljesítményű gázmérővel rendelkező háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6323 352310 12 0 706 - - - 20 m3/h-nál kisebb teljesítményű gázmérővel rendelkező háztartási fogyasztók alapdíja 1000 Ft HU
6324 352310 13 0 706 - - - Min. 20 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6325 352310 14 0 706 - - - Min. 20 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező háztartási fogyasztók alapdíja 1000 Ft HU
6326 352310 20 0 706 - - Max. 100 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja és alapdíja 1000 Ft HU
6327 352310 21 0 706 - - - 20 m3/h-nál kisebb teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6328 352310 22 0 706 - - - 20 m3/h-nál kisebb teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók alapdíja 1000 Ft HU
6329 352310 23 0 706 - - - 20-100 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6330 352310 24 0 706 - - - 20-100 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók alapdíja 1000 Ft HU
6331 352310 30 0 706 - - 100 m3/h-nál nagyobb teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja és teljesítménylekötés-díja 1000 Ft HU
6332 352310 31 0 706 - - - 101-500 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6333 352310 32 0 706 - - - 101-500 m3/h teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók teljesítménylekötés-díja 1000 Ft HU
6334 352310 33 0 706 - - - 500 m3/h-nál nagyobb teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók gázdíja 1000 Ft HU
6335 352310 34 0 706 - - - 500 m3/h-nál nagyobb teljesítményű gázmérővel rendelkező nem háztartási fogyasztók teljesítménylekötés-díja 1000 Ft HU
6336 352310 40 0 706 - - Gázkereskedelemhez kapcsolódó ipari szolgáltatás 1000 Ft HU
6337 352310 90 0 706 - - Egyéb vezetékes gáz-kereskedelem 1000 Ft HU
6338 35.3 GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS
6339 35.30 GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS TE
6340 353010 00 0 706 - Gőz- és melegvíz-termelés; gőz- és melegvíz-ellátási szolgáltatás 1000 Ft CP
6341 353011 00 0 094 - - Gőz- és melegvíz GJ CP
6342 353011 10 0 094 - - - Hő gőz- vagy vízhőhordozóval (hőszolgáltató által termelt), meg nem újuló tüzelőanyagból, biomasszából vagy hulladékból GJ HU
6343 353011 20 0 094 - - - Hő geotermikus energiaforrásból GJ HU
6344 353011 30 0 094 - - - Hő, kombinált hőerőműben termelt GJ HU
6345 353011 40 0 094 - - - Egyéb hő, hulladékból visszanyert, ipari feldolgozás során keletkezett hőből stb. GJ HU
6346 353011 60 0 094 - - - Melegített víz GJ HU
6347 353012 00 0 706 - - Gőz- és melegvíz-ellátás csővezetéken keresztül 1000 Ft CP
6348 353020 00 0 706 - Jég, hűtött levegő és hűtött víz szolgáltatása 1000 Ft CP
6349 353021 00 0 706 - - Jég, beleértve a hűtési (azaz nem ehető) célút is 1000 Ft CP
6350 353022 00 0 706 - - Hűtött levegő és hűtött víz szolgáltatása 1000 Ft CP
6351 E VÍZELLÁTÁS; SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS
6352 36 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS
6353 36.0 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS
6354 36.00 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS TE
6355 360010 00 0 702 - Nyersvíz 1000 m3 CP
6356 360011 00 0 702 - - Ivóvíz 1000 m3 CP
6357 360012 00 0 702 - - Nem ivóvíz 1000 m3 CP
6358 360020 00 0 706 - Vezetékes víz kezelése, elosztása 1000 Ft CP
6359 360030 00 0 706 - Vízkereskedelem vízvezeték-hálózaton keresztül 1000 Ft CP
6360 38 HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
6361 38.3 HULLADÉKANYAG HASZNOSÍTÁSA; MÁSODLAGOS NYERSANYAG
6362 38.31 TOVÁBBI HASZNÁLATRA NEM ALKALMAS ESZKÖZÖK BONTÁSA TE
6363 383110 00 0 706 - További használatra nem alkalmas eszközök bontása 1000 Ft CP
6364 383111 00 0 706 - - Hajók bontása 1000 Ft CP
6365 383112 00 0 706 - - Használt gépjármű, számítógép, televízió és egyéb berendezés bontása 1000 Ft CP
6366 38.32 VÁLOGATOTT ANYAGOK HASZNOSÍTÁSA; MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK TE
6367 383210 00 0 706 - Válogatott anyagok hasznosítása 1000 Ft CP
6368 383211 00 0 706 - - Válogatott fémek hasznosítása 1000 Ft CP
6369 383212 00 0 706 - - Válogatott nem fémek hasznosítása 1000 Ft CP
6370 383213 00 0 706 - - M.n.s. brikett (több különböző ipari hulladékból, stb.) 1000 Ft CP
6371 383220 00 0 706 - Másodlagos fém nyersanyagok 1000 Ft CP
6372 383221 00 0 706 - - Másodlagos, nemesfém nyersanyagok 1000 Ft CP
6373 383222 00 0 706 - - Másodlagos, vas nyersanyagok 1000 Ft CP
6374 383223 00 0 706 - - Másodlagos, réz nyersanyagok 1000 Ft CP
6375 383224 00 0 706 - - Másodlagos, nikkel nyersanyag 1000 Ft CP
6376 383225 00 0 706 - - Másodlagos, alumínium nyersanyagok 1000 Ft CP
6377 383230 00 0 706 - Másodlagos nemfém nyersanyagok 1000 Ft CP
6378 383231 00 0 706 - - Másodlagos, üveg nyersanyagok 1000 Ft CP
6379 383232 00 0 706 - - Másodlagos, papír és kartonpapír nyersanyagok 1000 Ft CP
6380 383233 00 0 706 - - Másodlagos, műanyag nyersanyagok 1000 Ft CP
6381 383234 00 0 706 - - Másodlagos, gumi nyersanyagok 1000 Ft CP
6382 383235 00 0 706 - - Másodlagos, textil nyersanyagok 1000 Ft CP
6383 383239 00 0 706 - - Egyéb nemfém másodlagos nyersanyagok 1000 Ft CP