A jogszabály mai napon ( 2024.10.07. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (határozatlan -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2018. évi XLI. törvény

az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról * 

I. FEJEZET

A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása

1. § (1) * 

(2)–(5) * 

2. § * 

3–8. § * 

9. § Az Szja tv. 48. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adóelőleg-megállapításra kötelezett kifizető a bevételt terhelő adóelőleget a magánszemély által írásban adott vagy a magánszemély által az Eüsztv. szerinti elektronikus azonosítási szolgáltatás alkalmazásával az erre a célra létrehozott elektronikus felületen az adóhatóság felé megtett és az adóhatóság által a kifizető részére elektronikus úton továbbított nyilatkozat (adóelőleg-nyilatkozat) figyelembevételével állapítja meg, ha a nyilatkozatot felszólítására vagy önként a magánszemély a kifizetést megelőzően rendelkezésére bocsátja. Nyilatkozat érvényesen esetenként vagy az adóéven belül visszavonásig adható azzal, hogy a korábbi nyilatkozat visszavonásának minősül az is, ha a magánszemély újabb nyilatkozatot tesz. Ha a magánszemély írásban és elektronikus felületen is tett nyilatkozatot, a kifizetőnek az írásban átadott nyilatkozatot kell figyelembe vennie. A nyilatkozat tartalmát érintő bármely változás esetén a magánszemély köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni. Nem kell új nyilatkozatot tenni, ha a magánszemély a családi kedvezményt már a magzatra tekintettel is érvényesítette.”

10–14. § * 

15. § * 

16. § * 

17. § Az Szja tv.

1–5. * 

6. * 

7. * 

8. * 

9. * 

10–11. * 

12. 1. számú melléklet 4. pont 4.24. alpont b) alpontjában a „családtagjának” szövegrészek helyébe a „közös háztartásban élő Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozójának” szöveg,

13. * 

14. * 

15. * 

16–23. * 

lép.

18. § Hatályát veszti az Szja tv.

1. * 

2. * 

3. * 

4–7. * 

8–9. * 

10–11. * 

12–15. * 

16. * 

17. * 

18–19. * 

20–22. * 

2. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása

19. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

20. § (1) * 

(2)–(3) * 

(4) * 

21. § * 

22. § * 

23–24. § * 

25. § (1) * 

(2) * 

26. § A Tao. törvény

1–3. * 

4–5. * 

6. * 

7. * 

8–9. * 

lép.

27. § * 

28. § (1) * 

(2)–(3) * 

3. Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény módosítása

29–30. § * 

31. § * 

32. § * 

4. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény módosítása

33–35. § * 

5. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény módosítása

36–40. § * 

6. Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosítása

41–42. § * 

7. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény módosítása

43. § A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény

1–2. * 

3. * 

lép.

8. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény módosítása

44–46. § * 

47. § * 

48. § * 

49. § * 

50. § (1) * 

(2) * 

(3)–(4) * 

51–52. § * 

53. § * 

54. § A Katv.

1–9. * 

10. * 

lép.

55. § * 

9. A tudományos kutatásról, fejlesztésről és az innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosítása

56. § * 

II. FEJEZET

A KÖZVETET T ADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

10. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása

57. § * 

58. § * 

59–62. § * 

63. § * 

64. § * 

65–70. § * 

71–72. § * 

73. § * 

74. § * 

75–76. § * 

77. § * 

78–80. § * 

81. § * 

82. § * 

83. § * 

84. § Az Áfa tv.

1–3. * 

4–6. * 

7. * 

8–10. * 

11. * 

12. * 

13. * 

szöveg lép.

85. § * 

86–88. § * 

89. § * 

90–94. § * 

95. § Az Áfa tv. 8/A. számú melléklete a 17. melléklet szerinti

a) * 

b) * 

egészül ki.

96. § Hatályát veszti az Áfa tv.

1–8. * 

9. * 

10. * 

11. * 

11. A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XLIX. törvény módosítása

97. § * 

12. Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXIII. törvény módosítása

98. § * 

13. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvény módosítása

99. § * 

14. A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosítása

100–102. § * 

103. § * 

104. § * 

105–110. § * 

111. § * 

112–113. § * 

114. § * 

115. § * 

116. § A Jöt.

1–7. * 

8. * 

9–10. * 

11. * 

12–13. * 

lép.

117. § * 

15. A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosítása

118–120. § * 

III. FEJEZET

A HELYI ADÓZÁST ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK

16. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása

121–126. § * 

127. § * 

128. § * 

129. § * 

130. § * 

131–133. § * 

IV. FEJEZET

EGYES ÁGAZATI ADÓTÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

17. A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény módosítása

134–137. § * 

138. § * 

139. § * 

18. A biztosítási adóról szóló 2012. évi CII. törvény módosítása

140–141. § * 

142. § * 

19. A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosítása

143. § * 

V. FEJEZET

ILLETÉKEK

20. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása

144. § * 

21. A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény módosítása

145. § * 

146. § * 

147. § * 

148. § A Pti. törvény

1–2. * 

3. * 

lép.

VI. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAIT MEGILLETŐ EGYES BEFIZETÉSEKET ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK

22. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítása

149. § (1) * 

(2) * 

150–151. § * 

152. § * 

153. § * 

154. § * 

155. § * 

156–158. § * 

159–160. § * 

161–162. § * 

163–165. § * 

166. § A Tbj.

1–4. * 

5. * 

lép.

23. Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény módosítása

167–169. § * 

24. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosítása

170–175. § * 

176. § * 

VII. FEJEZET

ELJÁRÁSRENDET ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK

25. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosítása

177–178. § * 

26. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosítása

179. § * 

180. § * 

181. § * 

182. § * 

183. § * 

184. § (1) * 

(2) * 

185. § * 

186. § * 

187. § Az Art.

1. * 

2. * 

3. * 

4–5. * 

6. * 

7. * 

8. * 

9–10. * 

11. * 

lép.

188. § Hatályát veszti az Art.

1. * 

2–3. * 

27. Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény módosítása

189–193. § * 

28. Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény

194. § * 

195. § * 

196–197. § * 

198. § * 

199–205. § * 

29. Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény módosítása

206–212. § * 

VIII. FEJEZET

SZÁMVITELT ÉS KÖNYVVIZSGÁLATOT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK

30. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosítása

213. § * 

214–224. § * 

225–227. § * 

c) az üzleti vagy cégérték a jövőben a bevételekben várhatóan megtérül.

228. § * 

229. § Az Szt.

1–17. * 

18–19. * 

20–21. * 

22–24. * 

25. * 

26. * 

lép.

230. § * 

31. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény módosítása

231–247. § * 

32. A szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló 2011. évi CII. törvény módosítása

248–251. § * 

IX. FEJEZET

A SZERENCSEJÁTÉK SZERVEZÉST ÉRINTŐ SZABÁLYOZÁS MÓDOSÍTÁSA

33. A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosítása

252. § * 

X. FEJEZET

A BEVÁNDORLÁSI KÜLÖNADÓRÓL

34. A bevándorlási különadóról

253. § (1) Bevándorlási különadó-köteles a bevándorlást segítő tevékenység magyarországi végzésének anyagi támogatása vagy Magyarországon székhellyel rendelkező, bevándorlást segítő tevékenységet végző szervezet működésének anyagi támogatása.

(2) Bevándorlást segítő tevékenységnek minősül minden olyan program, akció, tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve a bevándorlás [az emberek véglegesnek szánt áttelepülését lakóhelyük szerinti országból másik országba, ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 1. § (1) bekezdés szerinti eseteket] előmozdítására irányul, és

a) média kampányok, média szemináriumok folytatása, és az azokban való részvétel;

b) oktatásszervezés;

c) hálózatépítés és működtetés vagy

d) a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenység

keretében valósul meg.

(3) A bevándorlási különadó alapja

a) az (5) bekezdés szerinti adóalany esetében az (1) bekezdés szerinti anyagi támogatás összege,

b) a (7) bekezdés szerinti adóalany esetében a (2) bekezdés szerinti tevékenység végzése során felmerült költség.

(4) A bevándorlási különadó mértéke a bevándorlási különadó alapjának 25%-a.

(5) A bevándorlási különadó alanya az (1) bekezdés szerinti tevékenységet végző szervezet, ide nem értve a pártot és a pártalapítványt, továbbá azt a szervezetet, amelynek mentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság biztosítja. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kialakított állásfoglalása az irányadó.

(6) A bevándorlási különadó (5) bekezdés szerinti alanya legkésőbb a (8) bekezdés a) pont szerinti időpontig köteles nyilatkozatot adni a (2) bekezdés szerinti tevékenységet végző magyarországi székhelyű szervezet számára arról, hogy a bevándorlási különadóját teljes körűen bevallotta.

(7) A bevándorlási különadó alanya a (2) bekezdés szerinti tevékenységet végző magyarországi székhelyű szervezet, ha a (8) bekezdés b) pontja szerinti időpontig nem rendelkezik a (6) bekezdés szerinti nyilatkozattal.

(8) A bevándorlási különadót

a) az (5) bekezdés szerinti adóalany esetében az (1) bekezdés szerinti anyagi támogatás nyújtását

b) a (7) bekezdés szerinti adóalany esetében az (1) bekezdés szerinti anyagi támogatás felhasználását követő hónap 15. napjáig kell megállapítani, bevallani és ezzel egyidejűleg megfizetni.

(9) A (2) bekezdés szerinti tevékenységet végző magyarországi székhelyű szervezet a (6) bekezdés szerinti nyilatkozatot – az anyagi támogatást nyújtó nevének, levélcímének, más ismert azonosító adatának és az anyagi támogatás összegének egyidejű közlésével – a kézhezvételt követő hónap 15. napjáig benyújtja az állami adóhatósághoz.

(10) Amennyiben az állami adóhatóság megállapítja, hogy a (6) bekezdés szerinti nyilatkozat valótlan, az (5) bekezdés szerinti adóalanyt határozatban kötelezi a be nem vallott adó, továbbá annak 50%-át kitevő adóbírság megfizetésére.

(11) A bevándorlási különadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság látja el.

(12) A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetés bevételét képezi és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására szolgál.

XI. FEJEZET

KÖZCÉLÚ FELADAT ELLÁTÁSÁT ELŐSEGÍTŐ RENDELKEZÉSEK

35. Közcélú feladat ellátását elősegítő rendelkezések

254. § Az Alaptörvény IX. cikkében és XI. cikkében foglalt alapvető értékek biztosítására nonprofit gazdasági társaság által alapított alapítvány részére nyújtott térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak minősül.

XII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

36. Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések, valamint az Európai Unió jogának való megfelelés

255. § (1) Ez a törvény – a (2)–(14) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 100. §–102. §, a 104. § és a 252. § 2018. augusztus 1-jén lép hatályba.

(3) A 194. §, 196. §, 197. §, 199. §–205. § e törvény kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(4) A 19. § (1) bekezdése, 22. §, 25. § (2) bekezdése, 31. §, 53. §, 54. § 10. pontja, 111. §, 116. § 11. pontja, 195. §, 198. §, 253. § e törvény kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

(5) A 115. §, 147. §, 148. § 3. pontja 2018. szeptember 1-jén lép hatályba.

(6) A 47. §, 145. § 2018. december 1-jén lép hatályba.

(7) A 32. § 2018. december 21-én lép hatályba.

(8) *  Az 1. § (2)–(5) bekezdése, 2–8. §, 10-14. §, 17. § 1–5., 7., 9., 12., 14., 16–23. pontja, 18. § 1., 3., 8., 9., 12–15., 17–19. pontja, 19. § (3) bekezdése, 20. § (2)–(3) bekezdése, 21. §, 26. § 1–3., 6., 8., 9. pontja, 27. §, 28. § (1) bekezdése, 33. §–40. §, 43. § 1–2. pontja, 44. §–46. §, 48. §, 50. § (1), (3)–(4) bekezdése, 51. §, 52. §, 56. §, 59. §–62. §, 65. §–70. §, 73. §, 75. §, 76. §, 78. §–80. §, 84. § 1–3., 7., 13. pontja, 85. §, 95. § a) pontja, 103. §, 105. §–110. §, 112. §, 113. §, 116. § 1–7., 9–10., 12–13. pontja, 117. §–126. §, 128. §, 131. §–137. §, 139. §–141. §, 146. §, 148. § 1–2. pontja, 149. § (1) bekezdése, 152. §, 154. §, 156. §–158. §, 161. §, 162. §, 166. § 1–4. pontja, 176. §, 179. §, 181. §, 183. §, 184. § (2) bekezdése, 185. §, 187. § 2., 4., 5., 7., 9., 10. pontja, 188. § 2–3. pontja, 214. §–224. §, 228. §, 229. § 1–17., 20–21., 25. pontja, az 1. melléklet 4. pontja, a 2–7. melléklet, a 17. melléklet 1. pontja, a 18. melléklet, a 19. melléklet 2–3. pontja, a 20–21. melléklet 2019. január 1-jén lép hatályba.

(9) A 63. §, 74. §, 84. § 8–10., 12. pontja, 86. §–88. §, 90. §–94. §, 129. §, a 8–10. melléklet, a 12–16. melléklet 2019. július 1-jén lép hatályba.

(9a) *  A 9. § 2020. január 1-jén lép hatályba.

(10) * 

(11) * 

(12) A 81. § és a 96. § 9. pontja hatálybalépésének napja az adópolitikáért felelős miniszter azon egyedi határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő 31. nap, amely megállapítja Magyarország és a Szerbia Köztársaság közötti viszonosság megszűnésének időpontját.

(13) A 95. § b) pontja és a 17. melléklet 2. pontja a Török Köztársaságnak a Magyarország számára címzett, az adó-visszatérítésnek a Török Köztársaság által a belföldön letelepedett adóalanyok részére való biztosításáról szóló értesítés kézhezvételéről szóló, az adópolitikáért felelős miniszter határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon lép hatályba. * 

(14) A 82. § és a 96. § 10. pontja hatálybalépésének napja az adópolitikáért felelős miniszter azon egyedi határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő 31. nap, amely megállapítja Magyarország és a Török Köztársaság közötti viszonosság megszűnésének időpontját.

256. § E törvény 57. §-a, 58. §-a, 60. §-a, 66. §-a, 67. §-a, 69. §-a, 70. §-a, 75. §-a, 76. §-a, 84. § 1. és 13. pontja, 187. § 3. pontja

a) a 2006/112/EK irányelvnek az utalványok megítélése tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. június 27-i 2016/1065/EU tanácsi irányelvnek;

b) a 2006/112/EK irányelvnek és a 2009/132/EK irányelvnek a szolgáltatásnyújtásra és a termékek távértékesítésére vonatkozó bizonyos hozzáadottértékadó-kötelezettségek tekintetében történő módosításáról szóló, 2017. december 5-i 2017/2455/EU tanácsi irányelvnek;

történő megfelelést szolgálja.

257. § E törvény 17. alcíme tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i 2015/1535/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 5–7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

37. Hatályba nem lépésről szóló rendelkezések

258. § Nem lép hatályba

1. a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XLIX. törvény 4. §-a és 7. §-a;

2. az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXIII. törvény 19. § d)–e) és g) pontja, valamint a 29. § 1. pontja;

3. az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvény 154. §-a.

1. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez

1–3. * 

4. * 

2–7. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

8–10. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

11. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

12–16. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

17. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez

1. * 

2. * 

18. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

19. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez * 

20–21. melléklet a 2018. évi XLI. törvényhez *