A jogszabály mai napon ( 2019.08.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

144/2018. (VIII. 13.) Korm. rendelet

a fogyasztók részére vezetett fizetési számlákhoz kapcsolódó díjakról történő tájékoztatás egyes kérdéseiről

A Kormány a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 64/A. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet előírásai a pénzforgalmi szolgáltatók által fogyasztók részére Magyarországon nyitott és vezetett azon fizetési számlákra alkalmazandóak, amelyek legalább a következő fizetési módok lebonyolítását teszik lehetővé:

a) fizetési számlához kötődő készpénzfizetés keretében készpénz befizetése fizetési számlára, valamint készpénz kifizetése fizetési számláról, és

b) fizetési számlák közötti fizetés, ideértve az átutalás teljesítését harmadik félnek, valamint fogadását harmadik féltől.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. díj: a fogyasztó által a pénzforgalmi szolgáltatónak a fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatásért vagy azokkal kapcsolatban fizetendő mindenfajta díj, költség és egyéb fizetési kötelezettség;

2. fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatás:

a) a fizetési számla nyitásával, vezetésével és lezárásával összefüggő valamennyi szolgáltatás, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatásokat,

b) a pénzforgalmi szolgáltatóra címzett csekken, váltón, papíralapú utalványon, papíralapú utazási csekken vagy az Egyetemes Postaegyesület (UPU) által meghatározott papíralapú postautalványon alapuló olyan fizetési művelet, amelynél az irat kiállítása abból a célból történik, hogy pénzeszközt bocsássanak a kedvezményezett rendelkezésére, valamint

c) a folyószámlahitel és a fizetési műveletnek a fizetési számla egyenlege vagy a folyószámlahitel hallgatólagos túllépéséből történő teljesítése.

3. § (1) A fizetési számlához kapcsolódó legjellemzőbb szolgáltatásoknak a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv) 3. cikk (5) bekezdése szerinti jegyzéke az 1. mellékletben meghatározott egységesített megnevezést és fogalommeghatározást tartalmazza.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató az 1. mellékletben meghatározott egységesített megnevezést és fogalommeghatározást tartalmazó jegyzéket honlapján, valamint a fogyasztók számára nyitva álló helyiségében könnyen hozzáférhető módon közzéteszi, és a fogyasztó kérésére papíron vagy egyéb tartós adathordozón is díjmentesen rendelkezésre bocsátja.

4. § (1) A pénzforgalmi szolgáltató az 1. mellékletben nevesített fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatásával összefüggő, fogyasztóknak szóló, szerződésekkel kapcsolatos kereskedelmi és marketing célú tájékoztatóiban, valamint e rendelet szerinti díjjegyzékben és díjkimutatásban kizárólag az 1. mellékletben meghatározott egységesített megnevezést és fogalommeghatározást használhatja.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató a fogyasztóknak szóló, kereskedelmi és marketing célú tájékoztatóban, valamint az e rendelet szerinti díjjegyzékben és díjkimutatásban az általa nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatások megnevezésére az 1. mellékletben meghatározott egységesített megnevezés mellett másodlagos megnevezésként márkaneveket is használhat.

2. Díjjegyzék rendelkezésre bocsátása

5. § (1) A pénzforgalmi szolgáltató

a) a fogyasztó fizetésiszámla-szerződés kötésére irányuló jognyilatkozatát megelőzően kellő időben, valamint a fogyasztó kérésére papíron vagy más tartós adathordozón díjmentesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátja, és

b) honlapján, valamint a fogyasztók számára nyitva álló helyiségében könnyen hozzáférhető módon közzéteszi a 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a díjjegyzék egységesített formátumára és egységes szimbólumára vonatkozó végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról szóló, 2017. szeptember 28-i (EU) 2018/34 bizottsági végrehajtási rendelet alapján elkészített díjjegyzéket.

(2) A díjjegyzékben szereplő díjakat a fogyasztóval történt eltérő megállapodás hiányában a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési számla pénznemében fejezi ki.

(3) A díjjegyzékben feltüntetendő szolgáltatásokat a pénzforgalmi szolgáltató az 1. mellékletben meghatározott sorrendben rögzíti.

(4) A díjjegyzék rendelkezésre bocsátásával együtt a pénzforgalmi szolgáltató felhívja a fogyasztó figyelmét az e rendelet szerinti összehasonlító weboldalra, valamint a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank által üzemeltetett Bankszámlaválasztó programra.

3. Díjkimutatás

6. § (1) A pénzforgalmi szolgáltató évente egy alkalommal, az adott naptári évet követő január 31-ig díjmentesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátja a 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a díjkimutatás egységesített formátumára és egységes szimbólumára vonatkozó végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról szóló, 2017. szeptember 28-i (EU) 2018/33 bizottsági végrehajtási rendelet alapján készített, a fogyasztó fizetési számlájához kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban felmerülő valamennyi díjról, valamint adott esetben a fizetési számlára alkalmazott kamatlábakról készített díjkimutatást.

(2) A díjkimutatás naptári évre, január 1-től december 31-ig terjedő időszakra vonatkozik.

(3) A díjkimutatás rendelkezésre bocsátása a pénzforgalmi szolgáltató és a fogyasztó megállapodása alapján történik azzal, hogy a fogyasztó kérésére a pénzforgalmi szolgáltató papíron is rendelkezésre bocsátja.

(4) A díjkimutatást a fogyasztóval történő eltérő megállapodás hiányában a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési számla pénznemében meghatározottak szerint készíti el.

(5) A díjkimutatásban a pénzforgalmi szolgáltató a szolgáltatásokat az 1. mellékletben meghatározott sorrendben tünteti fel.

(6) A díjkimutatás rendelkezésre bocsátásával együtt a pénzforgalmi szolgáltató felhívja a fogyasztó figyelmét az e rendelet szerinti összehasonlító weboldalra, valamint a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank által üzemeltetett Bankszámlaválasztó programra.

4. Összehasonlító weboldal

7. § A pénzforgalmi szolgáltatók által a fogyasztók részére vezetett fizetési számlák után felszámított díjak és az alkalmazott kamatlábak díjmentes összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank olyan összehasonlító weboldalt üzemeltet, amely megfelel az alábbi követelményeknek:

a) egyértelműen feltünteti, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő, a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank üzemelteti,

b) működése szempontjából biztosítja, hogy a különböző pénzforgalmi szolgáltatók egyenlő súllyal szerepelhessenek a keresési találatokban,

c) az összehasonlítás alapjául egyértelmű, objektív kritériumokat alkalmaz,

d) közérthető és egyértelmű nyelvezetet használ, ideértve az 1. mellékletben meghatározott egységesített megnevezést is,

e) pontos és naprakész tájékoztatást nyújt, továbbá jelzi a legutóbbi frissítés időpontját,

f) a fogyasztók részére Magyarországon kínált fizetési számlaszerződések széles körét tartalmazza, bemutatva a magyarországi piac jelentős részét,

g) ha a feltüntetett információk nem jelentik a magyarországi piac teljes áttekintését, ezt az eredmények bemutatását megelőzően egyértelműen jelzi, valamint

h) lehetőséget biztosít a közzétett díjakról szóló, a valóságnak meg nem felelő információknak a weboldal üzemeltetője részére történő bejelentésére.

5. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2019. július 31-én lép hatályba.

9. § A 3. alcímben meghatározott díjkimutatást a pénzforgalmi szolgáltató első alkalommal a 2019. augusztus 1-től 2019. december 31-ig terjedő időszakra készíti el.

10. § Ez a rendelet a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló, 2014. július 23-i 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 144/2018. (VIII. 13.) Korm. rendelethez

A fizetési számlához kapcsolódó legjellemzőbb szolgáltatásoknak a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló, 2014. július 23-i 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikk (5) bekezdése szerinti jegyzéke

Ssz. Megnevezés Fogalommeghatározás
Általános számlaszolgáltatások

1.

Számlavezetés
A számlavezető számlát vezet az ügyfél általi használat céljából.

2.

Internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatás
Az ügyfél a számlájáh oz kapcsolódó szolgáltatásokat interneten vagy mobil eszközön (például mobiltelefonon) keresztül veszi igénybe.

3.

SMS-szolgáltatás
Az ügyfél azonosítása, illetve számlájának egyenlegéről történő tájékoztatása (például átutalás vagy készpénzfelvétel után) SMS üzenet segítségével történik meg.

4.

Telefonos banki szolgáltatás

Az ügyfél a számlájához kapcsolódó szolgáltatásokat telefonon keresztül veszi igénybe.
Fizetések (kivéve a kártyás fizetéseket)

5.

Átutalás belföldön forintban

A számlavezető az ügyfél utasítására pénzt juttat el az ügyfél számlájáról egy másik számlára, belföldön forintban.

6.

Rendszeres átutalás
A számlavezető az ügyfél utasítására rendszeresen azonos összegben pénzt juttat el az ügyfél számlájáról egy másik számlára.


7.


Beszedés
Az ügyfél engedélyezi valaki másnak (kedvezményezett), hogy az ügyfél számlavezetőjének utasítást adjon
arra, hogy az ügyfél számlájáról a kedvezményezett részére pénzt juttasson el. A számlavezető az ügyfél és a kedvezményezett által megállapodott napon vagy napokon teljesíti a kedvezményezett részére a fizetési
műveleteket. A fizetési művelet összege változó nagyságú lehet.

8.

Átutalás euróban (SEPA)
A számlavezető az ügyfél utasítására pénzt juttat el az ügyfél számlájáról egy másik számlára, belföldön és külföldön euróban.

9.

Átutalás egyéb devizában
A számlavezető az ügyfél utasítására pénzt juttat el az ügyfél számlájáról egy másik számlára, belföldön és külföldön, forinttól és eurótól eltérő pénznemben.
10. Deviza jóváírás Az ügyfél számlájának javára deviza összeg érkezik.
Kártyák és készpénz

11.

Betétikártya-szolgáltatás
A számlavezető az ügyfél számlájához kapcsolódó fizetési kártyát bocsát rendelkezésre. A betéti kártyával végrehajtott valamennyi fizetési művelet összegével közvetlenül és teljes egészében megterhelésre kerül az ügyfél számlája.


12.


Hitelkártya-szolgáltatás
A számlavezető az ügyfél számlájához kapcsolódó fizetési kártyát bocsát rendelkezésre. A hitelkártyával egy megállapodás szerinti időszak során végrehajtott valamennyi fizetési művelet összegével a megállapodás szerinti időpont(ok)ban részben vagy teljes egészében megterhelésre kerül az ügyfél számlája. A számlavezető
és az ügyfél között létrejött hitelszerződés határozza meg azt, hogy az ügyfél részére a hitel után felszámítanak-e kamatot.

13.
Betéti- vagy hitelkártyával történő vásárlás belföldön Az ügyfél betéti- vagy hitelkártyával áru vagy szolgáltatás ellenértékét fizeti ki belföldön.

14.
Betéti- vagy hitelkártyával történő vásárlás külföldön Az ügyfél betéti- vagy hitelkártyával áru vagy szolgáltatás ellenértékét fizeti ki külföldön.
15. Készpénzfelvétel belföldön Az ügyfél készpénzt vesz fel a saját számlájáról, belföldön.
16. Készpénzfelvétel külföldön Az ügyfél készpénzt vesz fel a saját számlájáról, külföldön.
17. Készpénzbefizetés belföldön Az ügyfél készpénzt fizet be a saját számlájára belföldön.
Folyószámlahitelek és kapcsolódó szolgáltatások

18.

Folyószámlahitel
A számlavezető és az ügyfél előre megállapodnak abban, hogy az ügyfél kölcsönt vehet fel, amennyiben nem áll rendelkezésre pénz a számláján. Ez a szerződés rögzíti a kölcsön maximális összegét, valamint azt, hogy díjat és kamatot felszámítanak-e az ügyfél részére.
Egyéb szolgáltatások

19.

Limitmódosítás
A fizetések összegére vagy darabszámára vonatkozó korlátozások módosítása.

20.

Igazolások kiállítása és rendelkezésre bocsátása
Az ügyfél a számlájához kapcsolódóan utólagosan kért számlakivonatok, vagy egyéb igazolások (például egy bizonyos összeg számlán történő meglétét igazoló
„fedezetigazolás”) rendelkezésre bocsátása.

  Vissza az oldal tetejére