A jogalkotó a Ptk. 2016-os módosításával - a fogyasztók által nyújtott biztosítékok kivételével - visszaállította az 1959-es Ptk. szabályozási struktúráját: a Ptk. nem tiltja, de nem is szabályozza a fiduciárius biztosítékokat. 2017-ben sor került a Csődtörvény módosítására, ezzel a rendszerváltást követően először került sor a fiduciárius biztosítékok fizetésképtelenségi eljárásokban való szabályozására. A jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy - kifejezett szabályok hiányában - milyen szerződési szabályozás felelhet meg a Ptk. követelményeinek.
Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 5:38. §, Ptk. 6:99. §, Ptk. 6:193. §, Ptk. 6:406. §, Ptk. 6:410. §, Hbnytv. 19/A. §, Csődtörvény 40. §
Címkék: fidúcia, fiduciárius biztosíték, biztosítéki célú vételi jog, biztosítéki célú engedményezés, biztosítéki célú tulajdonátruházás, engedményezés, átruházás, jogcím, fizetésképtelenség, biztosíték, faktoring, pénzügyi lízing, hitelbiztosítéki nyilvántartás
[1] A fiduciárius ügyletekről, ezen belül a fiduciárius hitelbiztosítékokról sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.), sem pedig az azt megelőző magánjogi tervezetek nem tartalmaztak érdemi rendelkezéseket. Bár az uralkodó felfogás az volt, hogy a tulajdonátruházó ügylet önmagában a biztosítéki cél miatt nem érvénytelen, a bírói gyakorlat következetlen és bizonytalan volt a fiduciárius biztosítékok értékelésével, az ilyen ügyletekkel szemben támasztható követelményekkel és különösen a fizetésképtelenségi eljárásokban való érvényesíthetőségével kapcsolatban. A fiduciárius hitelbiztosítékok a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) előkészítése során is vita tárgyát képezték, és mindhárom elvileg lehetséges kodifikációs alternatíva komolyan felvetődött: az eddigi, pozitív szabályozást elkerülő, a bírói joggyakorlat alakulásának tág teret hagyó gyakorlat folytatása, az ilyen ügyletek tartalmi magánjogi és csődjogi szabályozása és a fiduciárius hitelbiztosítékok tiltása.
[2] A Ptk. a fiduciárius hitelbiztosítékokat - két, az üzleti életben széles körben alkalmazott ügylettípus, a faktoring és a pénzügyi lízing kivételével - nem tekintette olyan alapvető, a gazdasági életben jelentőséggel bíró, kiforrott gyakorlattal rendelkező ügyletnek, amelynek önálló szerződéstípusként való szabályozása indokolt lenne. Ezen túl a jogalkotó indokolatlannak tartotta tovább fenntartani a különféle dologi hitelbiztosítékok közötti versenyt. Éppen ezért úgy foglalt állást, hogy - a teljeskörűen és kógens módon, korlátolt dologi jogként szabályozott zálogjog mellett - indokolatlan a tulajdonjog biztosítéki célú felhasználása. Az ilyen gyakorlatot pozitív szabályozással nem kívánta bátorítani, ugyanakkor a szabályozatlan helyzet fenntartását a jogbiztonság és az adósvédelem szempontjából veszélyesnek tartotta. E megfontolások alapján a jogalkotó - a dologi biztosítékok körében a zálogjog számára monopóliumot biztosítva - a lehetséges megoldások közül a fiduciárius hitelbiztosítékok tiltását választotta (Ptk. 6:99. §). A tilalom körének kijelölésével a jogalkotó meghatározta, hogy mely ügylettípusokat tekinti a tipikus fiduciárius biztosítékoknak: tulajdonjog átruházása, más jog vagy követelés átruházása (engedményezés és jogátruházás), valamint vételi jog alapítása, amennyiben ezekre biztosítéknyújtás céljából kerül sor. A Ptk., az itt megjelölt ügyletek tiltásán túl, a hagyományosan kodifikált tulajdonjog-fenntartás mellett, új nevesített szerződéstípusként szabályozta a gyakorlatban leginkább meghonosodott, fiduciárius biztosítéki elemet tartalmazó két finanszírozási ügyletet: a faktoringot és a pénzügyi lízinget. [A fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatos kodifikációs vitákról, ezen ügyletekkel kapcsolatos általános kérdésekről és az egyes fiduciárius biztosítékokról részletes áttekintés nyerhető a Gárdos Péter (szerk.): Tanulmányok a fiduciárius biztosítékok köréből (Budapest, 2010, HVG-ORAC) c. műből.]
[3] 2016. július 1-jétől lényeges változás következett be: a fiduciárius hitelbiztosítékok tilalma radikálisan leszűkült azokra az esetekre, amelyekben fogyasztó nyújtja a biztosítékot. A módosítás indokaként a Ptk. 6:99. §-át módosító 2016. évi LXXVII. törvény miniszteri indokolása azt rögzítette, hogy a fiduciárius hitelbiztosítékok tilalmának „változatlan formában való fenntartása sem jogpolitikai, sem gazdasági szempontból nem indokolt”. E módosítással a fidúciatilalom fogyasztóvédelmi eszközzé szűkült, ami lényeges koncepcionális változást jelent, hiszen a tilalom bevezetésére elsődlegesen nem fogyasztóvédelmi célból került sor. A tilalom ugyanis nem csupán a biztosíték nyújtóját volt hivatott védeni, hanem a biztosított fél számára is jogbiztonságot kívánt teremteni; mindkét felet és a jogrendszer egészét védeni kívánta az elvileg korlátlan tulajdonjog célhoz kötött felhasználásából - és ennek eredményeként a jogi és a gazdasági tulajdon szétválásából - fakadó bizonytalanságoktól.
[4] A Ptk. 2016. évi módosításával a tilalom jelentősen leszűkült körén kívül eső esetekre visszaállt az 1959-es Ptk. szerinti állapot: a fiduciárius biztosítékok alkalmazhatóak, anélkül, hogy ezek tartalmi feltételeit a törvény meghatározná - szemben azzal, hogy a zálogjog mint dologi biztosíték részletes és többnyire kógens szabályozás tárgya. Nem csupán a szűken vett polgári jogi, hanem a csődjogi szabályozás is hiányzott. A jogalkotó sem 2013-ban, a faktoring és a pénzügyi lízing kodifikálását követően, sem pedig 2016-ban nem igazította a fizetésképtelenségi szabályokat a Ptk. változó szabályához. Ennek következtében bizonytalan volt, hogy a Ptk.-ban nevesítetten szabályozott fiduciárius biztosítékok hogyan viselkednek fizetésképtelenség esetén. Csőke Andrea és Juhász László álláspontja szerint abból, hogy a pénzügyi lízinget a Ptk. kifejezetten szabályozta anélkül, hogy speciális fizetésképtelenségi szabályt rögzített volna, az következik, hogy fizetésképtelenség esetén a lízingtárgy nem tartozik az adós felszámolási vagyonába. A jelen írás szerzői ezzel szemben arra mutattak rá, hogy ez az álláspont figyelmen kívül hagyja azt, hogy a Ptk. a szabályozással épp azt juttatta kifejezésre, hogy e nevesített fiduciárius ügyletek biztosítéki elemet foglalnak magukban, tárgyuk biztosítékul szolgál, ami azt indokolná, hogy e vagyontárgyak is a felszámolási vagyon részét képezzék. (Lásd ehhez Csőke Andrea - Juhász László: A pénzügyi lízingszerződésből eredő követelések érvényesítése a csőd- és felszámolási eljárásokban. Gazdaság és Jog, 2014/3., 8-13. o.; Gárdos István - Gárdos Péter: A lízingbeadó és a faktor mint hitelező a felszámolási eljárásban. Gazdaság és Jog, 2014/5., 17-20. o.; Csőke Andrea - Juhász László: Reflexiók Gárdos István - Gárdos Péter: A lízingbeadó és a faktor mint hitelező a felszámolási eljárásban című cikkére. Gazdaság és jog, 2014/11., 19-21. o.) A lízingügyletekhez hasonlóan, a 2016. évi módosítást követően az sem volt egyértelmű, hogy a Ptk. által engedett, de nem szabályozott egyéb fiduciárius biztosítékoknak mi lesz a sorsa az adós felszámolása esetén.
[5] 2017. július 1-jével ismét változott a helyzet: törvényi szabályozást kapott a fiduciárius biztosítékok fizetésképtelenségi eljárásokban való kezelése, és lehetővé vált ezen ügyletek bejegyzése a hitelbiztosítéki nyilvántartásba [a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtörvény) és az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvény, amely a Csődtörvény mellett módosította a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvényt (a továbbiakban Hbnytv.) is]. A jogalkotó tehát azt a megoldást választotta, hogy az anyagi jog terén, szabad teret engedve a jogalkalmazás számára, nem ad tartalmi szabályozást a fiduciárius hitelbiztosítékokra, a fizetésképtelenségi jogban ugyanakkor, az eljárásra irányadó szabályok megállapításával elmozdul a szabályozatlan állapotból a fiduciárius biztosítékok tartalmi szabályozása irányába. Nyilvánvalóan meghatározó az ilyen ügyletekkel kapcsolatos gyakorlatra, hogy e biztosítékok miként tudnak érvényesülni az adós fizetésképtelensége esetén; az erre adott válasz egyúttal azt is jelzi, hogy a jog miként értékeli az ügylet eredményeként kialakult tulajdonjogi helyzetet.
[6] A jelen tanulmánysorozatban azt vizsgáljuk, hogy a Ptk. és a Csődtörvény módosításait követően milyen szabályozás érvényesül a biztosítékokkal kapcsolatban. A tanulmány I. részében a fiduciárius biztosítékok legfontosabb sajátosságait és működésének néhány alapkérdését tekintjük át. Vizsgálatunk fókuszában a tulajdonátruházás és az engedményezés áll, a vételi jog sajátos kérdéseire nem térünk ki. Az egyszerűség kedvéért általában csak tulajdonátruházást említünk, az engedményezésre csak akkor térünk külön ki, ha az a gondolatmenet szempontjából jelentős sajátossággal rendelkezik. A tanulmány II. része az óvadék és a rendhagyó zálogjog egyes kérdéseit járja körül. A Ptk. módosítása ugyanis - megtörve a Ptk. értékpapírjogi szabályainak egységes jellegét - megfosztja a feleket attól, hogy az óvadékot rendhagyó zálogjogként, a jogosult számlájára való átutalással alapítsák meg. Végül a tanulmány záró részében azt vizsgáljuk, hogy a korábban elemzett rendhagyó biztosítékok hogyan viselkednek fizetésképtelenség esetén. Rámutatunk, hogy a Csődtörvény új szabályai indokolatlanul tesznek különbséget a különböző fiduciárius biztosítékok között, és több kérdésben bizonytalanságot okoznak.
[7] A biztosítéki átruházás lényegének megértéséhez abból kell kiindulnunk, hogy mind a tulajdonátruházás, mind pedig a követelések és jogok átruházása jogcímes ügylet [Ptk. 5:38. § és 6:193. § (2) bek.]. A fiduciárius biztosítéki ügyletek érvényessége annyit jelent, hogy a jog a biztosítéknyújtást elismeri érvényes tulajdonátruházási jogcímként. Ugyanakkor egy átruházó ügylet jogcíme alapvető hatással van az ügylet egészére. A biztosítéki tulajdonátruházás esetén ezért az ügylet tartalmának feltárásához azt kell megvizsgálni, hogy a tulajdonátruházás biztosítéki jogcíme milyen hatással van a létrejövő jogviszonyra. Kétirányú megállapítást kell tennünk. Egyrészt fontos hangsúlyozni, hogy az a körülmény, hogy a tulajdonátruházás jogcíme biztosítéknyújtás, nem érinti sem azt, hogy dologi jogi szempontból kit kell a dolog tulajdonosának tekinteni, sem pedig a tulajdonjog törvényben meghatározott dologi jogi tartalmát. Másfelől viszont a tulajdonátruházás jogcíme mégis jelentős következményekkel jár: a tulajdonjog megszerzője meghatározott céllal, biztosítékul kapja a fedezetül szolgáló dolog tulajdonát, tehát a biztosítéki jogcím a tulajdonátruházást célhoz kötötté és ideiglenessé vagy legalábbis feltételessé teszi. A tulajdonjog átruházásával az ügylet nem zárul le; két lehetséges kimenetele van. A biztosíték nyújtója, ha (ő maga vagy az általa biztosított ügylet személyes kötelezettje) eleget tesz a tulajdonátruházó ügylet által biztosított kötelezettségének, akkor ismét jogosulttá válik a dologra; ha pedig kötelezettségét elmulasztja, akkor a hitelező követelését kielégítheti a biztosítékul szolgáló vagyontárgyból. A biztosíték nyújtója tehát elveszíti a dolog feletti tulajdonjogát, de ezzel egyidejűleg feltételes igénye keletkezik a dolog visszaadására. Ennek megfelelően, a hitelező, ha az adós teljesít, köteles a dolog tulajdonjogát visszaruházni a biztosítékot nyújtó fél számára, ha pedig követelését a biztosítékból elégíti ki, akkor köteles az adóssal, illetve a biztosíték nyújtójával elszámolni. A biztosíték jogosultja tehát a tulajdonjogával csak a biztosítéki célnak megfelelően élhet, az átruházás biztosítéki célja meghatározza a tulajdont megszerző fél jogait mind a biztosított követelés érvényesítését megelőzően, mind pedig a követelés érvényesítése során és azt követően.
[8] A biztosítéki jogcím tehát korlátozza a tulajdonjogot szerző biztosítéki jogosultnak a biztosítékul szolgáló dolog feletti használati és rendelkezési jogát egyaránt. E korlátozás kötelmi jellegű, ami annyit jelent, hogy harmadik személyekkel szemben nem hatályos, és ezért - többlet-tényállási elem hiányában - nem is fosztja meg az e korlátok megsértésével kötött ügyleteket az érvényességüktől, azonban adott esetben a biztosíték nyújtója és kötelezettje közötti jogviszonyból fakadó szerződéses kötelezettségek megszegését eredményezheti.
[9] A fentiek is mutatják, hogy a fiduciárius hitelbiztosítékoknak - mint a fiduciárius ügyleteknek általában - lényeges jellemzője a dologi és a kötelmi jogi helyzet közötti eltérés. A biztosíték jogosultja dologi jogi értelemben a dolog tulajdonosa lesz, azaz több jogot kap, mint amire biztosítékul szüksége lenne, és e többletjogot a biztosíték nyújtója kötelmi jogi úton „veszi vissza”, azaz korlátozza. A biztosítékul szolgáló vagyontárgy a biztosított fél tulajdonában áll, mégis a biztosítékot nyújtó fél javára köteles azt megőrizni. Ennek eredményeként a biztosítéki jogosult dologi joga alapján többet képes megtenni, mint amennyinek a megtételére a biztosíték nyújtójával fennálló kötelmi jogviszonya alapján jogosult. Ezt a kettősséget szokták a jogi és a gazdasági tulajdon megkülönböztetésével leírni. Eszerint a biztosítékul szolgáló dolog jogi tulajdona a biztosítéki jogosultat illeti meg, míg gazdasági tulajdonosa a biztosíték nyújtója marad.
[10] Amint ezt fentebb láttuk, az átruházás jogcíméül szolgáló biztosítéknyújtás célhoz kötötté teszi az átruházást. A dolog, illetve a követelés megszerzője abból a célból válik tulajdonossá (jogosulttá), hogy biztosított hitelezői pozícióba kerüljön, követelését a megszerzett vagyontárgyból ki tudja elégíteni. A megszerzett jog biztosítja számára mindazt a jogosultságot, ami a követelés biztosításához és érvényesítéséhez szükséges, azonban az átruházás biztosítéki céljából fakad az a kötelezettség, hogy a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat a biztosítékot nyújtó fél számára megőrizze, a követelés megszűnésekor visszaadja, felhasználása esetén pedig elszámoljon azzal.
[11] A biztosítéki tulajdonjog sajátos természete - az itt vázolt és az alábbiakban bővebben kifejtett korlátai - indokolja azt is, hogy biztosítéki tulajdonátruházás esetén a tulajdonjog átruházására nem ellenérték fejében, hanem ingyenesen kerül sor. Ez a kérdés többször felmerült az adós által kötött szerződések megtámadhatóságával kapcsolatos bírói gyakorlatban (Csődtörvény 40. §, EBH2010. 2146., BDT2015. 3342.). Biztosítéki átruházás esetén a juttatás célja nem gazdagodás, és a juttatás nem is egy önmagában álló ügylet, hanem csupán az általa biztosított ügylet megvalósulását segítő eszköz. Ha - akár azért, mert a kölcsön nyújtására nem került sor, akár pedig azért, mert azt szerződésszerűen törlesztették - erre a segítő funkciójára nincs szükség, a biztosítékul adott vagyontárgy visszajár eredeti tulajdonosának. A visszterhes ügylet az a kölcsön, amelynek biztosítékául a tulajdonátruházás szolgál; az ennek az ügyletnek a megvalósulását segítő járulékos ügylet esetén nem indokolt ellenszolgáltatást követelni.
[12] Az átruházás biztosítéki jellegének következtében az átruházó és a vagyontárgy megszerzője között egy sajátos jogviszony jön létre. A biztosítéki tulajdonátruházás lényege éppen e jogviszony tartalmával ragadható meg. Az ügylet biztosítéki céljának jelentős hatása van az ügylet lehetséges tartalmára. Az átruházás biztosítéki céljából fakad az, hogy a biztosított fél bizonyos korlátokkal szerzi meg a dolog tulajdonjogát: a biztosíték nyújtójának várománya van a biztosíték tárgyára, ezért a biztosított félnek vigyáznia kell a birtokába kerülő dologra; és a biztosított félnek el kell számolnia a biztosítékot nyújtó féllel.
[13] Ugyanakkor, e biztosítéki jogviszony tartalma - anyagi jogi szabályozás hiányában - nem alapozható meg jogszabállyal. Tipikus atipikus ügyletről van szó, ezért az ügylet tartalmát elsődlegesen a felek közötti szerződés rendelkezései határozzák meg. Kötelmi jogviszonyról van szó, ezért a szerződési szabadság érvényesül, a felek - mindaddig, amíg szerződésük nem valósít meg valamely érvénytelenséget eredményező tényállást - tág keretek között határozhatják meg egymással szembeni jogaikat és kötelezettségeiket [Ptk. 6:1. § (3) bek. és 6:59. §]. Ezen a téren kialakult gyakorlatról - sem piaci, sem bírósági gyakorlatról - nem beszélhetünk, ezért a sztenderdnek tekinthető szerződés szokásos tartalma sem írható le. Ilyen körülmények között csupán az ügylet ideáltípusának vázolására van lehetőség, annak megfogalmazására, hogy az ügylet rendeltetéséből következően, melyek a biztosítékot nyújtó és a biztosított fél közötti jogviszony lényeges tartalmi elemei. Az így kirajzolódó kép reményünk szerint egyrészt segítheti a biztosítéki átruházás rendeltetésével adekvát és tisztességes szerződés kidolgozását, illetve egyes esetekben a szerződéses szabályozás esetleges hiányosságainak szerződésértelmezés útján való pótlását, másrészt kiindulópontot adhat a „normál” állapottól eltérő szerződéses megoldások értékeléséhez.
[14] Felvetődik azonban a kérdés, hogy mi a következménye annak, ha az egyes megvalósuló biztosítéki ügyletek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek az ideáltípusnak tekintett változattól, különösen annak alapvető elemeitől. Másként fogalmazva, korlátozza-e a tulajdonátruházás biztosítéki jogcíme a szerződési szabadságot, azaz vannak-e ennek az (atipikus) ügylettípusnak olyan alapvető elemei, amelyeknek a felek rendelkezésétől függetlenül érvényesülniük kell? Amint erre fentebb utaltunk, és az alábbiakban bővebben is kifejtjük, úgy gondoljuk, hogy a tulajdonátruházás biztosítéki céljának jelentős hatása van az ügylet, illetve a felek közötti jogviszony lehetséges tartalmára. Kógens szabály azonban csak jogszabályban állapítható meg. Ha a jogalkotó a fiduciárius biztosítéki ügyletekkel kapcsolatban ilyen szabályok létét szükségesnek tartja, akkor azt kifejezett módon meg kell állapítania. Ilyen pozitív szabály hiányában annak létét nem lehet feltételezni. Önmagában az, ha a felek megállapodása eltér a - Ptk.-ban még diszpozitív szabályként sem megjelenő - ideáltípustól, nem szolgálhat alapul az érvénytelenség megállapításához. Ehhez az szükséges, hogy az eltérés megvalósítson valamely érvénytelenséget eredményező törvényi tényállást. A jelenlegi szabályozási környezetben ezért jelentős szerep hárul a bíróságokra, hogy a fiduciárius ügyletekkel kapcsolatban megfelelő gyakorlatot alakítsanak ki, amely világos iránymutatásul szolgál ahhoz, hogy melyek azok a szerződési megoldások, amelyek - az ügylet biztosítéki jellegét figyelembe véve - jóerkölcsbe ütköznek vagy valamely egyéb okból érvénytelenek.
[15] A Ptk. a faktoring és a pénzügyi lízing szabályozásakor abból indult ki, hogy ezek finanszírozási ügyletek, amelyeknek van egy technikai és egy témánk szempontjából jelentős érdemi sajátossága. Az ügylet technikai sajátossága az, hogy a finanszírozás aktusa (a folyósítás) szorosan kötődik az adós gazdálkodásába tartozó, illetve az ügylet révén odakerülő vagyontárgyaknak a finanszírozó részére való átruházásához; tartalmi sajátossága pedig abban áll, hogy ez az átruházás és maga az átruházott vagyon a finanszírozó fél követelésének biztosítékául szolgál. Az ügylet e sajátosságára tekintettel kötelező a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzése, és a törvény meghatározza a bejegyzés elmaradásának jogkövetkezményét is (Ptk. 6:406. és 6:410. §). Amint erről már volt szó, a nevesítetten szabályozott ügyleteken túli fiduciárius hitelbiztosítékokra vonatkozó tilalom széles körű feloldását a jogalkotó nem kötötte össze ezen ügyletek érdemi szabályozásával, így bejegyzési kötelezettség sem párosul hozzájuk (Ptk. 6:99. §). Ugyanakkor a Csődtörvény 2017. évi módosításához kapcsolódóan a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezhetővé vált az ingóságok és követelések biztosítéki átruházása (Hbnytv. 19/A. §), sőt, e bejegyzés a felszámolási eljárásban a biztosítéki engedményezés biztosítékként való elismerésének feltétele [Csődtörvény 4/B. § és 38. § (5a) bek.]. Ahogy a Hbnytv. 19/A. §-ához fűzött miniszteri indokolás rámutat: „A bejegyzés elmulasztása e hitelbiztosítékok létrejöttét - a zálogjogtól eltérően - nem érinti ugyan, de a mulasztónak a csőd- és felszámolási eljárásban a helyzete elnehezül, és a bejegyzés nélküli jogügyletével nemcsak annak biztosítéki célját, de adott esetben magát a jogszerzését sem tudja érvényre juttatni.” (Azért szólunk itt csak engedményezésről, mert a biztosítéki célú tulajdonátruházásra - ahogy arra a tanulmányunk III. részében részletesen kitérünk - a Csődtörvény hatálya nem terjed ki.)
[16] A helyzet tehát a következő: a polgári jog szabályai szerint a megfelelő jogcím alapján kötött engedményezési szerződéssel az engedményezett követelés átszáll az engedményesre; a Ptk. 2016. évi módosítását követően a biztosítéknyújtás széles körben elismert, érvényes jogcím lett, a biztosítéki célú engedményezés joghatása tehát az, hogy „az engedményes az engedményező helyébe lép” [Ptk. 6:193. § (2) bek.]. A Csődtörvény alapján azonban ezt a Ptk. szerint érvényesen végbement jogváltozást bejegyzés hiányában a felszámolási eljárásban meg nem történtnek tekintik. Megítélésünk szerint a fiduciárius hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályozásból két következtetés is adódik. A dologi biztosítékok nyilvánossága az áruforgalom biztonsága szempontjából jelentős, ezért a Ptk.-ban - a zálogjoghoz, a faktoringhoz és a pénzügyi lízinghez hasonlóan - a fiduciárius hitelbiztosítékok teljes körére elő kellene írni a bejegyzési kötelezettséget. Ugyanakkor, nem szolgálja a jogrend átláthatóságát és a jogbiztonságot, ezért a csődjogi szabályozásnak nem lenne szabad - az anyagi jogot felülírva - valamely jog érvényesülését olyan feltételhez kötni, amelyet a jogalkotó az anyagi jogi szabályok megalkotása során nem tartott indokoltnak. Ha sem az engedményezésre, sem pedig a fiduciárius hitelbiztosítékokra vonatkozó anyagi jogi szabályok a biztosítéki célú engedményezést nem kötik bejegyzéshez, azaz a polgári jog szabályai alapján a jog engedményesre való átszállása megtörténik, akkor a Csődtörvénynek azt kellene biztosítania, hogy az anyagi jog által elismert jogosultság a fizetésképtelenségi eljárásokban is megfelelően érvényesüljön.
[17] A fiduciárius biztosítéki jogviszonnyal kapcsolatban fentebb kifejtettük, hogy annak tartalmát alapvetően a tulajdonjoghoz kapcsolódó, a biztosítéki cél érvényesítését elősegítő kötelmi jogi korlátok alkotják. A fiduciárius hitelbiztosítékoknak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezhetővé tétele ugyanakkor felveti azt a kérdést, hogy e bejegyzés dologi jogiasítja-e a biztosítéki jogcímből fakadó korlátokat, azaz lehet-e e bejegyzésnek olyan következménye, amely kérdésessé teszi egy ezt követő - a biztosítéki céllal összhangban nem álló - jogszerző ügylet érvényességét. Azt gondoljuk, hogy ilyen joghatás a hatályos dologi és kötelmi szabályokból nem vezethető le, azaz a bejegyzés nem érinti a biztosítéki tulajdonos átruházó képességét, a tőle szerző fél, jóhiszeműségétől függetlenül, megszerzi a dolog „tehermentes” tulajdonjogát, azaz őt nem fogják kötni a biztosítéki jogviszonyból fakadó korlátok. A nyilvános hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésnek azonban van olyan következménye, hogy a szerző tud, vagy elvárható tőle, hogy tudjon a tulajdon biztosítéki céljáról és az ebből fakadó kötelmi korlátokról. Ez járhat azzal a - dologi jog területén kívül eső - eredménnyel, hogy ha az átruházás a biztosítékot nyújtó és a biztosított fél belső jogviszonyában jogszerűtlennek minősül, és kárt okoz a várománnyal rendelkező korábbi tulajdonos számára, akkor a tulajdonjog megszerzőjét társ-károkozóként deliktuális kártérítési felelősség terheli az okozott kárért (Ptk. 6:524. §).
[18] A tulajdonátruházás tipikus esete, az adásvétel jogcímén történő tulajdonátruházás nem eredményez a felek között tartós jogviszonyt, az annak alapján mind az eladót, mind pedig a vevőt terhelő főkötelezettség egyszeri aktussal megvalósuló szolgáltatás. A tulajdonátruházás megvalósulása után az adásvételi szerződés felmondása éppen azért fogalmilag kizárt, mert a felmondás a jövőre nézve szünteti meg a szerződést, adásvételi szerződés alapján azonban, a tulajdonátruházást követően nem áll fenn a jövőre nézve megszüntethető jogviszony (Kúria Pfv.I.21.276/2016.; KGD2017. 333.). Ezzel szemben a tulajdonátruházás abban az esetben, ha arra biztosítéknyújtás céljából kerül sor, nem egy ügylet vagy jogviszony lezárását jelenti. Éppen ellenkezőleg, abból következően, hogy a tulajdonátruházással a kötelezett biztosítékot nyújt a hitelező számára, egy jogviszony jön létre a biztosítékot nyújtó és a biztosított fél között. Ez a jogviszony, amint az alábbiakban bővebben kifejtjük, tartalma szerint biztosítéki jogviszony, és ennek megfelelően fennáll mindaddig, amíg a biztosított követelés fennáll, ameddig annak érvényesítésére, illetve teljesítésére és a felek közötti elszámolásra sor nem kerül. A biztosítéki célú tulajdonátruházás tehát egy tartós jogviszonyt hoz létre a tulajdonjog átruházásával biztosítékot nyújtó és a tulajdonjog megszerzésével a biztosított hitelező pozíciójába kerülő fél között.
[19] Következik-e a biztosítéki tulajdonátruházás nyomán létrejövő jogviszony tartós jellegéből az, hogy felmondással megszüntethető? Erre a kérdésre kettős választ kell adni. Egyrészt a fent írt sajátosságok alapján meg kell állapítani, hogy azok az okok, amelyek az adásvételi szerződés felmondását elvileg kizárják, nem állnak fenn a biztosítéki tulajdonátruházás esetén. Másrészt ugyanakkor, a jogviszony egyéb sajátosságai, amelyek szerint az átruházás biztosítékul szolgál, arra az időre szólnak, ameddig a biztosított követelés meg nem térül, és a tulajdonjog megszerzőjét arra jogosítja, hogy az adós mulasztása esetén az átruházott vagyontárgyból elégítse ki a követelését, azt eredményezi, hogy a biztosíték nyújtóját nem illeti meg az a jog, hogy felmondja a biztosítéki szerződést [Vö. 6:213. § (3) bek.]. Ugyanez a logika érvényesül annak kizárásánál, hogy a zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt visszakövetelje a zálogtárgyat az azt birtokában tartó zálogjogosulttól [Ptk. 5:106. § (2) bek.].
[20] Ha a biztosítékot nyújtó és a biztosított fél közötti biztosítéki jogviszony tartalmát közelebbről szeretnénk meghatározni, akkor a jogviszonyt - a zálogjogi jogviszonyhoz hasonlóan - három szakaszra érdemes bontani: az első szakasz a biztosítékul szolgáló vagyontárgy tulajdonjogának átruházásával kezdődik, ettől kezdve a biztosíték készen áll arra, hogy szükség esetén a jogosult igénybe vegye követelésének érvényesítéséhez; a második az aktív szakasz, amikor ténylegesen sor kerül a biztosíték érvényesítésére; a harmadik pedig a követelés érvényesítését követő vagy az annak hiányában is bekövetkező elszámolási szakasz.
[21] A készenléti szakasz tartalma jelentős mértékben attól függ, hogy a tulajdonátruházás a dolog birtokának tényleges átruházása útján, vagy pedig a dolognak a biztosítékot nyújtó fél tényleges birtokában tartása mellett valósul meg. A dolog közvetlenül a biztosított fél uralma alá helyezésére elsősorban ingóságok esetén kerül sor, amelyek tulajdonjogának átruházása birtokátruházás útján történik [Ptk. 5:38. § (1) bek.]. Ezen belül is jellemzően csak olyan vagyontárgyak alkalmasak ilyen módon való biztosítékba adásra, amelyek nem nélkülözhetetlenek az adós, illetve a biztosítékot nyújtó fél tevékenységéhez, működéséhez, normális életviteléhez. Általában további feltétel, hogy a biztosítékul szolgáló dolog birtoklása, őrzése, üzemben tartása ne igényeljen olyan speciális szakértelmet, olyan kapacitást, amellyel a hitelező szokásosan nem rendelkezik. Az üzleti életben különösen az értékpapírok biztosítéki tulajdonba adása jellemző. Az e követelményeknek meg nem felelő ingóságok és az ingatlanok jellemzően a biztosítéki jogviszony fennállása alatt is a biztosítékot nyújtó fél őrizetében maradnak, aki tovább folytatja azok rendeltetésszerű használatát. Zálogjog esetén a jelzálogjog és a kézizálogjog két kodifikált biztosítéki forma, a zálogtárgynak a kötelezett birtokában hagyása a jelzálogjog tartalmának alkotóeleme [Ptk. 5:88. § a) pont és 5:108. §]. Biztosítéki célú tulajdonátruházás esetén sincs akadálya azonban annak, hogy a felek olyan biztosítéki megoldást alkalmazzanak, amelyben a biztosítékul szolgáló vagyontárgy a tulajdonjog átruházását követően is a biztosítékot nyújtó fél birtokában marad. Ingatlan esetén a tulajdonátruházásnak amúgy sem nélkülözhetetlen eleme a birtokátruházás [Ptk. 5:38. § (2) bek.], ingó esetén pedig alkalmazható a constitutum possessorium, a birtokátruházásnak az a módja, amikor az átruházó az új tulajdonostól származó jogcímen, albirtokosként továbbra is a dolog birtokában maradhat. Amint a tulajdonátruházásnak, annak biztosítéki jellegére tekintettel nincs ellenértéke, a biztosíték nyújtója is ellenszolgáltatás kötelezettsége nélkül használhatja tovább azt a dolgot, amelynek tulajdonjogát átruházta a biztosított félre.
[22] A jogviszony biztosítéki jellegéből fakadóan, mindkét félnek jogos érdeke fűződik a biztosítékul szolgáló vagyontárgyhoz. A biztosíték jogosultjának arra van szüksége, hogy a biztosíték készenlétben álljon arra, hogy ő, ha ez szükségessé válik, azt érvényesíthesse, a biztosítékot nyújtó félnek ugyanakkor várománya van a dologra. A biztosíték e létszakaszában a biztosítékot nyújtó félnek ezért úgy kell eljárnia, hogy ne sértse a biztosított fél kielégítési jogát, a biztosított félnek pedig úgy kell eljárnia, hogy a biztosítékot nyújtó fél várománya ne sérüljön. Indokolt ezért, hogy e készenléti szakaszban a biztosíték nyújtója és a biztosított fél közötti jogviszonyra lényegében ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint amelyek a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti jogviszonyt szabályozzák a zálogjog megalapítása és a kielégítési jog megnyílta közötti időszakban. Így különösen, ha a biztosítékul szolgáló dolog a biztosított fél birtokában van, akkor őt a letét szabályainak megfelelő őrzési kötelezettség terheli, ha pedig a dolog a biztosítékot nyújtó fél birtokában van, akkor ő köteles azt rendeltetésszerűen használni (Ptk. 5:106-5:109. §). Ez mindkét esetben azt jelenti, hogy a biztosíték tulajdonjogát megszerző biztosított fél tulajdonjogával csak korlátozottan élhet, az abból fakadó jogai - a kielégítési jog megnyílását megelőzően - csak akkor aktivizálódnak, ha tulajdonjogát veszély fenyegeti; ilyenkor lényegében azoknak megfelelő jogokkal élhet, amelyeket a törvény a zálogfedezet védelme címszó alatt megjelöl, így például értékesítheti a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat (Ptk. 5:107. § és 5:109. §).
[23] Sajátos helyzet áll elő abban az esetben, ha a biztosítéki tulajdonátruházás tárgyát helyettesíthető dolgok képezik, és a szerződés alapján a biztosíték birtokában lévő biztosított fél a biztosítéki jogviszony e készenléti szakaszában is jogosult elidegeníteni azokat, azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben nem magukat a biztosítékul adott dolgokat, hanem azokkal fajta, minőség és mennyiség szerint megegyező dolgokat köteles a biztosíték megszűnésekor a biztosítékot nyújtó fél részére visszaadni. A biztosítéki tulajdonátruházás e „rendhagyó” esetében a biztosított felet tehát nem terheli az előzőekben jelzett őrzési kötelezettség, és a biztosítékot nyújtó felet nem illeti meg váromány az adott dolog visszaszerzésére, ehelyett egy fajlagosan meghatározott dologszolgáltatás iránti, feltételes kötelmi követeléssel rendelkezik a biztosított féllel szemben. (A rendhagyó biztosítéki tulajdonátruházás egyes kérdéseit a tanulmány II. része vizsgálja.)
[24] A fiduciárius biztosítéki ügyletek egyik alapvető kérdése, hogy miként kerülhet sor a biztosított követelésnek a biztosítékul szolgáló vagyontárgyból való kielégítésére. A kérdés lényege abban áll, hogy miként elégítheti ki a hitelező követelését a biztosíték tárgyából, ha az már amúgy is a tulajdonában áll. Másként fogalmazva: hogyan szolgálhat biztosítékul a hitelező tulajdonjogát képező vagyontárgy, megilletheti-e ugyanazt a személyt ugyanazon vagyontárgy felett egyszerre tulajdonjog és biztosítéki jog is?
[25] E kérdés megválaszolásához megint csak az átruházás jogcíméből kell kiindulnunk. A tulajdonátruházás biztosítéki jogcíme és a tulajdonjog révén biztosított hitelezőt ebből fakadóan terhelő kötelmi kötelezettségek együttesen magyarázzák meg, hogy a tulajdon miként szolgálhat biztosítékul. Azt kell figyelembe vennünk, hogy a biztosított fél - szerződés útján, kötelmi hatállyal - korlátozott tulajdonjogot kapott, kifejezetten azzal a céllal, hogy azt biztosítékul használhassa. Célhoz kötött tulajdonjogról van szó, a biztosított fél nem jogosult arra, hogy tulajdonjogával szabadon éljen; eszközül kapja a tulajdont, hogy annak segítségével érvényesíthesse meghatározott követelését. A hitelezőt tehát nem tulajdonjog és biztosítéki jog illeti meg, hanem biztosítékul kapott tulajdonjog. A biztosítéki tulajdonátruházás sajátos jellegéből következik az is, hogy a követelés kielégítésére - annak ellenére, hogy a biztosítékul szolgáló vagyontárgy a biztosított fél tulajdonában van, és hasonlóan ahhoz, ahogy fentebb a biztosítéki jogviszony kielégítést megelőző létszakáról megállapítottuk - lényegében a zálogjog érvényesítésével egyező módon kerülhet sor.
[26] A biztosíték érvényesítésével kapcsolatos első konkrét kérdés, hogy a biztosított fél mikor veheti igénybe a tulajdonul kapott dolgot a követelése érvényesítésére. A tulajdonátruházással nyújtott dologi biztosíték érvényesítésére nem tetszőlegesen, a jogosult önkénye szerint, hanem csak akkor kerülhet sor, ha a biztosítéki funkció érvényesítése szükségessé válik, azaz, ha a biztosított követelés adósa elmulasztja adóssága szerződésszerű teljesítését. Nincs indok arra, hogy a tulajdonátruházás útján biztosítékot kapott fél az esetek szélesebb körében legyen jogosult biztosítéki jogával élni, mint amelyek a zálogjogból való kielégítés jogának megnyílását eredményezik (Ptk. 5:126. §). A biztosítéki jog akkor lép aktív szakaszába, ha ennek jogszerű feltételei bekövetkeznek. Amíg nem esedékes az adós kötelezettsége, illetve ameddig az adós szerződésszerűen eleget tesz kötelezettségeinek, addig az arra irányuló követelés érvényesítésének nincs helye. Ameddig a biztosított követelés érvényesítésére nem kerül sor, addig a biztosítéki tulajdonos köteles tiszteletben tartani a biztosítékot nyújtó félnek a biztosítékul szolgáló dolog vagy más vagyontárgy visszaszerzésére irányuló várományi jogát; a biztosított fél kellő jogalap nélkül nem tehet semmi olyat, ami a biztosíték nyújtójának ezt a jogát sérti. Abban a tudatban kell eljárnia, hogy jogszerű magatartás esetén a tulajdon visszajár a biztosítékot nyújtó félnek, a biztosíték érvényesítése viszont tipikusan örökre megfosztja a biztosíték nyújtóját annak lehetőségétől, hogy az eredeti tulajdoni helyzet helyreáll.
[27] A tulajdonjog formájában nyújtott biztosítékból való kielégítés konkrét módja sem térhet el lényegesen a zálogjog érvényesítésének alapelveitől. A követelés kielégítésére a hitelező biztosítéki tulajdonában álló vagyontárgyból is közvetlen vagy közvetett módon kerülhet sor. A követelés közvetlen kielégítése azt jelenti, hogy a biztosított fél megtarthatja a biztosítékul szolgáló vagyontárgyat (annak megfelelő részét), azaz az érvényesített követelés mértékében megszűnik a biztosítéki jogosultnak az a kötelezettsége, hogy ezt a vagyontárgyat visszaadja az adósnak, illetve a biztosíték nyújtójának. Ez az az aktus, amellyel a biztosítéki tulajdonos tulajdonjoga feltétlen és korlátlan tulajdonná válik. A követelés ilyen módon való érvényesítése azonban az eseteknek csak viszonylag kis részében lehetséges, akkor, ha biztosítékul olyan vagyontárgy szolgál, amelynek aktuális piaci értéke megbízhatóan megállapítható anélkül, hogy annak értékesítésére kerülne sor. Ezenfelül, ideális esetben, a biztosítékul szolgáló vagyontárgy (vagy vagyontárgyak összessége) osztható is oly módon, hogy a követelés összegét meghaladó mértékben a vagyontárgyat vissza lehessen adni a biztosítékot nyújtó fél számára. E feltételeknek elsősorban a pénz és más pénzszerű vagyontárgyak, így különösen az értékpapírok felelnek meg, ezért nem véletlen, hogy e követelmények lényegében megegyeznek az óvadékból való közvetlen kielégítés feltételeivel [5:138. § (1) bek.]. Abban az esetben pedig, ha a közvetlen kielégítés feltételei fennállnak, de a biztosítékul szolgáló vagyontárgy nem osztható, és értéke meghaladja a biztosított követelés fennálló összegét, a hitelező az elszámolási kötelezettség keretében köteles a különbözetet megfizetni a biztosíték nyújtója számára.
[28] Azokban az esetekben, amelyekben a közvetlen kielégítés feltételei nem állnak fenn, a biztosíték közvetett módon használható a követelés kielégítésére. Ennek módja az, hogy a biztosítékot értékesítik, és a bevételt (annak megfelelő hányadát) fordítják a követelés kielégítésére. A biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékesítése tipikus esetben a biztosítékot nyújtó féllel való elszámolás megbízhatóan alkalmazható eszköze, függetlenül attól, hogy a biztosított fél tulajdonosi vagy zálogjogosulti pozícióban van. Ez a kielégítési mód a zálogjog érvényesítésének alapesete, és ennek megfelelő szabály irányadó a pénzügyi lízingszerződés felmondása esetére is [Ptk. 5:131-5:134. §, 6:415. § (2) bek.]. Ahhoz, hogy a biztosított követelés érvényesítésére jogszerű módon kerüljön sor, azaz úgy, hogy a biztosított fél a biztosítéki vagyontárgyat a tulajdonátruházás jogcímének, a biztosítéki célnak megfelelően használja, az szükséges, hogy a biztosítéki jogosult a biztosítékul kapott vagyontárgyat piaci körülmények között, a lehető legjobb áron értékesítse. Ily módon érhető el, hogy a biztosítéki vagyontárgy értéke nem vész el, a biztosíték nyújtója nem szenved szükségtelen veszteséget, és a biztosíték jogosultja csak az őt megillető követelés mértékében veszi igénybe a biztosítékot.
[29] A biztosítéki tulajdonátruházó ügylet tisztességességének alapja a korrekt elszámolás, aminek eredményeként a felek által követhető és ellenőrizhető módon megállapításra kerül, hogy a nyújtott biztosíték értéke hogyan viszonyul a biztosított követelés aktuális összegéhez, és ennek megfelelően - a biztosíték érvényesítését követően - mekkora összeg illeti meg a biztosíték nyújtóját, illetve mekkora a fennmaradó hitelezői követelés összege.
[30] A Szegedi Ítélőtábla 1/2008. (XII. 4.) PK véleménye e kérdésben, biztosítéki célú vételi jog kapcsán úgy foglalt állást, hogy - a zálogjog érvényesítésére vonatkozó kógens törvényi rendelkezések megkerülése miatt - a szerződés érvénytelenségéhez vezet az, „ha a hitelező a vételi jog gyakorlásakor egyfelől a biztosítékul szolgáló dolog értéke, másfelől a fennmaradó követelése közötti különbözeti összeg elszámolása alól mentesül”. Az Ítélőtábla kollégiumi véleménye, noha célját tekintve kétségkívül helyes volt, adós maradt annak magyarázatával, hogy miként jutott arra a megállapításra, hogy a vételi jog biztosítéki célú alapítása a zálogjogi szabályok megkerülésére irányul. Általánosabban fogalmazva, amint erről fentebb már szó volt, azt a kérdést kellett volna megválaszolni, hogy számon lehet-e kérni a zálogjogi szabályokat a fiduciárius hitelbiztosítékokon, illetve hogy egy atipikus szerződés érvényességének mik a kritériumai.
[31] A Csődtörvény 2017-es módosítása új tétellel egészítette ki a szerződés megtámadását megalapozó okok listáját: megtámadható az a fiduciárius hitelbiztosítéki ügylet, „amelynek alapján a jogosult a szerzett jogával olyan módon élt, hogy az adóssal szemben fennálló elszámolási kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesítette, illetve a biztosított követelést meghaladó fedezetet az adósnak nem adta ki” [Csődtörvény 40. § (1) bek. d) pont]. Ez a rendelkezés tehát szankciót ír elő a fiduciárius hitelbiztosítékok jogosultja számára elszámolási kötelezettsége megszegése esetére. Nem világos azonban, hogy mi a Csődtörvény által ily módon számon kért elszámolási kötelezettség forrása. Ebből a szempontból e szabály értelmezésére három lehetőség is kínálkozik: (i) esetenként vizsgálandó, hogy a jogosultat az adott ügyletben az arra irányadó biztosítéki szerződés alapján terheli-e elszámolási kötelezettség; (ii) az elszámolási kötelezettség a fiduciárius hitelbiztosítékok esetén, az ügylet jellegéből következően, mindig fennáll; (iii) a Csődtörvénynek ez a rendelkezése teremti meg az elszámolási kötelezettséget. Mindhárom értelmezés problematikus: az (i) eset nem jelent erős védelmet az adós számára, mert megtámadási lehetőséget csak arra az esetre biztosít, ha a felek az elszámolási kötelezettséget előírták; a (ii) esetben nem világos, hogy szerződési kikötés és jogszabályi előírás hiányában létezik-e egyáltalán, és ha igen, akkor miből fakad a szóban forgó kötelezettség; a (iii) értelmezés pedig azt jelentené, hogy az elvileg eljárásjogi szabályok megállapítására szolgáló Csődtörvény a korábban tárgyalt bejegyzési kötelezettségen túl, a fiduciárius hitelbiztosítékok tartalmára vonatkozó további anyagi jogi szabályt állapít meg.
[32] A Csődtörvény előzőekben idézett rendelkezése - különösen annak a (ii) szerinti értelmezése - a fiduciárius ügyletek joga szempontjából alapvető kérdést érint: a felek szerződési szabadsága körébe tartozik-e annak a kérdésnek a szabályozása, hogy egy fiduciárius ügylet jogosultját terheli-e elszámolási kötelezettség? E kérdés önmagán túlmutató jelentőségét az adja, hogy az erre adott válasz irányadó lehet az ügylet több más elemére is. Amint a fentiekben erről szó volt, a fiduciárius biztosítékoknak vannak - az átruházás biztosítéki jellegéből fakadó - alapvető karakterisztikus elemei. Kógens jogi szabályozás hiányában azonban, a biztosított hitelezőt terhelő elszámolási kötelezettség és az ügylet egyéb lényegi elemei nem érvényesülnek a felek rendelkezésétől függetlenül, sőt esetleg a szerződés ezzel ellentétes rendelkezése ellenére. Bármennyire is lényeges eleme az elszámolási kötelezettség a fiduciárius biztosítéki ügyleteknek, önmagában ennek hiánya nem eredményezi az ügylet semmisségét. Ugyanakkor - hacsak valamilyen speciális körülmény ezt nem indokolja vagy ellensúlyozza - az elszámolási kötelezettség hiánya azzal a veszéllyel jár, hogy felborul az ügylet egyensúlya, valamelyik fél kellő alap nélkül gazdagodik a másik rovására, ami nyilvánvalóan nincs összhangban az ügylet biztosítéki céljával. Ez viszont már indokolhatja annak vizsgálatát, hogy az adott szerződés jóerkölcsbe ütközik-e vagy egyéb okból érvénytelen-e (Ptk. 6:95-6:98. §).
[33] Az előzőekben megfogalmazott aggályok és bizonytalanságok kétségessé teszik azt, hogy a Csődtörvény új szabálya alapján - fennálló elszámolási kötelezettség hiányában - ténylegesen sor kerülhet-e, és ha igen, pontosan milyen esetekben fiduciárius hitelbiztosíték megtámadására.
[34] Az előzőekben láttuk, hogy a biztosítéki tulajdonátruházási ügylet jogi természete kettős: egyrészt a biztosított fél dologi jogi szempontból megszerzi a dolog tulajdonjogát, másrészt viszont a tulajdonátruházás jogcíme meghatározott kötelmi jogi keretek közé helyezi ezt a tulajdonjogot. A tulajdonátruházás biztosítéki célja - bár csupán kötelmi jogi eszközökkel - lényegesen befolyásolja, korlátozza a biztosítékot megszerző fél tulajdonjogának tartalmát. E korlátok célja, hogy a biztosított fél a biztosítékot ne szabadon, hanem kizárólag annak biztosítéki rendeltetésével összhangban álló terjedelemben és módon használja. A biztosítéki tulajdon e korlátozott jellege megmutatkozik abban is, hogy a biztosított fél kielégítési joga a biztosított követelés fennálló mértékéhez igazodik.
[35] A tulajdonjog természetesen nem járulékos, hanem önálló jog, amelynek tartalmát - az átruházás alapjául szolgáló jogviszonyra tekintet nélkül - a törvény egyértelműen meghatározza (Ptk. 5:13. § és 5:21-5:34. §). A tulajdonjog dologi tartalma nem változik akkor sem, ha a tulajdonátruházás biztosíték nyújtása céljából történik. A tulajdonjog tartalmát alkotó törvényi szabályok felülírása, a tulajdonjogi jogosítványok dologi hatályú elvétele vagy korlátozása csak kivételesen, a törvény által meghatározott esetekben lehetséges (pl. Ptk. 5:31. § és 6:226. §). Annak azonban nincs akadálya, hogy a dolog tulajdonosa szerződésben kötelmi hatályú kötelezettségeket vállaljon, korlátoknak vesse alá magát a tulajdonjoga gyakorlásával kapcsolatban. Amint kifejtettük, fiduciárius hitelbiztosítékok esetén ezek a korlátok a tulajdonátruházás biztosítéki céljából fakadnak, és a felek közötti biztosítéki jogviszony lényeges tartalmi elemeit alkotják.
[36] A biztosított követelés teljesítése vagy egyéb módon való megszűnése közvetlenül nem érinti a tulajdonjogot; a biztosított fél automatikusan nem veszíti el tulajdonjogát, tulajdonos marad mindaddig, amíg a tulajdonjogot vissza nem ruházza a biztosítékot nyújtó félre. A biztosítéki tulajdonos azonban tulajdonjogát csak a biztosítéki célnak alárendelten gyakorolhatja; az előzőekben vázolt biztosítéki jogaival, különösen a kielégítési joggal kizárólag a biztosított követelés fennálló mértékének megfelelően élhet. Ha a biztosított követelés megszűnik, akkor megszűnnek a hitelező biztosítéki jogai is, aminek két jelentős következménye van: egyrészt a tulajdonjogából fakadó jogokat a továbbiakban nem gyakorolhatja, másrészt pedig beáll a biztosítékul kapott dolog visszaadására vonatkozó kötelezettsége. A tulajdonjog biztosítéki céljának ellentmondana az, ha a tulajdonos biztosított követelés hiányában vagy annak mértékét meghaladóan élhetne jogaival. A biztosított hitelező jogi helyzetét tehát a biztosítékul átruházott, önálló és teljes tulajdonjog, valamint az annak gyakorlását meghatározott célhoz kötő biztosítéki jogviszony együttesen határozza meg.
[37] Ezért hibás a Kúriának az a döntése, amely szerint „Az önálló zálogjog abban az esetben sem járulékos jellegű mellékkötelezettség, ha egyébként kölcsönszerződés biztosítására alapították: jogi sorsa nem függ a biztosított követelés jogi sorsától. Ebből következik, hogy az önálló zálogjog kötelezettje az ellene folyó végrehajtás megszüntetése érdekében […] nem vitathatja az önálló zálogjog mögött esetlegesen meghúzódó alapügylet (kölcsönszerződés) létrejöttét vagy érvényességét.” (Pfv.I.21.934/2016.; http://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-pfvi219342016-szamu-ugyben-regi-ptk-hatalya-ala-tartozo-onallo-zalogjog-jogi). Az önálló zálogjog jogosultja és a biztosítéki tulajdonos számára egyaránt a jogszerű cselekvés kereteit a rá irányadó dologi és a kötelmi szabályok együttesen rajzolják meg. Nincs alapja bármelyik szabályrendszernek a másik hátrányára való előtérbe állításának. Bármelyikük figyelmen kívül hagyása a jogviszony tartalmának, a felek jogainak és kötelezettségeinek téves interpretálását eredményezi (részletesebben kifejtve lásd Gárdos István: Az önálló zálogjog jogi természetéről. Polgári Jog, 2017/11. szám).
[38] A zálogjog és a biztosítéki tulajdonátruházás közötti különbség lényege a két biztosíték jogi struktúrájában, közelebbről a tulajdonjog alakulásában ragadható meg. A zálogjog tárgyát képező vagyontárgy a zálogjog fennállása alatt mindvégig a zálogkötelezett tulajdonában van (ha a zálogjog tárgyául követelés vagy jog szolgál, akkor ezek jogosultja a zálogkötelezett); a zálogjog a kötelezett tulajdonjogát terhelő korlátolt dologi jog. Ezzel szemben biztosítéki tulajdonátruházás esetén a biztosítékul szolgáló dolog tulajdonjoga, illetve a követelés vagy jog átszáll a biztosítéki jogosultra. A biztosítéki jogosultat az átruházott dolog felett megilleti a „teljes és kizárólagos jogi hatalom” (Ptk. 5:13. §), megilletik a tulajdonjog tartalmát alkotó jogok, így különösen a birtoklás, a használat és a rendelkezés joga (Ptk. 5:21-5:30. §), képes arra, hogy a dolog tulajdonjogát saját nevében, tulajdonosként eljárva átruházza [Ptk. 5:39. § (1) bek.].
[39] Dologi jogi szempontból tehát a helyzet egyértelmű, azonban - a tulajdonátruházás biztosítéki céljára és a felek közötti biztosítéki jogviszonyra tekintettel - mégis indokolt feltenni azt a kérdést, hogy valójában kié a biztosítékul szolgáló, a hitelező részére átruházott dolog. E kérdés felvetése azt feltételezi, hogy lehetséges olyan helyzet, amelyben a dolog nem a tulajdonos, hanem egy másik fél vagyonába tartozik. A jogi és a gazdasági tulajdon egysége esetén ilyen helyzet nem fordulhat elő, a jogi és a gazdasági tulajdon szétválásának azonban szükségszerű következménye, hogy a tulajdonos ténylegesen nem tekintheti sajátjának a tulajdonjog tárgyát.
[40] A biztosítékul átruházott dolog vagyoni helyzetét több szempontból vizsgálhatjuk. Elsőként a polgári jog területén maradva, a biztosítéki célból fakadó visszaadási és elszámolási kötelezettség már önmagában is arra utal, hogy a biztosítéki jogosult más dolgát kezeli, azaz - a szó dologi jogi jelentésén túlmutató, gazdasági értelmében - nem valódi tulajdonosa a biztosítékul kapott dolognak. A tipikus tulajdonátruházási ügylettel szembeállítva, adásvétel esetén nem jellemző sem az, hogy a tulajdonjog átruházását követően a vevő tulajdonosi jogait az eladó jogai korlátozzák, sem pedig az, hogy a vevőnek el kellene számolnia az eladó felé azzal, hogy mit csinált a tulajdonába került dologgal, miként alakult annak értéke. Biztosítéki célú tulajdonátruházás esetén azonban éppen ez a helyzet: amint erről már szó volt, az új tulajdonos a megszerzett dolgot csak az ügylet biztosítéki céljával összhangban használhatja, és a biztosítéki jogviszony végén elszámolási kötelezettség terheli a biztosíték nyújtójával szemben. Adásvétel esetén a tulajdonjog átruházása jellemzően az ügylet lezárását jelenti, míg biztosítéki tulajdonátruházás esetén ez a biztosítéki jogviszony kezdő aktusa, a tulajdonjog a biztosítéki jogviszony egy - bár központi jelentőségű - elemét képezi.
[41] Az előzőekben írtak megerősítésével találkozunk akkor is, ha a polgári jog területéről továbblépünk. A gazdálkodók vagyoni helyzetének nyilvántartására és az ebben bekövetkező változások nyomon követésére a számvitel szolgál. A számviteli előírások olyan szabályok, „amelyek alapján megbízható és valós összképet biztosító tájékoztatás nyújtható e törvény hatálya alá tartozók […] vagyonáról” [a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) preambuluma]. E szabályok szerint a tulajdonjog önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a tulajdonos a dolgot saját eszközeként tarthassa nyilván; két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy vagyontárgy a tulajdonos vagyonának (eszköznek) minősüljön: a vagyontárgy a vállalkozó rendelkezésére és használatára legyen bocsátva, és rendeltetésszerű használata a vállalkozó működését, tevékenységének folytatását szolgálja [Számv. tv. 23. § (1) bek., 24. § (1) bek. és 28. § (1) bek.]. Ez a két feltétel lényegében a gazdasági tulajdon tartalmát írja körül, azaz a saját eszköznek minősítés szempontjából a dolog gazdasági tulajdona a meghatározó. Ez a felfogás érvényesül a törvényben nevesített esetekben is: míg például a bérbevett dolog nem képezi a bérlő vagyonának részét, a pénzügyi lízing tárgya a lízingbevevő saját eszközének minősül [Számv. tv. 23. § (1) és (3) bek.].
[42] A számviteli szabályozás is arra enged tehát következtetni, hogy a vagyoni helyzet alakulása szempontjából nem elegendő a formális tulajdonjogi helyzet vizsgálata, mert annak eredményét felülírhatja az a kötelmi jogi környezet, az átruházó és a kedvezményezett fél közötti jogviszony, amely egy adott tulajdonjogot körülvesz. A tényleges vagyoni és jogi helyzet csak a dologi és kötelmi helyzet együttes figyelembevételével rajzolódik ki. A biztosítéki célú tulajdonátruházás során átruházott vagyontárgy kikerül az adós tulajdonából, ugyanakkor (éppen az átruházás biztosítéki jellege miatt) tipikus esetben nem az új tulajdonos, hanem továbbra is az adós tevékenysége keretében kerül felhasználásra. A biztosítékul adott dolog tipikusan még abban az esetben sem a hitelező tevékenységét, rendes működését szolgálja, ha annak birtokát is átruházzák a biztosított fél részére. Anélkül, hogy egy számviteli szakkérdésben állást kívánnánk foglalni, ezek alapján úgy tűnik, hogy tipikus esetben a biztosítékul átruházott vagyontárgyat - a lízingelt vagyontárgyakkal egyezően, a gazdasági tulajdonhoz igazodóan - számvitelileg nem a tulajdonjog megszerzője, hanem továbbra is az adós eszközei között kell nyilvántartani.
[43] Az előzőekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár jellemzően a tulajdonjog a tulajdonos vagyonát növeli, a tulajdonjog nem egyértelműen jelöli ki egy dolog vagyonjogi helyzetét. Előfordul a jogi és a gazdasági tulajdon szétválása, és ennek következtében a dolog nem feltétlenül tartozik tulajdonosának vagyonába. A fiduciárius ügyletekre ez különösen jellemző, ezért a biztosítékul szolgáló dolog nem válik a tulajdonjogot megszerző biztosítéki jogosult vagyonának részévé, annak gazdasági tulajdona az átruházást követően is a biztosíték nyújtóját illeti meg.
[44] A kép teljessége és színességének bemutatása érdekében meg kell említeni, hogy a jogi és a gazdasági tulajdon itt tárgyalt szétválása nem következik be a „rendhagyó” biztosítéki tulajdonátruházás esetén. Ilyen esetben ugyanis a biztosítéki jogosult korlátlan tulajdonjogot szerez a biztosítékul szolgáló dolog felett, azaz nem érvényesül kötelmi jogi korlát az átadott dolog feletti rendelkezésre vonatkozóan. A jogosult tehát nem követ el szerződésszegést a dolog használata vagy elidegenítése által, de bármit is csinál a kapott dologgal, az nem érinti a biztosítékot nyújtó féllel szembeni, megfelelő mennyiségű, fajtájú és minőségű dolog szolgáltatására vonatkozó feltételes kötelmi kötelezettségét. A biztosított fél azonban ebben az esetben sem gazdagodik a biztosítéki átruházás révén, hiszen az átruházás következtében keletkezik egy azonos értékű kötelezettsége. Maga a megszerzett tulajdon ebben az esetben tehát - nem csupán dologi, hanem kötelmi jogi értelemben is - korlátlan, azonban ezt ellensúlyozza a vagyonba bekerülő kötelezettség. Bár a biztosítéknyújtás e két formájának jogi megoldása eltérő, a vagyoni helyzet végeredményét tekintve azonosan alakul mindkét esetben.
[45] A számviteli szabályok szükségszerűen elvezetnek a csődjoghoz, hiszen a csődvagyon törvényi fogalmában meghatározó szerepet játszanak az előzőekben hivatkozott számviteli szabályok. E szerint két feltétele van annak, hogy egy vagyontárgy az adós felszámolása során figyelembe veendő vagyonának részét képezze: az adott vagyontárgy az adós tulajdonában (kezelésében) van, és a számviteli szabályok alapján az adós eszközeként kell nyilvántartani [Csődtörvény 3. § (1) bek. e) pont és 4. § (1)-(2) bek.]. Egy vagyontárgy tehát akkor képezi a csődvagyon részét, ha annak jogi és gazdasági tulajdona egyaránt az adóst illeti meg. Amint az előzőekben ezt láttuk, a fiduciárius biztosítékok tárgyát alkotó vagyontárgyak esetén e feltétel nem teljesül. Anélkül, hogy ezennel részletesebben tárgyalnánk a fiduciárius biztosítékok csődjogi kezelésének kérdését, annyit egyértelműen megállapíthatunk, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokra szükségszerűen jelentős hatást kell, hogy gyakoroljon a fiduciárius biztosítéki ügyletek tárgyát alkotó vagyontárgyak feletti jogi és gazdasági tulajdon szétválása. E kérdést tanulmányunk III. részében tárgyaljuk részletesen.
[46] Amint ezt fentebb már említettük, a Ptk.-ban szabályozott faktoring és a pénzügyi lízing fiduciárius biztosítéki elemet tartalmazó ügylet. A faktoring és a lízingügyleteknek számos fajtája van. Ezek közül azonban a Ptk. csak a finanszírozási célú faktoring, illetve a pénzügyi lízingügyleteket szabályozza. Ahogy a miniszteri indokolás rámutat: „A törvény faktoring szerződésként ezért kizárólag azokat a finanszírozási célú szerződéseket szabályozza, amelyek esetén a követelés átruházására a faktor által nyújtott hitel fedezeteként köteles az adós, és amelyben a faktort nemteljesítés esetén visszkereseti jog illeti meg. […] A törvény ezért a faktoring szerződés jellegadó sajátosságának, jogcímének - összhangban a Hpt. megközelítésével, amely a faktoringot pénzkölcsönnyújtásnak minősíti - a kölcsön elemet tekinti. A szabályozás során abból szükséges kiindulni, hogy a faktoring nem más, mint egy kölcsönszerződés, amelynek a specialitását az adja, hogy a hitelnyújtó esedékességkor elsőként nem az adóstól, azaz az engedményezőtől, hanem az adós kötelezettjétől lesz jogosult a követelés behajtását megkísérelni, és az adóssal szemben csak akkor léphet fel, ha a kötelezett nem teljesít.”
[47] A Ptk., lényegében a faktoring kapcsán kifejtettek szerint, a lízingügyleteken belül is alapvető megkülönböztetést alkalmaz: kifejezetten csak a pénzügyi lízinget szabályozza, mégpedig azon az alapon, hogy az operatív lízing mind gazdasági tatalmát, mind pedig jogi természetét illetően a bérleti szolgáltatások körébe tartozik, ezzel szemben a pénzügyi lízing egy finanszírozási ügylet, amely fiduciárius biztosítékkal fedezett hitelnek tekintendő. Az operatív lízing valójában bérlet, a lízingtárgy tulajdona valóban a lízingbeadót illeti, ő viseli a tulajdonnal kapcsolatos kockázatokat, és a szerződés megszüntetését követően a hátralévő futamidőre nem illeti meg lízingdíj (a szerződéstől függően esetleg megilletheti költségtérítés vagy kártalanítás a lízing idő előtti megszüntetése miatt, de ez más kérdés). Pénzügyi lízing esetén ezzel szemben a lízingbeadót csak a lízingtárgy jogi tulajdona illeti meg, és ez a jogi tulajdon a lízingbeadó által nyújtott finanszírozás biztosítékául szolgál.
[48] A faktoring és a pénzügyi lízingszerződés finanszírozási és biztosítéki jellege a Ptk. számos szabályából kitűnik: a bejegyzési kötelezettség (Ptk. 6:406. és 6:410. §), a kölcsönszerződés szabályainak háttérszabályként való felhívása (Ptk. 6:408. §), az elszámolási kötelezettség [Ptk. 6:407. § (2) bek. és 6:415. § (2) bek.]. Érdekes - és racionális érvekkel nehezen alátámasztható - módon a jogalkotó a pénzügyi lízing és a faktoring esetén pont ellentétes szabályozási koncepciót választott, mint a további fiduciárius biztosítékok esetén: e biztosítékok anyagi jogi szabályait a Ptk. tartalmazza, míg a fizetésképtelenségi kérdések rendezésével a Csődtörvény adós maradt, míg a fent tárgyalt biztosítékok esetén a Ptk.-s szabályozás hiányzik, de létezik néhány fizetésképtelenségi szabály. Azt gondoljuk, hogy a pénzügyi lízing és a faktoring Ptk.-beli szabályai jól tükrözik, hogy a fiduciárius biztosítékok elismerése akkor lehetséges, illetve célszerű, ha azok működése szempontjából jelentős főbb kérdéseket - diszpozitív szabállyal - a Ptk. maga meghatározza.
[49] A fiduciárius hitelbiztosítéki ügyletek, közöttük a biztosítéki célú átruházások összetett ügyletek, amelyek a dologi jog és a kötelmi jog kettős szabályozása alatt állnak. Az ügylet azáltal válik alkalmassá biztosítéki funkció betöltésére, hogy abban megvalósul az átruházott tulajdonjog kötelmi jogi korlátozása. A felek között biztosítéki jogviszony jön létre, amelynek tartalmát a hitelezői követelés érvényesítésének és az adósi váromány biztosításának kettős követelményrendszere határozza meg. E jogviszony közelebbi tartalmát, beleértve a biztosított követelés érvényesítésének a feltételeit, a felek határozhatják meg, a szerződési szabadság keretei között. A fiduciárius biztosítékkal rendelkező hitelező pozíciója sok tekintetben hasonló a zálogjogosultéhoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy a zálogjog tartalmát kógens jogszabályok egyértelműen meghatározzák, a biztosítéki átruházás nyomán létesülő jogviszony tartalma viszont - az anyagi jogi szabályozás és a kialakult bírói gyakorlat hiánya, valamint a csődjogi szabályozás ellentmondásossága miatt - bizonytalan, ami mindkét fél, de különösen a gyengébb pozícióban lévő adós számára jelentős kockázatokkal jár.
