A jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy mit értünk szerződéses érdek alatt, milyen tartalommal bír a szerződő fél gyakran emlegetett érdeke: mit ért a polgári jogi szabályozás és jogirodalom ezen érdekek alatt, és milyen nevesített érdekeket ismer. A tanulmány kitér arra is, hogy mit értünk érdekarányosság, érdekegyetemlegesség vagy lényeges jogi érdek (fennállása vagy megszűnése) alatt.
Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 6:137. §, 6:140. § (1) bekezdés, 6:149. §, 6:154. § (2) bekezdés, 6:159. § (2) bekezdés
Címkék: kötelmi jog, érdek-összeütközés, jogos érdek, érdekek mérlegelése, érdekmúlás, szerződéskötés
[1] A polgári jogról szólva gyakran említést nyer, hogy a mindennapok joga, egy radbruchi kifejezéssel élve: a magánjog minden jogok szívkamrája. Életérzékeny jogterületről van szó, mely a jogalanyok érdekeiben megragadható jogviszonyrendező tényezőkre is érzékenyen reagál. A polgári jogon belül pedig minden kétséget kizáróan a kötelmi jog a leginkább érdekérzékeny joganyagrész.
[2] Kelemen a következőképpen közelíti meg a szerződésen alapuló kötelmet: „Természetére nézve a kötelem dinamikus és organikus jelenség, meghatározott cél elérésére, bizonyos jövőbeli változás létrehozására irányul, s ha ezt a feladatát betöltötte, megszűnik, mintha soha nem is létezett volna. A megszűnése után nyomban újra is születő, s emiatt folyamatos létűnek látszó dologi jogokkal szemben rövid életű, muló jelenségnek tűnik fel, amelynek kezdete, vége és különböző mozzanatokat magában foglaló élettartama van, akárcsak az élőlényeknek. Általa egészen új, addig soha nem létezett és nélküle nem is létezhető alanyi jogok keletkeznek, személyek, akik azelőtt semmiféle jogviszonyban nem voltak egymással, szoros és rendszerint nem is csak az egyiket a másik, hanem mindkettőjüket egymás javára kölcsönösen valamire szorító kapcsolatba jutnak és ebből - bizonyos vonatkozásban, nevezetesen a diszpozitív jogszabályokkal szemben - a törvénynél is erősebb jogok, illetve kötelezettségek születnek. Ezt a jelenséget nevezzük kötelemfakadásnak, amelynek a szerződés a leggazdagabban buzgó forrása.” *
[3] Ha a kötelmi jog a vagyonjog dinamikáját adja, akkor - Kelemen színes és szemléletes tolmácsolását követően - kétségtelen, hogy a szerződésszegés joga e dinamikus egység legmozgékonyabb, legenergikusabb része. A kötelem alaphatásaként emlegetett teljesítési parancs, az „adós, fizess” halk háttérzönge a szerződéses kötelem nyugalmi állapotában. A polgári jog szabályai a teljesítési létszak bekövetkeztéig statikus, mintegy állóképet festenek a szerződéses jogviszonyról: a szerződést egészen a teljesítésig szinte „kimerevített” állapotában szemléljük és kezeljük. A szerződéses kötelem tartalma, a benne rejlő joghatások leginkább akkor telítődnek élettel és energiával, ha a kötelem bajba jut, a szerződéses teljesítési kötelezettséget az adós megszegi. Olyan a helyzet a szerződés létesítésekor fennálló és annak megszegésekor előálló jogi tényállás egybevetésekor, mint amelyet az alanyi jog és az igény összehasonlítására Szászy mondott: az előbbi a nyugalmi, utóbbi a megsértett állapot. * Az igény nem más, mint támadó jog - ugyanez a harci helyzet jelenik meg a szerződés megszegésekor is.
[4] Külön magyarázatra nem szorul, hogy a szerződés megszegése miatti jogkövetkezményekről azért kell a polgári jognak rendelkeznie, mert a kötelemszegés a jog által elismert és védelemre érdemesnek minősített helyzettel ellentétes állapotot jelent. A szerződéses kötelem esetében - erre ugyancsak nem szükséges kitérnünk - a jogi támogatás a szerződő felek érvényes és hatályos ügyletéhez kapcsolódik, mely azt is jelenti, hogy a jog védi és támogatja a szerződés formájában (konszenzussal) kifejezett, szerződéses kötelem alakjába formált érdeket. Helytállónak érezzük Fürst megállapítását: „a konkrét jogi védelem tehát minden esetben feltételez védelemre érdemes érdeket, mint a védelem tárgyát kárhoztatandó támadást, mint a védelem, a közbelépés okát.” * A szerző szerint az ügyleti kötelmek megsértésének tényállásában a pozitívum a védelemre érdemes érdek, s ha az ügyleten alapuló kötelezettség (témánkra koncentrálva: a szerződéses szolgáltatás teljesítésére irányuló kötelezettség) adott, a sértés akárhogyan történik, a jogi beavatkozás alapja nyomban adott. *
[5] Az viszont nagyon nehéz kérdés, hogy mit is értünk egyáltalán szerződéses érdek alatt, mit takar, milyen tartalommal bír, meddig terjed a szerződő fél - jellemzően a jogosult - gyakran emlegetett érdeke? Még nehezebb az érdek fogalmával összekapcsolható képződmények kezelése - a teljesítéshez fűződő érdeket említi a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:140. § (1) bekezdése és a Ptk. 6:154. § (2) bekezdése, lényeges jogi érdeket említ számtalan helyen a kötelmi jogi könyv (pl. Ptk. 6:149. §), de szóba kerül - jogi irodalomban, ítéleti indokolásokban - az érdekmérlegelés, jogilag védett érdek, érdeksérelem, érdekellentét és ellentétes érdek, érdekeltség aránya, érdekérzékenység és érdekelsőség, érdekegyensúly és érdekarányosság és így tovább. E fogalmak némelyike többé-kevésbé körvonalazott tartalommal bír (pl. ellentétes érdek a képviselet esetében, vagy a lényeges jogi érdek egyes előfordulási esetei a korábbi törvényes érdek fordulat alapján megítélhető), mások jelentése azonban legfeljebb kitapintható, de nagyon nehezen definiálható. Ráadásul a kötelmi jogban maga az „érdek” sem statikus fogalom, hanem dinamikus jelenség: csökkenhet, elmúlhat, a szerződésszegés létszakában új jogosulti érdek jelenhet meg és így tovább. Alighanem ide is talál az a grosschmidi megjegyzés, hogy e fogalmak „érdektartalmára” az igazság közvetlen ösztönével kell ráérezni. *
[6] A probléma azonban - nézetünk szerint - igazán még csak nem is abban áll, hogy mit értünk érdekarányosság, érdekegyetemlegesség vagy lényeges jogi érdek (fennállása vagy megszűnése) alatt. E fogalmak kapcsán nagyjából konszenzusra juthatunk. A nehézség akkor áll elő, amikor az érdeket meg kell mérnünk, amikor a védelemre érdemességet (lásd Fürst fenti megjegyzését) ellenőrizzük vagy annak határait kell megkeresnünk. Még az érdek vizsgálatának elhárítása is érdekmérlegelés eredménye lehet: ez a helyzet lényegében minden olyan esetben, amikor az adóst a szerződésszerű teljesítés elmaradása (Ptk. 6:137. §) folytán a polgári jogi szabályok objektív kötelezettséggel terhelik, példának okáért késedelmi kamattal vagy jogosulti késedelem esetében a hitelezőt a kárveszély viselésének kötelezettségével [pl. Ptk. 6:156. § (3) bekezdés] róják meg. Hasonló, a védett érdek mérlegelése alól többé-kevésbé feloldó hatása van a kárátalányoknak is (a kamat vagy kötbér akkor is jár, ha a jogosultnak a szerződésszegés következtében kára fel sem merült).
[7] A szerződések joga, ezen belül is a szerződésszegés témaköre tengernyi példával szolgál arra, hogy ez a látszólag könnyű feladat - melyet nagy általánosságban érdekértékelésként vagy érdekmérlegelésként szokás emlegetni - igazi jogi kemény dióvá is válhat. A szavatossági igények kétlépcsős rendszere a kijavítás, kicserélés, kijavítási költségigény, árleszállítás és elállás jogi lehetőségével igazi halmazát adja az egymásnak feszülő érdekeknek: a jogosult választási lehetőségének biztosítása eleve a jogosulti érdek elismerését jelenti, már az első lépcsőben a választható joggal szemben áll a kötelezetti érdek (pl. nem lehet aránytalan többletköltséget okozó), melyre mintegy viszontválaszként áll az a követelmény, hogy a kötelezett által teljesíteni vállalt szavatossági igény ne eredményezzen a jogosultnak túlzott érdeksérelmet - Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pont - mindezeket külön-külön és összességében is értékeli és ellenőrzése alatt tartja a perben eljáró bíróság, különös figyelemmel a Ptk. 6:161. § rendelkezésére, mely feloldja a kérelemhez kötöttség főszabálykénti követelményét. A sort nyilván még hosszan folytathatnánk. *
[1] Kivételesen előfordulhat, hogy a Ptk. 6:137. § rendelkezése ellenére a szerződésszerű teljesítés elmaradása - megfelelő tényállás mellett - nem von maga után szerződésszegési következményeket. Az egyik ilyen esetkör az érdekleengedés fogalma alá vonható. * Az érdekleengedés gondolatköre Grosschmid Béni kötelmi jogi munkájában jelenik meg és ott került - több helyen - kifejtésre.
[2] Grosschmid a kötelem tárgyi kiterjedésének vizsgálatakor tárgyalta a félszakos obligáció (vagy félszakos fixitás) tanát. * A félszakosság kifejezéssel a Fejezetek olyan jogi helyzeteket illet, amikor - nagyon leegyszerűsítve - a kötelmi jogviszony valamely eleme kizárólag vagy túlnyomórészt az egyik fél érdekében került megállapításra. Ilyenkor „a kötelem kitűzött mértéke pusztán csak az egyik fél érdekére” tekint, ennek pedig az egyik legfontosabb következménye a szerző szerint, hogy ez a fél „jogosítva van rajta olyan változtatást tenni, amely a másiknak hátrányára nem fordul, annál inkább: ha szemlátomást javára szolgál.” * A szerződésszegés témaköréhez igazítva ezt az intézményt, ez a következőket jelenti: a szerződéses kötelem félszakos fixitással jellemezhető elemei egyoldalúan alakíthatók, aminek a jellemző esete, ha a jogosult a szerződéses érdekét a szerződésben rögzítettekhez képest alacsonyabb szintre szállítja - ebből ered a kifejezés: érdekéből enged, az érdekét leengedi. Ennek elsődleges következménye, hogy a jogosult az egyébként szerződésszegésnek minősülő kötelezetti magatartást nem tekinti annak. Nincs ugyanis akadálya, hogy a jogosult az őt megillető, a szerződésszegést szankcionáló szigort félretegye. * A leengedés azonban - mint látni fogjuk - nem jelent lemondást a szerződésszegés következményeiről és nem is eredményezi a szerződés módosítását. Ezt Grosschmid is hangsúlyozta: „ezzel ama határozmányok (értve alatta a szerződésbeli rendelkezéseket - megjegyzés tőlem) félretéve nincsenek (a viszony alapfalaira ez elnézés ki nem hat).” * A jogosult tehát az eredeti alapra visszatérhet, erre azonban a másik fél figyelmét előzetesen fel kell hívnia. A szerződéses kikötések - szankciók - „kellő előleges figyelmeztetés nélküli” előrántása ugyanis a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközne.
[3] Hogy a leengedett érdekhelyzetből a jogosult a szerződés szerinti mértékre magától értetődően visszatérhet, arra példa a Fővárosi Bíróság egyik közzétett eseti döntése. A jogesetben öröklési szerződés teljesítése - megszegése - körében alakult ki a felek között vita. Az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökös az 1959-es Ptk. 589. § (2) bekezdése és a Ptk. 7:48. § (1) bekezdésének szabálya alapján (főszabály szerint) az örökhagyó megfelelő mértékű természetbeni eltartására köteles. A felek által kötött szerződés a felperest megillető szolgáltatás mikéntjét egyértelműen tartalmazza. Az alperesek azt vállalták, hogy a felperest természetben, a felperes háztartásában eltartják. Az alperesek ezt a kötelezettségüket nem teljesítették. Az a tény, hogy a felperes pár hónapig az alperesek szerződéstől eltérő teljesítését elfogadta, nem jelenti azt, hogy 2003 őszén nem volt jogosult az alperesek által vállalt, szerződésszerű teljesítés követelésére. Az alperesek a követelésnek nem tettek eleget, ezzel szerződésszegést követtek el. * Az érdekleengedés tehát nem jelent jogról való végleges lemondást.
[4] A korábbi bírói gyakorlat sok vonatkozásban magáévá tette az érdekleengedés tanát. Érdemes a bírósági döntésekből hosszabban idézni: „Midőn az adós a szerződésben megszabott kötelezettségét az erre nézve kikötött szigorúbb feltételektől eltérően és több évre visszamenőleg enyhébb gyakorlatnak megfelelően a hitelező elnézése mellett teljesítette, a hitelező a forgalomban megkívánható jóhiszeműség és bizalom folyományakép mindaddig, az előző enyhébb gyakorlat megmásítását célzó akaratáról az adóst nem értesítette, a szerződésben megszabott súlyos jogkövetkezmény alkalmazásba vételét az adóssal szemben követelni nem jogosult (462. sz. EH). Ha az a felek között szokásos volt, csekély bérhátralék nem ad jogot a rendkívüli felmondásra (Bp. t. 124/1907.). Ha a bérbeadó tűrte azt, hogy a bérlő hosszabb időn (hónapokon) át részletekben fizette az esedékes bérösszegeket, csak előzetes felszólítás eredménytelensége esetén élhet rendkívüli felmondással (K. 395/1935.).” *
[5] Hatályos polgári jogunkban is alkalmazható e tétel, annak megjegyzésével, hogy bizonyos tényállások mellett a szerződés ráutaló magatartással történő módosítása is szóba jöhet. A Ptk. rendelkezései sem zárják ki annak megállapítását, hogy az érdekleengedés jogi helyzete - ha mégoly finoman teszi is - változást hoz a kötelmi viszony tartalmában: e változás oka pedig a jogosult elnéző magatartása, mely a kötelezett kötelemhez való hozzáállását is befolyásolja. Más kérdés, hogy e grosschmidi gondolatok viszonylagos ismeretlensége miatt az ítélkezési gyakorlat (annak ellenére, hogy bátran vethette volna horgonyát az érdekleengedés tanába) a közzétett eseti döntésekből kitűnően sok esetben egyéb fogódzót keresett a jogérzetnek megfelelő döntés indokolásához.
[6] A BH2011. 134. számú eseti döntésben pl. az érdekleengedés gondolatkörében mozogva a ráutaló magatartással kifejezett szerződési akarat értékelése jelenik meg. A perbeli esetben a Kúria rámutatott arra, hogy az 1959-es Ptk. - korábban hatályos, a perbeli tényállásban alkalmazandó - 543. § (1) bekezdése értelmében a biztosított késedelme azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a biztosítási szerződés az esedékességtől számított 30 nap elteltével megszűnik. Nincsen azonban jogi akadálya annak, hogy a felek a biztosított szerződésszegése (késedelme) ellenére közös megegyezéssel a törvényi jogkövetkezményt mellőzzék, a szerződéses jogviszonyt fenntartsák és magukat továbbra is kötelemben állónak tekintsék. A szóban forgó ügyben ezért - amint a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet indokolása rámutatott - azt kellett vizsgálni, hogy a biztosító felperes kifejezésre juttatott-e olyan szerződési akaratot (akár ráutaló magatartás formájában is), amelyet a biztosítottnak is úgy kellett értenie, hogy az a szerződés fenntartásának a szándékát fejezi ki.
[7] A jogerős ítélet szerint, amit a Kúria hatályában fenntartott, jogilag releváns tényként értékelendő, hogy a biztosító annak ismeretében, hogy a biztosított alperes a második negyedévi díjat késedelmesen fizette meg, a biztosítottat a harmadik negyedévi biztosítási díj esedékességéről értesítette és kérte e díj befizetését. Ezzel a biztosító - mely a szerződés díjnemfizetés miatti megszűnését állította - olyan díj megfizetését igényelte, amelyre ha a saját jogi álláspontjához következetes, már nem lett volna jogcíme. Vagyis: a perbíróságok álláspontja szerint a biztosító magatartásából arra lehetett következtetni, hogy az alperes szerződésszegő magatartása ellenére a szerződés fenntartását kívánta. Ez az ítéleti indokolás az érdekleengedés tanával rokon gondolatokat fogalmaz meg.
[8] A Fővárosi Ítélőtábla egyik közzétett eseti döntése rámutatott, hogy a tartási szerződés kötelezettje nem követ el szerződésszegést olyan - a felek megállapodásában egyébként rögzített - szolgáltatás elmulasztásával, melyre a jogosult nem tart igényt. * A szóban forgó ügyben pl. - mely egyébiránt elszámolási kötelezettség teljesítésével volt kapcsolatban - az eltartók a tartási szerződés alapján azt vállalták, hogy saját költségükön gondoskodnak az eltartottak ingatlanának (épületének, udvarának, kertjének) rendben tartásáról. A számukra átruházott ingatlanban az eltartottakra mosnak, főznek, takarítanak. Biztosítják a lakásuk fűtését, világítását, betegség esetén ápolásukat, gyógykezeltetésüket, szükség esetén kórházi ellátásukat, haláluk után pedig illő eltemettetésüket a katolikus egyház szertartása szerint. A valóságban mosást és takarítást egyáltalán nem kellett végezniük, mert azt a felperes nem engedte, ápolását pedig az állapota nem tette szükségessé. Az ingatlan rezsijét sem kellett fizetniük. Ez nem jelentette azt, hogy a tartási szerződést megszegték, hiszen a felperes ezen szolgáltatásokra nem tartott igényt. Más kérdés, hogy - amint azt a jogerős ítélet kifejtette - a szerződéses kötelezettség részbeni nem teljesítését, ha szerződésszegésként nem is kellett értékelni, a bíróságnak a tartási szerződés megszüntetéséhez kapcsolódó megfelelő kielégítésről való döntése során figyelembe kellett vennie. A felperes általi „érdekleengedés” ilyenkor a kötelembeli szolgáltatás mértékén addig változtat, amíg ennek az egyoldalú engedésnek a hatása terjed. Az egyoldalú leengedés nem sodorhatja a másik felet a szerződésszegés állapotába. Arra sincs azonban lehetőség - ez egyértelműen következik a tartási jellegű kötelmek természetéből - hogy az eltartó a személyes gondoskodást rátukmálja az eltartottra. *
[9] Egyébként - nyilván nem véletlenül - az érdekleengedés kifejezést kevés döntésben leljük fel. Talán egyedülálló példaként áll előttünk a Fővárosi Ítélőtábla BDT2010. 2272. szám alatt közzétett eseti döntése, melynek indokolásában szerepel az „érdekleengedés” kifejezés. Az ítélet indokolása a jogosultat megillető pénzkövetelés elszámolása körében - az 1959-es Ptk. 293. §-át alkalmazva - kifejtette, hogy csak a jogosultnak van lehetősége az érdekeivel ellentétesen a jogából engedni (ilyen megoldást a kötelezett nem alkalmazhat). Ez azt jelenti, hogy a jogosult megteheti, hogy a részteljesítést saját érdekeivel ellentétesen a főkövetelésre számolja el.
[10] Az érdekleengedés alkalmazása a kötelem helyes mértékének megítélésén múlik. Az óvatos alkalmazás követelményére maga Grosschmid is figyelmeztetett, s megjegyezte: „mihelyt a kikötést vezérlő érdek egyoldalúsága, vagy pedig a változtatás viszonya az eredeti mértékhez kétséges, a bolygatás már magában véve veszélyezteti azon (joghelyzet-bizonyossági) érdekét a másik félnek, amely őtet esetleg a kikötésre indította.” *
[11] „A javak elosztásának normális vágányokon kell lebonyolódnia, az áldozatnak és az eredménynek megfelelő értékarányban kell lenniök. Ha az adós áldozatai ezt a határt átlépik, úgy a javak gazdaságos kicseréléséhez és ésszerű elosztásához fűződő közérdek sodródik veszélybe, ahhoz pedig, hogy a felek ezt idézzék fel, a jog nem nyújthat soha segédkezet. Az adós költekezésének eredménye csak akkor lehet, ha mindkét fél, mint ugyanazon jogrendszer tagjai a közösen kitűzött cél megvalósítása érdekében működnek közre. Miután az, hogy a kötelmi viszony elérje a célját, közérdek, a közösségi gondolat ezt az együttműködést a felek kötelességévé teszi.” *
[12] Tóth Lajos írta a Glosszában, hogy a kötelem az adósok joga, mert a kötelmi jog szabályai az adósokhoz beszélnek. Szemléletes és alapvetően helytálló megállapítás ez: a kötelmi jog - ezen belül is a szerződések - szabályai úgy rendezik el az életviszonyokat, hogy a kötelezettnek meghagynak valamit, megparancsolnak ezt vagy azt. A szerződéses kötelem alapján - ahogyan azt már érintettük - szolgáltatási kötelezettség keletkezik valaminek az adására, tevékenységre, tevékenységtől tartózkodásra vagy más magatartás nyújtására, méghozzá nem önmagában véve, hanem a szerződésbeli jogosult javára.
[13] A kötelem létesítésekor a felek várakozása - eltekintve attól, hogy a maga hasznát mindegyik fél látni szeretné - abban is megjelölhető, hogy „a kötelem a fennforgó viszonyok mellett szükségesnek látszó rendes erőkifejtéssel teljesíthető lesz, s nem fog az adóstól oly rendkívüli erőfeszítést követelni, aminek kifejtése az élet józan felfogásával ellenkezik. Az ügyletkötő feleknek az adós részéről a teljesítés végett hozandó áldozat mérvéről van tehát bizonyos közös elképzelésük és az áldozati határ fogalma nem más, mint ennek az elképzelt nagyságnak kifejezési alakja. Az a hitelező pedig, aki a kötelem teljesítéséhez oly áldozat árán is ragaszkodik, amely ezt az eredetileg közösen elgondolt és kölcsönösen alapul vett mértéket meghaladja, nem a szerződéses lekötelezésből fakadó jogát gyakorolja, hanem ennél többet, mást, egyebet követel, vagyis az alanyi jog merő látszatának leple alatt oly igénnyel lép fel, aminek jogszerű alapja nincs.” *
[14] A korábbi magánjogi irodalomban mondta ki Dezső Gyula, hogy „a teljesítés módjának természetes korlátja - személyes szolgáltatásoknál - az adós testi vagy szellemi ereje és egészsége; tehát szerződéses kikötés ellenére sem követelhető a teljesítésnek olyan módja, amely az adós egészségét veszélyezteti, mert ezek fontosabbak, mint bármilyen vagyoni érdek [...]” * E megközelítés ma is helytálló. A személyes tevékenységen alapuló szolgáltatási kötelezettségek egyik jellemző esete a tartási kötelezettség, ahol a kötelezett, az eltartó a Ptk. 6:491. § (1) bekezdése értelmében - egyebek mellett - a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátást, illetve gondozást köteles nyújtani. A Ptk. 6:492. §-a e tartási kötelezettséget terjedelmében - a szolgáltatási kötelezettség tartalmát nézve - pontosítja, amikor kimondja, hogy a kötelezettség kiterjed a lakhatás biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásra, gondozásra és betegség esetén ápolásra is. Ilyenkor a teljesítési kötelezettségnek mondhatni természetes határt szabnak az eltartó fizikai lehetőségei: világos például, hogy a személyes kapcsolattartás nem várható el az eltartótól, ha saját betegsége ezt nem teszi lehetővé. Más kérdés, hogy ennek a körülménynek, vagyis a fizikai teljesítőképességnek nem csak a teljesítési kötelezettség terjedelmére (a szerződéses konszenzus eredeti tartalmára), ezen keresztül a szerződésszegés megítélésére van kihatása, hanem a körülmények változása a tartási kötelem módosítását is maga után vonhatja. * Amennyiben tehát az adós - eltartó - körülményeiben olyan változás áll be, melynél fogva a személyesen ellátandó kötelezettségét a kötelem eredeti mértékénél fogva nem tudja már teljesíteni, ez a szolgáltatási kötelezettség módosítását, adott esetben a szerződéses kötelem lehetetlenülését, a szerződés megszűnését eredményezi.
[15] Nem ismert előttünk - bár ezt a körülményt tájékozatlanságunk aligha menti - ebben a tárgykörben született ítélet, de a kérdés mindenesetre érdekességként átgondolásra érdemes lehet. Abban az esetben, ha a felek tartási szerződést kötnek egymással a Ptk. 6:491-492. § szerinti tartalommal, de a körülmények változása miatt a tartási kötelezettségét az eltartó teljesíteni nem tudja, a szerződés módosítható és ennek keretében - a Ptk. 6:495. § (2) bekezdés szabályának is figyelembevételével - átalakítható életjáradéki szerződéssé. A kérdés: életjáradéki szerződésből tartási szerződéssé is átalakítható-e a jogviszony? Nyilvánvaló, hogy a „visszafelé gondolkodás” másfajta logikát, jogalkalmazói életértékelést igényel, mint az ellenkező, mondhatni megszokott irányú bírói módosítás, de nem zárható ki.
[16] A kötelezettnek - tegyük fel - megszűnik a munkalehetősége, elveszíti jövedelmét. Amennyi bevétele rendelkezésre áll, a létszükséglet fedezésére elég. Eddig eleget tudott tenni életjáradéki szerződés alapján fennálló kötelezettségének, esetleg a jogosult (eltartott) sem igényelt személyes gondoskodást. Berendezkedett abban az ingatlanban, amelyet a szerződés fejében nyert, visszaszolgáltatni már nem tudná, mert életfenntartása veszélybe kerülne.
[17] Abban a kérdésben vita nem lehet, hogy akarategységben a szerződés életjáradékiból tartásivá alakítható át. Az akarategység azonban „elbukhat” részleteken is, arról nem is beszélve, hogy egyébként létező konszenzus mellett meghiúsulhat valamelyik fél nem tolerálható „akadékoskodásán” is. Amennyiben életjáradéki szerződésből tartásivá alakítási kérelem érkezik a bírósághoz, ezekben az esetekben a kisebb kérdésekben előálló vita azonnal elesik, mert a főkötelezettség terjedelmének meghatározásával a módosított kötelezettség rögzítésre kerül, a nem rendezett kérdésekben vagy a Ptk. diszpozitív szabályai vagy pedig a „kellő véghezvitel” tartalomalakító követelménye határozza meg a szolgáltatási kötelezettség konkrét terjedelmét.
[18] A Ptk. 6:495. § (1)-(4) bekezdésének szabályai lehetővé teszik a tartási szerződés módosítását. Ennek kereteit a Ptk. konkrétan nem határozza meg, az pedig nem jelent problémát, hogy a jogalkotó a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva a tartási szerződés életjáradékivá alakításáról, a módosítás indokaként pedig kiemelten a felek közötti viszony megromlásáról tesz említést. A módosítás terjedelme, a kötelemalakítás módja és mikéntje a felek érdekeinek van alávetve, amelyet a körülmények, a szerződési előzmény figyelembevétele mellett a perbíróság értékel. Ráadásul a Ptk. 6:495. § (4) bekezdése szerint a bíróság nincs kötve a felek kérelméhez, de nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, mely ellen mindkét fél tiltakozik.
[19] A helyzet nyilván „sikamlósabb”, ahogyan Grosschmid szokta jellemezni a kényesebb, a helyes jogi elrendezést nehezebben megmutató jogviszonyokat. A tartásiból életjáradéki szerződéssé való átalakítás sem zökkenőmentes minden esetben és azt mondhatjuk, hogy némi kényelmetlenséget - adott esetben többet, mint a másik félnek - a jogosultnak is el kell viselnie. Eddig kiszolgálták, ezután magának kell gondoskodnia a gondozásról, idegen személyekkel, idegen környezetben.
[20] Más példa is hozható. A Fővárosi Törvényszék egyik döntésében - a szerződés lehetetlenülésével kapcsolatban - rámutatott: való igaz, hogy önmagában egy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének - egyébként nyilvánvalóan senkinek fel nem róható - betegsége, halála nem mentesíti a tőle elkülönült önálló jogi személyiséggel rendelkező társaságot a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése alól. A konkrét tényállás alapján azonban figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a gazdasági társaság az ügyvezető által önállóan kitenyésztett, speciális, egyedi szakismereteket igénylő lúdfajta tenyésztésével foglalkozott, az ügyvezető szakértelme pedig nélkülözhetetlen volt a tevékenység folytatásához. „Az ügyvezető fellépett betegsége, majd halála miatt lehetőség sem volt arra, hogy ezeket a speciális ismereteit, tudását átadja egy a társaság által alkalmazandó másik szakembernek. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem egy nagyvállalat vezérigazgatója esett ki a cég működéséből váratlanul, hanem egy mindössze 4 fős alkalmazotti gárdával rendelkező, az ügyvezető egyedüli szakmai és üzleti irányítása alatt álló cégről van szó.” * Vagyis a személyes kompetencia megszűnése - kivételes esetben - mentesít a kötelezettség alól.
[21] Nizsalovszky a következőképpen fogalmazott kötelmi jogi tankönyvében: „Kétségkívül az adósnak minden tőle elvárható áldozatot meg kell hoznia a hitelezői érdek illetőleg a kötelem gazdasági és társadalmi rendeltetésének kielégítése céljából, ennek az áldozathozatalnak azonban az eset körülményei, az élet felfogása és a méltányosság bizonyos határt szabnak, amely határon túl az adós erőfeszítéseinek nem kell terjednie akkor sem, ha az említett határig terjedő áldozata nem volna elegendő a hitelező érdekeinek kielégítésére.” * Ebben a vonatkozásban - ahogyan a szerző folytatja - azonban a kötelmek nem egyformák. Nyilvánvaló, hogy nemigen hasonlítható össze egy kisebb értékű ingó dolog szolgáltatására irányuló kötelezettség, egy kezesi helytállás és megint más a társasházi lakás felépítésére vállalkozási szerződésben elvállat kötelezettség. A szerződésszegés témakörére vetítve ez azt jelenti, hogy a szerződésen alapuló kötelmi helyzetek sokfélesége ki kell, hogy hasson a nem szerződésszerű teljesítés általános megítélésére és esetenként magukra a jogkövetkezményekre is: nem feltétlenül lehet egyformán mérni a teljesítés érdekében az adóstól megkövetelt áldozatot, akkor sem, ha a teljesítésre szorító kötelmi szabályok alapvetően ugyanazok.
[22] Ennek oka egyrészt az, hogy (amint arra már Nizslovszkyt idézve utaltunk) maguk a szerződéses szolgáltatások természetük szerint sem egyformák: pl. a dologszolgáltatásra, tevékenység kifejtésére vagy tűrésre-tartózkodásra irányuló szolgáltatások a kötelemszegés szempontjából is nagyfokú eltérést mutathatnak egymáshoz és a rendszerinti helyzetekből képzett általános szabályokhoz képest. Másrészt a kötelezettet terhelő szolgáltatási kötelezettség megítélését, ezen belül is a most említett áldozati határt a szerződéses kikötések is meghatározzák, mi több, a szerződéses jogviszony egyéb tényállási elemei és a szerződéses kötelem releváns körülményei egyaránt átszínesíthetik.
[23] Ebben a kérdésben egyébként - melyet a jogi irodalom elsősorban Kelemen László nyomán az adóst terhelő áldozati kötelezettség határai kifejezés alá von - nem lehet egyetlen konkrét, minden helyzetre irányadó, egyformán helyes mértéket felállítani. A szolgáltatásra kötelezett féllel szembeni elvárás szigora nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz a saját vagyona terhére ingyenesen kötelmet vállaló ajándékozóval szemben, mint arra az adósra nézve, aki visszterhesen vállal szolgáltatási kötelezettséget. Az előbbi esetében a hibás teljesítési szabályok is engedékenyebbek, mint az utóbbival szemben: ez kifejezésre jut a Ptk. 6:147. § rendelkezéseiben is. De megmutatkozik abban is, hogy az ingyenes szerződésekkel szemben szélesebb körben épült ki az ügyletoldó hatalmasság gyakorlása is, így pl. az ajándék visszakövetelése a Ptk. 6:237. § rendelkezései szerint. Ilyen lehetőség a visszterhes ügyletek körében nem létezik. De példaként hozhatjuk a haszonkölcsön köréből a Ptk. 6:257. § (2) bekezdésének szabályát is. A Ptk. szerint a haszonkölcsönbe adó a szerződés teljesítését - a dolog birtokának átruházását, a használat átengedését - megtagadhatja, ha a szerződés megkötése után pl. saját körülményeiben olyan lényeges változás áll be, amely folytán a teljesítés tőle nem várható el. Ha az ajándékozásra visszatérünk, egy még sajátságosabb alakzatra is felfigyelhetünk: a Ptk. 6:237. § (1) bekezdésének utolsó fordulata a létfenntartás veszélybe kerülése miatti visszakövetelést nem csak megengedi, hanem ennek elkerülése érdekében - egyfajta facultasként - a megajándékozottat a létfenntartás biztosítására, anyagi áldozat hozatalára kötelezi. * Ilyen lehetősége a visszterhes ügylet kötelezettjének nincsen, ehhez hasonló elhárítási kötelezettség a visszterhes szerződés jogosultjára nézve nem jön szóba.
[24] Vannak azonban szép számmal olyan szerződések, melyek a megszokott, általában elfogadott mértéktől nagyobb áldozatot követelnek a szolgáltatás kötelezettjétől.
[25] Ez a nagyobb teher megjelenhet önként vállalt kötelezettség formájában is, mint pl. a Ptk. 6:171. § által szabályozott jótállás esetében, de amint arra rámutattunk, alapulhat a szigorúbb helytállási kötelezettség jogszabály kötelező előírásán is. A jótállási kötelezettség alapján előálló szigorú helytállás nem egyszerűen a bizonyítási kötelezettség megfordulása, a valóságban mindig több annál: a jogosultra nézve nagyobb biztonság, a dologban előkerülő hiba gyorsabb és hatékonyabb korrigálása, míg a kötelezettre vonatkozóan költség (a megvásárolt termékek árából „visszakölt a fogyasztóra”). Ehhez hozzávehetjük, hogy a gyártó azzal, hogy a terméket forgalomba bocsátja, nyomban mintegy „virtuális kellékszavatossági kötelembe” kerül minden lehetséges - fogyasztónak minősülő - vásárlóval (ezek jogutódaival), mely virtuális kötelem a teljesítéssel ipso iure valódi kellékszavatossági kötelemnek adja át a helyét. A jogszabály hatálybalépésével a törvény következtében nehezül a gyártók helyzete. *
[26] A kötelezettől elvárható - vele szemben kikényszeríthető - nagyobb áldozat „intézményes vállalás” nélkül is előállhat. A Szegedi Ítélőtábla mutatott rá egyik közzétett határozata indokolásában, melyet jelentősége miatt hosszabban idézünk: „a késedelem felróhatósága alóli mentesülés szempontjából jelentőséggel bír, hogy a perbeli esetben közbeszerzési (pályázati, versenyeztetési) eljárás eredményeként történt meg a szerződéskötés, melynek lényege, hogy a pályázati dokumentáció ismeretében a munka elnyerése érdekében az ajánlattevők egymáshoz képest kedvezőbb ajánlatot nyújtanak be. Az ajánlat nem csak a vállalkozói díj összege, hanem a vállalt befejezési határidő tekintetében is előnyösebb lehet, és lényegesen befolyásolhatja a nyertes pályázó kiválasztását. Amennyiben a vállalkozó a versenyben a munka megszerzése érdekében irreálisan rövid befejezési határidőt vállal, jogi szempontból ez nem jelenthet kimentő okot, ha a szerződésben vállalt - irreálisan rövid - határidő már előre láthatóan nem volt betartható. Ebben az esetben ugyanis a vállalkozó a szerződés megkötése során járt el felróhatóan (culpa in contrahendo), aminek kockázatát, szerződésszegési következményeit viselnie kell. A közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés esetén figyelemmel kell lenni arra is, ha a pályázaton más vállalkozók esetleg éppen a fenyegető magas kötbérteher miatt tettek eltérő feltételekkel - később vesztesnek bizonyult - ajánlatot, vagy emiatt nem vettek részt azon. A verseny tisztaságát, a versenyegyenlőség elvét sértené, ha a többi pályázóval szemben méltánytalan előnyhöz jutna a vállalkozó, az általa vállalt rövid határidő műszaki betarthatatlanságára hivatkozással a késedelem jogkövetkezményei alól mentesülhetne. *
[27] Az adóst terhelő kötelezettség áldozati határa tehát alkalmanként tágul, szükség esetén tágítható is. Ennek azonban megvannak a maga indokai.
[28] Egyébként a szerződésszegési jogviták kapcsán rendszeresen kerül elő az érdekmérlegelés kérdése. A szavatossági jogok gyakorlásával kapcsolatban számos, az arányosságra, az érdekmérlegelésre és a jogok rendeltetésszerű gyakorlására vonatkozó helytálló megállapítást tett a BH1998. 378. számon közzétett eseti döntés. Az 1959-es Ptk. 307. § (1) bekezdése szerint, ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja, vagy mással kijavíttathatja. Ez a szabály lényegét tekintve megegyezik a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés b) pontjának rendelkezésével. Az ítélet szerint a perben eljárt bíróságoknak vizsgálni kellett volna, felperesek, mint jogosultak jogszerűen követelik-e keresetükben a kijavítási költségeket, különös tekintettel arra, hogy végül is a jogerős ítélet meghozataláig a hibák kijavítására nem is került sor. A hibás teljesítés egész szankciós rendszere arra szolgál, hogy a szolgáltatott dolog hibájának következményei miatt megbomlott szolgáltatási egyensúly helyreállítása megtörténjen. A kötelezett hibás teljesítése esetén a jogszabályban biztosított szavatossági jogok természetszerűleg a jogosult érdekeit védik, de a szavatossági jogok gyakorlása akkor tekinthető rendeltetésszerűnek, ha az említett célok érdekében úgy érvényesülnek, hogy nem eredményezik a kötelezett méltánytalan érdeksérelmét. A most elmondottak értelmében a bíróság nem mellőzhette volna annak a vizsgálatát sem, hogy a jogszerűen választott szavatossági jog megfelelően szolgálja-e a rendeltetését. Az alkalmazott jogkövetkezmény nem róhat aránytalan terhet, kötelezettséget a kötelezettre, így az adott esetben azt is mérlegelni kellett volna, hogy az eredeti vételárat meghaladó kijavítási költség igénylése - a szolgáltatott dolog forgalmi értékéhez képest is - gazdaságos, megfelelő igényérvényesítésnek minősül-e, vagy ezek alapján más szavatossági jog választása indokolt a jogosultak részéről, különösen akkor, ha a kötelezettek a jogaik védelmében is vállalják a kijavítást, illetőleg felajánlják a szerződés felbontását.
[29] Mégiscsak oda kell jutnunk, ahová Kelemen László e fejezetben is többször felidézett gondolatai vezettek: „a jog tehát nemcsak nem ad, de az egyéni önkény korlátozására irányuló alaptermészete folytán nem is adhat semmiféle alanyi jogot másként, mint ezzel a határozott és a jogosult részéről egyoldalúan ki nem bővíthető tartalommal. Minden jogosultság csak egy bizonyos határig enged benyúlást az idegen érdekkörbe és a tartalmát meghatározó tények között a vele szembenálló érdekeknek a jogrendszer szerkezetében érvényesülő ellenhatása a legfontosabb. Ez tartja meg a jogosult érdekérvényesítését a jogrend részéről kijelölt medrében és tartja össze a gravitációhoz hasonlóan a jogrendszer végtelenbe vesző pályáit.” *
