Az itt közölt írás a IV. Wolters Kluwer Polgári jogi és Eljárásjogi Konferencián elhangzott előadás anyagát rögzíti. Az előadás célja az volt, hogy bemutassa: a Ptk.-ban rögzített új szabályokat miként alkalmazzák a Fővárosi Ítélőtábla tanácsai, illetve milyen újszerű megoldások jelentkeztek a gyakorlatukban. Ezek alkalmasak lehetnek további következtetések levonására is a gyakorló jogászok számára.
Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 2:42. §, 2:52. §, 3:1. §, 4:178. §, 5:6. §, 6:142. §, 6:223. §, 6:548. §
Címkék: sérelemdíj, személyiségi jog, tilos önhatalom, elővásárlási jog, kegyeleti jog, névjog, kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jog, immunitás, jogalkotásért való felelősség, közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősség
[1] Viszonylag sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (a továbbiakban: Ptk.) kapcsolatos ítélőtáblai gyakorlatról. A Ptk. alkalmazására ugyanis legelőször az ügyvédi praxisokban és az elsőfokú bíróságokon volt szükség, a másodfokú bíróságokra jóval később értek fel a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett jogviszonyokon alapuló jogviták, illetve az ezekben született elsőfokú ítéletek.
[2] A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának szakmai vezetőjeként most arra vállalkozom, hogy nagyjából körüljárjam azokat a polgári anyagi jogi jogterületeket, amelyek a Fővárosi Ítélőtábla tanácsainál a felülbírálat során - nemcsak egyedileg, hanem nagyobb számban - megjelentek, és ezek alapján bizonyos következtetések is levonhatók.
[3] A Ptk.-s jogviták leginkább a személyiségi jog területére esnek, és főleg a sérelemdíj mint új jogintézmény megítélésével kapcsolatosak. De ez érthető is, hiszen a Fővárosi Ítélőtáblára pl. csak a tavalyi évben 268 db személyiségi jogi per érkezett. A Ptk. szerződési joga kevésbé érintett még a másodfokú ítélkezés szempontjából, itt leginkább az elővásárlási joggal kapcsolatos kérdések merültek fel, de ezek is kisebb számban. Rengeteg volt ugyanakkor a közhatalom gyakorlásával okozott károk megtérítése iránt indított perünk (a tavalyi évben pl. 149 db ilyen ügy érkezett). Egyre több a jogalkotással okozott kárra hivatkozással indult per is.
[4] Az általánosságok után most térjünk át a konkrét kérdésekre, amelyeket konkrét ügyek, illetve a Fővárosi Ítélőtábla döntései ismertetésével próbálok megvilágítani.
[5] A személyiségi jog szabályozása a Ptk.-ban több újdonságot hozott, az egyik ilyen a sérelemdíj bevezetése a nem vagyoni kártérítés helyett. Sokszor olvasható ítéletekben is és más jogi anyagokban, hogy a felróhatóságtól független szankciók mellett a Ptk. a sérelemdíj megnevezés alatt egy felróhatóságtól függő jogkövetkezményt szabályoz: ezt alátámasztani látszik a sérelemdíj mértékére vonatkozó Ptk.-rendelkezés, amely szerint a sérelemdíj mértékét a bíróság az eset összes körülményeire figyelemmel - különösen (többek között) a felróhatóság mértékére tekintettel - határozza meg.
[6] A Fővárosi Ítélőtábla gyakorlata azonban teljesen egyértelmű abban, hogy ez nem így van: a sérelemdíj általánosságban nem minősíthető felróhatóságtól függő jogkövetkezménynek, hiszen a személyiségi jogsértésért járó sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - így pl. a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni. Ez pedig azt jelenti, hogy a mentesülés feltételeit a jogsértő személyre irányadó felelősségi rendszer határozza meg. Vagyis, ha szerződésen kívüli jogsértés okoz személyiségi jogi sérelmet, akkor szóba jöhet a deliktuális kártérítési felelősség általános szabálya, s e vonatkozásban a felróhatóság alóli kimentés lehetősége; de szóba jöhet a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség szabályainak alkalmazása is, pl. közúti balesetek miatt érvényesített testi épség, egészség sérelmére alapított perekben. Ez utóbbiakban a személyiségi jogsértést is csak azzal lehet kimenteni, hogy a kárt a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső, elháríthatatlan ok idézte elő. Több olyan perünk is volt, amelynél a személyiségi jogsértést szerződésszegés okozta, ez esetben pedig a kontraktuális kárfelelősség szabályait kell alkalmazni, ami ugyancsak messze van a felróhatóságon alapuló kimentéstől. Az önként, átgondoltan vállalt szerződéses kötelezettség megszegése esetén ugyanis objektív alapú kimentésre van csak lehetőség. Speciális esetek is léteznek, pl. ha a dologi jog által szabályozott magatartás valósít meg személyiségi jogi jogsértést.
[7] A személyiségi jogsértő magatartásoknak tehát számtalan formája létezik, így a jogalkalmazásnak mindig az aktuális tényálláshoz kell igazodnia az alkalmazandó Ptk.-szabályokat - köztük a kimentésre vonatkozó szabályokat - illetően. Az alábbiakban olyan ügyeket ismertetek, amelyekben a személyiségi jogsértés a polgári jog különböző területeire eső magatartásokkal valósult meg.
[8] Érdekes eset volt az, melyben a személyiségi jogi jogsértés a dologi jog által szabályozott magatartással (tilos önhatalommal) valósult meg. A tényállás szerint a felperesek az alperessel közös tulajdonban álló ingatlanukban úgy alakították át lakásukat, hogy a közös használatban levő előtér egy részét a lakásukhoz kapcsolták. Ennek érdekében az előteret gipszkarton fallal lezárták, és ebbe a falba bejárati ajtót helyeztek. Az alperes mint tulajdonostárs az előtér használatbavételéhez nem járult hozzá, utólag birtokvédelmet kért a jegyzőtől. A jegyző bontásra kötelezte a felpereseket, akik nem tettek eleget a határozatnak, de pert indítottak a jegyzői határozat megváltoztatása iránt. A bíróság ugyanakkor a jegyzői határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmüket elutasította. Az alperes a felperesek távollétében végül is elbontotta a gipszkarton falat, a bontási törmeléket és a kibontott bejárati ajtót pedig a felperesek bejárhatóvá vált lakásának a helyiségeiben helyezte el.
[9] Ilyen tényállás mellett az elsőfokú bíróság a felpereseknek a magánlakáshoz való joguk megsértése miatt indított perben az 1.000.000 Ft sérelemdíj megfizetése iránti keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a magánlakás védelme a birtokvédelemmel párhuzamos, azonos tárgyú jogvédelmet jelent. Ebből következően a felperesek akkor hivatkozhatnának magánlakásuk sérelmére, ha az alperes cselekménye megzavarta volna a jogszerű birtoklásukat. A jegyző határozatából kitűnően azonban a felperesek nem voltak jogosultak az alperes által lebontott fal jogszerű birtoklására, így a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi joguk sem sérülhetett meg.
[10] A Fővárosi Ítélőtábla ezzel szemben arra az álláspontra jutott, hogy az alperes nem volt jogosult önhatalommal fellépni az elveszett birtok visszaszerzése érdekében. A Ptk. 5:6. § (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Ilyen helyzet az adott tényállás mellett nem állt fenn, a fal elbontásának időpontjában a jegyző határozata már végrehajthatóvá vált. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy kérje a birtokvédelmi határozat végrehajtását. A további időmúlás a végrehajtást nem gátolta volna meg, a tilos önhatalom gyakorlásával tehát az alperes jogellenesen cselekedett. Tekintettel arra, hogy az alperes a gipszkarton fal elbontásával nyitottá tette a felperesek lakását, ahová maga is belépett a bontási törmelék elhelyezése érdekében, a magánlakáshoz való jog sérelme megvalósult. A magánlakáshoz való jog megsértésének tényén nem változtat az a körülmény, hogy a felperesek maguk is birtoksértő módon alakították ki a lakásuk külső határolófalát, e magatartással szemben a birtokvédelmi eljárás nyújt védelmet.
[11] A másodfokú bíróság a kért sérelemdíjat azonban eltúlzottnak tartotta, ezért személyenként 100.000 forintban határozta meg azt a pénzösszeget, amely a személyiség jogsérelem-kiegyensúlyozására alkalmas. Ennek kapcsán értékelte, hogy a felperesek maguk is a jogellenesség talajára léptek, nem állt szándékukban a jegyző határozatának önkéntes teljesítése. A felperesek felróható magatartása a sérelemdíj mérséklése irányába hatott.
[12] Az előbbi jogeset érdekessége, hogy az alperesnek a kimentése érdekében nem a felróhatósága hiányára kellett hivatkoznia, hanem a dologi jogi szabályokra figyelemmel azt kellett volna bizonyítania, hogy nem tilos önhatalommal járt el.
[13] A következő ítélőtáblai ítélet tényállása szerint a temetkezési cég és az elhunyt fiú apja mint felperes között egy halottkezelésre és temetkezési szolgáltatásra vonatkozó, vállalkozással vegyes megbízási szerződés jött létre. A kereset szerint az alperes oly mértékben szegte meg a szerződést, hogy azzal a felperes kegyeleti jogát is megsértette. A perben nem volt vitás, hogy a koporsó kisebb volt, mint amekkorára szükség lett volna, a ravatalozott holttest magából szagot árasztott, a holttestre a ruházatot nem megfelelő módon adták rá, a holttest kézfején kék folt, a csuklóján kötöző látszott, a ravatalozást az alperes dolgozói idő előtt be kívánták fejezni. Az alperes e kereset mellett arra hivatkozott, hogy őt felróhatóság nem terheli, károsulti közrehatás következett be, illetőleg a deliktuális kárfelelősségen belül a megbízott károkozásáért való felelősség szabályait kell alkalmazni. Álláspontja az volt, hogy kizárólag temetkezési szolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget vállalt, ezért egy másik, önálló cég által végzett, a halottkezeléssel kapcsolatos hibás teljesítésért őt felelősség nem terheli.
[14] Az ítélőtábla ezzel szemben megállapította, hogy a kegyeletsértés a felek között létrejött szerződés megszegésével valósult meg, ezért a kontraktuális kárfelelősség szabályai alkalmazandók. A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a honlapon található tájékoztatás szerint az alperes a temetkezéssel kapcsolatosan teljes körű szolgáltatást nyújt. A felperes a teljes körű szolgáltatás ajánlatának ismeretében vette igénybe az alperes tevékenységét, vagyis az alperesi szolgáltatás magában kellett, hogy foglalja a halottkezelési tevékenységet is. Ha erre vonatkozó egészségügyi szolgáltatói engedélye nem volt, ez nem jelenti, hogy a vállalt kötelezettségét ne kellett volna teljesítenie akár úgy is, hogy erre vonatkozóan mással szerződést köt. A teljes körű szolgáltatásra vonatkozó kötelezettség vállalása folytán az alperes a halottkezelés során bekövetkezett hibákért a hibás teljesítésre irányadó szabályok alapján felelősséggel tartozik akkor is, ha bizonyos tevékenységet nem maga végzett, hanem ahhoz teljesítési segédet vett igénybe.
[15] Mivel a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályaiból kellett kiindulni, az alperes esetében a mentesülés feltételeire a Ptk. 6:142. §-át kellett alkalmazni. Így tehát az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta, a szerződéskötés időpontjában ez előre nem volt látható, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt (jogsérelmet) elhárítsa. Adott esetben a kimentés feltételei kapcsán az alábbiak voltak megállapíthatók. A perben irreleváns volt, hogy az alperes a holttestet a közreműködőjétől milyen állapotban vette át, hiszen maga vállalta a holttestnek az állapotához képest legméltóbb körülmények között való felravatalozását. A közreműködő tevékenysége az ellenőrzési körén belül esik. A felperessel való szerződéskötéskor előre látható volt az alperes mint erre szakosodott cég számára, hogy milyen problémák merülhetnek fel a holttesttel, ezért olyan időben kell gondoskodnia annak átvételéről, elszállításáról, amely időn belül a vállalt kötelezettség teljesítése lehetséges: a hiányosságok felismerhetők, korrigálhatók. Végül pedig elvárható volt a jogsérelem elhárítása: akár a hiányosságok korrigálásával, illetve utóbb a felperes tájékoztatásával is arra nézve, hogy fontolja meg a nyitott koporsós ravatalozás lehetőségét.
[16] A Ptk. 6:144. § (1) bekezdése szerint a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A deliktuális kárfelelősség károsulti közrehatásra vonatkozó szabálya szerint a felperes részéről lenne szükség felróható magatartásra, ami azonban az adott esetben nem volt. Nem elvárható ugyanis, hogy a helyszínen kifogásolja a felperes az állapotokat, hiszen ez az egyszeri, megismételhetetlen alkalom szolgált arra, hogy ő és más hozzátartozók, barátok méltó módon végső búcsút vehessenek a felperes egyetlen gyermekétől. A ravatalozásnak a gyermek elvesztése miatti gyászban meghatározó jelentősége volt, annak méltatlan módon való lebonyolítása miatt sérült a halott emlékéhez kapcsolódóan a felperes kegyeleti joga.
[17] A sérelemdíj mértékének meghatározása során az első- és a másodfokú bíróság is egyetértett abban, hogy a szakértelemmel rendelkező alperesi társaságtól fokozottan elvárható lett volna, hogy szerződéses kötelezettségét megfelelő gondossággal teljesítse. Az esemény nyilvánvalóan egyszeri és nem megismételhető volt, a végső búcsú nem megfelelő módja a felperes gyászát elmélyítette, ezt pszichológus nyilatkozata is alátámasztotta. A jogsértés súlya és a kegyeletsértés sértettre gyakorolt hatása miatt az első- és másodfokú bíróság is egyetértett abban, hogy a 2.000.000 Ft-os sérelemdíj alkalmas a felperest ért személyiségi jogi hátrány kompenzálására és az alperes szankcionálására.
[18] A következő ítélőtáblai határozat szintén szerződésszegéssel, méghozzá a szállodai szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megállapodás megszegésével okozott személyiségi jogi sérelem alapján született. A tényállás szerint az alperesi szállodában nyaraló felperes a hotel tóparti stégéhez az odavezető, kikövezett sétányon lement, de a lejárót keresztező, homokzsákokból álló védgáton elesett, és bokaszalag-szakadást szenvedett. A felperes emiatt az egészséghez, testi épségéhez fűződő joga sérelmére hivatkozva kért a szállodát üzemeltető alperestől 200.000 Ft sérelemdíjat, amelyet az elsőfokú bíróság megítélt és a másodfokú bíróság helybenhagyott. Az alperes a keresettel szemben azzal védekezett, hogy a felperes igényét a deliktuális kárfelelősség szabályai szerint kell elbírálni, őt pedig felróhatóság nem terheli. A homokzsákokat az önkormányzat helyezte el elsőfokú víz- és kárelhárítási készültség miatt.
[19] Az eljárt bíróságok a kontraktuális kárfelelősség szabályai alkalmazásával bírálták el az ügyet. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a készültség a baleset napján már nem állt fenn. Igaz, hogy ezt követően is indokolt volt a homokzsákrendszer további fenntartása, mert a Balaton vízszintje nem csökkent, és szeles idő esetén a parti rész elöntésének veszélye továbbra is fennállt. A szerződésszerű teljesítés érdekében azonban az alperesnek lehetősége lett volna akár átjáró elhelyezésére a homokzsákok felett, akár kisebb szakasz felszabadítására a lejárónál, vagy legalább a veszélyforrás jól látható jelzésére. Álláspontjával az ítélőtábla egyetértett. A jogerős ítélet rögzítette, hogy az alperesnek szerződésben vállalt kötelezettsége volt, hogy a tóhoz való közvetlen lejutást biztosítsa, e szolgáltatását pedig a rendeltetésének megfelelően, biztonságosan kellett nyújtania. A homokzsákokat ugyan valóban nem az alperes, hanem az önkormányzat helyezte el a területen, azonban a baleset időpontjában védekezési készültség már nem állt fenn. Megállapította, hogy az alperes ellenőrzési körén belüli körülmény - a területén levő, balesetveszélyes védgát - okozta a balesetet. A szerződéskötéskor előre látható körülmény, hogy a tóparti szálloda esetén szükség lehet a Balaton áradása miatt homokzsákos védekezésre. Elvárható volt továbbá, hogy a lehetséges kárt az alperes intézkedéseivel elhárítsa, hiszen tudomása volt a konkrét időszakban az átkelés balesetveszélyességéről.
[20] A Ptk.-nak „A személyiségi jogok” Része természetes személyekre vonatkozik, de a Ptk. 3:1. § (3) bekezdése kiterjeszti a személyhez fűződő jogokra vonatkozó szabályokat a jogi személyekre, kivéve, ha a védelem jellegénél fogva csupán az embert illetheti meg. Ennek kapcsán a Ptk. szabályozza a jogi személyek általános szabályainál a névjogi sérelmet is (3:6. §). Az ítélőtábla által hozott ítélet szerint megvalósul a névjogi sérelem, ha az alperes cégneve nem különbözik olyan mértékben a korábban bejegyzett felperesi cég nevétől, hogy azzal ne lehessen összetéveszteni. Az ítélet kiemeli, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) megkívánt feltételekkel szemben a Ptk. más szabályozást tartalmaz. Míg az 1959-es Ptk. szerint a jogi személy nevének azoknak a korábban nyilvántartásba vett jogi személyeknek a nevétől kellett különböznie, amelyek hasonló működési körben és azonos területen tevékenykednek, addig ilyen feltétel a Ptk.-ban nincs. Ezzel szemben annak van jelentősége, hogy a névviselés jogát először kérelmezőnek elsőbbsége van, illetve vizsgálni kell azt is, hogy a névhasználathoz ez a jogi személy mint érintett hozzájárult-e. Nem sért ugyanis személyiségi jogot az a magatartás, amihez az érintett hozzájárult [2:42. § (3) bek.].
[21] A tényállás szerint a felperesi cégből kivált személyek által alapított alperesi cég - ami egyébiránt hasonló főtevékenységet végez a felperessel - nevében szerepeltette azt a vezérszót, ami a felperesi cég nevében is szerepel. A felperes ezért keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogsértő módon használja nevében a vezérszót, és kérte kötelezni arra, hogy távolítsa el a cég nevéből, mivel azt a hamis látszatot kelti a piaci szereplőkben, hogy továbbra is fennáll a két cég közötti gazdasági kapcsolat. Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott, e döntést a másodfokú bíróság helybenhagyta, mivel a későbbi cégbejegyzésű alperes nevében a vezérszó azonossága folytán a két cégnév nem különböztethető meg egyértelműen. A vezérszavak egyezősége folytán a többletszóelemek - figyelemmel a tőhangsúlyos magyar nyelvre - nem küszöbölik ki az összetéveszthetőséget. A névjogi sérelem jogkövetkezményeként az alperest a bíróság eltiltotta a névhasználattól és arra is kötelezte, hogy cégbírósági eljárás kezdeményezésével törölje nevéből a hivatkozott elnevezést.
[22] A személyiségi jogsértés nemcsak a jogi személy terhére, hanem jogi személy által is elkövethető akár a saját társasági szerződése megszegésével is. Egy feltehetőleg sokak által ismert eset, amikor egy sportegyesület beperelte a hozzá kötődő labdarúgócsapatot működtető kft.-t jóhírnévsértés miatt. Az alperesi kft. ügyvezetője a társasági szerződés szerint használatos arculati elemeket - köztük a címert - úgy változtatta meg, hogy a kft.-ben kisebbségi üzletrésszel rendelkező felperesi sportegyesület hozzájárulását ehhez nem kérte. A társasági szerződés ugyanakkor kimondta, hogy az eredeti arculati elemek megváltoztatásáról csak 100%-os szavazattöbbséggel lehet határozni. A sportegyesület az általa indított perben a keresetét arra alapozta, hogy az alperesi kft. a társasági szerződésnek az arculati elemek megváltoztatásáról szóló pontja megszegésével megsértette a saját arculata integritásához, az egyesületi tradíciókból származó presztízs élvezéséhez való jogát. Előadta, hogy a perbeli labdarúgócsapatot 2014 óta az alperes működteti, ebben azonban jelentős mértékben támaszkodik az egyesületre, annak jóhírnevére, történelmére, a felpereshez köthető arculati elemekre. Az alperes a felperes jogán kezdhette meg a felnőtt labdarúgó-bajnokságon való részvételét, a felperes vagyonkezelésében álló stadiont használja, a felperes mottóját is a sajátjának tekinti. A rajongók számára nem különül el egymástól a labdarúgócsapat tekintetében a sportegyesület és a futballcsapatot működtető kft. személye, éppen ezért a társasági szerződés számos olyan korlátozást tartalmaz, amely azt biztosítja, hogy az arculati elemek és a névhasználat tekintetében az alperes ne tudjon a felperes nélkül érvényes döntést hozni.
[23] A perben a felperes a változtatás lényegét így írta le: az eredeti címeren megjelent a felperesre utaló elnevezés, a városrészt jelképező jellegzetes horgony szimbólum, az alapítás évszáma, valamint két csillag, amely a férfi felnőtt labdarúgócsapat húsz I. osztályú bajnoki győzelmét jelképezi. Ehhez képest az alperes úgy változtatta meg a címert, hogy a megváltoztatott címerben marginálisan szerepel csak az alapítás évszáma, nem szerepel a felperesre utaló elnevezés, a horgony alig észlelhetően a pajzs ívére került. A címerben viszont szerepel a lila-fehér szín, valamint a húsz bajnoki győzelemre utaló csillagok is. A kereset szerint a címer konkrét megváltoztatása alkalmas azt a hamis látszatot kelteni, hogy a sportegyesület beleegyezett abba, hogy a róla kialakult kép negatívan megváltozzon azáltal, hogy már a futballcsapattal nem azonos arculati elemek jellemzik: ezáltal kisebb vonzóerővel fog bírni a rajongók és a versenyszerűen futballozni vágyók előtt.
[24] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította arra hivatkozva, hogy sem az arculati integritáshoz, sem a presztízs élvezéséhez való jog nem tartozik a jogi személy személyiségéhez. A társasági szerződés tartalmának lényegi eleme egyébként is a jogi személy létrehozása, ezért az nem szerződéses szolgáltatás, hogy az alperes tartózkodjon a címer megváltoztatásától addig, amíg ebben a kérdésben taggyűlési határozat nem születik.
[25] A felperesi fellebbezés folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla e kérdésben eltérő álláspontot foglalt el. Azt hangsúlyozta, hogy az önálló jogalanyisággal rendelkező szervezetek lényegi vonásait elsősorban a külvilág számára érzékelhető elemekkel lehet meghatározni. Érvényesülésüknek ezért lényegi része a megjelenés: sportegyesületek esetén a rajongók számára visszatükröződő kép, az ezáltal kifejezett egyediség, valamint a róluk megismerhető információk valósága. A szervezetről, annak tevékenységéről kialakuló képet alkotó összetevők ezért személyhez fűződő jogvédelemben részesülhetnek. A címer az arculat kiemelt eleme: az azonosság és az azonosulás egyik legfontosabb referenciapontja egy futballcsapat szurkolói, illetve a csapathoz köthető sportszervezetek számára.
[26] A jogerős ítélet hangsúlyozta: nem kizárólag valótlan tényállítással lehet jóhírnevet sérteni. Ide sorolható az az eset is, amikor a jogi személyről alkotott kép azáltal szenved sérelmet, hogy a hírnevét megalapozó jellemzőjétől a fogyasztói előtt jogellenesen, az arculatot kifejező szimbólumokon keresztül fosztják meg, és így keletkezik róla a rajongók, szponzorok előtt a valóságostól eltérő, az érvényesülését akadályozó kép. Minderre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva megállapította, hogy a férfi NB 1-es futballcsapat címerének a felperes hozzájárulása nélkül történő megváltoztatásával az alperes megsértette a felperes jóhírnevét. Rendelkezett a jogsértéstől való eltiltásról, valamint a megállapított jogsértés abbahagyásáról is, továbbá elégtétel adására kötelezte az alperest. Ennek módjaként elrendelte a jogerős ítélet rendelkező részének 30 napig az alperes honlapjának kezdő lapján való közzétételét.
[27] A Ptk.-ban megjelentek újonnan nevesített személyiség jogok is, így pl. az Alaptörvény VI. cikkében már korábban is megjelent, a Ptk.-ba 2016-ban beillesztett a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jog, ami a jog tartalmát illetően még a felsőbíróságok között is vitára ad okot. Az ominózus rendelkezés szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségi, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy őt abban senki ne gátolja [2:42. § (1) bek.].
[28] Az idézett jogszabályhellyel összefüggésben leginkább a kapcsolattartás kérdését, de különösen a külön élő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás jogának sérelmét ítélték meg másképpen az illetékességi területük alá tartozó elsőfokú bíróságok és a Fővárosi Ítélőtábla. A legtöbb elsőfokú ítélet indokolása arra helyezte a hangsúlyt, hogy a személyiségi jogi per nem szolgálhat más jogterületre (így a családjog területére) eső jogvita eldöntésére, de más eljárás (pl. gyámhatósági eljárás) jogorvoslati fóruma sem lehet. A kapcsolattartás szabályozására a családjogi jogintézmények szolgálnak, a végrehajtásáról a gyámhatóság gondoskodik, ezért a családjogi jogsértések megállapítására és az ezzel kapcsolatos jogkövetkezmények elrendelésére a személyiségi jogi per bírósága nem jogosult. Ezt az álláspontot képviselte a Debreceni Ítélőtábla is.
[29] Ezzel szemben a Fővárosi Ítélőtábla azt hangsúlyozza, hogy a Ptk. Családjogi Könyve (4:178. §) kétségtelenül szabályozza a kapcsolattartás jogát, és a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak megszegéséért való felelősséget is (4:183. §), a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogból azonban a szülő-gyermek közötti kapcsolattartás joga levezethető; a magánélethez fűződő jog alkotmányos és családjogi határai egyre inkább összemosódnak, s így a családjogi viszonyok védelme belefér a magánélethez való jog széles körű fogalmába. Önmagában ezért az, hogy a fél keresetének ténybeli alapja egy családjogi kapcsolat vagy a gyámhatóság végrehajtási mulasztása, ez nem zárja ki a személyiségi jogi igénye érvényesítését. A szülő-gyermek közötti kapcsolattartás ugyanis egyike az emberi individuumhoz legszorosabban kapcsolódó jogoknak: a személyiség részét képezi, hogy egy szülő a gyermekével milyen kapcsolatot tud kialakítani.
[30] Egyébként a személyiségi jogi perben nem is kerül sor más jogterületre tartozó jogvita eldöntésére. A személyiségvédelmi igény érvényesítése és a kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazása során nincs jogszabályi lehetőség a kapcsolattartás szabályozására és végrehajtására, amelyre valóban más hatóságok rendelkeznek hatáskörrel. A személyiségi jogi pernek tehát nem tárgya az elmaradt kapcsolattartások jogszerűségének, a bírósági és gyámhatósági döntések kikényszeríthetetlenségének vagy részbeni kikényszeríthetőségének a megítélése. A személyiségi jogi perben, adott esetben a szülői felügyeletet ellátó, valamint a külön élő szülő közötti jogvitában azt kell vizsgálni, hogy az alperes tanúsított-e olyan magatartást, ami abban nyilvánul meg, hogy a peresített - hosszabb - időszakban rendszeresen, visszaélésszerűen nem tette lehetővé a felperes számára azt, hogy gyakorolhassa a kapcsolattartási jogát. A személyiségi jogsértést tehát a szülő azzal követi el, hogy rendszeresen, visszaélésszerűen nem biztosítja a másik szülő jogát a gyermekével való kapcsolattartásra. A visszaélésszerűség kérdésének megítélése kapcsán azonban hangsúlyozni kell, hogy a személyiségi jogi jogsértés csak adott relációban, a szülők oldaláról megnyilvánuló akarati-tudati tényezők megléte esetében vizsgálható. A visszaélésszerű jelleg feltételezi, hogy a fél tisztában van a kötelezettségével, és alapos, kellő ok nélkül, saját akaratából nem tesz annak eleget.
[31] Ehhez képeset az ítélőtábla az egyik tényállás alapján nem ítélt meg sérelemdíjat a felperesnek arra az időszakra, amikor az alperes közreműködött a gyermekjóléti szolgálat kapcsolattartásra irányuló javaslatai megvalósításában, ami a gyermek és a felperes közötti közelítést szolgálta, de a gyermek elzárkózó magatartása miatt nem került ezekre sor. A bíróság azonban a kapcsolattartás visszaélésszerű akadályozását állapította meg arra a hosszabb időszakra, amelyben az alperes a kapcsolattartás realizálása elől teljes mértékben elzárkózott.
[32] Az adott tényállás sajátossága volt, hogy az alperes kapcsolattartást akadályozó magatartása miatt a bíróság a gyermek elhelyezését időközben megváltoztatta, és a gyermeket a felperesi apa gondozásában helyezte el; a gyermek, az apa és annak jelenlegi házastársa a személyiségi jogi per idején már életvitelszerűen együtt éltek. Erre figyelemmel az ítélőtábla úgy látta, hogy a jogsértés megállapítása elegendő a felperest ért sérelmek orvoslására, ezen túlmenően nincs olyan ellentételezést kívánó sérelem, ami sérelemdíj megítélését alapozná meg. Nem alkalmazható ugyanis a gyakorlatunk szerint sérelemdíj olyan körülmények között, amelyeknél az a kompenzációs funkcióját gyakorlatilag elveszíti és szinte kizárólag magánjogi büntetésként hat.
[33] Egy másik perben az ítélőtábla a gyámhatóság elleni perben - a hatályon kívül helyező végzésben adott utasításában - elrendelte annak vizsgálatát, hogy a szülők egymással szemben tanúsított magatartásából, illetve a szülő és a gyermek közötti kapcsolatból levezethető sérelmen felül a kifogásolt gyámhatósági eljárási késedelem, mulasztás eredményezett-e a felperesi oldalon olyan személyiségi jogsértést, amely jogvédelmet igényel. Általánosságban ugyanis nem mondható ki, hogy a kapcsolattartási ügyben eljáró gyámhatóság ügyintézési késedelme önmagában személyiségi jogot sért, azonban az sem jelenthető ki általánosságban, hogy a gyámhatósági ügyintézés késedelme nem alapozhat meg személyiségi jogi igényérvényesítést. Ez annál is inkább így van, mivel az EJEB egy Magyarország elleni perben már kimondta: a kérelmező kapcsolattartási joga érvényesítésének elmaradása a Római Egyezmény 8. cikkében biztosított családi élet tiszteletben tartásához való jog megsértésének minősül.
[34] A személyiségi jogi perekben egyébként a sérelemdíj összege a körülmények mérlegelésével és a bírói gyakorlat figyelembevételével kerül meghatározásra. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy bizonyos esetekben mellőzzük a sérelemdíjra kötelezést, ha elég a jogsértés megállapítása a konkrét személyiségi jogsértésre figyelemmel. Ez valósult meg pl. a kapcsolattartási jog sérelme miatti, korábban ismertetett perben, amikor is a családjogi jogintézmények sikeres igénybevételével a sérelmes helyzet (a kapcsolattartás akadályozottsága) alapvetően megváltozott. Általános gyakorlat az is, hogy a 100.000 Ft alatti sérelemdíj a jogintézmény komolyságát veszélyezteti, ezért általában ezen összeg feletti mértéket ítélünk meg. A 100.000 Ft alatti összegnek sem kompenzációs, sem büntetőjellege, visszatartó ereje nincs. Az összeget egyébként a kereseti viszonyokhoz kell alakítani, illetve annak van jelentősége, hogy a jogsértés milyen hátrányokat okozott.
[35] Az új Ptk.-s kötelmi perek közül az elővásárlási joggal kapcsolatos ügyek azok, amelyek a Fővárosi Ítélőtáblára már eljutottak másodfokú elbírálásra.
[36] Az egyik elővásárlási joggal kapcsolatos perben az volt kérdéses, hogy az adásvételi szerződés hatálytalanságából eredő igényeket az elővásárlásra jogosult határidőben érvényesítette-e. A 6:223. § (2) bekezdése szerint a jogosultnak az igényét a szerződéskötésről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül kell érvényesítenie, ami gyakorlatilag az elővásárlási jog megsértéséről való tudomásszerzést jelenti. A Ptk. szerint ugyanis a tulajdonos csak akkor adhatja el a dolgot, ha a jogosult az ajánlati kötöttség ideje alatt nem tesz elfogadó nyilatkozatot. Ha azonban ezt megelőzően eladja, vagy a jogosult nyilatkozata nélkül vagy annak ellenére köt adásvételi szerződést, a szerződéskötés maga jelenti az elővásárlási jog megsértését.
[37] Probléma akkor merülhet fel, ha az 1959-es Ptk. talaján kialakult, korábbi gyakorlatnak megfelelően a tulajdonos a harmadik személytől származó vételi ajánlatot nem közli a jogosulttal a saját eladási ajánlataként, hanem a harmadik személlyel (az úgynevezett virtuális vevővel) írásba foglalt, a jogosult elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatától függő megállapodást köt, és ezt küldi meg az elővásárlásra jogosultnak.
[38] Egy konkrét jogeset szerint az ingatlanhányad tulajdonosa 2016. március 21-én külső harmadik személlyel adásvételi szerződést kötött 92 millió forint vételár kikötése mellett azzal, hogy a szerződés akkor lép hatályba, ha az elővásárlásra jogosult (felperes) nem él az elővásárlási jogával. A vevőt meghatalmazott képviselte, de ő csak 86.250.000 forint vételárig volt feljogosítva a szerződés megkötésére. Ezt a szerződést küldte meg az eladó tulajdonos a felperes ingatlan-nyilvántartásban szereplő címére, amely nem azonos a tényleges lakcímével. Másolatban a szerződést ugyancsak megküldte annak az ügyvédnek is, aki a felperest általában képviselni szokta.
[39] A felperes valahogy nyilván tudomást szerzett a szerződésről, mert 2016. március 31-én levélben közölte a tulajdonostársával, hogy mi a tényleges lakcíme, továbbá úgy nyilatkozott, hogy él elővásárlási jogával, ha a szerződést aláíró felek igazolják, hogy a vevő ténylegesen elfogadta a 92 millió forintos vételárat tekintettel arra, hogy a meghatalmazottnak erre nem volt jogosultsága. Ezt követően a jogosult 2016. május 9-én megkapta postai úton az adásvételi szerződést és a vevő meghatalmazottjának írásbeli feljogosítását a 92 millió forintos vételárra vonatkozóan. A jogosult még aznap írásban elfogadta az ajánlatot. Ennek ellenére az okiratot szerkesztő ügyvéd a vevő tulajdonjog-bejegyzési kérelmét és az adásvételi szerződést május 17-én benyújtotta a földhivatalba. A vevő tulajdonjoga bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba, és aki ezután birtokba is lépett.
[40] A Fővárosi Ítélőtábla előtti perben a peres felek mindegyike egyetértett abban, hogy ha a jogosult az ajánlatot a szerződés szövegéből ismeri meg, a szerződéskötésről való tudomásszerzés időpontja egybeesik az ajánlati kötöttség kezdő időpontjával, ami a 6:64. § (2) bekezdése szerint az ajánlat hatályossá válásával - a címzetthez való megérkezéssel - veszi kezdetét. A perben az alperes védekezése és az elsőfokú bíróság álláspontja szerint is az elővásárlásra jogosult felperes elmulasztotta a 30 napos igényérvényesítési határidőt, mert a szerződéskötésről a szerződés szövegének megküldésével egyidejűleg - azaz legkésőbb 2016. március 31-én - tudomást szerzett. Ehhez képest 30 napon belül nem indított pert: vagyis az igényérvényesítés elkésett.
[41] A Fővárosi Ítélőtábla ezzel nem értett egyet. Nyilvánvalóan felmerül a jogeset kapcsán, hogy az eladó és a külső vevő között a meghatalmazás korlátozása miatt egyáltalán létrejött-e az adott tartalommal a szerződés 2016. március 21-én. Ehhez képest kell ugyanis eldönteni, hogy a felperes mikor kapott jogilag megfelelő ajánlatot a szerződés megküldése útján. Az ügyben azonban a legérdekesebb az eljáró tanács által felvetett probléma volt. Ez a következő.
[42] Az ítélet rögzítette: a Ptk. 6:223. §-ának célja az elővásárlásra jogosult elővásárlási jogból származó jogainak a védelme. E céllal ellentétes lenne, ha az igényérvényesítési határidő korábban kezdődhetne meg az eladási ajánlat helyett megküldött szerződés hatálybalépésénél. Ellentétes lenne a törvény céljával az is, ha a jogosult nem érvényesíthetne igényt akkor, ha a tulajdonos közvetlenül a jogosult szerződéskötésről való tudomásszerzésétől számított 30 nap eltelte után szegi meg az elővásárlási jogból eredő kötelezettségét. A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa a jogosult jogainak védelmét az elévülés szabályainak alkalmazásával biztosította.
[43] Álláspontja szerint abban az esetben, ha az ajánlat közlésére a már megkötött adásvételi szerződést tartalmazó okirat jogosult számára való megküldésével kerül sor, akkor a jogosult mindaddig menthető okból nem tudja érvényesíteni az adásvételi szerződés vele szembeni hatálytalanságából eredő igényeit, amíg tudomást nem szerez az elővásárlási jogának megsértéséről. Ezért a határidő a jogosult elővásárlási jog megsértéséről való tudomásszerzéséig nyugszik. Az elővásárlási jog megsértéseként pedig az a magatartás értékelhető, amikor a szerződő felek a megkötött adásvételi szerződést hatályosnak tekintve például megkezdik a teljesítését: a vevő a szerződést benyújtja a földhivatalba. Ha pedig a jogosult az elővásárlási joga megsértéséről tudomást szerez, akkor ettől számítva - az elévülés nyugvására vonatkozó szabályok szerint - 3 hónap alatt érvényesítheti igényét.
[44] A megoldás érdekes, de a magam részéről azzal nem tudok egyetérteni, hogy a jogosultnak ilyenkor több ideje maradna az igényérvényesítésre, mint a Ptk. szó szerinti betartása esetén. Egyebekben azért sem szükséges ez a kissé bonyolult megoldás, mert az elővásárlásra jogosult érdeke e nélkül is megfelelően érvényesíthető. A Ptk. 6:223. § (1) bekezdése alapvetően abból a helyzetből indul ki, amikor a tulajdonos (eladó) egyáltalán nem közli az ajánlatot az elővásárlásra jogosulttal, és így köt harmadik személlyel adásvételi szerződést. Más a helyzet akkor, ha az ajánlat közlése - akár a feltételtől függő adásvételi szerződés megküldése útján - megtörténik, a jogosult tesz is elfogadó nyilatkozatot, de vitás, hogy az teljes körű elfogadásnak minősül-e, illetve határidőben érkezett-e.
[45] Véleményem szerint ez utóbbi esetben abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 6:222. § (2) bekezdése szerint a harmadik személytől kapott és a tulajdonos által elfogadni kívánt ajánlat közlése a tulajdonos által tett eladási ajánlatnak minősül. Ebből az is következik, hogy amennyiben a harmadik személy és a tulajdonos a feltételtől függő adásvételi szerződést megköti, és ezt az eladó az elővásárlásra jogosultnak megküldi, akkor maga a szerződés minősül át a tulajdonos eladási ajánlatává; tehát az elővásárlásra jogosult szempontjából az nem szerződés. A jogosultnak így a megállapodás szövegéből kitűnő ajánlatot kell megfontolnia, az eladó ajánlati kötöttsége pedig a feltételtől függő szerződés megküldését követően, annak a hatályosulásával veszi kezdetét: ez pedig a szerződés felpereshez való megérkezésének időpontja. Az ajánlati kötöttsége pedig - a távollevők közti ajánlatra figyelemmel - addig áll fenn, amíg a válasz megérkezését rendes körülmények között várhatja [6:65. § (1) bek.]. Ehhez képest a tulajdonos az elővásárlási jogból eredő kötelezettségeit akkor szegi meg, ha az ajánlati kötöttsége megszűnése előtt az eladási ajánlatként megküldött szerződést végleges, hatályos, feltételtől már nem függő szerződésnek tekinti, és erre figyelemmel a szerződő felek megkezdik annak teljesítését (pl. az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetik). Vagyis a Ptk. 6:222. § (2) bekezdése és a 6:223. § (2) bekezdésének együttes értelmezése alapján az írásbeli megállapodás megküldése esetén a „szerződéskötésről való tudomásszerzés” valójában a hatályosnak tekintett szerződésről való tudomásszerzést jelenti, vagyis ez az arról való tudomásszerzés, hogy a jogosult elővásárlási jogát megsértették. A felperest ettől számítva 30 nap illeti meg az igényérvényesítésre.
[46] Az elővásárlási jogos ügyekben a másik kérdés, amit a peres felek vitássá tettek, az volt, hogy a 6:223. § (2) bekezdésében megkívánt igényérvényesítési feltétel megvalósulására, a teljesítőképesség igazolására mikor kell, hogy sor kerüljön. Az 1959-es Ptk.-n alapuló gyakorlat szerint erre a perben a tárgyalás berekesztését megelőzően bármikor sor kerülhetett. A 223. § (2) bekezdése szerint a hatálytalanságból eredő igényeket a jogosult a szerződéskötésről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül érvényesítheti azzal a feltétellel, hogy az igényérvényesítéssel egyidejűleg az ajánlatot elfogadó nyilatkozatot tesz és igazolja teljesítőképességét. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete ezt a szabályt úgy értelmezte, hogy a teljesítőképesség igazolására is az igényérvényesítéssel egyidejűleg kell, hogy sor kerüljön. Vagyis a jogosultnak a teljesítőképességét a bíróság előtti igényérvényesítéssel egyidejűleg, a keresetlevél benyújtásakor nyomban igazolnia kell. Ezt az értelmezést alátámasztani látszik a Ptk. magyarázata, amely szerint szükséges, hogy a jogosult bizonyságát adja annak, hogy ha lett volna lehetősége az elővásárlási joga gyakorlására, akkor élt volna ezzel a lehetőséggel. Ezt pedig akkor tudja egyértelművé tenni, ha a hatálytalanságból eredő igényei előterjesztésével egyidejűleg elfogadó nyilatkozatot tesz. Ez ugyanis arra utal, hogy a jogosult a szerződési feltételeket már eredetileg is elfogadta volna. Az elővásárlási jog gyakorlásának valós szándékát azonban a jogosultnak azzal is alá kell támasztania, hogy a teljesítőképességét igazolja, ennek hiányában a szerződéses feltételek valódi elfogadása kétséges. A teljesítőképesség igazolásának megkövetelése a visszaélésszerű igényérvényesítést is korlátozza. Abból pedig, hogy a teljesítőképesség igazolása a bíróság előtti igényérvényesítés anyagi jogi feltétele, az következik, hogy a keresetlevél tartalmi eleme kell, hogy legyen [az új Pp. alapján tehát ennek hiánya olyan egyéb hiánynak minősül a keresetlevél vonatkozásában, amely esetében hiánypótlásra lehet szükség; lásd új Pp. 176. § (2) bekezdés e) pont]. Egy másik ügyben a Fővárosi Ítélőtábla kiemelte, hogy az elővásárlási jog gyakorlásának azonban nem előfeltétele a teljesítőképesség igazolása.
[47] Néhány szó még a közhatalom gyakorlásával okozott károk megtérítése iránti perekről. A közhatalom gyakorlásával okozott kárért való felelősség szabályainak alkalmazása a vagyoni károkat illetően lényegében nem változott, csak a közigazgatási határozatoknál kell most már közigazgatási bírói eljárást is megkövetelni a kár elhárítása körében. Az ilyen típusú perekben az okozott problémát, hogy amennyiben a közhatalmat gyakorló szerv jogellenes magatartásával vagy mulasztásával személyiségi jogot sért, és emiatt a felperes a perben sérelemdíj iránti igénnyel él, akkor a Második Könyv vagy a Hatodik Könyv rendelkezései alkalmazandók-e vagy esetleg mindkettő egyidejűleg.
[48] Az 1959-es Ptk. alapján ez a kérdés azért nem merült fel, mert a személyiségi jogsértés esetén ugyanúgy kártérítés volt megítélhető, mint vagyoni károkozásnál, még ha az első esetben ezt nem vagyoni kár megtérítésének is neveztük. A kártérítés fogalma tehát egyértelművé tette, hogy a közigazgatási jogkörben okozott károk megtérítési kötelezettsége a nem vagyoni károkra is vonatkozott, mégpedig ugyanazokkal a feltételekkel, mint a vagyoni károk esetében. Vagyis nem vagyoni kár iránti igénynél is megkívántuk azt a speciális feltételt, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható. De mi a helyzet a sérelemdíjjal, amely a kártérítés körébe semmilyen módon nem vonható, hiszen még a kötelemkeletkeztető tény is más: vagyoni kár megtérítése iránti igénynél a károkozás, a sérelemdíjnál pedig a személyiségi jogsértés (tehát nem a joghátrányokozás).
[49] A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése a sérelemdíj-fizetésre kötelezés feltételeire a kártérítés szabályait rendeli alkalmazni; de vajon ebbe beleértendő-e a közhatalmi jogkörben okozott károk megtérítésére vonatkozó rendelkezéseknél szabályozott speciális anyagi jogi feltétel: szükséges-e, hogy a fél a személyiségi jogsértéssel okozott hátrányt megkísérelje elhárítani rendes jogorvoslattal, illetve közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban, illetve egyáltalán a személyiségi jogsértés elhárítható-e ezeken a módokon. Ez olyannyira problémát jelentett, hogy az előző években a Kúriáról visszaérkező határozatok sem voltak egységesek e kérdés megítélésében. A Fővárosi Ítélőtáblán mára eldőlt, hogy a közhatalom gyakorlásával okozott személyiségi jogsértés esetén, a sérelemdíj iránti igény érvényesítésekor vizsgáljuk, hogy a jogsérelem az egyedi, konkrét esetben elhárítható-e rendes vagy peres jogorvoslattal, és ha igen, megkívánjuk ennek igénybevételét.
[50] A Fővárosi Ítélőtábla már egy 2016-ban befejezett ügyében kimondta, hogy a közhatalom gyakorlásával okozott személyiségi jogsértés esetén, ha a felperes sérelemdíj iránti igényt terjeszt elő, akkor - már a jogalap fennálltának megállapításához - együtt kell alkalmazni a 2:52. § (1) és (2) bekezdését, a 6:548. §-t vagy 6:549. §-t, valamint a 6:519. §-t is. Tehát a személyiségi jogsértést feltételező sérelemdíj érvényesítésekor is meg kell kívánni, hogy a felperes megkísérelje a jogsérelme rendes jogorvoslattal, illetve közigazgatási határozat esetén, annak bírósági felülvizsgálata útján való elhárítását. Ha azonban olyan jogsérelemről van szó, ami a konkrét esetben eleve nem hárítható el a megkívánt jogorvoslatokkal, a törvényben megkívánt speciális feltétel akkor is megvalósul, ezért a többi feltétel fennálltának vizsgálatára át lehet térni.
[51] Érdekes kérdés még ezeknél a pereknél, hogy bizonyos hatósági intézkedések, cselekmények (pl. amikor a nyomozó hatóság elrendeli, illetve a rendőrség foganatosítja valakinek az elővezetését) egyértelműen korlátozzák az érintett személy személyiségi jogát, ez mégsem minősül személyiségi jogsértésnek a magatartás jogellenessége hiányában. Vagyis itt a deliktuális kárfelelősség általános szabályaira is figyelemmel kell lenni: tehát nemcsak a károkozásra, hanem a személyiségi jogsértésekre is igaz, hogy a jogszabály által megengedett magatartás - amíg a közhatalmat ellátó szerv a jogszabály keretein belül marad és ennek megfelelően, szabályszerűen jár el - a jogellenességet, így a személyiségi jogsértés megvalósítását is kizárja.
[52] Végül egy, a Ptk.-ból kimaradt téma. A kodifikáció során határozott elképzelés volt, hogy a jogalkotással okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok is bekerüljenek a Ptk.-ba. Bár a Ptk. tervezete a kérdés szabályozására javaslatot tett, a javaslatot a jogalkotó az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatból elhagyta, így a kérdés szabályozása a Ptk.-ból kimaradt. A törvényjavaslat indokolása azonban rögzíti, hogy a jogalkotással okozott kár megtérítésére irányuló igényt a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre irányadó általános szabályok alapján lehet elbírálni. Ez ugyan utal arra, hogy a jogalkotó maga sem zárja ki teljes egészében kárfelelősségét a jogalkotással okozott károkért, mégis újra és újra erőre kap az a nézet, hogy a jogalkotót a közjog szabályai alapján immunitás illeti meg a jogalkotási tevékenysége és az ahhoz kapcsolódó felelőssége vonatkozásában.
[53] A Fővárosi Ítélőtábla gyakorlata egységes abban, hogy az immunitásra alapozó álláspont megalapozatlan, ezért mind az 1959-es Ptk., mind a Ptk. alapján az állam kárfelelősségét több esetben megállapította.
[54] A Fővárosi Ítélőtábla egy 2012-es ügyben alkotmánysértő törvény miatt marasztalta az államot kártérítésben. A jogerős ítélet kimondta: ha az Országgyűlés egyedi ügyben jogszabályi formába öltöztetett, de tartalmilag jogalkalmazói döntést hoz, és e tény kimondásával az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezést határozatával megsemmisíti, akkor a diszfunkcionális működés polgári jogilag is jogellenessé teszi a jogalkotó magatartását. Az e jogellenes magatartással okozati összefüggésben keletkezett kár megtérítésére pedig az állam köteles.
[55] A későbbiekben a Fővárosi Ítélőtábla az államot a szervezett utazási formákról szóló uniós irányelv implementálására vonatkozó jogalkotói kötelezettségének a megsértése miatt marasztalta (lásd PJD2018. 28.). Az e tárgyban megalkotott jogszabály ugyanis az irányelv által megfogalmazott célok hatékony megvalósulását biztosító rendszert nem alakította ki, ezért az igényt érvényesítő fogyasztó az utazási iroda fizetésképtelensége esetén nem jutott hozzá az általa befizetett valamennyi összeghez, illetve a külföldről történő hazaszállítása is elmaradt. Az ebből eredő kárát az ítélet szerint az államnak meg kellett térítenie.
[56] Az állam immunitása a jogalkotásért való felelősség körében a Fővárosi Ítélőtáblán született ítéletek szerint azért sem tartható, mert Magyarország ma már az Európai Unió tagja, ezért vonatkoznak rá az Európai Unió Bíróságának döntései, így az úgynevezett Brasserie-ügyben hozott ítélet is. Ez részletesen rögzíti az állam jogalkotás miatti, uniós jogon alapuló kárfelelősségének feltételeit, amennyiben az uniós jog alkalmazási körébe eső tényállásról van szó.
[57] A Fővárosi Ítélőtábla legutóbb (a BDT2018. évi 2. számában) hasonló tárgyban közzétett jogesete szerint az állam jogalkotásért való kárfelelőssége a Ptk. 6:518-6:519. §-ára alapozva is megállapítható kell, hogy legyen, mert az Alaptörvénnyel és a törvény előtti egyenlőség elvével nem lenne összeegyeztethető, ha az állam az uniós jog megsértésével történt jogalkotásáért kárfelelősséggel tartozna, de belső tényállás mellett ugyanez a felelőssége nem állna fenn.
[58] Ez a közzétett eseti döntés egyébként egy közismert ügyet ismertet: a történet az egyik önkormányzat által az állam ellen indított perről szól, amelyben a felperes azokat a törvényeket kifogásolta, amelyekkel az alperes az önkormányzati oktatási rendszert államosította, illetve bevezette a szolidaritási hozzájárulás intézményét. Arra hivatkozott, hogy az alperesi jogalkotás jogellenes, mert visszaélésszerű, és az a felperesi önkormányzatot ellehetetleníti. A marasztalásra irányuló keresetnek az elsőfokú bíróság bizonyos időszakot tekintve helyt adott, ezzel azonban a Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet.
[59] A jogerős ítélet indokolása szerint, ha a bíróságnak az alkalmazandó jogot illetően alkotmányossági aggályai merülnek fel, azokat a jogszabály értelmezésével maga nem oldhatja fel. Ha ugyanis úgy látja, hogy a felperes terhére fizetési kötelezettséget megállapító jogszabály jogellenes, akkor annak alaptörvény-ellenességét kell vizsgálni, ezt pedig csak az Alkotmánybíróság teheti meg. Vagyis a kereseti igényt megalapozó jogszabályok tartalmi alaptörvény-ellenességét a felperes csak az Alkotmánybíróság által hozott megsemmisítő határozattal tudja alátámasztani: így a jogalkotás mint magatartás jogellenessége a polgári bíróság számára lényegében ténykérdés és nem jogkérdés. Mivel az adott perben a felperes a hivatkozott jogszabályok alaptörvény-ellenességét megállapító alkotmánybírósági határozatot nem csatolt, ilyennel nem bizonyította a jogalkotás jogellenességét, ezért keresete alaptalan volt.
[60] Az elmondottak alapján látható, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Ptk. alkalmazása során sok jogértelmezési kérdéssel szembesül, és sok esetben ítélkezési tevékenysége jogfejlesztő jellegű.
