A jogszabály mai napon ( 2024.05.10. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2028.I.1. -)

 

1312/2018. (VII. 10.) Korm. határozat

a XI. Miniszterelnökség és a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet közötti előirányzat-átcsoportosításról

A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára 4 000 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség igazgatása cím javára, a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 4. A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai alcím, 6. Európai Uniós pályázatokhoz forrás biztosítása jogcímcsoport terhére az 1. melléklet szerint azzal, hogy az átcsoportosított előirányzat kizárólag a fenti cél szerinti kötelezettségvállalás fedezetéül szolgálhat, annak terhére más célból kötelezettség nem vállalható.

Felelős: pénzügyminiszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1312/2018. (VII. 10.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Állam-
Feje-
zet
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
Jog-
cím
Kiemelt
előir.
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
Jog-
cím

KIADÁSOK
A módosítás
jogcíme
Módosítás
(+/-)
A
módosítás
A módosítást
háztar-
tási egyedi azono-
sító
szám csop.
szám
szám szám csop.
név
név Kiemelt előirányzat
neve
következő
évre
áthúzódó
hatása
elrendelő
jogszabály/
határozat száma
XI. Miniszter-
elnökség
294502 1 Miniszterelnökség igazgatása
K3 Dologi kiadások 850 393 701
K6 Beruházások 3 149 606 299
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
303280 6 Európai Uniós pályázatokhoz forrás biztosítása
K6 Beruházások -4 000 000 000
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
forintban

Állam-
Feje-
zet
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
Jog-
cím
Kiemelt
előir.
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
Jog-
cím
BEVÉTEL A módosítás
jogcíme
Módosítás
(+/-)
A
módosítás
A módosítást
háztar-
tási egyedi azono-
sító
szám csop.
szám
szám szám csop.
név
név Kiemelt előirányzat
neve
következő
évre
áthúzódó
hatása
elrendelő
jogszabály/
határozat száma
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
forintban

Állam-
Feje-
zet
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
Jog-
cím
Kiemelt
előir.
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
Jog-
cím
TÁMOGATÁS A módosítás
jogcíme
Módosítás
(+/-)
A
módosítás
A módosítást
háztar-
tási egyedi azono-
sító
szám csop.
szám
szám szám csop.
név
név Kiemelt előirányzat
neve
következő
évre
áthúzódó
hatása
elrendelő
jogszabály/
határozat száma
XI. Miniszter-
elnökség
294502 1 Miniszterelnökség igazgatása 4 000 000 000
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az adatlap 5 példányban töltendő ki A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.
n.év
II.
n.év
III.
n.év
IV.
n.év
Fejezetet irányító szerv 1 példány időarányos
Állami Számvevőszék 1 példány teljesítményarányos
Magyar Államkincstár 1 példány egyéb: azonnal 4 000 000 000 4 000 000 000
Nemzetgazdasági Minisztérium 2 példány
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.